A jogszabály mai napon ( 2024.10.05. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2013. évi CXIV. törvény

a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról * 

1. § (1) A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) 44/B. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlantulajdonosok közül a természetes személy ingatlantulajdonos részére a Vgt. 44/C. § (1) bekezdésében meghatározott közszolgáltatás tekintetében a Vgt. 44/D. § szerint megállapított számlában meghatározott fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat) a 2013. július 1-jét követő időszakban teljesített szolgáltatás vonatkozásában nem haladhatja meg a 2013. január 31-én jogszerűen alkalmazott díjtételek és egyéb számlaelemek alapján, ugyanazon feltételekkel számított összeg 90%-át.

(2) Az (1) bekezdés vonatkozásában az alkalmazott díj:

a) önkormányzati díjrendeletben megállapított természetes személy ingatlantulajdonosra vonatkozó közszolgáltatási díj függetlenül attól, hogy alkalmazták-e 2013. január 31-én az adott ingatlantulajdonosra, vagy – ha önkormányzati díjrendelet nem alkotott – a szolgáltató által az adott településen a közszolgáltatási szerződésben megállapított, 2013. január 31-én alkalmazott szolgáltatási egységre jutó fizetendő összeg (beleértve az alapdíjat),

b) a tevékenységüket 2013. január 31-ét követően megkezdő szolgáltatók esetén az önkormányzati rendeletben megállapított közszolgáltatási díj, vagy az önkormányzat és a közszolgáltatók között 2013. január 31-én hatályban lévő közszolgáltatási szerződések közül az azokban rögzített legalacsonyabb, szolgáltatási egységre jutó fizetendő összeg (beleértve az alapdíjat),

c) *  az a) és b) pontban foglaltak alkalmazhatóságának hiányában az adott településen szolgáltatást teljesítő szolgáltató által 2013. január 31. és 2013. június 30. közötti időszakban alkalmazott legalacsonyabb szolgáltatási egységre jutó fizetendő összeg (beleértve az alapdíjat).

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott díjmérséklés az önkormányzati díjrendelet szerinti kedvezmény, mentesség vagy ingyenesség esetén alkalmazandó díjkompenzáció összegét nem növeli.

2. § (1) Társasházat és lakásszövetkezetet az 1. §-ban meghatározott díjcsökkentés a társasházban, illetve lakásszövetkezetben az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyek vonatkozásában illeti meg.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz közszolgáltatás alapdíjának és ürítési díjának megállapítása céljából a társasház, illetve a lakásszövetkezet írásban tájékoztatja a közszolgáltatót az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyek és más ingatlantulajdonosok társasházon, illetve lakásszövetkezeten belüli megoszlásáról. A közszolgáltató a tájékoztatás kézhezvételét követő hónapban esedékes számlájában érvényesíti az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyeket e rendelkezés alapján megillető díjcsökkenést.

(3) Vita esetén az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyeket megillető alapdíjcsökkenést az ingatlan-nyilvántartásból megismerhető tulajdoni hányadok aránya alapján kell megállapítani.

(4) Amennyiben 2013. július 1. után az ürítési díj vonatkozásában a társasház, illetve a lakásszövetkezet a (2) bekezdésben szabályozottaktól eltérően a szennyvíztárolóba vezetett szennyvíz mennyisége alapján kívánja a díjcsökkenést a közszolgáltatóval szemben érvényesíteni, úgy a szolgáltatás megrendelésével egyidejűleg írásban tájékoztatja a közszolgáltatót arról, hogy a díjcsökkentés hatálybalépése, illetve az utolsó ürítés óta az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyek és más ingatlantulajdonosok összességében mekkora mennyiséggel terhelték az ürítendő szennyvíztárolót. A közszolgáltató az esedékes számlában érvényesíti az ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyeket az 1. § alapján megillető díjcsökkenést.

(5) A (4) bekezdés alkalmazása esetén az ingatlantulajdonosok a fogyasztásmérők megfelelő időközönkénti leolvasásával és a mérés nélkül bevezetett vizek mennyiségének számításokkal alátámasztott meghatározásával adatszolgáltatást teljesítenek társasház, illetve a lakásszövetkezet felé. A társasház, illetve a lakásszövetkezet összesíti az ingatlantulajdonosok által közölt adatokat, és átadja azt a közszolgáltató részére.

(6) Amennyiben az összesített adatokat, különösen a természetes személy, illetve más ingatlan tulajdonosok által a szennyvíztárolóba vezetett vízmennyiségeket a közszolgáltató vitatja, úgy valamennyi ingatlan vonatkozásában – a csatlakozó szennyvízhálózat ellenőrzése és a fogyasztásmérők leolvasása útján – jogosult megismerni a szennyvízkezelő létesítménybe vezetett közműves ivóvíz- és egyéb vízmennyiséget.

3. § (1) A közszolgáltató a szolgáltatási egységre jutó fizetendő összeg (beleértve az alapdíjat), valamint az 1. § (1) bekezdésben foglaltak teljesüléséről részletes írásbeli tájékoztatást nyújt a természetes személy ingatlantulajdonosok, illetve társasházak és lakásszövetkezetek részére.

(2) A közszolgáltatást igénybe vevő társasház vagy lakásszövetkezet a társasházban, illetve lakásszövetkezetben lakó természetes személy ingatlantulajdonost az 1. §-ban meghatározott díjtétel alapján a díjcsökkentés összegéről tájékoztatja.

4. § Költségvetési szerv, valamint más tulajdonában álló ingatlant – a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti – lakásbérleti jogviszony keretében bérlő természetes személy esetében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízre vonatkozó közszolgáltatás díját a természetes személy ingatlantulajdonosra irányadó szabályok szerint kell alkalmazni.

5. § (1) A természetes személy ingatlantulajdonos részére megállapított díjak alkalmazásával és az azokra vonatkozó tájékoztatással összefüggő rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére feljogosított közszolgáltató (a továbbiakban: szolgáltató) a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig köteles írásban igazolni a fogyasztóvédelmi hatóságnak az e törvényben foglalt előírások teljesülését. A szolgáltató az igazolást első alkalommal 2013. szeptember 15-ig köteles teljesíteni.

6. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–5. § és a 16–17. § 2013. július 1-jén lép hatályba.

7. § A 14. § az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

8–15. § * 

16–17. § *