A jogszabály mai napon ( 2018.06.24. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

16/2013. (IV. 19.) NFM rendelet

a bányaüzem felelős műszaki vezetőjének kijelöléséről

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (2) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Bányaüzemi felelős műszaki vezetői vagy helyettesi (a továbbiakban együtt: bányaüzemi felelős műszaki vezető) tevékenység folytatásához a 4. §-ban meghatározott felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség, valamint az 5. §-ban meghatározott szakmai gyakorlat szükséges.

(2) Külszíni bányaüzemben bányaüzemi felelős műszaki vezetői tevékenységet az a személy is végezhet, aki a 4. § (2) bekezdésében meghatározott középfokú végzettséggel és az 5. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott szakmai gyakorlattal rendelkezik.

2. § *  (1) A bányaüzemi felelős műszaki vezetői tevékenység megkezdésére vonatkozó bejelentést a bányafelügyelethez kell megtenni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység végzésének bejelentését

a) sújtólégveszélyes föld alatti,

b) gázkitörés-veszélyes föld alatti,

c) az a) és b) pont alá nem tartozó föld alatti,

d) külszíni és

e) szénhidrogén

bányaüzemre lehet megtenni.

(3) A szénhidrogént kitermelő bányaüzem magában foglalja a szén-dioxid gáz bányászatot és a föld alatti gáztárolást is.

(4) A bányaüzemi felelős műszaki vezető csak olyan, a (2) bekezdésben meghatározott típusú bányaüzemben végezhet tevékenységet, amelyre bejelentést tett.

(5) Bejelentés több típusú bányaüzemre is tehető, ha a bejelentésben megjelölt típusú bányaüzemre vonatkozóan a bejelentő eleget tesz a tevékenység végzéséhez szükséges feltételeknek. A feltételeknek a megjelölt bányaüzemekre külön-külön kell fennállnia.

3. § (1) *  A bejelentésnek tartalmaznia kell annak a 2. § (2) bekezdése szerinti bányaüzemnek a megnevezését, amelyben a bejelentő a tevékenységét végzi.

(2) A bejelentéshez csatolni kell: * 

a) a végzettséget igazoló oklevél vagy bizonyítvány másolatát,

b) a szakmai gyakorlatra vonatkozó igazolást, és

c) *  a bejelentő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nevének, címének, egyéb általa megadott elérhetőségének és a bányaüzem megnevezésének a bányafelügyelet honlapján való közzétételéhez hozzájárul vagy nem járul hozzá.

(3) A szakmai gyakorlatot közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni. Az igazolásnak tartalmaznia kell:

a) a munkakör és a végzett tevékenység megnevezését,

b) a munkakörben eltöltött időtartamot, és

c) a foglalkoztató megnevezését, címét és cégszerű aláírását.

(4) Ha a foglalkoztató jogutód nélkül megszűnt, a gyakorlati idő a munkavégzésre vonatkozó szerződéssel vagy a munkavégzés igazolására alkalmas egyéb dokumentummal - így különösen az adott időszakra vonatkozó munkakönyvvel vagy fizetési jegyzékkel - is igazolható.

(5) Szakmai gyakorlati időként a szakmai képesítés megszerzését követő gyakorlati idő vehető figyelembe. A munkavégzések során megszerzett gyakorlati időt együttesen kell figyelembe venni.

4. § (1) E rendelet alkalmazásában az adott típusú bányaüzemben történő felelős műszaki vezetői tevékenység végzéséhez megfelelő felsőfokú szakképzettség

a) az egyetemi szintű alapképzési szakon szerzett

aa) bánya- és geotechnikai mérnök,

ab) előkészítés-technikai mérnök,

ac) műszaki földtudományi mérnök,

ad) gépészmérnök,

ae) villamosmérnök

végzettség,

b) a mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy posztgraduális képzésben szerzett

ba) okleveles bánya- és geotechnika mérnök,

bb) okleveles előkészítés-technikai mérnök,

bc) okleveles olaj- és gázmérnök,

bd) okleveles hidrogeológus mérnök,

be) okleveles földtudományi mérnök,

bf) okleveles gépészmérnök,

bg) okleveles villamosmérnök, valamint

bh) okleveles bányagépész mérnök

végzettség.

(2) E rendelet alkalmazásában az adott típusú bányaüzemben történő felelős műszaki vezetői tevékenység végzéséhez megfelelő középfokú szakképesítés

a) a bányaipari aknász-technikus,

b) a külszíni bányaipari technikus,

c) a geológus technikus,

d) a mélyművelési bányaipari technikus,

e) a bányagépész technikus,

f) a bányagépész és villamos technikus,

g) a bányavillamossági technikus,

h) a gépész technikus,

i) a villamos ipari technikus,

j) az építőipari technikus, valamint

k) a mélyépítő technikus

végzettség.

5. § (1) *  Bányaüzemi felelős műszaki vezetői tevékenység folytatására vonatkozó bejelentést

a) sújtólégveszélyes föld alatti bányaüzemre

aa) a 4. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, vagy

ab) a 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 8 éves szakmai gyakorlattal,

b) gázkitörés-veszélyes föld alatti bányaüzemre

ba) a 4. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, vagy

bb) a 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 8 éves szakmai gyakorlattal,

c) a 2. § (2) bekezdés a) és b) pontja alá nem tartozó föld alatti bányaüzemre

ca) a 4. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, vagy

cb) a 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 8 éves szakmai gyakorlattal,

d) külszíni bányaüzemre

da) a 4. § (1) bekezdés b) pont ba)-bb) alpontja és bd)-bh) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 2 éves szakmai gyakorlattal,

db) a 4. § (1) bekezdés a) pont aa)-ae) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal, vagy

dc) a 4. § (2) bekezdés a)-k) pontja szerinti végzettséggel és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal,

e) szénhidrogén bányaüzemre a 4. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti végzettséggel és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal

rendelkező személy tehet.

(2) Sújtólégveszélyes vagy gázkitörés-veszélyes bánya esetében szakmai gyakorlatként csak sújtólégveszélyes vagy gázkitörés-veszélyes bányában szerzett gyakorlati idő vehető figyelembe.

6. § * 

7. § (1) A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény szerinti nyilvántartásba bejegyzett bányaüzemi felelős műszaki vezetőket a 2. § (2) bekezdése szerinti bányaüzem megnevezése és nyilvántartási szám szerint kell nyilvántartani.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartási szám

a) sújtólégveszélyes föld alatti bányaüzem esetében „SFB” rövidítésből, kötőjelből és a bejelentés iktatószámából,

b) gázkitörés-veszélyes föld alatti bányaüzem esetében „GFB” rövidítésből, kötőjelből és a bejelentés iktatószámából,

c) a 2. § (2) bekezdés a) és b) pontja alá nem tartozó föld alatti bányaüzem esetében „FB” rövidítésből, kötőjelből és a bejelentés iktatószámából,

d) külszíni bányaüzem esetében „KB” rövidítésből, kötőjelből és a bejelentés iktatószámából, vagy

e) szénhidrogén bányaüzem esetében „SzB” rövidítésből, kötőjelből és a bejelentés iktatószámából

áll.

(3) * 

(4) *  A nyilvántartásba bejegyzett felelős műszaki vezető hozzájárulása esetén a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat a honlapján közzéteszi a felelős műszaki vezető nevét, címét, egyéb általa megadott elérhetőségét és a bányaüzem megnevezését.

(5) *  A bányafelügyelet törli a nyilvántartásból azt a felelős műszaki vezetőt, akit a tevékenység folytatásától a bányafelügyelet végleges döntésével vagy a bíróság jogerős határozatával eltiltott, továbbá aki elhalálozott vagy bejelentette a tevékenység befejezését.

8. § (1) *  A bányavállalkozó a bányaüzemi felelős műszaki vezető vagy helyettes foglalkoztatását a munkavégzés megkezdése előtt legalább 8 nappal korábban bejelenti a bányafelügyeletnek.

(2) A bejelentés tartalmazza

a) a bányaüzemi felelős műszaki vezető nevét,

b) a bányaüzemi felelős műszaki vezetői nyilvántartási számát,

c) a bányaüzem megnevezését, és

d) a foglalkoztatási jogviszony létesítésére vonatkozó okirat másolatát.

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

10. § *  Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény rendelkezései irányadóak.

11. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. és 10. cikkének való megfelelést szolgálja.


  Vissza az oldal tetejére