A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

120/2012. (XI. 23.) VM rendelet

az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán igénybe vehető kamattámogatásról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. csekély összegű (de minimis) támogatás:

a) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás [a továbbiakban: általános csekély összegű (de minimis) támogatás],

b) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás [a továbbiakban: mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás], továbbá

c) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás [a továbbiakban: halászati csekély összegű (de minimis) támogatás];

2. hitelprogram: az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) által működtetett Agrár Forgóeszköz Hitelprogram;

3. hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelem: e rendelet hatályba lépését követően benyújtott új hitelkérelemhez vagy hitelszerződést módosító kérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelem, amely a hitel teljes futamidejére vonatkozik;

4. *  költségátalány: a Magyar Államkincstárhoz (a továbbiakban: Kincstár) beérkezett és elfogadott támogatáslehívási kérelmek esetében az elfogadott kamattámogatási összeg 0,6%-a;

5. kezességvállaló intézmény: Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány;

6. * 

7. *  önálló kamattámogatási kérelem: a kamattámogatási kérelem beadásának időpontjában hatályos, a hitelprogram keretében megkötött hitelszerződéshez kapcsolódó kamattámogatási kérelem, amely legfeljebb a kamattámogatási kérelem beadásának naptári negyedévét megelőző második naptári negyedév első napjától kezdődően, a hitel hátralévő futamidejére vonatkozik;

8. pénzügyi intézmény: a hitelprogramban résztvevő, MFB Zrt. honlapján közzétett, a hitelprogramhoz csatlakozott hitelintézet, valamint az MFB Zrt;

9. támogatástartalom: a vállalkozás számára nyújtott állami támogatás forint fizetőeszközben számolt támogatási egyenértéke;

10. *  támogatástartalomról szóló igazolás: a kamattámogatás támogatástartalmáról szóló, a Kincstár által kiállított igazolás, amely a hitelcél szerint megállapított támogatás „de minimis” jellegét is megjelöli;

11. vállalkozás: a hitelprogramban meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozás, gazdasági társaság, szövetkezet, európai részvénytársaság, mezőgazdasági őstermelő;

12. *  kiegészítő kamattámogatási kérelem: a hitelprogram keretében felvett hitelhez kapcsolódó, a korábbi kamattámogatási kérelemben feltüntetett kamattámogatási mérték növelése érdekében benyújtott, a benyújtás időpontjában hatályos hitelszerződéshez kapcsolódó kamattámogatási kérelem, amely legfeljebb a kiegészítő kamattámogatási kérelem beadásának naptári negyédévét megelőző második negyedév első napjától a hitel hátralévő futamidejére vonatkozik.

2. § (1) E rendelet alapján a hitelprogram keretében e rendelet hatálybalépése napján és azt követően hatályos hitelszerződéssel rendelkező vállalkozásoka hiteleke rendelet hatálybalépését követően esedékes kamatfizetéséhez kamattámogatás igénybevételére jogosultak.

(2) *  A kamattámogatás mértéke a vállalkozás rendelkezésére álló szabad csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével legfeljebb a hitelkamat 60%-a, de legfeljebb évi 4 százalékpont lehet.

(3) *  A kamattámogatás és a költségátalány forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklete XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoporton elkülönített keretösszeg, számlaszáma: 10032000-01220191-51200002.

3. § *  A vállalkozás az 1. mellékletben meghatározott adattartalmú, hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelmét 2014. december 31-ig, önálló kamattámogatási kérelmét, valamint kiegészítő kamattámogatási kérelmét az 1. mellékletben meghatározott adattartalommal, a hitel futamideje alatt egy alkalommal a pénzügyi intézményhez nyújthatja be. Az önálló kamattámogatási kérelemben, a hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelemben, és a kiegészítő kamattámogatási kérelemben (a továbbiakban együtt: kamattámogatási kérelem) százalékpontban kifejezve, két tizedesjegy pontossággal, 0,05 százalékpontos lépésköz alkalmazásával kell megjelölni a vállalkozás által igénybe venni kívánt kamattámogatás mértékét és a kamattámogatás igénybevételének kezdőidőpontját, amely valamely kamatidőszak első napja lehet, és nem lehet korábbi az önálló és a kiegészítő kamattámogatási kérelem benyújtásának naptári negyedévét megelőző második naptári negyedév első napjánál.

4. § (1) A kamattámogatás igénybevételére az a vállalkozás jogosult, amely a kamattámogatási kérelem benyújtásának időpontjában

a) *  a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a kamattámogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben;

b) nem rendelkezik adók módjára behajtható köztartozással vagy lejárt esedékességű adótartozással, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett;

c) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt;

d) * 

e) nyilatkozik arról, hogy

ea) mekkora összegű általános csekély összegű (de minimis) támogatást vett igénybe a kamattámogatási kérelem benyújtását megelőző kettő pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben,

eb) milyen mértékű kamattámogatást kíván igénybe venni,

ec) *  tudomásul veszi, hogy amennyiben az intézkedéssel kapcsolatos lejárt tartozását nem egyenlíti ki, úgy a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a Kincstár hatósági átutalási megbízását a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni,

ed) *  tudomásul veszi, hogy amennyiben az ea) alpont alapján tett nyilatkozat támogatási adataiban változás következik be, úgy arról köteles haladéktalanul tájékoztatni a pénzügyi intézményt;

f) *  kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel nem rendeltetésszerű felhasználásából adódó, a Törvény szerinti jogosulatlan részvétel megállapítása esetén a már igénybe vett kamattámogatás összegét a Kincstár részére megfizeti;

g) *  meghatalmazza a pénzügyi intézményt, hogy a kamattámogatás támogatástartalmának zárolása, lekötése - szükség esetén - felszabadítása érdekében, továbbá a kamattámogatás lehívásával kapcsolatosan a Kincstár előtt eljárjon;

h) hozzájárul ahhoz, hogy

ha) *  a pénzügyi intézmény a vállalkozás szabad csekély összegű (de minimis) keretének ellenőrzése céljából a Kincstártól erre vonatkozóan adatokat kérjen a vállalkozás ügyfél-azonosítója alapján,

hb) *  a rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret alapján kerüljön megállapításra az igénybe vehető kamattámogatás mértéke és ezen összeg mértékéig a Kincstár a zárolás, lekötés érdekében eljárjon, figyelembe véve a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keretét is;

i) *  csatolja a kamattámogatási kérelméhez az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-ában meghatározott nyilatkozatokat.

(2) A vállalkozás részére azon hitelhez nyújtható kamattámogatás, amelynél a pénzügyi intézmény

a) *  a kamattámogatási kérelem benyújtását követő 5 napon belül - a vállalkozás hozzájárulása alapján - lekérdezi a Kincstártól a vállalkozás számára rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) támogatási keretet, és azzal egyidejűleg kéri a kamattámogatás támogatástartalmának zárolását a Kincstárnál,

b) *  a vállalkozás számára rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével - önálló kamattámogatási kérelem és kiegészítő kamattámogatási kérelem esetén a Kincstártól kapott csekély összegű (de minimis) adatok rendelkezésre állását követő 5 napon belül, hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelem esetén a hiteldöntést követő 5 napon belül - záradékkal látja el a kamattámogatási kérelmet, és azzal egyidejűleg kezdeményezi a Kincstárnál a kamattámogatás támogatástartalmának a lekötését,

c) a kamattámogatási kérelemben megjelölt támogatás támogatástartalmát a 2. mellékletben meghatározott módszertan szerint számolja ki,

d) vállalja, hogy a kamattámogatás meghiúsulása esetén intézkedik a zárolt, illetve lekötött támogatástartalom feloldása érdekében.

(3) *  A Kincstár a pénzügyi intézmény (2) bekezdés a) pontja szerinti megkeresésének beérkezését követő 5 napon belül köteles tájékoztatást adni a rendelkezésre álló szabad mezőgazdasági és halászati csekély összegű (de minimis) támogatási keretről, amely eljárás során a Kincstár a tagállami keretösszeg kihasználtságának rendelkezésre állását is ellenőrzi.

(4) A hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelem esetén a kamattámogatás támogatástartalmáról történő döntésnél, a rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret meghatározásánál figyelembe kell venni a hitel kedvezményes kamatából és a kezességvállaló intézmény által kedvezményes kezességvállalási díj mellett nyújtott kezességből származó támogatástartalmat.

(5) *  Ha az (1) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti nyilatkozat vagy a (3) bekezdés szerinti adatok alapján a vállalkozás, és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás számára rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret nem nyújt fedezetet a kamattámogatási kérelemben megjelölt kamattámogatás támogatástartalmára, akkor a vállalkozás legfeljebb a rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével megállapított mértékű kamattámogatásban részesül.

(6) *  A pénzügyi intézmény és a Kincstár a vállalkozás rendelkezésére álló csekély összegű (de minimis) keret lekérdezéséhez, zárolásához, lekötéséhez, valamint felszabadításához kapcsolódó eljárás során megvalósuló adatszolgáltatást elektronikus úton teljesítik.

5. § (1) *  A Kincstár a pénzügyi intézmény által záradékolt kamattámogatási kérelem adatai alapján a Kincstár közleményben meghatározott adatok elektronikus megküldését követően kiállítja a támogatástartalomról szóló igazolást és megküldi a vállalkozás részére. A támogatástartalomról szóló igazolást a vállalkozás 10 évig köteles megőrizni.

(2) A támogatástartalom összegét a kamattámogatási kérelem benyújtása hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell euróban meghatározni.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti támogatástartalomról a Kincstár az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló kormányrendelet alapján nyilvántartást vezet.

6. § (1) A vállalkozás a kamattámogatási kérelem benyújtásától számított első teljes és az azt követő kamatidőszakok tekintetében, az esedékes kamatfizetések időpontjában, a 2. § (2) bekezdés figyelembevételével megállapított kamattámogatás mértékével csökkentett kamatot fizeti meg a pénzügyi intézmény számára.

(2) *  Amennyiben a pénzügyi intézmény a hitel nem rendeltetésszerű felhasználását állapítja meg, arról 15 napon belül tájékoztatja a Kincstárt.

(3) A hitel nem rendeltetésszerű felhasználása a Törvény 69. §-a szerint intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül.

(4) *  A Kincstár a már igénybe vett kamattámogatással érintett hitel nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a vállalkozással szemben - a pénzügyi intézmény (2) bekezdés szerinti tájékoztatása alapján - a Törvény alapján jár el.

7. § (1) *  A pénzügyi intézmény a szervezeti egységei által megkötött, hatályos hitelszerződések adatait összesíti és az általa megelőlegezett kamattámogatást a Kincstár által rendszeresített és honlapján közzétett támogatáslehívási kérelem nyomtatvány benyújtásával naptári negyedévente - legfeljebb a támogatáslehívási kérelem benyújtását közvetlenül megelőző két negyedévben megfizetett kamatok tekintetében - a negyedévet követő hónap végéig (I. negyedévre: adott év április 30-ig, II. negyedévre: adott év július 31-ig, III. negyedévre: adott év október 31-ig, IV. negyedévre: következő naptári év január 31-ig), első alkalommal 2013. január 1. és 31. között a vállalkozás meghatalmazása alapján igényelheti a Kincstártól. Egy negyedévben megfizetett kamatok csak egy támogatáslehívási kérelemben tüntethetőek fel. A támogatáslehívási kérelemben csak hatályos hitelszerződés kamatához kapcsolódó kamattámogatás tüntethető fel.

(1a) *  A pénzügyi intézmény által megelőlegezett kamattámogatás hitelkérelemhez kapcsolódó vagy önálló kamattámogatási kérelem benyújtását követő első alkalommal történő lehívásánál

a) a pénzügyi intézmény által nem megelőlegezett kamattámogatás, de legfeljebb az önálló kamattámogatási kérelem beadásáig a beadás naptári negyedévében és az azt közvetlenül megelőző két naptári negyedévben megfizetett kamatok vonatkozásában járó kamattámogatás, továbbá,

b) ha az önálló kamattámogatási kérelem beadása nem valamely kamatidőszak első napján történt vagy hitelkérelemhez kapcsolódó kamattámogatási kérelem esetén, ha a hitel első kamatidőszaka nem teljes kamatidőszak, a beadás napját magában foglaló kamatidőszakra, illetve nem teljes kamatidőszakra járó, a pénzügyi intézmény által nem megelőlegezett kamattámogatás

is igényelhető a Kincstártól a vállalkozás meghatalmazása alapján, amely kamattámogatást a pénzügyi intézmény a számláján történő jóváírást követő 8 napon belül átutal a vállalkozás fizetési számlájára. * 

(1b) *  A kiegészítő kamattámogatási kérelem esetén legfeljebb annak beadását követő második kamattámogatás lehívási időpontban

a) a pénzügyi intézmény által nem megelőlegezett kamattámogatás növekmény, de legfeljebb a kiegészítő kamattámogatási kérelem beadásáig a beadás naptári negyedévében és az azt közvetlenül megelőző két naptári negyedévben megfizetett kamatok vonatkozásában járó kamattámogatás növekmény, továbbá,

b) ha a kiegészítő kamattámogatási kérelem beadása nem valamely kamatidőszak első napján történt, a beadás napját magában foglaló kamatidőszakra járó, a pénzügyi intézmény által nem megelőlegezett kamattámogatás növekmény

is igényelhető a Kincstártól a vállalkozás meghatalmazása alapján, amely kamattámogatás növekményt a pénzügyi intézmény a számláján történő jóváírást követő 8 napon belül átutal a vállalkozás fizetési számlájára. * 

(2) *  A Kincstár az (1) bekezdés szerinti, hiánytalan támogatáslehívási kérelemről annak beérkezését követő 30 napon belül döntést hoz. A forrás rendelkezésre állása esetén a Kincstár a döntést követő 15 napon belül folyósítja a kamattámogatást és költségátalányt a pénzügyi intézmény részére. Amennyiben a Kincstár - a forrás rendelkezésre állásának hiánya okán - a döntést követő 15 napon belül nem folyósítja a kamattámogatást, úgy a földművelésügyi miniszternek ezen összeg erejéig lejárt tartozása keletkezik a pénzügyi intézménnyel szemben.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § Ez a rendelet

a) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet,

b) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet, valamint

c) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet

hatálya alá tartozó támogatásokat tartalmaz.

10. § *  E rendeletnek az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 47/2015. (VIII. 12.) FM rendelettel megállapított 1. § 4. pontját 2015. február 1-jétől kell alkalmazni.

1. melléklet a 120/2012. (XI. 23.) VM rendelethez * 

Kamattámogatási kérelem adattartalma

1. Vállalkozás megnevezése

2. *  Vállalkozás Kincstár által kiadott ügyfél-azonosítója

3. Hitelszerződés vagy hitelkérelem azonosítószáma

4. Vállalkozás által igénybe venni kívánt kamattámogatás mértéke

5. A vállalkozás nyilatkozata arról, hogy

5.1. *  milyen mértékű kamattámogatást és mely időponttól kezdődően kíván igénybe venni;

5.2. *  tudomásul veszi, hogy amennyiben az intézkedéssel kapcsolatos lejárt tartozását nem egyenlíti ki, úgy a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a Kincstár hatósági átutalási megbízását a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni;

5.3. *  tudomásul veszi, hogy amennyiben a 4. § (1) bekezdés e) pont ea) alpontja alapján tett nyilatkozat támogatási adataiban változás következik be, úgy arról köteles haladéktalanul tájékoztatni a pénzügyi intézményt;

5.4. *  kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel nem rendeltetésszerű felhasználásából adódó, a Törvény szerinti jogosulatlan részvétel megállapítása esetén a már igénybe vett kamattámogatás összegét a Kincstár részére megfizeti;

5.5. *  meghatalmazza a pénzügyi intézményt, hogy a kamattámogatás támogatástartalmának zárolása, lekötése - szükség esetén - felszabadítása érdekében, továbbá a megelőlegezett és a kamattámogatási kérelem benyújtását megelőző időszakra, valamint a nem teljes kamatidőszakra vonatkozóan meg nem előlegezett kamattámogatás lehívásával kapcsolatosan a Kincstár előtt eljárjon;

5.6. hozzájárul ahhoz,

5.6.1. *  hogy a pénzügyi intézmény a vállalkozás szabad csekély összegű (de minimis) keretének ellenőrzése céljából a Kincstártól erre vonatkozóan adatokat kérjen a vállalkozás ügyfél-azonosítója alapján,

5.6.2. *  hogy a rendelkezésre álló szabad csekély összegű (de minimis) keret alapján kerüljön megállapításra az igénybe vehető kamattámogatás mértéke és ezen összeg mértékéig a Kincstár zárolás, lekötés érdekében eljárjon.

6. Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-a szerinti nyilatkozatok.

7. Keltezés, aláírás

2. melléklet a 120/2012. (XI. 23.) VM rendelethez * 

A hitelhez kapcsolódó kamattámogatásból származó támogatástartalom képlete

TTE = TT/r

ahol:

TT - támogatástartalom, a támogatások jelenértékének összege forintban,
TTE - támogatástartalom, a támogatások jelenértékének összege euróban,
Q - adott évben a hitelhez nyújtott - egyéni referencia kamatláb alapján számított kamattámogatást meg nem haladó - kamattámogatás összege a hitel törlesztési ütemterve alapján számítva, forintban. Ha egy már létező kamattámogatás növelésére kerül sor, akkor csak a kamattámogatás növekményt kell figyelembe venni a növelt kamattámogatást tartalmazó záradékolt kamattámogatási kérelem záradékolási időpontját követő kamatfizetések tekintetében. Kiegészítő kamattámogatási kérelem esetén csak a kamattámogatás növekményt kell figyelembe venni a kiegészítő kamattámogatási kérelemben feltüntetett kezdőidőponttól a hitel teljes futamidejére,
Ha iH>= iER és iER> iF , akkor Q= (iER - iF)*H,
Ha iH>= iER és iER<= iF , akkor Q= 0;
Ha iH< iER és iH> iF , akkor Q= (iH - iF)*H,
Ha iH< iER és iH= iF , akkor Q= 0
i - az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló kormányrendelet szerinti diszkont kamatláb,
n - évek száma,
r - a kamattámogatási kérelem benyújtása hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam.