A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

58/2012. (XI. 27.) BM rendelet

a komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt intézményekről

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § b), d), g)-h), j)-l), n), q), t)-v) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A belügyminiszter irányítása alá tartozó, és a belügyminiszter felügyelete alá tartozó szerv által irányított, komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt intézmények felsorolását az 1. melléklet tartalmazza.

2. § Az 1. mellékletben felsorolt intézmények a 2. melléklet szerint jogosultak komplex szakmai vizsga szervezésére.

3. § (1) E rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A (4) bekezdés 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) * 

(4) * 

1. melléklet az 58/2012. (XI. 27.) BM rendelethez * 

A belügyminiszter irányítása alá tartozó, illetve a belügyminiszter felügyelete alá tartozó szerv által irányított, komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt intézmények

A B C
1. Intézmény megnevezése Intézmény rövidített neve Intézmény címe
2. Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola ARSZKI 2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3.
Postacím: 1286 Budapest, Pf. 9.
3. *  Belügyminisztérium BM 1051 Budapest, József Attila utca 2-4.
4. Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja BVOTRK Székhely: 2098 Pilisszentkereszt, Pomázi u. 6.
Telephely: 1108 Budapest, Újhegyi út 9-11.
5. Építésügyi és Minőségellenőrző Innovációs
Nonprofit Kft.
ÉMI 1113 Budapest, Diószegi út 37.
1518 Budapest, Pf. 57.
6. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ KOK 1033 Budapest, Laktanya u. 33.
7. Körmendi Rendészeti Szakközépiskola KRSZKI 9901 Körmend, Alkotmány u. 5.
Postacím: 9900 Körmend, Pf. 98.
8. Miskolci Rendészeti Szakközépiskola MRSZKI 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.
Postacím: 3501 Miskolc, Pf. 82.
9. Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.
Postacím: 1581 Budapest, Pf. 15.
10. Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ
Oktatási és Továbbképzési Központ
ROKK OTK 2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3.
Postacím: 2121 Dunakeszi, Pf. 150.
11. Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ ROKK KKÁK 2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3.
Postacím: 2121 Dunakeszi, Pf. 155.
12. Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ
Rendészeti Szervek Kiképző Központja
ROKK RSZKK 1097 Budapest, Vágóhíd u. 11-13.
Postacím: 1903 Budapest, Pf. 314.
13. Szegedi Rendészeti Szakközépiskola SZRSZKI 6728 Szeged, Bajai út 14.
14. *  VIZITERV Environ Környezetvédelmi és Vízügyi Tervező, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság VIZITERV Environ Kft. 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 15. 3. emelet

2. melléklet az 58/2012. (XI. 27.) BM rendelethez * 

A B C D E F G H I J K L M N O „P
1. Sor-
szám
A szakképesítésnek
a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő adatai
Komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt
intézmények
2. azonosító
szám
megnevezés ARSZKI KRSZKI MRSZKI SZRSZKI ROKK RSZKK ROKK OTK ROKK KKÁK NKE KOK BVOTRK ÉMI BM VIZITERV Environ Kft.
3. 1. 52 861 01 Biztonságszervező X X X X X X X X
4. 2. 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő X X X
5. 31 861 01 Részszakképesítés: Büntetés- végrehajtási őr X X X
6. 31 861 02 Részszakképesítés:
Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő
X X X
7. 53 861 02 Szakképesítés-
ráépülés: Büntetés-
végrehajtási főfelügyelő
X X X
8. 53 861 04 Szakképesítés-
ráépülés: Büntetés-
végrehajtási igazgatási főfelügyelő
X X X
9. 53 861 01 Szakképesítés-
ráépülés: Büntetés-
végrehajtási egészségügyi főfelügyelő
X X X
10. 53 861 03 Szakképesítés-
ráépülés: Büntetés-
végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő
X X X
11. 3. 33 861 01 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő X X X X X
4. 62 521 01 Felvonóellenőr X X
12. 5. 52 861 03 Katasztrófavédelmi
előadó
X X
13. 53 861 06 Szakképesítés-
ráépülés: Katasztrófavédelmi főelőadó
X X
14. 6. 52 861 04 Katasztrófavédelmi szakelőadó X X X
15. 53 861 07 Szakképesítés-
ráépülés: Katasztrófavédelmi referens
X X X
16. 7. 32 853 02 Kéményseprő X X
17. 8. 52 861 05 Közterület-felügyelő X X X X X X X X X
18. 9. 52 861 06 Magánnyomozó X X X X X X X X
19. 10. 33 861 03 Mechanikus
vagyonvédelmi szerelő
X X X X X
20. 11. 52 347 07 Migrációs ügyintéző X X X X X X X
21. 12. 62 521 02 Mozgólépcső ellenőr X X
22. 13. 62 861 01 Rendészeti szervező (a szakmairány megjelölésével)
23. - bűnügyi szervező X X X X X X X
24. - közlekedési és
közrendvédelmi szervező
X X X X X X X
25. - határrendészeti szervező X X X X X X X
26. - katasztrófavédelmi
szervező
X X X
27. - tűzvédelmi szervező X X X
28. - iparbiztonsági szervező X X X
29. - büntetés-
végrehajtási szervező
X X X
30. 14. 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes
(a szakmairány megjelölésével)
31. - bűnügyi rendőr X X X X X X
32. - közlekedési rendőr X X X X X X
33. - közrendvédelmi
rendőr
X X X X X X
34. - határrendészeti
rendőr
X X X X X X
35. 51 861 03 Részszakképesítés:
Őr-járőrtárs
X X X X X X
36. 51 861 01 Részszakképesítés:
Csapatszolgálati járőrtárs
X X X X X X
37. 51 861 02 Részszakképesítés:
Járőr
X X X X X X
38. 55 861 01 Szakképesítés-ráépülés: Baleseti helyszínelő X X X X X X X
39. 55 861 02 Szakképesítés-
ráépülés: Bűnügyi technikus
X X X X X X X
40. 55 861 03 Szakképesítés-
ráépülés: Fő határrendész
X X X X X X
41. 55 861 04 Szakképesítés-ráépülés: Körzeti megbízott X X X X X X X
42. 55 861 05 Szakképesítés-ráépülés: Kutyavezető-rendőr X X X X X X X
43. 55 861 06 Szakképesítés-ráépülés: Okmányvizsgáló X X X X X X X
44. 55 861 07 Szakképesítés-ráépülés: Rendőr zászlós X X X X X X X
45. 15. 32 861 01 Személy- és vagyonőr X X X X X X X X
46. 53 861 05 Szakképesítés-ráépülés: Fegyveres biztonsági őr X X X X X X X
47. 33 861 02 Szakképesítés-ráépülés: Kutyavezető-vagyonőr X X
48. 33 861 04 Szakképesítés-ráépülés: Testőr X X X X X X X
49. 16. 52 853 01 Temetkezési szolgáltató X
50. 17. 52 861 08 Tűzoltó I. X X
51. 31 861 03 Részszakképesítés: Tűzoltó II. X X
52. 53 861 08 Szakképesítés-ráépülés: Tűzoltó szerparancsnok X X
53. 18. 52 861 09 Tűzoltósági referens X X
54. 19. 52 861 10 Tűzvédelmi előadó X X
55. 53 861 09 Szakképesítés-ráépülés:
Tűzvédelmi főelőadó
X X
56. 20. 34 853 02 Vízügyi szakmunkás X X
57. 31 853 03 Részszakképesítés:
Vízkárelhárító
X X
58. 31 853 04 Részszakképesítés: Gát-
és csatornaőr
X X
59. 31 853 07 Részszakképesítés:
Vízminőség vizsgáló
X X
60. 21. 54 853 04 Víziközmű technikus X X
61. 51 853 02 Részszakképesítés: Fürdőüzemi gépész X X
62. 51 853 03 Részszakképesítés: Csatornamű-kezelő X X
63. 51 853 05 Részszakképesítés:
Vízműkezelő
X X
64. 55 853 01 Szakképesítés-ráépülés: Vízépítő szaktechnikus X X
65. 55 853 02 Szakképesítés-ráépülés:
Vízminőség-védelmi szaktechnikus
X X
66. 22. 54 853 03 Vízgépészeti technikus X X
67. 51 853 04 Részszakképesítés:
Szivattyútelepi duzzasztóműkezelő és fenntartó gépész
X X
68. 23. 54 853 02 Vízgazdálkodó technikus X X
69. 51 853 06 Részszakképesítés:
Vízrajzi állomás üzemeltető
X X
70. 24. 52 853 03 Vízügyi ügyintéző X X
71. *  52 582 03 Vízkútfúró X X