A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 29. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § m) pontjában meghatározott feladatkörömben – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § (2a) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró, a miniszterelnök általános helyettesével és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti erőforrás miniszterrel egyetértésben – eljárva a következőket rendelem el:
1. § A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényben (a továbbiakban: Szátv.) meghatározott kedvezmények igénybevételére szolgáló igazolványok fajtái:
a) Magyar igazolvány a magát magyar nemzetiségűnek valló személy,
b) Magyar hozzátartozói igazolvány a magát magyar nemzetiségűnek valló személy hozzátartozója
részére.
2. § (1) A Magyar igazolvány és a Magyar hozzátartozói igazolvány (a továbbiakban együtt: igazolvány):
a) ID–3 (125 x 88 mm) méretű,
b) álló formátumú,
c) közép-zöld színű, egyedi mintázatú és összetételű műbőr borítású,
d) lézergravírozható, befűzött, hátoldalán a korona motívummal ellátott adatoldalt tartalmazó, továbbá
e) utólagos bejegyzésre alkalmas, számozott, világoszöld színű oldalakat tartalmazó,
f) varrott gerinccel készített
füzet.
(2) Az igazolvány megnevezése és a Szent Korona grafikája a borítón arany színű.
(3) Az igazolvány megjelenését az 1. melléklet határozza meg.
3. § (1) Az igazolvány a Szátv. 21. § (3) bekezdésében meghatározott adatokat betűvel, illetve számmal tartalmazza.
(2) Az állampolgárság adat az igazolványban – az országnevek kódjaira vonatkozó nemzeti szabvány alkalmazásával – háromjegyű betűkód formájában szerepel.
4. § (1) Az igazolvány okmányazonosítója a két betűből és hat számjegyből álló egyedi okmányszám.
(2) Az okmányszám első betűjele az igazolvány típusának megfelelően:
a) „M” a Magyar igazolvány esetén,
b) „H” a Magyar hozzátartozói igazolvány esetén.
(3) Az okmányszám második betűjele az igazolvány betűjele („A”-tól „Z”-ig).
(4) Az okmányszám hat számjegyből álló része az igazolvány betűjelen belüli sorszáma (000001–999999).
(5) * Az okmányszám feltüntetése nyomdai úton az igazolvány 3. oldalán, perforálással az igazolvány 3–20. oldalain, valamint a hátsó előzéken, továbbá az igazolvány megszemélyesítésekor lézergravírozással az adatoldal okmányszám rovatában történik.
5. § (1) A kedvezmények igénybevételéhez előírt – külön jogszabályban meghatározott – bejegyzések és igazolások feltüntetésére szolgáló rovatokat, valamint az egyes kedvezményekről szóló tájékoztatót tartalmazza az igazolvány
a) 1. melléklete a korlátozott számban biztosított menettérti utazási kedvezmények felhasználásának jelölésére,
b) 2. melléklete a diákkedvezményekre való jogosultság, valamint az ezzel összefüggő bejegyzések és igazolások feltüntetésére,
c) 3. melléklete a pedagógus- és oktatói kedvezményekre való jogosultság igazolására.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott mellékletek, illetve rovatok éves bontásban, öt év időtartamra biztosítanak lehetőséget a bejegyzések és igazolások feltüntetésére.
(3) A kedvezményekkel kapcsolatos hivatalos bejegyzések feltüntetésére az igazolvány „Hivatalos bejegyzések” rovata szolgál.
6. § (1) A Szátv.-ben meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosító igazolások bejegyzése céljából – ha a bejegyzésre a Magyar igazolvány, illetve Magyar hozzátartozói igazolvány alkalmatlanná vált vagy betelt – az igazolvány elválaszthatatlan részét képező pótfüzetet kell kiadni.
(2) A kedvezmények igénybevételére jogosító pótfüzet
a) álló formátumú,
b) kézi kitöltésre alkalmas nyitó oldalt tartalmazó, továbbá
c) utólagos bejegyzésre alkalmas, számozott oldalakat tartalmazó
füzet.
(3) A pótfüzet megjelenését az 1. melléklet határozza meg.
7. § (1) A pótfüzet a Szátv. 21. § (5) bekezdésében meghatározott adatokat betűvel, illetve számmal tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok feltüntetése a pótfüzet nyitó oldalán kézi kitöltéssel történik. A pótfüzet nyitó oldalán fel kell tüntetni a kiállító aláírását és bélyegzőlenyomatát.
(3) A pótfüzet a következők szerint tartalmazza a kedvezmények igénybevételéhez előírt külön jogszabályban meghatározott bejegyzések és igazolások feltüntetésére szolgáló rovatokat, valamint az egyes kedvezményekről szóló tájékoztatót:
a) 2–8. oldala a korlátozott számban biztosított menettérti utazási kedvezmények felhasználásának jelölésére,
b) 10–11. oldala a diákkedvezményekre való jogosultság igazolására, az ezzel összefüggő matrica elhelyezésére,
c) 13–14. oldala a pedagógus- és oktatói kedvezményekre való jogosultság igazolására, az ezzel összefüggő matrica elhelyezésére.
(4) A(3) bekezdésben megjelölt adatoldalak éves bontásban, öt év időtartamra biztosítanak lehetőséget a bejegyzések és igazolások feltüntetésére.
(5) A kedvezményekkel kapcsolatos hivatalos bejegyzések feltüntetésére a pótfüzet „Hivatalos bejegyzések” rovata szolgál.
8. § Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.
9. § *
10. § E rendelet nem érinti a 2011. január 1-jét megelőzően kiadott okmányok érvényességét.
11. § * E rendeletnek a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó személyek igazolványának tartalmi és formai követelményeiről szóló 33/2010. (XII. 31.) KIM rendelet módosításáról szóló 33/2011. (XI. 24.) KIM rendelettel (a továbbiakban: 1. módosító rendelet) megállapított rendelkezései az 1. módosító rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott okmányok érvényességét nem érinti.
12. § * E rendeletnek a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó személyek igazolványának tartalmi és formai követelményeiről szóló 33/2010. (XII. 31.) KIM rendelet módosításáról szóló 20/2012. (IV. 4.) KIM rendelettel (a továbbiakban: 2. módosító rendelet) megállapított rendelkezései a 2. módosító rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott okmányok érvényességét nem érinti.
1. A 2. oldal szövege:
2. Adatoldal:
Az igazolvány 3. belív oldala
1. melléklet | |
Utazási kedvezmények | |
Tájékoztató | |
Jegyváltáskor és ellenőrzéskor az igazolványt át kell adni, és a személyazonosságot igazolni kell. | |
A kedvezmény kombinált (vasúton és autóbuszon történő) utazás esetén az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig vehető igénybe. | |
A kedvezmény kizárólag Magyarország területén belül, belföldi forgalomban vehető igénybe. | |
Nemzetközi utazás magyarországi szakaszán a kedvezmény nem vehető igénybe. Egy utazási alkalomnak tekintendő a magyarországi kiindulási és magyarországi célállomás közötti menettérti – közvetlen vagy átszállásos – utazás akkor is, ha az több közlekedési eszközzel történik. | |
Az igazolvány 4–8. belív oldalai
Utazási kedvezmények | ||||
........ év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti EGYÉNI UTAZÁSOK | ||||
Az utazás megkezdésének helye és ideje: | Az utazás megkezdésének helye és ideje: | |||
1. | 2. | |||

3. | 4. | |||
Nemzetközi utazásra nem érvényes. | ||||
Az igazolvány 9–10. belív oldalai
Csoportos utazási kedvezmények | ||||
........ év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti CSOPORTOS UTAZÁSOK | ||||

Oda | Vissza | |||

Az igazolvány 11. belív oldala
2. melléklet | |
Diákkedvezmények | |
Tájékoztató | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 10. §-a értelmében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap- és középfokú oktatási intézmények tanulói és a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói Magyarország területén diákkedvezményre jogosultak. | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó tanulókat és hallgatókat megillető utazási kedvezmények mértékét illetően a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló jogszabály előírásai az irányadók. | |
Az igazolvány 12–13. belív oldalai
Diákkedvezmények | ||||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||

Az igazolvány 14. belív oldala
3. melléklet | |
Pedagógus- és oktatói kedvezmények | |
Tájékoztató | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 12. §-a értelmében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, óvodában, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanító pedagógus és oktató Magyarország területén pedagógus- és oktatói kedvezményekre jogosult. | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó pedagógusokat és oktatókat megillető utazási kedvezmények igénybevételének rendjét illetően a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló jogszabály előírásai az irányadók. | |
Az igazolvány 15–16. belív oldalai
Pedagógus- és oktatói kedvezmények | ||||

Sorszám: | P. H. |
Az igazolvány 17–20. belív oldalai
Hivatalos bejegyzések | |
Impresszum: | |
Borító belső, hátsó előzéke
Általános tudnivalók | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 19. §-ának (1) bekezdése szerint az e törvényben meghatározott egyes kedvezményekre való jogosultságot az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében a Magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány igazolja. | |
A kedvezmények igénybevételének feltétele a törvényben foglaltakon túl, hogy az igazolványt tulajdonosa sértetlenül megőrizze, és azt a kedvezményt, valamint a támogatást biztosító szerv felhívására bemutassa. | |
Az igazolvány érvényessége érdekében az abban foglalt adatok megváltozását az elbíráló hatóságnak haladéktalanul be kell jelenteni. | |
Az igazolvánnyal történő visszaélés megakadályozása, illetve az igazolvány pótlása érdekében annak elvesztését, ellopását, megsemmisülését az elbíráló hatóságnak haladéktalanul be kell jelenteni. | |
Amennyiben az igazolvány melléklete a kedvezmények igénybevételére jogosító igazolások bejegyzésére alkalmatlanná vált, betelt, pótfüzetet lehet kérelmezni az illetékes diplomáciai és konzuli képviseleten. A kérelemmel egyidejűleg az igazolványt be kell mutatni. A pótfüzet az igazolvány elválaszthatatlan részét képezi. | |
Az igazolvány nem személyazonosító igazolvány, nem úti okmány, határátlépésre nem jogosít. | |
1. A 2. oldal szövege:
2. Adatoldal:
Az igazolvány 3. belív oldala
1. melléklet | |
Utazási kedvezmények | |
Tájékoztató | |
Jegyváltáskor és ellenőrzéskor az igazolványt át kell adni, és a személyazonosságot igazolni kell. | |
A kedvezmény kombinált (vasúton és autóbuszon történő) utazás esetén az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig vehető igénybe. | |
A kedvezmény kizárólag Magyarország területén belül, belföldi forgalomban vehető igénybe. | |
Nemzetközi utazás magyarországi szakaszán a kedvezmény nem vehető igénybe. Egy utazási alkalomnak tekintendő a magyarországi kiindulási és magyarországi célállomás közötti menettérti – közvetlen vagy átszállásos – utazás akkor is, ha az több közlekedési eszközzel történik. | |
Az igazolvány 4–8. belív oldalai
Utazási kedvezmények | ||||
............ év | ||||

A kedvezmények igénybevételének feltétele a törvényben foglaltakon túl, hogy az igazolványt tulajdonosa sértetlenül megőrizze, és azt a kedvezményt, illetve támogatást biztosító szerv felhívására bemutassa. | |
Az igazolvány érvényessége érdekében az abban foglalt adatok megváltozását az elbíráló hatóságnak haladéktalanul be kell jelenteni. | |
Az igazolvánnyal történő visszaélés megakadályozása, illetve az igazolvány pótlása érdekében annak elvesztését, ellopását, megsemmisülését az elbíráló hatóságnak haladéktalanul be kell jelenteni. | |
Amennyiben az igazolvány melléklete a kedvezmények igénybevételére jogosító igazolások bejegyzésére alkalmatlanná vált, betelt, pótfüzetet lehet kérelmezni az illetékes diplomáciai és konzuli képviseleten. A kérelemmel egyidejűleg az igazolványt be kell mutatni. A pótfüzet az igazolvány elválaszthatatlan részét képezi. | |
Az igazolvány nem személyazonosító igazolvány, nem úti okmány, határátlépésre nem jogosít. | |
sorszámú | |
PÓTFÜZET | |
Családi és utónév: | |
................................................................... | |
Családi és utónév magyarul: | |
................................................................... | |
........................................ okmányszámú | |
Magyar igazolványához /Magyar hozzátartozói igazolványához | |
..................................................................... A kiállító aláírása és bélyegzőlenyomata | |
Borító belső oldala:
Általános tudnivalók | |
Ha a Magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány melléklete a kedvezmények igénybevételére jogosító igazolások bejegyzésére alkalmatlanná vált, betelt, akkor az adott kedvezmény (utazási, diák, pedagógus és oktatói) igénybevételére a pótfüzet jogosít. | |
A pótfüzet a Magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány elválaszthatatlan részét képezi, csak a Magyar igazolvánnyal, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvánnyal együtt érvényes. | |
A pótfüzet 1. számozott oldala
Utazási kedvezmények | |
Tájékoztató | |
Jegyváltáskor és ellenőrzéskor az igazolványt át kell adni, és a személyazonosságot igazolni kell. | |
A kedvezmény kombinált (vasúton és autóbuszon történő) utazás esetén az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig vehető igénybe. | |
A kedvezmény kizárólag Magyarország területén belül, belföldi forgalomban vehető igénybe. | |
Nemzetközi utazás magyarországi szakaszán a kedvezmény nem vehető igénybe. Egy utazási alkalomnak tekintendő a magyarországi kiindulási és magyarországi célállomás közötti menettérti – közvetlen vagy átszállásos – utazás akkor is, ha az több közlekedési eszközzel történik. | |
A pótfüzet 2–6. számozott oldalai
Utazási kedvezmények | ||||
......... év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti EGYÉNI UTAZÁSOK | ||||
Az utazás megkezdésének helye és ideje: | Az utazás megkezdésének helye és ideje: | |||
1. | 2. | |||
Az utazás megkezdésének helye és ideje: | Az utazás megkezdésének helye és ideje: | |||
3. | 4. | |||
Nemzetközi utazásra nem érvényes. | ||||
A pótfüzet 7–8. számozott oldalai
Csoportos utazási kedvezmények | ||||
......... év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti CSOPORTOS UTAZÁSOK | ||||
Az utazás megkezdésének | Az utazás megkezdésének | |||
helye és ideje: | helye és ideje: | |||
Oda | Vissza | |||
......... év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti CSOPORTOS UTAZÁSOK | ||||
Az utazás megkezdésének | Az utazás megkezdésének | |||
helye és ideje: | helye és ideje: | |||
Oda | Vissza | |||
......... év | ||||
90%-os mérséklésű menettérti CSOPORTOS UTAZÁSOK | ||||
Az utazás megkezdésének | Az utazás megkezdésének | |||
helye és ideje: | helye és ideje: | |||
Oda | Vissza | |||
Nemzetközi utazásra nem érvényes. | ||||
Csoportos utazási kedvezmény | ||||

A pótfüzet 9. számozott oldala
Diákkedvezmények | |
Tájékoztató | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 10. §-a értelmében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap- és középfokú oktatási intézmények tanulói és a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói Magyarország területén diákkedvezményre jogosultak. | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó tanulókat és hallgatókat megillető utazási kedvezményeket illetően a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló jogszabály előírásai az irányadók. | |
A pótfüzet 10–11. számozott oldalai
Diákkedvezmények | ||||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Diákkedvezmények | ||||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. |
A pótfüzet 12. számozott oldala
Pedagógus- és oktatói kedvezmények | |
Tájékoztató | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 12. §-a értelmében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, óvodában, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanító pedagógus és oktató Magyarország területén pedagógus- és oktatói kedvezményekre jogosult. | |
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó pedagógusokat és oktatókat megillető utazási kedvezményeket illetően a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló jogszabály előírásai az irányadók. | |
A pótfüzet 13–14. számozott oldalai
Pedagógus- és oktatói kedvezmények | ||||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Pedagógus- és oktatói kedvezmények | ||||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. | |||
Az érvényesítő matrica helye: | Bejegyzés dátuma: | |||
Aláírás: | ||||
Sorszám: | P. H. |
A hátsó borító belső része:
Hivatalos bejegyzések