A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

53/2012. (XII. 22.) KIM rendelet

a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás, valamint a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárás rendjéről és a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 9-14. §, a 17. § és a 18. § b) és c) pontja tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. A közvetlen hozzáféréssel történő adatátvétel rendje

1. § (1) *  A bűnügyi nyilvántartási rendszer adatállományához elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével történő közvetlen adathozzáférés (a továbbiakban: közvetlen hozzáférés) gyakorlásához szükséges egyedi azonosítót a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 68. §-ában meghatározott jogosult szerv (a továbbiakban: közvetlen hozzáférésre jogosult szerv) a bűnügyi nyilvántartó szervhez benyújtott kérelemben (a továbbiakban: egyedi azonosító iránti kérelem) igényli.

(2) Az egyedi azonosító iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a Bnytv. 68. §-a alapján közvetlen hozzáférésre jogosult szerv

aa) megnevezését,

ab) levelezési címét;

b) a Bnytv. 70. § (2) bekezdésében meghatározott, a közvetlen hozzáférési jog gyakorlására felhatalmazott személy (a továbbiakban: hozzáférésre felhatalmazott személy)

ba) családi és utónevét,

bb) születési családi és utónevét,

bc) születési helyét és idejét,

bd) anyja születési családi és utónevét,

be) beosztását,

bf) szervezeti egységét,

bg) hozzáférési jogosultságának teljes vagy korlátozott terjedelmét,

bh) korlátozott hozzáférési jogosultsága esetén a jogosultsággal érintett adatkört.

(3) A közvetlen hozzáférésre jogosult szerv az egyedi azonosító iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, a tájékoztatáshoz való joga teljesítése érdekében megküldi a bűnügyi nyilvántartó szerv részére a következő adatait:

a) telefonszám,

b) telefaxszám,

c) elektronikus levélcím.

(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatokban bekövetkezett változásról a közvetlen hozzáférésre jogosult szerv - az adatváltozást követő három munkanapon belül - értesíti a bűnügyi nyilvántartó szervet.

2. § A bűnügyi nyilvántartó szerv az egyedi azonosító iránti kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül tájékoztatja a közvetlen hozzáférésre jogosult szervet a hozzáférésre felhatalmazott személy egyedi azonosítójáról, valamint a közvetlen hozzáférés gyakorlásához szükséges technikai ismeretekről.

3. § (1) *  A közvetlen hozzáféréssel történő adatátvétel teljesítéséhez - a szakértői nyilvántartó szerv kivételével - a közvetlen hozzáférésre jogosult szervnek meg kell jelölni:

a) a közvetlen hozzáférésre jogosult szerv megnevezését;

b) a hozzáférésre felhatalmazott személy egyedi azonosítóját;

c) a közvetlen hozzáférés célját, jogalapját;

d) a közvetlen hozzáféréssel érintett, a bűnügyi nyilvántartási rendszerben nyilvántartott személy

da) születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, valamint anyja születési családi és utónevét vagy

db) születési családi és utónevét és személyi azonosítóját.

(1a) *  A szakértői nyilvántartó szervnek a közvetlen hozzáféréssel történő adatátvétel teljesítéséhez az (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott adatokat, a belső azonosító kódot, a szakrendszeri azonosító kódot és a kapcsolati kódot.

(2) A bűnügyi nyilvántartó szerv a közvetlen hozzáférést gyakorló szerv részére haladéktalanul, elektronikus úton továbbítja azokat az adatokat, amelyek tekintetében a közvetlen hozzáférésre való jogosultság fennáll, ezzel egyidejűleg adatvédelmi záradékban hívja fel a figyelmet az adatok jogszerű felhasználásának követelményére.

2. Az adatigénylés alapján történő adattovábbítás rendje

4. § *  Az adatigénylő által a bűnügyi nyilvántartó szervhez benyújtott adatigénylési kérelemnek (a továbbiakban: adatigénylési kérelem) tartalmaznia kell:

a) a Bnytv. 69. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat,

b) a Bnytv. 70. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat,

c) az adatigényléssel átvenni kívánt adatok körének pontos megjelölését,

d) a Bnytv. 76/A. § (2) bekezdése alapján az adatigénylő döntésétől függően az arra vonatkozó kérelmet, hogy a bűnügyi nyilvántartó szerv ellenőrizze, hogy az adatigényléssel érintett magyar állampolgárra vonatkozóan szerepel-e adat a tagállami ítéletek nyilvántartásában.

4/A. § *  (1) *  Az adatigénylés előterjesztéséhez szükséges egyedi azonosítókat az adatigénylő a bűnügyi nyilvántartó szervhez benyújtott egyedi azonosító iránti kérelemben igényli.

(2) Az egyedi azonosító iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) az adatigénylő

aa) megnevezését,

ab) levelezési címét,

b) a Bnytv. 69. § (5) bekezdésében meghatározott, az elektronikus úton történő adatigénylésre felhatalmazott személy (a továbbiakban: felhatalmazott személy)

ba) családi és utónevét,

bb) születési családi és utónevét,

bc) születési helyét és idejét,

bd) anyja születési családi és utónevét,

be) beosztását,

bf) szervezeti egységét,

bg) jogosultságának teljes vagy korlátozott terjedelmét,

bh) korlátozott jogosultsága esetén a jogosultsággal érintett adatkört.

(3) Az adatigénylésre jogosult szerv az egyedi azonosító iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg megküldi a bűnügyi nyilvántartó szerv részére a következő adatait:

a) telefonszám,

b) telefaxszám,

c) elektronikus levélcím.

(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatokban bekövetkezett változásról az adatigénylésre jogosult szerv - az adatváltozást követő három munkanapon belül - értesíti a bűnügyi nyilvántartó szervet.

(5) A bűnügyi nyilvántartó szerv az egyedi azonosító iránti kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül tájékoztatja az adatigénylésre jogosult szervet a felhatalmazott személy egyedi azonosítójáról, valamint az elektronikus úton előterjesztett adatigénylés gyakorlásához szükséges technikai ismeretekről.

5. § *  (1) Ha az adatigénylő jogosult az igényelt adatok átvételére, azokat részére a bűnügyi nyilvántartó szerv - az adatigénylési kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül - továbbítja, egyidejűleg adatvédelmi záradékban hívja fel figyelmét az adatok jogszerű felhasználására.

(2) *  Ha

a) a cégbíróság egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban,

b) a működést engedélyező szerv a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 10/B. §-a alapján vagy

c) a Családi Csődvédelmi Szolgálat a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény 16/A. §-a alapján

igényel adatot, a bűnügyi nyilvántartó szerv az igényelt adatokat az adatigénylési kérelem beérkezésétől számított egy munkanapon belül továbbítja.

3. * 

6-8. § * 

4. * 

9-14. § * 

5. Záró rendelkezések

15. § (1) E rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2013. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 9. §-a és 18. § c) pontja e rendelet kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

16. § * 

17. § * 

18. § Hatályát veszti

a)-b) * 

c) *