A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2010. évi XCVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az Alkotmány 19. §-a (3) bekezdésének d) pontjában valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény végrehajtásáról, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2009. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtását – a 3–6. §-okban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül –

a) 8 324 226,2 millió forint bevétellel,

b) 9 067 944,2 millió forint kiadással és

c) 743 718,0 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2009-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 2 041 017,1 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

b) 274 255,5 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek,

c) 34 124,9 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket a külföldi hitelezőknek.

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2009-ben

a) 487 484,8 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 218 814,0 millió forint összegben forinthiteleket vett fel külföldi hitelezőktől,

c) 3 570,5 millió forint összegben devizahitelt vett fel külföldi hitelezőktől,

d) 30 000,0 millió forint összegben devizabetétet használt fel.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2009-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján

a) 22 627,3 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 267 930,0 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített,

c) 1 725 969,0 millió forint összegben vett fel devizahitelt külföldi hitelezőktől,

d) 332 871,2 millió forint összegben devizabetétet használt fel.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 510 001,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített és 32 415,2 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív hozzájárulások, valamint a normatív kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását az államháztartásért felelős miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok évközben 10 587,0 millió forint összegben igényeltek – a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) Regionális Igazgatóságai javaslataira is figyelemmel – normatív hozzájárulásokat, normatív kötött felhasználású támogatásokat, megyei önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadót, jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 21 416,4 millió forint összegben mondtak le évközben e forrásokról, valamint intézményátadás következtében 290,6 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 5,7 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekedtek. A módosított előirányzatokat önkormányzatonként és jogcímenként az R. tartalmazza.

(3) A normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulásokból, a normatív kötött felhasználású támogatásokból a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után, valamint a személyijövedelemadó-részesedésből a megyei önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 2 404,6 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 6 052,8 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatoknak 2009. év után járó hozzájárulás és támogatás 3 648,2 millió forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulásokat és normatív kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint 203,5 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.

8. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 3 369,1 millió forint,

b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 3 431,4 millió forint,

melyek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek az őket ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 300,0 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.

(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatoknak az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzatok jogcímen 685,4 millió forint,

b) a szociális ellátásokkal kapcsolatos egyéb támogatások jogcímen 181,1 millió forint,

c) az egyéb központi támogatások jogcímen 66,4 millió forint,

d) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) települési önkormányzatok támogatása jogcímen 814,1 millió forint,

e) a 2008. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 113,1 millió forint,

f) a kereset-kiegészítéshez kapcsolódó járulék megtakarítás jogcímen 2377,5 millió forint

lemondási és visszafizetési kötelezettsége keletkezett, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését az R. tartalmazza.

(4) Az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamatfizetési kötelezettség 2009. március 26. napjától keletkezett.

(5) Amennyiben a (4) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Kincstár 10032000–01031496–00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000–01034073–00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(6) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok

a) saját elszámolásuk alapján az (1) bekezdés b) pontja és a 7. § (4) bekezdés b) pontja szerinti tételek összesített egyenlegeként 8 678,8 millió forint,

b) a kereset-kiegészítés elszámolása alapján 46,1 millió forint

pótlólagos támogatásra jogosultak, amely összegek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.

9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 4. számú melléklet részletezi. Ehhez kapcsolódóan

a) az európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 2009. évi előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulását az 5. számú melléklet,

b) a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet

részletezi.

(2) A helyi önkormányzatok színházi támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 7. számú melléklet részletezi.

(3) A helyi önkormányzatok

a) címzett és céltámogatása előirányzatainak, valamint pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 8. számú melléklet,

b) az egyéb fejlesztési feladatainak támogatását a 9. számú melléklet

részletezi.

(4) A helyi önkormányzatok

a) vis maior támogatása előirányzatának és felhasználásának alakulását a 10. számú melléklet,

b) vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulását a 11. számú melléklet,

c) leghátrányosabb helyzetű kistérségei felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulását a 12. számú melléklet

részletezi.

(5) A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulását a 13. számú melléklet részletezi.

(6) A Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal első szakasza építésének 2009. évi előirányzatának és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 14. számú melléklet részletezi.

10. § Az Országgyűlés

a) az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása jogcímen 14 695 millió forint,

b) a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása jogcímen 7 813,3 millió forint,

c) a címzett és céltámogatások jogcímen 9 319,2 millió forint,

d) a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai támogatása jogcímen 8 802,9 millió forint,

e) a helyi önkormányzatok vis maior támogatása jogcímen 43,3 millió forint,

f) a vis maior tartalék jogcímen 137,4 millió forint,

g) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása jogcímen 4 907,8 millió forint

összegű maradványt állapít meg.

11. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 757,0 millió forint egyszeri – a 2009. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2010 decemberében.

(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 1017,9 millió forint egyszeri – a 2009. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatást kompenzáló – szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 19. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2010 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezését a 2009. évi járadék összegének korrekciója tekintetében nem kell alkalmazni.

(4) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy 2009. évben a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 120. § (3) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmények 3 221,4 millió forint értékben vásároltak és 5 417,0 millió forint értékben váltottak vissza, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 22. § (5) bekezdése alapján a kutatóhálózatba tartozó szervezetek 1 050,0 millió forint értékben vásároltak értékpapírt.

(5) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat a 2008. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló, a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2009. évi CXXIX. törvény 9. § (5) bekezdésének rendelkezése alapján 2010. I. félévében biztosított egyszeri közoktatási kiegészítő támogatás összegén túl, azzal azonos jogcímen, további 1 020,6 millió forint illeti meg a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2010 decemberében.

12. § (1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 52. § (1) bekezdése alapján tett 2009. évi kötelezettségvállalást 13 945,7 millió forint összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés a Svájci–Magyar Együttműködési Program forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 52. § (2) bekezdése alapján tett 2009. évi kötelezettségvállalást 237,7 millió forint összegben hagyja jóvá.

(3) Az Országgyűlés a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Halászati Alapból finanszírozott halászati támogatások forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 52. § (3)–(6) bekezdései alapján tett 2009. évi kötelezettségvállalást a 20. számú mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

13. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

14. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok bevételeit és kiadásait alaponként jogcímenként a 15. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok 2009. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 16. számú melléklet tartalmazza.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2009. december 31-én 492,3 millió forint, amelyből 278,5 millió forint a kölcsön típusú, 213,8 millió forint a járadék címén előírt követelés. * 

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2009. évi CXXIX. törvény 13. § (1) bekezdése szerint 2008. december 31-én ilyen címen fennállt 990,6 millió forint követelés 2009. év során a következők szerint változott:

a) a 2009. évben az állami alapjuttatás járadékaként befolyt törlesztések összege 114,5 millió forinttal csökkentette az állományt,

b) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 383,8 millió forinttal csökkentette a követelés állományt.

16. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 6. § (2) bekezdésének felhatalmazása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – a pénzügyminiszter döntése alapján – 2009. év folyamán 2304,4 millió forint összegű tulajdonosi kölcsönt nyújtott állami tulajdonú gazdasági társaságok részére.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2009. évben 2856,6 millió forint bruttó forgalmi értékű ingyenes vagyonátruházást hagyott jóvá, amelyből a Költségvetési Törvény 6. § (7) bekezdése szerinti ingyenes vagyonátruházás 2298 millió forint volt.

17. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2010. december 31-éig * 

a) központi költségvetés a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 3,9 millió forintot, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 38,2 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000–01301108–00000000 „Ellátási” számlája javára térítsen meg,

b) az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 87,7 millió forintot a központi költségvetésnek a 10032000–01034004–00000000 „Különleges bevételek” számlára utaljon vissza.

18. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 21. §-a (1) bekezdése c) pontjában megállapított 7 221,3 millió forint összegű hiányát az Ny. Alap KESZ hitelállományából 2010. december 29-ei hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) az e törvény 23. §-a c) pontjában megállapított 149 475,9 millió forint összegű hiányát az E. Alap KESZ hitelállományából 2010. december 29-ei hatállyal elengedi.

19. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-a (2) bekezdése f) pontja alapján 1037,0 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000–00284770–00000000 számú technikai számla javára 2010. december 31-éig térítsen meg. * 

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

I. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2009. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE

20. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2009. évi költségvetése végrehajtását

a) 4 128 911,7 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 4 285 608,9 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 156 697,2 millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2009. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 19. számú melléklet tartalmazza.

II. FEJEZET

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

21. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2009. évi költségvetésének végrehajtását

a) 2 859 545,5 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 2 866 766,8 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 7 221,3 millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

22. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap

a) 2009. évi működési előirányzat-maradványa 1 066,4 millió forint, amelyből az előző évi maradvány összege 111,5 millió forint,

b) 2009. évi működési kiadásai 949,5 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

III. FEJEZET

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

23. § Az Országgyűlés az E. Alap 2009. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 269 366,2 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 418 842,1 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 149 475,9 millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

24. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap

a) 2009. évi működési előirányzat-maradványa 3 502,8 millió forint, amelyből az előző évi maradvány összege 330,1 millió forint,

b) 2009. évi működési kiadásai 2 955,8 millió forint előző évi előirányzat-maradványának a felhasználását tartalmazzák.

IV. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény

a) 71. §-ának (3) bekezdése, illetve a 76. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 201,5 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 800,0 millió forint, egyszeri segélyre 548,5 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 111,1 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 6,6 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 18,4 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 28,6 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 1 289,7 millió forint,

b) 71. §-a (4) bekezdésének b)–c) pontjai alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások és 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzata felett 62,0 millió forint felhasználása történt meg.

26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2009. évi CXXIX. törvény 15. §-ában és 17. §-ában előírt megtérítési kötelezettségek teljesítése megtörtént.

27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 17. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 18. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

29. § Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy az e törvény 7. §-ának (1)–(2), (5) és 8. §-ának (1)–(3) bekezdésében foglaltakat együttes rendeletben hirdesse ki. * 

30. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a 2009. évben folytatott költségvetési gazdálkodás számos ponton megsértette az államháztartási törvényben rögzített elveket és indokolatlan mértékben terhelte meg a 2010. évi költségvetés végrehajtását.

(2) A Kormány az (1) bekezdésben foglaltak hatásainak feltárása céljából az Állami Számvevőszék megállapításait is figyelembe véve jelentést készít az Országgyűlés részére a 2009-es és 2010-es évek költségvetési folyamatait érintő gazdálkodási problémákról.

1. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 15 669,4 16 152,3
1 Működési költségvetés 410,0 1 018,1
1 Személyi juttatások 8 882,5 8 799,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 233,3 2 175,4
3 Dologi kiadások 3 221,6 3 473,5
2 Felhalmozási költségvetés 8,8
1 Intézményi beruházási kiadások 438,7 895,6
2 Felújítás 1 303,3 1 498,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,5
3 Kölcsönök 15,4 15,4
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 703,5 805,4
1 Működési költségvetés 5,0 9,4
1 Személyi juttatások 410,7 421,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 121,8 121,1
3 Dologi kiadások 137,5 146,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 32,5
1 Intézményi beruházási kiadások 28,5 55,5
2 Felújítás 10,0 0,8
3 Kölcsönök 0,6 0,6
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 eParlament 40,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0
2 Nemzetközi tagdíjak 18,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 18,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 55,8 27,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 28,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,8 41,6
5 Az Európai Unió magyarországi képviselői váltásával kapcsolatos kiadások 202,7 26,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 157,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 45,7
7 Fejezeti egyensúlyi tartalék 187,1 187,1
1–4. cím összesen: 17 291,5 415,0 16 876,5 17 658,3 1 084,8 17 012,2
5 Közbeszerzések Tanácsa
1 Közbeszerzések Tanácsa 176,9 186,3
1 Működési költségvetés 1 422,9 2 477,5
1 Személyi juttatások 625,3 668,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 204,0 201,2
3 Dologi kiadások 732,1 1 732,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 27,6 16,9
2 Felújítás 10,8 4,9
3 Kölcsönök 16,2 16,2
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 2,7 2,7
5. cím összesen: 1 602,5 1 422,9 179,6 2 640,5 2 493,7 186,3
6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 110,0 110,0
7 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 Magyar Szocialista Párt 953,7 953,7
2 FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 833,2 833,2
3 SZDSZ – A magyar liberális párt 261,1 261,1
4 Magyar Demokrata Fórum 227,6 227,2
5 Kereszténydemokrata Néppárt 235,4 235,3
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4 MIÉP – Jobbik a harmadik út 37,9 37,9
8 Pártalapítványok támogatása
1 Táncsics Mihály Alapítvány 545,0 545,0
2 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 465,5 465,5
3 Antall József Alapítvány 66,0 66,0
4 Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány 88,2 88,2
5 Barankovics István Alapítvány 71,2 71,2
6 Tartalék 25,0
7 Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány 25,0
6–8. cím összesen: 3 919,8 3 919,3
9 Az ORTT prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 28,4
10 Magyar Rádió támogatása
1 Magyar Rádió Zrt. műsorterjesztési költségeire 6 101,0 4 588,1
2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 1 000,0 1 000,0
11 Magyar Televízió támogatása
1 Magyar Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire 7 803,4 7 299,7
12 Duna Televízió támogatása
1 Duna Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire 1 533,4 2 080,3
13 Média közalapítványok támogatása
1 Magyar Televízió Közalapítvány támogatása 9 452,9 10 122,6
2 Hungária Televízió Közalapítvány támogatása 800,0
14 Magyar Távirati Iroda Zrt. támogatása
1 Közszolgálati feladatokra 2 583,0 2 733,0
2 A határon túli magyar sajtó hírellátására 80,0 80,0
3 A 2009. évi európai parlamenti választások időszakában történő tájékoztatási többletfeladatokra 75,0 75,0
15 Üzemben tartási díj pótlása 24 936,7 24 936,7
9–15. cím összesen: 53 565,4 53 743,8
16 Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat 37,5 37,5
2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata 36,5 36,5
3 Országos Horvát Önkormányzat 92,4 92,4
4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 181,4 181,4
5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata 52,9 52,9
6 Országos Cigány Önkormányzat 235,3 235,3
7 Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 36,5 36,5
8 Országos Örmény Önkormányzat 36,5 36,5
9 Országos Szlovák Önkormányzat 93,2 93,2
10 Országos Szlovén Önkormányzat 41,6 41,6
11 Szerb Országos Önkormányzat 49,6 49,6
12 Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 29,8 29,8
13 Ukrán Országos Önkormányzat 29,8 29,8
17 Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 19,2 19,2
2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 12,5 12,5
3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 51,5 51,5
4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 73,2 73,2
5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 17,2 17,2
6 Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 78,6 78,6
7 Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 14,6 14,6
8 Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 7,0 7,0
9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 105,8 105,8
10 Országos Szlovén Önkormányzatánál fenntartott intézmények támogatása 16,9 16,9
11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 32,2 32,2
12 Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények 7,8 7,8
13 Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 8,0 8,0
14 Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 1,0
16–17. cím összesen: 1 397,5 1 398,5
19 Költségvetési Tanács
1 Költségvetési Tanács Titkársága 710,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 120,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 33,1
3 Dologi kiadások 28,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,9
19. cím összesen: 184,7 710,0
Összesen: 77 776,7 1 837,9 17 056,1 79 545,1 3 578,5 17 908,5

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 937,4 1 257,8
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 414,0 690,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 135,9 127,1
3 Dologi kiadások 333,4 376,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
1 Intézményi beruházási kiadások 49,1 44,3
2 Felújítás 3,0 10,9
3 Kölcsönök 2,0 7,3 5,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 282,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 239,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,8
3 Dologi kiadások 41,9
3 Fejezeti egyensúlyi tartalék 27,2 27,2
Összesen: 1 246,7 1 246,7 1 256,1 6,0 1 257,8

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 417,2 1 444,8
1 Működési költségvetés 9,3
1 Személyi juttatások 849,7 776,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 275,7 242,3
3 Dologi kiadások 285,3 286,5
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 51,1
2 Felújítás 1,5 34,5
3 Kölcsönök 1,0 1,2
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 16,7 16,7
Összesen: 1 433,9 1 433,9 1 391,9 11,3 1 444,8

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlési Biztosok Hivatala 1 678,8 1 713,5
1 Működési költségvetés 7,5
1 Személyi juttatások 1 060,9 1 039,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 337,9 311,2
3 Dologi kiadások 248,7 283,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,8
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
1 Intézményi beruházási kiadások 31,3 54,8
3 Kölcsönök 2,1 2,1
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 5,8 5,8
Összesen: 1 684,6 1 684,6 1 707,7 10,7 1 713,5

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 7 094,3 7 184,7
1 Működési költségvetés 18,0 77,5
1 Személyi juttatások 4 459,1 4 541,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 365,1 1 386,1
3 Dologi kiadások 1 056,8 1 087,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 34,6
1 Intézményi beruházási kiadások 219,6 448,4
2 Felújítás 13,7 1,6
3 Kölcsönök 4,8 4,8
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Vizsgálatok dokumentációs rendszerének fejlesztése (2006/018-176.04.02)
2 Felhalmozási költségvetés 25,3 27,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,3 27,8
4 Fejezeti egyensúlyi tartalék 84,8 84,8
Összesen: 7 224,4 45,3 7 179,1 7 498,1 144,7 7 184,7

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 64 793,4 67 643,0
1 Működési költségvetés 5 526,5 6 897,1
1 Személyi juttatások 46 474,8 45 305,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13 502,1 13 145,4
3 Dologi kiadások 9 897,9 12 762,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,1 839,7
1 Intézményi beruházási kiadások 245,2 1 647,0
2 Felújítás 200,0 424,0
4 Kormányzati beruházás 1 734,1
3 Kölcsönök 17,4 17,5
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai 943,6 192,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 796,6
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 943,6
2 Ptk. alapján történő kártérítés 5,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,1
4 Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1 Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások 3,1 4,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,1 4,5
6 Kincstári számlavezetési díj kiadásai 0,8 0,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,8 0,5
7 Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása 116,0 56,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 50,0 12,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,9
2 Felhalmozási költségvetés 1,2
1 Intézményi beruházási kiadások 66,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,2
8 Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése 931,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 463,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 150,8
3 Dologi kiadások 216,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
9 Új Magyarország Fejlesztési Terv programjai
1 Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés – Magyarországi bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése és integrált tudásbázis kialakítása
1 Működési költségvetés 32,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,2
2 Felhalmozási költségvetés 5,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
3 Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerűsítése
1 Működési költségvetés 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,2
15 Fejezeti egyensúlyi tartalék 53,9 53,9
Összesen: 72 373,5 5 526,6 66 846,9 75 955,3 7 796,9 67 897,0

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 29 186,5 29 469,5
1 Működési költségvetés 34,5 113,5
1 Személyi juttatások 19 179,0 19 332,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 012,6 5 890,9
3 Dologi kiadások 3 035,0 2 962,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 3,4
2 Felhalmozási költségvetés 6,5 2,8
1 Intézményi beruházási kiadások 910,9 1 627,4
2 Felújítás 50,0 50,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 35,0 35,0
3 Kölcsönök 35,0 35,0 44,4 44,4
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 EU tagságból eredő feladatok 24,0 26,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 12,0 12,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,0 2,0
3 Dologi kiadások 10,0 11,6
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 1,8
5 Fejezeti egyensúlyi tartalék 82,7 82,7
Összesen: 29 399,2 76,0 29 323,2 29 973,9 160,7 29 525,6

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI ÉS ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 A települési önkormányzatot megillető, a településre kimutatott személyi jövedelemadó 129 870,0 129 870,0
2 A megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-
részesedése
12 746,7 12 733,8
3 A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklése 100 485,0 92 894,5
4 Normatív hozzájárulások
1 Települési önkormányzatok feladatai 22 530,8 22 530,8
2 Körzeti igazgatás 9 731,6 9 734,9
3 Körjegyzőség működése 4 811,0 4 806,1
4 Megyei, fővárosi önkormányzatok feladatai 2 826,6 2 826,6
5 Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 940,5 940,5
6 Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 147,2 145,1
7 A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai 5 462,3 5 462,3
8 Üdülőhelyi feladatok 9 854,3 9 872,8
9 Közművelődési és közgyűjteményi feladatok 16 105,4 16 105,4
10 Pénzbeli szociális juttatások 68 541,5 68 541,5
11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 42 075,3 41 861,8
12 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások 57 670,3 57 219,4
13 Közoktatási hozzájárulások 418 884,5 415 907,9
5 Központosított előirányzatok
1 Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 350,0 879,9
2 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 500,0 4 484,3
3 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 150,0 150,0
4 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 85,0 85,0
5 Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 1 560,0 1 550,7
6 Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz 1 100,0 972,2
7 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása 710,0 709,3
8 Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 1 660,0 1 660,0
9 Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 5 090,0 9 193,9
10 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 400,0 297,1
11 Jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása 8 200,0 10 151,2
12 Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai sajátforrás kiegészítésének támogatása 16 600,0 1 905,0
13 Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása 35 240,0 35 244,4
14 Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása 8 000,0 5 939,1
15 Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása 1 570,0 1 503,0
16 Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások 4 603,0 3 766,6
17 Közoktatás-fejlesztési célok támogatása 6 700,0 6 695,8
18 Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása 2 000,0 1 966,7
19 Az alapfokú művészetoktatás támogatása 860,0 860,0
20 A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése 4 100,0 4 046,6
21 Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása 2 400,0 2 318,6
22 Belterületi belvízrendezési célok támogatása 500,0 452,0
23 Bérpolitikai intézkedések támogatása 25 977,5 36 613,9
24 Az Új Tudás-Műveltség Program keretében a pedagógusok anyagi ösztönzését szolgáló támogatások 7 215,0 5 156,2
25 Komprehenzív iskola-modellek támogatása 271,0 20,0
26 Iskolai gyakorlati oktatás a szakközépiskola tizenegy-tizenkettedik évfolyamán 50,0 42,2
27 Óvodáztatási támogatás 760,0 301,8
28 Ösztönző támogatás kistelepülések közoktatási feladatainak társulásban történő ellátásához 100,0 10,0
29 A szegregált lakókörnyezet felszámolásának támogatása 250,0 250,0
30 Sportlétesítmények felújításának támogatása 250,0 250,0
6 A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatása 13 000,0 9 915,2
2 Állami támogatás a tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatására, az adósságrendezés alatt működési célra igényelhető támogatásra, valamint a pénzügyi gondnok díjára 100,0 6,0
3 A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása 1 400,0 6 311,0
7 A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1 Kőszínházak működtetési hozzájárulása 9 518,3 9 518,3
2 Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás 1 700,0 1 700,0
3 Bábszínházak működtetési hozzájárulása 377,0 377,0
4 Bábszínházak művészeti tevékenységének támogatása 190,0 190,0
5 Színházak pályázati támogatása 523,8 523,8
6 Kiemelt művészeti célok pályázati támogatása 400,0 400,0
7 Az önkormányzatok által támogatott magánszínházak pályázati támogatása 1 161,0 1 161,0
8 Normatív, kötött felhasználású támogatások
1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1 Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, szakmai szolgáltatások igénybevételének támogatása 1 647,4 1 643,7
2 A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége 500,0 500,0
3 Pedagógiai szakszolgálat 3 764,8 3 649,2
4 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 494,8 494,5
2 Egyes szociális feladatok támogatása
1 Egyes jövedelmpótló ellátások és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 105 641,5 142 502,5
3 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 348,0 346,2
3 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 36 837,2 36 837,2
4 A többcélú kistérségi társulások támogatása 30 752,6 30 654,3
9 Címzett és céltámogatások 10 000,0 3 778,2
10 A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása 10 170,0 7 543,5
11 Helyi önkormányzatok vis maior támogatása 800,0 795,7
12 Vis maior tartalék 360,0 682,6
13 Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal építésének támogatása 9 500,0 13 890,1
14 A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása 5 850,0 4 941,1
15 Roma Kulturális Központ lértehozása 900,0
16 A házi segítségnyújtást és/vagy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást ellátási szerződés keretében biztosító helyi önkormányzatok támogatása 199,9
17 Csép település Polgármesteri Hivatal, háziorvosi és védőnői szolgálat épülete építésének és berendezésének támogatása 40,0
18 A Miskolc Városi Szabadidőközpont szabadtéri sportöltöző épülete rekonstrukciójának támogatása 12,0
19 Sóskút település játszótere építésének támogatása 10,0
Összesen: 1 289 970,9 1 308 451,9

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Miniszterelnöki Hivatal
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás 6 383,2 7 001,3
1 Működési költségvetés 4,7 157,6
1 Személyi juttatások 4 678,3 5 031,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 461,6 1 499,2
3 Dologi kiadások 242,5 643,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 19,0
3 Kölcsönök 5,0 3,0 1,4 2,7
2 Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 14 388,3 14 559,8
1 Működési költségvetés 1 786,4 4 091,1
1 Személyi juttatások 2 899,1 3 228,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 931,6 967,5
3 Dologi kiadások 9 279,5 9 837,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 751,0 1 802,8
2 Felhalmozási költségvetés 19,9
1 Intézményi beruházási kiadások 1 268,3 2 624,3
2 Felújítás 40,2 54,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 150,6
3 Kölcsönök 5,0 2,6 1,1
2 Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ 773,8 759,3
1 Működési költségvetés 100,0 826,9
1 Személyi juttatások 461,9 465,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 137,4 135,1
3 Dologi kiadások 198,2 723,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 186,0
2 Felhalmozási költségvetés 114,7
1 Intézményi beruházási kiadások 76,3 398,2
2 Felújítás 3,7
3 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal 16 084,0 32 602,3
1 Működési költségvetés 18 894,2 15 137,3
1 Személyi juttatások 2 529,1 2 425,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 733,0 672,5
3 Dologi kiadások 29 999,0 34 616,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 2 459,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 520,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1 552,5 3 278,1
2 Felújítás 156,6 69,6
3 Kölcsönök 5,0 5,0 0,4
4 Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet 1 340,6 1 294,1
1 Működési költségvetés 513,3 948,4
1 Személyi juttatások 341,6 403,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 99,5 125,0
3 Dologi kiadások 1 412,8 1 308,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,4
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
1 Intézményi beruházási kiadások 97,8
6 Szülőföld Alap Iroda 66,9
1 Működési költségvetés 99,0 169,9
1 Személyi juttatások 69,3 124,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,5 37,3
3 Dologi kiadások 11,2 112,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 20,5
1 Intézményi beruházási kiadások 17,0
8 ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet 339,7 462,7
1 Működési költségvetés 39,0 91,2
1 Személyi juttatások 228,0 251,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 73,1 73,0
3 Dologi kiadások 77,6 569,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 55,0
9 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Központilag kezelt fejezeti feladatok 308,6 164,5
1 Működési költségvetés 4,9
1 Személyi juttatások 230,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 73,0
3 Dologi kiadások 5,6 21,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 306,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,5
3 Kölcsönök 10,7 10,7
2 Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,4
3 Afganisztáni tartományi újjáépítési segélyprogram kiadásainak támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,7
4 „Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása 137,9 99,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 32,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,0
3 Dologi kiadások 15,9 17,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 80,0 38,4
5 Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai 250,0 125,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 125,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 49,0
3 Dologi kiadások 76,0 0,1
6 Szabályozási és monitoring feladatok támogatása 73,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,4
3 Dologi kiadások 47,4 3,5
7 Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása 900,0 856,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 18,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,4
3 Dologi kiadások 876,0 816,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,6
8 Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások 574,0 424,9
1 Működési költségvetés 2,4
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 548,0 1 663,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 568,8
9 Közszolgálati és közigazgatási minőségfejlesztési feladatok
1 Működési költségvetés 20,1
3 Dologi kiadások 3,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,9
10 Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,3
11 Nemzetközi tagdíjak 2,0 32,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0 2,6
12 Köztisztviselői továbbképzési rendszer és vezetőképzés támogatása 77,0 15,2
1 Működési költségvetés 20,2
1 Személyi juttatások 43,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,5
3 Dologi kiadások 14,8 0,1
13 Kormányzati személyügyi feladatok támogatása 88,0 66,8
1 Működési költségvetés 65,9
1 Személyi juttatások 44,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13,5
3 Dologi kiadások 30,5 22,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,2
14 A helyi közbiztonság javításában résztvevők támogatása 100,0 100,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,6
3 Dologi kiadások 60,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0
15 A 2009. évben aktuális, kiemelt jelentőségű történelmi évfordulókkal kapcsolatos rendezvények, események lebonyolítása, nemzetközi médiában való népszerűsítése 90,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,0
16 EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése 815,0 546,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 70,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,4
3 Dologi kiadások 722,6 28,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,0
24 Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása 217,3 23,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 110,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 34,0
3 Dologi kiadások 73,3 2,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,0
25 Kisebbségi intézmények átvételének és fenntartásának támogatása 120,0 117,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 34,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,8
26 Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret 195,0 294,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,7
3 Dologi kiadások 7,3 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 170,0 66,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,1
60 Átvett előirányzatok kincstári díjai
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
62 Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplésének támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
3 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1 Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 87,4 76,7
1 Működési költségvetés 27,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 87,4 76,7
2 Puskás Tivadar Közalapítvány 33,0 89,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,0 29,0
3 Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása 462,0 411,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 461,7 410,9
6 Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,9
8 Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása 416,8 325,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 416,8 447,9
4 Határon túli magyarok programjainak támogatása
1 Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása 1 003,0 1 002,3
1 Működési költségvetés 40,9
1 Személyi juttatások 32,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,0
3 Dologi kiadások 101,0 42,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 767,0 957,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 92,0
2 Kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása 3 475,3 5 526,8
1 Működési költségvetés 11,5
1 Személyi juttatások 35,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0
3 Dologi kiadások 250,0 55,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 178,3 5 383,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 119,5
3 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 2 407,1 2 131,8
1 Működési költségvetés 6,5
1 Személyi juttatások 25,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,0
3 Dologi kiadások 13,1 44,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 361,0 1 589,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 187,5
4 A magyar-magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények erősítése 662,4 365,9
1 Működési költségvetés 150,0
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 662,4 162,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 29,7
5 Informatikai feladatok támogatása
2 Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása 3 040,9 2 206,4
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 59,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,8
3 Dologi kiadások 2 713,1 2 618,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 62,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
3 Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása 1 468,1 318,1
1 Működési költségvetés 41,1
3 Dologi kiadások 814,1 127,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 563,8 852,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 90,2
5 Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek 1 294,6 512,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 412,4 316,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 493,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 882,2
7 Felső- és közoktatási szoftver és licenc díj 1 164,0 2 748,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 164,0 1 224,4
9 Készenléti rendszerek (EDR és ESR) üzemeltetése és kapcsolódó kiadások támogatása 11 846,8 2 507,6
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 11 846,8 3 053,5
12 A millenáris programokkal összefüggő feladatok 686,2 540,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 686,2 874,2
13 Közháló program 2 348,6 124,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2 348,6 1 063,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 390,5
6 Operatív Programok keretében megvalósuló projektek
4 Személyügyi Központ szervezetfejlesztése és teljesítmény-értékelés ÁROP-2007/321
1 Működési költségvetés 107,8
3 Dologi kiadások 107,8
5 Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása ÁROP-2007/122
1 Működési költségvetés 206,4
3 Dologi kiadások 206,4
6 Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban ÁROP-2008/2.2.5.
1 Működési költségvetés 101,4
3 Dologi kiadások 101,4
7 E-Közigazgatási Tudásportál ÁROP 2007/1.2.3
1 Működési költségvetés 11,0
3 Dologi kiadások 11,0
8 Előkészítő tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében EKOP-2.A.1-2008-0002 16,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 16,4
9 Előkészítő tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében EKOP-
2.A.1-2008-0003
8,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,0
7 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 440,0 440,0 104,4
1–9. cím összesen: 95 534,0 21 439,6 74 094,4 99 478,5 23 932,0 78 628,7
11 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal 8 796,5 8 948,4
1 Működési költségvetés 27,4 64,0
1 Személyi juttatások 5 337,2 5 140,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 689,8 1 513,9
3 Dologi kiadások 997,5 1 450,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 705,5 705,5
2 Felhalmozási költségvetés 42,9
1 Intézményi beruházási kiadások 55,5 46,9
2 Felújítás 20,9 21,3
5 Lakástámogatás 17,5 17,5
3 Kölcsönök 20,0 20,0 41,1 40,6
2 Információs Hivatal 7 568,6 6 920,7
1 Működési költségvetés 50,0 101,7
1 Személyi juttatások 3 482,8 3 527,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 099,3 1 082,8
3 Dologi kiadások 2 183,4 1 577,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 388,3 388,3
2 Felhalmozási költségvetés 13,5
1 Intézményi beruházási kiadások 405,6 380,6
2 Felújítás 47,6 67,5
5 Lakástámogatás 11,6 11,6
3 Kölcsönök 3,8 3,8 13,4 13,4
3 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 17 531,4 17 633,2
1 Működési költségvetés 147,6 1 382,2
1 Személyi juttatások 9 556,1 10 499,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 953,5 3 046,9
3 Dologi kiadások 3 175,2 3 173,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 950,4 950,4
2 Felhalmozási költségvetés 160,2
1 Intézményi beruházási kiadások 868,9 1 410,2
2 Felújítás 154,0 44,9
5 Lakástámogatás 20,9 20,9
3 Kölcsönök 23,0 23,0 54,1 54,3
4 Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ 209,6 177,1
1 Működési költségvetés 0,9
1 Személyi juttatások 89,1 77,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,5 21,2
3 Dologi kiadások 67,8 37,4
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 22,2 38,7
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
11. cím összesen: 34 377,9 271,8 34 106,1 35 363,7 1 873,8 33 679,4
12 Alapok támogatása
1 Szülőföld Alap támogatása
1 Adomány-kiegészítés 1 000,0 1 000,0
12. cím összesen: 1 000,0 1 000,0
13 K–600 hírrendszer működtetésére 400,0
20 Tartalékok
1 Költségvetés általános tartaléka 47 177,7
2 Céltartalékok
1 Különféle személyi kifizetések 66 791,5
3 Stabilitási tartalék 78 000,0
Összesen: 323 281,1 21 711,4 108 200,5 135 842,2 25 805,8 112 308,1

XI. ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Önkormányzati Minisztérium igazgatása 3 226,7 5 004,4
1 Működési költségvetés 20,5 82,9
1 Személyi juttatások 1 986,9 3 371,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 549,3 641,7
3 Dologi kiadások 600,3 477,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 261,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 110,7 189,7
2 Felújítás 16,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 45,6
3 Kölcsönök 3,0 3,0
5 Regionális Államigazgatási Hivatalok 7 857,2 7 968,5
1 Működési költségvetés 529,6 944,3
1 Személyi juttatások 5 461,2 5 830,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 682,3 1 675,2
3 Dologi kiadások 1 141,0 1 528,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,2
2 Felhalmozási költségvetés 36,5
1 Intézményi beruházási kiadások 95,1 152,8
2 Felújítás 7,2 83,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,7
3 Kölcsönök 31,5 29,5
7 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 10 838,8 10 994,7
1 Működési költségvetés 2 715,5
1 Személyi juttatások 6 476,3 6 814,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 019,1 2 057,6
3 Dologi kiadások 1 690,6 3 816,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 322,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 603,8 3 247,8
1 Intézményi beruházási kiadások 3 129,9 4 146,7
2 Felújítás 111,7 668,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,8
5 Lakástámogatás 54,4
3 Kölcsönök 59,7 60,0
11 Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet 3 808,8 5 070,7
1 Működési költségvetés 1 606,0 2 299,7
1 Személyi juttatások 1 779,7 1 851,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 564,1 550,4
3 Dologi kiadások 2 789,4 3 581,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 545,4
2 Felhalmozási költségvetés 4,4
1 Intézményi beruházási kiadások 97,8 638,1
2 Felújítás 183,8 99,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,2
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
4 Lakásügy
1 Állami Támogatású Bérlakás Program
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 158,3
3 Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása 7 900,0 11 860,0
1 Működési költségvetés 27,2
3 Dologi kiadások 5,0 2,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 287,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 470,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7 645,0 4 504,9
5 Lakbértámogatás 24,0 24,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,0 4,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,0 0,7
5 Turisztikai célelőirányzat 6 295,0 5 577,7
1 Működési költségvetés 100,0
3 Dologi kiadások 300,7 464,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 009,3 6 770,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 732,9
3 Kölcsönök 15,0 10,7
6 Távhőszolgáltatás korszerűsítése és kompenzáció 30 000,0 4 831,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30 000,0
6 Beruházások
2 Lakástámogatás 55,0 0,6
2 Felhalmozási költségvetés
5 Lakástámogatás 55,0
14 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 64,4 62,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 64,4 51,9
20 Ágazati célfeladatok
1 Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához 1 440,0 1 440,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 440,0 1 440,0
2 Kincstári tranzakciós díj elszámolása 36,2 36,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 36,2 32,3
3 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1 Működési költségvetés 309,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 620,3
2 Felhalmozási költségvetés 5 000,0 5 029,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 000,0 3 114,1
6 Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
7 Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása 122,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 122,6
9 Szakszervezetek támogatása 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
12 Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása 38,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 38,5
13 Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása 18,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,7
14 Önkéntes tűzoltósággá váló tűzoltóegyesületek támogatása 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
33 Őrbottyán és térsége csatorna és szennyvízelvezetési rendszer kiépítése
1 Működési költségvetés 665,1
3 Dologi kiadások 90,0
34 Egyedi önkormányzati beruházások
1 Működési költségvetés 49,5
3 Dologi kiadások 15,6
82 A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 12,0
89 Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása 25,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 186,1
92 Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása 200,0 183,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 200,0 128,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 187,9
93 Hivatásos állomány életbiztosítása 36,0 36,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 36,0 30,2
3 Dologi kiadások 4,7
94 Címzetes főjegyzői címek adományozása 100,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 77,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,5
95 Duna Palota Kulturális Közhasznú Társaságnak nyújtott támogatás 300,0 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 300,0
21 Társadalmi önszerveződések támogatása
2 Társadalmi szervezetek és segítők támogatása 36,0 36,0
1 Működési költségvetés 2,3
3 Dologi kiadások 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,0 33,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,1
3 Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület 36,0 36,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,0 36,0
22 Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása 1 711,3 1 711,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 711,3 1 711,3
23 „Segítsünk az árvízkárosultakon!”
1 Működési költségvetés 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
25 Választások lebonyolítása
1 Az európai parlamenti választások támogatása 4 100,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,2
3 Dologi kiadások 1 390,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 243,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 420,0
2 A 2010. évi országgyűlési választások előkészítése 97,0 97,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 97,0
3 Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása 90,0 98,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 31,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,9
3 Dologi kiadások 20,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,7 133,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 3,1
4 Országgyűlési képviselő-választás kampányának támogatása
1 Működési költségvetés 1,0
26 Sporttevékenység támogatása
1 Utánpótlás-nevelési feladatok 1 375,6 164,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 192,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,5
3 Dologi kiadások 331,3 1,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 787,8 172,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
2 Iskolai, diák és felsőoktatási sport támogatása 298,7 248,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 298,7 321,6
3 Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok 295,0 189,1
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 132,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 295,0 60,0
4 Versenysport támogatása 2 329,9 2 412,3
1 Működési költségvetés 10,5
1 Személyi juttatások 130,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 42,3
3 Dologi kiadások 5,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 157,6 2 371,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 15,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,4
5 2008. évi Pekingi Olimpián és Paralimpián való részvétel támogatása
1 Működési költségvetés 38,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
6 Jégkorong utánpótlás nevelés támogatása 170,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 170,0
7 Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése 1 995,2 689,7
1 Működési költségvetés 62,2
1 Személyi juttatások 1 374,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 620,7 581,2
8 Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása 3 140,0
1 Működési költségvetés 4 002,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 140,0 3 934,9
9 Nemzeti Sporttanács támogatása 3,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7
12 Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása 61,7 61,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,7 42,4
13 Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása 16,0 16,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,0 15,6
14 Nemzeti Sportszövetség működési támogatása 31,6 31,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31,6 31,6
15 Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása 13,3 13,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3 13,3
17 Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása 2,8 2,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,8 2,8
19 Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása 28,8 28,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,8 28,4
22 Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása 42,7 42,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 42,7 29,9
23 Szabadidősport támogatása 266,0 253,6
1 Működési költségvetés 0,9
3 Dologi kiadások 5,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 266,0 547,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
24 Kiemelt stratégiai célok megvalósítása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
25 Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások 40,0 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,4
3 Dologi kiadások 30,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 18,3
26 Sportköztestületek működési támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,6
27 Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport-programok támogatás) 126,4 126,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 126,4 126,4
28 Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei 271,1 71,1
1 Működési költségvetés 2,0
1 Személyi juttatások 25,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,2
3 Dologi kiadások 31,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,9 93,0
2 Felhalmozási költségvetés 1,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 14,0
29 Fogyatékkal élők sportjának támogatása 275,0 275,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 275,0 292,1
30 Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása
1 Működési költségvetés 5,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,6
27 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
3 2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,2
10 Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése 1 499,5 929,5
1 Működési költségvetés 21,7
3 Dologi kiadások 1 499,5 1 437,4
11 Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása 190,8 178,6
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 10,0 12,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 121,1 173,0
2 Felhalmozási költségvetés 171,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 46,4 453,2
12 Magyar Sport Háza program 372,5 337,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 372,5 236,2
30 Energiaadó emelésének ellentételezése 8,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,3
31 Fejezeti tartalék
2 Fejezeti általános tartalék 137,7 137,7
1–12. cím összesen: 101 261,7 9 775,9 91 485,8 73 965,9 17 404,8 65 546,3
14 Lakástámogatások
1 Egyéb lakástámogatások 205 532,0 199 289,3
Összesen: 306 793,7 9 775,9 91 485,8 273 255,2 17 404,8 65 546,3

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium központi igazgatása 3 076,0 3 945,4
1 Működési költségvetés 132,0 496,8
1 Személyi juttatások 2 357,1 2 665,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 754,3 729,0
3 Dologi kiadások 96,6 1 030,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,6
2 Felhalmozási költségvetés 50,0
1 Intézményi beruházási kiadások 11,6
2 Felújítás 13,6
3 Kölcsönök 28,3 28,3
2 Szakigazgatási intézmények
1 Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 16 193,1 16 955,3
1 Működési költségvetés 13 758,0 22 331,2
1 Személyi juttatások 18 204,1 20 782,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 825,3 5 761,3
3 Dologi kiadások 5 921,7 11 340,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 136,1
2 Felhalmozási költségvetés 702,1
1 Intézményi beruházási kiadások 940,9
2 Felújítás 11,0
3 Kölcsönök 18,2 18,2
2 Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal 143,2 162,7
1 Működési költségvetés 54,9
1 Személyi juttatások 64,4 95,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,6 26,8
3 Dologi kiadások 48,4 95,5
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 9,8 6,4
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet 1 693,3
1 Működési költségvetés 24 603,2 23 737,0
1 Személyi juttatások 10 614,5 11 404,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 396,7 3 306,7
3 Dologi kiadások 10 592,0 9 708,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,7
6 Kamatfizetések 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 471,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 565,4
2 Felújítás 200,9
3 Kölcsönök 11,2 11,7
4 Állami Ménesgazdaság 165,4 184,5
1 Működési költségvetés 138,0 157,8
1 Személyi juttatások 74,8 98,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 23,1 31,0
3 Dologi kiadások 205,5 201,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,9
2 Felhalmozási költségvetés 7,5
1 Intézményi bruházási kiadások 15,0
5 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10 392,0 10 411,7
1 Működési költségvetés 31,0 6 478,9
1 Személyi juttatások 4 500,6 7 502,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 440,1 2 082,5
3 Dologi kiadások 1 835,7 5 401,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 468,7 1 545,5
2 Felhalmozási költségvetés 972,5
1 Intézményi beruházási kiadások 177,9 1 329,0
2 Felújítás 0,7
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei 4 168,1 4 603,9
1 Működési költségvetés 1 508,2 6 537,5
1 Személyi juttatások 3 202,8 3 690,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 024,9 1 081,7
3 Dologi kiadások 1 563,5 6 100,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 6,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,4
2 Felhalmozási költségvetés 114,9 455,3
1 Intézményi beruházási kiadások 438,0
2 Felújítás 169,4
4 Kormányzati beruházás 10,0
7 Közművelődési intézmények 519,5 617,4
1 Működési költségvetés 107,0 117,9
1 Személyi juttatások 336,5 334,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 107,8 93,5
3 Dologi kiadások 182,2 247,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 23,6
2 Felújítás 8,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
4 Kormányzati beruházás 30,0
8 Agrárkutató intézetek 2 039,0 2 542,3
1 Működési költségvetés 1 669,0 2 897,0
1 Személyi juttatások 2 188,2 2 109,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 700,2 622,4
3 Dologi kiadások 903,2 2 447,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,2
2 Felhalmozási költségvetés 83,6 80,7
1 Intézményi beruházási kiadások 262,9
2 Felújítás 54,5
4 Kormányzati beruházás 3,6
3 Kölcsönök 4,7 4,7
9 Agrármarketing-Centrum 197,7 957,5
1 Működési költségvetés 11,0 1 320,4
1 Személyi juttatások 117,6 142,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 37,7 37,3
3 Dologi kiadások 53,4 1 316,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 281,0
2 Felhalmozási költségvetés 5,0
1 Intézményi beruházási kiadások 8,8
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
13 Intézmények központi beruházásai 74,9 31,3
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 74,9
2 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 FAO intézmények finanszírozása 250,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,8
3 Dologi kiadások 150,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 46,8
2 Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása 535,0 21,1
1 Működési költségvetés 2,9
1 Személyi juttatások 150,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 48,0
3 Dologi kiadások 208,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,5 32,7
3 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 9,2 9,2
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 9,2 17,7
4 Magyar-Román regionális kutató-oktató központ támogatása 64,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,4
5 Génbanki tevékenység feladatfinanszírozása 100,0 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0
6 Állami génmegőrzési feladatok támogatása 500,0 90,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 500,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 75,3
8 Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása 193,2 207,2
1 Működési költségvetés 205,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 193,2 246,2
9 Vízügyi feladatok támogatása 368,0 590,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 368,0 450,4
10 Parlagfű elleni védekezés támogatása
1 Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 443,4 131,5
1 Működési költségvetés 68,1
3 Dologi kiadások 4,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 443,4 115,8
2 A „Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása 510,1 268,6
1 Működési költségvetés 0,5
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 510,1 280,5
11 Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) állandó titkársága feladatainakfinanszírozása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
13 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 200,0 62,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,0
3 Dologi kiadások 68,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,1
15 Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok 1 137,5 430,0
1 Működési költségvetés 7 690,5
1 Személyi juttatások 513,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 164,4
3 Dologi kiadások 399,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 208,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 60,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 000,0
16 Magyar Agrárkamara állami feladatainak támogatása 64,4 64,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,4 64,4
17 Állatorvosi Kamara állami feladatainak támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 12,0
18 Növényorvosi Kamara állami feladatainak támogatása 6,4 6,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4 6,4
20 Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 184,0 184,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 184,0 184,0
21 Kincstári szolgáltatási díjak 100,0 82,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0 95,4
22 Bormarketing és minőség-ellenőrzés
1 Működési költségvetés 1 500,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0
25 Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai 250,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 250,0
26 Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladata
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 131,9
35 Egyéb szervezetek feladataira 34,0
1 Működési költségvetés 2,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,2
3 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 Phare támogatásból megvalósuló programok
10 Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX)
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer kifejlesztése
1 Működési költségvetés 1,6
3 Az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése
1 Működési költségvetés 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,5
4 Az élelmiszerbiztonsági intézményi háttér fejlesztése
1 Működési költségvetés 11,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,9
5 Az elektronikus ügyintézés fejlesztése a KAP területén
1 Működési költségvetés 39,3 45,7
3 Dologi kiadások 39,3 65,3
6 Az állat- és növényegészségügyi határállomások kapacitásának megerősítése
1 Működési költségvetés 12,9 2,8
3 Dologi kiadások 12,9
2 Felhalmozási költségvetés 182,5 168,1
1 Intézményi beruházási kiadások 182,5 278,5
7 FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra
1 Működési költségvetés 27,0
3 Dologi kiadások 27,0
2 Felhalmozási költségvetés 241,9 104,4
1 Intézményi beruházási kiadások 241,9 164,3
10 Az összevont kifizetési rendszer (SPS) alkalmazása az MVH-nál
1 Működési költségvetés 11,4
3 Dologi kiadások 11,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
4 Egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások
6 Méhészeti Nemzeti Program 480,0 480,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 480,0 485,0
7 Igyál tejet program 900,0 400,0
1 Működési költségvetés 0,7
3 Dologi kiadások 332,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 900,0 520,6
8 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása 450,0 905,0
1 Működési költségvetés 373,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,0 1 059,2
9 Egyes állatbetegségek ellenőrzése és felszámolása támogatása 1 100,0 45,0
1 Működési költségvetés 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 100,0 920,1
10 Uniós Programok ÁFA fedezete
1 Működési költségvetés 291,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 708,4
5 Nemzeti támogatások
1 Erdészeti feladatok 1 091,8 453,3
1 Működési költségvetés 18,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 091,8 32,1
2 Termőföldvédelem támogatása 251,0 195,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 33,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 251,0 197,4
3 Állattenyésztési feladatok 780,0 780,0
1 Működési költségvetés 0,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 780,0 791,4
5 Vadgazdálkodás támogatása 180,0
1 Működési költségvetés 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 180,0 148,9
7 Fejlesztési típusú támogatások 870,0 456,0
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 69,5
2 Felhalmozási költségvetés 60,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 870,0 411,4
3 Kölcsönök 25,0
8 Folyó kiadások és jövedelem-támogatások 83 786,6 77 506,7
1 Működési költségvetés 36 406,3
3 Dologi kiadások 63,8 8,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 83 722,8 112 548,3
9 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 270,0 597,6
2 Felhalmozási költségvetés 1,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 270,0 18,1
10 Nemzeti agrár kárenyhítés 351,8 351,8
1 Működési költségvetés 2 154,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 351,8 20,4
6 Állat- és növénykártalanítás 500,0 1 618,6
1 Működési költségvetés 16,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 1 633,5
7 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások 4 000,0 2 959,0
1 Működési költségvetés 44 790,6
3 Dologi kiadások 4 000,0 4 367,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39 775,4
12 Sapard támogatásból megvalósuló programok
1 SAPARD intézkedések
1 Működési költségvetés 109,2
3 Dologi kiadások 24,9
2 Felhalmozási költségvetés 70,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 158,9
13 EU tagságból eredő feladatok 500,0 51,3
1 Működési költségvetés 8,7
1 Személyi juttatások 292,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 93,7
3 Dologi kiadások 113,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,9
14 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 160,0 160,0
1–10. cím összesen: 181 727,2 44 159,5 137 567,7 282 665,9 159 579,7 131 102,8
10 Vidékfejlesztési és halászati programok
11 Vidékfejlesztési és halászati programok
1 I. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
1 Működési költségvetés 565,3
3 Dologi kiadások 148,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 655,7
2 Felhalmozási költségvetés 96,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,1
2 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1 I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása 20 279,8 26 734,8
1 Működési költségvetés 6 912,5 26 598,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 631,5 8 238,9
2 Felhalmozási költségvetés 44 645,5 64 564,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 62 206,3 115 745,4
2 II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése 11 104,8 5 683,1
1 Működési költségvetés 29 036,2 32 159,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37 778,0 34 097,9
2 Felhalmozási költségvetés 7 848,8 969,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 211,8 1 832,2
3 III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése 5 732,0 2 250,7
1 Működési költségvetés 9 981,5 4 689,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13 907,6 3 267,9
2 Felhalmozási költségvetés 4 591,0 3 938,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6 396,9 7 601,9
4 IV. tengely: Leader intézkedések 231,4 277,9
1 Működési költségvetés 384,3 1 898,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 2 101,1
2 Felhalmozási költségvetés 384,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 500,0
5 Technikai segítségnyújtás 1 826,8 2 228,3
1 Működési költségvetés 4 932,4 9 197,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 576,5 11 611,3
2 Felhalmozási költségvetés 548,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 730,7
3 Halászati Operatív Program
1 Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely) 255,0 288,0
1 Működési költségvetés 191,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 255,0
2 Felhalmozási költségvetés 573,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 765,0
2 Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely) 30,0
1 Működési költségvetés 27,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,0
2 Felhalmozási költségvetés 63,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 84,0
3 Technikai segítségnyújtás (V. tengely) 15,0 12,0
1 Működési költségvetés 27,0 39,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,0 52,7
2 Felhalmozási költségvetés 18,0
3 Egyéb intézményi flhalmozási kiadások 24,0
13 Központosított bevételek
1 Erdészeti bevételek
1 Erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetése 108,2
2 Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság 200,0 100,7
2 Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1 Földvédelmi járulék 3 000,0 4 407,9
2 Földvédelmi és talajvédelmi bírság 50,0 75,7
3 Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
2 Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek 10,0
4 Halgazdálkodási bevételek
1 Állami halász- és horgászjegyek díja 200,0 152,5
3 Halvédelmi bírság 10,0 61,8
5 Vadgazdálkodási bevételek
1 Állami vadászjegyek díja 430,0 420,3
2 Hatósági eljárási díj, trófea bírálat 30,0 51,1
4 Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás 25,0 32,2
5 Vadvédelmi bírság 25,0 22,0
Összesen: 331 366,5 158 304,0 177 042,5 468 025,9 309 728,8 168 577,6

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 4 569,8 5 230,8
1 Működési költségvetés 73,3
1 Személyi juttatások 3 016,9 3 540,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 910,4 1 017,1
3 Dologi kiadások 578,1 567,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,4 12,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 13,9
2 Felújítás 2,2
3 Kölcsönök 25,6
2 Egyéb HM szervezetek 10 728,5 10 763,9
1 Működési költségvetés 438,0
1 Személyi juttatások 3 915,1 4 469,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 465,7 1 287,7
3 Dologi kiadások 4 054,7 3 433,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 539,9 522,2
2 Felhalmozási költségvetés 10,6
1 Intézményi beruházási kiadások 753,1 1 139,8
3 Kölcsönök 239,3 64,3
3 HM Infrastrukturális Ügynökség, csapatok központi infrastrukturális ellátás kiadásai 42 593,7 31 991,7
1 Működési költségvetés 1 699,7
1 Személyi juttatások 1 202,4 1 378,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 189,5 220,0
3 Dologi kiadások 39 512,8 29 457,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,3 3,7
2 Felhalmozási költségvetés 848,2
1 Intézményi beruházási kiadások 535,1 812,0
2 Felújítás 1 149,6 4 773,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 330,1
3 Kölcsönök 594,7 647,2
4 HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, csapatok központi logisztikai ellátás kiadásai 62 048,9 68 819,2
1 Működési költségvetés 200,0 640,1
1 Személyi juttatások 3 500,0 3 653,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 839,2 849,1
3 Dologi kiadások 40 412,9 38 966,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,1 16,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 14 300,2 15 503,7
2 Felújítás 2 986,5 4 233,6
3 Kölcsönök 200,0 209,3 179,6
2 Magyar Honvédség
1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 20 175,5 21 415,0
1 Működési költségvetés 220,5 518,6
1 Személyi juttatások 12 468,0 14 108,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 266,8 3 686,9
3 Dologi kiadások 4 090,4 3 404,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 121,0 73,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 449,8 288,9
3 Kölcsönök 12,8
2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei 80 616,2 79 566,0
1 Működési költségvetés 329,5 1 620,1
1 Személyi juttatások 53 209,7 54 002,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14 566,9 14 342,1
3 Dologi kiadások 12 897,5 13 965,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 271,6 397,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 87,5
2 Felújítás 74,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 171,5
3 Kölcsönök 111,9
3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1 Katonai Felderítő Hivatal 8 787,8 8 612,2
1 Működési költségvetés 276,6
1 Személyi juttatások 4 903,9 4 796,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 328,4 1 266,4
3 Dologi kiadások 2 501,5 2 552,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,0 17,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 36,0 34,3
3 Kölcsönök 18,8 17,5
2 Katonai Biztonsági Hivatal 2 574,6 2 395,1
1 Működési költségvetés 6,3
1 Személyi juttatások 1 745,6 1 623,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 517,1 464,5
3 Dologi kiadások 264,7 246,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,2 7,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0 49,9
3 Kölcsönök 0,6
4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 3 619,7 3 983,7
1 Működési költségvetés 690,0 907,0
1 Személyi juttatások 2 454,0 2 755,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 697,7 741,4
3 Dologi kiadások 1 066,5 1 295,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 10,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,2 9,4
2 Felhalmozási költségvetés 65,1
1 Intézményi beruházási kiadások 79,3 208,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,3
3 Kölcsönök 0,4
5 Katonai Ügyészségek 1 101,6 1 209,9
1 Működési költségvetés 34,2
1 Személyi juttatások 777,6 892,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 233,1 257,0
3 Dologi kiadások 87,3 86,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6 3,5
6 HM Állami Egészségügyi Központ 4 534,2 6 703,7
1 Működési költségvetés 11 374,2 13 815,6
1 Személyi juttatások 9 230,1 9 173,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 781,8 2 749,1
3 Dologi kiadások 3 851,8 6 938,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,7 59,4
6 Kamatfizetések 7,7
2 Felhalmozási költségvetés 3,7
1 Intézményi beruházási kiadások 731,2
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
5 Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok 773,0 862,7
2 Felhalmozási költségvetés 450,0 450,0
5 Lakástámogatás 1 200,0 1 200,0
6 Lakásépítés 23,0 113,6
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group) 200,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 200,0
3 Társadalmi szervek támogatása
1 Honvédszakszervezet (HOSZ) 9,4 9,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,4 9,4
2 Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) 9,0 9,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,0 9,0
3 Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) 4,7 9,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,7 9,7
4 Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ) 1,6 1,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 1,6
5 Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) 5,5 5,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,5 5,5
6 Egyéb társadalmi szervek támogatása 60,0 69,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,0 66,0
7 Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 5,0
8 Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége 3,8 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,8 5,0
9 Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) 2,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
10 Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) 2,0 2,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 2,0
11 Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
12 Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete 4,0 4,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 4,5
13 Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása 100,0 145,0
1 Működési költségvetés 65,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 210,0
14 Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása 8,5 8,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,5 8,5
15 Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása 1,0 1,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 1,0
16 Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása 25,0 25,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 25,0
17 Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása 4,0 4,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 4,0
5 Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása 4 398,0 6 142,1
1 Működési költségvetés 121,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 398,0 6 263,6
15 Nemzetközi kártérítés
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,8
24 Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez 4 056,0 4 603,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 056,0 4 596,8
25 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 2 808,4 2 308,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 808,4 1 508,4
32 Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz 23 305,1 23 305,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23 305,1 23 305,1
35 Egyéb uniós befizetések 613,8 513,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 613,8 514,9
36 MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása 36,1 67,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,1 67,9
37 Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása 143,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,0
38 A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai 24,7 24,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 24,7 19,6
Összesen: 291 226,3 13 264,2 277 962,1 296 823,2 22 653,5 278 835,7

XIV. IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazgatása 5 706,1 5 760,2
1 Működési költségvetés 104,0 1 115,6
1 Személyi juttatások 3 117,4 3 393,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 890,7 967,3
3 Dologi kiadások 1 714,8 1 967,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,6 104,4
2 Felhalmozási költségvetés 45,8
1 Intézményi beruházási kiadások 57,6 99,9
3 Kölcsönök 4,5 4,5
2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 1 581,0 1 627,4
1 Működési költségvetés 8,0
1 Személyi juttatások 1 100,4 1 186,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 341,7 349,7
3 Dologi kiadások 138,9 145,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,5
2 Felújítás 0,3
3 Kölcsönök 0,3 1,0
3 Igazságügyi Hivatal 5 006,1 5 049,2
1 Működési költségvetés 430,8
1 Személyi juttatások 3 337,4 3 389,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 036,6 969,0
3 Dologi kiadások 579,1 881,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 2,5
2 Felhalmozási költségvetés 5,7
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 30,4
3 Kölcsönök 1,7
4 Szakértői Intézetek 1 878,9 1 851,2
1 Működési költségvetés 600,0 1 416,1
1 Személyi juttatások 1 376,5 1 368,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 431,6 397,5
3 Dologi kiadások 534,0 802,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 298,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,6
1 Intézményi beruházási kiadások 136,8 231,1
3 Kölcsönök 2,4 1,0
5 Büntetés-végrehajtás 33 685,0 39 415,1
1 Működési költségvetés 2 715,6 3 406,1
1 Személyi juttatások 21 841,7 23 758,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 158,3 6 618,0
3 Dologi kiadások 7 932,2 11 752,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7 2,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 716,8
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 200,0 587,8
2 Felújítás 157,7 260,9
5 Lakástámogatás 39,2
3 Kölcsönök 108,0 107,6 153,1
7 Rendőrség 189 309,3 202 359,8
1 Működési költségvetés 4 660,7 34 239,0
1 Személyi juttatások 133 556,8 150 170,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 40 476,0 43 459,9
3 Dologi kiadások 19 352,0 30 411,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14 314,2
2 Felhalmozási költségvetés 980,4
1 Intézményi beruházási kiadások 242,7 3 243,4
2 Felújítás 342,5 533,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,4
4 Kormányzati beruházás 266,2
5 Lakástámogatás 102,9
3 Kölcsönök 942,9 1 001,6
10 Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 5 171,8 5 189,5
1 Működési költségvetés 104,4 391,4
1 Személyi juttatások 2 524,6 2 654,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 823,3 788,8
3 Dologi kiadások 1 767,3 1 642,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 8,0 45,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,0 182,8
2 Felhalmozási költségvetés 54,6
1 Intézményi beruházási kiadások 104,0 189,7
3 Kölcsönök 5,0 4,6
11 Rendőrtiszti Főiskola 1 149,1 1 274,2
1 Működési költségvetés 191,8 358,9
1 Személyi juttatások 834,4 986,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 261,3 254,6
3 Dologi kiadások 242,3 316,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,9 7,2
2 Felhalmozási költségvetés 9,4
1 Intézményi beruházási kiadások 31,4
2 Felújítás 54,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27,8
3 Kölcsönök 2,5
13 Központi Gazdasági Főigazgatóság 1 037,1 1 392,1
1 Működési költségvetés 565,7 953,9
1 Személyi juttatások 624,3 1 097,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 171,9 314,8
3 Dologi kiadások 678,2 893,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5
2 Felhalmozási költségvetés 16,1
1 Intézményi beruházási kiadások 128,4 24,8
2 Felújítás 52,9
3 Kölcsönök 90,2 90,2
15 Oktatási Igazgatás 3 610,1 3 796,5
1 Működési költségvetés 563,2 836,1
1 Személyi juttatások 2 671,9 2 511,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 846,7 634,7
3 Dologi kiadások 602,9 1 588,7
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 153,3
2 Felhalmozási költségvetés 20,5
1 Intézményi beruházási kiadások 19,9 115,4
2 Felújítás 31,9 44,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,6
3 Kölcsönök 1,3 24,0
16 Magyar Szabadalmi Hivatal 24,6
1 Működési költségvetés 3 362,0 3 440,4
1 Személyi juttatások 1 352,8 1 341,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 412,1 414,3
3 Dologi kiadások 1 291,5 1 432,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,4 92,2
2 Felhalmozási költségvetés 14,4
1 Intézményi beruházási kiadások 127,2 234,1
2 Felújítás 6,0 4,2
3 Kölcsönök 1,0 1,0
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
1 A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása 92,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 92,0
2 Energia-racionalizálás
3 Kölcsönök 80,0 80,0 77,6 65,7
3 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 120,0 230,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 230,4
4 Jogi segítségnyújtás 85,0 154,0
1 Működési költségvetés 5,6
3 Dologi kiadások 85,0 160,2
5 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése 132,0 192,7
1 Működési költségvetés 1,7
3 Dologi kiadások 3,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 132,0 193,3
6 Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások 60,9 36,3
1 Működési költségvetés 1,2
1 Személyi juttatások 21,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,0
3 Dologi kiadások 9,0 25,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,9 170,8
7 Informatikai rendszerekkel összefüggő kötelezettségek 164,5 148,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 164,5 175,5
8 Rendőrségi feladatellátás korszerűsítése 1 656,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 656,0
9 PPP rendszerben épülő börtön 4 150,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 150,9
10 Lakhatási támogatás 300,0 185,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0
11 MÁK – számlavezetési díjak 10,0 8,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0 9,0
13 Közrendvédelmi bírság
1 Működési költségvetés 100,0 13,3
3 Dologi kiadások 11,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 71,9
14 Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához 40 344,8 40 344,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40 344,8 39 412,1
15 Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1 Működési költségvetés 750,0 834,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,0 747,5
16 Bűnmegelőzéssel összefüggő feladatok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 37,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
18 Rendőrségi és büntetés-végrehajtási ágazati feladatok 1 380,0
1 Működési költségvetés 36,6
1 Személyi juttatások 390,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 110,0
3 Dologi kiadások 880,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,6
20 Nemzetközi fizetési kötelezettség 195,0 191,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 195,0 223,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
21 Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából az IRM-re háruló fizetési kötelezettségek teljesítése 105,5 23,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,5 12,7
22 Az Európai Unió nyugat-balkáni polgári tevékenységében való magyar részvétel
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0
25 Közbiztonsági feladatterv támogatása
1 Működési költségvetés 234,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 231,6
2 Alapítványok támogatása
1 Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány 11,0 10,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 10,7
3 Beruházás
4 Közbiztonsági beruházások 222,6 128,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 176,6
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 222,6
5 Rendőrség lakáscélú beruházása 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,9
2 Felhalmozási költségvetés
5 Lakástámogatás 100,0
6 Büntetés-végrehajtás lakáscélú beruházása 40,0
2 Felhalmozási költségvetés
5 Lakástámogatás 40,0
5 Társadalmi önszerveződések támogatása
1 Szabadságharcosokért Közalapítvány 150,0 201,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 201,2
2 Rendészeti sportszervezetek támogatása 25,0 24,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 24,4
3 Szakszervezetek támogatása 17,0 16,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,0 16,6
4 Magyar Jogász Egylet támogatása az V. Európai Jogász Fórum megrendezéséhez
1 Működési költségvetés 10,3
7 Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása 8,7 8,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,7 8,5
11 Országos Polgárőr Szövetség 139,0 235,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 139,0 235,5
14 Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása 30,0 29,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 29,3
6 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 PHARE támogatással megvalósuló programok
21 2003. évi PHARE nemzeti program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,1
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
3 Küzdelem a szervezett bűnözés ellen
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,9
5 A BSZKI labor akkreditációra való felkészítése
1 Működési költségvetés 60,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 72,9
8 Egyéb közösségi programok 50,0 112,0
1 Működési költségvetés 200,0 93,3
3 Dologi kiadások 35,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 161,5
9 Szolidaritási programok
1 Európai Menekültügyi Alap 31,2 31,2
1 Működési költségvetés 100,0 104,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 131,2 164,1
2 Integrációs Alap 149,5 149,5
1 Működési költségvetés 469,6 275,0
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 619,1 407,5
3 Visszatérési Alap 48,8 48,8
1 Működési költségvetés 138,6 40,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,4 47,5
4 Külső Határok Alap 380,5 375,3
1 Működési költségvetés 486,5 516,6
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 600,6 481,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 135,2 983,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 401,6 982,9
5 Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek
1 Működési költségvetés 103,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 103,1
2 Felhalmozási költségvetés 44,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 44,2
1–20. cím összesen: 314 661,7 16 327,3 298 334,4 367 216,9 52 451,3 310 627,1
21 Központosított bevételek
1 Cégnyilvántartás bevételei 1 500,0 1 435,4
Összesen: 314 661,7 17 827,3 298 334,4 367 216,9 53 886,7 310 627,1

XV. NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Igazgatása 4 191,4 4 546,5
1 Működési költségvetés 6,8 128,2
1 Személyi juttatások 2 761,2 2 982,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 835,7 844,2
3 Dologi kiadások 588,7 826,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,6 177,4
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
1 Intézményi beruházási kiadások 0,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,7
3 Kölcsönök 38,3 38,3 26,7 26,7
3 Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 511,7 684,3
1 Működési költségvetés 5 250,0 5 609,1
1 Személyi juttatások 1 937,3 2 120,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 589,0 615,5
3 Dologi kiadások 3 086,6 3 021,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 130,7 565,6
2 Felújítás 10,0 55,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,4
3 Kölcsönök 1,4 1,4
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
2 Államigazgatás hatékonyságát növelő beruházások
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,1
2 Ágazati célelőirányzatok
3 Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6
4 Magyar találmányok külföldi bejelentése
1 Működési költségvetés 9,4
3 Dologi kiadások 12,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,1
16 Közpolitikai feladatok ellátása 85,0 49,0
1 Működési költségvetés 116,3
3 Dologi kiadások 85,0 9,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31,5
17 Államigazgatás hatékonyságának növelése 125,0 115,0
1 Működési költségvetés 82,3
3 Dologi kiadások 115,0 169,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0
45 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0
46 Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok támogatása 100,0 39,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 237,0
47 Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása 80,0 72,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 80,0 8,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
3 Vállalkozási célelőirányzatok
1 Beruházás ösztönzési célelőirányzat 17 000,0 17 000,0
2 Felhalmozási költségvetés 52,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17 000,0 12 462,1
2 Nemzeti beruházás ösztönzési vállalkozási célelőirányzat
1 Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat 880,0 282,0
1 Működési költségvetés 205,7
3 Dologi kiadások 542,0 319,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 328,0 849,1
2 Felhalmozási költségvetés 249,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0 7,1
3 Kis- és középvállalkozói célelőirányzat 1 700,0 865,1
1 Működési költségvetés 3,0 60,5
3 Dologi kiadások 498,0 1 301,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 005,0 1 712,9
2 Felhalmozási költségvetés 40,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 200,0 957,7
4 Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 65,7
8 Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat 2 900,0 2 158,2
1 Működési költségvetés 522,3
3 Dologi kiadások 70,0 59,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 830,0 2 675,0
9 Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége 90,0 50,0
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 90,0 24,7
4 Területfejlesztési és építésügyi feladatok
1 Területrendezés 79,0 49,4
1 Működési költségvetés 3,7
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,4
3 Dologi kiadások 27,6 3,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,0 69,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,6
2 Építésügyi célelőirányzat
1 Működési költségvetés 600,0 1 164,4
3 Dologi kiadások 200,0 59,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 676,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 200,0 19,3
3 Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1 Központi fejlesztési feladatok 1 493,1 686,0
1 Működési költségvetés 44,0
3 Dologi kiadások 862,1 487,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 400,0 1 310,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 231,0 78,8
2 Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése 931,0 915,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 93,1 0,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 837,9 50,0
3 Decentralizált területfejlesztési programok 3 500,0 424,9
1 Működési költségvetés 123,9
3 Dologi kiadások 109,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 138,0 1 608,5
2 Felhalmozási költségvetés 402,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 362,0 1 463,1
4 Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1 Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai 371,0 326,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 371,0 163,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,7
2 Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai 150,0 85,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 79,5
3 Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása 700,0 520,0
1 Működési költségvetés 5,5
3 Dologi kiadások 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 700,0 360,1
4 Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
5 Önkormányzati és térségi koordinátori hálózat működési kiadásai 330,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 267,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 62,8
6 Balaton Fejlesztési Tanács támogatása 90,0 63,5
1 Működési költségvetés 227,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 89,0 360,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 1,7
7 Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása 17,0 4,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,0 1,0
8 Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása 12,0 6,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 1,0
5 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1 Közreműködői szervezeti feladatok ellátása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 80,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0
2 Területfejlesztési háttérintézményi feladatok 440,0 280,0
1 Működési költségvetés 20,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 386,0 235,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 54,0 7,7
8 Balaton integrált fejlesztési térség
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 22,1
9 Duna-menti integrált fejlesztési térség
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,4
11 Kiemelt regionális repülőtér fejlesztések
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,7
14 Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 7,6
15 Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX)
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 9,8
18 Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata 10,0 6,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
21 INTERREG III. HU 03XX
1 Működési költségvetés 3,6
23 Projekt Előkészítő Alap II. (PEA II.)
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,1
5 EU tagságból eredő feladatok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 29,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
11 ITD-H Befektetés-ösztönzési és kereskedelem-fejlesztési tanácsadás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 61,4
13 Üzletre hangolva 110,0 37,8
1 Működési költségvetés 2,0
3 Dologi kiadások 110,0 170,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,4
14 Társadalmi szervezetek címzett támogatása
5 Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok 126,0 90,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 126,0 87,0
17 Előre nem tervezett kiadások
1 Működési költségvetés 120,0
3 Dologi kiadások 100,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 127,6
30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
16 Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján 54,7 75,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,7 18,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,0
26 Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok 150,5 140,5
1 Működési költségvetés 600,0
1 Személyi juttatások 5,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,6
3 Dologi kiadások 144,5 194,2
33 Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati 76,6 55,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 76,6 27,9
34 NATO tagságból adódó ágazati feladatok 44,7 28,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 44,7 25,4
35 Kegyeleti Alap 100,0 45,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 40,0
36 Közhasznú szervezetek támogatása
2 Design Terminál Formatervezési Tájékoztató és Szolgáltató Kht. közhasznú feladatai
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,0
41 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 1,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0
42 Kincstári díjak 100,0 35,7
1 Működési költségvetés 13,5
3 Dologi kiadások 100,0 8,9
47 Kötött segélyhitelezés 585,2 585,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 789,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 585,2
50 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 500,0 500,0
1–25. cím összesen: 43 533,5 5 898,1 37 635,4 41 501,0 9 836,6 30 321,6
28 Központosított bevételek
1 Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése 40,0
4 Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése 150,0 120,6
Összesen: 43 533,5 6 088,1 37 635,4 41 501,0 9 957,2 30 321,6

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása 5 670,0 4 972,4
1 Működési költségvetés 25,9 662,4
1 Személyi juttatások 2 288,1 2 369,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 692,9 704,6
3 Dologi kiadások 2 240,8 2 489,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 393,7 397,2
2 Felhalmozási költségvetés 6,0 57,9
1 Intézményi beruházási kiadások 63,4 571,6
2 Felújítás 23,0 45,9
3 Kölcsönök 5,0 5,0 11,0 11,0
2 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság 905,9 820,5
1 Működési költségvetés 2 058,5
1 Személyi juttatások 471,6 1 110,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 151,5 333,2
3 Dologi kiadások 252,4 1 640,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,2
2 Felhalmozási költségvetés 13,5
1 Intézményi beruházási kiadások 30,4 57,8
3 Országos Meteorológiai Szolgálat 926,7 959,2
1 Működési költségvetés 987,0 1 027,0
1 Személyi juttatások 750,1 835,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 239,8 223,5
3 Dologi kiadások 770,4 764,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 11,0 3,9
1 Intézményi beruházási kiadások 124,0 258,2
2 Felújítás 40,0 40,0
3 Kölcsönök 3,0 3,0 2,4 2,4
4 Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság 1 074,3 1 411,6
1 Működési költségvetés 20,4 4 894,3
1 Személyi juttatások 360,2 581,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 115,8 171,7
3 Dologi kiadások 566,7 1 922,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 249,9
2 Felhalmozási költségvetés 4 524,6
1 Intézményi beruházási kiadások 47,9 5 094,4
2 Felújítás 4,1 4,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 65,5
4 Kormányzati beruházás 2 830,1
5 Nemzeti park igazgatóságok 3 239,9 3 949,3
1 Működési költségvetés 2 026,9 4 578,8
1 Személyi juttatások 2 342,8 2 920,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 748,4 855,0
3 Dologi kiadások 2 019,1 4 008,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 116,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 172,2
1 Intézményi beruházási kiadások 86,0 1 870,6
2 Felújítás 70,5 117,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13,8
4 Kormányzati beruházás 2,2
3 Kölcsönök 11,9 3,0
6 Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek 6 384,0 6 395,0
1 Működési költségvetés 2 456,6 4 567,9
1 Személyi juttatások 5 195,2 6 287,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 657,7 1 792,1
3 Dologi kiadások 1 749,1 2 413,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,8
2 Felhalmozási költségvetés 22,4
1 Intézményi beruházási kiadások 231,1 311,3
2 Felújítás 7,5 38,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
3 Kölcsönök 30,7 18,7
7 Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok 13 354,2 17 008,6
1 Működési költségvetés 2 348,1 6 763,0
1 Személyi juttatások 9 020,8 10 628,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 886,5 3 023,6
3 Dologi kiadások 3 678,7 8 548,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,2
2 Felhalmozási költségvetés 24,9 5 106,7
1 Intézményi beruházási kiadások 141,2 4 837,3
2 Felújítás 56,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 38,6
4 Kormányzati beruházás 1 725,2
3 Kölcsönök 18,2 19,0
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
4 Természetvédelem beruházásai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,2
5 Regionális víziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő 200,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 200,0
7 Vízkárelhárítás
5 Vásárhelyi terv továbbfejlesztése 602,3 602,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 665,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
4 Kormányzati beruházás 602,3
7 Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai 1 249,0 251,4
1 Működési költségvetés 49,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 008,1
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 1 249,0
9 Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 211,0 62,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,1
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 211,0
19 EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai 206,3 54,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,1
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 206,3
20 Ivóvíz-minőség javító program 871,8 550,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 550,2
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 871,8 0,1
2 Ágazati célelőirányzatok
3 Vízkárelhárítási művek fenntartása 1 000,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,0
3 Dologi kiadások 736,0
6 Szigetközi térség kárainak mérséklése, környezeti monitoring működtetése 75,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,4
3 Dologi kiadások 48,6 0,4
7 Nemzetközi fizetési kötelezettségek 180,0 60,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 180,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 46,8
8 Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások 100,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0
9 Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
10 Tárca szintű kutatási feladatok 120,0 30,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 120,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,0
11 Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai
2 Felhalmozási költségvetés 7 923,3
12 Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program 52,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 26,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,5
3 Dologi kiadások 16,9
14 Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása
1 Működési költségvetés 930,0
3 Dologi kiadások 23,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 380,0
2 Felhalmozási költségvetés 426,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 277,3
15 Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása 86,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,4
3 Dologi kiadások 60,2
30 Kincstári számlavezetési díjak és kamat kifizetések 60,0 12,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 60,0 103,4
31 Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,4
34 Víz- és környezeti kárelhárítás 400,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,0
3 Dologi kiadások 136,0
35 Természetvédelmi kártalanítás 52,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,0
36 Természetvédelmi pályázatok támogatása 577,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 96,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,5
3 Dologi kiadások 213,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 68,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 156,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,8
37 Hulladék-kezelési és gazdálkodási feladatok 121,1
1 Működési költségvetés 2,8
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,4
3 Dologi kiadások 73,6 56,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 82,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 21,1 6,5
38 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése 1 800,0 1 800,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 284,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 800,0 1 324,2
39 Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása 900,0 25,1
1 Működési költségvetés 47,5
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,0
3 Dologi kiadások 410,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 136,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 424,0
41 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában 300,0 305,0
1 Működési költségvetés 36,6
3 Dologi kiadások 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 241,0
43 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 80,0 22,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 80,0 0,2
44 Az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladatai 120,0 86,0
1 Működési költségvetés 6,1
3 Dologi kiadások 51,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 120,6
45 Vízgazdálkodási pályázatok előkészítése és támogatása 361,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 72,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 23,2
3 Dologi kiadások 266,2
46 Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 294,0
3 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 1,2
4 Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmus
1 Működési költségvetés 19,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 146,2
6 2007–2013 közötti nagy projektek előkészítése 3,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 418,7
7 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
3 Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése
1 Működési költségvetés 70,0
3 Dologi kiadások 112,0
4 Magyarországi felszíni vizek hidromorfológiai monitoringjának intézményi fejlesztése
1 Működési költségvetés 79,3
3 Dologi kiadások 125,7
8 Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 142,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 39,1
9 GEF – A Duna szennyezettségének csökkentése
1 Működési költségvetés 16,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 67,2
2 Felhalmozási költségvetés 1 363,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 363,7
10 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 200,0 200,0
1–10. cím összesen: 49 396,6 7 914,8 41 481,8 81 872,2 46 480,1 39 481,8
12 Központosított bevételek
1 Környezetvédelmi támogatások visszatérülése 525,3 566,4
2 Bírságok
1 Légszennyezési bírság 454,9 37,8
3 Szennyvíz bírságok 0,6
4 Veszélyes hulladék bírság 27,1 18,4
5 Zaj- és rezgésvédelmi bírság 10,4 12,4
6 Természetvédelmi bírság 9,7 19,9
3 Termékdíjak
1 Gumiabroncs termékdíjak 500,0 331,0
2 Csomagolóeszközök termékdíja 10 200,0 16 883,9
3 Hűtőberendezések termékdíja 218,7
4 Akkumulátorok termékdíja 300,0 949,2
5 Kenőolajok termékdíja 6 200,0 5 544,1
7 Reklámhordozó papírok termékdíja 2 200,0 1 988,0
9 Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja 2 300,0 3 112,6
10 Hűtőközeg termékdíja 200,0
5 Vízkészletjárulék 11 591,7 14 708,1
Összesen: 49 396,6 42 433,9 41 481,8 81 872,2 90 871,2 39 481,8

XVII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium igazgatása 2 350,9 2 495,7
1 Működési költségvetés 310,4 871,7
1 Személyi juttatások 1 627,5 1 636,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 482,8 458,8
3 Dologi kiadások 472,6 707,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 53,7 127,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,7
3 Kölcsönök 11,0 11,0 13,4 13,4
2 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium 76,5 80,6
1 Működési költségvetés 66,0 72,1
1 Személyi juttatások 65,9 62,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,3 18,7
3 Dologi kiadások 54,3 59,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,8
2 Felújítás 14,1
3 Nemzeti Hírközlési Hatóság 45,4
1 Működési költségvetés 21 347,8 24 612,6
1 Személyi juttatások 2 803,5 3 119,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 896,5 947,7
3 Dologi kiadások 14 809,8 16 778,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,0 455,8
2 Felhalmozási költségvetés 20,0 12,0
1 Intézményi beruházási kiadások 2 574,4 2 596,6
2 Felújítás 116,3 178,9
3 Kölcsönök 13,0 5,7 5,2 4,0
4 Országos Atomenergia Hivatal 67,3 76,8
1 Működési költségvetés 1 934,7 1 990,4
1 Személyi juttatások 685,4 671,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 210,5 193,9
3 Dologi kiadások 1 027,2 1 076,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,6
1 Intézményi beruházási kiadások 78,9 46,4
5 Bányászati és Földtani Intézmények
1 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 144,9 167,9
1 Működési költségvetés 1 862,6 2 460,6
1 Személyi juttatások 846,3 1 000,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 257,7 275,2
3 Dologi kiadások 752,1 1 127,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,4 51,7
2 Felhalmozási költségvetés 1,7
1 Intézményi beruházási kiadások 130,0 145,7
2 Felújítás 6,9
3 Kölcsönök 3,0 3,0 0,4 0,4
2 Magyar Állami Földtani Intézet 321,3 356,7
1 Működési költségvetés 496,7 366,1
1 Személyi juttatások 388,5 344,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 126,1 105,6
3 Dologi kiadások 303,4 254,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 6,2
2 Felújítás 2,0
3 Kölcsönök 0,4 0,4 0,7 0,7
3 Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 252,2 273,1
1 Működési költségvetés 355,5 384,3
1 Személyi juttatások 248,2 284,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 79,4 80,7
3 Dologi kiadások 280,1 281,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
1 Intézményi beruházási kiadások 2,7
2 Felújítás 0,4
3 Kölcsönök 1,0 3,9
6 Magyar Energia Hivatal 11,3
1 Működési költségvetés 3 399,0 3 908,5
1 Személyi juttatások 775,8 884,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 241,3 266,3
3 Dologi kiadások 2 278,7 2 351,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 40,6
2 Felhalmozási költségvetés 13,7
1 Intézményi beruházási kiadások 98,9 450,4
2 Felújítás 2,4 9,8
3 Kölcsönök 2,4 1,0 7,3 2,8
7 Nemzeti Közlekedési Hatóság 216,6
1 Működési költségvetés 27 868,6 30 370,7
1 Személyi juttatások 9 344,0 8 573,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 675,9 2 350,6
3 Dologi kiadások 13 784,8 14 373,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 523,0
2 Felhalmozási költségvetés 16,7 74,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1 718,9 4 665,1
2 Felújítás 45,9 38,2
3 Kölcsönök 34,3 18,5 11,3 20,8
8 Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ 13,5
1 Működési költségvetés 4 402,2 3 593,3
1 Személyi juttatások 1 273,4 999,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 387,0 305,0
3 Dologi kiadások 2 473,8 1 710,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 443,0
2 Felhalmozási költségvetés 53,9
1 Intézményi beruházási kiadások 264,0 325,7
3 Kölcsönök 4,0 55,0
9 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények 52,4
1 Működési költségvetés 1 360,1 1 485,6
1 Személyi juttatások 737,8 725,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 242,8 230,8
3 Dologi kiadások 369,1 872,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 10,4 4,7
10 Közlekedésbiztonsági Szervezet 481,4 490,9
1 Működési költségvetés 5,8
1 Személyi juttatások 303,1 267,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 88,0 75,6
3 Dologi kiadások 75,5 192,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 2,7
1 Intézményi beruházási kiadások 12,8 24,5
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 A magyarországi uránércbánya bezárása
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 18,5
3 Kikötők fejlesztése 312,3 49,7
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 312,3 45,8
9 Akadálymentes közlekedés fejlesztése 98,6 177,8
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 98,6 256,7
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Energiafelhasználási hatékonyság javítása 1 506,0 120,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,5 2,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 140,3 219,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 601,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 361,2 2 057,9
2 A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1 Működési költségvetés 1 200,0 1 418,3
3 Dologi kiadások 1 200,0 726,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 909,1
4 Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás 680,0 671,9
1 Működési költségvetés 115,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 680,0 671,9
6 Belvízi hajózási alapprogram 0,5 0,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5 0,9
8 Államigazgatás hatékonyságának növelése 41,6 34,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 41,6 6,7
9 Szociális ártámogatás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 190,9
12 EU szabványok honosítása 27,3 15,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 27,3
14 Informatikai, hírközlési fejlesztési programok, támogatások, szociális telefon támogatás
1 Működési költségvetés 635,6
3 Dologi kiadások 447,1
15 Információs társadalom stratégia tervezés és monitoring
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
17 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 325,0 1 174,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 325,0 1 524,0
18 Közpolitikai kutatások, elemzések
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,0
19 Szakképzési feladatok 67,9 59,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 67,9 59,8
4 Ágazati szabályozási feladatok
1 Ágazati szabályozási feladatok (Hírközlés, Közlekedés, Infrastruktúra, Energetika) 206,4 206,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 206,4 211,0
2 Postapiaci liberalizáció 100,0 90,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0 95,4
5 Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése 12 995,0 28 984,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12 995,0 28 984,2
2 Útpénztár 57 229,1 50 730,3
1 Működési költségvetés 51 100,0 50 911,6
3 Dologi kiadások 22 723,6 45 382,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50 293,6 18 928,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2 366,8 780,0
2 Felújítás 28 255,3 18 479,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 689,8 9 318,2
3 Autópálya rendelkezésre állási díj 55 510,0 57 150,0
1 Működési költségvetés 9,9
3 Dologi kiadások 55 510,0 57 742,7
8 EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása 71,0 71,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 71,0 263,3
9 TEN-T pályázatok 4 000,0 4 000,0
1 Működési költségvetés 2 543,7 566,8
3 Dologi kiadások 900,0 769,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 283,7 1 248,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 360,0 480,0
10 BKSz működtetésének támogatása 1 725,0 1 159,0
1 Működési költségvetés 51,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 725,0 1 460,0
11 Kihelyezett szakértői támogatás 8,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,3 86,9
14 A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése 645,8 573,8
1 Működési költségvetés 32,9
3 Dologi kiadások 195,8 145,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,0 488,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,8
15 RO-LA gördülő országút 730,0 500,0
1 Működési költségvetés 29,5
3 Dologi kiadások 22,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 730,0 500,0
16 Határkikötők működtetése 162,0 202,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 257,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 162,0
17 Szolnok új városi híd építésének előkészítése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,1
18 Hajózási információs Rendszer megvalósítása
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 108,0
23 Vasúti információs adatbázis fejlesztése 2004/016-689.05.02.
2 Felhalmozási költségvetés 47,1
1 Intézményi beruházási kiadások 54,9
24 Nemzeti szélessávú stratégia, monitoring rendszerének felépítése
1 Működési költségvetés 27,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,4
26 Energia Központ Kht. közhasznú feladatai 79,5 79,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 79,5 79,5
28 Vasúti fejlesztések EIB hitelből
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 239,7
29 Új kerékpár utak és létesítmények
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,5
30 Kockázati céltartalék 6,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,7
33 Vasúthálózat fejlesztése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 530,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 678,4
34 Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján 6,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,7 13,0
35 Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok 2,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,5 2,1
36 NATO tagságból adódó ágazati feladatok 4,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 0,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,1
3 Dologi kiadások 3,6
37 Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok 202,5 178,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 202,5 189,5
39 Autópálya EIB hitelből 905,2 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 905,2 26,0
40 Közúti Közlekedési Elektronikus Ellenőrzési Rendszer
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 231,3
6 Állami többletfeladatok
1 Működési költségvetés 287,0
3 Dologi kiadások 1 576,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 426,8
7 Kincstári díjak 166,6 86,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 166,6 177,2
8 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 1 175,8 1 175,8
1–12. cím összesen: 261 003,3 118 323,6 142 679,7 275 234,7 126 066,5 150 803,5
13 Vállalkozások folyó támogatása
1 Egyedi támogatások, ellentételezések
2 Bányabezárás 1 760,0 1 000,0
3 A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése 193 900,0 174 468,8
14 Központosított bevételek
1 Gépjármű túlsúlydíj 1 400,0 676,1
2 Energiaár-kompenzációs befizetés 60 000,0 51 884,2
15 Alapok támogatása
1 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása 10 080,0 10 868,3
Összesen: 466 743,3 179 723,6 142 679,7 461 571,8 178 626,8 150 803,5

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Külügyminisztérium
1 Külügyminisztérium központi igazgatása 7 246,9 7 017,1
1 Működési költségvetés 230,0 209,0
1 Személyi juttatások 4 453,7 4 537,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 474,7 1 274,7
3 Dologi kiadások 1 482,2 1 381,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 54,3 74,0
2 Felhalmozási költségvetés 41,1
1 Intézményi beruházási kiadások 50,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 37,0
3 Kölcsönök 24,0 12,0 45,7 33,7
2 Külképviseletek igazgatása 32 289,9 34 382,6
1 Működési költségvetés 3 056,1 3 230,8
1 Személyi juttatások 17 709,6 17 394,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 571,3 3 528,5
3 Dologi kiadások 13 569,5 15 666,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,2
2 Felhalmozási költségvetés 62,4 76,1
1 Intézményi beruházási kiadások 558,0 1 051,0
2 Felújítás 223,3
3 Kölcsönök 112,6 112,6 142,2 177,4
4 Magyar Külügyi Intézet 175,8 163,5
1 Működési költségvetés 2,0 33,6
1 Személyi juttatások 74,5 79,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,7 22,8
3 Dologi kiadások 78,6 74,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,1
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 NATO Békepartnerség
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 3,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6
6 Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1 Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások 1 904,3 6 090,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 904,3 599,9
2 Európai uniós befizetések 10,0 49,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0 15,9
8 Turistakölcsönök és konzuli segítségnyújtás 3,0 3,0
1 Működési költségvetés 2,0 0,9
3 Dologi kiadások 5,0 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6
9 Állami Protokoll
1 Államfői Protokoll kiadásai 327,2 338,3
1 Működési költségvetés 20,3
1 Személyi juttatások 30,0 8,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0 1,1
3 Dologi kiadások 292,2 246,3
2 Kormányfői Protokoll 327,2 683,9
1 Működési költségvetés 13,6
1 Személyi juttatások 30,0 24,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0 4,6
3 Dologi kiadások 292,2 659,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,9
12 Alapítványok támogatása
9 Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása 50,0 110,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 95,0
14 Civil szervezetek támogatása
1 Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek 34,0 7,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,0 6,9
2 A nemzetközi szervezeteket kutató és népszerűsítő nem kormányzati szervek támogatása 3,0 3,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 3,0
15 Külügyi kommunikáció 120,3 102,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 66,0 79,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 54,3 27,7
17 EU utazási költségtérítések 0,2 0,2
1 Működési költségvetés 397,8 480,1
3 Dologi kiadások 0,2 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 397,8 386,1
22 Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés
1 Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés 300,0 137,1
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 40,0 230,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 260,0 235,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,6
2 Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében 500,0 183,0
1 Működési költségvetés 81,3
3 Dologi kiadások 190,0 1,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 200,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 160,0
4 Humanitárius segélyezés 30,0 60,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 105,5
30 Schengeni követelmények
2 Schengeni követelményeknek való megfelelés 41,0 22,5
1 Működési költségvetés 33,2
3 Dologi kiadások 27,5 119,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,3
2 Felhalmozási költségvetés 144,6
1 Intézményi beruházási kiadások 13,5 26,1
2 Felújítás 132,0
35 Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása és a határon túli magyar kapcsolatok 130,0 10,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 130,0 138,8
36 Lakossági EU tájékoztatási feladatok
1 „Euvonal” Telefonos Tájékoztató Szolgálat 150,0 100,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 150,0 125,7
2 EU projektek és programok 30,0 23,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,0 9,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,0 18,4
3 Európai Uniós Kiadványok-Európai Tükör 47,0 40,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 11,0 7,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0 1,4
3 Dologi kiadások 32,0 36,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3
37 Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,0 10,1
38 Demokratikus átalakulás elősegítése 80,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,0 5,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 65,0 36,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,4
39 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészülés
1 Külügyminisztérium feladatai a 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészüléssel kapcsolatban 10,0 233,7
1 Működési költségvetés 6,6
1 Személyi juttatások 4,1
3 Dologi kiadások 10,0 151,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1 031,7
40 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 25,0 25,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 19,0 15,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0 0,5
3 Dologi kiadások 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,0
41 Külső Határok Alap 21,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 11,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 169,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,6
43 Külföldi magyar emlékek megőrzése 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 0,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,1
44 Finn–Magyar ifjúsági csereprogramok 13,0 13,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,0 11,7
45 Évfordulók, nemzetközi kötelezettségek, rendezvények 158,9 131,0
1 Működési költségvetés 27,3
1 Személyi juttatások 11,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0
3 Dologi kiadások 143,9 76,9
1–5. cím összesen: 47 912,7 3 874,9 44 037,8 50 745,9 4 609,9 49 940,3
7 Központosított bevételek
1 Konzuli és vízumdíj 2 340,0 3 298,4
Összesen: 47 912,7 6 214,9 44 037,8 50 745,9 7 908,3 49 940,3

XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2 440,2 2 455,5
1 Működési költségvetés 84,2 3 580,9
1 Személyi juttatások 1 384,5 3 738,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 431,3 1 180,9
3 Dologi kiadások 632,8 946,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0
2 Felhalmozási költségvetés 55,8
1 Intézményi beruházási kiadások 64,2 196,5
2 Felújítás 9,9
3 Kölcsönök 2,7 1,0 4,3 2,8
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1 Regionális Operatív Program (ROP)
1 Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése 355,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 355,0
2 Humánerőforrás fejlesztés regionális dimenziójának erősítése a régiókban 177,5
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 177,5 24,0
3 A turisztikai potenciál erősítése a régiókban 355,0 155,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 355,0 152,8
4 ROP Technikai segítségnyújtás 35,6
1 Működési költségvetés 20,3
3 Dologi kiadások 24,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,7 72,3
2 Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1 Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban 1 190,4 1,1
1 Működési költségvetés 2,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,0 54,9
2 Felhalmozási költségvetés 14,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 143,4 655,0
2 Élelmiszergazdaság modernizálása 384,9 0,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 384,9 54,5
3 Vidéki térségek fejlesztése 2 007,1 0,3
1 Működési költségvetés 15,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 360,4 120,8
2 Felhalmozási költségvetés 26,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 646,7 583,7
4 AVOP Technikai segítségnyújtás 5,5
1 Működési költségvetés 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,5 20,3
3 Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1 Beruházás-ösztönzés 30,8
1 Működési költségvetés 182,3
2 Felhalmozási költségvetés 824,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,8 1 512,7
2 Kis- és középvállalkozásokfejlesztése 30,8 330,6
1 Működési költségvetés 84,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31,7
2 Felhalmozási költségvetés 429,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,8 1 080,4
3 Információs társadalom és gazdaságfejlesztés 30,8 35,3
1 Működési költségvetés 1,6
2 Felhalmozási költségvetés 20,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,8 353,2
4 Kutatás-fejlesztés, innováció 30,8
1 Működési költségvetés 33,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,8 123,0
2 Felhalmozási költségvetés 3,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 154,0
5 GVOP Technikai segítségnyújtás 289,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 29,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 72,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 153,1
4 Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1 Közlekedési infrastruktúra fejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés 140,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 729,1
2 Környezetvédelem-Energetika
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
3 Környezetvédelem
1 Működési költségvetés 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 62,9
4 KIOP Technikai segítségnyújtás 1 306,0
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 160,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 151,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 36,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
5 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1 Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére 2 460,9
1 Működési költségvetés 2 639,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 337,8 2 173,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 123,1 80,3
5 Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása 4 786,6
1 Működési költségvetés 6 435,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 307,9 9 474,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 478,7 297,6
10 Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése 463,6
1 Működési költségvetés 32,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 55,6 5 146,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 408,0 1 015,9
13 Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása 284,4
1 Működési költségvetés 941,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 261,6 5 174,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 22,8 9,3
15 HEFOP Technikai segítségnyújtás 309,9
1 Működési költségvetés 1 024,9
3 Dologi kiadások 108,5 170,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 201,4 310,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 619,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,6
6 KTK technikai segítségnyújtás 7,0 7,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0 55,1
2 Közösségi Kezdeményezések
1 INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1 INTERREG IIIA HU-SK-UA
1 Működési költségvetés 35,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 95,3
2 INTERREG IIIA HU-RO-SER 110,0
1 Működési költségvetés 35,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 138,3
3 INTERREG IIIA SL-HU-CR
1 Működési költségvetés 10,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,7
4 INTERREG IIIA AU-HU
1 Működési költségvetés 9,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
5 INTERREG IIIB
1 Működési költségvetés 4,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
6 INTERREG IIIC
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1 EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései 543,5
1 Működési költségvetés 60,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 516,3 485,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27,2 2,2
2 EQUAL Közösségi Kezdeményezés – Technikai Segítségnyújtás, Országos
2 Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása 11,6
1 Működési költségvetés 2,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,6 3,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
3 EQUAL Közösségi Kezdeményezés – TechnikaiSegítségnyújtás 6,2
1 Működési költségvetés 2,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,2 5,0
3 Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1 Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek 19 905,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 985,0
2 Felhalmozási költségvetés 9 547,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28 468,7
1 Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002 1 825,0
1 Működési költségvetés 1,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 164,0
2 Budapest–Cegléd–Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001 4 810,0
1 Működési költségvetés 1,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 284,3
3 Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. utak 2001/HU/16/P/PT/006
2 Felhalmozási költségvetés 322,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 796,7
4 Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. számú utak, 2001/HU/16/P/PT/008 2 643,8
1 Működési költségvetés 4,4
2 Felhalmozási költségvetés 3 714,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 093,4
6 Zalalövő–Zalaegerszeg–Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003 11 517,7
1 Működési költségvetés 146,1
2 Felhalmozási költségvetés 6 184,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17 892,3
7 Budapest–(Cegléd-Szolnok)–Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007 3 300,0
1 Működési költségvetés 1,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 369,9
8 Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013
1 Működési költségvetés 65,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 287,6
9 Budapest-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis 2004/HU/16/C/PT/001 9 350,0
1 Működési költségvetés 32,1
2 Felhalmozási költségvetés 11 720,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 21 217,0
10 M0 körgyűrű, Keleti szektor 2004/HU/16/C/PT/002 2 230,0
1 Működési költségvetés 261,2
2 Felhalmozási költségvetés 16 699,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18 779,4
11 Radarrendszer fejlesztése 2004/HU/16/C/PT/003
1 Működési költségvetés 0,3
13 A Kohéziós Alap által finanszírozott projektek előkészítése a vasúti ágazatban 2007. és 2013. között 2005/HU/16/C/PA/001
1 Működési költségvetés 532,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 515,8
2 Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek 7 833,8
1 Működési költségvetés 147,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 412,4
2 Felhalmozási költségvetés 22 072,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 29 642,2
1 Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program 2000/HU/16/P/PE/002 465,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 270,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 383,9
2 Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/003
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 74,7
3 Szeged regionális hulladékkezelő rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/005
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 38,9
5 Miskolc regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 2000/HU/16/P/PE/004
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,7
2 Felhalmozási költségvetés 135,0
6 Technikai segítségnyújtás a 2002. évi ISPA program pályázati és tenderdokumentáció kidolgozásához 2001/HU/16/P/PA/009
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,8
7 A Budapesti Központi szennyvíztisztító telep fejlesztésének szakmai előkészítése, tender elkészítése 2000/HU/16/P/PA/001
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,4
8 Győr Megyei Jogú Város Szennyvíztisztító telepének fejlesztés 2000/HU/16/P/PE/001
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 151,8
9 Tisza-tavi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/006
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 79,3
10 Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozott projektek előkészítéséhez ISPA 2003/HU/16/P/PA/012 142,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 162,5
11 Projektek előkészítése Pécs sérülékeny vízbázisának védelme és szennyvízhálózatának bővítése érdekében 2001/HU/16/P/PE/009 1 534,4
1 Működési költségvetés 6,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 455,0
2 Felhalmozási költségvetés 520,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 282,5
12 Csatornázási és szennyvíztisztító program Sopron régióban 2001/HU/16/P/PE/011 370,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 299,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 284,9
13 Duna-Tisza közi Kommunális Települési Szilárdhulladékgazdálkodási rendszer 2001/HU/16/P/PE/008 1 074,4
1 Működési költségvetés 3,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 97,5
2 Felhalmozási költségvetés 744,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 378,7
14 Sajó-Bodva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/16/P/PE/010 149,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 302,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 44,6
15 Technikai segítségnyújtás a (Zagyva-Tarna) vízgyűjtő medence gazdálkodási tervhez 2002/HU/16/P/PA/011
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
16 Homokhátsági regionális háztartási hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/015
1 Működési költségvetés 48,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 621,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 234,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 252,3
17 Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016 401,6
1 Működési költségvetés 45,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 269,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 382,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 934,6
18 Dél-Balaton és Sió-völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018 0,2
1 Működési költségvetés 60,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 781,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 728,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 728,3
19 Projektek előkészítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 191,6
20 A budapesti központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001 5 931,0
1 Működési költségvetés 1 149,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 030,2
2 Felhalmozási költségvetés 16 523,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13 461,7
21 Ivóvízminőség javítása a magyarországi Észak-alföldi Régióban 2004/HU/16/C/PE/005 1 861,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 270,3
2 Felhalmozási költségvetés 114,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 679,9
22 Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002 2 947,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 850,6
23 Észak-kelet Pest megyei regionális hulladékkezelő program Közép-Magyarországon 2002/HU/16/P/PE/014 3 826,3
1 Működési költségvetés 6,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 230,8
2 Felhalmozási költségvetés 190,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 813,1
24 Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és -kezelési program 2003/HU/16/P/PE/019
1 Működési költségvetés 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,2
2 Felhalmozási költségvetés 294,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 294,7
25 Szombathely város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2003/HU/16/P/PE/021 12,0
1 Működési költségvetés 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 231,4
2 Felhalmozási költségvetés 390,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 355,5
26 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális szilárdhulladék-
gazdálkodási rendszer I. szakasz 2004/HU/16/C/PE/004
720,0
1 Működési költségvetés 81,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 281,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 054,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 780,2
27 Észak-Balaton regionális települési szilárdhulladék-kezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/017 1 226,0
1 Működési költségvetés 18,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 54,8
2 Felhalmozási költségvetés 304,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 318,7
28 Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 6 313,6
1 Működési költségvetés 100,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 646,4
2 Felhalmozási költségvetés 1 964,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7 446,9
29 Veszprém és térsége szennyvízelvezetésének és kezelésének fejlesztése (Közép-
dunántúl) 2004/HU/16/C/PE/003
740,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 644,0
30 Üröm-Csókavár gáztisztító massza veszélyes hulladékkal szennyezett karsztos bányaüregének mentesítése 2006/HU/16/C/PE/001 699,3
1 Működési költségvetés 766,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 74,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 127,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 798,5
4 Új Magyarország Fejlesztési Terv
1 Gazdaságfejlesztés Operatív Program
1 K+F és innováció a versenyképességért 498,9 1 092,8
1 Működési költségvetés 2 629,8 4 815,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 093,9 5 241,1
2 Felhalmozási költségvetés 197,3 6 381,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 232,1 7 073,4
2 A vállalkozások (kiemelten a KKV-k) komplex fejlesztései 2 840,5 2 332,1
1 Működési költségvetés 890,2 1 133,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 047,2 1 251,7
2 Felhalmozási költségvetés 15 206,2 36 144,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17 889,7 39 824,4
3 A modern üzleti környezet erősítése 343,5 576,9
1 Működési költségvetés 1 161,9 910,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 367,0 988,2
2 Felhalmozási költségvetés 784,6 2 123,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 923,0 2 323,5
4 JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök 4 120,1
1 Működési költségvetés 33,8
3 Dologi kiadások 39,9
2 Felhalmozási költségvetés 23 538,5 12 492,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27 652,5 11 730,0
5 Gazdaságfejlesztés Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 182,2 739,0
1 Működési költségvetés 1 032,6 2 254,8
3 Dologi kiadások 1 122,5 2 175,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 92,3 90,9
2 Közlekedés Operatív Program
1 Az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti elérhetőségének javítása 8 131,3 18 758,1
2 Felhalmozási költségvetés 46 077,3 14 625,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 54 208,6 24 489,0
2 Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi elérhetőségének javítása 11 886,3 11 049,6
1 Működési költségvetés 1 991,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 028,4
2 Felhalmozási költségvetés 67 355,8 8 760,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 79 242,1 20 752,5
3 Térségi elérhetőség javítása 7 273,6 7 690,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,1
2 Felhalmozási költségvetés 41 216,2 12 106,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 48 489,8 21 857,1
4 Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése 65,6 110,8
1 Működési költségvetés 432,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 505,2
2 Felhalmozási költségvetés 371,9 267,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 437,5 314,6
5 Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése 11 647,0
1 Működési költségvetés 617,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 956,6
2 Felhalmozási költségvetés 66 000,1 9 680,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 77 647,1 16 249,1
6 Közlekedés Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 332,3 85,8
1 Működési költségvetés 1 883,0 1 316,3
3 Dologi kiadások 2 215,3 1 081,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 829,0
2 Felhalmozási költségvetés 415,1
1 Intézményi beruházási kiadások 2,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,3
3 Társadalmi megújulás Operatív Program
1 A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése 2 189,4
1 Működési költségvetés 17 271,8 26 635,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19 316,4 24 781,3
2 Felhalmozási költségvetés 1 223,6 34,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 368,4 32,9
2 Alkalmazkodóképesség javítása 2 601,9
1 Működési költségvetés 13 227,4 18 835,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15 561,6 15 561,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 516,7 384,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 784,4 304,6
3 Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek 1 645,3 2 620,2
1 Működési költségvetés 11 382,0 12 384,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11 430,8 14 106,6
2 Felhalmozási költségvetés 18,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 596,5 21,0
4 A felsőoktatás tartalmi és szervezetei fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében 552,2 100,0
1 Működési költségvetés 3 783,6 4 277,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 298,4 4 361,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 037,4
5 Társadalmi befogadás, részvétel erősítése 225,9 584,9
1 Működési költségvetés 4 398,3 5 023,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 193,7 5 737,8
2 Felhalmozási költségvetés 102,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 430,5 113,4
6 Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés 622,5
1 Működési költségvetés 4 205,4 520,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 224,4 611,4
2 Felhalmozási költségvetés 5,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 603,5 6,7
8 Társadalmi megújulás Operatív Program – MPA
1 A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése – MPA
1 Működési költségvetés 1 680,9 880,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 680,9 4 371,0
2 Felhalmozási költségvetés 119,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 119,1 5,7
2 TAMOP Alkalmazkodóképesség javítása – MPA
1 Működési költségvetés 919,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 747,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 53,7
13 Társadalmi megújulás Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 589,7
1 Működési költségvetés 3 341,9 2 537,3
3 Dologi kiadások 3 562,4 1 415,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 369,2 46,7
2 Felhalmozási költségvetés 191,0
1 Intézményi beruházási kiadások 97,2
14 Társadalmi infrastruktúra Operatív Program
1 Az oktatási infrastruktúra fejlesztése 2 945,0 2 073,6
1 Működési költségvetés 3 337,7 1 026,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 926,7 1 207,4
2 Felhalmozási költségvetés 13 350,6 2 639,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15 706,6 3 153,0
2 Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése 3 631,8 1 017,5
1 Működési költségvetés 4 116,1 619,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 842,5 708,3
2 Felhalmozási költségvetés 16 464,4 4 542,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19 369,8 5 195,5
3 A munkaerőpiaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése 1 070,8 907,8
1 Működési költségvetés 2 120,9 291,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 335,1 353,5
2 Felhalmozási költségvetés 8 483,9 5 545,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9 340,5 6 510,2
4 Társadalmi infrastruktúra Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 346,5
1 Működési költségvetés 1 963,4 1 144,1
3 Dologi kiadások 2 125,4 404,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 184,5 24,7
19 Környezet és energia Operatív Program
1 Egészséges, tiszta települések 6 951,0 1 336,6
1 Működési költségvetés 100,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 117,9
2 Felhalmozási költségvetés 39 388,7 3 337,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 46 339,7 3 926,4
2 Vizeink jó kezelése 2 148,8 900,0
1 Működési költségvetés 1 954,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 203,2
2 Felhalmozási költségvetés 12 178,9 4 685,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14 327,7 5 282,1
3 Természeti értékeink jó kezelése 54,7 254,7
1 Működési költségvetés 66,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,9
2 Felhalmozási költségvetés 309,9 317,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 364,6 371,9
4 Fenntartható életmód és fogyasztás 6,5 416,5
1 Működési költségvetés 26,0 632,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,5 743,8
2 Felhalmozási költségvetés 76,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 89,4
5 Hatékony energia-felhasználás 339,6 10,0
1 Működési költségvetés 327,0 3,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 384,7 3,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 597,3 932,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 879,2 1 097,3
6 A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése 516,4 206,7
1 Működési költségvetés 497,3 61,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 585,1 72,0
2 Felhalmozási költségvetés 2 428,7 842,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 857,3 990,6
7 Projekt előkészítés 1 901,6 601,0
1 Működési költségvetés 10 776,9 5 684,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12 678,5 4 495,6
2 Felhalmozási költségvetés 2 281,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 807,5
9 Környezet és energia Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 205,1
1 Működési költségvetés 1 162,5 3 080,9
3 Dologi kiadások 6,2 110,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 361,4 1 919,8
2 Felhalmozási költségvetés 15,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,5
20 Államreform Operatív Program
1 Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés 94,2 220,7
1 Működési költségvetés 474,5 1 210,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 558,1 1 387,9
2 Felhalmozási költségvetés 60,0 72,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 70,6 82,7
2 Az emberi erőforrás minőségének javítása 117,7 138,3
1 Működési költségvetés 530,9 387,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 624,6 509,0
2 Felhalmozási költségvetés 135,8 66,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 159,8 89,0
3 A Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések 158,4 418,8
1 Működési költségvetés 742,5 839,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 873,6 1 037,1
2 Felhalmozási költségvetés 154,7 90,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 182,0 112,4
4 Államreform Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 7,1 100,0
1 Működési költségvetés 40,6 147,7
3 Dologi kiadások 47,7 140,8
21 Elektronikus közigazgatás Operatív Program
1 A közigazgatás és közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása 583,8 1 083,8
1 Működési költségvetés 330,8 1 517,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 389,2 1 976,9
2 Felhalmozási költségvetés 2 976,6 2 973,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 502,0 3 679,9
2 A közigazgatás szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések 476,2 1 176,2
1 Működési költségvetés 270,0 1 065,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 317,6 1 380,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 429,1 2 554,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 857,7 3 308,1
3 Kiemelt fejlesztések 175,4 675,4
1 Működési költségvetés 67,5 461,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 79,4 577,8
2 Felhalmozási költségvetés 926,9 862,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 090,4 1 080,4
4 Elektronikus közigazgatás Operatív Program – Technikaisegítségnyújtás 10,6
1 Működési költségvetés 60,2 73,7
3 Dologi kiadások 70,8 44,2
22 Végrehajtás Operatív Program 1 185,5
1 Működési költségvetés 3 613,4 12 648,2
3 Dologi kiadások 2 495,6 4 461,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 102,1 6 190,5
2 Felhalmozási költségvetés 739,6 1 260,4
1 Intézményi beruházási kiadások 799,0 1 028,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 141,8 54,2
23 Nyugat-dunántúli Operatív Program
1 NYDOP Regionális gazdaságfejlesztés 86,9 386,9
1 Működési költségvetés 13,5 178,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,2 190,4
2 Felhalmozási költségvetés 664,3 406,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 749,5 434,1
2 Turizmusfejlesztés – Pannon Örökség megújítása 251,6 651,6
1 Működési költségvetés 39,2 274,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,4 312,4
2 Felhalmozási költségvetés 1 921,4 1 548,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 167,8 1 765,0
3 NYDOP Városfejlesztés 158,3 758,3
1 Működési költségvetés 37,0 75,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,8 76,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 196,5 1 555,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 350,0 1 576,4
4 NYDOP Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra 170,8 1 177,1
1 Működési költségvetés 378,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 431,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 330,6 3 655,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 501,4 4 164,2
5 Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése 164,2 584,2
1 Működési költségvetés 255,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 268,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 279,8 2 266,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 444,0 2 379,8
6 Nyugat-dunántúli Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 46,4 246,4
1 Működési költségvetés 344,6 612,8
3 Dologi kiadások 368,4 361,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,4 21,0
2 Felhalmozási költségvetés 18,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,4
24 Közép-dunántúli Operatív Program
1 KDOP Regionális gazdaságfejlesztés 125,7 25,7
1 Működési költségvetés 19,6 104,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,1 114,1
2 Felhalmozási költségvetés 960,0 376,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 083,2 411,4
2 KDOP Regionális turizmusfejlesztés 295,3 101,4
1 Működési költségvetés 46,0 618,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,9 670,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 256,2 1 970,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 545,6 2 207,7
3 Fenntartható településfejlesztés 141,4 2,0
1 Működési költségvetés 33,0 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,3 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 1 068,7 65,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 205,8 67,8
4 Helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztése 235,7 981,0
1 Működési költségvetés 176,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 837,1 3 625,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 072,8 4 523,9
5 KDOP Humán infrastruktúra fejlesztése 119,3 168,7
1 Működési költségvetés 172,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 196,6
2 Felhalmozási költségvetés 930,4 1 933,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 049,7 2 202,3
6 Közép-dunántúli Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 44,4
1 Működési költségvetés 328,8 508,9
3 Dologi kiadások 351,4 369,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,6 7,3
2 Felhalmozási költségvetés 17,4 0,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,6 0,6
25 Dél-dunántúli Operatív Program
1 A városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése 74,7 615,9
1 Működési költségvetés 11,5 32,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,0 48,1
2 Felhalmozási költségvetés 570,2 1 356,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 643,4 1 979,6
2 DDOP – A turisztikai potenciál erősítése a régióban 224,3 534,0
1 Működési költségvetés 34,9 6,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,5 7,3
2 Felhalmozási költségvetés 1 712,7 2 605,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 932,4 3 097,3
3 Humán közszolgáltatások fejlesztése 285,9 802,0
1 Működési költségvetés 168,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 227,4
2 Felhalmozási költségvetés 2 228,5 2 565,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 514,4 3 470,5
4 Integrált városfejlesztési akciók támogatása 421,3 1 674,4
1 Működési költségvetés 98,5 152,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 111,3 188,2
2 Felhalmozási költségvetés 3 183,6 6 527,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 592,1 8 166,7
5 Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés 270,0 1 382,0
1 Működési költségvetés 25,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,0
2 Felhalmozási költségvetés 2 106,1 3 197,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 376,1 4 678,6
6 Dél-dunántúli Operatív Program – Technikaisegítségnyújtás 59,1
1 Működési költségvetés 439,0 550,6
3 Dologi kiadások 469,0 416,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,1 0,7
2 Felhalmozási költségvetés 23,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,1
26 Dél-alföldi Operatív Program
1 DAOP Regionális gazdaságfejlesztés 189,1 238,0
1 Működési költségvetés 29,5 177,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,3 223,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 444,4 953,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 629,7 1 173,8
2 DAOP Turisztikai célú fejlesztések 326,3 1 116,0
1 Működési költségvetés 50,9 33,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,5 83,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 492,6 2 605,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 812,3 3 693,8
3 DAOP Közlekedési infrastruktúra fejlesztés 189,5 445,5
1 Működési költségvetés 89,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 111,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 478,0 9 231,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 667,5 11 823,1
4 DAOP Humán infrastruktúra fejlesztése 281,3 586,7
1 Működési költségvetés 125,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 118,3
2 Felhalmozási költségvetés 2 192,4 4 910,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 473,7 5 659,5
5 Településfejlesztési akciók 366,0 530,0
1 Működési költségvetés 45,3 60,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,2 132,9
2 Felhalmozási költségvetés 2 805,8 885,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 165,9 1 303,4
6 Dél-alföldi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 65,7
1 Működési költségvetés 486,7 612,2
3 Dologi kiadások 520,4 619,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,8 22,1
2 Felhalmozási költségvetés 25,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,8
27 Észak-alföldi Operatív Program
1 ÉAOP Regionális gazdaságfejlesztés 337,9 823,9
1 Működési költségvetés 52,7 80,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 59,5 146,8
2 Felhalmozási költségvetés 2 580,5 925,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 911,6 1 682,8
2 ÉAOP Turisztikai célú fejlesztések 368,8 1 388,4
1 Működési költségvetés 57,5 48,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,9 78,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 817,2 2 449,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 178,6 3 952,4
3 Közlekedési feltételek javítása 219,3 1 532,3
1 Működési költségvetés 2,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 709,4 4 799,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 928,7 6 428,3
4 ÉAOP Humán infrastruktúra fejlesztése 392,1 1 219,5
1 Működési költségvetés 383,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 481,2
2 Felhalmozási költségvetés 3 056,2 5 056,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 448,3 6 337,6
5 Térségfejlesztés 441,3 295,8
1 Működési költségvetés 54,6 21,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,7 27,2
2 Felhalmozási költségvetés 3 384,8 984,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 819,0 1 271,7
6 Észak-alföldi Operatív Program – Technikaisegítségnyújtás 87,2 32,2
1 Működési költségvetés 645,4 739,6
3 Dologi kiadások 690,0 541,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 38,3 4,2
2 Felhalmozási költségvetés 34,0 1,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 38,3
28 Észak-magyarországi Operatív Program
1 A versenyképes helyi gazdaság megteremtése 146,8
1 Működési költségvetés 22,9 184,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,9 214,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 121,6 1 465,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 265,4 1 709,2
2 A turisztikai potenciál erősítése 388,9 650,0
1 Működési költségvetés 60,6 101,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 68,4 112,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 970,7 2 679,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 351,8 2 972,3
3 Településfejlesztés 551,6 614,3
1 Működési költségvetés 68,3 43,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,1 45,1
2 Felhalmozási költségvetés 4 230,7 1 888,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 773,5 1 973,6
4 Humán közösségi infrastruktúra fejlesztése 297,1 1 851,3
1 Működési költségvetés 655,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 702,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 315,9 5 115,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 613,0 5 394,1
5 Térségi közlekedés fejlesztése 222,7 2 975,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 735,0 7 420,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 957,7 8 729,6
6 Észak-magyarországi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 104,2
1 Működési költségvetés 772,9 1 049,6
3 Dologi kiadások 826,0 693,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,9 14,3
2 Felhalmozási költségvetés 40,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 45,9
29 Közép-magyarországi Operatív Program
1 A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás-orientált fejlesztése 830,0 2 200,0
1 Működési költségvetés 129,3 4 797,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 146,0 5 919,3
2 Felhalmozási költségvetés 6 339,7 12 532,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7 153,0 15 450,8
2 A versenyképesség keretfeltételeinek fejlesztése 1 520,6 210,0
1 Működési költségvetés 90,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 103,4
2 Felhalmozási költségvetés 11 854,4 9 384,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13 375,0 10 707,5
3 A régió vonzerejének fejlesztése 715,0 563,8
1 Működési költségvetés 59,0 843,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 66,6 941,7
2 Felhalmozási költségvetés 5 514,6 3 555,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6 222,0 4 074,9
4 A humán közszolgáltatások intézményrendszerének fejlesztése 1 110,6 98,0
1 Működési költségvetés 707,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,8
2 Felhalmozási költségvetés 8 657,1 11 116,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9 767,7 11 774,5
5 A települési területek megújítása 440,0 982,0
1 Működési költségvetés 103,0 239,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 116,1 398,8
2 Felhalmozási költségvetés 3 327,3 1 308,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 754,2 2 179,3
6 Közép-magyarországi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 166,4
1 Működési költségvetés 1 231,3 1 001,3
3 Dologi kiadások 1 316,3 1 472,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 73,1 9,7
2 Felhalmozási költségvetés 64,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 73,1
5 Területi Együttműködés
1 Európai Területi Együttműködés
1 ETE HU-SK 75,3 295,0
1 Működési költségvetés 579,9 66,3
3 Dologi kiadások 67,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 599,8 223,1
2 Felhalmozási költségvetés 493,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 549,2 10,6
2 ETE HU-RO 127,3 360,6
1 Működési költségvetés 741,1 20,4
3 Dologi kiadások 69,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 799,1 282,0
2 Felhalmozási költségvetés 481,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 551,1 12,7
3 ETE HU-SER 0,6 108,2
1 Működési költségvetés 246,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 217,0 80,9
2 Felhalmozási költségvetés 81,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 111,8 3,1
4 ETE HU-CRO 28,9 138,1
1 Működési költségvetés 223,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 246,5 128,9
2 Felhalmozási költségvetés 112,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 117,8 3,2
5 ETE SEES 40,8 446,0
1 Működési költségvetés 436,1 47,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 415,4 426,2
2 Felhalmozási költségvetés 63,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 124,9 11,5
6 ETE AU-HU 123,0 114,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,1 107,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 52,9 3,9
7 ETSLO-HU 80,2 82,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,3 59,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,9 1,7
8 ETE CES 54,0 114,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,9 89,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,1 5,0
9 INTERREG IVC 13,0 38,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,9 27,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,1 1,9
10 ENPI HU–SK–RO–UA együttműködési program 19,6 2,1
1 Működési költségvetés 199,3 204,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,3 189,0
2 Felhalmozási költségvetés 99,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 108,4 19,4
2 INTERACT 2007–2013 5,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,7
6 Egyéb uniós előirányzatok
1 EU DIRECT információs egységek hálózata 2,4
1 Működési költségvetés 24,1 24,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,1 26,9
2 Igazgatási Partnerség
1 Működési költségvetés 41,7 122,1
3 Dologi kiadások 96,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,7 29,0
3 Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek 28,7 10,4
1 Működési költségvetés 128,9
3 Dologi kiadások 10,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,3
2 Felhalmozási költségvetés 129,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 143,3
4 EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek 331,5 1 650,2
1 Működési költségvetés 3 668,3 1 585,3
3 Dologi kiadások 28,5 119,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 698,6 2 795,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 363,0 1 403,6
1 Intézményi beruházási kiadások 5,1 3,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 630,6 2 576,7
7 Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok
1 EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás 885,8 1 108,5
1 Működési költségvetés 3,5
1 Személyi juttatások 120,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 38,3
3 Dologi kiadások 515,5 779,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 252,6
2 Felhalmozási költségvetés 2,2
1 Intézményi beruházási kiadások 211,5 176,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
2 Közreműködői intézményrendszer támogatása 4 483,0 3 671,1
1 Működési költségvetés 116,0
1 Személyi juttatások 384,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 115,4
3 Dologi kiadások 1 571,0 1 641,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 412,0 386,2
3 Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása 184,0 130,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 184,0 180,0
4 KEOP derogációs projektek kamattámogatása 460,0 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 460,0
5 2007. évtől támogatandó egyedi projektek és komplex fejlesztések előkészítésének decentralizált támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 982,5
6 2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 18,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 786,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 512,0
7 EU támogatások intézményrendszerének fejlesztése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 78,5
8 Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása 5 000,0 8 891,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 000,0 8 891,5
8 Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék 2 650,1 2 650,1 897,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3 315,1
Összesen: 754 282,4 604 394,5 149 887,9 656 686,6 484 599,1 172 668,2

XX. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása
1 Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása 5 126,4 13 360,6
1 Működési költségvetés 15,0 1 167,1
1 Személyi juttatások 3 436,6 3 644,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 963,7 991,4
3 Dologi kiadások 723,6 10 853,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,5 19,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,9
1 Intézményi beruházási kiadások 53,2
4 Kormányzati beruházás 5,6
3 Kölcsönök 9,0 9,5
2 Egyetemek, főiskolák 185 620,0 197 845,5
1 Működési költségvetés 192 360,1 220 218,2
1 Személyi juttatások 154 605,3 157 844,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 49 710,7 47 467,4
3 Dologi kiadások 134 398,0 162 510,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 31 587,6 30 381,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 518,4 2 846,9
6 Kamatfizetések 55,3
2 Felhalmozási költségvetés 17 188,1 20 417,3
1 Intézményi beruházási kiadások 17 674,8 22 583,4
2 Felújítás 5 544,0 9 424,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 129,4 3 542,5
4 Kormányzati beruházás 1 601,6
3 Kölcsönök 78,0 78,0 874,5 151,5
3 Közgyűjtemények 11 118,4 12 859,6
1 Működési költségvetés 3 555,2 5 684,5
1 Személyi juttatások 7 594,7 7 547,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 417,9 2 187,7
3 Dologi kiadások 4 374,6 6 997,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 121,1 316,4
2 Felhalmozási költségvetés 3,0 1 035,2
1 Intézményi beruházási kiadások 152,8 1 867,3
2 Felújítás 14,5 479,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 40,0
4 Kormányzati beruházás 482,2
3 Kölcsönök 70,5 20,5
4 Művészeti intézmények 5 743,4 6 445,5
1 Működési költségvetés 1 690,0 2 340,4
1 Személyi juttatások 4 840,2 4 318,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 518,8 1 010,4
3 Dologi kiadások 778,4 2 875,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,6 2,6
2 Felhalmozási költségvetés 2,3
1 Intézményi beruházási kiadások 293,4 218,4
2 Felújítás 26,1
4 Kormányzati beruházás 4,8
6 Egyéb kulturális intézmények 8 567,5 11 585,6
1 Működési költségvetés 3 102,8 10 814,2
1 Személyi juttatások 5 291,1 5 834,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 469,3 1 522,1
3 Dologi kiadások 3 855,1 12 745,7
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 492,9 471,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 216,1 1 620,9
6 Kamatfizetések 4,5
2 Felhalmozási költségvetés 40,2 235,4
1 Intézményi beruházási kiadások 364,3 547,9
2 Felújítás 14,6 150,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,1 43,3
4 Kormányzati beruházás 500,6
3 Kölcsönök 1,2 1,2 0,5 0,7
7 Egyéb oktatási intézmények 4 034,3 7 244,6
1 Működési költségvetés 3 881,4 7 069,6
1 Személyi juttatások 4 014,7 3 835,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 231,9 1 081,9
3 Dologi kiadások 1 945,9 5 138,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 687,5 4 767,2
2 Felhalmozási költségvetés 25,0 248,6
1 Intézményi beruházási kiadások 56,7 547,2
2 Felújítás 4,0 57,2
11 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 4,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,6
3 Felsőoktatási fejlesztési program
9 Eszterházy Károly Főiskola rekonstrukció 35,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 35,0
10 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rekonstrukció 193,5 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 582,2
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 193,5
12 SZIE Jászberényi Főiskolai Kar jégpálya építése és berendezése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 131,1
15 Nyíregyházi Főiskola tanulmányi épület rekonstrukció
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 775,3
16 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneakadémia rekonstrukció előkészítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
23 ELTE Múzeum krt. 6–8. épület rekonstrukció befejezése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 199,2
24 Szent István Egyetem Gödöllői Campus fűtésrekonstrukció
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 79,2
25 Miskolci Egyetem High-tech laboratóriumok kialakítása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 99,3
27 Károly Róbert Főiskola rekonstrukció 105,0 105,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 105,0
28 Dunaújvárosi Főiskola informatikai épület rekonstrukciója
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,7
29 Magyar Táncművészeti Főiskola oktatási épület rekonstrukciója
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 63,6
30 Károly Róbert Főiskola sportcentrum beruházás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,1
31 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem informatikai fejlesztés
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0
32 Budapesti Gazdasági Főiskola tetőtéri rekonstrukció és épületgépészeti korszerűsítés
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
33 Felsőoktatási intézmények rekonstrukciói és eszközbeszerzések
1 Működési költségvetés 260,0
4 Kulturális beruházások
1 Múzeumi rekonstrukció 849,0 291,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,5
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 849,0
2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) 976,8 550,0
1 Működési költségvetés 322,2
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 976,8 1 112,3
3 Kulturális tevékenységek beruházásai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,9
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 1,1
4 Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése
1 Működési költségvetés 7,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 72,4
5 Örökségvédelmi fejlesztések 743,0 278,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,9
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 743,0
9 Millenniumi beruházások
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 0,6
11 Erzsébet téri beruházás
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 0,5
2 Normatív finanszírozás
1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata 3 845,0 3 826,0
1 Működési költségvetés 0,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 845,0 3 694,7
3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás
1 Humánszolgáltatások normatív állami támogatása 69 685,5 73 519,9
1 Működési költségvetés 233,5
3 Dologi kiadások 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 69 685,5 73 997,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,2
2 Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása 20 000,0 21 550,0
1 Működési költségvetés 192,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20 000,0 25 527,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
7 Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás) 100,0 50,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 60,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,0
3 Dologi kiadások 21,0
8 Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése 2 520,0 2 520,0
1 Működési költségvetés 54,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 520,0 2 520,3
10 Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) 5 700,0 5 700,0
1 Működési költségvetés 85,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 700,0 5 598,3
11 Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) 2 750,0 2 750,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 750,0 2 738,3
17 Gyakorlóiskolák normatív támogatása 150,0 14,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 90,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,0
3 Dologi kiadások 33,0
4 Közoktatási feladatok támogatása
9 Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata 100,0 84,8
1 Működési költségvetés 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 61,2
18 Érettségi vizsga lebonyolítása 1 150,0 398,9
1 Működési költségvetés 9,4
1 Személyi juttatások 528,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 169,2
3 Dologi kiadások 68,0 1,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 384,0 86,8
23 Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés 700,0 48,5
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 500,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 150,0
3 Dologi kiadások 30,0 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 36,3
27 Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók közoktatási ellátásának támogatása 101,0 76,2
1 Működési költségvetés 15,6
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13,0
3 Dologi kiadások 21,0 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,0 40,0
29 Közoktatás speciális feladatainak támogatása 340,0 54,8
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 240,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 72,0
3 Dologi kiadások 28,0 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,8
30 Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat
1 Működési költségvetés 200,0 7,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0
31 Közoktatási ellenőrzési, pályázat-lebonyolítási feladatok 128,0 41,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 97,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 55,6
32 Országos Kisebbségi Önkormányzatok havi kereset-kiegészítése 45,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,9
33 Nemzetiségi oktatási programok 47,5 29,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,8
3 Dologi kiadások 9,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,0 17,5
34 Nemzeti Tehetség Program 500,0 499,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 360,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 110,0
3 Dologi kiadások 30,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 249,5
5 Felsőoktatási feladatok támogatása
4 Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak 50,0
1 Működési költségvetés 1,6
1 Személyi juttatások 50,0
3 Dologi kiadások 0,7
26 Felsőoktatás kiegészítő támogatása 100,0 25,2
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 25,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 30,0
33 Felsőoktatási információs rendszerek működtetése EISZ-koordináció 500,0 480,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 368,0 480,0
34 Felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak működtetése 161,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 122,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 39,0
35 Felsőoktatási szakkollégiumok támogatása 50,0 2,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 32,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14,0
3 Dologi kiadások 4,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,3
36 Pedagógus díszdiploma 50,0 7,0
1 Működési költségvetés 0,4
1 Személyi juttatások 38,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0
40 Maradványelszámolás 244,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 266,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
42 Kis létszámú szakok, kiemelkedő intézményi teljesítmény, doktori iskolák, tehetséggondozás támogatása 250,0 52,8
1 Működési költségvetés 0,3
1 Személyi juttatások 168,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 50,0
3 Dologi kiadások 23,0 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,0
44 Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatása 250,0 245,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 245,5
45 Felsőoktatási és Tudományos Tanács támogatása 70,0 68,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,0 68,9
46 Egyéb felsőoktatási regionális feladatok támogatása 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
7 Egyéb feladatok támogatása
4 Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása 742,5 327,3
1 Működési költségvetés 18,9
1 Személyi juttatások 548,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 194,5
3 Dologi kiadások 5,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 358,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,5
15 „Útravaló” ösztöndíj program 2 200,0
1 Működési költségvetés 423,0
1 Személyi juttatások 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,0
3 Dologi kiadások 50,0 8,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 886,0 510,3
18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása 600,0 255,3
1 Működési költségvetés 12,4
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,0
3 Dologi kiadások 50,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 200,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,0 147,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
10 Alapítványok, közalapítványok támogatása
1 Oktatási alapítványok, közalapítványok támogatása 905,0 1 001,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 905,0 795,2
2 Kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása
1 Magyar Mozgókép Közalapítvány 5 420,0 5 420,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 420,0 5 420,0
2 Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása 3 117,5 3 147,9
1 Működési költségvetés 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 117,5 3 003,0
3 Oktatásért Közalapítvány támogatása 33,2 32,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,2 35,0
11 Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
5 Kétoldalú munkatervi feladatok 80,0 36,5
1 Működési költségvetés 27,0
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 10,0 1,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,0 26,6
6 Nemzetközi tagdíjak 207,1 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 207,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,7
7 EU közösségi programok 158,0 135,1
1 Működési költségvetés 19,5
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,0
3 Dologi kiadások 45,0 6,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,0 67,6
8 Világ-Nyelv Program 50,0
1 Működési költségvetés 3,3
1 Személyi juttatások 12,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,8
3 Dologi kiadások 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0
9 OECD és EU kötelezettségek 50,0 3,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,0
3 Dologi kiadások 11,0
10 Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok 874,5 195,2
1 Működési költségvetés 1,3
1 Személyi juttatások 400,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 120,0
3 Dologi kiadások 50,0 7,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 304,5 160,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,2
12 Felújítások központi támogatása
1 Felsőoktatási felújítási programok 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 150,0
2 Egyéb intézményi felújítási programok 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 94,1
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 10,0
3 Nemzeti kulturális intézmények felújítása 340,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 340,0
13 Egyéb fejlesztési támogatás
1 Egyházi felsőoktatási intézmények felújítási, fejlesztési programja 90,0
2 Felhalmozási költségvetés
7 Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások 90,0
3 Egyházakkal kapcsolatos beruházások, felújítások
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 41,4
4 Nem állami intézmények felújítás, beruházás 2 660,9 595,4
1 Működési költségvetés 60,0
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 970,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 653,1
7 Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások 2 660,9
8 EUSZA árvízi támogatás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,4
14 PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1 Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához 4 204,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 204,5
2 Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához 2 511,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2 511,8
3 Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához 207,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 207,5
5 Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához 103,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 103,6
15 Közhasznú és gazdasági társaságok támogatása
6 Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. által ellátott feladatok támogatása 180,0 177,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 180,0 150,5
7 Oktatási közhasznú társaságok által ellátott feladatok támogatása 920,0 900,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 920,0 900,1
8 Kulturális közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása 9 747,8 9 614,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 747,8 9 325,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0
19 Kutatás-fejlesztés támogatása
2 Felsőoktatási kutatási program 145,3 1,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,0
3 Dologi kiadások 3,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0
21 PHARE Programok
6 Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II.
2 Hazai társfinanszírozás
1 Működési költségvetés 0,8
22 EU tagsággal kapcsolatos feladatok
6 EU tagságból eredő szakmai együttműködések 81,0 33,3
1 Működési költségvetés 4,0
1 Személyi juttatások 61,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
8 EU Oktatás és Képzés munkaprogram 20,0 11,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,2
3 Dologi kiadások 6,8 1,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,5
9 EU elnökség kulturális megjelenése 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 23,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,0
31 Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
3 Kulturális szaktörvényből adódó feladatok és kötelezettségek 190,0 79,1
1 Működési költségvetés 19,0
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 15,0
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,0 98,1
4 Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez 7 300,0
1 Működési költségvetés 1 000,0
3 Dologi kiadások 7 300,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 000,0
7 Reneszánsz Év programjai
1 Működési költségvetés 37,9
3 Dologi kiadások 2,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 180,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 123,2
20 Egyéb filmszakmai támogatások 10,0 9,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 11,6
32 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra
7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra támogatása 3 550,0 1 303,7
1 Működési költségvetés 24,9
1 Személyi juttatások 500,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 150,0
3 Dologi kiadások 600,0 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 250,0 683,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 208,2
34 Művészeti tevékenységek
4 Művészeti tevékenységek támogatása 1 988,1 1 166,3
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 500,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 150,0
3 Dologi kiadások 100,0 8,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 228,1 1 036,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,3
35 Civil és nonprofit szervezetek támogatása
3 Egyéb civil és nonprofit szervezetek 190,0 107,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 190,0 80,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,2
4 Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok 228,7 118,1
1 Működési költségvetés 1,3
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,8
3 Dologi kiadások 5,2 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 170,7 117,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
5 Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok
1 Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása 640,0 629,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 640,0 629,5
2 Egyéb kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása 52,0 51,1
1 Működési költségvetés 50,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,0 101,1
39 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények 716,0 716,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 716,0 716,0
4 Hittanoktatás 3 305,4 3 305,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 305,4 3 304,6
5 Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése 9 511,4 9 822,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 511,4 9 821,4
6 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 9 696,3 9 842,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 696,3 9 842,8
8 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka 1 700,0 1 700,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 700,0 1 700,0
9 Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások 796,8 796,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 796,8 359,0
10 Egyházi oktatási és kulturális célú támogatás 50,0 50,0
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
41 A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése 104,5 97,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 104,5 102,1
50 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0
1–11. cím összesen: 630 719,7 222 140,0 408 579,7 694 462,0 272 312,0 414 647,6
15 Kormányzati rendkívüli kiadások
1 Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése 9 770,0 8 980,5
Összesen: 640 489,7 222 140,0 408 579,7 703 442,5 272 312,0 414 647,6

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1 HÜM Központi Igazgatás 1 721,9 3 249,8
1 Működési költségvetés 35,3 556,6
1 Személyi juttatások 1 260,2 1 387,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 373,4 387,5
3 Dologi kiadások 113,7 1 940,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 159,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,9 1,8
3 Kölcsönök 8,5 8,1
2 EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 112,5 122,1
1 Működési költségvetés 100,0 238,2
1 Személyi juttatások 112,3 175,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 34,3 48,5
3 Dologi kiadások 64,9 131,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 1,0 19,9
2 Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
1 Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei 16 077,5 21 013,0
1 Működési költségvetés 5 033,4 6 643,0
1 Személyi juttatások 12 659,0 12 710,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 098,9 3 712,0
3 Dologi kiadások 3 772,0 9 683,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,3 997,1
2 Felhalmozási költségvetés 29,8
1 Intézményi beruházási kiadások 369,9 752,3
2 Felújítás 38,8 385,4
4 Kormányzati beruházás 0,7
3 Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek 9 054,3 9 053,9
1 Működési költségvetés 541,8 788,7
1 Személyi juttatások 859,2 756,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 250,0 205,8
3 Dologi kiadások 209,1 600,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8 233,3 6 933,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,5
1 Intézményi beruházási kiadások 44,5 57,0
2 Felújítás 8,7
4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei 1 920,9 4 672,0
1 Működési költségvetés 35 317,5 45 725,9
1 Személyi juttatások 12 797,7 13 317,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 180,2 4 104,3
3 Dologi kiadások 17 469,5 26 744,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3 3 878,0
2 Felhalmozási költségvetés 880,0 1 057,1
1 Intézményi beruházási kiadások 2 028,9 2 624,1
2 Felújítás 707,8 268,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 911,0 496,2
4 Kormányzati beruházás 910,3
3 Kölcsönök 10,0 3,3 1,3
5 Országos Mentőszolgálat 546,3 2 207,3
1 Működési költségvetés 22 824,2 23 979,0
1 Személyi juttatások 14 584,8 15 740,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 670,4 5 047,3
3 Dologi kiadások 3 537,1 4 092,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 578,2 2 119,4
2 Felhalmozási költségvetés 98,8
1 Intézményi beruházási kiadások 326,2
2 Felújítás 392,5
7 Országos Vérellátó Szolgálat 2 778,8 2 384,7
1 Működési költségvetés 8 890,2 9 928,8
1 Személyi juttatások 3 953,7 3 938,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 214,2 1 123,5
3 Dologi kiadások 6 068,1 6 667,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,1
6 Kamatfizetések 0,6
2 Felhalmozási költségvetés 20,6
1 Intézményi beruházási kiadások 413,0 428,5
2 Felújítás 20,0 38,0
8 Egészségbiztosítási Felügyelet 730,0 538,5
1 Működési költségvetés 331,6 305,0
1 Személyi juttatások 510,5 378,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 158,5 109,1
3 Dologi kiadások 342,6 214,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 335,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 22,6
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója 2 694,9 2 000,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 2 694,9
7 Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,6
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 10,0
8 Egyéb beruházások 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,7
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 10,0
2 Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
1 Oltóanyag beszerzés 4 026,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 026,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok 2 002,1 1 344,0
1 Működési költségvetés 3 031,6
1 Személyi juttatások 844,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 270,4
3 Dologi kiadások 517,5 294,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 113,1 2 855,5
2 Felhalmozási költségvetés 886,6
1 Intézményi beruházási kiadások 256,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 358,2
3 Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások 800,0
1 Működési költségvetés 65,0
3 Dologi kiadások 800,0 0,6
4 Egészségügyi reformmal összefüggő feladatok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 30,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,3
8 Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása
1 Működési költségvetés 48,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,8
9 Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérlésével összefüggő kiadások 1 250,0
1 Működési költségvetés 220,5
3 Dologi kiadások 1 250,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 131,8
11 Regionális ágazati feladatok támogatása 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,9
3 Dologi kiadások 4,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,7 29,1
12 Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása 70,0 67,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,2
3 Dologi kiadások 64,9 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 256,4
13 Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása 414,0 394,0
1 Működési költségvetés 80,0 225,9
3 Dologi kiadások 897,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 494,0
41 Központi intézmények felújítása
1 Intézményi felújítások 100,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 59,0
2 Felújítás 100,0
11 Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1 Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai 220,8 220,8
1 Működési költségvetés 42,5
3 Dologi kiadások 220,8 240,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,7
15 Köztestületek és egyéb társadalmi szervek támogatásai 143,5 143,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,5 125,9
20 Magyar Vöröskereszt támogatása 223,5 223,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 223,5 223,5
11 Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 12,0
22 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 3,1 3,1
Összesen: 118 974,1 74 034,0 44 940,1 140 076,5 93 962,5 47 645,2

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Pénzügyminisztérium igazgatása
1 Pénzügyminisztérium igazgatása 3 091,9 3 773,0
1 Működési költségvetés 831,2 1 371,7
1 Személyi juttatások 2 899,9 3 297,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 822,2 888,8
3 Dologi kiadások 198,7 667,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,3 62,8
2 Felhalmozási költségvetés 62,7
1 Intézményi beruházási kiadások 83,1
4 PM Informatikai Szolgáltató Központ 380,4 718,3
1 Működési költségvetés 1 226,1
1 Személyi juttatások 240,4 235,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 66,4 69,1
3 Dologi kiadások 63,6 1 185,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,8
2 Felhalmozási költségvetés 2 963,8
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 3 021,6
5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 79 417,8 108 042,2
1 Működési költségvetés 345,0 1 188,4
1 Személyi juttatások 50 254,2 58 702,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 15 267,9 16 950,7
3 Dologi kiadások 11 653,3 29 676,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,1 2 056,5
2 Felhalmozási költségvetés 25,0 26,6
1 Intézményi beruházási kiadások 2 055,3 7 168,5
2 Felújítás 522,0 3 183,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
3 Kölcsönök 85,6 63,6
6 Vám- és Pénzügyőrség 31 753,6 44 606,1
1 Működési költségvetés 3 608,7 5 293,7
1 Személyi juttatások 20 037,7 25 702,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 227,2 7 331,3
3 Dologi kiadások 6 227,6 11 578,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 347,9 2 413,4
2 Felhalmozási költségvetés 20,0 156,1
1 Intézményi beruházási kiadások 347,5 3 679,7
2 Felújítás 60,0 392,7
5 Lakástámogatás 134,4 151,3
3 Kölcsönök 85,0 85,0 104,2 104,2
10 Magyar Államkincstár 16 130,6 18 294,2
1 Működési költségvetés 5 644,1 8 317,1
1 Személyi juttatások 13 163,4 15 017,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 232,4 4 219,4
3 Dologi kiadások 4 176,0 5 411,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 118,3
2 Felhalmozási költségvetés 14,3
1 Intézményi beruházási kiadások 139,6 2 991,9
2 Felújítás 41,5 91,7
3 Kölcsönök 21,8 110,2 75,4
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
5 Kárrendezési célelőirányzat
1 Függő kár kifizetés 410,0 906,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 410,0 896,9
2 Járadék kifizetés 2 050,0 2 977,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 050,0 3 007,4
3 Tőkésítésre kifizetés 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 39,6
7 Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez 123,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,6
3 Dologi kiadások 13,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 93,7
9 Csempészet és hamisítás elleni küzdelem
1 Működési költségvetés 720,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 720,0
10 ÁKK Rt. osztalék befizetés
1 Működési költségvetés 28,0
12 Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja 90,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,7
3 EU Fiskális 2013 programjában való részvétel
1 Működési költségvetés 55,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 55,3
4 EU Customs 2013 Programban való részvétel
1 Működési költségvetés 56,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 56,4
5 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
2 ÁBPE Módszertani és képzési központ 15,0 0,9
1 Működési költségvetés 33,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,0
2 Felhalmozási költségvetés 30,0 54,1
1 Intézményi beruházási kiadások 15,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0 54,0
8 2006/018–176.04.01 A kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése 18,0 18,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,7
2 Felhalmozási költségvetés 33,9 23,2
1 Intézményi beruházási kiadások 18,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 33,9 23,2
6 Kincstári számlavezetési díj kiadásaira 15,0 13,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,0 12,7
10 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 458,8 458,8
11 Fejezeti kezelésű előirányzatok maradvány-elszámolása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 697,8
1–12. cím összesen: 144 618,4 10 622,9 133 995,5 216 276,0 21 833,9 179 390,2
13 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Működési költségvetés 10 733,9 11 450,0
1 Személyi juttatások 4 815,0 4 606,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 469,0 1 343,9
3 Dologi kiadások 3 015,9 1 953,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 753,9 456,7
2 Felhalmozási költségvetés 11,4 2,9
1 Intézményi beruházási kiadások 666,3 380,1
2 Felújítás 25,2 0,5
3 Kölcsönök 125,4 125,4 37,8 154,2
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Tartalék illetményfejlesztésre 455,5 52,2
1 Működési költségvetés 455,5 52,2
3 Intézményi működési tartalék
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 214,5
13. cím összesen: 11 326,2 11 326,2 9 055,4 11 659,3
14 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1 452,7 1 424,7
1 Működési költségvetés 3,0 3,1
1 Személyi juttatások 931,3 789,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 297,9 229,3
3 Dologi kiadások 225,1 419,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 20,1
2 Felújítás 1,4 0,5
14. cím összesen: 1 455,7 3,0 1 452,7 1 458,0 3,1 1 424,7
15 Vállalkozások folyó támogatása
2 Egyéb vállalati támogatások
1 Termelési támogatás
2 Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása 235,0 221,5
7 Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás 5,0 16,5
3 Normatív támogatások
2 Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése 750,0 504,0
3 Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése 5 500,0 2 871,5
16 Fogyasztói árkiegészítés 106 000,0 107 397,9
17 Egyéb költségvetési kiadások
1 Vegyes kiadások
4 Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások 1 200,0 1 591,9
5 Szanálással kapcsolatos kiadások 1,0
6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 1 500,0 523,3
7 Védelmi felkészítés előirányzatai
1 Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai 497,0
2 Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása 900,0
9 Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség 5 000,0 8 216,1
10 Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások 209,5
11 Egyéb vegyes kiadások 3 860,0 3 156,4
12 1% SZJA közcélú felhasználása 10 400,0 9 830,0
13 Rendkívüli beruházási tartalék 500,0
19 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka 3,0 1,6
21 Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések 10,0 56,0
25 Államadósság Kezelő Központ Zrt. közreműködési díja 3,6
18 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
3 Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 1 400,0
4 MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség 200,0 378,8
5 Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 12 000,0 16 899,3
7 Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 1 000,0 1 216,2
10 A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség 400,0 415,0
13 Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség 1 215,0 243,2
14 A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség 400,0 1 256,0
15 MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 100,0
16 Téves utalások rendezése 0,7
24 Kormányzati rendkívüli kiadások
2 Pénzbeli kárpótlás
1 Pénzbeli kárpótlás 3 516,0 3 308,8
2 Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás 2 065,0 2 005,5
3 Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei 108,0 108,0
4 Pénzügyigazgatás korszerűsítése 6 357,3
26 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1 Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására 354 099,1 354 099,1
2 Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása 217 542,8 217 542,8
3 GYES-en, GYET-en és rehabilitációs járadékon lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 19 012,6 19 012,6
5 Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások 45,7
7 Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz 9 295,0 7 913,7
8 2009. évi havi kereset-kiegészítés 457,2
9 Ösztöndíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos támogatás 2,4
10 A 13. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő működési kiadások elszámolása 50,0
11 Méltányossági kifizetések többletének támogatása 500,0
2 Egészségbiztosítási Alap támogatása
4 Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz 313 641,0 313 641,0
5 Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások 142,0
8 2009. évi havi kereset-kiegészítés 387,3
9 Felügyeleti díj fedezetének kiegészítése 0,6
28 Nemzetközi elszámolások kiadásai
1 Nemzetközi tagdíjak
2 EBRD tőkeemelés 65,5 74,7
4 Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához 3,4 4,2
5 EIB tőkebefizetés 1 827,2 2 263,6
6 EIB tartalékokba befizetés 4 617,8 5 720,6
7 Bruegel tagdíj 24,7 29,1
2 Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1 IDA alaptőke-hozzájárulás 1 232,9 1 238,3
2 IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása 99,1 78,8
3 Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz 30,7 37,1
4 EU Szomszédsági Beruházási Eszköz 82,0
3 Egyéb kiadások 35,0 10,0
29 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1 Áfa alapú hozzájárulás 34 671,4 32 082,8
2 GNI alapú hozzájárulás 154 793,9 159 188,9
3 Brit korrekció 20 791,8 16 135,8
4 Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés 1 644,9 1 707,0
5 Egyéb 14 116,3 14 543,3
31 Központosított bevételek
1 Kárrendezési célelőirányzat befizetése 5,0 6,0
2 Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek 4 100,0 4 307,6
32 Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
2 Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2009. évi kölcsöntörlesztésének részleges elengedése 139,3 139,3
5 Külföldi követelések elengedése 1 224,9 1 397,3
6 Altek Kft.-vel szembeni állami kölcsön kamat-követelés elengedése 6,4 16,9
33 Alapok támogatása
1 Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása 17,4 17,4
Összesen: 1 471 537,7 26 057,1 135 448,2 1 535 700,2 37 809,9 180 814,9

XXVI. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Szociális és Munkaügyi Minisztérium igazgatása 3 926,3 4 232,9
1 Működési költségvetés 370,7 871,5
1 Személyi juttatások 2 754,6 2 941,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 879,5 895,2
3 Dologi kiadások 635,8 1 382,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 80,4
2 Felhalmozási költségvetés 40,0 62,1
1 Intézményi beruházási kiadások 67,1 43,8
2 Felújítás 15,6
3 Kölcsönök 4,9 4,9
2 Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 168,2 7 098,0
1 Működési költségvetés 1 711,3 15 666,4
1 Személyi juttatások 1 268,9 3 777,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 406,9 666,3
3 Dologi kiadások 195,5 8 234,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 931,0
2 Felhalmozási költségvetés 41,6 2 063,8
1 Intézményi beruházási kiadások 41,6 1 080,0
2 Felújítás 8,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 69,2
3 Kölcsönök 6,9 1,9
3 Regionális Munkaügyi Központok 623,1 1 302,8
1 Működési költségvetés 20 513,4 41 409,5
1 Személyi juttatások 12 982,2 15 158,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 150,1 4 335,4
3 Dologi kiadások 4 004,2 5 782,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16 729,0
2 Felhalmozási költségvetés 288,3 546,6
1 Intézményi beruházási kiadások 288,3 622,5
2 Felújítás 7,2
3 Kölcsönök 4,6 4,6
4 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 3 531,0 4 015,9
1 Működési költségvetés 2 786,2 3 180,0
1 Személyi juttatások 3 939,2 4 431,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 256,4 1 288,0
3 Dologi kiadások 800,8 1 916,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 232,9 166,4
2 Felhalmozási költségvetés 87,3 116,5
1 Intézményi beruházási kiadások 145,0 521,9
2 Felújítás 0,7 29,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 56,9
3 Kölcsönök 29,5 12,6 6,5
5 Regionális képző központok 521,9 530,0
1 Működési költségvetés 4 371,5 6 479,2
1 Személyi juttatások 1 673,5 1 807,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 534,6 498,8
3 Dologi kiadások 2 685,3 4 979,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 106,7
2 Felhalmozási költségvetés 378,7 178,4
1 Intézményi beruházási kiadások 356,6 336,7
2 Felújítás 22,1 39,3
3 Kölcsönök 0,6 0,6
6 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 389,9 256,3
1 Működési költségvetés 3 745,9 4 193,4
1 Személyi juttatások 897,0 2 491,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 303,8 717,4
3 Dologi kiadások 2 461,0 2 500,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 474,0 491,6
2 Felhalmozási költségvetés 118,0 184,7
1 Intézményi beruházási kiadások 69,1 136,4
2 Felújítás 20,0 16,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,9 16,0
7 Egyenlő Bánásmód Hatóság 204,6 206,2
1 Működési költségvetés 3,0 200,2
1 Személyi juttatások 117,1 143,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,1 41,6
3 Dologi kiadások 52,4 78,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,0 9,4
8 Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet 736,8 927,5
1 Működési költségvetés 2,7 438,6
1 Személyi juttatások 413,5 515,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 133,8 151,1
3 Dologi kiadások 135,7 478,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,0 146,0
2 Felhalmozási költségvetés 25,9
1 Intézményi beruházási kiadások 4,5 171,9
2 Felújítás 39,0
11 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 3 299,6 3 712,1
1 Működési költségvetés 49,8 83,4
1 Személyi juttatások 1 801,6 2 121,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 572,5 674,4
3 Dologi kiadások 878,5 743,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,3
2 Felhalmozási költségvetés 9,0
1 Intézményi beruházási kiadások 96,8 285,0
12 Állami szociális intézetek 2 222,2 2 271,0
1 Működési költségvetés 277,3 516,6
1 Személyi juttatások 1 268,2 1 386,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 422,2 424,5
3 Dologi kiadások 693,0 860,3
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4,7 4,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,7
2 Felhalmozási költségvetés 167,7
1 Intézményi beruházási kiadások 110,1 330,8
2 Felújítás 1,3 5,3
13 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei 4 052,0 4 144,5
1 Működési költségvetés 170,7 219,1
1 Személyi juttatások 2 306,5 2 343,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 751,4 684,7
3 Dologi kiadások 1 030,9 1 085,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 61,0 56,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
2 Felhalmozási költségvetés 49,4
1 Intézményi beruházási kiadások 66,1 66,1
2 Felújítás 6,8 162,4
14 Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet 2 778,5 2 878,8
1 Működési költségvetés 915,5 1 488,1
1 Személyi juttatások 2 365,2 2 134,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 744,8 604,1
3 Dologi kiadások 517,6 1 079,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
2 Felhalmozási költségvetés 192,9
1 Intézményi beruházási kiadások 66,4 34,2
16 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1 Működési költségvetés 750,0
3 Dologi kiadások 750,0
2 Felhalmozási költségvetés 827,6
1 Intézményi beruházási kiadások 827,6
4 Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésének kiegészítése
1 Működési költségvetés 237,5
1 Személyi juttatások 54,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 17,3
3 Dologi kiadások 165,6
7 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása
1 Működési költségvetés 113,0 131,4
3 Dologi kiadások 13,0 18,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 198,9
2 Felhalmozási költségvetés 3,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
3 Lakóotthon-fejlesztés támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 37,6
13 Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások 179,3 122,6
1 Működési költségvetés 1,5
3 Dologi kiadások 1,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 179,3 102,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
14 ESZA Kht. pályázatkezelő szervezet támogatása 1 050,0 1 080,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 050,0 930,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 120,0
17 Képzéssel támogatott közmunkaprogram 360,0
1 Működési költségvetés 2 000,0 2 401,0
1 Személyi juttatások 120,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 40,0
3 Dologi kiadások 60,1 171,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 779,9 5 887,8
32 Maradvány-elszámolás
1 Előző évek maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 27,0
9 Ifjúsági közösségi terek és egyéb ifjúsági kezdeményezések támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0
16 Határon túli ifjúsági szervezetek működésének és programjainak támogatása
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 1,1
17 Települési és területi ifjúságpolitikai programok, ifjúsági szolgáltatások, ifjúsági munka támogatása
1 Működési költségvetés 4,4
3 Dologi kiadások 7,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0
20 Szociális alapellátások fejlesztése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,5
22 Aktív szociálpolitikai eszközök, szociális földprogram
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,2
31 Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása
Működési költségvetés 1,6
3 Dologi kiadások 1,7
40 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
41 Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,2
43 Esélyegyenlőség Mindenki Számára – EU év 2007
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,5
45 13. havi illetmény támogatása
1 Működési költségvetés 1,7
3 Dologi kiadások 73,7
49 Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány – Agora Irodahálózat működtetése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5
50 Nemzetközi szerződésekből eredő gyermek és ifjúságpolitikai szakmai feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,2
52 Hálózatfejlesztési központok és szociális képzések, felkészítési feladatok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,9
53 Módszertani intézmények és szociális gyámhivatalok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 18,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 235,1
54 Hitelhátralékok konszolidációs programja
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 314,9
55 Hajléktalan ellátás fejlesztése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 93,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 85,1
3 Kölcsönök 80,0
56 Országos Fogyatékosügyi Program támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,9
57 Akadálymentesítési program és jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 713,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,3
58 Rehabilitációs modell-szolgáltatások támogatása
1 Működési költségvetés 0,8
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 65,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,2
61 EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,4
65 Felnőttképzés normatív támogatása
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 7,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,7
37 MÁK tranzakciós díj 32,6 32,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 32,6 37,0
38 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása
1 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás 12 000,0 16 060,2
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 6,0 303,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11 994,0 16 038,4
2 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció 35 300,0 35 300,0
1 Működési költségvetés 27,3
1 Személyi juttatások 34,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,5
3 Dologi kiadások 137,0 2 760,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35 117,5 34 722,8
3 Szociális intézményi foglalkoztatás normatív támogatása 5 600,0 8 177,2
1 Működési költségvetés 61,3
3 Dologi kiadások 3,5 124,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 596,5 8 011,1
2 Felhalmozási költségvetés 9,5
40 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok 1 064,7 831,6
1 Működési költségvetés 15,5
1 Személyi juttatások 14,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,5
3 Dologi kiadások 300,0 30,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 745,4 755,3
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
41 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1 Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1 Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. 380,0 380,0
1 Működési költségvetés 2,1
3 Dologi kiadások 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 380,0 380,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
2 Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése 53,4
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 53,4
3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
1 Gyermek és ifjúsági célú pályázatok 228,9 228,9
1 Működési költségvetés 1,9
3 Dologi kiadások 10,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 228,9 231,5
2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok 86,1 25,5
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 6,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,2
3 Dologi kiadások 34,9 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 42,1 79,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása 200,0 200,0
1 Működési költségvetés 37,1
1 Személyi juttatások 3,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,0
3 Dologi kiadások 1,1 6,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 194,7 219,9
5 Határon túli ifjúsági feladatok koordinációja és a Magyar Ifjúsági Konferencia működtetése 16,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,9
42 Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása
1 Békéltető testületek támogatása 375,0 375,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 375,0 340,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34,6
2 Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása 308,8 308,8
1 Működési költségvetés 5,6
3 Dologi kiadások 5,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 308,8 166,9
3 Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása 27,4 27,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,4 27,4
44 Szociális szolgáltatások
1 Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása 1 928,9 2 426,9
1 Működési költségvetés 249,5
1 Személyi juttatások 238,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 76,5
3 Dologi kiadások 223,4 64,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 066,7 2 295,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 324,0 426,3
46 Egyes pénzbeli támogatások
1 Otthonteremtési támogatás 1 745,0 1 745,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0 526,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 744,0 1 249,6
3 Gyermektartásdíjak megelőlegezése 1 272,6 1 272,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0 341,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 271,6 1 011,3
5 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 1 982,5 1 982,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0 313,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 980,5 1 378,4
6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása 1 660,5 511,0
1 Működési költségvetés 9,7
3 Dologi kiadások 65,3 17,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 595,2 929,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása 261,0 448,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 261,0 447,5
47 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása 403,6 387,9
1 Működési költségvetés 5,1
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,8
3 Dologi kiadások 3,5 32,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 237,3 345,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,0 0,6
48 Szociális célú humánszolgáltatások
1 Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása 29 242,7 33 705,6
1 Működési költségvetés 1 537,8
3 Dologi kiadások 20,1 4 765,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29 222,6 32 057,8
2 Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása 824,7 247,6
1 Működési költségvetés 66,5
1 Személyi juttatások 16,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,2
3 Dologi kiadások 12,0 175,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 791,1 2 474,4
3 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése 3 992,0 12 426,3
1 Működési költségvetés 153,1
3 Dologi kiadások 3,2 135,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 988,8 11 604,9
4 Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások finanszírozása 6 910,0 147,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 29,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,3
3 Dologi kiadások 36,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 835,0
51 Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
1 Országos Fogyatékosügyi Tanács működtetése 9,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 9,1
2 A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása 40,8 2,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,6
3 Dologi kiadások 29,7 9,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
5 Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja 1 060,0
1 Működési költségvetés 1 003,1
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 158,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 060,0 299,8
6 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása 620,6 587,1
1 Működési költségvetés 410,3
1 Személyi juttatások 22,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,2
3 Dologi kiadások 6,4 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 584,5 532,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
9 Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása 116,2 67,6
1 Működési költségvetés 21,9
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,2
3 Dologi kiadások 22,0 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 81,0 104,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,3
52 Civil szervezetekhez kapcsolódó feladatok
1 Civil szervezetek, kapcsolódó feladatok támogatása 163,7 101,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 27,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,6
3 Dologi kiadások 37,4 7,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 90,7 101,1
2 Nemzeti Civil Alapprogram 7 700,0 7 680,0
1 Működési költségvetés 154,0
3 Dologi kiadások 3,5 526,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 696,5 5 631,4
53 Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1 Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása 880,0 719,9
1 Működési költségvetés 12,7
1 Személyi juttatások 81,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 26,1
3 Dologi kiadások 86,8 27,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 685,6 622,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,8
54 Alapítványok támogatása
1 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 464,7 464,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 17,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 464,7 605,4
3 Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatása 193,9 208,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 193,9 178,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 21,9
7 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz 4 600,0 4 600,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,5 2,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 597,5 3 997,5
55 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségének támogatása 138,0 138,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 138,0 138,0
2 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása 177,0 177,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 177,0 163,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13,2
3 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása 160,7 160,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,7 130,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0
4 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása 207,0 207,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 207,0 206,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
5 Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása 37,8 37,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,8 10,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,4
16 Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége 30,0 30,0
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 29,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
56 Célelőirányzatok
8 Európai Globalizációs Alap 5,0 5,0
1 Működési költségvetés 5,0
3 Dologi kiadások 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
58 Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1 Nemzetközi szervezetek tagdíjai, nemzetközi szervezetekkel való együttműködésből eredő kötelezettségek teljesítése 191,0 191,0
1 Működési költségvetés 30,0
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,0
3 Dologi kiadások 150,0 212,9
3 ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása 40,8 6,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 20,8 11,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,8
4 Európai uniós programok előfinanszírozása 280,9
1 Működési költségvetés 247,5
60 Szociálpolitikai társadalmi szervezetek támogatása
1 Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány 250,0 250,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 250,0
2 Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány 38,2 38,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 35,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,2 3,2
3 Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 29,6 29,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,2 30,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,4 2,4
5 Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége 20,1 20,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,1 20,1
6 Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetsége 7,8 7,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,8 7,8
7 Hajléktalanokért Közalapítvány 27,4 27,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,4 27,4
8 Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány 80,5 80,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 80,5 80,5
9 Magyar Máltai Szeretetszolgálat 256,8 256,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 256,8 192,2
10 Magyar Tanya és Falugondnoki Szolgálat 23,2 23,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,2 23,2
11 Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 28,4 28,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,4 28,4
61 OÉT, ÁPB-k szakmai programjainak támogatása
1 Működési költségvetés 1 919,4
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,5
3 Dologi kiadások 219,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 674,2
2 Felhalmozási költségvetés 80,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0
62 Kríziskezelő program 1 100,0
1 Működési költségvetés 3 219,5
3 Dologi kiadások 16,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 650,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 22,0
92 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez 62 817,1 81 217,1
1 Működési költségvetés 2 980,5
3 Dologi kiadások 70,0 69,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 62 747,1 66 816,4
99 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 37,5 37,5
1–16. cím összesen: 251 838,0 41 804,4 270 033,6 328 787,0 91 170,1 249 131,6
20 Családi támogatások
1 Családi pótlék 373 960,0 366 562,8
2 Anyasági támogatás 7 500,0 6 458,5
3 Gyermekgondozási segély 59 160,0 64 357,9
5 Gyermeknevelési támogatás 15 939,0 13 793,3
6 Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése 1 656,0 1 666,3
7 Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások 6 000,0 6 570,1
8 Életkezdési támogatás 4 744,0 5 237,7
21 Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1 Rokkantsági járadék 12 740,0 12 931,6
2 Megváltozott munkaképességűek járadéka 72 650,0 67 670,4
3 Egészségkárosodási járadék 2 532,0 2 509,7
4 Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése 6 968,0 7 119,4
5 Mezőgazdasági járadék 4 554,0 4 455,6
6 Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka 30 108,0 30 388,1
8 Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések 20 428,0 18 957,4
9 Házastársi pótlék 5 282,0 5 223,7
13 Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás) 110,0 102,2
3 Különféle jogcímen adott térítések
1 Közgyógyellátás 21 000,0 19 471,0
2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás 3 900,0 3 900,0
3 Terhesség-megszakítás 1 600,0 1 600,0
4 Folyósított ellátások utáni térítés 1 500,0 1 500,0
Összesen: 904 169,0 41 804,4 210 033,6 969 262,7 91 170,1 249 131,6

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása 1 607,3 1 691,4
1 Működési költségvetés 271,7
1 Személyi juttatások 982,2 1 095,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 293,6 320,6
3 Dologi kiadások 272,5 421,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 128,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
1 Intézményi beruházási kiadások 19,0 10,7
3 Kölcsönök 0,6 0,6
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 45,1 45,1
Összesen: 1 652,4 1 652,4 1 977,4 273,1 1 691,4

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Központi Statisztikai Hivatal 9 240,9 9 245,3
1 Működési költségvetés 367,9 821,4
1 Személyi juttatások 5 631,1 6 331,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 712,8 1 724,2
3 Dologi kiadások 1 987,2 2 220,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,0 35,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,0
1 Intézményi beruházási kiadások 242,2 164,3
2 Felújítás 12,5 0,2
3 Kölcsönök 28,7 28,7 34,5 34,5
4 KSH Könyvtár 186,6 207,0
1 Működési költségvetés 3,0 9,6
1 Személyi juttatások 123,8 132,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 38,2 38,1
3 Dologi kiadások 26,6 42,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,5 4,5
2 Felújítás 0,5 2,5
5 KSH Népességtudományi Kutató Intézet 93,8 119,1
1 Működési költségvetés 18,8 48,2
1 Személyi juttatások 76,2 97,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,2 27,6
3 Dologi kiadások 12,2 36,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 0,3
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
5 Nemzetközi tagdíjak 0,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
Összesen: 9 940,0 418,4 9 521,6 10 894,2 916,7 9 571,4

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 MTA Titkársága
1 MTA Titkárság Igazgatása 1 178,9 1 579,3
1 Működési költségvetés 18,2 118,5
1 Személyi juttatások 830,4 936,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 251,3 270,1
3 Dologi kiadások 115,1 398,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3 13,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,4
3 Kölcsönök 15,0 15,0 13,0 13,0
2 MTA Doktori Tanács Titkársága és Bolyai ösztöndíjak 4 537,7 4 535,1
1 Működési költségvetés 22,0 15,0
1 Személyi juttatások 3 943,1 3 547,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 572,8 503,3
3 Dologi kiadások 43,8 36,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
3 Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak 2 125,4 2 125,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 917,3 1 807,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 206,4 197,0
3 Dologi kiadások 1,7 1,7
4 MTA Köztestületi feladatok 149,9 102,6
1 Működési költségvetés 6,2
1 Személyi juttatások 45,0 40,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,2 8,7
3 Dologi kiadások 91,0 55,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,7 10,3
2 MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 13,4 18,5
1 Működési költségvetés 2,4 3,6
1 Személyi juttatások 9,8 8,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,9 2,7
3 Dologi kiadások 2,5 7,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,6
3 MTA Könyvtára 475,4 508,9
1 Működési költségvetés 25,5 130,4
1 Személyi juttatások 241,2 248,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 77,9 73,3
3 Dologi kiadások 162,5 265,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,0 21,6
2 Felújítás 18,3 38,9
4 MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek 7 483,1 11 613,3
1 Működési költségvetés 4 467,3 7 843,6
1 Személyi juttatások 6 986,6 7 882,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 137,0 2 289,8
3 Dologi kiadások 2 323,6 8 157,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,9 193,0
6 Kamatfizetések 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 117,6 430,8
1 Intézményi beruházási kiadások 361,6 974,9
2 Felújítás 240,3 358,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 800,9
3 Kölcsönök 42,2 40,9
5 MTA Élettudományi kutatóintézetek 4 374,6 5 778,2
1 Működési költségvetés 2 641,5 4 982,5
1 Személyi juttatások 4 078,2 4 567,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 285,3 1 338,7
3 Dologi kiadások 1 253,8 3 732,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,3 144,6
2 Felhalmozási költségvetés 77,6 573,4
1 Intézményi beruházási kiadások 206,0 828,6
2 Felújítás 206,1 300,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 250,2
3 Kölcsönök 8,9 5,9 9,3 2,1
6 MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek 3 970,0 5 194,0
1 Működési költségvetés 728,1 2 030,7
1 Személyi juttatások 3 199,8 3 643,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 989,0 1 079,2
3 Dologi kiadások 218,0 2 148,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,1 140,3
2 Felhalmozási költségvetés 16,1 37,5
1 Intézményi beruházási kiadások 94,7 130,1
2 Felújítás 184,6 249,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5
3 Kölcsönök 0,7 0,3
7 MTA Területi akadémiai központok 202,8 224,7
1 Működési költségvetés 62,0 90,4
1 Személyi juttatások 116,8 133,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 37,4 37,2
3 Dologi kiadások 81,6 103,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 10,7
2 Felújítás 29,0 55,3
8 MTA Akadémiai létesítmények fenntartása és üzemeltetése 668,4 770,2
1 Működési költségvetés 299,5 363,0
1 Személyi juttatások 232,1 243,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 81,0 75,1
3 Dologi kiadások 461,3 512,6
2 Felhalmozási költségvetés 4,7
1 Intézményi beruházási kiadások 38,5 65,7
2 Felújítás 155,0 115,2
4 Kormányzati beruházás 4,5
9 MTA Kutatásszervezési és nemzetközi kapcsolatai 157,5 221,4
1 Működési költségvetés 14,7
1 Személyi juttatások 114,6 129,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,5 39,6
3 Dologi kiadások 4,9 34,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,5 2,0
10 MTA Támogatott Kutatóhelyek 1 869,0 2 105,0
1 Működési költségvetés 15,0 256,3
1 Személyi juttatások 1 447,2 1 518,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 431,6 463,0
3 Dologi kiadások 456,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,8
2 Felhalmozási költségvetés 30,1
1 Intézményi beruházási kiadások 5,2 167,3
11 MTA Jóléti intézmények 280,9 347,7
1 Működési költségvetés 239,5 251,2
1 Személyi juttatások 221,9 222,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 70,8 65,8
3 Dologi kiadások 167,5 187,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 23,0
1 Intézményi beruházási kiadások 0,2 36,0
2 Felújítás 60,0 100,4
12 OTKA Iroda 428,1 533,9
1 Működési költségvetés 327,8
1 Személyi juttatások 247,4 280,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 70,7 77,9
3 Dologi kiadások 88,2 119,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 375,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 21,8 40,9
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Alapkutatás beruházásai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Tudós társaságok támogatása 26,5 26,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,5 26,5
2 Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1 Magyar Tudomány 15,8 15,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,8 18,1
2 Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása 83,7 67,7
1 Működési költségvetés 0,9
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,0
3 Dologi kiadások 10,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,7 73,2
3 Fiatal kutatók pályázatos támogatása 219,7 6,6
1 Működési költségvetés 16,3
1 Személyi juttatások 170,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 49,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,2
4 MTA sajátos nemzetközi kapcsolatok 301,4 118,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 121,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 21,7
3 Dologi kiadások 158,5
5 Nemzetközi tagdíjak 110,0 110,0
1 Működési költségvetés 3,0
3 Dologi kiadások 110,0 108,9
6 Kutatóintézetek kutatási tematika átalakításának támogatása 240,0 35,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 75,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,0
3 Dologi kiadások 141,0
7 Közel-Keleti kutatások támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 12,0
8 Nagy Imre Emlékház és Nagy Imre Társaság működtetésének alapítványi támogatása 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
9 Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása 13,1 13,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,1 13,1
10 Határon túli magyar tudósok támogatása 19,4 19,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,4 19,0
11 Kolozsvári Akadémiai Bizottság támogatása 10,0 9,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 9,9
13 Szakmai feladatok teljesítése 518,3 527,6
1 Működési költségvetés 58,3
1 Személyi juttatások 264,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 43,4
3 Dologi kiadások 187,8 91,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 466,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 12,5
14 Intézményekhez le nem bontott bevétel
1 Működési költségvetés 3 000,0
1 Személyi juttatások 1 196,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 386,0
3 Dologi kiadások 896,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 430,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,0
3 Kölcsönök 0,9
15 Balaton állapotának javítását szolgáló kutatási feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,0
3 Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1 Kutatási témapályázatok 5 235,8 946,5
1 Működési költségvetés 66,0
1 Személyi juttatások 2 345,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 583,8
3 Dologi kiadások 1 868,2 62,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 580,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 338,2
5 Központi kezelésű felújítások 12,8
1 Működési költségvetés 13,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
2 Felújítás 12,8
6 Gazdasági és Szociális Tanács működtetése 50,0 19,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 23,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,3
3 Dologi kiadások 19,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,4
7 Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása 1 200,0 1,2
1 Működési költségvetés 41,0
1 Személyi juttatások 560,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 180,0
3 Dologi kiadások 460,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 59,0
8 Q2 Program
1 Működési költségvetés 440,9
2 Felhalmozási költségvetés 5 559,1
10 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 178,9 178,9
2 Fejezeti egyensúlyi tartalék 1 122,3 1 122,3
Összesen: 49 088,0 11 753,2 37 334,8 55 198,7 23 790,9 37 637,8

XXXIV. KUTATÁS ÉS TECHNOLÓGIA

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 416,7 395,2
1 Működési költségvetés 2 495,9 2 573,9
1 Személyi juttatások 1 056,9 1 061,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 319,0 313,1
3 Dologi kiadások 1 516,7 1 679,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,7
2 Felhalmozási költségvetés 100,0 106,6
1 Intézményi beruházási kiadások 120,0 144,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 182,5
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célelőirányzatok
1 K+F+I intézmény és szabályozási rendszerének átalakítása 143,2 29,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,2 37,7
3 Nemzetközi tagdíjak (NKTH) 36,4 36,4
1 Működési költségvetés 186,7
3 Dologi kiadások 36,4 223,1
5 K+F és innovációs díjak
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
6 Kutatóreaktor kiégett fűtőelemeinek cseréje 1 800,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 800,0
7 Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása 67,1 4,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 32,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,4
3 Dologi kiadások 24,0
8 „Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjainak kidolgozása” maradványfelhasználás
1 Működési költségvetés 85,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,5
1–4. cím összesen: 5 059,3 2 595,9 2 463,4 3 837,6 2 952,2 465,4
6 Alapok támogatása
1 Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 28 695,1 28 695,1
Összesen: 33 754,4 2 595,9 2 463,4 32 532,7 2 952,2 465,4

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Devizahitelek kamatelszámolásai
1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1 Világbanki hitelek elszámolásai 355,8 403,0
2 EBB hitelek kamatelszámolásai 31 779,1 13 680,5
3 KfW hitelek kamatelszámolásai 473,8 529,8
4 ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai 11 185,6 3 278,4
6 MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai 1 668,0 1 568,5
7 ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai 833,3 942,5
8 EBRD hitelek kamatelszámolásai 35,8 22,6
9 IMF hitelek kamatelszámolásai 41 631,4
10 EB hitelek kamata 27 170,2
2 1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai 1 681,2
2 Devizakötvények kamatelszámolásai
1 1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai 194 358,0 203 307,0
2 Amerikai kötvények kamata 2,2 2,0
3 IMF-hitel rendelkezésre állási jutaléka 7 225,0 342,1
4 IMF hitelből származó betét kamata 10281,1
5 EB hitelekből származó betét kamata 969,7
6 Bankoknak nyújtott devizahitel kamata 10 712,1
7 M2M-tel kapcsolatos kamatok 173,0 673,4 1 876,0
8 Devizaszámla kamatelszámolásai 87,3
2 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Forinthitelek kamatelszámolásai
2 Egyéb hitelek kamatelszámolásai
3 Állami kölcsön kamatelszámolása 6,4 16,9
18 EBB forint hitelek kamatelszámolásai 13 488,0 23 550,4
19 ET Fejlesztési Bank Hiteleinek kamatelszámolásai 1 526,2
2 Államkötvények kamatelszámolása
1 Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai 710 414,9 55 965,6 617 234,8 79 056,8
2 Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1 Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 1 831,4 2 250,3
2 Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 21 273,7 24 059,9
3 Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai 479,3 479,3
4 Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 11 255,6 11 508,4
6 ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata 285,1 317,3 0,6
7 Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása 1 314,5 1 555,8
8 MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai 1 378,2 1 378,2
3 Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1 Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása 152 001,7 20,1 144 815,1 833,4
2 Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása 37 920,1 39 449,2
4 Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai 16 148,9 36 373,5
5 Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése 35,0 495,4
3 Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1 Jutalékok és egyéb költségek
1 Deviza elszámolások
1 Piaci kibocsátások, hitelfelvételek, átvállalások elszámolásai 2 658,2
2 IMF hitelek jutalékai 3 381,4
3 EB hitelek jutaléka 4 009,9
4 Deviza elszámolások (nem bontott) 1 814,4
2 Forint elszámolások 7 022,5 6 631,8
2 Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások 880,0 878,9
3 Adósságkezelés költségei 882,0 882,0
4 Követeléskezelés költségei 2,7 0,3
4 Tőke követelések visszatérülése
1 Kormányhitelek visszatérülése 1 561,0 1 795,8
2 Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek
tőke-visszatérülése
3 OECF hitel tőke-visszatérülése 417,9 278,4
4 Állami alapjuttatás járadéka 114,5 114,5
5 Adósságszolgálattal kapcsolatos egyéb elszámolások 0,2
Összesen: 1 208 846,2 75 756,9 1 180 244,2 144 447,5

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Vállalkozások költségvetési befizetései
1 Társasági adó 540 400,0 385 543,1
2 Társas vállalkozások különadója 195 300,0 156 859,2
3 Hitelintézeti járadék 13 000,0 12 619,0
5 Cégautóadó 27 000,0 18 036,7
6 Egyszerűsített vállalkozói adó 172 900,0 169 703,5
7 Bányajáradék 33 500,0 26 620,5
8 Játékadó-bevétel 75 900,0 66 736,1
9 Ökoadó
1 Energiaadó 15 000,0 13 182,9
2 Környezetterhelési díj 9 500,0 10 702,7
10 Egyéb befizetések 31 000,0 21 733,6
11 Energiaellátók jövedelemadója 30 000,0 24 170,0
2 Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1 Általános forgalmi adó 2 135 100,0 2 168 488,2
2 Jövedéki adó 830 000,0 868 815,5
3 Regisztrációs adó 82 100,0 33 552,4
3 Lakosság költségvetési befizetései
1 Személyi jövedelemadó 2 062 400,0 1 874 224,0
2 Egyéb lakossági adók 5 300,0 8 272,1
3 Magánszemélyek különadója 29 400,0 25 504,9
4 Lakossági illetékek 128 400,0 112 175,9
4 Egyéb költségvetési bevételek
1 Vegyes bevételek
8 Egyéb vegyes bevételek 4 886,0 11 736,1
9 Kezesség-visszatérülés 3 560,0 1 828,0
10 TB nyugdíjrendszerbe visszalépők utáni befizetések 26 335,2
5 Költségvetési befizetések
1 Központi költségvetési szervek 27 078,3 65 491,1
2 Helyi önkormányzatok befizetései 6 500,0 14 871,8
3 Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6 Munkaerőpiaci Alap 143 598,7 146 060,7
7 Egyéb uniós bevételek
2 Vámbeszedési költség megtérítése 8 078,1 7 994,6
3 Cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése 158,8 157,0
4 Uniós támogatások utólagos megtérülése
2 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 7 393,2
3 Strukturális Alapok 45 403,8 27 697,6
4 Kohéziós Alap 3 282,3 972,9
Összesen: 6 666 139,2 6 300 085,3

XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

Millió forintban

Cím-szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kie-
melt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított
előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1 Értékesítési bevételek
1 Ingatlan értékesítésből származó bevételek
1 Termőföld értékesítésből származó bevételek 8 781,0 7 364,6
3 Egyéb ingatlanok értékesítésből származó bevételek 31 500,0 12 903,0
2 Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek 80,2 1 850,6
2 Hasznosítási bevételek
1 Bérleti díjak
1 Haszonbérleti díj 3 696,2 7 531,7
2 Vagyonkezelői díj 2 587,6 6 828,2
3 Osztalékbevételek 48 300,0 93 837,0
4 Koncessziós díjak
1 Szerencsejáték koncessziós díj 1 589,4 1 583,4
2 Infrastruktúra koncessziókból származó díj 638,1 1 471,3
3 Egyéb bevételek 76,3 8 494,7
4 Pénzforgalommal nem járó bevételek
1 Ingatlancsere bevételek 1 490,5
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1 Felhalmozási jellegű kiadások
1 Ingatlan vásárlás
1 Termőföld vásárlás 940,0 196,5
2 Egyéb ingatlanok vásárlása 1 100,0 1 008,6
2 Egyéb eszközök vásárlása 950,0 980,8
3 Ingatlan-beruházások 11 619,0 5 457,5
4 Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások 24 011,0 5 998,7
5 Volt szovjet ingatlanok környezeti kármentesítése 400,0 350,8
6 Pénzügyi stabilitási célú részesedés-szerzés 30 000,1
2 Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
1 Életjáradék termőföldért 11 760,5 11 117,0
2 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1 Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás 1 630,0 2 095,5
2 Ingatlanok őrzése 800,0 943,4
3 Egyéb vagyonkezelési kiadások 784,0 675,7
4 Állami tulajdonú társaságok támogatása 5 532,0 4 603,7
3 A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások
1 Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések 146,0
2 Kezesi felelősségből eredő kifizetések 826,0
3 Konszernfelelősség alapján történő kifizetések 570,0
4 Belterületi föld értéke alapján, alapítói jogon kifizetendő járandóság 324,0
5 Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása 14 893,0 13 820,3
6 Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások 3 280,0 129,1
7 Egyéb szerződéses kötelezettségek 178,0 37,7
8 Egyéb jogszabályból eredő kiadások
1 Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása 2 900,0 2 435,3
4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1 Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja 1 000,0 1 653,3
2 Eljárási költségek, perköltségek 230,0 83,7
3 Az MNV Zrt. működésének támogatása 9 302,0 9 302,0
4 Átcserélhető kötvény kamatfizetése 1 569,0 1 732,2
5 Állami ingatlanvagyon felmérése 2 100,0
5 Fejezeti tartalék 14 500,0
8 ÁFA elszámolás 1 000,0 2 325,2
9 Pénzforgalommal nem járó kiadások
1 Ingatlancsere kiadások 1 490,5
2 Térítésmentes vagyon-átadások kiadásai 2 856,6
Összesen: 112 344,5 97 248,8 99 294,2 143 355,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 8 961 103,7 9 067 944,2
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 8 285 171,5 8 324 226,2
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: –675 932,2 –743 718,0

2. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A központi költségvetés mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK 2009. évi törvényi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI
Társasági adó 540 400,0 385 543,1
Társas vállalkozások különadója 195 300,0 156 859,2
Hitelintézeti járadék 13 000,0 12 619,0
Egyszerűsített vállalkozói adó 172 900,0 169 703,5
Bányajáradék 33 500,0 26 620,5
Játékadó-bevétel 75 900,0 66 736,1
Ökoadók 24 500,0 23 885,6
Egyéb befizetések 31 000,0 21 733,6
Egyéb központosított bevételek 108 034,1 111 551,8
Energiaellátók jövedelemadója 30 000,0 24 170,0
Cégautóadó 27 000,0 18 036,7
Összesen: 1 251 534,1 1 017 459,1
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
Általános forgalmi adó 2 135 100,0 2 168 488,2
Jövedéki adó 830 000,0 868 815,5
Regisztrációs adó 82 100,0 33 552,4
Összesen: 3 047 200,0 3 070 856,1
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI
Személyi jövedelemadó 2 062 400,0 1 874 224,0
Magánszemélyek különadója 29 400,0 25 504,9
Adóbefizetések 5 300,0 8 272,1
Illetékbefizetések 128 400,0 112 175,9
Összesen: 2 225 500,0 2 020 176,9
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek bevételei 546 985,5 794 160,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei 72 489,1 227 884,7
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU támogatása 718 517,9 602 741,5
Összesen: 1 337 992,5 1 624 786,6
BEFIZETÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREIBŐL
Központi költségvetési szervektől származó befizetések 27 078,3 65 491,1
Elkülönített állami pénzalapok befizetése 143 598,7 146 060,7
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak befizetése
Helyi önkormányzatok befizetése 6 500,0 14 871,8
Összesen: 177 177,0 226 423,6
ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK 97 248,8 143 355,0
EGYÉB BEVÉTELEK 8 446,0 39 899,3
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 75 756,9 144 447,5
EGYÉB UNIÓS BEVÉTELEK
Vám és cukorágazati hozzájárulás visszatérítés 8 236,9 8 151,6
Uniós támogatások utólagos megtérülése 56 079,3 28 670,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 8 285 171,5 8 324 226,2
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYENLEGE: –675 932,2 –743 718,0
KIADÁSOK 2009. évi törvényi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
EGYEDI ÉS NORMATÍV TÁMOGATÁSOK 201 400,0 178 578,3
KÖZSZOLGÁLATI MŰSORSZOLGÁLTATÁS TÁMOGATÁSA 53 565,4 53 743,8
FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS 106 000,0 107 397,9
LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁSOK 205 532,0 199 289,3
CSALÁDI TÁMOGATÁSOK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK
Családi támogatások 468 959,0 464 646,6
Jövedelempótló és jövedelem kiegészítő szociális támogatások 156 122,0 149 862,1
Különféle jogcímen adott térítések 28 000,0 26 471,0
Összesen: 653 081,0 640 979,7
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek kiadása 1 823 568,2 2 239 180,2
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadása 1 857 916,5 1 808 023,6
Összesen: 3 681 484,7 4 047 203,8
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK TÁMOGATÁSA
Elkülönített állami pénzalapok támogatása 39 792,5 40 580,8
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz 913 590,5 913 794,4
Helyi önkormányzatok támogatása 1 289 970,9 1 308 451,9
Összesen: 2 243 353,9 2 262 827,1
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA 5 317,3 5 317,8
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI 8 018,3 9 456,4
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS 1 208 846,2 1 180 244,2
MNB ELSZÁMOLÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁS
TARTALÉKOK
Általános tartalék 47 177,7
Céltartalékok 66 791,5
Stabilitási tartalék 78 000,0
Összesen: 191 969,2
ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK 112 344,5 99 294,2
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI ÉS EGYÉB KIADÁSOK 46 087,3 37 991,2
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE 16 715,0 20 409,2
ADÓSSÁGÁTVÁLLALÁS 1 370,6 1 553,5
HOZZÁJÁRULÁS AZ EU KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ 226 018,3 223 657,8
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 8 961 103,7 9 067 944,2

3. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Sor-
szám
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
I. Normatív hozzájárulások
1 Települési önkormányzatok feladatai 22 530,8 22 530,8 22 530,8
2 Körzeti igazgatás 9 731,6 9 731,6 9 734,9
3 Körjegyzőség működése 4 811,0 4 804,2 4 806,1
4 Megyei, fővárosi önkormányzatok feladatai 2 826,6 2 826,6 2 826,6
5 Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 940,5 940,5 940,5
6 Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 147,2 145,1 145,1
7 A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai 5 462,3 5 462,3 5 462,3
8 Üdülőhelyi feladatok 9 854,3 9 808,3 9 872,8
8 Közművelődési és közgyűjteményi feladatok 16 105,4 16 105,4 16 105,4
10 Pénzbeli szociális juttatások 68 541,5 68 541,5 68 541,5
11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 42 075,3 41 806,1 41 861,8
12 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások 57 670,3 57 124,7 57 219,4
13 Közoktatási hozzájárulások 418 884,5 416 438,0 415 907,9
Összesen 659 581,3 656 265,1 655 955,1
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
I.1. Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, szakmai szolgáltatások igénybevételének támogatása 1 647,4 1 643,7 1 643,7
I.2. A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége 500,0 500,0 500,0
I.3. Pedagógiai szakszolgálat 3 764,8 3 772,2 3 649,2
I.4. Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 494,8 494,5 494,5
II. Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz
II.1. Egyes jövedelempótló ellátások és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 105 641,5 105 641,5 142 502,5
II.2. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 348,0 345,9 346,2
III. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 36 837,2 36 837,2 36 837,2
IV. A többcélú kistérségi társulások támogatása 30 752,6 30 621,7 30 654,3
Összesen 179 986,3 179 856,7 216 627,6

4. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Ktgv.
tv.
mell.
szá-
ma

Központosított előirányzat megnevezése

2009. évi eredeti előirányzat

Ország-
gyűlés hatás-
körében

Kormány-
hatás-
körben

fejezeti hatás- körben

összesen
2009. évi módosított előirányzat
2009. évi teljesítés

Előirányzat maradvány
5./1. Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 350,0 0,0 0,0 –471,0 –471,0 879,0 879,9 –0,9
5./2. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 500,0 0,0 0,0 0,0 0,0 4 500,0 4 484,3 15,7
5./3. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 150,0 0,0 0,0 0,0 0,0 150,0 150,0 0,0
5./4. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 85,0 0,0 0,0 0,0 0,0 85,0 85,0 0,0
5./5. Települési és területi kisebbségi önkormányzatok támogatása 1 560,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1 560,0 1 550,7 9,3
5./6. Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz 1 100,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1 100,0 972,2 127,8
5./7. Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása 710,0 0,0 0,0 0,0 0,0 710,0 709,3 0,7
5./8. Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 1 660,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1 660,0 1 660,0 0,0
5./9. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 5 090,0 0,0 1 100,0 3 003,9 4 103,9 9 193,9 9 193,9 0,0
5./10. Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 400,0 0,0 0,0 0,0 0,0 400,0 297,1 102,9
5./11. A 2008. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása (T) 8 200,0 0,0 0,0 0,0 0,0 8 200,0 10 151,2 –1 951,2
5./12. Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 16 600,0 0,0 0,0 0,0 0,0 16 600,0 1 905,0 14 695,0
5./13. Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása 35 240,0 0,0 0,0 4,4 4,4 35 244,4 35 244,4 0,0
5./14. Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása 8 000,0 0,0 0,0 5 456,4 5 456,4 13 456,4 5 939,1 7 517,3
5./15. Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása 1 570,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1 570,0 1 503,0 67,0
5./16. Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások 4 603,0 0,0 0,0 –628,1 –628,1 3 974,9 3 766,6 208,3
5./17. Közoktatás-fejlesztési célok támogatása 6 700,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6 700,0 6 695,8 4,2
5./18. Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása 2 000,0 0,0 0,0 0,0 0,0 2 000,0 1 966,7 33,3
5./19. Az alapfokú művészetoktatás támogatása 860,0 0,0 0,0 0,0 0,0 860,0 860,0 0,0
5./20. A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése 4 100,0 0,0 0,0 –31,5 –31,5 4 068,5 4 046,6 21,9
5./21. Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása 2 400,0 0,0 0,0 –76,5 –76,5 2 323,5 2 318,6 4,9
5./22. Belterületi belvízrendezési célok támogatása 500,0 0,0 0,0 –48,0 –48,0 452,0 452,0 0,0
5./23. Bérpolitikai intézkedések támogatása 25 977,5 0,0 10 800,0 0,0 10 800,0 36 777,5 36 613,9 163,6
5./24. Az Új Tudás-Műveltség Program keretében a pedagógusok anyagi ösztönzését szolgáló támogatások 7 215,0 0,0 0,0 –1 663,2 –1 663,2 5 551,8 5 156,2 395,6
5./25. Komprehenzív iskola-modellek támogatása 271,0 0,0 0,0 0,0 0,0 271,0 20,0 251,0
5./26. Iskolai gyakorlati oktatás a szakközépiskola tizenegy-tizenkettedik évfolyamán 50,0 0,0 0,0 0,0 0,0 50,0 42,2 7,8
5./27. Óvodáztatási támogatás 760,0 0,0 0,0 0,0 0,0 760,0 301,8 458,2
5./28. Ösztönző támogatás kistelepülések közoktatási feladatainak társulásban történő ellátásához 100,0 0,0 0,0 –90,0 –90,0 10,0 10,0 0,0
5./29. A szegregált lakókörnyezet felszámolásának támogatása 250,0 0,0 0,0 0,0 0,0 250,0 250,0 0,0
5./30. Sportlétesítmények felújításának támogatása 250,0 0,0 0,0 0,0 0,0 250,0 250,0 0,0
Központosított előirányzat összesen: 142 251,5 0,0 11 900,0 5 456,4 17 356,4 159 607,9 137 475,5 22 132,4

5. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kifizetés előző évek döntései alapján Kifizetés 2009. évi döntések alapján Összes kifizetés Maradvány
1 2 3 4 5=3+4 6
16 600,0 16 600,0 1 727,1 177,9 1 905,0 14 695,0

6. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS 2009. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
2009. JAN.
1-JÉN RENDELKE-
ZÉSRE ÁLL
Eredeti előirányzat Évközi előirányzat módosítás
kormányzati és fejezeti
hatáskörben
2009. dec.
31-én módosított előirányzat
Korábbi évek előirányzat maradványából Teljesítés
eredeti
előirányzatból
Összes teljesítés Előző évek maradványából Eredeti előirányzatból Összesen
1 2 3=5 4=2+3 5 6 7=5+6 8=1–5 9=2–6 10=8+9
5 752,4 8 000,0 5 456,4 13 456,4 5 456,4 482,7 5 939,1 296,0 7 517,3 7 813,3
Magyarázatok:
3. oszlop A maradványfelhasználás EG03F adatlap alapján
9. oszlop A 85/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet szerint 2010. december 31-ig utalható összeg

7. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása
Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház) 265,6 265,6 265,6
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín) 58,3 58,3 58,3
Budapest Főváros Önkormányzata (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház Kht., Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház Kht., Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Új Színház) 3 614,4 3 614,4 3 614,4
Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata (Komédium Színház Kht.) 28,0 28,0 28,0
Budapest Főváros VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Színház Kht.) 195,1 195,1 195,1
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzata (Az FMK Pinceszínháza) 42,3 42,3 42,3
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház) 447,8 447,8 447,8
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 98,4 98,4 98,4
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett) 539,6 539,6 539,6
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 254,8 254,8 254,8
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház) 291,8 291,8 291,8
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház) 255,8 255,8 255,8
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 422,4 422,4 422,4
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház) 412,8 412,8 412,8
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (A Pro Kultúra Sopron Kht. Petőfi Színháza) 247,8 247,8 247,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 255,7 255,7 255,7
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 574,9 574,9 574,9
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 286,2 286,2 286,2
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház) 309,1 309,1 309,1
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (Weöres Sándor Színház) 194,8 194,8 194,8
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház) 151,3 151,3 151,3
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne Ungarn) 67,9 67,9 67,9
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 253,8 253,8 253,8
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház) 249,7 249,7 249,7
Kőszínházak működtetési hozzájárulása összesen: 9 518,3 9 518,3 9 518,3
b) Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház) 82,2 82,2 82,2
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, József Attila Színház Kht., Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház Kht., Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Új Színház Kht., Centrál Színház Kht., Vígszínház) 559,3 559,3 559,3
Budapest Főváros VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Színház Kht.) 17,2 17,2 17,2
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház) 90,0 90,0 90,0
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 21,6 21,6 21,6
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett) 161,8 161,8 161,8
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 44,6 44,6 44,6
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház) 80,8 80,8 80,8
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház) 35,4 35,4 35,4
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 88,3 88,3 88,3
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház) 75,4 75,4 75,4
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (A Pro Kultúra Sopron Kht. Petőfi Színháza) 36,9 36,9 36,9
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 45,6 45,6 45,6
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 75,7 75,7 75,7
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 74,1 74,1 74,1
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház) 62,6 62,6 62,6
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (Weöres Sándor Színház) 35,9 35,9 35,9
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház) 28,8 28,8 28,8
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne Ungarn) 10,0 10,0 10,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 40,3 40,3 40,3
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház) 33,5 33,5 33,5
Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulása összesen: 1 700,0 1 700,0 1 700,0
c) Bábszínházak működtetési hozzájárulása

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház) 24,7 24,7 24,7
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház) 53,2 53,2 53,2
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház) 34,8 34,8 34,8
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház) 30,6 30,6 30,6
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház) 41,1 41,1 41,1
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház) 32,3 32,3 32,3
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház) 26,7 26,7 26,7
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház) 24,9 24,9 24,9
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 34,1 34,1 34,1
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 31,0 31,0 31,0
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Griff Bábszínház) 43,6 43,6 43,6
Bábszínházak működtetési hozzájárulása összesen: 377,0 377,0 377,0
d) Bábszínházak művészeti tevékenységének kiadásaihoz való hozzájárulás

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház) 7,2 7,2 7,2
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház) 29,0 29,0 29,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház) 21,6 21,6 21,6
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház) 8,9 8,9 8,9
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház) 26,6 26,6 26,6
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház) 21,3 21,3 21,3
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház) 22,5 22,5 22,5
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház) 9,0 9,0 9,0
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 17,2 17,2 17,2
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény) 13,5 13,5 13,5
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Griff Bábszínház) 13,2 13,2 13,2
Bábszínházak működtetési hozzájárulása összesen: 190,0 190,0 190,0
e) Önkormányzati színházak pályázati támogatása

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Szabadtéri színházak
Balatonföldvár Város Önkormányzata (Balatonföldvári Szabadtéri Színház Kulturális Kikötő) 15,0 15,0 15,0
Budapest Főváros Önkormányzata (Szabad Tér Színház Kht.) 48,0 48,0 48,0
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színház) 2,0 2,0 2,0
Egervár Község Önkormányzata (Zalai Nyári Színházak Kht.) 9,0 9,0 9,0
Esztergom Város Önkormányzata (Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) 27,0 27,0 27,0
Gyula Város Önkormányzata (Gyulai Várszínház) 68,0 68,0 68,0
Kisvárda Város Önkormányzata (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza) 62,0 62,0 62,0
Kőszeg Város Önkormányzata (Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház) 15,0 15,0 15,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Szabadtéri Játékok) 14,0 14,0 14,0
Pusztazámor Község Önkormányzata (Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület) 42,1 42,1 42,1
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft.) 49,0 49,0 49,0
Szentendre Város Önkormányzata (Szentendrei Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Kht.) 25,0 25,0 25,0
Várpalota Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Kht.) 20,0 20,0 20,0
Szabadtéri színházak összesen: 396,1 396,1 396,1
Nemzetiségi színházak
Budapest Főváros Önkormányzata (Hókirálynő Közhasznú Egyesület, Karaván Művészeti Alapítvány, Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány /Duende Színházi Társulás/) 16,0 16,0 16,0
Lórév Község Önkormányzata (Magyarországi Szerb Színház Kht.) 38,0 38,0 38,0
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Romano Teatro Kulturális Egyesület) 1,7 1,7 1,7
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Horvát Színház) 50,0 50,0 50,0
Szarvas Város Önkormányzata (Szarvasi Szlovák Színház) 22,0 22,0 22,0
Nemzetiségi színházak összesen: 127,7 127,7 127,7
Önkormányzati színházak pályázati támogatása összesen: 523,8 523,8 523,8
f) Kiemelt művészeti célok pályázati támogatása

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Katona József Produkciós pályázat
Budapest Főváros Önkormányzata (Vígszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Budapest, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Merlin Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány, Radnóti Miklós Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Új Színház) 18,0 18,0 18,0
Budapest IX. Kerület Önkormányzata (Sanyi és Aranka Színház) 1,5 1,5 1,5
Budapest VII. Kerület Önkormányzata (Astoria Színház) 1,5 1,5 1,5
Budapest VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft., Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft.) 5,0 5,0 5,0
Budapest XVII. Kerület Önkormányzata (Gózon Gyula Kamraszínház) 2,5 2,5 2,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház) 1,5 1,5 1,5
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház, Harlekin Bábszínház) 6,5 6,5 6,5
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház) 1,5 1,5 1,5
Kisvárda Város Önkormányzata (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza) 11,5 11,5 11,5
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház) 5,0 5,0 5,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 3,5 3,5 3,5
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 1,5 1,5 1,5
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (Weöres Sándor Színház) 1,5 1,5 1,5
Tolna Megyei Önkormányzat (Magyarországi Német Színház) 2,5 2,5 2,5
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház, Griff Bábszínház) 5,0 5,0 5,0
Katona József Produkciós pályázat összesen: 68,5 68,5 68,5
Weöres Sándor Bábszínházi Pályázat
Budapest Főváros Önkormányzata (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Zugszínház Egyesület) 4,6 4,6 4,6
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház) 1,6 1,6 1,6
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Napsugár Bábszínház) 2,4 2,4 2,4
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 2,4 2,4 2,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház) 0,5 0,5 0,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház) 1,5 1,5 1,5
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház, Mesebolt Bábszínház) 2,3 2,3 2,3
Kisvárda Város Önkormányzata (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza) 1,5 1,5 1,5
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 3,6 3,6 3,6
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház) 2,1 2,1 2,1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Griff Bábszínház) 3,0 3,0 3,0
Weöres Sándor Bábszínházi Pályázat összesen: 25,5 25,5 25,5
Magyar szerzők műveinek bemutatásának, repertoáron tartásának támogatása
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapesti Operettszínház, Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány, József Attila Színház Nonprofit Kft., Karinthy és Karinthy Kft., Katona József Színház, Madách Színház Nonprofit Kft., Radnóti Miklós Színház, Új Színház Nonprofit Kft., Vígszínház) 10,0 10,0 10,0
Budapest VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft.) 2,2 2,2 2,2
Budapest IX. Kerület Önkormányzata (Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Pinceszínház) 1,1 1,1 1,1
Budapest XI. Kerület Önkormányzata (Éless–Szín Közhasznú Nonprofit Kft.) 0,5 0,5 0,5
Budapest XVII. Kerület Önkormányzata (Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány) 0,5 0,5 0,5
Celldömölk Város Önkormányzata (Soltis Lajos Színház) 0,5 0,5 0,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház) 3,0 3,0 3,0
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 0,5 0,5 0,5
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház) 0,8 0,8 0,8
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft.) 3,0 3,0 3,0
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház) 0,5 0,5 0,5
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Nemzeti Színház) 3,0 3,0 3,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Harmadik Színház) 0,5 0,5 0,5
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 3,0 3,0 3,0
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (MASZK – Magyarországi Alternatív Színházi Kozpont Egyesület) 2,5 2,5 2,5
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 1,5 1,5 1,5
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft.) 3,0 3,0 3,0
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház) 1,5 1,5 1,5
Törökbálint Város Önkormányzata (Nemzeti Kamara Színház) 0,5 0,5 0,5
Várpalota Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft.) 0,5 0,5 0,5
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 0,6 0,6 0,6
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 1,5 1,5 1,5
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház) 3,0 3,0 3,0
Magyar szerzők műveinek bemutatásának, repertoáron tartásának támogatása összesen: 43,7 43,7 43,7
Táncbemutatók belföldi forgalmazásának támogatása
Budapest Főváros Önkormányzata (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 5,5 5,5 5,5
Budapest VII. Kerület Önkormányzata (Közép-Európa Táncszínház) 1,7 1,7 1,7
Budapest VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színház) 1,0 1,0 1,0
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat (Miskolci Nemzeti Színház) 0,5 0,5 0,5
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (MASZK – Magyarországi Alternatív Színházi Kozpont Egyesület) 5,0 5,0 5,0
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 5,0 5,0 5,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Balett) 2,8 2,8 2,8
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 4,9 4,9 4,9
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház) 2,4 2,4 2,4
Százhalombatta Város Önkormányzata (Táncvilág Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.) 5,0 5,0 5,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 5,0 5,0 5,0
Jászberény Város Önkormányzata (Új Színházért Alapítvány) 2,4 2,4 2,4
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft.) 5,0 5,0 5,0
Táncbemutatók belföldi forgalmazásának támogatása összesen: 46,2 46,2 46,2
Nemzetközi táncesemények
Budapest Főváros Önkormányzata (Trafó Kortárs Művészetek Háza, Thália Színház) 6,1 6,1 6,1
Budapest VII. Kerület Önkormányzata (Közép-Európa Táncszínház) 4,3 4,3 4,3
Budapest VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színház) 1,5 1,5 1,5
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Balett) 5,0 5,0 5,0
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 4,0 4,0 4,0
Százhalombatta Város Önkormányzata (Táncvilág) 5,0 5,0 5,0
Budakalász Város Önkormányzata (Budakalászi Lenvirág Alapítvány – Duna Táncműhely) 4,5 4,5 4,5
Jászberény Város Önkormányzata (Új Színházért Alapítvány) 0,7 0,7 0,7
Nemzetközi táncesemények összesen: 31,1 31,1 31,1
Kiemelkedő színház projektek
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest. Bábszínház, József Attila Színház Kht., Karinthy és Karinthy Kft., Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház Kht., Merlin Színház, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Új Színház Kht., Vígszínház) 58,6 58,6 58,6
Budapest VII. Kerület Önkormányzata (Astoria Színházi Közművelődési Egyesület RS 9 Színháza) 1,0 1,0 1,0
Budapest VIII. Kerület Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színház és Kulturális Nonprofit Kft.) 7,5 7,5 7,5
Budapest IX. Kerület Önkormányzata [Sanyi és Aranka Színház (Trio Kulturális Bt.)] 2,0 2,0 2,0
Budapest XI. Kerület Önkormányzata (MU Színház) 3,5 3,5 3,5
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft.) 3,0 3,0 3,0
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház) 3,6 3,6 3,6
Celldömölk Város Önkormányzata (Soltis Lajos Színház) 0,5 0,5 0,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház) 22,6 22,6 22,6
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 1,7 1,7 1,7
Esztergom Város Önkormányzata (Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) 1,0 1,0 1,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Balett) 1,8 1,8 1,8
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház) 9,7 9,7 9,7
Jászberény Város Önkormányzata (Új Színházért Alapítvány) 2,3 2,3 2,3
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft.) 3,5 3,5 3,5
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház) 18,5 18,5 18,5
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat (Miskolci Nemzeti Színház) 1,5 1,5 1,5
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Nemzeti Színház) 4,7 4,7 4,7
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 8,1 8,1 8,1
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház) 0,4 0,4 0,4
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház) 10,6 10,6 10,6
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 2,0 2,0 2,0
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény) 1,9 1,9 1,9
Kiemelkedő színház projektek összesen: 170,0 170,0 170,0
Nemzetiségi vendégjáték
Budapest XX. Kerület Önkormányzata (Cinka Panna Cigány Színházi Alapítvány) 3,1 3,1 3,1
Hejőkeresztúr Község Önkormányzata (Romano Tatro Kulturális Egyesület) 1,0 1,0 1,0
Lórév Község Önkormányzata (Magyarországi Szerb Színház NKft.) 2,8 2,8 2,8
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Horvát Színház) 2,5 2,5 2,5
Szarvas Város Önkormányzata (Regionális Színház Nonprofit Kft.) 2,8 2,8 2,8
Tolna Megyei Önkormányzat (Magyarországi Német Színház) 2,8 2,8 2,8
Nemzetiségi vendégjáték összesen: 15,0 15,0 15,0
Kiemelt művészeti célok pályázati támogatása összesen: 400,0 400,0 400,0
g) Az önkormányzatok által támogatott magánszínházak pályázati támogatása

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Független színházi műhelyek támogatása
Budapest Főváros Önkormányzata (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete, Manna Kulturális Egyesület – Jaross Viktória, Pont Műhely Egyesület, Art Sector Alapítvány – Radikális Szabadidő Színház, Zugszínház Egyesület, Káva, Artemisz nyilai nonprfit Bt., Katlan Csoport Egyesület, Andaxinház Színjátszó Egyesület, Baltazár Színház Alapítvány, Élőkép Társulat, Ágens és Társulata, Picaro Művészeti Produkciós Műhely Alapítvány, Ginger és Fred Színházművészeti Alapítvány, TÁP Színház Alapítvány, KoMa 08 Nonprofit Kft., Természetes Vészek Közhasznú Egyesület, Erős Táncért Alapítvány, Tünet Nonprofit Kft. – Szabó Réka, Hólyagcirkusz Egyesület, Manna Kulturális Egyesület – Maladype, Hálózat a Színházért Alapítvány, Stúdió „K” Alapítvány, Pintér Béla és Társulata Egyesület) 353,0 353,0 353,0
Budakeszi Város Önkormányzata (Budakeszi Kompánia Színházi Műhely Alapítvány) 21,0 21,0 21,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Óperencia Regionális Kulturális Egyesület, Alternatív Színházi Műhely Alapítvány) 11,0 11,0 11,0
Szada Község Önkormányzata (Kerekasztal) 3,0 3,0 3,0
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány, Szegedi Pince Színház Közhasznú Nonprofit Művészeti Kft., Szegedi Focus Műhely Alapítvány, MASZK – Magyarországi Alternatív Színházi Központ Egyesület) 14,0 14,0 14,0
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Happy Art Alapítvány) 7,0 7,0 7,0
Vigántpetend Község Önkormányzata (Nap Kör Alapítvány) 1,0 1,0 1,0
Független színházi műhelyek támogatása összesen: 410,0 410,0 410,0
Tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Budapest Főváros Önkormányzata (ARTMAN Egyesület, L1 Egyesület – Zéró Balett, Medáliák Egyesület, Érintéspont Alapítvány – Batarita Társulat, SIN Kulturális Központ Góbi Rita, Katlan Csoport Egyesület – Gold Bea, Aulea Alapítvány az előadóművészetekért, SIN Nonprofit Kft. – Nagy Andrea, Sin Produkciós Iroda Nonprofit Kft., Fővárosi Táncszínház, Kontakt Táncért Alapítvány, Aulea Alapítvány – INPUT, ARTMAN Mozgásterápiás Művészeti Egyesület, Gesztus Műhely – Hámor József, L1 Egyesület – Ladjánszki Márta, Dadu Art. Kft., Katlan Csoport Egyesület – Fehér Ferenc, OFF Alapítvány – Hód Adrienn Társulata, Pataky Klári – SIN produkciós iroda, Juhász Anikó, Madách Musical Tánciskola Nonprofit Kft., Magyar Mozdulatművészeti Nonprofit Kft., Terminál Alapítvány – MU Terminál, Táncvilág Művészeti Szolgáltató Kft., Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete – PR Evolution, Széll Kulturális Egyesület – Tranzdanz, GK-Társulata Nonpr. Kft., Frenák Pál – Kortárs Táncért Alapítvány, Artus Kortárs Művészeti Egyesület, Bozsik Yvette Alapítvány, Közép-Európa Táncszínház Egyesület) 264,0 264,0 264,0
Budapest XX. Kerület Önkormányzata (Budapest Táncszínházért Alapítvány) 21,0 21,0 21,0
Budakalász Város Önkormányzata (Budakalászi Lenvirág Alapítvány) 5,3 5,3 5,3
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Modern-Tánc-Játék Stúdió Alapítvány) 0,7 0,7 0,7
Gödöllő Város Önkormányzata (Magyar Balettszínházért Alapítvány) 8,0 8,0 8,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Misina Kulturális és Táncegyesület) 1,0 1,0 1,0
Tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen: 300,0 300,0 300,0
Független színházakat és táncszínházakat befogadó műhelyek
Budapest Főváros Önkormányzata (Zeusz Milf Kft. – KINO, Bakelit Multi Art Center Alapítvány, L1 Egyesület, Tűzraktér – Art Sector Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány, SIN Kulturális Központ – Nagy Zoltán, Műhely Alapítvány, Orkesztika Alapítvány, Manna Kulturális Egyesület, Astoria Egyesület – R.S. 9., Flórián Műhely – Mozgó Ház Alapítvány, Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Kht. – Szkéné Színház, Városi Színház Kht., Angolnyelvű Színház Alapítvány – Merlin, MU Színház Egyesület) 309,0 309,0 309,0
Budapest IX. Kerület Önkormányzata [Ifj. Molnár Ferenc Egyesület (Zöld Macska)] 4,0 4,0 4,0
Jászberény Megyei Jogú Város Önkormányzata (Új Színházért Alapítvány) 4,0 4,0 4,0
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (MASZK – Magyarországi Alternatív Színházi Központ Egyesület) 28,0 28,0 28,0
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Eső előtt Művészeti Egyesület) 5,0 5,0 5,0
Független színházakat és táncszínházakat befogadó műhelyek összesen: 350,0 350,0 350,0
Nonprofit színházi vállalkozások
Budapest Főváros Önkormányzata (Mimosz Alapítvány – Nevesincs Színház, Magyar Bábjátékos E. – Figurina Animációs Kisszínpad, PS Produkció, Utcaszak Kulturális Egyesület, Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft., Scalla Művészeti Non-profit Kft., Nézőpont Kulturrális Egyesület, Tűzraktér – Art Sector Alapítvány (m) Színház, Fényév Alapítvány, Memo Art Alapítvány, Karinthy Frigyes Alapítvány, Neptun Brigád , PanoDráma Nonprofit Kft., Malko Teatro Alapítvány, Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány, Térszínház Egyesület) 50,6 50,6 50,6
Budapest XVI. Kerület Önkormányzata (Holdvilág Kamaraszínház) 7,5 7,5 7,5
Budapest XVIII. Kerület Önkormányzata (ESZME) 2,5 2,5 2,5
Celldömölk Város Önkormányzata (Soltis Lajos Színház Művelődési Egysület) 8,0 8,0 8,0
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (Mikropódium, Babszem Jankó Gyermekszínház Bt.) 2,6 2,6 2,6
Hottó Község Önkormányzata (Zirano Színház Művészeti Nonprofit Kft.) 2,5 2,5 2,5
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tintaló Művészeti Egyesület) 3,0 3,0 3,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (SZÁMÁ DA NOJ! – Vigyázz Ránk! Egyesület, Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány, Apolló Kulturális Egyesület, Levendula Alapítvány, Báb a Míves Egyesület) 14,8 14,8 14,8
Szár Község Önkormányzata (Magyar Bábjátékos Egyesület) 2,5 2,5 2,5
Várpalota Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színházművészet-fejlesztési Kht.) 7,0 7,0 7,0
Nonprofit színházi vállalkozások összesen: 101,0 101,0 101,0
Az önkormányzatok által támogatott magánszínházak pályázati támogatása: 1 161,0 1 161,0 1 161,0
Helyi önkormányzati színházi támogatások mindösszesen: 13 870,1 13 870,1 13 870,1

8. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
(támogatás folyósítása – visszafizetés)
Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint Évközi módo-
sítás fejezeti hatáskörben
(+/–)
Módosított előirányzat 2009. dec. 31-én Lekötött előirányzat-
maradványból
Eredeti előirányzatból és le nem kötött előirányzat- maradványból
Összesen
Maradvány 2009. december 31-én
1 2 3=1+2 4 5 6=4+5 7=3–5
10 000,0 –460,01 9 540,0 3 557,4 220,8 3 778,2 9 319,2
–46,2 –46,22
10 000,0 –460,0 9 540,0 3 511,2 220,8 3 732,0 9 319,2

9. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai támogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS 2009. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
Támogatás neve 2009. jan.
1-jén rendel-
kezésre áll

Eredeti előirányzat
Maradvány-
felhasználás előirányzato-
sítása

Módosított előirányzat
Előző évek maradványá-
ból
Eredeti előirányzat-
ból

Összes teljesítés
Előző évek maradványá-
ból
Eredeti előirányzat-
ból

Összesen
1 2 3=5 4=2+3 5 6 7=5+6 8=1–5 9 10=8+9
A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása összesen 6 176,4 10 170,0 6 057,0 16 227,0 6 057,0 1 486,5 7 543,5 119,4 8 683,5 8 802,9
ebből:
Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása (HÖF TEKI) 2 858,3 5 085,0 2 846,1 7 931,1 2 846,1 871,5 3 717,6 12,2 4 213,5 4 225,7
ebből:
Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (HÖF CÉDE) 3 318,1 5 085,0 3 210,9 8 295,9 3 210,9 615,0 3 825,9 107,2 4 470,0 4 577,2
Magyarázatok:
1. oszlop A 2009. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa
3. oszlop előirányzat módosítás EG03F adatlap alapján, tárgyév előtti döntések maradványfelhasználása
8. oszlop Az egyes 2009. évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú, valamint egyes 2009. évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 85/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet 7. § (18) bekezdése értelmében a korábbi évek előirányzatai terhére hozott döntésekhez kapcsolódó lemondásból, visszavonásból, továbbá közbeszerzés miatti összköltségcsökkenésből eredő összegről a Tanács új támogató döntést nem hozhat. A döntéssel le nem kötött összeget a későbbiekben már nem használhatják fel a Tanácsok.

10. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok vis maior támogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban

ELŐIRÁNYZATOK

PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
2009. DEC.
31-ÉN RENDELKE-
ZÉSRE ÁLL

Eredeti előirányzat
Maradvány-
felhasználás előirányzatosítása

Módosított előirányzat
Eredeti elő-
irányzatból
Maradvány-
felhasználás előirányzato-
sításából

Összesen
Eredeti előirányzatból
1 2 3=1+2 4 5 6=4+5 7=1–4
800,0 39,0 839,0 756,7 39,0 795,7 43,3
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2008. évben. Ebből adódóan a 2009. jan 1-jén – előirányzaton kívül – rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
2. oszlop előirányzat-módosítás EG03F adatlap alapján, tárgyév előtti döntések maradványfelhasználása

11. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A vis maior tartalék támogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat Évközi előirányzat módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben 2009. dec. 31-én a módosított előirányzat Döntéssel lekötött előirányzatokból Maradvány
2009. december 31-én
1 2 3=1+2 4 5=3–4
360,0 460,0 820,0 682,6 137,4
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2008. évben. Ebből adódóan a 2009. jan 1-jén – előirányzaton kívül – rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
2. oszlop Átcsoportosítás a címzett és céltámogatások előirányzat lemondásaiból felszabadult összeg részéből: 460,0 millió forint

12. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS 2009. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
2009. jan. 1-jén rendelkezésre áll
Eredeti előirányzat
Maradvány-
felhasználás előirányzatosítása
Módosított előirányzat Előző évek maradványából Eredeti előirányzatból
Összes teljesítés
Előző évek maradványából Eredeti előirányzatból
Összesen
1 2 3=5 4=2+3 5 6 7=5+6 8=1–5 9=2–6 10=8+9
3 998,9 5 850,0 3 932,1 9 782,1 3 932,1 1 009,0 4 941,1 66,8 4 841,0 4 907,8
Magyarázatok:
3. oszlop A 2009. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa
10. oszlop A Tanácsok 2009. évi döntései és a 2009. évben a tárgyévi ütemmel kapcsolatban folyósított összeg különbsége, továbbá a későbbiekben már fel nem használható előző évek maradványa. + 5 850,0
1 009,0
+ 66,8
= 4 907,8

13. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulása

(A költségvetési törvény 8/IV. fejezete szerinti részletezettségben)

Millió forintban
Megnevezés 2009. évi eredeti előirányzat 2009. évi teljesítés
2.1. Általános feladatok támogatása 3 969,3 3 969,3
2.2.1. Közoktatási intézményi feladatok támogatása 12 988,4 13 325,7
2.2.2. Közoktatási szakszolgálati feladatok támogatása 2 669,5 2 228,0
2.3. Szociális intézményi feladatok támogatása 1 122,0 1 187,7
2.4. Szociális alapszolgáltatási feladatok támogatása 4 880,0 4 794,2
2.5. Gyermekek átmeneti gondozási feladatainak támogatása 38,0 37,5
2.6. Gyermekjóléti alapellátási feladatok támogatása 1 794,8 1 799,5
2.7. Mozgókönyvtári feladatok támogatása 2 070,9 2 125,8
2.8. Belső ellenőrzési feladatok támogatása 1 219,7 1 186,6
Összesen: 30 752,6 30 654,3

14. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

Budapest 4-es – Budapest és Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal építésének támogatása 2009. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK



Eredeti előirányzat


Évközi módosítás
fejezeti hatáskörben
(+/–)


Évközi módosítás
kormányzati hatáskörben
(+/–)


Módosított előirányzat


PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
A költségvetési törvény 44. §-a alapján külön szabályozott módosítás nélküli eltérés (túllépés: +) mértéke
(+/–)
1 2 3 4=1+2+3 5 6=5–4
9 500,0 0,0 0,0 9 500,0 13 890,1 4 390,1

15. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

ALAP 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ír.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

1 Aktív támogatások
1 Foglalkoztatási és képzési támogatások 46 009,6 39 624,7
2 Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása 1 800,0 1 800,0
3 Közmunka céljára pénzeszköz átadás 2 000,0 2 000,0
4 TÁMOP 1.1 Munkaerő-piaci szolgáltatások és támogatások 22 477,0 20 241,6
5 TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások 9 110,1 4 111,6
6 Társadalmi párbeszéd programok 1 999,4 1 999,4
7 Járulékkedvezmény megtérítés 5 000,0 5 450,7
2 Szakképzési és felnőttképzési támogatások
1 Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések 24 533,8 19 535,0
3 Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás 4 000,0 617,1
4 Passzív kiadások
1 Álláskeresési támogatások 100 040,0 139 622,1
2 Vállalkozói járadék 1 680,0 2 640,1
3 Jövedelempótló támogatás 1,0
4 Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás 2 560,0 3 204,4
5 Bérgarancia kifizetések 5 250,0 9 179,8
6 Működtetési célú kifizetések
1 Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz 402,7 402,7
2 Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz 22 314,2 22 830,9
3 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program 1 577,6 1 577,6
4 Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete 237,5 237,5
5 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek pénzeszköz átadás 2 249,3 2 249,3
6 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek pénzeszköz átadás 2 616,4 2 616,4
7 Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak pénzeszköz átadás 961,1 961,1
8 Tranzakciós díj 120,0 69,7
7 Költségvetési befizetés
1 Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 53 000,0 53 000,0
2 Egyéb költségvetési befizetés 86 848,7 86 848,7
3 Közcélú munkavégzés járuléka 3 750,0 6 212,0
8 Közcélú munkavégzés járuléktartaléka 3 750,0
9 Méltányosságból elengedett követelések technikai kiadási tételei 114,3
22 Munkaadói járulék 216 900,0 170 371,8
23 Munkavállalói járulék 99 200,0 96 304,6
24 Vállalkozói járulék 14 000,0 11 284,6
25 TÁMOP intézkedések bevételei 23 797,0 24 474,5
26 Egyéb bevétel
1 Területi egyéb bevétel 1 000,0 907,5
2 Központi egyéb bevétel 4 500,0 4 218,7
3 Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel 500,0 1 040,8
28 Rehabilitációs hozzájárulás 16 080,0 15 014,1
29 Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás törlesztése 1,4
31 Szakképzési hozzájárulás 42 300,0 43 982,1
33 Bérgarancia támogatás törlesztése 1 010,0 850,0
34 Méltányosságból elengedett követelések technikai bevételi tételei 114,3
1–34. cím összesen: 404 288,4 419 288,4 15 000,0 427 146,7 368 563,0 –58 583,7
50 A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Függő tételek 4,4 323,3
2 Betétállomány változása 58 264,8
Összesen: 404 288,4 419 288,4 15 000,0 427 151,1 427 151,1

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP

Millió forintban
ALAP 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ir.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg
1 Önkéntes befizetések, adományok
2 Költségvetési támogatás 0,1
1 Adomány-kiegészítés
3 Egyéb bevétel 1 000,0 1 000,0
4 Alapból nyújtott támogatás 881,8
2 Egyéb támogatások 900,1 2 376,3
5 Alapkezelő működési költségei 100,0 185,3
6 Egyéb kiadások 201,9
1–6. cím összesen: 1 000,1 1 000,1 2 763,5 1 881,8 –881,7
50 A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
6 Betétállomány változása 881,7
Összesen: 1 000,1 1 000,1 2 763,5 2 763,5

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

Millió forintban
FEJEZET 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ír.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg
1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktárolók létesítésének előkészítése
1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése 6 781,9 6 769,6
2 Püspökszilágyi RHFT beruházásai 311,3 176,7
2 Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás 300,0 298,8
3 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése 1 522,6 1 650,8
4 Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1 Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése 501,0 500,6
5 Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai 3 393,2 3 393,0
6 Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása 994,1 994,1
7 Alapkezelőnek működési célra 130,0 130,0
8 Nukleáris létesítmények befizetései
1 Paksi Atomerőmű Rt. 22 827,5 22 827,5
9 Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 6,5 5,7
10 Költségvetési támogatás 10 080,0 10 868,3
11 Egyéb bevételek 1,1 49,9
1–11. cím összesen: 13 934,1 32 915,1 18 981,0 13 913,6 33 751,4 19 837,8
50 A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 18 981,0 19 837,8
Összesen: 32 915,1 32 915,1 33 751,4 33 751,4

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

Millió forintban
ALAP 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ír.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg
1 Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása 2 856,7 3 088,6
2 Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása 1 382,6 2 496,8
3 Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása 2 095,6 1 849,8
4 Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása 285,1 231,3
5 Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása 46,2 22,0
6 Épített örökség, építőművészet támogatása 351,1 260,3
7 Kultúrateremtő, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása 912,5 763,0
8 Szakmai díjazásához való hozzájárulás 7,7 1,5
9 Nemzetközi tagdíjak 1,5 1,9
10 Működési kiadások 876,0 953,6
11 Kulturális járulék 8 700,0 7 682,1
12 Egyéb bevételek 115,0 359,1
1–12. cím összesen: 8 815,0 8 815,0 9 668,4 8 041,2 –1 627,6
50 NKA függő és átfutó tételei
1 Betétállomány változása 1 624,5
2 Függő tételek –0,4 2,7
Összesen: 8 815,0 8 815,0 9 668,4 9 668,4

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

Millió forintban
ALAP 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ír.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg
1 Rendszeres befizetés 6,0 6,0
3 Költségvetési támogatás 17,4 17,4
6 Működési kiadások 23,4 6,1
7 Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése 1,5
1–7. cím összesen: 23,4 23,4 7,6 23,4 15,8
50 WMA függő és átfutó tételei
1 Betétállomány változása 15,8
Összesen: 23,4 23,4 23,4 23,4

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

Millió forintban
ALAP 2009. évi törvényt módosított előirányzat 2009. évi teljesítés
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ír.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előír.-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ír.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Egyenleg

Kiadás

Bevétel

Egyenleg
1 Hazai innováció támogatása 41 897,3 37 573,9
2 A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása 10 000,0 2 937,7
4 A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása 436,1
5 A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása 87,0
6 Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása 50,0
7 Alapkezelőnek átadott pénzeszköz 2 515,9 2 515,9
8 Új fejlesztési tervekre való felkészülés, értékelés 70,0 8,3
19 Innovációs járulék 26 292,5 23 179,0
20 Költségvetési támogatás 28 695,1 28 695,1
21 Visszterhes támogatások törlesztései 217,0 244,9
22 Egyéb bevétel 705,0 793,2
23 Európai Szén- és Acélipari Kutatási Alap magyar hozzájárulása 853,3
1–23. cím összesen: 55 909,6 55 909,6 43 035,8 52 912,2 9 876,4
50 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 9 892,1
2 Függő tételek 15,7
Összesen: 55 909,6 55 909,6 52 927,9 52 927,9

16. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Millió forintban
2009. évi teljesítés
Megnevezés
KIADÁSOK

BEVÉTELEK
Bevételből költségvetési
támogatás

EGYENLEG
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP 427 146,7 368 563,0 0,0 –58 583,7
LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP 2 763,5 1 881,8 1 000,0 –881,7
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP 13 913,6 33 751,4 10 868,3 19 837,8
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 9 668,8 8 041,2 0,0 –1 627,6
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP 7,6 23,4 17,4 15,8
LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP 43 035,8 52 912,2 28 695,1 9 876,4
Összesen 496 536,0 465 173,0 40 580,8 –31 363,0

17. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ir.-
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 1920826,0 1781981,8
2 Biztosítotti nyugdíjjárulék
1 Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék 326 574,3 331 158,2
3 Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1 Rokkantsági nyugellátás 5 000,0 3 515,7
2 Pénztártagok visszalépése 15 000,0 9 211,2
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 1 686,5 1 410,6
5 Közteherjegy után befolyt járulék 3 261,8 4 842,3
9 Rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1 Honvédelmi Minisztérium fejezettől 23 305,1 23 305,1
2 Önkormányzati Minisztérium fejezettől 1 440,0 1 440,0
3 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezettől 40 344,8 39 412,2
4 Pénzügyminisztérium fejezettől 2 347,9 2 347,9
5 Miniszterelnökség fejezettől 2 044,2 2 044,2
10 MPA által START kártya kiegészítés 4 137,9 7 091,5
11 Korkedvezmény-biztosítási járulék 8 572,9 7 223,3
12 GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az E. Alaptól átvett pénzeszköz 21 605,0 21 605,0
5 Késedelmi pótlék, bírság 9 673,4 9 373,8
6 Központi költségvetési hozzájárulások
3 GYES-ben, GYET-ben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés 19 012,6 19 012,6
4 Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására költségvetési támogatás 354 099,1 354 099,1
5 Központi költségvetésben tervezett pénzeszköz-átadás 217 542,8 217 542,8
6 Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz 9 295,0 7 913,7
7 Méltányossági kifizetések többletének fedezete 500,0
7 Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 11 827,2 11 910,2
2 Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1 Nyugellátások
1 Öregségi nyugdíj 1804150,0 1777483,0
2 Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 654 330,0 632 100,5
3 Hozzátartozói nyugellátás 339 580,0 335 169,6
4 Egyösszegű méltányossági kifizetések
2 Egyszeri segély 150,0 548,5
5 Rehabilitációs járadék 4 120,0 7 045,1
6 Tizenharmadik havi nyugdíj 165 577,2 82 094,2
4 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2 Postaköltség 6 013,0 5 605,0
3 Egyéb kiadások 507,0 1 040,7
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás 5,0 10,0 0,3 8,7
5 Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1 Központi hivatali szerv 4 187,6 4 193,6
1 Működési költségvetés 1 638,0 1 812,4
1 Személyi juttatások 1 647,1 1 634,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 501,4 504,2
3 Dologi kiadások 3 410,2 3 117,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 21,2
2 Felhalmozási költségvetés 22,0
1 Intézményi beruházási kiadások 185,7 671,6
2 Felújítás 9,7
3 Kölcsönök 31,2 56,4 6,4
2 Igazgatási szervek 18 986,7 18 896,1
1 Működési költségvetés 62,0 746,5
1 Személyi juttatások 12 441,5 13 117,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 904,6 3 773,0
3 Dologi kiadások 2 702,6 2 604,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 46,1
2 Felhalmozási költségvetés 8,3
1 Intézményi beruházási kiadások 97,8
2 Felújítás 26,5
LXXI. fejezet összesen: 2999306,5 2999306,5 23174,3 2866766,8 2859545,5 23 089,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 2999306,5 2866766,8
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 2999306,5 2859545,5
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: 0,0 –7 221,3

18. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ir.
csop.-
név

FEJEZET

2009. évi törvényi módosított előirányzat

2009. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói egészségbiztosítási járulék 419 804,8 314 905,9
2 Biztosítotti egészségbiztosítási járulék 464 046,0 424 335,2
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
1 Egészségügyi szolgáltatási járulék 10 919,5 17 309,9
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 213,0 214,9
4 Munkáltatói táppénz hozzájárulás 24 159,5 24 807,5
5 Közteherjegy után befolyt járulék 806,7 461,2
10 MPA által Start kártya kiegészítés 862,1 2 382,0
4 Egészségügyi hozzájárulás
1 Tételes egészségügyi hozzájárulás 91 581,0 78 996,7
2 Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 27 624,0 30 937,4
5 Késedelmi pótlék, bírság 4 897,9 4 246,4
6 Központi költségvetési hozzájárulások
1 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés 1 600,0 1 600,0
2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési 3 900,0 3 900,0
6 Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz 313 641,0 313 641,0
7 Felügyeleti díj fedezetének kiegészítése 0,6
7 Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 740,0 657,5
2 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 4 879,4 3 211,9
3 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 1 994,0 1 494,1
7 Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1 Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 4 000,0 6 713,0
2 Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek 31 500,0 36 846,6
8 Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 315,0 642,5
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 20,0 5,0
11 Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése 250,0 361,1
2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2 Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
1 Terhességi-gyermekágyi segély 39 209,2 39 329,7
2 Táppénz
1 Táppénz 90 844,7 97 488,4
2 Gyermekápolási táppénz 4 680,6 3 572,5
3 Baleseti táppénz 7 317,9 6 963,2
3 Betegséggel kapcsolatos segélyek
1 Külföldi gyógykezelés 820,0 1 034,8
4 Egyszeri segély 450,0 450,0
4 Kártérítési járadék 982,6 992,2
5 Baleseti járadék 8 260,8 7 806,9
6 Gyermekgondozási díj 90 021,0 89 649,4
3 Természetbeni ellátások
1 Gyógyító-megelőző ellátás
1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás 77 611,5 77 611,5
2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem 18 554,3 18 554,3
3 Fogászati ellátás 23 152,2 22 652,2
4 Gondozóintézeti gondozás 4 735,4 4 595,4
5 Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás 6 061,1 5 861,1
8 Művesekezelés 23 433,5 22 933,5
9 Otthoni szakápolás 4 630,2 3 817,7
11 Működési költségelőleg 500,0
13 Célelőirányzatok 623,0 425,2
15 Mentés 22 865,9 22 865,9
17 Laboratóriumi ellátás 20 700,4 20 300,4
18 Összevont szakellátás 524 715,1 519 413,8
2 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása 4 627,3 4 037,6
3 Anyatej-ellátás 300,0 182,4
4 Gyógyszertámogatás
1 Gyógyszertámogatás kiadásai 300 040,0 328 510,5
2 Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás 9 000,0 9 637,0
4 Gyógyszertámogatás céltartalék 29 500,0
5 Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása 4 500,0 5 027,2
5 Gyógyászati segédeszköz támogatás
1 Kötszertámogatás 4 794,4 6 457,6
2 Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása 650,0 86,8
3 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás 37 005,7 39 808,0
6 Utazási költségtérítés 4 500,0 4 073,6
7 Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 2 800,0 5 885,5
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 320,0 158,1
3 Külföldi sürgősségi gyógykezelés 400,0 302,1
4 Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 1 453,9 1 471,4
2 Postaköltség 1 404,7 1 169,8
3 Egyéb kiadások 625,3 801,8
4 Orvosspecifikus vények 300,0 255,0
5 Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése 500,0 6,0
6 GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az Ny. Alapnak átadott pénzeszköz 21 605,0 21 605,0
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás 5,0 24,0 10,2 14,9
5 Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1 Központi hivatali szerv 19 368,2 18 573,1
1 Működési költségvetés 412,4 1 096,8
1 Személyi juttatások 11 176,5 11 444,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 549,2 3 434,7
3 Dologi kiadások 3 297,2 2 362,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 225,0 148,4
2 Felhalmozási költségvetés 14,1
1 Intézményi beruházási kiadások 1 502,7 2 039,8
2 Felújítás 207,6
3 Kölcsönök 30,0 43,6 43,6
2 Igazgatási szervek 2 261,1 3 011,3
1 Működési költségvetés 523,7 524,4
1 Személyi juttatások 406,7 352,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 26,5 5,7
3 Dologi kiadások 2 351,6 2 771,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 183,8
2 Felújítás 42,0
8 E. Alap befizetési céltartalék 500,0
LXXII. fejezet összesen: 1417566,1 1408714,0 21629,3 1418842,1 1269366,2 21584,4
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 1417566,1 1418842,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 1408714,0 1269366,2
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: –8852,1 –149475,9

19. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetése végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK 2009. évi előirányzat 2009. évi teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK
Társadalombiztosítási járulékbevételek 2 340 630,8 2 096 887,7
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok 810 620,3 768 220,3
Egyéb járulékok és hozzájárulások 145 706,9 155 897,6
Egészségügyi hozzájárulás 119 205,0 109 934,1
Késedelmi pótlék bírság 14 571,3 13 620,2
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz 913 590,5 912 709,8
Központi költségvetési hozzájárulások 5 500,0 5 500,0
Egyéb bevételek 55 525,6 61 841,9
Összesen: 4 405 350,4 4 124 611,6
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI 34,0 23,6
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI 2 636,1 4 276,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 4 408 020,5 4 128 911,7
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK EGYENLEGE: –8 852,1 –156 697,2
Millió forintban
KIADÁSOK 2009. évi előirányzat 2009. évi teljesítés
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Nyugellátások
Öregségi nyugdíj 1 804 150,0 1 777 483,0
Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék 658 450,0 639 145,6
Hozzátartozói nyugellátás 339 580,0 335 169,6
Tizenharmadik havi nyugdíj és egyszeri segély 165 727,2 82 642,7
Nyugellátások összesen: 2 967 907,2 2 834 440,9
Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai 242 586,8 247 287,1
Természetbeni ellátások 1 126 020,0 1 123 197,4
Egyéb kiadások 32 408,9 31 954,7
Összesen: 4 368 922,9 4 236 880,1
VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI 10,0 10,5
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI 47 439,7 48 718,3
E. ALAP BEFIZETÉSI CÉLTARTALÉK 500,0 0,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 4 416 872,6 4 285 608,9

20. számú melléklet a 2010. évi XCVIII. törvényhez

Az uniós programok kötelezettségvállalási keret-előirányzatai és azok teljesülése

Millió forint
A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Többéves keret 2009. évi rendelkezésre álló keret Teljesülés 2009-ben
keret-előirányzatai EU forrás EU forrás EU forrás Központi költségvetési forrás Összesen
Gazdaságfejlesztés Operatív Program 330 742,4 144 884,1 131 155,2 23 145,0 154 300,2
Közlekedés Operatív Program* 920 842,9 281 582,4 441 141,4 77 848,4 518 989,8
Társadalmi megújulás Operatív Program 492 168,2 364 387,9 100 816,7 17 791,2 118 607,9
Államreform Operatív Program 23 246,7 12 049,2 6 254,9 1 103,8 7 358,7
Elektronikus közigazgatás Operatív Program 54 357,1 24 902,5 14 154,2 2 497,8 16 652,0
Társadalmi infrastruktúra Operatív Program 332 446,6 285 099,6 129 980,6 9 203,7 139 184,3
Környezet és energia Operatív Program 638 301,9 468 878,1 146 131,0 25 787,8 171 918,8
Nyugat-dunántúli Operatív Program 61 692,0 42 285,7 18 419,4 –153,5 18 265,9
Közép-dunántúli Operatív Program 67 567,4 56 407,8 26 462,8 552,6 27 015,4
Dél-dunántúli Operatív Program 93 802,8 62 696,3 42 410,9 –765,7 41 645,3
Dél-alföldi Operatív Program 99 599,7 65 056,9 32 117,0 –1 053,8 31 063,2
Észak-alföldi Operatív Program 129 711,3 107 734,0 45 267,8 3 310,3 48 578,1
Észak-magyarországi Operatív Program 120 220,3 107 557,7 49 324,5 3 727,4 53 051,9
Közép-magyarországi Operatív Program 326 154,8 180 833,0 72 127,7 –1 345,9 70 781,8
Végrehajtás Operatív Program 34 788,0 8 581,6 6 927,5 1 222,5 8 150,0
Összesen 3 725 642,1 2 212 936,8 1 262 691,7 162 871,5 1 425 563,2
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keret-előirányzatai 653 970,0 225 816,0 157 238,0 52 913,2 210 151,2
A Halászati Operatív Program keret-előirányzatai 3 197,5 3 191,0 2 322,1 776,6 3 098,7
* A Közlekedési Operatív Program esetében a 2009. évi kerethez viszonyítva többletkötelezettség-vállalásra került sor a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 52. § (7) bekezdése alapján.