A jogszabály mai napon ( 2019.10.14. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

30/2012. (VI. 8.) NFM rendelet

a Regionális Fejlesztés Operatív Programokra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 50. § (6) bekezdésében és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya a Nyugat-dunántúli Operatív Program, a Dél-alföldi Operatív Program, az Észak-alföldi Operatív Program, az Észak-magyarországi Operatív Program, a Közép-magyarországi Operatív Program, a Közép-dunántúli Operatív Program, a Dél-dunántúli Operatív Program (a továbbiakban együttesen: Regionális Fejlesztés Operatív Programok) állami támogatási szabályok alá eső egyes jogcímei tekintetében, a meghatározott előirányzat felhasználására terjed ki.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki:

a) a Közép-magyarországi Operatív Program vonatkozásában a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra és a Közép-Magyarországi Operatív Program 1. prioritására vonatkozó részletes szabályokról szóló 29/2012. (VI. 8.) NFM rendelet, valamint

b) a Regionális Fejlesztés Operatív Programok vonatkozásában a Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására és a Regionális Operatív Programok K+F és innováció tárgyú konstrukcióira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és a támogatás jogcímeiről szóló 31/2012. (VI. 8.) NFM rendelet

által szabályozott területekre.

2. Értelmező rendelkezések

2. § *  (1) E rendelet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti ipar,

2. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

3. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

4. * 

5. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

6. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

7. dedikált infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely ex-ante módon meghatározhatóan az érintett vállalkozás igényeihez igazítottan jön létre,

8. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

9. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

10. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

11. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

12. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség,

13. ésszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

14. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

15. fogyatékossággal élő munkavállaló: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 20. pontja szerinti munkavállaló,

16. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

17. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló,

18. helyi infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely helyi szinten járul hozzá az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez, és ipari bázisok fejlesztéséhez,

19. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget (pl. kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ide értve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható),

20. hivatásos csapat: olyan sportvállalkozás, amely hivatásos sportolót alkalmaz,

21. hivatásos sportoló: olyan sportoló, aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen vagy más módon, ellenszolgáltatás fejében folytat sporttevékenységet,

22. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

23. induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,

24. innovatív vállalkozás: az a vállalkozás, amely

a) független szakértő értékelésével alá tudja támasztani, hogy a belátható jövőben új vagy az iparági legmodernebb technikához képest jelentős javulást eredményező, ugyanakkor technológiai vagy ipari sikertelenség kockázatát magában hordozó terméket, szolgáltatást vagy folyamatot fejleszt ki, vagy

b) esetén a támogatás nyújtását megelőző három év legalább egyikében a működési költségek legalább 10%-át kutatás-fejlesztési költségek teszik ki,

25. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 67. pontja szerinti kötelezettségvállalás,

26. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

27. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység,

28. közszolgáltatás: az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

29. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely,

30. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár, nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, és amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ (pl. a biztosíték nélküli és alárendelt kölcsöntőke, ide értve a mezzanin tőkét is, tőkévé alakítható adósság vagy elsőbbségi tőke),

31. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

32. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy - ha nem vásárolják meg - bezárásra került volna, és - annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg - a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

33. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

34. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

35. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

36. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

37. multifunkcionális szabadidős létesítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk (3) bekezdése szerinti létesítmény,

38. működési eredmény: a beruházásnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt diszkontált bevételek és diszkontált működési költségek (pl. személyi jellegű ráfordítás, anyagköltség, szerződéses szolgáltatás, a távközlés, az energia és a karbantartás költsége, bérleti díj, adminisztrációs költség, kivéve az olyan értékcsökkenési és a finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek) közötti pozitív előjelű különbség,

39. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

40. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

41. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

42. összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségeinek kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni az igénybejelentésben szereplő beruházást és az igénybejelentő beruházó, valamint az igénybejelentő beruházótól független harmadik félnek nem minősülő beruházó vagy beruházók által háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül az igénybejelentésben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, állami támogatásban részesülő beruházást vagy beruházásokat,

43. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást nem tartalmazó forrás,

44. sajáttőke-befektetés: közvetlen vagy pénzügyi közvetítőn keresztül történő közvetett tőkejuttatás egy vállalkozás számára a vállalkozásban a megfelelő arányú részesedés megszerzése ellenében,

45. * 

46. súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 99. pontja szerinti munkavállaló,

47. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított, valamint a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

48. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

49. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti ipar,

50. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

51. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

52. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

53. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

54. tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás: olyan kisvállalkozás, amely nem szerepel a tőzsde hivatalos jegyzékében, kivéve az alternatív kereskedési platformot,

55. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány,

56. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő kibővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek,

57. 800/2008/EK bizottsági rendelet szerinti hátrányos helyzetű munkavállaló: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 18. pontja szerinti munkavállaló.

(2) Az (1) bekezdés 21. pontja szerinti ellenszolgáltatásnak meg kell haladnia a részvételi költségeket és a sportoló jövedelmének jelentős részét kell kitennie függetlenül attól, hogy a sportoló és az érintett sportvállalkozás kötött-e munka- vagy más, munkavégzésre irányuló szerződést. Nem minősül ellenszolgáltatásnak a sportrendezvényen való részvételhez kapcsolódó utazási és szállásköltségek megtérítése.

(3) Pénzügyi előzményekkel nem rendelkező induló vállalkozás esetén az (1) bekezdés 24. pont b) alpontja szerinti arányt a folyó pénzügyi időszak független könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi kimutatásában kell kimutatni.

3. A támogatások előirányzatok szerinti jogcímei

3. § A Regionális Fejlesztés Operatív Programok forrásai a következő jogcímeken használhatók fel:

1. régészeti lelőhelyek, értékek feltárása, műemlékvédelem alatt álló ingatlanok, kastélyok, várak, múzeumok helyreállítása, értékőrző megújítása, látogatóbarát fejlesztése,

2. örökségvédelem, történelmi és kulturális örökség fenntartható hasznosítása,

3. kulturális létesítmények kialakítása, fejlesztése, fenntartható munkahelyek létesítése,

4. szabadidő- és sportlétesítmények kialakítása, fejlesztése, fenntartható munkahelyek létesítése,

5. távfűtő rendszerek kialakítása és korszerűsítése,

6. biomassza, növényi és állati, valamint élelmiszeripari melléktermékek és biohulladékok, trágya, szennyvíz és szennyvíziszap biogáz előállítására, illetve energiaforrásként történő felhasználására szolgáló beruházások,

7. biomassza, növényi és állati, valamint élelmiszeripari melléktermékek és biohulladékok, trágya, szennyvíz és szennyvíziszap komposzt előállításra történő felhasználását szolgáló beruházások,

8. turizmus fogadási feltételeinek javítása, szálláshelyfejlesztés, kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, fejlesztése, szervezeti és működési feltételek javítása,

9. turisztikai célú kisvasutak, erdei vasutak és a kapcsolódó ökoturisztikai létesítmények felújítása, fejlesztése,

10. turisztikai hálózatok, klaszterek, együttműködések alapításának, szervezésének, általuk megvalósított beruházások támogatása,

11. a hazai geotermikus potenciál kihasználására épülő hőenergia ellátás fejlesztése, hőszivattyús rendszerek és passzív épületek fejlesztése,

12. fejlesztések működtetéséhez szükséges munkaerő képzése, vállalkozások humánerőforrás fejlesztése,

13. kulturális, vallási, művészeti, gasztronómiai rendezvények, fesztiválok infrastrukturális fejlesztése, lebonyolítása,

14. sportrendezvények infrastrukturális fejlesztése, lebonyolítása,

15. konferenciáknak helyt adó létesítmények, konferenciaközpontok kialakítása, meglévők infrastrukturális és technológiai fejlesztése,

16. tematikus turisztikai termékek feltételrendszerének, illetve a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése,

17. napenergiát hasznosító rendszerek telepítése,

18. vállalkozások versenyképességének növelése, vállalati beruházások, munkahelyteremtő beruházások támogatása,

19. ipari parkok létesítése, szolgáltatások fejlesztése, befektetési környezet fejlesztése,

20. szélenergiával történő villamosenergia-termelés fejlesztése,

21. vállalkozások betelepítésére alkalmas ipari területek fejlesztése,

22. beruházásokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódó tájékoztatási, információs és marketingtevékenység támogatása,

23. megvalósíthatósághoz kötődő dokumentáció elkészítése, beruházás előkészítése, hatásvizsgálatok készítése,

24. munkaerő-piaci beilleszkedést vagy újra-beilleszkedést segítő képzési, oktatási programok,

25. gazdasági tevékenység funkciójú intézmények, létesítmények utólagos akadálymentesítése,

26. a települési szilárd hulladék, az állati eredetű hulladékok, az építési-bontási hulladék egyes összetevőinek elkülönített gyűjtése és anyagában történő hasznosítása, a veszélyes összetevők ártalmatlanítása,

27. 5 MW teljesítmény alatti vízerőművek korszerűsítése, illetve létesítése,

28. kis- és középvállalkozások adott kiállításon, vásáron való első megjelenésének támogatása,

29. kis- és középvállalkozások részére nyújtott tanácsadás,

30. nagyvállalatok részére tanácsadás, információnyújtás, projekt-tervezés és projekt-menedzsment,

31. gazdasági tevékenység funkciójú épületek energiaellátási rendszerének megújítása, különös tekintettel a megújuló energiaforrások felhasználására,

32. gazdasági tevékenység funkciójú intézmények, létesítmények használatához közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések,

33. klaszterek, hídképző intézmények támogatása,

34. vállalati szervezetfejlesztés, folyamatmenedzsment támogatása,

35. a kis- és középvállalkozások részére kockázati tőkebefektetés nyújtása,

36. közszolgáltatások fejlesztése,

37. *  helyi infrastruktúra fejlesztése.

4. A támogatásban részesíthetők köre

4. § A rendelet hatálya alá tartozó előirányzatokból támogatás - a pályázati felhívás tartalmától függően - a Magyarországon székhellyel, illetve lakóhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személy, jogi személyiségű vagy jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó és természetes személy, valamint önkormányzatok, önkormányzatok társulásai, szövetkezetek, kereskedelmi-szakmai szervezetek, szövetségek és kamarák, nonprofit szervezetek, közhasznú adatbázisokat kezelő intézmények, közgyűjtemények és közszolgáltatók részére nyújtható.

5. A támogatások formái

5. § (1) Az előirányzat forrásaiból a 3. §-ban meghatározott jogcímek alapján támogatásban részesíthető jogalanyok részére

a) a pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: vissza nem térítendő támogatás),

b) garanciadíj támogatás,

c) visszatérítendő támogatás,

d) kamattámogatás, kedvezményes hitel,

e) kockázati tőkebefektetés,

f) kedvezményes lízing

nyújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatási formák egy kedvezményezett tekintetében együttesen és egy időben is alkalmazhatók.

(3) *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

6. Támogatási kategóriák

6. § A 3. §

a) *  1-11., 13-21., 23., 26., 27., 32. és 33. pontjában megjelölt jogcímek alapján regionális beruházási támogatás nyújtható,

b) 28. pontjában megjelölt jogcím alapján kis- és középvállalkozások vásárokon való részvételéhez, 29. pontjában megjelölt jogcím alapján kis- és középvállalkozások részére tanácsadáshoz nyújtható támogatás,

c) 12. és 24. pontjában megjelölt jogcímek alapján képzési célú támogatás nyújtható,

d) 1-36. pontjában megjelölt jogcímek alapján csekély összegű támogatás nyújtható,

e) 1-3. és 13. pontjában megjelölt jogcímek alapján, ha azok elősegítik a kultúra és a kulturális örökség megőrzését, kulturális célú támogatás nyújtható,

f) * 

g) *  29. és 34. pontjában megjelölt jogcímek alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás nyújtható,

h) *  31. pontjában megjelölt jogcím alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás nyújtható,

i) * 

j) 36. pontjában megjelölt jogcím alapján közszolgáltatások ellentételezésére és fejlesztésére támogatás nyújtható,

k) *  4., 14. és 15. pontjában megjelölt jogcímek alapján sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás nyújtható,

l) *  37. pontjában megjelölt jogcím alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás nyújtható.

7. *  A regionális beruházási támogatásra vonatkozó szabályok

7. § *  (1) A regionális beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás valósít meg.

(2) A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

8. § *  (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

9. § *  Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termelését, feldolgozását és értékesítését szolgáló beruházáshoz,

h) ha a beruházó a kérelem benyújtását megelőző két évben azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az Európai Gazdasági Térség, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor - egyidejűleg benyújtott nyilatkozat alapján - tervezi, hogy azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az Európai Gazdasági Térség területén a támogatási kérelemben szereplő beruházás befejezését követő két éven belül,

i) szélessávú internet-szolgáltatást szolgáló beruházáshoz,

j) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti kutatási infrastruktúrához.

10. § *  (1) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)-(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás - a nagyberuházások kivételével - kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

10/A. § *  (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók - Sztv. 79. §-a szerint elszámolható - személyi jellegű ráfordításának - ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket - 24 havi összege a munkakör betöltésének napjától számítva.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig, nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották, és

e) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már bárki által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számítva kis- és középvállalkozás esetén legalább három éven, nagyvállalkozás esetén legalább öt éven keresztül az érintett területen fenntartja.

10/B. § *  A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) - a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában - az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) - a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában - a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

d) az a)-c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

8. *  Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatásra vonatkozó szabályok

11. § *  Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás részére nyújtható, amely legfeljebb öt éve került bejegyzésre, nem összefonódás útján jött létre és még nem osztott fel nyereséget. Azon vállalkozás esetén, amely nem kerül hivatalos bejegyzésre, az öt éves periódus kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének az időpontja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetés kezdő időpontja.

12. § *  (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb tízéves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a) az 1 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén az 1,5 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 2 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

12/A. § *  (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a) az 1,5 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 2,25 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 3 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

12/B. § *  Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás - ide értve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is -, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a) a 0,4 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 0,6 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 0,8 millió eurót.

12/C. § *  (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 12-12/B. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásához.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 12-12/B. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetők.

9. *  Az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatásra vonatkozó szabályok

13. § *  (1) A vállalkozások energia-megtakarítást eredményező beruházásaihoz kapcsolódó energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(2) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(3) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(4) A támogatási intenzitás - a (2) bekezdésben meghatározott mértéken túl - az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló beruházás esetén 5 százalékponttal növelhető.

13/A. § *  (1) A támogatás keretében a magasabb energiatakarékossági szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó, a (2) és (3) bekezdés szerinti beruházási költség számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés alapján nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

10. Kis- és középvállalkozás részére nyújtott tanácsadáshoz és a kis- és középvállalkozás vásárokon való részvételéhez kapcsolódó támogatás

14. § (1) E támogatási program keretében a kis- és középvállalkozás részére nyújtott tanácsadáshoz, valamint a kis- és középvállalkozás vásárokon való részvételéhez kapcsolódó támogatást az elszámolható költségek 50%-áig lehet odaítélni.

(2) A tanácsadáshoz kapcsolódó támogatás esetén az elszámolható költségek a külső tanácsadók által nyújtott szolgáltatások tanácsadói költségei. Az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység, és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez, különösen a folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez.

(3) *  A vásárokon való részvételhez kapcsolódó támogatás esetén az elszámolható költségek a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való részvétele esetén a kiállító helyiség bérletével, felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek.

11. A képzési támogatásra vonatkozó szabályok

15. § *  (1) A képzési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű költsége, azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b) az oktatók és a képzésben résztvevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben résztvevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek (pl. adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek) azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben résztvevők részt vesznek a képzésen,

e) a képzésben résztvevő megváltozott munkaképességű munkavállalók minimálisan szükséges szállásköltsége.

(5) Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez.

12. A közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtható támogatásra vonatkozó szabályok

16. § (1) Közszolgáltatás finanszírozásához támogatást kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett kaphat.

(2) A közszolgáltatások ellátásához nyújtott támogatás csak olyan mértékben korlátoztathatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, beleértve az ésszerű nyereséget. A támogatás mértékét az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (a továbbiakban: Határozat) 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a Határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)-(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

13. A csekély összegű támogatásokra vonatkozó szabályok

17. § *  (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetében a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás hatálya alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (a továbbiakban: 360/2012/EU bizottsági rendelet) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembe vételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

14. A kulturális célú támogatásokra vonatkozó szabályok

18. § (1) E rendelet alapján kulturális célú támogatás kizárólag olyan tevékenységhez nyújtható, amely igazoltan elősegíti a kultúra és a kulturális örökség megőrzését, amelyek kulturális örökségvédelmi szempontból megkülönböztetett jelentőségűek, valamint az olyan tevékenységek, amelyek célja a nemzeti kulturális örökség veszélyeztetett emlékeinek megmentése.

(2) Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó tevékenységekhez nyújtott támogatásban az 4. §-ban meghatározottak köre részesülhet, így különösen

a) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műemléki nyilvántartásában szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, fenntartói,

b) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásában szereplő régészeti lelőhelyek feltárására, régészeti bemutatóhelyek állagmegóvására, helyreállítására, kialakítására a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint régészeti feltárásra jogosult intézmények, továbbá azok tulajdonosai, vagyonkezelői, fenntartói,

c) azokat a tevékenységeket ellátó személyek, szervezetek, amelyek tevékenységének célja a műemlékek örökségvédelmi szempontú restaurálása, eredeti állapotának helyreállítása, eredeti állapot kutatása (föld-, fal-, padló-, mennyezet-kutatás),

d) a kulturális örökség ápolását, megőrzését, terjesztését szolgáló rendezvények szervezői,

e) a muzeális intézmények tulajdonosai, vagyonkezelői, fenntartói,

f) műtárgyak védelmét célzó tevékenységeket ellátó személyek, szervezetek,

g) az örökségvédelem területén működő szervezetek.

19. § (1) A kulturális célú támogatások alkalmazásában az elszámolható költségek köre a kultúra és a kulturális örökség, kulturális értékek megóvása során közvetlenül felmerülő, igazoltan e célra fordított költségek.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(3) A támogatás mértékének felső határát és az elszámolható költségek körét a pályázati felhívás tartalmazza.

15. *  A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatásra vonatkozó szabályok

20. § *  (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez

nyújtható.

(2) A támogatott sportlétesítmény, multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével kell eljárni.

(3) A támogatott sportlétesítményhez, multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(4) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A létesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia.

(5) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapat használja, a hivatásos csapat esetén alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

20/A. § *  (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a keletkező működési veszteséget.

(4) A működési veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell megállapítani.

(5) A (3) bekezdésben meghatározottak teljesítése - a (4) bekezdéstől eltérően - visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(6) Az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege az (1)-(5) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

20/B. § *  (1) A beruházási támogatás keretében a tárgyi eszköz és az immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség (pl. az igénybevett szolgáltatások és a karbantartás költsége, a bérleti díj, a személyi-, az anyag-, a kommunikációs-, az energia- és az adminisztrációs költség) számolható el.

(3) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenés, finanszírozás vagy az értékcsökkenéssel, finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

15/A. *  A helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásra vonatkozó szabályok

20/C. § *  (1) Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) helyi infrastruktúra építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható, ha ezen infrastruktúra helyi szinten hozzájárul az üzleti és a fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez.

(2) A támogatás olyan infrastruktúra-fejlesztésre nyújtható, amelyre - a regionális beruházási támogatás kivételével - nem nyújtható támogatás a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikke alapján. Nem nyújtható támogatás repülőtéri infrastruktúra, kikötői infrastruktúra, valamint dedikált infrastruktúra fejlesztéséhez.

(3) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a megvalósuló infrastruktúrát nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes alapon kell a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Az infrastruktúra használatáért felszámított vagy eladása során meghatározott árnak szokásos piaci árnak kell lennie.

(4) Az infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy azzal harmadik felet megbízni csak nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet.

20/D. § *  (1) A támogatás keretében a beruházáshoz kapcsolódó tárgyi eszköz és immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

16. Az állami támogatásokra vonatkozó közös szabályok

21. § A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés napjától számított tíz évig megőrizni.

22. § (1) Nem ítélhető meg támogatás

a) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) *  - a közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtható támogatás és a csekély összegű támogatás kivételével, figyelembe véve a 17. § (4) bekezdésében foglaltakat is - nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,

c) a pályázati felhívás által meghatározott kizáró ok fennállása esetén.

(2) * 

(3) *  Nem ítélhető meg a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján

a) az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 7., 9., 10., 15. és 15/A. alcím szerinti támogatás,

b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez a 7., 8., 15. és 15/A. alcím szerinti, valamint a kis- és középvállalkozás vásárokon való részvételéhez kapcsolódó támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) támogatás exporttal kapcsolatos tevékenységekhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

e) támogatás, ha azt import áruk helyett hazai áru használatától teszik függővé,

f) olyan feltétellel nyújtandó támogatás, amely az uniós jog megsértését eredményezi.

23. § *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

24. § (1) * 

(2) Egy projekthez igénybe vett összes állami támogatás - függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik - támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást.

(3) *  Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(4) *  Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(5) *  A 8. alcím szerinti, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

25. § (1) A támogatások támogatási intenzitásának kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók vagy illetékek levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást a vissza nem térítendő támogatástól eltérő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(2) A több részletben kifizetett támogatást az odaítélés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni az Atr. 2. § 3. pontja szerinti diszkont kamatláb alkalmazásával.

26. § (1) A támogatott projekt megkezdése időpontjának a következő időpont minősül:

a) építési beruházási tevékenységet tartalmazó projekt esetén a kivitelezői (vállalkozási) szerződés hatályba lépésének napja, függetlenül a szerződés létrejöttének napjától, érvényességétől,

b) tárgyi eszköz, forgó eszköz, immateriális javak (a továbbiakban együtt: eszközök) beszerzését tartalmazó projekt esetén

ba) az első beszerzett eszköz megrendelését igazoló okmány megrendelőhöz történő megérkezésének dátuma,

bb) megrendelés hiányában a beszerzésre megkötött első szerződés hatályba lépésének napja, függetlenül a szerződés létrejöttének napjától, érvényességétől,

bc) megrendelés és szerződés nélkül beszerzett eszközök esetén a számlán feltüntetett fizikai teljesítés, a számlakiállítás és a számlakiegyenlítés dátuma közül a legkorábbi időpont,

c) szolgáltatás, egyéb tevékenység támogatása esetén, ha a szerződéskötést megelőzően megrendelésre kerül sor, ennek időpontja, előzetes megrendelés hiányában a megvalósításra megkötött első szerződés hatályba lépésének napja, függetlenül a szerződés létrejöttének napjától, érvényességétől,

d) fejlesztési célú pénzeszközök átadását tartalmazó projekt esetén az első pénzátadás napja,

e) beruházás saját vállalkozásban történő megvalósítását, vagy saját vállalkozásban teljesített szolgáltatást tartalmazó projekt vonatkozásában

ea) építési tevékenységnél építési napló vezetés kötelezettségének fennállása esetén az építési naplóba történt első bejegyzés napja,

eb) oktatást, képzést, vagy rendezvényeket magába foglaló szolgáltatás esetén az első ilyen esemény napja,

ec) nem előkészítési költségnek minősülő számla vagy egyéb elszámolást alátámasztó bizonylaton szereplő fizikai teljesítés, a bizonylat kiállítása vagy a bizonylat kiegyenlítése dátuma közül a legkorábbi időpont vagy a tevékenység végrehajtásában résztvevő saját foglalkoztatott munkaköri leírásában, munkáltatói utasításban e projekt kapcsán megjelölt kezdési időpont,

f) a településfejlesztési felhívások esetén a közvetett támogatás formájában megvalósuló programalap pályázatainak meghirdetése.

(2) Ha a projekt keretében több, az (1) bekezdés szerinti tevékenység támogatására kerül sor, az (1) bekezdésben meghatározott időpontok közül a legkorábbit kell a projekt megkezdésének tekinteni.

(3) A projekt-előkészítési tevékenység nem jelenti a projekt megkezdését.

27. § *  A 6. § f) pontja szerinti támogatási kategória esetén 2014. december 31-ig lehet támogatási döntést hozni.

17. Záró rendelkezések

28. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépését követően meghirdetett felhívások tekintetében kell alkalmazni.

(3) *  E rendeletnek az egyes operatív programok jogcímrendeleteinek módosításáról szóló 11/2014. (XII. 30.) MvM rendelettel (a továbbiakban: MvM rendelet) megállapított rendelkezéseit az MvM rendelet hatálybalépését követően meghozott támogatási döntések tekintetében kell alkalmazni.

29. § E rendelet

a) * 

b) *  6. § d) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1.o.),

c) *  6. § e) pontja a kulturális célú támogatási intézkedések a Regionális Fejlesztési Operatív Program keretein belül című, SA.36873-2013/N. számú bizottsági határozat,

d) 6. § j) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012. 1. 11., 3. o.),

e) *  6. § f) pontja a kis- és középvállalkozásokba történő kockázatitőke-befektetések előmozdítását célzó állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás (HL C 194., 2006. 8. 18., 2. o.) alapján elfogadott, Regionális Tőkebefektetési Alap program című, SA.32825-2012/N. számú bizottsági határozat,

f) *  6. § a)-c), g), h), k) és l) pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1.o.) I. és II. fejezete, valamint 13., 14., 18., 19., 22., 31., 38., 55. és 56. cikke

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

30. § * 


  Vissza az oldal tetejére