1. § Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Bosznia és Hercegovina közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerésére.
2. § Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti.
3. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövegét e törvény melléklete tartalmazza.
4. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E törvény 2. és 3. §-a, valamint melléklete a Megállapodás 134. cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. *
(3) A Megállapodás, illetve e törvény 2. és 3. §-a, valamint melléklete hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. *
(4) A Megállapodás végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.
A BELGA KIRÁLYSÁG,
A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG,
A CSEH KÖZTÁRSASÁG,
A DÁN KIRÁLYSÁG,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,
AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,
ÍRORSZÁG,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,
A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,
A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,
A LETT KÖZTÁRSASÁG,
A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,
A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,
MÁLTA,
A HOLLAND KIRÁLYSÁG,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,
A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,
ROMÁNIA,
A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,
A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,
A FINN KÖZTÁRSASÁG,
A SVÉD KIRÁLYSÁG,
NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,
az Európai Közösséget létrehozó szerződés, az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés, valamint az Európai Unióról szóló szerződés szerződő felei, a továbbiakban: a tagállamok, és
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG és AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG,
a továbbiakban: a Közösség
egyrészről, és
BOSZNIA ÉS HERCEGOVINA
másrészről,
a továbbiakban együttesen: a felek,
FIGYELEMBE VÉVE a felek közötti szoros kapcsolatokat és közös értékeiket, a felek óhaját, hogy erősítsék ezeket a kapcsolatokat és viszonosságon és kölcsönös érdeken alapuló, szoros és tartós kapcsolatot hozzanak létre, amelynek lehetővé kell tennie Bosznia és Hercegovina számára, hogy tovább erősítse és bővítse a Közösséggel fenntartott kapcsolatokat;
FIGYELEMBE VÉVE e megállapodás fontosságát a délkelet-európai országokkal való stabilizációs és társulási folyamatban, az együttműködésen alapuló stabil Európa létrehozásában és megerősítésében - amelynek az Európai Unió a fő támogatója -, valamint a Stabilitási Paktum keretében;
FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió kész Bosznia és Hercegovinát a lehető legteljesebb mértékben integrálni Európa fő politikai és gazdasági folyamataiba, valamint potenciális EU-tagjelöltnek tekinteni az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EU-Szerződés) és az Európai Tanács által 1993 júniusában meghatározott kritériumok, valamint a stabilizációs és társulási folyamat feltételrendszerének teljesítése alapján, e megállapodás - különösen a regionális együttműködés tekintetében történő - sikeres végrehajtására is figyelemmel;
FIGYELEMBE VÉVE a Bosznia és Hercegovinával kötött európai partnerséget, amely meghatározza azokat a cselekvési prioritásokat, melyek segítik az országnak az Európai Unióhoz való közeledésére tett erőfeszítéseit;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét aziránt, hogy minden eszközzel hozzájáruljanak Bosznia és Hercegovina és a régió politikai, gazdasági és intézményi stabilizációjához a civil társadalom fejlődése és a demokratizálódás, az intézménykiépítés és a közigazgatás reformja, a regionális kereskedelmi integráció és a fokozott gazdasági együttműködés révén, valamint számos területen, beleértve a bel- és igazságügy terén folytatott együttműködés, és a nemzet- és regionális biztonság erősítése révén;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét a megállapodás alapját képező politikai és gazdasági szabadságok erősítésére, valamint az emberi jogok és a jogállamiság, többek között a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, valamint a szabad és tisztességes választásokkal rendelkező többpártrendszerben megvalósuló demokratikus alapelvek iránti elkötelezettségüket;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét az ENSZ-Alapokmány, az EBESZ, különösen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya (a továbbiakban: Helsinki Záróokmány) minden alapelvének és rendelkezésének, a madridi és bécsi konferencia összegző dokumentumainak, a Párizsi charta egy új Európáért, valamint a dayton/párizsi békemegállapodás kötelezettségeinek való megfelelés és a Délkelet-európai Stabilitási Paktum teljes körű végrehajtása iránt annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a térség országainak regionális stabilitásához és együttműködéséhez;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét a piacgazdaság elvei iránt, valamint a Közösség készségét, hogy hozzájáruljon a Bosznia és Hercegovina-i gazdasági reformokhoz, valamint a felek elkötelezettségét a fenntartható fejlődés elvei iránt;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét a szabad kereskedelem megvalósítása iránt a WTO-ból eredő jogoknak és kötelezettségeknek megfelelően, valamint elkötelezettségüket ezen jogok és kötelezettségek átlátható és diszkriminációtól mentes végrehajtása iránt;
FIGYELEMBE VÉVE a felek óhaját, hogy a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú és nemzetközi kérdésekkel - többek között a regionális szempontokkal - kapcsolatos rendszeres politikai párbeszédet az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának (a továbbiakban: KKBP) figyelembevételével továbbfejlesszék;
FIGYELEMBE VÉVE a felek elkötelezettségét a szervezett bűnözés elleni küzdelem, valamint a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködés fokozása iránt az Európai Konferencia által 2001. október 20-án kiadott nyilatkozat alapján;
MEGGYŐZŐDVE arról, hogy a stabilizációs és társulási megállapodás (a továbbiakban: e megállapodás) új légkört teremt a felek közötti gazdasági kapcsolatokban, különösen a kereskedelem és a befektetések fejlesztése számára, amelyek elengedhetetlenül szükségesek Bosznia és Hercegovina gazdasági szerkezetátalakításához és modernizációjához;
SZEM ELŐTT TARTVA Bosznia és Hercegovina elkötelezettségét aziránt, hogy a fontosabb ágazatokban közelítse jogszabályait a Közösségéhez, és hatékonyan végrehajtsa azokat;
FIGYELEMMEL ARRA, hogy a Közösség kész a reformok végrehajtásának határozott támogatására és e törekvés érdekében valamennyi rendelkezésre álló együttműködési, valamint technikai, pénzügyi és gazdasági segítségnyújtási eszköz átfogó, indikatív, többéves alapon történő felhasználására;
MEGERŐSÍTVE, hogy e megállapodás azon rendelkezései, amelyek az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) III. részének IV. címe alá tartoznak, az Egyesült Királyságot és Írországot, mint külön szerződő feleket kötelezik és nem mint a Közösség tagállamát mindaddig, amíg az Egyesült Királyság vagy Írország (megfelelő esetben) nem értesíti Bosznia és Hercegovinát arról, hogy az EU-Szerződéshez és az EK-Szerződéshez mellékelt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyvnek megfelelően a rendelkezések a Közösség részeként kötelezik. Ugyanez vonatkozik Dániára az említett szerződésekhez mellékelt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyvnek megfelelően;
EMLÉKEZTETVE a zágrábi csúcstalálkozóra, amely a stabilizációs és társulási folyamatban részt vevő országok és az Európai Unió közötti kapcsolatok továbberősítésére és fokozott regionális együttműködésre szólít fel;
EMLÉKEZTETVE arra, hogy a thesszaloniki csúcstalálkozó megerősítette, hogy a stabilizációs és társulási folyamat szolgál az Európai Uniónak a nyugat-balkáni országokkal fenntartott kapcsolatai politikai kereteként, és hangsúlyozta ezen országok integrációjának lehetőségét az Európai Unióba egyéni reformfolyamataik és teljesítményük alapján;
EMLÉKEZTETVE a 2006. december 19-én Bukarestben aláírt Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodásra, ami eszközül szolgálhat a régió befektetésvonzó képességének és világgazdaságba való bekapcsolódásának javításához;
A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:
1. Társulás jön létre egyrészről a Közösség és tagállamai, másrészről Bosznia és Hercegovina között.
2. Ezen társulás célkitűzései a következők:
a) a demokrácia és a jogállamiság megszilárdítására irányuló Bosznia és Hercegovina-i erőfeszítések támogatása;
b) Bosznia és Hercegovina politikai, gazdasági és intézményi stabilitásához, valamint a régió stabilizációjához való hozzájárulás;
c) megfelelő keretrendszer biztosítása a politikai párbeszéd számára, lehetővé téve a felek közötti szoros politikai kapcsolatok fejlesztését;
d) a gazdasági és nemzetközi együttműködés fejlesztésére irányuló Bosznia és Hercegovina-i erőfeszítések támogatása, a jogszabályok Közösségiekéhez való közelítése által is;
e) Bosznia és Hercegovina működő piacgazdaságba való átmenetének támogatása;
f) harmonikus gazdasági kapcsolatok kialakítása, és a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti szabadkereskedelmi terület fokozatos kialakítása;
g) regionális együttműködés előmozdítása az e megállapodás hatálya alá tartozó valamennyi területen.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kihirdetett, és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményben, a Helsinki Záróokmányban és az Új Európáért Párizsi Chartában meghatározott demokratikus alapelveknek és az emberi jogoknak a tiszteletben tartása, a nemzetközi jog elveinek - beleértve a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszékkel (ICTY) való teljes körű együttműködést -, a jogállamiságnak és a piacgazdaság alapelveinek a gazdasági együttműködésről szóló bonni EBEÉ-konferencia okmányában megfogalmazott tiszteletben tartása képezik a felek bel- és külpolitikájának alapját és e megállapodás alapelemeit.
A tömegpusztító fegyverek és az ezek hordozóeszközeinek terjedése elleni küzdelem e megállapodás alapelemét képezi.
A felek megerősítik, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítésének, nevezetesen az ICTY-vel való teljes körű együttműködésnek.
A nemzetközi és regionális béke és biztonság, a jószomszédi viszonyok fejlesztése, az emberi jogok, valamint a kisebbségek tisztelete és védelme képezik a stabilitási és társulási folyamat központi elemét. E megállapodás megkötése és alkalmazása továbbra is a stabilizációs és társulási folyamat feltételeihez kötött marad, és Bosznia és Hercegovina egyéni teljesítményén alapul.
Bosznia és Hercegovina elkötelezi magát aziránt, hogy folytassa és előmozdítsa az együttműködést és a jószomszédi kapcsolatokat a régió többi országával, beleértve a személyek, áruk, tőke és szolgáltatások mozgását érintő kölcsönös engedményeket, valamint a közös érdekű projektek kialakítását, különösen a szervezett bűnözés, a korrupció, a pénzmosás, az illegális migráció és kereskedelem, különösen az ember-, a kézi- és könnyűfegyver-, és a tiltott kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemmel kapcsolatosakat. Ez az elkötelezettség alapvető tényező a Közösség, valamint Bosznia és Hercegovina közötti kapcsolatok és együttműködés kialakításában, így hozzájárul a regionális stabilitáshoz.
A felek újólag megerősítik a terrorizmus elleni küzdelemnek és az ezzel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítésének általuk tulajdonított jelentőségét.
A társulást fokozatosan, egy legfeljebb hatéves átmeneti időszak alatt kell végrehajtani.
A 115. cikk alapján létrehozott stabilizációs és társulási tanács rendszeresen felülvizsgálja (rendszerint évente) e megállapodás végrehajtását, valamit Bosznia és Hercegovina jogi, közigazgatási, intézményi és gazdasági reformjainak elfogadását és végrehajtását. Erre a felülvizsgálatra a preambulum figyelembevételével és e megállapodás általános elveinek megfelelően kerül sor. A felülvizsgálat megfelelően figyelembe veszi az európai partnerségben lefektetett, ezen megállapodásra alkalmazható prioritásokat, és összhangban áll a stabilizációs és társulási folyamat során létrehozott mechanizmusokkal, nevezetesen a stabilizációs és társulási folyamat eredményeiről készített jelentéssel.
A stabilizációs és társulási tanács ezen felülvizsgálat alapján ajánlásokat tesz és döntéseket hozhat. Amennyiben a felülvizsgálat különös nehézségeket tár fel, továbbítani lehet ezeket az e megállapodás alapján létrehozott vitarendezési mechanizmusok felé.
A teljes körű társulás fokozatosan valósul meg. Legkésőbb e megállapodás hatálybalépését követő harmadik évben a stabilizációs és társulási tanács átfogó felülvizsgálatot készít a megállapodás alkalmazásáról. Ezen felülvizsgálat alapján a stabilizációs és társulási tanács értékeli a Bosznia és Hercegovina által elért haladást, és dönthet a társulás következő szakaszairól.
Az említett felülvizsgálat nem vonatkozik az áruk szabad mozgására, amelyre a IV. cím külön ütemezést határoz meg.
A megállapodás teljes mértékben összeegyeztethető a vonatkozó WTO-rendelkezésekkel, különösen az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikkével és a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános megállapodás (GATS) V. cikkével, és azokkal összhangban kerül végrehajtásra.
1. E megállapodás keretében továbbfejlesztik a felek közötti politikai párbeszédet. Ez a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti újbóli közeledést kíséri és erősíti, továbbá hozzájárul a felek közötti, szolidaritáson alapuló szoros kapcsolatok és új együttműködési formák kialakításához.
2. A politikai párbeszéd különösen a következők támogatására irányul:
a) Bosznia és Hercegovina teljes mértékű integrációja a demokratikus nemzetek közösségébe és az Európai Unióhoz történő fokozatos, újbóli közeledés;
b) a felek nemzetközi kérdésekkel - ideértve a KKBP-kérdéseket is - kapcsolatos álláspontjainak fokozottabb közelítése, adott esetben információcsere révén is, és különösen azon kérdésekben, amelyek jelentős befolyást gyakorolhatnak a felekre;
c) regionális együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok fejlesztése;
d) közös nézetek az európai stabilitásról és biztonságról, beleértve az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának keretébe tartozó területeken való együttműködést.
3. A felek úgy vélik, hogy a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik állami és nem állami szereplők körében való elterjedése jelenti az egyik legkomolyabb fenyegetést a nemzetközi stabilitás és biztonság tekintetében. Ezért a felek megállapodnak abban, hogy a leszerelésről és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi szerződések és megállapodások alapján fennálló, valamint egyéb vonatkozó nemzetközi kötelezettségeik teljes mértékű teljesítése és nemzeti végrehajtása révén együttműködnek és közreműködnek a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedése elleni küzdelemben. A felek egyetértenek abban, hogy e rendelkezés a megállapodás lényegi eleme, és részét fogja képezni az ezen elemeket kísérő és erősítő politikai párbeszédnek.
A felek továbbá megállapodnak abban, hogy együttműködnek és közreműködnek a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedése elleni küzdelemben a következők révén:
a) lépéseket tesznek minden egyéb vonatkozó nemzetközi eszköz aláírására, megerősítésére vagy az ahhoz történő csatlakozásra, az esettől függően;
b) hatékony nemzeti exportellenőrzési rendszer létrehozása, a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos áruk exportjának és tranzitjának ellenőrzése, beleértve a kettős felhasználású technológiák esetében a tömegpusztító fegyverként való végfelhasználás ellenőrzését, valamint hatékony szankciók kilátásba helyezése az exportellenőrzés megsértése esetére.
Ezzel a témával kapcsolatban regionális szintű politikai párbeszédet lehet folytatni.
1. A politikai párbeszédet elsősorban a stabilizációs és társulási tanács keretében folytatják, amely általában felelős a felek által elé terjeszthető kérdésekért.
2. A felek kérésére a politikai párbeszéd a következő formákban is megvalósulhat:
a) szükség esetén az egyrészről Bosznia és Hercegovinát, másrészről az Európai Unió Tanácsának elnökségét, a főtitkárt/a közös kül- és biztonságpolitika főképviselőjét és az Európai Közösségek Bizottságát (a továbbiakban: Európai Bizottság) képviselő magas beosztású tisztviselők találkozói;
b) a felek közötti diplomáciai csatornák teljes mértékű kihasználása, beleértve a harmadik országokban, az ENSZ-ben, az EBESZ-ben, az Európa Tanácsban és más nemzetközi fórumokon meglévő kapcsolatokat;
c) a párbeszéd erősítéséhez, fejlesztéséhez és fokozásához hozzájáruló bármilyen más módon, beleértve a 2003. június 19-20-i, thesszaloniki Európai Tanács következtetéseiben elfogadott thesszaloniki cselekvési programban lefektetett módszereket is.
A parlamenti szintű politikai párbeszédre a 121. cikk alapján létrehozott stabilizációs és társulási parlamenti bizottság keretében kerül sor.
A politikai párbeszéd többoldalú keretek között, valamint regionális párbeszéd formájában a régió más országainak bevonásával, az EU-Nyugat-Balkán Fórum keretein belül is folytatható.
Bosznia és Hercegovina aktívan támogatja a regionális együttműködést a nemzetközi és regionális béke és stabilitás, valamint a jószomszédi kapcsolatok fejlesztése iránti elkötelezettségével összhangban. A Közösség támogatási programjai támogathatják a regionális vagy határokon átnyúló dimenzióval rendelkező projekteket.
Amikor Bosznia és Hercegovina úgy tervezi, hogy megerősíti együttműködését a 15., 16. és 17. cikkben említett országok valamelyikével, a X. címben megállapított rendelkezések szerint tájékoztatja a Közösséget és a tagállamokat, és konzultál velük.
Bosznia és Hercegovina teljes mértékben végrehajtja azokat a meglévő kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat, amelyeket a kereskedelem könnyítéséről és liberalizációjáról szóló, 2001. június 27-én Brüsszelben Bosznia és Hercegovina által aláírt egyetértési nyilatkozat és a 2006. december 19-én Bukarestben aláírt Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás értelmében kötöttek.
E megállapodás aláírását követően Bosznia és Hercegovina tárgyalásokat kezd azokkal az országokkal, amelyek már aláírtak stabilizációs és társulási megállapodást, abból a célból, hogy regionális együttműködésre vonatkozó kétoldalú egyezményeket kössenek, amelyek az érintett országok közötti együttműködés fokozására irányulnak.
Ezen egyezmények fő elemei a következők lesznek:
a) politikai párbeszéd;
b) szabadkereskedelmi területek létrehozása a vonatkozó WTO-rendelkezésekkel összhangban;
c) kölcsönös engedmények a munkavállalók mozgása, a letelepedés, a szolgáltatásnyújtás, a folyó kifizetések és a tőkemozgás tekintetében, valamint a személyek mozgásával kapcsolatos, e megállapodással azonos szintű egyéb politikák;
d) más területeken való együttműködésre vonatkozó rendelkezések (függetlenül attól, hogy e megállapodás körébe tartoznak-e), különösen a bel- és igazságügy területén.
Ezek az egyezmények rendelkezéseket tartalmaznak adott esetben a szükséges intézményi mechanizmusok létrehozására.
Ezeket az egyezményeket e megállapodás hatálybalépését követő két éven belül kötik meg. A Bosznia és Hercegovina és az Európai Unió közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének feltétele, hogy Bosznia és Hercegovina kész legyen ilyen egyezményeket kötni.
Bosznia és Hercegovina hasonló tárgyalásokat kezdeményez a régió többi országával, amint ezek az országok stabilizációs és társulási megállapodást írnak alá.
Bosznia és Hercegovina regionális együttműködést folytat a stabilizációs és társulási folyamatban érintett többi országgal az e megállapodás körébe tartozó néhány vagy valamennyi területen, és különösen azokon, amelyek közös érdeket képviselnek. Az ilyen együttműködésnek mindig összeegyeztethetőnek kell lennie e megállapodás elveivel és célkitűzéseivel.
1. Bosznia és Hercegovinának erősítenie kell együttműködését és regionális együttműködési egyezményeket kell kötnie a többi, a stabilizációs és társulási folyamatban nem részt vevő tagjelölt országgal, az e megállapodás hatálya alá tartozó együttműködési területeken. Az ilyen egyezményeknek arra kell irányulnia, hogy fokozatosan hozzáigazítsák Bosznia és Hercegovina és az adott ország kétoldalú kapcsolatait a Közösség és tagállamai, valamint az adott ország közötti kapcsolatok vonatkozó részéhez.
2. Bosznia és Hercegovina a 18. cikk (1) bekezdésében említett átmeneti időszak vége előtt kölcsönösen előnyös alapon megállapodást köt a Közösséggel vámuniót létesített Törökországgal a szabadkereskedelmi terület létrehozásáról az 1994. évi GATT XXIV. cikkének megfelelően, valamint a GATS V. cikkével összhangban a letelepedés és az egymás közötti szolgáltatások nyújtásának liberalizációjáról az e megállapodásnak megfelelő mértékben.
1. A Közösség és Bosznia és Hercegovina e megállapodás hatálybalépésétől számított legfeljebb ötéves átmeneti időszak alatt fokozatosan szabadkereskedelmi területet hoz létre e megállapodás rendelkezéseinek megfelelően, valamint az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezménnyel (GATT) és a WTO rendelkezéseivel összhangban. Ennek során figyelembe veszik az alábbiakban megállapított különös követelményeket.
2. A felek közötti kereskedelemben az áruk osztályozására a kombinált nómenklatúrát kell alkalmazni.
3. Ezen megállapodásra vonatkozóan a vámok és az azokkal azonos hatású díjak körébe tartozik minden olyan illeték vagy díj, amelyeket egy áru kivitelével vagy behozatalával kapcsolatosan vetnek ki, beleértve a kivitellel vagy behozatallal kapcsolatosan alkalmazott minden pótadót és pótelvonást is, de nem terjednek ki semmiféle:
a) belföldi adónak megfelelő díjra, amelyet következetesen az 1994. évi GATT III. cikke (2) bekezdésének értelmében alkalmaznak;
b) dömpingellenes vagy kiegyenlítő intézkedésre;
c) a nyújtott szolgáltatás költségeivel arányos illetékre vagy díjra.
4. Minden termék esetében az alapvám, amely az e megállapodás alapján alkalmazott, egymást követő vámcsökkentések alapját képezi, a következő:
a) a 2658/87/EGK tanácsi rendelet * alapján létrehozott, az Európai Közösség Közös Vámtarifája, amelyet e megállapodás aláírásának napján erga omnes alkalmaznak;
b) Bosznia és Hercegovina 2005. évi alkalmazott vámtarifái * .
5. Az e megállapodás alapján számított, Bosznia és Hercegovina által alkalmazandó csökkentett vámokat egy tizedesjegyig kerekítik, általános aritmetikai elveket alkalmazva. Így minden számot, amely esetében 5-nél kisebb szám áll az első tizedeshelyen, lefelé kell kerekíteni a legközelebbi tizedesjegyig, és minden olyan számot, amely esetében 5 vagy nagyobb szám áll a második tizedeshelyen, felfelé kell kerekíteni a legközelebbi tizedesjegyig.
6. Amennyiben a megállapodás aláírását követően bármely vámcsökkentést erga omnes alapon alkalmaznak, különösen:
a) a WTO-ban folytatott tarifatárgyalásokból, vagy
b) Bosznia és Hercegovina WTO-csatlakozásából, vagy
c) Bosznia és Hercegovina WTO-csatlakozását követő további csökkentésekből következő csökkentést,
akkor a (4) bekezdésben említett alapvám helyébe az ilyen csökkentett vámok lépnek, e csökkentések alkalmazásának napjától kezdve.
7. A Közösség és Bosznia és Hercegovina ismertetik egymással vonatkozó alapvámjaikat és azok bármilyen változását.
1. E fejezet rendelkezéseit a Közösségből vagy Bosznia és Hercegovinából származó, a kombinált nómenklatúra 25-97. árucsoportjába tartozó termékekre kell alkalmazni, a WTO mezőgazdasági megállapodása I. melléklete I. bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékek kivételével.
2. Az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékek felek közötti kereskedelmét a Szerződés rendelkezéseivel összhangban bonyolítják.
1. A Bosznia és Hercegovinából származó ipari termékek Közösségbe történő behozatalára kivetett vámokat és azonos hatású díjakat e megállapodás hatálybalépésekor eltörlik.
2. A Bosznia és Hercegovinából származó ipari termékek Közösségbe történő behozatalára kivetett mennyiségi korlátozásokat és az azonos hatású intézkedéseket e megállapodás hatálybalépésekor eltörlik.
1. E megállapodás hatálybalépésekor a Közösségből származó, az I. mellékletben felsoroltaktól eltérő ipari termékek Bosznia és Hercegovinába történő behozatalára kivetett vámokat eltörlik.
2. A Közösségből származó ipari termékek Bosznia és Hercegovinába történő behozatalára kivetett vámokkal azonos hatású díjakat e megállapodás hatálybalépésekor eltörlik.
3. A Közösségből származó, az Ia., Ib. és Ic. mellékletben felsorolt ipari termékek Bosznia és Hercegovinába történő behozatalára kivetett vámokat fokozatosan csökkentik és eltörlik az említett mellékletben megadott ütemezés szerint.
4. A Közösségből származó ipari termékek Bosznia és Hercegovinába történő behozatalának mennyiségi korlátozásait és az azonos hatású intézkedéseket e megállapodás hatálybalépésének napján eltörlik.
1. E megállapodás hatálybalépésekor a Közösség és Bosznia és Hercegovina eltöröl minden kiviteli vámot és azonos hatású díjat a köztük folyó kereskedelem vonatkozásában.
2. E megállapodás hatálybalépésekor a Közösség és Bosznia és Hercegovina a közöttük folyó kereskedelemben eltöröl minden, a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozást és azonos hatású intézkedést.
Bosznia és Hercegovina kijelenti, hogy készen áll a vámoknak a 21. cikkben előírtnál gyorsabb csökkentésére a Közösséggel folytatott kereskedelemben, ha általános gazdasági helyzete és az érintett gazdasági ágazat helyzete ezt lehetővé teszi.
A stabilizációs és társulási tanács e tekintetben megvizsgálja a helyzetet és megteszi a vonatkozó ajánlásokat.
1. E fejezet rendelkezéseit a Közösségből vagy Bosznia és Hercegovinából származó mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmére kell alkalmazni.
2. A „mezőgazdasági és halászati termékek” kifejezés a kombinált nómenklatúra 1-24. árucsoportjában felsorolt termékeket és a WTO mezőgazdasági megállapodása I. melléklete I. bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékeket jelenti.
3. Ebbe a fogalommeghatározásba tartoznak a 3. árucsoport, a 1604 és 1605 vámtartifaszám, és a 0511 91, 1902 20 10 és 2301 20 00 vámtarifaalszámok alá tartozó halak és halászati termékek.
Az 1. jegyzőkönyv megállapítja az ott felsorolt feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó kereskedelmi rendelkezéseket.
1. E megállapodás hatálybalépésének napján a Közösség eltöröl minden, Bosznia és Hercegovinából származó mezőgazdasági és halászati termékek behozatalára vonatkozó mennyiségi korlátozást és azonos hatású intézkedést.
2. E megállapodás hatálybalépésének napján Bosznia és Hercegovina eltöröl minden, a Közösségből származó mezőgazdasági és halászati termékek behozatalára vonatkozó mennyiségi korlátozást és azonos hatású intézkedést.
1. E megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség eltörli a Bosznia és Hercegovinából származó, a kombinált nómenklatúra 0102, 0201, 0202, 1701, 1702 és 2204 vámtarifaszáma alá tartozóktól eltérő mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámokat és azonos hatású díjakat.
A kombinált nómenklatúra 7. és 8. árucsoportjába tartozó olyan termékek esetében, amelyhez a közös vámtarifa az értékvámok és egy specifikus vám alkalmazását írja elő, az eltörlés csak a vám értékvám részét érinti.
2. E megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség a közös vámtarifában megállapítottaknak megfelelően, az értékvám 20%-ában és a külön vámtétel 20%-ában rögzíti a II. mellékletben meghatározott és Bosznia és Hercegovinából származó „baby beef” termékek Közösségbe irányuló behozatalára alkalmazandó vámokat a vágott súlyban kifejezett 1500 tonna éves vámkontingensen belül.
3. A megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség vámmentességet biztosít a Bosznia és Hercegovinából származó, Közösségbe importált, a kombinált nómenklatúra 1701 és 1702 vámtartifaszámai alá tartozó termékek tekintetében, 12 000 tonna (nettó súly) éves vámkontingens határán belül.
4. E megállapodás hatálybalépésének napjától Bosznia és Hercegovina:
a) eltörli a IIIa. mellékletben felsorolt, a Közösségből származó bizonyos mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámokat;
b) fokozatosan csökkenti a IIIb., IIIc. és IIId. mellékletekben felsorolt, a Közösségből származó bizonyos mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámokat az egyes termékekre az említett mellékletben megadott ütemezés szerint;
c) eltörli a IIIe. mellékletben felsorolt, a Közösségből származó bizonyos mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámokat az érintett termékekre megadott vámkontingens határán belül.
5. A 7. jegyzőkönyv fekteti le az ott említett borokra és szeszes italokra alkalmazandó intézkedéseket.
1. E megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség teljes mértékben eltörli a vámokat és azonos hatású díjakat a Bosznia és Hercegovinából származó, a IV. mellékletben felsoroltaktól eltérő halakra és halászati termékekre. A IV. mellékletben felsorolt termékekre az ott megállapított rendelkezések vonatkoznak.
2. E megállapodás hatálybalépésének napjától Bosznia és Hercegovina eltörli a vámokat és azonos hatású díjakat a Közösségből származó halakra és halászati termékekre vonatkozóan, az V. mellékletben meghatározott rendelkezésekkel összhangban.
Figyelembe véve a felek közötti mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmi volumenét, azok különleges érzékenységét, a mezőgazdaságra és halászatra vonatkozó közösségi közös politika szabályait, a Bosznia és Hercegovina-i halászati és agrárpolitika szabályait, a mezőgazdaság és a halászat Bosznia és Hercegovina gazdaságában betöltött szerepét, a WTO keretében a többoldalú kereskedelmi tárgyalások következményeit, valamint Bosznia és Hercegovina WTO-hoz való esetleges csatlakozását, a Közösség és Bosznia és Hercegovina a stabilitási és társulási tanácsban legkésőbb három évvel a hatálybalépést követően termékről termékre, rendszeres és kölcsönös alapon megvizsgálja a másik fél részére történő további kedvezmények nyújtásának lehetőségeit a mezőgazdasági és halászati termékek területén a kereskedelem nagyobb fokú liberalizálásának megvalósítása céljából.
E megállapodás más rendelkezései, és különösen a 39. cikk ellenére, tekintettel a mezőgazdasági és halászati piacok különleges érzékenységére, ha az egyik féltől származó termékek behozatala, amelyre a 25., 26., 27. és 28. cikk alapján nyújtott kedvezmények vonatkoznak, súlyos zavart okoz a másik fél piacai vagy belföldi szabályozó mechanizmusai tekintetében, mindkét fél haladéktalanul konzultációt kezd a megfelelő megoldás érdekében. A megoldás megszületéséig az érintett fél meghozhatja az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket.
1. Bosznia és Hercegovinának oltalmaznia kell a Közösségnek a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 2006. március 20-i 510/2006/EK tanácsi rendelet * szerint bejegyzett földrajzi jelzéseit e cikk rendelkezéseivel összhangban. Bosznia és Hercegovina mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó földrajzi jelzései bejegyezhetők a Közösségben az említett rendeletben rögzített feltételek mellett.
2. Bosznia és Hercegovina megtiltja területén a Közösségben oltalom alatt álló nevek bármilyen használatát azon hasonló termékek esetében, amelyek nem felelnek meg a földrajzi jelzés specifikációjának. Ez még abban az esetben is érvényes, ha a termék valós földrajzi származási helye kerül feltüntetésre, a kérdéses földrajzi jelzést fordításban alkalmazzák, az elnevezést olyan szavakkal, mint „fajta”, „típus”, „szerű”, „utánzat”, „módszer” vagy egyéb ilyen típusú kifejezésekkel kapcsolatban használják.
3. Bosznia és Hercegovina nem lajstromozhat olyan védjegyet, melynek használata megfelel a (2) bekezdésben leírt helyzeteknek.
4. Azok a védjegyek, amelyeket Bosznia és Hercegovinában lajstromoztak, vagy használat által honosodtak meg, és használatuk megfelel a (2) bekezdésben leírt helyzetnek, legfeljebb e megállapodás hatálybalépésétől számított hat évig használhatóak. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a harmadik országok állampolgárai által birtokolt, Bosznia és Hercegovinában lajstromozott és használat által meghonosodott védjegyekre, amennyiben ezek természetüknél fogva nem tévesztik meg semmilyen módon a nyilvánosságot a termékek minősége, jellege és földrajzi származási helye tekintetében.
5. Az (1) bekezdéssel összhangban oltalom alatt álló földrajzi jelzéseknek a Bosznia és Hercegovina köznyelvében az ilyen termékek neveként való bármilyen használatát meg kell szüntetni legkésőbb 2013. december 31-én.
6. Bosznia és Hercegovina saját kezdeményezésként, valamint bármely érdekelt fél kérésére biztosítja az (1)-(5) bekezdésben említett védelmet.
E fejezet rendelkezéseit a felek között valamennyi termék kereskedelmére alkalmazni kell, kivéve, ha ez a fejezet vagy az 1. jegyzőkönyv másként rendelkezik.
E cím rendelkezései semmiképpen nem sértik a valamely fél által egyoldalúan biztosított kedvezőbb intézkedések alkalmazását.
1. E megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti kereskedelemben nem vezetnek be új behozatali vagy kiviteli vámot, vagy azonos hatású díjat, és nem emelik a már alkalmazott vámokat vagy díjakat.
2. E megállapodás hatálybalépésének napjától a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti kereskedelemben nem vezetnek be új, behozatalra vagy kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozást vagy azonos hatású intézkedést, és nem szigorítják a már meglévő ilyen korlátozásokat vagy intézkedéseket.
3. A 25., 26., 27. és 28. cikk alapján nyújtott kedvezmények sérelme nélkül, e cikk (1) és (2) bekezdésének rendelkezései semmilyen módon nem korlátozzák Bosznia és Hercegovina és a Közösség halászati és agrárpolitikájának követését, és e politikák alapján bármely intézkedés meghozatalát, amennyiben ez nem érinti a III-V. melléklet és az 1. jegyzőkönyv szerinti behozatali rendszert.
1. A Közösség és Bosznia és Hercegovina tartózkodik minden olyan, belső fiskális jellegű intézkedéstől vagy gyakorlattól, és megszüntet minden meglévő olyan gyakorlatot vagy intézkedést, amely akár közvetett, akár közvetlen megkülönböztetést jelent az egyik fél termékei és a másik fél területéről származó hasonló termékek között.
2. A felek valamelyikének területére exportált termékek nem részesülhetnek a közvetett belső adók visszatérítésében az azokra közvetve kivetett adók összegét meghaladó mértékben.
A behozatali vámok eltörlésére vonatkozó rendelkezéseket a fiskális jellegű vámokra is alkalmazni kell.
1. Ez a megállapodás nem zárja ki vámuniók, szabadkereskedelmi területek vagy határ menti kereskedelmi rendszerek fenntartását vagy létrehozását, kivéve, ha azok változtatnak az e megállapodásban előírt kereskedelmi rendszereken.
2. A 18. cikkben meghatározott átmeneti időszak során ez a megállapodás nem érinti az áruk mozgását szabályozó azon különleges kedvezményes megállapodások végrehajtását, amelyeket egy vagy több tagállam és Bosznia és Hercegovina között korábban megkötött határmegállapodások állapítottak meg, vagy amelyek a III. címben meghatározott, a regionális kereskedelem elősegítésére Bosznia és Hercegovina által megkötött kétoldalú megállapodásokból származnak.
3. A felek a stabilizációs és társulási tanácsban konzultálnak e cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott megállapodásokról, valamint - kérelem alapján - más, harmadik országokkal szembeni kereskedelempolitikájukkal kapcsolatos főbb kérdésekről. Ilyen konzultációkat kell tartani a Közösség és Bosznia és Hercegovina e megállapodásban kinyilvánított kölcsönös érdekei figyelembevételének biztosítására különösen abban az esetben, ha az Unióhoz egy harmadik ország csatlakozik.
1. E megállapodás egyetlen rendelkezése sem akadályozza egyik felet sem abban, hogy e cikk (2) bekezdésének és a 39. cikknek megfelelően kereskedelemi védelmi intézkedést hozzon.
2. Ha a felek valamelyike megállapítja, hogy a másik féllel folytatott kereskedelemben dömpingre és/vagy kiegyenlítő szubvenciókra kerül sor, megfelelő intézkedéseket hozhat az ilyen gyakorlat ellen az 1994. évi GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló WTO-megállapodásnak, vagy a szubvenciókról és a kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-megállapodásnak, valamint a vonatkozó belső jogszabályainak megfelelően.
1. A felek között az 1994. évi GATT XIX. cikke és a védintézkedésekről szóló WTO-megállapodás rendelkezéseit alkalmazni kell.
2. E cikk (1) bekezdésének ellenére, amennyiben az egyik fél valamely terméke olyan megnövelt mennyiségben és olyan feltételek mellett kerül behozatalra a másik fél területére, hogy az alábbiakat okozza vagy okozhatja:
a) súlyos kár az importáló fél területén a hasonló vagy azzal közvetlenül versenyző termékek belföldi ipara számára, vagy
b) a gazdaság valamely ágazatában komoly zavarok vagy olyan nehézségek, amelyek az importáló fél valamely régiója gazdasági helyzetének nagymértékű romlását idézhetik elő,
az importáló fél megfelelő kétoldalú védintézkedéseket hozhat az e cikkben megállapított feltételek mellett és eljárásoknak megfelelően.
3. A másik féltől való behozatalra irányuló kétoldalú védintézkedések nem léphetik túl a (2) bekezdésben maghatározottak szerinti, ezen megállapodás alkalmazásából származó probléma orvoslásához szükséges mértéket. Az elfogadott védintézkedés az érintett termék esetében e megállapodás alapján nyújtott kedvezmény mértéke növelésének vagy csökkentésének felfüggesztéséből áll, a 18. cikk (4) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint a (6) bekezdésében említett, ugyanazon termékre vonatkozó alapvámnak megfelelő felső határ erejéig. Az ilyen intézkedések olyan egyértelmű elemekből állnak, amelyek fokozatosan a megszüntetésükhöz vezetnek, legkésőbb a megállapított időszak végén, továbbá nem lehet ilyen intézkedéseket hozni két évet meghaladó időtartamra.
Kivételes körülmények esetén az intézkedések legfeljebb további kétéves időtartamra hosszabbíthatók meg. Nem alkalmazható kétoldalú védintézkedés az olyan termék behozatalára, amelyre előzőleg már vonatkozott ilyen intézkedés, az intézkedés lejártától számított legalább négyéves időtartamig.
4. Az e cikkben meghatározott esetekben, az itt előírt intézkedések meghozatala előtt, vagy azokban az esetekben, amelyekre e cikk (5) bekezdésének b) pontja alkalmazandó, egyrészről a Közösség, másrészről Bosznia és Hercegovina (adott esetben) a lehető leghamarabb a stabilizációs és társulási tanács rendelkezésére bocsát minden, a helyzet alapos vizsgálatához szükséges lényeges információt annak érdekében, hogy az az érintett két fél számára elfogadható megoldást találjon.
5. Az (1), (2), (3) és (4) bekezdés végrehajtásához a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
a) az e cikkben említett helyzetből származó problémákat kivizsgálás céljából azonnal a stabilizációs és társulási tanács elé terjesztik, amely bármely, az ilyen problémák megszüntetéséhez szükséges határozatot meghozhat.
Ha a stabilizációs és társulási tanács vagy az exportáló fél nem hozott határozatot a problémák megszüntetésére vagy semmilyen más kielégítő megoldásra nem jutottak az ügynek a stabilizációs és társulási tanács elé terjesztésétől számított 30 napon belül, az importáló fél alkalmas intézkedéseket fogadhat el a probléma e cikknek megfelelő kezelésére. A védintézkedések megválasztásakor előnyben kell részesíteni azokat, amelyek a legkevésbé zavarják az e megállapodásban meghatározott rendelkezések működését. Az 1994. évi GATT XIX. cikkének és a védintézkedésről szóló WTO-megállapodásnak megfelelően alkalmazott védintézkedések megtartják az e megállapodás értelmében biztosított preferenciaszintet/-küszöböt.
b) ahol azonnali intézkedést igénylő kivételes vagy kritikus körülmények lehetetlenné teszik az előzetes tájékoztatást vagy vizsgálatot - az esetnek megfelelően -, az érintett fél az e cikkben meghatározott helyzetekben haladéktalanul a helyzet kezeléséhez szükséges ideiglenes intézkedéseket alkalmazhat, és erről haladéktalanul tájékoztatja a másik felet.
A védintézkedésekről haladéktalanul értesítik a stabilizációs és társulási tanácsot, amely szerv keretében ezek rendszeres konzultáció tárgyát képezik, különösen eltörlésük ütemezésének kialakítása céljából, amint a körülmények azt lehetővé teszik.
6. Amennyiben a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina az e cikkben említett problémák előidézésére alkalmas termékek behozatalát olyan közigazgatási eljárásnak veti alá, amelynek célja a kereskedelmi forgalom tendenciájáról való gyors információszolgáltatás, erről tájékoztatja a másik felet.
1. Amennyiben e cím rendelkezéseinek betartása a következők valamelyikéhez vezet:
a) az exportáló fél számára az alapvető élelmiszerek vagy más termékek kritikus hiánya vagy ennek veszélye; vagy
b) olyan termék harmadik országba történő újrakivitele, amelyre az exportáló fél mennyiségi kiviteli korlátozásokat, kiviteli vámokat vagy azonos hatású intézkedéseket vagy díjakat tart fenn, és ahol a fent említett helyzetek jelentős nehézségeket okoznak vagy okozhatnak az exportáló fél számára;
az exportáló fél megfelelő intézkedéseket hozhat az e cikkben megállapított feltételek mellett és eljárásoknak megfelelően.
2. Az intézkedések megválasztásában előnyben kell részesíteni azokat, amelyek legkevésbé zavarják az e megállapodásban foglalt rendszerek működését. Az ilyen intézkedések nem alkalmazhatók olyan módon, amelyek azonos feltételek mellett önkényes vagy indokolatlan megkülönböztetést jelentenek, vagy a kereskedelem rejtett korlátozását képezik: ezeket az intézkedéseket el kell törölni, amint a körülmények már nem indokolják fenntartásukat.
3. Az (1) bekezdésben előírt intézkedések meghozatala előtt, illetve azokban az esetekben, amelyekre a (4) bekezdést kell alkalmazni, a lehető leghamarabb, a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina (adott esetben) a stabilizációs és társulási tanács rendelkezésére bocsát minden vonatkozó információt annak érdekében, hogy az a felek számára elfogadható megoldást találjon. A felek a stabilizációs és társulási tanácsban bármely, a nehézségek megszüntetéséhez szükséges eszközről megállapodhatnak. Ha az ügynek a stabilizációs és társulási tanács elé terjesztésétől számított 30 napon belül nem jutnak megállapodásra, az exportáló fél e cikk alapján intézkedéseket alkalmazhat az érintett termék kivitelére.
4. Ha azonnali intézkedést igénylő rendkívüli és kritikus körülmények lehetetlenné teszik az előzetes tájékoztatást vagy vizsgálatot, az esetnek megfelelően, a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina (amelyiket érint) haladéktalanul a helyzet kezeléséhez szükséges óvintézkedéseket alkalmazhat, és erről azonnal tájékoztatja a másik felet.
5. Az e cikk alapján alkalmazott minden intézkedésről haladéktalanul értesítik a stabilizációs és társulási tanácsot, amely szerv keretében ezek rendszeres konzultációk tárgyát képezik, különösen eltörlésük ütemezésének kialakítása céljából, amint a körülmények azt lehetővé teszik.
Bosznia és Hercegovina kiigazít minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak biztosítására, hogy az e megállapodás hatálybalépésekor az áruk beszerzési és értékesítési feltételei tekintetében a tagállamok és Bosznia és Hercegovina állampolgárai között ne álljon fenn megkülönböztetés.
E megállapodás eltérő rendelkezése hiányában a 2. jegyzőkönyv állapítja meg a származási szabályokat az e megállapodásban foglalt rendelkezések alkalmazásához.
E megállapodás nem zárja ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság; az emberek, állatok és növények életének és egészségének védelme; a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, vagy a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelme, illetve az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályok indokolnak. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek az önkényes megkülönböztetés vagy a felek közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.
1. A felek egyetértenek abban, hogy a közigazgatási együttműködés elengedhetetlen az e cím alapján biztosított kedvezményes bánásmód végrehajtásához és ellenőrzéséhez, és hangsúlyozzák elkötelezettségüket a vám- és kapcsolódó ügyekben előforduló szabálytalanságok és csalások elleni küzdelem iránt.
2. Amennyiben valamelyik fél objektív információk alapján megállapítja a közigazgatási együttműködés biztosításának elmulasztását és/vagy az e cím szerinti szabálytalanságokat vagy csalást, az érintett fél e cikk szerint ideiglenesen felfüggesztheti az adott termék(ek)re vonatkozó kedvezményes bánásmódot.
3. E cikk alkalmazásában a közigazgatási együttműködés biztosításának elmulasztása többek között a következőket jelenti:
a) az érintett termék(ek) származó helyzetének igazolására vonatkozó kötelezettség betartásának ismételt elmulasztása;
b) a származási igazolás utólagos ellenőrzésével kapcsolatos eredmények alkalmazásának és/vagy közlésének ismételt megtagadása vagy azzal kapcsolatos indokolatlan késés;
c) az adott kedvezményes bánásmód megadásával kapcsolatos dokumentumok hitelességének vagy információk pontosságának ellenőrzésére irányuló közigazgatási együttműködési feladatok elvégzésének ismételt megtagadása vagy azzal kapcsolatos indokolatlan késés.
E cikk alkalmazásában szabálytalanságokat vagy csalást lehet megállapítani többek között, ha a másik fél szokásos termelési és exportkapacitását meghaladó mértékben, kielégítő magyarázat nélkül gyorsan nő a termékimport, és ehhez a szabálytalanságokra és csalásra utaló objektív információk kapcsolódnak.
4. Az ideiglenes felfüggesztés alkalmazása a következő feltételek függvénye:
a) az a fél, amelyik objektív információk alapján a közigazgatási együttműködés biztosításának elmulasztását és/vagy szabálytalanságokat vagy csalást állapít meg, haladéktalanul értesíti a stabilizációs és társulási bizottságot erről a megállapításról, valamint az objektív információkról, és a vonatkozó információk és objektív megállapítások alapján konzultációkat kezd a stabilizációs és társulási bizottság keretében a felek számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében;
b) amennyiben a felek a fentiek szerint konzultációkat kezdtek a stabilizációs és társulási bizottság keretében, de az értesítéstől számított három hónapon belül nem tudtak elfogadható megoldásban megállapodni, az érintett fél ideiglenesen felfüggesztheti az adott termék(ek)re vonatkozó kedvezményes bánásmódot. Az ideiglenes felfüggesztésről haladéktalanul értesíteni kell a stabilizációs és társulási bizottságot;
c) az e cikk szerinti ideiglenes felfüggesztéseket az érintett fél pénzügyi érdekeinek védelméhez minimálisan szükséges mértékre kell korlátozni. Nem haladhatják meg a hat hónapos időtartamot, amely meghosszabbítható. Az ideiglenes felfüggesztésekről az elfogadásukat követően haladéktalanul értesíteni kell a stabilizációs és társulási bizottságot. Az ideiglenes felfüggesztésekről rendszeresen konzultálni kell a stabilizációs és társulási bizottság keretében, különösen a megszüntetésükről, amint az alkalmazásukra vonatkozó feltételek már nem adottak.
5. A stabilizációs és társulási bizottság e cikk (4) bekezdésének a) pontja szerinti értesítésével egy időben az érintett félnek a Hivatalos Lapjában értesítést kell közzétennie az importőrök számára. Az importőröknek szóló értesítésben közölni kell, hogy az érintett termékkel kapcsolatban objektív információk alapján megállapították a közigazgatási együttműködés biztosításának elmulasztását és/vagy szabálytalanságok vagy csalás elkövetését.
Az illetékes hatóságok által a preferenciális rendszernek a kivitelkor történő megfelelő igazgatása során elkövetett hiba esetén, és különösen a 2. jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásában, amennyiben ennek a hibának a behozatali vámokat illető következményei vannak, az e következményeket elszenvedő fél kérheti a stabilizációs és társulási tanácsot, hogy vizsgálja meg a helyzet megoldásához szükséges megfelelő intézkedések elfogadásának lehetőségeit.
E megállapodás alkalmazása nem érinti a közösségi jog rendelkezéseinek a Kanári-szigetekre történő alkalmazását.
1. Az egyes tagállamokban alkalmazandó feltételekre és módozatokra is figyelemmel:
a) a tagállamok területén törvényesen foglalkoztatott Bosznia és Hercegovina-i állampolgárságú munkavállalók tekintetében alkalmazott bánásmódnak mentesnek kell lennie az állampolgárságon alapuló minden megkülönböztetéstől a munkafeltételek, a javadalmazás vagy elbocsátás tekintetében az adott tagállam által saját állampolgáraival szemben alkalmazott bánásmódhoz viszonyítva;
b) egy adott tagállam területén törvényesen alkalmazott munkavállaló - a szezonális munkavállalók és a 48. cikk értelmében kétoldalú megállapodások által érintett munkavállalók kivételével, hacsak az ilyen megállapodások másként nem rendelkeznek -legálisan ott tartózkodó házastársa vagy gyermekei a munkavállaló foglalkoztatásának engedélyezett időtartama alatt hozzáférhetnek az érintett tagállam munkaerőpiacához.
2. Bosznia és Hercegovina az ott alkalmazandó feltételekre és módozatokra is figyelemmel, az (1) bekezdésben említett bánásmódot biztosítja a területén törvényesen foglalkoztatott azon munkavállalók számára, akik valamely tagállam állampolgárai, valamint a Bosznia és Hercegovinában legálisan tartózkodó házastársuk és gyermekeik számára.
1. Tekintettel a tagállamok munkaerő-piaci helyzetére, valamint a jogszabályaikra és a tagállamokban a munkavállalók mozgása terén hatályban lévő szabályok betartására is figyelemmel:
a) a tagállamok által a Bosznia és Hercegovina-i munkavállalók számára kétoldalú megállapodások értelmében biztosított, meglévő foglalkoztatási lehetőségeket fenn kell tartani és lehetőség szerint bővíteni kell azokat;
b) a többi tagállam megvizsgálja hasonló megállapodások megkötésének lehetőségét.
2. Három év elteltével, a stabilizációs és társulási tanács megvizsgálja más fejlesztések, többek között a szakképzésben való részvétel lehetőségének biztosítását a tagállamokban hatályban lévő szabályoknak és eljárásoknak megfelelően és tekintettel a tagállamok és a Közösség munkaerőpiaci helyzetére.
1. Szabályokat kell megállapítani egy adott tagállam területén törvényesen foglalkoztatott Bosznia és Hercegovina-i állampolgárságú munkavállalók, valamint a legálisan ott tartózkodó családtagjaik vonatkozásában a szociális biztonsági rendszerek koordinációjához. E célból a stabilizációs és társulási tanács határozata, amely nem sértheti a kétoldalú megállapodásokból eredő jogokat vagy kötelezettségeket, amennyiben azok kedvezőbb bánásmódot írnak elő, a következő rendelkezéseket tartalmazza:
a) az ilyen munkavállalók által a különböző tagállamokban szerzett összes biztosítási, foglalkoztatási vagy tartózkodási időszakot össze kell adni az öregségi, a rokkantsági és a halál esetére szóló nyugdíj és járadék szempontjából, valamint az ilyen munkavállalók és családtagjaik egészségügyi ellátásának céljából;
b) az öregség, a haláleset, üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés után, illetve az ezekből eredő rokkantság esetén járó nyugdíjak vagy járulékok, a különleges, nem járulékalapú ellátás kivételével, szabadon átutalhatók a folyósító tagállam vagy tagállamok jogszabályai értelmében alkalmazott árfolyamon;
c) az érintett munkavállalók családi támogatást kapnak a fent meghatározott családtagjaik után.
2. Bosznia és Hercegovina az (1) bekezdés b) és c) pontjában említetthez hasonló bánásmódot biztosít a területén törvényesen foglalkoztatott azon munkavállalók számára, akik valamely tagállam állampolgárai, valamint a legálisan ott tartózkodó családtagjaik számára.
E megállapodás alkalmazásában:
a) „közösségi vállalat”, illetve „Bosznia és Hercegovina-i vállalat”: értelemszerűen egy tagállam, illetve Bosznia és Hercegovina jogszabályainak megfelelően alapított vállalat, amelynek alapító okirat szerinti székhelye vagy központi ügyvezetése vagy gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség, illetve Bosznia és Hercegovina területén található. Ha azonban egy tagállam, illetve Bosznia és Hercegovina jogszabályainak megfelelően letelepedett vállalatnak csak az alapító okirat szerinti székhelye található a Közösségben vagy Bosznia és Hercegovinában, a vállalatot közösségi, illetve Bosznia és Hercegovina-i vállalatnak tekintik (az esetnek megfelelően), ha annak működése tényleges és folytonos kapcsolatban van valamely tagállam, illetve Bosznia és Hercegovina gazdaságával;
b) vállalat „leányvállalata”: olyan vállalat, amelynek tényleges irányítását egy másik vállalat végzi;
c) vállalat „fióktelepe”: olyan jogi személyiséggel nem rendelkező üzletviteli hely, amely állandó jellegű (például az anyavállalat kiterjesztéseként), ügyvezetéssel bír, és megfelelő a tárgyi felszereltsége ahhoz, hogy a harmadik felekkel üzleti tárgyalásokba bocsátkozhasson úgy, hogy a harmadik félnek - aki mindazonáltal tudja, hogy szükség esetén jogi kapcsolatba kerül a külföldi székhelyű anyavállalattal - nem kell közvetlenül az anyavállalathoz fordulnia, hanem a kiterjesztést képező üzletviteli helyen üzletet köthet;
d) „letelepedés”:
i. az állampolgárok tekintetében a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és olyan vállalkozások, különösen társaságok alapítására vonatkozó jog, amelyeket ténylegesen ellenőriznek. Az állampolgárok által folytatott önálló vállalkozói tevékenység és üzleti vállalkozás létrehozása nem terjedhet ki a másik fél munkaerőpiacán történő foglalkoztatásra való törekvésre, illetve nem jár a másik fél munkaerőpiacán való részvételhez való joggal. E fejezet rendelkezései nem vonatkoznak azokra a személyekre, akik nem kizárólagosan önálló vállalkozók;
ii. a közösségi vagy Bosznia és Hercegovina-i vállalatok tekintetében az arra vonatkozó jog, hogy leányvállalatok vagy fióktelepek létrehozása révén gazdasági tevékenységeket kezdjenek Bosznia és Hercegovinában, illetve a Közösségben;
e) „működés”: gazdasági tevékenységek folytatása;
f) „gazdasági tevékenységek”: ipari, kereskedelmi és szakmai jellegű, valamint kézműipari tevékenységek;
g) „közösségi állampolgár” és „Bosznia és Hercegovina-i állampolgár”: olyan természetes személy, aki valamelyik tagállam, illetve Bosznia és Hercegovina állampolgára;
A nemzetközi tengeri közlekedés tekintetében, beleértve a tengeri útszakaszt tartalmazó intermodális műveleteket, a Közösség, illetve Bosznia és Hercegovina a Közösségen, illetve Bosznia és Hercegovinán kívül letelepedett állampolgárai, és a Közösségen, illetve Bosznia és Hercegovinán kívül leletelepedett és a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina állampolgárai által irányított szállítmányozó vállalatok, szintén részesülnek e fejezet és a III. fejezet rendelkezéseinek előnyeiből, amennyiben a hajóik abban a tagállamban, illetve Bosznia és Hercegovinában vannak lajstromozva, saját jogszabályaiknak megfelelően;
h) „pénzügyi szolgáltatások”: a VI. mellékletben meghatározott tevékenységek. A stabilizációs és társulási tanács kiterjesztheti vagy módosíthatja a melléklet hatókörét.
1. Bosznia és Hercegovina lehetővé teszi, hogy közösségi vállalkozások és állampolgárok tevékenységet kezdjenek a területén. E célból e megállapodás hatálybalépésekor Bosznia és Hercegovina nem biztosít:
a) a közösségi társaságok Bosznia és Hercegovina területén történő letelepedése tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódot a saját társaságai, illetve bármely más harmadik ország társaságai számára biztosítottnál - amelyik a kedvezőbb, és;
b) a Bosznia és Hercegovinában letelepedett közösségi társaságok leányvállalatai és fióktelepei működésének tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódot a saját társaságai vagy fióktelepei, illetve bármely más harmadik ország társaságainak leányvállalata vagy fióktelepe számára biztosítottnál - amelyik a kedvezőbb.
2. E megállapodás hatálybalépésétől a Közösség és tagállamai nem biztosítanak:
a) a Bosznia és Hercegovina-i társaságok letelepedése tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódot a tagállamok által a saját társaságaik, illetve bármely más harmadik ország társaságai számára biztosítottnál - amelyik a kedvezőbb;
b) a területükön letelepedett Bosznia és Hercegovina-i társaságok leányvállalatai és fióktelepei működésének tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódot a tagállamok által a saját társaságaik vagy fióktelepeik, illetve bármely más harmadik ország társaságainak leányvállalata vagy fióktelepe számára biztosítottnál - amelyik a kedvezőbb.
3. A felek nem fogadnak el olyan új rendelkezést vagy intézkedést, amely megkülönböztetéshez vezet bármely fél vállalatának területükön való letelepedése vagy a letelepedést követő működése tekintetében a saját társaságaikhoz viszonyítva.
4. E megállapodás hatálybalépését követő négy év elteltével a stabilizációs és társulási tanács részletes intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a fenti rendelkezéseket kiterjesszék a Közösség és Bosznia és Hercegovina állampolgárainak letelepedésére, hogy egyéni vállalkozóként kezdjenek gazdasági tevékenységet.
5. E cikk rendelkezéseinek ellenére:
a) e megállapodás hatálybalépésétől a közösségi társaságok leányvállalatainak és fióktelepeinek jogában áll, hogy ingatlant használjanak és béreljenek Bosznia és Hercegovinában;
b) a közösségi társaságok leányvállalatainak az is jogában áll a megállapodás hatálybalépésétől kezdve, hogy a Bosznia és Hercegovina-i társaságokhoz hasonlóan ingatlan-tulajdonjogot szerezzenek és élvezzenek, valamint a közjavak/általános érdekű javak tekintetében ugyanolyan jogokat élvezzenek, mint a Bosznia és Hercegovina-i társaságok, amennyiben ezek a jogok szükségesek azon gazdasági tevékenységek elvégzéséhez, amelyek miatt letelepedtek. Ezt az pontot a 63. cikk sérelme nélkül alkalmazzák.
c) E megállapodás hatálybalépése után négy évvel a stabilizációs és társulási tanács megvizsgálja a b) pontban felsorolt jogok közösségi vállalatok fióktelepeire való kiterjesztésének lehetőségét.
1. Az 51. cikk rendelkezéseire is figyelemmel, a VI. mellékletben meghatározott pénzügyi szolgáltatások kivételével, a felek szabályozhatják a társaságok és állampolgárok területükön való letelepedését és működését, amennyiben ezek a szabályozások a saját társaságaikhoz és állampolgáraikhoz képest nem jelentenek megkülönböztetést a másik fél társaságaival és állampolgáraival szemben.
2. A pénzügyi szolgáltatások tekintetében e megállapodás bármely más rendelkezésétől függetlenül, a feleket nem akadályozzák abban, hogy prudenciális megfontolásokból intézkedéseket hozzanak, beleértve a befektetők, betétesek, biztosítottak vagy olyan személyek védelmére, akiknek egy pénzügyi szolgáltató letéteményesi kötelezettséggel tartozik, illetve a pénzügyi rendszer integritásának és stabilitásának biztosítására. Az ilyen intézkedések nem használhatók fel a fél e megállapodás szerinti kötelezettségeinek megkerülésére.
3. A megállapodásban semmi nem értelmezendő úgy, hogy egy féltől megkívánná az egyéni ügyfelek ügyeivel és számláival kapcsolatos információk, illetve a közigazgatási intézmények birtokában lévő más bizalmas vagy tulajdonosi információk nyilvánosságra hozatalát.
1. Az európai közös légtér (European Common Aviation Area, a továbbiakban: ECAA) létrehozásáról szóló többoldalú megállapodás * bármely rendelkezésének sérelme nélkül, e fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók a légi közlekedési szolgáltatásokra, a belvízi közlekedési szolgáltatásokra és a tengeri kabotázsszolgáltatásokra.
2. A stabilizációs és társulási tanács javaslatokat tehet az (1) bekezdés alá tartozó területekkel kapcsolatos letelepedés és működés fejlesztésére vonatkozóan.
1. Az 51. és 52. cikk rendelkezései nem zárják ki, hogy a felek bizonyos szabályokat alkalmazzanak a másik fél területükön be nem jegyzett társaságainak fióktelepei letelepedésére és működésére vonatkozóan, amelyeket az ilyen fióktelepek és a területükön bejegyzett társaságok fióktelepei közötti jogi vagy technikai különbségek indokolnak, illetve prudenciális okokból, pénzügyi szolgáltatások tekintetében.
2. A bánásmód tekintetében alkalmazott különbség nem haladhatja meg az ilyen jogi vagy technikai különbségek miatt, illetve a pénzügyi szolgáltatások tekintetében prudenciális okokból szükséges mértéket.
Annak érdekében, hogy a közösségi állampolgárok és a Bosznia és Hercegovina-i állampolgárok könnyebben kezdhessenek és folytathassanak szabályozott szakmai tevékenységet Bosznia és Hercegovinában, illetve a Közösségben, a stabilizációs és társulási tanács megvizsgálja, milyen lépések szükségesek a képesítések kölcsönös elismeréséhez. E célból megteheti a szükséges intézkedéseket.
1. Bosznia és Hercegovina területén letelepedett közösségi társaság, illetve a Közösségben letelepedett Bosznia és Hercegovina-i társaság jogosult arra, hogy a letelepedés szerinti befogadó területén hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően, Bosznia és Hercegovina vagy a Közösség területén alkalmazzon, illetve leányvállalatai vagy fióktelepei által foglalkoztasson olyan munkavállalókat, akik a Közösség tagállamainak vagy Bosznia és Hercegovinának az állampolgárai, feltéve, hogy ezek a munkavállalók a (2) bekezdésben meghatározott kulcsfontosságú személyzethez tartoznak, és a társaságok, leányvállalatok vagy fióktelepek kizárólagos alkalmazásában állnak. Az ilyen munkavállalók tartózkodási és munkavállalási engedélyei csak az ilyen jellegű foglalkoztatás időtartamára vonatkoznak.
2. A fent említett társaságok - a továbbiakban: szervezetek - kulcsszemélyzete „társaságon belül áthelyezettnek” tekintendő, a következő kategóriák közül a c) pont meghatározása szerint, feltéve, hogy a szervezet jogi személy és az érintett személyeket foglalkoztatta, vagy azok annak partnerei voltak (a többségi részvényesek kivételével) legalább az ilyen mozgást közvetlenül megelőző egy év során:
a) egy szervezetnél magasabb beosztásban dolgozó személyek, akik főleg a létesítmény vezetőségét irányítják, elsősorban az üzlet igazgatósága vagy részvényesei, vagy velük egyenrangú személyek általános felügyelete vagy irányítása alatt állnak, beleértve a következőket:
i. a létesítmény osztályát vagy részlegét irányító személyek;
ii. a felügyeleti, szakmai vagy irányító alkalmazottak munkáját felügyelő vagy ellenőrző személyek;
iii. a felvételre vagy elbocsátásra, illetve a felvétel vagy elbocsátás ajánlására vagy egyéb személyügyi műveletekre személyes illetékességgel rendelkező személyek;
b) egy szervezetnél dolgozó személyek, akik olyan különleges ismeretekkel rendelkeznek, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a létesítmény működéséhez, kutatási berendezéseihez, technikáihoz vagy irányításához. Az ilyen ismeretek értékelése tükrözhet - a létesítmény sajátos ismeretektől eltekintve - egy meghatározott technikai tudást igénylő munka- vagy üzleti területen szerzett magas szintű képesítést, beleértve egy akkreditált szakmai tagságot;
c) egy „társaságon belül áthelyezett” személy a meghatározás szerint az egyik fél területén található szervezetnél dolgozó természetes személy, akit a gazdasági tevékenység folytatása keretében ideiglenesen áthelyeznek a másik fél területére; az érintett szervezet gazdasági tevékenységének fő helye az egyik fél területén kell hogy legyen, és az áthelyezésnek ugyanazon szervezet egy létesítményéhez (fióktelep, leányvállalat) kell történnie, amely a másik fél területén ténylegesen hasonló gazdasági tevékenységeket folytat.
3. A Bosznia és Hercegovina-i, illetve közösségi állampolgároknak a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina területére történő belépése, illetve ottani ideiglenes tartózkodása engedélyezett, amennyiben a társaság ezen képviselői a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott magas beosztású személyek a társaságon belül, és akik egy Bosznia és Hercegovina-i társaság közösségi leányvállalatának vagy fióktelepének, illetve egy közösségi társaság Bosznia és Hercegovina-i leányvállalatának vagy fióktelepének valamely tagállamban, illetve Bosznia és Hercegovinában történő létrehozásáért felelősek, amennyiben:
a) ezek a képviselők nem közvetlen értékesítéssel vagy szolgáltatásnyújtással foglalkoznak, és nem vesznek fel fizetést a letelepedés szerinti befogadó területén található forrásból, és;
b) a társaság gazdasági tevékenységének székhelye a Közösségen, illetve Bosznia és Hercegovinán kívül található, és az adott tagállamban vagy Bosznia és Hercegovinában nincs másik képviselője, irodája, fióktelepe vagy leányvállalata.
1. A Közösség és Bosznia és Hercegovina a következő rendelkezéseknek megfelelően vállalják, hogy megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy fokozatosan lehetővé tegyék a szolgáltatásnyújtást a szolgáltatás célszemélyének országától eltérő fél területén letelepedett közösségi és Bosznia és Hercegovina-i társaságok vagy állampolgárok számára.
2. Az (1) bekezdésben említett liberalizációs folyamattal összhangban a felek engedélyezik a szolgáltatást nyújtó természetes személyek, illetve a szolgáltató által az 56. cikk (2) bekezdésében meghatározott kulcsszemélyzet tagjaként alkalmazottak ideiglenes mozgását, beleértve azokat a természetes személyeket, akik közösségi vagy Bosznia és Hercegovina-i társaságot vagy állampolgárt képviselnek, és akik a szolgáltatás értékesítésére irányuló tárgyalás vagy az érintett szolgáltató számára történő szolgáltatások értékesítésére vonatkozó megállapodások megkötése céljából szándékoznak ideiglenesen beutazni, amennyiben ezek a képviselők nem vesznek részt a nagyközönség felé történő közvetlen értékesítésben, illetve saját maguk nem foglalkoznak szolgáltatásnyújtással.
3. E megállapodás hatálybalépése után négy évvel a stabilizációs és társulási tanács meghozza az (1) bekezdés rendelkezéseinek fokozatos megvalósításához szükséges intézkedéseket. Figyelembe veszik a felek által a jogszabályaik közelítése terén megtett előrehaladást.
1. A felek nem tehetnek olyan intézkedéseket vagy rendelkezéseket, amelyek a szolgáltatás célszemélyének országától eltérő fél területén letelepedett közösségi és Bosznia és Hercegovina-i állampolgárok vagy társaságok általi szolgáltatásnyújtás feltételeit e megállapodás hatálybalépésének napját megelőző napon fennálló helyzethez képest jelentős mértékben korlátozóbbá teszik.
2. Amennyiben valamelyik fél úgy véli, hogy a másik fél által e megállapodás hatálybalépése óta bevezetett intézkedések olyan helyzet kialakulásához vezetnek, amely e megállapodás hatálybalépésének napját megelőző napon fennálló helyzethez képest jelentős mértékben korlátozóbb, az első fél arra kérheti a másik felet, hogy kezdjenek konzultációt.
A Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti közlekedési szolgáltatások nyújtása tekintetében a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
1. A szárazföldi szállítás tekintetében a 3. jegyzőkönyv megállapítja a felek közötti kapcsolatra alkalmazandó szabályokat elsősorban annak érdekében, hogy biztosítsák a zavartalan közúti átmenő forgalmat Bosznia és Hercegovinán és a Közösség egészén keresztül, a megkülönböztetés-mentesség elvének hatékony alkalmazását, valamint a Bosznia és Hercegovina-i és a közösségi közlekedési jogszabályok fokozatos összehangolását.
2. A nemzetközi tengeri közlekedés tekintetében a felek vállalják, hogy hatékonyan alkalmazzák a nemzetközi piacokhoz és kereskedelemhez történő korlátlan, kereskedelmi alapú hozzáférés elvét, és betartják a nemzetközi és európai kötelezettségeket a biztonsági és környezetvédelmi előírások terén.
A felek megerősítik elkötelezettségüket a szabad versenykörnyezet mellett, a nemzetközi tengeri közlekedés elengedhetetlen jellemzőjeként.
3. A (2) bekezdés alapelveinek alkalmazása során a felek:
a) a harmadik országokkal jövőben kötendő kétoldalú megállapodásokba nem foglalnak bele rakománymegosztási záradékot;
b) e megállapodás hatálybalépésekor eltörölnek minden olyan egyoldalú intézkedést, közigazgatási, technikai és egyéb akadályt, amely korlátozó vagy megkülönböztető hatást gyakorolhat a szabad szolgáltatásnyújtásra a nemzetközi tengeri szállításban;
c) a felek, többek között, a saját hajóiknál nem kevésbé kedvező bánásmódban részesítik a másik fél állampolgárai vagy társaságai által működtetett hajókat, a nemzetközi kereskedelem számára nyitva álló kikötőkhöz való hozzáférés, az infrastruktúra használata és a kikötők kiegészítő tengeri szolgáltatásai tekintetében csakúgy, mint a kapcsolódó díjak és költségek, vámkönnyítések, valamint a be- és kirakáshoz szükséges kikötőhelyek és berendezések kiosztása tekintetében.
4. A felek közötti szállítás kölcsönös kereskedelmi szükségleteikhez igazodó, összehangolt fejlesztésének és fokozatos liberalizációjának biztosítása céljából a légi közlekedés terén való kölcsönös piaci hozzáférés feltételei az ECAA-ról szóló megállapodás tárgyát képezik.
5. Az ECAA-ról szóló megállapodás megkötését megelőzően a felek nem tesznek olyan intézkedéseket vagy rendelkezéseket, amelyek a megállapodás hatálybalépésének napját megelőző napon fennálló helyzethez képest korlátozóbbak vagy diszkriminatívabbak.
6. Bosznia és Hercegovina a Közösség mindenkori légi, tengeri, belvízi és szárazföldi közlekedési jogszabályaihoz igazítja jogszabályait, beleértve a közigazgatási, technikai és egyéb szabályokat, amennyiben a liberalizációs célokra, valamint a felek piacaihoz való kölcsönös hozzáférésre szolgál, és megkönnyíti a személyek és az áruk mozgását.
7. E fejezet célkitűzéseinek elérésében megtett közös előrehaladással összhangban a stabilizációs és társulási tanács megvizsgálja a légi és szárazföldi közlekedési szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges feltételek kialakításának módjait.
A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap alapszabálya VIII. cikkének rendelkezéseivel összhangban szabadon átváltható valutában engedélyeznek bármilyen kifizetést és átutalást a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti fizetési mérleg folyószámlán.
1. A tőkeforgalom mérlegén és a folyó műveletek fizetési mérlegén történő tranzakciók tekintetében e megállapodás hatálybalépésétől kezdve a fogadó ország jogszabályainak megfelelően alapított vállalatokba történő közvetlen beruházásokkal kapcsolatos tőke szabad mozgását, valamint az V. cím II. fejezete rendelkezéseinek megfelelő beruházásokat, továbbá e beruházások és az ezekből származó bármilyen bevétel megszüntetését vagy visszahonosítását biztosítani kell.
2. A tőkeforgalom mérlegén és a folyó műveletek fizetési mérlegén történő tranzakciók tekintetében a felek e megállapodás hatálybalépésétől kezdve biztosítják az olyan kereskedelmi tranzakciókkal vagy szolgáltatásnyújtással kapcsolatos hitelekre vonatkozó szabad tőkemozgást, amelyben a felek valamelyikében állandó lakóhellyel rendelkező személy vesz részt, valamint az egy évnél hosszabb lejáratú pénzügyi kölcsönökre és hitelekre.
3. E megállapodás hatálybalépésétől kezdődően Bosznia és Hercegovina engedélyezi az Európai Unió állampolgárai számára ingatlan szerzését Bosznia és Hercegovinában, érvényes szabályainak és eljárásainak teljes és célszerű alkalmazása mellett.
A megállapodás hatálybalépését követő hat éven belül Bosznia és Hercegovina fokozatosan kiigazítja a tagállamok állampolgárainak Bosznia és Hercegovinában való ingatlanszerzésére vonatkozó jogszabályait, hogy azok a saját állampolgáraira vonatkozóval azonos bánásmódot biztosítsanak.
E megállapodás hatálybalépését követő ötödik évtől a felek biztosítják továbbá a közvetett értékpapír-befektetésekkel és az egy évnél rövidebb lejáratú pénzügyi kölcsönökkel és hitelekkel kapcsolatos szabad tőkemozgást.
4. Az (1) bekezdés sérelme nélkül, a felek nem vezetnek be új korlátozásokat a közösségi és Bosznia és Hercegovina-i lakosok közötti tőkemozgásra és folyó kifizetésekre, a már meglévő rendelkezéseket pedig nem szigorítják.
5. A 60. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül, ahol kivételes körülmények esetén a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti tőkemozgás komoly nehézségeket okoz vagy okozhat a valutaárfolyam-politika vagy a monetáris politika működésében a Közösségben vagy Bosznia és Hercegovinában, a Közösség, illetve Bosznia és Hercegovina védintézkedéseket hozhat a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti tőkemozgások tekintetében hat hónapot meg nem haladó időtartamra, amennyiben az ilyen intézkedésekre feltétlenül szükség van.
6. A fenti rendelkezésekben semmi nem értelmezhető úgy, mint amely korlátozza a felek gazdasági szereplőinek arra vonatkozó jogát, hogy az e megállapodás szerződő feleit érintő jelenlegi két- vagy többoldalú megállapodásokban biztosíthatónál kedvezményesebb bánásmódban részesüljenek.
7. A felek konzultációkat folytatnak azzal a céllal, hogy az e megállapodás célkitűzéseinek elősegítése érdekében megkönnyítsék a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti tőkemozgást.
1. Az e megállapodás hatálybalépését követő első öt évben a felek olyan intézkedéseket hoznak, amelyek lehetővé teszik a tőke szabad mozgására vonatkozó közösségi szabályok további fokozatos alkalmazásához szükséges feltételek kialakítását.
2. Az e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére a stabilizációs és társulási tanács meghatározza a tőke szabad mozgására vonatkozó közösségi szabályok teljes körű alkalmazásának részletes szabályait.
1. E cím rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság vagy a közegészség alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.
2. A rendelkezések nem alkalmazandók olyan tevékenységekre, amelyek bármely fél területén a közhatalom - még ha csak esetenkénti - gyakorlásához kapcsolódnak.
E cím alkalmazásában e megállapodásban semmi nem akadályozhatja a feleket a beutazásra és az ott-tartózkodásra, a munkavállalásra és a munkafeltételekre, valamint a természetes személyek letelepedésére és a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó jogszabályaik és rendeleteik alkalmazásában, különösen amennyiben a tartózkodási engedély megadásáról, megújításáról vagy megtagadásáról van szó, feltéve, hogy ezek alkalmazása nem olyan módon történik, amely által azok hatálytalanítanák vagy hátrányosan befolyásolnák bármelyik fél számára a megállapodás különös rendelkezéseinek feltételei szerint járó előnyöket. Ez az előírás nem érinti a 63. cikk alkalmazását.
A Bosznia és Hercegovina-i társaságok vagy állampolgárok és közösségi társaságok vagy állampolgárok közös irányításában és kizárólagos tulajdonában lévő társaságokra szintén vonatkoznak e cím rendelkezései.
1. A legnagyobb kedvezményes bánásmód az e cím rendelkezéseinek megfelelően nem vonatkozik a felek által a kettős adózás elkerülésére kötött megállapodások alapján biztosított vagy a jövőben biztosítani kívánt adókedvezményekre vagy más adórendszerekre.
2. E cím egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a feleket megakadályozza bármely olyan intézkedés elfogadásában vagy hatálybaléptetésében, amelynek célja a kettős adózás elkerülésére irányuló megállapodások rendelkezései és más adórendszerek vagy belföldi fiskális jogszabályok szerinti adók megkerülésének vagy kijátszásának megakadályozása.
3. E cím egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a tagállamokat vagy Bosznia és Hercegovinát megakadályozza abban, hogy fiskális jogszabályaik vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásában különbséget tegyenek a - különösen a tartózkodási helyük tekintetében - nem azonos helyzetben lévő adózók között.
1. A felek törekednek arra, hogy lehetőség szerint elkerüljék a korlátozó intézkedések fizetési mérleg célokra történő bevezetését, a behozatalra vonatkozó intézkedéseket is beleértve. Az ilyen intézkedést elfogadó fél, amint lehetséges, közli a másik féllel ezek eltörlésének ütemezését.
2. Ha egy vagy több tagállamnak, illetve Bosznia és Hercegovinának a fizetési mérleg tekintetében súlyos nehézségei támadnak, vagy ilyen helyzet fenyegeti, a Közösség, illetve Bosznia és Hercegovina a helyzetnek megfelelően a WTO-megállapodás alapján kialakított feltételekkel összhangban korlátozó intézkedéseket fogadhat el, a behozatalra vonatkozó intézkedéseket is beleértve, amely intézkedések korlátozott időtartamra szólnak, és nem léphetik túl a fizetésimérleghelyzet orvoslásához feltétlenül szükséges mértéket. A Közösség, illetve Bosznia és Hercegovina adott esetben haladéktalanul tájékoztatja a másik felet.
3. A korlátozó intézkedések nem alkalmazhatók a beruházásokra, különösen a befektetett vagy újra befektetett összegek, valamint bármely, ezekből származó bevétel hazatelepítésére vonatkozó átutalásokkal kapcsolatban.
E cím rendelkezéseit fokozatosan kiigazítják, különösen a GATS V. cikkéből eredő követelmények figyelembevételével.
E megállapodás rendelkezései nem érintik olyan intézkedések bármelyik fél általi alkalmazását, amelyek a harmadik országoknak az adott fél piacára való bejutására vonatkozó intézkedések e megállapodás rendelkezései segítségével történő kijátszásának megakadályozásához szükségesek.
1. A felek elismerik Bosznia és Hercegovina meglévő jogszabályainak a Közösség jogszabályaihoz való közelítésének, valamint hatékony végrehajtásának jelentőségét. Bosznia és Hercegovina törekszik annak biztosítására, hogy meglévő és jövőbeni jogszabályait fokozatosan összeegyeztethetővé tegye a közösségi vívmányokkal. Bosznia és Hercegovina biztosítja, hogy meglévő és jövőbeni jogszabályait megfelelően végrehajtja és érvényesíti.
2. Ez a jogszabály-közelítés e megállapodás aláírásának napján kezdődik, és a megállapodás 8. cikkében meghatározott átmeneti időszak végére fokozatosan kiterjed a közösségi vívmányok e megállapodásban említett valamennyi elemére.
3. A jogszabály-közelítés az első időszakban a belső piaccal kapcsolatos közösségi vívmányok alapvető elemeire, valamint a kereskedelemmel kapcsolatos területekre fog koncentrálni. A későbbiekben Bosznia és Hercegovina a közösségi vívmányok fennmaradó részére összpontosít.
A jogszabály-közelítést az Európai Bizottság és Bosznia és Hercegovina által elfogadandó program alapján hajtják végre.
4. Bosznia és Hercegovina az Európai Bizottsággal egyetértésben meghatározza a jogszabályközelítés végrehajtásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat, valamint a megteendő jogérvényesítési intézkedéseket is.
1. A következők összeegyeztethetetlenek e megállapodás megfelelő érvényesülésével, amennyiben érinthetik a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti kereskedelmet:
a) minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulása által meghozott döntés, illetve vállalkozások közötti összehangolt magatartás, amelynek célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;
b) erőfölénnyel való visszaélés egy vagy több vállalkozás részéről a Közösség vagy Bosznia és Hercegovina területének egészén vagy egy jelentős részén;
c) bármely állami támogatás, amely torzítja vagy torzíthatja a versenyt azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalkozásokat vagy egyes termékeket.
2. Bármely, e cikkel ellentétes gyakorlatot a Közösségben alkalmazandó versenyszabályok, és elsősorban az EK-Szerződés 81., 82., 86. és 87. cikkéből és a közösségi intézmények által elfogadott értelmező eszközökből fakadó kritériumok alapján kell elbírálni.
3. A felek biztosítják, hogy a különleges jogokkal bíró magán- és állami vállalkozások tekintetében a működés szempontjából független hatóságot ruházzanak fel az (1) bekezdés a) és b) pontjának teljes körű alkalmazásához szükséges hatáskörrel.
4. E megállapodás hatálybalépésének napjától számított két éven belül Bosznia és Hercegovina a működés szempontjából független hatóságot hoz létre, amelyet az (1) bekezdés c) pontjának teljes körű alkalmazásához szükséges hatáskörrel ruház fel. A hatóság többek között hatáskörrel rendelkezik az állami támogatási programoknak és egyedi támogatásoknak a (2) bekezdéssel összhangban történő engedélyezésére, valamint a jogtalanul nyújtott állami támogatások visszakövetelésének elrendelésére.
5. Mindkét fél biztosítja az átláthatóságot az állami támogatás területén, többek között azáltal, hogy a többi félnek az állami támogatásokra vonatkozó közösségi felmérés módszertanát és benyújtását követve rendszeres éves jelentést, vagy azzal egyenértékű dokumentumot küld. Az egyik fél kérésére a másik fél tájékoztatást ad az állami támogatás egyedi eseteiről.
6. Bosznia és Hercegovina átfogó nyilvántartást készít a (4) bekezdésben említett hatóság létrehozását megelőzően elindított támogatási programokról, és az ilyen programokat e megállapodás hatálybalépésétől számított legfeljebb négy éven belül összehangolja a (2) bekezdésben említett kritériumokkal.
7. a) Az (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések alkalmazása céljából a felek elismerik, hogy e megállapodás hatálybalépését követő első hat évben a Bosznia és Hercegovina által nyújtott állami támogatásokat azon tény figyelembevételével értékelik, hogy Bosznia és Hercegovinát az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott közösségi területekkel azonos területnek kell tekinteni,
b) Az e megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végéig Bosznia és Hercegovina benyújtja az Európai Bizottságnak a NUTS II. szinten harmonizált, egy főre eső GDP-adatokat. Ezt követően a (4) bekezdésben említett hatóság és az Európai Bizottság közösen értékeli a Bosznia és Hercegovina-i régiók támogathatóságát, valamint a maximális támogatásintenzitást annak érdekében, hogy a vonatkozó közösségi iránymutatások alapján elkészítsék a regionális támogatási térképet.
8. A 4. jegyzőkönyv különleges szabályokat állapít meg az acélipar átalakítására vonatkozó állami támogatásokkal kapcsolatban.
9. A IV. cím II. fejezetében említett termékek tekintetében:
a) az (1) bekezdés c) pontja nem alkalmazandó;
b) bármely, az (1) bekezdés a) pontjával ellentétes gyakorlatot az EK-Szerződés 36. és 37. cikke alapján a Közösség által megállapított kritériumoknak és az ennek alapján elfogadott különleges közösségi eszközöknek megfelelően kell értékelni.
10. Ha valamelyik fél úgy ítéli meg, hogy egy bizonyos gyakorlat összeegyeztethetetlen az (1) bekezdés feltételeivel, megfelelő intézkedéseket hozhat a stabilizációs és társulási tanácson belüli konzultációt követően, vagy az ilyen konzultációra való előterjesztést követő 30 munkanap elteltével.
E cikk rendelkezései semmiképpen nem sértik vagy érintik valamely fél arra vonatkozó jogait, hogy dömpingellenes vagy kiegyenlítő intézkedéseket tegyen az 1994. évi GATT vonatkozó cikkeinek, a szubvenciókról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-megállapodásnak, valamint a vonatkozó belső jogszabályoknak megfelelően.
E megállapodás hatálybalépését követő harmadik év végére a közvállalkozások és olyan vállalkozások esetében, amelyek részére különleges és kizárólagos jogokat biztosítottak, Bosznia és Hercegovina az EK-Szerződésben meghatározott elveket alkalmazza, különös tekintettel a 86. cikkre.
A közvállalkozások különleges jogai az átmeneti időszak során nem foglalják magukban mennyiségi korlátozások vagy azokkal azonos hatású intézkedések kivetésének lehetőségét a Közösségből Bosznia és Hercegovinába irányuló behozatalok tekintetében.
1. A felek e cikk és a VII. melléklet rendelkezései szerint megerősítik, hogy fontosságot tulajdonítanak a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok megfelelő és hatékony védelmének és érvényesítésének.
2. A megállapodás hatálybalépésétől kezdve a felek nem biztosítanak kevésbé előnyös bánásmódot egymás vállalatai és állampolgárai számára a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon elismerésének tekintetében, mint bármely harmadik ország számára kétoldalú megállapodásaik alapján.
3. Bosznia és Hercegovina meghoz minden szükséges intézkedést, hogy legkésőbb e megállapodás hatálybalépésétől számított öt éven belül a Közösségben meglévőhöz hasonló szinten biztosítsa a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok oltalmát, beleértve az ilyen jogok érvényesítésének hatékony eszközeit is.
4. Bosznia és Hercegovina vállalja, hogy a fent említett időszakon belül csatlakozik a VII. mellékletben említett, a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonról szóló többoldalú egyezményekhez. A felek megerősítik a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás elveinek általuk tulajdonított jelentőséget. A stabilizációs és társulási tanács határozhat úgy, hogy bizonyos, e területtel kapcsolatos többoldalú egyezményekhez való csatlakozásra kötelezi Bosznia és Hercegovinát.
5. Ha a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon kapcsán a kereskedelem feltételeit érintő probléma merül fel, ezt bármelyik fél kérésére sürgősen a stabilizációs és társulási tanács elé kell terjeszteni a felek kölcsönös megelégedésére szolgáló megoldás érdekében.
1. A Közösség és Bosznia és Hercegovina kívánatos célkitűzésnek tartja a közbeszerzési szerződések megkülönböztetéstől mentes és kölcsönös odaítélését, különösen a WTO szabályainak figyelembevételével.
2. A Bosznia és Hercegovina-i társaságok számára - függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e telephellyel a Közösségben vagy sem - a megállapodás hatálybalépésétől a közösségi beszerzési szabályok alapján, a közösségi társaságok számára biztosítottnál nem kevésbé kedvező bánásmód szerint biztosítanak hozzáférést a közösségi szerződés-odaítélési eljárásokhoz.
A fenti rendelkezések a közüzemi szektorra is vonatkoznak, amint a Bosznia és Hercegovina-i kormány elfogadja a közösségi szabályokat ezen a területen bevezető jogszabályokat. A Közösség rendszeres időközönként megvizsgálja, hogy Bosznia és Hercegovina valóban bevezette-e ezeket a jogszabályokat.
3. Az V. cím II. fejezetének rendelkezései alapján Bosznia és Hercegovinában letelepedett közösségi társaságok a megállapodás hatálybalépésekor a Bosznia és Hercegovina-i társaságok számára biztosítottnál nem kevésbé kedvező bánásmód szerint férnek hozzá a Bosznia és Hercegovina-i szerződés-odaítélési eljárásokhoz.
4. A Bosznia és Hercegovinában nem letelepedett közösségi társaságok számára a megállapodás hatálybalépését követő legfeljebb öt éven belül a Bosznia és Hercegovina-i társaságok számára biztosítottnál nem kevésbé kedvező bánásmód szerint biztosítanak hozzáférést a Bosznia és Hercegovina-i szerződés-odaítélési eljárásokhoz. Az ötéves átmeneti időszakban Bosznia és Hercegovina fokozatosan csökkenti a hazai társaságokra érvényes kedvezményeket annak érdekében, hogy e megállapodás hatálybalépését követően a kedvezmények különbsége az első és második évben legfeljebb 15%, a harmadik és negyedik évben legfeljebb 10%, az ötödik évben pedig legfeljebb 5% legyen.
5. A stabilizációs és társulási tanács rendszeres időközönként megvizsgálja annak lehetőségét, hogy Bosznia és Hercegovina valamennyi közösségi társaság számára hozzáférést biztosítson a Bosznia és Hercegovina-i szerződés-odaítélési eljárásokhoz. Bosznia és Hercegovina évente jelentést készít a stabilizációs és társulási tanács számára azokról az intézkedésekről, amelyeket az átláthatóság növelése és a közbeszerzések terén hozott döntések hatékony jogi felülvizsgálatának biztosítása érdekében hozott.
6. A letelepedés, működés, a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti szolgáltatásnyújtás, valamint a közbeszerzési szerződések teljesítésével kapcsolatos foglalkoztatás és munkaerőmozgás tekintetében is a 47-69. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni.
1. Bosznia és Hercegovina megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy fokozatosan összhangot érjen el a közösségi műszaki előírások és az európai szabványosítás, mérésügy, akkreditáció és megfelelőségértékelési eljárások terén.
2. Ennek érdekében a felek törekednek arra, hogy:
a) elősegítsék a közösségi műszaki előírások használatát és az európai szabványok és megfelelőségértékelési eljárások alkalmazását;
b) segítséget nyújtsanak a minőségi infrastruktúra kialakításának előmozdításához: szabványosítás, mérésügy, akkreditáció és megfelelőségértékelés;
c) támogassák a szabványokkal, megfelelőségértékeléssel, mérésüggyel és hasonló feladatokkal foglalkozó szervezetek (pl. CEN, CENELEC, ETSI, EA, WELMEC, EUROMET) * munkájában való Bosznia és Hercegovina-i részvételt;
d) adott esetben előmozdítsák a megfelelőségi értékelésről és az ipari termékek elfogadásáról szóló megállapodás megkötését, amint Bosznia és Hercegovina jogszabályi keretei megfelelően igazodnak a Közösségéhez, és rendelkezésre áll a megfelelő szakértelem.
A felek együttműködnek annak érdekében, hogy a Bosznia és Hercegovina-i fogyasztóvédelmi előírásokat összehangolják a közösségiekkel. Hatékony fogyasztóvédelemre van szükség annak érdekében, hogy biztosított legyen a piacgazdaság megfelelő működése, és ez a védelem a piacfelügyelet és az e területtel kapcsolatos jogérvényesítés biztosítására irányuló közigazgatási infrastruktúra kiépítésétől függ.
E célból és közös érdekeik figyelembevételével a felek elősegítik és biztosítják a következőket:
a) aktív fogyasztóvédelmi politikát a közösségi jogszabályoknak megfelelően, beleértve az elérhető információmennyiség növelését és független szervezetek létrehozását;
b) a Bosznia és Hercegovina-i fogyasztóvédelmi jogszabályok összehangolását a hatályos közösségi jogszabályokkal;
c) a fogyasztók hatékony jogi védelmét a fogyasztási cikkek minőségének javítása és a megfelelő biztonsági előírások fenntartása érdekében;
d) a szabályok illetékes hatóság általi ellenőrzését és viták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítását.
Bosznia és Hercegovina fokozatosan összehangolja jogszabályait a közösségi jogszabályokkal a munkafeltételek, különösen a munkahelyi biztonság és egészségvédelem, valamint az esélyegyenlőség terén.
A bel- és igazságügyi együttműködés során a felek különös jelentőséget tulajdonítanak a jogállamiság megszilárdításának, általában a különböző szintű közigazgatási intézmények, valamint a jogérvényesítés és különösen az igazságszolgáltatás megerősítésének. Az együttműködés elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítésére, valamint hatékonyságának és intézményi kapacitásának javítására, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés fokozására, a rendőrség és más bűnüldözési szervek megfelelő szerkezetének kialakítására, megfelelő képzés biztosítására, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre irányul.
Bosznia és Hercegovina e megállapodás hatálybalépésekor összehangolja a személyes adatok védelméről szóló jogszabályait a közösségi joggal és a magánélet tiszteletben tartásáról szóló, más európai és nemzetközi jogszabályokkal. Bosznia és Hercegovina megfelelő pénzügyi forrásokkal és humán erőforrásokkal rendelkező, független felügyeleti szerveteket hoz létre a személyes adatok védelméről szóló nemzeti jogszabályok végrehajtásának hatékony ellenőrzése és biztosítása érdekében. A felek együttműködnek e cél elérése érdekében.
A felek együttműködnek a vízumok, határellenőrzés, menedékjog és migráció terén, valamint a meglévő más kezdeményezések figyelembevételével és - adott esetben - teljes mértékű felhasználásával kialakítják az együttműködés kereteit, regionális szinten is.
A fenti témákban való együttműködés a felek közötti kölcsönös konzultációkon és együttműködésen alapul, és annak magában kell foglalnia a következőkre vonatkozó technikai és közigazgatási segítségnyújtást:
a) a jogszabályokkal és gyakorlatokkal kapcsolatos információcsere;
b) jogszabály-szövegezés;
c) az intézmények hatékonyságának javítása;
d) a személyzet képzése;
e) úti okmányok biztonsága és a hamis okmányok felderítése;
f) határigazgatás.
Az együttműködés különösen a következőkre helyezi a hangsúlyt:
a) a menedékjog terén a nemzetközi jogszabályok végrehajtása a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28-án Genfben megkötött egyezmény és a menekültek helyzetére vonatkozó 1967. január 31-i New York-i jegyzőkönyv előírásainak teljesítése érdekében, ezáltal annak biztosítása, hogy a visszaküldés tilalmának elvét, valamint a menedékkérők és menekültek egyéb jogait tiszteletben tartják;
b) a legális migráció terén a befogadási szabályok és a befogadott személy jogai és státusa. A migrációval kapcsolatban a felek megállapodnak abban, hogy más országok területükön legálisan tartózkodó állampolgárai számára méltányos bánásmódot biztosítanak, valamint olyan integrációs politikát támogatnak, amely arra törekszik, hogy az állampolgáraikéhoz hasonló jogokat és kötelezettségeket biztosítson számukra.
1. A felek együttműködnek az illegális bevándorlás megakadályozása és ellenőrzése érdekében. Ezért Bosznia és Hercegovina és a tagállamok visszafogadják a másik fél területén illegálisan tartózkodó bármely állampolgárukat, valamint a felek megállapodnak egy visszafogadási egyezmény megkötésében és teljes mértékű végrehajtásában, amely magában foglalja a más országok állampolgárainak és hontalan személyeknek a visszafogadását is.
A tagállamok és Bosznia és Hercegovina egyaránt ellátják állampolgáraikat a megfelelő személyazonossági okmányokkal, és e célból biztosítanak számukra minden adminisztratív segítséget.
Az állampolgárok, harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek visszafogadására vonatkozó egyedi eljárásokat a visszafogadásról szóló megállapodás keretében fektetik le.
2. Bosznia és Hercegovina beleegyezik, hogy visszafogadási megállapodásokat köt a stabilizációs és társulási folyamatban részt vevő többi országgal, és vállalja, hogy megteszi az e cikkben említett valamennyi visszafogadási megállapodás rugalmas és gyors végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
3. A stabilizációs és társulási tanács más közös intézkedéseket is tesz az illegális bevándorlás, beleértve az emberkereskedelmet és az illegális migrációs hálózatokat, megakadályozása és ellenőrzése érdekében.
1. A felek együttműködnek annak megakadályozása érdekében, hogy pénzügyi rendszereiket általában bűncselekményből és különösen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekből származó bevételek tisztára mosására, valamint a terrorizmus finanszírozására használják.
2. Ezen a területen az együttműködés magában foglalhatja a közigazgatási és technikai segítségnyújtást, a rendeletek végrehajtásának fejlesztése és a megfelelő szabályok és mechanizmusok hatékony működése céljából, amelyek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre vonatkoznak, és egyenértékűek a Közösség és egyéb nemzetközi fórumok, különösen a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) által elfogadottakkal.
1. A felek saját illetékességi területükön belül együttműködnek a kábítószerek kérdésének kiegyensúlyozott és integrált megközelítésének biztosítása érdekében. A kábítószerrel kapcsolatos szakpolitikák és tevékenységek célja az illegális kábítószerek elleni küzdelem struktúráinak megerősítése, a kínálat, a kereskedelem és a tiltott kábítószerek iránti kereslet csökkentése, a kábítószerrel való visszaélés egészségügyi és szociális következményeivel való szembenézés, valamint az előanyagok hatékonyabb ellenőrzése.
2. A felek megállapodnak az e célkitűzések eléréséhez szükséges együttműködési módszerekről. Az intézkedéseknek az EU kábítószer-ellenőrzési stratégiája mentén közösen elfogadott alapelvekre kell épülniük.
A felek együttműködnek a szervezett vagy nem szervezett bűncselekményekkel és illegális tevékenységekkel kapcsolatos küzdelemben és megelőzésben, például:
a) embercsempészet és -kereskedelem;
b) illegális gazdasági tevékenységek, és különösen pénzhamisítás, az olyan termékekkel kapcsolatos illegális tranzakciók, mint például ipari hulladék, radioaktív anyagok, valamint illegális, hamisított vagy kalóz termékekkel kapcsolatos tranzakciók;
c) korrupció a magán- és az állami szektorban, különösen az átláthatatlan közigazgatási gyakorlatokhoz kapcsolódóak;
d) adócsalás;
e) tiltott kábítószerek és pszichotróp anyagok gyártása és kereskedelme;
f) csempészet;
g) tiltott fegyverkereskedelem;
h) okmányhamisítás;
i) illegális gépjármű-kereskedelem;
j) számítógépes bűnözés.
Ösztönzik a regionális együttműködést és a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatos elfogadott nemzetközi előírások betartását.
A felek megállapodnak, hogy azon nemzetközi egyezményekkel, amelyeknek részesei, valamint saját vonatkozó jogszabályaikkal és rendeleteikkel összhangban együttműködnek a terrorcselekmények és azok finanszírozásának megakadályozása és leküzdése érdekében:
a) az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1373. határozata (2001), illetve egyéb vonatkozó ENSZ-határozatok, nemzetközi egyezmények és jogi okmányok teljes körű végrehajtásának keretében;
b) a terrorista csoportokról és a támogató hálózataikról folytatott információcserével, a nemzetközi és nemzeti törvényekkel összhangban;
c) a terrorizmus elleni küzdelemben alkalmazott eszközökről és módszerekről folytatott eszmecserével, ideértve a műszaki területeket és a képzést, valamint a terrorizmus megelőzésével kapcsolatos tapasztalatcserével.
1. A Közösség és Bosznia és Hercegovina szoros kapcsolatokat alakít ki Bosznia és Hercegovina fejlődési és növekedési potenciáljához való hozzájárulás céljából. Az ilyen együttműködés mindkét fél előnyére erősíti a lehető legszélesebb alapokon nyugvó, meglévő gazdasági kapcsolatokat.
2. A politikákat és az egyéb intézkedéseket úgy tervezik meg, hogy azok Bosznia és Hercegovina fenntartható gazdasági növekedését és társadalmi fejlődését idézzék elő. E politikáknak a kezdetektől magukba kell foglalniuk a környezeti megfontolásokat, és igazodniuk kell a harmonikus társadalmi fejlődéshez.
3. Az együttműködési politikákat beépítik a regionális együttműködésbe. Külön figyelmet fordítanak azokra az intézkedésekre, amelyek előmozdítják Bosznia és Hercegovina és a szomszédos országok, többek között a tagállamok közötti együttműködést és ilyen módon hozzájárulnak a regionális stabilitáshoz. A stabilizációs és társulási tanács prioritásokat állapíthat meg az alábbiakban bemutatott együttműködési politikák között vagy azokon belül, az európai partnerséggel összhangban.
A Közösség és Bosznia és Hercegovina elősegítik a gazdasági reformfolyamatot azáltal, hogy együttműködnek gazdaságaik alapelemeinek jobb megértése, valamint a gazdaságpolitika piacgazdaságokban történő kialakítása és végrehajtása érdekében.
Bosznia és Hercegovina hatóságainak kérésére a Közösség támogatást nyújthat Bosznia és Hercegovinának a működő piacgazdaság kialakítására és az európai gazdasági és monetáris unió stabilitásorientált politikáinak fokozatos közelítésére irányuló erőfeszítéseihez.
Az együttműködés az üzleti szféra törvényességének megerősítésére is törekszik stabil és megkülönböztetéstől mentes, kereskedelmi vonatkozású jogi keret kialakítása révén.
Az e területen való együttműködés magában foglalja a gazdasági és monetáris unió alapelveivel és működésével kapcsolatos információk informális cseréjét.
Az együttműködés elsősorban a statisztikával kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt. Különösen törekszik hatékony és fenntartható statisztikai rendszerek kidolgozására, amelyek képesek a Bosznia és Hercegovina-i átalakulási és reformfolyamat megtervezéséhez és nyomon követéséhez szükséges összehasonlítható, megbízható, tárgyilagos és pontos adatokat biztosítani. Az együttműködésnek azt is lehetővé kell tennie, hogy az állami statisztikai ügynökség és a statisztikai hivatalok jobban ki tudják elégíteni hazai és nemzetközi ügyfeleik igényeit (mind a közigazgatásban, mind a versenyszférában). A statisztikai rendszernek tiszteletben kell tartania az ENSZ által kibocsátott statisztikai alapelveket, az Európai Statisztikai
Gyakorlati Szabályzatot, és a statisztikára vonatkozó európai jogi rendelkezéseket, valamint a közösségi vívmányok irányába kell fejlődnie.
A Bosznia és Hercegovina és a Közösség közötti együttműködés a banki, biztosítási és egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt. A felek együttműködnek annak érdekében, hogy olyan megfelelő stuktúrákat dolgozzanak ki és fejlesszenek ki, amelyek ösztönzik a banki, biztosítási és egyéb pénzügyi szolgáltatási szektort Bosznia és Hercegovinában.
A felek közötti együttműködés elsősorban az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzéssel (PIFC) és a külső ellenőrzéssel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt. A felek különösen annak érdekében működnek együtt, hogy - megfelelő jogszabályok kidolgozása és elfogadása által - államháztartási belső pénzügyi ellenőrzést (beleértve a pénzügyi irányítást és ellenőrzést, és a funkcionálisan független belső ellenőrzést), valamint független külső ellenőrzési rendszereket dolgozzanak ki Bosznia és Hercegovinában, a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési standardokkal és módszerekkel, valamint az EU legjobb gyakorlatával összhangban. Az együttműködésnek koncentrálnia kell az intézmények kapacitásépítésére és képzésére az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzés és a külső ellenőrzés (legfelsőbb ellenőrzési intézmények) Bosznia és Hercegovina-i fejlesztése céljából, amely vonatkozik a pénzügyi irányítás és ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzési rendszerek központi harmonizációs egységeinek létrehozására és erősítésére is.
A felek, saját illetékességi területükön belül, együttműködnek a beruházásfejlesztés és -védelem terén azzal a céllal, hogy kedvező légkört teremtsenek mind a belföldi, mind a külföldi magánberuházások számára, amely lényeges Bosznia és Hercegovina gazdaságának és iparának újjáélesztése szempontjából.
Az együttműködésnek elő kell segítenie Bosznia és Hercegovina iparának és egyes szektorainak modernizációját és szerkezeti átalakítását. Mindez vonatkozik a gazdasági szereplők közötti ipari együttműködésre is, amelynek célja, hogy a környezet védelmének biztosítása mellett erősödjön a magánszektor.
Az ipari együttműködési kezdeményezések tükrözik a felek által meghatározott prioritásokat. Figyelembe veszik az iparfejlesztés regionális szempontjait, adott esetben támogatva a transznacionális társaságokat. A kezdeményezéseknek különösen arra kell irányulniuk, hogy megfelelő keretet hozzanak létre a vállalkozások számára az irányítás és a know-how fejlesztéséhez, valamint a piacok, a piaci átláthatóság és a vállalkozói környezet támogatásához.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi az iparpolitikával kapcsolatos közösségi vívmányokat.
A felek közti együttműködés a magánszektor kis- és középvállalkozásainak (kkv) fejlesztésére és erősítésére irányul, és megfelelően figyelembe veszi a közösségi vívmányok kkv-kra vonatkozó prioritásait, valamint a kisvállalkozások európai chartájában lefektetett tíz iránymutatást.
A felek közötti együttműködés a turizmus terén elsősorban a turizmussal kapcsolatos információk (nemzetközi hálózatokon, adatbankokon stb. keresztül történő) áramlásának erősítésére, az idegenforgalmi vállalkozások, szakértők, kormányok és érintett ügynökségeik közti együttműködés fokozására, valamint a know-how (képzések, cserék és szemináriumok útján történő) átadására irányul. Az együttműködés kellően figyelembe veszi az ágazattal kapcsolatos közösségi vívmányokat.
Az együttműködés beépíthető a regionális együttműködésbe.
Az együttműködés a mezőgazdasággal, valamint az állat- és növény-egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire fogja helyezni a hangsúlyt. Az együttműködés különösen törekszik Bosznia és Hercegovina mezőgazdaságának és agráripari ágazatának modernizálására és szerkezeti átalakítására, a közösségi állat- és növény-egészségügyi követelmények elérésére, és a Bosznia és Hercegovina-i jogszabályok és gyakorlat közösségi szabályokhoz és szabványokhoz való fokozatos közelítésének támogatására.
A felek megvizsgálják a közös érdekű, kölcsönösen előnyös területek meghatározásának lehetőségét a halászati ágazatban. Az együttműködés kellően figyelembe veszi a halászattal kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit, beleértve a Nemzetközi és Regionális Halászati Szervezetnek a halállománnyal való gazdálkodásra és megőrzésre vonatkozó szabályaival kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek betartását.
A felek azzal a céllal alakítanak ki együttműködést ezen a területen, hogy biztosítsák a kereskedelem terén elfogadandó rendelkezések betartását, valamint megvalósítsák a Bosznia és Hercegovina-i vámrendszereknek a közösségihez való közelítését, ezáltal előkészítve e megállapodás alapján tervezett liberalizációs intézkedéseket és a Bosznia és Hercegovina-i vámjogszabályoknak a közösségi vívmányokhoz való fokozatos közelítését.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi a vámügyekkel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit.
Az 5. jegyzőkönyv megállapítja a felek közötti, vámügyekben történő kölcsönös közigazgatási segítségnyújtás szabályait.
A felek együttműködést alakítanak ki az adózás területén, beleértve a Bosznia és Hercegovina-i adórendszer további reformjára és az adóigazgatási eljárás átalakítására irányuló intézkedéseket azzal a céllal, hogy biztosítsák a hatékony adóbeszedést és az adócsalás elleni fokozott fellépést.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi az adózással és a káros adóverseny elleni küzdelemmel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit. A hátrányos adóverseny eltörlését a Tanács által 1997. december 1-jén elfogadott, a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódex elvei alapján kell végrehajtani.
Az együttműködés az átláthatóság fokozására és a korrupció elleni harcra is irányul, és magában foglalja a tagállamokkal való információcserét annak érdekében, hogy elősegítse az adócsalást, adókijátszást vagy adóelkerülést megelőző intézkedések végrehajtását. Az OECD jövedelem- és tőkeadóztatási modell egyezményének legfrissebb módosításaival összhangban, valamint az adóügyekkel kapcsolatos információcseréről szóló OECD modell egyezmény alapján Bosznia és Hercegovinának a tagállamokkal megkötendő kétoldalú megállapodások hálózatát kell kialakítania, olyan mértékben, amennyire az ezt kérő tagállam egyetért ezekkel.
A felek azzal a céllal működnek együtt, hogy elősegítsék Bosznia és Hercegovina foglakoztatáspolitikájának fejlesztését a gazdasági reform és integráció erősítése keretében. Az együttműködés Bosznia és Hercegovina szociális biztonsági rendszerének az új gazdasági és társadalmi követelményekhez való hozzáigazítását is segíteni fogja azzal a céllal, hogy egyenlő hozzáférés és hatékony támogatás legyen biztosítható minden sérülékeny személy számára, és hozzájárulhat Bosznia és Hercegovina jogszabályainak kiigazításához annak érdekében, hogy a nők és férfiak, a fogyatékkal élők és minden sérülékeny személy - beleértve a kisebbségi csoportokhoz tartozókat is - munkafeltételei és esélyegyenlősége biztosított legyen, valamint hogy javuljon a munkavállalók egészségének és védelmének szintje, a Közösségben biztosított védelmi szintet tekintve referenciának.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi az ezzel a területtel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit.
A felek együttműködnek azzal a céllal, hogy emeljék az általános oktatás, szakoktatás és -képzés, valamint a Bosznia és Hercegovina-i ifjúságpolitika és az ifjúságsegítés színvonalát, beleértve a nem formális oktatást is. A felsőoktatási rendszeren belül kiemelt fontosságú a Bolognai Nyilatkozat célkitűzéseinek elérése a kormányközi bolognai folyamatban.
A felek együttműködnek annak biztosítása érdekében is, hogy Bosznia és Hercegovinában az oktatás és képzés minden szintjére való bejutás mentes legyen mindenfajta nemi, faji, etnikai, származási vagy vallási hovatartozás szerinti hátrányos megkülönböztetéstől. Bosznia és Hercegovinának prioritásként kell kezelni azoknak a kötelezettségeknek való megfelelést, amelyeket az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó, vonatkozó nemzetközi egyezmények keretében vállalt.
A vonatkozó közösségi programok és eszközök hozzájárulnak az oktatási és képzési struktúrák és tevékenységek színvonalának emeléséhez Bosznia és Hercegovinában.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi az ezzel a területtel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit.
A felek vállalják, hogy elősegítik a kulturális együttműködést. Az együttműködés többek között az egyének, közösségek és népek közötti kölcsönös megértés és elismerés erősítését szolgálja. A felek vállalják, hogy együttműködnek a kulturális sokszínűség támogatásában, különösképpen a kulturális kifejezési módok sokszínűségnek védelméről és elősegítéséről szóló UNESCO-egyezmény keretén belül.
A felek együttműködnek az európai audiovizuális ipar fejlesztésében és ösztönzik a koprodukciót a mozi és televíziózás területén.
Az együttműködés többek között újságírók és más médiaszakemberek képzésére irányuló programokat és lehetőségeket jelent, valamint technikai segítséget a média, a nyilvánosság és a magánszféra számára, ezáltal erősítve azok függetlenségét, szakmaiságát és az európai médiával való kapcsolatokat.
Bosznia és Hercegovina összehangolja a határokon átnyúló műsorszolgáltatás tartalmi aspektusainak szabályozását érintő politikáját a Közösségével, továbbá összehangolja jogszabályait a vonatkozó közösségi vívmányokkal. Bosznia és Hercegovina különös figyelmet fordít a szellemi tulajdonjogok megszerzésével kapcsolatos kérdésekre a műholdas, földi frekvenciás, valamint kábeles programokban és a műsorszolgáltatásban.
Az együttműködés elsősorban az információs társadalommal kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt. Különösen Bosznia és Hercegovina politikáinak és jogszabályainak a közösségiekkel való fokozatos összehangolását támogatják ebben a szektorban.
A felek azzal a céllal működnek együtt, hogy továbbfejlesszék az információs társadalmat Bosznia és Hercegovinában. A globális célok közé tartozik a társadalom egészének felkészítése a digitális korszakra, a beruházások vonzása, és a hálózatok és szolgáltatások interoperabilitásának biztosítása.
Az együttműködés elsősorban az ezzel a területtel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt kérdéseire helyezi a hangsúlyt.
A felek elsősorban megerősítik az együttműködést az elektronikus kommunikációs hálózatok és az elektronikus kommunikációs szolgáltatások területén, azzal az alapvető céllal, hogy Bosznia és Hercegovina egy évvel a megállapodás hatálybalépését követően elfogadja az ágazattal kapcsolatos közösségi vívmányokat.
A Közösség és Bosznia és Hercegovina megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy elősegítse a kölcsönös információcserét. Előnyben részesülnek azok a programok, amelyek a nyilvánosság számára alapvető tájékoztatást nyújtanak a Közösségről, valamint speciálisabb információkat a Bosznia és Hercegovina-i szakmai körök számára.
Az együttműködés a közlekedéssel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt.
Az együttműködés különösen a Bosznia és Hercegovina-i közlekedési módok átalakítására és modernizálására törekedhet, javíthatja a személyek és áruk szabad mozgását, elősegítheti a közlekedési piachoz és létesítményekhez való hozzáférést, beleértve a kikötőket és reptereket is, támogathatja a transzeurópai hálózatokkal kapcsolatos multimodális infrastruktúrák fejlesztését, különösen a délkelet-európai regionális kapcsolatok megerősítését a regionális közlekedési főhálózatról szóló egyetértési nyilatkozattal összhangban, bevezethet a Közösségéhez hasonló üzemeltetési szabványokat, valamint segítheti a Közösségéhez hasonló és ahhoz igazodó Bosznia és Hercegovina-i közlekedési rendszer kialakítását, és a közlekedéssel kapcsolatos környezetvédelem fejlesztését.
Az együttműködés az ezzel a területtel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeire helyezi a hangsúlyt, beleértve adott esetben a nukleáris biztonság szempontjait is. Az együttműködés az Európai Energiaközösséget létrehozó szerződésen alapul és Bosznia és Hercegovinának az európai energiapiacokba történő fokozatos integrációja irányába fejlődik.
A felek fejlesztik és erősítik együttműködésüket a környezetvédelem terén annak az érdemi feladatnak az érdekében, hogy megállítsák a további romlást, és megkezdjék a környezet állapotának javítását a fenntartható fejlődés érdekében.
A feleknek különösen azzal a céllal kell együttműködniük, hogy erősítsék a közigazgatási struktúrákat és folyamatokat a környezeti kérdések stratégiai tervezése és a fontos szereplők közötti koordináció biztosítása érdekében, valamint hogy összehangolják a Bosznia és Hercegovina-i törvényeket a közösségi vívmányokkal. Az együttműködés összpontosíthat a helyi, regionális és határon átnyúló lég- és vízszennyezés (beleértve a szemetet és a vegyszereket is) jelentős csökkentésére vonatkozó stratégiák kidolgozására, a hatékony, tiszta, fenntartható és megújítható energiatermelés és -fogyasztás rendszerének kialakítására, valamint környezeti hatásvizsgálat és stratégiai környezeti vizsgálat lefolytatására. Különös figyelmet fordítanak a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálására és végrehajtására.
A felek kölcsönös előnyök alapján támogatják a polgári célú tudományos kutatási és technológiafejlesztési együttműködést, valamint tekintetbe veszik a rendelkezésre álló forrásokat, a megfelelő programokhoz való hozzáférés lehetőségét, a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok megfelelő szintű hatékony védelmére is figyelemmel.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi a kutatással és technológiafejlesztéssel kapcsolatos közösségi vívmányok kiemelt területeit.
A felek a regionális és helyi fejlesztési együttműködés megerősítésére törekednek azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak a gazdasági fejlődéshez és csökkentsék a regionális kiegyensúlyozatlanságot. Külön figyelmet fordítanak a határokon átnyúló, transznacionális és régiók közötti együttműködésekre.
Az együttműködés kellően figyelembe veszi a regionális fejlesztéssel kapcsolatos közösségi vívmányok prioritásait.
Az együttműködés arra irányul, hogy biztosítsák a hatékony és elszámoltatható közigazgatás továbbfejlesztését Bosznia és Hercegovinában, a területen eddig végrehajtott reformokra alapozva.
Az együttműködés ezen a területen elsősorban az intézménykiépítésre irányul az európai partnerség követelményeivel összhangban, beleértve olyan szempontokat is, mint az átlátható és nem részrehajló munkaerő-toborzási eljárások, humánerőforrás-menedzsment és karrierfejlesztés a közszolgálatban, folyamatos képzés, etikus magatartás támogatása az államigazgatásban, és a politikák alakítási folyamatának erősítése. A reformok megfelelően figyelembe veszik a költségvetés fenntarthatóságának célját, beleértve a költségvetés tervezésének szempontjait is. Az együttműködés Bosznia és Hercegovina közigazgatásának minden szintjére vonatkozik.
E megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében és az 5., 113. és 115. cikknek megfelelően, Bosznia és Hercegovina támogatás és kölcsönök formájában közösségi pénzügyi támogatásban részesülhet, beleértve az Európai Beruházási Bank által nyújtott hiteleket. A közösségi támogatás feltétele a koppenhágai politikai kritériumok teljesítése tekintetében mutatott további fejlődés, és különösen az európai partnerség különös prioritási céljainak megvalósításában történő előrehaladás. A Bosznia és Hercegovináról szóló éves jelentések értékelését is figyelembe fogják venni. A közösségi támogatás a stabilizációs és társulási folyamat feltételeinek teljesítésétől is függ, különös tekintettel a kedvezményezett demokratikus, gazdasági és intézményi reformok végrehajtására tett erőfeszítéseire. A Bosznia és Hercegovinának nyújtott támogatást a feltárt szükségletek kielégítéséhez, és az elfogadott prioritásokhoz, a felvevő-, és adott esetben visszafizetési képességhez, valamint a gazdasági reform és szerkezetátalakítás érdekében végrehajtott intézkedésekhez igazítják.
A támogatás formájában nyújtott pénzügyi segítségnyújtásra a vonatkozó tanácsi rendelettel összhangban, többéves indikatív kereten belül és a Bosznia és Hercegovinával folytatott konzultációkat követően a Közösség által kialakított éves cselekvési programokra alapozva kerülhet sor.
A pénzügyi segítségnyújtás az együttműködés bármely területére kiterjedhet, külön figyelmet fordítva a bel- és igazságügyre, a jogszabály-közelítésre és a gazdasági fejlődésre.
A rendelkezésre álló források optimális felhasználása érdekében a felek biztosítják, hogy a Közösség hozzájárulásait más forrásokból, például a tagállamokból, más országokból és nemzetközi pénzügyi intézményektől származó hozzájárulásokkal való összehangolás után alakítják ki.
E célból a felek rendszeresen információt cserélnek az összes támogatási forrásról.
Létrejön a stabilizációs és társulási tanács, amely felügyeli e megállapodás alkalmazását és végrehajtását. Megfelelő szinten, rendszeres időközönként ülésezik, illetve ha a körülmények úgy kívánják. Megvizsgálja a megállapodás keretében felmerülő főbb kérdéseket, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyéb kétoldalú vagy nemzetközi kérdéseket.
1. A stabilizációs és társulási tanács egyrészről az Európai Unió Tanácsának tagjaiból és az Európai Bizottság tagjaiból, másrészről Bosznia és Hercegovina Minisztertanácsának tagjaiból áll.
2. A stabilizációs és társulási tanács létrehozza eljárási szabályzatát.
3. A stabilizációs és társulási tanács tagjai az eljárási szabályzatban megállapítandó feltételeknek megfelelően rendelkezhetnek a képviseletükről.
4. A stabilizációs és társulási tanács elnökségét az eljárási szabályzatban megállapítandó előírásoknak megfelelően felváltva tölti be a Közösség és Bosznia és Hercegovina egy-egy képviselője.
5. Az Európai Beruházási Bank az őt érintő ügyekben megfigyelőként részt vehet a stabilizációs és társulási tanács munkájában.
A megállapodás célkitűzéseinek megvalósítása érdekében a stabilizációs és társulási tanács hatáskörrel rendelkezik, hogy e megállapodás alkalmazási körében és az abban előírt esetekben határozatokat hozzon. Ezek a határozatok kötelező erejűek a felekre nézve, akik megteszik a határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket. A stabilizációs és társulási tanács megfelelő ajánlásokat is tehet. Határozatait és ajánlásait a felekkel egyetértésben hozza meg.
1. A stabilizációs és társulási tanácsot feladatai végrehajtásában egy stabilizációs és társulási bizottság segítheti, amely egyrészről az Európai Unió Tanácsának és az Európai Bizottság képviselőiből, másrészről Bosznia és Hercegovina Minisztertanácsának képviselőiből áll.
2. A stabilizációs és társulási tanács az eljárási szabályzatában meghatározza a stabilizációs és társulási bizottság feladatait, amelyek tartalmazzák a stabilizációs és társulási tanács üléseinek előkészítését, valamint meghatározza a bizottság működési módját.
3. A stabilizációs és társulási tanács bármely hatáskörét átruházhatja a stabilizációs és társulási bizottságra. Ez esetben a stabilizációs és társulási bizottság a 117. cikkben megállapított feltételeknek megfelelően hozza meg döntéseit.
A stabilizációs és társulási bizottság albizottságokat hozhat létre.
A megállapodás hatálybalépését követő első év vége előtt a stabilizációs és társulási bizottság létrehozza a szükséges albizottságokat e megállapodás megfelelő végrehajtása érdekében.
Létrejön egy migrációs kérdésekkel foglalkozó albizottság.
A stabilizációs és társulási tanács határozhat bármely más különleges bizottság vagy testület létrehozásáról, amely segítheti feladatai elvégzésében. A stabilizációs és társulási tanács az eljárási szabályzatában meghatározza az ilyen bizottságok vagy testületek összetételét és feladatait, valamint azok működési módját.
Létrejön a stabilizációs és társulási parlamenti bizottság. Bosznia és Hercegovina parlamenti közgyűlésének képviselői és az európai parlamenti képviselők e fórum keretében találkoznak véleménycsere céljából. A bizottság az általa meghatározott időközönként ülésezik.
A stabilizációs és társulási parlamenti bizottság az Európai Parlament képviselőiből, és Bosznia és Hercegovina parlamenti közgyűlésének képviselőiből áll.
A stabilizációs és társulási parlamenti bizottság létrehozza eljárási szabályzatát.
A stabilizációs és társulási parlamenti bizottság elnökségét az eljárási szabályzatban megállapítandó előírásoknak megfelelően felváltva tölti be az Európai Parlament tagja és Bosznia és Hercegovina parlamenti közgyűlésének tagja.
E megállapodás hatályán belül mindegyik fél vállalja, hogy a másik fél természetes és jogi személyei számára saját állampolgáraihoz viszonyítva megkülönböztetéstől mentes szabad hozzáférést biztosít a felek illetékes bíróságaihoz és közigazgatási szerveihez egyéni jogaik és tulajdonjogaik védelme érdekében.
A megállapodás egyik része sem akadályozza meg a feleket abban, hogy olyan intézkedéseket hozzanak:
a) amelyeket szükségesnek ítélnek az alapvető biztonsági érdekeikkel ellentétes információk nyilvánosságra hozatalának megakadályozásához;
b) amelyek fegyverek, lőszerek vagy háborús anyagok gyártására, kereskedelmére vagy védelmi célokból szükséges kutatására, fejlesztésére vagy termelésére vonatkoznak, feltéve, hogy ezek az intézkedések nem csorbítják a versenyfeltételeket a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek tekintetében;
c) amelyeket saját biztonságuk szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tekintenek a jogrend és közrend fenntartását érintő súlyos belső zavarok, háború vagy háborúval fenyegető súlyos nemzetközi feszültség esetén, illetve a béke és a nemzetközi biztonság megőrzésére vállalt kötelezettségeik végrehajtása érdekében.
1. Az e megállapodás által szabályozott területeken és bármely abban foglalt különös rendelkezés sérelme nélkül:
a) a Bosznia és Hercegovina által a Közösséggel szemben alkalmazott intézkedések nem szolgálnak alapul a tagállamok és azok állampolgárai, vállalatai vagy cégei közötti bármilyen megkülönböztetéshez;
b) a Közösség által Bosznia és Hercegovinával szemben alkalmazott intézkedések nem szolgálnak alapul Bosznia és Hercegovina állampolgárai, vállalatai vagy cégei közötti bármilyen megkülönböztetéshez.
2. Az (1) bekezdés rendelkezései nem érintik a felek arra vonatkozó jogát, hogy adójogszabályaik megfelelő rendelkezéseit alkalmazzák azokra az adófizetőkre, akik lakóhelyüket tekintve nincsenek azonos helyzetben.
1. A felek minden általános vagy különös intézkedést meghoznak, amelyek a megállapodás szerinti kötelezettségeik teljesítéséhez szükségesek. Biztosítják a megállapodásban foglalt célkitűzések megvalósítását.
2. A felek megállapodnak abban, hogy bármelyik fél kérésére a megfelelő csatornákon keresztül azonnal konzultálnak az e megállapodás értelmezését vagy végrehajtását, és a felek közötti kapcsolatok más lényeges aspektusait érintő bármely ügy megvitatása érdekében.
3. A felek a stabilizációs és társulási tanácshoz utalják a megállapodás alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos vitákat. Ebben az esetben a 126. cikket, valamint - adott esetben - a 6. jegyzőkönyvet kell alkalmazni.
A stabilizációs és társulási tanács kötelező határozat meghozatalával rendezheti a vitát.
4. Ha a felek egyike úgy véli, hogy a másik fél nem teljesítette a megállapodásból eredő valamely kötelezettségét, megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezt megelőzően - a különösen sürgős esetek kivételével - ellátja a stabilizációs és társulási tanácsot minden olyan megfelelő információval, amely szükséges a helyzet alapos kivizsgálásához a felek számára elfogadható megoldás találása érdekében.
Az intézkedések megválasztásánál előnyben kell részesíteni azokat, amelyek a legkevésbé zavarják e megállapodás érvényesülését. Ezeket az intézkedéseket haladéktalanul be kell jelenteni a stabilizációs és társulási tanácsnak, és a másik fél kérésére egyeztetést szükséges folytatni róluk a stabilizációs és társulási tanácsban, a stabilizációs és társulási bizottságban vagy bármely más szervben, amelyet a 119. és 120. cikk alapján hoztak létre.
5. A (2), (3) és (4) bekezdés rendelkezései semmilyen esetben sem befolyásolhatják és nem érintik a 30., 38., 39., 40. és 44. cikkeket és a 2. jegyzőkönyvet.
1. Amennyiben a megállapodás értelmezését vagy végrehajtását illetően vita keletkezik a felek között, bármelyik fél értesíti a másik felet és a stabilizációs és társulási tanácsot hivatalos kérelem formájában arról, hogy a vitatott kérdés megoldásra szorul.
Amennyiben valamelyik fél úgy látja, hogy egy a másik fél által elfogadott intézkedés, vagy a másik fél cselekvésének hiánya ezen megállapodásban vállalt kötelezettségeinek megszegését jelenti, hivatalos kérelmet nyújt be a megoldás érdekében, amelyben indokolja véleményét, és - adott esetben - jelzi, hogy a fél a 125. cikk (4) bekezdése alapján intézkedéseket foganatosíthat.
2. A felek törekednek a vitának jóhiszemű egyeztetések útján történő megoldására a stabilizációs és társulási tanácsban és a (3) bekezdésben említett másik szervek keretei között azzal a céllal, hogy mielőbb kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak.
3. A felek a stabilizációs és társulási tanács rendelkezésére bocsátanak minden olyan vonatkozó információt, amely szükséges a helyzet alapos vizsgálatához.
Amíg a vita nem rendeződik, a kérdés a stabilizációs és társulási tanács minden találkozóján tárgyalásra kerül, kivéve ha megkezdődött a 6. jegyzőkönyv alapján a választottbírósági eljárás. A vita lezártnak tekintendő, ha a stabilizációs és társulási tanács kötelező erejű határozatot hozott a kérdés rendezéséről a 125. cikk (3) bekezdése alapján, vagy ha megállapította, hogy már nem folyik vita.
A vitával kapcsolatban a felek megegyezése alapján vagy bármelyik fél kérésére egyeztetésre kerülhet sor a stabilizációs és társulási bizottság vagy bármely más, a 119. vagy 120. cikk alapján létrehozott vonatkozó bizottság vagy szerv bármely találkozóján. Az egyeztetésekről írásos feljegyzés is készülhet.
Az egyeztetés során közzétett információk bizalmasak maradnak.
4. A 6. jegyzőkönyv alkalmazásának hatálya alá tartozó kérdések esetében bármely fél benyújthatja a kérdést választottbírósági eljáráson való vitarendezésre a jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően, ha két hónappal az (1) bekezdés alapján megkezdett vitarendezési folyamatot követően a felek nem tudták lezárni a kérdést.
A megállapodás mindaddig nem érintheti az egyének és gazdasági szereplők számára egyrészről egy vagy több tagállamra, másrészről Bosznia és Hercegovinára nézve kötelező, meglévő megállapodásokban biztosított jogokat, amíg a megállapodás alapján nem biztosítanak számukra ugyanolyan jogokat.
Az I-VII. melléklet és az 1-7. jegyzőkönyv e megállapodás szerves részét képezik.
Az Európai Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti, Bosznia és Hercegovinának a közösségi programokban való részvételére vonatkozó általános elvekről szóló, 2004. november 22-én aláírt keretmegállapodás * , valamint ennek mellékletei e megállapodás szerves részét képezik. A fenti keretmegállapodás 8. cikkében említett felülvizsgálatra a stabilizációs és társulási tanács keretein belül kerül sor, amelynek jogában áll szükség esetén módosítani a keretmegállapodást.
A megállapodás határozatlan időre szól.
A megállapodást bármelyik fél felmondhatja a másik félhez intézett értesítés útján. A megállapodás az ilyen értesítés napját követő hat hónap elteltével hatályát veszti.
Bármelyik fél azonnali hatállyal felfüggesztheti a megállapodás hatályát ezen megállapodás valamely lényegi elemének a másik fél általi be nem tartása esetén.
E megállapodás alkalmazásában a „felek” kifejezés egyrészről - hatáskörüknek megfelelően - a Közösségre vagy tagállamaira, illetve a Közösségre és tagállamaira, másrészről Bosznia és Hercegovinára vonatkozik.
Ezt a megállapodást egyrészről azokon a területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Közösséget és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés alkalmazandó, az említett szerződésekben meghatározott feltételekkel, másrészről Bosznia és Hercegovina területén.
E megállapodás letéteményese az Európai Unió Tanácsának főtitkára.
Ez a megállapodás két-két eredeti példányban készült angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén, boszniai, horvát és szerb nyelven, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles.
A megállapodást a felek saját eljárásaiknak megfelelően ratifikálják vagy jóváhagyják.
A ratifikációról vagy jóváhagyásról szóló okmányokat az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán helyezik letétbe.
Ez a megállapodás azt a dátumot követő második hónap első napján lép hatályba, amikor az utolsó ratifikációs vagy jóváhagyási okmányt letétbe helyezték.
Amennyiben az e megállapodás hatálybalépéséhez szükséges eljárások befejezéséig e megállapodás egyes részeinek rendelkezéseit - különösen az áruk szabad mozgására, valamint a közlekedésre vonatkozókat - a Közösség és Bosznia és Hercegovina között létrejött ideiglenes megállapodással hatályba léptetik, a felek megállapodnak abban, hogy ilyen körülmények esetén e megállapodás IV. címe 71. és 73. cikkének, az 1., 2., 4., 5., 6. és 7. jegyzőkönyv rendelkezései, valamint a 3. jegyzőkönyv vonatkozó rendelkezései alkalmazásában a „megállapodás hatálybalépésének időpontja” kifejezés az ideiglenes megállapodás hatálybalépésének időpontját jelenti a fent említett rendelkezésekben foglalt kötelezettségek tekintetében.
MELLÉKLETEK ÉS JEGYZŐKÖNYVEK JEGYZÉKE
MELLÉKLETEK
I. melléklet (21. cikk) - Bosznia és Hercegovina-i vámengedmények a Közösségből származó ipari termékekre
II. melléklet (27. cikk (2) bekezdés) - A „baby beef”-termékek meghatározása
III. melléklet (27. cikk) - A Közösségből származó elsődleges mezőgazdasági termékekre vonatkozó Bosznia és Hercegovina-i vámengedmények
IV. melléklet (28. cikk) - A Bosznia és Hercegovinából származó termékeknek a Közösségbe való behozatalára alkalmazandó vámok
V. melléklet (28. cikk) - A Közösségből származó termékeknek Bosznia és Hercegovinába való behozatalára alkalmazandó vámok
VI. melléklet (50. cikk) - Letelepedés: Pénzügyi szolgáltatások
VII. melléklet (73. cikk) - Szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok
JEGYZŐKÖNYVEK
- 1. jegyzőkönyv (25. cikk) - A feldolgozott mezőgazdasági termékeknek a Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti kereskedelméről
- 2. jegyzőkönyv (42. cikk) - A „származó termékek” fogalmának meghatározásáról, valamint a Közösség és Bosznia és Hercegovina által kötött jelen megállapodás rendelkezéseinek alkalmazása terén zajló közigazgatási együttműködés módszereiről
- 3. jegyzőkönyv (59. cikk) - A szárazföldi szállításról
- 4. jegyzőkönyv (71. cikk) - Az acéliparnak nyújtott állami támogatásról
- 5. jegyzőkönyv (97. cikk) - A vámügyekben történő kölcsönös közigazgatási segítségnyújtásról
- 6. jegyzőkönyv (126. cikk) - A vitarendezésről
- 7. jegyzőkönyv (27. cikk) - Egyes borokra vonatkozó kölcsönös preferenciális kereskedelmi engedményekről, a borok, szeszes italok és az ízesített borok megnevezéseinek kölcsönös elismeréséről, oltalmáról és ellenőrzéséről
(a 21. cikkben említettek szerint)
A vámtételek a következőképpen csökkennek:
a) e megállapodás hatálybalépésének napján a behozatali vám az alapvám 50%-ára csökken;
b) az e megállapodás hatálybalépését követő első év január 1-jén megszűnnek a megmaradt behozatali vámok.
KN-kód | Árumegnevezés | |
2501 00 | Só (beleértve az asztali sót és denaturált sót is) és tiszta nátrium-klorid, ezek vizes oldatban vagy hozzáadott csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal; tengervíz: | |
2501 00 10 | - Tengervíz és sós oldatok | |
- Közcélú só (beleértve az asztali sót és a denaturált sót is) és tiszta nátrium-klorid, ezek vizes oldatban vagy hozzáadott, csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal is: | ||
- Más: | ||
- - - Más: | ||
2501 00 99 | - - - - Más | |
2508 | Egyéb agyag (a 6806 vtsz. alá tartozó duzzasztott agyag kivételével), andaluzit, kianit és szilimanit, kalcinálva is; mullit; samott vagy dinaszföld: | |
2508 70 00 | - Samott- vagy dinaszföld | |
2511 | Természetes bárium-szulfát (barit); természetes bárium-karbonát (witherit), kalcinálva is, a 2816 vtsz. alá tartozó bárium-oxid kivételével: | |
2511 20 00 | - Természetes bárium-karbonát (witherit) | |
2522 | Égetett mész, oltott mész és hidraulikus mész, a 2825 vtsz. alá tartozó kalcium-oxid és -hidroxid kivételével | |
2523 | Portlandcement, bauxitcement, salakcement, szuperszulfátcement és hasonló hidraulikus cement festve vagy klinker formában is: | |
2523 10 00 | - Cementklinker | |
- Portlandcement: | ||
2523 21 00 | - Fehércement, mesterségesen festve is | |
2523 29 00 | - Más: | |
ex 2523 29 00 | - - - Olajkutak és gázmezők betonozására használt cement kivételével | |
2524 | Azbeszt: | |
2524 10 00 | - Krokidolit | |
2524 90 00 | - Más: | |
ex 2524 90 00 | - Azbeszt, szál, pehely vagy por alakban | |
2702 | Barnaszén, brikettezve is, a zsett kivételével | |
2711 | Földgáz és gáz-halmazállapotú más szénhidrogén: | |
- Cseppfolyós halmazállapotú: | ||
2711 11 00 | - Természetes gáz | |
2711 12 | - Propán | |
2711 13 | - Butánok | |
2711 19 00 | - - Más | |
2801 | Fluor, klór, bróm és jód: | |
2801 10 00 | - Klór | |
2801 20 00 | - Jód | |
2804 | Hidrogén, nemesgáz és más nemfém: | |
2804 10 00 | - Hidrogén | |
- Nemesgáz: | ||
2804 29 | - Más | |
2804 30 00 | - Nitrogén | |
2804 40 00 | - Oxigén | |
- Szilícium: | ||
2804 69 00 | - - Más | |
2804 90 00 | - Szelén | |
2807 00 | Kénsav; óleum: | |
2807 00 90 | - Óleum | |
2808 00 00 | Salétromsav; nitrálósavak | |
2809 | Foszfor-pentoxid; foszforsavak; polifoszforsavak, vegyileg nem meghatározottak is: | |
2809 10 00 | - Foszfor-pentoxid | |
2809 20 00 | - Foszforsavak és polifoszforsavak | |
ex 2809 20 00 | - Metafoszforsav | |
2811 | Más szervetlen savak és nemfémek más szervetlen oxigénvegyületei: | |
- Más szervetlen savak: | ||
2811 19 | - Más: | |
2811 19 10 | - - - Hidrogén-bromid (brómhidrogénsav) | |
2811 19 20 | - - - Hidrogén-cianid (ciánhidrogénsav) | |
2811 19 80 | - - - Más: | |
ex 2811 19 80 | - - - - Arzénsav kivételével | |
- Nemfémek más szervetlen oxigénvegyületei: | ||
2811 21 00 | - Szén-dioxid | |
2811 29 | - - Más | |
2812 | Nemfémek halogén- és oxihalogén vegyületei | |
2813 | Nemfémek szulfidjai; kereskedelmi foszfortriszulfid: | |
2813 90 | - Más | |
2814 | Ammónia, vízmentes vagy vizes oldatban | |
2815 | Nátrium-hidroxid (marónátron); kálium-hidroxid (marókáli); nátrium- vagy káliumperoxidok: | |
2815 20 | - Kálium-hidroxid (marókáli) | |
2815 30 00 | - Nátrium- vagy kálium-peroxid | |
2816 | Magnézium-hidroxid és -peroxid; stroncium- vagy bárium-oxidok, -hidroxidok, és -peroxidok: | |
2816 40 00 | - Stroncium- vagy bárium-oxid, -hidroxid és -peroxid | |
2819 | Króm-oxidok és króm-hidroxidok | |
2820 | Mangán-oxidok: | |
2821 | Vas-oxidok és vas-hidroxidok; földfestékek Fe2O3-ra átszámítva legalább 70 tömegszázalék lekötött vastartalommal: | |
2821 20 00 | - Földfestékek | |
2822 00 00 | Kobaltoxidok és -hidroxidok; kereskedelmi kobaltoxidok | |
2824 | Ólom-oxidok; vörösólom és narancssárga ólom: | |
2825 | Hidrazin és hidroxilamin és ezek szervetlen sói; más szervetlen bázisok; más fémoxidok, -hidroxidok és -peroxidok: | |
2825 20 00 | - Lítium-oxid és -hidroxid | |
2825 30 00 | - Vanádium-oxidok és -hidroxidok | |
2825 40 00 | - Nikkel-oxidok és -hidroxidok | |
2825 50 00 | - Réz-oxidok és -hidroxidok | |
2825 60 00 | - Germánium-oxidok és cirkónium-dioxid | |
2825 70 00 | - Molibdén-oxidok és -hidroxidok | |
2825 80 00 | - Antimon-oxidok | |
2826 | Fluoridok; szilikofluoridok, fluoraluminátok és egyéb komplex fluorsók: | |
- Fluoridok: | ||
2826 12 00 | - Alumínium-fluorid | |
2826 30 00 | - Nátrium-hexafluoro-aluminát (mesterséges kriolit) | |
2826 90 | - Más: | |
2826 90 80 | - Más: | |
ex 2826 90 80 | - - - Nátrium- vagy kálium-szilikofluoridok | |
2827 | Kloridok, oxikloridok és hidroxikloridok; bromidok és oxibromidok; jodidok és oxijodidok: | |
2827 10 00 | - Ammónium-klorid | |
2827 20 00 | - Kalcium-klorid | |
- Más kloridok: | ||
2827 31 00 | - Magnézium-klorid | |
2827 32 00 | - Alumínium-klorid | |
2827 39 | - Más: | |
2827 39 10 | - - - Ón-klorid | |
2827 39 85 | - - - Más | |
- Oxikloridok és hidroxikloridok: | ||
2827 41 00 | - Réz-oxiklorid, -hidroxiklorid | |
2827 49 | - Más: | |
- Bromidok és oxibromidok: | ||
2827 51 00 | - Nátrium-bromid vagy kálium-bromid | |
2827 59 00 | - - Más | |
2827 60 00 | - Jodidok és oxijodidok: | |
ex 2827 60 00 | - Kálium-jodid kivételével | |
2828 | Hipokloritok; kereskedelmi kalcium-hipoklorit; kloritok; hipobromitok: | |
2828 90 00 | - Más | |
2829 | Klorátok és perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok | |
2830 | Szulfidok; poliszulfidok, vegyileg nem meghatározottak is: | |
2830 90 | - Más | |
2831 | Ditionitok és szulfoxilátok: | |
2831 90 00 | - Más | |
2832 | Szulfitok; tioszulfátok | |
2833 | Szulfátok; timsók; peroxoszulfátok (perszulfátok): | |
- Nátrium-szulfátok: | ||
2833 19 00 | - - Más | |
- Más szulfátok: | ||
2833 21 00 | - Magnézium-szulfát | |
2833 22 00 | - Alumínium-szulfát | |
2833 24 00 | - Nikkel-szulfát | |
2833 25 00 | - Réz-szulfát | |
2833 29 | - Más: | |
2833 29 20 | - - - Kadmium-, króm- és cink-szulfát | |
2833 29 30 | - - - Kobalt- és titán-szulfát: | |
ex 2833 29 30 | - - - - Titán-szulfát | |
2833 29 60 | - - - Ólom-szulfát | |
2833 29 90 | - - - Más: | |
ex 2833 29 90 | - - - - Ón vagy mangán-szulfát kivételével | |
2833 30 00 | - Timsók | |
2833 40 00 | - Peroxoszulfátok (perszulfátok) | |
2834 | Nitritek; nitrátok: | |
2834 10 00 | - Nitritek | |
2835 | Hipofoszfitok, foszfitok és foszfátok; polifoszfátok, vegyileg nem meghatározottak is: | |
2835 10 00 | - Hipofoszfitok és foszfitok | |
- Foszfátok: | ||
2835 22 00 | - Nátrium- és dinátrium-foszfát | |
2835 24 00 | - Kálium-foszfát | |
2835 26 | - Más kalcium-foszfátok: | |
2835 29 | - - Más | |
- Polifoszfátok: | ||
2835 39 00 | - - Más | |
2836 | Karbonátok; peroxokarbonátok (perkarbonátok); ammónium-karbamátot tartalmazó kereskedelmi ammóniumkarbonát: | |
- Más: | ||
2836 92 00 | - Stroncium-karbonát | |
2837 | Cianidok, oxicianidok és komplex cianidok: | |
- Cianidok és oxicianidok: | ||
2837 19 00 | - - Más | |
2839 | Szilikátok; kereskedelmi alkálifém-szilikátok: | |
2839 90 | - Más: | |
2839 90 90 | - Más: | |
ex 2839 90 90 | - - - Ólom-szilikát | |
2841 | Fémoxisavak vagy fémperoxisavak sói: | |
- Manganitok, manganátok és permanganátok: | ||
2841 69 00 | - - Más | |
2841 80 00 | - Volframátok | |
2841 90 | - Más: | |
2841 90 85 | - Más: | |
ex 2841 90 85 | - - - Aluminátok | |
2843 | Nemesfémek kolloid állapotban; nemesfémek szervetlen vagy szerves vegyületei, vegyileg nem meghatározottak is; nemesfémek amalgámjai: | |
- Ezüstvegyületek: | ||
2843 21 00 | - Ezüst-nitrát | |
2843 29 00 | - - Más | |
2843 30 00 | - Aranyvegyületek | |
2843 90 | - Más vegyületek; amalgámok | |
2844 | Radioaktív kémiai elemek és radioaktív izotópok (beleértve a hasadó kémiai elemeket és izotópokat is) és ezek vegyületei; ilyen termékeket tartalmazó keverékek és maradékok | |
2845 | Izotópok a 2844 vtsz. alá tartozók kivételével; ilyen izotópok szerves vagy szervetlen vegyületei, vegyileg nem meghatározottak is | |
2846 | Ritkaföldfémek, ittrium vagy szkandium szerves vagy szervetlen vegyületei, vagy e vegyületek keverékei | |
2848 00 00 | Foszfidok, vegyileg nem meghatározottak is, a ferrofoszfor kivételével | |
2849 | Karbidok, vegyileg nem meghatározottak is: | |
2849 90 | - Más | |
2850 00 | Hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok, vegyileg nem meghatározottak is, a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével | |
2852 00 00 | Higany szerves vagy szervetlen vegyületei, az amalgámok kivételével | |
ex 2852 00 00 | - Fulimátok vagy cianidok | |
2853 00 | Más szervetlen vegyületek (beleértve a desztillált vagy vezetőképes, és hasonló tisztaságú vizet is); cseppfolyós levegő (nemesgázzal is); sűrített levegő; amalgámok, a nemesfémek amalgámjai kivételével | |
2903 | Szénhidrogének halogénszármazékai: | |
- Aciklikus szénhidrogének telített klórozott származékai: | ||
2903 11 00 | - Klór-metán (metil-klorid) és klór-etán (etil-klorid) | |
2903 13 00 | - Kloroform (triklór-metán) | |
2903 19 | - Más: | |
2903 19 10 | - - - 1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform) | |
- Aciklikus szénhidrogének telítetlen klórozott származékai: | ||
2903 29 00 | - - Más | |
- Aciklikus szénhidrogének fluorozott, brómozott vagy jódozott származékai: | ||
2903 31 00 | - - Etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán) | |
2903 39 | - Más | |
- Ciklán-, ciklén- vagy ciklo-terpén szénhidrogének halogén származékai: | ||
2903 52 00 | - - Aldrin (ISO), klórdán (ISO) és heptaklór (ISO) | |
2903 59 | - - Más | |
2904 | Halogénezett vagy nem halogénezett szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
2904 10 00 | - Csak szulfocsoportot tartalmazó származékok, ezek sói és etilészterei | |
2904 20 00 | - Csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékok: | |
ex 2904 20 00 | - Az 1,2,3-propántriol-trinitrát kivételével | |
2904 90 | - Más | |
2905 | Aciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- Telített egyértékű alkoholok: | ||
2905 11 00 | - Metanol (metil-alkohol) | |
- Telítetlen egyértékű alkoholok: | ||
2905 29 | - - Más | |
- Acil-alkoholok halogénezett, szulfonált, nitrált vagy nitrozált származékai: | ||
2905 51 00 | - - Etklórvinol (INN) | |
2905 59 | - - Más | |
2906 | Ciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén alkoholok: | ||
2906 13 | - - Szterinek és inozitolok: | |
2906 13 10 | - - - Szterinek: | |
ex 2906 13 10 | - - - - Koleszterin | |
- Aromás: | ||
2906 29 00 | - Más: | |
ex 2906 29 00 | - - - Cinnamil-alkohol (fahéj alkohol) | |
2908 | Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- Más: | ||
2908 99 | - Más: | |
2908 99 90 | - - - Más: | |
ex 2908 99 90 | - - - - Dinitro-orto-krezol vagy más nitrát-származék észterek kivételével | |
2909 | Éterek, éter-alkoholok, éter-fenolok, éter-alkohol-fenolok, alkohol-, éter- és ketonperoxidok, (vegyileg nem meghatározottak is), valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro-vagy nitrozoszármazékai: | |
- Aciklikus éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | ||
2909 19 00 | - - Más | |
2909 20 00 | - Ciklán, ciklén vagy cikloterpén éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai | |
2909 30 | - Aromás éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- - Brómozott származékok: | ||
2909 30 31 | - - - Pentabróm-difenil-éter; 1,2,4,5-tetrabróm-3,6-bisz(pentabróm-fenoxi)benzol | |
2909 30 35 | - - - 1,2-bisz (2,4,6-tribromofenoxi)-etán, akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) gyártásához | |
2909 30 38 | - - - Más | |
2909 30 90 | - - Más | |
2910 | Epoxidok, epoxi-alkoholok, epoxi-fenolok és epoxi-éterek háromtagú gyűrűvel és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
2910 40 00 | - Dieldrin (ISO, INN) | |
2910 90 00 | - Más | |
2911 00 00 | Acetálok és félacetálok, más oxigén-funkcióval vagy anélkül és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai | |
2912 | Aldehidek más oxigén-funkciós csoporttal vagy anélkül is; aldehidek ciklikus polimerjei; paraformaldehid: | |
- Aciklikus aldehidek más oxigén-funkciós csoport nélkül: | ||
2912 11 00 | - Metanal (formaldehid) | |
2915 | Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halidjai, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- Ecetsav és sói; ecetsavanhidrid: | ||
2915 29 00 | - - Más | |
2915 60 | - Vaj savak, pentánsavak, ezek sói és észterei | |
2915 70 | - Palmitinsav, sztearinsav, ezek sói és észterei: | |
2915 70 15 | - Palmitinsav | |
2917 | Polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
- Aciklikus polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai és ezek származékai: | ||
2917 12 | - - Adipinsav, sói és észterei: | |
2917 12 10 | - - - Adipinsav és sói | |
2917 13 | - - Azelainsav, szebacinsav, ezek sói és észterei: | |
2917 19 | - Más: | |
2917 19 10 | - - - Malonsav, sói és észterei | |
2917 20 00 | - Ciklán-, ciklén-, vagy cikloterpén polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai és ezek származékai | |
- Aromás polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai és ezek származékai: | ||
2917 34 | - - Ortoftálsav más észterei: | |
2917 34 10 | - - - Dibutil-ortoftalátok | |
2920 | Nemfémek más szervetlen savainak észterei (a hidrogén-halidok észterei kivételével) és ezek sói; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
2920 90 | - Más: | |
2920 90 10 | - Kénsav- és szénsavészterek, és sóik, és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai: | |
ex 2920 90 10 | - - - Szénsavészterek és származékaik; kénsavészterek származékai | |
2920 90 85 | - Más: | |
ex 2920 90 85 | - - - Nitroglicerin; más szénsavészterek és származékaik; pentaeritrotol-tetranitrát | |
2921 | Aminfunkciós vegyületek: | |
- Aromás monoaminok és származékaik; ezek sói: | ||
2921 41 00 | - - Anilin és sói: | |
ex 2921 41 00 | - - - Anilin | |
2922 | Aminovegyületek oxigénfunkciós csoporttal: | |
- Aminoalkoholok, kivéve amelyek egynél több fajta oxigénfunkciós csoportot tartalmaznak, ezek éterei és észterei; ezek sói: | ||
2922 11 00 | - - Monoetanol-amin és sói: | |
ex 2922 11 00 | - - - Monoetanol sói | |
2922 12 00 | - - Dietanol-amin és sói | |
ex 2922 12 00 | - - - Dietanol-amin sói | |
2922 13 | - - Trietanol-amin és sói: | |
2922 13 90 | - - - Trietanol-amin sói | |
- Aminonaftolok és más aminofenolok, kivéve amelyek egynél több fajta oxigénfunkciós csoportot tartalmaznak, ezek éterei és észterei; ezek sói: | ||
2922 21 00 | - Amino-hidroxi-naftalin-szulfonsavak és ezek sói | |
2922 29 00 | - Más: | |
ex 2922 29 00 | - - - Anizidin, dianizidin, fenetidin és sóik | |
- Aminosavak és észtereik, kivéve amelyek egynél több fajta oxigénfunkciós csoportot tartalmaznak; ezek sói: | ||
2922 41 00 | - - Lizin és észterei; ezek sói | |
2922 42 00 | - - Glutaminsav és sói | |
ex 2922 42 00 | - Nátriumglutamintól eltérő | |
2923 | Negyedrendű ammóniumsók és hidroxidok; lecitinek és más foszforaminolipidek, vegyileg nem meghatározottak is: | |
2923 10 00 | - Kolin és sói: | |
ex 2923 10 00 | - Kolin-klorid vagy szukcinil-kolin-jodid kivételével | |
2924 | Karboxiamid-funkciós vegyületek; a karbonsavak amidfunkciós vegyületei: | |
- Aciklikus amidok (aciklikus karbamátok is) és származékaik; ezek sói: | ||
2924 19 00 | - Más: | |
ex 2924 19 00 | - - - Acetamid vagy aszparagin és sóik | |
- Ciklikus amidok (ciklikus karbamátok is) és származékaik; ezek sói: | ||
2924 23 00 | - 2-Acetamidobenzoesav (N-Acetil-antranilsav) és sói | |
2925 | Karboxi-imid-funkciós vegyületek (szaharin és sói is) és iminfunkciós vegyületek: | |
- Imidek és származékaik; ezek sói: | ||
2925 12 00 | - - Glutetimid (INN) | |
2925 19 | - - Más | |
2926 | Nitrilfunkciós vegyületek: | |
2926 90 | - Más: | |
2926 90 20 | - - Izoftálnitril | |
2930 | Szerves kénvegyületek: | |
2930 20 00 | - Tiokarbamátok és ditiokarbamátok | |
2930 30 00 | - Mono-, di- vagy tetraszulfid-tiuram | |
2930 90 | - Más: | |
2930 90 85 | - Más: | |
ex 2930 90 85 | - - - Tioamidok (kivéve a tiokarbamidot) és tioéterek | |
2933 | Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek: | |
- Szerkezetükben nem fuzionált (kondenzált) pirazolgyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek: | ||
2933 61 00 | - - Melamin | |
2933 69 | - Más: | |
2933 69 10 | - - - Atrazin (ISO); propazin (ISO); szimazin (ISO); hexa-hidro-1,3,5-trinitro-1,3,5-triazin (hexogén, trimetiléntrinitramin) | |
- Laktámok: | ||
2933 72 00 | - - Klobazam (INN) és metiprilon (INN) | |
2933 79 00 | - Más laktámok | |
2938 | Természetes vagy szintetikus úton előállított glikozidok, valamint ezek sói, éterei, észterei és más származékai: | |
2938 90 | - Más: | |
2938 90 90 | - Más: | |
ex 2938 90 90 | - - - Más szponinok | |
2939 | Természetes vagy szintetikus úton előállított növényi alkaloidák és ezek sói, éterei, észterei és más származékai: | |
2939 20 00 | - Kínafakéreg (cinchona) alkaloidjai és származékai; ezek sói | |
- Más: | ||
2939 91 | - Kokain, ekgonin, levometamfetamin, metamfetamin (INN), metamfetamin racemát; ezek sói, észterei és más származékai: | |
- - - Kokain és sói: | ||
2939 91 11 | - - - - Nyers kokain | |
2939 91 19 | - - - - Más | |
2939 91 90 | - - - Más | |
2939 99 00 | - Más: | |
ex 2939 99 00 | - - - Butil-szkopolamintól vagy kapszaicintől eltérő | |
2940 00 00 | Vegyileg tiszta cukrok, a szacharóz, laktóz, maltóz, glukóz és fruktóz kivételével; cukoréterek, -acetálok és -észterek és ezek sói, a 2937, 2938 vagy a 2939 vtsz. alá tartozó termékek kivételével | |
2941 | Antibiotikumok: | |
2941 10 | - Penicillinek és származékaik penicillin-savszerkezetekkel; ezek sói: | |
2941 10 10 | - - Amoxicillin (INN) és sói | |
2941 10 20 | - - Ampicillin (INN), metampicillin (INN), privampicillin (INN) és sói | |
3102 | Ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer: | |
- Ammónium-szulfát; ammónium-szulfát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei: | ||
3102 29 00 | - - Más | |
3102 30 | - Ammónium-nitrát, vizes oldatban is: | |
3102 30 10 | - Vizes oldatban | |
3102 30 90 | - Más: | |
ex 3102 30 90 | - - - Robbanóanyag céljára alkalmas ammónium-nitráttól eltérő, pórusos | |
3102 40 | - Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát vagy más szervetlen nem trágyázó anyag keveréke: | |
3102 50 | - Nátrium-nitrát: | |
3102 50 10 | - Természetes nátrium-nitrát | |
3102 50 90 | - Más: | |
ex 3102 50 90 | - - - 16,3% tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal | |
3103 | Ásványi vagy vegyi foszfát trágyázószer: | |
3103 10 | - Szuperfoszfátok | |
3103 90 00 | - Más: | |
ex 3103 90 00 | - Foszfáttól eltérő, kálciummal dúsított | |
3105 | A nitrogén, foszfor és kálium közül két vagy három trágyázó elemet tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban: | |
3105 10 00 | - Ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban: | |
3105 20 | - Ásványi vagy vegyi trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a három trágyázó elemet, a nitrogént, a foszfort és a káliumot: | |
3105 30 00 | - Diammónium-hidrogén-ortofoszfát (diammónium-foszfát) | |
- Más ásványi vagy vegyi trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a két trágyázó elemet, a nitrogént és a foszfort: | ||
3105 51 00 | - Nitrát- és foszfáttartalommal | |
3105 59 00 | - - Más | |
3105 60 | - Ásványi vagy vegyi trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a két trágyázó elemet, a foszfort és a káliumot | |
3202 | Szintetikus szerves cserzőanyagok; szervetlen cserzőanyagok; cserzőkészítmények, természetes cserzőanyag-tartalommal is; előcserzésnél használt enzimes készítmények: | |
3202 90 00 | - Más | |
3205 00 00 | Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 3. pontjában meghatározott színes lakkfestékalapú készítmények | |
3206 | Más színezőanyag; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 3. pontjában meghatározott készítmények, a 3203, 3204 vagy a 3205 vtsz. alá tartozó termékek kivételével; luminoforként használt szervetlen termékek, vegyileg nem meghatározottak is: | |
3206 20 00 | - Krómvegyület-alapú pigmentek és készítmények | |
- Más színezőanyagok és más készítmények: | ||
3206 41 00 | - Ultramarin- és ultramarinalapú készítmények | |
3206 42 00 | - - Litopon- és más cink-szulfid-alapú pigment és készítmény | |
3206 49 | - Más: | |
3206 49 30 | - - - Kadmiumvegyület-alapú pigmentek és készítmények | |
3206 49 80 | - - - Más: | |
ex 3206 49 80 | - - - - Szénpigment alapú cink szürke | |
3208 | Festék és lakk (beleértve a zománcot és a fénymázat is), szintetikus polimer vagy kémiailag módosított természetes polimer alapúak, nem vizes közegben diszpergálva vagy oldva; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 4. pontjában meghatározott oldatok | |
3209 | Szintetikus polimer vagy kémiailag módosított természetes polimer alapú festékek és lakkok (beleértve a zománcot és a fénymázat is), vizes közegben diszpergálva vagy oldva is: | |
3212 | Nem vizes közegben diszpergált pigmentek (beleértve a fémport és -pelyhet), folyékony vagy paszta formában, amelyet a festékgyártásban (beleértve a zománcgyártást is) használnak; nyomófólia; festő- és más színezőanyagok a kiskereskedelem számára szokásos formában vagy kiszerelésben: | |
3212 90 | - Más | |
3213 | Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, árnyalatok festésére szolgáló festék, hobbifesték és hasonló, tabletta, tubus, edény, üvegcse, tégely vagy hasonló formában vagy csomagolásban kiszerelve | |
3214 | Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítőszer és más masztix; festőgyurma; nem tűzálló simítókészítmény homlokzathoz, belső falakhoz, padozatokhoz, mennyezethez vagy hasonló célra: | |
3214 10 | - Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítőszer és más masztix; festőgyurma | |
3215 | Nyomdafesték, írótinta vagy tus és más tinta, koncentrátumban vagy szilárd alakban is: | |
3215 90 | - Más | |
3303 00 | Parfümök és toalettvizek: | |
3304 | Szépségápoló készítmények vagy sminkek és bőrápoló készítmények (a gyógyszerek kivételével), beleértve a napbarnító vagy napvédő készítményeket; manikűr- vagy pedikűrkészítmények | |
3305 | Hajápoló szerek: | |
3306 | Száj- vagy fogápoló készítmények, beleértve a műfogsorrögzítő pasztát és port is; fogtisztításra szolgáló szál (fogselyem) a kiskereskedelem számára egyedi kiszerelésben: | |
3306 20 00 | - Fogtisztításra szolgáló szál (fogselyem) a kiskereskedelem számára egyedi kiszerelésben | |
3306 90 00 | - Más | |
3307 | Borotválkozás előtti, borotválkozó vagy borotválkozás utáni készítmények, dezodorok, fürdőhöz való készítmények, szőrtelenítők és máshol nem említett illatszerek, szépség vagy testápolószerek; helyiségszagtalanítók, illatosított vagy fertőtlenítő tulajdonságúak is: | |
3307 10 00 | - Borotválkozás előtti, borotválkozó vagy borotválkozás utáni készítmények | |
3307 30 00 | - Illatosított fürdősók és fürdőhöz való más készítmények | |
- Helyiségillatosítók vagy -szagtalanítók, beleértve a vallási szertartásoknál használt illatosító készítményeket is: | ||
3307 41 00 | - „Agarbatti” és égetés útján működő más illatosítók | |
3307 49 00 | - - Más | |
3307 90 00 | - Más | |
3401 | Szappan; szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy más formába öntve, szappantartalommal is; bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív termékek és készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve szappantartalommal is; szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília: | |
- Szappan, és szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy egyéb öntött vagy darabolt formában és szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília: | ||
3401 19 00 | - - Más | |
3401 20 | - Szappan más formában | |
3402 | Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével); felületaktív készítmény, mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is), és tisztítókészítmények, szappantartalmúak is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével: | |
3402 20 | - Készítmények a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve: | |
3402 20 20 | - Felületaktív készítmények | |
3402 90 | - Más: | |
3402 90 10 | - Felületaktív készítmények | |
3404 | Műviaszok és elkészített viaszok: | |
3404 90 | - Más: | |
3404 90 10 | - Elkészített viasz, beleértve a pecsétviaszt is | |
3404 90 80 | - Más: | |
ex 3404 90 80 | - - - Kémiailag módosított barnaszén kivételével | |
3405 | Lábbeli-, bútor-, padló-, autókarosszéria-, üvegfényesítők vagy fémpolírozók, krémek, súrolókrémek és -porok és hasonló készítmények, (az ezekkel impregnált, bevont vagy beborított papír, vatta, nemez, nem szőtt textília, porózus műanyag vagy szivacsgumi is), a 3404 vtsz. alá tartozó viaszok kivételével: | |
3405 10 00 | - Lábbeli- vagy bőrfényesítők, krémek és hasonló készítmények | |
3405 20 00 | - Fabútor, padló és más faáru kezelésére szolgáló fényesítők, krémek és hasonló készítmények | |
3405 30 00 | - Fényesítők és hasonló készítmények autókarosszériához, a fémpolírozók kivételével | |
3405 90 | - Más: | |
3405 90 90 | - - Más | |
3406 00 | Gyertyák, mécsesek és hasonlók: | |
3407 00 00 | Mintázópaszták, beleértve a gyermekjátéknak összeállítottat is; készletben összeállított „fogászati viasz” vagy „fogászati lenyomatkeverék” néven ismert készítmények, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve vagy lemez, patkó, rúd vagy hasonló formában; a fogászatban használt gipszalapú egyéb készítmények (égetett gipszből vagy kalcium-szulfátból) | |
3601 00 00 | Lőpor | |
3602 00 00 | Elkészített robbanóanyag, a lőpor kivételével | |
3603 00 | Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór; robbantógyutacs vagy robbantókapszulák; gyújtószerkezetek; elektromos detonátorok | |
3604 | Tűzijátékok, jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és más pirotechnikai termékek: | |
3604 10 00 | - Tűzijátékok | |
3604 90 00 | - Más: | |
ex 3604 90 00 | - Esőrakéták kivételével | |
3605 00 00 | Gyufa, a 3604 vtsz. alá tartozó pirotechnikai cikkek kivételével | |
3606 | Cervas és más piroforos ötvözetek bármilyen formában; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 2. pontjában meghatározott gyúlékony anyagokból készült áruk | |
3701 | Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is: | |
3701 10 | - Röntgenkészülékhez | |
3701 20 00 | - Azonnal előhívó film | |
- Más: | ||
3701 91 00 | - Színes (polikróm) fényképezéshez | |
3701 99 00 | - - Más | |
3702 | Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben: | |
3703 | Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti papír, karton és textil | |
3704 00 | Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil | |
3705 | Megvilágított és előhívott fényképészeti lemez és film, a mozgó-fényképeszeti film kivételével: | |
3705 10 00 | - Ofszet sokszorosításhoz | |
3705 90 | - Más: | |
3705 90 10 | - Mikrofilm: | |
ex 3705 90 10 | - - - Tudományos vagy szakmai szöveget tartalmazó | |
3809 | Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok): | |
- Más: | ||
3809 91 00 | - Textilipari vagy hasonló ipari használatra | |
3809 92 00 | - Papíripari vagy hasonló ipari használatra: | |
ex 3809 92 00 | - - - Befejezetlen készítmények kivételével | |
3809 93 00 | - Bőripari vagy hasonló ipari használatra: | |
ex 3809 93 00 | - - - Befejezetlen készítmények kivételével | |
3810 | Fémfelület-marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, vagy hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák vagy -pálcák mag és bevonó anyagai | |
3811 | Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, korróziógátló készítmények és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt folyadékokhoz: | |
- Kopogásgátló szerek: | ||
3811 11 | - Ólomvegyület-alapúak | |
- Kenőolaj-adalékok: | ||
3811 29 00 | - - Más | |
3811 90 00 | - Más | |
3813 00 00 | Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltógránátok | |
3814 00 | Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- vagy festékeltávolítók | |
3815 | Máshol nem említett reakcióindítók, -gyorsítók és katalizátorok: | |
- „Rögzített” katalizátorok: | ||
3815 11 00 | - Aktív alkotórészként nikkellel vagy nikkelvegyülettel | |
3815 12 00 | - Aktív alkotórészként nemesfémmel vagy nemesfémvegyülettel | |
3817 00 | Alkilbenzol- és alkilnaftalin-keverékek, a 2707 vagy a 2902 vtsz. alá tartozók kivételével | |
3819 00 00 | Hidraulikus fékfolyadék és más folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz | |
3820 00 00 | Fagyásgátló és jegesedésgátló készítmények | |
3821 00 00 | Elkészített táptalajok mikroorganizmusok (beleértve a vírusokat és hasonlókat is) vagy növényi, emberi vagy állati sejtek tenyésztésére vagy fenntartására | |
3824 | Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is): | |
3824 10 00 | - Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz | |
3824 30 00 | - Nem agglomerált fémkarbidok egymással vagy fémkötő anyagokkal keverve | |
3824 40 00 | - Elkészített adalékok cementhez, habarcshoz, betonhoz | |
3824 50 | - Nem tűzálló habarcs és beton | |
3824 90 | - Más: | |
3824 90 15 | - Ioncserélők | |
3824 90 20 | - - Getter vákuumcsövekhez | |
3824 90 25 | - - Pirolignitek (pl. kalciumból); nyers kalciumtartarátok; nyers kalcium-citrátok | |
3824 90 35 | - Amint, mint aktiv összetevőt tartalmazó rozsdagátló készítmények | |
- Más: | ||
3824 90 50 | - - - Készítmények galvanizáláshoz | |
3824 90 55 | - - - Glicerin mono-, di- és tri-zsírsav észtereinek elegyei (zsíremulzió-képzők) | |
- - - Gyógyszerészeti vagy sebészeti célú termékek és készítmények: | ||
3824 90 61 | - - - - Antibiotikum-gyártás közbenső terméke, amelyet Streptomyces tenebrarius fermentációjával állítottak elő, szárítva is, a 3004 vtsz. alá tartozó humán gyógyszer gyártásához | |
3824 90 62 | - - - - Monenzin sók gyártásának közbenső terméke | |
3824 90 64 | - - - - Más | |
3824 90 65 | - - - Öntödei segédanyagok (a 3824 10 00 alszám alá tartozók kivételével) | |
3825 | A vegyipar vagy vele rokon iparágak máshol nem említett maradékai és melléktermékei; kommunális hulladékok; szennyvíziszap; az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 6. pontjában meghatározott más hulladék | |
3901 | Etilén polimerjei, alapanyag formájában: | |
3901 20 | - Polietilén, legalább 0,94 fajlagos tömeggel: | |
3901 20 90 | - - Más | |
3901 90 | - Más: | |
3901 90 10 | - - Ionomer gyanta, amely etilén, izobutil akrilát és metakrilsav terpolimerjének sójából áll | |
3901 90 20 | - Polisztirol, etilén-butilén kopolimer és polisztirol A-B-A típusú blokkpolimere, amelyben a sztiroltartalom legfeljebb 35 tömegszázalék, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 6. b) pontjában említett valamelyik formában | |
3902 | Propilén vagy más olefin polimerjei, alapanyag formájában: | |
3902 10 00 | - Polipropilén | |
3902 20 00 | - Poliizobutilén | |
3902 90 | - Más: | |
3902 90 10 | - Polisztirol, etilén-butilén kopolimer és polisztirol A-B-A típusú blokkpolimere, amelyben a sztiroltartalom legfeljebb 35 tömegszázalék, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 6. b) pontjában említett valamelyik formában | |
3902 90 20 | - Polibut-1-én, ennek etilén-kopolimere legfeljebb 10 tömegszázalék etiléntartalommal, vagy polibut-1-én keveréke polietilénnel és/vagy polipropilénnel, legfeljebb 10 tömegszázalék polietilén- és/vagy legfeljebb 25 tömegszázalék polipropiléntartalommal, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 6. b) pontjában említett valamelyik formában | |
3904 | Vinil-klorid vagy más halogénezett olefinek polimerjei, alapanyag formájában: | |
- Más poli(vinil-klorid): | ||
3904 21 00 | - Nem lágyított | |
3904 22 00 | - Lágyított | |
3904 50 | - Vinilidén-klorid-polimerek | |
3904 90 00 | - Más | |
3906 | Akrilpolimerek, alapanyag formájában: | |
3906 90 | - Más: | |
3906 90 10 | - Poli(N-3-hidroxiimino-1,1-dimetilbutil)akrilamid) | |
3906 90 20 | - 2-diizopropil-aminoetil metakrilát és decil metakrilát kopolimere, N,N-dimetilacetamidban oldva, legalább 55 tömegszázalék kopolimertartalommal | |
3906 90 30 | - - Akrilsav és 2-etilakrilát kopolimere legalább 10, de legfeljebb 11 tömegszázalék 2-etilakrilát tartalommal | |
3906 90 40 | - - Akrilonitril kopolimere metil akriláttal és módosítva polibutadién-akrilnitrillel (NBR) | |
3906 90 50 | - - Akrilsav és alkil metakrilát polimerizációjának terméke kis mennyiségű más monomerekkel, textilnyomó festékek gyártásánál sűrítőanyagként használatos | |
3906 90 60 | - - Metilakrilát, etilén és olyan monomer polimerizációjának terméke, amely nem láncvégen tartalmaz karboxilcsoport-szubsztituenst, legalább 50 tömegszázalék metilakriláttartalommal, szilícium-dioxiddal keverve is | |
3907 | Poliacetálok, más poliéterek és epoxigyanták alapanyag formájában; -polikarbonátok, alkid-gyanták, poliallilészterek és más poliészterek, alapanyag formájában: | |
3907 30 00 | - Epoxigyanták | |
3907 50 00 | - Alkidgyanták | |
- Más poliészterek: | ||
3907 91 | - Telítetlen | |
3909 | Aminogyanták, fenolgyanták és poliuretánok, alapanyag formájában: | |
3909 30 00 | - Más aminogyanták | |
3909 50 | - Poliuretánok: | |
3909 50 10 | - 2,2’-(tercbutilimino)dietanol és 4,4’-metiléndiciklohexil diizocianát alapú poliuretán, N,N-dimetilacetamid oldatban legalább 50 tömegszázalék polimertartalommal | |
3912 | Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában: | |
- Cellulóz-acetátok: | ||
3912 12 00 | - Lágyított | |
- Cellulóz-éterek: | ||
3912 39 | - Más: | |
3912 39 20 | - - - Hidroxipropilcellulóz | |
3912 90 | - Más: | |
3912 90 10 | - Cellulóz-észterek | |
3913 | Máshol nem említett természetes polimerek (pl. alginsav) és módosított természetes polimerek (pl. keményített fehérjék, természetes gumi kémiai származékai), alapanyag formájában: | |
3913 10 00 | - Alginsav, sói és észterei | |
3913 90 00 | - Más: | |
ex 3913 90 00 | - Kazein vagy zselatin | |
3915 | Műanyaghulladék és -forgács: | |
3916 | Műanyag szál, 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd és profil, felületi megmunkálással is, de tovább nem megmunkálva | |
3917 | Műanyagból készült cső, tömlő és ezek szerelvénye (pl. csőkapcsoló, könyökdarab, karima): | |
- Rugalmatlan cső és tömlő: | ||
3917 21 | - Etilénpolimerekből: | |
3917 21 10 | - - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva | |
3917 22 | - Propilénpolimerekből: | |
3917 22 10 | - - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva | |
3917 22 90 | - - - Más: | |
ex 3917 22 90 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve, szerelvényekkel ellátottak | |
3917 23 | - Vinil-klorid-polimerekből: | |
3917 23 10 | - - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva | |
3917 23 90 | - - - Más: | |
ex 3917 23 90 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve, szerelvényekkel ellátottak | |
3917 29 | - Más műanyagból: | |
- - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva: | ||
3917 29 12 | - - - - Kondenzációs vagy átrendezéses polimerizációs termékekből, kémiailag módosítottak is | |
3917 29 15 | - - - - Addíciós polimerizációs termékekből | |
3917 29 19 | - - - - Más | |
3917 29 90 | - - - Más: | |
ex 3917 29 90 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve, szerelvényekkel ellátottak | |
- Más cső és tömlő: | ||
3917 32 | - Más, nem erősített vagy más anyagokkal másként nem kombinált, szerelvény nélkül: | |
- - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva: | ||
3917 32 10 | - - - - Kondenzációs vagy átrendezéses polimerizációs termékekből, kémiailag módosítottak is | |
- - - - Addíciós polimerizációs termékekből: | ||
3917 32 31 | - - - - - Etilénpolimerekből | |
3917 32 35 | - - - - - Vinil-klorid-polimerekből | |
3917 32 39 | - - - - - Más | |
3917 32 51 | - - - - Más | |
- - - Más: | ||
3917 32 99 | - - - - Más | |
3917 33 00 | - Más, nem erősített vagy más anyagokkal másként nem kombinált, szerelvénnyel | |
ex 3917 33 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
3917 39 | - Más: | |
- - - Varrat nélküli, és hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti átmérőt, legfeljebb felületileg, de tovább nem megmunkálva: | ||
3917 39 12 | - - - - Kondenzációs vagy átrendezéses polimerizációs termékekből, kémiailag módosítottak is | |
3917 39 15 | - - - - Addíciós polimerizációs termékekből | |
3917 39 19 | - - - - Más | |
3917 39 90 | - - - Más: | |
ex 3917 39 90 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve, szerelvényekkel ellátottak | |
3917 40 00 | - Szerelvények: | |
ex 3917 40 00 | - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
3918 | Műanyag padlóburkoló, öntapadó is, tekercsben vagy lapban; műanyag fal- vagy mennyezetburkoló, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 9. pontjában meghatározottak szerint: | |
3919 | Öntapadó műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag, csík és más sík formában; tekercsben is: | |
3919 10 | - Tekercsben, legfeljebb 20 cm szélességű: | |
- - Vulkanizálatlan, természetes vagy szintetikus kaucsuk bevonatú csíkok: | ||
3919 10 11 | - - - Lágyított poli(vinil-klorid)-ból vagy polietilénből | |
3919 10 13 | - - - Nem lágyított poli(vinil-klorid)-ból | |
3919 10 19 | - - - Más | |
- Más: | ||
- - - Kondenzációs vagy átrendezéses polimerizációs termékekből, kémiailag módosított is: | ||
3919 10 31 | - - - - Poliészterekből | |
3919 10 38 | - - - - Más | |
- - - Addíciós polimerizációs termékből: | ||
3919 10 61 | - - - - Lágyított poli(vinil-klorid)-ból vagy polietilénből | |
3919 10 69 | - - - - Más | |
3919 10 90 | - - - Más | |
3919 90 | - Más: | |
3919 90 10 | - Felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva, vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakútól eltérő alakra vágva | |
- Más: | ||
3919 90 90 | - - - Más | |
3920 | Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, amely nem porózus, és nem erősített, nem laminált, nem támasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált: | |
3920 10 | - Etilénpolimerekből: | |
- Legfeljebb 0,125 mm vastagságú: | ||
- - - Polietilénből, amelynek fajlagos tömege: | ||
Kisebb mint 0,94: | ||
3920 10 23 | - - - - - Polietilén film, legalább 20, de legfeljebb 40 mikron vastagságú, félvezetők vagy nyomtatott áramkörök gyártásához használt fényérzékeny film gyártásához | |
- - - - - Más: | ||
- - - - - - Nem nyomtatott: | ||
3920 10 24 | - - - - - - - Nyújtható (sztrecs) film | |
3920 10 26 | - - - - - - - Más | |
3920 10 27 | - - - - - - Nyomtatott | |
3920 10 28 | - - - - Legalább 0,94 | |
3920 20 | - Propilénpolimerekből: | |
- Vinil-klorid-polimerekből: | ||
3920 43 | - Legalább 6 tömegszázalék lágyítót tartalmazó | |
3920 49 | - - Más | |
- Akrilpolimerekből: | ||
3920 51 00 | - Poli(metil-metakrilát)-ból | |
3920 59 | - - Más | |
- Polikarbonátokból, alkidgyantákból, poliallilészterekből vagy más poliészterekből: | ||
3920 61 00 | - - Polikarbonátokból | |
3920 62 | - Poli(etilén-tereftalát)-ból | |
3920 63 00 | - Telítetlen poliészterekből | |
3920 69 00 | - Más poliészterből | |
- Cellulózból vagy cellulóz kémiai származékaiból: | ||
3920 71 | - Regenerált cellulózból | |
3920 73 | - Cellulóz-acetátból | |
3920 79 | - Más cellulózszármazékból | |
- Más műanyagból: | ||
3920 91 00 | - Poli(vinil-butirál)-ból | |
3920 92 00 | - Poliamidokból | |
3920 93 00 | - - Aminogyantákból | |
3920 94 00 | - Fenolgyantákból | |
3920 99 | - Más műanyagból: | |
3921 | Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík: | |
- Porózus: | ||
3921 11 00 | - Sztirolpolimerekből | |
3921 12 00 | - - Vinil-klorid-polimerekből | |
3921 14 00 | - Regenerált cellulózból | |
3921 19 00 | - Más műanyagból: | |
3921 90 | - Más | |
3922 | Műanyag fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató, mosdókagyló, bidé, WC-csésze, -ülőke és -tető, -öblítőtartály és hasonló higiéniai és tisztálkodási áru: | |
3923 | Műanyag eszközök áruk szállítására vagy csomagolására; műanyag dugó, fedő, kupak és más lezáró | |
3924 | Műanyag edények, evőeszközök, konyhafelszerelések, más háztartási eszközök, és higiéniai vagy tisztálkodási áruk | |
3925 | Máshol nem említett, építkezésnél használt műanyag áruk | |
3926 | Műanyagból készült más áruk és a 3901-3914 vtsz. alá tartozó más anyagokból készült áruk: | |
3926 10 00 | - Hivatali vagy iskolai felszerelés | |
3926 20 00 | - Ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, az ujjatlan és egyujjas kesztyűt is) | |
3926 30 00 | - Bútor-, karosszéria- vagy hasonló szerelékek | |
3926 40 00 | - Szobor és más díszítésre szolgáló tárgy | |
3926 90 | - Más: | |
3926 90 50 | - Perforált kosár és hasonló termékek a csővezetékekben való vízszűréshez | |
- Más: | ||
3926 90 92 | - - - Lemezekből | |
4002 | Szintetikus gumi és olajból nyert faktisz alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban; a 4001 vtsz. alá tartozó bármely termék keveréke az e vtsz. alá tartozó bármely termékkel, alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban: | |
- Butadién-sztirol gumi (SBR); karboxilezett butadién-sztirol gumi (XSBR): | ||
4002 19 | - - Más | |
4005 | Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban: | |
4005 20 00 | - Oldatok; diszperziók a 4005 10 alszám alá tartozók kivételével | |
4011 | Új, gumi légabroncs: | |
4011 10 00 | - Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is) | |
4011 30 00 | - Légi járműhöz: | |
ex 4011 30 00 | - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
4014 | Higiéniai vagy gyógyszerészeti áruk (beleértve a cumit is) vulkanizált lágygumiból, keménygumi szerelvénnyel is: | |
4014 10 00 | - Óvszer | |
4016 | Más áru vulkanizált lágy gumiból: | |
- Más: | ||
4016 92 00 | - Törlőgumi | |
4016 94 00 | - Csónak- vagy dokkütköző, felfújható is | |
4016 99 | - Más: | |
- - - Más: | ||
- - - - A 8701-8705 vtsz. alá tartozó járművekhez: | ||
4016 99 52 | - - - - - Fém-gumi kötésű alkatrészek | |
4016 99 58 | - - - - - Más | |
- - - - Más: | ||
4016 99 91 | - - - - - Fém-gumi kötésű alkatrészek: | |
ex 4016 99 91 | - - - - - - A polgári légi járműveken technikai célra használtakat kivéve | |
4016 99 99 | - - - - - Más: | |
ex 4016 99 99 | - - - - - - A polgári légi járműveken technikai célra használtakat kivéve | |
4104 | Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve) vagy lófélék szőrtelenül cserzett, vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem megmunkálva | |
4105 | Juh- vagy bárány gyapjú nélkül cserzett vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem kikészítve | |
4106 | Más állatok szőrtelenül cserzett vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem kikészítve | |
4107 | Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve) vagy lófélék szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével: | |
4112 00 00 | Juh vagy bárány gyapjú nélküli, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével | |
4113 | Más állatok szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével | |
4114 | Puhított bőr (beleértve a samoa kombinációval kikészítettet is); lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr | |
4115 | Mesterséges bőr, kikészített bőrből vagy bőrrostból lemez, lap vagy csík alakban, tekercsben is; bőráruk előállítására nem alkalmas bőrdarabok és egyéb -hulladékok kikészített bőrből vagy mesterséges bőrből; kikészített bőr pora és lisztje: | |
4115 10 00 | - Mesterséges bőr, kikészített bőrből vagy bőrrostból lemez, lap vagy csík alakban, tekercsben is | |
4205 00 | Más áru természetes vagy mesterséges bőrből: | |
- Gépekben vagy mechanikus berendezésekben, vagy más műszaki célra történő felhasználásra: | ||
4205 00 11 | - Hevederek vagy hajtószíjak szállítószalaghoz, futószalaghoz | |
4205 00 19 | - - Más | |
4402 | Faszén (beleértve kagyló vagy dió alakban), brikettezve is | |
4403 | Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is: | |
4403 10 00 | - Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve | |
4406 | Vasúti vagy villamosvasúti talpfa | |
4407 | Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is: | |
- Más: | ||
4407 91 | - Tölgyfából (Quercus spp.): | |
4407 92 00 | - Bükkfából (Fagus spp.) | |
4407 93 | - Juharfából (Acer spp.) | |
4407 94 | - Cseresznyefából (Prunus spp.) | |
4407 95 | - Kőrisfából (Fraxinus spp.) | |
4407 99 | - Más: | |
4407 99 20 | - - - Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is | |
- - - Más: | ||
4407 99 25 | - - - - Gyalulva | |
4407 99 40 | - - - - Csiszolva | |
- - - - Más: | ||
4407 99 91 | - - - - - Nyárfából | |
4407 99 98 | - - - - - Más | |
4408 | Furnérlap rétegelt lemez vagy más hasonló rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban: | |
4408 90 | - Más | |
4409 | Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is | |
4415 | Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret fából: | |
4416 00 00 | Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is | |
4417 00 00 | Szerszám, szerszámfoglalat, szerszámnyél és -fogantyú, seprű-, vagy kefe- és ecsetnyél és -test fából; csizma- vagy cipőkaptafa és sámfa fából | |
4418 | Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely: | |
4418 60 00 | - Oszlop és gerenda | |
4418 90 | - Más | |
4419 00 | Asztali és konyhai cikkek fából: | |
4420 | Intarziás és berakott famunka; ékszeres- vagy evőeszközös ládikó és -doboz és hasonló cikkek fából; kis szobor és más díszműáru fából; fa lakberendezési tárgy, a 94. árucsoportba tartozó fabútorok kivételével | |
4421 | Más faáru | |
4503 | Természetes parafából készült áru: | |
4503 90 00 | - Más | |
4601 | Fonat és fonásanyagból készült hasonló áru csíknak összeállítva is; fonásanyag, fonat és fonásanyagból készült hasonló termék párhuzamos pászmákban lap alakban összekötve vagy szőve, késztermék is (pl. gyékényszőnyeg, lábtörlő, függöny) | |
4602 | Kosáráru, fonásáru és fonásanyagból közvetlenül kész alakban előállított más áru vagy a 4601 vtsz. alá tartozó anyagokból készült áru; szivacsból (luffaszivacs) készült áru: | |
4602 90 00 | - Más | |
4707 | Visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton: | |
4707 20 00 | - Anyagában nem színezett, főként fehérített kémiai rostanyagot tartalmazó más papír vagy karton | |
4802 | Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír és karton: | |
4802 10 00 | - Kézi merítésű papír és karton | |
4802 20 00 | - Fény-, hő- vagy elektromosságérzékeny papír vagy karton gyártására alkalmas alappapír | |
ex 4802 20 00 | - Fénykép céljára való alapkarton | |
4802 40 | - Tapéta alappapír | |
- Más papír és karton, amely nem vagy legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz: | ||
4802 56 | - Legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű, ívekben, amelyek oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 435 mm, és a másik oldalon legfeljebb 297 mm: | |
4802 56 20 | - - - Oldalhosszúsága egyik oldalon 297 mm, és a másik oldalon 210 mm (A/4 formátumú): | |
ex 4802 56 20 | - - - - Karbon alappapírt kivéve | |
4802 56 80 | - - - Más: | |
ex 4802 56 80 | - - - - Famentes nyomtatott, famentes mechanografikus, írásra való vagy nyers dekorációs papírrtól vagy karbon alappapírtól eltérő | |
4804 | Nem bevont nátronpapír és -karton tekercsben vagy ívben, a 4802 vagy 4803 vtsz. alá tartozók kivételével: | |
- Nátron csomagolópapír és karton (kraftliner): | ||
4804 11 | - - Fehérítetlen | |
4804 19 | - - Más | |
- Nátron zsákpapír: | ||
4804 29 | - Más | |
- Más nátronpapír és -karton legfeljebb 150 g/m2 tömegben:: | ||
4804 39 | - - Más | |
- Más nátronpapír és -karton 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb tömegben: | ||
4804 49 | - - Más | |
- Más nátronpapír és -karton legalább 225 g/m2 tömegben: | ||
4804 52 | - Anyagában egyenletesen fehérítve, és több mint 95 tömegszázalékban kémiai eljárással nyert fa rostanyagot tartalmaz | |
4804 59 | - - Más | |
4805 | Nem bevont más papír és karton tekercsben vagy ívben az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 3. pontjában megengedettnél nem nagyobb mértékben megmunkálva vagy feldolgozva: | |
- Hullám alappapír: | ||
4805 11 00 | - Hullám alappapír félkémiai eljárással nyert nyersanyagból | |
4805 12 00 | - Hullám alappapír szalmaalapú papíripari nyersanyagból | |
4805 19 | - - Más | |
- Testliner (visszanyert bevonókarton): | ||
4805 24 00 | - Legfeljebb 150 g/m2 tömegű | |
4805 25 00 | - 150 g/m2-t meghaladó tömegű | |
4805 30 | - Szulfit csomagolópapír: | |
- Más: | ||
4805 91 00 | - Legfeljebb 150 g/m2 tömegű | |
4805 92 00 | - 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb tömegű | |
4805 93 | - Négyzetmétertömege legalább 225 g/m2 | |
4808 | Hullámpapír és -karton (ragasztott sima felületű lapokkal is), kreppelt, redőzött, domborított vagy perforált papír és karton tekercsben vagy ívben, a 4803 vtsz. alá tartozók kivételével | |
4809 | Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló vagy átíró papír, nyomtatott is (beleértve a sokszorosító stencilezéshez vagy az ofszet nyomólemezhez való bevont vagy impregnált papírt is) tekercsben vagy ívben | |
4810 | Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú bármilyen méretben, ívben: | |
- Nátronpapír és -karton, az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra használt papír kivételével: | ||
4810 39 00 | - - Más | |
- Más papír és karton: | ||
4810 92 | - Többrétegű | |
4810 99 | - - Más | |
4811 | Papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva, borítva, felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben a 4803, 4809 vagy a 4810 vtsz. alá tartozók kivételével: | |
4811 10 00 | - Kátránnyal, bitumennel vagy aszfalttal bevont papír és karton | |
- Kátránnyal, bitumennel vagy aszfalttal bevont papír és karton: | ||
4811 41 | - Öntapadó | |
4811 49 00 | - - Más | |
- Műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton (a ragasztóanyaggal bevont kivételével): | ||
4811 51 00 | - Fehérített, 150 g/m2 tömeget meghaladó | |
4811 59 00 | - Más: | |
ex 4811 59 00 | - - - Rétegelés készítésére, fa deszkalapok díszítésére, impregnálásra stb. való nyomtatott dekorációs papírtól eltérő | |
4813 | Cigarettapapír, kiszabva vagy könyvecske vagy szivarkahüvely alakban is: | |
4813 10 00 | - Könyvecske vagy hüvely alakban | |
4813 20 00 | - Legfeljebb 5 cm széles tekercsben | |
4813 90 | - Más: | |
4813 90 90 | - Más: | |
ex 4813 90 90 | - - - Nem impregnált, 15 cm-nél szélesebb tekercsben vagy téglalap alakú (négyzetes is) ívekben, amelyek oldalhosszúsága az egyik oldalon meghaladja a 36 cm-t | |
4816 | Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozbakiszerelve is: | |
4816 20 00 | - Önmásolópapír | |
4822 | Orsó, cséve, kopsz és hasonló tartó papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból (perforálva vagy merevítve is): | |
4823 | Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva; más termék papíripari rostanyagból, papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből: | |
4823 20 00 | - Szűrőpapír és -karton | |
4823 40 00 | - Előre nyomtatott regisztrálóhengerek, -ívek és számlapok önfeljegyző készülékhez | |
4823 90 | - Más: | |
4823 90 40 | - Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra | |
4823 90 85 | - Más: | |
ex 4823 90 85 | - - - A polgári légi járműveken használt tömítéstől, tömítőgyűrűtől és más tömítőelemtől eltérő | |
4901 | Nyomtatott könyv, brosúra, röpirat és hasonló nyomtatvány, egyes lapokban is: | |
- Más: | ||
4901 91 00 | - Szótár és enciklopédia és ilyen sorozatok folytatásai: | |
ex 4901 91 00 | - - - Szótártól eltérő | |
4908 | Levonókép (levonómatrica): | |
4908 90 00 | - Más | |
5007 | Szövet selyemből vagy selyemhulladékból: | |
5007 10 00 | - Szövet burettselyemből | |
5106 | Kártolt gyapjú fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelt fonal kivételével: | |
5106 10 | - Legalább 85 tömegszázalék gyapjútartalommal | |
5106 20 | - 85 tömegszázaléknál kevesebb gyapjútartalommal: | |
5106 20 10 | - Legalább 85 tömegszázalék gyapjú- és finom állati szőr-tartalommal | |
5108 | Finom állati szőrből készült (kártolt vagy fésült) fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelt fonal kivételével | |
5109 | Gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve | |
5112 | Szövet fésűsgyapjúból vagy fésűs finom állati szőrből: | |
5112 30 | - Elsősorban vagy kizárólag vágott műszállal kevert más szövet: | |
5112 30 10 | - Legfeljebb 200 g/m2 tömegű | |
5112 90 | - Más: | |
5112 90 10 | - Az 50. árucsoportba tartozó textilanyagokból több mint 10 tömegszázalékot tartalmazó szövet | |
- Más: | ||
5112 90 91 | - - - Legfeljebb 200 g/m2 tömegű | |
5211 | Pamutszövet, 85 tömegszázaléknál kevesebb pamuttartalommal, elsősorban vagy kizárólag műszállal keverve, 200 g/m2-t meghaladó tömegű: | |
- Különböző színű fonalakból szőtt: | ||
5211 42 00 | - - Denimszövet | |
5306 | Lenfonal | |
5307 | Jutafonal vagy az 5303 vtsz. alá tartozó más textil háncsrostból készült fonal | |
5308 | Fonal más növényi textilszálból; Papírfonal: | |
5308 20 | - Valódi kenderfonal: | |
5308 90 | - Más: | |
- - Ramifonal: | ||
5308 90 12 | - - - Finomsági száma legalább 277,8 decitex (metrikus száma legfeljebb 36) | |
5308 90 19 | - - - Finomsági száma 277,8 decitexnél kisebb (metrikus száma 36-ot meghaladó) | |
5308 90 90 | - - Más | |
5501 | Szintetikus végtelen szálból készült fonókábel: | |
5501 30 00 | - Akrilból vagy modakrilból | |
5502 00 | Mesterséges végtelen szálból készült fonókábel: | |
5502 00 80 | - Más | |
5601 | Vatta textilanyagokból és ebből készült áruk; legfeljebb 5 mm hosszú textilszál (pihe), textilpor és őrlési csomó: | |
5601 10 | - Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk vattából: | |
- Vatta; más, vattából készült áru: | ||
5601 21 | - Pamutból | |
5601 22 | - Szintetikus vagy mesterséges szálból: | |
- - - Más: | ||
5601 22 91 | - - - - Szintetikus szálból | |
5601 22 99 | - - - - Mesterséges szálból | |
5601 29 00 | - - Más | |
5601 30 00 | - Textilpihe, -por és őrlési csomó | |
5602 | Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is: | |
5602 10 | - Tűnemez és textilszálak szövedékéből, önmagukból felhúzott szállal, összeöltéssel készített nemez: | |
- Nem impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt: | ||
5602 29 00 | - Más textilanyagból | |
5602 90 00 | - Más | |
5603 | Nem szőtt textília, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is: | |
- Szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból: | ||
5603 11 | - Legfeljebb 25 g/m2 tömegű: | |
5603 11 10 | - - - Bevont vagy beborított | |
5603 12 | - 25 g/m2-t meghaladó, de legfeljebb 70 g/m2 tömegű: | |
5603 12 10 | - - - Bevont vagy beborított | |
5603 13 | - 70 g/m2-t meghaladó, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű: | |
5603 13 10 | - - - Bevont vagy beborított | |
5603 14 | - 150 g/m2-t meghaladó tömegű: | |
5603 14 10 | - - - Bevont vagy beborított | |
- Más: | ||
5603 91 | - Legfeljebb 25 g/m2 tömegű | |
5603 93 | - 70 g/m2-t meghaladó, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű | |
5604 | Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva: | |
5604 90 | - Más | |
5605 00 00 | Fémezett fonal, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó olyan textilszálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral kombináltak vagy fémmel bevontak | |
5606 00 | Paszományozott fonal, az 5404 és az 5405 vtsz. alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vtsz. alá tartozó fonal és paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a a pelyhes zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal | |
5608 | Csomózott háló zsinegből, kötélből vagy kötéláruból; textilanyagokból készített halászháló és más összeállított háló: | |
- Műszálas textilanyagból: | ||
5608 11 | - Összeállított halászháló | |
5608 19 | - - Más | |
5609 00 00 | Fonalból, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó szalagból vagy hasonlóból készült áru, másutt nem említett zsineg, kötél, hajókötél és kábel | |
5809 00 00 | Fémszálból és az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonalból szőtt, másutt nem említett olyan szövet, amelyet ruházati célokra, bútorszövetként vagy hasonló célra használnak | |
5905 00 | Textil falburkoló | |
5909 00 | Textilanyagból készült tömlő és hasonló textilcső (öntözéshez és hasonló célra), bélelve is, más anyagokból készült szerelékkel vagy tartozékkal is | |
5910 00 00 | Szállítószalag vagy meghajtó- vagy erőátviteli szíj textilanyagból, műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve vagy fémmel vagy más anyaggal megerősítve is | |
5911 | Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 7. pontjában meghatározott textiltermék és textiláru műszaki célra: | |
5911 10 00 | - Szövet, nemez és nemezzel bélelt szövet gumival, bőrrel vagy más anyaggal bevonva, beborítva vagy rétegelve melyet kártbevonatnak (kártolószalagnak) használnak és hasonló szövetek, amelyeket más műszaki célokra használnak, beleértve a szövőorsók (lánchengerek) burkolására szolgáló, gumival impregnált bársony keskenyárut is | |
- Papírgyártó vagy hasonló gépekben (pl. rost vagy azbesztcement-készítő gépekben) használatos végtelenített vagy összekapcsolásra alkalmas felszereléssel ellátott szövet és nemez: | ||
5911 31 | - Négyzetmétertömege kevesebb mint 650 g/m2 | |
5911 32 | - Négyzetmétertömege legalább 650 g/m2 | |
5911 40 00 | - Szűrőkendő, amelyet olaj sajtolásához vagy hasonló célra használnak, beleértve az emberhajból készítettet is | |
6801 00 00 | Kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő természetes kőből (a pala kivételével) | |
6802 | Megmunkált szobrászati vagy épületkő (a pala kivételével) és ezekből készült áru, a 6801 vtsz. alá tartozó áruk kivételével; mozaikkocka és hasonló, természetes kőből (beleértve a palát is), hátlappal ellátva is; természetes kőpor, -hulladék és -granulátum (beleértve a palát is) mesterségesen színezve: | |
- Más szobrászati vagy épületkő és ebből készült áru, egyszerűen vágva vagy fűrészelve, lapos vagy egyenletes felülettel: | ||
6802 23 00 | - Gránit | |
6802 29 00 | - - Más kő: | |
ex 6802 29 00 | - - - Mészkőtől eltérő (márvány, travertin (szürke márvány) és alabástrom kivételével) | |
- Más: | ||
6802 91 | Márvány, travertin (szürke márvány) és alabástrom | |
6802 92 | - Más mészkő | |
6802 93 | - Gránit | |
6802 99 | - Más kő | |
6806 | Salakgyapot, kőzetgyapot és hasonló ásványi gyapotféle; rétegesen duzzasztott vermikulit, duzzasztott (expandált) agyag, habsalak és hasonló duzzasztott (expandált) ásványi anyag; keverék és áru hő- és hangszigetelő vagy hangelnyelő ásványi anyagból, a 6811 vagy a 6812 vtsz. alá vagy a 69. árucsoportba tartozók kivételével | |
6807 | Aszfaltból vagy hasonló anyagból (pl. ásványolaj-bitumen vagy kőszénkátrány) készült termék | |
6808 00 00 | Panel, tábla, burkolólap, tömb és hasonló termék növényi rostból, szalmából vagy faszilánkból, -forgácsból, -reszelékből, fűrészporból vagy más fahulladékból, cementtel, gipsszel vagy más ásványi kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve) | |
6809 | Gipszből készült áru vagy gipsz alapanyagú készítmény: | |
6810 | Cementből, betonból vagy műkőből készült áru, megerősítve is: | |
- Burkolólap, járdaburkoló kő, tégla és hasonló áru: | ||
6810 11 | - Építőelem és tégla | |
- Más áru: | ||
6810 99 00 | - - Más | |
6813 | Dörzsanyag és ebből készült áru (pl. lap, tekercs, szalag, szelvény, korong, gyűrű, betét), nem szerelve, fékhez, kapcsolószerkezethez vagy hasonlóhoz, azbesztalapú anyagból, más ásványi vagy cellulózalapú anyagból, textil- vagy egyéb anyaggal kombinálva is | |
6813 20 00 | - Azbesztot tartalmazó | |
ex 6813 20 00 | - A polgári légi járműveken használt aszbezt vagy más ásványi anyag alapútól eltérő | |
- Azbesztot nem tartalmazó: | ||
6813 81 00 | - Fékbetétek és fékpofák | |
ex 6813 81 00 | - - - A polgári légi járműveken használt aszbezt vagy más ásványi anyag alapútól eltérő | |
6813 89 00 | - Más: | |
ex 6813 89 00 | - - - A polgári légi járműveken használt aszbezt vagy más ásványi anyag alapútól eltérő | |
6814 | Megmunkált csillám és ebből készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagalátéten is | |
6815 | Kőből vagy más ásványi anyagból előállított, másutt nem említett termék (beleértve a szénszálat, a szénszálból és tőzegből készült terméket is): | |
6815 10 | - Nem elektromos termék grafitból vagy más szénből | |
6815 20 00 | - Tőzegből készült termék | |
- Más áru: | ||
6815 91 00 | - - Magnezit-, dolomit- vagy kromittartalommal: | |
ex 6815 91 00 | - - - Egyidejűleg szinterelt vagy elektronikusan vegyített anyagoktól eltérő | |
6815 99 | - - Más | |
6902 | Tűzálló tégla, tömb, lap és hasonló tűzálló kerámiaszerkezetű termék, a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült kivételével: | |
6902 10 00 | - Összesen vagy egyenként 50 tömegszázalékot meghaladó Mg-, Ca- vagy Cr-tartalommal, MgO-ban, CaO-ban vagy Cr2O3-ban kifejezve | |
6905 | Tetőcserép, kéményfej, kéménytoldat, kéménybélés, építészeti dísz és más szerkezeti kerámiaáru: | |
6906 00 00 | Kerámiacső, -vezeték, esőcsatorna és csőszerelvény | |
6908 | Mázas kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- vagy falburkoló csempe; mázas kerámiamozaik, kockakő és hasonló áru, alátéten is: | |
6908 90 | - Más: | |
- Más: | ||
- - Más: | ||
- - - - Más: | ||
6908 90 99 | - - - - - Más | |
6909 | Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló áru kerámiából; vályú, kád és hasonló tartály mezőgazdasági célra kerámiából; korsó, tégely és hasonló áru kerámiából, áru szállítására vagy csomagolására: | |
- Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló áru: | ||
6909 11 00 | - Porcelánból vagy kínai porcelánból | |
6909 19 00 | - - Más | |
6909 90 00 | - Más | |
7002 | Üveggolyó (a 7018 vtsz. alá tartozó mikrogömb kivételével), üvegrúd, üvegpálca vagy üvegcső nem megmunkálva: | |
7002 10 00 | - Labda | |
7002 20 | - Üvegrúd, üvegpálca: | |
7002 20 10 | - Optikai üvegből | |
7002 20 90 | - Más: | |
ex 7002 20 90 | - - - „Zománc” üvegtől eltérő anyagból készült | |
- Üvegcső: | ||
7002 31 00 | - Olvasztott kvarcból vagy más olvasztott szilícium-dioxidból | |
7002 32 00 | - Más üvegből, amelynek lineáris tágulási együtthatója 0 és 300 °C közötti hőmérsékleten nem haladja meg az 5 x 10-6/Kelvin értékét | |
7002 39 00 | - Más: | |
ex 7002 39 00 | - - - Neutro üvegtől eltérő | |
7004 | Húzott üveg és fúvott üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva: | |
7004 20 | - Anyagában színezett, homályosított, dublírozott vagy elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel bevont: | |
7004 20 10 | - Optikai üveg | |
- Más: | ||
7004 20 91 | - - - Fényvisszaverődést gátló réteggel | |
7004 20 99 | - - - Más | |
7004 90 | - Más üveg: | |
- Más, amelynek vastagsága: | ||
7004 90 92 | - - - Legfeljebb 2,5 mm | |
7004 90 98 | - - - 2,5 mm-t meghaladó | |
7005 | Úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva | |
7006 00 | A 7003, 7004 vagy a 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve: | |
7006 00 10 | - Optikai üveg | |
7011 | Üvegbúra (beleértve a ballont és csövet is) nyitottan és üvegrészei, felszerelés nélkül, izzólámpa, katódsugárcső vagy hasonlók gyártásához: | |
7011 10 00 | - Elektromos világításhoz | |
7011 90 00 | - Más | |
7015 | Óraüveg és hasonló üveg, látásjavító vagy nem látásjavító szemüveglencse, hajlítva, ívelve, homorítva vagy hasonló módon, de optikailag nem megmunkálva; ilyen üveg gyártásához homorú üveggömb és gömbrész: | |
7015 10 00 | - Látásjavító szemüveglencse | |
7016 | Építésnél használt útburkoló kő, lap, tégla, kocka, borítólap és más üvegáru öntött vagy sajtolt üvegből, drótbetéttel is; üvegkocka és más apró üveg, alátéten is, mozaik készítésére vagy hasonló díszítési célra; ólomkeretes ablaküveg és hasonló; sokcellás (multicelluláris) vagy habüveg, tömb, panel, lap, kagyló vagy hasonló formában: | |
7016 10 00 | - Üvegkocka és más apró üveg, alátéten is, mozaik készítésére vagy hasonló díszítési célra | |
7016 90 | - Más: | |
7016 90 80 | - Más: | |
ex 7016 90 80 | - - - Építésnél használt útburkoló kő, lap, tégla, kocka, borítólap és más üvegáru; sokcellás (multicelluláris) vagy habüveg | |
7017 | Laboratóriumi, higiéniai vagy gyógyszerészeti üvegáru fokbeosztással vagy mérőjelzéssel ellátva is: | |
7017 90 00 | - Más | |
7018 | Üveggyöngy, gyöngyutánzat, drágakő- vagy féldrágakő-utánzat és hasonló apró üvegáru és ebből készült termék, az ékszerutánzat kivételével; üvegszem, az emberi műszem kivételével; üvegcső-megmunkálással előállított szobrocska és más díszműáru, az ékszerutánzat kivételével; legfeljebb 1 mm átmérőjű mikrogömb (üvegszemcse): | |
7018 10 | - Üveggyöngy, gyöngyutánzat, drágakő- vagy féldrágakő-utánzat és hasonló apró üvegáru: | |
- -Üveggyöngy: | ||
7018 10 11 | - - - Vágva és mechanikailag polírozva: | |
ex 7018 10 11 | - - - - Szinterezett üveggyöngy elektromos ipari célra | |
7018 90 | - Más: | |
7018 90 10 | - Üvegszem; apró üvegáru | |
7019 | Üvegrost (beleértve az üveggyapotot is) és ebből készült áru (pl. fonal, szövet): | |
- Pászma, előfonat, fonal és vágott szál: | ||
7019 11 00 | - Legfeljebb 50 mm hosszúságú vágott szál | |
7019 12 00 | - - Előfonat | |
7019 19 | - - Más | |
7104 | Szintetikus vagy rekonstruált drágakő vagy féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan szintetikus vagy rekonstruált drágakő vagy féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve: | |
7104 20 00 | - Más, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított: | |
ex 7104 20 00 | - Ipari célra | |
7106 | Ezüst (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is), megmunkálatlanul, vagy félgyártmány vagy por alakban: | |
7107 00 00 | Ezüsttel plattírozott nem nemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva | |
7109 00 00 | Arannyal plattírozott ezüst vagy nem nemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva | |
7111 00 00 | Platinával plattírozott nem nemesfém, arany vagy ezüst, félgyártmány, tovább nem megmunkálva | |
7115 | Más áru nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből: | |
7115 10 00 | - Platinakatalizátor drótszövet vagy rács formájában | |
7115 90 | - Más: | |
7115 90 10 | - Nemesfémből: | |
ex 7115 90 10 | - - - Laboratóriumi célra | |
7115 90 90 | - Nemesfémmel plattírozott fémből: | |
ex 7115 90 90 | - - - Laboratóriumi célra | |
7201 | Nyersvas és tükörvas, buga, tuskó, tömb vagy más elsődleges formában: | |
7201 20 00 | - Ötvözetlen nyersvas, 0,5 tömegszázalékot meghaladó foszfortartalommal | |
7201 50 | - Ötvözött nyersvas; tükörvas: | |
7201 50 10 | - Ötvözött nyersvas, legalább 0,3, de legfeljebb 1 tömegszázalék titán- és legalább 0,5, de legfeljebb 1 tömegszázalék vanádiumtartalommal | |
7207 | Félkész termék vasból vagy ötvözetlen acélból: | |
- Kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal: | ||
7207 11 | - Téglalap (beleértve a négyzet) alakú keresztmetszettel, ha a szélesség kisebb, mint a vastagság kétszerese: | |
- - - Hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva: | ||
7207 11 11 | - - - - Forgácsolható acélból | |
7207 11 90 | - - - Kovácsolva | |
7207 12 | - Más, téglalap (nem négyzet) alakú keresztmetszettel: | |
7207 12 10 | - - - Hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva: | |
ex 7207 12 10 | - - - - Kevesebb mint 50 mm vastagságú | |
7207 12 90 | - - - Kovácsolva | |
7207 19 | - Más: | |
7207 20 | - Legalább 0,25 tömegszázalék széntartalommal: | |
- Téglalap (beleértve a négyzet) alakú keresztmetszettel, ha a szélesség kisebb, mint a vastagság kétszerese: | ||
- - - Hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva: | ||
7207 20 11 | - - - - Forgácsolható acélból | |
- - - - Más: | ||
7207 20 15 | - - - - - Legalább 0,25, de kevesebb mint 0,6 tömegszázalék széntartalommal | |
7207 20 17 | - - - - Legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal | |
7207 20 19 | - - - Kovácsolva | |
- Más, téglalap (nem négyzet) alakú keresztmetszettel: | ||
7207 20 39 | - - - Kovácsolva | |
- Kör vagy sokszögű alakú keresztmetszettel: | ||
7207 20 52 | - - - Hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva | |
7207 20 59 | - - - Kovácsolva | |
7207 20 80 | - - Más | |
7212 | Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva: | |
7212 10 | - Ónnal lemezelve vagy bevonva | |
7212 30 00 | - Cinkkel más módon lemezelve vagy bevonva | |
7212 40 | - Festve, lakkozva vagy műanyaggal bevonva: | |
7212 60 00 | - Plattírozva | |
7213 | Melegen hengerelt rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben | |
7214 | Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva, hengerlés után csavarva is, de tovább nem megmunkálva: | |
- Más: | ||
7214 91 | - Téglalap (nem négyzet) alakú keresztmetszettel: | |
7214 91 10 | - - - Kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal | |
7214 99 | - Más: | |
- - - Kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal: | ||
- - - - Más, amely kör alakú keresztmetszetének átmérője: | ||
7214 99 31 | - - - - - Legalább 80 mm | |
7214 99 39 | - - - - - 80 mm-nél kevesebb | |
7214 99 50 | - - - - Más | |
7217 | Vasból vagy ötvözetlen acélból készült huzal: | |
7217 10 | - Lemezelés vagy bevonás nélkül, fényezve is: | |
7217 10 90 | - Legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal | |
7221 00 | Melegen hengerelt rúd rozsdamentes acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben | |
7222 | Más rúd rozsdamentes acélból; szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes célból | |
7223 00 | Rozsdamentes acélból készült huzal | |
7224 | Más ötvözött acél ingot vagy más elsődleges formában; félkész termék más ötvözött acélból: | |
7224 10 | - Ingot és más elsődleges forma: | |
7224 90 | - Más: | |
7224 90 02 | - Szerszámacélból | |
- Más: | ||
- - - Téglalap (beleértve a négyzet) alakú keresztmetszettel: | ||
- - - - Melegen hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva: | ||
- - - - - A szélesség kisebb, mint a vastagság kétszerese: | ||
7224 90 03 | - - - - - - Gyorsacélból | |
7224 90 05 | - - - - - - Legfeljebb 0,7 tömegszázalék széntartalommal, legalább 0,5, de legfeljebb 1,2 tömegszázalék mangántartalommal és legalább 0,6, de legfeljebb 2,3 tömegszázalék szilíciumtartalommal; legalább 0,0008 tömegszázalék bórtartalommal bármely más ötvözőelemmel együtt, amely kevesebb az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 1. f) pontjában meghatározott minimális tartalomnál | |
7224 90 07 | - - - - - - Más | |
7224 90 14 | - - - - - Más | |
- - - Más: | ||
- - - - Melegen hengerelve vagy folyamatos öntéssel előállítva: | ||
7224 90 31 | - - - - - Legalább 0,9, de legfeljebb 1,15 tömegszázalék széntartalommal, legalább 0,5, de legfeljebb 2 tömegszázalék krómtartalommal, és ha tartalmaz, legfeljebb 0,5 tömegszázalék molibdéntartalommal | |
7224 90 38 | - - - - - Más | |
7224 90 90 | - - - - Kovácsolva | |
7225 | Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék, más ötvözött acélból: | |
7226 | Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék más ötvözött acélból: | |
- Szilícium-elektromos acélból: | ||
7226 11 00 | - Szemcseorientált | |
7226 19 | - - Más | |
7226 20 00 | - Gyorsacélból | |
- Más: | ||
7226 91 | - Melegen hengerelve, de tovább nem megmunkálva | |
7226 92 00 | - Hidegen hengerelve (hidegen tömörítve), de tovább nem megmunkálva | |
7226 99 | - Más: | |
7226 99 10 | - - - Elektrolitikus úton cinkkel lemezelve vagy bevonva | |
7226 99 30 | - - - Más módon cinkkel lemezelve vagy bevonva | |
7226 99 70 | - - - Más: | |
ex 7226 99 70 | - - - - Legfeljebb 500 milliméter szélességű, melegen hengerelt, plattírozásnál nem jobban megmunkáltból; legfeljebb 500 milliméter szélességű; felületi kezelésnél - a plattirozást is beleértve - nem jobban megmunkáltból; | |
7227 | Melegen hengerelt rúd más ötvözött acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben: | |
7227 10 00 | - Gyorsacélból | |
7227 20 00 | - Szilícium-mangán acélból | |
7227 90 | - Más: | |
7227 90 10 | - Legalább 0,0008 tömegszázalék bórtartalommal bármely más ötvözőelemmel együtt, amely kevesebb az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 1. f) pontjában meghatározott minimális tartalomnál | |
7227 90 95 | - - Más | |
7228 | Más rúd más ötvözött acélból; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy ötvözetlen acélból: | |
7228 10 | - Rúd gyorsacélból | |
7228 80 00 | - Üreges fúrórúdvas és -rúdacél | |
7229 | Huzal más ötvözött acélból: | |
7229 90 | - Más: | |
7229 90 20 | - Gyorsacélból | |
7229 90 90 | - - Más | |
7302 | Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín és fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (talpfa), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez vagy rögzítéséhez szükséges speciális anyag: | |
7302 40 00 | - Csatlakozó lemez és alátétlemez | |
7304 | Varrat nélküli cső és üreges profil vasból vagy acélból (az öntöttvas cső kivételével): | |
- Vezetékcső, amelyet olaj vagy gáz szállítására használnak: | ||
7304 24 00 | - Más, rozsdamentes acélból | |
7304 29 | - - Más | |
7305 | Más cső vasból vagy acélból (pl. hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva), kör alakú keresztmetszettel, ha a külső átmérője meghaladja a 406,4 mm-t: | |
7305 20 00 | - Béléscső olaj- vagy gázfúráshoz | |
- Más hegesztett cső: | ||
7305 31 00 | - Hosszirányú hegesztéssel | |
7305 39 00 | - - Más | |
7305 90 00 | - Más | |
7306 | Más cső és üreges profil vasból vagy acélból (pl. nyitva vagy hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva): | |
- Vezetékcső, amelyet olaj vagy gáz szállítására használnak: | ||
7306 21 00 | - Hegesztett, rozsdamentes acélból | |
7306 29 00 | - - Más | |
7306 30 | - Más, kör keresztmetszetű hegesztett cső, vasból vagy nem ötvözött acélból: | |
- - Precíziós cső: | ||
7306 30 11 | - - - Legfeljebb 2 mm falvastagsággal: | |
ex 7306 30 11 | - - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7306 30 19 | - - - 2 mm-t meghaladó falvastagsággal | |
ex 7306 30 19 | - - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7306 40 | - Más, kör keresztmetszetű hegesztett cső, rozsdamentes acélból: | |
7306 40 80 | - Más: | |
ex 7306 40 80 | - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7306 50 | - Más, kör keresztmetszetű hegesztett cső, más ötvözött acélból: | |
7306 50 20 | - - Precíziós cső: | |
ex 7306 50 20 | - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7306 50 80 | - Más: | |
ex 7306 50 80 | - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7306 90 00 | - Más | |
7307 | Csőszerelvény vasból vagy acélból (pl. csatlakozó, karmantyú, könyökdarab, csőtoldat): | |
- Más: | ||
7307 91 00 | - Karima | |
7307 92 | - Menetes könyökdarab, ívdarab és csőtoldat | |
7307 93 | - Szerelvény tompahegesztéssel: | |
7307 99 | - - Más | |
7308 | Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból: | |
7308 10 00 | - Híd és hídrész | |
7308 20 00 | - Torony és rácsszerkezetű oszlop | |
7308 30 00 | - Ajtó, ablak, és ezek kerete és ajtóküszöb | |
7310 | Tartály, hordó, dob, konzervdoboz, doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, vasból vagy acélból, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül: | |
7310 10 00 | - Legalább 50 liter űrtartalommal | |
7311 00 | Tartály vasból vagy acélból, sűrített vagy folyékony gáz tárolására | |
7312 | Sodort huzal, kötél, kábel, fonott szalag, heveder és hasonló vasból vagy acélból, az elektromos szigetelésű kivételével: | |
7312 10 | - Sodort huzal, kötél és kábel: | |
7312 10 20 | - Rozsdamentes acélból | |
ex 7312 10 20 | - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
- Más, maximális keresztmetszettel: | ||
- - - Legfeljebb 3 mm falvastagsággal: | ||
7312 10 41 | - - - - Réz-cink ötvözettel lemezelve vagy bevonva: | |
ex 7312 10 41 | - - - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
7312 10 49 | - - - - Más: | |
ex 7312 10 49 | - - - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
- - - 3 mm-t meghaladó falvastagsággal | ||
- - - - Sodort huzal: | ||
7312 10 61 | - - - - - Nem bevonva | |
ex 7312 10 61 | - - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
- - - - - Bevonva: | ||
7312 10 65 | - - - - - - Cinkkel lemezelve vagy bevonva | |
ex 7312 10 65 | - - - - - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
7312 10 69 | - - - - - - Más | |
ex 7312 10 69 | - - - - - - - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
7312 90 00 | - Más: | |
ex 7312 90 00 | - Szerelvényekkel ellátottak vagy áruvá feldolgozottak, a polgári légi járműveken használtat kivéve | |
7313 00 00 | Szögesdrót vasból vagy acélból; csavart szalag vagy egyágú lapos huzal, tüskézve is, valamint lazán sodort kettős huzal kerítés készítésére, mindezek vasból vagy acélból | |
7314 | Drótszövet (végtelen szalagban is) rács, sodronyfonat és kerítésfonat vas- vagy acélhuzalból; rács nyújtott és hasított vas- vagy acéllemezből: | |
- Drótszövet: | ||
7314 12 00 | - Végtelen szalag géphez, rozsdamentes acélból | |
7314 19 00 | - - Más | |
7314 20 | - Rács, sodronyfonat, és kerítésfonat a keresztezéseknél hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszetű huzalból, és lyukmérete legalább 100 cm2 | |
- Más rács, sodronyfonat és kerítésfonat, a keresztezéseknél hegesztve: | ||
7314 31 00 | - - Cinkkel lemezelve vagy bevonva | |
7314 39 00 | - - Más | |
- Más drótszövet, rács, sodronyfonat és kerítésfonat: | ||
7314 41 | - - Cinkkel lemezelve vagy bevonva | |
7314 42 | - - Műanyaggal bevonva: | |
7314 49 00 | - - Más | |
7314 50 00 | - Rács nyújtott és hasított lemezből | |
7315 | Lánc és részei, vasból vagy acélból: | |
- Csuklós lánc és részei: | ||
7315 11 | - - Görgős lánc | |
7315 12 00 | - - Más lánc | |
7315 19 00 | - - Alkatrész | |
7315 20 00 | - Hólánc | |
- Más lánc | ||
7315 81 00 | - - Csapos lánc | |
7315 89 00 | - - Más | |
7318 | Csavar, fejescsavar, csavaranya, állványcsavar, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló áru, mindezek vasból vagy acélból | |
- Csavarmenetes áru: | ||
7318 11 00 | - - Állványcsavar | |
7318 12 | - - Más facsavar | |
7318 13 00 | - - Csavaros kampó és gyűrűs csavar | |
7318 14 | - - Önfúró csavar | |
7318 15 | - - Más csavar és fejescsavar, anyával vagy alátéttel is | |
7318 16 | - - Csavaranya | |
7318 19 00 | - - Más | |
- Nem csavarmenetes áru: | ||
7318 21 00 | - - Rugós alátét és más záróalátét | |
7318 23 00 | - - Szegecs | |
7318 24 00 | - - Sasszeg és hasított szárú szög | |
7318 29 00 | - - Más | |
7319 | Varrótű, kötőtű, szíjvarrótű, horgolótű, hímzőtű és hasonló tű kézi használatra, vasból vagy acélból; biztosítótű és másutt nem említett más tű vasból vagy acélból: | |
7319 20 00 | - Biztosítótű | |
7319 30 00 | - Más tű | |
7319 90 | - Más: | |
7319 90 10 | - - Varrótű, foltozótű (stoppolótű) vagy hímzőtű | |
7320 | Rugó és rugólap vasból vagy acélból: | |
7320 10 | - Laprugó és rugólap: | |
7320 20 | - Csavarvonalas rugó: | |
7320 20 20 | - - Melegen megmunkálva | |
- - Más: | ||
7320 20 81 | - - - Nyomórugó | |
7320 20 85 | - - - Húzórugó | |
7320 20 89 | - - - Más: | |
ex 7320 20 89 | - - - - Más, vasúti járművekben használtakat kivéve | |
7320 90 | - Más | |
7321 | Kályha (kisegítő kazánnal központi fűtés céljára is), konyhai tűzhely, tűzrostély, főzőlap, nyárssütő, parázstartó, gázgyűrű, tányérmelegítő és háztartásban használatos, nem elektromos működésű hasonló készülék, valamint ezek részei, vasból vagy acélból | |
7322 | Fűtőtest központi fűtéshez, nem elektromos fűtéssel és részei vasból vagy acélból; léghevítő és meleglevegő-elosztó (beleértve a friss vagy kondicionált levegőelosztót is) nem elektromos fűtéssel, motorhajtású ventilátorral vagy légfúvóval is, valamint ezek részei vasból vagy acélból: | |
- Fűtőtest és részei: | ||
7322 11 00 | - - Öntöttvasból | |
7322 19 00 | - - Más | |
7322 90 00 | - Más: | |
ex 7322 90 00 | - - Léghevítő és meleglevegő-elosztóktól eltérő (ezek részeit kivéve), polgári légi járműveken való használatra | |
7323 | Asztali, konyhai vagy más háztartási áru, valamint ezek részei vasból vagy acélból; vas- vagy acélgyapot; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra, csiszolásra, vasból vagy acélból | |
7324 | Higiéniai és tisztálkodási áru és részei vasból vagy acélból: | |
7324 10 00 | - Mosogató és mosdótál rozsdamentes acélból: | |
ex 7324 10 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Fürdőkád: | ||
7324 21 00 | - - Öntöttvasból, zománcozva is | |
7324 29 00 | - - Más | |
7324 90 00 | - Más, beleértve az alkatrészt is: | |
ex 7324 90 00 | - - Szaniter áruktól eltérő áruk (ezek részeit kivéve), polgári légi járműveken való használatra | |
7325 | Más öntött áru vasból vagy acélból: | |
7325 10 | - Kovácsolásra, hengerlésre nem alkalmas öntöttvasból: | |
7325 10 50 | - - Felszíni aknaszekrény és szelepszekrény | |
- - Más: | ||
7325 10 92 | - - - Szennyvíz, víz stb. vezetékrendszerek számára | |
7325 99 | - - Más | |
7326 | Más cikk vasból vagy acélból: | |
- Kovácsolt vagy préselt, de tovább nem megmunkált: | ||
7326 19 | - - Más: | |
7326 19 10 | - - - Nyílt süllyesztékben kovácsolva | |
7326 20 | - Vas- vagy acélhuzalból készült áru: | |
7326 20 30 | - - Kis ketrec és madárkalitka | |
7326 20 50 | - - Huzalból készült kosár | |
7326 20 80 | - - Más: | |
ex 7326 20 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
7326 90 | - Más | |
7415 | Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló cikk rézből vagy vasból vagy acélból, de rézfejjel; csavar, fejescsavar, csavaranya, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló cikk rézből: | |
7415 10 00 | - Szög és széles fejű, rövid szög, rajzszög, ácskapocs és hasonló cikk | |
- Más, nem csavarmenetes cikk: | ||
7415 33 00 | - - Csavar; fejescsavar és csavaranya | |
ex7415 33 00 | - - - Facsavarok | |
7418 | Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei rézből; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra vagy csiszolásra, rézből; higiéniai és tisztálkodási áru és részei rézből: | |
- Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra vagy csiszolásra: | ||
7418 11 00 | - - Edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra vagy csiszolásra | |
7418 19 | - - Más: | |
7418 19 10 | - - - Háztartási főző- vagy melegítőkészülék, nem elektromos, és ezek részei rézből | |
7419 | Más rézgyártmányok: | |
7419 10 00 | - Lánc és részei | |
- Más: | ||
7419 91 00 | - - Öntött, préselt, sajtolt vagy kovácsolt, de tovább nem megmunkált | |
7419 99 | - - Más: | |
7419 99 90 | - - - Más | |
7508 | Más áru nikkelből: | |
7601 | Megmunkálatlan alumínium: | |
7601 10 00 | - Ötvözetlen alumínium | |
7601 20 | - Alumíniumötvözet: | |
7601 20 10 | - - Elsődleges | |
7604 | Alumíniumrúd és -profil: | |
7608 | Alumíniumcső: | |
7608 10 00 | - Ötvözetlen alumíniumból | |
ex 7608 10 00 | - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légi járművekben való használattól eltérő célokra | |
7608 20 | - Alumíniumötvözetből: | |
7608 20 20 | - - Hegesztett | |
ex 7608 20 20 | - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légijárművekben való használattól eltérő célokra | |
- - Más: | ||
7608 20 81 | - - - Extrudálva, de tovább nem megmunkálva: | |
ex 7608 20 81 | - - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légijárművekben való használattól eltérő célokra | |
7608 20 89 | - - - Más: | |
ex 7608 20 89 | - - - - Szerelvényekkel ellátott, gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári légijárművekben való használattól eltérő célokra | |
7609 00 00 | Alumínium csőszerelvény (pl. csatlakozókarmantyú, könyökdarab, csőtoldat) | |
7610 | Alumíniumszerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, valamint ajtóküszöb, korlát, pillér és oszlop); szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, profil, cső és hasonló termék alumíniumból: | |
7611 00 00 | Alumíniumtartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, de mechanikai vagy hőtechnikai berendezések nélkül | |
7612 | Alumíniumhordó, -dob, -kanna, -doboz és hasonló edény (a merev vagy összenyomható cső alakú tartály is) bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezések nélkül: | |
7615 | Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei alumíniumból; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra és csiszolásra, alumíniumból; higiéniai és tisztálkodási áru és részei alumíniumból: | |
7616 | Más alumíniumgyártmány: | |
7616 10 00 | - Alumíniumszög, széles fejű, rövid szög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével), csavar, fejescsavar, csavaranya, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét és hasonló cikk | |
- Más: | ||
7616 91 00 | - - Drótszövet, rács, sodronyfonat és kerítésfonat alumíniumhuzalból | |
7907 00 | Más cinkáru: | |
7907 00 90 | - Más | |
8105 | Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; kobalt és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is | |
8107 | Kadmium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is: | |
8107 20 00 | - Megmunkálatlan kadmium; por | |
8107 30 00 | - Hulladék és törmelék | |
8110 | Antimon és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is: | |
8110 20 00 | - Hulladék és törmelék | |
8112 | Berillium, króm, germánium, vanádium, gallium, hafnium, indium, nióbium (kolumbium), rénium és tallium, valamint ezekből készült áru, beleértve ezek hulladékát és törmelékét is: | |
- Berillium: | ||
8112 19 00 | - - Más | |
- Króm: | ||
8112 29 00 | - - Más | |
8202 | Kézifűrész; bármilyen fűrészhez fűrészlap (beleértve a hasító, horonyvágó vagy fogazatlan fűrészlapot is): | |
- Más fűrészlap: | ||
8202 99 | - - Más | |
8203 | Reszelő, ráspoly, fogó (beleértve a csípőfogót is), harapófogó, csipesz, fémvágó olló, csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló kéziszerszám: | |
8203 20 | - Fogó (beleértve a csípőfogót is), harapófogó, csipesz és hasonló szerszám | |
8203 30 00 | - Fémvágó olló és hasonló szerszám | |
8203 40 00 | - Csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló szerszám | |
8205 | Máshol nem említett kéziszerszám (beleértve a gyémánthegyű üvegvágót is); forrasztólámpa; satu, befogópofa és hasonló, a szerszámgéptartozék és -alkatrész kivételével; üllő; hordozható kovácstűzhely; állványra szerelt, kézi vagy lábmeghajtással működő köszörűkő | |
8207 | Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló-, csákoló-, lyukasztó-, menetfúró, menetvágó, fúró-, furatmegmunkáló, üregelő-, maró-, esztergályozó- vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is: | |
- Sziklafúró vagy talajfúró szerszám: | ||
8207 13 00 | - - Cermetből készült munkavégző résszel | |
8207 30 | - Sajtoló-, csákoló- vagy lyukasztószerszám: | |
8207 30 90 | - - Más | |
8207 40 | - Menetfúró vagy menetvágó szerszám: | |
- - Fémmegmunkálásra: | ||
8207 40 30 | - - - Menetvágó szerszám | |
8207 40 90 | - - Más | |
8207 50 | - Fúrószerszám, a sziklafúró kivételével: | |
8207 50 10 | - - Gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel | |
- - Más anyagból készült munkavégző résszel: | ||
- - - Más: | ||
- - - - Más anyagból készült munkavégző résszel: | ||
8207 50 50 | - - - - - Cermet | |
8207 50 60 | - - - - - Gyorsacél | |
8207 50 70 | - - - - - Más anyag | |
8207 50 90 | - - - - Más | |
8207 60 | - Furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám: | |
8207 70 | - Marószerszám: | |
8207 80 | - Esztergaszerszám | |
8207 90 | - Más cserélhető szerszám: | |
- - Más anyagból készült munkavégző résszel: | ||
8207 90 30 | - - - Csavarhúzó hegy | |
8207 90 50 | - - - Fogazószerszám | |
- - - Más, amelynek munkavégző része: | ||
- - - - Cermet: | ||
8207 90 71 | - - - - - Fémmegmunkáláshoz | |
8207 90 78 | - - - - - Más | |
- - - - Más anyag: | ||
8207 90 91 | - - - - - Fémmegmunkáláshoz | |
8208 | Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez | |
8209 00 | Lapka, pálca, csúcs és hasonló nem szerelt szerszámrész cermetből: | |
8210 00 00 | Kézi működtetésű mechanikus készülék, étel vagy ital készítéséhez, tálalásához vagy megfelelő állapotban való tartásához, legfeljebb 10 kg tömegben | |
8211 | Kés sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével, és ezek vágópengéi | |
8212 | Borotva és borotvapenge (beleértve a borotvapenge-nyersdarabot, szalagban is): | |
8213 00 00 | Olló, szabóolló és hasonló olló, valamint ezek pengéi | |
8214 | Máshol nem említett késművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd vagy konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- vagy pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) | |
8215 | Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz | |
8301 | Lakat és zár (kulcsos, kombinációs vagy elektromos működésű) nem nemesfémből; más kulcsos, illetve kombinációs működésű zárószerkezet vagy keretes zárószerkezet, nem nemesfémből; mindezekhez kulcs, nem nemesfémből | |
8302 | Vasalás, veret, szerelvény és hasonló áru bútor, ajtó, lépcső, ablak, redőny, karosszéria, nyergesáru, bőrönd, láda, doboz vagy hasonló áru vasalásához, nem nemesfémből; fali ruhaakasztó, kalaphorog és -tartó, falikar és hasonló rögzíthető cikk nem nemesfémből; bútorgörgő nem nemesfém szerelvénnyel; automatikus ajtócsukó nem nemesfémből: | |
8302 10 00 | - Sarokvas: | |
ex 8302 10 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8302 20 00 | - Bútorgörgő: | |
ex 8302 20 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8302 30 00 | - Gépjárművasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk | |
- Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk: | ||
8302 41 00 | - - Épülethez használt | |
8302 49 00 | - - Más: | |
ex 8302 49 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8302 50 00 | - Fali ruhaakasztó, kalaphorog és -tartó, falikar és hasonló rögzíthető cikk | |
8302 60 00 | - Automatikus ajtócsukó: | |
ex 8302 60 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8303 00 | Páncélburkolatú vagy páncéllal megerősített szekrény (széf), páncélszekrény és páncélozott ajtó, valamint rekesz páncélszobához, pénz- vagy okirattartó láda, doboz és hasonló, nem nemesfémből | |
8304 00 00 | Iratgyűjtő doboz, kartotékdoboz, papírtartó tálca, papírtartó kosár, tolltartó, irodai bélyegzőtartó és hasonló irodai vagy íróasztali felszerelés nem nemesfémből, a 9403 vtsz. alá tartozó irodai bútor kivételével | |
8305 | Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, levélkapocs, gemkapocs jelző címke és ehhez hasonló irodai eszköz nem nemesfémből; fűzőkapocs (pl. irodai, kárpitozási, csomagolási célra) nem nemesfémből | |
8306 | Harang, csengő, gong és hasonló nem elektromos jelzőeszköz nem nemesfémből; kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből; fénykép-, kép- vagy hasonló keret nem nemesfémből; tükör nem nemesfémből | |
8308 | Zárószerkezet, keretes zárószerkezet, csat, csatkapocs, horogkapocs, karika, fűzőkarika és hasonló ruházathoz, lábbelihez, ponyvához, kézitáskához, utazási cikkhez vagy más készáruhoz, nem nemesfémből; csőszegecs vagy hasított szárú szegecs nem nemesfémből; gyöngy és flitter nem nemesfémből | |
8309 | Dugó, kupak és fedő (beleértve a korona-, csavar- és kiöntődugót is), palackfedél vagy kupak, csavarmenetes hordódugó, hordódugóvédő, pecsét és más csomagolási tartozék, nem nemesfémből | |
8310 00 00 | Jelzőtábla, névtábla, címtábla és hasonló tábla, szám, betű és más jel nem nemesfémből, a 9405 vtsz. alá tartozó kivételével | |
8402 | Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására is alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán | |
8403 | Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz. alá tartozó kazán kivételével: | |
8404 | Segédberendezés a 8402 vagy 8403 vtsz. alá tartozó kazánhoz (pl. tápvízelőmelegítő, túlhevítő, koromeltávolító, gázvisszanyerő); gőzcseppfolyósító vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő energiaegységhez | |
8407 | Szikragyújtású, belső égésű, vagy belső égésű dugattyús motorok: | |
- Hajózáshoz: | ||
8407 29 | - - Más: | |
8407 29 20 | - - - Legfeljebb 200 kW teljesítményű: | |
ex 8407 29 20 | - - - - Használt | |
8407 29 80 | - - - Több mint 200 kW teljesítményű: | |
ex 8407 29 80 | - - - - Használt | |
- A 87. árucsoportba tartozó járművek meghajtására szolgáló, dugattyús motor: | ||
8407 32 | - - 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3 hengerűrtartalommal | |
8407 33 | - 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalommal | |
8407 34 | - - - 1 000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal | |
8407 90 | - Más motor | |
8408 | Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorok (dízel vagy féldízel motorok): | |
8408 10 | - Hajózáshoz | |
8408 20 | - A 87. Árucsoportba tartozó járművek meghajtására szolgáló motor: | |
8408 20 10 | - - Ipari összeszerelésre: a 8701 10 alszám alá tartozó egytengelyes kerti traktorhoz; a 8703 vtsz. alá tartozó gépjárműhöz; a 8704 vtsz. alá tartozó 2 500 cm3-nél kisebb hengerűrtartalmú motorral ellátott gépjárműhöz; a 8705 vtsz. alá tartozó gépjárműhöz | |
8409 | Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vtsz. alá tartozó motor alkatrésze: | |
- Más: | ||
8409 99 00 | - - Más | |
8410 | Vízturbina, vízikerék és ezek szabályozói: | |
- Vízturbina és vízikerék: | ||
8410 11 00 | - - Legfeljebb 1 000 kW teljesítményig | |
8411 | Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina: | |
- Más gázturbina: | ||
8411 81 00 | - - Legfeljebb 5 000 kW teljesítményű | |
ex 8411 81 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8411 82 | - - 5 000 kW-ot meghaladó teljesítményű: | |
8411 82 20 | - - - 5 000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 20 000 kW teljesítményű | |
ex 8411 82 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8411 82 60 | - - - 20 000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 000 kW teljesítményű | |
ex 8411 82 60 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8411 82 80 | - - - Több mint 50 000 kW teljesítményű: | |
ex 8411 82 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 | Más erőgép és motor: | |
- Hidraulikus erőgép és motor: | ||
8412 21 | - - Lineáris működésű (henger): | |
8412 21 20 | - - - Hidraulikus rendszer | |
ex 8412 21 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 21 80 | - - - Más: | |
ex 8412 21 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 29 | - - Más: | |
8412 29 20 | - - - Hidraulikus rendszer | |
ex 8412 29 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Más: | ||
8412 29 81 | - - - - Hidraulikus hajtású motor | |
ex 8412 29 81 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 29 89 | - - - - Más: | |
ex 8412 29 89 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Pneumatikus erőgép és motor: | ||
8412 31 00 | - - Lineáris működésű (henger): | |
ex 8412 31 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 39 00 | - - Más: | |
ex 8412 39 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 80 | - Más: | |
8412 80 10 | - - Gőzüzemű erőgép | |
8412 80 80 | - - Más: | |
ex 8412 80 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 90 | - Alkatrész: | |
8412 90 20 | - - Nem turbórendszerű sugárhajtású motorhoz | |
ex 8412 90 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 90 40 | - - Hidraulikus erőgéphez és motorhoz | |
ex 8412 90 40 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8412 90 80 | - - Más: | |
ex 8412 90 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 | Folyadékszivattyú mérő szerkezettel vagy anélkül; folyadékemelő: | |
- Folyadékszivattyú mérő szerkezettel felszerelve, vagy úgy kialakítva, hogy mérőszerkezettel felszerelhető legyen: | ||
8413 11 00 | - - Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyag-adagoló szivattyú | |
8413 19 00 | - - Más: | |
ex 8413 19 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 20 00 | - Kéziszivattyú, a 8413 11 vagy 8413 19 alszám alá tartozó kivételével | |
ex 8413 20 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 30 | - Üzemanyag-, kenőanyag- vagy hűtőfolyadék-szivattyú belső égésű, dugattyús motorhoz: | |
8413 30 20 | - - Befecskendező szivattyú: | |
ex 8413 30 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 40 00 | - Betonszivattyú | |
8413 50 | - Más dugattyús térfogatkiszorításos szivattyú: | |
8413 50 20 | - - Hidraulikus egység | |
ex 8413 50 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 50 40 | - - Adagoló és aránybeállító szivattyú: | |
ex 8413 50 40 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Más: | ||
- - - Dugattyús szivattyú: | ||
8413 50 61 | - - - - Hidraulikus meghajtással | |
ex 8413 50 61 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 50 69 | - - - - Más: | |
ex 8413 50 69 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 50 80 | - - - Más: | |
ex 8413 50 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 60 | - Más forgódugattyús térfogatkiszorításos szivattyú: | |
8413 60 20 | - - Hidraulikus egység | |
ex 8413 60 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Más: | ||
- - - Fogaskerékszivattyú: | ||
8413 60 31 | - - - - Hidraulikus meghajtással | |
ex 8413 60 31 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 60 39 | - - - - Más: | |
ex 8413 60 39 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Forgólapátos szivattyú: | ||
8413 60 61 | - - - - Hidraulikus meghajtással | |
ex 8413 60 61 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 60 69 | - - - - Más: | |
ex 8413 60 69 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 60 70 | - - - Csavarszivattyú | |
ex 8413 60 70 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 60 80 | - - - Más: | |
ex 8413 60 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 70 | - Más centrifugálszivattyú: | |
- - Búvárszivattyú: | ||
8413 70 21 | - - - Egyfokozatú | |
8413 70 29 | - - - Többfokozatú | |
8413 70 30 | - - Tömszelence nélküli centrifugális szivattyú fűtőrendszerhez és melegvíz-ellátáshoz | |
- - Más, a kiömlőcsonk átmérője: | ||
8413 70 35 | - - - Legfeljebb 15 mm falvastagsággal: | |
ex 8413 70 35 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - 15 mm-t meghaladó falvastagsággal | ||
8413 70 45 | - - - - Csatornás centrifugális szivattyú és oldalcsatornás szivattyú | |
ex 8413 70 45 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - - Radiális átömlésű szivattyú: | ||
- - - - - Egyfokozatú: | ||
- - - - - - Egy járókerékkel: | ||
8413 70 51 | - - - - - - - Monoblokk | |
ex 8413 70 51 | - - - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 70 59 | - - - - - - - Más: | |
ex 8413 70 59 | - - - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 70 65 | - - - - - - Több mint egy járókerékkel | |
ex 8413 70 65 | - - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 70 75 | - - - - - Többfokozatú | |
ex 8413 70 75 | - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - - - Más centrifugálszivattyú: | ||
8413 70 81 | - - - - - Egyfokozatú: | |
ex 8413 70 81 | - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 70 89 | - - - - - Többfokozatú | |
ex 8413 70 89 | - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Más szivattyú; folyadékemelő: | ||
8413 81 00 | - - Szivattyú: | |
ex 8413 81 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8413 82 00 | - - Folyadékemelő (elevátor) | |
8414 | Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó- vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is: | |
8414 10 | - Vákuumszivattyú: | |
8414 10 20 | - - Félvezetőgyártáshoz | |
- - Más: | ||
8414 10 25 | - - - Forgódugattyús szivattyú, forgólapátos szivattyú, molekuláris szivattyú és Root-szivattyú | |
ex 8414 10 25 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Más: | ||
8414 10 81 | - - - - Diffúziós szivattyú, krioszivattyú és adszorpciós szivattyú: | |
ex 8414 10 81 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 10 89 | - - - - Más: | |
ex 8414 10 89 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 20 | - Kézi vagy lábműködtetésű légszivattyú: | |
8414 20 20 | - - Kézipumpa biciklihez | |
8414 20 80 | - - Más: | |
ex 8414 20 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 30 | - Hűtőkészülékben használatos kompresszor: | |
8414 30 20 | - - Legfeljebb 0,4 kW teljesítményű | |
ex 8414 30 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 40 | - Légkompresszor, vontatható, kerekes alvázra szerelve: | |
- Ventilátor: | ||
8414 51 00 | - - Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel: | |
ex 8414 51 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 59 | - - Más: | |
8414 59 20 | - - - Axiál ventilátor | |
ex 8414 59 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 59 40 | - - - Centrifugál ventilátor | |
ex 8414 59 40 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 59 80 | - - - Más: | |
ex 8414 59 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 60 00 | - Kürtő (légelszívó), legfeljebb 120 cm nagyságú vízszintes nyílásmérettel | |
8414 80 | - Más: | |
- - Turbókompresszor: | ||
8414 80 11 | - - - Egyfokozatú: | |
ex 8414 80 11 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 80 19 | - - - Többfokozatú: | |
ex 8414 80 19 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Dugattyús kompresszor, manometrikus nyomás teljesítménye: | ||
- - - Legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként: | ||
8414 80 22 | - - - - Legfeljebb 60 m3: | |
ex 8414 80 22 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 80 28 | - - - - 60 m3-t meghaladó: | |
ex 8414 80 28 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként: | ||
8414 80 51 | - - - - Legfeljebb 120 m3: | |
ex 8414 80 51 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 80 59 | - - - - 120 m3-t meghaladó: | |
ex 8414 80 59 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Forgódugattyús kompresszorok: | ||
8414 80 73 | - - - Egytengelyes: | |
ex 8414 80 73 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Többtengelyes: | ||
8414 80 75 | - - - - Csavarkompresszor | |
ex 8414 80 75 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 80 78 | - - - - Más: | |
ex 8414 80 78 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8414 80 80 | - - Más: | |
ex 8414 80 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8415 | Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható: | |
- Más: | ||
8415 82 00 | - - Más, hűtőegységgel: | |
ex 8415 82 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8415 90 00 | - Alkatrész: | |
ex 8415 90 00 | - - A 8415 81, 8415 82 vagy 8415 83 vámtarifaalszám alá tartozó, légkondicionáló berendezésektől eltérő berendezések, polgári légi járműveken való használatra | |
8416 | Égőfej (-rózsa), folyékony, por alakú szilárd tüzelőanyag vagy gáz- elégetésére; mechanikus tüzelőberendezés beleértve azok mechanikus rostélyát, mechanikus hamukiürítőjét és a hasonló berendezéseket | |
8417 | Ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha, beleértve a hamvasztó kemencét is, az elektromos működésű kivételével: | |
8417 10 00 | - Érc, pirit vagy fém pörkölésére, olvasztására vagy más hőkezelésére szolgáló kemence | |
8417 20 | - Sütőipari kemence, beleértve a finom pékáru-sütőkemencét is: | |
8417 20 10 | - Alagútkemence | |
8417 20 90 | - - Más | |
8417 80 | - Más: | |
8417 80 20 | - - Alagútkemence és tokoskemence kerámiatárgyak kiégetésére | |
8417 80 80 | - - Más | |
8417 90 00 | - Alkatrész | |
8418 | Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével: | |
8418 10 | - Kombinált hűtő-fagyasztó gép, külön külső ajtókkal: | |
8418 10 20 | - - 340 litert meghaladó űrtartalommal | |
ex 8418 10 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8418 10 80 | - - Más: | |
ex 8418 10 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Háztartási hűtőgép: | ||
8418 21 | - - Kompresszoros típusú | |
8418 29 00 | - - Más | |
8418 30 | - Fagyasztóláda, legfeljebb 800 liter űrtartalommal: | |
8418 30 20 | - - Legfeljebb 400 liter űrtartalommal | |
ex 8418 30 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8418 30 80 | - - 400 litert meghaladó, de legfeljebb 800 liter űrtartalommal | |
ex 8418 30 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8418 40 | - Fagyasztószekrény, legfeljebb 900 liter űrtartalommal: | |
8418 40 20 | - - Legfeljebb 250 liter űrtartalommal | |
ex 8418 40 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8418 40 80 | - - 250 litert meghaladó, de legfeljebb 900 liter űrtartalommal | |
ex 8418 40 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8418 50 | - Más berendezési tárgyak (ládák, szekrények, kiállítópultok, vitrinek és hasonlók) tárolásra és bemutatásra, beépített hűtő- vagy fagyasztókészülékkel | |
- Más hűtő- vagy fagyasztókészülék; hőszivattyú: | ||
8418 61 00 | - - Hőszivattyúk, a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezések kivételével | |
ex 8418 61 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Alkatrész: | ||
8418 91 00 | - - Bútor hűtő- vagy fagyasztógép befogadására | |
8419 | Gép, berendezés vagy laboratóriumi készülék, elektromos fűtésű is (a kemencék, kályhák és más, a 8514 vtsz. alá tartozó berendezések kivételével), anyagoknak hőmérsékletváltozás mint pl. melegítés, főzés, pörkölés, desztillálás, újrapárlás, sterilizálás, pasztörizálás, gőzölés, szárítás, elpárologtatás, elgőzölögtetés, kondenzálás vagy hűtés által való kezelésére, a háztartási gép és készülék kivételével; átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő: | |
- Átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő: | ||
8419 11 00 | - - Gázzal működő átfolyós vízmelegítő | |
8419 19 00 | - - Más | |
8419 20 00 | - Egészségügyi, sebészeti vagy laboratóriumi sterilizáló | |
- Szárító: | ||
8419 39 | - - Más | |
8419 40 00 | - Desztilláló- vagy újralepárló berendezés | |
8419 50 00 | - Hőcserélő egység: | |
ex 8419 50 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8419 60 00 | - Levegő- vagy más gázcseppfolyósító gép | |
- Más gép, berendezés és készülék: | ||
8419 81 | - - Forró ital készítésére vagy étel főzésére vagy melegítésére: | |
8419 81 20 | - - - Kávéfőző és más, kávé és más forró ital készítésére szolgáló készülék | |
ex 8419 81 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8419 81 80 | - - - Más: | |
ex 8419 81 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8420 | Kalanderező vagy egyéb hengerlőgép, ezekhez való hengerek is, a fém- vagy üveghengerművek kivételével: | |
8420 10 | - Kalander vagy más hengerlőgép | |
8421 | Centrifuga, beleértve a centrifugális szárítót is; folyadék vagy gáz szűrésére vagy tisztítására szolgáló gép és készülék: | |
- Centrifuga, beleértve a centrifugális szárítót is: | ||
8421 12 00 | - - Ruhaszárító | |
- Folyadék szűrésére vagy tisztítására szolgáló gép és készülék: | ||
8421 21 00 | - - Víz tisztítására vagy szűrésére: | |
ex 8421 21 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8421 22 00 | - - Ital szűrésére vagy tisztítására, a víz kivételével | |
- Gáz szűrésére vagy tisztítására szolgáló gép és készülék: | ||
8421 31 00 | - - Légszűrő belső égésű motorhoz | |
ex 8421 31 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8421 39 | - - Más: | |
8421 39 20 | - - - Levegőszűrő vagy -tisztító gép és készülék | |
ex 8421 39 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Más gázszűrő vagy -tisztító gép és készülék: | ||
8421 39 40 | - - - - Folyadék halmazállapotú eljárással | |
ex 8421 39 40 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8421 39 60 | - - - - - Katalitikus eljárással | |
ex 8421 39 60 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8421 39 90 | - - - - Más: | |
ex 8421 39 90 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8422 | Mosogatógép; palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép; palack, kanna, doboz, zsák vagy más tartály töltésére, zárására, vagy címkézésére szolgáló gép; palack, befőttesüveg, kémcső és hasonló tartály dugaszolására szolgáló gép; más csomagoló- vagy bálázógép (beleértve a zsugorfóliázó bálázógépet is); ital szénsavazására szolgáló gép: | |
- Mosogatógép: | ||
8422 11 00 | - - Háztartási | |
8422 19 00 | - - Más | |
8422 20 00 | - Palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép | |
8423 | Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez: | |
8423 10 | - Személymérleg, csecsemőmérleg is; háztartási mérleg: | |
8423 10 10 | - - Háztartási mérleg | |
8424 | Folyadék vagy por kilövésére, szórására vagy porlasztására szolgáló mechanikus készülék (kézi is); töltött vagy töltetlen tűzoltó készülék; szórópisztoly és hasonló készülék; homok- vagy gőzszóró és hasonló gép: | |
8424 10 | - Töltött vagy töltetlen tűzoltó készülék: | |
8424 10 20 | - - Legfeljebb 21 kg tömegű | |
ex 8424 10 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8424 10 80 | - - Más: | |
ex 8424 10 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8424 20 00 | - Szórópisztoly és hasonló készülék | |
- Más készülék: | ||
8424 81 | - - Mezőgazdasági vagy kertészeti | |
8424 81 10 | - - - Öntözőberendezés | |
- - - Más: | ||
8424 81 30 | - - - - Hordozható berendezés | |
- - - - Más: | ||
8424 81 91 | - - - - - Permetező és porzó, traktorra szerelhető vagy általa húzott kivitelben | |
8428 | Más emelő-, mozgató-, be- vagy kirakógép (pl. lift, mozgólépcső, szállítószalag, ellentömeges drótkötélpálya): | |
8428 10 | - Lift és vedres felvonó: | |
8428 10 20 | - - Elektromos működtetésű | |
ex 8428 10 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
ex 8428 10 20 | - - - A 2 m/s sebesség felettieket kivéve | |
8429 | Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger: | |
- Buldózer és homlokgyalu: | ||
8429 11 00 | - - Lánctalpas | |
8429 19 00 | - - Más | |
8429 20 00 | - Földgyalu és talajegyengető | |
8430 | Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró: | |
- Szén- vagy sziklavágó és alagútfúró: | ||
8430 39 00 | - - Más | |
- Más fúró- vagy mélyítőgép: | ||
8430 49 00 | - - Más: | |
ex 8430 49 00 | - - - Az olaj vagy gáz feltárás során fúrásra használt gépeket kivéve | |
- Más nem önjáró gép: | ||
8430 61 00 | - - Döngölő- vagy tömörítő gép | |
8430 69 00 | - - Más | |
8433 | Arató- vagy cséplőgép, szalma- vagy takarmánybálázó gép is; fű- vagy takarmánykaszáló gép; tojás-, gyümölcs- vagy más mezőgazdasági terméktisztító, válogató- vagy osztályozó gép, a 8437 vtsz. alá tartozó gép kivételével: | |
- Fűkaszáló pázsit, park vagy sportpálya nyírására: | ||
8433 11 | - - Motoros, körforgó vízszintes vágószerkezettel: | |
8433 19 | - - Más | |
8433 20 | - Más fűnyíró, beleértve a traktorra szerelhető vágórudat is | |
8433 30 | - Más takarmánykaszáló gép | |
8438 | Ebben az árucsoportban más vtsz. alá nem osztályozható élelmiszer vagy ital ipari előkészítésére vagy előállítására szolgáló gép, az állati vagy kötött növényi zsír vagy olaj kivonására vagy előkészítésére szolgáló gép kivételével: | |
8438 30 00 | - Cukorgyártásnál használt gép | |
8445 | Textilrostok előkészítésére szolgáló gép; fonó-, cérnázó- vagy sodrógép és textilfonalak készítésére szolgáló más gép; csévélő- vagy orsózógép (vetülékorsózó is), továbbá a 8446 vagy a 8447 vtsz. alá tartozó gépeken használható textilfonalak előkészítésére szolgáló gép: | |
8445 20 00 | - Fonógép | |
8445 40 00 | - Orsózó- (beleértve a vetülékorsózót is) vagy csévélőgép | |
8446 | Szövőgép (szövőszék): | |
8446 10 00 | - Legfeljebb 30 cm széles szövet szövéséhez | |
- 30 cm szélességet meghaladó szövet szövéséhez, vetélős típus: | ||
8446 21 00 | - - Motoros szövőgép (szövőszék) | |
8446 29 00 | - - Más | |
8450 | Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is: | |
- Legfeljebb 10 kg szárazruha-kapacitású gép: | ||
8450 11 | - - Teljesen automata | |
8450 12 00 | - - Más gép, beépített centrifugális szárítóval | |
8450 19 00 | - - Más | |
8450 20 00 | - 10 kg-ot meghaladó szárazruha-kapacitású gép | |
8453 | Bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére vagy feldolgozására szolgáló gép vagy lábbeli vagy más cikk bőrből, szőrméből való előállítására vagy ezek javítására szolgáló gép, a varrógép kivételével | |
8456 | - Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, ha lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral, ultrahanggal, elektromos kisüléssel elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik | |
8456 90 00 | - Más | |
8457 | Megmunkálóközpont, egy munkahelyes gép és több munkahelyes gép, fém megmunkálására | |
8458 | Fémipari eszterga (beleértve az esztergálóközpontot is): | |
8459 | Anyagleválasztással működő fémipari fúró, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó vagy menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga (beleértve az esztergáló központot is) kivételével | |
8460 | Sorjázó, élező, köszörülő, csiszoló, tükrösítő, fényező vagy más módon simító szerszámgép fém vagy cermet köszörűkővel, csiszolókoronggal vagy polírozóval történő megmunkálására, a 8461 vtsz. alá tartozó fogaskerékmaró, -köszörülő vagy -simító gép kivételével: | |
8461 | Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő, fogaskerékmaró, fogaskerék-köszörülő vagy fogaskerék-simító gép, fűrészgép, vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható, fém vagy cermet leválasztásával működő más szerszámgép | |
8462 | Kovácsoló, kalapáló vagy alakos sajtoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, nyíró, lyukasztó vagy rovátkoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; máshol nem említett présgép fém vagy keményfém megmunkálására | |
8462 10 | - Kovácsoló- vagy alakos sajtológép (beleértve a présgépet is) és kalapáló gép | |
- Hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító- vagy egyengető gép (beleértve a présgépet is): | ||
8462 21 | - - Numerikus vezérlésű | |
8462 29 | - - Más | |
- Nyírógép (présgép is), a kombinált nyíró- és lyukasztógép kivételével: | ||
8462 31 00 | - - Numerikus vezérlésű | |
8462 39 | - - Más: | |
8462 39 10 | - - - Sík termék megmunkálásához | |
- Más: | ||
8462 91 | - - Hidraulikus présgép | |
8462 99 | - - Más | |
8463 | Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép fém vagy cermet megmunkálására: | |
8463 90 00 | - Más | |
8465 | Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására: | |
8465 10 | - Gép szerszámcsere nélkül többféle művelet elvégzésére: | |
8465 10 90 | - - Munkadarab automatikus továbbítása minden művelet között | |
- Más: | ||
8465 91 | - - Fűrészgép | |
8465 92 00 | - - Gyalugép, marógép vagy (vágással) formázó gép | |
8465 95 00 | - - Fúró- vagy csaplyukvéső gép | |
8465 96 00 | - - Hasító-, szeletelő- vagy hántológép | |
8466 | A 8456-8465 vtsz. alá tartozó szerszámgéphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék, beleértve a munkadarab vagy szerszámbefogót, önnyílómenetmetsző fej, osztófej és szerszámgéphez más speciális tartozék; Bármilyen kéziszerszámhoz szerszámbefogó: | |
8466 10 | - Szerszámbefogó és önnyíló menetmetsző fej | |
8466 20 | - Munkadarab-befogó | |
8466 30 00 | - Szerszámgéphez osztófej és más speciális tartozék | |
- Más: | ||
8466 94 00 | - - A 8462 vagy 8463 vtsz. alá tartozó géphez | |
8467 | Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus vagy beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő: | |
- Pneumatikus: | ||
8467 11 | - - Forgó típusú (beleértve a kombinált ütve-forgó típust is) | |
8467 19 00 | - - Más | |
- Beépített elektromotorral: | ||
8467 21 | - - Mindenfajta fúró | |
8467 22 | - - Fűrész | |
8467 29 | - - Más | |
- Más szerszám: | ||
8467 81 00 | - - Láncfűrész | |
8467 89 00 | - - Más | |
8468 | Forrasztó-, keményforrasztó vagy hegesztőgép és készülék, vágásra alkalmas is, a 8515 vtsz. alá tartozó gép kivételével; gázzal működő gép és készülék felületi hőkezelésre | |
8481 | Csap, csapszerelvény, szelep és hasonló készülék csőrendszerhez, kazán burkolathoz, tartályhoz, kádhoz vagy hasonlóhoz, beleértve a nyomáscsökkentő szelepet és a hőszabályozóval vezérelt szelepet: | |
8481 80 | - Más készülék | |
848190 00 | - Alkatrész | |
8486 | Kizárólag vagy elsősorban félvezető rudak vagy szeletek, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök vagy síkképernyős megjelenítők gyártásához használt gépek és készülékek; az ezen árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 9. C) pontjában említett gépek és készülékek; alkatrészek és tartozékok: | |
8486 30 | - Gépek és készülékek síkképernyős megjelenítők gyártásához: | |
8486 30 30 | - - Folyadékkristályos kijelző anyagának száraz maratására szolgáló berendezés | |
8486 90 | - Alkatrész és tartozék: | |
8486 90 10 | - - Szerszámbefogó és önnyíló menetmetsző fej munkadarab-befogó | |
8501 | Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]: | |
8501 10 | - Motor, legfeljebb 37,5 W kimenő teljesítménnyel: | |
8501 20 00 | - Univerzális, váltó- vagy egyenáramú (AC/DC) motor, 37,5 W-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 20 00 | - - A polgári légi járműveken használt, kimenő teljesítménye nem haladja meg a 150 W-ot | |
- Más egyenáramú (DC) motor; egyenáramú (DC) generátor: | ||
8501 32 | - - 750 W-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel: | |
8501 32 20 | - - - 750 W-ot meghaladó, de legfeljebb 7,5 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 32 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 32 80 | - - - 7,5 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 32 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 33 00 | - - 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 33 00 | - - - A polgári légi járműveken használt, 150 W-ot nem meghaladó kimenő teljesítményű motoroktól és generátoroktól eltérő | |
8501 34 | - - 375 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel: | |
8501 34 50 | - - - Vasúti vontatómotor | |
- - - Más, a kimenő teljesítmény: | ||
8501 34 92 | - - - - 375 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 750 kW | |
ex 8501 34 92 | - - - - - A polgári légi járműveken használt generátorokat kivéve | |
8501 34 98 | - - - - Több mint 750 kW | |
ex 8501 34 98 | - - - - - A polgári légi járműveken használt generátorokat kivéve | |
8501 40 | - Más egyfázisú, váltóáramú (AC) motor: | |
8501 40 20 | - - Legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel: | |
ex 8501 40 20 | - - - A polgári légi járműveken használt, kimenő teljesítménye meghaladja a 735 W-ot | |
8501 40 80 | - - Kimenő teljesítménye meghaladja a 750 W-ot | |
ex 8501 40 80 | - - - A polgári légi járműveken használt, kimenő teljesítménye nem haladja meg a 150W-ot | |
- Más többfázisú, váltóáramú (AC) motor: | ||
8501 51 00 | - - Legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel: | |
ex 8501 51 00 | - - - A polgári légi járműveken használt, kimenő teljesítménye meghaladja a 735 W-ot | |
8501 52 | - - 750 W-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel: | |
8501 52 20 | - - - 750 W-ot meghaladó, de legfeljebb 7,5 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 52 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 52 30 | - - - 7,5 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 37 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 52 30 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 52 90 | - - - 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 52 90 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 53 | - - 75 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel: | |
8501 53 50 | - - - Vasúti vontatómotor | |
- - - Más, a kimenő teljesítmény: | ||
8501 53 81 | - - - - 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW | |
ex 8501 53 81 | - - - - A polgári légi járműveken használt, kimenő teljesítménye nem haladja meg a 150 W-ot | |
8501 53 94 | - - - - 375 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 750 kW | |
8501 53 99 | - - - - Több mint 750 kW | |
- Váltóáramú (AC) generátor (alternátor): | ||
8501 61 | - - Legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel: | |
8501 61 20 | - - - Legfeljebb 7,5 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 61 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 61 80 | - - - 7,5 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 61 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 62 00 | - - 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA kimenő teljesítménnyel: | |
ex 8501 62 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 63 00 | - - 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8501 63 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8501 64 00 | - - 750 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel | |
8502 | Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító: | |
- Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral (dízel vagy féldízelmotorral): | ||
8502 11 | - - Legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel: | |
8502 11 20 | - - - Legfeljebb 7,5 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 11 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 11 80 | - - - 7,5 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 11 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 12 00 | - - 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA kimenő teljesítménnyel: | |
ex 8502 12 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 13 | - - 375 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel | |
8502 13 20 | - - - 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 13 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 13 40 | - - - 750 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 2 000 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 13 40 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 13 80 | - - - 2 000 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 13 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 20 | - Áramfejlesztő egység szikragyújtású, belső égésű dugattyús motorral: | |
8502 20 20 | - - Legfeljebb 7,5 kVA kimenő teljesítménnyel: | |
ex 8502 20 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 20 40 | - - 7,5 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 20 40 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 20 60 | - - 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 20 60 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 20 80 | - - 750 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel | |
ex 8502 20 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Más áramfejlesztő egység: | ||
8502 31 00 | - - Szélenergiát hasznosító: | |
ex 8502 31 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 39 | - - Más: | |
8502 39 20 | - - - Turbógenerátor: | |
ex 8502 39 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 39 80 | - - - Más: | |
ex 8502 39 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8502 40 00 | - Elektromos forgó áramátalakító: | |
ex 8502 40 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 | Elektromos transzformátor, statikus áramátalakító (pl. egyenirányító) és induktor: | |
8504 10 | - Stabilizáló transzformátor kisülési csőhöz vagy lámpához: | |
8504 10 20 | - - Induktor, kondenzátorhoz kapcsolva vagy anélkül | |
ex 8504 10 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 10 80 | - - Más: | |
ex 8504 10 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Folyékony dielektrikumú transzformátor: | ||
8504 21 00 | - - Legfeljebb 650 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással | |
8504 22 | - - 650 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 10 000 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással | |
8504 23 00 | - - 10 000 kVA-t meghaladó vezérelhető teljesítménykapacitással | |
- Más transzformátor: | ||
8504 31 | - - Legfeljebb 1 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással: | |
- - - Mérőtranszformátor: | ||
8504 31 21 | - - - - Feszültségméréshez | |
ex 8504 31 21 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 31 29 | - - - - Más: | |
ex 8504 31 29 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 31 80 | - - - Más: | |
ex 8504 31 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 32 | - - 1 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 16 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással: | |
8504 32 20 | - - - Mérőtranszformátor: | |
ex 8504 32 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 32 80 | - - - Más: | |
ex 8504 32 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 33 00 | - - 16 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 500 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással: | |
ex 8504 33 00 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 34 00 | - - 500 kVA-t meghaladó vezérelhető teljesítménykapacitással | |
8504 40 | - Statikus áramátalakító: | |
8504 40 30 | - - Telekommunikációs berendezésekhez, automatikus adatfeldolgozó gépekhez és azok egységeihez: | |
ex 8504 40 30 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Más: | ||
8504 40 40 | - - - Polikristályos félvezető egyenirányító | |
ex 8504 40 40 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - Más: | ||
8504 40 55 | - - - - Akkumulátortöltő | |
ex 8504 40 55 | - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - - Más: | ||
8504 40 81 | - - - - - Egyenirányító | |
ex 8504 40 81 | - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - - - - Inverter: | ||
8504 40 84 | - - - - - - Legfeljebb 7,5 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással | |
ex 8504 40 84 | - - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 40 88 | - - - - - - Több mint 7,5 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással | |
ex 8504 40 88 | - - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 40 90 | - - - - - Más: | |
ex 8504 40 90 | - - - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 50 | - Más induktor: | |
8504 50 20 | - - Telekommunikációs berendezésekhez és automatikus adatfeldolgozó gépek áramforrásaihoz és azok egységeihez: | |
ex 8504 50 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8504 50 95 | - - Más: | |
ex 8504 50 95 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8505 | Elektromágnes; állandó mágnes és olyan áru, amely mágnesezés után állandó mágnessé válik; elektro- vagy állandó mágneses tokmány, befogó és hasonló munkadarab-befogó szerkezet; elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék; elektromágneses emelőfej: | |
- Állandó mágnes és olyan áru, amely mágnesezés után állandó mágnessé válik: | ||
8505 11 00 | - - Fémből | |
8506 | Primer elem és primer telep (galvánelem): | |
8506 10 | - Mangán-dioxid | |
8506 30 | - Higany-oxid | |
8506 40 | - Ezüst-oxid | |
8506 60 | - Levegő-cink | |
8506 80 | - Más primer elem és primer telep (galvánelem) | |
8507 | Elektromos akkumulátorok, beleértve ezek akár téglalap (beleértve a négyzet) alakú elválasztólemezeit is: | |
8507 30 | - Nikkel-kadmium akkumulátor: | |
8507 30 20 | - - Hermetikusan lezárt | |
ex 8507 30 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- - Más: | ||
8507 30 81 | - - - Akkumulátor járműhajtáshoz | |
ex 8507 30 81 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 30 89 | - - - Más: | |
ex 8507 30 89 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 40 00 | - Nikkel-vas akkumulátor: | |
ex 8507 40 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 80 | - Más akkumulátor: | |
8507 80 20 | - - Nikkel-hidrid: | |
ex 8507 80 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 80 30 | - - Lítium-ion: | |
ex 8507 80 30 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 80 80 | - - Más: | |
ex 8507 80 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 90 | - Alkatrész: | |
8507 90 20 | - - Akkumulátor-lemez | |
ex 8507 90 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 90 30 | - - Elválasztóelem | |
ex 8507 90 30 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8507 90 90 | - - Más: | |
ex 8507 90 90 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8508 | Porszívók: | |
- Beépített elektromotorral: | ||
8508 11 00 | - - Legfeljebb 1 500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező | |
8508 19 00 | - - Más | |
8508 60 00 | - Más porszívók: | |
8508 70 00 | - Alkatrész: | |
ex 8508 70 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8509 | Elektromechanikus háztartási készülékek beépített elektromotorral, a 8508 vtsz. alá tartozó porszívók kivételével | |
8510 | Villanyborotva, haj nyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral | |
8511 | Elektromos gyújtó- vagy indítókészülék szikragyújtású vagy kompressziós gyújtású, belső égésű motorhoz (pl. gyújtómágnes, mágnesdinamó, gyújtótekercs, gyújtógyertya és izzófej, indítómotor); generátor (pl. dinamó, alternátor) és az ilyen motorhoz használt árammegszakító: | |
8511 40 00 | - Indítómotor és kettős funkciójú indítógenerátor: | |
ex 8511 40 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8512 | Elektromos világító- vagy jelzőkészülék (a 8539 vtsz. alá tartozó kivételével), ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz: | |
8512 20 00 | - Más világító- vagy jelzőkészülék | |
8512 40 00 | - Ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék | |
8513 | Hordozható elektromos lámpa saját (pl. szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses) energiaforrással, a 8512 vtsz. alá tartozó világítókészülék kivételével: | |
8513 10 00 | - Lámpa | |
8516 | Elektromos átfolyásos vagy tárolós vízmelegítő és merülőforraló; helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék; elektrotermikus fodrászati készülék (pl. hajszárító, sütővas, sütővas-melegítő) és kézszárító készülék; villanyvasaló; más elektrotermikus háztartási készülék; elektromos fűtőellenállás a 8545 vtsz. alá tartozó kivételével: | |
- Helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék: | ||
8516 29 | - - Más: | |
8516 29 99 | - - - - Más | |
- Elektrotermikus fodrászati készülék vagy kézszárító készülék: | ||
8516 31 | - - Hajszárító: | |
8516 32 00 | - - Más fodrászati készülék | |
8516 33 00 | - - Kézszárító készülék | |
8516 40 | - Villanyvasaló: | |
8516 40 10 | - - Gőzölős villanyvasaló | |
8516 80 | - Elektromos fűtőellenállás: | |
8516 80 20 | - - Szigetelt testtel szerelt | |
ex 8516 80 20 | - - - A csak egyszerűen szigetelt sablonnal és villamos kapcsolatokkal szerelt, jegesedésmegelőzésre vagy jégmentesítésre a polgári légi járművekben használtakat kivéve | |
8516 80 80 | - - Más: | |
ex 8516 80 80 | - - - A csak egyszerűen szigetelt sablonnal és villamos kapcsolatokkal szerelt, jegesedésmegelőzésre vagy jégmentesítésre a polgári légi járművekben használtakat kivéve | |
8517 | Távbeszélő-készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi- vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek kivételével: | |
8517 70 | - Alkatrész: | |
- - Antenna és az antennareflektor összes típusa; az ezek használatához alkalmas alkatrészek: | ||
8517 70 19 | - - - Más: | |
ex 8517 70 19 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8517 70 90 | - - Más: | |
ex 8517 70 90 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8518 | Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység: | |
8518 40 | - Hangfrekvenciás elektromos erősítő: | |
8518 40 30 | - - Telefon- és méréstechnikai erősítő | |
- - Más: | ||
8518 40 81 | - - - Csak egy csatornás | |
ex 8518 40 81 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8518 40 89 | - - - Más: | |
ex 8518 40 89 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8518 50 00 | - Elektromos hangerősítő egység: | |
ex 8518 50 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8519 | Hangfelvevő vagy -lejátszó készülék: | |
8519 20 | - Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközzel működő készülék: | |
8519 30 00 | - Lemezjátszók erősítő nélkül (deckek) | |
- Más készülék: | ||
8519 81 | - - Mágneses, optikai vagy félvezető adathordozót használó: | |
- - - Hanglejátszó készülék (kazettalejátszó is), hangfelvevő szerkezet nélkül: | ||
8519 81 11 | - - - - Szövegismétlő készülék telefonhoz | |
- - - - Más hanglejátszó készülék: | ||
8519 81 15 | - - - - - Zsebméretű kazettalejátszó | |
- - - - - Más, kazettás típusú: | ||
8519 81 21 | - - - - - - Analóg és digitális olvasó rendszerű | |
8519 81 25 | - - - - - - Más | |
- - - - - Más: | ||
- - - - - - Lézeres olvasórendszerrel: | ||
8519 81 31 | - - - - - - - Gépjárművekben alkalmazott, legfeljebb 6,5 cm-es átmérőjű lemezt használó típus | |
8519 81 35 | - - - - - - - Más | |
8519 81 45 | - - - - - - Más | |
- - - Más készülék: | ||
8519 81 51 | - - - - Diktafon, amely csak külső áramforrással működik | |
- - - - Más magnetofon hanglejátszó készülékkel együtt: | ||
- - - - - Kazettás típusú: | ||
- - - - - - Beépített erősítővel, és egy vagy több beépített hangszóróval: | ||
8519 81 55 | - - - - - - - Külső áramforrás nélkül működő | |
8519 81 61 | - - - - - - - Más | |
8519 81 65 | - - - - - - Zsebméretű | |
8519 81 75 | - - - - - - Más | |
- - - - - Más: | ||
8519 81 81 | - - - - - - Tekercses mágnesszalagot használó, 19 cm/s hangfelvevő vagy -lejátszó vagy annál nagyobb sebességgel, ha azok magukban foglalják a legfeljebb 19 cm/s sebességet | |
8519 81 85 | - - - - - - Más | |
8519 89 | - - Más: | |
- - - Hanglejátszó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül: | ||
8519 89 11 | - - - - Lemezjátszó, a 8519 20 alszám alá tartozó kivételével | |
8519 89 15 | - - - - Szövegismétlő készülék telefonhoz | |
8519 89 19 | - - - - Más | |
8521 | Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is: | |
8521 10 | - Mágnesszalagos: | |
8521 10 20 | - - Legfeljebb 1,3 cm szélességű szalaggal működő és legfeljebb 50 mm/s szalagelvételi vagy -lejátszási sebességű | |
ex 8521 10 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8521 10 95 | - - Más: | |
ex 8521 10 95 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8521 90 00 | - Más | |
8523 | Lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök, „intelligens kártyák” és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, rögzített is, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével: | |
- Mágneses adathordozó: | ||
8523 29 | - - Más: | |
- - - Mágnesszalag; mágneslemez: | ||
- - - - Más: | ||
8523 29 33 | - - - - - Gépi olvasásra alkalmas bináris formában rögzített utasítások, adatok, hang- és képjelek visszaadására, és automatikus adatfeldolgozó gép segítségével manipulálható vagy a felhasználóval kölcsönhatásra képes (interaktív) | |
8523 29 39 | - - - - - Más | |
8527 | Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban: | |
- Rádióműsor-vevőkészülékek, amelyek képesek külső áramforrás nélkül működni: | ||
8527 12 | - - Zsebméretű, rádiós kazettalejátszók | |
8527 13 | - - Hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel kombinált más készülék | |
- Csak külső áramforrásról működő, gépjárművekben használt rádióműsorvevő készülékek: | ||
8527 29 00 | - - Más | |
- Más: | ||
8527 91 | - - Hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel kombinálva: | |
8528 | Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is: | |
- Katódsugárcsöves monitorok: | ||
8528 49 | - - Más | |
- Más monitorok: | ||
8528 59 | - - Más | |
- Projektorok: | ||
8528 69 | - - Más: | |
8528 69 10 | - - - Automatikus adatfeldolgozó gép által létrehozott digitális információmegjelenítésére alkalmas, síkpanel megjelenítő (például folyadékkristályos eszköz) segítségével működő | |
- - - Más: | ||
8528 69 91 | - - - - Fekete és fehér vagy más monokróm | |
- Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is: | ||
8528 73 00 | - - Más, fekete és fehér vagy más monokróm | |
8529 | Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei: | |
8529 10 | - Antenna és az antennareflektor összes típusa; az ezek használatához alkalmas alkatrészek: | |
- - Antenna: | ||
- - - Rádió- vagy televízióadás külső vevőantennája: | ||
8529 10 39 | - - - - Más | |
8529 10 65 | - - - Rádió- vagy televízióadás belső vevőantennája, a beépített típusokkal együtt: | |
ex 8529 10 65 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8529 10 69 | - - - Más: | |
ex 8529 10 69 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8529 10 80 | - - Antennaszűrő és szeparátor | |
ex 8529 10 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8529 90 | - Más: | |
8529 90 20 | - - Alkatrészek a 8525 60 00, 8525 80 30, 8528 41 00, 8528 51 00 és a 8528 61 00 alszámok alá tartozó berendezésekhez | |
ex 8529 90 20 | - - - Más, a polgári légi járműveken használt, két vagy több részből összekapcsolt vagy összeillesztett szerkezetek vagy alkatrészek kivételével | |
- - Más: | ||
- - - Káva és szekrény: | ||
8529 90 41 | - - - - Fából | |
8529 90 49 | - - - - Más anyagból | |
8529 90 65 | - - - Elektronikus szerkezetek | |
ex 8529 90 65 | - - - - Más, a polgári légijárműveken használt, két vagy több részből összekapcsolt vagy összeillesztett szerkezetek vagy alkatrészek kivételével | |
- - - Más: | ||
8529 90 92 | - - - - A 8525 80 11 és 8525 80 19 alszámok alá tartozó televíziós kamerákhoz és a 8527és 8528 vtsz. alá tartozó készülékekhez | |
8529 90 97 | - - - - Más: | |
ex 8529 90 97 | - - - - - Más, a polgári légi járműveken használt, két vagy több részből összekapcsolt vagy összeillesztett szerkezetek vagy alkatrészek kivételével | |
8530 | Elektromos ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés vasút, villamosvasút, út, belvízi út, parkolók, kikötői berendezés vagy repülőtér számára (a 8608 vtsz. alá tartozók kivételével) | |
8535 | 1 000 V-nál nagyobb feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék (pl. kapcsoló, olvadóbiztosíték, túlfeszültség-levezető, feszültséghatároló vagy -korlátozó, túlfeszültség-csökkentő, dugaszok és más csatlakozók, csatlakozódoboz): | |
8535 10 00 | - Olvadóbiztosíték | |
- Automata áramkör-megszakító: | ||
8535 21 00 | - - Kevesebb mint 72,5 kV feszültségre | |
8535 29 00 | - - Más | |
8535 30 | - Szakaszolókapcsoló és áramkört nyitó-záró (be-ki) kapcsoló: | |
8535 30 10 | - - Kevesebb mint 72,5 kV feszültségre: | |
ex 8535 30 10 | - - - Más, mint kapcsolókhoz való, szakaszolók céljára szolgáló leválasztható érintkezőket tartalmazó csőszerű, íves kamra vagy kapcsolókat tartalmazó vákuumkamra | |
8535 30 90 | - - Más | |
8535 40 00 | - Túlfeszültség-levezető, feszültséghatároló vagy -korlátozó és túlfeszültség-csökkentő | |
8535 90 00 | - Más | |
8536 | Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók: | |
8536 10 | - Olvadóbiztosíték | |
8536 20 | - Automata áramkör-megszakító | |
8536 30 | - Elektromos áramkörök védelmére szolgáló más készülék | |
- Lámpafoglalat, dugasz és foglalat: | ||
8536 61 | - - Lámpafoglalat: | |
8536 61 10 | - - - Edison-menettel | |
8536 70 00 | - Optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók: | |
ex 8536 70 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
8537 | Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével: | |
8538 | Kizárólag vagy elsősorban a 8535, 8536 vagy a 8537 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei | |
8539 | Elektromos izzólámpa vagy kisülési cső, beleértve a zárt betétes fényszóróegységet és az ibolyántúli vagy infravörös lámpát is; ívlámpa: | |
- Más izzólámpa, az ibolyántúli vagy infravörös lámpa kivételével: | ||
8539 21 | - - Volfrámhalogén | |
8539 22 | - - Más, legfeljebb 200 W teljesítményig és 100 V-ot meghaladó feszültségre | |
8539 29 | - - Más | |
- Kisülési cső, az ibolyántúli lámpa kivételével: | ||
8539 31 | - - Fénycső, izzókatóddal | |
8539 32 | - - Higany- vagy nátriumgőzlámpa; fémhalogén lámpa: | |
8539 39 00 | - - Más | |
- Ultraibolya vagy infravörös lámpa; ívlámpa: | ||
8539 41 00 | - - Ívlámpa | |
8540 | Izzókatódos, hidegkatódos vagy fotókatódos elektroncső (pl. vákuummal vagy gőzzel vagy gázzal töltött cső, higanygőz-egyenirányító cső, katódsugárcső, televízió-kameracső): | |
- Más cső: | ||
8540 81 00 | - - Vevő- vagy erősítőcső | |
8540 89 00 | - - Más | |
8544 | Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is: | |
- Más elektromos vezeték legfeljebb 1 000 V feszültséghez: | ||
8544 42 | - - Csatlakozókkal szerelt | |
8544 49 | - - Más | |
8544 60 | - Más elektromos vezeték, 1 000 V-ot meghaladó feszültségre: | |
8548 | Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor valamint ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátorok; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze: | |
8548 10 | - Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátorok | |
8548 90 | - Más: | |
8548 90 20 | - - Memóriák többszörösen összetett formában, mint például a D- RAM-köteg és -modul | |
8548 90 90 | - - Más: | |
ex 8548 90 90 | - - - Más, elektronikus mikroáramkörök kivételével | |
8602 | Más vasúti mozdony; mozdonyszerkocsi: | |
8602 90 00 | - Más: | |
ex 8602 90 00 | - - Az „S” változatú dízel-mechanikustól vagy dízel-hidraulikustól eltérő | |
8701 | Vontató (a 8709 vtsz. alá tartozó vontató kivételével): | |
8701 30 | - Lánctalpas vontató: | |
8701 30 90 | - - Más | |
8701 90 | - Más: | |
- - Mezőgazdasági vontató (az egytengelyes kerti traktor kivételével) és kerekes erdei vontató: | ||
- - - Új, és a motor teljesítménye: | ||
8701 90 20 | - - - - 18 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 37 kW | |
8701 90 25 | - - - - 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 59 kW | |
8701 90 31 | - - - - 59 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW | |
8701 90 35 | - - - - 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 90 kW | |
8701 90 39 | - - - - 90 kW-ot meghaladó | |
8701 90 90 | - - Más | |
8702 | Gépjármű, a vezetőt is beleértve 10 vagy annál több személy szállítására: | |
8702 10 | - Kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő: | |
- - 2 500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal: | ||
8702 10 11 | - - - Új | |
8702 90 | - Más: | |
8702 90 90 | - - Más motorral | |
8703 | Gépkocsi és más gépjármű, elsősorban személyszállításra tervezett (a 8702 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is: | |
8703 10 | - Speciálisan, havon való közlekedésre tervezett járművek; golf kocsik és hasonló járművek: | |
- Más szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő jármű: | ||
8703 21 | - - Legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalommal: | |
8703 21 10 | - - - Új: | |
ex 8703 21 10 | - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 22 | - - 1 000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1 500 cm3 hengerűrtartalommal: | |
8703 22 10 | - - - Új: | |
ex 8703 22 10 | - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 23 | - - 1 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3 000 cm3 hengerűrtartalommal: | |
- - - Új: | ||
8703 23 11 | - - - - Motoros (önjáró) lakóautó | |
8703 23 19 | - - - - Más: | |
ex 8703 23 19 | - - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 24 | - - 3 000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal: | |
8703 24 10 | - - - Új: | |
ex 8703 24 10 | - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
- Más kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő: | ||
8703 31 | - - Legfeljebb 1 500 cm3 hengerűrtartalommal: | |
8703 31 10 | - - - Új: | |
ex 8703 31 10 | - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 32 | - - 1 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2 500 cm3 hengerűrtartalommal: | |
- - - Új: | ||
8703 32 11 | - - - - Motoros (önjáró) lakóautó | |
8703 32 19 | - - - - Más: | |
ex 8703 32 19 | - - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 33 | - - 2 500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal: | |
- - - Új: | ||
8703 33 11 | - - - - Motoros (önjáró) lakóautó | |
8703 33 19 | - - - - Más: | |
ex 8703 33 19 | - - - - - A szétszerelés első és második fázisában lévő személygépkocsiktól különböző | |
8703 90 | - Más: | |
8703 90 90 | - - Más | |
8704 | Áruszállító gépjármű: | |
8704 10 | - Dömper, terepjáró kivitelű: | |
8704 10 10 | - - Kompressziós gyújtású, belső égésű (dízel vagy féldízel) vagy szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motorral működő: | |
ex 8704 10 10 | - - - Legfeljebb 30 tonna terhelési tömegű | |
8704 10 90 | - - Más: | |
ex 8704 10 90 | - - - Legfeljebb 30 tonna terhelési tömegű | |
- Más, kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő: | ||
8704 21 | - - Legfeljebb 5 tonna össztömegű | |
8704 22 | - - 5 tonnát meghaladó, de legfeljebb 20 tonna össztömegű: | |
8704 22 10 | - - - Kifejezetten nagymértékben radioaktív anyagok szállítására tervezett (Euratom) | |
- - - Más: | ||
8704 22 99 | - - - - Használt | |
8704 23 | - - 20 tonna össztömeget meghaladó: | |
8704 23 10 | - - - Kifejezetten nagymértékben radioaktív anyagok szállítására tervezett (Euratom) | |
- - - Más: | ||
8704 23 99 | - - - - Használt | |
- Más, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő: | ||
8704 31 | - - Legfeljebb 5 tonna össztömegű | |
8704 32 | - - 5 tonna össztömeget meghaladó: | |
8704 90 00 | - Más | |
8706 00 | A 8701-8705 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza, motorral felszerelve: | |
- A 8701 vtsz. alá tartozó vontató alváza; a 8702, 8703 vagy 8704 vtsz. alá tartozó | ||
motoros járművek alváza, amelynél a kompressziós gyújtású, belső égésű (dízel vagy féldízel) dugattyús motor hengerűrtartalma meghaladja a 2 500 cm3-t, vagy szikragyújtású, belső égésű dugattyús motor, és hengerűrtartalma meghaladja a 2 800 cm3-t: | ||
8706 00 19 | - - Más | |
8711 | Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsik | |
8712 00 | Kerékpár (áruszállításra szolgáló tricikli is), motor nélkül: | |
- Más: | ||
8712 00 30 | - - Kerékpár | |
8714 | A 8711-8713 vtsz. alá tartozó járművek alkatrésze és tartozéka: | |
- Motorkerékpárhoz (beleértve segédmotoros kerékpárhoz is): | ||
8714 11 00 | - - Nyereg | |
8714 19 00 | - - Más | |
- Más: | ||
8714 91 | - - Váz és villa és ezek része | |
8714 92 | - - Kerékabroncs és küllő | |
8714 93 | - - Szabadon futó lánckerék és kerékagy, a kontrafék és a kerékagyfék kivételével | |
8714 94 | - - Fék, kontrafék és kerékagyfék, valamint ezek alkatrésze | |
8714 95 00 | - - Nyereg | |
8714 96 | - - Pedál és forgattyús hajtószerkezet és részei | |
8714 99 | - - Más | |
8716 | Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze: | |
8716 10 | - Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára | |
8716 20 00 | - Önrakodó vagy önürítő mezőgazdasági pótkocsi és félpótkocsi | |
8716 40 00 | - Más pótkocsi és félpótkocsi | |
8716 80 00 | - Más jármű | |
8716 90 | - Alkatrész | |
8903 | Jacht és sport- vagy szórakozási célú más hajó; evezőscsónak és kenu: | |
8903 10 | - Felfújható: | |
8903 10 10 | - - Egyenkénti tömege legfeljebb 100 kg | |
9002 | Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével: | |
- Objektív: | ||
9002 11 00 | - - Fényképezőgéphez, vetítőgéphez vagy fényképészeti nagyítóhoz vagy kicsinyítőhöz | |
9003 | Keret és szerelék szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz, és ezek alkatrésze: | |
- Keret és szerelék: | ||
9003 19 | - - Más anyagból: | |
9003 19 10 | - - - Nemesfémből vagy hengerelt nemesfémből | |
9004 | Szemüveg, védőszemüveg és hasonló, látásjavító, védő- vagy más szemüveg: | |
9004 10 | - Napszemüveg | |
9006 | Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével: | |
9006 40 00 | - Azonnal előhívó (polaroid) fényképezőgép | |
- Más fényképezőgép: | ||
9006 51 00 | - - Közvetlen keresővel (egylencsés visszatükrözés [SLR]), legfeljebb 35 mm szélességű filmtekercshez | |
9006 52 00 | - - Más, 35 mm-nél kisebb szélességű filmtekercshez | |
9006 53 | - - Más, 35 mm szélességű filmtekercshez | |
9006 59 00 | - - Más | |
- Alkatrész és tartozék: | ||
9006 91 00 | - - Fényképezőgéphez | |
9006 99 00 | - - Más | |
9018 | Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék: | |
- Elektro-diagnosztikai készülék (funkcionális kivizsgáló vagy fiziológiai jellemzőket ellenőrző berendezés is): | ||
9018 11 00 | - - Elektrokardiográf | |
9018 12 00 | - - Ultrahangos képfelbontó készülék | |
9018 13 00 | - - Mágneses rezonancia leképező készülék | |
9018 14 00 | - - Szcintigráfiai készülék | |
9018 19 | - - Más | |
9018 20 00 | - Ultraibolya vagy infravörös sugárral működő készülék | |
- A fogászatban használt más műszer és készülék: | ||
9018 41 00 | - - Fogászati fúrógép, más fogászati felszereléssel közös alapra szerelve is | |
9018 49 | - - Más | |
9018 90 | - Más műszer és készülék: | |
9018 90 10 | - - Vérnyomásmérő műszer és készülék | |
9022 | Röntgen-, vagy alfa-, béta- vagy gammasugárzással működő berendezés orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi célra is, radiográf vagy radioterápiai készülék, röntgencső, és más röntgengenerátor, nagyfeszültségű generátor, vezérlőtábla és -asztal, ernyő, vizsgáló- vagy kezelőasztal, szék és hasonló: | |
- Röntgensugár használatán alapuló berendezés orvosi, sebészeti, fogászati, vagy állatorvosi vagy más célra, radiográf vagy radioterápiai készülék is: | ||
9022 12 00 | - - Komputertomográf készülék | |
9022 13 00 | - - Más fogászati készülék | |
9022 14 00 | - - Más, orvosi, sebészeti vagy állatorvosi célra | |
9022 30 00 | - Röntgencső | |
9022 90 | - Más, alkatrész és tartozék | |
9025 | Faj súlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is: | |
- Hőmérő és pirométer más műszerrel nem kombinálva: | ||
9025 11 | - - Folyadékkal töltött közvetlen leolvasású: | |
9025 11 80 | - - - Más: | |
ex 9025 11 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9025 19 | - - Más: | |
9025 19 20 | - - - Elektronikus: | |
ex 9025 19 20 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9025 19 80 | - - - Más: | |
ex 9025 19 80 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9029 | Fordulatszám mérő, teljesítményszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vtsz. alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp: | |
9029 10 00 | - Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék: | |
ex 9029 10 00 | - - A polgári légi járműveken használt elektromos vagy elektronikus fordulatszámlálótól eltérő | |
9029 20 | - Sebességmérő és tachométer; stroboszkóp: | |
- - Sebességmérő és tachométer: | ||
9029 20 38 | - - - Más: | |
ex 9029 20 38 | - - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9101 | Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal | |
9102 | Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével | |
9103 | Óra kisóraszerkezettel, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével | |
9104 00 00 | Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi-, űr- vagy vízi járműhöz | |
ex 9104 00 00 | - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9105 | Más óra | |
9106 | Időpont-regisztráló készülék és időtartam mérésére, regisztrálására vagy más módon történő jelzésére szolgáló készülék, óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral (pl. időszámláló, időregisztráló) | |
9107 00 00 | Óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló | |
9110 | Komplett kisóraszerkezet vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes kisóraszerkezet vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers kisóraszerkezet vagy óraszerkezet | |
9111 | Tok kisóraszerkezethez és ennek részei: | |
9111 1000 | - Tok nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből | |
9112 | Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek részei | |
9113 | Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze: | |
9305 | A 9301-9304 vtsz. alá tartozó fegyverek alkatrésze és tartozéka: | |
9305 10 00 | - Revolverhez vagy pisztolyhoz | |
9401 | Ülőbútor (a 9402 vtsz. alá tartozó kivételével), ággyá átalakítható ülőbútor is, és ezek részei: | |
9401 10 00 | - Ülés légi járműhöz: | |
ex 9401 10 00 | - - A polgári légi járműveken használt nem bőr borításúakat kivéve | |
9401 20 00 | - Ülés gépjárműhöz | |
9401 30 | - Forgó ülőbútor változtatható ülésmagassággal | |
9401 40 00 | - Ággyá átalakítható ülőbútor, a kerti ülőbútor vagy kempingfelszerelés kivételével | |
- Ülőbútor nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból vagy hasonló anyagból: | ||
9401 51 00 | - - Bambusznádból vagy rotangnádból | |
9401 59 00 | - - Más | |
- Más favázas ülőbútor: | ||
9401 61 00 | - - Kárpitozott | |
9401 69 00 | - - Más | |
- Más fémvázas ülőbútor: | ||
9401 71 00 | - - Kárpitozott | |
9401 79 00 | - - Más | |
9401 80 00 | - Más ülőbútor | |
9401 90 | - Alkatrész | |
9402 | Orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor (pl. műtőasztal, vizsgálóasztal, kórházi ágy mechanikus felszereléssel, fogorvosi szék); forgatható fodrászszék és hasonló szék, döntő- és emelőszerkezettel; mindezek alkatrésze | |
9403 | Más bútor és részei: | |
9403 10 | - Hivatali fémbútor: | |
9403 20 | - Más fémbútor: | |
9403 20 20 | - - Ágy | |
ex 9403 20 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9403 20 80 | - - Más: | |
ex 9403 20 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9403 30 | - Hivatali fabútor | |
9403 40 | - Fa konyhabútor | |
9403 50 00 | - Fa hálószobabútor | |
9403 60 | - Más fabútor | |
9403 70 00 | - Műanyag bútor: | |
ex 9403 70 00 | - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Bútor más anyagból, beleértve a nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból vagy hasonló anyagból készült bútort is: | ||
9403 81 00 | - - Bambusznádból vagy rotangnádból | |
9403 89 00 | - - Más | |
9403 90 | - Alkatrész | |
9404 | Ágybetét; ágyfelszerelés (pl. matrac, paplan, dunna, vánkos, henger alakú párna és kispárna) és hasonló lakberendezési cikk, rugóval ellátva vagy bármilyen anyaggal párnázva, vagy belsőleg szerelve, vagy gumi- vagy műanyag szivacsból, bevonva is | |
9405 | Lámpa és világító-felszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze: | |
9405 10 | - Csillár és más mennyezeti vagy fali, elektromos világító-felszerelés, a közterület vagy a közlekedési útvonal világítására szolgáló kivételével: | |
- - Műanyagból | ||
9405 10 21 | - - - Izzólámpával működő | |
9405 10 28 | - - - Más: | |
ex 9405 10 28 | - - - - A polgári légi járműveken használt nem nemesfémből vagy műanyagból készülteket kivéve | |
9405 10 30 | - - Kerámiaanyagokból | |
9405 10 50 | - - Üvegből: | |
- - Más anyagból: | ||
9405 10 91 | - - - Izzólámpával működő | |
9405 10 98 | - - - Más: | |
ex 9405 10 98 | - - - - A polgári légi járműveken használt nem nemesfémből vagy műanyagból készülteket kivéve | |
9405 20 | - Elektromos asztali-, íróasztali-, éjjeliszekrény- vagy állólámpa | |
9405 30 00 | - Karácsonyfaégő-készlet | |
9405 40 | - Más elektromos lámpa és világító-felszerelés | |
9405 50 00 | - Nem elektromos lámpa és világító-felszerelés | |
9405 60 | - Megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók: | |
9405 60 20 | - - Műanyagból | |
ex 9405 60 20 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
9405 60 80 | - - Más anyagból: | |
ex 9405 60 80 | - - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve | |
- Alkatrész: | ||
9405 91 | - - Üvegből | |
9405 92 00 | - - Műanyagból: | |
ex 9405 92 00 | - - - Kivéve a 9405 10 vagy 9405 60 vámtartifaalszám alá tartozó, légi járműveken valóhasználatra szánt árucikkek nem nemesfém alkatrészeit | |
9405 99 00 | - - Más: | |
ex 9405 99 00 | - - - Kivéve a 9405 10 vagy 9405 60 vámtartifaalszám alá tartozó, légi járműveken valóhasználatra szánt árucikkek nem nemesfém alkatrészeit | |
9406 00 | Előregyártott épület | |
9503 00 | Triciklik, rollerek, pedálos autók és hasonló kerekes játékok; játék babakocsik; babák; más játékok; kicsinyített méretű („méretarányos”) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle összerakós fejtörő játék (puzzle): | |
9503 00 10 | - Triciklik, rollerek, pedálos autók és hasonló kerekes játékok; játék babakocsik | |
- Kizárólag embert ábrázoló játékbaba, és rész és tartozék: | ||
9503 00 21 | - - Babák | |
9503 00 29 | - - Rész és tartozék | |
9503 00 30 | - Villanyvonat, vágány jelzőlámpa és más tartozékai; csökkentett méretű („méretarányos”) összeszerelhető modell készletben, működő is | |
- Építőkészlet és építőjáték: | ||
9503 00 35 | - - Műanyagból | |
9503 00 39 | - - Más anyagból: | |
- Állat- vagy nem ember formájú játék: | ||
9503 00 41 | - - Kitömött | |
9503 00 49 | - - Más | |
9503 00 55 | - Játékhangszer és készülék | |
- Kirakós játék (puzzle): | ||
9503 00 61 | - - Fából | |
9503 00 69 | - - Más | |
9503 00 70 | - Más játék készletben | |
- Beépített motorral működő más játék és modell: | ||
9503 00 75 | - - Műanyagból | |
9503 00 79 | - - Más anyagból: | |
- Más: | ||
9503 00 81 | - - Játékfegyver | |
9503 00 85 | - - Öntött kicsinyített modell fémből | |
- - Más: | ||
9503 00 95 | - - - Műanyagból | |
9503 00 99 | - - - Más: | |
ex 9503 00 99 | - - - - - Más, gumi vagy textil anyag kivételével | |
9506 | Általános fizikai gyakorlatokhoz, tornához, atlétikához, más sporthoz (beleértve az asztaliteniszt is) vagy szabadtéri játékhoz való, ebben az árucsoportban másutt nem említett cikk és felszerelés; úszómedence és pancsolómedence: | |
- Vízisítalp, hullámlovas-, széllovas- és más vízisport-felszerelés: | ||
9506 21 00 | - - Széllovas | |
9506 29 00 | - - Más | |
- Golfütő és más golffelszerelés: | ||
9506 31 00 | - - Golfütő, komplett | |
9506 32 00 | - - Labda | |
9506 39 | - - Más | |
9506 40 | - Asztalitenisz-felszerelés | |
- Tenisz-, tollaslabda- vagy hasonló ütő, húrral ellátva is: | ||
9506 51 00 | - - Teniszütő, húrral ellátva is | |
9506 59 00 | - - Más | |
- Labda, a golflabda és az asztalitenisz-labda kivételével: | ||
9506 61 00 | - - Teniszlabda | |
9506 62 | - - Felfújható | |
9506 69 | - - Más | |
9506 70 | - Jégkorcsolya és görkorcsolya, beleértve a korcsolyával felszerelt cipőt is | |
- Más: | ||
9506 91 | - - Tornatermi, atlétikai, valamint általános fizikai gyakorlathoz használt felszerelés | |
9506 99 | - - Más | |
9507 | Horgászbot, halhorog és más horgászfelszerelés; merítőháló, lepkeháló és hasonló; csalimadár (a 9208 vagy a 9705 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló vadászati vagy lövészeti felszerelés: | |
9507 20 | - Halhorog, megerősítő zsineggel is | |
9602 00 00 | Megmunkált növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyag és ezekből készült áru; öntött vagy faragott tárgy viaszból, sztearinból, természetes mézgából vagy természetes gyantából vagy mintázó pasztából, és másutt nem említett formázott vagy faragott tárgy; nem kemény megmunkált zselatin (a 3503 vtsz. alá tartozó zselatin kivételével) és ebből készült áru: | |
ex 9602 00 00 | - Zselatinból gyógyszerészeti használatra készített bepárló csésze kivételével; a megmunkált növények és ásványi anyagok, és ezekből az anyagokból készített áruk kivételével | |
9603 | Seprű, kefe és ecset (gép, készülék- vagy járműalkatrészt képező kefe is), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprő motor nélkül, nyeles felmosó-, mosogatóruha és tollseprű, kefe, kefe, seprű vagy ecset előállításához előkészített csomó és nyaláb; szobafestő párna és henger; gumibetétes törlő (a gumihengeres kivételével): | |
- Fogkefe, borotvaecset, hajkefe, körömkefe, szemöldökkefe és más test- és szépségápolásra szolgáló kefe, valamint ilyen készülék részét képező kefe is: | ||
9603 29 | - - Más: | |
9603 29 30 | - - - Hajkefe | |
9603 40 | - Festék, falfesték, lakk vagy hasonló felvitelére szolgáló kefe és ecset (a 9603 30 alszám alá tartozó ecset kivételével), szobafestő párna és henger | |
9603 50 00 | - Gép, készülék vagy jármű alkatrészét képező más kefe | |
9607 | Villámzár (húzózár) és részei: | |
9607 20 | - Alkatrész | |
9609 | Ceruza (a 9608 vtsz. alá tartozó kivételével), rajzkréta, ceruzabél, pasztellkréta, rajzszén, író- vagy rajzkréta és szabókréta: | |
9609 10 | - Ceruza és rajzkréta merev hüvelybe ágyazott béllel: | |
9609 10 90 | - - Más | |
9611 00 00 | Kézi használatú kelet-, pecsételő- vagy számozóbélyegző és hasonló (beleértve a címkenyomtató vagy -domborító készüléket is); kézi működtetésű összetett fémbélyegző és ilyen összetett fémbélyegzőkből álló kézinyomda | |
9612 | Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomatkészítésre - átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem: | |
9612 10 | - Szalag | |
9618 00 00 | Szabó- és ruhakészítő próbababa, és más öltöztethető figura; automata és más mozgó figura kirakatkészítéshez | |
9701 | Festmény, rajz és pasztellkép, kizárólag kézi alkotás, a 4906 vtsz. alá tartozó ipari rajz és kézi festésű vagy kézi díszítésű kézműipari cikk kivételével; részekből összeállított kép (kollázs) és hasonló dekoratív tábla: | |
9706 00 00 | Száz évnél idősebb régiség |
(a 21. cikkben említettek szerint)
A vámtételek a következőképpen csökkennek:
a) e megállapodás hatálybalépésének napján a behozatali vám az alapvám 75%-ára csökken;
b) a megállapodás hatálybalépését követő első év január 1-jén a behozatali vám az alapvám 50%-ára csökken;
c) a megállapodás hatálybalépését követő második év január 1-jén a behozatali vám az alapvám 25%-ára csökken;
d) az e megállapodás hatálybalépését követő harmadik év január 1-jén megszűnnek a megmaradt behozatali vámok.
