A jogszabály mai napon ( 2019.10.14. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

70/2007. (XII. 29.) IRM rendelet

a Határőrség költségvetési szerveinek megszüntetéséről és a jogutódlásról

A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény 24. §-a (3) bekezdésének c) és e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § f) és n) pontjaiban foglalt feladatkörömben eljárva, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. § (1) A Határőrség Országos Parancsnokságát, a Győri Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségekkel, a Szombathelyi Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségekkel, a Nagykanizsai Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő szlovén viszonylatú határrendészeti kirendeltségekkel, a Pécsi Határőr Igazgatóságot, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságot, az Orosházi Határőr Igazgatóságot, a Nyírbátori Határőr Igazgatóságot, a Miskolci Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségekkel, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségekkel és a Budapesti Határőr Igazgatóságot az alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségekkel az Áht. 90. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján, 2007. december 31-i hatállyal megszüntetem.

(2) A megszűnő

a) Határőrség Országos Parancsnoksága, mint a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel önállóan gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező, középirányító, központi költségvetési szerv

székhelye: 1021 Budapest II., Labanc utca 57.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

b) Győri Határőr Igazgatóság, mint a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó (a továbbiakban: részben önálló), az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező (a továbbiakban: részjogkörű) központi költségvetési szerv

székhelye: 9026 Győr, Szövetség utca 17.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

c) Szombathelyi Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 9700 Szombathely, Söptei út külső

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

d) Nagykanizsai Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 8800 Nagykanizsa, Erdész út 26.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

e) Pécsi Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 7623 Pécs, Athinay út 7.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

f) Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 6400 Kiskunhalas, Keceli út 2.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

g) Orosházi Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 1.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

h) Nyírbátori Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 4300 Nyírbátor, Bocskai utca 2-4.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

i) Miskolci Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 3526 Miskolc, Szeles utca 73.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

j) Balassagyarmati Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: 2660 Balassagyarmat, Ady Endre út 2.

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.,

k) Budapesti Határőr Igazgatóság, mint részben önálló, részjogkörű központi költségvetési szerv

székhelye: Budapest, Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér, 1675 Budapest, Pf. 10

felügyeleti szerve és megszüntető szerve:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

1055 Budapest V., Kossuth tér 4.

2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek jogutódja - a (2)-(11) bekezdésben, valamint a 3-4. §-okban foglalt kiegészítésekkel, illetve eltérésekkel - 2008. január 1-jétől:

a) a Határőrség Országos Parancsnoksága tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság (székhelye: 1139 Budapest XIII., Teve u. 4-6.),

b) a Győri Határőr Igazgatóság tekintetében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 9024 Győr, Szent Imre u. 2-4.),

c) a Szombathelyi Határőr Igazgatóság tekintetében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 1/C),

d) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tekintetében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 4.),

e) a Pécsi Határőr Igazgatóság tekintetében Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 7622 Pécs, Vargha Damján u. 1.),

f) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság tekintetében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.),

g) az Orosházi Határőr Igazgatóság tekintetében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3.),

h) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság tekintetében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2.),

i) a Miskolci Határőr Igazgatóság tekintetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32.),

j) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság tekintetében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40.),

k) a Budapesti Határőr Igazgatóság tekintetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (székhelye: Budapest, Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér, 1675 Budapest, Pf. 10).

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr igazgatóságok alárendeltségébe tartozó, az 1. § (1) bekezdésében nem említett határrendészeti kirendeltségek közül

a) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság Letenyei Határrendészeti Kirendeltsége a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Zákányi Határrendészeti Kirendeltsége és a Bolhói Határrendészeti Kirendeltsége a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

b) a Pécsi Határőr Igazgatóság Barcsi Határrendészeti Kirendeltsége a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Sellyei Határrendészeti Kirendeltsége, Siklósi Határrendészeti Kirendeltsége, Beremendi Határrendészeti Kirendeltsége és Mohácsi Határrendészeti Kirendeltsége a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

c) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltsége, Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltsége, Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltsége és Kelebiai Határrendészeti Kirendeltsége a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Szegedi Határrendészeti Kirendeltsége a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

d) az Orosházi Határőr Igazgatóság Kiszombori Határrendészeti Kirendeltsége és Nagylaki Határrendészeti Kirendeltsége a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Battonyai Határrendészeti Kirendeltsége, Lökösházi Határrendészeti Kirendeltsége, Gyulai Határrendészeti Kirendeltsége, Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltsége és Biharugrai Határrendészeti Kirendeltsége a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltsége a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

e) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Létavértesi Határrendészeti Kirendeltsége és Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltsége a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, Nyírbátori Határrendészeti Kirendeltsége, Csengeri Határrendészeti Kirendeltsége, Kölcsei Határrendészeti Kirendeltsége, Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltsége, Barabási Határrendészeti Kirendeltsége és Záhonyi Határrendészeti Kirendeltsége a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

f) a Budapesti Határőr Igazgatóság Ferihegy-1 Határrendészeti Kirendeltsége, Ferihegy-2 Határrendészeti Kirendeltsége és Ferihegy-3 Határrendészeti Kirendeltsége, Határellenőrzési Osztály Ferihegy-1 és Határellenőrzési Osztály Ferihegy-2 megnevezéssel a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság alárendeltségében

működik tovább.

(3) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek közül

a) a Határőrség Országos Parancsnoksága Bűnügyi és Felderítő Főosztálya,

b) a Pécsi Határőr Igazgatóság Bűnügyi és Felderítő Osztályának Műveleti Alosztálya,

c) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság Bűnügyi és Felderítő Osztályának Műveleti Alosztálya, valamint

d) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság Bűnügyi és Felderítő Osztályának Műveleti Alosztálya

a Nemzeti Nyomozó Iroda részeként működik tovább.

(4) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr igazgatóságok alárendeltségébe tartozó, nemzetközi szerződés alapján létrehozott közös kapcsolattartási szolgálati helyek közül

a) a Győri Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Rajkai Közúti Határátkelőhelyen, magyar területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

b) a Győri Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Hegyeshalom-Nickelsdorf Közúti Határátkelőhelyen, osztrák területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

c) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Rédics-Dolga Vas Közúti Határátkelőhelyen, 2008. január 1-jétől, szlovén területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

d) az Orosházi Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Ártánd Közúti Határátkelőhelyen, magyar területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

e) a Miskolci Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Sátoraljaújhely Közúti Határátkelőhelyen, magyar területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

f) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság alárendeltségébe tartozó Balassagyarmat-Slovenska Darmoty (Szlovákgyarmat) Közúti Határátkelőhelyen, szlovák területen működő közös kapcsolattartási szolgálati hely a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében

működik tovább.

(5) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek alárendeltségébe tartozó bevetési egységek és határvadász századok közül

a) a Határőrség Országos Parancsnokságának Bevetési Főosztálya, Mélységi Ellenőrzési Osztály megnevezéssel, a mélységi ellenőrzés tekintetében országos illetékességgel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztály alárendeltségében,

b) a Győri Határőr Igazgatóság győri székhelyű Lajta Határvadász Százada, Lajta Bevetési Osztály megnevezéssel a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

c) a Szombathelyi Határőr Igazgatóság szombathelyi székhelyű Rába Határvadász Százada, Rába Bevetési Osztály megnevezéssel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

d) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság letenyei székhelyű Mura Határvadász Százada, Mura Bevetési Osztály megnevezéssel, Rédics székhellyel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, a nagykanizsai székhelyű Kanizsa Határvadász Százada - a székhelyének megváltoztatása nélkül - Kanizsa Bevetési Osztály megnevezéssel a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

e) a Pécsi Határőr Igazgatóság siklósi székhelyű Tenkes Határvadász Százada, Tenkes Bevetési Osztály megnevezéssel, Pécs székhellyel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

f) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság kiskunhalasi székhelyű Bácska Határvadász Százada, Bácska Bevetési Osztály megnevezéssel a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság alárendeltségében, a szegedi székhelyű Tisza Határvadász Százada, Tisza Bevetési Osztály megnevezéssel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

g) az Orosházi Határőr Igazgatóság orosházi székhelyű Kőrös Határvadász Százada, Kőrös Bevetési Osztály megnevezéssel a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében, a biharkeresztesi székhelyű Bihar Határvadász Százada, Bihar Bevetési Osztály megnevezéssel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

h) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság, fehérgyarmati székhelyű Szatmár Határvadász Százada, Szatmár Bevetési Osztály megnevezéssel, a záhonyi székhelyű Bereg Határvadász Százada, Bereg Bevetési Osztály megnevezéssel és a nyírbátori székhelyű Nyírség Határvadász Százada, Nyírség Bevetési Osztály megnevezéssel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

i) a Miskolci Határőr Igazgatóság miskolci székhelyű Kossuth Határvadász Százada, Kossuth Bevetési Osztály megnevezéssel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében,

j) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság balassagyarmati székhelyű Balassi Határvadász Százada, Balassi Bevetési Osztály megnevezéssel a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság alárendeltségében

működik tovább.

