A jogszabály mai napon ( 2018.12.17. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

27/2011. (IV. 12.) VM rendelet

a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről

A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) *  adómentes borelőállító: aki a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 133. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerint mentesül az adófizetési kötelezettség alól;

b) borászati üzem: a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 2. § 14. pontja szerinti üzem;

c) *  egyszerűsített adóraktár engedélyes: aki a Jöt. 134-136. § rendelkezései alá eső tevékenység végezéséhez szükséges engedéllyel rendelkezik;

d) kereskedelmi minta: kereskedelmi célból kizárólag az érintett termék bemutatásának céljára termékfajtánként legfeljebb 4,5 liter mennyiségben természetes vagy jogi személy részére átadott minta;

e) mustelőállító: aki 1,2 térfogatszázalékot meg nem haladó tényleges alkoholtartalmú szőlőmustot állít elő vagy sűrít;

f) szőlőfelvásárló: aki továbbértékesítés céljából szőlőt vásárol fel, vagy a szőlő felvásárlását saját nevében más javára végzi;

g) *  kisüzemi bortermelő: a Jöt. 3. § (3) bekezdés 16. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő személy.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat a Btv.-ben foglaltak szerint kell értelmezni.

2. Szállítási okmányok * 

2. § (1) *  Belföldi szállítás esetén

a) az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes által kitárolt vagy szállított borászati terméket - borecet kivételével -, szőlőtörkölyt, borseprőt borkísérő okmánnyal,

b) a nem egyszerűsítettadóraktár-engedélyes által szállított szőlőbort a Jöt.-ben az ilyen szállításra meghatározott okmánnyal,

c) a nem egyszerűsítettadóraktár-engedélyes által szállított borszőlőt, szőlőmustot (akár finomított, akár nem) szállítólevéllel

lehet szállítani.

(2) A borkísérő okmányt az köteles kiállítani, aki a terméket szállítja vagy szállításra átadja. A borkísérő okmányt úgy kell kitölteni, hogy az adatok jól olvashatóak és megváltoztathatatlanok legyenek. A borkísérő okmányt nem lehet javítani, a hibásan kitöltött okmányt áthúzással, dátum és aláírás feltüntetésével érvényteleníteni kell.

(3) Nem kell borkísérő okmányt kiállítani:

a) a szőlőnek a szőlőterületről 70 km-en belüli szállítása esetén;

b) 5 liter vagy annál kisebb névleges térfogatú, címkézett, egyszer használatos záreszközzel ellátott tárolóedényekben elhelyezett szőlőmustsűrítmény szállításakor, ha a teljes mennyiség nem haladja meg az 5 litert;

c) olyan szőlőbor, szőlőlé esetében, amelyet magánháztartások költöztetésénél tárolóedényben helyeznek el és nem értékesítésre szánnak;

d) tudományos vagy műszaki kísérletre szánt termék szállításakor, ha a teljes szállított mennyiség nem haladja meg a 90 litert;

e) a kereskedelmi minták szállításakor;

f) a hivatalos szervnek vagy laboratóriumnak küldött minták szállításakor, ha azt jegyzőkönyv tanúsítja;

g) ha a természetes személy egyszerűsítettadóraktár-engedélyes az adómentes szőlőborát szállítja, és annak mennyisége szállítójárművenként nem haladja meg a 30 litert.

(4) *  A szőlőmust, valamint a szabad forgalomba bocsátott szőlőbor szállítása esetében az értékesítésről kiállított számla borkísérő okmánynak minősül, amennyiben az 1. mellékletben meghatározottak szerint az eladóra és vevőre vonatkozó adatokat, a kiadás helyét, a rendeltetés helyét, a szállítmányozó nevét - ha az eltér a vevőre és az eladóra vonatkozó adatoktól -, a forgalombahozatali engedély szerinti termékmegnevezést, a termék űrtartalmát, darabszámát tartalmazza. A kisüzemi bortermelő esetén az 1. melléklet szerinti eladóra, illetve vevőre vonatkozó adatok közül az engedélyszámhoz a kisüzemi bortermelő borászati üzemengedélyének számát kell feltüntetni.

(5) Az egységes vámáru-nyilatkozatot borkísérő okmánynak kell tekinteni az Európai Unió külső határán működő vámhatóságtól a vámkezelést végző belterületi vámhatóságig, vagy az Európai Unió külső határán működő vámhatóságtól az adóraktárig történő szállítás esetén.

2/A. § *  Borszőlőt az Európai Unió más tagállamába vagy harmadik országba szállítólevéllel lehet szállítani.

(2) *  Szőlőmustot az Európai Unió más tagállamába vagy harmadik országba a 9. mellékletben szereplő, a borászati hatáskörben eljáró járási hivatal által hitelesített kísérőokmánnyal lehet szállítani.

3. § *  (1) A pincéből közvetlenül végső fogyasztóknak termelői borkimérés keretében értékesített szőlőborra az egyszerűsített adóraktár engedélyesének borkísérő okmányt kell kiállítania. Az értékesítés napján az összesen értékesített mennyiségre egy borkísérő okmányt kell kiállítani és a borkísérő okmányhoz csatolt mellékleten részletezni a palackos, a kannás kiszerelésben, továbbá - egy tételben - a kóstolásra és elvitelre kimért mennyiségeket.

(2) Az (1) bekezdés szerinti napi összesítő borkísérő okmányon nem kell szerepeltetni azt az értékesítést, amelyről az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes a 2. § (4) bekezdésének megfelelő számlát állít ki. A számlán részletezni kell a palackos, a kannás kiszerelésben, továbbá - egy tételben - a kóstolásra és elvitelre kimért mennyiségeket.

4. § (1) *  A borkísérő okmány formanyomtatványa a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál (a továbbiakban: HNT) szerezhető be, vagy - az e rendeletben foglaltak szerint - számítógéppel is előállítható.

(2) A borkísérő okmány az 1. mellékletben meghatározott adatokat tartalmazza a mellékletben meghatározott formátum szerint.

(3) *  A HNT az elektronikus borkísérő okmányokhoz, kérelemre, elszámolási kötelezettség mellett sorszámtartományt ad ki.

5. § (1) *  A szőlőmust, a borászati melléktermékek és - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - a szőlőbor szállítása esetében - ideértve a természetes személy egyszerűsítettadóraktár-engedélyes adómentes szőlőborának szállítását is - alkalmazandó borkísérő okmány 3 példányból álló szigorú számadású bizonylat, amelynek első példánya a vevőé (címzetté), második és harmadik példánya az eladóé (feladóé). A szállítás során a borkísérő okmány első és második példánya a terméket kíséri. A második példányt az átvétel igazolásával a vevő (címzett) 8 napon belül köteles visszaküldeni az eladó (feladó) részére. Az adómentes szőlőbor szállítása esetén az első példány kíséri a terméket.

