A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. főtevékenység: az egyéni vállalkozói nyilvántartásban főtevékenységként megjelölt mezőgazdasági termelő tevékenység;

2. *  főállású mezőgazdasági termelő: az a személy, aki nem rendelkezik munkaviszonyból vagy más nem önálló tevékenységből származó jövedelemmel és a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó árbevétele meghaladja az összes árbevételének 50%-át;

3. gazdaság: a termőföld, az állatállomány, továbbá a mezőgazdasági termelő tevékenységéhez kapcsolódó mezőgazdasági vagyoni értékű jogok, gépek, épületek és készletek, és egyéb tárgyi eszközök összessége;

4. gazdaság átvétele: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatásban részesülő, egy vagy több gazdaságátadótól átvételre kerülő gazdaság, és a hozzá tartozó támogatási jogosultságok, valamint kötelezettségek összességének a megszerzése;

5. gazdaságátadó: az a személy, aki legalább 55 éves, a mezőgazdasági tevékenységet őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként végzi, a gazdaság átadás időpontjában nem éri el a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, nem részesül saját jogú nyugellátásban, az átadást megelőzően legalább tíz évig mezőgazdasági tevékenységet folytatott és rendelkezik saját tulajdonú gazdasággal, továbbá úgy határoz, hogy véglegesen felhagy a mezőgazdasági tevékenységével;

6. támogatásban részesülő gazdaságátadó: az a személy, aki az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkezik és kezdeményezi a gazdaságának átadását;

7. mezőgazdasági termelő tevékenység: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 3. § 11. pontja szerinti tevékenységek közül a 01.11–01.50 és 01.70 szakágazatba tartozó tevékenység;

8. mezőgazdasági termelő tevékenységből származó bevétel: a mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató gazdálkodó gazdaságából – a növénytermesztés, kertészet, és állattenyésztés ágazataiból – származó termékek értékesítéséből származó bevételek összege;

9. gazdaság vezetője: a gazdaság részét képező ingatlanok – beleértve a termőföldet is – tulajdonjogával vagy bérleti jogával rendelkező, tevőleges mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó;

10. *  működtetési időszak: e rendelet szerinti támogatási kérelmet jóváhagyó határozat véglegessé válását követő év január 1-jétől számított ötödik naptári évvégéig terjedő időszak;

11. ügyfél: az a természetes személy, aki megfelel a 3. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek;

12. *  tanya: az a külterületi lakott ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként vagy majorként szerepel, továbbá az az ingatlan, amely kivett területként, alrészként kivett területként, mezőgazdasági területként vagy lakóház, udvar, gazdasági épületként van nyilvántartva és megfelel a termőföldről szóló törvényben található tanya fogalomnak;

13. kertészet: a támogatási kérelemben az üzleti terv részét képező standard fedezeti hozzájárulás (a továbbiakban: SFH) betétlapon az ügyfél által jelölt, kertészeti ágazat körébe tartozó, a Vhr. 21. § (2) bekezdése szerinti közleményben közzétett D14A, D14B, D15, D16, D17, D34, E, G01A, G01B, G01C, G02, G03A, G03B, G04A, G04B, G04C, G04D, G05, G07, I02, D10, D23, D24 SFH-kódok legalább egyikének megfelelő mezőgazdasági tevékenység;

14. termelői csoport: a Vhr. 3. § 7. pontja szerinti csoport;

15. zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet: a Vhr. 3. § 18. pontja szerinti csoport;

16. életvitelszerű tartózkodási hely: az ügyfél azon – bejelentett és a lakcímet igazoló hatósági igazolványban szereplő – állandó vagy ideiglenes tartózkodási helye, ahol az év nagyobb részét tölti, és rendszerint elérhető, amelyet életkörülményei is alátámasztanak.

2. A támogatás jellege és célterülete

2. § (1) E rendelet alapján egy alkalommal költségek fedezetére vagy fejlesztési célra támogatás vehető igénybe a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez (a továbbiakban: célterület).

(2) A támogatási jogosultság kötelezettségátadás, illetve jogutódlás keretében nem átruházható, a Vhr. 10. §-a nem alkalmazandó.

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1) A célterülettel kapcsolatban támogatást vehet igénybe az a személy, aki:

a) a támogatási kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a 40. életévét még nem töltötte be;

b) gazdaság vezetőjeként, első alkalommal

ba) új gazdaság létrehozásával, vagy

bb) meglévő gazdaság átvételével

kezd gazdálkodni;

c) a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik

ca) az 1. mellékletben meghatározott szakképesítések, vagy

cb) a 2. mellékletben meghatározott képzés keretében szerzett végzettség

legalább egyikével, vagy

cc) a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, a ca) vagy cb) alpont szerinti szakképesítést vagy végzettséget igazoló bizonyítvánnyal, vagy oklevéllel;

d) gazdálkodási tevékenysége fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet, annak részét képező SFH-betétlapot és pénzügyi tervet nyújt be.

(2) *  Amennyiben a támogatás igénylője az 1. mellékletben felsoroltaktól eltérő szakképesítést szerzett, abban az esetben a Herman Ottó Intézet által kiadott állásfoglalással kell rendelkeznie a támogatási kérelem benyújtásakor arra vonatkozóan, hogy szakképesítése megfeleltethető az 1. mellékletben szereplő szakképesítések valamelyikének.

(3) Az (1) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott végzettséggel rendelkezőnek kell tekinteni azt a személyt is, aki a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik olyan felsőoktatási intézmény által kiadott igazoló dokumentummal, amely tanúsítja, hogy a támogatási kérelmet benyújtó személy a 2. mellékletben meghatározott szakon végzett képzések legalább egyikének tekintetében sikeres záróvizsgát tett.

(4) E rendelet alapján az (5) bekezdésben foglalt kivétellel nem adható támogatás annak, aki e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtása előtt már nyújtott be agrár, vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, vagy pályázatot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH).

(5) A (4) bekezdéstől eltérően támogatás adható annak, aki

a) az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 1.4. Fiatal gazdálkodók induló támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, vagy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján nyújtott be támogatási kérelmet, amelyet az MVH nem hagyott jóvá és erről jogerős döntéssel rendelkezik, valamint felülvizsgálat, vagy bírósági eljárás nincs folyamatban,

b) a 6. § (1) bekezdése szerinti támogatási kérelem benyújtási időszak megnyílta előtt, az egyéb jogcímre benyújtott pályázatát, támogatási kérelmét az arra vonatkozó támogatási határozat jogerőre emelkedése előtt visszavonta, vagy

c) a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló jogszabály alapján az országos kvótatartalékból történő, közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta térítésmentes igénylésére nyújtott be kérelmet, vagy örökösödés útján történő átszállás miatt nyújtott be átírás iránti kérelmet.

(6) Nem adható támogatás annak az ügyfélnek, akinek a 3. mellékletben foglalt

a) táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 77 pontot,

b) táblázat „C” Pénzügyi terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 4 pontot,

c) táblázat „D” Üzleti terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 20 pontot.

