A jogszabály mai napon ( 2018.11.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

2010. évi CXL. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerésére.

2. § Az Országgyűlés a Megállapodást e törvénnyel kihirdeti.

3. § A Megállapodás hiteles magyar és angol nyelvű szövege a következő:

„EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ÉS A SZUVERÉN JERUZSÁLEMI, RODOSZI ÉS MÁLTAI SZENT JÁNOS KATONAI ÉS ISPOTÁLYOS REND KÖZÖTT

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend (a továbbiakban Szerződő Felek),

TEKINTETTEL ARRA, hogy a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend (a továbbiakban Szuverén Máltai Lovagrend) több mint 900 éves fennállása óta a szegények szolgálatának elkötelezett megvalósítója a világban,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend - Alkotmányának I. fejezete értelmében - az Apostoli Szentszék által elismert szerzetesrend, amely a nemzetközi jog alanyaként gyakorolja szuverén funkcióit,

ÉRTÉKELVE a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Máltai Lovagrend közötti hagyományosan kiváló kapcsolatokat,

FELIDÉZVE a Magyarországon 1989-ben bekövetkezett alapvető politikai változásokat, valamint a Magyar Köztársaság és a Szuverén Máltai Lovagrend közötti diplomáciai kapcsolatok újra felvételének huszadik évfordulóját,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend humanitárius küldetéseinek gyakorlati megvalósítását kijelölt szervezetekre bízza,

EMLÉKEZTETVE a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület megalakulásának huszadik évfordulójára,

az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

Fogalmak

A jelen Megállapodás alkalmazásában:

(a) „Kiegészítő jegyzőkönyv” a Szerződő Felek között létrehozott, a jelen Megállapodást kiegészítő bármilyen jövőbeni írásbeli megállapodás;

(b) „Kijelölt szervezetek” a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Magyar Máltai Lovagok Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány. A Szerződő Felek kiegészítő jegyzőkönyvben megállapodhatnak arról, hogy további entitásokat is a jelen Megállapodás értelmében kijelölt szervezetnek tekintenek;

(c) „Külön megegyezés” a Szuverén Máltai Lovagrend kijelölt szervezete és az illetékes magyar hatóságok között megkötött írásbeli szerződést jelent.

2. Cikk

A Megállapodás tárgya

1. A jelen Megállapodás tárgya a Szerződő Felek közötti jövőbeni együttműködés szociális, egészségügyi, humanitárius és nemzetközi fejlesztési téren, az együttműködés általános kereteinek és irányvonalának meghatározása, amelyeknek részleteit akár a Szerződő Felek kiegészítő jegyzőkönyvekben, akár egy kijelölt szervezet és az illetékes magyar hatóság közötti külön megegyezésben határozhatnak meg.

2. Minden, a jelen Megállapodás körében meghatározott tevékenység, amely akár alkalmi, akár hosszú távú projekt, intézkedési terv vagy külön megegyezés alapján valósul meg, a jelen Megállapodás hatálya alá tartozik.

3. Cikk

A Megállapodás célja

1. A Szerződő Felek eszközeikhez és lehetőségeikhez mérten támogatják és végrehajtják a szociális, egészségügyi, humanitárius és nemzetközi fejlesztési együttműködésük előmozdítására, bővítésére, valamint további hasonló területekre történő kiterjesztésére irányuló lépéseket.

2. A Szerződő Felek tanulmányozzák az együttműködés keretében megjelölt elfogadott projekteket és a lehető leghatékonyabban elősegítik a projekteknek a megvalósítását.

4. Cikk

A kijelölt szervezetek hatásköre

1. A kijelölt szervezetek saját tevékenységi területükön jogosultak a jelen Megállapodás értelmében az illetékes magyar hatóságokkal való tárgyalásokra, amennyiben a Magyar Köztársaság Kormánya nem emel ez ellen kifogást.

2. A kijelölt szervezetek elláthatnak minden olyan nevelési-oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, katasztrófavédelmi, sport, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam, vagy állami szerv, illetve intézmény számára. E tevékenységi körben szolgálatot és intézményt létesíthetnek, illetve tarthatnak fenn és projektet hajthatnak végre.

3. A kijelölt szervezetek az illetékes magyar hatóságokkal kötött külön megegyezés alapján - az irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - részt vehetnek a 2. bekezdésben megjelölt közfeladatok ellátásában.

4. A Szuverén Máltai Lovagrend és kijelölt szervezetei a jelen Megállapodás végrehajtásából eredő feladatok hatékony ellátása érdekében együttműködnek az említett feladatok ellátásában résztvevő állami és önkormányzati szervekkel, illetve szervezetekkel.

5. Cikk

Pénzügyi támogató intézkedések

1. A Szuverén Máltai Lovagrend közszolgálati tevékenységet kifejtő magyarországi kijelölt szervezeteit - normatív állami hozzájárulás, valamint kiegészítő támogatás biztosítása céljából - az egyházakra, illetőleg az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeire vonatkozó jogszabályok értelmében egyházi intézményfenntartóknak kell tekinteni. Az említett kijelölt szervezetek részére a normatív állami hozzájárulás, valamint kiegészítő támogatás biztosítása az egyházi intézményfenntartókra vonatkozó szabályok szerint és módon történik.

2. A Magyar Köztársaság törvényei szerint magánszemélyek személyi jövedelemadójuk egy százalékáról a kijelölt szervezetek és az ezek által létrehozott önálló jogi személyiséggel rendelkező közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú szervezetek javára rendelkezhetnek.

6. Cikk

Egyéb támogató intézkedések

1. A kijelölt szervezetek részére az átvállalt közszolgálati feladatok hatékonyabb ellátása érdekében a Magyar Állam és az önkormányzatok egyéb támogatást is nyújthatnak. E körbe tartozik különösen:

(a) ingatlanok térítésmentes tulajdonba adása;

(b) ingatlanok hosszútávra szóló ingyenes használatra történő átengedése.

E kérdésekben az illetékes magyar állami, illetve önkormányzati szervek és a Szuverén Máltai Lovagrend kijelölt szervezete esetenként külön megegyezésben állapodnak meg.

2. A Szerződő Felek a nemzetközi jog által biztosított kereteken belül kölcsönösen védelmet nyújtanak az egymás nevével, lobogójával, címerével és más felségjeleivel való visszaélések ellen.

7. Cikk

Vám- és adómentesség

1. A Szuverén Máltai Lovagrendet és kijelölt szervezeteit termékimport tekintetében az Európai Unió vonatkozó szabályai szerint illeti meg adó- és vámmentesség.

2. A Szuverén Máltai Lovagrend kijelölt szervezetei illetékmentességet élveznek.

8. Cikk

Szabad mozgás és tartózkodás

A Magyar Köztársaság elősegíti a területére szóló belépő vízumok, tartózkodási és munkavállalási engedélyek kiadását a szociális, egészségügyi, humanitárius és nemzetközi fejlesztési feladatok ellátásánál közreműködő, a Szuverén Máltai Lovagrend és a kijelölt szervezetei külföldi munkatársai részére.

9. Cikk

Mérlegelő és Ellenőrző Bizottság

1. Az együttműködés megfelelő nyomonkövetésének biztosítása céljából a Szerződő Felek Mérlegelő és Ellenőrző Bizottságot hoznak létre, amelynek feladata, hogy megvizsgálja és kiválassza a jelen Megállapodásban megjelölt célok eléréséhez szükséges közös feladatokat és terveket. Ebből a célból a Bizottság meghatározza a jövőben megvalósítandó projekteket, ezek céljait és éves beszámolót terjeszt elő a Szerződő Feleknek. Az éves beszámoló többek között szól az elvégzett munkáról, a tervezett és megvalósított közös projektekről, valamint ezek értékeléséről.

2. A Bizottság tagjai:

(a) A Magyar Köztársaság képviselője;

(b) A Szuverén Máltai Lovagrend nagykövete vagy annak képviselője;

(c) A Szuverén Máltai Lovagrend kijelölt szervezeteinek képviselői.

3. A Bizottság évente legalább egyszer ül össze.

10. Cikk

Viták rendezése

A jelen Megállapodás értelmezése vagy alkalmazása során felmerült nézeteltéréseket a Szerződő Felek tárgyalások útján oldják meg.

11. Cikk

Záró rendelkezések

1. A jelen Megállapodás határozatlan időre szól.

2. A jelen Megállapodás az azt követő hónap első napján lép hatályba, hogy a Szerződő Felek diplomáciai úton értesítették egymást arról, hogy a hatálybalépéshez szükséges belső jogi eljárások befejeződtek.

