A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (2) bekezdés a)–c) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró rendészetért felelős miniszterrel, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
1. § * A közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) minden év június 30-ig felhívást tesz közzé honlapján a kormánytisztviselőket vagy köztisztviselőket foglalkoztató szervek részére, hogy jelöljék meg a következő tanévre vonatkozó beiskolázási igényeiket az államtudományi és közigazgatási, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás szakjai tekintetében. A beiskolázási igényeket a felhívásban meghatározott határidőn belül elektronikus úton kell benyújtani a miniszter részére a beiskolázandó személyek számának, továbbá a szak, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma megjelölésével. A miniszter az igényeket szakok, szakirányok, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma szerint összesítve beiskolázási tervet készít, melyet eljuttat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) részére.
2. § * Az ágazat személyi utánpótlási igényei alapján
a) a rendészetért felelős miniszter a rendészeti felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe,
b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás katonai területe,
c) * a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe
tekintetében beiskolázási tervet készít szak, szakirány képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban, melyet eljuttat az Egyetem részére.
3. § * Az Egyetem az 1. § és a 2. § szerinti beiskolázási terveket közös javaslatba foglalja. A javaslatban a tervezett létszámot szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és a finanszírozás módja szerinti bontásban kell megjeleníteni. A javaslatot az Egyetem – a Fenntartónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKEtv.) 5. § b) pontjában meghatározott döntését követően – megküldi a felügyeletet gyakorló miniszterek számára.
4. § * Az államtudományi és közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, továbbá a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás területén képzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmények – az Egyetem kivételével – minden év július 31-ig juttatják el a felügyeletet gyakorló miniszter számára a képzés indítására vonatkozó szándékot és a tervezett létszámot tartalmazó kérelmüket szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban.
4/A. § * A felügyeletet gyakorló miniszterek a 3. § szerinti javaslattal kapcsolatos álláspontjukról tájékoztatják az Egyetemet, amely a felügyeletet gyakorló miniszterek egyetértése esetén – a Fenntartó hivatala útján – megküldi a javaslatot a miniszternek. A miniszter a javaslatot a Kormány elé terjeszti az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti döntés meghozatala érdekében.
5. § * A felügyeletet gyakorló miniszter az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti kormányhatározatban meghatározott létszám, valamint a 4. §-ban meghatározottak szerint beérkezett kérelmek alapján az általa felügyelt felsőoktatás vonatkozásában meghatározza a hallgatói létszámok intézményenkénti és – az Egyetem kivételével – szakonkénti elosztását, megjelölve a képzés szintjét, munkarendjét és a finanszírozási formát. Az érintett intézményeket a felügyeletet gyakorló miniszter a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges időben értesíti a felvehető hallgatói létszám megosztásáról.
6. § * A felügyeletet gyakorló miniszter az 5. § szerinti döntését az államnak az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati szakterületen előre látható szakemberigénye figyelembevételével alkotja meg.
7. § * (1) * Az Egyetem rendészeti képzést folytató karára – ide nem értve a tűzvédelmi mérnöki alapképzési szakot – történő felvétel – az NKEtv.-ben meghatározottakon kívüli – különös feltétele:
a) a magyarországi állandó lakóhely,
b) nappali munkarendű képzések esetén nyilatkozat, melyben a hivatásos jogviszonyban nem álló jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy a tanulmányok megkezdéséhez szükséges kifogástalan életvitelre vonatkozó ellenőrzést az illetékes szervek elvégezzék.
(2) * A nappali munkarendben folyó rendészeti, bűnügyi, pénzügyi rendészeti alapképzési szakok, valamint a katasztrófavédelem alapképzési szak NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjának hatálya alá tartozó (a továbbiakban: támogatott) iparbiztonsági, továbbá a katasztrófavédelmi műveleti szakiránya esetén további feltétel, hogy a jelentkező vállalja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását a képzés idejére.
(3) * A rendészeti igazgatási és a bűnügyi igazgatási alapképzési szak levelező munkarendben folyó, támogatott képzései esetén további feltétel a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó rendvédelmi szervnél (a továbbiakban: rendvédelmi szerv) fennálló hivatásos szolgálati viszony.
(4) * Az Egyetem a nappali munkarendben folyó rendészeti, bűnügyi, pénzügyi rendészeti alapképzésre, katasztrófavédelem alapképzésre, valamint a magánbiztonsági alapképzésre jelentkezővel – a hivatásos állományú jelentkező kivételével –, továbbá a bűnügyi igazgatási alapképzés informatikai nyomozó szakirányára jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát. A pályaalkalmassági orientációs beszélgetés annak a felmérésére irányul, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
(5) Az Egyetem – a (4) bekezdésben meghatározott alkalmassági vizsgálat részeként – a bűnügyi alapképzési szak kiber nyomozó szakirányára jelentkezővel informatikai jártassági és készségvizsgálatot folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a jelentkező infokommunikációs eszközök felhasználói szintű ismeretét és kreatív problémamegoldó képességét. A bűnügyi igazgatási alapképzési szak informatikai nyomozó szakirányára jelentkező esetében a pályaalkalmassági vizsgálatot kizárólag az informatikai jártassági és készségvizsgálat képezi.
(6) * A magánbiztonsági, valamint a katasztrófavédelem alapképzési szak önköltséges képzése esetén a jelentkezésnek nem feltétele az (1) bekezdés b) pontjában foglalt nyilatkozat.
(7) * A nappali munkarendben folyó katasztrófavédelem alapképzés önköltséges képzései esetén nem felvételi követelmény az alkalmassági vizsgálat, valamint a tisztjelölti jogviszony létesítésére és fenntartására vonatkozó nyilatkozat.
8. § (1) * A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó, informatikai nyomozó, valamint gazdaságvédelmi nyomozó szakiránya, a rendészeti igazgatási alapképzési szak idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, határrendészeti, közlekedésrendészeti, valamint közrendvédelmi szakiránya nappali munkarendben folyó képzéseire a jelentkezés feltétele a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony. A jelentkezőnek rendelkeznie kell az országos vezető által kiadott támogató nyilatkozattal.
(2) * A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi hírszerző szakirányára, valamint a bűnügyi alapképzési szak bűnügyi felderítő szakirányára csak a rendvédelmi szervek hivatásos állományában bűnügyi területen legalább három éve dolgozó jelentkezhet. A jelentkezőnek rendelkeznie kell érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel, valamint az állományilletékes parancsnok által kiadott támogató nyilatkozattal.
(3) * A büntetés-végrehajtási alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésére csak a büntetés-végrehajtás hivatásos állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet. A jelentkezőnek a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által kiadott támogató nyilatkozattal, továbbá büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie.
(4) * A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány nappali munkarendben folyó támogatott képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább kétéves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A jelentkezéshez rendelkezni kell továbbá a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.
9. § (1) *
(2) * A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, valamint informatikai nyomozó szakiránya, továbbá a rendészeti igazgatási alapképzési szak közlekedésrendészeti, idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, határrendészeti, valamint közrendvédelmi szakiránya levelező munkarendben folyó, támogatott képzésére történő jelentkezés feltétele a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony. A jelentkezőnek rendelkeznie kell az állományilletékes parancsnok támogató nyilatkozatával.
(3) * A büntetés-végrehajtási alapképzési szak levelező munkarendben folyó képzésére csak a büntetés-végrehajtás állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet. A jelentkezőnek büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a BM rendelet 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie.
(4) * A pénzügyi rendészeti alapképzési szak vámigazgatási és rendészeti szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki
a) legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel rendelkezik,
b) pénzügyőr tisztjelöltként sikeres tisztjelölti vizsgával rendelkezik,
és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, és rendelkezik vezetői támogató javaslattal.
(5) * A pénzügyi rendészeti alapképzési szak pénzügyi nyomozó szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a NAV adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki
a) legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel rendelkezik,
b) pénzügyőr tisztjelöltként sikeres tisztjelölti vizsgával rendelkezik,
és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, és rendelkezik vezetői támogató javaslattal.
(6) *
(7) * A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó támogatott képzésére a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, valamint az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább hároméves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományú tagjának a jelentkezéshez rendelkezni kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.
(7a) * A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó, önköltséges képzésére az önkormányzati tűzoltóságok, a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel.
(8) * A katasztrófavédelem alapképzési szak katasztrófavédelmi műveleti és iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni.
9/A. § *
9/B. § * (1) * Polgári nemzetbiztonsági alapképzési szakra csak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, továbbá a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozó olyan személy jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető az előmeneteli tervek alapján támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.
(2) Az Egyetem a polgári nemzetbiztonsági alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.
10. § * (1) * Rendészeti vezető mesterképzés esetén a jelentkezés feltétele rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony, továbbá a tiszti rendfokozat és a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább kétéves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV állományában szerzett szakmai gyakorlat. Nappali munkarendű képzés esetén további feltétel a rendvédelmi szerv országos parancsnokának támogató nyilatkozata és a rendvédelmi szerv utánpótlási vezetői adatbankjába való felvétel.
(2) * A katasztrófavédelem mesterképzési szak levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) és b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával, valamint a BM OKF főigazgatója beiskolázási jóváhagyásával.
(3) * A kriminalisztika mesterképzési szak rendészeti szakiránya esetén a jelentkezés feltétele rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony, valamint a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább hároméves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV-nál szerzett szakmai gyakorlat. A kriminalisztika mesterképzési szak polgári szakirányára a jelentkezés feltétele állami vagy közigazgatási szervnél eltöltött kétéves gyakorlat.
(4) * A kriminalisztika mesterképzési szak polgári szakiránya, valamint a biztonsági szervező mesterképzési szak esetén a jelentkezésnek nem feltétele a 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt nyilatkozat.
(4a) * A biztonsági szervező mesterképzési szak esetén a jelentkezés feltétele a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább kétéves, magánbiztonsági vállalkozásnál, rendvédelmi szervnél vagy önkormányzati rendészeti szervnél szerzett szakmai gyakorlat.
(5) * Polgári nemzetbiztonsági mesterképzési szakra csak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, továbbá a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozó olyan személy jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető az előmeneteli tervek alapján támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.
11. § (1) * A katonai vezetői alapképzési szak nappali munkarendű képzésére a jelentkezési feltétel az angol nyelvből tett államilag elismert vagy azzal egyenértékű B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga. A szakra csak „megfelelt” eredményű alkalmassági vizsga letételével lehet felvételt nyerni. *
(2) * A katonai infokommunikáció, a katonai logisztika, valamint az állami légiközlekedési alapképzési szak nappali munkarendű képzésére jelentkezési feltétel az angol nyelvből tett államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat. A szakokra csak „megfelelt” eredményű alkalmassági vizsga letételével lehet felvételt nyerni.
(3) * A katonai vezetői, a katonai üzemeltetés és a katonai műveleti logisztika mesterképzési szak nappali munkarendjére az állomány azon századosi vagy magasabb rendfokozatú tagja jelentkezhet, aki rendelkezik angol nyelvből államilag elismert STANAG 6001. szerinti, 2.2.2.2. szintű nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, a Honvéd Vezérkar főnökének előzetes engedélyével, valamint közigazgatási alapvizsgával. *
(4) Az Egyetem a honvédtiszti alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.
(5) *
12. § * (1) * A katonai nemzetbiztonsági alap- és mesterképzési szakra csak a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományába tartozó olyan személy, valamint a Magyar Honvédség felderítő szakmai számú olyan altisztje és tisztje jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.
(2) * Az Egyetem a katonai nemzetbiztonsági alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.
12/A. § *
12/B. § * Az államtudományi osztatlan mesterképzés esetén pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében az Egyetem által létrehozott bizottság vizsgálja a jelentkező pálya iránti elkötelezettségét, közéleti tájékozottságát.
13. § *
13/A. § * (1) * A nemzetközi igazgatási alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) típusú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
(2) * A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
(3) A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
(4) A nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
(5) * Az International Public Service Relations mesterképzési szak esetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
(6) * A nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzési szak esetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
14. § * (1) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett mesterképzésre történő jelentkezés és a felvétel feltétele a jogszabályban meghatározott felsőfokú végzettség, valamint a nyelvismeret. A felvétel további feltételeit, a jelentkezés módját és határidejét, a felvételi jelentkezések elbírálásának szempontrendszerét, valamint az alkalmazott pontozási rendszert az Egyetem képzésenként határozza meg azzal, hogy a felvételi pontszámítás az oklevél minősítése és a jelentkezővel bizottság által folytatott motivációs beszélgetés alapján történik.
(2) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett – az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó – képzésre vagy államközi megállapodás alapján történő felvétel tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy alapképzésben a jelentkezés és a felvétel feltétele legalább a jogszabályban előírt középfokú végzettség, továbbá motivációs beszélgetés lefolytatása nem kötelező, a felvételi jelentkezési kérelem a jelentkező által benyújtott dokumentumok alapján is történhet.
15–18. § *
19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
20. § *
21. § * E rendeletnek az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 5/2014. (I. 27.) KIM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2014/2015. tanévre vonatkozó felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
22. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 6/2015. (II. 10.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2015/2016. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
23. § * (1) E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 2/2016. (I. 7.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit első alkalommal – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a 2016/2017. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
(2) E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 13/A. § (5) bekezdését első alkalommal a 2015/2016. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
24. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2017/2018. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
25. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 3/2018. (II. 14.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2018/2019. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
26. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 16/2018. (XII. 18.) MvM rendelettel megállapított 13/A. § (5) bekezdését első alkalommal a 2019/2020. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
27. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2020/2021. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
28. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 17/2020. (X. 21.) MvM rendelettel módosított 13. §-át első alkalommal a 2021. évi keresztféléves felvételi eljárásban kell alkalmazni.
29. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 2/2021. (II. 12.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2021/2022. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
30. § * E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 5/2024. (V. 3.) MvM rendelettel megállapított
a) 7. § (2), (3), (4) és (6) bekezdését, 8. § (1) és (3) bekezdését, 9. § (2), (3), (4) és (5) bekezdését, 10. § (1), (3) és (4a) bekezdését, valamint 12. § (1) és (2) bekezdését első alkalommal a 2024/2025. tanévre,
b) 11. § (1) és (2) bekezdését első alkalommal a 2025/2026. tanévre
vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.