Hatály: 2020.I.1. - 2020.III.25. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet

az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés i) pont ia) és ib) alpontjában,

a 14. § tekintetében az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 3. § (7) bekezdés b) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) teljes munkaidejű foglalkoztatás: legalább heti 36 órás munkaidejű vagy – munkaidő hiányában – legalább heti 36 órás munkavégzési kötelezettséggel járó, egészségügyi tevékenység végzésére munkavégzésre irányuló jogviszonyban történő foglalkoztatás;

b) részmunkaidős foglalkoztatás: legalább heti 18 órás munkaidejű vagy – munkaidő hiányában – legalább heti 18 órás munkavégzési kötelezettséggel járó, egészségügyi tevékenység végzésére munkavégzésre irányuló jogviszonyban történő foglalkoztatás;

c) törzsképzési tanfolyamok: valamennyi alap szakképesítés keretében központilag meghatározott és az egészségügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján közzétett képzési program szerint teljesítendő, 1 hónap időtartamú képzés, amely az alábbi ismereteket tartalmazó tanfolyamokat foglalja magába:

ca) egészségügyi menedzsment, ebben: gazdasági, etikai, jogi, vezetési és a csapatmunkát elősegítő ismeretek,

cb) orvosi kommunikáció, pályaszocializáció, stresszkezelés,

cc) akut és krónikus fájdalomcsillapítás, palliatív ellátás;

d) jelölt: az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés keretében szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész, szakpszichológus, valamint az e rendeletben meghatározott egyéb egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevő személy;

e) egyetem: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetem.

2. § Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés keretében megszerezhető szakképesítéseket az 1. melléklet tartalmazza.

3. § (1) *  Szakorvosi szakképesítést

a) általános orvosi oklevéllel rendelkező orvosok,

b) a (3) bekezdés szerinti esetben higiénikus orvosi oklevéllel rendelkező orvosok,

c) a (4a) bekezdés szerinti esetben szakfogorvosi oklevéllel rendelkezők

szerezhetnek.

(2) Az általános orvosi oklevéllel rendelkező orvosok által megszerezhető alap szakképesítések megszerzésének képzési követelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Higiénikus orvosi oklevéllel megelőző orvostan és népegészségtan szakképesítés szerezhető, amelynek képzési követelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

(4) A szakorvosok által megszerezhető ráépített szakképesítések megszerzésének képzési követelményeit a 3. melléklet tartalmazza.

(4a) *  Szakfogorvosi oklevéllel pszichoterápia ráépített szakképesítés szerezhető, amelynek képzési követelményeit a 3. melléklet tartalmazza.

(5) Ráépített szakképzésben csak az adott képzés bemeneti feltételeként meghatározott szakképesítéssel rendelkező jelöltek vehetnek részt.

(6) *  A 11. melléklet tartalmazza azon alap szakképesítések körét, amelyek együttes megléte a 11. mellékletben meghatározott ráépített szakképesítésnek megfeleltethető.

(7) *  A gyermekradiológia képzés esetében, ha a képzésben részt vevő csecsemő- és gyermekgyógyászat, valamint radiológia szakképesítéssel egyaránt rendelkezik, a szakvizsgára bocsátáshoz a 3. melléklet 14. pontjában foglaltaktól eltérően 6 hónap gyermekradiológia gyakorlat teljesítésének igazolása elegendő.

(8) *  A 12. melléklet tartalmazza azon, a szakorvosi, a szakgyógyszerészi szakképesítés megszerzéséről és a képesítésről, továbbá az orvosok, fogorvosok és a gyógyszerészek továbbképzéséről szóló 9/1978. (XI. 29.) EüM rendelet, valamint a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet alapján megszerzett képesítéseket, amelyek valamely, e rendelet szerinti szakképesítésnek megfeleltethetők.

4. § (1) Szakfogorvosi szakképesítést fogorvosi oklevéllel rendelkezők szerezhetnek.

(2) A fogorvosi oklevéllel rendelkezők által megszerezhető szakképesítéseket a 4. melléklet tartalmazza.

(3) *  Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően azon általános orvosi végzettséggel rendelkezők, akik e rendelet hatálybalépését megelőzően szakfogorvosi szakképesítést szereztek, a 4. melléklet szerinti, további szakfogorvosi szakképesítést is szerezhetnek.

(4) *  A szakfogorvosi ráépített szakképesítések képzési programját a 4a. melléklet tartalmazza.

5. § (1) Szakgyógyszerészi szakképesítést gyógyszerészi oklevéllel rendelkezők szerezhetnek.

(2) A gyógyszerészi oklevéllel rendelkezők által megszerezhető alap szakképesítéseket az 5. melléklet, ráépített szakképesítéseket a 6. melléklet tartalmazza.

(3) A szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.1.) alapján megszerzett szakgyógyszerészi szakképesítések, valamint az e rendelet alapján megszerezhető szakgyógyszerészi szakképesítések megfeleltethetőségét a 7. melléklet tartalmazza.

(4) *  Az infektológiai gyógyszerészet ráépített szakgyógyszerészi szakképesítés az R.1. szerinti Gyógyszerészi mikrobiológia szakképesítéssel is megszerezhető.

6. § (1) Szakpszichológus szakképesítést egyetemi vagy mesterképzési szakon megszerzett pszichológia vagy egészségpszichológia szakképzettséggel rendelkezők szerezhetnek.

(2) A pszichológus vagy egészségpszichológus szakképzettséggel rendelkezők által megszerezhető alap szakképesítéseket a 8. melléklet, a szakpszichológus szakképesítéssel rendelkezők által megszerezhető ráépített szakképesítéseket a 9. melléklet tartalmazza.

7. § (1) A szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi és szakpszichológusi szakképesítésen kívül megszerezhető egyéb egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéseket a 10. melléklet tartalmazza.

(2) A klinikai sugárfizikus szakképzés megkezdésének a feltétele a jelölt korábbi tanulmányai szerint élettan, funkcionális anatómia, sugárbiológia ismeretkörökben legalább 30 órás, vizsgával záruló, felsőoktatási alapképzésben vagy mesterképzésben vagy posztgraduális képzés keretében, valamint egyetemi vagy egyetem által szervezett tanfolyam keretében megszerzett ismereteinek – a képző intézmény által kiállított – igazolása.

(3) A (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesüléséről – a kiadott igazolás figyelembevételével – a szakképzést folytató egyetem dönt.

(4) Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott ismeretek megszerzését a szakképzésre jelentkező igazolni nem tudja, vagy a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítését a (3) bekezdés szerint az egyetem nem fogadja el, úgy a szakképzés megkezdéséhez a hiányzó ismeretekből a szakképző egyetem által szervezett vagy elismert, legalább 30 órás, vizsgával záruló tanfolyam (a továbbiakban: szintrehozó tanfolyam) teljesítése szükséges. Az egyetem értesíti a szakképzésre jelentkezőt azokról a szintrehozó tanfolyamokról, amelyeknek az elvégzése szükséges.

(5) A klinikai sugárfizikus szakképesítéssel az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló miniszteri rendelet szerinti egészségügyi fizikus, valamint az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló miniszteri rendelet szerinti orvosfizikus szakképesítéshez kötött tevékenység ellátható.

8. § (1) A szakorvosi, szakfogorvosi és szakgyógyszerészi alap szakképesítések törzsképzési és szakgyakorlati időből állnak.

(2) Az igazságügyi orvostan, a megelőző orvostan és népegészségtan, valamint a patológia szakképesítések kivételével valamennyi szakorvosi alap szakképesítés kötelező elemét képezi a törzsképzési idő alatt letöltendő 6 hónap sürgősségi gyakorlat, amely magában foglal legalább 2 hét transzfúziós tanfolyamot, a reanimációra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket és legalább 1 hónap időtartamú mentő gyakorlatot.

(3) Valamennyi szakorvosi alap szakképesítés esetén a szakvizsgára bocsátás feltétele a szakvizsga előkészítő tanfolyamon történő részvétel.

(4) *  Az egyes szakorvosi alap- és ráépített szakképesítések során a szakvizsgára bocsátás feltételeként elvégzendő beavatkozásokat, műtéteket, vizsgálatokat (a továbbiakban együtt: beavatkozás) és ezek számát az egészségügyi szakmai kollégium és az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács javaslatára a miniszter hagyja jóvá és a minisztérium honlapján teszi közzé.

(5) * 

9. § (1) A jelöltek által elsajátítandó készségeket, a képzés során teljesítendő tevékenységeket a jelölt részére kiállított gyakorlati leckekönyvben kell rögzíteni.

(2) A gyakorlati leckekönyv tartalmazza:

a) a teljesítendő tevékenység, elsajátítandó készség megnevezését,

b) a teljesítés, elsajátítás szintjét,

c) az előírt esetszámot és

d) a tutor aláírását és pecsétjét.

(3) A gyakorlati leckekönyvben szereplő elsajátítási szintek a következők:

a) „L” látta a beavatkozást,

b) „R” részvétel, tevékeny közreműködés (asszisztálás) a beavatkozásban,

c) „V” a beavatkozás felügyelet melletti önálló végrehajtása.

10. § *  Az 1. mellékletben meghatározott szakképesítések megszerzése az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet előírásai szerint történik. A szakképesítést az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak a szakorvosi szakvizsgáztatással kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységeként működő Nemzeti Vizsgabizottság által kiállított bizonyítvány tanúsítja. A bizonyítványban a szakképesítést az 1. mellékletben meghatározott megnevezéssel megegyezően kell feltüntetni.

11. § (1) A szakképzési idő igazolásához szükséges feltételeket a jelölt – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – abban az esetben teljesíti, ha a szakképzési idő teljes időtartamában

a) teljes munkaidejű foglalkoztatásban áll, vagy

b) olyan foglalkoztatásban áll, ahol a munkavégzési kötelezettsége – a szakmai tevékenység jellegére figyelemmel – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló jogszabályban foglalt munkaidő-kedvezményre figyelemmel a kötelezően a munkahelyen töltendő idő tartamát eléri.

(2) *  A szakképzés vagy annak egyes elemei – a (3) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén – részmunkaidős foglalkoztatásban is teljesíthetők. Ebben az esetben a szakképzési idő annyival hosszabbodik meg, hogy megfeleljen a teljes munkaidejű foglalkoztatásra a jogszabályban előírt képzési időtartamnak és feltételeknek.

(3) Az idegsebészet, valamint az ortopédia és traumatológia szakképesítések kivételével az 1. mellékletben szereplő szakképesítések

a) *  a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély jogosultsági ideje alatt, valamint a jogosultság megszűntét követő öt évben,

b) nappali tagozatos képzés keretében doktori fokozat megszerzésének ideje alatt, vagy

c) újabb alap, vagy ráépített szakképesítés teljesítésének ideje alatt

az egyetem döntése alapján részmunkaidőben is teljesíthetők.

(4) Egy jelölt a szakképzésben egyidejűleg egy, a (2) bekezdés szerinti esetben – a (3) bekezdés a) és b) pontja kivételével – legfeljebb két szakma vonatkozásában vehet részt.

12. § (1) Ha a jelölt az első szakképesítés megszerzésétől számított 15 éven belül kíván újabb elsőként megszerezhető szakképesítést szerezni, a két szakképzés azonos képzési elemeit az újabb elsőként megszerezhető szakképesítésnél teljesítettnek kell tekinteni.

(2) Ha az első szakképesítés megszerzése óta több mint 15 év telt el, az újabb elsőként megszerezhető szakképesítés tekintetében a képzést végző egyetemnek a képzés szerint illetékes dékánja dönt a jelölt erre irányuló kérelmére, a kérelmet megalapozó bizonyítvány, munkáltatói igazolás vagy egyéb, a döntés megalapozására alkalmas dokumentum alapján a jelölt korábbi szakképesítésének, képzéseinek és gyakorlatának figyelembevételével a két szakképzés azonos képzési elemei tekintetében az azonos képzési elemek elfogadhatóságáról.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az újabb elsőként megszerezhető szakképesítés megszerzéséhez szükséges szakgyakorlati idő nem lehet rövidebb két évnél.

(4) A katonai vagy polgári szolgálat szakgyakorlati időnek minősül, ha azt a jelölt a választott szakképesítésnek megfelelő, szakképző hellyé minősített képzőhelyen töltötte.

(5) * 

(6) A külföldön letöltött gyakorlati idő a szakképzésbe szakgyakorlati időként beszámítható. A gyakorlati idő beszámításáról az egyetemnek a képzés szerint illetékes dékánja dönt az alábbi szempontok figyelembevételével:

a) a gyakorlati idő olyan képző intézményben került letöltésre, amely megfelel az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben a szakképző hellyé minősítés tekintetében meghatározott feltételeknek,

b) a képzés tartalma, tematikája, és az elsajátított és igazolt gyakorlat milyen mértékben feleltethető meg a hazai képzési követelményeknek.

(7) Az egyetemnek a képzés szerint illetékes dékánja a külföldön töltött gyakorlati időnek a törzsképzési időbe történő beszámítását is engedélyezheti a (6) bekezdésben foglalt szempontok figyelembevételével, amennyiben a jelölt a szakgyakorlati időnél hosszabb külföldi, a szakképzésnek megfelelő gyakorlati időt igazol és kiemelkedő tudományos tevékenységet végez.

(8) *  Az államilag támogatott doktori képzés keretében folytatott tanulmányokból – az egyetem döntésétől függően – legfeljebb egy év a szakgyakorlati időbe beszámítható. Az egyetem a PhD tanulmányokból további, legfeljebb 6 hónap képzési idő beszámítását is engedélyezheti, ha a jelölt a szakképesítésnek megfelelő, kiemelkedő tudományos tevékenységet igazol.

(9) *  Ráépített szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzési időbe a korábban teljesített gyakorlat – az egyetem döntése alapján – beszámítható, azzal, hogy

a) a beszámított gyakorlat mértéke nem haladhatja meg az e rendeletben meghatározott képzési idő kétharmadát és

b) más szakképzés teljesítéséhez szükséges gyakorlati idő a ráépített képzésbe egyidejűleg nem számítható be.

(10) Az R.1. szerint ráépített, azonban e rendelet szerint alap szakképesítésként megszerezhető szakképesítések esetében a korábbi ismeretek beszámításával, az R.1.-ben meghatározott képzési idő alatt teljesíthető az alap szakképesítés, amennyiben a képzésre jelentkező az R.1.-ben bemeneti követelményként meghatározott, 5 évnél nem régebben megszerzett szakképesítéssel rendelkezik.

(11) A (2) bekezdés és az (5)–(7) bekezdés szerinti döntés ellen a jelölt jogorvoslattal élhet. A jogorvoslati kérelmet az egyetem rektorához kell benyújtani a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül.

(12) *  A szakképzés megkezdése előtt magyarországi egészségügyi szolgáltatónál teljesített gyakorlati idő a szakképzésbe beszámítható. A szakképzés megkezdése előtt teljesített gyakorlati idő beszámításánál a (6) és a (7) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

12/A. § *  A 12. § (1) bekezdésétől eltérően, a Konzerváló fogászat és fogpótlástan alap szakképesítéssel rendelkezők, az Endodontia vagy a Fogpótlástan alap szakképesítést – függetlenül a Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakképesítés megszerzésének időpontjától – az azonos képzési elemek beszámítása mellett, az egyetem által jóváhagyott, egyéni képzési terv alapján 12 hónapos képzési idő alatt teljesíthetik.

13. § (1) Ez a rendelet 2012. szeptember 15-én lép hatályba.

(2) A 8. § (4) bekezdése szerinti beavatkozási listákat, valamint a törzsképzési tanfolyamok tematikáját a miniszter első alkalommal 2012. szeptember 15-én teszi közzé.

(3) Az a jelölt, aki az R.1. 2012. szeptember 14-ig hatályos 7. § (2)–(3) bekezdése szerint ráépített szakképzésben vesz részt, az ott meghatározottak szerint szakvizsgára bocsátható.

(4) *  Az R.1. alapján megkezdett szakképzés az e rendeletben foglaltak alapján is teljesíthető, ha a jelölt az adott szakképesítés vonatkozásában valamennyi – e rendelet szerinti – képzési elem teljesítését igazolja.

(5) *  A belgyógyászati angiológia ráépített szakképesítés esetében 2017. december 31-ig a szakképzés teljesítése nélkül jogosult a szakvizsga letételére

a) a szakképzés tartalmával megegyező kompetenciabővítő továbbképzést elvégzett személy, vagy

b) az adott szakterületen legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező személy.

A szakvizsgára jelentkezéskor az egyetem a képzési program teljesítésének igazolása helyett azt tanúsítja, hogy az érintett személy által korábban teljesített kompetenciabővítő továbbképzés tartalmában és a megszerzett ismeretanyag tekintetében megfeleltethető a belgyógyászati angiológia szakképzés során elsajátítható tevékenységeknek, vagy az érintett személy az adott szakterületen előírt szakmai gyakorlattal rendelkezik.

14. § *  (1) Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet, valamint az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosításáról szóló 34/2015. (VI. 30.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: R.2.) megállapított 2. melléklet 17. IDEGSEBÉSZET cím 3. pont 3.2. alpontjában meghatározottakat a 2017. december 31-ét követően szakvizsgát tevő jelöltek esetében kell alkalmazni.

(2) Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 30. sorában, valamint a 3. melléklet 19. KÉZSEBÉSZET cím 1. pontjában foglalt, az R.2.-vel megállapított rendelkezéseket a szakképzésüket 2015. december 31-ét követően megkezdőkre kell alkalmazni.

15. § *  (1) Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel összefüggő módosításáról szóló 28/2018. (VIII. 29.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.3.) 12. § b) és d) pontjával hatályon kívül helyezett Konzerváló fogászat és fogpótlástan alap szakképzésben részt vevők 2020. december 31-éig tehetnek szakvizsgát.

(2) Az R.3. hatálybalépésekor Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakképzésben részt vevők az R.3.-mal módosított 1. melléklet és 4. melléklet szerinti Endodontia vagy Fogpótlástan alap szakképzésre 2018. november 1-jéig átjelentkezhetnek.

16. § * 

17. § *  Ez a rendelet

a) a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: irányelv) 25., 28. és 35. cikkének, valamint V. melléklet 5.1.2., 5.1.3., 5.1.4. és 5.3.3. pontjának,

b) az irányelvnek a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról szóló, 2013. november 20-i 2013/55/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 19. pontjával megállapított 25. cikk (3a) bekezdésének

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

1. Szakorvosi alap szakképesítések

A B C D
1. Szakképzés megnevezése Képzési idő Törzsképzési idő Szakgyakorlati idő
2. 1. Aneszteziológia és intenzív terápia 60 hó 24 hó 36 hó
3. 2. Arc-, állcsont- és szájsebészet 70 hó 24 hó 46 hó
4. 3. Belgyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
5. 4. Bőrgyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
6. 5. Csecsemő- és gyermekgyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
7. 6. Érsebészet 72 hó 24 hó 48 hó
8. *  7. Rehabilitációs medicina 60 hó 24 hó 36 hó
9. 8. Foglalkozás-orvostan 48 hó 24 hó 24 hó
10. 9. Fül-orr-gégegyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
11. 10. Gasztroenterológia 60 hó 24 hó 36 hó
12. 11. Geriátria 60 hó 24 hó 36 hó
13. 12. Gyermek- és ifjúságpszichiátria 60 hó 24 hó 36 hó
14. 13. Gyermeksebészet 72 hó 24 hó 48 hó
15. 14. Háziorvostan 36 hó 28 hó 8 hó
16. 15. Hematológia 60 hó 24 hó 36 hó
17. 16. Honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem orvostan 60 hó 24 hó 36 hó
18. 17. Idegsebészet 72 hó 24 hó 48 hó
19. 18. Igazságügyi orvostan 60 hó 24 hó 36 hó
20. 19. Infektológia 60 hó 24 hó 36 hó
21. 20. Kardiológia 60 hó 24 hó 36 hó
22. 21. Klinikai genetika 48 hó 24 hó 24 hó
23. 22. Klinikai onkológia 60 hó 24 hó 36 hó
24. 23. Megelőző orvostan és népegészségtan 48 hó 24 hó 24 hó
25. 24. Mellkassebészet 72 hó 24 hó 48 hó
26. 25. Nefrológia 72 hó 24 hó 48 hó
27. 26. Neurológia 60 hó 24 hó 36 hó
28. 27. Nukleáris medicina 60 hó 24 hó 36 hó
29. 28. Ortopédia és traumatológia 72 hó 24 hó 48 hó
30. 29. Orvosi laboratóriumi diagnosztika 60 hó 24 hó 36 hó
31. 30. Orvosi mikrobiológia 60 hó 24 hó 36 hó
32. 31. Oxyológia és sürgősségi orvostan 60 hó 24 hó 36 hó
33. 32. Patológia 60 hó 24 hó 36 hó
34. 33. Plasztikai és égés-sebészet 72 hó 24 hó 48 hó
35. 34. Pszichiátria 60 hó 24 hó 36 hó
36. 35. Radiológia 60 hó 24 hó 36 hó
37. 36. Repülőorvostan 48 hó 24 hó 24 hó
38. 37. Reumatológia 60 hó 24 hó 36 hó
39. 38. Sebészet 72 hó 24 hó 48 hó
40. 39. Sugárterápia 60 hó 24 hó 36 hó
41. 40. Szemészet 56 hó 24 hó 32 hó
42. 41. Szívsebészet 72 hó 24 hó 48 hó
43. 42. Szülészet-nőgyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
44. 43. Transzfuziológia 48 hó 24 hó 24 hó
45. 44. Tüdőgyógyászat 60 hó 24 hó 36 hó
46. 45. Urológia 60 hó 24 hó 36 hó

2. *  Szakorvosi ráépített szakképesítések

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. Addiktológia gyermek- és ifjúságpszichiátria, pszichiátria (60) + 25 hó
3. aneszteziológia és intenzív terápia, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, háziorvostan, neurológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, tüdőgyógyászat (36–60) + 25 hó
4. Allergológia és klinikai immunológia belgyógyászat, bőrgyógyászat,
csecsemő- és gyermekgyógyászat, fül-orr- gégegyógyászat, infektológia, neurológia, reumatológia, sebészet, szemészet, szülészet-nőgyógyászat, transzfuziológia, tüdőgyógyászat
(48–72) + 24 hó
5. Andrológia urológia (60) + 24 hó
6. belgyógyászat, bőrgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat (60) + 48 hó
7. Audiológia fül-orr-gégegyógyászat (60) + 24 hó
8. Belgyógyászati angiológia belgyógyászat (60) + 24 hó
9. Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégegyógyászat fül-orr-gégegyógyászat (60) + 24 hó
10. Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 24 hó
11. Csecsemő- és gyermek-kardiológia csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 36 hó
12. Diagnosztikus cytológia patológia (60) + 24 hó
13. Egészségbiztosítás bármely alap szakképesítés (36–72) + 24 hó
14. Endokrinológia és anyagcsere-betegségek belgyógyászat (60) + 24 hó
15. csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 24 hó
16. szülészet-nőgyógyászat (60) + 24 hó
17. Gyermek gasztroenterológia csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 24 hó
18. Gyermek hemato-onkológia csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 36 hó
19. Gyermek-neurológia csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 24 hó
20. neurológia (60) + 24 hó
21. Gyermek-nőgyógyászat szülészet-nőgyógyászat (60) + 36 hó
22. Gyermek-radiológia radiológia (60) + 24 hó
23. csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 30 hó
24. Gyermek-tüdőgyógyászat csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 25 hó
25. *  Igazságügyi pszichiátria pszichiátria (60) + 24 hó
26. *  gyermek- és ifjúság-pszichiátria (60) + 24 hó
27. Intenzív terápia belgyógyászat, kardiológia, neurológia, tüdőgyógyászat (60) + 24 hó
28. Iskola-egészségtan és ifjúságvédelem belgyógyászat, foglalkozás-orvostan (48–60) + 33 hó
29. csecsemő- és gyermekgyógyászat, háziorvostan (36–60) + 24 hó
30. *  Kézsebészet ortopédia és traumatológia (ortopédia, traumatológia) (72) + 24 hó
31. Klinikai farmakológia bármely alap szakképesítés (36–72) + 25 hó
32. Klinikai neurofiziológia aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat, gyermek- és ifjúság-pszichiátria, idegsebészet, neurológia, pszichiátria (60–72) + 24 hó
33. Laboratóriumi hematológia és immunológia orvosi laboratóriumi diagnosztika (60) + 24 hó
34. transzfuziológia (48) + 24 hó
35. Molekuláris genetikai diagnosztika igazságügyi orvostan, klinikai genetika, orvosi laboratóriumi diagnosztika, orvosi mikrobiológia, patológia (60) +24 hó
36. Munkahigiéné foglalkozás orvostan, megelőző orvostan és népegészségtan (48) + 24 hó
37. Neonatológia csecsemő- és gyermekgyógyászat (60) + 24 hó
38. Neuroradiológia radiológia (60) + 24 hó
39. Nőgyógyászati daganatsebészet szülészet-nőgyógyászat (60) + 36 hó
40. * 
41. Orvosi rehabilitáció Kardiológia területen:
kardiológia
(60) + 25 hó
42. Gyermekgyógyászat területen:
csecsemő- és gyermekgyógyászat
(60) + 25 hó
43. Pszichiátria területen:
gyermek- és ifjúságpszichiátria, pszichiátria
(60) + 24 hó
44. Pulmonológia területen:
tüdőgyógyászat
(60) + 25 hó
45. Pszichoterápia gyermek- és ifjúság-pszichiátria, pszichiátria (60) + 24 hó
46. bármely alap szakképesítés, szakfogorvosi szakképesítés (36–72) + 36 hó
47. Sportorvostan bármely alap szakképesítés (36–72) + 24 hó
48. Trópusi betegségek belgyógyászat, infektológia (60) + 24 hó

3. Szakfogorvosi szakképesítések

A B C D
1. Szakképzés megnevezése Képzési idő Törzsképzési idő Szakgyakorlati idő
2. 1. Dento-alveoláris sebészet 36 hó 26 hó 10 hó
3. 2. Fogszabályozás 36 hó 26 hó 10 hó
4. 3. Gyermekfogászat 36 hó 26 hó 10 hó
5. * 
6. 5. Parodontológia 36 hó 26 hó 10 hó
7. *  Endodontia 36 hó 26 hó 10 hó
8. *  Fogpótlástan 36 hó 26 hó 10 hó

3a. Szakfogorvosi ráépített szakképesítések * 

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. *  Orális implantológia konzerváló fogászat és fogpótlástan
vagy parodontológia vagy dento-alveoláris sebész vagy fogpótlástan
vagy arc-, állcsont-, szájsebészet szakvizsga és fogorvosi diploma
vagy arc-, állcsont-, szájsebészet szakvizsga és fogorvosi szakképesítés
(36 hó) + 24 hó

4. Szakgyógyszerészi alap szakképesítések

A B C D E
1. Szakirányok Szakképesítés megnevezése Képzési idő Törzsképzés Szak. gyak.
2. 1. Gyógyszer- 1.1. Gyógyszertár üzemeltetés, vezetés 36 hó 12 hó 24 hó
3. ellátási szak- 1.2. Gyógyszerészi gondozás 36 hó 12 hó 24 hó
4. gyógyszerészet 1.3. Gyógyszerkészítés 36 hó 12 hó 24 hó
5. 1.4. Gyógyszertári minőségbiztosítás 36 hó 12 hó 24 hó
6. 1.5. Fitoterápia 36 hó 12 hó 24 hó
7. 1.6. Gyógyszerügyi szakigazgatás 36 hó 12 hó 24 hó
8. *  1.7. Farmakológia, farmakoterápia 48 hó 24 hó 24 hó
9. 2. Kórházi- 2.1. Kórházi-klinikai szakgyógyszerészet 36 hó 12 hó 24 hó
10. klinikai szak- 2.2. Klinikai laboratóriumi gyógyszerészet 58 hó 24 hó 34 hó
11. gyógyszerészet 2.3. Klinikai mikrobiológiai
laboratóriumi
gyógyszerészet
60 hó 24 hó 36 hó
12. 3. Ipari szak- 3.1. Gyógyszertechnológia 36 hó 12 hó 24 hó
13. gyógyszerészet 3.2. Gyógyszerellenőrzés 36 hó 12 hó 24 hó
14. 3.3. Minőségbiztosítás 36 hó 12 hó 24 hó
15. 3.4. Nem klinikai és klinikai
gyógyszerkutatás,
farmakológia
36 hó 12 hó 24 hó
16. 3.5. Gyógyszerengedélyezés 36 hó 12 hó 24 hó
17. 3.6. Farmakovigilancia 36 hó 12 hó 24 hó
18. 3.7. Hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia 36 hó 12 hó 24 hó
19. 3.8. Növényi alapú szerek fejlesztése és előállítása, farmakognózia 36 hó 12 hó 24 hó
20. 3.9. Biológiai gyógyszerek fejlesztése és előállítása, gyógyszer-biotechnológia 36 hó 12 hó 24 hó
21. 3.10. Radiogyógyszerészet 36 hó 12 hó 24 hó

5. Szakgyógyszerészi ráépített szakképesítések

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. 1. Onkológiai gyógyszerészet Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó
3. 2. Infektológiai gyógyszerészet Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó
4. 3. Pediátriai gyógyszerészet Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó
5. 4. Gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó
6. 5. Parenterális gyógyszerelés Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó
7. *  6. Toxikológia Kórházi-klinikai gyógyszerészet, Klinikai laboratóriumi gyógyszerészet, Farmakológia, farmakoterápia, Nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia (Gyógyszerhatástan) (36–58 hó) +
24 hó
8. 7. Klinikai radiogyógyszerészet Kórházi-klinikai gyógyszerészet (36 hó) +24 hó

6. Szakpszichológusi alap szakképesítések

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. 1. Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,
– pszichológia MA,
– egészségpszichológia MSc
48 hó
3. 2. Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia – egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,
– pszichológia MA,
– egészségpszichológia MSc
48 hó
4. 3. Neuropszichológiai szakpszichológia – egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,
– pszichológia MA,
– egészségpszichológia MSc
48 hó
5. 4. Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológia – egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,
– pszichológia MA
36 hó

7. Szakpszichológusi ráépített szakképesítések

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. 1. Klinikai addiktológiai szakpszichológia felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia, gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia 24 hó
3. neuropszichológiai szakpszichológia, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológia 36 hó
4. 2. Pszichoterápia felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia, gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia 24 hó
5. neuropszichológiai szakpszichológia, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológia 36 hó

8. Egyéb egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítések

A B C
1. Szakképzés megnevezése Bemeneti szakképesítés Képzési idő
2. 1. Alap szakképesítések
3. *  1.1. Klinikai biokémia Kémia, biológia, laboratóriumi diagnosztika, orvosi biotechnológia (egyetemi végzettség vagy MSc) 48 hó
4. 1.2. Klinikai mikrobiológia Biológia (egyetemi végzettség vagy MSc) 48 hó
5. 1.3. Klinikai sugárfizika Fizikus, fizikatanár, villamosmérnök, egészségügyi mérnök (egyetemi végzettség vagy MSc) 48 hó
6. 2. Ráépített szakképesítések
7. 2.1. Molekuláris biológiai diagnosztika klinikai mikrobiológia, klinikai biokémia 24 hó

2. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Szakorvosi alap-szakképzési programok

1. ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 9 hó aneszteziológiai gyakorlat

d) 8 hó intenzív terápiás gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 18 hó intenzív terápia:

aa) 12 hó multidiszciplináris intenzív osztályos gyakorlat

ab) 2 hó gyermek intenzív osztályos gyakorlat

ac) 2 hó neurointenzív osztályos gyakorlat

ad) 2 hó égési vagy trauma intenzív gyakorlat

b) 18 hó aneszteziológia:

ba) 5 hó általános sebészet (has, mellkas, sürgős műtétek anesztéziája)

bb) 3 hó trauma vagy ortopédia anesztézia

bc) 3 hó szülészeti vagy nőgyógyászati anesztézia

bd) 3 hó gyermeksebészeti anesztézia

be) 1 hó idegsebészeti anesztézia

bf) 1 hó szívsebészeti anesztézia

bg) 2 hó fül-orr-gégészeti, szájsebészeti vagy szemészeti beavatkozások anesztéziája

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett törzsképzési, speciális aneszteziológiai és intenzív terápiás ismeretek szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon (4x5 napos kurzus).

2. ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZET

1. Képzési idő: 70 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 17 hó fogászati képzés egyetemi képzőhelyen:

ca) az I. évben heti 20 órában: fogászati anyagtan, odontotechnológia, konzerváló fogászati propedeutika, fogpótlástani propedeutika, szájsebészeti propedeutika, orális biológia, preventív fogászat

cb) a II. évben heti 20 órában: orális radiológia, szájsebészet, fogpótlástan, parodontológia, gyermekfogászat és fogszabályozás, konzerváló fogászat

2.2. 46 hónap szakgyakorlati képzés:

a) 10 hó dentoalveolaris sebészet

b) 8 hó maxillofacialis sebészet

c) 12 hó arc-, állcsont- és fej-nyak tumor-sebészet

d) 3 hó traumatológia

e) 3 hó általános sebészet

f) 7 hó arc-, állcsontdeformitások és fejlődési rendellenességek sebészete

g) 3 hó fül-orr-gégészet

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. A 2. év végén (vagy végéig) a törzsképzési programban felsorolt tárgyakból részvizsgákat kell tenni.

3.2. Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

3. BELGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 5 hó belgyógyászati törzsképzési gyakorlat (általános belgyógyászati osztályon)

d) 12 hó belgyógyászati alapgyakorlat:

da) 4 hó kardiológiai gyakorlat

db) 3 hó pulmonológia gyakorlat

dc) 5 hó gasztroenterológia, hepatológia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 26 hó belgyógyászati osztályos gyakorlat, ebben:

aa) 2 hó endokrinológia, anyagcserebetegségek

ab) 6 hét nefrológia, immunológia

ac) 6 hét hemato-onkológia

ad) 1 hó reumatológia, rehabilitáció

ae) 1 hó infektológia

b) 7 hó speciális fakultatív képzés

c) 2 hó háziorvosi gyakorlat

d) 1 hó szakvizsga előkészítő tanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4. BŐRGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 3 hó kardiológiai gyakorlat

d) 2 hó általános belgyógyászati gyakorlat:

da) 1 hó endokrinológia

db) 1 hó gasztroenterológia

e) 9 hó bőrgyógyászati alapképzés fekvőbeteg-osztályon

f) 3 hó STD járóbeteg-ellátás és mikrobiológia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 2 hó gyermekbőrgyógyászat

b) 3 hó plasztikai sebészet

c) 1 hó égéssebészeti és intenzív terápiás ellátás

d) 4 hó bőronkológia

e) 2 hó STD és mikrobiológia

f) 5 hó bőrgyógyászati fekvőbeteg osztályos gyakorlat

g) 2 hó dermatopatológia

h) *  8 hó általános bőrgyógyászati járóbeteg rendelés

i) 4 hó bőrgyógyászati allergo-immunológia

j) 2 hó flebológia és sebkezelés

k) 3 hó bőrgyógyászati lézerkezelés, kozmetológia, fotodermatológia

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

5. CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat (ebből 3 hó gyermek-intenzív osztályon)

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 13 hó alapképzés csecsemő- és gyermekosztályon

d) 2 hó képalkotó diagnosztikai gyakorlat

e) 2 hó egészséges és patológiás újszülött osztályos gyakorlat (PIC, NIC)

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 4 hó egészséges és patológiás újszülött osztályos gyakorlat (PIC, NIC)

b) 2 hó házi gyermekorvosi gyakorlat

c) 3 hó gyermek-kardiológiai gyakorlat

d) 3 hó gyermek-pulmonológiai és allergológiai gyakorlat

e) 2 hó gyermek-neurológiai gyakorlat

f) 3 hó gyermek-nefrológiai gyakorlat

g) 3 hó gyermek haemato-onkológiai gyakorlat

h) 3 hó gyermek-gasztroenterológiai gyakorlat

i) 2 hó gyermek-endokrinológiai gyakorlat

j) 2 hó gyermek infektológiai és immunológiai gyakorlat

k) 3 hó gyermeksebészeti gyakorlat

l) 3 hó intenzív osztályos gyakorlat

m) 1 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai gyakorlat

n) 2 hó laboratóriumi diagnosztika és genetikai gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

6. ÉRSEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó sebészet gyakorlat

d) 3 hó traumatológia

e) 4 hó intenzív terápia

f) 3 hó ambuláns sebészet, járóbeteg-rendelés

g) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés:

a) 12 hó általános sebészet, ebben: 3 hó mellkas-sebészet

b) 36 hó érsebészeti speciális képzés, ebben:

ba) 1 hó angiológiai osztályos gyakorlat

bb) 1 hó stroke osztályos gyakorlat

bc) 2 hó non-invazív diagnosztika

bd) 6 hó intervenciós és invazív diagnosztikai gyakorlat

be) 3 hó szívsebészeti gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

7. REHABILITÁCIÓS MEDICINA * 

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

2.1.1. 6 hó sürgősségi gyakorlat

2.1.2. 1 hó törzsképzési tanfolyam

2.1.3. 3 hó gyakorlat akkreditált rehabilitációs osztályon: rehabilitációs alaptevékenység

2.1.4. 4 hó neurológia olyan neurológiai osztályon, amely sürgősségi neurológiai stroke, lysis centrum egyaránt

2.1.5. 4 hó belgyógyászati gyakorlat

2.1.6. 4 hó traumatológia gyakorlat

2.1.7. 2 hó reumatológia gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

2.2.1. 4 hó döntően reumatológiai profilú rehabilitációs osztály és ambulancia vagy reumatológiai osztály és ambulancia

2.2.2. 1 hó fizikoterápiás, balneoterápiás gyakorlat

2.2.3. 3 hó döntően neurológiai profilú rehabilitációs osztály és ambulancia vagy neurológiai osztály és ambulancia,

2.2.4. 3 hó döntően poszttraumás profilú rehabilitációs osztály és ambulancia vagy ortopédia osztály és ambulancia,

2.2.5. 1 hónap sebészeti vagy szeptikus csontsebészeti vagy szeptikus rehabilitációs profilú osztály vagy amputációs rehabilitációs osztály

2.2.6. 6 hó speciális fakultatív képzés: reumatológia vagy ortopédia-traumatológia vagy neurológia vagy belgyógyászat vagy sebészet, vagy egyetemi szintű illetve országos intézeti specializált rehabilitációs medicina osztály

2.2.7. 17 hó rehabilitációs medicina, amelyből

2.2.7.1. 11 hó rehabilitációs medicina alaptevékenység

2.2.7.2. 6 hó rehabilitációs medicina speciális programja

2.2.8. 1 hó tanfolyam:

2.2.8.1. Rehabilitációs alapismeretek

2.2.8.2. Fizioterápiás alapismeretek I–II.

2.2.8.3. Protetikai és ortetikai alapismeretek

2.2.8.4. Humán Kineziológiai alapismeretek

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

8. FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN

1. Képzési idő: 48 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi betegellátási gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 17 hó foglalkozás-orvostani törzsképzés:

ca) 6 hó belgyógyászati és foglalkozás-belgyógyászati gyakorlat

cb) 2 hó egyéb foglalkozási betegségek klinikai gyakorlata, ebben: 6 hét járóbeteg szakrendelés, 2 hét fertőző osztályos tevékenység

cc) 5 hó munkahigiénés és egyéb foglalkozás-orvostani alapismeretek

cd) 4 hó legjelentősebb hazai foglalkozási ágazatok foglalkozás-egészségügyének megismerése

2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: foglalkozás-egészségügyi tevékenység gyakorlati foglalkozás egészségügyi munkahelyen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

9. FÜL-ORR-GÉGEGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 11 hó fül-orr-gégészeti propedeutika

d) 1 hó arc-, állcsont- és szájsebészeti gyakorlat

e) 2 hó fej-nyak traumatológiai gyakorlat

f) 1 hó általános sebészeti törzsképzés

g) 1 hó idegsebészeti gyakorlat

h) 1 hó patológiai gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés: fül-orr gégegyógyászati speciális program, ebből:

a) 2 hó onkológiai osztályos gyakorlat

b) 1 hét allergológiai, immunológiai tanfolyam

c) 4 hét szakvizsga-előkészítő tanfolyam

d) 1 hét audiológiai tanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

10. GASZTROENTEROLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó általános belgyógyászati gyakorlat

d) 11 hó gasztroenterológiai törzsképzés:

da) 8 hó gasztroenterológiai osztályon

db) 3 hó hepatológiai osztályon

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 3 hó gasztroenterológiai sebészeti osztályos gyakorlat

b) 3 hó kardiológiai-pulmonológiai osztályon

c) 2 hó hematológiai-onkológiai osztályon

d) 2 hó nefrológiai osztályon

e) 2 hó endokrinológiai osztályon

f) 1 hó fertőző osztályon

g) 15 hó gasztroenterológiai osztályos gyakorlat (endoszkópos gyakorlattal)

h) 3 hó hepatológiai osztályos gyakorlat

i) 3 hó ultrahangos gyakorlat

j) 2 hó kötelező gyakorlatok:

ja) 2 hét EKG-tanfolyam

jb) 6 hét egyéb meghatározott tanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

11. GERIÁTRIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi törzsgyakorlat (ebből: 3 hó intenzív osztályon, reanimációs gyakorlat céljából)

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó általános belgyógyászati törzsgyakorlat belgyógyászati osztályon

d) 11 hó időskori belgyógyászati alapgyakorlat, geriátriai súlypontú osztályon

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 12 hó geriátriai speciális képzés

b) 12 hó általános belgyógyászat

c) 2 hó onkológiai gyakorlat

d) 2 hó gerontopszichiátriai gyakorlat

e) 2 hó neurológiai gyakorlat

f) 1 hó infektológiai gyakorlat

g) 3 hó rehabilitációs gyakorlat

h) 2 hó reumatológiai gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

12. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁG-PSZICHIÁTRIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 11 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályos gyakorlat

d) 6 hó gyakorlat gyermek- és ifjúságpszichiátriai képzőhelyen

2.2. 36 hó szakgyakorlati program:

a) 12 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályos vagy ambuláns gyakorlat

b) 12 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai vagy felnőtt pszichiátriai osztályos gyakorlat

c) 12 hó az előbbiek közül szabadon választható (benne: tudományos kutatás)

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. Szakgyakorlati képzés ideje alatt folyamatos elméleti képzés.

3.2. Pszichoterápiás képzés propedeutika fázisa.

13. GYERMEKSEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó sebészeti típusú törzsképzés

d) 4 hó általános (felnőtt) sebészet

e) 6 hó gyermeksebészet

f) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hónap szakgyakorlati képzési program:

a) 12 hó általános gyermeksebészeti gyakorlat

b) 3 hó PIC gyakorlat

c) 3 hó gyermek-intenzív osztályos gyakorlat

d) 6 hó felnőtt traumatológiai gyakorlat

e) 22 hó speciális gyermeksebészeti gyakorlat, ebből: 3x1 hó a társegyetemi képzőcentrumokban

f) 2 hó kötelező tanfolyamok

fa) újszülöttsebészet

fb) urogenitális sebészet

fc) hasi sebészet

fd) traumatológia

fe) kézsebészet alaptanfolyam, laparoszkópos alaptanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

14. *  HÁZIORVOSTAN

1. Képzési idő: 36 hónap

2. Képzési program:

2.1. 28 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat, benne:

aa) újraélesztési elméleti és gyakorlati képzés

ab) halottvizsgálati és hatósági orvosi vizsgálattal kapcsolatos elméleti és gyakorlati képzés

ac) tutor irányítása mellett háziorvosi ügyeletben részvétel

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó belgyógyászat

d) 4 hó gyermekgyógyászat, benne: gyermekorvosi praxisgyakorlat

e) 2 hó sebészet:

ea) 6 hét általános sebészet

eb) 2 hét traumatológiai szakrendelés

f) 1 hó szülészet-nőgyógyászati gyakorlat:

fa) 2 hét szülőszobai gyakorlat

fb) 1 hét terhesgondozás

fc) 1 hét nőgyógyászat

g) 1 hó neurológia

h) 2 hó pszichiátria, benne: stresszkezelési és pszichoterápiás alapismeretek

i) 5 hó családorvosi alapgyakorlat, ebből 2 hó a program elején töltendő le

2.2. 8 hó szakgyakorlati képzés háziorvosi körzetben tutor irányítása mellett, ebben: 2 hó falusi praxisgyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A törzsképzési program befejezését követően részvizsga letétele, amely a szakgyakorlati képzés megkezdésének feltétele.

HÁZIORVOSTAN A KÜLÖN JOGSZABÁLY SZERINTI EGYÉNI KÉPZÉST TELJESÍTŐKNEK

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 11. § (4)–(5) és (8a) bekezdése alapján megállapított egyéni feltételeknek megfelelően:

1. Képzési idő: 36 hónap

2. Képzési program:

2.1. 28 hó törzsképzési program:

Szakmai gyakorlat keretében végzett egyéni szakképzés tutor irányítása mellett, amelynek szakmai tartalma a háziorvosi szakképzés törzsképzésével egyezik meg.

2.2. 8 hó szakgyakorlati képzés háziorvosi körzetben tutor irányítása mellett

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

15. HEMATOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 5 hó belgyógyászati törzsképzési gyakorlat (általános belgyógyászati osztályon)

d) 12 hó belgyógyászati alapgyakorlat:

da) 6 hét kardiológia

db) 6 hét pulmonológia

dc) 8 hét gasztroenterológia, hepatológia

dd) 8 hét endokrinológia, anyagcserebetegségek

de) 6 hét nefrológia, immunológia

df) 6 hét haemato-onkológia

dg) 4 hét reumatológia, rehabilitáció

dh) 4 hét infektológia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 12 hó belgyógyászati szakgyakorlat

b) 18 hó szakgyakorlat III. szintű centrumban, ebből:

ba) 4 hó haemostasis és haemofilia profilú részlegen, ehhez tartozóan

bb) 2 hét haemostasis laboratóriumi gyakorlat

bc) 6 hó autológ vagy allogen őssejt-transzplantációt végző részlegen

bd) 1 hó szakambulancia, palliatív terápia, kommunikáció

c) 2 hó immunológiai részlegen

d) 1 hó komplex haematopatológia kurzus és gyakorlat

e) 1 hó klinikai transzfúziológiai gyakorlat

f) 3 hét teljes körű haematológiai előkészítő tanfolyam, beleértve neurtopeniás sepsis ellátását

g) 1 hó szakvizsga-előkészítő belgyógyászati tanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

30 önállóan végzett csontvelő-biopsia, 50 csontvelő-kenet kiértékelése, 20 lumbális punkció és ehhez kapcsolódóan végzett intrathecalis kemoterápia.

16. HONVÉD-, KATASZTRÓFA- ÉS RENDVÉDELEM ORVOSTAN

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 3 hó sebészeti típusú törzsképzés

d) 3 hó belgyógyászati típusú törzsképzés, ebből:

da) 2 hét transzfúziós tanfolyam

db) 2 hét EKG tanfolyam

e) 7 hó ellenőrző csapatorvosi gyakorlat, ebből: 3 hét kötelező tanfolyam

f) 1 hó közegészségügyi-járványügyi gyakorlat

g) 1 hó megelőző orvostani gyakorlat

h) 2 hó rendvédelem gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

7 hó sebészet, ebből: 1 hét katasztrófa-orvostani tanfolyam

a) 7 hó sebészet, ebből: 1 hét katasztrófa-orvostani tanfolyam

b) 7 hó belgyógyászat, ebből: 1 hét katona-orvostan tanfolyam

c) 2 hó aneszteziológia és intenzív terápia

d) 1 hó radiológia

e) 1 hó klinikai laboratóriumi gyakorlat

f) 1 hó közegészségtani és járványtani gyakorlat

g) 1 hó foglalkozás-egészségügyi gyakorlat

h) 14 hó működtetési gyakorlat, ebből: 2 hét speciális tanfolyamok: katona-egészségügyi, szakharcászati, vezetési, szervezési ismeretek, ABV védelmi egészségügyi ismeretek, közegészségtan és járványtani ismeretek, egészségügyi logisztikai ismeretek, rendvédelem egészségügyi, pszichológiai és igazgatási ismeretek

i) 1 hó oxyológia

j) 1 hó sürgősségi orvostan

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

17. IDEGSEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó neuroanatómia és neurológiai gyakorlat

d) 3 hó neuropathológia és neuroonkológia

e) 3 hó neuroradiológiai diagnosztika és neurointervenció

f) 2 hó neurointenzív gyakorlat

g) 1 hó sebészeti skill-tréning

h) 2 hó idegsebészeti alapgyakorlat

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés: idegsebészeti speciális képzés:

a) 12 hó koponya- és gerincsérülések kezelése, degeneratív gerincbetegségek sebészete

b) 12 hó agydaganatok, liquorkeringési zavarok sebészete, gyermekidegsebészet

c) 12 hó vérzéses agyi és spinalis kórképek és sebészeti kezelésük

d) 12 hó funkcionális idegsebészeti eljárások (sebészi fájdalomcsillapítás, a mozgászavarok sebészete, epilepsia-sebészet, endokrin sebészet)

3. *  Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. Meghatározott számú és típusú beavatkozás elvégzése

3.2. A European Association of Neurosurgical Societies írásbeli vizsgájának sikeres teljesítése.

18. IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

b) 12 hó igazságügyi patológiai és hisztológiai törzsképzés

c) 11 hó speciális képzési formák

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 2 hó belgyógyászati osztályos gyakorlat

b) 3 hó pszichiátriai osztályos gyakorlat

c) 3 hó traumatológiai gyakorlat (ambulancián)

d) 1 hó gyakorlat össz-szervezeti egészségkárosodás megállapítására

e) 2 hét toxikológiai gyakorlat

f) 2 hét DNS-labor gyakorlat

g) *  1 hó helyszíni és fogda-orvosi gyakorlat – Nemzeti Szakértői és Kutató Központ

h) *  1 hó kriminalisztika gyakorlat – Nemzeti Szakértői és Kutató Központ

i) 24 hó igazságügyi szakértői feladatok végzése, oktatóhelyen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

300 boncolás és szövettani vizsgálat, személyes vizsgálat 50 büntető és 100 polgári peres ügyben, 100 pszichiátriai vizsgálat és 100 db iratok alapján történő véleményadás elvégzése.

19. INFEKTOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó belgyógyászati gyakorlat

d) 2 hó gyermekgyógyászati gyakorlat

e) 1 hó háziorvosi gyakorlat

f) 1 hó mikrobiológiai laboratóriumi gyakorlat

g) 7 hó infektológiai alapképzés

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés

a) 4 hó infektológiai belosztályon

b) 4 hó infektológiai gyermekosztályon

c) 20 hó választhatóan infektológiai bel- vagy gyermekosztályon

d) 2 hó mikrobiológiai laboratóriumi gyakorlat

e) 2 hó sebészeti gyakorlat

f) 1 hó háziorvosi gyakorlat

g) 1 hó epidemiológiai gyakorlat

h) 1 hó gyakorlat kórház-higiénés osztályon

i) 1 hó infektológiai tanfolyamok

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

20. KARDIOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 5 hó általános belgyógyászati gyakorlat

d) 12 hó kardiológiai osztályos gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 12 hó kardiológiai gyakorlat (non invazív diagnosztika)

b) 12 hó kardiológiai osztályos gyakorlat

c) 12 hó centrum-gyakorlat (invazív diagnosztika és terápia)

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

21. KLINIKAI GENETIKA

1. Képzési idő: 48 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 5 hó csecsemő- és gyermekgyógyászati gyakorlat, ebből: 2 hó gyermek-neurológiai osztályon

d) 4 hó szülészeti-nőgyógyászati gyakorlat, benne: intrauterin diagnosztika

e) 2 hó rehabilitációs gyakorlat

f) 2 hó belgyógyászati gyakorlat

g) 2 hó neurológiai gyakorlat (beleértve a pszichiátriát is)

h) 2 hó általános laboratóriumi diagnosztikai gyakorlat

2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés

a) 8 hó citogenetikai laboratóriumi gyakorlat (beleértve a molekuláris citogenetikai gyakorlatot is)

b) 4 hó molekuláris genetikai laborgyakorlat

c) 8 hó genetikai tanácsadási gyakorlat (beleértve az alapvető kommunikációs készségek, a pszichológiai ismeretek elsajátítását; járóbeteg rendelést, szindróma-diagnosztikát, genetikai tesztek indikációját)

d) 4 hó onkológiai, hematológiai gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

22. KLINIKAI ONKOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 5 hó általános belgyógyászati gyakorlat

c) 3 hó kardiológiai osztályos gyakorlat

d) 6 hó pulmonológiai gyakorlat

e) 3 hó gasztroenterológiai osztályos gyakorlat

f) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés

a) 14 hó onkológiai alapképzés:

aa) 4 hó daganat-diagnosztika:

aaa) 1 hó patológia, molekuláris patológia, citológia

aab) 2 hó képalkotó diagnosztika (hagyományos röntgen, ultrahang, CT, MRI, mammographia)

aac) 1 hó izotóp-diagnosztika (hagyományos izotóp, és PET/CT diagnosztika)

ab) 3 hó sugárterápia

ac) 4 hó sebészeti onkológia:

aca) 1 hó általános és mellkassebészet

acb) 1 hó nőgyógyászati sebészet

acc) 1 hó fej-nyak és rekonstrukciós sebészet

acd) 1 hó urológiai sebészet

ad) 3 hó klinikai onkológia

b) 22 hó klinikai onkológiai gyakorlat:

ba) 2 hó fej-nyak daganatok gyógyszeres kezelése

bb) 2 hó onko-pulmonológia

bc) 2 hó uro-onkológia

bd) 2 hó emlődaganatok gyógyszeres kezelése

be) 2 hó gastrointestinalis daganatok gyógyszeres kezelése

bf) 2 hó nőgyógyászati daganatok gyógyszeres kezelése

bg) 2 hó onko-haematológia

bh) 1 hó onko-dermatológia

bi) 1 hó központi idegrendszeri daganatok gyógyszeres kezelése

bj) 2 hó gyermekkori daganatok gyógyszeres kezelése

bk) 1 hó endokrin daganatok gyógyszeres kezelése

bl) 2 hét lágyrész daganatok gyógyszeres kezelése

bm) 1 hó fájdalomcsillapítás

bn) 2 hét onko-pszichológia

bo) 1 hó palliatív terápia, hospice gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

23. MEGELŐZŐ ORVOSTAN ÉS NÉPEGÉSZSÉGTAN

1. Képzési idő: 48 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó betegellátási program, benne:

aa) 2 hó belgyógyászati törzsgyakorlat

ab) 2 hó infektológiai gyakorlat

ac) 1 hó alapellátási gyakorlat

ad) 1 hó sürgősségi betegellátási gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 5 hó megelőző orvostani és népegészségtani tudományos képzési program

d) 12 hó megelőző orvostani és népegészségtani program tanfolyamai

da) 3 hét egészségpolitika

db) 2 hét demográfiai alapismeretek

dc) 2 hét orvosi szociológiai alapismeretek

dd) 3 hét biostatisztika

de) 4 hét epidemiológia

df) 3 hét fertőző betegségek epidemiológiája

dg) 2 hét kórházhigiéne és infekciókontroll

dh) 3 hét nem fertőző betegségek epidemiológiája

di) 2 hét toxikológiai alapismeretek

dj) 1 hét kémiai biztonság

dk) 3 hét környezet-egészségtan

dl) 2 hét munkaegészségtan

dm) 2 hét élelmezés és táplálkozás-egészségtan

dn) 2 hét népbetegségek genetikai alapjai

do) 1 hét kockázatbecslés, -kezelés és kommunikáció

dp) 2 hét magatartástudományi alapismeretek

dq) 4 hét egészségfejlesztés

dr) 2 hét egészségügyi szolgáltató rendszerek és szabályozások

ds) 2 hét egészségügyi minőségbiztosítás és fejlesztés

dt) 1 hét egészségügyi közigazgatási és jogi ismeretek

2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: népegészségügyi képzési program, ebből

a) 2 hó klinikai laboratóriumi gyakorlat

b) 2 hó mikrobiológiai laboratóriumi gyakorlat

c) 1 hó tanfolyam a megelőző hatósági és szakhatósági eljárásokból

d) 4 hó epidemiológiai gyakorlat

e) 3 hó környezet-egészségtani gyakorlat

f) 3 hó munkahigiénés gyakorlat

g) 3 hó élelmezés és táplálkozás-egészségtani gyakorlat

h) 3 hó egészségfejlesztési gyakorlat

i) 3 hó népegészségügyi terepgyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

24. MELLKASSEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 3 hó traumatológiai gyakorlat

d) 3 hó érsebészeti gyakorlat

e) 2 hó szívsebészeti gyakorlat

f) 4 hó általános sebészeti gyakorlat

g) 4 hó pulmonológiai gyakorlat

h) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés:

a) 18 hó sebészeti gyakorlat

b) 12 hó mellkas-sebészeti alap gyakorlat

c) *  12 hó III. szinten akkreditált mellkas-sebészeten töltendő gyakorlat

d) 2 hó szívsebészeti gyakorlat

e) 2 hó bronchológia

f) 2 hó onkológiai képzés, benne: onkoradiológia és onkopulmonológia

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

25. NEFROLÓGIA * 

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

2.1.1. 6 hó sürgősségi gyakorlat

2.1.2. 1 hó törzsképzési tanfolyamok

2.1.3. 5 hó belgyógyászati törzsképzési gyakorlat: általános belgyógyászati osztályon vagy gyermekgyógyászati osztályon

2.1.4. 12 hó belgyógyászati alapgyakorlat, amelyből:

2.1.4.1. 4 hó kardiológiai gyakorlat, gyermek-nefrológusoknak: gyermekkardiológiai gyakorlat

2.1.4.2. 3 hó pulmonológiai gyakorlat, gyermek-nefrológusoknak: gyermekpulmonológiai gyakorlat

2.1.4.3. 5 hó gasztroenterológia, hepatológia, gyermek-nefrológusoknak: gyermek-gastroenterológiai, hepatológiai gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

2.2.1. 6 hó belgyógyászati vagy gyermekgyógyászati gyakorlat

2.2.2. 6 hó speciális fakultatív képzés a választott diszciplínákból, azaz belgyógyászat vagy csecsemő- és gyermekgyógyászat, illetve tudományos tevékenység

2.2.3. 12 hó klinikai nefrológiai gyakorlat:

2.2.3.1. 8 hó nefrológiai centrumban töltendő el

2.2.3.2. 4 hó általános nefrológiai osztályos gyakorlat

2.2.4. 12 hó vesepótló kezeléssel kapcsolatos gyakorlat:

2.2.4.1. 6 hó hemodialízis gyakorlat

2.2.4.2. 2 hó peritonealis dialízis, illetve CAPD gyakorlat

2.2.4.3. 1 hó transzplantációs gyakorlat

2.2.4.4. 1 hó intenzív terápiás gyakorlat

2.2.4.5. 1 hó urológiai gyakorlat, gyermek-nefrológusok esetén gyermek-urológiai gyakorlat

2.2.4.6. 1 hó gyakorlat felnőtt vagy gyermek-nefrológiai osztályon a specialitás jellegétől függően

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

26. NEUROLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 3 hó sürgősségi neurológia, lysist végző stroke-centrumban, ITO-n

d) 3 hó belgyógyászati gyakorlat

e) 1 hó pszichiátriai gyakorlat

f) 1 hó idegsebészeti gyakorlat

g) 9 hó általános neurológiai gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés, ebből:

a) 1 hó klinikai elektrofiziológia

b) 2 hó epileptológia

c) 2 hó neuroradiológia

d) 3 hó cerebrovascularis betegségek, neuroszonológia lysist végző stroke centrumban, ITO-n

e) 1 hó neuropatológia, liquor-diagnosztika

f) 1 hó pszichiátria

g) 1 hó idegsebészet

h) 2 hét neuro-infektológia

i) 6 hét gyermek-neurológia

j) 1 hó neuro-rehabilitáció

k) 4 hó neurológiai ambulancia

l) 18 hó általános neurológiai osztályos gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

27. NUKLEÁRIS MEDICINA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) *  7 hó nukleáris medicina alapképzési gyakorlat, benne: izotóp alaptanfolyam, bővített sugárvédelmi tanfolyam

d) 6 hó belgyógyászati gyakorlat

e) 4 hó radiológiai gyakorlat (UH, CT, MRI)

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés, ebben:

a) meghatározott számú izotóp-diagnosztikai beavatkozás teljesítése

b) meghatározott számú terápiás beavatkozás teljesítése

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

28. ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 7 hó sebészeti gyakorlat, érsebészeti profillal rendelkező osztályon

d) 3 hó neurotrauma, vezető trauma-centrumban vagy neurotrauma ellátást (is) biztosító idegsebészeti központban

e) 6 hó traumatológia, vezető traumatológiai centrumban, ATLS típusú tanfolyam a fenti időszak során

f) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés:

a) 24 hó speciális ortopédiai gyakorlat, ebből: 10 hónap klinikai (tanszéki) képzőhelyen

b) 18 hó speciális traumatológiai képzés, ebből: 8 hónap klinikai (tanszéki) képzőhelyen

c) 6 hó speciális gyakorlatok:

ca) 2 hó kézsebészeti, plasztikai, mikrosebészeti gyakorlat

cb) 2 hó fizioterápia, ortopéd-rehabilitáció, reumatológia

cc) 2 hó szeptikus csontsebészet

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. Az alábbi tanfolyamok teljesítése:

a) ortopédiai alaptudományok tanfolyam,

b) traumatológiai alaptudományok tanfolyam,

c) mozgásszervi alaptudományok tanfolyam.

