Hatály: 2019.III.1. - 2019.IV.25. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi XXXVI. törvény

az Országgyűlésről * 

Kiindulva Magyarország Alaptörvényének azon rendelkezéséből, amely szerint Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés;

tekintettel a magyar parlamentarizmus több évszázados hagyományaira;

tudatában annak, hogy az Országgyűlés 1990. május másodika, az első szabadon választott népképviselet megalakulása óta újkori demokráciánk legfontosabb alkotmányos intézménye és a népszuverenitás letéteményese;

megerősítve, hogy a demokratikus állami működés nélkülözhetetlen feltétele, hogy az Országgyűlés törvényhozó és a végrehajtó hatalom feletti ellenőrző feladatait hatékonyan és átláthatóan gyakorolhassa;

elismerve, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek államalkotó tényezőkként joguk van ahhoz, hogy önazonosságuk megőrzése, nyelvük és kultúrájuk ápolása, valamint a közös ügyeinkben való részvétel lehetőségének biztosítása érdekében az Országgyűlésben is képviselettel rendelkezzenek;

hangsúlyozva valamennyi országgyűlési képviselő közös felelősségét Magyarország, a magyar nemzet és a közjó szolgálatáért;

biztosítva a képviselői jogok rendeltetésszerű gyakorlásának sérthetetlenségét és az Országgyűlés közjogi helyzetéhez méltó működését;

előmozdítva az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködését, összhangban az Európai Uniónak a nemzeti parlamentek hangsúlyozott szerepének biztosítására irányuló törekvésével;

az Országgyűlés az Alaptörvény végrehajtására, illetve egyes házszabályi rendelkezések törvényi szinten való megállapítására az Alaptörvény 2. cikk (2) bekezdése, 4. cikk (2) és (5) bekezdése, valamint 5. cikk (4), (7)–(9) bekezdése, 7. cikk (3) bekezdése és 19. cikke alapján a következő törvényt alkotja: * 

ELSŐ RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE

I. Fejezet

Az Országgyűlés tisztségviselői

1. § Az Országgyűlés tisztségviselője

a) az Országgyűlés elnöke (a továbbiakban: házelnök),

b) az Országgyűlés alelnöke (a továbbiakban: alelnök),

c) az Országgyűlés háznagya (a továbbiakban: háznagy) és

d) az Országgyűlés jegyzője (a továbbiakban: jegyző).

1. Az Országgyűlés elnöke

2. § (1) A házelnök biztosítja az Országgyűlés jogainak gyakorlását, gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról, valamint az Országgyűlés munkájának megszervezéséről.

(2) A házelnök

a) *  képviseli az Országgyűlést más állami szervekkel, civil és egyéb szervezetekkel való kapcsolatban,

b) képviseli az Országgyűlést a nemzetközi kapcsolatokban, közvetlenül felügyeli az Országgyűlés nemzetközi tevékenységét és meghatározza annak szabályait,

c) közjogi feladataiból adódóan képviseli Magyarországot a külföldi partnerekkel folytatott tárgyalások során,

d) az Európai Tanács üléseit és a stratégiai jelentőségű eseményeket megelőzően összehívja az európai uniós politika országgyűlési egyeztetésére az Európai Uniós Konzultációs Testületet; felkéri a miniszterelnököt az Európai Uniós Konzultációs Testület tájékoztatására Magyarország álláspontjáról, javaslatot tehet az európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottságnak, illetve más állandó bizottságnak európai uniós stratégiai jelentőségű kérdés megtárgyalására,

e) összehívja az Országgyűlés ülésszakát, és ezen belül az egyes üléseket,

f) megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az üléseket; engedélyezi a felszólalásokat, ügyel a házszabályi rendelkezések betartására, kihirdeti a szavazás eredményét, és ügyel az ülések rendjére,

g) elnököl a Házbizottság ülésein,

h) *  összehangolja az országgyűlési bizottságok működését, az e törvényben meghatározottak szerint javaslatot tesz az országgyűlési bizottságok számára, elnevezésére, feladatkörére, tagjainak számára, az elnök, alelnök és a tagok megválasztására, valamint a személyükre vonatkozó változásra,

i) előkészítés, illetve intézkedés céljából kiadja a feladatkörrel rendelkező országgyűlési bizottságnak az Országgyűléshez érkezett indítványokat és beadványokat,

j) javaslatot tesz az Országgyűlésnek a háznagy megválasztására és felmentésére,

k) kinevezi és felmenti a főigazgatót, valamint az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott hivatali szervek vezetőit; az általa kinevezett vezető felett munkáltatói jogkört gyakorol,

l) házelnöki rendelkezésben megállapítja az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatát, illetve feladat- és hatáskörének gyakorlása során házelnöki rendelkezést adhat ki,

m) jóváhagyja az Országgyűlés Hivatala, valamint az Országgyűlési Őrség költségvetésének tervezetét, és ellenőrzi az elfogadott költségvetés végrehajtását,

n) megteszi, illetve kezdeményezi az Országgyűlés biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket,

o) gyakorolja a jogutód nélkül megszűnt országgyűlési bizottság elnökének titokvédelemmel összefüggő jogait,

p) *  e törvényben meghatározott esetekben gyakorolja rendészeti, illetve fegyelmi jogkörét,

q) *  az Országgyűlési Őrség irányításával összefüggésben kiadja az Országgyűlési Őrség Szervezeti és Működési Szabályzatát,

r) az Országgyűlés Hivatala, valamint az Országgyűlési Őrség vezetőinek utasítást adhat feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására, az Országgyűlés Hivatalát, illetve az Országgyűlési Őrséget jelentéstételre vagy beszámolóra kötelezheti, fenntarthatja magának a jogot e szervek döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyására,

s) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket számára az Alaptörvény, a házszabályi rendelkezések, más törvény, illetve országgyűlési határozat előír.

(3) A házelnök

a) az üléseken a tanácskozási rend fenntartása érdekében bármikor felszólalhat, de ha az ügy érdemében kíván szólni, a házelnöki teendőket köteles átadni,

b) tanácskozási joggal részt vehet bármelyik országgyűlési bizottság ülésén.

2. Az Országgyűlés alelnökei

3. § (1) A házelnököt – az általa meghatározott rendben – alelnökök helyettesítik.

(2) Ha a házelnök megbízatása megszűnik, valamint – az Alaptörvény 14. cikk (3) bekezdésében meghatározott eset kivételével – a házelnök tartós akadályoztatása esetén az új házelnök megválasztásáig vagy az akadályoztatás megszűnéséig a házelnök feladat- és hatáskörét az általa meghatározott sorrendben az alelnökök látják el.

(3) Az Alaptörvény 14. cikk (3) bekezdésében foglalt esetben a köztársasági elnököt helyettesítő házelnök feladatát ellátó alelnök kijelöléséről az Országgyűlés a házelnök javaslata alapján határoz.

(4) A házelnököt helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei a házelnökével azonosak, a 2. § (2) bekezdés j)–l) és q) pontjában foglalt feladat- és hatásköröket azonban nem gyakorolhatja.

(5) *  Az Országgyűlés az alelnökök sorában törvényalkotásért felelős alelnököt is választ.

3. Az Országgyűlés háznagya

4. § (1) A háznagy – a 2. § (2) bekezdés d)–h), j)–m) és o)–q) pontjában foglalt feladat- és hatáskörök kivételével – gyakorolja azokat a feladat- és hatásköröket, amelyeket a házelnök részére az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatában ad át.

(2) A háznagy a házelnök irányítása alatt végzi munkáját.

(3) Háznaggyá országgyűlési képviselő (a továbbiakban: képviselő) vagy olyan személy választható, aki megfelel a közszolgálati jogviszony létesítésére vonatkozó feltételeknek.

(4) A háznagyot mentelmi jog illeti meg. A mentelmi jogra a képviselők mentelmi jogára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(5) *  A háznagy – a képviselői megbízatás kivételével – más keresőfoglalkozást nem folytathat, és egyéb tevékenységéért – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony keretében végzett tevékenységet kivéve – díjazást nem fogadhat el.

(6) *  A képviselői megbízatással rendelkező háznagy javadalmazása megegyezik az alelnök javadalmazásával.

(6a) *  A képviselői megbízatással nem rendelkező háznagy a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg kétszeresének megfelelő összegű illetményre, továbbá a miniszter részére jogszabályban biztosított egyéb juttatásra jogosult. A képviselői megbízatással nem rendelkező háznagy jogállására – a megbízatás keletkezése és megszűnése, a vagyon- nyilatkozattételi kötelezettség teljesítése, valamint az összeférhetetlenség kivételével – a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7) A háznagy a megbízatása keletkezését követő harminc napon belül, azt követően minden évben január 31-ig, valamint a megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül a képviselők vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatával (a továbbiakban: vagyonnyilatkozat) azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra a képviselők vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

4. Az Országgyűlés jegyzői

5. § (1) Az Országgyűlés jegyzői

a) közreműködnek az Országgyűlés ülésének vezetésében,

b) a kézfelemeléssel történő szavazásnál – szükség esetén – összeszámolják a szavazatokat,

c) a titkos szavazásnál szavazatszámláló bizottságként járnak el,

d) *  felolvassák az országgyűlési iratokat, eskütételnél előolvassák a magyar nyelvű eskü szövegét,

e) vezetik a felszólalásra jelentkezett képviselők névsorát,

f) jelzik az ülést vezető házelnöknek vagy alelnöknek (a továbbiakban együtt: ülést vezető elnök) a beszédidő lejártát, valamint

g) hitelesítik az Országgyűlés szó szerinti jegyzőkönyvét.

(2) Az Országgyűlés ülésén – a házelnök által meghatározott sorrendben – egyidejűleg két jegyző teljesít szolgálatot, akik közül lehetőleg egy kormánypárti országgyűlési képviselőcsoporthoz, illetve egy ellenzéki országgyűlési képviselőcsoporthoz tartozik.

(3) *  Ha a jegyzők az Országgyűlés ülésén nem állnak kellő számban rendelkezésre, az ülést vezető elnök más képviselőt kér fel a jegyzői feladatok ellátására.

5. Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztása

6. § (1) *  Az Országgyűlés az alakuló ülésén – az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok országgyűlési képviselőcsoportjai (a továbbiakban: képviselőcsoport) vezetőinek indítványára, a legidősebb képviselő (a továbbiakban: korelnök) javaslata alapján – a házelnököt titkos szavazással, az alelnököket és a jegyzőket nyílt szavazással megválasztja. *  A törvényalkotásért felelős alelnök megválasztásának tényével és időpontjában a törvényalkotási bizottság elnökjelöltjévé válik.

(2) *  Ha a képviselőcsoportok közös indítványt nem terjesztenek elő, vagy a közös indítvány alapján tartott szavazás során nincs meg a szükséges többség, a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére vonatkozóan indítványt tenni. Ebben az esetben a házelnök megválasztását követően a képviselőcsoportok vezetőinek közös indítványára vagy ilyen indítvány hiányában – az egyes indítványok mérlegelését követően – a házelnök javaslatára az Országgyűlés megválasztja az alelnököket és a jegyzőket.

(3) Ha közös indítványban a képviselőcsoportok vezetői nem tudnak megállapodni és a legnagyobb létszámú képviselőcsoport azonos mandátumszám miatt nem állapítható meg, a legtöbb mandátummal rendelkező valamennyi képviselőcsoport jogosult a házelnök személyére indítványt tenni.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott javaslathoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A tisztségviselőkről az Országgyűlés személyenként, vita nélkül határoz.

(5) *  A szavazatok leadása után a nyolc legfiatalabb képviselő (a továbbiakban: a korjegyzők) a korelnök felügyelete alatt összeszámlálják a szavazatokat, és a korelnök kihirdeti az eredményt.

(6) Ha a házelnök, alelnök, jegyző megválasztásához a (2)–(3) bekezdés alapján sincs meg a szükséges többség, e tisztség tekintetében az alakuló ülésen megismételt szavazást kell tartani. Ha a házelnöki tisztségre több jelölt volt, a megismételt szavazás során a két legtöbb szavazatot kapott házelnökjelöltre lehet szavazni. Az alelnök és a jegyző tekintetében a megismételt szavazáson a megválasztandónál eggyel több jelöltre lehet szavazni a legmagasabb számú szavazatot kapott jelöltek közül.

(7) Ha a megismételt szavazás is eredménytelen, a be nem töltött tisztségre új jelölést és szavazást kell tartani. A házelnök tekintetében az új jelölésnél a második – újabb eredménytelen szavazás esetén a soron következő – legnagyobb létszámú képviselőcsoport jogosult a házelnök személyére indítványt tenni.

7. § *  Az Országgyűlés az alakuló ülésén – a házelnök javaslatára – nyílt szavazással megválasztja a háznagyot. * 

8. § Tisztségviselői megbízatás megszűnése esetén az új tisztségviselő megválasztására a 6–7. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a korjegyzők helyett a jegyzők, a korelnök helyett a házelnök választása esetén az alelnök, egyébként a házelnök jár el.

9. § *  A házelnök a megválasztása napján az Országgyűlés előtt esküt tesz.

6. A tisztségviselők megbízatásának megszűnése

10. § (1) A házelnök, alelnök és jegyző megbízatása megszűnik

a) képviselői megbízatásának megszűnésével,

b) a képviselőcsoportból való kilépésével vagy kizárásával, képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselő (a továbbiakban: független képviselő) esetében pedig valamelyik képviselőcsoporthoz való csatlakozásával,

c) ha megszűnik az a képviselőcsoport, amelynek tagja,

d) felmentésével,

e) a tisztségről való lemondásával.

(1a) *  A törvényalkotásért felelős alelnök megbízatása megszűnik akkor is, ha az Országgyűlés nem választja meg a törvényalkotási bizottság elnökévé, illetve ha a törvényalkotási bizottság elnökségére vonatkozó megbízatása a 19. § (1) bekezdés b), e) vagy h) pontja alapján megszűnik.

(2) A háznagy megbízatása megszűnik:

a) az új Országgyűlés megalakulásával,

b) halálával,

c) felmentésével,

d) a tisztségről való lemondásával,

e) összeférhetetlenségének kimondásával.

(3) *  Az alelnök, jegyző felmentéséről a Házbizottság javaslata, a háznagy felmentéséről a házelnök javaslata alapján az Országgyűlés vita nélkül határoz. Az alelnök, a jegyző és a háznagy felmentésére egyebekben a megválasztásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3a) *  A házelnök felmentésére a megválasztásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A házelnök felmentése napján az Országgyűlés megválasztja az új házelnököt.

(4) Az Országgyűlés tisztségviselője az Országgyűléshez benyújtott írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról. A lemondást nem kell indokolni, érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges, a tisztségviselői megbízatás a lemondás benyújtása napján szűnik meg.

(5) A háznagy összeférhetetlenségének megállapítására a képviselők összeférhetetlenségének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

II. Fejezet

A Házbizottság

11. § (1) *  A Házbizottság a házszabályi rendelkezések keretei között

a) állást foglal az Országgyűlés ülésszakonkénti és ülésszakon belüli munkarendjéről,

b) javaslatot készít az ülések napirendjére, időtartamára, meghatározza a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő és az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pontokat,

c) megvitatja az Országgyűlés működését érintő önálló indítványokat, és ezekkel kapcsolatban állást foglal,

d) egyezteti az Országgyűlés működésével kapcsolatos vitás kérdéseket,

e) javaslatot tehet a nemzetközi kapcsolatok szervezésére vonatkozó ügyekben, előkészíti az ünnepi eseményeket,

f) állást foglal az Országgyűlés munkájának sajtónyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben,

g) meghallgatja a házelnök által kinevezni kívánt személyeket, valamint a háznagy tisztségére jelölt személyt,

h) megállapítja azokat az eseteket, amelyekben a házszabályi rendelkezések szerinti írásbeliség követelményének elektronikus úton történő benyújtással kell vagy lehet eleget tenni, és meghatározza az elektronikus benyújtás feltételeit,

i) a házelnök felkérésére megvitatja az Országgyűléshez, illetve annak tisztségviselőihez érkezett jelentősebb beadványokat, petíciókat, felhívásokat, nyílt leveleket, valamint véleményezi az ezekkel kapcsolatos esetleges intézkedéseket,

j) megállapítja az Országgyűlés üléseinek szavazásairól, valamint a bizottsági ülésekről való távolmaradás igazolásának rendjét, illetve a képviselői tiszteletdíj e törvényben meghatározott esetekben való csökkentése végrehajtásának szabályait,

k) állást foglal a miniszteri tisztségre javasolt személyek kinevezés előtti bizottsági meghallgatásának rendjéről,

l) ajánlást tesz a köztársasági elnök jelölésére vonatkozó ajánlás érvénytelenségének megállapítására,

m) javaslatot tesz az alelnök vagy jegyző felmentésére,

n) az Országgyűlés ülésének napirendjére vonatkozó javaslatban javaslatot tesz az interpellációk és kérdések elhangzásának időpontjára,

o) dönt a protokolláris jellegű napirenden kívüli felszólalások engedélyezéséről,

p) a karzaton – a férőhelyektől függően – ülőhelyeket biztosít a hallgatóság számára,

q) megvitatja a Házbizottság tagjai által előterjesztett egyéb kérdéseket, valamint

r) ellátja azokat a további feladatokat, amelyeket törvény vagy országgyűlési határozatban meghatározott házszabályi rendelkezés (a továbbiakban: határozati házszabályi rendelkezés) a hatáskörébe utal.

(2)–(3) * 

12. § (1) *  A Házbizottság az Országgyűlés döntés-előkészítő testülete. A Házbizottság elnöke a házelnök, tagjai az alelnökök, a képviselőcsoportok vezetői és a háznagy.

(2) A Házbizottság a képviselőcsoport-vezetők nevének bejelentésével, valamint a házelnök és az alelnökök megválasztásával alakul meg.

13. § (1) A Házbizottságban csak a képviselőcsoport vezetője – akadályoztatása esetén megbízottja – rendelkezik szavazati joggal.

(2) *  A Házbizottság ülésén – a (2a) és a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Házbizottság tagjain kívül csak a házelnök által meghívott személyek vehetnek részt.

(2a) *  A nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke – akadályoztatása esetén a bizottság általa felkért alelnöke – a Házbizottság ülésén részt vehet.

(3) A Kormány képviselője és a főigazgató állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehet a Házbizottság ülésén.

(4) A Házbizottság ülését a házelnök hívja össze és vezeti. Az Országgyűlés ülésének ideje alatt az ülést vezető elnök összehívhatja a Házbizottság ülését.

(5) *  A Házbizottságot össze kell hívni, ha ezt bármelyik képviselőcsoport vezetője kéri. Ha a Házbizottság összehívását az Országgyűlés ülésezése alatt kérik, a Házbizottság ülését legkésőbb annak az ülésnek a végére kell összehívni, amelyen az összehívás kezdeményezése megtörtént.

(5a) *  A nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke kezdeményezheti a házelnöknél a Házbizottság összehívását annak érdekében, hogy a Házbizottság valamely napirendi pontot a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pontként határozzon meg. A Házbizottság összehívásáról a házelnök dönt.

(6) *  A Házbizottság a döntéseit egyhangúlag hozza meg. Egyhangú döntés hiányában a 11. § (1) bekezdés a) és j) pontjában foglaltakról az Országgyűlés, egyéb kérdésekben a házelnök dönt.

(7) *  Ha a Házbizottság egyhangú döntése hiányában az Országgyűlés dönt, a vita tárgyát képező kérdés ismertetését követően képviselőcsoportonként egy képviselő, továbbá az elsőként szólásra jelentkező független képviselő legfeljebb háromperces hozzászólása után határoz.

(8) *  A Házbizottság a működési rendjét – a házszabályi rendelkezésekre tekintettel – maga határozza meg.

13/A. § *  A Házbizottság üléséről készült jegyzőkönyvre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)–(6) bekezdését kell alkalmazni.

III. Fejezet

Az országgyűlési bizottságok

14. § *  (1) Az Országgyűlés országgyűlési bizottságként

a) állandó bizottságokat, törvényalkotási bizottságot és a nemzetiségeket képviselő bizottságot hoz, * 

b) eseti bizottságot és vizsgálóbizottságot hozhat

létre.

(2) A bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozatnak rendelkeznie kell a bizottság megbízatása kezdetének időpontjáról.

7. Az állandó bizottságok

15. § (1) Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő, valamint a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az Alaptörvényben, törvényben, a határozati házszabályi rendelkezésekben, továbbá az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja.

(2) *  Az Országgyűlés az Alaptörvény elfogadására, illetve módosítására irányuló javaslat, valamint törvényjavaslat, határozati javaslat, politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat és jelentés készítésére kérheti fel az állandó bizottságot.

(3) * 

(4) *  Az állandó bizottság a feladatkörét érintő bármely kérdést – az Országgyűlés felkérése vagy saját elhatározása alapján – megtárgyalhat, és abban állást foglalhat. Az állandó bizottság az állásfoglalását – a házelnöknek történő egyidejű megküldésével – bizottsági tájékoztatóban nyilvánosságra hozhatja.

16. § (1) *  Az Országgyűlés a megalakulását követően létrehozza állandó bizottságait. Az állandó bizottságok feladatköre a kormányzati feladatokhoz igazodik.

(2) Kötelező létrehozni a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságot, valamint alkotmányügyi kérdésekkel, költségvetéssel, külügyekkel, európai uniós ügyekkel, honvédelemmel, nemzetbiztonsággal, nemzetpolitikával foglalkozó állandó bizottságot.

(3) Az Országgyűlés állandó bizottságot egyébként bármikor létrehozhat, átalakíthat és megszüntethet.

17. § (1) *  Az állandó bizottság munkájában bizottsági tagként lehetőség szerint minden képviselőcsoportból annyi képviselő vehet részt, amennyi a képviselőcsoportok közötti létszámaránynak megfelel.

(2) *  A Kormány tagja és az államtitkár kivételével minden képviselő számára lehetővé kell tenni, hogy legalább egy, a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság munkájában részt vegyen.

(3) * 

(4) Az Országgyűlés úgy is határozhat, hogy valamely állandó bizottságba mind a kormánypárti képviselőcsoportok, mind az ellenzéki képviselőcsoportok együttesen ugyanannyi képviselőt jelölhetnek (a továbbiakban: paritásos bizottság). A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság paritásos bizottság.

18. § (1) Az állandó bizottságok számára, elnevezésére, feladatkörére, képviselőcsoporthoz tartozó és független képviselő tagjainak számára a képviselőcsoport-vezetők – független képviselők véleményét is mérlegelő – megállapodása szerint, ennek hiányában a képviselőcsoport-vezetők indítványaira figyelemmel a házelnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek.

(2) Az állandó bizottságok elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására, a személyükre vonatkozó változásra, illetve a megüresedett hely betöltésére – a képviselőcsoport-vezetőknek a független képviselők véleményét is mérlegelő indítványa szerint – a házelnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek.

(3) A független képviselők az (1) és (2) bekezdés szerinti véleményüket – lehetőség szerint együttesen – a házelnöknek terjesztik elő.

(4) *  Az állandó bizottságokra vonatkozó, illetve a személyi javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Az állandó bizottságokra vonatkozó javaslatra csak a képviselőcsoport vezetője tehet módosító javaslatot. A módosító javaslatról az Országgyűlés vita nélkül dönt. A személyi javaslathoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani. Az Országgyűlés az (1)–(2) bekezdés szerinti eljárásban tett javaslat alapján úgy is dönthet, hogy egy állandó bizottságba több alelnököt választ.

(5) A képviselőcsoport vezetője az általa vezetett képviselőcsoporthoz tartozó vagy független képviselőt jelölhet bizottsági tisztségre vagy tagságra. Képviselőcsoport-vezető független képviselőt csak annak előzetes egyetértésével jelölhet. Független képviselő a képviselőcsoportot megillető bizottsági tisztségre, illetve tagsági helyre jelölhető.

(6) *  A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak felmentésére egyebekben a megválasztásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

19. § (1) Az állandó bizottság elnökének, alelnökének vagy tagjának megbízatása megszűnik

a) a megbízatásról való lemondással,

b) a bizottság megbízatásának megszűnésével,

c) a képviselői megbízatás megszűnésével,

d) a képviselőcsoportból történő kilépésével vagy kizárásával,

e) a képviselőcsoport általi visszahívásával,

f) ha megszűnik az a képviselőcsoport, amelynek a tagja,

g) ha független képviselőként képviselőcsoporthoz csatlakozik, vagy

h) független képviselő esetén a Házbizottság általi visszahívásával.

(2) Az állandó bizottság elnöke, alelnöke és tagja a házelnökhöz benyújtott írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról. A lemondást nem kell indokolni, érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges, a megbízatás a lemondás benyújtása napján szűnik meg.

20. § (1) A bizottsági tag a bizottság ülésein személyesen vagy helyettese útján vesz részt.

(2) *  A bizottsági tag távolléte esetére csak ugyanazon országgyűlési bizottság tagjának adhat képviseleti megbízást. A képviseleti megbízás egyetlen bizottsági ülésre szól.

(3) A helyettes jogai és kötelezettségei azonosak a bizottsági tagéval. A helyettesítés nem terjedhet ki a bizottsági elnöki és alelnöki jogok gyakorlására.

(4) A helyettes egy bizottsági ülésen egyidejűleg csak egy bizottsági tag helyettesítésére jogosult.

21. § (1) Az állandó bizottság egyes feladatai elvégzésére tagjai sorából albizottságokat hozhat létre. Az albizottság működésének szabályaira – az albizottság eltérő rendelkezése hiányában – az állandó bizottság működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) *  Minden állandó bizottságnak létre kell hoznia egy albizottságot, amely a bizottság feladatkörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását, valamint a deregulációs folyamatokat figyelemmel kíséri.

(3) Az albizottság megalakításáról a bizottság elnöke az Országgyűlést haladéktalanul tájékoztatja.

7/A. *  A törvényalkotási bizottság

21/A. § *  (1) A törvényalkotási bizottság az Országgyűlés jogalkotási tevékenysége során eljáró, annak javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő bizottsága, amely az Alaptörvényben, törvényben, a határozati házszabályi rendelkezésekben, valamint az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja.

(2) Az Országgyűlés a megalakulását követően köteles létrehozni a törvényalkotási bizottságot. Az Országgyűlés a törvényalkotási bizottság alelnökének és tagjainak személyéről az állandó bizottságok létrehozásával egyidejűleg határoz. A törvényalkotási bizottság elnökének személyéről az Országgyűlés külön határoz. * 

(3) A törvényalkotási bizottságra a 15. § (4) bekezdését, a 17. § (1)–(2) bekezdését, a 18–20. §-t és a 21. § (1) és (3) bekezdését alkalmazni kell azzal, hogy a törvényalkotási bizottság elnökének megbízatása megszűnik akkor is, ha a törvényalkotásért felelős alelnöki megbízatása a 10. § (1) bekezdés d) pontja alapján megszűnik.

8. A nemzetiségeket képviselő bizottság

22. § (1) *  A nemzetiségeket képviselő bizottság a nemzetiségek érdekeit, jogait érintően az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az Alaptörvényben, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben, valamint az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja.

(2) A nemzetiségeket képviselő bizottság állást foglal a Kormánynak a nemzetiségek helyzetéről készített beszámolójáról, valamint az alapvető jogok biztosának éves beszámolójáról.

(3) A nemzetiségeket képviselő bizottság tagjai a nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselő, valamint a nemzetiségi szószóló (a továbbiakban: szószóló).

(4) *  A nemzetiségeket képviselő bizottság elnevezésére, feladatkörének kiegészítésére, elnökének, alelnökének személyére a házelnök – a nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselők és a nemzetiségi szószólók indítványait mérlegelve – tesz javaslatot az Országgyűlésnek.

(4a) *  A nemzetiséghez tartozó országgyűlési képviselő, a nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselő, valamint a nemzetiségi szószóló anyanyelvhasználatával összefüggésben felmerült kiadások a nemzetiségeket képviselő bizottság erre a célra rendelkezésre álló keretét terhelik.

(5) *  A nemzetiségeket képviselő bizottságra a 15. § (2) és (4) bekezdését, a 19. § (1) bekezdés a), c) és – a nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke, alelnöke tekintetében – h) pontját, a 19. § (2) bekezdését, a 20. §-t, valamint a 21. §-t alkalmazni kell.

9. Az eseti bizottság

23. § (1) Az Országgyűlés az eseti bizottságot létrehozó határozatban megjelölt ügyeknek a határozatban megállapított ideig történő intézésére eseti bizottságot alakíthat.

(2) Az eseti bizottság feladatát, elnevezését, tagjainak számát és megbízatásának terjedelmét az Országgyűlés az eseti bizottság felállításakor határozza meg.

(3) *  Az eseti bizottság tagjainak legfeljebb fele nem képviselő is lehet. Az eseti bizottság elnöke és alelnöke csak képviselő lehet, az eseti bizottság nem képviselő tagjait szavazati jog nem illeti meg. Az eseti bizottság határozatképessége szempontjából a képviselő bizottsági tagokat kell figyelembe venni.

(3a) *  Az eseti bizottság képviselő tagja képviseleti megbízást képviselő bizottsági tagnak adhat.

(4) Az eseti bizottságra a 15. § (2) bekezdését, a 17–20. §-t, valamint a 21. § (1) és (3) bekezdését alkalmazni kell.

10. A vizsgálóbizottság

24. § (1) Az Országgyűlés – az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésével összhangban – bármely, az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel) nem tisztázható ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki. Nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van. Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.

(2) *  Vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők egyötöde kezdeményezheti.

(3) A vizsgálóbizottság létrehozatalára irányuló határozati javaslathoz nem lehet olyan módosító javaslatot benyújtani, amely a vizsgálóbizottság elnevezésére, a vizsgálat tárgyára vonatkozik.

(4) A vizsgálóbizottság tagja csak képviselő lehet.

(5) A vizsgálóbizottság paritásos bizottság. A Kormány, illetve a Kormány vagy a Kormány tagja irányítása alatt álló központi államigazgatási szerv tevékenységét vizsgáló vizsgálóbizottság elnöke az érintett Kormány ellenzékéhez tartozó képviselő. Ha a vizsgálat több Kormányt is érint, és az érintett Kormányok ellenzéke nem azonos, az elnöki teendőket az érintett Kormányok ellenzékéhez tartozó egy-egy képviselő mint társelnökök látják el. A társelnökök a vizsgálóbizottság üléseit együttesen készítik elő, és váltakozó sorrendben vezetik. Egyéb elnöki teendőiket azonos jogkörrel – a társelnök tevékenységére is figyelemmel – egymással együttműködve látják el.

25. § (1) A vizsgálóbizottság a vizsgálati tevékenységével összefüggő irattal, adattal vagy egyéb információval rendelkező személyt, szervet vagy szervezetet a vizsgálati tevékenységében való közreműködésre kötelezheti (a továbbiakban: együttműködésre kötelezett).

(2) Az együttműködésre kötelezettet

a) adatszolgáltatási kötelezettség,

b) megjelenési kötelezettség, illetve

c) nyilatkozattételi kötelezettség

terheli.

(3) Ha az együttműködésre kötelezett a (2) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a kötelezettségeinek megszegéséről az ülést vezető elnök – a vizsgálóbizottság elnökének tájékoztatása alapján – az Országgyűlés soron következő ülésén való bejelentéssel tájékoztatja a nyilvánosságot.

26. § (1) A vizsgálóbizottság tevékenységéről jelentést készít.

(2) A jelentés tartalmazza

a) a vizsgálóbizottság feladatát,

b) a vizsgálóbizottság által alkalmazott eljárási rendet és vizsgálati módszereket,

c) a vizsgálat során feltárt tényeket, bizonyítékokat,

d) az együttműködésre kötelezettnek a vizsgálóbizottság ülésén tett észrevételeit a vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan,

e) a vizsgálóbizottság tagjának a vizsgálóbizottság ülésén tett észrevételeit a vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan,

f) a vizsgálóbizottság által vizsgált üggyel kapcsolatos megállapításokat, a szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatokat.

(3) A jelentést a vizsgálóbizottság elnöke készíti elő. A jelentés Országgyűlés elé terjesztéséről – határozatával – a vizsgálóbizottság dönt. Az Országgyűlés a jelentést megtárgyalja és annak elfogadásáról vagy elutasításáról határozatot hoz.

(4) A jelentés, valamint az abban foglalt megállapítások bíróság vagy más hatóság előtt nem támadhatók meg. A jelentéssel, illetve a jelentés alapján elfogadott országgyűlési határozattal érintett személynek a jelentés rá vonatkozó megállapítására írásban tett észrevételeit az Országgyűlés honlapján közzé kell tenni.

27. § *  A vizsgálóbizottságra a 15. § (2) bekezdését, a 18. § (2)–(5) bekezdését, a 19–20. §-t, a 21. § (1) és (3) bekezdését, valamint a 23. § (2) bekezdését alkalmazni kell.

10/A. *  A bizottságok vizsgálati tevékenysége

27/A. § *  (1) Az országgyűlési bizottság – a vizsgálóbizottság kivételével – saját elhatározása alapján folytathat vizsgálatot valamely feladatkörét érintő olyan ügyben, amelynek megvizsgálására az Országgyűlés a 24. § (1) bekezdése alapján vizsgálóbizottságot küldhet ki.

(2) Az állandó bizottság vizsgálati tevékenységére – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a 25. §-t és a 26. §-t kell alkalmazni.

(3) Az állandó bizottságon kívüli egyéb országgyűlési bizottság a vizsgálata során a vizsgálati tevékenységével összefüggő irattal, adattal vagy egyéb információval rendelkező személyt, szervet vagy szervezetet a vizsgálati tevékenységében való közreműködésre kérhet fel. Az állandó bizottságon kívüli egyéb országgyűlési bizottság vizsgálati tevékenységére a 10. alcím nem alkalmazható.

10/B. *  Beszámoló vagy jelentés bizottsági tárgyalása

27/B. § *  Ha az Alaptörvény, törvény vagy országgyűlési határozat az Országgyűlésnek történő beszámolási vagy jelentéstételi kötelezettséget ír elő, az Országgyűlés a Házbizottság javaslatára – az alapvető jogok biztosa, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszámolója, a Kormánynak a nemzetiségek helyzetéről és az Alaptörvény 47. cikk (4) bekezdése szerinti esetben készített beszámolója, valamint országgyűlési bizottság jelentése kivételével – a beszámolóról vagy a jelentésről történő határozathozatalra állandó bizottságát felkérheti.

10/C. *  A határozatképesség, tanácskozóképesség

27/C. § *  (1) Az országgyűlési bizottság akkor határozatképes, ha a bizottsági tagok több mint fele jelen van. A határozatképesség szempontjából a képviseleti megbízást adó bizottsági tagot jelenlévőnek kell tekinteni.

(2) Az országgyűlési bizottság a határozatait – ha a házszabályi rendelkezések eltérően nem rendelkeznek – a jelen lévő bizottsági tagok több mint felének szavazatával hozza.

(3) Az országgyűlési bizottság napirendjének elfogadása után az országgyűlési bizottság tanácskozóképes, ha a bizottsági tagok több mint egyharmada jelen van. Az országgyűlési bizottság tanácskozóképességének megállapítására csak akkor van szükség, ha azt bármelyik bizottsági tag kéri. Tanácskozóképesség szempontjából a képviseleti megbízást adó bizottsági tagot jelenlevőnek kell tekintetni.

III/A. Fejezet * 

Az Országgyűlés nevének, jelképének használata * 

27/D. § *  (1) Az Országgyűlés, az Országház és a Parlament elnevezése, az Országház képe vagy az Országház képi stilizált mintájának képe (a továbbiakban együtt: jelkép) a (2)–(3) bekezdésben meghatározottak szerint használható.

(2) Az Országház képe

a) turisztikai, idegenforgalmi célból, továbbá

b) hírszolgáltatási, oktatási, művészeti, kulturális, valamint tudományos tevékenység során használható.

(3) A jelkép (2) bekezdésben nem szabályozott használatához a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság vagy a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság meghatalmazása alapján az Országgyűlés Hivatalának, mint a kiemelt nemzeti emlékhely vagyonkezelőjének előzetes hozzájárulása szükséges.

(4) A (3) bekezdés szerinti előzetes hozzájárulásra vonatkozó kérelmet a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság elnökének címezve az Országgyűlés Hivatalához kell benyújtani.

(5) Az előzetes hozzájárulás megadása iránti kérelem tartalmazza

a) a kérelmező nevét, lakcímét vagy székhelyét,

b) a jelkép használatának célját,

c) a jelkép használatára irányuló tevékenység részletes leírását,

d) a jelkép használatára irányuló tevékenység megvalósításának helyét,

e) a jelkép várható elhelyezését (ha a jelkép használatának célja épületen vagy építményen való elhelyezés),

f) a jelkép használatára irányuló tevékenység megkezdésének időpontját és a használat várható időtartamát.

27/E. § *  (1) Az Országgyűlés Hivatala a tudomására jutást követően tizenöt napon belül felszólítja a jelkép használatának haladéktalan megszüntetésére azt, aki a jelképet nem a 27/D. § (2) bekezdésében meghatározott célra használja, vagy a jelkép használatához nem kapta meg a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság 27/D. § (3) bekezdése szerinti előzetes hozzájárulását (a továbbiakban: jogosulatlan jelképhasználó).

(2) Az Országgyűlés Hivatala – az (1) bekezdés szerinti felszólítás eredménytelensége esetén – a jogosulatlan jelképhasználóval szemben a Polgári Törvénykönyvnek a személyiségi jogok megsértésére irányadó rendelkezései megfelelő alkalmazásával követelheti

a) a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását,

b) a jogsértés abbahagyását és a jogosulatlan jelképhasználó eltiltását a további jogsértéstől,

c) a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztását,

d) azt, hogy a jogsértő vagy jogutódja a jogsértéssel elért vagyoni előnyt engedje át javára a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint,

e) a jogsértéssel összefüggésben keletkezett nem vagyoni sérelemért sérelemdíj fizetésére kötelezést.

(3) A 27/D. §-sal összefüggésben keletkezett polgári jogi igények érvényesítése során az Országgyűlés Hivatala perelhet és perelhető, a perre a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.

(4) A 27/D. § (3) bekezdése alapján a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság előzetes hozzájárulásával használható jelkép használója köteles az előzetes hozzájárulást tartalmazó nyilatkozatot a jelkép használatára irányuló tevékenység megvalósításának helyén és annak teljes időtartama alatt magánál tartani és a 27/D. § (2)–(3) bekezdésének betartását ellenőrző, illetékes közterület-felügyelet vagy az Országgyűlés Hivatala által meghatalmazott személy kérésére bemutatni. Ha a közterület-felügyelet hatáskörében eljárva tudomást szerez jogosulatlan jelképhasználatról, arról nyolc napon belül tájékoztatja az Országgyűlés Hivatalát.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MŰKÖDÉSE ÉS ÜLÉSEZÉSE

11. Az Országgyűlés működésével kapcsolatos jogok és kötelezettségek

28. § (1) A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek tagja.

(2) A képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni.

(3) Ha e törvény kivételt nem tesz, az Országgyűlés tisztségeire, illetve országgyűlési bizottságaiba bármely képviselő megválasztható.

(3a) *  A képviselő az eskü letételéig és az esküokmány aláírásáig – az alakuló ülés megtartásával szükségszerűen együtt járó feladatok elvégzésének kivételével – nem vehet részt az Országgyűlés munkájában.

(4) A köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő határozati javaslatot terjeszthet elő. Nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot a Kormány terjeszthet elő. A törvényjavaslathoz és a határozati javaslathoz indokolást kell fűzni.

(5) *  A képviselő – ha törvény vagy határozati házszabályi rendelkezés kivételt nem tesz – a képviselői jogait személyesen gyakorolja.

12. A nemzetiségi szószóló

29. § *  (1) A szószólók jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz és az adott nemzetiség érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.

(2) A szószóló az Országgyűlés ülésén felszólalhat, ha a Házbizottság megítélése szerint a napirendi pont a nemzetiségek érdekeit, jogait érinti. Rendkívüli ügyben a szószóló a napirendi pontok tárgyalását követően – a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott módon – felszólalhat. A szószóló az Országgyűlés ülésein szavazati joggal nem rendelkezik.

(3) A szószóló a nemzetiségeket képviselő bizottság munkájában szavazati joggal vesz részt, az állandó bizottságok, illetve a törvényalkotási bizottság ülésein – az állandó bizottság, illetve a törvényalkotási bizottság elnökének döntése alapján, vagy ha a Házbizottság arról a (2) bekezdés szerinti döntése körében határoz – tanácskozási joggal vehet részt.

(4) A szószóló kérdést intézhet a Kormányhoz és a Kormány tagjához, az alapvető jogok biztosához, az Állami Számvevőszék elnökéhez és a legfőbb ügyészhez a feladatkörükbe tartozó, a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő ügyben.

29/A. § *  (1) A szószólót mentelmi jog illeti meg. A mentelmi jogra a képviselők mentelmi jogára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A szószóló megbízatása megszűnik

a) az Országgyűlés megbízatásának megszűnésével,

b) halálával,

c) összeférhetetlenség kimondásával,

d) lemondásával,

e) ha a képviselők választásán már nem választható, vagy

f) ha már nem szerepel a központi névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként.

(3) Ha a szószóló megbízatása a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott ok miatt szűnik meg, ennek tényét az ülést vezető elnök jelenti be az Országgyűlésnek.

(4) Annak megállapításáról, hogy a szószóló a képviselők választásán már nem választható, már nem szerepel a központi névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként, valamint az összeférhetetlenség kimondásáról az Országgyűlés határoz.

(5) A szószóló nem lehet nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy tagja.

(6) *  Az 5. § (1) bekezdés e) pontjának, a 28. § (1), (3a) és (5) bekezdésének, a 30. §-nak, a 38/C. §-nak, a 40. § (3) bekezdésének, a 42. § (8) bekezdésének, a 18. alcímnek, az 53. § (2)–(5) bekezdésének, az 57. § (2) bekezdésének, az 58. § (3) bekezdésének, az 59. § (7) bekezdésének, a VIII. Fejezetnek, a 96. §-nak, a 97. §-nak, a 98. § (1), (2) és (4) bekezdésének, a 100. §-nak, a 101. § (2) bekezdésének, a 103. §-nak, a 36. alcímnek, a 37. alcímnek és a 39. alcímnek a képviselőkre, a 38. alcímnek a független képviselőkre vonatkozó rendelkezéseit, továbbá – a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő ügyben – a 28. § (4) bekezdését a szószólóra is alkalmazni kell.

13. Az Országgyűlés megalakulása

30. § (1) A képviselők általános választásán megválasztott képviselők a megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be.

(2) Az időközi választáson megválasztott, valamint listáról üresedés miatt kijelölt képviselő megbízólevelét a házelnöknek nyújtja be.

31. § (1) Az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök nyitja meg, ezt követően tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről.

(2) *  A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke a választási eljárásról szóló törvényben meghatározottak szerint beszámol a képviselők általános választásáról az Országgyűlésnek.

(3) Az alakuló ülés részletes szabályait a határozati házszabályi rendelkezések tartalmazzák.

14. Az Országgyűlés ülésezése

32. § Az Országgyűlés évenként két rendes ülésszakot tart: minden év február elsejétől június tizenötödikéig, illetve szeptember elsejétől december tizenötödikéig.

33. § Az ülésszak ülésekből, az ülés ülésnapokból áll. Az ülés összehívásakor jelezni kell az ülésnapok várható számát.

34. § *  (1) Az Országgyűlés ülésszakait és üléseit a házelnök hívja össze. A házelnök – a 11. § (1) bekezdés a) pontjára is figyelemmel – úgy köteles összehívni az üléseket, hogy az Országgyűlés rendszeres ülésezése során az ülésszakok alatt az ülések ésszerű időtartamban kövessék egymást, biztosítva ezáltal az Országgyűlés Alaptörvényben meghatározott feladatainak maradéktalan ellátását.

(2) Az Országgyűlés ülésének napirendjére vonatkozó javaslatot legkésőbb az ülést megelőző 72 órával, ha egy naptári héten belülre több ülés összehívása szükséges, legkésőbb az ülést megelőző 48 órával korábban közzé kell tenni.

35. § (1) A köztársasági elnök, a Kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy rendkívüli ülésre össze kell hívni. A kérelemben az összehívás indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg kell jelölni. A házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az Országgyűlést összehívnia.

(2) A házelnök rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést hív össze az e törvényben, vagy a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben.

35/A. § *  (1) Az Országgyűlés – a Házbizottság javaslatára – Magyarország történelme szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény évfordulója, valamint nemzeti ünnep alkalmából ünnepi vagy emlékülést (a továbbiakban: ünnepi ülés) tarthat.

(2) Az ünnepi ülés programját az Országgyűlés a napirend elfogadásával állapítja meg.

36. § (1) A köztársasági elnök az Országgyűlés ülését egy ülésszak alatt egy alkalommal – legfeljebb harminc napra – elnapolhatja. Az elnapolást a házelnöknél kell írásban bejelenteni.

(2) Az elnapolás tartama alatt a házelnök a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére – a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napnál nem távolabbi időpontra – köteles az Országgyűlés ülését összehívni.

37. § *  Az Országgyűlés üléseit – ha az Országgyűlés eltérően nem határoz – az Országház épületében tartja. Különleges jogrendben a házelnök az Országgyűlés ülését eltérő helyszínre is összehívhatja.

38. § A Kormány megalakulását követően az adott, minden ülésszak végén a következő ülésszakra vonatkozóan tájékoztatja az Országgyűlést törvényalkotási programjáról.

14/A. *  Tárgyi, képi vagy hanghordozó útján történő szemléltetés

38/A. § *  (1) Országgyűlés ülésén vagy bizottsági ülésen – a (2)–(3) bekezdésben meghatározottak kivételével – tárgyi, képi vagy hanghordozó útján történő szemléltetés (a továbbiakban: szemléltetés) nem alkalmazható.

(2) Az Országgyűlés ülésén történő szemléltetést a Házbizottság engedélyezi. Szemléltetés engedélyezésére vonatkozó kérelem legkésőbb a Házbizottság ülésének megkezdése előtt egy órával nyújtható be.

(3) Bizottsági ülésen a szemléltetést az országgyűlési bizottság engedélyezi. Szemléltetés engedélyezésére vonatkozó kérelem legkésőbb a bizottsági ülés megkezdése előtt egy órával nyújtható be.

(4) A (2) vagy (3) bekezdés alapján engedélyezett szemléltetésre a felszólaló álláspontjának kifejtéséhez szükséges mértékben kerülhet sor.

14/B. *  A tanácskozás nyelve, az anyanyelv- és a jelnyelvhasználat

38/B. § *  (1) Az Országgyűlés és az országgyűlési bizottság ülésén a tanácskozás nyelve a magyar.

(2) A nemzetiséghez tartozó képviselő, a nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselő, valamint a szószóló anyanyelvén is felszólalhat és irományt nyújthat be.

(3) A (2) bekezdés szerinti felszólalási szándékot legkésőbb a felszólalással érintett ülésnapot vagy bizottsági ülést megelőzően egy nappal – amennyiben az ülés napirendje az előzetes napirend tervezetéhez képest módosítással kerül elfogadásra, úgy a módosítással érintett napirend tekintetében annak megállapítását követően haladéktalanul – jelezni kell.

(4) A (2) bekezdés szerinti iromány benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani annak hiteles magyar nyelvű fordítását is. Az irományok benyújtására vonatkozó alaki és tartalmi feltételeknek mind az anyanyelven, mind a magyar fordításban benyújtott irománynak meg kell felelnie. Az Országgyűlés eljárását a magyar nyelven benyújtott iromány alapján folytatja le.

(5) Az Országgyűlés és az országgyűlési bizottság ülésén a (2) bekezdés szerinti felszólalás magyar nyelvre történő tolmácsolását – a (3) bekezdés szerinti határidőben tett jelzés esetén – az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

38/C. § *  (1) A képviselő felszólalása során a magyar jelnyelvet használhatja.

(2) Az Országgyűlés és – a képviselő kérelmére – az országgyűlési bizottság ülésén a magyar jelnyelvi tolmácsolást az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

38/D. § *  A 38/B. és 38/C. § rendelkezéseit az Országgyűlés e törvényben, valamint határozati házszabályban nevesített testületeinek ülése tekintetében is alkalmazni kell.

15. Az Országgyűlés és országgyűlési bizottság ülésén részt vevő más személyek

39. § (1) A köztársasági elnök, a Kormány tagja, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és a központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat vitája során a Költségvetési Tanács elnöke, továbbá az általa benyújtott beszámoló országgyűlési vitája során az Országgyűlés előtt beszámolásra kötelezett, valamint európai uniós kérdéssel összefüggő napirend országgyűlési vitája során az Európai Parlament magyarországi képviselője (a továbbiakban együtt: tanácskozási joggal rendelkező személy) részt vehet és – az ülés lefolytatásával kapcsolatos házszabályi rendelkezések keretei között – bármikor felszólalhat az Országgyűlés ülésén.

(2) *  A napirenden lévő önálló indítvány előterjesztője vagy a helyettesítésére jogosult személy távollétében az indítványt az Országgyűlés nem tárgyalja.

(3) A Kormány tagja vagy a helyettesítésére jogosult személy akkor is köteles részt venni az Országgyűlés ülésén, ha a napirenden lévő törvényjavaslat, határozati javaslat vagy jelentés a feladatkörét érinti.

(4) Az Országgyűlés a tanácskozási joggal rendelkező személyt – a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke és az Európai Parlament magyarországi képviselője kivételével – kötelezheti az Országgyűlés ülésén való megjelenésre.

40. § (1) *  Az előterjesztő, a köztársasági elnök, a házelnök, az Európai Parlament magyarországi képviselője, az alapvető jogok biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és a központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat vitája során a Költségvetési Tanács elnöke, az adott országgyűlési bizottságban tagsági hellyel nem rendelkező képviselőcsoport vezetője, külön törvényben erre feljogosított személyek, valamint – ha a tárgyalt napirendi pont feladatkörét érinti – a Kormány tagja a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság ülésének összehívásával egyidejűleg meghívást kap az ülésre.

(2) Az (1) bekezdés alapján meghívott személyek tanácskozási joggal vesznek részt az ülésen, illetve a napirendi pont tárgyalásán. Az ülésen a meghívottat a helyettesítésére jogosult személy is képviselheti. Az ülésen az országgyűlési bizottságban tagsági hellyel nem rendelkező képviselőcsoport vezetőjét – egy alkalomra szóló vagy visszavonásig érvényes megbízással – a képviselőcsoport egy tagja is képviselheti. Az országgyűlési bizottság ülésén a Kormány döntésre felhatalmazott képviselője vesz részt.

(3) *  A bizottsági ülésen az előterjesztő és a tárgyalt napirendi ponthoz módosító javaslatot benyújtó képviselő tanácskozási joggal vehet részt. Más képviselő számára az országgyűlési bizottság hozzászólási jogot adhat.

(4) Az országgyűlési bizottság elnöke az országgyűlési bizottság ülésére szakértőt hívhat meg, aki az ülésen tanácskozási joggal vesz részt. Szakértő meghívására – a szakértő személyének megjelölésével vagy anélkül – az országgyűlési bizottság tagjai is tehetnek javaslatot, amelyről az országgyűlési bizottság dönt.

(5) Képviselőcsoportonként egy szakértő az országgyűlési bizottság ülésén adott napirendi pont tárgyalásánál jelen lehet, ha az országgyűlési bizottság erre engedélyt ad, felszólalhat.

41. § *  A minisztert a miniszter feladatköre szerint hatáskörrel rendelkező bizottság évente meghallgatja.

16. Interpelláció és kérdés

42. § (1) *  Az Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban interpelláció és kérdés, illetve interpelláció vagy kérdés tárgyalására minden olyan héten, amikor az Országgyűlés ülést tart, legalább a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott időtartamot kell biztosítani. Valamennyi képviselőcsoport számára lehetővé kell tenni, hogy az ülésen legalább egy általa benyújtott interpelláció és kérdés tárgyalására sor kerüljön. A Házbizottság a független képviselők létszámát figyelembe véve biztosítja számukra az interpellációk és kérdések feltételének lehetőségét.

(2) Akihez az Alaptörvény szerint interpelláció vagy kérdés intézhető, köteles az interpellációt vagy kérdést személyesen, kivételesen helyettese útján megválaszolni.

(3) Ha az interpelláció vagy kérdés az egész Kormány működését érinti, a miniszterelnök válaszol, ha több minisztert érint vagy az érintett miniszter személye kérdéses, a miniszterelnök jelöli ki a válaszadó minisztert.

(4) Minden interpellációra az Országgyűlés ülésén kell választ adni. Az interpellált megindokolt kérésére az Országgyűlés – vita nélküli szavazással – engedélyezheti, hogy harminc napon belül írásban válaszoljon.

(5) Az írásban megadott választ az interpelláló képviselőnek és a házelnöknek kell eljuttatni. A válasz benyújtását követő ülésen az interpellációt tárgyalni kell.

(6) *  A válasz után – az írásban adott válasz esetében is – az interpelláló képviselőnek viszonválaszra van joga, amely nem terjedhet túl az interpellációra adott válasz értékelésén, illetve az értékelés indokolásán. Ha a képviselő a választ nem fogadja el, a válasz elfogadásáról az Országgyűlés dönt.

(7) *  Ha az Országgyűlés a választ elutasította, az interpellációra adott választ a feladatkörrel rendelkező állandó bizottságnak kell kiadni. Az interpellált az interpellációra adott szóbeli válaszát írásban kiegészíti, amelyről a feladatkörrel rendelkező állandó bizottság jelentésében állást foglal. Az interpellációra adott válasz tárgyalását az Országgyűlés a bizottsági jelentés beérkezését követően a következő ülésén napirendre tűzi.

(7a) *  A (7) bekezdés szerinti országgyűlési bizottság javaslata alapján az Országgyűlés

a) utólag helyesnek ítéli az interpellációra adott választ,

b) elfogadja az országgyűlési bizottság ülésén az interpellált által kiegészített választ, vagy

c) megerősíti korábbi elutasító döntését, és az országgyűlési bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel.

(8) *  Kérdés esetén meg kell jelölni, hogy a kérdező a választ az Országgyűlés ülésén szóban vagy ülésen kívül, írásban kéri. Kérdés esetén a képviselőnek viszonválaszra nincs joga, és az Országgyűlés a válasz elfogadásáról nem határoz.

(9) *  Az írásbeli választ igénylő kérdésre a kérdezett tizenegy munkanapon belül ad választ. A határidő kezdőnapja a házelnökhöz történt benyújtást követő nap. A válaszadás napja az, amikor a választ postára adták vagy a házelnökhöz megérkezett.

43. § (1) *  Minden olyan héten, amikor az Országgyűlés ülést tart, az Országgyűlés ülésén a napirendben feltüntetett időpontban a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott időtartamot kell biztosítani kérdés közvetlen feltevésére és megválaszolására (a továbbiakban: azonnali kérdések órája). Valamennyi képviselőcsoport számára biztosítani kell, hogy a képviselőcsoport legalább egy tagja kérdést tehessen fel.

(2) Az azonnali kérdések órájában az Alaptörvény szerint válaszadásra kötelezettek kötelesek az ülésteremben tartózkodni. A válaszadásra kötelezett halaszthatatlan közfeladata ellátása esetén előzetesen tájékoztatja a házelnököt, és megjelöli a helyette válaszadásra feljogosított személyt.

(3) *  Ha a válaszadásra kötelezett nem személyesen válaszol, a képviselő személyes válaszadást kérhet. Ebben az esetben a megkérdezett legkésőbb a képviselő személyes válaszadást kérő nyilatkozatát követő harmadik soron következő azonnali kérdések órájában köteles személyesen válaszolni. Ezen határidő alatt a kérdést a képviselőcsoport vezetője csak olyan helyre sorolhatja, ahol annak feltételére lehetőség nyílik, ellenkező esetben a személyes válaszadás kötelezettsége megszűnik.

17. Az Országgyűlés közjogi tisztségviselőkkel kapcsolatos határozatai

44. § (1) *  Az Országgyűlés által megválasztott személy (a továbbiakban: közjogi tisztségviselő) megválasztásánál – az Alaptörvény vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában – a házelnök nyújtja be a javaslatot a közjogi tisztségviselő személyére. A javaslatról az Országgyűlés – az (1a) bekezdésben és a 6. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel – nyílt szavazással határoz.

(1a) *  Az Országgyűlés a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét és tagját, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét titkos szavazással választja meg.

(2) *  Ha törvény valamely közjogi tisztségviselő megválasztása vagy kinevezése előtt a jelölt országgyűlési bizottság előtt történő meghallgatását írja elő, a feladatkörrel rendelkező országgyűlési bizottság a jelöltet meghallgatja, a személyi javaslatot véleményezi és a véleményéről írásban tájékoztatja az Országgyűlést. A miniszteri tisztségre javasolt személy miniszterré történő kinevezésének támogatásáról az országgyűlési bizottság nyílt szavazással határoz.

(3) Az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselők esetében a kialakított véleményt az országgyűlési bizottság előadója az Országgyűlés ülésén ismerteti. A többi jelöltről a véleményt az országgyűlési bizottság elnöke a házelnöknek küldi meg, aki azt a javaslattételi és a kinevezési jogkör gyakorlójához eljuttatja.

44/A. § *  (1) A házelnök

1. a köztársasági elnök,

2. a miniszterelnök,

3. az Alkotmánybíróság elnöke és tagja,

4. a Kúria elnöke,

5. a legfőbb ügyész,

6. az Országos Bírósági Hivatal elnöke,

7. az alapvető jogok biztosa és helyettesei,

8. az Állami Számvevőszék elnöke,

9. a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és tagja,

10. a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és tagjai,

11. a Médiatanács elnöke és tagja,

12. a Független Rendészeti Panasztestület elnöke és tagja,

13. a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke, tagja,

14. a Közbeszerzési Hatóság elnöke, alelnöke, tagja,

15. a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese,

16. az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, elnökhelyettese,

17. a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága elnöke, elnökhelyettese,

18. a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnöke,

19. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke,

20. a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke és elnökhelyettese,

21. a Nemzeti Választási Iroda elnöke, elnökhelyettese

részére a közjogi tisztség betöltésének igazolása céljából igazolványt (a továbbiakban: közjogi tisztségviselői igazolvány) állít ki.

(2) A házelnök részére a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke állít ki közjogi tisztségviselői igazolványt.

18. A tárgyalási rend fenntartása, a fegyelmi jogkör

45. § *  Az Országgyűlés ülése zavartalan lefolytatásának biztosítása az ülést vezető elnök feladata, ennek érdekében az ülést vezető elnök, illetve – az ülést vezető elnök vagy a Házbizottság javaslatára – az Országgyűlés a 46–51/A. §-ban meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja.

46. § (1) Azt a felszólalót, aki felszólalása során nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól, vagy ugyanabban a vitában feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli, az ülést vezető elnök felszólítja, hogy térjen a tárgyra, egyidejűleg figyelmezteti az eredménytelen felszólítás következményeire.

(2) Az ülést vezető elnök megvonhatja a szót attól a képviselőtől, aki felszólalása során a második felszólítás ellenére is folytatja az (1) bekezdésben meghatározott magatartást.

47. § Az ülést vezető elnök – a szómegvonás okának közlésével – megvonhatja a szót attól a felszólalótól, aki felszólalása során kitöltötte a saját vagy a képviselőcsoportja időkeretét.

48. § (1) *  Azt a felszólalót, aki felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – sértő vagy illetlen kifejezést használ, az ülést vezető elnök rendreutasítja, egyidejűleg figyelmezteti a sértő vagy illetlen kifejezés ismételt használatának következményeire.

(2) Az ülést vezető elnök megvonja a szót attól a felszólalótól, aki a rendreutasítást követően ismételten sértő vagy illetlen kifejezést használ.

(3) *  Ha a képviselő felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő kifejezést használ vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül javasolhatja a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből, illetve az 51/A. § alkalmazásával a képviselő esedékes tiszteletdíja csökkenthető.

(4) *  A kizárásra vonatkozó javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról az ülést vezető elnök határoz. Az ülést vezető elnök az Országgyűlés következő ülésén tájékoztatja az Országgyűlést a kizárásról és annak indokáról. Ezt követően az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök döntésének törvényességéről.

(5) Az ülésnapról kizárt képviselő az ülésnapon nem szólalhat fel újra. Az ülésnapról kizárt képviselő a kizárás napjára tiszteletdíjra nem jogosult.

(6)–(7) * 

49. § (1) Az ülést vezető elnök felszólítás és figyelmeztetés nélkül megvonhatja a szót attól a felszólalótól, aki az ülést vezető elnök döntését, ülésvezetését – ügyrendi javaslat kivételével – kifogásolja. Az a felszólaló, akitől az ülést vezető elnök felszólítás és figyelmeztetés nélkül vonta meg a szót, kérheti a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság eseti jellegű állásfoglalását.

(2) Az (1) bekezdés kivételével nem lehet megvonni a szót, ha az ülést vezető elnök a felszólítás alkalmával nem figyelmeztette a képviselőt a felszólítás következményére.

(3) *  Akitől a szót az (1) bekezdés, a 46. § (2) bekezdése vagy a 48. § (2) bekezdése alapján megvonták, ugyanazon az ülésnapon, ugyanazon napirendi pont tárgyalása során nem szólalhat fel újra.

(4) *  Ha a képviselő az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegi, az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül javasolhatja a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből, illetve az 51/A. § alkalmazásával a képviselő esedékes tiszteletdíja csökkenthető. A javaslatban meg kell jelölni az intézkedés okát, illetve – a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályainak megszegése esetén – a megsértett házszabályi rendelkezést is.

(5) *  A kizárásra irányuló javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról az ülést vezető elnök határoz. Az ülést vezető elnök az Országgyűlés következő ülésén tájékoztatja az Országgyűlést a kizárásról és annak indokáról. Ezt követően az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök döntésének törvényességéről.

(6) *  Az ülésnapról kizárt képviselő az ülésnapon nem szólalhat fel újra. Az ülésnapról kizárt képviselő a kizárás napjára tiszteletdíjra nem jogosult.

(7)–(8) * 

50. § (1) *  Ha a képviselő az Országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta, az ülést vezető elnök javasolhatja a képviselő ülésnapról való kizárását, illetve az (5)–(8) bekezdés és az 51/A. § alkalmazásával a képviselő jogainak gyakorlása felfüggeszthető, esedékes tiszteletdíja csökkenthető.

(2) *  A kizárásra irányuló javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról az ülést vezető elnök határoz. Ha a képviselőt az (1) bekezdés szerint az ülésnapról kizárták, a kizárás időtartama alatt az Országgyűlés ülésein és az országgyűlési bizottságok munkájában nem vehet részt, tiszteletdíjra nem jogosult. Az ülést vezető elnök az Országgyűlés következő ülésén tájékoztatja az Országgyűlést a kizárásról és annak indokáról. Ezt követően az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök döntésének törvényességéről.

(2a) * 

(3) * 

(4) * 

(5) Az Országgyűlés az (1) bekezdésben meghatározott magatartás ugyanazon ülésszakon belül való folytatása esetén a képviselő jogainak gyakorlását * 

a) a második alkalommal hat ülésnapra,

b) a harmadik és minden további alkalommal kilenc ülésnapra függesztheti fel.

(6) Ha a képviselő képviselői jogait felfüggesztették, a felfüggesztés első és utolsó ülésnapja közötti időtartamban a képviselő nem vehet részt az Országgyűlés ülésein és az országgyűlési bizottságok munkájában, tiszteletdíjra nem jogosult.

(7) A felfüggesztés első ülésnapja a felfüggesztésről való döntés napját követő ülésnap. A felfüggesztés időtartamának számításakor az ülésszakok közötti szünetet figyelmen kívül kell hagyni.

(8) *  Az (5) bekezdés alkalmazásában figyelembe kell venni azt is, ha a képviselő az (1) bekezdésben meghatározott magatartást bizottsági ülésen tanúsította.

51. § Ha az Országgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az ülést vezető elnök az ülést határozott időre felfüggesztheti vagy berekesztheti. Az ülés berekesztése esetén a házelnök új ülést hív össze. Ha az ülést vezető elnök határozatát nem tudja kihirdetni, elhagyja az elnöki széket, amellyel az ülés megszakad. Az ülés megszakadása esetén az ülés csak akkor folytatódhat, ha a házelnök újból összehívja azt.

51/A. § *  (1) A Házbizottság – egyéb jogkövetkezmény hiányában – bármely tagjának kezdeményezésére a 48. § (3) bekezdésében, a 49. § (4) bekezdésében, az 50. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység kifejtésétől számított tizenöt napon belül elrendelheti a képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentését. A tiszteletdíj csökkentésre vonatkozó döntésben meg kell jelölni annak okát, valamint – a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szemléltetésre vagy szavazásra vonatkozó szabályainak megszegése esetén – a megsértett házszabályi rendelkezést is.

(2) A Házbizottság – egyéb jogkövetkezmény hiányában – bármely tagjának kezdeményezésére az 50. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység kifejtésétől számított tizenöt napon belül javasolhatja a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztését. A képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztésére vonatkozó javaslatban meg kell jelölni annak okát, valamint – a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szemléltetésre vagy szavazásra vonatkozó szabályainak megszegése esetén – a megsértett házszabályi rendelkezést is.

(3) A házelnök az (1) vagy a (2) bekezdés alapján hozott indokolt döntésről vagy javaslatról haladéktalanul tájékoztatja a képviselőt.

(4) Ha a képviselő a rá vonatkozó, az (1) bekezdés alapján hozott döntéssel nem ért egyet, a (3) bekezdés szerinti tájékoztatást követő öt munkanapon belül kérheti a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságtól az (1) bekezdés alapján hozott döntés hatályon kívül helyezését. Ha a képviselő az (1) bekezdés alapján hozott döntés hatályon kívül helyezését határidőben nem kérte, a képviselő esedékes tiszteletdíja az (1) bekezdés alapján hozott döntésben megállapított mértékben csökken.

(5) Ha a képviselő a rá vonatkozó, a (2) bekezdésen alapuló javaslattal nem ért egyet, a (3) bekezdés szerinti tájékoztatást követő öt munkanapon belül kérheti a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságtól a (2) bekezdésen alapuló javaslat hatályon kívül helyezését. Ha a képviselő a (2) bekezdésen alapuló javaslat hatályon kívül helyezését határidőben nem kérte, a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztéséről a (14) bekezdés alkalmazásával az Országgyűlés dönt.

(6) A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (4) vagy (5) bekezdés szerinti kérelméről annak beérkezését követő tizenöt napon belül dönt. Ha a képviselő a kérelmében indítványozza, a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselőt meghallgatja.

(7) Ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (4) bekezdés szerinti kérelmének helyt ad, akkor a képviselő esedékes tiszteletdíja nem csökken és az (1) bekezdés alapján indult eljárás megszűnik. Ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (5) bekezdés szerinti kérelmének helyt ad, akkor a képviselő a jogait korlátozás nélkül gyakorolhatja és a (2) bekezdés alapján indult eljárás megszűnik.

(8) Ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (4) bekezdés szerinti kérelmének nem ad helyt vagy arról a (6) bekezdés szerinti határidőben nem dönt, – az Országgyűlés ellenkező döntésének hiányában – a képviselő esedékes tiszteletdíja az (1) bekezdés alapján hozott döntésben megállapított mértékben csökken.

(9) A képviselő kérheti az Országgyűléstől az (1) bekezdés alapján hozott döntés hatályon kívül helyezését, ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (4) bekezdés szerinti kérelmének nem adott helyt vagy arról a (6) bekezdés szerinti határidőben nem döntött.

(10) Ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (5) bekezdés szerinti kérelmének nem ad helyt vagy arról a (6) bekezdés szerinti határidőben nem dönt, a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztéséről a (14) bekezdés alkalmazásával az Országgyűlés dönt.

(11) A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke a (8)–(10) bekezdés szerinti indokolt döntésről, illetve a döntésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltéről haladéktalanul tájékoztatja a képviselőt és a Házbizottságot.

(12) A (9) bekezdés szerinti kérelem a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnökének (11) bekezdés szerinti tájékoztatóját követő öt munkanapon belül nyújtható be.

(13) Az Országgyűlés az (1) bekezdés alapján hozott döntésről a (9) bekezdés szerinti kérelem benyújtását követő ülésén, vita nélkül határoz. A tiszteletdíj csökkentésének mértéke – döntésenként – nem haladhatja meg a képviselő esedékes

a) egyhavi tiszteletdíjának harmadát, ha a tiszteletdíj csökkentésre a 48. § (3) bekezdése, illetve a 49. § (4) bekezdése,

b) egyhavi tiszteletdíját, ha a tiszteletdíj csökkentésre az 50. § (1) bekezdése

alapján kerül sor.

(14) Az Országgyűlés a (2) bekezdés szerinti javaslatról

a) ha a képviselő az (5) bekezdés szerinti kérelmet nem nyújtott be, az (5) bekezdés szerinti kérelem benyújtására nyitva álló határidő elteltét,

b) ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (5) bekezdés szerinti kérelmének nem ad helyt, a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnökének (11) bekezdés szerinti tájékoztatóját,

c) ha a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő (5) bekezdés szerinti kérelméről a (6) bekezdés szerinti határidőben nem dönt, a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnökének (11) bekezdés szerinti tájékoztatóját

követő ülésén vita nélkül, a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával dönt.

(15) Az e §-ban meghatározott határidő számításánál a rendes ülésszakok, a rendkívüli ülésszakok, valamint a rendkívüli ülések közé eső szünet időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.

(16) Az e § szerinti kérelmet a házelnökhöz kell benyújtani.

(17) Az (1)–(16) bekezdést kell alkalmazni az országgyűlési bizottság által az 52. § (2) és (3) bekezdése alapján kezdeményezett eljárás során is.

52. § *  (1) A bizottsági ülés zavartalan lefolytatása érdekében az országgyűlési bizottság elnöke a 46–47. §-ban, a 48. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 49. § (1)–(3) bekezdésében foglalt intézkedéseket alkalmazhatja.

(2) *  Ha a képviselő a bizottsági ülésen

a) felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő kifejezést használ vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, vagy

b) az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegi,

az országgyűlési bizottság javasolhatja a képviselő kizárását a bizottsági ülés hátralévő részéből, illetve az országgyűlési bizottság üléséről készült jegyzőkönyv hitelesítését követő tizenöt napon belül a Házbizottságnál kezdeményezheti a képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentésére vonatkozó, 51/A. §-ban meghatározott eljárás megindítását. A javaslatban meg kell jelölni az intézkedés okát, illetve – a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályainak megszegése esetén – a megsértett házszabályi rendelkezést is.

(3) *  Ha a képviselő a bizottság ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett vagy arra hívott fel, az országgyűlési bizottság a (2) bekezdés szerinti határidőben a Házbizottságnál kezdeményezheti a képviselő képviselői jogai gyakorlásának felfüggesztésére, illetve az esedékes tiszteletdíjának csökkentésére vonatkozó, 51/A. §-ban meghatározott eljárás megindítását.

(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti javaslat megtételéről vagy a képviselő kizárásáról a bizottság – bármely tagjának indítványára – vita nélkül dönt.

(5) * 

(6) *  A képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentésére, illetve a képviselő képviselői jogai gyakorlásának felfüggesztésére az 50. § (5)–(7) bekezdése, illetve az 51/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az 50. § (5) bekezdésének alkalmazásában figyelembe kell venni azt is, ha a képviselő a (3) bekezdésben meghatározott magatartást az Országgyűlés ülésén követi el.

19. A házelnök rendészeti jogköre

53. § (1) *  A házelnök az e törvényben és az Alaptörvényben meghatározottak szerint gyakorolja rendészeti jogkörét. A tárgyalási és szavazási rend fenntartása érdekében az ülést vezető alelnök is rendészeti jogkört gyakorol az e törvényben és az Alaptörvényben meghatározottak szerint.

(2) Az ülést vezető elnök az Országgyűlési Őrséggel kivezetteti az ülésteremből az 50. § (2) bekezdése szerint kizárt képviselőt, ha a képviselő az ülést vezető elnök felszólítása ellenére sem hagyja el a termet.

(3) Az ülésről az 50. § (2) bekezdése szerint kizárt vagy a jogainak gyakorlásából felfüggesztett képviselő a kizárás vagy a felfüggesztés idején nem léphet be az ülésterembe, amelynek végrehajtásáról az Országgyűlési Őrség gondoskodik.

(4) Az a képviselő, akivel szemben az ülést vezető elnök rendészeti intézkedést alkalmazott, kifogást nyújthat be a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsághoz, amely nyolc napon belül kivizsgálja a kifogást, és vizsgálatának eredményéről jelentést tesz az Országgyűlésnek.

(5) A bizottsági jelentést az Országgyűlés a jelentés benyújtását követő ülésén napirendre tűzi, és a bizottsági jelentés alapján

a) megerősíti az ülést vezető elnök rendészeti intézkedését vagy

b) ha az ülést vezető elnök rendészeti intézkedését megalapozatlannak találja, elrendeli e tény jegyzőkönyvbe foglalását, és mentesíti a képviselőt a fegyelmi büntetés esetleges következményei alól.

54. § *  (1) Az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatalának elhelyezésére szolgáló épületek területére történő belépést a házelnök engedélyezi. E hatáskört a házelnök átruházhatja.

(2) A házelnök meghatározza és az Országgyűlés honlapján közzéteszi az (1) bekezdésben meghatározott épületek területére történő belépés és az ott-tartózkodás rendjét, az Országgyűlési Őrség e feladatkörével összefüggő tevékenysége részletes szabályait, valamint a belépés engedélyezésére vonatkozó jogosultság átruházásának szabályait. A házelnök nem állapíthat meg olyan rendelkezést, amely az Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott épületek területére belépők és ott tartózkodók belépésükkel elfogadják a házelnök (2) bekezdésben meghatározott rendelkezéseit, és kötelesek azokat tiszteletben tartani.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott épületek területére belépők és ott tartózkodók belépésükkel elfogadják, hogy

a) a természetes személyazonosító adataikat, valamint a belépésükre és ott-tartózkodásukra vonatkozó adataikat – a létesítmények védelme, illetve az ezek működésével összefüggésben elkövetett bűncselekmények felderítése érdekében – az adatok rögzítésétől számított öt évig kezeli az Országgyűlés Hivatala és az Országgyűlési Őrség, valamint

b) az a) pont szerint kezelt adatokat az Országgyűlés Hivatala és az Országgyűlési Őrség törvényben meghatározott esetben más szervek részére átadhatja.

(5) Az Országgyűlési Őrség részére a (4) bekezdés a) pontja szerinti adatokat az Országgyűlés Hivatala adja át.

(6) Ha az (1) bekezdésben meghatározott épületek területére belépők és ott tartózkodók (3) bekezdés szerinti kötelezettségüket nem teljesítik, akkor belépésük megtagadható, illetve onnan kivezettethetők. A házelnök döntése alapján az ilyen személynek az (1) bekezdésben meghatározott épületek területére történő belépését meg lehet tagadni.

(7) Az (1) bekezdés alapján történt hatáskör-átruházást a házelnök megszüntetheti, ha az átruházott hatáskör gyakorlója olyan személy belépését engedélyezte, aki nem teljesíti a (3) bekezdés szerinti kötelezettségét.

(8) A házelnök a belépés rendjére vonatkozó – a (2) bekezdés alapján megállapított – rendelkezésében foglaltaktól eseti döntésével a 2. § (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott feladatai ellátása érdekében, illetve az Országgyűlési Őrség javaslatára, nemzetbiztonsági érdekből eltérhet.

IV. Fejezet

Az Országgyűlés működésének nyilvánossága

20. A nyilvános ülés

55. § (1) A nyilvános ülésen e törvényben meghatározottak szerint hallgatóság vehet részt.

(2) A nyilvános ülésen a hallgatóság – ideértve a médiatartalom-szolgáltatók képviselőit is – csak a házelnök által kijelölt helyen foglalhat helyet, és a véleménynyilvánítás bármely formájától tartózkodni köteles.

(3) Az ülés rendjének megzavarása esetén az ülést vezető elnök a hallgatóságot vagy annak egy részét az ülésről kiutasíthatja.

56. § (1) Az Országgyűlés nyilvános üléseinek hiteles jegyzőkönyvei az Országgyűlés Hivatalánál, azok irattárban elhelyezett mellékletei és a számítógépes szavazási lista az Országgyűlés Hivatala útján a nyilvánosság számára hozzáférhetőek.

(2) Az Országgyűlés nyilvános ülésének jegyzőkönyveit és a nyilvános ülésen tárgyalt irományokat, valamint az ezzel összefüggő szavazási listát az Országgyűlés honlapján közzé kell tenni.

21. A zárt ülés

57. § (1) *  Az Alaptörvény alapján zárt ülés kezdeményezésére jogosult javaslata alapján egy vagy több napirendi pont, illetve napirenden kívüli felszólalás tárgyalása céljából zárt üléssé nyilvánítható a nyilvános ülés egy része is. Az Országgyűlés a javaslatról az ügyrendi javaslatra vonatkozó szabályok szerint dönt.

(2) *  A zárt ülésen a képviselőkön kívül csak a tanácskozási joggal rendelkező személy, a háznagy, valamint a főigazgató által kijelölt – az Országgyűlés Hivatalával szerződéses jogviszonyban álló – személy vehet részt.

(3) A zárt ülésen hallgatóság – ideértve a médiatartalom-szolgáltatók képviselőit is – nem vehet részt.

22. Az országgyűlési bizottsági ülés nyilvánossága

58. § (1) Az országgyűlési bizottságok ülései nyilvánosak. A nyilvános ülésen a hallgatóság az országgyűlési bizottság elnöke által megjelölt létszámban, az általa kijelölt helyen foglalhat helyet, és a véleménynyilvánítás bármely formájától tartózkodni köteles. Az ülés rendjének megzavarása esetén az országgyűlési bizottság elnöke a hallgatóságot vagy annak egy részét az ülésről kiutasíthatja. A nyilvánosság – ha azt az országgyűlési bizottság tevékenységével kapcsolatos megnövekedett érdeklődés indokolja – az 59. §-ban meghatározottak szerint is biztosítható. Ha minősített adat, személyes adat, üzleti titok vagy törvény által védett más adat védelme érdekében szükséges, az országgyűlési bizottság zárt ülést tart.

(2) Zárt ülés tartását az előterjesztő vagy bármely bizottsági tag kérelmezheti, arról az országgyűlési bizottság határoz. Egy vagy több napirendi pont tárgyalása céljából zárt üléssé nyilvánítható a nyilvános ülés egy része is. Nem rendelhető el az országgyűlési bizottság zárt ülése, ha a javaslattevő nem nevezi meg konkrétan azt az (1) bekezdés szerinti adatkört, amelybe tartozó adat vagy titok védelme indokolja a zárt ülés elrendelését.

(3) *  A zárt ülésen a köztársasági elnök, a házelnök, a háznagy, az országgyűlési bizottság tagjai, továbbá az országgyűlési bizottság elnöke által az adott napirendi ponthoz meghívott személyek, valamint – ha a 29. § (3) bekezdése alapján tanácskozási joga van – a szószóló vehetnek részt. Az országgyűlési bizottság más – nem bizottsági tag – képviselő jelenlétéhez is hozzájárulhat. Ha az országgyűlési bizottság másként nem dönt, a zárt ülésen az Országgyűlés Hivatalának oda beosztott munkatársai és a jegyzőkönyvvezetők részt vehetnek.

(4) * 

(5) Az országgyűlési bizottságok nyilvános ülésének jegyzőkönyveit az Országgyűlés honlapján közzé kell tenni.

23. Az ülések közvetítése

59. § (1) *  Az Országgyűlés ülésének, a törvényalkotási bizottság ülésének, a kinevezésekkel és jelölésekkel kapcsolatos nyilvános országgyűlési bizottsági meghallgatásoknak, valamint a házelnök által – a Házbizottság véleményének kikérését követően – kijelölt egyéb országgyűlési bizottsági üléseknek a közvetítése céljából zártláncú audiovizuális rendszer működik.

(2) A zártláncú audiovizuális rendszerből kimenő jelet valamennyi médiaszolgáltató számára hozzáférhetővé kell tenni. A rendszerhez való csatlakozás költségei a médiaszolgáltatót terhelik. A zártláncú audiovizuális rendszer kimenő jeléből nyilvánosan elérhető valósidejű, internetes közvetítésre alkalmas jelfolyamot kell képezni, és azt az Országgyűlés honlapján elérhetővé kell tenni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak nem érintik bármely médiaszolgáltatónak azt a jogát, hogy az Országház épületének a házelnök által kijelölt helyéről műsort közvetítsen vagy rögzítsen. A házelnök csak olyan helyet jelölhet ki a műsor közvetítésére vagy rögzítésére, amely nem korlátozza a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

(4) Az (1) bekezdés alapján nem közvetített nyilvános országgyűlési bizottsági üléseket a médiaszolgáltató közvetítheti vagy rögzítheti. A közvetítés technikai előkészületei és lebonyolítása a bizottsági ülést nem zavarhatják.

(5) Az Országgyűlés ülése és az országgyűlési bizottsági ülések képi közvetítésének célja a nézők pártatlan, kiegyensúlyozott, pontos és tényszerű tájékoztatása az Országgyűlés tevékenységéről. A televíziós közvetítés az Országgyűlés tevékenységével összhangban a tényleges történésekre és az országgyűlési munkára – így különösen az ülést vezető elnökre, a mindenkori felszólalóra, a szavazási eredmények bemutatására, az ülésterem egészére, illetve az ülésteremben zajló egyéb eseményekre – irányul. A képszerkesztés objektívan és tárgyilagosan igazodik az ülés menetéhez.

(6) A zártláncú audiovizuális rendszerből kimenő jelről egy-egy rögzített, bárki számára hozzáférhető példányt az Országgyűlés Hivatalánál, az Országos Széchenyi Könyvtárban, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap archívumában kell elhelyezni. Az Országgyűlés Hivatala biztosítja a rögzített anyag megtekinthetőségét, és költségtérítés ellenében arról bárki által szabadon felhasználható másolatot készít.

(7) Az Országházban, az Országgyűlés Irodaházában, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekben a képviselőcsoport, a képviselőcsoporton kívül létrehozott más csoport és a képviselő csak az Országgyűlés tevékenységével kapcsolatban tarthat tájékoztatást a médiatartalom-szolgáltatók részére.

24. A törvényalkotás nyilvánossága

60. § (1) Az Országgyűlés honlapján a benyújtást követően haladéktalanul közzé kell tenni

a) a törvényjavaslatokat,

b) a módosító javaslatokat,

c) *  a törvényjavaslathoz készült bizottsági jelentéseket,

d) az egységes javaslatot, valamint

e) *  az egyéb olyan dokumentumokat és adatokat, amelyek a házszabályi rendelkezések szerint az Országgyűlés iromány-nyilvántartásában szerepelnek.

(2) Az (1) bekezdés, valamint az 56. § (2) bekezdése és az 58. § (5) bekezdése szerint közzétett dokumentumok az Országgyűlés honlapjáról nem távolíthatóak el.

V. Fejezet

A házszabályi rendelkezések értelmezése

61. § (1) A házszabályi rendelkezések értelmezésével kapcsolatban az Országgyűlés ülésén egyedi esetekben felmerült vitás kérdésekben az ülést vezető elnök – szükség esetén a Házbizottságban folytatott egyeztetést követően – dönt, vagy a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottsághoz fordul.

(2) Ha az országgyűlési bizottság ülésén a házszabályi rendelkezések értelmezésével kapcsolatban vitás kérdés merül fel, az országgyűlési bizottság elnöke dönt, vagy a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottsághoz fordul.

(3) *  A házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság az (1) és (2) bekezdésben foglalt esetben, valamint az országgyűlés tisztségviselője, bármely képviselőcsoport, országgyűlési bizottság vagy legalább öt független képviselő kérésére állást foglal.

(4) A házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság – saját döntése alapján – általános érvényű vagy eseti jellegű állásfoglalást hoz. Az általános érvényű állásfoglalást az ülést vezető elnök ismerteti, az eseti jellegű állásfoglalást a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság írásban teszi közzé.

(5) *  Az általános érvényű állásfoglalás ismertetésétől, illetve az eseti jellegű állásfoglalás kiküldésétől számított tizenöt napon belül bármely képviselőcsoport, illetve – ha a kérését legalább öt képviselő támogatja – bármely független képviselő kérheti az Országgyűlés döntését. A kérelem az állásfoglalás elutasítására vagy fenntartására irányulhat. Az Országgyűlés a kérelemről annak beérkezését követő harminc napon belül határoz.

(6) Az Országgyűlés ellenkező határozatáig a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság állásfoglalását alkalmazni kell.

(7) *  Az általános érvényű állásfoglalás az újonnan megválasztott Országgyűlés házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottságának megalakulásakor hatályát veszti. A házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság az így hatályát vesztett általános érvényű állásfoglalást változatlan tartalommal elfogadhatja. A változatlan tartalommal elfogadott állásfoglalás elutasítására vagy fenntartására vonatkozóan az Országgyűlés döntése nem kérhető.

V/A. Fejezet * 

Egyes döntésekhez szükséges szavazati arány * 

61/A. § *  (1) A képviselők kétharmadának szavazata szükséges

a) az Országos Bírósági Hivatal elnökének megválasztásához a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 66. §-ában meghatározott esetben,

b) az Országos Bírósági Hivatal elnöke megbízatása – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 70. § (1) bekezdés d)–f) pontja szerinti – megszűnésének kimondásához a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 70. § (2) bekezdésében foglalt esetben,

c) a Kúria elnöke megbízatása – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 115. § (1) bekezdés d)–f) pontja szerinti – megszűnésének kimondásához a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 115. § (2) bekezdésében foglaltak szerint,

d) az Állami Számvevőszék elnöke mentelmi jogának felfüggesztéséhez az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint,

e) az Állami Számvevőszék elnöke összeférhetetlenségének megállapításához az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak szerint,

f) az Állami Számvevőszék elnöke felmentéséhez az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 11. § (4) bekezdésében foglaltak szerint,

g) az Állami Számvevőszék elnöke kizárásához az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 11. § (5) bekezdésében foglaltak szerint,

h) a 37. § alapján az Országgyűlés ülésének az Országház épületétől eltérő helyen történő megtartásához.

(2) A jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges

a) a 77. § (3) bekezdése alapján az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséhez,

b) a 29/A. § (4) bekezdése alapján annak megállapításához, hogy a nemzetiségi szószóló az országgyűlési képviselők választásán már nem választható, már nem szerepel a központi névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként, valamint a szószóló összeférhetetlenségének kimondásához,

c) település megyék közötti átcsatolásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 125. § (4) bekezdésében foglalt esetben,

d) a Kúria elnöke és az Országos Bírósági Hivatal elnöke mentelmi jogának felfüggesztéséhez a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 2. § (2) bekezdésében foglaltak szerint,

e) a legfőbb ügyész mentelmi jogának felfüggesztéséhez az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 3. § (6) bekezdésében foglaltak szerint,

f) a Közszolgálati Közalapítvány alapító okiratának elfogadásához és módosításához a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 84. § (3) bekezdésében foglaltak szerint,

g) a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma hat tagjának megválasztásához a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 86. § (1) bekezdésében foglaltak szerint,

h) a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma új tagjának megválasztásához a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 87. § (7) bekezdésében foglaltak szerint,

i) a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma elnöke vagy tagja összeférhetetlenségéről, felmentéséről vagy kizárásáról való döntéshez a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 89. § (2) bekezdésében meghatározott esetben,

j) a Médiatanács elnökének és négy tagjának megválasztásához a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 124. § (1) bekezdésében foglaltak szerint,

k) a Médiatanács elnökének megválasztásához a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 125. § (3) bekezdésében meghatározott esetben,

l) a Médiatanács elnöke vagy tagja összeférhetetlenségéről, felmentéséről vagy kizárásáról való döntéshez a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 129. § (7) bekezdésében meghatározott esetben,

m) a Független Rendészeti Panasztestület öt tagjának megválasztásához a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/A. § (2) bekezdésében foglaltak szerint,

n) a Független Rendészeti Panasztestület tagja megbízatása – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/B. § (1) bekezdés c)–e) pontja szerinti – megszűnésének megállapításához a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/B. § (2) bekezdésében foglaltak szerint,

o) a Független Rendészeti Panasztestület tagja összeférhetetlensége fennállásának megállapításához a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/B. § (5) bekezdésében foglaltak szerint,

p) alapítvány létrehozásához a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 8. § (1) bekezdésében foglalt esetben,

q) a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének és két tagjának megválasztásához a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény 7. § (1) bekezdésében foglaltak szerint,

r) a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja megbízatása – a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény 16. § (1) bekezdésének e)–g) pontja szerinti – megszűnésének megállapításához a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény 16. § (4) bekezdésében foglaltak szerint.

VI. Fejezet

Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködése

25. Az országgyűlési jogkörök gyakorlásának módja

62. § (1) Az Országgyűlés a Kormánynak az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben folytatott tevékenysége feletti – az e fejezetben meghatározott – ellenőrzési jogokat országgyűlési bizottság útján is gyakorolhatja.

(2) Az Országgyűlés európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottságának az e fejezetben meghatározott eljárások során – ha e fejezet vagy a házszabályi rendelkezések másként nem rendelkeznek – ügydöntő hatásköre van.

26. Az Országgyűlés és a Kormány közötti egyeztetési eljárás

63. § (1) A Kormány – továbbítás útján vagy egyéb módon – biztosítja a hozzáférést az Országgyűlés számára minden uniós jogi aktus-tervezethez, javaslathoz és dokumentumhoz, amely az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeinek döntéshozatali eljárásában napirenden szerepel (a továbbiakban: európai uniós tervezet).

(2) A Kormány az Országgyűlés kérésére minden további, pontosan megjelölt dokumentumot is megküld az Országgyűlésnek.

(3) A Kormány – az európai uniós döntéshozatali napirendre figyelemmel – megjelöli az álláspontja szerint az Országgyűlés feladat- és hatáskörét érintő tárgykörbe tartozó európai uniós tervezeteket, különösen azokat, amelyek

a) olyan tárgykört érintenek, amelyről az Alaptörvény szerint sarkalatos vagy egyéb törvénynek kell rendelkeznie, vagy

b) hatályos törvénnyel ellentétes rendelkezést tartalmaznak.

(4) A Kormány a soros tanácsi elnökségi félév elején – az európai uniós döntéshozatali napirendre figyelemmel – megjelöli azokat az európai uniós tervezeteket, amelyek álláspontja szerint Magyarország szempontjából rendkívüli jelentőségűek, ezért indokolt, hogy az Országgyűlés tárgyalja azokat.

(5) A Kormány megindokolja, hogy a megjelölt dokumentumok miért tartoznak törvényalkotási hatáskörbe, illetve miért rendkívüli jelentőségűek.

64. § (1) Az Országgyűlés bármely európai uniós tervezettel kapcsolatban tájékoztatást kérhet a Kormány által képviselni kívánt álláspontról (a továbbiakban: álláspontjavaslat).

(2) A Kormány bármely európai uniós tervezettel kapcsolatban megküldheti álláspontjavaslatát az Országgyűlésnek, és arról egyeztetést kezdeményezhet.

(3) A Kormány álláspontjavaslata tartalmazza

a) az európai uniós tervezet tartalmának összefoglalását,

b) az európai uniós döntéshozatal során alkalmazandó döntéshozatali eljárás megjelölését,

c) az európai uniós tervezet elfogadásának várható uniós menetrendjét és lehetőség szerint a tervezet tanácsi tárgyalásának kezdő időpontját,

d) a Kormány európai uniós tervezettel kapcsolatos álláspontját, az Európai Unió döntéshozatali eljárásában elérni kívánt célokat és azok indokait, valamint

e) az európai uniós tervezetből esetlegesen következő jogalkotási feladatok bemutatását.

(4) Az Országgyűlés bővített álláspontjavaslatot kérhet a Kormánytól, amely tartalmazza a (3) bekezdésben megjelölteken kívül

a) az európai uniós tervezet tárgykörére vonatkozó, hatályos magyar és európai uniós szabályozását tartalmazó jogszabályok megjelölését,

b) az európai uniós tervezet Magyarországra vonatkozó várható gazdasági, költségvetési és társadalmi hatásainak rövid bemutatását,

c) az európai uniós tervezettel kapcsolatban az európai uniós intézményeknek és tagállamoknak a Kormány számára az álláspontjavaslat elkészítésekor ismert véleményét.

(5) A Kormány az álláspontjavaslatát olyan időpontban küldi meg az Országgyűlésnek, hogy az európai uniós döntéshozatali napirendre figyelemmel érdemi egyeztetést lehessen biztosítani.

(6) Az Országgyűlés az álláspontjavaslat ismeretében vagy az európai uniós tervezetre figyelemmel egyeztetést kezdeményezhet.

65. § (1) Az Országgyűlés – az egyeztetés keretében, az európai uniós döntéshozatali napirendre figyelemmel ésszerű határidőn belül – az európai uniós tervezettel kapcsolatban állásfoglalást fogadhat el.

(2) Az Országgyűlés állásfoglalásában megjelöli azokat a szempontokat, amelyeket az Európai Unió döntéshozatali eljárásában szükségesnek tart érvényre juttatni.

(3) Az európai uniós tervezet elfogadásáról döntést hozó Tanács ülését megelőzően az európai uniós tervezet tárgya szerint feladatkörrel rendelkező miniszter vagy államtitkár az Országgyűlés felkérése alapján megjelenik az Országgyűlés előtt, és ismerteti a Kormánynak a tanácsülésen képviselni kívánt álláspontját.

(4) Ha az Országgyűlés az állásfoglalás kialakítása során országgyűlési bizottságok útján jár el, az országgyűlési bizottság az állásfoglalását zárt ülésen alakítja ki.

(5) A Kormány az európai uniós döntéshozatal során képviselendő álláspontját az Országgyűlés állásfoglalásának alapulvételével alakítja ki.

(6) Ha az európai uniós tervezet olyan tárgykörrel kapcsolatos, amelyet érintően az Alaptörvény értelmében az Országgyűlés minősített többségű döntése szükséges, a Kormány az állásfoglalástól csak indokolt esetben térhet el.

(7) Ha az Országgyűlés a Kormány álláspontjavaslatával kapcsolatban az európai uniós döntéshozatal napirendje által megkívánt határidőig nem fogad el állásfoglalást, a Kormány ennek hiányában dönt az európai uniós döntéshozatal során képviselendő álláspontról.

66. § A Kormány álláspontjavaslatát az Európai Unió döntéshozatali eljárására figyelemmel módosíthatja. A Kormány folyamatosan tájékoztatja az Országgyűlést az európai uniós tervezetek, illetve az álláspontjavaslatok tartalmának lényeges változásáról. Ez alapján korábbi állásfoglalását az Országgyűlés is módosíthatja.

67. § (1) A Kormány az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményének döntése után írásban tájékoztatja az Országgyűlést arról a döntésről,

a) amellyel kapcsolatosan az Országgyűlés állásfoglalást fogadott el, vagy

b) amelyet az Országgyűlés pontosan megjelöl.

(2) A Kormány az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményének döntése után – az (1) bekezdés szerinti tájékoztatáson túl – szóbeli indokolást ad az Országgyűlésnek, ha az általa képviselt álláspont eltért az Országgyűlés állásfoglalásától. Ha az eltérés olyan tárgykörrel kapcsolatos, amelyet érintően az Alaptörvény értelmében az Országgyűlés minősített többségű döntése szükséges, az indokolás elfogadásáról az Országgyűlés dönt.

68. § Az európai uniós tervezetre vonatkozó egyeztetési eljárás lezárul

a) az egyeztetési eljárással érintett uniós jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetésével,

b) az Országgyűlés megbízatásának megszűnésével, vagy

c) az Országgyűlés erre irányuló döntésével.

27. A Kormány egyéb tájékoztatási kötelezettségei

69. § (1) A Kormány az Európai Tanács üléseiről és a stratégiai jelentőségű európai uniós eseményekről rendszeresen tájékoztatja az Országgyűlést.

(2) A házelnök kezdeményezésére az Európai Tanács üléseit és a stratégiai jelentőségű európai uniós eseményeket megelőzően a miniszterelnök tájékoztatja az Országgyűlés Európai Uniós Konzultációs Testületét.

(3) *  Az Európai Uniós Konzultációs Testület ülésén a házelnök, a képviselőcsoportok vezetői, az európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottság elnöke és alelnöke, az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó állandó bizottság elnöke, a külügyekkel foglalkozó állandó bizottság elnöke, valamint a házelnök által meghívott más személyek vehetnek részt.

(4) A miniszterelnök az Európai Tanács ülését követően, az ülés kimeneteléről szóban tájékoztatja az Országgyűlés ülését.

(5) *  A Kormány évente tájékoztatja az Országgyűlést Magyarország európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről.

70. § Az Európai Bizottság, a Bíróság, a Törvényszék, a Számvevőszék és az Európai Beruházási Bank igazgatótanácsa magyar tagjainak személyére az Európai Unió – a tagok kinevezéséről szóló döntés meghozatalára jogosult – intézményének a Kormány tesz javaslatot. A Kormány a személyi javaslat megtételét megelőzően a javasolni kívánt személyről tájékoztatja az Országgyűlést. Az Országgyűlés a Kormány által javasolt személyt a javaslat megtételét megelőzően meghallgathatja.

28. A szubszidiaritás vizsgálata

71. § (1) Az Országgyűlés az európai uniós tervezetekkel kapcsolatban állást foglalhat a szubszidiaritás és arányosság elvének érvényesüléséről.

(2) *  Az Országgyűlés az Európai Unióról szóló szerződéshez (a továbbiakban: EUSZ), az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez (a továbbiakban: EUMSZ), illetve az Európai Atomenergia-közösség létrehozásáról szóló szerződéshez csatolt 2. jegyzőkönyv szerinti, az Európai Unió intézményeinek küldött indokolt véleményéről tájékoztatja a Kormányt.

(3) Az Országgyűlés – az Európai Unió jogalkotási aktusának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő egy hónapon belül – kezdeményezheti, hogy a Kormány az EUMSz 263. cikke szerint nyújtson be keresetet az Európai Unió Bíróságához arra hivatkozással, hogy az Európai Unió jogalkotási aktusa a szubszidiaritás elvét sérti. Az Országgyűlés a kezdeményezésében megjelöli azokat az érveket, amelyek alapján a jogalkotási aktust a szubszidiaritás elvét sértőnek tartja. Az Országgyűlés kezdeményezése alapján a Kormány – az EUMSz 263. cikkében meghatározott határidőn belül – keresetet nyújt be az Európai Unió Bíróságához, vagy a kereset benyújtását az indokainak részletes megjelölésével elutasítja. A kereset benyújtását, illetve a benyújtás elutasítását megelőzően a Kormány az Országgyűlés kezdeményezésében foglaltakról egyeztetést kérhet.

(4) Ha a Kormány a (3) bekezdésben foglaltak szerint az Országgyűlés kezdeményezése alapján nyújtott be keresetet az Európai Unió Bíróságához, a keresetről, valamint az eljárás során keletkezett egyéb iratról annak benyújtását, illetve kézhezvételét követően haladéktalanul tájékoztatja az Országgyűlést.

29. Az Országgyűlés kifogása

72. § *  Az Országgyűlés az EUSZ 48. cikk (7) bekezdése és az EUMSZ 81. cikk (3) bekezdése szerinti kifogás megtételéről tájékoztatja a Kormányt.

VI/A. Fejezet * 

A határidő számítása * 

72/A. § *  (1) Törvény vagy határozati házszabályi rendelkezés eltérő rendelkezése hiányában a házszabályi rendelkezések alkalmazása során a határidő számítására a (2)–(6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A határidőket órákban vagy napokban kell számítani, kivéve, amikor a házszabályi rendelkezések ülést vagy ülésnapot említenek. Az ülésnap az elfogadott napirenden szereplő napirendi pontok megtárgyalásáig tart.

(3) A határidőbe a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyen a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezik.

(4) Ha a határidő utolsó napja nem a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen alapuló általános munkarend szerinti munkanapra esik, a határidő az azt követő munkanapon jár le.

(5) A határidő az utolsó napon a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen alapuló általános munkarend szerinti munkaidő végén, az Országgyűlés ülésezése idején az ülésnap végén jár le.

(6) A (4)–(5) bekezdés nem alkalmazható, ha a határidő órában van megadva.

HARMADIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK JOGÁLLÁSA

VII. Fejezet

A mentelmi jog

73. § (1) A képviselő bíróság vagy hatóság előtt – képviselői megbízatásának ideje alatt és azt követően – nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a képviselői megbízatásának gyakorlása során a képviselői megbízatásával összefüggésben általa közölt tény vagy vélemény miatt.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott mentesség nem vonatkozik a képviselők polgári jogi felelősségére és a következő bűncselekményekre:

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti közösség elleni izgatás, nemzeti jelkép megsértése, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása, visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal, visszaélés bizalmas minősítésű adattal, visszaélés korlátozott terjesztésű minősített adattal,

b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti közösség elleni uszítás, nemzeti jelkép megsértése, a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása, minősített adattal visszaélés.

74. § (1) *  A képviselő ellen csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint – a mentelmi jogról az adott ügyre vonatkozó önkéntes lemondás hiányában – szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni

(2) A képviselőt csak

a) bűncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet őrizetbe venni, vagy vele szemben más büntetőeljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni,

b) szabálysértés elkövetésének tettenérésekor lehet – ha a szabálysértési őrizet elrendelésének törvényben meghatározott feltételei fennállnak – szabálysértési őrizetbe venni, vagy vele szemben más szabálysértési kényszerintézkedést alkalmazni.

(3) *  A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt a vádemelés előtt a legfőbb ügyész, azt követően, illetve magánvádas, pótmagánvádas ügyben a bíróság terjeszti elő a házelnökhöz. Az indítványt a képviselő tettenérése esetén haladéktalanul elő kell terjeszteni.

(4) Szabálysértési ügyben a szabálysértési hatóság közvetlenül a képviselőt keresi meg azzal, hogy mentelmi jogáról önként lemondhat. A képviselő mentelmi jogáról történő nyolc napon belüli önkéntes lemondása esetén a szabálysértési hatóság az eljárás jogerős befejezésekor a mentelmi jogról történt lemondás tényéről, valamint az eljárás eredményéről a legfőbb ügyész útján tájékoztatja a házelnököt. A tájékoztatást a házelnök a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság részére megküldi. A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke a tájékoztatást a bizottság soron következő ülésén ismerteti. Ha a képviselő a szabálysértési ügyben a megkeresés kézhezvételétől számított nyolc napon belül mentelmi jogáról nem mond le, a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt – a szabálysértési hatóság megkeresése alapján – a legfőbb ügyész terjeszti elő a házelnökhöz. Az eljárás lefolytatása alatt a képviselő bármelyik eljáró hatóság előtt, bármikor – legkésőbb az országgyűlési határozat meghozataláig – lemondhat mentelmi jogáról.

75. § A képviselő mentelmi joga nem terjed ki a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti közigazgatási hatósági eljárásokra.

76. § A képviselő a vele szemben folyó eljárásban a bíróságot vagy a hatóságot köteles képviselői megbízatásáról tájékoztatni. Ha tájékoztatási kötelezettségének teljesítése ellenére a képviselő mentelmi jogát megsértik, a képviselő köteles a házelnöknek haladéktalanul azt bejelenteni.

77. § (1) A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt, illetve a mentelmi jog megsértésének bejelentését a házelnök haladéktalanul átadja megvizsgálásra a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságnak, és ezt az Országgyűlés következő ülésnapján bejelenti, valamint tájékoztatja az átadásról az érintett képviselőt.

(2) A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló és a mentelmi jog megsértése miatti vizsgálat során a mentelmi jog felfüggesztésével és a mentelmi jog megsértésével összefüggő, a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság által kért adatokat a képviselő és minden állami szerv köteles haladéktalanul a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság rendelkezésére bocsátani. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló és a mentelmi jog megsértése miatti vizsgálat során átvett, illetve rendelkezésre bocsátott adatokat a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló eljárás és a mentelmi jog megsértése miatti vizsgálat lezárulását követő harmincadik napon törölni kell.

(3) *  A mentelmi jog felfüggesztéséről az Országgyűlés dönt.

(4) A mentelmi jog felfüggesztése tárgyában hozott döntés csak arra az ügyre vonatkozik, amelyre az indítványt előterjesztették.

(5) A mentelmi jog megsértése miatti ügyben a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság legkésőbb az (1) bekezdésben meghatározott időponttól számított harminc napon belül javaslatot tesz a házelnöknek, aki a szükséges intézkedést megteszi és erről az Országgyűlést tájékoztatja.

78. § A képviselő mentelmi jogáról – a szabálysértési eljárás kivételével – nem mondhat le. E jogát mindenki köteles tiszteletben tartani.

79. § (1) A mentelmi jog a képviselőt a megválasztása napjától illeti meg.

(2) *  A képviselők választásán jelöltként igazolt személyt a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz, és a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt a Nemzeti Választási Bizottság elnökéhez kell benyújtani.

VIII. Fejezet

Összeférhetetlenség és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség

30. *  Összeférhetetlenség

80. § *  (1) *  A képviselői megbízatás – a (2) és (2a) bekezdésben meghatározott kivételekkel – összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati és gazdasági tisztséggel vagy megbízatással. A képviselő a tudományos, egyetemi oktatói, főiskolai oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve más keresőfoglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony keretében végzett tevékenységet kivéve – díjazást nem fogadhat el. A képviselőnek a mezőgazdasági őstermelőként folytatott tevékenysége nem minősül kereső foglalkozásnak vagy díjazás ellenében folytatott egyéb tevékenységnek.

(2) A képviselő miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, kormánybiztosi, miniszterelnöki biztosi, miniszterelnöki megbízotti vagy miniszteri biztosi tisztséget láthat el, illetve az Országgyűlés tisztségviselője lehet.

(3) A miniszterelnök, miniszter, államtitkár képviselő nem lehet az Országgyűlés tisztségviselője és országgyűlési bizottság tagja.

(4) * 

81–83. § * 

31. Gazdasági összeférhetetlenség

84. § Képviselő nem lehet

a)–g) * 

h) a tőkepiacról szóló törvény szerinti pénzügyi ágazatban működő pénzügyi szervezet kizárólagos vagy többségi tulajdonosa, vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója,

i) olyan gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkező tag vagy részvényes, amely a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint nem minősül átlátható szervezetnek,

j) az államháztartás alrendszeréből, európai uniós forrásokból vagy nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó, egyedi döntés alapján az államháztartáson kívüli természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek – ide nem értve a társasházat – számára nyújtott támogatások odaítélése céljából létrehozott szerv vezetője, tagja, illetve a szerv döntésének előkészítésében vagy meghozatalában közreműködő személy.

85. § *  A képviselő a megbízatása alatt, illetve annak megszűnésétől számított két évig nem köthet vételi megállapodást olyan gazdálkodó szervezet részesedésének megszerzésére, amelyben a magyar vagy külföldi állam, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati társulás vagy külföldi helyhatóság, párt, belföldi vagy külföldi vallási közösség közvetlen vagy közvetett kizárólagos vagy többségi befolyással rendelkezik.

32. Egyéb összeférhetetlenségi szabályok

86. § (1) * 

(2) A képviselő szakmai vagy üzleti ügyben képviselői minőségére nem hivatkozhat.

(3) A képviselő a képviselői megbízatásának felhasználásával jogosulatlanul bizalmas információkat nem szerezhet, illetve nem használhat fel.

87. § (1) *  A képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a 104. § (1) bekezdése szerinti képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja. A 104. § (1) bekezdés szerinti képviselői tiszteletdíj 1/12-ed részének megfelelő értékhatárt meghaladó értékű ajándékokról és ingyenes juttatásokról a képviselő – a vagyonnyilatkozata részeként – kimutatást köteles vezetni.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt korlátozás nem vonatkozik a képviselőnek az Országgyűléstől, saját pártjától vagy képviselőcsoportjától, a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványtól, a képviselői munkájának ellátásához szükséges vagy azzal szoros összefüggésben lévő juttatásokra és ingyenes használatba kapott dolgokra. E juttatásokról és ingyenes használatba kapott dolgokról a képviselő – a vagyonnyilatkozata részeként – kimutatást köteles vezetni. Az ingyenesen használatba kapott dolgok a megbízatás megszűnését követően nem kerülhetnek ingyenesen a képviselő vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója (a továbbiakban: közeli hozzátartozó) tulajdonába vagy további használatába.

88. § Ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek,

a) akit – képviselői megbízatásának ideje alatt – bűntett miatt jogerősen elítéltek, kivéve ha a közügyek gyakorlásától eltiltották,

b) akinek az állammal szemben – a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően – köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül – részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően – nem rendezi.

33. Bejelentési kötelezettség alá eső tevékenységek * 

89. § A képviselő a házelnöknek köteles bejelenteni minden, összeférhetetlenség alá nem eső

a) * 

b) *  önálló vállalkozását, gazdasági társaságban, szövetkezetben fennálló részesedését (tagsági viszonyát), az e szervezetekben betöltött vezető tisztségviselői megbízatását, felügyelő bizottsági tagságát, továbbá bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján fennálló vagyonrendelői, vagyonkezelői illetve kedvezményezetti jogállását,

c) alapítványát, alapítvány kezelő testületében fennálló tagságát, civil szervezetben fennálló tagsági viszonyát, továbbá e szervezetek jogszabályban vagy alapszabályban meghatározott legfelsőbb, valamint ügyintéző és képviseleti szervében betöltött tisztségét,

d) köztestületben fennálló tagságát, valamint köztestület jogszabályban vagy alapszabályban meghatározott legfelsőbb, valamint ügyintéző és képviseleti szervében betöltött tisztségét,

e)–f) * 

34. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség

90. § (1) A képviselő a megbízatása keletkezését követő harminc napon belül, majd azt követően minden évben január 31-ig, valamint a megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül vagyonnyilatkozatot tesz az 1. melléklet szerinti formában.

(2) A képviselő a vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek (a továbbiakban együtt: családtag) a képviselő vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatát.

(3) A vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása esetén – a vagyonnyilatkozat benyújtásáig – a képviselő a képviselői jogait nem gyakorolhatja, javadalmazásban nem részesül. A vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztásának tényét az Országgyűlés állapítja meg.

35. Eljárási szabályok

91. § (1) A képviselő a mandátuma igazolásától vagy az összeférhetetlen helyzet keletkezésétől, illetve annak a képviselő tudomására jutásától, a házelnök és az alelnök az e tisztségre való megválasztásától számított harminc napon belül köteles a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszüntetni, illetve megszüntetését kezdeményezni. Ennek megtörténtéig a képviselői megbízatásából eredő jogait nem gyakorolhatja és javadalmazásra sem jogosult.

(2) Ha a képviselő az (1) bekezdésben írt kötelezettségének nem tesz eleget, bármely képviselő indítványára az Országgyűlés – a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének kikérése után – tizenöt napon belül határoz az összeférhetetlenség kimondásáról.

(3) A 88. §-ban meghatározott összeférhetetlenségről a jogerős ítéletet hozó bíróság vagy jogerős határozatot hozó hatóság haladéktalanul tájékoztatja a házelnököt. Az Országgyűlés bármely képviselő indítványára – a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének kikérése után – tizenöt napon belül határoz az összeférhetetlenség kimondásáról.

(4) Képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó bejelentést bárki tehet írásban a házelnöknél. A bejelentésben pontosan meg kell jelölni, hogy mely képviselővel szemben és milyen összeférhetetlenségi ok merült fel; mellékelni kell az összeférhetetlenségi ok megállapításához szükséges bizonyítékokat is. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő személyazonosító adatait és aláírását. Hiányos bejelentés esetén a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke nem indítja meg a szükséges eljárást, de a kezdeményezésről tájékoztatja a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságot.

(5) Összeférhetetlenséget nem lehet kimondani a 86. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 87. § (1) bekezdése alapján.

92. § (1) Összeférhetetlenségi eljárás kezdeményezése esetén az ügyet a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság 30 napon belül kivizsgálja. Az adott ügy kivizsgálására tagjai sorából – sorsolással – háromtagú vizsgálati testületet hoz létre. A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke nem lehet tagja a vizsgálati testületnek. A vizsgálati testület elnöke a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke.

(2) Az összeférhetetlenségi üggyel összefüggésben a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság, illetve a vizsgálati testület által kért adatokat a képviselő és minden állami szerv haladéktalanul köteles a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság, illetve a vizsgálati testület rendelkezésére bocsátani. Az összeférhetetlenségi üggyel kapcsolatban átvett, rendelkezésre bocsátott adatokat az összeférhetetlenségi üggyel kapcsolatos eljárás lezárulását követő harmincadik napon törölni kell.

(3) Az összeférhetetlenséggel kapcsolatos minden nyilvántartást a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság vezet.

93. § (1) Ha az Országgyűlés nem mondta ki az összeférhetetlenséget, a képviselővel szemben ugyanazon tények alapján nem lehet újabb összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezni.

(2) Az összeférhetetlenség megállapításával egyidejűleg az Országgyűlés felszólítja a képviselőt, hogy öt napon belül szüntesse meg, vagy kezdeményezze az összeférhetetlenség megszüntetését, és ennek tényét jelentse be a házelnöknek. Az Országgyűlés egyúttal kimondja, hogy ha a képviselő nem szünteti meg, nem kezdeményezi az összeférhetetlenség megszüntetését, illetve ha ennek tényét nem jelenti be a házelnöknek, akkor képviselői megbízatása ezen határozat alapján, az összeférhetetlenség megállapításától számított öt nap elteltével megszűnik. A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke az összeférhetetlenség megállapításától számított öt nap elteltével bejelenti az összeférhetetlenség megszüntetését, illetve ennek kezdeményezését vagy ennek hiányát, aminek következtében a képviselő képviselői megbízatása az összeférhetetlenség megállapításától számított öt nap elteltével megszűnt.

(3) Ha az Országgyűlés határozata alapján a képviselő megbízatása megszűnik, a képviselő köteles az összeférhetetlenség keletkezésétől a megbízatása megszűnéséig részére kifizetett javadalmazást az Országgyűlésnek visszafizetni.

94. § (1) A vagyonnyilatkozatokról és a bejelentési kötelezettség alá tartozó tevékenységekről a nyilvántartást a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság vezeti.

(2) A családtag vagyonnyilatkozata kivételével a vagyonnyilatkozat nyilvános, oldalhű másolatát – a családtag személyes adatai kivételével – a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság az Országgyűlés honlapján haladéktalanul közzéteszi. A vagyonnyilatkozat a honlapról a képviselő megbízatásának megszűnését követő egy év elteltével távolítható el. A családtag vagyonnyilatkozatát a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság őrzi.

(3) A családtag vagyonnyilatkozatába csak a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság tagjai tekinthetnek be a képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás során.

(4) A képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnökénél bárki kezdeményezheti a vagyonnyilatkozat konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítással, amely konkrétan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát. Ha a kezdeményezés nem felel meg az e bekezdésben foglalt követelményeknek, nyilvánvalóan alaptalan, vagy az ismételten benyújtott kezdeményezés új tényállítást vagy adatot nem tartalmaz, a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja a kezdeményezést. A vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmát a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság ellenőrzi.

(5) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság felhívására a képviselő köteles a saját, illetve családtagja vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló adatokat haladéktalanul, írásban bejelenteni. Az adatokba csak a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság tagjai tekinthetnek be. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás eredményéről a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke tájékoztatja a házelnököt, aki a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság által megállapított tényekről a soron következő ülésen tájékoztatja az Országgyűlést.

(6) Ha a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság azt állapítja meg, hogy a képviselő vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke köteles kezdeményezni a képviselő összeférhetetlenségének a kimondását.

(7) A képviselő által benyújtott igazoló adatokat a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lezárulását követő harmincadik napon törölni kell. A volt képviselő családtagja vagyonnyilatkozatát a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság a képviselő megbízatásának megszűnését követő egy évig őrzi.

IX. Fejezet

A képviselők és képviselőjelöltek munkajogi és társadalombiztosítási jogállása

95. § (1) A képviselőjelöltet jelöltségének nyilvántartásba vételétől a választás napjáig, vagy megválasztása esetén a mandátuma igazolásáig a munkáltató – kérésére – köteles fizetés nélküli szabadságban részesíteni.

(2) A fizetés nélküli szabadság időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartam alatt a képviselőjelölt munkaviszonya a munkáltató által nem szüntethető meg.

96. § (1) * 

(2) A képviselőt mandátuma igazolásától a munkáltató – a munkavállaló kérésének megfelelően – a képviselői megbízatásának időtartamára vagy annak egy részére köteles fizetés nélküli szabadságban részesíteni.

(3) *  Ha a képviselő a megválasztása napján ügyész, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban álló személy, közigazgatási szerv munkavállalója, a honvédek jogállásáról szóló törvény, vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti jogviszonyban álló személy volt, a képviselői megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül benyújtott írásbeli kérelmére őt képzettségének, végzettségének megfelelő munkakörbe kell helyezni.

97. § (1) *  A képviselői megbízatás időtartama – ideértve a képviselői megbízatás megszűnését követően biztosított ellátás időtartamát is – a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából heti 40 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban töltött időnek, illetve nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít. A munkaviszonyt a kormányzati szolgálati, állami szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti, rendvédelmi igazgatási, honvédelmi alkalmazotti, valamint bírói és ügyészségi szolgálati jogviszony számításánál e jogviszonyban töltött szolgálati időnek kell beszámítani. A munkaviszonyt a honvédek jogállásáról szóló törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti szolgálati jogviszony számításánál e szolgálati jogviszonyban töltött szolgálati időnek kell beszámítani.

(2) A képviselői, valamint a háznagyi megbízatás időtartama vezetői gyakorlatnak számít. A vezetői gyakorlat megállapításánál a felsorolt tisztségek betöltésének időtartamát kell figyelembe venni.

(3) *  Ha a képviselő házelnöki, miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, kormánybiztosi, miniszterelnöki biztosi, miniszterelnöki megbízotti vagy miniszteri biztosi megbízatással rendelkezik, a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából e megbízatását kell figyelembe venni.

X. Fejezet

A képviselői tisztség ellátásának támogatása

98. § (1) Az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. Ha a képviselő az Országgyűlés előtt beszámolásra kötelezett személytől a feladatkörébe tartozó olyan kérdéssel kapcsolatosan kér írásban tájékoztatást, amelyről a beszámolásra kötelezett személy törvény alapján az Országgyűlésnek beszámolni köteles, az Országgyűlés előtt beszámolásra köteles személy a tájékoztatást a kézhezvételt követő 15 napon belül, írásban adja meg.

(2) A képviselő a feladatai ellátásához szükséges minősített adatokat – a minősített adat védelméről szóló törvényben foglaltaktól eltérően – személyi biztonsági tanúsítvány és titoktartási nyilatkozat nélkül, felhasználói engedély alapján használhatja fel, és köteles a minősítet adat védelmére vonatkozó követelményeket megtartani.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően

a) a vizsgálóbizottság tagja – a vizsgálóbizottság felhatalmazása alapján – a vizsgálóbizottság döntése alapján, személyi biztonsági tanúsítvány, titoktartási nyilatkozat és felhasználói engedély nélkül jogosult a minősített adat felhasználására, ha a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat a vizsgálóbizottság feladatának ellátásához szükséges minősített adat felhasználásához a felhatalmazást megadta,

b) *  a honvédelemmel foglalkozó állandó bizottság tagja a bizottság döntése alapján, személyi biztonsági tanúsítvány, titoktartási nyilatkozat és felhasználói engedély nélkül jogosult a bizottságnak az Alaptörvényben, a honvédelemről szóló törvényben és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében elengedhetetlenül szükséges minősített adat felhasználására,

c) *  a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottság tagja a bizottság döntése alapján, felhasználói engedély nélkül jogosult a bizottságnak a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében elengedhetetlenül szükséges minősített adat felhasználására.

(4) *  A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő – a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon – jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.

XI. Fejezet

A képviselői megbízatás megszűnése

99. § Ha a képviselő megbízatása az Alaptörvény 4. cikk (3) bekezdés b) pontjában meghatározott ok miatt szűnik meg, ennek tényét az ülést vezető elnök jelenti be az Országgyűlésnek.

100. § (1) A képviselő a házelnökhöz benyújtott írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról.

(2) A képviselő képviselői megbízatása a lemondás benyújtásával szűnik meg. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

(3) A képviselő lemondásának tényét az ülést vezető elnök haladéktalanul bejelenti az Országgyűlésnek.

101. § (1) Az Alaptörvény 4. cikk (3) bekezdés e) pontja alapján megszűnik annak a képviselőnek a megbízatása,

a) aki már nem magyar állampolgár,

b) aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti,

c) aki jogerős ítélet alapján büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti,

d) akit bíróság a választójogból a választójog gyakorlásához szükséges belátási képességének csökkenése vagy hiánya miatt kizárt,

e) aki közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll.

(2) Az Országgyűlés a képviselő megválasztásához szükséges feltételek fenn nem állásáról bármely képviselő írásbeli indítványára – a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének kikérése után – az indítvány kézhezvételétől számított harminc napon belül határoz.

102. § (1) A képviselő megbízatása az Alaptörvény 4. cikk (3) bekezdés f) pontja alapján akkor szűnik meg, ha a képviselő egy éven keresztül egy esetben sem vett részt az Országgyűlés szavazásain.

(2) Az Országgyűlés az (1) bekezdésben meghatározottakról bármely képviselő írásbeli indítványára – a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének kikérése után – az indítvány kézhezvételétől számított harminc napon belül határoz.

103. § (1) Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszonyban álló képviselő az önkéntes tartalékos felkészítés vagy a tényleges szolgálatteljesítés érdekében történő behívása kizárólag a vele egyeztetett időpontban kerülhet sor. Különleges jogrend esetén a képviselő felkészítés vagy tényleges szolgálatteljesítés érdekében történő behívására kizárólag a kezdeményezésére kerülhet sor. A képviselő az önkéntes tartalékos felkészítés vagy a tényleges szolgálatteljesítés megkezdésének az időpontját a behívóparancs kézhezvételétől számított 5 napon belül bejelenti a házelnöknek.

(2) A képviselő az önkéntes tartalékos felkészítés vagy a tényleges szolgálatteljesítés ideje alatt a 36–37. alcímben meghatározott javadalmazásra nem jogosult.

NEGYEDIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK JAVADALMAZÁSA

36. A képviselő tiszteletdíja

104. § (1) *  A képviselő havonta tiszteletdíjra jogosult. A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra megállapított képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg.

(2) *  Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a képviselő

a) egy állandó bizottság vagy a nemzetiségeket képviselő bizottság tagja, tiszteletdíja az (1) bekezdésben meghatározott összeg 1,2-szerese,

b) a törvényalkotási bizottság vagy legalább kettő, a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság tagja, tiszteletdíja az (1) bekezdésben meghatározott összeg 1,4-szerese.

(3) *  Ha az (1) bekezdés szerinti nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset alacsonyabb a tárgyévet megelőző második évre vonatkozó, hivatalosan közzétett nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset összegénél, az (1) és (2) bekezdés szerinti tiszteletdíj összegét az utóbbi alapulvételével kell megállapítani.

(4) *  A képviselő az (1) bekezdés szerinti tiszteletdíjra az eskütételétől a megbízatásának megszűnéséig, a (2) bekezdés szerinti tiszteletdíjra a bizottsági, illetve a további bizottsági tagsági megbízatás időtartamára jogosult.

(5) *  A képviselőcsoport vezetője képviselőcsoportvezetői megbízatásának időtartamára az (1) bekezdésben meghatározott tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű tiszteletdíjra jogosult.

(6) *  A képviselőcsoport vezetőjének helyettese (a továbbiakban: képviselőcsoportvezetőhelyettes) a képviselőcsoportvezető-helyettesi megbízatásának időtartamára az (1) bekezdésben meghatározott tiszteletdíj 1,7-szeresének megfelelő összegű tiszteletdíjra jogosult. Az e bekezdésben meghatározott tiszteletdíjra képviselőcsoportonként minden megkezdett huszonöt tag után egy-egy képviselőcsoportvezető-helyettes jogosult.

(7) *  A képviselőcsoport a 115. § (4) bekezdésében meghatározott keret terhére azoknak a képviselőcsoportvezető-helyetteseknek, akik nem részesülnek a (6) bekezdés szerinti tiszteletdíjban, az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott tiszteletdíjon felül különjuttatást állapíthat meg. Ebben az esetben a képviselőcsoportvezető-helyettest az (1) vagy (2) bekezdés alapján megillető képviselői tiszteletdíj, valamint a tiszteletdíjon felüli különjuttatás együttes összege nem haladhatja meg a (6) bekezdésben meghatározott összeget. Az e bekezdés szerinti juttatásban legfeljebb a (6) bekezdésben foglaltaknak megfelelő számú képviselőcsoportvezető-helyettes részesülhet.

(8) *  A képviselőcsoportnak – a (6) és (7) bekezdés hatálya alá nem tartozó – további képviselőcsoportvezető-helyettesei külön juttatásban nem részesülhetnek, és számuk nem haladhatja meg a képviselőcsoport létszámának 20%-át.

(9) *  A képviselőcsoport vezetője és a képviselőcsoportvezető-helyettes az (5)–(7) bekezdésben meghatározott tiszteletdíjra a megbízatás keletkezésének bejelentésétől a megbízatás megszűnésének bejelentéséig jogosult.

105. § *  (1) Az alelnök tiszteletdíja a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg kétszerese.

(2) A 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság elnöke, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke, valamint a jegyző tiszteletdíja a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg 1,7-szerese.

(3) A 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság alelnökének tiszteletdíja a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg 1,5-szerese.

(4) Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának alelnöke az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának erre irányuló döntése esetén tiszteletdíjban részesíthető. Az alelnök tiszteletdíja a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg 1,4-szerese.

(5) Az alelnök, a képviselői megbízatással rendelkező háznagy, a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizottság elnöke és alelnöke, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke, valamint a jegyző az (1)–(3) bekezdésben meghatározott tiszteletdíjra a megbízatásának időtartamára jogosult. Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának alelnöke a (4) bekezdésben meghatározott tiszteletdíjra a (4) bekezdés szerinti döntés napjától az alelnök megbízatásának időtartamára jogosult.

(6) Ha a képviselő egyidejűleg több, a 4. § (6) bekezdésében, a 104. §-ban, az e §-ban vagy a 120. §-ban meghatározott megbízatással rendelkezik, a magasabb összegű tiszteletdíjra jogosult.

106. § (1) *  A képviselő – az e törvényben meghatározottak kivételével – állami szervtől egyéb jogcímen díjazásban nem részesülhet.

(2) *  A miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott vagy a miniszteri biztos képviselő a 104. § (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott tiszteletdíjra is jogosult.

107. § *  (1) A képviselő esedékes tiszteletdíjának összege arányosan csökken, ha igazolatlanul nem vesz részt az Országgyűlés adott hónapban tartott ülésének, – több ülés esetén – üléseinek napirendi javaslatában feltüntetett szavazásainak több mint egynegyedén.

(2) Ha az Országgyűlés a napirendi javaslatban előre feltüntetett szavazások – napirendi javaslatban jelzett – időpontjában nem határozatképes és a határozatképességet az ülést vezető elnöknek nem sikerül helyreállítania, akkor a bejelentés nélkül távol lévő képviselő esedékes tiszteletdíját a Házbizottság csökkentheti. A tiszteletdíj csökkentésének mértéke nem haladhatja meg a képviselő esedékes tiszteletdíjának harmadát. A tiszteletdíj csökkentésére az 51/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Ha az országgyűlési bizottság – legalább 24 órával korábban összehívott ülése – nem határozatképes és a határozatképességet a bizottság elnökének nem sikerül helyreállítania, akkor a távol lévő képviselő esedékes tiszteletdíját a Házbizottság csökkentheti, kivéve, ha a képviselő a bizottsági ülésről való távolmaradását az országgyűlési bizottság elnökének a bizottsági ülés kezdetéig bejelentette. A tiszteletdíj csökkentésének mértéke nem haladhatja meg a képviselő esedékes tiszteletdíjának harmadát. A tiszteletdíj csökkentésére az 51/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) A képviselő – ülésszakot követően esedékes első havi – tiszteletdíjának összege ará-nyosan csökken, ha a bizottsági tag ülésszakonként – ide nem értve a rendkívüli ülésszakot – a bizottsági ülések több mint a felén, de legalább három ülésen igazolatlanul nem vesz részt. A bizottsági ülésen részt nem vevőnek kell tekinteni azt a képviselőt, aki bizottsági ülés – teljes vagy részbeni tartamára – eseti képviseleti megbízást adott.

108. § A képviselő tiszteletdíja nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül.

37. A képviselő juttatásai és a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó támogatások

109. § *  (1) A képviselő az általa – a saját vagy hozzátartozója használati jogát igazoló közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat alapján – megjelölt személygépkocsi forgalmi rendszámára szóló – egy, az Országgyűlés Hivatala által biztosított, másra át nem ruházható, készpénzre nem átváltható –, üzemanyagtöltő állomáson felhasználható üzemanyagkártya (a továbbiakban: üzemanyagkártya) használatára jogosult. Nem jogosult az Országgyűlés Hivatala által biztosított üzemanyagkártyára az a képviselő, aki e törvény, illetve az állami vezetői juttatásokra vonatkozó jogszabály vagy más jogszabály alapján személygépkocsi használatra jogosult.

(2) Az üzemanyagkártya feltöltése első alkalommal a feltöltés időpontját alapul véve az adott tárgynegyedév végéig, a második alkalomtól kezdődően havonta történik az állami adóhatóság által közzétett, az üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárak figyelembevételével. Az üzemanyagkártyával felhasználható összeg kiszámításánál a közúti gépjárművek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló jogszabályban meghatározott, legfeljebb 2000 cm3 hengerűrtartalmú személygépkocsira vonatkozó üzemanyag-fogyasztási norma vehető figyelembe. Az autógázzal üzemelő tiszta gázüzemű, a kettős üzemű, valamint a hibrid hajtású személygépkocsi esetében a benzinüzemű személygépkocsira vonatkozó üzemanyagfogyasztási norma szerint számított összeget kell alapul venni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott összeg havonta – ha a képviselőnek a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti lakóhelye

a) Budapesten van – 2500 km-re,

b) Budapesttől 1 és 100 km között van – 4000 km-re,

c) Budapesttől 101 és 200 km között van – 5000 km-re,

d) Budapesttől 201 és 300 km között van – 6000 km-re,

e) Budapesttől 300 km-en túl van – 6500 km-re

elegendő üzemanyag értéke.

(4) Egyéni választókerületben megválasztott képviselő esetében a (3) bekezdésben meghatározott összeg – ha a képviselő egyéni választókerületének területnagysága

a) 850 és 1150 km2 között van – 10%-kal,

b) 1151 és 1400 km2 között van – 20%-kal,

c) 1401 és 1650 km2 között van – 30%-kal,

d) 1651 és 1900 km2 között van – 40%-kal,

e) 1901 km2 fölött van – 50%-kal

emelkedik.

(5) A (3) bekezdés szerinti besorolásnál a Budapest és a számítás alapjául szolgáló település közötti – autópálya, illetve autóút, ennek hiányában egyéb főközlekedési útvonal igénybevételével számított – legrövidebb közúti távolságot kell figyelembe venni.

(6) Az üzemanyagkártya felhasználható a közutak használatáért fizetendő használati díj, útdíj, valamint az üzemanyagtöltő állomáson az autó karbantartását biztosító szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésére is.

(7) A képviselő az üzemanyagkártyával felhasználható összeg (keret) erejéig jogosult a teljesen elektromos meghajtású gépjármű töltésére fordított, valamint a belföldi közforgalmú közösségi közlekedési eszköz igénybevételére jogosító helyi és helyközi bérlet, valamint helyközi menetjegy – számlával igazolt – költségeinek megtérítésére is. Ha a képviselő az üzemanyagkártyára való jogosultságáról lemond, az e bekezdés szerinti költségtérítés összege nem haladhatja meg az (1)–(5) bekezdés alapján, egy 2000 cm3 hengerűrtartalmú, benzinüzemű személygépkocsira vonatkozó üzemanyag-fogyasztási norma szerint számított összeget.

(8) Az alelnök és – a 113. § (1) bekezdésében foglalt keret terhére – a képviselőcsoport vezetője személyi, illetve hivatali célra személygépkocsi használatára jogosult. Az alelnök részére a személygépkocsit és használatának költségeit az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

(9) A képviselő ideiglenes külföldi kiküldetése idején a köztisztviselőkre irányadó napidíjra és költségtérítésre jogosult.

110. § (1) *  A képviselő kérelmére az Országgyűlés Hivatala által biztosított budapesti lakóház vagy lakás használatára jogosult, kivéve, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában Budapesten az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan van. A képviselő akkor is jogosult lakóház vagy lakás használatára, ha a képviselő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában csak olyan budapesti lakóház vagy lakás van, amelyet öröklés vagy ajándékozás
útján szerzett és az ingatlanon más személynek haszonélvezeti joga áll fenn.

(1a) *  Ha a képviselő közjogi tisztségviselőként lakáshasználatra vagy budapesti lakhatásával összefüggésben támogatásra vagy egyéb juttatásra jogosult, az (1) bekezdés alapján kérheti az Országgyűlés Hivatala által biztosított budapesti lakóház vagy lakás használatát, amennyiben a közjogi tisztségviselőként őt megillető lakhatással kapcsolatos jogosultságairól lemond.

(2) *  Ha az (1) és (1a) bekezdésben foglaltakat az Országgyűlés Hivatala nem a vagyonkezelésében lévő lakóház vagy lakás használatba adásával biztosítja, abban az esetben a megfelelő lakóház vagy lakás használatba adásának biztosítására az Országgyűlés Hivatala havonta legfeljebb a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj 35%-ának megfelelő összeget használhat fel, amely kiterjed a földgáz, villamos energia, ivóvíz, távhő, csatorna- és hulladékkezelési szolgáltatások beszerzésével összefüggő kiadások teljesítésére is. A lakóház vagy lakás rendeltetésszerű használata során felmerülő egyéb költségek a képviselőt terhelik. A nem rendeltetésszerű használat során bekövetkezett károkért a képviselő felelős.

(2a) *  Bármely képviselő, illetve közeli hozzátartozója, valamint a 111. § (3) bekezdésében meghatározott személyek, illetve közeli hozzátartozóik tulajdonában lévő ingatlan, továbbá e személyek

a) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonában lévő ingatlan,

b) bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot) tulajdonában lévő ingatlan,

c) tulajdonában álló b) pont szerinti gazdasági társaság

ca) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonában lévő ingatlan,

cb) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot) tulajdonában lévő ingatlan

a (2) bekezdésben foglaltak biztosítására nem használható.

(2b) *  A (2a) bekezdésben foglaltakon túl a (2) bekezdésben foglaltak biztosítására nem használható olyan ingatlan, amely olyan gazdasági társaság tulajdonában van, amelyben bármely képviselő közeli hozzátartozója vagy a 111. § (3) bekezdésében meghatározott személyek, illetve ezek közeli hozzátartozója a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, cégvezetője, ügyvezetője, felügyelőbizottsági tagja.

(3) *  Ha a képviselő az (1) és (1a) bekezdésben foglaltakat nem veszi igénybe, a képviselői tevékenységének ellátásához szükséges budapesti tartózkodásának időtartamára, kérelmére, havonta legfeljebb a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj 35%-ának megfelelő összeg erejéig, az Országgyűlés Hivatala által Budapesten biztosított, megfelelő szállodai szálláshelyen lévő szállodai szobaegység használatára jogosult. A képviselői tevékenység ellátásához szükséges budapesti tartózkodás biztosítására az e bekezdésben meghatározott összegtől magasabb mértékű összeg a képviselőcsoport vezetője által meghatalmazott személy jóváhagyásával, a képviselőcsoport 113. § (1) bekezdésében meghatározott kerete terhére használható fel.

(4) *  Az alelnök, illetve a képviselőcsoport vezetője – kérelmére – budapesti hivatali lakás használatára jogosult, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója Budapesten vagy közvetlen vonzáskörzetében az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlannal nem rendelkezik.

(5) *  Az alelnök és a képviselőcsoport vezetője akkor is jogosult budapesti hivatali lakás használatára, ha az ő vagy vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában Budapesten vagy közvetlen vonzáskörzetében csak olyan lakás van, amelyet öröklés vagy ajándékozás útján szerzett és az ingatlanon más személynek haszonélvezeti joga áll fenn.

111. § (1) *  A képviselő választókerületének székhelyén, illetve a választókerületben általa meghatározott településen, fővárosi egyéni választókerületben megválasztott képviselő esetében a képviselő által a választókerületben meghatározott helyen, az országos listán megválasztott képviselő esetében az általa megválasztott településen a képviselői tevékenység ellátására alkalmas az Országgyűlés Hivatala által biztosított, egy vagy több ingatlanban megvalósuló irodai elhelyezésre jogosult, amely minden képviselő esetében egy irodánál magában foglalja a megfelelő színvonalú irodai berendezést és felszerelést, továbbá az iroda vagy irodák működtetésével – így különösen a földgáz, villamos energia, ivóvíz, távhő, csatorna- és hulladékkezelési szolgáltatások beszerzésével – összefüggő kiadások biztosítását, valamint a képviselő által képviselői tevékenységének ellátásához igénybe vehető telefonszolgáltatást, internetszolgáltatást, műsorterjesztési szolgáltatást, telefaxszolgáltatást (a továbbiakban együtt: elektronikus hírközlési szolgáltatások).

(1a) *  Bármely képviselő, illetve közeli hozzátartozója, valamint a 111. § (3) bekezdésében meghatározott személyek, illetve közeli hozzátartozóik tulajdonában lévő ingatlan, továbbá e személyek

a) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonában lévő ingatlan,

b) bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot) tulajdonában lévő ingatlan,

c) tulajdonában álló b) pont szerinti gazdasági társaság

ca) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonában lévő ingatlan,

cb) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot) tulajdonában lévő ingatlan

az (1) bekezdésben foglaltak biztosítására nem használható.

(1b) *  Az (1a) bekezdésben foglaltakon túl az (1) bekezdésben foglaltak biztosítására nem használható olyan ingatlan, amely párt tulajdonában vagy vagyonkezelésében van, valamint amely olyan gazdasági társaság tulajdonában van, amelyben bármely képviselő közeli hozzátartozója vagy élettársa, vagy a 111. § (3) bekezdésében meghatározott személy, illetve ezek közeli hozzátartozója vagy élettársa a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, cégvezetője, ügyvezetője, felügyelőbizottsági tagja.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti ingatlannak a használatbavételi, illetve fennmaradási engedélytől, ennek hiányában az eredeti rendeltetéstől eltérő – az (1) bekezdésben foglaltak biztosítására történő – használatához az építésügyi hatóság engedélye nem szükséges.

(3) *  A képviselő tevékenységét az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személyek segítik.

(4) *  A képviselő az Országgyűlés Hivatalán keresztül jogosult térítésmentesen igénybe venni a képviselői tevékenységének ellátásához szükséges postai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat. A képviselő az Országgyűlés Hivatalán keresztül jogosult havonta legfeljebb a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj 5%-ának megfelelő összeg erejéig mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére, amelyhez az Országgyűlés Hivatala biztosít megfelelő készüléket. A készülékkel – mobil fizetési rendszeren keresztül – megvalósuló, a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti várakozás biztosítását célzó parkolási szolgáltatás igénybevételéhez az Országgyűlés Hivatala pénzügyi fedezetet nem biztosít. Az Országgyűlés Hivatala a képviselő számára biztosítja a minősített elektronikus aláírás használatának lehetőségét és feltételeit.

(5) A képviselő jogosult térítésmentesen igénybe venni az Országgyűlés Hivatala által működtetett elemző, információs és dokumentációs szolgáltatásokat.

(6) A képviselő jogosult térítésmentesen igénybe venni az Országgyűlés kiadványait és hivatalos dokumentumait.

112. § (1) *  A képviselőnek a 109–111. §-ban meghatározott pénzügyi feltételeket, juttatásokat, a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó támogatásokat, valamint e juttatásokhoz és támogatásokhoz szükséges adminisztrációs feladatokat az Országgyűlés Hivatala a képviselő eskütételétől megbízatásának megszűnéséig biztosítja.

(2) *  A képviselő 111. § (1) bekezdése szerinti jogosultságai biztosítására az Országgyűlés Hivatala havonta legfeljebb a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj 70%-ának megfelelő összeget használhat fel.

(3) *  A képviselő 111. § (3) bekezdésében meghatározott juttatásainak fedezetét az Országgyűlés Hivatala úgy biztosítja, hogy a képviselő havonta a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű keretre jogosult, amely nem tartalmazza a kifizetőt terhelő közterheket.

(4) *  A képviselő tevékenységét segítő alkalmazottak határozott idejű szerződéssel, a képviselő mandátuma alatt munkaviszonyban vagy polgári jogi jogviszonyban foglalkoztathatók. A munkáltatói jogkört a képviselő az Országgyűlés Hivatala ellenjegyzésével gyakorolja. A (3) bekezdés szerinti keret egésze vagy meghatározott része feletti rendelkezési jog és a munkáltatói jogkör gyakorlása átruházható a képviselőcsoport vezetőjére.

(5) *  Képviselő közeli hozzátartozója nem foglalkoztatható a 111. § (3) bekezdése alapján képviselő tevékenységét segítő alkalmazottként.

(6) *  A képviselő a 111. § (1) bekezdésében meghatározott jogosultságának gyakorlásáról – teljes egészében vagy részlegesen – a képviselőcsoportja javára írásbeli nyilatkozatban lemondhat, amely nyilatkozatban a képviselő a (2) bekezdés szerinti keret egésze vagy meghatározott része feletti rendelkezési jogot a képviselőcsoport vezetőjére ruházza át. Ha a képviselő a (2) bekezdés szerinti keret egésze vagy meghatározott része feletti rendelkezési jogot a képviselőcsoport vezetőjére átruházta, a (2) bekezdés szerinti összeg egésze vagy meghatározott része a képviselőcsoport 113. § (1) bekezdése szerinti keretére kerül átcsoportosításra.

(7) *  A képviselőcsoport vezetője a (6) bekezdés szerinti rendelkezési jogát személyesen vagy meghatalmazása alapján a képviselőcsoportvezető-helyettes útján gyakorolja.

(8) *  A képviselő megbízatásának időtartama alatt – a (9) bekezdésben foglalt kivétellel – jogosult az ezen alcím alapján nyújtott juttatások és támogatások havi keretmaradványát a jogosultsági hónapot követően – a havonta felhasználható összeget meghaladóan – is felhasználni.

(9) *  A 109. § (1) bekezdése, a 111. § (1) és (4) bekezdése szerinti juttatás képviselő által fel nem használt – tárgyév december 31-én vagy a képviselő megbízatásának megszűnésekor fennálló – keretmaradványa a tárgyévet követő év január 1-jei hatállyal, illetve a képviselői megbízatás megszűnésekor a képviselőcsoportjának a 113. § (1) bekezdése szerinti keretére kerül átcsoportosításra. Az e bekezdésben meghatározottakat a független képviselő esetében megfelelően alkalmazni kell.

(10) *  Az ezen alcím alapján nyújtott juttatások és támogatások fedezetére biztosított keret összegének túllépése esetén a jogosulatlanul igénybevett összeg, valamint a 111. § (4) bekezdése szerinti parkolási szolgáltatás díja – a havi elszámolást követően – levonásra kerül a képviselő tiszteletdíjából, illetve a képviselő azt az Országgyűlés Hivatalának visszafizeti.

38. A képviselőcsoport működési feltételeinek biztosítása

113. § *  (1) A képviselőcsoport a működésével járó kiadásokra havonta a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj tízszeresének, valamint – a képviselőcsoporthoz tartozó képviselőnként – kormánypárt esetében a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíj 30%-ának, ellenzéki párt esetében 40%-ának megfelelő összegre jogosult az Országgyűlés Hivatala költségvetéséből.

(1a) *  Párt tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő ingatlan az (1) bekezdésben foglalt összeg terhére nem használható fel irodai elhelyezés biztosítására.

(2) *  A független képviselő a képviselői tevékenységével járó kiadásokra a 104. § (1) bekezdésében meghatározott tiszteletdíjnak megfelelő összegre jogosult.

(3) *  A kincstár a képviselőcsoport részére az (1) bekezdésben meghatározott összeg kezelésére fizetési számlát, illetve ahhoz kapcsolódó alszámlát vezet.

114. § (1) A képviselőcsoport – működésének, valamint a képviselők képviselői tevékenységének biztosítására –

a) térítésmentesen az Országházban vagy az Országgyűlés Irodaházában irodákra,

b) a képviselőcsoport működéséhez, valamint a képviselők képviselői tevékenységéhez szükséges irodai berendezésre és felszerelésre,

c) az a) pont szerinti irodák működtetésével összefüggő kiadások biztosítására

jogosult.

(2) A független képviselő jogosult az (1) bekezdés szerinti feltételek biztosítására.

(3) *  Az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott költségek fedezésére a képviselő-csoport képviselőnként, valamint a független képviselő a 104. § (1) bekezdésében meghatáro-zott tiszteletdíj 50%-ának megfelelő összegű ellátási keret felhasználására jogosult az Országgyűlés Hivatala költségvetéséből.

115. § (1) A képviselőcsoport jogosult arra, hogy működését az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott személyek segítsék, akik munkavégzésének a helye a képviselőcsoport 114. § (1) bekezdése szerinti irodája.

(2) *  A képviselőcsoport működését a képviselőcsoport létszámától függően, ha annak létszáma

a) nem haladja meg a tíz főt, öt fő,

b) tizenegy–húsz fő közötti, hét fő,

c) huszonegy–harmincnégy fő közötti, tíz fő,

d) harmincöt–ötven fő közötti, tizenkettő fő,

e) az ötven főt meghaladja, tizenöt fő,

valamint ezen túlmenően a képviselőcsoport létszámával megegyező számú felső- vagy középfokú iskolai végzettségű, az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott személy segítheti.

(3) *  A képviselőcsoport a (2) bekezdésben meghatározott személyek foglalkoztatására a (4) bekezdésben meghatározott bérkeret, illetve – a 118. § (1) bekezdése szerinti átcsoportosítás esetén – a (4) bekezdés szerinti bérkeret átcsoportosítással növelt összege erejéig jogosult. A bérkeret terhére polgári jogi jogviszony is létesíthető.

(4) *  A képviselőcsoport a tárgyév január 1-jétől december 31-éig havonta a (2) bekezdés szerint megállapított létszám és a Központi Statisztikai Hivatal által a tárgyévet megelőző évben – az azt megelőző év egészére vonatkozóan – hivatalosan közzétett nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset két és félszerese szorzatának megfelelő összegű bérkeretre jogosult.

(5) *  A képviselőcsoport működését segítő, az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott személyekre az e törvényben foglalt, illetve az e törvény szerinti eltérő rendelkezés hiányában a köztisztviselőkre, továbbá munkavállalók esetében a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókra irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a munkáltatói jogkört a képviselőcsoport vezetője egyetértésével kell gyakorolni.

(6) *  A cafetéria-juttatások fedezetére a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összeget az Országgyűlés Hivatala külön biztosítja. A munkáltatói jogkört gyakorló döntési jogkörébe tartozó egyéb juttatásokra, valamint jutalmazásra a képviselőcsoport a (4) bekezdés szerinti bérkeret 10%-ának megfelelő fedezetre jogosult, amelynek terhére a (2) bekezdésben meghatározott személy nem foglalkoztatható.

116. § A képviselőcsoport és a független képviselő által a 113. §-ban és a 114. § (3) bekezdésében meghatározott keret terhére vásárolt tárgyi eszközök az Országgyűlés Hivatala tulajdonát képezik. A képviselőcsoport a képviselőcsoport működésének, a független képviselő a megbízatásának időtartama alatt e tárgyi eszközöket birtokolhatja.

117. § A képviselőcsoport működési feltételeinek biztosítását szolgáló, 113–115. §-ban meghatározott támogatásokat az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

118. § *  (1) *  A képviselőcsoport vezetője a 112. § (4) bekezdése szerint rá átruházott keret, illetve a 113. § (1) bekezdésében, a 114. § (3) bekezdésében és a 115. § (4) és (6) bekezdésében meghatározott keretek között év közben átcsoportosítást hajthat végre.

(2) *  A 112. § (4) bekezdése szerint a képviselőcsoport vezetőjére átruházott keret és a 115. § (4) és (6) bekezdésében meghatározott keret javára történő átcsoportosítás esetén az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója az átcsoportosított összeg erejéig az Országgyűlés Hivatala dologi kiadások és személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzata között átcsoportosítást hajt végre, és ennek keretében a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatot az átcsoportosított összeg erejéig növelheti.

(3) * 

(4) *  Az (1) bekezdésben meghatározott átcsoportosítások során a munkáltatót terhelő járulékok összegét is figyelembe kell venni.

(5) *  A képviselőcsoport havonta, tárgyhónapot megelőző hónap 20-ig tájékoztatja az Országgyűlés Hivatalát a tárgyhónapra vonatkozó, az (1) bekezdésben meghatározott átcsoportosításokról.

(5a) *  A képviselőcsoport megalakulásától megszűnéséig jogosult a működési feltételeinek biztosítását szolgáló, 113–115. §-ban meghatározott támogatások havi keretmaradványát a jogosultsági hónapot követően is felhasználni. Ha a képviselőcsoport az Országgyűlés megbízatásának megszűnésével szűnik meg, a megszűnés időpontjában – a 112. § (3) bekezdése szerinti keret vonatkozásában is – fennálló keretmaradvány felhasználására a következő Országgyűlésben is képviselettel rendelkező ugyanazon párt – önállóan, vagy más párttal közösen alakított – képviselőcsoportja jogosult.

(6) *  A független képviselő esetében az (1)–(5a) bekezdésben meghatározottakat megfelelően alkalmazni kell.

39. A volt képviselő juttatásai

119. § (1) Ha a képviselő megbízatása az Országgyűlés megbízatásának megszűnésével szűnik meg, a volt képviselő további három hónapon keresztül a tiszteletdíjának a megbízatása megszűnését megelőző háromhavi átlagának megfelelő összegű ellátásra jogosult.

(2) A volt képviselő kérelmére az ellátást egy összegben kell kifizetni.

(3) Nem jogosult az (1) bekezdés szerinti ellátásra a volt képviselő,

a) ha a megbízatása megszűnését közvetlenül megelőző általános országgyűlési választáson mandátumot szerzett,

b) amíg a megbízatása megszűnését követően törvényben meghatározottak szerint nem tesz eleget vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének.

(4) A volt képviselő az (1) bekezdés szerinti időtartamra a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak, az (1) bekezdés szerinti tiszteletdíja nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül.

40. A házelnök és a volt házelnök javadalmazása

120. § *  A házelnök tiszteletdíja a 104. § (1) bekezdésében meghatározott összeg 2,7-szerese. A házelnök egyéb juttatásaira – a 122. §-ban foglalt eltérésekkel – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény a miniszterelnök javadalmazása és juttatásai alcímében foglalt szabályokat kell alkalmazni.

121. § (1) Ha a házelnök megbízatása megszűnt, jogosult az e megbízatására utaló elnevezést használni.

(2) A volt házelnök juttatásaira – a 122. §-ban foglalt eltérésekkel – a volt miniszterelnök juttatásaira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

122. § (1) A házelnököt és a volt házelnököt megillető juttatások igénybevételével kapcsolatban felmerült költségek fedezetét – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetésről szóló törvény Országgyűlés költségvetési fejezete tartalmazza.

(2) A juttatások biztosításához szükséges megállapodásokat az Országgyűlés Hivatala köti meg.

(3) A házelnök külföldi kiküldetésével és utazásával kapcsolatos juttatások és szolgáltatások biztosítását az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

(4) A házelnök és a volt házelnök részére gépjárművezetőt az Országgyűlési Őrség biztosít.

(5) A házelnök közcélú felajánlásaira, adományaira a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvénynek a miniszterelnök közcélú felajánlásaira, adományaira vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az e célra szolgáló előirányzatot a központi költségvetésről szóló törvény Országgyűlés költségvetési fejezete tartalmazza, az előirányzat felhasználására a házelnök írásbeli kötelezettségvállalása alapján kerül sor és a közcélú felajánlás, adomány kedvezményezettjének nevét, a közcélú felajánlás, adomány célját és összegét az Országgyűlés honlapján kell közzétenni.

(6) *  A házelnök és a volt házelnök juttatása tekintetében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 13. § (3a) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

ÖTÖDIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALI SZERVEZETE ÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG

XII. Fejezet

Az Országgyűlés Hivatala

123. § (1) *  Az Országgyűlés Hivatala az Országgyűlés szervezeti, működtetési, ügyviteli és döntéselőkészítési feladatait ellátó központi költségvetési szerv, amely az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez.

(2) Az Országgyűlés Hivatalát a főigazgató vezeti.

(3) A főigazgatót a házelnök nevezi ki és menti fel. A főigazgató a házelnök irányítása alatt végzi munkáját.

(4) A főigazgató e törvényben és határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározottak szerint közreműködik az Országgyűlés döntéseinek előkészítésében, az e törvényben foglalt kivételekkel gyakorolja a fejezetet irányító szerv hatásköreit az Országgyűlés költségvetési fejezetébe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok és olyan költségvetési szervek tekintetében, amelyek esetében a költségvetési szerv vezetője nem bír fejezetet irányító szervi jogállással.

(4a) *  Az Országgyűlés ülésén a főigazgató által – a házelnök egyetértésével – kijelölt, az Országgyűlés Hivatalával szerződéses jogviszonyban álló személy részt vehet, de nem szólalhat fel.

(5) *  A főigazgató – a tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra megállapított – havi alapilletménye a 124/G. § (1) bekezdése szerinti illetményalap 6,2-szerese, egyebekben az állami vezetői juttatásokról szóló Korm. rendelet szerint a minisztert megillető juttatásokra jogosult, és jogállására a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

124. § (1) Az Országgyűlés Hivatalának költségvetésére vonatkozó javaslatot a főigazgató készíti el a házelnök irányítása mellett. Az Országgyűlés Hivatalának költségvetésére vonatkozó javaslatot a házelnök a Házbizottság egyetértésével, a Költségvetési bizottság véleményének beszerzése után küldi meg a Kormánynak, amely azt változtatás nélkül terjeszti be a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat részeként az Országgyűlésnek.

(2) A munkáltatói jogkör gyakorlója az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselőkre nézve a közszolgálati jogviszony létesítését a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben foglaltakon túlmenően meghatározott iskolai végzettséghez, képesítéshez, illetve gyakorlati időhöz kötheti.

(3) Az Országgyűlés Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatát a házelnök házelnöki rendelkezésben állapítja meg.

124/A. § *  (1) Az Országgyűlés Hivatala könyvtárat és muzeális intézményt tart fenn.

(2) Az Országgyűlés Hivatala könyvtári tevékenységet ellátó szervezeti egysége prézens könyvtárként, az állam- és jogtudomány, a politikatudomány, a legújabbkori magyar és egyetemes történelem, valamint a magyar parlament dokumentumainak országos feladatkörű tudományos, nyilvános szakkönyvtára és információs központja. Országos tudományos szakkönyvtári kiemelt feladata e körben a hazai szakirodalom teljes körű és a külföldi szakirodalom válogató jellegű beszerzése és feldolgozása, továbbá a külföldi parlamentek, az ENSZ és szakosított szervezetei, valamint az európai uniós szervezetek kiadványainak gyűjtése és feldolgozása. Az országosan szolgáltatott kötelespéldányokból gyűjtőkörének megfelelően egy példány illeti meg.

(3) Az Országgyűlés Hivatala muzeális intézményként működő szervezeti egysége országos szakmúzeum, amelynek feladata a Magyar Országgyűlés történetéhez kapcsolódó kulturális javak gyűjtése, őrzése, feldolgozása és közreadása. Feladatellátása során az országos szakmúzeumra vonatkozó jogszabályi előírások betartásával jár el.

(4) Az Országgyűlés Hivatala könyvtári tevékenységet ellátó, valamint muzeális intézményként működő szervezeti egysége

a) szakmai munkájának ellenőrzésére, értékelésére a kultúráért felelős miniszter a házelnök kezdeményezése alapján jogosult,

b) számára a házelnök kiemelt feladatot határozhat meg a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérésével.

XII/A. Fejezet * 

Az országgyűlési köztisztviselőkre vonatkozó rendelkezések * 

124/B. § *  (1) E fejezet hatálya az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának, az Országgyűlés Hivatala köztisztviselőinek (a továbbiakban együtt e törvény alkalmazásában: országgyűlési köztisztviselő) közszolgálati jogviszonyára, valamint e fejezet kifejezett rendelkezése esetén az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott munkavállalókra terjed ki.

(2) Az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott munkavállalók jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló törvény rendelkezéseit az e §-ban, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 258. §-ában foglalt eltérésekkel, a 124/N. §-ban foglaltakat figyelembe véve kell alkalmazni.

(3) Az Országgyűlés Hivatalánál – a 115. § (1) bekezdés szerinti munkavállalók kivételével – teljes munkaidőben foglalkoztatott

a) összes felsőfokú végzettséget igénylő munkakört betöltő munkavállaló munkabéréből számított egy főre jutó havi átlagos bér összege – adott hónapra vonatkozóan – nem lehet kevesebb az I. besorolási osztályba sorolt országgyűlési főtanácsos besorolási fokozattal rendelkező,

b) összes alap- és középfokú végzettséget igénylő munkakört betöltő munkavállaló munkabéréből számított egy főre jutó havi átlagos bér összege – adott hónapra vonatkozóan – nem lehet kevesebb a II. besorolási osztályba sorolt országgyűlési főelőadó besorolási fokozattal rendelkező

országgyűlési köztisztviselő 3. melléklet szerint számított alapilletménye összegénél.

(4) Az (1) bekezdés szerinti közszolgálati jogviszonyra a Kttv. és a Kttv. végrehajtására kiadott jogszabály közszolgálati jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(5) A főigazgató, továbbá az Országgyűlés Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott hivatali szervek (a továbbiakban: hivatali szervek) vezetői felett a munkáltatói jogokat a házelnök gyakorolja a 2. § (2) bekezdés k) pontja szerint, az Országgyűlés Hivatalának további köztisztviselői, munkavállalói feletti munkáltatói jogokat a főigazgató – a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint – gyakorolja.

(6) A munkáltatói jogkör gyakorlója az Országgyűlés Hivatalánál a közszolgálati jogviszony létesítését megelőző kiválasztási eljárásra szabályzatban a Kttv.-től eltérő szabályokat is megállapíthat.

(7) Törvény eltérő rendelkezése hiányában, ahol a Kttv. és a Kttv. végrehajtására kiadott jogszabály, illetve az e törvény hatálya alá tartozó országgyűlési köztisztviselőkre is irányadó jogszabály

a) köztisztviselőt említ, azon e fejezet alkalmazásában országgyűlési köztisztviselőt,

b) fizetési fokozatot említ, azon e fejezet alkalmazásában besorolási fokozatot

kell érteni.

(8) Nem kell alkalmazni az e fejezet hatálya alá tartozó közszolgálati jogviszonyban állókra a Kttv. 8. § (1)–(4) bekezdését, 101. §-át, 116–117. §-át, 118. § (1)–(3), (5), (7) és (11) bekezdését, 120–122. §-át, 125–128. §-át, 129. § (7) és (8) bekezdését, 131. § (1)–(3) és (6)–(7) bekezdését, 132–143. §-át, 150. §-át, 155. § (2) bekezdés c) pontját, 233. §-át, IX. Fejezetét és 1. mellékletét.

(9) E fejezet alkalmazásában közszolgálati jogviszonyban töltött időnek minősül a Kttv. 8. § (5)–(7) bekezdése szerinti időtartam.

40/A. *  Az országgyűlési köztisztviselők besorolására, előmenetelére, illetményére vonatkozó rendelkezések

124/C. § *  (1) Az országgyűlési köztisztviselőt a betöltött munkaköréhez szükséges iskolai végzettsége és a közszolgálati jogviszonyban töltött ideje alapján a 3. mellékletben meghatározott besorolási osztály megfelelő besorolási fokozatába kell sorolni.

(2) A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező országgyűlési köztisztviselőt – amennyiben felsőfokú iskolai végzettsége a betöltött munkaköréhez szükséges – az I. osztályba, az érettségi végzettséggel rendelkező országgyűlési köztisztviselőt, valamint azt a felsőfokú végzettséggel rendelkező országgyűlési köztisztviselőt, akinek a felsőfokú végzettsége a munkaköre betöltéséhez nem szükséges, a II. osztályba kell besorolni (a továbbiakban az I. és II. osztály együtt: besorolási osztály). A besorolási osztály besorolási fokozatokból áll.

(3) A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező pályakezdő országgyűlési köztisztviselőt – amennyiben felsőfokú iskolai végzettsége a betöltött munkaköréhez szükséges – az I. besorolási osztály országgyűlési fogalmazó, az érettségi végzettséggel rendelkező pályakezdő országgyűlési köztisztviselőt, valamint azt a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő országgyűlési köztisztviselőt, akinek a felsőfokú végzettsége a munkaköre betöltéséhez nem szükséges, a II. besorolási osztály országgyűlési gyakornok besorolási fokozatba kell sorolni.

(4) A nem pályakezdő országgyűlési köztisztviselőt kinevezésekor, áthelyezésekor az (1) és (2), valamint az (5)–(7) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően kell besorolni.

(5) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásával I. besorolási osztályba sorolt országgyűlési köztisztviselőt

a) három év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési tanácsos,

b) nyolc év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési vezető-tanácsos,

c) tizenhat év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési főtanácsos,

d) huszonöt év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési vezető-főtanácsos,

e) harminchat év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsos

besorolási fokozatba kell sorolni.

(6) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásával II. besorolási osztályba sorolt országgyűlési köztisztviselőt

a) három év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési előadó,

b) nyolc év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési főelőadó,

c) tizenhat év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési főmunkatárs,

d) huszonöt év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési vezető-főmunkatárs,

e) harminchat év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatárs

besorolási fokozatba kell sorolni.

(7) Az országgyűlési köztisztviselőt – az (5) és (6) bekezdésben meghatározott közszolgálati jogviszonyban töltött idő elérését követően – magasabb besorolási fokozatba kell sorolni, ha

a) feladatainak ellátására a teljesítményértékelés során legalább megfelelt fokozatú minősítést kap és

b) a következő besorolási fokozathoz

ba) a jogszabályban előírt és

bb) a munkáltatói jogkör gyakorlója által írásban meghatározott

feltételeket teljesítette.

(8) A (7) bekezdés b) pont bb) alpontjában említett feltételek az országgyűlési köztisztviselő feladatainak ellátásához nélkülözhetetlen ismeretek – képzés, továbbképzés, átképzés formájában történő – megszerzésére irányulhatnak.

(9) A közszolgálati jogviszonyban töltött idő (5) és (6) bekezdés szerinti számításánál a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, megszakítás nélkül hat hónapot meghaladó időtartamot – kivéve a sor- és tartalékos katonai, polgári szolgálat idejét, a tizennégy éven aluli gyermek ápolásának, gondozásának céljából, valamint a tartós külszolgálatot teljesítő dolgozó házastársa által igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes időtartamát – figyelmen kívül kell hagyni.

(10) Az országgyűlési fogalmazó besorolású országgyűlési köztisztviselőnek kinevezését követő egy éven belül, az országgyűlési gyakornok besorolású országgyűlési köztisztviselőnek kinevezését követő két éven belül kell közigazgatási alapvizsgát tennie. Közigazgatási alapvizsgát – ha jogszabály előírja – nem közszolgálati jogviszonyban álló is tehet. E törvény alkalmazásában közigazgatási alapvizsga alatt az állami tisztviselőkről szóló törvény alapján szerzett közigazgatási tanulmányok szakirányú szakképzettséget és kormányzati tanulmányok szakirányú szakképzettséget is érteni kell. A határidő számítására a Kttv. 118. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(11) Ha az országgyűlési fogalmazó besorolású országgyűlési köztisztviselő és az országgyűlési gyakornok besorolású országgyűlési köztisztviselő a közigazgatási alapvizsgát a (10) bekezdésben előírt határidőt követő hat hónapon belül nem teszi le, közszolgálati jogviszonya megszűnik.

(12) A nem pályakezdő országgyűlési köztisztviselő a közigazgatási alapvizsgát a (10) bekezdésében meghatározott idő alatt köteles teljesíteni; ha e kötelezettségének nem tesz eleget, közszolgálati jogviszonya megszűnik.

124/D. § *  (1) Ha az országgyűlési köztisztviselő megfeleltnél alacsonyabb fokozatú minősítést kap, a következő besorolási fokozathoz előírt várakozási ideje legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.

(2) Ha a 124/C. § (7) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeket az országgyűlési köztisztviselő nem teljesíti az előírt határidőre, magasabb besorolási fokozatba sorolásánál nem vehető figyelembe az előírt határidőtől a feltétel teljesítéséig eltelt időtartam.

124/E. § *  (1) Ha a nem pályakezdő, felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező országgyűlési köztisztviselő kinevezésekor, áthelyezésekor, átsorolásakor nem rendelkezik közigazgatási szakvizsgával, akkor a közigazgatási szakvizsgát kinevezésének, áthelyezésének, átsorolásának időpontjától számított három éven belül köteles letenni. A határidő számítására a Kttv. 118. § (4) bekezdését alkalmazni kell.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő eredménytelen elteltét követően az országgyűlési köztisztviselő magasabb besorolási fokozatba nem sorolható a közigazgatási szakvizsga teljesítéséig. A közigazgatási szakvizsga teljesítése után az országgyűlési köztisztviselőt 124/C. § rendelkezésének megfelelően kell besorolni és alapilletményét megállapítani.

(3) Ha a nem pályakezdő országgyűlési köztisztviselő közigazgatási alapvizsga vagy közigazgatási szakvizsga kötelezettségét teljesítette, továbbá a Kttv. 119. §-ban meghatározott esetben – a 124/D. § (1) bekezdés esetét kivéve – a közszolgálati jogviszonyban töltött ideje alapján jogosult az előmenetelre.

(4) Ha a 124/C. § (3) bekezdés szerint kinevezett, áthelyezett országgyűlési köztisztviselő országgyűlési fogalmazó besorolású és kinevezésekor, áthelyezésekor nem rendelkezik közigazgatási szakvizsgával, akkor az (1) bekezdés szerint köteles közigazgatási szakvizsgát tenni és előmenetelére a (2) és (3) bekezdést alkalmazni kell.

(5) A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező pályakezdő országgyűlési köztisztviselőnek az országgyűlési tanácsos besorolási fokozatba soroláshoz közigazgatási szakvizsgát kell tennie. Közigazgatási szakvizsga hiányában az országgyűlési köztisztviselő nem sorolható országgyűlési tanácsos besorolási fokozatba.

(6) Ha a Kttv. 38. § (2) bekezdése alapján határozott időre létesített közszolgálati jogviszony időtartama az egy évet meghaladja, az országgyűlési köztisztviselő előmenetelére e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha az országgyűlési köztisztviselő ismételten határozott idejű közszolgálati jogviszonyt létesít, az egyéves határidő számítása szempontjából a határozott idejű jogviszonyok időtartamát össze kell számítani. Egyebekben a határozott időre létesített közszolgálati jogviszony esetében a besorolásra és az illetmény megállapítására – a Kttv. 38. § (5) bekezdésétől eltérően – e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

124/F. § *  (1) Az országgyűlési köztisztviselő jogviszonya alapján havonta illetményre jogosult. Az illetményt száz forintra kerekítve kell megállapítani. A kerekítés nem minősül munkáltatói intézkedésen alapuló, az általánostól eltérő illetménymegállapításnak.

(2) Az illetmény a 3. melléklet szerint számított alapilletményből, valamint az e törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén idegennyelv-tudási illetménypótlékból áll.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően az osztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi és főosztályvezetői munkakörrel rendelkező országgyűlési köztisztviselő a 3. melléklet szerint számított alapilletményre, továbbá vezetői pótlékra, valamint az e törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén idegennyelv-tudási illetménypótlékra jogosult.

(4) A (2) bekezdéstől eltérően az országgyűlési szakmai főtanácsadó és az országgyűlési szakmai tanácsadó a 3. melléklet szerint számított alapilletményre, továbbá az alapilletmény 10%-ának megfelelő mértékű címpótlékra, valamint az e törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén idegennyelv-tudási illetménypótlékra jogosult.

(5) Az országgyűlési köztisztviselő kinevezésekor, áthelyezésekor a 124/C. § alapján megállapított besorolása szerinti alapilletményét a munkáltatói jogkör gyakorlója legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben is megállapíthatja. Az így megállapított alapilletmény az első teljesítményértékelés eredményétől függően módosítható.

(6) Az alapilletmény összegének legalább a – Kormány által rendeletben megállapított – garantált bérminimum összegét el kell érnie.

124/G. § *  (1) A tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra megállapított illetményalap a Központi Statisztikai Hivatal által a tárgyévet megelőző évben – az azt megelőző év egészére vonatkozóan – hivatalosan közzétett nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset összegével megegyező összeg (a továbbiakban e fejezet alkalmazásában: illetményalap).

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései szerint a tárgyévre megállapított illetményalap nem lehet kevesebb, mint a tárgyévet megelőző évre megállapított illetményalap összege.

124/H. § *  (1) Az egyes besorolási osztályok besorolási fokozataihoz növekvő szorzószámok tartoznak. A besorolási fokozathoz tartozó szorzószám és az illetményalap szorzata határozza meg a besorolási fokozathoz tartozó alapilletményt.

(2) A besorolási osztályokat és a besorolási fokozatokat a 3. melléklet tartalmazza.

(3) A rendelkezésre álló személyi juttatások előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év teljesítményértékelése alapján – ide nem értve, ha az országgyűlési köztisztviselő végleges áthelyezésére kerül sor – a tárgyévre vonatkozóan az országgyűlési köztisztviselő besorolása szerinti besorolási fokozathoz tartozó alapilletményét – át nem ruházható hatáskörében a munkáltatói jogkör gyakorlója – tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra legfeljebb 50%-kal megemelheti, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben állapíthatja meg. Az eltérítésről a munkáltatói jogkör gyakorlója – a hivatali szerv vezetője javaslata alapján – minden év február 28-áig dönt. Az így megállapított eltérítés mértéke – a (4) bekezdésben foglaltakon túl – a tárgyévben a teljesítményértékeléstől számított hathavonta elvégezhető újabb teljesítményértékelés alapján módosítható, azzal a feltétellel, hogy az országgyűlési köztisztviselő besorolás szerint járó alapilletménye legfeljebb 20%-kal csökkenthető.

(4) A (3) bekezdés szerint megállapított alapilletmény-eltérítés a tárgyévben akkor módosítható, ha a tárgyévben az országgyűlési köztisztviselő vezetői kinevezést kap, vagy azt tőle visszavonják, illetve címadományozásra, vagy annak visszavonására, vagy a Kttv. 119. §-a szerinti átsorolásra kerül sor. A módosítás eredményeként az alapilletmény nem lehet alacsonyabb, mint e törvény alapján az eltérítés nélkül meghatározott összeg.

(5) Az országgyűlési köztisztviselőt év közben történő végleges áthelyezése esetén a 124/C. § alapján a 3. mellékletben meghatározott besorolási osztály megfelelő besorolási fokozatába kell sorolni, figyelemmel a 124/F. § (5) bekezdés rendelkezéseire.

(6) Az illetmény-összetevők változása esetén, így különösen az illetményalap emelkedése, a besorolási osztály vagy a besorolási fokozat változása során az országgyűlési köztisztviselő illetményét újra meg kell állapítani.

124/I. § *  (1) Ha az országgyűlési köztisztviselő – ide nem értve a főigazgatót, a hivatali szervek vezetőit és helyettes vezetőit – olyan munkakört tölt be, amelyben idegen nyelv használata szükséges, idegennyelv-tudási illetménypótlékra jogosult.

(2) Az idegennyelv-tudást az államilag elismert nyelvvizsga eredményét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal kell igazolni.

(3) A képzés nyelve szempontjából államilag elismert nyelvvizsga nélkül is komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgának minősül az országgyűlési köztisztviselő külföldön szerzett felsőfokú végzettsége és közigazgatási tárgyú szakképzettsége, vagy az azt kiegészítő szakosító továbbképzési, illetve vezetőképzési végzettsége, ha a képzés időtartama az egy évet eléri vagy meghaladja.

(4) Az idegennyelv-tudási illetménypótlékra jogosító nyelveket és munkaköröket a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg.

(5) A pótlék mértéke nyelvvizsgánként

a) felsőfokú C típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 7,5%-a,

b) felsőfokú A vagy B típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 3,75%-a,

c) középfokú C típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 4,5%-a,

d) középfokú A vagy B típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 2,25%-a.

(6) Az (5) bekezdéstől eltérően az angol, francia, német nyelvek tekintetében a pótlék mértéke nyelvvizsgánként

a) felsőfokú C típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 15%-a,

b) felsőfokú A vagy B típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 7,5%-a,

c) középfokú C típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 9%-a,

d) középfokú A vagy B típusú nyelvvizsga esetében az illetményalap 4,5%-a.

(7) Az (1) bekezdéstől eltérően, az a vezetői munkakörrel nem rendelkező országgyűlési köztisztviselő, aki olyan munkakört tölt be, amelyben idegen nyelv használata nem szükséges, a (6) bekezdés szerinti nyelvek közül egy nyelv tekintetében, az igazolt nyelvvizsga fokozata szerinti mértékű pótlékra jogosult.

(8) Ha az országgyűlési köztisztviselő ugyanazon idegen nyelvből azonos típusú, de különböző fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, a magasabb mértékű pótlékra jogosult.

(9) Ha az Országgyűlés Hivatala – kivéve a felsőfokú szaknyelvi vizsgát – tanulmányi szerződés alapján pénzügyi támogatást nyújt a nyelvvizsga megszerzéséhez, az országgyűlési köztisztviselő az (5) és (6) bekezdésben meghatározott idegennyelv-tudási illetménypótlékra mindaddig nem jogosult, amíg a havonta fizetendő pótlék együttes összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzügyi támogatás mértékét.

40/B. *  A vezetőkre vonatkozó különös szabályok

124/J. § *  (1) A vezetői illetménypótlék mértéke

a) a főigazgató, a hivatali szervek vezetői és helyettes vezetői esetén, valamint

b) a főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezető esetén

az alapilletmény 20%-a.

(2) Ha a kinevezés módosítása következtében az (1) bekezdés b) pontja szerinti vezető

a) alacsonyabb vezetői munkakört tölt be, alapilletményét az új vezetői munkaköre szerint,

b) nem vezetői munkakört tölt be, alapilletményét a 124/C. § (1)–(5) bekezdésének megfelelő alkalmazásával, a munkaköre betöltéséhez szükséges iskolai végzettségének, továbbá a Kttv. 8. § (5)–(7) bekezdésének alkalmazásával megállapított közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelő besorolása alapján

kell megállapítani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vezetőkre a 124/C–124/E. § rendelkezései nem alkalmazhatók, ide nem értve a közigazgatási alap- és szakvizsgára vonatkozó rendelkezéseket.

40/C. *  Egyéb juttatások

124/K. § *  (1) Az országgyűlési köztisztviselőt az e törvény alapján megillető illetmény kifizetése az országgyűlési köztisztviselő által választott fizetési számlára történő átutalással történik.

(2) A fizetési számlához kapcsolódóan az országgyűlési köztisztviselő részére legfeljebb havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.

(3) A munkáltató viseli az illetmény fizetési számlára történő átutalásának a költségét.

124/L. § *  (1) Az országgyűlési köztisztviselő közszolgálati jogviszonyban eltöltött ideje alapján jubileumi jutalomként elismerésre jogosult, amelynek mértéke

a) húsz év közszolgálati jogviszonyban töltött idő esetén kéthavi,

b) huszonöt év közszolgálati jogviszonyban töltött idő esetén háromhavi,

c) harminc év közszolgálati jogviszonyban töltött idő esetén öthavi,

d) harmincöt, és ezt követő minden öt év közszolgálati jogviszonyban töltött idő esetén héthavi

illetménynek megfelelő összeg.

(2) A közszolgálati jogviszonyban eltöltött idő elismeréseként az (1) bekezdésben meghatározott összeg a közszolgálati jogviszonyban töltött idő elérésének napján esedékes.

(3) A jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál

a) az Országgyűlés Hivatalánál munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban,

b) *  a Kttv., a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.), a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.), az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény (a továbbiakban: Áttv.) és a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati, kormánytisztviselői, kormányzati szolgálati és állami szolgálati jogviszonyban,

c) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban,

d) a hivatásos szolgálati jogviszonyban, tiszti és altiszti katonai szolgálati jogviszonyban,

e) a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban,

f) a hivatásos nevelőszülői jogviszonyban és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban,

g) *  a Kttv., a Ktv., Ktjv., Áttv., a Kit., illetve a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,

h) az állami vezetői szolgálati jogviszonyban,

i) *  rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban,

j) *  a politikai szolgálati jogviszonyban

töltött időt kell figyelembe venni.

(4) Az országgyűlési köztisztviselő nem jogosult jubileumi jutalomra, ha másik foglalkoztatási jogviszonyban azt már megkapta, valamint nem jogosult az (1) bekezdés a) pontja szerinti elismerésre, ha másik foglalkoztatási jogviszonyban vagy az Országgyűlés Hivatalával fennálló közszolgálati jogviszonyában már magasabb fokozatú jubileumi jutalomban részesült.

124/M. § *  A munkáltatói jogkör gyakorlója által – a személyi juttatás előirányzaton belül rendelkezésre álló költségvetési keret terhére – az adott költségvetési évben adható jutalom mértékét – a jubileumi jutalom kivételével – a fejezetet irányító szerv vezetője szabályzatban határozza meg.

124/N. § *  Az Országgyűlés Hivatalánál foglalkozatott munkavállalók részére a 124/K. § (2) és (3) bekezdésében foglalt juttatás adható.

124/O. § *  Az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata a Kttv. 80. § (1)–(2) bekezdésében és 130. §-ában foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg az országgyűlési köztisztviselői képzésre, továbbképzésre és az országgyűlési köztisztviselő teljesítményértékelésére.

124/P. § *  A rendkívüli munkaidőért járó szabadidőt az Országgyűlés Hivatalában száznyolcvan napon belül kell kiadni, ha ez nem lehetséges, meg kell váltani.

40/D. *  Alap- és pótszabadság

124/Q. § *  (1) Az országgyűlési köztisztviselőt évi huszonöt munkanap alapszabadság illeti meg.

(2) Az országgyűlési köztisztviselőnek az alapszabadságon felül besorolásától függően pótszabadság jár.

(3) A felsőfokú iskolai végzettségű országgyűlési köztisztviselő esetén a pótszabadság mértéke évente

a) országgyűlési fogalmazó besorolásnál három munkanap,

b) országgyűlési tanácsos besorolásnál öt munkanap,

c) országgyűlési vezető-tanácsos besorolásnál hét munkanap,

d) országgyűlési főtanácsos besorolásnál kilenc munkanap,

e) országgyűlési vezető-főtanácsos besorolásnál tizenegy munkanap,

f) országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsos besorolásnál tizenhárom munkanap.

(4) Az érettségi végzettségű országgyűlési köztisztviselő esetén a pótszabadság mértéke évente

a) országgyűlési gyakornok besorolásnál három munkanap,

b) országgyűlési előadó besorolásnál öt munkanap,

c) országgyűlési főelőadó besorolásnál nyolc munkanap,

d) országgyűlési főmunkatárs besorolásnál tíz munkanap,

e) országgyűlési vezető-főmunkatárs besorolásnál tizenegy munkanap,

f) országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatárs besorolásnál tizenhárom munkanap.

(5) A 124/F. § (3) bekezdése szerinti vezetői munkakört betöltő országgyűlési köztisztviselőt a (3) bekezdésben szereplő pótszabadság helyett vezetői pótszabadság illeti meg, amelynek mértéke évente

a) osztályvezetőnél tizenegy munkanap,

b) főosztályvezető-helyettesnél tizenkét munkanap,

c) főosztályvezetőnél tizenhárom munkanap.

(6) Az Országgyűlés Hivatala főigazgatóját, a hivatali szervek vezetőit és helyettes vezetőit minden naptári évben negyven munkanap szabadság illeti meg.

40/E. *  A címek

124/R. § *  (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója országgyűlési szakmai tanácsadói, illetve országgyűlési szakmai főtanácsadói címet adományozhat a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel rendelkező országgyűlési köztisztviselőnek. Az adományozható országgyűlési szakmai tanácsadói, illetve országgyűlési szakmai főtanácsadói címek száma együttesen nem haladhatja meg az Országgyűlés Hivatala országgyűlési köztisztviselői létszámának 20%-át.

(2) Országgyűlési szakmai tanácsadói cím annak az I. besorolási osztályba tartozó, legalább kétéves szakmai gyakorlattal és közigazgatási vagy jogi szakvizsgával, illetve teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozattal rendelkező országgyűlési köztisztviselőnek; országgyűlési szakmai főtanácsadói cím annak az I. besorolási osztályba tartozó, legalább ötéves szakmai gyakorlattal és közigazgatási vagy jogi szakvizsgával, illetve teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozattal rendelkező országgyűlési köztisztviselőnek adományozható, aki legmagasabb fokozatú minősítéssel rendelkezik.

(3) Az országgyűlési szakmai tanácsadói, országgyűlési szakmai főtanácsadói címmel és vezetői kinevezéssel rendelkező országgyűlési köztisztviselő vezetői illetményre jogosult, ha az magasabb, mint a címe alapján számított illetménye.

(4) Az országgyűlési szakmai tanácsadói, országgyűlési szakmai főtanácsadói címet legalacsonyabb fokozatú minősítés esetén vissza kell vonni.

(5) A munkáltatói jogkör gyakorlója visszavonhatja az országgyűlési szakmai tanácsadói, országgyűlési szakmai főtanácsadói címet, ha az országgyűlési köztisztviselő a következő teljesítményértékelés alkalmával a korábbinál alacsonyabb teljesítményszintet ér el.

(6) A (4)–(5) bekezdés szerinti esetekben az országgyűlési köztisztviselő a besorolása szerinti illetményre jogosult.

124/S. § *  (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója az Országgyűlés Hivatalában tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű, közigazgatási vagy jogi szakvizsgával rendelkező országgyűlési köztisztviselőnek címzetes országgyűlési vezető-tanácsosi, címzetes országgyűlési főtanácsosi, címzetes országgyűlési vezető-főtanácsosi, címzetes országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsosi, az érettségi végzettségű országgyűlési köztisztviselőnek címzetes országgyűlési főmunkatársi, címzetes országgyűlési vezető-főmunkatársi, címzetes országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatársi (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: címzetes országgyűlési köztisztviselő) címet adományozhat.

(2) Címzetes országgyűlési vezető-tanácsosi cím a legalább öt, címzetes országgyűlési főtanácsosi cím a legalább tizenkettő, címzetes országgyűlési vezető-főtanácsosi cím a legalább húsz, címzetes országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsosi cím a legalább harminc, címzetes országgyűlési főmunkatársi cím a legalább tizenkettő, címzetes országgyűlési vezető-főmunkatársi cím a legalább húsz, címzetes országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatársi cím a legalább harminc év közszolgálati jogviszonyban töltött idővel rendelkező országgyűlési köztisztviselőnek adományozható.

(3) A címzetes országgyűlési köztisztviselő az adományozott címzetes cím besorolási fokozatára irányadó illetményre jogosult.

(4) Ha a címzetes országgyűlési köztisztviselő a közszolgálati jogviszonyban töltött idő alapján eléri a címmel járó besorolási fokozatot, akkor a címzetes cím megszűnik és az országgyűlési köztisztviselő további előmenetelére az általános szabályok az irányadók.

(5) Ha a címzetes országgyűlési köztisztviselő közszolgálati jogviszonya nyugdíjazás miatt szűnik meg, a besorolására, valamint a cím viselésére utaló megnevezést nyugdíjasként is viselheti.

(6) Legalacsonyabb fokozatú minősítés esetén az (1) bekezdés szerint adományozott címet vissza kell vonni.

(7) Ha a címzetes országgyűlési köztisztviselő a következő teljesítményértékelés alkalmával a korábbinál alacsonyabb teljesítményszintet ér el, a munkáltatói jogkör gyakorlója az (1) bekezdés szerint adományozott címet visszavonhatja.

(8) A (6)–(7) bekezdés szerinti esetekben az országgyűlési köztisztviselő a besorolása szerinti illetményre jogosult.

40/F. *  A hivatali szervek vezetőinek és helyettes vezetőinek díjazása, valamint a főigazgatót, a hivatali szervek vezetőit és helyettes vezetőit megillető egyéb juttatások

124/T. § *  (1) A hivatali szervek vezetőinek a tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra megállapított havi alapilletménye az illetményalap 5,3-szerese. Egyebekben a hivatali szervek vezetői az állami vezetői juttatásokról szóló Korm. rendelet szerint a közigazgatási államtitkárt megillető juttatásokra jogosultak.

(2) A hivatali szervek helyettes vezetőinek a tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra megállapított havi alapilletménye az illetményalap 4,3-szerese. Egyebekben a hivatali szervek helyettes vezetői az állami vezetői juttatásokról szóló Korm. rendelet szerint a helyettes államtitkárt megillető juttatásokra jogosultak.

(3) A főigazgató és a hivatali szervek vezetőinek illetményét a házelnök, a hivatali szervek helyettes vezetőinek illetményét a főigazgató legfeljebb 50%-kal megemelheti, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben állapíthatja meg.

(4) Az e § szerinti vezetők jogállására egyebekben a Kttv. közszolgálati jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

XIII. Fejezet

Az Országgyűlési Őrség

41. Az Országgyűlési Őrség feladata

125. § (1) *  Az Országgyűlési Őrség feladata az Országgyűlés védelme, függetlenségének és külső befolyástól mentes működésének biztosítása, tárgyalási rendjének fenntartásával összefüggő, az e törvényben meghatározott személyvédelmi, létesítménybiztosítási feladatok biztosítása, protokolláris díszelgési, valamint az elsődleges tűzoltási és tűzbiztonsági feladatok ellátása.

(2) Az Országgyűlési Őrség

a) *  ellátja a házelnök személyvédelmét,

b) az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek, valamint az abban tartózkodók biztonsága érdekében létesítménybiztosítási feladatokat lát el,

c) biztosítja az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek területére történő belépés és az ott-tartózkodás rendjére vonatkozó szabályok betartását,

d) az Országházban, az Országgyűlés Irodaházában, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekben gondoskodik a jogszabályokban meghatározott tűzbiztonsági követelmények megtartásáról, valamint a tevékenységi körükkel kapcsolatos veszélyhelyzetek megelőzésének és elhárításának a feltételeiről,

e) ellátja a tárgyalási rend fenntartásával kapcsolatos, e törvényben meghatározott feladatokat,

f) protokolláris díszelgési feladatokat lát el, és

g) elvégzi a részére törvényben, valamint az Európai Unió kötelező jogi aktusából vagy nemzetközi szerződésből eredő egyéb feladatokat.

(3) *  A (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feladatokat az Országgyűlési Őrség kizárólagos hatáskörrel és országos illetékességgel látja el, a feladatok végrehajtásába azonban – együttműködési megállapodás vagy felkérés alapján – más szerveket is bevonhat.

126. § Az Országgyűlési Őrség feladatai ellátása során együttműködik a rendőrséggel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel, a Magyar Honvédséggel, valamint a helyi önkormányzatokkal.

42. Az Országgyűlési Őrség szervezete és irányítása

127. § (1) *  Az Országgyűlési Őrség központi költségvetési szervként működő fegyveres szerv, amely az Országgyűlés költségvetési fejezetében önálló címet képez. Az Országgyűlési Őrség gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat az Országgyűlés Hivatala látja el.

(2) Az Országgyűlési Őrség költségvetésére vonatkozó javaslatot a főigazgató készíti el a házelnök irányítása mellett. Az Országgyűlési Őrség költségvetésére vonatkozó javaslatot a házelnök a költségvetéssel foglalkozó állandó bizottság véleményének beszerzése után küldi meg a Kormánynak, amely azt változtatás nélkül terjeszti be a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat részeként az Országgyűlésnek.

128. § (1) *  Az Országgyűlési Őrség személyi állománya a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározott hivatásos állományúakból (a továbbiakban: országgyűlési őr), köztisztviselőkből, valamint olyan munkavállalókból áll, akikre a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A kinevezett országgyűlési őr esküt tesz, amelynek szövegét a 2. melléklet határozza meg.

(3) *  A köztársasági elnök részére az Országgyűlési Őrség személyi állományával kapcsolatos, a köztársasági elnök hatáskörébe utalt intézkedésre vagy döntésre vonatkozó javaslatot – a házelnök kezdeményezése alapján – a miniszterelnök terjeszti elő.

(4) *  A köztársasági elnök (3) bekezdés szerinti intézkedését és döntését a miniszterelnök jegyzi ellen.

129. § (1) A házelnök

a) kinevezi az Országgyűlési Őrség parancsnokát,

b) *  – ha törvény eltérően nem rendelkezik – gyakorolja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározott, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervet irányító miniszter részére meghatározott feladat- és hatásköröket.

(2) A háznagy a házelnök által meghatározott rendben – a házelnök erre vonatkozó rendelkezése alapján – egyes, az Országgyűlési Őrség irányításával összefüggő jogokat gyakorolhat.

130. § (1) A rendészetért felelős miniszter a házelnök véleményének kikérésével rendeletben szabályozza

a) az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatát,

b) az országgyűlési őrök képesítési követelményeit,

c) az Országgyűlési Őrség egyenruházati szabályzatát, és

d) *  a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározottak szerint az Országgyűlési Őrségre vonatkozó szabályokat,

e) *  az Országgyűlési Őrség által használt kényszerítő eszközök rendszeresítésére vonatkozó szakmai követelményeket és eljárási szabályokat, valamint a rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusát, fajtáját.

(2) Ha a rendészetért felelős miniszter a házelnök véleményével nem ért egyet, egyeztetést kezdeményez a vitás kérdésekről.

131. § A házelnök és a rendészetért felelős miniszter megállapodást köt az Országgyűlési Őrség feladatellátáshoz szükséges ruházati és egyéb anyagi, technikai feltételek biztosításáról. A megállapodás végrehajtásában a rendészetért felelős miniszter alárendeltségébe tartozó szervek is részt vehetnek.

132. § (1) Az Országgyűlési Őrséget a parancsnok vezeti. A parancsnok

a) *  az Országgyűlési Őrség tevékenységének részletes rendjét belső szabályzatban állapítja meg, és személyi állománya számára közvetlenül utasítást adhat,

b) javaslatot tesz az Országgyűlési Őrség Szervezeti és Működési Szabályzatára,

c) *  gyakorolja az e törvényben, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben, valamint jogszabályban hatáskörébe utalt személyügyi és munkáltatói jogokat az Országgyűlési Őrség állományába tartozó személyek felett,

d) irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó vezetők tevékenységét,

e) évente beszámol az Országgyűlési Őrség tevékenységéről az Országgyűlés honvédelemmel foglalkozó állandó bizottságának, valamint

f) képviseli az Országgyűlési Őrséget.

(2) *  Az országgyűlési őr tekintetében az országos parancsnok részére a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben, valamint jogszabályban biztosított munkáltatói jogköröket az Országgyűlési Őrség parancsnoka gyakorolja.

(3) Az Országgyűlési Őrség parancsnokával és állományával kapcsolatban a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat a Rendőrségről szóló törvény rendelkezései alapján az ott meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv végzi.

43. Az Országgyűlési Őrség működése

133. § (1) Az Országgyűlési Őrség – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – a feladatai ellátására és az utasítás teljesítésének kötelezettségére, az intézkedési kötelezettségre, az arányosság követelményére, a kényszerítő eszközök alkalmazásának követelményeire, az intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának közös elveire és szabályaira, a titoktartási kötelezettségre, a fegyverviselési jogra, a segítségnyújtási kötelezettségre, a közreműködő igénybevételére, a segítség és eszközök igénybevételére a Rendőrségről szóló törvény rendelkezéseit alkalmazza.

(2) *  Az országgyűlési őr az e törvényben szabályozott intézkedéseken túl a Rendőrségről szóló törvényben meghatározottak szerint fokozott ellenőrzést hajthat végre, ruházatot, csomagot és járművet átvizsgálhat, felvilágosítást kérhet, biztonsági intézkedést foganatosíthat, magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen intézkedhet, helyszínt biztosíthat, valamint személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedést alkalmazhat.

(2a) *  Az országgyűlési őr az Országgyűlési Őrség 125. § (2) bekezdésében meghatározott feladatainak ellátásával összefüggésben képfelvételt, illetve hangfelvételt, továbbá kép- és hangfelvételt (a továbbiakban együtt: felvétel) készíthet, amelyre a Rendőrségről szóló törvénynek a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggő képfelvétel készítésére vonatkozó szabályai az alkalmazandók.

(2b) *  Ha az országgyűlési őr a (2a) bekezdés szerinti felvételt az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek, valamint az abban tartózkodók biztonsága érdekében megvalósuló létesítménybiztosítási feladatokkal összefüggésben, elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásával készíti,

a) a felvétel nem készíthető olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, mosdóban, illemhelyen,

b) az Országgyűlési Őrség köteles figyelmeztető jelzést elhelyeztetni arról a tényről, hogy az adott területen elektronikus megfigyelőrendszert alkalmaznak, továbbá tájékoztatót elhelyezni a felvétel készítésének, tárolásának céljáról, az adatkezelés jogalapjáról, a felvétel tárolásának helyéről, a tárolás időtartamáról, a felvétel készítésére és a felvételek megismerésére jogosult személyek köréről,

c) a b) pont szerinti tájékoztatót az Országgyűlési Őrség hivatalos honlapján nyilvánosságra kell hozni.

(3) Az országgyűlési őr kényszerítő eszközként testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, útzárat, megállásra kényszerítést, lőfegyvert a Rendőrségről szóló törvényben meghatározottak szerint alkalmazhat.

(4) Az országgyűlési őr a tárgyalási rend fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátása során kényszerítő eszközként kizárólag testi kényszert alkalmazhat.

134. § (1) *  Az Országgyűlési Őrség nyomozóhatósági jogkört nem gyakorol. Ha tevékenysége során bűncselekmény gyanúját észleli, haladéktalanul feljelentést tesz a nyomozó hatóságnál vagy az ügyészségnél. Ha az országgyűlési őr tevékenysége során szabálysértés elkövetésének gyanúját észleli, – a rendelkezésére álló bizonyítási eszközök átadásával egyidejűleg – feljelentést tehet az eljárásra jogosult szabálysértési hatóságnál.

(2) A házelnök az Országgyűlés Őrség parancsnokán keresztül az Országgyűlési Őrségnek egyedi utasítást adhat feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására.

(3) Ha a késedelem más vagy mások személyét, a közbiztonságot vagy az intézkedés sikerét veszélyezteti, a házelnök vagy az ülés rendjének a fenntartása érdekében az ülést vezető elnök az Országgyűlési Őrség e törvényben meghatározott intézkedéseket végrehajtó szervezeti egységének vezetője részére egyedi utasítást adhat.

135. § (1) Az országgyűlési őr köteles a szolgálati beosztásában meghatározott feladatait a törvényes előírásoknak megfelelően teljesíteni, a házelnök vagy az ülést vezető elnök, valamint az elöljárója utasításainak – az e törvényben foglaltak figyelembevételével – engedelmeskedni, e törvényben meghatározott feladatait, ha kell, élete kockáztatásával is ellátni. Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el.

(2) Az országgyűlési őr a házelnöknek vagy az ülést vezető elnöknek a közvetlen utasítását, a szolgálati út betartásával, az Országgyűlési Őrség parancsnokának haladéktalanul jelenti. A jelentés az utasítás teljesítésére nincs halasztó hatállyal.

(3) Az országgyűlési őr a házelnök, az ülést vezető elnök, a szolgálati elöljáró jogszabálysértő utasításának a teljesítését – az (1) bekezdésben foglalt kivétellel – nem tagadhatja meg, de az utasítás jogszabálysértő jellegére, ha az számára felismerhető, haladéktalanul köteles az utasításadó figyelmét felhívni. Ha az utasításadó az utasítást fenntartja, azt az utasított kérelmére köteles írásba foglalva kiadni.

(4) Az írásba foglalás megtagadását vagy elmaradását az országgyűlési őr a házelnöknek a szolgálati út betartásával jelenti.

(5) Ha a jogszabály rendelkezéseit az országgyűlési őr elöljárója sérti meg, az országgyűlési őr közvetlenül az elöljáró felettesénél, vagy ha a jogszabálysértést az Országgyűlési Őrség parancsnoka követi el, a házelnöknél bejelentheti. A bejelentéssel megkeresett a jogszabálysértést köteles kivizsgáltatni, és a bejelentőt a vizsgálat eredményéről, a tett intézkedésről – a bejelentés kézhezvételétől számított – nyolc napon belül tájékoztatni.

(6) A jogszabálysértés bejelentése miatt a bejelentőt hátrány nem érheti, az alaptalanul tett bejelentés esetén felelősségre vonás kezdeményezhető.

136. § (1) Az Országgyűlési Őrség belső szervezetét és működésének részletes szabályait, az utasításadás rendjét úgy kell kialakítani, hogy az utasítás adójának és végrehajtójának egyéni felelőssége mindenkor megállapítható legyen.

(2) *  Az Országgyűlési Őrség egyenruhája és szolgálati igazolványa formájának, kialakításának el kell térnie más rendvédelmi feladatokat ellátó szervek és a Magyar Honvédség egyenruhájától és szolgálati igazolványától.

137. § (1) Az Országgyűlési Őrség feladatai ellátása során az e törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükséges mértékben az intézkedéssel, valamint az eljárásával érintett természetes személy személyazonosító adatait kezeli.

(2) *  A 133. § (1)–(2b) bekezdése tekintetében az Országgyűlési Őrség adatkezelésére a Rendőrségről szóló törvény rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

44. Személyazonosság megállapítása

138. § (1) Az országgyűlési őr a feladata ellátása során

a) az Országház, az Országgyűlés Irodaházában, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek területén a személyazonosság megállapítása céljára a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározott személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt, valamint az Országházba, az Országgyűlés Irodaházába, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekbe való belépésre jogosító okmányt fogadja el,

b) *  megállapíthatja annak a személyazonosságát, akinek ez a házelnök személyvédelme érdekében, a belépési jogosultság igazolásához, a közbiztonság, az Országházban, illetve az Országgyűlés Irodaházában és az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekben tartózkodók védelme céljából szükséges.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetén az országgyűlési őr minden olyan hatósági igazolványt elfogad, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat. A személyazonosság megállapításával érintett személy a személyazonosság megállapítására alkalmas okmányok közül egy bemutatására kötelezhető. Az országgyűlési őr más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(3) A személyazonosság igazolásának megtagadása, valamint az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben akkor is, ha a személyazonosság a helyszínen nem állapítható meg, az országgyűlési őr azonnal értesíti a rendőrséget. Az országgyűlési őr a személyazonosság megállapításával érintett személyt a személyazonosság megállapítása céljából a rendőrség helyszínre érkezéséig visszatarthatja.

(4) Az országgyűlési őr a (3) bekezdésben meghatározott esetben a személyazonosság megállapításával érintett személy ruházatát, csomagját, járművét átvizsgálhatja.

45. Elfogás

139. § (1) Az országgyűlési őr elfogja a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt, továbbá azt, aki a szabálysértés elkövetését az erre irányuló felszólítás ellenére nem hagyja abba.

(2) Az elfogásról az országgyűlési őr haladéktalanul értesíti a rendőrséget, az elfogott személyt az országgyűlési őr a rendőr helyszínre érkezéséig tarthatja vissza. Az elfogott személyt előállítás céljából a rendőrségnek adja át. Az előállítás tartamát ilyen esetben az Országgyűlési Őrség intézkedésének a kezdetétől kell számítani.

(3) *  Az elfogás törvényességéért az Országgyűlési Őrség, az előállítás törvényességéért a rendőrség felel. Az elfogás okának törvényességét a rendőrség nem vizsgálhatja, ha jogsértést állapít meg, tájékoztatja az Országgyűlési Őrség parancsnokát, bűncselekmény esetén feljelentést tesz az ügyészségnél.

46. Közlekedésrendészeti intézkedés

140. § Az országgyűlési őr személyvédelmi és létesítménybiztosítási feladatai céljából

a) a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti, valamint

b) az üzemben tartó, illetve a használó személyazonosító adatainak megállapítása érdekében járművet feltartóztathat, az abban tartózkodók személyazonosságát megállapíthatja.

47. Intézkedés az Országház és az Országgyűlés Irodaháza üléstermében

141. § (1) Az országgyűlési őr

a) az ülést vezető elnök hozzájárulása nélkül az Országházban megtartott

b) az országgyűlési bizottság elnöke, akadályoztatása esetén a bizottsági ülést levezető alelnöknek a hozzájárulása nélkül az Országházban vagy az Országgyűlés Irodaházában megtartott bizottsági

ülés ideje alatt az ülésterembe, az ülésteremhez tartozó páholyba és karzatra, valamint az üléstermet körülvevő folyosóra nem léphet be és nem intézkedhet.

(2) Ha a késedelem veszéllyel jár és a hozzájárulás megadására jogosult akadályoztatva van, az országgyűlési őr az (1) bekezdésben meghatározott hozzájárulás nélkül is intézkedhet

a) segélyhívás esetén vagy öngyilkosság megakadályozása céljából,

b) bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása céljából,

c) közveszély, továbbá az életet vagy a testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, illetve az ilyen veszélyben lévők kimentése érdekében,

d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére,

e) a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy elfogása céljából,

f) ha az elfogás törvényben meghatározott egyéb okból szükséges.

(3) A 135. § (2) és (3) bekezdése szerinti utasítás kiadásával az (1) bekezdésben meghatározott hozzájárulást megadottnak kell tekinteni.

47/A. *  Jogellenes információszerzés elleni védelem

141/A. § *  Az országgyűlési őr az Országgyűlés működését, illetve a házelnök tevékenységét érintő adatok és információ jogellenes megszerzésének megakadályozása érdekében technikai átvizsgálást végezhet.

48. Jogorvoslat

142. § (1) Akinek az Országgyűlési Őrség intézkedése, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása (a továbbiakban e § alkalmazásában: intézkedés) alapvető jogát sértette, panasszal fordulhat az Országgyűlési Őrség parancsnokához.

(2) Az (1) bekezdés alapján a panaszt a jogsérelemtől, intézkedés elmulasztása esetén az arról való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül lehet előterjeszteni, és a beérkezéstől, illetve az áttételtől számított harminc napon belül kell elbírálni.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője jár el, korlátozottan cselekvőképes személy helyett törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is eljárhat. A panasz meghatalmazott vagy jogi képviselő útján is előterjeszthető. Jogi képviselőként jogvédelemmel foglalkozó civil szervezet vagy alapítvány, nemzetiségi önkormányzat, jogi oktatást végző egyetem állam- és jogtudományi doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatója is eljárhat.

(4) *  Az Országgyűlési Őrség parancsnoka a panaszban foglaltakat közigazgatási hatósági eljárásban bírálja el.

HATODIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

49. Felhatalmazó rendelkezések

143. § (1) * 

(2) Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy a Magyar Honvédség és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat működésére szolgáló területre a képviselők belépésének szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

(3) Felhatalmazást kap a rendvédelmi szervet irányító miniszter, hogy az irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek működésére szolgáló területre a képviselők belépésének szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

(4) *  Felhatalmazást kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt irányító miniszter, hogy a vámhatóság működésére szolgáló területre a képviselők belépésének szabályait rendeletben állapítsa meg.

(5) Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy a házelnök véleményének kikérésével rendeletben szabályozza

a) *  az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatát, ennek részeként az intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes szabályait, a személyvédelmi és létesítménybiztonsági feladatokat, az elsődleges tűzoltási és tűzbiztonsági feladatokat, a szolgálati formákat, az elöljárói és feljebbvalói viszonyt, a magatartási szabályokat, a más keresőfoglalkozás lehetőségét, a rendszeresített munkakörök átminősítésének rendjét, * 

b) az országgyűlési őr képesítési követelményeit, * 

c) az Országgyűlési Őrség egyenruházati szabályzatát, * 

d) *  az Országgyűlési Őrség által használt kényszerítő eszközök rendszeresítésére vonatkozó szakmai követelményeket és eljárási szabályokat, valamint a rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusát, fajtáját. * 

50. Hatályba léptető rendelkezések

144. § (1) E törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 149. § (1) bekezdése 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) *  Az 1. § c) pontja, a 2. § (2) bekezdés q) pontja, a 3. alcím címe, a 4. § (1)–(5) és (7) bekezdése, a 10. § (2) és (5) bekezdése, az 53. § (2) és (3) bekezdése, az 54. § (3)–(5) bekezdése, a 123. § (2)–(5) bekezdése, a XIII. Fejezet, a 143. § (5) bekezdése, a 145. § (4)–(6) bekezdése, a 148. §, a 151. § (1)–(5), (7) és (8) bekezdése, a 160. § (2) bekezdés c) pontja 2013. január 1-jén lép hatályba.

(4) *  A 4. § (6) bekezdése, a 8. és 12. alcím, a Negyedik rész, a 147. §, 153. §, a 158. §, a 160. § (1) bekezdés b) és h) pontja, valamint a 160. § (3) bekezdése az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napján lép hatályba.

51. Átmeneti rendelkezések

145. § (1) E törvény rendelkezései nem érintik az Országgyűlés e törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő tisztségviselői, a bizottsági tisztségviselők, a megválasztott és kinevezett személyek, valamint a képviselők megbízatását, az Országgyűlés megalakult bizottságainak és működő képviselőcsoportjainak fennállását, rendelkezéseit azonban a hivatalban levő Országgyűlés tekintetében is alkalmazni kell.

(2) A háznagyot az Országgyűlés első alkalommal 2012. december 31-ig választja meg. A főigazgatót a házelnök első alkalommal 2012. december 31-ig nevezi ki.

(2a) * 

(3) E törvény hatálybalépését követően az Országgyűlés, az Országház és a Parlament nevét, jelképeit az e törvény hatálybalépése előtti időponttól felhasználó 2012. december 31-ig kérvényezheti a házelnöknél a név-, illetve jelképhasználat engedélyeztetését.

(4) A 2013. január 1-jét megelőzően kihirdetett jogszabályban az Országgyűlés védelmével, függetlenségének és külső befolyástól mentes működésének biztosításával, továbbá az Országház és az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekben történő rendőri intézkedésekkel és a tűzbiztonsági követelmények megtartásával összefüggésben a rendőrség, illetve a hivatásos katasztrófavédelmi szerv számára meghatározott feladatokat és hatásköröket az Országgyűlési Őrség látja el.

(5) Ahol jogszabály az Országgyűlési Őrség részére a (4) bekezdésben meghatározott feladatok tekintetében a rendőrséget, illetve a hivatásos katasztrófavédelmi szervet említi, azon az Országgyűlési Őrséget kell érteni.

(6) A rendőrség és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az Országgyűlési Őrség részére a (4) bekezdésben meghatározott feladatok ellátásában résztvevő hivatásos állományának a rendőrséggel vagy a hivatásos katasztrófavédelmi szervvel fennálló szolgálati viszonya – a házelnök, a rendészetért felelős miniszter és a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által meghatározott feltételek mellett, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvénynek a más fegyveres szervhez történő áthelyezés szabályai szerint – országgyűlési őr szolgálati viszonnyá alakul át.

(7) A házelnök az Országgyűlési Őrségnek az Országgyűlés Hivatalának elhelyezésére szolgáló épületek területére történő belépés és az ott-tartózkodás rendjével összefüggő tevékenysége részletes szabályait 2013. január l-jéig határozza meg és teszi közzé az Országgyűlés honlapján.

(8) *  Azon képviselőre, akinek megbízatása az e törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő Országgyűlés megbízatásának megszűnésével szűnik meg, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény 9. és 10/H. §-át kell alkalmazni.

(8a) *  A 40. alcímben foglalt rendelkezéseket az Országgyűlésnek a 40. alcím hatálybalépését megelőzően hivatalban volt elnökére is alkalmazni kell azzal, hogy az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény 10/I. § (2) bekezdésében foglalt juttatás tekintetében még fennálló jogosultság a 40. alcím hatálybelépésének az időpontjában megszűnik.

(8b) *  Az Országgyűlésnek a 40. alcím hatálybalépését megelőzően hivatalban volt elnöke a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 24. § (1) bekezdése és 22. § (1) bekezdése szerinti juttatásra akkor jogosult, ha az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvény hatálybalépéséig az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és a juttatást kérelmezte.

(9) A 124. § (1) bekezdésében és a 127. § (2) bekezdésében foglalt feladatokat 2012. december 31-ig az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója látja el.

(10) *  Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2014. évi XIV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépését követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülése napjától a 115. § (1) bekezdésében meghatározott feladatra köztisztviselői jogviszony nem létesíthető.

(11) *  Aki az Országgyűlés jelképét a Módtv.-vel megállapított 27/D. és 27/E. §-ának hatálybalépését megelőzően használta, de a hivatkozott rendelkezések alapján jogosulatlan jelképhasználónak minősül, a használatot 2014. december 31-éig köteles megszüntetni.

(12) *  A Módtv.-vel megállapított 13/A. §-t a Módtv. hatálybalépésekor folyamatban lévő közérdekű adatigénylésekkel kapcsolatos eljárások során is alkalmazni kell.

(13) *  Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló 2015. évi CXXV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.2.) megállapított 112. § (6) bekezdését azon összeg átcsoportosítására is alkalmazni kell, amely feletti rendelkezési jogot a képviselő a Módtv.2. hatálybalépését megelőzően ruházta át a képviselőcsoportjára.

(14) *  A Módtv.2.-vel megállapított 112. § (8) és (9) bekezdését az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés alakuló ülésének napjától a Módtv.2. hatálybalépésének napjáig keletkezett keretmaradványok tekintetében is alkalmazni kell.

(15) *  A Módtv.2.-vel megállapított 118. § (5a) és (6) bekezdését az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés alakuló ülésének napjától a Módtv.2. hatálybalépésének napjáig keletkezett keretmaradványok tekintetében is alkalmazni kell.

145/A. § *  (1) A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló 2017. évi CLXXXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.3.) megállapított rendelkezések alapján az Országgyűlés Hivatalánál a Módtv.3. hatálybalépése előtt keletkezett közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőt – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a Módtv.3. hatálybalépését követő harminc napon belül kell e törvény szabályai szerint besorolni és illetményét megállapítani azzal, hogy az országgyűlési köztisztviselő így megállapított illetményének összege nem lehet kevesebb a Módtv.3. hatálybalépését megelőző napon fennálló, a Kttv. szerint megállapított illetménye – idegennyelv-tudási illetménypótlék nélkül számított – összegénél.

(2) A Módtv.3. hatálybalépése napján szakmai tanácsadói, szakmai főtanácsadói vagy a Kttv. 128. §-a szerinti címzetes címmel rendelkező országgyűlési köztisztviselő a korábbi címének megfelelő, a Módtv.3.-mal megállapított címre és illetményre jogosult.

(3) A Kttv. 233. §-a alapján az Országgyűlés Hivatalánál a Módtv.3. hatálybalépése előtt létesített főtanácsadói, tanácsadói munkakörök a Módtv.3. hatálybalépése napján megszűnnek, és az országgyűlési köztisztviselő besorolását és illetményét e törvény rendelkezéseire tekintettel kell megállapítani.

(4) A Kttv. 120. §-a alapján a Módtv.3. hatálybalépését megelőzően előresorolt köztisztviselő előresorolása a Módtv.3. hatálybalépése napján megszűnik. Az országgyűlési köztisztviselő besorolását, illetményét e törvény rendelkezéseire tekintettel kell megállapítani.

(5) Az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott, a Kttv. 240–245. §-a hatálya alá tartozó közszolgálati ügykezelők jogviszonya a Módtv.3. hatálybalépése napján – a Kttv. 72. § (10) bekezdése alapján – azonos idejű és tartalmú munkajogviszonnyá alakul át. A munkáltató a jogviszony átalakulását követő harminc napon belül elkészíti a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti munkaszerződéseket.

145/B. § *  (1) A Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2018. évi XL. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.4.) megállapított rendelkezéseket első alkalommal a 2018. augusztus hónapra járó illetmények, tiszteletdíjak, egyéb juttatások és támogatások tekintetében kell alkalmazni.

(2) A Módtv. 4.-gyel megállapított 109. § szerinti juttatásokat első alkalommal 2018. augusztus 15-ig kell biztosítani.

(3) A 111. § (1) bekezdése és a Módtv. 4.-gyel megállapított 110. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés Hivatala által a Módtv.4. hatályba lépését megelőzően megkötött szerződéseket – ha szükséges – legkésőbb 2018. szeptember 30-ig módosítani kell.

52. Sarkalatossági záradék

146. § (1) A 12. alcím és a 157. § az Alaptörvény 2. cikk (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(2) *  A 4. § (6) bekezdése, a 48–52. §, a Harmadik rész, a 36. és 37. alcím, a 120. §, a 145. § (8), (13) és (14) bekezdése, a 145/B. §, a 149. § (1) bekezdése, a 160. § (1) bekezdés a)–e) és g)–h) pontja, a 160. § (3) bekezdése, valamint az 1. melléklet az Alaptörvény 4. cikk (2) és (5) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(3) A 14. alcím az Alaptörvény 5. cikk (8) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(4) *  A 10. és a 10/A. alcím, valamint a 147. § (1) bekezdése az Alaptörvény 7. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(5) *  Az Első rész, a 11. alcím, a 13. alcím, a 14/A–16. alcím, a 44. §, a 18–19. alcím, a IV–V/A. Fejezet, a VI/A. Fejezet, a 41. alcím, a 42. alcím, az 50. alcím, a 145. § (1)–(3), (7), (9), (11) és (12) bekezdése, valamint a 2. melléklet az Alaptörvény 5. cikk (4) és (7) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadandó házszabályi rendelkezésnek minősül.

(6) E törvény

a) 158. § (6) bekezdése az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján,

b) 158. § (26) bekezdése az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése és 23. cikke alapján,

c) 158. § (29) bekezdése az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése alapján,

d) 158. § (30) bekezdése az Alaptörvény XXXI. cikk (5) bekezdése alapján,

e) 158. § (31) bekezdése az Alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése alapján,

f) 158. § (32) bekezdés b)–d) pontja az Alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése, valamint 26. cikk (1) és (2) bekezdése alapján,

g) 158. § (33) bekezdése az Alaptörvény 29. cikk (7) bekezdése alapján,

h) 158. § (36) bekezdése, 159. § (4) bekezdése az Alaptörvény I) cikk (4) bekezdése alapján,

i) 158. § (37) bekezdése az Alaptörvény 41. cikk (1), (4) és (5) bekezdése alapján

sarkalatosnak minősül.

(7) A 160. § (2) bekezdés a) pontja az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(8) *  A 149. § (2) bekezdése, a 154. § és a 160. § (4) bekezdése az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(9) Az 50. alcím az Alaptörvénynek az (1)–(4), (6) és (7) bekezdésben meghatározott rendelkezései alapján sarkalatosnak minősül.

53. Módosító rendelkezések

147. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

148. § (1) * 

(2)-(4) * 

149. § (1) * 

(2) * 

150. § * 

151. § (1)–(5) * 

(6) * 

(7)–(8) * 

152. § * 

153. § * 

154. § A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 36. § (1) bekezdés a) pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet)

a) országgyűlési képviselő, valamint aki olyan tisztséget tölt be, olyan feladatot lát el, amelyre kinevezését, megbízatását az Országgyűléstől, köztársasági elnöktől, Kormánytól, Kormány tagjától vagy az Országgyűlés, Kormány alárendeltségébe tartozó szervtől (vezetőjétől) kapta, kivéve ha ezen megbízatás keretében tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet lát el;”

155–157. § * 

158. § (1) * 

(2) * 

(3)–(14) * 

(15) A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 62. § c) pontjában az „országgyűlési képviselővé” szövegrész helyébe az „országgyűlési képviselővé, nemzetiségi szószólóvá” szöveg lép. * 

(16)–(17) * 

(18) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 23. § (7) bekezdés e) pontjában a „képviselő” szövegrész helyébe a „képviselő, nemzetiségi szószóló” szöveg lép. * 

(19)–(36) * 

(37) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény 55. § (1) bekezdésében a „képviselő” szövegrész helyébe a „képviselő, nemzetiségi szószóló” szöveg lép. * 

159. § * 

54. Hatályon kívül helyező rendelkezések

160. § (1) Hatályát veszti

a) * 

b) * 

c)–g) * 

h) * 

(2) Hatályát veszti

a)–b) * 

c) * 

(3) * 

(4) Nem lép hatályba a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 38. § (1) bekezdés a) és c) pontja.

1. melléklet a 2012. évi XXXVI. törvényhez

Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat országgyűlési képviselő, valamint a vele közös háztartásban élő házastársa vagy élettársa és gyermeke(i) számára

A nyilatkozatot adó személye

1. A nyilatkozatot adó * :

a) országgyűlési képviselő

b) az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettárs (a továbbiakban: házas-/élettárs)

c) az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő gyermek (a továbbiakban: gyermek)

2. Az országgyűlési képviselő neve:

3. A házas-/élettárs neve:

4. A gyermek neve:

A) rész

VAGYONI NYILATKOZAT

I. Ingatlanok * 

1.

a) A település neve, ahol az ingatlan fekszik (Budapesten kerület is):

b) Az ingatlan területnagysága:

c) Művelési ága (vagy a művelés alól kivett terület elnevezése):

d) Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.), az épület alapterülete:

e) Az ingatlan jogi jellege (családi ház, társasház, szövetkezeti ház, műemlék, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs, bányatelek stb.):

f) A nyilatkozó jogállása (tulajdonos, állandó, illetve tartós használó, haszonélvező, bérlő stb.):

g) Közös tulajdon esetén a tulajdoni hányad mértéke:

h) A szerzés jogcíme, ideje (a jogviszony kezdete):

2.

a) A település neve, ahol az ingatlan fekszik (Budapesten kerület is):

b) Az ingatlan területnagysága:

c) Művelési ága (vagy a művelés alól kivett terület elnevezése):

d) Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.), az épület alapterülete:

e) Az ingatlan jogi jellege (családi ház, társasház, szövetkezeti ház, műemlék, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs, bányatelek stb.):

f) A nyilatkozó jogállása (tulajdonos, állandó, illetve tartós használó, haszonélvező, bérlő stb.):

g) Közös tulajdon esetén a tulajdoni hányad mértéke:

h) A szerzés jogcíme, ideje (a jogviszony kezdete):

3.

a) A település neve, ahol az ingatlan fekszik (Budapesten kerület is):

b) Az ingatlan területnagysága:

c) Művelési ága (vagy a művelés alól kivett terület elnevezése):

d) Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.), az épület alapterülete:

e) Az ingatlan jogi jellege (családi ház, társasház, szövetkezeti ház, műemlék, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs, bányatelek stb.):

f) A nyilatkozó jogállása (tulajdonos, állandó, illetve tartós használó, haszonélvező, bérlő stb.):

g) Közös tulajdon esetén a tulajdoni hányad mértéke:

h) A szerzés jogcíme, ideje (a jogviszony kezdete):

4.

a) A település neve, ahol az ingatlan fekszik (Budapesten kerület is):

b) Az ingatlan területnagysága:

c) Művelési ága (vagy a művelés alól kivett terület elnevezése):

d) Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.), az épület alapterülete:

e) Az ingatlan jogi jellege (családi ház, társasház, szövetkezeti ház, műemlék, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs, bányatelek stb.):

f) A nyilatkozó jogállása (tulajdonos, állandó, illetve tartós használó, haszonélvező, bérlő stb.):

g) Közös tulajdon esetén a tulajdoni hányad mértéke:

h) A szerzés jogcíme, ideje (a jogviszony kezdete):

II. Nagy értékű ingóságok

1. Gépjárművek:

a) személygépkocsi: .............................................................................. típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: .......................................................................

b) tehergépjármű, autóbusz: .................................................................. típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: .......................................................................

c) motorkerékpár: ................................................................................. típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: ........................................................................ típus

a szerzés ideje, jogcíme: .......................................................................

2. Vízi vagy légi jármű:

a) jellege:

típusa:

a szerzés ideje, jogcíme:

b) jellege:

típusa:

a szerzés ideje, jogcíme:

3. Védett műalkotás, védett gyűjtemény:

a) egyedi alkotások:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

b) gyűjtemény:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

megnevezés: .................................................................................................................................. db

a szerzés ideje, jogcíme:

4. Egyéb, darabonként vagy készletenként (gyűjteményenként) a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó értékű ingóság:

a) megnevezés:

a szerzés ideje, jogcíme:

b) megnevezés:

a szerzés ideje, jogcíme:

c) megnevezés:

a szerzés ideje, jogcíme:

d) megnevezés:

a szerzés ideje, jogcíme:

e) megnevezés:

a szerzés ideje, jogcíme:

5. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás vagy egyéb befektetés (részvény, kötvény, részjegy, kincstárjegy, vagyonjegy nagy értékű biztosítás stb.):

megnevezés:

névérték, biztosítási összeg:

megnevezés:

névérték, biztosítási összeg:

megnevezés:

névérték, biztosítási összeg:

megnevezés:

névérték, biztosítási összeg:

megnevezés:

névérték, biztosítási összeg:

6. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: .......................................... Ft

7. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénz: ................................. Ft

8. Az összességében a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelés vagy más, szerződés alapján fennálló pénzkövetelés:

a) pénzintézeti számlakövetelés:

forintban:

devizában (forintértéken):

b) más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés összege: ........................................................... Ft

9. Más, jelentősebb értékű vagyontárgyak, ha azok együttes értéke a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladja:

megnevezés:

megnevezés:

megnevezés:

megnevezés:

megnevezés:

III. Tartozások

Ebben a rovatban kérjük feltüntetni a köztartozás címén, valamint a pénzintézettel vagy magánszemélyekkel szemben esetlegesen fennálló tartozásait

1. Köztartozás (adó, vám, illeték, tb-járulék stb.): ........................................................................ Ft

2. Pénzintézettel szembeni tartozás (hitel, kölcsön stb.): .............................................................. Ft

3. Magánszemélyekkel szembeni tartozás: ................................................................................... Ft

IV. Egyéb közlendők

B) rész * 

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

(az országgyűlési képviselő javadalmazásán kívüli adóköteles jövedelmek)

1. Foglalkozása:

Munkahelye:

Szünetelteti-e foglalkozását: igen nem

Foglalkozásából származó havi adóköteles (bruttó) jövedelme: ................................................... Ft

2. Az 1. pontban írt foglalkozásán kívüli, valamennyi olyan tevékenysége, amelyből adóköteles jövedelme származik:

a) A tevékenység megnevezése:

b) A kifizető személye (kivéve a jogszabályon alapuló titoktartási kötelezettség alá eső tevékenységek):

c) A jövedelem rendszeressége (havi, egyéb rendszerességű, eseti vagy időszakos):

d) A jövedelem (bruttó) összege: ................................................ Ft

a) A tevékenység megnevezése:

b) A kifizető személye (kivéve a jogszabályon alapuló titoktartási kötelezettség alá eső tevékenységek):

c) A jövedelem rendszeressége (havi, egyéb rendszerességű, eseti vagy időszakos):

d) A jövedelem (bruttó) összege: ................................................ Ft

a) A tevékenység megnevezése:

b) A kifizető személye (kivéve a jogszabályon alapuló titoktartási kötelezettség alá eső tevékenységek):

c) A jövedelem rendszeressége (havi, egyéb rendszerességű, eseti vagy időszakos):

d) A jövedelem (bruttó) összege: ................................................ Ft

C) rész

GAZDASÁGI ÉRDEKELTSÉGI NYILATKOZAT

Gazdasági társaságban fennálló tisztsége vagy érdekeltsége:

I.

1. Gazdasági társaság neve:

2. Székhelye:

3. Gazdasági társaság formája:

4. Az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, bt. esetén beltag/kültag stb.):

5. A tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ............%

6. A tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............%

7. Nyereségből való részesedése: ............%

8. A gazdasági társaságban viselt tisztsége:

II.

1. Gazdasági társaság neve:

2. Székhelye:

3. Gazdasági társaság formája:

4. Az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, bt. esetén beltag/kültag stb.):

5. A tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ............%

6. A tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............%

7. Nyereségből való részesedése: ............%

8. A gazdasági társaságban viselt tisztsége:

III.

1. Gazdasági társaság neve:

2. Székhelye:

3. Gazdasági társaság formája:

4. Az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, bt. esetén beltag/kültag stb.):

5. A tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ............%

6. A tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............%

7. Nyereségből való részesedése: ............%

8. A gazdasági társaságban viselt tisztsége:

IV.

1. Gazdasági társaság neve:

2. Székhelye:

3. Gazdasági társaság formája:

4. Az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, bt. esetén beltag/kültag stb.):

5. A tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ............%

6. A tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............%

7. Nyereségből való részesedése: ............%

8. A gazdasági társaságban viselt tisztsége:

V.

1. Gazdasági társaság neve:

2. Székhelye:

3. Gazdasági társaság formája:

4. Az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, bt. esetén beltag/kültag stb.):

5. A tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ............%

6. A tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............%

7. Nyereségből való részesedése: ............%

8. A gazdasági társaságban viselt tisztsége:

D) rész * 

KIMUTATÁS
az országgyűlési képviselőnek az Országgyűléstől, saját pártjától vagy képviselőcsoportjától, illetve a törvényhozói munkát támogató alapítványtól kapott, a képviselő munkájának ellátásához szükséges vagy azzal szoros összefüggésben lévő juttatásokról és ingyenes használatba adott dolgokról (a továbbiakban: juttatás)

A juttatás ideje A juttatás megnevezése A juttatás értéke

E) rész * 

KIMUTATÁS
az országgyűlési képviselőnek képviselői megbízatásával összefüggésben kapott ajándékairól és az e nyilatkozat D) pontja alá nem tartozó ingyenes juttatásairól (a továbbiakban: ajándék)

Az ajándékozás ideje Az ajándék megnevezése Az ajándék értéke

F) rész

KIMUTATÁS
bármilyen tevékenysége, ingó vagy ingatlan tulajdona, illetve ezekhez fűződő egyéb jogosultsága alapján, továbbá e nyilatkozat C) pontjában megjelölt gazdasági társaság(ok)nak juttatott állami, illetve európai uniós támogatásokról (a továbbiakban: támogatás)

A támogatás jogosultja A támogatás megszerzésének jogcíme, módja A támogatás megszerzésének időpontja A támogatást nyújtó A támogatás
célja
A támogatás értéke
* * *
Kelt: ..................., ......... év ......................... hó .... nap
Jelen nyilatkozathoz csatoltam a velem közös háztartásban élő házas-/élettársam, valamint a velem közös háztartásban élő gyermeke(i)m,
nyilatkozatát/nyilatkozatait * .
Jelen nyilatkozatomat, mint országgyűlési képviselővel *  közös háztartásban élő
házas-/élettárs/gyermek adom.
aláírás

2. melléklet a 2012. évi XXXVI. törvényhez

Az Országgyűlési Őrség országgyűlési őr tagjának esküje

Az eskü szövege:

„Én, ........................ az Országgyűlési Őrség tagja esküszöm, hogy Magyarországhoz hű leszek, az Alaptörvény és a jogszabályok rendelkezéseit minden körülmények között betartom.

Az Országgyűlés tevékenységének biztonságát, működésének rendjét részrehajlás nélkül, a törvényesség követelményének keretei között megoltalmazom.

Az Országház védelmében szolgálatomat legjobb tudásom szerint, a célnak leginkább megfelelő, törvényes módon, elöljáróim utasításának engedelmeskedve, testben és lélekben mindenkor felkészülten, tetteimért felelősséget vállalva, bármely fenyegetés, kísértés vagy veszély ellenében is teljesítem.

Az Országgyűlési Őrség közös küldetését teljesítő bajtársi közösségnek méltó tagjaként Magyarország javára élek és szolgálok.

(Az esküt tevő meggyőződése szerint:)

Isten engem úgy segéljen!”

3. melléklet a 2012. évi XXXVI. törvényhez * 

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖZTISZTVISELŐKRE VONATKOZÓ ILLETMÉNYRENDSZER

Vezetői munkakörrel rendelkezők
A vezetői szint megnevezése szorzószám
főosztályvezető 3,7
főosztályvezető-helyettes 3,3
osztályvezető 3,0
Országgyűlési szakmai főtanácsadói, tanácsadói címmel rendelkezők
Cím megnevezése szorzószám
országgyűlési szakmai főtanácsadó 3,0
országgyűlési szakmai tanácsadó 2,7
I. Besorolási osztály (felsőfokú iskolai végzettségűek)
Besorolási fokozat közszolgálati jogviszonyban töltött idő (év) szorzószám
Országgyűlési fogalmazó 0–3 1,5
Országgyűlési tanácsos 3–8 1,8
Országgyűlési vezető-tanácsos 8–16 2,0
Országgyűlési főtanácsos 16–25 2,2
Országgyűlési vezető-főtanácsos 25–36 2,4
Országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsos 36– 2,6
II. Besorolási osztály (érettségi végzettségűek)
Besorolási fokozat közszolgálati jogviszonyban töltött idő (év) szorzószám
Országgyűlési gyakornok 0–3 0,9
Országgyűlési előadó 3–8 1,0
Országgyűlési főelőadó 8–16 1,2
Országgyűlési főmunkatárs 16–25 1,4
Országgyűlési vezető-főmunkatárs 25–36 1,6
Országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatárs 36- 1,7