Hatály: 2018.XII.29. - 2018.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet

a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról

A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 30. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a 122. § (3) és (4) bekezdése tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) *  Az e rendeletben meghatározott hatósági ügyekben e rendelet vagy más jogszabály eltérő rendelkezése hiányában

a) elsőfokú közlekedési igazgatási hatóságként a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, a kormányablak,

b) elsőfokú közlekedési igazgatási hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatala,

c) a közúti közlekedési nyilvántartó szerv (a továbbiakban: Nyilvántartó),

d) az a) pont szerinti ügyek tekintetében másodfokon a fővárosi és megyei kormányhivatal

jár el.

(2) *  Ezt a rendeletet a Magyarország joghatósága alól mentességet élvező személyekre és szervezetekre, a mentességet biztosító nemzetközi egyezményekre és a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel kell alkalmazni.

(3) *  A vezetésre jogosító okmányok helyszíni elvételére és visszavonására, az előzetes eredetiségvizsgálatra, a származás-ellenőrzési eljárásra és a jármű hivatalból indított forgalomból történő kivonására vonatkozó szabályok a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek tagjaira nem alkalmazhatóak.

(4) *  A fővárosi és megyei kormányhivatal közúti közlekedési igazgatási feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja. A miniszter feladatai ellátásában a Nyilvántartó közreműködik.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti közreműködés keretében

a) a Nyilvántartó tájékoztatja a minisztert

aa) a nyilvántartást vezető szervezeti egység tevékenysége feletti ellenőrzés tervezett tárgyáról, időpontjáról, az ellenőrzés megállapításairól és az azok alapján megtett intézkedésekről,

ab) a tárgyévet követő év január 31-ig a nyilvántartásba bejegyzésre jogosultak tevékenységének szakszerűségével, törvényességével, valamint a nyilvántartás vezetésével, azon belül különösen a nyilvántartási események számával, azok területi eloszlásával, az adatszolgáltatások számával, tárgyával, a bírósági felülvizsgálatok tárgyával kapcsolatos tapasztalatokról, adatokról,

ac) soron kívül a nyilvántartás működését akadályozó körülményekről, ezek elhárítása, megszüntetése érdekében megtett intézkedésekről.

b) a miniszter

ba) a nyilvántartás vezetésének szakszerűségét érintően az a) pont aa) alpontja szerinti ellenőrzés tárgyára javaslatot tehet a Nyilvántartó számára, és az ellenőrzésben részt vehet,

bb) az irányítási feladatkörébe tartozó közlekedési igazgatást és nyilvántartást érintő szakpolitikai döntések megalapozásához, norma alkotási tevékenység előkészítéséhez és a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatához tájékoztatást kérhet a Nyilvántartótól – személyes adatok kivételével – a nyilvántartás működéséről.

(6) *  A közlekedésrendészetért felelős miniszter szakmai ellenőrzést gyakorol a közlekedési igazgatási feladatok ellátása felett.

(7) *  A fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok közúti közlekedési nyilvántartási és igazgatási feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben – a származás-ellenőrzéssel, az előzetes eredetiségvizsgálattal, az útdíjköteles elemi útszakaszok és úthasználati díj ellenében használható közutak díjmentes használatára jogosultak nyilvántartásával, és a közúti közlekedési előéleti pontrendszerrel összefüggő ügycsoport tekintetében – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a közlekedésrendészetért felelős miniszter gyakorolja.

1/A. § *  Az ország területére kiterjedő illetékességgel a járási (fővárosi kerületi) hivatal hatáskörébe tartozik * 

a) a „P” és a „Z” betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásával,

b) a külön jogszabályban meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végző járműre a szabványtól eltérő alapszínű (sárga vagy világoszöld) rendszámtábla kiadásával és

c) a b) pont szerinti járművek üzemeltetési jellegével, annak változásával, üzembentartói és tulajdonjogának változásával

kapcsolatos feladatok ellátása.

1/B. § *  Ha a jármű tulajdonosa az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erő, Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokság vagy ezek katonai vagy polgári személyi állományának tagja, valamint ezen állomány tagjának törvényben meghatározott hozzátartozója, a gépjárművel kapcsolatos közlekedési igazgatási eljárás lefolytatására a Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: XIII. Kerületi Hivatal), továbbá ha a tulajdonos székhelye, lakóhelye, szolgálati célú tartózkodási vagy elhelyezési helye

a) Baranya megye, Fejér megye, Somogy megye, Tolna megye vagy Zala megye területén van, a Veszprémi Járási Hivatal,

b) Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas megye vagy Veszprém megye területén van, a Pápai Járási Hivatal,

c) Bács-Kiskun megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén van, a Szolnoki Járási Hivatal is jogosult eljárni.

1/C. § *  A Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró XIII. Kerületi Hivatala kizárólagos illetékességi körében ellátja:

a) a „V”, az „SP” és a „CD” betűjelű ideiglenes, továbbá a „DT”, a „CK” és az „OT” betűjelű különleges rendszámtábla kiadásával,

b) az egyénileg kiválasztott rendszámtábla megválasztásának és az egyedileg előállított rendszámtábla legyártatásának engedélyezésével,

c) a külföldi vezetői engedély honosításával és visszahonosításával,

d) az elektronikus úton indított, az ügyfél személyes megjelenése nélkül intézhető közlekedési igazgatási ügyekkel, valamint

e) a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának elektronikus úton történő pótlásával és cseréjével

kapcsolatos feladatokat.

1/D. § *  (1) A hivatalból induló közlekedési igazgatási eljárásokban, valamint azokban az esetekben, ahol e rendelet az alakszerű döntés meghozatalát kifejezetten előírja, a döntés szóbeli közlésének nincs helye.

(2) Ha jogszabály az e rendelet hatálya alá tartozó eljárások tekintetében eltérően nem rendelkezik, az ügyintézési határidő 25 nap.

(3) A közlekedési igazgatási eljárásban a hiányzó irat vagy okmány az ügyfél nyilatkozatával nem pótolható.

(4) A (3) bekezdésben foglalt hiányzó irat pótlásának kizárására vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a tulajdonjog megszerzője a tulajdonosi láncolat igazolásához a tulajdonszerzési láncban őt megelőző tulajdonjog változásokat kívánja bizonyítani.

2. § *  (1) E rendelet alkalmazásában:

1. EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;

2. harmadik ország: az EGT-államon kívüli országok;

3. harmadik ország állampolgára:

3.1. a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, valamint

3.2. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó EGT-állam állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja;

4. használt jármű: az új járműnek nem minősülő jármű;

5. *  lakcím: a természetes személy ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, mindezek hiányában szálláshelye;

6. nyilvántartás: a közúti közlekedési nyilvántartás;

7. Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II): az 1987/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet által létrehozott információs rendszer;

8. szokásos tartózkodási hely:

8.1. az az ország, ahol az adott személy általában él, vagyis ahol egy naptári évben legalább 185 napot tölt személyes és foglalkozásával összefüggő kötöttségei miatt, vagy foglalkozási kötöttségekkel nem rendelkező személy esetében olyan személyes kötöttségei miatt, amelyek szoros kapcsolatra utalnak az adott személy és azon ország között, ahol él, valamint

8.2. azon személy esetében, akinek a foglalkozással kapcsolatos vagy személyes kötöttségei eltérő országokhoz kapcsolódnak, és ennek következtében felváltva két vagy több EGT-államban található különböző helyeken él, a szokásos tartózkodási helynek a személyes kötődések szerinti tagállamot kell tekinteni, feltéve, hogy az ilyen személy rendszeresen visszatér oda. Ez utóbbi feltételnek nem kell teljesülnie, ha a személy egy meghatározott időtartamra szóló feladat végrehajtása céljából él valamely tagállamban. Az egyetemi vagy az iskolai tanulmányok azonban nem jelentik a szokásos tartózkodási hely áthelyezését;

9. új jármű: a gyártótól, forgalmazótól vagy kereskedelmi szervezettől közvetlenül megszerzett, a nyilvántartásba még ideiglenesen sem vett jármű;

10. *  vezetői engedély cseréje:

a) vezetői engedély kiállítása egy korábban magyar vagy egy más EGT-állam hatósága által kiadott vezetői engedély helyett,

b) vezetői engedély cseréjének kell tekinteni az eljárást abban az esetben is, amikor egy korábban magyar vagy más EGT-állam hatósága által kiadott, elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült vezetői engedély helyett nem kizárólag az okmányazonosító adatát és kiállításának dátumát, hanem azokon kívül a korábbi vezetői engedély bármely egyéb adatát tekintve is eltérő adattartalommal kerül kiállításra az újabb vezetői engedély;

11. vezetői engedély honosítása: vezetői engedély kiállítása egy harmadik ország hatósága által kiadott vezetői engedély helyett;

12. *  vezetői engedély pótlása: vezetői engedély kiállítása egy korábban magyar hatóság által kiadott, elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült vezetői engedély helyett, annak érvényességi idején belül – az okmányazonosító adat és a kiállítás dátumának kivételével – a korábbi vezetői engedéllyel megegyező adattartalommal;

13. *  forgalmi engedély, törzskönyv pótlása: az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült okmány helyett új okmány kiállítása – az okmányazonosító adat és a kiállítás dátumának kivételével – a korábbi okmánnyal megegyező adattartalommal;

14. *  rendszámtábla cseréje: a rendszámtáblának az eredeti karakterekkel azonos, eltérő színben történő legyártását követő kiadása;

15. *  vezetői engedély kiadása első alkalommal: vezetői engedély kiállítása olyan személy részére, akinek korábban még nem került kiállításra vezetői engedély sem magyar hatóság, sem külföldi hatóság által;

16. *  vezetői engedély visszahonosítása: vezetői engedély kiállítása egy harmadik ország hatósága által kiadott vezetői engedély helyett olyan személy részére, aki korábban már rendelkezett magyar vezetői engedéllyel.

(2) Ha e rendelet viszonosságról rendelkezik, akkor a viszonosság fennállása tekintetében a közlekedésért felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter nyilatkozata az irányadó.

2/A. § *  (1) E rendelet alkalmazásában:

a) külföldi fegyveres erő állományának tagja: a Magyarországon szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erőknek és a Magyarországon felállított nemzetközi katonai parancsnokságok állományának a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló 2011. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Küfetv.) 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tagja;

b) külföldi fegyveres erő állománya tagjának hozzátartozója: a Küfetv. 2. § (2) bekezdése szerinti hozzátartozó.

(2) Az előzetes eredetiségvizsgálatra és a származás-ellenőrzési eljárásra vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni a külföldi fegyveres erő állományának tagjára és hozzátartozójára a Küfetv. 13. §-a alapján regisztrációs adó fizetési kötelezettség alól mentes gépjárművek forgalomba helyezésekor, továbbá abban az esetben sem, ha a külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója az így forgalomba helyezett gépjármű tulajdonjogát a Küfetv. szerinti ugyanilyen jogállású személyre ruházza át.

(3) Ahol e rendelet külföldi hatóság által kiállított okmány vagy okirat hitelesített másolatát és annak hiteles fordítását írja elő, ott a Küfetv. 13. §-a alapján regisztrációs adó fizetési kötelezettség alól mentes gépjárművek forgalomba helyezésekor a külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója számára a külföldi hatóság által kiállított okmányról az állampolgársága szerinti állam magyarországi külképviselete által készített fordítás és másolat is elfogadható.

II. FEJEZET

JÁRMŰVEZETÉSRE JOGOSÍTÓ OKMÁNYOK

3. § *  (1) Az e rendeletben meghatározott járművezetésre jogosító okmány:

a) a vezetői engedély,

b) a nemzetközi vezetői engedély.

(2) *  Magyarország területén a járművezetési jogosultság igazolására alkalmas:

a) a vezetői engedélyben feltüntetett kategória tekintetében a lejárt érvényességű vezetői engedély és a vezetői engedély kiállítására irányuló kérelem adatlap az új vezetői engedély kiadásáig, de legfeljebb a kérelem benyújtásától számított 60 napig.

b) a külföldi hatóság által kiállított érvényes vezetői engedély Magyarország területén történő

ba) eltulajdonítása esetén a rendőrségi feljelentés,

bb) elvesztése vagy megsemmisülése esetén a bejelentésről szóló jegyzőkönyv

és a vezetői engedélyt kiadó külföldi ország hatósága által kiállított, a vezetői engedély adataira, érvényességére és a vezetési jogosultság tartalmára vonatkozó igazolás, a feljelentés vagy jegyzőkönyv kiállításának napjától számított legfeljebb 30 napig.

c) az érvényes magyar vezetői engedély

ca) eltulajdonítása esetén a rendőrségi feljelentés,

cb) elvesztése vagy megsemmisülése esetén a külföldi vagy magyar hatóságnál tett bejelentésről szóló jegyzőkönyv, a feljelentés vagy jegyzőkönyv kiállításának napjától számított legfeljebb 30 napig.

1. Vezetői engedély

4. § *  A vezetői engedély különböző kategóriákba és kombinált kategóriákba sorolt járművek vezetésére jogosít, amelyeket az 1. és a 2. melléklet tartalmaz.

5. § (1) *  A nemzetközi kategóriára, valamint a „TR” és „V” nemzeti kategóriára megszerzett vizsga a vezetői engedélybe bejegyzett kategória érvényességi idejének lejárta után is – ha a közúti járművezetők egészségi alkalmasságáról szóló miniszteri rendelet egészségi alkalmasságot nem ír elő – jogosít a 4. mellékletben meghatározott járművek vezetésére.

(2) *  A közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmére nemzeti kategóriára érvényesített vezetői engedélyt állít ki, ha az ügyfél az (1) bekezdésben meghatározott vezetési jogosultságát kívánja gyakorolni.

(3) *  A vezetői engedély a járművezető alábbiak szerinti életkorának eléréséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít:

a) a „B” kategória esetében 18. életév,

b) a 2013. január 18-át követően kiadott vezetői engedély esetében

ba) az „AM” kategóriánál 16. életév,

bb) *  a „C” kategóriánál 21. életév,

bc) *  a „D” kategóriánál 24. életév.

A nemzeti kategóriára érvényesített vezetői engedély csak belföldön történő járművezetésre jogosít.

(4) *  A vezetői engedély a személyazonosság igazolására a vezetői engedély érvényességi időpontjáig, a 65. életévüket betöltöttek esetében a vezetői engedély érvényességi idejének lejártát követően is alkalmas.

(5) A vezetői engedély vezetési jogosultság igazolására a következő határidőig alkalmas:

a) a vezetői engedély hátoldalán a 11. pontban feltüntetett kategória érvényesség időpontjáig, amely az egészségi alkalmassági vizsgálaton megállapított időpont,

b) a nemzeti kategóriában – a „TR” és „V” kategória kivételével – a vezetői engedély első oldalán a 4. b) pontban feltüntetett érvényesség időpontjáig, de legfeljebb a vezetői engedély kiállítását követő tíz évig.

(6) A vezetői engedély érvényességi idejének meghosszabbítása az okmány cseréjével történik.

2. Kezdő vezetői engedély

6. § (1) *  Az első nemzetközi kategória megszerzésének napjától számított két évig a vezetői engedély kezdő vezetői engedélynek minősül.

(2) *  A kezdő vezetői engedéllyel az „AM”, az „A” és az „A” korlátozott kategóriára, továbbá az „A1”, az „A2” és a „B1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel utas nem szállítható, valamint a „B”, a „C” és a „D” kategóriára, továbbá a „C1” és a „D1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel – a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével – pótkocsi nem vontatható.

7. § (1) *  A „kezdő vezetői engedély” minősítés a vezetői engedély visszavonásának leteltét követően újra kezdődik, ha

a) a „kezdő vezetői engedély” időbeli hatályának időtartama alatt elkövetett közlekedési szabálysértés vagy bűncselekmény miatt a vezetői engedély jogosultját a szabálysértési hatóság vagy a bíróság jogerősen eltiltja a járművezetéstől, a járműfajtától vagy a kategóriától, vagy

b) a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvényben meghatározott ponthatár „kezdő vezetői engedély” minősítés időbeli hatályának időtartama alatt történt elérésének vagy meghaladásának következtében a vezetői engedély jogosultja vezetési jogosultságának szünetelését a közlekedési igazgatási hatóság véglegessé vált döntésével elrendeli.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései szerint meghosszabbított „kezdő vezetői engedély” minősítést és annak lejárata határidejét a nyilvántartásba be kell jegyezni, és ezt a tényt a vezetői engedélyben kódszámmal jelölni kell.

(3) *  A „kezdő vezetői engedély” minősítés egy alkalommal hosszabbítható meg. Ha a járművezető a meghosszabbított „kezdő vezetői engedély” minősítés időtartama alatt az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt követ el, a járművezető vezetői engedélyét vissza kell vonni, és vezetési jogosultságot csak a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott tanfolyam elvégzése és a kapcsolódó vizsgák sikeres letételét követően szerezhet.

8. § Ha a gépjárművezető külföldi vezetői engedélyét két évnél nem régebben szerezte, a kezdő vezetői engedélyre vonatkozó rendelkezéseket – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a külföldi vezetői engedély helyett a magyar hatóság által kiadott vezetői engedélyre is alkalmazni kell.

9. § A kezdő vezetői engedélyre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak nemzeti kategória esetén.

3. Nemzetközi vezetői engedély

10. § *  (1) A közlekedési igazgatási hatóság kérelemre nemzetközi vezetői engedélyt ad ki.

(1a) *  Személyes megjelenéssel benyújtott kérelem esetén a nemzetközi vezetői engedély kiadása az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén automatikus döntéshozatal útján történik.

(1b) *  A nemzetközi vezetői engedély iránti kérelem személyesen történő benyújtása esetén a kérelemhez csatolni kell 2 db, a vonatkozó szabványoknak megfelelő, fotópapírra nyomtatott igazolványképet.

(2) *  Nemzetközi vezetői engedélyt az érvényes magyar vagy a 17. § (1) bekezdésének és a 17. § (2) bekezdés a) pontjának megfelelő külföldi nemzeti vezetői engedély adatai alapján kell kiállítani.

(3) *  A nemzetközi vezetői engedély érvényességi ideje a kiállítása alapjául szolgáló nemzeti vezetői engedélyben feltüntetett egészségi érvényességi idő, de legfeljebb a nemzetközi vezetői engedély kiállításának napjától számított 3 év.

(4) *  A nemzetközi vezetői engedély csak a kiállítása alapjául szolgáló nemzeti vezetői engedéllyel együtt érvényes.

(5) A nemzeti kategóriára nemzetközi vezetői engedély nem érvényesíthető.

(6) * 

(7) *  Az elektronikus úton igényelt nemzetközi vezetői engedélyt a kérelem teljesíthetősége esetén a XIII. Kerületi Hivatal postai úton kézbesíti vagy – ha az ügyfél így rendelkezett – személyesen adja át az ügyfél részére.

(8) A nemzetközi vezetői engedély adattartalmát az 1968. évi november hó 8. napján Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Közlekedési Egyezmény kihirdetéséről szóló 1980. évi 3. törvényerejű rendelet határozza meg.

4. Ideiglenes vezetői engedély

11. § * 

5. A Magyar Honvédség, rendvédelmi szervek kezelésében lévő különleges járművek vezetésére jogosító okmány

12. § (1) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV), valamint a Rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a katasztrófavédelem hivatásos szervei, a büntetés-végrehajtás szervei kezelésében lévő, a kombinált kategóriára tett járművezetői vizsgát követően vezethető gépjárművek, továbbá a közúton csak ideiglenes jelleggel közlekedő különleges járművek vezetésére jogosító okmányt az erre felhatalmazott hatóságok adják ki.

(2) Az (1) bekezdés szerint kiadott okmány kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott szervek kezelésében lévő járművek vezetésére jogosít.

III. FEJEZET

JÁRMŰVEZETÉSRE JOGOSÍTÓ OKMÁNYOK KIADÁSA, ÉRVÉNYESSÉGE, ÉRVÉNYESÍTÉSE VAGY CSERÉJE, PÓTLÁSA, VALAMINT AZ AZZAL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK

6. Járművezetésre jogosító okmányok kiadásának feltételei

13. § *  Járművezetésre jogosító okmányt az kaphat, aki az egészségi, pályaalkalmassági, képzési és vizsgáztatási előírásoknak, továbbá az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel, valamint az elsősegélynyújtási ismeretek megszerzését vagy annak megszerzése alóli mentességét a közlekedési igazgatási hatóság részére igazolja.

14. § A járművezetésre jogosító okmány kiadásának életkori és jártassági feltételeit a 6. és 7. melléklet tartalmazza.

15. § *  (1) Vezetői engedélyt csak olyan kérelmezőnek lehet kiadni, akinek a szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van. Ha a kérelmező külföldi hatóság által kiállított vezetői engedéllyel rendelkezik, a közlekedési igazgatási hatóság a 17–19. § alapján jár el.

(2) *  A magyarországi szokásos tartózkodási hely meglétének ellenőrzése érdekében a közlekedési igazgatási hatóság vizsgálja, hogy

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó személy rendelkezik-e érvényes magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel,

b) a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá nem tartozó személy rendelkezik-e legalább 185 napig érvényes magyarországi tartózkodási engedéllyel.

(2a) *  Bejelentett, érvényes magyarországi lakcím hiányában az (1) bekezdésben foglaltak szerinti magyarországi tartózkodás nem tekinthető igazoltnak. Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti magyarországi tartózkodás nem tekinthető igazoltnak továbbá abban az esetben sem, ha a lakcím vagy az idegenrendészeti hatóság által kiállított tartózkodási jogot igazoló okmány érvényessége alapján a kérelmező nem jogosult legalább 185 napot Magyarország területén tartózkodni.

(3) *  Ha az ügyfél szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van, abban az esetben igazolnia kell ezt a tényt a vezetői engedély iránti kérelem benyújtásakor.

(4) *  A külföldön megszerzett vezetői engedély cseréjére, vagy – harmadik ország hatósága által kiadott okmány esetében – honosítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ha a kérelmező nem Magyarországon szerez olyan járműfajta vezetésére való jogosultságot, amellyel korábban nem rendelkezett. Az adott járműfajtára külföldön megszerezett vezetési jogosultság kizárólag az e jogosultságot tartalmazó külföldi vezetői engedély cseréje vagy honosítása útján jegyezhető be a magyar vezetői engedélybe.

16. § (1) Járművezetésre jogosító okmányt a közlekedési igazgatási hatóság nem adhat annak, aki járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan. E rendelet alkalmazásában közlekedésbiztonsági szempontból járművezetésre alkalmatlannak kell tekinteni azt a személyt,

a) *  akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság a járművezetéstől jogerősen eltiltott, a határozatban meghatározott ideig, kivéve a 37. §-ban szabályozott eseteket,

b) *  akinek kényszergyógykezelését a bíróság elrendelte, annak időtartamára,

c) *  akinek a vezetési jogosultsága szünetelését a hatóság végleges határozatával elrendelte, annak időtartama alatt,

d) *  akit a bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett,

e) *  akinek a vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény alapján a közlekedési igazgatási hatóság ideiglenesen visszavonta, a határozat véglegessé válásától kezdődően a visszavonást követően elkezdett utánképzés elvégzését tanúsító igazolásnak az engedély-nyilvántartásba elektronikus úton történő beérkezéséig, de legalább a vezetői engedély leadása napjától számított hat hónapig,

f) akinek az egészségi alkalmatlanságát a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló miniszteri rendelet alapján megállapították, az egészségi alkalmasság igazolásáig.

(2) Akit a bíróság a járművezetéstől véglegesen tiltott el, de később a büntetés alól mentesült, vezetői engedélyt csak teljes körű vizsga letételét követően kaphat. A vizsga letételének nem feltétele a tanfolyamon való részvétel.

(3) Amennyiben a bíróság vagy a rendőrség a vezetésre jogosító okmány visszaadását, vagy a vezetési jogosultság gyakorlását

a) jártasság igazolásához,

b) új járművezetői vizsgához,

c) egészségi alkalmasság vagy

d) a pályaalkalmasság igazolásához

kötötte, a közlekedésbiztonsági alkalmatlanság mindaddig fennáll, amíg a járművezető ezen kötelezettségének vagy az utánképzésre vonatkozó kötelezettségének eleget nem tett.

7. Külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély érvényessége, cseréje

17. § (1) *  A külföldi hatóság által kiállított és érvényes vezetői engedély – kivéve az ideiglenes jelleggel vagy a járművezetés tanulására kiadott okmányokat – Magyarország területén akkor jogosít vezetésre, ha tartalmazza:

a) az engedély jogosítottjának azonosítására alkalmas adatokat,

b) a jogosított fényképét és aláírását,

c) az engedély kiadásának és érvényessége lejártának időpontját,

d) az engedély számát,

e) a kiadó hatóság nevét vagy pecsétjét, és

f) a „vezetői engedély” címfeliratot az engedélyt kibocsátó ország nemzeti nyelvén (nemzeti nyelvein), valamint az engedélyt kiadó ország nevét, illetve megkülönböztető államjelzését, feltéve, hogy a rovatok és a bejegyzések latin betűkkel történtek vagy ebben a formában meg vannak ismételve.

(2) *  A külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – akkor jogosít járművezetésre, ha

a) az az ország, amelyben a vezetői engedélyt kiadták, csatlakozott az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezményhez,

b) az engedélyt más EGT-államban adták ki,

c) azt nemzetközi szerződés vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján az ország területén tartózkodó, átvonuló külföldi fegyveres erő vagy a Magyarországon felállított nemzetközi katonai parancsnokság állományának tagja részére a küldő államban adták ki, vagy

d) ahhoz hiteles magyar nyelvű fordítást csatoltak és annak segítségével a járművezetési jogosultság tartalma megállapítható.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése ellenére sem tekinthető érvényesnek a másik EGT-államban kiállított vezetői engedély, ha annak érvényességét a vezetői engedélyt kiállító EGT-állam területén korlátozták, felfüggesztették vagy visszavonták.

(3a) *  Viszonosság esetén a más EGT-államban kiadott, nemzeti kategóriában érvényesített vezetői engedély Magyarország területén is jogosít ugyanazon járműkategóriába tartozó jármű vezetésére.

(4) *  Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az (1) bekezdésben, valamint a (2) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott külföldi vezetői engedély a Magyarország területén történő tartózkodás kezdetétől számított egy évig jogosít járművezetésre, ezt követően a külföldi vezetői engedélyt kérelemre magyar vezetői engedélyre kell honosítani.

(5) *  A honosításra vonatkozó kötelezettség nem terjed ki a más EGT-államban kiállított vezetői engedélyre, amely az érvényességi idején belül jogosít járművezetésre. Ha egy másik EGT-állam által kiadott – az okmány érvényességi idejét nem tartalmazó – vezetői engedély jogosultja szokásos tartózkodási helyét Magyarországra helyezi át, ennek létesítését követő kettő év elteltével a vezetői engedélyének a cseréjét kezdeményeznie kell.

(6) *  Viszonosság esetén a Magyarországon működő diplomáciai és hivatásos konzuli tisztviselő által vezetett konzuli képviselet, valamint Magyarországon székhellyel rendelkező nemzetközi szervezet diplomáciai, valamint igazgatási, műszaki személyzetének tagja, továbbá családtagja külföldön kiállított vezetői engedélye a (4) bekezdés rendelkezéseitől eltérően időkorlátozás nélkül jogosít járművezetésre, Magyarország területén történő tartózkodás kezdetétől számított egy éven belül, azt kérelemre vezetési és közlekedési alapismeretekből tett vizsga nélkül magyar vezetői engedélyre kell honosítani.

(7) *  A külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója külföldön kiállított vezetői engedélye a (4) bekezdéstől eltérően az érvényességi idején belül jogosít járművezetésre.

18. § (1) *  A közlekedési igazgatási eljárásban a külföldi hatóság által kiállított, a 17. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározottaknak megfelelő vezetői engedély – kivéve az ideiglenes jelleggel vagy a járművezetés tanulására kiadott okmányokat – akkor tekinthető érvényesnek, ha:

a) a vezetői engedély jogosítottja nyilatkozik arról, hogy a külföldi vezetői engedély kiadásakor a kiállító országban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel vagy lakóhellyel;

b) *  a külföldi vezetői engedély jogosítottja a magyar vezetői engedély kiadására irányuló eljárás időpontjában megfelel az e rendeletben meghatározott életkori és jártassági feltételeknek.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő külföldi vezetői engedély vizsgakötelezettség nélkül honosítható, illetve – más EGT-államban kiállított vezetői engedély esetén – cserélhető. A 17. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tagállamban kiállított vezetői engedély a kategóriabővítés szempontjából a képzés és vizsgáztatás folyamatában is megfelelőnek tekintendő.

(3) *  Tanfolyammentes közlekedési alapismeretekből tett sikeres elméleti vizsgát követően kerülhet sor a vezetői engedély honosítására, ha

a) a külföldi vezetői engedélyt nem a 17. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott országban állították ki és

b) a külföldi vezetői engedélyről készült hiteles fordítás alapján a vezetési jogosultság tartalma megfeleltethető az 1. és 2. mellékletben meghatározott valamely nemzetközi kategória tartalmának.

(3a) *  Tanfolyammentes gyakorlati vezetési és közlekedési alapismeretekből tett sikeres vizsgát követően kerülhet sor a vezetői engedély honosítására, ha

a) a külföldi vezetői engedélyt nem a 17. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott országban állították ki és

b) a külföldi vezetői engedélyről készült hiteles fordítás alapján sem állapítható meg a vezetési jogosultság tartalma, vagy az nem feleltethető meg az 1. és a 2. mellékletben meghatározott valamely nemzetközi kategória tartalmának.

(4) Ha a külföldi vezetői engedélyből az egészségi alkalmasság időtartama nem állapítható meg, vagy az a magyar jogszabályban meghatározott időtartamtól eltér, az egészségi alkalmasságot igazolni kell.

(5) Ha a külföldi vezetői engedélyt kiállító hatóság a vezetési jogosultságot korlátozta, vagy a jogosultság gyakorlását feltételhez kötötte, a közlekedési igazgatási hatóság az okmány hiteles fordítását a 17. § (1) bekezdésében és (2) bekezdés a) és c) pontjában felsorolt feltételeknek való megfelelés esetén is kérheti.

(6) *  A XIII. Kerületi Hivatal megkeresi a harmadik ország hatóságát, ha a magyar vezetői engedély kiállítására irányuló eljárás során kétség merül fel a benyújtott vezetői engedély valódiságával vagy az ügyfél vezetési jogosultságával kapcsolatban.

(7) A harmadik ország által kiállított vezetői engedély honosítása során az engedély-nyilvántartásba és a kiadásra kerülő magyar vezetői engedélybe be kell jegyezni a vezetői engedély honosításának tényét, valamint a kérelmező által benyújtott vezetői engedélyt kiadó államot. A nyilvántartásba és a kiadásra kerülő vezetői engedélybe a bejegyzés a 8. melléklet 70. kódjának, valamint a kiadó állam – az országok és igazgatási egységeik nevének kódjaira vonatkozó MSZ EN ISO 3166-1 nemzeti szabványban meghatározott – háromjegyű betűkódjának (a továbbiakban: országkód) alkalmazásával történik.

(8) A honosított vezetői engedély cseréjére vagy pótlására irányuló eljárás során kiadásra kerülő vezetői engedélybe is be kell jegyezni a (7) bekezdés szerinti kódokat.

(9) Ha egy másik EGT-állam által kiadott – a 8. mellékletben meghatározott 70. kódot és a kiadó harmadik állam országkódját tartalmazó – vezetői engedély jogosultja szokásos tartózkodási helyét Magyarországra helyezi át, a vezetői engedély kiadására irányuló eljárásban az e rendeletben meghatározott, eredeti vezetői engedélyt kiadó harmadik ország tekintetében alkalmazandó szabályokat kell alkalmazni, és a (7) bekezdés szerint kell eljárni.

19. § (1) *  A más EGT-állam hatósága által kiállított vezetői engedély – a 13. § és a 15. § (1) bekezdésének rendelkezéseire figyelemmel – cserével érvényesíthető, ha az okmány jogosultjának szokásos tartózkodási helye Magyarország területén található.

(2) *  A más EGT-állam hatósága által kiállított vezetői engedély eltűnése, megsemmisülése esetén a magyar vezetői engedély – az eredeti vezetői engedélyt kiállító hatóság igazolása, valamint annak hiteles fordítása alapján – a magyarországi szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személy részére adható ki.

(3) A csere vagy a pótlás során a magyar vezetői engedélyt azokra a járműkategóriákra és azokkal a feltételekkel lehet érvényesíteni, amelyre a más EGT-állam hatósága által kiállított vezetői engedély, vagy annak tartalmát tanúsító igazolás szerint az érvényes.

(3a) *  A (3) bekezdés alkalmazásában a vezetési jogosultság tartalmát a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről szóló, 2016. október 14-i (EU) 2016/1945 bizottsági határozat szerint, a vezetési jogosultság gyakorlásának feltételeit, korlátozásait pedig az EGT-állam hatósága által kiállított vezetői engedélybe bejegyzett harmonizált közösségi kódok alapján kell meghatározni.

(4) A közlekedési igazgatási eljárásban nem tekinthető érvényesnek a másik EGT-állam által kiállított vezetői engedély, ha azt a kiállító tagállam területén korlátozták, visszavonták vagy a vezetési jogosultságot felfüggesztették.

(5) A vezetői engedély cseréjére irányuló eljárás során ellenőrizni kell, hogy a benyújtott vezetői engedély ténylegesen mely kategóriára érvényes.

(6) *  A közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartó útján megkeresi a más EGT-állam hatóságát, ha a magyar vezetői engedély kiállítására, cseréjére, pótlására irányuló eljárás során kétség merül fel a benyújtott vezetői engedély valódiságával vagy az ügyfél vezetési jogosultságával kapcsolatban.

(7) A közlekedési igazgatási hatóság megtagadja a vezetői engedély kiállítását azon kérelmezőnek, akinek a vezetői engedélyét egy másik tagállamban korlátozták, érvénytelenítették, visszavonták vagy a vezetési jogosultságát felfüggesztették.

20. § (1) A honosítás során kiadott magyar vezetői engedélyt azokra a járműkategóriákra és azokkal a feltételekkel lehet érvényesíteni, amelyre a külföldi vezetői engedély is érvényes.

(2) *  A honosítás során a harmadik ország által kiállított vezetői engedélyt – a magyar vezetői engedély kiadásakor – a közlekedési igazgatási hatóság bevonja és a Nyilvántartónak megküldi. A Nyilvántartó a bevont vezetői engedélyt viszonosság vagy nemzetközi szerződés alapján a kiállító hatóság részére, annak értesítése mellett továbbítja.

(3) *  A közlekedési igazgatási hatóság visszaadja a honosítás során bevont, külföldi hatóság által kiállított vezetői engedélyt az okmány jogosultjának, ha az úgy nyilatkozik, hogy az ország területét elhagyja. A külföldi vezetői engedély akkor adható vissza, ha azt a Nyilvántartó a kiállító hatóságnak még nem küldte meg, és az ügyfél a magyar vezetői engedélyt a külföldi vezetői engedély átvételével egyidejűleg leadja. A közlekedési igazgatási hatóság ezt a tényt a nyilvántartásban rögzíti.

21. § (1) *  A más EGT-állam által kiállított vezetői engedélyt a közlekedési igazgatási hatóság a magyar vezetői engedély kiadásakor bevonja, és a Nyilvántartónak megküldi.

(2) *  A Nyilvántartó a közlekedési igazgatási hatóság által bevont, más EGT-állam által kiállított vezetői engedélyt a kiállító tagállam közlekedési hatósága részére megküldi és eljárását megindokolja.

22. § (1) *  Az a magyar állampolgár, aki külföldi hatóság által kiállított vezetői engedéllyel rendelkezik, a hazatérés bejelentését követő hat hónapon belül köteles magyar vezetői engedélyt kiváltani. A külföldi hatóság által kiállított vezetői engedélyt a közlekedési igazgatási hatóság bevonja, és a Nyilvántartó azt viszonosság esetén a kiállító hatóságnak megküldi.

(2) *  Amennyiben a magyar vezetői engedélyt külföldön cserélik ki vagy honosítják és erről a Nyilvántartót értesítik, e tényt a nyilvántartásba be kell jegyezni.

(3) *  Ha a magyar vezetői engedélyt a kicserélő vagy honosító külföldi hatóság a Nyilvántartónak megküldi, új vezetői engedély kiállítása helyett, a magyar vezetői engedélyre történő visszacserélésre vagy visszahonosításra irányuló kérelem alapján, az eredeti okmányt kell visszaadni, feltéve, ha a vezetési jogosultság tartalma nem változott, és a vezetői engedélybe bejegyzett egészségi alkalmasság határideje még nem járt le.

(4) *  Visszahonosítás esetén a 18. § (3) és (3a) bekezdésében előírt vizsgakötelezettség csak azon kategória tekintetében áll fenn, amelyre a járművezető külföldön szerzett vezetési jogosultságot, és ezért az a külföldi vezetői engedély kiállítását megelőzően kiállított magyar vezetői engedélyében még nem szerepelt.

8. A járművezetésre jogosító okmányok kiadása, cseréje, pótlása

23. § (1) *  A közlekedési igazgatási hatóság a jogszabályban meghatározott feltételek teljesítésének igazolása alapján kiállítja, cseréli vagy megrongálódás, megsemmisülés, illetve eltűnés esetén pótolja:

a) a vezetői engedélyt (5. melléklet),

b) *  a nemzetközi vezetői engedélyt.

(2) *  Az engedély jogosítottja egyidejűleg csak egy vezetői engedéllyel rendelkezhet. A közlekedési igazgatási hatóság megtagadja a vezetői engedély kiállítását vagy a már kiadott vezetői engedélyt visszavonja, ha megállapítja, hogy a kérelmező már rendelkezik vagy a kérelem benyújtásakor már rendelkezett külföldi hatóság által kiadott vezetői engedéllyel.

24. § (1) A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul.

(2) *  Az első vezetői engedély kiadására, az új kategória és kombinált kategória bejegyzésére, valamint a vezetői engedély cseréjére irányuló kérelmet a közlekedési igazgatási hatóságnál személyesen lehet benyújtani.

(3) *  Az elektronikus úton kezdeményezett pótlás esetén − az okmányazonosító adat és a kiállítás dátumának kivételével − a korábbi vezetői engedéllyel megegyező adattartalommal kell kiállítani a vezetői engedélyt.

(4) A közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmét elektronikus adattartalommal készíti el. A vezetői engedély iránti kérelem személyes előterjesztésekor a közlekedési igazgatási hatóság a jogosultról arcképmás felvételt készít.

(4a) *  A személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól szóló kormányrendelet szerinti egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályait a vezetői engedély kiadására irányuló hatósági eljárásban az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(5) *  A kérelem benyújtásakor a kérelmezőnek a személyazonosságát igazolnia kell.

(6) Amennyiben a kérelmező magyar állampolgár érvényes állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosságát igazoló más érvényes okmánnyal nem rendelkezik, vagy adataiban időközben változás következett be, az eljárás csak az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítását követően folytatható le.

(7) *  A vezetői engedély kiadására irányuló eljárásban a kérelmező jogosultságát és személyazonosságát ellenőrizni kell. Ennek során a kérelem adatait egyeztetni kell a személyazonosító igazolvány vagy személyazonosságot igazoló más érvényes okmány adattartalmával, vagy a bemutatott okiratokban szereplő adatokkal. A közlekedési igazgatási hatóság az egyeztetést a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban tárolt adatokkal – a központi szerv közreműködésével – is elvégzi.

(8) * 

(9) Amennyiben a (6) bekezdés szerint végrehajtott adategyeztetéskor a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatai nem egyeznek meg a bemutatott okmány vagy okirat adataival, vizsgálni kell az eltérés okát, és indokolt esetben a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatait haladéktalanul helyesbíteni kell. A helyesbítést magyar állampolgár, vagy olyan külföldi esetében, akinek anyakönyvi eseményét Magyarországon anyakönyvezték, kizárólag anyakönyvi okirat alapján – szükség esetén az anyakönyvezető megkeresésével – lehet elvégezni.

(10) A vezetői engedélyt a személyi adat- és lakcímnyilvántartással egyező személyi adatokkal kell kiállítani.

(11) *  Amennyiben a járművezető nyilatkozata szerint rendelkezik nemzeti kategóriára érvényesített járművezetésre jogosító okmánnyal, a vezetői engedély kiadására, cseréjére irányuló eljárás során a közlekedési igazgatási hatóság a régi okmány bevonása mellett annak megfelelő nemzeti kategóriára is érvényesíti a vezetői engedélyt. Az eljárásban az ügyfél nyilatkozatát minden esetben be kell szerezni.

(12) A közlekedési igazgatási hatósága személyi azonosítót a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személyek esetében az azt igazoló és az ügyfél által bemutatott okmány alapján ellenőrzi.

24/A. § *  (1) A 13. §-ban foglaltakra tekintettel, a vezetői engedély iránti kérelem benyújtásakor az ügyfélnek igazolnia kell, hogy a jogszabályban előírt egészségi alkalmassági előírásoknak megfelel.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell igazolni az egészségi alkalmasságot abban az esetben, ha a közúti közlekedési nyilvántartásban szereplő egészségi adatok alapján az ügyfél egészségi alkalmasságának határideje még nem járt le és időközben nem minősítették egészségi szempontból alkalmatlannak.

(3) A vezetői engedély kiállítása iránti kérelem benyújtásakor az ügyfélnek igazolnia kell, hogy az eljárás illetékét, – honosítás vagy nemzetközi vezetői engedély kiállítása esetén – díját megfizette. Az illeték vagy díj megfizetését igazoló iratot a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak okmánytári alapiratként továbbítja.

25. § *  Amennyiben a vezetői engedély cseréjére, pótlására irányuló kérelmet a XIII. Kerületi Hivatalnál nyújtották be, a vezetői engedély – az erre irányuló kérelem esetében – soron kívül kiadható.

25/A. § *  (1) Ha a járművezető rendelkezik a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló kormányrendeletben meghatározott érvényes vezetői engedély kategóriához tartozó „Gépjárművezetői képesítési igazolvány”-nyal, a vezetői engedély kiadása, cseréje vagy honosítása során kérheti a részére kiadásra kerülő vezetői engedélyben a 95. számú közösségi kód feltüntetését a „Gépjárművezetői képesítési igazolvány” időbeli hatályával megegyező időtartamra.

(2) A 95. számú közösségi kód a vezetői engedélybe bejegyezhető az (1) bekezdés szerinti kormányrendeletben meghatározott, a 95. számú közösségi kód bejegyzésének alapjául szolgáló képesítés megszerzésének igazolására alkalmas egyéb okmány vagy okirat alapján is.

26. § *  (1) *  A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kknyt.) 33. § (5) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség az okmány elvesztése vagy megsemmisülése esetén a pótlás iránti kérelem benyújtásával is, az okmány eltulajdonítása esetén pedig a rendőrséghez tett feljelentéssel teljesíthető.

(2) *  A közlekedési igazgatási hatóság és – amennyiben az (1) bekezdés szerinti bejelentés hozzá érkezik – a Nyilvántartó haladéktalanul gondoskodik az (1) bekezdés szerinti okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(3) *  Az okmány eltulajdonítása miatt tett feljelentésről a rendőrség haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a Nyilvántartót, amely soron kívül gondoskodik az eltulajdonítás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(4) Amennyiben a vezetői engedély jogosultja a vezetői engedély megsemmisüléséről nyilatkozott, azt a közlekedési igazgatási eljárás során elveszettként kell kezelni, és az engedély-nyilvántartásba az érvénytelenség tényét „elveszett (megsemmisült)” okkal kell bejegyezni.

27. § (1) A megtalált vezetői engedélyről a megtalálástól számított három munkanapon belül értesíteni kell a közlekedési igazgatási hatóságot.

(1a) *  A megtalált vezetői engedélyt a megtalálónak a megtalálástól számított három munkanapon belül le kell adnia a közlekedési igazgatási hatóságnál, ha

a) nem a jogosult találta meg, vagy

b) a jogosult találta meg, azonban már új vezetői engedély iránti kérelmet nyújtott be.

(2) Ha a közlekedési igazgatási hatóság értesül a vezetői engedély megtalálásáról, úgy haladéktalanul gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(3) Ha a rendőrség értesül az okmány megtalálásáról, úgy haladéktalanul értesíti bármely közlekedési igazgatási hatóságot, amely gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(4) *  A vezetői engedély eltulajdonításának bejelentése esetén a rendőrségi feljelentést, az okmány elvesztésének, megsemmisülésének, vagy megtalálásának bejelentése esetén az erről felvett jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja. Az elektronikus úton kezdeményezett vezetői engedély pótlás esetén az ügyfél elektronikus úton tett nyilatkozata kerül a Nyilvántartónak továbbításra.

28. § A vezetői engedélybe az állampolgársági adatot az országkód, az egészségi feltételeket vagy a korlátozásokat a 8. mellékletben meghatározott számkód formájában kell feltüntetni.

29. § (1) *  A vezetői engedély a következő határidőig jogosít vezetésre:

a) a vezetői engedély kategória érvényessége az előírt orvosi vizsgálaton megállapított egészségi alkalmassági időpontig, de a „C1”, a „C1E”, a „C”, a „CE”, a „D1”, a „D1E”, a „D” és a „DE” vezetői engedély kategóriák esetében a vezetői engedély kiállításától számított legfeljebb öt évig, egyéb nemzetközi vezetői engedély kategóriák esetében legfeljebb tíz évig,

b) nemzeti kategóriában – a „TR” és „V” kategória kivételével – a vezetői engedély érvényességi időpontjáig, de legfeljebb a vezetői engedély kiállítását követő tíz évig.

(2) A közlekedési igazgatási hatóság az egészségi alkalmassággal kapcsolatos korlátozásokat az orvos által kiállított, az ügyfél által bemutatott „alkalmassági vélemény”-ben meghatározott kód alapján jegyzi be a vezetői engedélybe.

(3) *  A vezetői engedély kiállítása során annak érvényességét az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időtartamon belül – a (3a) bekezdésben foglaltak kivételével – úgy kell meghatározni, hogy a lejáratának hónapja és napja megegyezzen az ügyfél születési idejének hónapjával és napjával. Ha az ügyfél február 29-én született és az érvényességi idő lejártának évében ez a nap hiányzik, akkor a vezetői engedély érvényességi ideje február 28-án jár le.

(3a) *  Az orvosi vizsgálaton két évet meg nem haladóan megállapított egészségi alkalmasság esetén a vezetői engedély érvényességi ideje a megállapított orvosi alkalmasság időpontja.

(4) *  Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a lejárt érvényességű vezetői engedélyt járművezetői vizsgakötelezettség nélkül – kell kicserélni.

(5) *  A vezetői engedély kiállítása során annak érvényességi idejét úgy kell meghatározni, hogy a lejáratának időpontja megegyezzen az 5. melléklet D. pontja szerinti vezetői engedély 11. sorában feltüntetett kategória érvényesség időpontjával.

30. § (1) *  A pályaalkalmassági minősítést és annak érvényességi idejét – kivéve a (2) bekezdésben foglaltakat – a közlekedési hatóság végleges határozata alapján kell a nyilvántartásba bejegyezni.

(2) *  A vezetői engedély cseréjekor a meglévő vezetői engedélyben szereplő bejegyzés alapján, továbbá az alábbi okiratok alapján lehet a következő pályaalkalmasság-vizsgálati (a továbbiakban: PÁV) kategóriákat a nyilvántartásba bejegyezni:

a) PÁV I. (első) kategória minősítés:

aa) 1978. április 1-je előtt vizsgázott és a vezetői engedélyben „Gépjármű-vezetői állás vállalására jogosult” szövegű bejegyzés,

ab) 1970. január 1-je előtti C kategóriás vizsgát igazoló vezetői engedély,

ac) 1969. július 1-je és 1978. április 1-je között kiadott „Gépjármű-kezelői bizonyítvány”,

ad) PÁV I. alkalmasságot tanúsító határozat (igazolás);

b) PÁV II. (második) kategória minősítés: PÁV II. alkalmasságot tanúsító határozat (igazolás);

c) PÁV III. (harmadik) kategória minősítés: az 1978. április 1-je után kiadott „Gépjármű-kezelői bizonyítvány”, valamint PÁV III. alkalmasságot tanúsító határozat (igazolás).

(3) A közlekedési igazgatási hatóság a vezetői engedély cseréjével egyidejűleg a korábbi vezetői engedélybe bejegyzett pályaalkalmassági minősítés engedély nyilvántartásban szereplő adatáról első alkalommal térítésmentesen hitelesített kivonatot állít ki.

31. § *  (1) *  Az elkészült vezetői engedélyt a Nyilvántartó a kérelmező részére – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – postai úton küldi meg. Az így át nem vett okmányt az értesítési cím szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak kell megküldeni, amely hatóság azt a kiállítástól számított egy évig őrzi meg, ezt követően a Nyilvántartónak megsemmisítésre megküldi.

(2) *  Az elkészült vezetői engedély átvehető bármely közlekedési igazgatási hatóságnál vagy a Nyilvántartónál is, amely hatóság az okmányt a kiállítástól számított 1 évig őrzi meg, és az ez idő alatt át nem vett okmányt a Nyilvántartó részére megsemmisítésre megküldi.

(3) Az átvétel módját és helyét az ügyfélnek – a (4) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – a kérelem benyújtásakor kell meghatároznia.

(4) *  Az elkészült vezetői engedély postai úton történő megküldése nem kérhető abban az esetben, ha az ügyfél a vezetői engedély kiállítása alapjául szolgáló előző vezetői engedélyét az új okmány kézhezvételéig visszakapja. Ebben az esetben az okmány csak a közlekedési igazgatási hatóságnál vagy a Nyilvántartónál vehető át.

9. A vezetésre jogosító okmányok helyszíni elvétele, vezetési jogosultság szünetelése

32. § Az ellenőrzésre jogosult szerv (a továbbiakban: ellenőrző hatóság) nevében eljáró személy (a továbbiakban: ellenőrző hatósági személy) az eljárása során a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha

a) *  a járművezető azzal gyanúsítható, hogy közúti veszélyeztetés [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 234. §], közúti baleset során maradandó fogyatékosságot, halált, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset okozása [Btk. 235. § (2) bekezdés], járművezetés ittas állapotban (Btk. 236. §), illetve járművezetés bódult állapotban (Btk. 237. §) bűncselekményt követett el,

b) *  a járművezető járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, vagy a közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultságának szünetelését véglegessé vált döntésével elrendelte,

c) gyanú van arra, hogy a vezetői engedély hamis, meghamisították vagy azzal más módon visszaéltek.

33. § A 32. § c) pontjában meghatározott gyanút megalapozza, ha

a) a vezetői engedély körözés alatt áll,

b) a nyilvántartás szerint a vezetői engedély kiadására nem került sor, vagy azt nem az engedélyben feltüntetett gépjárművezető részére állították ki, vagy

c) az okmányban javítás, törlés vagy más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek, illetve a vezetői engedély anyaga, kivitele a valóditól eltér.

34. § Az ellenőrző hatósági személy a vezetői engedély elvételéről átvételi elismervényt ad, amely tartalmazza az elvétel e rendeletben meghatározott jogalapját.

35. § A vezetői engedély helyszíni elvételére vonatkozó rendelkezéseket valamennyi járművezetésre jogosító okmányra alkalmazni kell.

36. § (1) *  A közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultság szünetelésének elrendelésével korlátozza a közúti közlekedésben járművezetőként történő részvételét annak,

a) aki a 32. § a) vagy c) pontjában meghatározott jogsértés elkövetésével magalapozottan gyanúsítható,

b) aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll,

c) aki az egészségi, pályaalkalmassági, képzési és vizsgáztatási előírásoknak nem felel meg, illetve járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan, vagy

d) akinek a vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvényben foglaltak szerint, az abban meghatározott ponthatár elérése vagy meghaladása miatt vissza kell vonni.

(2) *  A vezetési jogosultság szünetelése a bíróság vagy szabálysértési hatóság határozata alapján járműkategóriába, kombinált kategóriába, járműfajtába tartozó járművezetésre is kiterjedhet.

(3) Szünetel a vezetésre való jogosultság:

a) *  a közlekedésbiztonsági alkalmatlanság jogerős vagy végleges megállapításának napjától az alkalmasság igazolásának a közlekedési igazgatási hatóság előtti bemutatás időpontjáig, ha a járművezető a járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan,

b) *  a büntetőeljárás jogerős befejezéséig:

ba) a vezetői engedély helyszíni elvételének napjától, vagy ennek hiányában

bb) a büntetőeljárás megindításának napjától, vagy

bc) ismeretlen tettes ellen, a 32. § a) pontjában meghatározott bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárás esetén a megalapozott gyanú közlésének napjától,

c) a közúti járművek vezetésétől történő eltiltás lejáratának a napjától az utánképzésen való részvétel közlekedési igazgatási hatóság előtti igazolásáig, ha a járművezető engedélyét csak az utánképzést követően kaphatja vissza,

d) *  az alkalmas minősítésű igazolás közlekedés igazgatási hatóság előtti bemutatásáig

da) *  az alkalmatlanság megállapításának a napjától, ha a járművezetőt egészségi, pályaalkalmassági szempontból járművezetésre alkalmatlannak minősítették,

db) *  az eljáró hatóság értesítése alapján az elmulasztott határnaptól, ha a soron kívül elrendelt vagy kezdeményezett egészségi, vagy rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton a járművezető önhibájából nem jelent meg,

dc) *  a pályaalkalmassági szempontból időtartamra korlátozott alkalmas minősítés lejárta esetén, vagy

e) *  a vizsga érvénytelenítését elrendelő határozat véglegessé válásának napjától az érvényes vizsgaigazolás közlekedési igazgatási hatóság előtti bemutatásáig, ha a járművezetői vizsgát a közlekedési hatóság a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet alapján érvénytelenítette.

(3a) *  Ha a járművezető részére járművezetésre jogosító okmány kiállításra került, úgy a vezetési jogosultság szünetelésének elrendelése esetén a közlekedési igazgatási hatóság annak visszavonását is elrendeli.

(4) A vezetési jogosultság szünetelésének elrendelésére okot adó körülményről az eljáró hatóság értesíti az engedély jogosítottjának lakcíme szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságot

a) a (3) bekezdés b) pontja esetén a büntetőeljárás megindításáról vagy a megalapozott gyanú közléséről szóló értesítés,

b) *  a (3) bekezdés a) és e) pontja esetén a jogerős vagy végleges határozat,

c) *  a (3) bekezdés d) pontja esetén az alkalmatlanság megállapításáról vagy az elmulasztott határnapról szóló értesítés, vagy

d) a 32. § c) pontja esetén az ellenőrző hatóság intézkedéséről szóló jelentés, feljelentés megküldésével.

(5) A helyszínen elvett vezetői engedélyt az elvétel okának megjelölésével együtt az ellenőrző hatóság az engedély jogosítottjának lakcíme szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak öt napon belül megküldi.

(6) Amennyiben a vezetési jogosultság szünetelésének feltételét az eljáró hatóság az eljárás megindítását követően észleli, a helyszíni elvétel szabályait értelemszerűen alkalmazni kell.

(7) *  A vezetési jogosultság az eltiltással érintett kategóriára, kombinált kategóriára vonatkozó vezetési jogosultság szünetelésének elrendeléséről, annak nyilvántartásba vételéről, a vezetői engedély visszavonásáról, valamint a külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély bevonásáról a közlekedési igazgatási hatóság dönt.

(8) A (3) bekezdés b) pontja esetén a vezetői engedélyt a határidő letelte előtt vissza kell adnia vádemelést megelőzően az ügyben eljáró ügyészség, a vádemelést követően az ügyben eljáró bíróság értesítése alapján. A közlekedési igazgatási hatóság a vezetői engedély visszaadásának és a vezetési jogosultság szünetelésének megszűnését a nyilvántartásba bejegyzi, és ezekről az értesítést küldő hatóságot tájékoztatja.

(9) *  A közlekedési igazgatási hatóság a vezetői engedély visszavonásáról, bevonásáról és a vezetési jogosultság szüneteléséről határozatot hoz, amelyben kötelezi az ügyfelet a vezetői engedély leadására, ha annak elvételére a 32. §-ban foglaltak ellenére a helyszínen nem került sor vagy a helyszíni elvétel kizárt. A határozat meghozatalával egyidejűleg a vezetői engedély visszavonásának, bevonásának, leadásának és a vezetési jogosultság szünetelésének tényét a közlekedési igazgatási hatóság nyilvántartásba veszi.

(10) A helyszínen vagy az eljáró hatóság által elvett vezetői engedélyt csak a közlekedési igazgatási hatóság adhatja vissza.

(11) *  Ha az eljárás alá vont személynek nincs magyarországi lakcíme, a vezetési jogosultság szünetelésének elrendelését és a vezetői engedély visszavonását, valamint annak nyilvántartásba vételét az utolsó ismert magyarországi lakcíme, ennek hiányában a cselekmény elkövetési helye szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóság végzi.

(12) *  Ha a vezetői engedély, az annak kiadása alapjául szolgáló okmány, vagy az ezekben foglalt bejegyzés hamis, hamisított, vagy valótlan tényt, jogosultságot tartalmaz, vagy nem az arra jogosult személy részére került kiállításra, a nyomozó hatóság lefoglalást megszüntető, vagy a büntetőeljárást lezáró határozata alapján, továbbá a Nyilvántartó vagy más EGT-állam illetékes hatóságának értesítése alapján a közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultság szünetelését elrendeli és a vezetői engedélyt visszavonja, valamint ezzel egyidejűleg intézkedik az engedély-nyilvántartásban szereplő valótlan adatok kijavítása, törlése vagy az okmány érvénytelenítését követő selejtezés iránt.

(13) *  A közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultság szünetelését elrendeli és a vezetői engedélyt visszavonja, ha megállapítja, hogy annak kiállítására az e rendeletben foglaltak szerint nem lett volna helye.

(14) *  A (12)–(13) bekezdés szerinti esetben a vezetési jogosultság szünetelése a közlekedési igazgatási hatóság erről szóló határozata véglegessé válásának napján veszi kezdetét, és a vezetői engedély leadásának vagy helyszíni elvételének napjáig tart.

37. § (1) Ha a járművezetéstől eltiltás csak meghatározott kategóriára vagy járműfajtára terjed ki, a közlekedési igazgatási hatóság a járművezetésre jogosító okmányt kérelemre kicseréli, és ennek során az eltiltással nem érintett kategóriára, járműfajtára érvényesített okmányt ad ki.

(2) Amennyiben az eltiltás valamely nemzetközi vagy nemzeti kategória alá eső járműre terjed ki, a vezetői engedélyben kóddal jelölni kell, hogy az eltiltással érintett kategória (járműfajta) vezetésére az adott nemzetközi (nemzeti) kategóriára érvényesített vezetői engedély nem jogosít.

38. § (1) A vezetői engedély a vezetési jogosultság szünetelésének lejártát követően is csak akkor adható vissza, ha

a) a vezetői engedély érvényességi ideje nem járt le,

b) *  a járművezető a jogszabályban előírt utánképzési kötelezettségét teljesítette és az erről szóló igazolás az engedély-nyilvántartásba elektronikus úton beérkezett,

c) akit a bíróság határozatában a járművezetői jártasság igazolására kötelezett, e kötelezettségének eleget tett,

d) soron kívüli orvosi vagy rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatra kötelezés esetén a járművezető e kötelezésnek eleget tett.

(2) *  A 36. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben, a vezetési jogosultság szünetelésének lejártát követően a közlekedési igazgatási hatóság az elektronikus úton az engedély-nyilvántartásba beérkezett, utánképzés teljesítését tanúsító igazolás alapján legfeljebb három napon belül gondoskodik a vezetői engedély jogosult részére – elsősorban postai úton történő – megküldéséről, amennyiben a vezetői engedély visszaadásának egyéb feltételei fennállnak.

(3) *  A vezetői engedély az egészségügyi érvényességi idejének lejárta után is visszaadható, ha a járművezető azt az 5. § (1) bekezdésében meghatározott vezetési jogosultság gyakorlása érdekében kéri.

39. § (1) *  A külföldi hatóság által kiadott vezetői engedélyt – ha azt annak jogosítottja a szünetelés határidejének lejáratát követő hatvan napon belül nem veszi át – a Nyilvántartón keresztül a kiállító hatóságnak kell megküldeni.

(2) *  A külföldi vezetői engedélyt a szünetelés határidején belül is vissza kell adni, ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező járművezető – nyilatkozata szerint – az ország területét végleg elhagyja, vagy a hatóság arra kötelezte. Ebben az esetben azonban a külföldi a tilalommal érintett vezetési jogát Magyarország területén – kivéve a kiléptető határátkelőhelyig történő közlekedést – nem gyakorolhatja.

(3) *  Ha a (2) bekezdésben foglaltak megszegése miatt a járművezető vezetői engedélye a 32. § vagy a 36. § (6) bekezdése alapján a helyszínen elvételre kerül, az a szünetelés időtartama alatt a (2) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján sem adható vissza.

40. § A 36–38. §-ban foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell a közúti járművek vezetésére jogosító valamennyi okmányra.

41. § (1) Az eljáró hatóság soron kívüli orvosi vizsgálatot kezdeményez, ha

a) a járművezető a közúti közlekedés szabályainak megszegésével halállal, tömegszerencsétlenséggel járó balesetet okozott,

b) a közlekedési bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével gyanúsítható járművezető a járművezetést hátrányosan befolyásoló egészségi állapotára vagy gyógyszer hatására hivatkozik,

c) az eljárás során a járművezető betegségére, testi vagy szellemi, vagy érzékszervi fogyatékosságára vonatkozóan olyan tény merül fel, amely őt a járművezetésre egészségi szempontból alkalmatlanná teheti,

d) *  a járművezetőt a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte.

(2) Az eljáró hatóság a járművezető rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát kezdeményezi,

a) ha a járművezető az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott balesetet okozott, vagy

b) az eljárás során a járművezetést hátrányosan befolyásoló pszichés állapotára hivatkozik.

41/A. § *  A Nyilvántartó gondoskodik a figyelmeztető jelzés SIS II-ben történő elhelyezéséről vagy törléséről az okmány érvénytelensége vagy megkerülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetésével egyidejűleg, a 26. § (3) bekezdésében, a 27. § (2) és (3) bekezdésében, továbbá ha a vezetői engedély nincs a hatóság birtokában, akkor a 36. § (9) bekezdésében meghatározott esetekben. Az engedély-nyilvántartásban hamis vagy meghamisított érvénytelenségi okkal szereplő vezetői engedélyről akkor kell figyelmeztető jelzést továbbítani a SIS II-be, ha a hamis vagy meghamisított okmány elvétele, lefoglalása vagy bevonása tényét az engedély-nyilvántartásba nem jegyezték be.

IV. FEJEZET

A JÁRMŰVEKKEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK

10. A járművek forgalomba helyezése és ideiglenes forgalomban tartása

42. § (1) A közúti közlekedés szabályairól szóló rendeletben meghatározott járművel – kivéve a trolibuszt, a villamost, a kerékpárt, a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárt, az állati erővel vont járművet, a kézikocsit – közúti forgalomban akkor lehet részt venni, ha forgalomba helyezték, vagy ideiglenes forgalomban tartását engedélyezték.

(2) *  A járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha

a) *  a tulajdonjog megszerzését igazolták,

b) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét vagy a gépjármű-felelősségbiztosítás alóli mentességet igazolták,

c) a regisztrációs adóról szóló törvény hatálya alá tartozó járművek esetében a vámhatóság adatbázisában a regisztrációs adó megfizetésének megtörténtét a közlekedési igazgatási hatóság elektronikus úton ellenőrizte,

d) a közlekedési hatóság a járműre forgalomba helyezési engedélyt adott ki, megállapította a jármű műszaki adatait és műszaki alkalmasságát, és

e) *  a jármű üzemben tartója Magyarország területén rendelkezik lakcímmel vagy székhellyel (telephellyel).

(2a) *  A közlekedési igazgatási hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg a cégnyilvántartásból a gazdasági társaság képviselőjének közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, valamint a gazdasági társaság cégkivonatát, ha az a kérelem elbírálásához szükséges, és az érintett gazdasági társaság az iratot a cégbírósághoz benyújtotta és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza.

(2b) *  A közlekedési igazgatási hatóság a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott műszaki adatokat a közlekedési hatóságtól elektronikus úton átveszi.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak igazolása mellett, a járművek forgalomba helyezésének további feltételei:

a) *  a harmadik országból belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű származás-ellenőrzése, illetve a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, előzetes eredetiségvizsgálatát elvégezték, valamint a jármű külföldi forgalmi engedélyében szereplő adatokat igazolták;

b) *  egy korábban már egy másik EGT-tagállamban nyilvántartásba vett jármű újbóli nyilvántartásba vételéhez

ba) minden esetben be kell vonni a korábbi harmonizált forgalmi engedély I., továbbá – ha ilyet kiállítottak – a II. részét,

bb) a nem harmonizált forgalmi engedély adattartalmát igazolni kell;

c) az új jármű forgalmazója részére a közlekedési hatóság engedélyezte a megfelelőségi nyilatkozat alkalmazásával történő forgalomba helyezést, és a forgalmazó a járműhöz elektronikus úton a műszaki adatlapot, valamint az e rendeletben meghatározott módon a járműkísérő lapot kiállította;

d) egyéb új jármű esetében járműkísérő lapot állítottak ki, vagy elvégezték a jármű előzetes eredetiségvizsgálatát.

(4) *  A (3) bekezdéstől eltérően a származás-ellenőrzés elvégzését követően a forgalmi engedély hiányában is forgalomba helyezhető a jármű az alábbi esetekben:

a) ha a más EGT-államból behozott használt jármű forgalomba helyezése során

aa) nem áll rendelkezésre a nem harmonizált forgalmi engedély eredeti vagy a kiállító hatóság által hitelesített másolati példánya, de az ügyfél csatolja a kiállító hatóság által a jármű nyilvántartott adatairól kiállított igazolást, vagy

ab) a harmonizált forgalmi engedély I. és II. részből áll, és a II. rész hiányzik,

b) a jármű azért nem rendelkezik forgalmi engedéllyel, mert a származási országban forgalomba helyezésre nem kötelezett,

c) a járművet hatósági árverés, hatósági vagy bírósági határozat útján szerezték meg és a jármű forgalmi engedéllyel nem rendelkezik.

(5) A jármű származását igazolnia kell

a) a magyarországi gyártónak, vezérképviseletnek, összeépítési engedéllyel rendelkezőnek;

b) harmadik országból vagy más EGT-államból belföldi üzemeltetés céljából behozott jármű esetén annak, aki a forgalomba helyezést kezdeményezi.

(6) *  A külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű forgalomba helyezéséig, valamint egyéb olyan járművek esetében, amelyek forgalomba helyezése nem indokolt, a jármű ideiglenes forgalomban tartása engedélyezhető, ha az ügyfél a tulajdonjog megszerzését, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét és a jármű műszaki alkalmasságát igazolta.

(7) A jármű forgalomba helyezése nyilvántartásba vétellel, a forgalmi engedély, a rendszámtábla, és – az 55. §-ban meghatározott járműveknél – az új típusú rendszámtáblához tartozó regisztrációs matrica kiadásával valósul meg.

(8) A jármű ideiglenes forgalomban tartásának engedélyezése az ideiglenes forgalomban tartási engedély és az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásával valósul meg.

(9) A lassú jármű, annak pótkocsija, valamint a négykerekű segédmotoros kerékpár forgalomba helyezése esetén „igazolólap” megnevezést tartalmazó forgalmi engedélyt kell kiadni.

(10) *  A forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, a törzskönyv és a rendszámtábla, valamint a regisztrációs matrica arra a járműre érvényes, amelyre azt kiadták, vagy engedélyezték.

(11) *  A közlekedési igazgatási hatóság a külföldi hatóság által kiállított forgalmi engedélyeket és hatósági jelzéseket a forgalomba helyezés során bevonja, és a keletkezett alapirattal a Nyilvántartónak megküldi.

(12) *  A Nyilvántartó a más EGT-állam nyilvántartó hatóságát a külföldi forgalmi engedély bevonásáról a jármű magyarországi forgalomba helyezésétől számított két hónapon belül értesíti, ezt követően az állam nyilvántartó hatóságának kérésére, illetve viszonosság esetén a külföldi okmányokat, hatósági jelzéseket az azt kiadó hatósághoz továbbítja, egyéb esetekben a jogszabályban meghatározott őrzési időt követően megsemmisíti.

(13) A jármű forgalomba helyezése iránti, vagy a már forgalomba helyezett járművel kapcsolatos eljárások során a közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmének megfelelő adattartalmú elektronikus kérelmet állít elő.

42/A. § *  (1) A külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója számára a Küfetv. 13. §-a alapján regisztrációs adó fizetési kötelezettség alól mentes, harmadik országból származó gépjárművek forgalomba helyezésekor a közlekedési igazgatási hatóság a külföldi okmányokat és hatósági jelzéseket bevonja és 10 évig, de legalább a jármű külföldre vitellel történő átmeneti forgalomból kivonásáig megőrzi.

(2) *  Az ügyfél kérelmére a 109. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt átmeneti kivonásra irányuló eljárás lefolytatásakor a közlekedési igazgatási hatóság a külföldi okmányokat és hatósági jelzéseket visszaadja, ellenkező esetben a Nyilvántartónak kell azokat megsemmisítésre megküldeni.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően, az ott megjelölt gépjárművek forgalomba helyezésekor a külföldi katonai hatóság írásbeli kérelmére a külföldi katonai hatóság által kiadott hatósági jelzéseket és az ahhoz tartozó külföldi okmányokat a közlekedési igazgatási hatóság visszaadja.

43. § (1) A külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű – a 42. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt feltételnek megfelelő jármű és a négykerekű segédmotoros kerékpár kivételével – forgalomba helyezésének kezdeményezése előtt származás-ellenőrzését el kell végezni. A származás-ellenőrzés kezdeményezése a közlekedési igazgatási hatóságnál származás-ellenőrzési nyilvántartásba vétellel valósul meg.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti jármű származás-ellenőrzéséhez az ügyfélnek igazolnia kell a tulajdonjog megszerzését, a külföldi forgalmi engedélyben szereplő adatokat.

(3) *  A származás-ellenőrzési nyilvántartásba vétellel egyidejűleg kérelemre engedélyezhető a jármű ideiglenes forgalomban tartása.

(4) *  A jármű származásának ellenőrzése során a közlekedési igazgatási hatóság a (2) bekezdésben meghatározott okmány és okirat elektronikus másolatát elektronikus úton, az ellenőrzés elvégzéséhez szükséges adatok beszerzése céljából a közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalának megküldi.

(5) *  A közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala a származás-ellenőrzés elvégzése során a külföldi és nemzetközi körözési nyilvántartásokban és – a 42. § (4) bekezdésében meghatározott esetben, valamint ha a rendelkezésre álló adatok alapján a jármű származását illetően gyanús körülmények merülnek fel – a külföldi hatóság nyilvántartásaiban történő ellenőrzés alapján tisztázza a jármű származását, és ennek eredményéről hozott határozatát a közlekedési igazgatási hatóság részére elektronikus úton megküldi. A határozat a forgalomba helyezési eljárásban annak véglegessé válástól számított hat hónapig használható fel.

(6) *  A közlekedési igazgatási hatóság a külföldi okmányokat és hatósági jelzéseket a forgalomba helyezés során bevonja és a keletkezett alapirattal a Nyilvántartónak megküldi, amely a 42. § (1) bekezdése szerint jár el.

(7) *  A származás-ellenőrzés során gyanúra okot adó körülmény különösen, ha:

a) a külföldi vagy a nemzetközi körözési nyilvántartásban a jármű vagy annak hatósági jelzése, okmányai körözés alatt állnak,

b) az ügyfél által benyújtott külföldi okiratok megrongálódottak, azokban bármilyen javítás, elírás látható,

c) gyanú van arra, hogy a jármű rendszámtábláját, forgalmi engedélyét meghamisították,

d) a jármű forgalmi engedélybe bejegyzett alvázszáma a jármű típusára jellemzőtől eltérő karaktereket tartalmaz.

44. § (1) *  A forgalomba helyezésre nem kötelezett lassú járművek közül a mezőgazdasági erőgépek M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával, ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel és a rendszámtáblához tartozó indítási naplóval vehetnek részt a közúti forgalomban.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában mezőgazdasági erőgép:

a) a magajáró mezőgazdasági és erdészeti betakarító gépek (arató-cséplő gépek, szecskázó gépek, cukorrépa betakarító gépek, zöldségbetakarító gépek, szőlőkombájnok, fakombájnok és erdészeti kiközelítők),

b) a magajáró műtrágya- és szervestrágya szóró gépek,

c) a magajáró permetezőgépek,

d) a speciális magajáró eszközhordozó alvázak,

e) a mezőgazdasági tevékenységre alkalmazandó magajáró rakodógép,

amely tervezési sebessége szerint 25 km/óránál gyorsabb sebességgel haladni nem képes, vagy amelynek megengedett legnagyobb sebességét a típusbizonyítvány, vagy a közlekedési hatóság 25 km/óra értékben határozta meg.

(3) A mezőgazdasági vontatmánnyal a közúti forgalomban hatósági engedély és jelzés, vagy ideiglenes forgalomban tartási engedély nélkül lehet részt venni.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásában mezőgazdasági vontatmány az olyan pótkocsinak nem minősülő vontatott munkagép, amely – a működéséhez szükséges eszközök szállítását kivéve – teherszállításra nem alkalmas, és amelyet a közúti forgalomban mezőgazdasági vontatóval, lassú járművel vagy mezőgazdasági erőgéppel vontatnak.

45. § (1) A külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt jármű forgalomba helyezésére irányuló eljárás során a közlekedési igazgatási hatóság a Schengeni Információs Rendszer (a továbbiakban: SIS) adatai alapján ellenőrzi, hogy a járműhöz, valamint a jármű hatósági engedélyéhez és hatósági jelzéséhez kapcsolódik-e figyelmeztető jelzés.

(2) *  Ha a közlekedési igazgatási hatóság a SIS adatai alapján találatot ér el, erről haladéktalanul értesíti a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről szóló törvényben meghatározott SIRENE Irodát.

(3) *  A közlekedési igazgatási hatóság az eljáró hatóságnak a jármű, a külföldi hatósági engedély és a külföldi hatósági jelzés lefoglalásról szóló értesítése alapján, a jármű forgalomba helyezésére irányuló kérelmet visszautasítja.

(4) Ha az eljáró hatóság a közlekedési igazgatási hatóságot arról értesíti, hogy a figyelmeztető jelzést elhelyező SIS-t alkalmazó külföldi állam a jelzést módosította, visszavonta vagy törölte, és a jármű jogi helyzete ezáltal tisztázottá vált, a forgalomba helyezésre irányuló eljárást – az e rendeletben erre meghatározott feltételek igazolása mellett – le kell folytatni.

46. § (1) A törzskönyvben és a nyilvántartásban tulajdonosként azt a természetes személyt, jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiség nélküli szervezetet lehet feltüntetni, aki a jármű tulajdonjogának jogszerű megszerzését, származását, továbbá eredetiségét e rendeletben foglaltak szerint igazolja.

(2) *  A forgalmi engedély és a törzskönyv kiadása nélkül a nyilvántartásba be kell jegyezni – a jármű tulajdonjogában beállt változásnak a tulajdonátruházó által tett bejelentésben meghatározott, a személyi- és lakcímnyilvántartásban történő ellenőrzés alapján hitelesített – a Kknyt. 9. § (1a) bekezdésében meghatározott adatokat.

(3) A forgalmi engedélyben és a nyilvántartásban üzemben tartóként azt a természetes személyt, vagy jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiség nélküli szervezetet lehet feltüntetni, aki a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más, hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján jogosult.

(4) *  Az üzemben tartó teljes körűen gyakorolja a jármű használatával és forgalomban tartásával kapcsolatos jogokat, valamint felelős az üzembentartót terhelő kötelezettségek teljesítéséért mindaddig, amíg a jármű tulajdonosa a közlekedési igazgatási hatóság felé tett egyoldalú nyilatkozattal az üzemben tartás jogát tőle vissza nem vonja. Ez magában foglalja különösen a gépjármű felelősségbiztosítási kötelezettséget, a jármű időszakos vizsgálati kötelezettségét, forgalomból történő ideiglenes kivonásának és a kivonás megszüntetésének és a jármű ismételt forgalomba helyezése kezdeményezésének jogát, továbbá az üzemben tartói adatok változásának bejelentését, valamint a forgalmi engedély, a rendszámtábla és a regisztrációs matrica pótlásának kezdeményezését.

(5) A törzskönyv jogosítottjának hozzájárulása nélkül az üzemben tartói jog átruházása nyilvántartásba nem vehető.

(6) *  A nyilvántartás a jármű valamennyi tulajdonosát tartalmazza. A törzskönyvet és a forgalmi engedélyt a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata alapján a megjelölt tulajdonostárs adataival kell kiállítani és e tulajdonostárs részére kell kiadni. Ebben az esetben a törzskönyvbe be kell jegyezni, hogy a jármű „közös tulajdon”. A forgalmi engedélyt a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozatában megjelölt üzemben tartó adataival kell kiállítani és azt az üzemben tartó részére kell kiadni.

(7) *  A lassú jármű, a lassú jármű pótkocsija vagy a mezőgazdasági vontató forgalomba helyezésére irányuló kérelem elbírálása során a jármű tulajdonjogának hitelt érdemlő igazolása hiányában a származás-ellenőrzés elvégzése, valamint törzskönyv kiadása nélkül a forgalmi engedély és a rendszámtábla kiadható az üzemben tartónak a Kknyt. 2. § 2. pontja szerinti járműnyilvántartásba (a továbbiakban: járműnyilvántartás) történő egyidejű bejegyzésével, feltéve, hogy a jármű magyarországi gyártására, vagy behozatalára 1999. január 1-jét megelőzően került sor, és a forgalomba helyezést kezdeményező ügyfél birtokába kerülése igazolt.

(8) A négykerekű segédmotoros kerékpárok forgalomba helyezésére irányuló kérelem elbírálása során a jármű tulajdonjogának hitelt érdemlő igazolása hiányában a származás-ellenőrzés és eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül a forgalmi engedély és a rendszámtábla kiadható az üzemben tartó járműnyilvántartásba történő egyidejű bejegyzésével, ha a jármű magyarországi gyártására vagy behozatalára 2009. április 1-jét megelőzően került sor, és a járműnek a forgalomba helyezést kezdeményező ügyfél birtokába kerülése igazolt.

(9) *  A (7) és (8) bekezdés alapján nyilvántartásba vett jármű üzembentartója az üzembentartói jogát átruházhatja. Az üzembentartó személy változását igazoló – a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről szóló kormányrendelet szerinti – teljes bizonyító erejű magánokiraton nem kell feltüntetni a tulajdonos adatait.

47. § (1) Harmadik ország hatósága által külföldi rendszámtáblával ellátott járművel, ha azt a vámhatóság alakiság nélkül vámkezelte ideiglenes behozatali vámeljárásban – feltéve, hogy jogszabály vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a belépéstől számított legfeljebb hat hónapig, egyéb esetben a vámhatóság határozatában meghatározott ideig lehet Magyarországon közlekedni.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével a járművet magyar forgalmi engedéllyel és rendszámtáblával kell ellátni. A külföldi rendszámtáblát viszonosság esetén az azt kiadó hatósághoz történő megküldés, viszonosság hiányában megsemmisítés céljából a Nyilvántartónak kell megküldeni.

(3) Külföldi rendszámtáblával ellátott, Magyarországra harmadik országból importált gépjármű a határátlépést követően külföldi rendszámtáblával nem közlekedhet.

(4) *  A közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározott belföldi üzemben tartónak a tulajdonába kerülő, külföldön nyilvántartásba vett jármű behozatalától számított legfeljebb 30 napon belül kell kezdeményeznie a jármű származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételét és magyarországi forgalomba helyezését. Ezen időszakon belül az EGT más tagállamában a jármű külföldre történő kiviteléhez kiadott érvényes rendszámot a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 25/B. §-ában meghatározott, a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott magyar hatósági jelzésnek kell tekintetni.

(5) *  A külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója számára a Küfetv. 13. §-a alapján regisztrációs adó fizetési kötelezettség alól mentes, harmadik országból származó gépjárművet az (1) bekezdéstől eltérően a külföldi fegyveres erő állományának tagja tervezett magyarországi kiküldetésének idejére kell forgalomba helyezni.

48. § (1) A Magyarországon a 47. § alapján nyilvántartásba vett külföldi jármű forgalmi engedélyébe külföldi természetes személy vagy külföldi gazdálkodó szervezet mint tulajdonos vagy mint üzemben tartó is bejegyezhető.

(2) *  Ha a jármű külföldi természetes személy tulajdonosa nem rendelkezik magyarországi lakcímmel és a forgalomba helyezési vagy tulajdonjog-változás bejegyzésére irányuló eljárást a leendő magyarországi üzemben tartó végzi, a törzskönyvet a tulajdonos által közjegyzői vagy ügyvéd által ellenjegyzett okiratban meghatalmazott személy személyesen veheti át.

(3) Külföldi gazdálkodó szervezet tulajdonosként vagy üzemben tartóként történő nyilvántartásba vételekor a külföldi gazdálkodó szervezet a honossága szerinti állam nyilvántartásába történő bejegyzéséről szóló vagy a külföldi gazdálkodó szervezet fennállását igazoló külföldi okirat hiteles magyar nyelvű fordítását is bemutatja.

49. § (1) *  A közlekedési igazgatási hatóság visszautasítja a jármű forgalomba helyezése iránti kérelmet, valamint a törzskönyv és a forgalmi engedély kiadását, ha a jármű tulajdonjogát és származását hitelt érdemlően nem igazolják. Ha a járművet ennek ellenére forgalomba helyezték, a közlekedési igazgatási hatóság a jármű forgalomban való további részvételét megtiltja és a forgalmi engedélyt, valamint a törzskönyvet bevonja.

(2) *  Bűncselekményre utaló körülmények esetében a közlekedési igazgatási hatóság a törzskönyv és a forgalmi engedély kiadását visszautasító határozatot közli a kérelmező lakcíme szerint illetékes rendőrkapitánysággal.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a forgalmi engedély kiállítható annak, akinek a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság a lefoglalást megszüntető határozatában a járművet kiadni rendeli. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg a jármű tulajdonjoga, a „törzskönyv kiadás megtagadva” bejegyzést a forgalmi engedélyben és a nyilvántartásban fel kell tüntetni.

(4) *  A jármű üzemben tartói joga a törzskönyv kiadására irányuló kérelem visszautasítása esetén is átruházható.

50. § * 

51. § (1) A tulajdonos (üzemben tartó) kérelme alapján, továbbá egyéb kérelmére indult közlekedési igazgatási eljárás során kérésére a járműnyilvántartásba be kell jegyezni a rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségét, telefonszámát vagy elektronikus levélcímét, valamint az ezen adatokban bekövetkezett változást.

(2) * 

11. Előzetes eredetiségvizsgálat

52. § (1) Az előzetes eredetiségvizsgálatot el kell végezni:

a) *  a használt jármű, továbbá a gyártótól származó járműkísérő lappal nem rendelkező új jármű, valamint a járműnyilvántartásba korábban még nem vett lassú jármű vagy egyéb jármű első forgalomba helyezésekor;

b) *  a forgalomból végleg vagy átmeneti időszakra kivont jármű ismételt forgalomba helyezésekor;

c) a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást – alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje – megelőzően;

d) a jármű – kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját – tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor.

(2) A forgalomba még nem helyezett sérült jármű esetében az előzetes eredetiség ellenőrzést a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást – alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje vagy javítása – és a közlekedési hatóság műszaki megvizsgálását megelőzően kell kezdeményezni.

(3) *  A 43. §-ban meghatározott külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott járművek esetében az előzetes eredetiségvizsgálatot a származás-ellenőrzés eredményéről szóló határozat véglegessé válását követően lehet elvégeztetni.

(4) Az (1) bekezdés a)–d) pontjában felsorolt esetekben a közlekedési igazgatási ügyintézés megkezdésének feltétele az eljárás kezdeményezését megelőzően legfeljebb hatvan napon belül elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat. A hatvan napos határidőbe nem számít be az az idő, amíg az eredetiségvizsgálatot követő büntetőeljárás során a jármű lefoglalás miatt a hatóság őrizetében volt.

(5) A jármű eredetiségvizsgálatának eredménye a közlekedési igazgatási eljárásban egyszer használható fel, amelynek tényét a közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartásba rögzíti.

(6) Az (1) bekezdésben felsorolt közlekedési igazgatási eljárásban a közlekedési igazgatási hatóság ellenőrzi a jármű előzetes eredetiségvizsgálatának meglétét, eredményét, valamint annak érvényességi idejét.

(7) *  Az előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást, ha annak jogalapja

a) öröklés,

b) *  jogi személyek átalakulásával, egyesülésével, szétválásával bekövetkezett vagyonszerzés, feltéve, hogy az újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja lesz,

c) a közös tulajdon megszüntetése, ha a jármű valamelyik tulajdonostárs tulajdonába kerül vagy annak jogalapja közös tulajdon létesítése, ha az egyik tulajdonostárs korábban a jármű tulajdonosa volt,

d) a pénzügyi lízingszerződés teljesítése, amelynek során a jármű nyilvántartott üzemben tartója a jármű tulajdonjogát megszerzi,

e) állami vagy önkormányzati szerv, vagy önkormányzat kezelésében lévő jármű más állami vagy önkormányzati szerv, vagy önkormányzat részére történő átadása,

f) a használt jármű cégjegyzék vagy vállalkozói igazolvány alapján az adásvétel időpontjában fő tevékenysége szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult szervezet vagy vállalkozó tulajdonába kerülése, kivéve a rendeltetésszerű használat céljából történő tulajdonszerzést,

g) *  a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozók egymás közötti tulajdonjog átruházása, feltéve, hogy a tulajdonjogot átruházó a járműnyilvántartásba bejegyzett tulajdonos.

(8) A muzeális jellegű járművekkel kapcsolatos közlekedési igazgatási eljáráshoz, továbbá a négykerekű segédmotoros kerékpárok első magyarországi forgalomba helyezésére irányuló közlekedési igazgatási eljáráshoz az előzetes eredetiségvizsgálatot nem kell elvégezni.

12. A rendszámtábla és a regisztrációs matrica

53. § (1) *  A rendszámtábla olyan hatósági jelzés, amely a Nyilvántartó tulajdonát képezi. A rendszámtábla gyártótól történő megrendelése és a közlekedési igazgatási hatóság azzal történő ellátása a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ Zrt.), igazgatási szolgáltatási díj ellenében az ügyfélnek történő kiadása a közlekedési igazgatási hatóság feladatkörébe tartozik.

(2) A rendszámtábla állandó és ideiglenes lehet. Az állandó rendszámtábla a betűjelből és számjegyből álló kombinációkon kívül a nemzeti színeket és H jelzést (a továbbiakban: régi típusú rendszámtábla), vagy a 11. melléklet szerint az európai zászlót jelképező kék mezőben 12 sárga csillagot és fehér H jelzést (a továbbiakban: új típusú rendszámtábla), az ideiglenes rendszámtábla a betűjelből és számjegyből álló kombinációkon kívül a nemzeti színeket és H jelzést tartalmazza.

(3) Az állandó rendszámtábla

a) sorozatban előállított (általános),

b) sorozatban előállított egyénileg kiválasztott,

c) egyedileg előállított, vagy

d) különleges

lehet.

(4) A járműre sorozatban előállított rendszámtáblát kell kiadni, ha a jármű eltérő üzemeltetése vagy e rendeletben meghatározott egyéb körülmény más rendszámtábla kiadását nem teszi szükségessé.

(5) A sorozatban előállított rendszámtábla három betűjelet és három számjegyet tartalmaz.

54. § (1) A rendszámtábla méret szerinti típusait a 11. melléklet határozza meg.

(2) 2004. május 1-jét követően a régi típusú rendszámtábla új típusban történő legyártását az igazgatási szolgáltatási díj igazolt megfizetését követően a közlekedési igazgatási hatóság engedélyezi és annak tényét bejegyzi a nyilvántartásba és a forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatába.

(3) A 2004. május 1-je előtt kiadott „D” típusú rendszámtábla utángyártása csak az e rendeletben meghatározott méretben engedélyezhető.

(4) 2004. május 1-jét követően továbbra is régi típusú rendszámtábla kiadására kerül sor a 60. § (2) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott járművek esetében.

(5) *  A 2004. május 1-jét megelőzően kiadott egyénileg kiválasztott, egyedileg előállított rendszámtábla a 60. § (2a) bekezdésében meghatározott esetekben kérelemre régi típusú rendszámtáblára is cserélhető.

(6) *  Az új típusú rendszámtábla régi típusú rendszámtáblára nem cserélhető.

55. § (1) *  Az új típusú rendszámtáblához tartozó regisztrációs matrica személygépkocsi, tehergépkocsi, autóbusz és vontató járműnyilvántartásba történő vételét és a hatósági jelzés valódiságát igazolja. A Nyilvántartó tulajdonát képező regisztrációs matrica gyártótól történő megrendelése és a közlekedési igazgatási hatóság matricával történő ellátása a NISZ Zrt., az ügyfélnek történő kiadása a közlekedési igazgatási hatóság hatáskörébe tartozik.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott új típusú rendszámtábla regisztrációs matrica nélkül érvénytelen.

(3) A regisztrációs matricát a jármű első szélvédőjén belülről – kívülről jól látható módon – a jobb alsó sarokban kell az ügyfélnek elhelyeznie.

(4) A regisztrációs matricát az új típusú rendszámtábla kiadásával egyidejűleg a közlekedési igazgatási hatóság adja ki.

(5) A regisztrációs matrica tartalmi elemeit a 12. melléklet határozza meg.

56. § (1) *  A regisztrációs matrica utángyártása a közlekedési igazgatási hatóság engedélyével lehetséges. Az engedély kiadása, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj ügyfél által történő megfizetése után a Nyilvántartó gondoskodik a regisztrációs matrica gyártótól való megrendeléséről.

(2) Az elveszett, eltulajdonított és a (3) bekezdésben meghatározottak kivételével a megrongálódott regisztrációs matrica utángyártása nem engedélyezhető. A járművet ebben az esetben át kell rendszámozni.

(3) A megrongálódott regisztrációs matrica utángyártása akkor engedélyezhető, ha az azon feltüntetett rendszám vagy vonalkód alapján a matrica még azonosítható. Az utángyártandó – a szélvédőről eltávolított – matricát a kérelem benyújtásakor be kell mutatni.

(4) A (3) bekezdés szerint utángyártott és a (7) bekezdés alapján egyedileg gyártott regisztrációs matrica átvételéig, de legfeljebb 30 napig a járművel abban az esetben lehet közlekedni, ha az rendelkezik a már kiadott új típusú rendszámtáblákkal.

(5) A forgalomból kivont jármű esetében a regisztrációs matrica utángyártása nem engedélyezhető a kivonás időtartama alatt.

(6) A rendszámtábla és a regisztrációs matrica egyidejű utángyártása nem engedélyezhető.

(7) A regisztrációs matrica egyedi gyártása akkor engedélyezhető, ha

a) az 57. § (4) bekezdés alapján az a közlekedési hatóság igazolása alapján indokolt,

b) az egyénileg kiválasztott és egyedileg előállított rendszámtábla jogosítottja a rendszámtáblát használatában lévő másik járműre kívánja átszerelni,

c) a 60. § (2) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a 62. §-ban meghatározott különleges rendszámtábla jogosítottja a rendszámtáblát más gépjárműre kívánja felszerelni.

57. § (1) *  Az A típusú rendszámtáblát kell felszerelni a személygépkocsira, az autóbuszra, a tehergépkocsira, a vontatóra, a nyerges vontatóra, a mezőgazdasági vontatóra és a lassú járműre előre, továbbá a felsorolt járművekre, valamint a pótkocsira, a félpótkocsira, a gépkocsi kerékpárszállító eszközére és a lassújármű pótkocsijára hátulra akkor, ha az elhelyezésre elegendő hely áll rendelkezésre, és a rendszámtábla jogszabályban előírt módon megvilágítható.

(2) C típusú rendszámtáblát kell felszerelni az (1) bekezdésben felsorolt járművekre hátulra, ha az A típusú rendszámtábla felszerelésére nincs elegendő hely, vagy, ha az A típusú tábla nem világítható meg.

(3) B típusú rendszámtáblát kell felszerelni a motorkerékpárra hátulra, a motorkerékpár oldalkocsijára előre.

(4) *  Ha a rendszámtábla felszerelésére nincs elegendő hely, vagy ha a rendszámtábla az átlagosnál nagyobb sérülési veszélynek van kitéve, a Műszaki Adatlap – új jármű esetén az érvényes megfelelőségi nyilatkozat – alapján B típusú vagy D típusú rendszámtáblát kell kiadni, továbbá utólag engedélyezhető a B típusú rendszámtábla felszerelése, vagy a D típusú rendszámtáblának a jármű elején történő alkalmazása.

(5) *  A közlekedési igazgatási hatóság a forgalmi engedély hivatalos feljegyzések rovatába és a nyilvántartásba a „B, illetve D típusú frsz. engedélyezve” záradékot jegyez be. A D típusú rendszámtáblára vonatkozó záradék bejegyzése annak utólagos legyártása esetén a gyártásról szóló igazolás bemutatása után végezhető el.

(6) A négykerekű segédmotoros kerékpárra hátulra, E típusú, különleges rendszámtáblát kell felszerelni.

(6a) *  Kerékpárszállító eszközre a 60. § (2) bekezdés h) pontja szerinti különleges rendszámtábla szerelhető fel, vagy arra az azt szállító gépkocsi hátsó rendszámtáblája átszerelhető.

(6b) *  A kerékpárszállító eszközre kiadható különleges rendszámtábla csak A típusban gyártható le, és típusváltása nem engedélyezhető.

(7) *  A rendszámtáblák típusai közötti váltást a közlekedési igazgatási hatóság a „Műszaki Adatlap” alapján az (1)–(5) bekezdés szerint engedélyezi.

(7a) * 

(8) *  A korábban kiadott rendszámtáblát az új rendszámtábla kiadásával, vagy a jármű végleges kivonásával egyidejűleg be kell vonni. A bevont rendszámtáblák selejtezéséről a közlekedési igazgatási hatóság, megsemmisítéséről a Nyilvántartó gondoskodik.

13. Egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított rendszámtábla

58. § (1) *  Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében, kérelemre engedélyezhető a sorozatban előállítható, de még le nem gyártott rendszámtábla kiválasztása (a továbbiakban: egyénileg kiválasztott rendszámtábla), továbbá – ha közrendbe, közerkölcsbe vagy jogszabályba nem ütközik – a legalább 4, legfeljebb 5 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 2 folyamatos számjegyből, együttesen 6 jelből álló rendszámtábla legyártása és használata (a továbbiakban: egyedileg előállított rendszámtábla). Az egyedileg előállított rendszámtábla esetében a 0 számjegy önállóan nem alkalmazható.

(2) A járműre felszerelt sorozatban előállított rendszámtábla a jármű tulajdonosának kérelmére egyénileg kiválasztott rendszámtáblának minősíthető.

(3) *  Az egyénileg kiválasztott rendszámtábla megválasztását és az egyedileg előállított rendszámtábla legyártatását a XIII. Kerületi Hivatal, a sorozatban előállított rendszámtábla egyénileg kiválasztott rendszámtáblává történő átminősítését a közlekedési igazgatási hatóság engedélyezi.

(4) Az egyénileg kiválasztott, vagy az egyedi rendszámtábla az engedély kiadását követően a járműre első forgalomba helyezésével, Magyarországon már forgalomba helyezett jármű esetében átrendszámozással kerül a járműre.

(5) *  Az egyénileg kiválasztott és az egyedi rendszámtáblát annak jogosítottja a közlekedési igazgatási hatóság engedélyével a tulajdonában, vagy üzemben tartásában lévő más járműre is átszerelheti.

(6) *  Amennyiben az egyénileg kiválasztott vagy az egyedileg előállított rendszámtábla jogosítottja a rendszámtáblát más, az üzemben tartásában lévő járműre kívánja átszerelni – a kérelem tartalmától függően – az eredeti járművet a forgalomból ki kell vonni, vagy át kell rendszámozni és az egyénileg kiválasztott vagy az egyedileg előállított rendszámtáblát a jogosítottnak vissza kell adni.

(7) Amennyiben az egyénileg kiválasztott vagy az egyedileg előállított rendszámtábla jogosítottja a jármű üzemben tartója, a rendszámtábla csak a jármű tulajdonosának írásos hozzájárulásával szerelhető fel a járműre.

(8) A rendszámtábla egyéni jellegéről annak jogosítottja lemondhat. Ebben az esetben az egyénileg kiválasztott rendszámtáblát a sorozatban előállított hatósági jelzésekre vonatkozó előírások szerint, a járműhöz hozzárendelten kell kezelni. Az egyedileg előállított rendszámtábla egyedi jellege nem szüntethető meg.

(9) Az egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított rendszámtáblák új típusú rendszámtáblaként kerülnek előállításra.

(10) Nem engedélyezhető 4 betűjelből és 2 számjegyből álló egyedileg előállított rendszámtábla legyártása iránti kérelem, ha a kiválasztott rendszám 4 betűjel karaktere közül az első karakter S vagy R betűjel.

59. § (1) A rendszámtábla egyéni kiválasztására vagy egyedi legyártására, vagy a legyártott egyedi vagy egyéni rendszámtábla jogosítottjának személyében történő változás bejegyzésére irányuló kérelmet a közlekedési igazgatási hatóság a rendszámnyilvántartásban történő ellenőrzést követően – az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében – engedélyezi.

(2) A rendszámtáblának az egyénileg kiválasztott és egyedileg előállított jellegét a forgalmi engedélyben és a nyilvántartásban jelölni kell.

14. A különleges rendszámtábla

60. § (1) *  A különleges rendszámtábla az e rendeletben foglaltak szerint jelzi a jármű üzemeltetésének jellegét vagy tulajdonosát (üzembentartóját), továbbá a kerékpárszállító eszköz használatát. A különleges rendszámtáblák leírását a 13. melléklet tartalmazza.

(2) A közlekedési igazgatási hatóság

a) *  a Magyarországon működő diplomáciai és hivatásos konzuli tisztviselő által vezetett konzuli képviseletek, nemzetközi szervezetek, valamint azok magyarországi kirendeltsége, telephelye, irodája, továbbá a nemzetközi szerződésben biztosított kiváltságokkal és mentességekkel törvény alapján rendelkező szervezetek vagy mindezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú tagjai és családtagjaik járműveire CD betűjelű

b) * 

c) a külön jogszabályban meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végző járműre a szabványtól eltérő alapszínű (sárga),

d) *  a lassú járműre, lassú jármű pótkocsijára a szabványtól eltérő színű betűjelet tartalmazó,

e) a muzeális jellegű járművekre OT betűjelű,

f) a négykerekű segédmotoros kerékpárokra S, illetve R betűjellel kezdődő

fa) E típusú, vagy

fb) amennyiben a jármű műszaki kialakítása azt indokolja, kérelemre az A típusú rendszámtábla méretének megfelelő,

g) *  a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott környezetkímélő gépkocsira világoszöld alapszínű,

h) *  a gépkocsi kerékpárszállító eszközére a gépkocsi rendszámtáblájának karaktereivel megegyező

különleges rendszámtáblát ad ki.

(2a) *  Ha a rendszámtábla jogosítottja nem változik, az általa használt rendszámtábla karaktereinek megtartása mellett

a) az 53. § (3) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott rendszámtábla sárga vagy világoszöld alapszínű különleges rendszámtáblára,

b) a sárga vagy világoszöld alapszínű különleges rendszámtábla az 53. § (3) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott rendszámtáblára

cserélhető.

(2b) *  A rendszámtábla cseréjére is az 58–61. §-okban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az ebben az eljárásban kiadott rendszámtábla nem minősül egyénileg kiválasztott rendszámtáblának.

(2c) *  A rendszámtábla cseréjére vonatkozó szabályok a gépkocsi kerékpárszállító eszközére kiadott különleges rendszámtáblára nem vonatkoznak.

(3) *  A CD betűjelű különleges rendszámtábla a jármű forgalomból történő kivonása után a jogosult más járművére is felszerelhető.

(4) *  Az OT betűjelű különleges rendszámtáblát a Muzeális Minősítő Bizottság igazolása, továbbá a muzeális jellegű járműhöz a közlekedési hatóság által kiadott „Műszaki Adatlap” alapján a XIII. Kerületi Hivatal adja ki.

(5) * 

(6) A (2) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott különleges rendszámtáblák régi típusú rendszámtáblaként kerülnek előállításra.

(7) * 

(8) *  A (2) bekezdés h) pontjában meghatározott különleges rendszámtábla régi és új típusú rendszámtáblával rendelkező gépkocsihoz is kiadható. A régi típusú rendszámtáblával rendelkező gépkocsihoz is új típusú rendszámtáblát kell kiadni.

(9) *  A (2) bekezdés h) pontjában meghatározott különleges rendszámtáblához regisztrációs matrica nem kerül kiadásra.

61. § A 60. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott különleges rendszámtáblák jogosítottjai részére a külföldi forgalmi engedélyt és rendszámtáblát a kiadó ország Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletének, valamint nemzetközi szervezetének írásbeli kérelmére soron kívül vissza kell adni, ha a külföldi hatóság nemzeti jogszabálya alapján kiviteli rendszám kiadására nincs lehetőség, és emiatt a jármű külföldi hatóság által kiadott diplomáciai rendszámmal érkezik Magyarországra.

62. § (1) A Magyar Honvédség járműveire a H, a rendőrség járműveire az R, az Országos Mentőszolgálat járműveire az M kezdő betűjelű, a NAV, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet járműveire az RR betűjelű, különleges rendszámtábla szerelhető fel, ami a jármű forgalomból történő kivonása után e szervek más járműveire is felszerelhető.

(2) Az R kezdő betűjelű – kettő betű, négy számjegy kombinációból álló – rendőrségi rendszámtábla csak olyan szolgálati járműre szerelhető fel, amelynek külső kialakítása e szolgálati jelleget tükrözi.

15. Az ideiglenes rendszámtábla

63. § (1) Az ideiglenes rendszámtáblát önjáró munkagépre és azon járművekre kell kiadni, amelyet Magyarországon forgalomba még nem helyeztek, vagy a forgalomból végleg kivonták, vagy amelynek az állandó rendszámmal történő közlekedése bármely okból átmenetileg nem lehetséges. Az ideiglenes rendszámtábla leírását a 14. melléklet tartalmazza.

(2) A közlekedési igazgatási hatóság kérelemre

a) az ideiglenes behozatali vámeljárás alá vont járműre V betűjelű,

b) a jármű javítási és jármű kereskedelmi tevékenység ellátásához a belföldi jármű más EGT-államba történő javítási, vagy kereskedelmi jellegű szállítása, vagy kísérlet vagy kipróbálás céljából üzemeltetett járműre P betűjelű,

c) *  a belföldön vásárolt, vagy a belföldön forgalomba helyezett jármű kivitelére, indokolt esetben a Magyarországon már forgalomba helyezett, külföldön tartózkodó, érvényes hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű hazaszállítására, az érvényes hatósági engedély nélkül Magyarországon tartózkodó gépjármű reexportjára, a Magyarországon elvesztett, megrongálódott, vagy érvénytelen külföldi rendszámtábla ideiglenes pótlására, a Magyarországon még forgalomba nem helyezett új jármű külföldre viteléhez és a 91. §-ban meghatározott érvényességi időn belüli visszahozatalához Z betűjelű,

d) *  a 60. § (2) bekezdés a) pontjában megjelölt olyan járműre, amelynek magyar forgalmi engedélyét és rendszámtábláját az ország területének végleges elhagyása miatt beszolgáltatják, CD betűjelű,

e) az önjáró munkagépre és arra a járműre, amely forgalmi engedéllyel, valamint rendszámtáblával nincs ellátva és a közúti forgalomban történő ideiglenes részvétele indokolt, továbbá az elveszett rendszámtábla ideiglenes pótlására E betűjelű,

f) a 44. §-ban felsorolt járművek tulajdonosa (üzemben tartója) részére M betűjelű

ideiglenes rendszámtábla használatát engedélyezi és az ideiglenes rendszámtáblát kiadja.

(2a) *  A külföldi fegyveres erő állományának tagja és hozzátartozója számára a Küfetv. 13. §-a alapján regisztrációs adó fizetési kötelezettség alól mentes, harmadik országból származó gépjárműre a (2) bekezdéstől eltérően állandó rendszámtáblát kell kiadni.

(3) A Magyarországra harmadik országból importált, közúton behozott, közúti közlekedésben részt vevő járműre az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblát és az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt a NAV vámszerve, szállítóeszközön behozott járműre a közlekedési igazgatási hatóság adja ki. A közlekedési igazgatási hatóság az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblát és az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt a 42. § (4) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén kiadja, vagy a NAV vámszerve által kiadott hatósági jelzés használatát engedélyezi. A korlátozások tekintetében a meghosszabbítás során a közlekedési hatóság által kiadott Műszaki Adatlapban meghatározottakat kell figyelembe venni.

(4) *  Az E betűjelű ideiglenes rendszámtáblával a NAV Központi Irányítását a Nyilvántartó látja el. A NAV Központi Irányítása a rendszámtáblák elosztásáról és kiadásáról nyilvántartást vezet, amelynek adatait heti rendszerességgel a Nyilvántartó részére papíralapú vagy elektronikus adathordozón megküldi. A nyilvántartás tartalmazza a jármű alvázszámát, gyártmányát, típusát, az ideiglenes forgalomban tartási engedély számát, a személyszállítási, teherszállítási, illetve vontatási tilalom elrendelését, valamint a vámeljárást kérő nevét, lakcímét vagy telephelyének címét, valamint a kiadott ideiglenes rendszámot és annak érvényességi idejét.

(5) *  Az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblát az ügyfél kérelme alapján a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartótól rendeli meg.

(6) *  Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblát az ügyfél kérelme alapján a közlekedési igazgatási hatóság a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendelet alapján versenycélú járműnek minősített versenyzési célra használható járművekre (a továbbiakban: versenyjármű) a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki Adatlap alapján adja ki.

16. A rendszámtábla kiadására, használatára vonatkozó eltérő rendelkezések

64. § A 60. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott különleges rendszámtáblák kiadásának további feltétele a Külügyminisztérium által kiadott igazolás arról, hogy a kérelmező jogosult a rendszámtábla használatára.

65. § (1) A 60. § (2) bekezdés c) pontjában megjelölt sárga színű sorozatban előállított rendszámtáblát kell kiadni a külön jogszabály alapján közúti közlekedési szolgáltatást végző járművekre a közlekedési hatóság engedélye alapján.

(2) A rendszámtábla sárga színben történő kiadását a nyilvántartásban és a forgalmi engedélyben jelölni kell.

(3) *  A 60. § (2) bekezdés g) pontjában megjelölt világoszöld alapszínű, sorozatban előállított rendszámtáblát kell kiadni a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott környezetkímélő gépkocsira.

(4) *  A rendszámtábla világoszöld színben történő kiadását a nyilvántartásban és a forgalmi engedélyben jelölni kell.

(5) *  A 60. § (2) bekezdés h) pontjában megjelölt szürke alapszínű rendszámtábla gyártását kell engedélyezni a gépkocsi kerékpárszállító eszközére.

(6) *  A rendszámtáblának a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szürke színben történő kiadását a nyilvántartásban és a gépkocsi forgalmi engedélyben jelölni kell.

66. § (1) A tartósan belföldön üzemeltetett, ideiglenes behozatali vámeljárás alá vont járműre olyan V betűjelű ideiglenes rendszámtáblát kell kiadni, amelynek érvényességi ideje a vámhatóság által meghatározott újrakiviteli határidőhöz igazodik.

(2) A V betűjelű ideiglenes rendszámtáblát és az ahhoz tartozó forgalmi engedélyt az érvényességi idő lejártát követően, vagy az átrendszámozáskor (végleges külföldre történő kivitel, vagy magyarországi forgalombahelyezés) le kell adni.

67. § (1) A Z betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadására csak a jármű tulajdonjogának igazolását követően kerülhet sor. A tulajdonjogot közokirattal, eredeti okirattal vagy hitelesített másolati példányával, illetve, ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordításával kell igazolni. A kérelmező által előterjesztett adatok valódiságát a rendelkezésre álló nyilvántartásokban ellenőrizni kell.

(2) A Magyarországon forgalomba helyezett járműre a Z betűjelű rendszámtábla csak akkor adható ki, ha a járművet kivitel miatt átmeneti időszakra kivonták a forgalomból és a kivonás ténye a járműnyilvántartásba bejegyzésre került.

(3) A Magyarországon már forgalomba helyezett, külföldön tartózkodó, érvényes hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű hazaszállításához történő kiadás során a Z betűjelű ideiglenes rendszámhoz tartozó ideiglenes forgalmi engedély kiadására az előző forgalmi engedély érvénytelenítésével és annak ügyfél részére történő visszaadásával egyidejűleg kerül sor. Az érvénytelenítés tényét csak a járműnyilvántartásba kell bejegyezni, ha a rendszámtábla vagy előző forgalmi engedély elvesztés, eltulajdonítás, megsemmisülés miatt nem áll az ügyfél rendelkezésére.

68. § Az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla közlekedési igazgatási hatóság által történő kiadásának feltétele a jármű jogszerű birtoklásának, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétének és a jármű műszaki alkalmasságának igazolása. A regisztrációs adóról szóló törvény hatálya alá tartozó jármű tulajdonosa részére a járműhöz E betűjelű ideiglenes rendszámtábla és az ideiglenes forgalomban tartási engedély egy alkalommal adható ki.

69. § (1) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásának, használatának a közlekedési igazgatási hatóság által történő engedélyezési feltételei:

a) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által megállapított regisztrációs szám,

b) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétének igazolása,

c) az ügyfél nyilatkozata a felvenni kívánt ideiglenes rendszámtáblák, valamint az ilyen rendszámtáblára kötelezett járművek darabszámára, azok gyártmányára, típusára és egyedi azonosító adataira (alvázszám) vonatkozóan,

d) az ügyfél nyilatkozata az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával közúton használni kívánt mezőgazdasági erőgép(ek) biztonságos és szabályos közlekedésre való alkalmasságáról.

(2) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla jogosítottja köteles a közúti forgalomban részvételkor a mezőgazdasági erőgépen a rendszámtáblát jól látható módon elhelyezni, valamint az indítási napló rovatait tényszerűen kitölteni.

(3) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű vezetője a közúti közlekedés során köteles igazolni az ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel és az indítási naplóval a rendszámtábla használatának jogszerűségét, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fennállását.

(4) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla elvesztését, eltűnését, megrongálódását a tulajdonos (üzemben tartó) köteles haladéktalanul a közlekedési igazgatási hatóságnál bejelenteni.

69/A. § *  (1) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásának, használatának a közlekedési igazgatási hatóság által történő engedélyezési feltételei:

a) a jármű jogszerű birtoklásának okirattal történő igazolása,

b) a jármű érvényesített gépkönyvének bemutatása,

c) a műszaki alkalmasság igazolása a közlekedési hatóság által elvégzett versenyjármű szemle alapján kiállított Műszaki Adatlap bemutatásával, és

d) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétének igazolása.

(2) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járműnek a közúti forgalomban való részvételéről a közlekedési igazgatási hatóság által hitelesített indítási naplót kell vezetni.

(3) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott versenyjárművel a közúti forgalomban részt venni verseny alkalmával, valamint a versenyre felkészülés és a verseny helyszínére történő közlekedés céljából szabad.

(4) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtábla jogosítottja köteles a közúti forgalomban részvételkor a járművön a rendszámtáblát jól látható módon elhelyezni, valamint az indítási napló rovatait tényszerűen kitölteni.

(5) *  Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű vezetője a közúti közlekedés során köteles igazolni az ideiglenes forgalmi engedéllyel és az indítási naplóval a rendszámtábla használatának jogszerűségét, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fennállását.

(6) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtábla elvesztését, eltűnését, megrongálódását a tulajdonos (üzemben tartó) köteles haladéktalanul a közlekedési igazgatási hatóságnál bejelenteni.

70. § (1) *  Kérelemre P betűjelű ideiglenes rendszámtáblát kell kiadni

a) *  a fő tevékenysége szerint járműgyártó gazdálkodó szervezetnek az általa gyártott, vagy tesztelési célból részére üzemeltetésre átadott, de forgalomba még nem helyezett járművei tesztelése,

b) a fő tevékenysége szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult gazdálkodó szervezetnek a még forgalomba nem helyezett, vagy forgalomból kérelemre ideiglenesen kivont jármű kereskedelmi célból történő szállítása, továbbá kereskedelmi célú kipróbálása,

c) *  a gépjármű-fenntartó szervezetnek a forgalomból kérelemre ideiglenesen kivont, vagy lejárt műszaki érvényességű jármű javításához kapcsolódó diagnosztikai tevékenység (a javítást megelőző vagy azt követő kipróbálás), és

d) a közlekedési kutatóintézetnek járművizsgálatok végzése,

e) *  a közlekedési hatóság nyilvántartásában szereplő, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott járműfejlesztő szervezetnek tesztelés

céljából.

(2) *  A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű vezetése az ideiglenes forgalomban tartási engedély jogosítottján vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyen kívül másnak nem engedhető át, kivéve

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a járműgyártó által a teszteléssel megbízott személyt,

b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben, azonban ez esetben a jármű használata során a gépjármű-kereskedelemre jogosult gazdálkodó szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személynek is a járműben kell tartózkodnia. A P betűjelű ideiglenes rendszámtábla használatának jogszerűségét a közúti ellenőrzés során okirattal kell igazolni,

c) *  az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben a fejlesztő által a teszteléssel megbízott személyt.

(3) *  Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott járműjavításra jogosult szervezet, vállalkozás részére kiadott P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművet olyan személy vezetheti, aki rendelkezik a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben a járműszerelői tevékenység önálló végzéséhez előírt képesítéssel. A járművet vezető személy e feltétel fennállását a járműjavító szervezet által kiadott okirattal köteles igazolni.

(4) *  A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járműnek a közúti forgalomban való részvételéről a közlekedési igazgatási hatóság által hitelesített indítási naplót kell vezetni.

(5) A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművel a személy- és teherszállítás, valamint a vontatás tilos. A korlátozás alól az engedélyező közlekedési igazgatási hatóság indokolt esetben felmentést adhat.

(6) *  A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű esetében az (5) bekezdésben meghatározott személy- és teherszállítás, valamint vontatási tilalom alól akkor lehet felmentést adni, ha a tesztelés a jármű ezen jellemzőinek megismerésére irányul. A közlekedési igazgatási hatóság a jogszabályban előírt korlátozásokon túl útvonalbeli, területi és időbeli korlátozásokat írhat elő. Ezt és a jogszabályban meghatározott tilalmak alóli felmentés tényét az ideiglenes forgalomban tartási engedélyen fel kell tüntetni.

(7) *  A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott vagy – ha a vontató és a vontatott jármű egy vezetővel vesz részt a közúti forgalomban – azzal ellátott járművet vontató jármű vezetője a közúti közlekedés során köteles igazolni az ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel, az indítási naplóval és a (2)–(3) bekezdésben meghatározott feltételeket igazoló okirattal a rendszámtábla használatának jogszerűségét, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fennállását.

71. § *  Az E és az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművel csak Magyarország területén lehet közlekedni. A P és az SP betűjelű ideiglenes rendszámtábla viszonosság vagy kétoldalú megállapodás esetében, illetve akkor jogosít más EGT-államban történő közlekedésre, ha azt az adott ország jogszabályai is lehetővé teszik.

72. § *  A CD, az M, a P, az SP és a Z betűjelű ideiglenes rendszámtábla csak olyan járműre szerelhető fel, amely a közúti közlekedésre alkalmas műszaki állapotban van. E feltételek betartásáért a jármű üzemben tartója felelős.

73. § *  Ha a jármű üzemeltetési jellege vagy üzemben tartója (tulajdonosa) megváltozik, a rendszámra való jogosultságot felül kell vizsgálni, indokolt esetben a rendszámtáblát ki kell cserélni.

74. § (1) *  A Magyar Honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelmi szerv, a NAV, a büntetés-végrehajtási szervezet és az Országos Mentőszolgálat járműveire a különleges rendszámtáblát a Nyilvántartótól rendeli meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervek a közlekedési igazgatási hatóság engedélyével a különleges rendszámtábláikat a jármű forgalomból történő kivonását, vagy átrendszámozását követően újra felhasználhatják.

75. § (1) *  A megrongálódott, elhasználódott – de még azonosítható – rendszámtábla utángyártása a közlekedési igazgatási hatóság engedélyével történik. Az igazgatási szolgáltatási díj ügyfél általi megfizetése után a NISZ Zrt. gondoskodik a gyártótól való megrendelésről. A megrongálódott rendszámtáblát az 57. § (8) bekezdése szerint be kell vonni.

(2) Az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült rendszámtábla a nyilvántartásban történő ellenőrzést követően a közlekedési igazgatási hatóság engedélye alapján gyártható le. Az utángyártás tényét a nyilvántartásban rögzíteni kell.

(3) A közlekedési igazgatási hatóság kérelemre az (1) és (2) bekezdés szerint utángyártott rendszámtábla átadásáig, de legfeljebb 30 napos érvényességgel E betűjelű ideiglenes rendszámtáblát adhat ki. Az utángyártott rendszámtábla átadásakor az ideiglenes rendszámtáblát az ügyféltől be kell vonni.

(4) Nem engedélyezhető az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült rendszámtábla utángyártása, ha a rendszámtábla másodízben, vagy ha a két rendszámtábla egyszerre, vagy szóló motorkerékpár, pótkocsi rendszámtáblája tűnik el.

(4a) *  Az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült, 60. § (2) bekezdés h) pontjában meghatározott különleges rendszámtábla utángyártása korlátozás nélkül engedélyezhető.

(5) A régi típusú elveszett, ellopott vagy megrongálódott rendszámtábla utángyártása esetén a régi típusú rendszámtábla gyártására kell intézkedni.

(6) *  Az új típusú rendszámtábla utángyártása kizárólag a regisztrációs matrica megléte esetén engedélyezhető. Ez esetben az ügyfél a rendszámtábla utángyártására vonatkozó kérelmével egyidejűleg nyilatkozik a közlekedési igazgatási hatóságnál a regisztrációs matrica meglétéről és sértetlenségéről. A közlekedési igazgatási hatóság a forgalmi engedélyen szereplő regisztrációs matrica vonalkódja vagy az ügyfél nyilatkozata alapján engedélyezi az utángyártást. Engedélyezés hiányában csak átrendszámozás lehetséges.

(7) *  Az utángyártott rendszámtábla átadásáig, de legfeljebb az utángyártásra irányuló kérelem benyújtását követő harminc napig egy rendszámtáblával is lehet közlekedni.

(8) Ha a közlekedési igazgatási hatóság a (4) bekezdés alapján nem engedélyezi a hatósági jelzés utángyártását, akkor a hatósági jelzés elvesztésének, eltulajdonításának és megsemmisülésének a bejelentését követően haladéktalanul gondoskodik az elvesztés, eltulajdonítás vagy megsemmisülés tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(9) *  Ha a hatósági jelzés eltulajdonítása miatt a rendőrségnél feljelentést tettek, a rendőrség haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a Nyilvántartót, amely haladéktalanul gondoskodik a hatósági jelzés eltulajdonítása tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(9a) *  A hatósági jelzés eltulajdonításának bejelentése esetén a rendőrségi feljelentést, a hatósági jelzés elvesztésének, megsemmisülésének, vagy megtalálásának bejelentése esetén az erről felvett jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja.

(10) Ha a közlekedési igazgatási hatóság értesül a hatósági jelzés megtalálásáról, úgy haladéktalanul gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(11) Ha a rendőrség értesül a hatósági jelzés megtalálásáról, úgy haladéktalanul értesíti bármely közlekedési igazgatási hatóságot, amely gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(12) *  A hatósági jelzés elvesztésének, eltulajdonításának, megsemmisülésének, illetve megtalálásának a közlekedési igazgatási hatósághoz történő bejelentéséről szóló jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja. Az elektronikus úton kérelmezett utángyártás esetében az ügyfél elektronikus úton tett, a regisztrációs matricára is kiterjedő nyilatkozata kerül a Nyilvántartónak továbbításra.

(13) *  Az elektronikus úton folytatott eljárásban utángyártott rendszámtábla 15 napon belül az ügyfél választása szerint postázásra kerül, vagy az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál, annak értesítése alapján átvehető.

(14) *  A közúti közlekedési szolgáltatást végző üzemben tartónak (tulajdonosnak) kiadott, különleges jellegű, egyénileg kiválasztott, illetve egyedileg előállított rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében, a XIII. Kerületi Hivatal engedélye alapján fehér színben utángyártható. A különleges jellegű rendszámtáblát az utángyártott rendszámtábla átadásával egyidejűleg az 57. § (8) bekezdése szerint be kell vonni.

75/A. § *  A közlekedési igazgatási hatóság és a Nyilvántartó az állandó rendszámtábla elvesztése, eltulajdonítása, megkerülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetésével egyidejűleg gondoskodik a figyelmeztető jelzés SIS II-ben történő elhelyezéséről vagy törléséről a 75. § (8)–(11) bekezdéseiben meghatározott esetekben. Ezen rendelkezések a négykerekű segédmotoros kerékpárokra nem vonatkoznak.

17. A jármű műszaki alkalmasságának igazolása * 

76. § *  (1) A jármű műszaki alkalmasságának érvényességi idejét

a) *  a forgalmi engedély „Műszaki érvényessége” rovatba bejegyzett időpont és az időszakos vagy – az új jármű forgalomba helyezése kivételével – forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója,

b) *  forgalomba nem helyezett jármű esetében – a jármű forgalomba helyezéséig – a közlekedési hatóság által kiadott „Műszaki vizsgálati bizonyítvány”, új jármű esetében az érvényes megfelelőségi nyilatkozat, vagy

c) a forgalmi engedéllyel rendelkező jármű esetében – szabad érvényesítési hely hiányában – időszakos vizsgálat alapján a közlekedési hatóság által kiadott Műszaki vizsgálati bizonyítvány – a Műszaki vizsgálati bizonyítványban „Következő időszakos vizsgálat időpontja”-ként meghatározva –

igazolja.

(2) Az időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítóját és a műszaki érvényességi időt a jármű forgalmi engedélyébe

a) az időszakos vizsgálata során a közlekedési hatóság,

b) egyéb esetekben a közlekedési igazgatási hatóság a Műszaki vizsgálati bizonyítványban vagy a nyilvántartásban szereplő adatok alapján

jegyzi be.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti bejegyzést le kell bélyegezni.

77–78. § * 

18. Járműkísérő lap

79. § (1) A járműkísérő lap a járműforgalmazók és a járműgyártók (a továbbiakban: gépjármű-forgalmazók) által Magyarországra behozott, továbbá a Magyarországon gyártott új járművekre kiadott szigorú számadású okmány, amely kitöltése után a jármű belföldi nyilvántartásba vételéig igazolja a jármű feletti rendelkezési jogot (15. melléklet).

(2) *  A gépjármű-forgalmazókat kérelemre, a XIII. Kerületi Hivatal vagy megbízottja látja el járműkísérő lappal.

(3) *  A XIII. Kerületi Hivatal a járműkísérő lapot a kiadás előtt nyilvántartásba veszi, annak felhasználását folyamatosan ellenőrzi.

(4) * 

(5) *  A XIII. Kerületi Hivatal a nyilvántartásban kezelt járműkísérő lap adatainak ellenőrzése alapján a feltárt adathibák megszüntetése érdekében intézkedik a nyilvántartás adatainak javításáról.

80. § (1) A járműkísérő lapot a jármű belföldi értékesítésekor a vevőnek át kell adni, amit a közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartásba vételt követően, kitöltve visszaad az ügyfél részére.

(2) Az eljárás során bemutatott járműkísérő lap sorszáma alapján meg kell győződni arról, hogy azt az arra jogosult vállalkozás állította-e ki.

19. A törzskönyv

81. § (1) A jármű tulajdonjogát igazoló okirat a törzskönyv. Egy járműhöz egy időben csak egy érvényes törzskönyv tartozhat. A közlekedési igazgatási hatóság a jármű első forgalomba helyezése során annak, aki a jármű tulajdonjogát igazolja, törzskönyvet ad ki (16. melléklet).

(2) A törzskönyv a jármű közúti forgalomban való részvételének nem feltétele.

(3) *  A jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba-vételekor továbbá a jármű vagy a tulajdonos adatainak, valamint a törzskönyvben feltüntetett bármely más adat változásakor új törzskönyvet kell kiállítani, a korábbi törzskönyvet vissza kell vonni és érvénytelenítve a keletkezett iratokkal a Nyilvántartónak meg kell küldeni.

(4) Az ellenkező bizonyításáig a törzskönyvet birtokló ügyfelet jogszerű tulajdonosnak kell tekinteni.

82. § (1) *  A forgalmi engedély jogosítottján kívüli személy Magyarországon forgalomba helyezett járművel az ország területét harmadik ország irányába csak a forgalmi engedély jogosítottjának közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájárulásával hagyhatja el, kivéve a 74. §-ban meghatározott járműveket.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás tartalmazza: a jármű használójának nevét, úti okmányának számát, a jármű rendszámát, alvázszámát, a forgalmi engedély jogosultjának nevét, aláírását, gazdasági társaság esetében annak cégszerű aláírását, valamint azt az időtartamot, amely alatt az országot a járművel elhagyhatja. A hozzájárulást a határátlépés ellenőrzésekor felhívás nélkül be kell mutatni az eljáró rendőrnek.

(3) A Magyarországon bérbe vett vagy lízingelt jármű esetében a (2) bekezdés szerinti hozzájárulást a bérleti, illetve a lízingszerződés pótolja, amennyiben abból megállapítható, hogy az üzemben tartó a járművel az ország területét jogosult elhagyni. A szerződést a határátlépés ellenőrzésekor felhívás nélkül be kell mutatni az eljáró rendőrnek.

(4) A 74. §-ban meghatározott szervek, valamint egyéb állami szervek esetében az írásos hozzájárulást a jármű üzemeltetésére feljogosított szerv vezetőjének a gépjármű menetokmányába történő bejegyzése pótolhatja.

83. § (1) *  A törzskönyv elvesztésekor, eltulajdonításakor, megsemmisülésekor annak sorszámát a közlekedési igazgatási hatóság értesítése alapján a Nyilvántartó a Hivatalos Értesítőben és a kormányzati honlapon közzéteszi.

(2) *  Az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült törzskönyv csak a sorszámának a Hivatalos Értesítőben való közzétételét követő naptól pótolható. A törzskönyv eltulajdonításának bejelentése esetén a rendőrségi feljelentést, az okmány elvesztésének, megsemmisülésének vagy megtalálásának bejelentése esetén az erről felvett jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja. Az elektronikus úton indított törzskönyv pótlás esetében az ügyfél elektronikus úton tett nyilatkozata elektronikus úton kerül a Nyilvántartónak továbbításra.

(3) Amennyiben a közzétételt követően valamely érdekelt fél a járművel, vagy törzskönyvvel kapcsolatos jogosultságát a megjelölt határidőn belül igazolja, a törzskönyv nem pótolható.

(4) Amennyiben a törzskönyv – megrongálódása ellenére – kétséget kizáróan azonosításra alkalmas, az új törzskönyv kiállításának kezdeményezése közzététel nélkül elvégezhető.

(5) Nem kell pótolni a törzskönyvet, ha annak elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása a tulajdonjog változásának nyilvántartásba vételére irányuló hatósági eljárás megindítását megelőzően történt, és a jármű tulajdonjogának jogszerű megszerzését az ügyfél az eljárásban hitelt érdemlően igazolja.

(6) *  A tulajdonjog változásának nyilvántartásba vételére az (1) bekezdésben meghatározott közzétételt követő naptól kerülhet sor.

84. § (1) *  A törzskönyvet a kérelmező a kérelem benyújtásakor tett, a közlekedési igazgatási hatóságnál történő átvételre vagy a kézbesítési címre vonatkozó nyilatkozatában foglaltaknak megfelelően a közlekedési igazgatási hatóságnál személyesen vagy postai úton veheti át.

(2) *  Az át nem vett törzskönyvet az értesítési cím szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóság az okmány kiállításától számított egy évig megőrzi, ezt követően a Nyilvántartónak megsemmisítés céljából megküldi.

(3) A törzskönyvet csak a tulajdonosnak, illetve arra feljogosított meghatalmazottnak lehet kiadni.

(4) A jármű tulajdonjogát érintő korlátozás esetén a törzskönyv kizárólag a korlátozás által meghatározott jogosult részére adható ki.

(5) A törzskönyv nem adható ki

a) a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló rendeletben meghatározott időpontig, ha a járművet a tulajdonos az állam által nyújtott járművásárlási támogatás felhasználásával vette,

b) *  a jármű V betűjelű ideiglenes rendszámtáblával történő ellátása során,

c) *  a jármű CD betűjelű különleges rendszámtáblával történő ellátása során,

d) *  a jármű Z és SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblával történő ellátása során, és

e) a négykerekű segédmotoros kerékpárok rendszámtáblával történő ellátása során.

(6) A törzskönyv kiadására irányuló eljárás során a közlekedési igazgatási hatóság által elvégzett adatfelvétel alapján a törzskönyv „Hivatalos feljegyzések” rovatában feltüntetésre kerül:

a) az „elidegenítési tilalom az állam javára fenntartva” bejegyzés, ha a jármű behozatalára, beszerzésére, forgalomba helyezésére az állam által nyújtott közterhek alóli mentesség, kedvezmény igénybevételével került sor, vagy ha beszerzésére az állam által nyújtott támogatással vagy kezességvállalással került sor;

b) a „haszonélvezeti joggal terhelt” bejegyzés, ha a járműre haszonélvezeti jogot alapítanak;

c) a „közös tulajdon” bejegyzés, ha a jármű tulajdonjoga több személyt is megillet;

d) *  az „előzetes eredetiségvizsgálat alól mentesült” bejegyzés, ha a jármű forgalomba helyezése vagy tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vétele előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül történik.

85. § A forgalomból végleg kivont jármű törzskönyvét érvényteleníteni kell.

86. § (1) *  A törzskönyv kiadásáig a jármű tulajdonjogát igazolhatja:

a) a jármű kereskedelmi értékesítéséről szóló, a jármű azonosító adatait tartalmazó számla,

b) a külföldön már forgalomba helyezett járműveknél a külföldi hatóság által a forgalomba helyezéskor kiadott eredeti vagy hitelesített okmányok,

c) az árverési jegyzőkönyv,

d) a gyártó számlája,

e) a jogerős bírósági határozat,

f) a hagyatékátadó végzés,

g) az ajándékozást igazoló okirat,

h) az adásvételi szerződés,

i) a fődarabok megvásárlásáról szóló számlák és az összeépítési engedély, vagy

j) a járműkísérő lap.

(2) Ha a tulajdonjog igazolásához több okmány is szükséges, azt a közlekedési igazgatási hatóság együttesen is megkövetelheti. A tulajdonjog igazolásához – az (1) bekezdésben meghatározott – okmány eredeti vagy hitelesített példányát, illetve, ha az nem magyar nyelven került kiállításra, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását is a kérelemhez csatolni kell.

87. § (1) A tulajdonjog-változást a közlekedési igazgatási hatóság nyilvántartásba veszi, amelyről törzskönyvet állít ki, ha kérelem, és a csatolt, illetve bemutatott okiratokban foglaltak megfelelnek az e rendeletben előírtaknak.

(2) A nyilvántartásban nem szereplő a bejelentést elmulasztó korábbi tulajdonos(ok) tulajdonjogát a közlekedési igazgatási hatóság a törzskönyv kiállítása nélkül jegyzi be a nyilvántartásba.

(3) *  A közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg nem állít ki forgalmi engedélyt, ha a kérelmező nem tudja igazolni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét vagy a jármű műszaki alkalmasságát. Ezt a tényt a bemutatott forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatában jelölni kell.

(4) *  A közlekedési igazgatási hatóság a járművet hivatalból, határozattal kivonja a forgalomból, és ezt a tényt a döntés véglegessé válását követően nyilvántartásba bejegyzi, ha a nyilvántartás szerinti tulajdonos bejelenti, hogy a járművet elidegenítette vagy a közlekedési igazgatási hatóság egyéb okból észleli ezt a változást, és

a) *  az új tulajdonos a bejelentési kötelezettségének a jogszabályban megjelölt határidőn belül nem tett eleget, vagy

b) az új tulajdonos személye nem állapítható meg.

(5) *  A (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a közlekedési igazgatási hatóság értesíti a mulasztási bírság kiszabása érdekében az adóhatóságot.

20. A forgalmi engedély

88. § (1) A forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú járműre, annak pótkocsijára és a négykerekű segédmotoros kerékpárra kiadott igazolólap, olyan hatósági engedély, amely a jármű közúti forgalomban történő részvételének jogszerűségét igazolja.

(2) Az állandó és az ideiglenes forgalmi engedélyt, a lassú jármű, annak pótkocsija, valamint a négykerekű segédmotoros kerékpár igazolólapját a közlekedési igazgatási hatóság adja ki.

(3) A forgalmi engedély (17. melléklet) érvényesség idejétől függően állandó vagy ideiglenes.

89. § (1) Állandó forgalmi engedélyt kell kiadni az állandó, valamint a vámhatóság által nyilvántartásba vett ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművekre.

(2) Közúti forgalomban a járművel az állandó forgalmi engedélyben feltüntetett műszaki érvényesség időpontjáig, vagy a vámhatóság általi nyilvántartásba vételkor meghatározott újrakiviteli határidőig lehet jogszerűen részt venni.

(3) Ha az állandó forgalmi engedély műszaki érvényességi ideje lejárt, a közlekedési hatóságnak a műszaki vizsgáról szóló értesítése, vizsgahatározata, valamint berendelő határozata a jármű műszaki megvizsgálásának napjáig, de legfeljebb az érvényességi idő lejártát követő harminc napig – ezt követően pedig csak a vizsga napján – jogosít a közúti forgalomban való részvételre.

(4) *  Új forgalmi engedélyt kell kiállítani

a) a 17. melléklet C. pontja szerinti forgalmi engedély harmonizált közösségi kódokkal jelölt adatainak változása, valamint a forgalmi engedély hátoldalán az időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója vagy a hivatalos feljegyzések részére fenntartott hely betelte esetén;

b) a 17. melléklet A. pontja szerinti forgalmi engedéllyel kapcsolatos közlekedési igazgatási ügyintézés során a jármű forgalomból történő kivonására irányuló eljárás kivételével;

c) a 17. melléklet B. pontja szerinti forgalmi engedélyek esetében, a „Műszaki lap” első oldalán, az „Üzemben tartói lap” vagy a „Bejelentő lap” első oldalán szereplő adatok változása esetén az üzemben tartó (tulajdonos) lakcímének (székhelyének, telephelyének) változására vonatkozó adatai kivételével, továbbá a forgalmi engedély hátoldalán az időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója vagy a hivatalos feljegyzések részére fenntartott hely betelte esetén.

(5) *  A közlekedési hatóság a jármű műszaki érvényességének határidejét a forgalmi engedélybe a Nyilvántartó elektronikus úton történő egyidejű értesítése mellett bejegyezheti. A jármű azonosító- és műszaki adatainak, valamint motorjának egyedi azonosító jelében, illetve kódjában, és a műszaki vizsga záradék változásának esetén a közlekedési hatóság által kiadott, elektronikus úton megküldött „Műszaki Adatlap” alapján végzi el a közlekedési igazgatási hatóság az adatváltozás járműnyilvántartásba történő bejegyzését.

(6) Ha nem kerül sor új forgalmi engedély kiállítására, az adatváltozást a forgalmi engedély Hivatalos feljegyzések rovatába – a járműnyilvántartásba történő bejegyzéssel egyidejűleg – kell bejegyezni.

(7) A forgalmi engedély elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a közlekedési igazgatási hatóság a bejelentést követően haladéktalanul gondoskodik az okmány elvesztése, eltulajdonítása, valamint megsemmisülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(8) *  A forgalmi engedély eltulajdonítása miatt tett feljelentésről a rendőrség haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a Nyilvántartót, amely haladéktalanul gondoskodik az okmány eltulajdonítása tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(9) Ha a közlekedési igazgatási hatóság értesül az okmány megtalálásáról, úgy haladéktalanul gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(10) Ha a rendőrség értesül az okmány megtalálásáról, úgy haladéktalanul értesíti bármely közlekedési igazgatási hatóságot, amely gondoskodik a találás tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről.

(11) *  A forgalmi engedély eltulajdonításának bejelentése esetén a rendőrségi feljelentést, az okmány elvesztésének, megsemmisülésének, vagy megtalálásának bejelentése esetén az erről felvett jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja. Az elektronikus úton kérelmezett forgalmi engedély pótlás esetében az ügyfél elektronikus úton tett nyilatkozata kerül a Nyilvántartónak továbbításra.

(12) *  Az elektronikus úton lefolytatott eljárásban pótolt állandó forgalmi engedély 15 napon belül az ügyfél választása szerint postázásra kerül, vagy az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál, annak értesítése alapján átvehető.

90. § (1) A közlekedési igazgatási hatóság az üzemben tartó kérelmére a járműnyilvántartásba bejegyzi a megkülönböztető, vagy a figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésének és leszerelésének tényét, valamint hatósági engedélyhez kötött jogosultság esetén az engedélyezés tényét, az érvényességi idő lejártának időpontját, az engedélyező hatóság, vagy a visszavonást elrendelő hatóság megnevezését és a határozat számát. A közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba bejegyzéssel egyidejűleg a forgalmi engedély Hivatalos feljegyzések rovatába is bejegyzi a jogosultság tényét, lejárta időpontját, illetve visszavonása esetén annak tényét.

(2) *  A közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba bejegyzéssel egyidejűleg a forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatába jegyzi be a közlekedési hatóság által kiállított vagy elektronikus úton megküldött Műszaki Adatlap „Záradékok” rovatában feltüntetett, a jármű jellemzőire vonatkozó adatokat.

(3) A négykerekű segédmotoros kerékpárok esetében a közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba bejegyzéssel egyidejűleg a forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatába jegyzi be a forgalmazási korlátozás tényét és jogosítottját.

91. § *  (1) Ideiglenes forgalmi engedélyt kell kiadni a Z, a CD és az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblához.

(2) Az ideiglenes forgalmi engedély érvényességi ideje

a) a Z és a CD betűjelű ideiglenes rendszámtábla esetében harminc nap,

b) az SP betűjelű ideiglenes rendszámtábla esetében a Műszaki Adatlapon megállapított műszaki érvényességi idővel egyezik meg.

(3) Az SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblához kiadott ideiglenes forgalmi engedély érvényességi ideje – új rendszámtábla kiadása nélkül – cserével hosszabbítható meg a versenyjármű ismételten elvégzett vizsgálatakor kiadott Műszaki Adatlap alapján.

92. § (1) *  Ideiglenes forgalomban tartási engedélyt kell kiadni az E, az M és a P ideiglenes rendszámtáblához, valamint a forgalomba helyezett, vagy forgalomból kivont, de érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező jármű esetében.

(2) Az importált, közúton behozott, közúti közlekedésben részt vevő jármű ideiglenes forgalomban tartását az A típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély és az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásával egyidejűleg harmincnapos érvényességi idővel a NAV vámszerve engedélyezi, melyet a B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély kiadásával a közlekedési igazgatási hatóság a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki Adatlap, továbbá a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetéről szóló igazolás bemutatása esetén egy alkalommal a műszaki alkalmasság érvényességi idejéig, de legfeljebb öt hónappal meghosszabbíthat.

(3) A B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedélyt az önjáró munkagépre, illetve arra a járműre, amely forgalmi engedéllyel, rendszámtáblával nincs ellátva, továbbá az elveszett rendszámtábla pótlása során kiadott E betűjelű ideiglenes rendszámtáblához a közlekedési igazgatási hatóság adja ki a következő érvényességi időre:

a) olyan önjáró munkagépre, illetve járműre, amely forgalmi engedéllyel, illetve rendszámtáblával nincs ellátva, az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásával egyidejűleg a Műszaki Adatlapon szereplő műszaki alkalmasság időpontjáig, de legfeljebb hat hónapra,

b) az importált, szállítóeszközön behozott járműre a közlekedési hatóság által kiadott Műszaki Adatlapon szereplő műszaki alkalmasság időpontjáig, de legfeljebb hat hónapra,

c) a rendszámtábla utángyártása esetén harminc napra.

(4) Az E betűjelű ideiglenes rendszámtábla érvényességi ideje az ideiglenes forgalomban tartási engedélybe bejegyzett érvényességi időhöz igazodik.

(5) A B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedélyt P betűjelű rendszámtábla kiadása esetén tizenkét hónap érvényességi idővel adja ki a közlekedési igazgatási hatóság. A P betűjelű rendszámtáblához kiadott B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély a 18. mellékletben meghatározott 3–6. pontja nem kerül kitöltésre.

(6) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblához a B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedélyt kell kiadni. Az engedély a kiállításától számított három évig érvényes. A B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély 18. mellékletében meghatározott 3–9. pontját nem kell kitölteni. A közlekedési igazgatási hatóság az indítási naplóba, annak hitelesítésével egyidejűleg bejegyzi az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával használni kívánt járművek fajtáját, gyártmányát, típusát, egyedi azonosító jelét (alvázszámát).

(7) *  A forgalomba helyezett, a forgalomból kivont, de érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező jármű esetében a közlekedési igazgatási hatóság kérelemre A típusú ideiglenes forgalomban tartási engedélyt ad ki, amelynek érvényességi ideje 3 nap. Ezen ideiglenes forgalomban tartási engedély kizárólag a jármű javítása, eredetiségvizsgálata vagy hatósági vizsgálata céljából a jármű telephelye és a gépjármű-fenntartó telephelye, vagy az eredetiségvizsgálat, továbbá a hatósági vizsgálat helyszíne között történő közlekedésre jogosít.

(8) A forgalomba helyezés előtti vizsgálat elvégzésére kitűzött időpontra szóló, a közlekedési hatóság által kiadott értesítés az adott napon a lakcímről, telephelyről a vizsgálat helyére, és onnan a lakcímre (telephelyre) való közlekedésre jogosít.

(9) * 

93. § (1) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblához kiadott B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély érvényességi ideje – új rendszámtábla kiadása nélkül – háromévente cserével hosszabbítható meg a rendszámtábla használatára való jogosultság fennállásának igazolásával egyidejűleg.

(2) Az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblát csak az indítási naplóban bejegyzett járműre lehet felszerelni.

(3) Az üzemben tartó az ideiglenes forgalomban tartási engedély érvényességi idején belül köteles bejelenteni a közlekedési igazgatási hatóságnál az M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával üzemeltetett járműveket érintő változásokat.

(4) A közlekedési igazgatási hatóság a bejelentés alapján az indítási naplót kiegészíti a használni kívánt jármű 92. § (6) bekezdésében felsorolt adataival, illetve a kérelemnek megfelelően érvényteleníti a már bejegyzett adatokat.

94. § *  Tehergépkocsinak személyszállító járművé történő engedélyezett átalakítása esetén a közlekedési igazgatási hatósági eljárásban a jármű kategóriájának megváltoztatása a nyilvántartásba és a forgalmi engedélybe akkor jegyezhető be, ha a vám és nem közösségi adók, díjak különbözetét megfizették, vagy a kötelezett ez alól mentesült és az erre vonatkozó okmányokat, valamint átalakítás esetén az ügyfél a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki Adatlapot bemutatta és a közlekedési igazgatási hatóság a regisztrációs adó megfizetésének megtörténtét a vámhatóság adatbázisában ellenőrizte.

95. § A forgalmi engedélyre vonatkozó szabályokat a lassú járműre, annak pótkocsijára és a négykerekű segédmotoros kerékpárra kiadott igazolólapra is értelemszerűen alkalmazni kell.

21. A rendszámtábla érvénytelenítése és a forgalmi engedély helyszíni elvétele

96. § (1) Az ellenőrző hatósági személy az eljárása során a forgalmi engedélyt, illetve az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt a helyszínen elveszi, ha

a) járművet engedély nélkül átalakították,

b) *  a járművel a közúti forgalomban részt vesznek annak ellenére, hogy a jármű

ba) * 

bb) forgalmi engedélyének „H” adatmezőben szereplő érvényességi ideje vagy az ideiglenes forgalomban tartási engedélyének az érvényességi ideje lejárt vagy

bc) *  műszaki vizsgálatra történő berendelésére vonatkozó végleges határozatban foglaltaknak határidőben nem tettek eleget,

c) a jármű közúti forgalomban való további részvétele közvetlen balesetveszéllyel jár és a járművel ennek ellenére közlekednek,

d) gyanú van arra, hogy a jármű rendszámtábláját, forgalmi engedélyét, ideiglenes forgalomban tartási engedélyét, regisztrációs matricáját, címkéjét meghamisították,

e) a forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély rongálódása miatt, feltéve, hogy a bejegyzett adatok kétséget kizáróan nem állapíthatók meg,

f) a közlekedési balesettel érintett jármű kormányműve vagy futóműve, illetve karosszériája (alváza) nyilvánvalóan úgy károsodott, hogy a forgalomban történő részvétele balesetveszéllyel jár, vagy

g) az új típusú rendszámmal rendelkező járművön nincs regisztrációs matrica elhelyezve, és azt a jármű vezetője nem tudja a helyszínen bemutatni, és a matrica utángyártására vagy egyedi gyártására vonatkozó kérelemmel sem rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés d), e) és g) pontjában foglalt esetek kivételével a forgalmi engedély, illetve az ideiglenes forgalomban tartási engedély helyszíni elvételével egyidejűleg a címkét a rendszámtábláról el kell távolítani.

(3) Az (1) bekezdés c) és f) pontja esetén meg kell akadályozni, hogy a járművel tovább közlekedjenek.

(4) Amennyiben az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott cselekményt a rendszámtábla tekintetében követték el, azt a helyszínen el kell venni.

(5) Az ellenőrző hatósági személy a forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve a hatósági jelzés elvételéről átvételi elismervényt ad, amely tartalmazza a jármű azonosító adatait, az engedély számát és az elvétel okát. Az átvételi elismervény birtokában a járművel – az (1) bekezdés c) és f) pontjában foglalt kivétellel – a lakcímig vagy a telephelyig lehet közlekedni.

(6) A helyszínen elvett forgalmi engedélyt, az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt, illetve hatósági jelzést, valamint az intézkedésről készült jelentés (feljelentés) egy példányát az ellenőrző hatóság öt napon belül megküldi az üzemben tartó lakcíme (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.

(7) A közlekedési igazgatási hatóságnak a jármű forgalomból történő kivonását elrendelő határozata tartalmazza a jármű műszaki vizsgálatához szükséges jármű azonosító és műszaki adatokat.

(8) A (6) bekezdés alapján megküldött ideiglenes forgalomban tartási engedélyt és a hatósági jelzést a közlekedési igazgatási hatóság visszavonja.

(9) *  Az ellenőrző hatósági személy a helyszínen elveszi az M, az SP és a P betűjelű ideiglenes rendszámtáblát, az indítási naplót, valamint az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt vagy az ideiglenes forgalmi engedélyt, ha a jármű vezetője, vontatott jármű esetén – feltéve, hogy a vontató és a vontatott jármű egy vezetővel vesz részt a közúti forgalomban – az M, az SP és a P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművet vontató jármű vezetője, az ideiglenes rendszámtáblát a 69. § (1) bekezdésében, 69/A. §-ban és 70. §-ban meghatározott feltételektől eltérően használta, nem előírásszerűen vezette az indítási naplót vagy az ideiglenes rendszámtábla nem az arra jogosult járműre van felszerelve.

97. § (1) Az ellenőrző hatósági személy a hatósági engedélyt és jelzést a helyszínen elveszi, ha

a) a jelzés nem felel meg az 53–63. §-ban meghatározott szabályoknak,

b) érvénytelen külföldi hatósági engedéllyel és jelzéssel vettek részt a közúti forgalomban,

c) azért érvénytelen a hatósági engedély és jelzés, mert a járművet a forgalomból korábban végleg kivonták, vagy

d) a járművet a forgalomból hivatalból ideiglenesen kivonták, de a jármű hatósági engedélye és jelzése nem került leadásra,

e) *  a járművel a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben meghatározott tevékenységi engedély nélkül végeztek személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatást.

(2) Az ellenőrző hatóság által a 96. § (6) bekezdése alapján megküldött hatósági engedélyt, jelzést a közlekedési igazgatási hatóság bevonja, illetve visszavonja.

(3) *  Az ellenőrző hatóság az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott külföldi hatósági engedélyt és jelzést a Nyilvántartónak megküldi. A Nyilvántartó viszonosság esetén megküldi azt a kiadó külföldi hatóságnak.

98. § (1) Ha a közúti, illetve telephelyi ellenőrzés során az eljáró hatóság megállapítja, hogy a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározott, a külföldi hatósági jelzéssel ellátott járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó sajátos szabályok szerint a jármű jogellenes használatára került sor, a külföldi hatósági jelzést és engedélyt a helyszínen el kell venni és azt az elvétel okának megjelölésével együtt 8 napon belül meg kell küldeni a jármű belföldi üzemben tartója vagy a járművezető lakcíme, székhelye, telephelye szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.

(2) *  A közlekedési igazgatási hatóság az (1) bekezdés alapján megküldött hatósági engedélyt, jelzést bevonja és döntésében tájékoztatja a belföldi üzemben tartót, hogy amennyiben annak véglegessé válását követő 15 napon belül nem kezdeményezi a jármű belföldi forgalomba helyezését, a bevont hatósági jelzést és forgalmi engedélyt a Nyilvántartó útján a kiállító külföldi hatóság részére megküldi.

(3) *  Amennyiben a jármű üzemben tartója vagy a jármű vezetője a közlekedési igazgatási hatósági eljárásban a döntés véglegessé válásáig okirattal igazolja a külföldi hatósági jelzéssel és engedéllyel történő közlekedés jogszerűségét, a külföldi hatósági engedély és jelzés visszaadásával egyidejűleg a bevonásra irányuló eljárást meg kell szüntetni.

99. § A járművel – a 96. § (1) bekezdés c) pontja szerint – a közlekedés közvetlen balesetveszéllyel jár, ha a jármű

a) az üzemi fék meghibásodása miatt fékezhetetlen,

b) a kormányberendezés meghibásodása miatt irányíthatatlan, vagy

c) kerekeire szerelt gumiabroncsok futófelületének bordázata a jogszabályban meghatározott minimális értéket nem éri el, vagy azt nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően szerelték fel.

22. A jármű forgalomból történő kivonása

100. § (1) *  A forgalmi engedély jogosultjaként nevesített üzemben tartó − aki egyben a gépjármű törzskönyvével is jogszerűen rendelkezik − kérelmére a közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba való bejegyzéssel intézkedik a jármű ideiglenes forgalomból történő kivonásáról.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti bejegyzés során a közlekedési igazgatási hatóság az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén az automatikus döntéshozatali eljárás szabályai szerint jár el.

(2) *  A jármű közúti forgalomból történő ideiglenes kivonása esetén a közlekedési igazgatási hatóság a kérelemben meghatározott időtartamra, de legfeljebb hat hónapra bejegyzi a kivonás időtartamát a járműnyilvántartásba. A kivonás időtartama újabb kérelemre, a kérelem benyújtásától vagy a kérelemben megjelölt időponttól számított legfeljebb 6 hónapra, ismételten meghosszabbítható. A forgalomból kivonás kezdő időpontjaként a kérelem benyújtásánál korábbi időpont nem vehető nyilvántartásba.

(3) *  Annak kérelmére, akinek jogerős ideiglenes hagyatékátadó végzéssel a járművet átadták, továbbá, ha a gépjármű tulajdonosa, az üzembentartója és a gépjármű törzskönyvével jogszerűen rendelkező érintett nem ugyanaz a személy, a tulajdonos, az üzembentartó vagy a törzskönyvvel jogszerűen rendelkező más ügyfél kérelmére a közlekedési igazgatási hatóság a jármű ideiglenes forgalomból történő kivonásáról, meghosszabbításáról és forgalomba történő visszahelyezéséről határozatot hoz.

(4) Törzskönyvvel jogszerűen rendelkező ügyfélnek kell tekinteni a pénzügyi intézményeket, a gépjármű-kereskedőket, a zálogjogosultat vagy más olyan természetes személyt, gazdálkodó szervezetet, akinél/amelynél a törzskönyvet a jármű tulajdonosa pénzügyi követelés fejében letétbe helyezte, ha ez a rendelkezési jogot megalapozó okiratból megállapítható.

(5) A forgalomból – kérelemre vagy hivatalból – ideiglenesen kivont járművel a kivonás időtartama alatt a közúti forgalomban nem lehet részt venni.

(6) *  A jármű tulajdonosa vagy üzemben tartója a (2) bekezdés szerinti határidő lejárta előtt kérelmezheti a jármű ismételt forgalomba helyezését, amennyiben a jármű forgalomban tartásához szükséges, jogszabályban előírt feltételek fennállnak. Amennyiben az eljárásban megállapítást nyer, hogy a jármű ismételt forgalomban tartásához szükséges feltételek fennállnak, a közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba tett bejegyzés hatályát megszünteti, és erről a kérelmezőt értesíti. A jármű a megszüntetés nyilvántartásba való bejegyzésének napjától vehet részt a közúti forgalomban.

(7) Ha a jármű közúti forgalomból történő ideiglenes kivonását a törzskönyvvel jogszerűen rendelkező ügyfél kérelmezte, akkor a kérelemben megjelölt időtartam lejárta előtti, ismételt forgalomba állását is a törzskönyvvel jogszerűen rendelkező ügyfélnek kell bejelentenie a közlekedési igazgatási hatóságnál.

(8) A közúti forgalomból történő ideiglenes kivonás időtartamának lejáratát követően a jármű a közúti forgalomban külön közlekedési igazgatási eljárás nélkül részt vehet, feltéve, hogy az ahhoz szükséges egyéb jogszabályi feltételeknek megfelel.

101. § (1) A közlekedési igazgatási hatóság – a kivonási okot észlelő hatóság értesítése alapján – a jármű forgalomból történő kivonását hivatalból rendeli el a 96. § (1) és (9) bekezdésében, valamint a 97. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetekben, továbbá, ha * 

a) a jármű tulajdonosa vagy üzemben tartója a gépjárműadó fizetési kötelezettségének nem tett eleget, és a jármű forgalomból történő kivonását az adóhatóság kérte,

b) *  bíróság, közjegyző, külföldi hatóság vagy jogszabály által feljogosított más hatóság jogerős vagy végleges határozatában a jármű lefoglalását, elkobzását vagy a (2) bekezdésben foglaltak kivételével a zár alá vételét elrendelte, továbbá, ha a járművet a bírósági végrehajtás során a bírósági végrehajtó, vagy a közigazgatási végrehajtás során az adóhatóság, a társadalombiztosítási szerv részéről eljáró személy lefoglalta,

c) a járművek üzletszerű bérbeadásával foglalkozó vállalkozó a külön jogszabályban meghatározott nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget,

d) a járműnyilvántartás és a kötvénynyilvántartás kötvénynyilvántartó szerv általi negyedéves összevetésével, vagy az ellenőrzésre jogosult hatóság eljárása során megállapítást nyer, hogy a gépjárműre nincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet, kivéve, ha a járművet a gépjármű-felelősségbiztosítás kötési kötelezettség alól a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény alapján mentesítették,

e) a Muzeális Minősítő Bizottság a muzeális jellegű jármű igazolvány visszavonásáról értesíti,

f) *  a közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala értesítése alapján megállapítja, hogy a jármű tulajdonosa a jármű azonosító jellel történő utólagos ellátását engedélyező határozat érvényességi idején belül járművével a kijelölt közlekedési hatóságnál a jármű azonosító jellel történő utólagos ellátása céljából nem jelent meg,

g) *  a közlekedési hatóság műszaki vizsgálatra történő berendelésre vonatkozó végleges határozatában foglaltaknak határidőben nem tettek eleget,

h) a közlekedési hatóság a jármű műszaki alkalmatlanságát állapítja meg,

i) a közlekedési hatóság a járművet a forgalomban való részvételre véglegesen alkalmatlannak minősíti és forgalomban tartását megtiltja, vagy

j) *  a jármű üzemben tartója a véglegessé vált döntésével kiszabott közigazgatási bírság megfizetési kötelezettségének nem tett eleget és a jármű forgalomból történő kivonását az eljáró hatóság kezdeményezte,

k) *  a jármű eltulajdonítása miatt eljárás indult,

l) *  a 49. § (1) bekezdése alapján a jármű forgalomban való további részvételét megtiltja.

(2) *  Ha az arra feljogosított hatóság a jármű lefoglalását a forgalomból történő kivonás mellőzésével, vagy büntetőeljárásban a bíróság a jármű zár alá vételét rendelte el, továbbá ha a Családi Csődvédelmi Szolgálat a természetes személy által kezdeményezett adósságrendezési eljárásról értesít, ennek tényét – az elidegenítési és terhelési tilalom egyidejű bejegyzésével – a nyilvántartásban haladéktalanul rögzíteni kell. A jármű forgalomból történő kivonása esetén a közlekedési igazgatási hatóság határozata tartalmazza az elidegenítési és terhelési tilalom nyilvántartási bejegyzésének megtörténtét.

(3) *  A rendőrség az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott esetben haladéktalanul értesíti a közlekedési igazgatási hatóságot.

102. § (1) *  Ha a jármű tulajdonjogának jogszerű megszerzője a bejelentési kötelezettségét annak keletkezésétől számított 15 napon túl, késedelmesen teljesíti, a közlekedési igazgatási hatóság a tulajdonjogot bejegyzi a nyilvántartásba, a forgalmi engedély, valamint a törzskönyv kiadására intézkedik.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben értesíti a mulasztási bírság kiszabása érdekében az adóhatóságot.

(3) A közlekedési igazgatási hatósághivatalból jár el és vonja ki a járművet a forgalomból, amennyiben saját eljárása során a 96. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglaltakat, vagy a közlekedési hatóság értesítése alapján a 96. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglaltakat észleli.

(4) A közlekedési igazgatási hatóság hivatalból jár el és vonja ki a járművet a forgalomból, amennyiben saját eljárása során, vagy a közlekedési hatóság értesítése alapján észleli, hogy a járművel a külön jogszabályban meghatározott hatósági engedély nélkül végeztek közúti közlekedési szolgáltatást, vagy a hatósági engedély több mint 30 napja lejárt és a 60. § (2) bekezdés c) pontjában megjelölt különleges rendszámtábla leadása nem történt meg.

(5) A közlekedési igazgatási hatóság hivatalból jár el és vonja ki a járművet a forgalomból, amennyiben saját eljárása során észleli, hogy a nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos nem létező személy, vagy a tulajdonos személye nem állapítható meg.

103. § (1) *  A járművet a hivatalból indult eljárás során a forgalmi engedély és a hatósági jelzés bevonásával – az f) pontban és a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a következő időtartamra kell ideiglenesen a forgalomból kivonni:

a) a 96. § (1) bekezdés a)–c) és f) pontja és a 101. § (1) bekezdés e), f) és h) pontja esetén a jármű műszaki alkalmasságának igazolásáig,

b) a 96. § (1) bekezdés e) és g) pontja, továbbá a 101. § (1) bekezdés a), d) és g) pontja esetén a kötelezettség teljesítésének igazolásáig,

c) a 101. § (1) bekezdés b) pontja esetén a lefoglalás, illetve a zár alá vétel feloldásáról szóló értesítésig, továbbá addig az időpontig, ameddig a bírósági végrehajtás során a bírósági végrehajtó, vagy a közigazgatási végrehajtás során az adóhatóság, a társadalombiztosítási szerv részéről eljáró személy a járművet nem értékesítette, vagy nem adta vissza az adósnak, vagy ameddig a végrehajtást kérő a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 134. §-a alapján a járművet át nem vette,

d) a 96. § (1) bekezdés d) pontja esetén a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb hat hónapra,

e) a 101. § (1) bekezdés c) pontja és 102. § (4) bekezdése esetén hat hónapra,

f) *  a 87. § (4) bekezdés b) pontja, a 101. § (1) bekezdés k) és l) pontja, valamint a 102. § (5) bekezdése esetén átmeneti időszakra,

g) a 101. § (1) bekezdés j) pontja esetén a kivonást kezdeményező hatóság értesítéséig,

h) *  a 97. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben

ha) első alkalommal hat hónapra,

hb) ismétlődő esetben három évre.

(2) A 87. § (4) bekezdés a) pontja esetén a kivonás időtartama, ha a mulasztás a közlekedési igazgatási hatósági eljárás megindításának napjáig

a) 30 napot nem haladja meg, két hónap,

b) 31 és 90 nap közé esik, négy hónap,

c) 91 és 180 nap közé esik, hat hónap,

d) 180 napot meghaladja, egy év.

(3) A 87. § (4) bekezdés a) pontja alapján történt ideiglenes kivonás esetén a (2) bekezdésben meghatározott kivonás időtartamának lejártát követően csak abban az esetben helyezhető a jármű ismét forgalomba, ha a bejelentési kötelezettséget elmulasztó tulajdonos a változás bejegyzése iránti kérelmét is előterjeszti.

(4) A járművet a 101. § (1) bekezdés i) pontja esetén a bontási átvételi igazolás bemutatásáig kell ideiglenesen kivonni a forgalomból.

(5) A forgalomból – a 101. § (1) bekezdés i) pontja alapján – kivont jármű ismételten nem helyezhető forgalomba.

104. § (1) A hivatalból indult eljárásban a forgalomból történő kivonás időtartamát a forgalmi engedély helyszíni elvételének időpontjától kell számítani.

(2) *  Amennyiben a hatósági engedélyt a helyszínen nem vették el, a kivonás időtartamát a közlekedési igazgatási hatóság határozatának véglegessé válása, vagy fellebbezési jogra tekintet nélküli végrehajtás esetén a határozat végrehajthatóvá válása napjától kell számítani, kivéve, ha az ügyfél a határozat véglegessé válását megelőzően azt leadta. Ebben az esetben a leadás napjától kell a kivonás időtartamát számítani.

(3) *  A forgalomból kivonást elrendelő határozat véglegessé válásától, vagy fellebbezési jogra tekintet nélküli végrehajtás esetén a határozat végrehajthatóvá válása napjától számított öt napon belül – amennyiben arra a helyszínen nem került sor – a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblát le kell adni.

(3a) *  A határozattal bevont – a helyszínen elvett vagy a leadott – rendszámtáblák selejtezéséről az elvétel vagy a leadás napjától számított 3 év után a közlekedési igazgatási hatóság, megsemmisítéséről a Nyilvántartó gondoskodik. Ha ezt követően az ügyfél igazolja, hogy a jármű forgalomba helyezésének akadálya nincs, kérelemre a bevont rendszámtábla ugyanazokkal a karakterekkel egy alkalommal utángyártható.

(3b) *  A rendszámtáblák selejtezésekor a jármű forgalmi engedélyét érvénytelenítve meg kell küldeni a Nyilvántartónak.

(4) A kivonás időpontjaként az (1) és (2) bekezdésben meghatározott napot kell a nyilvántartásban megjelölni, abban az esetben is, ha az ügyfél a leadási kötelezettségének nem tett eleget.

105. § (1) A közúti ellenőrzés során az ellenőrző hatósági személy a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblát a helyszínen elveszi, ha a hivatalból ideiglenesen kivont jármű hatósági jelzését és engedélyét nem adták le.

(2) Az ellenőrző hatósági személy a forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve a hatósági jelzés elvételéről átvételi elismervényt ad, amely tartalmazza a jármű azonosító adatait, az engedély számát és az elvétel okát. Az átvételi elismervény birtokában a járművel a lakcímig vagy a telephelyig lehet közlekedni.

(3) A helyszínen elvett forgalmi engedélyt, az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt, hatósági jelzést, valamint az intézkedésről készült jelentés (feljelentés) egy példányát az ellenőrző hatóság öt napon belül megküldi az üzemben tartó lakcíme (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.

106. § (1) *  A közlekedési igazgatási hatóság a P és SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblát hat hónapra visszavonja, ha azt nem az engedélynek megfelelően használták.

(2) A közlekedési igazgatási hatóság a P és SP betűjelű rendszámtáblát egy évre vonja vissza, ha a rendszám jogosítottja:

a) az indítási naplót rendszertelenül vagy az ellenőrzést nehezítő más módon vezeti,

b) a rendszámtáblát arra jogosulatlannak átadja,

c) a rendszámtáblát nem a 70. §-ban meghatározottak szerint használja,

d) az engedélyben előírt korlátozásokat hat hónapon belül két alkalommal megszegi.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az indítási napló vezetését ellenőrzést nehezítőnek kell tekinteni, ha a kitöltés hiányos, olvashatatlan, és ennek alapján a jármű nem azonosítható, illetve a használat időtartama nem állapítható meg.

(4) *  A (2) bekezdésben meghatározott esetben, ha a jogosítottnak több P betűjelű rendszámtáblája van, a közlekedési igazgatási hatóság mindegyik rendszámtáblát visszavonja.

(5) *  A P és SP jelű rendszámtáblát, az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt vagy az ideiglenes forgalmi engedélyt és az indítási naplót a visszavonás időtartamára a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni. A visszavonás időtartamának lejártáig a visszavont rendszámtábla jogosítottja részére újabb rendszámtábla nem engedélyezhető.

(6) *  A (4) és (5) bekezdésben foglaltak a 70. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott járműgyártó, a 70. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott közlekedési kutatóintézet, valamint a 70. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott járműfejlesztő szervezet esetében nem alkalmazható.

107. § (1) A közlekedési igazgatási hatóság a 96. § (9) bekezdése alapján elvett M betűjelű ideiglenes rendszámtáblát, indítási naplót és az ahhoz tartozó ideiglenes forgalomban tartási engedélyt hat hónapra visszavonja.

(2) Az ideiglenes rendszámtáblát, az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt és az indítási naplót a visszavonás időtartamára a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni. A visszavonás időtartamának lejártáig a visszavont rendszámtábla jogosítottja részére újabb ideiglenes rendszámtábla nem engedélyezhető.

107/A. § *  (1) A rendszámtábla, indítási napló, ideiglenes forgalomban tartási engedély vagy ideiglenes forgalmi engedély visszavonásának időtartamát azok helyszíni elvételének időpontjától kell számítani.

(2) *  Amennyiben a hatósági engedélyt, jelzést vagy az indítási naplót a helyszínen nem vették el, a visszavonás időtartamát a közlekedési igazgatási hatóság határozatának véglegessé válása, vagy fellebbezési jogra tekintet nélküli végrehajtás esetén a határozat végrehajthatóvá válása napjától kell számítani, kivéve, ha az ügyfél a határozat véglegessé válását megelőzően azokat leadta. Ebben az esetben a leadás napjától kell a kivonás időtartamát számítani.

(3) *  A visszavonást elrendelő határozat véglegessé válásától, vagy fellebbezési jogra tekintet nélküli végrehajtás esetén a határozat végrehajthatóvá válása napjától számított 5 napon belül – amennyiben arra a helyszínen nem került sor – a rendszámtáblát, indítási naplót, ideiglenes forgalomban tartási engedélyt vagy ideiglenes forgalmi engedélyt le kell adni.

108. § (1) *  A közlekedési igazgatási hatóság a 87. § (4) bekezdése, a 101. § (1) bekezdés c) pontja és a 97. § (1) bekezdés e) pontja alapján az e rendeletben meghatározott időtartamra, a 101. § (1) bekezdés j) pontja alapján a kivonást kezdeményező hatóság értesítéséig, valamint a 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján a kötelezettség teljesítéséig ideiglenesen forgalomból kivont járművet a kivonás határidejének lejárta előtt, a kivonást kezdeményező hatóság értesítésétől függetlenül, illetve a kötelezettség teljesítésének igazolása nélkül hivatalból forgalomba helyezi, ha azt elidegenítették, és az új tulajdonos a tulajdonjog-változás bejegyzésére irányuló kérelmével egyidejűleg a jármű közúti forgalomban történő részvételéhez szükséges feltételeket igazolja. E szabály nem alkalmazható, ha az elidegenítés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozó részére történt.

(2) *  Az ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye vagy telephelye szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóság a jármű forgalomból történő kivonását nyilvántartásba veszi.

(2a) *  A 87. § (4) bekezdés a) pontjában, a 96. § (1) bekezdés a)–c) pontjában, valamint a 101. § (1) bekezdés a), d) és g) pontjában meghatározott esetben, ha az ügyfél a forgalomból történő kivonást megalapozó okot – a jármű műszaki alkalmasságának, a kötelezettség teljesítésének igazolásával, vagy a bejelentési kötelezettség utólagos teljesítésével – a közlekedési igazgatási hatóság határozatának véglegessé válását megelőzően elhárította, az eljárást meg kell szüntetni, vagy a véglegessé még nem vált határozatot vissza kell vonni.

(2b) *  A 87. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben, ha az ügyfél a nyilvántartásba vételének kezdeményezésére vonatkozó kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóság határozatának véglegessé válását követően teljesíti és ezzel egyidejűleg hitelt érdemlően igazolja, hogy a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételének kezdeményezésére vonatkozó kötelezettségének önhibáján kívüli okból nem tudott eleget tenni, a járművet hivatalból forgalomba kell helyezni.

(3) A 101. § (1) bekezdés b) pontban meghatározott esetekben, ha a kivonásra okot adó körülmény megszűnéséről az elrendelő hatóság értesíti a közlekedési igazgatási hatóságot, a forgalomból kivont járművet hivatalból forgalomba kell helyezni. Ha hatósági határozat vagy árverés útján az új tulajdonos tulajdonjogot szerzett, a változás bejegyzésére irányuló kérelmével egyidejűleg a forgalomba helyezés igazgatási szolgáltatási díjának megfizetése nélkül, hivatalból kell a járművet forgalomba helyezni.

(4) A jármű tulajdonosa a 101. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott eset kivételével a hivatalból elrendelt kivonás időtartama alatt a jármű forgalomból történő végleges kivonását kezdeményezheti, feltéve, hogy az ügyfél a végleges kivonásra irányuló kérelmének benyújtásával egyidejűleg az e rendeletben meghatározott feltételek fennállását igazolja.

(5) *  A forgalomból kivonást kezdeményező hatóság a 101. § (1) bekezdés j) pontban meghatározott esetben a kivonásra okot adó körülmény megszűnéséről elektronikus úton haladéktalanul értesíti a közlekedési igazgatási hatóságot. Az értesítés alapján a forgalomból kivont járművet, a forgalomba helyezés igazgatási szolgáltatási díjának megfizetése nélkül hivatalból forgalomba kell helyezni. Az értesítéssel egyenértékű, ha a közlekedés igazgatási hatóság az ellenőrző hatóság által vezetett nyilvántartásba történő bekérdezéssel értesül a bírság megfizetésének tényéről.

(6) *  A 101. § (1) bekezdés k) pontja alapján forgalomból kivont jármű forgalomba helyezése iránt benyújtott kérelem alapján indult eljárásban az ügyfelet költségmentesség illeti meg.

(7) *  Az (1), a (3) és az (5) bekezdésben meghatározott hivatalból történő forgalomba helyezést követően a jármű a közúti forgalomban akkor vehet részt, ha a forgalomban tartásához szükséges, jogszabályban előírt feltételek fennállnak.

109. § (1) Az ügyfél okirattal igazolt kérelmére a közlekedési igazgatási hatóság a járműnyilvántartásba való bejegyzéssel intézkedik a jármű átmeneti időszakra történő forgalomból kivonására:

a) *  annak 2016. január 1-jét megelőző vagy külföldön történt eltulajdonítása,

b) külföldre történő letelepedés, tartós külföldi tartózkodás,

c) annak külföldre történő értékesítése,

d) *  annak muzeális előminősítése,

e) *  versenyjárművé történő átalakítása, vagy

f) *  a külföldi fegyveres erő állományának tagja magyarországi szolgálati helye megszűnése

esetén.

(2) *  A jármű átmeneti időszakra történő forgalomból kivonása során – a hatósági jelzés visszavonásával és a járműnyilvántartásba történő bejegyzéssel egyidejűleg – a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet érvénytelenítve vissza kell adni, a hatósági jelzést a Nyilvántartónak selejtezés céljából meg kell küldeni.

(3) *  A járműnyilvántartásba bejegyzett jármű esetében a Nyilvántartó más EGT-állam, vagy viszonosság esetén a harmadik ország nyilvántartó hatóságának nyilvántartásba vételéről szóló értesítése alapján a járműnyilvántartásba való bejegyzéssel intézkedik a jármű átmeneti időszakra történő forgalomból kivonására, kivéve, ha jármű a 109. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint a 110. § (1) bekezdés b) pontja alapján a forgalomból kivonásra került.

(4) *  A jármű átmeneti időszakra történő kivonása a kérelem közlekedési igazgatási hatósághoz érkezése, az eltulajdonítás bejelentése, illetve a külföldi hatóság nyilvántartásba vétele napjától számított öt év.

110. § (1) A közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmére véglegesen vonja ki a járművet a forgalomból:

a) *  a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott M1, N1 kategóriájú, valamint a motoros triciklinek nem minősülő háromkerekű gépjármű esetében bontási átvételi igazolás alapján;

b) egyéb jármű esetében, ha annak ismételt belföldi forgalomba helyezési szándéka nem áll fenn.

(1a) *  A közlekedési igazgatási hatóság a közterület-felügyeletnek a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet 17. § (8) bekezdése szerinti kérelmére bontási átvételi igazolás alapján véglegesen vonja ki a járművet a forgalomból.

(2) *  Ha a jármű forgalomból történő végleges kivonására bontási átvételi igazolás alapján kerül sor, a jármű hatósági jelzését, forgalmi engedélyét és törzskönyvét – a közterület-felügyelet által kezdeményezett eljárás kivételével – a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni.

(3) *  A közlekedési igazgatási hatóság a jármű bontási átvételi igazolás alapján forgalomból történő végleges kivonása esetén a jármű hatósági jelzéseit selejtezés céljából megküldi a Nyilvántartónak, a forgalmi engedélyét és a törzskönyvét a bontási átvételi igazolás átvételével, valamint a bontási átvételi igazolás sorszámának járműnyilvántartásba történő bejegyzésével egyidejűleg egyszerűsített határozattal visszavonja.

(4) A bontási átvételi igazolás alapján forgalomból végleg kivont jármű ismételten nem helyezhető forgalomba.

(5) A jármű forgalomból történő végleges kivonásához el kell fogadni a más EGT-államban kiállított bontási átvételi igazolást is, amennyiben az megfelel az elhasználódott járművekről szóló 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerint kiadott bontási igazolások minimumkövetelményeiről szóló, 2002. február 19-i 2002/151/EK bizottsági határozatnak.

(6) Amennyiben az (1) bekezdés b) pontja alapján kerül sor a jármű forgalomból történő végleges kivonására a hatósági jelzés visszavonásával, valamint a járműnyilvántartásba történő bejegyzéssel egyidejűleg a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet érvénytelenítve vissza kell adni.

(7) *  Az ügyfél kérelmére, valamint a 87. § (4) bekezdés b) pontja, a 101. § (1) bekezdés k) és l) pontja, a 102. § (5) bekezdése, valamint a 109. § (3) bekezdése szerint hivatalból indult eljárást követően a jármű átmeneti időszakra történő forgalomból kivonása esetén a forgalomból történő kivonás járműnyilvántartásba bejegyzésétől számított öt év elteltével a járművet véglegesen forgalomból kivontnak kell tekinteni.

111. § A jármű közúti forgalomból történő kivonására vonatkozó szabályokat a lassú járműre, annak pótkocsijára és a négykerekű segédmotoros kerékpárra kiadott igazolólapra értelemszerűen alkalmazni kell.

112. § *  A közlekedési igazgatási hatóság az okmány visszavonásával egyidejűleg intézkedik a nyilvántartásban szereplő valótlan adatok javításáról, az okmány érvénytelenítését követő selejtezésről, valamint a nyilvántartásban szereplő azonosító adatok szerinti jármű valós műszaki adatainak megfelelő okmány kiadásáról, ha a járműhöz tartozó forgalmi engedély, törzskönyv vagy az abba tett bejegyzés hamis, hamisított, vagy valótlan tényt, adatot, jogosultságot tartalmaz, a nyomozó hatóság lefoglalást megszüntető, vagy a büntetőeljárást lezáró határozata alapján.

112/A. § *  (1) *  A Nyilvántartó a forgalmi engedélyre a figyelmeztető jelzés SIS II-ben történő – külön jogszabályban foglaltak szerinti – elhelyezéséről, illetve törléséről az alábbiak szerint gondoskodik:

a) a 89. § (7)–(10) bekezdésében meghatározott esetekben a forgalmi engedély elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése, megkerülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetésével egyidejűleg;

b) *  a 101. § (1) bekezdés b) pontja esetén, amennyiben a forgalmi engedély és a rendszámtábla nincs a közlekedési igazgatási hatóság birtokában – a hivatalból induló eljárásban hozott – a jármű forgalomból történő kivonását elrendelő határozat véglegessé válásának napjával; egyéb érvénytelenségi ok esetében a nyilvántartásba történt bejegyzés napjával.

(2) Érvénytelen a 75. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az állandó rendszámtábla, valamint az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült forgalmi engedély.

(3) Amennyiben a forgalmi engedély vagy állandó rendszámtábla jogosultja annak megsemmisüléséről nyilatkozott, azt a közlekedési igazgatási eljárás során elveszettként kell kezelni és a nyilvántartásba az érvénytelenség tényét „elveszett (megsemmisült)” okkal kell bejegyezni.

23. A járművezető, a járműtulajdonos (üzemben tartó) kötelezettségei

113. § (1) *  A járművezető köteles a jogszabályban meghatározottakon túl

a) vezetés közben magánál tartani a vezetésre jogosító okmányt, valamint

aa) a mozgáskorlátozottak esetén az orvosi alkalmasságára, a vezetési feltételekre vonatkozó külön jogszabályban előírt korlátozást tartalmazó mellékletet,

ab) a pályaalkalmassági minősítésről szóló határozatot, vagy annak igazolását is – kivéve a közúti közlekedési szolgáltatást személygépkocsival végző járművek vezetőit –, ha a pályaalkalmassági minősítés a vezetői engedélyből nem állapítható meg,

ac) a 37. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az eltiltó határozatot,

b) a közúti ellenőrzés során az ellenőrzésre jogosult hatóságnak átadni

ba) a személyazonosságát igazoló és a vezetésre jogosító okmányt és annak mellékletét,

bb) a forgalmi engedélyt.

(2) A közúti közlekedési szolgáltatás végzésére jogosító engedély bevonása esetén, vagy annak lejártát követő 30 napon belül a 60. § (2) bekezdés c) pontjában megjelölt különleges rendszámtáblát az ilyen rendszámtábla kiadására illetékességgel és hatáskörrel rendelkező közlekedési igazgatási hatóságnál selejtezés céljából le kell adni.

(3) *  A vezetési jogosultság szünetelése esetén a közlekedési igazgatási hatóság döntésével visszavont okmányt a döntés véglegessé válását, a döntés a fellebbezés halasztó hatályának kizárásával végrehajthatóvá nyilvánítása esetén pedig a döntés közlését követő nyolc napon belül a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni.

(4) *  A vezetői engedély cseréje vagy honosítása esetén a lecserélt vagy honosított vezetői engedélyt legkésőbb az új vezetői engedély átvételével egyidejűleg a közlekedési igazgatási hatóságnál vagy – a Nyilvántartónál történő átvétel esetén – a Nyilvántartónál le kell adni.

114. § (1) * 

(2) A jármű tulajdonosa köteles az ellenőrző hatóság, illetve a közlekedési igazgatási hatóság felszólítására nyolc napon belül a járművet megszemlélésre (vizsgálatra) bemutatni és a járművezető személyéről adatot szolgáltatni.

(3) *  A jármű elidegenítése esetén a törzskönyvet, forgalmi engedélyt és a már korábban felhasznált járműkísérő lapot, a jármű jogszerű megszerzőjének át kell adni.

24. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ellenőrzése

115. § Amennyiben a közúti ellenőrzés során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállása, vagy a mentesség a kötvénynyilvántartásból nem állapítható meg és azt a gépjármű vezetője sem tudja igazolni, az intézkedésről készült jelentés (feljelentés) egy példányát az ellenőrző hatóság öt napon belül megküldi az üzemben tartó lakcíme (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.

25. A jármű azonosító jellel történő utólagos ellátása

116. § (1) A közlekedési hatóság látja el a járművet azonosító jellel, ha

a) az azonosító jel természetes elhasználódás, vagy roncsolódás következtében nem állapítható meg, az előzetes eredetiség vizsgálat megállapításának figyelembevételével, illetve a közlekedési hatóság a jármű műszaki megvizsgálása során ezt megállapítja;

b) a jármű azonosító jele gyártásra visszavezethető okból hibás vagy hiányos;

c) az előzetes eredetiség vizsgálat eredménye alapján indult büntetőeljárást a rendőrség, ügyészség, bíróság bűncselekmény hiányában megszünteti, megtagadja vagy a feljelentést elutasítja;

d) *  a közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala a jármű azonosító jellel történő ellátását engedélyezte.

(2) *  Az (1) bekezdés d) pontja esetén a közlekedési igazgatási hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala az engedélyező határozat 90 napos érvényességi idővel történő megállapításával akkor engedélyezi a jármű azonosító jellel történő ellátását, ha a jármű jogi helyzete tisztázott, és a jármű tulajdonjogát eredeti okirattal vagy annak hiteles másolatával igazolták, továbbá

a) a jármű azonosító jelét bűncselekmény útján megváltoztatták, vagy

b) az egyedi azonosító jel meghamisítását a cselekmény bűncselekménnyé minősítésének hatálybalépését megelőzően követték el, vagy az elkövetés időpontja nem állapítható meg.

(2a) *  A jármű jogi helyzete a (2) bekezdésben foglaltak szerinti eljárásban akkor tekinthető tisztázottnak, ha

a) a jármű eredeti azonosító jele megállapításra került, és a megállapított azonosító jelű jármű feletti tulajdonjog került igazolásra, vagy

b) a jármű eredeti azonosító jele nem került megállapításra, de a jármű jogszerű birtoklását valószínűsítették.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben a járművet azonosító jellel (rekonstruált alvázszám) a járműgyártó – közlekedési hatóság által arra feljogosított – magyarországi képviselője is elláthatja.

(4) *  A közlekedési igazgatási hatóság a jármű azonosító jellel történő ellátását követően, – az azonosító jel nyilvántartásba vételével egyidejűleg – a büntetőeljárás befejezéséről hozott határozat alapján intézkedik a törzskönyv kiadásáról vagy annak visszautasításáról.

26. Különleges járműigazgatási szabályok

117. § (1) A statisztikai számjele alapján főtevékenységként gépjármű, jármű, pótkocsi, illetve mezőgazdasági gépek forgalmazására jogosult járműkereskedő a Magyarországon már forgalomba helyezett használt jármű értékesítési céllal történő megvásárlását 15 napon belül a közlekedési igazgatási hatóságnál bejelenti.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a járműkereskedők a használt járműveket egymás között értékesítik.

(3) A járműkereskedő belföldi, kereskedelmi célú tulajdonszerzését a közlekedési igazgatási hatóság nyilvántartásba veszi, azonban forgalmi engedélyt nem állít ki, és a törzskönyvet visszavonja. A forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatában a tulajdonjog változását jelölni kell. A rendelkezés többszöri kereskedői tulajdonváltásra is vonatkozik.

118. § (1) A jármű forgalombehelyezésével, üzemben tartásával kapcsolatos – kérelemre indult – közlekedési igazgatási eljárás során a közlekedési igazgatási hatóság a jármű kilométerszámláló műszere (km-órája) által jelzett értéket, és a km-óra állás rögzítésének időpontját okirat – annak hiányában az ügyfél nyilatkozata – alapján bejegyzi a járműnyilvántartásba.

(2) A közúti tömegközlekedési személyszállítással foglalkozó gazdálkodó szervezetek flottaüzemeltetéséből adódó különleges körülményekre tekintettel a gazdálkodó szerv a motorcserével kapcsolatos műszaki adat változását a változást követő tárgynegyedév utolsó napjáig jelentheti be.

26/A. *  Mentességi nyilvántartásba vétel

118/A. § *  (1) *  Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Útdíj tv.), az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM rendelet), valamint a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló NFM rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) alapján mentességre jogosultak (a továbbiakban: mentességre jogosult) az útdíjköteles elemi útszakaszok, úthasználati díj ellenében használható közutak díjmentes használatára, valamint közútkezelői hozzájárulás hiányában a megengedett össztömeget, illetve a megengedett legnagyobb tengelyterhelést meghaladó járművekkel közlekedésre jogosultak nyilvántartásába (a továbbiakban: mentességi nyilvántartás) felvenni kért járműveinek Kknyt. 9/C. § (1) bekezdésben meghatározott adatait, továbbá az ezzel kapcsolatos változásokat kérelemre a közlekedési igazgatási hatóság vagy a Nyilvántartó (a továbbiakban együtt: hatóság) jegyzi be a mentességi nyilvántartásba.

(2) A mentességre jogosult a kérelmében nyilatkozik a bejelentésben foglalt jogosultságot megalapozó tényekről, adatokról.

(2a) *  A hatóság a miniszteri rendelet 14. § (1) bekezdés a)–b), i) és j) pontjában meghatározott járművek mentességet megalapozó jellegét a járműnyilvántartás vagy a jármű műszaki adatlapjának adatai, a miniszteri rendelet 14. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott járművekre vonatkozó üzemben tartói adatokat a járműnyilvántartás adatai alapján ellenőrzi.

(2b) *  A mentességre jogosult a miniszteri rendelet 14. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott jármű mentességet megalapozó jellegét a járműre a közlekedési hatóság által a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló kormányrendelet alapján kiadott, belföldi menetrend szerinti személyszállítási tevékenységre jogosító engedélykivonattal igazolja.

(3) A hatóság a bejelentésben foglalt jogosultság fennállása esetén haladéktalanul gondoskodik az (1) bekezdésben meghatározott adatok mentességi nyilvántartásba vételéről.

(4) *  A technikai feltételek fennállása esetén az Útdíj tv. 9. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a GKM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott mentességre jogosult, továbbá a miniszteri rendelet 14. § (1) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott járművek esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közvetlen hozzáféréssel a Nyilvántartó által biztosított felhasználói felületen keresztül jegyezheti be az (1) bekezdésben meghatározott adatokat és azok változását.

(5) A mentességi nyilvántartás adatai nem nyilvánosak azzal, hogy a közvetlen hozzáféréssel bejegyzésre jogosult szervek az általuk korábban bejelentett gépjárművek mentességi nyilvántartásban rögzített adatait térítésmentesen jogosultak megismerni.

(6) A (4) bekezdés szerint közvetlen hozzáférés útján bejegyzett, valamint az elektronikusan bejelentett adatok valódiságáért, a nyilvántartásba jogtalanul felvitt, az onnan törölt vagy törölni elmulasztott járművekkel összefüggésben keletkező útdíj és bírság, vagy keletkezett kár megfizetéséért az adatot bejegyző szervezet, továbbá az elektronikus bejelentés tevő a felelős.

(7) A díjmentesség érvényességének időbeli hatálya a bejelentésben megjelölt – külön jogszabályban meghatározott – időszakra terjed ki.

(8) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változást a jogosult 30 napon belül köteles bejelenteni.

(9) * 

26/B. *  A nyilvántartásból történő adatszolgáltatás

118/B. § *  (1) A Nyilvántartó eseti jelleggel egyedi adatszolgáltatást nyújt

a) a Kknyt. 19. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott adatigénylők közül: a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az állami adó- és vámhatóság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrségről szóló törvényben meghatározott terrorizmust elhárító szerv, valamint belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv,

b) a Kknyt. 19. § (1) bekezdés b)–s) pontjában meghatározott adatigénylők, valamint

c) a Kknyt. 19. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott adatigénylők

számára.

(2) A Kknyt. 25. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kérelmeket a Nyilvántartó teljesíti.

118/C. § *  A Kknyt. 18. § (4) bekezdése szerinti, adatszolgáltatást korlátozó, tiltó, illetőleg azt visszavonó nyilatkozat nyilvántartásba történő bejegyzése az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén automatikus döntéshozatal útján történik.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. Hatálybalépés

119. § (1) E rendelet – a (2)–(3) bekezdésben foglaltak kivételével – 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 122. § (2) bekezdése 2012. január 2-án lép hatályba.

(3) A 60. § (2) bekezdés f) pont fb) alpontja és g) pontja, továbbá a 60. § (5) bekezdése 2012. április 1-jén lép hatályba.

28. Átmeneti rendelkezések

120. § (1) E rendelet hatálybalépése előtt kiadott járművezetésére jogosító, valamint járműokmányok a rendelet hatálybalépését követően is érvényesek.

(2) A 2000. december 31. előtt kiadott járművezetői igazolványok pótlására irányuló kérelmet a közlekedési hatóság által kiállított igazolás alapján lehet teljesíteni.

(3) *  Az 1998. január 1. előtt kiadott „A1” kategóriával a 125 cm3 hengerűrtartalmat meghaladó, de a 150 cm3 hengerűrtartalmat meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpárt is lehet vezetni.

(4) A vezetői engedély „F” kategóriájában bejegyzett, a mezőgazdasági vontató vezetésére vonatkozó jogosultságot a megfelelő nemzeti kategória kiadásával kell biztosítani.

(4a) *  Az „M” kategóriában érvényes vezetői jogosultságot igazoló vezetői engedélyt (járművezetői igazolványt) a közlekedési igazgatási hatóság 2013. január 19-ét követően kérelemre „AM” kategóriára érvényes vezetői engedélyre cseréli.

(4b) *  Az „A korlátozott” kategóriára érvényes vezetői engedélyt 2013. január 19-ét követően a közlekedési igazgatási hatóság kérelemre „A2” kategóriára érvényes vezetői engedélyre cseréli.

(5) 1984. január 1-je és 1992. december 31-e között a fegyveres erők illetékes szerve által kiadott „C” és/vagy „E” kategóriára érvényesített vezetői engedély továbbra is jogosít a Magyar Honvédség üzemeltetésébe tartozó jármű vezetésére, ha a járművezető a „B” kategóriában érvényesített vezetői engedéllyel is rendelkezik.

(6) *  Az 1998. január 1. előtt kiadott „D12” és „D25” kategóriák a „D1” kategóriába tartozó járművek vezetésére jogosítanak.

(7) *  Az „AM”, „A2” és „B1” vezetői engedély kategóriákra vonatkozó rendelkezéseket, a 2., a 4., a 7. melléklet rendelkezéseit és az 5. melléklet D. pontjában foglaltakat 2013. január 19-étől kell alkalmazni. A 2013. január 18-ig teljes körű vizsgát tett járművezetők tekintetében 2013. január 19-ét követően is a 6. melléklet I. pontjában meghatározott életkori feltételeket kell alkalmazni a vezetői engedély kiadása során.

(8) Azokat a járműveket, amelyek 1998. szeptember 7., 1999. október 15. vagy 2001. május 26. napjával a járműnyilvántartásban fiktív kivonás jelzéssel kerültek ellátásra, a jelzés elhelyezésének a napjától a forgalomból végleg kivontnak kell tekinteni. Ha az ily módon végleg kivont járművel kapcsolatosan kérelemre közlekedési igazgatási eljárás indul, a jármű forgalomban lévőnek tekintendő.

(9) A 2005. január 1-je előtt kiadott X betűjelű rendszámtáblával annak kiadásakor megjelölt üzemeltetés cél fennállásáig lehet közlekedni, azonban a járművet át kell rendszámozni a rendszámtáblával kapcsolatos közlekedési ügyintézés alkalmával, vagy kérelemre.

(10) 2009. április 1-je előtt kiadott C kezdő betűjelű különleges rendszámtáblával ellátott járművel annak az – ügyfél kérelme alapján, illetve a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételére irányuló közlekedési igazgatási eljárás során történő – átrendszámozásáig lehet közlekedni.

(11) *  A „C” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító engedély a Magyar Honvédség állományába tartozó 18. életévét betöltött, járműszerelő-, javító tevékenységet végző személy részére a 7. mellékletben előírt életkori határ elérése előtt – az e rendeletben meghatározott további feltételek teljesítése esetén – kiadható, azonban e vezetői engedély a 21. életév betöltéséig kizárólag belföldön, a Magyar Honvédség kezelésében lévő jármű vezetésére jogosít.

(12) *  Az 5. melléklet D. fejezetében meghatározott minta szerint kiadott vezetői engedélyen

a) az „A” korlátozott kategóriára megszerzett jogosultságot az „A2” kategóriaként,

b) a „D12” és „D25” kategóriára megszerzett jogosultságot a „D1” kategóriaként,

c) az „M” nemzeti kategóriára megszerzett jogosultságot az „AM” kategóriaként,

d) a „V” nemzeti kategóriára megszerzett jogosultságot a „K” nemzeti kategóriaként,

e) a közúti közlekedési igazgatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 90/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet hatálybalépését követően a 8. mellékletben meghatározott 130–133. kód helyett a 2006/126/EK irányelv alapján a rehabilitációs szakértői szerv által meghatározott harmonizált kódokat

kell feltüntetni.

(13) *  E rendeletnek a közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatásával érintett egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 60/2017. (III. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módrend.) 18. § (8) bekezdésével megállapított 104. § (3b) bekezdését a Módrend. hatálybalépését megelőzően bevont, elvett vagy leadott forgalmi engedélyek tekintetében is alkalmazni kell.

120/A. § *  E rendeletnek a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 319/2016. (X. 25.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) módosított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

120/B. § *  Ha az érintett szerv az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e rendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

120/C. § *  (1) E rendeletnek a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 468/2016. (XII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.2.) módosított 60. § (2) bekezdés a) pontjának hatálya alá tartozó képviseletek, szervezetek és személyek kötelesek gondoskodni a DT és CK betűjelű különleges rendszámtáblák 2017. december 31. napjáig történő lecseréléséről az új típusú, CD betűjelű rendszámtáblákra.

(2) A DT és CK betűjelű különleges rendszámtáblák 2017. december 31. napjáig érvényesek.

120/D. § *  A 17. § (6) bekezdésében foglalt egy éves határidőtől a közlekedési igazgatási hatóság eltekinthet azon kérelmezők esetében, akik magyarországi külszolgálatukat a Módr.2. hatálybalépése előtt kezdték meg.

29. Az Európai Unió jogának való megfelelés

121. § *  Ez a rendelet a következő európai uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a járművek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó okmányokról szóló, 1999. április 29-i 1999/37/EK tanácsi irányelv,

b) a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelettel együtt a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29-i 91/439/EGK tanácsi irányelv, és az azt módosító 96/47/EK, 97/26/EK tanácsi irányelv, 2000/56/EK bizottsági irányelv, 2003/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2006/103/EK tanácsi irányelv, 2008/65/EK bizottsági irányelv és 2011/94/EU bizottsági irányelv,

c) az elhasználódott járművekről szóló, 2000. szeptember 18-i 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv,

d) a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelettel együtt a vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20-i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (1) bekezdése, 2. cikk (1) és (2) bekezdése, 3. cikk (1) és (2) bekezdése, 4. cikk (1)–(6) bekezdése, 5. cikk (1) bekezdése, 6. cikk (1)–(3) bekezdése, 7. cikk (1) bekezdés a) és e) pontja, (2) és (3) bekezdése és (5) bekezdés a)–c) pontja, 11. cikk (1) bekezdése és (2)–(6) bekezdése, 12. cikke, 13. cikke, 15. cikke, 16. cikk (1) és (2) bekezdése, I. Melléklete,

e) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2012. november 19-i 2012/36/EU bizottsági irányelv,

f) *  a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2015. április 24-i 2015/653/EU bizottsági irányelv 1. cikke.

30. Hatályon kívül helyező rendelkezések

122. § (1) * 

(2) * 

(3)–(4) * 

(5) * 

1. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

Nemzetközi kategóriák 2013. január 18-ig

„A” kategória – motorkerékpár
„A” korlátozott kategória – legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár
„A1” kategória – a 125 cm3 hengerűrtartalmat és a 11 kW-os teljesítményt meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpár
„B” kategória a) A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb nyolc állandó ülőhely van;
b) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg;
c) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 3500 kg.
„C” kategória – az autóbusz és a trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„C1” kategória – az autóbusz és a trolibusz kivételével az olyan gépkocsi, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de nem több mint 7500 kg, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„D” kategória – az autóbusz, valamint az autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„D1” kategória – az autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb 16 állandó ülőhely van, valamint az ilyen autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„E” kategória – gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény (csak kombinált kategóriaként adható ki),
– kombinált kategóriák:
a) „BE”: „B” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény a „B” járműkategória c) pontjában meghatározottak kivételével;
b) „C1 E”: A „C1” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege sem haladja meg a vontató jármű saját tömegét;
c) „CE”: A „C” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény;
d) „D1E”: A „D1” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják;
e) „DE”: „D” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynél a pótkocsit nem személyszállításra használják.

Nemzeti kategóriák 2013. január 18-ig

„K” kategória – kerti traktor
– állati erővel vont jármű
„T” kategória – mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi
– lassú jármű és pótkocsi
– kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására
– segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót is”)
„M” kategória – segédmotoros kerékpár
– állati erővel vont jármű hajtására
– kerti traktor (16. életév betöltése után)
„TR” trolibusz – trolibusz
– mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi
– segédmotoros kerékpár
– lassú jármű és pótkocsi
– kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására
„V” kategória – kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására

2. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

Nemzetközi kategóriák a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től

„AM” kategória Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória), amelyek legnagyobb tervezési sebessége 45 km/h (kivéve azokat, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik), és az alábbi jellemzőkkel rendelkeznek:
a) kétkerekű típusnál a motor:
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a belsőégésű motorok esetében, vagy
– folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motor esetében;
b) *  háromkerekű típusnál a motor:
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében,
– legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy
– folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében;
Könnyű négykerekű motorkerékpárok (mopedautó), amelyek terheletlen tömege nem több
425 kg-nál (L6e kategória), a 45 km/h-t meg nem haladó legnagyobb tervezési sebességű elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében;
– legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 6 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 6 kW-nál elektromos motorok esetében.
„A1” kategória – olyan motorkerékpár, amelyek hengerűrtartalma a 125 cm3-t, teljesítménye a 11 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg
„A2” kategória – olyan motorkerékpár, amelyek teljesítménye a 35 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,2 kW/kg-ot nem haladja meg, és amelyet nem kétszer akkora teljesítményű járműből alakítottak át
„A” korlátozott kategória – legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár
„A” kategória – olyan motorkerékpár, amely nem tartozik az „A1” és „A2” kategóriába, az „A” korlátozott kategóriába, továbbá motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot meghaladja
Gépjárművek
„B1” kategória – négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege nem haladja meg a 400 kg-ot (L7e kategória) (az árufuvarozásra szánt járművek esetében az 550 kg-ot), az elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek legnagyobb hasznos teljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot; ezek a járművek motoros tricikliknek minősülnek, és teljesíteniük kell az L5e kategóriába tartozó motoros triciklikre alkalmazandó műszaki követelményeket, kivéve, ha külön irányelvekben ettől eltérő rendelkezés szerepel.
„B” kategória a) A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amely a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű;
b) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg;
c) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontatójármű saját tömegét. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 3500 kg.
„BE” kategória – „B” kategóriába tartozó vontató jármű és pótkocsi vagy félpótkocsi olyan szerelvénye, amelyben a pótkocsi vagy félpótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot nem haladja meg
„C1” kategória – nem a „D1” vagy „D” kategóriába tartozó, 3500 kg-ot meghaladó, de legfeljebb 7500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„C1E” kategória – „C1” kategóriába tartozó járműből és nehéz pótkocsiból álló olyan járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg, továbbá
– olyan járműszerelvény, amelyben a vontató jármű a „B” kategóriába tartozik, pótkocsijának vagy félpótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de a szerelvény megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg
„C” kategória – nem a „D1” vagy „D” kategóriába tartozó, 3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„CE” kategória – a „C” kategóriába sorolt gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény
„D1” kategória – a vezetőn kívül legfeljebb tizenhat utas szállítására tervezett és gyártott, 8 m-t meg nem haladó legnagyobb hosszúságú gépjárművek; „D1” kategóriába tartozó gépjármű és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„D1E” kategória – „D1” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény
„D” kategória – a vezetőn kívül több mint 8 utas szállítására tervezett és gyártott gépjárművek;
a D kategóriába tartozó gépjárműből és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
„DE” kategória „D” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény
„TR” trolibusz meghatározása nemzeti kategóriáknál

Nemzeti kategóriák

„K” kategória – kerti traktor
– állati erővel vont jármű
„T” kategória – mezőgazdasági vontató (mezőgazdasági és erdészeti traktor) és két nehéz pótkocsi
– lassú jármű és pótkocsi
– kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására
– segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)
„M” kategória – segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)
– állati erővel vont jármű hajtására
– kerti traktor (16. életév betöltése után)
„TR” trolibusz – trolibusz
– mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi
– segédmotoros kerékpár
– lassú jármű és pótkocsi
– kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására
„V” kategória – kerti traktor
– állati erővel vont jármű hajtására
Megjegyzés:
A mellékletben szereplő közúti járművek fogalmára a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet rendelkezései vonatkoznak.

3. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

4. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

A vezetői engedély egészségügyi érvényességének lejártát követően is vezethető járművek a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től

Bármely nemzetközi kategóriában megszerzett vizsga alapján:

1. segédmotoros kerékpár (ideértve a „mopedautót” is)

2. lassú jármű és pótkocsija

3. kerti traktor

4. állati erővel vont jármű

„B”, „C1”, „C”, „D1”, „D” kategóriában megszerzett vizsga alapján:

1. mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija

„BE”, „D1E”, „DE” kombinált kategóriában megszerzett vizsga alapján:

– mezőgazdasági vontató és egy pótkocsija

„CE” vagy „C1E” kombinált kategóriában megszerzett vizsga alapján:

1. mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsija

„TR” kategóriában megszerzett vizsga alapján:

1. mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija

2. segédmotoros kerékpár („M” és „AM” kategória)

3. lassú jármű és pótkocsija

4. kerti traktor

5. állati erővel vont jármű

„V” kategóriában megszerzett vizsga alapján:

1. kerti traktor

2. állati erővel vont jármű

5. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

A. A 2000. december 31-ig kiadott vezetői engedély tartalmi elemei

H

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

PERMIS DE CONDUIRE

VEZETŐI ENGEDÉLY

1. Név:

2. Leánykori neve:

3. Születési helye:

Ideje: ......... év .................. hó ......... nap

4. Anyja neve:

5. Kelt, 20... év ........ hó ........ nap

6. P. H.

7. Hatósági aláírás:

8. Fénykép helye:

9. Hivatalos bejegyzések:

10. „A” Motorkerékpár V. i ....

11. „B” 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett együttes tömegű gépjármű szem. száll. max. 9 fő, pótkocsival V. i ....

12. „C” 3500 kg-ot meghaladó megengedett együttes tömegű áruszállításra használt gépjármű könnyű pótkocsival V. i ....

13. „D” az „A” és „B” kategóriába nem tartozó személyszállításra szolgáló gépjárművek könnyű pótkocsival V. i ....

14. „E”, „B”, „C” vagy „D” kategóriába sorolt járművek nehéz pótkocsival is V. i ....

15. „F” V. i ....

16. Érvényes 19.....-től 20......-ig

P. H.

Aláírás

B. A kártya formátumú, 2001. január 1-jétől bevezetett vezetői engedély tartalmi elemei

H

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

PERMIS DE CONDUIRE

VEZETŐI ENGEDÉLY

Első oldal:

1. Családi név

2. Utónév

3. Születési hely, születési idő

4. a) Kibocsátási dátum

4. b) Érvényességi idő

4. c) Kibocsátó hatóság

5. Sorszám

6. Fénykép

7. Aláírás

9. Érvényességi kategóriák

Második oldal:

9. Érvényességi kategóriák

10. Vizsga időpontja

11. Kategória érvényessége

12. Korlátozás kódja

13. (Külföldi hatóságok bejegyzései részére fenntartott hely)

14. (Egyéb információk részére fenntartott hely)

Az első és a második oldalon megjelenő – az 1., 2., 3., 4. a), 4. b), 4. c), 5., 10., 11. és 12. számok magyarázata

Sorszám

C. A kártya formátumú, a vezetői engedélyekről szóló 91/439/EGK irányelv módosításáról szóló, a Tanács 96/47/EK irányelvének figyelembevételével kiadott vezetői engedély tartalmi elemei és formai követelményei 2005. április 19-ét követően

1. A vezetői engedély fizikai jellemzői megfelelnek az MSZ-ISO 7810 és az MSZ-ISO 7816-1 szabványnak.

2. Az engedély kétoldalas (kártya formátumú).

Az engedély első oldalán a következők szerepelnek:

VEZETŐI ENGEDÉLY (nyomtatott nagy betűkkel magyar nyelven);

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG (felirat nyomtatott nagy betűkkel);

H (betű mint a kiállító ország megkülönböztető jele kék alapon, negatívba nyomtatva, tizenkét sárga csillaggal körülvéve).

A kiállított engedély egyedi adatai:

1. Családi név

2. Utónév

3. Születési hely, születési idő

4. a) Kibocsátási dátum

b) Érvényességi idő

c) Kibocsátó hatóság

5. Sorszám

6. Fénykép

7. Aláírás

9. [Érvényességi kategóriák (a nemzeti kategóriák másképpen nyomtatandók, mint a harmonizált kategóriák)].

Európai Közösségi Modell (kifejezés magyar nyelven, valamint a „vezetői engedély” kifejezés az Európai Közösség többi nyelvén, az engedély háttereként rózsaszínnel nyomtatva).

Az engedély második oldalán a következők szerepelnek:

9. Érvényességi kategóriák

10. Vizsgaidőpontja

11. Kategória érvényessége

12. Korlátozás kódja

A kódok a következők:

– 1–99 kódok:

harmonizált közösségi kódok,

– 100 és 100 feletti kódok:

nemzeti kódok, melyek csak Magyarország területén érvényesek

13. (Külföldi hatóságok bejegyzései részére fenntartott hely)

14. (Egyéb információk részére fenntartott hely)

Az első és a második oldalon megjelenő – az 1., 2., 3., 4. a), 4. b), 4. c), 5., 10., 11. és 12. számok magyarázata

Sorszám

D. A kártya formátumú – a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK irányelvnek, valamint 2011/94/EU irányelvnek megfelelő – vezetői engedély tartalmi elemei és formai követelményei 2013. január 19-ét követően * 

1. A vezetői engedély fizikai jellemzői megfelelnek az MSZ-ISO 7810 és az MSZ-ISO 7816-1 szabványnak.

1.1. A vezetői engedély fizikai biztonsága:

A vezetői engedélyek fizikai biztonságára veszélyt jelentenek az alábbiak:

hamis kártyák előállítása: olyan – újonnan vagy eredeti okmány másolataként előállított – tárgy létrehozása, amely nagymértékben hasonlít az okmányra;

tárgyi változtatás: az eredeti okmány valamely jellemzőjének megváltoztatása, például az okmányon feltüntetett adatok valamelyikének módosítása.

A teljes biztonság a rendszer egészében rejlik, amely magában foglalja a kérelmezési eljárást, az adattovábbítást, a kártya hordozóanyagát, a nyomtatási technikát, a különböző biztonsági elemek minimális együttesét és a testre szabás folyamatát.

a) A vezetői engedélyek készítésére felhasznált anyagot az alábbi technikák (kötelező biztonsági elemek) alkalmazása által kell védetté tenni a hamisítás ellen:

aa) a kártyatest UV-fény alatt sötét;

ab) biztonsági alnyomat-minta, amelyet többszínű biztonsági festékkel végzett írisznyomtatás, illetve pozitív vagy negatív guilloche-nyomtatás alkalmazása által védenek a szkennelés, nyomtatás vagy másolás útján történő hamisítás ellen; a minta nem állhat alapszínekből (CMYK), hanem legalább két különleges színből álló összetett mintázatot és mikrobetűt kell tartalmaznia;

ac) optikailag változó elemek, amelyek megfelelő védelmet biztosítanak a fényképmásolás és -hamisítás ellen;

ad) lézergravírozás;

ae) a fénykép körül a biztonsági háttérminta és a fénykép legalább a fénykép szélén átfedi egymást (gyengített minta).

b) Ezen kívül a vezetői engedély kártyát az előállítás során legalább három, alább felsorolt technika alkalmazásával (kiegészítő biztonsági elemek) kell védetté tenni a hamisítás ellen:

ba) színváltó festékek,

bb) termokróm festék,

bc) egyedi hologramok,

bd) változó lézerképek,

be) látható és átlátszó, UV-fényben fluoreszkáló festék,

bf) irizáló nyomtatás,

bg) digitális vízjel a háttérben,

bh) infravörös vagy foszforeszkáló pigmentek,

bi) domborított írásjelek, szimbólumok vagy minták.

1.2. *  A kártya előoldalán és hátoldalán található adatoknak szabad szemmel is olvashatónak kell lenniük, valamint a hátoldalon a 9–12. rovatban az adatokat legalább 5-ös betűmérettel kell szedni.

2. Az engedély kétoldalas (kártya formátumú).

Az engedély első oldalán a következők szerepelnek:

VEZETŐI ENGEDÉLY (nyomtatott nagy betűkkel magyar nyelven);

MAGYARORSZÁG (felirat nyomtatott nagy betűkkel);

H (betű mint a kiállító ország megkülönböztető jele kék alapon, negatívba nyomtatva, tizenkét sárga csillaggal körülvéve).

A kiállított engedély egyedi adatai:

1. Családi név

2. Utónév

3. Születési hely, születési idő

4. a) Kibocsátási dátum

b) Érvényességi idő

c) Kibocsátó hatóság

5. Sorszám

6. Fénykép

7. Aláírás

9. [Érvényességi kategóriák (a nemzeti kategóriák másképpen nyomtatandók, mint a harmonizált kategóriák)]; Európai Közösségi Modell (kifejezés magyar nyelven, valamint a „vezetői engedély” kifejezés az Európai Közösség többi nyelvén, az engedély háttereként rózsaszínnel nyomtatva).

Az engedély második oldalán a következők szerepelnek:

9. *  [Érvényességi kategóriák (a nemzeti kategóriák másképpen nyomtatandók, mint a harmonizált kategóriák)];

Európai Uniós Vezetői Engedély (kifejezés magyar nyelven, valamint a „vezetői engedély” kifejezés az Európai Közösség többi nyelvén, az engedély háttereként rózsaszínnel nyomtatva)

10. *  az adott kategóriára vonatkozó engedély első kiadásának időpontja (ezt az időpontot az új engedélyen is meg kell ismételni későbbi pótlás vagy csere esetén); az időpontra vonatkozóan valamennyi rovatban két számjegyet kell feltüntetni az alábbi sorrendben: nap.hónap.év

11. *  az adott kategóriára vonatkozó engedély lejáratának időpontja; az időpontra vonatkozóan valamennyi rovatban két számjegyet kell feltüntetni az alábbi sorrendben: nap.hónap.év

12. *  korlátozás kódja

– 1–99 kódok:

harmonizált európai uniós kódok,

– 100 és 100 feletti kódok:

nemzeti kódok, melyek csak Magyarország területén érvényesek

13. (Külföldi hatóságok bejegyzései részére fenntartott hely)

14. (Egyéb információk részére fenntartott hely)

Az első és a második oldalon megjelenő – az 1., 2., 3., 4. a), 4. b), 4. c), 5., 10., 11. és 12. számok magyarázata

Sorszám

6. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

Járművezetésre jogosító okmányok kiadásának életkori és jártassági feltételei 2013. január 18-ig

I. Életkori feltételek

1. 14. életév az „M” kategóriába tartozó jármű vezetésére.

2. 16. életév az „A1” kategóriába tartozó gépjármű, a „T” és a „K” kategóriába tartozó jármű vezetésére.

3. 17. életév a „B” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

4. 18. életév az „A” korlátozott, a „C”, „C1”, „BE”, „CE” és a „C1E” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

5. 20. életév a „V” kategóriában és a „TR” kategóriában a jármű vezetésére.

6. 21. életév a „D”, „D1”, „DE”, „D1E” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

7. 21. életév az „A” kategóriába tartozó, teljesítmény korlátozás nélküli motorkerékpár vezetésére. A vezetési jogosultság 18. életév betöltésétől bejegyezhető, ha a gépjárművezető legalább két éve rendelkezik „A” korlátozott kategóriára vagy „A1” kategóriára jogosító érvényes engedéllyel.

8. „D” kategóriába vagy a „D1” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító engedély, kizárólag a Magyar Honvédség kezelésében lévő autóbuszok belföldön történő vezetésére való korlátozással, a 18. életév betöltésétől is kiadható, amennyiben a járművezető a „D1” kategória megszerzése esetén már „B” kategóriára érvényes bejegyzéssel, továbbá „D” kategória megszerzése esetén „B” és „C” kategóriára érvényes bejegyzésekkel rendelkezik. A vezetői engedélybe bejegyzett korlátozást a 21. életév betöltése után kérelemre a vezetői engedély cseréjével törölni kell.

II. Jártassági feltételek

1. Teljesítménykorlátozás nélküli „A” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni,

a) aki legalább két éve rendelkezik „A korlátozott” kategóriába vagy „A1” kategóriába tartozó gépjárműre érvényesített bejegyzéssel, valamint annak,

b) aki a 21. életévét betöltötte, és külön vizsgát tett a kategóriára jellemző vezetői jártasságáról és magatartásáról.

2. A „C” kategóriába, a „C1”, „D1” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni, aki „B” kategóriába tartozó járművek vezetésére érvényesített bejegyzéssel már rendelkezik.

3. A „D” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni, aki „C” kategóriába érvényesített bejegyzéssel már rendelkezik.

4. Kombinált kategóriára jogosító bejegyzés csak annak a személynek érvényesíthető, aki már jogosult a vonó gépjármű vezetésére.

4.1. A „C1” kategóriával megszerzett „E” kombinált kategória érvényes a „B” kategóriához és a „D1” kategóriához.

4.2. A „D1” kategóriával megszerzett „E” kombinált kategória érvényes a „B” kategóriához.

4.3. A „C” kategóriával megszerzett „E” kombinált kategória érvényes mindazon kategóriákhoz, amelyek a vezetői engedélyben érvényesítve vannak.

4.4. A „D” kategóriával megszerzett „E” kombinált kategória érvényes a „B” kategóriához és a „D1” kategóriához.

4.5. A jártassági feltételek teljesítésének kell tekinteni azt az esetet is, ha a járművezető a feltételül szabott járműkategóriára érvényes vizsgával rendelkezik.

7. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

Járművezetésre jogosító okmányok kiadásának életkori és jártassági feltételei a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től

I. Életkori feltételek

1. 14. életév az „M” kategóriába tartozó jármű vezetésére.

2. 14. életév az „AM” kategóriába tartozó jármű vezetésére.

3. 16. életév a „T” és a „K” kategóriába tartozó jármű vezetésére.

4. 16. életév az „A1” és „B1” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

5. 17. életév a „B” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

6. 18. életév az „A2”, az „A” korlátozott, a „C1”, a „C1E” és a „BE” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

7. 20. életév:

7.1. a „V” kategóriában és a „TR” kategóriában a jármű vezetésére,

7.2. az „A” kategóriába tartozó motorkerékpár vezetésére legalább kétéves „A2” kategóriás motorkerékpár vezetési gyakorlat esetében. A 21. életév betöltéséig az „A” kategóriás vezetői engedéllyel csak olyan motoros tricikli vezethető, melynek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg.

8. 21. életév a „C”, a „CE”, a „D1” és a „D1E” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére.

9. 24. életév:

9.1. a „D” és a „DE” kategóriába tartozó jármű vezetésére,

9.2. az „A” kategóriába tartozó motorkerékpár vezetésére, előzetes motorkerékpár vezetési gyakorlat hiányában.

10. *  A „C” , a „CE”, a „D1” és a „D1E” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító engedély a 18. életév betöltésétől, a „D” és a „DE” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító engedély a 21. életév betöltésétől is kiadható, azonban ezen gépjármű vezetésére jogosító engedélyek – a 8. és a 9. pontban meghatározott életév betöltéséig – kizárólag Magyarország területén jogosítanak vezetésre.

II. Jártassági feltételek

1. Teljesítménykorlátozás nélküli „A” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni,

a) aki legalább két éve rendelkezik „A2” kategóriába tartozó gépjárműre érvényesített bejegyzéssel, vagy annak

b) aki a 24. életévét betöltötte, és külön vizsgát tett a kategóriára jellemző vezetői jártasságáról és magatartásáról.

2. A „C1”, „D1” „C” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni, aki „B” kategóriába, „D” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést pedig annak a személynek lehet érvényesíteni, aki „C” kategóriába tartozó járművek vezetésére érvényesített bejegyzéssel már rendelkezik.

3. Kombinált kategóriára jogosító bejegyzés csak annak a személynek érvényesíthető, aki már jogosult a vonó gépjármű vezetésére.

4. A „C1E”, a „CE”, a „D1E” és a „DE” kategóriájú vezetői engedélyek a „BE” kategóriájú járműszerelvényekre is érvényesek.

5. A „CE” kategóriájú vezetői engedélyek érvényesek „DE” kategóriára is, amennyiben a vezetői engedély birtokosa jogosult „D” kategóriájú járművek vezetésére.

6. A „CE” kategóriájú vezetői engedélyek a „C1E” kategóriájú járműszerelvényekre, a „DE” kategóriájú vezetői engedélyek a „D1E” kategóriájú járműszerelvényekre is érvényesek.

7. Bármely nemzetközi kategóriára megszerzett vezetői engedély érvényes az AM kategóriájú járművekre.

8. Az „A2” kategóriájú vezetői engedélyek az „A1” kategóriára is érvényesek.

9. Az „A” kategóriájú vezetői engedély az „A1”, „A2” kategóriákra, a „B” kategóriájú vezetői engedély a „B1” kategóriára, a „C” kategóriájú vezetői engedély a „C1”, a „D” kategóriájú vezetői engedély a „D1” kategóriára is érvényes.

10. A jártassági feltételek teljesítésének kell tekinteni azt az esetet is, ha a járművezető a feltételül szabott járműkategóriára érvényes vizsgával rendelkezik.

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke

– 01–99 kód: harmonizált európai uniós kódok

GÉPJÁRMŰVEZETŐ (egészségügyi okok)

01. Látáskorrekció és/vagy védelem

01.01. Szemüveg

01.02. Kontaktlencse

01.05. Szem letakarása

01.06. Szemüveg vagy kontaktlencse

01.07. Speciális optikai segédeszköz

02. Hallókészülék/kommunikációs segédeszköz

03. Művégtag/merevített végtag

03.01. Felső végtagprotézis/merevített végtag

03.02. Alsó végtagprotézis/merevített végtag

JÁRMŰÁTALAKÍTÁSOK

10. Átalakított erőátvitel

10.02. A sebességfokozat automatikus kiválasztása

10.04. Átalakított sebességváltó

15. Átalakított tengelykapcsoló

15.01. Átalakított tengelykapcsoló-pedál

15.02. Kézi működtetésű tengelykapcsoló

15.03. Automata tengelykapcsoló

15.04. A tengelykapcsoló-pedál akadályozását vagy működésbe hozatalát megelőző megoldás

20. Átalakított fékrendszerek

20.01. Átalakított fékpedál

20.03. Bal lábas használatra alkalmas fékpedál

20.04. Csúsztatható fékpedál

20.05. Döntött fékpedál

20.06. Kézi működtetésű fék

20.07. Maximum N erővel (például: »20.07(300N)«) működtethető fék

20.09. Átalakított kézifék

20.12. A fékpedál akadályozását vagy működésbe hozatalát megelőző megoldás

20.13. Térddel működtetett fék

20.14. Külső erő segítségével működtetett fékrendszer

25. Átalakított gázadagoló rendszer

25.01. Átalakított gázpedál

25.03. Döntött gázpedál

25.04. Kézi működtetésű gázpedál

25.05. Térddel működtetett gázpedál

25.06. Külső erő segítségével működtetett gázpedál

25.08. Bal oldali gázpedál

25.09. A gázpedál akadályozását vagy működésbe hozatalát megelőző megoldás

31. Pedál-átalakítások és pedálvédelem

31.01. Extra párhuzamos pedálok

31.02. Azonos (vagy közel azonos) magasságban elhelyezett pedálok

31.03. A nem lábbal működtetett gázpedál és fékpedál akadályozását vagy működésbe hozatalát megelőző megoldás

31.04. Megemelt padló

32. Kombinált vészfékező és gázadagoló rendszerek

32.01. Egy kézzel működtetett kombinált gázadagoló és vészfékező rendszer

32.02. Külső erő segítségével működtetett kombinált gázadagoló és vészfékező rendszer

33. Kombinált vészfékező, gázadagoló és kormányrendszerek

33.01. Külső erő segítségével, egy kézzel működtetett kombinált vészfékező, gázadagoló és kormányrendszer

33.02. Külső erő segítségével, két kézzel működtetett kombinált vészfékező, gázadagoló és kormányrendszer

35. Átalakított kezelőgombok (világításkapcsoló, ablaktörlő/mosó, kürt, irányjelző stb.)

35.02. A kormánymű elengedése nélkül működtethető kezelőelemek

35.03. A kormánymű elengedése nélkül, bal kézzel működtethető kezelőelemek

35.04. A kormánymű elengedése nélkül, jobb kézzel működtethető kezelőelemek

35.05. A kormánymű és a gázadagoló és fékező szerkezetek elengedése nélkül működtethető kezelőelemek

40. Átalakított kormánymű

40.01. Maximum N erővel (például: »40.01(140N)«) működtethető kormány

40.05. Átalakított kormánykerék (nagyobb, vastagabb kormánykerék-rész, csökkentett átmérő stb.)

40.06. Módosított helyzetű kormánykerék

40.09. Lábbal működtetett kormány

40.11. Segédeszköz a kormánykeréknél

40.14. Egy kézzel/karral működtetett alternatív átalakított kormányrendszer

40.15. Két kézzel/karral működtetett alternatív átalakított kormányrendszer

42. Átalakított visszapillantó eszközök

42.01. Átalakított visszapillantó eszköz

42.03. Az oldalirányú kitekintést lehetővé tevő belső kiegészítő eszköz

42.05. Holttér ellenőrzésére szolgáló eszköz

43. A vezetőülés helyzete

43.01. Normál kitekintési magasságban, a kormánykeréktől és a pedáloktól normál távolságban elhelyezett vezetőülés

43.02. A test alakjához igazított vezetőülés

43.03. A megfelelő stabilitás érdekében oldaltámasszal ellátott vezetőülés

43.04. Kartámasszal ellátott vezetőülés

43.06. Biztonsági öv átalakítása

43.07. A megfelelő stabilitás érdekében támasszal ellátott biztonsági öv

44. Motorkerékpárok módosításai (alkód használata kötelező)

44.01. Közös kezelőszervvel működtetett első- és hátsó fék

44.02. Átalakított első fék

44.03. Átalakított hátsó fék

44.04. Átalakított gázkar

44.08. Olyan ülésmagasság, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy ülő testhelyzetben egyszerre mindkét lábát letegye a földre, és a motorkerékpárt annak megállításakor és álló helyzetben egyensúlyozza.

44.09. Maximum N erővel (például: »44.09(140N)«) működtethető első fék

44.10. Maximum N erővel (például: »44.10(240N)«) működtethető hátsó fék

44.11. Átalakított lábtámasz

44.12. Átalakított fogantyú

45. Kizárólag oldalkocsis motorkerékpár

46. Csak triciklik

47. Kettőnél több kerékkel rendelkező járműre korlátozva, amely elindításához, megállításához és álló helyzetben tartásához nem szükséges a vezető egyensúlyozása

50. Meghatározott járműre/alvázszámra (jármű azonosító szám, alvázszám) korlátozva

A további előírások céljából a 01–44 kóddal együtt használandó betűk:

a bal

b jobb

c kéz

d láb

e közép f kar

g hüvelykujj

KORLÁTOZOTT VEZETÉSRE VONATKOZÓ KÓDOK

61. Nappali vezetésre korlátozott (például: egy órával a napkeltét követően, illetve egy órával a napnyugtát megelőzően)

62. A jogosult lakóhelye körüli ... km-es sugarú körön vagy városon/régión belüli vezetésre korlátozott

63. Utasok nélküli vezetés

64. Legfeljebb ... km/h sebességű vezetésre korlátozott

65. Vezetés kizárólag a legalább egyenértékű kategóriájú járművekre vezetői engedéllyel rendelkező személy jelenlétében

66. Pótkocsi nélkül

67. Autópályán a vezetés nem engedélyezett

68. Tilos az alkoholfogyasztás

69. Az EN 50436 szabvány szerinti alkoholszondás indításgátlóval felszerelt járművek vezetésére korlátozva. A lejárat időpontjának feltüntetése opcionális (például »69« vagy »69(2016.1.1.)«)

IGAZGATÁSI KÉRDÉSEK

70. A(z) ... számú, ... által kiállított engedély cseréje (harmadik ország esetében az EU/ENSZ megkülönböztető jel is;

például »70.0123456789.NL«)

71. A(z) ... számú engedély másodpéldánya (harmadik ország esetében az EU/ENSZ megkülönböztető jel is;

például »71.987654321.HR«)

73. B kategóriájú, négykerekű gépi meghajtású járművekre korlátozva (B1)

78. Automata sebességváltóval rendelkező járművekre korlátozva

79. (...) A zárójelben megjelölt tulajdonságokkal rendelkező járművekre korlátozva az irányelv 13. cikkének alkalmazásában.

79.01. Kétkerekű, oldalkocsis vagy oldalkocsi nélküli járművekre korlátozva

79.02. AM kategóriájú, háromkerekű vagy könnyű négykerekű járművekre korlátozva

79.03. Triciklire korlátozva

79.04. Tricikli és 750 kg-ot meg nem haladó legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsi szerelvényére korlátozva

79.05. A1 kategóriájú, 0,1 kW/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárok

79.06. BE kategóriájú járművek, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 3500 kg-ot

80. A kategóriájú motoros tricikli vezetésére jogosító engedéllyel rendelkező, 24 év alatti vezetőkre korlátozva

81. A kategóriájú motorkerékpár vezetésére jogosító engedéllyel rendelkező, 21 év alatti vezetőkre korlátozva

95. A 2003/59/EK irányelvben előírt szakmai alkalmassági kötelezettségnek megfelelő szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal (SZAB) rendelkező gépjárművezető, ...-ig (például »95(01.01.12)«)

96. B kategóriájú járművek 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsival összekapcsolva, feltéve, hogy az így kialakított járműszerelvény legnagyobb megengedett össztömege 3500 kg és 4250 kg között van

97. Nem vezethet olyan C1 kategóriájú járművet, amely a 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatálya alá tartozik.

– 100 és 100 feletti kódok: 100 és 100 feletti kódok nemzeti kódok, amelyek csak az engedélyt kiállító tagállam területén érvényesek.

Ha a kód az összes olyan kategóriára alkalmazandó, amelyre az engedélyt kiállították, a 9., 10. és 11. rovatokba is nyomtatható;

100. Gépjárművezetésre egészségügyi szempontból alkalmatlan

101. 1. egészségügyi csoportban alkalmas

102. 2. egészségügyi csoportban alkalmas

104. Csoportos személyszállítást nem végezhet

105. Megkülönböztető jelzést használó járművet nem vezethet

110. Tartalék szemüveg tartása kötelező

111. Kétoldali visszapillantó tükör kötelező

181. Kezdő vezetői engedély minősítés meghosszabbítása

182. „A” korlátozott kategória

183. Nemzetközi kategóriától eltiltva

184. Járműfajtától eltiltva

185. „T” kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató könnyű pótkocsival

186. „K” kategóriában meghatározott járműveken kívül lassú járművet és pótkocsiját is vezetheti

187. „T” kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató pótkocsival

270. A Magyar Honvédség kezelésében lévő autóbusz vezetéséhez külön jogszabály alapján megszerzett vezetési jogosultság, a 21. életév betöltését követően egyéb autóbuszok vezetésére is jogosít

9. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

10. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

11. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Közúti járművek fényvisszaverő rendszámtábláinak műszaki leírása

I. A rendszámtábla típusai, méretei és anyaga

1. A rendszámtábla típusai: „A”, „B”, „C”, „D” és „E”

A rendszámtábla méretei:

Rendszámtábla típusok Hosszúság
mm
Szélesség
mm
Keretvastagság
mm
Betűmagasság
mm
Domborítási
magasság
mm
„A” típus 520 110 4,5 77 1,8
„B” típus 240 130 4 49 1,8
„C” típus 280 200 4,5 77 1,8
„D” típus 520 110 4,5 77 0
„E” típus 108 134 3 30 1,8
Tűréshatárok +2,5 +2,5 +1 +1 +0,4

2. A rendszámtábla anyaga az „A”, „B”, „C” és „E” típusú rendszámtábla esetén fényvisszaverő fóliával bevont alumínium lemez, a „D” típusú rendszámtábla esetén öntapadó fényvisszaverő fólia. A fényvisszaverő fólia az MSZ 9620/8 szerint meghatározott anyag.

„A” típusú rendszámtábla rajzai:

1. ábra

„B” típusú rendszámtábla rajzai:

2. ábra

„C” típusú rendszámtábla rajzai:

3. ábra

„D” típusú rendszámtábla rajzai:

4. ábra

„E” típusú rendszámtábla rajzai:

5. ábra

II. A rendszámtábla keretének és karaktereinek kialakítása

1. Az „A”, „B”, „C” és „E” típusú rendszámtábla széle a betű- és számjegycsoportokkal azonos színű és kivitelű, domborított kerettel merevített. A „D” típusú öntapadó fólia rendszámtábla a betű- és számjegycsoportokkal azonos színű és kivitelű, nyomtatott kerettel rendelkezik.

2. Az „A”, „B”, „C” és „E” típusú rendszámtáblán lévő betűk, számjegyek és a kötőjel domborított és színezett kivitelűek. A „D” típusú öntapadó fólia rendszámtáblán lévő betűk, számjegyek és a kötőjel nyomtatott kivitelűek. A domborított perem szélének, illetve a rendszámon lévő domborított betűk, számjegyek és a kötőjel szélének a rendszámtábla síkjával bezárt szöge 90°-tól eltérhet.

Rendszámtábla keretének és karaktereinek kialakítása

6. ábra

III. A tagállamjelzés kialakítása, méretei és elhelyezése

A tagállamjelzést a rendszámtábla bal szélén, külön mezőben, nyomtatott fényvisszaverő grafikával kell feltüntetni. Ez a nyomtatott grafikai elem képezze a fényvisszaverő fólia alkotórészét (implantált vagy beépített grafika). A tagállamjelzés ne legyen eltávolítható a rendszámtábláról sem mechanikai, sem vegyi eljárásokkal a fólia fényvisszaverő szerkezetének látható és helyre nem állítható roncsolódása nélkül.

„A” és „B” típusú rendszámtábla tagállamjelzésének méretei

7. ábra

„C” és „D” típusú rendszámtábla tagállamjelzésének méretei

8. ábra

„E” típusú rendszámtábla tagállamjelzésének méretei

9. ábra

IV. A rendszámtábla betűi és számjegyei

1. Az „A”, „B”, „C”, „D” és „E” típusú rendszámtáblán lévő betűk és számjegyek függőleges középvonala essen egybe az elhelyezésükre szolgáló mezők függőleges középvonalával. A rendszámtáblán alkalmazott érvényesítő címkék esztétikus elhelyezése érdekében a szélső pozícióban lévő betűk és számjegyek, valamint a tagállamjelzés közötti, illetve a domborított keret, valamint a szélső pozícióban lévő betűk és számjegyek közötti méretek legfeljebb +10 mm-rel változtathatók.

Az egyes rendszámtábla típusoknál alkalmazott betűk és számjegyek méretei:

Rendszámtábla
típusok
Betűk és számok
magassága
Betűk szélessége
mm
Számok szélessége
mm
„A” típus 77 55 44
„B” típus 49 35 28
„C” típus 77 55 44
„D” típus 77 55 44
„E” típus 30 21,4 17,1

2. „A”, „B”, „C”, „D” és „E” típusú rendszámtáblák karakterkészlete

10. ábra

V. *  Szín- és fénytechnikai követelmények

1. A rendszámtábla alapjának színe fehér, a betű- és számcsoportok, valamint a keret és a kötőjel fekete, az Európai Unió tagállamjelzése pedig kék alapon sárga csillagok és fehér H betű.

2. A fehér, a kék, a sárga, a világoszöld, a szürke és a világoskék színű felület fényvisszaverő, a fekete szín közönséges felületszín. A fehér, a kék, a sárga, a világoszöld, a szürke és a világoskék színekre az MSZ 20186/2 fényvisszaverő bevonatokra vonatkozó, a fekete színre pedig a szabvány közönséges felületszínekre vonatkozó előírásai érvényesek.

3. A rendszámtábla felületi színének fénysűrűségi tényezője legalább:

– a fehér 0,35

– a kék 0,01

– a sárga 0,27

– a világoszöld 0,29

– a szürke 0,07

– a világoskék 0,09

– a fekete pedig legfeljebb 0,03.

A rendszámtábla felülete nem lehet tükröző.

Színtartományok a rendszámtábla nappali színeire vonatkozóan:

A B C D E F G
1. Rendszámtábla színei Színkoordináták jele Színtartomány sarokpontjai és azok színkoordinátái Fénysűrűségi tényező
2. 1 2 3 4
3. Fehér X 0,355 0,305 0,285 0,335 >0,35
4. Y 0,355 0,305 0,325 0,375
5. Kék X 0,137 0,210 0,172 0,094 >0,01
6. Y 0,038 0,160 0,198 0,125
7. Sárga X 0,429 0,467 0,516 0,490 >0,27
8. Y 0,483 0,531 0,483 0,435
9. Világoszöld X 0,250 0,250 0,370 0,370 >0,29
10. Y 0,360 0,500 0,500 0,360
11. Szürke X 0,270 0,370 0,370 0,270 >0,07
12. Y 0,270 0,270 0,390 0,390
13. Világoskék X 0,150 0,195 0,175 0,100 >0,09
14. Y 0,110 0,185 0,220 0,205

Színtartományok a rendszámtábla éjszakai fehér alapszínére vonatkozóan:

A B C D E F G
1. rendszámtábla színe Színkoordináták jele Színtartomány sarokpontjai és azok színkoordinátái Fénysűrűségi tényező
2. 1 2 3 4
3. Fehér X 0,450 0,548 0,417 0,372 >0,35
4. Y 0,513 0,404 0,359 0,405

4. A rendszámtáblán alkalmazott, új állapotban lévő fényvisszaverő bevonat különböző színeinek fénysűrűségi együtthatói:

A B C D E F
1. Fényvisszaverő
bevonat színei
Megfigyelési
szög
Fénysűrűségi együttható cd 1x–1 m–2 legfeljebb
2. 30° 45°
3. megvilágítási szög esetén, legalább
4. Fehér 0° 12’ 70 30 6 250
5. 0° 20’ 50 25 3
6. 1° 30’ 5 2 1
7. kék 0° 12’ 3 1,5 20
8. 0° 20’
9. 1° 30’
10. Sárga 0° 12’ 30 12 5 175
11. 0° 20’ 20 8 4
12. 1° 30’ 3 1,5 -
13. Világoszöld 0° 12’ 20 10 3
14. 0° 20’ 15 8 2
15. 1° 30’ 3 2,5 1
16. Szürke 0° 12’ 20 12
17. 0° 20’ 15 8
18. 1° 30’ 2
19. Világoskék 0° 12’ 15 6 1
20. 0° 20’ 13 5
21. 1° 30’ 1

A rendszámtábla fényvisszaverő felületét esőnek kitéve a fénysűrűségi együttható a táblázatban megadott értékek 90%-nál nem lehet kisebb.

VI. A fényvisszaverő fólia biztonsági megjelölése

A rendszámtábla gyártásánál alkalmazott fényvisszaverő fólia optikai biztonsági jelöléssel rendelkezik. A jelölés egyértelmű és könnyen beazonosítható információval szolgál a rendszámtábla származásáról.

Az optikai biztonsági jelölés a fényvisszaverő fólia alkotórészét képezi, annak nem a felületére nyomtatott elem, és nem lehet eltávolítani a rendszámtábláról sem mechanikai, sem vegyi eljárásokkal a fólia fényvisszaverő szerkezetének látható és helyre nem állítható roncsolódása nélkül.

A jelölés nem befolyásolhatja a rendszámtábla megjelenését, szín- és fénytechnikai tulajdonságait, valamint annak olvashatóságát sem nappali, sem éjszakai látási viszonyok mellett.

VII. A rendszámtábla hátlapjának megjelölése

A gyártó köteles az ellenőrzött minőséget minden rendszámtábla hátlapjába olyan beütött (stancolt) jelzéssel tanúsítani, amely tartalmazza:

a) a rendszámtábla forgalmazójának a nevét,

b) a rendszámtábla gyártójának nevét és címét,

c) a rendszámtábla gyártására és alapanyagára vonatkozó egyéb adatokat.

A biztonsági gyártóműi jelzés ne legyen eltávolítható a rendszámtábla megsértése nélkül.

12. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

A regisztrációs matrica tartalmi elemei

1. EU felségjelzés (Európai Uniós zászlót jelképező kék mezőben 12 db sárga csillag)

2. A Magyarország államjelzése (H)

3. A Magyarország hivatalos címere

4. A jármű rendszámát tartalmazó vonalkód

5. A jármű rendszáma

6. A regisztrációs matrica egyedi sorszáma

13. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

A különleges rendszámtáblák leírása

1. *  A CD betűjelű különleges rendszámtábla alapszíne világoskék, karakterei és a keret színe fehér, két betűjelet és kötőjellel elválasztott három-három (összesen hat) számjegyet tartalmaz.

2. * 

3. *  Az OT rendszámtábla alapszíne fehér, karakterei és a keret színe fekete, két betűjelet és kötőjellel elválasztott két-két (összesen 4) számjegyet tartalmaz.

4. Az RR betűjelű rendszámtábla alapszíne fehér, karakterei és a keret színe fekete, két betűjelet és kötőjellel elválasztott két-két (összesen 4) számjegyet tartalmaz. A Büntetés Végrehajtás 1–4999-ig, a NAV 5000–9999-ig terjedő számjeleket alkalmazza.

5. Az R kezdő betűjelű összesen két betűjelet és kötőjellel elválasztott két-két (összesen 4) számjegyet tartalmazó – kivéve az RR – rendszámtábla alapszíne fehér, a karakterei és a keret színe fekete.

6. A H kezdő betűjelű összesen két betűjelet és kötőjellel elválasztott két-két (összesen 4) számjegyet tartalmazó rendszámtábla alapszíne fehér, a karakterei és a keret színe fekete.

7. *  A C kezdő betűjelű rendszámtábla kötőjellel elválasztott összesen két betűjelet és 4 számjegyet tartalmaz, alapszíne fehér, a karakterei és a keret színe fekete.

8. Az X kezdő betűjelű rendszámtábla kötőjellel elválasztott összesen két betűjelet és 4 számjegyet tartalmaz, alapszíne fehér, a karakterei és a keret színe fekete.

9. *  Az 1. pontban meghatározott rendszámtáblák számjegyei 1–999999-ig terjednek.

9a. *  A 3–8. pontban meghatározott rendszámtáblák számjegyei 1–9999-ig terjednek.

10. *  A lassú járműre és a lassú jármú pótkocsijára kiadott rendszámtábla alapszíne fehér, karakterei és a keret színe piros, három betűjelből és három számjegyből áll.

11. *  A közúti közlekedési szolgáltatást végző járműre kiadott rendszámtábla alapszíne sárga, karakterei és a keret színe fekete, három betűjelből és három számjegyből, egyedileg előállított rendszámtábla használatának engedélyezése esetén, legalább 4, legfeljebb 5 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 2 folyamatos számjegyből, együttesen 6 jelből áll.

12. A különleges rendszámtáblák B és C típusainak – kivéve a 7. és 8. pontok – karakterei között nincs kötőjel.

13. A négykerekű segédmotoros kerékpárra kiadott S, vagy R kezdő betűjelű „E” típusú rendszámtábla összesen 4 betűjelet és 2 számjegyet tartalmaz, alapszíne fehér, a karakterei és a keret színe fekete.

14. *  A környezetkímélő gépkocsira kiadott rendszámtábla alapszíne világoszöld, karakterei és a keret színe fekete, három betűjelből és három számjegyből, egyedileg előállított rendszámtábla használatának engedélyezése esetén, legalább 4, legfeljebb 5 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 2 folyamatos számjegyből, együttesen 6 jelből áll.

15. *  A gépkocsi kerékpárszállító eszközére kiadott rendszámtábla alapszíne szürke, karakterei és a keret színe fehér, három betűjelből és három számjegyből, egyedileg előállított rendszámtáblával rendelkező gépkocsihoz történő kiadása esetén, legalább 4, legfeljebb 5 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 2 folyamatos számjegyből, együttesen 6 jelből áll. A CD, az OT, az RR, az R és a H betűjelű különleges rendszámtáblával ellátott gépkocsi kerékpárszállító eszközére kiadott rendszámtábla alapszíne szürke, karakterei és a keret színe fehér, további jellemzői megegyeznek az e mellékletben meghatározott adott különleges rendszámtábla leírásával.

14. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Az ideiglenes rendszámtáblák leírása

1. *  A CD és az SP betűjelű rendszámtáblák két betűjelet és 4 számjegyet tartalmaznak 1-től 9999-ig.

2. *  A Z, a P, az E és a V betűjelű rendszámtáblák a betűjel után 5 számjegyet tartalmaznak növekvő sorrendben, 1-től 99999-ig. A P, az E és a Z betűjelű rendszámtábla a rendszám után tartalmazza a kiadás évének utolsó két számjegyét, a V betűjelű rendszámtábla esetén a rendszámtábla érvényességi évének utolsó két számjegyét. Az SP betűjelű rendszámtábla két betűjelet és kötőjellel elválasztott két-két (összesen 4) számjegyet tartalmaz.

3. Az ideiglenes rendszámtáblák alapszíne fehér, karaktereinek színe fekete. A közúti közlekedési szolgáltatást végző járműre kiadott V betűjelű rendszámtábla alapszíne sárga.

4. Az ideiglenes rendszámtáblák az MSZ 140 szabványban meghatározott nemzeti színű sávozással, H jelzéssel, osztóvonallal és kerettel készülnek.

5. Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla egy betű és hat szám karaktert tartalmaz, a 4. pontban leírtak szerint a következő eltérésekkel:

– a betű és számkarakterek színe zöld,

– az alapszín fehér.

Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla A-B és B-B típusban kerül előállításra.

15. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

I. *  A járműkísérő lap tartalmi elemei

H

MAGYARORSZÁG

JÁRMŰKÍSÉRŐ LAP

(A járművek forgalmi engedélyéről szóló 1999/37/EK Irányelv figyelembevételével)

A járműkísérő lap száma

(A) rendszám

(C.1.) személyi adatok

(C.1.1.) családi név vagy cégnév

(C.1.2.) utóneve

(C.1.3.) címe

(C.4.) a jármű üzemben tartója

a) a jármű tulajdonosa

b) nem a jármű tulajdonosa

(D) a jármű

(D.1.) gyártmánya

(D.2.) típusa

a) típusváltozata

b) felszereltségi változata

(D.3.) kereskedelmi leírása

(E) alvázszáma

(F) tömege

(F.1) együttes tömeg

(G) saját tömeg

Műszaki érvényességre vonatkozó adatok

(I) a jármű első magyarországi nyilvántartásba vételének időpontja

(K) típus-jóváhagyási szám

(P) a motor

(P.1.) hengerűrtartalom (cm3)

(P.2.) a legnagyobb leadott teljesítmény (kW)

(P.3.) hajtóanyag

(P.5.) motorkód (motorszám)

(Q) teljesítmény/tömegarány (kW/kg-ban és csak a motorkerékpároknál)

(R) a jármű színe

(S) szállítható személyek száma

(S.1.) ülések száma (beleértve a vezető ülését is)

(S.2.) állóhelyek száma

vontatásra vonatkozó adatok (kódszám)*

környezetvédelmi osztályba sorolás (kódszám)**

sebességváltóra vonatkozó adatok (kódszám)***

a jármű gyártási éve [a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja]

forgalmi engedély száma

gyártó megnevezése

forgalmazó megnevezése

Kódszámok:

* Vontatásra vonatkozó adatok

0: fék nélküli

1: ráfutófékes

2: átmenőfékkel

3: nyeregterhelés

** A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolását a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. számú melléklet II. pontja alapján kell elvégezni.

*** Sebességváltóra vonatkozó adatok

0: mechanikus

1: félautomata

2: automata

3: szekvenciális

a járműkísérő lap kiállításának helye és ideje, a kiállító aláírása, a bélyegzőlenyomat helye

(A) rendszám

(B) a jármű első nyilvántartásba vételének időpontja

(C.1.) személyi adatok

(C.1.1.) családi név vagy cégnév

(C.1.2.) utóneve

(C.1.3) címe

(C.4.) a jármű üzemben tartója

a) a jármű tulajdonosa

b) nem a jármű tulajdonosa

Műszaki érvényességre vonatkozó adatok

a kiállítás helye, ideje, a kiállító közlekedési igazgatási hatóság megnevezése, bélyegzőlenyomat helye

II. *  A járműkísérő lap kitöltésének szabályai

I. Új jármű forgalomba helyezése előtt;

a) *  A járműimportőr:

Az importőrnek – a XIII. Kerületi Hivatal által nyilvántartott, Járműkísérő lap felvételére és kiadására feljogosított gazdálkodó szervezet – a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott Megfelelőségi nyilatkozattal összhangban a Járműkísérő lap következő adatmezőit kell kitölteni:

aa) D adatmező, (D.1.), (D.2.), a) pont az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet A. függelék A/2. számú melléklet I. Rész meghatározása alapján, B. függelék I. rész alapján, (D.3.),

ab) E adatmező,

ac) F adatmező: (F.1.) kötelezően, a Megfelelőségi nyilatkozatnak megfelelően,

ad) K adatmező (Típusbizonyítvány hiánya esetén forgalomba helyezési engedély kötelező),

ae) P adatmező (ha a járműben beépített motor van): (P.1), (P.2.), (P.3.) Megfelelőségi nyilatkozat alapján, (P.5.) mező a jármű motorkódjával együtt, a fellelhető gyári motorszám (ha van) adatmező,

af) Gyártó megnevezése,

ag) Forgalmazó megnevezése (a Járműkísérő lapot a Központi Okmányirodából felelősen átvevő cég megnevezése),

ah) A fenti adatokat kitöltő cégbélyegzője, a kiállításért felelős aláírása, a kiállítás dátuma.

b) *  Az értékesítő:

A gyártótól, illetve az importőrtől az adott járműhöz tartozó Járműkísérő lapot az érvényes megfelelőségi nyilatkozat alapján, illetve a Közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározottak szerinti eljárást követően az értékesítés során az alábbi adatokkal kell kiegészíteni:

ba) C.1. adatmező,

bb) *  G adatmező (Megfelelőségi nyilatkozat szerint),

bc) Műszaki érvényességre vonatkozó adatok,

bd) R adatmező,

be) S adatmező (valós állapotnak megfelelően),

bf) Vontatásra, sebességváltóra, környezetvédelmi osztályra vonatkozó adatok,

bg) A jármű gyártási éve.

Az értékesítő a Járműkísérő lap második oldalán az általa rögzített adatokat a „kiállító aláírása” rovatnál az értékesítő aláírással és cégbélyegzővel hitelesíti.

c) A közlekedési igazgatási hatóság:

Kitölti a Járműkísérő lap első oldalán az (A), szükség esetén a (C.4.) adatmezőket, az I. rovatot, a forgalmi engedély számát, továbbá a második oldal alsó részén szereplő adatmezőket. Ezt követően az ügyintéző aláírja és bélyegzőlenyomattal látja el az okmányt.

A forgalmazók, értékesítők által kiállított Járműkísérő lap – függetlenül attól, hogy a régebbi vagy az új formátumú – az első forgalomba helyezés során használható fel.

A lapok hatósági felhasználása során a különböző felhasználók által kötelezően kitöltendő adatmezők adatainak feltüntetését ellenőrizni kell, hiányosan kiállított okmány nem használható fel.

16. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

A. A törzskönyv tartalmi elemei

Első oldal

H

JÁRMŰ TÖRZSKÖNYV

1. Sorszám

2. Gyártmány

3. Típus

4. Szín

5. Alvázszám

6. Motorszám

7. Gyártási év

8. Hengerűrtartalom (cm3)

9. Teljesítmény (kW)

10. Saját tömeg (kg)

11. Össztömeg (kg)

12. Szállítható személyek száma

13. Kiállítás helye, kelte

14. Kiállító hatóság

Második oldal

15. Tulajdonosi adatok (természetes személynél: név, születési hely és idő, anyja neve; gazdálkodó szervezetnél: a gazdálkodó szervezet megnevezése, a cégjegyzék vagy nyilvántartási száma)

16. Hivatalos feljegyzések

17. A törzskönyv nyomdai sorszámának vonalkódja

B. A 2009. július 1-jét követően kiadásra kerülő törzskönyv tartalmi elemei

Első oldal

H

JÁRMŰ TÖRZSKÖNYV

1. Sorszám

2. Gyártmány

3. Típus

4. Kereskedelmi megnevezés (ha van)

5. Alvázszám

6. Motorszám/motorkód

7. Gyártási év

8. Kiállítás helye, kelte

9. Kiállító hatóság

Második oldal

10. Tulajdonosi adatok (természetes személynél: név, születési hely és idő, anyja neve; gazdálkodó szervezetnél: a gazdálkodó szervezet megnevezése, a cégjegyzék vagy nyilvántartási száma)

11. Hivatalos feljegyzések

12. A törzskönyv nyomdai sorszámának vonalkódja

17. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

A. Az 1998. december 31-ig kiadott forgalmi engedély tartalmi elemei

Előlap tartalmazza:

a Magyar Köztársaság forgalmi engedélye megnevezést és az illusztrációt, a forgalmi engedély számát.

Hátlap tartalmazza:

a hivatalos feljegyzések rovatát és a műszaki érvényességi rovatot.

Törzslap (belül a második oldal) tartalma:

1. Rendszám

2. Alvázszám

3. Motorszám

4. Gyártmány

5. Típus

6. Gyártási év

7. Szín

8. Hengerűrtartalom

9. Teljesítmény

10. Hajtóanyag

11. Saját tömeg

12. Össztömeg

13. Szállítható személyek száma

14. Vontatásra

15. Katalizátorra

16. Sebességváltóra vonatkozó adatok

17. Forgalomba helyezés időpontja

18. Kiállító hatóság megnevezése

19. Kiállítás kelte

Üzemben tartói lap (belül első oldal) tartalmazza:

a jármű tulajdonosának (üzemben tartójának) személyi adatait (név, születési hely és idő, anyja nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét/székhelyét, telephelyét).

B. *  Az 1999. január 1-jétől bevezetett forgalmi engedély tartalmi elemei

„Jármű forgalmi engedély” megnevezés

„Certificat d’immatriculation” felirat

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG megnevezés és felségjelzés

Műszaki lap első oldalán a jármű

A – rendszáma

E – alvázszáma

– motorszáma

– fajtája

D – gyártmánya

– típusa

– színe

gyártási éve:

hengerűrtartalma: (cm3)

hajtóanyaga:

teljesítmény: (kW)

G – saját tömege (kg)

F – megengedett legnagyobb össztömege (kg)

szállítható személyek száma:

környezetvédelmi osztályba sorolása: (kódszáma)*

sebességváltójának típusa: (kódszáma)**

B – első nyilvántartásba vételének időpontja

– forgalmi engedély száma.

Műszaki lap második oldalán:

– kiállítás kelte

– kiállító aláírása

– kiállító hatóság bélyegzőjének helye

H – műszaki érvényessége

– időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója

vontatásra vonatkozó adatokat***.

Üzemben tartói lap első oldalán:

C – üzemben tartó nevét, természetes személy neve, anyja neve, születési helye és ideje; jogi személy megnevezése

– üzemben tartó lakcíme, székhelye, telephelye

forgalmi engedély száma:

rendszám:

Üzemben tartói lap második oldalán

– elidegenítés dátuma:

– eladó aláírása:

Bejelentő lap első oldalán:

tulajdonos adatai, neve, anyja neve, születési helye és ideje

vevő adatai, neve, anyja neve, születési helye és ideje, lakcíme (székhelye, telephelye):

forgalmi engedély száma:

rendszám:

Bejelentő lap második oldalán a tudnivalókat:

elidegenítés időpontja:

az eladó és vevő aláírása:

Kódok:

* Környezetvédelmi osztályba sorolás:

0: katalizátor nélküli Otto-motoros

– jóváhagyási előírások szerint nem minősített dízelmotoros

– ENSZ-EGB 83.00-83.01/A vagy 49.00-49.01/A előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros

1: katalizátoros, nem szabályozott keverékképzésű Otto-motoros

2: katalizátoros, szabályozott keverékképzés

3: az ENSZ-EGB 83.01/C vagy 49.02/A előírás (EURO-I.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros

4: az ENSZ-EGB 83.02/C, 83.03/C, 83.03/D, 83.04/C, 83.04/D, illetőleg 49.02B és 51.02 előírások (EURO-II.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros

5: tiszta gázüzemű vagy elektromos meghajtású, illetőleg hibrid (elektromos és Otto- vagy dízelmotoros) hajtású

6: katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05/B előírás szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros

7: az ENSZ-EGB 83.05/C, 83.05/D, illetőleg a 49.03/A és 51.02 előírás (EURO-III.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott dízelmotoros

8: az ENSZ-EGB 83.05/C, 83.05/D vagy a 49.03/A és 51.02 előírás (EURO-III.) szerint jóváhagyott OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros

** Sebességváltó típusa:

0: mechanikus

1: félautomata

2: automata

3: szekvenciális

*** Vontatásra vonatkozó adatok:

0: fék nélküli

1: ráfutófékes

2: átmenőfékes össztömegű vontatmány

3: nyeregterhelés

C. *  A járművek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó okmányokról szóló 1999/37/EK irányelv figyelembevételével kiadásra kerülő forgalmi engedély tartalmi elemei

MAGYARORSZÁG megnevezés és felségjelzés (H)

EURÓPAI KÖZÖSSÉG MEGNEVEZÉS

„FORGALMI ENGEDÉLY” megnevezés

„Forgalmi engedély” felirat az Európai Közösség többi nyelvén

A hatáskörrel rendelkező hatóság megnevezése

Az engedély sorszáma

A forgalmi engedély első oldalán:

(Az irányelvben meghatározott kötelező adatok – harmonizált közösségi kódoknak megfelelően)

A – rendszám

B – első nyilvántartásba vétel időpontja

C.1 – a forgalmi engedély jogosultja

C.1.1 – családi név vagy cégnév

C.1.2 – utónév

C.1.3 – címe az okmány kiállításának időpontjában

C.4 – utalás arra a tényre, hogy a forgalmi engedély jogosítottja:

a) tulajdonosa

b) nem a jármű tulajdonosa

c) a forgalmi engedélyben nincs a jármű tulajdonosaként azonosítva

D.1 – gyártmánya

D.2 – típusa

D.3 – kereskedelmi leírása(i)

E – alvázszám

F.1 – együttes tömeg

G – saját tömeg

H – okmány érvényességének ideje (ha nem korlátlan)

I – első magyarországi nyilvántartásba vétel időpontja

K – típus-jóváhagyási szám (ha van)

P.1 – hengerűrtartalma (cm3)

P.2 – legnagyobb leadott teljesítménye (kW) (ha rendelkezésre áll)

P.3 – hajtóanyaga

Q – teljesítmény/tömeg arány (kW/kg) (csak motorkerékpároknál)

S.1 – ülések száma vezetővel

S.2 – állóhelyek száma (ha van)

(Az irányelvben külön nevesített választható adatok – harmonizált közösségi kódoknak megfelelően)

J – jármű kategóriája

O – vontatási adatok (kg)

O.1 – fékezett

O.2 – fékezetlen

P.5 – motorkód/szám

R – a jármű színe

V.9 – környezetvédelmi osztályba sorolás

(További adatok a forgalmi engedély első oldalán, amelyeket az irányelv külön nem nevesít)

– Gyártási év

– Vontatási adatokhoz kapcsolódóan:

Fék nélkül (0)

Ráfutófékkel (1)

Átmenőfékkel (2)

Nyeregterhelés (3)

– Sebességváltó fajtája (kódszáma): 0: mechanikus

1: félautomata

2: automata

3: szekvenciális

– Eurotax kód

A forgalmi engedély második oldalán (Az irányelvben külön nem nevesített adatok)

– kiállítás kelte

– kiállító aláírása

– kiállító hatóság bélyegzőjének helye

– műszaki érvényességi idő

időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója

– Hivatalos feljegyzések

regisztrációs matrica rendszámot tartalmazó vonalkódja

– A harmonizált közösségi kódok magyarázata

18. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Az ideiglenes forgalomban tartási engedély tartalmi elemei

I. Az A típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély tartalmi elemei

Ideiglenes forgalomban tartási engedély

Engedélyező szerv kódja és az engedély száma

1. Engedélyes neve, lakcíme, székhelye/telephelye

2. Rendszám

3. Jármű gyártmánya

4. Jármű típusa

5. Jármű alvázszáma

6. Az engedély érvényességi ideje: ............. év ............................... hó ..... napig

7. Az engedély kiadásának célja

8. Korlátozások

9. Korlátozások alóli mentesség, annak indokai

10. Kiadás: ..... év ......................... hó ..... nap

11. Aláírás

12. P. H.

13. Az engedélyt meghosszabbító hatóság

14. Meghosszabbított érvényességi idő: ..... év ........................ hó ..... napig

15. Kiadás: ..... év ....................... hó ..... nap

16. Aláírás

17. P. H.

II. A B típusú ideiglenes forgalomban tartási engedély tartalmi elemei

Ideiglenes forgalomban tartási engedély

Engedélyező szerv kódja és az engedély száma

1. Engedélyes neve, lakcíme, székhelye/telephelye

2. Rendszám

3. Jármű gyártmánya

4. Jármű típusa

5. Jármű alvázszáma

6. Műszaki alkalmasság érvényességi ideje: ..... év ......................... hó ..... napig

7. A forgalomban tarthatóság feltételei

8. A forgalmazási korlátozásra vonatkozó adatok

9. A kiadás alapja (a hosszabbítás esetén)

10. Az engedély érvényességi ideje: ..... év .............................. hó ..... napig

11. Kiadás: ..... év ......................... hó ..... nap

12. Aláírás

13. P. H.

19. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez *