A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

89/2011. (IX. 29.) VM rendelet

a vizek állapotának kémiai elemzésére és figyelemmel kísérésére vonatkozó műszaki előírásokról

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (8) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § k) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed a 3. §-ban felsorolt, a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló kormányrendelet szerint végzett monitorozó programok keretében a felszíni vizek esetében a kémiai vagy az ökológiai állapot, a felszín alatti vizek esetében a kémiai állapot értékelése céljából végzett fizikai-kémiai paraméterek vagy kémiai mérendő mennyiségek elemzésére, valamint az ilyen vizsgálatokat végző laboratóriumokra és az azokkal szerződésben álló felekre.

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) kimutatási határ: a mérőjelnek vagy koncentrációnak az az értéke, amely felett a mintáról meghatározott konfidenciával megállapítható, hogy eltér a meghatározandó anyagot nem tartalmazó vakmintától;

b) a mennyiségi meghatározás alsó méréshatára: a kimutatási határ meghatározott számú többszöröse a meghatározandó anyag olyan koncentrációja mellett, amelyet elfogadható pontossággal meg lehet határozni a mennyiségi meghatározás alsó méréshatára megfelelő etalon vagy minta alkalmazásával a kalibrációs görbe legelső pontjából - nem számítva a vakmintával kapott értéket - határozható meg;

c) mérési bizonytalanság: a felhasznált adatok alapján a mérendő mennyiségre kapott értékek szórására jellemző nem negatív szám;

d) környezetminőségi követelmény: a felszíni víz vízszennyezettségi határértékeiről és azok alkalmazásának szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti környezetminőségi határérték, vagy a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet szerinti, a felszín alatti vízre vonatkozó minőségi előírás vagy küszöbérték.

3. § A rendelet hatálya alá tartozó, a felszíni vizek megfigyelésének és állapotértékelésének egyes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott monitorozó programok, vagy a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló miniszteri rendeletben a víztest monitoring keretében a laboratóriumokban, terepen és online alkalmazott valamennyi elemzési módszert az MSZ EN ISO/IEC-17025 szabványnak vagy azzal egyenértékű más megoldásnak megfelelően hitelesíteni és dokumentálni kell.

4. § (1) A 3. §-ban meghatározott elemzési módszerek esetében biztosítani kell a minimális teljesítménykritériumok alkalmazását, amely szerint a mérési bizonytalanság becsült értéke a környezetminőségi követelmény 50%-a vagy ennél kisebb (k=2), a mennyiségi meghatározás alsó méréshatára pedig a környezetminőségi követelmény 30%-a vagy annál kisebb.

(2) Egy adott paraméterre vonatkozóan, környezetminőségi követelmény hiányában, illetve ha az (1) bekezdésben meghatározott minimális teljesítménykritériumokat teljesítő elemzési módszer nem áll rendelkezésre, a megfigyelést az elérhető legjobb technikának megfelelő módszerrel kell elvégezni.

5. § (1) Ha az adott mintában a fizikai-kémiai paraméterek vagy mérendő kémiai mennyiségek koncentrációi a mennyiségi meghatározás alsó méréshatára alá esnek, akkor az átlagértékek számításához a mérési eredmények helyett a mennyiségi meghatározás alsó méréshatárának a felét kell figyelembe venni.

(2) Ha a mérési eredményekből számított, vagy az (1) bekezdésben említett átlagérték a mennyiségi meghatározás alsó méréshatára alá esik, akkor ez az érték a „mennyiségi meghatározás alsó méréshatára alatt” minősítést kapja.

(3) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az olyan szennyezőanyagokra, amelyek több fizikai-kémiai paraméter vagy mérendő kémiai mennyiség összegei, ideértve azok fontos metabolitjait, bomlás- és reakciótermékeit. Az ilyen esetekben az adott anyagra vonatkozó mennyiségi meghatározás alsó méréshatára alá eső eredmények nullának tekintendők.

6. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó megfigyelési programok keretében a laboratóriumoknak és az azokkal szerződésben álló feleknek az MSZ EN ISO/IEC-17025 szabványnak vagy azzal egyenértékű más megoldásnak megfelelő minőségirányítási gyakorlatot kell követni.

(2) A laboratóriumoknak és az azokkal szerződésben álló feleknek a következők szerint kell bizonyítani alkalmasságukat az adott fizikai-kémiai vagy kémiai mennyiségek elemzésére:

a) a rendelet hatálya alá tartozó monitorozó programok keretében vizsgált fizikai-kémiai paraméterek és kémiai mérendő mennyiségek reprezentatív koncentráció tartománya mellett a 3. §-ban rögzített elemzési módszerekre kiterjedő jártassági vizsgálati programokban való részvétellel, és

b) olyan rendelkezésre álló anyagminta elemzésével, amelyek reprezentatívak a 4. § (1) bekezdésében említett környezetminőségi követelmények szempontjából a monitorozó programok során gyűjtött minták koncentráció tartományára.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában említett jártassági vizsgálati programokat olyan akkreditált, illetve nemzetközi vagy nemzeti szinten elismert szervezetek bonyolíthatják, amelyek megfelelnek az MSZ EN ISO/IEC-17043 vagy azzal egyenértékű más megoldás követelményeinek. Az e programokban való részvétel eredményeit az MSZ EN ISO/IEC-17043 szabványban vagy azzal egyenértékű más megoldásban foglalt pontrendszerek alapján kell értékelni.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § Ez a rendelet a vizek állapotának kémiai elemzésére és figyelemmel kísérésére vonatkozó műszaki előírásoknak a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti megállapításáról szóló, 2009. július 31-i 2009/90/EK bizottsági irányelvnek való megfelelést szolgálja.