A jogszabály mai napon ( 2019.10.21. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

278/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer rendeltetéséről, feladatairól, eljárási rendjéről, a közreműködők kötelezettségeiről

A Kormány a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed:

a) a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdés c), d), f) és g) pontjaiban meghatározott központi államigazgatási szervekre;

b) a Magyar Honvédségre (a továbbiakban: MH);

c) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 80. § r) pontja szerinti rendvédelmi szervekre;

d) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra;

e) a Hvt. 24. § (1) és (3) bekezdése szerinti, a honvédelem területi és helyi igazgatási szerveire;

f) a Hvt. 18. § (2) bekezdése szerinti, a honvédelemben közreműködő szervekre.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) nemzeti felelős: a honvédelemért felelős miniszter, aki koordinálja a Nemzeti Intézkedési Rendszer (a továbbiakban: NIR) működtetésében résztvevő szervek tevékenységét;

b) ágazati felelős szerv: a NIR keretében alkalmazandó, valamely ágazat feladat- és hatáskörébe tartozó válságreagálási intézkedések kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős, e rendelet hatálya alá tartozó központi államigazgatási szerv, amelyet a Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye ágazati felelős szervként meghatároz;

c) együttműködő szerv: a rendelet hatálya alá tartozó, a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében együttműködőként meghatározott, az intézkedések végrehajtásában és a NIR működtetésének támogatásában részt vevő szerv.

3. A Nemzeti Intézkedési Rendszer alkalmazása

3. § (1) A NIR-t kell alkalmazni:

a) ha az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) kezdeményezte a tagállamoknál a válságreagálási intézkedések bevezetését;

b) ha a NATO válságreagálási intézkedései szövetségi szintű bevezetésének Magyarország általi kezdeményezése, illetve szövetséges fegyveres erők magyarországi alkalmazása vagy más szövetségi válságreagáló képesség magyarországi igénybe vétele szükséges és a kialakult vagy fenyegető válsághelyzet szerinti nemzeti intézkedés, vagy a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv a NIR alkalmazásáról dönt;

c) a NATO Válságreagálási Rendszert alkalmazó nemzetközi gyakorlatok során, továbbá a nemzeti felelős, az ágazati felelős szervek, valamint az együttműködő szervek felkészítésekor;

d) sajátos nemzeti érdekből, a NATO Válságreagálási Rendszertől függetlenül, nemzeti intézkedés, vagy a különleges jogrend bevezetésére jogosult szervnek a NIR alkalmazására irányuló döntése alapján;

[a továbbiakban a)-d) pontok együtt: NIR alkalmazási időszak].

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a nemzeti felelős kezdeményezheti a Kormánynál a teljes NIR gyakorlás céljából történő alkalmazását. Az ágazati felelős szervek a részükre meghatározott felkészülési feladatokat az együttműködő szervek bevonásával a saját feladat- és hatáskörükben önállóan hajtják végre.

4. A Nemzeti Intézkedési Rendszer rendeltetése és célja, a bevezethető intézkedések

4. § (1) A NIR biztosítja a NIR alkalmazási időszakban a NATO által elrendelt válságkezelési intézkedések bevezetésének és végrehajtásának nemzeti szintű koordinációját, illetve a NATO válságreagálási intézkedések szövetségi szintű bevezetése kezdeményezésének koordinációját.

(2) A NIR célja a NATO válságreagálási intézkedések bevezetésével, módosításával és visszavonásával kapcsolatos döntések előkészítéséhez, a döntések végrehajtásához szükséges eljárási rend kialakítása, továbbá a Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye kiadása révén a válságreagálási feladatokra történő felkészülést és a feladatok végrehajtását segítő minta-intézkedések rendelkezésre bocsátása.

5. § A NIR keretében csak olyan, a NATO Válságreagálási Rendszerben meghatározott intézkedés vezethető be, amely összhangban áll a magyar jogszabályokkal és közjogi szervezetszabályozó eszközökkel.

5. A Nemzeti Intézkedési Rendszer elemei

6. § A NIR elemei:

a) a NIR működtetésében résztvevő szervek:

aa) a NIR koordinációjáért felelős szerv;

ab) az ágazati szerv;

ac) az együttműködő szerv;

b) a támogató infrastruktúra;

c) a Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye.

6. A NIR koordinációja

7. § (1) A nemzeti felelős a NIR koordinációjával kapcsolatos feladatkörében:

a) tájékoztatja nemzeti intézkedés, vagy a különleges jogrend bevezetésére jogosult szervet a válságreagálási intézkedések tagállami bevezetésére vonatkozó NATO kezdeményezésről;

b) szükség esetén javaslatot tesz a soron kívüli döntésre a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzített intézkedések bevezetéséről, azok felfüggesztéséről vagy visszavonásáról;

c) szükség esetén kezdeményezi a nemzeti intézkedés, vagy a különleges jogrend bevezetésére jogosult szervnél a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzítetteken túl további, az 5. §-ban foglaltaknak megfelelő intézkedések bevezetését és a felelős szervek bevonását;

d) az ágazati felelős szervnél kezdeményezi a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzített, a feladat- és hatáskörébe tartozó intézkedések bevezetését, végrehajtását, felfüggesztését vagy visszavonását;

e) tájékoztatja a NATO szerveket az általuk kezdeményezett válságreagálási intézkedésekkel kapcsolatos nemzeti álláspontról és a bevezetett nemzeti intézkedésekről;

f) javaslatot tesz a különleges jogrend bevezetésére jogosult szervnek, hogy kezdeményezze a NATO-nál Válságreagálási Intézkedések bevezetését;

g) figyelemmel kíséri a NATO Válságreagálási Rendszerében, illetve válságreagálási intézkedéseiben történt változásokat, szükség szerint javaslatot tesz a Kormány részére a NIR ezekkel történő összehangolására, a szükséges nemzetei feladatok végrehajtására;

h) koordinálja az ágazati felelős szervek részéről kijelölt NIR szakértők és kapcsolattartók (a továbbiakban: NIR ágazati kapcsolattartók) tevékenységét;

i) koordinálja a NIR-el kapcsolatos felkészítési feladatok végrehajtását;

j) hatáskörében intézkedik a NIR működtetési feltételeinek folyamatos biztosítására;

k) az ágazati felelős szervek bevonásával minden év március 31-ig elvégzi a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések felülvizsgálatát, amelynek eredményéről, a NIR működésének tapasztalatairól, valamint az ágazati felelős szervek által tett, a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések módosítására, kiegészítésére, hatályon kívül helyezésére vonatkozó javaslatokról minden év április 30-ig tájékoztatja a Kormányt;

l) felügyeli a NIR működését biztosító infrastruktúra kialakítását és fejlesztését.

7. Az ágazati válságreagálási intézkedések bevezetése és végrehajtása

8. § (1) Az ágazati felelős szerv vezetője a (2) bekezdésben foglalt feladatait a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében kijelölt együttműködő szervek szükség szerinti bevonásával hajtja végre.

(2) Az ágazati felelős szerv vezetője a feladat- és hatáskörében:

a) a NATO kezdeményezésére, vagy szükség esetén önállóan, a nemzeti felelős egyidejű tájékoztatása mellett intézkedik a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzített, feladat- és hatáskörébe tartozó válságreagálási intézkedések bevezetésére, illetve azok felfüggesztésére vagy visszavonására;

b) irányítja a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv által elrendelt nemzeti válságreagálási intézkedések ágazati feladatainak végrehajtását, koordinálja a végrehajtásban együttműködő szervek tevékenységét és végzi rendszeres felkészítésüket;

c) a nemzeti felelős útján javaslatot tesz a NIR-nek a NATO Válságreagálási Rendszertől független, önálló alkalmazására;

d) meghatározza az irányítása, vezetése, felügyelete alatt működő szerveknél a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében feladatkörébe utalt válságreagálási intézkedések ágazati végrehajtásának rendjét, azonosítja a végrehajtásban együttműködő szerveket;

e) a nemzeti felelős egyidejű tájékoztatása mellett kezdeményezi a feladat- és hatáskörével összefüggő, de más ágazati felelős szerv feladat- és hatáskörébe tartozó, a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében szereplő intézkedések bevezetését, felfüggesztését vagy visszavonását az illetékes ágazati felelős szervnél;

f) ha a feladat- és hatáskörét érintő nemzeti válságreagálási intézkedés bevezetése a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv döntését igényli, a nemzeti felelőssel együttműködve indokolással ellátott döntési javaslatot tesz;

g) indokolással ellátott javaslatot tesz a nemzeti felelősnél a NATO Válságreagálási Intézkedések szövetségi szintű alkalmazásának kezdeményezésére;

h) kijelöli a NIR ágazati kapcsolattartót és helyettesét, elérhetőségi adataikat folyamatosan pontosítja és megküldi a nemzeti felelős részére;

i) irányítja a NIR működtetésével kapcsolatos feladatokra történő felkészülést;

j) saját költségvetésében tervezi a NIR alkalmazásához szükséges költségeket, és szakterületén biztosítja a NIR működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket;

k) indokolással ellátott javaslatot tesz a nemzeti felelősnél a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések módosítására, kiegészítésére, hatályon kívül helyezésére;

l) irányítja a NIR működtetését biztosító ágazati infrastruktúra kialakítását és fejlesztését.

(3) Ha a Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye a nemzeti felelőst ágazati felelős szervként is megjelöli, a nemzeti felelős ellátja annak feladatait is.

8. Az együttműködő szerv

9. § Az együttműködő szerv vezetője:

a) feladat- és hatáskörében intézkedik a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzített együttműködési feladatok végrehajtására, illetve azok felfüggesztésére vagy befejezésére;

b) az irányítása, vezetése, felügyelete alá tartozó szervezet vonatozásában irányítja a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv által bevezetett nemzeti válságreagálási intézkedések szerinti együttműködési feladatok végrehajtását;

c) tájékoztatja az ágazati felelős szervet a nemzeti szinten bevezetett válságreagálási intézkedésekkel kapcsolatos együttműködési feladatok végrehajtásáról, illetve azok felfüggesztéséről vagy befejezéséről;

d) szükség esetén javaslatot tesz az ágazati felelős szervnek a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében rögzített, de más együttműködő szerv vagy ágazati felelős szerv feladat- és hatáskörébe tartozó válságreagálási intézkedések végrehajtásának, illetve azok felfüggesztésének vagy befejezésének kezdeményezésére;

e) végzi a nemzeti válságreagálási intézkedésekkel kapcsolatos, feladat- és hatáskörébe tartozó felkészítési feladatokat.

9. A Nemzeti Intézkedési Rendszer működtetését támogató infrastruktúra

10. § A NIR működtetését támogató infrastruktúra elemei

a) a működtetés során igénybe vett központi kormányzati és ágazati létesítmények (a továbbiakban: NIR létesítményei),

b) a nemzeti felelős alárendeltségébe tartozó szervezetek, illetve az ágazati felelős szervek által alkalmazott kormányzati célú elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek és eszközök.

11. § (1) A NIR létesítményei biztosítják a NIR alkalmazásának időszakában a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv, a nemzeti felelős és az alárendeltségébe tartozó szervezetek, továbbá az ágazati felelős szerv és az irányítása, vezetése, felügyelete alá tartozó szervezetek részére a megfelelő és biztonságos munkakörülményeket, valamint a döntések előkészítéséhez és meghozatalához, a vezetéshez és az irányításhoz szükséges technikai eszközök működéséhez szükséges feltételeket.

(2) A NIR létesítményei különösen:

a) a Honvédelmi Tanács, és a Kormány speciális működési feltételeit biztosító létesítmény;

b) a nemzeti felelős alárendeltségében lévő, illetve a közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek, továbbá az MH szervezetek kijelölt létesítményei;

c) az ágazati felelős szervek vezetői irányítása, vezetése, felügyelete alá tartozó szervezetek kijelölt létesítményei.

12. § A NIR működtetését támogató elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek és eszközök a NATO szervek és a nemzeti felelős által kijelölt szervek, továbbá a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv, a nemzeti felelős alárendeltségébe tartozó szervezetek és az ágazati felelős szervek közötti folyamatos megbízható információáramlást és adattovábbítást, valamint a NIR szervezeti elemei riasztását biztosítják.

13. § (1) A NIR működtetését támogató elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek és eszközök:

a) a NATO Iroda Automatizálási Rendszere (NIAR);

b) K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer;

c) Argon Távbeszélő Rejtjelző Készülék;

d) Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR);

e) védett külügyi hálózat (VKH);

f) *  Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG).

(2) A NIR működtetése során a kapcsolattartást a NATO szervekkel és a NATO nemzeti képviseletekkel az (1) bekezdés a) pontjában, a nemzeti szervezetekkel az (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott rendszerek és eszközök biztosítják.

(3) A NIR elemeinek riasztása, valamint annak működtetése során a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében nyílttá minősített intézkedésekre vonatkozó információk továbbítására a Magyarországon üzemeltetett vezetékes és mobil rádiótelefon hálózatok is alkalmazhatók.

14. § A NIR működtetését támogató elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek és eszközök a NIR-rel kapcsolatos alkalmazását a nemzeti felelős felügyeli.

10. A Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye

15. § A Nemzeti Intézkedések Gyűjteménye intézkedés- és előírásmintákat tartalmaz a NATO Válságreagálási Rendszerben meghatározott intézkedésekkel összhangban álló nemzeti válságreagálási intézkedések bevezetéséhez, a nemzeti válságreagálási intézkedések bevezetéséért és végrehajtásáért felelős ágazati felelős szervek, valamint az együttműködő szervek, illetve az információvédelmi szempontból minősített, különleges eljárásrendek meghatározásával.

16. § A Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében szereplő intézkedés- és előírásminták típusai:

a) a megelőzést szolgáló intézkedések;

b) a válságreagálási műveletek előkészítését és végrehajtását támogató intézkedések;

c) a terrorfenyegetettség biztonsági riasztási fokozataival összefüggő intézkedések.

17. § A Nemzeti Intézkedések Gyűjteményének összeállítását, az abban foglalt intézkedés- és előírásminták időszakonkénti felülvizsgálatát és tartalmuk szükség szerinti módosítását a nemzeti felelős koordinálja.

11. A kapcsolattartás és az együttműködés rendje

18. § (1) *  A NATO Válságreagálási Rendszere alkalmazása során az Észak-atlanti Tanáccsal és bizottságaival a nemzeti felelős a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve, a Szövetséghez delegált nemzeti képviseleteken keresztül, a Szövetség más szerveivel a NATO kommunikációs eszközein keresztül tartja a kapcsolatot.

(2) A NIR alkalmazása során a nemzeti felelős az ágazati felelős szervekkel a kijelölt ágazati kapcsolattartók útján, az együttműködő szervekkel az ágazati felelős szerven keresztül, illetve szükség esetén közvetlenül a NIR elemeként kijelölt nemzeti elektronikus hírközlési és informatikai eszközökön keresztül tartja a kapcsolatot.

(3) Az együttműködő szervekkel elsősorban a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében kijelölt ágazati felelős szervek tartják a kapcsolatot.

(4) A bevezetett nemzeti intézkedések végrehajtása során az együttműködő szervek közötti együttműködést az érintett ágazati felelős szervek szervezik meg.

(5) Az elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek működési zavara esetén annak elhárításáig a NIR működtetésében közreműködő szervek futárszolgálat útján tartják a kapcsolatot.

12. Értesítési és riasztási rend

19. § (1) Ha a NATO illetékes szerve a tagállamoknál válságreagálási intézkedések bevezetését kezdeményezi, és a kezdeményezés nem a nemzeti felelőshöz érkezik, a nemzeti felelőst haladéktalanul tájékoztatni kell.

(2) Az (1) bekezdés szerinti NATO kezdeményezésről, illetve a kezdeményezett válságreagálási intézkedésről a nemzeti felelős az illetékes ágazati felelős szervet haladéktalanul értesíti. A nemzeti felelős az (1) bekezdés szerinti NATO kezdeményezésről a különleges jogrend bevezetésére jogosult szervet haladéktalanul tájékoztatja.

(3) A NATO által kezdeményezett válságreagálási intézkedésekkel összhangban álló nemzeti válságreagálási intézkedés Magyarország általi bevezetéséről, illetve visszavonásáról a nemzeti felelős haladéktalanul tájékoztatja a NATO illetékes szervét.

20. § A NIR működtetésében részt vevő szervek riasztását a nemzeti felelős, vagy az általa megbízott személy utasítására az MH Központi Ügyelet az ágazati felelős szervek által megadott ügyeleteken keresztül a NIR működtetését támogató elektronikus hírközlési és informatikai rendszerek és eszközök útján végzi.

21. § (1) A NATO Válságreagálási Intézkedések szövetségi szintű alkalmazását, illetve szövetségi válságreagáló képesség magyarországi igénybe vételét a nemzeti felelős útján kell kezdeményezni a NATO-nál.

(2) *  A kezdeményezést a nemzeti felelős haladéktalanul, a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve, a NATO-hoz delegált nemzeti képviseleteken keresztül juttatja el a NATO illetékes szervéhez.

13. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére