A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

51/2011. (XII. 21.) BM rendelet

a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés hatósági eljárásaiban az igazgatási szolgáltatási díj fizetési körébe tartozó hatósági eljárásokról, igazgatási jellegű szolgáltatásokról és bejelentésekről, továbbá a fizetendő díj mértékéről, valamint a fizetésre vonatkozó egyéb szabályokról

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 82. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § q) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. § *  A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szerinti hatóság részére az 1. mellékletben meghatározott, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat.) IV. Fejezetében és az R.-ben szabályozott egyes eljárásokért az abban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni.

2. § (1) *  Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a hatósági eljárásnak az 1. melléklet szerinti megnevezését.

A díjat telephelyenkénti eljárásonként a hivatásos katasztrófavédelmi szerv illetékes szerve 2. mellékletben meghatározott előirányzat-felhasználási keretszámlája javára kell megfizetni.

(2) A díj megfizetését a hatóság számára az eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell.

(3) Amennyiben az ügyfél a díj megfizetését a hatósági eljárásra irányuló kérelmének előterjesztésével egyidejűleg nem igazolja, és a díj megfizetésére a hatóság figyelmeztetése alapján kerül sor, az átutalási megbízás közlemény rovatában az (1) bekezdésben foglalt adaton túl a hatósági felszólítás ügyazonosító számát is fel kell tüntetni.

(4) A díj az eljáró hatóság bevétele.

3. § A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

4. § Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 28. § (2)-(3) bekezdését a díjfizetés tárgyára,

b) 86. §-át az elévülés tekintetében,

c) 73/A. §-át a díj meg nem fizetése kapcsán,

d) 32. §-át, valamint 79-81. §-át a díj visszatérítése vonatkozásában

értelemszerűen kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat kell érteni.

5. § Ez a rendelet 2012. január 1-én lép hatályba.

6. § *  E rendeletnek a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés hatósági eljárásaiban az igazgatási szolgáltatási díj fizetési körébe tartozó hatósági eljárásokról, igazgatási jellegű szolgáltatásokról és bejelentésekről, továbbá a fizetendő díj mértékéről, valamint a fizetésre vonatkozó egyéb szabályokról szóló 51/2011. (XII. 21.) BM rendelet, valamint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 75/2013. (XII. 18.) BM rendelet módosításáról szóló 35/2016. (VIII. 30.) BM rendelettel megállapított rendelkezéseit azok hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

1. melléklet az 51/2011. (XII. 21.) BM rendelethez

Igazgatási szolgáltatási díj fizetési körébe tartozó hatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

Tevékenység Hivatkozás Szolgáltatási díj összege
1. Katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás új veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemépítéshez Kat. 25. § (1);
1.1 felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem R. 10. § (1) 285 000 Ft
1.2 alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem 240 000 Ft
2. Katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmény építéséhez Kat. 25. § (1);
R. 10. § (1)
240 000 Ft
3. Katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás veszélyes tevékenység végzéséhez Kat. 25. § (1);
3.1 felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem Kat. 28. § (1)-(2); 335 000 Ft
3.2 alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem R. 10. § (1) 285 000 Ft
3.3 küszöbérték alatti üzem Kat. 40. § (1)-(3); Kat. 27. § (3) b);
Kat. 27. § (4)
R. 35. § (1)
135 000 Ft
4. *  Katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás üzem Kat. 27. § (3) bekezdés b), c) és d) pontja szerinti jelentős változtatásához Kat. 27. § (3) b), c), d)
4.1. *  felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem 285 000 Ft
4.2. *  alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem 285 000 Ft
4.3. *  küszöbérték alatti üzem 135 000 Ft
5. * 
6. *  Biztonsági jelentés üzemeltető által kezdeményezett felülvizsgálata Kat. 27. § (3) a);
Kat. 28. § (4);
115 000 Ft
7. *  Biztonsági elemzés üzemeltető által kezdeményezett felülvizsgálata R. 11. § (3) 115 000 Ft
8. Belső védelmi terv üzemeltető által kezdeményezett felülvizsgálata Kat. 38. §;
R. 20. § (3)
75 000 Ft
9. *  Súlyos káresemény elhárítási terv üzemeltető által kezdeményezett felülvizsgálata Kat. 27. § (3) a);
Kat. 41. § d);
R. 38. §
75 000 Ft
10. Veszélyes tevékenység azonosítása Kat. 40. § (1),
R. 7. §;
R. 33. § (1)
100 000 Ft

2. melléklet az 51/2011. (XII. 21.) BM rendelethez * 

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és területi szerveinek előirányzat-felhasználási keretszámla számai * 

Sorszám Szervezet megnevezése Előirányzat-felhasználási keretszámla száma
1. *  Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10024003-00283559-00000000
2. *  Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10025004-00283566-00000000
3. *  Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10026005-00283573-00000000
4. *  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10027006-00283580-00000000
5. *  Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10028007-00283597-00000000
6. *  Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10029008-00283607-00000000
7. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10023002-00319566-00000000
8. *  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10033001-00283614-00000000
9. *  Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10034002-00283621-00000000
10. *  Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10035003-00283638-00000000
11. *  Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10045002-00283683-00000000
12. *  Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10036004-00283645-00000000
13. *  Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10037005-00283652-00000000
14. *  Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10023002-00283669-00000000
15. *  Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10039007-00283762-00000000
16. *  Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10044001-00283676-00000000
17. *  Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10046003-00283690-00000000
18. *  Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10047004-00283700-00000000
19. *  Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10048005-00283717-00000000
20. *  Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10049006-00283724-00000000
21. *  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 10023002-00283494-00000000