3.2. Meghatározott számú és típusú műtéti és egyéb beavatkozás elvégzése.

29. ORVOSI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) *  5 hó hematológiai/immunológiai gyakorlat

d) 12 hó klinikai biokémiai gyakorlat:

da) 6 hó klinikai kémia gyakorlat

db) *  6 hó molekuláris biopatológia gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 6 hó haematológia, haematoserológia, transzfúziológia

b) 6 hó klinikai mikrobiológia

c) 4 hó immunológiai gyakorlat

d) 12 hó tudományos képzési program

e) 6 hó elektív speciális képzés

f) 2 hó tanfolyamok

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

30. ORVOSI MIKROBIOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat fekvőbeteg intézmény sürgősségi eseteit ellátó egységében

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 11 hó mikrobiológiai alapképzés:

ca) 1 hó táptalajkonyhai gyakorlat (később letölthető, ha az alapképzést végző laboratórium nem rendelkezik táptalajkonyhával)

cb) 5 hó bakteriológia

cc) 3 hó virológiai diagnosztika

cd) 1 hó parazitológiai diagnosztika

ce) 1 hó mikológiai diagnosztika

d) 6 hó klinikai gyakorlat, összekötve laboratóriumi gyakorlattal:

da) 2 hó infektológiai osztály

db) 1 hó onkológiai, onkohaematológiai osztály

dc) 1 hó általános sebészeti osztály

dd) 1 hó gyermekgyógyászati osztály

de) 1 hó STD/STI ambulancia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 6 hó általános bakteriológia

b) 3 hó járványügyi bakteriológia

c) 3 hó klinikai/járványügyi virológiai diagnosztika

d) 3 hó klinikai/járványügyi parazitológiai diagnosztika

e) 3 hó klinikai/járványügyi mycológiai diagnosztika

f) 1 hó mycobacterium diagnosztika

g) 2 hó infekciós kórképek molekuláris diagnosztikája

h) 2 hó molekuláris módszerek járványok felderítésében

i) 1 hó gyakorlat nemzeti mikrobiológiai surveillance feladatokat ellátó laboratóriumban

j) 12 hó szabadon választható gyakorlat a klinikai/járványügyi mikrobiológia bármely területén, vagy e területhez illeszkedő tudományos tevékenység

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

31. OXYOLÓGIA ÉS SÜRGŐSSÉGI ORVOSTAN

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 3 hó praehospitalis gyakorlat (szakorvos melletti kivonuló gyakorlat)

d) 3 hó belgyógyászati gyakorlat

e) 2 hó sebészeti gyakorlat

f) 2 hó csecsemő- és gyermekgyógyászati gyakorlat

g) 2 hó szülészeti-nőgyógyászati gyakorlat

h) 3 hó traumatológiai gyakorlat

i) 2 hó elméleti képzés (ezen belül EKG, katasztrófa-medicina, egyéb tanfolyamok)

2.2. 36 hónap szakgyakorlati képzés:

a) 2 hó anaesthesiológiai gyakorlat

b) 2 hó neurológiai/stroke gyakorlat

c) 2 hó toxikológiai gyakorlat

d) 2 hó kardiológiai intenzív gyakorlat

e) 1 hó gasztro-, vérző profilú intenzív osztályos gyakorlat

f) 2 hó képalkotó diagnosztika

g) 1 hó pulmonológiai gyakorlat

h) 1 hó pszichiátriai gyakorlat

i) 1 hó szemészeti gyakorlat

j) 1 hó fül-orr-gége gyakorlat

k) 1 hó urológiai gyakorlat

l) 10 hó sürgősségi osztályos gyakorlat

m) 10 hó mentőorvosi gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

32. PATOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

b) 1 hó belgyógyászati gyakorlat

c) 1 hó radiológiai gyakorlat

d) 21 hó patológiai és kórszövettani alapismeretek

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés, ebből:

a) 4 hét nőgyógyászati patológia

b) 3 hét diagnosztikai cytológia

c) 2 hét vesepatológia

d) 2 hét májpatológia

e) 2 hét hematopatológia

f) 2 hét mozgásszervi patológia

g) 2 hét urológiai patológia

h) 2 hét tüdőpatológia

i) 2 hét fül-orr-gégepatológia

j) 2 hét neuropatológia

k) 2 hét bőrgyógyászati patológia

l) 3 hó fekvőbeteg-ellátásban eltöltött gyakorlat a szakképzést irányító egyetem által megadott program szerint

m) 8 hét szakvizsga-előkészítő tanfolyam

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú autopsziás, hisztopatológiai és citopatológiai tevékenység, speciális technikák elsajátítása.

33. PLASZTIKAI ÉS ÉGÉS-SEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 10 hó általános sebészeti képzés

d) 6 hó traumatológiai képzés

(vagy 10 hó traumatológiai képzés és 6 hó sebészet)

e) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés:

a) 18 hó helyreállító plasztikai sebészeti képzés

b) 9 hó felnőtt égéssebészeti képzés, benne:

ba) 1 hó intenzív terápiás képzés

c) 6 hó gyermek égéssebészeti és helyreállító plasztikai sebészeti képzés, benne:

ca) 1 hó intenzív terápiás képzés

d) 2 hó arc-, állcsont- és szájsebészeti képzés

e) 2 hó fül-orr-gégészeti képzés

f) 2 hó kézsebészeti képzés

g) 3 hó onkológiai helyreállító plasztikai sebészeti képzés

h) 6 hó esztétikai sebészeti képzés

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. *  Az alábbi tanfolyamok teljesítése:

3.1.1. mikrosebészeti tanfolyam.

3.2. Meghatározott számú és típusú műtéti beavatkozás teljesítése.

34. PSZICHIÁTRIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat, ebből 3 hónap pszichiátriai sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 1 hó belgyógyászati gyakorlat

d) 12 hó felvételes pszichiátriai osztályos gyakorlat

e) 2 hó neurológiai osztályos gyakorlat

f) 2 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályos vagy ambuláns gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 9 hó pszichiátriai járóbeteg-rendelés, ebből: 1 hó közösségi pszichiátriai gyakorlat

b) 3 hó időskori pszichiátriai gyakorlat

c) 3 hó pszichiátriai rehabilitációs gyakorlat

d) 3 hó pszichoterápiás gyakorlat

e) 3 hó alkohol-drog osztályos vagy ambuláns gyakorlat

f) 3 hó egyetemi képzőhelyen eltöltendő gyakorlat

g) 12 hó elektív gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. Szakgyakorlati képzés ideje alatt folyamatos elméleti képzés.

3.2. Pszichoterápiás képzés propedeutikai fázisa – tesztvizsgával.

3.3. Képzést lezáró sikeres írásbeli tesztvizsga.

35. RADIOLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 17 hó radiológiai alapképzési program:

ca) 6 hó hagyományos röntgen-diagnosztika

cb) 6 hó ultrahang diagnosztika

cc) 2 hó CT-vizsgálatok alapképzés

cd) 2 hó MR-vizsgálatok alapképzés

ce) 1 hó intervenciós radiológia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 6 hó hagyományos röntgen-diagnosztika, ebben: 1 hó gyermek-radiológia

b) 6 hó UH-diagnosztika, ebben: 1 hó gyermek-radiológia

c) 12 hó CT-gyakorlat, ebben: 3 hó neuroradiológia

d) 6 hó MRI képalkotás gyakorlat, ebben: 3 hó neuroradiológia

e) 2 hó intervenciós radiológia

f) 1 hó SPECT, PET-CT, MRI-PET gyakorlat

g) 3 hó emlődiagnosztika

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú diagnosztikus és intervenciós beavatkozás elvégzése.

36. REPÜLŐORVOSTAN

1. Képzési idő: 48 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat, ebből: 1 hó kutató-mentő, illetve mentőhelikopter szolgálat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 4 hó belgyógyászati típusú törzsképzési program

d) 6 hó repülőorvosi klinikai vizsgálatok (sebészet, belgyógyászat, ideggyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, szemészet, fogászat)

e) 3 hó speciális repülőorvosi funkcionális diagnosztika és pszichológiai vizsgálatok

f) 8 hét repülőorvosi alaptanfolyam

g) 8 hét repülő-szakorvosi tanfolyam

2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: repülőtéri orvosi szolgálat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

37. REUMATOLÓGIA * 

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

2.1.1. 6 hó sürgősségi gyakorlat

2.1.2. 1 hó törzsképzési tanfolyamok

2.1.3. 2 hó reumatológiai osztályos gyakorlat

2.1.4. 15 hó belgyógyászati osztályos gyakorlat, amelyből 7 hó általános aktív belgyógyászat, 2-2 hó nephrológia, gasztroenterológia, haematológia, 1-1 hó kardiológia és pulmonológia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

2.2.1. 23 hó reumatológiai osztályos gyakorlat: legalább 2 különböző akkreditált osztályon, amelyek közül legalább

3 hó az egyik arthritis centrumban teljesítendő

2.2.2. 6 hó szisztémás autoimmun betegséget kezelő klinikai immunológiai osztályos gyakorlat

2.2.3. 1 hó ortopédiai osztályos gyakorlat

2.2.4. 1 hó neurológiai osztályos gyakorlat

2.2.5. 1 hó mozgásszervi rehabilitációs osztályos gyakorlat

2.2.6. 4 hó önálló reumatológiai járóbeteg-szakrendelési gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. Mozgásszervi ultrahang-ismeretek tanfolyam

3.2. Immunológiai alapképző tanfolyam, valamint szakvizsga előkészítő tanfolyam.

38. SEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi sebészeti gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 6 hó sebészeti alapismeretek, benne: 3 hó sebészeti járóbeteg rendelési gyakorlat

d) 3 hó traumatológiai gyakorlat

e) 3 hó intenzív terápiás gyakorlat

f) 1 hó radiológiai diagnosztika (CT, UH)

g) 1 hó endoscopia

h) 1 hó onkológiai gyakorlat

i) 1 hó pathológiai gyakorlat

j) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés:

a) 42 hó általános sebészeti gyakorlat, ezen belül legfeljebb 6 hónapos, fakultatíve választható társszakmák egyike: endoszkópos sebészet, urológia, nőgyógyászat, kézsebészet, idegsebészet, plasztikai sebészet, szívsebészet, oxyológia, intenzív ellátás

b) 3 hó érsebészeti gyakorlat

c) 2 hó mellkas-sebészeti gyakorlat

d) 1 hó gyermeksebészeti gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3.1. A szakképzés ideje alatt részképzésre akkreditált osztályokon eltöltött gyakorlati időből legfeljebb 4 év igazolása fogadható el.

3.2. Az alábbi tanfolyamok teljesítése:

a) sebészeti infektológiai tanfolyam,

b) sebészeti onkológiai tanfolyam,

c) sebészeti laparaszkópos tanfolyam,

d) oxyológiai tanfolyam,

e) transzfúziós tanfolyam,

f) 2 hetes szakvizsga előkészítő tanfolyam,

g) 2 hét gyakorlati vizsga.

3.3. Meghatározott számú és típusú beavatkozás elvégzése

39. SUGÁRTERÁPIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó képalkotó diagnosztikai gyakorlat:

ca) 2 hó CT gyakorlat

cb) 2 hó MRI gyakorlat

cc) 1 hó izotópdiagnosztikai és izotópterápiás gyakorlat: 2 hét általános izotópdiagnosztika és izotóp-terápia, 2 hét PET-CT

cd) 1 hó hagyományos röntgen- és ultrahang-diagnosztika

d) 1 hó patológia, molekuláris patológia, citológia

e) 7 hó klinikai gyakorlat:

ea) 1 hó belgyógyászat

eb) 1 hó sebészet

ec) 1 hó urológia

ed) 1 hó fej-nyaksebészet

ee) 1 hó nőgyógyászat

ef) 1 hó ideggyógyászat

eg) 1 hó bőrgyógyászat

f) 3 hó sugárterápiás alapgyakorlat I. rész

fa) 1 hó sugárfizika

fb) 1 hó sugárbiológia

fc) 1 hó sugárterápia

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 3 hó sugárterápiás alapgyakorlat II. rész

b) 6 hó besugárzás-tervezés

c) 9 hó felnőttkori daganatok külső sugárterápiája

d) 6 hó brachytherápia

e) 2 hó gyermekkori daganatok sugárterápiája

f) 5 hó radio-kemoterápiás gyakorlat

g) 5 hó speciális besugárzási technikák gyakorlása:

ga) 3 hó speciális külső besugárzási technikák (IMRT, IGRT, stereotaxia, egész test és teljes testfelszín besugárzása)

gb) 2 hó speciális brachyterápiás technikák (prosztata, emlő, fej-nyak tűzdelések)

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

40. SZEMÉSZET

1. Képzési idő: 56 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési gyakorlat

a) 6 hó sürgősségi betegellátás

aa) 1 hó mentőorvosi gyakorlat

ab) 2 hó intenzív terápia

ac) 2 hó anaesthesiológiai gyakorlat

ad) 1 hó tanfolyamok

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 6 hó sebészeti típusú törzsképzési gyakorlat

ca) 1 hó idegsebészet

cb) 5 hó szemészeti mikrosebészet

d) 11 hó szemészeti gyakorlat teljes körű képzésre kijelölt képzőhelyen

da) 2 hó szemészeti alapvizsgálatok

db) 2 hó ultrahang-diagnosztika

dc) 1 hó elektrofiziológiai vizsgálatok

dd) 1 hó kontaktlencse-rendelés

de) 1 hó felügyelet melletti ambuláns szakrendelés

df) 1 hó képalkotó diagnosztika

dg) 1 hó lézer a szemészetben

dh) 2 hó fekvőbeteg-osztályos tevékenység

2.2. 32 hó szakgyakorlati képzés, ebből:

a) 2 hó cornea és conjunctiva betegségei

b) 1 hó szemhéjak és könnyszervek betegségei

c) 3 hó lencse betegségei

d) 3 hó glaukóma diagnosztika, terápia, gondozás

e) 3 hó sérülések diagnosztikája és ellátása

f) 3 hó uvea betegségei, endophthalmitis

g) 4 hó retina vascularis betegségei

h) 2 hó macula betegségei

i) 1 hó hátsó segmens betegségei

j) 4 hó gyermekszemészet

k) 1 hó optikai gyakorlat (kontakt-lencse, gyengén-látás korrekciója)

l) 3 hó kötelező műtéti asszisztálás

m) 1 hó ophthalmoneurológia

n) 1 hét szemészeti klinikopatológia

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Szakvizsga előtti tesztvizsga teljesítése.

41. SZÍVSEBÉSZET

1. Képzési idő: 72 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési gyakorlat:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 4 hó általános sebészeti törzsképzés

d) 2 hó kardiológiai gyakorlat

e) 3 hó mellkassebészet

f) 3 hó érsebészet

g) 4 hó aneszteziológia és intenzív terápia

h) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 48 hó szakgyakorlati képzés: szívsebészeti speciális képzési program, ebből

a) 6 hó haemodinamikai laboratóriumi gyakorlat

b) 3 hó kardiológiai intenzív osztályos gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Előírt számú és típusú műtéti beavatkozás teljesítése

42. SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 8 hó általános nőgyógyászati képzés

d) 8 hó általános szülészeti képzés

e) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 11 hó szülészeti képzés

b) 11 hó nőgyógyászati képzés

c) 5 hó nőgyógyászati onkológia

d) 1 hó nőgyógyászati endokrinológia és asszisztált reprodukció

e) 3 hó szülészeti-nőgyógyászati ultrahang diagnosztika

f) 2 hó szülészeti aneszteziológia

g) 1 hó urológia

h) 2 hó kötelező tanfolyamok: kolposzkópia, neonatológia, nőgyógyászati endoszkópja, szülészeti-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika, posztmenopauzális hormonpótlás, pszichoszomatika a szülészet-nőgyógyászatban, gyermeknőgyógyászat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás elvégzése.

43. TRANSZFUZIOLÓGIA

1. Képzési idő: 48 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési gyakorlat:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) 5 hó törzsképzési gyakorlat hematológiai profilú osztályon

d) 9 hó transzfúziológiai alapképzés

e) 1 hó törzsképzési gyakorlat PIC-en

f) 2 hó kötelező tanfolyamok: hematológiai tanfolyam, immunológiai tanfolyam, haemostázis tanfolyam

2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés

a) 2 hó laboratóriumi gyakorlat

b) 2 hó véradásszervezés, vérgyűjtés, véradó-kivizsgálás, gondozás

c) 1 hó vértárolás, vérkiadás

d) 8 hó vércsoport-szerológia

e) 3 hó vérkészítmény-előállítás

f) 1 hó vírus-szerológiai gyakorlat

g) 3 hét speciális vércsoport-szerológia

h) 2 hét thrombocyta-szerológia

i) 1 hét minőségbiztosítási gyakorlat

j) 2 hét vírus-verifikálás, konfirmálás

k) 5 hét aferezis gyakorlat:

ka) 2 hét donor-aferezis

kb) 3 hét terápia-aferezis, őssejt-aferezis, őssejt-processing

l) 5 hét transzplantációs gyakorlat:

la) 1 hét szervkoordinációs teendők

lb) 1 hét őssejt-donor toborzás, regiszter kezelés

lc) 3 hét transzplantációs immunológiai vizsgálatok

m) 6 hét haemosztázis gyakorlat:

ma) 3 hét szűrővizsgálatok végzése, értékelése, thrombocyta-vizsgálatok, speciális koagulációs vizsgálatok

mb) 3 hét haemofiliások gondozása, kezelése, stabil vérkészítmények adása

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A képzés ideje alatt kötelező konzultáció.

44. TÜDŐGYÓGYÁSZAT

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési gyakorlat:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyam

c) *  3 hó gasztroenterológiai gyakorlat

d) *  2 hó kardiológiai gyakorlat

e) *  12 hó tüdőgyógyászati gyakorlat

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés: speciális tüdőgyógyászati képzés, ebből:

a) 1 hó radiológiai gyakorlat

b) 2 hó mellkassebészeti gyakorlat

c) 1 hó klinikai immunológia és allergológia

d) 6 hó onko-pulmonológia

e) 2 hó légzés-rehabilitáció

f) 2 hó tüdőgyógyászati járóbeteg-rendelés

g) 3 hó non-invazív lélegeztetési gyakorlat

h) 1 hó palliáció, hospice

i) 3 hét szakvizsga-előkészítő tanfolyam

j) *  6 hó intenzív légzésterápiás gyakorlat

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

45. UROLÓGIA

1. Képzési idő: 60 hónap

2. Képzési program:

2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 6 hó sürgősségi gyakorlat

b) 1 hó törzsképzési tanfolyamok

c) 7 hó általános sebészeti gyakorlat

d) 3 hó urológiai ambulancia

e) 1 hó nőgyógyászati urológia

f) 3 hó gyermekurológia

g) 2 hó andrológia

h) 1 hó sebészeti skill tréning

2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés

a) urológiai osztályos gyakorlat, ebben:

aa) ultrahang alapismeretek tanfolyam

ab) 1 hó urológiai ultrahang gyakorlat

b) megadott számú és típusú műtét

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Szakvizsga-felkészítő program sikeres teljesítése (évente 5x3 nap elméleti és gyakorlati képzés a teljes urológiai tananyagot felölelően, forgó rendszerben).

3. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Szakorvosi ráépített szakképzési programok

1. ADDIKTOLÓGIA

1. ADDIKTOLÓGIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele:

a) gyermek- és ifjúságpszichiátrai vagy

b) pszichiátria

szakvizsga

1.2. Képzési idő: 85 hó: 60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 6 hó belgyógyászati képzés olyan osztályon, ahol alkoholbetegeket (is) kezelnek

b) 12 hó gyakorlat alkohol vagy drog osztályon, vagy pszichiátria speciális részlegén

c) 6 hó gyakorlat drog-ambulancián vagy gondozóban

d) 2 hét speciális addiktológiai tanfolyam vagy egyéni képzés kijelölt helyen

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Pszichoterápiás tanfolyam elvégzése.

2. ADDIKTOLÓGIA II.

2.1. Képzés belépési feltétele:

a) aneszteziológia és intenzív terápia,

b) belgyógyászat,

c) csecsemő- és gyermekgyógyászat,

d) háziorvostan,

e) neurológia,

f) oxyológia és sürgősségi orvostan vagy

g) tüdőgyógyászat

szakvizsga

2.2. Képzési idő: 63–85 hó: 38–60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 6 hó pszichiátriai osztályos gyakorlat

b) 12 hó alkohol és/vagy drog osztályos gyakorlat

c) 6 hó gyakorlat alkohol- vagy drog-ambulancián, vagy gondozóban

d) 2 hét speciális addiktológiai tanfolyam vagy egyéni képzés kijelölt helyen

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Pszichoterápiás tanfolyam elvégzése (vagy egyéni továbbképzés kijelölt helyen).

2. ALLERGOLÓGIA ÉS KLINIKAI IMMUNOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele:

a) belgyógyászat,

b) bőrgyógyászat,

c) csecsemő- és gyermekgyógyászat,

d) fül-orr-gégegyógyászat,

e) infektológia,

f) neurológia,

g) reumatológia,

h) sebészet,

i) szemészet,

j) szülészet-nőgyógyászat,

k) transzfúziológia vagy

l) tüdőgyógyászat

szakvizsga

2. Képzési idő: 72–96 hó: 48–72 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó belgyógyászati immunológia

b) 2 hó immunológiai laboratóriumi gyakorlat

c) 3 hó bőrgyógyászat, venerológia, kozmetológia

d) 3 hó gyermekgyógyászati immunológia és allergológia

e) 3 hó tüdőgyógyászat, allergológia

f) 2 hó reumatológia

g) 2 hó transzplantációs laboratóriumi gyakorlat

h) 1 hó immunológiai tanfolyamok

i) 2 hó fül-orr-gégészeti gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3. ANDROLÓGIA

1. ANDROLÓGIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele: urológia szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 12 hó elméleti és gyakorlati képzés szakképző hellyé minősített képzőhelyen

b) 6 hó kiegészítő képzés, benne: akkreditált szakvizsga-előkészítő andrológiai tanfolyam

c) 6 hó andrológiai sebészet akkreditált képzőhelyen

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Előírt számú és típusú sebészi beavatkozás teljesítése

2. ANDROLÓGIA II.

2.1. Képzés belépési feltétele:

a) belgyógyászat,

b) bőrgyógyászat, venerológia, kozmetológia,

c) csecsemő- és gyermekgyógyászat vagy

d) szülészet-nőgyógyászat

szakképesítés

2.2. Képzési idő: 108 hó: 60 hó alapképzés + 48 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 24 hó urológiai képzés

b) 12 hó elméleti és gyakorlati képzés szakképző hellyé minősített képzőhelyen

c) 6 hó kiegészítő képzés, benne: akkreditált szakvizsga-előkészítő andrológiai tanfolyam

d) 6 hó andrológiai sebészet akkreditált képzőhelyen

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú sebészi beavatkozás teljesítése.

3/A. *  AUDIOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: fül-orr-gégegyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program: 24 hó kórházi vagy klinikai audiológiai állomáson, ebben:

a) akusztikai és hallásélettani alapismeretek

b) szubjektív audiometrai eljárások (elmélet és gyakorlati kivitelezés)

c) objektív audiometrai eljárások (elméleti és gyakorlati kivitelezés)

d) hallókészülék rendelés és gondozás (elméleti és gyakorlati kivitelezés)

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Audiológiai témájú kötelező szintentartó továbbképzési tanfolyamon történő részvétel és sikeres vizsga.

3/B. *  BELGYÓGYÁSZATI ANGIOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: belgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 1 hó intenzív osztályos gyakorlat

b) 2 hó érsebészeti osztályos gyakorlat

c) 2 hó intervenciós radiológiai gyakorlat

d) 2 hó ultrahangos gyakorlat (vascularis color duplex UH)

e) 1 hó non-invazív érdiagnosztikai vizsgálatok (CT/MR angiographia, kapillármikroszkópia, TCPo2, plethysmographia, laser doppler, CW Doppler)

f) 1 hó bőrgyógyászati gyakorlat, sebkezelés

g) 12 hó angiológia osztályos gyakorlat (ezen belül hemorheológiai és haemostaseológiai labordiagnosztika)

h) 3 hó angiológiai szakambulancia

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Klinikai angiológiai tanfolyam végzése.

4. CSECSEMŐ- ÉS GYERMEK FÜL-ORR-GÉGEGYÓGYÁSZAT

1. Képzés belépési feltétele: fül-orr-gégegyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 4 hó gyermekgyógyászati gyakorlat

b) 20 hó gyermek fül-orr-gégészeti osztályos gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

5. CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZATI INTENZÍV TERÁPIA

1. Képzés belépési feltétele:

a) aneszteziológia és intenzív terápia vagy

b) csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 83 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó gyermekgyógyászati intenzív osztályon

b) 4 hó neonatalis intenzív centrumban

c) 1 hó gyermek-kardiológiai intenzív osztályos gyakorlat

d) 1 hó gyermek-infektológiai intenzív osztályos gyakorlat

e) 1 hó gyermek égési intenzív gyakorlat

f) 1 hó gyermeksebészeti osztályon

g) 6 hó gyermek-anaesthesiológia

h) 1 hó toxikológiai intenzív osztályon

i) 1 hó neurotraumatológiai intenzív osztályon

j) 1 hó lélegeztetési profilú intenzív osztályon

k) 1 hó kardiológiai profilú intenzív osztályon

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

6. CSECSEMŐ- ÉS GYERMEK-KARDIOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 96 hó: 60 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 24 hó III. szintű gyermek-kardiológiai centrumban

b) 6 hó mátrix rendszerű fekvőbeteg ellátás gyermekkardiológus mellett

c) 6 hó járóbeteg rendelési gyakorlat gyermek-ambulancián

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

7. DIAGNOSZTIKUS CYTOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: patológia szakvizsga

2. Képzési idő: 82 hó: 58 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program

a) 2 hó ultrahang gyakorlat

b) *  3 hó képalkotó vezérelt biopsiás gyakorlat

c) 2 hó klinikai ambuláns gyakorlat

d) 8 hó nőgyógyászati cytológiai gyakorlat

e) 8 hó aspirációs cytológiai gyakorlat

f) 2 hét citológiai alapképző tanfolyam

g) 2 hét szakvizsga előkészítő tanfolyam

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

8. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS

1. Képzés belépési feltétele: bármely alap szakképesítés

2. Képzési idő: 62–96 hó: 38–72 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. *  Képzési program:

24 hó akkreditált biztosítási gyakorlatot végző egészségügyi szolgáltatónál, ebből:

a) 3 hó a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, 2016. december 31-ét követően a Budapest Főváros Kormányhivatala orvosszakértői mellett, irányításuk alatt

b) 2 hó igazságügyi orvostani intézetben

c) 1 hó üzleti biztosítónál

1 hó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4x50 óra speciális tanfolyam elvégzése

9. ENDOKRINOLÓGIA ÉS ANYAGCSERE-BETEGSÉGEK

1. ENDOKRINOLÓGIA ÉS ANYAGCSERE-BETEGSÉGEK I.

1.1. Képzés belépési feltétele: belgyógyászat szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 16 hó belgyógyászati endokrinológia, ebből: 4 hó diabetológia

b) 3 hó gyermekgyógyászati endokrinológia

c) 3 hó nőgyógyászati endokrinológia

d) 1 hó endokrinológiai laboratóriumi gyakorlat

e) 1 hó radiológiai képalkotó (UH és egyéb) diagnosztikai gyakorlat, meghatározott tanfolyamok

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. ENDOKRINOLÓGIA ÉS ANYAGCSERE-BETEGSÉGEK II.

2.1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 6 hó belgyógyászati endokrinológia

b) 13 hó gyermekgyógyászati endokrinológia, ebből: 4 hó diabetológia

c) 3 hó nőgyógyászati endokrinológia

d) 1 hó endokrinológiai laboratóriumi gyakorlat

e) 1 hó radiológiai képalkotó (UH és egyéb) diagnosztikai gyakorlat, meghatározott tanfolyamok

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3. ENDOKRINOLÓGIA ÉS ANYAGCSERE-BETEGSÉGEK III.

3.1. Képzés belépési feltétele: szülészet-nőgyógyászat szakvizsga

3.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3.3. Képzési program:

a) 6 hó belgyógyászati endokrinológia

b) 3 hó gyermekgyógyászati endokrinológia

c) 13 hó nőgyógyászati endokrinológia, ebből: 4 hó diabetológia

d) 1 hó endokrinológiai laboratóriumi gyakorlat

e) 1 hó radiológiai képalkotó (UH és egyéb) diagnosztikai gyakorlat, meghatározott tanfolyamok

3.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

10. GYERMEK GASZTROENTEROLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó felnőtt gasztroenterológia

b) 18 hó gyermekgyógyászati gasztroenterológia

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) Gasztroenterológiai tanfolyam elvégzése hepatológiai tematikával.

b) Hasi ultrahang-tanfolyam elvégzése.

c) Meghatározott számú és típusú beavatkozás elvégzése.

11. GYERMEK HEMATO-ONKOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 96 hó: 60 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 30 hónapos képzés gyermek hemato-onkológiai osztályon/részlegen III. szintű centrumban, ezen belül:

aa) 3 hó hemosztázis és hemofília betegellátást is folytató részlegen

ab) 3 hó szakambulancia, kommunikáció

b) 3 hó vérképző őssejt-transzplantációt végző részlegen

c) 1 hó komplex hemato-onkopatológia kurzus és gyakorlat

d) 1 hó klinikai transzfúziológiai kurzus és gyakorlat

1 hó teljes körű gyermek haemato-onkológia előkészítő tanfolyam, beleértve a nosokomiális infekciók és a neutropéniás szepszis ellátását

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Hematológia vagy onkológia terén végzett tudományos kutatás (maximum egy év) beszámítható.

12. *  GYERMEK-NEUROLÓGIA

1. GYERMEK-NEUROLÓGIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 6 hó felnőtt neurológiai osztályos gyakorlat

b) 18 hó gyermek-neurológiai osztályos gyakorlat, ebben:

ba) 1 hó idegsebészeti gyakorlat

bb) 1 hó fejlődésneurológiai gyakorlat

bc) 1 hó csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat: 1 hét Pető Intézetben, 1 hét Korai Fejlesztő Központban, 2 hét gyermek rehabilitációs osztályon

bd) 1 hó epilepszia műtét előtti kivizsgálás gyakorlat

be) 1 hó EEG laboratóriumi gyakorlat

bf) 2 hét egyéb elektrofiziológiai gyakorlat (EMG, ENG, kiváltott válaszok, polysomnographia)

bg) 2 hét neuroradiológiai gyakorlat

bh) 1 hét gyermekpszichiátriai gyakorlat

bi) 1 hét genetikai rendelésen való részvétel

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. GYERMEK-NEUROLÓGIA II.

2.1. Képzés belépési feltétele: neurológia szakvizsga

2.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 18 hó gyermekneurológiai osztályos gyakorlat, ebben:

aa) 1 hó EEG laboratóriumi gyakorlat

ab) 1 hó idegsebészeti gyakorlat

ac) 1 hó csecsemő- és gyermekrehabilitációs gyakorlat: 1 hét Pető Intézetben, 1 hét Korai Fejlesztő Központban, 2 hét gyermek rehabilitációs osztályon

ad) 1 hó epilepszia műtét előtti kivizsgálás

ae) 1 hó fejlődésneurológiai gyakorlat

af) 2 hét egyéb elektrofiziológiai gyakorlat (EMG, ENG, kiváltott válaszok, polysomnographia)

ag) 2 hét neuroradiológiai gyakorlat

ah) 1 hét gyermekpszichiátriai gyakorlat

ai) 1 hét genetikai rendelésen való részvétel

b) 6 hó gyermekgyógyászati osztályon, benne:

ba) 1 hó perinatális intenzív centrum

bb) 1 hó intenzív osztályos gyakorlat

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

13. GYERMEK-NŐGYÓGYÁSZAT

1. Képzés belépési feltétele: szülészet-nőgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 96 hó: 60 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó csecsemő- és gyermekgyógyászat gyakorlat (fekvő- és járóbeteg ellátás)

b) 3 hó endokrinológia és anyagcsere betegségek

c) 20 hó gyermeknőgyógyászat gyakorlat

d) 3 hó gyermeksebészet gyakorlat

e) 2 hét orvosi laboratóriumi diagnosztika (kenetek mikroszkópos értékelése)

f) 2 hét gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológiai gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Kötelező szintentartó továbbképzésként meghirdetett gyermeknőgyógyászati tanfolyam elvégzése (2,5 nap, amely a képzési program ideje alatt teljesítendő), amely tartalmazza a reanimációra és a tartós fájdalomcsillapításra vonatkozó ismereteket.

14. GYERMEK-RADIOLÓGIA

1. GYERMEK-RADIOLÓGIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele: radiológia szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 12 hó általános gyermekgyógyászati gyakorlat

b) 6 hó teljes skálájú gyermek-radiológiai gyakorlat

c) 6 hó nem teljes skálájú gyermek-radiológiai gyakorlat

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Kötelező gyermek-radiológiai tanfolyam teljesítése

2. GYERMEK-RADIOLÓGIA II.

2.1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsga

2.2. Képzési idő: 90 hó: 60 hó alapképzés + 30 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 6 hó általános radiológiai gyakorlat

b) 6 hó általános UH gyakorlat

c) 6 hó általános CT, MRI, intervenciós radiológiai gyakorlat

d) 6 hó teljes skálájú gyermek-radiológiai gyakorlat

e) 6 hó nem teljes skálájú gyermek-radiológiai gyakorlat

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Kötelező gyermek-radiológiai tanfolyam teljesítése

15. GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT

1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 85 hó: 60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 8 hó gyermek-tüdőgyógyászati osztályos gyakorlat

b) 3 hó felnőtt tüdőgyógyászati osztályos gyakorlat

c) 4 hó allergológiai gyakorlat

d) 3 hó gyermek-bronchológiai gyakorlat

e) 3 hó gyermek-tüdőgyógyászati járóbeteg szakrendelés

f) 1 hó TBC osztályos gyakorlat

g) 2 hó neonatológiai és gyermek intenzív osztályos gyakorlat

h) 1 hó tanfolyamok, ebben:

ha) klinikai immunológiai és allergológiai tanfolyam (2x1 hét) teljesítése

hb) gyermek-tüdőgyógyászati szakvizsga-előkészítő tanfolyam (1 hét), ennek keretében gyermek-tüdőgyógyászati radiológiai tanfolyam teljesítése

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

16. *  IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTRIA

1. Képzés belépési feltétele:

a) gyermek- és ifjúságpszichiátria vagy pszichiátria szakvizsga és

b) 24 hó szakorvosi gyakorlat

ba) területi ellátást végző felnőtt pszichiátriai osztályos ellátásban vagy

bb) kényszergyógykezelést végző felnőtt pszichiátriai osztályos ellátásban.

2. Képzési idő: 108 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó szakorvosi gyakorlat az 1. b) pont szerint + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program: 24 hó igazságügyi pszichiátriai tevékenység igazságügyi pszichiátria oktatására akkreditált képzőhelyen, benne:

a) 1 hó gyakorlat kényszergyógykezelést végző intézetben az 1. b) pont ba) alpontja szerint letöltött szakorvosi gyakorlat esetén, illetve

b) 1 hó gyakorlat felnőtt pszichiátriai ellátást végző egyetemi akkreditált képzőhelyen az 1. b) pont bb) alpontja szerint letöltött szakorvosi gyakorlat esetén

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) 47 igazságügyi pszichiátriai szakértői vélemény elkészítésében közreműködés:

aa) személyes vizsgálat és véleményadás büntetőeljárásban (25 eset),

ab) személyes vizsgálat és véleményadás polgári peres eljárásban, illetve iratok alapján (gondnokság, szerződés érvénytelensége, végrendelet érvénytelensége, kártérítés), (20 eset), valamint

ac) kényszergyógykezelés szükségességének felülvizsgálata (2 eset),

b) személyes vizsgálat és véleményadás össz-szervezeti egészségkárosodás megállapítására (7 eset),

c) bíróság által elrendelt elmeállapot megfigyelés lefolytatása és véleményadás (6 eset), valamint

d) tanfolyami képzés:

da) igazságügyi pszichiátria tanfolyam (40 óra) és

db) igazságügyi pszichiátria – szakértői és jogi ismeretek tanfolyam (24 óra)

17. INTENZÍV TERÁPIA

1. Képzés belépési feltétele:

a) belgyógyászat,

b) kardiológia,

c) neurológia vagy

d) tüdőgyógyászat

szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó anaesthesiológiai szakgyakorlat

b) 18 hó intenzív terápiás képzés, ebben

ba) 12 hó központi intenzív osztályos gyakorlat

bb) 6 hó szakmaspecifikus intenzív gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4.1. Az illetékes szakmai grémium által rendezett speciális intenzív ellátás című szakképzési tanfolyamon való részvétel (2x5 nap)

4.2. Magashűségű intenzív terápiás szimulációs tanfolyam (1 nap)

4.3. ALS tanfolyam (2 nap)

18. ISKOLA-EGÉSZSÉGTAN ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM

1. ISKOLA- EGÉSZSÉGTAN ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM I.

1.1. Képzés belépési feltétele:

a) belgyógyászat vagy

b) foglalkozásorvostan

szakvizsga

1.2. Képzési idő: 81–93 hó: 48–60 hó alapképzés + 33 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 9 hó csecsemő- és gyermekgyógyászati intézetben töltött szakgyakorlat

b) 24 hó iskolaorvosi munkakörben töltött gyakorlat (amely részfoglalkozás keretében is teljesíthető), ebben:

ba) 1 hó ortopédiai gyakorlat járóbeteg szakrendelésen

bb) 1 hó sportorvosi szakrendelésen

bc) 2 hét foglalkozás-egészségügyi gyakorlat a tanulók másodfokú alkalmasságát országosan végző munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi intézmény szakrendelésén

bd) 1 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai gyakorlat járóbeteg szakrendelésen

be) 2 hét gyakorlati képzés főfoglalkozású iskolaorvosi praxisban tutor irányítása mellett

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

1.4.1. iskolaorvosi tanfolyam teljesítése (1 hét)

1.4.2. egészségfejlesztési tanfolyam teljesítése (40 órás)

2. ISKOLA- EGÉSZSÉGTAN ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM II.

2.1. Képzés belépési feltétele:

a) csecsemő- és gyermekgyógyászat vagy

b) háziorvostan

szakvizsga

2.2. Képzési idő: 62–84 hó: 38–60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

24 hó iskolaorvosi munkakörben töltött (részfoglalkozásban is teljesíthető) gyakorlat, ebben:

a) 1 hó ortopédiai gyakorlat járóbeteg szakrendelésen

b) 1 hó sportorvosi szakrendelésen

c) 2 hét foglalkozás-egészségügyi gyakorlat a tanulók másodfokú alkalmasságát országosan végző munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi intézmény szakrendelésén

d) 1 hó gyermek- és ifjúságpszichiátriai gyakorlat járóbeteg szakrendelésen

e) 2 hét gyakorlati képzés főfoglalkozású iskolaorvosi praxisban tutor irányítása mellett

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2.4.1. iskolaorvosi tanfolyam teljesítése (1 hét)

2.4.2. egészségfejlesztési tanfolyam teljesítése (40 órás)

19. KÉZSEBÉSZET

1. *  Képzés belépési feltétele: ortopédia és traumatológia (ortopédia, traumatológia) szakvizsga

2. Képzési idő: 96 hó: 72 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

24 hó gyakorlat kézsebészeti osztályon (részlegen)

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4.1. Kézsebészeti alaptanfolyam és mikrosebészeti tanfolyam elvégzése.

4.2. Előírt számú és típusú műtéti beavatkozás elvégzése.

20. KLINIKAI FARMAKOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: szakvizsga bármely alap szakképesítésből

2. Képzési idő: 63–97 hó: 38–72 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

3. *  Képzési program:

a) 2 hó gyakorlat klinikai fázis I. gyógyszervizsgálatok végzésére kijelölt, klinikai farmakológiai ellátóhelyen

b) 22 hó gyakorlat klinikán, kórházban működő vizsgálóhelyen (humán fázis II., III. és IV. vizsgálatok)

c) egyetemi akkreditált GCP tanfolyam elvégzése

d) Minimálisan 4 napos szakvizsga felkészítő tanfolyam. A kontakt-oktatást egészítik ki az oktatók által kijelölt, az interneten elérhető EMA útmutatók, irányelvek, valamint a hazai vonatkozó jogi szabályozás személyes felkészülés keretében történő elsajátítása. Az oktató egyetemek ennél hosszabb tanfolyamok elvégzését saját hatáskörükben javasolhatják.

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

21. KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele:

a) aneszteziológia és intenzív terápia,

b) csecsemő- és gyermekgyógyászat,

c) gyermek- és ifjúságpszichiátria,

d) idegsebészet,

e) neurológia vagy

f) pszichiátria

szakvizsga

2. Képzési idő: 84–96 hó: 60–72 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program: 24 hó klinikai neurofiziológiai laboratóriumban eltöltött gyakorlat, ebben:

a) 4 hét elektroencephalographia (2 hét felnőtt és 2 hét gyermek képzőhelyen)

b) 4 hét video-EEG (2 hét felnőtt és 2 hét gyermek képzőhelyen)

c) 4 hét kiváltott válaszvizsgálatok

d) 4 hét elektromyographia és elektroneuronographia

e) 4 hét polyszomnographia

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) Szakvizsga-előkészítő tanfolyam teljesítése.

b) Celluláris neurofiziológia gyakorlat teljesítése.

c) Kognitív neurofiziológiai gyakorlat teljesítése.

d) Előírt számú és típusú vizsgálat elvégzése.

22. LABORATÓRIUMI HEMATOLÓGIA ÉS IMMUNOLÓGIA

1. LABORATÓRIUMI HEMATOLÓGIA ÉS IMMUNOLÓGIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele: orvosi laboratóriumi diagnosztika szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program:

a) 9 hó haematológiai és haemosztazeológiai laboratóriumi gyakorlat

b) 9 hó immunológiai laboratóriumi gyakorlat

c) 1 hó haematológiai és haemosztazeológiai ambuláns gyakorlat

d) 1 hó immunológiai ambuláns gyakorlat

e) 3 hó transzfúziológiai gyakorlat

f) 1 hó tanfolyamok, elméleti képzés

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. LABORATÓRIUMI HEMATOLÓGIA ÉS IMMUNOLÓGIA II.

2.1. Képzés belépési feltétele: transzfúziológia szakvizsga

2.2. Képzési idő: 72 hó: 48 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 10,5 hó haematológiai és haemosztazeológiai laboratóriumi gyakorlat

b) 10,5 hó immunológiai laboratóriumi gyakorlat

c) 1 hó haematológiai és haemosztazeológiai ambuláns gyakorlat

d) 1 hó immunológiai ambuláns gyakorlat

e) 1 hó tanfolyamok, elméleti képzés

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

23. MOLEKULÁRIS GENETIKAI DIAGNOSZTIKA

1. Képzés belépési feltétele:

a) igazságügyi orvostan

b) klinikai genetika

c) orvosi laboratóriumi diagnosztika

d) orvosi mikrobiológia vagy

e) patológia

szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 6 hó klinikai genetikai tanácsadás

b) 6 hó citogenetikai laboratóriumi gyakorlat

c) 3 hó öröklött genetikai megbetegedések molekuláris genetikai diagnosztikája

d) 3 hó molekuláris genetikai polimorfizmusok, genetikai tényezők diagnosztikája, farmakogenetika

e) 4 hó bioinformatika, genetikai adatbázisok az interneten és nemzetközi hálózatok

f) 2 hó etikai, jogi ismeretek

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

24. MUNKAHIGIÉNÉ

1. Képzés belépési feltétele:

a) foglalkozás orvostan vagy

b) megelőző orvostan és népegészségtan

szakvizsga

2. Képzési idő: 72 hó: 48 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 12 hó munkahigiénés törzsképzés

b) 12 hó munkahigiénés gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

25. NEONATOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 12 hó újszülött és patológiás újszülött osztályos gyakorlat

b) 12 hó III. szintű neonatológiai intenzív centrumban eltöltött gyakorlat, benne:

ba) 1 hó koraszülött mentő gyakorlat

bb) 1 hó koraszülött kardiológiai osztályos gyakorlat

bc) 2 hét fejlődésneurológiai képzés

bd) 2 hét klinikai genetikai képzés

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

26. NEURORADIOLÓGIA

1. Képzés belépési feltétele: radiológia szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program: 24 hó neuroradiológiai program, ebből:

a) 1 hó intervenciós neuroradiológia

b) 1 hó gyermek-neuroradiológia

c) 1 hó neuro-nuklearis medicina

d) 1 hó neurosonológia

e) 1 hó általános neurológiai gyakorlat

f) 1 hó általános idegsebészeti gyakorlat

g) 18 hó (neuro CT, neuro MRI) gyakorlat

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú vizsgálat, beavatkozás elvégzése

27. NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET * 

1. Képzés belépési feltétele: szülészet-nőgyógyászat szakvizsga

2. Képzési idő: 96 hó: 60 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 20 hó sebészeti gyakorlat nőorvosi daganatgyógyászati központban

b) 10 hó általános sebészeti gyakorlat daganatsebészeti osztályon (emlősebészetre is kiterjedő gyakorlat elvárás)

c) 1 hó urológiai gyakorlat

d) 1 hó sugárterápiás gyakorlat

e) 1 hó kemoterápiás gyakorlat klinikai onkológiai osztályon

f) 1 hó kórszövettani és sejttani gyakorlat

g) 1 hó kutató-laboratóriumi munka

h) 1 hó szabad felkészülés szakvizsgára

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás elvégzése.

28. ORVOSI REHABILITÁCIÓ

1. * 

2. ORVOSI REHABILITÁCIÓ A KARDIOLÓGIA TERÜLETÉN

2.1. Képzés belépési feltétele: kardiológia szakvizsga

2.2. Képzési idő: 85 hó: 60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program:

a) 1 hó mozgásszervi rehabilitációs gyakorlat

b) 2 hó pulmonológiai rehabilitációs gyakorlat

c) 1 hó gyermek-rehabilitációs gyakorlat

d) *  21 hó kardiológiai rehabilitációs osztályos gyakorlat, benne:

da) rehabilitációs alapismeretek I–II. (2 hét)

db) fizikoterápia I–II. (2 hét)

dc) kardiológiai rehabilitációs szakmaspecifikus tanfolyam (1 hét)

e) * 

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3. ORVOSI REHABILITÁCIÓ A GYERMEKGYÓGYÁSZAT TERÜLETÉN

3.1. Képzés belépési feltétele: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga

3.2. Képzési idő: 85 hó: 60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

3.3. Képzési program:

a) 2 hó mozgásszervi rehabilitációs gyakorlat

b) 1 hó kardiológiai rehabilitációs gyakorlat

c) 1 hó pulmonológiai rehabilitációs gyakorlat

d) *  21 hó gyermek-rehabilitációs osztályos gyakorlat, benne:

da) rehabilitációs alapismeretek I–II. (2 hét)

db) fizikoterápia I–II. (2 hét)

dc) gyermek-rehabilitációs szakmaspecifikus tanfolyam (1 hét)

e) * 

3.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4. ORVOSI REHABILITÁCIÓ A PSZICHIÁTRIA TERÜLETÉN

4.1. Képzés belépési feltétele:

a) gyermek- és ifjúságpszichiátria vagy

b) pszichiátria

szakvizsga

4.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

4.3. Képzési program:

a) 1 hó mozgásszervi rehabilitációs gyakorlat

b) 1 hó kardiológiai rehabilitációs gyakorlat

c) 1 hó pulmonológiai rehabilitációs gyakorlat

d) *  21 hó pszichiátriai vagy gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztályos gyakorlat, benne:

da) rehabilitációs alapismeretek I–II. (2 hét)

db) fizikoterápia I–II. (2 hét)

dc) pszichiátriai rehabilitációs szakmaspecifikus tanfolyam (1 hét)

e) * 

4.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

5. ORVOSI REHABILITÁCIÓ A PULMONOLÓGIA TERÜLETÉN

5.1. Képzés belépési feltétele: tüdőgyógyászat szakvizsga

5.2. Képzési idő: 85 hó: 60 hó alapképzés + 25 hó ráépített képzés

5.3. Képzési program:

a) 1 hó mozgásszervi rehabilitációs gyakorlat

b) 2 hó kardiológiai rehabilitációs gyakorlat

c) 1 hó gyermek-rehabilitációs gyakorlat

d) *  21 hó pulmonológiai rehabilitációs osztályos gyakorlat, benne:

da) rehabilitációs alapismeretek I–II. (2 hét)

db) fizikoterápia I–II. (2 hét)

dc) tüdőgyógyászati rehabilitációs szakmaspecifikus tanfolyam (1 hét)

e) * 

5.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

29. PSZICHOTERÁPIA

1. PSZICHOTERÁPIA I.

1.1. Képzés belépési feltétele:

a) gyermek- és ifjúságpszichiátria vagy

b) pszichiátria

szakvizsga

1.2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.3. Képzési program: 24 hó

a) klinikai pszichoterápiás képzőhelyen (klinikai fázis), valamint

b) módszerspecifikus képzőhelyeken (módszerspecifikus fázis, az első fázissal párhuzamosan)

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. PSZICHOTERÁPIA II.

2.1. *  Képzés belépési feltétele:

a) szakvizsga bármely alap szakképesítésből vagy

b) szakfogorvosi szakképesítés

2.2. Képzési idő: 82–114 hó: 46–78 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

2.3. Képzési program: 36 hó

a) klinikai pszichoterápiás képzőhelyen (klinikai fázis), valamint

b) módszerspecifikus képzőhelyeken (módszerspecifikus fázis, az első fázissal párhuzamosan)

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

30. SPORTORVOSTAN

1. Képzés belépési feltétele: szakvizsga bármely alap szakképesítésből

2. Képzési idő: 62–96 hó: 38–72 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 2 hó belgyógyászati osztályon

b) 6 hét kardiológiai vagy kardiológiai intenzív osztályon

c) 2 hó ortopédiai, traumatológiai vagy sportsebészeti gyakorlat

d) 2 hó terhelés-diagnosztika

e) 6 hét rehabilitációs és fizioterápiás osztályon

f) 12 hó sportorvosi gyakorlat (szakrendelésen, válogatottnál)

g) 1 hó kötelező tanfolyamok, ebben:

ga) 2 hét sportorvosi ismeretek

gb) 1 hét oxyológia

h) 2 hó kötelező konzultáció az Országos Sportegészségügyi Intézetben (4x2 hét)

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

31. TRÓPUSI BETEGSÉGEK

1. Képzés belépési feltétele:

a) belgyógyászat vagy

b) infektológia

szakvizsga

2. Képzési idő: 84 hó: 60 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

3. Képzési program:

a) 12 hó infektológiai osztályon

b) 3 hó hazai, trópusi betegségek osztályos gyakorlat

c) 4 hó hazai, trópusi betegségek ambulancián végzett gyakorlat

d) 3 hó mikrobiológiai-parazitológiai laboratóriumi gyakorlat

e) 6–8 hetes trópusi medicinával foglalkozó tanfolyam elvégzése

4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

1. DENTO-ALVEOLARIS SEBÉSZET

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 6 hó egyetemi szájsebészeti osztályos gyakorlat

2.2. 10 hó szakgyakorlati képzés szájsebészeti szakrendelésen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

2. FOGSZABÁLYOZÁS

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 6 hó egyetemi fogszabályozási osztályos gyakorlat

2.2. 10 hó szakgyakorlati képzés fogszabályozási szakrendelésen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

3. GYERMEKFOGÁSZAT

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 6 hó egyetemi gyermekfogászati osztályos gyakorlat

2.2. 10 hó szakgyakorlati képzés gyermekfogászati szakrendelésen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

4. * 

5. PARODONTOLÓGIA

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 3 hó egyetemi parodontológiai osztályos gyakorlat

2.2. 10 hó szakgyakorlati képzés parodontológiai szakrendelésen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

6. ENDODONTIA * 

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 6 hó egyetemi endodontiai osztályos gyakorlat,

c) 1 hét endodontiai propedeutika tanlaboratóriumban

2.2. 10 hó endodontia akkreditált képzőhelyen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

7. FOGPÓTLÁSTAN * 

1. Képzési idő: 36 hó

2. Képzési program:

2.1. 26 hó törzsképzési program, ebben:

a) sürgősségi ismeretek,

b) 6 hó egyetemi fogpótlástani osztályos gyakorlat

2.2. 10 hó fogpótlástan akkreditált képzőhelyen

3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

4a. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez * 

Szakfogorvosi ráépített szakképesítések képzési programja

1. Orális implantológia

1.1. *  Képzés belépési feltétele:

a) konzerváló fogászat és fogpótlástan,

b) parodontológia,

c) dento-alveoláris sebész,

d) arc-, állcsont-, szájsebészet szakvizsga és fogorvosi diploma,

e) arc-, állcsont-, szájsebészet szakvizsga és fogorvosi vagy

f) fogpótlástan

szakképesítés.

1.2. Képzési idő: 60 hó, amelyből 36 hó alapképzés és 24 hó ráépített képzés

1.3. képzési program:

a) 8 hó fogpótlástan akkreditált képzőhelyen

b) 8 hó dento-alveoláris sebészet dento-alveoláris sebészeti, vagy parodontológiai akkreditált képzőhelyen

c) 8 hó parodontológia dento-alveoláris sebészeti vagy parodontológiai akkreditált képzőhelyen

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

meghatározott számú és típusú beavatkozás teljesítése.

5. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Gyógyszerészi alap-szakképzési programok

1. GYÓGYSZERELLÁTÁSI SZAKGYÓGYSZERÉSZET SZAKTERÜLET

1.1. Gyógyszertár üzemeltetés, vezetés

1.1.1. Képzési idő: 36 hónap

1.1.2. Képzési program:

1.1.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek.

1.1.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés:

a) Elméleti képzés:

aa) a gyógyszertárvezetéssel, -működtetéssel kapcsolatos jogi ismeretek, beleértve a vállalkozások jogi szabályozását, a pénzügyi, adózási, számviteli, munkajogi szabályokat,

ab) a gyógyszertárvezetés gyógyszerész-szakmai vonatkozásai,

ac) mikro- és makroökonómiai ismeretek, a gyógyszerellátás finanszírozása,

ad) a gyógyszertár-működtetés, vállalkozás-irányítás gazdasági vonatkozásai,

ae) vezetési, szervezési menedzsment ismeretek, konfliktusmenedzsment, HR,

af) gyógyszertári minőségügyi rendszerek kialakítása és irányítása,

ag) gyógyszertári marketing tervezése és irányítása,

ah) logisztika, készletgazdálkodás.

b) Szakgyakorlati képzés: közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett.

1.1.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.2. Gyógyszerészi gondozás

1.2.1. Képzési idő: 36 hónap

1.2.2. Képzési program:

1.2.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek.

1.2.2.2. 24 hónap szakgyakorlati képzés: gondozási tevékenységet végző közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) a gyógyszerészi gondozás jogi vonatkozásai,

b) farmakoterápia menedzsment,

c) multidiszciplináris farmakológia (a belgyógyászat, geriátria, csecsemő-gyermekgyógyászat, reumatológia, neurológia-pszichiátria, urológia, bőrgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, fül-orr-gégészet, hematológia-onkológia, infektológia-immunológia területén),

d) gyógyszeres terápiák klinikai szempontú menedzselése,

e) gondozási tevékenységek a meglévő protokolloknak megfelelően,

f) betegek egészség-státuszának felmérése,

g) gyógyszeres kezelési tervek elkészítése,

h) a prevencióval összefüggő, edukációs ismeretek,

i) a farmakoterápia menedzsment dokumentálása,

j) gyógyszerészi gondozáshoz kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatok (vércukor, koleszterin meghatározás, csontsűrűség vizsgálat, a bőr típusának és hidratáltságának meghatározása stb.),

k) műszerek és módszerek kalibrálása, validálása,

l) kommunikációs ismeretek.

1.2.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.3. Gyógyszerkészítés

1.3.1. Képzési idő: 36 hónap

1.3.2. Képzési program:

1.3.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek

1.3.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: magisztrális gyógyszerkészítést folytató közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) a korszerű gyógyszertechnológia feladatai,

b) gyógyszerformák és technológiai műveletek fejlesztése,

c) stabilitás, biofarmácia, farmakokinetika,

d) terápiás rendszerek (szabályozott gyógyszerleadás),

e) interakciók,

f) egyénre szabott magisztrális összetételek előállítása,

g) kozmetikai készítmények fejlesztése és előállítása,

h) bőrgyógyászati és kozmetikai alapismeretek,

i) az egyes gyógyszerformák készítésének farmakológiai vonatkozásai

1.3.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.4. Gyógyszertári minőségbiztosítás

1.4.1. Képzési idő: 36 hónap

1.4.2. Képzési program:

1.4.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek

1.4.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) minőségbiztosítási alapok, rendszerek, minőségfejlesztési módszerek és technikák,

b) minőségügyi rendszerek az egészségügyben és a gyógyszerügyben,

c) a helyes gyógyszertári gyakorlat (GPP) elvei és feladatai,

d) a gyógyszertár belső minőségügyi rendszere,

e) a gyógyszertári munkafolyamatok minőségbiztosítása, gyógyszertárakban,

f) a receptúrai gyógyszerkészítés minőségbiztosítása,

g) az expediálás minőségbiztosítása,

h) a rendelés, áruátvétel, készletgazdálkodás, raktározás, impleálás stb. minőségbiztosítása,

i) dokumentáció

1.4.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.5. Fitoterápia

1.5.1. Képzési idő: 36 hónap

1.5.2. Képzési program:

1.5.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek

1.5.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) a farmakognózia aktuális kérdései, fitokémia, fitoanalitika, fitotechnológia,

b) természetes gyógymódok és a fitoterápia alapjai,

c) a gyógynövények és növényi hatóanyagok farmakológiája és terápiája,

d) fitoterápiás készítmények,

e) mérgező növények, növényi mérgezések,

f) étrendkiegészítők

1.5.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.6. Gyógyszerügyi szakigazgatás

1.6.1. Képzési idő: 36 hónap

1.6.2. Képzési program:

1.6.2.1. 12 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat (a gyógyszerellátás oktatási, ellátási, felügyeleti szerveinél, intézményeinél), amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek

1.6.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: a gyógyszerellátás oktatási, ellátási, felügyeleti szerveinél, intézményeinél, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) egészség- és gyógyszerpolitikai alapok,

b) a magyar egészségügy és gyógyszerügy felépítése, szervezete, intézményei, jogi szabályozása,

c) a gyógyszeripar és a gyógyszer-kereskedelem szervezete, működése, jogi szabályozása,

d) a gyógyszertárak létesítésének és működtetésének szabályozása,

e) a gyógyszerellátás pénzügyi ismeretei, jogi, munkajogi ismeretek,

f) népegészségtan, prevenció,

g) közigazgatási alapismeretek,

h) igazgatási és hatósági jogkörök és feladatkörök az egészségügyben és a gyógyszerellátásban,

i) szervezési, vezetési ismeretek, gazdasági vállalkozási ismeretek, pszichológiai, szociológiai ismeretek

1.6.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

1.7. Farmakológia, farmakoterápia

1.7.1. *  Képzési idő: 48 hónap

1.7.2. Képzési program:

1.7.2.1. 24 hó törzsképzési program: közforgalmú gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés a következő területeken:

a) a közforgalmú gyógyszerellátás alapjai, tevékenységi körök a közforgalmú gyógyszertárakban,

b) a gyógyszerpolitika alapjai, a gyógyszerügyi szakigazgatás feladatai,

c) a gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok,

d) a gyógyszertári gazdálkodás alapjai,

e) jogi alapismeretek,

f) népegészségügyi és prevenciós ismeretek,

g) kommunikációs alapok, a beteg-együttműködés,

h) a gyógyszertári minőségbiztosítás alapjai, farmakovigilancia,

i) vezetési alapismeretek

1.7.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: közforgalmú gyógyszertárban, tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek a farmakológiában,

b) multidiszciplináris farmakológia (a belgyógyászat, geriátria, csecsemő-gyermekgyógyászat, reumatológia, neurológia-pszichiátria, urológia, bőrgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, fül-orr-gégészet, hematológia-onkológia, infektológia-immunológia területén),

c) gyógyszeres terápiák klinikai szempontú menedzselése,

d) toxikológiai ismeretek,

e) a gyógyszeres terápia korszerű megoldásai,

f) a gyógyszerészi gondozás jogi vonatkozásai,

g) alkalmazott farmakoterápia, esettanulmányok.

1.7.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

2. KÓRHÁZI-KLINIKAI SZAKGYÓGYSZERÉSZET SZAKTERÜLET

2.1. Kórházi-klinikai szakgyógyszerészet

2.1.1. Képzési idő: 36 hónap

2.1.2. Képzési program:

2.1.2.1. 12 hó törzsképzési (elméleti és gyakorlati) program: intézeti gyógyszertári gyakorlat, amely idő alatt elméleti képzés az alábbi területeken:

a) A kórházi gyógyszerellátás jellemzői

b) A fekvőbeteg ellátás finanszírozási kérdései

c) Gyógyszerkiadás: a gyógyszertár kapcsolata a kórház osztályaival, gyógyszer expedíció rendje

d) Kórházi gyógyszer cikktörzs jellegzetességei

e) Általános és speciális gyógyszerkészítési feladatok

f) Minőségbiztosítási rendszer

g) Kórházi információs és informatikai rendszerek

2.1.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés: intézeti gyógyszertárban tutor irányítása mellett, ebben elméleti képzés az alábbi területeken:

a) 12 hó Gyógyszerellátás és információ

b) 6 hó Gyógyszerkészítés és ellenőrzés

c) 6 hó Terápiás konzultáció/farmakovigilancia

2.1.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett törzsképzési-, speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

2.2. Klinikai laboratóriumi gyógyszerészet

2.2.1. Képzési idő: 58 hónap

2.2.2. Képzési program:

2.2.2.1. 24 hó törzsképzési program: intézeti gyógyszertári gyakorlat az alábbi területeken:

a) 12 hó kórházi gyógyszerészi törzsképzés

b) 12 hó klinikai biokémiai gyakorlat, amely idő alatt gyakorlati és elméleti képzés az alábbi területeken:

ba) 6 hó klinikai kémia

bb) 2 hó gyógyszerszint meghatározás, toxikológia

bc) 2 hó kromatográfia, tömegspektrometria

bd) 2 hó endokrinológiai diagnosztika

2.2.2.2. 34 hó szakgyakorlati képzés:

a) 6 hó haematológia, haematoserológia, transzfúziológia

b) 6 hó klinikai mikrobiológia

c) 4 hó immunológiai gyakorlat

d) 12 hó tudományos képzési program

e) 4 hó elektív speciális képzés

f) 2 hó tanfolyamok

2.2.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett törzsképzési-, speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

2.3. Klinikai mikrobiológiai laboratóriumi gyógyszerészet

2.3.1. Képzési idő: 60 hónap

2.3.2. Képzési program:

2.3.2.1. 24 hó törzsképzési program:

a) 12 hó kórházi gyógyszerészi törzsképzés

b) 12 hó mikrobiológiai alapképzés:

ba) 1 hó táptalajkonyhai gyakorlat

bb) 6 hó bakteriológia

bc) 3 hó virológiai diagnosztika

bd) 1 hó parazitológiai diagnosztika

be) 1 hó mikológiai diagnosztika

2.3.2.2. 36 hó szakgyakorlati képzés:

a) 6 hó általános bakteriológia

b) 3 hó járványügyi bakteriológia

c) 3 hó klinikai/járványügyi virológiai diagnosztika

d) 3 hó klinikai/járványügyi parazitológiai diagnosztika

e) 3 hó klinikai/járványügyi mycológiai diagnosztika

f) 1 hó mikrobakteriológiai diagnosztika

g) 2 hó infekciós kórképek molekuláris diagnosztikája

h) 2 hó molekuláris módszerek járványok felderítésében

i) *  1 hó gyakorlat a Nemzeti Népegészségügyi Központban

j) 12 hó speciális, mikrobiológiai területhez illeszkedő tudományos tevékenység beszámítható a szakképzésbe

2.3.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei:

Szakgyakorlati időszakban kötelező tanfolyamok elvégzése az egyetemek grémium-vezetői és az egészségügyi szakmai kollégium Klinikai és járványügyi mikrobiológiai tagozata által jóváhagyott, egyeztetett tematika szerint.

3. IPARI SZAKGYÓGYSZERÉSZET SZAKTERÜLET

3.1. Gyógyszertechnológia

3.1.1. Képzési idő: 36 hónap

3.1.2. Képzési program:

3.1.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.1.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) gyógyszertechnológiai alapműveletek

b) általános fejlesztés és CMC ismeretek

c) preformulálás

d) összetétel és gyártástechnológia fejlesztése

e) biofarmáciai vizsgálatok és analitikai fejlesztés

f) gyártóüzem, léptéknövelés

g) gyógyszerformák és készítmények előállítása, gyártásközi ellenőrzése

h) minőség-ellenőrzés és minőségbiztosítás

i) validálás és statisztikai folyamatellenőrzés

j) gyógyszerengedélyezés

k) kötelező tanfolyamok, elemei: Biofarmácia és farmakokinetika, szilárd anyagok jellemzése, anyagvizsgáló módszerek, preformulálás, formulálás, segédanyagok és funkcióik, összetétel és gyártástechnológiai fejlesztés, tervezett minőség, kritikus gyártási paraméterek, minőség-ellenőrzés, gyógyszerstabilitás, csomagolástechnológia, innovatív technológiák, léptéknövelés, kísérlettervezés, folyamat-optimalizálás, gyógyszerforma vizsgálatok, gyártásközi ellenőrzés és PAT, validálás és folyamatellenőrzés, GMP, GAMP.

3.1.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

b) A szakgyakorlati idő alatt az előírt számú gyártási tétel teljesítése.

3.2. Gyógyszerellenőrzés

3.2.1. Képzési idő: 36 hónap

3.2.2. Képzési program:

3.2.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszertörzskönyvezés

l) Farmakovigilancia

3.2.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) általános minőség-ellenőrzés és irányelvei

b) gyógyszeranalitikai vizsgálatok

c) hatóanyag minőségi ellenőrzése

d) készítmény minőségi ellenőrzése

e) validálás, tervek és jelentések

f) gyártóüzem

g) gyógyszerengedélyezési adatszolgáltatás

h) kötelező tanfolyamok, elemei: Gyógyszerminőség, szabványok és gyógyszerkönyvek, minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás, minőségbiztosítási rendszerek (GxP, ISO), GMP, GLP, gyógyszeranalitika, mikrobiológiai ellenőrzés, bioanalitika, fizikai kémiai jellemzés, szilárd anyagok jellemzése, anyagvizsgáló módszerek, gyógyszerforma vizsgálatok, gyártásközi ellenőrzés és PAT, validálás és folyamatellenőrzés, jogszabályok és irányelvek, adatkezelés, mérési eredmények kiértékelése, gyógyszerstabilitás vizsgálata.

3.2.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon

a szakgyakorlati idő alatt előírt számú validálási feladat teljesítése.

3.3. Minőségbiztosítás

3.3.1. Képzési idő: 36 hónap

3.3.2. Képzési program:

3.3.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.3.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) minőség-ellenőrzés

b) gyártóüzem

c) gyógyszerengedélyezés

d) kötelező tanfolyamok, elemei: Gyógyszerminőség, szabványok és gyógyszerkönyvek, minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás, minőségbiztosítási rendszerek (GxP, ISO), GMP, GLP, GCP, GDP, dokumentáció, Qualified person szerepe, oktatás-képzés-továbbképzés, gyógyszerellenőrzés, gyártásközi ellenőrzés és PAT, validálás és folyamatellenőrzés, jogszabályok és irányelvek, adatkezelés, mérési eredmények kiértékelése, gyógyszerstabilitás vizsgálata.

3.3.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon

b) a szakgyakorlati idő alatt előírt számú validálási feladat teljesítése.

3.4. Nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia

3.4.1. Képzési idő: 36 hónap

3.4.2. Képzési program:

3.4.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.4.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) experimentális farmakológia

b) farmakodinámia

c) farmakoterápia

d) farmakokinetika és metabolizmus, ADME, ADMEtox

e) farmakogenomika és farmakogenetika

f) gyógyszerbiztonsági vizsgálatok, toxikológia

g) preklinikai gyógyszervizsgálatok

h) klinikai farmakológia

i) klinikai vizsgálat monitorozás

j) kötelező tanfolyamok elemei: Szerkezet és hatás összefüggései, Helyes Laboratóriumi Gyakorlat (GLP), Helyes Klinikai Gyakorlat (GCP), klinikai gyógyszervizsgálatok fázisai, biológiai hasznosíthatóság és bioekvivalencia, bioszimilaritás, klinikai vizsgálatok szabályozása és engedélyezése, vizsgálati protokollok, farmakovigilancia, statisztika (vizsgálat tervezés/eredmények kiértékelése), törzskönyvezési adatszolgáltatás.

3.4.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.5. Gyógyszer-engedélyezés

3.5.1. Képzési idő: 36 hónap

3.5.2. Képzési program:

3.5.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.5.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) hatósági gyógyszerszabályozás és felügyelet, jogi ismeretek

b) forgalomba hozatali engedélyezés és jogosultság

c) gyógyszerengedélyezési eljárások (EU és nem-EU)

d) gyógyszerengedélyezési dokumentáció (Module 1–5) követelményei és adatszolgáltatás

e) gyógyszerengedélyezési stratégiák

f) módosítások, megújítás, törlés

g) különleges készítmények

h) inspekciók

i) kötelező tanfolyamok, elemei: Gyógyszerminőség, szabványok és gyógyszerkönyvek, minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás, minőségbiztosítási rendszerek (GxP, ISO), GMP, GLP, GCP, gyógyszerellenőrzés, gyógyszerészeti fejlesztés, biofarmácia, klinikai gyógyszerkutatás, farmakovigilancia, gyógyszerengedélyezési adatszolgáltatás.

3.5.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.6. Farmakovigilancia

3.6.1. Képzési idő: 36 hónap

3.6.2. Képzési program:

3.6.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.6.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) általános farmakovigilancia alapképzés

b) gyógyszerbiztonsági feladatok a forgalmazás során

c) Helyes Farmakovigilancia Gyakorlat

d) kötelező tanfolyamok, elemei: Farmakológia és mellékhatás felismerés, biztonság, előny-kockázat értékelés, pre-marketing klinikai vizsgálatok, gyógyszerengedélyezés, krízis menedzsment és kommunikáció, farmakovigilancia minőségbiztosítási rendszer felépítése, mellékhatás bejelentések, források, kommunikációs csatornák, egyedi esetértékelés, utánkövetés, összefoglaló és elektronikus jelentés, EudraVigilance rendszer, klinikai vizsgálatok gyógyszerbiztonsági szempontjai, kockázatkezelési terv részei, minőségbiztosítás képzés, audit, dokumentáció, inspekció.

3.6.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.7. Hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia

3.7.1. Képzési idő: 36 hónap

3.7.2. Képzési program:

3.7.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.7.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) szintetikus szerves kémia és preparatív gyógyszerkémia

b) szerkezetvizsgálat, elválasztástechnikai és analitikai ismeretek

c) racionális gyógyszertervezési módszerek

d) vezérmolekula azonosítás, optimálás, szerkezet-hatás összefüggések

e) gyógyszerkutatási programban való részvétel

f) kötelező tanfolyamok, elemei: Szerkezetvizsgáló módszerek, NMR, gyógyszeranalitika, molekuláris célpont azonosítás, farmakokinetikai és ADMEtox vizsgálatok, bioanalitika, bioinformatika, gyógyszertervezés, fizikai-kémiai jellemzés.

3.7.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.8. Növényi alapú szerek fejlesztése és előállítása, farmakognózia

3.8.1. Képzési idő: 36 hónap

3.8.2. Képzési program:

3.8.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag- és készítménygyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.8.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) farmakognózia

b) fitotechnológia

c) fitokémia és fitoanalitika

d) fitoterápia

e) minőség-ellenőrzés és minőségbiztosítás

f) kötelező tanfolyamok, elemei: Minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, biotechnológia, növényi alapú szerek engedélyezése, mérgező növények és növényi mérgezések, kivonási technológiák, léptéknövelés, folyamat optimalizálás, gyártásközi ellenőrzés és PAT, validálás és folyamatellenőrzés, GMP.

3.8.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.9. Biológiai gyógyszerek fejlesztése és előállítása, gyógyszer-biotechnológia

3.9.1. Képzési idő: 36 hónap

3.9.2. Képzési program:

3.9.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag és készítmény gyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.9.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) általános fejlesztés és CMC ismeretek

b) gyógyszerészi biotechnológia

c) bioanalitika

d) immunogenicitás

e) biotechnológiai gyártóüzem

f) minőség-ellenőrzés és minőségbiztosítás

g) biologikumok és bioszimiláris gyógyszerek fejlesztéséhez szükséges klinikai vizsgálatok

h) kötelező tanfolyamok, elemei: Biofarmácia és farmakokinetika, biológiai eredetű gyógyszerek típusai, immunológiai gyógyszerek, emberi vérből és emberi plazmából származó gyógyszerek, biotechnológiai úton kifejlesztett gyógyszerek, fejlett terápiás gyógyszerek, rekombináns technológia, oligonukleotidok, hibridom és monoklonális ellenanyag módszerek, bioszimilárisok és generikus gyógyszerek, preformulálás, formulálás, minőség-ellenőrzés, gyógyszerstabilitás, innovatív és molekuláris gyógyszertechnológia, léptéknövelés, gyártásközi ellenőrzés, validálás és folyamatellenőrzés, GMP, biológiai egyenértékűség és hasonlóság.

3.9.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

3.10. Radiogyógyszerészet

3.10.1. Képzési idő: 36 hónap

3.10.2. Képzési program:

3.10.2.1. 12 hó törzsképzési program, ebben:

a) Általános ipari gyógyszerészeti ismeretek

b) Innováció és iparjogvédelem

c) A gyógyszerfejlesztés fázisai

d) Originális és generikus kutatás-fejlesztés

e) Innovatív gyógyszertechnológiájú készítmények fejlesztése

f) Hatóanyag és készítmény gyártás, a gyártás feltételrendszere

g) Léptéknövelés, kritikus gyártási paraméterek

h) Minőség-ellenőrzés

i) Minőségbiztosítás és minőségirányítás

j) Validálás és folyamatellenőrzés

k) Gyógyszerengedélyezés

l) Farmakovigilancia

3.10.2.2. 24 hó szakgyakorlati képzés tutor irányítása mellett, ebben:

a) diagnosztikai és terápiás radioaktív gyógyszerek általános ismeretei

b) sugárfizika alapjai

c) sugárvédelem és sugárbiológia

d) radiokémia

e) radiofarmakológia

f) radioizotópok és jelzett vegyületek kutatása és fejlesztése

g) radiogyógyszerek előállítása és minőségellenőrzése

h) minőségbiztosítás és dokumentáció

i) Helyes Radiogyógyszerészeti Gyakorlat (GRPP)

j) kötelező tanfolyamok, elemei: nukleáris medicina, sugárvédelem, sugárterápia, izotópdiagnosztika (hagyományos izotóp és PET/CT), radioképalkotó diagnosztika, minőségbiztosítás (ISO, GMP, GRPP), formulálás, parenterális készítmények technológiája, aszeptikus gyártás és sterilezés, gyártás és folyamatellenőrzés, gyógyszerstabilitás.

3.10.3. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

Részvétel szakvizsga előkészítő tanfolyamon.

6. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Szakgyógyszerészi ráépített képzési programok

1. ONKOLÓGIAI GYÓGYSZERÉSZET

1.1. Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai gyógyszerészi szakvizsga

1.2. Képzési idő: 24 hó

1.3. Képzési program

a) 12 hó citosztatikus infúzió készítési gyakorlat

b) 12 hó onkológiai fekvőbeteg-osztályos gyakorlat

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

2. INFEKTOLÓGIAI GYÓGYSZERÉSZET

2.1. *  Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai szakgyógyszerészi szakvizsga, vagy az R.1. alapján megszerzett gyógyszerészi mikrobiológia szakvizsga

2.2. Képzési idő: 24 hó

2.3. Képzési program:

a) 6 hó Akut és krónikus bakteriális fertőzések terápiája – Belgyógyászati gyakorlat

b) 6 hó Sebészeti osztályos gyakorlat

c) 2 hó Invazív mycosisok terápiája – Hematológiai osztály

d) 2 hó Krónikus vírus fertőzések terápiája – Hepatológiai osztály

e) 6 hó Gyermekek antiinfektív kezelése – Gyermek-osztály

f) 2 hó TDM – klinikai mikrobiológiai labor gyakorlat

g) a képzési program ideje alatt az adott osztály speciális terápiás profiljának, hivatalos kezelési protokolljainak megismerése

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

c) esettanulmányok készítése (legalább 10)

3. PEDIÁTRIAI GYÓGYSZERÉSZET

3.1. Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai gyógyszerészi szakvizsga

3.2. Képzési idő: 24 hó

3.3. Képzési program:

a) 3 hó neonatalis intenzív centrumban

b) 12 hó általános gyermekgyógyászati osztályon

c) 3 hó gyermek-infektológiai intenzív osztály

d) 6 hó gyermek hemato-onkológiai osztály

e) a képzési program ideje alatt az adott osztály speciális terápiás profiljának, hivatalos kezelési protokolljainak megismerése

3.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

c) esettanulmányok készítése (legalább 10)

4. GYÓGYSZER-INFORMÁCIÓ ÉS TERÁPIÁS TANÁCSADÁS

4.1. Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai gyógyszerészi szakvizsga

4.2. Képzési idő: 24 hó

4.3. Képzési program:

a) 12 hó gyógyszerinformációs központ

b) 6 hó betegágy melletti tájékoztatás

c) 6 hó beteg-elbocsátási információ

4.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

c) esettanulmányok készítése (legalább 24)

5. PARENTERÁLIS GYÓGYSZERELÉS

5.1. Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai gyógyszerészi szakvizsga

5.2. Képzési idő: 24 hó

5.3. Képzési program:

a) 12 hó alapinfúzió készítő laboratórium

b) 12 hó keverékinfúzió készítés

5.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

6. TOXIKOLÓGIA

6.1. *  Képzés belépési feltétele:

a) kórházi-klinikai gyógyszerészet,

b) farmakológia, farmakoterápia (gyógyszerhatástan) vagy

c) nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia

szakvizsga

6.2. Képzési idő: 24 hó

6.3. Képzési program:

a) 12 hó toxikológiai laboratórium

b) 12 hó toxikológiai osztály

6.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon

7. KLINIKAI RADIOGYÓGYSZERÉSZET

7.1. Képzés belépési feltétele: kórházi-klinikai gyógyszerészi szakvizsga

7.2. Képzési idő: 24 hó

7.3. Képzési program: 24 hó nukleáris farmakon készítő laboratórium

7.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) a szakmai gyakorlat teljesítése akkreditált képzőhelyen

b) részvétel az illetékes szakképzési grémium által meghirdetett speciális szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon (izotóp alaptanfolyam, átfogó sugárvédelmi tanfolyam)

7. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

A B
1. A 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 7. számú melléklete szerinti megszerzett szakgyógyszerészi szakképesítések E rendelet szerint megszerezhető szakképesítés
2. Gyógyszertechnológia Gyógyszertechnológia, Gyógyszerkészítés
3. Gyógyszerellenőrzés Gyógyszerellenőrzés
4. Gyógyszerhatástan Farmakológia, farmakoterápia
Nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás,
farmakológia
5. Gyógyszerkémia Hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia
6. Társadalomgyógyszerészet Gyógyszerügyi szakigazgatás
7. Farmakognózia és fitoterápia Fitoterápia, Növényi alapú szerek fejlesztése és előállítása, farmakognózia
8. Klinikai laboratóriumi diagnosztika Klinikai laboratóriumi szakgyógyszerész
9. Gyógyszerellátási gyógyszerészet Gyógyszertárvezetés-üzemeltetés
10. Gyógyszerügyi szervezés és igazgatás Gyógyszerügyi szakigazgatás
11. Radiogyógyszerészet Radiogyógyszerészet
12. Kórházi gyógyszerészet Kórházi-klinkai szakgyógyszerész
13. Klinikai gyógyszerészet Kórházi-klinikai szakgyógyszerész
14. Minőségbiztosítás Minőségbiztosítás

8. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Szakpszichológusi alap szakképzési programok

1. FELNŐTT KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGIA

1.1. Képzés belépési feltétele

a) egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,

b) pszichológia MA,

c) egészségpszichológia MSc

1.2. Képzési idő: 48 hó

1.3. Képzési program: 48 hó szakképzés, ebben:

a) képzőhelyi klinikai pszichodiagnosztikai gyakorlat

b) hivatás-személyiség fejlesztő gyakorlat

c) klinikai pszichológiai szupervízió

d) alap-pszichoterápiás gyakorlat

e) patopszichológia gyakorlat pszichiátriai ellátási helyen

f) klinikai pszichológiai szakgyakorlat a medicina szakágaiban alkalmazott pszichológia területén

g) pszichoterápiás szupervízió

h) 6 szemeszter elméleti képzés meghatározott témakörökből

ha) egészség-promóció, egészségkárosító viselkedés, stressz-elméletek

hb) pszichopatológia, patopszichológia, idegtudományi alapismeretek

hc) klinikai pszichodiagnosztika, kutatás módszertan

hd) pszichoterápia: propedeutikai fázis, személyközpontú módszerek

he) kognitív viselkedésterápia

hf) bizonyítékokon alapuló egészségpszichológiai és pszichoterápiás módszerek

1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI KLINIKAI ÉS MENTÁLHIGIÉNIAI SZAKPSZICHOLÓGIA

2.1. Képzés belépési feltétele

a) egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,

b) pszichológia MA,

c) egészségpszichológia MSc

2.2. Képzési idő: 48 hó

2.3. Képzési program: 48 hó szakképzés, ebben:

a) képzőhelyi gyermek klinikai pszichodiagnosztikai gyakorlat

b) klinikai pszichológiai szupervízió

c) alap-pszichoterápiás gyakorlat

d) patopszichológia gyakorlat gyermek pszichiátriai ellátási helyen

e) klinikai pszichológiai szakgyakorlat a medicina gyermek szakágaiban alkalmazott pszichológia területén

f) gyermek-pszichoterápiás szupervízió

g) 6 szemeszter elméleti képzés meghatározott témakörökből

ga) egészség-promóció, egészségkárosító viselkedés, stressz-elméletek

gb) pszichopatológia, patopszichológia, idegtudományi alapismeretek

gc) gyermek klinikai pszichodiagnosztika

gd) pszichoterápia: propedeutikai fázis, személyközpontú módszerek

ge) kognitív viselkedésterápia

gf) bizonyítékokon alapuló egészségpszichológiai és pszichoterápiás módszerek gyermek- és ifjúkorban

2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

3. NEUROPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGIA

3.1. Képzés belépési feltétele

a) egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,

b) pszichológia MA,

c) egészségpszichológia MSc

3.2. Képzési idő: 48 hó

3.3. Képzési program: 48 hó szakképzés, ebben:

a) Patopszichológia gyakorlat pszichiátriai ellátási helyen

b) Képzőhelyi klinikai pszichodiagnosztikai gyakorlat

c) Alappszichoterápiás gyakorlat

d) Klinikai pszichológiai szupervízió

e) Neuropszichológia szakgyakorlat meghatározott képzőhelyeken

f) 6 szemeszter elméleti képzés meghatározott témakörökből:

fa) Pszichopatológia, patopszichológia, idegtudományi alapismeretek

fb) Klinikai pszichodiagnosztika, kutatásmódszertan

fc) Pszichoterápia, propedeutikai fázis

fd) Neuropszichológiai vizsgáló eljárások

fe) Neuropszichológiai funkcióanalízis

ff) Fejlődés neuropszichológia

fg) Neuropszichológiai terápia

3.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

4. ALKALMAZOTT EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGIA

4.1. Képzés belépési feltétele

a) egységes osztatlan képzésben szerzett pszichológusi oklevél,

b) pszichológia MA,

4.2. Képzési idő: 36 hó

4.3. Képzési program: 36 hó szakképzés, ebben:

a) klinikai gyakorlatok:

aa) alapellátási (háziorvosi) gyakorlat

ab) konzervatív ellátási gyakorlat (belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, gyermekgyógyászat, bőrgyógyászat)

ac) sebészeti és intenzív ellátási gyakorlat (sebészet, reumatológia, traumatológia, onkológia, intenzív terápia, transzplantációs sebészet)

ad) rehabilitációs gyakorlat (szív- és érrendszeri, légzőszervi, onkológia, mozgásszervi rehabilitáció, geriátria)

ae) büntetésvégrehajtás területén

af) készségfejlesztő tréningmódszerek

b) kötelező tanfolyamok:

ba) Orvosi és egészségpszichológia irányzatai, modelljei

bb) Klinikai egészségpszichológia

bc) Stresszelméletek, pszichoneuroimmunológia

bd) Bevezetés a klinikai orvostudományba

be) Kognitív folyamatok és az egészség, kognitív viselkedésterápia

bf) Pszichoszomatika

bg) Orvosilag nem magyarázott tünetek pszichológiája

bh) Egészségfejlesztés elmélete, prevenciós módszerek

bi) Közösségi, munkahelyi és iskolai egészségpszichológia, benne: készségfejlesztő tréningmódszerek

bj) Népegészségügyi ismeretek

bk) Etika

bl) Pszichometria és kutatásmódszertan

bm) Egészségszociológia

bn) Környezetpszichológia és egészségmagatartás

bo) Konzultációs és kapcsolati pszichiátria

4.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

a) A kötelező tanfolyamok írásbeli beszámolóval zárulnak.

b) A tanfolyamok befejezése után komplex vizsgát kell teljesíteni, mely a szakvizsgára bocsátás feltétele.

c) Valamennyi klinikai gyakorlat után kötelező szupervízió.

9. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Szakpszichológusi ráépített szakképzési programok

1. KLINIKAI ADDIKTOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGIA

1.1. KLINIKAI ADDIKTOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGIA I.

1.1.1. Képzés belépési feltétele

a) Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia vagy

b) Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia

szakvizsga

1.1.2. Képzési idő: 72 hó: 48 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

1.1.3. Képzési program: 24 hó szakképzés, ebben:

a) szakspecifikus elméleti képzés: addiktológia, motivációs interjú, kognitív terápiák

b) a képzés klinikai fázisa addiktológiai képzőhelyen: prevenciós, betegellátó és rehabilitációs intézményekben

c) gyermek, ifjúsági és felnőtt addiktológiai terepgyakorlat

1.1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

1.2. KLINIKAI ADDIKTOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGIA II.

1.2.1. Képzés belépési feltétele

a) Neuropszichológiai szakpszichológia vagy

b) Alkalmazott egészségpszichológai szakpszichológia

szakvizsga

1.2.2. Képzési idő: 84 hó: 48 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

1.2.3. Képzési program: 36 hó szakképzés, ebben:

a) szakspecifikus elméleti képzés: addiktológia, motivációs interjú, kognitív terápiák

b) a képzés klinikai fázisa addiktológiai képzőhelyen: prevenciós, betegellátó és rehabilitációs intézményekben

c) gyermek, ifjúsági és felnőtt addiktológiai terepgyakorlat

1.2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2. PSZICHOTERÁPIA

2.1. PSZICHOTERÁPIA I.

2.1.1 Képzés belépési feltétele

a) Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia vagy

b) Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia

szakvizsga

2.1.2. Képzési idő: 72 hó: 48 hó alapképzés + 24 hó ráépített képzés

2.1.3. Képzési program: 24 hó szakképzés, ebben:

a) részvétel a klinikai fázis elméleti és gyakorlati tanfolyamán

b) részvétel módszer-specifikus elméleti és gyakorlati képzésben

2.1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

2.2. PSZICHOTERÁPIA II.

2.2.1 Képzés belépési feltétele

a) Neuropszichológiai szakpszichológia, vagy

b) Alkalmazott egészségpszichológai szakpszichológia

szakvizsga

2.2.2. Képzési idő: 72–84 hó: 36–48 hó alapképzés + 36 hó ráépített képzés

2.2.3. Képzési program: 36 hó szakképzés, ebben:

a) részvétel a klinikai fázis elméleti és gyakorlati tanfolyamán

b) részvétel módszer-specifikus elméleti és gyakorlati képzésben

2.2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

10. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez

Egyéb egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési programok

1. ALAP SZAKKÉPESÍTÉSEK

1.1. KLINIKAI BIOKÉMIA

1.1.1. *  Képzés belépési feltétele

Egyetemi vagy mesterképzési szakon

a) a kémia tudomány területén megszerzett,

b) a biológia tudomány területén megszerzett,

c) a laboratóriumi diagnosztika területén megszerzett vagy

d) orvosi biotechnológia

szakképzettség

1.1.2. Képzési idő: 48 hó

1.1.3. Képzési program:

a) 12 hó klinikai biokémia

b) 6 hó immunkémia

c) 5 hó molekuláris genetikai diagnosztika

d) 3 hó gyógyszerszint meghatározás, toxikológia

e) 3 hó kromatográfia, tömegspektrometria

f) 3 hó hematológia, hemosztazeológia

g) 4 hó választott szakterületen

h) 9 hó tudományos munka a laboratóriumi diagnosztika tárgykörében

i) 1 hó az egyetem által az alapképesítéstől függően előírt szintrehozó tanfolyamok a kémia, biológia, biokémia területén

j) 2 hó szakképzési tanfolyamok (orvosi biokémia, élettan, immunológia, orvosi genetika, klinikai kémia, a gyógyszertan és toxikológia alapjai, kutatásmódszertani alapismeretek, egészségügyi menedzsment, minőségügyi alapismeretek, laboratóriumi informatika és statisztika)

1.1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A kötelező gyakorlat egyetemi klinikai kémiai/biokémiai intézetben vagy az egyetem által a szakirányú szakképzésbe bevont diagnosztikai laboratóriumban végezhető el.

1.2. KLINIKAI MIKROBIOLÓGIA

1.2.1. Képzés belépési feltétele

Egyetemi vagy mesterképzési szakon a biológia tudomány területén megszerzett szakképzettség.

1.2.2. Képzési idő: 48 hó

1.2.3. Képzési program:

a) 12 hó mikrobiológiai alapképzés, ebben:

aa) 1 hó táptalajkonyhai gyakorlat

ab) 5 hó bakteriológia

ac) 2 hó virológiai diagnosztika

ad) 2 hó parazitológiai diagnosztika

ae) 2 hó mycológiai diagnosztika

af) törzsképzési tanfolyamok

b) 36 hó mikrobiológiai gyakorlat ebben:

ba) 3 hó járványügyi bakteriológiai gyakorlat

bb) 3 hó virológia, virológiai diagnosztika

bc) 3 hó parazitológia, parazitológiai diagnosztika

bd) 3 hó mikológiai diagnosztika

be) 3 hó infekciós kórképek molekuláris diagnosztikája

bf) 3 hó kórház-higiénés epidemiológiai gyakorlat

bg) 3 hó kötelező tanfolyamok

bh) 10 hó mikrobiológiai laboratóriumi gyakorlat

1.2.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A kötelező gyakorlat egyetemi klinikai mikrobiológiai diagnosztikát végző egyetemi intézetben vagy az egyetem által a szakirányú szakképzésbe bevont diagnosztikai laboratóriumban végezhető el.

1.3. KLINIKAI SUGÁRFIZIKA

1.3.1. Képzés belépési feltétele

Egyetemi vagy mesterképzési szakon megszerzett

a) fizikus,

b) fizikatanár,

c) villamosmérnök vagy

d) egészségügyi mérnök

szakképzettség.

1.3.2. Képzési idő: 48 hó

1.3.3. Képzési program:

a) 16 hó Gyakorlatok I:

aa) 3 hó sugárterápia

ab) 3 hó nukleáris medicina

ac) 4 hó radiológia

ad) 2 hó sugárvédelem

ae) 3 hó orvosi képfeldolgozás

b) 20 hó Gyakorlatok II.: a választott szakterületen (sugárterápia, nukleáris medicina vagy radiológia) eltöltendő további gyakorlati idő

c) 5 hó tudományos munka: a Gyakorlatok I. szakterületek valamelyik tárgykörében

d) 6 hó tanfolyamok:

da) 2 hét átfogó sugárvédelmi tanfolyam

db) 2 hó a fizikai-műszaki modul tanfolyamai: sugárfizika, atomfizika, magfizika, sugárzások, nukleáris méréstechnika, kutatásmódszertani ismeretek, egészségügyi informatika, orvosbiológiai statisztika

dc) 6 hét az orvosi modul tanfolyamai: onkológia alapjai, egészségügyi menedzsment, egészségügyi szervezés, bioetika, egészségügyi jogszabályok, minőségügyi alapismeretek

dd) 2 hó a szakterületi modul tanfolyamai: sugárterápia, nukleáris medicina, radiológia

e) 1 hó szintrehozó tanfolyamok (a szakvizsgára jelentkezésig bármikor elvégezhetők)

ea) Élettan

eb) Funkcionális anatómia

ec) Sugárbiológia

1.3.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A sugárterápia, nukleáris medicina és radiológia gyakorlatok egyetemi sugárterápiás, radiológiai, nukleáris medicina intézetben vagy az egyetem által a szakirányú szakképzésbe bevont egészségügyi szolgáltatónál végezhetők.

2. RÁÉPÍTETT SZAKKÉPESÍTÉSEK

2.1. MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA

2.1.1. Képzés belépési feltétele

a) klinikai biokémia vagy

b) klinikai mikrobiológia

szakvizsga

2.1.2. Képzési idő: 24 hó

2.1.3. Képzési program:

a) 4 hó cytogenetika

b) 5 hó öröklött genetikai betegségek diagnosztikája

c) 5 hó malignus megbetegedések molekuláris genetikai diagnosztikája

d) 4 hó molekuláris genetikai polimorfizmusok, rizikótényezők diagnosztikája

e) 6 hó molekuláris genetikai tárgyú tudományos projekt

2.1.4. Szakvizsgára bocsátás egyéb feltételei

A kötelező gyakorlat egyetemi klinikai kémiai/biokémiai intézetben vagy az egyetem által a szakirányú szakképzésbe bevont diagnosztikai laboratóriumban végezhető el.

11. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez * 

Egyes ráépített szakorvosi szakképesítések megfeleltethetősége

A B

1.

Ráépített szakorvosi szakképesítés megnevezése
Azon szakorvosi alap szakképesítések megnevezése, amelyek együttes megléte esetén az A oszlop szerinti ráépített szakképesítésnek megfeleltethető
2. Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégegyógyászat csecsemő- és gyermekgyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat
3. Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat
4. Csecsemő- és gyermekkardiológia csecsemő- és gyermekgyógyászat, kardiológia
5. Gyermek-gasztroenterológia csecsemő- és gyermekgyógyászat, gasztroenterológia
6. Gyermek hemato-onkológia csecsemő- és gyermekgyógyászat, hematológia, klinikai onkológia
7. Gyermek-neurológia csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia
8. Gyermek-nőgyógyászat csecsemő- és gyermekgyógyászat, szülészet és nőgyógyászat
9. Gyermek-tüdőgyógyászat csecsemő- és gyermekgyógyászat, tüdőgyógyászat
10. Iskola-egészségtan és ifjúságvédelem csecsemő- és gyermekgyógyászat, foglalkozás-orvostan
11. *  Orvosi rehabilitáció (kardiológia területen) rehabilitációs medicina, kardiológia
12. *  Orvosi rehabilitáció (gyermekgyógyászat területen) csecsemő- és gyermekgyógyászat, rehabilitációs medicina
13. *  Orvosi rehabilitáció (pulmonológia területen) rehabilitációs medicina, tüdőgyógyászat
14. *  Gyermek radiológia Csecsemő- és gyermekgyógyászat, radiológia

12. melléklet a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelethez * 

Egyes képesítések megfeleltethetősége

A B


1.
A szakorvosi, a szakgyógyszerészi szakképesítés megszerzéséről és a képesítésről, továbbá az orvosok, fogorvosok és a gyógyszerészek továbbképzéséről szóló 9/1978. (XI. 29.) EüM rendelet szerint megszerezhető képesítés

E rendelet szerint megszerezhető szakképesítés
2. Humángenetika Klinikai genetika
3. Neurofiziológia Klinikai neurofiziológia
4. Neuroradiológia Neuroradiológia
5. Neuropatológia Neuropatológia
6. Neonatológia Neonatológia
7. Pszichoterápia Pszichoterápia
8. *  Rehabilitáció Rehabilitációs medicina
9. *  Mozgásszervi rehabilitáció Rehabilitációs medicina
10. *  Orvosi rehabilitáció (rehabilitációs szakterület megnevezésével) Rehabilitációs medicina
11. *  E rendelet szerint megszerezett orvosi rehabilitáció (mozgásszervi) képesítés Rehabilitációs medicina
12. *  E rendelet szerint megszerezett Fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás képesítés Rehabilitációs medicina