A jogszabály mai napon ( 2024.10.05. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi CXC. törvény

egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról * 

1. Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadása

1. § *  (1) *  Budapest közigazgatási területén a fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint az állam tulajdonában álló, a Duna partvonalával közvetlenül határos

a) budai és pesti alsó rakparton lévő ingatlanok, valamint kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra,

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó ingatlanok, valamint a nagyhajók fogadására alkalmas kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra

2013. július 1. napjával – az egységes városkép kialakítása és a közlekedés fejlesztése érdekében – e törvény erejénél fogva, vagyonkezelési szerződés kötése nélkül ingyenesen 99 évre a fővárosi önkormányzat vagyonkezelésébe kerülnek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ingatlanokra vonatkozó vagyonkezelői jogot a fővárosi önkormányzat kérelme alapján az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzést a fővárosi önkormányzat kezdeményezi, az ingatlan-nyilvántartási eljárás díjmentes. Az érintett ingatlanok helyrajzi számait az 1. melléklet tartalmazza.

1/A. § *  Budapest Főváros Önkormányzatának az állam tulajdonában álló, Budapest, 76500 helyrajzi számú ingatlan 116091/133627 tulajdoni hányadán (a továbbiakban: ingatlanrész) fennálló vagyonkezelői joga e törvény erejénél fogva, az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXCII. törvény hatálybalépésével megszűnik.

1/B. § *  Az ingatlanrész e törvény erejénél fogva, az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXCII. törvény hatálybalépésével, vagyonkezelési szerződés kötése nélkül, ingyenesen a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésébe kerül.

2. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása

2. § (1) * 

(2)–(3) * 

(4) * 

3. * 

3. § * 

4–5. * 

4–5. § * 

6–7. * 

6–7. § * 

8. Záró rendelkezések

8. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. §, a 2. § (1) és (4) bekezdése, a 4. §, az 5. § 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) * 

9. § *  E törvény

a) *  1. § (1) bekezdése és 1/B. §-a az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése,

b) 3. §-a, 6. §-a és 8. §-a az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése

alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2012. évi CXC. törvényhez * 

A fővárosi önkormányzat vagyonkezelésébe kerülő, a Duna partvonalával közvetlenül határos ingatlanok listája

sorszám helyrajzi szám tulajdonos
1. 76502 (284/170162 tulajdoni hányad) Magyar Állam
2. *  23809/7 Magyar Állam
3. 25964/1 Magyar Állam
4. 25990/2 Magyar Állam
5. 24314 Magyar Állam
6. 63624 Magyar Állam
7. 19308/2 Magyar Állam
8. 19306/2 Magyar Állam
9. 19305/2 Magyar Állam
10. 19304/2 Magyar Állam
11. 19303/2 Magyar Állam
12. 4082/33 Magyar Állam
13. 43578 Magyar Állam
14. 232045/5 Magyar Állam
15. 232045/6 Magyar Állam
16. 14387/1 I. kerületi Önkormányzat
17. 6229/1 I. kerületi Önkormányzat
18. 14617/16 II. kerületi Önkormányzat
19. 14617/9 II. kerületi Önkormányzat
20. 63623 III. kerületi Önkormányzat
21. 23790/9 III. kerületi Önkormányzat
22. 63576 III. kerületi Önkormányzat
23. 60004 III. kerületi Önkormányzat
24. 23035/4 III. kerületi Önkormányzat
25. 23738/6 III. kerületi Önkormányzat
26. 23789 III. kerületi Önkormányzat
27. 19337/1 III. kerületi Önkormányzat
28. 19330 III. kerületi Önkormányzat
29. 19309/2 III. kerületi Önkormányzat
30. 19307/2 III. kerületi Önkormányzat
31. 19296/2 III. kerületi Önkormányzat
32. 19295/2 III. kerületi Önkormányzat
33. 19288/2 III. kerületi Önkormányzat
34. 19287/2 III. kerületi Önkormányzat
35. 17977/2 III. kerületi Önkormányzat
36. 14621 (363/619 tulajdoni hányad) III. kerületi Önkormányzat
37. 14617/13 III. kerületi Önkormányzat
38. 14617/17 III. kerületi Önkormányzat
39. 76501 IV. kerületi Önkormányzat
40. 76498 IV. kerületi Önkormányzat
41. 75844 IV. kerületi Önkormányzat
42. 70406 IV. kerületi Önkormányzat
43. 70410 IV. kerületi Önkormányzat
44. 70411 IV. kerületi Önkormányzat
45. 70412 IV. kerületi Önkormányzat
46. 76505 IV. kerületi Önkormányzat
47. 23817/2 V. kerületi Önkormányzat
48. 23817/3 V. kerületi Önkormányzat
49. 37060 IX. kerületi Önkormányzat
50. 38017/7 IX. kerületi Önkormányzat
51. 4107/53 XI. kerületi Önkormányzat
52. 4082/2 (13402/70554 tulajdoni hányad) XI. kerületi Önkormányzat
53. 4004/2 XI. kerületi Önkormányzat
54. 43621 XI. kerületi Önkormányzat
55. 43620 XI. kerületi Önkormányzat
56. 43618 XI. kerületi Önkormányzat
57. 43586 XI. kerületi Önkormányzat
58. 43580 XI. kerületi Önkormányzat
59. 43584/2 XI. kerületi Önkormányzat
60. 43577 XI. kerületi Önkormányzat
61. 25911/1 XIII. kerületi Önkormányzat
62. 25915 (899/2529 tulajdoni hányad) XIII. kerületi Önkormányzat
63. 25900/4 XIII. kerületi Önkormányzat
64. 25666/2 XIII. kerületi Önkormányzat
65. 25723/2 XIII. kerületi Önkormányzat
66. 25666/4 XIII. kerületi Önkormányzat
67. 224983 XXII. kerületi Önkormányzat
68. 224967/1 XXII. kerületi Önkormányzat
69. 224967/3 XXII. kerületi Önkormányzat
70. 232041 XXII. kerületi Önkormányzat
71. 232035/1 XXII. kerületi Önkormányzat
72. 232035/25 XXII. kerületi Önkormányzat
73. 232035/24 XXII. kerületi Önkormányzat
74. 232035/23 XXII. kerületi Önkormányzat
75. 232038/21 XXII. kerületi Önkormányzat
76. 232048/1 XXII. kerületi Önkormányzat
77. 232185 XXII. kerületi Önkormányzat
78. 232318 XXII. kerületi Önkormányzat
79. 232319/2 XXII. kerületi Önkormányzat
80. 232320 XXII. kerületi Önkormányzat
81. 224961 XXII. kerületi Önkormányzat
82. 224969 XXII. kerületi Önkormányzat
83. 232322 XXII. kerületi Önkormányzat
84. 232045/3 XXII. kerületi Önkormányzat
85. 232324 XXII. kerületi Önkormányzat
86. 232327 XXII. kerületi Önkormányzat