A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet

a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (8) bekezdésének a) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának c) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya a felszín alatti vizek kitermelésével, visszatáplálásával, dúsításával, továbbá megfigyelésével kapcsolatos vízilétesítményekre (így pl. kutakra, foglalt forrásokra, hévízművekre), valamint vízimunkákra, különösen azok tervezésére, kivitelezésére, üzemeltetésére és megszüntetésére, továbbá a tervezőt, kivitelezőt, az építtetőt és a műszaki ellenőrt a tárgyi tevékenységgel összefüggésben érintő jogokra és kötelezettségekre terjed ki.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a) vízföldtani napló: a kút kivitelezésével összefüggő, különösen annak földtani, vízföldtani, vízadóképességi, vízminőségi és a kivitelezésre vonatkozó egyedi műszaki adatait és vízföldtani értékelést tartalmazó építési, földtani dokumentum;

b) megfigyelő kút: a jogszabályban, illetve a hatósági engedélyben meghatározott célt szolgáló olyan vízilétesítmény, amely főleg vízföldtani, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, valamint közegészségügyi feladatok ellátásához szükséges mintavételezést, méréseket szolgál;

c) visszatápláló kút: dúsítás vagy visszatáplálás (visszasajtolás) céljából víznek felszín alatti vízbe történő bejuttatását szolgáló vízilétesítmény;

d) kút javítása: a kút fenntartásával összefüggésben annak rendeltetésszerű és biztonságos működését szolgáló olyan beavatkozás, amelynek következtében a vízjogi engedélyben meghatározott műszaki adatok nem változnak;

e) hévíz: felszín alatti víztartókban található vagy onnan származó, a kútfejen - a kút maximális vízhozama esetén -, forrás esetében a kifolyásnál mért 30 °C fokos vagy annál melegebb víz;

f) hévízmű: a hévíz felszínre hozatalát, kezelését és a fogyasztás (felhasználás) helyére történő eljuttatását szolgáló vízilétesítmények összessége;

g) hévízmű üzemeltetési szabályzat: a hévízmű biztonságos és szakszerű üzemeltetésének szabályait tartalmazó előírás;

h) geotermikus energia hasznosítását szolgáló vízilétesítmény: a víz hőtartalmát energetikai célra hasznosító víztermelő, illetve visszatápláló kút;

i) kútkataszter: a vízföldtani napló köteles kutakra vonatkozó országos nyilvántartás.

Tervezés

3. § (1) A tervezett kút helyét a tervező helyszíni vizsgálat alapján köteles meghatározni.

(2) Melléfúrásos felújítás esetén a kút megszüntetésére, valamint a megvalósítandó kút létesítésére is a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet szerinti vízjogi engedélyt kell kérni.

(3) Minden olyan esetben, amikor a környezet földtani kora, a képződmény mélységbeli határa bizonytalan vagy ismeretlen, magmintavétel tervezése is szükséges.

(4) *  A tervezésnél figyelemmel kell lenni arra, hogy a kút különböző víztesteket, illetve egymástól jelentősen eltérő hidrodinamikai és vízkémiai tulajdonságú vizeket ne kapcsoljon össze egymással. Kivételes esetben, amennyiben a szennyeződés veszélye nem áll fenn, a vízügyi hatóság ez alól felmentést adhat.

(5) Öntözővíz beszerzésére irányuló tervezés során felszín alatti vizet felszíni vízbeszerzési lehetőség hiányában lehet figyelembe venni.

A kivitelezéssel (építéssel) és a használatbavétellel kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § (1) *  A kivitelezés megkezdésének időpontjáról a kivitelezőnek az engedélyező hatóságot - a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok esetében a bányafelügyeleti feladatkörében eljáró Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (a továbbiakban: bányafelügyelet) is - a munkálatok megkezdése előtt legalább 8 nappal értesíteni kell.

(2) *  Fúrt kutak esetében a felszín alatti vízbe történő beavatkozáskor a szennyezés megelőzése céljából a harántolt, de nem szűrőzött képződményeket béléscsővel, a béléscső mögötti gyűrűsteret palástcementezéssel, vagy - ha a kút nem esik a vízföldtani napló készítésének kötelezettsége alá - a vízügyi hatóság döntése alapján nyomjelzett agyag-granulátummal vagy agyagszigeteléssel ki kell zárni.

(3) * 

5. § (1) *  A helyi önkormányzat jegyzőjének vízjogi engedélyéhez kötött kutak kivételével a vízjogi engedélyes az 1. melléklet szerinti mélyfúrás-geofizikai és befejező kútvizsgálati méréseket köteles elvégezni.

(2) * 

(3) * 

(4) *  A termelt víz gáztartalmának vizsgálatát a termelt és szolgáltatott vizek gázmentesítéséről szóló 12/1997. (VIII. 29.) KHVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) gázmintavételre és annak vizsgálatára vonatkozó rendelkezései szerint kell elvégezni a Rendelet hatálya alá tartozó vízilétesítmények esetében, továbbá akkor, ha a víz kezelése, tárolása, szállítása, elosztása olyan berendezésen keresztül valósul meg, amely a gázveszélyes víz gáztartalmának felgyűléséből adódóan robbanást eredményezhet.

(5) * 

(6) *  A felszín alatti vízilétesítmények helyét

a) a települési önkormányzat jegyzőjének engedélyéhez kötött kutak esetében vízszintes koordinátákkal - egységes országos vetületi rendszerben (a továbbiakban: EOV) EOV koordinátákkal vagy a földrajzi szélesség és hosszúság megadásával -,

b) a vízügyi hatóság engedélyéhez kötött felszín alatti vízilétesítmények esetében EOV-ban, az Y, X koordináták, továbbá a Z Balti-tenger szint feletti magassági érték megadásával a vízföldtani napló-készítési kötelezettség alá eső kutaknál, vagy ha azt a vízügyi hatóság a létesítmény helyzetétől, rendeltetésétől függően előírja, geodéziai mérésre jogosult szakember bevonásával

kell meghatározni.

5/A. § *  (1) A hévízkutat a hévíz-készlettel való takarékos gazdálkodás érdekében olyan kútfej-szerelvénnyel kell ellátni, amely lehetővé teszi a vízkivétel mértékének igény szerinti szabályozását, a termálvíztestekre meghatározott vízkészleteket figyelembe vevő, fenntartható, dinamikus vízkészlet-gazdálkodást.

(2) A hévízkutak kialakításánál olyan vezetéket, berendezéseket és szerelvényeket kell alkalmazni, amelyek ellenállnak a hőmérséklet-ingadozásból és a külső-belső agresszív hatásokból származó igénybevételeknek.

(3) A hévízkutat, a vezetéket és a kezelőberendezést úgy kell kialakítani, hogy a vízkő ne váljon ki, illetve a lerakódott vízkő eltávolítható legyen.

6. § * 

7. § (1) A létesítményeket, beleértve a vízkutató feltáró fúrásokat a munka befejezésekor olyan állapotba kell hozni, hogy azok kialakítása kizárja azt, hogy a felszín alatti vízbe szennyeződés kerülhessen, továbbá a kifolyó víz esetén szabad vízfolyás keletkezzék.

(2) *  A kivitelezőnek a megvalósítás teljes időtartama alatt a munkavégzés minden lényeges adatát, körülményét rögzítő dokumentációt kell vezetnie. A dokumentációnak tartalmaznia kell a létesítési engedélyben, illetve kiviteli tervben előírt vizsgálatokról szóló feljegyzéseket, illetve fúrt kutak esetén a fúrási napi jelentést. A dokumentációnak részét képezi továbbá - a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélyezési hatáskörébe tartozó kutak kivételével - az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló rendelet szerinti építési napló.

(2a) *  A fúrólyukba csak olyan csövezést szabad beépíteni, amely megfelel a fellépő terhelésekkel kapcsolatos szilárdsági követelményeknek és anyagának minősítése alapján igazoltan nem okozhatja a földtani közeg és felszín alatti víz szennyezését. A csövezéshez használt bélés- és szűrőcsövek típusát és műszaki paramétereit a fúrás során vezetett (2) bekezdés szerinti dokumentációban rögzíteni kell.

(3) A kutakra vonatkozó vízjogi létesítési engedélyt, az engedélyezési terveket, az építési naplót, továbbá a kivitelezést szolgáló berendezés alkalmasságára vonatkozó bizonylatokat és a kivitelező jogosultságára vonatkozó igazolást a kivitelező köteles a munkavégzés helyszínén tartani.

(4) A kutakra, a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélyezési hatáskörébe tartozó kutak kivételével kúttáblát kell elhelyezni, amely tartalmazza legalább az üzemeltető megnevezését, a kivitelezés évét, és ha van, a kút kataszteri számát.

Az elkészült létesítményre vonatkozó dokumentálás és adatszolgáltatás

8. § (1) *  A kutakról vízföldtani naplót kell készíteni,

a) amennyiben a feltárt vízkészlet réteg-, karszt- és hasadékvíz, valamint a tervezett vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) meghaladja az 1,5 m3/napot, vagy ilyen vízkészlet típust megfigyelő kút esetén,

b) amennyiben a feltárt vízkészlet talajvíz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m3/napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri az 50 m3/napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti területi monitoring részét képező megfigyelő kút esetén,

c) amennyiben a feltárt vízkészlet parti szűrésű víz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m3/napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri a 100 m3/napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti területi monitoring részét képező megfigyelő kút esetén, vagy

d) egyéb, különösen jelentős létesítmény esetén, amennyiben a vízügyi hatóság a vízjogi létesítési engedélyben indokolással előírta.

(2) A vízföldtani napló tartalmi követelményeit a 2. melléklet tartalmazza. A naplóhoz minden esetben a kutat és a kút környezetének területhasználatát mutató fényképet kell mellékelni. A csatolt helyszínrajzokon az EOV koordinátahálót fel kell tüntetni.

(3)-(8) * 

(9) *  A vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló kormányrendeletben meghatározott Vízgazdálkodási Információs Rendszer és a Központi Vízföldtani Adattár részeként, a vízföldtani naplók adatai alapján a állami földtani feladatokat ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága országos kútkatasztert és hévízkút katasztert vezet. Az állami földtani feladatokat ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és az Országos Vízügyi Főigazgatóság az országos kútkatasztert és hévízkút katasztert évente, a tárgyévet követő március 31-ig honlapján közzéteszi.

Az üzemeltetésre vonatkozó egyes szabályok

9. § (1) * 

(2) Szezonális üzem esetén félévenként - a vízjogi üzemeltetési engedélyben meghatározott szezon kezdetekor és végén, időszakos üzem esetén az üzemeltetés kezdetekor és annak végén - mérni kell a nyugalmi kútfejnyomást a kútnak az üzemeltetési szabályzatban előírt, de legalább egy óra időtartamú lezárásával.

(3) Egy hónapot meghaladó üzemszünet esetén a nyugalmi kútfejnyomást a kútfej gáztalanítása után, illetve a nyugalmi vízszintet havonta kell mérni.

(4) *  A vízkémiára és a gáztartalomra vonatkozó vizsgálatok gyakoriságát és a vizsgálandó komponensek körét - a vízilétesítmény céljától függően - az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről, a víziközművek üzemeltetéséről, a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről, valamint a termelt és szolgáltatott vizek gázmentesítéséről szóló miniszteri rendeletekkel összhangban az üzemeltetési szabályzatban, amennyiben az (1) bekezdés alapján ez nem szükséges, a vízjogi üzemeltetési engedélyben kell meghatározni, ideértve a mérések módját, eszközigényét és a minőség biztosítását is.

(5) Az ásvány-, gyógyvíz minősítésű kutaknál a vizsgálatoknak a minősítés megalapozásához meghatározott komponensekre és azok ellenőrzésének gyakoriságára kell kiterjedni.

(6) Az időszakos vizsgálatok keretében el kell végezni

a) a talpmélység ellenőrzését,

b) egyéb, a kútszerkezetre vonatkozó ellenőrző méréseket (így például lyukátmérő, szűrővizsgálat), amennyiben azok hiányosak, vagy a rendszeres üzemi mérések alapján feltételezhető a kútszerkezet változása (így pl. betétcsövezés, kúthiba, vízkőlerakódás),

c) kapacitásmérést (így pl. három hozamlépcső beállítása, vízhozam mérés, üzemi kútfejnyomás, vagy vízszintmérés, nyugalmi nyomás, illetve vízszintmérés a felszínen és a megnyitott szakasz felett),

d) a homokolás vizsgálatát hozamlépcsőnként a felszínen, vagy szükség esetén mélységi méréssel, homokolás esetén,

e) áramlásmérést,

f) folyamatos áramlásmérést a megnyitott szakaszokon és a tömszelencéknél,

g) folyamatos hőmérséklet-mérést,

h) nyomásemelkedés-mérést a felszínen és a megnyitott szakasz felett,

i) nyomásgradiens-mérést a gázos kutaknál,

j) a kifolyó víz hőmérsékletének mérését hozamlépcsőnként,

k) mélységi folyamatos hőmérséklet-mérést,

l) felszíni és mélységi vízmintavételt, valamint elemzést,

m) gázkapacitás mérést és gázmintavétel elemzést a gázos kutaknál.

(7) * 

(8) * 

A hévíz- és geotermikus energiahasznosítást szolgáló vízilétesítményekkel kapcsolatos egyes rendelkezések

10. § *  (1) A hévízművek üzemeltetéséhez üzemeltetési szabályzat szükséges.

(2) A műszaki átadás-átvétel során jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek tartalmaznia kell különösen:

a) a kút hozamára, kifolyó víz hőmérsékletére, a kútkörnyék állapotára,

b) a kút szerkezetére,

c) a dinamikus és termikus paraméterekre,

d) a termelt víz kémiai összetételére (vízkémiai összetétel, gáz-víz arány és gázösszetétel) és

e) a kútfej-kiképzés biztonsági követelményeinek betartására

vonatkozó adatokat és az átadással járó egyéb rendelkezéseket, követelményeket.

(3) A kitermelt víz mennyiségét összegző vízhozammérővel - vagy amennyiben azt a víz kémiai összetétele megkívánja, induktív vízhozammérővel - kell mérni. A termelt víz hőmérsékletének, a kút üzemi vízszintjének, illetve kútfejnyomásának mérését biztosítani kell.

(4) A mérőrendszert a termelő és a visszatápláló kútra telepíteni kell.

(5) A termelő és a visszatápláló kutak esetében a vízhozam, kútfejnyomás vagy az üzemi vízszint és hőmérséklet mérését és regisztrálását - lehetőleg digitális mérő-adatgyűjtő rendszerrel - az üzemeltetési szabályzatban meghatározott módon, de legalább napi gyakorisággal kell végezni.

(6) A vízszint, illetve víznyomás észlelés célját szolgáló, valamint a tartósan üzemen kívül helyezett kutakon legalább hetente a hőmérsékletet, a vízszint, illetve a kútfejnyomást mérni és regisztrálni kell. Az üzemeltetési szabályzatban ennél gyakoribb mérés és regisztrálás is előírható, ha az értékelés megkívánja.

(7) A vízszint- és nyomásmérés esetén meg kell jelölni azok vonatkozási pontjait, és meg kell adni annak mBf szintjét.

(8) A hévízkutak rendszeres - az üzemeltető által végzett - ellenőrzése körében havonta kell vizsgálni, illetőleg el kell végezni:

a) az üzemelési napokat, ideértve az üzemmód rögzítését, külön megjelölve a változó üzemmódra jellemző adatokat,

b) a kitermelt vízmennyiség meghatározását,

c) az üzemeltetési időre vonatkozó jellemző kútfejnyomás, illetve üzemi vízszint meghatározását,

d) a kifolyó víz jellemző hőmérsékletét, illetőleg a hőmérséklet meghatározását és

e) a kútjavítási munkák időpontját, ideértve az üzemeltetéssel kapcsolatos feljegyzéseket, figyelemmel az üzemeltetési szabályzatra.

(9) *  A termelő-, visszatápláló- és megfigyelő kutakon elvégzett rendszeres üzemi méréseket évente értékelni kell, és azt a működési terület szerinti vízügyi igazgatóságnak, valamint a vízügyi hatóságnak meg kell küldeni.

(10) Amennyiben a termelési és visszatáplálási adatokban év közben nem várt változás következik be, az értékelést soron kívül el kell végezni. A változás mértékére vonatkozó szakmai megítélés körülményeit, illetve azok figyelembevételét az üzemeltetési szabályzatban kell meghatározni.

11. § (1) A rendszeres vizsgálatok mellett az időszakos vizsgálatokat a javítások, átalakítások előtt és után, de legalább négyévenként, egyes vizsgálatok tekintetében (így például: gázvizsgálat) pedig külön jogszabályban rögzített gyakorisággal kell elvégezni.

(2) A javítási munkák során figyelembe kell venni a rendszeres és időszakos kútvizsgálatot, értékelésének eredményét, a kútszerkezet változását.

(3) Amennyiben a kút felújítása annak műszaki adatainak változásával jár, a változásokat új vízföldtani naplóban is rögzíteni kell.

(4) A visszatápláló kutak üzemeltetéséről, karbantartásáról és javításáról az üzemeltetési szabályzatban külön rendelkezni kell.

A hévízforrások

12. § (1) A hévizet adó forrásokra a (2)-(3) bekezdésekben foglalt eltérésekkel a hévízkutakra vonatkozó előírásokat kell - az adott forrás sajátosságaira figyelemmel - megfelelően alkalmazni.

(2) Ahol jogszabály vízföldtani naplót említ, azon forrás esetében a műszaki, földtani dokumentációt kell érteni.

(3) A forrás üzemeltetési szabályzata a rendszeres és időszakos vizsgálatokra, valamint a fenntartására vonatkozó előírásokat tartalmazza. Az üzemeltetési szabályzatban meg kell adni a hévízforrásból szabadon túlfolyó víz mennyiségét akkor is, ha az hasznosítás nélkül elfolyik.

A kút kivitelezésével, vizsgálatával és dokumentálásával összefüggő személyi, képesítési követelményei és egyéb feltételei

13. § *  (1) *  Az e rendelet hatálya alá tartozó vízilétesítmények műszaki tervezési feladatait - a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó kutak, valamint a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet 3. melléklet VII. 4. pontjában foglalt kutak kivételével - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló kormányrendelet szerint jogosultsággal rendelkezők végezhetik.

(2) *  Kút kivitelezését - beleértve annak felújítását, javítását és megszüntetését is -, a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó ásott vagy vert kút kivételével, az végezheti, aki * 

a) *  az Országos Képzési Jegyzék szerint vízkútfúró szakképesítést szerzett, vagy olyan szakirányú középfokú végzettséggel rendelkezik, amelyhez tartozó tantárgyi képzés és vizsga a kút kivitelezésének elméleti és gyakorlati szinten történő elsajátítását igazolja, valamint

b) a vízkutatási és vízfeltárási célból végzett fúrási, kútépítési, kúttisztítási, kútfelújítási, kútjavítási berendezésre vonatkozón a bányafelügyelet által kiadott, a bányafelügyelet műszaki-biztonsági előírásainak való megfelelést tanúsító igazolásával, vagy a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló miniszteri rendelet szerinti EK megfelelőségi nyilatkozattal rendelkezik.

(3) 100 m-nél mélyebb talpmélységű kút, továbbá közüzemi vízellátást szolgáló kút kivitelezése geofizikus, geofizikus-mérnök, geológus, geológus-mérnök vagy hidrogeológus, hidrogeológus-mérnök, vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember felügyelete mellett végezhető.

(4) A kút kivitelezésének részét képező feltáró fúrásokban, illetve kutakban mélyfúrás-geofizikai, illetve kútvizsgálati mérések mérnökgeológus, geofizikus, geofizikus-mérnök, hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember közreműködésével végezhetők.

(5) Mélyfúrás-geofizikai, illetve kútvizsgálati mérések kiértékelését, az összefoglaló szakvéleményt kizárólag geofizikus, geofizikus mérnök, geológus, mérnökgeológus, hidrogeológus vagy hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember készíthet. A vizsgálat jóváhagyását csak legalább ötéves mélyfúrás-geofizikai gyakorlattal rendelkező szakember végezheti el.

(6) A vízföldtani naplót legalább ötéves felszín alatti vízkészlet-gazdálkodási gyakorlattal rendelkező geológus, mérnökgeológus, hidrogeológus vagy hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember készíthet.

13/A. § * 

Átmeneti és záró rendelkezések

14. § (1) E rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés után indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott és még érvényes vízkútfúrási igazolások a hatálybalépéstől számított egy évig érvényesek.

(3) A rendelet hatálybalépésétől számított 1 év elteltével csak az e rendeletnek megfelelő képesítési, illetőleg tárgyi és személyi feltételek fennállása esetén végezhető a rendelet hatálya alá tartozó tevékenység.

(4)-(6) * 

15. § *  E rendeletnek az egyes vízgazdálkodási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 67/2014. (XII. 17.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított

a) 4. § (2) és (3) bekezdését, 5. § (1), (4) és (6) bekezdését, 7. § (2) és (2a) bekezdését, 8. § (1) bekezdését, 9. § (1) és (4) bekezdését, valamint 1. mellékletét a Módr. hatálybalépését követően indult ügyekben

b) 8. § (3)-(9) bekezdését, valamint 10. § (9) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is kell alkalmazni.

1. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez * 

1. Mélyfúrás-geofizikai és befejező kútvizsgálati mérések

A B C D E F G
1 Mérések, vizsgálati módszerek 30-500 VN, <500 >500 10-50 MF
2 fajlagos ellenállás szelvényezés (két különböző behatolású szondával) A K K A
3 természetes potenciál szelvényezés A K K A
4 természetes gamma szelvényezés A K K K/5
5 fúrólyuk átmérő szelvényezés - K K -
6 Mélyfúrás-geofizikai mérések legalább egy porozitásra vonatkozó szelvényezés a szűrőzendő szakaszokon. A kőzet típusától függően akusztikus hullámkép, sűrűség- vagy neutron-porozitás szelvényezés. - - K -
7 akusztikus hullámkép szelvényezés a szűrőzendő szakaszokon kemény (mészkő, metamorf, magmás) kőzetekben A A K -
8 hőmérséklet-szelvényezés A A K -
9 fúrólyuk-elhajlás szelvényezés - - K -
10 iszapellenállás szelvényezés - - A -
11 oldalfal mintavétel - - A -
12 gyűrűstér ellenőrző vizsgálat (a kút kialakításától függően, akusztikus cementpalást szelvényezés, sűrűség, mágneses vagy természetes gamma mérés) K K K K/5
13 lyukátmérő szelvényezés (talp és csőátmérő ellenőrzés) K K K K/5
14 Befejező kútvizsgálatok szűrő(k) helyének ellenőrző vizsgálata (a szűrő anyagától függően elektromos vagy akusztikus szelvényezés) K K K K/5
15 elkészült kút természetes gamma szelvényezése K - - -
16 színes videokamerás felvétel a teljes kútszerkezetről A A A A
17 Kútszerkezet vizsgálatok sűrűség vagy akusztikus hullámkép szelvényezés kavicstető ellenőrzésére A A A -
18 hőmérséklet szelvényezés cementtető ellenőrzésre A A A -
19 áramlás és hőmérséklet szelvényezés a szűrőknél és a tömszelencéknél, termelés mellett és a kút lezárt állapotában K K K -
20
Hidro-
kútkapacitás mérés 80 / 60 / 40%-os termelési szinteknél
(hévízkutaknál mélységi is)
K K K K/5
21 informatikai mérések visszatöltődés vagy nyomásemelkedés mérés
(max. hozam után, hévízkutaknál mélységi is)
K K K K/5
22 nyomásgradiens mérés - - K -

2. Jelmagyarázat

A B C
1 K = A mérés elvégzése kötelező.
2 A = A mérés elvégzése ajánlott.
3 K/5 = 1-5 db kút esetén legalább 1 (a helyes szűrőzés megállapítása érdekében lehetőleg a területen először létesített) kútban, 5 db-ot meghaladó számú kút esetén 5 kutanként legalább 1 kútban az előírt méréseket el kell végezni. Ezen felül a vizsgálatba bevont kutak számát a tervező javaslata alapján úgy kell meghatározni, hogy reprezentálják a kutak geofizikai mérésekkel vizsgálható vízföldtani és műszaki paramétereit.
4 - = A mérés elvégzése nem szükséges.
5 30-500 = 30 m és 500 m méter közötti talpmélységű, vízföldtani napló készítési kötelezettség alá nem tartozó kutak esetében.
6 VN, <500 = 500 méter talpmélységet meg nem haladó, vízföldtani napló készítési kötelezettség alá tartozó kutak esetében.
7 >500 = 500 méter talpmélységet meghaladó kutak esetében.
8 10-50 MF = 10 m és 50 m közötti talpmélységű parti szűrésű- vagy talajvíz megfigyelő kutak esetében, amennyiben a kút a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet szerinti kármentesítéshez kapcsolódik, vagy a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerinti megfigyelő hálózat részét képezi.

2. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez * 

M1. A vízföldtani napló formája

M1.1. A vízföldtani napló előlapja

Kútkataszteri sorszám: _______

VÍZFÖLDTANI NAPLÓ

_________________________________________________

__________________________________________________

A vízföldtani napló készítőjének neve, címe: __________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám (a napló dokumentálójánál): ___________________________

M1.2. Az azonosító adatok és a létesítés technológiájára vonatkozó tájékoztatás megadásának formája

Kútkataszteri sorszám: ............................
Nyilvántartási szám: ...............................
................................................................
(megjegyzés) Terepmagasság: ...................................... mBf.
Csőperem: .............................................. mBf.

Vízföldtani napló

Helység: ......................................................................... Vármegye: .........................................

Pontos cím: ..................................................................... Hrsz.: ............................................

Helyi neve: ............................................................................................................................

A vízkivétel célja: ..................................................................................................................

A vízjogi létesítési engedély száma: ........................................................................................

Vízkönyvi szám: ....................................................................................................................

...............................................
Térképlapszám
EOV-koordináták:
A csövezett kút mélysége: ........................ m X =...................................
Y = ..................................
A fúrás közben elért mélység: .................. m Földrajzi koordináták:
................. fok ....................... km

Száraz

m-től

m-ig
A fúróberendezés
típusa és száma
Fúrási eljárás Jobb
öblítéses

m-től

m-ig
Bal
öblítéses

m-től

m-ig

Egyéb

m-től

m-ig

M1.3. A földtani rétegsor leírásának formája

Sorszám Rétegmélység A réteg részletes leírása
m-től m-ig

M1.4. Az ideiglenesen és véglegesen kiképzett vízkút adatai

Véglegesen/ideiglenesen *  kiképzett vízkút adatai

I. Csövezési és szűrőzési adatok

1. A beépített béléscső adatai összecsavart állapotban. (Itt kell feltüntetni a szűrőcső védelmére beépített és visszahúzott védőrakatokat és a szűrőcsövet is.)

Átmérő A szűrőcső pereme Visszahúzva
Anyag külső belső felső él alsó él
mm mm m m m-től m-ig

2. A beépített szűrőcső adatai a terepszinttől mérve (toldócső és iszapgyűjtő nélkül).

Átmérő A szűrőcső pereme Szűrő Szitaszövet
Anyag külső belső felső alsó méret típus
mm mm m m mm név anyag szám
Toldócső a szűrőcső fölött: ................. Ø ......... m-től ........ m-ig
Az iszapgyűjtő hossza: ................. Ø ......... m-től ........ m-ig
Tömszelencék: .........................................................
A lezárt rakatok külső átmérője: A tömítés anyaga:
......................... Ø és ......................... Ø a csőrakatok között ................... m-ben
......................... Ø és ......................... Ø a csőrakatok között ................... m-ben

II. Vízszolgáltatási adatok ....................................................... (közlemény)

Nyugalmi vízszint A kifolyó víz A szivattyúzással kitermelt víz
a terepszint
felett +
alatt -
mBf. magassága a terepszinttől mennyisége vízszíntsüllyedés a terepszinttől mennyisége Fajlagos vízhozam
m m m l/min m l/min l/min/m
Az állandó üzemben kitermelhető vízmennyiség:

A kitermelt víz hőmérséklete: .......... °C

Talphőmérséklet: ....... m-ben ....... °C

Összes CH4: ......... l/m3

A legnagyobb vízhozamlépcső végén mért homoküledék: ......... g/m3

Az összes szivattyúzási órák száma a béléscső beépítése után:

a) Kézi szivattyúzás ........... óra .......... l/min

b) Gépi szivattyúzás .......... óra ........... l/min

c) Kompresszorozás ......... óra ........... l/min

d) Búvárszivattyúzás ......... óra ........... l/min

III. Mellékmunkák

Kavics Ø: ................... mm; Alábővítés Ø: ................... mm ................. m-től ............. m-ig
Kavicsolás a fúrólyuk és a végleges csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
Kavicsolás a .......... Ø és a ........... Ø csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
Cementszigetelés a fúrólyuk és a végleges csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
Cementszigetelés a .......... Ø és a ........... Ø csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
Egyéb szigetelés:
.................. a fúrólyuk és a végleges csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
.................. a .......... Ø és a ........... Ø csőrakat között ................. m-től ............. m-ig
Saruzárás ...................................... m-ben
Talplezárás: ........................... m-ben
Feltöltés: ...................................... m-től ................ m-ig

M1.5. A vízföldtani napló tartalomjegyzéke

1. Helyszínrajz a kút körzetének 4 km2 területéről 1:25000 méretarányban ..................... db
2. Részletes helyszínrajz a kút körzetéről 1: méretarányban ..................... db
3. Vízhozamdiagram ..................... db
4. Kútvizsgálatok ..................... db
5. A gáz-víz viszony vizsgálata ..................... db
6. Vízvizsgálati eredmény ..................... db
7. Mélységi vízvizsgálati eredmény ..................... db
8. A kút végleges földtani és műszaki szelvénye
(a feltárt kőzetanyag vizsgálatára és a geofizikai mérések eredményeire alapozottan)

..................... db
9. Geodéziai adatlap
10. A geofizikai mérések diagramjai ................. m-től ............. m-ig ..................... db
................. m-től ............. m-ig ..................... db
- a mérések eredményeinek összerajzolt szelvénye nyomtatott és digitális változatban
- a mérések eredményeinek szöveges értékelése
11. Egyéb mérési adatok

II. Záróadatok:

..................................................................................................................................................

A munka kezdete: .......... év ...................... hó ......... nap
A munka befejezése: .......... év ...................... hó ......... nap
Vezető fúrómester: ...........................................................
A kiállítás kelte: .......... év ...................... hó ......... nap
........................................ .......................................................
kivitelező neve a vízföldtani adatokat összeállította
.......................................... ......................................................
a kivitelező telephelye a naplót készítette
..................................... ................................................
műszaki vezető ellenőrizte

M1.6. A fúrt vízkút áttekinthető helyszínrajza

Áttekintő helyszínrajz
Helyiség: ......................................................................................................... Vármegye: ........................................................................
A kút helyének leírása: ........................................................................................................................................................................
..............................................................................................................................................................................................................
É
x =
y = ||
D
Régebben létesített fúrt kút helye
Újonnan létesített fúrt kút helye
A térképlap méretaránya: ......................
...................................................... m.B.f.
A fúrás éve: ........................... Nyilvántartási szám: ................................
Szolgálati használatra minősítette: .....................................................................................................................................................
Rajzolta:

M1.7. A fúrt kút részletes helyszínrajza és fényképe

Részletes helyszínrajz
Helyiség: ......................................................................................................... Vármegye: ........................................................................
A kút helyének leírása: ........................................................................................................................................................................
..............................................................................................................................................................................................................
É
||
D
x =
y =
Régebben létesített fúrt kút helye
Újonnan létesített fúrt kút helye
A térképlap méretaránya: ......................
...................................................... m.B.f.
A fúrás éve: ........................... Nyilvántartási szám: ................................
Szolgálati használatra minősítette: .....................................................................................................................................................
Rajzolta:

M1.8. Vízhozamgörbe

Vízhozamgörbe
Helyiség: ......................................................................................................... Vármegye: ........................................................................
A kút helyének leírása: ........................................................................................................................................................................
..............................................................................................................................................................................................................
Q
1/min
H
m
Nyugalmi vízszínt (+ -):............................................................................................ m
Fajlagos vízhozam: ............................................................................................ l/min/m
A vízadó réteg helye: ...................... m-től ........................ m-ig anyaga: ..........................................................
...................... m-től ........................ m-ig anyaga: ..........................................................
...................... m-től ........................ m-ig anyaga: ..........................................................
...................... m-től ........................ m-ig anyaga: ..........................................................
...................... m-től ........................ m-ig anyaga: ..........................................................
A fúrás éve: ........................... Nyilvántartási szám: ................................

M1.9. A visszatöltődés-mérés eredményei

M1.10. Vízföldtani szelvény

M2. A műszaki szelvény jelkulcsai

M3. Földtani rétegsor

M3.1. A földtani rétegsor leírásának szempontjai

A harántolt földtani rétegsor rétegszelvényében - a kőzetminták állapotától függően - a réteg részletes leírásakor a következőket kell megadni:

- a kőzet megnevezését;

- a kőzet színét;

- a rétegzettség jellemzőit:

- rétegzetlen,

- gyengén réteges,

- jól rétegzett,

- lemezes,

- réteges,

- pados,

- keresztrétegzett,

- gumós;

- a pórusok jellemzőit:

- tömör,

- mikroporózus (< 0,1 mm),

- porózus (0,1-2,0 mm),

- likacsos (........ mm),

- üreges (.......... mm);

- az osztályozottságot:

- nagyon jól osztályozott,

- jól osztályozott,

- közepesen osztályozott,

- rosszul osztályozott;

- a kötöttséget:

- laza,

- közepesen kötött,

- kötött;

- a kötőanyag jellemzését;

- az ősmaradványokat (ha vannak);

- a kőzetek meszességét,

- az egyéb jellemzőket,

- a szerkezetre utaló jellemzőket:

- dőlés (értéke 0-90°),

- vető (0-90° között),

- gyűrt,

- zúzott,

- kitöltött repedések,

- szabad repedések;

- homok, illetve kavics esetén:

- a szemcsék anyagát,

- a jellemző szemcseméreteket számszerűen (átmérő mm-ben).

A leírás elsősorban a fúrásból származó kőzetmintákra támaszkodjon. Minden képződményről részletes (legalább makroszkopikus) szöveges leírás készüljön. A rétegsort a mélyfúrás geofizikai méréseinek eredményeivel is összhangba kell hozni és a réteghatárokat ezek alapján kell pontosítani.

A rétegsor leírásakor fel kell tüntetni a rétegnehézségeket (duzzadó agyag, görgeteg, omlási hajlam stb.), valamint az előfordult műszaki baleseteket, mentéseket.

A magmintavételt és a mintával elvégzett vizsgálatokat a vízföldtani napló tartalomjegyzékében kell megadni az „egyéb mérési adatok” pont alatt van lehetőség a részletezésre (M1.6.).

M3.2. A földtani szelvény jelkulcsai

Megjegyzés: További kőzettípusok jelkulcsaival kiegészíthető.

3. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez * 

4. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez *