A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2011. évi XI. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről * 

(A Megállapodás 1999. július 1-jén lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(Az 1. Jegyzőkönyv 2005. november 1-jén lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

(A 2. Jegyzőkönyv 2009. február 1-jén lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)

1. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, és másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodást (a továbbiakban: a Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti.

2. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„Partnerségi és Együttműködési megállapodás egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, és másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

az Európai Közösséget létrehozó szerződés, az Európai Szén- és Acél közösséget létrehozó szerződés és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés Szerződő Felei, a továbbiakban: a tagállamok, valamint

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, AZ EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG, a továbbiakban: a Közösség, egyrészről, és

AZ ÜZBÉG KÖZTÁRSASÁG, másrészről,

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség, annak tagállamai és az Üzbég Köztársaság közötti kapcsolatokat, valamint az általuk közösnek tekintett értékeket,

FELISMERVE, hogy a Közösség és az Üzbég Köztársaság erősíteni kívánják e kapcsolatokat, továbbá partnerséget és együttműködést kívánnak létrehozni, amely megerősítené és bővítené a múltban, különösen az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Atomenergia-közösség és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a kereskedelemről, valamint a kereskedelmi és gazdasági együttműködésről szóló, 1989. december 18-án aláírt megállapodás által létesített kapcsolatokat,

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség és tagállamai, valamint az Üzbég Köztársaság elkötelezettségét aziránt, hogy megerősítsék azon politikai és gazdasági szabadságokat, amelyek a partnerség valódi alapját képezik,

FELISMERVE ebben az összefüggésben, hogy az Üzbég Köztársaság függetlenségének, szuverenitásának és területi sérthetetlenségének támogatása hozzá fog járulni a közép-ázsiai béke és stabilitás megőrzéséhez,

FIGYELEMBE VÉVE a Felek elkötelezettségét aziránt, hogy előmozdítsák a nemzetközi békét és biztonságot, valamint a viták békés rendezését, és hogy e célból az Egyesült Nemzetek és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében együttműködjenek,

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség és tagállamai, valamint az Üzbég Köztársaság szilárd elkötelezettségét az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) záróokmányában, a madridi és a bécsi utólagos találkozók záróokmányaiban, a gazdasági együttműködésről szóló bonni EBEÉ-értekezletnek, a Párizsi Charta egy Új Európáért című okmányában és az EBEÉ 1992. évi, A változás kihívásai című helsinki okmányában továbbá az EBESZ egyéb alapvető okmányaiban szereplő valamennyi elv és rendelkezés teljes végrehajtása iránt,

MEGGYŐZŐDVE a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának különösen nagy jelentőségéről, különösen a kisebbségekhez tartozó személyek jogai tekintetében, a szabad és demokratikus választásokon alapuló többpártrendszer és a piacgazdaság létrehozását célzó gazdasági liberalizáció fontosságáról,

ABBAN A HITBEN, hogy e partnerségi és együttműködési megállapodás teljes körű végrehajtása az Üzbég Köztársaság politikai, gazdasági és jogi reformok folytatásától és megvalósításától, valamint az együttműködéshez szükséges feltételek bevezetésétől függ, és ugyanakkor hozzá is járul ezekhez, különösen az EBEÉ bonni értekezletének következtetéseit figyelembe véve,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy az e megállapodás hatálya alá tartozó területeken bátorítsák a szomszédos országokkal való regionális együttműködés folyamatát, és ezáltal előmozdítsák a régió jólétét és stabilitását,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy rendszeres politikai párbeszédet hozzanak létre és alakítsanak ki a kölcsönös érdeklődésre számot tartó, kétoldalú, regionális és nemzetközi ügyekben,

FELISMERVE ÉS TÁMOGATVA az Üzbég Köztársaság azon kívánságát, hogy szoros együttműködést alakítson ki az európai intézményekkel,

FIGYELEMBE VÉVE az üzbég befektetések támogatásának szükségességét, beleértve az energetikai ágazatot, és ebben az összefüggésben a Közösség és tagállamai által az energetikai termékek kivitele tekintetében a méltányos tranzitfeltételeknek tulajdonított jelentőséget; megerősítve a Közösség és tagállamai, valamint az Üzbég Köztársaság elkötelezettségét az Európai Energiacharta, valamint az Energiacharta Szerződés, továbbá az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti szempontokról szóló Energiacharta Jegyzőkönyv teljes végrehajtása iránt,

FIGYELEMMEL arra, hogy a Közösség hajlandó szükség szerint gazdasági együttműködést és technikai segítségnyújtást biztosítani,

SZEM ELŐTTTARTVA azt, hogy e megállapodás előnyben részesíti az Üzbég Köztársaság és az európai és a szomszédos régiók szélesebb együttműködési területe közötti fokozatos közeledést, valamint a nyitott nemzetközi rendszerbe való fokozatos beépülését,

FIGYELEMBE VÉVE a Felek elkötelezettségét a kereskedelemnek a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival összhangban történő liberalizálása iránt, és meggyőződve arról, hogy az Üzbég Köztársaság WTO-hoz való csatlakozása a kereskedelmi kapcsolatokat tovább mélyíti,

ANNAK TUDATÁBAN, hogy javítani kell az üzleti tevékenységet és a befektetést érintő feltételeket, és az olyan területek feltételeit, mint a társaságok létrehozása, a munkaügy, a szolgáltatások nyújtása és a tőkemozgás,

MEGGYŐZŐDVE arról, hogy e megállapodás új légkört teremt a Felek közötti gazdasági kapcsolatok és különösen a kereskedelem és befektetés fejlődése számára, amelyek elengedhetetlenek a gazdasági szerkezetváltáshoz és a technológiai korszerűsítéshez,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy szoros együttműködést hozzanak létre a környezetvédelem területén, szem előtt tartva a Felek között e téren fennálló kölcsönös függőséget,

FELISMERVE, hogy az illegális bevándorlás megelőzésére és csökkentésére irányuló együttműködés e megállapodás egyik elsődleges célkitűzését képezi,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy kulturális együttműködést hozzanak létre és javítsák az információáramlást,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

Egyrészről a Közösség és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság között partnerség jön létre. E partnerség célkitűzései a következők:

- az Üzbég Köztársaság függetlenségének és szuverenitásának támogatása,

- az Üzbég Köztársaság azon törekvéseinek támogatása, amelyek demokráciájának megszilárdítására és gazdaságának fejlesztésére, valamint a piacgazdaságra való áttérés befejezésére irányulnak,

- megfelelő keret biztosítása a Felek közötti politikai párbeszédhez, amely lehetőséget nyújt politikai kapcsolatok továbbfejlesztésére,

- a Felek közötti kereskedelmi, befektetési és a harmonikus gazdasági kapcsolatok előmozdítása, és ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődésük elősegítése,

- a jogalkotási, gazdasági, szociális, pénzügyi, nem katonai tudományos, technológiai és kulturális együttműködés alapjának megteremtése,

- a jogállamiságon alapuló civil társadalom létrehozásának megsegítése Üzbegisztánban.

I. CÍM

ÁLTALÁNOS ELVEK

2. cikk

A demokrácia, a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartása, különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, a Helsinki Záróokmányban és a Párizsi Charta egy Új Európáért című okmányban meghatározottak szerint, valamint a piacgazdaság elvei, beleértve az EBEÉ bonni értekezletének okmányaiban megfogalmazottakat, a Felek bel- és külpolitikájának, valamint a partnerség és e megállapodás lényeges alkotóelemeit képezik.

3. cikk

A Felek úgy ítélik meg, hogy jövőbeli jólétük és stabilitásuk szempontjából elengedhetetlen, hogy az újonnan függetlenné vált államok, amelyek az Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (a továbbiakban: Független Államok) megszűnésekor alakultak ki, a Helsinki Záróokmány és a nemzetközi jog elveivel összhangban, valamint a jó szomszédi kapcsolatok szellemében együttműködést tartsanak fenn és alakítsanak ki maguk között; és a Felek mindent megtesznek e folyamat előmozdítása érdekében.

II. CÍM

POLITIKAI PÁRBESZÉD

4. cikk

A Felek egymás között rendszeres politikai párbeszédet alakítanak ki, amelyet fejleszteni és bővíteni szándékoznak.

E párbeszéd kíséri és szilárdítja meg a Közösség és az Üzbég Köztársaság közötti közeledést, támogatja az országban végbemenő politikai és gazdasági változásokat, és hozzájárul az együttműködés új formáinak létrehozásához.

A politikai párbeszéd:

- erősíteni fogja az Üzbég Köztársaság, valamint a Közösség és tagállamai, és így a demokratikus nemzetek közösségének egésze közötti kapcsolatokat. Az e megállapodás révén elért gazdasági közeledés intenzívebb politikai kapcsolatokat fog eredményezni,

- a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdések tekintetében el fog vezetni az álláspontok fokozatos közeledéséhez, és így növelni fogja a régión belül a biztonságot és a stabilitást,

- arra irányul, hogy a Felek törekedjenek az együttműködésre a demokrácia elveinek betartásához, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásához és elősegítéséhez kapcsolódó ügyekben, különösen a kisebbségekhez tartozó személyek tekintetében, és szükség esetén tartsanak konzultációt a vonatkozó ügyekben.

E párbeszédre regionális szinten kerülhet sor.

5. cikk

A miniszteri szintű politikai párbeszédre, a 78. cikkben létrehozott Együttműködési Tanácsban kerül sor, egyéb esetekben pedig kölcsönös megegyezéssel.

6. cikk

A Felek a politikai párbeszéd egyéb eljárásait és mechanizmusait is bevezetik, különösen a következő formákban:

- rendszeres megbeszélések a magas beosztású tisztviselők szintjén, egyrészről a Közösség és tagállamainak képviselői, másrészről az Üzbég Köztársaság képviselői között,

- a Felek közötti diplomáciai csatornák teljes kihasználása, beleértve a megfelelő kapcsolatfelvételt kétoldalú és többoldalú szinten, mint például az Egyesült Nemzetek és az EBESZ találkozói keretében, és másutt,

- minden egyéb eszköz, beleértve a szakértői megbeszélések lehetőségét, amelyek hozzájárulhatnak e párbeszéd megszilárdításához és fejlesztéséhez.

7. cikk

A politikai párbeszédre parlamenti szinten a 83. cikkben létrehozott parlamenti együttműködési bizottság keretében kerül sor.

III. CÍM

ÁRUFORGALOM

8. cikk

(1) A Felek egymás számára minden területen a legnagyobb kedvezmény elvét biztosítják a következők tekintetében:

- behozatali és kiviteli vámok és díjak, beleértve az ilyen vámok és díjak beszedésének módszerét,

- a vámkezeléshez, az árutovábbításhoz, a raktárakhoz és az átrakodáshoz kapcsolódó rendelkezések,

- a behozott árukra közvetlenül vagy közvetetten kivetett adók és bármilyen egyéb belső díjak,

- fizetési módok és a fizetések átutalása,

az áruk belföldi piacon való értékesítéséhez, megvásárlásához, szállításához, forgalmazásához és felhasználásához kapcsolódó szabályok.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni a következőkre:

a) a vámunió vagy szabadkereskedelmi terület létrehozása céljából, illetve ilyen unió vagy terület létrejötte alapján adott kedvezmények;

b) a WTO szabályokkal összhangban bizonyos országoknak, illetve egyéb nemzetközi megállapodások alapján a fejlődő országoknak adott kedvezmények;

c) a határforgalom megkönnyítése érdekében a szomszédos országoknak adott kedvezmények.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezéseit egy átmeneti időszak alatt, amely az Üzbég Köztársaságnak a WTO-hoz való csatlakozásakor, de legkésőbb 1998. december 31-én jár le, nem kell alkalmazni az I. mellékletben meghatározott azon kedvezményekre, amelyeket az Üzbég Köztársaság a Szovjetunió megszűnésekor keletkezett más államoknak nyújt.

9. cikk

(1) A Felek megállapodnak abban, hogy a szabad árutovábbítás elve e megállapodás célkitűzései elérésének elengedhetetlen feltételét képezi. Ebben a vonatkozásban mindkét Fél biztosítja a másik Fél vámterületéről származó, illetve a másik Fél vámterületére irányuló, a területén áthaladó áruk korlátlan továbbítását.

(2) A két Fél között a GATT V. cikkének (2), (3), (4) és (5) bekezdésében leírt szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az e cikkben foglalt szabályok nem sértik a Felek közötti megállapodás alapján meghatározott ágazatokra, így például különösen a szállításra vagy egyes termékekre vonatkozó különleges szabályokat.

10. cikk

Ezen túlmenően az áruk ideiglenes behozatalára vonatkozó, mindkét Felet kötelező nemzetközi egyezményekből eredő jogok és kötelezettségek sérelme nélkül, mindkét Fél mentességet biztosít a másik Félnek az e kérdésről szóló egyéb, a Félre nézve kötelező nemzetközi egyezményben kikötött esetekben és eljárásoknak megfelelően, jogszabályaival összhangban ideiglenesen beléptetett áruk behozatali díjai és vámjai alól. Ennek során figyelembe veszik azokat a feltételeket, amelyek mellett a szóban forgó egyezményből eredő kötelezettségeket a kérdéses Fél elfogadta.

11. cikk

(1) Az Közösségből származó áruk - e megállapodás 13., 16. és 17. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül - mennyiségi korlátozások és azonos hatású intézkedések nélkül hozhatók be az Üzbég Köztársaságba.

(2) Az Közösségből származó áruk - e megállapodás 13., 16. és 17. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül - mennyiségi korlátozások és azonos hatású intézkedések nélkül hozhatók be az Üzbég Köztársaságba.

12. cikk

A Felek közötti áruforgalomban a piaci árak érvényesülnek.

13. cikk

(1) Amennyiben az egyik Fél területére olyan növelt mennyiségben vagy olyan feltételek mellett hoznak be valamely terméket, amely a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek belföldi termelőinek kárt okoz, vagy fennáll ennek veszélye, a Közösség vagy az Üzbég Köztársaság, amelyikük az érintett, a következő eljárásokkal és feltételekkel összhangban megteheti a megfelelő intézkedéseket.

(2) A Közösség vagy az Üzbég Köztársaság, az esettől függően - mielőtt intézkedéseket tenne, vagy a (4) bekezdés hatálya alá eső esetekben az intézkedéseket követően a lehető leghamarabb - biztosítja az Együttműködési Tanács számára az összes vonatkozó tájékoztatást, azzal a céllal, hogy a XI. címben meghatározottak szerint mindkét Fél számára elfogadható megoldást találjanak.

(3) Ha a Feleknek a konzultációk eredményeképpen nem sikerül az Együttműködési Tanácshoz történő beterjesztést követően 30 napon belül megállapodásra jutniuk a helyzet megoldását célzó lépésekben, úgy az a Fél, amely konzultációt kért, a kár megelőzéséhez vagy orvoslásához szükséges mértékben és időtartamon át szabadon korlátozhatja az érintett termékek behozatalát, vagy más megfelelő intézkedéseket alkalmazhat.

(4) Kritikus körülmények között, amennyiben a késedelem nehezen helyrehozható károkat okozna, a Felek a konzultációk előtt is meghozhatják intézkedéseiket, azzal a feltétellel, hogy e lépés megtételét követően azonnal konzultációt ajánlanak fel.

(5) A Felek az e cikk szerinti intézkedések megválasztása során elsőbbséget biztosítanak azon intézkedéseknek, amelyek a legkisebb zavart okozzák e megállapodás céljainak elérésében.

(6) E cikk egyetlen rendelkezése sem sérti és semmilyen módon nem érinti a Felek valamelyike által a GATT VI. cikkével, a GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodással, a GATT VI., XVI. és XXIII. cikkének értelmezéséről és alkalmazásáról szóló megállapodással vagy kapcsolódó belső jogszabállyal összhangban hozott dömpingellenes vagy kiegyenlítő intézkedéseket.

14. cikk

A Felek vállalják, hogy amint a körülmények lehetővé teszik - beleértve az Üzbég Köztársaság WTO-hoz való csatlakozásából eredő helyzetet - megvitatják e megállapodás áruforgalmi rendelkezéseinek továbbfejlesztését. Az Együttműködési Tanács ajánlásokat tehet a Feleknek az ilyen továbbfejlesztések tekintetében, amelyeket elfogadásuk esetén a Felek közötti megállapodás útján, saját eljárásaiknak megfelelően léptethetnek hatályba.

15. cikk

E megállapodás nem zárja ki a behozatalra, kivitelre vagy tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat és korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, a természeti erőforrások védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol, sem az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályokat. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.

16. cikk

E címet nem kell alkalmazni a Kombinált Nómenklatúra 50-63. árucsoportjaiba tartozó textiltermékek kereskedelmére. E termékek kereskedelmét külön megállapodás szabályozza, amelyet 1995. december 4-én parafáltak és ideiglenesen 1996. január 1-je óta alkalmaznak.

17. cikk

(1) Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékek kereskedelmére a 11. cikk kivételével e cím rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Egy szénnel és acéllal kapcsolatos ügyekkel foglakozó kapcsolattartó csoportot hoznak létre, amely egyrészről a Közösség, másrészről az Üzbég Köztársaság képviselőiből áll.

A kapcsolattartó csoport rendszeresen információt cserél a Felek érdeklődésére számot tartó, szénnel és acéllal kapcsolatos ügyekben.

18. cikk

Ha szükséges, a nukleáris anyagok kereskedelme az Európai Atomenergia-közösség és az Üzbég Köztársaság között megkötendő külön megállapodás rendelkezéseinek tárgyát fogja képezni.

IV. CÍM

AZ ÜZLETI VÁLLALKOZÁSOKAT ÉS A BEFEKTETÉST ÉRINTŐ RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET

MUNKAÜGYI FELTÉTELEK

19. cikk

(1) A Közösség és a tagállamok az egyes tagállamok vonatkozó törvényeire, feltételeire és eljárásaira figyelemmel törekednek annak biztosítására, hogy a valamely tagállam területén jogszerűen foglalkoztatott üzbég állampolgárokat olyan bánásmódban részesítsék, amely a munkafeltételek, a javadalmazás és az elbocsátás tekintetében a saját állampolgárokkal összehasonlítva mentes az állampolgárságon alapuló megkülönböztetéstől.

(2) Az Üzbég Köztársaság az Üzbég Köztársaságban hatályos törvényekre, feltételekre és eljárásokra figyelemmel biztosítja, hogy a tagállamoknak az Üzbég Köztársaság területén jogszerűen foglalkoztatott állampolgárait olyan bánásmódban részesítsék, amely a munkafeltételek, a javadalmazás és az elbocsátás tekintetében a saját állampolgárokkal összehasonlítva mentes az állampolgárságon alapuló megkülönböztetéstől.

20. cikk

Az Együttműködési Tanács megvizsgálja, hogyan javíthatók az üzletemberek munkafeltételei a Felek nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban, beleértve az EBEÉ bonni értekezletének okmányában rögzített vállalásokat.

21. cikk

Az Együttműködési Tanács ajánlásokat tesz a 19. és a 20. cikk végrehajtására.

II. FEJEZET

A TÁRSASÁGOK LETELEPEDÉSÉT ÉS MŰKÖDÉSÉT ÉRINTŐ FELTÉTELEK

22. cikk

(1) A Közösség és tagállamai az üzbég társaságoknak a 24. cikk d) pontjában meghatározott letelepedése tekintetében legalább olyan kedvező elbánást biztosítanak, mint amilyenben más harmadik országokat részesítenek.

(2) A Közösség és tagállamai, a IV. mellékletben felsorolt fenntartások sérelme nélkül, az üzbég társaságok területükön letelepedett leányvállalatainak a működésük tekintetében legalább olyan kedvező elbánást biztosítanak, mint amilyenben a közösségi társaságokat részesítik.

(3) A Közösség és tagállamai az üzbég társaságok területükön letelepedett fióktelepeinek működése tekintetében legalább olyan kedvező elbánást biztosítanak, mint amilyenben harmadik országok társaságainak fióktelepeit részesítik.

(4) Az Üzbég Köztársaság, a III. mellékletben felsorolt fenntartások sérelme nélkül, a közösségi társaságoknak a 24. cikk d) pontjában meghatározott letelepedése tekintetében legalább olyan kedvező elbánást biztosít, mint amilyenben az üzbég társaságokat, vagy - amennyiben ez utóbbi a kedvezőbb - a harmadik országbeli társaságokat részesítik.

(5) Az Üzbég Köztársaság területén található közösségi társaságok leányvállalatainak és fióktelepeinek legalább olyan kedvező elbánást biztosít működésüket tekintve, mint amilyenben az üzbég társaságokat vagy fióktelepeket részesítik, vagy - amennyiben ez utóbbi a kedvezőbb - a harmadik országbeli társaságokat vagy fióktelepeket részesítik, a jogszabályaikkal és rendelkezéseikkel összhangban.

23. cikk

(1) A 22. cikk rendelkezéseit nem kell alkalmazni a légi közlekedésre, a belvízi közlekedésre és a tengeri szállításra.

(2) Az alábbiakban feltüntetett olyan tevékenységek tekintetében azonban, amelyeket hajózási ügynökségek végeznek és nemzetközi tengeri szállítási szolgáltatások nyújtására irányulnak, ideértve azon intermodális szállítási műveleteket, amelyek során az út egy részét tengeren teszik meg, mindkét Fél megengedi a másik Fél társaságainak, hogy területén leányvállalatok vagy fióktelepek formájában kereskedelmi jelenléttel rendelkezzenek, a letelepedés és a működés tekintetében legalább olyan kedvező feltételek mellett, mint amelyet a Fél saját társaságainak vagy - ha ez utóbbiak kedvezőbbek - valamely harmadik ország társaságai leányvállalatainak vagy fióktelepeinek biztosít, az egyes Felek jogszabályaival és szabályozásával összhangban.

(3) Az ilyen tevékenységek különösen a következők:

a) tengeri szállítási és kapcsolódó szolgáltatások piacra vitele és értékesítése az ügyfelekkel való közvetlen kapcsolat útján, az árajánlattól a számlázásig, függetlenül attól, hogy e szolgáltatásokat maga a szolgáltató, vagy olyan szolgáltatók működtetik vagy kínálják fel, amelyekkel a szolgáltatás eladója tartós üzleti megegyezést kötött;

b) bármely szállítási és kapcsolódó szolgáltatás megvásárlása és felhasználása saját számlára vagy ügyfelek számára (és az ügyfeleiknek történő viszonteladás), beleértve a belső közlekedési szolgáltatásokat bármely olyan közlekedési móddal, különösen belvízi utakon, közúton és vasúton, amely az integrált szolgáltatás nyújtásához szükséges;

c) dokumentáció készítése a fuvarokmányok, vámokmányok, valamint a szállított áruk származására és jellegére vonatkozó egyéb okmányok tekintetében;

d) üzleti információk biztosítása bármilyen eszközzel, beleértve a számítógépes információs rendszereket és az elektronikus adatcserét (figyelemmel a távközlés tekintetében fennálló, megkülönböztetéstől mentes korlátozásokra);

e) üzleti megegyezés létrehozása helyben letelepedett hajózási ügynökséggel, beleértve a társaság tőkéjében való részesedést és a helyben toborzott személyzet kinevezését (vagy külföldi személyzet esetében figyelemmel e megállapodás vonatkozó rendelkezéseire);

f) eljárás a társaságok nevében, többek között a hajó kikötésének megszervezésében vagy a rakományok átvételében, ha szükséges.

24. cikk

E megállapodás alkalmazásában:

a) „közösségi társaság”, illetve „üzbég társaság”: olyan társaság, amelyet valamely tagállam, illetve az Üzbég Köztársaság törvényeivel összhangban hoztak létre, és amelynek a létesítő okirat szerinti székhelye vagy központi ügyvezetése, illetve gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség, illetve az Üzbég Köztársaság területén található. Ha azonban a valamely tagállam, illetve az Üzbég Köztársaság törvényeivel összhangban létrehozott társaságnak csak a létesítő okirat szerinti székhelye található a Közösség, illetve az Üzbég Köztársaság területén, a társaságot akkor tekintik közösségi, illetve grúziai társaságnak, ha működése során tényleges és folyamatos kapcsolatban áll valamely tagállam, illetve az Üzbég Köztársaság gazdaságával.

b) valamely társaság „leányvállalata”: az előbbi által ténylegesen ellenőrzött vállalat.

c) valamely társaság „fióktelepe”: az üzleti tevékenység folytatásának jogi személyiséggel nem rendelkező helye, amely tartósan jelenik meg, például egy anyavállalat kiterjesztéseként, irányítással és az ahhoz szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik, hogy üzleti tárgyalásokat folytasson harmadikfelekkel oly módon, hogy ez utóbbiaknak - noha annak ismeretében, hogy szükség esetén az anyavállalattal lépnek jogi kapcsolatba, amelynek a központi irodája külföldön található - nem az anyavállalattal kell közvetlenül tárgyalnia, hanem a kiterjesztésként üzemelő üzleti helyszínen köthet ügyleteket.

d) „letelepedés”: az a) pontban említett közösségi vagy azerbajdzsáni társaságoknak azon joga, hogy az Üzbég Köztársaságban, illetve a Közösségben leányvállalatok vagy fióktelepek létesítésén keresztül gazdasági tevékenységet kezdjenek el.

e) „működés”: gazdasági tevékenységek folytatása.

f) „gazdasági tevékenységek”: ipari, kereskedelmi és szakmai jellegű tevékenységek.

A nemzetközi tengeri szállítás tekintetében, beleértve az intermodális szállítási műveleteket, amelyek során az út egy részét tengeren teszik meg, a tagállamoknak vagy az Üzbég Köztársaság a Közösségen, illetve az Üzbég Köztársaságon kívül letelepedett állampolgárai, valamint a Közösségen vagy a Üzbég Köztársaságon kívül letelepedett tagállamok állampolgárai, illetve üzbég állampolgárok által ellenőrzött hajózási társaságok szintén kedvezményezettjei e fejezet és a III. fejezet rendelkezéseinek, ha hajóikat a szóban forgó tagállamban, illetve az Üzbég Köztársaságban a vonatkozó jogszabályokkal összhangban tartják nyilván.

25. cikk

(1) E megállapodás egyéb rendelkezései ellenére, az egyik Felet sem akadályozza meg abban, hogy prudenciális okokból intézkedéseket hozzon a befektetők, a betétesek, a biztosítottak és az olyan személyek védelme érdekében, amelyeknek valamely pénzügyi szolgáltató letéteményesi kötelezettséggel tartozik, vagy annak érdekében, hogy biztosítsa a pénzügyi rendszer sértetlenségét és stabilitását. Amennyiben az ilyen intézkedések nem egyeztethetők össze e megállapodás rendelkezéseivel, nem használhatók fel a Fél e megállapodás szerinti kötelezettségeinek elkerülésére.

(2) E megállapodás egy része sem értelmezhető úgy, hogy az előírná a Feleknek egyedi vevők ügyeivel vagy elszámolásaival összefüggő, illetve a közigazgatási intézmények birtokában lévő bizalmas vagy védett információk kiszolgáltatását.

(3) E megállapodás alkalmazásában a „pénzügyi szolgáltatások” a IV. mellékletben leírt tevékenységeket jelentik.

26. cikk

E megállapodás rendelkezései nem sértik bármely olyan intézkedésnek a Felek valamelyike által történő alkalmazását, amelyre annak megelőzése érdekében van szükség, hogy e megállapodás rendelkezésein keresztül megkerüljék valamely Félnek azon intézkedéseit, amelyekkel harmadik országok bejutását szabályozza a saját piacára.

27. cikk

(1) Az Üzbég Köztársaság, illetve a Közösség területén letelepedett közösségi, illetve üzbég társaságnak e cím I. fejezetének rendelkezései ellenére jogában áll az, hogy a letelepedés szerinti befogadó országban érvényes jogszabályokkal összhangban az Üzbég Köztársaságban, illetve a Közösség területén olyan alkalmazottakat foglalkoztasson, akár leányvállalatai, akár fióktelepei révén, akik valamely közösségi tagállam, illetve az Üzbég Köztársaság állampolgárai, azzal a feltétellel, hogy az ilyen alkalmazottak a (2) bekezdésben meghatározott kulcsfontosságú személyzet tagjai, és hogy kizárólag a társaságok vagy fióktelepek alkalmazásában állnak. Az ilyen alkalmazottak tartózkodási és munkavállalási engedélyei csak az ilyen foglalkoztatás időtartamára vonatkoznak.

(2) Az előbb említett társaságok, a továbbiakban: szervezetek, kulcsfontosságú személyzetét a következő kategóriák közül a c) pontban meghatározott „társaságon belül áthelyezett személyek” képezik, feltéve, hogy a szervezet jogi személy, és az érintett személyek legalább az áthelyezést közvetlenül megelőző évben annak alkalmazásában álltak, vagy üzlettársak voltak benne (a többségi részvényesek kivételével):

a) a szervezetben vezető beosztást betöltő személyek, akik elsődlegesen a létesítmény vezetését látják el, és akik elsősorban a társaság igazgatósága vagy részvényesei, illetve az ennek megfelelő személyek általános felügyelete vagy irányítása alatt állnak, és munkájuk a következőkre terjed ki:

- a létesítmény vagy a létesítmény egyik szervezeti egységének vagy részlegének a vezetése,

- felügyeleti, szakmai vagy vezető szerepet betöltő más alkalmazottak munkájának felügyelete és ellenőrzése,

- személyes hatáskör gyakorlása alkalmazottak felvétele és elbocsátása, a felvételre és elbocsátásra tett ajánlások és egyéb személyzeti intézkedések tekintetében;

b) a szervezetben dolgozó olyan személyek, akik a létesítmény működtetéséhez, kutatási felszereléséhez, technikáihoz vagy vezetéséhez elengedhetetlen, nem mindennapi tudás birtokában vannak. Az ilyen tudás értékelése a létesítményre jellemző tudáson kívül tükrözheti a speciális technikai tudást igénylő munka vagy szakma típusához kapcsolódó magas szintű képzettséget, beleértve az engedélyhez kötött szakmához való tartozást;

c) «társaságon belül áthelyezett személy»: olyan természetes személy, aki valamely Fél területén lévő szervezetben dolgozik, és akit a másik Fél területén folytatott gazdasági tevékenységekkel összefüggésben oda ideiglenesen áthelyeznek; az érintett szervezet székhelyének valamely Fél területén kell lennie, és az áthelyezésnek e szervezet olyan létesítményére (fióktelep, leányvállalat) kell irányulnia, amely ténylegesen hasonló gazdasági tevékenységeket folytat a másik Fél területén.

28. cikk

(1) A Felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elkerüljék az olyan intézkedések vagy lépések megtételét, amelyek egymás társaságai számára az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest korlátozottabbá tennék a letelepedés és a működés feltételeit.

(2) E cikk rendelkezései nem érintik a 36. cikk rendelkezéseit: a 36. cikk hatálya alá tartozó eseteket minden más rendelkezés kizárásával kizárólag a szóban forgó cikk rendelkezései szabályozzák.

(3) A partnerség és az együttműködés szellemében, és a 42. cikk fényében, az Üzbég Köztársaság kormánya tájékoztatja a Közösséget az olyan új jogszabályok előterjesztésének vagy új rendelkezések elfogadásának szándékáról, amelyek a közösségi társaságok üzbég leányvállalatai vagy fióktelepei számára a letelepedési vagy működési feltételeket az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest korlátozottabbá tennék. A Közösség felkérheti az Üzbég Köztársaságot, hogy közölje az ilyen jogszabályok vagy rendelkezések tervezetét, és folytasson konzultációt e tervezetekről.

(4) Amennyiben az Üzbég Köztársaságban bevezetett új jogszabály vagy rendelkezés következtében a közösségi társaságok üzbég leányvállalatai vagy fióktelepei számára a letelepedési vagy működési feltételek az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest korlátozottabbá válnak, az ilyen jogszabály vagy rendelkezés a vonatkozó törvény hatálybalépésének időpontjában az Üzbég Köztársaságban már letelepedett leányvállalatokra és fióktelepekre a vonatkozó törvény hatálybalépését követően három éven át nem alkalmazandó.

III. FEJEZET

HATÁROKON ÁTNYÚLÓ SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS A KÖZÖSSÉG ÉS AZ ÜZBÉG KÖZTÁRSASÁG KÖZÖTT

29. cikk

(1) A Felek e fejezet rendelkezéseivel összhangban vállalják, hogy megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a Felek szolgáltatási ágazatainak fejlődését szem előtt tartva fokozatosan engedélyezzék a szolgáltatások nyújtását olyan közösségi vagy üzbég társaságok részéről, amelyek más Félnek a területén letelepedettek, mint amelyben a szolgáltatás által megcélzott személy.

(2) Az Együttműködési Tanács ajánlást tesz az (1) bekezdés végrehajtására.

30. cikk

A Felek együttműködnek annak érdekében, hogy piacorientált szolgáltatási ágazatot alakítsanak ki az Üzbég Köztársaságban.

31. cikk

(1) A Felek vállalják, hogy kereskedelmi alapon, hatékonyan alkalmazzák a nemzetközi hajózási piachoz és forgalomhoz való korlátlan hozzáférés elvét:

a) az előbbi rendelkezés nem érinti a vonalhajózási konferenciák magatartási kódexéről szóló ENSZ-egyezményből eredő azon jogokat és kötelezettségeket, amelyek az e megállapodásban részes Felek egyikére vagy másikára vonatkoznak. Vonalhajózási konferenciához nem tartozó szállítók szabadon versenyezhetnek vonalhajózási konferenciához tartozó szállítókkal, ha betartják a tisztességes kereskedelemi verseny szabályait;

b) a Felek megerősítik elkötelezettségüket a szabad versenykörnyezet iránt, amely a száraz és folyékony ömlesztett áruk kereskedelmének elengedhetetlen tényezője.

(2) Az (1) bekezdés elveinek alkalmazása során a Felek:

a) e megállapodás hatálybalépésétől kezdve nem alkalmazzák a közösségi tagállamok és az egykori Szovjetunió közötti kétoldalú megállapodások rakománymegosztásra vonatkozó rendelkezéseit;

b) nem vezetnek be rakománymegosztásra vonatkozó záradékokat a harmadik országokkal kötendő jövőbeli kétoldalú megállapodásokban, kivéve olyan kivételes körülmények esetén, amennyiben az e megállapodásban részes egyik vagy másik Fél vonalhajózási társaságainak máskülönben nem lenne tényleges lehetőségük arra, hogy az érintett harmadik országból érkező és oda irányuló kereskedelmi forgalomban részt vegyenek;

c) a száraz és folyékony ömlesztett áruk kereskedelméről szóló jövőbeli kétoldalú megállapodásokban megtiltják a rakománymegosztásra vonatkozó megegyezéseket;

d) e megállapodás hatálybalépésével eltörölnek minden olyan egyoldalú intézkedést, igazgatási, technikai és egyéb akadályt, amely a nemzetközi tengeri szállításban korlátozó vagy megkülönböztető hatást fejthetne ki a szolgáltatások szabad nyújtásra.

32. cikk

A Felek közötti szállítás összehangolt fejlesztésének biztosítását szem előtt tartva, amelyet a Felek kereskedelemi szükségleteikhez igazítanak, a kölcsönös piaci hozzáférés feltételei, valamint a közúti, vasúti és belvízi utakon történő, továbbá az esetleges légiközlekedési szolgáltatásnyújtás feltételei adott esetben külön megállapodásokban szabályozhatók, amelyet a Felek e megállapodás hatálybalépését követően tárgyalnak meg.

IV. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

33. cikk

(1) E cím rendelkezéseit a közrenddel összefüggő, közbiztonsági és közegészségügyi korlátozásokra figyelemmel kell alkalmazni.

(2) E cím rendelkezéseit nem kell alkalmazni azon tevékenységekre, amelyek valamely Fél területén hivatali hatáskör, akár alkalmi, gyakorlásával függenek össze.

34. cikk

E cím alkalmazásában e megállapodás egy része sem akadályozza meg a Feleket abban, hogy a belépés és tartózkodás, a munkavállalás, a munkafeltételek és a természetes személyek letelepedése és a szolgáltatásnyújtás tekintetében törvényeiket és rendeleteiket alkalmazzák, azzal a feltétellel, hogy ennek során nem alkalmazzák ezeket oly módon, amely az e megállapodás valamely rendelkezésének feltételei alapján bármely Felet megillető előnyöket semmissé tenné vagy csökkentené. A fenti rendelkezés nem érinti a 33. cikk alkalmazását.

35. cikk

Azon társaságok, amelyek üzbég társaságok és közösségi társaságok közös ellenőrzése alatt és kizárólagos tulajdonában vannak, szintén a II., III. és IV. fejezet rendelkezéseinek kedvezményezettjei közé tartoznak.

36. cikk

Az egyik Fél által az e megállapodás alapján a másik Félnek biztosított bánásmód, a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (GATS) hatálya alá tartozó ágazatok vagy intézkedések tekintetében a GATS vonatkozó kötelezettségeinek hatálybalépését egy hónappal megelőző naptól kezdve, semmilyen esetben nem lehet kedvezőbb, mint az előbbi Fél által a GATS rendelkezései alapján az egyes szolgáltatási ágazatok, alágazatok és szolgáltatásnyújtási módok tekintetében biztosított bánásmód.

37. cikk

A II., III. és IV. fejezet alkalmazásában nem veszik figyelembe a Közösség, annak tagállamai és az Üzbég Köztársaság által, a GATS V. cikkének elveivel összhangban, gazdasági integrációs megállapodásokban vállalt kötelezettségek alapján biztosított bánásmódot.

38. cikk

(1) Az e cím rendelkezéseivel összhangban biztosított legnagyobb kedvezmény elvét nem kell alkalmazni azon adókedvezményekre, amelyeket a Felek a kettős adóztatás elkerülését szolgáló megállapodások vagy egyéb adóegyezmények alapján nyújtanak, vagy a jövőben nyújtani fognak.

(2) E cím egy része sem értelmezhető úgy, hogy megakadályozná azt, hogy a Felek a kettős adóztatás elkerülését szolgáló megállapodások és más adóegyezmények vagy a belföldi adójogszabályok adórendelkezései alapján olyan intézkedéseket fogadjanak el vagy érvényesítsenek, amelyek az adókikerülés vagy adókijátszás megelőzésére irányulnak.

(3) E cím egy része sem értelmezhető úgy, hogy megakadályozná a tagállamokat vagy az Üzbég Köztársaságot abban, hogy megkülönböztetést tegyen adójogszabályai vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása során olyan adófizetők között, amelyek, különösen lakóhelyük tekintetében, nincsenek azonos helyzetben.

39. cikk

A 27. cikk sérelme nélkül, a II., III. és a IV. fejezet egy rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy feljogosítaná:

- a tagállamok, illetve az Üzbég Köztársaság állampolgárait arra, hogy bármilyen minőségben belépjenek az Üzbég Köztársaság, illetve a Közösség területére és ott tartózkodjanak, különösen valamely társaság részvényeseként vagy tulajdonostársaként, vezetőjeként vagy alkalmazottjaként, illetve szolgáltatások nyújtójaként vagy kedvezményezettjeként,

- az üzbég társaságok közösségi leányvállalatait vagy fióktelepeit arra, hogy a Közösség területén az Üzbég Köztársaság állampolgárait alkalmazzák vagy foglalkoztassák,

- a közösségi társaságok üzbég leányvállalatait vagy fióktelepeit arra, hogy az Üzbég Köztársaság területén a tagállamok állampolgárait alkalmazzák vagy foglalkoztassák,

- az üzbég társaságokat vagy üzbég társaságok közösségi leányvállalatait vagy fióktelepeit arra, hogy ideiglenes munkaszerződés alapján üzbég személyeket biztosítsanak abból a célból, hogy más személyek számára és ellenőrzése alatt működjenek,

- a közösségi társaságokat és a közösségi társaságok üzbég leányvállalatait vagy fióktelepeit arra, hogy ideiglenes munkaszerződés alapján olyan munkavállalókat biztosítsanak, akik a tagállamok állampolgárai.

V. FEJEZET

FOLYÓ FIZETÉSEK ÉS TŐKE

40. cikk

(1) A Felek vállalják, hogy szabadon átváltható valutában engedélyezik a Közösségben és az Üzbég Köztársaságban honos személyek közötti, az áruforgalommal, valamint a szolgáltatások és személyek mozgásával összefüggő, e megállapodás rendelkezéseivel összhangban teljesített folyó fizetéseket.

(2) A tőkemozgások mérlegének ügyletei tekintetében e megállapodás hatálybalépésétől a fogadó ország törvényeivel összhangban alapított társaságokba irányuló közvetlen befektetésekhez és a II. fejezet rendelkezéseivel összhangban végzett befektetésekhez, valamint e befektetések és a belőlük származó esetleges nyereség felszámolásához vagy hazatelepítéséhez kapcsolódó szabad tőkemozgást biztosítani kell.

(3) E megállapodás hatálybalépésétől kezdve, a (2) bekezdés vagy az (5) bekezdés sérelme nélkül nem vezetnek be újabb devizakorlátozásokat a Közösségben és az Üzbég Köztársaságban honos személyek közötti tőkemozgásra és a hozzá kapcsolódó folyó fizetésekre vonatkozóan, és a meglévő szabályok nem válnak korlátozóbbakká.

(4) A Felek konzultációt folytatnak egymással abból a célból, hogy e megállapodás célkitűzéseinek előmozdítása érdekében megkönnyítsék a Közösség és az Üzbég Köztársaság között a (2) bekezdésben említettektől eltérő, más tőkeformák mozgását.

(5) Hivatkozva e cikk rendelkezéseire, amíg nem vezetik be az üzbég valutának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alapokmánya VIII. cikke értelmében vett teljes konvertibilitását, az Üzbég Köztársaság kivételes körülmények között devizakorlátozásokat alkalmazhat rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtásával és felvételével összefüggésben, amennyiben az ilyen hitelek nyújtása esetén az Üzbég Köztársaság számára ilyen korlátozásokat írnak elő és amennyiben e korlátozásokat az Üzbég Köztársaság jogállása az IMF-ben megengedi. Az Üzbég Köztársaság e korlátozásokat megkülönböztetéstől mentesen alkalmazza. Alkalmazásuk a lehető legkisebb mértékben zavarja e megállapodást. Az Üzbég Köztársaság az ilyen intézkedések bevezetéséről és azok változásairól tájékoztatja az Együttműködési Tanácsot.

(6) Az (1) és a (2) bekezdés sérelme nélkül, amennyiben kivételes körülmények között a Közösség és az Üzbég Köztársaság közötti tőkemozgás súlyos nehézségeket okoz a Közösségben, illetve az Üzbég Köztársaságban az árfolyam-politika vagy a monetáris politika működtetésében, vagy fennáll ennek a veszélye, úgy a Közösség, illetve az Üzbég Köztársaság legfeljebb hat hónapon át védintézkedéseket hozhat a Közösség és az Üzbég Köztársaság közötti tőkemozgás tekintetében, ha az ilyen intézkedések feltétlenül szükségesek.

VI. FEJEZET

A SZELLEMI, IPARI ÉS KERESKEDELMI TULAJDON OLTALMA

41. cikk

(1) E cikk és az V. melléklet rendelkezései alapján az Üzbég Köztársaság folytatja a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok oltalmának fejlesztését annak érdekében, hogy e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére a Közösségben fennálló oltalmi szinthez hasonló szintű oltalmat biztosítson, beleértve az ilyen jogok érvényesítésének hatékony eszközeit.

(2) Az Üzbég Köztársaság e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére csatlakozik a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogokról szóló, az V. melléklet (1) bekezdésében említett többoldalú egyezményekhez, amelyekben a tagállamok részesek, vagy amelyeket a tagállamok az ezen egyezményekben foglalt vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően ténylegesen alkalmaznak.

V. CÍM

JOGALKOTÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS

42. cikk

(1) A Felek kijelentik, hogy az Üzbég Köztársaság és a Közösség közötti gazdasági kapcsolatok megerősítésének fontos feltételét képezi az Üzbég Köztársaság meglévő és jövőbeli jogszabályainak a Közösség jogszabályaihoz való közelítése. Az Üzbég Köztársaság törekszik annak biztosítására, hogy jogszabályai fokozatosan összeegyeztethetőkké váljanak a Közösség jogszabályaival.

(2) A jogszabályok közelítése különösen a következő területekre terjed ki: társasági befektetéseket szabályozó törvények és rendeletek, vámjog, társasági jog, bankjog, társasági számvitel és adók, szellemi tulajdon, munkavállalók munkahelyi védelme, más pénzügyi szolgáltatások, versenyszabályok, minden kereskedelmet befolyásoló témával és gyakorlattal együtt, közbeszerzés, emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, környezetvédelem, fogyasztóvédelem, közvetett adózás, műszaki szabályok és szabványok, nukleáris törvények és rendeletek, valamint szállítás és távközlés.

(3) A Közösség ezen intézkedések végrehajtásához technikai segítséget nyújt az Üzbég Köztársaságnak, amely többek között a következőket ölelheti fel:

- szakértők cseréje,

- korai tájékoztatás biztosítása, különösen a vonatkozó jogszabályokról,

- szemináriumok szervezése,

- a jogszabályok előkészítését és végrehajtását végző személyzet szakképzése,

- támogatás a vonatkozó ágazatok közösségi jogszabályainak lefordításához.

(4) A Felek megállapodnak abban, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy versenytörvényeiket a közöttük folyó kereskedelmet érintő esetekben összehangolt módon alkalmazzák.

VI. CÍM

GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS

43. cikk

(1) A Közösség és az Üzbég Köztársaság gazdasági együttműködést hoz létre, amely az Üzbég Köztársaság gazdasági reformjához, valamint fellendüléséhez és fenntartható fejlődéséhez való hozzájárulásra irányul. Ezen együttműködés mindkét Fél javára erősíti a fennálló gazdasági kapcsolatokat.

(2) Politikai és egyéb intézkedéseket fognak kialakítani a gazdasági és társadalmi reform, valamint az üzbég gazdasági és kereskedelmi rendszerek átalakítása érdekében, amelyeket a fenntarthatóság és a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődés követelményei fognak vezérelni; teljes mértékben figyelembe véve a környezeti szempontokat is.

(3) E cél érdekében az együttműködés különösen a gazdasági és társadalmi fejlődés, az emberi erőforrás-fejlesztés, a vállalkozások támogatása (ezen belül a privatizáció, a befektetések és a pénzügyi szolgáltatások fejlesztése), a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, az energetika és nukleáris biztonság, a szállítás, a turizmus, postai szolgáltatások és távközlés, környezetvédelem, a regionális együttműködés és a monetáris politika területeire összpontosít.

(4) Különös figyelmet szentelnek az olyan intézkedéseknek, amelyek alkalmasak arra, hogy elősegítsék az együttműködést.

(5) Az e megállapodásban meghatározott gazdasági együttműködést és az együttműködés más formáit adott esetben a Közösség technikai segítségnyújtással támogathatja, figyelembe véve a Közösség által a Független Államokban nyújtott technikai segítségre vonatkozó tanácsi rendeletet, az Üzbég Köztársaságnak nyújtott közösségi technikai segítséggel kapcsolatos indikatív programban vállalt prioritásokat, valamint a kialakított koordinációs és végrehajtási eljárásokat.

44. cikk

Együttműködés az áruforgalom és szolgáltatások kereskedelme területén

A Felek együttműködésük során biztosítják azt, hogy az Üzbég Köztársaság nemzetközi kereskedelme a WTO szabályaival összhangban bonyolódjon.

Ez az együttműködés a kereskedelem megkönnyítése szempontjából közvetlenül fontos kérdésekre terjed ki, különösen az Üzbég Köztársaság jogszabályainak és rendeleteinek a WTO-val való harmonizálása megsegítésében, hogy így az Üzbég Köztársaság mihamarabb megfeleljen a Közösséghez való csatlakozás feltételeinek. Ezek többek között:

- kereskedelmi és kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó politika megfogalmazása, beleértve a fizetéseket és az elszámolási mechanizmusokat,

- a vonatkozó jogszabályok tervezetének elkészítése.

45. cikk

Ipari együttműködés

(1) Az együttműködés különösen a következők előmozdítását célozza:

- üzleti kapcsolatok fejlesztése mindkét oldal gazdasági szereplői között,

- a Közösség részvétele az Üzbég Köztársaság erőfeszítéseiben, amelyek iparának átalakítására irányulnak,

- az irányítás javítása,

- a hadiipari létesítmények átalakítása,

- hatékony termelés és feldolgozási képesség kialakítása a nyersanyag ágazatban,

- megfelelő kereskedelmi szabályok és gyakorlatok kialakítása, a beleértve a termékmarketinget is,

- környezetvédelem,

- a védelem átalakítása,

- vezető személyzet képzése.

(2) E cikk rendelkezései nem érintik a vállalkozásokra vonatkozó közösségi versenyszabályok végrehajtását.

46. cikk

Beruházásfejlesztés és -védelem

(1) Az együttműködés a Közösség és a tagállamok vonatkozó hatásköreit és illetékességeit szem előtt tartva arra irányul, hogy kedvező légkört teremtsen a belföldi és külföldi magánbefektetések számára, különösen a beruházásvédelem, a tőketranszfer és a befektetési lehetőségekre vonatkozó információcsere jobb feltételei révén.

(2) Az együttműködés céljai különösen a következők:

- adott esetben beruházásfejlesztési és -védelmi megállapodások megkötése az Üzbég Köztársaság és a tagállamok között,

- adott esetben megállapodások megkötése az Üzbég Köztársaság és a tagállamok között a kettős adóztatás elkerüléséről,

- kedvező körülmények megteremtése, amelyek bátorítják az üzbég gazdaságba történő külföldi befektetéseket,

- stabil és megfelelő üzleti jog és üzleti feltételek kialakítása, valamint információcsere a befektetések területén a törvényekről, a rendeletekről és a közigazgatási gyakorlatokról,

- információcsere a befektetési lehetőségekről többek között kereskedelmi vásárok, kiállítások, kereskedelmi hetek és egyéb események formájában.

47. cikk

Közbeszerzés

A Felek együttműködnek azon feltételek kialakításában, amelyek lehetővé teszik az árukra és szolgáltatásokra vonatkozó szerződések nyílt és versenytárgyaláson alapuló odaítélését, különösen ajánlati felhívások révén.

48. cikk

Együttműködés a szabványok és a megfelelőségértékelés területén

(1) A Felek közötti együttműködés előmozdítja a minőség terén követett, a nemzetközi megállapodásoknak megfelelő feltételekhez, elvekhez és iránymutatásokhoz való felzárkózást. A szükséges intézkedések megkönnyítik a megfelelőségértékelés területén a kölcsönös elismerés irányába tett előrelépést, valamint az üzbég termékek mi nőségének javítását.

(2) E célból a Felek arra törekszenek, hogy olyan technikai segítségnyújtási projektek keretében működjenek együtt, amelyek:

- előmozdítják a megfelelő együttműködést az e területekre szakosodott szervezetekkel és intézményekkel,

- előmozdítják a közösségi technikai szabályok alkalmazását, valamint az európai szabványok és megfelelőségértékelési eljárások használatát,

- lehetővé teszik a minőségirányítás területén a tapasztalatok és a technikai információk cseréjét.

49. cikk

Bányászat és nyersanyagok

(1) A Felek arra törekednek, hogy növeljék a bányászatra és nyersanyagokra irányuló befektetést és kereskedelmet.