4. Kötelezettségek

4. § (1) Az ügyfél köteles:

a) a gazdaságot személyesen vezetni;

b) a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig a mezőgazdasági termelő tevékenységet főtevékenységként, egyéni vállalkozóként folytatni;

c) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtása előtt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódó 2007–2013 közötti költségvetési időszakban megvalósítandó vidékfejlesztési program keretében megszervezett, a célterület szerint meghatározott tevékenységgel kapcsolatos kötelező képzésen részt venni és azt elvégezni;

d) a működtetési időszak végéig a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész alapján tett vállalásokat, kötelezettségeket, nyilatkozatokat fenntartani;

e) a működtetési időszak alatt a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendelet alapján vezetett nyilvántartásban az állatállomány tartójaként szerepelni, valamint eleget tenni

ea) a szarvasmarhafélékre vonatkozóan a szarvasmarha fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

eb) a lófélékre vonatkozóan az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ec) a juh-, kecskefélékre vonatkozóan a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ed) a sertésfélékre vonatkozóan a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ee) a baromfifélékre vonatkozóan a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló miniszteri rendeletben

előírt, az állatállományra vonatkozó bejelentési kötelezettségeknek;

f) a használatában lévő területeket a földhasználati-nyilvántartásba bejelenteni, amennyiben a feltételt jogszabály lehetővé teszi;

g) a gazdálkodásával összefüggésben Irányító Hatósági közleményben meghatározott tartalom szerinti gazdálkodási naplót vezetni.

(2) Az ügyfél gazdaságának el kell érnie a vállalt európai méretegységet (a továbbiakban: EUME) az üzleti terv részét képező SFH-betétlapon meghatározott ütemezés szerint, és azt fenn kell tartani a működtetési időszak végéig.

(3) Az ügyfél köteles vállalni, hogy

a) a gazdaság üzemméretét a működtetési időszak 4. évének végéig az üzleti tervben vállalt méretre növeli, és azt fenntartja a működtetési időszak végéig és

b) amennyiben a gazdaság üzemmérete a működtetési időszak 4. évének vége előtt eléri az üzleti tervben a 4. naptári év végére vállalt méretet, akkor attól az időponttól kezdődően azt az üzemméretet fenntartja a működtetési időszak végéig a (2) bekezdés figyelembe vétele mellett;

c) gazdaságának üzemmérete legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végére eléri legalább a 4 EUME méretet.

(4) A (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel a támogatásra jogosult ügyfél számára megengedett az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése más ágazaton belüli (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés) termékekkel is. Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelmében az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya tekintetében a működtetési időszak 4. évére vállalt EUME értékből részarányt vállalt, akkor az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése csak a vállalt százalékos arány betartása mellett valósítható meg szankció nélkül.

(5) *  A csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben (a továbbiakban együtt: családtámogatási ellátás) részesülő ügyfél a gazdaság vezetésébe az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti közreműködőt vonhat be. A közreműködő bevonásának tényét teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, a 4. melléklet szerinti adattartalommal. A teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát a közreműködő bevonásának kezdetétől számított 8 munkanapon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére, amelyhez igazolást kell mellékelni arról, hogy az ügyfél családtámogatási ellátásban részesül.

(6) A gazdaság személyes vezetésének minősül a támogatásra jogosult ügyfél általi személyes vezetés, továbbá a (5) bekezdés szerinti közreműködő bevonásával történő mezőgazdasági üzem vezetése.

(7) *  A Kincstár a (2) bekezdés teljesülése tekintetében a működtetési időszakban az ellenőrzés időpontját megelőző naptári éveket is ellenőrizheti.

(8) Az a támogatásra jogosult ügyfél, aki a támogatási kérelem benyújtásakor csatolta az elismert termelői csoport, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet által kiadott tagság igazolást, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor megadott tevékenységgel releváns elismert termelői csoporthoz, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoporthoz és termelői szervezethez való csatlakozási szándékát jelezte, köteles a működtetési időszak végéig a tagságát fenntartani, továbbá az üzleti tervben megnevezett termékek más termékcsoportba tartozó termékekkel való helyettesítése esetén a tevékenységgel kapcsolatos termékcsoportban működő elismert termelői csoport, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet tagság kialakítására és fenntartására.

(9) *  Az a támogatásra jogosult ügyfél, aki a támogatási kérelem benyújtásakor csatolta az ökológiai ellenőrző és tanúsító szervezettel (a továbbiakban: ökológiai ellenőrző szervezet) a gazdasága vagy annak egy része vonatkozásában kötött szándéknyilatkozatot, a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásakor és a működtetési időszak leteltét követő 60 napon belül köteles a Kincstárhoz benyújtani az ökológiai ellenőrző szervezet által kiállított igazolást arról, hogy az ügyfél legkésőbb a működtetési időszak első évének végétől a működtetési időszak végéig szerepelt az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési rendszerében a vállalt százalékos mértékben, és az ellenőrző szervezettel mezőgazdasági tevékenységre vonatkozó érvényes szerződéssel rendelkezett.

(10) *  Ha az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye tanyán van, azonban a külterületi ingatlan nem felel meg a 1. § 12. pontjának, vagy nem tanyaként vagy majorként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, akkor az ügyfélnek a területileg illetékes önkormányzat jegyzője által kiállított igazolással kell igazolnia legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig, hogy életvitelszerű tartózkodási helye gazdálkodásra alkalmas. Az igazolást az 5. melléklet szerinti adattartalommal kell kiállítani.

5. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke

5. § (1) A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódó 2007–2013 közötti költségvetési időszakban megvalósítandó vidékfejlesztési program 112. intézkedéséhez rendelt keretösszeg, amely 14 391 100 eurónak megfelelő forintösszeg.

(2) A támogatás összege, amennyiben a támogatási kérelemben a gazdaságnak a működtetési időszak 4. évének végére vállalt üzemmérete a Vhr. 21. § (2) bekezdés szerinti közleményben meghatározott SFH értékekkel számolva

a) legalább 4 EUME nagyságú, de nem éri el a 7 EUME-t, akkor 20 000 eurónak,

b) legalább 7 EUME nagyságú, de a 10 EUME-t nem éri el, akkor 30 000 eurónak,

c) legalább 10 EUME nagyságú, akkor 40 000 eurónak

megfelelő forintösszeg.

(3) A támogatás forintösszege a folyósítás évének január 1-jén érvényes Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) által rögzített árfolyamon kerül kifizetésre.

(4) A vállalt EUME méret számításánál a Vhr. 21. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(5) A Vhr. 21. § (3) bekezdéstől eltérően a vállalt EUME méretet a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jén érvényes EKB által rögzített árfolyamon kell figyelembe venni a működtetési időszak egésze alatt.

(6) *  Az EUME számítás alapjául szolgáló állatlétszámot a napi állományadatok éves átlaga alapján számított állatlétszám alapján kell meghatározni, amelyet a Kincstár a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak alapján vezetett nyilvántartásokból állapít meg, amit az állatállomány-nyilvántartásnak is alá kell támasztania.

(7) *  Az EUME számítás alapjául szolgáló területméretet az adott évben benyújtott egységes területalapú támogatás adataiból ellenőrzi a Kincstár, mind a terület mérete, mind pedig a hasznosítás figyelembevétele mellett. Az egységes területalapú támogatással nem érintett területek esetében a terület mérete a földhasználati nyilvántartásból, az SFH érték az ügyfél nyilatkozata alapján kerül ellenőrzésre.

6. A támogatási kérelem benyújtása

6. § * 

7. A támogatási kérelem elbírálása

7. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 3. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hozza meg.

8. Kifizetési kérelem

8. § (1) Az ügyfél a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat kézhezvételét követő 90 napon belül köteles az MVH által közétett közleményben előírt formában, postai úton benyújtani az MVH-hoz.

(2) A támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg mellékletként csatolni kell

a) az egyéni vállalkozói mezőgazdasági tevékenységről kiállított igazolás eredeti példányát vagy hiteles másolatát, amely tartalmazza a főtevékenység kezdeti dátumát;

b) a támogatási kérelemben jelzett csatlakozási szándék esetén az MVH által rendszeresített nyomtatványt, amelyen az elismert termelői csoport, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet az ügyfél tagságának meglétét igazolja.

(3) *  A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására 2014. május 1. és 31. között, majd ezt követően évente május 1. és augusztus 31. között megnyíló kifizetési időszakban, de legkésőbb a működtetési időszak ötödik évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig van lehetőség akkor, ha a 4. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak teljesülnek.

(4) *  A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

(5) *  A nyomtatványt a következő adattartalommal kell a Kincstárnak rendszeresíteni:

a) ügyfél-azonosítási adatok,

b) a kötelezettségek teljesítését igazoló adatok.

(6) A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelemhez mellékelni kell az ökológiai ellenőrző szervezet által kiállított igazolást arról, hogy az ügyfél legkésőbb a működtetési időszak első évének végétől a kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig szerepelt az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési rendszerében és az ellenőrző szervezettel mezőgazdasági tevékenységre vonatkozó érvényes szerződéssel rendelkezett.

(7) Amennyiben az e rendelet alapján benyújtott támogatási kérelemben az ügyfél arról nyilatkozott, hogy gazdaságot vesz át, és erre vonatkozóan többlet pontot szerzett, ezt követően a támogatási kérelemben megnevezettől eltérő azon gazdaságátadótól is átvehet gazdaságot, akivel és az általa átadott gazdasággal szemben teljesülnek ugyanazok, a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész alapján tett vállalások, kötelezettségek, nyilatkozatok.

9. Jogkövetkezmények

9. § (1) *  Ha az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a támogatásra jogosult

a) nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakat, valamint

b) gazdaságának üzemmérete az utolsó kifizetést követően nem éri el a 4 EUME méretet,

az intézkedésben való részvétellel összefüggésben megállapított jogosultság megszűnik, és az igénybe vett támogatás egésze jogosulatlannak minősül.

(1a) *  Ha az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a támogatásra jogosult a gazdálkodási napló vezetésében több mint fél éves elmaradásban van, a Kincstár határidő tűzésével felszólítja az elmaradás pótlására.

(1b) *  Amennyiben az ügyfél az (1a) bekezdés szerinti határidőben nem pótolja az elmaradást, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(2) Ha a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok része alapján a nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy a támogatásra jogosult valótlan adatot szolgáltatott, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(3) Amennyiben

a) *  az ügyfél gazdaságának üzemmérete a működtetési időszak 1. évétől kezdődően az üzleti tervben az adott évre megadott EUME mérettől 20%-ot meghaladóan marad el, akkor az ügyfél köteles a 20%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb évente a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

b) *  az ügyfél gazdaságának üzemmérete az utolsó kifizetést követően a véglegessé vált támogatási határozatban a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME mérettől 20%-ot meghaladó mértékben marad el, akkor az ügyfél köteles a 20%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb évente a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

c) az ügyfél a 4. § (8) bekezdésében foglaltakat nem tartja be, köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;

d) az ügyfél a 4. § (9) bekezdésében foglaltakat nem tartja be, köteles a kifizetett támogatási összeg 3%-át visszafizetni.

(3a) *  Mentesül az ügyfél a (3) bekezdés c) pont szerinti jogkövetkezmény alól, amennyiben igazolja, hogy a 4. § (8) bekezdés szerinti kötelezettségét nem tudja fenntartani a termelői csoport vagy termelői szervezet folyamatban lévő vagy lezajlott felszámolása miatt, és amennyiben a felszámolástól számított 6 hónapon belül igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(3b) *  Mentesül az ügyfél a (3) bekezdés c) pontja szerinti jogkövetkezmény alól, amennyiben a 4. § (8) bekezdés szerinti kötelezettségét azért nem tudta fenntartani, mert a termelői csoport vagy termelői szervezet elismerése visszavonásra került, és amennyiben az elismerés visszavonásától számított 6 hónapon belül igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(4) *  Amennyiben az ügyfél pénzügyi tervében a működtetési időszak 4. vagy 5. évének végére vállalt mezőgazdasági termelő tevékenységből származó bevétel 40%-ot meghaladó mértékben marad el, akkor az érintett év vonatkozásában az ügyfél köteles a 40%-ot meghaladó elmaradáson túli százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(5)–(6) * 

(7) Amennyiben az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy

a) *  a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME értéket

aa) az állattenyésztés,

ab) a kertészet, vagy

ac) az állattenyésztés és a kertészet együttes

aránya adja a vállalt százalékban, és az általa vállalt aránytól az ügyfél 30%-ot meghaladóan tér el más ágazat irányába, akkor köteles a 30%-ot meghaladó eltérésen túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

b) a működtetési időszak teljes időtartama alatt a gazdaság legtávolabbi pontja az életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;

c) gazdaságot vesz át, és erre vonatkozóan többlet pontot szerzett, és ezt nem teljesíti, vagy a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás intézkedés keretében benyújtott támogatási kérelem elutasításra kerül, vagy a támogatásban részesülő gazdaságátadó nem kezdeményezi a gazdaságának átadását, akkor az ügyfél számára a benyújtott támogatási kérelemben a 4. évre vállalt üzemméret alapján számított támogatási összeget csökkenteni kell 10 000 eurónak megfelelő forint összeggel;

d) *  a működtetési időszak 2., 3. vagy 4. évére főállású mezőgazdasági termelővé válik

da) és a támogatási kérelemben vállalt naptári évben teljesíti, de azt nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

db) a támogatási kérelemben vállalt évet követően a működtetési időszak bármely teljes naptári évében teljesíti a főállású mezőgazdasági termelővé válást, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

dc) azonban a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem válik főállású mezőgazdasági termelővé, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik;

e) *  életvitelszerűen tanyára vagy 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik legkésőbb a működtetési időszak első évének végéig és ezt a teljes működtetési időszak alatt fenntartja, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

f) *  életvitelszerűen tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen él legalább 1 évvel a támogatási kérelem benyújtását megelőzően és ezt fenntartja a működtetési időszak végéig, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

g) *  a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME érték megfelelő százalékát a működtetési időszak 3. évének végére teljesíti és az általa a működtetési időszak 3. évének végére vállalt üzemmérettől 10%-ot meghaladó mértékben marad el, akkor köteles a 10%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(8) Amennyiben az ügyfél nem teljesíti

a) a 8. § (1) bekezdésében meghatározott kérelembenyújtási kötelezettségét, az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik;

b) *  a 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti képzési kötelezettségét, köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni.

(9) Az ügyfélre vonatkozóan megállapított összes visszafizetési kötelezettség nem haladhatja meg a Tv. 69. § (5) bekezdése szerint meghatározott, jogosulatlan részvétellel igénybe vett támogatás esetén alkalmazandó szankció mértékét.

(10) Amennyiben a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás keretében nem nyílik támogatási időszak 2012-ben, abban az esetben a gazdaság átvételéért kapott többlet pont miatt az ügyféllel szemben a (7) bekezdés c) ponttól eltérően nem alkalmazható szankció.

(11) *  Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 8. § (3) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.

(12) *  A (11) bekezdéstől eltérően az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret, vagy

b) *  a működtetési időszak 5. évét követő év május 1. és augusztus 31. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi az 5. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.

10. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 22. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

12. § *  Az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 53/2014. (IV. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet] megállapított 1. § 2. pontját az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

13. § *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 1. § 12. pontot, 4. § (10) bekezdést, 9. § (7) bekezdés e) és f) pontot és 5. mellékletet a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

14. § *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet]

a) megállapított 9. § (1)–(1b) bekezdést, (3) bekezdés a) és b) pontot, (3a), (3b) és (4) bekezdést, (7) bekezdés a) pontot a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 9. § (5) és (6) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

15. § *  Ahol e rendelet csecsemőgondozási díjat említ, azon terhességi-gyermekágyi segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2015. január 1-je előtt nyílt meg.

16. § *  (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelettel megállapított 8. § (4) bekezdését, 9. § (7) bekezdés d) és g) pontját, 9. § (8) bekezdés b) pontját, 9. § (11) és (12) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépésekor és az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet [a továbbiakban: 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet] hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelettel megállapított 8. § (3) bekezdését a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelethez

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 26 2 8299 02 2 2 01 Állattartó-telepi gépész Szakmunkás
3. 22 2 6131 06 1 0 01 Állattenyésztő Szakmunkás
4. 23 5 3124 16 6 3 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus Technikus
5. 20 2 6140 05 9 0 01 Aranykalászos gazda Szakmunkás
6. 22 2 6139 06 1 0 02 Baromfi- és kisállattenyésztő Szakmunkás
7. 22 5 3124 16 6 3 02 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
8. 22 2 6139 06 4 0 01 Belovagló (Bereiter) Szakmunkás
9. 23 2 6112 05 9 0 02 Biotermesztő Szakmunkás
10. 15 5 3113 16 6 4 01 Bor- és üdítőitalipari technikus Technikus
11. 15 2 7222 01 9 0 01 Borász Szakmunkás
12. 21 2 6129 05 4 0 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő Szakmunkás
13. 21 2 6116 05 3 0 01 Dísznövénykertész Szakmunkás
14. 21 5 3124 16 6 2 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus Szaktechnikus
15. 26 5 3117 16 2 0 06 Erdészeti gépésztechnikus Technikus
16. 29 5 3125 16 6 1 01 Erdészeti környezetvédő szaktechnikus Szaktechnikus
17. 55 4 3910 09 8 0 03 Erdészeti menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
18. 29 2 6219 05 1 0 01 Erdészeti szakmunkás Szakmunkás
19. 29 5 3125 16 6 1 02 Erdésztechnikus Technikus
20. 21 2 6212 05 1 0 03 Faiskolai szaporítóanyag-előállító Szakmunkás
21. 20 2 6140 05 9 0 04 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás) Szakmunkás
22. 21 2 6121 05 5 0 02 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó Szakmunkás
23. 21 5 3124 16 6 2 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus Szaktechnikus
24. 22 2 6135 06 1 0 03 Juhtenyésztő Szakmunkás
25. 22 5 3124 16 6 3 04 Juhtenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
26. 20 4 6140 05 9 0 06 Képesített gazda Technikus
27. 20 4 6140 08 2 0 04 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony Technikus
28. 24 2 6129 05 3 0 04 Kertész Szakmunkás
29. 24 5 3124 16 6 2 03 Kertész- és növényvédelmi technikus Technikus
30. 26 2 8293 02 2 2 13 Kertészeti gépész Szakmunkás
31. 55 4 3910 09 8 0 08 Kertészeti menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
32. 22 2 6134 06 1 0 04 Lótenyésztő Szakmunkás
33. 22 5 3124 16 6 3 05 Lótenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
34. 42 2 5129 08 2 0 05 Lovastúra-vezető Szakmunkás
35. 22 2 6139 06 2 0 02 Méhész Szakmunkás
36. 26 1 8293 04 7 0 01 Meliorációs és parképítő gépkezelő Szakmunkás
37. 26 1 8293 04 6 1 04 Mező- és erdőgazdasági rakodógépkezelő Szakmunkás
38. 20 2 6140 09 9 0 03 Mezőgazdasági (agrár) vállalkozó Szakmunkás
39. 41 5 3129 16 9 0 22 Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus Technikus
40. 20 2 6140 08 2 0 06 Mezőgazdasági gazdaasszony Szakmunkás
41. 26 2 8293 02 2 2 16 Mezőgazdasági gépész Szakmunkás
42. 26 5 3117 16 2 0 21 Mezőgazdasági gépésztechnikus Technikus
43. 26 2 7433 02 2 2 17 Mezőgazdasági gépjavító Szakmunkás
44. 26 5 3117 16 2 0 22 Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus Szaktechnikus
45. 26 5 3117 16 2 0 23 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus Szaktechnikus
46. 52 5 3126 16 7 0 12 Mezőgazdasági környezetvédő szaktechnikus Szaktechnikus
47. 52 5 3126 16 7 0 13 Mezőgazdasági környezetvédő technikus Technikus
48. 26 5 3117 16 2 0 24 Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus Szaktechnikus
49. 20 5 3124 16 6 2 04 Mezőgazdasági technikus Technikus
50. 21 5 3124 16 6 2 05 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus Technikus
51. 26 2 8293 02 2 2 21 Növénytermesztő gépész Szakmunkás
52. 52 5 3125 16 6 2 06 Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus Szaktechnikus
53. 52 2 6140 05 6 0 02 Növényvédő és méregraktárkezelő Szakmunkás
54. 26 2 8313 02 2 2 22 Növényvédő és öntöző gépész Szakmunkás
55. 26 1 8312 04 9 0 11 Önjárómunkagép-kezelő Szakmunkás
56. 22 2 6133 06 1 0 05 Sertéstenyésztő Szakmunkás
57. 22 5 3124 16 6 3 06 Sertéstenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
58. 22 2 6132 06 1 0 06 Szarvasmarhatenyésztő Szakmunkás
59. 22 5 3124 16 6 3 07 Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
60. 21 5 3124 16 6 2 08 Szőlész-borász szaktechnikus Szaktechnikus
61. 21 2 6129 05 3 0 07 Szőlő- és gyümölcstermesztő Szakmunkás
62. 22 5 3124 16 6 3 08 Takarmányozási szaktechnikus Szaktechnikus
63. 26 1 8311 04 9 0 12 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő) Szakmunkás
64. 22 2 6229 06 2 0 03 Vadász, vadtenyésztő Szakmunkás
65. 22 5 3129 16 6 3 10 Vadgazdálkodási technikus Technikus
66. 20 2 6129 05 9 0 10 Vetőmagtermesztő és -minősítő Szakmunkás
67. 21 2 7222 01 9 0 07 Vincellér Technikus
68. 21 5 3124 16 6 2 09 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus Szaktechnikus

2. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 3/1995. (V. 4.) MüM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 52 5 3126 16 7 0 12 Agrárgazdasági környezetvédelmi szaktechnikus (alágazat megjelölésével) Szaktechnikus
3. 55 4 3910 09 8 0 13 Agrárgazdasági menedzserasszisztens (alágazat megjelölésével) Felsőfokú szakképesítés
4. 21 5 3129 16 6 4 09 Mezőgazdasági termékminősítő szaktechnikus Szaktechnikus

3. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 31 6203 02 Állattenyésztő Szakmunkás
3. 31 6203 03 Baromfi- és kisállattenyésztő Szakmunkás
4. 52 6222 01 Bor- és üdítőital-ipari technikus Technikus
5. 52 6262 01 Erdésztechnikus Technikus
6. 32 6207 01 Faiskolai szaporítóanyag-előállító Szakmunkás
7. 33 6201 01 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás) Szakmunkás
8. 31 6203 04 Juhtenyésztő Szakmunkás
9. 51 6201 01 Képesített gazda Technikus
10. 51 6201 02 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony Technikus
11. 34 7872 01 Lovastúra-vezető Szakmunkás
12. 31 6280 04 Meliorációs és parképítő földmunkagép-kezelő Szakmunkás
13. 31 6280 05 Mező- és erdőgazdasági rakodógép-kezelő Szakmunkás
14. 52 3439 03 Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus Technikus
15. 31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony Szakmunkás
16. 34 5235 02 Mezőgazdasági gépjavító Szakmunkás
17. 32 6201 02 Mezőgazdasági vállalkozó Szakmunkás
18. 32 6206 02 Mikroszaporító Szakmunkás
19. 53 6206 01 Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus Szaktechnikus
20. 31 6280 08 Önjáróbetakarítógép-kezelő Szakmunkás
21. 31 6203 07 Sertéstenyésztő Szakmunkás
22. 31 6203 08 Szarvasmarha-tenyésztő Szakmunkás
23. 31 6280 09 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő) Szakmunkás

4. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 2/2000. (I. 31.) OM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 33 6201 01 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás) Szakmunkás
3. 55 6249 01 Mezőgazdasági menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
4. 32 6206 02 Mikroszaporító Szakmunkás
5. 33 6207 04 Vincellér Szakmunkás

5. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 55 3434 01 Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
3. 52 6201 02 Agrárkörnyezet-gazda Technikus
4. 52 3439 03 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus Technikus
5. 34 6280 01 Állattartó-telepi gépész Szakmunkás
6. 31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével) Szakmunkás
7. 52 6203 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus Technikus
8. 31 6203 10 Általános állattenyésztő Szakmunkás
9. 32 6201 01 Aranykalászos gazda Szakmunkás
10. 53 6203 01 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
11. 55 6203 01 Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus Felsőfokú szakképesítés
12. 33 6203 01 Belovagló (Bereiter) Szakmunkás
13. 32 6206 01 Biotermesztő Szakmunkás
14. 33 5212 01 Borász Szakmunkás
15. 31 6207 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő Szakmunkás
16. 33 6207 01 Dísznövénykertész Szakmunkás
17. 53 6207 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus Szaktechnikus
18. 31 6206 03 Dohánykertész Szakmunkás
19. 52 6222 13 Élelmiszer-ipari technikus (Bor- és üdítőital-ipar) Technikus
20. 52 5452 01 Erdészeti gépésztechnikus Technikus
21. 33 6262 01 Erdészeti szakmunkás Szakmunkás
22. 54 6262 01 Erdésztechnikus Technikus
23. 31 6207 03 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító Szakmunkás
24. 51 6201 01 Gazda I. Technikus
25. 33 6201 01 Gazda II. Szakmunkás
26. 31 6206 01 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó Szakmunkás
27. 53 6207 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus Szaktechnikus
28. 53 6203 02 Juhtenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
29. 33 6207 03 Kertész Szakmunkás
30. 52 6207 01 Kertész- és növényvédelmi technikus Technikus
31. 34 6280 03 Kertészeti gépész Szakmunkás
32. 52 5470 04 Környezetvédelmi technikus (mezőgazdasági szakirány) Technikus
33. 31 6203 05 Lótenyésztő Szakmunkás
34. 53 6203 03 Lótenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
35. 51 7872 02 Lovastúra-vezető Technikus
36. 31 6203 06 Méhész Szakmunkás
37. 51 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony I. Technikus
38. 31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony II. Szakmunkás
39. 33 6280 01 Mezőgazdasági gépész Szakmunkás
40. 52 5452 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus Technikus
41. 34 6280 04 Mezőgazdasági gépjavító (a tevékenység megjelölésével) Szakmunkás
42. 53 5452 01 Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus Szaktechnikus
43. 31 6280 10 Mezőgazdasági gépkezelő (a gép megjelölésével) Szakmunkás
44. 53 5452 02 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus Szaktechnikus
45. 55 6249 01 Mezőgazdasági menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével) Felsőfokú szakképesítés
46. 55 5452 01 Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével) Felsőfokú szakképesítés
47. 53 5452 03 Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus Szaktechnikus
48. 52 6201 01 Mezőgazdasági technikus Technikus
49. 31 6206 04 Mikroszaporító Szakmunkás
50. 52 6206 01 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus Technikus
51. 31 6280 07 Növénytermesztő gépész Szakmunkás
52. 31 6206 02 Növényvédő és méregraktár-kezelő Szakmunkás
53. 55 6203 02 Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus Felsőfokú szakképesítés
54. 53 6203 04 Sertéstenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
55. 53 6203 05 Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus Szaktechnikus
56. 53 6207 03 Szőlész-borász szaktechnikus Szaktechnikus
57. 31 6207 02 Szőlő- és gyümölcstermesztő Szakmunkás
58. 53 6208 01 Takarmányozási szaktechnikus Szaktechnikus
59. 31 6203 09 Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló Szakmunkás
60. 53 6203 06 Törzskönyvező szaktechnikus Szaktechnikus
61. 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő Szakmunkás
62. 52 6203 02 Vadgazdálkodási technikus Technikus
63. 55 6203 03 Vadgazdálkodási technológus Felsőfokú szakképesítés
64. 32 6206 03 Vetőmagtermesztő és -minősítő Szakmunkás
65. 51 6207 02 Vincellér Technikus
66. 53 6207 05 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus Szaktechnikus

6. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 34 6206 01 Biotermesztő Szakmunkás
3. 32 6207 01 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító Szakmunkás
4. 33 6201 01 Gazda Szakmunkás
5. 55 6206 01 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó Felsőfokú szakképesítés
6. 55 6203 04 Ménesgazda Felsőfokú szakképesítés
7. 55 6206 02 Növénytermesztő és növényvédő technológus Felsőfokú szakképesítés
8. 34 6206 02 Vetőmagtermesztő és -minősítő Szakmunkás

7. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján

A B C
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 55 621 01 0010 55 01 Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
3. 52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezetgazda Technikus
4. 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus Technikus
5. 54 621 02 0010 54 01 Agrárrendész Technikus
6. 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus Technikus
7. 31 521 20 0010 31 01 Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó Szakmunkás
8. 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) Szakmunkás
9. 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske) Szakmunkás
10. 31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés) Szakmunkás
11. 31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha) Szakmunkás
12. 54 621 03 0010 54 02 Állattenyésztő technikus Technikus
13. 33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda Szakmunkás
14. 55 621 02 0010 55 01 Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus Felsőfokú szakképesítés
15. 31 621 04 0001 31 01 Belovagló Szakmunkás
16. 52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő Szakmunkás
17. 52 621 01 0100 31 02 Biomasszaelőállító Szakmunkás
18. 52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő Szakmunkás
19. 54 541 01 0010 54 01 Bor- és pezsgőgyártó technikus Technikus
20. 33 621 01 0000 00 00 Borász Szakmunkás
21. 55 621 01 0010 55 02 Bortechnológus Felsőfokú szakképesítés
22. 33 622 01 1000 00 00 Dísznövénykertész Szakmunkás
23. 31 622 01 0010 31 01 Dohánykertész Szakmunkás
24. 31 623 01 0100 31 01 Erdészeti növényvédő Szakmunkás
25. 31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás Szakmunkás
26. 54 623 01 0000 00 00 Erdésztechnikus Technikus
27. 55 623 01 0000 00 00 Erdőgazda Felsőfokú szakképesítés
28. 54 525 02 0010 54 01 Erdőgazdasági gépésztechnikus Technikus
29. 33 622 01 0100 31 01 Faiskolai termesztő Szakmunkás
30. 33 621 02 1000 00 00 Gazda Szakmunkás
31. 55 621 02 0010 55 02 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó Felsőfokú szakképesítés
32. 31 622 01 0010 31 02 Gyümölcstermesztő Szakmunkás
33. 31 621 01 0010 31 03 Haszonállat-gondozó Szakmunkás
34. 54 621 04 0010 54 01 Kertész és növényvédelmi technikus Technikus
35. 31 521 19 0010 31 03 Kertészeti gépkezelő Szakmunkás
36. 31 521 01 0010 31 02 Kertészeti gépszerelő, gépjavító Szakmunkás
37. 31 521 20 0010 31 03 Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó Szakmunkás
38. 31 621 04 0100 31 01 Lóápoló és gondozó Szakmunkás
39. 31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő Szakmunkás
40. 52 812 02 0000 00 00 Lovastúra-vezető Technikus
41. 31 521 19 0010 31 04 Majorgép-kezelő Szakmunkás
42. 31 621 05 0000 00 00 Méhész Szakmunkás
43. 31 521 19 0010 31 05 Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő Szakmunkás
44. 55 621 01 0010 55 04 Ménesgazda Felsőfokú szakképesítés
45. 31 521 19 0010 31 06 Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő Szakmunkás
46. 54 525 02 0010 54 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus Technikus
47. 31 521 01 0010 31 03 Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító Szakmunkás
48. 55 621 01 0010 55 05 Mezőgazdasági menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
49. 55 621 01 0010 55 06 Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens Felsőfokú szakképesítés
50. 31 521 19 0010 31 07 Mezőgazdasági rakodógépkezelő Szakmunkás
51. 31 521 19 0010 31 08 Mezőgazdasági szárítóüzemi gépkezelő Szakmunkás
52. 54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus Technikus
53. 54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó Szakmunkás
54. 33 622 01 0100 31 02 Mikroszaporító Szakmunkás
55. 33 622 01 0100 31 03 Növényházi dísznövénytermesztő Szakmunkás
56. 31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó Szakmunkás
57. 54 621 04 0100 31 01 Növénytermesztő Szakmunkás
58. 54 621 04 0010 54 02 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus Technikus
59. 55 621 02 0010 55 05 Növénytermesztő és növényvédő technológus Felsőfokú szakképesítés
60. 31 521 19 0010 31 09 Növényvédelmi gépkezelő Szakmunkás
61. 54 621 04 0100 31 02 Növényvédő és méregraktárkezelő Szakmunkás
62. 52 621 01 0100 33 01 Ökogazda Szakmunkás
63. 55 621 02 0010 55 06 Ökológiai gazdálkodó Felsőfokú szakképesítés
64. 31 521 19 0010 31 10 Önjáró betakarítógép kezelője Szakmunkás
65. 55 621 02 0010 55 07 Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus Felsőfokú szakképesítés
66. 33 622 01 0100 31 04 Szabadföldi dísznövénytermesztő Szakmunkás
67. 31 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő Szakmunkás
68. 54 625 01 0100 31 01 Vadász, vadtenyésztő Szakmunkás
69. 54 625 01 0000 00 00 Vadgazdálkodási technikus Technikus
70. 55 621 02 0010 55 08 Vadgazdálkodási technológus Felsőfokú szakképesítés
71. 54 621 04 0100 31 03 Vetőmagtermesztő Szakmunkás
72. 54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus Technikus
73. 33 621 01 0001 51 01 Vincellér Technikus
74. 31 622 01 0010 31 04 Zöldségtermesztő Szakmunkás

8. Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján

A B C D
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 1801–1 Juhtenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
3. 1801–2 Lótenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
4. 1801–3 Sertéstenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
5. 1801–4 Szarvasmarha- Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
tenyésztő Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
6. 1804 Méhész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
7. 1805 Vadász- Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
vadtenyésztő Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
8. 1806 Baromfitenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
9. 1807 Állategészségőr Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
10. 1809 Általános Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
állattenyésztő Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
11. 1810 Kisállattenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
12. 1701 Dísznövénykertész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
13. 1705 Kertész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
14. 1705–1 Szőlő- és Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
gyümölcstermesztő Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
15. 1705–2 Zöldségtermesztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
16. 1707 Általános kertész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
17. 1706 Mezőgazdasági Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
gépész Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
18. 1706–1 Állattartótelepi Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
gépész Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
19. 1706–2 Kertészeti gépész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
20. 1706–3 Növénytermesztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
gépész Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
21. 1913–1 Borász Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
22. 313 Gépszerelő és Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
-karbantartó Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
23. 313–4 Mezőgazdasági gépszerelő, Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
-karbantartó Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
24. 31–100 Növényvédelmi (technikus) Technikus
25. 31–300 Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus) Technikus
26. 32–101 Erdészeti (technikus) Technikus

9. Elfogadható szakképesítések a szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

A B C D
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 1703 Kertész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
3. 1704 Növénytermesztő gépész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
4. 1803 Kisállattenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
5. 1901 Borász Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás

10. Elfogadható szakképesítések az egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet alapján

A B C D
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 313–4 Gépszerelő és karbantartó Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
(mezőgazdasági gépszerelő) Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
3. 1809 Általános tenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
4. 1913–1 Erjedésipari termékgyártó Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
(borász) Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
5. 31–100 Növényvédelmi (technikus) Technikus
6. 31–300 Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus) Technikus
7. 51–0100 Állattenyésztő és
állategészségügyi (technikus)
Technikus
8. 51–0200 Erdész (technikus) Technikus
9. 51–0300 Kertész (technikus) Technikus
10. 51–0400 Növénytermesztő és
növényvédelmi (technikus)
Technikus
11. 61–0102 Borászati és üdítőipari ágazat (technikus) Technikus
12. 71–0200 Mezőgazdasági gépész (technikus) Technikus

11. Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM–OM együttes rendelet módosításáról szóló 24/1977. (XII. 28.) MüM–OM együttes rendelet alapján

A B c D
1. Szakképesítés azonosító száma Megnevezése A képzés szintje
2. 313–4 Mezőgazdasági gépszerelő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
3. 1801–1 Sertéstenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
4. 1801–2 Szarvasmarha-tenyésztő Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás
5. 1702 Dísznövénykertész Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján: Technikus
Szakmunkás bizonyítvány alapján: Szakmunkás

2. melléklet az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelethez

Agrár képzési területen végezhető képzések

A B
1. Végzettségi szint Agrár képzési területen, az oklevélhez jutás érdekében elvégzett képzés neve
2. alapfokozat
(baccalaureus, bachelor;
rövidítve: BSc)
állattenyésztő mérnöki alapképzési szak
élelmiszermérnöki alapképzési szak
erdőmérnöki alapképzési szak
gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak
informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak
kertészmérnöki alapképzési szak
környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak
mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki alapképzési szak
mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak
mezőgazdasági szakoktató alapképzési szak
növénytermesztő mérnöki alapképzési szak
szőlész-borász mérnöki alapképzési szak
természetvédelmi mérnöki alapképzési szak
vadgazda mérnöki alapképzési szak
3. mesterfokozat
(magister, master;
rövidítve: MSc)
agrármérnöki mesterképzési szak
állatorvosi mesterképzési szak osztatlan, egységes képzés
állattenyésztő mérnöki mesterképzési szak
birtokrendező mérnöki mesterképzési szak
díszkertészeti mérnöki mesterképzési szak
erdőmérnöki mesterképzési szak
erdőmérnöki mesterképzési szak egységes, osztatlan képzés
élelmiszerbiztonsági és -minőségi mesterképzési szak
élelmiszermérnöki mesterképzési szak
gazdasági agrármérnöki mesterképzési szak
kertészmérnöki mesterképzési szak
környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterképzési szak
mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki mesterképzési szak
növényorvosi mesterképzési szak
növénytermesztő mérnöki mesterképzési szak
takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki mesterképzési szak
természetvédelmi mérnöki mesterképzési szak
vadgazda mérnöki mesterképzési szak
vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak
4. Főiskolai agrármérnök
agrármenedzser főiskolai szintű szak
agrár-szakoktató főiskolai szintű szak
állattenyésztő mérnöki, vagy állattenyésztési, vagy állattenyésztési üzemszervezési, vagy állattenyésztő üzemmérnöki, vagy általános állattenyésztési, vagy baromfi- és egyéb kisállattenyésztő főiskolai szintű szak
élelmiszer-ipari gépészmérnöki vagy élelmiszer-ipari gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak
élelmiszer-technológus mérnöki, vagy élelmiszer-ipari üzemmérnöki, vagy élelmiszer-technológus üzemmérnöki főiskolai szintű szak
gazdasági mérnöki főiskolai szintű szak
kertészmérnöki vagy kertész üzemmérnöki főiskolai szintű szak
környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezetgazdálkodási agrár üzemmérnöki főiskolai szintű szak
meliorációs mérnöki, vagy meliorációs üzemmérnöki, vagy öntözéses üzemmérnöki főiskolai szintű szak
mezőgazdasági gépészmérnöki vagy mezőgazdasági gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak
mezőgazdasági mérnöki vagy mezőgazdasági üzemmérnöki főiskolai szintű szak
mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki főiskolai szintű szak
növénytermesztési mérnöki vagy növénytermesztési üzemmérnöki főiskolai szintű szak
szakoktató (agrár) főiskolai szintű szak
szőlész-borász főiskolai szintű szak
tájgazdálkodási főiskolai szintű szak
természetvédelmi mérnöki főiskolai szintű szak
vadgazda vagy vadgazda mérnöki főiskolai szintű szak
vállalkozó menedzser vagy vállalkozó-menedzser mérnök vagy élelmiszer vállalkozó menedzser főiskolai szintű szak
vidékfejlesztési agrármérnöki főiskolai szintű szak
5. Egyetemi agrárkémikus agrármérnöki egyetemi szintű szak
agrármérnöki, vagy mezőgazdasági agrármérnöki, üzemszervező agrármérnöki, vagy vállalatgazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak
alkalmazott zoológus szak
állatorvosi vagy állatorvos-doktori egyetemi szintű szak
élelmiszer minőségbiztosító agrármérnöki egyetemi szintű szak
élelmiszermérnöki egyetemi szintű szak
erdőmérnöki egyetemi szintű szak
gazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak
informatikus agrármérnök
kertészmérnöki egyetemi szintű szak
környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezet- és tájgazdálkodási egyetemi szintű szak
mezőgazdasági gépészmérnöki egyetemi szintű szak
növényorvosi egyetemi szintű szak
vidékfejlesztési agrármérnöki egyetemi szintű szak
6. Szakirányú agrárközgazdasági
továbbképzési szak agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök
agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök
agrármenedzsment
alapszintű nemzetközi mezőgazdasági
baromfi-egészségügy
élelmiszerbiztonsági
élelmiszerbiztonsági szakember
élelmiszeripari minőségügyi
élelmiszerlánc minőségirányítás
élelmiszerlánc minőségügy
élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai
élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szaktanácsadó
élelmiszerlánc-biztonsági szakmérnöki
európai uniós agrárszakértő
gombatermesztési szakmérnök
gombatermesztési szaktanácsadó
gyógynövénytermesztő
gyógynövénytermesztő szakember
gyümölcstermesztési (integrált termesztési)
gyümölcstermesztő
gyümölcstermesztő szakmérnök
integrált gyümölcstermesztési szakmérnök
integrált növénytermesztő
integrált növénytermesztő szakember
juh- és kecskeágazati szakmérnök
kertészeti marketing és logisztikai
környezet- és tájgazdálkodási
környezet- és tájgazdálkodási szakember
környezetgazdálkodási
környezetgazdálkodási-környezetvédelmi
környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó
lótenyésztő
mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági
mezőgazdasági környezetgazdálkodási
mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök
mezőgazdasági szaktanácsadó
mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök
mezőgazdasági vízgazdálkodási
mezőgazdasági vízgazdálkodási
nemzetközi agrárágazati
növénygenetika és növénynemesítés
növénygenetikai és növénynemesítési
növényvédelmi szakmérnök
növényvédelmi szakmérnök
ökológiai gazdálkodó
ökológiai gazdálkodó szakmérnök
ökológiai növénytermesztő
ökológiai növénytermesztő szakember
sertés-egészségügyi
sertéstenyésztő szakmérnök
szarvasmarha-tenyésztési és tejgazdasági
szarvasmarhatenyésztő szakmérnök
szőlész-borász
szőlő- és borgazdasági szakmérnök
szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó
szőlőtermesztő és borász menedzser
szőlőtermesztő és borász szakmérnök
takarmánykeverék-gyártási
takarmányozási és takarmánygazdálkodási
takarmányozási és takarmánygazdálkodási
talajerőgazdálkodás
talajerőgazdálkodás szakmérnök
talajtani
talajtani szakmérnöki
tápanyag-gazdálkodási
vadászati és vadgazdálkodási
vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó
vadgazdálkodási
vadgazdálkodási szakember
vetőmag-gazdálkodási
vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki
vidékfejlesztési
vidékfejlesztési menedzsment és marketing
vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök
vidékfejlesztő menedzser
vidékfejlesztő menedzser szakmérnök
zöldség-gyümölcs termesztési és feldolgozási
zöldséghajtatási
zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

3. melléklet az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelethez

Értékelés

A B C D
1. Értékelési szempont megnevezése Értékelés/ellenőrzés módja Pontszám
2. A rész
Szakmai szempontok
3. Az ügyfél képzettsége A 2. melléklet szerinti végzettség Végzettséget igazoló okirat hiteles másolata 16
Az 1. mellékletben meghatározott felsőfokú szakképesítés vagy technikusi vagy szaktechnikusi szakképzettség 10
4. Az ügyfél vállalja a főállású 2. évének kezdetétől Támogatási kérelemben 20
mezőgazdasági termelővé 3. évének kezdetétől tett nyilatkozat alapján 15
válást a működtetési időszak 4. évének kezdetétől 10
5. Az ügyfél vállalja, hogy a 84–100%-ban Az üzleti terv részét 9
működtetési időszak 4. 67–83%-ban képező SFH betétlap 7
évére vállalt EUME értéket 50–66%-ban alapján 5
az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya adja
6. Az ügyfél vállalja, hogy ökológiai gazdálkodást folytat legkésőbb a működtetési időszak első évének végétől a működtetési időszak végéig gazdasága teljes méretének 81–100%-ában Magyarországon elismert, az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon 5
61–80%-ában kívül helyezéséről szóló, 4
41–60%-ában 2007. június 28-i 3
21–40%-ában 834/2007/EK tanácsi rendelet szerinti ökológiai 2
20%-át meg nem haladóan ellenőrző szervezettel kötött szándéknyilatkozat alapján, valamint az üzleti terv alapján, ahol az ökológiai gazdálkodásnak tartalmilag szerepelnie kell az egyes fejezetekben. 1
7. Az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen van legalább 1 évvel a támogatási kérelem benyújtását megelőzően és vállalja, hogy ezt fenntartja a működtetési időszak végéig. Támogatási kérelemben tett nyilatkozat, valamint lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata alapján 15


vállalja, hogy életvitelszerű tartózkodási helyként tanyára vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik a működtetési időszak első évének végére és ezt fenntartja a működtetési időszak végéig.
12
8. EUME cél 3. év végéig történő 91–100%-ban vállalja Az üzleti terv részét képező 5
teljesítésének vállalása 81–90%-ban vállalja SFH-tábla alapján 3
71–80%-ban vállalja 2
9. Az ügyfél átvevő a
gazdaságátadási
intézkedésben
Támogatási kérelemben tett szándéknyilatkozat a gazdaságátadó és az átvevő részéről, valamint az üzleti terv alapján, ahol a gazdaságátvételnek tartalmilag szerepelnie kell az egyes fejezetekben 8
10. A támogatási kérelemben megadott tevékenységgel releváns elismert termelői csoport, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet tagság vagy azokhoz való csatlakozási szándék MVH által közzétett nyomtatványon benyújtott elismert termelői csoport által, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet által kiadott tagsági igazolás vagy tagfelvételről szóló szándéknyilatkozat alapján 2 pont
11. Összesen: max. 80
12. B rész
Horizontális szempontok
13. Az ügyfél életkora 18–34 év 16
(A támogatási kérelem benyújtásakor már betöltött életév alapján.) 35–40 év 20
14. Női ügyfél 2
15. Az ügyfél csökkent munkaképességű A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés ea) és eb) alpontjában foglaltak vonatkozásában kiállított szakvélemény, igazolás 1
16. A működtetési időszak kezdetétől annak teljes időtartama alatt az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest a gazdaság legtávolabbi pontja legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található Támogatási kérelemben tett nyilatkozat, valamint lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata alapján 7
17. Az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye hátrányos helyzetű településen van a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel A Vhr. 3. § 14. pontja szerint, az
ügyfél-nyilvántartási rendszere és lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata alapján
6
18. Összesen: max: 36
19. C rész
Pénzügyi terv
20. A befektetett eszközök hatékonysága A befektetett eszközök ráfordításainak aránya, a befektetett eszközök ráfordításai a kiemelt anyagjellegű kiadások (növénytermesztés, kertészet, szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés) és az igénybevett szolgáltatások összegéhez képest a működtetési időszak teljes időtartama alatt.
Ha a mutató értéke legalább 2,5
Ha a mutató értéke legalább 1,5, de nem éri el a 2,5-t
2
1
21. A támogatás hasznosulása A főtevékenységből származó felhalmozódó jövedelem* aránya az egyszeri tőkejuttatáshoz viszonyítva a működtetési időszak 4. évére
Ha a mutató értéke legalább 2
Ha a mutató értéke legalább 1,4, de nem éri el a 2-t
Ha a mutató értéke legalább 0,9, de nem éri el az 1,4-t
Ha a mutató értéke legalább 0,4, de nem éri el a 0,9-t
* A számítás módja: Mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel – [Kiemelt anyagjellegű kiadások (növénytermesztés, kertészet, szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés) + Igénybe vett szolgáltatások kiadásai + Bér- és járulékai + Vállalkozói kivét]



4
3
2
1
22. A vállalkozás tervezett jövedelmezősége Az átlagos kalkulált bruttó jövedelem (azaz a működtetési időszak teljes időtartamára tervezett Vállalkozás eredményének a vállalkozói kivéttel növelt átlaga) aránya az átlagos minimálbérhez (a benyújtás évében érvényes havi minimálbér és bérminimum átlagának éves értéke) a működtetési időszak teljes időtartama alatt
Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 120%
Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 60%, de nem éri el a 120%-ot
2
1
23. Összesen: max: 8
24. D rész
Üzleti terv
25. Üzleti terv értékelése összesen (a kitöltési útmutatóban szereplő követelmények maximális teljesítése esetén): max: 40
26. MINDÖSSZESEN: max: 164

4. melléklet az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelethez

Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

1. a családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél személyes adatai;

2. a közreműködő személyes adatai;

3. a családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél gyermekének személyes adatai;

4. a közreműködő bevonásának időtartama.

5. melléklet az 57/2012. (VI.21.) VM rendelethez * 

A területileg illetékes önkormányzat jegyző igazolásának adattartalma a gazdálkodásra alkalmas életvitelszerű tartózkodási helyről

1. Ügyfél adatai:

1.a Ügyfél-azonosító

1.b Ügyfél neve

1.c Ügyfél születési helye

1.d Ügyfél születési dátuma

1.e Anyja neve

2. Igazolás:

2.a „Igazolom, hogy az ingatlan-nyilvántartásban szereplő ingatlan az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 4. § (10) bekezdésében foglaltak alapján gazdálkodásra alkalmas.”

2.b Irányítószám

2.c Település

2.d Közterület

2.e Házszám

2.f Helyrajzi szám

3. Kitöltés dátuma és aláírása:

3.a Kitöltés dátuma

3.b Területileg illetékes önkormányzat megnevezése

3.c Területileg illetékes önkormányzat jegyzőjének neve

3.d Területileg illetékes önkormányzat jegyzőjének aláírása és pecsét.