(2) A borszőlő, valamint a borászati üzemből szabadforgalomba bocsátott szőlőbor szállítása esetében a borkísérő okmány első példánya a vevőé (címzetté), amely a szállítás során a terméket kíséri. A borkísérő okmány második és harmadik példánya az eladóé (feladóé).

6. § (1) Egy borkísérő okmányt csak egy szállítási műveletben lehet felhasználni.

(2) Egy borkísérő okmányt lehet kiállítani egy azonos küldő féltől egy azonos címzetthez abban az esetben is, ha a szállítmány több tétel szőlőborból áll, és azt a borkísérő okmányhoz csatolt mellékleten részletezik, amely lehet számla, szállítólevél, vagy az 1. melléklet szerinti pótlap.

3. Pincekönyv

7. § (1) A szőlőfelvásárló a 2. melléklet szerinti pincekönyvet (a továbbiakban: szőlőpincekönyv) köteles a 9. §-ban leírtaknak megfelelően vezetni.

(2) A mustelőállító borászati üzem köteles szőlőpincekönyvet a 9. §-ban leírtaknak megfelelően, valamint a 3. melléklet szerinti pincekönyvet (a továbbiakban: szőlőbor-pincekönyv), a 10-15. §-ban leírtaknak megfelelően vezetni.

(3) Az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes köteles szőlőbor-pincekönyvet a 10-15. §-ban leírtaknak megfelelően vezetni.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben nem említett borászati üzem szőlőbor-pincekönyvet köteles a 16. §-ban foglaltaknak megfelelően vezetni.

8. § (1) *  A szőlőpincekönyv és a szőlőbor-pincekönyv folyamatosan számozott, rögzített lapokból álló formanyomtatvány, vagy olyan számítógépes nyilvántartás, mely azonos adattartalmú a 2. és 3. és 7. mellékletben meghatározott formanyomtatvány adattartalmával, és nyomtatott formában az egy oldalon szereplő adatok a formanyomtatvány egy oldalán szereplő adatokkal egyeznek meg.

(2) A szőlőbor-pincekönyv nyilvántartó lapok közül a Betárolt szőlő nyilvántartó lap, valamint a Termék-előállítás nyilvántartó lap kannás és palackos kiszerelés nyilvántartó része különálló nyomtatványként is előállítható, ha a nyomtatvány borítóján a szőlőbor-pincekönyv cím alatt feltüntetésre kerül a nyilvántartó rész megnevezése, továbbá hitelesítési és azonosító részt is tartalmaz. A szőlőbor-pincekönyv nyomtatvány különálló részére is az (1) bekezdés rendelkezései vonatkoznak.

(3) *  A szőlőpincekönyvet és a szőlőbor-pincekönyvet a HNT hitelesíti.

(3a) *  A hitelesített pincekönyvekről a HNT

a) a hitelesítést kérő nevét,

b) a hitelesítést kérő borászati üzemengedélyének számát, szőlőfelvásárló vagy mustelőállító esetében a hegyközség által kiadott azonosító számot,

c) a hitelesítés időpontját és

d) a hitelesítés iktatószámát

tartalmazó nyilvántartást vezet.

(4) * 

9. § (1) A mustelőállítónak a saját és a vásárolt szőlőt, a szőlőfelvásárlónak a továbbértékesítés céljából vásárolt szőlőt, továbbá az általuk átvett borkísérő okmányokat kell nyilvántartani a szőlőpincekönyvben.

(2) A szőlőpincekönyvben a vásárolt szőlőt szőlőszármazási bizonyítványonként, szőlőfajtánként, felhasználási jogcímenként, eladónként és - továbbértékesítés esetén - vevőnként kell nyilvántartani.

(3) A szőlőpincekönyvben a szőlőfelvásárló és a mustelőállító által vásárolt és értékesített szőlőt származási bizonyítvánnyal, valamint felvásárlási jeggyel vagy számlával kell igazolni.

(4) A szüretelt és vásárolt szőlőt hetente, legkésőbb a hét utolsó napját követő első munkanapon kell a szőlőpincekönyvbe bevezetni.

(5) *  A szőlőfelvásárló a telephelyén, a mustelőállító az előállítás helyén köteles tartani a szőlőpincekönyvet és a szőlőbor-pincekönyvet.

10. § (1) A szőlőbor-pincekönyv Betárolt szőlő nyilvántartó lapjára a feldolgozásra betárolt saját termésű és vásárolt szőlő mennyiségét termékmegnevezésenként, termőhelyenként, szőlőfajtánként, potenciális alkoholtartalom szerint, hetente, legkésőbb a hét utolsó napját követő első munkanapon kell bevezetni, és a mustelőállítónak a szőlő-pincekönyvéből azonos szőlőfajtán és termékkategórián belül átlag potenciális alkoholtartalomra összevontan hetente, legkésőbb a hét utolsó napját követő első munkanapon kell bevezetnie a szőlőbor-pincekönyvbe. A szőlő származási bizonyítvány számát a Betárolt szőlő nyilvántartó lapra legkésőbb a tárgyév december 15-ig, vagy ezen időpontot követő kiadás esetén a kiadást követő 3 munkanapon belül kell bejegyezni.

(2) *  A szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapját a betárolt, valamint az előállításra kerülő termékenként, a termék forgalomba hozatala esetén használható megnevezésével kell vezetni. A forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező borokat a forgalomba hozatali engedélyszám feltüntetésével tételenként külön lapon kell vezetni. A nyilvántartásnak egyeznie kell a származási bizonyítvánnyal és a forgalomba hozatali engedéllyel igazolt tételekkel és adatokkal.

(3) A szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon

a) a fehér és rozé bor előállítására alkalmas szőlőből kinyert, erjesztésre alkalmas (tisztított must) must mennyiségét hetente, legkésőbb a szőlő betárolását követő hét első munkanapján,

b) a vörösbor előállítására alkalmas szőlőből készített törkölyös must mennyiségét hetente, legkésőbb a szőlő betárolását követő hét első munkanapján,

c) a vörösbor esetén az erjedést követő fejtéssel megállapított seprős újbor és törköly mennyiségét hetente, legkésőbb a fejtést követő hét első munkanapján,

d) a kiterjedt seprős újbor készletet, amennyiben az erjesztésre alkalmas must bevételezése nem a tényleges mennyiség megállapításával történt, az erjedést követően a tényleges készletfelvétellel megállapított seprős újbor készletre korrigálva,

e) az első fejtéssel megállapított újbor és borseprő mennyiségét hetente, legkésőbb a fejtést követő hét első munkanapján,

f) a termék-előállításhoz betárolt szőlőbor mennyiségét hetente, legkésőbb a betárolást követő hét első munkanapján

kell nyilvántartásba venni.

(4) A szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon szőlőbor előállítása esetén a a 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a szőlőkataszter, a kötelező bejelentések, a piaci felügyelethez szükséges információgyűjtés, a borászati termékek fuvarozásához szükséges kísérőokmányok, valamint a borágazatban vezetendő nyilvántartás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. május 26-i 436/2009/EK bizottsági rendelet 41. cikk első bekezdése szerinti kezeléseket a műveletek sorrendjében, a művelet pontos megnevezésével, a felhasznált anyagok mennyiségének feltüntetésével, a művelet elvégzésének dátumával kell bevezetni, legkésőbb a művelet elvégzését követő hét első munkanapján.

(5) A (4) bekezdésben felsorolt műveletekhez felhasznált anyagokat a szőlőbor-pincekönyv Kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartó lapon is szerepeltetni kell.

11. § (1) A szőlőbor esetében a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon a pinceműveletek során történt készletváltozásokat - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - műveletenként és jogcímenként időrendi sorrendben kell vezetni.

(2) *  A szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon a pinceműveletek során történt készletváltozásokat jogcímenként összesítve (egy tételben) havonta, a tárgyhó utolsó napjáig lehet bevezetni, ha

a) a készletváltozásokat a 6. melléklet szerint vezetett műveleti napló alapján állapítják meg, vagy

b) a 20. § (3) bekezdése szerinti átalány-elszámolást alkalmazzák.

(3) Műveletenkénti veszteség elszámolás esetén legalább

a) fejtés,

b) derítés,

c) szűrés,

d) szeparálás,

e) mustsűrítés,

f) kiszerelés (palackozás)

részletezésben kell az elvégzett műveletek során keletkezett készletváltozásokat megadni.

(4) A veszteség átalány-elszámolása esetén a szőlőbor készletváltozásai során keletkezett veszteségeket egy tételben, a tárgyhó végén felvett tényleges készlet alapján kell megállapítani, és a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapra bevezetni.

(5) A szőlőmust-sűrítmény és a tartósított must esetében a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon a tisztított must készletváltozásait műveletenként, illetve jogcímenként az események sorrendjében kell vezetni. A műveleteket legalább fejtés, szűrés, sűrítés, tartósítás és kiszerelés részletezésben kell megadni.

(6) A tartályokat a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről szóló 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet 50. §-ában foglaltak szerint kell jelölni. Az 500 liternél kisebb, azonos űrméretű tartályok összevontan is - a darabszám és az azokban tárolható összmennyiség feltüntetésével - nyilvántarthatóak.

12. § (1) A természetes személy egyszerűsítettadóraktár-engedélyesnek az adómentes szőlőbor fogyasztását a Termék-előállítás nyilvántartó lapon, a havonta elfogyasztott mennyiséget összesítve, a hónap utolsó napján kell bejegyeznie.

(2) Az (1) bekezdés szerint összesített mennyiséget a szőlőbor-pincekönyv Adómentes fogyasztás elszámolása nyilvántartó lapra egy tételben havonta a tárgyhó utolsó napjával kell bevezetni.

13. § (1) A Kiegészítő és adalékanyagok, valamint a Melléktermékek nyilvántartó lapon a készletváltozásokat jogcímenként - az időrendben vezetett nyilvántartás kivételével - havonta, a tárgyhó utolsó napjával kell bevezetni.

(2) *  Az egyszerűsítettadóraktár-engedélyesnek a pincéből közvetlenül végső fogyasztó részére értékesített szőlőbor mennyiségét a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon a 3. § szerint kiállított borkísérő okmány, vagy számla alapján - az időrendben vezetett nyilvántartás kivételével - havonta, a tárgyhó utolsó napjáig kell bevezetni.

(3) *  A szőlőbor-pinceköny Termék-értékesítés/Vevőnyilvántartás lapon az értékesítést - az időrendben vezetett nyilvántartás kivételével - havonta, a tárgyhó utolsó napjával kell bevezetni.

14. § A szőlőbor-pincekönyv Tárolótartály (-edényzet) nyilvántartó lapon az előállításra, tárolásra használt tartályok változásait hetente, legkésőbb a változást követő hét első munkanapján kell bevezetni. A tárolótartály javításra történő átadásáról-átvételéről olyan bizonylatot kell kiállítani, amely alapján a tárolótartály egyértelműen beazonosítható. A javításra átadott tárolótartályokat a szőlőbor-pincekönyv Tárolótartály (-edényzet) nyilvántartó lapon nem kell átvezetni.

15. § A szőlőbor-pincekönyv Szállítási okmányok nyilvántartó részébe a borászati üzem által a borszőlő, szőlőmust, szőlőbor és a borászati melléktermék szállításához átvett szállítási okmányok sorszámtartományát hetente, legkésőbb az átvételt követő hét első munkanapján be kell vezetni.

16. § (1) A 7. § (4) bekezdés szerinti esetben a szőlőbor-pincekönyvnek csak a Termék-előállítás, valamint a Kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartó lapjait kell események sorrendjében vezetni.

(2) A pezsgő, minőségi pezsgő, minőségi illatos pezsgő előállítása esetén a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon nyilván kell tartani:

a) a pezsgősítés dátumát;

b) a minőségi pezsgők összes terméktípusa esetében a palackozás dátumát;

c) a küvé mennyiségét és minden egyes összetevőjének mennyiségét, valamint tényleges és potenciális alkoholtartalmát;

d) a felhasznált tirázslikőr mennyiségét;

e) az expedíciós likőr mennyiségét;

f) az előállított palackok számát, szükség esetén a maradékcukor tartalmára utaló kifejezéssel megadva a pezsgő típusát, ha a szóban forgó kifejezés a címkén feltüntetésre kerül.

(3) A likőrbor előállítása esetén a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon nyilván kell tartani:

a) bármely, a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló 1234/2007/EK rendelet Xlb. mellékletének 3e) és 3f) pontjában felsorolt termék hozzáadásának dátumát;

b) a hozzáadott termék mennyiségét.

(4) *  Pezsgő, minőségi pezsgő, minőségi illatos pezsgő és habzóbor előállításakor

a) nem palackozott pezsgő esetén az elszámolási időszak nyitókészlete és az elszámolási időszakban bevételezett mennyiség együttes összegének elszámolási időszakonként 1,0%-a;

b) a palackba töltött pezsgő mennyiségének 3%-a;

c) adófelfüggesztéssel történő szállítás esetén a kiszállított nem palackozott pezsgő mennyiségének 0,5%-a, illetve a palackozott pezsgő mennyiségének 0,25%-a

számolható el.

17. § A szőlőbor-pincekönyvben

a) a feldolgozott szőlő mennyiségét - beleértve a bérmunkában végzett feldolgozást is - a szőlő származási bizonyítvány második példányával,

b) a termék-előállítást (szőlőbor, szőlőmust, szőlőmust-sűrítmény) a bor első származási bizonyítvány számának feltüntetésével,

c) a vásárolt szőlőbort szállítási okmánnyal és bor származási bizonyítvánnyal,

d) az 1,2 térfogatszázalékot meg nem haladó tényleges alkoholtartalmú szőlőmust vásárlását számlával és bor származási bizonyítvánnyal,

e) a borászati műveletekhez felhasznált segéd- és kiegészítő anyagok beszerzését számla másolatával,

f) a szőlőbor értékesítését szállítási okmánnyal,

g) a borászati melléktermékek kötelező lepárlásra történő értékesítését borkísérő okmánnyal és átvételi elismervénnyel,

h) *  a borászati melléktermékek ellenőrzés melletti kivonását borkísérő okmánnyal, és a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet 5. § (3) bekezdése szerinti bejelentéssel,

i) *  a szőlőbor megsemmisítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által kiállított megsemmisítési jegyzőkönyvvel

kell igazolni.

18. § *  (1) *  A szőlőbor-pincekönyvet az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes az adóraktárában vagy a területileg illetékes hegybíróhoz tett bejelentés alapján a lakóhelyén, számítógépes nyilvántartás esetén az adóraktárában vagy a székhelyén (a központi ügyvezetés helyén) köteles tartani.

(2) *  Ha a természetes személy egyszerűsítettadóraktár-engedélyes a lakóhelyén tartja a szőlőbor-pincekönyvét, vagy ha a számítógépes nyilvántartás-vezetés nem az adóraktárban történik, az adóraktár-engedélyes egy órán belül köteles gondoskodni a szőlőbor-pincekönyv hozzáféréséről a NÉBIH, valamint a borászati hatáskörben eljáró járási hivatal (a továbbiakban együtt: borászati hatóság), a hegybíró, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a vámhatóság helyszíni ellenőrzése esetén. A mustelőállító a szőlőbor-pincekönyvet az előállítás helyén köteles tartani.

(3) *  Szőlőbor-pincekönyv elvesztése, megsérülése vagy megsemmisülése esetén a borászati üzem engedélyese 72 órán belül köteles azt a területileg illetékes hegybíró részére írásban bejelenteni.

(4) A formanyomtatványon vezetett szőlő- és szőlőbor-pincekönyvet úgy kell kitölteni, hogy az adatok olvashatóak és megváltoztathatatlanok legyenek. A szőlő- és szőlőbor-pincekönyvbe bevezetett, hibás adatot áthúzással, a javítás dátumának feltüntetésével és aláírással lehet érvényteleníteni. A szőlő- és szőlőbor-pincekönyvvezetésre kötelezettnek gondoskodnia kell a szőlő- és szőlőbor-pincekönyv biztonságos helyen történő őrzéséről, tartásáról.

19. § (1) *  A 17. § szerinti bizonylatok a szőlőbor-pincekönyv mellékletét képezik.

(2) *  A pincekönyvben szereplő mennyiségeket a 8. mellékletben meghatározott mértékegységek szerint, legalább két tizedes, de legfeljebb hat tizedes pontossággal, a kerekítésre vonatkozó általános szabályok szerint kell nyilvántartani.

3/a. *  Egyszerűsített pincekönyv-vezetés

19/A. § *  (1) Az az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes, aki

a) az előző borpiaci évben legfeljebb 1000 hektoliter előállított bormennyiséggel rendelkezett,

b) kizárólag saját termésű, vagy vásárolt szőlőt dolgoz fel,

c) bort, gyöngyöző bort, széndioxid hozzáadásával készült gyöngyöző bort, mustot, must sűrítményt, valamint egyszerűsített adóraktárban előállítható, palackos erjesztésű pezsgőt vagy minőségi pezsgőt, borecetet állít elő, és

d) must sűrítmény (akár finomított, akár nem) kivételével a c) pontban felsorolt terméket nem vásárol,

szőlőbor-pincekönyvét a 7. melléklet szerinti formában és tartalommal, a pincekönyv-vezetés általános szabályaihoz képest az e címben foglalt eltérésekkel is vezetheti (a továbbiakban: egyszerűsített pincekönyv-vezetés).

(2) *  Az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes egyszerűsített pincekönyv-vezetési vagy megszüntetési szándékát a területileg illetékes hegybírónak írásban jelentheti be.

(3) Az egyszerűsített pincekönyv-vezetés a (2) bekezdés szerinti bejelentés napján kezdhető meg.

19/B. § *  (1) Egyszerűsített pincekönyv-vezetés esetén a Termék-előállítás nyilvántartó lapon a feldolgozott szőlő származási bizonyítvány számát csak a felvásárlásból származó borszőlő esetén kell feltüntetni.

(2) A feldolgozás során keletkezett szőlőtörköly mennyiségét a Termék-előállítás nyilvántartó lapon kell feltüntetni.

(3) Ha a forgalomba hozatali engedély a Termék-előállítás nyilvántartó lap szerint nyilvántartott teljes bortételre érvényes, a 10. § (2) bekezdéstől eltérően a forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező bortételt nem kell új Termék-előállítás nyilvántartó lapra átvezetni.

(4) Egyszerűsített pincekönyv-vezetés esetén a lefűzött borkísérő okmányok minősülnek vevőnyilvántartásnak.

19/C. § *  (1) *  Amennyiben az egyszerűsített pincekönyv-vezetést alkalmazó egyszerűsített adóraktár engedélyes a 19/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti terméket továbbfeldolgozás céljából kíván vásárolni, a nyilvántartás vezetés módjának változását a 19/A. § (2) bekezdés szerint a betárolást megelőző 15. napig köteles a területileg illetékes hegybírónak bejelenteni. Az egyszerűsített pincekönyv nyilvántartást legkésőbb a betárolás napjáig le kell zárnia, a készleteket a 3. melléklet szerinti szőlőbor-pincekönyvbe át kell vezetnie és a 7. § szerinti pincekönyv-vezetésre át kell térnie.

(2) Amennyiben az egyszerűsített pincekönyv-vezetést alkalmazó egyszerűsített adóraktár engedélyes nem felel meg a 19/A. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek, legkésőbb a következő borpiaci év első napjáig át kell térnie a 7. § szerinti pincekönyv-vezetésre.

(3) Az adott borpiaci évben az (1)-(2) bekezdéstől eltérő esetben nem lehet visszatérni a 7. § szerinti pincekönyv-vezetési szabályok alkalmazására.

19/D. § *  A kisüzemi bortermelőknek a bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási kötelezettségeik teljesítésére e rendeletnek az egyszerűsített adóraktár-engedélyesekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. Kihozatal és veszteség elszámolás

20. § *  (1) A szőlő feldolgozás során a tényleges lé kinyerést liter seprős újbor/100 kg szőlő formában a szőlőpincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapon, a megjegyzés rovatban kell feltüntetni.

(2) A szőlőbor-pincekönyvben a szőlőmust feldolgozása és a szőlőboron végzett műveletek során a ténylegesen keletkezett veszteség számolható el. A veszteség, és a melléktermék kihozatal vetítési alapja a műveletbe bevont termék, tárolás esetén a két művelet között mozgatás nélkül tárolt termékkészlet hektoliterben mért térfogata. A műveleti veszteséget a művelet befejezésének napján, a tárolási veszteséget - az előző művelet óta eltelt időszakra - a művelet megkezdésének napján, vagy tárgyhavonként a tárgyhó utolsó napján, a szállítási veszteséget a betárolást követően, a betárolás napján kell megállapítani és a pincekönyvbe bevezetni.

(3) Ha a műveletenkénti veszteség és a melléktermék kihozatal a 4-5. mellékletben meghatározott határokat meghaladja, a borászati üzem jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet a pincekönyvhöz kell csatolni.

(4) Az egyszerűsítettadóraktár-engedélyes a műveletenkénti elszámolás helyett választhatja az átalány-elszámolást is.

(5) Az átalány-elszámolás esetén gazdasági évenként legfeljebb

a) erjedésre az erjesztésre alkalmas szőlőmustra vetítve 2% veszteség, valamint 6% borseprő,

b) borkezelésre és -tárolásra az egyszer fejtett újbor, illetve a vásárolt és az óbor mennyiségére vetítve 2% átalányveszteség számolható el.

(6) Az átalányveszteségen felül elszámolható a szőlőbor kiszerelés (palackozás, kannába töltés) 4. mellékletben meghatározott vesztesége is, ha a kiszerelt mennyiség a kiszerelés napján a szőlőbor-pincekönyvbe bevezetésre kerül.

(7) Ha a hatósági ellenőrzés a felvett és nyilvántartott mennyiség között eltérést állapít meg, a hatóság megvizsgálja a tényleges és a nyilvántartott mennyiség közötti eltérés okát, és az ellenőrzést végző hatóság a pincekönyvi nyilvántartást a ténylegesen megállapított mennyiségre módosítja.

5. Záró rendelkezések

21. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A 7. § (4) bekezdése és a 16. § 2011. május 1-jén lép hatályba.

22. § * 

23. § *  (1) A borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről szóló 27/2011. (IV. 12.) VM rendelet módosításáról szóló 14/2013. (III. 7.) VM rendelet (a továbbiakban: 14/2013. (III. 7.) VM rendelet) hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályoknak megfelelő borkísérő okmány a 14/2013. (III. 7.) VM rendelet hatálybalépését követő három hónapig kiadható és - a készlet erejéig - továbbra is felhasználható.

(2) A számítógéppel történő pincekönyvvezetés esetén e rendelet szabályainak legkésőbb 2013. augusztus 1-ig meg kell felelni.

(3) A 14/2013. (III. 7.) VM rendelet hatálybalépése előtt hitelesített pincekönyv az egyszerűsített pincekönyv vezetés szabályai szerint a 19/A. § (2) bekezdésben meghatározott bejelentést követően tovább vezethető.

24. § E rendelet a 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a szőlőkataszter, a kötelező bejelentések, a piaci felügyelethez szükséges információgyűjtés, a borászati termékek fuvarozásához szükséges kísérőokmányok, valamint a borágazatban vezetendő nyilvántartás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. május 26-i 436/2009/EK bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez * 

A) Borkísérő okmány formanyomtatványa

A B C D E F G
1 neve: 3. Bizonylat azonosító:
2 1. Eladó
(Feladó)
címe: 4. Szállítmányozó:
3 5. Szállítójármű forgalmi rendszáma:
4 adóazonosító jele/adószáma:
5 engedélyszáma: 6. Szállításra történő átvétel igazolása:
6 neve:
7 7. Kiadás dátuma:
8 címe:
9 2. Vevő
(Címzett)
8. Kiadás helye:
10 adóazonosító jele/adószáma: 9. Rendeltetés helye:
engedélyszáma:
11 10. Termékleírás
12 a tétel megnevezése a
kiszerelés
típusa
a kiszerelési
egység
űrtartalma
(1)
mennyiség
egysége
mennyiség
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23 11. Összes mennyiség:
24 12. Igazolások: 13. Ellenőrzés bejegyzése:
25 14. Megjegyzés:
26 15. Az eladás (feladás) igazolása
Kiállítás helye és dátuma:
Kiállító neve:
Kiállító aláírása:
16. Az átvétel igazolása
Átvétel helye és dátuma:
Átvevő neve:
Átvevő aláírása:

B) A borkísérő okmány kitöltése

1) Az 1. és a 2. rovat (az eladó [feladó] és a vevő [címzett] adatai) bélyegző használatával is kitölthetőek. Engedélyszámként az adóraktári engedély és a jövedéki engedélyszámot kell feltüntetni.

2) A borkísérő okmányon a kiadás dátumát (7. rovat) az év, hó, nap feltüntetésével kell megadni. Az „Igazolások” és az „Ellenőrzés bejegyzése” (12. és 13.) rovat a hatóságok bejegyzései számára szolgál.

3) A termékleírás kitöltése (10. rovat)

a) „A tétel megnevezése, azonosítása” oszlopban:

i) a szállított termék (borszőlő, szőlőmust, szőlőbor, pezsgő, borászati melléktermék) megnevezését kell megadni. A tétel megnevezése:

- a pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapja szerinti megnevezés: a forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező szőlőbor vagy pezsgő esetében

- a melléktermék fajtájának (szőlőtörköly, borseprő) megjelölése borászati melléktermék esetében

- a forgalomba hozatali engedélyben szereplő megnevezés: forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező szőlőbor és pezsgő esetén

ii) a forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező szőlőbor vagy pezsgő esetén a forgalomba hozatali engedély azonosítóját (ennek hiányában annak számát) is fel kell tüntetni.

b) A „kiszerelés típusa” oszlopban kell megadni a termék kiszerelésének típusát (kanna, palack, tartály stb.). Ez kóddal is megadható; P: palack, K: kanna, T: tartály. Egyes termékek esetében ez az oszlop nem értelmezhető, ekkor a megfelelő rubrikát ki kell húzni.

c) A „kiszerelési egység űrtartalma (1)” rovatban a kiszerelési egység űrtartalmát kell megadni literben kifejezve (tartályos kiszerelés esetén a tartály névleges űrtartalmát kell feltüntetni). Egyes termékek esetében ez az oszlop nem értelmezhető, ekkor a megfelelő rubrikát ki kell húzni.

d) A mennyiség egysége oszlopban az alábbi mértékegységek használhatóak:

i) „db”, amennyiben „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma (1)” oszlopokat kitöltötték

ii) amennyiben „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma (1)” oszlopok nem értelmezhetőek:

- szőlőtörköly esetében: q, azzal, hogy elégséges a becsült mennyiség feltüntetése,

- borseprő esetében: hl,

- borszőlő esetében: q.

e) A mennyiség oszlopba

i) a kiszerelési egységek számát kell írni, amennyiben „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma” oszlopokat kitöltötték (pl. 6 db 0,75 literes palack esetén: 6),

ii) az adott sorban szereplő tételnek a „mennyiség egysége” rovatban jelzett mértékegységben kifejezett mennyiségét, amennyiben „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma (1)” oszlopok nem értelmezhetőek.

f) Tíznél több tétel esetén a felsorolást pótlapon kell megtenni. A pótlapnak tartalmaznia kell a 3. és a 10. rovat szerinti adatokat.

g) 60 liternél nagyobb kiszerelésű termékek fuvarozásánál:

i) a 11. (Összes mennyiség) rovatban a nettó összmennyiséget hl-ben,

ii) az űrtartalom rovatban a felhasznált szállítóedény névleges térfogatát kell feltüntetni.

h) A fel nem használt sorokat ki kell húzni.

4) Az Összes mennyiség rovatot (11. rovat) csak több tétel szállítása esetén (amennyiben a 10. rovatban több sort is kitöltöttek) kell kitölteni, az alábbi módon:

i) azon tételek esetében, amelyeknél a 10. rovat „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma (1)” oszlopait kitöltötték, a hl-ben kifejezett az összes mennyiséget,

j) azon tételek esetében, amelyeknél a 10. rovat „a kiszerelés típusa” és „a kiszerelési egység űrtartalma (1)” oszlopai nem értelmezhetőek, a 10. rovat „mennyiség egysége” oszlopában megadott mértékegységben kifejezett összes mennyiséget.

Abban az esetben, ha több terméktípus (pl. szőlőbor és borseprő) szállítására kerül sor, az összegzést terméktípus szerinti bontásban kell megadni.

5) A borkísérő okmány adattartalmát, az adatok elhelyezését és sorrendiségét nem lehet megváltoztatni, azonban az egyes rovatok mérete számítógépes előállítás esetén változtatható.

6) A borkísérő okmány előállításához használható papír mérete 210x297 milliméter, az adatok elhelyezésére szolgáló rész 148x210 milliméter, amely számítógépes előállítás esetén 210x297 milliméteresre is növelhető, azonos adattartalom mellett. A borkísérő okmány papírjának alapszíne fehér. Cégembléma, cégadatokat tartalmazó fejrész csak a borkísérő okmány keretbe foglalt, adatok elhelyezésére szolgáló részen kívül helyezhető el.

2. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez

SZŐLŐPINCEKÖNYV

I. *  Hitelesítési rész

...............iktatószám

Ez a szőlőpincekönyv ____ számozott oldalt tartalmaz.

Hitelesítette:

..............................

P. H.

II. Azonosító rész

Szőlőpincekönyv vezetésére kötelezett

Neve:
Címe: város/község
utca/út/tér hrsz.
Adószáma: ____________
Adóazonosító jele: ____________
Nyilvántartási száma: ____________

III. Nyilvántartó rész

1. *  Saját szőlő

Gazdasági év:

Szőlőfajta Szőlőterület Szőlő-
mennyiség
Mustfok


Sorszám

Település és helyrajzi szám

Kódja
(nem kötelező a feltüntetése)

Neve


ha


m2


q

Potenciális alkohol-
tartalom


Jogcím
Vevő (nyilvántartási szám, vagy adóraktári engedélyszám, vagy adószám vagy adó-
azonosító jel)

Származási bizonylat vagy számlaszáma
a b c d e f g h i j

2. *  Vásárolt szőlő

Gazdasági év:

Szőlőfajta Szőlőterület Szőlőmennyiség Mustfok


Sorszám

Kódja
(nem kötelező a feltüntetése)

Neve


ha


m2


q

Potenciális alkohol-
tartalom


Jogcím
Eladó/Vevő (nyilvántartási szám, vagy adóraktári engedélyszám, vagy adószám vagy adó-
azonosító jel)

Származási bizonylat vagy számlaszáma
a c d e f g h i j

IV. Átvett borkísérő okmányok nyilvántartása

Dátum Borkísérő okmány sorszám tartománya
-tól -ig

3. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez

SZŐLŐBOR-PINCEKÖNYV

I. *  Hitelesítési rész

...............iktatószám

Ez a szőlőbor-pincekönyv ____ számozott oldalt tartalmaz.

Hitelesítette:

................................

P. H.

Dátum: Aláírás:

II. Azonosító rész

Szőlőbor-pincekönyv vezetésére kötelezett
Neve:
Telephely címe: város/község
utca/út/tér hrsz.
Adószáma:
Adóazonosító jele:
Adóraktári engedélye száma vagy nyilvántartási száma:
Hegyközségi tag kódja:

III. Nyilvántartó rész

1. Betárolt szőlő (Betárolás sorrendjében)

Szőlő megnevezés
Sorszám Betárolás dátuma (év, hó, nap) Jogcím saját/vásárolt/
bérfeldolgozás
Szőlő származási bizonyítvány száma termőhely fajta potenciális alkoholtartalom Betárolt mennyiség (q) Termék-
megnevezés
a b c d e f g h i

3. Termék-előállítás (Műveletek sorrendjében)

Gyártás megkezdésének dátuma: Termékmegnevezés [a 11. § (2) bekezdés szerint]
Betárolt szőlő sorszáma: Eredeti átlag Bor származási bizonyítvány száma:
Potenciális alkoholtartalom
....................................................... Mustjavítás:
....................................................... Anyag Mennyiség M. e. Potenciális alkoholtartalom
....................................................... ..............................................................................................
....................................................... ..............................................................................................
....................................................... ..............................................................................................
....................................................... .............................................................................................. Forgalomba hozatali engedély száma:
Mennyisége (q): ........................... .............................................................................................. ...................................
Hordós
Dátum (év, hó, nap) Bizonylatszám Jogcím Megjegyzés bevétel (hektoliter) kiadás (hektoliter) készlet (hektoliter) tartály jele
a b c d e f g h
Áthozat:
Kannás Palackos
Dátum Bizonylatszám Jogcím Űrtartalom Mennyiség
(db)
bevétel (hektoliter) kiadás (hektoliter) készlet (hektoliter) bevétel (hektoliter) kiadás (hektoliter) készlet (hektoliter)
a b c d e f g h i j k
Áthozat:
Átvitel:

4. Adómentes fogyasztás elszámolása ..................................... gazdasági év

Dátum (év, hó, nap) Termékmegnevezés Havi fogyasztás (hektoliter) Összes fogyasztás (hektoliter)
a c e f
Áthozat:

5. Termékértékesítés/Vevőnyilvántartás (Csak az egyszerűsített adóraktár engedélyese vezeti!)

Vevő
Dátum
(év, hó, nap)
Bizonylatszám Termék-
megnevezés
Jogcím neve engedélyszáma Mennyiség (hektoliter)
a b c d e f g
_

6. Kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartása (Itt csak a termék-előállításra vásárolt anyagokat kell nyilvántartani!)

Kiegészítő adalékanyag neve: Minőségi jellemzője Mértékegysége
Mennyiség
Dátum
(év, hó, nap)
Bizonylat Jogcím Megjegyzés bevétel kiadás készlet
a b c d e f g
Áthozat:
Átvitel:

7. Melléktermékek nyilvántartása

Melléktermék neve: Minőségi jellemzője Mértékegysége
Mennyiség
Dátum
(év, hó, nap)
Bizonylat Jogcím Megjegyzés bevétel kiadás készlet
a b c d e f g
Áthozat:
Átvitel:

8. Tárolótartály (-edényzet) nyilvántartása

Tárolótartály jele Tárolótartály anyaga Tárolótartály űrtartalma Tárolótartály helye Megjegyzés
a b c d e

9. Szállítási okmány nyilvántartása

Dátum Szállítási okmány megnevezése Szállítási okmány sorszámtartománya
-tól -ig

4. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez

Veszteségnormák térfogatra

A B
1. Mustsűrítés 3,0%
2. Deszulfitálás 0,2%
3. Erjedés 2,0%
4. Fejtés
4.1. fahordóból fahordóba 0,2%
4.2. fahordóból eqyéb tartályba 0,2%
4.3. egyéb tartályból egyéb tartályba 0,1%
5. Hordós bor szállításának veszteségnormája 0,2%
6. Szűrés veszteségnormája 0,2%
7. Szeparálás veszteségnormája 0,1%
8. Palackozás veszteségnormája 2,0%
9. Kannatöltés veszteségnormája 1,0%
10. Tárolás veszteségnormája
10.1. fahordóban 1,56%/év
10.2. egyéb tartályban 0,8%/év

5. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez

Legfeljebb elszámolható seprő mennyisége:

1. Első fejtés

a) seprős újbor 6%

b) szamorodni 8%

c) aszú 10%

2. Derítés

a) első derítés után 3%

b) további derítés után 1,5%

6. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez

A műveleti napló adattartalma

(termékenként a szőlőbor-pincekönyv Termék-előállítás nyilvántartó lapja szerinti bontásban)

1. A művelet megkezdésének időpontja:

2. A művelet megnevezése:

3. A műveletre átadott termék mennyisége és tárolótartály jele:

4. A felhasznált kiegészítő és adalékanyag megnevezése és mennyisége:

5. A keletkezett melléktermék megnevezése és mennyisége:

6. A művelet befejezésének időpontja:

7. A műveletből átvett termék mennyisége és tárolótartály jele:

8. A vett minta mennyisége:

7. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez * 

SZŐLŐBOR-PINCEKÖNYV
egyszerűsített pincekönyv-vezetéshez

I. *  Hitelesítési rész

............................... iktatószám

Ez a szőlőbor-pincekönyv .......................... számozott oldalt tartalmaz.

Hitelesítette:

..........................................

P. H. ....

Dátum: Aláírás:

II. Azonosító rész

Szőlőbor-pincekönyv vezetésére kötelezett
Neve:
Telephelye címe: város/község
utca/út/tér hrsz.
Adószáma:
Adóazonosító jele:
Adóraktári engedély száma vagy nyilvántartási száma:
Hegyközségi tag kódja:
Termék-előállítás (Műveletek sorrendjében)
Előállítás megkezdésének dátuma: Termékmegnevezés [a 10. § (2) bekezdés szerint]
Betárolt szőlő Eredeti átlag Bor származási bizonyítvány száma:
Szőlő származási bizonyítvány száma(i): Potenciális alkoholtartlom (tf%)
Javítás utáni
Összes alkoholtartlom (tf%)
Anyag Mennyiség M. e. Potenciális alkoholtartalom
Forgalomba hozatali engedély száma:
Feldolgozott szőlő mennyisége (q):
Keletkezett szőlőtörköly mennyisége (q):
Hordós mennyiség (hektoliter)
Dátum
(év, hó, nap)
Bizonylatszám Művelet/készletváltozás megnevezése Megjegyzés bevétel
(hektoliter)
kiadás
(hektoliter)
készlet
(hektoliter)
tartály jele
a b c d e f g h
Áthozat:
Átvitel:

Művelet megnevezése: pl. must előállítás, mustjavítás, fejtés, derítés, palackozás, házasítás, édesítés, bérpalackozás, stb.

Készletváltozás megnevezése: pl. értékesítés, adómentes fogyasztás, adóraktárba áttárolás,

Megjegyzés: veszteségek, melléktermékek, kezelőanyagok, derítő anyagok, adalékanyagok

Kannás Palackos
Dátum
(év, hó, nap)
Bizonylatszám Készletváltozás Űrtartalom
liter
Mennyiség
(db)
bevétel
(hektoliter)
kiadás
(hektoliter)
készlet
(hektoliter)
bevétel
(hektoliter)
kiadás
(hektoliter)
készlet
(hektoliter)
a b c d e f g h i j k
Áthozat:
Átvitel:

Kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartása (Itt csak a termék-előállításra vásárolt anyagokat kell nyilvántartani!)

Kiegészítő, adalékanyag neve: Minőségi jellemzője: Mértékegysége:
Dátum (év, hó, nap) Bizonylat Jogcím Megjegyzés Mennyiség
bevétel kiadás készlet
a b c d e f g
Áthozat:
Átvitel:

Tárolótartály (-edényzet) nyilvántartása

Tárolótartály jele Tárolótartály anyaga Tárolótartály űrtartalma Tárolótartály helye Megjegyzés
a b c d e

Szállítási okmány nyilvántartása

Dátum Szállítási okmány megnevezése Szállítási okmány sorszámtartománya
-tól -ig

8. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez * 

Termék Mértékegység Pontosság tizedes jegy
szőlő q 0
cefre hl 0
must hl 0
bor hl 0
Kiszerelt termékek
esetén legfeljebb 6
seprő hl 0
törköly q(100kg) 0
sűrített szőlőmust hl 2
finomított szőlőmustsűrítmény hl 2
cukor q(100kg) 2
egyéb kiegészítő és adalékanyag kg 2

9. melléklet a 27/2011. (IV. 12.) VM rendelethez * 

A) Nem jövedéki termék borászati termékek kísérőokmányának formanyomtatványa

B) A nem jövedéki termék borászati termékek kísérőokmányának kitöltése

1. *  rovat: A borászati hatáskörben eljáró járási hivatal tölti ki az okmány hitelesítésekor

2. rovat: teljes név és cím, beleértve az irányítószámot is (adott esetben a SEED szerinti jövedéki szám is)

3. rovat: a feladás tényleges helye (csak abban az esetben kell kitölteni, ha az árut nem a feladó címéről adják fel)

4. rovat: teljes név és cím, beleértve az irányítószámot is (adott esetben a SEED szerinti jövedéki szám is)

5. rovat: tényleges rendeltetési hely (csak abban az esetben kell kitölteni, ha az árut nem a címzett címére szállítják)

6. rovat: a kísérőokmány kiállításának ellenőrzéséért a feladás helyén felelős illetékes hatóság neve és címe

7. rovat: az első szállításért felelős személy neve és címe (csak akkor kell kitölteni, ha nem azonos a feladóval)

8. rovat: Itt kell megadni minden egyéb, a szállítással kapcsolatos alábbi adatokat:

a) az igénybe vett szállítóeszköz típusa (tehergépkocsi, kisteherautó, tartálykocsi, gépkocsi, vasúti teherkocsi, vasúti tartálykocsi, repülőgép)

b) rendszám, illetve hajó esetén annak neve (feltüntetése nem kötelező)

c) Abban az esetben, ha az egyik szállítóeszköz-típusról a másikra váltanak át, a terméket berakodó szállítónak az okmány hátoldalán fel kell tüntetnie:

i) a szállítás megkezdésének dátumát,

ii) az igénybe vett szállítóeszköz típusát, valamint gépkocsi esetében annak rendszámát, hajó esetében annak nevét,

iii) vezetéknevét, keresztnevét (keresztneveit), illetve a vállalkozása nevét, valamint címét, ideértve a postai irányítószámot is.

d) A rendeltetési hely megváltozása esetén: a tényleges rendeltetési hely

9. rovat: A termék leírása az 1234/2007/EK rendeletnek és a hatályos nemzeti rendelkezéseknek megfelelően, különös tekintettel a kötelező jelölési adatokra (a 1234/2007/EK tanácsi rendelet XIb. melléklete szerinti termékkategória, allergéntartalom). Nem kell jelölni a más rubrikában már feltüntetett adatokat.

10. rovat: Az árut tartalmazó csomagok leírása: azonosító számok és a csomagok száma, a csomagokon belüli csomagolások száma. A 436/2009/EK bizottsági rendelet 24. cikk (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említettektől eltérő kísérőokmányok esetében a leírás folytatódhat az egyes másolatokhoz csatolt külön lapon. Erre a célra használható egy csomagjegyzék.

11. rovat: Az áru jellemzői:

a) KN-kód (vámtarifaszám)

b) palackozatlan termékeknél a nettó összmennyiség, palackozott termékeknél a felhasznált tárolóedények száma.

c) bruttó súly

d) nettó súly

e) az összes alkoholtartalom

f) refrakciós mutató vagy a sűrűség

g) 1 = FN borászati termék, 2 = FN borászati termék fajtajelöléssel, 3 = OEM-vagy OFJ-borászati termék, 4 = harmadik országból származó borászati termék, 5 = egyéb.

h) a 1234/2007/EK tanácsi rendelet XIb. mellékletének függelékében meghatározott szőlőtermő övezet kódját kell megadni (Magyarországon termett szőlőből készült borászati termék esetében ez minden esetben: C.I.)

i) a kódok:

0: a terméken az alábbi eljárások egyikét sem hajtották végre,

1: a termék alkoholtartalmát növelték,

2: a termék savtartalmát növelték,

3: a termék savtartalmát csökkentették,

4: a terméket édesítették,

5: a termékhez boralkoholt adtak,

6: a termékhez a leírásban megadottól eltérő földrajzi egységről származó terméket adtak hozzá,

7: a termékhez a leírásban megadottól eltérő szőlőfajtából nyert terméket adtak hozzá,

8: a termékhez a leírásban megadottól eltérő évben szüretelt terméket adtak hozzá,

9: a terméket tölgyfadarabok felhasználásával állították elő,

10: a termék új borászati eljárás kísérleti célú alkalmazásával készült,

11: a termék alkoholtartalmát részben csökkentették,

12: egyéb (éspedig).

12. rovat: OEM-tanúsítvány, OFJ-tanúsítvány, illetve a szüreti év vagy a borszőlőfajta (borszőlőfajták) feltüntetésével forgalmazott borászati termékekre vonatkozó igazolás tanúsítása (lásd a 436/2009/EK bizottsági rendelet 24. cikk (1) bekezdésének b) pontját és a 31. cikkét)

13. rovat: Nem szükséges kitölteni

14. rovat: A szállítás megkezdésének dátuma és - abban az esetben, ha a szállítás megkezdésének helye szerinti tagállam előírja - időpontja

15. rovat: A feladás helye szerinti illetékes szerv általi láttamozás a 436/2009/EK bizottsági rendelet 24. cikk (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említettektől eltérő kísérőokmányok esetében (amennyiben ez követelmény)


  Vissza az oldal tetejére