A jogszabály mai napon ( 2024.10.13. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

2012. évi XLI. törvény

a személyszállítási szolgáltatásokról * 

Magyarország gazdasági fejlődésének és az állampolgárok életminőségének meghatározó eleme a közösségi közlekedési szolgáltatások rendszere. Alapvető célkitűzés, hogy szolgáltatás központú, átlátható támogatási módokon keresztül ellentételezett, a társadalom és a költségvetés teherbíró képességét figyelembe vevő olyan egységes közszolgáltatási személyszállítási rendszer jöjjön létre, amely elősegíti

– a közösségi közlekedés társadalmi és gazdasági elsőbbségének érvényrejutását az egyéni közlekedéssel szemben,

– az országos, a regionális, az elővárosi és a helyi személyszállításra vonatkozó európai uniós követelmények kielégítését, valamint

– a hatékonyan működő, folyamatosan javuló szolgáltatást megtestesítő szolgáltató előre tervezhető, átlátható és fenntartható finanszírozását.

Mindezekre tekintettel az Országgyűlés a fenntarthatósági, környezetvédelmi és energiahatékonysági szempontrendszer érvényesülése, az utasok jogainak biztosítása, a személyszállítási közszolgáltatás működtetésére fordított állami és önkormányzati források hatékony és átlátható módon történő felhasználása, valamint annak érdekében, hogy

– a személyszállítási szolgáltatások egyéni közlekedéssel szembeni versenyképessége és vonzereje javuljon, színvonala az összehangolt fejlesztéspolitikai célok és szolgáltatásszervezés révén emelkedjen,

– a közlekedési infrastruktúra működtetésének és pótlásának költségei, a közlekedési szolgáltató bevétellel nem fedezett indokolt költségei, továbbá az állam által jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott szociálpolitikai jellegű támogatások átlátható módon elkülönüljenek

a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

1. Tárgyi, személyi és területi hatály

1. § (1) A törvény hatálya kiterjed:

a) a Magyarország területén végzett belföldi és nemzetközi közúti és vasúti személyszállítási szolgáltatásra, valamint az azzal összefüggő jogokra és kötelezettségekre,

b) a saját számlás személyszállításra,

c) *  a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Vkt.) 3. § (1) bekezdés a) pontjában és 2/A. §-ában foglalt személyszállítási közszolgáltatásokra, valamint

d) a Vkt. 3. § (2) bekezdésében foglalt személyszállítási közszolgáltatásokra, amennyiben azok a helyi vagy az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások részét képezik,

e) az iskolabusszal vagy közösségi busszal végzett személyszállítási szolgáltatásokra.

(2) A törvény hatálya nem terjed ki:

a) az idegenforgalmi szolgáltatás részeként végzett vízi személyszállítási szolgáltatásra, függetlenül annak menetrend szerinti jellegétől,

b) a különleges szállítási igénnyel rendelkező utascsoportok részére biztosított, nem közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokra (betegszállítás, szállító szolgálatok stb.).

(3) A Magyarországon bejegyzett közlekedési szolgáltató által a Magyarország területén kívül végzett vasúti és közúti személyszállítási szolgáltatásra a törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

(4) A személyszállítási közszolgáltatások tekintetében e törvény a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (a továbbiakban: 1370/2007/EK rendelet) együttesen alkalmazandó.

(5) *  A vasúti személyszállítási szolgáltatásra a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 2021. április 29-i (EU) 2021/782 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2021/782 rendelet] e törvénnyel és a 49. § (1) bekezdés c) pontja alapján kiadott jogszabályokkal együttesen alkalmazandó.

(6) Az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásra az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2011. február 16-ai 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 181/2011/EU rendelet) e törvénnyel és a 49. § (1) bekezdés d) pontja alapján megalkotott jogszabályokkal, az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. október 21-ei 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1073/2009/EK rendelet) e törvénnyel és az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabállyal együttesen alkalmazandó.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában:

1. alapellátás: az országos, a regionális és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások ellátásért felelős által biztosítandó, az e törvény 27. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott mértékű szolgáltatás, a főváros esetében és a megyei jogú városok közül azoknál, amelyek helyi személyszállítási közszolgáltatást működtetnek, a Főváros Közgyűlésének vagy a megyei jogú város képviselő-testületének rendeletében meghatározott szolgáltatási szint;

2. belföldi személyszállítási szolgáltatás: az a személyszállítási szolgáltatás, amelyben az utazás megkezdésének a helye és a célállomás helye egyaránt Magyarország területén van;

3. belső szolgáltató: olyan közlekedési szolgáltató, amely

a) a települési (fővárosi) önkormányzat belső szervezeti egysége, vagy

b) a települési (fővárosi) önkormányzat többségi befolyása alatt álló olyan gazdasági társaság, amelynek a tevékenységét a települési (fővárosi) önkormányzat irányítja, vagy

c) olyan egyéb gazdasági társaság, amelyben a települési (fővárosi) önkormányzat meghatározó befolyással rendelkezik;

4. *  egységes egyeztetési eljárás: az e törvényben meghatározott járművel végzett országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közszolgáltatási menetrendek elkészítésének folyamata, amelynek során a menetrendek mennyiségi és minőségi követelményeinek egységes rendszerét országos, regionális és elővárosi szinten a helyi közlekedési sajátosságokra is figyelemmel alakítják ki, és amelynek célja a személyszállítási közszolgáltatás-nyújtás hatékony módjának megválasztása, valamint a csatlakozások összehangolása a közlekedésért felelős miniszter által kidolgozott közszolgáltatási menetrendi koncepcióval összhangban;

4a. *  elkülönült vasútegészségügyi szervezet: Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok;

5. ellátásért felelős: a 4. § (3)–(4) bekezdésében meghatározott, 1370/2007/EK rendelet 2. cikk b) pontja szerinti illetékes hatóság;

6. *  elővárosi személyszállítási szolgáltatás: a főváros vagy megyei jogú város és annak legfeljebb 100 km-es vonzáskörzete között végzett személyszállítási szolgáltatás;

6a. * 

7. határon átmenő személyszállítási szolgáltatás: az a személyszállítási szolgáltatás, amelyben az utazás megkezdésének a helye és a célállomás helye vagy legalább azok egyike Magyarország területén kívül van, de az útvonal részben Magyarország területén halad;

8. helyi személyszállítási szolgáltatás: a település közigazgatási határán belül – helyi díjszabás alapján – végzett személyszállítási szolgáltatás, a közúti járművel végzett személyszállítási közszolgáltatások esetében ideértve a település közigazgatási határon kívül eső vasútállomására (vasúti megállóhelyére), komp- vagy révátkelőhelyére közbeeső megállóhely érintése nélkül történő személyszállítási szolgáltatást is;

9. igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás: az e törvényben e szolgáltatásokra meghatározott engedéllyel rendelkező szolgáltató által közszolgáltatási szerződés vagy járati engedély alapján végzett, információs technológiai eszközök alkalmazásával szervezett, változó útvonalon vagy változó időrendben, vagy változó útvonalon és változó időrendben közlekedő személyszállítási szolgáltatás;

10. *  iskolabusszal végzett személyszállítás: kizárólag óvodások és kísérőik, valamint a köznevelésben és a szakképzésben tanulók és kísérőik szállítását szolgáló, nem közszolgáltatás keretében nyújtott sajátszámlás személyszállítás vagy személyszállítási szolgáltatás;

11. járat: e törvény keretében meghatározott jármű a menetrendben meghatározott útvonalon és időrendben történő közlekedése;

12. jármű:

a) *  vasúti jármű: a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben meghatározott vasúti jármű,

b) trolibusz: a közszolgáltatási szerződések odaítélése szempontjából vasúti jármű,

c) közúti jármű: az autóbusz, az iskolabusz, a közösségi busz, a személytaxi és a személygépkocsis személyszállító szolgáltatás eszköze,

d) *  különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó jármű: személyszállító szolgáltatáshoz használt – a c) pontban meghatározott közúti járműkörbe nem tartozó – a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti közúti jármű, kivéve a személygépkocsit, amellyel különleges személyszállító szolgáltatás nem végezhető,

e) *  vízi jármű: a Vkt.-ban meghatározott, vízen való személyszállításra szolgáló gépi hajtású vízi jármű, valamint a komp;

13. * 

14. közforgalmú személyszállítási szolgáltatás: az a személyszállítási szolgáltatás, amelyet – a közzétett feltételek alkalmazásával, díj ellenében – bárki igénybe vehet;

15. *  közlekedési szolgáltató: a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben meghatározott vasúti igazgatási szerv, az e törvényben meghatározott közlekedési hatóság vagy a hajózási hatóság által kiadott, a tevékenység végzésére jogosító engedély vagy a vasúti igazgatási szerv által tudomásul vett bejelentés birtokában e törvény alapján személyszállítási szolgáltatási tevékenységet végző gazdálkodó szervezet;

15a. * 

16. közösségi busszal végzett személyszállítás: hazai vagy európai uniós forrásból vásárolt közúti járművel, saját számlás személyszállítás keretében végzett személyszállítás;

17. közszolgáltatási kötelezettség: minden, az 1370/2007/EK rendelet 2. cikk e) pontjában meghatározott kötelezettség;

18. közforgalmú menetrend: a belföldi vasúti, közúti, valamint vízi járművel végzett személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó – az útvonal, a megállóhelyek, az érkezési és az indulási időpontok, vagy a gyakoriság és a szolgáltatás minőségének meghatározását tartalmazó – közzétett szolgáltatási előírás;

19. közszolgáltatási menetrend: a közforgalmú menetrend része, a személyszállítási közszolgáltatási szerződésben meghatározott járatok útvonalai, megállóhelyei, indulási és érkezési időpontjai meghatározásának összességét és azok minőségi követelményeit tartalmazó szolgáltatási előírás;

20. különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás: az utazás célja alapján meghatározott utaskör menetrend alapján végzett szállítása más utasok kizárásával, az utazást szervező személyétől függetlenül;

21. *  különjárati személyszállítási szolgáltatás: a szállítás megrendelője vagy a szállítást végző közlekedési szolgáltató kezdeményezésére személyek előzetesen összeállított csoportjának szállítása alkalmi jelleggel közlekedő olyan járattal, amely nem felel meg sem a menetrend szerinti személyszállítás, sem a különcélú menetrend szerinti személyszállítás ismérveinek;

22. * 

23. menetrend: a járat útvonalának kezdő- és végpontját, a megállóhelyeket, mindezekre vonatkozóan az indulási és érkezési időpontokat, vagy a járat napi első és utolsó indulási időpontját és a köztes járatgyakoriság ismertetését tartalmazó szolgáltatási előírás;

24. menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás: személyek szállítására meghatározott rendszerességgel, meghatározott útvonalon, a fel- és leszállásra előzetesen kijelölt megállóhelyek között, vagy azok érintésével közlekedő, díj ellenében bárki által igénybe vehető járattal végzett vasúti, vízi vagy közúti személyszállítási szolgáltatás;

25. nemzetközi személyszállítási szolgáltatás: olyan személyszállítási szolgáltatás, amelynek során a járat valamely, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban: EGT-állam) legalább egy határán áthalad, és amelynek fő célja a különböző EGT-államok állomásai vagy megállóhelyei közötti személyszállítás; vasúti járművel végzett személyszállítás esetén a vonatot egyesíthetik és szétválaszthatják, továbbá a különböző vasúti szerelvények különböző kiindulási és célállomással rendelkezhetnek, feltéve hogy valamennyi vasúti kocsi legalább egy államhatáron áthalad;

26. országos személyszállítási szolgáltatás: regionális, elővárosi vagy helyi személyszállítási szolgáltatásnak nem minősülő személyszállítási szolgáltatás;

27. *  regionális személyszállítási szolgáltatás: a vármegye határán belül vagy a vármegyehatár átlépése esetén 100 km-t meg nem haladó, elővárosi személyszállítási szolgáltatásnak nem minősülő belföldi személyszállítási szolgáltatás;

28. saját számlás személyszállítás: a jármű üzemeltetőjével munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyek haszonszerzési cél nélkül, nem üzletszerűen és az üzemeltető által nem főtevékenységként végzett szállítása, amennyiben

a) az a személyszállítást végző üzemeltető tulajdonában lévő, tartósan bérelt vagy lízingelt járművel történik, és

b) a járművet a személyszállítást végző üzemeltető, annak tagja, a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy vezeti;

29. személyszállítási közszolgáltatás: az 1370/2007/EK rendelet 2. cikk a) pontja szerint, közszolgáltatási szerződés alapján végzett személyszállítási szolgáltatás;

29a. *  vasúti személyszállítási közszolgáltatás: a 1370/2007/EK rendelet 2. cikk aa) pontja szerinti, közszolgáltatási szerződés alapján végzett személyszállítási szolgáltatás;

30. személyszállítási szolgáltatás: az e törvényben meghatározott járművel szerződés alapján, díj ellenében végzett személyszállítás, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások;

31. személytaxi: olyan gépjármű, amellyel a közlekedési hatóság személyszállító tevékenység végzését engedélyezte és amellyel a végzett szolgáltatást bárki azonos feltételek mellett igénybe veheti;

32. *  szerződéses személyszállítási szolgáltatás: a szállítás megrendelője és a szállítást végző gazdálkodó szervezet között létrejött szerződés alapján végzett különcélú menetrend szerinti személyszállítás;

33. szociálpolitikai menetdíj-támogatás: személyszállítási közszolgáltatások keretében megvalósuló utazásokhoz az állam által jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott támogatás;

34. * 

35. vonal: a vasúti közlekedésben a vonatok, a közúti járművel végzett személyszállítási szolgáltatás esetén a közúti járművek indulási és végállomása között az egymás után elhelyezkedő megállási helyek, a hajózásban a kikötési helyeket rögzítő szolgáltatási előírás, függetlenül attól, hogy egy-egy járat megáll-e az adott helyen;

36. *  közösségi kerékpáros rendszer: több állomásbál álló, automatizáltan működő, bárki számára folyamatosan igénybe vehető, rövid távú és egyirányú utazásra alkalmas kerékpár-kölcsönzési rendszer;

37. *  utasmédia: elektronikus tartalom, amely az utazási jogosultság hordozására alkalmas;

38. *  utazási okmány: e törvény alkalmazásában utazási jogosultság, illetve kedvezmény megjelenítésére, igénybevételére és igazolására szolgáló dokumentum;

39. *  közösségi autóbérlő rendszer: gépkocsi-kölcsönző rendszer, amely a Magyarország területén B-kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető gépkocsi közúton történő vezetésére jogosító okmánnyal rendelkező, előzetesen regisztrált felhasználók számára díj ellenében folyamatosan igénybe vehető, továbbá központi telematikai rendszerrel irányított módon, automatizált helyszíni kölcsönzési folyamat alkalmazásával, az üzemeltetési területen belül szabad felhasználást biztosítva működik;

40. *  átszállójegy: egy vagy több vasúttársaság által működtetett, egymást követő vasúti szolgáltatásokra jogosító szállítási szerződést képviselő menetjegy vagy menetjegyek;

41. *  nagy sebességű személyszállítási szolgáltatások: egymástól 200 km-t meghaladó távolságra lévő két helyszín között, közbenső megállók nélkül közlekedő olyan személyszállítási szolgáltatások, amelyek speciális konstrukciójú, nagy sebességű, legalább 250 km/h sebességre kialakított vonalakon működnek, és átlagosan e sebességgel közlekednek;

42. *  autóbusz-állomás: a 181/2011/EU rendelet 3. cikk m) pontjában meghatározott autóbusz-állomás;

43. *  autóbusz-megállóhely: a 181/2011/EU rendelet 3. cikk n) pontjában meghatározott autóbusz-megálló;

44. *  autóbusz-állomás üzemeltető szerv: az autóbusz-állomás ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdonosa, vagy a tulajdonos többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság, vagy az autóbusz-állomás üzemeltetésre alapított költségvetési szerv, vagy a tulajdonossal az üzemeltetésre vonatkozóan megállapodást kötő személyszállítási közszolgáltatást nyújtó szolgáltató vagy más gazdasági társaság;

45. *  autóbusz-megállóhely üzemeltető szerv: az út közúti közlekedésről szóló törvény szerinti kezelője, a közút területén kívül elhelyezkedő autóbusz-megállóhelyek kivételével, ahol az autóbusz-megállóhely üzemeltetője az autóbusz-megállóhely ingatlannyilvántartásban feltüntetett tulajdonosa vagy az üzemeltetésre vonatkozóan megállapodást kötő személyszállítási közszolgáltatást nyújtó szolgáltató vagy más gazdasági társaság;

46. *  kamera: nem emberi testre felhelyezett, képfelvétel, továbbá kép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas elektronikus biztonságtechnikai rendszer;

47. *  testkamera: emberi testre felhelyezhető vagy ruházatra felszerelhető képfelvétel, továbbá kép-és hangfelvétel rögzítésre alkalmas elektronikus biztonságtechnikai rendszer;

48. *  integrált személyszállítási közszolgáltatás: az 1370/2007/EK rendelet 2. cikk m) pontja szerinti összekapcsolt szállítási szolgáltatások;

49. *  összekapcsolt személyszállítási közszolgáltatás: az 5. § (3) és (4) bekezdése szerinti, vagy a 32. § (2) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás alapján biztosított személyszállítási közszolgáltatás;

50. *  összekapcsolt díjtermék: összekapcsolt személyszállítási közszolgáltatás igénybevételére jogosító bérlet vagy menetjegy, amely az 5. § (3) és (4) bekezdés szerinti, vagy a 32. § (2) bekezdés szerinti együttműködési megállapodás alapján kerül alkalmazásra;

51. *  integrált díjtermék: integrált személyszállítási közszolgáltatás igénybevételére jogosító bérlet és menetjegy, amely az 5. § (3) és (4) bekezdés szerinti vagy a 32. § (2) bekezdés szerinti együttműködési megállapodás alapján kerül alkalmazásra;

52. *  személyhez kötött utazási jogosultság: kizárólag az utazásra jogosító menetjegy, utazási bérlet megvásárlásának időpontjában az utasmédia vagy utazási okmány által azonosítható módon megjelölt utast megillető utazási jogosultság;

53. *  közlekedési elektronikus azonosító: olyan – közhiteles adatokkal megszemélyesített, a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás igénybevétele céljából kibocsátott, jogszabályban meghatározott – elektronikus azonosító, amely biztosítja a személyszállítási szolgáltatások igénybe vételét; közlekedési elektronikus azonosítónak minősül az a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás igénybevétele céljából, a 7. § (1) bekezdése szerinti szervezetek által kibocsátott vagy működtetett (a továbbiakban együtt: kibocsátott), elektronikus adat tárolására vagy művelet elvégzésére alkalmas eszközt tartalmazó hordozó vagy elektronikus rendszer is, amely a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 29. § (19) és (20) bekezdésében meghatározottak szerint a személyazonosító igazolvány szolgáltatásazonosítójához rendelten kezeli a polgár adatait, és igazolja a polgár utazásra, utazási kedvezményre vonatkozó jogosultságait.

3. Együttműködési kötelezettség

3. § (1) *  A közforgalmú személyszállítási szolgáltatást, a különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást, valamint a különjárati személyszállítást végző közlekedési szolgáltatók, valamint a személyszállítási szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges autóbusz-állomások, autóbusz-megállóhelyek, valamint egyéb utasforgalmi létesítmények üzemeltetői kötelesek a személyszállítási szolgáltatási tevékenységek hatékony ellátása érdekében egymással együttműködni. Ennek keretében az üzemeltető – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – legfeljebb a fenntartás és az üzemeltetés költségeit, az értékcsökkenést és a tőkemegtérülés alapján számított nyereséget magában foglaló önköltség fejében az egyenlő elbánás elve mellett, erre irányuló szerződés alapján, a személyszállítási közszolgáltatást nyújtó szolgáltatók elsőbbségének a biztosításával, a biztonságos közlekedés feltételeinek figyelembevételével köteles hozzáférést biztosítani

a) a közforgalmú személyszállítási szolgáltatást igénybe vevő utasok kiszolgálásához közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokhoz, így az utasok fel- és leszállásához, utazási okmány vásárlásához, az utastájékoztatási rendszerhez, a várakozást szolgáló és a szociális létesítményekhez és

b) a közforgalmú közlekedési szolgáltatások nyújtásához szükséges autóbusz-állomásokhoz, autóbusz-megállóhelyekhez, valamint egyéb utasforgalmi létesítményekhez

más személyszállítási szolgáltatást nyújtó szolgáltatók számára.

(2) A személyszállítási szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges állomások, megállóhelyek, valamint egyéb utasforgalmi létesítmények legalább többségi állami tulajdonú üzemeltetői kötelesek a Kormány egyedi döntése, vagy a közigazgatási szerv megkeresése alapján biztosítani a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló létesítményben a közigazgatási szervek számára az ügyintézést nyújtó szervezet elhelyezését, annak akadálymentes megközelítését, az állomás és a távközlési hálózat használatát és üzemeltetését. Az ügyintézés helyszínét biztosító helyiség igénybevételével és használatával kapcsolatos szabályokról, valamint a helyiség üzemeltetésével kapcsolatos közvetlen költségek (közüzemi díjak és önköltségi szinten számított épületüzemeltetési költségek) viseléséről a létesítmény üzemeltetője és az érintett közigazgatási szerv szerződésben rendelkeznek.

(3) *  Az (1) bekezdésben foglaltak megtartását az autóbuszos hatóság ellenőrzi.

3/A. § *  (1) A 3. §-ban meghatározott együttműködési kötelezettség alapján az autóbusz-állomás, autóbusz-megállóhely üzemeltetője köteles az általa üzemeltetett autóbusz-állomás és autóbusz-megállóhely hozzáférésére vonatkozó előírásokat honlapján hozzáférési szabályzatban közzétenni.

(2) A hozzáférési szabályzat legalább a következőket tartalmazza:

a) a nyújtott szolgáltatás helyszíne, kapacitása, leírása,

b) a szolgáltatás műszaki, technikai jellemzői,

c) a szolgáltatás díja.

(3) Az autóbuszos hatóság ellenőrzi az (1)–(2) bekezdésben foglaltak megtartását és a hozzáférési szabályzat tartalmának helytállóságát, jogszerűségét.

4. Állami és települési önkormányzati feladatok

4. § (1) Az Országgyűlés feladata:

a) az ország gazdasági és társadalmi folyamataival összhangban álló személyszállítási közlekedéspolitikai, valamint a személyszállítási szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó koncepció jóváhagyása,

b) a személyszállítási szolgáltatások szabályozásával, engedélyezésével, működésével és fejlesztésével kapcsolatos törvényi szintű szabályozási és intézményi keretek kialakítása,

c) a személyszállítási közszolgáltatások költségvetési kereteinek kialakítása és biztosítása.

(2) A Kormány feladata:

a) a közlekedéspolitika személyszállítást érintő céljaira, valamint a személyszállítási szolgáltatások megszervezésére és fejlesztésére vonatkozó – az épített és természeti környezet, továbbá az emberi egészség védelme érdekében összehangolt, a fejlett információs és kommunikációs technológiák alkalmazására alapozott – koncepció meghatározása, a személyszállítási közszolgáltatás fejlesztése,

b) a személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos engedélyezési tevékenység jogszabályi és intézményi kereteinek kialakítása,

c) a közszolgáltatási utazási kedvezmények mértékének meghatározása, valamint a személyszállítási közszolgáltatások árához nyújtott – a közszolgáltatási utazási kedvezményekből származó – bevételkiesés szociálpolitikai menetdíj-támogatással történő ellentételezése,

d) a honvédelemmel, a polgári védelemmel és a katasztrófaelhárítással összefüggő személyszállítási feladatok ellátása és

e) a személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök (különösen: utastájékoztatási rendszer, elektronikus jegy- és bérletrendszer, jegyértékesítő és jegyellenőrző rendszerek), valamint a kapcsolódó járművek és infrastruktúra-elemek (különösen: közutak, vasúti pályák, közlekedési csomópontok, állomások és megállóhelyek, energetikai, távközlési és biztonsági berendezések) üzemeletetésére és fejlesztésére vonatkozó egységes fejlesztési koncepció elfogadása.