(6) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek nyomozó hatósági hatáskörébe tartozó, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 36. §-ának (3) bekezdésében felsorolt bűncselekmények miatt indult és 2008. január 1-jén még folyamatban lévő büntetőeljárások közül

a) az embercsempészés (Btk. 218. §-a, amennyiben bűnszervezet tagjaként, vagy annak megbízásából követik el, és annak felderítéséhez, nyomozásához más állammal történő együttműködés szükséges) és az emberkereskedelem (Btk. 175/B. §-a, amennyiben nemzetközi vonatkozása van) bűncselekmények esetében a Nemzeti Nyomozó Iroda,

b) a személyi szabadság megsértése [Btk. 175. §-ának (2) és (3) bekezdése], az emberkereskedelem (Btk. 175/B. §-a, kivéve, ha nemzetközi vonatkozása van), az embercsempészés (Btk. 218. §-a, kivéve a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalt esetekben), a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel [Btk. 263. §-ának (2) és (4) bekezdése], a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [Btk. 263/A. §-ának (2), (3) és (5) bekezdése], a bűnszervezetben részvétel [Btk. 263/C. §-a], valamint az úti okmány, továbbá az országba beutazásra, az országon átutazásra, vagy az országból kiutazásra jogosító más okirat tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás (Btk. 274. §-a) bűncselekmények esetében a területileg illetékes megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság,

c) a személyi szabadság megsértése [Btk. 175. §-a, kivéve a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság hatáskörébe utalt esetekben], a beutazási és tartózkodási tilalom megsértése (Btk. 214. §-a), a jogellenes tartózkodás elősegítése (Btk. 214/A. §-a), a határjelrongálás (Btk. 220. §-a), a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel [Btk. 263. §-a, kivéve a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság hatáskörébe utalt esetekben], a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [Btk. 263/A. §-a, kivéve a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság hatáskörébe utalt esetekben], és a visszaélés okirattal (Btk. 277. §-a) bűncselekmények esetében a területileg illetékes városi rendőrkapitányság,

d) a személyi szabadság megsértése [Btk. 175. §-ának (2) és (3) bekezdése], az emberkereskedelem (Btk. 175/B. §-a, kivéve, ha nemzetközi vonatkozása van), az embercsempészés [Btk. 218. §-a, kivéve a Nemzeti Nyomozó Iroda és a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság hatáskörébe utalt esetekben] a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

folytatja le a nyomozást.

(7) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény alapján - idegenrendészeti hatáskörébe indult és 2008. január 1-jén még folyamatban lévő idegenrendészeti eljárások, továbbá a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján kiszabott bírságok tekintetében 2008. január 1-jén még folyamatban lévő másodfokú eljárások közül

a) a Határőrség Országos Parancsnoksága esetében az Országos Rendőr-főkapitányság,

b) a Győri Határőr Igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron megyei határrendészeti kirendeltségei esetében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, a Komárom-Esztergom megyei határrendészeti kirendeltsége esetében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság,

c) a Szombathelyi Határőr Igazgatóság és az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek esetében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság,

d) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság és a szlovén viszonylatú határrendészeti kirendeltségei esetében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság,

e) a Pécsi Határőr Igazgatóság esetében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság,

f) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság esetében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság,

g) az Orosházi Határőr Igazgatóság esetében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság,

h) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság esetében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság,

i) a Miskolci Határőr Igazgatóság és az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek esetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság,

j) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság és a Nógrád megyei határrendészeti kirendeltségei esetében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Pest megyei határrendészeti kirendeltségei esetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság,

k) a Budapesti Határőr Igazgatóság és az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek esetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

folytatja le az idegenrendészeti eljárást.

(8) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határrendészeti kirendeltségek - a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján - hatáskörébe tartozó és 2008. január 1-jén még folyamatban lévő közúti közlekedés ellenőrzésével és a bírságolással kapcsolatos eljárások tekintetében, jogutódként a határrendészeti kirendeltség székhelye szerint illetékes városi rendőrkapitányságok folytatják le az eljárást.

(9) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határrendészeti kirendeltségek által - a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény alapján - kiszabott helyszíni bírságok nyilvántartása és a 2008. január 1-jén még folyamatban lévő ügyek tekintetében jogutódként a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jár el.

(10) Az államhatárral kapcsolatos kétoldalú nemzetközi szerződésekben meghatározott feladatok jogutódja:

a) a Határőrség Országos Parancsnoksága tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság,

b) a határőr igazgatóságok tekintetében a területileg illetékes megyei rendőr-főkapitányság.

(11) A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság Zalakarosi Tartalék Vezetési Pontja az Országos Rendőr-főkapitányság (Gazdasági Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Igazgatóság) alárendeltségében működik tovább.

3. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek, továbbá a 2. § (2) bekezdésében felsorolt határrendészeti kirendeltségek kezelésében lévő irattári értékű iratanyag elhelyezéséről, őrzéséről és a további iratkezelési feladatok ellátásáról a 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogutód szervek gondoskodnak.

(2) A maradandó értékű iratanyagot

a) a Határőrség Országos Parancsnoksága Magyar Országos Levéltárnak,

b) a határőr igazgatóságok a székhelyük szerint illetékes megyei közlevéltáraknak vagy a 2. § (1) bekezdésében meghatározott rendőri szerveknek

adják át.

(3) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek 2008. január 1-jén még folyamatban lévő ügyei iratanyagának - az idegenrendészeti, a szabálysértési helyszíni bírságolási, közúti bírságolási, valamint a nyomozóhatósági (bűnügyi és felderítő) feladatokkal összefüggésben keletkezettek iratok kivételével - jogutódja:

a) a Határőrség Országos Parancsnokság iratanyagának tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság,

b) a Győri Határőr Igazgatóság, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei határrendészeti kirendeltségei, a Lajta Határvadász Század, a Hegyeshalmi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely, a Rajkai Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely iratanyagának tekintetében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, a Komárom-Esztergom megyei határrendészeti kirendeltség iratanyagának tekintetében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság,

c) a Szombathelyi Határőr Igazgatóság, valamint az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek és a Rába Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság,

d) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság, valamint a Zala megyei határrendészeti kirendeltségei és a Mura Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy megyei határrendészeti kirendeltségei és a Kanizsa Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság,

e) a Pécsi Határőr Igazgatóság, valamint a Baranya megyei határrendészeti kirendeltségei és a Tenkes Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy megyei határrendészeti kirendeltsége iratanyagának tekintetében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság,

f) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság, valamint a Bács-Kiskun megyei határrendészeti kirendeltségei és a Bácska Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád megyei határrendészeti kirendeltsége és a Tisza Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság,

g) az Orosházi Határőr Igazgatóság, valamint a Békés megyei határrendészeti kirendeltségei és a Körös Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád megyei határrendészeti kirendeltségei iratanyagának tekintetében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Hajdú-Bihar megyei határrendészeti kirendeltsége, a Bihar Határvadász Század és az Ártándi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely iratanyagának tekintetében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság,

h) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határrendészeti kirendeltségei, a Szatmár Határvadász Század, a Bereg Határvadász Század és a Nyírség Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a Hajdú-Bihar megyei határrendészeti kirendeltségei iratanyagának tekintetében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság,

i) a Miskolci Határőr Igazgatóság, valamint az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek, a Kossuth Határvadász Század és a Sátoraljaújhelyi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely iratanyagának tekintetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság,

j) a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság, valamint a Nógrád megyei határrendészeti kirendeltségei, a Balassi Határvadász Század és a Szlovákgyarmati Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely iratanyagának tekintetében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Pest megyei határrendészeti kirendeltsége iratanyagának tekintetében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság,

k) a Budapesti Határőr Igazgatóság, valamint az alárendeltségébe tartozó határrendészeti kirendeltségek iratanyagának tekintetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Határvadász Század iratanyagának tekintetében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

(4) Az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek idegenrendészeti hatósági, valamint a nyomozóhatósági (bűnügyi és felderítő) feladatokkal összefüggésben keletkezett és 2008. január 1-jén még folyamatban lévő ügyei iratait 2. § (5) és (6) bekezdés szerint meghatározott jogutód szerveknek adják át.

4. § (1) A Határőrség, illetve az 1. § (1) bekezdése szerint megszüntetett határőr szervek hagyományainak megőrzése érdekében:

a) a Határőrség Központi Múzeuma - külön megállapodás alapján - a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állandó kiállításaként működik tovább;

b) a Határőrség képes lapja az Országos Rendőr-főkapitányság képes hetilapja;

c) a Határőr Zenekar a Készenléti Rendőrség szervezetében tovább működik.

(2)-(3) * 

5. § E rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére