A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet

a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről

A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  A fogyasztóvédelmi hatóság hivatalból indított eljárása során felmerülő mintavételi költség, továbbá laboratóriumi és egyéb vizsgálati költség (a továbbiakban együtt: eljárási költség) mértékét e rendelet melléklete határozza meg.

2. § *  Az eljárási költséget a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium Magyar Államkincstárnál - az 10032000-01397136-00000000 számlaszámon - vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára készpénzátutalási megbízáson vagy átutalással kell befizetni.

3. § (1) *  Az eljárási költséget az eljárási költség ügyfél általi viseléséről szóló döntés véglegessé válásától számított harminc napon belül kell megfizetni.

(2) *  A fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium a befizetett eljárási költségről számviteli bizonylatot állít ki, és azt a befizetést követő tizenöt napon belül megküldi az ügyfélnek.

(3) *  A befolyt eljárási költségek közül a laboratóriumi és egyéb vizsgálati költség a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium, a minta költségeit is tartalmazó mintavételi eljárási költség pedig azon fővárosi és vármegyei kormányhivatal bevételét képezi, amelyik a mintát vette.

(4) *  Az eljárási költség befizetését követő harminc napon belül a befolyt eljárási költség fővárosi és vármegyei kormányhivatalt megillető részét a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium átutalja azon fővárosi és vármegyei kormányhivatal számlájára, amelyik a mintát vette.

4. § * 

5. § E rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

6. § *  E rendeletnek a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről szóló 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 168/2023. (V. 11.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) módosított 3. § (2) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Melléklet a 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelethez * 

Tevékenység Eljárási költség mértéke
(forint)
1. Mintavételi eljárás 4 000+a minta ára
2. Minta-előkészítés
2.1. Minta-előkészítés meleg szerves oldószeres extrakcióval 14 130
2.2. Minta-előkészítés égetéssel 7 000
2.3. Minta-előkészítés fizikai vizsgálathoz 4 380
2.4. Minta-előkészítés hideg extrakcióval 7 000
2.5. Minta-előkészítés hideg szerves oldószeres extrakcióval 14 130
2.6. Minta-előkészítés migrált elemtartalomhoz játékokból 4 590
2.7. Minta-előkészítés - roncsolás mikrohullámmal 3 940
2.8. Minta-előkészítés kioldható elemtartalomhoz textilből 6 540
3. Radiológia vizsgálatok
3.1. Gamma-dózis teljesítménymérés/5 minta 3 160
3.2. Nuklidazonosítás (nuklidonként) 17 100
3.3. Radioaktív szennyezettség (felületenként/sugárzási típusonként) 8 350
3.4. Radioaktív szennyezettség (gamma-spektroszkópia) 28 480
3.5. Radon mérése (zárt terek) naponként 12 230
4. Kozmetikai, háztartás-vegyipari, festékipari, textilipari termékek, gyermekjátékok, gyermekápolási cikkek és műanyag termékek, háztartási eszközök, bőrrel érintkező anyagok, testékszerek és napszemüvegek vizsgálata
4.1. Alkáli-szulfid tartalom 15 680
4.2. Aktívklór-tartalom 7 320
4.3. Aktívoxigén-tartalom (például borátok) 9 920
4.4. Alkoholtartalom meghatározása (DMA-val) 12 230
4.5. Ammónia-meghatározás (Titr.) 10 120
4.6. Anionaktív-anyag tartalom (Titr.) 12 250
4.7. Antimikrobás hatás - baktericid hatás vizsgálata kozmetikai termékeknél 11 730
4.8. Antimikrobás hatás - fungicid hatás vizsgálata kozmetikai termékeknél 10 420
4.9. Antimikrobás hatás - baktericid hatás vizsgálata háztartás-vegyipari termékeknél 12 860
4.10. Antimikrobás hatás - fungicid hatás vizsgálata háztartás-vegyipari termékeknél 13 040
4.11. Antioxidánsok (BHA, BHT) meghatározása (GC-vel) 26 810
4.12. Átvonhatóság 8 550
4.13. Azoszínezékekből származó aromás aminok (HPLC-vel) 29 530
4.14. Azoszínezékekből származó aromás aminok megerősítő vizsgálata (GC-MSD-vel) 11 010
4.15. Bakt. egyéb mikroorganizmusok izolálása és azonosítása 14 850
4.16. Bakt. Enterobacteriaceae kimutatása 6 400
4.17. Bakt. mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák számának meghatározása 6 080
4.18. Bakt. penész- és élesztőgombák számának meghatározása 6 090
4.19. Bakt. Pseudomonas aeruginosa kimutatása 6 170
4.20. Bakt. Staphylococcus aureus kimutatása 6 490
4.21. Bakt. Szulfitredukáló Clostridium kimutatása 6 800
4.22. Bakt. Salmonella kimutatása (hagyományos módszerrel) 13 300
4.23. Bakt. Salmonella kimutatása (miniVIDAS-sal) 14 790
4.24. Bedörzsölési finomság (grindométerrel) 7 350
4.25. Bevonatok ellenálló képességének vizsgálata szerves vegyi anyagokkal szemben 12 020
4.26. Bevonatok ellenálló képességének vizsgálata vizes mosószerekkel szemben 11 210
4.27. Bevonatok vízállósága 10 950
4.28. Bőrösödés 8 410
4.29. Cement vízoldható Cr (VI) tartalmának meghatározása 13 760
4.30. Cumik, cuclik illóanyag-tartalmának meghatározása 4 870
4.31. Cumik, cuclik kioldódó anyag-tartalmának, peroxidjának meghatározása 8 830
4.32. Cumik, cuclik aromás amin-tartalmának kimutatása 7 350
4.33. Dermedéspont meghatározása 13 730
4.34. Elemtartalom meghatározása grafitkemencés AAS-sel/fémenként 11 430
4.35. Elemtartalom meghatározása THG-AAS-sel/fémenként 11 700
4.36. Elemtartalom meghatározása ICP-MS-sel/6 elemre, 20 mintára (szűrő módszer) 217 810
4.37. Elemtartalom meghatározása lángatomizációs AAS-sel/fémenként 10 690
4.38. Érzékszervi vizsgálatok 7 550
4.39. Érzékszervi vizsgálatok (részleges) 4 850
4.40. Etilalkoholban oldható és oldhatatlan rész meghatározása 11 100
4.41. Fedőképesség vizsgálata 12 880
4.42. Festékanyagok homogenitásának meghatározása (szemrevételezéssel) 7 030
4.43. Fényállóság, színállóság mesterséges fénnyel szemben 18 830
4.44. Fényállóság, színállóság mesterséges fénnyel, időjárással szemben 18 830
4.45. Fényelnyelés (UV, VIS, IR) 11 600
4.46. Fényesség meghatározása 10 430
4.47. Fényesség meghatározása kész bevonatokon 5 980
4.48. Formaldehid meghatározása 18 850
4.49. Foszfortartalom (P205-ben) 15 340
4.50. Gyakorlati próba 16 850
4.51. Gyártási és felületi hibák meghatározása 7 100
4.52. Habzóképesség 7 600
4.53. Halmazsűrűség 5 980
4.54. Halogének (F, I) meghatározása (műszeresen) 11 970
4.55. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - Listeria monocytogenes kimutatása 13 470
4.56. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - összes élőcsíraszám meghatározása 6 280
4.57. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - Salmonella kimutatása 12 770
4.58. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - penész- és élesztőgombaszám meghatározása 6 370
4.59. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - Enterobacteriaceae szám meghatározása 6 870
4.60. Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer - Enterococcus szám meghatározása 6 760
4.61. Higany tartalom meghatározása AAS-sel 13 020
4.62. Hígíthatóság 5 480
4.63. Hőlökés állóság (hőálló háztartási üvegedények) 7 100
4.64. Izzítási maradék 9 350
4.65. Kapszaicintartalom meghatározása (HPCL-vel) 20 350
4.66. Kationaktív anyagtartalom (Titr.) 12 250
4.67. Keménység festékmintából (ceruzamódszerrel) 10 230
4.68. Keménység kész bevonaton (ceruzamódszerrel) 6 200
4.69. Kiadósság 8 180
4.70. Kifolyási idő 9 410
4.71. Kioldódó primer aromás aminok meghatározása 7 350
4.72. Kopásállóság vizsgálata (Taber-készülékkel) 15 980
4.73. Korrózióállóság vizsgálata 10 950
4.74. Lágyítószer-tartalom meghatározása (GC-vel) 23 100
4.75. Ledörzsölhetőség, festékkioldódás oldatonként (játékok) 8 350
4.76. Leüríthetőség aeroszolokból 11 600
4.77. Lobbanáspont (zárttéri) 9 470
4.78. Megfolyási fok 6 150
4.79. Méret meghatározása 3 730
4.80. Méretváltozás textilipari termékeknél 6 200
4.81. Migráló elemtartalom meghatározása játékokból AAS-sel fémenként 12 450
4.82. Migráló elemtartalom meghatározása textilekből AAS-sel fémenként 14 920
4.83. Mikrobiológiai vizsgálat (kozmetika: 6 paraméter) 38 030
4.84. Műanyagokból kioldható komponensek (Extr.) 19 410
4.85. Napszemüvegek és síszemüvegek UV és látható fényszűrésének teljes körű vizsgálata 19 480
4.86. Nemionos felületaktív anyag kimutatása 8 300
4.87. Nettó tömeg/térfogat mintaelemenként 3 850
4.88. Ni-kioldódás bőrrel érintkező anyagokból (szabványos gyors módszerrel) 7 860
4.89. Ni-kioldódás bőrrel érintkező anyagokból (teszttel) 3 400
4.90. Ni-kioldódás bőrrel érintkező anyagokból (referencia módszerrel) 14 690
4.91. Nyersanyag-összetétel mennyiségi meghat. textilipari termékeknél 38 150
4.92. Nyersanyag-összetétel minőségi meghat. textilipari termékeknél 8 260
4.93. Nyomásmérés aeroszolokban 9 350
4.94. Oldószerek és hígítók oldhatóságának vizsgálata 6 200
4.95. Oldószerek és hígítók víz- és mechanikai szennyeződésének vizsgálata 5 980
4.96. Optikai fehérítő kimutatás 7 230
4.97. Öregedés hőigénybevételre 16 550
4.98. Összes felületaktív anyag meghatározása 15 600
4.99. Összes kálium-perjodáddal oxidálható rész meghatározása (például Glicerin) 10 540
4.100. Összes sav- vagy lúgtartalom meghatározása (Titr.) 7 610
4.101. Összes vízkeménység meghatározása 9 490
4.102. Összes zsírsav elszappanosítási száma (Titr.) 11 740
4.103. Párolgási szám 4 860
4.104. pH mérés (műszeres) 4 630
4.105. Rugalmasság vizsgálata (hajlítással) 10 600
4.106. Sótartalom (Titr.) 7 540
4.107. Sűrűség mérése piknométerrel 5 980
4.108. Sűrűségmérés (DMA-val) 7 100
4.109. Szalicilsav-meghatározás (HPLC-vel) 16 270
4.110. Száradási idő (felületi szárazság) meghatározása 9 800
4.111. Száraz rétegvastagság meghatározása 7 180
4.112. Szárazanyag, nem illó rész meghatározása 7 850
4.113. Szerves és szervetlen idegenanyag-tartalom meghatározása 7 100
4.114. Szerves illóanyag (VOC)-tartalom meghatározása (GC-vel) 18 380
4.115. Szerves oldószertartalom meghatározása GC-vel 13 920
4.116. Szerves savak meghatározása (HPLC-vel) 16 800
4.117. Tányérszám mosó- és tisztítószerekből 9 620
4.118. Tartósítószerek (parabenek és fenoxi-etanol) meghatározása (HPLC-vel) 22 720
4.119. Tartósítószerek (benzoesav, szorbinsav) meghatározása (HPLC-vel) 14 470
4.120. Tapadás (elcométerrel) 12 640
4.121. Tapadás (rácsvágással) 9 800
4.122. Terülési fok meghatározása 6 150
4.123. Tioglikolsav meghatározása 7 230
4.124. Ubikinon-Q10-meghatározása (HPLC-vel) 25 680
4.125. Ujjlenyomat kromatogram felvétele (GC-vel) 15 070
4.126. Ütésszilárdság (Du Pont készülékkel) 10 600
4.127. Vezetőképesség meghatározása műszeresen 4 850
4.128. Vízfelvétel bevonatoknál 10 550
4.129. Vízfelvevő és víztartó képesség 7 100
4.130. Vízoldható vitaminok meghatározása (HPLC-vel) 18 130
4.131. Víztartalom meghatározás (Karl Fischer-módszerrel) 10 090
4.132. Zártság és szivárgásmentesség vizsgálata elemenként 3 730
4.133. Zsíroldható vitaminok (A, E) meghat. (HPLC-vel) gyors módszer 18 800
4.134. Zsíroldható vitaminok (A, E) meghat. (HPLC-vel) döntő módszer 30 340
4.135. Zsírtartalom meghatározása (Soxhlet módszerrel, hagyományos módon) 10 530
4.136. Zsírtartalom meghatározása savas feltárást követő Soxhlet-tel 16 440
4.137. Zsírtartalom meghatározása hideg extrakcióval 12 990
5. Élelmiszerek vizsgálata
5.1. Alaki hányados meghatározása 3 950
5.2. Alkoholtartalom meghatározása (DMA-val) 12 230
5.3. Állati szennyeződés kimutatása 3 730
5.4. Antioxidáns-tartalom meghatározása (GC-vel) 26 810
5.5. Bakt. Bifidobaktérium szám meghatározása 9 040
5.6. Bakt. egyéb mikroorganizmusok izolálása és azonosítása 9 220
5.7. Bakt. egyéb Lactobacillus meghatározása fajtánként 10 690
5.8. Bakt. Lactobacillus acidophilus szám meghatározása 9 560
5.9. Bakt. Lactobacillus bulgaricus szám meghatározása 9 330
5.10. Bakt. mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák számának meghatározása 6 110
5.11. Bakt. mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák spóraszámának meghatározása 6 110
5.12. Bakt. penész- és élesztőgombák számának meghatározása 6 200
5.13. Bakt. Streptococcus thermophilus szám meghatározása 8 620
5.14. Bepárlási maradék meghatározása 4 850
5.15. Bevonatarány meghatározása mechanikai szétválasztással 4 850
5.16. Cukrok, cukoralkoholok meghatározása (HPLC-vel) 19 440
5.17. Csomagolás vizsgálata 3 730
5.18. Dúsítóanyag-tartalom meghatározása 4 850
5.19. Édesítőszer (aszpartám, aceszulfám-K, Na-szaharinát, Na-ciklamát stb.) meghatározása (HPLC-vel) 15 080
5.20. Egyéb számítás 4 850
5.21. El nem szappanosított rész meghatározása hexános módszerrel 8 810
5.22. Elektromos vezetőképesség meghatározása 4 850
5.23. Elemtartalom meghatározása grafitkemencés AAS-sel fémenként 11 430
5.24. Elemtartalom meghatározása THG-AAS-sel fémenként 11 700
5.25. Elemtartalom meghatározása ICP-MS-sel 6 elemre, 20 mintára (szűrő módszer) 217 810
5.26. Elemtartalom meghatározása lángatomizációs AAS-sel fémenként 10 690
5.27. Elszappanosítási szám meghatározása 7 800
5.28. Érzékszervi vizsgálat (részleges) 4 850
5.29. Érzékszervi vizsgálat (teljes) 7 550
5.30. Étkezési ecet formaldehid-tartalmának meghatározása 18 850
5.31. Étkezési só Kl-tartalmának meghatározása 5 720
5.32. Étkezési só NaCl-tartalmának meghatározása 4 640
5.33. Étkezési só és egyéb termékek szulfáttartalmának meghatározása 7 160
5.34. Fajfehérje meghatározása (ELISA módszerrel) 20 410
5.35. Fehérjetartalom meghatározása (Kjeldahl-módszerrel) 15 710
5.36. Fluoridtartalom meghatározása 11 970
5.37. Főzési idő meghatározása 3 730
5.38. Főzési tulajdonság meghatározása 4 850
5.39. Fűszerpaprika összes színezéktartalmának meghatározása 10 720
5.40. Gesztenyekészítmény héjtartalmának meghatározása 4 850
5.41. Gumibázis mennyiségének meghatározása 5 980
5.42. Gyorsfagyasztott zöldség alkoholban oldhatatlan részének meghatározása 9 910
5.43. Habtartósság meghatározása 4 990
5.44. Hamutartalom meghatározása 7 100
5.45. Hamutartalom meghatározása konduktometriásan 4 850
5.46. Hidrogénkarbonát-tartalom meghatározása 7 560
5.47. Hidroxiprolintartalom meghatározása (kötőszövet) 12 080
5.48. HMF-tartalom meghatározása 11 620
5.49. Higany tartalom meghatározása AAS-sel 13 020
5.50. Idegen magőrlemény kimutatása 4 850
5.51. Idegen zsírok kakaóvaj mellett (GC-vel) 19 970
5.52. Idegen zsírok tejzsír mellett (GC-vel) 18 660
5.53. Illóolaj-tartalom meghatározása 7 160
5.54. Jódmeghatározás jódozott sóban (titrimetria) 5 720
5.55. Jodidtartalom meghatározása 11 970
5.56. Jódszám meghatározása 7 040
5.57. Kapszaicin tartalom meghatározása (HPLC-vel) 20 350
5.58. Kazein meghatározása (ELISA-val) 20 410
5.59. Kénessavtartalom meghatározása jodometriásan 9 520
5.60. Koffein- és teobromintartalom meghatározása kakaótermékekből (HPLC-vel) 13 970
5.61. Koffeintartalom meghatározása élelmiszerekből (HPLC-vel) 14 840
5.62. Konyhasómentes hamutartalom meghatározása 8 670
5.63. Konyhasótartalom meghatározása (Mohr-módszerrel) 7 540
5.64. Konyhasótartalom meghatározása (Volhard-módszerrel) 8 940
5.65. Kristály- és porcukor szemcsenagyságának meghatározása 4 850
5.66. Kurkumintartalom meghatározása (HPLC-vel) 17 790
5.67. Leüríthetőség aeroszolokból 11 600
5.68. Liszt avasságának meghatározása 10 190
5.69. Liszt laboratóriumi előállítása 5 980
5.70. Mesterséges színezéktartalom meghatározása (HPLC-vel) 18 650
5.71. Nátriumhidrogénkarbonát-tartalom meghatározása 7 560
5.72. Nitráttartalom meghatározása 9 490
5.73. Nitrittartalom meghatározása 8 500
5.74. Nyomásmérés aeroszolokban 9 350
5.75. Olajok és zsírok savszámának meghatározása 8 320
5.76. Őrlési finomság meghatározása 4 850
5.77. Összes cukortartalom meghatározása (Titr.) 8 930
5.78. Összes sav, savfok és savszám meghatározása 7 360
5.79. Összes szénhidrát meghatározása 14 560
5.80. Összes vízkeménység meghatározása 9 490
5.81. Peroxidszám meghatározása 7 620
5.82. pH-meghatározás műszeresen 4 630
5.83. Redukáló cukortartalom meghatározása (Titr.) 6 660
5.84. Sósavban oldhatatlan hamu meghatározása 8 290
5.85. Sörszín meghatározása 4 850
5.86. Sűrűség mérése piknométerrel 5 980
5.87. Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (atmoszférás szárítással) 5 070
5.88. Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (oldószeres desztillálással) 7 640
5.89. Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (piknométerrel) 5 980
5.90. Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (refraktometriásan) 4 400
5.91. Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (vákuumszárítással) 5 070
5.92. Szén-dioxid meghatározása műszeresen 5 980
5.93. Szén-dioxid meghatározása nyomásméréssel (gyors módszer) 3 730
5.94. Szerves és szervetlen idegenanyag-tartalom meghatározása 7 100
5.95. Szerves savak meghatározása (HPLC-vel) 16 800
5.96. Szerves oldószerek meghatározása (GC-vel) 13 920
5.97. Színezék azonosítása (VRK-val) 13 440
5.98. Színmeghatározás oldatban 7 400
5.99. Szójatartalom, gluténtartalom meghatározása (ELISA-val) 20 410
5.100. Szterinek meghatározása (GC-vel) 30 110
5.101. Tartósítószer (benzoesav, szorbinsav) meghatározása (HPLC-vel) 14 470
5.102. Tejpor oldódási idejének meghatározása 3 730
5.103. Tejsűrűség meghatározása tejfokmérővel 4 850
5.104. Tisztaság, hibás szem, törmelék mennyiségi meghatározása 3 730
5.105. Tojástartalom meghatározása szterintartalom alapján (fotometria) 11 890
5.106. Tojástartalom meghatározása zsírtartalom alapján 10 530
5.107. Töltelékhányad meghatározása 4 850
5.108. Tömeg, térfogat ellenőrzése 3 730
5.109. Tömeg, térfogat ellenőrzése tételenként (20 mintaelem) 13 850
5.110. Törésmutató meghatározása 4 400
5.111. Ubikinon-Q10 meghatározása (HPLC-vel) 25 680
5.112. Ujjlenyomat kromatogram felvétele (GC-vel) 15 070
5.113. Vaj vízmentes szárazanyag-tartalmának meghatározása 8 670
5.114. Valódi extrakttartalom meghatározása 5 980
5.115. Vízoldható vitaminok (B1, B2, B6, niacin, C, niacinamid) meghatározása
(HPLC-vel)
18 130
5.116. Vitamin B1 meghatározása EU módszer szerint (HPLC-vel) 19 530
5.117. Vitamin B2 meghatározása EU módszer szerint (HPLC-vel) 20 910
5.118. Vitamin B6 meghatározása EU módszer szerint (HPLC-vel) 27 850
5.119. Vitamin C meghatározása EU módszer szerint (HPLC-vel) 21 100
5.120. Vitamin tartalom (zsíroldható: A, E) meghatározása gyors módszerrel 18 800
5.121. Vitamin tartalom (zsíroldható: A, E) meghatározása döntő módszerrel 30 340
5.122. Vízben oldódó/oldhatatlan anyagtartalom meghatározása 5 980
5.123. Vizes kivonat meghatározása 5 980
5.124. Zsírsavösszetétel meghatározása (GC-vel) 16 470
5.125. Zsírtartalom meghatározása emulzióból (Extr.) 12 980
5.126. Zsírtartalom meghatározása (Gerber-módszerrel) 5 260
5.127. Zsírtartalom meghatározása hideg extrakcióval 12 990
5.128. Zsírtartalom meghatározása (Röse-Gotlieb-módszerrel) 14 530
5.129. Zsírtartalom meghatározása (savas feltárást követő Soxhlet-módszerrel) 16 440
5.130. Zsírtartalom meghatározása (Soxhlet-módszerrel, hagyományos módon) 10 530
5.131. Zsírtartalom meghatározása (Van Gulik-módszerrel) 5 260
6. * 
6.1.-6.3. * 
6.4.-6.8. * 
6.9. * 
7. Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonságosságának vizsgálata
7.1. Alkatrészek vizsgálata 18 100
7.2. Belső huzalozás vizsgálata 13 000
7.3. Belső huzalozás/hajlítási vizsgálat 90 fokig 20 200
7.4. Csavarok és összekötések vizsgálata 13 000
7.5. Ejtődobos vizsgálat 15 200
7.6. Elektromos készülékek vizsgálata műterheléssel 18 100
7.7. Ellenálló képesség mérése hővel szemben (golyós nyomópróba) 15 800
7.8. Ellenálló képesség mérése hővel szemben (izzóhuzalos vizsgálat) 15 800
7.9. Ellenálló képesség mérése hővel szemben (tűlángos vizsgálat) 15 800
7.10. Érintésvédelemi osztályba sorolás vizsgálata 15 200
7.11. Felvett teljesítmény és áram 13 200
7.12. Hálózati csatlakozás és külső hajlékony vezeték vizsgálata 13 000
7.13. Hálózati csatlakozó vezetékhajlító igénybevétel 20 200
7.14. Kúszóáramút, légköz és szigetelésen keresztül mért távolság vizsgálata 11 880
7.15. Külső vezetők és csatlakozó kapcsaik vizsgálata 13 000
7.16. Mechanikai szilárdság vizsgálata (rugós kalapács) 13 000
7.17. Mechanikai szilárdság vizsgálata (ejtés) 13 000
7.18. Mechanikai szilárdság vizsgálata (nyomó vizsgálat) 15 200
7.19. Megjelölés tartósságának vizsgálata 11 580
7.20. Melegedés vizsgálata 32 700
7.21. Mikrohullámú sugárzásmérés 15 800
7.22. Motoros készülékek indítása 10 680
7.23. Nedvességállóság, nedvességkezelés (nedvesség kamrában) 27 200
7.24. Nedvességállóság/merülőszivattyú 18 600
7.25. Nedvességállóság/túlfolyás vizsgálata 21 600
7.26. Stabilitás, mechanikai sérülés vizsgálata 13 200
7.27. Szakszerűtlen működtetés (hőtechnikai vagy motoros készülék) 38 083
7.28. Szakszerűtlen működtetés (kombinált készülék) 49 300
7.29. Szerkezeti előírások műszeres vizsgálata 24 200
7.30. Szerkezeti előírások megtekintéses vizsgálata 15 200
7.31. Szigetelési ellenállás mérése 11 880
7.32. Szivárgó áram mérése 13 000
7.33. Szivárgó áram mérése üzemmeleg állapotban 20 200
7.34. Tehermentesítő húzó igénybevétel 18 600
7.35. Tehermentesítő csavaró igénybevétel 15 800
7.36. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
7.37. Tranziens túlfeszültségek mérése (lökőgenerátoros vizsgálat) 22 780
7.38. Túlterhelés vizsgálata 29 800
7.39. Védelem aktív részek megérintése ellen 13 200
7.40. Védőcsatlakozás folytonosságának vizsgálata 13 000
7.41. Villamos szilárdság vizsgálata 13 000
7.42. Villamos szilárdság üzemmeleg állapotban 20 200
7.43. Vízmentesen tömítettség vizsgálat 23 000
8. Villamos játékok biztonságosságának vizsgálata
8.1. Alkatrészek vizsgálata 18 100
8.2. Csavarok, összekötések 13 200
8.3. Felvett teljesítmény 13 600
8.4. Hőállóság (golyós nyomópróba) 16 000
8.5. Kúszóáramút és légközök 12 080
8.6. Mechanikai szilárdság (rugós kalapács) 13 200
8.7. Melegedés és rendellenes működtetés 38 300
8.8. Melegedés vizsgálata 18 100
8.9. Nedvességállóság 27 200
8.10. Szerkezeti előírások 21 600
8.11. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
8.12. Tűzállóság (tűlángos vizsgálat) 16 000
8.13. Tűzállóság (izzóhuzalos vizsgálat) 16 000
8.14. Vezetékek és huzalok védelme 13 200
8.15. Villamos szilárdság szobahőmérsékleten 13 200
8.16. Villamos szilárdság üzemi hőmérsékleten 19 400
9. Audio-, video- és hasonló elektronikus készülékek vizsgálata
9.1. Áramütés elleni védelmet szolgáltató szerkezeti követelmények vizsgálata 13 200
9.2. Áramütésveszély rendeltetésszerű üzemi körülmények között 21 600
9.3. Csatlakozók vizsgálata 21 600
9.4. Elektromos csatlakozók és mechanikai rögzítések vizsgálata 13 200
9.5. Érintési áram mérés 13 000
9.6. Külső hajlékony vezetékek névleges keresztmetszete 13 200
9.7. Lökőfeszültség vizsgálata 13 880
9.8. Mechanikai vizsgálatok (ejtés) 15 000
9.9. Mechanikai vizsgálatok (működtető elemek felerősítése) 13 880
9.10. Mechanikai vizsgálatok (fiókok) 13 880
9.11. Mechanikai vizsgálatok (kézben tartott távvezérlési eszközök) 13 880
9.12. Mechanikai vizsgálatok (koaxiális antenna-csatlakozóaljzatok) 13 880
9.13. Mechanikai vizsgálatok (teleszkóp vagy botantenna) 13 880
9.14. Mechanikai vizsgálatok (fizikai, mechanikai biztosítás) 13 880
9.15. Melegedés rendeltetésszerű körülmények között 27 200
9.16. Nedvességkezelés 18 100
9.17. Rendellenes körülmények 36 900
9.18. Szigetelési ellenállás 14 880
9.19. Tehermentesítő húzó igénybevétel 18 600
9.20. Tehermentesítő csavaró igénybevétel 15 800
9.21. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
9.22. Villamos szilárdság vizsgálata 15 000
10. Lámpatestek vizsgálata
10.1. Áramütés elleni védelem 13 000
10.2. Belső huzalozás 13 000
10.3. Csatlakozókapcsok (csavaros) 13 000
10.4. Csoportosítás megtekintéses vizsgálat 12 700
10.5. E14-es foglalat becsavarás közbeni idomszeres vizsgálat 15 800
10.6. E27-es foglalat becsavarás közbeni idomszeres vizsgálat 15 800
10.7. Hajlítási vizsgálat 17 700
10.8. Hővel szembeni ellenállás (golyós nyomópróba) 15 800
10.9. Kúszóáramutak és légközök 13 200
10.10. Külső huzalozás 13 000
10.11. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - cserélhető alkatrészek, vezetékutak, lámpafoglalatok, gyújtó foglalatok, sorozatkapcsok 11 800
10.12. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - csatlakozókapcsok és hálózati csatlakozók 11 800
10.13. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - kapcsolók, szigetelőbélések és védőcsövek, kettős és megerősített szigetelés 11 800
10.14. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - mechanikai szilárdság (rugós kalapács) 13 200
10.15. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - mechanikai szilárdság (ejtés vizsgálat) 15 200
10.16. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - mechanikai szilárdság (ejtődobos vizsgálat) 15 200
10.17. Lámpatestek szerkezetének vizsgálata - villamos csatlakozások és áramvezető részek, csavarok, mechanikai kötések és tömszelencék 13 200
10.18. Mechanikai veszély 12 700
10.19. Nedvességállóság 27 000
10.20. Szigetelési ellenállás 11 880
10.21. Szivárgó áram 13 000
10.22. Tartóssági és melegedési vizsgálat (rendeltetésszerű üzem) 27 100
10.23. Tartóssági és melegedési vizsgálat (rendellenes üzem) 27 100
10.24. Tehermentesítő csavaró igénybevétel 15 200
10.25. Tehermentesítő húzó igénybevétel 17 700
10.26. Tűzzel szembeni ellenállás (izzóhuzalos vizsgálat) 15 800
10.27. Tűzzel szembeni ellenállás (tűlángos vizsgálat) 15 800
10.28. Termékspecifikus vizsgálatok 13 000
10.29. Védővezetős érintésvédelem 13 000
10.30. Villamos szilárdság 13 000
10.31. Zárlatvizsgálat 15 200
11. Gépek biztonságosságának vizsgálata
11.1. Anyagok okozta veszélyek elleni védelem 16 000
11.2. Belső huzalozás vizsgálata 18 100
11.3. Hálózati csatlakozás és külső hajlékony vezetékek vizsgálata 15 000
11.4. Hőállóság vizsgálata: golyós nyomópróba 15 000
11.5. Hőhatás okozta veszélyek elleni védelem 16 000
11.6. Kúszóáramutak, légközök és szigetelésen keresztül mért távolságok 16 980
11.7. Mechanikai szilárdság 21 600
11.8. Mechanikai veszélyek elleni védelem 21 600
11.9. Működési vizsgálat 16 000
11.10. Nyomatékmérés 16 000
11.11. Örvényáramú fékpadon végzett melegedésmérés 55 000
11.12. Örvényáramú fékpadon végzett nyomatékvizsgálat 55 000
11.13. Szerkezeti vizsgálat 24 400
11.14. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
12. Erősáramú háztartási dugós csatlakozók vizsgálata
12.1. Áramütés elleni védelem 12 700
12.2. Hajlékony vezetékek és azok csatlakoztatása megtekintéssel 12 700
12.3. Mechanikai szilárdság vizsgálata (ejtődobos) 16 000
12.4. Melegedés ellenőrzése rögzített, többszörös hordozható aljzatokra és dugókra 27 100
12.5. Méretek ellenőrzése méretlapok alkalmazásával 13 200
12.6. Szerkezeti előírások ellenőrzése rögzített, többszörös hordozható aljzatokra és dugókra 13 200
12.7. Tehermentesítő csavaró igénybevétel 15 200
12.8. Tehermentesítő húzó igénybevétel 17 700
12.9. Termékspecifikus vizsgálatok 13 200
12.10. Védőérintkezők és védőkapcsok, csatlakozókapcsok ellenőrzése 13 200
12.11. Védővezető folytonosság vizsgálata 12 700
13. Elektromos hangfrekvenciás mérések
13.1. Fejhallgatás és fülhallgatós termék műfüles vizsgálata 16 000
13.2. Frekvenciamenet mérése 16 000
13.3. Jel-zaj viszony mérése 14 880
13.4. Kibocsátási hangnyomásszint mérése 55 100
13.5. Kimenő teljesítmény mérése 13 200
13.6. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
13.7. Torzítás mérése 13 200
14. Gyermekjátékszerek biztonságosságának vizsgálata
14.1. Áttétel és tengelyelrendezés vizsgálat 12 700
14.2. Áztatási vizsgálat/duzzadó anyag 13 600
14.3. Billentő vizsgálat 10 700
14.4. Bizonyos játékok geometriai alakjának vizsgálata (vizsgáló sablonnal) 10 700
14.5. Csomagolás vizsgálata 10 700
14.6. Dinamikus szilárdság vizsgálata 39 800
14.7. Duzzadó anyagok méretének meghatározása 16 500
14.8. Egyes elemek vagy alkatrészek hozzáférhetőségének vizsgálata (vizsgálóujjal) 10 700
14.9. Ejtő vizsgálat 10 700
14.10. Élek élességének vizsgálata 13 600
14.11. Fékberendezés működőképességének vizsgálata 51 500
14.12. Félgömb alakú játékok vizsgálata (méretek) 17 600
14.13. Figyelmeztetések és használati útmutatók vizsgálata 10 700
14.14. Folyadékkal töltött játékok tömítettsége 22 300
14.15. Forgatónyomaték vizsgálata 13 600
14.16. Gyúlékonyság vizsgálata 57 300
14.17. Hegyes végződések vizsgálata 13 600
14.18. Hintakötelek és láncok átmérőjének vizsgálata 13 600
14.19. Hinták és hasonló játékok szilárdságának vizsgálata 19 400
14.20. Hőmérséklet-emelkedés mérése 28 200
14.21. Huzalok hajlíthatósági vizsgálata 16 500
14.22. Húzó vizsgálat (INSTRON-nal) 42 700
14.23. Húzó vizsgálat (erőmérővel) 19 400
14.24. Játékfigurák vizsgálata (méretek) 17 600
14.25. Játékok zsinórjainak vizsgálata 13 600
14.26. Kibocsátási hangszintnyomás meghatározása 57 333
14.27. Kis alkatrészek vizsgálóhengeres vizsgálata 10 700
14.28. Kislabda vizsgálata 10 700
14.29. Lövedékek mozgási energiájának meghatározása 57 300
14.30. Mágneses térerő meghatározása Gauss-mérővel 21 200
14.31. Mászókaállványok és más hasonló játékok nyílásvizsgálata 13 600
14.32. Méretek meghatározása 13 600
14.33. Monofil szálakat tartalmazó játékok vizsgálata 8 800
14.34. Műanyag fólia vastagságának vizsgálata 13 600
14.35. Nyomó vizsgálat (INSTRON-nal) 45 700
14.36. Összecsukó és toló mechanizmusok vizsgálata terheléssel 16 500
14.37. Stabilitásvizsgálat 19 400
14.38. Statikus szilárdság vizsgálata 16 500
14.39. Szájjal működtetett játékok tartósságának vizsgálata 16 500
14.40. Szerkezeti vizsgálatok 10 700
14.41. Tapadókorongos játékok vizsgálata (méretek) 17 600
14.42. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
14.43. Ütésvizsgálat 10 700
14.44. Villamos hajtású ráülhetős játékok sebességének meghatározása 34 000
14.45. Yo-yo labda vizsgálat (zsinórhosszúság, szakítóerő, nyúlás meghatározása) 17 000
14.46. Zsinórvastagság vizsgálata 13 600
15. Információs berendezések, telefontöltők
15.1. Rendellenes vizsgálat 15 200
15.2. Villamos szilárdság 14 000
16. Hőálló üvegedények vizsgálata
16.1. Hőlökésállóság vizsgálata, adott fokozat ellenőrzése fokozatonként (legalább 3 db minta) 38 700
16.2. Hőszigetelő-képesség (hőtartás) vizsgálata hőtároló edények üvegbetéteinél (24 órán át) 38 700
16.3. Termékspecifikus vizsgálat 13 300
17. Korrózióálló acélból készült háztartási edények vizsgálata
17.1. Felület kialakításának vizsgálata 16 000
17.2. Fenékkialakítás vizsgálata 13 300
17.3. Fogantyúk melegítésének vizsgálata 24 400
17.4. Műanyag szerelvények hőállóságának ellenőrzése (120 Celsius fokon) 18 800
17.5. Stabilitás vizsgálata (10%-os lejtőn) 13 300
17.6. Szerelvények terheléses vizsgálata (3-szor tömeg, 0,5 óra) 24 600
17.7. Termékspecifikus vizsgálat 13 300
18. Étkezési porcelán termékek vizsgálata
18.1. Felület minősítése 13 300
18.2. Hőmérséklet-változással szembeni ellenálló képesség vizsgálata (6 db terméken) 38 300
18.3. Méretek meghatározása 13 300
18.4. Termékspecifikus vizsgálatok 13 300
19. Háztartási fém tömegcikkek (termékspecifikus) vizsgálata
19.1. Felületminőség, felületi hibák vizsgálata 13 200
19.2. Méretekellenőrzése 13 200
19.3. Rendeltetésszerű alkalmasság, működés vizsgálata 13 200
19.4. Szilárdság vizsgálata 21 583
19.5. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
20. Univerzális mérések
20.1. Ejtődobos vizsgálat 18 800
20.2. Hajlító igénybevétel 20 200
20.3. Húzó-nyomó vizsgálat (INSTRON-nal) 49 500
20.4. Keménységmérés vizsgálat 46 700
20.5. Kondicionálás klímakamrában (hő és/vagy pára) 32 700
20.6. Megvilágítás-mérés fényforrásonként 17 600
20.7. Mikroszkópos vizsgálat 18 800
20.8. Termékspecifikus vizsgálat 13 200
21. Gyermek magasszékek vizsgálata
21.1. Állítható háttámla szilárdságának vizsgálata 12 900
21.2. Nyílások, rések vizsgálata 9 700
21.3. Stabilitás vizsgálata 14 500
21.4. Tálcaejtés vizsgálata 9 700
21.5. Tálcaszilárdság és stabilitás vizsgálata 9 700
21.6. Ütővizsgálat 14 500
22. Gyermekruházat biztonsága
22.1. Díszítőelemek húzóvizsgálata 17 700
22.2. Méretek 12 700
23. Pelenkázó berendezések vizsgálata
23.1. Pelenkázó asztal rés és/vagy nyílás vizsgálata 11 300
23.2. Termékspecifikus vizsgálat 13 300
24. Cumik csecsemők és kisgyermekek részére
24.1. Harapásállóság vizsgálat 17 700
24.2. Lyukasztásállóság vizsgálat 17 700
24.3. Méretek 15 200
24.4. Összeépítettség vizsgálat 25 100
24.5. Rögzítettségi vizsgálat 17 700
24.6. Szakadásállósági vizsgálat 22 700
24.7. Ütésállósági vizsgálat 12 700
25. Gördeszkák vizsgálata
25.1. Ejtési vizsgálat 16 500
25.2. Keréktapadási vizsgálat 16 500
25.3. Szerkezetvizsgálat 16 500
25.4. Ütközési vizsgálat 18 100
26. Görkorcsolyák vizsgálata
26.1. Keréktapadási vizsgálat 27 500
26.2. Összeerősítési vizsgálat 27 500
26.3. Szerkezetvizsgálat 15 000
26.4. Ütközési vizsgálat 18 100
27. Rollerek vizsgálata
27.1. Ejtő vizsgálat 15 200
27.2. Keréktapadási vizsgálat 20 200
27.3. Méretek, nyílások vizsgálata 15 200
27.4. Statikus terhelés 12 700
27.5. Ütközési vizsgálat 25 100
28. Bébikomp vizsgálata
28.1. Felborulás-vizsgálat előre 17 700
28.2. Felborulás-vizsgálat oldalra 17 700
28.3. Felépítés-vizsgálat (megtekintéssel) 15 200
28.4. Felépítés-vizsgálat (méréssel) 17 700
28.5. Leesésvizsgálat 28 900
28.6. Mechanizmusok vizsgálata (merev mozgó részek) 13 800
28.7. Mechanizmusok vizsgálata (összecsukó mechanizmus) 13 800
28.8. Mechanizmusok vizsgálata (statikus szilárdság) 13 800
28.9. Mechanizmusok vizsgálata (parkoló eszközök) 13 800
28.10. Statikus stabilitás vizsgálat 20 200
29. Járókák lakossági használatra
29.1. Felépítés-vizsgálat idomszerrel (korlát magasság, nyílások, zárószerkezetek stb.) 22 700
29.2. Fennakadás-vizsgálat golyósláncos súllyal 17 700
29.3. Járókakorlát harapás vizsgálata 22 700
29.4. Lenyelési és fulladási veszélyek (húzóvizsgálattal) 17 700
29.5. Stabilitás 12 700
29.6. Terheléses vizsgálatok (kapaszkodók, alapzat, keret és záróelemek, oldalak) 25 100
30. Gyermekkerékpárok
30.1. Fékek vizsgálata 25 100
30.2. Méretek (támasztókerekek, nyereg, lábfej szabad mozgástere, oldalirányú dönthetőség) 17 700
30.3. Nyereg és ülésrúd biztonsági vizsgálata 17 700
30.4. Nyereg statikus vizsgálata 17 700
30.5. Rögzítések és láncvédő vizsgálata 15 200
31. Háztartási villamos készülékek. A teljesítményfogyasztás mérése készenléti állapotban
31.1. Készenléti teljesítmény mérése (egyszerű set top boksz) 1 minta 22 700
31.2. Készenléti teljesítmény mérése (egyszerű set top boksz) ismételt 3 minta 30 100
32. Lakás- és ülőbútorok vizsgálata
32.1. Ejtő vizsgálat 15 200
32.2. Statikus terhelés vizsgálat 35 100
32.3. Ütő vizsgálat 19 080
33. Öngyújtók
33.1. Ellenállás belső nyomásnak 15 900
33.2. Ellenállás leejtésnek 13 800
33.3. Ellenállás periodikus és folyamatos égésnek 13 800
33.4. Égési viselkedés 13 800
33.5. Lángképzés, lángmagasságok és beállításuk 13 800
33.6. Lángkialvás 13 800
33.7. Szóródási, szikrázási és fellángolási vizsgálat 15 900
34. Hinták, csúszdák és hasonló tevékenységet igénylő gyermekjátékszerek
34.1. Beszorulás vizsgálata 18 000
34.2. Felépítés-vizsgálat megtekintéssel (sarkok és peremek, kiálló részek stb.) 15 900
34.3. Felépítés-vizsgálat méréssel 18 000
34.4. Stabilitás 15 900
34.5. Statikus szilárdság 15 900
35. Egyéb vizsgálatok
35.1. Az 1.-34. fejezetekben nem szereplő vizsgálatok esetében a díjszámítás a vizsgálatra fordított idő, az itt meghatározott mérnöki óradíj szorzata, hozzáadva a felhasznált anyagköltséget. 3 000