(2) Az együttműködést különösen a következő területekre összpontosítják:

- információcsere a bányászati és a nemvasfémágazat kilátásairól,

- az együttműködés jogi keretrendszerének kialakítása,

- kereskedelmi kérdések,

- környezeti jogszabályok elfogadása és végrehajtása,

- képzés,

- biztonság a bányászatban.

50. cikk

Tudományos és műszaki együttműködés

(1) A Felek a kölcsönös előnyök alapján támogatják az együttműködést a nem katonai kutatás és technológiai fejlesztés (KTF) területén, figyelemmel a rendelkezésre álló erőforrásokra, a programjaikhoz való megfelelő hozzáférésre, valamint a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok hatékony védelmének megfelelő szintjére.

(2) A tudományos és technológiai együttműködés a következőket öleli fel:

- tudományos és műszaki információcsere,

- közös KTF-tevékenység,

- képzési tevékenységek és mobilitási programok a KTF-fel foglalkozó tudósok, kutatók és szakemberek számára mindkét oldalon.

Amennyiben az együttműködés oktatást és/vagy képzést magában foglaló tevékenységek formáját ölti, az 51. cikk rendelkezéseivel összhangban kell azokat végrehajtani.

A Felek kölcsönös megállapodás alapján a tudományos és technológiai együttműködés más formáit is kialakíthatják. Az együttműködési tevékenységek során külön figyelmet kell fordítani az olyan tudósok, mérnökök, kutatók és műszaki szakemberek más területen történő foglalkoztatására, akik tömegpusztító fegyverek kutatásával és/vagy előállításával foglalkoznak vagy foglalkoztak.

(3) Az e cikk hatálya alá eső együttműködést az egyes Felek által elfogadott eljárásoknak megfelelően megtárgyalt és megkötött külön megegyezések alapján valósítják meg, amelyek többek között a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogokra vonatkozó különleges rendelkezéseket is rögzítenek.

51. cikk

Oktatás és szakképzés

(1) A Felek együttműködnek annak érdekében, hogy mind a közszférában, mind a magánszférában növeljék az általános oktatás és a szakképzettség szintjét az Üzbég Köztársaságban.

(2) Az együttműködést különösen a következő területekre összpontosítják:

- az üzbég felsőoktatási és szakképzési rendszerek korszerűsítése, beleértve a felsőoktatási létesítmények és a felsőoktatási diplomák akkreditálási rendszerét,

- a köz- és a magánszektorbeli vezetők és köztisztviselők szakképzése a meghatározásra kerülő prioritási területeken,

- együttműködés az oktatási intézmények, illetve az oktatási intézmények és cégek között,

- a tanárok, felsőfokú képesítéssel rendelkezők, adminisztrátorok, fiatal tudósok és kutatók, valamint a fiatalok mobilitása,

- az európai tanulmányok terén folytatott oktatás támogatása a megfelelő intézményekben,

- közösségi nyelvek oktatása,

- konferenciatolmácsok posztgraduális képzése,

- újságírók szakképzése,

- oktatók szakképzése.

(3) Az egyik Fél lehetséges részvétele a másik Fél oktatási és szakképzési programjaiban a Felek vonatkozó eljárásaival összhangban vitatható meg, továbbá, adott esetben, intézményi kereteket és együttműködési terveket fognak létrehozni, amelyek az Üzbég Köztársaságnak a közösségi TEMPUS-programban való részvételére épülnek.

52. cikk

Mezőgazdaság és az agráripari ágazat

Az együttműködés célja e területen a mezőgazdaság reformja, az üzbég mezőgazdaság, az agráripari és a szolgáltatási ágazat korszerűsítése, privatizálása és átalakítása, belföldi és külföldi piacok kialakítása az üzbég termékek számára olyan feltételek mellett, amelyek biztosítják a környezet védelmét, figyelembe véve az élelmiszerellátás biztonsága javításának szükségességét, valamint az agrár- és élelmiszeripar, továbbá a mezőgazdasági termékek feldolgozásának és forgalmazásának fejlesztése. A Felek arra is törekednek, hogy az ipari és mezőgazdasági élelmiszertermékek tekintetében fokozatosan közelítsék az üzbég szabványokat a közösségi technikai szabályokhoz, beleértve az egészségügyi és növény-egészségügyi szabványokat.

53. cikk

Energia

(1) Az együttműködésre a piacgazdaság és az Európai Energiacharta alapelvei keretében kerül sor, amelynek hátteréül az európai energiapiacok fokozatos integrációja szolgál.

(2) Az együttműködés többek között az energetikai politika megfogalmazására és továbbfejlesztésére irányul. Többek között a következő területekre terjed ki:

- az energetikai ágazat irányításának és szabályozásának javítása a piacgazdasággal összhangban,

- az energiaellátás, ezen belül az ellátás biztonságának gazdaságos és környezetileg elfogadható módon történő javítása,

- az energiatakarékosság és a hatékony energiafelhasználás előmozdítása, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti szempontokról szóló Energiacharta Jegyzőkönyv végrehajtása,

- az energetikai infrastruktúra korszerűsítése,

- az ellátás és a végfelhasználás területén az energetikai technológiák javítása minden fajta energiatípus esetében,

- irányítói és műszaki szakképzés az energetikai szektorban,

- energetikai anyagok és termékek szállítása és továbbítása,

- az energiakereskedelem fokozásához és a befektetések ösztönzéséhez szükséges intézményi, jogi, adózási és egyéb feltételek megteremtése,

- vízenergia és más megújuló energiaforrások fejlesztése.

(3) A Felek kicserélik egymással az energetikai ágazatba történő befektetésekre vonatkozó információkat, különösen az energiaforrások termelése, illetve az olaj- és gázvezetékek, valamint az egyéb energiatermék-szállítóeszközök építése és felújítása tekintetében. A Felek különös fontosságot szentelnek az energiaágazat befektetéseit illető együttműködésnek, továbbá az ilyen ügyek rendezési módjának. A Felek együttműködnek annak érdekében, hogy az energetikai ágazatba történő befektetések tekintetében a lehető leghatékonyabban végrehajtsák a IV. cím és a 46. cikk rendelkezéseit.

54. cikk

A környezet és az emberi egészség

(1) Az Európai Energiachartát, az 1993. évi luzerni, illetve az 1995. évi októberi szófiai értekezlet nyilatkozatát szem előtt tartva, figyelembe véve továbbá az Energiacharta Szerződést és különösen annak 19. cikkét, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti szempontokról szóló Energiacharta Jegyzőkönyvet, a Felek továbbfejlesztik és erősítik együttműködésüket a környezet és az emberi egészség területén.

(2) Az együttműködés célja a környezet romlása elleni küzdelem, és különösen a következők:

- a szennyezettségi szintek hatékony felügyelete és a környezet értékelése; információs rendszer a környezet állapotáról,

- a helyi, a regionális és az országhatáron átterjedő levegő- és vízszennyezés leküzdése,

- az ökológiai egyensúly helyreállítása,

- a fenntartható, hatékony és környezetileg hatékony energiatermelés és -felhasználás,

- az ipari létesítmények biztonsága,

- a vegyi anyagok osztályozása és biztonságos kezelése,

- a vízminőség,

- a hulladékcsökkentés, az újrafelhasználás és a biztonságos ártalmatlanítás, a Bázeli Egyezmény végrehajtása,

- a mezőgazdaság környezeti hatása, talajerózió és kémiai szennyezés,

- az erdők védelme,

- a biodiverzitás megőrzése, a védett területek és a biológiai erőforrások fenntartható felhasználása és kezelése,

- a területrendezés, ezen belül az építőipar és a városfejlesztés,

- a gazdasági és a fiskális eszközök felhasználása,

- a globális éghajlatváltozás,

- a környezeti nevelés és a tudatosság,

- az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló Espoo-i Egyezmény végrehajtása.

(3) Az együttműködésre különösen a következők útján kerül sor:

- katasztrófavédelmi tervezés és más vészhelyzetek,

- információk és szakértők cseréje, többek között a tiszta technológiák átadása, továbbá a biotechnológiák biztonságos és környezetileg elfogadható felhasználása területén,

- közös kutatási tevékenységek,

- a jogszabályok fejlesztése a közösségi szabványok szintjének elérése érdekében,

- együttműködés regionális szinten, beleértve az Európai Környezetvédelmi Ügynökség keretében való együttműködést, és nemzetközi szinten,

- stratégiák kialakítása, különös tekintettel a globális és éghajlati kérdésekre, valamint a fenntartható fejlődés elérését szem előtt tartva,

- környezeti hatástanulmányok.

(4) A Felek próbálják fejleszteni az együttműködést az emberi egészséget érintő kérdésekben, különösen a fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére, illetve az anyák és fiatal gyermekeik védelmére nyújtott technikai segítséggel.

55. cikk

Közlekedés

A Felek a közlekedés területén továbbfejlesztik és megerősítik együttműködésüket.

Az együttműködés többek között az üzbég közlekedési rendszerek és hálózatok átalakítására és korszerűsítésére, valamint adott esetben - a globálisabb közlekedési rendszer kialakításának összefüggésében - a közlekedési rendszerek összeegyeztethetőségének fejlesztésére és biztosítására irányul.

Az együttműködés többek között a következőket öleli fel:

- a közúti szállítás, a vasutak, a kikötők és a repülőterek, továbbá a városi személyszállítási rendszerek irányításának és üzemeltetésének korszerűsítése,

- a vasutak, a vízi utak, a közutak, a kikötők, a repülőterek és a légi közlekedési infrastruktúra korszerűsítése és fejlesztése, beleértve a közérdekű főútvonalak és a fent említett közlekedési módok transzeurópai összeköttetéseinek korszerűsítését, különösen a Traceca-projekthez kapcsolódóan,

- a kombinált szállítás támogatása és fejlesztése,

- a közös kutatási és fejlesztési programok támogatása,

- a politika kialakításához és végrehajtásához szükséges szabályozói és intézményi keretek kidolgozása, beleértve a szállítási ágazat privatizálását.

56. cikk

Postai szolgáltatások és távközlés

A Felek hatásköreiken és illetékesség ükön belül ki bővítik és megerősítik az együttműködést a következő területeken: politikák és iránymutatások kialakítása a távközlési ágazat és a postai szolgáltatások fejlesztéséhez, a díjszabási politika és a forgalmazás elveinek kialakítása a távközlési ágazatban és a postai szolgáltatások terén, technológia és know-how átadása, beleértve az európai technikai szabványokra és hitelesítési rendszerekre vonatkozó ismereteket,

- a távközlés és a postai szolgáltatások terén projektek fejlesztésének ösztönzése és a befektetések számára vonzóvá tétele,

- a távközlési és postai szolgáltatásnyújtás hatékonyságának és minőségének javítása, többek között az alágazatok tevékenységeinek liberalizálásán keresztül,

- a távközlés fokozott alkalmazása, különösen az elektronikus fizetési rendszerek területén, távközlési hálózatok irányítása és azok optimalizálása,

- megfelelő szabályozási alap a távközlési és postai szolgáltatásnyújtáshoz, valamint a rádiófrekvencia-spektrum felhasználásához,

- szakképzés a távközlés és a postai szolgáltatások területén a piaci feltételek mellett történő üzemeltetés szem előtt tartásával.

57. cikk

Pénzügyi szolgáltatások és adóhivatalok

(1) Az együttműködés különösen annak megkönnyítésére irányul, hogy az Üzbég Köztársaság az általánosan elfogadott, kölcsönös elszámolási rendszerek részévé váljon. A technikai segítségnyújtás előterében a következők állnak:

- egy értéktőzsde és értékpapírpiac kialakítása,

- a banki és pénzügyi szolgáltatások fejlesztése, a hitelforrások közös piacának kialakítása, az Üzbég Köztársaság bevonása valamely általánosan elfogadott, kölcsönös elszámolási rendszerbe,

- biztosítási szolgáltatások kialakítása, amelyek többek között kedvező keretet hoznának létre ahhoz, hogy közösségi társaságok a biztosítási ágazaton belül közös vállalatok létrehozásában vegyenek részt az Üzbég Köztársaságban, valamint exporthitel-biztosítás kialakítása.

Ezen együttműködés különösen ahhoz járul hozzá, hogy a pénzügyi szolgáltató ágazatban elősegítse az Üzbég Köztársaság és a tagállamok közötti kapcsolatok fejlesztését.

(2) A Felek együttműködnek abban, hogy adórendszert és adóhivatalokat alakítsanak ki az Üzbég Köztársaságban. Ez az együttműködés magába foglalja az adóügyekben és az adópolitika kialakításában és végrehajtásában résztvevő személyzet képzését érintő információ- és tapasztalatcserét.

58. cikk

Vállalkozások átalakítása és privatizálása

Felismerve, hogy a privatizálás alapvető fontosságú a fenntartható gazdasági fellendüléshez, a Felek megegyeznek abban, hogy együttműködnek a szükséges intézményi, jogi és metodológiai keret fejlesztéséhez. Külön figyelmet szentelnek a privatizációs folyamat rendes és átlátható természetére.

A technikai segítségnyújtás előterében a következők állnak:

- egy intézményi alap további kialakítása az üzbég parlamenten belül, amely képes meghatározni és levezetni a privatizációs folyamatot,

- egy privatizációs stratégia további kialakítása az üzbég parlamenten belül, beleértve a jogalkotási keretet és végrehajtási mechanizmusokat,

- a földhasználat és tulajdon piaci megközelítésének, továbbá a föld privatizálásának előmozdítása,

- a privatizációra még nem felkészült vállalkozások átszervezése,

- a magánvállalkozások fejlesztése, különösen a kis- és középvállalkozások ágazatában,

- egy beruházási privatizációs alap rendszer kialakítása.

Ezen együttműködés célja továbbá, hogy hozzájáruljon az Üzbég Köztársaságban található közösségi befektetések fejlesztéséhez.

59. cikk

Regionális fejlesztés

(1) A Felek megerősítik az együttműködést a területfejlesztés és a területrendezés területén.

(2) A Felek e célból ösztönzik a nemzeti, a regionális és a helyi hatóságok közötti információcserét a területfejlesztési és területrendezési politika, valamint a regionális politikák kialakításának módszerei terén, külön hangsúlyt helyezve a hátrányos helyzetben lévő területek fejlesztésére.

Ösztönzik a régiók és a területfejlesztésért felelős közintézmények közötti közvetlen kapcsolatfelvételt is, többek között azzal a céllal, hogy kicseréljék a területfejlesztés előmozdításának módszereit és formáit.

60. cikk

Szociális együttműködés

(1) Az egészség és a biztonság területén a Felek azzal a céllal alakítanak ki maguk között együttműködést, hogy javítsák a munkavállalók egészség- és biztonságvédelmének szintjét.

Az együttműködés különösen a következőket öleli fel:

- oktatás és szakképzés az egészségügyi és a biztonsági területen, külön figyelmet fordítva a magas kockázatú tevékenységi területekre,

- megelőző intézkedések kialakítása és támogatása a foglalkozási megbetegedések és egyéb munkahelyi ártalmak leküzdése érdekében,

- a jelentős balesetek veszélyének megelőzése és a mérgező vegyi anyagok kezelése,

- kutatás a munkakörnyezettel, valamint a munkavállalók egészségével és biztonságával kapcsolatos tudásbázis fejlesztése érdekében.

(2) A foglalkoztatás tekintetében az együttműködés különösen a következőkre irányuló technikai segítségnyújtásban nyilvánul meg:

- a munkaerőpiac optimalizálása,

- a munkaközvetítő és a tanácsadó szolgáltatások korszerűsítése,

- szerkezetváltási programok tervezése és megvalósítása,

- a helyi munkaerőpiacok fejlesztésének ösztönzése,

- a rugalmas foglalkoztatási programokra vonatkozó információk kicserélése, beleértve az önálló foglalkoztatást ösztönző és a vállalkozóvá válást előmozdító programokat.

(3) A Felek külön figyelmet szentelnek a szociális védelem területén megvalósuló együttműködésnek, ami többek között kiterjed az üzbég szociális védelmi reformok tervezésében és megvalósításában való együttműködésre.

E reformoknak az a céljuk, hogy a piacgazdaságokra jellemző védelmi módszereket fejlesszenek ki az Üzbég Köztársaságban, és a reformok a szociális védelem összes formáját felölelik.

61. cikk

Idegenforgalom

A Felek fokozzák és fejlesztik együttműködésüket, amely a következőket öleli fel:

- az idegenforgalom megkönnyítése,

- az információáramlás fokozása,

- know-how átadása,

- a közös tevékenységek lehetőségének tanulmányozása,

- együttműködés a hivatalos idegenforgalmi szervezetek között, beleértve a promóciós anyagok elkészítését,

- képzés az idegenforgalom fejlesztése érdekében.

62. cikk

Kis- és középvállalkozások

(1) A Felek arra törekednek, hogy fejlesszék és megerősítsék a kis- és középvállalkozásokat, valamint ezek egyesületeit, továbbá a közösségi és az üzbég KKV-k közötti együttműködést.

(2) Az együttműködés technikai segítségnyújtást foglal magában, különösen a következő területeken:

- jogalkotási keret kialakítása a KKV-k számára,

- megfelelő infrastruktúra kifejlesztése a KKV-k támogatására, mind az Üzbég Köztársaság területén található, mind a külföldi KKV-k közötti párbeszéd fejlesztésére, továbbá a KKV-k képzése a finanszírozáshoz való hozzájutáshoz,

- képzés a marketing, számvitel és minőségi termékek ellenőrzése területén.

63. cikk

Információ és kommunikáció

A Felek támogatják az információkezelés korszerű módszereinek kifejlesztését, beleértve a médiát, és ösztönzik a hatékony kölcsönös információcserét. Elsőbbséget kapnak azon programok, amelyeknek az a célja, hogy alapvető tájékoztatással lássák el az általános közvéleményt a Közösségről és az Üzbég Köztársaságról, beleértve, ha lehetséges, az adatbázisokhoz való hozzáférést, a szellemi tulajdonjogok teljes tiszteletben tartása mellett.

64. cikk

Fogyasztóvédelem

A Felek szoros együttműködést alakítanak ki, amelynek az a célja, hogy elérjék a fogyasztóvédelmi rendszereik közötti összeegyeztethetőséget. Ez az együttműködés magában foglalhatja a jogalkotói munkára és az intézményi reformra vonatkozó információk kicserélését, állandó rendszerek létrehozását a veszélyes termékekről való kölcsönös tájékoztatás érdekében, a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatás javítását, különösen a felkínált áruk és szolgáltatások ára, jellemzői tekintetében, cserekapcsolatok kialakítását a fogyasztói érdekképviseletek között, és a fogyasztóvédelmi politikák összeegyeztethetőségének fokozását, valamint szemináriumok és szakképzési gyakorlatok szervezését.

65. cikk

Vámügy

(1) Az együttműködés célja a kereskedelemmel és a tisztességes kereskedelemmel kapcsolatban elfogadni tervezett összes rendelkezésnek való megfelelés biztosítása, valamint az üzbég vámrendszernek a közösségi vámrendszerhez való közelítése.

(2) Az együttműködés különösen a következőket öleli fel:

- információcsere,

- munkamódszerek javítása,

- a Kombinált Nómenklatúra és az egységes vámokmány bevezetése,

- a közösségi és az üzbég árutovábbítási rendszerek kölcsönös összekapcsolása,

- az ellenőrzések és az alaki követelmények egyszerűsítése az áruforgalom tekintetében,

- támogatás korszerű váminformációs rendszerek bevezetéséhez,

- szemináriumok és szakképzési gyakorlatok szervezése.

Szükség esetén technikai segítségnyújtást biztosítanak.

(3) Az e megállapodásban előirányzott további együttműködés és különösen a VIII. cím sérelme nélkül, a Felek közigazgatási hatóságai között a vámügyekben való kölcsönös segítségnyújtásra az e megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban kerül sor.

66. cikk

Statisztikai együttműködés

Az együttműködés célja e területen olyan hatékony statisztikai rendszer kialakítása, amely biztosítja azon megbízható statisztikákat, amelyek a gazdasági reform folyamatának támogatásához és figyelemmel kíséréséhez, valamint az üzbég magánvállalkozások fejlődéséhez szükségesek.

A Felek különösen a következő területeken működnek együtt:

- az üzbég statisztikai rendszer hozzáigazítása a nemzetközi módszerekhez, szabványokhoz és osztályozáshoz,

- statisztikai információk cseréje,

- a gazdasági reformok megvalósításához és irányításához szükséges makro- és mikroökonómiai statisztikai információk biztosítása.

A Közösség e célok eléréséhez az Üzbég Köztársaságnak nyújtott technikai segítségnyújtással járul hozzá.

67. cikk

Gazdaságtudomány

A Felek azáltal könnyítik meg a gazdasági reform folyamatát és a gazdaságpolitikák összehangolását, hogy együttműködnek az egymás gazdaságának alapvető jellemzőire, valamint a piacgazdaságok gazdaságpolitikájának tervezésére és végrehajtására vonatkozó ismereteik szélesítése érdekében. A Felek e célból információt cserélnek a makrogazdasági teljesítményre és kilátásokra vonatkozóan. A Közösség technikai segítségnyújtást biztosít a következők érdekében:

- az Üzbég Köztársaság támogatása a gazdasági reform folyamatában szakértői tanácsadás és technikai segítségnyújtás biztosításával,

- az együttműködés ösztönzése a közgazdászok között a gazdaságpolitika kialakításához szükséges know-how átadásának meggyorsítása és az e politika szempontjából fontos kutatási eredmények széles körű elterjesztése érdekében,

- az Üzbég Köztársaság azon képességének fejlesztése, amely segítségével gazdasági modelleket hozhat létre.

VII. CÍM

EGYÜTTMŰKÖDÉS A DEMOKRÁCIÁVAL ÉS AZ EMBERI JOGOKKAL KAPCSOLATOS ÜGYEKBEN

68. cikk

A Felek együttműködnek a demokratikus intézmények létrehozása vagy megerősítése szempontjából fontos összes kérdésben, beleértve azon intézményeket, amelyekre a nemzetközi jognak és az EBESZ elveinek megfelelően a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmének megerősítése érdekében van szükség.

Ezen együttműködés technikai segítségnyújtási programok formájában valósul meg, amelyekkel többek között a következőkhöz kívánnak támogatást nyújtani: a vonatkozó jogszabályok és előírások elkészítése, az ilyen jogszabályok végrehajtása; az igazságszolgáltatás működése; az állam igazságügyi kérdésekben játszott szerepe; és a választási rendszer működése. Ez adott esetben képzést is magában foglalhat. A Felek ösztönzik a nemzeti, regionális és igazságszolgáltatási hatóságaik, országgyűlési képviselőik és nem kormányzati szervezeteik közötti kapcsolatfelvételt és cseréket.

VIII. CÍM

EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ILLEGÁLIS TEVÉKENYSÉGEK MEGELŐZÉSÉBEN, VALAMINT AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS ELLENŐRZÉSÉBEN

69. cikk

A Felek együttműködést alakítanak ki, amely a következő illegális tevékenységek megelőzésére irányul:

- gazdasági bűncselekmények, ezen belül korrupció,

- különböző áruk, ezen belül ipari hulladék illegális kereskedelme, tiltott fegyverkereskedelem,

- hamisítás.

Az előbb említett területeken az együttműködés a kölcsönös konzultáción és a szoros interakción alapul. Technikai és közigazgatási segítség nyújtható a következő területeken:

- nemzeti jogszabályok megfogalmazása a bűncselekmények megelőzése területén,

- információs központok létrehozása,

- a bűncselekmények megelőzésével foglalkozó intézmények hatékonyságának fokozása,

- a személyzet képzése és kutatási infrastruktúra kialakítása,

- a bűncselekményeket megakadályozó, kölcsönösen elfogadható intézkedések kidolgozása.

70. cikk

Pénzmosás

(1) A Felek egyetértenek abban, hogy erőfeszítésekre és együttműködésre van szükség annak megelőzése érdekében, hogy pénzügyi rendszereiket általában a bűncselekményekből és különösen a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekből származó bevételek tisztára mosására használják fel.

(2) Az együttműködés e területen közigazgatási és technikai segítségnyújtást foglal magában, amelynek az a célja, hogy olyan alkalmas előírásokat határozzanak meg a pénzmosás ellen, amelyek egyenértékűek a Közösség és az illetékes nemzetközi fórumok, beleértve a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) által elfogadott előírásokkal.

71. cikk

Kábítószerek

A Felek hatásköreiken és illetékességeiken belül együttműködnek a kábítószerek és a pszichotróp anyagok tiltott előállítása, beszerzése és kereskedelme megakadályozására irányuló politikák és intézkedések hatékonyságának és eredményességének fokozásában, beleértve a prekurzorok terjesztésének megakadályozását, valamint a kábítószer iránti kereslet megelőzésének és csökkentésének előmozdítását. Az együttműködés e területen a Felek közötti, a különböző, kábítószerek által érintett területek célkitűzéseire és eljárásaira vonatkozó konzultációkon és szoros együttműködésen alapul.

72. cikk

Illegális bevándorlás

(1) A tagállamok és az Üzbég Köztársaság megállapodnak abban, hogy együttműködnek az illegális bevándorlás megelőzése és ellenőrzése érdekében. E célból:

- az Üzbég Köztársaság vállalja, hogy valamely tagállam kérésére további alaki követelmények nélkül visszafogadja azon állampolgárait, akik illegálisan tartózkodnak az adott tagállam területén, és

- minden tagállam vállalja, hogy az Üzbég Köztársaság kérésére további alaki követelmények nélkül visszafogadja azon állampolgárait, akik illegálisan tartózkodnak az adott tagállam területén.

A tagállamok és az Üzbég Köztársaság megfelelő azonosító dokumentumokat szolgáltat állampolgárai számára az ilyen esetekben.

(2) Az Üzbég Köztársaság a kérelmező tagállamokkal kétoldalú megállapodást köt, melyben rendelkeznek a visszafogadás különleges kötelezettségeiről, többek között más országok állampolgárainak, illetve hontalanok visszafogadásáról szóló kötelezettségekről, akik egy ilyen tagállamból érkeztek az Üzbég Köztársaság területére.

(3) Az Együttműködési Tanács megvizsgálja, hogy milyen további közös erőfeszítésekre van mód az illegális bevándorlás megelőzése és ellenőrzése érdekében.

IX. CÍM

KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS

73. cikk

A Felek vállalják, hogy támogatják, ösztönzik és megkönnyítik a kulturális együttműködést. Az együttműködésbe adott esetben bevonhatók a közösségi kulturális együttműködési programok, illetve egy vagy több tagállam kulturális együttműködési programjai, és további, kölcsönös érdeklődésre számot tartó tevékenységek alakíthatók ki.

X. CÍM

PÉNZÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS A TECHNIKAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS TERÜLETÉN

74. cikk

E megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében és a 75., a 76. és a 77. cikkel összhangban az Üzbég Köztársaság technikai segítségnyújtásként támogatás formájában ideiglenes pénzügyi támogatásban részesül a Közösségtől. E támogatás célja az Üzbég Köztársaság gazdasági átalakulásának felgyorsítása.

75. cikk

E pénzügyi támogatást a vonatkozó tanácsi rendeletben előirányzott TACIS-program keretében biztosítják.

76. cikk

A közösségi pénzügyi támogatás célkitűzéseit és területeit indikatív programban állapítják meg, amely a két Fél között az Üzbég Köztársaság igényeinek, ágazati abszorpciós kapacitásának és a reformok terén elért előrehaladásának figyelembevételével létrejövő megállapodás prioritásait tükrözi. A Felek tájékoztatják erről az Együttműködési Tanácsot.

77. cikk

A rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználása érdekében a Felek gondoskodnak arról, hogy a közösségi technikai segítségnyújtási hozzájárulásokat szorosan összehangolják a más forrásokból, így a tagállamoktól, más országoktól és nemzetközi szervezetektől, például a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól származó hozzájárulásokkal.

XI. CÍM

INTÉZMÉNYI, ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

78. cikk

A megállapodással Együttműködési Tanács jön létre, amely felügyeli e megállapodás végrehajtását. Az Együttműködési Tanács miniszteri szinten ül össze évente egy alkalommal. Megvizsgálja a megállapodás keretében felmerülő minden nagyobb jelentőségű ügyet, valamint az e megállapodás célkitűzéseinek elérése szempontjából kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyéb kétoldalú és nemzetközi kérdést. Az Együttműködési Tanács a két Fél közötti megállapodással megfelelő ajánlásokat is tehet.

79. cikk

(1) Az Együttműködési Tanács egyrészről az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága tagjaiból, másrészről az üzbég kormány tagjaiból áll.

(2) Az Együttműködési Tanács maga állapítja meg eljárási szabályzatát.

(3) Az Együttműködési Tanács elnökségét felváltva a Közösség egy képviselője, illetve az üzbég kormány egy tagja látja el.

80. cikk

(1) Az Együttműködési Tanácsot feladatainak ellátása során az Együttműködési Bizottság segíti, amely egyrészről az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága tagjainak képviselőiből, másrészről az üzbég kormány tagjainak képviselőiből áll, rendszerint főtisztviselői szinten. Az Együttműködési Bizottság elnöki tisztségét felváltva a Közösség, illetve az Üzbég Köztársaság látja el.

Az Együttműködési Tanács eljárási szabályzatában meghatározza az Együttműködési Bizottság feladatait, amelyek magukban foglalják az Együttműködési Tanács üléseinek előkészítését és a bizottság működésének módját.

(2) Az Együttműködési Tanács átruházhatja hatásköreit az Együttműködési Bizottságra, amely biztosítja az Együttműködési Tanács ülései közötti folytonosságot.

81. cikk

Az Együttműködési Tanács dönthet más különbizottság vagy testület felállításáról, amely segíthet feladatainak végrehajtásában, és meghatározza az ilyen bizottságok vagy testületek feladatait és működésének módját.

82. cikk

Az olyan kérdések megvizsgálásakor, amelyek e megállapodás keretében a GATT/WTO valamely cikkét említő rendelkezéssel kapcsolatban merülnek fel, az Együttműködési Tanács a lehető legszélesebb körben azt az értelmezést veszi figyelembe, amelyet a kérdéses GATT/WTO cikk tekintetében a WTO tagjai általánosan alkalmaznak.

83. cikk

A megállapodással parlamenti együttműködési bizottság jön létre. E fórum az Üzbég Parlament és az Európai Parlament tagjai számára biztosít lehetőséget a találkozásra és a véleménycserére. A bizottság az általa meghatározott időközönként ül össze.

84. cikk

(1) A Parlamenti Együttműködési Bizottság egyrészről az Európai Parlament tagjaiból, másrészről pedig az Üzbég Parlament tagjaiból áll.

(2) A Parlamenti Együttműködési Bizottság maga állapítja meg eljárási szabályzatát.

(3) A Parlamenti Együttműködési Bizottság elnökségét felváltva az Európai Parlament, illetve az Üzbég Parlament látja el, az eljárási szabályzatban megállapított rendelkezéseknek megfelelően.

85. cikk

A Parlamenti Együttműködési Bizottság tájékoztatást kérhet az Együttműködési Tanácstól e megállapodás végrehajtása tekintetében, amely a bizottság számára a kért tájékoztatást megadja.

A Parlamenti Együttműködési Bizottságot tájékoztatják az Együttműködési Tanács ajánlásairól.

A Parlamenti Együttműködési Bizottság ajánlásokat tehet az Együttműködési Tanácsnak.

86. cikk

(1) E megállapodás alkalmazásában mindkét Fél biztosítja, hogy a másik Fél természetes és jogi személyei saját állampolgáraihoz viszonyítva megkülönböztetésektől mentesen fordulhassanak a Felek illetékes bíróságaihoz és közigazgatási szerveihez személyi és tulajdonjogaik védelmében, ideértve a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonra vonatkozó jogokat is.

(2) A Felek hatásköreik és illetékességeik korlátain belül:

- ösztönzik a választottbírósági eljárás alkalmazását a Közösség és az Üzbég Köztársaság gazdasági szereplői között megkötött kereskedelmi és együttműködési ügyletekből eredő viták rendezésében,

- megállapodnak abban, hogy amennyiben a vitát választottbíróság elé terjesztik, mindkét vitás Fél, kivéve, ha a Felek által választott választottbíróság szabályai másképpen rendelkeznek, maga választhatja meg saját választottbíróját, függetlenül állampolgárságától, és hogy az elnöklő harmadik választottbíró vagy az egyéni választottbíró harmadik állam állampolgára lehet,

- azt fogják ajánlani gazdasági szereplőiknek, hogy kölcsönös egyetértésben válasszák meg a szerződéseikre alkalmazandó jogot,

- ösztönzik az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) által kidolgozott választottbírósági szabályok alkalmazását és a New Yorkban, 1958. június 10-én létrejött, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményt aláíró államok választottbíróságai által bonyolított választottbírósági eljárás igénybevételét.

87. cikk

E megállapodás egyik Felet sem akadályozza meg abban, hogy meghozza azon intézkedéseket:

a) amelyeket a lényeges biztonsági érdekeivel ellentétes információközlés megelőzése érdekében szükségesnek tart;

b) amelyek fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállításával vagy kereskedelmével, vagy védelmi célból elengedhetetlen kutatással, fejlesztéssel vagy termeléssel kapcsolatosak, azzal a feltétellel, hogy az ilyen intézkedések a nem kifejezetten katonai célú termékek tekintetében nem befolyásolják hátrányosan a versenyfeltételeket;

c) amelyeket a közrend fenntartását érintő, súlyos belső zavargások esetén saját biztonsága érdekében, háború vagy háborús veszéllyel fenyegető súlyos nemzetközi feszültség esetén, vagy a béke és a nemzetközi biztonság fenntartása céljából általa elfogadott kötelezettségek végrehajtása érdekében elengedhetetlennek tart;

d) amelyeket a kettős felhasználású ipari áruk és technológia ellenőrzése során nemzetközi kötelezettségei és vállalásai betartásához szükségesnek tart.

88. cikk

(1) Az e megállapodás hatálya alá tartozó területeken és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül:

- az Üzbég Köztársaság által a Közösség tekintetében alkalmazott szabályok nem vezethetnek megkülönböztetéshez a tagállamok, állampolgáraik vagy társaságaik, illetve cégeik között,

- a Közösség által az Üzbég Köztársaság tekintetében alkalmazott szabályok nem vezethetnek megkülönböztetéshez az üzbég állampolgárok vagy társaságok és cégek között.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem érintik a Felek azon jogát, hogy alkalmazzák adójogszabályaik vonatkozó rendelkezéseit azokra az adózókra, akik lakóhelyük tekintetében nincsenek azonos helyzetben.

89. cikk

(1) Bármelyik Fél e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát az Együttműködési Tanács elé terjeszthet.

(2) Az Együttműködési Tanács a vitát ajánlással rendezheti.

(3) Abban az esetben, ha a vitát nem lehetséges a (2) bekezdés szerint rendezni, bármelyik Fél értesítheti a másik Felet egyeztető kijelöléséről; ekkor a másik Fél két hónapon belül köteles egy második választott bírót kijelölni. Ennek az eljárásnak az alkalmazása szempontjából a Közösséget és a tagállamokat együtt az egyik Félnek kell tekinteni.

Az Együttműködési Tanács kijelöl egy harmadik egyeztető bírót.

Az egyeztető bírák ajánlásukat többségi szavazással hozzák meg. Az ilyen ajánlások a Felekre nézve nem kötelezők.

(4) Az Együttműködési Tanács meghatározhatja a vitarendezés eljárási szabályait.

90. cikk

A Felek megállapodnak abban, hogy valamely Fél kérésére a megfelelő csatornákon keresztül haladéktalanul konzultálnak annak érdekében, hogy megvitassák az e megállapodás értelmezése vagy végrehajtása, illetve a Felek közötti kapcsolatok egyéb vonatkozása tekintetében felmerülő ügyeket.

E cikk rendelkezései semmilyen módon nem érintik és nem sértik a 13., 89. és 95. cikket.

91. cikk

Az e megállapodás alapján az Üzbég Köztársaság számára biztosított bánásmód semmilyen esetben sem lehet kedvezőbb, mint a tagállamok által egymás részére biztosított bánásmód.

92. cikk

E megállapodás alkalmazásában a „Felek” kifejezés egyrészről az Üzbég Köztársaságot, másrészről pedig hatásköreikkel összhangban a Közösséget vagy a tagállamokat, illetve a Közösséget és a tagállamokat jelenti.

93. cikk

Amennyiben az e megállapodás hatálya alá tartozó ügyek az Energiacharta Szerződés és a hozzá csatolt jegyzőkönyvek hatálya alá esnek, úgy a hatálybalépéstől kezdve az említett szerződést és jegyzőkönyveket kell alkalmazni az ilyen ügyekre, azonban csak olyan mértékben, amennyiben ezt e szerződés és jegyzőkönyvek meghatározzák.

94. cikk

E megállapodás az első alkalommal 10 évre jön létre. E megállapodás időbeli hatálya évről évre automatikusan meghosszabbodik, kivéve ha az egyik Fél a lejárat előtt hat hónappal írásban értesíti a másik Felet e megállapodás felmondásáról.

95. cikk

(1) A Felek megteszik azon általános és konkrét intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy teljesíthessék e megállapodás szerinti kötelezettségeiket. Gondoskodnak arról, hogy az e megállapodásban rögzített célkitűzések teljesüljenek.

(2) Amennyiben az egyik Fél úgy ítéli meg, hogy a másik Fél nem teljesítette e megállapodás szerinti kötelezettségét, megfelelő intézkedéseket tehet. Mielőtt erre sor kerülne, a különösen sürgős esetek kivételével, az Együttműködési Tanács rendelkezésére bocsát minden olyan vonatkozó információt, amely a helyzet alapos vizsgálatához szükséges annak érdekében, hogy a Felek számára kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak. Az intézkedések megválasztása során előnyben kell részesíteni azon intézkedéseket, amelyek a legkevésbé zavarják e megállapodás működését. Ezen intézkedésekről haladéktalanul értesítik az Együttműködési Tanácsot, ha a másik Fél ezt kéri.

96. cikk

Az I., a II., a III., a IV. és az V. melléklet a jegyzőkönyvvel együtt e megállapodás szerves részét képezi.

97. cikk

Mindaddig, amíg nem érnek el e megállapodás keretében a magánszemélyek és a gazdasági szereplők számára egyenértékű jogokat, e megállapodás nem érinti a számukra a meglévő, egyrészről egy vagy több tagállamot, másrészről az Üzbég Köztársaságot kötelező megállapodásokon keresztül biztosított jogokat, kivéve a Közösség illetékességébe tartozó területeket, valamint a tagállamok illetékességébe tartozó területeket, az e megállapodáson alapuló kötelezettségeinek sérelme nélkül.

98. cikk

E megállapodást egyrészről azokon a területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Közösséget, az Európai Szén- és Acélközösséget, valamint az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződések alkalmazandóak, az azokban a szerződésekben meghatározott feltételekkel, másrészről az Üzbég Köztársaság területén.

99. cikk

E megállapodás letéteményese az Európai Unió Tanácsának főtitkára.

100. cikk

E megállapodás eredeti példányát, amelynek angol, dán, finn, francia, görög, holland, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, és üzbég szövege egyaránt hiteles, az Európai Unió Tanácsának főtitkáránál helyezik letétbe.

101. cikk

E megállapodást a Felek saját eljárásaiknak megfelelően hagyják jóvá.

E megállapodás az azt a napot követő második hónap első napján lép hatályba, amelyen a Felek értesítik az Európai Unió Tanácsának főtitkárát az első bekezdésben említett eljárások befejezéséről.

Hatálybalépésétől, az Üzbég Köztársaság és a Közösség közötti kapcsolatok tekintetében, e megállapodás lép az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Atomenergia-közösség és a Szovjetunió között Brüsszelben, 1989. december 18-án aláírt, a kereskedelemről, valamint a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről szóló megállapodás helyébe.

102. cikk

Abban az esetben, ha az e megállapodás hatálybalépéséhez szükséges eljárások befejezéséig e megállapodás bizonyos részeinek rendelkezéseit a Közösség és az Üzbég Köztársaság közötti ideiglenes megállapodás révén életbe léptetik, a Felek megállapodnak abban, hogy ilyen körülmények között az «e megállapodás hatálybalépésének napja» az ideiglenes megállapodás hatálybalépésének a napját jelenti.

Hecho en Florencia, el veintiuno de junio de mil novecientos noventa y seis.

Udfærdiget i Firenze den enogtyvende juni nitten hundrede og seksoghalvfems.

Geschehen zu Florenz am einundzwanzigsten Juni neunzehnhundertsechsundneunzig.

’Εγινε στη Φλωρεντία, στις είκοσι μία Ιουνίου χίλια εννιακόσια ενενήντα έξι.

Done at Florence on the twenty-first day of June in the year one thousand nine hundred and ninety-six.

Fait à Florence, le vingt-et-un juin mil neuf cent quatre-vingt-seize. Fatto a Firenze, addì ventuno giugno millenovecentonovantasei. Gedaan te Florence, de eenentwintigste juni negentienhonderd zesennegentig.

Feito em Florença, em vinte e um de Junho de mil novecentos e noventa e seis.

Tehty Firenzessä kahdentenakymmenentenäensimmäisenä päivänä kesäkuuta vuonna tuhatyhdeksänsataayhdeksänkymmentäkuusi. Som skedde i Florens den tjugoförsta juni

Pour le Royaume de BelgiqueVoor het Koninkrijk België Für das Königreich Belgien

Cette signature engage également la Communauté française, la Communauté flamande, la Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamande et la Région de Bruxelles-Capitale.

Deze handtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franse Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse Gewest en het Brusselse Hoofdstedelijke Gewest.

Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flämische Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flämische Region und die Region Brüssel-Hauptstadt.

I. melléklet

Az Üzbég Köztársaság által a 8. cikk (3) bekezdésével összhangban a Független Államoknak nyújtott előnyök indikatív jegyzéke

Előnyöket azon Független Államok élveznek, amelyek a szabad kereskedelmi zónát létrehozó megállapodás tagjai, továbbá amelyek Üzbegisztánnal aláírtak szabad kereskedelmi megállapodást.

Belarusz, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, az Orosz Föderáció, Türkmenisztán és Ukrajna tekintetében:

1. Behozatali/kiviteli adózás

Nem vetnek ki behozatali vámokat.

Nem vetnek ki kiviteli vámokat olyan árura, amely kormányközi vagy hitelmegállapodás részét képezi az Üzbég Kormány által meghatározott mennyiségi határokon belül, a nemzeti követelményeknek megfelelően.

Nem alkalmaznak sem HÉA-t, sem jövedéki adót az együttműködési megállapodások keretein belül történő kereskedelemre.

2. Kontingensek és engedélyezési eljárások elosztása

Az éves kétoldalú államközi kereskedelmi és együttműködési megállapodások szerinti üzbég termékek szállítására a kiviteli kontingenst ugyanúgy nyitják meg, mint az állami szükségletekkel kapcsolatos szállításokhoz

3. A szállítás és továbbítás feltételei

A „szállítás területén létező kapcsolatok elveiről és feltételeiről” szóló többoldalú megállapodás Feleire tekintettel és/vagy a szállításról és továbbításról szóló kétoldalú megállapodás szerint, viszonossági alapon nem kell adót vagy díjat alkalmazni az áruk (beleértve a szállítás alatt álló árukat is) szállítására és vámkezelésére, illetve a járművek továbbítására

4. Kommunikációs szolgáltatások, beleértve a postai, gyorspostai, távközlési, audiovizuális és más kommunikációs szolgáltatások fajtáit.

5. Hozzáférés az információs rendszerekhez és adatbázisokhoz

Az Orosz Föderáció, Ukrajna, Belarusz, és Kazahsztán tekintetében: A kifizetések az országok nemzeti valutájában teljesíthetőek.

Kazahsztán és Kirgizisztán tekintetében:

A vámeljárás egyszerűsített rendszere alkalmazandó.

II. melléklet

A közösség fenntartásai a 22. cikk (2) bekezdésével összhangban

Bányászat

Egyes tagállamokban a nem közösségi ellenőrzésű társaságok számára a bányászat és a kitermelési jogok tekintetében koncessziót írhatnak elő.

Halászat

A Közösség tagállamainak szuverenitásán vagy joghatóságán belüli tengeri vizekben található biológiai erőforrásokhoz és halászterületekhez való hozzáférés és azok felhasználása, eltérő rendelkezés hiányában, a közösségi tagállamok valamelyikének lobogója alatt hajózó és a közösségi területen lajstromozott halászhajókra korlátozódik.

Ingatlanvásárlás

A nem közösségi társaságok ingatlanvásárlását egyes tagállamokban korlátozzák.

Audiovizuális szolgáltatások, beleértve a rádiót is

Az előállítás és a terjesztés, ezen belül a műsorszórás és a nyilvánosság számára történő közvetítés egyéb formái tekintetében a nemzeti bánásmód fenntartható bizonyos származási feltételeknek megfelelő audiovizuális alkotások számára.

Távközlési szolgáltatások, beleértve a mobil- és a műholdas szolgáltatásokat is

Fenntartott szolgáltatások

Egyes tagállamokban a kiegészítő szolgáltatások és az infrastruktúra tekintetében korlátozott a piacra való jutás.

Szakmai szolgáltatások

Olyan természetes személyek számára fenntartott szolgáltatások, akik a tagállamok állampolgárai. E személyek bizonyos feltételek mellett társaságokat alapíthatnak.

Mezőgazdaság

Egyes tagállamokban nem alkalmazható a nemzeti bánásmód az olyan nem közösségi ellenőrzésű társaságokra, amelyek mezőgazdasági vállalkozást kívánnak indítani. A nem közösségi ellenőrzésű társaságok csak bejelentéssel vagy, szükség esetén, engedéllyel vásárolhatnak szőlőültetvényt.

Hírügynökségi szolgáltatások

Egyes tagállamokban korlátozzák a kiadó társaságokban és műsorszóró társaságokban való külföldi részesedést.

III. melléklet

Üzbegisztán fenntartásai a 22. cikk (4) bekezdésével összhangban

A jelenlegi üzbég beruházási jog szerint, az Üzbegisztánban letelepedni szándékozó külföldi társaságokat az Igazságügyi Minisztériumnak nyilvántartásba kell venni, és a társágoknak olyan dokumentumokat kell bemutatniuk, amelyek igazolják, hogy hazájukban megfelelően bejegyzettek és fizetőképesek.

Ez a nyilvántartásba vétel nem használható fel arra, hogy semmissé tegyék az e megállapodás 22. cikkének bekezdése alapján a közösségi társaságoknak nyújtott előnyöket, sem arra, hogy megkerüljék e megállapodás egyéb rendelkezéseit.

IV. melléklet

A 25. cikk (3) bekezdésében említett pénzügyi szolgáltatások

A pénzügyi szolgáltatás a Fél pénzügyi szolgáltatója által felkínált, pénzügyi jellegű szolgáltatás. A pénzügyi szolgáltatások közé a következő tevékenységek tartoznak:

A. Valamennyi biztosítási és biztosításhoz kapcsolódó szolgáltatás:

1. Közvetlen biztosítás (beleértve az együttes biztosítást is).

i) életbiztosítás;

ii) neméletbiztosítás.

2. Viszontbiztosítás és visszaengedményezés.

3. Biztosítási közvetítés, úgymint biztosítási alkuszi és ügynöki tevékenység.

4. Járulékos biztosítási szolgáltatások, úgymint tanácsadás, biztosításmatematikai, kockázatértékelési és kárrendezési szolgáltatások.

B. Banki és egyéb pénzügyi szolgáltatások (a biztosítást kivéve).

1. Betétek és más visszafizetendő pénzeszközök elfogadása az ügyfelektől.

2. Mindenfajta kölcsönnyújtás, beleértve többek között a fogyasztói hitelt, a jelzáloghitelt, a faktorálást és a kereskedelmi ügyletek finanszírozását.

3. Pénzügyi lízing.

4. Valamennyi fizetési és pénzátutalási szolgáltatás, beleértve a hitelkártyát és a betéti kártyát, az utazási csekket és a bankcsekket.

5. Garanciák és kötelezettségvállalások.

6. Kereskedés saját számlára vagy ügyfelek számlájára, akár tőzsdén, akár tőzsdén kívüli forgalmon vagy más módon, a következőkkel:

a) pénzpiaci eszközök (csekkek, váltók, letéti jegyek stb.);

b) deviza;

c) származékos termékek, de nem kizárólag határidős és opciós ügyletek;

d) árfolyam- és kamatláb instrumentumok, ezen belül olyan termékek, mint a swap, a határidős kamatláb-megállapodások stb.;

e) átruházható értékpapírok;

f) egyéb forgatható instrumentumok és pénzügyi eszközök, ezen belül veretlen arany.

7. Részvétel minden fajta értékpapír (akár nyilvános, akár zárt körű) kibocsátásában, beleértve a megbízottként való jegyzést és elhelyezést, valamint az ilyen kibocsátásokhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.

8. Pénzügynöki tevékenység.

9. Vagyonkezelés, úgymint készpénz- vagy portfoliókezelés, mindenfajta befektetési alapok kezelése, nyugdíjalap-kezelés, értékpapír-letétek őrzése és bizalmi vagyonkezelői szolgáltatások.

10. Pénzügyi eszközökkel kapcsolatos elszámolási és klíringszolgáltatások, beleértve az értékpapírokat, a származékos pénzügyi termékeket és más forgatható értékpapírokat.

11. Tanácsadói, közvetítői és más járulékos pénzügyi szolgáltatások az 1-10. pontban felsorolt összes tevékenység tekintetében, ezen belül hitelreferencia és -elemzés, befektetés- és portfóliókutatás, illetve -tanácsadás, tanácsadás társasági felvásárlásokkal, társasági átszervezéssel és stratégiaalkotással kapcsolatban.

12. Pénzügyi információk szolgáltatása és továbbítása, pénzügyi adatfeldolgozás és a kapcsolódó szoftverek az egyéb pénzügyi szolgáltatók részéről.

A pénzügyi szolgáltatások meghatározásából kizárják a következő tevékenységeket:

a) Központi bankok vagy más közintézmények által monetáris vagy árfolyam-politika céljából kifejtett tevékenységek.

b) Központi bankok, kormányzati szervek, minisztériumok vagy közintézmények által a kormány számlájára vagy kezességvállalása mellett folytatott tevékenységek, kivéve akkor, ha e tevékenységeket az állami szervezetekkel versenyezve pénzügyi szolgáltatók is végezhetik.

c) A kötelező társadalombiztosítás vagy az állami nyugdíjbiztosítás részét képező tevékenységek, kivéve akkor, ha e tevékenységeket az állami szervekkel vagy magánintézményekkel versenyezve pénzügyi szolgáltatók is végezhetik.

V. melléklet

A 41. cikkben említett, szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonról szóló egyezmények

1. A 41. cikk (2) bekezdése a következő többoldalú egyezményeket érinti:

- Berni egyezmény az irodalmi és művészeti művek védelméről (Párizsi okmány, 1971);

- Nemzetközi egyezmény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről (Róma, 1961);

- Jegyzőkönyv a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi megállapodáshoz (Madrid, 1989);

- Nizzai megállapodás az áruk és szolgáltatások védjegylajstromozás céljából történő nemzetközi osztályozásáról (Genfi okmány, 1977, módosítva 1979-ben);

- Budapesti szerződés a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről (1977, módosítva 1980-ban);

- Nemzetközi egyezmény az új növényfajták oltalmáról (UPOV) (Genfi okmány, 1991).

2. Az Együttműködési Tanács ajánlhatja, hogy a 41. cikk (2) bekezdését alkalmazzák más többoldalú egyezményre is. Ha a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon területén a kereskedelmi feltételeket érintő problémák fordulnak elő, az egyik Fél kérésére sürgős konzultációt folytatnak a kölcsönösen kielégítő megoldás elérése érdekében.

3. A Felek megerősítik, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a következő többoldalú egyezményekből eredő kötelezettségeiknek:

- Párizsi egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról (Stockholmi okmány, 1967, módosítva 1979-ben),

- Madridi megállapodás a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról (Stockholmi okmány, 1967, módosítva 1979-ben),

- Szabadalmi együttműködési szerződés (Washington, 1970, módosítva 1979-ben és 1984-ben).

4. E megállapodás hatálybalépésétől kezdve az Üzbég Köztársaság a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon elismerése és védelme tekintetében a közösségi társaságokat és állampolgárokat legalább olyan kedvező bánásmódban részesíti, mint amelyet kétoldalú megállapodások alapján harmadik országoknak biztosít.

5. A 4. bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak az Üzbég Köztársaság által tényleges viszonosság alapján harmadik országoknak biztosított előnyökre és az Üzbég Köztársaság által a volt SZSZKSZ valamely országa részére biztosított előnyökre.

JEGYZŐKÖNYV
A közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról

1. cikk

Meghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) „vámjogszabályok”: a Felek területén alkalmazandó olyan jogi vagy közigazgatási rendelkezések, amely a behozatalt, a kivitelt, az áruk továbbítását és vámeljárás alá helyezését szabályozzák, beleértve a tiltó, korlátozó és szabályozó intézkedéseket;

b) „kérelmező hatóság”: az az illetékes közigazgatási hatóság, amelyet a Fél e célból kijelölt, és amely vámügyi segítséget kér;

c) „megkeresett hatóság”: az az illetékes közigazgatási hatóság, amelyet a Fél e célból kijelölt, és amelyhez vámügyi segítségért folyamodnak;

d) „személyes adat”: minden olyan információ, amely azonosított vagy beazonosítható magánszemélyre vonatkozik.

2. cikk

Hatály

(1) A Felek az illetékességükön belül, az e jegyzőkönyvben meghatározott módon és feltételek mellett segítenek egymásnak a vámjogszabályokat sértő tevékenységek megelőzésében, felderítésében és kivizsgálásában.

(2) Az e jegyzőkönyvben meghatározott vámügyi segítségnyújtást kell alkalmazni a Felek azon közigazgatási hatóságaira, amelyek e jegyzőkönyv alkalmazásában illetékesek. Ez nem sérti a kölcsönös bűnügyi jogsegélyre irányadó szabályokat. Nem tartoznak a hatálya alá az igazságügyi hatóság kérésére gyakorolt hatáskörök alapján szerzett információk, kivéve ha a szóban forgó hatóságok ebben állapodnak meg.

3. cikk

Jogsegély megkeresés alapján

(1) A megkeresett hatóság a megkereső hatóságot kérésére ellátja az összes vonatkozó információval, amely lehetővé teszi számára a vámjogszabályok helyes alkalmazását, beleértve az olyan észlelt vagy tervezett tevékenységekre vonatkozó információkat, amelyek sértik vagy sérthetik a vámjogszabályokat.

(2) A megkeresett hatóság a megkereső hatóságot kérésére tájékoztatja arról, hogy az egyik Fél területéről kivitt árukat megfelelően hozták-e be a másik Fél területére, és adott esetben megadja az árukra alkalmazott vámeljárást.

(3) A megkeresett hatóság a megkereső hatóság kérésére törvényeinek keretei között megteszi a szükséges lépéseket a következők megfigyelés alá vonásának biztosítása érdekében:

a) olyan természetes vagy jogi személyek, akikről alapos okkal feltételezhető, hogy vámjogszabályokat szegnek vagy szegtek meg;

b) azon helyek, ahol oly módon tárolnak árukat, amely okot ad a gyanúra, hogy az áruk rendeltetése vámjogszabályt sértő tevékenységek ellátása;

c) azon árumozgások, amelyeket azért jelentettek be, mert esetlegesen a vámjogszabályok megsértéséhez vezethetnek;

d) olyan szállítóeszközök, amelyekről okkal feltételezhető, hogy vámjogszabályt sértő tevékenységek során használták vagy használhatják fel.

4. cikk

Önkéntes jogsegély

A Felek törvényeikkel, szabályaikkal és egyéb jogi eszközeikkel összhangban segítséget nyújtanak egymásnak, ha úgy ítélik meg, hogy erre a vámjogszabályok helyes alkalmazása érdekében szükség van, amennyiben a következőkre vonatkozó információkat szereznek:

- olyan tevékenységek, amelyek látszólag vagy ténylegesen vámjogszabályokat sértenek, és amelyek a másik Fél érdeklődésére számot tarthatnak,

- az ilyen tevékenységek végrehajtása során használt új eszközök és módszerek,

- olyan áruk, amelyekről ismert, hogy vámjogszabály-sértés tárgyát képezik,

- olyan természetes vagy jogi személyek, akikről alapos okkal feltételezhető, hogy vámjogszabályokat szegnek vagy szegtek meg,

- olyan szállítóeszközök, amelyekről okkal feltételezhető, hogy vámjogszabályt sértő tevékenységek során használták vagy használhatják fel.

5. cikk

Kézbesítés/értesítés

A megkereső hatóság kérésére a megkeresett hatóság jogszabályaival összhangban megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a területén tartózkodó vagy letelepedett címzettek részére az e jegyzőkönyv hatókörébe tartozó:

- összes iratot kézbesítse,

- az összes határozatról értesítést küldjön.

Ilyen esetekben magának a kérésnek a tekintetében a 6. cikk (3) bekezdését kell alkalmazni.

6. cikk

A jogsegély iránti megkeresések alakja és tartalma

(1) Az e jegyzőkönyv szerinti megkereséseket írásban kell benyújtani. A megkereséshez mellékelni kell azon iratokat, amelyek a kérés teljesítéséhez szükségesek. Amennyiben a helyzet sürgőssége megkívánja, a szóbeli kérelem is elfogadható, de azt haladéktalanul írásban is meg kell erősíteni.

(2) Az e cikk (1) bekezdése szerinti megkeresések a következő információkat tartalmazzák:

a) a kérelmet benyújtó megkereső hatóság megnevezését;

b) a kért intézkedést;

c) a kérelem tárgyát és indoklását;

d) az érintett törvényeket, szabályokat és más jogi előírásokat;

e) a vizsgálat célpontját képező természetes vagy jogi személyek lehető legpontosabb és legrészletesebb megjelölését;

f) a vonatkozó tények és a már elvégzett vizsgálatok összefoglalását, kivéve az 5. cikkben meghatározott esetekben.

(3) A kérelmeket a megkeresett hatóság valamely hivatalos nyelvén vagy az e hatóság számára elfogadható nyelven kell benyújtani.

(4) Ha a megkeresés nem felel meg az alaki követelményeknek, kérhető javítása vagy kiegészítése; elővigyázatossági intézkedések azonban elrendelhetők.

7. cikk

A megkeresések végrehajtása

(1) A jogsegély iránti megkeresések teljesítése érdekében a megkeresett hatóság illetékességének és rendelkezésre álló erőforrásainak határain belül úgy jár el, mintha hivatalból vagy ugyanazon Fél más hatóságainak megkeresése alapján járna el, és átadja a már birtokában lévő információkat, megfelelő nyomozást végez, vagy gondoskodik elvégzésükről. Ezt a rendelkezést kell azon igazgatási szervezeti egységre is alkalmazni, amelynek a megkeresett hatóság kérést címez, ha ez utóbbi saját maga nem tud eljárni.

(2) A jogsegély iránti megkereséseket a megkeresett Fél törvényeivel, szabályaival és más jogi eszközeivel összhangban hajtják végre.

(3) A Fél kellően meghatalmazott tisztviselői a másik érintett Fél beleegyezésével és az utóbbi által meghatározott feltételek betartásával beszerezhetik a megkeresett hatóság vagy más olyan hatóság hivatalaitól, amelyért a megkeresett hatóság felel, a vámjogszabályokat sértő vagy esetlegesen sértő tevékenységekre vonatkozó azon információkat, amelyekre a megkereső hatóságnak az e jegyzőkönyvben meghatározott célok érdekében szüksége van.

(4) Az egyik Fél tisztviselői a másik érintett Fél beleegyezésével és az utóbbi által meghatározott feltételek mellett jelen lehetnek az utóbbi Fél területén végzett nyomozásoknál. Nem viselhetnek egyenruhát és fegyvert.

8. cikk

Az információk közlésének formája

(1) A megkeresett hatóság a vizsgálatok eredményeit iratok, hitelesített iratmásolatok, jelentések és hasonló eszközök formájában közli a megkereső hatósággal.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott iratok helyettesíthetők azonos céllal, bármilyen formában előállított számítógépes információkkal.

9. cikk

Kivételek a jogsegélynyújtási kötelezettség alól

(1) A Felek megtagadhatják az e jegyzőkönyvben meghatározott jogsegélynyújtás biztosítását, amennyiben ez:

a) feltehetően sértené az Üzbég Köztársaság vagy valamely tagállam szuverenitását, amelytől e jegyzőkönyv alapján jogsegélyt kértek; vagy

b) feltehetően sértené a közrendet, a közbiztonságot vagy más létfontosságú érdeket, különösen a 10. cikk (2) bekezdésében említett esetekben; vagy

c) a vámjogszabályokon kívüli valutaügyi vagy adózási szabályokat érintene; vagy

d) ipari, kereskedelmi vagy szakmai titkot sértene.

(2) Amennyiben a megkereső hatóság olyan segítséget kér, amelyet maga nem tudna biztosítani, ha erre kérnék, úgy kérésében erre felhívja a figyelmet. Ezután a megkeresett hatóság eldöntheti azt, milyen választ ad a megkeresésre.

(3) Ha visszautasítják a jogsegélynyújtást, a megkereső hatóságot késedelem nélkül értesíteni kell a döntésről és okairól.

10. cikk

Információcsere és titoktartás

(1) Az e jegyzőkönyv alapján bármilyen formában közölt információk az egyes Felek vonatkozó szabályaitól függően bizalmas vagy korlátozott jellegűek. Az információk a hivatali titoktartás hatálya alá esnek, és élvezik az információt átvevő Fél vonatkozó törvényei és a közösségi intézményekre vonatkozó megfelelő rendelkezések alapján a hasonló információk számára biztosított védelmet.

(2) Személyes adatok csak akkor cserélhetők ki, ha az átvevő Fél vállalja, hogy az adatokat legalább az adatszolgáltató Fél országában az adott esetre vonatkozó védelemmel egyenértékű módon védi.

(3) A megszerzett információkat kizárólag e jegyzőkönyv alkalmazásában lehet felhasználni. Amennyiben a Felek egyike az információk más célból való felhasználását kéri, kikéri az információt kiadó hatóság előzetes írásbeli beleegyezését. Ezen túlmenően, a felhasználás az utóbbi hatóság által meghatározott korlátozások hatálya alá esik.

(4) A (3) bekezdés nem akadályozza meg az információknak a vámjogszabályok betartásának elmulasztása miatt a későbbiekben indított bírósági vagy közigazgatási eljárásban való felhasználását. Az illetékes hatóságot, amely az információkat kiadta, értesítik e felhasználásukról.

(5) A Felek a jegyzőkönyvekben, jelentésekben és tanúvallomásokban, valamint a bírósági eljárások és vádemelések során bizonyítékként felhasználhatják az e jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban szerzett információkat és megtekintett iratokat.

11. cikk

Szakértők és tanúk

(1) A megkeresett hatóság tisztviselője felhatalmazást kaphat arra, hogy a kapott felhatalmazás korlátain belül a másik Fél igazságszolgáltatásában szakértőként vagy tanúként megjelenjen az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó ügyeket érintő bírósági vagy közigazgatási eljárásban, és bemutassa azokat a tárgyakat, iratokat vagy hitelesített másolataikat, amelyek az eljáráshoz szükségesek. A megjelenés iránti megkeresésben konkrétan meg kell jelölni, hogy a tisztviselőt milyen ügyben és milyen minőségben vagy jogosultság alapján kérdezik meg.

(2) A meghatalmazott tisztviselő a fennálló jogszabályok által a megkereső hatóság tisztviselői számára saját területén biztosított védelmet élvezi.

12. cikk

A jogsegélynyújtás költségei

A Felek lemondanak arról, hogy az e jegyzőkönyv alapján felmerült kiadásaik visszatérítését követeljék egymástól, kivéve adott esetben az olyan szakértők és tanúk, valamint tolmácsok és fordítók költségeit, akik nem közszolgálati jogviszonyban alkalmazottak.

13. cikk

Alkalmazás

(1) E jegyzőkönyv alkalmazásával egyrészről az Üzbég Köztársaság központi vámhatóságait, másrészről pedig az Európai Közösségek Bizottságának illetékes szolgálatait, és adott esetben a tagállamok vámhatóságait bízzák meg. E hatóságok döntenek az alkalmazásához szükséges gyakorlati intézkedésekről és szabályokról, figyelembe véve az adatvédelem területén érvényben lévő szabályokat. Ajánlásokat tehetnek az illetékes szerveknek azokra a módosításokra, amelyeket e jegyzőkönyvben szükségesnek tartanak.

(2) A Felek konzultálnak egymással és a későbbiekben folyamatosan tájékoztatják egymást a részletes végrehajtási szabályokról, amelyeket e jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban fogadnak el.

14. cikk

Kiegészítés

A 10. cikk sérelme nélkül, az egy vagy több tagállam és az Üzbég Köztársaság között megkötött, kölcsönös jogsegélyre vonatkozó megállapodások nem érintik azokat a közösségi rendelkezéseket, amelyek az Európai Közösségek Bizottságának illetékes szolgálatai és a tagállamok vámhatóságai között az esetlegesen közösségi érdekű, vámügyekben szerzett információk közlését szabályozzák.

ZÁRÓOKMÁNY

Egyrészről

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

az EURÓPAI KÖZÖSSÉGET létrehozó szerződés, az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉGET létrehozó szerződés és az EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET létrehozó szerződés Szerződő Felei, a továbbiakban: a tagállamok, valamint az EURÓPAI KÖZÖSSÉG, az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG és az EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG, a továbbiakban: a Közösség, teljhatalmú meghatalmazottjai, és

AZ ÜZBÉG KÖZTÁRSASÁG teljhatalmú meghatalmazottjai, másrészről,

akik az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, és másrészről az Üzbég Köztársaság között partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodás, a továbbiakban: megállapodás, aláírása céljából Firenzében, ezerkilencszázkilencvenhatodik év június hó huszonegyedik napján üléseztek, elfogadták a következő szövegeket:

a megállapodást mellékleteivel és a következő jegyzőkönyvvel:

Jegyzőkönyv a közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról

A tagállamok és a Közösség teljhatalmú meghatalmazottjai, valamint az Üzbég Köztársaság teljhatalmú meghatalmazottjai elfogadták a következőkben felsorolt és e záróokmányhoz csatolt együttes nyilatkozatok szövegét:

Együttes nyilatkozat a személyes adatokról

Együttes nyilatkozat a megállapodás 5. cikke tekintetében

Együttes nyilatkozat a III. cím tekintetében

Együttes nyilatkozat a megállapodás 14. cikke tekintetében

Együttes nyilatkozat a 24. cikk b) pontjában és a 35. cikkben említett «ellenőrzés» fogalma tekintetében

Együttes nyilatkozat a megállapodás 34. cikke tekintetében

Együttes nyilatkozat a megállapodás 41. cikke tekintetében

Együttes nyilatkozat a megállapodás 95. cikke tekintetében

A tagállamok és a Közösség teljhatalmú meghatalmazottjai, valamint az Üzbég Köztársaság teljhatalmú meghatalmazottjai tudomásul vették továbbá az e záróokmányhoz csatolt levélváltás szövegét:

Levélváltás a Közösség és az Üzbég Köztársaság között társaságok letelepedésével kapcsolatban

A tagállamok és a Közösség teljhatalmú meghatalmazottjai, valamint az Üzbég Köztársaság teljhatalmú meghatalmazottjai tudomásul vették továbbá az e záróokmányhoz csatolt nyilatkozat szövegét:

A francia kormány nyilatkozata

Hecho en Florencia, el veintiuno de junio de mil novecientos noventa y seis. Udfærdiget i Firenze den enogtyvende juni nitten hundrede og seksoghalvfems. Geschehen zu Florenz am einundzwanzigsten Juni neunzehnhundertsechsundneunzig.

’Εγινε στη Φλωρεντία, στις είκοσι μία Ιουνίου χίλια εννιακόσια ενενήντα έξι.

Done at Florence on the twenty-first day of June in the year one thousand nine hundred and ninety-six.

Fait à Florence, le vingt-et-un juin mil neuf cent quatre-vingt-seize. Fatto a Firenze, addì ventuno giugno millenovecentonovantasei.

Gedaan te Florence, de eenentwintigste april negentienhonderd zesennegentig. Feito em Florença, em vinte e um de Junho de mil novecentos e noventa e seis.

Tehty Firenzessä kahdentenakymmenentenäensimmäisenä päivänä kesäkuuta vuonna tuhatyhdeksänsataayhdeksänkymmentäkuusi. Som skedde i Florens den tjugoförsta juni

Pour le Royaume de BelgiqueVoor het Koninkrijk België Für das Königreich Belgien

Cette signature engage également la Communauté française, la Communauté flamande, la Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamande et la Région de Bruxelles-Capitale.

Deze handtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franse Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse Gewest en het Brusselse Hoofdstedelijke Gewest.

Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flämische Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flämische Region und die Region Brüssel-Hauptstadt.

Együttes nyilatkozat a személyes adatokról

A megállapodás alkalmazásakor a Felek tudatában vannak a magánszemélyek védelmezésének szükségességében, a személyes adatok feldolgozásának és az ilyen adatok szabad áramlásának tekintetében.

Együttes nyilatkozat a megállapodás 5. cikke tekintetében

Amennyiben a Felek egyetértenek abban, hogy a körülmények a legmagasabb szintű találkozót indokolják, eseti alapon megszervezhetők az ilyen ülések.

Együttes nyilatkozat a III. cím tekintetében

A GATT-ra való hivatkozások a GATT 1994-es módosításának szövegére vonatkoznak.

Együttes nyilatkozat a 14. cikk tekintetében

Amíg az Üzbég Köztársaság nem csatlakozik a WTO-hoz, a Felek az Együttműködési Tanácsban konzultációt folytatnak behozatali vámpolitikájukról, beleértve a vámvédelem változásait. Ilyen konzultációt ajánlanak fel különösen a vámvédelem emelése előtt.

Együttes nyilatkozat a 24. cikk b) pontjában és a 35. cikkben említett «ellenőrzés» fogalma tekintetében

1. A Felek megerősítik kölcsönös egyetértésüket azzal, hogy az ellenőrzés kérdése az adott eset tényszerű körülményeitől függ.

2. A társaságot például a másik társaság ellenőrzése alatt állónak, és így a másik társaság leányvállalatának tekintik, ha:

- a másik társaság közvetlenül vagy közvetetten birtokolja a szavazati jogok többségét, vagy

- a másik társaság joga az igazgatási szerv, a vezetői testület vagy a felügyeleti szerv többségének kinevezése és elbocsátása, és ugyanakkor a leányvállalat részvényese vagy tagja.

3. A (2) bekezdésben említett feltételeket a Felek nem kimerítő feltételeknek tekintik.

Együttes nyilatkozat a 34. cikk tekintetében

Az a puszta tény, hogy egyes Felek természetes személyei számára vízumot írnak elő, másik Felek esetében pedig nem, nem minősül valamely konkrét kötelezettségvállalás szerinti előnyök semmissé tételének vagy csökkentésének.

Együttes nyilatkozat a 41. cikk tekintetében

A Felek megállapodnak abban, hogy e megállapodás alkalmazásában a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon magában foglalja különösen a szerzői jogot, ideértve a számítógépes programok szerzői jogait és a szomszédos jogokat, valamint a szabadalmakhoz, ipari mintákhoz, földrajzi árujelzőkhöz fűződő jogokat, ideértve az eredetmegjelöléseket, a védjegyeket és szolgáltatási jegyeket, integrált áramkörök topográfiáit, valamint az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezmény 10.a cikkében említett, tisztességtelen verseny elleni védelmet és a know-how-ra vonatkozó fel nem fedett információkhoz való jogot.

Együttes nyilatkozat a 95. cikk tekintetében

1. A Felek megállapodnak abban, hogy a helyes értelmezés és gyakorlati alkalmazás érdekében, a megállapodás 95. cikkében említett «különösen sürgős esetek» kifejezés a megállapodásnak a bármelyik Fél részéről történt súlyos megsértését jelenti. A megállapodás súlyos megsértésének minősülnek a következők:

a) a nemzetközi jog általános szabályai által nem szankcionált elállás a megállapodástól, vagy

b) a megállapodás 2. cikkében szereplő lényeges alkotóelem megsértése.

2. A Felek megállapodnak abban, hogy a 95. cikkben említett «megfelelő intézkedések» a nemzetközi joggal összhangban hozott intézkedések. Ha valamely Fél különösen sürgős esetben a 95. cikkben meghatározott intézkedést hoz, a másik Fél igénybe veheti a vitarendezési eljárást.

LEVÉLVÁLTÁS
a Közösség és az Üzbég Köztársaság között társaságok letelepedésével kapcsolatban

A. Levél az Üzbég Köztársaság kormányától

Uram!

Hivatkozom az 1996. április 29-én parafált partnerségi és együttműködési megállapodásra.

Mint ahogyan a tárgyalások során hangsúlyoztam, az Üzbég Köztársaság bizonyos tekintetben kiváltságos elbánásban részesíti az Üzbég Köztársaságban letelepedő és működő közösségi társaságokat. Megmagyaráztam, hogy ez azt az üzbég politikát tükrözi, amely minden eszközzel támogatni kívánja a közösségi társaságoknak az Üzbég Köztársaságban való letelepedését.

Mindezt szem előtt tartva, tudomásom szerint a megállapodás parafálásának napja és a társaságok letelepedésére vonatkozó okiratok hatálybalépése közötti időszak alatt az Üzbég Köztársaság nem fogad el olyan intézkedéseket vagy szabályokat, amelyek az üzbég társaságokkal vagy harmadik országbeli társaságokkal összehasonlítva a közösségi társaságokkal szemben megkülönböztetést vezetnének be, vagy az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest súlyosabbá tennék a megkülönböztetést.

Lekötelezne, ha igazolná e levél kézhezvételét.

Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Az Üzbég Köztársaság részéről

B. Az Európai Közösség levele

Uram!

Köszönöm mai levelét, amely a következőképpen szól:

„Hivatkozom az 1996. április 29-én parafált partnerségi és együttműködési megállapodásra.

Mint ahogyan a tárgyalások során hangsúlyoztam, az Üzbég Köztársaság bizonyos tekintetben kiváltságos elbánásban részesíti az Üzbég Köztársaságban letelepedő és működő közösségi társaságokat. Megmagyaráztam, hogy ez azt az üzbég politikát tükrözi, amely minden eszközzel támogatni kívánja a közösségi társaságoknak az Üzbég Köztársaságban való letelepedését.

Mindezt szem előtt tartva, tudomásom szerint a megállapodás parafálásának napja és a társaságok letelepedésére vonatkozó okiratok hatálybalépése közötti időszak alatt az Üzbég Köztársaság nem fogad el olyan intézkedéseket vagy szabályokat, amelyek az üzbég társaságokkal vagy harmadik országbeli társaságokkal összehasonlítva a közösségi társaságokkal szemben megkülönböztetést vezetnének be, vagy az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest súlyosabbá tennék a megkülönböztetést.

Lekötelezne, ha igazolná e levél kézhezvételét.”

Igazolom a levél kézhezvételét. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

az Európai Közösség nevében

A francia kormány nyilatkozata

A Francia Köztársaság megjegyzi, hogy az Üzbég Köztársasággal kötött partnerségi és együttműködési megállapodást az Európai Közösséggel az Európai Közösséget létrehozó szerződés alapján társult tengerentúli országokra és területekre nem kell alkalmazni.”

3. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz csatolt, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevételéről szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: 1. Jegyzőkönyv) e törvénnyel kihirdeti.

4. § Az 1. Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„JEGYZŐKÖNYV
az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz csatolt, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozására figyelembevétele céljából

Egyrészről

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A CSEH KÖZTÁRSASÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,

A LETT KÖZTÁRSASÁG,

A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,

A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA, a továbbiakban: „tagállamok”, amelyeket az Európai Unió Tanácsa képvisel, valamint

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG,

a továbbiakban: „Közösségek”, amelyeket az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság képvisel, másrészről

AZ ÜZBÉG KÖZTÁRSASÁG,

TEKINTETTEL a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia 2004. május 1-jén az Európai Unióhoz történő csatlakozására,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

A Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 1996. június 21-én, Firenzében aláírt partnerségi és együttműködési megállapodás (a továbbiakban: „megállapodás”) részesei, így a Közösség többi tagállamához hasonlóan elfogadják és figyelembe veszik a megállapodás, valamint az ahhoz csatolt dokumentumok szövegét.

2. cikk

Tekintettel az Európai Unión belül a közelmúltban végbement intézményi változásokra a részes államok megállapodnak abban, hogy az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés lejártát követően a megállapodásnak az Európai Szén- és Acélközösségre hivatkozó rendelkezései az Európai Közösségre hivatkozó rendelkezéseknek minősülnek, amelyre az Európai Szén- és Acélközösség által vállalt minden jog és kötelezettség átszállt.

3. cikk

E jegyzőkönyv a megállapodás szerves részét képezi.

4. cikk

(1) E jegyzőkönyvet a Közösségek, továbbá a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa, valamint az Üzbég Köztársaság saját eljárásának megfelelően hagyja jóvá.

(2) A részes államok értesítik egymást az előző bekezdésben említett megfelelő eljárások teljesítéséről. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságánál kell letétbe helyezni.

5. cikk

(1) E jegyzőkönyv a 2003-as csatlakozási szerződés hatálybalépésének napján lép hatályba, feltéve, hogy addig az időpontig az e jegyzőkönyvet jóváhagyó minden okiratot letétbe helyeztek.

(2) Amennyiben eddig az időpontig nem helyeztek minden, az e jegyzőkönyvet jóváhagyó okiratot letétbe, e jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének időpontját követő első hónap első napján lép hatályba.

(3) Amennyiben 2004. május 1-jéig nem helyeznek az e jegyzőkönyvet jóváhagyó minden okiratot letétbe, e jegyzőkönyv átmenetileg 2004. május 1-jétől kezdődő hatállyal alkalmazandó.

6. cikk

A megállapodás, a záróokmány és minden ahhoz csatolt dokumentum cseh, észt, magyar, lett, litván, máltai, lengyel, szlovén és szlovák nyelven készült. Ezek e jegyzőkönyv mellékleteit képezik, és a megállapodás, a záróokmány és minden ahhoz csatolt dokumentum más nyelven készült szövegeivel egyformán hitelesek.

7. cikk

E jegyzőkönyv másolatban angol, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és üzbég nyelven készült, amelyek mindegyike egyformán hiteles.

Hecho en Bruselas, el treinta de abril del dos mil cuatro.

V Bruselu dne t řicátého dubna dva tisíce čtyři.

Udfćrdiget i Bruxelles den tredivte april to tusind og fire.

Geschehen zu Brüssel am dreißigsten April zweitausendundvier.

Kahe tuhande neljanda aasta kolmekümnendal aprillil Brüsselis.

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις τριάντα Απριλίου δύο χιλιάδες τέσσερα.

Done at Brussels on the thirtieth day of April in the year two thousand and four.

Fait ŕ Bruxelles, le trente avril deux mille quatre.

Fatto a Bruxelles, addÍ trenta aprile duemilaquattro.

Briselē, divi tūkstoši ceturtā gada trīsdesmitajā aprīlī.

Priimta du tūkstančiai ketvirtų metų balandžio trisdešimtą dieną Briuselyje.

Kelt Brüsszelben, a kétezer-negyedik év április havának tizenharmadik napján.

Magħmul fi Brussel fit-tletin jum ta’ April tas-sena elfejn u erbgħa.

Gedaan te Brussel, de dertigste april tweeduizend vier.

Sporządzono w Brukseli, dnia trzynastego kwietnia roku dwa tysiące czwartego.

Feito em Bruxelas, em trinta de Abril de dois mil e quatro.

V Bruseli dÓa tridsiateho apríla dvetisícštyri.

V Bruslju, dne tridesetega aprila leta dva tisoč štiri.

Tehty Brysselissä kolmantenakymmenentenä päivänä huhtikuuta vuonna

kaksituhattaneljä.

Som skedde i Bryssel den trettionde april tjugohundrafyra.

Брюссель шахрида 2004 йил «30» апрелда тузилди.”

5. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a az Üzbég Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Bolgár Köztársaságnak és Romániának a partnerségi és együttműködési megállapodáshoz történő csatlakozásának figyelembevételéről szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: 2. Jegyzőkönyv) e törvénnyel kihirdeti.

6. § A 2. Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„JEGYZŐKÖNYV
az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Bolgár Köztársaságnak és Romániának a partnerségi és együttműködési megállapodáshoz történő csatlakozásának figyelembevételéről

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG,

A CSEH KÖZTÁRSASÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,

A LETT KÖZTÁRSASÁG,

A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,

MÁLTA,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

ROMÁNIA,

A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

a továbbiakban: a tagállamok, amelyek képviseletében az Európai Unió Tanácsa jár el, és

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG,

a továbbiakban: a Közösségek, amelyek képviseletében az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság jár el, egyrészről, és

AZ ÜZBÉG KÖZTÁRSASÁG, másrészről,

a továbbiakban e jegyzőkönyv alkalmazásában: a felek,

TEKINTETTEL a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai), valamint a Bolgár Köztársaság és Románia között, a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés rendelkezéseire, amely szerződést 2005. április 25-én írták alá Luxembourgban, és amelyet 2007. január 1-jétől kell alkalmazni,

FIGYELEMBE VÉVE az Üzbég Köztársaság és az Európai Unió közötti kapcsolatokban a két új tagállam EU-hoz történő csatlakozása következtében kialakuló új helyzetet, amely lehetőségeket teremt az Üzbég Köztársaság és az Európai Unió közötti együttműködés további fejlődése számára,

FIGYELEMMEL a felek azon óhajára, hogy a partnerségi és együttműködési megállapodás célkitűzéseit és elveit elérjék és végrehajtsák,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

A Bolgár Köztársaság és Románia az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodás feleivé válnak, amely megállapodást 1996. június 21-én írták alá Firenzében, és amely 1999. július 1-jén lépett hatályba (a továbbiakban: a megállapodás), továbbá a Közösség többi tagállamával megegyező módon elfogadják és tudomásul veszik a megállapodás, valamint az ugyanazon a napon aláírt záróokmány mellékletét képező együttes nyilatkozatokat, levélváltásokat és az Üzbég Köztársaság nyilatkozatának szövegét, valamint a megállapodás 2004. április 30-i jegyzőkönyvét, amely 2005. november 1-jén lépett hatályba.

2. cikk

E jegyzőkönyv a megállapodás elválaszthatatlan részét képezi.

3. cikk

(1) E jegyzőkönyvet a Közösségek, továbbá a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa, valamint az Üzbég Köztársaság belső rendelkezéseinek megfelelően hagyja jóvá.

(2) A felek értesítik egymást az előző bekezdésben említett megfelelő eljárások befejezéséről. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságánál kell letétbe helyezni.

4. cikk

(1) Ez a jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napját követő első hónap első napján lép hatályba.

(2) A jegyző könyvet 2007. január 1-től a hatálybalépéséig ideiglenesen alkalmazzák.

5. cikk

(1) A megállapodás, a záróokmány és a hozzá csatolt valamennyi dokumentum szövege, továbbá a megállapodás 2004. április 30-i jegyzőkönyvének szövege bolgár és román nyelven készült.

(2) E dokumentumok e jegyzőkönyv mellékleteit képezik, és a megállapodás, a záróokmány és a hozzá csatolt valamennyi dokumentum, továbbá a megállapodás 2004. április 30-i jegyzőkönyvének más nyelveken készült szövegével együtt egyaránt hitelesek.

6. cikk

Ez a megállapodás két-két eredeti példányban készült angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén, valamint üzbég nyelven, a szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

Съставено в Брюксел на двадесетия ден от м. май две хиляди и осма година.

Hecho en Bruselas, el veinte de mayo de dos mil ocho.

V Bruselu dne dvacátého kvÍtna dva tisíce osm.

Udfćrdiget i Bruxelles den tyvende maj to tusind og otte. Geschehen zu Brüssel am zwanzigsten Mai zweitausendacht.

Kahe tuhande kaheksanda aasta maikuu kahekümnendal päeval Brüsselis.

Έγινε στις Βρυξέλλες, στις είκοσι Μαΐου δύο χιλιάδες οκτώ.

Done at Brussels on the twentieth day of May in the year two thousand and eight.

Fait ŕ Bruxelles, le vingt mai deux mille huit.

Fatto a Bruxelles, addě venti maggio duemilaotto.

Briselē, divtūkstoš astotā gada divdesmitajā maijā.

Priimta du tūkstančiai aštuntų metų gegužės dvidešimtą dieną Briuselyje.

Kelt Brüsszelben, a kétezer-nyolcadik év május huszadik napján.

Magħmul fi Brusseli, fl-għoxrin jum ta’ Mejju tas-sena elfejn u tmienja.

Gedaan te Brussel, de twintigste mei tweeduizend acht.

Sporządzono w Brukseli, dnia dwudziestego maja roku dwa tysiące ósmego.

Feito em Bruxelas, em vinte de Maio de dois mil e oito.

Încheiat la Bruxelles, la douăzeci mai două mii opt.

V Bruseli dvadsiateho mája dvetisícosem.

V Bruslju, dne dvajsetega maja leta dva tisoč osem.

Tehty Brysselissä kahdentenakymmenentenä päivänä toukokuuta vuonna kaksituhattakahdeksan.

Utfärdat i Bryssel den tjugonde maj tjugohundraÍtta.

7. § (1) E törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.