(3) A közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) feladata:

a) a személyszállítást érintő közlekedéspolitika és fejlesztési koncepció előkészítése, a jóváhagyott közlekedéspolitika és fejlesztési koncepció végrehajtásának szervezése,

b) a gazdaság és a társadalom személyszállítási közszolgáltatások iránti igényének megállapítása, nyomon követése,

c) az 1370/2007/EK rendelet szerinti illetékes hatóságként az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások megszervezésével kapcsolatos intézményi és szabályozási keretek kialakítása, a személyszállítási közszolgáltatások megszervezése, a közlekedési szolgáltató kiválasztása,

d) *  az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások – személyszállítási közszolgáltatási szerződések megkötésével történő – megrendelése, valamint a szolgáltatások teljesítésének ellenőrzése,

e) a személyszállítási közszolgáltatás és a belföldi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás szervezésére vonatkozó egységes, országosan és regionálisan összehangolt, valamint az államháztartás teherbíró képességét is figyelembe vevő közszolgáltatási menetrendi koncepció kidolgozása,

f) a személyszállítási közszolgáltatási szerződés alapján az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben az országos, a regionális és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatási kötelezettségek miatt a közlekedési szolgáltatónál felmerülő, bevétellel nem fedezett és indokoltnak elismert költségeknek a központi költségvetésből történő megtérítése,

g) az országos, regionális és elővárosi közlekedés díjainak személyszállítási közszolgáltatási szerződés keretében történő megállapítása,

h) a személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök (különösen: utastájékoztatási rendszerek, elektronikus jegy- és bérletrendszer, jegyértékesítő és jegyellenőrző rendszerek), valamint a kapcsolódó járművek és infrastruktúra-elemek (különösen: közutak, vasúti pályák, közlekedési csomópontok, állomások és megállóhelyek, energetikai, távközlési és biztonsági berendezések) üzemeltetésére, fejlesztésére, valamint fejlesztésnek nem minősülő beruházásokra vonatkozó egységes fejlesztési koncepciójának elkészítése,

i) az országos, elővárosi és regionális közlekedés egységes jegy- és bérletrendszerére, díjakra és díjalkalmazási feltételrendszerére, valamint egységes jegyellenőrzési folyamatokra és módszertanra vonatkozó koncepció kidolgozása és elfogadása,

j) az országos, regionális és elővárosi közlekedés szolgáltatási szintjének és mennyiségének, valamint a közszolgáltatások teljesítésével összefüggő gazdálkodó tevékenység ellenőrzésére és felügyeletére egységes módszertan kialakítása,

k) az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásoknak az utazók számára – a technológiai, műszaki és költségvetési lehetőségek keretei között – összehangolt, egységes feltételek mellett hozzáférhető szolgáltatási rendszer kialakítása, valamint

l) az utasok számára elektronikus formában egységesen megismerhető közszolgáltatási menetrend és elektronikus utazásszervező működtetésére és fejlesztésére vonatkozó koncepció készítése.

(4) A települési önkormányzat, valamint önkormányzatok társulásának önként vállalt feladata lehet, a Fővárosban a Fővárosi Önkormányzat (a továbbiakban együtt: önkormányzat) kötelező feladata:

a) a helyi személyszállítás fejlesztésére vonatkozó – az országos, a regionális és az elővárosi közforgalmú személyszállítással, az épített és természeti környezet védelme érdekében összehangolt, a fejlett információs és kommunikációs technológiák alkalmazására alapozott – koncepciók jóváhagyása, valamint azok végrehajtásának megszervezése,

b) a gazdaság és a társadalom személyszállítási közszolgáltatások iránti igényének megállapítása, nyomon követése,

c) a közszolgáltatások megszervezésével kapcsolatos intézményi és szabályozási keretek kialakítása, a helyi személyszállítási közszolgáltatások megszervezése, a közlekedési szolgáltató kiválasztása, a helyi személyszállítási közszolgáltatások – a személyszállítási közszolgáltatási szerződések megkötésével történő – megrendelése,

d) a helyi közlekedés díjainak szerződés keretében történő megállapítása, a helyi személyszállítási közszolgáltatások bevételekkel nem fedezett indokolt költségeinek megtérítése, valamint a szolgáltatások teljesítésének ellenőrzése,

e) a település helyi közszolgáltatási személyszállítási szolgáltatásának ellátására vonatkozó menetrendi koncepciók kidolgozása.

(5) *  Az önkormányzat a miniszter részére történő adatszolgáltatási kötelezettsége keretében:

a) a törvény hatálybalépését követően 30 napon belül adatot szolgáltat az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátásához használt autóbusz-állományról, ennek körében bejelenti

aa) a szolgáltató megnevezését, azt, hogy a szolgáltató külső vagy belső szolgáltatónak minősül-e, autóbusz-beszerzései közbeszerzés szabályainak hatálya alá tartozik-e,

ab) az autóbuszok típusát, kategóriáját, évjáratát, darabszám szerinti megoszlását;

b) a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatásban érintett autóbusz-állományt érintő beszerzésekről, szolgáltatásvásárlásokról adatot szolgáltat a beszerzést, illetve a szolgáltatásvásárlást követő 30 napon belül, ennek körében bejelenti

ba) új vagy a feladat ellátásába újonnan bevont szolgáltató esetén annak megnevezését, hogy a szolgáltató külső vagy belső szolgáltatónak minősül-e, autóbusz-beszerzései közbeszerzés szabályainak hatálya alá tartozik-e;

bb) a beszerzett vagy a feladat ellátásába újonnan bevont autóbuszok típus, kategória, évjárat, darabszám szerinti megoszlását;

bc) autóbusz-beszerzés esetén a finanszírozási forrást, ennek nagyságát, ütemezését, esetleges garanciális feltételrendszerét.

(6) *  Az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az önkormányzat a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett formanyomtatvány kitöltésével és beküldésével teljesíti.

5. § (1) A miniszter, a Fővárosi Önkormányzat, vagy a 4. § (4) bekezdésében meghatározott, a helyi közlekedést önként vállalt feladatként ellátó önkormányzat feladatkörébe tartozik:

a) a közszolgáltatási feladatok és az azokkal összefüggő követelmények meghatározása adott területre (területrészre, hálózatra, egy vagy több vonalra vagy járatra) és ezek érvényesítése a szolgáltatóval szemben,

b) a helyi, valamint az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások összehangolása,

c) a személyszállítási közszolgáltatásokat végző közlekedési szolgáltatók működésének folyamatos nyomon követése, a szolgáltatók személyszállítási közszolgáltatási tevékenységének, fejlesztéseinek, valamint fejlesztésnek nem minősülő beruházási tevékenységeinek összehangolása, koordinálása,

d) a közszolgáltatási feladatok ellátására leginkább megfelelő, a legszínvonalasabb és a lakosság számára legkevésbé költséges szolgáltatást kínáló, az energetikai és környezeti hatások figyelembevételével a legalkalmasabb szolgáltató kiválasztása és megbízása, a szolgáltató tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése és ellenőrzése, valamint

e) az utasok számára elektronikus formában egységesen megismerhető közszolgáltatási menetrend és elektronikus utazásszervező működtetésére és fejlesztésére vonatkozó koncepció készítése,

f) *  a 1370/2007/EK rendelet 5a. cikkében meghatározott feladatok ellátása.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatok ellátása során az ellátásért felelősök kötelesek egymással is együttműködve biztosítani, hogy a helyi, az elővárosi, a regionális és az országos közforgalmú személyszállítási szolgáltatások e törvény hatálya alá tartozó vízi személyszállítási szolgáltatással együtt integrált közlekedési rendszert alkossanak az egyes közlekedési módok közötti ésszerű munkamegosztással és a közpénzek lehető legtakarékosabb felhasználásával.

(3) A miniszter az önkormányzatokkal

a) a helyi személyszállítási közszolgáltatások regionális vagy elővárosi személyszállítási szolgáltatásokkal történő ellátása,

b) a helyi személyszállítási közszolgáltatásnak az önkormányzat közigazgatási határán kívülre történő kiterjesztése, valamint

c) a regionális vagy elővárosi személyszállítási közszolgáltatás közös működtetési feltételeinek biztosítása

érdekében – írásban – együttműködési megállapodást köthet.

(4) A (3) bekezdés szerinti megállapodásban meg kell határozni a helyi személyszállítási közszolgáltatásra, így különösen a közszolgáltatási menetrendre, annak módosítására, a díjrendszerre és a közszolgáltatási kötelezettség körébe eső személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató kiválasztására, valamint annak esetleges veszteségei ellentételezésére vonatkozó rendelkezéseket.

(5) *  Az 1370/2007/EK rendelet 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott összevont jelentést az ellátásért felelős a felelősségi körébe tartozó közszolgáltatási tevékenységről a tárgyévet követő év október 31. napjáig készíti el. A jelentést az önkormányzat a honlapján, a miniszter a Kormány honlapján teszi közzé. A jelentést a miniszter és az önkormányzat megküldi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KTI Kft.) részére, amely a jelentéseket saját honlapján közzéteszi.

(6) *  A KTI Kft. a

a) 4. § (3) bekezdés i) és j) pontjában,

b) 26–28. §-ban,

c) 31–32. §-ban, valamint

d) 35. §-ban

szabályozott feladatok tekintetében ellátja a miniszter szakmai háttértámogatását, közreműködik a szakmai előkészítésben.

4/A. * 

5/A. § * 

5. A személyszállítási szolgáltatáshoz szükséges hálózatok és műszaki eszközök összekapcsolása, fejlesztése

6. § (1) A Kormány országos jelentőséggel bíró esetekben a személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök, különösen az utastájékoztatási rendszer, az elektronikus jegy- és bérletrendszer, a jegyértékesítő és jegyellenőrző rendszerek, valamint a járművek és infrastruktúra-elemek üzemeletetésére, fejlesztésére és fejlesztésnek nem minősülő beruházásaira egységes fejlesztési koncepciót állapíthat meg.

(2) Közvetlen vagy közvetett állami, vagy önkormányzati tulajdonban lévő közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási szolgáltatásokat érintő, valamint állami vagy európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztést kizárólag a Kormány által jóváhagyott koncepció keretei között lehet finanszírozni, és lebonyolítani.

(3) Amennyiben az érintett közlekedési szolgáltató e § szabályaitól eltérő módon valósít meg fejlesztést vagy fejlesztésnek nem minősülő beruházást, az ebből fakadó többletköltséget a megrendelt közlekedési szolgáltatás ellentételezésénél az ellátásért felelős nem fogadhatja be és nem ellentételezheti.

6/A. § *  (1) A 7. § (1) bekezdése szerinti szervezet az utazási jogosultság, valamint az egyes kedvezmények ellenőrzése érdekében közlekedési kártyát bocsáthat ki, illetve üzemeltethet.

(2) A közlekedési kártya olyan, az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Nektv.) 2. § 5. pontja szerinti, közhiteles adatokkal, vizuálisan megszemélyesített, a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás igénybevétele céljából kibocsátott, jogszabályban meghatározott elektronikus adat tárolására vagy művelet elvégzésére alkalmas eszközt tartalmazó hordozó, amely az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott utazási okmányként teljesíti az utasmédia követelményrendszerét. A Nektv. 1. § (4) bekezdés a) pontja szerinti elsődleges kártyához a közlekedési kártya mint másodlagos kártya – amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak – a jogosult kérelmére hozzárendelhető. A Nektv. 2. § 5. pontja szerinti közlekedési kártyához a jogosult kérelmére további – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott – utasmédia rendelhető, amely biztosítja a személyszállítási szolgáltatások igénybe vételét.

(3) *  Közlekedési kártyának minősül az a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás igénybevétele céljából, a 7. § (1) bekezdése szerinti szervezet által kibocsátott vagy működtetett (a továbbiakban együtt: kibocsátott), elektronikus adat tárolására vagy művelet elvégzésére alkalmas eszközt tartalmazó hordozó vagy elektronikus rendszer is, amely az Nytv. 29. § (19) és (20) bekezdésében meghatározottak szerint a személyazonosító igazolvány szolgáltatásazonosítójához rendelten kezeli a polgár adatait és igazolja a polgár utazásra, utazási kedvezményre vonatkozó jogosultságait, valamint amely az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott utazási okmányként teljesíti az utasmédia követelményrendszerét.

6. A közforgalmú személyszállítási szolgáltatások működésével kapcsolatos adatkezelési, közrend- és vagyonvédelmi, valamint megfigyelési szabályok

6/B. § *  A 7. § (1) bekezdése szerinti szervezetek a személyhez kötött utazási jogosultság, valamint az egyes kedvezmények ellenőrzése érdekében közlekedési elektronikus azonosítót bocsáthatnak ki, illetve üzemeltethetnek.

7. § (1) *  A személyszállítási szerződés teljesítésével összefüggésben a személyhez kötött utazási jogosultság ellenőrzése, a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevétele jogszerűségének megállapítása, továbbá a menetdíjat meg nem fizető, vagy az utazási feltételeket egyéb módon megszegő utas azonosíthatósága, valamint a szolgáltatót megillető menetdíj és a kiszabott pótdíj érvényesítése céljából,

a) a közforgalmú személyszállítási szolgáltatást teljesítő közlekedési szolgáltató,

b) az egységes elektronikus értékesítési rendszer működtetője,

c) a 35/A. §-ban meghatározott működtető, továbbá

d) − ha a bevételek beszedését a közlekedésszervező végzi − a közlekedésszervező

jogosult a személyszállítási szolgáltatásban részt vevő utas (4) bekezdésben meghatározott személyes adatainak kezelésére.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet a személyes adatok védelmére vonatkozó előírások érvényesítése mellett, továbbá az e törvényben meghatározott korlátozó rendelkezések megtartásával az elektronikus adathordozón rögzített, nem személyhez kötött utazási jogosultság igénybevételével történő, egy alkalomnál több utazásra jogosító személyszállítási szerződés teljesítése érdekében, a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben – a személyszállítási üzletszabályzatban közzétett feltételek mellett – a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott adatok kezelésére vonatkozó adatkezelési megállapodást köthet a személyszállítási szolgáltatásban részt vevő személlyel.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet a közszolgáltatási utazási kedvezmény vagy személyhez kötött utazási jogosultság keretében teljesítendő, közlekedési elektronikus azonosítóhoz rendelt utazási jogosultság igénybevételével történő utazásra jogosító személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó személyszállítási szerződés teljesítésével összefüggésben jogosult a (4) bekezdésben meghatározott adatoknak a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben történő kezelésére.

(4) *  Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet adatkezelési jogosultsága a személyszállítási szolgáltatás alapjául szolgáló szerződés teljesítése érdekében a következő adatokra terjed ki:

a) a jogosult természetes személyazonosító adatai (családi és utónév, születési családi és utónév, születési hely és idő, anyja születési családi és utóneve), lakcíme, valamint személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványának típusa és száma – ha 12. életévét betöltötte, akkor aláírása is –, vagy a jogosult részére elektronikusan kiállított, utazásra jogosító közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító esetén annak egyedi sorszáma és a jogosult arcképmása,

b) *  az e törvényben meghatározottak szerinti, a közszolgáltatási utazási kedvezményekről szóló jogszabály alapján biztosított utazási kedvezmény esetén a kedvezmény jogcíme, a jogcímet megalapozó okmány azonosítója, típusa, érvényessége, kibocsátója, a jogosult adóazonosító jele és társadalombiztosítási azonosító jele, továbbá a foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján igénybe vehető kedvezmények esetén a munkáltató azonosításhoz szükséges adatai,

c) az utazási viszonylathoz kötött kedvezmény esetén az utazási viszonylat, meghatározott időponthoz vagy időszakhoz kötött érvényességű kedvezmény esetén az érvényesség időszaka vagy időpontja.

(5) *  A (3) bekezdésben meghatározott esetben az (1) bekezdésben meghatározott szervezet a (4) bekezdésben meghatározott adatokat a polgári jogi igények elévüléséig nyilvántartja és kezeli.

(6) *  A Nektv.-ben meghatározott működtető, az Nytv. hatálya alá tartozó természetes személynek, valamint az egyéb, a közlekedési kártyára jogosult személynek a Nektv.-ben meghatározott regisztrációs szerv által folytatott kártyafelhasználói regisztráció során felvételezett és kezelt természetes személyazonosító adatait, lakcímét, egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés során rögzített arcképmását és – ha a 12. életévét betöltötte – aláírását, valamint az általa képzett kapcsolati kódot közlekedési kártya kártyakibocsátása és nyilvántartása céljából az (1) bekezdés szerinti szervezet részére átadja. A közlekedési kártya tekintetében a Nektv. szerinti kártyakibocsátónak az (1) bekezdés szerinti szervezet minősül.

(6a) *  A 6/A. § (3) bekezdése szerinti közlekedési kártya vagy a 6/B. § szerinti közlekedési elektronikus azonosító esetén az Nytv. szerinti nyilvántartást kezelő szerv az (1) bekezdés szerinti szervezet megkeresésére az Nytv. hatálya alá tartozó természetes személynek a természetes személyazonosító adatait, a személyazonosító igazolványának okmány- és szolgáltatásazonosítóját, valamint lakcímadatát a közlekedési kártya és a közlekedési elektronikus azonosító kibocsátása és nyilvántartása céljából átadja.

(7) *  Az (1) bekezdés szerinti szervezet a közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító kibocsátása iránti kérelemben a jogosult által megadott adatok, valamint az általa kibocsátott közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító megszemélyesítését végző szervezetek adatközlése alapján a 30. § (2) bekezdésében rögzített feltételek biztosítása, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott szolgáltatási kötelezettsége teljesítése céljából, a Nemzeti Személyszállítási Intelligens Közlekedési Rendszerek Platform keretein belül központi nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) a (6) és (6a) bekezdés szerinti adatokat,

b) a közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító egyedi sorszámát és elektronikus egyedi azonosítóját,

c) a közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító érvényességére vonatkozó adatokat,

d) a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére való jogosultsági adatokat, valamint

e) a közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító egyes közlekedési szolgáltató szervezeteknél való érvényesítési adatait.

(8) *  Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szervezet a (7) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott adatokat a közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító érvényességének vagy a polgári jogi igény érvényesíthetőségének időpontjáig kezeli.

(9) *  Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet a személyszállítási szerződés teljesítésével összefüggésben a menetdíjat meg nem fizető, vagy az utazási feltételeket egyéb módon megszegő utas azonosítása, valamint a menetdíj és a kiszabott pótdíj érvényesítése céljából a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából természetes személyazonosító adatok, lakcím és személyazonosító igazolvány okmányazonosítója adat igénylésére jogosult a nyilvántartást kezelő szervtől az adatigénylés indokoltságának igazolása mellett.

8. § *  (1) E § alkalmazásában szolgáltatónak minősül:

a) a személyszállítási közszolgáltatást végző szolgáltató és az e szolgáltatás nyújtásához igénybe vett közlekedésszervező,

b) a vasút-, trolibusz-, autóbusz-, hajóállomás vagy megállóhely, kikötő üzemeltetője, valamint

c) a 22. § (4a) bekezdése szerint működtetett közösségi kerékpáros rendszer vagy közösségi autóbérlő rendszer üzemeltetője.

(2) *  Az utasok, valamint a szolgáltató munkavállalói és megbízottai élete, személye, testi épsége, vagyontárgyai védelme, valamint a járművei, berendezései, eszközei, egyéb vagyontárgyai és a nemzeti vagyon védelme érdekében

a) a szolgáltató az (5) bekezdésben meghatározott helyeken, valamint

b) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató – az a) ponton túlmenően – a jármű közlekedése során, a jármű közlekedésével közvetlenül érintett területen

elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül, a (6)–(15) bekezdésben foglalt feltételekkel folytathat megfigyelést, készíthet rögzített képfelvételt, és kezelheti a rögzített képfelvételeket.

(3) *  A szolgáltató – az utasok, valamint a szolgáltató munkavállalói és megbízottai élete, személye, testi épsége, vagyontárgyai ellen irányuló jogsértő cselekmény felderítése, bizonyítása, továbbá a járművei, berendezései, eszközei, egyéb vagyontárgyai és a nemzeti vagyonba tartozó vagyontárgyak védelme érdekében – elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül működtetett testkamerán, valamint a gépjárműben elhelyezett, a jegyértékesítési terület megfigyelésére alkalmazott fedélzeti kamerán az (5)–(15) bekezdésben foglalt feltételekkel folytathat megfigyelést. A szolgáltató a megfigyelés során képfelvételt vagy kép- és hangfelvételt készít, valamint kezeli a rögzített képfelvételt vagy kép- és hangfelvételt. Testkamera esetében a szolgáltató biztosítja a testkamera viselője általi rögzítés indításának és befejezésének technikai lehetőségét.

(4) A szolgáltató a jogszabályi felhatalmazás alapján végzett szolgáltatás minőségének és mennyiségének ellenőrzése érdekében, valamint bűnüldözési célból, az (5) bekezdésben meghatározott helyeken elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül, az (5)–(15) bekezdésben foglalt feltételekkel folytat megfigyelést, készít rögzített képfelvételt, és kezeli a rögzített képfelvételeket.

(4a) *  Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató a szolgáltatását igénybe vevők számának megállapítása céljából – a szolgáltatást igénybe vevők egyedi azonosítását, a megfigyeltek rögzítését lehetővé nem tévő módon – az (5) bekezdésben meghatározott helyen kamerás megfigyelést végezhet.

(5) A szolgáltató a (2) bekezdés szerinti képfelvételt és a (3) bekezdés szerinti képfelvételt vagy kép- és hangfelvételt (a továbbiakban együttesen: felvétel) a tulajdonában vagy jogszerű használatában lévő területén készíthet, így különösen:

a) közforgalom számára nyitva álló helyen,

b) vasúti pályahálózaton,

c) jegy- és bérletértékesítő berendezésen és annak közvetlen környezetében,

d) személyszállítási szolgáltatás céljára alkalmazott járművein,

e) közösségi kerékpár gyűjtőállomásán, valamint

f) közösségi autóbérlő rendszer személygépkocsijának belső terében.

(5a) *  Az (5) bekezdéstől eltérően a (3) bekezdésben meghatározott célból és feltételekkel működtetett testkamerán keresztül felvétel a járművet érintő baleset, illetve káreset bekövetkezése esetén – a baleset, illetve káreset körülményeinek rögzítése érdekében – a járművet érintő balesettel, illetve káresettel közvetlenül érintett területen is készíthető.

(6) A szolgáltató a (2) és (3) bekezdés szerinti elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazásáról az (5) bekezdésben felsorolt helyeken megjelenő személyek számára észlelhető módon figyelemfelhívó jelzést helyez el, továbbá – a vakok és gyengén látók tájékoztatására alkalmas módon, valamint a magyar nyelvet nem ismerők számára legalább angol nyelven, továbbá indokolt esetben a szolgáltató által meghatározott más nyelven – a személyes adatok kezeléséről tájékoztatást nyújt

a) a vasút-, hajó-, trolibusz- és az autóbusz-állomás és megállóhely bejáratánál,

b) a személyszállító vasúti járműre, hajóra, trolibuszra és az autóbuszra való felszállásra szolgáló peronoknál,

c) a személyszállító vasúti járművön, hajón, trolibuszon és az autóbuszon,

d) közösségi kerékpár gyűjtőállomásán,

e) a jegy- és bérletértékesítő berendezésen, valamint

f) a közösségi autóbérlő rendszer személygépkocsijának belső terében.

(7) Ha a (6) bekezdésben meghatározott hely tájékoztatás nyújtására nem alkalmas, a tájékoztatást a vasúti pályaudvaron, autóbusz-állomáson, a szolgáltató Üzletszabályzatában és honlapján kell hozzáférhetővé tenni.

(8) Felvétel nem készíthető olyan helyen, ahol az az emberi méltóságot sértheti, így különösen mosdóban, illemhelyen.

(9) *  A szolgáltató a felvételt a rögzítéstől számított 16. napon törli.

(10) Akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel érinti, jogának vagy jogos érdekének igazolásával, aki a felvételen maga is szerepel (a továbbiakban együtt e § alkalmazásában: érintett), jogának vagy jogos érdekének igazolása nélkül kérheti, hogy a felvételt a szolgáltató a (9) bekezdésben meghatározottak szerint ne törölje. Ez a jog nem érinti a személyes adatok védelmére vonatkozó, az Európai Unió jogi aktusa, illetve a nemzeti jog alapján az érintett által gyakorolható egyéb jogokat.

(11) *  Bíróság vagy hatóság erre irányuló megkeresése esetén a szolgáltató a felvételt haladéktalanul megküldi a megkereső részére. A szolgáltató a felvételt a bíróság vagy hatóság részére történő megküldést követő 90. napon törli, kivéve, ha a (13) bekezdés szerinti vizsgálat lefolytatása miatt, vagy a (12) bekezdés szerint az érintett által előterjesztett kérelemben megjelölt ok miatt a felvétel további megőrzése indokolt.

(12) *  A (10) bekezdés szerint benyújtott kérelmet követően a felvétel mindaddig nem törölhető, amíg a (11) bekezdés szerinti megkeresés meg nem érkezik a szolgáltatóhoz, vagy az érintett által a (10) bekezdés szerint előterjesztett kérelemben megjelölt indok miatt annak további kezelésére szükség van, de legfeljebb a kérelem beérkezését követő hat hónapig. A szolgáltató köteles a jelen bekezdés szerinti hat hónapos törlési határidőt megelőzően legalább 30 nappal tájékoztatni az érintettet a törlés időpontjáról, valamint köteles kérni az érintett arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy kéri-e a felvétel további megőrzését. Ha az érintett a szolgáltató felhívására nem nyilatkozik, úgy a felvételt a jelen bekezdésben foglaltak szerint törölni kell. Ha az érintett nyilatkozata alapján – az abban megjelölt indok miatt – a felvétel további megőrzésére szükség van, úgy a nyilatkozatot a (10) bekezdés szerinti új kérelemnek kell tekinteni.

(13) A szolgáltató a felvételt felhasználhatja:

a) a szolgáltatását igénybe vevő személyt,

b) a működtetésében lévő berendezés használóját,

c) a szolgáltató munkavállalóját, megbízottját,

d) a kezelésében lévő területeken tartózkodó személyt, valamint poggyászát,

e) a járműveket, berendezéseket, eszközöket és egyéb vagyontárgyakat,

f) a jogszabályi felhatalmazás alapján az általa megrendelt szolgáltatást

érintő esemény, baleset, káreset körülményeinek, továbbá a szolgáltatónál tett panaszbejelentések kivizsgálása érdekében.

(13a) *  Az (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt szolgáltatók a (13) bekezdés alapján lefolytatott vizsgálatukhoz a (2) és (3) bekezdésben foglalt célból egymás felvételeit – a felvétel rendelkezésre bocsátására irányuló kérelem előterjesztését és a felvétel rendelkezésre bocsátását követően – felhasználhatják. A felvétel rendelkezésre bocsátása iránti kérelem akkor teljesíthető, ha a kérelmező szolgáltató igazolja a (13) bekezdés szerinti vizsgálati eljárás megindítását és azt, hogy a vizsgálat megfelelő lefolytatásához a felvétel szükséges. A felvétel rendelkezésre bocsátása iránti kérelem előterjesztésének módjára, a kérelem elbírálására és a felvétel rendelkezésre bocsátására vonatkozó részletes szabályokat – a személyes adatok kezelésére irányadó szabályok figyelembevételével – a szolgáltatók megállapodásban rendezik.

(14) *  A (13) bekezdés szerint lefolytatott vizsgálat esetén a felvételt a vizsgálat lezárását követő 15. napon törölni kell.

(15) *  Ha a szolgáltató által a (13) bekezdés szerint lefolytatott vizsgálat eredményeként bírósági vagy hatósági eljárás kezdeményezésére kerül sor, a szolgáltató a felvételt a bírósági vagy hatósági eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséről vagy véglegessé válásáról szóló bírósági, hatósági tájékoztatás kézhezvételét követő 16. napon törli.

(16) A szolgáltató az (5) bekezdésben meghatározott felvételt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 6. § (9) bekezdése szerinti tisztántartási kötelezettség teljesítéséről való meggyőződés érdekében is felhasználhatja.

(17) A szolgáltató a (16) bekezdés szerinti feladat ellátása körében az (1)–(15) bekezdésekben meghatározott feltételek szerint jogosult kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvétel készítésére.

(18) Ha a szolgáltató hulladékot észlel, azt elszállítja és ezt a hulladékról szóló törvény szerint bejelenti, valamint a rendelkezésére álló adatokat továbbítja a hulladékgazdálkodási hatóságnak. A szolgáltató e körben a hulladékgazdálkodási hatósággal szorosan együttműködik és minden elvárható információt megad a hulladékgazdálkodási hatóság hatékony tevékenységének elősegítése érdekében. A szolgáltató a hulladékgazdálkodási hatóság megkeresésére rendelkezésre bocsátja a (16) bekezdés szerinti feladatai ellátása körében készült kép-, hang-, valamit kép- és hangfelvételeket.

8/A. § *  (1) A szolgáltató jogszabályban meghatározottak szerint együttműködik a Kormány által kijelölt központi tárhelyszolgáltatóval. A szolgáltató a 8. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott felvételt – ha annak műszaki és technikai feltételei adottak – a Kormány által kijelölt központi tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen rögzíti.

(2) A 8. § (5) bekezdésében meghatározott felvétel

a) terrorcselekmény vagy más bűncselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása céljából,

b) nemzetbiztonsági védelmi és elhárítási, információszerzési, továbbá nemzetbiztonsági, iparbiztonsági, belső biztonsági és bűnmegelőzési ellenőrzési feladatok ellátása céljából,

c) katasztrófavédelmi, tűzvédelmi hatósági feladatok ellátása céljából, valamint

d) körözött személy vagy tárgy azonosítása érdekében

is felhasználható.

(3) *  A szolgáltató a 8. § (5) és (5a) bekezdésében foglaltak szerint rögzített felvételt a (2) bekezdésben meghatározott célból erre irányuló megkeresés esetén a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálat, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv részére továbbítani köteles.

II. FEJEZET

A SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉG

9. § *  (1) *  A víziközlekedési személyszállítás engedélyezésére vonatkozó szabályokat a Vkt. és a vízi személyszállításról szóló rendelet, a vasúti személyszállítás engedélyezésére vonatkozó szabályokat a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben (a továbbiakban: Vtv.) állapítja meg.

(2) *  Az autóbuszos piacfelügyeleti és utasjogi hatóság (a továbbiakban: autóbuszos hatóság) döntései megtámadására vonatkozó közigazgatási perekben a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el.

(3) Az autóbuszos hatóság piacfelügyeleti és utasjogi hatósági eljárásaiban országos illetékességgel jár el.

7. Az autóbusszal végzett személyszállítási szolgáltatással kapcsolatos tevékenység engedélyezése

10. § (1) *  Autóbusszal végzett menetrend szerinti, különcélú menetrend szerinti, szerződéses és különjárati személyszállítási szolgáltatás a gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság által, a szolgáltató kérelmére az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló rendeletben és az abban foglalt eljárási rend szerint kiadott, az e tevékenység végzésére feljogosító autóbuszos személyszállító engedély, valamint nemzetközi forgalomban – ideértve a kabotázst is – közösségi engedély birtokában végezhető.

(2) Autóbuszos személyszállító engedélyt az a gazdálkodó szervezet kaphat, amely megfelel az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabályban meghatározott követelményeknek.

(3) Az autóbuszos személyszállító szolgáltató

a) menetrend szerinti nemzetközi személyszállítási szolgáltatást,

b) különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást, amennyiben az nem a szállítás megrendelője és a szolgáltató között megkötött szerződés alapján történik,

c) közforgalmú kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjárattal történő személyszállítási szolgáltatást, továbbá

d) nem az Európai Unióban bejegyzett szolgáltató menetrend szerinti és különcélú menetrend szerinti kabotázs személyszállítási szolgáltatást

járati engedéllyel végezhet. Járati engedély a szolgáltató kérelmére, külön jogszabály alapján, az abban foglalt időtartamra, de legfeljebb 5 évre adható ki. Az engedély kérelemre megújítható.

(4) A menetrend szerinti nemzetközi autóbuszos személyszállítási szolgáltatás végzésére jogosító járati engedély kiadására az 1073/2009/EK rendeletben és az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabályban foglalt előírásokat kell alkalmazni.

(5) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott személyszállítási szolgáltatás végzésére vonatkozó járati engedély kiadása tekintetében a közlekedési hatóság, a (3) bekezdés b) és c) pontjában, valamint a (7) bekezdésben meghatározott helyi személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó járati engedélyek tekintetében a települési önkormányzat polgármestere, fővárosban a főpolgármester, míg az országos, regionális és elővárosi, valamint a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott személyszállítási szolgáltatás végzésére vonatkozó járati engedélyek tekintetében a miniszter jár el.

(6) Személyszállítási közszolgáltatás személyszállítási közszolgáltatási szerződés alapján végezhető.

(7) Igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás járati engedély vagy közszolgáltatási szerződés alapján végezhető.

8. Saját számlás személyszállítás

11. § Autóbusszal történő saját számlás személyszállítás az üzemeltető székhelye szerinti közlekedési hatóság által az e célra kiadott igazolvánnyal, az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabályban meghatározott módon és feltételek teljesítése esetén végezhető.

9. Személytaxi-szolgáltatás, személygépkocsis személyszállító szolgáltatás

12. § (1) Személygépkocsival közúti személyszállítási szolgáltatás személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként végezhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyszállítási szolgáltatások végzésének és az azokhoz használt járművek üzemeltetésének feltételeit, továbbá az e tevékenység végzéséhez kapcsolódó egyéb feltételeket a Kormány a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló rendeletben határozza meg. * 

(3) *  Az adott település területén lévő taxiállomások igénybevételének rendjét a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg.

(4) *  A települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – rendeletében e törvény keretei között a közigazgatási területén végzett személytaxi-szolgáltatató működését – ideértve a személyszállítási szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működését is – az (5)–(6) bekezdésben meghatározott feltételekhez kötheti.

(5) *  A települési önkormányzat (4) bekezdés szerinti rendelete a helyi sajátosságok figyelembevételével a személytaxi-szolgáltatónak a környezet és a lakosság egészségének védelme, az utasforgalom biztonságos és magas színvonalon történő ellátása, a tevékenység szabályozott keretek közötti folytatásának biztosítása érdekében a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló jogszabályban meghatározottak mellett további, a járművek külső megjelenésére, környezetvédelmi besorolására és méretére vonatkozó feltételeket állapíthat meg.

(6) *  A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működése körében a települési önkormányzat (4) bekezdés szerinti rendelete meghatározhatja a tevékenység folytatásához szükséges infokommunikációs eszközök alapvető műszaki sajátosságait, további feltételként köztartozás-mentességet és a tevékenység folytatásához szükséges mértékű tőkeerőt írhat elő.

(7) *  Ha a települési önkormányzat – a Fővárosban a Fővárosi Önkormányzat – az (5)–(6) bekezdés szerint feltételeket állapított meg, a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló rendeletben meghatározott tevékenységi engedély kiadását megelőzően a települési önkormányzat vagy az általa megbízott közlekedésszervező előzetesen igazolja a feltételek teljesülését.

(8) *  A személygépkocsival végzett közúti személyszállítási szolgáltatás során használt jármű vezetője olyan személy lehet, aki büntetlen előéletű.

(9) *  A közlekedési hatóság eljárása során – a bűnügyi nyilvántartó szervtől a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 69. § (2) bekezdésében foglalt adatok megadásával a Bnytv. 71. § (2) bekezdése szerinti adatigényléssel – vizsgálja a (8) bekezdésben meghatározott feltétel teljesülését.

(10) *  E § alkalmazásában büntetlen előéletűnek minősül az, akit

a) a 2013. június 30. napjáig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XII. fejezet I. cím), kényszerítés (1978. évi IV. törvény 174. §), közösség tagja elleni erőszak (1978. évi IV. törvény 174/B. §), személyi szabadság megsértése (1978. évi IV. törvény 175. §), emberrablás (1978. évi IV. törvény 175/A. §), emberkereskedelem (1978. évi IV. törvény 175/B. §), magánlaksértés (1978. évi IV. törvény 176. §), zaklatás (1978. évi IV. törvény 176/A. §), magántitok megsértése (1978. évi IV. törvény 177. §), visszaélés személyes adattal (1978. évi IV. törvény 177/A. §), levéltitok megsértése (1978. évi IV. törvény 178. §), magántitok jogosulatlan megismerése (1978. évi IV. törvény 178/A. §), közlekedési bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XIII. fejezet), kiskorú veszélyeztetése (1978. évi IV. törvény 195. §), erőszakos közösülés (1978. évi IV. törvény 197. §), szemérem elleni erőszak (1978. évi IV. törvény 198. §), megrontás (1978. évi IV. törvény 201. §), tiltott pornográf felvétellel visszaélés (1978. évi IV. törvény 204. §), üzletszerű kéjelgés elősegítése (1978. évi IV. törvény 205. §), kitartottság (1978. évi IV. törvény 206. §), kerítés (1978. évi IV. törvény 207. §), szeméremsértés (1978. évi IV. törvény 208. §), a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény [1978. évi IV. törvény 211. § a)–b) és e) pont], embercsempészés (1978. évi IV. törvény 218. §), bántalmazás hivatalos eljárásban (1978. évi IV. törvény 226. §), kényszervallatás (1978. évi IV. törvény 227. §), jogellenes fogvatartás (1978. évi IV. törvény 228. §), hivatalos személy elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XV. fejezet 5. cím), hatósági eljárás akadályozása (1978. évi IV. törvény 242/A. §), hatóság eljárásának megzavarása (1978. évi IV. törvény 242/B. §), bűnpártolás [1978. évi IV. törvény 244. § (3) bekezdés a) pont], fogolyzendülés (1978. évi IV. törvény 246. §), közveszélyokozás (1978. évi IV. törvény 259. §), közérdekű üzem működésének megzavarása (1978. évi IV. törvény 260. §), terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése [1978. évi IV. törvény 261/A. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (1978. évi IV. törvény 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (1978. évi IV. törvény 263/A. §), bűnszervezetben részvétel (1978. évi IV. törvény 263/C. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (1978. évi IV. törvény 264/C. §), garázdaság (1978. évi IV. törvény 271. §), rendbontás (1978. évi IV. törvény 271/A. §), önbíráskodás (1978. évi IV. törvény 273. §), közbizalom elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XVI. fejezet III. cím), visszaélés kábítószerrel (1978. évi IV. törvény 282–282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (1978. évi IV. törvény 283/A. §), visszaélés új pszichoaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 283/B. §), fogyasztó megtévesztése (1978. évi IV. törvény 296/A. §), pénzhamisítás [1978. évi IV. törvény 304. § (1)–(3) bekezdés], lopás (1978. évi IV. törvény 316. §), csalás (1978. évi IV. törvény 318. §), rablás (1978. évi IV. törvény 321. §), kifosztás (1978. évi IV. törvény 322. §), zsarolás (1978. évi IV. törvény 323. §), rongálás (1978. évi IV. törvény 324. §), orgazdaság (1978. évi IV. törvény 326. §), jármű önkényes elvétele (1978. évi IV. törvény 327. §), szökés [1978. évi IV. törvény 343. § (2) bekezdés a) és d) pont], zendülés [1978. évi IV. törvény 352. § (2)–(3) bekezdés], elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (1978. évi IV. törvény 355. §), valamint

b) *  a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti emberölés (Btk. 160. §), erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk. 161. §), testi sértés (Btk. 164. §), testi sértés (Btk. 164. §), foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés [Btk. 165. § (3) bekezdés], segítségnyújtás elmulasztása (Btk. 166. §), kábítószer-kereskedelem (Btk. 176–177. §), kábítószer birtoklása (Btk. 178–179. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §), kábítószer készítésének elősegítése (Btk. 182. §), kábítószer-prekurzorral visszaélés (Btk. 183. §), új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184–184/C. §), az emberi szabadság elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. Fejezet), szexuális kényszerítés (Btk. 196. §), szexuális erőszak (Btk. 197. §), szexuális visszaélés (Btk. 198. §), kerítés (Btk. 200. §), prostitúció elősegítése (Btk. 201. §), kitartottság (Btk. 202. §), gyermekprostitúció kihasználása (Btk. 203. §), gyermekpornográfia (Btk. 204. §), szeméremsértés (Btk. 205. §), kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §), gyermekmunka (Btk. 209. §), kapcsolati erőszak (Btk. 212/A. §), közösség tagja elleni erőszak (Btk. 216. §), személyes adattal visszaélés (Btk. 219. §), magánlaksértés (Btk. 221. §), zaklatás (Btk. 222. §), magántitok megsértése (Btk. 223. §), levéltitok megsértése (Btk. 224. §), a közlekedési bűncselekmények (Btk. XXII. Fejezet), kényszerítés hatósági eljárásban (Btk. 278. §), hatósági eljárás megzavarása (Btk. 279. §), bűnpártolás [Btk. 282. § (3) bekezdés a)–c) pont], fogolyzendülés (Btk. 284. §), bántalmazás hivatalos eljárásban (Btk. 301. §), bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában (Btk. 302. §), kényszervallatás (Btk. 303. §), jogellenes fogvatartás (Btk. 304. §), a hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XXIX. Fejezet), terrorcselekmény (Btk. 314–316/A. §), terrorizmus finanszírozása (Btk. 318–319. §), jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 321. §), közveszély okozása (Btk. 322. §), közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 323. §), robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (Btk. 324. §), lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §), nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés (Btk. 326. §), garázdaság (Btk. 339. §), rendbontás (Btk. 340. §), közokirat-hamisítás (Btk. 342–343. §), biztonsági okmány hamisítása (Btk. 344. §), hamis magánokirat felhasználása (Btk. 345. §), okirattal visszaélés (Btk. 346. §), egyedi azonosító jellel visszaélés (Btk. 347. §), gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása (Btk. 348. §), a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény [Btk. 350. § (1) bekezdés a)–b) és e) pont], határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), embercsempészés (Btk. 353. §), a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények (Btk. XXXV. Fejezet), lopás (Btk. 370. §), rongálás (Btk. 371. §), csalás (Btk. 373. §), gazdasági csalás (Btk. 374. §), információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás (Btk. 375. §), a 2020. december 31-ig hatályban volt orgazdaság (Btk. 379. §), jármű önkényes elvétele (Btk. 380. §), pénzhamisítás [Btk. 389. § (1)–(2) bekezdés], fogyasztók megtévesztése (Btk. 417. §), szökés [Btk. 434. § a) és d) pont], zendülés [Btk. 442. § (2)–(4) bekezdés], elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (Btk. 445. §), elöljáró vagy szolgálati közeg védelmére kelt vagy arra rendelt személy elleni erőszak (Btk. 446. §) miatt vagy bűnszervezet keretében elkövetett bűntett miatt nem ítéltek el, vagy a mentesítésre meghatározott időtartam már eltelt.

(11) *  A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat a személyszállító szolgáltatást igénybe vevők jogainak védelme, valamint a személytaxi-szolgáltatási és a diszpécserszolgáltatási tevékenység jogszerű végzésének utólagos ellenőrizhetősége céljából a megrendelések tekintetében – függetlenül a megrendelés formájától – rögzíti

a) a személyszállító szolgáltatást megrendelés alapján igénybe vevő személy nevét (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: utas),

b) a rendelés felvételének időpontját,

c) az utas felvételének helyét,

d) a személytaxi-szolgáltatás célállomását,

e) a személytaxi-szolgáltatás teljesítésének kezdő és befejező időpontját,

f) a személytaxi-szolgáltatást teljesítő járművezető nevét,

g) a személytaxi-szolgáltatást teljesítő jármű rendszámát, valamint

h) a személytaxi-szolgáltatást teljesítő járművet üzemben tartó vállalkozás nevét, székhelyét.

(12) *  A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat a (11) bekezdés szerinti adatokat a megrendelést követő három hónapig megőrzi, valamint azt a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben meghatározott, ellenőrzésre jogosult hatóság felhívására rendelkezésére bocsátja.

9/A. *  A különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel végzett személyszállítási szolgáltatás

12/A. § *  (1) Különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel személyszállítási, vagy személyszállítási tevékenységet is tartalmazó szolgáltatás – a közlekedési hatóságnál történő bejelentés alapján – olyan járművel végezhető, amely műszaki kivitele alapján az utasok biztonságos szállítására alkalmas és megfelel a közúti járművek forgalomba helyezésére és forgalomban tartására vonatkozó miniszteri rendeletben meghatározott feltételeknek.

(2) A települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – rendeletében e törvény keretei között a közigazgatási területén a különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel végzett személyszállítási, vagy személyszállítási tevékenységet is tartalmazó szolgáltatás nyújtását – ideértve az ilyen tevékenységet közvetítő és szervező szolgálat működését is – a (3)–(4) bekezdésben meghatározott feltételekhez kötheti.

(3) A települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – (2) bekezdés szerinti rendelete a helyi sajátosságok figyelembevételével a (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatás végzését a környezet és a lakosság egészségének védelme, a szolgáltatás biztonságos és magas színvonalon történő ellátása, valamint a közúti forgalom biztonsága érdekében

a) a járművek környezetvédelmi tulajdonságaira, méretére, műszaki kivitelére és külső megjelenésére,

b) a szolgáltatás nyújtása során igénybe vehető utakra és megállási helyekre, alkalmazott menetrendre, valamint

c) a szolgáltatás igénybe vételének feltételeire

vonatkozó rendelkezéseket állapíthat meg.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet közvetítő és szervező szolgálat működése körében a települési önkormányzat (2) bekezdés szerinti rendelete meghatározhatja a tevékenység folytatásához szükséges infokommunikációs eszközök alapvető műszaki sajátosságait, további feltételként köztartozás-mentességet és a tevékenység folytatásához szükséges mértékű tőkeerőt írhat elő.

(5) Ha a települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – a (3)–(4) bekezdés szerinti feltételeket állapított meg, azok teljesítését a tevékenység végzésének megkezdésére vonatkozó bejelentés megtétele után a települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – vagy az általa megbízott közlekedésszervező ellenőrzi és nem teljesülés esetén a települési önkormányzat – a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat – (2) bekezdés szerinti rendeletében meghatározott szankciókat alkalmazza.

9/B. *  Személyszállítási szolgáltatást közvetítő vagy szervező szolgáltatásra vonatkozó szabályok

12/B. § *  (1) *  A közlekedési hatóság intézkedésként elrendeli az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét annak az elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adatnak (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: elektronikus adat), amelynek a szolgáltatás működtetője által hozzáférhetővé tétele olyan üzletszerűen végzett személyszállítási szolgáltatást közvetítő vagy szervező szolgáltatás

a) igénybevételét biztosítja vagy

b) igénybevételéhez szükséges lépések bemutatásával közvetlenül népszerűsíti, elősegíti azt,

amely nem felel meg a Kormány rendeletében meghatározott diszpécserszolgálati vagy önálló diszpécserszolgálati tevékenységre vonatkozóan megállapított követelményeknek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus adat hozzáférhetetlenné tétele akkor rendelhető el, ha a Kormány rendeletében meghatározott diszpécserszolgálati engedély hiánya miatt az eljáró hatóság bírságot szabott ki és a megbírságolt az engedély nélküli tevékenységet tovább folytatja.

(3) Az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozása. Az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét a közlekedési hatóság 365 napra rendeli el.

(4) *  Az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét elrendelő határozatról készült közleményt a közlekedési hatóság a honlapján közhírré teszi.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti közlemény tartalmazza:

a) az ügy tárgyát és rövid ismertetését,

b) az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételéhez szükséges adatokat,

c) a tájékoztatást arról, hogy az érintettek hol és mikor tekinthetnek be az ügy irataiba.

12/C. § *  (1) A közlekedési hatóság 12/B. § (1) bekezdése szerinti határozatának kötelezettje – annak határozatban történő megjelölése nélkül – valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltató.

(2) Az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel végrehajtását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NMHH) az elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján szervezi és ellenőrzi.

(3) *  A közlekedési hatóság 50 000 forinttól 200 000 forintig terjedő bírsággal sújtja azt az (1) bekezdés szerinti szolgáltatót, amely a 12/B. § szerinti kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság a kötelezettség nemteljesítésének időtartama alatt ismételten is kiszabható. A bírság kiszabása helyett figyelmeztetés alkalmazásának nincs helye.

12/D. § *  (1) Az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételre vonatkozó kötelezettség az elrendelést követő 365 nap elteltével megszűnik.

(2) Az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételt a közlekedési hatóság annak megszűnése előtt megszünteti, ha

a) az elrendelés oka megszűnt, vagy

b) a büntetőügyben eljáró bíróság vagy hatóság megkeresése, illetve az NMHH közlése alapján valamely bűncselekménnyel kapcsolatban elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele kényszerintézkedés, illetve elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele intézkedés elrendelése vagy végrehajtása van folyamatban.

(3) A határozatra a 12/B. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

12/E. § *  A közlekedési hatóság a jogkövető magatartás elősegítése és az állampolgárok tájékoztatása érdekében honlapján a 12/B. § szerinti intézkedés végrehajtásának időtartama alatt közzéteszi a véglegessé vált ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel elrendelésével érintett honlap elnevezését.

12/F. § *  Személygépkocsival engedély nélkül végzett közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt személygépkocsit a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló kormányrendeletben meghatározott időtartamra ki kell vonni a forgalomból.

10. Szerződéses és különjárati személyszállítási szolgáltatás

13. § *  Közúti gépjárművel végzett szerződéses vagy különjárati személyszállítási szolgáltatás a 10. § (1) bekezdésében meghatározott engedély birtokában, vasúti eszközzel végzett szerződéses vagy különjárati személyszállítási szolgáltatás a Vtv.-ben meghatározott működési engedéllyel rendelkező vállalkozó vasút társaságként végezhető. A különjárati személyszállítási szolgáltatásra egyebekben a 181/2011/EU rendelet és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) vállalkozási szerződésekre vonatkozó szabályai, a szerződéses személyszállítási szolgáltatásra egyebekben a Ptk. vállalkozási szerződésekre vonatkozó szabályai az irányadóak.

11. Igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás

14. § (1) Igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás végzésére a szolgáltatás teljesítéséhez használt jármű jellegétől függően személytaxis, személygépkocsis személyszállítói vagy autóbuszos személyszállítói engedéllyel és – személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozás esetében – a 12. §-ban meghatározott feltételeket teljesítő gazdálkodó szervezet vagy természetes személy jogosult.

(2) Amennyiben az igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás a személyszállítási közszolgáltatás részeként valósul meg, abban az esetben a szolgáltatásokra – a menetrendszerűségre vonatkozó szabályokat leszámítva – a közszolgáltatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

12. Piacfelügyelet

15. § *  (1) A piacfelügyeleti tevékenységet a vasúti személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatban a Vtv. alapján a Gazdasági Versenyhivatallal (a továbbiakban: versenyhatóság) együttműködve a vasúti igazgatási szerv végzi.

(2) *  Az autóbuszos hatóság az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac zavartalan, eredményes működésének, a piaci szereplők érdekei védelmének, a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának elősegítése, és a versenykorlátozó magatartás tanúsítására lehetőséget adó helyzetek kiküszöbölése érdekében hatósági jogkörében piacfelügyeleti ellenőrzési tevékenységet végez.

(3) *  Az autóbuszos hatóság a piac felügyeletével kapcsolatos tevékenysége során figyelemmel kíséri az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac működését, az arra vonatkozó jogszabályokban és az autóbuszos hatóság határozataiban foglaltak megtartását, és arról elemzést készít.

(5) *  Az autóbuszos hatóság az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltatókat, autóbusz-állomás és autóbusz-megállóhely üzemeltető szervet, valamint a közlekedésszervezőt az autóbusszal végzett közúti személyszállítási szolgáltatási piac felügyeletével kapcsolatos tevékenység ellátásához szükséges információk, adatok szolgáltatására kötelezheti.

(6) *  Az autóbuszos hatóság piacfelügyeleti tevékenysége során felügyeleti és ellenőrzési terv alapján és azon kívül is hivatalból vagy kérelemre folytat felügyeleti tevékenységet.

(7) *  Az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac összehangolt felügyelete érdekében az autóbuszos hatóság, a vasúti igazgatási szerv, valamint a hajózási hatóság egymással együttműködik.

15/A. § *  (1) *  Az autóbuszos hatóság részére a piac felügyeletével kapcsolatos tevékenységéért az autóbusszal díj ellenében közúti személyszállítási tevékenységet végző közlekedési szolgáltató piacfelügyeleti díjat fizet. * 

(2) *  A piacfelügyeleti díjat a tárgyévet megelőző év december 31-én érvényes – a közlekedési hatóság által kiadott tevékenység végzésére feljogosító autóbuszos személyszállító engedélyben (tevékenységi engedély) – feltüntetett, az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által üzemeltethető autóbuszok után kell megfizetni. A díj mértékét az 1. melléklet tartalmazza.

(2a) *  A piacfelügyeleti díjat az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató arra a naptári évre is megfizeti, amely naptári évben az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató a tevékenységét megszünteti vagy szünetelteti, továbbá, amely naptári évben a közlekedési hatóság az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató tevékenységi engedélyét felfüggesztette vagy visszavonta.

(3) *  A piacfelügyeleti díj meg nem fizetése vagy késedelmes teljesítése esetén az esedékesség napjától a teljesítés napjáig késedelmi pótlékot kell fizetni. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének háromszázhatvanötöd része.

(4) *  A piacfelügyeleti díj az autóbuszos hatóság bevétele.

16. § (1) *  Ha az autóbuszos hatóság az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac felügyelete során észleli a működési engedélyhez kötött tevékenység végzésével vagy a közlekedésszervező tevékenységével kapcsolatosan jogszabályban, vagy az autóbuszos hatóság határozatában meghatározott valamely kötelezettség megsértését, piacfelügyeleti bírságot szab ki.

(2) *  A kötelezettségek további súlyos megszegése esetén az autóbuszos hatóság kezdeményezi a működési engedély felfüggesztését vagy visszavonását.

(3) * 

(4) Az autóbuszos hatóság és a versenyhatóság a közúti személyszállítási piacon folyó versenyt érintő kérdésekben a verseny védelmének következetes érvényre juttatása, illetve az egységes jogalkalmazás előmozdítása érdekében szorosan együttműködik, így különösen * 

a) az (1) bekezdés szerinti jogsértések,

b) a közúti személyszállítási piac felügyelete,

c) a 3. §-ban meghatározott együttműködési kötelezettség,

d) a közúti személyszállítási üzletszabályzatok érvényesülésének nyomon követése során.

(5) *  Az autóbuszos hatóság és a versenyhatóság az együttműködés során köteles biztosítani, hogy eljárásaik az adatvédelemre vonatkozó jogszabályokkal összhangban legyenek, illetve az üzleti titokhoz fűződő érdekek ne sérüljenek. Ennek keretében az adatot a másik hatóságnak átadó hatóság értesíti az adatszolgáltatót az adatok átadásáról. Az átvevő hatóság biztosítja, hogy a részére átadott adatok legalább olyan védelemben részesüljenek, mint amilyen védelemben az átadó hatóságnál részesültek.

(6) *  Az autóbuszos hatóság piacfelügyeleti eljárása során a versenyhatóság szakmai álláspontját figyelembe veszi, amennyiben attól eltér, annak indokairól a versenyhatóságot és az ügyfelet tájékoztatja.

(7) *  Az autóbuszos hatóság, valamint a versenyhatóság az együttműködésük részleteit rögzítik, évente felülvizsgálják, és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik, ideértve az együttműködés eredményeként létrehozott módszertanokat is.

13. A személyszállítást igénybevevő utasok jogainak védelme

17. § (1) *  A vasúti igazgatási szerv felügyeli a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó jogszabályi rendelkezések vasúti társaságok és a közlekedésszervező általi megtartását. E tevékenysége körében hivatalból ellenőrzi és elemzi az (EU) 2021/782 rendeletben, e törvényben, a vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló kormányrendeletekben, a vasúti társaságok személyszállítási üzletszabályzatában és a közlekedésszervező személyszállítási üzletszabályzatában foglaltak megtartását.

(2) *  A vasúti igazgatási szerv (1) bekezdés szerinti eljárására a Vtv. 77. § (2) bekezdésében és 79/E. § (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(3) *  Az autóbuszos hatóság felügyeli az autóbuszos személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek az autóbuszos személyszállító szolgáltatók, az autóbusz-állomást és az autóbusz-megállóhelyet üzemeltető szervek, valamint a közlekedésszervezők általi megtartását. E tevékenysége körében hivatalból ellenőrzi és elemzi a 181/2011/EU rendeletben, az e törvényben és az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, valamint a 181/2011/EU rendeletben foglaltak alóli mentességekre, a közúti személyszállítási üzletszabályzatra, továbbá annak jóváhagyására vonatkozó szabályokat meghatározó kormányrendeletben, az autóbuszos személyszállító szolgáltatók személyszállítási üzletszabályzatában és a közlekedésszervezők személyszállítási üzletszabályzatában foglaltak megtartását.

(4) *  Ha a vasúti igazgatási szerv megállapítja az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés megsértését, az eset lényeges körülményeinek – így különösen a jogsértés súlyának, a jogsértő állapot időtartamának, a jogsértő magatartás ismételt tanúsításának, valamint a jogsértéssel elért előnynek – a mérlegelésével az alábbi jogkövetkezményeket állapíthatja meg a vasúti társasággal vagy a közlekedésszervezővel szemben:

a) előírhatja a jogsértő mulasztás, állapot megszüntetését,

b) utasjogi felügyeleti bírságot szabhat ki.

(5) *  Ha az autóbuszos hatóság a (3) bekezdésben meghatározott valamely rendelkezés megsértését állapítja meg, az autóbuszos személyszállító szolgáltató vagy a közlekedésszervező számára

a) * 

b) * 

c) *  utasjogi felügyeleti bírságot szab ki,

d) * 

(5a) * 

(5b) * 

(5c) *  Az utasjogi felügyeleti bírság több jogsértés együttes megvalósítása esetén minden jogsértés után kiszabható. Folyamatosan más-más érintett terhére elkövetett jogsértés esetében az utasjogi felügyeleti bírság esetenként külön-külön szabható ki.

(5d) * 

(6) *  Ha a jogsértő a jogsértést a kötelezés ellenére nem szünteti meg, a vasúti igazgatási szerv a jogsértőt a tevékenység végzésétől a jogsértés megszüntetéséig, de legfeljebb 180 napra eltiltja. Az eltiltás időtartamát naptári napokban kell meghatározni.

(6a) *  A vasúti igazgatási szerv a vasúti társaság működési engedélyét visszavonja, és ezt a közhiteles nyilvántartásban rögzíti, ha a jogsértés a (6) bekezdés szerinti eltiltás elteltével is fennáll.

(7) *  A kötelezettségek súlyos és ismétlődő megszegése esetén – ha az (5) bekezdésben meghatározott egyéb jogkövetkezmények nem vezettek eredményre – az autóbuszos hatóság a személyszállítási szolgáltatás végzésére jogosító engedély felfüggesztését vagy visszavonását kezdeményezi.

18. § (1) *  A vasúti vagy az autóbuszos személyszállítási szolgáltatást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, vagy az autóbuszos hatóságnál, ha álláspontja szerint a személyszállító szolgáltató vagy a közlekedésszervező megsértette a 17. § (1) vagy (3) bekezdését. A panasz – személyesen, postai vagy elektronikus úton – abban az esetben terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúti vagy az autóbuszos személyszállító szolgáltató vagy a közlekedésszervező panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre.

(2) *  Vasúti személyszállítás esetén panaszt benyújtani a vasúti társaság vagy közlekedésszervező panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiányában az üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét követő 3 hónapon belül lehet. A vasúti társaság vagy a közlekedésszervező a panaszkezelési eljárását lezáró dokumentumban tájékoztatni köteles a panaszost arról, hogy a panaszkezelési eljárással szemben a vasúti igazgatási szervhez fordulhat. E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panasz vizsgálatát a vasúti igazgatási szerv mellőzi. A vasúti társaság vagy a közlekedésszervező panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.

(3) *  Autóbuszos személyszállítás esetén panaszt benyújtani a szolgáltató vagy közlekedésszervező panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiányában az üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében vagy azon szolgáltatók esetében, amelyek nem rendelkeznek az autóbuszos hatóság által jóváhagyott üzletszabályzattal, önálló panaszkezelési szabályzatban (a továbbiakban együtt: panaszkezelési szabályzat) az eljárásra meghatározott határidő leteltét követő 30 napon belül lehet az autóbuszos hatóságnál. A szolgáltató vagy a közlekedés szervező a panaszkezelési eljárását lezáró dokumentumban tájékoztatni köteles a panaszost arról, hogy a panaszkezelési eljárással szemben az autóbuszos hatósághoz fordulhat. E határidőn túl az autóbuszos hatósághoz benyújtott panaszokat az autóbuszos hatóság visszautasítja. A szolgáltató vagy a közlekedésszervező panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró dokumentumot az autóbuszos hatóság részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában az autóbuszos hatóság hiánypótlási felhívást bocsát ki. A panasz kivizsgálása során az autóbuszos hatóság a tényállás tisztázása érdekében több ízben is bocsáthat ki hiánypótlásra felhívást. Az autóbuszos hatóság abban az esetben is visszautasítja a kérelmet, ha az nem az előterjesztésre jogosulttól származik. Az autóbuszos hatóság panaszkezelési eljárására vonatkozó további szabályokat a 49. § (1) bekezdés d) pontjában adott felhatalmazás alapján megalkotott rendelet tartalmazza.

(4) *  Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt személyszállító szolgáltató vagy közlekedésszervező azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat.

(5) *  A vasúti igazgatási szerv, illetve az autóbuszos hatóság a panaszost, a szolgáltatót, a közlekedésszervezőt és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.

(6) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos által tett ismételt, továbbá a névtelen panasz vizsgálata mellőzhető.

(7) *  A panasz alapján – ha az alaposnak bizonyul – a vasúti igazgatási szerv, illetve az autóbuszos hatóság dönt a szükséges hatósági lépések megtételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.

(8) *  E § alkalmazásában panaszkezelési eljárást lezáró dokumentum a panaszos eredeti panaszára a vasúti társaság vagy közlekedésszervező által adott első érdemi, indokolással ellátott válasz.

MÁSODIK RÉSZ

A MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

III. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

14. Közös szabályok

19. § (1) *  Menetrend szerinti közforgalmú közúti, vasúti és e törvény hatálya alá tartozó vízi személyszállítási szolgáltatás az e törvény vagy a személyszállítási feltételekről szóló jogszabály alapján a közlekedési hatóság vagy a vasúti igazgatási szerv által kiadott, az adott személyszállítási szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges működési engedély vagy tudomásul vett bejelentés birtokában végezhető.

(1a) *  A vízi személyszállítási közszolgáltatás lebonyolítására alkalmas és ahhoz szükséges vízparti ingatlanok, kikötőhelyek, kikötői infrastruktúra használatával kapcsolatban a miniszter közlekedésszakmai és hozzáférési feltételeket írhat elő. A szakmai feltételek kiterjednek a kikötői infrastruktúra használatára, szolgáltatási színvonalára, forgalmi rendjére, az infrastruktúrához történő hozzáféréssel kapcsolatos szabályokra, a kikötői infrastruktúra üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos részletes előírásokra, valamint a személyi és képesítési követelményekre.

(2) *  A közúti és vízi járművel végzett személyszállítási szolgáltatásra, valamint az (EU) 2021/782 rendeletben nem szabályozott kérdésekben a vasúti személyszállítási szolgáltatásra kötött szerződésekre a Ptk.-nak a szerződésekre vonatkozó általános, továbbá a vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit a vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló jogszabályokban, valamint a közúti személyszállítási szerződésekről, továbbá a vízi személyszállítás feltételeiről szóló jogszabályban foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.

(3) A közlekedési szolgáltató a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás körében a közforgalmú menetrendben meghatározott vonalon az ott meghirdetett járatokat közlekedteti.

(4) *  A közforgalmú vasúti és a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató – kivéve a taxi és a személygépkocsis személyszállító szolgáltatást végző szolgáltató – a közforgalmú személyszállítási szolgáltatására vonatkozó általános szerződési feltételeket tartalmazó személyszállítási üzletszabályzatot készít. A közlekedésszervező a személyszállítási tevékenységhez kapcsolódóan, a 22. § (2) bekezdése szerinti kijelölő jogszabály alapján végzett feladatai ellátására vonatkozó személyszállítási üzletszabályzatot készít.

(5) *  A vasúti társaság személyszállítási üzletszabályzatát, a közlekedésszervezőnek a személyszállítási tevékenységhez kapcsolódó, a 22. § (2) bekezdése szerinti kijelölő jogszabály alapján végzett feladatai ellátására vonatkozó személyszállítási üzletszabályzatot és annak módosítását a vasúti igazgatási szerv e törvényben, a Vtv.-ben, az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló kormányrendeletben és a térségi, az elővárosi, a városi és a helyi működési engedély alapján, valamint a kisvasút és múzeumvasút által végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint hagyja jóvá. A jóváhagyás nem tagadható meg, ha a vasúti személyszállítási üzletszabályzat, vagy a közlekedésszervező személyszállítási üzletszabályzata az e törvényben, a Vtv.-ben, az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló kormányrendeletben és a térségi, az elővárosi, a városi és a helyi működési engedély alapján, valamint a kisvasút és a múzeumvasút által végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

(6) *  A közúti személyszállítási szolgáltatást végző szolgáltatók személyszállítási üzletszabályzatát, annak módosítását az autóbuszos személyszállítási szolgáltatás 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, valamint a személyszállítási üzletszabályzat tartalmára és jóváhagyására vonatkozó jogszabály alapján az autóbuszos hatóság hagyja jóvá. Ha a bevételek beszedését a közlekedésszervező végzi, az üzletszabályzat elkészítésére vonatkozó kötelezettség a közlekedésszervezőre is kiterjed.

(7) *  A személyszállítási üzletszabályzat hatályos szövegét a közlekedési szolgáltató és a közlekedésszervező nyilvánosan közzéteszi.

(8) *  Az autóbuszos hatóság által végzett hatósági eljárásokért a miniszter által meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

IV. FEJEZET

A KÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

15. Közös szabályok

20. § (1) Személyszállítási közszolgáltatásként közszolgáltatási szerződés keretében az e fejezetben meghatározott szabályok szerint, az ellátásért felelős helyi, elővárosi, regionális és országos menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást rendelhet meg.

(2) Az e fejezetben meghatározott szabályok szerint személyszállítási közszolgáltatás keretében igényvezérelt személyszállítási szolgáltatások is biztosíthatók, ez esetben e szolgáltatásokra a személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) *  A helyi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a Vkt. 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján végzett komp- és révszolgáltatásokra. A Vkt. 2. § (6) bekezdésében meghatározott komp- és révszolgáltatásokra a regionális vagy az elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(4) *  A vízijárművel végzett személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közszolgáltatási szerződés megkötésére az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések alapján a miniszter jogosult. A helyi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a Vkt. 3. § (2) bekezdésében meghatározott menetrend szerinti vízi személyszállítási szolgáltatásokra, ha azok a helyi személyszállítási közszolgáltatások integrált részét képezik. A közszolgáltatási szerződés megkötéséhez ebben az esetben is szükséges a miniszter előzetes hozzájárulása, kivéve a közszolgáltatási szerződés alapján a közszolgáltatási kötelezettségek ellátásának adott menetrendi évre vonatkozó feltételeiről és a megrendelt közszolgáltatások ellátásáért járó ellentételezés összegéről szóló megállapodás megkötését.

(5) Nemzet-, társadalom- vagy közlekedéspolitikai szempontok alapján az ellátásért felelős a határon átmenő személyszállítási szolgáltatásokat személyszállítási közszolgáltatásként rendelhet meg. A személyszállítási közszolgáltatássá minősített határon átmenő regionális személyszállítási szolgáltatásokra a regionális személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szabályokat, a személyszállítási közszolgáltatássá minősített határon átmenő országos személyszállítási szolgáltatásokra az országos személyszállítási közszolgáltatási tevékenységre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(6) A személyszállítási közszolgáltatást nyújtó szolgáltató, vagy közlekedésszervező kijelölése esetén a közlekedésszervező köteles közforgalmú menetrendet készíteni és azt közzétenni, abban elkülönítetten megjeleníteni a személyszállítási közszolgáltatást.

(7) A személyszállítási közszolgáltatást nyújtó köteles a közforgalmú menetrend elektronikus adatbázisát az ellátásért felelős által meghatározott formában az ellátásért felelős vagy az általa megjelölt, az egységes elektronikus közforgalmú menetrend működtetésében közreműködő szervezet részére átadni.

(8) A belföldi menetrend szerinti autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltatók járműbeszerzéseik során a közszolgáltatást ellátó közúti járművek üzemeltetésével járó, a jármű teljes élettartamára vetített, a környezetkímélő és energiahatékony közúti járművek beszerzésének előmozdításáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint járnak el.

16. Közlekedésszervező

21. § (1) *  Az önkormányzat a 4. § (4) bekezdés c)–e) pontjában, az 5. §-ában, 12. § (7) bekezdésében, 23–31. §-ában, és a 35. §-ában szabályozott feladatokat a feladat ellátásához szükséges forrásokkal együtt – az állam vagy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában, vagy kizárólag az állam és az önkormányzat közös tulajdonában álló korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság, vagy irányítása alatt álló költségvetési szerv formájában működő – közlekedésszervezőnek adhatja át. A közlekedésszervező működése alatt az állam vagy az önkormányzat kizárólagos tulajdonjogának, vagy az állam és az önkormányzat közös kizárólagos tulajdonjogának fennállását folyamatosan biztosítani szükséges.

(1a) * 

(2) *  Az önkormányzat az átadott feladatok tekintetében szakmai felügyeletet gyakorol a közlekedésszervező felett, ennek során az ellátásért felelős a közlekedésszervező által az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezések alapján ellátott feladatok tekintetében hozott döntéseit megváltoztathatja vagy megsemmisítheti. A szakmai felügyelet körében az önkormányzat évente legalább egy alkalommal értékeli a közlekedésszervező tevékenységét és a következő időszakra tervezett stratégiai intézkedéseit.

(2a) * 

(3) Amennyiben a közlekedésszervező valamely közszolgáltatási tevékenysége gazdasági tevékenységnek minősül akkor azt kizárólag az Európai Unió által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikk (2) bekezdésének alkalmazása érdekében kiadott kötelező jogi aktusnak és az 1370/2007/EK rendeletnek megfelelő közszolgáltatási szerződés alapján végezheti.

21/A. § * 

22. § *  (1) *  Az önkormányzat a közlekedésszervezőt az e törvényben meghatározott feladatok átadására vonatkozó jogszabályban (a továbbiakban: kijelölő jogszabály) jelöli ki.

(2) A kijelölő jogszabályban meg kell határozni

a) a közlekedésszervező szervezeti alapját biztosító gazdasági társaságot vagy költségvetési szervet,

b) a közlekedésszervező működésének területi határait,

c) a feladatátadás célját,

d) az átadott feladatok körét,

e) azon feladatokat, amelyeket az átvevő az átadott feladatokon túl önként elláthat,

f) a feladat ellátásához szükséges döntési jogköröket, a jogkörök gyakorlásának módját, valamint az ahhoz kapcsolódó eljárásokat,

g) a döntési jogkörök megosztása esetén az együttműködési kereteket, valamint

h) a feladatok ellátásához, valamint a közlekedésszervező működéséhez szükséges források átadásának módját,

i) a közlekedésszervező felett gyakorolt szakmai felügyeleti jogkör gyakorlásának módját,

j) a területileg érintett ellátásért felelőssel történő együttműködés kereteit, valamint

k) a feladatok ellátásával kapcsolatos további szükséges feltételeket.

(3) A feladat átadásával kapcsolatos részletes szabályokat, az átadott feladatok pénzügyi és teljesítményi korlátait, valamint a kötelező és az önként vállalt feladatok számviteli elhatárolásának szabályait – a kijelölő jogszabályban meghatározott alapfeltételek alapján – szerződésben (a továbbiakban: feladatellátási szerződés) rögzítik.

(4) A kijelölő jogszabály – az (1)–(3) bekezdésben foglaltak szerint – a közlekedésszervező feladatává teheti az utastájékoztatást, a menetrend megtartását kizáró, előre nem látható esemény esetére a menetrendi és utastájékoztatási intézkedések rendjének meghatározását, a jegy- és bérletértékesítést, illetve a jegy- és bérletellenőrzést, valamint a bevételek beszedését.

(4a) *  A kijelölő jogszabály külön-külön vagy együttesen a közlekedésszervező feladatává teheti a közösségi kerékpáros rendszer, valamint a közösségi autóbérlő rendszer létrehozását és fenntartását, amennyiben az a települési önkormányzat a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a helyi személyszállítási szolgáltatások integrált részét képezi.

(5) Ha a kijelölő jogszabály a bevételek beszedését a közlekedésszervező feladataként rögzíti, a közlekedési közszolgáltatásokkal kapcsolatos díjbevételek beszedésére, szociális menetdíj-támogatás igénylésére a közlekedésszervező az e törvényben meghatározott szabályok szerint jogosult és kötelezett.

(6) *  A közlekedésszervező a kijelölő jogszabályban, vagy a feladatellátási szerződésben meghatározott feladatok teljesítését nem adhatja át másnak, de jogosult a feladatok teljesítésébe a kijelölő jogszabályban, vagy a feladatellátási szerződésben meghatározott módon és mértékben közreműködőt bevonni. A közlekedésszervezői feladatok ellátásának teljes körű és kizárólagos felelőse – a közreműködő igénybevételétől függetlenül – a közlekedésszervező marad.

(7) A feladatok átadásával kapcsolatos szabályokat olyan módon kell meghatározni, hogy a közlekedési közszolgáltatás teljesítésében érintett közlekedési szolgáltatók, és az azokkal érintett utasok vagy egyéb személyek jogainak és jogos érdekeinek védelme, jogérvényesítési lehetőségei és jogorvoslati jogai ne csökkenjenek ahhoz viszonyítva, mintha a feladatot az e törvényben meghatározott ellátásért felelős látná el.

(8) *  A közlekedésszervező a helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltató számára a megrendelt közszolgáltatás teljesítése során jelentkező zavarok elhárítása és a rendkívüli igények teljesítése céljából az operatív lebonyolítás módját, az alkalmazandó intézkedéseket meghatározhatja. Ennek kereteit a (4) bekezdés szerinti kijelölő jogszabály határozza meg. A közlekedésszervező ezen rendelkezésének végrehajtását a közlekedési szolgáltató csak abban az esetben tagadja meg, ha a rendelkezés az emberi életet, egészséget vagy a vasútüzem biztonságát sérti vagy veszélyezteti.

(9) *  Az önkormányzat meghatározó befolyása alatt álló korlátolt felelősségű társaságként vagy részvénytársaságként vagy az önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervként működő közlekedésszervező és az a közlekedési közszolgáltatás teljesítésében érintett közlekedési szolgáltató, valamint közlekedésszervezői közreműködő, amely a közlekedésszervezőt rendeletben kijelölő önkormányzat vagy a közlekedésszervező meghatározó befolyása alatt álló gazdasági társaságként vagy ugyanazon önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervként működik, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 8. §-a alkalmazásában együttesen kapcsolt vállalkozások, amelyekkel kapcsolt vállalkozási viszonyba csak külön törvényi rendelkezés alapján kerülhet újabb személy.

17. A közlekedési szolgáltató kiválasztása

23. § (1) Belföldi személyszállítási közszolgáltatás végzésére – a közforgalmú kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjáratokkal végzett és a kabotázs személyszállítási szolgáltatás, valamint az e törvényben meghatározott kivételekkel – a közlekedési szolgáltató kizárólag közszolgáltatási szerződés keretében bízható meg.

(1a) *  A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Ktv.) szerinti eljárások vonatkozásában e törvényt azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Ktv. 5. § (1) bekezdése szerinti feladatok tekintetében az ellátásért felelősnek a Ktv. 5. § (1) bekezdése szerinti kormányrendeletben kijelölt minisztert vagy központi kormányzati igazgatási szervet kell tekinteni.

(2) *  A szolgáltatási koncesszióra irányuló közszolgáltatási szerződést – az 1370/2007/EK rendelet 5. cikke alapján közvetlenül odaítélhető közszolgáltatási szerződések kivételével – az e törvény pályázatra vonatkozó szabályai szerint kell megkötni.

(2a) *  Az országos, a regionális és az elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatási szerződés az egyéb kötöttpályás szállítást kivéve az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (6) bekezdése alapján 2023. december 24-ig pályázati eljárás mellőzésével is megköthető.

(2b) *  Személyszállítási közszolgáltatás ellátására irányuló szolgáltatási szerződés, valamint szolgáltatási jogviszonyra irányuló személyszállítási közszolgáltatási szerződés – a 2014/25/EU irányelv 21. cikk g) pontjában meghatározott kivételekkel – a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti eljárásrendben ítélhető oda.

(3) A pályázat nyilvánosan, a verseny tisztaságát és átláthatóságát bárki számára biztosító módon zajlik. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli székhelyű szolgáltató a pályázaton abban az esetben vehet részt, ha országában is biztosított a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben a nemzeti elbánás a külföldiek számára.

(4) *  Az 1370/2007/EK rendelet 7. cikk (2) bekezdésében előírt előzetes tájékoztatási kötelezettség teljesítését követően a pályázati felhívást az ellátásért felelősnek a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben a hivatalos honlapján, továbbá az önkormányzatnak a helyben szokásos módon is közzé kell tennie a pályázat benyújtási határidejét legalább 60 nappal megelőzően. A felhívásban az 1370/2007/EK rendelet 7. cikk (2) bekezdés a), c) és d) pontjában előírtak mellett tájékoztatást kell adni a pályázaton való részvétel és a pályázati kiírás beszerzési lehetőségének feltételeiről, az ajánlattétel határidejéről, az elbírálás módjáról és szempontjairól, az eredményhirdetés és a szerződéskötés legkésőbbi időpontjáról.

(5) A pályázati kiírásnak a felhívásban szereplő információkon túl tartalmaznia kell:

a) az ellátandó közszolgáltatási tevékenységet és a közszolgáltatás minimális követelményeit,

b) a tevékenység végzésének jogszabályban meghatározott és egyéb feltételeit,

c) a tevékenység végzésével együtt járó közlekedési szolgáltatói jogosultságokat és kötelezettségeket,

d) a közlekedési szolgáltató tevékenységét érintő más közlekedési szolgáltató jogosultságairól való tájékoztatást,

e) a szolgáltató birtokába vagy használatába kerülő létesítmények, eszközök meghatározását, azok működtetésének és használatának feltételeit,

f) a közszolgáltatást ellátó közúti járművek üzemeltetésével járó, a jármű teljes élettartamára vetített, a környezetkímélő és energiahatékony közúti járművek beszerzésének előmozdításáról szóló kormányrendelet szerint megállapított energetikai és környezeti hatások figyelembevételének módját, súlyát,

g) az ellátásért felelős közlekedési szolgáltatóval szembeni jogosultságait és kötelezettségeit,

h) a szolgáltatás megfelelő teljesítésével összefüggő pénzügyi biztosítékra vonatkozó követelményeket,

i) tájékoztatást a korábbi közlekedési szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokról, annak teljesítményeiről és az általa alkalmazott díj- és jegyrendszerről,

j) az alvállalkozó közreműködésére vonatkozó feltételeket,

k) a közszolgáltatási szerződés módosításának, felmondásának feltételeit és

l) minden olyan további feltételt, amelyet az ellátásért felelős a közszolgáltatási szerződésben érvényesíteni kíván.

(5a) *  Az (1a)–(2b) bekezdésben megjelölt versenyeztetési eljárások során az országos, elővárosi, regionális autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatással érintett közvetett vagy közvetlen állami tulajdonban álló, e szolgáltatások kiszolgálásával érintett telephelyek bérletére, üzletrészként vagy vagyonelemként történő kivásárlására, gazdasági egységként való átvételére a pályázók ajánlatot tehetnek.

(6) *  A pályázati kiírásban szereplő feltételeket és a pályázat elbírálásának szempontjait az e §-ban foglalt szempontokat is figyelembe véve kell meghatározni. A feltételek körében az ellátásért felelős a közlekedési szolgáltató kötelezettségeként előírhatja a letelepedést, a korábbi közlekedési szolgáltató munkavállalóinak vagy azok meghatározott körének meghatározott feltételekkel történő átvételét, továbbá alvállalkozó meghatározott mértékű bevonását a közszolgáltatásba, az alvállalkozó személyének megjelölése nélkül. Közszolgáltatási szerződés csak a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint átlátható szervezetnek minősülő közlekedési szolgáltatóval köthető. A vasúti személyszállítási közszolgáltatások előkészítése tekintetében biztosítani kell a 1370/2007/EK rendelet 4. cikk (8) bekezdésében meghatározott előírások teljesülését.

(7) A pályázók többváltozatú ajánlat tételére is felkérhetők. Hálózatra, hálózatrészre vagy vonalcsoportra vonatkozó pályázat esetén az ellátásért felelős az érvényes pályázatok alapján – a pályázati kiírásban meghatározott módon – előminősítéssel élhet és annak eredményétől függően tárgyalást kezdeményezhet az alkalmasnak minősített pályázókkal benyújtott ajánlatuk részleteiről. A pályázat nyertesének csak az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő pályázó nyilvánítható.

(8) A pályázatok elbírálásáról az ellátásért felelősnek a beérkezett pályázatok adatait összegző és a döntés részletes indokolását ismertető emlékeztetőt kell készítenie a pályázat eredményének kihirdetéséig. Az emlékeztetőnek tartalmaznia kell a kiválasztott szolgáltató alkalmasságát igazoló tényeket, a megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtásának garanciáit és – amennyiben van ilyen – a közlekedési szolgáltatót a közszolgáltatási kötelezettség ellátása fejében megillető pénzügyi ellentételezés mértékét. Az ellátásért felelősnek az emlékeztetőt a pályázattal összefüggő valamennyi dokumentummal együtt a közszolgáltatási szerződés megkötésétől számított 10 évig meg kell őriznie. Az emlékeztetőben foglaltak közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

24. § (1) Az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (4) bekezdésében meghatározott feltételekkel összhangban pályázat kiírásának mellőzésével, nyilvános ajánlatkérésen alapuló eljárás keretében bízható meg a közlekedési szolgáltató, ha az ellátásért felelős által igényelt közszolgáltatás egyetlen járatra vagy vonalra korlátozódik és a szolgáltató pénzügyi ellentételezésre – ide nem értve a szociálpolitikai menetdíj-támogatást – nem válik jogosulttá. Az ajánlatkérésen alapuló eljárásra egyebekben a 23. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) Nem alkalmazható az (1) bekezdés szerinti eljárás a hálózat, vagy a közszolgáltatási feladatok részekre bontásával a pályázati eljárás megkerülése céljából.

(3) Az ellátásért felelős pályázat nélkül, közvetlenül bízhat meg közlekedési szolgáltatót a közlekedési szolgáltató által kezdeményezett, korábban nem biztosított közszolgáltatásra, ha az nem haladja meg az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (4) bekezdésében szereplő értéket, vagy teljesítményt, valamint ha valós utazási igények ésszerű kielégítését szolgálja, és nem jár együtt más közlekedési szolgáltató közszolgáltatási szerződésben rögzített jogainak sérelmével vagy működőképességének veszélyeztetésével.

(3a) *  A vasúti személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közszolgáltatási szerződések odaítélése tekintetében az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (3a)–(3b) és a (4a)–(4b) bekezdésében foglalt eljárások az ott meghatározott feltételek megléte esetén alkalmazhatóak.

(4) Az ellátásért felelős az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (5) bekezdésével összhangban közvetlenül bízza meg a közszolgáltatással az általa kiválasztott és a feladatot vállaló közlekedési szolgáltatót, ha

a) a pályázati vagy ajánlatkérésen alapuló eljárás megfelelő pályázat, illetve ajánlat hiányában eredménytelenül zárult, vagy

b) a szolgáltatás megkezdése a pályázati vagy ajánlatkérésen alapuló eljárás keretében kiválasztott közlekedési szolgáltatóval ellehetetlenült, vagy

c) a korábbi közlekedési szolgáltatóval megkötött közszolgáltatási szerződés azonnali vagy idő előtti felmondásának van helye, vagy

d) egyéb okból veszélybe kerül a közszolgáltatás folyamatossága.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti esetekben a közszolgáltatás folyamatos ellátásának biztosítása

a) a közszolgáltatási szerződés megkötésével vagy annak közös megegyezésen alapuló módosítására irányuló új eljárás lebonyolításával, vagy

b) meghatározott közszolgáltatások nyújtásának előírásával valósulhat meg.

(5a) *  A közszolgáltatási megbízás vagy elrendelés elegendő időtartamra, de legfeljebb 2 évre szólhat. Az (5) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megbízásra vonatkozó döntésről a 23. § (8) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával emlékeztetőt kell készíteni. Az (5) bekezdés b) pontjában szereplő döntés ellen a (7) bekezdésben meghatározott jogorvoslat vehető igénybe.

(6) A (3)–(4) bekezdésben foglalt eseteken túl a belső szolgáltató pályáztatás nélkül is megbízható a szolgáltatás elvégzésével (a továbbiakban: közvetlen odaítélés). A közvetlen odaítélés alapján szolgáltatást nyújtó belső szolgáltató a közszolgáltatási tevékenységét az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (2) bekezdés a)–c) és e) pontjában meghatározott szabályok alapján, kizárólag az ellátásért felelős illetékességi területén végzi.

(7) *  Az, akinek érdekében állt vagy áll a közszolgáltatási szerződés elnyerése, a 23. §-ban, valamint jelen §-ban foglalt szabályok megszegésével kötött közszolgáltatási szerződés folytán sérelmet szenvedett, vagy a sérelem bekövetkezésének reális veszélye fennáll, a pályázat eredményének kihirdetésétől, egyéb esetben a közszolgáltatási szerződés megkötésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül a szolgáltatás végzésének helye szerinti bíróságtól kérheti a jogszabálysértés tényének megállapítását.

(8) *  Az 1370/2007/EK rendelet 8. cikk (2) bekezdésében előírt jelentéstételi kötelezettséget a miniszter teljesíti.

(9) *  A személyszállítási közszolgáltatást végző szolgáltató – függetlenül a közszolgáltatási szerződés odaítélésének a módjától – nem köteles a koncesszióról szóló törvény szerinti koncessziós társaságot alapítani.

18. Közszolgáltatási szerződés

25. § (1) *  A közszolgáltatási szerződés megkötésére a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben, az önkormányzat nevében az önkormányzat képviselő-testületének felhatalmazása alapján a polgármester (a fővárosban a főpolgármester), vagy – a kijelölő jogszabályban foglaltak alapján – a rendeletben megjelölt közlekedésszervező jogosult. A közszolgáltatási szerződés érvényességi idejére és esetleges meghosszabbításának feltételeire az 1370/2007/EK rendelet 4. cikk (3)–(4) bekezdésében, 5. cikk (3a), (4b) és (6) bekezdésében meghatározott rendelkezések az irányadóak. Amennyiben a közszolgáltatási szerződés a közlekedési szolgáltatónál gazdasági hátrányt okozó kötelezettséget tartalmaz, annak a pénzügyi ellentételezés tekintetében legalább 3 éves – amennyiben a szerződés érvényessége kevesebb mint 3 év, akkor a szerződés érvénytartamával megegyező – időszakra vonatkozó pénzügyi (éven túli) kötelezettségvállalást kell tartalmaznia.

(2) A személyszállítási közszolgáltatási szerződés része a közszolgáltatási menetrend, amely elkülönülten tartalmazza az országos, a regionális és elővárosi személyszállítási szolgáltatásokat. Helyi személyszállítási szolgáltatás esetén a személyszállítási közszolgáltatási szerződés része a helyi közszolgáltatási menetrend. Ha az 1370/2007/EK rendelet vagy e törvény másként nem rendelkezik, a személyszállítási közszolgáltatási szerződésre a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályai az irányadók.

(3) A szerződésnek – a (2) bekezdésben, és az 1370/2007/EK rendeletben meghatározottakon túl – tartalmaznia kell:

a) a szolgáltató közszolgáltatási feladatait, esetleges közszolgáltatási kötelezettségeit és minden egyéb közszolgáltatási követelményt, a kiegészítő szolgáltatásokat,

b) a szolgáltatás nyújtásának mennyiségi és minőségi feltételeit,

c) az országos személyszállítási közszolgáltatásként végzett emelt komfortfokozatot nyújtó szolgáltatás esetén a szolgáltatást nyújtó járművel szemben támasztott – az utazási komfortot érintő – műszaki és technikai elvárásokat,

d) a közszolgáltatási feladatok ellátását biztosító személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek részleteit, szükséges pénzügyi biztosítékokat,

e) az alvállalkozó bevonására vonatkozó kikötéseket, valamint az alvállalkozó szolgáltatására vonatkozó garanciális eszközöket,

f) a vasúti személyszállítási szolgáltatások esetén a személyszállítási szolgáltatás akadályoztatása esetén a személyszállítási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos feladatokat,

g) az igényvezérelt szolgáltatások alkalmazásának lehetőségét,

h) a jegy- és bérletrendszerrel, valamint az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat, valamint ösztönzőket,

i) *  a vagyoni eszközök tulajdonviszonyait, a szolgáltató birtokába adott vagy más módon rendelkezésére bocsátott eszközök finanszírozására, használatára, karbantartására és visszaszolgáltatására vonatkozó szabályokat, figyelemmel a 1370/2007/EK rendelet 5a. cikkében foglaltakat is,

j) *  a személyszállítási közszolgáltatások díjait, a pótdíjak és a díjalkalmazási feltételeket, valamint ezek megsértése esetén érvényesíthető jogkövetkezményeket,

k) a közszolgáltatási tevékenységgel összefüggő szolgáltatói jogokat és kötelezettségeket, kiemelten a kizárólagos jogokra vonatkozó feltételeket,

l) az ellátásért felelős szolgáltatóval szembeni jogait és kötelezettségeit, ideértve az adatszolgáltatásra és az ellenőrzésre vonatkozó szabályokat,

m) a közszolgáltatási feladatok, illetve a közszolgáltatási kötelezettségek ellátásáért járó ellentételezés módját és mértékét, teljesítésének szabályait,

n) a szerződés módosításának, kiegészítésének feltételeit, figyelemmel az előre nem látható eseményekre is,

o) a szerződéses kötelezettségek megszegése esetére vonatkozó szankciókat, jogkövetkezményeket – így különösen a kötbérfizetési kötelezettséget –, valamint a szerződés felmondásának feltételeit, az esetleges jogviták rendezésének módját,

p) a közszolgáltatás megkezdésének időpontját és a szerződés érvényességi időtartamát, továbbá

q) *  a 1370/2007/EK rendelet 4. cikk (5) bekezdésében foglaltak bekövetkezése esetén a közszolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó, a szolgáltató által alkalmazott munkavállalókat, valamint azok szerződéses jogait, továbbá a 1370/2007/EK rendelet 4. cikk (4a) és (4b) bekezdésében foglaltakat.

(3a) *  A közszolgáltatási szerződésben a megrendelő részéről előírhatóak az elektronikus jegyrendszer, az utastájékoztatási rendszer, valamint a forgalomtervező és irányítási rendszerek országos átjárhatóságát, valamint a közszolgáltatási menetrend egységes lebonyolítását biztosító informatikai eszközöknek és rendszereknek a közszolgáltatások megrendelője vagy általa kijelölt szervezet által történő biztosítására, vagy ezen eszközök és rendszerek kötelező igénybevételére, vagy alkalmazására vonatkozó rendelkezések.

(4) A szerződésben szabályozni kell a szolgáltatónak a szerződés teljesítésével kapcsolatos – legalább évenkénti – adatszolgáltatási kötelezettségét, amely lehetővé teszi az ellátásért felelős számára a szolgáltató közszolgáltatási tevékenységének, a közszolgáltatási követelmények teljesítésének megítélését. A szolgáltató – az üzleti titokra vonatkozó előírások betartásával – tájékoztatja az ellátásért felelőst, ha más közszolgáltatási szerződés alapján is végez szolgáltatást vagy más nemzetközi, különcélú menetrend szerinti, különjárati – személyszállítási szolgáltatást is ellát.

(5) A szerződésben a szolgáltató kötelezhető a szolgáltatási területét érintő utazási igények alakulásának folyamatos figyelemmel kísérésére és a menetrend módosításának kezdeményezésére, szolgáltatásainak az igények változásához való igazítása érdekében.

(6) A közszolgáltatási menetrendben feltüntetett járatokkal utazni kívánók tekintetében a szolgáltatót – a személyszállítási feltételekről szóló jogszabály előírásai szerint – szerződéskötési kötelezettség terheli.

(7) Amennyiben a közszolgáltatási szerződés a szolgáltatónak kizárólagos jogot biztosít valamely területen, a beleegyezése nélkül csak a 29. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, valamint abban az esetben korlátozható, ha arról a szerződés kifejezetten rendelkezik. A szerződés csak az abban foglalt esetekben és feltételekkel mondható fel. A szerződésben rögzített közszolgáltatási tevékenység gyakorlásának joga más, az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő személyre – kivételesen indokolt esetben – az ellátásért felelős hozzájárulásával ruházható át.

(8) A személyszállítási közszolgáltatások teljesítésébe – az 1370/2007/EK rendelet 4. cikk (7) bekezdés 3. mondatában meghatározott feltételek teljesülésének kivételével – a szolgáltató a közszolgáltatási szerződésben meghatározott mértékben, de legfeljebb 49%-ban vonhat be alvállalkozót. Alvállalkozóként kizárólag csak a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint átlátható szervezetnek minősülő közlekedési szolgáltató vonható be.

19. Az országos, a regionális és az elővárosi közszolgáltatási menetrend előkészítésére vonatkozó szabályok, a közszolgáltatás mennyiségi és minőségi alapfeltételei

26. § (1) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások biztosításának módját az ellátásért felelősnek e törvény szerint – az Országgyűlés és a Kormány közlekedéspolitikai célkitűzéseivel összhangban, különös tekintettel a kötöttpályás közlekedés lehetőség szerinti előnyben részesítésére – kell kialakítania.

(2) *  Az egységes egyeztetési eljárás során az ellátásért felelősök, valamint az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokkal érintett önkormányzatok egymással együttműködve, az egységes egyeztetési eljárásban való részvétellel biztosítják az egységes hálózatot alkotó személyszállítási közszolgáltatásoknak az egyes közlekedési módok közötti ésszerű munkamegosztás és a közpénzek lehető legtakarékosabb felhasználása mellett történő kialakítását. A menetrend előkészítésének folyamatát, az egységes egyeztetési eljárás részletes szabályait, továbbá az ellátásért felelősök, az érintett önkormányzatok, valamint a közlekedési szolgáltatók egységes egyeztetési eljárásban való részvételének módját az egységes egyeztetési eljárás részletes szabályaira vonatkozó jogszabály tartalmazza.

(3) Az egységes egyeztetési eljárásra tekintettel a menetrend szerinti közúti és vasúti személyszállítási szolgáltatók együttműködésre kötelesek annak érdekében, hogy a menetrendi felhívás alapján elkészített menetrendi tervezeteikben a szolgáltatás a legkisebb költség elve mentén a legmagasabb szolgáltatási színvonalon valósuljon meg.

27. § (1) Amennyiben a közlekedési hálózat műszaki állapota lehetővé teszi, az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó alapellátást minden település számára – elsődlegesen menetrend szerinti közlekedéssel – kell biztosítani.

(2) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó alapellátásnak – az államháztartás teherbíró képességének keretein és az infrastrukturális adottságon belül – biztosítani kell:

a) *  adott település és a a járásközpont vagy gyakorlatban kialakult vonzásközpont közötti közvetlen eljutási lehetőséget,

b) *  adott település és annak vármegyeszékhelye közötti, legfeljebb egy átszállással történő elérési lehetőséget,

c) az adott település és a főváros közötti legfeljebb két átszállással történő eljutási lehetőséget,

d) *  a szomszédos vármegyeszékhelyek közötti közvetlen eljutási lehetőséget, valamint

e) *  a főváros és a vármegyeszékhelyek közötti közvetlen eljutási lehetőséget.

(3) Amennyiben az infrastrukturális adottságok lehetővé teszik – és az adott település közösségi közlekedési rendszere kizárólag országos, regionális vagy elővárosi menetrendszerinti autóbuszos vagy vasúti személyszállítási szolgáltatás révén biztosított – a (2) bekezdésben meghatározott viszonylatokban nyújtott alapellátás településenként napi 3 – a települési önkormányzattal az egységes egyeztetési eljárás keretében történő egyeztetések eredményének figyelembevételével kialakított menetrendi fekvésű – járatpár.

(4) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó alapellátás keretében a (2) és (3) bekezdésben meghatározott szolgáltatási mennyiség biztosítása a hétköznapokra nézve kötelező, a munkaszüneti és szabadnapok tekintetében irányadó.

(5) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatás – és azon belül az alapellátás – mennyiségi és minőségi tartalmának kialakításakor – az alábbi igényeket kell figyelembe venni:

a) az alapvető életszükségletek kielégítéséhez szükséges kereskedelmi szolgáltatásokhoz való hozzáférés,

b) a munkába járás és az oktatási, nevelési intézményekbe történő eljutás,

c) a közigazgatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, továbbá

d) az egyéb célú tevékenységek támogatása.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott igényektől eltérő, egyéb célú utazások önmagukban nem teszik indokolttá az alapellátást meghaladó személyszállítási közszolgáltatási kötelezettség előírását, illetve fenntartását.

28. § (1) Elszórt településszerkezetű, az országos átlagnál ritkábban lakott területek, települések esetében, valamint olyan településeken, ahol a közúti infrastruktúra hiánya vagy állapota ezt indokolttá teszi, a regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások részlegesen igényvezérelt személyszállítási szolgáltatással is teljesíthetőek.

(2) Az igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás alkalmazására különösen

a) a munkába járás és az oktatási, nevelési intézményekbe történő eljutással nem érintett időszakokban,

b) hétvégi és munkaszüneti napokon, valamint

c) személyszállítási közszolgáltatásokkal magasabb szinten ellátott településekre történő eljutás, vagy

d) a menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatással érintett átszállóhelyre történő eljutás érdekében

kerülhet sor.

20. Közszolgáltatási kötelezettség

29. § (1) *  Az ellátásért felelős – a 1370/2007/EK rendelet 2a. cikkében foglaltak keretei között – közszolgáltatási kötelezettséget abban az esetben tarthat fenn vagy rendelhet el, ha

a) az adott közszolgáltatás biztosítását a lakosság érdeke megköveteli,

b) a közszolgáltatás gazdaságos ellátása más módon nem biztosítható, és

c) a szolgáltatónak kiegyenlíti a közszolgáltatási kötelezettségből eredő bevételekkel nem fedezett indokolt költségeit.

(1a) *  Amennyiben két vagy több település közötti utazási igény kielégítése személyszállítási közszolgáltatásokkal a 26–28. §-ban meghatározott előírásoknak megfelelően biztosított, további személyszállítási közszolgáltatás vonalakra vagy vonalak meghatározott csoportjára olyan módon is biztosítható, amely során a közszolgáltatási szerződés a szolgáltató számára a szolgáltatás ellátására vonatkozó kizárólagos jogon kívül ellentételezés lehetőségét korlátozza vagy kizárja.

(1b) *  Az (1a) bekezdésben megjelölt további személyszállítási közszolgáltatás abban az esetben kezdhető meg vagy tartható fenn, amennyiben az gazdasági szempontból megalapozott, erre vonatkozó utasigény fennáll, a szolgáltató azt a saját üzleti kockázatára vállalja, és az a közforrások hatékonyabb felhasználását szolgálja.

(2) A közszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó döntést megelőzően az ellátásért felelős köteles megvizsgálni a közszolgáltatási feladat más közlekedési eszközzel, más szolgáltatóval vagy más üzemeltetési feltételekkel történő ellátásának lehetőségét, és az összességében legkedvezőbb megoldást választani. A döntést az ellátásért felelős egy éven belül meghozza. A döntésig, de legfeljebb egy évig a szolgáltatónak a közszolgáltatást változatlan feltételekkel biztosítania kell.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés alapján az ellátásért felelős más szolgáltatót bíz meg, a szolgáltató adott feladattal összefüggő kizárólagos jogát közszolgáltatási szerződésének módosításával meg kell szüntetni.

(4) A vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató a minisztertől kérheti, hogy egyes vonalakon a közszolgáltatási menetrendben meghatározott teljesítményt vasúti jármű helyett e törvény szerinti közúti jármű alkalmazásával teljesíthesse abban az esetben, ha a megoldás a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság számára megtakarítást eredményez, és a szolgáltatást igénybe vevők számára nem jár kedvezőtlenebb feltételekkel, valamint a szolgáltatás környezetvédelmi szempontból a korábbi szolgáltatásokkal legalább azonos vagy kedvezőbb műszaki jellemzők megtartásával nyújtható.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott szolgáltatást a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság – ha megfelel az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabályban előírt személyi és tárgyi feltételeknek is – kizárólag a vasúti személyszállítási szolgáltatásra megállapított díj alkalmazása mellett, és az érintett települések önkormányzatával történő előzetes egyeztetés alapján a 10. §-ban meghatározott járati engedéllyel végezheti.

(6) Ha a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatás műszaki okból vasúti járművel nem látható el, a közlekedési szolgáltató az (5) bekezdésben meghatározott feltételeket csak abban az esetben köteles teljesíteni, ha az autóbusszal végzett tevékenység meghaladja a két hónapot (vonatpótló járat).

(7) Az önkormányzatok az érintett országos, regionális, elővárosi vagy helyi személyszállítási közszolgáltatásra a közszolgáltatási menetrendben nem szereplő közszolgáltatási tevékenység ellátására szerződést köthetnek. A szerződésre az (1)–(6) bekezdésekben meghatározott rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

21. A közszolgáltatások finanszírozása, a személyszállítási közszolgáltatás bevételekkel nem fedezett indokolt költségeinek ellentételezése

30. § (1) *  A közlekedési szolgáltató – a 29. § (1a) bekezdésében meghatározott közszolgáltatási szerződés hatálya alá tartozó szolgáltatások kivételével – ellentételezésre jogosult.

(2) Az ellátásért felelős a közszolgáltatások kötelezettség nyújtásával összefüggő ellentételezése során a közszolgáltatások ellátásának gazdasági ellenőrizhetősége érdekében – az érintett közlekedési szolgáltató működőképességének fenntartására vonatkozó megalapozott érdekek figyelembevételével – olyan finanszírozási rendszert köteles kialakítani, amely biztosítja a szolgáltatás nyújtásához igénybe vett közlekedési infrastruktúra költségei, a közlekedési szolgáltató bevétellel nem fedezett indokolt költségei, továbbá a személyszállítási közszolgáltatások keretében megvalósuló utazások során az állam által, jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott támogatások egyértelmű elkülönülését.

(3) Ellentételezés esetén a közszolgáltatási kötelezettségből származó gazdasági hátrány számszerűsítésére, a közlekedési szolgáltatót megillető pénzügyi ellentételezés mértékére és módjára az 1370/2007/EK rendelet előírásai vonatkoznak.

(4) *  Az ellentételezéssel kapcsolatos, a 25. § (3) bekezdés m) pontjában meghatározottak részletes szabályait az 1370/2007/EK rendelet 2a. cikk (2) bekezdése, valamint a 4. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltaknak megfelelően kell a közszolgáltatási szerződésben meghatározni, aszerint hogy

a) az ellátásért felelős és a közlekedési szolgáltató között megkötött közszolgáltatási szerződés egyértelműen rögzítse a közlekedési szolgáltató közszolgáltatási feladatait, továbbá az érintett földrajzi területeket és

b) a közlekedési szolgáltatót megillető ellentételezés számításának rendje előzetesen megszabott, objektív és átlátható módon meghatározott feltételekre épüljön, valamint

c) az ellentételezés mértéke nem haladhatja meg a közlekedési szolgáltató közszolgáltatási feladatok teljesítésével együtt járó költségeinek, méltányos nyereségnek a díjbevétellel, szociálpolitikai menetdíj-támogatással és egyéb kapcsolódó bevételekkel és támogatásokkal nem fedezett összegét.

(5) Amennyiben a közlekedési szolgáltató nem pályázat útján került kiválasztásra, az ellentételezés számításánál költségként az azonos jellegű és színvonalú közszolgáltatási feladatokat ellátó hatékonyan működő szolgáltatók átlagköltségeit kell figyelembe venni.

(6) A pályázat alapján kiválasztott közlekedési szolgáltató esetében az ellentételezés összege a pályázati eljárás során kialakított, közszolgáltatási szerződésben rögzített összeg. A pályázat alapján kiválasztott, adott területen (területrészen, hálózaton, vonalcsoporton vagy vonalon) kizárólagos joggal bíró közlekedési szolgáltató a közszolgáltatási szerződésben rögzített ellentételezés szabályain túlmenően, abban az esetben kezdeményezhet költségtérítési többletigényt, ha számszerűen alátámasztva igazolja a körülményeknek a szerződés megkötését követő jelentős változását. A körülményeknek a szerződés megkötését követő jelentős változásaként az utazási igények vagy a gazdálkodási környezet tekintetében bekövetkező azon változások vehetőek figyelembe, amelyekkel a szerződés megkötésekor a szolgáltató a szerződés időtartamára vonatkozóan, az üzleti tevékenység szokásos kockázataként nem számolhatott. Amennyiben az ellátásért felelős a költségtérítési többletigényt megalapozottnak minősíti, a közszolgáltatási kötelezettség miatt felmerült indokolt költségei a (2)–(5) bekezdésben foglalt szabályokra figyelemmel kerülnek megtérítésre.

(7) Az ellentételezéssel járó közszolgáltatási szerződés vagy meghatározott közszolgáltatási kötelezettség esetén a szolgáltató köteles belső számvitelében elkülönített nyilvántartást vezetni az adott közszolgáltatási szerződéshez, és közszolgáltatási kötelezettséghez kapcsolódó

a) eszközökről és forrásokról, bevételekről és ráfordításokról a számvitelről szóló törvény,

b) a vasúti személyszállítási közszolgáltatások esetében a vasúti tevékenységek számviteli elhatárolásáról szóló jogszabály

alapján meghatározott számviteli politikában rögzített, az átcsoportosítás lehetőségét kizáró elszámolási rendnek megfelelően.

(8) A nyilvántartást legalább vonali szinten és úgy kell vezetni, hogy a (7) bekezdés szerinti egyes tételek érintett tevékenységhez való hozzárendelésének módszere egyértelmű legyen. A szolgáltatónak az elkülönített elszámolást a közszolgáltatási szerződés lejártát követően az adózás rendjére vonatkozó jogszabályokban előírt határidőig meg kell őriznie.

22. A személyszállítási közszolgáltatás díjai, jegy- és bérletrendszerrel kapcsolatos szabályok

31. § (1) *  A személyszállítási közszolgáltatások díjai, a pótdíjak és a díjalkalmazási feltételek, továbbá ezek megsértése esetén érvényesíthető jogkövetkezmények közszolgáltatási szerződésben, a közszolgáltatási utazási kedvezményekről szóló jogszabályban meghatározott személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények alapján képzett kedvezményes díjak kedvezménycsoportonként történő elkülönítése mellett kerülnek meghatározásra.

(2) Ha a bevételek beszedését a közlekedésszervező végzi, a személyszállítási közszolgáltatások díjai, a pótdíjak és az díjalkalmazási feltételek, továbbá ezek megsértése esetén érvényesíthető jogkövetkezmények a feladatellátási szerződésben az általános forgalmi adót nem tartalmazó mértékben kerülnek meghatározásra.

(3) A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények mértékét, a jogosultak körét és a kedvezmények igénybevételének feltételeit a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3a) *  A szolgáltatás tekintetében elektronikus jegyrendszer bevezetése esetén, jogszabály – az elektronikus jegyrendszer bevezetésével érintett szolgáltatási területen – a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételét, meglétének igazolását közlekedési kártya vagy közlekedési elektronikus azonosító vagy azokhoz kapcsolt utasmédia használatához kötheti.

(4) A közszolgáltatási szerződésben és a feladatellátási szerződésben meghatározott díjak, a kedvezményes díjak és a díjmentes utazások igénybevételéhez szükséges utazási okmányok alkalmazását – a közszolgáltatási szerződésben és a feladatellátási szerződésben rögzített kereteken belül – a közlekedési szolgáltató díjszabásában köteles rögzíteni és közzétenni.

(5) Az ellátásért felelős a díjat megállapíthatja tételesen vagy a díj kiszámítására vonatkozó módszer meghatározásával. A díjat úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő közlekedési szolgáltató közlekedési közszolgáltatásokkal felmerülő indokolt költségeire és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is, valamint biztosítsa a személyszállítási közszolgáltatások egyéni közlekedéssel szembeni versenyképességét.

(6) *  A díjat, valamint annak alkalmazási feltételeit a közlekedési szolgáltatónak vagy a közlekedésszervezőnek a díjszabásban legalább 30 nappal a hatálybalépést megelőzően közzé kell tennie.

(7) *  A 29. § (1a) bekezdésében meghatározott személyszállítási közszolgáltatások esetén a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények alkalmazhatósága kizárható. Az utazási kedvezmények kizárása esetén a 33–34. § szerinti szociálpolitikai menetdíj-támogatás nem vehető igénybe.

32. § (1) A közszolgáltatási szerződésben rögzítendő áralkalmazási elvek érvényesítésekor biztosítani kell, hogy:

a) *  a felszámított díjak arányban álljanak a komfortfokozattal, a kiegészítő szolgáltatások által nyújtott többlet-szolgáltatásokkal, vagy a szolgáltatás egyéb jellemzőivel;

b) *  egyéb díj alkalmazására magasabb komfortfokozat, kiegészítő szolgáltatás vagy a szolgáltatás egyéb jellemzői által indokolt esetben kerüljön sor;

c) az egyes közlekedési módok tekintetében a díjak rendszere biztosítsa az egyéni közlekedéssel szembeni versenyképességet,

d) az országos, az elővárosi és a regionális személyszállítási közszolgáltatáson belül az egységes elvek szerint differenciált díjképzés kerülhessen alkalmazásra,

e) a helyi és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén időalapú hozzáférést biztosító jegyrendszer is működhessen,

f) az országos, elővárosi és regionális személyszállítási közszolgáltatások tekintetében az egyes szolgáltatók közötti átjárhatóság megvalósulhasson az utazási okmányok, valamint a bérletek kölcsönös elfogadása és a felek közötti tételes pénzügyi elszámolás révén,

g) az országos, elővárosi és regionális személyszállítási közszolgáltatások tekintetében az egyes utazások járathoz kötötten díjövezeti, indulási és érkezési állomási – meghatározott időponthoz vagy időszakhoz kötött utazások esetén az érvényesítés dátuma, illetve az érvényességi időszak szerinti –, kedvezménykategóriánkénti, vonali bontásban rögzüljenek mind a jeggyel, mind a bérlettel történő utazás esetén, valamint

h) a helyi személyszállítási közszolgáltatások tekintetében az egyes utazások járathoz kötötten – meghatározott időponthoz vagy időszakhoz kötött utazások esetén az érvényesítés dátuma, illetve az érvényességi időszak szerinti –, kedvezménykategóriánkénti, vonali bontásban rögzüljenek mind a jeggyel, mind a bérlettel történő utazás esetén.

(2) *  Az országos, regionális, elővárosi vagy helyi személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató köteles más közlekedési szolgáltató által vagy egyéb értékesítési helyen értékesített, a szolgáltató járataira szóló jegyet, bérletet, valamint összekapcsolt és integrált díjterméket elfogadni, továbbá más közlekedési szolgáltatóval a bevételek megosztásáról, elszámolásáról, a szociálpolitikai menetdíj támogatás igénylésével kapcsolatos feladatokról, és az ellentételezés részletes szabályairól írásban megállapodni.

(3) Az országos, regionális vagy elővárosi személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltatók kötelesek sztrájk és rendkívüli akadályoztatás esetén a jegyek és bérletek kölcsönös elfogadását érintő együttműködés általános kereteit előre írásban rögzíteni.

(4) Az országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató a bevételeket időponthoz, járatokhoz, menetjegyhez, árkategóriákhoz, valamint indulási és érkezési állomáshoz rendelhető adatstruktúrában köteles nyilvántartani.

(5) *  Ha a bevételek beszedését a 22. § (5) bekezdése szerint a közlekedésszervező végzi, akkor a (3) és (6) bekezdésben foglalt kötelezettségek a közlekedésszervezőt terhelik.

(6) Az ellátásért felelős a főváros és elővárosa tekintetében a fővárosi személyszállítási közszolgáltatás és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások igénybevételére jogosító egységes jegy- és bérletrendszert működtet, a megyei jogú város tekintetében a helyi személyszállítási közszolgáltatások és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások igénybevételére vonatkozó egységes jegy- és bérletrendszert működtethet.

23. A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények ellentételezése

33. § (1) A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények ellentételezését szolgáló szociálpolitikai menetdíj-támogatás mértékét és az igénylés rendjét a Kormány rendeletben állapítja meg.

(2) A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények ellentételezésére szociálpolitikai menetdíj-támogatás vehető igénybe – az e törvényben meghatározott feltételek szerint – személyszállítási közszolgáltatás tevékenység közszolgáltatási szerződés alapján történő nyújtása esetén.

(3) *  Szociálpolitikai menetdíj-támogatást a közlekedési szolgáltató, más közlekedési szolgáltató által saját nevében történő továbbértékesítés esetén – a szolgáltatást nyújtó közlekedési szolgáltatóval történő elszámolási kötelezettség mellett – a szolgáltatást nyújtó közlekedési szolgáltató jogosult igényelni. A közlekedésszervező jogosult a szociálpolitikai menetdíj-támogatás igénylésére, amennyiben a közszolgáltatással összefüggő díjakból származó bevételek beszedését a 22. § (5) bekezdése alapján a közlekedésszervező végzi.

(3a) *  Szociálpolitikai menetdíj-támogatást kedvezményes összekapcsolt és kedvezményes integrált díjtermékek vonatkozásában a személyszállítási közszolgáltatást nyújtó közlekedési szolgáltató vagy a – közszolgáltatással összefüggő díjakból származó bevételek beszedését a 22. § (5) bekezdése alapján végző – közlekedésszervező az 5. § (3) és (4) bekezdés, vagy a 32. § (2) bekezdés alapján kötött megállapodásban rögzített díjrészesedés szerinti arányban, a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló jogszabály szerint igényelhet.

(4) Nem vehető igénybe szociálpolitikai menetdíj-támogatás

a) azon utazási kedvezmények után, amelynek pénzügyi fedezetére jogszabály más forrást határoz meg,

b) azon utazási kedvezmények után, amelyet a támogatás alanya üzletpolitikai céllal nyújt, vagy

c) *  a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek által vásárolt jegyek, bérletek után, kivéve a nevelési-oktatási vagy gyermekvédelmi szakellátási feladatot ellátó intézménnyel (a továbbiakban együtt: intézmény) jogviszonyban álló gyermek, tanuló, ellátott részére, valamint ezen gyermekek, tanulók, ellátottak csoportját kísérő felnőttek részére a tankerületi központ által fenntartott intézmény esetében a tankerület, egyéb esetben az intézmény vagy annak fenntartója által történő vásárlásokat.

(5) *  A nemzeti mobil fizetési szervezet, vagy közlekedésszervező, vagy közlekedési szolgáltató általi továbbértékesítés esetén a (4) bekezdés alkalmazásában a jegy vagy bérlet megvásárlójának az a személy minősül, aki azt a nemzeti mobil fizetési szervezettől vagy a közlekedésszervezőtől vagy a közlekedési szolgáltatótól vagy ezek viszonteladójától megvásárolja.

(6) A szociálpolitikai menetdíj-támogatást igénylő közlekedési szolgáltató köteles a (7)–(8) bekezdésekben meghatározott, támogatás igénybevételére nem jogosító jegy- és bérleteladásokat darabszám, érték és kedvezményes díjtípus szerint a támogatásra jogosító jegy- és bérleteladásoktól elkülönítve nyilvántartani.

(7) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetén a szociálpolitikai menetdíj-támogatás alapja a közszolgáltatás keretében nyújtott kedvezményes személyszállítási tevékenység általános forgalmi adóval növelt díjbevétele, ide nem értve e jogszabályban rögzített, szociálpolitikai menetdíj-támogatás igénybevételére nem jogosító díjbevételt. Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetén a szociálpolitikai menetdíj-támogatás mértéke a személyszállítási szolgáltatás szociálpolitikai menetdíj-támogatás alapjának a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló jogszabályban meghatározott százaléka.

(8) A helyi személyszállítási közszolgáltatás, illetve a 20. § (3) bekezdésében meghatározott személyszállítási közszolgáltatás esetén a szociálpolitikai menetdíj-támogatás alapja a kedvezményes személyszállítási közszolgáltatás keretében a tárgyhónapban értékesített jegyek, bérletek darabszáma. A helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetén a szociálpolitikai menetdíj-támogatás mértéke a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló jogszabályban meghatározott összeg.

(9) Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató a közszolgáltatási utazási kedvezményekről szóló jogszabályban meghatározott utasok részére biztosított díjmentes utazások után a költségvetési törvényben e célra jóváhagyott forrás figyelembevételével a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló jogszabályban foglaltak szerint jogosultak a szociálpolitikai menetdíj-támogatás igénybevételére.

(10) A helyi, illetve a 20. § (3) bekezdésében meghatározott személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató a közszolgáltatási utazási kedvezményekről szóló jogszabályban meghatározott utasok részére biztosított díjmentes utazások után – a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló jogszabályban foglaltak szerint – szociálpolitikai menetdíj-támogatás igénybevételére jogosult.

(11) A (10) bekezdésben meghatározott szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapítása a helyi személyszállítási közszolgáltatást nyújtó települések Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott demográfiai adatai alapján számított jogosulti kör, a nyújtott személyszállítási szolgáltatás mennyisége és a költségvetési törvényben e célra jóváhagyott forrás figyelembevételével történik.

34. § *  A szociálpolitikai menetdíj-támogatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) folyósítja. A támogatás folyósításával kapcsolatban az e törvényben, és a 33. § alapján kiadott jogszabályban nem szabályozott kérdésekben a NAV az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény és az adózás rendjéről szóló törvény költségvetési támogatásokra vonatkozó rendelkezései alapján jár el.

24. A közszolgáltatások teljesítésének ellenőrzése

35. § (1) Az ellátásért felelős bármikor ellenőrizheti vagy megbízottja útján ellenőriztetheti a közlekedési szolgáltató közszolgáltatási szerződésben rögzített kötelezettségének teljesítését.

(2) Az ellenőrzésre annak tárgyától és céljától függően eseti jelleggel, véletlenszerűen vagy külön célvizsgálat keretében is sor kerülhet, beleértve a forgalomban történő és a közlekedési szolgáltató székhelyén, telephelyein történő ellenőrzést is.

(3) Az ellenőrzés kiterjedhet különösen:

a) a menetrend mennyiségi és minőségi előírásainak betartására, valamint a menetrendszerűségre,

b) az utasszállítás körülményeire és általában a szolgáltatási színvonal megfelelőségére, a járművek, valamint az utasforgalmi létesítmények műszaki-biztonsági és esztétikai állapotára, tisztaságára,

c) a közlekedési szolgáltató utazó közönséggel történő kapcsolattartására, az utastájékoztatás színvonalára,

d) az utazási okmányok és menetjegyek értékesítésének és elszámolásának szabályszerűségére, a jegyellenőrzésre, valamint a bevételek beszedésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére,

e) a szükséges nyilvántartások előírás szerinti vezetésére,

f) a közlekedési szolgáltató belső szabályozásainak a közszolgáltatási szerződéssel fennálló összhangjára, továbbá

g) a közlekedési szolgáltató a közszolgáltatási szerződéssel összefüggő pénzügyi gazdálkodására.

(4) *  Az ellátásért felelős a közszolgáltatási szerződésben rögzített személyszállítási közszolgáltatások mennyiségi és minőségi előírásai betartásának folyamatos nyomon követése érdekében a közszolgáltatási szerződésben a (3) bekezdés a)–c) pontjában foglaltak teljesülésére vonatkozó szolgáltatási szintmérési rendszert határoz meg és működtet. Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások vonatkozásában a miniszter rendeletben határozza meg a (3) bekezdés a)–c) pontjában foglaltak teljesülésének ellenőrzéséért felelős szervezetet, a szervezet ellenőrzési feladataira, az ellenőrzés tárgyára, tartalmára és eljárására vonatkozó, valamint az ellenőrzési feladat ellentételezését biztosító díjazásával összefüggő feltételeket és részletes szabályokat.

(5) Az ellátásért felelős a közszolgáltatások ellentételezésére fordított közforrások felhasználásának ellenőrzése érdekében a közszolgáltatási szerződésben a (3) bekezdés d)–g) pontjára kiterjedő pénzügyi és gazdálkodási jellegű ellenőrzési rendszert határoz meg és működtet.

(6) Az ellátásért felelős a közszolgáltatási szerződésben foglaltak teljesítésének biztosítékaként a közszolgáltatási szerződésben kötbér kikötésére, valamint a hibás teljesítéshez kapcsolódó egyéb pénzügyi természetű szankció rögzítésére köteles.

(7) A közlekedési szolgáltató – illetve abban az esetben, ha a bevételeket a közlekedésszervező szedi be, a közlekedésszervező – olyan elektronikus alapú jegy- és bérlet-ellenőrzési rendszert alakít ki és működtet, amely lehetővé teszi az ellenőrzött jegyek és bérletek számának járat és vonali, valamint indulási és érkezési állomás szerinti kimutatását.

24/A. *  Az országos szinten átjárható elektronikus jegyrendszer és utastájékoztatási rendszer

35/A. § *  (1) *  Az országos, elővárosi, regionális és helyi személyszállítási közszolgáltatásokban működő, illetve kialakításra kerülő elektronikus jegyrendszer, utastájékoztatási rendszer, valamint elektronikus forgalomtervező és irányítási rendszerek országos átjárhatóságát, az egységes működési tartalmának biztosítását, valamint a személyszállítási közszolgáltatások megrendelését támogató funkciókat a Központi Rendszer biztosítja.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott Központi Rendszer kialakításával, működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott működtető (a továbbiakban: 35/A. §-a szerinti működtető) látja el, amely ezen feladatok ellátására a miniszterrel közszolgáltatási szerződést köthet.

(3) A Központi Rendszerhez történő kapcsolódás feltételeinek biztosítása érdekében a 35/A. § szerinti működtető

a) a Központi Rendszerhez történő kapcsolódás során – az országos átjárhatóság biztosítása érdekében – kötelezően igénybe veendő szolgáltatásokat,

b) a Központi Rendszerhez történő kapcsolódást, és annak használatát elősegítő, nem kötelező szolgáltatásokat,

c) műszaki minőségbiztosítási és egyéb szolgáltatásokat nyújt.

(4) A 35/A. § szerinti működtető, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben előírt feltételek alapján közzéteszi a Központi Rendszerhez történő kapcsolódás – a miniszter által jóváhagyott – minimálisan kötelező műszaki és funkcionális feltételeit. A (3) és jelen bekezdésben foglalt szolgáltatások együttesen: Kapcsolódó Szolgáltatások.

(5) Azon elektronikus jegyrendszerek, utastájékoztatási rendszerek, valamint forgalomtervező és -irányító rendszerek esetében, ahol e rendszerek a Központi Rendszer funkcióival átfedő központi funkciókat már tartalmaznak, a 35/A. § szerinti működtető – a Központi Rendszerhez történő kapcsolódási kötelezettség teljesítéséhez – olyan kapcsolódási szolgáltatást biztosít az e rendszereket üzemeltető és használó közlekedési szolgáltató, vagy közlekedésszervező számára, amely a meglévő rendszerek működésének sérelme nélkül biztosítja az országos átjárhatóságot.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben meghatározott Központi Rendszer, Kapcsolódó Szolgáltatások és műszaki előírások – a kormányrendeletben meghatározott módon – együttesen biztosítják az országos, elővárosi, regionális és helyi személyszállítási közszolgáltatások központi adatbázisait, valamint az egyes közszolgáltatások közötti adatcserét.

(7) Az országos, elővárosi, regionális és helyi személyszállítási közszolgáltatások tekintetében olyan elektronikus jegyrendszer, utastájékoztatási rendszer, valamint forgalomtervező és -irányító rendszer alakítható ki, amely a Központi Rendszerhez történő, (1)–(5) bekezdés szerinti csatlakozás feltételeit teljesíti.

35/B. § *  (1) A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezmények, valamint a közszolgáltatások megrendelői által előírt vagy engedélyezett utazási kedvezmények személyszállítási szolgáltatások igénybevételéhez szükséges igazolására a működtető a Központi Rendszerben a kedvezmény jogosultságot személyhez kötötten az utazási jogosultság megszerzésétől elektronikusan nyilvántartja.

(2) A személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben meghatározott utazási kedvezmények tekintetében a kedvezményre jogosultság jogalapját biztosító jogviszonyt, illetve az azt igazoló adatokat nyilvántartó szervezetek – kormányrendeletben meghatározott módon és tartalommal – adatot szolgáltatnak a működtető számára a személyszállítási közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosultságot megalapozó jogviszonyról.

(3) A közszolgáltatások megrendelője által előírt vagy jóváhagyott utazási kedvezmények tekintetében a kedvezményre jogosultság megállapítása érdekében a 35/A. § szerinti működtető adatszolgáltatásra hívhatja fel a kedvezményre jogosultságot megalapozó jogviszonyt, illetve azt igazoló adatokat nyilvántartó szervezeteket.

35/C. § *  (1) * 

(2) * 

(3) A Központi Rendszerhez a közlekedési szolgáltató, valamint a közlekedésszervező csatlakozási szerződéssel kapcsolódik. A 35/A. § szerinti működtetőt a Rendszerhez történő kapcsolódás, valamint a kötelezően vagy nem kötelezően igénybe veendő szolgáltatások tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli.

(4) A Központi Rendszer működtetése során keletkező menetrendi, utasforgalmi, bevételi, és egyéb, a közszolgáltatások működésével összefüggő, nem személyhez kötött adatokat, információkat, statisztikai adatgyűjtéseket a személyszállítási közszolgáltatások megrendelését támogató funkcióként – kormányrendeletben meghatározott módon és feltételek mellett – a 35/A. § szerinti működtető a közszolgáltatások megrendelői számára rendelkezésre bocsátja.

(5) A 35/A. § szerinti működtető a Központi Rendszer működtetéséhez szükséges menetrendi, hálózati és egyéb kapcsolódó közlekedési adatok szakmai minőségbiztosítása, a Központi Rendszer technikai üzemeltetése, valamint a közlekedési kártya megvalósítása érdekében a jogszabályban meghatározott közreműködő szervezetekkel szerződést köthet. A szerződésben meg kell határozni azokat a szolgáltatási szinteket, illetve a szolgáltatás minőségi mutatóinak teljesítését biztosító garanciákat, amelyek biztosítják a működtető jogszabályban meghatározott feladatainak, valamint szolgáltatási szintjeinek teljesítését.

HARMADIK RÉSZ

A SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB RENDELKEZÉSEK ÉS AZ ENGEDÉLYKÖTELES MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

V. FEJEZET

A SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB RENDELKEZÉSEK

25. Munkáltatói költségtérítés

36. § (1) A munkáltató a munkavállaló személyszállítási közszolgáltatás igénybevételével történő munkába járásának költségeihez utazási költségtérítést nyújt.

(2) A munkába járással összefüggésben utazási költségtérítésre jogosultak körét, a költségtérítés számítását, a számítás során figyelembe vehető költségeket, továbbá a költségtérítés mértékét és az igénybevétel jogosultsági feltételeit a Kormány rendeletben szabályozza. * 

26. Menetkedvezmények

37. § (1) *  Az országos, regionális vagy elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző, valamint az országos vasúti pályahálózatot működtető vasúti társaság munkavállalóját, azt a volt munkavállalóját, aki legkésőbb a munkaviszony megszűnését követő naptól kezdődően nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, átmeneti bányászjáradékban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesül (a továbbiakban: nyugdíjas) és igényjogosult hozzátartozóikat, továbbá a vasúti dolgozók menetkedvezményeiről szóló jogszabályban meghatározott személyeket utazási kedvezmény illeti meg (a továbbiakban: menetkedvezmény). Az egyes vasúti társaságok munkavállalóit megillető menetkedvezmények kölcsönös elismerésére, elszámolásának módjára és megtérítésére az érintett vasúti társaságok megállapodása irányadó. Az elkülönült vasútegészségügyi szervezet munkavállalóját a menetkedvezmények szempontjából az országos vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság munkavállalójának kell tekinteni.

(2) *  A vasúti társaság, valamint a vasúti dolgozók menetkedvezményeiről szóló jogszabályban meghatározott kedvezményre jogosultak munkáltatója (e § alkalmazásában a továbbiakban: munkáltató) az (1) bekezdés szerinti menetkedvezményre jogosult (5) bekezdésben meghatározott adatait kezeli.

(3) A munkáltató a menetkedvezményre jogosult (5) bekezdésben meghatározott adatait az országos, regionális vagy elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság részére továbbítja.

(4) *  A menetkedvezményre jogosultság biztosítása céljából menetkedvezményt biztosító országos, regionális vagy elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság az utazási kedvezményre jogosult munkavállaló, kormánytisztviselő, köztisztviselő, közalkalmazott, egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, rendvédelmi igazgatási alkalmazott, honvédelmi alkalmazott, nyugdíjas, valamint ezek igényjogosult hozzátartozója (5) bekezdésben meghatározott adatait a menetkedvezményre jogosultság megszűnéséig kezeli. * 

(5) Az adatkezelés a következő adatokra terjed ki: * 

a) a jogosult természetes személyazonosító adatai (családi és utónév, születési családi és utónév, születési hely és idő, anyja születési családi és utóneve),

b) a jogosult lakhelye vagy tartózkodási helye, valamint levelezési címe,

c) *  a munkaviszony, kormányzati szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti, egészségügyi szolgálati, kormánytisztviselői, politikai szolgálati, ösztöndíjas foglalkoztatási, ösztöndíjas jogviszony, szakmai gyakorlat kezdete, illetve vége,

d) nyugdíjas esetén a saját jogú vagy hozzátartozói nyugellátás, valamint egyéb nyugdíjszerű társadalombiztosítási ellátás ténye és megállapításának kezdő időpontja, illetve megszűnésének időpontja,

e) *  a vasúti dolgozók menetkedvezményeiről szóló jogszabályban meghatározott, a menetkedvezményre való jogosultság igazolásához szükséges adatok,

f) *  a jogosult képmása a kedvezmény igénybevételére jogosító igazolvány kiállítása céljából.

(6) *  Az adatkezelésre e § alapján jogosult (e szakasz alkalmazásában a továbbiakban: menetkedvezményi adatkezelő) az (5) bekezdésben meghatározott adatokat az utazási kedvezmény biztosítása, a kedvezmény igénybevételére jogosító igazolvány kiállítása, az igazolványokról vezetett nyilvántartás vezetése érdekében kezeli. A menetkedvezményi adatkezelő az (5) bekezdésben meghatározott adatokat a jogosultság megszűnéséig tartja nyilván. A menetkedvezményi adatkezelő biztosítja az adatok védelmét vétlen vagy szándékos megsemmisítéssel, megsemmisüléssel, megváltoztatással, nyilvánosságra kerüléssel szemben, továbbá azt, hogy azokhoz jogosulatlan személy ne férjen hozzá.

(7) * 

(8) * 

37/A. § *  Az országos, regionális vagy elővárosi közúti vagy helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást vagy a menetrend szerinti vízi személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató munkavállalói és jogszabályban meghatározott igényjogosultjai számára az alkalmazott menetdíjakból díjkedvezményt nyújthat. A közlekedésszervező munkavállalóját a menetkedvezmények szempontjából a személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató munkavállalójának kell tekinteni.

27. Iskolabuszokra és közösségi buszokra vonatkozó rendelkezések

38. § (1) Amennyiben az önkormányzat központi költségvetési vagy uniós forrásból beszerzett és üzemeltetett – személyszállítási közszolgáltatás nyújtására alkalmas, e törvényben meghatározott – járművel rendelkezik vagy azzal személyszállítási szolgáltatási tevékenységet folytat, köteles együttműködni az országos, regionális és elővárosi közlekedés ellátásért felelősével a szolgáltatások összehangolása és a személyszállítási közszolgáltatások hatékony biztosítása érdekében.

(2) Az iskolabusszal és a közösségi busszal végzett személyszállításnak elsődlegesen a regionális, kivételes jelleggel az országos személyszállítási közszolgáltatások rendszerébe kell illeszkednie. E szolgáltatások közszolgáltatási menetrendbe történő beillesztésének módja az egységes egyeztetési eljárás keretében kerül kialakításra.

(3) Az országos, a regionális vagy az elővárosi menetrend szerinti szolgáltatásokba a (2) bekezdés szerint beillesztett iskolabusszal vagy közösségi busszal végzett szolgáltatás az alapellátás mértékébe beszámítandó.

28. Még elégséges szolgáltatás a közforgalmú közlekedésben

39. § (1) A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztrájk tv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott, még elégséges szolgáltatás mértéke a munkabeszüntetésben érintett időszakra vetítve vonalanként

a) a helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 66%-a,

b) az országos és a regionális személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 50%-a.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott arányokat vonalankénti bontásban, járatonként számolva, tört szám esetén felfelé kerekítve kell meghatározni. A még elégséges szolgáltatás mértéke az (1) bekezdésben meghatározott mennyiséget a munkabeszüntetés szervezői és a munkáltató közös megállapodásával meghaladhatja.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékeket a munkabeszüntetés első 24 órája tekintetében óránként, ezt követően napi bontásban kell érvényesíteni oly módon, hogy ha a munkabeszüntetés munkanapon 6:00–9:00, illetve 15:00–18:00 közötti időszakot is érint, az (1) bekezdésben meghatározott mértékeknek ezen időszakokra vetítve önállóan, óránkénti bontásban is teljesülniük kell.

(4) A sztrájkkal érintett közlekedési szolgáltató az (1)–(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő és eleget tevő menetrendtervezetet dolgoz ki és azt legkésőbb sztrájk megkezdésének időpontját két nappal megelőzően a lakosság egyidejű tájékoztatásával meghirdeti.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékű szolgáltatás nyújtása csak abban az esetben tekinthető a még elégséges szolgáltatás teljesítésének, ha az a menetrendben előre meghirdetett útvonalon és időpontban megvalósul.

(6) Az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatások esetében a még elégséges szolgáltatás mértéke egyetlen település tekintetében sem lehet kevesebb a 27. §-ban rögzített alapellátás szintjénél.

(7) Ha a munkabeszüntetésben résztvevők az (1)–(3) bekezdés szerinti szolgáltatás nyújtását akadályozzák vagy ellehetetlenítik, a közlekedési szolgáltató a munkabeszüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben kártérítési igénnyel élhet, továbbá jogosult a vele szemben harmadik fél által érvényesített kárigényeket rájuk továbbhárítani.

28/A. *  Talált dolog értékesítése

39/A. § *  A közlekedési szolgáltató szállító eszközén, illetve a közlekedési szolgáltató vagy a közlekedésszervező által üzemeltetett, utazóközönség számára nyitva álló helyiségben vagy épületben talált dolog értékesítése helyett – ha az értékesítés annak várható költségei és bevételei miatt nem észszerű – a közlekedési szolgáltató, vagy a közlekedésszervező a talált dolgot felhasználhatja, közérdekű célra felajánlhatja, vagy ilyen célra fordíthatja.

VI. FEJEZET

AZ ENGEDÉLYKÖTELES MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

29. Menetrend szerinti közforgalmú nemzetközi személyszállítási szolgáltatás

40. § (1) A nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatási tevékenység végzésére

a) belföldön az erre jogosító működési engedéllyel rendelkező vasúti társaság,

b) nemzetközi személyszállítás céljából más EGT-államban létrejött, a 95/18/EK irányelvvel összhangban kiállított működési engedéllyel rendelkező vállalkozó vasúti társaság,

c) külföldön létrejött vállalkozó vasúti társaság nemzetközi szerződés rendelkezése vagy viszonosság esetén

valamennyi nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton jogosult.

(2) Határon átmenő vasúti személyszállítási szolgáltatási tevékenység végzésére az országos működési engedéllyel rendelkező vasúti társaság a vonatkozó nemzetközi szerződések rendelkezései szerint jogosult.

41. § (1) Az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítási szolgáltatás végzésére vonatkozó, a 10. § (4) bekezdésében meghatározott engedélyt – amennyiben az arra irányuló kérelmet Magyarországon nyújtották be – a közlekedési hatóság adja ki.

(2) Nem az Európai Unió tagállamába irányuló menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás esetén a járati engedélyt a közlekedési hatóság a nemzetközi szerződésekben foglaltaknak megfelelően adja ki.

30. Különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás

42. § (1) Belföldi különcélú menetrend szerinti autóbuszjárat végzésére szóló járati engedély abban az esetben adható ki, ha a járat üzemeltetése nem jár más közlekedési szolgáltató közszolgáltatási szerződésben foglalt jogainak sérelmével, továbbá működőképességének veszélyeztetésével.

(2) A Magyarország és az Európai Unió valamely tagállama közötti különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra jogosító járati engedély kiadására a 10. §-ban foglaltak vonatkoznak. Amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, nem az Európai Unió tagállamába irányuló különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás nem végezhető.

(3) *  A települési önkormányzat – a főváros területén a Fővárosi önkormányzat – rendeletében e törvény keretei között a közigazgatási területén autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti szolgáltatatóra vonatkozó járati engedély kiadását – ideértve a személyszállítási-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működését is – a (4) bekezdésben meghatározott feltételekhez kötheti.

(4) *  A települési önkormányzat (3) bekezdés szerinti rendelete a helyi sajátosságok figyelembevételével az autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti szolgáltatónak az önkormányzat közigazgatási területén történő működésére vonatkozóan a környezet és a lakosság egészségének védelme, az utasforgalom biztonságos és magas színvonalon történő ellátása, a tevékenység szabályozott keretek közötti folytatásának biztosítása érdekében az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételek mellett

a) az autóbusz környezetvédelmi besorolására, külső megjelenésére, műszaki felszereltségére, a település közútjain történő közlekedésére,

b) a menetrend szerinti közszolgáltatás céljára kialakított megállóhelyek igénybevételére, a járati engedély igénylésével és kiadásával kapcsolatos feltételekre

vonatkozó részletes szabályokat állapíthat meg.

(5) *  A 10. § (3) bekezdés b) pontja szerinti járati engedély kiadását a települési önkormányzat polgármestere, fővárosban a főpolgármester abban az esetben is megtagadhatja vagy az általa kiadott engedélyt visszavonhatja, ha a szolgáltató a települési önkormányzat rendeletében foglalt feltételeknek nem felel meg, vagy azokat nem tartja be. A települési önkormányzat rendeletében előírt feltételek megtartását – ha a településen közlekedésszervező működik – a közlekedésszervező is ellenőrizheti.

31. Közforgalmú kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjáratok

43. § (1) A közforgalmú kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjárat üzemeltetésére szóló járati engedélyt – amennyiben a járat üzemeltetése a két hónapot meghaladja –

a) helyi közforgalmú vasúti személyszállítási szolgáltatás helyettesítése esetén a települési önkormányzat polgármestere, fővárosban a főpolgármester,

b) országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti személyszállítási szolgáltatás helyettesítése esetén a miniszter

adja ki.

(2) Az engedély kiadása műszaki indok esetén nem tagadható meg, azonban a szolgáltatás csak olyan – a menetrendi időpontokra és a megállóhelyek igénybevételére vonatkozó – feltételekkel engedélyezhető, amely más közlekedési szolgáltató közszolgáltatási szerződésben rögzített jogait nem sérti és működőképességét nem veszélyezteti. A két hónapot meg nem haladó üzemidejű ilyen járatot a vasúti társaság saját hatáskörében üzemelteti.

(3) Országos közforgalmú vasúti személyszállítási szolgáltatást helyettesítő autóbuszjáratra, amennyiben annak engedélyezését a vasúti társaság saját gazdasági érdekeire tekintettel kéri, a járati engedély csak az érintett települések önkormányzatával történt előzetes egyeztetés alapján, a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel adható ki.

32. Kabotázs, a közszolgáltatás ellentételezése érdekében megállapítható pénzügyi ellentételezés

44. § (1) Az Európai Unió tagállamában bejegyzett közlekedési szolgáltató belföldön az 1073/2009/EK rendeletben meghatározott személyszállítási szolgáltatást az 1073/2009/EK rendeletben foglalt feltétekkel végezhet.

(2) Nem az Európai Unió tagállamában bejegyzett szolgáltató – amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik – belföldi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást a miniszter által kiadott járati engedéllyel végezhet.

45. § (1) *  A vállalkozó vasúti társaságok – az 1370/2007/EK rendeletben foglaltak sérelme nélkül – a vasúti személyszállítási szolgáltatások valamennyi típusának üzemeltetése céljából méltányos, megkülönböztetésmentes és átlátható feltételek mellett hozzáférhetnek a hazai vasúti infrastruktúrához. A vállalkozó vasúti társaságok vasúti személyszállítási szolgáltatás nyújtása esetén jogosultak arra, hogy bármely állomáson utasokat vegyenek fel és azok számára egy másik állomáson lehetővé tegyék a kiszállást. E jog magában foglalja a 2012/34/EU irányelv II. melléklet 2. pontjában említett kiszolgáló létesítményeket összekötő infrastruktúrához való hozzáférést is.

(2) *  Amennyiben egy kérelmező személyszállítási szolgáltatás nyújtása céljából infrastruktúra-kapacitást szándékozik kérelmezni azt követően, hogy vasúti infrastruktúrához való hozzáférés jogát a 47. §-sal összefüggésben korlátozták, erről legalább 18 hónappal az adott kapacitáskérelemhez kapcsolódó üzemi menetrend hatálybalépése előtt tájékoztatnia kell az érintett pályahálózat-működtetőket és a vasúti igazgatási szervet. A vasúti igazgatási szerv biztosítja a miniszter és az e személyszállítási szolgáltatási útvonalon a közszolgáltatási szerződést teljesítő vállalkozó vasúti társaság haladéktalan – de legkésőbb a tájékoztatás megismerését követő 10 napon belüli – tájékoztatását.

(3) * 

46. § * 

47. § *  (1) A miniszter határozatban korlátozhatja a 45. § (1) bekezdés szerinti hozzáférési jogot olyan adott kiindulási és adott célállomás közötti személyszállítási szolgáltatások esetében, amelyeknél egy vagy több közszolgáltatási szerződés is ugyanazt az útvonalat vagy annak alternatíváját fedi le, amennyiben e jog gyakorlása veszélyeztetné az érintett közszolgáltatási szerződés vagy szerződések gazdasági egyensúlyát.

(2) *  A vasúti igazgatási szervnek kell megállapítania objektív gazdasági elemzés alapján, a döntést előre meghatározott kritériumokra alapozva a közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlyának veszélyeztetettségét. Ezt az alábbi szereplők bármelyikének a 2012/34/EU irányelv 38. cikk (4) bekezdésében említett, a kérelmezni szándékozott személyszállítási szolgáltatásról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított egy hónapon belül benyújtott kérelmére kell megállapítaniuk:

a) a miniszter,

b) bármely érdekelt illetékes hatóság, amely jogosult az országos vasúti pályahálózathoz való hozzáférés korlátozására,

c) a tervezett személyszállítási szolgáltatással érintett országos pályahálózat-működtető,

d) a közszolgáltatási szerződést teljesítő vállalkozó vasúti társaság.

(3) A miniszter és a közszolgáltatást végző vállalkozó vasúti társaságok a vasúti igazgatási szerv rendelkezésére bocsátják a megalapozott döntéshez szükséges információkat, amelyeket a vasúti igazgatási szerv megvizsgál és szükség szerint azok kiegészítését rendeli el, majd a kérelem beérkezését követően egy hónapon belül konzultációt kezdeményez valamennyi érintett féllel. A vasúti igazgatási szerv indokolt esetben valamennyi érintett féllel konzultál. A vasúti igazgatási szerv határozatát az érintett felekkel előre meghatározott, észszerű időn belül, de legkésőbb az összes lényeges információ kézhezvételét követő hat héten belül közli.

(4) A vasúti igazgatási szervnek a határozatában meg kell állapítania azokat a feltételeket, amelyek alapján a határozat közlésétől számított egy hónapon belül a határozat felülvizsgálatát kérheti:

a) a miniszter,

b) a tervezett személyszállítási szolgáltatással érintett országos pályahálózat-működtető,

c) a közszolgáltatási szerződést teljesítő vállalkozó vasúti társaság, valamint

d) a hozzáférést kérelmező vállalkozó vasúti társaság.

(5) Amennyiben a vasúti igazgatási szerv azt állapítja meg, hogy a 2012/34/EU irányelv 38. cikk (4) bekezdésében említett, tervezett személyszállítási szolgáltatás veszélyeztetné valamely közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlyát, jeleznie kell a szolgáltatás azon lehetséges módosításait, amelyekkel biztosítható a hozzáférési jog megadása feltételeinek teljesülése.

(6) *  A közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlya veszélybe kerülésének megállapítása során a vasúti igazgatási szerv a 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikke szerinti gazdasági egyensúlyra irányuló vizsgálat alkalmazására vonatkozó eljárás és kritériumok megállapításáról szóló, 2018. november 20-i (EU) 2018/1795 bizottsági végrehajtási rendelet alapján jár el.

(7) A nagy sebességű személyszállítási szolgáltatások piacának fejlesztése, a rendelkezésre álló infrastruktúra optimális kihasználásának elősegítése, valamint a nagy sebességű személyszállítási szolgáltatások versenyképességének az utasok számára kedvező hatásokkal járó javítása céljából – és a 2012/34/EU irányelv 11. cikk (5) bekezdésének sérelme nélkül – a 45. § (1) bekezdés szerinti hozzáférési jognak a nagy sebességű személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatban történő gyakorlására kizárólag a vasúti igazgatási szerv által a (8) bekezdésnek megfelelően meghatározott követelmények vonatkozhatnak.

(8) Amennyiben a vasúti igazgatási szerv az objektív gazdasági elemzést követően azt állapítja meg, hogy az egy adott kiindulási és célállomás között működtetni tervezett nagy sebességű személyszállítási szolgáltatás veszélyezteti az ugyanazon útvonalat vagy annak alternatíváját lefedő közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlyát, a vasúti igazgatási szervnek jeleznie kell a szolgáltatás azon lehetséges módosításait, amelyekkel biztosítható lenne, hogy a hozzáférési jog megadásának feltételei teljesüljenek. E módosítások magukban foglalhatják a tervezett szolgáltatás módosítását is.

(9) * 

48. § (1) A vasúti igazgatási szerv a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződésben rögzített kötelezettségek ellentételezésének biztosítása érdekében pénzügyi ellentételezési kötelezettséget állapíthat meg olyan vasúti társaságok terhére, amelyek nem közszolgáltatásnak minősülő vasúti személyszállítási szolgáltatást nyújtanak két olyan meghatározott belföldi állomás között, amely szakaszra más vasúti társaság hatályos vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik. A pénzügyi ellentételezést a vasúti társaság az ellátásért felelős részére teljesíti.

(2) Az (1) bekezdés esetében az adott állomások között nem közszolgáltatásnak minősülő vasúti személyszállítási szolgáltatást végző vasúti társaságok függetlenül attól, hogy belföldi vagy nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatást végeznek, azonos mértékű pénzügyi ellentételezést kötelesek fizetni. A pénzügyi ellentételezésből befolyó és ellentételezésként kifizetett összeg nem haladhatja meg az érintett közszolgáltatási kötelezettségek során felmerült költségek egészének vagy egy részének fedezéséhez szükséges mértéket, figyelembe véve a vonatkozó bevételeket és az említett kötelezettségek teljesítéséből származó ágazatban elérhető ésszerű nyereséget is.

(3) Az e § szerinti pénzügyi ellentételezés megállapításakor tiszteletben kell tartani a méltányosság, az átláthatóság, az egyenlő elbánás és az arányosság elvét. Az arányosság elvét különösen figyelembe kell venni a szolgáltatásért az utasok által fizetett díjak alapján számolt átlagos ellenérték és a pénzügyi ellentételezés mértéke közötti eltérés vizsgálatakor.

(4) Az e § alapján kivetett pénzügyi ellentételezés mértéke nem veszélyeztetheti annak a vasúti személyszállítási szolgáltatásnak a gazdasági életképességét, amelyre azt kivetették.

(5) A miniszter az e § alkalmazásával összefüggésben keletkezett információkat megőrzi, annak biztosítása érdekében, hogy a pénzügyi ellentételezés eredete és azok felhasználása nyomon követhetővé váljon, és az Európai Bizottság rendelkezésére bocsátja.

48/A. § *  (1) *  Az (EU) 2021/782 rendelet és a 2010/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv sérelme nélkül, a miniszter rendeletben előírhatja a belföldi személyszállítási szolgáltatásokat működtető vállalkozó vasúti társaságok számára, hogy a menet- és átszállójegy-kiadás, valamint a helyfoglalások vonatkozásában csatlakozzanak egy közös információs és integrált jegykiadó rendszerhez.

(2) A közös információs és integrált jegykiadó rendszer létrehozását követően a miniszter gondoskodik arról, hogy az ne okozzon piaci torzulást vagy a vállalkozó vasúti társaságok közötti megkülönböztetést, és hogy a rendszert egy jogi személy vagy a személyszállítási szolgáltatásokat nyújtó összes vállalkozó vasúti társaságot tömörítő társulás irányítsa.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

33. Felhatalmazó rendelkezések

49. § (1) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a közszolgáltatási utazási kedvezmények mértékének és igénybevételének szabályait, * 

b) a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályait,

c) a vasúti személyszállításnak az (EU) 2021/782 rendeletben nem szabályozott részletes feltételeit, az (EU) 2021/782 rendeletben foglaltak alóli mentességeket, a személyszállítási üzletszabályzat tartalmára és jóváhagyására vonatkozó részletes szabályokat,

d) az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, valamint a 181/2011/EU rendeletben foglaltak alóli mentességekre, a közúti személyszállítási üzletszabályzatra, továbbá annak jóváhagyására vonatkozó szabályokat,

e) az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenység végzésére vonatkozó szabályokat,

f) az autóbuszos közúti személyszállítási tevékenységre, a közlekedésszervező tevékenységére vonatkozó piacfelügyeleti eljárásra, a piacfelügyeleti díj megfizetésére vonatkozó részletes szabályokat, továbbá a piacfelügyeleti bírság mértékére és alkalmazására vonatkozó szabályokat,

g) a vasúti személyszállítási szolgáltatások területén a kötelező nem baleseti kárfedezet biztosításának részletes szabályait,

h) a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállítás részletes szabályait,

i) a vízi személyszállítási szolgáltatás feltételeire, a víziközlekedési személyszállítási üzletszabályzatra, továbbá annak jóváhagyására vonatkozó szabályokat,

j) az 5. § (1) bekezdés e) pontjában, a 32. § (1) bekezdés e)–h) pontjában, a 32. § (4) és (6) bekezdésében, valamint a 35. § (7) bekezdésében meghatározott adatok, adatbázisok és elektronikus adatkommunikációs technológiák egységességét és átjárhatóságát biztosító műszaki és technológiai előírásokat, valamint a 35/A–35/C. §-ban meghatározott Központi Rendszer és Kapcsolódó Szolgáltatások kialakításával, működtetésével, fejlesztésével, igénybevételével és finanszírozásával kapcsolatos feladatok ellátásának szabályait, a 35/A. § szerinti működtető kijelölésével, a 35/C. § (5) bekezdése szerinti közreműködő szervezet kijelölésével, valamint a közreműködő szervezettel köthető szolgáltatási szerződés tartalmi elemeire vonatkozó szabályokat, a közlekedési kártya és kapcsolódó utasmédia kibocsátásával és működtetésével kapcsolatos szabályokat, a személyszállítási közszolgáltatási kedvezményekkel, és egyéb kedvezményekkel összefüggésben a 35/C. §-ban meghatározott nyilvántartással és adatszolgáltatásokkal kapcsolatos részletes szabályokat,

k) a személyszállítást igénybe vevő utasok jogainak védelme érdekében a vasúti igazgatási szerv és az autóbuszos hatóság által vasúti és autóbuszos személyszállító szolgáltatókkal, valamint a közlekedésszervezőkkel szemben alkalmazható bírság mértékére, alkalmazására, valamint megfizetésére vonatkozó részletes szabályokat, továbbá

l) a közösségi autóbérlő rendszer részletes szabályait

rendeletben állapítsa meg.

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) a vasúti személyszállítási szolgáltatások végzésének és engedélyezésének részletes szabályait,

b) a vasúti dolgozók menetkedvezményre jogosultságának és igénybevételének részletes szabályait,

c) *  az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közforgalmú menetrend készítésére, az egységes egyeztetési eljárásra vonatkozó, és az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások keretében nyújtandó alapellátás meghatározására vonatkozó részletes szabályokat,

d) a vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáférésnek a 47. § (1) bekezdés szerinti korlátozására vonatkozó részletes szabályokat,

e) a 48. §-ban meghatározott, a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződésben meghatározott kötelezettségek pénzügyi ellentételezése fedezetének biztosítása érdekében a vasúti személyszállítási szolgáltatást nyújtó vasúti társaságokat terhelő pénzügyi ellentételezés megállapításának mérlegelési szempontjait az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben,

f) *  a 19. § (1a) bekezdése szerinti közlekedésszakmai feltételek és hozzáférési feltételek részletes szabályait,

g) *  a 45. § szerinti, az új nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások eljárásainak díjait,

h) *  az autóbuszos hatóság eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj megfizetésére kezelésére, nyilvántartására és visszatérítésére vonatkozó részletes szabályokat az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben,

i) *  a 35. § (4) bekezdésében meghatározott szervezet kijelölését, az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások vonatkozásában a szervezet feladataira, a személyszállítási közszolgáltatások teljesítése mennyiségi és minőségi ellenőrzésének tárgyára, tartalmára és eljárására vonatkozó, valamint az ellenőrzési feladat ellentételezését biztosító díjazásával összefüggő feltételeket és részletes szabályokat * 

j)–k) * 

rendeletben állapítsa meg.

(3) *  Felhatalmazást kap a helyi személyszállítási közszolgáltatást működtető települési önkormányzat képviselő-testülete, társulás esetében a társulási megállapodásban meghatározott, ennek hiányában a társulás székhelye szerinti települési önkormányzat képviselő testülete, a Főváros területén a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése

a) a közlekedésszervező kijelölésére, valamint a közlekedésszervező által a helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltató számára adható rendelkezés kereteire,

b) *  a személytaxi-, a személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatás, valamint a különleges személyszállító szolgáltatás, továbbá e szolgáltatásokat közvetítő és szervező szolgálat működésének – a személytaxi és a személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatás esetében a Kormány rendeletében meghatározott feltételeken túli – műszaki, személyi és pénzügyi alkalmassági feltételeire, valamint a település területén lévő taxiállomások, továbbá megállási helyek igénybevételének rendjére, valamint ezek ellenőrzésére vonatkozó szabályokra,

c) *  a település közigazgatási határán belül működő, különcélú menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszokkal kapcsolatos környezetvédelmi besorolására, külső megjelenésére, műszaki felszereltségére, a település közútjain történő közlekedésre és a személyszállítási közszolgáltatások céljára kialakított autóbusz-megállóhelyek igénybevételére vonatkozó feltételekre, valamint a járati engedély igénylésével és kiadásával kapcsolatos részletes szabályokra,

d) *  a közösségi autóbérlő rendszer – a Kormány rendeletében meghatározott feltételeken túli – létrehozására, fenntartására, üzemeltetésére, igénybevételének rendjére, külső megjelenésére, műszaki, személyi és pénzügyi alkalmassági feltételeire vonatkozó részletes szabályokra

vonatkozó önkormányzati rendelet kiadására.

(4) Felhatalmazást kap a főváros és a helyi személyszállítási közszolgáltatást működtető megyei jogú városok képviselő-testülete a helyi személyszállítási közszolgáltatási szolgáltatások esetében alkalmazott alapellátás szintjének rendeletben történő megállapítására.

34. Hatálybalépés

50. § (1) Ez a törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. július 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 15–16. §-a, a 32. § (1) bekezdés g) pontja, a 32. § (6) bekezdése, a 38. §-a, valamint az 55. §-a 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) E törvény 1. § (6) bekezdése 2013. március 1-jén lép hatályba.

(4) E törvény 32. § (1) bekezdés h) pontja és 35. § (7) bekezdése 2014. január 1-jén lép hatályba.

35. Átmeneti rendelkezések

51. § (1) A vasúti társaságok által megkötött, az utazási kedvezményekre vonatkozó megállapodásai alapján a jelen törvény hatálybalépése előtt megszerzett kedvezmények a kedvezményezetteket e törvény hatálybalépése után is megilletik. A jogosultat a megszerzett kedvezmények a nyugdíjba vonulását követően akkor illetik meg, ha a vasúti társaságok közötti megállapodások alapján már e törvény hatályba lépése előtt is jogosult volt kedvezményre munkavállalóként, és e törvény hatályba lépése előtt jogosulttá vált a nyugdíjas kedvezményre is.

(2) A belső szolgáltató a helyi közlekedés ellátásáért felelős illetékességi területén kívül a helyi járattal közigazgatási határon kívül végzett személyszállítást, valamint más önkormányzatok területén végzett személyszállítást a személyszállítási közszolgáltatási szerződés belső szolgáltatóként történt közvetlen odaítélését követő 1 évig tarthatja fenn.

(3) A 2009. december 3-át megelőzően megkötött személyszállítási közszolgáltatási szerződések az azokban rögzített határidő leteltéig hatályban maradnak azzal, hogy módosításuk során az 1370/2007/EK rendelet rendelkezéseit figyelembe kell venni.

(4) *  Az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, továbbá a pályaudvarokon, az állomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan meg kell teremteni, ennek érdekében az ezen járműveket és létesítményeket érintő beruházások, fejlesztések, beszerzések során, valamint – ha ez műszaki szempontból lehetséges – az átalakítások során az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeit már érvényesíteni kell.

(5) A törvény hatálya alá tartozó, a törvény hatályba lépését megelőzően kiadott hatósági engedélyek érvényességét, valamint a már folyamatban lévő hatósági engedélyezési eljárásokat a törvény hatálybalépése nem érinti.

(6) A 38. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettség csak az e törvény hatálybalépése után beszerzett járművekre vonatkozik.

(7) A 2012. évben a szociálpolitikai menetdíj-támogatás forrása a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 1. melléklet XLII. fejezet 31. címében, a 2. mellékletben és a 9. melléklet 1. pontjában meghatározott fogyasztói árkiegészítés.

(8) A 19. § (4) bekezdésében meghatározott személyszállítási üzletszabályzatot a közforgalmú személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató e törvény rendelkezéseinek figyelembevételével 2013. március 1-jéig köteles módosítani.

(9) * 

(10) *  A 47. § (6) bekezdésében foglaltaktól eltérően a közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlya veszélybe kerülésének megállapítása során a vasúti igazgatási szerv az új vasúti személyszállítási szolgáltatásokról szóló, 2014. augusztus 11-i 869/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet alapján jár el, ha a 2019. január 1. után beérkezett, a 2012/34/EU irányelv 38. cikk (4) bekezdésében említett, a kérelmezni szándékozott személyszállítási szolgáltatásról szóló tájékoztatás alapján az új személyszállítási szolgáltatást 2020. december 12. előtt megkezdik.

(11) *  A Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény hatálybalépésével a KTI Nonprofit Kft. menetrend szerinti személyszállítással, közlekedési stratégiai és hálózat tervezéssel, forgalmi modellezéssel, elektronikus jegyrendszerrel, valamint utastájékoztatással kapcsolatos feladatai, tárgyi eszközei, vagyoni értékű jogai tulajdonjoga az országos közlekedésszervezőre, mint jogutódra szállnak át térítésmentesen, olyan módon, hogy ez az országos közlekedésszervező és a KTI Nonprofit Kft. számára adó- és közteherfizetési kötelezettséget nem keletkeztet.

(12) *  A 35/A. § szerinti Központi Rendszerként működő, az IKOP–3.1.0–15–2017–00014 és az IKOP–3.2.0–15–2017-00028. azonosítószámú Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) projektben létrehozott vagyonelemeket, vagyoni értékű jogokat a Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a KTI Kft., mint a közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok, adatbázisok és elektronikus adatkommunikációs technológiák egységességét és átjárhatóságát biztosító műszaki és technológiai előírásokról, a központi adatbázisokról és az azokhoz kapcsolódó központi szolgáltatásokról, továbbá a működtető szervezetek kijelöléséről szóló kormányrendelet szerinti Központi Rendszert működtető átadó szervezetek 2024. március 1-jével térítésmentesen kötelesek átadni a MÁV–START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő Részvénytársaság, mint a közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok, adatbázisok és elektronikus adatkommunikációs technológiák egységességét és átjárhatóságát biztosító műszaki és technológiai előírásokról, a központi adatbázisokról és az azokhoz kapcsolódó központi szolgáltatásokról, továbbá a működtető szervezetek kijelöléséről szóló kormányrendelet szerinti Központi Rendszert működtető átvevő szervezetek részére.

(13) *  A (12) bekezdésben foglalt vagyonelemek, vagyoni értékű jogok átadására nem kell alkalmazni a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 18. §-ának rendelkezéseit.

36. Az Európai Unió jogának való megfelelés

52. § (1) *  Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló, 2012. november 21-i 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;

b) a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról szóló, 2009. április 23-i 2009/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikk (1) bekezdése,

c) *  a 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a belföldi vasúti személyszállítási szolgáltatások piacának megnyitása és a vasúti infrastruktúra irányítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. december 14-i 2016/2370 európai parlamenti és tanácsi irányelv.

d) * 

(2) Ez a törvény a következő rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete (2007. október 23.) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről;

b) *  az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/782 rendelete (2021. április 29.) a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről,

c) a 49. § (1) bekezdés d) pontja alapján kiadott jogszabállyal együttesen az Európai Parlament és a Tanács 181/2011/EU rendelete az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról, valamint

d) az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló jogszabállyal együttesen az Európai Parlament és a Tanács 1073/2009/EK rendelete az autóbusszal végzett személyszállítás való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról,

e) *  az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

f) *  az 1370/2007/EK rendeletnek a belföldi vasúti személyszállítási szolgáltatások piacának megnyitása tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. december 14-i (EU) 2016/2338 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

g) *  a 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikke szerinti gazdasági egyensúlyra irányuló vizsgálat alkalmazására vonatkozó eljárás és kritériumok megállapításáról szóló, 2018. november 20-i (EU) 2018/1795 bizottsági végrehajtási rendelet.

37. Módosító rendelkezések

53–54. § * 

55. § * 

56–57. § * 

38. Hatályon kívül helyező rendelkezések

58. § (1) Hatályát veszti:

a) az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény,

b) a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény,

c) a Kkt. 4. §-a, 8. § (1) bekezdés d) pontja, 19. § (2)–(3) bekezdése, 19/A. §-a, valamint 48. § (5a) bekezdése.

(2) Hatályát veszti a Vtv. 1. § (1) bekezdés c) pontja, az 1. § (3)–(4) bekezdése; 2. § (2) bekezdés 18. és 21. pontja, a 2. § (5) bekezdés 3., 13., 17–18. és 20. pontja; 3. § (1) a) pontjában a „vasúti személyszállítási közszolgáltatások fejlesztése,” szövegrész, 3. § (2) h), j)–l) pontja, továbbá 3. § (3)–(4) bekezdése; 3/A–3/B. §-a; 5. § (1) bekezdés b) pontjában a „, valamint a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatás” szövegrész, az 5. § (1) bekezdés d)–f) pontja, az 5. § (3)–(4) bekezdése; 5/A–5/B. §-a; 11. § (2) bekezdésében a „személyszállítási és” szövegrész; 12. § (1) bekezdése; 15. § (3) bekezdése; 17. §-a, a 19. §-t megelőző „SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS” alcím, 19–21/C. §-a; 27. §-t megelőző „A VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS ÉS A KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLENTÉTELEZÉSE ÉRDEKÉBEN MEGÁLLAPÍTHATÓ KÁRTALANÍTÁS” alcím, a 27–27/F. §-a; a 27/G. §-t megelőző „A SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁS DÍJAI, JEGY- ÉS BÉRLETRENDSZERREL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK” alcím, a 27/G–27/H. §-a; 53/A–53/C. §-a; 68. § (2) bekezdése; 68/H. §-a; a 68/I. §-t megelőző „MÉG ELÉGSÉGES SZOLGÁLTATÁS A VASÚTI KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉSBEN” alcím, a 68/I. §; a 79/A. §-t megelőző, „A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogainak védelme” alcím, a 79/A–79/B. §-a, 87. § (3) és (10)–(12) bekezdése; 88. § (1) bekezdés c) pontjában a „valamint a 79/A. § (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott bírság mértékére” szövegrész, valamint h) és p) pontja; 88. § (2) bekezdés 16., 18., 25. és 27. pontja, valamint 29–30. pontja.

(3) Nem lép hatályba a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény 11. § (2) bekezdése.

59. § Nem lép hatályba az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvény 256. § (8)–(9) bekezdése és a 285. § (10)–(11) bekezdése.

1. melléklet a 2012. évi XLI. törvényhez * 

Az autóbuszos közlekedési szolgáltató által fizetendő piacfelügyeleti díj mértéke a tevékenység végzésére feljogosító autóbuszos személyszállító engedélyben feltüntetett üzemeltethető autóbuszainak száma alapján

A B
A szolgáltató által üzemeltetett engedélyköteles autóbuszok száma A piacfelügyeleti díj éves mértéke (forintban)
1. 1–5 db 50 000
2. 6–10 db 100 000
3. 11–20 db 200 000
4. 21–50 db 500 000
5. 51–100 db 1 000 000
6. 101–250 db 2 000 000
7. 251–500 db 3 000 000
8. 501–1000 db 4 000 000
9. 1000 db felett 5 000 000