3. A jelen Megállapodást bármely Szerződő Fél bármikor felmondhatja a másik Szerződő Félnek diplomáciai úton megküldött írásbeli értesítés útján. Ilyen esetben a Megállapodás az értesítésnek a másik Szerződő Fél általi kézhezvételét követően kilencven (90) nappal veszti hatályát.

4. A jelen Megállapodás felmondása nem érinti a Megállapodás értelmében megkezdett, és felmondásának időpontjában még be nem fejezett tevékenységek teljesítését, amennyiben a Szerződő Felek másként nem állapodnak meg.

Készült Budapesten, 2010. november 3. napján, két példányban, magyar és angol nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA RÉSZÉRŐL A SZUVERÉN MÁLTAI LOVAGREND RÉSZÉRŐL
............................................................................................ ..............................................................................................

COOPERATION AGREEMENT
BETWEEN THE GOVERNMENT OF THE REPUBLIC OF HUNGARY AND THE SOVEREIGN MILITARY HOSPITALLER ORDER OF ST. JOHN OF JERUSALEM OF RHODES AND OF MALTA

The Government of the Republic of Hungary and the Sovereign Military Hospitaller Order of St. John of Jerusalem of Rhodes and of Malta (hereinafter referred to as the Contracting Parties),

WHEREAS the Sovereign Military Hospitaller Order of St. John of Jerusalem of Rhodes and of Malta (hereinafter referred to as the Sovereign Order of Malta) has been dedicated to the service of the sick and poor in the world ever since its foundation 900 years ago,

TAKING INTO CONSIDERATION that the Sovereign Order of Malta - according to Title I of its Constitutional Charter - is a religious order recognized by the Apostolic See which exercises sovereign functions as a subject of international law,

CONSIDERING the traditionally excellent relations between the Government of the Republic of Hungary and the Sovereign Order of Malta,

RECALLING the fundamental political changes taking place in 1989, as well as the twentieth anniversary of the reestablishment of diplomatic relations between the Republic of Hungary and the Sovereign Order of Malta,

NOTING that the Sovereign Order of Malta entrusts the execution of its humanitarian missions to appointed organizations,

RECALLING the twentieth anniversary of the foundation of the Hungarian Maltese Charity Services Association,

HAVE AGREED as follows:

Article 1

Definitions

For the purposes of this Agreement:

(a) „Additional protocol” means any future agreement concluded between the Contracting Parties supplementing the present Agreement;

(b) „Appointed organizations” means the Hungarian Association of the Knights of Malta, the Hungarian Maltese Charity Service Association, Hungarian Foundation of the Knights of Malta, the Hungarian Maltese Charity Service Foundation, as well as the Hungarian Maltese Charity Service School Foundation. The Contracting Parties - in additional protocols - may agree upon further entities to be considered as appointed organizations for the purposes of the present Agreement.

(c) „Special arrangement” means a written agreement concluded between an appointed organization of the Sovereign Order of Malta and the competent Hungarian authorities.

Article 2

The objective of the Agreement

1. The objective of the present Agreement is to set up the general framework and guidelines for the future cooperation between the Contracting Parties in the field of social, health or humanitarian services and of international development, laid down in additional protocols by the Contracting Parties or in special arrangements between an appointed organization and the competent Hungarian authority.

2. All activities covered by this Agreement and realized within the framework of short-term or longterm projects, plans or special arrangements remain under the scope of this Agreement.

Article 3

The purpose of the Agreement

1. Subject to their means and possibilities, the Contracting Parties will support and implement measures intended to facilitate, develop and diversify their social, humanitarian, health and international development cooperation, as well as steps aimed at the expansion of such activities to related fields.

2. The Contracting Parties will study the specific projects approved by them within the framework of their cooperation and will assist the realization of such projects as effectively as possible.

Article 4

The competence of the appointed organizations

1. The appointed organizations - in the field of their activities and within the framework of this Agreement, - shall have the right to consult and negotiate with competent Hungarian authorities, unless the Government of the Republic of Hungary expresses its objection.

2. The appointed organizations may carry out all activities concerning education, cultural and social development, health care, disaster relief, sport, and the protection of children and the youth that are not reserved by effect of national legislation exclusively for the Hungarian State, its state organs or institutions. Within the framework of these activities, the appointed organization may establish and maintain services and institutions and carry out projects.

