Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 13. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
1. § (1) * A rendelet hatálya kiterjed a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodási tevékenységre.
(2) A rendelet hatálya kiterjed
a) * a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodás körébe tartozó szervezetekre,
b) * az ország területén vagy légterében engedéllyel tevékenykedő NATO-vezetésű erőkre, valamint a NATO tagállamai és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerségben részt vevő más állam katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: NATO felhasználók),
c) azon szervezetekre, amelyek a 2. §-ban meghatározott szervezetekkel – jogszabályi kötelezettség, vagy írásos együttműködési megállapodás alapján – együttműködve közfeladatokat, különösen katasztrófavédelmi és közbiztonsági feladatokat látnak el (a továbbiakban: együttműködők).
2. § * A nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodás körébe az alábbi szervezetek tartoznak:
a) honvédség,
b) nemzetbiztonsági szolgálatok,
c) a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve,
d) terrorizmust elhárító szerv,
e) általános rendőrségi feladatokat ellátó szerv,
f) hivatásos katasztrófavédelmi szerv,
g) büntetés-végrehajtási szervezet,
h) Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és nyomozóhatósági feladatokat ellátó szervei,
i) zártcélú rendészeti hálózat, a K–600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer és az egységes digitális rádiótávközlő rendszer vonatkozásában a kormányzati célú hírközlési szolgáltató,
j) fővárosi és megyei védelmi bizottságok,
k) Országgyűlési Őrség
(a továbbiakban együtt: használók).
3. § * (1) * A nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodással kapcsolatos közigazgatási feladatokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NMHH) Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) látja el.
(2) * A nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodásra vonatkozó adatot, tájékoztatást, nyilvántartást és letöltési lehetőséget a Hivatal az NMHH internetes honlapján teszi közzé.
4. § (1) *
(2) * A használók – a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló NMHH rendeletben (a továbbiakban: Er.) meghatározott módon és esetekben – rádiótávközlési tevékenységre vonatkozó adatokat szolgáltatnak a Hivatal részére.
(3) * A használók kérelmére a Hivatal – az Er.-ben meghatározott módon és esetekben – tervezési célú adatszolgáltatást nyújt.
(4) A NATO felhasználók az ország területén való elhelyezés, átvonulás vagy átrepülés, valamint alkalmazás vagy gyakorlat során jogosultak a nem polgári célú frekvenciák használatára.
(5) * Az együttműködők, az ellátott közfeladatban érintett használó egyetértésével és útján kerülnek kapcsolatba a Hivatallal.
(6) * A használók kijelölik azt a szervezeti egységüket, amely a nevükben a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodással kapcsolatos hatósági ügyekben jár el, és erről tájékoztatják a Hivatalt. Az Er. 10. § (7) bekezdése alkalmazásának esetére más szervezeti egység is kijelölhető.
5. § * A Hivatal
a) lefolytatja a nem polgári célú frekvenciakijelölési és rádióengedélyezési eljárásokat,
b) *
c) * lefolytatja a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodás körébe tartozó rádiótávközlő rendszer működésének, rádióspektrum-használatának, a rádióberendezés belföldi forgalomba hozatalának hatósági ellenőrzési eljárásait,
d) * lefolytatja a nem polgári célú zavarelhárítási eljárásokat,
e) ellátja – a NATO illetékes szerveivel együttműködve – a NATO Nemzeti Rádiófrekvencia Hivatal (NARFA) feladatait, ennek keretében lefolytatja a NATO felhasználók igényeivel kapcsolatos eljárásokat,
f) * nyilvántartja – használónként, rendeltetés és műszaki jellemzők szerint – a nem polgári célú rádióspektrum-használatot,
g) * adatszolgáltatást végez a használók, továbbá az érintett államigazgatási szervek részére.
6. § * (1) A Hivatal a használók fórumaként működteti a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodás érdekegyeztető, javaslattevő és véleményező testületét (a továbbiakban: Fórum).
(2) A Fórum a nem polgári célú rádióspektrum-használat használók közötti összhangjának biztosítása és a használók érdekeinek érvényesítése céljából működik.
(3) A Fórum elnöke a Hivatal nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységének vezetője; tagja a használók vezetői által megbízott egy-egy személy.
(4) A Fórum működésének rendjét maga állapítja meg.
(5) A Fórum működési feltételeit a Hivatal biztosítja.
7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.