A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi LXXV. törvény

a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról * 

Az Országgyűlés a gazdaság és a turizmus élénkítése, az egyes építészeti és erkölcsi értékek megóvása, a sport- és kulturális szolgáltatások színvonalának emelése, továbbá a hosszú távú városrehabilitáció megvalósítása érdekében – a budapesti Istvánmező városrész rehabilitációja keretében a sport- és a kulturális igényeknek megfelelő, nemzetközi színvonalú, összetett szolgáltatásokat biztosítani képes épületegyüttes létrehozásának elősegítése céljából – a következő törvényt alkotja:

1. A törvény hatálya

1. § E törvény hatálya

a) a Puskás Ferenc Stadion felújítására, valamint

b) *  Budapest, Ifjúság útja – Stefánia út – Thököly út – Dózsa György út – Kerepesi út által határolt, a Mellékletben megjelölt területen egy önálló új stadion, kiegészítő létesítmények és az ezekhez tartozó parkoló építésére, a Budapesti Olimpiai Központ bővítésére

[az a) és b) pont a továbbiakban együtt: beruházás] terjed ki.

2. A beruházás megvalósítására vonatkozó rendelkezések

2. § A beruházással érintett állami tulajdonú ingatlanon annak vagyonkezelője beruházást és felújítási tevékenységet végezhet.

3. § * 

4. § (1) *  A magyar építészetről szóló törvény településrendezési tervre vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A beruházás területére vonatkozó településrendezési szabályok a következők:

a) a megengedett legnagyobb építménymagasság ötven méter, és

b) a létesítendő épületek legmagasabb pontjára vonatkozó megengedett legnagyobb érték nyolcvan méter.

(3) A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági eljárásban az épületek közötti tűztávolságra vonatkozó jogszabályi előírások alól más, legalább azonos biztonsági szintet szavatoló műszaki megoldás esetén eltérési engedély adható.

(4) *  Az építési engedély iránti kérelem a gépjárművek parkolására előírt feltételek hiánya miatt nem utasítható el, ha az építtető az építési engedély iránti kérelemhez mellékelt nyilatkozatában vállalja, hogy a végleges használatbavételi engedélyben meghatározott időpontig az előírt gépkocsi-parkolóhelyeket biztosítja.

(5) A használatbavételi engedély feltételeinek fennállásáról a jogszabályban meghatározott szervek és szervezetek az építésügyi hatóság által meghatározott helyszíni szemlén, de legkésőbb az azt követő öt napon belül nyilatkoznak.

5. § A beruházás érdekében települési önkormányzat a tulajdonában lévő önkormányzati vagyon tulajdonjogát az állam javára versenyeztetés mellőzésével átruházhatja, vagy a tulajdonjog ingyenes átruházására vonatkozó megállapodást köthet.

6. § (1) *  A beruházás tekintetében az építtetői feladatokat a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság látja el. Az építtető a Magyar Állam nevében és javára jár el.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésektől eltérően a Nemzeti Korcsolyázó Központ építtetője az állami beruházásokért felelős miniszter által vezetett minisztérium, amely ebben a minőségében a magyar állam nevében és javára eljár.

(2) *  Az építtető a beruházás előkészítéseként teljes körűen elkészíti vagy elkészítteti a szükséges terveket, tanulmányokat. Az építtető ügyfélként részt vesz a hatósági és egyéb igazgatási eljárásokban, a saját nevére megszerzi az építési engedélyeket, továbbá elvégzi vagy elvégezteti a munkaterület előkészítését. Az építtető gondoskodik a közbeszerzési eljárások lefolytatásáról, a megvalósításra vonatkozó építési és egyéb szerződések megkötéséről, az építési műszaki ellenőri tevékenység ellátásáról, valamint lebonyolítja a műszaki átadás-átvételt.

(3) *  A beruházás megvalósítása fontos közérdekű és közcélú tevékenység. A beruházás megvalósításához szükséges ingatlant a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény szerinti adásvétel útján vagy más, jogszabályban meghatározott jogcímen kell megszerezni.

(4) *  Ha az ingatlan a (3) bekezdésben foglaltak szerint nem szerezhető meg, azt ki kell sajátítani. A beruházás megvalósításához szükséges ingatlan megszerzése céljából kezdeményezett kisajátítási eljárás közérdeket szolgál. A kisajátítási eljárást az építtető vagy a Magyar Állam nevében szerzésre jogosult személy kérelmére kell lefolytatni.

(5) *  A beruházás megvalósításához szükséges, (3)–(4) bekezdésben foglaltak szerint megszerzett ingatlan az állam tulajdonába és e törvény erejénél fogva, ellenérték nélkül az építtető vagyonkezelésébe kerül. A vagyonkezelői jog kiterjed az ingatlanon megvalósított beruházással létrejövő eszközökre is. Az állam javára a beruházás megvalósítása céljából a (3)–(4) bekezdésben foglaltak szerint megszerzett ingatlan vagyonkezelői jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése után igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetni.

(6) * 

3. Záró rendelkezések

7. § *  Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § A 2. § az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Melléklet a 2012. évi LXXV. törvényhez * 

A beruházási terület határpontjainak Egységes Országos Vetületi rendszerben megadott koordinátái

Y (Keleti) X (Északi)
1 654323.88 239925.33
2 654311.79 239929.94
3 654292.92 239937.11
4 654275.73 239943.63
5 654257.05 239950.69
6 654244.61 239955.45
7 654232.15 239960.17
8 654219.26 239965.12
9 654200.64 239972.22
10 654176.87 239981.25
11 654154.37 239989.80
12 654129.36 239999.76
13 654114.58 240005.81
14 654100.87 240011.93
15 654087.13 240017.96
16 654073.53 240024.27
17 654059.97 240030.74
18 654044.69 240038.17
19 654036.09 240042.47
20 654031.10 240046.03
21 654027.32 240050.65
22 654024.89 240056.36
23 653988.62 240082.23
24 653984.44 240082.63
25 653981.05 240082.57
26 653977.13 240082.01
27 653973.08 240080.80
28 653956.17 240093.32
29 653944.60 240102.22
30 653932.98 240111.25
31 653910.53 240129.88
32 653888.60 240148.88
33 653879.94 240156.44
34 653858.76 240176.01
35 653848.46 240185.63
36 653838.05 240195.64
37 653818.20 240215.71
38 653816.22 240217.66
39 653814.15 240219.85
40 653795.25 240239.86
41 653774.89 240262.52
42 653755.26 240285.47
43 653740.59 240303.38
44 653731.28 240315.32
45 653717.23 240333.38
46 653714.19 240337.43
47 653699.21 240357.96
48 653681.74 240383.02
49 653679.03 240387.22
50 653664.83 240408.38
51 653639.10 240446.19
52 653625.73 240464.82
53 653612.02 240483.12
54 653595.49 240504.32
55 653574.15 240530.66
56 653549.38 240501.60
57 653530.26 240480.97
58 653533.82 240477.58
59 653515.98 240457.59
60 653508.33 240449.01
61 653456.71 240390.98
62 653449.21 240382.50
63 653431.75 240362.97
64 653414.25 240343.45
65 653396.38 240323.52
66 653386.34 240312.33
67 653382.43 240315.88
68 653364.24 240295.49
69 653368.17 240291.85
70 653353.28 240274.93
71 653338.05 240257.90
72 653334.23 240261.38
73 653299.15 240221.92
74 653302.61 240218.92
75 653282.89 240197.18
76 653265.56 240185.47
77 653242.47 240159.99
78 653223.47 240139.20
79 653204.77 240118.20
80 653204.38 240117.75
81 653204.75 240117.41
82 653173.25 240081.69
83 653150.76 240056.76
84 653124.30 240026.72
85 653118.55 240026.94
86 653109.73 240020.20
87 653100.17 240011.17
88 653131.32 239993.05
89 653151.06 239967.28
90 653290.59 239785.12
91 653293.63 239769.37
92 653288.65 239761.27
93 653286.29 239761.29
94 653372.84 239744.47
95 653394.90 239740.18
96 654120.55 239599.18
97 654144.07 239582.91
98 654144.08 239574.71
99 654131.62 239545.67
100 654121.86 239536.12
101 654122.80 239530.43
102 654122.65 239524.05
103 654122.49 239497.52
104 654156.26 239497.53
105 654231.39 239510.03
106 654266.00 239515.64
107 654262.94 239537.88
108 654261.33 239552.21
109 654231.40 239565.30
110 654228.68 239572.65
111 654233.57 239598.93
112 654233.81 239601.92
113 654236.71 239638.07
114 654248.64 239692.00
115 654260.88 239693.99
116 654262.37 239707.23
117 654265.63 239726.34
118 654267.06 239733.95
119 654264.43 239734.47
120 654267.50 239748.22
121 654267.70 239748.18
122 654271.32 239764.65
123 654274.84 239763.81
124 654298.75 239872.70
125 654305.13 239892.33