A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

160/2008. (XII. 18.) FVM rendelet

a kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) *  mezőgazdasági termelő: a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikk a) pontja szerinti termelő;

b) *  kiegészítő történelmi bázis jogosultság: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Eljárási tv.) 9. § (1) bekezdés 31. pontja szerinti mezőgazdasági vagyoni értékű jog;

c) új belépő a területalapú támogatások vonatkozásában: az a mezőgazdasági termelő, aki (amely) 2004-2006 között nem nyújtott be egységes terület alapú támogatási kérelmet;

d) új belépő a hízottbika-tartás támogatása vonatkozásában: az a mezőgazdasági termelő, aki (amely) 2004-2006 között nem nyújtott be hízottbika-tartás támogatására vonatkozó kérelmet, vagy rendelkezett elfogadott támogatási kérelemmel, de 2007-ben hízottbika-tartás támogatás történelmi bázis nem került a részére megállapításra és 2006. december 31-én nem rendelkezett korrekció megállapítására jogosult állománnyal;

e) eredeti jogosult: az a mezőgazdasági termelő, akinek (amelynek) részére a kiegészítő történelmi bázis jogosultság első alkalommal megállapításra kerül;

f) ENAR nyilvántartás: a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendeletben szereplő nyilvántartás;

g) hímivarú szarvasmarha: ivartalanított vagy nem ivartalanított hímivarú, háziasított szarvasmarhaféle;

h) anyajuh: az 1782/2003/EK tanácsi rendelet 112. cikk a) pontjában meghatározott nőivarú juh;

i) új belépő az anyajuh-tartás támogatása vonatkozásában: az a mezőgazdasági termelő, aki (amely) a 2008. évi támogatási határozatában meghatározott állattal rendelkezik és 2006-ban nem nyújtott be anyajuhtartás támogatására vonatkozó kérelmet.

(2) Mezőgazdasági termelő jogutódja nem tekinthető az (1) bekezdés c), d) és i) pontjaiban meghatározott új belépőnek.

2. § (1) A rendeletben foglaltak alapján kiegészítő történelmi bázis jogosultságra jogosult az a mezőgazdasági termelő, aki/amely az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) 2008. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 39/2008. (III. 29.) FVM rendeletben foglaltak szerint megállapított támogatható területtel rendelkezik, és

a) 2006-ban egységes területalapú támogatásban részesült az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatás 2006. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 24/2006. (III. 31.) FVM rendelet alapján, azonban a támogatott területek után az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz kapcsolódó 2006. évi kiegészítő nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 25/2006. (III. 31.) FVM rendelet mellékletében meghatározott, egyes szántóföldi növények termesztéséhez nyújtott kiegészítő nemzeti támogatást kérelmezte, de azt nem tudta igénybe venni;

b) 2007-ben, mint az 1. § c) pontja szerinti új belépő első alkalommal részesült az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) 2007. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 28/2007. (IV. 20.) FVM rendelet alapján járó támogatásból, és jelentette be szántóföldi növények termesztését ugyanezen rendelet 1. § a) pontja szerinti támogatási kérelmen az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó 2007. évi kiegészítő nemzeti támogatások (top up) igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 29/2007. (IV. 20.) FVM rendelet mellékletében meghatározottak alapján;

c) 2008-ban, mint az 1. § c) pontja szerinti új belépő első alkalommal részesült az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) 2008. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 39/2008. (III. 29.) FVM rendelet alapján járó támogatásból, és jelentette be szántóföldi növények termesztését ugyanezen rendelet 1. § a) pontja szerinti támogatási kérelmen az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó 2007. évi kiegészítő nemzeti támogatások (top up) igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 29/2007. (IV. 20.) FVM rendelet mellékletében meghatározottak alapján.

(2) A rendeletben foglaltak alapján kiegészítő történelmi bázis jogosultságra jogosult az a mezőgazdasági termelő, aki (amely) a 2007/2008-as tejkvóta évben a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 69/2004. (IV. 29.) FVM rendelet 10. § (4) és (5) bekezdése alapján az országos kvótatartalékból ellentételezés nélkül jutott tejkvótához.

(3) A rendeletben foglaltak alapján kiegészítő történelmi bázis jogosultságra jogosult az az 1. § (1) bekezdés d) pontja szerinti mezőgazdasági termelő, aki (amely) az adott állatok tenyészetének állattartójaként az Eljárási tv. szerinti regisztrációs számának feltüntetésével szerepel a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti nyilvántartásban, továbbá rendelkezett 2007. január 1. és 2008. szeptember 30. között vágóhídon levágott, vagy élő állatként Európai Unión kívüli harmadik országba exportált vagy másik európai uniós tagállamba szállított 9 hónapos vagy annál idősebb hímivarú szarvasmarhával.

(4) A rendeletben foglaltak alapján kiegészítő történelmi bázis jogosultságra jogosult az a mezőgazdasági termelő, aki (amely)

a) az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz kapcsolódó 2006. évi kiegészítő nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 25/2006. (III. 31.) FVM rendelet alapján anyajuh után támogatásban részesült;

b) az 1. § (1) bekezdés i) pontja szerinti mezőgazdasági termelő.

3. § *  (1) A kiegészítő történelmi bázis jogosultság mennyisége az alapjául szolgáló

a) két tizedesjegy pontossággal hektárban kifejezett mezőgazdaságilag művelt terület,

b) egész számra kerekített kilogrammban kifejezett tejkvóta, vagy

c) darabszámban kifejezett állat egyedszám

alapján kerül megállapításra.

(2) *  A 2. § (3) bekezdése szerinti esetben a kiegészítő történelmi bázis jogosultság mennyiségét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a mezőgazdasági termelő kérelmére állapítja meg határozatban. A kiegészítő történelmi bázis jogosultság alapján az a mezőgazdasági termelő jogosult támogatásra, aki eleget tesz a tárgyévi SAPS és top up támogatások igénybevételét szabályozó miniszteri rendeletben foglalt feltételeknek.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti kérelmet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által erre rendszeresített és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv honlapján közzétett nyomtatványon kell benyújtani legkésőbb 2010. november 30-áig a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervhez. A nyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges adatokat és az állatlétszámra vonatkozó adatokat tartalmazza.

4. § (1) *  A kiegészítő történelmi bázis jogosultság olyan - öröklés, átalakulás, egyesülés (beolvadás, összeolvadás), szétválás (kiválás, különválás) miatt bekövetkezett jogutódlás, valamint gazdaságátadási intézkedésben való részvétel esetében a gazdaságot átvevő személy részére történő átruházás kivételével - önállóan nem forgalomképes mezőgazdasági vagyoni értékű jog, amely kizárólag annál a mezőgazdasági termelőnél vehető figyelembe

a) akinek, vagy amelynek részére azt megállapították, és

b) 2009-ben egységes támogatási kérelmet nyújt be.

(2) A kiegészítő történelmi bázis jogosultság a megállapításáról rendelkező határozat jogerőre emelkedésének napján kerül a jogosult tulajdonába.

(3) A kiegészítő történelmi bázis jogosultság vonatkozásában bekövetkezett öröklés, jogutódlás és lemondás esetén a történelmi bázis jogosultságról szóló 106/2007. (IX. 24.) FVM rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

5. § (1) A 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a mezőgazdasági termelő részére azon mezőgazdasági terület után kerül megállapításra kiegészítő történelmi bázis jogosultság, amely terület hasznosítását 2006-ban benyújtott támogatási kérelmében eredetileg az egyes szántóföldi növények termesztéséhez kötött kiegészítő nemzeti támogatás igénybevételi feltételeként megjelölt termény termelésére szolgáló területként jelölt meg, de utóbb e terület hasznosítási módját terület pihentetés alá eső területre módosította, és így e terület után csak egységes területalapú támogatást vett igénybe.

(2) A kiegészítő történelmi bázisjogosultság mennyiségének megállapítása során figyelembe kell venni a kedvezményezett pihentetett területei arányának 2005-ről 2006-ra történő változását, a kedvezményezett összes szántóföldi növények termesztéséhez kötött nemzeti kiegészítő támogatásban részesülő területeihez képest. Kiegészítő történelmi bázisjogosultság legfeljebb a pihentetett terület arányának 2005-ről 2006-ra történt növekedésének erejéig állapítható meg.

6. § (1) *  A 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a mezőgazdasági termelő részére a 2. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti bejelentett területe vonatkozásában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által megállapított mezőgazdasági területek után határozható meg kiegészítő történelmi bázis jogosultság. A kiegészítő történelmi bázis jogosultság mennyiségének megállapítása során ezen jogosult területek 2007-2008. évi átlagát kell figyelembe venni. A fenti jogosult területek megállapításakor a 2008. évi egységes területalapú kérelem hasznosításra vonatkozó adatainak 2008. szeptember 30. után jelzett pontosításai nem vehetők figyelembe.

(2) A kiegészítő történelmi bázis jogosultságok mennyiségének megállapításakor a 2008. támogatási évre rendelkezésre álló, jogutódlással vagy örökléssel szerzett történelmi bázis jogosultságok mennyiségét ki kell vonni az (1) bekezdés szerint megállapított átlagértékből.

7. § (1) *  A 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bejelentett területek vonatkozásában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által megállapított mezőgazdasági területek után a terület nagyságának megfelelő mértékű kiegészítő történelmi bázis jogosultság állapítható meg a mezőgazdasági termelő részére. A fenti jogosult terület megállapításakor a 2008. évi egységes területalapú kérelem hasznosításra vonatkozó adatainak 2008. szeptember 30. után jelzett pontosításai nem vehetők figyelembe.

(2) A kiegészítő történelmi bázis jogosultságok megállapításakor a 2008. támogatási évre megállapított, jogutódlással vagy örökléssel szerzett történelmi bázis jogosultságok mennyiségét ki kell vonni az (1) bekezdésben megállapított értékből.

8. § A 2. § (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kiegészítő történelmi bázis jogosultság mértékét a 2007/2008-as kvótaévben a termelő számára a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 69/2004. (IV. 29.) FVM rendelet 10. § (4) és (5) bekezdése alapján az országos kvótatartalékból ellentételezés nélkül juttatott és a 2007/2008-as kvótaév zárását követően meg nem vont tejkvóta mennyisége alapján kell megállapítani.

9. § (1) A 2. § (3) bekezdése szerinti esetben a kiegészítő történelmi bázis jogosultság mértékének alapjául szolgáló hízott bika egyedszám a 2007. január 1. és 2008. szeptember 30. között vágóhídon levágott, vagy élő állatként Európai Unión kívüli harmadik országba exportált vagy másik európai uniós tagállamba szállított, 9 hónapos vagy annál idősebb, az ENAR nyilvántartás alapján visszaigazolt hímivarú szarvasmarhalétszám alapján kerül megállapításra.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításának feltétele, hogy

a) a mezőgazdasági termelő az ENAR nyilvántartás alapján a hímivarú szarvasmarhát a tenyészetéből a 9. § (1) bekezdés szerinti módon, az ENAR nyilvántartás szerinti kikerülése előtt legalább 2 hónapig tartotta, és

b) a hímivarú szarvasmarhának a tenyészetből történő kikerülése és az (1) bekezdés szerinti feltételek teljesülése között legfeljebb 30 nap telt el.

(3) A kiegészítő történelmi bázis jogosultság kizárólag azon mezőgazdasági termelő részére kerül megállapításra, aki/amely a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelentési kötelezettségnek megfelelően az állat tenyészetből történő kikerülésének, valamint vágásának, illetve exportjának bejelentését a szarvasmarha ENAR rendeletben foglaltak szerinti határidőig megtette.

10. § (1) A 2. § (4) bekezdése szerinti esetben az anyajuh után járó kiegészítő történelmi bázis jogosultságot az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz kapcsolódó 2006. évi kiegészítő nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 25/2006. (III. 31.) FVM rendelet alapján igénybe vett anyajuhtartás támogatás keretében meghatározott állatlétszám alapján kell megállapítani.

(2) Az anyajuh után járó kiegészítő történelmi bázisjogosultságok mértéke a 2008. év végéig a meghatározott állatlétszámban bekövetkezett változásokkal kiigazításra kerül.

11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) * 

12. § * 

13. § *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az agrárkár-enyhítési eljárási rendelet módosításáról szóló 97/2013. (X. 22.) VM rendelettel [a továbbiakban: módosító rendelet] megállapított 4. § (1) bekezdését a módosító rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.