A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

5/2010. (XII. 31.) KüM rendelet

a konzuli költségekről

A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: konzuli törvény) 21. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 114. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a Kormányrendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában konzuli költség a konzuli törvény:

a) 19/A. § (1) bekezdésében meghatározott konzuli díj,

b) 19/B. § (1) bekezdésében meghatározott megkeresett szerv vagy szolgáltató díja,

c) 19/B. § (2) bekezdésében meghatározott hatósági költség.

(2) A konzuli díj tárgyát és mértékét e rendelet melléklete tartalmazza.

2. § (1) *  A konzuli költséget – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – akkor is meg kell fizetni, ha

a) a kérelmet elutasítják,

b) a kérelemnek részben adnak helyt,

c) az annak alapjául szolgáló eljárás megszűnik, vagy azt megszüntetik, vagy

d) a kérelmező a kérelmet utóbb visszavonja.

(2) *  Ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, akkor a konzuli költséget – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – ismét meg kell fizetni.

3. § A konzuli költség tekintetében a fizetésre kötelezettek körének megállapítására az illetékekről szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

2. Egyes konzuli díjakra vonatkozó részletszabályok

4. § (1) Ha közigazgatási hatósági ügyben a kérelmet hivatásos konzulnál nyújtják be, a megkeresett hazai hatóság eljárásában – ideértve a miniszteri felülhitelesítést is – felmerült illetéken vagy igazgatási szolgáltatási díjon kívül, a hivatásos konzul közreműködéséért a melléklet 4. pontjában megállapított díjtételt (a továbbiakban: hivatásos konzul közreműködői díja) kell fizetni.

(2) Ha közigazgatási hatósági ügyben -ideértve a hivatásos konzul önálló döntési jogkörébe tartozó hatósági eljárásokat is – a kérelmet az annak átvételére felhatalmazott tiszteletbeli konzulnál nyújtják be, az (1) bekezdésben meghatározott konzuli költségeken, illetve a hivatásos konzul hatósági eljárása esetén a melléklet 1–3. pontjában megállapított konzuli díjon kívül a tiszteletbeli konzul a közreműködésért a melléklet 5. pontjában megállapított díjtételt (a továbbiakban: tiszteletbeli konzul közreműködői díja) szedheti.

(3) A tiszteletbeli konzul közreműködői díja az irányítási jogkört gyakorló diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletnek küldött felterjesztés postaköltségét nem tartalmazza. A tiszteletbeli konzul a felterjesztés postaköltségének fedezésére a melléklet 19. pont c)–e) alpontjai szerinti szállítási költségátalányt szedheti.

5. § (1) Hiteles másolat készítésénél, valamint a bemutatott másolat hitelességének tanúsításánál a konzuli díjat okiratonként kell megfizetni, azzal, hogy a melléklet 7. és 8. pontjában meghatározott díjakat az első és minden további megkezdett hatodik oldal után fel kell számítani. Egy oldalnak kell tekinteni, ha a másolt oldalak okiratilag összefüggnek és csupán technikai okokból került sor több oldalra történő rögzítésre.

(2) Névaláírás valódiságának tanúsítása során a konzuli díj számításánál az okirat végén elhelyezett aláírást, kézjegyet, illetve cégjegyzést kell figyelembe venni.

6. § (1) Az idegen nyelvről magyar nyelvre készített hiteles fordításokat – az egységes alkalmazás érdekében – belső konzuli szabályzatban rögzített módon kell szerkeszteni. A díjszámításnál az ennek megfelelően készített fordítási oldalak vehetők alapul.

(2) Ha a hiteles fordítás magyar nyelvről idegen nyelvre készül és az (1) bekezdésben hivatkozott belső szabályzat előírásai – az idegen nyelv sajátosságaira tekintettel – nem alkalmazhatók, a fogadó államban szokásos és elfogadott módon szerkesztett fordítási oldal is elfogadható, és a konzuli díjat ennek alapján lehet számítani.

(3) *  A kérelmező által bemutatott fordítás hitelesítése esetén a (2) bekezdés szerint szerkesztett fordítási oldalak is elfogadhatók. Ha azonban a fordítás az eredeti szövegtől lényeges tartalmában eltér, és ezért a bemutatott fordítás nem hitelesíthető, akkor azt a kérelmezőnek vissza kell adni azzal, hogy – ha ennek feltételei fennállnak – kérheti az okirat hiteles fordítását.

(4) A konzuli díjat minden megkezdett fordítási oldal után be kell szedni.

7. § A melléklet 12. pontja szerinti díjat kell fizetni, ha a konzuli tisztviselő a közjegyzőkről szóló törvényben felsorolt, a mellékletben nem nevesített egyéb konzuli tanúsítvány kiállítását vállalja.

8. § Ha a konzuli okirat tárgyának értéke (a továbbiakban: ügyérték) megállapítható, a konzuli díjat ennek alapulvételével kell a melléklet 13. pont b) alpontjában meghatározott százalékos arányban kiszámítani, azzal, hogy annak összege a melléklet 13. pont a) alpontja szerinti konzuli díjnál alacsonyabb nem lehet. Az ügyérték meghatározásánál a közjegyzői – az ügyértékhez igazodó – munkadíj alapjára irányadó szabályokat kell alkalmazni.

9. § (1) Letét őrzése és kiszolgáltatása esetén, ha a letét tárgyának értéke meghatározható, azt a letéti megbízás tartalmazza. A konzuli díjat ennek alapulvételével kell a melléklet 14. pont b) alpontjában meghatározott százalékos arányban kiszámítani, azzal, hogy annak összege a melléklet 14. pont a) alpontja szerinti konzuli díjnál alacsonyabb nem lehet.

(2) Az értékpapír értékének megállapításánál a névértéket kell alapul venni.

10. § (1) A mellékletben nem nevesített konzuli feladatok elvégzése után a konzuli szolgálat a melléklet 17. pontja szerinti konzuli díjat szedi (a továbbiakban: általános konzuli díj).

(2) Az általános konzuli díjat eljárásonként, okiratbeszerzés esetében okiratonként kell megfizetni.

11. § (1) A székhelyen kívül végzett eljárási cselekményért a konzuli törvény 19/A. § (1) bekezdés d) pontja alapján szedhető költségátalányt (a továbbiakban: kiszállási költségátalány) akkor kell fizetni, ha a hivatásos konzul a diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviselet székhelye szerinti település közigazgatási határán kívül végez konzuli tevékenységet.

(2) A diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviselet hivatali helyiségein kívül csak különös méltánylást érdemlő esetben, az ügy összes körülményeinek mérlegelésével rendelhető el ügyintézés.

12. § (1) A konzuli törvény 19/A. § (1) bekezdés e)–f) pontja alapján postaköltség fedezésére szedhető költségátalányt (a továbbiakban: szállítási költségátalány) kell fizetni, ha a melléklet 5. vagy 7–17. pontjaiban felsorolt konzuli eljárásokkal összefüggésben vagy egyéb okból az ügyfél iratok, tárgyak postai úton történő továbbítását kéri.

(2) Ha a konzul a közreműködőként átvett kérelem mellékletei tekintetében egyéb konzuli feladat elvégzését is vállalja, és a kérelmező ezeknek a mellékleteknek a kérelemmel egy időben történő továbbítását kéri, külön a mellékletek továbbításáért szállítási költségátalány nem számítható fel.

(3) A szállítási költségátalányt egyszer kell felszámítani, ha a kérelmező egy időben több konzuli eljárást indít és az ezek során keletkezett iratokat egy kézbesítés keretében lehet az ügyfél által megadott címre eljuttatni.

3. Mentesség a konzuli díj megfizetése alól

13. § (1) A konzuli díj megfizetése tekintetében teljes személyes mentességben részesül az illetékekről szóló törvényben meghatározott személyes illetékmentesség alá eső valamennyi szervezet.

(2) A konzulnál beadott, miniszteri felülhitelesítés iránti kérelem díja kivételével a konzuli díj megfizetése tekintetében külföldön teljes személyes mentességben részesül:

a) a magyar költségvetési szerv hivatalos célú külföldi kiküldetésben lévő dolgozója és három hónapot meghaladó kiküldetés esetén a vele egy háztartásban, a kiküldetés teljesítésének helyén élő közeli hozzátartozója, ha a részükre végzett konzuli cselekményre külföldi tartózkodásuk miatt, vagy azzal összefüggésben kerül sor;

b) *  az a magyar állampolgár, aki külföldön, az Európai Unió intézményeinél vagy olyan nemzetközi szervezetben tölt be tisztséget, amelynek Magyarország is tagja, valamint a vele egy háztartásban, a tisztség betöltésének helyén élő közeli hozzátartozója, ha a részükre végzett konzuli cselekményre külföldi tartózkodásuk miatt, vagy azzal összefüggésben kerül sor;

c) *  Magyarország tiszteletbeli konzuli tisztviselője és a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója.

14. § (1) Mentes a konzuli díj megfizetése alól:

a) a konzuli szolgálat eljárása a konzuli törvény 4–12. §-aiban meghatározott érdekvédelmi ügyekben;

b) a konzuli szolgálat hivatalból megindított valamennyi eljárása;

c) a konzulnál jogszabály kötelező előírása alapján teljesített bejelentés vagy nyilatkozattétel, feltéve, hogy arra e rendelet vagy más jogszabály díjfizetési kötelezettséget nem ír elő;

d) az ideiglenes magánútlevél kiállítása hazatérés céljából a fogadó állam hatóságának megkeresésére, vagy abban az esetben, ha a kiállítással egyidejűleg a konzuli törvény 5. § (2) bekezdés b) és c) pontjai, illetve (3) bekezdése szerinti segítségnyújtásra is sor kerül;

e) a konzulnál indított eljárás alapján kiállított okirat vagy okmány cseréje, ha a csere indoka a hatóság téves bejegyzése vagy az okirat, illetőleg okmány gyártási hibája, ideértve azt az esetet is, amikor az útlevél cseréjére azért kerül sor, mert annak biometrikus azonosítót tartalmazó tároló eleme nem tartalmazza vagy hibásan tartalmazza a külföldre utazásról szóló törvényben előírt adatokat;

f) a konzulnak az állampolgársági eljárásban – az állampolgársági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás kivételével – teljesített közreműködői tevékenysége;

g) a konzulnak az egyszerűsített honosítási vagy visszahonosítási kérelemmel egy beadványban vagy azzal egy időben előterjesztett névmódosítási, hazai anyakönyvezés iránti, magyar anyakönyvi kivonat beszerzése iránti, valamint személyazonosító igazolvány iránti kérelmekkel összefüggésben teljesített közreműködői tevékenysége;

h) a magyarországi nyugellátás folyósításához szükséges életbenléti igazolások kiállítására irányuló eljárás;

i) a közérdekű bejelentés, javaslat, panasz vagy jogorvoslat átvételével, továbbításával és szükség esetén az azokkal kapcsolatban hozott döntéssel, illetőleg az adatszolgáltatással és iratbetekintéssel kapcsolatos eljárás;

j) a konzuli díj megfizetése és a konzuli kölcsön visszafizetése alóli mentesség engedélyezése, valamint a költségmentesség feltételei fennállásának igazolásához szükséges irat kiállítása iránti;

k) a külföldi állam Magyarországra akkreditált diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletének tagja, valamint a kiküldetés ideje alatt vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó részére teljesített miniszteri felülhitelesítés, viszonosság fennállása esetén;

l) az az eljárás, melynek konzuli díj alóli mentességét jogszabály vagy nemzetközi szerződés írja elő;

m) *  a konzulnak a hazai anyakönyvezési eljárásban teljesített közreműködői tevékenysége.

(2) A költségátalány jellegű konzuli díjak kivételével mentes a konzuli díj megfizetése alól az a konzulnál tett nyilatkozat, beleegyezés vagy hozzájárulás, amely

a) a hazai hatóságnál indított vagy ott indítani kívánt eljárásban a kérelem elbírálásához szükséges, azokban a hatósági ügyekben, amelyekben a konzul közreműködőként járhat el;

b) a már megtett apai elismerő nyilatkozat teljes hatályúvá válásához szükséges.

4. A konzuli díj elengedése vagy mérséklése

15. § A konzuli védelemhez való jog fokozottabb érvényesülése érdekében, különös méltánylást érdemlő esetben, a hivatásos konzul dönthet a konzuli díj elengedéséről vagy mérsékléséről.

16. § (1) A hivatásos konzul, illetve a miniszteri felülhitelesítés esetében a külpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a konzuli díjat – a kérelmező jövedelmi és vagyoni viszonyaira figyelemmel – kérelemre elengedheti vagy mérsékelheti. A kérelemhez csatolni kell a kérelmező jövedelmi és vagyoni helyzetét igazoló okiratokat.

(2) A konzuli díj megfizetése alóli mentességnek az (1) bekezdés szerinti engedélyezésére valamennyi konzuli díj tekintetében a személyes költségmentesség közigazgatási hatósági eljárásban történő megállapításáról szóló kormányrendeletben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

17. § A hivatásos konzulnak, illetve a miniszternek a konzuli díj elengedéséről vagy mérsékléséről hozott döntése – a tiszteletbeli konzulnál keletkezett szállítási költségátalány kivételével – a tiszteletbeli konzulnál befizetett konzuli díjakra is kötelező érvényű.

5. A konzuli költség beszedésére vonatkozó szabályok

18. § (1) A konzuli költséget belföldön forintban, külföldön euróban kell megfizetni.

(2) A konzuli költségek az (1) bekezdésben meghatározottól eltérő más konvertibilis valutában vagy a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközében is teljesíthetők, ha a miniszter – a fogadó állam sajátos viszonyaira tekintettel – a külképviselet részére a konzuli költségek e fizetőeszközben való beszedését engedélyezte. A külképviselet erről az ügyfelet tájékoztatja.

(3) A konzuli költségek euróról más valutára vagy forintra, illetőleg forintról valutára történő átszámításánál külföldön a fogadó állam központi bankja által közzétett, az adott valuták átváltására irányadó helyi árfolyamot, belföldön pedig a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.

(4) A jogszabályban meghatározott konzuli költségeknek más valutákra történő átszámítását naptári évenként egyszer, a tárgyévet megelőző évben december 15-én vagy az azt követő első munkanapon közzétett árfolyamon kell elvégezni. Ha a konzuli költség jogszabályban meghatározott valutaneme és a forint, illetve más valuta között az átváltási árfolyam az évkezdetben alapul vett árfolyamtól 30 naptári napon keresztül folyamatosan, legalább 5 százalékkal eltér, a konzuli költségek átszámítását újra el kell végezni, feltéve, hogy a naptári év végéig legalább 40 nap még hátra van.

(5) A (4) bekezdés szerint megállapított konzuli költségeket a következő hónap első munkanapjától kell alkalmazni.

6. A konzuli költség kezelése, nyilvántartása és visszafizetése

19. § (1) A konzuli szolgálat a befizetett konzuli költségről a személyesen megjelenő ügyfélnek elismervényt ad.

(2) A konzuli költség megfizetését, valamint a költségmentességet – ha erre az okiraton mód van – az ügyfélnek kiadott okiratokon is fel kell tüntetni.

20. § (1) A konzuli költséget az ügyszámra hivatkozással kell elszámolni.

(2) A konzuli szolgálat a konzuli költséget az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletben foglaltak szerint számolja el. E kormányrendelet előírásait kell alkalmazni a konzuli költség kezelésére, nyilvántartására és visszatérítésére is. A tiszteletbeli konzulok elszámolására a tiszteletbeli konzulok küldéséről, fogadásáról és működésének szabályairól szóló miniszteri rendelet szabályait kell alkalmazni.

21. § (1) A konzuli szolgálat a megfizetett konzuli költséget hivatalból, vagy a kérelmező kérelmére visszatéríti, ha

a) az eljárásra a magyar konzuli szolgálatnak nincs joghatósága, vagy az intézkedés a kérelem alapján nem tartozik az eljáró konzuli tisztviselő vagy a miniszter hatáskörébe, vagy arra nem illetékes, és emiatt az eljárás nem is indulhat meg;

b) a konzuli szolgálat e rendelet, más jogszabály vagy nemzetközi szerződés mentességi rendelkezései ellenére fizettette meg a konzuli költséget.

(2) Ha számítási hiba vagy jogszabály téves értelmezése folytán fizettek a vonatkozó jogszabályok alapján megállapítható konzuli költségnél többet, vagy a más szerv által felszámítottnál több költséget, a konzuli szolgálat e többletet visszatéríti.

7. Záró rendelkezések

22. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2011. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az 1–12. §, a 18–21. §, valamint a melléklet 2011. február 1-jén lép hatályba.

(3) Hatályát veszti a konzuli díjakról szóló 1/1991. (IV. 9.) KüM rendelet 3–4. §-a.

(4) 2011. február 1-jén hatályát veszti a konzuli díjakról szóló 1/1991. (IV. 9.) KüM rendelet.

(5) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésüket követően indított eljárásokban kell alkalmazni.

Melléklet az 5/2010. (XII. 31.) KüM rendelethez

Konzuli díjak

Tétel A konzuli díj tárgya Díj összege/valutanem
Igazgatási szolgáltatási díj
1. Konzul által kiállított
a) hatósági igazolvány (okmányonként) 30 EUR
b) hatósági bizonyítvány (okiratonként) 35 EUR
2. Konzullal kötött hatósági kölcsönszerződés 30 EUR
3. Konzulnál felvett apai elismerő nyilatkozat és más hatósági jegyzőkönyv (okiratonként) 35 EUR
4. Hivatásos konzul közreműködői díja (eljárásonként)
a) *  Magyarországgal szomszédos országban 20 EUR
b) más európai országban 40 EUR
c) Európán kívül 45 EUR
5. Tiszteletbeli konzul közreműködői díja (eljárásonként) 20 EUR
6. Miniszteri felülhitelesítés (felülhitelesíteni kért aláírásonként)
a) konzulnál beadott kérelem esetén 20 EUR
b) Magyarországon beadott kérelem esetén 5500 HUF
Egyéb díj
7. Hiteles másolat készítése 20 EUR
8. Bemutatott másolat hitelességének tanúsítása 15 EUR
9. Névaláírás valódiságának tanúsítása
a) magánszemély esetében (aláírásonként/kézjegyenként) 30 EUR
b) cégjegyzés esetében (cégjegyzésenként) 40 EUR
10. Hiteles fordítás készítése (oldalanként)
a) idegen nyelvről magyar nyelvre 35 EUR
b) magyar nyelvről idegen nyelvre 45 EUR
11. Fordítás helyességének tanúsítása (oldalanként)
a) idegen nyelvről magyar nyelvre 20 EUR
b) magyar nyelvről idegen nyelvre 30 EUR
12. Egyéb konzuli tanúsítvány kiállítása (tanúsítványonként) 30 EUR
13. Konzuli okirat készítése
a) ha az ügyérték nem állapítható meg (oldalanként) 60 EUR
b) az ügyérték 3%-a, de legalább az a) pontban meghatározott díj, és legfeljebb 1000 EUR
14. Letét őrzése és kiszolgáltatása
a) ha az okirat, tárgy értéke a letéti megbízásban nem szerepel vagy abból nem állapítható meg 60 EUR
b) pénz, értékpapír és egyéb értékkel bíró okirat vagy tárgy után a letéti megbízásban meghatározott érték 3%-a, de legalább az a) pontban meghatározott díj, és legfeljebb 200 EUR
15. Távollévő személy képviselete külföldi bíróság vagy hatóság előtt (alkalmanként) 60 EUR
16. Diplomáciai felülhitelesítés (felülhitelesíteni kért aláírásonként) 25 EUR
17. Általános konzuli díj 25 EUR
Költségátalány
18. Kiszállási költségátalány (ügyenként)
a) a külképviselet székhelye szerinti államban 15 EUR
b) a külképviselet székhelye szerinti államon kívül 25 EUR
19. Szállítási költségátalány (500 gr/feladásonként)
a) Magyarország és a vele szomszédos ország között 5 EUR
b) Magyarország és a vele nem szomszédos ország között 15 EUR
c) a külképviselet székhelye szerinti államban 10 EUR
d) nem a külképviselet székhelye szerinti államba történő szállításnál Európában 30 EUR
e) nem a külképviselet székhelye szerinti államba történő szállításnál Európán kívül 40 EUR