KN-kód | Árumegnevezés | |
2710 | Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze; olajhulladék; | |
- Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj (a nyers kivételével) és másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, az olajhulladék kivételével: | ||
2710 11 | - - Könnyűpárlatok és készítmények: | |
- - - Más célokra: | ||
- - - - Más: | ||
- - - - - Motorbenzin: | ||
- - - - - - Más benzin, amelynek ólomtartalma: | ||
- - - - - - - Legfeljebb 0,013 g/liter: | ||
2710 11 45 | - - - - - - - - Legalább 95, de kevesebb mint 98 oktánszámú (RON) | |
2710 11 49 | - - - - - - - - Legalább 98 oktánszámú (RON) | |
2710 19 | - - Más: | |
- - - Középpárlatok: | ||
- - - - Más célokra: | ||
- - - - - Kerozin: | ||
2710 19 21 | - - - - - - Üzemanyag-petróleum | |
2710 19 25 | - - - - - - Más | |
2710 19 29 | - - - - - Más: | |
ex 2710 19 29 | - - - - - - Alfa- vagy normál olefin (keverék) vagy normál paraffin (C10-C13) | |
- - - Nehézpárlatok: | ||
- - - - Gázolajok: | ||
- - - - - Más célokra: | ||
2710 19 41 | - - - - - - Legfeljebb 0,05 tömegszázalék kéntartalommal: | |
2710 19 45 | - - - - - - 0,05 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 0,2 tömegszázalék kéntartalommal | |
2710 19 49 | - - - - - - 0,2 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal | |
- - - - Fűtőolajok: | ||
- - - - - Más célokra: | ||
2710 19 61 | - - - - - - Legfeljebb 1 tömegszázalék kéntartalommal: | |
ex 2710 19 61 | - - - - - - - Extra könnyű és különleges könnyű | |
4003 00 00 | Regenerált gumi alapanyag formában, vagy lap, lemez vagy szalag alakban | |
4004 00 00 | Lágygumihulladék, -törmelék és -forgács, és az ezekből nyert por és granulátum | |
4008 | Lap, lemez, szalag, rúd és profil vulkanizált lágygumiból: | |
- Habgumiból: | ||
4008 11 00 | - Lap, lemez és szalag | |
4008 19 00 | - - Más | |
- Nem habgumiból: | ||
4008 21 | - - Lap, lemez és szalag | |
4008 29 00 | - - Más: | |
ex 4008 29 00 | - - - Méretre szabottól eltérő profilok, polgári repüléshez | |
4009 | Cső és tömlő vulkanizált lágygumiból, szerelvényekkel is (pl.: csőkapcsolóval, könyökdarabbal, karimával): | |
- Betét nélküli vagy más módon más anyaggal nem kombinálva: | ||
4009 11 00 | - - Szerelvény nélkül | |
4009 12 00 | - - Szerelvénnyel: | |
ex 4009 12 00 | - - - Polgári légijárművekben gázok és folyadékok továbbításától eltérő célokra | |
- Fémbetétes vagy más módon kizárólag fémmel kombinálva: | ||
4009 21 00 | - - Szerelvény nélkül | |
4009 22 00 | - - Szerelvénnyel: | |
ex 4009 22 00 | - - - Polgári légijárművekben gázok és folyadékok továbbításától eltérő célokra | |
- Textilbetétes vagy más módon kizárólag textilanyaggal kombinálva: | ||
4009 31 00 | - - Szerelvény nélkül | |
4009 32 00 | - - Szerelvénnyel: | |
ex 4009 32 00 | - - - Polgári légijárművekben gázok és folyadékok továbbításától eltérő célokra | |
- Más anyagú betéttel vagy más módon, más anyaggal kombinálva: | ||
4009 41 00 | - - Szerelvény nélkül | |
4009 42 00 | - - Szerelvénnyel: | |
ex 4009 42 00 | - - - Polgári légijárművekben gázok és folyadékok továbbításától eltérő célokra | |
4010 | Szállítószalag vagy meghajtó- vagy erőátviteli szíj vulkanizált gumiból | |
4011 | Új, gumi légabroncs: | |
4011 20 | - Autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz: | |
4011 20 10 | - - Legfeljebb 121 terhelési indexszel | |
4011 40 | - Motorkerékpárhoz | |
4011 50 00 | - Kerékpárhoz | |
- Más „halszálka”-mintás vagy hasonló felületű: | ||
4011 69 00 | - - Más | |
- Más: | ||
4011 93 00 | - - Építőipari vagy ipari rakodógépekhez, és járművekhez és gépekhez, és abroncsátmérője legfeljebb 61 cm | |
4011 99 00 | - - Más | |
4012 | Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag: | |
4012 90 | - Más | |
4013 | Belső tömlő gumiból: | |
4013 10 | - Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is), autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz: | |
4013 10 10 | - - Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is) | |
4013 10 90 | - - Autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz: | |
ex 4013 10 90 | - - - Kivéve 24 hüvelyket meghaladó billenőszerkezetes járműhöz | |
4013 20 00 | - Kerékpárhoz | |
4013 90 00 | - Más: | |
ex 4013 90 00 | - - Kivéve traktorhoz vagy légi járműhöz | |
4015 | Vulkanizált lágygumiból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra: | |
- Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű: | ||
4015 19 | - - Más | |
4015 90 00 | - Más | |
4016 | Más áru vulkanizált lágygumiból: | |
- Más: | ||
4016 91 00 | - - Padlóburkoló és szőnyeg | |
4016 93 00 | - - Tömítés, alátét és más hasonló áru: | |
ex 4016 93 00 | - - - A polgári légi járműveken technikai célra használtakat kivéve | |
4016 95 00 | - - Más felfújható áru | |
4017 00 | Keménygumi (pl. ebonit) minden formában, beleértve a hulladékot és törmeléket is; keménygumiból készült áruk: | |
4201 00 00 | Nyerges- és szíjgyártóáru (beleértve az istrángot, hámot, pórázt, térdvédőt, szájkosarat, nyeregtakarót, nyeregtáskát, kutyakabátot és hasonlót is) bármilyen anyagból, bármilyen állat számára | |
4202 | Bőrönd, koffer, piperedoboz, diplomatatáska, aktatáska, iskolatáska, szemüveg-, látcső-, fényképezőgéptok, hangszertáska, fegyvertok, pisztolytáska és hasonló tartó és tok; útitáska, hőszigetelt táska élelmiszerhez vagy italhoz, piperetáska, hátizsák, kézitáska, bevásárlótáska, levéltárca, pénztárca, térképtáska, cigarettatárca, dohányzacskó, szerszámtáska és -tok, sporttáska, palacktok, ékszertartó, púderdoboz, evőeszköztartó és hasonló tartó és tok természetes vagy mesterséges bőrből, műanyag lapokból, textilből, vulkánfíberből vagy papírkartonból, vagy teljesen vagy nagy részben ilyen anyagokkal vagy papírral beborítva is: | |
- Bőrönd, koffer, piperedoboz, diplomatatáska, aktatáska, iskolatáska és hasonlók: | ||
4202 11 | - - Természetes vagy mesterséges, vagy lakkbőr külső felülettel | |
4202 12 | - - Műanyag vagy textil külső felülettel | |
4202 19 | - - Más | |
- Kézitáska vállszíjjal is, beleértve a fogó nélkülit is: | ||
4202 21 00 | - - Természetes vagy mesterséges, vagy lakkbőr külső felülettel | |
4202 22 | - - Műanyag vagy textil külső felülettel | |
4202 29 00 | - - Más | |
- Zsebben vagy kézitáskában hordható cikkek: | ||
4202 31 00 | - - Természetes vagy mesterséges, vagy lakkbőr külső felülettel | |
4202 32 | - - Műanyag vagy textil külső felülettel: | |
4202 32 10 | - - - Műanyag külső felülettel | |
4202 39 00 | - - Más | |
- Más: | ||
4202 91 | - - Természetes vagy mesterséges, vagy lakkbőr külső felülettel | |
4202 92 | - - Műanyag vagy textil külső felülettel | |
4202 99 00 | - - Más | |
4205 00 | Más áru természetes vagy mesterséges bőrből: | |
4205 00 90 | - Más | |
4206 00 00 | Bélből (a selyemhernyóbél kivételével), aranyverőhártyából, hólyagból vagy ínből készült áruk: | |
ex 4206 00 00 | - Katgut kivételével | |
4302 | Cserzett vagy kikészített szőrme (beleértve a fejet, farkat, lábat és más részeket vagy vágott darabokat is), összeállítva is (más anyagok nélkül), a 4303 vtsz. alá tartozók kivételével | |
4303 | Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru: | |
4303 10 | - Ruházati cikk és tartozék | |
4304 00 00 | Műszőrme és ebből készült áru | |
4412 | Rétegelt lemez, furnérozott panel és hasonló réteges faáru | |
4413 00 00 | Tömörített fa tömb, lap, szalag vagy profil alakban | |
4414 00 | Festmény, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak fakerete | |
4418 | Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely: | |
4418 40 00 | - Zsaluzat betonszerkezeti munkához | |
4418 50 00 | - Zsindely | |
- Összeállított padlópanel: | ||
4418 71 00 | - - Mozaikpadlóhoz | |
4418 72 00 | - - Más, többrétegű | |
4418 79 00 | - - Más | |
4602 | Kosáráru, fonásáru és fonásanyagból közvetlenül kész alakban előállított más áru vagy a 4601 vtsz. alá tartozó anyagokból készült áru; szivacsból (luffaszivacs) készült áru: | |
- Növényi anyagból: | ||
4602 11 00 | - - Bambusznádból | |
4602 12 00 | - - Rotangnádból | |
4602 19 | - - Más | |
4802 | Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír és karton: | |
- Más papír és karton, amely nem vagy legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz: | ||
4802 54 00 | - - 40 g/m2-nél kisebb tömegű papír: | |
ex 4802 54 00 | - - - Karbon alappapír kivételével | |
4804 | Nem bevont nátronpapír és -karton tekercsben vagy ívben, a 4802 vagy 4803 vtsz. alá | |
tartozók kivételével: | ||
- Más nátronpapír és -karton legfeljebb 150 g/m2 tömegben: | ||
4804 31 | - - Fehérítetlen | |
- Más nátronpapír és -karton 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb tömegben: | ||
4804 41 | - - Fehérítetlen | |
4804 42 | - - Anyagában egyenletesen fehérítve, és több mint 95 tömegszázalékban kémiai eljárással nyert fa rostanyagot tartalmaz | |
4810 | Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú bármilyen méretben, ívben: | |
- Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, amely nem vagy legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai, vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz: | ||
4810 13 | - - Tekercsben | |
4810 14 | - - Ívekben, amelyek oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 435 mm, és a másik oldalon legfeljebb 297 mm | |
4810 19 | - - Más | |
- Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, amely 10 tömegszázaléknál több mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz: | ||
4810 22 | - - Kis négyzetmétertömegű bevont papír | |
4810 29 | - - Más: | |
4810 29 30 | - - - Tekercsben | |
4810 29 80 | - - - Más: | |
ex 4810 29 80 | - - - - Tej csomagolására használt papír és karton (tetra-pack és tetra-brik)csomagolóanyag kivételével | |
- Nátronpapír és -karton, az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra használt papír kivételével: | ||
4810 31 00 | - - Anyagában egyenletesen fehérített, és amely több mint 95 tömegszázalék kémiai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, és tömege legfeljebb 150 g/m2 | |
4810 32 | - - Anyagában egyenletesen fehérített, és amely több mint 95 tömegszázalék kémiai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, és tömege több mint 150 g/m2 | |
4814 | Tapéta és hasonló falborító; átlátszó ablakpapír: | |
4814 10 00 | -„Ingrain” papír | |
4814 90 | - Más: | |
4814 90 10 | - - Tapéta és hasonló falborító, amely erezett, domborított, külsőleg színezett, mintásan nyomott vagy más módon külsőleg díszített papír, áttetsző védő műanyaggal bevonva | |
4814 90 80 | - - Más: | |
ex 4814 90 80 | - - - Tapéta és olyan hasonló, papírból készült falborító kivételével, amelyet színoldalán párhuzamos fonásanyagcsíkokból összeállított vagy ilyen csíkokból szőtt anyag borít | |
4816 | Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is: | |
4816 90 00 | - Más | |
4817 | Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa: | |
4818 | Toalett- (WC-) és hasonló papír, háztartási vagy egészségügyi célra szolgáló cellulózvatta vagy cellulózszálból álló szövedék, legfeljebb 36 cm széles tekercsben vagy méretre vagy alakra vágva; zsebkendő, tisztítókendő, törlő, asztalterítő, szalvéta, csecsemőpelenka, tampon, lepedő és hasonló háztartási, egészségügyi vagy kórházi cikk, ruházati cikk és ruházati tartozék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből: | |
4818 10 | - Toalett- (WC-) papír | |
4818 20 | - Zsebkendő, tisztító- vagy arckendő és törlő | |
4818 30 00 | - Asztalterítő és szalvéta | |
4818 40 | - Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka, pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk | |
4818 50 00 | - Ruházati cikk és tartozék | |
4818 90 | - Más: | |
4818 90 10 | - - Sebészeti, orvosi vagy higiéniai célú termékek, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben | |
4819 | Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből; iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz és hasonló cikk papírból vagy kartonból irodai, üzleti vagy hasonló célra: | |
4820 | Regiszter, üzleti könyv, jegyzetfüzet (notesz), megrendelőkönyv, orvosi vénytömb, írótömb, előjegyzési jegyzettömb, napló és hasonló termék, iskolai füzet, írómappa, iratrendező (cserélhető lapokkal vagy más), dosszié, iratborító, sokszorosított üzleti űrlap, karbon betétlapos tömb és más irodaszer papírból vagy kartonból; album, minták vagy gyűjtemények számára és könyvborító papírból vagy kartonból: | |
4821 | Mindenféle címke papírból vagy kartonból, nyomtatott is | |
4823 | Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva; más termék papíripari rostanyagból, papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből: | |
- Tálcák, tálak, tányérok, csészék és hasonlók papírból vagy kartonból: | ||
4823 61 00 | - - Bambusznádból | |
4823 69 | - - Más | |
4823 70 | - Papíripari rostanyagból öntött vagy sajtolt áru | |
4901 | Nyomtatott könyv, brosúra, röpirat és hasonló nyomtatvány, egyes lapokban is: | |
4901 10 00 | - Egyes lapokban, hajtogatva is | |
- Más: | ||
4901 99 00 | - - Más | |
4907 00 | Forgalomban lévő vagy forgalomba bocsátásra szánt posta-, illeték- vagy hasonló postatiszta bélyeg abban az országban, ahol névértéke van vagy lesz; bélyegzőlenyomattal ellátott papír; bankjegy; csekk űrlap; részvény, értékpapír vagy kötvény és hasonló jogcímű okmányok: | |
4908 | Levonókép (levonómatrica): | |
4908 10 00 | - Üvegesíthető levonókép (levonómatrica) | |
4909 00 | Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is | |
4910 00 00 | Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is | |
4911 | Más nyomtatvány, beleértve a nyomtatott képet és fényképet is: | |
4911 10 | - Kereskedelmi reklámanyag, katalógus és hasonló | |
- Más: | ||
4911 91 00 | - - Kép, minta és fénykép: | |
ex 4911 91 00 | - - - Kivéve nem összehajtott nyomtatott lapok (nem reklámanyag), csak illusztrációkkal vagy képekkel, szöveg vagy felirat nélkül, több országban egy vagy több nyelven kiadott könyvekhez vagy folyóiratokhoz | |
4911 99 00 | - - Más | |
5007 | Szövet selyemből vagy selyemhulladékból: | |
5007 20 | - Más szövet legalább 85 tömegszázalék selyem- vagy selyemhulladék- (a burettselyem kivételével) tartalommal: | |
5007 90 | - Más szövet | |
5106 | Kártolt gyapjú fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelt fonal kivételével: | |
5106 20 | - 85 tömegszázaléknál kevesebb gyapjútartalommal: | |
- - Más: | ||
5106 20 91 | - - - Fehérítetlen | |
5106 20 99 | - - - Más | |
5107 | Fésült gyapjú fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelt fonal kivételével | |
5111 | Szövet kártolt gyapjúból vagy kártolt finom állati szőrből: | |
5111 30 | - Elsősorban vagy kizárólag vágott műszállal kevert más szövet | |
5111 90 | - Más | |
5112 | Szövet fésűsgyapjúból vagy fésűs finom állati szőrből: | |
- Legalább 85 tömegszázalék gyapjú- vagy finom állati szőr-tartalommal: | ||
5112 11 00 | - - Legfeljebb 200 g/m2 tömegű | |
5112 19 | - - Más | |
5112 20 00 | - Elsősorban vagy kizárólag végtelen műszállal kevert más szövet | |
5112 30 | - Elsősorban vagy kizárólag vágott műszállal kevert más szövet: | |
5112 30 30 | - - 200 g/m2-t meghaladó, de legfeljebb 375 g/m2 tömegű | |
5112 30 90 | - - 375 g/m2-t meghaladó tömegű | |
5112 90 | - Más: | |
- - Más: | ||
5112 90 93 | - - - 200 g/m2-t meghaladó, de legfeljebb 375 g/m2 tömegű | |
5112 90 99 | - - - 375 g/m2-t meghaladó tömegű | |
5113 00 00 | Szövet durva állati szőrből vagy lószőrből | |
5212 | Más pamutszövet: | |
- Legfeljebb 200 g/m2 tömegű: | ||
5212 13 | - - Festett | |
5212 14 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5212 15 | - - Nyomtatott | |
- 200 g/m2-t meghaladó tömegű: | ||
5212 21 | - - Fehérítetlen | |
5212 22 | - - Fehérített | |
5212 23 | - - Festett | |
5212 24 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5212 25 | - - Nyomtatott | |
5401 | Végtelen műszálból készült varrócérna, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben is: | |
5401 20 | - Mesterséges szálból | |
5402 | Szintetikus végtelen szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomsági számú monofileket is | |
5403 | Mesterséges végtelen szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), beleértve a 67 decitexnél kisebb finomsági számú mesterséges monofileket is, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben | |
5406 00 00 | Végtelen műszálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben | |
5407 | Szintetikus végtelen szálú fonalból készült szövet, beleértve az 5404 vtsz. alá tartozó anyagból készült szövetet is: | |
5407 10 00 | - Nagy szakítószilárdságú nejlon-, vagy más poliamid vagy poliészter fonalból készült szövet | |
5407 20 | - Szalagból vagy hasonló termékből készült szövet | |
5407 30 00 | - A XI. áruosztályhoz tartozó Megjegyzések 9. pontjában meghatározott szövet | |
- Legalább 85 tömegszázalék végtelen szálú nejlont vagy más poliamidot tartalmazó más szövet: | ||
5407 41 00 | - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5407 42 00 | - - Festett | |
5407 43 00 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5407 44 00 | - - Nyomtatott | |
- Legalább 85 tömegszázalék végtelen, terjedelmesített poliészter szálat tartalmazó más szövet: | ||
5407 51 00 | - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5407 52 00 | - - Festett | |
5407 53 00 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5407 54 00 | - - Nyomtatott | |
- Legalább 85 tömegszázalék végtelen poliészter szálat tartalmazó más szövet: | ||
5407 61 | - - Legalább 85 tömegszázalék végtelen, nemterjedelmesített poliészterszáltartalommal | |
5407 69 | - - Más | |
- Legalább 85 tömegszázalék szintetikus végtelen szálat tartalmazó más szövet: | ||
5407 71 00 | - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5407 72 00 | - - Festett | |
5407 73 00 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5407 74 00 | - - Nyomtatott | |
-85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikus végtelen szálat tartalmazó, elsősorban vagy kizárólag pamuttal kevert más szövet: | ||
5407 81 00 | - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5407 82 00 | - - Festett | |
5407 83 00 | - - Különböző színű fonalakból szőtt: | |
5407 84 00 | - - Nyomtatott | |
- Más szövet: | ||
5407 91 00 | - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5407 92 00 | - - Festett | |
5407 94 00 | - - Nyomtatott | |
5501 | Szintetikus végtelen szálból készült fonókábel: | |
5501 10 00 | - Nejlonból vagy más poliamidból | |
5501 20 00 | - Poliészterből | |
5501 40 00 | - Polipropilénből | |
5501 90 00 | - Más | |
5515 | Más szövet szintetikus vágott szálból: | |
- Vágott akril- vagy modakrilszálból: | ||
5515 21 | - - Elsősorban vagy kizárólag szintetikus vagy mesterséges szállal keverve: | |
5515 21 10 | - - - Fehérítetlen vagy fehérített | |
5515 21 30 | - - - Nyomtatott | |
5515 22 | - - Elsősorban vagy kizárólag gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve | |
5515 29 00 | - - Más | |
- Más szövet: | ||
5515 91 | - - Elsősorban vagy kizárólag szintetikus vagy mesterséges szállal keverve | |
5515 99 | - - Más | |
5516 | Szövet mesterséges vágott szálból | |
5604 | Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva: | |
5604 10 00 | - Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva | |
5607 | Zsineg, kötél és hajókötél és kábel fonva vagy sodorva, és gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva is: | |
- Szizálból vagy az Agave nemhez tartozó más növények rostjaiból: | ||
5607 29 | - - Más | |
- Polietilénből vagy polipropilénből: | ||
5607 41 00 | - - Kötöző- vagy bálázózsineg | |
5607 49 | - - Más | |
5607 50 | - Más szintetikus szálból | |
5607 90 | - Más | |
5702 | Szőtt szőnyeg és más textil padlóborító, nem tűzve vagy nem pelyhesítve, konfekcionálva is, beleértve a „Kelim”, „Schumack”, „Karamanie” és hasonló kézi szövésű szőnyeget is | |
5703 | Tűzött szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is | |
5704 | Szőnyeg és más textil padlóborító nemezből, nem tűzve vagy nem pelyhesítve, konfekcionálva is | |
5705 00 | Más szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is: | |
5705 00 10 | - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
5705 00 90 | - Más textilanyagból | |
5801 | Bolyhos szövet és zseníliaszövet, az 5802 vagy 5806 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével | |
5802 | Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, az 5806 vtsz. alá tartozó keskenyáru kivételével; tűzött textilszövet, az 5703 vtsz. alá tartozók kivételével | |
5803 00 | Gézszövet, az 5806 vtsz. alá tartozó keskenyáru kivételével | |
5804 | Tüll és más hálószövet, a szövött, a kötött vagy hurkolt kelmék kivételével; csipke végben, szalagban vagy mintázott darabokban, a 6002-6006 vtsz. alá tartozók kivételével: | |
5805 00 00 | Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl.: Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel, keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is | |
5806 | Szövött keskenyáru, az 5807 vtsz. alá tartozó áruk kivételével; vetülékszál nélkül, láncfonalakból ragasztással összeállított keskenyáru (szalagutánzat) | |
5807 | Címke, jelvény és hasonló cikk textilanyagból, végben, szalagban, alakra vagy méretre vágva, de nem hímezve | |
5808 | Zsinór méteráruban; díszítőpaszomány méteráruban, nem hímezve, a kötött vagy a hurkolt kivételével; bojt, rojt, pompon és hasonló cikkek | |
5810 | Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban | |
5811 00 00 | Réteges termék méteráruban, amelyet bélelőanyaggal, egy vagy több szövetrétegből, steppeléssel vagy más módon állítanak össze, az 5810 vtsz. alá tartozó hímzés kivételével | |
5901 | Mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevont szövetek, amelyeket külső könyvborítóként vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez: | |
5901 90 00 | - Más | |
5902 | Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon- vagy más poliamid, poliészter vagy viszkóz műselyem fonalból | |
5903 | Textilszövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy laminálva, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével: | |
5903 10 | - Poli(vinil-klorid)- dal | |
5903 20 | - Poliuretánnal | |
5903 90 | - Más: | |
5903 90 10 | - - Impregnálva | |
- - Bevonva, beborítva vagy rétegelve: | ||
5903 90 91 | - - - Cellulózszármazékkal vagy más műanyaggal, színoldalán szövette | |
5904 | Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra felvitt bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is | |
5906 | Gumizott textilszövet, az 5902 vtsz. alá tartozó kivételével | |
5907 00 | Más módon impregnált, bevont vagy beborított textilszövet; festett kanavász színházi stúdió- (műtermi) díszletek, vagy hasonlók számára | |
5908 00 00 | Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához vagy hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is | |
6001 | Kötött vagy hurkolt bolyhos kelme, beleértve a „hosszú bolyhos” kelmét és a frottírkelmét is: | |
6002 | Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t nem meghaladó szélességű, legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat vagy gumiszálat tartalmazó, a 6001 vtsz. alá tartozó kivételével | |
6003 | Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t nem meghaladó szélességű, a 6001 és a 6002 vtsz. alá tartozó kivételével | |
6004 | Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t meghaladó szélességű, legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat vagy gumiszálat tartalmazó, a 6001 vtsz. alá tartozó kivételével: | |
6005 | Lánchurkolt kelme (beleértve a paszományozógéppel készültet is), a 6001-6004 vtsz. alá tartozó kivételével: | |
6006 | Más kötött vagy hurkolt kelme | |
6101 | Férfi- vagy fiúfelsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -szélkabát és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6103 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével: | |
6101 20 | - Pamutból: | |
6101 20 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6101 30 | - Szintetikus vagy mesterséges szálból: | |
6101 30 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6101 90 | - Más textilanyagból: | |
6101 90 80 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6102 | Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6104 vtsz. alá tartozó áruk kivételével: | |
6102 10 | - Gyapjúból vagy finom állati szőrből: | |
6102 10 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6102 20 | - Pamutból: | |
6102 20 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6102 30 | - Szintetikus vagy mesterséges szálból: | |
6102 30 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6102 90 | - Más textilanyagból: | |
6102 90 90 | - - Anorák (beleértve a sízubbonyt is), viharkabát, szélkabát és hasonló áruk | |
6108 | Női vagy leánykakombiné, -alsószoknya, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból: | |
- Hálóing és pizsama: | ||
6108 31 00 | - - Pamutból | |
6108 32 00 | - - Szintetikus vagy mesterséges szálból | |
6108 39 00 | - - Más textilanyagból | |
- Más: | ||
6108 91 00 | - - Pamutból | |
6108 92 00 | - - Szintetikus vagy mesterséges szálból | |
6108 99 00 | - - Más textilanyagból | |
6109 | T-ing, atléta és más alsó trikóing kötött vagy hurkolt anyagból | |
6110 | Ujjas mellény, pulóver, kardigán, mellény és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból | |
6111 | Csecsemőruha és tartozékai kötött vagy hurkolt anyagból | |
6112 | Tréningruha, síöltöny és fürdőruha kötött vagy hurkolt anyagból | |
6113 00 | Az 5903, 5906 vagy az 5907 vtsz. alá tartozó kötött vagy hurkolt anyagból készült ruha | |
6114 | Más ruha kötött vagy hurkolt anyagból | |
6115 | Harisnyanadrág, harisnya, zokni és más harisnyaáru, beleértve a kalibrált kompressziós harisnyaáru (pl. a visszeres lábra való harisnyát) és a talp nélküli harisnya, kötött vagy hurkolt anyagból: | |
6115 10 | - Kalibrált kompressziós harisnyaáru (például a visszeres lábra való harisnya): | |
6115 10 90 | - - Más: | |
ex 6115 10 90 | - - - Térdzokni (a visszeres lábra való harisnyát kivéve) vagy női zokni kivételével | |
- Más harisnyanadrág és harisnyák: | ||
6115 21 00 | - - Szintetikus szálakból, amelyben az egyágú fonal finomsága kevesebb mint 67 decitex | |
6115 22 00 | - - Szintetikus szálakból, amelyben az egyágú fonal finomsága legalább 67 decitex | |
6115 29 00 | - - Más textilanyagból | |
6115 30 | - Más női hosszú- vagy térdharisnya, amelyben az egyágú fonal finomsága kevesebb mint 67 decitex | |
- Más: | ||
6115 94 00 | - - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
6115 95 00 | - - Pamutból | |
6203 | Férfi- vagy fiúöltöny, -ruhaegyüttes, -zakó, -blézer, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével): | |
- Hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), bricsesznadrág és sortnadrág: | ||
6203 41 | - - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
6203 42 | - - Pamutból | |
6203 43 | - - Szintetikus szálból | |
6203 49 | - - Más textilanyagból | |
6204 | Női vagy leánykakosztüm, -ruhaegyüttes, -ujjas, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével): | |
- Ruhaegyüttes: | ||
6204 21 00 | - - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
6204 22 | - - Pamutból | |
6204 23 | - - Szintetikus szálból | |
6204 29 | - - Más textilanyagból | |
- Ujjas és blézer: | ||
6204 31 00 | - - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
6204 32 | - - Pamutból | |
6204 33 | - - Szintetikus szálból | |
6204 39 | - - Más textilanyagból | |
- Ruha: | ||
6204 41 00 | - - Gyapjúból vagy finom állati szőrből | |
6204 42 00 | - - Pamutból | |
6204 43 00 | - - Szintetikus szálból | |
6204 44 00 | - - Mesterséges szálból | |
6204 49 00 | - - Más textilanyagból | |
- Szoknya és nadrágszoknya: | ||
6204 59 | - - Más textilanyagból: | |
6204 59 10 | - - - Mesterséges szálból | |
- Hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), bricsesznadrág és sortnadrág: | ||
6204 62 | - - Pamutból: | |
- - - Hosszúnadrág és bricsesznadrág: | ||
6204 62 11 | - - - - Ipari és munkaruha | |
- - - - Más: | ||
6204 62 31 | - - - - - Denimből | |
6204 62 33 | - - - - - Kordbársonyból | |
- - - Vállpántos és melles munkanadrág (overall): | ||
6204 62 51 | - - - - Ipari és munkaruha | |
6204 62 59 | - - - - Más | |
6204 62 90 | - - - Más | |
6204 63 | - - Szintetikus szálból: |