3. The appointed organizations - on the basis of special arrangements concluded with the competent Hungarian authorities and in accordance with the relevant laws and regulations - may take part in the execution of the public tasks referred to in paragraph 2.

4. For the effective implementation of the tasks arising from the present Agreement, the Sovereign Order of Malta and its appointed organizations shall cooperate with the State and local authorities and organizations involved in the execution of the mentioned tasks.

Article 5

Financial support

1. The appointed organizations of the Sovereign Order of Malta carrying out public services in Hungary - for the purposes of providing regular subsidy and ecclesiastic supplementary subsidy - shall be considered as religious institution operators in the meaning applied by the relevant laws and regulations applicable to churches and the financial conditions of the religious and public activities of the churches. Regular subsidy and ecclesiastic supplementary subsidy is provided to the above-named appointed organizations according to the rules and procedures applicable to religious institution operators.

2. According to the Hungarian laws and regulations, private individuals may donate the one percent (1%) of their income tax to the appointed organizations as well as to public benefit organizations and prominently public benefit organizations established by them.

Article 6

Other supporting measures

1. To make the most effective performance of the public services carried out by appointed organizations, the Hungarian State and local governments may also provide other support, in particular:

(a) donation of real property free of charge;

(b) long-term free use of real property.

In the case of each supporting measure, the competent State or local authorities and the given appointed organization of the Sovereign Order of Malta conclude a special arrangement.

2. Within the framework provided by international law, the Contracting Parties mutually guarantee effective protection against the abuse of the name, flag, coat of arms and other insignia of one another.

Article 7

Customs and tax exemption

1. With respect to importation of goods, the Sovereign Order of Malta and its appointed organizations enjoy tax exemption and relief from customs duty according to the relevant rules of the European Union.

2. The appointed organizations of the Sovereign Order of Malta shall be exempt from duties.

Article 8

Freedom of movement and stay

The Republic of Hungary shall facilitate the issuance of entry visas, residence and work permits to the foreign personnel of the Sovereign Order of Malta and its appointed organizations contributing to the implementation of social, health care, humanitarian or international development operations.

Article 9

Reflection and Assessment Committee

1. In order to ensure proper follow-up of the cooperation, the Contracting Parties set up a Reflection and Assessment Committee to examine and choose the joint tasks and plans necessary for the realization of the objectives set out in the present Agreement. To this effect, the Committee shall set out future projects, identify their goals, and submit the annual report to the Contracting Parties. The annual report shall include i.a. an account of the work accomplished, the planned and realized projects, as well as their assessment.

2. The Committee shall be composed of:

(a) the representative of the Republic of Hungary;

(b) the Ambassador of the Sovereign Order of Malta or his representative;

(c) the representatives of the appointed organizations of the Sovereign Order of Malta.

3. The Committee shall meet at least once a year.

Article 10

Settlement of disputes

Differences of opinion in the interpretation or implementation of the present Agreement shall be settled by negotiation between the Contracting Parties.

Article 11

Final clauses

1. This Agreement is concluded for an indefinite period of time.

2. This Agreement shall enter into force on the first day of the month following the date of receipt of the last written notice by which the Contracting Parties have notified each other, through diplomatic channels, that their internal legal procedures necessary for its entry into force have been completed.

3. Either Contracting Party may terminate this Agreement at any time by written notice to the other Contracting Party, through diplomatic channels. In such cases, the Agreement shall terminate ninety (90) days from the date of receipt of the notice of termination by the other Contracting Party.

4. The termination of this Agreement shall not affect the completion of any activity undertaken under this Agreement and not fully completed at the time of its termination, unless the Contracting Parties agree otherwise.

Done at Budapest, this 3rd day of November 2010, in duplicate, in the English and Hungarian languages, both texts being equally authentic.

FOR THE GOVERNMENT OF THE REPUBLIC OF HUNGARY FOR THE SOVEREIGN ORDER OF MALTA
......................................................................................... .........................................................................................

4. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 2. és 3. § a Megállapodás 11. cikk (2) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba. * 

(3) A Megállapodás hatálybalépésének naptári napját, illetve a (2) bekezdésben meghatározott időpont naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. * 

(4) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére