A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2010. évi CXI. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetéséről * 

(A Megállapodás 2000. június 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(Az 1. Módosítás 2006. május 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(A 2. Módosítás 2008. december 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(A 3. Módosítás 2004. január 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(A 4. Módosítás 2005. december 22-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(Az 5. Módosítás 2010. január 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

1. § Az Országgyűlés egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euro-mediterrán megállapodást (a továbbiakban: a Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti.

2. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁS

egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

az Európai Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés Szerződő Felei (a továbbiakban: a tagállamok), és

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, AZ EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG, a továbbiakban: a Közösség, egyrészről,

IZRAEL ÁLLAM,

a továbbiakban: Izrael, másrészről,

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség, annak tagállamai és Izrael között fennálló hagyományos kapcsolatok jelentőségét és a Szerződő Felek által vallott közös értékeket;

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Közösség, annak tagállamai és Izrael erősíteni kívánják e kapcsolatokat, továbbá viszonosságon és partnerségen alapuló tartós kapcsolatokat kívánnak létrehozni, valamint elő kívánják segíteni Izrael gazdaságának az európai gazdaságba való további integrációját;

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Felek milyen fontosságot tulajdonítanak a gazdasági szabadság elvének és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik;

ANNAK TUDATÁBAN, hogy erőiket a politikai stabilitás és gazdasági fejlődés megszilárdítása érdekében, a regionális együttműködés elősegítésén keresztül egyesíteniük kell;

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy rendszeres politikai párbeszéd jöjjön létre és fejlődjön a közös érdekű, kétoldalú és nemzetközi kérdésekről;

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy a Felek előnyére fenntartsák és elmélyítsék a gazdasági, tudományos, technológiai, kulturális, audiovizuális és szociális ügyekben folyó párbeszédet;

FIGYELEMBE VÉVE a Közösségnek és Izraelnek a szabad kereskedelem, és különösen az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) Uruguayi Fordulójából eredő jogoknak és kötelezettségeknek való megfelelés iránti elkötelezettségét;

MEGGYŐZŐDVE arról, hogy a társulási megállapodás új légkört teremt gazdasági kapcsolataik, és különösen a kereskedelem, a befektetés, valamint a gazdasági és technológiai együttműködés fejlődése számára,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

(1) Társulás jön létre egyrészről a Közösség és annak tagállamai, és másrészről Izrael között.

(2) E megállapodás célja, hogy:

- megfelelő keretet biztosítson a politikai párbeszéd számára, lehetővé téve a felek közötti szoros politikai kapcsolatok fejlődését,

- többek között az áruk és szolgáltatások kereskedelmének bővítésével, a letelepedési jog kölcsönös liberalizálásával, a közbeszerzés további fokozatos liberalizálásával, a tőke szabad mozgásával, valamint a tudományos és technológiai együttműködés élénkítésével előmozdítsa a Közösség és Izrael közötti gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlődését, és ily módon elősegítse a Közösségben és Izraelben a gazdasági tevékenység fejlődését, a megélhetési és a foglalkoztatási feltételek javulását, továbbá a fokozott termelékenységet és a pénzügyi stabilitást,

- elősegítse a regionális együttműködést a békés egymás mellett élés, a gazdasági és politikai stabilitás megszilárdításának céljával,

- elősegítse az együttműködést az egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken.

2. cikk

A Felek közötti kapcsolatok, valamint a megállapodás minden rendelkezése az emberi jogok és demokratikus alapelvek tiszteletben tartásán alapul, amelyek Felek a bel- és külpolitikáját irányítják, és a megállapodás alapvető elemét jelentik.

I. CÍM

POLITIKAI PÁRBESZÉD

3. cikk

(1) A Felek között rendszeres politikai párbeszéd jön létre. Ez erősíti kapcsolataikat, hozzájárul a tartós partnerség kialakításához, és fokozza a kölcsönös megértést és szolidaritást.

(2) A politikai párbeszéd és együttműködés célja különösen az, hogy:

- fejlessze a jobb kölcsönös megértést, és a nemzetközi kérdésekben az álláspontok fokozatos közeledését, különösen olyan kérdésekben, amelyek lényeges hatással lehetnek az egyik vagy a másik Félre,

- lehetővé tegye, hogy mindegyik fél figyelembe vegye a másik álláspontját és érdekeit,

- fokozza a regionális biztonságot és stabilitást.

4. cikk

A politikai párbeszéd minden közös érdeklődésre számot tartó kérdésre kiterjed, és célja, hogy megnyissa az utat új együttműködési formák számára a közös célok, különösen a béke, a biztonság és a demokrácia elérése érdekében.

5. cikk

(1) A politikai párbeszéd előmozdítja a közös kezdeményezések végrehajtását, és arra különösen a következő formákban kerül sor:

a) miniszteri szinten;

b) magas beosztású tisztviselők (politikai igazgatók) szintjén egyrészről Izrael képviselői, másrészről a Tanács elnökségének és a Bizottságnak a képviselői között;

c) az összes diplomáciai csatorna teljes körű kihasználásával, beleértve a tisztviselők rendszeres tájékoztatását, a nemzetközi értekezletek alkalmával tartott konzultációkat és a harmadik országokban lévő diplomáciai képviselők közötti kapcsolatokat;

d) rendszeres információnyújtással Izrael számára a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos kérdésekben, amelyet az viszonoz;

e) minden egyéb módon, amely hasznosan hozzájárulhat e párbeszéd megszilárdításához, fejlesztéséhez és intenzívebbé tételéhez.

(2) Az Európai Parlament és a knesszet politikai párbeszédet folytat.

II. CÍM

AZ ÁRUK SZABAD MOZGÁSA

1. FEJEZET

ALAPELVEK

6. cikk

(1) A Közösség és Izrael közötti szabadkereskedelmi területet megerősítik az e megállapodásban meghatározott szabályoknak megfelelően, és az 1994. évi Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény, valamint a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó szerződéshez (a továbbiakban: GATT) csatolt más többoldalú áruforgalmi megállapodások rendelkezései szerint.

(2) A Felek közötti kereskedelemben az áruk osztályozására a Kombinált Nómenklatúrát és az izraeli vámtarifát kell alkalmazni.

2. FEJEZET

IPARI TERMÉKEK

7. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Izraelből származó termékekre kell alkalmazni, az Európai Közösséget létrehozó szerződés II. mellékletében, illetve - az Izraelből származó termékek esetében - e megállapodás I. mellékletében felsorolt termékek kivételével.

8. cikk

A Közösség és Izrael között tilos minden behozatali és kiviteli vám és vámokkal azonos hatású díj. Ez a fiskális vámokra is vonatkozik.

9. cikk

(1) a) E fejezet rendelkezései nem zárják ki, hogy a Közösség az Izraelből származó és e megállapodás II. mellékletében felsorolt áruk vonatkozásában - a III. mellékletben felsorolt áruk kivételével - mezőgazdasági alkotóelemet tartson fenn.

b) A mezőgazdasági alkotóelemet az áruk előállításában felhasználásra kerültnek tekintett mezőgazdasági termékeknek a közösségi piacon alkalmazott ára és a harmadik országokból származó importok ára közötti különbség alapján kell kiszámítani, ahol az említett alaptermékek összköltsége magasabb a Közösségben. A mezőgazdasági alkotóelem átalányösszeg vagy értékvám lehet. Ha e mezőgazdasági alkotóelemet tarifarendszerbe sorolták, akkor annak helyébe a vonatkozó meghatározott vám lép.

(2) a) E fejezet rendelkezései nem zárják ki, hogy Izrael a Közösségből származó és a IV. mellékletben felsorolt áruk vonatkozásában - az V. mellékletben felsorolt áruk kivételével -mezőgazdasági alkotóelemet tartson fenn.

b) E mezőgazdasági alkotóelemet az (1) bekezdés b) pontjában említett kritériumok alapján kell kiszámítani. A mezőgazdasági alkotóelem átalányösszeg vagy értékvám lehet.

c) Izrael bővítheti azon áruk jegyzékét, amelyekre e mezőgazdasági alkotóelem vonatkozik, feltéve hogy az áruk nem az V. mellékletben felsorolt áruk, és szerepelnek e megállapodás II. mellékletében. Elfogadása előtt e mezőgazdasági alkotóelemről vizsgálat céljából értesítik a Társulási Bizottságot, amely bármilyen szükséges határozatot meghozhat.

(3) A 8. cikktől eltérve a Közösség és Izrael a III. és V. mellékletben felsorolt árukra alkalmazhatja az ott megadott vámokat.

(4) Az (1) és (2) bekezdésnek megfelelően alkalmazott mezőgazdasági alkotóelemek csökkenthetők, amennyiben a Közösség és Izrael közötti kereskedelemben csökken valamely alapvető mezőgazdasági termékre alkalmazandó díj, vagy amennyiben az ilyen csökkenések a feldolgozott mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos kölcsönös engedmények eredményei.

(5) A (4) bekezdésben említett csökkenést, az érintett áruk jegyzékét és adott esetben azon vámkontingenseket, amelyekre a csökkentés vonatkozik, a Társulási Tanács állapítja meg.

(6) Azon áruk jegyzékét, amelyekre a Közösség és Izrael közötti kereskedelemben csökkentett mezőgazdasági alkotóelem formájában engedmény vonatkozik, valamint ezen engedmények mértékét a VI. melléklet határozza meg.

3. FEJEZET

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK

10. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Izraelből származó, és az Európai Közösséget létrehozó szerződés II. mellékletében felsorolt termékekre kell alkalmazni.

11. cikk

A Közösség és Izrael fokozatosan tovább liberalizálják a mindkét Fél számára fontos mezőgazdasági termékek kereskedelmét. 2000. január 1-jétől a Közösség és Izrael megvizsgálják a helyzetet, a Közösség és Izrael által 2001. január 1-jétől e céllal összhangban alkalmazandó intézkedések meghatározása érdekében.

12. cikk

Az Izraelből származó és az 1. és 3. jegyzőkönyvben felsorolt mezőgazdasági termékekre a Közösségbe történő behozatalkor a fenti jegyzőkönyvekben meghatározott szabályok vonatkoznak.

13. cikk

A Közösségből származó és a 2. és 3. jegyzőkönyvben felsorolt mezőgazdasági termékekre az Izraelbe történő behozatalkor a fenti jegyzőkönyvekben meghatározott szabályok vonatkoznak.

14. cikk

A 11. cikk sérelme nélkül és a mezőgazdasági termékek Felek közötti kereskedelme mértékének, valamint az ilyen termékek különleges érzékenységének figyelembevételével a Közösség és Izrael a Társulási Tanácsban termékenként rendszeresen és viszonossági alapon megvizsgálja az egymásnak nyújtandó további engedmények lehetőségét.

15. cikk

A Közösség és Izrael egyetértenek abban, hogy legkésőbb a megállapodás hatálybalépését követő három éven belül megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a viszonosság és közös érdek alapján engedményeket nyújtsanak egymásnak a halászati termékek kereskedelmében.

4. FEJEZET

KÖZÖS RENDELKEZÉSEK

16. cikk

A Közösség és Izrael között tilos minden behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozás és minden azzal azonos hatású intézkedés.

17. cikk

A Közösség és Izrael között tilos minden kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozás és minden azzal azonos hatású intézkedés.

18. cikk

(1) Az Izraelből származó termékek Közösségbe történő behozatalkor nem részesülhetnek kedvezőbb elbánásban, mint amelyet a tagállamok egymás között alkalmaznak.

(2) E megállapodás rendelkezéseit a közösségi jogi rendelkezések Kanári-szigetekre történő alkalmazásáról szóló, 1991. június 26-i 1911/91/EGK tanácsi rendelet rendelkezéseinek sérelme nélkül kell alkalmazni.

19. cikk

(1) A Felek tartózkodnak minden olyan belső fiskális intézkedéstől vagy gyakorlattól, amely -közvetlenül vagy közvetve - megkülönböztetést jelent az egyik Fél termékei és a másik Fél területéről származó hasonló termékek között.

(2) A Felek egyikének területére exportált termékek után a belső közvetett adók nem téríthetők nagyobb mértékben vissza, mint az azokra közvetlenül vagy közvetve kivetett közvetett adók összege.

20. cikk

(1) Amennyiben különleges szabályok megállapítására kerül sor mezőgazdasági politikájának végrehajtása, vagy a jelenlegi szabályok bármilyen változása eredményeként, vagy ha módosításra vagy kiterjesztésre kerülnek a mezőgazdasági politikája végrehajtására vonatkozó rendelkezések, az érintett Fél módosíthatja a megállapodásból fakadó szabályokat az e szabályok vagy módosítások által érintett termékek tekintetében.

(2) Ilyen esetben az érintett Fél megfelelően figyelembe veszi a másik Fél érdekeit. E célból a Felek a Társulási Tanácsban konzultálhatnak egymással.

21. cikk

(1) A megállapodás nem zárja ki, hogy a Felek vámuniókat, szabadkereskedelmi területeket vagy határ menti kereskedelmi rendszereket tartsanak fenn vagy hozzanak létre, kivéve, ha azok megváltoztatják a megállapodásban meghatározott kereskedelmi rendszert.

(2) A vámuniókat vagy szabadkereskedelmi területeket létrehozó megállapodásokról, valamint - adott esetben - harmadik országok irányában alkalmazott kereskedelempolitikájukkal összefüggő más főbb kérdésekről a Közösség és Izrael a Társulási Tanácsban konzultál. Ilyen konzultációra kerül sor különösen abban az esetben, ha harmadik ország csatlakozik az Európai Unióhoz, annak biztosítása érdekében, hogy Izrael és a Közösség kölcsönös érdekeit figyelembe vegyék.

22. cikk

Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy a másik Féllel folytatott kereskedelemben a GATT VI. cikke értelmében dömpingre kerül sor, e gyakorlat ellen a GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodással, a vonatkozó nemzeti jogszabályokkal, valamint a 25. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat.

23. cikk

Ha valamely terméket olyan megnövekedett mennyiségben és olyan feltételek mellett importálnak, hogy az:

- komoly kárt okoz a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek nemzeti termelőinek az egyik Fél területén, vagy ilyen károkozással fenyeget, vagy

- a gazdaság bármely ágazatában komoly zavarokat okoz, vagy ilyen fenyeget, vagy

- olyan nehézségeket okoz, amelyek valamely régió gazdasági helyzetének komoly romlását idézhetik elő, vagy ilyen nehézségek okozásával fenyeget, a Közösség vagy Izrael a 25. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat.

24. cikk

Ha a 17. cikk rendelkezéseinek betartása:

a) olyan harmadik országba történő újrakivitelhez vezet, amellyel szemben az exportáló Fél az érintett termékre nézve mennyiségi exportkorlátozást, kiviteli vámot vagy azzal azonos hatású intézkedéseket vagy díjakat tart fenn; vagy

b) az exportáló Fél számára alapvetően szükséges termék komoly hiányát eredményezi, vagy azzal fenyeget, és ha a fent említett helyzetek az exportáló Fél számára jelentős nehézségeket idéznek vagy idézhetnek elő, úgy ez a Fél a 25. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezen intézkedéseknek megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, és azokat meg kell szüntetni, ha a körülmények már nem indokolják a fenntartásukat.

25. cikk

(1) Abban az esetben, ha Izrael vagy a Közösség azon termékek behozatalát, amelyek alkalmasak a 23. cikkben említett nehézségek előidézésére, olyan közigazgatási eljárásnak veti alá, amelynek célja a kereskedelmi forgalom alakulásáról való gyors tájékozódás, erről tájékoztatja a másik Felet.

(2) A 22., 23. és 24. cikkben meghatározott esetekben az ott előírt intézkedések meghozatala előtt, a (3) bekezdés d) pontja által érintett esetekben pedig amint lehetséges, az érintett Fél a Felek számára elfogadható megoldás keresése érdekében a helyzet alapos megvizsgálásához szükséges minden lényeges információt megad a Társulási Bizottságnak. A megfelelő intézkedések megválasztásakor elsőbbséget kell adni azoknak, amelyek a legkevésbé zavarják a megállapodás működését. A védintézkedésekről azonnal értesíteni kell a Társulási Bizottságot, és azokról e testületben rendszeres konzultációkat kell tartani, különösen abból a célból, hogy eltöröljék azokat, amint a körülmények ezt lehetővé teszik.

(3) A (2) bekezdés végrehajtására a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

a) ami a 22. cikket illeti, amint az importáló Fél hatóságai a vizsgálatot megkezdték, tájékoztatni kell a Társulási Bizottságot a dömpingügyről. Ha az értesítéstől számított 30 napon belül nem vetettek véget a dömpingnek, vagy nem született más kielégítő megoldás, az importáló Fél megfelelő intézkedéseket hozhat;

b) ami a 23. cikket illeti, az azon cikkben említett helyzetből eredő nehézségeket vizsgálat céljából a Társulási Bizottság elé kell terjeszteni, amely bármely szükséges határozatot meghozhat e nehézségek megszüntetésére. Ha az ügy előterjesztésétől számított 30 napon belül a Társulási Bizottság vagy az exportáló Fél nem hozott határozatot a nehézségek megszüntetésére, vagy nem született más kielégítő megoldás, az importáló Fél megfelelő intézkedéseket hozhat a probléma orvoslására. Ezen intézkedések nem terjedhetnek túl azon a mértéken, ami a keletkezett nehézségek orvoslásához szükséges;

c) ami a 24. cikket illeti, az azon cikkben említett helyzetekből származó nehézségeket vizsgálat céljából a Társulási Bizottság elé kell terjeszteni. A Társulási Bizottság a nehézségek megszüntetéséhez szükséges bármely határozatot meghozhat. Ha az ügy előterjesztésétől számított 30 napon belül nem hozott határozatot, az exportáló Fél az érintett termék kivitelére vonatkozóan megfelelő intézkedéseket hozhat;

d) ha azonnali cselekvést igénylő rendkívüli körülmények az előzetes tájékoztatást vagy vizsgálatot lehetetlenné teszik, az érintett Fél a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott helyzetekben azonnal a helyzet kezeléséhez feltétlenül szükséges óvintézkedéseket hozhat és erről haladéktalanul tájékoztatja a másik Felet.

26. cikk

Ha a Közösség egy vagy több tagállama, vagy Izrael súlyos fizetésimérleg-nehézségekkel küzd, vagy ilyen nehézségek fenyegetik, a Közösség, illetve Izrael a GATT keretében megállapított feltételeknek és a Nemzetközi Valutaalapról szóló megállapodás VIII. és XIV. cikkének megfelelően olyan korlátozó intézkedéseket hozhat, amelyek korlátozott időre szólnak, és nem léphetnek túl a fizetési mérleg helyzetének orvoslásához szükséges mértéken. A Közösség, illetve Izrael azonnal tájékoztatja a másik felet, és a lehető legrövidebb időn belül benyújtja a másik Félnek az intézkedések megszüntetésének ütemtervét.

27. cikk

E megállapodás nem zárja ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság; az emberek, az állatok és a növények egészségének és életének védelme; a művészi, történelmi és régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, vagy a szellemi, az ipari és a kereskedelmi tulajdon védelme, vagy az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályok indokolnak. E tilalmak vagy korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.

28. cikk

E cím alkalmazásában a „származó termék” fogalmát és az azokra vonatkozó közigazgatási együttműködés módszereit a 4. Jegyzőkönyv határozza meg.

III. CÍM

A LETELEPEDÉSI JOG ÉS SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS SZABADSÁGA

29. cikk

(1) A Felek megállapodnak abban, hogy a megállapodás hatályát kiterjesztik az egyik Fél vállalkozásainak a másik Fél területén való letelepedésének szabadságára és az egyik Fél vállalkozásai részéről a másik Fél területén a szolgáltatások fogyasztói számára történő szolgáltatásnyújtás liberalizálására.

(2) A Társulási Tanács megteszi a szükséges ajánlásokat az (1) bekezdésben leírt cél elérésére. Az ilyen javaslatok megtételekor a Társulási Tanács figyelembe veszi a kölcsönös legnagyobb kedvezményes elbánás nyújtásával és a Szolgáltatások Kereskedelméről Szóló Általános Egyezményben (a továbbiakban: GATS), különösen annak V. cikkében a Felek vonatkozásában előírt kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban szerzett múltbeli tapasztalatokat.

(3) E cél elérésének első értékelését Társulási Tanács a megállapodás hatálybalépését követően legkésőbb három évvel végzi el.

30. cikk

(1) Kezdetben minden Fél megerősíti a GATS-ból származó kötelezettségeit, különösen azon kötelezettségét, hogy kölcsönös legnagyobb kedvezményes elbánást nyújtson azon szolgáltatási ágazatokban, amelyekre e kötelezettség kiterjed.

(2) A GATS-nak megfelelően, a legnagyobb kedvezményes elbánás nem vonatkozik:

a) a GATS V. cikkében meghatározott típusú megállapodás feltételei alapján valamely Fél által nyújtott előnyökre vagy egy ilyen megállapodás alapján hozott intézkedésekre;

b) a GATS-hoz valamely Fél által csatolt, a legnagyobb kedvezményes elbánás alóli kivételek jegyzékével összhangban nyújtott más előnyökre.

IV. CÍM

TŐKEMOZGÁSOK, FIZETÉSI MŰVELETEK, KÖZBESZERZÉS, VERSENY ÉS SZELLEMI TULAJDON

1. FEJEZET

TŐKEMOZGÁSOK ÉS FIZETÉSI MŰVELETEK

31. cikk

E megállapodás rendelkezéseinek keretében, és a 33. és 34. cikk rendelkezéseire is figyelemmel tilos a tőkemozgás korlátozása egyfelől a Közösség, másfelől Izrael között, és tilos az állampolgárság vagy az állampolgárok lakóhelye alapján, vagy az ilyen tőke befektetésének helye alapján történő megkülönböztetés.

32. cikk

Az áruk, személyek, szolgáltatások, vagy tőke mozgásával kapcsolatos folyó fizetések e megállapodás keretén belül mentesek minden korlátozástól.

33. cikk

E megállapodás más rendelkezéseire, valamint a Közösség és Izrael más nemzetközi kötelezettségeire is figyelemmel a 31. és 32. cikk rendelkezései nem sértik semmilyen olyan korlátozás alkalmazását, amely e megállapodás hatálybalépésének időpontjában a Felek közötti közvetlen befektetéssel járó tőkemozgás - beleértve az ingatlanba, alapításba, pénzügyi szolgáltatások nyújtásába vagy értékpapírok tőkepiacokra történő bevezetésbe történő befektetést - tekintetében fennáll. Ez azonban nem érinti a Közösségben letelepedett személyek izraeli, vagy az Izraelben letelepedett személyek közösségbeli befektetéseinek és az azokból származó minden nyereségnek a külföldre utalását.

34. cikk

Amennyiben, rendkívüli körülmények között, a Közösség és Izrael közötti tőkemozgások súlyos nehézségeket okoznak vagy okozhatnak a Közösség vagy Izrael árfolyam- vagy monetáris politikájának működésében, a Közösség illetve Izrael a GATS keretén belül megállapított feltételeknek és a Nemzetközi Valutaalap alapokmánya VIII. és XIV. cikkének megfelelően legfeljebb hat hónapra védintézkedéseket hozhat a Közösség és Izrael közötti tőkemozgások tekintetében, ha az ilyen intézkedésekre feltétlenül szükség van.

2. FEJEZET

KÖZBESZERZÉS

35. cikk

A Felek intézkedéseket tesznek a WTO keretében kötött közbeszerzési megállapodásban közösen és kölcsönösen foglaltakon túlmenően közbeszerzési piacaik, valamint a közüzemi ágazatban az áruk, felszerelések és szolgáltatások beszerzésével foglalkozó vállalkozások közbeszerzési piacai kölcsönös megnyitása céljából.

3. FEJEZET

VERSENY

36. cikk

(1) A megállapodás megfelelő működésével összeegyeztethetetlenek a következők, amennyiben a Közösség és Izrael közötti kereskedelmet érinthetik:

a) minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és vállalkozások közötti összehangolt magatartás, amelynek a célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;

b) egy vagy több vállalkozás erőfölénnyel való visszaélése a Közösség vagy Izrael területének egészén vagy jelentős részén;

c) minden olyan állami támogatás, amely torzítja a versenyt vagy annak torzításával fenyeget, azáltal hogy előnyben részesít egyes vállalkozásokat vagy egyes áruk termelését.

(2) A Társulási Tanács a megállapodás hatálybalépésétől számított három éven belül elfogadja az (1) bekezdés végrehajtásához szükséges szabályokat.

E szabályok elfogadásáig a GATT VI., XVI. és XXIII. cikkének értelmezéséről és alkalmazásáról szóló megállapodás rendelkezései alkalmazandók az (1) bekezdés c) pontjának végrehajtási szabályaként.

(3) Mindkét Fél biztosítja az átláthatóságot az állami támogatások terén, többek között oly módon, hogy évente tájékoztatja a másik felet a nyújtott támogatás teljes összegéről és megoszlásáról, valamint - a másik Fél kérésére - a támogatási rendszerekről. Az egyik Fél kérésére a másik Fél tájékoztatást ad az egyedi állami támogatásokról is.

(4) A II. cím 3. fejezetében említett mezőgazdasági termékek tekintetében az (1) bekezdés c) pontja nem alkalmazandó.

(5) Ha a Közösség vagy Izrael úgy véli, hogy valamely magatartás ellentétes az (1) bekezdés rendelkezéseivel és:

- az esettel a (2) bekezdésben említett végrehajtási szabályok alapján nem foglalkoznak megfelelően, vagy

- nincsenek ilyen szabályok, és az ilyen magatartás a másik Fél érdekeit komolyan sérti, vagy ezzel fenyeget, vagy a másik Fél hazai iparának, ideértve annak szolgáltatóiparát is, jelentős kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, a Társulási Bizottságban történt konzultáció után vagy az ügy konzultáció céljából történt beterjesztését követő 30 munkanap elteltével megfelelő intézkedéseket hozhat. Az e cikk (1) bekezdésének c) pontjával összeegyeztethetetlen magatartások esetén, az ilyen megfelelő intézkedéseket, ha azokra a GATT alkalmazandó, csak a GATT-ban, illetve más - a GATT keretében tárgyalt és a Felek között alkalmazandó - vonatkozó szerződésben meghatározott eljárásokkal összhangban és feltételek szerint lehet meghozni.

(6) A (2) bekezdéssel összhangban elfogadott eltérő rendelkezések sérelme nélkül, a Felek a szakmai és üzleti titok védelme által megkívánt korlátozások figyelembevételével folytatják az információcserét.

37. cikk

(1) A tagállamok és Izrael fokozatosan kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak biztosítása érdekében, hogy az e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére az áruk beszerzési és forgalmazási feltételeire vonatkozóan a tagállamok és Izrael állampolgárai között ne álljon fenn megkülönböztetés.

(2) A Társulási Bizottságot tájékoztatni kell az e célkitűzés végrehajtása érdekében hozott intézkedésekről.

38. cikk

A közvállalkozások és a különleges vagy kizárólagos jogokkal bíró vállalkozások tekintetében a Társulási Tanács e megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik évtől kezdve biztosítja, hogy nem kerülnek elfogadásra vagy fenntartásra olyan intézkedések, amelyek a Felek érdekeivel ellentétes mértékben torzítják a Közösség és Izrael közötti kereskedelmet. E rendelkezés nem gátolhatja sem jogi eszközökkel, sem ténylegesen azon különleges feladatok végrehajtását, amelyekkel e vállalkozásokat megbízták.

4. FEJEZET

SZELLEMI, IPARI ÉS KERESKEDELMI TULAJDON

39. cikk

(1) E cikk és a VII. melléklet rendelkezéseinek értelmében a Felek biztosítják a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok megfelelő és hatékony oltalmát, a legszigorúbb nemzetközi szabványokkal összhangban, beleértve az ilyen jogok érvényesítésének hatékony eszközeit is.

(2) A Felek rendszeresen felülvizsgálják e cikk és a VII. melléklet végrehajtását. Ha a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon területén olyan problémák merülnének fel, amelyek befolyásolják a kereskedelem feltételeit, bármelyik Fél kérésére sürgős konzultációkat tartanak a Társulási Bizottságban azzal a céllal, hogy kölcsönösen kielégítő megoldásokat találjanak.

V. CÍM

EGYÜTTMŰKÖDÉS A TUDOMÁNY ÉS A TECHNOLÓGIA TERÉN

40. cikk

A Felek vállalják az együttműködés élénkítését a tudomány és a technológia terén. Az e cél végrehajtását szolgáló részletes intézkedéseket az e célból kötött külön megállapodásokban állapítják meg.

VI. CÍM

GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS

41. cikk

Célok

A Közösség és Izrael vállalják, hogy fokozzák a gazdasági együttműködést kölcsönös előnyükre és viszonosság alapján, a megállapodás általános céljainak megfelelően.

42. cikk

Hatály

(1) Az együttműködés elsősorban a Közösség és Izrael gazdaságának közeledése szempontjából fontos ágazatokra, illetve a növekedést vagy foglalkoztatást biztosító ágazatokra összpontosít. Az együttműködés fő területeit - más, a Felek számára érdeklődésre számot tartó területeken történő együttműködés lehetőségének sérelme nélkül - a 44-57. cikk határozza meg.

(2) A környezet és az ökológiai egyensúly megőrzését figyelembe kell venni a gazdasági együttműködés különböző területeinek megvalósítása során, amelyek szempontjából az releváns.

43. cikk

Módszerek és módozatok

A gazdasági együttműködés különösen az alábbiak által valósul meg:

a) a Felek közötti rendszeres gazdasági párbeszéd, amely kiterjed a gazdaságpolitika minden területére és különösen az adópolitikára, a fizetésimérleg- és monetáris politikára, és fokozza a gazdaságpolitikával foglalkozó hatóságok közötti szoros együttműködést a saját illetékességi területükön, a Társulási Tanácsban, vagy a Társulási Tanács által megjelölt bármely egyéb fórumon;

b) információk és elképzelések rendszeres cseréje az együttműködés minden területén, beleértve a tisztségviselők és szakértők találkozóit;

c) tanácsadás, szakértelem átadása és képzés;

d) együttes fellépések, például szemináriumok és munkaértekezletek megvalósítása;

e) technikai, igazgatási és szabályozási segítségnyújtás;

f) az együttműködéssel kapcsolatos információ terjesztése.

44. cikk

Regionális együttműködés

A Felek támogatják a regionális együttműködés elősegítését szolgáló intézkedéseket.

45. cikk

Ipari együttműködés

A Felek különösen a következő területeken mozdítják elő az együttműködést:

- ipari együttműködés a közösségi és izraeli gazdasági szereplők között, beleértve Izraelnek a vállalkozások közeledésére és a decentralizált együttműködésre irányuló közösségi hálózatokhoz való hozzáférését,

- az izraeli ipari termelés diverzifikációja,

- együttműködés kis- és középvállalkozások között a Közösségben és Izraelben,

- könnyebb hozzáférés a befektetésfinanszírozáshoz,

- információ- és segítségnyújtás,

- az innováció ösztönzése.

46. cikk

Mezőgazdaság

A Felek különösen a következőkre összpontosítják az együttműködést:

- a termelés diverzifikálására alkalmazott politikáik támogatása,

- a környezetbarát mezőgazdaság előmozdítása,

- önkéntes alapon létrejövő szorosabb kapcsolatok az izraeli és a közösségi üzleti vállalkozások, szakmai és szakszövetségek és szervezetek között,

- technikai segítségnyújtás és képzés,

- a növény- és állat-egészségügyi szabványok harmonizálása,

- integrált vidékfejlesztés, beleértve az alapszolgáltatások és a kapcsolódó gazdasági tevékenységek fejlesztését,

- a vidéki régiók közötti együttműködés, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos tapasztalatok és know-how cseréje.

47. cikk

Szabványok

A Felek célul tűzik ki, hogy csökkentik a különbségeket a szabványosítás és megfelelőségértékelés terén. E célból a Felek adott esetben megállapodásokat kötnek a megfelelőségértékelés területén megvalósuló kölcsönös elismerésről.

48. cikk

Pénzügyi szolgáltatások

A Felek együttműködésük keretében, adott esetben megállapodások kötésével, közös szabályokat és szabványokat fogadnak el többek között a számvitelre, valamint a banki, biztosítási és egyéb pénzügyi ágazatok felügyeleti és szabályozási rendszereire vonatkozóan.

49. cikk

Vám

(1) A kereskedelemre vonatkozó rendelkezések betartása érdekében a Felek elkötelezik magukat a vámügyi együttműködés kialakítása mellett. E célból párbeszédet alakítanak ki vámügyekben.

(2) Az együttműködés középpontjában a vámeljárások egyszerűsítése és számítógépesítése áll, mely különösen a szakemberek közötti információcsere és szakképzés formájában történik.

(3) Az e megállapodásban meghatározott más együttműködési formák, különösen a kábítószer és a pénzmosás elleni küzdelemre irányulók sérelme nélkül, a Felek közigazgatási hatóságai kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az 5. jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően.

50. cikk

Környezet

(1) A fenntartható fejlődés biztosításának és a regionális környezetvédelmi projektek előmozdításának céljával a Felek elősegítik az együttműködést a környezet romlásának megakadályozásával, a szennyezés ellenőrzésével és a természeti erőforrások racionális felhasználásának biztosításával kapcsolatos feladatok terén.

(2) Az együttműködés középpontjában különösen a következők állnak:

- el sivatagosodás,

- a földközi-tengeri víz minősége és a tengeri környezet szennyezésének ellenőrzése és megakadályozása,

- hulladékgazdálkodás,

- szikesedés,

- érzékeny tengerparti területek környezetgazdálkodása,

- környezeti oktatás és tudatosság,

- fejlett környezetgazdálkodási eszközök, környezetfigyelési módszerek és -felügyelet alkalmazása, beleértve a környezetvédelmi információs rendszerek (EIS) és a környezeti hatásvizsgálat használatát,

- az ipari fejlődés hatása a környezetre általában és az ipari létesítmények biztonságára különösen,

- a mezőgazdaság hatása a talaj- és vízminőségre.

51. cikk

Energia

(1) A Felek úgy ítélik meg, hogy a globális felmelegedés és a fosszilis tüzelőanyag-források kimerülése az emberiséget súlyosan veszélyeztető tényezők. A Felek ezért együttműködnek a megújuló energiaforrások fejlesztésének, az energiaforrások környezetszennyezést korlátozva történő felhasználása és az energiával való takarékosság elősegítése céljából.

(2) A Felek törekednek az olyan intézkedések elősegítésére, amelyek célja a regionális együttműködés támogatása olyan ügyekben, mint a gáz, az olaj és az áram továbbítása.

52. cikk

Információs infrastruktúrák és távközlés

A Felek kölcsönös előnyükre előmozdítják az együttműködést az információs infrastruktúrák és a távközlés fejlesztésében. Az együttműködés középpontjában elsősorban a kutatással és technológiai fejlesztéssel, a szabványok harmonizálásával és a technológiák korszerűsítésével kapcsolatos intézkedések állnak.

53. cikk

Közlekedés

(1) A Felek előmozdítják az együttműködést a közlekedés és közlekedési infrastruktúra terén, hogy mind kétoldalú, mind regionális szinten fejlesszék a személyek és áruk mozgásának hatékonyságát.

(2) Az együttműködés középpontjában különösen a következők állnak:

- nagyfokú biztonság elérése a tengeri és légi szállításban; e célból a Felek szakértői szintű konzultációkat alakítanak ki információcsere céljából,

- a műszaki felszerelés szabványosítása különösen a kombinált, multimodális szállítás és az áruátrakás terén,

- közös technológiai és kutatási programok előmozdítása.

54. cikk

Idegenforgalom

A Felek információt cserélnek a tervezett idegenforgalmi fejlesztésekről, valamint az idegenforgalmi marketingprojektekről, idegenforgalmi bemutatókról, kiállításokról, konferenciákról és kiadványokról.

55. cikk

Jogszabályok közelítése

A Felek minden tőlük telhető erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy közelítsék egymáshoz megfelelő jogszabályaikat, e megállapodás végrehajtásának megkönnyítése érdekében.

56. cikk

Kábítószerek és pénzmosás

(1) A Felek különösen az alábbi céllal működnek együtt:

- a kábítószerek és pszichotróp anyagok szállításának és tiltott kereskedelmének megakadályozását célzó politikák és intézkedések hatékonyságának javítása és az e termékekkel való visszaélés csökkentése,

- kereslet csökkentésére irányuló közös fellépés ösztönzése,

- annak megakadályozása, hogy a Felek pénzügyi rendszereit általában bűncselekményekből és különösen kábítószer-kereskedelemből származó tőke mosására használják.

(2) Az együttműködés az alábbiakkal kapcsolatos információcsere és adott esetben közös intézkedés formájában történik:

- nemzeti jogszabályok kidolgozása és végrehajtása,

- prekurzorok kereskedelmének figyelemmel kísérése,

- szociális és egészségügyi intézmények és információs rendszerek létrehozása és megfelelő projektek - köztük képzési és kutatási projektek - végrehajtása,

- a lehető legszigorúbb nemzetközi szabályok, különösen a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) és a Kémiai Akció Munkacsoport (CATF) által elfogadott szabályok alkalmazása a pénzmosás és a kémiai prekurzorokkal való visszaélés elleni küzdelemben.

(3) A Felek együttesen, saját jogszabályaikkal összhangban meghatározzák az e célok eléréséhez szükséges megfelelő stratégiákat és együttműködési módszereket. A közös intézkedésektől eltérő intézkedések konzultáció és szoros együttműködés tárgyát képezik. A megfelelő köz- és magánszektorbeli testületek a saját hatáskörüknek megfelelően részt vehetnek ezen intézkedésekben együttműködve Izrael, a Közösség és annak tagállamai illetékes hatóságaival.

57. cikk

Bevándorlás

A Felek különösen a következő céllal működnek együtt:

- a bevándorlási politikákat érintő, kölcsönösen fontos területek meghatározása,

- az olyan intézkedések hatékonyságának növelése, amelyek az illegális bevándorlás megelőzésére vagy meggátolására irányulnak.

VII. CÍM

EGYÜTTMŰKÖDÉS AUDIOVIZUÁLIS ÉS KULTURÁLIS ÜGYEKBEN, TÁJÉKOZTATÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ

58. cikk

(1) A Felek vállalják az együttműködés kölcsönös előnyükre történő előmozdítását az audiovizuális ágazatban.

(2) A Felek lehetőségeket keresnek arra, hogy Izraelt bekapcsolják e terület közösségi kezdeményezéseibe, ily módon lehetővé téve az együttműködést olyan területeken, mint a koprodukció, képzés, fejlesztés és forgalmazás.

59. cikk

A Felek előmozdítják az együttműködést az oktatás, a képzés és a fiatalok csereprogramjai terén. Az együttműködés területei különösen a következőket foglalhatják magukban: fiatalok csereprogramjai, egyetemek és más oktatási/képzési intézmények közötti együttműködés, nyelvi képzés, fordítás és saját kultúráik jobb kölcsönös megértését előmozdító más módok.

60. cikk

A Felek előmozdítják a kulturális együttműködést. Az együttműködés területei különösen a következőket foglalhatják magukban: fordítás, műalkotások és művészek cseréje, történelmi és kulturális műemlékek és műemléki területek megőrzése és restaurálása, kulturális téren dolgozó személyek képzése, Európára irányuló kulturális rendezvények szervezése, kölcsönös tudatosság kialakítása és a kiemelkedő kulturális eseményekkel kapcsolatos információ terjesztéséhez való hozzájárulás.

61. cikk

A Felek előmozdítják a tájékoztatás és kommunikáció terén a számukra kölcsönösen fontos tevékenységeket.

62. cikk

Az együttműködés megvalósítására különösen a következő utakon kerül sor:

a) rendszeres párbeszéd a Felek között;

b) információk és vélemények rendszeres cseréje az együttműködés minden területén, beleértve a tisztségviselők és szakértők találkozóit;

c) tanácsadás, szakértelem átadása és képzés;

d) együttes fellépések, például szemináriumok és munkaértekezletek végrehajtása;

e) műszaki, igazgatási segítség, valamint segítség a jogszabályok kidolgozása terén;

f) az együttműködési kezdeményezésekkel kapcsolatos információ terjesztése.

VIII. CÍM

SZOCIÁLIS ÜGYEK

63. cikk

(1) A Felek minden, számukra kölcsönösen fontos szempontot érintő kérdésről párbeszédet folytatnak. A párbeszéd különösen a posztindusztriális társadalmak szociális problémáival kapcsolatos kérdéseket érinti, mint például a munkanélküliség, a fogyatékossággal élő személyek rehabilitációja, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, a munkakapcsolatok, a szakképzés, munkahelyi biztonság és higiénia stb.

(2) Az együttműködés szakértői találkozókon, szemináriumokon és munkaértekezleteken keresztül történik.

64. cikk

(1) A valamely tagállam területén jogszerűen foglalkoztatott izraeli munkavállalókra, valamint az ott jogszerűen lakóhellyel rendelkező családtagjaikra vonatkozó szociális biztonsági rendszerek koordinálására, az egyes tagállamokban alkalmazandó feltételekre és szabályokra is figyelemmel a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

- az ilyen munkavállalók által a különböző tagállamokban teljesített biztosítási időket, munkaviszonyban eltöltött vagy tartózkodási időszakokat összesítik az öregségi nyugdíjra, rokkantsági nyugdíjra és a túlélő hozzátartozói nyugdíjra való jogosultság megállapítása céljából, valamint az őket és családtagjaikat megillető egészségügyi ellátás céljából,

- valamennyi öregségi, túlélő hozzátartozói, munkahelyi baleseti, foglalkozási betegség vagy rokkantság miatti nyugdíj és támogatás - a nem járulékalapú ellátások kivételével - szabadon átutalható Izraelbe a fizetésre kötelezett tagállam(ok) jogszabályai szerinti árfolyamon,

- az érintett munkavállalók fent említett családtagjaik után családi támogatásokat kapnak.

(2) Izrael a területén jogszerűen foglalkoztatott olyan munkavállalók számára, akik valamely tagállam állampolgárai, és az ott jogszerűen tartózkodó családtagjaik számára, az Izraelben alkalmazandó feltételekre és szabályokra is figyelemmel az (1) bekezdés második és harmadik francia bekezdésében említett elbánáshoz hasonló elbánást biztosít.

65. cikk

(1) A Társulási Tanács dönt a 64. cikkben foglalt célok végrehajtására vonatkozó rendelkezésekről.

(2) A Társulási Tanács dönt az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések végrehajtásához szükséges irányítás és ellenőrzés biztosítása céljából a közigazgatási együttműködés szabályairól.

66. cikk

A Társulási Tanács által a 65. cikknek megfelelően hozott rendelkezések semmilyen módon nem érintik az Izrael és a tagállamok közötti kétoldalú megállapodásokból származó jogokat és kötelezettségeket, ha e megállapodások az izraeli állampolgárok, illetve a tagállamok állampolgárai számára kedvezőbb elbánást biztosítanak.

IX. CÍM

INTÉZMÉNYI, ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

67. cikk

A megállapodással Társulási Tanács jön létre, amely elnökének kezdeményezésére és az eljárási szabályzatában megállapított feltételeknek megfelelően miniszteri szinten ül össze évente egy alkalommal, illetve amikor a körülmények azt megkívánják. A Társulási Tanács megvizsgál minden, a megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést.

68. cikk

(1) A Társulási Tanács egyrészt az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága tagjaiból, másrészt Izrael Állam kormányának tagjaiból áll.

(2) A Társulási Tanács megállapítja saját eljárási szabályzatát.

(3) A Társulási Tanács tagjai a Társulási Tanács eljárási szabályzatában megállapított rendelkezésekkel összhangban képviseltethetik magukat.

(4) A Társulási Tanács elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsának egy tagja, illetve Izrael Állam kormányának egy tagja, a Társulási Tanács eljárási szabályzatában megállapított rendelkezésekkel összhangban.

69. cikk

(1) A Társulási Tanácsnak a megállapodás céljainak elérése érdekében, az abban meghatározott esetekben joga van határozatokat hozni. E határozatok a Felekre kötelezőek, végrehajtásukra a Felek meghozzák a szükséges intézkedéseket. A Társulási Tanács megfelelő ajánlásokat is tehet.

(2) A Társulási Tanács határozatait és ajánlásait a Felek közötti egyetértéssel hozza.

70. cikk

(1) A Társulási Tanács hatáskörének tiszteletben tartásával a megállapodással létrejön egy Társulási Bizottság, amely felelős a megállapodásban foglaltak végrehajtásáért.

(2) A Társulási Tanács átruházhatja a Társulási Bizottságra hatásköreinek egészét vagy egy részét.

71. cikk

(1) A Társulási Bizottság, amely tisztviselők szintjén ül össze, egyrészről az Európai Unió Tanácsa tagjainak és az Európai Közösségek Bizottsága tagjainak képviselőiből, és másrészről Izrael Állam kormányának képviselőiből áll.

(2) A Társulási Bizottság megállapítja saját eljárási szabályzatát.

(3) A Társulási Bizottság elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsa elnökségének egy képviselője, illetve Izrael Állam kormányának egy képviselője.

72. cikk

(1) A Társulási Bizottság jogosult határozatokat hozni a megállapodás igazgatására, valamint azon területeken, ahol a Társulási Tanács átruházta a hatáskörét e bizottságra. E határozatok kötelezőek a Felekre, amelyek megteszik a szükséges intézkedéseket a meghozott határozatok végrehajtására.

(2) A Társulási Bizottság a Felek közötti egyetértéssel hozza a határozatait.

73. cikk

A Társulási Tanács bármely munkacsoportot vagy testületet létrehozhat, amely szükséges a megállapodásban foglaltak végrehajtásához.

74. cikk

A Társulási Tanács minden megfelelő intézkedést meghoz az Európai Parlament és Izrael Állam knesszetje közötti, valamint a Közösség Gazdasági és Szociális Bizottsága és Izrael Gazdasági és Szociális Tanácsa közötti együttműködés és kapcsolatok megkönnyítésére.

75. cikk

(1) Bármelyik Fél e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet.

(2) A Társulási Tanács a vitát határozattal rendezheti.

(3) Mindegyik Fél köteles a (2) bekezdésben említett határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket meghozni.

(4) Abban az esetben, ha nem lehetséges a vitát a (2) bekezdés szerint rendezni, bármelyik Fél értesítheti a másik Felet választott bíró kijelöléséről; ebben az esetben a másik Fél két hónapon belül köteles második választott bírót kijelölni. Ezen eljárás alkalmazása szempontjából a vitában a Közösséget és a tagállamokat együtt az egyik Félnek kell tekinteni. A Társulási Tanács jelöli ki a harmadik választott bírót. A választott bírák határozatukat többségi szavazással hozzák. A vitában érintett mindegyik Fél köteles a választott bírák határozatának végrehajtásához szükséges intézkedéseket megtenni.

76. cikk

A megállapodásban semmi sem akadályozza a Feleket, hogy olyan intézkedéseket tegyenek:

a) amelyeket szükségesnek tartanak az alapvető biztonsági érdekeikkel ellentétes információkiadás megakadályozására;

b) amelyek fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállítására, kereskedelmére vagy védelmi célokra elengedhetetlenül szükséges kutatásra, fejlesztésre vagy előállításra vonatkoznak, feltéve hogy ezen intézkedések nem befolyásolják hátrányosan a versenyfeltételeket a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek tekintetében;

c) amelyeket szükségesnek tartanak saját biztonságuk érdekében a közrend fenntartását érintő komoly belső zavargások esetén, vagy háború, illetve háborús fenyegetést jelentő komoly nemzetközi feszültség esetén, vagy olyan kötelezettségek teljesítése céljából, amelyeket a béke és a nemzetközi biztonság fenntartása érdekében vállaltak.

77. cikk

Az e megállapodásban szabályozott területen, és az ebben foglalt különleges rendelkezések sérelme nélkül:

- az Izrael által a Közösség tekintetében alkalmazott intézkedések nem idézhetnek elő megkülönböztetést a tagállamok, azok állampolgárai, társaságai, illetve cégei között,

- a Közösség által Izrael tekintetében alkalmazott intézkedések nem idézhetnek elő megkülönböztetést Izrael állampolgárai, társaságai, illetve cégei között.

78. cikk

A közvetlen adózás tekintetében, az e megállapodásban foglaltak közül semminek sincs olyan hatása, hogy:

- kiterjessze a valamelyik Fél által valamilyen nemzetközi megállapodásban vagy megegyezésben vállalt kötelezettségek alapján nyújtott pénzügyi előnyöket,

- megakadályozza valamelyik Fél által bármely olyan intézkedés elfogadását vagy alkalmazását, amelynek célja az adókikerülés vagy adókijátszás megakadályozása,

- ellentmondjon bármelyik Fél azon jogának, hogy adójogszabályainak megfelelő rendelkezéseit alkalmazza azon adófizetőkre, akiknek helyzete lakóhelyük tekintetében nem azonos.

79. cikk

(1) A Felek minden általános vagy különös intézkedést megtesznek, amely a megállapodásból eredő kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges. Gondoskodnak arról, hogy a megállapodás céljai megvalósuljanak.

(2) Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy a másik Fél nem teljesítette a megállapodásból eredő valamely kötelezettségét, megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezt megelőzően - a különlegesen sürgős esetektől eltekintve - meg kell adnia a Társulási Tanácsnak minden olyan megfelelő információt, amely szükséges a helyzet alapos vizsgálatához, a Felek számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében.

Az intézkedések megválasztásánál elsőbbséget kell adni azoknak, amelyek a legkevésbé zavarják a megállapodás működését. Ezen intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatni kell a Társulási Tanácsot, ahol azokról a másik Fél kérésére konzultációkat kell tartani.

80. cikk

Az 1-5. jegyzőkönyv, valamint az I-VII. melléklet e megállapodás szerves részét képezi. A nyilatkozatok és levélváltások a záróokmányban jelennek meg, amely szintén e megállapodás szerves részét képezi.

81. cikk

E megállapodás alkalmazásában „Felek” a vonatkozó hatáskörükkel összhangban egyrészről a Közösség vagy a tagállamok, vagy a Közösség és annak tagállamai, másrészről Izrael.

82. cikk

A megállapodás határozatlan időre jön létre. Bármelyik Fél, a másik Fél értesítésével, felmondhatja a megállapodást. A megállapodás az ilyen értesítés keltétől számított hat hónap elteltével hatályát veszti.

83. cikk

E megállapodást egyrészről azon területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Közösséget és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződések alkalmazandók, az e szerződésekben meghatározott feltételekkel, másrészről Izrael Állam területén.

84. cikk

E megállapodást, amely két-két példányban készült angol, dán, finn, francia, görög, holland, német, olasz, portugál, spanyol, svéd és héber nyelven, és e szövegek mindegyike egyaránt hiteles, az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán kell letétbe helyezni.

85. cikk

(1) E megállapodást a Felek saját eljárásaiknak megfelelően hagyják jóvá. E megállapodás attól a naptól számított második hónap első napján lép hatályba, amelyen a Felek értesítik egymást arról, hogy az első bekezdésben említett eljárásnak eleget tettek.

(2) E megállapodás hatálybalépésekor az Európai Közösség és Izrael Állam közötti megállapodás, valamint az egyrészről az Európai Szén- és Acélközösség tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti, 1975. május 11-én Brüsszelben aláírt megállapodás helyébe lép.

Hecho en Bruselas, el veinte de noviembre de mii novecientos noventa y cinco.

Udferdiget i Bruxelles, den tyvende november nitten hundrede og femoghalvfems.

Geschehen zu Brüssel am zwanzigsten November neunzehnhundertfünfundneunzig.

Έγινε στις Βρνξέλλες, στις είκοσι Νοεμβρίου Χίλια. εννιακόσια ενενήντα πέντε.

Doné at Brussels on the twentieth day of November in the year one thousand, nine hundred

and ninety-five.

Fait a Bruxelles, le vingt novembre mii neuf cent quatre-vingt-quinze.

Fatto a Bruxelles, addi venti novembre millenovecentonovantacinque.

Gedaan te Brussel, de twintigste november negentienhonderdvijfennegentig.

Feito em Bruxelas, em vinte de Novembro de mii novecentos e noventa e cinco.

Tehty Brysselissá kahdentenakymmenentená páiváná marraskuuta vuonna

tuhatyhdeksánsataayhdeksánkymmentáviisi.

Som skedde i Bryssel den tjugonde november nittonhundranittiofem.

Pour le Royaume de Belgique

Voor het Koninkrijk Belgié

Für das Königreich Belgien

Cetté signature engage également la Communauté francaise, la Communauté flamandé, la

Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamandé et la Région de

Bruxelles-Capitale.

Deze handtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franstalige

Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse Gewest en het

Brussel se Hoofdstedelijke Gewest.

Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flámische

Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flámische

Region und die Region Brüssel-Hauptstadt.

Pá Kongeriget Danmarks vegne

Für die Bundesrepublik Deutschland

Για την Ελληνική Δημοκρατία

Por el Reino de Espana

Pour la République francaise

Thar cheann na hÉireann

For Ireland

Per la Repubblica italiana

Pour le Grand-Duché de Luxembourg

Voor het Koninkrijk der Nederlanden

Für die Republik Österreich

Pela República Portuguesa

Suomen tasavallan puolesta

För Konungariket Sverige

For the United Kingdom of Great Britain

and Northern Ireland

Por las Comunidades Europeas

For De Europaeiske Faellesskaber

Für die Europáischen Gemeinschaften

Για τις Ευρωπαϊκές Κοινότητες;

For the European Communities

Pour les Communautés européennes

Per le Comunitá europee

Voor de Europese Gemeenschappen

Pelas Comunidades Europeias

Euroopan yhteisöjen puolesta

Pá Europeiska gemenskapernas vágnar

I. MELLÉKLET

A 7. CIKKBEN EMLÍTETT TERMÉKEK JEGYZÉKE

KN-kód Megnevezés
ex3502 Albuminok, albuminátok és más albuminszármazékok
ex3502 10 - Tojásfehérje:
- - Más:
3502 10 91 - - - szárított (pl. lap, pikkely, pehely, por alakban)
3502 10 99 - - - Másféle
ex3502 90 - Más:
- - Albuminok, a tojásfehérje kivételével:
- - - Tejfehérje (laktalbumin):
3502 90 51 - - - - szárított (pl. lap, pikkely, pehely, por alakban)
3502 90 59 - - - - Másféle

II. MELLÉKLET

9. CIKKBEN EMLÍTETT TERMÉKEK JEGYZÉKE

KN-kód Megnevezés
0403 Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is:
0403 10 51-től
0403 10 99-ig
- Joghurt, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is
0403 90 71-től
0403 90 99-ig
- Más, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is
0710 40 00 Csemegekukorica (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva
0711 90 30 Csemegekukorica ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
ex1517 Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói élelmezési célra alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:
1517 10 10 - Margarin, a folyékony margarin kivételével, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
1517 90 10 - Más, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
ex1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül; a 1704 90 10 KN-kód alá tartozó, 10 tömegszázalékot meghaladó szacharóztartalmú, más anyag hozzáadása nélküli édesgyökér-kivonat kivételével
1806 Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény
ex1901 Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, kivéve a 1901 90 91 KN-kód alá tartozó készítményeket
ex1902 Tészta, a 1902 20 10 és 1902 20 30 KN-kód alá tartozó töltött tészták kivételével; kuszkusz elkészítve is
1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, rostált és hasonló formában
1904 Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve
1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék
2001 90 30 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
2001 90 40 Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, élelmezési célra alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
2004 10 91 Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
2004 90 10 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
2005 20 10 Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
2005 80 00 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
2008 92 45 Pirítatlan gabonapehely alapú müzli típusú készítmény
2008 99 85 Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével, másképpen elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül
2008 99 91 Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, élelmezési célra alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, más módon elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül
2101 10 98 Kávén alapuló készítmények
2101 20 98 Teán, matéteán alapuló készítmények
2101 30 19 Pörkölt pótkávék a pörkölt cikória kivételével
2101 30 99 Pörkölt pótkávék - kivéve a pörkölt cikória - kivonata, eszenciája és koncentrátuma
2102 10 31-től
2102 10 39-ig
Sütőélesztők
ex2103 Mártás és ennek előállítására szolgáló készítmény:
- - - Majonéz
2105 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is
ex2106 Másutt nem említett vagy be nem sorolt élelmiszer-készítmények, a 2106 10 20 és 2106 90 92 KN-kód alá tartozók kivételével és az ízesített vagy színezett cukorszirup kivételével
2202 90 91
2202 90 95
2202 90 99
Alkoholmentes italok, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével, amelyek a 0401-0404 KN-kód alá tartozó termékeket vagy a 0401-0404 KN-kód alá tartozó termékekből nyert zsiradékokat tartalmaznak
2905 43 00 Mannit
2905 44 D-glucit (szorbit)
ex3505 10 Dextrinek és más átalakított keményítők, a 3505 10 50 KN-kód alá tartozó észterezett és éterezett keményítők kivételével
3505 20 Keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal késztett enyvek
3809 10 Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett vagy be nem sorolt végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appertálószerek és pácanyagok)
3823 60 Szorbit, a 2905 44 KN-kód alá tartozó kivételével

III. MELLÉKLET

A 9. CIKKBEN EMLÍTETT TERMÉKEK JEGYZÉKE

KN-kód Megnevezés Alkalmazandó vám
3501 Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:
3501 10 - Kazein:
3501 10 10 - - Regenerált textilszálak gyártásához 0%
3501 10 50 - - Ipari célra, az élelmiszer- és a takarmánygyártás kivételével 3%
3501 10 90 - - Más 12%
3501 90 - Más:
3501 90 90 - - Más 8%

IV. MELLÉKLET

A 9. CIKK (2) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT TERMÉKEK JEGYZÉKE

KN-kód Megnevezés
1902 Tészta és kuszkusz
A - durumbúzából
B - Más
1905 10 Ropogós kenyér
1905 20 90 Mézeskalács és hasonló, nem kifejezetten cukorbetegek számára:
A - A teljes liszttartalomhoz képest 15-nél magasabb tömegszázalékban tartalmaz nem búzaeredetű gabonalisztet
B - Más
ex30 00 A A - Gofri és ostya:
A1 - - Töltetlen, bevonattal is:
A1a - - - A teljes liszttartalomhoz képest 15-nél magasabb tömegszázalékban tartalmaz nem búzaeredetű gabonalisztet
A1b - - - Másféle
A2 - - Más:
A2a - - - Legalább 1,5% tejzsír- vagy legalább 2,5% tejfehérje-tartalommal
A2b - - - Másféle
1905 40 10 Kétszersült, cukor, méz, egyéb édesítőanyagok, tojás, zsír, sajt, gyümölcs, kakaó vagy hasonlók hozzáadásával:
A - A teljes liszttartalomhoz képest 15-nél magasabb tömegszázalékban tartalmaz nem búzaeredetű gabonalisztet
B - Más
1905
ex30 00 B B - Más pékáru, cukor, méz, egyéb édesítőanyagok, tojás, zsír, sajt, gyümölcs, kakaó vagy hasonlók hozzáadásával:
9019 B1 - - Legalább 10 tömegszázalékban tartalmaz hozzáadott tojást
B2 - - Hozzáadott szárított gyümölcsöt vagy diót tartalmaz:
B2a - - - Legalább 1,5% tejzsírt vagy legalább 2,5% tejfehérjét tartalmaz; lásd az V. mellékletet
B2b - - - Másféle:
B3 - - Kevesebb, mint 10 tömegszázalék hozzáadott cukrot tartalmaz, és nem tartalmaz hozzáadott tojást; szárított gyümölcsöt vagy diót:
B3a(i) - - - - A teljes liszttartalomhoz képest 15-nél magasabb tömegszázalékban tartalmaz nem búzaeredetű gabonalisztet
B3a(ii) - - - - Másféle
B3b - - - Más:
B3b(i) - - - - A teljes liszttartalomhoz képest 15-nél magasabb tömegszázalékban tartalmaz nem búzaeredetű gabonalisztet
B3b(ii) - - - - Másféle
B4 - - Más:
B4a - - - Legalább 1,5% tejzsírt vagy legalább 2,5% tejfehérjét tartalmaz; lásd az V. mellékletet
B4b - - - Másféle
2105 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is:
A - tej zsírtartalom nélkül vagy az ilyen zsírokból 3 tömegszázaléknál kevesebbet tartalmazó
B - Legalább 3, de 7 tömegszázaléknál kevesebb tej zsírtartalommal
C - Legalább 7 tömegszázalék tej zsírtartalommal
ex2207 10 50 Szőlőből vagy szőlőborból nyert alkohol, 80 vagy nagyobb térfogatszázalék alkoholtartalommal, alkoholtartalmú italok gyártásában használják
ex1099 Szőlőből vagy szőlőborból nyert alkohol, 80 vagy nagyobb térfogatszázalék alkoholtartalommal, más
ex2208 20 Szőlőbor vagy szőlőseprő desztillációjából nyert szesz, amelynek ára legfeljebb 0,05 USD/centiliter, kevesebb, mint 17
térfogatszázalék alkoholtartalommal
3502 10 00 Tojásfehérje:
A - Szárított
B - Más

V. MELLÉKLET

A 9. CIKKBEN EMLÍTETT TERMÉKEK JEGYZÉKE

Izraeli vámkód Árumegnevezés Alkalmazandó vám * 
1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül:
1704 10 - Rágógumi, cukorbevonattal is:
- - 60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szacharóztartalommal (beleérte az invertcukrot szacharózban kifejezve is)
- - Másféle 0,07 USD/ kg * 
1704 90 - Más
- - Másféle
1806 Csokoládé és más kakaótartalmú élelmiszer-készítmény 0%
ex1901
ex2004
ex2005
ex2103
ex2104
Lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból készült készítmény, gyermekételként, vagy diétás vagy konyhai célra, amely kakaót 50-nél kisebb tömegszázalékban tartalmaz, kivéve a szójalisztből készült, szójababolajat és más növényi olajat, szénhidrátot és sót tartalmazó diétás készítményeket, valamint a sikérmentes liszten alapuló diétás készítményeket:
1901 10 20 - lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból 8%
1901 20 20 - lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból 8%
1901 90 30 - lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból 8%
2004 10 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2104 90 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2005 20 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2005 40 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2005 59 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2005 90 10 - lisztből vagy darából készült termék 8%
2103 90 20 - lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból 8%
2104 10 10 - lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból 8%
1904 10 Gabonából vagy gabonakészítményből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer 8%
3505 Dextrinek és más átalakított keményítők (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal, kivéve keményítőből készített enyvek
3505 10 - Dextrinek és más átalakított keményítők:
3505 10 30 - - Észterezett vagy éterezett keményítők 8%
3505 10 90 - - Más átalakított keményítők és dextrinek 8%
3505 20 00 - - Enyvek 8%

VI. MELLÉKLET

A 9. CIKK (6) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT ENGEDMÉNYEK ALÁ TARTOZÓ TERMÉKEK JEGYZÉKE

1. táblázat: A következő, Izraelből származó áruk Közösségbe történő bevitelére az alábbi engedmények vonatkoznak
KN-kód Árumegnevezés Éves kontingens (tonna) Kontingenshatáron belüli engedmény
0710 10 40
2004 90 10
Csemegekukorica, fagyasztva 10600 *  A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
0711 90 30
2001 90 30
2005 80 00
Csemegekukorica, nem fagyasztva 5400 *  A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
1704 90 30 Fehér csokoládé 100 A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
1806 Csokoládé és más kakaótartalmú élelmiszer-készítmény 2500 A mezőgazdasági alkotóelem 15%-os csökkentése
ex1901
ex2106
Tej- és tejterméktartalmú gyermekétel 100 A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
1904 Gabonából vagy gabonakészítményből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve 200 A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék 3200 A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
2. táblázat: A következő, a Közösségből származó áruk Izraelbe történő bevitelére az alábbi engedmények vonatkoznak
KN-kód Árumegnevezés Éves kontingens (tonna) Kontingenshatáron belüli engedmény
1902 Tészta Korlátlan Kötelező mezőgazdasági alkotóelem 0,25 USD/kg értéken
ex1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék: Korlátlan Kötelező 0,10 USD/kg értéken
- tejtermékeket nem tartalmazó
ex1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék: Korlátlan Kötelező 0,25 USD/kg értéken
- tejtermékeket tartalmazó
2105 Fagylalt 500 A mezőgazdasági alkotóelem 30%-os csökkentése
ex2207 10 Szőlőből vagy szőlőborból nyert nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal, alkoholtartalmú italok előállításához használva is korlátlan 2,75 USD/liter alkohol értéken kötelező
ex2208 20 Szőlőbor vagy szőlőseprő desztillációjával nyert szesz legalább 17 térfogatszázalék alkoholtartalommal, amelynek ára legfeljebb 0,05 USD/cl korlátlan 2,75 USD/liter alkohol értéken kötelező
ex2208 20 Szőlőbor vagy szőlőseprő desztillációjával nyert szesz legalább 17 térfogatszázalék alkoholtartalommal, amelynek ára legalább 0,05 USD/cl 2 000 hpa *  0%-on kötelező
3205 10 Tojásfehérje 50 Felmentés a mezőgazdasági alkotóelem alól
korlátlan 2 USD/kg értéken kötelező

VII. MELLÉKLET

A 39. CIKKBEN EMLÍTETT SZELLEMI, IPARI ÉS KERESKEDELMI TULAJDONJOGOK

(1) A megállapodás hatálybalépését követő harmadik év végéig Izrael csatlakozik a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogokról szóló alábbi többoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok részesei, vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak:

- Berni egyezmény az irodalmi és a művészeti művek védelméről (1971. évi párizsi szöveg),

- Madridi megállapodás a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról (1979-ben módosított 1967. évi stockholmi szöveg),

- A védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló madridi megállapodáshoz kapcsolódó jegyzőkönyv (1989, Madrid),

- Budapesti szerződés a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről (1977, módosítva 1980-ban),

- Szabadalmi együttműködési szerződés (1970, Washington, módosítva 1979-ben és 1984-ben).

A Társulási Tanács határozhat úgy, hogy e bekezdést alkalmazni kell az e területen kötött más többoldalú egyezményekre.

(2) Izrael a megállapodás hatálybalépését követő második év végéig ratifikálja az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló nemzetközi egyezményt (1961, Róma).

(3) A Felek megerősítik, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak a következő többoldalú egyezményekből eredő kötelezettségeknek:

- Párizsi egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról (1979-ben módosított, 1967. évi stockholmi szöveg),

- Nizzai megállapodás a védjeggyel ellátható áruk és szolgáltatások nemzetközi osztályozásáról (1979-ben módosított, 1977. évi genfi szöveg),

- Nemzetközi egyezmény az új növényfajták oltalmáról (UPOV) (1991. évi genfi szöveg).

1. JEGYZŐKÖNYV
az Izraelből származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, Izraelből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben megállapított feltételekkel összhangban engedhetők be a Közösségbe behozatal céljából.

2. a) A vámokat el kell törölni, vagy az A. oszlopban előírtak szerint csökkenteni kell.

b) Egyes olyan termékek esetében, amelyekre a közös vámtarifa értékvám és specifikus vám alkalmazását írja elő, a csökkentés A. és C. oszlopban feltüntetett mértéke csak az értékvámra vonatkozik. A 0207 22, 0207 42 és 2204 21 kódoknak megfelelő termékek esetében azonban a vámcsökkentésre az E. oszlopban foglaltak szerint kerül sor.

3. Egyes termékek esetében a vámokat a B. oszlopban megállapított vámkontingensek keretein belül kell eltörölni.

A kontingenseken felül behozott mennyiségekre a közös vámtarifa teljes vagy a C. oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeit kell alkalmazni az érintett terméknek megfelelően.

4. Egyes vámmentes termékekre a D. oszlopban foglaltak szerinti referenciamennyiségeket határoznak meg.

Amennyiben egy termék behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, a Közösség az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre közösségi vámkontingenst írhat elő, melynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ezen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a közös vámtarifa teljes vagy a C. oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeit kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

5. A 3. pontban és az E. oszlopban feltüntetett egyes termékek esetében a vámkontingenseket 1997. január 1-je és 2000. január 1-je között négy egyenlő, e mennyiségek 3%-ának megfelelő részletben megemelik.

6. Az E. oszlopban foglaltak szerint, a 3. és 4. pontban említett termékektől eltérő egyes termékek esetében a Közösség a 4. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével azt állapítja meg, hogy valamely termék vagy termékek behozott mennyisége nehézségeket okozhat a közösségi piacon. Ha a termékre ezt követően a 4. pontban foglalt feltételek alapján vámkontingenst írnak elő, a kontingensen felül behozott mennyiségekre a teljes vagy a C. oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeket kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

MELLÉKLET

KN-kód * ,  *  Megnevezés *  A legnagyobb kedvezményes vámtétel csökkentése * 
(%)
Vámkontingens Mennyiség (tonna) A vámtétel csökkentése a jelenlegi vagy lehetséges vámkontingensen túlmenően * 
(%)
Referencia-
mennyiség
(tonna)
Különleges rendelkezések
A. B. C. D. E.
0207 22 10
0207 22 90
Pulyka, nem darabolva, fagyasztva lásd az E. oszlopot 1400 0 - 1 400 tonnára a következő vámtételeket kell alkalmazni:
0207 42 21
0207 42 31
0207 42 41 0207 42 51
0207 42 59
Pulykadarabok és vágási melléktermékek, belsőségek, máj nélkül, fagyasztva 170 ECU/t
186 ECU/t
134 ECU/t
93 ECU/t
339 ECU/t
127 ECU/t
230 ECU/t
0207 31 10 Hízott libamáj 100 - 0 -
0601 0602 Gumó és hasonlók és más élő növény 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0603 10 Vágott virág és bimbó, frissen 100 19500 0 - Levélváltás során megállapított feltételeknek megfelelően
ex0603 10 69 Más vágott virág és bimbó, frissen november 1-jétől április 15-ig 100 5000 0 -
0603 90 00 Szárított virág 100 100 0 -
ex0604 10 90 Moha és zuzmó, a rénzuzmón kívül, frissen 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0604 91 Lombozat, ág és más növényi rész, frissen 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0604 99 10 Lombozat, legfeljebb szárítva 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0701 90 51 Új burgonya január 1-jétől március 31-ig 100 20000 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-5. pontjának rendelkezései szerint
ex0702 00 Paradicsom frissen vagy hűtve 100 1000 0 -
ex0703 10 11
ex0703 10 19
Hagyma, február 15-től május 15-ig 100 13400 60
ex0709 9090 Bajuszos hagyma
(Muscari comosum), február 15-től május 15-ig
ex0704 90 90 Kínai kel, november 1-jétől március 31-ig 100 1000 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-5. pontjának rendelkezései szerint
ex0705 11 Fejes saláta, november 1-jétől március 31- ig 100 300 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-5. pontjának rendelkezései szerint
ex0706 10 00 Sárgarépa, január 1-jétől április 30-ig 100 6100 40 Az 1. jegyzőkönyv
1-5. pontjának rendelkezései szerint
ex0709 30 00 Padlizsán, december 1-jétől április 30-ig 100 - 60 1440
ex0709 4000 Zeller, január 1-jétől április 30-ig 100 13000 50 -
0709 60 10 Édes paprika 100 8900 40 -
0709 90 90 0810 90 85 Más gyümölcs és zöldség 100 2000 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-5. pontjának rendelkezései szerint
0709 90 71 ex0709 90 73 ex0709 90 79 Cukkini, december 1-jétől február végéig 100 60 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0710 80 59 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, november 15-től április 30-ig 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0712 90 30 Szárított paradicsom 100 100 0 -
0712 90 50 Szárított sárgarépa
0712 90 90 Szárított zöldség, más
0804 10 00 Datolya 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0804 40 Avokádó 100 - 80 37200
0804 50 00 Guajava, mangó és mangosztán 100 - 40 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0805 10 Narancs, frissen 100 290000 60 -
0805 20 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és hasonló citrusféle hibridek, frissen 100 21000 60 -
ex0805 20 21 ex0805 20 23 ex0805 20 25 ex0805 20 27 ex0805 20 29 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és hasonló citrusféle hibridek, frissen március 15- től szeptember 30-ig 100 14000 0 -
ex0805 30 Citrom, frissen 100 7700 40 -
ex0805 30 90 Lime, frissen 100 1000 0 -
ex0805 40 Grépfrut, frissen 100 - 80 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0805 90 00 Savanyú narancs 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0806 10 29 Csemegeszőlő, frissen május
15-től július
15-ig
100 - 0 2280
ex0807 10 10 Görögdinnye, frissen április
1-jétől június
15-ig
100 9400 50 -
ex0807 10 90 Sárgadinnye, november 1-jétől május 31-ig 100 11400 50 -
ex0810 10 90 Földieper, november 1-jétől március 31- ig 100 2600 60 -
ex0810 90 10 Kivijanuár 1-től április 30-ig 100 - 0 240
ex0810 90 85 Gránátalma 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0810 90 85 Datolyaszilva, november 1-jétől július 31-ig 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0811 90 19 Grépfrutszeletek 80 - - -
ex0811 90 39 Grépfrutszeletek 80 - - -
ex0811 90 85 Datolya, fagyasztva 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0811 90 95 Grépfrutszeletek, fagyasztva 100 - 80 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0812 90 20 Narancs, darabolva, ideiglenesen tartósítva 100 10000 80 -
ex0812 90 95 Más citrusfélék, darabolva, ideiglenesen tartósítva 100 - 80 1320
0904 12 00 Bors, zúzott vagy őrölt 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
0904 20 10 Édes paprika, nem zúzott, nem őrölt 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0904 20 39 A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, nem zúzott, nem őrölt, november 15-től április
30-ig
100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex0904 20 90 A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, zúzott vagy őrölt 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
1302 20 Pektintar-talmú anyagok, pektinátok és pektátok 100 - 25 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
1602 31 Elkészített vagy konzervált pulykahús lásd az E oszlopot 300 0 - Vámtétel: 8,5% egy 300 t-s tarifakontingensre
ex2001 20 00 ex2001 90 96 Apró hagyma, amelynek átmérője 30 mm-nél kisebb, és bámia, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 100 - 0 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2001 90 20 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, november 15-től április 30-ig 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2002 10 10 Paradicsom hámozva 100 3500 30 -
ex2004 90 99 Gumós zeller, kivéve keverékben 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2004 90 99 Más zöldség, fagyasztva 100 1000 0 -
ex2005 10 00 ex2005 90 80 Gumós zeller, káposzta (kivéve a karfiolt), gombó, bámia, kivéve keverékben 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2005 90 10 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, november 15-től április 30-ig 100 - 30 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2008 11 91 Földimogyoró 100 0 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2008 30 51
2008 30 71
Grépfrut-szeletek 100 - 80 16440
ex2008 30 55 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, darabolva 100 80 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2008 30 59 Nem szeletelt grépfrut Darabolt narancs és citrom 100 80 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2008 30 75 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, darabolva 100 80 Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2008 30 79 Nem szeletelt grépfrut 100 - 80 2400
ex2008 30 79 Darabolt narancs és citrom 100 - 80 -
ex2008 30 91 Grépfrut-szeletek 100 - 80 3480
ex2008 30 91 Nem szeletelt grépfrut 100 - 60 -
ex2008 30 91 Citrus- gyümölcs- velő 100 - 40 -
ex2008 30 91 Darabolt citrus- gyümölcs 100 - 80 -
ex2008 30 99 Grépfrut szeletek 100 - 80 5000
ex2008 30 99 Nem szeletelt grépfrut Darabolt citrus- gyümölcs 80 - -
ex2008 40 71 Körteszeletek, olajban megsütve 100 100 0 -
ex2008 50 71 Kajszibarackszeletek, olajban megsütve
ex2008 70 71 Őszibarack-szeletek, olajban megsütve
ex2008 92 74 Gyümölcskeverékek, szeletelve, olajban megsütve
ex2008 92 78 Gyümölcskeverékek, szeletelve, olajban megsütve
ex2008 99 68 Almaszeletek, olajban megsütve
2008 50 61 Kajszibarack 100 - 20 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2008 50 69 Másféle 100 - 20 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2008 50 92 ex2008 50 94 Felezett kajszibarack 100 - 20 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2008 50 92
ex2008 50 94
Kajszibarack velő 100 180 0 -
ex2008 92 51
ex2008 92 59
Gyümölcs-
keverékek
100 250 0 -
ex2008 92 72
ex2008 92 74
ex2008 92 76
ex2008 92 78
2009 11 11
2009 11 19
2009 11 91
2009 11 99
2009 19 11
2009 19 19
2009 19 91
2009 19 99
Narancslé 100 92 600, amelyből 2 l-es vagy kisebb csomagolásban max. 22 400 70 -
2009 20 11
2009 20 19
2009 20 99
Grépfrutlé 100 - 70 34440
2009 20 91 Grépfrutlé 70 - - -
2009 30 11 Bármilyen más egynemű
citrus-gyümölcs leve
100 - 60 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
ex2009 30 31 ex2009 30 39 Bármilyen más egynemű
citrus-gyümölcs leve, amelynek sűrűsége 20 °C hőmérsékleten mérve legfeljebb 1,33 g/cm3, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 ECU-t, a citromlé kivételével
100 - 60 - Az 1. jegyzőkönyv
1-6. pontjának rendelkezései szerint
2009 30 19 Bármilyen más egynemű
citrus-gyümölcs leve
60 - - -
2009 50 Paradicsomlé 100 10200 60 -
2204 21 Más bor 100 1 610 hl 0 - Az 1 610 hl-hez: az árunemenkénti vám 100%-os csökkentése

2. JEGYZŐKÖNYV
a Közösségből származó mezőgazdasági termékek Izraelbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, a Közösségből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben foglalt feltételeknek megfelelően engedhetők be Izraelbe behozatal céljából.

2. A behozatali vámokat a C. oszlopban meghatározott különleges rendelkezésekre is figyelemmel, a B. oszlopban megadott vámkontingensek keretén belül, vagy el kell törölni, vagy az A. oszlopban megadott szintre kell csökkenteni.

3. A vámkontingenseken felül behozott mennyiségekre, a C. oszlopban meghatározott különleges rendelkezésekre is figyelemmel, a harmadik országokra alkalmazott általános vámtételeket kell alkalmazni.

4. Egyes olyan termékekre, amelyekre nem írtak elő vámkontingenst, a C. oszlopban foglaltak szerinti referenciamennyiségeket határoznak meg.

Amennyiben egy termék behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, Izrael az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre vámkontingenst írhat elő, amelynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ezen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a 3. pontban említett vámtételeket kell alkalmazni.

5. Azon termékekre, amelyekre sem vámkontingenst, sem referenciamennyiséget nem állapítottak meg, Izrael a 4. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével azt állapítja meg, hogy fennáll az a veszély, hogy valamely termék vagy termékek behozott mennyisége nehézségeket okozhat az izraeli piacon. Ha a termékre ezt követően a 4. pontban foglalt feltételek alapján vámkontingenst írnak elő, a 3. pont rendelkezéseit kell alkalmazni.

6. A sajtra és túróra vonatkozó vámkontingenseket 1997. január 1-je és 2000. január 1-je között négy egyenlő, ezen összeg 10%-ának megfelelő részletben felemelik.

MELLÉKLET

Izraeli kód Megnevezés Vám Vámkontingens (tonna) Különleges rendelkezések
A. B. C.
0202 30 Szarvasmarhafélék húsa, csont nélkül, fagyasztva 0% 6000
0206 29 Szarvasmarhafélék élelmezési célra alkalmas másféle vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva 0% 500
0402 10 Tejpor, legfeljebb 1,5% tömegszázalék zsírtartalommal 1,5 USD/kg 3000
0402 21 Tejpor, 1,5% tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, cukor hozzáadása nélkül 3500
0404 Tejsavó 0% 500
0405 00 Vaj és tejből nyert zsír 1,6 USD/kg 350
0406 Sajt és túró 4 USD/kg 200 A 6. pont szerint
0601 Hagyma, gumó stb., cikórianövény és -gyökér 0% Az 5. pont szerint
0602 Más élő növény Az 5. pont szerint
0603 10 Vágott virág, frissen Referenciamennyiség 1 000 tonna
0603 90 Szárított virág 50
ex0604 10 Moha és zuzmó, frissen Az 5. pont szerint
0604 91 Lombozat, ág és más növényi rész, frissen Az 5. pont szerint
ex0604 99 Lombozat, legfeljebb szárítva Az 5. pont szerint
0701 10 Vetőburgonya 0% 8000
0701 90 Burgonya, más 2500
0703 20 00 Fokhagyma Az általános vámtarifa 25%-os csökkentése
0710 21 Borsó, fagyasztva 14% 700
0710 22 Bab, fagyasztva 250
0710 29 Másféle hüvelyes zöldség, fagyasztva 350
0710 30 Paraj, fagyasztva 300
0710 80 Más zöldség, fagyasztva 500
0712 90 Más szárított zöldség és zöldségkeverék 16% 200
0713 33 Vesebab, ideértve a fehér babot is, szárítva 0 100
0713 39 Másféle bab, szárítva 150
0713 50 Nagy szemű disznóbab és lóbab, szárítva 2500
0713 90 Más szárított hüvelyes zöldség 100 Kontingensen felül az általános vámtarifa 15%-os csökkentése
0802 90 Más dióféle 0% 500 Kontingensen felül általános vámtarifa 15%-os csökkentése
0804 20 90 Füge, szárítva 0% 500 Kontingensen felül az általános vámtarifa 20%- os csökkentése
0806 20 Szőlő, szárítva Az általános vámtarifa 25%-os csökkentése
0808 10 Alma 0% 750
0808 20 90 Birs 500
1001 10 Keménybúza (durumbúza) 0% 9500
1001 90 Más búza és kétszeres 150000
1002 00 Rozs 0% 10000
1003 00 Árpa 0% 210000
1005 90 Kukorica, nem vetőmag 0% 11000
1006 30 Félig vagy teljesen hántolt rizs 3,75% 25000
1103 13 Durva őrlemény kukoricából 0% 235000
1103 29 Labdacs (pellet) más gabonából 7500
1104 12 10 Zabpehely 10 Az 5. pont szerint
1107 10 Maláta, nem pörkölt 0% 7500
1108 Keményítő, inulin Az általános vámtarifa 25%-os csökkentése
1208 10 Liszt és dara szójababból 0% 400
1209 91 Zöldségmag 0% 500
1209 99 Másféle mag 500
1214 10 Lucernaőrlemény (alfalfa) és -labdacs (pellet) 0% 1500
1404 20 Gyapothulladék (pamutlinters) 0% 1000
1507 10 Szójababolaj, nyers 13% 7000
1507 90 Szójababolaj, más 4000
1512 11 Napraforgómagvagy pórsáfránymagolaj, nyers 9% 1500
1512 19 Napraforgómagvagy pórsáfránymagolaj, másféle 1500
151221 Gyapotmagolaj, más 500
1514 10 Repceolaj, nyers 13% 3000
1514 90 Repceolaj, más
1515 19 Lenmagolaj, másféle 0% 150
1515 29 Kukoricaolaj, másféle 9% 600
1604 13 00 Szardínia, légmentes csomagolásban 0% 300
1604 14 00 Tonhal, légmentes csomagolásban
1701 Nád- vagy répacukor és szacharóz
1701 91 Más, mint nyerscukor ízesítőanyagok hozzáadásával 0% 265000
1701 99 Más, mint nyerscukor, másféle
1702 30 Szőlőcukor 20 tömegszázaléknál kevesebb gyümölcscukortartalommal 0,1 USD/kg 1200 Az általános vámtarifa 15%-os csökkentése
1702 60 Más gyümölcscukor 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukortartalommal 0% 200
2002 90 20/ 3 Paradicsom por formában 6% 100
2003 10 00 Gomba 10% 5000
2004 90 10 Más zöldség, elkészítve, fagyasztva 7,5% 300
2004 90 90 Más zöldség, elkészítve, fagyasztva 10,5%
2007 99 Dzsem és gyümölcskocsonya (zselé) 10% 500
2008 50 10 Kajszibarack 12,0% 150
2008 50 20/ 90 Kajszibarack 13,5%
2008 70 10 Őszibarack 12,0% 1600
2008 70 30/ 90 Őszibarack 13,5%
2008 92 20 Keverékek (földieper, diófélék és citrusfélék nélkül) 12,0% 500
2008 92 30/ 90 Keverékek (földieper, diófélék és citrusfélék nélkül) 13,5%
2009 70 Almaié, koncentrátum, 100 literesnél nagyobb csomagolásban 0% 750
2207 10 Nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal 2,75 USD/liter alkohol 3000
2301 10 Liszt, dara, labdacs (pellet) húsból vagy 0% 14000
vágási melléktermékből, belsőségből
2303 10 Keményítő gyártásánál keletkező maradék 0% 2200
2304 10 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa 10% 1800
2306 40 Dara olaj repce- vagy repcemagból 10% 3500
2309 10 10 Kutyaeledel 25% 1700
2309 10 20 15-35% fehérje- és legalább 4% zsírtartalommal 8%
2309 10 90 Más kutya- és macskaeledel 2%
2309 90 10 Kutyaeledel 25% 7000
2309 90 20 15-35% fehérje- és legalább 4% zsírtartalommal 8%
2309 90 30 Díszhal- és díszmadáreledel 40%
2309 90 90 Más állateledel 2%
2401 10 Leveles dohány 0,07 nis/k 1700
2401 20 Dohány részben vagy teljesen kocsány nélkül

3. JEGYZŐKÖNYV
a növényvédelmi kérdésekről

A WTO-t létrehozó megállapodáshoz mellékelt az állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás rendelkezéseinek és különösen annak 2. és 6. cikke sérelme nélkül, a Felek megállapodnak abban, hogy e megállapodás hatálybalépésétől kezdődően:

a) kereskedelmükben a növény-egészségügyi bizonyítványok kiállítására vonatkozó követelmény az alábbiakra vonatkozik:

- a vágott virágok tekintetében:

= csak a dendranthema, dianthus és pelargonium nemzetség Közösségbe történő bevitelére,

= és csak a rosa, dendranthema, dianthus, pelargonium, gypsophilia és anemone Izraelbe történő bevitelére, és

- a gyümölcsök tekintetében:

= csak a citrus, fortunella, poncirus és azok annona, cydonia, diospyros, malus, mangifera, passiflore, prunus, psidium, pyrus, ribes, syzgium és vaccinum hibridjei Közösségbe történő bevitelére,

= és minden nemzetség Izraelbe történő bevitelére;

b) kereskedelmükben a növények vagy növényi termékek behozatalára vonatkozó növény-egészségügyi engedély követelménye csak azért alkalmazandó, hogy lehetőség nyíljon azon növényeknek vagy növényi termékeknek a behozatalára, amelyek behozatalát kártevő-kockázatelemzés alapján ellenkező esetben megtiltanák;

c) az a Fél, amely olyan növény-egészségügyi intézkedések bevezetését tervezi, amely kedvezőtlenül érinthetné a Felek között fennálló meghatározott kereskedelmet, konzultál a másik Féllel a tervezett intézkedések és azok hatásának megvizsgálása érdekében.

4. JEGYZŐKÖNYV
a „származó termék” fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttműködés módszereiről

I. CÍM

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk
Meghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) „előállítás”: bármilyen megmunkálás vagy feldolgozás, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;

b) „anyag”: a termék előállítása során felhasznált bármely összetevő, nyersanyag, alkotóelem vagy alkatrész stb.;

c) „termék”: az előállított termék, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;

d) „áru”: anyagok és termékek egyaránt;

e) „vámérték”: az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtásáról szóló, 1994. évi megállapodással (WTO vámérték-megállapítási egyezmény) összhangban megállapított vámérték;

f) „gyártelepi ár”: az az ár, amit a termékért a gyártelepen fizetnek annak a gyártónak, akinek vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, vagy annak a személynek aki a termék utolsó megmunkálásának vagy feldolgozásának a Felek területén kívül történő elvégzése iránt intézkedett, feltéve hogy az ár magában foglalja valamennyi felhasznált anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely az előállított termékek kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;

g) „anyagok értéke”: a felhasznált nem származó anyagok behozatalakor megállapított vámérték, vagy ha az nem ismert és nem is állapítható meg, akkor az érintett területeken az anyagokért fizetett első megállapítható ár;

h) „származó anyagok értéke”: az ilyen anyagok g) pontban meghatározottak szerinti vámértéke, értelemszerűen alkalmazva;

i) „árucsoportok” és „vámtarifaszámok”: a Harmonizált Áruleírási és Kódrendszert - e jegyzőkönyvben a továbbiakban: Harmonizált Rendszer vagy HR - alkotó nómenklatúrában alkalmazott árucsoportok és vámtarifaszámok (négy számjegyű kódok);

j) „besorolt”: az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő besorolása;

k) „szállítmány”: olyan termékek, amelyeket vagy egyidejűleg küldenek el egy exportőrtől egy címzettnek, vagy amelyeket az exportőrtől a címzettig egységes fuvarokmány vagy - ilyen okmány hiányában - egységes számla fedezete mellett szállítanak.

II. CÍM

A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

2. cikk
Származási kritériumok

A megállapodás végrehajtása céljából és az e jegyzőkönyv 3. cikkében foglalt rendelkezések sérelme nélkül az alábbi termékek tekintendők:

1. a Közösségből származó termékeknek:

a) az e jegyzőkönyv 4. cikke értelmében a teljes egészében a Közösségben létrejött vagy előállított termékek;

b) a Közösségben előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok az e jegyzőkönyv 5. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül a Közösségben;

2. Izraelből származó termékeknek:

a) az e jegyzőkönyv 4. cikke értelmében a teljes egészében Izraelben létrejött vagy előállított termékek,

b) Izraelben előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok az e jegyzőkönyv 5. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Izraelben.

3. cikk
Kétoldalú kumuláció

(1) A 2. cikk (1) bekezdése b) pontjának ellenére, az e jegyzőkönyv értelmében az Izraelből származó anyagokat a Közösségből származó anyagoknak kell tekinteni, anélkül hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna ott keresztül.

(2) A 2. cikk (2) bekezdése b) pontjának ellenére, az e jegyzőkönyv értelmében a Közösségből származó anyagokat Izraelből származó anyagoknak kell tekinteni, anélkül hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna ott keresztül.

4. cikk
Teljes egészében létrejött vagy előállított termékek

(1) A következő termékeket kell a Közösségben vagy Izraelben „teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak” tekinteni:

a) valamelyikük földjéből vagy hozzájuk tartozó tengerfenékről kinyert ásványi termékek;

b) az ott betakarított növényi termékek;

c) az ott született és nevelt élő állatok;

d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;

e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;

f) azok hajóival a tengerből nyert tengeri halászati és más termékek;

g) a kizárólag az f) pontban említett termékekből, feldolgozóhajóik fedélzetén előállított termékek;

h) a kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a kizárólag újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas használt gumiabroncsokat is;

i) az ott végzett előállítási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;

j) a parti vizeiken kívüli tengerfenék talajából vagy altalajából kinyert termékek, feltéve hogy kizárólagos joguk van e talaj vagy altalaj megmunkálására;

k) a kizárólag az a)-j) pontban meghatározott termékekből ott előállított áruk.

(2) Az (1) bekezdés f) és g) pontjában használt „hajóik” és „feldolgozóhajóik” kifejezést csak olyan hajókra és fel dolgozóhaj ókra kell alkalmazni,

- amelyeket a Közösség egyik tagállamában vagy Izraelben lajstromoztak vagy vettek nyilvántartásba,

- amelyek a Közösség egyik tagállama vagy Izrael lobogója alatt hajóznak,

- amelyek legalább 50%-ban Izrael vagy a Közösség egyik tagállama állampolgárainak tulajdonában vannak, vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye e tagállamok egyikében vagy Izraelben található, és amelynek ügyvezetője vagy ügyvezetői, igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának elnöke és e testületek tagjainak többsége Izrael vagy a tagállamok állampolgára, továbbá személyegyesítő vagy korlátozott felelősségű társaságok esetében a tőkéjüknek legalább a fele e tagállamoknak, Izraelnek, ezek közjogi testületeinek vagy állampolgárainak a tulajdonában van,

- amelyek kapitánya és tisztjei a Közösség tagállamainak vagy Izraelnek az állampolgárai,

- amelyek legénységének legalább 75%-a a Közösség tagállamainak vagy Izraelnek az állampolgára.

(3) A „Közösség” és az „Izrael” kifejezések magukban foglalják a Közösség tagállamait és Izraelt övező parti tengereket is. A tengerjáró hajókat - beleértve a kifogott halak megmunkálását vagy feldolgozását végző feldolgozóhajókat - Izrael, illetve a Közösség területe részének kell tekinteni, feltéve hogy a (2) bekezdésben megállapított feltételeknek megfelelnek.

5. cikk
Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek

(1) A 2. cikk alkalmazásában a nem teljes egészében a Közösségben vagy Izraelben létrejött vagy előállított termékeket kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha a II. mellékletben foglalt jegyzékben meghatározott feltételek, az I. mellékletben szereplő megjegyzésekkel összefüggésben, teljesülnek. E feltételek jelzik az e megállapodás hatálya alá tartozó valamennyi termék esetében azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az e termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokon kell elvégezni, és csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Így ebből következik, hogy ha valamilyen terméket, amely már megszerezte a származó helyzetet az ezen termékhez tartozó jegyzékben megállapított feltételek teljesítésével, egy másik termék előállításában használnak fel, nem vonatkoznak rá az azon termékre alkalmazandó feltételek, amelyekbe beépítik, és az előállításában felhasznált nem származó anyagokat sem kell figyelembe venni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak ellenére, és a 12. cikk (4) bekezdése rendelkezéseinek kivételével, azon nem származó anyagok, amelyeket a jegyzékben egy adott termékre vonatkozó feltételek szerint nem lehet felhasználni a termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve hogy:

a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át;

b) amennyiben a jegyzék a nem származó anyagok maximális értékére egy vagy több százalékarányt ad meg, e bekezdés alkalmazásával sem lépik túl e százalékarányokat.

E bekezdés nem alkalmazandó a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportjába tartozó termékekre.

(3) Az (1) és (2) bekezdést kell alkalmazni, a 6. cikk rendelkezéseinek kivételével.

6. cikk
Nem kielégítő megmunkálási vagy feldolgozási műveletek

A származó helyzet megszerzéséhez nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni az alábbiakat, függetlenül attól, hogy az 5. cikk követelményei teljesültek-e vagy sem:

a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek (szellőztetés, szétterítés, szárítás, hűtés, sóban, kén-dioxidban vagy egyéb vizes oldatokban való elhelyezés, a sérült részek eltávolítása és más hasonló műveletek);

b) a por eltávolításából, szitálásból vagy rostálásból, válogatásból, osztályozásból, összeállításból (beleértve a készletek összeállítását), mosásból, festésből, vágásból álló egyszerű műveletek;

c) i. a szállítmány csomagolásának, kiszerelésének és összeállításának megváltoztatása;

ii. egyszerű palackozás, üvegbe, kannába, zsákba, ládába, dobozba helyezés, kartonon vagy raklapon való rögzítés stb. és minden más egyszerű csomagolási művelet;

d) jelzések, címkék és más hasonló megkülönböztető jelek elhelyezése a termékeken vagy csomagolásukon;

e) a termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül, ahol a keverék egy vagy több összetevője nem felel meg az e jegyzőkönyvben megállapított azon feltételeknek, amelyek alapján azokat Izraelből vagy a Közösségből származónak lehet tekinteni;

f) termékek alkotórészeinek egyszerű összeillesztése, hogy azok teljes terméket képezzenek;

g) az a)-f) pontban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;

h) állatok levágása.

7. cikk
Minősítési egység

(1) E jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásában minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti besorolás meghatározásakor alapegységnek kell tekinteni.

Ebből az következik, hogy:

a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket egyetlen vámtarifaszám alá kell besorolni a Harmonizált Rendszer értelmében, akkor az egész képezi a minősítési egységet;

b) ha egy szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott több azonos termékből áll, minden egyes terméket külön kell figyelembe venni e jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor.

(2) Amennyiben a Harmonizált Rendszer 5. általános szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell osztályozni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.

8. cikk
Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai, és az árban is benne foglaltatnak, illetve amelyeket külön nem számláznak le, az érintett berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.

9. cikk
Készletek

A Harmonizált Rendszer 3. általános szabálya szerinti készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó valamennyi termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó termékekből tevődik össze, a készletet teljes egészében származónak kell tekinteni, feltéve hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át.

10. cikk
Semleges elemek

Annak megállapítása céljából, hogy a Közösségből vagy Izraelből származó termékről van-e szó, nem szükséges meghatározni, hogy az ilyen termék előállításához használt villamos energia, tüzelőanyag, létesítmény és berendezés, valamint gépek és szerszámok, továbbá az előállítás során felhasznált bármilyen, a termék végső összetételébe be nem épülő vagy nem erre szánt áruk származóak-e vagy sem.

III. CÍM

TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK

11. cikk
Területi elv

A II. címben a származó helyzet megszerzésére vonatkozóan megállapított feltételeknek a Közösségben vagy Izraelben megszakítás nélkül kell eleget tenni. E célból a származó helyzet megszerzése a 12. és 13. cikkben foglaltak kivételével megszakítottnak tekintendő, ha az érintett Fél területén megmunkált vagy feldolgozott termékek elhagyták e Fél területét.

12. cikk
A Felek területén kívül elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1) A származó helyzet II. címben megállapított feltételek szerinti megszerzését nem érinti az érintett Fél területén kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet olyan anyagokon végeztek el, amelyeket az érintett Fél területéről exportáltak, és azt követően oda visszaszállítottak, feltéve hogy:

a) az említett anyagok teljes egészében az érintett Fél területén létrejött vagy előállított anyagok, vagy a 6. cikkben felsorolt elégtelen műveleteken túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson a kivitelüket megelőzően mentek keresztül; és

b) a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy:

i. a visszaszállított áruk az exportált anyagok megmunkálásából vagy feldolgozásából származnak; és

ii. az e cikk alkalmazásával az érintett Fél területén kívül keletkezett teljes hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10%-át, amelyre a származó helyzetet igénylik.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a származó helyzet megszerzésére vonatkozó, a II. címben foglalt feltételek nem alkalmazandók az érintett Fél területén kívül végzett megmunkálásra vagy feldolgozásra. Azonban, ha a II. melléklet vonatkozó jegyzékében az érintett végtermék származó helyzetének meghatározásánál a felhasznált nem származó anyag maximális értékét megadó szabályt alkalmaznak, az érintett Fél területén felhasznált nem származó anyagok teljes értéke és az e cikk alkalmazásával e Fél területén kívül keletkezett teljes hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a megadott százalékot.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában „teljes hozzáadott érték” az érintett Fél területén kívül felmerült összes költség, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.

(4) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó azon termékekre, amelyek nem felelnek meg a vonatkozó jegyzékben foglalt feltételeknek és amelyeket csak akkor lehet kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános tolerancia értékéket alkalmazzák.

(5) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportjába tartozó termékekre.

13. cikk
Áruk újrabehozatala

Ha a Közösségből vagy Izraelből egy harmadik országba kivitt árukat utóbb visszaszállítanak, azokat úgy kell tekinteni, mintha soha nem hagyták volna el az érintett Fél területét, feltéve hogy a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy:

a) a visszaszállított áruk a kivitt árukkal azonosak; és

b) nem mentek keresztül az adott országban vagy kivitelük során a jó állapotban való megőrzéshez szükségest meghaladó műveleteken.

14. cikk
Közvetlen szállítás

(1) Az e megállapodásban előírt kedvezményes elbánás csak olyan termékekre vagy anyagokra vonatkozik, amelyeket a Közösség vagy Izrael területe között szállítanak bármely más terület érintése nélkül. A Közösségből vagy Izraelből származó és egységes szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani a Közösség vagy Izrael területén kívül más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országa vámhatóságainak felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakodás, újraberakodás vagy a jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.

A Közösségből vagy Izraelből származó termékek csővezetéken a Közösség vagy Izrael területén kívüli területen is szállíthatók.

(2) Az (1) bekezdésben említett feltételeknek teljesítését az importáló ország vámhatóságaihoz benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:

a) egységes fuvarokmány, amelyet az exportáló országban bocsátottak ki és amely a tranzitországon való áthaladásra is kiterjed; vagy

b) a tranzitország vámhatóságai által kiadott igazolás, amely tartalmazza:

i. a termékek pontos megnevezését;

ii. a termékek ki- és újraberakodásának időpontját és, adott esetben, az igénybe vett hajók nevét; és

iii. annak igazolását, hogy a termékek milyen feltételekkel maradtak a tranzitországban; vagy

c) ezek hiányában bármilyen bizonyító erejű okmány.

15. cikk
Kiállítások

(1) Azon termékek, amelyeket valamelyik Fél területéről küldenek el egy harmadik országban tartott kiállításra és a kiállítás után eladnak a másik Fél területére történő behozatal céljából, bevitelkor azzal a feltétellel részesednek az e megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményekben, ha a termékek teljesítik e jegyzőkönyv azon követelményeit, amelyek biztosítják számukra, hogy a Közösségből vagy Izraelből származónak ismerjék el azokat, feltéve hogy a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy:

a) az exportőr e termékeket a Felek közül valamelyikből abba az országba szállította, ahol a kiállítást tartották és azokat ott ki is állította;

b) a termékeket ezen exportőr egy a másik Félhez tartozó személynek adta el vagy más módon a rendelkezésére bocsátotta;

c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül azután szállították el az utóbbi Fél számára ugyanolyan állapotban, mint ahogy a kiállításra elküldték azokat; és

d) a termékeket nem használták, a kiállításra történő kiszállításuk óta, semmilyen más célra, mint a kiállításon való bemutatásra.

(2) Az V. cím rendelkezéseinek megfelelően ki kell állítani vagy ki kell adni a származási igazolást, és a szokásos módon kell be kell nyújtani az importáló ország vámhatóságaihoz. Az igazoláson fel kell tüntetni a kiállítás nevét és címét. Ha szükséges, további okmányszerű igazolásokat lehet követelni a termékek jellegéről és kiállításuk körülményeiről.

(3) Az (1) bekezdést kell alkalmazni bármely olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzlethelyiségekben külföldi termékek eladása céljából, és amelynek során a termékek vámfelügyelet alatt maradnak.

IV. CÍM

VÁMVISSZATÉRÍTÉS VAGY MENTESSÉG

16. cikk
Vámvisszatérítés vagy a vám megfizetése alóli mentesség tilalma

(1) Azon nem származó anyagok, amelyeket az e jegyzőkönyv értelmében a Közösségből vagy Izraelből származó termékek előállításához használtak fel és amelyekre az V. cím rendelkezéseivel összhangban származási igazolást állítottak vagy adtak ki, egyik Fél területén sem tartoznak semmiféle vámvisszatérítés vagy vámfizetés alóli mentesség hatálya alá.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalmat a Felek bármelyikének területén az előállítás során felhasznált anyagokat terhelő vámok vagy vámokkal azonos hatású díjak részleges vagy teljes visszafizetését, elengedését vagy meg nem fizetését eredményező rendelkezésekre kell alkalmazni, amennyiben az ilyen vámvisszafizetés, elengedés vagy meg nem fizetés -kifejezetten vagy hatásában - érvényesül az említett anyagokból előállított termékek kivitele során, de nem kell alkalmazni a fenti tilalmat, ha e termékeket az érintett Félnél történő belföldi felhasználásra megtartják.

(3) A származási igazolással ellátott termékek exportőre a vámhatóságok kérésére bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy az érintett termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagok tekintetében nem történt vámvisszatérítés, és hogy az ilyen anyagokra vonatkozó összes vámot vagy vámokkal azonos hatású díjat ténylegesen megfizették.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit a 7. cikk (2) bekezdése szerinti csomagolásra, a 8. cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, és a 9. cikk szerinti készletben lévő termékekre is alkalmazni kell, ha e tételek nem származóak.

(5) Az (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit csak olyan anyagok tekintetében kell alkalmazni, amelyekre a megállapodás vonatkozik.

V. CÍM

A SZÁRMAZÁSI IGAZOLÁS

17. cikk
Általános követelmények

(1) Az e jegyzőkönyv szerinti származó termékek az egyik Fél területére történő behozatalkor a megállapodásban megállapított előnyöket élvezik az alábbiak bármelyikének benyújtása ellenében:

a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, amelynek mintáját a III. melléklet tartalmazza; vagy

b) a 22. cikk (1) bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által adott nyilatkozat -amelynek szövegét a IV. melléklet tartalmazza - a számlán, a szállítólevélen vagy bármely más kereskedelmi okmányon, amely az érintett termékeket, azonosítás céljából, kellő részletességgel ismerteti (a továbbiakban: számlanyilatkozat).

(2) Az (1) bekezdés ellenére, az e jegyzőkönyv szerinti származó termékek, a 27. cikkben meghatározott esetekben, a megállapodásban megállapított előnyöket élvezik anélkül, hogy szükséges lenne a fent említett okmányok bármelyikének benyújtása.

18. cikk
Eljárás az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítására

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatóságai állítják ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője írásban benyújtott kérelmére.

(2) E célból az exportőr vagy meghatalmazott képviselője kitölti mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, amelyek mintáit a III. melléklet tartalmazza. E formanyomtatványokat azon nyelvek egyikén kell kitölteni, amelyeken e megállapodás készült, az exportáló ország nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően. Kézírással történő kitöltés esetén a formanyomtatványokat tintával és nyomtatott betűvel kell kitölteni. Az árumegnevezést az e célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, egy vízszintes vonalat kell húzni a megnevezés utolsó sora alatt, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.

(3) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőrnek az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállító exportáló ország vámhatóságainak kérésére bármikor be kell nyújtania minden olyan megfelelő okmányt, amely igazolja az érintett termékek származó helyzetét, valamint az e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését.

(4) Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a Közösség valamely tagállamának vámhatóságai állítják ki, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében a Közösségből származó termékeknek tekinthetők. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt Izrael vámhatóságai állítják ki, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv 2. cikke (2) bekezdésének értelmében Izraelből származó termékeknek tekinthetők.

(5) A 3. cikk rendelkezéseinek alkalmazása esetén Izrael vagy a Közösség tagállamainak vámhatóságai az e jegyzőkönyvben meghatározott feltételek mellett állíthatnak ki EUR.1 szállítási bizonyítványokat, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv értelmében származó termékeknek tekinthetők, feltéve hogy az áruk, amelyekre az EUR.1 szállítási bizonyítvány vonatkozik a Közösségben vagy Izraelben találhatók. Ezen esetekben az EUR.1 szállítási bizonyítványokat a korábban kiadott vagy kiállított származási igazolások benyújtása alapján kell kibocsátani. E származási igazolásokat az exportáló ország vámhatóságainak legalább három évig meg kell őrizniük.

(6) A kiállító vámhatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének és az e jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenőrzésére. Ennek érdekében jogukban áll bekérni bármilyen bizonyítékot, és megvizsgálni az exportőr számláit, vagy bármilyen más, általuk megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni. A kiállító vámhatóságok biztosítják, hogy a (2) bekezdésben említett formanyomtatványokat helyesen töltsék ki. Különösen ellenőrizniük kell az árumegnevezésre szolgáló rész oly módon való kitöltését, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.

(7) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának időpontját a bizonyítvány vámhatóságok részére fenntartott részében kell feltüntetni.

(8) Az exportáló ország vámhatóságai akkor állítják ki az EUR.1 szállítási bizonyítványt, amikor az árukat, amelyekre vonatkozik, kiviszik. A bizonyítványt az exportőr rendelkezésére bocsátják, amint a tényleges kivitel megtörtént vagy azt biztosították.

19. cikk
Utólag kiállított EUR.1 szállítási bizonyítvány

(1) A 18. cikk (8) bekezdése ellenére kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány azon termékek kivitele után is, amelyekre vonatkozik, ha:

a) a kivitel időpontjában tévedés, vétlen mulasztás vagy különleges körülmények miatt nem állították ki; vagy

b) a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy az EUR. 1 szállítási bizonyítványt kiállították, de azt technikai okok miatt nem fogadták el a behozatalkor.

(2) Az (1) bekezdés végrehajtásához az exportőrnek fel kell tüntetnie kérelmében azon termékek kivitelének helyét és időpontját, amelyekre az EUR.1 szállítási bizonyítvány vonatkozik, és meg kell jelölnie kérelmének okait.

(3) A vámhatóságok az EUR.1 szállítási bizonyítványt utólag csak annak ellenőrzése után állíthatják ki, hogy az exportőr által a kérelemben megadott adatok megegyeznek a megfelelő dokumentumokkal.

(4) Az utólag kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványokat az alábbi megjegyzések egyikével kell ellátni:

„NACHTRÄGLICH AUSGESTELLT”, „DÉLIVRÉ A POSTERIORI”,

„RILASCIATO A POSTERIORI”, „AFGEGEVEN A POSTERIORI”,

„ISSUED RETROSPECTIVELY”, „UDSTEDT EFTERFØLGENDE”,

„ΕΚΔΟΘΕΝ ΕΚ ΤΩΝ ΥΣΤΕΡΩΝ”, „EXPEDIDO A POSTERIORI”,

„EMITIDO A POSTERIORI”, „ANNETTU JÄLKIKÄTEEN”,

„UTFÄRDAT I EFTERHAND”, „ ”.

(5) A (4) bekezdésben említett megjegyzést az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

20. cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiállítása

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kiállító vámhatóságtól kérelmezheti a hatóság birtokában lévő kiviteli okmányok alapján másodlat kiállítását.

(2) Az így kiállított másodlatot az alábbi megjegyzések egyikével kell ellátni:

„DUPLIKAT”, „DUPLICATA”, „DUPLICATO”, „DUPLICAAT”,

„DUPLICATE”, „ΑΝΤΙΓΡΑΦΟ”, „DUPLICADO”, „SEGUNDA VIA”,

„KAKSOISKAPPALE”, „ ”.

(3) A (2) bekezdésben említett megjegyzést és az eredeti bizonyítvány kiállításának időpontját és sorszámát az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

(4) A másodlaton szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása időpontjának, és az attól a naptól kezdve érvényes.

21. cikk
A bizonyítványok helyettesítése

(1) Egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítványt bármikor helyettesíteni lehet egy vagy több más bizonyítvánnyal, feltéve hogy ezt az áruk felügyeletéért felelős vámhivatal végzi.

(2) Az így kiállított helyettesítő bizonyítványt végleges EUR.1 szállítási bizonyítványnak kell tekinteni e jegyzőkönyv alkalmazása szempontjából, e cikk rendelkezéseit is beleértve.

(3) A helyettesítő bizonyítványt a reexportőr írásbeli kérelme alapján kell kiállítani, miután az érintett hatóságok ellenőrizték a kérelmező beadványában megadott adatokat. Az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának időpontját és sorszámát a 7. rovatban kell feltüntetni.

22. cikk
A számlanyilatkozat kiállításának feltételei

(1) A 17. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett számlanyilatkozatot az alábbiak állíthatnak ki:

a) a 23. cikk szerinti elfogadott exportőr;

b) bármely exportőr, bármilyen egy vagy több csomagból álló, származó termékeket tartalmazó szállítmányra vonatkozóan, amelynek összértéke nem haladja meg a 6 000 ECU-t.

(2) Számlanyilatkozat akkor állítható ki, ha az érintett termékek a Felek valamelyikének területéről származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

(3) A számlanyilatkozatot kiállító exportőr - az exportáló ország vámhatóságai kérésére -bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja az érintett termékek származó helyzetét, valamint az e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek való megfelelését.

(4) Az exportőrnek a számlanyilatkozatot - amelynek szövegét a IV. melléklet tartalmazza - a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, a mellékletben megadott nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával és az exportáló ország nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően kell kiállítania. A nyilatkozatot kézzel írott is lehet; ilyen esetben tintával, nyomtatott betűvel kell írni.

(5) A számlanyilatkozatokon szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 23. cikk szerinti elfogadott exportőrnek azonban nem kell aláírnia az ilyen nyilatkozatokat, feltéve hogy írásban kötelezettséget vállal az exportáló ország vámhatósága felé arra, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amely személyét úgy azonosítja, mintha a nyilatkozatot kézzel aláírta volna.

(6) A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek kivitelének időpontjában (vagy kivételesen kivitel után) állíthatja ki. Ha a számlanyilatkozatot azt követően állítják ki, hogy a termékeket, amelyekre a nyilatkozat vonatkozik, az importáló országban bejelentették a vámhatóságoknak, e számlanyilatkozaton szerepelnie kell egy a hatóságokhoz már benyújtott okmányokra történő hivatkozásnak.

23. cikk
Elfogadott exportőr

(1) Az exportáló ország vámhatóságai felhatalmazhatnak bármely exportőrt (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran szállít e megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, és aki a vámhatóságok számára minden szükséges biztosítékot megad a termékek származó helyzetének, valamint e jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenőrzéséhez, hogy az érintett termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen.

(2) A vámhatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatják meg az elfogadott exportőri jogállást.

(3) A vámhatóságok a elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot adnak, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.

(4) A vámhatóságok ellenőrzik, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel a felhatalmazást.

(5) A vámhatóságok bármikor visszavonhatják a felhatalmazást. Ezt kötelesek megtenni, ha az elfogadott exportőr az (1) bekezdésben említett biztosítékokat tovább nem nyújtja, ha nem teljesíti a (2) bekezdésben említett feltételeket, vagy ha más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.

24. cikk
A származási igazolás érvényessége

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány az exportáló országban történt kiállítás időpontjától számított négy hónapig érvényes, és ezen időszakon belül be kell mutatni az importáló ország vámhatóságainak. A számlanyilatkozat az exportőr által történt kiállítás időpontjától számított négy hónapig érvényes, és ezen időn kell be mutatni az importáló ország vámhatóságainak.

(2) Az importáló ország vámhatóságainak az (1) bekezdésben megállapított végső benyújtási határidőt követően benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványok és számlanyilatkozatok akkor fogadhatók el a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha ezen okmányoknak a megállapított végső határidőre történő benyújtását vis maior vagy rendkívüli körülmények tették lehetetlenné.

(3) A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatóságai akkor fogadhatják el az EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt benyújtották számukra.

25. cikk
A származási igazolás benyújtása

Az EUR.1 szállítási bizonyítványokat és a számlanyilatkozatokat az importáló ország vámhatóságaihoz kell benyújtani az ezen országban alkalmazandó eljárás szerint. Az említett hatóságok megkövetelhetik az EUR.1 szállítási bizonyítvány vagy a számlanyilatkozat fordítását. Megkövetelhetik azt is, hogy a behozatali nyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a megállapodás végrehajtásához megkövetelt feltételeknek.

26. cikk
Behozatal részletekben

Amennyiben az importőr kérésére és az importáló ország vámhatóságai által meghatározott feltételek mellett a Harmonizált Rendszer 2. a) általános szabálya szerinti, a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. áruosztályába vagy a 7308 és 9406 vámtarifaszám alá tartozó, szétszerelt vagy össze nem állított termékeket részletekben hoznak be, e termékekre az első részlet behozatalakor egyetlen származási igazolást kell benyújtani a vámhatóságoknak.

27. cikk
Kivételek a származás igazolása alól

(1) Magánszemélytől magánszemélynek kiscsomagként küldött vagy az utasok személyi poggyászának részét képező termékeket a származás hivatalos igazolása benyújtásának megkövetelése nélkül származó terméknek lehet tekinteni, feltéve hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint e jegyzőkönyv követelményei teljesülnek, továbbá nem fér kétség ahhoz, hogy e nyilatkozat a valóságnak megfelel. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a C2/CP3-as vámáru-nyilatkozaton vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.

(2) Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas vagy családjaik személyes használatára szolgáló termékek behozatalát nem lehet kereskedelmi behozatalnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy azokat nem kereskedelmi célra szánták.

(3) A fentieken túlmenően e termékek összértéke nem haladhatja meg kiscsomagok esetén az 500 ECU-t, az utasok személyi poggyásza részét képező termékek esetén pedig az 1 200 ECU-t.

28. cikk
A származási igazolások és bizonyító okmányok megőrzése

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 18. cikk (3) bekezdésében említett okmányokat.

(2) A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni e számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 22. cikk (3) bekezdésében említett okmányokat.

(3) Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább három évig megőrizni a 18. cikk (2) bekezdésében említett kérelmet.

(4) Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.

29. cikk
Eltérések és alaki hibák

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványon vagy a számlanyilatkozaton és a termékek behozatalához szükséges vámkezelés elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozatok közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi az EUR.1 szállítási bizonyítványt vagy a számlanyilatkozatot eleve semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy ezen okmány megfelel a bemutatott termékeknek.

(2) A nyilvánvaló alaki hibák, mint a gépelési hibák az EUR. 1 szállítási bizonyítványon vagy a számlanyilatkozaton, nem eredményezhetik ezen okmány visszautasítását, amennyiben e hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az ezen okmányban megadott adatok helyességét.

30. cikk
ECU-ben kifejezett összegek

(1) Az ECU-ban megállapított összegekkel megegyező, az exportáló ország nemzeti valutájában kifejezett összegeket az exportáló ország határozza meg és közli a másik Féllel. Ha az összegek meghaladják az importáló ország által megállapított megfelelő összegeket, az utóbbi elfogadja azokat, ha a termékeket az exportáló ország valutájában számlázták. Ha az árukat a Közösség egy másik tagállama valutájában számlázták, az importáló ország az érintett ország által közölt összeget fogadja el.

(2) 2000. április 30-ával bezárólag bármely nemzeti valutában kifejezett összegek az adott nemzeti valuta 1994. október 1-jén ECU-ben kifejezett összegével egyenértékűek. Minden ezt követő ötéves időszak folyamán a Társulási Tanács felülvizsgálja az ECU-ben kifejezett összegeket, és az államok nemzeti valutájában kifejezett ezzel egyenértékű összegeket, az ECU-nek az adott ötéves időszakot közvetlenül megelőző év első októberi munkanapján érvényes árfolyama alapján. E felülvizsgálat végrehajtásakor a Társulási Tanács biztosítja, hogy a nemzeti valutában kifejezett összegek ne csökkenjenek, továbbá figyelembe veszi, hogy célszerű az érintett értékhatárok hatásának reálértéken történő fenntartása. E célból úgy határozhat, hogy módosítja az ECU-ben kifejezett összegeket.

VI. CÍM

A KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREI

31. cikk
A bélyegzők és címek átadása

A tagállamok és Izrael vámhatóságai az Európai Közösségek Bizottságán keresztül átadják egymásnak az EUR.1 bizonyítványok kiállításához a vámhivatalaikban használt bélyegzőlenyomatok mintáját és az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiállításáért, valamint e bizonyítványok és a számlanyilatkozatok ellenőrzéséért felelős vámhatóságok címét.

32. cikk
A származási igazolás ellenőrzése

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványok és a számlanyilatkozatok utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy akkor kell elvégezni, ha az importáló ország vámhatóságai okkal kételkednek az okmányok valódiságában, az érintett termékek származó helyzetében, vagy e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek végrehajtása céljából az importáló ország vámhatóságai visszaküldik az exportáló ország vámhatóságainak az EUR.1 szállítási bizonyítványt és a számlát, ha azt benyújtották, vagy a számlanyilatkozatot vagy ezen okmányok másolatát, megadva adott esetben azon tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Minden olyan okmányt és információt, amely arra utal, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványon vagy a számlanyilatkozaton megadott adatok helytelenek, el kell küldeni az utólagos ellenőrzés iránti kérelem alátámasztására.

(3) Az ellenőrzést az exportáló ország vámhatóságai hajtják végre. E célból jogukban áll bekérni bármilyen bizonyítékot és megvizsgálni az exportőr számláit vagy bármilyen más, általuk megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni.

(4) Ha az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy az ellenőrzés eredményeinek beérkezéséig felfüggesztik az érintett termékekre vonatkozóan a kedvezményes elbánás megadását, az importőrnek felajánlják a termékek kiadását a szükségesnek ítélt óvintézkedések mellett.

(5) Az ellenőrzést kérő vámhatóságokat legkésőbb 10 hónapon belül tájékoztatni kell ezen ellenőrzés eredményeiről. Ezen eredményeknek világosan jelezniük kell, hogy az okmányok valódiak-e, az érintett termékek származó termékeknek tekinthetők-e, és teljesítik-e e jegyzőkönyv egyéb követelményeit. Ha a 3. cikk (2) bekezdésének és a 18. cikk (4) bekezdésének kumulációs rendelkezéseit alkalmazták, a válasznak tartalmaznia kell az ellenőrzés alapjául felhasznált szállítási bizonyítvány(ok) vagy számlanyilatkozat(ok) másolatát.

(6) Ha megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapon belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a megkereső vámhatóságok, vis maior vagy rendkívüli körülmények esetétől eltekintve, a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetőségét megtagadják.

33. cikk
A viták rendezése

Amennyiben a 32. cikk szerinti ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni az ellenőrzést kérő vámhatóságok és az ezen ellenőrzés végrehajtásáért felelős vámhatóságok között, vagy ha e viták az e jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, ezeket a Vám-együttműködési Bizottság elé kell terjeszteni. Az importőr és az importáló ország vámhatóságai közötti vitákat minden esetben az adott ország jogszabályai szerint kell rendezni.

34. cikk
Szankciók

Szankcióval kell sújtani minden olyan személyt, aki termékekre vonatkozó kedvezményes elbánás igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít vagy állíttat ki.

35. cikk
Vámszabad területek

(1) A tagállamok és Izrael minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány fedezete mellett szállított, a szállítás során a területükön lévő vámszabad területen maradó termékeket ne helyettesíthessenek más termékekkel, és azok ne menjenek keresztül más kezeléseken, mint az állapotuk romlásának megelőzését célzó szokásos műveleteken.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, ha a Közösségből vagy Izraelből származó és EUR.1 bizonyítvány fedezete mellett vámszabad területre hoznak be, és azok kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az illetékes hatóságok, az exportőr kérésére új EUR.1 bizonyítványt állítanak ki, ha a kezelés vagy feldolgozás e jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban történt.

VII. CÍM

CEUTA ÉS MELILLA

36. cikk
A jegyzőkönyv alkalmazása

(1) Az e jegyzőkönyvben használt „Közösség” kifejezés nem terjed ki Ceutára és Melillára. A „Közösségből származó termékek” kifejezés nem terjed ki az e területekről származó termékekre.

(2) A 37. cikkben meghatározott különleges feltételekre is figyelemmel, e jegyzőkönyv rendelkezéseit értelemszerűen a Ceutáról és Melilláról származó termékekre is alkalmazni kell.

37. cikk
Különös feltételek

(1) A 2. cikk, valamint a 3. cikk (1) és (2) bekezdése helyett az alábbi rendelkezéseket kell alkalmazni, és az e cikkekre történő hivatkozásokat értelemszerűen e cikkre kell alkalmazni.

(2) Feltéve, hogy azokat a 14. cikk rendelkezéseinek megfelelően közvetlenül szállították, az alábbiakat úgy kell tekinteni, mint:

1. Ceutáról és Melilláról származó termékek:

a) a teljes egészében Ceután és Melillán létrejött vagy előállított termékek;

b) a Ceután és Melillán előállított termékek, amelyek előállításánál az a) pontban említettektől eltérő termékeket is felhasználtak, feltéve hogy:

i. az említett termékek e jegyzőkönyv 5. cikkének értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy

ii. e termékek e jegyzőkönyv értelmében a Közösségből vagy Izraelből származnak, feltéve hogy azok a 6. cikkben meghatározott nem kielégítő megmunkálást vagy feldolgozást meghaladó megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül;

2. Izraelből származó termékek:

a) a teljes egészében Izraelben létrejött vagy előállított termékek;

b) az Izraelben előállított termékek, amelyek előállításánál az a) pontban említettektől eltérő termékeket is felhasználtak, feltéve hogy:

i. az említett termékek e jegyzőkönyv 5. cikkének értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy

ii. e termékek e jegyzőkönyv értelmében Ceutából és Melillából, vagy a Közösségből származnak, feltéve hogy azok a 6. cikkben meghatározott nem kielégítő megmunkálást vagy feldolgozást meghaladó megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.

(3) Ceutát és Melillát egyetlen területnek kell tekinteni.

(4) Az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének az „Izrael” és a „Ceuta és Melilla” szavakat kell beírnia az EUR.1 szállítási bizonyítványok 2. rovatába. Emellett a Ceutáról és Melilláról származó termékek esetében ezt az EUR.1 szállítási bizonyítványok 4. rovatában is jelezni kell.

(5) A spanyol vámhatóságok felelősek e jegyzőkönyv Ceután és Melillán történő alkalmazásáért.

VIII. CÍM

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

38. cikk
A jegyzőkönyv módosítása

A Társulási Tanács határozhat e jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról.

39. cikk
Vám-együttműködési Bizottság

(1) Vám-együttműködési Bizottságot kell létrehozni, amely felelős az e jegyzőkönyv megfelelő és egységes alkalmazását célzó közigazgatási együttműködésért, valamint a vámkérdésekben rábízott más feladatok ellátásáért.

(2) A bizottság egyrészről a tagállamok szakértőiből és az Európai Közösségek Bizottságának vámügyekért felelős tisztviselőiből, másrészről az Izrael által kijelölt szakértőkből áll.

40. cikk
Mellékletek

A mellékletek e jegyzőkönyv szerves részét képezik.

41. cikk
A jegyzőkönyv végrehajtása

A Közösség és Izrael megteszi az e jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

42. cikk
Tranzitáruk vagy raktározott áruk

A megállapodás rendelkezései alkalmazhatók azon árukra is, amelyek megfelelnek e jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a megállapodás hatálybalépésének napján vagy tranzitban, vagy a Közösségben vagy Izraelben átmeneti megőrzésre vámraktárban vagy vámszabad területen vannak, feltéve hogy az e naptól számított négy hónapon belül az importáló ország vámhatóságaihoz olyan EUR.1 bizonyítványt nyújtanak be, amelyet az exportáló ország illetékes hatóságai utólagosan állítottak ki, az áruk közvetlen szállítását igazoló okmányokkal együtt.

I. MELLÉKLET

MEGJEGYZÉSEK
Bevezető megjegyzések

Az e jegyzékben meghatározott szabályok kizárólag a megállapodás hatálya alá tartozó termékekre vonatkoznak.

1. megjegyzés

1.1. A jegyzék első két oszlopa az előállított terméket írja le. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoportszámot, és a második oszlop írja le az e rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árumegnevezést. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy, a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított szabály vonatkozik. Amennyiben néhány esetben az első oszlopban szereplő adatot egy „ex” előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak vagy árucsoportnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.

1.2. Amennyiben az 1. oszlopban több vámtarifaszám összevontan vagy egy árucsoportszám szerepel, és ezért a termékek leírására a 2. oszlopban általános kifejezéseket alkalmaznak, ott a 3. vagy 4. oszlopban szereplő megfelelő szabály mindazon termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont bármely vámtarifaszám alá tartoznak.

1.3. Amennyiben a jegyzékben egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre különböző szabályok vonatkoznak, minden egyes francia bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének leírását, amelyre a 3. vagy 4. oszlopban szereplő megfelelő szabály vonatkozik.

1.4. Amennyiben az első két oszlopban szereplő tételre egy - mind a 3., mind a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik, az exportőr választhat - alternatívaként -, hogy vagy a 3. oszlopban szereplő szabályt, vagy a 4. oszlopban szereplő szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nincs származási szabály, akkor a 3. oszlopban szereplő szabályt kell alkalmazni.

2. megjegyzés

2.1. A 3. oszlopban szereplő szabály által megkövetelt megmunkálást vagy feldolgozást csak a felhasznált nem származó anyagok vonatkozásában kell elvégezni. Hasonlóképpen a 3. oszlopban foglalt szabályban szereplő korlátozások csak a felhasznált nem származó anyagokra vonatkoznak.

2.2. Amennyiben egy szabály kimondja, hogy „bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot” fel lehet használni, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagokat is fel lehet használni, figyelemmel azonban azokra a különös korlátozásokra, amelyeket szintén tartalmazhat a szabály. Az .„előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a ...... vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is beleértve” kifejezés azonban azt jelenti, hogy csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó, a jegyzék 2. oszlopában megadott árumegnevezéstől különböző anyagokat lehet felhasználni.

2.3. Ha egy nem származó anyagokból készült terméket, amely a származó helyzetet a vámtarifaszám-változási szabály vagy a saját jegyzéki szabálya értelmében az előállítás során szerezte meg, egy másik előállításának folyamatában anyagként használnak fel, az anyagot magában foglaló termékre vonatkozó szabály azután nem vonatkozik rá.

Például:

Egy, a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motort - amelyre a szabály kimondja, hogy a beleépített nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - a 7224 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított más acélötvözetből” készítettek.

Ha e kovácsolást az érintett országban végezték el egy nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a jegyzék ex 7224 vámtarifaszáma szabályának értelmében. Ezután a kovácsolt terméket származónak lehet tekinteni a motor értékének kiszámításakor, függetlenül attól, hogy azt ugyanazon gyárban vagy egy másikban gyártották-e. Tehát a nem származó ingot értékét nem kell figyelembe venni a felhasznált nem származó anyagok értékének összeadásakor.

2.4. A jegyzékben szereplő szabály a megkövetelt legkisebb mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelenti, és több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; viszont a kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származó helyzetet. Tehát, ha egy szabály azt mondja, hogy az előállítás egy bizonyos szintjén nem származó anyagok felhasználhatók, akkor az ilyen anyagok felhasználása az előállítás egy korábbi szakaszában megengedett, de egy későbbi szakaszban már nem.

2.5. Ha a jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel is kell használni.

Például:

Az ex 50-55. árucsoportba tartozó szövetekre vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak és egyéb anyagok mellett vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel kell használni; lehet az egyiket vagy a másikat, vagy mindkettőt használni.

2.6. Ha a jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, e feltétel nyilvánvalóan nem akadályozza más olyan anyagok felhasználását, amelyek saját belső természetüknél fogva nem felelnek meg a szabálynak. (A textíliákra vonatkozóan lásd még az alábbi 5.2. megjegyzést is.)

Például:

A 1904 vámtarifaszámra vonatkozó szabály kifejezetten kizárja gabonafélék és származékaik használatát, ez azonban nem akadályozza ásványi sók, vegyi anyagok és más, nem gabonafélékből előállított adalékok használatát. Ez azonban nem vonatkozik az olyan termékekre, amelyek - bár nem állíthatók elő a jegyzékben szereplő adott anyagokból - az előállítás korábbi szakaszában ugyanolyan természetű anyagból állíthatók elő.

Például:

Egy, az ex 62. árucsoportba tartozó, nem szövött anyagokból készült ruházati cikk esetében, ha kizárólag nem származó fonál felhasználása megengedett a termékosztályban, nem lehet nem szövött ruhaanyagból kiindulni - még ha a nem szövött ruhaanyagokat általában nem is lehet előállítani fonálból. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis, vagyis a szál fázis lesz.

2.7. Ha a jegyzék egy szabályában két vagy több százalékértékeket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok legnagyobb értékére, akkor e százalékértékeket nem lehet összeadni. Az összes felhasznált nem származó anyag legnagyobb értéke sohasem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányokat sem.

3. megjegyzés

3.1. A „természetes szálak” kifejezés a jegyzékben a mesterséges és szintetikus szálaktól eltérő egyéb szálakra vonatkozik, és a fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és eltérő rendelkezés hiányában a „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a kártolt, fésült vagy másként feldolgozott, de nem fonott szálakat is.

3.2. A „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101-5105 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 5201-5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálakat és az 5301-5305 vámtarifaszám alá tartozó más növényi rostokat.

3.3. A „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papíripari rostanyagok” kifejezések a jegyzékben a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy -fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. árucsoportba nem besorolt anyagok leírására szolgálnak.

3.4. A „szintetikus vagy mesterséges vágott szálak” kifejezés a jegyzékben az 5501-5507 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.

4. megjegyzés

4.1. Ha a jegyzék egy adott termékével kapcsolatban e megjegyzésre hivatkoznak, a 3. oszlopban meghatározott feltételek nem alkalmazandók az ezen termék előállítása során felhasznált olyan textilalapanyagokra, amelyek együttesen a felhasznált összes textilalapanyag teljes súlyának legfeljebb 10%-át teszik ki (lásd még a 4.3. és 4.4. megjegyzést is).

4.2. E tűréshatárt azonban csak a kevert összetételű termékekre lehet alkalmazni, amelyek két vagy több textil alapanyagból készültek.

A textilalapanyagok a következők:

- selyem,

- gyapjú,

- durva állati szőr,

- finom állati szőr,

- lószőr,

- pamut,

- papíripari rostanyag és papír, - len,

- kender,

- juta és más textilháncsrost,

- szizál és az Agave nemhez tartozó más növény rostjai,

- kókuszdiórost, abaka (manilakender), rami és más növényi eredetű rost,

- szintetikus végtelen szál,

- mesterséges végtelen szál,

- szintetikus vágott szál,

- mesterséges vágott szál.

Például:

Az 5205 vámtarifaszám alá tartozó, az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból előállított fonal kevert fonal. Következésképpen a (vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő nem származó szintetikus vágott szálat a fonal súlyának 10%-áig lehet felhasználni.

Például:

Az 5112 vámtarifaszám alá tartozó, az 5107 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszálból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készült fonalból előállított gyapjúszövet kevert szövet. Következésképpen a (vegyi anyagból vagy textilpépből történő feldolgozást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő szintetikus fonalat, vagy a (nem kártolt, nem fésült vagy a fonáshoz másként elő nem készített természetes szálakból történő előállítást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő gyapjúfonalat, vagy a kettő kombinációját a szövet súlyának legfeljebb 10%-áig lehet felhasználni.

Például:

Az 5802 vámtarifaszám alá tartozó, az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készült tűzött szövet csak akkor kevert termék, ha maga a pamutszövet is kevert szövet, amely két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készült, vagy ha a felhasznált pamutfonal maga is kevert.

Például:

Ha az érintett tűzött szövet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készült, akkor nyilvánvaló, hogy a felhasznált fonalak két különböző textilalapanyagot alkotnak és ennek megfelelően a tűzött szövet kevert termék.

Például:

A mesterséges fonalból és pamutfonalból készült tűzött szőnyeg juta hátoldallal kevert termék, mert három textilalapanyagot használtak fel hozzá. Tehát bármely nem származó anyag, amely az előállítás későbbi fázisában van, mint amit a szabály megenged, felhasználható, feltéve hogy, együttes súlyuk nem haladja meg a szőnyeget alkotó textilanyagok súlyának 10%-át. Így a juta hátoldal és/vagy a pamutfonal behozható az előállításnak e szakaszában, feltéve hogy, eleget tesznek a súllyal kapcsolatos követelményeknek.

4.3. „Paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonalat” tartalmazó szövet esetén e tűréshatár e fonal tekintetében 20%.

4.4. A legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia-magból, vagy műanyagfilm-magból - alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilm-réteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot tartalmazó szövet esetén e tűréshatár e szalag tekintetében 30%.

5. megjegyzés

5.1. Olyan textiltermékek esetében, amelyek a jegyzékben e megjegyzésre utaló lábjegyzettel vannak megjelölve, az érintett konfekcionált termékre a jegyzék 3. oszlopában meghatározott szabályt ki nem elégítő bélések és közbélések kivételével a textilanyagok felhasználhatók, feltéve hogy a terméktől eltérő vámtarifaszám alá vannak besorolva, és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.

5.2. Az 50-63. árucsoportba nem besorolható anyagok szabadon felhasználhatók, függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e textilanyagokat, vagy sem.

Például:

Ha a jegyzékben egy szabály azt írja elő, hogy egy bizonyos textiltermékhez, mint például egy hosszúnadrághoz, fonalat kell felhasználni, ez nem zárja ki fémcikkek, mint például gombok használatát, mert a gombokat nem sorolták az 50-63. árucsoportba. Ugyanezen oknál fogva ez nem zárja ki a zipzár használatát, jóllehet a zipzárak általában tartalmaznak textilanyagokat.

5.3. Amennyiben százalékos szabályt kell alkalmazni, az 50-63. árucsoportba nem besorolható anyagok értékét figyelembe kell venni a felhasznált nem származó anyagok értékének kiszámításánál.

6. megjegyzés

6.1. Az ex 2707, 2713, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszám alkalmazásában a „speciális eljárások” a következők:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval (1);

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukban foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizálás;

h) alkilezés;

i) izomerizálás.

(1) Lásd a Kombinált Nómenklatúra 27. árucsoportjához tartozó 4. b) kiegészítő magyarázó megjegyzést.

6.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszám alkalmazásában a „speciális eljárások” a következők:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukban foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizálás;

h) alkilezés;

i) izomerizálás;

k) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok esetén) olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, amelynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább 85%-a redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);

l) (kizárólag a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetén) parafinmentesítés a szűrés kivételével;

m) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok esetén) hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy a stabilitás javítása céljából végzett hidrogénes kezelését (pl. a hidrofiniselés vagy a színtelenítés) azonban nem lehet speciális eljárásnak tekinteni;

n) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó tüzelőolajok esetén) atmoszferikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy e termékeknek ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve kevesebb, mint 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;

o) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok - a gázolaj és a fűtőolaj kivételével - esetén) kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel.

6.3. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszám alkalmazásában az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom-beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, e műveletek bármilyen kombinációja vagy hasonló műveletek nem járnak a származó helyzet elnyerésével.

II. MELLÉKLET

AZ ELŐÁLLÍTOTT TERMÉKEK SZÁRMAZÓ HELYZETÉNEK ELNYERÉSE ÉRDEKÉBEN A NEM SZÁRMAZÓ ANYAGOKON ELVÉGZENDŐ MEGMUNKÁLÁS VAGY FELDOLGOZÁS JEGYZÉKE
HR-vámtarifaszám Áruleírás A nem származó anyagokon a származó helyzet elnyerése érdekében végzett megmunkálás vagy feldolgozás
1. árucsoport Élő állatok  * 
ex 2. árucsoport Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség; a 0201, 0202, 0206 és 0210 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
0201 Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0202 vtsz. alá tartozó szarvasmarhafélék fagyasztott húsa kivételével
0202 Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201 vtsz. alá tartozó szarvasmarhafélék friss vagy hűtött húsa kivételével
0206 Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201-0205 vtsz. alá tartozó vágott állatok kivételével
0210 Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201-0206 és a 0208 vtsz. alá tartozó hús, vágási melléktermék és belsőség vagy a 0207 vtsz. alá tartozó baromfimáj kivételével
ex 3. árucsoport Élő halak és rákok, élő puhatestű és más gerinctelen víziállatok  * 
0302-0305 Hal, az élő hal kivételével Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex0306 Rákok, kivéve élő rák Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex0307 Puhatestűek; gerinctelen víziállatok a rákok és puhatestűek kivételével, kivéve az élő puhatestűeket Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 4. árucsoport Tejtermékek, a 0402, 0403, 0404-0406 vtsz. alá tartozók kivételével; másutt nem említett élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
0402, 0404-0406 Tejtermékek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0401 vagy a 0402 vtsz. alá tartozó tej és tejszín kivételével
0403 Író, aludttej és tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs vagy kakaó hozzáadásával is Előállítás, amelynek során:
- a 4. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie,
- a 2009 vtsz. alá tartozó felhasznált gyümölcsleveknek (az ananászlé, a citromlé vagy a grépfrutlé kivételével) teljes egészében előállítottaknak kell lenniük, és
- a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
0407 Madártojás héjában frissen, tartósítva vagy főzve  * 
0408 Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0407 vtsz. alá tartozó madártojás kivételével
0409 Természetes méz  * 
ex 5. árucsoport Másutt nem említett állati eredetű termékek, az ex05 02 és ex05 06 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex0502 Feldolgozott sertés- és vaddisznószőr, sörte A szőr és sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése
ex0506 Csont és szarvmag, megmunkálatlanul Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
6. árucsoport Növényi termékek  * 
ex 7. árucsoport Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók, kivéve a 0710-0713 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább  * 
ex07 10-ex07 13 Élelmezési célra alkalmas zöldség fagyasztva vagy szárítva, ideiglenesen tartósítva, az ex07 10 és az ex07 11 vtsz. alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált zöldségfélének teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex0710 Csemegekukorica (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztott Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
ex0711 Csemegekukorica, ideiglenesen tartósítva Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
ex 8. árucsoport Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrusfélék vagy dinnyefélék héja, a 0811, 0812, 0813 és 0814 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább  * 
0811 Gyümölcs és dió nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- Cukor hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0813 Szárított gyümölcs, a 0801-0806 vtsz. alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ezen árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0814 Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 9. árucsoport Kávé, tea, matétea és fűszerek, a 0910 vtsz. alá eső fűszerkeverékek kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább  * 
ex0910 Az ezen árucsoporthoz tartozó 1. b) megjegyzésben említett keverékek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
10. árucsoport Gabonafélék  * 
ex 11. árucsoport Malomipari termékek; maláta, keményítő; inulin; búzasikér, az ex 11 06 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályt lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gabonafélének, élelmezési célra alkalmas zöldségnek, a 0714 vtsz. alá tartozó gyökérnek és gumónak vagy gyümölcsnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1106 Liszt és dara a 0713 vtsz. alá tartozó szárított, héjazott hüvelyes zöldségből A 0708 vtsz. alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése
ex 12. árucsoport Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari vagy gyógynövények; szalma és takarmány; olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara kivételével, kivéve a mustárliszt és -dara, az ezekre vonatkozó szabályt lásd alább  * 
1208 Olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsökből készült liszt és dara, a mustárliszt és -dara kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 13. árucsoport Sellak; mézga, gyanta és más növényi nedv és kivonat, a 1301 vtsz. alá tartozók kivételével, az erre vonatkozó szabályt lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
1301 Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és balzsam Előállítás, amelynek során a 1301 vtsz. alá tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
14. árucsoport Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi termék  * 
ex 15. árucsoport Állati és növényi zsír és olaj; ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz, a 1501, 1502, 1504, ex15 05, 1506, ex15 07-1515, ex15 16, ex15 17és ex15 19 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
1501 Sertészsír; más sertészsír és baromfizsír kiolvasztva, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
- Csontból vagy hulladékból származó zsiradék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0203, 0206 vagy a 0207 vtsz. alá tartozók vagy a 0506 vtsz. alá tartozó csontok kivételével
- Más Előállítás a 0203 vagy 0206 vtsz. alá tartozó sertéshúsból vagy annak élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékből és belsőségből vagy a 0207 vtsz. alá tartozó baromfihúsból vagy annak élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékből és belsőségből
1502 Szarvasmarhafaggyú; birka- vagy kecskefaggyú, nyersen vagy kiolvasztva olvasztott, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
- Csontból vagy hulladékból származó zsiradék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201, 0202, 0204 vagy a 0206 vtsz. alá tartozók vagy a 0506 vtsz. alá tartozó csontok kivételével
- Más Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1504 Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Halból vagy tengeri emlősből nyert olaj és zsír szilárd frakciói Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1504 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1505 Finomított lanolin Előállítás az 1505 vtsz. alá tartozó nyers gyapjúzsírból
1506 Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1506 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex15 07-1515 Stabilizált növényi olajok és frakciók, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók, a jojobaolaj szilárd frakciójának kivételével Előállítás az 1507-1515 vtsz. alá tartozó más anyagokból
- Más, az alábbiak kivételével: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
- - Tungolaj (kínai faolaj); mirtuszviasz és japánviasz
- - Olajok és frakcióik műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével
ex1516 Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói, újraészterezve, finomítva is, de tovább nem elkészítve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált állati és növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1517 A 1507-1515 vtsz.ok alá tartozó növényi olajok étkezésre alkalmas folyékony keveréke Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1519 A mesterséges viasz jellemzőivel rendelkező ipari zsíralkoholok Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1519 vtsz. alá tartozó zsírsavakat is
1601 Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből és belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból
1602 Más elkészített és konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból
1603 Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból. Azonban valamennyi felhasznált halnak, ráknak, rákfélének, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1604 Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált halnak vagy halikrának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1605 Elkészített vagy konzervált rák és rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált ráknak, rákfélének, puhatestű és más gerinctelen víziállatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1702 Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor:
- Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1702 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más cukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex1703 Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítve vagy színezve Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex1703 Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, hozzáadott ízesítővagy színezőanyagok nélkül Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely más felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 18. árucsoport Kakaó és kakaókészítmények, a 1801 és 1806 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
1801 Kakaóbab, egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve  * 
1806 Csokoládé és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely más felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1901 Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
- Malátakivonat Előállítás a 10. árucsoportba tartozó gabonafélékből
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely más felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1902 Tészta főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképpen elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása), elkészítve is Előállítás, amelynek során valamennyi gabonafélének (durumbúza kivételével), húsnak, vágási melléktermék és belsőségnek, halnak, ráknak és rákfélének vagy puhatestű állatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vtsz. alá tartozó burgonyakeményítő kivételével
1904 Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); gabona, a kukorica kivételével, szem formában előfőzve vagy másképp elkészítve:
- Kakaó hozzáadása nélkül Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált gabonának és lisztnek (a Zea indurata fajtájú kukorica és a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie, és
- a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Kakaó hozzáadásával Előállítás a nem a 1806 vtsz. alá tartozó anyagokból, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11. árucsoportba tartozók kivételével
2001 Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2002 Paradicsom, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva Előállítás, amelynek során a felhasznált paradicsomnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2003 Ehető gomba és szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gombának vagy szarvasgombának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2004 és 2005 Más zöldség, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált zöldségnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2006 Gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró-)püré, gyümölcsvagy dió- (mogyoró-) krém, főzéssel készítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2008 Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Hozzáadott cukrot nem tartalmazó, nem gőzölt vagy nem vízben főzött gyümölcs és dió (mogyoró), fagyasztva Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek és diónak (mogyorónak) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
- Hozzáadott cukrot vagy alkoholt nem tartalmazó dió (mogyoró) Előállítás, amelynek során a 0801, 0802 és a 1202-1207 vtsz. alá tartozó származó felhasznált dió (mogyoró) és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex2009 Zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex2009 Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 21. árucsoport Különböző ehető készítmények, az ex21 02, ex21 03, 2104 és 2106 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex2101 Pörkölt cikória és kivonata, eszenciája és koncentrátuma Előállítás, amelynek során a felhasznált cikóriának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex2103 Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Mustárliszt, vagy -dara vagy elkészített mustár azonban felhasználható
- Elkészített mustár Előállítás mustárlisztből vagy -darából
ex2104 - Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2002-2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldségek kivételével
- Homogenizált összetett élelmiszer-készítmény Azon vámtarifaszám szabályát kell alkalmazni, amelyhez a termék ömlesztett szállítmány esetén tartozna
ex2106 Ízesített vagy színezett cukorszirup Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 22. árucsoport Italok, szesz és ecet, a 2201, 2202, ex22 04, 2205, ex22 07, ex22 08 és ex22 09 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
2201 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó Előállítás, amelynek során a felhasznált víznek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2202 Víz, beleértve az ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át, és bármely felhasznált gyümölcslének (az ananászlé, a citromlé és a grépfrutlé kivételével) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust alkohol hozzáadásával
Az alábbi szőlőt tartalmazó termékek:
Előállítás más szőlőmustból
2205, ex22 07, ex22 08 és ex22 09 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve; etilalkohol és más szesz, denaturálva is; szesz, likőr és más szeszes ital; összetett alkoholos készítmények italok előállításához; ecet Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a szőlő vagy bármely szőlőszármazék kivételével
ex2208 Whisky kevesebb, mint 50 térfogatszázalék alkoholtartalommal Előállítás, amelynek során a gabonából nyert felhasznált alkohol értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15%-át
ex 23. árucsoport Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány, az ex23 03, ex23 06 és 2309 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex2303 Keményítő gyártásánál keletkező hulladék kukoricából (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot Előállítás, amelynek során a felhasznált kukoricának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex2306 Az olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, 3 tömegszázalékot meghaladó olívaolaj -tartalommal Előállítás, amelynek során a felhasznált olívabogyónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2309 Állatok etetésére szolgáló készítmény Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, mustnak vagy tejnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2401 Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék  * 
2402 Szivar, mind a két végén levágott végű szivar (manillaszivar), kisalakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból Előállítás, amelynek során a 2401 vtsz. alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohányhulladék legalább 70 tömegszázalékának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex2403 Fogyasztási dohány (elszívásra) Előállítás, amelynek során a 2401 vtsz. alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohányhulladék legalább 70 tömegszázalékának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex2403 Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló, «homogenizált» vagy «visszanyert» dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 25. árucsoport Só; kén; földek és kövek; gipsz; mész és cement; az ex25 04, ex25 15, ex25 16, ex25 18, ex25 19, ex25 20, ex25 24, ex25 25 és ex25 30 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex2504 Dúsított széntartalmú természetes kristályos grafit, tisztított és őrölt A széntartalom növelése, a kristályos nyersgrafit tisztítása és őrlése
ex2515 Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú A 25 cm-t meghaladó vastagságú márvány (a már fűrészelt is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex2516 Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú A 25 cm-t meghaladó vastagságú kő (a már fűrészelt is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex2518 Kalcinált dolomit A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex2519 Zúzott természetes magnézium-karbonát (magnezit) hermetikusan zárt tartályban és olvasztott vagy kiégetett (szinterezett) magnéziától eltérő magnézium-oxidok, vegyileg tisztán is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Természetes magnézium-karbonát (magnezit) azonban felhasználható
ex2520 Speciálisan fogászati felhasználásra készített gipsz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex2524 Természetes azbesztszálak Előállítás azbesztkoncentrátumból
ex2525 Csillámpor Csillám vagy csillámhulladék őrlése
ex2530 Földfesték, kalcinálva vagy porítva A földfesték kalcinálása vagy őrlése
26. árucsoport Ércek, salakok és hamuk Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 27. árucsoport Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek lepárlási termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; az ex27 07 és 2709-2715 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex2707 Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványi olajokhoz hasonló olaj, amelyben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, és amelynek 250 °C-ig több mint 65 térfogatszázaléka desztillálódik (beleértve a petróleum és a benzol keverékeit is), energetikai vagy tüzelőanyag céljára Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél *  Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
ex2709 Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj Bitumenes anyagok roncsoló lepárlása
2710-2712 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyankészítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze. Földgáz és gáz halmazállapotú más szénhidrogén Vazelin; paraffinviasz, mikro-kristályos kőolajviasz, paraffin-gács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél * 
Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
2713-2715 Ásványolajkoksz, ásványolaj-bitumen, kőolaj vagy más bitumenes ásványokból előállított olaj egyéb maradéka Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő Természetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolaj -bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél *  Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
ex 28. árucsoport Szervetlen vegyi anyagok; szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; az ex28 05, ex28 11, ex28 33 és ex28 40 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex2805 «Elegyfém» (ritka földfémek keveréke) Előállítás elektrolitikus úton vagy hőkezeléssel, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex2811 Kén-trioxid Előállítás kéndioxidból Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex2833 Alumíniumszulfát Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex2840 Nátrium-perborát Előállítás dinátrium-tetraborát pentahidrátból Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 29. árucsoport Szerves vegyi anyagok; az ex29 01, ex29 02, ex29 05, 2915, 2932, 2933 és 2934 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex2901 Aciklikus szénhidrogének energetikai és tüzelőanyag célra Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél *  Más módszerek amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex2902 Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzol, toluol, xilol energetikai és tüzelőanyag célra Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél *  Más módszer, melyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex2905 Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol vagy glicerol fémalkoholátjai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 2905 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok azonban csak akkor használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2915 Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2915 és 2916 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2932 Csak oxigén-heteroatomos hetero-ciklikus vegyületek:
- Belső éterek és halogénezett, szulfo-, nitrovagy nitrozo-származékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Ciklikus acetátok és belső félacetátok, valamint halogénezett, szulfo-, nitrovagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2933 Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek; nukleinsavak és sóik Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és 2933 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2934 Más heterociklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932, 2933 és 2934 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át. Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 30. árucsoport Gyógyszeripari termékek, a 3002, 3003 és a 3004 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002 Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Termékek, amelyek két vagy több alkotórész összekeverésével készültek, terápiás vagy megelőzési célra, vagy ilyen célokra szánt nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más:
- - Emberi vér Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Állati vérkészítmény terápiás és megelőzési célokra Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szeroglobulinok kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Hemoglobin, hemoglobulin és szeroglobulin Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és 3004 Gyógyszerek (a 2003, 3005 vagy a 3006 vtsz. alá tartozók kivételével) Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 3003 vagy a3004 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 31. árucsoport Trágyázószerek, az ex31 05 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3105 Két vagy három trágyázóelemet (a nitrogén, foszfor és kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; az ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:
- Nátriumnitrát
- Kalciumciánamid
- Káliumszulfát
- Káliummagnézium
-szulfát
Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 32. árucsoport Cserző- és színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok; gitt és masztix; tinták; kivéve az alábbiakat: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3201 Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik Előállítás növényi eredetű cserzőanyag-kivonatokból Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3205 Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó 3. megjegyzésben meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények *  Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban használhatók a 3205 vtsz. alá tartozó anyagok, feltéve hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 33. árucsoport Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, a 3301 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3301 Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; illóolajkoncentrátum szilárd és vízmentes is zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az e vámtarifaszám alá tartozó más «csoport» *  anyagait is. Ugyanazon csoport anyagai csak azzal a feltétellel használhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 34. árucsoport Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, «fogászati viasz» és gipsz alapú fogászati készítmények; az ex34 03 és 3404 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3403 Kenőanyagok 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olaj tartalommal Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális cél *  Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok is, feltéve, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
3404 Műviaszok és elkészített viaszok:
- Műviaszok és elkészített viaszok paraffin, kőolajviasz, bitumenes ásványból nyert viasz, paraffin-gács vagy izzasztott paraffinviaszból nyert viasz alappal Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, az alábbiak kivételével:
- a 1516 vtsz. alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olaj,
- a 1519 vtsz. alá tartozó viasz jellegű nem vegytiszta zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok,
- a 3404 vtsz. alá tartozó anyagok Ezen anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 35. árucsoport Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; a 3505 és az ex35 07 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3505 Dextrinek és más átalakított keményítők (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:
- Keményítőéterek és -észterek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, beleértve a 3505 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3505 vtsz. alá tartozók kivételével
ex3507 Másutt nem említett elkészített enzimek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. árucsoport Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények, gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 37. árucsoport Fényképészeti és mozgófényképészeti termékek; a 3701, 3702 és a 3704 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3701 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színes fényképezéshez, csomagolva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban használhatók a 3702 vtsz. alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban használhatók a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozó anyagok, feltéve ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3702 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan azonnal előhívó film tekercsben Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy a 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3704 Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és szövet Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701-3704 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 38. árucsoport A vegyipar különböző termékei; 3801, ex38 03, ex38 05, ex38 06, ex38 07, 3808-3814, 3818-3820, 3822 és a 3823 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3801 Mesterséges grafit; kolloid vagy szemikolloid grafit; grafitból vagy más szénből készült termékek massza alakban vagy mint más félgyártmány:
- Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródhoz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Grafitpaszta, amelyben a grafit az ásványolajjal alkotott elegyében több mint 30 tömegszázalékban szerepel Előállítás, amelynek során a 3403 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3803 Finomított tallolaj A nyers tallolaj finomítása Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3805 Szulfátterpentin-olaj, tisztítva A nyers szulfátterpentin-olaj lepárlással vagy finomítással történő tisztítása Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3806 Esztergyanta Előállítás gyantasavból Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex3807 Faszurok (fakátrány-szurok) Fakátrány lepárlása Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3808 Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedésszabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír): Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809 Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810 Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonó anyagai: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811 Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:
- Kenőolaj-adalékok kőolaj- vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal Előállítás, amelynek során a 3811 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812 Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátorok: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813 Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814 Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818 Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819 Hidraulikus fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820 Fagyálló és jégoldó készítmények Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822 Összetett diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, a3002 vagy 3006 vtsz. alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és vele rokon iparágak másutt nem említett maradékai és melléktermékei:
Az e vámtarifaszám alá tartozók közül:
- Természetes gyantás alapú, elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz
- Nafténsavak, vízben oldhatatlan sói és észterei
- Szorbit, a 2905 vtsz. alá tartozó kivételével
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Kőolajszulfonátok, az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolaj szulfátjai kivételével; bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sói
- Ioncserélők
- Getterek vákuumcsövekhez
- Alkáli vasoxidok gáztisztításhoz
- Szalmiákszesz és széngáztisztításnál kimerült gázgyári tisztítómassza
- Szulfonaftén savak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- Kozmaolaj és Dippel (csontkátrány)-olaj
- Különböző anionokkal rendelkező sók elegyei
- Zselatinbázisú másolópaszták, papír vagy textil hordozón is
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex39 01-3915 Műanyagok alapanyag formájában, hulladék és forgács; az ex39 07 vtsz. kivételével, az erre vonatkozó szabályt lásd alább:
- Addíciós homopolimerizációs termékek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
- a 39. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * 
Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át *  Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex3907 Polikarbonátból és akrilnitril- butadién-sztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át * 
ex39 16-3921 Műanyag félkész termékek és készáruk, az ex39 16, ex39 17, ex39 20 és ex39 21 vtsz. kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
- Sík termékek a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva, vagy a téglalaptól vagy négyzettől eltérő alakra vágva; más termékek a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át *  Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más:
- - Addíciós homopolimerizációs termékek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
- a 39. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * 
Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- - Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át *  Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex39 16 és ex39 17 Profil és cső Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
- a termékkel azonos vámtarifaszám m alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex3920 Ionomer lap vagy film Előállítás hőre lágyuló részleges sóból, amely etilén és metakril savnak fém, főleg cink és nátrium ionokkal részlegesen semlegesített kopilimerje Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex3921 Fémbevonatú műanyag fóliák Előállítás nagymértékben átlátszó, 23 mikronnál kisebb vastagságú poliészter fóliából *  Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
3922-3926 Műanyag készáruk Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. árucsoport Gumi és ebből készült áruk; a 4001, 4005, 4012 és ex40 17 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4001 Rétegelt kreppgumi lemez cipőkhöz Természetes gumilapok rétegelése
4005 Vulkanizálatlan gumikeverék, alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör- vagy kis nyomású gumiabroncs; cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- Újrafutózott gumi légabroncs, tömör vagy kis nyomású gumiabroncs Használt gumiabroncsok újrafutózása
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 vagy a 4012 vtsz. alá tartozók kivételével
ex4017 Keménygumiból készült áruk Előállítás keménygumiból
ex 41. árucsoport Nyers bőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; az ex41 02, 4104-4107 és 4109 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4102 Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- vagy báránybőrről
4104-4107 Bőr gyapjú és szőr nélkül, a 4108 vagy a 4109 vtsz. alá tartozó bőrök kivételével Az előcserzett bőr újracserzése vagy Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4109 Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr Előállítás a 4104-4107 vtsz. alá tartozó bőrből, feltéve hogy a bőr értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42. árucsoport Bőráruk; nyerges- és szíj gyártóáruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tárolók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 43. árucsoport Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; az ex43 02 és 4303 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4302 Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Tábla, harántvágott és hasonló formák Az össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrme színtelenítése vagy festése, valamint szabása és összeállítása
- Más Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303 Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru Előállítás a 4302 vtsz. alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. árucsoport Fa és faipari termékek; faszén; az ex44 03, ex44 07, ex44 08, 4409, ex44 10-ex44 13, ex44 15, ex44 16, 4418 és ex44 21 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4403 Négy oldalán durván faragott fa Előállítás gömbfából, kérgezetten is vagy csupán durván faragva
ex4407 Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is Gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés
ex4408 Legfeljebb 6 mm vastag lapolt furnérlemez és rétegelt lemez és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, legfeljebb 6 mm vastag más falemez, gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva Lapolás, gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés
ex4409 Fa (beleértve az össze nem állított parkett- és szegélylécet parkettához) bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, «V» alakú összeillesztésre előkészített, félgömbölyítetten vagy hasonlóan formázott) gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállított is:
- Csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállított Csiszolás vagy fogazott illesztés
- Peremezett és mintázott fa Peremezés vagy mintázás
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex44 10-ex44 13 Peremezett és mintázott fa, beleértve a mintázott padlószegélyléceket és más mintázott táblákat is Peremezés vagy mintázás
ex4415 Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag Előállítás nem méretre vágott fatáblákból
ex4416 Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei Előállítás hasított dongákból, amelyek korábbi megmunkálása csak a két fő felület fűrészelésére terjedt ki
4418 Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított parkett-tábla, zsindely:
- Ács- és épületasztalosipari termék Valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Üreges fapaneleket és zsindelyt azonban fel lehet használni
- Peremezett és mintázott fa Peremezés vagy mintázás
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4421 Gyufaszál; cipész faszeg és facsap Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából, a 4409 vtsz. alá tartozó megmunkált fa kivételével
ex 45. árucsoport Parafa és parafaáruk; a 4503 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4503 Természetes parafából készült áru Előállítás a 4501 vtsz. alá tartozó parafából
46. árucsoport Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
47. árucsoport Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; papírhulladék és használt papír vagy karton Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 48. árucsoport Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; az ex48 11, 4816, 4817, ex48 18, ex48 19, ex48 20 és ex48 23 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex4811 Vonalas, kockás vagy margós papír és karton Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
4816 Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
4817 Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy karbonból készült doboz, tasak, tárca és mappa Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
ex4818 Toalett (WC) papír Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
ex4819 Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex4820 Írótömb Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex4823 Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
ex 49. árucsoport Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz; a 4909 és 4910 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4909 Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is Előállítás a nem a 4909 vagy a 4911 vtsz. alá tartozó anyagokból
4910 Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Öröknaptárak vagy nem papírból vagy kartonból készült tartóra helyezhető cserélhető blokkok Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
- Más Előállítás a nem a 4909 vagy a 4911 vtsz. alá tartozó anyagokból
ex 50. árucsoport Selyem; az ex50 03, 5004-ex50 06 és 5007 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex5003 Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, és a foszlatott anyagot is), kártolt vagy fésült A selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-ex50 06 Fonal selyemből és selyem hulladékból Előállítás * :
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,
vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5007 Szövet selyemből vagy selyem hulladékból:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból,
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 51. árucsoport Gyapjú, finom vagy durva állati szőr; lószőr fonal és szövet; az 5106-5110 és 5111-5113 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
5106-5110 Gyapjú, finom vagy durva állati szőr vagy lószőr fonal Előállítás * :
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5111-5113 Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból, vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 52. árucsoport Pamut; az 5204-5207 és 5208-5212 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5204-5207 Pamutfonal és cérna Előállítás * : -
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5208-tól 5212-ig Pamutszövet
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból,
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 53. árucsoport Más növényi textilszál; papírfonal és papírszövet; az 5306-5308 és 5309-5311 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5306-tól 5308-ig Fonal más növényi rostból; papírfonal Előállítás * :
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5309-től 5311-ig Szövet más növényi rostból, szövet papírfonalból
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy
mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból,
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5401-től 5406-ig Szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonal, monofil és cérna Előállítás * :
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített
más természetes textilszálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5407-től 5408-ig Szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült szövet
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból,
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5501-től 5507-ig Szintetikus vagy mesterséges vágott szál Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5508-tól 5511-ig Fonal és varrócérna Előállítás * : -
- kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papíripari rostanyagból
5512-től 5516-ig Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült szövet
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból,
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 56. árucsoport Vatta, nemez és nem szőtt szövet; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk, az 5602, 5604, 5605 és az 5606 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
-
5602 Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemez Előállítás * :
- természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
Azonban:
- az 5402 vtsz. alá tartozó polipropilén végtelen szálak,
- az 5303 vagy az 5506 vtsz. alá tartozó
polipropilén vágott szálak, vagy
- az 5501 vtsz. alá tartozó polipropilén fonókábel,
amelyek finomsági száma minden egyágú végtelen szál és vágott szál esetében 9 decitexnél kisebb, felhasználhatók, feltéve hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás * : -
- természetes szálakból,
- kazeinből készült szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
5604 Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:
- Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva Előállítás nem textilanyaggal bevont gumifonalból és - zsinegből
- Más Előállítás * : -
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
5605 Fonal fémszálból, Paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
-
5606 Paszományozott fonal az 5404 és 5405 vtsz. alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva, az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonal és a Paszományozott lószőr fonal kivételével; zseníliafonal; hurkolt, bordázott fonal Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papíripari rostanyagból
-
57. árucsoport Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből Előállítás * :
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
Azonban:
- az 5402 vtsz. alá tartozó polipropilén végtelen szálak,
- az 5503 vagy az 5506 vtsz. alá tartozó polipropilén vágott szálak, vagy
- az 5501 vtsz. alá tartozó polipropilén fonókábel,
amelyek finomsági száma minden egyágú végtelen szál és vágott szál esetében 9 decitexnél kisebb, felhasználhatók, feltéve hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más nemezből Előállítás *  -
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített természetes szálakból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más textil borítók Előállítás * : -
- kókuszrost fonalból,
- szintetikus vagy mesterséges szálakból készült fonalból,
- természetes szálakból, vagy
- nem kártolt, nem fésült
vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból
ex 58. árucsoport Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés, az 5805 és az 5810 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy
befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5805 Kézi szövésű fali szőnyeg, kárpit, mint pl: Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és keresztöltéssel) előállított fali szőnyeg, kárpit, konfekcionálva is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5810 Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
5901 Szövetek, mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textil szövet kalapkészítéshez Előállítás fonalból
5902 Kerékköpeny kordszövet, magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkóz műselyem szálból:
- Legfeljebb 90 tömegszázalék textiltartalommal Előállítás fonalból
- Más Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5903 Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével Előállítás fonalból
5904 Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is Előállítás fonalból * 
5905 Textil falborító:
- Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve Előállítás fonalból:
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
Nyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906 Gumizott szövet, az 5902 vtsz. alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt Előállítás * : -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Szintetikus fonalból készült más szövetek, 90 tömegszázalékot meghaladó textiltartalommal Előállítás vegyi anyagokból
- Más Előállítás fonalból
5907 Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió-(műtermi) díszletek, vagy hasonlók számára Előállítás fonalból
5908 Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is:
- Impregnált fehérizzású gázharisnya Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5909-től 5911-ig Ipari célra használt textiláru:
- Nem az 5911 vtsz. alá tartozó nemezből készült fényező korong vagy gyűrű Előállítás a 6310 vtsz. alá tartozó fonalból vagy hulladék szövetből vagy rongyból
- Más Előállítás *  -
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
60. árucsoport Kötött és hurkolt kelmék Előállítás * : -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
61. árucsoport Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Két vagy több darabból álló, kiszabott vagy eleve adott formára készített kötött vagy hurkolt kelme összevarrása vagy más módon történő összeállítása során nyert termék Előállítás fonalból * :
- Más Előállítás * : -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 62. árucsoport Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; az ex62 02, ex62 04, ex62 06, ex62 09, ex62 10, 6213, 6214, ex62 16 és az ex62 17 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás fonalból * ,  * 
ex62 02, ex62 04, ex62 06 és ex62 09 Hímzett női, leányka- és csecsemőruha és ruházati kellékek és tartozékok csecsemők számára Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
ex62 10 és ex62 16 Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás borítás nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált borítás nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-ár * 
6213 és 6214 Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló:
- Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * ,  * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * 
6217 Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei, a 6212 vtsz. alá tartozók kivételével
- Hímzett Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Alumíniumozott poliészter fóliával borított tűzálló szövet felszerelés Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás borítás nélküli szövetből, feltéve hogy a borítás nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Közbélés gallérhoz és kézelőhöz, kivágva Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás fonalból * 
ex 63. árucsoport Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy; a 6301-6304, 6305, 6306, ex63 07 és 6308 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6301-től 6304-ig Takaró, úti takaró; ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília:
- Nemezből, nem szövött anyagból Előállítás * :
- természetes szálakból, vagy
-
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más:
- - Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * ,  * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből (a kötött és hurkolt áruk kivételével), feltéve hogy a nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * ,  * 
6305 Zsák és zacskó áruk csomagolására Előállítás:
- természetes szálakból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
6306 Ponyva, vászontető és napellenző; csónakvitorla, szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk:
- Nem szőtt szövetből Előállítás * : -
- természetes szálakból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * 
6307 Más készáru, beleértve a szabásmintát is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308 Szőnyeg, fali szőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló hímzett cikkek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve A készletben lévő minden darabnak meg kell felelnie annak a szabálynak, melyet akkor kellene alkalmazni, ha nem lenne a készlet része. Nem származó áruk is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
6401-6405 Lábbeli Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 6406 vtsz. alá tartozó talprészhez vagy talpbéléshez erősített felsőrész összeállítások kivételével
6406 Lábbelirész; kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló cikk; lábszárvédő, bokavédő és hasonló cikk és ezek részei Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 65. árucsoport Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei, a 6503 és 6505 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6503 Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vtsz. alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból * 
6505 Kalap és más fejfedő, kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textil anyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból * 
ex 66. árucsoport Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lovaglókorbács és ezek részei; a 6601 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6601 Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67. árucsoport Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 68. árucsoport Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült ának; az ex68 03, ex68 12 és ex68 14 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex6803 Palakőből vagy agglomerált palából készült áru Előállítás megmunkált palakőből
ex6812 Azbesztből készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnézium-karbonát alapú keverék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex6814 Csillámból készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír, karton vagy más anyag alátéten is Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is)
69. árucsoport Kerámiai termékek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 70. árucsoport Üveg és üvegáruk; a 7006, 7007, 7008, 7009, 7010, 7013 és ex70 19 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7006 A 7003, 7004 vagy a 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7007 Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7008 Többrétegű szigetelőüveg Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7009 Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7010 Üvegballon, üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
vagy
Az üvegáru csiszolása, feltéve hogy a csiszolatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013 Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy a 7018 vtsz. alá tartozók kivételével) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
vagy
Az üvegáru csiszolása, feltéve hogy a csiszolatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
vagy
A kézzel fúvott üvegáru kézi festése (a szitafestés kivételével), feltéve hogy a kézzel fúvott üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex7019 Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével) Előállítás:
- pászmából, előfonatból, fonalból vagy
-
vágott szálból, vagy
- üveggyapotból
ex 71. árucsoport Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat; érme; az ex71 02, ex71 03, ex71 04, 7106, ex71 07, 7108, ex71 09, 7110, ex71 11, 7116 és 7117 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex71 02, ex71 03 és ex71 04 Megmunkált drágakő és féldrágakő (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) Előállítás megmunkálatlan drágakövekből vagy féldrágakövekből
7106, 7108 és Nemesfémek:
7110 - Megmunkálatlan Előállítás a 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá nem osztályozott anyagokból
vagy
A 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása
vagy
A 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá tartozó nemesfémek egymással vagy nem nemesfémmel történő ötvözése
- Félgyártmány vagy por alakban Előállítás megmunkálatlan nemesfémből
ex71 07, ex71 09
és ex71 11
Nemesfémmel plattírozott fém, félgyártmány Előállítás megmunkálatlan nemesfémmel plattírozott fémből
7116 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117 Ékszerutánzat Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
vagy
Előállítás nem aranyozott, ezüstözött vagy platinával bevont nem nemesfém részekből, feltéve hogy valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 72. árucsoport Vas és acél; a 7207, 7208-7216, 7217, ex72 18, 7219-7222, 7223, ex72 24, 7225-7227, 7228 és 7229 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7207 Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy a 7205 vtsz. alá tartozó anyagokból
7208-tól 7216-ig Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó ingotból és más elsődleges formákból
7217 Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7207 vtsz. alá tartozó félkész termékekből
ex72 1872 19-től 7222-ig Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7223 Huzal rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vtsz. alá tartozó félkész termékekből
ex72 24, 7225-től 7227-ig Félkész termék, síkhengerelt termék, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben, más ötvözött acélból Előállítás a 7224 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7228 Rúd más ötvözött acélból; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206, 7218 vagy a 7224 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7229 Huzal más ötvözött acélból Előállítás a 7224 vtsz. alá tartozó félkész termékekből
ex 73. árucsoport Vas- és acéláruk; az ex73 01, 7302, 7304, 7305, 7306, ex73 07, 7308 és ex73 15 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex7301 Szádpalló Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó anyagokból
7302 Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó anyagokból
7304, 7305 és 7306 Cső és üreges profil vasból vagy acélból (az öntöttvas cső kivételével) Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy a 7224 vtsz. alá tartozó anyagokból
ex7307 Rozsdamentes acélból készült, több részből álló csőszerelvény (ISO No X 5 CrNiMo 1712) A kovácsolt nyersdarab esztergálása, fúrása, feldörzsölése, menetvágása, lesorjázása és lefúvatása homokkal, amelynek az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308 Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előregyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 7301 vtsz. alá tartozó szögvasat, idomvasat és szelvényt azonban nem szabad felhasználni
ex7315 Hólánc Előállítás, amelynek során a 7315 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. árucsoport Réz és ebből készült áruk; a 7401, 7402, 7403, 7404 és 7405 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7401 Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapatott réz) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7402 Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7403 Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:
- Finomított réz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
- Más elemeket tartalmazó rézötvözet és finomított réz Elállítás megmunkálatlan finomított rézből vagy hulladékból és törmelékből
7404 Rézhulladék és -törmelék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7405 Mesterötvözet Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 75. árucsoport Nikkel és ebből készült áruk; a 7501-7503 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7501-től 7503-ig Nyers nikkel (szulfidfémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 76. árucsoport Alumínium és ebből készült áruk, a 7601, a 7602 és ex76 16 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7601 Megmunkálatlan alumínium Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumínium hulladékból vagy -törmelékből hőkezeléses vagy elektrolitikus úton
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex7616 Alumíniumból készült áruk, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyag (beleértve a végtelen szalagot is), és a nyújtott alumínium kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, alumíniumhuzalból készült hálót, drótszövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (beleértve a végtelen szalagot is), és nyújtott alumíniumot fel lehet használni, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 78. árucsoport Ólom és ebből készült áruk; a 7801 és 7802 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7801 Megmunkálatlan ólom:
- Finomított ólom Előállítás «finomítatlan ólomból» vagy «kohóólomból»
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a 7802 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket nem lehet felhasználni
7802 Ólomhulladék és -törmelék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 79. árucsoport Cink és ebből készült áruk; a 7901 és a 7902 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7901 Megmunkálatlan cink Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a 7902 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket nem lehet felhasználni
7902 Cinkhulladék és -törmelék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 80. árucsoport Ón és ebből készült áruk; a 8001, 8002 és a 8007 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
-
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8001 Megmunkálatlan ón Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a 8002 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket nem lehet felhasználni
8002 és 8007 Ónhulladék és -törmelék; más áru ónból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 81. árucsoport Más nem nemesfém; cermet; és ezekből készült áruk:
- Megmunkált más nem nemesfém; és ezekből készült áruk Előállítás, amelynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 82. árucsoport Szerszámok, késművesáruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; a 8206, 8207, 8208, ex82 11, 8214 és 8215 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
8206 A 8202-8205 vámtarifaszámok közül két vagy több vtsz. alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 8202-8205 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8202-8205 vtsz. alá tartozó szerszámokat fel lehet használni, ha értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207 Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talaj fúráshoz való szerszámot is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
-
8208 Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
-
ex8211 Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült késpengét és nyelet azonban fel lehet használni
8214 Másutt nem említett késművesáru (pl. haj nyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
8215 Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
ex 83. árucsoport Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; az ex83 06 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex8306 Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8306 vtsz. alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. árucsoport Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei; az ex84 01, 8402, 8403, ex84 04, 8406-8409, 8411, 8412, ex84 13, ex84 14, 8415, 8418, ex84 19, 8420, 8423, 8425-8430, ex84 31, 8439, 8441, 8444-8447, ex84 48, 8452, 8456-8466, 8469-8472, 8480, 8482, 8484 és 8485 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex8401 Nukleáris fűtőanyagelem Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8402 Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvízkazán kivételével); túlhevítő vízkazán Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és ex84 04 Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz. alá tartozó kazán kivételével, és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 8403 vagy nem a 8404 vtsz. alá tartozik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8406 Gőzturbina (víz- vagy más gőz üzemű) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408 Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409 Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vtsz. alá tartozó motor alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8411 Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8412 Más erőgép és motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex8413 Forgószivattyú Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex8414 Ipari ventilátor, légfúvó és ehhez hasonlók Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415 Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418 Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex8419 Fa-, papíripari rostanyag- és kartonipari gépek gép Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8420 Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8423 Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8425-8428 Emelő, mozgató, be- és kirakodó gép Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8429 Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8430 Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex8431 Úthenger alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439 Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8441 Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8444-8447 Az e vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex8448 A 8444 és a 8445 vtsz. alá tartozó textilipari gép segédgépei Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452 Varrógép, a 8440 vtsz. alá tartozó könyvkötőgép(fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor, állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:
- Varrógép (csak zártöltésű), motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
- a (motor nélküli) fej összeállítására felhasznált valamennyi nem származó anyag értéke nem haladja meg az 5 értékét, és
- a felhasznált fonalfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet származó termék
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-8466 A 8456-8466 vtsz. alá tartozó szerszámgépek és gépek, ezek alkatrészei és tartozékai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-8472 Irodagépek (pl. írógép, számológép, automatikus adatfeldolgozó gép, másológép, fűzőgép) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480 Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482 Golyós vagy görgős gördülőcsapágy Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8484 Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8485 Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. árucsoport Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; a 8501, 8502, ex85 18, 8519-8529, 8535-8537, ex85 41, 8542, 8544-8546 és 8548 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során: - valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és - valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8501 Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8503 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8502 Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8501 vagy a 8503 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex8518 Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8519 Lemezjátszó, erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül:
- Elektromos lemezjátszó Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8520 Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8521 Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8522 A 8519-8521 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523 Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8524 Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelenséget rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és a mesterlemezt is, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével:
- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8523 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8525 Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és tévéműsor-adókészülék,
-vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékekkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő)
Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8526 Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8527 Rádiótelefon-, rádiótávíró-és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8528 Televíziós adás vételére alkalmas készülék (a videomonitor és video vetítőkészülék is), rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is
- Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8529 Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban videofelvevő vagy -lejátszó készülék alkatrészei Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8535 és 8536 Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 8538 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8537 Kapcsolótábla, -panel (a numerikus vezérlésű is), -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
a fenti korlátozás mellett, a 8538 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex8541 Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz, a csipekre nem vágott félvezető szelet (wafer) kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8542 Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
a fenti korlátozás mellett, a 8541 vagy 8542 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8544 Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval, vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva, vagy csatlakozóval felszerelve is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545 Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546 Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547 Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vtsz. alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozódarabjai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548 Gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8601-8607 Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, sínhez kötött járművek és alkatrészeik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8608 Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrzőjelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8609 Konténer (beleértve a folyadék szállítására alkalmasat is) egy vagy több szállítási módra különlegesen kialakítva és felszerelve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 87. árucsoport Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; a 8709-8711,
ex87 12,8715 és 8716 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709 Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az idetartozó jármű alkatrésze Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710 Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen járműalkatrésze Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8711 Motorkerékpár (beleértve a segédmotorkerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, amelynek hengerűrtartalma:
- - Legfeljebb 50 cm3 Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - 50 cm3-t meghaladó Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex8712 Kerékpár, golyóscsapágy nélkül Előállítás nem a 8714 vtsz. alá tartozó anyagokból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715 Gyermekkocsi és alkatrésze Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
-
8716 Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88. árucsoport Légi járművek, űrhajók és ezek részei; az ex88 04 és 8805 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex8804 Forgó (rotáló) ejtőernyő Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 8804 vtsz. alá tartozó más anyagokat is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805 Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékező szerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89. árucsoport Hajó, csónak és más úszószerkezet Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8906 vtsz. alá tartozó hajótörzsek azonban nem használhatók fel Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. árucsoport Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrésze és tartozéka; a 9001, 9002, 9004, ex90 05, ex90 06, 9007, 9011, ex90 14, 9015-9020 és 9024-9033 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9001 Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 8544 vtsz. alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002 Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004 Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex9005 Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata, a csillagászati prizmás távcső és foglalata kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex9006 Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9007 Mozgóképfelvevő (kamera) és vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9011 Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex9014 Más navigációs eszköz és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015 Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016 Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017 Rajzoló-Jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vtsz. alá nem osztályozható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018 Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék beépített fogorvosi készülékkel vagy a fogászatban használt köpőcsészével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 9018 vtsz. alá tartozó más anyagokat is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9019 Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozókészülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén-, aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9020 Más légzőkészülékek és gázálarc, a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9024 Keménység-, szakító-, és nyomásszilárdság- és rugalmasság-vizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025 Faj súlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026 Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy a 9032 vtsz. alá tartozó műszer és készülék kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027 Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028 Gáz-, folyadék- és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9029 Fordulatszámláló, teljesítményszámláló, taxióra, kilométerszámláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vtsz. alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030 Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vtsz. alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9031 Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vtsz. alá nem osztályozható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032 Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033 A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. árucsoport Órák és ezek alkatrésze; a 9105 és
9109-9113 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105 Más óra Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9109 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9110 Komplett «kisóraszerkezet» vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes «kisóraszerkezet» vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers «kisóraszerkezet» vagy óraszerkezet Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozás mellett, a 9114 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9111 Tok «kisóraszerkezethez» és ennek részei Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek része Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9113 Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze:
- Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. árucsoport Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. árucsoport Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. árucsoport Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét„ párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófel szerel és; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlóak; előre gyártott épület; a 9401, ex94 03, 9405 és 9406 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex94 01 és ex94 03 Nem nemesfémből készült, legfeljebb 300 g/m2 tömegű nem párnázott pamuthuzatot tartalmazó bútor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
vagy
Előállítás a 9401 vagy a 9403 vtsz. alá tartozó elkészített pamutszövetből feltéve, hogy
- az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és
- minden más felhasznált anyag származó termék és nem a 9401 vagy nem a 9003 vtsz. alá tartozik
9405 Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a fényszórót és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406 Előre gyártott épület Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. árucsoport Játékokjátékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka; a 9503 és 9506 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
9503 Más játék; kicsinyített méretű («méretarányos») modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex9506 Tornához, atlétikához, más sporthoz (az asztalitenisz kivételével) vagy szabadtéri játékhoz való, ebben az árucsoportban másutt nem említett cikk és felszerelés; uszoda és pancsolómedence Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, golfütőfejek előállításához durván kialakított tömbök felhasználhatók
ex 96. árucsoport Különböző áruk; az ex96 01, ex96 02, ex96 03, 9605, 9606, 9612, ex96 13 és ex96 14 vtsz. alá tartozók kivételével; az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex96 01 és ex96 02 Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült áru Előállítás az azonos vámtarifaszám alá tartozó «megmunkált» faragásra alkalmas anyagokból
ex9603 Seprű, kefe és ecset (a nyest- vagy mókusszőrből készült seprű, ehhez hasonlók és kefék kivételével), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprő motor nélkül, szobafestő párna és henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605 Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz, vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz A készletben lévő minden darabnak meg kell felelnie annak a szabálynak, melyet akkor kellene alkalmazni, ha nem kenne a készlet része. Nem származó áruk is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606 Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gombtest és ezek részei; nyers gomb Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9612 Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomatkészítésre -átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszá m alá tartozik, és
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex9613 Öngyújtó piezo gyújtóval Előállítás során, amelynek során a 9613 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex9614 Pipa és pipafej Előállítás a pipakészítéshez durván kialakított tömbből
97. árucsoport Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik

III. MELLÉKLET

AZ EUR.1 SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt azon a nyomtatványon kell kiállítani, amelynek mintáját e melléklet tartalmazza. E nyomtatványt azon nyelvek egyikén kell kinyomtatni, amelyeken a megállapodás készült. A bizonyítványokat e nyelvek egyikén és az exportáló ország nemzeti jogszabályainak megfelelően kell kiállítani. Ha a nyomtatványt kézzel töltik ki, akkor azt tollal és nyomtatott betűvel kell elvégezni.

2. A bizonyítvány mérete 210 x 297 mm; hosszirányban legfeljebb +8 mm vagy -5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak fehér írópapírnak kell lennie a meghatározott méretben, nem tartalmazhat mechanikus pépet és súlya legalább 25 g/m2. Nyomtatott zöld guilloche-mintás háttérrel kell rendelkeznie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközökkel végzett hamisítást láthatóvá tesz.

3. A Közösség tagállamai és Izrael illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a bizonyítványokat maguk nyomtassák, vagy erre felhatalmazott nyomdákkal állíttassák elő. Ez utóbbi esetben valamennyi bizonyítványnak utalnia kell az ilyen engedélyre. Valamennyi bizonyítványon fel kell tüntetni a nyomda nevét és címét vagy az azonosítására szolgáló jelet. Továbbá a bizonyítványt el kell látni az azonosításra szolgáló, nyomtatott vagy kézzel írt sorszámmal.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) EUR.1 No A 000.000
Kitöltés előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2. A(z)
.................................................................................
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
közötti preferenciális kereskedelemben használt bizonyítvány
(Írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Származási ország, országcsoport vagy terület 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. Szállítási adatok (kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
8. Tételszám; jelek és számok; a csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó súly
(kg) vagy más
mennyiség
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(kitöltése nem kötelező)
11. VÁMHIVATAL ZÁRADÉKA
A nyilatkozat igazolása
Kiviteli okmány (2)
Típusa ...................... Száma .........................
Vámhivatal ....................................................
Kiállító ország vagy terület ...........................
........................................................................
Dátum ............................................................
........................................................................
(Aláírás)




Pecsét
12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek ez e bizonyítvány kiállításához megkövetelt feltételeknek.

Hely és dátum ...............................................

........................................................................
(Aláírás)
13. ELLENŐRZÉS IRÁNTI KÉRELEM 14. AZ ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
A végrehajtott ellenőrzés szerint(1)
□ a bizonyítványt a feltüntetett vámhivatal adta ki és az abban szereplő adatok pontosak
□ a bizonyítvány nem felel meg a hitelességi és pontossági követelményeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket).
Kérem e bizonyítvány hitelességének és pontosságának ellenőrzését
................................................................................
(Hely és dátum)
................................................................................
(Hely és dátum)
Pecsét Pecsét
................................................
(Aláírás)
................................................
(Aláírás)
___________
(1) Írjon X-et a megfelelő négyzetbe!
(1) Ha az áru nincs csomagolva a darabszámát vagy az „ömlesztve” megjelölést kell feltünteni.
(2) Csak akkor kell kitölteni, ha az exportáló ország vagy terület előírásai ezt megkövetelik.

MEGJEGYZÉSEK

1. A bizonyítványokon nem lehet törlést alkalmazni vagy a szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kitöltő személynek el kell látnia kézjegyével, és ezt a kiállító ország vagy terület vámhatóságainak igazolnia kell.

2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést tételszámnak kell megelőznie. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt helyeket egy átlós vonallal át kell húzni oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.

3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz szükséges elegendő részletességgel.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) EUR.1 No A 000.000
Kitöltés előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2. A(z)
.................................................................................
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
közötti preferenciális kereskedelemben használt bizonyítvány
(írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Származási ország, országcsoport vagy terület 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. Szállítási adatok (kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
8. Tételszám; jelek és számok; a csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó súly
(kg) vagy más
mennyiség
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(kitöltése nem kötelező)
(1) Ha az áru nincs csomagolva a darabszámát vagy az „ömlesztve” megjelölést kell feltünteni.
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott a túloldalon megnevezett áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy az áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiállításához megkövetelt követelményeknek;
MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, amelyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek:
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
BENYÚJTOM az alábbi igazoló okmányokat (1):
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az illetékes hatóság kérése alapján rendelkezésére bocsátom azon további okmányokat, amelyeket a mellékelt bizonyítvány kiállításához megkövetelnek, és vállalom, hogy adott esetben az említett hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit.
KÉREM az árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiállítását.
............................................................................
(Hely és dátum)
............................................................................
(Aláírás)
(1) Például: a behozatali okmányok, szállítási bizonyítványok, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek az előállítás során felhasznált termékekre vagy a változatlan állapotban újra kivitt árukra vonatkoznak.

IV. MELLÉKLET

A 22. CIKK (4) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT NYILATKOZAT

Alulírott, az ezen okmányban ismertetett áruk exportőre, kijelentem, hogy - kivéve, ahol másképpen van jelezve - az áruk teljesítik a származó helyzet elnyerésének feltételeit:

az Európai Közösséggel/Izraellel (1)

való kedvezményes kereskedelemben, és hogy az áruk származási országa:

az Európai Közösség/Izrael (1)

.....................................

(Hely és dátum)

.................................................................

(Aláírás)

(Az aláírást követnie kell az aláíró olvashatóan írt nevének)

(1) A nem kívánt rész törlendő.

5. JEGYZŐKÖNYV
a közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról

1. cikk

Fogalommeghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) „vámjogszabályok”: az áruk behozatalát, kivételét, tranzitját és bármely vámeljárás alá vonását szabályozó, a Felek területén alkalmazandó törvényi vagy rendeleti rendelkezések, beleértve a Felek által elfogadott tiltó, korlátozó és ellenőrző intézkedéseket is;

b) „vámok”: a Felek területén a vámjogszabályok alkalmazása során kirótt és beszedett valamennyi vám, adó, díj vagy más teher, kivéve azon díjakat és terheket, amelyek a nyújtott szolgáltatások megközelítő költségeinek összegére korlátozódnak;

c) „megkereső hatóság”: a Felek egyike által e célra kijelölt illetékes közigazgatási hatóság, amely vámügyekben segítségnyújtást kér;

d) „megkeresett hatóság”: a Felek egyike által e célra kijelölt illetékes közigazgatási hatóságot jelenti, amelyhez a vámügyi segítségnyújtás iránti megkeresés érkezik;

e) „személyi adatok”: egy azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó valamennyi adat.

2. cikk

Hatály

(1) A Felek a hatáskörükön belül, az e jegyzőkönyvben meghatározott módon és feltételek mellett segítséget nyújtanak egymásnak a vámjogszabályok megfelelő alkalmazásának biztosításában, különösen a vámjogszabálysértések megelőzése, megvizsgálása és felderítése révén.

(2) A vámügyi segítségnyújtás - e jegyzőkönyv szerint - kiterjed a Felek bármely közigazgatási hatóságára, amely hatáskörrel rendelkezik e jegyzőkönyv alkalmazására. Ez nem érinti a kölcsönös bűnügyi jogsegély szabályait. A kölcsönös segítségnyújtás az igazságügyi hatóságok megkeresésére gyakorolt hatáskörben szerzett információkra csak akkor terjed ki, ha e hatóságok hozzájárulásukat adják.

3. cikk

Segítségnyújtás megkeresés alapján

(1) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság minden vonatkozó információt átad, amely a vámjogszabályok megfelelő alkalmazásának biztosítását lehetővé teszi, beleértve az ilyen jogszabályok megsértésére vonatkozóan ismertté vált vagy tervezett cselekményekkel kapcsolatos információkat.

(2) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság tájékoztatja a megkereső hatóságot arról, hogy a Felek valamelyikének területéről kivitt árut megfelelően vitték-e be a másik Fél területére és - adott esetben - közli az árukra alkalmazott vámeljárást is.

(3) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy különös felügyeletet gyakoroljon:

a) azon természetes és jogi személyek felett, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy megsértik vagy megsértették a vámjogszabályokat;

b) olyan helyek felett, ahol az áruk tárolása oly módon történik, amely alapján okkal feltételezhető, hogy azokat a vámjogszabályokkal ellentétes cselekményekhez szándékoznak használni;

c) a feltehetőleg vámjogszabálysértések tárgyát képező áruk mozgása felett;

d) olyan szállítóeszközök felett, amelyekről okkal feltételezhető, hogy azokat vámjogszabályt sértő cselekmény elkövetéséhez használták, használják vagy használhatják.

4. cikk

Önkéntes segítségnyújtás

A Felek - törvényeiknek, jogszabályaiknak és más jogi eszközeiknek megfelelően -segítséget nyújtanak egymásnak, amennyiben ezt a vámjogszabályok megfelelő alkalmazása érdekében szükségesnek tartják, különösen akkor, ha az alábbiakra vonatkozó információ birtokába jutnak:

- olyan cselekmények, amelyek megsértették, sértik vagy sérthetik a vámjogszabályokat és a másik Fél érdeklődésére számot tarthatnak,

- az ilyen cselekmények megvalósítása során alkalmazott új eszközök és módszerek,

- a tudvalevőleg vámjogszabálysértések tárgyát képező áruk.

5. cikk

Kézbesítés/értesítés

A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság a rávonatkozó jogszabályoknak megfelelően minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező címzettnek az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó

- valamennyi iratot kézbesítse,

- valamennyi határozatról értesítést küldjön.

Ilyen esetben a 6. cikk (3) bekezdését kell alkalmazni.

6. cikk

A segítségnyújtás iránti megkeresés formája és tartalma

(1) Az e jegyzőkönyv szerinti megkereséseket írásban kell elkészíteni. Az ilyen megkeresések teljesítéséhez szükséges okmányokat mellékelni kell a megkereséshez. Amennyiben a helyzet sürgőssége megkívánja, szóbeli megkereséseket is el lehet fogadni, de ezeket írásban haladéktalanul meg kell erősíteni.

(2) Az e cikk (1) bekezdése szerinti megkereséseknek tartalmazniuk kell az alábbi információkat:

a) a megkereső hatóság megnevezése;

b) a kért intézkedés;

c) a megkeresés tárgya és oka;

d) az érintett törvények, jogszabályok és más jogi eszközök;

e) azon természetes vagy jogi személyeknek a lehetőség szerinti minél pontosabb és átfogóbb megjelölése, akik ellen a vizsgálat irányul;

f) a vonatkozó tények és a már végrehajtott vizsgálatok összefoglalása, az 5. cikkben előírt esetek kivételével.

(3) A megkeresést a megkeresett hatóság egyik hivatalos nyelvén vagy egy általa elfogadott nyelven kell benyújtani.

(4) Ha egy megkeresés nem felel meg az alaki követelményeknek, a megkeresés helyesbítését vagy kiegészítését lehet kérni; óvintézkedéseket azonban el lehet rendelni.

7. cikk

A megkeresések teljesítése

(1) A segítségnyújtás iránti megkeresés teljesítése érdekében a megkeresett hatóság, vagy ha az maga nem járhat el, az a hatóság, amelyhez az előbbi a megkeresést továbbította, saját hatáskörében és a rendelkezésére álló eszközökkel úgy jár el, mintha saját nevében vagy ugyanezen Fél egy másik hatóságának megkeresésére járna el, megadva a már rendelkezésre álló információkat, elvégezve a megfelelő vizsgálatokat vagy intézkedve azok elvégzéséről.

(2) A segítségnyújtás iránti megkereséseket a megkeresett Fél törvényeinek, jogszabályainak és más jogi eszközeinek megfelelően kell teljesíteni.

(3) A megkereső Fél vámjogszabálysértések vizsgálatára felhatalmazott tisztviselői -különleges esetekben és a megkeresett Fél egyetértésével - jelen lehetnek a Közösségben vagy Izraelben, amikor annak tisztviselői a megkereső Felet érintő jogsértések tekintetében végeznek vizsgálatot, és kérhetik, hogy a megkeresett Fél vizsgálja meg a vonatkozó könyveket, nyilvántartásokat és más okmányokat vagy adathordozókat, azokról adjon másolatot, vagy más, a jogsértéssel kapcsolatos információt szolgáltasson.

8. cikk

Az információnyújtás formája

(1) A megkeresett hatóság okmányok, okmányok hitelesített másolata, jelentések és hasonlók formájában közli a megkereső hatósággal a vizsgálatok eredményét.

(2) Az (1) bekezdésben említett okmányok helyettesíthetők az ugyanezen célra bármilyen formában készített számítógépes információval.

9. cikk

A segítségnyújtási kötelezettség alóli kivételek

(1) A Felek megtagadhatják az e jegyzőkönyvben előírt segítségnyújtást, amennyiben az:

a) sértené a Közösség valamely tagállamának vagy Izraelnek a szuverenitását, amelytől e jegyzőkönyv alapján a segítségnyújtást kérték; vagy

b) sértené a közrendet, biztonságot vagy más alapvető érdekeket; vagy

c) a vámokra vonatkozó rendelkezésektől eltérő deviza- vagy adórendelkezéseket érintene; vagy

d) ipari, kereskedelmi vagy szakmai titkot sértene.

(2) Amennyiben a megkereső hatóság olyan segítségnyújtásért folyamodik, amelyet megkeresés esetén maga sem tudna teljesíteni, akkor erre a körülményre felhívja a figyelmet megkeresésében. Ilyen esetben a megkeresett hatóság dönt, hogy miként válaszol a megkeresésre.

(3) Amennyiben a segítséget nem adják meg vagy elutasítják, úgy az erre vonatkozó döntést és annak okát haladéktalanul közölni kell a megkereső hatósággal.

10. cikk

A bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettség

(1) E jegyzőkönyv alapján bármilyen formában közölt információt bizalmasan kell kezelni. Az információkra vonatkozik a hivatali titoktartási kötelezettség, és azokat az információt fogadó Fél hasonló információkra vonatkozó jogszabályai, valamint a Közösség hatóságaira vonatkozó megfelelő rendelkezések szerinti védelem illeti meg.

(2) Személyes adatokat csak akkor lehet közölni, ha a Felek jogszabályai által a személyek számára nyújtott védelem szintje egyenértékű. A Feleknek legalább az egyéneknek a személyes adatok gépi feldolgozása során való védelméről szóló, 1981. január 28-i 108. számú Európa tanácsi egyezményben foglalt alapelveken nyugvó védelmi szintet kell biztosítaniuk.

11. cikk

Az információk felhasználása

(1) A rendelkezésre bocsátott információt kizárólag az e jegyzőkönyv szerinti célokra lehet felhasználni, és azt bármely Fél más célokra csak az információt szolgáltató közigazgatási hatóság előzetes írásbeli hozzájárulásával és adott esetben az e hatóság által megállapított korlátozásokkal használhatja fel.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem zárják ki az információk felhasználását a vámjogszabályok megsértése miatt később indított bármely bírósági vagy közigazgatási eljárásban.

(3) A Felek az e jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően megszerzett információkat és megtekintett okmányokat bizonyítékként felhasználhatják jegyzőkönyveikben, jelentéseikben és vallomásaikban, valamint bírósági eljárásokban és vádemelés céljára.

12. cikk

Szakértők és tanúk

A megkeresett hatóság tisztviselője felhatalmazást kaphat arra, hogy az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozó bírósági vagy közigazgatási eljárásokban - az adott felhatalmazás keretei között - szakértőként vagy tanúként jelenjen meg a másik Fél igazságszolgáltatása előtt, és az eljáráshoz szükséges tárgyakat, dokumentumokat vagy azok hitelesített másolatait bemutassa. A megjelenés iránti megkeresésnek pontosan meg kell jelölnie, hogy milyen ügyben, milyen jogcímen és milyen minőségben hallgatják meg a tisztviselőt.

13. cikk

A segítségnyújtás költségei

A Felek lemondanak az e jegyzőkönyv végrehajtásával kapcsolatban felmerülő költségek egymás számára történő megtérítésének igényéről, kivéve - adott esetben - olyan szakértők és tanúk, valamint tolmácsok és fordítók költségei esetében, akik nem közszolgálati feladatot látnak el.

14. cikk

Végrehajtás

(1) E jegyzőkönyv végrehajtásával egyrészről az Európai Közösségek Bizottságának illetékes szervezeti egységeit, és - adott esetben - a Közösség tagállamainak vámhatóságait, másrészről Izrael központi vámhatóságait bízzák meg. Ezek határoznak a jegyzőkönyv alkalmazásához szükséges valamennyi gyakorlati rendelkezésről és intézkedésről, figyelembe véve az adatvédelem területén érvényes szabályokat. Javaslatot tehetnek az illetékes szerveknek e jegyzőkönyv általuk szükségesnek tekintett módosításaira.

(2) A Felek konzultálnak egymással, és a későbbiekben folyamatosan tájékoztatják egymást az e jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően elfogadott részletes végrehajtási szabályokról.

15. cikk

A jegyzőkönyv kiegészítő jellege

(1) E jegyzőkönyv kiegészíti és nem akadályozza bármely kölcsönös segítségnyújtási megállapodás alkalmazását, amely az Európai Közösség egy vagy több tagállama és Izrael között került vagy kerülhet megkötésre. Nem zárja ki a szélesebb körű kölcsönös segítségnyújtást sem e megállapodások alapján.

(2) A 11. cikk sérelme nélkül, e megállapodások nem érintik a Bizottság illetékes szervezeti egységei és a tagállamok vámhatóságai között a közösségi érdeket képező bármely vámügyi információ közlését szabályozó közösségi rendelkezéseket.

ZÁRÓOKMÁNY

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI

KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

meghatalmazottjai

az Európai Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés Szerződő Felei, a továbbiakban: a tagállamok, és

az EURÓPAI KÖZÖSSÉG és az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG,

a továbbiakban: a Közösség, meghatalmazottai,

egyrészről,

és IZRAEL ÁLLAM, a továbbiakban: Izrael, meghatalmazottja,

másrészről,

akik az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, és másrészről Izrael Állam közötti társulást létrehozó megállapodás aláírása céljából az ezerkilencszázkilencvenötödik év november hónapjának huszadik napján Brüsszelben üléseztek, elfogadták a következő szövegeket:

az euro-mediterrán megállapodás, annak mellékletei és a következő jegyzőkönyvek:

1. jegyzőkönyv az Izraelből származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról,

2. jegyzőkönyv a Közösségből származó mezőgazdasági termékek Izraelbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról,

3. jegyzőkönyv a növényvédelmi kérdésekről,

4. jegyzőkönyv a „származó termék” fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttműködés módszereiről,

5. jegyzőkönyv a közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról.

A tagállamok és a Közösség meghatalmazottjai, valamint Izrael meghatalmazottja az alábbiakban felsorolt együttes nyilatkozatokat fogadták el és csatolták ezen záróokmányhoz:

együttes nyilatkozat a megállapodás 2. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 5. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 6. cikkének (2) bekezdéséhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 9. cikkének (2) bekezdéséhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 39. cikkéhez és VII. mellékletéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás VI. címéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 44. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a decentralizált együttműködésről,

együttes nyilatkozat a megállapodás 68. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 74. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a megállapodás 75. cikkéhez,

együttes nyilatkozat a közbeszerzésről,

együttes nyilatkozat az állat-egészségügyi kérdésekről,

együttes nyilatkozat a megállapodás 4. jegyzőkönyvéhez,

együttes nyilatkozat az előzetes végrehajtásról.

A tagállamok és a Közösség meghatalmazottjai, valamint Izrael meghatalmazottja továbbá tudomásul vették az ezen záróokmányhoz csatolt következő levélváltásokat:

megállapodás levélváltás formájában a rendezetlen kétoldalú kérdésekről,

megállapodás levélváltás formájában az 1. jegyzőkönyvről, valamint a közös vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozataláról,

megállapodás levélváltás formájában az Uruguayi Forduló keretében kötött megállapodások végrehajtásáról.

Izrael meghatalmazottja tudomásul vette az Európai Közösségnek az alábbiakban említett és az ezen záróokmányhoz csatolt nyilatkozatait:

nyilatkozat a megállapodás 28. cikkéhez a származás kumulációjáról,

nyilatkozat a megállapodás 28. cikkéhez a származási szabályok kiigazításáról,

nyilatkozat a megállapodás 36. cikkéhez,

nyilatkozat a megállapodás VI. címéhez a gazdasági együttműködésről.

A tagállamok és a Közösség meghatalmazottjai tudomásul vették Izraelnek az alábbiakban említett és ezen záróokmányhoz csatolt nyilatkozatát:

nyilatkozat a megállapodás 65. cikkéhez.

Hecho en Bruselas, el veinte de noviembre de mil novecientos noventa y cinco.

Udfærdiget i Bruxelles, den tyvende november nitten hundrede og femoghalvfems.

Geschehen zu Brüssel am zwanzigsten November neunzehnhundertfünfundneunzig.

Έγινε στιςΒρυξέλλες, στιςείκοσι Νοεμβρίου χίλια εννιακόσια ενενήντα πέντε.

Done at Brussels on the twentieth day of November in the year one thousand, nine hundred and ninety-five.

Fait à Bruxelles, le vingt novembre mil neuf cent quatre-vingt-quinze.

Fatto a Bruxelles, addì venti novembre millenovecentonovantacinque.

Gedaan te Brussel, de twintigste november negentienhonderdvijfennegentig.

Feito em Bruxelas, em vinte de Novembro de mil novecentos e noventa e cinco.

Tehty Brysselissä kahdentenakymmenentenä päivänä marraskuuta vuonna tuhatyhdeksänsataayhdeksänkymmentäviisi.

Som skedde i Bryssel den tjugonde november nittonhundranittiofem.

Pour le Royaume de Belgique

Voor het Koninkrijk België

Für das Königreich Belgien

Cette signature engage également la Communauté française, la Communauté flamande, la Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamande et la Région de Bruxelles-Capitale.Deze handtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franstalige Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse Gewest en het Brusselse Hoofdstedelijke Gewest.

Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flämische Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flämische Region und die Region Brüssel-Hauptstadt.

På Kongeriget Danmarks vegne

Für die Bundesrepublik Deutschland

Για την Ελληνική Δημοκρατία

Por el Reino de España

Pour la République française

Thar cheann na hÉireann

For Ireland

Per la Repubblica italiana

11/55. kötet HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 323

Pour le Grand-Duché de Luxembourg

Voor het Koninkrijk der Nederlanden

Für die Republik Österreich

Pela República Portuguesa

Suomen tasavallan puolesta

För Konungariket Sverige

For the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland

Por las Comunidades Europeas

For De Europæiske Fællesskaber

Für die Europäischen Gemeinschaften

Για τις Ευρωπαϊκές Κοινότητες

For the European Communities

Pour les Communautés européennes

Per le Comunità europee

Voor de Europese Gemeenschappen

Pelas Comunidades Europeias

Euroopan yhteisöjen puolesta

På Europeiska gemenskapernas vägnar

EGYÜTTES NYILATKOZATOK

Együttes nyilatkozat a 2. cikkhez

A Felek újólag megerősítik, hogy fontosságot tulajdonítanak az emberi jogok tiszteletben tartásának, amint azokat az ENSZ Alapokmányában meghatározták, beleértve az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és fajgyűlölet elleni harcot.

Együttes nyilatkozat az 5. cikkhez

Meg lehet állapodni abban, hogy különböző témákban szakértői ülésekre kerüljön sor.

Együttes nyilatkozat a 6. cikk (2) bekezdéséhez

A Felek megállapodnak abban, hogy a mezőgazdasági áruk vagy a II. mellékletben nem szereplő feldolgozott mezőgazdasági termékek besorolására használt nómenklatúra változása esetén konzultációt folytatnak a meglévő engedmények fenntartásához szükségesnek tűnő kiigazításokról.

Együttes nyilatkozat a 9. cikk (2) bekezdéséhez

A megállapodás 9. cikkének (2) bekezdésében meghatározott előzetes értesítés zavartalan alkalmazása céljából Izrael az elfogadás előtt megfelelő időn belül, nem hivatalos és bizalmas formában benyújtja a Bizottságnak az alkalmazandó mezőgazdasági alkotóelem számításának elemeit. A Bizottság tíz munkanapon belül tájékoztatja Izraelt értékeléséről.

Együttes nyilatkozat a 39. cikkhez és a VII. melléklethez

E megállapodás alkalmazásában a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon magában foglalja különösen a szerzői jogot, beleértve a számítógépes programokkal kapcsolatos szerzői jogot és a szomszédos jogokat, szabadalmakat, formatervezési mintákat, földrajzi jelzéseket, beleértve az eredetmegjelöléseket, a védjegyeket és szolgáltatási védjegyeket, az integrált áramkörök topográfiáit, valamint az ipari tulajdon oltalmáról szóló párizsi egyezmény (1967. évi stockholmi szöveg) 10a. cikkében említett tisztességtelen verseny elleni védelmet és a know-how-ra vonatkozó, nyilvánosságra nem hozott információk védelmét. Egyetértés született abban, hogy a megállapodás héber nyelve történő fordításakor a „szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon” kifejezést a „szellemi tulajdon”-nak megfelelő héber kifejezésre fordítják.

Együttes nyilatkozat a VI. címhez

Mindegyik Fél viseli a gazdasági együttműködéssel összefüggésben végzett tevékenységekben való részvételének pénzügyi költségét, amelyről eseti alapon döntenek.

Együttes nyilatkozat a 44. cikkhez

A Felek újólag megerősítik elkötelezettségüket a közel-keleti békefolyamat iránti, és abbeli hitüket, hogy a békét regionális együttműködéssel kell megszilárdítani. A Közösség a vonatkozó közösségi technikai és költségvetési eljárásoknak megfelelően kész támogatni az Izrael és szomszédai által előterjesztett közös fejlesztési projekteket.

Együttes nyilatkozat a decentralizált együttműködésről

A Felek újólag megerősítik, hogy a földközi-tengeri régióban, illetve az Európai Közösség és földközi-tengeri partnerei közötti tapasztalatcsere és ismeretátadás elősegítésének eszközeként fontosságot tulajdonítanak a decentralizált együttműködési programoknak.

Együttes nyilatkozat a 68. cikkhez

A Társulási Tanács eljárási szabályzata lehetőséget fog teremteni a határozatok írásbeli eljárás keretében történő meghozatalára.

Együttes nyilatkozat a 74. cikkhez

A Felek tudomásul veszik, hogy a Közösség Gazdasági és Szociális Bizottsága és az Izraeli Gazdasági és Szociális Tanács éves párbeszéd és kölcsönös együttműködés útján élénkítheti kapcsolatait.

Együttes nyilatkozat a 75. cikkhez

Választott bírósági eljárás alkalmazása esetén a Felek törekednek annak biztosítására, hogy a Társulási Tanács a második választott bíró kinevezésétől számított két hónapon belül kinevezze a harmadik választott bírót.

Együttes nyilatkozat a közbeszerzésről

A Felek hivatalos tárgyalásokat kezdenek számos téren annak érdekében, hogy a WTO keretében megkötött közbeszerzési megállapodásban - a továbbiakban: GPA - kölcsönösen megállapodottakon túlmenően megnyissák közbeszerzési piacaikat. E tárgyalásokat oly módon kell folytatni, hogy 1995 vége előtt megállapodást lehessen elérni. A Felek megállapodnak abban, hogy e tárgyalások többek között a következők beszerzésére terjednek ki:

- áruknak, munkáknak és szolgáltatásoknak a távközlési és helyi közlekedési ágazatban (a buszok kivételével) működő jogi személyek által történő beszerzése,

- szolgáltatásoknak a GPA hatálya alá tartozó jogi személyek által történő beszerzése, a GPA 1. függelékének 4. mellékletében foglalt kölcsönös kötelezettségvállalások bővítése érdekében. A Felek vállalják, hogy a GPA-ban már megállapodott rendelkezéseken túl tartózkodnak a másik Fél szállítói elleni további diszkriminatív intézkedések bevezetésétől a nehézáramú és orvosi készülékek terén, továbbá igyekeznek elkerülni az olyan diszkriminatív intézkedések bevezetését, amelyek torzítják a nyílt beszerzést. További olyan tárgyalásokra tekintettel, amelyek célja a hatály kölcsönös bővítése, a Felek időszakosan felülvizsgálják közbeszerzésről szóló megállapodásuk végrehajtását. Továbbá a Felek aktívan támogatják a távközlési szolgáltatási piacok liberalizálását, és részt vesznek az alap távközlési szolgáltatásokkal foglalkozó többoldalú GATS tárgyalócsoportban.

Együttes nyilatkozat az állat-egészségügyi kérdésekről

A Felek törekednek arra, hogy állat-egészségügyi ügyekre vonatkozó szabályaikat megkülönböztetéstől mentesen alkalmazzák, és ne vezessenek be új, a kereskedelmet indokolatlanul akadályozó intézkedéseket.

Együttes nyilatkozat a 4. jegyzőkönyvhöz

A Közösség és Izrael megállapodnak abban, hogy a Felek területén kívül végzett megmunkálást vagy feldolgozást passzív feldolgozással vagy hasonló eljárással végzik.

Együttes nyilatkozat az előzetes végrehajtásról

A Felek kifejezik azon szándékukat, hogy a megállapodás kereskedelemre és vámegyüttműködésre vonatkozó rendelkezéseit egy lehetőség szerint 1996. január 1-jén hatályba lépő ideiglenes megállapodással előzetesen hatályba léptetik.

MEGÁLLAPODÁS LEVÉLVÁLTÁS FORMÁJÁBAN
a Közösség és Izrael között a rendezetlen kétoldalú kérdésekről

A. A Közösség levele

Uram!

A Közösség és Izrael tudomásul veszi az 1975. évi együttműködési megállapodás alkalmazását érintő, még mindig rendezetlen kétoldalú ügyek elfogadható megoldásának megvalósításáról létrejött megállapodást. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e e levél tartalmával. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

az Európai Unió Tanácsa nevében

B. Izrael levele

Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól:

„A Közösség és Izrael tudomásul veszi az 1975. évi együttműködési megállapodás alkalmazását érintő, még mindig rendezetlen kétoldalú ügyek elfogadható megoldásának megvalósításáról létrejött megállapodást. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e e levél tartalmával.”

Megtiszteltetés számomra, hogy megerősíthetem azt, hogy Kormányom egyetért az Ön levelében foglaltakkal. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Izrael kormánya részéről

MEGÁLLAPODÁS LEVÉLVÁLTÁS FORMÁJÁBAN
a Közösség és Izrael között az 1. jegyzőkönyvről, valamint a közös vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozataláról

A. A Közösség levele

Uram!

A Közösség és Izrael között az alábbi megállapodás jött létre:

Az 1. jegyzőkönyv előírja a közös vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó, Izraelből származó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó vámok eltörlését, egy 19 500 tonnás kontingens keretében. Izrael vállalja, hogy eleget tesz az ezen vámok eltörlésének feltételeit teljesítő rózsák és szegfűk Közösségbe történő behozatalára vonatkozó alábbi feltételeknek:

- a Közösségbe történő behozatal árszínvonalának legalább az azonos termékekre azonos időszakban érvényes közösségi árszínvonal 85%-ának kell lennie,

- az izraeli árszínvonalat a behozott termékek árainak a reprezentatív közösségi importpiacokon történő rögzítésével kell meghatározni,

- a közösségi árszínvonal alapját a fő termelő tagállamok reprezentatív piacain feljegyzett termelői árak képezik,

- az árszínvonalakat kéthetente kell feljegyezi és a vonatkozó mennyiségekkel súlyozni. E rendelkezés közösségi és az izraeli árakra egyaránt vonatkozik,

- mind a közösségi termelői árak, mind az izraeli termékek importárai vonatkozásában különbséget kell tenni a nagyvirágú és a kisvirágú rózsák, valamint az egyvirágú és többvirágú szegfűk között,

- ha az izraeli árszínvonal egy termék esetében a közösségi árszínvonal 85%-a alatt van, a tarifális vámkedvezményt fel kell függeszteni. A Közösség visszaállítja a tarifális vámkedvezményt, ha a közösségi árszínvonal 85%-ának megfelelő, vagy annál magasabb izraeli árszínvonalat jegyeznek fel. Izrael vállalja továbbá, hogy fenntartja a rózsákkal és szegfűkkel folytatott kereskedelemben alkalmazott hagyományos osztályozást. Azon esetre, ha az osztályozás megváltoztatása miatt a közösségi piacon zavar keletkezne, a Közösség fenntartja magának a jogot arra, hogy az arányokat a hagyományos kereskedelmi rendnek megfelelően határozza meg. Ilyen esetekben megfelelő véleménycserét kell folytatni. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e e levél tartalmával. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

az Európai Unió Tanácsa nevében

B. Izrael levele

Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól:

„A Közösség és Izrael között az alábbi megállapodás jött létre:

Az 1. jegyzőkönyv előírja a közös vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó, Izraelből származó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó vámok eltörlését, egy 19 500 tonnás kontingens keretében.

Izrael vállalja, hogy eleget tesz az ezen vámok eltörlésének feltételeit teljesítő rózsák és szegfűk Közösségbe történő behozatalára vonatkozó alább megállapított feltételeknek:

- a Közösségbe történő behozatal árszínvonalának legalább az azonos termékekre azonos időszakban érvényes közösségi árszínvonal 85%-ának kell lennie,

- az izraeli árszínvonalat a behozott termékek árainak a reprezentatív közösségi importpiacokon történő rögzítésével kell meghatározni,

- a közösségi árszínvonal alapját a fő termelő tagállamok reprezentatív piacain feljegyzett termelői árak képezik,

- az árszínvonalakat kéthetente kell feljegyezni és a vonatkozó mennyiségekkel súlyozni. E rendelkezés a közösségi és az izraeli árakra egyaránt vonatkozik,

- mind a közösségi termelői árak, mind az izraeli termékek importárai vonatkozásában különbséget kell tenni a nagyvirágú és a kisvirágú rózsák, valamint az egyvirágú és többvirágú szegfűk között,

- ha az izraeli árszínvonal egy termék esetében a közösségi árszínvonal 85%-a alatt van, a tarifális vámkedvezményt fel kell függeszteni. A Közösség visszaállítja a tarifális vámkedvezményt, ha a közösségi árszínvonal 85%-ának megfelelő, vagy annál magasabb izraeli árszínvonalat jegyeznek fel. Izrael vállalja továbbá, hogy fenntartja a rózsákkal és szegfűkkel folytatott kereskedelemben alkalmazott hagyományos osztályozást. Azon esetre ha az osztályozás megváltoztatása miatt a közösségi piacon zavar keletkezne, a Közösség fenntartja magának a jogot arra, hogy az arányokat a hagyományos kereskedelmi rendnek megfelelően határozza meg. Ilyen esetekben megfelelő véleménycserét kell folytatni. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e e levél tartalmával.” Van szerencsém megerősíteni azt, hogy Kormányom egyetért az Ön levelében foglaltakkal. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Izrael kormánya részéről

MEGÁLLAPODÁS LEVÉLVÁLTÁS FORMÁJÁBAN
a Közösség és Izrael között az Uruguayi Forduló keretében kötött megállapodások végrehajtásáról

A. A Közösség levele

Uram!

Az Európai Közösség és Izrael között létrejött megállapodás nem tartalmaz semmilyen rendelkezést a narancs Közösségbe történő behozatalára alkalmazott új szabályokat illetően. A Felek folytatják a tárgyalásokat ezen ügyben, hogy megoldást találjanak az 1995/1996. gazdasági év kezdete, azaz december 1-je előtt. Ezen összefüggésben a Közösség beleegyezett abba, hogy Izrael nem részesül kevésbé kedvező elbánásban, mint más földközi-tengeri partnerek. Ha 1995. december 1-jéig nem sikerül megállapodni a narancs belépési árát illetően, a Közösség minden szükséges intézkedést megtesz, hogy olyan, mindkét Fél számára megfelelő és elfogadható belépési árat garantáljon Izraelnek, amely lehetővé teszi 200 000 tonna narancs behozatalát Izraelből, amely szám az Izraelből származó narancs tényleges vámkontingensének 30%-os csökkentését jelenti. A Közösség továbbá elfogadja a megfelelő intézkedéseket a II. mellékletben nem szereplő, hagyományos izraeli feldolgozott mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalának lehetővé tétele érdekében, amelyekre az új megállapodásban meghatározott engedmények vonatkoznak. Hasonlóképpen, szükség esetén, Izrael párhuzamos intézkedéseket tesz a hagyományos közösségi mezőgazdasági termékek behozatalának biztosítására az 1995/1996. gazdasági évre. Lekötelezne, ha megerősítené, hogy Izrael kormánya egyetért-e e levél tartalmával. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Az Európai Unió Tanácsa nevében

B. Izrael levele

Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól:

„Az Európai Közösség és Izrael között létrejött megállapodás nem tartalmaz semmilyen rendelkezést a narancs Közösségbe történő behozatalára alkalmazott új szabályokat illetően. A Felek folytatják a tárgyalásokat ezen ügyben, hogy megoldást találjanak az 1995/1996. gazdasági év kezdete, azaz december 1-je előtt. Ezen összefüggésben a Közösség beleegyezett abba, hogy Izrael nem részesül kevésbé kedvező elbánásban, mint más földközi-tengeri partnerek. Ha 1995. december 1-jéig nem sikerül megállapodni a narancs belépési árát illetően, a Közösség minden szükséges intézkedést megtesz, hogy olyan, mindkét Fél számára megfelelő és elfogadható belépési árat garantáljon Izraelnek, amely lehetővé teszi 200 000 tonna narancs behozatalát Izraelből, amely szám az Izraelből származó narancs tényleges vámkontingensének 30%-os csökkentését jelenti. A Közösség továbbá elfogadja a megfelelő intézkedéseket a II. mellékletben nem szereplő, hagyományos izraeli feldolgozott mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalának lehetővé tétele érdekében, amelyekre az új megállapodásban meghatározott engedmények vonatkoznak. Hasonlóképpen, szükség esetén, Izrael párhuzamos intézkedéseket tesz a hagyományos közösségi mezőgazdasági termékek behozatalának biztosítására az 1995/1996. gazdasági évre. Lekötelezne, ha megerősítene, hogy Izrael kormánya egyetért e levél tartalmával.” Van szerencsém megerősíteni azt, hogy Kormányom egyetért az Ön levelében foglaltakkal. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Izrael kormánya részéről

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG NYILATKOZATAI

Az Európai Közösség nyilatkozata a származás kumulációjáról (28. cikk)

Ha és amennyiben Izrael és valamely másik földközi-tengeri ország megállapodást köt szabad kereskedelem létrehozására, az Európai Közösség a politikai fejlődésnek megfelelően kész alkalmazni az ezen országokkal kötött kereskedelmi megállapodásaiban a származás kumulációját.

Az Európai Közösség nyilatkozata a származási szabályok kiigazításáról (28. cikk)

A Közösség és más harmadik országok között alkalmazandó származási szabályok harmonizálása folyamatának keretében a Közösség a jövőben előterjesztheti a Társulási Tanácsnak a 4. jegyzőkönyv adott esetben szükséges módosításait.

Az Európai Közösség nyilatkozata a 36. cikkhez

A Közösség kijelenti, hogy a 36. cikk (2) bekezdésében említett tisztességes versenyre vonatkozó végrehajtási szabályoknak a Társulási Tanács által történő elfogadásáig, a 36. cikk (1) bekezdésének értelmezésével összefüggésben, minden gyakorlatot, amely e cikkel ellentétes az Európai Közösséget létrehozó szerződés 85., 86., és 92. cikkében foglalt szabályokból fakadó kritériumok alapján, illetve az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékek esetében az azon Szerződés 65. és 66. cikkében foglalt, valamint az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályokból fakadó kritériumok alapján - beleértve a másodlagos jogot is - fog megítélni. A II. cím 3. fejezetében említett mezőgazdasági termékek tekintetében a Közösség minden a 36. cikk (1) bekezdésének i. pontjával ellentétes gyakorlatot a Közösség által az Európai Közösséget létrehozó szerződés 42. és 43. cikke alapján megállapított, és különösen a Tanács 1962. évi 26. rendeletében meghatározott kritériumok alapján fog megítélni.

Az Európai Közösség nyilatkozata a gazdasági együttműködésről (VI. cím)

Izrael továbbra is támogatható a földközi-tengeri térségbeli regionális együttműködési programok támogatására rendelkezésre álló közösségi költségvetésből és más, ezzel kapcsolatos horizontális költségvetési tételekből. Izrael továbbra is kaphat horizontális, a földközi-tengeri hitelnyújtási lehetőség keretében nyújtott hitelt az Európai Befektetési Banktól (ЕIB).

IZRAEL NYILATKOZATA

Izrael nyilatkozata a 65. cikkhez

Izrael kijelenti, hogy a Társulási Tanács 65. cikk (1) bekezdésében említett határozatához vezető tárgyalások során fel fogja vetni a kettős adóztatás elkerülését szolgáló rendelkezések kérdését az egyik Félnek a másik Fél területén letelepedett munkavállalói tekintetében.”

3. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euro-mediterrán megállapodáshoz, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről szóló Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: 1. Módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

4. § Az 1. Módosítás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

Jegyzőkönyv
az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euro-mediterrán megállapodáshoz, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A CSEH KÖZTÁRSASÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,

A LETT KÖZTÁRSASÁG,

A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,

A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAKÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

(a továbbiakban: a „tagállamok”), képviseletében az Európai Unió Tanácsa, valamint az Európai Közösség és az Európai Atomenergia-közösség, (a továbbiakban: a „Közösségek”), képviseletében az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság egyrészről, és

IZRAEL ÁLLAM másrészről,

MIVEL az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Izrael Állam közötti euro-mediterrán megállapodást, a továbbiakban: euro-mediterrán megállapodás, 1995. november 20-án Brüsszelben aláírták és az 2000. június 1-jén hatályba lépett;

MIVEL a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés és az ahhoz tartozó, a csatlakozás feltételeiről szóló okmányt 2003. április 16-án Athénban írták alá, és az 2004. május 1-jén lépett hatályba;

MIVEL a csatlakozási okmány 6. cikkének (2) bekezdése szerint az új szerződő feleknek az euro-mediterrán megállapodáshoz történő csatlakozásáról e megállapodást kiegészítő jegyzőkönyv megkötésével kell megállapodni;

MIVEL az euro-mediterrán megállapodás 21. cikke szerint a Közösség és Izrael konzultációt folytattak a kölcsönös érdekeik figyelembevételének biztosítása érdekében,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Izrael Állam közötti euro-mediterrán megállapodás szerződő feleivé válnak, és a Közösség más tagállamaihoz hasonló módon, elfogadják és tudomásul veszik az euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz fűzött közös nyilatkozatok, nyilatkozatok és a levélváltások szövegét.

2. cikk

Az Európai Unión belül a közelmúltban végbement intézményi fejlődés figyelembevétele érdekében a felek megállapodnak abban, hogy az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés lejártát követően az euro-mediterrán megállapodásban az Európai Szén- és Acélközösségre utaló rendelkezéseket az Európai Közösségre utaló rendelkezéseknek kell tekinteni, amelyre az Európai Szén- és Acélközösség által szerződésben vállalt valamennyi jog és kötelezettség átszállt.

ELSŐ FEJEZET

AZ EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁS SZÖVEGÉNEK MÓDOSÍTÁSAI, BELEÉRTVE A MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEIT ÉS JEGYZŐKÖNYVEIT

3. cikk

Mezőgazdasági termékek

Az euro-mediterrán megállapodás 1. és 2. jegyzőkönyve helyébe e jegyzőkönyv 1. és 2. jegyzőkönyve és azok mellékletei lépnek.

4. cikk

Feldolgozott mezőgazdasági termékek

A Közösségből származó áruk Izraelbe történő behozatalára vonatkozó vámengedményeket megállapító euro-mediterrán megállapodás VI. mellékletének 2. táblázatát egy további vámengedmény egészíti ki, amelyet az alábbiak szerint határoztak meg:

„KN-kód Megnevezés Éves kontingens
(tonna)
Kontingenshatáron belüli engedmény
20052010 - Burgonya, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, liszt, őrlemény vagy pehely formájában 30 Az izraeli legnagyobb kedvezményes vámtétel 20%-os csökkentése”

5. cikk

Származási szabályok

A 4. jegyzőkönyv a következőképpen módosul:

1. A 19. cikk (14) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„A visszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítványokon az alábbi megjegyzések valamelyikét kell feltüntetni:

ES »EXPEDIDO A POSTERIORI«
CS »VYSTAVENO DODATEČNĚ«
DA »UDSTEDT EFTERFØLGENDE«
DE »NACHTRÄGLICH AUSGESTELLT«
ET »TAGANTJÄRELE VÄLJA ANTUD«
EL »ΕΚΔΟΘΕΝ ΕΚ ΤΩΝ ΥΣΤΕΡΩΝ«
EN »ISSUED RETROSPECTIVELY«
FR »DÉLIVRÉ A POSTERIORI«
IT »RILASCIATO A POSTERIORI«
LV »IZSNIEGTS RETROSPEKTĪVI«
LT »RETROSPEKTYVUSIS IŠDAVIMAS«
HU »KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL«
MT »MAHRUG RETROSPETTIVAMENT«
NL »AFGEGEVEN A POSTERIORI«
PL »WYSTAWIONE RETROSPEKTYWNIE«
PT »EMITIDO A POSTERIORI«
SL »IZDANO NAKNADNO«
SK »VYDANÉ DODATOČNE«
FI »ANNETTU JÄLKIKÄTEEN«
SV »UTFÄRDAT I EFTERHAND«
HE * 

2. A 20. cikk (2) bekezdése helyébe az alábbi szöveg lép:

„Az így kiállított másodlaton az alábbi szavak valamelyikét kell feltüntetni:

ES »DUPLICADO«
CS »DUPLIKÁT«
DA »DUPLIKAT«
DE »DUPLIKAT«
ET »DUPLIKAAT«
EL »ΑΝΤΙΓΡΑΦΟ«
EN »DUPLICATE«
FR »DUPLICATA«
IT »DUPLICATO«
LV »DUBLIKĀTS«
LT »DUBLIKATAS«
HU »MÁSODLAT«
MT »DUPLIKAT«
NL »DUPLICAAT«
PL »DUPLIKAT«
PT »SEGUNDA VIA«
SL »DVOJNÍK«
SK »DUPLIKÁT«
FI »KAKSOISKAPPALE«
SV »DUPLIKAT«
HE * 

6. cikk

A társulási bizottság elnöksége

A 71. cikk (3) bekezdése a következőképpen módosul:

„A Társulási Bizottság elnöki tisztét az Európai Közösségek Bizottságának képviselője és

Izrael Állam kormányának képviselője felváltva töltik be.”

MÁSODIK FEJEZET

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

7. cikk

Származási igazolások és igazgatási együttműködés

(1) Az akár Izrael, akár egy új tagállam által a közöttük alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm eljárások keretében megfelelően kibocsátott származási igazolásokat e jegyzőkönyv szerint az adott országokban elfogadják, feltéve hogy:

a) az ilyen származási igazolások beszerzése az euro-mediterrán megállapodásban megállapított kedvezményes tarifális intézkedések alapján kedvezményes tarifális elbánást biztosít;

b) a származási igazolást és a fuvarokmányokat legkésőbb a csatlakozás időpontját megelőző napon adták ki;

c) a származási igazolást a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időszakon belül benyújtják a vámhatóságnak.

Amennyiben az árukat Izraelben vagy valamelyik új tagállamban a csatlakozás időpontját megelőzően jelentették be behozatalra az Izrael és azon új tagállam között abban az időpontban alkalmazott preferenciális megállapodás vagy autonóm intézkedések alapján, az ilyen megállapodások vagy intézkedések szerint visszamenőleges hatállyal kiállított származási igazolás is elfogadható, feltéve hogy a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időtartamon belül benyújtják a vámhatóságnak.

(2) Izraelnek és az új tagállamoknak jogukban áll fenntartani azokat az engedélyeket, amelyekkel az „elfogadott exportőr” státust a közöttük alkalmazott preferenciális megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján jóváhagyták, feltéve hogy:

a) ilyen rendelkezés szerepel az Izrael és a Közösség között, a csatlakozás időpontját megelőzően kötött megállapodásban is; és

b) az elfogadott exportőr alkalmazza az azon megállapodás értelmében hatályos származási szabályokat.

Ezeket az engedélyeket a csatlakozás időpontját követő legkésőbb egy évvel az euro-mediterrán megállapodás feltételeinek megfelelően kibocsátott új engedélyekkel kell felváltani.

(3) Izrael, illetve az új tagállamok illetékes vámhatóságai az (1) és (2) bekezdésben említett preferenciális megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján kiadott származási igazolás utólagos ellenőrzésére vonatkozó kérelmeket a szóban forgó származási igazolás kibocsátását követő három évig elfogadják, és ilyet ezek a hatóságok a behozatali nyilatkozat alátámasztására hozzájuk benyújtott származási igazolás elfogadását követő három évig kérhetnek.

8. cikk

Tranzitáru

(1) Az euro-mediterrán megállapodás rendelkezései alkalmazhatók azokra az Izraelből valamely új tagállamba, illetve valamely új tagállamból Izraelbe behozott olyan árukra is, amelyek megfelelnek a 4. jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a csatlakozás időpontjában Izraelben vagy az érintett új tagállamban úton vannak, vagy ideiglenes raktározáson, vámraktáron vagy vámszabad területen találhatók.

(2) Ilyen esetekben preferenciális elbánás biztosítható, amennyiben az exportáló ország vámhatóságai által visszamenőleges hatállyal kibocsátott származási igazolást a csatlakozás időpontját követő négy hónapon belül benyújtják az importáló ország vámhatóságaihoz.

ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

9. cikk

E jegyzőkönyv útján a felek megállapodnak abban, hogy a Közösség e bővítésével kapcsolatosan nem nyújthatnak be igényt, kérelmet, illetve beterjesztést, és nem módosíthatnak vagy vonhatnak vissza engedményt a GATT 1994 XXIV. 6. és XXVIII. cikke értelmében.

10. cikk

A 2004. évre vonatkozóan az új vámkontingensek mennyiségét és a meglévő vámkontingens-mennyiség emelését az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve az időszak e jegyzőkönyv hatálybalépésének időpontja előtt eltelt részét.

11. cikk

E jegyzőkönyv az euro-mediterrán megállapodás elválaszthatatlan részét képezi. E jegyzőkönyv mellékletei és az ehhez kapcsolódó nyilatkozatok a jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

12. cikk

(1) Ezt a jegyzőkönyvet a Közösségek, a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa és Izrael Állam saját eljárásainak megfelelően jóváhagyja.

(2) A felek értesítik egymást az előző bekezdésben említett megfelelő eljárások befejezéséről. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán kell letétbe helyezni.

13. cikk

(1) Ez a jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének időpontját követő első hónap első napján lép hatályba.

(2) Ezt a jegyzőkönyvet 2004. május 1-jei hatállyal ideiglenesen alkalmazni kell.

14. cikk

Ez a jegyzőkönyv két-két eredeti példányban angol, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és héber nyelven készült, e szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

15. cikk

Az euro-mediterrán megállapodás szövege, beleértve az annak elválaszthatatlan részét képező mellékleteket és jegyzőkönyveket, valamint a záróokmány, az ahhoz csatolt mellékletekkel együtt cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, szlovák és szlovén nyelven is elkészül, és ezek a szövegek ugyanúgy hitelesek, mint az eredeti szövegek. Ezeket a szövegeket a Társulási Tanács jóváhagyja.

Hecho en Bruselas, el veintitrés de febrero del dos mil seis.

V Bruselu dne dvacátého třetího února dva tisíce šest.

Udfærdiget i Bruxelles den treogtyvende februar to tusind og seks.

Geschehen zu Brüssel am dreiundzwanzigsten Februar zweitausendsechs.

Kahe tuhande kuuenda aasta veebruarikuu kahekümne kolmandal päeval Brüsselis.

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις είκοσι τρεις Φεβρουαρίου δύο χιλιάδες έξι.

Done at Brussels on the twenty-third day of February in the year two thousand and six.

Fait à Bruxelles, le vingt-trois février deux mille six.

Fatto a Bruxelles, addì ventitré febbraio duemilasei.

Briselē, divtūkstoš sestā gada divdesmit trešajā februāri.

Priimta du tūkstančiai šeštų metų vasario dvidešimt trečią dieną Briuselyje.

Kelt Brüsszelben, a kettőezer hatodik év február huszonharmadik napján.

Magћmul fi Brussel, fit-tlieta u gћoxrin jum ta’ Frar tas-sena elfejn u sitta.

Gedaan te Brussel, de drieëntwintigste februari tweeduizend zes.

Sporządzono w Brukseli, dnia dwudziestego trzeciego lutego roku dwutysięcznego szóstego.

Feito em Bruxelas, em vinte e três de Fevereiro de dois mil e seis.

V Bruseli dňa dvadsiateho tretieho februára dvetisícšesť.

V Bruslju, triindvajsetega februarja leta dva tisoč šest.

Tehty Brysselissä kahdentenakymmenentenäkolmantena päivänä helmikuuta vuonna kaksituhattakuusi.

Som skedde i Bryssel den tjugotredje februari tjugohundrasex.

Por los Estados miembros

Za členské státy

For medlemsstaterne

Für die Mitgliedstaaten

Liikmesriikide nimel

Για τα κράτη μέλη

For the Member States

Pour les États membres

Per gli Stati membri

Dalībvalstu vārdā

Valstybių narių vardu

A tagállamok részéről

Gћall-Istati Membri

Voor de lidstaten

W imieniu Państw Członkowskich

Pelos Estados-Membros

Za členské štáty

Za države članice

Jäsenvaltioiden puolesta

På medlemsstaternas vägnar

2006 * 

Por las Comunidades Europeas

Za Evropská společenství

For De Europæiske Fællesskaber

Für die Europäischen Gemeinschaften

Euroopa ühenduste nimel

Για τις Ευρωπαϊκές Κοινότητες

For the European Communities

Pour les Communautés européennes

Per le Comunità europee

Eiropas Kopienu vārdā

Europos Bendrijų vardu

Az Európai Közösségek részéről

Gћall-Komunitajiet Ewropej

Voor de Europese Gemeenschappen

W imieniu Wspólnot Europejskich

Pelas Comunidades Europeias

Za Európske spoločenstvá

Za Evropske skupnosti

Euroopan yhteisöjen puolesta

På europeiska gemenskapernas vägnar

Por el Estado de Israel

Za Stát Izrael

For Staten Israel

Für den Staat Israel

Iisraeli Riigi nimel

Για το Κράτος του Ισραήλ

For the State of Israel

Pour l’État d’Israël

Per lo Stato di Israele

Izraēlas Valsts vārdā

Izraelio Valstybės vardu

Izrael Állam részéről

Gћall-Istat ta’ l-Iżrael

Voor de Staat Israël

W imieniu Państwa Izrael

Pelo Estado de Israel

Za Izraelský štát

Za Državo Izrael

Israelin valtion puolesta

På Staten Israels vägnar

I. MELLÉKLET

1. JEGYZŐKÖNYV
az Izraelből származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, Izraelből származó termékeknek az alábbiakban és a mellékletben megállapított feltételekkel összhangban engedélyezhető a Közösségbe történő behozatala.

2. a) A vámokat el kell törölni, vagy az a. oszlopban előírtak szerint csökkenteni kell.

b) Egyes termékek esetében, amelyekre a közös vámtarifa értékvám és külön vámtétel alkalmazását írja elő, a csökkentés a. és с oszlopban feltüntetett mértéke csak az értékvámra vonatkozik. A 01051200, 0207, 040410, 040700, 07099060, 220421, valamint 2209 kód alá eső termékekre vonatkozóan azonban a vámcsökkentéseket az értékvámra is alkalmazni kell.

c) Egyes termékek esetében a vámokat a b. oszlopban megállapított vámkontingensek keretein belül kell eltörölni. Ezeket a vámkontingenseket, eltérő rendelkezés hiányában, éves alapon január 1-jétől december 31-ig kell alkalmazni.

d) A kontingenseken felül behozott mennyiségekre a közös vámtarifa teljes vagy а с oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeit kell alkalmazni az érintett terméknek megfelelően.

3. Egyes termékek esetében a d. oszlopban feltüntetett referenciamennyiségek keretében vámmentességet biztosítanak.

Amennyiben egy termék behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, a Közösség az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre közösségi vámkontingenst írhat elő, amelynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ezen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a közös vámtarifa teljes vagy а с oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeit kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

4. Az e. oszlopban foglaltak szerint néhány termék esetében, amely termékekre vonatkozóan sem kontingenst, sem referenciamennyiséget nem írtak elő, a Közösség a 3. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével azt állapítja meg, hogy valamely termék vagy termékek behozott mennyisége nehézséget okozhat a közösségi piacon. Ha a termékre ezt követően a 3. pontban foglalt feltételek alapján vámkontingenst írnak elő, a kontingensen felül behozott mennyiségekre a teljes vagy a c. oszlopban feltüntetett csökkentett mértékű vámtételeket kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

5. Az alkalmazás első évére vonatkozóan a vámkontingensek mennyiségét és a referenciamennyiségeket az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve az időszak e jegyzőkönyv alkalmazása előtt eltelt részét.

6. A mellékletben felsorolt minden termék esetében a vámkontingens- és referenciamennyiségeket 2004. január 1-je és 2007. január 1-je között négy egyenlő, e mennyiségek 3%-ának megfelelő részletben megemelik.

AZ 1. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE
a. b. c. d. e.
KN-kód Megnevezés A legna-
gyobb kedvez-
ményes
vámtétel csökkentése
(%)
Vámkon-
tingens
(t, ha nincs másként feltüntetve)
A legna-
gyobb kedvez-
ményes
vámtétel
csökkentése
a jelenlegi
vagy
lehetséges vámkon-
tingensen
túlmenően
(%)
Referencia-
mennyiség
(t, ha nincs másként feltüntetve)
Különleges rendelke-
zések
01051200 Élő házipulyka, súlya nem haladja meg a 185 g-ot 100 116000 darab 0
020725 Pulyka, nem darabolva, fagyasztva 100 1400 0
02072710 Csontozott pulykadarabok, fagyasztva
02072730/
40/50/60/70
Csontozatlan pulykadarabok, fagyasztva
ex 020732 Kacsa- és libahús, nem darabolva, frissen vagy hűtve 100 500 0
ex 020733 Kacsa- és libahús, nem darabolva, fagyasztva
ex 020735 Kacsa és liba más húsa és ehető belsőségei, frissen vagy hűtve
ex 020736 Kacsa és liba más húsa és ehető belsőségei, fagyasztva
02073410 Hízott libamáj, frissen vagy hűtve 100 - 0
040410 Tejsavó és módosított tej savó, koncentrátum is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 800 0
040700 Héjas madártojás, frissen, tartósítva vagy főzve 100 520000 darab 0
0601
0602
Gumó és hasonlók és más élő növény 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
060310 Vágott virág és bimbó, frissen 100 19800 0
06031080 Más vágott virág és bimbó, frissen november 1-jétől április 15-ig 100 7000 0
06039000 Vágott virág és bimbó, szárítva, festve, fehérítve, impregnálva vagy másképpen elkészítve 100 100 0
ex 06041090 Moha és zuzmó, a rénzuzmón kívül, frissen 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
060491 Lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, és fű, frissen
06049990 Csokorkészítés vagy díszítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág és bimbó nélkül, fű, festve, fehérítve, impregnálva vagy másképpen elkészítve (kivéve szárítva) 100 10 0
ex 07019050 Új burgonya január 1-jétől március
31-ig, frissen vagy hűtve
100 30000 0
07019050 Új burgonya január 1-jétől június
30-ig, frissen vagy hűtve
100 300 0
07020000 Paradicsom frissen vagy hűtve 100 9000 koktél-
paradicsom + 1000 más
0
07039000 Póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve 100 1500 0
07031011 Dughagyma frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig 100 1500 0
07031019 Más hagyma, frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig
ex 07099090 Bajuszos hagyma (Muscari comosum), frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig
ex 07049090 Kínai kel, frissen vagy hűtve, november 1-jétől március 31-ig 100 1250 0
07051100 Saláta (fejes saláta), frissen vagy hűtve, november 1-jétől március 31-ig 100 336 0
ex 07061000 Sárgarépa, frissen vagy hűtve, január 1-jétől április 30-ig 100 6832 40
07069090 Salátának való cékla, bakszakáll, retek és élelmezési célra alkalmas hasonló gyökér, frissen vagy hűtve 100 2000 0
07093000 Padlizsán (tojásgyümölcs), frissen vagy hűtve, december 1-jétől április 30-ig 100 - 60 1440
ex 07094000 Zeller (Apium graveolens, var. dulce), frissen vagy hűtve, január 1-jétől április 30-ig 100 13000 50
07096010 Édes paprika, frissen vagy hűtve 100 15400 40
07099060 Kukorica, frissen vagy hűtve 100 1500 0
07099070 Cukkini, frissen vagy hűtve, december 1-jétől február végéig 100 - 60 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 07099090 Más zöldség, frissen vagy hűtve, kivéve a bajuszos hagymát (Muscari comosum) 100 2000 0
ex 07108059 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, november 15-től április 30-ig 100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
07119050 Ideiglenesen tartósított hagyma, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas 100 300 0
07129030 Szárított paradicsom, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva de tovább nem elkészítve 100 700 0
20029091
20029099
Paradicsom por, több mint 30 tömegszázalék szárazanyag tartalommal, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
07129050 Szárított sárgarépa, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 180 0
07129090 Más szárított zöldség és zöldségkeverék, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
09104019 Zúzott vagy őrölt kakukkfű
09104090 Babérlevél
09109190 Különböző fűszerek zúzott vagy őrölt keveréke
09109999 Más zúzott vagy őrölt fűszer
08041000 Datolya, frissen vagy szárítva 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
08044000 Avokádó, frissen vagy szárítva 100 - 80 37200
08045000 Guajava, mango és mangosztán, frissen vagy szárítva 100 - 40 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 080510 Narancs, frissen 100 200000 60
ex 080520 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és hasonló citrusféle hibridek, frissen 100 21000 60
ex 080520 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és hasonló citrusféle hibridek, frissen március 15-től szeptember 30-ig 100 14000 60
ex 08054000 Grépfrut, frissen 100 - 80 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 08055010 Citrom, frissen 100 7700 40
ex 08055090 Lime, frissen 100 1000 0
ex 08059000 Savanyú narancs 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
08061010 Csemegeszőlő, frissen május 15-től július 20-ig 100 - 0
08071100 Görögdinnye, frissen április 1-jétől június 15-ig 100 9400 50
08071900 Más dinnye (kivéve görögdinnye), frissen, szeptember 15-től május 31-ig 100 11500 50
08101000 Földieper, frissen, november 1-jétől március 31-ig 100 2600 60
08105000 Kivi, frissen, január 1-jétől
április 30-ig
100 - 0 240
08109095 Más gyümölcs frissen 100 500 0
ex 08109095 Gránátalma, frissen 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
Datolyaszilva, frissen,
november 1-jétől július 31-ig
ex 08119039
ex 08119019
Grépfrutszeletek, fagyasztva 80 - 0
ex 08119095 Datolya, fagyasztva 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 08119095 Grépfrutszeletek, fagyasztva 100 - 80 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 08129020 Narancs, darabolva, ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 10000 80
ex 08129099 Más citrusfélék, darabolva, ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 - 80 1320
09041200 Bors, zúzott vagy őrölt 100 - 80 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
09042010 Édes paprika, nem zúzott, nem őrölt 100 - 0 Az 1.
jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
09042030 Más, a Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, nem zúzott, nem őrölt, november 15-től április 30-ig 100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
09042090 A Capsicu m vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, zúzott vagy őrölt
09104013 Kakukkfű, nem zúzott, nem őrölt (kivéve mezei kakukkfű) 100 200 0
130220 Pektintartalmú anyagok, pektinátok és pektátok 100 25 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
160231 Elkészített vagy konzervált pulykahús vagy pulykabelsőségek 100 2250 0
20011000 Uborka és apró uborka, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 100 200 0
20019020 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, kivéve az édes paprikát vagy a spanyol paprikát, november
15-től április 30-ig
100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20019093
ex 20019099
Apró hagyma, amelynek átmérője 30 mm-nél kisebb, és bámia, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
20021010 Hámozott paradicsom, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 100 3500 30
ex 20049098 Gumós zeller, kivéve keverékben, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit 100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20049098 Sárgarépa, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit 100 2000 0
ex 07108095 Sárgarépa, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva
ex 20049098 Más zöldség és zöldségkeverék, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit, kivéve a gumós zellert és a sárgarépát 100 150 0
ex 20051000
ex 20059080
Gumós zeller, káposzta (kivéve karfiol), gombó, bámia, kivéve keverékben, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit 100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
20059010 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, kivéve az édes paprikát vagy a spanyol paprikát, november
15-től április 30-ig, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit
100 - 30 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
20059080 Más zöldség, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, kivéve a 2006 vámtarifaszám termékeit 100 1300 0
20081192
20081194
Földimogyoró, 1 kg nettó tömeget meghaladó közvetlen csomagolásban 100 - 0 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
20083051
20083071
Grépfrutszeletek 100 - 80 16440
ex 20083055 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, darabolva 100 - 80 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20083059 Nem szeletelt grépfrut
Nem szeletelt grépfrut
ex 20083059 Narancsszeletek 100 1000 0
ex 20083059 Nem szeletelt és nem darabolt narancs 100 1000 0
ex 20083075 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, darabolva 100 - 80 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20083079 Nem szeletelt grépfrut 100 80 2400
ex 20083079 Darabolt narancs és citrom 100 - 80
ex 20083090 Grépfrut 100 - 80 8480
Citrus-gyümölcsvelő
Darabolt citrusgyümölcs
ex 20084071 Körteszeletek, olajban megsütve 100 100 0
ex 20085071 Kajszibarackszeletek, olajban megsütve
ex 20087071 Őszibarackszeletek, olajban megsütve
ex 20089274 Gyümölcskeverék, szeletelve, olajban megsütve
ex 20089278 Gyümölcskeverék, szeletelve, olajban megsütve
ex 20089967 Almaszeletek, olajban megsütve
20085061
20085069
Elkészített vagy tartósított kajszibarack, hozzáadott alkohol nélkül, cukor hozzáadásával 100 - 20 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20085094
ex 20085092
Felezett kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott alkohol nélkül, hozzáadott cukor nélkül, 4,5 kg-os vagy nagyobb közvetlen csomagolásban 100 - 20 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20085092
ex 20085094
Kajszibarackvelő, hozzáadott alkohol nélkül, hozzáadott cukor nélkül, 4,5 kg-os vagy nagyobb közvetlen csomagolásban 100 180 0
20089251
20089259
20089272
20089274
20089276
20089278
Gyümölcskeverék, hozzáadott alkohol nélkül, cukor hozzáadásával 100 250 0
20091111
20091119
20091191
20091199
20091200
20091911
20091919
20091991
20091998
Narancslé 100 46000, amelyből
2 l-es vagy kisebb csomago-
lásban
max. 19000
70
20092100
20092911
20092919
20092999
Grépfrutlé 100 - 70 34440
20092991 Grépfrutlé 70 -
20093911 Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, 67-et meghaladó Brix értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euro 100 - 60 Az 1.
jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
ex 20093111
ex 20093119
ex 20093931
ex 20093939
Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, legfeljebb 67 Brix értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, a citromlé kivételével 100 - 60 Az 1. jegyzőkönyv 4. pontjának rendelkezé-
sei szerint
20093919 Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, 67-et meghaladó Brix értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót 60 -
200950 Paradicsomlé 100 10200 60
200961
200969
Szőlőlé, beleértve a szőlőmustot is 100 2000 0
20098089 Más egynemű gyümölcs vagy zöldség leve, erjesztetlen, hozzáadott alkohol nélkül, legfeljebb 67 Brix értékkel és 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, legfeljebb 30 tömegszázalék cukor hozzáadásával 100 350 0
ex 200990 Citrusgyümölcslé és trópusi gyümölcslé keverék, legfeljebb 67 Brix értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, hozzáadott cukor nélkül 100 2800 0
Citrusgyümölcslékeverék, legfeljebb 67 Brix értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, hozzáadott cukor nélkül
ex 20098097 Guajavalé legfeljebb 67 Brix értékkel, hozzáadott cukor nélkül 100 100 0
ex 20098099 Kaktusz-fügelé legfeljebb 67 Brix értékkel, hozzáadott cukor nélkül 100 100 0
ex 220421 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes tárolóedényben 100 3760 hl 0 3760 hl-ig, a külön vámtétel 100%-os csökkentése
22090011
22090019
Borecet 100 -

II. MELLÉKLET

2. JEGYZŐKÖNYV
a Közösségből származó mezőgazdasági termékek Izraelbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, a Közösségből származó termékeknek az alábbiakban és a mellékletben foglalt feltételeknek megfelelően engedélyezhető az Izraelbe történő behozatala.

2. A behozatali vámokat az e. oszlopban meghatározott különleges rendelkezésekre is figyelemmel, a b. oszlopban megadott éves vámkontingensek keretén belül vagy el kell törölni, vagy az a. oszlopban megadott szintre kell csökkenteni.

3. A vámkontingensen felül behozott mennyiségekre a vámtételeket a vonatkozó termék szerint vagy teljes mértékben, vagy a c. oszlopban feltüntetetteknek megfelelően csökkentve kell alkalmazni.

4. Egyes olyan termékekre, amelyekre nem írtak elő vámkontingenst, a d. oszlopban foglaltak szerinti referenciamennyiségeket határoznak meg.

Amennyiben egy termék behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, Izrael az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre vámkontingenst írhat elő, amelynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ezen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a 3. pontban említett vámtételeket kell alkalmazni.

5. Azon termékekre, amelyekre sem vámkontingenst, sem referenciamennyiséget nem állapítottak meg, Izrael a 4. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével azt állapítja meg, hogy fennáll az a veszély, hogy valamely termék vagy termékek behozott mennyisége nehézségeket okozhat az izraeli piacon. Ha a termékre ezt követően a 4. pontban foglalt feltételek alapján vámkontingens írnak elő, a 3. pont rendelkezéseit kell alkalmazni.

6. Az alkalmazás első évére vonatkozóan a vámkontingensek mennyiségét és a referenciamennyiségeket az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve az időszak e jegyzőkönyv hatályba lépte előtt eltelt részét.

7. A mellékletben felsorolt minden termék esetében a vámkontingens- és referenciamennyiségeket 2004. január 1-je és 2007. január 1-je között négy egyenlő, e mennyiségek 3%-ának megfelelő részletben megemelik.

A 2. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE
a. b. c. d. e.
HR- vagy
izraeli kód
Megnevezés *  A legna-
gyobb kedvezmé-
nyes vámtétel csökkentése
(%)
Vámkon-
tingens
(t, ha nincs másként feltüntetve)
A legna-
gyobb kedvez-
ményes vámtétel csökkentése a jelenlegi vagy lehetséges vámkontin-
gensen túlmenően
(%)
Referencia-
mennyiség (t)
Különleges rendelke-
zések
ex 0105 Élő baromfi, azaz a Gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk, súlya nem haladja meg a 185 g-ot 100 500000 darab 0
0102 Élő szarvasmar haféle 100 3000 élő állat 0
ex 0102 Hizlalásra szánt elő szarvasmarhaféle 100 8500 élő állat 0
ex 0102 Vágásra szánt élő szarvasmarhaféle 100 1000 0
0201 Szarvasmarhafélék húsa, frissen vagy hűtve 100 1000 0
0202 30 Szarvasmarhafélék húsa, csont nélkül, fagyasztva 100 6000 0
0206 29 Szarvasmarhafélék élelmezési célra alkalmas másféle vágási mellékterm éke és belsősége, fagyasztva 100 500 0
0402 10 Tej és tejszín, por, szemcsés vagy más szilárd állapotban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal 100 1500 55% további 1500 t vámkon-
tingensen belül
0402 21 Tej és tejszín, por, szemcsés vagy más szilárd állapotban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül 100 3500 0
0404 Tejsavó, sűrítve vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; természetes tej alkotórészeket tartalmazó másutt nem említett vagy be nem sorolt termékek, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 800 0
0405 00 Vaj és más tejből nyert zsír és olaj; kenhető készítmények 100 350 0
0406 Sajt és túró 100 500 0
0407 00 Madártojás héjában frissen, tartósítva vagy főzve 100 40000 darab 0
0409 00 10 Természetes méz 100 150 0
0603 90 00 Vágott virág és bimbó, szárítva, festve, színtelenítve, impregnálva vagy másképpen elkészítve 100 50 0
ex 0604 10 Moha és zuzmó, frissen 100 - 0 A 2. jegyzőkönyv 5. pontjának rendelkezé-
sei szerint
0604 91 Lombozat, ág és más növényi rész és fű, frissen
ex 0604 99 Lombozat, legfeljebb szárítva
0701 10 00 Vetőburgonya, frissen vagy hűtve 100 17000 0
0603 10 Vágott virág és bimbó, frissen 100 - 0 1000
0701 90 Más burgonya, frissen vagy hűtve 100 2500 0
0703 10 Hagyma és mogyoróhagyma, frissen vagy hűtve 100 2000 0
0703 20 00 Fokhagyma, frissen vagy hűtve 100 200 25
0710 21 00 Kifejtett vagy kifejtetlen borsó (Pisum sativum), nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva 100 700 0
0710 22 00 Kifejtett vagy kifejtetlen bab (Vigna spp., Phaseolus spp.), nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva 100 400 0
0710 29 00 Más hüvelyesek, kifejtve vagy kifejtetlen, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva 100 350 0
0710 30 00 Paraj, új-zélandi paraj, laboda (kerti laboda), nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva 100 300 0
0710 80 Más zöldség, (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve), fagyasztva 100 500 0
0710 90 00 Zöldségkeverék, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva
ex 0712 90 Más zöldség és zöldségkeverék, szárítva, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve, kivéve fokhagyma 100 300 0
0712 90 81 Fokhagyma, szárítva, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 50 0
0713 10 10 Vetőborsó, Pisum sativum, szárítva és kifejtve 100 100 0
0713 10 90 Borsó, Pisum sativum, szárítva és kifejtve, hántolva vagy felesen is (kivéve vetőborsó) 100 150 0
0713 33 Vesebab, beleértve a fehér babot is, szárítva 100 100 0
0713 39 00 Másféle bab, szárítva 100 150 0
0713 50 00 Nagy szemű disznóbab (Vicia faba var. major) és lóbab (Vicia faba var. equina, Vicia faba var. minor), szárítva 100 2500 0
0713 90 Más szárított hüvelyes zöldség 100 100 15
0802 50 00 Friss vagy szárított pisztácia, héj nélkül vagy hántolva is 100 250 0
0802 90 Más dióféle, frissen vagy szárítva, héj nélkül vagy hántolva is 100 500 15
ex 0804 20 Füge, szárítva 100 500 20
0806 20 Szőlő, szárítva 100 100 25
0808 10 Alma, frissen 100 2300 0
ex 0808 20 Körte, frissen 100 1100 0
ex 0808 20 Birs, frissen 100 200 0
0811 2031 Málna, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukrozatlan 100 100 0
0811 20 39 Fekete ribizli, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukrozatlan
0811 20 51 Piros ribizli, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukrozatlan
0811 20 59 Szeder és faeper, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukrozatlan
0811 90 Más gyümölcs és dióféle, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve, fagyasztva, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is 100 400 0
0812 10 00 Cseresznye, ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 500 0
0813 20 00 Aszalt szilva 100 150 0
0904 20 90 A Capsicu m vagy Pimenta nemhez tartozó növények zúzott vagy őrölt gyümölcse 25 50 0
1001 10 Keménybúza (durum-búza) 100 9500 0
1001 90 Más búza és kétszeres 100 150000 0
1002 00 00 Rozs 100 10000 0
1003 00 Árpa 100 210000 0
1005 90 00 Kukorica, nem vetőmag 100 11000 0
1006 30 Félig vagy teljesen hántolt rizs, polírozva vagy fényezve is 100 25000 0
1103 13 Durva őrlemény és dara kukoricából 100 235000 0
ex 1103 20 Labdacs (pellet) más gabonából, kivéve rozsból, árpából, zabból, kukoricából, rizsből és búzából 100 7500 0
1104 12 Lapított vagy pelyhesített szemes zab 34 - 0 A 2. jegyzőkönyv 5. pontjának rendelkezé-
sei szerint
1107 10 Maláta, nem pörkölt 100 7500 0
1108 Keményítő, inulin 25 - 0
1208 10 Liszt és dara szójababból 100 400 0
1209 91 Zöldségmag 100 500 0
1209 99 Másféle mag 100 500 0
1214 10 Lucernaőrlemény (alfalfa) és -labdacs (pellet) 100 1500 0
1404 20 Gyapothulladék (pamutlin-ters) 100 1000 0
ex 1507 Nyers szójabab-olaj, tisztítva is Élelmezési célra alkalmas olaj esetében 40 - 0
ex 1512 Napraforgó mag-, pórsáfrány-vagy gyapotma-olaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva élelmezési célra alkalmas olaj esetében 40 - 0
ex 1514 Repce-, colza- vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva élelmezési célra alkalmas olaj esetében 40 - 0
1515 Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolaj at is) és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva élelmezési célra alkalmas olaj esetében 100 - 0
1602 50 Szarvasmarhafélék húsa vagy vágási mellékterméke és belsősége, elkészítve vagy tartósítva 100 300 0
ex 1604 13 Szardínia, légmentesen zárt csomagolásban 100 300 0
ex 1604 14 Tonhalfélék légmentesen zárt csomagolásban
1701 91 00 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő vagy színezőanyagok hozzáadásával, kivéve a nyerscukrot 100 - 0
1701 99 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, hozzáadott ízesítő vagy színezőanyagok nélkül, kivéve a nyerscukrot
1702 30 Szőlőcukor és szőlőcukor-szirup, gyümölcscukrot nem, vagy száraz állapotban legfeljebb 20 tömegszázalék gyümölcscukrot tartalmaz 15 1200 15
1702 60 Más gyümölcscukor és gyümölcs-
cukorszirup, száraz állapotban több mint 50 tömegszázalék gyümölcscukrot tartalmaz, kivéve az invertcukrot
100 200 0
2001 10 00 Uborka és apró uborka, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 17 50 0
ex 2002 90 Paradicsom, kivéve egészben vagy darabokban, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve, por formájában 100 200 0
2003 10 Az Agaricus nemhez tartozó gomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 100 1200 10
ex 2004 90 Más zöldség és zöldségkeverék, liszt vagy dara formájában 75 300 0
ex 2004 90 Más zöldség 65
2005 90 90 Más zöldség és zöldségkeverék, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve, nem fagyasztva, más 100 900 0
ex 2007 99 Más dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs vagy dió-(mogyoró-) püré és gyümölcs vagy dió-(mogyoró-) krém, főzéssel készítve, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal 26,4 590 0
2008 50 Kajszibarack, másképpen elkészítve vagy tartósítva 100 150 0
2008 60 51 Meggy, elkészítve vagy tartósítva, alkohol tartalom nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó csomagolásban 92 200 0
2008 60 61 Meggy, elkészítve vagy tartósítva, alkoholtartalom nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-os csomagolásban
2008 70 Őszibarack, beleértve a nektarint is, másképpen elkészítve vagy tartósítva 100 1600 0
ex 2008 80 90 Földieper, elkészítve vagy tartósítva, legalább 4,5 kg-os csomagolásban (hozzáadott cukor vagy alkohol nélkül) 90 100 0
ex 2008 92 Trópusi gyümölcskeverék, földieper, dió (mogyoró) és citrusfélék nélkül 100 500 0
ex 2009 11
ex 2009 19
Narancslé, fagyasztva és nem fagyasztva, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix értékkel, 230 kg-ot meghaladó csomagolásban 100 - 0
ex 2009 29 Grépfrutlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítő-anyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix értékkel, 230 kg-ot meghaladó csomagolásban
ex 2009 31 Citromlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb 20 Brix értékkel 100 500 0
ex 2009 39 Más citromlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 67-et meghaladó Brix értékkel
2009 41 Ananászlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix értékkel 100 - 0
ex 2009 49 Más ananászlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 67-et meghaladó Brix értékkel
2009 61 Szőlőlé (beleértve a szőlőmust ot is), nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 30 Brix értékkel 100 200 0
ex 2009 69 Más szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 67-et meghaladó Brix értékkel
2009 71 Almalé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix értékkel 100 1400 0
ex 2009 79 Más almalé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 67-et meghaladó Brix értékkel
ex 2009 80 Más egynemű gyümölcs vagy zöldség leve, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 67-et meghaladó Brix értékkel 100 510 0
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, kivéve a 2009 vámtarifaszám alá tartozót 100 2000 hl 0
2207 10 Nem denaturált etilalkohol 80 vagy nagyobb térfogatszázalék alkoholtartalommal 100 3000 0
2209 00 Ecet és ecetsavból nyert ecetpótlók 100 - 0
2301 10 Liszt, dara, labdacs (pellet) húsból vagy vágási mellékterm ékből, belsőségből; töpörtyű 100 14000 0
2303 10 Keményítő gyártásánál keletkező és hasonló maradék 100 2200 0
2304 00 00 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) formájában is Alkalma-
zandó vámtétel: 9,2%
1800 0
2306 41 00 Dara olaj repce vagy repcemagból Alkalma-
zandó vámtétel:
4,5%
3500 0
2309 10 20 Kutya vagy macskaeledel, a kiskereskedelemben szokásos csomagolásban, legalább 15 tömegszázalék és legfeljebb 35 tömegszázalék fehérje-
anyagtartalommal és legalább 4 tömegszázalék zsíranyagtartalommal
100 1000 0
2309 10 90
2309 90 90
Állatok etetésére használt készítmény, kivéve a legalább 15 tömegszázalék és legfeljebb 35 tömegszázalék fehérjeanyagot és legalább 4 tömegszázalék zsíranyagot tartalmazó készítményt és kivéve a díszhalnak és díszmadárnak elkészített eledelt 100 - 0
2309 90 20
2309 90 30
Más, állatok etetésére használt készítmény, legalább 15 tömegszázalék és legfeljebb 35 tömegszázalék fehérjeanyag és legalább 4 tömegszázalék zsíranyagtartalommal és díszhalnak és díszmadárnak készített eledel 100 1400 0
2401 10 Leveles dohány 100 1000 Alkalma-
zandó vámtétel 0,07 nis/kg
2401 20 Dohány részben vagy teljesen kocsány nélkül”

5. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Izrael állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: 2. Módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

6. § A 2. Módosítás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

JEGYZŐKÖNYV
az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Izrael állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG,

A CSEH KÖZTÁRSASÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI

KÖZTÁRSASÁG,

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,

A LETT KÖZTÁRSASÁG,

A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,

A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

ROMÁNIA,

A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

(a továbbiakban: a tagállamok) képviseletében az Európai Unió Tanácsa

És AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, (a továbbiakban: Közösség) képviseletében az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága,

egyrészről, és

IZRAEL ÁLLAM (a továbbiakban: Izrael) másrészről

MIVEL az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodást (a továbbiakban: euro-mediterrán megállapodás) 1995. november 20-án Brüsszelben aláírták, és az 2000. június 1-jén hatályba lépett;

MIVEL a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést és az ahhoz tartozó okmányt 2005. április 25-én Luxembourgban aláírták, és az 2007. január 1-jén hatályba lépett;

MIVEL a 2005-ös csatlakozási okmány 6. cikkének (2) bekezdése szerint az új feleknek az euro-mediterrán megállapodáshoz történő csatlakozásáról e megállapodást kiegészítő jegyzőkönyv megkötésével kell megállapodni;

MIVEL az euro-mediterrán megállapodás 21. cikke szerint a Közösség és Izrael konzultációt folytattak a kölcsönös érdekeik figyelembevételének biztosítása érdekében,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

A Bolgár Köztársaság és Románia (a továbbiakban: új tagállamok) az euro-mediterrán megállapodás feleivé válnak, és a többi tagállamhoz hasonló módon, elfogadják és tudomásul veszik az euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz fűzött közös nyilatkozatok, nyilatkozatok és levélváltások szövegét.

ELSŐ FEJEZET

AZ EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁS SZÖVEGÉNEK MÓDOSÍTÁSAI, BELEÉRTVE A MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEIT ÉS JEGYZŐKÖNYVEIT

2. cikk

Mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékek

(1) Az euro-mediterrán megállapodás VI. mellékletének az Izraelből származó áruk Közösségbe történő bevitelére vonatkozó vámengedményeket megállapító 1. táblázatát egy további vámengedmény egészíti ki, amelyet az alábbiak szerint határoztak meg:

„KN-kód (*) Árumegnevezés (**) Eves kontingens (tonna) Kontingenshatáron belüli engedmény
ex 2106 90 98 Citrusfélékből készített, tejet és tejterméket nem tartalmazó alapanyag alkoholmentes italokhoz, legalább 30 tömegszázalék gyümölcslésűrítmény-tartalommal és legfeljebb 50 tömegszázalék szacharóztartalommal 5 550(***) A mezőgazdasági alkotóelem 33%-os csökkentése
(*) Az 1549/2006/EK rendeletnek (HL L 301., 2006.10.31., 1. o.) megfelelő KN-kódok.
(**) Ahol „ex” KN-kódok szerepelnek, a preferenciális rendszert a KN-kód és az ahhoz tartozó árumegnevezés együttes alkalmazásával kell meghatározni.
(***) 2007-re ez a kontingens 3 240 tonnában lesz meghatározva.”

(2) A mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó kétoldalú kedvezmények kiigazításához a felek további vámengedményekben állapodnak meg a mellékletben rögzített rendelkezéseknek megfelelően.

3. cikk

Származási szabályok

A 4. jegyzőkönyv a következőképpen módosul:

1. a 3. cikk (1) bekezdésben és a 4. cikk (1) bekezdésben az új tagállamokra való hivatkozást el kell hagyni;

2. a IVa. melléklet helyébe a következő szöveg lép:

„Bolgár nyelvű változat

Износителят на продуктите, които се обхващатот този доку- мент (митническо разрешение № ... (1)) декларира, че освен когато ясно е отбелязано друго, тези продукти са с ... преференциален произход (2).

Spanyol nyelvű változat

El exportador de los productos incluidos en el presente documento [autorización aduanera no ... (1)] declara que, salvo indicación clara en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial ... (2).

Cseh nyelvű változat

Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo povolení ... (1)) prohlašuje, že kromě zřetelně označených mají tyto výrobky preferenční původ v ... (2).

Dán nyelvű változat

Eksportøren af varer, der er omfattet af nærværende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. ... (1)), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i ... (2).

Német nyelvű változat

Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. ... (1)) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklärt, dass diese Waren, soweit nicht anders angegeben, präferenzbegünstigte ... (2) Ursprungswaren sind.

Észt nyelvű változat

Käesoleva dokumendiga hõlmatud toodete eksportija (tolli kinnitus nr ... (1)) deklareerib, et need tooted on ... (2) sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt näidatud teisiti.

Görög nyelvű változat

Ο εξαγωγέας των προϊόντων που καλύπτονται από το παρόν έγγραφο [άδεια τελωνείου υπ’ αριθ ... (1)] δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτά είναι προτιμη- σιακής καταγωγής ... (2).

Angol nyelvű változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorisation No ... (1)) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of ... (2) preferential origin.

Francia nyelvű változat

L’exportateur des produits couverts par le présent document [autorisation douanière no ... (1)] déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle ...

(2).

Olasz nyelvű változat

L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento [autorizzazione doganale n. ... (1)] dichiara che, salvo espressa indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale ... (2).

Lett nyelvű változat

Eksportētājs produktiem, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas pilnvara Nr. ... (1)), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem produktiem ir priekšrocību izcelsme no ... (2).

Litván nyelvű változat

Šiame dokumente išvardintų prekių eksportuotojas (muitinès liudijimo Nr. ... (1)) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra ... (2) preferencinès kilmés prekés.

Magyar nyelvű változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ... (1)) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk preferenciális ... (2) származásúak.

Máltai nyelvű változat

L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru ... (1)) jiddikjara li, ħlief fejn indikat b’mod ċar li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta’ origini preferenzjali ... (2).

Holland nyelvű változat

De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. ... (1)), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermelding, deze goederen van preferentiële ... oorsprong zijn (2).

Lengyel nyelvű változat

Eksporter produktów objętych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr ... (1)) deklaruje, że z wyjątkiem gdzie jest to wyraźnie określone, produkty te mają ... (2) preferencyjne pochodzenie.

Portugál nyelvű változat

O exportador dos produtos cobertos pelo presente documento [autorização aduaneira n.o ... (1)], declara que, salvo expressamente indicado em contrário, estes produtos são de origem preferencial ... (2).

Román nyelvű változat

Exportatorul produselor la care se referă acest document [autorizaţia vamală nr. ... (1)] declară că, exceptând cazul în care în mod expres este indicat altfel, aceste produse sunt de origine preferenţială ... (2).

Szlovén nyelvű változat

Izvoznik blaga, zajetega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov št. ... (1)) izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno ... (2) poreklo.

Szlovák nyelvű változat

Vývozca výrobkov uvedených v tomto dokumente [číslo povolenia ... (1)] vyhlasuje, že okrem zreteľne označených, majú tieto výrobky preferenčný pővod v ... (2).

Finn nyelvű változat

Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa n:o ... (1)) ilmoittaa, että nämä tuotteet ovat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja ... alkuperätuotteita (2).

Svéd nyelvű változat

Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr. ... (1)) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande ... ursprung (2).

Héber nyelvű változat”

3. a IVb. melléklet helyébe a következő szöveg lép:

„Bolgár nyelvű változat

Износителят на продуктите, които се обхващат от този доку- мент [митническо разрешение № ... (1)] декларира, че освен когато ясно е отбелязано друго, тези продукти са c ... префе- ренциален произход (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Spanyol nyelvű változat

El exportador de los productos incluidos en el presente documento [autorización aduanera no ... (1)] declara que, salvo indicación clara en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial. ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Cseh nyelvű változat

Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo povolení ... (1)) prohlašuje, že kromě zřetelně označených mají tyto výrobky preferenční původ v ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Dán nyelvű változat

Eksportøren af varer, der er omfattet af nærværende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. ... (1)), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Német nyelvű változat

Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. ... (1)) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklärt, dass diese Waren, soweit nicht anders angegeben, präferenzbegünstigte ... (2) Ursprungswaren sind: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Észt nyelvű változat

Käesoleva dokumendiga hõlmatud toodete eksportija (tolli kinnitus nr ... (1)) deklareerib, et need tooted on ... (2) sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt näidatud teisiti: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Görög nyelvű változat

Ο εξαγωγέας των προϊόντων που καλύπτονται από το παρόν έγγραφο [άδεια τελωνείου υπ’ αριθ ... (1)] δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτά είναι προτιμη- σιακής καταγωγής ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Angol nyelvű változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorisation No ... (1)) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of ... (2) preferential origin: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Francia nyelvű változat

L’exportateur des produits couverts par le présent document [autorisation douanière no ... (1)] déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Olasz nyelvű változat

L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento [autorizzazione doganale n. ... (1)] dichiara che, salvo espressa indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Lett nyelvű változat

Eksportētājs produktiem, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas pilnvara Nr. ... (1)), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem produktiem ir priekšrocību izcelsme no ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Litván nyelvű változat

Šiame dokumente išvardintų prekių eksportuotojas (muitinės liudijimo Nr. ... (1)) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra ... (2) preferencinės kilmės prekės: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Magyar nyelvű változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ... (1)) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk preferenciális ... (2) származásúak: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Máltai nyelvű változat

L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru ... (1)) jiddikjara li, ħlief fejn indikat b’mod ċar li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta’ oriġini preferenzjali ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Holland nyelvű változat

De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. ... (1)), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermelding, deze goederen van preferentiële ... oorsprong zijn (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Lengyel nyelvű változat

Eksporter produktów objętych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr ... (1)) deklaruje, że z wyjątkiem gdzie jest to wyraźnie określone, produkty te mają ... (2) preferencyjne pochodzenie: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Portugal nyelvű változat

O exportador dos produtos cobertos pelo presente documento [autorização aduaneira n.o ... (1)], declara que, salvo expressamente indicado em contrário, estes produtos são de origem preferencial ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Román nyelvű változat

Exportatorul produselor la care se referă acest document [autorizaţia vamală nr. ... (1)] declară că, exceptând cazul în care în mod expres este indicat altfel, aceste produse sunt de origine preferenţială ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Szlovén nyelvű változat

Izvoznik blaga, zaj etega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov št ... (1)) izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno ... (2) poreklo: - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Szlovák nyelvű változat

Vývozca výrobkov uvedených v tomto dokumente [číslo povolenia ... (1)] vyhlasuje, že okrem zreteľne označených, majú tieto výrobky preferenčný pővod v ... (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Finn nyelvű változat

Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa n:o ... (1)) ilmoittaa, että nämä tuotteet ovat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja ... alkuperätuotteita (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Svéd nyelvű változat

Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr. ... (1)) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande ... ursprung (2): - cumulation applied with ... (name of the country/countries) - no cumulation applied (3).

Héber nyelvű változat”

MÁSODIK FEJEZET

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

4. cikk

Származási igazolások és igazgatási együttműködés

(1) Az akár Izrael, akár egy új tagállam által a közöttük alkalmazott kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások vagy autonóm intézkedések alapján megfelelően kibocsátott származási igazolásokat ezen jegyzőkönyv értelmében az adott országokban elfogadják, feltéve, hogy:

a) az ilyen származási igazolások beszerzése az euro-mediterránmegállapodásban megállapított kedvezményes tarifális intézkedések vagy az általános közösségi preferenciarendszer alapján kedvezményes tarifális elbánást biztosít;

b) a származási igazolást és a fuvarokmányokat legkésőbb a csatlakozás időpontját megelőző napon adták ki;

c) a származási igazolást a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időszakon belül benyújtják a vámhatóságoknak. Amennyiben az árukat Izraelben vagy valamelyik új tagállamban a csatlakozás időpontját megelőzően jelentették be behozatalra az Izrael és azon új tagállam között abban az időpontban alkalmazott kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások vagy autonóm intézkedések alapján, az ilyen megállapodások vagy intézkedések szerint visszamenőleges hatállyal kiállított származási igazolás is elfogadható, feltéve, hogy a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időtartamon belül benyújtják a vámhatóságoknak.

(2) Izraelnek és az új tagállamoknak jogukban áll fenntartani azokat az engedélyeket, amelyekkel az „elfogadott exportőr” státust a közöttük alkalmazott kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások vagy autonóm intézkedések alapján jóváhagyták, feltéve, hogy:

a) ilyen rendelkezés szerepel az Izrael és a Közösség között, a csatlakozás időpontját megelőzően kötött megállapodásban; és

b) az elfogadott exportőr alkalmazza az azon megállapodás értelmében hatályos származási szabályokat. Ezeket az engedélyeket a csatlakozás időpontját követő legkésőbb egy évvel az euro-mediterrán megállapodás feltételeinek megfelelően kibocsátott új engedélyekkel kell felváltani.

(3) Izrael, illetve az új tagállamok illetékes vámhatóságai az (1) és (2) bekezdésben említett kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján kiadott származási igazolások utólagos ellenőrzésére vonatkozó kérelmeket a szóban forgó származási igazolás kibocsátását követő három évig nyújthatnak be, és az ilyen kérelmet ezek a hatóságok a szóban forgó származási igazolás kibocsátását követő három évig elfogadják.

Ezeket az ellenőrzéseket azon kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásoknak megfelelően kell lebonyolítani, amelyek a származási igazolás kiállításának időpontjában hatályban voltak.

5. cikk

Tranzitáruk

(1) Az euro-mediterrán megállapodás rendelkezései alkalmazhatók azokra az Izraelből valamely új tagállamba, illetve valamely új tagállamból Izraelbe behozott olyan árukra is, amelyek megfelelnek a 4. jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a csatlakozás időpontjában Izraelben vagy az érintett új tagállamban úton vannak, vagy ideiglenes raktározáson, vámraktáron vagy vámszabad területen találhatók.

(2) Ilyen esetekben preferenciális elbánás biztosítható, amennyiben az exportáló ország vámhatóságai által visszamenőleges hatállyal kibocsátott származási igazolást a csatlakozás időpontját követő négy hónapon belül benyújtják az importáló ország vámhatóságaihoz.

ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

6. cikk

Izrael vállalja, hogy nem nyújt be semmilyen igényt, kérelmet, illetve beterjesztést és nem módosít vagy von vissza semmilyen, az 1994. évi GATT XXIV. 6. és XXVIII. cikkei szerinti, mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó engedményt a Közösség e bővítésével kapcsolatban; azon termékek esetében, amelyek nem tartoznak a 2106 90 98 KN-kód alá, azzal a feltétellel, hogy lezárulnak a tárgyalások egy olyan új, kiegészítő jegyzőkönyvről, amely a mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági vagy halászati termékekre vonatkozó kétoldalú kereskedelmi engedmények kiigazítását fogja tartalmazni, e jegyzőkönyv mellékletével összhangban.

7. cikk

Ez a jegyzőkönyv az euro-mediterrán megállapodás szerves részét képezi. E jegyzőkönyv melléklete annak elválaszthatatlan részét képezi.

8. cikk

(1) Ezt a jegyzőkönyvet a Közösség, továbbá a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa, valamint Izrael saját eljárásainak megfelelően jóváhagyja.

(2) A felek értesítik egymást az első bekezdésben említett megfelelő eljárások befejezéséről. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán kell letétbe helyezni.

9. cikk

(1) Ez a jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének időpontját követő első hónap első napján lép hatályba.

(2) Ezt a jegyzőkönyvet 2007. január 1-jétől ideiglenesen alkalmazzák.

(3) Az e cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérően e jegyzőkönyv 2. cikkének (1) bekezdését e jegyzőkönyv aláírásának napját követő első hónap első napjától alkalmazzák.

10. cikk

Ez a jegyzőkönyv két-két eredeti példányban készült a felek hivatalos nyelvein, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

11. cikk

Az euro-mediterrán megállapodás szövege, beleértve az annak szerves részét képező mellékleteket és jegyzőkönyveket, valamint a záróokmány, az ahhoz csatolt nyilatkozatokkal együtt bolgár és román nyelven is elkészül, és ezek a szövegek ugyanúgy hitelesek, mint az eredeti szövegek. Ezeket a szövegeket a Társulási Tanács jóváhagyja.

Съставено в Брюксел, 31 октомври 2007 г.

Hecho en Bruselas, el 31 de octubre de 2007.

V Bruselu dne 31. října 2007.

Udfærdiget i Bruxelles, den 31. oktober 2007.

Geschehen zu Brüssel am 31. Oktober 2007.

Brüsselis, 31. oktoober 2007.

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις 31 Οκτωβρίου 2007.

Done at Brussels on the 31 October 2007, which corresponds to the 19th day of

Heshvan in the year five thousend seven hundred and sixty eight in the Hebrew calendar.

Fait à Bruxelles, le 31 octobre 2007.

Fatto a Bruxelles, addì 31 ottobre 2007.

Briselē, 2007. gada 31. oktobrī.

Priimta Briuselyje, 2007 m. spalio 31 d.

Kelt Brüsszelben, 2007. október 31-én.

Magħmul fi Brüsseli, 31 ta’ Ottubru 2007.

Gedaan te Brussel, 31 oktober 2007.

Sporządzono w Brukseli, dnia 31 października 2007 r.

Feito em Bruxelas, em 31 de Outubro de 2007.

Întocmit la Bruxelles, 31 octombrie 2007.

V Bruseli 31. októbra 2007.

V Bruslju, dne 31. oktobra 2007.

Tehty Brysselissä 31. lokakuuta 2007.

Som skedde i Bryssel den 31 oktober 2007.

За държавите-членки

Por los Estados miembros

Za členské státy

For medlemsstaterne

Für die Mitgliedstaaten

Liikmesriikide nimel

Για τα κράτη μέλη

For the Member States

Pour les États membres

Per gli Stati membri

Dalībvalstu vārdā -

Valstybių narių vardu

A tagállamok részéről

Għall-Istati Membri

Voor de lidstaten

W imieniu państw członkowskich

Pelos Estados-Membros

Pentru statele membre

Za členské štáty

Za države članice

Jäsenvaltioiden puolesta

På medlemsstaternas vägnar

За Европейската общност

Por las Comunidades Europeas

Za Evropská společenství

For Det Europæiske Fællesskab

Für die Europäische Gemeinschaft

Euroopa Ühenduste nimel

Για τις Ευρωπαϊκές Κοινότητες

For the European Community

Pour les Communautés européennes

Per le Comunità europee

Eiropas Kopienas vārdā -

Europos bendrijų vardu

Az Európai Közösség részéről

Għall-Komunitajiet Ewropej

Voor de Europese Gemeenschappen

W imieniu Wspólnot Europejskiej

Pelas Comunidades Europeias

Pentru Comunitatea Europeană

Za Európske spoločenstvá

Za Evropsko skupnost

Euroopan yhteisöjen puolesta

För Europeiska gemenskapernas vägnar

За Държавата Израел

Por el Estado de Israel

Za Stát Izrael

For Staten Israel

Für den Staat Israel

Iisraeli Riigi nimel

Για τα Κράτος του Ισραήλ

For the State of Israel

Pour l’État d’Israël

Per lo Stato di Israele

Izraēlas Valsts vārdā -

Izraelio Valstybės vardu

Izrael Állam részéről

Għall-Istat ta’ Iżrael

Voor de Staat Israël

W imieniu Państwa Izrael

Pelo Estado de Israel

Pentru statul Israel

Za Izraelský štát

Za Državo Izrael

Israelin valtion puolesta

På Staten Israels vägnar

MELLÉKLET

A mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó kereskedelmi engedményekre alkalmazandó intézkedésekről

A felek megállapodnak abban, hogy az érvényben lévő hatályos kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások szerint, az Izrael és Bulgária, illetve az Izrael és Románia közötti kereskedelem jelenlegi mértéke és piacra jutási feltételei számítanak minimális mennyiségnek az euro-mediterrán megállapodásban szereplő mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó kétoldalú kereskedelmi engedményeknek az új kiegészítő jegyzőkönyv keretében végrehajtandó kiigazításakor.”

7. § Az Országgyűlés a levélváltás formájában az Európai Közösség és Izrael Állam között a kölcsönös liberalizációs intézkedésekről és az EK-Izrael társulási megállapodás 1. és 2. jegyzőkönyvének helyettesítéséről szóló megállapodást (a továbbiakban: 3. Módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

8. § A 3. Módosítás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„MEGÁLLAPODÁS LEVÉLVÁLTÁS FORMÁJÁBAN
az Európai Közösség és Izrael Állam között a kölcsönös liberalizációs intézkedésekről és az EK-Izrael társulási megállapodás 1. és 2. jegyzőkönyvének helyettesítéséről

A. Az Európai Közösség levele

Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok azon tárgyalásokra, amelyeket a 2000. június 1-jén hatályba lépett, az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, és másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euró-mediterrán megállapodás (a továbbiakban: társulási megállapodás) 11. cikke értelmében folytatattak, amely megállapodás kinyilvánítja, hogy a Közösség és Izrael Állam fokozatosan tovább liberalizálják a mindkét Fél számára fontos mezőgazdasági termékek kereskedelmét. E tárgyalásokat a 11. cikk rendelkezéseivel összhangban folytatták, amely előírja, hogy 2000. január 1-jétől a Közösség és Izrael megvizsgálja a helyzetet a Közösség és Izrael által 2001. január 1-jétől, a mezőgazdaság további fokozatos liberalizációjának céljával összhangban alkalmazandó intézkedések meghatározása érdekében. A tárgyalások lezárásakor a két Fél a következőkben állapodott meg:

1. A társulási megállapodás 1. és 2. jegyzőkönyvének és azok mellékleteinek helyébe az e levélváltás I. és II. mellékletében szereplő 1. és 2. jegyzőkönyv és azok mellékletei lépnek.

2. Az Európai Közösség (a továbbiakban: a Közösség) és Izrael közötti, az 1. jegyzőkönyvről és a Közös Vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozataláról szóló levélváltás hatályát veszti.

3. A társulási megállapodás a levélváltás III. mellékletében szereplő, az élő növényekről és a virágkertészeti, valamint kertészeti termékekről szóló együttes nyilatkozattal egészül ki.

4. A 1507, 1512 és 1514 HR-vámtarifaszám alá tartozó étkezési olajok tekintetében Izrael megkezdi a szükséges belső jogalkotási eljárásokat, hogy a közösségi preferenciákat olyan százalékra növelje, amelyről folyamatos egyeztetései eredményeként a Knesszet határoz.

5. 2007. január 1-jétől a Közösség és Izrael Állam felméri a helyzetet a Közösség és Izrael Állam által 2008. január 1-jétől alkalmazandó liberalizációs intézkedések meghatározása érdekében, a társulási megállapodás 11. cikkében megállapított célkitűzéssel összhangban.

E megállapodás rendelkezéseit 2004. január 1-jétől kell alkalmazni. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e a fentiekkel. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

az Európai Unió Tanácsa nevében

I. MELLÉKLET

1. JEGYZŐKÖNYV
az Izraelből származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, Izraelből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben megállapított feltételeknek megfelelően engedhetők be a Közösségbe behozatal céljából.

2. a) A vámokat el kell törölni, vagy az „a” oszlopban előírtak szerint csökkenteni kell.

b) Egyes olyan termék esetében, amelyekre a Közös Vámtarifa értékvám és specifikus vám alkalmazását írja elő, a csökkentés „a” és „c” oszlopban feltüntetett mértéke csak az értékvámra vonatkozik. A 0207, 0404 10, 0709 90 60, 2204 21 és 2209 KN-kódnak megfelelő termékek esetében azonban a vámcsökkentés a specifikus vámra is alkalmazandó.

c) Egyes termékek esetében a vámokat a „b” oszlopban megállapított vámkontingensek keretein belül kell eltörölni.

d) A kontingenseken felül behozott mennyiségekre a Közös Vámtarifa teljes vagy a „c” oszlopban feltüntetett csökkentett vámtételeit kell alkalmazni az érintett terméknek megfelelően.

3. Egyes termékek esetében a vámmentességet a „d” oszlopban feltüntetett referenciamennyiségek keretében kell megadni. Amennyiben e termékek egyike behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, a Közösség az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre közösségi vámkontingenst írhat elő, amelynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ilyen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a teljes vagy a „c” oszlopban feltüntetett csökkentett Közös Vámtarifa szerinti vámtételt kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

4. Az „e” oszlopban foglaltak szerint egyes termékek esetében, amelyekre sem kontingenst, sem referenciamennyiséget nem rögzítettek, a Közösség a 3. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével azt állapítja meg, hogy a termék vagy termékek behozott mennyisége nehézségeket okozhat a közösségi piacon. Ha a termékre ezt követően a 3. pontban meghatározott feltételek alapján vámkontingenst írnak elő, a kontingensen felül behozott mennyiségekre a teljes vagy a „c” oszlopban feltüntetett csökkentett Közös Vámtarifa szerinti vámtételt kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

5. Az alkalmazás első évében a vámkontingensek mennyiségét és a referenciamennyiségeket az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve az e megállapodás hatálybalépésének időpontja előtt eltelt időt.

6. A mellékletben szereplő valamennyi termék esetében a vámkontingenseket és a referenciamennyiségeket 2004. január 1-je és 2007. január 1-je között négy egyenlő, e mennyiségek 3%-ának megfelelő részletben meg kell emelni.

AZ 1. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE
a b c d e
KN-kód *  Árumegnevezés *  A leg-
nagyobb
kedvez-
ményes vámtétel csökkentése * 
%
Vám-
kontingens
(t)
A leg-
nagyobb
kedvez-
ményes
vámtétel csökkentése
a jelenlegi
vagy
lehetséges
vámkon-
tingensen
túl * 
%
Referenica-
mennyiség
(t)
Különleges
rendelke-
zések
0207 25 Pulyka, nem darabolva, fagyasztva 100 1400 0
0207 27 10 Pulykadarabok csont nélkül, fagyasztva
0207 27 30/40/
50/60/70
Pulykadarabok csonttal, fagyasztva
ex0207 32 Kacsa- és libahús, nem darabolva, frissen vagy hűtve 100 500 0
ex0207 33 Kacsa- és libahús, nem darabolva, fagyasztva
ex0207 35 Kacsa és liba egyéb húsa vagy élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen vagy hűtve
ex0207 36 Kacsa és liba egyéb húsa vagy élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva
0207 34 10 Hízott libamáj, frissen vagy hűtve 100 - 0
0404 10 Tejsavó és módosított savó sűrítve is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 800 0
0601 0602 Hagyma és hasonlók, és más élő növény 100 - 0 az 1. jegy-
zőkönyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0603 10 Vágott virág és bimbó, frissen 100 19 500 0
0603 10 80 Másféle vágott virág és bimbó, november 1-jétől április 15-ig 100 7 000 0
0603 90 00 Vágott virág és bimbó szárítva, festve, fehérítve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 100 100 0
ex0604 10 90 Moha és zuzmó, a rénzuzmó kivételével, frissen 100 - 0 az 1. jegy-
zőkönyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0604 91 Lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, és fű, frissen
0604 99 10 Lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, és fű, szárítva, más módon nem kikészítve
ex0701 90 50 Újburgonya, január 1-jétől március 31-ig, frissen vagy hűtve 100 30 000 0
0702 00 00 Paradicsom, frissen vagy hűtve 100 9 000 a koktélpara-
dicsomra *  és 1 000 a többire
0
0703 90 00 Póréhagyma és más hagymaféle, frissen vagy hűtve 100 1 500 0
0703 10 11 Dughagyma, frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig 100 1 500 0
0703 10 19 Másféle hagyma, frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig
ex0709 90 90 Vad hagyma (Muscari comosum), frissen vagy hűtve, február 15-től május 15-ig
ex0704 90 90 Kínai kel, frissen vagy hűtve, november 1-jétől március 31-ig 100 1 250 0
0705 11 00 Fejes saláta, frissen vagy hűtve, november 1-jétől március 31-ig 100 336 0
ex0706 10 00 Sárgarépa, frissen vagy hűtve, január 1-jétől április 30-ig 100 6 832 40
0706 90 90 Salátának való cékla, bakszakáll, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér, frissen vagy hűtve 100 2 000 0
0709 30 00 Padlizsán (tojásgyümölcs), frissen vagy hűtve, december 1-jétől április 30-ig 100 - 60 1 440
0709 40 00 Zeller (Apium graveolens, var. dulce), frissen vagy hűtve, január 1-jétől április 30-ig 100 13 000 50
0709 60 10 Édes paprika, frissen vagy hűtve 100 15 000 40
ex0709 90 60 Csemegekukorica, frissen 100 1 500 0
0709 90 70 Cukkini, frissen vagy hűtve, december 1-jétől február végéig 100 - 60 az 1. jegy-
zőkönyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0709 90 90 Más zöldség, frissen vagy hűtve, a vad hagyma (Muscari comosum) kivételével 100 2 000 0
ex0710 80 59 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse,
november 15-től április 30-ig
100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0711 90 50 Hagyma ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 300 0
0712 90 30 Szárított paradicsom egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 700 0
2002 90 91
2002 90 99
Paradicsompor 30 tömegszázalékot meghaladó szárazanyagtartalommal, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
0712 90 50 Szárított sárgarépa egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 100 0
0712 90 90 Más zöldség és zöldségkeverék, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
0910 40 19 Kakukkfű, zúzott vagy őrölt
0910 40 90 Babérlevél
0910 91 90 Különböző típusú fűszerek keverékei, zúzott vagy őrölt
0910 99 99 Más fűszerek, zúzott vagy őrölt
0804 10 00 Datolya, frissen vagy szárítva 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0804 40 00 Avokádó, frissen vagy szárítva 100 - 80 37 200
0804 50 00 Guajava, mangó és mangosztán, frissen vagy szárítva 100 - 40 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0805 10 Narancs, frissen 100 200 000 *  60
ex0805 20 Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és hasonló citrushibridek, frissen 100 21 000 60
ex0805 20 Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és hasonló citrushibridek, frissen, március 15-től szeptember 30-ig 100 14 000 60
ex0805 40 00 Grapefruit, frissen 100 - 80 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0805 50 10 Citrom, frissen 100 7 700 40
ex0805 50 90 Lime, frissen 100 1 000 0
ex0805 90 00 Savanyú narancs 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0806 10 10 Csemegeszőlő, frissen, május 15-től július 20-ig 100 - 0
0807 11 00 Görögdinnye, frissen, április 1-jétől június 15-ig 100 9 400 50
0807 19 00 Másféle dinnye, frissen, szeptember 15-től május 31-ig 100 11 400 50
0810 10 00 Földieper, frissen, november 1-jétől március 31-ig 100 2 600 60
0810 50 00 Kiwi, frissen, január 1-jétől
április 30-ig
100 - 0 240
0810 90 95 Másféle gyümölcs, frissen 100 500 0
ex0810 90 95 Gránátalma, frissen 100 - 0
Datolyaszilva, frissen,
november 1-jétől július 31-ig
az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0811 90 19
ex0811 90 39
Grapefruit szeletek, fagyasztva 80 - 0
ex0811 90 95 Datolya, fagyasztva 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0811 90 95 Grapefruit szeletek, fagyasztva 100 - 80 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex0812 90 20 Narancs, aprítva, ideiglenesen tartósítva 100 10 000 80
ex0812 90 99 Más citrusfélék, aprítva, ideiglenesen tartósítva 100 - 80 1 320
0904 12 00 Bors, zúzott vagy őrölt 100 - 80 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0904 20 10 Édes paprika, nem zúzott, nem őrölt 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0904 20 30 A Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó más növények gyümölcse, nem zúzott, nem őrölt,
november 15-től április 30-ig
100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
0904 20 90 A Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, zúzott vagy őrölt
0910 40 13 Kakukkfű, nem zúzott, nem őrölt
(a vad kakukkfű kivételével)
100 200 0
1302 20 Pektintartalmú anyag, pektinátok és pektátok 100 25 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
1602 31 Pulyka elkészített vagy konzervált húsa vagy vágási mellékterméke 100 2 250 0
2001 10 00 Uborka és apró uborka ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 100 200 0
2001 90 20 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika és a spanyol paprika kivételével, november 15-től április 30-ig 100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2001 90 93
ex2001 90 96
Apró hagyma, amelynek átmérője 30 mm-nél kisebb, valamint bámia, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelk-
ezéseire is figyelemmel
2002 10 10 Paradicsom hámozva, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 100 3 500 30
ex2004 90 98 Gumós zeller, kivéve keverékben, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva 100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2004 90 98 Sárgarépa, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével 100 2 000 0
ex0710 80 95 Sárgarépa, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva
ex2005 10 00
ex2005 90 80
Gumós zeller, káposzta (kivéve a karfiolt), gombó, bámia, kivéve keverékben 100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
2005 90 10 A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika és a spanyol paprika kivételével, november 15-től április 30-ig 100 - 30 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
2005 90 80 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 1 300 0
2008 11 92
2008 11 94
Földimogyoró, kiszerelésének nettó tömege meghaladja az 1 kg-ot 100 - 0 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
2008 30 51
2008 30 71
Grapefruit szeletek 100 - 80 16 440
ex2008 30 55 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, aprítva 100 - 80 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2008 30 59 Narancs és citrom, aprítva
Grapefruit, a szeletek kivételével
ex2008 30 59 Narancs szeletek 100 1 000 0
ex2008 30 59 Narancs, a szeletek és az aprított kivételével 100 1 000 0
ex2008 30 75 Mandarin (beleértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, aprítva 100 - 80 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2008 30 79 Grapefruit, a szeletek kivételével 100 80 2400
ex2008 30 79 Narancs és citrom, aprítva 100 - 80
ex2008 30 90 Grapefruit 100 - 80 8 480
Citrusgyümölcs velő citrusgyümölcsök aprítva
ex2008 40 71 Körteszeletek, olajban megsütve 100 100 0
ex2008 50 71 Kajszibarackszeletek, olajban megsütve
ex2008 70 71 Őszibarackszeletek, olajban megsütve
ex2008 92 74 Gyümölcskeverékek, szeletelve, olajban megsütve
ex2008 92 78 Gyümölcskeverékek, szeletelve, olajban megsütve
ex2008 99 68 Almaszeletek, olajban sütve
2008 50 61
2008 50 69
Elkészített vagy tartósított kajszibarack, alkohol hozzáadása nélkül, cukor hozzáadásával 100 - 20 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2008 50 92
ex2008 50 94
Elkészített vagy tartósított felezett kajszibarack, alkohol hozzáadása nélkül, cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege legalább 4,5 kg 100 - 20 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2008 50 92
ex2008 50 94
Kajszibarack velő, alkohol hozzáadása nélkül, cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege legalább 4,5 kg 100 180 0
2008 92 51
2008 92 59
2008 92 72
2008 92 74
2008 92 76
2008 92 78
Gyümölcskeverék, alkohol hozzáadása nélkül, cukor hozzáadásával 100 250 0
2009 11 11
2009 11 19
2009 11 91
2009 11 99
2009 12 00
2009 19 11
2009 19 19
2009 19 91
2009 19 98
Narancslé 100 46 000, ebből 2 l-es vagy ennél kisebb csomagolású legfeljebb
19 000
70
2009 21 00
2009 29 11
2009 29 19
2009 29 99
Grapefruitlé 100 - 70 34440
2009 29 91 Grapefruitlé 70 -
2009 39 11 Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró 100 - 60 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
ex2009 31 11
ex2009 31 19
ex2009 39 31
ex2009 39 39
Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, a citromlé kivételével 100 - 60 az 1. jegyző-
könyv 4. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
2009 39 19 Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs másféle leve, több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót 60 -
2009 50 Paradicsomlé 100 10 200 60
2009 61
2009 69
Szőlőlé, beleértve a szőlőmustot is 100 2 000 0
ex2009 90 Citrus gyümölcslevek és trópusi gyümölcslevek keveréke, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, cukor hozzáadása nélkül 100 1 500 0
Citrus gyümölcslevek keveréke, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, cukor hozzáadása nélkül
ex2009 80 97 Guajavalé, legfeljebb 67 Brix-
értékkel, cukor hozzáadása nélkül
100 100 0
ex2009 80 99 Kaktuszfüge-lé, cukor hozzáadása nélkül 100 100 0
ex2204 21 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes palackban 100 3 610 hl 0 3 610 hl-re a specifikus vám
100%-os csökkentése
2209 00 11
2209 00 19
Borecet 100 -

II. MELLÉKLET

2. JEGYZŐKÖNYV
a Közösségből származó mezőgazdasági termékek Izraelbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, Közösségből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben foglalt feltételeknek megfelelően engedhetők be Izraelbe behozatal céljából.

2. A behozatali vámokat az „e” oszlopban meghatározott különleges rendelkezésekre is figyelemmel, a „b” oszlopban megadott vámkontingensek keretén belül vagy el kell törölni, vagy az „a” oszlopban megadott szintre kell csökkenteni.

3. A vámkontingenseken felül behozott mennyiségekre a teljes vagy a „c” oszlopban feltüntetett csökkentett vámtételeket kell alkalmazni, az érintett terméknek megfelelően.

4. Az „e” oszlopban feltüntetettek szerint egyes termékekre, amelyekre nem írtak elő vámkontingenst, a „d” oszlopban foglaltak szerinti referenciamennyiségeket kell meghatározni. Amennyiben e termékek egyike behozatalának mennyisége meghaladja a referenciamennyiséget, Izrael az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre vámkontingenst írhat elő, melynek mennyisége megegyezik a referenciamennyiséggel. Ezen esetben a kontingensen felül behozott mennyiségekre a 3. pontban említett vámtételeket kell alkalmazni.

5. Azon termékekre, melyekre sem vámkontingenst, sem referenciamennyiséget nem rögzítettek, Izrael a 4. pontban meghatározottak szerint referenciamennyiséget írhat elő, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg felülvizsgálatának figyelembevételével azt állapítja meg, hogy a termék vagy termékek behozatalának mennyisége nehézségeket okozhat az izraeli piacon. Ha a termékre ezt követően a 4. pontban meghatározott feltételek alapján vámkontingenst írnak elő, a 3. pont rendelkezéseit kell alkalmazni.

6. Az alkalmazás első évében a vámkontingensek mennyiségét és a referenciamennyiségeket az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve az e megállapodás hatálybalépésének időpontja előtt eltelt időt.

7. A mellékletben szereplő valamennyi termék esetében vámkontingenseket és a referenciamennyiségeket 2004. január 1-je és 2007. január 1-je között négy egyenlő, e mennyiségek 3%-ának megfelelő részletben meg kell emelni.

2. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE
a b c d e
HR-vagy
izraeli kód
Árumegnevezés *  A leg-
nagyobb kedvez-
ményes
vámtétel
csökkentése
%
Vámkon-
tingens
(eltérő megjelölés hiányában t)
A leg-
nagyobb
kedvez-
ményes
vámtétel
csökken-
tése a jelenlegi vagy lehetséges vámkontin-
gensen túl
%
Referenica-
mennyiség
(t)
Különleges rendelke-
zések
ex0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk, legfeljebb 185 g tömegű 100 500 000 db 0
0102 Élő szarvasmarhaf élék 100 3 000 egyed 0
0201 Szarvasmarha félék húsa frissen vagy hűtve 100 1 000 0
0202 30 Szarvasmarha félék húsa csont nélkül, fagyasztva 100 6 000 0
0206 29 Szarvasmarha félék élelmezési célra alkalmas másféle vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva 100 500 0
0402 10 Tej és tejszín por, granulátum vagy más szilárd anyagban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal 100 1 500 55% az
1 500 t kiegészítő vámkontingens keretében
0402 21 Tej és tejszínpor, granulátum vagy más szilárd anyagban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül 100 3 500 0
0404 Tejsavó sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; másutt nem említett, természetes tej alkotórészeket tartalmazó készítmény cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 800 0
0405 00 Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tejkészítmények 100 350 0
0406 Sajt és túró 100 500 0
0407 00 Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve 100 40 000 db 0
0603 90 00 Vágott virág és bimbó frissen, festve, fehérítve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 100 50 0
ex0604 10 Moha és zuzmó, frissen 100 0 a 2. jegyző-
0604 91 Lombozat, ág és más növényi rész és fű, frissen könyv 5. pontjának
ex0604 99 Lombozat, legfeljebb szárítva rendelke-
zéseire is figyelemmel
0701 10 00 Vetőburgonya, frissen vagy hűtve 100 17 000 0
0603 10 Vágott virág és bimbó, frissen 100 - 0 1 000
0701 90 Más burgonya, frissen vagy hűtve 100 2 500 0
0703 10 Vöröshagyma és gyöngyhagyma, frissen vagy hűtve 100 2 000 0
0703 20 00 Fokhagyma, frissen vagy hűtve 100 200 25
0710 21 00 Borsó (Pisum sativum) kifejtve is, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva 100 700 0
0710 22 00 Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.) kifejtve is, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva 100 400 0
0710 29 00 Másféle hüvelyes zöldség kifejtve is, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva 100 350 0
0710 30 00 Paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda), nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva 100 300 0
0710 80 Más zöldség, (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva 100 500 0
0710 90 00 Zöldségkeverék, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva
ex0712 90 Más szárított zöldség és zöldségkeverék, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve, a fokhagyma kivételével 100 300 0
0712 90 81 Szárított fokhagyma, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 50 0
0713 33 Szárított vesebab, ideértve a fehér babot is 100 100 0
0713 39 00 Másféle szárított bab 100 150 0
0713 50 00 Szárított nagy szemű disznóbab (Vicia faba var. major) és lóbab (Vicia faba var. equina, Vicia faba var. minor) 100 2 500 0
0713 90 Más szárított hüvelyes zöldség 100 100 15
0802 50 00 Pisztácia frissen vagy szárítva, héjastól is 100 250 0
0802 90 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is 100 500 15
ex0804 20 Füge, szárítva 100 500 20
0806 20 Szőlő, szárítva 100 100 25
0808 10 Alma, frissen 100 2 000 0
ex0808 20 Körte, frissen 100 1 100 0
ex0808 20 Birs, frissen 100 200 0
0811 90 Más gyümölcs és dió nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 350 0
0812 10 00 Cseresznye és meggy ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 500 0
0813 20 00 Aszalt szilva 100 150 0
1001 10 Durumbúza 100 9 500 0
1001 90 Más búza és kétszeres 100 150 000 0
1002 00 00 Rozs 100 10 000 0
1003 00 Árpa 100 210 000 0
1005 90 00 Kukorica a vetőmag kivételével 100 11 000 0
1006 30 Félig vagy teljesen hántolt rizs polírozva vagy fényezve is 100 25 000 0
1103 13 Durva őrlemény és dara kukoricából 100 235 000 0
ex1103 20 Labdacs (pellet) más gabonából, a rozs, árpa, zab, kukorica, rizs és búza kivételével 100 7 500 0
1104 12 Lapított vagy pelyhesített zab 34 - 0 a 2. jegyző-
könyv 5. pontjának rendelke-
zéseire is figyelemmel
1107 10 Maláta, nem pörkölt 100 7 500 0
1108 Keményítő, inulin 25 - 0
1208 10 Liszt és dara szójababból 100 400 0
1209 91 Zöldségmag 100 500 0
1209 99 Másféle mag 100 500 0
1214 10 Lucernaőriem ény és -labdacs (pellet) 100 1 500 0
1404 20 Gyapothulladék 100 1 000 0
ex1507 Nyers szójababolaj, tisztítva is 40 az étkezési olajok esetében - 0
ex1512 Napraforgómag-, pórsáfránymag- vagy gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 40 az étkezési olajok esetében - 0
ex1514 Repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 40 az étkezési olajok esetében - 0
1515 Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat is) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 100 az étkezési olajok esetében - 0
1602 50 Szarvasmarha félék elkészített vagy konzervált húsa vagy vágási melléktermék e vagy belsősége 100 300 0
ex1604 13 Szardínia légmentes csomagolásban 100 300 0
ex1604 14 Tonhal légmentes csomagolásban
1701 91 00 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyag ok hozzáadásával , a nyers cukor kivételével 100 - 0
1701 99 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül, a nyers cukor kivételével
1702 30 Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, gyümölcscukor-tartalom nélkül vagy 20 tömegszázaléknál kevesebb gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva 15 1 200 15
1702 60 Más gyümölcscukor és gyümölcscukorszirup, 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva, az invertcukor kivételével 100 200 0
ex2002 90 Paradicsom, az egész vagy darabolt kivételével, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, por formában 100 200 0
2003 10 Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 100 1 200 10
ex2004 90 Más zöldség és zöldségkeverék, liszt vagy dara formában 75 300 0
ex2004 90 Más zöldség 65
2005 90 90 Más zöldség és zöldségkeverék, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, másféle 100 900 0
ex2007 99 Másféle dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs vagy dió-(mogyoró) püré vagy krém, főzéssel készítve, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal 26,4 500 0
2008 50 Más módon elkészített vagy tartósított kajszibarack 100 150 0
2008 70 Más módon elkészített vagy tartósított őszibarack, beleértve a nektarint is 100 1 600 0
ex2008 92 Keverékek trópusi gyümölcsből, földieper, diófélék és citrusfélék nélkül 100 500 0
ex2009 11
ex2009 19
Narancslé, fagyasztva és nem fagyasztva, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 230 kg-ot meghaladó tömegű csomagokban 100 - 0
ex2009 29 Grapefruitlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 230 kg-ot meghaladó tömegű csomagokban
ex2009 31 Citromlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix-értékkel 100 500 0
ex2009 39 Más citromlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel
ex2009 41 Ananászlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix-értékkel 100 - 0
ex2009 49 Más ananászlé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel
2009 61 Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb
30 Brix-értékkel
100 200 0
ex2009 69 Más szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel
2009 71 Almalé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix-értékkel 100 1 400 0
ex2009 79 Más almalé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel
ex2009 80 Bármilyen más egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve és alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel 100 500 0
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével 100 2 000 hl 0
2207 10 Nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal 100 3 000 0
2209 00 Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló 100 - 0
2301 10 Liszt, dara és labdacs (pellet) húsból, vágási melléktermékből, belsőségből; töpörtyű 100 14 000 0
2303 10 Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék 100 2 200 0
2304 00 00 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is Alkalma-
zandó vám: 9,2%
1 800 0
2306 41 00 Dara olajrepce-vagy repcemagból Alkalma-
zandó vám: 4,5%
3 500 0
2309 10 20 Kutya- és macskaeledel a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, legalább 15% és legfeljebb 35% fehérjetartalommal és legalább 4% zsírtartalommal 100 1 000 0
2309 10 90
2309 90 90
Állatok etetésére szolgáló készítmények, a legalább 15% és legfeljebb 35% fehérjetartalmú és legalább 4% zsírtartalmú készítmények kivételével, valamint a díszhalak és díszmadarak számára elkészített eledel kivételével 100 - 0
2309 90 20
2309 90 30
Állatok etetésére szolgáló más készítmények, legalább 15% és legfeljebb 35% fehérjetartalommal és legalább 4% zsírtartalommal, valamint díszhalak és díszmadarak számára elkészített eledel 100 1 400 0
2401 10 Leveles dohány 100 1 000 Alkalma-
zandó vám 0,07 NIS/kg
2401 20 Dohány részben vagy teljesen kocsány nélkül

III. MELLÉKLET

EGYÜTTES NYILATKOZAT

Különösen az élő növények, virágkertészeti és kertészeti termékek kereskedelmének elősegítése és megkönnyítése érdekében a Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy valamennyi szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítása érdekében, hogy az iratellenőrzéseket, azonossági vizsgálatokat és a növény-egészségügyi ellenőrzéseket olyan időkereten belül végezzék el, mely az érintett termékek érzékenységével összeegyeztethető és arányos. Amennyiben nehézségek merülnek fel, a Bizottság és az izraeli hatóságok megfelelő megoldások keresése érdekében azonnali konzultációkat tartanak.

B. Izrael Állam levele

Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól:

„Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok azon tárgyalásokra, amelyeket a 2000. június 1-jén hatályba lépett, az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, és másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euró-mediterrán megállapodás (a továbbiakban: társulási megállapodás) 11. Cikke értelmében folytatattak, amely megállapodás kinyilvánítja, hogy a Közösség és Izrael Állam fokozatosan tovább liberalizálják a mindkét Fél számára fontos mezőgazdasági termékek kereskedelmét. E tárgyalásokat a 11. cikk rendelkezéseivel összhangban folytatták, amely előírja, hogy 2000. január 1-jétől a Közösség és Izrael megvizsgálja a helyzetet a Közösség és Izrael által 2001. január 1-jétől a mezőgazdaság további fokozatos liberalizációjának céljával összhangban alkalmazandó intézkedések meghatározása érdekében.

A tárgyalások lezárásakor a két Fél a következőkben állapodott meg:

1. A társulási megállapodás 1. és 2. jegyzőkönyvének és azok mellékleteinek helyébe az e levélváltás I. és II. mellékletében szereplő 1. és 2. jegyzőkönyv és azok mellékletei lépnek.

2. Az Európai Közösség (a továbbiakban: a Közösség) és Izrael közötti, az 1. jegyzőkönyvről és a Közös Vámtarifa 0603 10 alszáma alá tartozó friss vágott virágoknak és bimbóknak a Közösségbe történő behozataláról szóló levélváltás hatályát veszti.

3. A társulási megállapodás a levélváltás III. mellékletében szereplő, az élő növényekről és a virágkertészeti, valamint kertészeti termékekről szóló együttes nyilatkozattal egészül ki.

4. A 1507, 1512 és 1514 HR-vámtarifaszám alá tartozó étkezési olajok tekintetében Izrael megkezdi a szükséges belső jogalkotási eljárásokat, hogy a közösségi preferenciákat olyan százalékra növelje, amelyről folyamatos egyeztetései eredményeként a Knesszet határoz.

5. 2007. január 1-jétől a Közösség és Izrael Állam felméri a helyzetet a Közösség és Izrael Állam által 2008. január 1-jétől alkalmazandó liberalizációs intézkedések meghatározása érdekében, a társulási megállapodás 11. cikkében megállapított célkitűzéssel összhangban. E megállapodás rendelkezéseit 2004. január 1-jétől kell alkalmazni. Lekötelezne, ha megerősítené azt, hogy Kormánya egyetért-e a fentiekkel.” Megtiszteltetés Izrael Állam számára, hogy megerősítheti, egyetért az Ön levelében foglaltakkal.

Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Izrael Állam Kormánya részéről”

9. § Az Országgyűlés a származó termék fogalmának meghatározásáról és az igazgatási együttműködés módszereiről szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: 4. Módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

10. § A 4. Módosítás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„4. JEGYZŐKÖNYV
a származó termék fogalmának meghatározásáról és az igazgatási együttműködés módszereiről

I. CÍM

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Fogalommeghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) „előállítás”: bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, beleértve az összeszerelést vagy az egyedi műveleteket is;

b) „anyag”: a termék előállítása során felhasznált bármilyen összetevő, nyersanyag, alkatrész vagy rész stb.;

c) „termék”: az előállított termék, akkor is, ha egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;

d) „áruk”: mind az anyagok, mind a termékek;

e) „vámérték”: az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (WTO Egyezmény a vámérték megállapításáról) VII. cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi megállapodás szerint megállapított érték;

f) „gyártelepi ár”: a termékért a Közösségben vagy Izraelben annak a gyártónak a gyártelepen fizetett ár, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve hogy az ár magában foglalja az összes felhasznált anyag értékét, levonva abból az előállított termék kivitelekor visszatérítendő vagy visszatéríthető belső adókat;

g) „anyagok értéke”: a felhasznált nem származó anyagok behozatalkori vámértéke, illetve ha ez nem ismert, és nem határozható meg, az anyagokért a Közösségben vagy Izraelben fizetett első megállapítható ár;

h) „származó anyagok értéke”: a g) pontban meghatározott ilyen anyagok értéke, értelemszerűen alkalmazva;

i) „hozzáadott érték”: a gyártelepi ár, melyből levonásra kerül minden egyes beépített anyag vámértéke, amelyek a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országokból származnak, illetve amennyiben a vámérték nem ismert vagy nem állapítható meg, az anyagokért a Közösségben vagy Izraelben fizetett első megállapítható ár;

j) „árucsoport” és „vámtarifaszám”: az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszer (a továbbiakban e jegyzőkönyvben: a Harmonizált Rendszer vagy a HR) szerinti nómenklatúrában használt árucsoportok és vámtarifaszámok (négy számjegyű kódok);

k) „besorolt”: valamely termék vagy anyag adott vámtarifaszám alá történő besorolására vonatkozik;

l) „szállítmány”: olyan termékek, amelyeket egy exportőrtől egy címzett részére egyidejűleg szállítanak, vagy amelynek az exportőrtől a címzetthez történő szállítása egyetlen fuvarokmánnyal, illetve ilyen okmány hiányában egyetlen számlával történik;

m) „területek”: a felségvizeket tartalmazza.

II. CÍM

A SZÁRMAZÓ TERMÉK FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

2. cikk

Általános követelmények

(1) A megállapodás végrehajtása céljából az alábbi termékek minősülnek a Közösségből származónak:

a) teljes egészében a Közösségben létrejött vagy előállított termékek az 5. cikk értelmében;

b) a Közösségben létrejött vagy előállított olyan termékek, amelyek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nem teljes egészében ott létrejöttek vagy előállítottak, feltéve hogy ezek az anyagok a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül a Közösségben;

c) az Európai Gazdasági Térségből (EGT) származó áruk az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 4. jegyzőkönyve értelmében.

(2) A megállapodás végrehajtása céljából az alábbi termékek minősülnek Izraelből származónak:

a) az 5. cikk értelmében teljes egészében Izraelben létrejött vagy előállított termékek;

b) Izraelben létrejött vagy előállított termékek, amelyek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nem teljes egészében ott létrejöttek vagy előállítottak, feltéve hogy ezek az anyagok a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Izraelben.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések csak akkor alkalmazandók, amennyiben szabadkereskedelmi megállapodás van hatályban egyrészről Izrael, másrészről pedig az EGT-EFTA államok (Izland, Liechtenstein és Norvégia) között.

3. cikk

Kumuláció a Közösségben

(1) A 2. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek a Közösségből származónak minősülnek, amennyiben ott létrejöttek vagy előállítottak, és azok Bulgáriából, Svájcból (ideértve Liechtensteint is), Izlandról, Norvégiából, Romániából, Törökországból vagy a Közösségből származó anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy a Közösségben végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

(2) A 2. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek a Közösségből származónak minősülnek, amennyiben ott létrejöttek vagy előállítottak, és azok a Feröer-szigetekről vagy bármely olyan országból származó anyagokat tartalmaznak, amely az euro-mediterrán partnerség résztvevője az 1995. november 27-28-án tartott euro-mediterrán konferencián elfogadott barcelonai nyilatkozat alapján - kivéve Törökországot -, feltéve hogy a Közösségben végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

(3) Amennyiben a Közösségben végzett megmunkálás vagy feldolgozás nem haladja meg a 7. cikkben említett műveleteket, a létrejött vagy előállított termék kizárólag akkor minősül a Közösségből származónak, amennyiben az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az (1) és (2) bekezdésben említett bármely egyéb országból származó anyagok értéke. Amennyiben ez nem így van, a létrejött vagy előállított termék abból az országból származónak tekintendő, amely esetében a legmagasabb a Közösségben történő előállításhoz felhasznált származó anyagok értéke.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben említett országok valamelyikéből származó olyan termékek, amelyek nem mennek keresztül semmilyen megmunkáláson vagy feldolgozáson a Közösségben, megtartják származásukat, amennyiben ezeknek az országoknak valamelyikébe kiviszik azokat.

(5) Az ebben a cikkben foglalt kumuláció kizárólag akkor alkalmazható, ha:

a) az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke szerinti kedvezményes kereskedelmi megállapodás alkalmazandó a származó helyzet megszerzésében érintett országok és a rendeltetési ország között;

b) az anyagok és a termékek az ebben a jegyzőkönyvben meghatározott származási szabályokkal azonos szabályok alkalmazásával szerezték meg a származó helyzetet;

továbbá

c) a kumuláció alkalmazásához szükséges követelmények teljesítéséről szóló értesítéseket közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat), Izraelben pedig az ország saját eljárásai szerint.

Az ebben a cikkben foglalt kumulációt az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat) közzétett értesítésben megadott naptól kell alkalmazni.

A Közösség az Európai Közösségek Bizottságán keresztül tájékoztatja Izraelt a megállapodások részleteiről, ideértve azok hatálybalépésének idejét és a vonatkozó származási szabályokat is, amelyeket az (1) és (2) bekezdésben említett egyéb országokkal kapcsolatosan alkalmaznak.

4. cikk

Kumuláció Izraelben

(1) A 2. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek Izraelből származónak minősülnek, amennyiben ott létrejöttek vagy előállítottak, és azok Bulgáriából, Svájcból (ideértve Liechtensteint is), Izlandról, Norvégiából, Romániából, Törökországból vagy a Közösségből származó anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az Izraelben végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

(2) A 2. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek Izraelből származónak minősülnek, amennyiben ott létrejöttek vagy előállítottak, és azok a Feröer-szigetekről vagy bármely olyan országból származó anyagokat tartalmaznak, amely az euro-mediterrán partnerség résztvevője az 1995. november 27-28-án tartott euro-mediterrán konferencián elfogadott barcelonai nyilatkozat alapján - kivéve Törökországot -, feltéve hogy az Izraelben végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

(3) Amennyiben az Izraelben végzett megmunkálás vagy feldolgozás nem haladja meg a 7. cikkben említett műveleteket, a létrejött vagy előállított termék kizárólag akkor minősül Izraelből származónak, amennyiben a hozzáadott érték nagyobb, mint az (1) és (2) bekezdésben említett egyéb országok bármelyikéből származó anyagok értéke. Amennyiben ez nem így van, a létrejött vagy előállított termék abból az országból származónak tekintendő, amelynél a legmagasabb az Izraelben történő előállításhoz felhasznált származó anyagok értéke.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben említett országok egyikéből származó termékek, amelyek nem mennek keresztül Izraelben megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, amennyiben ezeknek az országoknak valamelyikébe kiviszik azokat.

(5) Az ebben a cikkben foglalt kumuláció kizárólag akkor alkalmazható, amennyiben:

a) az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke szerinti kedvezményes kereskedelmi megállapodás alkalmazandó a származó helyzet megszerzésében érintett országok és a rendeltetési ország között;

b) az anyagok és a termékek az ebben a jegyzőkönyvben meghatározott származási szabályokkal azonos szabályok alkalmazásával szerezték meg a származó helyzetet;

továbbá

c) a kumuláció alkalmazásához szükséges követelmények teljesítéséről szóló értesítéseket közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat), Izraelben pedig az ország saját eljárásai szerint.

Az ebben a cikkben foglalt kumulációt az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat) közzétett értesítésben megadott naptól kell alkalmazni.

Izrael az Európai Közösségek Bizottságán keresztül tájékoztatja a Közösséget a megállapodások részleteiről, ideértve azok hatálybalépésének idejét és a vonatkozó származási szabályokat is, amelyeket az (1) és (2) bekezdésben említett egyéb országokkal kapcsolatosan alkalmaznak.

5. cikk

Teljes egészében létrejött vagy előállított termékek

(1) Az alábbiakat kell teljes egészében a Közösségben vagy Izraelben létrejöttnek vagy előállítottnak tekinteni:

a) a földjének mélyéből vagy a területéhez tartozó tengerfenékről kitermelt ásványi termékek;

b) az ott betakarított növényi termények;

c) az ott született és nevelt élőállatok;

d) az ott nevelt élőállatokból nyert termékek;

e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból nyert termékek;

f) a Közösség vagy Izrael hajóival, azok felségvizein kívül a tengerből kinyert tengeri halászati termékek, illetve más, tengerből származó termékek;

g) a kizárólag az f) pontban említett termékekből a feldolgozóhajók fedélzetén készült termékek;

h) a kizárólag a nyersanyagok visszanyerésére alkalmas, ott összegyűjtött használtcikkek, ideértve a kizárólag újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas használt gumiabroncsokat;

i) az ott folytatott előállítási műveletekből származó hulladék és maradék;

j) a felségvizeiken kívül eső területek tengerfenekéből vagy altalajából kinyert termékek, feltéve hogy kizárólagos jogokkal rendelkeznek a kérdéses talaj vagy altalaj kiaknázására;

k) a kizárólag az a)-j) pontban meghatározott termékekből ott előállított termékek.

(2) Az (1) bekezdés f) és g) pontjában szereplő „hajók” és „feldolgozóhajók” kifejezés kizárólag az alábbi hajókra és feldolgozóhajókra vonatkozik:

a) amelyeket a Közösség valamely tagállamában vagy Izraelben lajstromoztak, illetve vettek nyilvántartásba;

b) amelyek a Közösség valamely tagállama vagy Izrael zászlója alatt hajóznak;

c) amelyek legalább 50%-ban a Közösség valamely tagállama vagy Izrael állampolgárainak, vagy egy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye ezeknek az államoknak az egyikében található, és amelynek vezetője vagy vezetői, igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának elnöke, valamint e testületek tagjainak többsége a Közösség valamely tagállama vagy Izrael állampolgára, és továbbá amelyek alaptőkéjének legalább fele - betéti vagy korlátolt felelősségű társaságok esetében - az adott államnak vagy annak közjogi szerveinek vagy állampolgárainak a rendelkezési joga alá tartozik;

d) amelyeknek kapitánya és tisztjei a Közösség valamely tagállama vagy Izrael állampolgárai;

továbbá

e) amely legénységének legalább 75%-a a Közösség valamely tagállama vagy Izrael állampolgáraiból áll.

6. cikk

Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek

(1) A 2. cikk alkalmazásában a nem teljes egészében létrejött vagy előállított termékek akkor minősülnek kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak, amennyiben a II. melléklet listájában megállapított feltételek teljesülnek.

A fent említett feltételek a megállapodás hatálya alá tartozó minden termékre vonatkozóan meghatározzák azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az előállításkor használt nem származó anyagokon végre kell hajtani, és ezek a feltételek kizárólag a fenti anyagokra vonatkoznak. Ebből az következik, hogy ha egy olyan terméket, amely megszerezte a származó helyzetet azáltal, hogy eleget tett a listában megállapított feltételeknek, egy másik termék előállításában használnak fel, nem vonatkoznak rá az azt tartalmazó termékre vonatkozó feltételek, és nem veendők figyelembe azok a nem származó anyagok, amelyeket előállítása során esetleg felhasználtak.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérve, azok a nem származó anyagok, amelyeket - a II. mellékletben szereplő listában megállapított feltételeknek megfelelően - nem lehet felhasználni valamely termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve hogy:

a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át;

b) e bekezdés alkalmazása során nem haladják meg a listában meghatározott, a nem származó anyagokra vonatkozó legmagasabb százalékos értéket.

Ez a bekezdés nem alkalmazandó a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportja alá tartozó termékekre.

(3) Az (1) és a (2) bekezdést a 7. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.

7. cikk

Nem kielégítő megmunkálás vagy feldolgozás

(1) A (2) bekezdés sérelme nélkül, a származó helyzet megszerzéséhez nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni a következő műveleteket, függetlenül attól, hogy a 6. cikkben foglalt követelmények teljesülnek-e:

a) a szállítás és a tárolás során a termékek jó állapotának megőrzését biztosító műveletek;

b) a csomagok megosztása és összeállítása;

c) mosás, tisztítás; por, oxidáció, olaj, festék vagy más külső réteg eltávolítása;

d) textíliák vasalása vagy mángorlása;

e) egyszerű festési vagy fényezési műveletek;

f) a gabonafélék és a rizs hántolása, részleges vagy teljes őrlése, fényezése vagy glazúrozása;

g) a cukor színezésére vagy formázott cukor készítésére irányuló műveletek;

h) gyümölcsök, diófélék és zöldségek hámozása, magozása és héjtalanítása;

i) élezés, egyszerű köszörülés vagy egyszerű vágás;

j) szitálás, rostálás, válogatás, osztályozás, méret szerinti osztályozás, összepárosítás; (ideértve a készletek összeállítását is);

k) egyszerű palackba, konzervdobozba, üvegbe, flakonba, zsákba, ládába, dobozba való helyezés, kartonra vagy táblára való rögzítés és minden egyéb egyszerű csomagolási művelet;

l) jelzések, címkék, logók és egyéb hasonló megkülönböztető jelek elhelyezése a termékeken vagy csomagolásukon, vagy azokra való rányomtatása;

m) különböző vagy azonos fajtájú termékek egyszerű összekeverése;

n) árucikkek alkatrészeinek egyszerű összeszerelése teljes árucikk létrehozása érdekében, vagy a termékek részekre való szétszerelése;

o) az a)-n) pontokban meghatározott kettő vagy több művelet kombinációja;

p) állatok levágása.

(2) Akár a Közösségben, akár Izraelben egy adott termékkel kapcsolatban végzett összes művelet figyelembevételével történik annak meghatározása, hogy a terméken végzett megmunkálás vagy feldolgozás nem kielégítőnek minősül-e az (1) bekezdés értelmében.

8. cikk

Minősítési egység

(1) E jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásában a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti besorolás meghatározásakor alapegységnek kell tekinteni.

Ebből az következik, hogy:

a) amikor egy terméket a Harmonizált Rendszer alapján egyetlen vámtarifaszám alá besorolt áruk csoportja vagy halmaza alkot, akkor az egész együtt alkotja a minősítési egységet;

b) amikor egy szállítmány a Harmonizált Rendszer azonos vámtarifaszáma alá sorolt több azonos termékből áll, e jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor minden egyes terméket egyedileg kell figyelembe venni.

(2) Amennyiben - a Harmonizált Rendszer 5. általános szabálya alapján - besorolási szempontból a csomagolás a termék részét képezi, akkor azt a származás meghatározásakor is figyelembe kell venni.

9. cikk

Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, géppel, készülékkel vagy járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a normál felszerelés részét képezik, és annak árában benne foglaltatnak, vagy amelyek nem kerülnek külön számlázásra, úgy kell tekinteni, mint amelyek a kérdéses berendezés, gép, készülék vagy jármű részei.

10. cikk

Készletek

A Harmonizált Rendszer 3. általános szabálya szerint meghatározott készleteket származónak kell tekinteni, ha az azokat alkotó összes termék is származó. Mindazonáltal, ha egy készlet származó és nem származó termékekből áll, a készletet, mint egészet származónak kell tekinteni, feltéve hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át.

11. cikk

Semleges elemek

Annak meghatározásához, hogy a termék származó termék-e, nem szükséges meghatározni az alábbi, az előállítás során esetlegesen felhasznált áruk származását:

a) energia és tüzelőanyag;

b) felszerelések és berendezések;

c) gépek és szerszámok;

d) olyan áruk, amelyek nem épülnek be, és amelyeket nem is terveznek beépíteni a termék végső összetételébe.

III. CÍM

TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK

12. cikk

A területiség elve

(1) A 2. cikk (1) bekezdésének c) pontjában, a 3. és 4. cikkben valamint ennek a cikknek a (3) bekezdésében foglalt rendelkezések kivételével a II. címben meghatározott, a származó helyzet megszerzésére vonatkozó feltételeknek megszakítás nélkül teljesülniük kell a Közösségben és Izraelben.

(2) A 3. és 4. cikkben foglaltak kivételével, amennyiben a Közösségből vagy Izraelből más országba exportált származó áruk visszavitelre kerülnek, azokat nem származónak kell tekinteni, kivéve, ha a vámhatóságok számára hitelt érdemlően bizonyítják, hogy:

a) az újra behozott áruk azonosak a kivitt árukkal; és

b) az adott országbeli tartózkodásuk vagy kivitelük alatt a jó állapotban való megőrzéshez szükségeseken kívül semmilyen műveleten nem estek át.

(3) A származó helyzetnek a II. címben meghatározott feltételeknek megfelelő megszerzését nem érinti a Közösségből vagy Izraelből kivitt és oda később újra behozott anyagokon a Közösségen vagy Izraelen kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, feltéve hogy:

a) a fenti anyagok teljes egészében a Közösségben vagy Izraelben létrejöttnek vagy előállítottnak minősülnek, illetve a 7. cikkben említett műveleteket meghaladó megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül a kivitelt megelőzően; és

b) a vámhatóságok számára hitelt érdemlően igazolják, hogy

i. az újrabehozott áruk a kivitt anyagok megmunkálásával vagy feldolgozásával létrejöttek vagy előállítottak; és

ii. az ebben a cikkben foglalt rendelkezések alkalmazása során a teljes, a Közösségen vagy Izraelen kívül hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10%-át, amelyre a származó helyzetet igénylik.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásában a II. címben felsorolt, a származó helyzet megszerzésére vonatkozó feltételek nem vonatkoznak a Közösségen vagy Izraelen kívül végzett megmunkálásra vagy feldolgozásra. Amennyiben azonban a II. melléklet listájában az érintett végső termék származó helyzetének meghatározására a beépített nem származó anyagok maximális értékét meghatározó szabályt kell alkalmazni, az érintett fél területén beépített nem származó termékek teljes értéke és az e cikk rendelkezéseinek alkalmazása során létrejött teljes, a Közösségen vagy Izraelen kívül hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a meghatározott százalékos értéket.

(5) A (3) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásának céljából a „teljes hozzáadott érték” valamennyi, a Közösségen vagy Izraelen kívül felmerült összes költség, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.

(6) A (3) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók azokra a termékekre, amelyek nem felelnek meg a II. melléklet listájában szereplő feltételeknek, vagy amelyek csak a 6. cikk (2) bekezdésében megadott általános tűréshatár alkalmazásával tekinthetők megfelelően kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak.

(7) A (3) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazandók a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportjába tartozó termékekre.

(8) Az e cikk hatálya alá tartozó, a Közösségen vagy Izraelen kívül végzett bármely megmunkálást vagy feldolgozást a passzív feldolgozásra vonatkozó vagy hasonló eljárások szerint kell elvégezni.

13. cikk

Közvetlen szállítás

(1) A megállapodásban előírt preferenciális elbánás kizárólag olyan termékekre vonatkozik, amelyek megfelelnek e jegyzőkönyv követelményeinek, és amelyeket közvetlen szállítanak a Közösség és Izrael között vagy a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országok területén keresztül. Az egyetlen szállítmányt alkotó termékek átszállíthatók más területeken keresztül is - adott esetben átrakodással vagy ideiglenes raktározással az adott területeken -, feltéve hogy a tranzitország vagy raktározás szerinti ország vámhatóságának felügyelete alatt maradnak, és a kirakodáson, újbóli berakodáson és a jó állapotuk megőrzésére irányuló bármilyen műveleten kívül semmilyen más műveleten nem esnek át.

A származó áruk csővezetéken más, a Közösséghez vagy Izraelhez nem tartozó területen keresztül is szállíthatóak.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesítését az alábbi okmányok benyújtásával kell bizonyítani az importáló ország vámhatóságainak:

a) az exportáló országból a tranzitországon keresztüli áthaladásra vonatkozó egyetlen fuvarokmány; vagy

b) a tranzitország vámhatóságai által kiállított igazolás, amely:

i. pontos leírást ad a termékekről;

ii. tartalmazza a termékek kirakodásának és újbóli berakodásának napját, a hajó vagy egyéb felhasznált szállítóeszköz nevét; és

iii. tanúsítja a termékek tranzitországban való tartózkodásának feltételeit; vagy

c) a fentiek hiányában bármilyen bizonyító erejű okmány.

14. cikk

Kiállítások

(1) Azok a származó termékek, amelyeket kiállítás céljából a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó országoktól eltérő országba küldtek, majd a kiállítást követően a Közösségbe vagy Izraelbe irányuló behozatal céljából értékesítettek, behozataluk alkalmával jogosultak e megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményekre, amennyiben a vámhatóságok számára hitelt érdemlően igazolják, hogy:

a) az exportőr a Közösségből vagy Izraelből küldte ezeket a termékeket abba az országba, ahol a kiállítást rendezik, és ott ki is állította azokat;

b) a termékeket az exportőr értékesítette, vagy más módon bocsátotta rendelkezésére egy, a Közösségben vagy Izraelben lévő személynek;

c) a termékeket a kiállítás folyamán vagy azt követően haladéktalanul elküldték abban az állapotban, amelyben azokat a kiállításra küldték; és

d) a termékeket a kiállításra történt elküldésük óta nem használták fel más célra, mint a kiállításon történő bemutatásra.

(2) A származási igazolást az V. címben foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani az importáló ország vámhatóságainak. Ezen fel kell tüntetni a kiállítás nevét és címét. Amennyiben szükséges, a termékek jellegével és a kiállításuk körülményeivel kapcsolatos további okmányszerű bizonyíték is megkövetelhető.

(3) Az (1) bekezdést kell alkalmazni minden olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműves kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem eladóhelyeken vagy üzlethelyiségekben magáncélra, külföldi termékek értékesítése céljából szerveznek, és amelynek során a termékek vámfelügyelet alatt maradnak.

IV. CÍM

VISSZATÉRÍTÉS VAGY MENTESSÉG

15. cikk

A vámvisszatérítés vagy vámmentesség tilalma

(1) a) A Közösségből, Izraelből vagy a 3. és 4. cikkben említett országok valamelyikéből származó termékek előállítása során felhasznált olyan nem származó anyagok, amelyekre az V. címben foglalt rendelkezéseknek megfelelően származási igazolást állítanak vagy adnak ki, semmiféle vámvisszatérítést vagy vámmentességet nem élveznek a Közösségben vagy Izraelben.

b) A Harmonizált Rendszer 3. árucsoportjába, illetve 1604 és 1605 vámtarifaszámai alá tartozó és a 2. cikk (1) bekezdés c) pontjában előírtak szerint a Közösségből származó termékek, amelyekre az V. címnek megfelelően származási igazolást állítanak vagy adnak ki, semmiféle vámvisszatérítést vagy vámmentességet nem élveznek a Közösségben.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tilalom vonatkozik minden, a Közösségben vagy Izraelben az előállítás során felhasznált anyagokra és az (1) bekezdés b) pontja szerinti termékekre alkalmazandó vámok vagy azzal azonos hatású díjak részleges vagy teljes visszatérítésére, elengedésére, meg nem fizetésére irányuló rendelkezésre, amennyiben a fenti visszatérítés, elengedés vagy meg nem fizetés kifejezetten vagy ténylegesen akkor alkalmazandó, ha az említett anyagokból nyert termékeket kiviszik, és nem akkor, ha belföldi forgalomra szánják azokat.

(3) A származási igazolás fedezete alá tartozó termékek exportőrének a vámhatóság kérésére bármikor be kell nyújtania minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy az adott termékek előállítása során a felhasznált nem származó anyagok tekintetében nem történt vámvisszatérítés, valamint, hogy az ilyen anyagokra alkalmazandó minden vám vagy azzal azonos hatású díj ténylegesen megfizetésre került.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni a 8. cikk (2) bekezdése szerinti csomagolásra, a 9. cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, valamint a 10. cikk szerinti készletben lévő termékekre, amennyiben e termékek nem származóak.

(5) Az (1)-(4) bekezdés rendelkezései kizárólag olyan fajta anyagok tekintetében alkalmazandók, amelyekre a megállapodás vonatkozik. Továbbá nem zárják ki a mezőgazdasági termékekre vonatkozó export-visszatérítési rendszer alkalmazását, amely az e megállapodás rendelkezéseivel összhangban történő kivitel esetében alkalmazandó.

V. CÍM

SZÁRMAZÁSI IGAZOLÁS

16. cikk

Általános követelmények

(1) A megállapodás rendelkezéseiben szereplő kedvezményekre a Közösségből származó termékek az Izraelbe irányuló behozatal esetén, illetve az Izraelből származó termékek a Közösségbe irányuló behozatal esetén jogosultak, amennyiben benyújtják az alábbi származási igazolások valamelyikét:

a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, amelynek mintája a IIIa. mellékletben található;

b) EUR-MED szállítási bizonyítvány, amelynek mintája a IIIb. mellékletben található;

c) a 22. cikk (1) bekezdésében meghatározott esetekben egy, az exportőr által számlán, szállítólevélen vagy bármilyen más kereskedelmi okmányon tett nyilatkozat (a továbbiakban: „számlanyilatkozat” vagy „EUR-MED számlanyilatkozat”), amely kellő részletességgel írja le az adott termékeket ahhoz, hogy lehetővé váljon azok azonosítása; a számlanyilatkozatok szövegeit a IVa. és a IVb. melléklet tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérve, a 27. cikkben meghatározott esetekben a jegyzőkönyv szerinti származó termékek anélkül jogosultak a megállapodás rendelkezéseiben szereplő kedvezményekre, hogy szükséges volna az (1) bekezdésben említett származási igazolások bármelyikének benyújtása.

17. cikk

Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadására vonatkozó eljárás

(1) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatóságai adják ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által írásban benyújtott kérelmére.

(2) E célból az exportőr vagy meghatalmazott képviselője kitölti mind az EUR.1 avagy az EUR-MED szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, melyeknek mintái a IIIa., illetve IIIb. mellékletben találhatók. Ezeket a formanyomtatványokat a megállapodás egyik hivatalos nyelvén és az exportáló ország nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően kell kitölteni. Kézírással történő kitöltés esetén a formanyomtatványokat tintával és nyomtatott betűkkel kell kitölteni. Az árumegnevezést az erre a célra fenntartott rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Amennyiben a rovat nincs teljesen kitöltve, egy vízszintes vonalat kell húzni a megnevezés utolsó sora alatt, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.

(3) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadását kérelmező exportőrnek az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítványt kiadó exportáló ország vámhatóságainak kérésére, bármikor be kell nyújtania minden olyan megfelelő okmányt, amely az adott termékek származó helyzetét, valamint a jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesülését igazolja.

(4) Az (5) bekezdés sérelme nélkül az EUR.1 szállítási bizonyítványt a Közösség egy tagállamának vagy Izraelnek a vámhatóságai adják ki az alábbi esetekben:

- amennyiben az adott termékek a Közösségből vagy Izraelből származó termékeknek tekinthetők a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok egyikéből származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül, és teljesítik a jegyzőkönyv egyéb követelményeit,

- amennyiben az adott termékek a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országok egyikéből származó termékeknek tekinthetők a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül -, és teljesítik a jegyzőkönyv egyéb követelményeit, feltéve hogy EUR-MED bizonyítványt adtak ki, vagy EUR-MED számlanyilatkozatot állítottak ki a származási országban.

(5) Az EUR-MED szállítási bizonyítványt a Közösség egy tagállamának vagy Izraelnek a vámhatósága adja ki, amennyiben az adott termékek a Közösségből vagy Izraelből, vagy a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik a jegyzőkönyv egyéb követelményeit, valamint:

- kumulációt alkalmaztak a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok egyikéből származó anyagokkal, vagy

- a termékek a kumulációval összefüggésben anyagként felhasználhatók a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok egyikébe irányuló exporttermékek előállítása során, vagy

- a termékek újra kivihetők a rendeltetési országból a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikébe.

(6) Az EUR-MED szállítási bizonyítvány a 7. rovatban a következő nyilatkozatok egyikét tartalmazza angol nyelven:

- amennyiben a származó helyzet megszerzése a 3. és 4. cikkben említett egy vagy több egyéb országból származó anyagokkal való kumuláció alkalmazásával történt: „CUMULATION APPLIED WITH ...” [az ország(ok) neve(i)]

- amennyiben a származó helyzet megszerzése a 3. és 4. cikkben említett egy vagy több egyéb országból származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül történt: „NO CUMULATION APPLIED”

(7) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítványokat kiadó vámhatóságok minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy ellenőrizzék a termékek származó helyzetét és a jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését. E célból jogukban áll bármilyen bizonyítékot bekérni és az exportőr könyvelését megvizsgálni, vagy bármilyen egyéb megfelelőnek tartott ellenőrzést végezni. Továbbá biztosítják, hogy a (2) bekezdésben említett formanyomtatványok megfelelően legyenek kitöltve. Külön ellenőrzik, hogy az árumegnevezésre fenntartott helyet mindenfajta csalárd kiegészítés lehetőségét kizárva töltötték-e ki.

(8) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadásának keltét a bizonyítvány 11. rovatában kell megjelölni.

(9) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítványt a vámhatóságok adják ki, és a tényleges kivitel lebonyolítását vagy biztosítását követően azonnal az exportőr rendelkezésére bocsátják.

18. cikk

Utólag kiadott EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány

(1) A 17. cikk (9) bekezdésétől eltérve az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány kivételes esetben azoknak a termékeknek a kivitelét követően is kiadható, amelyekre vonatkozik, ha:

a) a kivitelkor tévedés, nem szándékos mulasztás vagy különleges körülmények miatt nem adták ki; vagy

b) a vámhatóságok megelégedésére bizonyítást nyer, hogy az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítványt kiadták, de behozatalkor technikai okok miatt nem fogadták el azt.

(2) A 17. cikk (9) bekezdésétől eltérően az EUR-MED szállítási bizonyítvány azoknak a termékeknek a kivitelét követően is kiadható, amelyekre vonatkozik, és amelyekre a kivitel idején EUR.1 szállítási bizonyítványt adtak ki, amennyiben a vámhatóságok számára hitelt érdemlően bizonyítják, hogy a 17. cikk (5) bekezdésében említett feltételek teljesülnek.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazása céljából az exportőr köteles kérelmében jelezni azon termékek kivitelének helyét és idejét, amelyekre az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány vonatkozik, továbbá elő kell adnia kérelmének okait.

(4) A vámhatóságok kizárólag akkor adhatnak ki utólag EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványt, ha ellenőrizték, hogy az exportőr kérelmében megadott adatok megfelelnek a megfelelő ügyiratban foglaltaknak.

(5) Az utólag kiadott EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványokat a következő angol nyelvű záradékkal kell ellátni: „ISSUED RETROSPECTIVELY”

A (2) bekezdés alkalmazásával utólag kiadott EUR-MED szállítási bizonyítványokat a következő angol nyelvű záradékkal kell ellátni: „ISSUED RETROSPECTIVELY (Original EUR.1 No ... [date and place of issue])”

(6) Az (5) bekezdésben említett záradékot az EUR.1 szállítási bizonyítvány 7. rovatába kell beilleszteni.

19. cikk

Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány másodlatának kiadása

(1) Az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén, az exportőr a kiadó vámhatóságoknál - az azok birtokában levő kiviteli okmányok alapján - másodlat kiadását kérheti.

(2) Az ily módon kiadott másodlatot az alábbi angol nyelvű szóból álló záradékkal kell ellátni: „DUPLICATE”

(3) A (2) bekezdésben említett záradékot az EUR.1 vagy az EUR-MED szállítási bizonyítvány másodlatának 7. rovatába kell beilleszteni.

(4) A másodlaton fel kell tüntetni az eredeti EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadásának napját, és a másodlat ettől a naptól hatályos.

20. cikk

EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadása előzőleg kiállított vagy kiadott származási igazolás alapján

Amennyiben származó termékeket a Közösségben vagy Izraelben valamely vámhivatal felügyelete alá helyeznek, az eredeti származási igazolás egy vagy több EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvánnyal helyettesíthető a termékek összességének vagy egy részének a Közösségen vagy Izraelen belül máshová küldése céljából. A helyettesítő EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványokat az a vámhivatal adja ki, amelynek felügyelete alá a termékeket helyezték.

21. cikk

Könyvelés szerinti elkülönítés

(1) Amennyiben az azonos és felcserélhető származó és nem származó anyagok elkülönített raktározása jelentős költségekkel vagy tényleges nehézségekkel járna, a vámhatóságok az érintettek írásbeli kérelmére engedélyezhetik az úgynevezett „könyvelés szerinti elkülönítés” módszerének (a továbbiakban: a módszer) alkalmazását az ilyen raktározás során.

(2) A módszernek egy bizonyos referencia-időszak folyamán biztosítania kell, hogy a „származónak” tekinthető, létrejött vagy előállított termékek száma ugyanannyi legyen, mint amely szám a készletek fizikai elkülönítésével adódott volna.

(3) A vámhatóságok a szükségesnek tartott feltételek mellett megadhatják az (1) bekezdésben említett engedélyt.

(4) A módszer alkalmazása és az alkalmazásának nyilvántartása az abban az országban alkalmazandó általános számviteli elvek alapján történik, ahol a terméket előállították.

(5) A módszer kedvezményezettje származási igazolásokat állíthat ki, vagy kérelmezhet a származónak tekinthető termékmennyiségre vonatkozóan. A vámhatóságok kérésére a kedvezményezettnek nyilatkozatot kell tennie arról, hogy a készleteket hogyan kezelték.

(6) A vámhatóságok felügyelik az engedély felhasználását, és visszavonhatják azt, amennyiben a kedvezményezett bármilyen módon nem megfelelően használja fel az engedélyt, vagy elmulasztja az e jegyzőkönyvben előírt egyéb bármely más feltétel teljesítését.

22. cikk

A számlanyilatkozat kiállításának vagy az EUR-MED számlanyilatkozat kiállításának feltételei

(1) A 16. cikk (1) bekezdés (c) pontjában említett számlanyilatkozatot vagy EUR-MED számlanyilatkozatot kiállíthatja:

a) a 23. cikk szerinti elfogadott exportőr; vagy

b) egy vagy több csomagból álló és 6000 EUR összértéket meg nem haladó, származó terméket tartalmazó szállítmány exportőre.

(2) A (3) bekezdés sérelme nélkül számlanyilatkozat állítható ki az alábbi esetekben:

- amennyiben az adott termékek a Közösségből vagy Izraelből származó termékeknek tekinthetők a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül, és teljesítik e jegyzőkönyv egyéb követelményeit,

- amennyiben az adott termékek a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül, és teljesítik e jegyzőkönyv egyéb követelményeit, feltéve hogy EUR-MED bizonyítványt vagy EUR-MED számlanyilatkozatot állítottak ki a származási országban.

(3) EUR-MED számlanyilatkozat állítható ki, amennyiben az adott termékek a Közösségből vagy Izraelből, vagy a 3. és 4. cikkben említett, kumulációt alkalmazó egyéb országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e jegyzőkönyv egyéb követelményeit, valamint:

- kumulációt alkalmaztak a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származó anyagokkal, vagy

- a termékek a kumulációval összefüggésben anyagként felhasználhatók a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikébe irányuló exporttermékek előállításához, vagy

- a termékek újra kivihetők a rendeltetési országból a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikébe.

(4) Az EUR-MED számlanyilatkozat a következő nyilatkozatok egyikét tartalmazza angol nyelven:

- amennyiben a származó helyzet megszerzése a 3. és 4. cikkben említett egy vagy több egyéb országból származó anyagokkal való kumuláció alkalmazásával történt: „CUMULATION APPLIED WITH ...” (az ország(ok) neve(i))

- amennyiben a származó helyzet megszerzése a 3. és 4. cikkben említett egy vagy több egyéb országból származó anyagokkal való kumuláció alkalmazása nélkül történt: „NO CUMULATION APPLIED”.

(5) A számlanyilatkozatot vagy az EUR-MED számlanyilatkozatot kibocsátó exportőr az exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor be kell, hogy mutasson minden olyan megfelelő okmányt, amely az adott termékek származó helyzetét, valamint a jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesülését igazolja.

(6) A számlanyilatkozatot vagy EUR-MED számlanyilatkozatot az exportőr a nyilatkozatnak a számlára, a szállítólevélre vagy egyéb kereskedelmi okmányra történő gépelésével, bélyegzésével vagy nyomtatásával készíti el; a nyilatkozatok szövege a IVa. és a IVb. mellékletben található, megírásuknál a mellékletben található valamelyik nyelvi változatot kell alkalmazni, az exportáló ország nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően. Amennyiben a nyilatkozat kézzel írott, tintával, nyomtatott betűvel kell kitölteni.

(7) A számlanyilatkozaton vagy EUR-MED számlanyilatkozaton az exportőr eredeti saját kezű aláírása szerepel. Mindazonáltal a 23. cikk szerinti elfogadott exportőr nem szükséges, hogy aláírja a fenti nyilatkozatokat, amennyiben írásban kötelezettséget vállal az exportáló ország vámhatóságai felé arra, hogy teljes körű felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amely személyét úgy azonosítja, mintha azt saját kezűleg írta volna alá.

(8) A számlanyilatkozatot vagy EUR-MED számlanyilatkozatot az exportőr elkészíti, amikor a termékeket, amelyekre vonatkozik, kiviszik, illetve a kivitelt követően azzal a feltétellel, hogy azoknak a termékeknek a behozatalát követően legkésőbb két éven belül, amelyekre vonatkozik, azt bemutatják az importáló országban.

23. cikk

Elfogadott exportőr

(1) Az exportáló ország vámhatóságai bármely, a megállapodás hatálya alá tartozó termékeket rendszeresen szállító exportőr (a továbbiakban: az elfogadott exportőr) számára engedélyezhetik, hogy számlanyilatkozatokat vagy EUR-MED számlanyilatkozatokat állítson ki az érintett termékek értékére való tekintet nélkül. Az ilyen engedélyt kérelmező exportőrnek a vámhatóságok megelégedésére meg kell adnia a termékek származó helyzetének, valamint a jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének igazolásához szükséges minden garanciát.

(2) A vámhatóságok az általuk szükségesnek tartott feltételek mellett engedélyezhetik az elfogadott exportőri státust.

(3) A vámhatóság az elfogadott exportőr részére vámfelhatalmazási számot ad, ami meg kell, hogy jelenjen a számlanyilatkozaton vagy az EUR-MED számlanyilatkozaton.

(4) A vámhatóság figyelemmel kíséri az engedélynek az elfogadott exportőr általi felhasználását.

(5) A vámhatóság bármikor visszavonhatja az engedélyt. Az engedélyt vissza kell vonni, ha az elfogadott exportőr a továbbiakban már nem biztosítja az (1) bekezdésben említett garanciákat, már nem tesz eleget a (2) bekezdésben említett feltételeknek, vagy ha egyébként nem megengedett módon használja fel az engedélyt.

24. cikk

A származási igazolás érvényessége

(1) A származási igazolás az exportáló országban történt kiállításának keltétől számított négy hónapig érvényes, és azt a fenti időszak alatt be kell nyújtani az importáló ország vámhatóságának.

(2) Az importáló ország vámhatóságai részére az (1) bekezdésben meghatározott bemutatási határidő után benyújtott származási igazolások preferenciális elbánás alkalmazása céljából elfogadhatók, amennyiben a fenti okmányok végső határidő előtti benyújtásának elmulasztása rendkívüli körülmények miatt történt.

(3) A késedelmes benyújtás egyéb eseteinél az importáló ország vámhatóságai elfogadhatják a származási igazolásokat, amennyiben a termékeket a fenti végső határidő letelte előtt bemutatták.

25. cikk

A származási igazolás benyújtása

A származási igazolásokat az importáló ország vámhatóságai részére az ezen országban alkalmazandó eljárásoknak megfelelően kell benyújtani. Az említett hatóságok megkövetelhetik a származási igazolás lefordítását, és azt is, hogy a behozatali nyilatkozatot az importőr arra vonatkozó nyilatkozata kísérje, hogy a termékek megfelelnek a megállapodás végrehajtásához szükséges feltételeknek.

26. cikk

Részletekben történő behozatal

Amennyiben az importőr kérésére és az importáló ország vámhatóságai által megállapított feltételek mellett - a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. áruosztályába vagy 7308 és 9406 vámtarifaszáma alá tartozó, a Harmonizált Rendszer 2. (a) általános szabályának értelmében vett össze nem állított vagy szétszerelt termékeket részletekben hoznak be, ezekre a termékekre egyetlen származási igazolást kell benyújtani a vámhatóság részére az első részlet behozatalának alkalmával.

27. cikk

A származási igazolás alóli mentességek

(1) A magánszemélytől magánszemélynek kiscsomagként küldött vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származó termékként kell kezelni anélkül, hogy származási igazolást kellene benyújtani, amennyiben ezeket a termékeket nem kereskedelmi jelleggel hozzák be, és nyilatkozatot tettek arról, hogy teljesítik ennek a jegyzőkönyvnek a követelményeit, és amennyiben nem kétséges az ilyen nyilatkozat valóságtartalma. A postán küldött termékek esetében ezt a nyilatkozatot a CN22/CN23 vámáru-nyilatkozaton vagy az ezen okmányhoz csatolt papírlapon lehet megtenni.

(2) Az alkalmi jelleggel és kizárólag a címzett vagy utas vagy családjuk személyes használatára szánt termékekből álló behozatal nem minősül kereskedelmi célú behozatalnak, amennyiben a termékek jellegéből és mennyiségéből fakadóan nyilvánvaló, hogy nem áll fenn kereskedelmi célzat.

(3) Továbbá ezeknek a termékeknek az összértéke nem haladhatja meg az 500 EUR összeget kiscsomagok esetében vagy az 1200 EUR összeget az utasok személyes poggyászának részét képező termékek esetében.

28. cikk

Igazoló okmányok

A 17. cikk (3) bekezdésében és a 22. cikk (5) bekezdésében említett okmányok, amelyeket annak bizonyítására használnak, hogy az EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány, számlanyilatkozat vagy EUR-MED számlanyilatkozat fedezete alá tartozó termékek a Közösségből, Izraelből vagy a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származónak tekinthetők, teljesítik a jegyzőkönyv egyéb követelményeit, többek között az alábbiakból állhatnak:

a) az exportőr vagy a beszállító által az adott áruk létrejötte vagy előállítása érdekében elvégzett folyamatok közvetlen tanúsítása, amely például elszámolásaiban vagy belső könyvelésében szerepel;

b) a felhasznált anyagok származó helyzetét igazoló, a Közösségben vagy Izraelben kiállított vagy kibocsátott okmányok, amennyiben ezeket az okmányokat a nemzeti joggal összhangban használják;

c) a Közösségben vagy Izraelben kiállított vagy kibocsátott okmányok, amelyek igazolják, hogy az anyagok megmunkálását vagy feldolgozását a Közösségben vagy Izraelben végezték, amennyiben ezeket az okmányokat a nemzeti joggal összhangban használják;

d) a Közösségben vagy Izraelben ennek a jegyzőkönyvnek megfelelően - vagy a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikében az ebben a jegyzőkönyvben foglaltakkal azonos származási szabályoknak megfelelően - kiállított vagy kibocsátott EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány, számlanyilatkozat vagy EUR-MED számlanyilatkozat, amely igazolja a felhasznált anyagok származó helyzetét;

e) a Közösségen vagy Izraelen kívül végzett megmunkálásra vagy feldolgozásra vonatkozó megfelelő bizonyíték a 12. cikk alkalmazásakor, amely igazolja, hogy az abban a cikkben foglalt követelmények teljesültek.

29. cikk

A származási igazolás és az igazoló okmányok megőrzése

(1) Az EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány kiadását kérő exportőr legalább három évig köteles a 17. cikk (3) bekezdésében említett okmányokat megőrizni.

(2) A számlanyilatkozatot vagy EUR-MED számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni e számlanyilatkozat másolatát, valamint a 22. cikk (5) bekezdésben említett okmányokat.

(3) Az exportáló ország vámhatósága, amely EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványt ad ki, köteles legalább három évig megőrizni a 17. cikk (2) bekezdésében említett kérelmet.

(4) Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványokat, számlanyilatkozatokat és EUR-MED számlanyilatkozatokat.

30. cikk

Eltérések és alaki hibák

(1) A származási igazoláson és a vámhivatalnak a termékek behozatalához szükséges formalitások elvégzése érdekében benyújtott okmányokon tett nyilatkozatok közötti kisebb eltérések felfedezése önmagában nem teszi érvénytelenné a származási igazolást, amennyiben kétséget kizáróan megállapítást nyer, hogy ez az okmány a benyújtott termékekre vonatkozik.

(2) A nyilvánvaló alaki hibák, mint például a származási igazoláson szereplő gépelési hibák nem eredményezhetik az okmány visszautasítását, amennyiben ezek a hibák nem teszik kétségessé az ezen okmányban tett nyilatkozatok helyességét.

31. cikk

Euróban kifejezett összegek

(1) A 22. cikk (1) bekezdésének b) pontjában és a 27. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezések olyan esetekben történő alkalmazásában, amikor a termékeket az eurótól eltérő pénznemben számlázzák, a Közösség tagállamai, Izrael és a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok nemzeti valutájában megadott, az euróban kifejezett összegekkel egyenértékű összegeket az érintett országok mindegyike évente határozza meg.

(2) Egy szállítmány a 22. cikk (1) bekezdésének b) pontjának vagy a 27. cikk (3) bekezdésének rendelkezései szerinti kedvezményben a kiállított számla pénzneme alapján részesülhet, az érintett ország által meghatározott összegeknek megfelelően.

(3) A bármely nemzeti valutában alkalmazandó összegek egyenértékűek az adott valuta október első munkanapján euróban kifejezett összegével. Az összegeket minden év október 15-ig közlik az Európai Közösségek Bizottságával, és azok a következő év január 1-jétől alkalmazandóak. Az Európai Közösségek Bizottsága valamennyi érintett országot értesíti a vonatkozó összegekről.

(4) Az adott ország fel- vagy lefele kerekítheti az euróban kifejezett összegnek a nemzeti valutájára történő átváltásából származó összeget. A kerekített összeg 5%-nál nagyobb mértékben nem térhet el az átváltásból származó összegtől. Az adott ország változatlanul fenntarthatja az euróban kifejezett összeggel egyenértékű nemzeti valuta-összeget, amennyiben a (3) bekezdésben előírt éves kiigazításkor ezen összeg átváltása a kerekítés előtt 15%-nál alacsonyabb növekedést eredményezne a nemzeti valuta-egyenértékben. A nemzeti valuta-egyenérték változatlanul fenntartható, amennyiben az átváltás az egyenérték csökkenését eredményezné.

(5) Az euróban kifejezett összegeket a Társulási Bizottság a Közösség vagy Izrael kérésére felülvizsgálhatja. A felülvizsgálat elvégzésekor a Társulási Bizottság azt vizsgálja, hogy kívánatos-e az illető korlátozások hatásainak reálértéken történő fenntartása. Ebből a célból úgy határozhat, hogy módosítja az euróban kifejezett összegeket.

VI. CÍM

IGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

32. cikk

Kölcsönös segítségnyújtás

(1) A Közösség tagállamai és Izrael vámhatóságai - az Európai Közösségek Bizottságán keresztül -megadják egymás részére a vámhivatalaikban az EUR.1 és az EUR-MED szállítási bizonyítványok kiadásához használt bélyegzők lenyomatmintáit, továbbá az ezeknek a bizonyítványoknak, számlanyilatkozatoknak és EUR-MED számlanyilatkozatoknak az ellenőrzéséért felelős vámhatóságoknak a címét.

(2) A jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében a Közösség és Izrael kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak illetékes vámigazgatásain keresztül az EUR.1 és az EUR-MED szállítási bizonyítványok, a számlanyilatkozatok és az EUR-MED számlanyilatkozatok valódiságának, illetve az ezekben az okmányokban foglalt adatok helyességének ellenőrzésében.

33. cikk

A származási igazolások ellenőrzése

(1) A származási igazolások utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen, valamint akkor kell elvégezni, ha az importáló ország vámhatóságának alapos kétségei merülnek fel a fenti okmányok valódiságát, az adott termékek származó helyzetét vagy a jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését illetően.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása céljából az importáló ország vámhatósága visszaküldi az exportáló ország vámhatóságának az EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványokat és - ha benyújtásra került - a számlát, a számlanyilatkozatot vagy az EUR-MED számlanyilatkozatot, illetve ezeknek az okmányoknak a másolatát, és amennyiben szükséges, megadva az ellenőrzés kérésének okát. Az ellenőrzésre irányuló megkeresés alátámasztására továbbításra kerül minden megszerzett és a származási igazolás szabálytalanságára utaló okmány vagy adat.

(3) Az ellenőrzést az exportáló ország vámhatóságai végzik el. E célból jogukban áll bármely bizonyítékot bekérni, az exportőr könyvelését ellenőrizni vagy bármilyen egyéb, megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni.

(4) Amennyiben az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy felfüggesztik az illető termékekre vonatkozó preferenciális elbánást mindaddig, amíg meg nem kapják az ellenőrzés eredményeit, a szükségesnek tartott óvintézkedések mellett ajánlja fel az importőrnek a termékek kiadását.

(5) Az ellenőrzést kérő vámhatóságokat a lehető leghamarabb értesítik annak eredményeiről. Az eredményeknek világosan jelezniük kell, hogy az okmányok valódiak-e, valamint hogy az adott termékek a Közösségből, Izraelből vagy a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok valamelyikéből származónak tekinthetők-e, és hogy teljesítik-e a jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

(6) Amennyiben megalapozott kétség merül fel, és nem érkezik válasz az ellenőrzésre irányuló kérelem keltétől számított tíz hónapon belül, illetve ha a válasz nem tartalmaz elegendő információt a kérdéses dokumentum valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérelmező vámhatóságok - a kivételes körülmények esetétől eltekintve -elutasítják a preferenciális elbánásra való jogosultságot.

34. cikk

A viták rendezése

Amennyiben viták merülnek fel a 33. cikkben foglalt ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatban, amelyeket az ellenőrzést kérő és az annak lebonyolításáért felelős vámhatóságok közt nem lehet rendezni, vagy amennyiben kérdés merül fel ennek a jegyzőkönyvnek az értelmezésére vonatkozóan, a Társulási Bizottságnak nyújtják be azokat.

Az importőr és az importáló ország vámhatóságai közötti viták rendezésére vonatkozóan minden esetben az említett ország jogszabályai az irányadók.

35. cikk

Szankciók

Szankciót kell alkalmazni minden olyan személlyel szemben, aki termékek preferenciális elbánásának megszerzése céljából olyan okmányt készít vagy készíttet, amely valótlan adatokat tartalmaz.

36. cikk

Vámszabad területek

(1) A Közösség és Izrael minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a származási igazolás fedezete alá tartozó kereskedelmi termékeket, amelyek szállítás közben átmenetileg saját területükön lévő vámszabad területen maradnak, ne cseréljék fel más termékekkel, és ne menjenek keresztül az állaguk megőrzésére irányuló szokásos műveletektől eltérő műveleteken.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésektől eltérve, amikor a Közösségből vagy Izraelből származó, származási igazolás fedezete alá tartozó termékeket vámszabad területre hoznak be, és kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az érintett hatóságok új EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítványt adnak ki az exportőr kérésére, amennyiben a rajtuk végzett kezelés vagy feldolgozás megfelel e jegyzőkönyv rendelkezéseinek.

VII. CÍM

CEUTA ÉS MELILLA

37. cikk

A jegyzőkönyv alkalmazása

(1) A 2. cikkben alkalmazott „Közösség” kifejezés nem vonatkozik Ceutára és Melillára.

(2) Az Izraelből származó termékek a Ceutára vagy Melillára történő behozatalkor minden tekintetben ugyanazt a vámelbánást élvezik, amelyet a Közösség vámterületéről származó termékekre alkalmaznak a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság Európai Közösségekhez való csatlakozási okmánya 2. jegyzőkönyvében foglaltak szerint. Izrael a Ceutáról és Melilláról származó, a megállapodás hatálya alá tartozó termékek behozatala esetében ugyanazt a vámelbánást biztosítja, amely a Közösségből származó és onnan behozott termékekre vonatkozik.

(3) A (2) bekezdés alkalmazása céljából a Ceutáról és Melilláról származó termékekre a 38. cikkben meghatározott külön feltételek mellett értelemszerűen vonatkozik e jegyzőkönyv.

38. cikk

Különleges feltételek

(1) Amennyiben a szállításuk közvetlenül történt a 13. cikknek megfelelően, az alábbiak minősülnek:

1. Ceutáról és Melilláról származó termékeknek tekintendők:

a) a teljes egészében Ceután és Melillán létrejött vagy előállított termékek;

b) azok a Ceután és Melillán létrejött vagy előállított termékek, amelyek előállításában az a) pontban említettektől eltérő termékeket használnak fel, feltéve hogy:

i. az említett termékek a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy

ii. azok a termékek, amelyek Izraelből vagy a Közösségből származóak, feltéve hogy a rajtuk végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket;

2. Izraelből származó termékeknek:

a) a teljes egészében Izraelben létrejött vagy előállított termékek;

b) azok az Izraelben létrejött vagy előállított termékek, amelyek előállításában az a) pontban említettektől eltérő termékeket használnak fel, feltéve hogy:

i. az említett termékek 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy

ii. azok a termékek, amelyek Ceutáról és Melilláról vagy a Közösségből származóak, feltéve hogy a rajtuk végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket.

(2) Ceuta és Melilla egységes területnek minősül.

(3) Az exportőr vagy meghatalmazott képviselője az „Izrael”, illetve „Ceuta és Melilla” szavakat írja be az EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány 2. rovatába, a számlanyilatkozatra vagy az EUR-MED számlanyilatkozatra. Továbbá a Ceutáról és Melilláról származó termékek esetében ezt jelölik az EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány 4. rovatában vagy a számlanyilatkozaton vagy az EUR-MED számlanyilatkozaton.

(4) A spanyol vámhatóságok felelősek ennek a jegyzőkönyvnek Ceután és Melillán történő alkalmazásáért.

VIII. CÍM

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

39. cikk

A jegyzőkönyv módosításai

A Társulási Tanács dönthet a jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról.

40. cikk

Az árutovábbítási eljárásban vagy átmeneti megőrzésben lévő árukra vonatkozó átmeneti rendelkezések

A megállapodás rendelkezései olyan árukra alkalmazhatók, amelyek megfelelnek a jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a jegyzőkönyv hatályba lépésének napján vagy árutovábbításban, vagy a Közösség vagy Izrael területén átmeneti megőrzésben vámraktárban vagy vámszabad területen vannak, és rájuk vonatkozóan az exportáló ország vámhatósága által utólag kiállított EUR.1 vagy EUR-MED szállítási bizonyítvány nyújtandó be az importáló ország vámhatósága részére a fenti időponttól számított négy hónapon belül, azokkal az okmányokkal együtt, amelyek igazolják, hogy az árukat közvetlenül szállították a 13. cikknek megfelelően.

I. MELLÉKLET

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A II. MELLÉKLETBEN FOGLALT LISTÁHOZ

1. megjegyzés:

A lista megállapítja azokat a szükséges feltételeket, amelyek alapján a termékek a jegyzőkönyv 6. cikke értelmében kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinthetők.

2. megjegyzés:

2.1. A lista első két oszlopa a létrejött vagy előállított terméket ismerteti. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoportszámot, a második oszlop pedig megadja az ebben a rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árumegnevezést. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy, a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított szabály vonatkozik. Ahol néhány esetben az első oszlopban lévő számot egy „ex” szó előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak a 2. oszlopban meghatározott részére vonatkozik.

2.2. Ahol az 1. oszlopban vámtarifaszámok csoportja vagy egy árucsoport száma szerepel, és ezért a 2. oszlop árumegnevezése általános jellegű, a 3. vagy 4. oszlopban hozzájuk tartozó szabályok az összes olyan termékekre vonatkoznak, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az adott árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont vámtarifaszámok valamelyike alá kerültek besorolásra.

2.3. Ahol a listában egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre különböző szabályok vonatkoznak, minden egyes francia bekezdés a vámtarifaszám adott részének leírását tartalmazza, a 3. vagy 4. oszlopban hozzájuk tartozó szabályokkal együtt.

2.4. Ahol az első két oszlopban szereplő tételre mind a 3. mind a 4. oszlop meghatároz egy szabályt, az exportőr választhat, hogy a 3. vagy a 4. oszlopban ismertetett szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nem szerepel származási szabály, a 3. oszlopban ismertetett szabályt kell alkalmazni.

3. megjegyzés:

3.1. A jegyzőkönyv 6. cikkének a származó helyzetet szerzett, más termékek előállításához felhasznált termékekre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell tekintet nélkül arra, hogy a származó helyzetet abban a gyárban nyerték el, ahol e termékeket felhasználják vagy az egyik szerződő fél területén lévő másik gyárban.

Példa:

Egy, a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motor - amelyre vonatkozóan a szabály úgy szól, hogy a beépíthető nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - az ex7224 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított más ötvözött acél”-ból készül.

Ha ezt a kovácsolást a Közösségben végezték el nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a listában az ex7224 vámtarifaszámra vonatkozó szabály értelmében. A kovácsolás ekkor származónak számíthat a motor értékkalkulációjában, függetlenül attól, hogy ugyanabban a gyárban vagy a Közösségben egy másik gyárban állították-e elő. A nem származó ingot értékét így nem veszik figyelembe a felhasznált nem származó anyagok értékének összegzésekor.

3.2. A listában szereplő szabály a megkövetelt legkisebb mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelöli, több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; ellenben kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményez származó helyzetet. Így, ha egy szabály azt írja elő, hogy az előállítás bizonyos szintjén nem származó anyag felhasználható, az előállítás korábbi szakaszában az ilyen anyag felhasználása megengedett, de a későbbi szakaszban már nem.

3.3. A 3.2. megjegyzés sérelme nélkül, ha egy szabályban az „Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból” kifejezés szerepel, akkor bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot (a termékkel azonos vámtarifaszám és árumegnevezés alá tartozó anyagot is) fel lehet használni, figyelemmel azonban azokra a különös korlátozásokra, amelyeket a szabály ezeken túl tartalmazhat.

Az „Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve”, illetve az „Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a termékkel megegyező vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve” kifejezés azonban azt jelenti, hogy bármely vámtarifaszám alá tartozó termék felhasználható, kivéve azokat, amelyek megnevezése megegyezik a terméknek a 2. oszlopban szereplő megnevezésével.

3.4. Ha a lista valamely szabálya meghatározza, hogy egy termék egynél több anyagból is előállítható, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel kell használni.

Példa:

Az 5208-5212 vámtarifaszám alá tartozó szövetekre vonatkozó szabály úgy rendelkezik, hogy természetes szálak használhatók, és hogy egyéb anyagok mellett vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel is kell használni; lehet az egyiket, a másikat vagy mindkettőt.

3.5. Ha a lista valamely szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, a feltétel nem gátolja más olyan anyagok felhasználását, amelyek belső tulajdonságaiknál fogva nem tudnak eleget tenni a szabályban foglaltaknak (lásd még az alábbi 6.2. megjegyzést a textíliákkal kapcsolatban).

Példa:

A 1904 vámtarifaszám alá tartozó elkészített élelmiszerre vonatkozó szabály, amely kifejezetten kizárja a gabonafélék és származékaik felhasználását, nem tiltja a nem gabonafélékből nyert ásványi sók, vegyi anyagok és egyéb olyan adalékanyagok használatát.

Ez azonban nem vonatkozik olyan termékekre, amelyek - bár nem állíthatók elő a listában szereplő adott anyagból - az előállítás korábbi szakaszában ugyanolyan jellegű anyagból is előállíthatók.

Példa:

Az ex 62. árucsoportba tartozó, nem szőtt anyagokból készült ruházati cikkek esetében, ha e áruosztályra vonatkozóan csupán nem származó fonal felhasználása megengedett, nem lehet a nem szőtt szövetből kiindulni, még akkor sem, ha a nem szövött szövetet általában nem is lehet fonalból készíteni. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis - azaz a szálfázis lesz.

3.6. Ha a lista valamely szabályában két százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok maximális értékére, akkor e százalékértékeket nem lehet összeadni. Más szavakkal a felhasznált nem származó anyagok maximális értéke semmiképpen nem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó egyes százalékos arányokat sem.

4. megjegyzés:

4.1. A listában használt „természetes szálak” kifejezés a nem mesterséges vagy szintetikus egyéb szálakra vonatkozik. A fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és -amennyiben másként nem határozzák meg - tartalmazza a kártolt, fésült vagy másként feldolgozott, de nem fonott szálakat.

4.2. A „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és az 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101-5105 vámtarifaszám alá

tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőrt, az 5201-5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálakat és az 5301-5305 vámtarifaszám alá tartozó más növényi szálakat is.

4.3. A listában használt „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papír előállítására szolgáló anyagok” kifejezések a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy -fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. árucsoportba nem sorolt anyagok megnevezésére szolgálnak.

4.4. A listában használt „vágott műszál” kifejezés az 5501-5507 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vagy mesterséges fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.

5. megjegyzés:

5.1. Ha a lista egy adott termékével kapcsolatban erre a megjegyzésre hivatkoznak, a 3. oszlopban meghatározott feltételek nem alkalmazandók e termék előállítása során felhasznált textil alapanyagokra, amelyek együttesen a felhasznált textil alapanyagok teljes tömegének legfeljebb 10 százalékát teszik ki (lásd még az 5.3. és 5.4. megjegyzést is).

5.2. Az 5.1. megjegyzésben említett tűréshatárt azonban csak a kevert, két vagy több textil alapanyagból készült termékekre lehet alkalmazni.

A textil alapanyagok a következők:

- selyem,

- gyapjú,

- durva állati szőr,

- finom állati szőr,

- lószőr,

- pamut,

- papír előállítására szolgáló anyagok és papír,

- len,

- valódi kender,

- juta és más textilrost szál,

- szizál és az Agave nemhez tartozó más növények rostjai,

- kókuszdiórost, abaka (manilakender), rami és más növényi eredetű rost,

- szintetikus végtelen szál,

- mesterséges végtelen szál,

- áramvezető végtelen szál,

- szintetikus vágott műszál polipropilénből,

- szintetikus vágott műszál poliészterből,

- szintetikus vágott műszál poliamidból,

- szintetikus vágott műszál poliakrilnitrilből,

- szintetikus vágott műszál poliimidből,

- szintetikus vágott műszál politetrafluor-etilénből,

- szintetikus vágott műszál polifenilén-szulfidből,

- szintetikus vágott szál polivinil-kloridból,

- egyéb szintetikus vágott műszál,

- mesterséges vágott műszál viszkózból,

- egyéb mesterséges vágott műszál,

- rugalmas poliéter szegmensekkel szegmentált poliuretán fonal, paszományozott is,

- rugalmas poliészter szegmensekkel szegmentált poliuretán fonal, paszományozott is,

- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó termékek (fémezett fonal), amelyek egy legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia-magból vagy műanyagfilm-magból - alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilm-réteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot tartalmaznak,

- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó más termékek.

Példa:

Egy, az 5205 vámtarifaszám alá tartozó fonal, amelyet az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott műszálból készítenek, kevert fonal. Ezért a nem származó szintetikus vágott műszálak, amelyek nem felelnek meg a származási szabályoknak (amelyek a vegyi anyagból vagy textilpépből történő előállítást írják elő), felhasználhatók, feltéve hogy össztömegük nem haladja meg a fonal tömegének 10%-át.

Példa:

Egy, az 5112 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszövet, amelyet az 5107 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúfonalból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott műszálból készítenek, kevert szövet. Következésképpen a származási szabályokat (amelyek a vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást írják elő) nem kielégítő szintetikus fonal, vagy a származási szabályokat (amelyek előírják a nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített természetes szálakból történő előállítást) nem kielégítő gyapjú fonal, vagy a kettő keveréke akkor használható fel, ha e fonalak össztömege nem haladja meg a szövet tömegének 10%-át.

Példa:

Az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készített, az 5802 vámtarifaszám alá tartozó tűzött szövet csak akkor kevert termék, ha a pamutszövet maga két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készült kevert szövet, vagy ha a felhasznált pamutfonalak önmagukban keverékek.

Példa:

Ha a szóban forgó tűzött szövetet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készült, a felhasznált két fonal nyilvánvalóan két különböző textil alapanyag, így a tűzött szövet ennek megfelelően kevert termék.

5.3. A „rugalmas poliéter szegmensekkel szegmentált poliuretán fonal, paszományozott is” megnevezésű fonalat tartalmazó termék esetében ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20%.

5.4. A „legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia-magból vagy műanyagfilm-magból -alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilm-réteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot tartalmazó szalag”-ot tartalmazó termékek tekintetében ez a tűréshatár 30 százalék.

6. megjegyzés:

6.1. Ahol e listában erre a megjegyzésre történik utalás, az érintett konfekcionált termékre a lista 3. oszlopában meghatározott szabálynak nem megfelelő textilanyagok (a bélések és közbélések kivételével) felhasználhatók, feltéve hogy a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartoznak, és hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.

6.2. A 6.3. megjegyzés sérelme nélkül, az 50-63. árucsoportba nem sorolható anyagok korlátlanul felhasználhatók a textiltermékek előállítása során, textiltartalmuktól függetlenül.

Példa:

Ha a lista valamely szabálya azt írja elő, hogy egy bizonyos textiltermék (például nadrág) előállításához fonalat kell használni, ez nem akadályozza meg a fémrészek - például gombok -használatát, mivel a gombok nem sorolandók az 50-63. árucsoportba. Ugyanebből az okból kifolyólag a húzózár használatát sem akadályozza, annak ellenére, hogy a húzózárak rendszerint textilt is tartalmaznak.

6.3. Amennyiben a százalékos szabály alkalmazandó, a nem az 50-63. árucsoportba tartozó anyagok értékét figyelembe kell venni a felhasznált nem származó anyagok értékének kiszámításakor.

7. megjegyzés:

7.1. Az ex2707, 2713-2715, ex2901, ex2902 és ex3403 vámtarifaszám alkalmazásában a „meghatározott eljárások” céljára a következők szolgálnak:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizáció;

h) alkilezés;

i) izomerizálás.

7.2. A 2710, 2711 és 2712 alkalmazásában a „meghatározott eljárások” céljára a következők szolgálnak:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizáció;

h) alkilezés;

ij) izomerizálás;

k) kizárólag az ex2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok tekintetében olyan, hidrogénnel történő kéntelenítés, amelynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);

l) kizárólag a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek tekintetében parafinmentesítés a szűrés kivételével;

m) kizárólag az ex2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok esetén hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy stabilitás javítása céljából végzett hidrogénes kezelését (pl. hidrofiniselés vagy színtelenítés) azonban nem lehet „meghatározott eljárásnak” tekinteni;

n) kizárólag az ex2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetében atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek az ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve kevesebb mint 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;

o) kizárólag az ex2710 vámtarifaszám alá tartozó egyéb nehézolajok - a gázolaj és fűtőolaj kivételével - esetében kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel;

p) kizárólag az ex2712 vámtarifaszám alá tartozó nyers termékek tekintetében (a 0,75 tömegszázaléknál kevesebb olajat tartalmazó vazelin, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, paraffinviasz kivételével) olaj mentesítés frakcionált kristályosítással.

7.3. Az ex2707, 2713-2715, ex2901, ex2902 és az ex3403 vámtarifaszám alkalmazásában az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom-beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, vagy e műveletek bármilyen kombinációja, illetve hasonló műveletek nem elegendőek a származó helyzet megszerzéséhez.

II. MELLÉKLET

AZ ELŐÁLLÍTOTT TERMÉK SZÁRMAZÓ HELYZETÉNEK MEGSZERZÉSE ÉRDEKÉBEN A NEM SZÁRMAZÓ ANYAGOKON VÉGZENDŐ MEGMUNKÁLÁSOK VAGY FELDOLGOZÁSOK LISTÁJA

Előfordulhat, hogy a megállapodás nem terjed ki a listában szereplő valamennyi termékre. Ezért a megállapodás más részeit is meg kell nézni.

HR vám-
tarif aszám
Árumegnevezés A nem származó anyagokon végzett, a származó helyzet megszerzését biztosító, megmunkálás vagy feldolgozás
1. árucsoport Élő állatok Az 1. árucsoportba tartozó valamennyi állatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2. árucsoport Hús és élelmezési célra alkalmas belsőségek Előállítás, amelynek során az 1. és 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
3. árucsoport Halak és rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 4. áru-
csoport
Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve: Előállítás, amelynek során a 4. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
0403 Író, aludttej, tejföljoghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is Előállítás, amelynek során:
- a 4. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított,
a 2009 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi gyümölcslé (az ananász-, lime- vagy grépfrútlé kivételével) származó, és
- a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
ex 5. áru-
csoport
Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve: Előállítás, amelynek során a 5. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 0502 Kikészített sertés- és vaddisznószőr, sörte Tisztítás, fertőtlenítés, válogatás és a sörte és szőr kiegyenesítése
6. árucsoport Élő fák és egyéb növények; hagymák, gumók, gyökerek és hasonlók; vágott virágok és díszítő lombozat Előállítás, amelynek során:
- a 6. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított,
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
7. árucsoport Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók Előállítás, amelynek során a 7. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
8. árucsoport Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és diófélék, citrusfélék vagy a dinnyefélék héja Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált gyümölcs és dióféle teljes egészében létrejött vagy előállított, és
- a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
ex 9. áru-
csoport
Kávé, tea, matétea és fűszerek, kivéve: Előállítás, amelynek során a 9. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
0902 Tea, aromásítva is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 0910 Fűszerkeverékek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
10. áru-
csoport
Gabonafélék Előállítás, amelynek során a 10. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 11. áru-
csoport
Malomipari termékek; maláta; keményítők; inulin; búzasikér; kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi, a 0714 vámtarifaszám alá tartozó gabonaféle, élelmezési célra alkalmas zöldség, gyökér és gumó vagy gyümölcs teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 1106 Liszt, dara és por a 0713 vámtarifaszám alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldségből A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése
12. áru-
csoport
Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények, szalma és takarmány Előállítás, amelynek során a 12. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
1301 Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (például balzsam) Előállítás, amelynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
1302 Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi anyagokból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is Előállítás nem modifikált (átalakított) nyálkából és dúsítóból
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
14. áru-
csoport
Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi termékek Előállítás, amelynek során a 14. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 15. áru-
csoport
Állati vagy növényi zsír és olaj, és ezek bontási termékei; elkészített ételzsír; állati vagy növényi eredetű viasz; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
1501 Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 és a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
- Zsír csontokból vagy hulladékból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0203, 0206 vagy 0207 vámtarifaszám alá tartozó anyagból vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontból
- Más Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy élelmezési célra alkalmas belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és élelmezési célra alkalmas belsőségből
1502 Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
- Zsír csontokból vagy hulladékból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201, 0202, 0204 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontból
- Más Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
1504 Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 1505 Finomított lanolin Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból
1506 Más állati zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
1507-1515 Növényi olajok és ezek frakciói
- Szójabab-, földimogyoró-, pálma-, kókuszdió- (kopra-), pálmamag-, babassu-, tung-(kínaifa-) és oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj frakciói és olajok műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Szilárd frakciók, a jojobaolaj szilárd frakcióinak kivételével Előállítás az 1507-1515 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagból
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált növényi anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
1516 Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve Előállítás, amelynek során:
- a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított,
- valamennyi felhasznált növényi anyag teljes egészében létrejött vagy előállított. A 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyag azonban felhasználható
-
1517 Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtarifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével: Előállítás, amelynek során:
- 2. és a 4. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított, és
- valamennyi felhasznált növényi anyag teljes egészében létrejött vagy előállított. A 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyag azonban felhasználható
-
16. áru-
csoport
Húsból, halból, vagy rákból, puhatestűből, valamint más gerinctelen víziállatból készült termékek Előállítás:
- az 1. árucsoportba tartozó állatokból,
és/vagy
- amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
-
ex 17. áru-
csoport
Cukor és cukoráruk, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítőanyag vagy színezőanyag hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1702 Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül, műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor:
- Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1702 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más cukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag származó
ex 1703 Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
18. áru-
csoport
Kakaó és kakaókészítmények Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
1901 Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vámtarifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
- Malátakivonat Előállítás a 10. árucsoportba tartozó gabonafélékből
- Más Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
1902 Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
- 20 tömegszázalék vagy kevesebb hússal, belsőséggel, hallal, rákkal vagy puhatestűvel Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gabonaféle és származékaik (a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében létrejött vagy előállított
- 20 tömegszázalékot meghaladó hússal, belsőséggel, hallal, rákkal vagy puhatestűvel Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált gabonaféle és származékaik (a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében létrejött vagy előállított, és
- 2. és a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
-
1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, és hasonló formában Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével
1904 Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1806 vámtarifaszám alá tartozók kivételével,
- a felhasznált gabonaféléknek és lisztnek (a durumbúza és származékai, illetve a Zea indurata/gömbölyű/ kukorica és származékai kivételével) teljes egészében létrejött vagy előállított, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11. árucsoportba tartozók kivételével
ex 20. áru-
csoport
Zöldségfélékből, gyümölcsből, diófélékből vagy más növényrészekből előállított készítmények, kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcs, dióféle vagy zöldség teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 2001 Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2004 és
ex 2005
Burgonya liszt, dara vagy pehely formájában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
2006 Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott): Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből (mogyoróból), főzéssel készítve cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból,
és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
ex 2008 - Diófélék, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül Előállítás, amelynek során a 0801, 0802 és 1202-1207 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált származó diófélék és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
- Amerikai mogyoróvaj, gabonaféléken alapuló keverékek; pálmafacsúcsrügy; kukorica Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Más, kivéve a más módon főzött, nem gőzölt vagy vízben nem forrázott gyümölcsök és diófélék, cukor hozzáadása nélkül, fagyasztva Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
2009 Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
ex 21. áru-
csoport
Különféle ehető készítmények, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
2101 Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat,
-eszencia és -koncentrátum és ezeken a termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:
Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált cikória teljes egészében létrejött vagy előállított
-
2103 Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
- Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A mustárliszt vagy -dara, vagy elkészített mustár azonban felhasználható
- Mustárliszt és -dara, elkészített mustár: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2104 Levesek és erőlevesek és ezek előállítására szolgáló készítmény Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2002-2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével
2106 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
-
ex 22. áru-
csoport
Italok, alkoholtartalmú folyadékok és ecet, kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált szőlő vagy szőlőszármazék teljes egészében létrejött vagy előállított
-
2202 Víz (beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is) cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve, és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelynek során a 17. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át,
- minden felhasznált gyümölcslé (az ananász-, a lime- és a grapefruit-lé kivételével) származó
-
2207 Nem denaturált etilalkohol, legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz, denaturált, bármilyen alkoholtartalommal: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2207 vagy 2208 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, és
- amelynek során minden felhasznált szőlő és szőlőszármazék teljes egészében létrejött vagy előállított, vagy - ha valamennyi felhasznált egyéb anyag már származó a rizspálinka legfeljebb 5 térfogatszázalékban felhasználható
-
2208 Nem denaturált etilalkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2207 vagy 2208 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, és
- amelynek során minden felhasznált szőlő és szőlőszármazék teljes egészében létrejött vagy előállított, vagy - ha valamennyi felhasznált egyéb anyag már származó a rizspálinka legfeljebb 5 térfogatszázalékban felhasználható
-
ex 23. áru-
csoport
Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2301 Bálnadara, emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból vagy rákból és rákfélékből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatokból Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 2303 Kukoricakeményítő előállításánál keletkező maradék (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált kukorica teljes egészében létrejött vagy előállított
ex 2306 Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, 3%-ot meghaladó olívaolaj-tartalommal Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált olajbogyó teljes egészében létrejött vagy előállított
2309 Allatok etetésére szolgáló készítmények Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált gabonaféle, cukor vagy melasz, hús vagy tej származó, és
- a 3. árucsoportba tartozó valamennyi anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
-
ex 24. áru-
csoport
Dohány és feldolgozott dohánypótló, kivéve: Előállítás, amelynek során a 24. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag teljes egészében létrejött vagy előállított
2402 Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos), cigarettadohányból vagy dohánypótlóból Előállítás, amelynek során a feldolgozatlan dohány vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka származó
ex 2403 Fogyasztási dohány (elszívásra) Előállítás, amelynek során a feldolgozatlan dohány vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka származó
ex 25. áru-
csoport
Só; kén; földek és kövek; gipsz, mész és cement, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2504 Természetes kristályos grafit, dúsított széntartalommal, tisztítva és őrölve A nyers kristályos grafit széntartalmának dúsítása, tisztítása és őrlése
ex 2515 Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy négyszögletes (ezen belül négyzetes) formában, legfeljebb 25 cm vastagságú A 25 cm-t meghaladó vastagságú márvány (a fűrészelt is) vágása fűrésszel vagy más módon
ex 2516 Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy négyszögletes (ezen belül négyzetes) formában, legfeljebb 25 cm vastagságú A 25 cm-t meghaladó vastagságú kő (a fűrészelt is) vágása fűrésszel vagy más módon
ex 2518 Kalcinált dolomit A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex 2519 Aprított természetes magnézium-karbonát (magnezit), légmentesen lezárt konténerekben, és magnézium-oxid, vegyileg tisztán is, az olvasztott magnézián és a kiégetett (szinterezett) magnézián kívül Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Természetes magnéziumkarbonát (magnezit) azonban felhasználható
ex 2520 Fogászati célra készített kötőanyag Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2524 Természetes azbesztszálak Előállítás
azbesztkoncentrátumból
ex 2525 Csillámpor A csillám vagy csillámhulladék őrlése
ex 2530 Földfestékek, kalcinálva vagy por alakban A földfestékek kalcinálása vagy őrlése
26. árucsoport Ércek, salakok és hamu Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 27. árucsoport Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei, bitumenes anyagok, ásványi viaszok, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2707 Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványolajhoz hasonló olajok, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, ha legalább 65 térfogatszázalékuk 250 °C hőmérsékleten átdesztillál (beleértve a benzinkeverékeket és a benzolt is), energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2709 Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj lényeges alkotórésze; olaj hulladék Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2711 Földgáz és gázhalmazállapotú más szénhidrogén Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2712 Vazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2713 Ásványolajkoksz, ásványolaj-bitumen, kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj egyéb maradékai Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2714 Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2715 Természetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolaj -bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány) Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 28. árucsoport Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2805 Kevert fém („Mischmetall”) Előállítás elektrolízissel vagy hőkezeléssel, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2811 Kén-trioxid Előállítás kén-dioxidból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2833 Alumínium-szulfát Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2840 Nátriumperborát Előállítás dinátrium-tetraborát-pentahidrátból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 29. árucsoport Szerves vegyi anyagok, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2901 Aciklikus szénhidrogének, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2902 Ciklánok, ciklének (az azuléneken kívül), benzol, toluol, xilolok, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2905 Fém-alkoholátok, az ebbe a vámtarifaszám alá tartozó alkoholokból és etanolból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2915 Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2932 - Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro-vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Ciklikus acetálok és belső félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2933 Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált angyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2934 Nukleinsavak és sóik; vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932, a 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2939 Mákszalma-koncentrátumok, legalább 50 tömegszázalék alkaloidatartalommal Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 30. árucsoport Gyógyszeripari termékek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002 Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Két vagy több alkotórész összekeveréséből készült termékek terápiás vagy megelőzési célra, vagy nem kevert termékek e célra, kimért adagokban vagy formában, vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más
- - Emberi vér Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Állati vérkészítmény terapeutikus vagy profilaktikus célra Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szérumglobulin kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok
azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és
3004
Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével):
- A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból előállítva Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és a 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más Előállítás: -
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és a 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 3006 Ennek az árucsoportnak a 4. k) megjegyzésében meghatározott gyógyszerhulladék A termék eredeti besorolása szerinti származását meg kell tartani
ex 31. árucsoport Trágyázószerek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3105 Két vagy három trágyázóelemet (a nitrogén, a foszfor és a kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:
- nátrium-nitrát
- kalcium-cianamid
- kálium-szulfát
- magnezium-kálium-szulfát
Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban
felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- amelynek során valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 32. árucsoport Cserző- és
színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok, gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve:
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3201 Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3205 Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 3. pontjában meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszám kivételével. A 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 33. árucsoport Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3301 Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is, zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az e vámtarifaszám alá tartozó anyagok eltérő „csoportját” is beleértve. A termékével azonos csoportba tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 34. árucsoport Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertyák és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények, Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3403 kivéve:
Kenőanyag-készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárások
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3404 Műviaszok és elkészített viaszok:
- Paraffin, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingacs, izzasztott préselt paraffinviasz alapú Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve:
- a 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- vegyileg nem meghatározott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, amelyek hasonlóak a 3823 vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz, és
- a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagok.
Ezek az anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 35. árucsoport Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3505 Dextrin és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítő alappal készített enyvek:
- Éterezett vagy észterezett keményítők Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3507 Másutt nem említett elkészített enzimek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. árucsoport Robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufák; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 37. árucsoport Fényképészeti vagy mozgófényképészeti termékek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3701 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színes fényképezéshez, csomagolva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3702 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3704 Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701-3704 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 38. árucsoport A vegyipar különböző termékei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3801 - Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródokhoz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolaj keverékéből álló grafit, paszta formában Előállítás, amelynek során a 3403 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3803 Finomított tallolaj Nyers tallolaj finomítása Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3805 Tisztított szulfátterpentin alkohol Nyers szulfátterpentinalkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3806 Észtergyanta Előállítás gyantasavból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3807 Fakátrány (fakátrányszurok) Fakátrány desztillációja Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3808 Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve vagy mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809 Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810 Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonóanyagai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811 Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:
- Kenőolaj-adalékok kőolaj-vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal Előállítás, amelynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812 Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátorok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813 Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltógránátok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814 Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818 Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819 Hidraulikusfék-folyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820 Fagyásgátló és jégoldó készítmények Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822 Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referenciaanyagok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3823 Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olaj sav: ipari zsíralkohol:
- Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Ipari zsíralkoholok: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is)
- Az e vámtarifaszám alá tartozók közül a következők:
- - Természetes gumi alapú elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Nafténsavak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- - Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével
- - Kőolaj-szulfonátok (az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolaj-szulfonátjai kivételével); bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sói
- - Ioncserélők
- - Getterek vákuumcsövekhez
- - Alkáli vasoxidok
gáztisztításhoz
- - Ammóniákvíz és a gáztisztítás folyamán kimerült oxid
Szulfonafténsavak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- - Kozma- és Dippel-olaj
- - Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek
- - Zselatin alapú másolópaszták, papír vagy textil alapra is
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3901-3915 Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve az ex3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak:
- Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3907 - Polikarbonátból és akrilnitril-butadiénsztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Poliészter Előállítás, amelynek során az összes, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át és/vagy a előállítás tetrabromo-(biszfenol A)-polikarbonátból történik
3912 Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált, a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3916-3921 Műanyag félgyártmányok és árucikkek; kivéve az ex3916, ex3917, ex3920 és ex3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak:
- Sík termékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva vagy a négyszögletestől (ezen belül négyzettől) eltérő alakra vágva; más termékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más
- - Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3916
és
ex 3917
Profilok és csövek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3920 - Ionomer lap vagy film Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lap Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált, a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3921 Fémezett műanyag fólia Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú víztiszta poliészter fóliából Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
3922-3926 Műanyagárucikkek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. árucsoport Gumi és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4001 Rétegelt kreppgumi lap lábbelihez Természetes gumilemezek laminálása
4005 Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncsfutófelület és gumiabroncstömlővédő szalag:
- Újrafutózott gumi légabroncs, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs A használt gumiabroncsok újrafutózása
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 és 4012 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4017 Keménygumiból készült áruk Előállítás keménygumiból
ex 41. árucsoport Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4102 Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- és báránybőrről
4104-4106 Szőrtelenül cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem megmunkálva Az előcserzett bőr ismételt cserzése
vagy
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4107, 4112 és 4113 Szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőr, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4104-4113 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4114 Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr Előállítás a 4104-4106, a 4107, a 4112 vagy a 4113 vámtarifaszám alá tartozó anyagból, feltéve hogy összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42.
árucsoport
Bőráruk; nyerges- és szíj gyártóáruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 43. árucsoport Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4302 Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Összevarrt lap, kereszt és hasonló formák A nem összeállított cserzett vagy kikészített szőrme fehérítése vagy festése a vágáson és összeállításon felül
- Más Előállítás nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303 Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó, nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. árucsoport Fa és faipari termékek; faszén; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4403 Gömbfa, négy oldalán durván faragva Előállítás farönkből, kérgezettből is, vagy pusztán durvára faragra
ex 4407 Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva Gyalulás, csiszolás vagy végillesztés
ex 4408 Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és rétegelt lemez legfeljebb 6 mm vastagságban, lapolva, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva Részekből összeragasztás, csiszolás, gyalulás vagy végillesztés
ex 4409 Fa, bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is.
- Csiszolt vagy végillesztéssel összeállított Csiszolás vagy végillesztés
- Peremezett fa és mintázott fa Peremezés vagy mintázás
ex 4410
ex 4413
Szegélyléc és díszléc, beleértve a padló szegélylécet és más szegélylemezt is Formázás vagy profilírozás
ex 4415 Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag Előállítás méretre nem vágott falemezből
ex 4416 Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok részei Előállítás hasított dongákból, a két főfelület fűrészelésén túl nem megmunkálva
ex 4418 - Ács- és épületasztalos-ipari termék fából Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A parkettalécek, zsindelyek és hasítékok azonban felhasználhatók
- Szegélyléc és gyöngyléc Formázás vagy profilírozás
ex 4421 Gyufaszál, cipész faszeg vagy facsap Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó fadrót kivételével
ex 45. árucsoport Parafa és parafa áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4503 Természetes parafából készült áruk Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából
46. árucsoport Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
47. árucsoport Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 48. árucsoport Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4811 Vonalazott, margózott vagy négyzethálós papír és karton Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4816 Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vámtarifaszám alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4817 Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa Előállítás:
- - a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
ex 4818 Toalett (WC-) papír Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 4819 Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
-
ex 4820 Írótömb Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4823 Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 49. árucsoport Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek; kéziratok, gépírásos szövegek és tervrajzok; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4909 Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
4910 Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 50. árucsoport Selyem, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 5003 Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is), kártolt vagy fésült Selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-ex 5006 Fonal selyemből és selyemhulladékból Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5007 Szövet selyemből vagy selyemhulladékból:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 51. árucsoport Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőrfonal és szövet; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5106-5110 Fonal gyapjúból, finom és durva állati szőrből vagy lószőrből Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5111-
5113
Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 52. árucsoport Pamut; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5204-5207 Pamutfonal és cérna Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más
-
módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5208-5212 Pamutszövet:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi
árának 47,5%-át
ex 53. árucsoport Más növényi textilszálak, papírfonal és papírszövet; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5306-5308 Fonal más növényi textilszálból; papírfonal Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5309-5311 Szövet más növényi rostból; szövet papírfonalból:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- jutafonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két
előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5401-5406 Fonal, szál és cérna műszálból Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5407 és 5408 Szövet végtelen műszálból
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5501-5507 Vágott műszálak Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5508-5511 Fonal és varrócérna vágott műszálból Előállítás:
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
-
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5512-5516 Szövet vágott műszálból
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes
szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 56. árucsoport Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
-
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5602 Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemezből Előállítás:
- természetes
szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
Azonban:
- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonalak, vagy
- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel,
amelyek esetében az egyes végtelen szálak vagy vágott szálak finomsági száma minden esetben kisebb 9 decitexnél, felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás: -
- természetes szálakból,
- kazeinből készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
5604 Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:
- Gumifonal és zsineg, textilanyaggal bevonva Előállítás textilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből
- Más Előállítás: -
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5605 Fonal fémszálból, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek Előállítás:
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
-
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5606 Paszományozott fonal, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó fonal és paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal Előállítás:
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
-
- papír előállítására szolgáló anyagból
57. árucsoport Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből Előállítás:
- természetes
szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
Azonban:
az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonalak, vagy
az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
amelyek esetében az egyes végtelen szálak vagy vágott szálak finomsági száma minden esetben kisebb 9 decitexnél, felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
- Más nemezből Előállítás: -
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonal vagy jutafonal,
- szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem
fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
ex 58. árucsoport Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve:
- Gumifonallal kombinált Előállítás egyágú fonalból
- Más Előállítás:
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5805 Kézi szövésű fali szőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és atűvarrással (pl. pontöltéssel és keresztöltéssel) előállított fali szőnyeg, kárpit, konfekcionálva is Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5810 Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
-
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
5901 Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textil szövet kalapkészítéshez Előállítás fonalból
5902 Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkóz -műselyem fonalból:
- Legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyag-tartalommal Előállítás fonalból
- Más Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5903 Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó szövetek kivételével Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5904 Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is Előállítás egyágú fonalból
5905 Textil falborító:
- Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve Előállítás fonalból
- Más Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906 Gumizott szövet, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt Előállítás: -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Szintetikus végtelen szálból készült más szövet több, mint 90 tömegszázalék textilanyag-tartalommal Előállítás vegyi anyagokból
- Más Előállítás fonalból
5907 Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió-(műtermi) díszletek vagy hasonlók számára Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5908 Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél, lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is:
- Fehérizzású gázharisnya, impregnálva Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből
- Más Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5909-5911 Ipari felhasználásra alkalmas textiltermékek:
- Polírozó korong vagy -gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, nemezből készítettek kivételével Előállítás fonalból vagy a 6310 vámtarifaszám alá tartozó textilhulladékból vagy rongyból
- Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, papír előállításnál vagy más műszaki céllal általánosan használt, csőszerű vagy végtelenített egyszeres vagy többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal szőtt textil szövet, nemezelve, impregnálva vagy bevonva is Előállítás:
- kókuszrostfonalból,
- a következő anyagokból:
- - politetrafluor-etilén fonalból,
- - fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamid fonalból,
- -m-
feniléndiaminból és izoftálsavból polikondenzációval előállított aromás szintetikus poliamid szálból készült fonalból,
- - politetrafluor-etilén monofilből,
- - poli(p-fenilén tetraftalimid) szintetikus textilszálból álló fonalból,
- - fenolgyanta
bevonatú, akrilfonallal paszományozott üvegrost fonalból,
- - poliészterből, valamint tereftálsav és 1,4-ciklohexandimetanol és izoftálsav gyantából készült kopoliészter monofilből,
- - természetes szálakból,
- - nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- - vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás: -
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
60. árucsoport Kötött vagy hurkolt kelmék Előállítás: -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
61. árucsoport Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Két vagy több, fazonra kiszabott vagy közvetlenül fazonra előállított, kötött vagy hurkolt darab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve Előállítás fonalból
- Más Előállítás: -
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 62. árucsoport Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve: Előállítás fonalból
ex 6202
ex 6204
ex 6206
ex 6209
és
ex 6211
Női, leányka és csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel Előállítás fonalból vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 6210
és
ex 6216
Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből Előállítás egyágú fonalból vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6213 és 6214 Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló:
- Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
vagy
A kikészítést nyomás követi, amelyhez legalább két előkészítő vagy két befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mercerizálás, hőrögzítés, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), feltéve hogy a 6213 és a 6214 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált nem nyomott áruk összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
6217 Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei a 6212 vámtarifaszám alá tartozók kivételével:
- Hímzett Előállítás fonalból
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből Előállítás fonalból
vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás fonalból
ex 63. árucsoport Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6301-6304 Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília:
- Nemezből, nem szőtt textíliából Előállítás:
- természetes szálakból, vagy
-
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más:
- - Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből (a kötött vagy hurkolt kelme kivételével),
feltéve hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
6305 Zsák és zacskó áruk csomagolására Előállítás:
- természetes szálakból,
-
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
6306 Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk:
- Nem szőtt textíliából Előállítás a következőkből: -
- természetes
szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
6307 Más készáru, beleértve a szabásmintát is Előállítás, amelynek során a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308 Szőnyeg, fali szőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben A készletben minden összetevőnek meg kell felelnie annak a szabálynak, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők, feltéve hogy összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
ex 64. árucsoport Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 6406 vámtarifaszám alá tartozó, a talpbéléshez vagy más talprészhez erősített felsőrész-összeállítások kivételével
6406 Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 65. árucsoport Kalap és más fejfedők, valamint ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6503 Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vámtarifaszám alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból
6505 Kalap és más fejfedő kötött és hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is, hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból
ex 66. árucsoport Esernyők, napernyők, sétabotok, botszékek, ostorok, lovaglókorbácsok és ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6601 Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67.
árucsoport
Kikészített tollak és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 68. árucsoport Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6803 Palakőből vagy agglomerált palából készült áru Előállítás megmunkált palakőből
ex 6812 Azbesztrostból készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnézium-karbonát alapú keverékekből készült áru Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6814 Csillámból készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagalátéten Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is)
69. árucsoport Kerámiatermékek Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 70. árucsoport Üveg és üvegáruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7003
ex 7004
és
ex 7005
Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7006 A 7003, 7004 vagy 7005 vámtarifaszám alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve
- Dielektromos vékony filmmel bevont üveglap szubsztrátum, félvezetői minőségben, a SEMII11 szabványokkal összhangban Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó nem bevont üveglap szubsztrátumokból
- Más Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7007 Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üveg Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7008 Többrétegű szigetelő üveg Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7009 Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7010 Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, lombik, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
vagy
Üvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013 Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy 7018 vámtarifaszám alá tartozók kivételével) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
vagy
Üvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
vagy
A kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), feltéve hogy a felhasznált kézi készítésű fúvott üveg összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7019 Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével) Előállítás:
- színezetlen pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagy
- üveggyapotból
-
ex 71. árucsoport Természetes vagy tenyésztett gyöngyök, drágakövek, féldrágakövek, nemesfémek, nemesfémmel plattírozott fémek és ezekből készült áruk; ékszerutánzatok, érmék; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7101 Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7102
ex 7103
és
ex 7104
Drágakő vagy féldrágakő megmunkálva (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből
7106, Nemesfémek:
7108 és 7110 - Megmunkálatlan Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
vagy
A 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása
vagy
A 7106, 7108 vagy 7110
vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel
- Félgyártmány vagy por alakban Előállítás megmunkálatlan nemesfémekből
ex 7107
ex 7109
és
ex 7111
Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém félgyártmány Előállítás nemesfémmel plattírozott megmunkálatlan nem nemesfémekből
7116 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117 Ékszerutánzat Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
vagy
Előállítás nem plattírozott vagy nemesfémmel nem bevont nem nemesfém részekből, feltéve hogy a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 72. árucsoport Vas és acél, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7207 Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7208-7216 Síkhengerelt termék, rúdvas, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7217 Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 7218, 7219-
7222
Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7223 Huzal rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 7224, 7225-7228 Félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben; szögvas, idomvas és szelvény ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206, a 7218 vagy a 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7229 Huzal más ötvözött acélból Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 73. árucsoport Vas- és acéláruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7301 Szádpalló Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7302 Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7304, 7305 és 7306 Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
ex 7307 Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (ISO X5CrNiMo 1712) A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokfúvása, feltéve hogy a felhasznált kovácsdarabok összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308 Szerkezet (a 9406 vámtarifaszám alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvasakat, idomokat és szelvényeket azonban nem lehet felhasználni
ex 7315 Hólánc Előállítás, amelynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. árucsoport Réz és ebből készült áruk;
kivéve:
Előállítás: -
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7401 Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7402 Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7403 Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:
- Finomított réz Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és -törmelékből
7404 Rézhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7405 Mesterötvözet Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 75. árucsoport Nikkel és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
-
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7501-7503 Nyers nikkel (szulfidfémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső termékei; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 76. árucsoport Alumínium és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás: -
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7601 Megmunkálatlan alumínium Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
vagy
Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7616 Alumínium gyártmányok, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumínium kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Az alumíniumhuzalból készült hálót, drótszövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumíniumot azonban fel lehet használni; és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
77.
árucsoport
Esetleges későbbi felhasználásra fenntartva a HR-ben
ex 78. árucsoport Ólom és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7801 Megmunkálatlan ólom
- Finomított ólom Előállítás „nyers” vagy „megmunkálatlan ólomból”
- Más Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7802 Ólomhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 79. árucsoport Cink és ebből készült áruk;
kivéve:
Előállítás: -
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7901 Megmunkálatlan cink Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7902 Cinkhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 80. árucsoport Ón és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8001 Megmunkálatlan ón Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
8002 és 8007 Ónhulladék és -törmelék, másáru ónból Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
81.
árucsoport
Más nem nemesfém; cermet; ezekből készült áruk:
- Más nem nemesfém, megmunkált, és ezekből készült áruk Előállítás, amelynek során a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 82. árucsoport Szerszámok, késművesáruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
8206 A 8202-8205
vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben
Előállítás a 8202-8205 kivételével bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat azonban be lehet foglalni a készletbe, ha az összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207 Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talaj fúráshoz való szerszámot is Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
-
8208 Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
-
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8211 Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vámtarifaszám alá tartozó kés kivételével Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült késpenge és nyél azonban felhasználható
8214 Másutt nem említett késművesáru (pl. haj nyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható
8215 Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vaj kés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható
ex 83. árucsoport Különféle áruk nem nemesfémből; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 8302 Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez, és automatikus ajtócsukó Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8302 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 8306 Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8306 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. árucsoport Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei, kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8401 Nukleáris fűtőanyagelem Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8402 Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvízkazán kivételével); túlhevítő vízkazán Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és ex 8404 Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8403 és 8404 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8406 Gőzturbina (víz- vagy más gőz üzemű) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408 Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409 Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8411 Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8412 Más erőgép és motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8413 Forgószivattyú Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8414 Ipari ventilátor és hasonló ventilátorok Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415 Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet-és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418 Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8419 Fa-, papíripari rostanyag- és kartonipari gépek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos
vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8420 Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos
vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8423 Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25
8425-8428 Emelő, mozgató, be- és kirakodó gépek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8429 Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8430 Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8431 Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439 Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos
vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8441 Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír vagy kartonvágó gépet is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8444-8447 E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8448 A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó gépek segédgépei Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452 Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:
- Varrógép (csak zártöltésű) motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- valamennyi, a (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét, és
- a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet már származó
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-8466 A 8456-8466 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-8472 Irodagépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, másológépek, fűzőgépek) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480 Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482 Golyós vagy görgős gördülőcsapágy Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8484 Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8485 Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. árucsoport Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8501 Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregátok) kivételével] Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8503 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8502 Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8501 és a 8503 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
ex 8504 Tápegység az automatikus adatfeldolgozó gépekhez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8518 Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8519 Lemezjátszó, erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8520 Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8521 Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8522 Kizárólag vagy elsősorban 8519-8521
vámtarifaszámok alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523 Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8524 Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és mesterlemezt is, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével:
- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8523 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8525 Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízióműsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő); állóképes videokamera és más videokamera felvevők; digitális fényképezőgép Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8526 Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8527 Rádiótelefon-, rádiótávíró-és rádióműsorvevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8528 Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is; videomonitor és videó vetítőkészülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8529 Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528
vámtarifaszámok alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban videofelvevő vagy -lejátszó készülékhez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és - amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8535 és 8536 Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8538 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8537 Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket, és numerikus vezérlésű, a 8517 vámtarifaszám alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül, a 8538 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8541 Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8542 Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet
- Monolitikus integrált áramkörök Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a fenti korlátozáson belül, a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
vagy
A diffúziós művelet (amelynek során az integrált áramkört a félvezető szubsztrátumon a megfelelő adalékanyag szelektív hozzáadásával alakítják ki), függetlenül attól, hogy összeszerelést és/vagy tesztelést a 3. és a 4. cikkekben nem említett országban végezték
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül, a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8544 Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545 Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546 Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547 Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozó darabjai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548 Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 86. árucsoport Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
villamosvágány-tartozékok,
-felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusát is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve:
8608 Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrzőjelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 87. árucsoport Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709 Önjáró üzemi targonca, rakodó-vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az ide tartozó jármű alkatrésze Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710 Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8711 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral, amelynek hengerűrtartalma
- - Legfeljebb 50 cm3 Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
- - 50 cm3-t meghaladó Előállítás, amelynek során:
- valamennyi
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 8712 Kerékpár golyóscsapágy nélkül Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8714 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715 Gyermekkocsi és alkatrésze Előállítás: Előállítás, amelynek
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8716 Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és - amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88. árucsoport Légi járművek, űrhajók és ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8804 Forgó (rotáló) ejtőernyő Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805 Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89.
árucsoport
Hajó, csónak és más úszószerkezet Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótesteket azonban nem lehet felhasználni Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. árucsoport Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9001 Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel, a 8544 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002 Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004 Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9005 Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata; a prizmás csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 9006 Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9007 Mozgókép-felvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9011 Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 9014 Más navigációs eszköz és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015 Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016 Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017 Rajzoló-Jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebben az árucsoportban más vámtarifaszám alá nem besorolható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018 Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék fogászati felszereléssel felszerelve Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9019 Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9020 Más légzőkészülék és gázálarc a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9024 Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság-, rugalmasságvizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025 Faj súlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026 Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027 Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási idő mérő is); mikrotom (metszetkészítő) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028 Gáz, folyadék és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9029 Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométerszámláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030 Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
készülék a 9028 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék
9031 Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vámtarifaszám alá nem besorolható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032 Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033 A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. árucsoport Órák és ezek alkatrésze; kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105 Más óra Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9109 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9110 Komplett „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül, a 9114 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9111 Tok „kisóraszerkezet”-hez és ennek részei Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek része Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9113 Szíj, szalag és karkötő karórához és ezek alkatrésze:
- Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. árucsoport Hangszerek; mindezek alkatrészei és tartozékai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. árucsoport Fegyverek és lőszerek; ezek alkatrészei és tartozékai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. árucsoport Bútor; ágyfelszerelés, matracok, ágybetétek, párnák és más párnázott lakberendezési cikkek; másutt nem említett lámpák és világítófelszerelések; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épületek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9401
és
ex 9403
Nem nemesfémből készült, nem párnázott, legfeljebb 300 g/m tömegű pamuthuzatot tartalmazó bútor Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
vagy
Előállítás a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozó anyagok segítségével készített, felhasználásra kész pamuthuzatból, feltéve, hogy:
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- a huzat értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és
- valamennyi
felhasznált egyéb anyag már származó, és nem sorolandó a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá
9405 Lámpa és
világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406 Előre gyártott épület Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. árucsoport Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
9503 Más játék; kicsinyített méretű (»méretarányos«) Előállítás: -
modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) - a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9506 Golfütő és alkatérszei Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A golfütőfejek készítéséhez azonban durván megmunkált tömbök felhasználhatók
ex 96. árucsoport Különböző áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 9601
és
ex 9602
Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült áru Előállítás a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó, „megmunkált”, faragásra alkalmas anyagokból
ex 9603 Seprű, kefe és ecset (a nyest- és a mókusszőrből készült seprűk és hasonlók és kefék kivételével) kézi működtetésű, mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestőpárna és -henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605 Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő-, vagy ruhatisztításhoz A készletben minden összetevőnek meg kell felelnie annak a szabálynak, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők, ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606 Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gomb test és ezek részei; nyers gomb Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9608 Golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vámtarifaszám alá tartozó áru kivételével Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó tollhegy vagy tollhegycsúcs azonban felhasználható
9612 Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal
- lenyomatkészítésre - átitatva, orsón vagy kazettában is;
bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem
Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely
vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9613 Öngyújtó, piezoelektromos gyújtóval Előállítás, amelynek során a 9613 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9614 Pipa és pipafej Előállítás durván megmunkált tömbből
97. árucsoport Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

IIIa. MELLÉKLET

AZ EUR.1 SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY ÉS AZ EUR.1 SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM MINTÁJA

Nyomtatási utasítások

1. A formanyomtatványok mérete 210 x 297 mm; a hosszúságban plusz 8 mm, illetve mínusz 5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak legalább 25 g/m2 tömegű fehér famentes írópapírnak kell lennie. Zölddel nyomtatott guilloche-mintájú háttérrel kell rendelkeznie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi hamisítást láthatóvá tesz.

2. A szerződő felek illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a formanyomtatványokat maguk nyomtassák ki, vagy arra felhatalmazott nyomdákkal nyomtattassák ki. Ez utóbbi esetben minden egyes formanyomtatványon utalni kell az ilyen felhatalmazásra. Minden egyes formanyomtatványon szerepelnie kell a nyomda nevének és címének, vagy egy jelzésnek, amely alapján a nyomdát azonosítani lehet. A formanyomtatványon szerepelnie kell ezenkívül egy - nyomtatott vagy más módon feltüntetett - sorszámnak is, amelynek segítségével azonosítható.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY
1. Exportőr (Név, teljes cím, ország) EUR.1 Sz. A 000 000
A nyomtatvány kitöltése előtt lásd a megjegyzéseket a hátlapon
2. Bizonyítvány a(z)
.................................................................................
3. Címzett (Név, teljes cím, ország) (Kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
között preferenciális forgalomban való használatra.
(Írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Az az ország, országcsoport vagy terület, ahol a termékek származónak számítanak 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. A szállítással kapcsolatos adatok (Kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
8. Tételszám; jelzések és számok; csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó tömeg
(kg) vagy más
mértékegység
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(Kitöltése nem kötelező)
11. VÁMHATÓSÁGI ZÁRADÉK
Hitelesített nyilatkozat
Kiviteli okmány (2)
Nyomtatvány ................ száma .....................
dátuma: ..........................................................
Vámhivatal ....................................................
Kibocsátó ország vagy terület ...........................
........................................................................
Hely és dátum ...............................................
........................................................................
(Aláírás)




Bélyegző
12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek az e bizonyítvány kiállításához szükséges feltételeknek.

Hely és dátum ...............................................

........................................................................
(Aláírás)
13. ELLENŐRZÉS IRÁNTI MEGKERESÉS az alábbi vámszerv felé: 14. AZ ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
A végrehajtott ellenőrzés eredménye a következő(1):
□ a bizonyítványt a megjelölt vámhivatal állította ki és a rajta szereplő adatok megfelelnek a valóságnak.
□ ez a bizonyítvány nem felel meg a valódiságra és a helyességre vonatkozó követelményeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket).
Kérem ezen bizonyítvány hitelességének és pontosságának ellenőrzését
................................................................................
(Hely és dátum)
................................................................................
(Hely és dátum)
Bélyegző Bélyegző
................................................
(Aláírás)
................................................
(Aláírás)
___________
(1) Tegyen X-et a megfelelő négyzetbe!
(1) Ha az áruk nincsenek csomagolva, ennek megfelelően jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.
(2) Csak akkor kell kitölteni, ha az exportáló ország vagy terület előírásai ezt megkövetelik.

MEGJEGYZÉSEK

1. Tilos a bizonyítványokon törlést alkalmazni, vagy a szavakat átírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges javítások beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személynek kézjegyével kell ellátnia, és a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak záradékolnia kell.

2. A bizonyítványon szereplő tételek között üres hely nem hagyható, és minden tétel előtt egy tételszám kell, hogy szerepeljen. Közvetlenül az utolsó tétel alatt egy vízszintes vonalat kell húzni, A fel nem használt helyeket vonallal át kell húzni, hogy oda utólagos beírásra ne legyen mód.

3. Azonosíthatóságuk végett az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kellő részletességgel kell leírni.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM
1. Exportőr (Név, teljes cím, ország) EUR.1 sz. A 000 000
A nyomtatvány kitöltése előtt lásd a megjegyzéseket a hátlapon
2. Bizonyítvány
.................................................................................
3. Címzett (Név, teljes cím, ország) (kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
közötti preferenciális forgalomban való használatra.
(Írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Az az ország, országcsoport vagy terület, ahol a termékek származónak számítanak 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. A szállítással kapcsolatos adatok (Kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
8. Tételszám; jelzések és számok; a csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó tömeg
(kg) vagy más
mértékegység
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(Kitöltése nem kötelező)
(1) Ha az áruk nincsenek csomagolva, ennek megfelelően jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott, a túloldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy az áruk megfelelnek a csatolt bizonyítvány kiállításával szemben támasztott felételeknek;
ISMERTETEM az alábbiakban azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették, hogy az áruk megfelelhessenek a fenti feltételeknek:
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat (1):
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az illetékes hatóság kérése alapján rendelkezésére bocsátok minden olyan igazoló okmányt, amelyet a hatóság csatolt bizonyítvány kiállításához megkövetelhet, és vállalom, hogy szükség esetén az említett illetékes hatóság számára lehetővé teszem belső nyilvántartásaim megvizsgálását, és a fenti áruk előállítási műveleteinek ellenőrzését;
KÉREM ezen árukra vonatkozó csatolt bizonyítvány kiállítását.
............................................................................
(Hely és dátum)
............................................................................
(Aláírás)
(1) Például: behozatali okmányok, szállítási bizonyítványok, számlák, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek az előállítás során felhasznált termékekre vagy a változatlan állapotban újra kivitt árukra vonatkoznak.

IIIb. MELLÉKLET

AZ EUR-MED SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY ÉS AZ EUR-MED SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM MINTÁJA

Nyomtatási utasítások

1. A formanyomtatványok mérete 210 x 297 mm; a hosszúságban plusz 8 mm, illetve mínusz 5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak legalább 25 g/m2 tömegű fehér famentes írópapírnak kell lennie. Zölddel nyomtatott guilloche-mintájú háttérrel kell rendelkeznie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi hamisítást láthatóvá tesz.

2. A szerződő felek illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a formanyomtatványokat maguk nyomtassák ki, vagy arra felhatalmazott nyomdákkal nyomtattassák ki. Ez utóbbi esetben minden egyes formanyomtatványon utalni kell az ilyen felhatalmazásra. Minden egyes formanyomtatványon szerepelnie kell a nyomda nevének és címének, vagy egy jelzésnek, amely alapján a nyomdát azonosítani lehet. A formanyomtatványon szerepelnie kell ezenkívül egy - nyomtatott vagy más módon feltüntetett - sorszámnak is, amelynek segítségével azonosítható.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY
1. Exportőr (Név, teljes cím, ország) EUR-MED sz. A 000 000
A nyomtatvány kitöltése előtt lásd a megjegyzéseket a hátlapon
2. Bizonyítvány a(z)
.................................................................................
3. Címzett (Név, teljes cím, ország) (Kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
között preferenciális forgalomban való használatra.
(Írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Az az ország, országcsoport vagy terület, ahol a termékek származónak számítanak 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. A szállítással kapcsolatos adatok (Kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
Kumuláció ...........................................-val/-vel
(az ország/országok neve)
Kumuláció nem került alkalmazásra.
(Tegyen X-et a megfelelő négyzetbe!)
8. Tételszám; jelzések és számok; csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó tömeg
(kg) vagy más
mértékegység
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(Kitöltése nem kötelező)
11. VÁMHATÓSÁGI ZÁRADÉK
Hitelesített nyilatkozat
Kiviteli okmány (2)
Nyomtatvány ................ száma .....................
dátuma: ..........................................................
Vámhivatal ....................................................
Kibocsátó ország vagy terület ...........................
........................................................................
Hely és dátum ...............................................
........................................................................
(Aláírás)




Bélyegző
12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek az e bizonyítvány kiállításához szükséges feltételeknek.

Hely és dátum ...............................................

........................................................................
(Aláírás)
13. ELLENŐRZÉS IRÁNTI MEGKERESÉS az alábbi vámszerv felé: 14. AZ ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
A végrehajtott ellenőrzés eredménye a következő(1):
□ a bizonyítványt a megjelölt vámhivatal állította ki és a rajta szereplő adatok megfelelnek a valóságnak.
□ ez a bizonyítvány nem felel meg a valódiságra és a helyességre vonatkozó követelményeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket).
Kérem ezen bizonyítvány hitelességének és pontosságának ellenőrzését
................................................................................
(Hely és dátum)
................................................................................
(Hely és dátum)
Bélyegző Bélyegző
................................................
(Aláírás)
................................................
(Aláírás)
___________
(1) Tegyen X-et a megfelelő négyzetbe!
(1) Ha az áruk nincsenek csomagolva, ennek megfelelően jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.
(2) Csak akkor kell kitölteni, ha az exportáló ország vagy terület előírásai ezt megkövetelik.

MEGJEGYZÉSEK

1. Tilos a bizonyítványokon törlést alkalmazni, vagy a szavakat átírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges javítások beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személynek kézjegyével kell ellátnia, és a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak záradékolnia kell.

2. A bizonyítványon szereplő tételek között üres hely nem hagyható, és minden tétel előtt egy tételszámnak kell szerepelnie. Közvetlenül az utolsó tétel alatt egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt helyeket vonallal át kell húzni, hogy oda utólagos beírásra ne legyen mód.

3. Azonosíthatóságuk végett az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően, kellő részletességgel kell leírni.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM
1. Exportőr (Név, teljes cím, ország) EUR-MED sz. A 000 000
A nyomtatvány kitöltése előtt lásd a megjegyzéseket a hátlapon
2. Bizonyítvány
.................................................................................
3. Címzett (Név, teljes cím, ország) (Kitöltése nem kötelező) és
.................................................................................
között preferenciális forgalomban való használatra.
(Írja be a megfelelő országok, országcsoportok vagy területek nevét)
4. Az az ország, országcsoport vagy terület, ahol a termékek származónak számítanak 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. A szállítással kapcsolatos adatok (Kitöltése nem kötelező) 7. Megjegyzések
Kumuláció ...........................................-val/-vel
(az ország/országok neve)
Kumuláció nem került alkalmazásra.
(Tegyen X-et a megfelelő négyzetbe!)
8. Tételszám; jelzések és számok; csomagok száma és fajtája(1); árumegnevezés 9. Bruttó tömeg
(kg) vagy más
mértékegység
(liter, m
3 stb.)
10. Számlák
(Kitöltése nem kötelező)
(1) Ha az áruk nincsenek csomagolva, ennek megfelelően jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott, a túloldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy az áruk megfelelnek a csatolt bizonyítvány kiállításával szemben támasztott feltételeknek;
ISMERTETEM az alábbiakban azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették, hogy az áruk megfelelhessenek a fenti feltételeknek:
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat (1):
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az illetékes hatóság kérése alapján rendelkezésére bocsátok minden olyan igazoló okmányt, amelyet a hatóság a csatolt bizonyítvány kiállításához megkövetelhet, és vállalom, hogy szükség esetén az említett illetékes hatóság számára lehetővé teszem belső nyilvántartásaim megvizsgálását, és a fenti áruk előállítási műveleteinek ellenőrzését;
KÉREM ezen árukra vonatkozó csatolt bizonyítvány kiadását.
............................................................................
(Hely és dátum)
............................................................................
(Aláírás)
(1) Például: behozatali okmányok, szállítási bizonyítványok, számlák, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek az előállítás során felhasznált termékekre vagy a változatlan állapotban újra kivitt árukra vonatkoznak.

IVa. MELLÉKLET

A SZÁMLANYILATKOZAT SZÖVEGE

Az alább megadott szövegű számlanyilatkozatot a lábjegyzeteknek megfelelően kell kitölteni. A lábjegyzeteket azonban nem kell lemásolni.

Spanyol változat

El exportador de los productos incluidos en el presente documento [autorización aduanera n° ... * ] declara que, salvo indicación en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial ... * 

Cseh változat

Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo oprávnění ... * ) prohlašuje, že kromě zřetelně označených mají tyto výrobky preferenční původ v ... * .

Dán változat

Eksportøren af varer, der er omfattet af nærværende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. ... * ), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i ... * .

Német változat

Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. ... * ) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklärt, dass diese Waren, soweit nicht anderes angegeben, präferenzbegünstigte ... *  Ursprungswaren sind.

Észt változat

Käesoleva dokumendiga hölmatud toodete eksportija (tolliameti kinnitus nr. ... * ) deklareerib, et need tooted on ... *  sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt näidatud teisiti.

Görög változat

Ο εξαγωγέας των προϊόντων που καλύπτονται από το παρόν έγγραφο [άδεια τελωνείου υπ’ αριθ. ... * ] δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτά είναι προτιμησιακής καταγωγής ... * .

Angol változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorisation No ... * ) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of... *  preferential origin.

Francia változat

L’exportateur des produits couverts par le présent document [autorisation douanière n° ... * ] déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle ... * .

Olasz változat

L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento [autorizzazione doganale n. *  ...] dichiara che, salvo indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale ... * .

Lett változat

Eksportētājs izstrādājumiem, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas pilnvara Nr. ... * ), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem izstrādājumiem ir priekšrocību izcelsme no ... * .

Litván változat

Šiame dokumente išvardytų prekių eksportuotojas (muitinės liudijimo Nr. ... * ) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra ... *  preferencinės kilmės prekės.

Magyar változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ... * ) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk kedvezményes ... *  származásúak.

Máltai változat

L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru. ... * ) jiddikjara li, ħlief fej n indikat b’mod ċar li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta' oriġini preferenzjali ... * .

Holland változat

De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. ... * ), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermelding, deze goederen van preferentiële ... oorsprong zijn * .

Lengyel változat

Eksporter produktów objętych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr ... * ) deklaruje, że z wyjątkiem, gdzie jest to wyraźnie określone, produkty te mają ... *  preferencyjne pochodzenie.

Portugál változat

O exportador dos produtos cobertos pelo presente documento (autorizacäo aduaneira n.°... * ), declara que, salvo expressamente indicado em contrário, estes produtos sao de origem preferencial * 

Szlovén változat

Izvoznik blaga, zaj etega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov št. ... * ) izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno ... *  poreklo.

Szlovák változat

Vývozca výrobkov uvedených v tomto dokumente (číslo povolenia ... * ) vyhlasuje, že okrem zreteľne označených majú tieto výrobky preferenčný pővod v ... * .

Finn változat

Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa nro ... * ) ilmoittaa, että nämä tuotteet ovat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja ... *  alkuperätuotteita.

Svéd változat

Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr ... * ) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande ... ursprung * .

Héber változat * 

............................................... * 

(Hely és dátum)

................................................. * 

(Az exportőr aláírása; az okmányt aláíró személy nevét emellett nyomtatott betűkkel is fel kell tüntetni)

IVb. MELLÉKLET

AZ EUR-MED SZÁMLANYILATKOZAT SZÖVEGE

Az alább megadott szövegű EUR-MED számlanyilatkozatot a lábjegyzeteknek megfelelően kell kitölteni. A lábjegyzeteket azonban nem kell lemásolni.

Spanyol változat

El exportador de los productos incluidos en el presente documento [autorización aduanera n° ... * ] declara que, salvo indicación en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial * 

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Cseh változat

Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo oprávnění ... * ) prohlašuje, že kromě zřetelně označených mají tyto vrobky preferenční původ v ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Dán változat

Eksportøren af varer, der er omfattet af nærværende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. ... * ), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Német változat

Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. ... * ) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklärt, dass diese Waren, soweit nicht anderes angegeben, präferenzbegünstigte ... *  Ursprungswaren sind.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Észt változat

Käesoleva dokumendiga hölmatud toodete eksportija (tolliameti kinnitus nr. ... * ) deklareerib, et need tooted on ... *  sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt näidatud teisiti.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Görög változat

Ο εξαγωγέας των προϊόντων που καλύπτονται από το παρόν έγγραφο [άδεια τελωνείου υπ’ αριθ. ... * ] δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτά είναι προτιμησιακής καταγωγής ... * .

– cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Angol változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorisation No ... * ) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of... *  preferential origin.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Francia változat

L’exportateur des produits couverts par le présent document [autorisation douanière n° ... * ] déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Olasz változat

L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento [autorizzazione doganale n. ... * ] dichiara che, salvo indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Lett változat

Eksportētājs izstrādājumiem, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas pilnvara Nr. ... * ), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem izstrādājumiem ir priekšrocību izcelsme no ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Litván változat

Šiame dokumente išvardytų prekių eksportuotojas (muitinės liudijimo Nr. ... * ) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra ... *  preferencinės kilmės prekės.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries) * 

- no cumulation applied

Magyar változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ... * ) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk kedvezményes ... *  származásúak.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Máltai változat

L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru. ... * ) jiddikjara li, ħlief fejn indikat b’mod ċar li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta’ oriġini preferenzjali ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Holland változat

De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. ... * ), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermelding, deze goederen van preferentiële ... oorsprong zijn * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Lengyel változat

Eksporter produktów objętych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr ... * ) deklaruje, że z wyjątkiem, gdzie jest to wyraźnie określone, produkty te mają ... *  preferencyjne pochodzenie.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Portugál változat

O exportador dos produtos cobertos pelo presente documento (autorizacäo aduaneira n.° ... * ) declara que, salvo expressamente indicado em contrário, estes produtos sao de origem preferencial * 

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Szlovén változat

Izvoznik blaga, zaj etega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov št. ... * ), izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno ... *  poreklo.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Szlovák változat

Vývozca výrobkov uvedených v tomto dokumente (číslo povolenia ... * ) vyhlasuje, že okrem zreteľne označených majú tieto výrobky preferenčný pővod v ... * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Finn változat

Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa nro ... * ) ilmoittaa, että nämä tuotteet ovat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja ... *  alkuperätuotteita.

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Svéd változat

Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr ... * ) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande ... ursprung * .

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

Héber változat * 

- cumulation applied with ... (name of the country/countries)

- no cumulation applied * 

............................................ * 

(Hely és dátum)

............................................. * 

(Az exportőr aláírása; az okmányt aláíró személy nevét emellett nyomtatott betűkkel is fel kell tüntetni)

EGYÜTTES NYILATKOZAT

az Andorrai Hercegséget illetően

1. Izraelnek az Andorrai Hercegségből származó, a Harmonizált Rendszer 25-97. fejezete alá tartozó termékeket a megállapodás értelmében a Közösségből származó termékekként kell elfogadnia.

2. A 4. jegyzőkönyvet a fent említett termékek származó helyzetének meghatározására értelemszerűen alkalmazni kell.

EGYÜTTES NYILATKOZAT

a San Marino Köztársaságot illetően

1. Izraelnek a San Marino Köztársaságból származó termékeket a megállapodás értelmében a Közösségből származó termékekként kell elfogadnia.

2. A 4. jegyzőkönyvet a fent említett termékek származó helyzetének meghatározására értelemszerűen alkalmazni kell.

NYILATKOZAT AZ EURÓPAI UNIÓNAK ÉS IZRAEL ÁLLAMNAK AZ EURO- MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁSNAK A SZÁRMAZÓ TERMÉK

MEGHATÁROZÁSÁRÓL ÉS A KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREIRŐL SZÓLÓ 4. JEGYZŐKÖNYVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2/2005 EU-IZRAEL TÁRSULÁSI TANÁCSI HATÁROZATRA VONATKOZÓAN

Ez a határozat nem érinti az euro-mediterrán megállapodás feleinek a megállapodás alkalmazására vonatkozó álláspontját, annak területi hatályára vonatkozóan.”

11. § Az Országgyűlés levélváltás formájában az Európai Közösség és Izrael Állam között létrejött, a mezőgazdasági termékekre, a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, valamint a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro- mediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1. és 2. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló megállapodást (a továbbiakban: 5. Módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

12. § Az 5. Módosítás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„MEGÁLLAPODÁS
levélváltás formájában az Európai Közösség és Izrael Állam között létrejött, a mezőgazdasági termékekre, a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, valamint a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1. és 2. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról

A. Az Európai Közösség levele

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok azon tárgyalásokra, amelyeket a 2000. június 1. óta hatályban lévő, egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás (a továbbiakban: társulási megállapodás) 9. cikkének (4) bekezdése, valamint 14. és 15. cikke értelmében folytattak, amely megállapodás lehetőséget biztosít a feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó további kölcsönös vámengedmények nyújtására, és amely megállapodás kimondja, hogy a Közösségnek és

Izrael Államnak fokozatosan tovább kell liberalizálnia a mezőgazdasági termékek, a halak és a halászati termékek kereskedelmét.

A tárgyalások befejeztével a Felek a társulási megállapodás következő módosításaiban állapodtak meg:

1. A 7. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„E fejezet rendelkezéseit a Közösségből származó és az Izraelből származó termékekre kell alkalmazni, a Kombinált Nómenklatúra 1-24. árucsoportjában és az izraeli vámtarifában felsorolt termékek kivételével, valamint a GATT keretében elfogadott, a mezőgazdaságról szóló megállapodás I. melléklete (1) bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékek kivételével.”

2. A 9. cikket el kell hagyni.

3. A 3. fejezet címe helyébe a következő szöveg lép:

„MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, FELDOLGOZOTT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT HALAK ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK”.

4. A 10. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„E fejezet rendelkezéseit a Közösségből származó és az Izraelből származó, a Kombinált Nómenklatúra 1-24. árucsoportjában és az izraeli vámtarifában, valamint a GATT keretében elfogadott, a mezőgazdaságról szóló megállapodás I. melléklete (1) bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékekre kell alkalmazni.”

5. A 12. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„A Közösségbe importált, Izraelből származó mezőgazdasági termékekre, feldolgozott mezőgazdasági termékekre, valamint halakra és halászati termékekre az 1. és a 3. jegyzőkönyvben meghatározott rendelkezések vonatkoznak.”

6. A 13. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„Az Izraelbe behozott, a Közösségből származó mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékekre, halakra és halászati termékekre a 2. és a 3. jegyzőkönyvben meghatározott rendelkezések vonatkoznak.”

7. A 14. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„Az Európai Közösség és Izrael a Brüsszelben, 2009. november 4-én aláírt, levélváltás formájában létrejött megállapodás hatálybalépésétől számított három év elteltével újabb találkozó keretében mérlegeli annak lehetőségét, hogy kölcsönösen további engedményeket tegyenek a mezőgazdasági termékek, a feldolgozott mezőgazdasági termékek, valamint a halak és a halászati termékek kereskedelme terén.”

8. A 15. cikket el kell hagyni.

9. Az I-VI. mellékletet el kell hagyni.

10. Az 1. és 2. jegyzőkönyv, valamint azok mellékletei helyébe a levélváltás formájában létrejött megállapodáshoz csatolt I. és II. melléklet lép.

11. A szöveg a levélváltás III. mellékletében található, a földrajzi jelzésekre vonatkozó közös nyilatkozattal egészül ki.

Ez a levélváltás formájában létrejött megállapodás az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napját követő második hónap első napján lép hatályba.

Lekötelezne, ha megerősítené, hogy kormánya egyetért-e a fentiekkel.

Kérem, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Съставено в Брюксел на

Hecho en Bruselas, el

V Bruselu dne

Udfærdiget i Bruxelles, den

Geschehen zu Brüssel am

Brüssel

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις

Done at Brussels,

Fait à Bruxelles,

Le Fatto a Bruxelles, addì

Briselē,

Priimta Briuselyj e

Kelt Brüsszelben,

Maghmula fi Brussel,

Gedaan te Brussel,

Sporządzono w Brukseli dnia

Feito em Bruxelas,

Adoptat la Bruxelles,

V Bruseli

V Bruslju,

Tehty Brysselissä

Utfärdat i Bryssel den

За Европейската общност

Por la Comunidad Europea

Za Evropské společenství

For Det Europæiske Fællesskab

Für die Europäische Gemeinschaft

Euroopa Ühenduse nimel

Για την Ευρωπαϊκή Κοινότητα

For the European Community

Pour la Communauté européenne

Per la Comunità europea

Eiropas Kopienas vārdā

Europos bendrijos vardu

Az Európai Közösség részéről

Ghall-Komunitá Ewropea

Voor de Europese Gemeenschap

W imieniu Wspólnoty Europejskiej

Pela Comunidade Europeia

Pentru Comunitatea Europeanä

Za Európske spoločenstvo

Za Evropsko skupnost

Euroopan yhteisön puolesta

För Europeiska gemenskapen

В. Izrael Állam levele

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Ezúton tisztelettel igazolom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól: „Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok azon tárgyalásokra, amelyeket a 2000. június 1. óta hatályban lévő, egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás (a továbbiakban: társulási megállapodás) 9. cikkének (4) bekezdése, valamint 14. és 15. cikke értelmében folytattak, amely megállapodás lehetőséget biztosít a feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó további kölcsönös vámengedmények nyújtására, és amely megállapodás kimondja, hogy a Közösségnek és Izrael Államnak fokozatosan tovább kell liberalizálnia a mezőgazdasági termékek, a halak és a halászati termékek kereskedelmét.

A tárgyalások befejeztével a Felek a társulási megállapodás következő módosításaiban állapodtak meg:

1. A 7. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„E fejezet rendelkezéseit a Közösségből származó és az Izraelből származó termékekre kell alkalmazni, a Kombinált Nómenklatúra 1-24. árucsoportjában és az izraeli vámtarifában felsorolt termékek kivételével, valamint a GATT keretében elfogadott, a mezőgazdaságról szóló megállapodás I. melléklete (1) bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékek kivételével.”

2. A 9. cikket el kell hagyni.

3. A 3. fejezet címe helyébe a következő szöveg lép:

„MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, FELDOLGOZOTT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT HALAK ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK”

4. A 10. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„E fejezet rendelkezéseit a Közösségből származó és az Izraelből származó, a Kombinált Nómenklatúra 1-24. árucsoportjában és az izraeli vámtarifában, valamint a GATT keretében elfogadott, a mezőgazdaságról szóló megállapodás I. melléklete (1) bekezdésének ii. pontjában felsorolt termékekre kell alkalmazni.”

5. A 12. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„A Közösségbe importált, Izraelből származó mezőgazdasági termékekre, feldolgozott mezőgazdasági termékekre, valamint halakra és halászati termékekre az 1. és a 3. jegyzőkönyvben meghatározott rendelkezések vonatkoznak.”

6. A 13. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„Az Izraelbe behozott, a Közösségből származó mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékekre, halakra és halászati termékekre az 2. és a 3. jegyzőkönyvben meghatározott rendelkezések vonatkoznak.”

7. A 14. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„Az Európai Közösség és Izrael a Brüsszelben, 2009. november 4-én aláírt, levélváltás formájában létrejött megállapodás hatálybalépésétől számítva három év elteltével újabb találkozó keretében mérlegeli annak lehetőségét, hogy kölcsönösen további engedményeket tegyenek a mezőgazdasági termékek, a feldolgozott mezőgazdasági termékek, valamint a halak és a halászati termékek kereskedelme terén.”

8. A 15. cikket el kell hagyni.

9. Az I-VI. mellékletet el kell hagyni.

10. Az 1. és 2. jegyzőkönyv, valamint azok mellékletei helyébe a levélváltás formájában létrejött megállapodáshoz csatolt I. és II. melléklet lép.

11. A szöveg a levélváltás III. mellékletében található, a földrajzi jelzésekre vonatkozó közös nyilatkozattal egészül ki.

Ez a levélváltás formájában létrejött megállapodás az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napját követő második hónap első napján lép hatályba.

Megtiszteltetés Izrael Állam számára, hogy megerősítheti egyetértését e levél tartalmával.

Kérem, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Съставено в Брюксел на

Hecho en Bruselas, el

V Bruselu dne

Udfærdiget i Bruxelles, den

Geschehen zu Brüssel am

Brüssel,

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις

Done at Brussels,

Fait à Bruxelles, le

Fatto a Bruxelles, addì

Briselē,

Priimta Briuselyje

Kelt Brüsszelben,

Maghmulafi Brussel,

Gedaan te Brussel, Sporządzono w Brukseli dnia Feito em Bruxelas, Adoptat la Bruxelles,

V Bruseli

V Bruslju,

Tehty Brysselissä

Utfärdat i Bryssel den

За Държавата Израел

Por el Estado de Israel

Za Stát Izrael

For Staten Israel

Für den Staat Israel

Iisraeli Riigi nimel

Για το Κράτος του Ισραήλ

For the State of Israel

Pour l’État d’Israël

Per lo Stato d’Israele

Izraēlas Valsts vārdā

Izraelio Valstybės vardu

Izrael Állam részéről

Ghall-Istat tal-Iżraël

Voor de Staat Israël

W imieniu Państwa Izrael

Pelo Estado de Israel

Pentru Statul Israel

Za Izraelský stát

Za Državo Izrael

Israelin valtion puolesta

För Staten Israel

I. MELLÉKLET

1. JEGYZŐKÖNYV
az Izrael Államból Származó Mezőgazdasági Termékeknek, Feldolgozott Mezőgazdasági Termékeknek, Valamint Halaknak És Halászati Termékeknek az Európai Közösségbe Történő Behozatalára Alkalmazandó Szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, Izraelből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben megállapított feltételekkel összhangban engedhetők be a Közösségbe behozatal céljából.

2. A melléklet 1. táblázatának eltérő rendelkezése hiányában az Izraelből származó mezőgazdasági termékeknek, feldolgozott mezőgazdasági termékeknek, valamint halaknak és halászati termékeknek az Európai Közösségbe történő behozatalára vonatkozó vámokat és az azokkal azonos hatású díjakat (a mezőgazdasági alkotóelemet is beleértve) a Brüsszelben, 2009. november 4-én aláírt, levélváltás formájában létrejött megállapodás hatálybalépésének napjával el kell törölni.

3. A melléklet 2. táblázatában felsorolt, Izraelből származó termékekre vonatkozó vámokat a „b” oszlopban felsorolt vámkontingensek határain belül el kell törölni vagy csökkenteni kell.

A kontingenseken felüli mennyiségek vonatkozásában a vámokat a „c” oszlopban felsorolt százalékokkal kell csökkenteni.

A levélváltás formájában létrejött megállapodás hatálybalépését követő első évre a vámkontingensek mennyiségét az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve a megállapodás hatálybalépése előtt eltelt időt.

4. Az e jegyzőkönyv 2. pontjában meghatározott feltételektől eltérve azon termékek esetében, amelyekre az 1234/2007/EK tanácsi rendelet *  140a. cikkével összhangban belépési ár alkalmazandó, és amelyek esetében a közös vámtarifa értékvám és egy külön vámtétel alkalmazását írja elő, az eltörlés csak az értékvámra vonatkozik.

5. A3. táblázatban felsorolt, Izraelből származó termékekre vonatkozó vámokat a jelenleg alkalmazandó - az „a” és „b” oszlopban felsorolt - vámokkal megegyezően kell megállapítani.

Az 1. jegyzőkönyv melléklete

1. táblázat

Az alábbi táblázatban nem szereplő termékek vámmentesek. A felsorolt termékek némelyikét érintő kedvezményes elbánást a 2. és a 3. táblázat tünteti fel.

KN-kód *  Árumegnevezés * 
01051200 Legfeljebb 185 g tömegű élő pulyka
020727 Pulykából: darabok és vágási melléktermékek, belsőségek fagyasztva
020733 Kacsa-, liba- vagy gyöngytyúkhús
020734
020735
020736
ex03026999 Nagyszemű durbincs (Boops boops): frissen vagy hűtve; fagyasztva; halfilé fagyasztva és más halhús frissen vagy hűtve; halfilé szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve
ex03037998
ex03041999
ex03042999
ex03053090
ex03019980 Durbincs (Dentex dentex és Pagellus spp.) és aranydurbincs (Sparus auratd): élve; frissen vagy hűtve; fagyasztva; halfilé és más halhús, frissen, hűtve vagy fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; füstölve; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)
03026961
03026995
03037971
ex03037998
ex03041939
ex03041999
ex03042999
ex03049999
ex03051000
ex03053090
ex03054980
ex03055980
ex03056980
ex03019980
03026994
ex03037700
ex03041939
ex03041999
Tengeri sügér (Dicentrarchus labrax): élve; frissen vagy hűtve; fagyasztva; halfilé és más halhús, frissen, hűtve vagy fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)
ex03042999
ex03049999
ex03051000
ex03053090
ex03054980
ex03055980
ex03056980
040410 Tejsavó és módosított savó sűrítve is, vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
04081180 Emberi fogyasztásra alkalmas tojássárgája szárítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
04081989 Emberi fogyasztásra alkalmas (nem folyékony) tojássárgája, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a szárított tojássárgája kivételével)
04089180 Emberi fogyasztásra alkalmas madártojás héj nélkül, szárítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a tojássárgája kivételével)
04090000 Természetes méz
06031100 Vágott virág és bimbó frissen
06031200
06031300
06031400
06031910
06031990
07019050 Új burgonya, január 1-jétől június 30-ig, frissen vagy hűtve
07020000 Paradicsom frissen vagy hűtve
07032000 Fokhagyma frissen vagy hűtve
070700 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve
07096010 Édes paprika frissen vagy hűtve
07099070 Cukkini frissen vagy hűtve
07104000 Csemegekukorica (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
07109000 Zöldségkeverék (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
07119030 Csemegekukorica ideiglenesen tartósítva (például kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
07129030 Szárított paradicsom egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
080510 Narancs frissen vagy szárítva
08052010 Clementine frissen vagy szárítva
08052050 Mandarin és wilking frissen vagy szárítva
08061010 Csemegeszőlő frissen
08071900 Sárgadinnye frissen, nem görögdinnye
08101000 Földieper frissen
150910 Szűz olívaolaj
1602 Elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér (a kolbász és hasonló termékek, valamint a húskivonat és a húslé kivételével)
160413 Elkészített vagy konzervált szardínia, szardella és kisméretű hering, brisling vagy spratt, egészben vagy darabban, de nem aprítva
160414 Elkészített vagy konzervált tonhal, skipjack és bonitó (Sarda spp.) egészben vagy darabban, de nem aprítva
160415 Elkészített vagy konzervált makréla egészben vagy darabban, de nem aprítva
16041931 Euthynnus nemhez tartozó hal, a skipjack (Euthynnus (Katsuwonus) pelamis) kivételével: elkészített vagy konzervált, fiiéként ismert lóin (törzsrész) egészben vagy darabban, de nem aprítva
16041939 Elkészített vagy konzervált, az Euthynnus nemhez tartozó hal, a skipjack (Euthynnus (Katsuwonus) pelamis) kivételével, egészben vagy darabban, de nem aprítva, a fiiéként ismert lóin (törzsrész) kivételével
16042050 Elkészített vagy konzervált szardínia, bonitó, Scomber scombrus és Scomber japonicus fajhoz tartozó makréla és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal
16042070 Elkészített vagy konzervált tonhal, skipjack vagy más, az Euthynnus nemhez tartozó hal
1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban
ex1702 Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot és szőlőcukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor, kivéve a 17025000 KN-kód alá tartozó vegytiszta gyümölcscukrot
17041090 Rágógumi, cukorbevonattal is, 60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szacharóztartalommal (beleértve az invertcukrot is szacharózban kifejezve)
ex170490 Más cukorkaáru kakaótartalom nélkül; kivéve a következőket:
- a 17049010 KN-kód alá tartozó, 10 tömegszázalékot meghaladó szacharóztartalmú édesgyökér- kivonat, más anyag hozzáadása nélkül,
- a 17049030 KN-kód alá tartozó fehér csokoládé,
- a 17049051 KN-kód alá tartozó massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
18061020 Kakaópor legalább 5, de kevesebb mint 65 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal
18061030 Kakaópor legalább 65 tömegszázalék, de kevesebb mint 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz -tartalommal
18061090 Kakaópor legalább 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz -tartalommal
180620 Más kakaótartalmú készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben
ex19019099 Lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal
19052030 19052090 Mézeskalács és hasonló legalább 30 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is)
20019030 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20029091 20029099 Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, 30 tömegszázalékot meghaladó szárazanyagtartalommal
20049010 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20058000 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
ex200599 kivéve 20059950 és 20059990 Más zöldség
200870 Konzervdobozba töltött őszibarack, beleértve a nektarint is
200911 Narancslé
20091200
200919
ex200990 Citrusgyümölcslé-keverék
21011298
21012098
Kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények
ex21069098 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény (a fehérjekoncentrátum és a texturált fehérje kivételével) legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével
29054300 Mannit és szorbit (D-glucit)
290544
33021029 Az egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények legalább 1,5 tömegszázalék tej zsír-, legalább 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz-, és legalább 5 tömegszázalék szőlőcukor vagy keményítőtartalommal
35011050
35011090
35019090
Kazein, a regenerált textilszálak gyártásához való kazein kivételével, kazeinátok és más kazeinszármazékok
35021190 Emberi fogyasztásra alkalmas, szárított tojásfehérje
35021990 Emberi fogyasztásra alkalmas egyéb tojásfehérje
35022091 Emberi fogyasztásra alkalmas, szárított tejalbumin
35022099 Emberi fogyasztásra alkalmas egyéb tejalbumin
350510
350520
Dextrinek, más átalakított keményítők és keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő enyvek
380910 Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, máshol nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő vagy színtartósságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) keményítőtartalommal
382460 Szorbit, a 290544 alszám alá tartozó kivételével

2. táblázat

Az 1. táblázatban felsoroltak közül egyes termékek kedvezményes elbánásban részesülnek az alábbi vámkontingensek és időszakok alkalmazása révén:

a b c
KN-kód *  Árumegnevezés *  A legnagyobb kedvezményes
vámtétel csökkentése (%)
Vámkontingens
(nettó tömeg tonnában, ha másképpen nincs jelölve)
A legnagyobb kedvezményes vámtétel csökkentése az előírt vámkontingensen túl (%)
01051200 Legfeljebb 185 g tömegű élő pulyka 100 129920 darab -
02072710 Csontozott pulykadarabok fagyasztva 100 4000 -
02072730
02072740
02072750
02072760
02072770
Csontozatlan pulykadarabok fagyasztva
ex020733 Kacsa- és libahús nem darabolva, fagyasztva 100 560 -
ex020735 Kacsa és liba más húsa és élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen vagy hűtve
ex020736 Kacsa és liba más húsa és élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva
040410 Tejsavó és módosított savó sűrítve is, vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 1300 -
06031100
06031200
Vágott virág és bimbó frissen 100 22196 -
06031300
06031400
06031910
06031990
06031990 Más vágott virág és bimbó november 1-jétől április 15-ig 100 7840 -
07019050 Új burgonya, január 1-jétől június 30-ig, frissen vagy hűtve 100 33600 -
ex07020000 Cseresznyeparadicsom frissen vagy hűtve *  100 28000 -
ex07020000 Paradicsom frissen vagy hűtve, a
cseresznyeparadicsom kivételével
100 5000 -
07070005 Uborka frissen vagy hűtve 100 1000 -
07096010 Édes paprika frissen vagy hűtve 100 17248 40
07099070 Cukkini frissen vagy hűtve, december 1-jétől február végéig 100 - -
07104000
20049010
Csemegekukorica fagyasztva A vám értékvám részének 100%-a + a
mezőgazdasági alkotóelem 30%-a * 
10600  * 
07119030
20019030
20058000
Csemegekukorica nem fagyasztva A vám értékvám részének 100%-a + a
mezőgazdasági alkotóelem 30%-a * 
5400  * 
07129030 Szárított paradicsom egészben, aprítva,
szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
100 1200 -
ex080510 Narancs frissen 100 224000 *  60
ex08052010
ex08052050
Clementine, mandarin és wilking frissen 100 40000 60
ex08052010 ex08052050 Clementine, mandarin és wilking frissen, március 15-től szeptember 30-ig 100 15680 60
08061010 Csemegeszőlő frissen, április 1-jétől július 31-ig 100 - -
08071900 Más dinnye (a görögdinnye kivételével) frissen, augusztus 1-jétől május 31-ig 100 30000 50
08101000 Földieper frissen, november 1-jétől április 30-ig 100 5000 60
16023119 Pulykából: elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér legalább 57 tömegszázalék baromfihús vagy
belsőségtartalommal, nem kizárólag főzés nélküli
pulykahústartalommal
100 5000 -
16023130 Pulykából: elkészített vagy konzervált hús, vágási
melléktermék, belsőség vagy vér legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint 57 tömegszázalék baromfihús vagy
belsőségtartalommal
16023219 A Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasok: elkészített vagy konzervált hús, vágási
melléktermék, belsőség vagy vér legalább 57 tömegszázalék baromfihús vagy
belsőségtartalommal, nem főzés nélkül
100 2000 -
16023230 A Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasok: elkészített vagy konzervált hús, vágási
melléktermék, belsőség vagy vér legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint 57 tömegszázalék baromfihúsvagy
belsőségtartalommal
17041090 Rágógumi, cukorbevonattal is,
kakaótartalom nélkül, 60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szacharóztartalommal (beleértve az invertcukrot szacharózban kifejezve is)
100 100  * 
ex17049099 Pillecukorka, vagyis más cukorkaáru kakaótartalom nélkül, legfeljebb 45 tömegszázalék cukortartalomma 1 (beleértve az invertcukrot is szacharózban kifejezve) 100 -
18061020
18061030
18061090
Kakaópor legalább 5 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett
izoglükóz-tartalommal
A vám értékvám részének 100%-a + a
mezőgazdasági alkotóelem 15%-a * 
2500  * 
180620 Más kakaótartalmú készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben
19052030 19052090 Mézeskalács és hasonló legalább 30
tömegszázalék szacharóztartalo mmal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is)
A vám értékvám részének 100%-a + a mezőgazdasági alkotóelem 30%-a *  3200  * 
20029091
20029099
Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, 30 tömegszázalékot meghaladó szárazanyagtartalommal 100 700 -
ex20087071 Őszibarackszeletek olajban megsütve 100 112 -
200911
20091200
200919
Narancslé 100 35000 hl, amelyből legfeljebb 21280 1 kétliteres vagy annál kisebb csomagolásban 70
ex200990 Citrusgyümölcslé-keverék 100 19656 hl -
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével 100 5760 hl -
350520 Keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő enyvek 100 250  * 

3. táblázat

A 1. táblázatban felsorolt egyes termékekre vonatkozó vámokat az alábbiak szerint kell meghatározni:

a b * 
KN-kód *  Árumegnevezés *  A vám értékvám része (%) A vám specifikus része
(%)
07104000 Csemegekukorica nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva 0 9,4 EUR/100 kg nettó eda
07119030 Csemegekukorica ideiglenesen tartósítva (például kéndioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0 9,4 EUR/100 kg nettó eda
17041090 Rágógumi, cukorbevonattal is, 60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szacharóztartalommal (beleértve az invertcukrot is szacharózban kifejezve) 0 30,90 EUR/100 kg nettó MAX 18,20%
ex170490 Más cukorkaáru kakaótartalom nélkül; kivéve a következőket:
- a 17049010 KN-kód alá tartozó, 10 tömegszázalékot meghaladó szacharóztartalmú édesgyökér-kivonat, más anyag hozzáadása nélkül,
0 EA MAX 18,7% + AD S/Z
- a 17049030 KN-kód alá tartozó fehér csokoládé,
- a 17049051 KN-kód alá tartozó massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
18061020 Kakaópor legalább 5, de kevesebb mint 65 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal 0 25,2 EUR/nettó 100 kg
18061030 Kakaópor legalább 65, de kevesebb mint 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz -tartalommal 0 31,4 EUR/nettó 100 kg
18061090 Kakaópor legalább 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tártaiómmal 0 41,9 EUR/nettó 100 kg
ex180620 Más kakaótartalmú készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben; a 18062070 KN-kód alá tartozó tej csokoládé-morzsa kivételével 0 EA MAX
18,7% + AD
S/Z
18062070 Tej csokoládé-morzsa 0 EA
ex19019099 Lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmi szerkészítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal 0 EA
19052030 Mézeskalács és hasonló legalább 30 tömegszázalék, de kevesebb, mint 50 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) 0 24,6 EUR/nettó 100 kg
19052090 Mézeskalács és hasonló legalább 50 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) 0 31,4 EUR/nettó 100 kg
20019030 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva 0 9,4 EUR/100 kg nettó eda
20049010 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva 0 9,4 EUR/100 kg nettó eda
20058000 Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 0 9,4 EUR/10 0 kg nettó eda
21011298 Kávén alapuló készítmények 0 EA
21012098 Teán vagy matéteán alapuló készítmények 0 EA
ex21069098 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény (a fehérjekoncentrátum és a texturált fehérje kivételével) legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóz-tartalommal 0 EA
29054300 Mannit 0 125,8 EUR/nettó 100 kg
29054411 Szorbit (D-glucit) vizes oldatban, legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva 0 16,1 EUR/nettó 100 kg
29054419 Szorbit (D-glucit) vizes oldatban, 2 tömegszázalékot meghaladó D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva 0 37,8 EUR/nettó 100 kg
29054491 Szorbit (D-glucit) nem vizes oldatban, legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva 0 23 EUR/nettó 100 kg
29054499 Szorbit (D-glucit) nem vizes oldatban, 2 tömegszázalékot meghaladó D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva 0 53,7 EUR/nettó 100 kg
33021029 Az egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények legalább 1,5 tömegszázalék tejzsír-, legalább 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz-, és legalább 5 tömegszázalék szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal 0 EA
35011050 Ipari célra, de nem élelmiszer- vagy takarmánygyártáshoz és nem regenerált textilszálak gyártásához való kazein 3% -
35011090 Más kazein 9% -
35019090 Albuminátok és más albuminszármazékok (a kazeinenyvek kivételével) 6,4% -
35051010 Dextrinek 0 17,7 EUR/nettó 100 kg
35051090 Más átalakított keményítők, az észterezett vagy éterezett keményítők kivételével 0 17,7 EUR/nettó 100 kg
35052010 Keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő, 25 tömegszázaléknál kevesebb keményítőt vagy dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyvek 0 4,5 EUR/100 kg nettó MAX 11,5%
35052030 Keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő, legalább 25, de kevesebb mint 55 tömegszázalék keményítőt vagy dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyvek 0 8,9 EUR/100 kg nettó MAX 11,5%
35052050 Keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő, legalább 55, de kevesebb mint 80 tömegszázalék keményítőt vagy dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyvek 0 14,2 EUR/100 kg nettó MAX 11,5%
35052090 Keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő, legalább 80 tömegszázalék keményítőt vagy dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyvek 0 17,7 EUR/100 kg nettó MAX 11,5%
Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, máshol nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő vagy színtartósságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) keményítőtartalommal:
38091010 - Kevesebb mint 55 tömegszázalék keményítőtartalommal 0 8,9 EUR/100 kg nettó MAX 12,8%
38091030 - Legalább 55, de kevesebb mint 70 tömegszázalék keményítőtartalommal 0 12,4 EUR/100 kg nettó MAX 12,8%
38091050 - Legalább 70, de kevesebb mint 83 tömegszázalék keményítőtartalommal 0 15,1 EUR/100 kg nettó MAX 12,8%
38091090 - Legalább 83 tömegszázalék keményítőtartalommal 0 17,7 EUR/100 kg nettó MAX 12,8%
Szorbit, a 290544 alszám alá tartozó kivételével:
38246011 - Vizes oldatban:
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva
0 16,1 EUR/nettó 100 kg
38246019 - Vizes oldatban:
- - 2 tömegszázalékot meghaladó D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva
0 37,8 EUR/nettó 100 kg
38246091 - Nem vizes oldatban: 0 23 EUR/nettó 100 kg
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva
38246099 - Nem vizes oldatban:
- - 2 tömegszázalékot meghaladó D-mannit tartalmú, szorbit (D-glucit) tartalomra számítva
0 53,7 EUR/nettó 100 kg

II. MELLÉKLET

2. JEGYZŐKÖNYV
az Európai Közösségből származó mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékeknek, halaknak és halászati termékeknek Izrael Államba történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. A mellékletben felsorolt, a Közösségből származó termékek az alábbiakban és a mellékletben megállapított feltételekkel összhangban engedhetők be Izraelbe behozatal céljából.

2. Az Európai Közösségből származó mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékeknek, halaknak és halászati termékeknek Izrael Államba történő behozatalára vonatkozó vámokat és az azokkal azonos hatású díjakat (a mezőgazdasági alkotóelemet is beleértve) a Brüsszelben, 2009. november 4-én aláírt, levélváltás formájában létrejött megállapodás (a továbbiakban: a levélváltás formájában létrejött megállapodás) hatálybalépésének napjával el kell törölni, kivéve az e jegyzőkönyv mellékletének 1. táblázatában felsorolt termékek esetében.

3. Az e jegyzőkönyv mellékletének 2. táblázatában felsorolt, az Európai Közösségből származó termékekre vonatkozó vámokat a „b” oszlopban felsorolt vámkontingensek határain belül el kell törölni vagy csökkenteni kell.

A kontingenseken felüli mennyiségek vonatkozásában a vámokat a „c” oszlopban felsorolt százalékokkal kell csökkenteni.

A levélváltás formájában létrejött megállapodás hatálybalépését követő első évre a vámkontingensek mennyiségét az alapmennyiségek arányában kell kiszámítani, figyelembe véve a megállapodás hatálybalépése előtt eltelt időt.

4. Az 3. táblázatban felsorolt, az Európai Közösségből származó termékek esetében alkalmazandó értékvámokat az „a” oszlopban felsorolt határokon belül, az alkalmazandó specifikus vámokat pedig a „b” oszlopban felsorolt határokon belül kell meghatározni.

A 2. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE

1. táblázat

Az alábbi táblázatban nem szereplő termékek vámmentesek. A felsorolt termékek némelyikét érintő kedvezményes elbánást a 2. és 3. táblázat tünteti fel.

HR-, illetve izraeli kód *  Árumegnevezés * 
ex 0102 90 Élő szarvasmarhafélék, a fajtiszta tenyészállatok kivételével:
0104 10 Élő juh:
0104 10 20 - Az ötödik kiegészítés keretében
0104 10 90 - Más
0104 20 Élő kecske:
0104 20 90 - Más
0105 12 Legfeljebb 185 g tömegű élő pulyka:
0105 12 10 - egyenként legfeljebb 12 NIS értékű
0105 12 80 - Az ötödik kiegészítés keretében
0105 19 Legfeljebb 185 g tömegű élő kacsa, liba és gyöngytyúk:
0105 19 10 - egyenként legfeljebb 12 NIS értékű
0105 19 80 - Az ötödik kiegészítés keretében
Más:
0105 94 - A Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok
0105 99 - Más
0106 32 90 Élő papagájalkatúak (papagájok, törpepapagáj, arapapagáj és kakadu is)
0106 39 Élő madarak, a ragadozó madarak és a papagájalkatúak kivételével:
0106 39 19 - Dísz-, énekes- és kedvtelésből tartott madarak
0201 Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve
0204 Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva
0206 10 Szarvasmarhafélék élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve
0206 80 00 Juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve
0207 A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva
0210 20 00 Szarvasmarhafélék húsa sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve
0210 91 Főemlősökből sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve:
0210 91 10 - Hús, vágási melléktermék és belsőség
0301 Élő hal
kivéve:
0301 10 10
0301 91 10
0301 92 10
0301 92 90
0301 93 10
0301 94 10
0301 94 90
0301 95 10
0301 95 90
0301 99 10
0302 kivéve: Hal frissen vagy hűtve a 0304 vtsz. alá tartozó filézett és más halhús kivételével
0302 40 20
0302 50 20
0302 62 20
0302 63 20
0302 64 10
0302 65 20
0302 66 10
0302 68 10
0302 70 10
0303 kivéve: Fagyasztott hal a 0304 vtsz. alá tartozó filézett és más halhús kivételével
0303 11 10
0303 19 10
0303 22 10
0303 29 10
0303 43 30
0303 51 10
0303 52 10
0303 71 30
0303 72 10
0303 73 10
0303 74 10
0303 75 10
0303 76 10
0303 78 10
0303 79 30
0303 79 51
0303 80 10
0304 Halfilé és más halhús (aprított is) frissen, hűtve vagy fagyasztva
kivéve:
0304 11 10
0304 12 10
0304 19 22
0304 19 92
0304 22 00
0304 29 22
0304 29 42
0304 29 92
0304 91 10
0304 92 10
0304 99 20
0305 41 00 Füstölt csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), atlanti-óceáni lazac (Salmo salar) és dunai lazac (Hucho hucho), beleértve a filét is
0305 49 00 Más füstölt hal, beleértve a filét is, kivéve a csendes-óceáni lazacot (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Ocorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), az atlanti-óceáni lazacot (Salmo salar) és a dunai lazacot (Hucho hucho)
0306
kivéve:
0306 11 10
0306 12 10
0306 14 20
Rákféle héjában is, élve, frissen, hűtve, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; rákféle héjában gőzölve vagy vízben forrázva, hűtve, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) rákféléből
0306 19 20
0306 21 10
0306 22 10
0306 24 20
0306 29 10
0306 29 92
0307
kivéve:
0307 10 20
0307 2120
0307 29 20
Puhatestű állat kagylóban is, élve, frissen, hűtve, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; a gerinctelen víziállatok, a rákfélék és puhatestűek kivételével élve, frissen, hűtve, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) gerinctelen víziállatból a rákfélék kivételével
0307 3120
0307 39 20
0307 60 10
0307 60 92
0307 91 20
0307 99 20
0401 Tej és tej szín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
0402 Tej és tej szín sűrítve vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával
0403 Író, aludttej és tejföl joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is
0404 Tejsavó sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; máshol nem említett, természetes tej alkotórészeket tartalmazó termék cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
0405 Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tej készítmények (vajkrém):
0405 10 - Vaj:
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
0405 10 31 - - - - - Az ötödik kiegészítés keretében
0405 10 39 - - - - Más
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
0405 10 91 - - - - Az ötödik kiegészítés keretében
0405 10 99 - - - - Más
0405 20 - Kenhető tej készítmények (vajkrém):
0405 20 10 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
0405 20 90 - - - - Más
- Tejből nyert más zsír és olaj:
0405 90 19 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
0405 90 90 - - - Más
0406 Sajt és túró
0407
kivéve:
0407 00 10
Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve
0408 Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
0409 Természetes méz
0701 Burgonya frissen vagy hűtve:
0701 90 - A vetőburgonya kivételével
0702 Paradicsom frissen vagy hűtve
0703 Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve
0704 Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve
0705 11 0705 19 Saláta frissen vagy hűtve
0706 Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér frissen vagy hűtve
0707 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve
0708 kivéve: 0708 90 20 Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve
0709 20 Spárga frissen vagy hűtve
0709 30 Padlizsán (tojásgyümölcs, törökparadicsom) frissen vagy hűtve
0709 40 Zeller, a gumós zeller kivételével, frissen vagy hűtve
0709 51 0709 59 Gomba frissen vagy hűtve:
0709 51 90 - Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
0709 59 90 - Más
0709 60 A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse frissen vagy hűtve
0709 70 Paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda) frissen vagy hűtve
0709 90 Más zöldség frissen vagy hűtve
0710 10 Burgonya (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
0710 21 Borsó (Pisum sativum) hüvelyben vagy kifejtve (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva
0710 22 Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.) hüvelyben vagy kifejtve (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva
0710 29 kivéve:
0710 29 20
Más zöldség (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
0710 30 Paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda) (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
0710 40 Csemegekukorica (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva
0710 80 10 Sárgarépa, karfiol, brokkoli, (póréhagyma), káposzta, paprika, zeller (eu 5) fagyasztva
0710 80 40 Sárgarépa fagyasztva
Más fagyasztott zöldség:
0710 80 80 - Az ötödik kiegészítés keretében
0710 80 90 - Más
0710 90 Zöldségkeverék (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
0711 20 - Olajbogyó
0711 40 - Uborka és apró uborka
0711 90 - Más zöldség és zöldségkeverék
0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve:
0712 20 - Vöröshagyma
0712 90
kivéve:
0712 90 40
0712 90 70
- Más zöldség; zöldségkeverék
0713 20 Csicseriborsó
0714 20 Édesburgonya frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, egészben, szeletelve vagy labdacs (pellet) formában tömörítve is
0802 11 90 Mandula héjastól, frissen vagy szárítva
0802 12 90 Mandula héj nélkül, frissen vagy szárítva
0802 31 0802 32 Dió frissen vagy szárítva, héjastól is
0802 60 Makadámiadió frissen vagy szárítva, héjastól is
0802 90 20 Hikoridió frissen vagy szárítva, héjastól is
Más dióféle:
0802 90 92 - Az ötödik kiegészítés keretében
0802 90 99 - Más dióféle
0803 00 10 Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen
0804 10 Datolya frissen
0804 20 Füge frissen vagy szárítva
0804 30 10 Ananász frissen
0804 40 10 Avokádó frissen
0804 50 kivéve: 0804 50 90 Guajava, mangó és mangosztán frissen
0805 10 10 Narancs frissen
0805 20 10 Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és hasonló citrushibridek frissen
0805 40 10 Grépfrút, beleértve a pomelót frissen
0805 50 10 Citrom (Citrus limon, Citrus limonum) és lime (Citrus aurantifolia, Citrus latifolia) frissen
0805 90 11 Cédrátcitrom (Citrus medica), kumkvat és lime
0805 90 19 Más citrusfélék frissen
0806 Szőlő frissen vagy szárítva
0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen
0808 Alma, körte és birs frissen
0809 Kajszibarack, cseresznye, meggy, őszibarack (beleértve a nektarint is), szilva és kökény frissen
0810 10 Földieper frissen
0810 20 Málna, földi szeder, faeper és kaliforniai málna frissen
0810 50 Kivi frissen
0810 60 Durián frissen
0810 90 Más gyümölcs frissen
0811 Gyümölcs és diófélék nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
0811 10 - Földieper
- Málna, földi szeder, faeper, kaliforniai málna, fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres:
0811 20 20 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
0811 20 90 - - - Más
0811 90 - Más gyümölcs és diófélék
0812 Gyümölcs és diófélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
0813 20 Aszalt szilva:
0813 20 20 - Az ötödik kiegészítés keretében
0813 20 99 - Más
0813 40 00 Más szárított gyümölcs
0813 50 Diófélék, vagy az ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke
0904 Bors a Piper nemből; a Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse szárítva vagy zúzva vagy őrölve
0910 10 91 Gyömbér októbertől januárig
0910 99 90 Más fűszer
1001 Búza és kétszeres
1005 90 10 Pattogatni való kukorica
1105 20 00 Pehely, granulátum és labdacs (pellet) burgonyából
1108 11 Keményítő
1108 12
1108 13
1108 14
1108 19
1202 10 00 Földimogyoró héjában, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy törve is
1202 20 90 Földimogyoró héj nélkül, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy törve is
1206 00 90 Más napraforgómag, törve is
1207 20 00 Gyapotmag
1207 99 20 Ricinusolaj mag
1209 91 29 Tökmag
1209 99 20 Görögdinnyemag
1404 90 19 Állatok etetésére nem alkalmas más pollen
1501 Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 vagy a 1503 vtsz. alá tartozók kivételével
1507 Szójababolaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1508 10 00 Nyers földimogyoró-olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1508 90 90 Más földimogyoró-olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva; nem nyers és emberi fogyasztásra nem alkalmas
1509 Olívaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1510 Kizárólag olajbogyóból nyert más olaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva, beleértve a 1509 vtsz. alá tartozó olajokkal vagy ezek frakcióival készült keverékeket is
1511 1020 Nyers pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1511 90 90 Pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva; nem nyers és emberi fogyasztásra nem alkalmas
1512 11 1512 19 Napraforgómag- vagy pórsáfránymagolaj és ezek frakciói
1512 21 90 Nyers gyapotmagolaj és frakciói, a gossipol eltávolítása után is
1512 29 90 Gyapotmagolaj és frakciói, a gossipol eltávolítása után is, nem nyers és emberi fogyasztásra nem alkalmas
1513 Kókuszdió (kopra)-, pálmamagbél- vagy babassuolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1514
kivéve:
1514 91 19
1514 99 19
Olajrepce-, repce- vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1515 Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat is) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Lenmagolaj és frakciói:
1515 11 90 - - - Nyersolaj, emberi fogyasztásra nem alkalmas
1515 19 90 - - - Más, emberi fogyasztásra nem alkalmas
- Kukoricaolaj és frakciói:
1515 21 20 - - - Nyersolaj, emberi fogyasztásra nem alkalmas
1515 29 90 - - - Más, emberi fogyasztásra nem alkalmas
1515 30 00 - Ricinusolaj és frakciói
1515 50 90 - Más, emberi fogyasztásra nem alkalmas, szezámolaj és frakciói
1515 90 - Más:
1515 90 22 - - - A 0802 vagy a 1212 vtsz. alá tartozó diófélékből vagy
gyümölcsmagból nyert más olaj
1515 90 30 - - - Más
1516 Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:
1516 10 - Állati zsír és olaj és ezek frakciói:
1516 10 11 - - - Szilárd étkezési zsír
1516 10 19 - - - Más szilárd zsír
1516 20 - Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:
1516 20 19 - - - Más szilárd zsír
1516 20 91 - - - Ricinusolaj
1516 20 92 - - - Lenmagolaj
1516 20 99 - - - Más
15179021 Ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével
1517 90 22 Ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével, szójabab-, napraforgómag-, gyapotmag-, kukorica- vagy repceolaj-tartalommal
15180021 Ricinusolaj
1601 Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek
1602 Más elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér:
1602 20 91 - Csirkemájat tartalmazó, májból készült termékek
1602 20 99 - Májból készült más termékek
1602 31 90 - Pulykából
1602 32 90 - A Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasokból
1602 39 90 - A 0105 vtsz. alá tartozó más baromfiból
- Sertésből:
1602 41 00 - - - Sonka és részei
1602 42 00 - - - Lapocka és részei
1602 49 90 - - - Más, beleértve a keverékeket is
ex 1602 50 - Szarvasmarhafélékből:
1602 50 80 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
1602 50 91 - - - Több mint 20 tömegszázalék csirkehústartalommal
1602 50 99 - - - Más
1602 90 90 - Más, beleértve az állati vérből készült termékeket is
1603 Kivonat és lé húsból, halból vagy rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból
1604 Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló
kivéve:
1604 1120
1604 12 10
1604 19 20
1604 15 20
1604 20 10
1604 20 20
1702 30 10 Folyékony glükóz
1704 10 90 Rágógumi, cukorbevonattal is, 10 tömegszázaléknál kevesebb gumialap-tartalommal
1905 31 10 Édes keksz (biscuit) legalább 10 tömegszázalék tojás-, legalább 1,5 tömegszázalék tej zsír- és legalább 2,5 tömegszázalék tejfehérjetartalommal
1905 32 20 Gofri és ostya - más, töltelék nélkül
1905 32 30 Gofri és ostya - legalább 1,5 tömegszázalék tejzsír- és legalább 2,5 tömegszázalék tejfehérje-tartalmú töltelékkel
1905 32 90 Gofri és ostya - más, töltelékkel
1905 90 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék, más:
1905 90 30 - Előfőzött tészta a 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez
1905 90 91 - Más, legalább 10 tömegszázalék tojás-, legalább 1,5 tömegszázalék tej zsír- és legalább 2,5 tömegszázalék tejfehérjetartalommal
1905 90 92 - Más, a felhasznált liszt teljes tömegének legalább 15%-ában búzaliszttől eltérő liszttartalommal
2001 Zöldség, gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság)
2002 Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
2004 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vámtarifaszám alá tartozó termékek kivételével:
2004 10 10 - Burgonya - lisztből vagy darából készített termékek
2004 10 90 - Burgonya, más
- Lisztből vagy darából készített más zöldségtermékek:
2004 90 11 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
2004 90 19 - - - Más
- Más zöldség:
2004 90 91 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
2004 90 93 - - - Csemegekukorica
2004 90 94 - - - Hüvelyesek
2004 90 99 - - - Más zöldség
2005 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével:
2005 20 10 - Burgonya - Lisztből, darából, porból, pehelyből, granulátumból és labdacsból (pellet) készült termékek
2005 20 90 - Más burgonya
2005 40 10 - Borsó (Pisum sativum) - lisztből vagy darából készített termékek
2005 40 90 - Más borsó (Pisum sativum)
2005 51 00 - Bab kifejtve
2005 59 10 - Lisztből vagy darából készített más babtermékek
2005 59 90 - Más babok
2005 60 00 - Spárga
2005 70 - Olajbogyó
2005 80 - Bébikukorica és más, csemegekukorica
- Más zöldség:
2005 99 10 - - - Lisztből vagy darából készített termékek
2005 99 30 - - - Sárgarépa, a 9020 alszám alá tartozók kivételével
2005 99 40 - - - Csicseriborsó
2005 99 50 - - - Uborka
2005 99 80 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
2005 99 90 - - - Más
2006 00 Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott)
2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém gyümölcsből vagy diófélékből, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
2007 91 00 - Citrusfélékből
2007 99 kivéve: 2007 99 93 - Más
2008 Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
2008 11 - Földimogyoró:
2008 1120 - - - Pörkölt
2008 11 90 - - - Más
2008 19 32 - Más mandula, pörkölt
2008 19 39 - Más dióféle és más mag, pörkölt
2008 19 40 - Más dióféle és más mag - 2 tömegszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal
2008 19 91 - Más mandula
2008 19 99 - Más dióféle és más mag
2008 20 - Ananász
2008 30 - Citrusfélék:
2008 30 20 - - - 2 tömegszázalékot meghaladó alkoholtartalommal
2008 30 90 - - - Más
2008 40 - Körte
2008 50 - Sárgabarack
2008 60 - Cseresznye és meggy
2008 70 - Őszibarack, beleértve a nektarint is:
2008 70 20 - - - 2 tömegszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal
2008 70 80 - - - Az ötödik kiegészítés keretében
2008 80 - Földieper
2008 91 - Pálmafacsúcsrügy
2008 92 - Keverékek
- Szilva:
2008 99 12 - - - 2 tömegszázalékot meghaladó alkoholtartalommal
2008 99 19 - - - Más
- Más gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész:
2008 99 30 - - - 2 tömegszázalékot meghaladó alkoholtartalommal
2008 99 90 - - - Más
2009 11 Narancslé
2009 12
2009 19
kivéve:
2009 1111
2009 11 40
2009 19 11
2009 21 Grépfrutlé
2009 29
kivéve:
2009 29 11
2009 31 Bármilyen más egynemű citrusgyümölcslé
2009 39
2009 50 Paradicsomlé
2009 61 Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is)
2009 69
2009 71 Almalé
2009 79
2009 80 Bármilyen más egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé:
2009 80 10 - Az ötödik kiegészítés keretében
2009 80 29 - Más sűrített lé
2009 80 90 - Más lé
2009 90 Gyümölcs vagy zöldséglé keverék
2104 10 10 Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény
2105 00 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is:
2105 00 11 - 3 tömegszázaléknál kevesebb tej zsírtartalommal
2105 00 12 - Legalább 3, de kevesebb mint 7 tömegszázalék tej zsírtartalommal
2105 00 13 - Legalább 7 tömegszázalék tej zsírtartalommal
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével
2205 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve
2206 Más erjesztett ital (pl.: almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok máshol nem említett keverékei
2207 10 Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szeszes italok engedéllyel rendelkező gyártók általi előállításához, feltéve, hogy valóban a megadott célra kerül felhasználásra:
2207 10 51 - Szőlőpárlat
2207 10 80 - Az ötödik kiegészítés keretében
2207 10 90 Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal, más:
2207 10 91 - Szőlőpárlat
2208 20 91 Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz legalább 17 térfogatszázalék alkoholtartalommal, amelynek a sékelbe átszámított ára centiliterenként nem haladja meg a 0,05 dollárt, az ötödik kiegészítés keretében
2208 20 99 Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz legalább 17 térfogatszázalék alkoholtartalommal, amelynek a sékelbe átszámított ára centiliterenként nem haladja meg a 0,05 dollárt
2304 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is
2306 Növényi zsírok vagy olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is, a 2304 vagy 2305 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével
2309 10
kivéve:
2309 10 90
Kutya- vagy macskaeledel a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve
2309 90 Állatok etetésére szolgáló készítmény, a kutya- vagy macskaeledel kivételével, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:
2309 90 20 - Legalább 15, de legfeljebb 35 tömegszázalék fehérjeanyag-, valamint legalább 4 tömegszázalék zsírosanyag-tartalommal
3502 11
3502 19
Tojásfehérje:
3502 11 10 - Szárítva, az ötödik kiegészítés keretében
3502 11 90 - Szárítva, más
3502 19 10 - Nem szárítva, az ötödik kiegészítés keretében
3502 19 90 - Nem szárítva, más
3505 Dextrinek és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítőből vagy dextrinből vagy más átalakított keményítőből készülő enyvek:
3505 10 21 - Keményítők - búza vagy kukorica alapú (kivéve a viaszos kukoricát)
3505 20 00 - Enyvek

2. táblázat

Az 1. táblázatban felsoroltak közül egyes termékek kedvezményes elbánásban részesülnek az alábbi vámkontingensek alkalmazása révén:

a b c
HR-,
illetve izraeli kód * 
Árumegnevezés *  A legnagyobb kedvezményes vámtétel csökkentése (%) Vámkontingens
(tonna, ha
másképpen nincs
jelölve)
A legnagyobb kedvezményes vámtétel csökkentése az előírt vámkontingensen túl (%)
ex 010 290 Vágásra szánt élő szarvasmarhafélék 100 1200 -
ex 0105 12
0105 19
Legfeljebb 185 g tömegű élő kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 100 2060000 darab
0201 Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve 100 1120 -
0204 Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva 100 800 -
ex 0207 A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva, kivéve a kacsát (hús vagy máj) 100 1200 -
ex 0207 34 Hízott libamáj 100 100 -
ex 0207 36 Libahús vagy libamáj fagyasztva 100 500 -
0302 31 20 Csak a 0302 31 00 alszám alá tartozó germon vagy hosszúúszójú tonhal (Thunnus alalunga) 100 250 -
0303 31 10 Csak a 0303 31 00 alszám alá tartozó laposhal (Reinhardtius hippoglossoides, Hippoglossus hippoglossus, Hippoglossus stenolepis) 100 100 25
0303 33 10 Csak a 0303 33 00 alszám alá tartozó nyelvhal (Solea spp.)
0303 39 10 Csak a 0303 39 00 alszám alá tartozó faj (a Reinhardtius hippoglossoides, a Hippoglossus hippoglossus, a Hippoglossus stenolepis, a Pleuronectes platessa és a Solea spp. kivételével)
0303 79 91 A Mezőgazdasági Minisztérium főigazgatója által elismerten olyan fajta hal, amely Izraelben és a Földközi-tengerben nem fordul elő, vagy amelyet ott nem halásznak 10 - -
0304 19 41 Csak a 0304 19 40 alszám alá tartozó fajok (Pleuronectidae, Bothidae, Cynoglossidae, Thunnus, skipjack, Euthynnus pelamis, hering, tőkehal, szardínia, foltos tőkehal, fekete tőkehal, makréla, macskacápa, angolna, szürke tőkehal, vörös álsügér, nílusi sügér) 100 50 -
0402 10 21 Tej és tejszín por, granulátum vagy más szilárd alakban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal 100 2180 -
0402 10 10 Tej és tejszín por, granulátum vagy más szilárd alakban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal 55 2180 -
0402 21 Tej és tejszín por, granulátum vagy más szilárd alakban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül 100 4420 -
ex 0402 91
ex 0402 99
Sűrített tej 100 100 -
0403 Író, aludttej és tejföl joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is 100 200 - a kakaót, ízesítő anyagot és/vagy hozzáadott cukrot tartalmazó joghurt esetében
- csak a mezőgazdasági
alkotóelem alkalmazandó * 
0404 Tej savó sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; máshol nem említett, természetes tej alkotórészeket tartalmazó termék cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 1400 -
0405 Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tej készítmények (vajkrém): 100 650 -
0405 10 - Vaj:
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű
kiszerelésben:
0405 10 31 - - - - Az ötödik kiegészítés
keretében
0405 10 39 - - - - Más
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű
kiszerelésben:
0405 10 91 - - - - Az ötödik kiegészítés
keretében
0405 10 99 - - - - Más
0405 20 - Kenhető tej készítmények (vajkrém):
0405 20 10 - - - Az ötödik kiegészítés
keretében
0405 20 90 - - - Más
- Tejből nyert más zsír és olaj:
0405 90 19 - - - Az ötödik kiegészítés
keretében
0405 90 90 - - - Más
0406 Sajt és túró 100 830 -
ex 0407 Emberi fogyasztásra szánt madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve 100 8004800 darab -
ex 0407 Madártojás héjában, frissen, keltetésre 100 50000 darab -
ex 0409 Természetes méz 100 180 -
ex 0409 Természetes méz 50 kg-ot meghaladó kiszerelésben 100 300 -
0701 90 Burgonya frissen vagy hűtve, a vetőburgonya kivételével 100 6380 -
0703 10 Vöröshagyma és gyöngyhagyma frissen vagy hűtve 100 2300 -
0703 20 Fokhagyma frissen vagy hűtve 100 230 25
ex 0709 20 Spárga, fehér, frissen vagy hűtve 100 100 -
ex 0709 51
ex 0709 59
Gomba frissen vagy hűtve, a júniustól szeptemberig tartó időszakon kívül forgalmazva 100 200 -
0710 10 Burgonya (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva 100 250 -
0710 21 Borsó (Pisum sativum) hüvelyben vagy kifejtve (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva 100 1090 -
0710 22 Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.) hüvelyben vagy kifejtve (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva 100 1460 -
0710 29 Más hüvelyes zöldség hüvelyben vagy kifejtve (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva 100 660 -
0710 30 Paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda) (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva 100 650 -
0710 80 0710 90 Más zöldség (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
Zöldségkeverék (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
100 1580 -
ex 0712 90 Más zöldség; zöldségkeverék egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve, a csemegekukorica, a hüvelyes bab, a brokkoli, a fokhagyma és a szárított paradicsom kivételével 100 350 -
0712 90 81 Fokhagyma szárítva, egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 100 60 -
ex 0712 Szárított paradicsom egészben, 100 1230 -
90 30
2002 90 20
aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
Paradicsom, nem egészben vagy darabolva, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, por alakban
-
0802 60
ex 0802 90
Makadámiadió frissen vagy szárítva, héjastól is
Hikoridió és más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is, kivéve a hikoridiót, a makadámiadiót és a fenyődiót
100 560 15
ex 0804 20 Füge szárítva 100 560 20
0805 10 10 Narancs frissen 100 1000 -
0805 20 10 Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is), clementine, wilking és hasonló citrushibridek frissen 100 2000 -
0805 50 10 Citrom (Citrus limon, Citrus limonum) és lime (Citrus aurantifolia, Citrus latifolia) frissen 100 500 -
0806 10 Szőlő frissen 100 500 -
0806 20 Szőlő szárítva 100 120 25
0807 11 Görögdinnye frissen 100 750 -
0807 19 Dinnye frissen 100 300 -
0808 10 Alma frissen 100 3280 -
ex 0808 20 Körte frissen 100 2140 -
ex 0808 20 Birs frissen 100 380 -
0809 10 Kajszibarack frissen 100 300 -
0809 20 Cseresznye és meggy frissen 100 100 -
0809 30 Őszibarack, beleértve a nektarint is 100 300 -
0809 40 Szilva és kökény 100 500 -
0810 50 Kivi frissen 100 200 -
ex 0811 20 Málna, fekete ribiszke, piros ribiszke, földi szeder és faeper nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva, nem édesített 100 160 -
0811 90 Más gyümölcs és diófélék nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 100 660 -
0812 10 Cseresznye és meggy ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 620 -
0812 90 10 Földieper ideiglenesen tartósítva, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 100 100 -
0813 20 Aszalt szilva 100 730 -
0904 20 A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse szárítva vagy zúzva vagy őrölve is 100 110 -
1001 10 Keménybúza (durumbúza) 100 10640 -
1001 90 Más búza és kétszeres 100 190840 -
ex 1001 90 Más búza és kétszeres állati takarmányozásra *  100 300000 -
1209 99 20 Görögdinnyemag 100 560 -
1507 10 10 Emberi fogyasztásra alkalmas szójababolaj tisztítva is 100 5000 40
1507 90 10
1509 10
1509 90 30
Szűz olívaolaj
Emberi fogyasztásra alkalmas, nem szűz olívaolaj
100 300 -
1509 90 90 Emberi fogyasztásra nem alkalmas, nem szűz olívaolaj 100 700 -
ex 1512 Emberi fogyasztásra alkalmas napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 40 korlátlan -
ex 1514 Emberi fogyasztásra alkalmas olaj repce-, repce- vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 40 korlátlan -
1601 Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek 100 500 -
1602 31 Elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék vagy belsőség pulykából 100 5000 -
1602 32 Elkészített vagy konzervált hús vagy vágási melléktermék és belsőség a Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasokból 100 2000 -
1602 50 Feldolgozott vagy tartósított hús vagy vágási melléktermék és belsőség szarvasmarhafélékből 100 340 -
1604 11 10 Lazac légmentes csomagolásban 100 100 -
1604 12 90 Más 50 korlátlan -
1604 13 Szardínia 100 230 -
1604 14 Tonhal 100 330 -
ex 1604 Makréla 100 80 -
15 90
1604 16 00 Ajóka 50 korlátlan -
ex 1604 19 90 Tőkehal, fekete tőkehal, szürke tőkehal, alaszkai tőkehal 100 150 -
ex 1604 20 90 Hering, kardhal, makréla 100 100 -
1604 30 Kaviár és kaviárpótló 100 25 -
1702 30 10 Folyékony glükóz 15 korlátlan -
1704 10 90 Rágógumi, cukorbevonattal is, 10 tömegszázaléknál kevesebb gumialap-tartalommal 100 75
1905 31 10 Édes keksz (biscuit) legalább 10 tömegszázalék tojás-, legalább 1,5 tömegszázalék tej zsír- és legalább 2,5 tömegszázalék tejfehérje-tartalommal 100 1200
1905 32 20 Más gofri és ostya, töltelék nélkül
1905 32 30 Gofri és ostya legalább 1,5 tömegszázalék tej zsír- és legalább 2,5 tömegszázalék tejfehérje-tartalmú töltelékkel
1905 32 90 Más
2001 10 Uborka és apró uborka ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság) 17 60 -
2001 90 90 Nem uborka és apró uborka, olajbogyó, csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék
keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
100 1000 -
2002 10 Paradicsom egészben vagy darabolva, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 100 100 -
ex 2002 90 10
ex 2002 90 90
Paradicsompüré, a Mezőgazdasági Minisztérium főigazgatójának a jóváhagyásával 50 1030 -
ex 2004 90 Más zöldség és zöldségkeverék a homogenizált készítmények kivételével, liszt vagy dara formában 100 340 -
ex 2004 90 Más zöldség a homogenizált készítmények kivételével 65 korlátlan -
2005 20 90 Burgonya ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 250 -
2005 40 90 Borsó a homogenizált készítmények kivételével, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 300 -
2005 51 Bab kifejtve, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 300 -
2005 70 Olajbogyó ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 250 -
2005 99 90 Más zöldség és zöldségkeverék ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 100 1310 -
2006 00 Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) 100 100 -
ex 2007 99 Más dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből, főzéssel készítve, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, a földieper kivételével 100 1430 -
2008 40 Körte más módon elkészítve vagy tartósítva 100 500 -
2008 50 Kajszibarack más módon elkészítve vagy tartósítva 100 520 -
ex 2008 60 Meggy elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül de hozzáadott cukorral 92 270 -
2008 70 Őszibarack, beleértve a nektarint is, más módon elkészítve vagy tartósítva 100 2240 -
ex 2008 80 Földieper más módon elkészítve vagy tartósítva, legalább 4,5 kg kiszerelésben (cukor és alkohol hozzáadása nélkül) 100 220 -
ex 2008 92 Trópusi gyümölcsök keverékei földieper, diófélék és citrusfélék nélkül 100 560 -
2008 99 Más módon elkészített, másutt nem említett más gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag, vagy alkohol hozzáadásával is 100 500 -
ex 2009 11
ex 2009 19
Narancslé fagyasztva is, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 230 kg-ot meghaladó kiszerelésben 100 korlátlan -
ex 2009 29 Grépfrútlé nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 67 Brix-értékkel, 230 kg nettó tömeget meghaladó kiszerelésben
ex 2009 31 Citromlé nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb 20 Brix-értékkel 100 560 -
ex 2009 39 11 Más citromlé nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 50 Brix-értékkel 100 1080 -
2009 61 Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is) nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 30 Brix-értékkel 100 230 -
ex 2009 69 Más szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is) nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel
2009 71 Almaié nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, legfeljebb 20 Brix-értékkel 100 790 -
ex 2009 79 Más almaié nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 20 Brix-értékkel 100 1670 -
ex 2009 80 Bármilyen más egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, több mint 67 Brix-értékkel 100 880 -
ex 2009 90 Gyümölcs- vagy zöldséglékeverék a szőlő és a paradicsom kivételével, több mint 20 Brix-értékkel 100 600 -
2105 00 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is 30%
csökkent és a mezőgazdasági
komponensre * 
500  * 
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével 100 4300 hl -
2205 10 2205 90 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve 100 2000 hl  * 
2207 10 51
2207 10 91
Szőlőből nyert nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal 100 3450  * 
2208 20 91 Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz legalább 17 térfogatszázalék alkoholtartalommal, amelynek a sékelbe átszámított ára centiliterenként több mint 0,05 dollár 100 2000 Hpa  * 
2304 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is 100 5220 -
2306 30 00 Olajpogácsa és más szilárd maradék Alkalmazandó vám:
2,5%
10000 -
2306 41 Dara repcemagból Alkalmazandó vám: 4,5% 3920 -
2309 10 20 Kutya vagy macskaeledel a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, legalább 15, de kevesebb mint 35 tömegszázalék fehérjeanyag-tartalommal és legalább 4 tömegszázalék zsíranyagtartalommal 100 1150 -
2309 90 20 Állatok etetésére szolgáló más készítmény legalább 15, de kevesebb mint 35 tömegszázalék fehérjeanyag-tartalommal és legalább 4 tömegszázalék zsíranyagtartalommal, valamint díszhalnak és díszmadárnak készített eledel 100 1610 -
3502 11
3502 19
Tojásfehérje 100 50  * 

3. táblázat

A 1. táblázatban felsorolt egyes termékekre vonatkozó vámokat az alábbiak szerint kell meghatározni:

Izraeli kód *  Meghatározandó értékvám (%) Meghatározandó specifikus vám * 
(a) (b)
0104 10 90 110
0105 12 10 60
0105 19 10 60
0105 94 00 110
0105 99 00 110
0204 10 19 50
0204 10 99 50
0204 21 19 50
0204 21 99 50
0204 22 19 50
0204 22 99 50
0204 23 19 50
0204 23 99 50
0204 30 90 50
0204 41 90 50
0204 42 90 50
0204 43 90 50
0204 50 19 50
0206 80 00 60
0207 11 10 80
0207 11 90 80
0207 12 10 80
0207 12 90 80
0207 13 00 110
0207 14 10 110
0207 14 90 110
0207 24 00 80
0207 25 00 80
0207 26 00 110
0207 27 10 110
0207 27 90 110
0210 20 00 110
0408 91 00 110
0408 99 00 110
0702 00 10 150
0702 00 90 150
0703 90 00 75
0704 10 10 75
0704 10 20 75
0704 10 90 75
0704 20 00 75
0704 90 10 75
0704 90 20 75
0704 90 30 75
0704 90 90 75
0705 11 00 60
0705 19 00 60
0706 90 10 75
0706 90 30 75
0706 90 50 110
0706 90 90 75
0708 10 00 75
0708 20 00 75
0708 90 10 75
0709 20 00 75
0709 40 00 60
0709 51 90 60
0709 59 90 60
0709 70 00 80
0709 90 31 75
0709 90 33 75
0709 90 90 75
0710 29 90 20
0710 30 90 30
0710 40 00 0 0,63 NIS/kg
0711 90 41 0 0,55 NIS/kg
0805 40 10 90
0805 50 10 120
0805 90 11 100
0805 90 19 75
0806 10 00 150
0806 20 90 150
0807 11 10 50
0807 19 90 70
0808 20 19 80
0809 10 90 60
0809 30 90 50
0809 40 90 60
0810 20 00 30
ex 0810 90 30
0811 20 90 12
0811 90 11 20
0811 90 19 30
0812 90 90 12
0813 40 00 20
0904 11 00 8
0904 12 00 15
0904 20 90 12
0910 99 90 15
1001 10 90 50
1001 90 90 50
1105 20 00 14,4
1108 11 00 15
1108 12 10 8
1108 12 90 12
1108 13 00 8
1108 14 00 8
1108 19 00 8
1209 91 29 12
1404 90 19 19,5
1501 00 00 12
1507 10 90 8
1507 90 90 8
1508 10 00 8
1508 90 90 8
1510 00 90 8
1511 1020 8
1511 90 90 8
1512 11 90 8
1512 19 90 8
1512 21 90 8
1512 29 90 8
1513 11 90 8
1513 19 90 8
1513 21 20 8
1513 29 90 8
1514 11 90 8
1514 19 90 8
1514 91 90 8
1514 99 90 8
1515 11 90 4
1515 19 90 4
1515 2120 8
1515 29 90 8
1515 30 00 8
1515 50 90 8
1515 90 22 8
1515 90 30 8
1516 10 11 28
1516 20 19 8
1516 20 91 12
1516 20 92 4
1516 20 99 8
1601 00 90 12
1602 20 99 12
1602 41 00 12
1602 42 00 12
1602 49 90 12
1602 50 91 12
1602 50 99 12
1602 90 90 12
1603 00 00 12
1704 10 90 0 0,llNIS/kg
1905 31 10 0 1,05 NIS/kg DNT mint 112%
1905 32 20 0 0,42 NIS/kg DNT mint 112%
1905 32 30 0 1,05 NIS/kg DNT mint 112%
1905 32 90 0 0,42 NIS/kg DNT mint 112%
1905 90 30 6,3
1905 90 91 0 1,05 NIS/kg DNT mint 112%
1905 90 92 0 0,17 NIS/kg DNT mint 112%
2001 90 30 0 0,71 NIS/kg
2001 90 40 0 1,95 NIS/kg
2004 10 10 8
2004 90 19 8
2004 90 93 0 0,71 NIS/kg
2005 20 10 8
2005 40 10 5,8
2005 51 00 12
2005 59 10 6,3
2005 60 00 12
2005 80 20 0 0,71 NIS/kg DNT mint 12%
2005 80 91 12 -
2005 80 99 0 0,71 NIS/kg
2005 99 10 6
2006 00 00 12
2007 91 00 12
2007 99 91 12
2007 99 92 12
2008 19 32 40
2008 19 40 12
2008 19 91 30
2008 20 20 12
2008 20 90 12
2008 30 20 12
2008 40 20 12
2008 50 20 12
2008 60 20 12
2008 70 20 12
2008 80 20 12
2008 91 00 12
2008 92 30 12
2008 99 12 12
2008 99 19 40
2008 99 30 12
2009 11 19 30
2009 11 20 45
2009 11 90 30
2009 12 90 30
2009 19 19 30
2009 19 90 45
2009 21 90 30
2009 29 19 30
2009 29 90 45
2009 31 10 12
2009 31 90 12
2009 39 11 12
2009 39 19 12
2009 39 90 12
2009 71 10 25
2009 71 90 30
2009 79 30 20
2009 79 90 45
2009 90 21 35
2009 90 24 30
2104 10 10 8
2105 00 11 0 0,24 NIS/kg DNT mint 85%
2105 00 12 0 1,22 NIS/kg DNT mint 85%
2105 00 13 0 1,87 NIS/kg DNT mint 85%
2205 10 00 20
2205 90 00 20
2207 10 51 0 8,90 NIS/1 alkohol
2207 10 91 0 8,90 NIS/1 alkohol
2208 20 99 0 7,5 NIS/1 alkohol
3502 11 90 0 8,4 NIS/kg DNT mint 50%
3502 19 90 0 3,25 NIS/kg DNT mint 50%
3505 10 21 8
3505 20 00 8

III. MELLÉKLET

KÖZÖS NYILATKOZAT A FÖLDRAJZI JELZÉSEKRŐL

A felek megállapodnak abban, hogy megfelelő időpontban újra találkoznak, és megvizsgálják a mezőgazdasági termékek és más élelmiszerek földrajzi jelzéseinek oltalmára vonatkozó megállapodás megkötésének a lehetőségét.

Tájékoztatás az Európai Közösség és Izrael Állam közötti, a mezőgazdasági termékekre, a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, valamint a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1. és 2. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló megállapodás hatálybalépésének időpontjáról

Az Európai Közösség és Izrael Állam közötti, 2009. november 4-én Brüsszelben aláírt fenti megállapodás 2010. január 1-jén lép hatályba.

13. § (1) E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.