A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2024.XII.31. - 2025.VI.30.)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2013. évi CXXXV. törvény

a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról * 

1. § *  (1) *  E törvény alkalmazásában * 

a) *  egységes informatikai rendszer: az Integrációs Szervezet tagjai és a további ellenőrzés alá vont szervezet részére az integrációs üzleti irányító szervezet irányításával, az Integrációs Szervezet prudenciális kontrollja mellett összeállított és fejlesztett, a Központi Adatfeldolgozó által üzemeltetett adatbázis és ahhoz kapcsolódó egyedi rendszerek együttese;

b) *  ellenőrző befolyás: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.) ekként meghatározott fogalom;

c) *  Előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozat: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:296. § (3) bekezdése szerinti kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat, amely tartalmában e törvény rendelkezéseinek is megfelel;

d) *  Felügyelet: a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank;

e) *  ellenőrzés alá vont szervezet: az Integrációs Szervezet tagjai, a Kapcsolt Vállalkozások, valamint a Központi Adatfeldolgozó;

f) * 

g) HBA: Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapja;

h) *  Holding Szövetkezet: az Integrációs Szervezet integrált hitelintézetnek nem minősülő, szövetkezeti formában működő tagja, aki integrált hitelintézetben tulajdonjoggal rendelkezik;

i) *  Integrációs Szervezet: az integrált hitelintézet tekintetében a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete) 10. cikkében meghatározott központi szerv feladatait ellátó szervezet;

j) *  Kapcsolt Vállalkozás: az Integrációs Szervezet tagjának ellenőrző befolyása alatt működő szervezet;

k) *  könyvvizsgáló: könyvvizsgálattal főtevékenységként foglalkozó, pénzügyi intézményi minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég;

l) *  Központi Adatfeldolgozó: az egységes informatikai rendszer folyamatos és biztonságos üzemeltetését, valamint fejlesztését az Integrációs Szervezet tagjával kötött, – az e törvényben meghatározottak figyelembevételével – a Hpt. kiszervezésre vonatkozó szabályainak megfelelő megállapodás alapján végző informatikai szolgáltató;

m) *  integrációs üzleti irányító szervezet: az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikkében meghatározott központi szerv feladatainak ellátásában e törvény felhatalmazása alapján közreműködő, az Integrációs Szervezet tagjaként működő, de integrált hitelintézetnek nem minősülő pénzügyi intézmény;

n) * 

o) * 

p) * 

q) *  Önkéntes Takarékszövetkezeti intézményvédelmi alapok: az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (a továbbiakban: OTIVA), a Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapja (a továbbiakban: REPIVA) és a Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (TAKIVA);

r) *  fő üzletág: a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben (a továbbiakban: Szan. tv.) meghatározott fogalom;

s) *  részjegy: szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet tagjának vagyoni részesedése;

t) *  integrált hitelintézet: a takarékszövetkezet, a hitelszövetkezet és minden olyan egyéb hitelintézet is, amelynek működését vagy amelynek betéteit 2013. január 1-jén Önkéntes Takarékszövetkezeti intézményvédelmi alapok valamelyike védte, valamint az a hitelintézet, amelyet az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának előzetes egyetértését, továbbá a Felügyelet előzetes jóváhagyását követően felvettek az Integrációs Szervezetbe;

u) *  hitelintézetek integrációja: az Integrációs Szervezet és annak valamennyi tagja;

v) * 

w) * 

x) *  veszélyeztető magatartás: az Integrációs Szervezet tagjának olyan – e törvény alapján kiadott irányelvben meghatározott – tevékenysége vagy mulasztása, amely a hitelintézetek integrációja céljainak határidőben történő megvalósítását nagymértékben veszélyezteti;

y) * 

z) *  vezető állású személy: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 122. pontjában ekként meghatározott fogalom.

(2) *  A hitelintézetek integrációja az 1/A. §-ban meghatározott célok elérése érdekében jön létre és működik. A hitelintézetek integrációjának központi szerve az Integrációs Szervezet.

(3) *  Az integrált hitelintézet és az integrációs üzleti irányító szervezet az Integrációs Szervezet tagja és az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete szerinti kapcsolt intézmény.

(4) * 

(5) *  A hitelintézetek integrációja az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke szerinti feltételek teljesülése esetén mentesül e rendelet második-nyolcadik részében meghatározott követelmények egyedi alkalmazása alól. Az Integrációs Szervezet, valamint annak tagjai a Hpt. szerinti összevont alapú felügyelet alatt állnak.

(5a) *  Az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke alapján egyedileg mentesített intézmények egymás közötti egyesüléséhez, szétválásához, valamint azok egymás között megvalósuló, a Hpt. 17–17/A. §-a vagy a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 140–141. §-a szerinti állományátruházásához a Felügyelet engedélye nem szükséges.

(5b) *  Az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagja az (5a) bekezdés szerinti állományátruházását megelőzően az átruházás szándékát köteles előzetesen bejelenteni a Felügyelet felé, megjelölve az állományátruházás időpontját. Az átvevő integrált hitelintézet a 17/U. § (7)–(9) bekezdése alkalmazásával jogosult az érintett szerződések módosítására. Betétállomány és más visszafizetendő pénzeszköz, valamint pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés-állomány átruházása esetén a Felügyelet által jogszabály alapján a belföldi fizetési rendszerek közvetlen és közvetett résztvevőiről vezetett nyilvántartásban, hitelesítő táblában az átadó integrált hitelintézet mint pénzforgalmi szolgáltató azonosító kódját az átvevő integrált hitelintézet az átruházás időpontjától kezdődően jogosult sajátjaként használni. A Hpt. állományátruházásra vonatkozó szabályainak alkalmazása tekintetében az állományátruházás bejelentésben megjelölt időpontját kell figyelembe venni az átruházás Felügyelet által engedélyezett időpontja helyett.

(5c) *  Az Integrációs Szervezet és tagjai saját tőkéje a hitelintézetek integrációjának az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete 11. cikk (1) bekezdése szerinti összevont szavatoló tőkéjébe beszámítandó.

(5d) *  Az Integrációs Szervezet és az integrációs üzleti irányító szervezet e törvényben meghatározott feladatköreinek ellátása nem érinti a Felügyelet hatásköreinek gyakorlását.

(5e) *  Az Integrációs Szervezet és az integrációs üzleti irányító szervezet a hitelintézetek integrációja tagjait – az e törvényben meghatározott szabályok szerint – irányítja, tevékenységüket összehangolja.

(6) *  Az összevont alapú felügyelet alá tartozó intézményekre összeállított konszolidált adatszolgáltatási, nyilvánosságra hozatali és egyéb jogszabályi kötelezettségeket az integrációs üzleti irányító szervezet teljesíti.

(6a) *  A szanálási feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank a Szan. tv.-ben meghatározott eljárásai során, az 1. § (6) bekezdés szerinti kötelezettségek teljesítésére az integrációs üzleti irányító szervezetet vagy az Integrációs Szervezetet is felhívhatja. A szanálási feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank eljárásai során hozott döntéseit az Integrációs Szervezet tagjaival az Integrációs Szervezet útján közli.

(7) *  Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény alkalmazása szempontjából együttesen kapcsolt vállalkozásnak minősülnek

a) az Integrációs Szervezet tagjai,

b) a Központi Adatfeldolgozó, feltéve, hogy abban az Integrációs Szervezet, vagy annak tagja a Hpt. szerinti befolyásoló részesedéssel rendelkezik, továbbá

c) azok a szervezetek, amelyben az Integrációs Szervezet, vagy annak tagja többségi befolyással rendelkezik.

(8) *  Az Integrációs Szervezet hitelintézet tagja, volt tagja, vagy jogutódja jogosult a 2022. április 1. előtt forgalmazott, a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szerinti keretszerződését kivezetni a vonatkozó szerződés és általános szerződési feltételek 17/U. § (7) bekezdés szerinti módosításával abból a célból, hogy az érintett ügyfél vonatkozásában a módosítás időpontjában a hitelintézet által forgalmazott más keretszerződés szerződési feltételei váljanak alkalmazandóvá a szerződési feltételek modernizációja és digitális transzformációja érdekében (e § alkalmazásában a továbbiakban: termékmodernizáció). A termékmodernizáció érdekében történő módosítás során kizárólag a 17/U. § (7)–(9) bekezdésében foglaltak alkalmazandóak azzal az eltéréssel, hogy a módosítással nem változik meg az ügyfél hátrányára a számlavezetés díja, a fizetési megbízások díja (az éves díjkimutatás összehasonlíthatósága alapján), a készpénz-helyettesítő fizető eszköz rendelkezésre bocsátásának éves díja, és a Magyarországon elhelyezett automata bankjegykiadó gépből készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján forintban történő készpénzfelvétel hitelintézet által hirdetményben meghatározott díja.

1/A. § *  E törvény célja:

a) az egyetemlegesség alapján működő vidék bankjának a létrehozása, amelynek egyes tagjai lehetőleg helyi magántulajdonosok és amely központi professzionális irányítással biztosítja a hatékony és méretgazdaságos működést,

b) *  az integrált hitelintézetek hosszú távú prudens működésének intézményi biztosítása,

c) *  a hitelintézetek integrációjának professzionalizálása, modernizálása, versenyképessé szervezése,

d) *  a hitelintézetek integrációja kockázatkezelésének javítása,

e) *  a hitelintézetek integrációja integrált működésének és az ehhez szükséges infrastruktúrának a biztosítása,

f) *  az a)–e) pontban foglalt célok megvalósítása érdekében a működési szabályzatok egységességének biztosítása,

g) *  a hitelintézetek integrációja intézményvédelmének biztosítása,

h) a hitelintézetekre vonatkozó nemzetközi és európai követelményeknek, jogszabályoknak, szabványoknak, illetve szokványoknak történő megfelelés biztosítása.

I. Fejezet

Az Integrációs Szervezet

1. Az Integrációs Szervezet létrejötte, jogállása

2. § (1) *  E törvény hatályba lépésének napján létrejön az Integrációs Szervezet.

(2) Az Integrációs Szervezet jogi személy.

(3) Az Integrációs Szervezet székhelye Budapest.

(4) *  Az Integrációs Szervezet kötelező intézményvédelmi szervezet, az e törvényben rögzített feladatain túl más gazdasági tevékenységet nem végez. Az Integrációs Szervezet az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke szerinti, a befektetések irányításával kapcsolatos tevékenységét kizárólag e törvény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében gyakorolja, amely nem minősül üzletszerű gazdasági tevékenységnek.

(5) *  Az Integrációs Szervezet alapszabályát az Integrációs Szervezet közgyűlése fogadja el.

(6) Az Integrációs Szervezet működésével kapcsolatos adatok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (2) bekezdés e) pontja szerint minősülnek.

(7) *  Az Integrációs Szervezetre a Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. Az Integrációs Szervezet tagja

3. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet tagja az integrált hitelintézet, az integrációs üzleti irányító szervezet, a Holding Szövetkezet, valamint az Integrációs Szervezet tagjai közé felvett, Kapcsolt Vállalkozásnak minősülő vagy az Integrációs Szervezet tagja felett ellenőrző befolyást gyakorló, a Felügyelet által felügyelt intézmény.

(2) *  Az Integrációs Szervezet közgyűlése azt veheti fel az Integrációs Szervezet tagjai közé, aki

a) *  előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett az integrációs üzleti irányító szervezet felé legalább egy darab, az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott névértékű, fajtájú és sorozatú, az integrációs üzleti irányító szervezet által kibocsátott részvény átvételére,

b) *  az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott mintának megfelelő alapszabályt vagy alapító okiratot fogadott el,

c) az Integrációs Szervezet által előírt formában nyilatkozott csatlakozási szándékáról az Integrációs Szervezet felé,

d) *  tagként történő felvételével az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatósága előzetesen egyetértett, és a Felügyelet előzetes hozzájárulását adta a tagfelvételhez, valamint

e) az Integrációs Szervezet tagfelvételi szabályzatának megfelel.

(3) *  Az integrált hitelintézet működési engedélye fenntartásának feltétele, hogy az integrált hitelintézet az Integrációs Szervezeti tagságát folyamatosan fenntartja és az integrált hitelintézet az integrációs üzleti irányító szervezet legalább egy darab – az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott névértékű, fajtájú és sorozatú – részvényének tulajdonosa.

(3a) *  A (3) bekezdéstől eltérően nem kötelező, hogy az integrált hitelintézet az integrációs üzleti irányító szervezet legalább egy darab – az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott névértékű, fajtájú és sorozatú – részvényének tulajdonosa legyen abban az esetben, ha az érintett integrált hitelintézetnek az integrációs üzleti irányító szervezet többségi tulajdonosa, továbbá annak az Integrációs Szervezeti tagnak sem áll fenn ilyen kötelezettsége, amely az integrációs üzleti irányító szervezet felett ellenőrző befolyást gyakorol.

(4) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága az Integrációs Szervezethez csatlakozó intézményt átmeneti időtartamra, de legfeljebb két hónapra mentesítheti a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott kötelezettség alól.

3. Az Integrációs Szervezet vagyona

4. § (1) *  Az Integrációs Szervezet vagyona a számviteli szabályok alapján figyelembe vett saját tőke, amelynek részét képezi különösen a tagok – közvetlenül az Integrációs Szervezet részére rendelkezésre bocsátott – vagyoni hozzájárulása, az Önkéntes Takarékszövetkezeti intézményvédelmi alapok, a HBA és a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja jogutódlásával átadásra került vagyon, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapja által rendelkezésre bocsátott vagyon, valamint az Integrációs Szervezet gazdálkodásának eredménye.

(2) *  Az Integrációs Szervezet vagyonához rendelkezésre bocsátott hozzájárulás összege a 11/F. § (9) bekezdésében meghatározott esetben fizethető vissza a vagyoni hozzájárulást rendelkezésre bocsátó tagnak.

(3) *  Az Integrációs Szervezet tagja évente tagdíjat fizet az Integrációs Szervezetnek. A tagdíj összegét az Integrációs Szervezet Közgyűlése úgy állapítja meg, hogy az Integrációs Szervezet tagjai által fizetett tagdíjak összege legalább az Integrációs Szervezet éves működési költségeit biztosítsa. A tagdíj megfizetésének rendjét az Integrációs Szervezet állapítja meg.

(4) *  Az Integrációs Szervezetnek legalább az Integrációs Szervezet tagjainak az egymásban fennálló részesedések figyelmen kívül hagyásával összesített eszközei értékének 3 százalékát meghaladó értékű eszközökkel kell rendelkeznie.

(4a) *  A (4) bekezdésben meghatározottaknak történő megfelelést az Integrációs Szervezet havi rendszerességgel ellenőrzi. Ha a havi záró állományi adatok alapján megállapítható, hogy az Integrációs Szervezet eszközeinek értéke a (4) bekezdésben meghatározott érték alá csökken, az Integrációs Szervezet 15 napon belül dönt az Integrációs Szervezet eszközeinek a feltöltéséről.

(5) *  Az Integrációs Szervezet pénzeszközei nem vonhatók el, és kizárólag az e törvényben meghatározott célokra használhatók fel.

(6) *  Az Integrációs Szervezet a számláit az általa választott integrált hitelintézet tagjánál vezeti.

(7) *  Az Integrációs Szervezet saját vagyona, bevételei, jövedelme és ügyletei után társasági nyereségadó, általános forgalmi adó helyi adó, tranzakciós illeték és egyéb illeték fizetésére nem köteles.

(8) *  Az Integrációs Szervezet saját tőkéje csak az Integrációs Szervezet megszűnése esetén osztható fel, és abból csak a (2) bekezdésben meghatározott esetben teljesíthető visszafizetés.

(9) Az Integrációs Szervezet saját finanszírozására kötvény kibocsátására jogosult.

4. * 

5. § * 

4/A. *  Egyetemlegesség

5/A. § *  (1) Az Integrációs Szervezet és annak tagjai egymás kötelezettségeiért a Ptk. szabályai szerinti egyetemlegesen kötelesek helytállni. Az egyetemleges felelősség az Integrációs Szervezettel és annak tagjaival szemben fennálló valamennyi követelésre kiterjed, függetlenül azok keletkezésének időpontjától.

(2) Az egyetemlegességre alapozott követelésekkel kapcsolatban a kötelezettek egymással való együttműködésének részletes szabályait az Integrációs Szervezet szabályzatban határozza meg.

(3) *  Az Integrációs Szervezet tagjának egyetemleges felelőssége az Integrációs Szervezetből történő kilépésével a kilépést megelőzően keletkezett kötelezettségek tekintetében megszűnik, továbbá a kilépést követően a volt tag vonatkozásában az Integrációs Szervezet és annak tagjai helytállási kötelezettsége a volt tag által vállalt kötelezettségekre nem terjed ki.

5. Az Integrációs Szervezet szervezete

5.1. A közgyűlés

6. § (1) Az Integrációs Szervezet közgyűlése a tagok összességéből áll.

(2) *  A közgyűlés legalább évente egy alkalommal ülésezik, üléseit az Integrációs Szervezet igazgatósága hívja össze. A közgyűlés összehívásáról szóló, a napirendi pontokat is tartalmazó meghívót valamennyi tagnak a közgyűlés napját megelőzően legalább 15 nappal meg kell küldeni.

(3) *  A közgyűlés – a (7)–(10) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével – a határozatait a jelen lévő tagok szavazatainak többségével hozza meg. A közgyűlésen az Integrációs Szervezet minden tagjának egy szavazata van.

(4) *  Az Integrációs Szervezet közgyűlésén az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottsági tagok az Integrációs Szervezet tagjai többségének az egyetértő szavazatával választhatóak meg és hívhatóak vissza.

(5) * 

(6) * 

(7) *  Az 1/A. § g) pontjában meghatározott integrációs célok megvalósulása és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapja által az Integrációs Szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon felhasználásának folyamatos figyelemmel kísérése érdekében az Integrációs Szervezet közgyűlésen tanácskozási joggal részt vesz a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy.

(8) *  Az Integrációs Szervezet közgyűléséről a meghívó tagoknak történő megküldésével egyidejűleg értesíteni kell a (7) bekezdésben meghatározott minisztert a napirend és a kapcsolódó dokumentumok egyidejű megküldésével. Az értesítésben nem szereplő új napirendi pont megtárgyalásához a (7) bekezdésben meghatározott miniszter vagy az általa kijelölt személy egyetértése szükséges.

(9) *  A (7) bekezdésben meghatározott miniszter – a kérdés megtárgyalása és a szükséges határozatok meghozatala érdekében – jogosult kezdeményezni a közgyűlés összehívását, továbbá a közgyűlésre új napirendi pont felvételét, ha az igazgatóság tevékenysége sértheti a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapja által az Integrációs Szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon integrációs célokhoz igazodó felhasználását.

(10) *  Az Integrációs Szervezet közgyűlésének 7. § (1) bekezdésében meghatározott döntéséhez, továbbá a (9) bekezdésben meghatározott kérdésben hozott döntéséhez a (7) bekezdésben meghatározott miniszter vagy az általa kijelölt személy jóváhagyása szükséges.

5.2. A közgyűlés hatásköre

7. § *  (1) Az Integrációs Szervezet közgyűlésének hatáskörébe tartozik:

a) az Integrációs Szervezet alapszabályának megállapítása, elfogadása és módosítása;

b) az igazgatósági tagok megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;

c) a felügyelő bizottsági tagok megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;

d) *  az Integrációs Szervezet éves tervének elfogadása;

e) *  az Integrációs Szervezet éves beszámolójának elfogadása;

f) *  az Integrációs Szervezet könyvvizsgálójának megválasztása, visszahívása és díjazásának elfogadása;

g) *  az Integrációs Szervezet tagja által fizetendő tagdíj mértékének megállapítása;

h) *  döntés az Integrációs Szervezetbe tagként történő felvételről.

(2) Az Integrációs Szervezet alapszabálya az (1) bekezdésben meghatározottakon túl, további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet közgyűlésének.

5.3. Az igazgatóság

8. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet stratégiai irányítását az igazgatóság látja el. Az igazgatóság legalább 5, legfeljebb 7 tagból áll. Az Integrációs Szervezettel munkaviszonyban álló igazgatósági tagok száma nem haladhatja meg a tagok számának a felét.

(2) * 

(3) Az igazgatóság határozatképes, ha a tagok többsége jelen van. Az igazgatóság tagjai közül elnököt választ. Az igazgatóság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az igazgatóság ügyrendjét maga állapítja meg.

(4) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága tagjává az választható meg, aki

a) megfelel a Hpt. 155. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek, és

b) a pénzügyi vagy a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretekkel rendelkezik, valamint

c) esetében a Hpt. 137. § (4) és (5) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok nem áll fenn.

(4a) *  Az Integrációs Szervezettel munkaviszonyban nem álló igazgatósági taggá nem választható meg, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója az Integrációs Szervezet tagjánál vezető állást tölt be, vagy érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll az Integrációs Szervezet bármely tagjával, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt.

(5) Az Integrációs Szervezet igazgatósági tagja

a) *  nem vehet részt az Integrációs Szervezet által történő egyedi döntés előkészítésében és meghozatalában, ha annál a tagnál, amelyre az egyedi döntés vonatkozik, saját maga vagy közeli hozzátartozója vezető állást tölt be, illetve érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll az integrált hitelintézettel, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt;

b) *  nem vehet részt olyan egyedi döntés előkészítésében és olyan egyedi döntés meghozatalában, amelyhez saját magának, közeli hozzátartozójának vagy a közvetlen, illetve közvetett tulajdonában álló vállalkozásnak üzleti érdeke fűződik;

c) nem vállalhat szerződésből eredő kötelezettséget az Integrációs Szervezettel, kivéve, ha a szerződés megkötéséhez az igazgatóság előzetesen egyhangúlag hozzájárult.

(6) Az Integrációs Szervezet igazgatósági tagja haladéktalanul bejelenti az Integrációs Szervezet igazgatóságának, ha

a) *  pénzügyi intézménynél vezető állású személlyé választják, vagy ilyen tisztségét megszünteti;

b) vállalkozásban befolyásoló részesedést szerez, vagy az ilyen befolyását megszünteti;

c) *  ellene a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény XV. fejezetének VII. és VIII. címében, a XVII. és XVIII. fejezetében vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXVII. vagy XXXV–XLIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmény miatt az ügyészség vádat emelt, illetve külföldön vagyon elleni vagy gazdasági bűncselekmény miatt az illetékes hatóság vádat emelt.

(7) A (6) bekezdés szerinti bejelentésről az Integrációs Szervezet igazgatósága a közgyűlést annak soron következő ülésén tájékoztatja.

9. § *  (1) Az igazgatóság ellátja azokat az Integrációs Szervezet részére meghatározott feladatokat is, amelyeket e törvény nem rendel az Integrációs Szervezet közgyűlésének, illetve ügyvezetésének hatáskörébe.

(2) Az igazgatóság feladata:

a) *  a közgyűlés elé terjeszti az Integrációs Szervezet Integrációs Szervezet éves beszámolóját és éves tervét;

b) jóváhagyja az Integrációs Szervezet szervezeti és működési szabályzatát;

c) felügyeli az ügyvezetés tevékenységét;

d) megvitat minden olyan kérdést, amelyet az ügyvezetés számára előterjeszt;

e) megválasztja az ügyvezetőket és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat;

f) * 

g) elfogadja az Integrációs Szervezet feladatkörébe tartozó utasításokat, szabályzatokat és irányelveket;

h) jóváhagyja a csoportszintű helyreállítási tervet;

i) * 

j) dönt a 11/B. § (2) bekezdésében meghatározott intézkedésekről.

(3) Az Integrációs Szervezet alapszabálya a (2) bekezdésben meghatározottakon túl további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet igazgatóságának.

(4) *  Az igazgatóság az ügyrendjében meghatározottak szerint a (2) bekezdés g), h) és j) pontjában meghatározott döntések – ide nem értve a 11/B. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott döntést – tekintetében, egyes döntések vonatkozásában vagy teljes körűen, a döntés meghozatalát az ügyvezetésre ruházhatja át.

9/A. § *  Az Integrációs Szervezet igazgatóságának elnöke és tagjai felelősek azért, hogy az Integrációs Szervezet hatásköreit az e törvényben foglalt előírásoknak megfelelően gyakorolja.

5.4. A felügyelő bizottság

10. § (1) *  Az Integrációs Szervezet működését a felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság legalább három, legfeljebb öt természetes személy tagból áll.

(2) *  A felügyelőbizottság hatáskörébe tartozik:

a) *  az Integrációs Szervezet éves beszámolójának és éves tervének előzetes, a közgyűlés döntése előtti véleményezése;

b) *  az igazgatóság és az ügyvezetés rendszeres, félévenkénti beszámoltatása az Integrációs Szervezet tevékenységéről, gazdálkodásáról és pénzügyi helyzetéről, beleértve az egyetemleges felelősség mellett működő tagtól eltérő személy által rendelkezésre bocsátott vagyon felhasználásának szabályosságára vonatkozó beszámoltatást is;

c) az Integrációs Szervezet belső ellenőrzésének irányítása;

d) az Integrációs Szervezet válságkezelési, intézményvédelmi feladatai ellátásának ellenőrzése;

e) az éves ellenőrzési terv módosításának kezdeményezése;

f) a kockázatok csökkentése érdekében javaslatok megfogalmazása az igazgatóság részére a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai, következtetései, továbbá az ellenőrzések nyomon követésének eredményei alapján;

g) javaslattétel a közgyűlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására;

h) az e törvényben a hatáskörébe utalt feladatok ellátása.

(3) *  Az Integrációs Szervezet felügyelőbizottsági tagjává nem választható, akivel szemben a Hpt. 137. § (4) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok fennáll.

(4) *  Az Integrációs Szervezet alapszabálya a (2) bekezdésben meghatározottakon túl, további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet felügyelőbizottságának.

(5) *  Az Integrációs Szervezet felügyelőbizottságának ülésén a 6. § (7) bekezdésében meghatározott miniszter vagy az általa kijelölt személy tanácskozási joggal részt vesz. Az Integrációs Szervezet felügyelőbizottságának üléséről a meghívó tagoknak történő megküldésével egyidejűleg értesíteni kell a 6. § (7) bekezdésében meghatározott minisztert a napirend és a kapcsolódó dokumentumok egyidejű megküldésével.

5.5. *  Az ügyvezetés

10/A. § *  (1) *  Az ügyvezetés az Integrációs Szervezet igazgatósági tagjai közül megválasztott, az Integrációs Szervezet vezetésére kijelölt, képviseleti joggal rendelkező, az Integrációs Szervezettel munkaviszonyban álló ügyvezetőkből áll.

(2) *  Az Integrációs Szervezet ügyvezetőjének megválaszthatóságára, összeférhetetlenségére, valamint a személyét érintő bejelentési kötelezettségre a 8. § (4) bekezdésében, továbbá az (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) Ha az Integrációs Szervezet igazgatóságának a tagja egyben ügyvezetőként is alkalmazásban áll, az igazgatósági tagságának a megszüntetésével az ügyvezetői munkaviszonya is megszűnik.

(4) Az ügyvezetés maga állapítja meg az eljárásrendjét és a tagjai közötti feladatmegosztást.

(5) Az ügyvezetés feladata:

a) *  az Integrációs Szervezet szokásos ügymenetének vitele és a rendkívüli helyzetek kezelése;

b) az igazgatóság, valamint a közgyűlés által előírt feladatok végrehajtása;

c) az Integrációs Szervezet operatív feladatainak meghatározása és ezek teljesítésének folyamatos felügyelete;

d) azon döntések meghozatala, amelyek biztosítják a kockázati tényezők megfelelő szinten tartását, a belső kontroll mechanizmusok, szabályozási és felügyeleti rendszer alkalmasságát a kockázati tényezők kezelésére, valamint a jogi megfelelést;

e) az Integrációs Szervezet szervezeti működésének átláthatóságával és a szervezeti információk nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos feladatok ellátása;

f) az Integrációs Szervezet működésének folyamatos figyelemmel kísérése és hatékonysági szempontú elemzése;

g) az Integrációs Szervezet igazgatósága és felügyelőbizottsága megalakításának és a tisztségviselők megválasztásának előkészítése;

h) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az Integrációs Szervezettel kapcsolatos kérdésekre;

i) *  az e törvényben meghatározott feladatok ellátása, és az igazgatóság által a feladatkörébe utalt döntések meghozatala.

(6) Az Integrációs Szervezet alapszabálya az (5) bekezdésben meghatározottakon túl további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet ügyvezetésének.

6. Az Integrációs Szervezet feladatai, viszonya tagjaival

11. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet a hitelintézetek integrációjának egységes működése és irányítása, továbbá a hitelintézetek integrációja céljainak elérése érdekében az Integrációs Szervezet tagjaira és a Kapcsolt Vállalkozásokra vonatkozóan kötelező szabályzatot fogad el: * 

a) * 

b) a belső ellenőrzés rendjéről;

c) * 

d) *  a 11/A. §-ban meghatározott ellenőrzés és folyamatos felügyelés szabályairól;

e) a pénzügyi segítségnyújtás szabályairól;

f) *  az integrált hitelintézetekre és az integrációs üzleti irányító szervezetre vonatkozó egyedi válságkezelési terv módszertanáról;

g) az Integrációs Szervezet eszközeinek feltöltésére vonatkozó szabályokról;

h) a jogszabályokon és egyéb kötelező szabályokon felüli addicionális egyedi tőkekövetelményekre vonatkozó szabályokról;

i) a titok- és adatvédelemről, bennfentes információk védelméről;

j) a megfelelőség biztosításával kapcsolatos szabályokról;

k) *  az integrált hitelintézetet terhelő, a jogszabályban meghatározott vagy jogszabályon alapuló Felügyelet irányába történő adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség Integrációs Szervezet közreműködésével történő teljesítésének eseteiről és részletes szabályairól,

l) *  a tagdíj megfizetésének rendjéről;

m) *  az egyetemlegességet érintő eljárások kezeléséről és az erre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségről, valamint

n) *  minden olyan tárgykörben, amelyben szabályzat alkotására e törvény vagy az Integrációs Szervezet alapszabálya felhatalmazza.

(1a) * 

(1b) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága meghatározza az Integrációs Szervezet tagjai, valamint a Kapcsolt Vállalkozások prudens és biztonságos működését szolgáló, az Integrációs Szervezet tagjaira és a Kapcsolt Vállalkozásokra kötelező irányelveket, valamint az e törvényben meghatározott integrációs célok elérését biztosító tevékenységének keretrendszerét (a továbbiakban együtt: irányelvek).

(1c) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága irányelvekben rögzíti különösen

a) a veszélyeztető magatartás megállapításának alapjául szolgáló tevékenységek és mulasztások körét;

b) * 

c) az egyedi tőkekövetelmény megkövetelésére vonatkozó szabályokat;

d) * 

e) az átalakulásra, az egyesülésre és a szétválásra vonatkozó integrációs célokat és alapelveket;

f) *  a tőkecsökkenéssel járó részjegy visszaváltásának engedélyezésére vonatkozó szabályokat;

g) *  a Kapcsolt Vállalkozások irányítását, ellenőrzését, átláthatóságát és könyvvizsgálatát, a Kapcsolt Vállalkozásokkal kapcsolatos jelentéstételt, a Kapcsolt Vállalkozások által vállalható kockázatokat és az általuk végezhető tevékenység prudenciális szempontú korlátozásának szabályait;

h) *  az integrált hitelintézetek és a Kapcsolt Vállalkozások ellenőrzése és folyamatos felügyelése rendjét, valamint az integrált hitelintézetek és a Kapcsolt Vállalkozások együttműködési kötelezettségét;

i) *  a követeléskezelés és a követelések értékesítésének rendjét.

(1d) *  Az irányelvekben rögzítettekkel a szabályzatok tartalma nem lehet ellentétes.

(1e) *  Az Integrációs Szervezet a jogszabályoknak, az általa meghatározott irányelveknek, a kiadott szabályzatoknak, valamint a korábbi utasításoknak megfelelő működés érdekében utasítást ad az Integrációs Szervezet tagjának, illetve a Kapcsolt Vállalkozásnak. Az utasítás címzettje az abban foglaltaknak köteles eleget tenni. Az utasítást indokolni kell, és abban meg kell jelölni a teljesítés határidejét. Az Integrációs Szervezet a pénzügyi intézménynek címzett utasítást – az utasítás címzettjének történő megküldésével egyidejűleg – továbbítja a Felügyelet részére.

(2) *  Az Integrációs Szervezet egyedi alapon is nyomon követi az Integrációs Szervezet tagja és a Kapcsolt Vállalkozás fizetőképességének és tőkeellátottságának alakulását.

(3) *  Az Integrációs Szervezet a Felügyelet által felügyelt tagjai vonatkozásában egyedi válságkezelési tervet készít, amely meghatározza az Integrációs Szervezet által alkalmazandó intézkedéseket az érintett tagok azonnali és folyamatos fizetőképességét veszélyeztető helyzet kialakulása esetén. Az egyedi válságkezelési tervnek összhangban kell lennie a csoportszintű helyreállítási tervvel. Az Integrációs Szervezet az egyedi válságkezelési tervet megküldi a Felügyeletnek.

(3a)–(3h) * 

(4) *  Az egyedi válságkezelési tervet az Integrációs Szervezet igazgatósága legalább kétévente egyszer, valamint az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagjának tevékenységével vagy pénzügyi helyzetével kapcsolatos minden olyan változást követően felülvizsgálja, amely a tervben foglaltak végrehajtására lényeges hatással lehet.

(5) *  Az Integrációs Szervezet felhívására az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagja köteles az egyedi válságkezelési terv elkészítéséhez és felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatást teljesíteni.

(6) *  Az Integrációs Szervezet évente megvizsgálja a Központi Adatfeldolgozó tevékenységét, ideértve a Központi Adatfeldolgozó által ellátott kiszervezett tevékenység 17/V. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott megállapodásban és üzemeltetési szerződésben foglaltaknak megfelelő végzését, valamint a Központi Adatfeldolgozó által alkalmazott közreműködő által ellátott kiszervezett tevékenységet.

(7) *  Az Integrációs Szervezet a 11/A. §-ban szabályozott ellenőrző és felügyelési rendszer működtetésével ellenőrzi és folyamatosan felügyeli az ellenőrzés alá vont szervezetek tevékenységét, és a jogszabályoknak, az e törvény alapján kiadott szabályzatoknak, utasításoknak, valamint irányelveknek megfelelő működését.

(8) *  Az Integrációs Szervezet tagja, a Kapcsolt Vállalkozás, valamint a 11/B. § (9) bekezdésben meghatározott körben a Központi Adatfeldolgozó az Integrációs Szervezet által hozott, neki címzett utasítással vagy döntéssel szemben, valamint az Integrációs Szervezet tagja a valamennyi tagra kötelező döntésekkel szemben a jogi személy határozatának bírósági felülvizsgálatára irányadó szabályok szerint bírósághoz fordulhat abban a körben, hogy az utasítás vagy döntés a jogszabályoknak, a létesítő okiratnak és az Integrációs Szervezet által kiadott szabályzatoknak és meghatározott irányelveknek, illetve a hitelintézetek integrációja egyéb szabályzatainak megfelel-e. A bírósághoz fordulásnak nincs halasztó hatálya, az utasítás vagy döntés attól függetlenül az abban megjelölt határidőben végrehajtandó.

(9) *  Az Integrációs Szervezetnek és tagjának, valamint az Integrációs Szervezet tagjainak egymás közötti jogvitáira a választottbírósági eljárás keretében történő vitarendezés kizárt.

(10) *  Az Integrációs Szervezet igazgatóságának – illetve a 9. § (4) bekezdés szerinti átruházott hatáskörben eljáró ügyvezetésnek – a 3. § (4) bekezdése, a 4. § (4a) bekezdése, a 9. § (2) bekezdés e), g) és h) pontja, a 15. § (2), (3) és (11) bekezdése, a 17/E. § (6) és (7) bekezdése, a 17/S. § (1) és (10) bekezdése, valamint a 17/T. § (1) bekezdése szerinti döntéséhez az Integrációs Szervezet közgyűlésének jóváhagyása szükséges.

(11) *  Az Integrációs Szervezet közgyűlése felhívhatja az igazgatóságot, illetve a 9. § (4) bekezdés szerinti átruházott hatáskörben eljáró ügyvezetést az e törvényben meghatározott hatáskörébe tartozó szükséges intézkedések megtételére és döntések meghozatalára.

(12) * 

11/A. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet a hitelintézetek integrációja egységes működése és irányítása, továbbá a hitelintézetek integrációja céljainak elérése érdekében olyan – az e törvényen és az Integrációs Szervezet szabályzatán és irányelvén alapuló – ellenőrző és felügyelési rendszert működtet, amely lehetővé teszi az Integrációs Szervezet tagja és a Kapcsolt Vállalkozás tevékenységének, valamint a jogszabályoknak, az e törvény alapján kiadott szabályzatoknak, utasításoknak és irányelveknek megfelelő működésének ellenőrzését, valamint folyamatos felügyelését, továbbá a Központi Adatfeldolgozó és az általa alkalmazott közreműködő által ellátott kiszervezett tevékenység ellenőrzését. Az Integrációs Szervezet jogosult ellenőrizni és folyamatosan felügyelni az Integrációs Szervezet tagjainak azon tevékenységét is, amelyet a Hpt., illetve Bszt. szerinti közvetítő útján végeznek.

(1a) *  A folyamatos felügyelés helyszíni ellenőrzéssel, a rendszeres és rendkívüli adatszolgáltatásból származó adatok, az Integrációs Szervezet részére megküldött dokumentumok, valamint a hivatalosan ismert tények vizsgálatával és elemzésével valósul meg.

(1b) *  Az Integrációs Szervezet a folyamatos felügyeléshez szükséges információk beszerzése érdekében az ellenőrzés alá vont szervezet számára rendszeres vagy rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettséget írhat elő.

(2) Az Integrációs Szervezet az (1) bekezdés szerinti ellenőrzését éves ellenőrzési terv alapján végzi, amelyet az Integrációs Szervezet igazgatósága hagy jóvá, és azt a jóváhagyástól számított 8 napon belül megküldi a Felügyelet részére. Az Integrációs Szervezet jogosult az éves ellenőrzési terven felül rendkívüli ellenőrzést is lefolytatni.

(3) *  Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés vagy a folyamatos felügyelés során az ellenőrzés alá vont szervezet székhelyén, telephelyén és fiókjaiban helyszíni ellenőrzést is tarthat.

(4) *  Az ellenőrzés alá vont szervezetet az Integrációs Szervezet az ellenőrzés lefolytatásáról – annak megkezdése előtt legalább tíz nappal – írásban értesíti, kivéve, ha az előzetes értesítés az ellenőrzés eredményességét veszélyezteti. A folyamatos felügyelés keretében végzett tevékenységre vonatkozóan az Integrációs Szervezetet előzetes értesítési kötelezettség nem terheli.

(5) Az Integrációs Szervezet a helyszíni ellenőrzést végző személyt megbízólevéllel látja el.

(6) A helyszíni ellenőrzést végző személy köteles a helyszíni ellenőrzés megkezdésekor megbízólevelét bemutatni és személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni.

(7) *  A helyszíni ellenőrzést végző személy az ellenőrzés lefolytatásához szükséges helyiségekbe beléphet, az ellenőrzés tárgyával összefüggő iratot, adathordozót, tárgyat, munkafolyamatot figyelemmel kísérhet, megvizsgálhat, az ellenőrzés alá vont szervezet képviselőjétől felvilágosítást, nyilatkozatot kérhet.

(8) A helyszíni ellenőrzés során az ellenőrzést végző személy jogosult bármilyen adathordozóról – ideértve valamely tárhelyszolgáltató által tárolt adatot is – fizikai tükörmásolatot vagy hiteles másolatot készíteni és a másolat felhasználásával az adathordozón tárolt adatokat átvizsgálni.

(9) *  A helyszíni ellenőrzést úgy kell végezni, hogy az ellenőrzés alá vont szervezet vagy személy rendeltetésszerű tevékenységét lehetőleg ne akadályozza.

(10) *  Az ellenőrzés alá vont szervezet köteles az ellenőrzés vagy a folyamatos felügyelés során az Integrációs Szervezettel együttműködni, az Integrációs Szervezet által kért cselekményeket megtenni, illetve az eljárási cselekményeket tűrni. Az ellenőrzés alá vont szervezet tevékenysége nem irányulhat az ellenőrzés vagy a folyamatos felügyelés lefolytatásának akadályozására.

(11) *  Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés során tett megállapításait a vizsgálati jelentésben rögzíti. Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés eredményéről – a vizsgálati jelentés elkészítésétől számított 8 napon belül – a vizsgálati jelentés megküldésével értesíti a Felügyeletet. Az Integrációs Szervezet a folyamatos felügyelés keretében tett megállapításokról nem készít vizsgálati jelentést, azonban a megállapításokról – a megtételüktől számított 8 napon belül – értesíti a Felügyeletet.

(12) * 

(13) *  Ha az ellenőrzési eljárás vagy a folyamatos felügyelés hatékony, gyors és eredményes lefolytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételek Integrációs Szervezet általi biztosítása ideiglenesen más módon – így különösen ezen feltételek bővítésével – nem oldható meg, akkor az Integrációs Szervezet jogosult közreműködő szakértő igénybevételére. A közreműködő szakértő igénybevétele nem eredményezheti az Integrációs Szervezet egyes ellenőrzési vagy folyamatos felügyeléssel kapcsolatos feladatainak tartósan más által történő ellátását.

(14) *  Ha a közreműködő szakértő igénybevételére helyszíni ellenőrzés során kerül sor, az Integrációs Szervezet köteles a közreműködő szakértőt megbízólevéllel ellátni. A közreműködő szakértő igénybevételére a helyszíni ellenőrzést végző személy egyidejű jelenlétének biztosításával kerülhet sor. Az ellenőrzés alá vont szervezet a közreműködő szakértő vizsgálatában közreműködni köteles. A közreműködő személy helyszíni vizsgálat során történő eljárására a (6) és (7) bekezdésben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

11/B. § *  (1) Ha az ellenőrzés vagy a folyamatos felügyelés során az Integrációs Szervezet megállapítja, hogy az Integrációs Szervezet tagja * 

a) *  a jogszabályokban, a szabályzatokban, az irányelvekben, az utasításokban, az Integrációs Szervezet tagja belső szabályzatában, vagy a csoportszintű helyreállítási tervben meghatározott kötelezettségét megszegte, késedelmesen vagy hiányosan teljesítette, vagy,

b) *  veszélyeztető magatartást tanúsít

c) * 

– a Felügyelet hatásköreinek a gyakorlását nem érintve – a (2) bekezdésben meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja feltéve, ha a Felügyelet azonos tények alapján intézkedést még nem tett.

(2) *  Az Integrációs Szervezet

a) felhívja tagját az előírások betartására;

b) a Felügyelet egyidejű értesítésével határidő tűzésével utasításban kötelezi tagját a szükséges intézkedések megtételére, a feltárt jogszabálysértés és a hiányosságok megszüntetésére, vagy a csoportszintű helyreállítási tervnek az adott tagra vonatkozó életbe léptetésére, ha annak feltételei fennállnak, valamint intézkedési terv kidolgozására és végrehajtására a megtett intézkedésekről való beszámolási kötelezettség mellett;

c) a Felügyelet egyidejű értesítésével megvonja az integrációs üzleti irányító szervezeti feladatokat ellátó pénzügyi intézménytől az e törvényben az integrációs üzleti irányító szervezet részére biztosított jogkört, és az integrációs üzleti irányító szervezet Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott integrációs üzleti irányító szervezet feladatait ellátó pénzügyi intézmény kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint új pénzügyi intézményt választ ki az integrációs üzleti irányító szervezeti feladatok ellátására.

(3) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága az Integrációs Szervezet tagja veszélyeztető magatartásának megállapítására vonatkozó döntését az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg. Az Integrációs Szervezet igazgatóságának egyhangú döntése szükséges annak megállapításához, hogy az integrációs üzleti irányító szervezet veszélyeztető magatartást tanúsított, mely esetben az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának beleegyezésére nincs szükség.

(4) *  Ha az a cél eléréséhez szükséges, és a fokozatosság és az arányosság elvének is megfelel, az intézkedéseket az Integrációs Szervezet együttesen és ismételten is alkalmazhatja.

(5) Az Integrációs Szervezet az intézkedések alkalmazása során a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel figyelembe veszi: * 

a) a cselekmény vagy a mulasztás súlyosságát,

b) a cselekménynek a biztonságos működésre vagy a piacra gyakorolt hatását,

c) a cselekménynek az integráció tagjaira vagy ügyfeleire gyakorolt hatását,

d) a cselekménynek a pénzügyi intézményrendszer más tagjaira vagy ügyfeleire gyakorolt hatását,

e) a szabályszegéssel vagy a mulasztással előidézett kockázatot, a kár mértékét, és a kárenyhítési hajlandóságot,

f) a felelős személyek által az Integrációs Szervezettel szemben tanúsított együttműködést,

g) az intézkedéssel érintett személy jó- vagy rosszhiszeműségét, az általa a szabályszegéssel vagy a mulasztással elért vagyoni előnyt és az elkerült vagyoni hátrányt,

h) az intézkedés alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását vagy annak szándékát, valamint

i) a szabályok megsértésének ismétlődését, és gyakoriságát.

(6) *  Az Integrációs Szervezet az integrációs üzleti irányító szervezeti feladatokat ellátó pénzügyi intézménytől az e törvényben az integrációs üzleti irányító szervezet részére biztosított jogkört abban az esetben vonhatja meg, ha az integrációs üzleti irányító szervezet a hitelintézetek integrációjával kapcsolatos kötelezettségeit ismételten vagy súlyosan megszegi, továbbá ismételten nem tesz eleget az utasításokban vagy a szabályzatokban foglaltaknak. Az integrációs üzleti irányító szervezet részére biztosított jogkör megvonása esetén a 11/G. § (2)–(4) bekezdésében meghatározott szabályokat is alkalmazni kell az integrációs üzleti irányító szervezeti jogkör átadása tekintetében.

(7) *  Az Integrációs Szervezet megszünteti a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott intézkedés folytatását, ha a döntésre okot adó körülmények megszűntek.

(8) *  Az Integrációs Szervezet a Kapcsolt Vállalkozás ellenőrzésére vonatkozó vizsgálati jelentésben megfogalmazott megállapítások teljesítésére utasítást adhat a Kapcsolt Vállalkozásnak az ellenőrző befolyást gyakorló intézmény egyidejű értesítése mellett.

(9) *  Az Integrációs Szervezet a Központi Adatfeldolgozó vagy az általa alkalmazott közreműködő által végzett tevékenység ellenőrzésére vonatkozó vizsgálati jelentésben megfogalmazott megállapítások teljesítésére utasítást adhat a Központi Adatfeldolgozónak.

11/C. § * 

11/D. § * 

11/E. § *  (1) Az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagja a jogszabályban meghatározott vagy jogszabályon alapuló, a Felügyelet irányába történő adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségét az Integrációs Szervezet közreműködésével is teljesítheti. Az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség határidőben történő teljesítéséért és annak tartalmáért az érintett tag tartozik felelősséggel, kivéve, ha a teljesítés határidejének az elmulasztása vagy a tartalom hiányossága nem az általa teljesített adatszolgáltatással vagy bejelentéssel kapcsolatos.

(2) Az Integrációs Szervezet a változás bekövetkezésétől számított 2 munkanapon belül értesíti a Felügyeletet arról, hogy az Integrációs Szervezet adott tagja mely időponttól teljesíti az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettséget az Integrációs Szervezet közreműködésével.

(3) Az Integrációs Szervezet a prudens és hatékony működés biztosítása érdekében együttműködési megállapodást köthet az e törvényben szabályozott egyes feladatai ellátására.

6/A. *  Kilépés az Integrációs Szervezetből

11/F. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezetből az Integrációs Szervezet tagjai – ide nem értve a Holding Szövetkezetet – e törvény rendelkezései szerint, valamint az Integrációs Szervezet alapszabályának megfelelően léphetnek ki.

(2) * 

(3)–(4) * 

(5) A kilépési szándékát bejelentett tag az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén léphet ki az Integrációs Szervezetből:

a) * 

b) *  a kilépni kívánó tag az Integrációs Szervezettel és annak tagjaival elszámolt, azok felé tartozással nem rendelkezik, ide nem értve azt az esetet, ha nála az Integrációs Szervezet valamely tagja betétet helyezett el,

c) teljesültek a kilépés vonatkozásában az Integrációs Szervezet kilépéskor hatályos alapszabályában meghatározott feltételek,

d) * 

(6)–(7) * 

(8) * 

(9) *  Az Integrációs Szervezet nem egyetemleges felelősség mellett működő tagja Integrációs Szervezetből való kilépésére az (1)–(7) bekezdést nem kell alkalmazni. E tag Integrációs Szervezeti jogviszonya a kilépési szándékának az Integrációs Szervezet részére történő bejelentése közlésében meghatározott nappal szűnik meg. Az Integrációs Szervezet a tagsági jogviszony megszüntetésére vonatkozó szándék bejelentését követően, de legkésőbb a tagsági jogviszony megszűnésétől számított 30 napon belül visszafizeti a tag részére a 4. § (2) bekezdése szerinti a tag által – közvetlenül az Integrációs Szervezet részére – rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás összegét; a tag a vagyoni hozzájárulás visszafizetéséről lemondhat.

11/G. § *  (1) *  A 11/F. §-ban foglalt rendelkezéseket az integrációs üzleti irányító szervezet kilépése esetén az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  Az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó integrációs üzleti irányító szervezet Integrációs Szervezeti tagsága kizárólag azt követően szűnhet meg, hogy az e törvényben meghatározott, az integrációs üzleti irányító szervezet hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatait és hatásköreit az integrációs üzleti irányító szervezet Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott integrációs üzleti irányító szervezet feladatait ellátó pénzügyi intézmény kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint az Integrációs Szervezet által kiválasztott új integrációs üzleti irányító szervezet átvette.

(3) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet az e törvényben meghatározott, a hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért és jogkörök gyakorlásáért, a feladatok és jogkörök új integrációs üzleti irányító szervezet által történő átvételéig felelősséggel tartozik.

(4) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet kilépése vagy integrációs üzleti irányító szervezeti jogkörének megvonása esetén az integrált hitelintézet kérésére, köteles – egy független szakértő által megállapított vételáron – visszavásárolni a 3. § (3) bekezdésében meghatározott részvényt; az így megszerzett saját részvényt annak megszerzésétől számított 1 éven belül az alaptőke leszállításával kell bevonni vagy értékesíteni.

(5) *  A hitelintézetek integrációjának – az integrációs üzleti irányító szervezet Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott integrációs üzleti irányító szervezet feladatait ellátó pénzügyi intézmény kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint – kiválasztott új integrációs üzleti irányító szervezete az Integrációs Szervezeti tagságának időpontjától egyetemlegesen felel az Integrációs Szervezet és annak tagjai által vállalt valamennyi kötelezettségért, függetlenül azok keletkezésének időpontjától, továbbá ezen időponttól az Integrációs Szervezet és annak tagjai is egyetemlegesen felelnek az integrációs üzleti irányító szervezet által vállalt valamennyi kötelezettségért, függetlenül azok keletkezésének időpontjától.

II. Fejezet

7. Az integrációs üzleti irányító szervezet * 

7.1. *  Az integrációs üzleti irányító szervezet jogállása

12. § *  Az integrációs üzleti irányító szervezet pénzügyi intézmény, amelyre a Hpt.-t, a Bszt.-t és a Ptk.-t az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

7.2. *  Az integrációs üzleti irányító szervezet közreműködése az integrációs szintű stratégia megvalósításában

13. § *  Az integrációs üzleti irányító szervezet a közgyűlése által jóváhagyott integrációs szintű stratégia megvalósítása érdekében az Integrációs Szervezet egyes tagjai vagy valamennyi tagja érdekében a stratégia megvalósításához szükséges mértékben szerződést köthet. Az integrációs üzleti irányító szervezet – az Integrációs Szervezet előzetes jóváhagyását követően – a tag vagy tagok érdekében megkötött szerződés alapján felmerült kiadásait jogosult akár egészben, akár részben továbbhárítani az Integrációs Szervezet azon tagja vagy tagjai részére, amelyek érdekében a kiadást teljesítette.

7.3. Az integrációs üzleti irányító szervezet alapszabálya * 

14. § *  (1) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet alapszabályának a megállapításához és módosításához, továbbá az egyes részvénysorozatokhoz fűződő jogok megváltoztatásához, valamint az egyes részvényfajták, osztályok átalakításához a szavazásra jogosító részvények által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes szavazata szükséges.

(2) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet alapszabálya az integráción belüli konszolidáció és a kisebbségi tulajdonosok érdekei védelme érdekében együttes eladási szabályokat állapíthat meg és korlátozhatja, hogy az integrációs üzleti irányító szervezet részvényesén és az integrációs szervezeti tagsággal rendelkező integrált hitelintézeten kívül más hogyan szerezheti meg az integrációs üzleti irányító szervezet részvényét illetve kizárhatja vagy korlátozhatja, hogy nem integrált hitelintézet milyen esetben vagy feltételek mellett szerezhet részvényt az integrációs üzleti irányító szervezetben.

(3) * 

(4) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet részvényese nem gyakorolhatja a részvényesi jogait és esetleges elővásárlási vagy más részvényhez fűződő előjogait, amennyiben * 

a) tőkemegfelelése nem éri el az Integrációs Szervezet által előírt szintet,

b) * 

c) olyan hitelügyletet vagy ehhez kötődő biztosítéki ügyletet köt vagy kötött, amelyet a jogszabály vagy valamely vonatkozó szabályzat tilt,

d) *  ha a részvényes nem teljesítette az Integrációs Szervezet vagy az integrációs üzleti irányító szervezet utasítását, vagy

e) nem teljesíti e törvényből fakadó valamely kötelezettségét.

7.4. Az integrációs üzleti irányító szervezet feladatai, viszonya az integrált hitelintézetekkel * 

15. § *  (1) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet a hitelintézetek integrációjának egységes üzleti működése, irányítása körében közreműködik a hitelintézetek integrációja központi szervének feladatai ellátásában.

(2) Az integrációs üzleti irányító szervezet az Integrációs Szervezet előzetes jóváhagyását követően az Integrációs Szervezet tagjaira és a Kapcsolt Vállalkozásokra vonatkozóan kötelező szabályzatot fogad el * 

a) *  a kockázatkezelés részletes szabályairól, ideértve a hitelengedélyezés, a kockázatvállalások korlátozása, kockázati monitoring, betételhelyezés, készpénzgazdálkodás és befektetési politika, a minősítés és az értékvesztés szabályait;

b) a kockázati stratégiáról;

c) *  az integrációs szintű beszerzési gyakorlatának kialakításáról, beleértve az integrációs szintű beszerzés körébe vont áruk és szolgáltatások meghatározását és a központi beszerzés lebonyolításának szabályait;

d) *  az egységes informatikai rendszerről;

e) *  az egyes pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, valamint befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység általános szerződési feltételeit tartalmazó üzletszabályzatokról.

(3) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet jogosult a hitelintézetek integrációja céljainak elérése érdekében a hitelintézetek integrációjának egységes üzleti működése, irányítása tárgykörében az Integrációs Szervezet tagjaira és a Kapcsolt Vállalkozásokra kötelező szabályzatot elfogadni. Ha az integrációs üzleti irányító szervezet olyan szabályzatot fogad el, amely az Integrációs Szervezet feladatkörének gyakorlását érinti, akkor a szabályzatot az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetesen jóvá kell hagynia.

(4) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet az integrációs szintű beszerzések lebonyolítása és az Integrációs Szervezet tagjai és a Kapcsolt Vállalkozások igényeinek kielégítése érdekében többségi tulajdonában álló gazdasági társaságot hozhat létre, vagy ilyen tevékenységet végző gazdasági társaságban többségi tulajdont szerezhet, illetve ezen tevékenységek ellátását – nyilvános pályázat útján – főtevékenységként ilyen tevékenységeket végző gazdasági társaságra bízhatja legfeljebb 5 éves időtartamra.

(5) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet az általa kiadott szabályzatoknak vagy korábbi utasításnak megfelelő működés érdekében utasítást adhat az integrált hitelintézetnek és a Kapcsolt Vállalkozásnak. Az integrált hitelintézet és a Kapcsolt Vállalkozás az utasításnak köteles eleget tenni. Az utasítást indokolni kell és abban meg kell jelölni a teljesítés határidejét is. Az integrációs üzleti irányító szervezet az utasítását az utasítás címzettje részére történő megküldéssel egyidejűleg továbbítja az Integrációs Szervezet, valamint a Felügyelet részére. Az utasítás címzettje jogosult bírósághoz fordulni abban a körben, hogy az utasítás a törvénynek, egyéb jogszabályoknak, az Integrációs Szervezet által meghatározott irányelveknek és az integrációs üzleti irányító szervezet, illetve az Integrációs Szervezet által kiadott szabályzatoknak megfelel-e. A bírósághoz fordulásnak nincs halasztó hatálya, az utasítás attól függetlenül, az utasításban megjelölt határidőben végrehajtandó.

(6) * 

(7) *  Az Integrációs Szervezet tagja és a Kapcsolt Vállalkozás számviteli törvény szerinti beszámolója – kivéve az átalakulás, egyesülés, szétválás, végelszámolás esetén a tevékenységet lezáró beszámolókat – elfogadásához az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása szükséges, amely döntést az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatósága az érintett szervezetnek a beszámoló elfogadására jogosult legfőbb szerve elé terjesztését megelőzően rendelkezésére bocsátott, könyvvizsgálói jelentéssel ellátott beszámoló alapján 15 napon belül hoz meg. Az integrációs üzleti irányító szervezet az előzetes jóváhagyásról szóló döntését az Integrációs Szervezet ügyvezetésének előzetes egyetértését követően hozhatja meg.

(8) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatósága felfüggeszti az integrált hitelintézet – mint az integrációs üzleti irányító szervezet részvényese – részvényesi jogait a 14. § (4) bekezdése szerinti esetekben. Az integrációs üzleti irányító szervezet részvénykönyvében a részvényesi jogok felfüggesztésének a tényét fel kell tüntetni. Az Integrációs Szervezet igazgatósága jogosult határozatában eldönteni, hogy fennáll-e a felfüggesztésről szóló határozat meghozatalára okot adó körülmény.

(9) *  A részvényes jogainak felfüggesztése az érintett részvényhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek szünetelését eredményezi. E részvényeket az integrációs üzleti irányító szervezet közgyűlésének a határozatképessége szempontjából nem lehet figyelembe venni.

(10) Ha a részvényesi jogok felfüggesztésével érintett elsőbbségi részvények aránya az elsőbbségi részvényeken belül, vagy az érintett elsőbbségi részvényfajtán belüli részvényosztályokon belül eléri az 50%-ot, az érintett elsőbbségi részvényeken vagy az érintett elsőbbségi részvényfajtán belüli részvényosztályokon belül kibocsátott részvénysorozathoz kapcsolódó jogok szünetelnek, azaz a szünetelés ideje alatt az azokhoz fűződő jogok nem gyakorolhatóak.

(11) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet előzetes jóváhagyása szükséges az Integrációs Szervezet tagjainak és a Kapcsolt Vállalkozásoknak más gazdálkodó szervezetben, illetve jogi személyben történő tulajdonszerzéséhez vagy a szerzett tulajdon értékesítéséhez, ha a megszerezni vagy értékesíteni tervezett tulajdon értéke, illetve vételára meghaladja a hitelintézetek integrációja konszolidált alapon számított szavatoló tőkéjének 0,1%-át azzal, hogy befolyásoló részesedésszerzés esetén az Integrációs Szervezet előzetes jóváhagyása szükséges. A tizenkét hónapon belül ugyanazon tulajdoni részesedés vonatkozásában végrehajtott ügyleteket együttesen kell figyelembe venni.

(12) *  Az integrált hitelintézet és a Kapcsolt Vállalkozás a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok szerint bírósághoz fordulhat az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának e törvény szerinti döntésével vagy utasításával szemben. A bírósághoz fordulásnak nincs halasztó hatálya, a döntés vagy utasítás attól függetlenül az abban megjelölt határidőben végrehajtandó.

(13) *  Az integrációs üzleti irányító szervezetnek az e törvényben meghatározott feladatai ellátása során keletkezett költsége a vállalkozás érdekében felmerült költségnek minősül.

(14) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet a Hpt. 7. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységeken túl üzletszerűen végezheti az e törvény szerinti, integrációs üzleti irányító szervezeti feladatai ellátásához kapcsolódó szolgáltatást.

(15) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatósági tagja nem vehet részt az integrációs üzleti irányító szervezet – e törvényben meghatározott feladataival kapcsolatos – döntésének meghozatalában, ha annál az integrált hitelintézetnél, amelyre a döntés vonatkozik saját maga vagy közeli hozzátartozója vezető állást tölt be, illetve érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll az integrált hitelintézettel, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt.

15/A. § *  (1) Az Integrációs Szervezet tagja – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – legfőbb szervének üléséről az integrációs üzleti irányító szervezetet és az Integrációs Szervezetet a meghívó tulajdonosoknak történő megküldésével egyidejűleg, de legalább 15 nappal a legfőbb szerv ülése előtt értesíteni kell. Az értesítéshez csatolni kell a meghívót, valamint a napirendekre vonatkozóan az előterjesztéseket és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet az értesítéstől számított 5 napon belül felhívhatja tagját arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt, előterjesztést nem tartalmazó napirendi pontokhoz is készítsen írásbeli előterjesztést. Az integrációs üzleti irányító szervezet és az Integrációs Szervezet képviselője az Integrációs Szervezet tagja legfőbb szervének ülésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.

(2) Az Integrációs Szervezet tagja – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – legfőbb szervének üléséről készült jegyzőkönyvet az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni az integrációs üzleti irányító szervezet és az Integrációs Szervezet részére.

(3) Az Integrációs Szervezet tagjának – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – igazgatósága az ügyrendjét köteles az elfogadást vagy a módosítást követő 15 napon belül megküldeni az Integrációs Szervezet részére. Ha az elfogadott ügyrend ellentétes az Integrációs Szervezet által meghatározott, az ügyrend szempontjából releváns szabályzattal, illetve az Integrációs Szervezet érintett tagjának alapszabályával, az Integrációs Szervezet indítványozhatja annak módosítását. Az Integrációs Szervezet tagjának igazgatósága köteles az Integrációs Szervezet indítványának kézhezvételét követő 15 napon belül – az indítványban meghatározott tartalommal – módosítani az ügyrendjét. Ha az Integrációs Szervezet 15 napon belül nem nyilatkozik, az ügyrendet részéről elfogadottnak kell tekinteni.

(4) Az Integrációs Szervezet tagjának – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – igazgatósági üléséről az integrációs üzleti irányító szervezetet és az Integrációs Szervezetet a meghívó igazgatósági tagoknak történő megküldésével egyidejűleg értesíteni kell. A meghívóhoz csatolni kell minden napirendre vonatkozóan az előterjesztést és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet indokolt esetben az értesítéstől számított 3 munkanapon belül felhívhatja a tagját arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt napirendi pontokhoz készítsen írásbeli előterjesztést. Az integrációs üzleti irányító szervezet és az Integrációs Szervezet képviselője az Integrációs Szervezet tagjának igazgatósági ülésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.

(5) Az igazgatóság üléséről készült jegyzőkönyvet az integrációs üzleti irányító szervezet és az Integrációs Szervezet részére az igazgatósági ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni.

(6) Az Integrációs Szervezet tagjának – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – felügyelőbizottsága az ügyrendjét az elfogadást, illetve a módosítást követő 15 napon belül köteles megküldeni az Integrációs Szervezet részére. Ha az elfogadott vagy módosított ügyrend ellentétes az Integrációs Szervezet által meghatározott, az ügyrend szempontjából releváns szabályzattal, illetve az Integrációs Szervezet érintett tagja alapszabályával, az Integrációs Szervezet indítványozhatja annak módosítását. Az Integrációs Szervezet tagjának felügyelőbizottsága köteles az Integrációs Szervezet indítványának kézhezvételét követő 15 napon belül – az indítványban meghatározott tartalommal – módosítani az ügyrendjét.

(7) Az Integrációs Szervezet tagjának – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – felügyelőbizottsági üléséről az integrációs üzleti irányító szervezetet és az Integrációs Szervezetet a meghívó felügyelőbizottsági tagoknak történő megküldésével egyidejűleg értesíteni kell. A meghívóhoz csatolni kell minden napirendre vonatkozóan az előterjesztést és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet indokolt esetben az értesítéstől számított 3 munkanapon belül felhívhatja a tagját arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt napirendi pontokhoz készítsen írásbeli előterjesztést. Az integrációs üzleti irányító szervezet és az Integrációs Szervezet képviselője az Integrációs Szervezet tagjának felügyelőbizottsági ülésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.

(8) Az Integrációs Szervezet tagja – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – felügyelőbizottságának elnöke a felügyelőbizottság ülését követő 15 napon belül az Integrációs Szervezetnek és az integrációs üzleti irányító szervezetnek megküldi azokat a jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, illetve jelentéseket, amelyek a felügyelőbizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelynek tárgya az Integrációs Szervezet tagja belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.

(9) Az (1)–(8) bekezdést kell alkalmazni az ülés tartása nélkül hozott határozatok esetében is azzal, hogy az integrációs üzleti irányító szervezet vagy az Integrációs Szervezet erre irányuló kérése esetén testületi ülést kell tartani.

(10) Az Integrációs Szervezet tagja – ide nem értve az integrációs üzleti irányító szervezetet – a hatálybalépést követő 15 napon belül minden olyan szabályzatát megküldi az Integrációs Szervezet számára, amit az Integrációs Szervezetnek az Integrációs Szervezet tagja számára kiadott szabályzata előír.

15/B. § *  (1) *  Amennyiben az Integrációs Szervezet tagjának könyvvizsgálója észleli, hogy az Integrációs Szervezet tagjának éves beszámolója nem felel meg a jogszabályoknak vagy nem megbízható és valós képet ad az Integrációs Szervezet tagjának vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről, vagy működésének eredményéről, úgy a külön törvényben meghatározott jogkövetkezményeken túlmenően ezen megállapításairól az észlelést követő 3 munkanapon belül köteles értesíteni az integrációs üzleti irányító szervezetet és Integrációs Szervezetet.

(2) *  Amennyiben az Integrációs szervezet tagjának könyvvizsgálója tudomást szerez arról, hogy a szervezet vagyonának jelentős csökkenése várható, vagy olyan tényről szerez tudomást, amely a vezető tisztségviselők, vagy a felügyelőbizottság tagjainak törvényben meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles erről az integrációs üzleti irányító szervezetet és Integrációs Szervezetet haladéktalanul tájékoztatni.

15/C. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet tagja köteles az Integrációs Szervezetet az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban előírt határidőben, tartalommal és módon értesíteni, ha peres, nemperes vagy hatósági eljárást indított, vagy ellene ilyen eljárást vagy pénzügyi békéltető testületi eljárást indítottak, valamint ha büntetőfeljelentést tett, vagy őt érintően büntetőeljárás indult. A büntetőfeljelentésről és a büntetőeljárás megindulásáról az Integrációs Szervezet köteles a tudomásszerzésétől számított 8 napon belül értesíteni a Felügyeletet.

(2) Az egyetemleges felelősséget érintő eljárások kezelésére és az azokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan az Integrációs Szervezet igazgatósága szabályzatot alkot.

15/D. § *  Az integrációs üzleti irányító szervezet köteles negyedévente beszámolni az Integrációs Szervezetnek a hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatkörében végzett tevékenységéről.

7.5. *  Holding Szövetkezet

15/E. § *  (1) A Holding Szövetkezetre az e törvényben foglalt eltérésekkel kell a Ptk. szövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni.

(2) A Holding Szövetkezet tekintetében a Ptk.-nak a tag személyes közreműködésére, a tagok vagyoni hozzájárulásának arányára és mértékére vonatkozó rendelkezéseit és a 3:326. § (1)–(3) bekezdését nem kell alkalmazni.

(3) *  A Holding Szövetkezet az Integrációs Szervezet tagja, amely a hitelintézetek integrációja működésében az általa tulajdonolt szervezetekkel kapcsolatos tulajdonosi jogait gyakorolva vesz részt.

(4) *  A Holding Szövetkezet jogosult integrált hitelintézetben és annak többségi tulajdonában álló vállalkozásban fennálló tulajdoni részesedésének kezelését fő tevékenységként végezni.

(5) A Holding Szövetkezet más típusú jogi személlyé nem átalakulhat át és nem olvadhat össze más jogi személlyel.

(6) *  A Holding Szövetkezetbe kizárólag olyan integrált hitelintézet vagy annak Kapcsolt Vállalkozása olvadhat be, amely a Felügyelet által felügyelt tevékenységét a beolvadás időpontjáig megszüntette. A beolvadó jogi személy Integrációs Szervezetben fennálló tagsága a beolvadó jogi személy megszűnésének időpontjában szűnik meg.

(7) Az Integrációs Szervezetnek csak egy Holding Szövetkezet tagja lehet, és a Holding Szövetkezet Integrációs Szervezeti tagsága sem kilépéssel, sem kizárással nem szüntethető meg.

(8) *  A Holding Szövetkezetre alkalmazni kell a 17/E. § (7) bekezdését, a 17/H. § (1a) bekezdését, a 17/Q. §-t és a 19. § (3) bekezdését azzal, hogy ahol e rendelkezések integrált hitelintézetről rendelkeznek, ott a Holding Szövetkezetet kell érteni.

8. Felügyeleti intézkedések * 

16. § *  (1) *  Amennyiben a Felügyelet tudomására jutott információ alapján fennáll a veszélye, hogy az Integrációs Szervezet tagja nem felel meg a tevékenységére vonatkozó jogszabályok egyes előírásainak, a Felügyelet kötelezheti az Integrációs Szervezetet hogy az integráció tagjainál a Felügyelet által előírt időpontig meghatározott témában vagy átfogó jelleggel az Integrációs Szervezet ellenőrzést folytasson le. Az ellenőrzés eredményéről, valamint elrendelt intézkedéseiről az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül, az annak alapjául szolgáló dokumentumok egyidejű megküldésével az Integrációs Szervezet értesíti a Felügyeletet.

(2) A Felügyelet a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mnbtv.) 62. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzési eljárása keretében ellenőrzi az Integrációs Szervezet vagy az Integrációs Szervezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetője vagy tagja, továbbá az integrációs üzleti irányító szervezet, vagy az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetője vagy tagja e törvényben előírt vagy a Felügyelet hatósági határozatában elrendelt kötelezettségének teljesítését. Ha az ellenőrzés során vagy az általa hivatalosan ismert tények alapján a Felügyelet megállapítja, hogy e bekezdés szerinti kötelezett a kötelezettségét megszegte vagy hiányosan teljesítette, * 

a) *  felszólítja az Integrációs Szervezetet, illetve az integrációs üzleti irányító szervezetet, valamint azok vezető állású személyét az e törvényben vagy a Felügyelet határozatában előírt kötelezettsége teljesítésére,

b) súlyos vagy ismételt jogsértés esetén bírságot szab ki, vagy

c) *  visszavonhatja az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának vagy felügyelő bizottságának vezetője, illetve tagja megválasztására, kinevezésére vonatkozó engedélyét.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontja szerinti kiszabható bírság tekintetében az Mnbtv. 75. § (4) bekezdés, 76. § (1)–(3) bekezdés rendelkezései az irányadóak.

(4) *  A Felügyelet a 17/U. § (7)–(9) bekezdésében meghatározott rendelkezések megtartásának ellenőrzésére – az Mnbtv. 29. alcímében meghatározott szabályok alapján – hivatalból indított fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást folytat le.

17. § *  (1) *  A Felügyelet visszavonhatja a működési engedélyét annak az integrált hitelintézetnek, amelyik a 17/K. § (1) bekezdés, 19. § (3) bekezdés szerinti kötelezettségeinek nem tesz eleget vagy nem határidőben tesz eleget. A Felügyelet visszavonhatja a működési engedélyét annak az integrált hitelintézetnek is, amelyik a 15/A. §-ban, illetve a 17/H. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségeinek ismételten nem tesz eleget.

(2) *  A működési engedély visszavonásáról szóló felügyeleti határozat kézhezvételét követő 3. munkanap végéig az integrált hitelintézet köteles a betéteseinek személyes adatait, a betétek összegét és egyéb jellemzőit elektronikus állomány és fizikai dokumentum formájában is eljuttatni a Felügyelet és az Integrációs Szervezet részére.

III. Fejezet * 

Az integrált hitelintézetek * 

8/A. *  Az integrált hitelintézetekre vonatkozó szabályok * 

17/A. § *  Az integrált hitelintézet alapítására, szervezetére, működésére, megszűnésére, átalakulására, a tagok tagsági jogviszonyára és a velük kapcsolatos egyes további kérdésekre a Ptk.-t és a Hpt.-t az e törvényben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni.

8/B. *  Az integrált hitelintézet tevékenysége * 

17/B. § *  (1) *  Az integrált hitelintézet a Hpt. 3. § (1) és (2) bekezdése, valamint a Hpt. 7. § (3) bekezdése szerinti tevékenységet végezhet.

(2) A hitelszövetkezet az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységeket – a pénzváltás kivételével – kizárólag saját tagjai tekintetében végezheti.

8/C. *  Tőkekövetelmények

17/C. § *  (1) *  Működési formájától függetlenül az integrált hitelintézet szavatoló tőkéje nem süllyedhet az Integrációs Szervezet által egyedi (nem konszolidált) alapon időről időre – egységes szempontok szerint – megállapított szint alá. Az Integrációs Szervezet szabályzatban határozza meg az egyedi alapon megállapított szavatoló tőke meghatározásának elveit és folyamatát azzal, hogy az Integrációs Szervezet az egyedi alapon megállapított tőkekövetelményt az integrált hitelintézet tényleges pénzügyi és kockázati helyzetéhez igazodva, kockázatalapon határozza meg.

(1a) *  Az egyes integrált hitelintézetek egyedi alapon csak az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően előírt tőkekövetelménynek köteles megfelelni.

(2) *  Amennyiben az integrált hitelintézet szavatoló tőkéje az (1) bekezdésben meghatározott szint alá süllyed, az Integrációs Szervezet köteles – a Felügyelet jogait, feladatait és hatásköreit nem érintve, és amennyiben a Felügyelet ilyen intézkedést még nem tett – a Felügyelet előzetes jóváhagyásával a 11/B. § (2) bekezdésében meghatározott egy vagy több intézkedéssel élni, amely mellett az alábbi egy vagy több kivételes intézkedést is alkalmazhatja: * 

a) előírhatja az integrált hitelintézet * 

aa) nem banküzemi célú eszközeinek eladását,

ab) az általa megállapított határidőn belül és követelményeknek megfelelően – ideértve az eszközök eladását is – rendezze tőkeszerkezetét,

ac) a Felügyelet előzetes hozzájárulását követően a pénzügyi intézmény által végzett pénzügyi szolgáltatásokra, a pénzügyi intézmény által vállalt kockázatokra tekintettel az (1) bekezdésben írtnál magasabb, az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 92. cikkében meghatározott tőkekövetelmények értékét elérő vagy meghaladó egyedi tőkekövetelményt határozhat meg;

b) korlátozhatja, illetőleg megtilthatja az integrált hitelintézet számára * 

ba) *  a tulajdonosok és az integrált hitelintézet közötti ügyleteket,

bb) * 

bc) a kötelezettségek vállalását;

c) *  meghatározhatja az integrált hitelintézet által kiköthető kamat legnagyobb mértékét;

d) *  kötelezheti az integrált hitelintézet igazgatóságát a legfőbb szerv összehívására, továbbá meghatározott napirendi pontok megtárgyalására és meghatározott döntések meghozatalának szükségességére hívhatja fel az igazgatóság és a legfőbb szerv figyelmét, illetve

e) felszólíthatja a szükséges intézkedések megtételére az integrált hitelintézet * 

ea) *  részvénykönyvben, szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet esetén tagnyilvántartásban, nyilvántartott tulajdonosai közül az öt százalékot elérő vagy meghaladó közvetlen tulajdoni hányaddal, továbbá

eb) minősített befolyással rendelkező tulajdonosát.

A fentiek nem érintik az Integrációs Szervezet törvényből fakadó egyéb jogait és hatásköreit.

(2a) *  Az Integrációs Szervezet – intézményvédelmi céllal – a (2) bekezdés alapján végrehajtott intézkedés vagy intézkedések sikertelensége esetén tőkeemeléssel tulajdont szerezhet az integrált hitelintézetben. Az Integrációs Szervezetnek az integrált hitelintézetben intézményvédelmi céllal szerzett tulajdonosi részesedésének elidegenítése esetén – a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kivételével – az érintett integrált hitelintézet tulajdonosainak elővásárlási joga van.

(2b) *  Az Integrációs Szervezet az integrált hitelintézet legfőbb szervének ülésén a (2a) bekezdés alapján szerzett részesedése arányában gyakorolja a szavazati jogokat.

(2c)–(4) * 

(5) *  Az Integrációs Szervezet az integrált hitelintézet tulajdonosainak szavazati jogát meghatározott időre, de legfeljebb egy évre a (2) bekezdésben felsorolt és a törvényből fakadó egyéb intézkedések mellett felfüggesztheti, ha a tulajdonos tevékenysége, illetve az integrált hitelintézetre gyakorolt befolyása a rendelkezésre álló tények alapján veszélyezteti az integrált hitelintézet megbízható, biztonságos működését; ebben az esetben a határozatképesség megállapításánál a korlátozással érintett szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni.

(6) *  Az integrált hitelintézet igazgatósága az (5) bekezdésben írt esetben az Integrációs Szervezet által előírt határidőben intézkedik aziránt, hogy a tulajdonosok * 

a) betéteit és a hitelintézettel szemben fennálló más követeléseit zárolják,

b) érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások hitelezését felfüggesszék,

c) részére kötelezettségvállalást tartalmazó pénzügyi szolgáltatás nyújtását mellőzzék.

(7) *  Ha a (6) bekezdésben felsorolt intézkedések megtörténtek, a tulajdonosok az integrált hitelintézettel szemben beszámítással nem élhetnek.

(8) *  A (6) bekezdésben meghatározott intézkedéseket az integrált hitelintézet igazgatósága megszüntetheti, ha a tulajdonosok az intézkedések meghozatalának alapjául szolgáló okot az integrált hitelintézet igazgatóságának és az Integrációs Szervezet igazgatóságának egybehangzó álláspontja szerint megszüntették vagy az integrált hitelintézet felszámolását a bíróság el nem rendeli.

(9) Az Integrációs Szervezet az e §-ban meghatározott intézkedéseket – szükség szerint – külön-külön vagy együttesen és ismételten illetve más intézkedésekkel együtt is alkalmazhatja.

(10) Az Integrációs Szervezet az e §-ban meghatározott intézkedéseket legfeljebb egy évre vezetheti be.

17/D. § *  (1) *  A csoportszintű helyreállítási tervnek az e §-ban foglaltak figyelembevételével kell tartalmaznia az integrált hitelintézet fő üzletágai, működési folyamatai és eszközei értékének, értékesíthetőségének meghatározására irányuló eljárásokra, továbbá az értékesítésükkel kapcsolatos lépésekre vonatkozó rendelkezéseket.

(2) A csoportszintű helyreállítási tervnek olyan rendelkezéseket kell tartalmaznia, amelyek biztosítják, hogy

a) *  az üzletághoz tartozó szerződésállomány átruházásával kapcsolatban az integrált hitelintézet eszközeinek és forrásainak megbízható és valós értékelését független, jogszabályban meghatározott szakmai és összeférhetetlenségi követelményeknek megfelelő – a Szan. tv. 22. § (7) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő – személy (a továbbiakban: független értékelő) végezze,

b) *  a független értékelő által készített értékelés alapján az üzletágak egésze – az adott tevékenység végzésére működési engedéllyel rendelkező – integrált hitelintézet részére történő értékesítéséhez szükséges lépések és azok időkerete vonatkozásában előzetesen intézkedési terv készüljön,

c) *  az intézkedési terv alapján minden észszerű lépés meghozatalra kerüljön annak érdekében, hogy a helyreállítási terv életbe léptetésére kötelezett integrált hitelintézet üzletága szerződésállományának az átruházására a független értékeléssel összhangban, az adott körülmények között szokásos piaci feltételek mellett kerüljön sor az Integrációs Szervezet integrált hitelintézet tagja részére,

d) *  amennyiben a c) pont szerinti értékesítés a helyreállítási tervben – az e) pontra is figyelemmel – meghatározott határidő alatt eredménytelenül zárult, akkor minden észszerű lépés meghozatalra kerüljön az üzletágak szerződésállományának az integrált hitelintézet részére történő mielőbbi átruházása érdekében,,

e) az átruházott állományok ügyfeleit az adott helyzethez képest rövid ideig tartó bizonytalanság, továbbá alacsony adminisztrációs teher terhelje.

(3) *  A csoportszintű helyreállítási tervnek tartalmaznia kell indikátorként azt az esetet, ha az Integrációs Szervezet integrált hitelintézet tagjának szavatoló tőkéje a 17/C. § (1) bekezdésében meghatározott szint alá süllyed, és a 17/C. § (2) bekezdésében meghatározott intézkedések egyike sem vezetett eredményre, valamint a további intézkedések meghozatalától sem várható eredmény, vagy az intézkedések nem teszik lehetővé, hogy az érintett tag helyreállítsa megbízható és biztonságos működését.

(4) *  A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott intézkedési terv életbe léptetéséhez az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása szükséges. A helyreállítási terv életbe léptetésére kötelezett integrált hitelintézet vagy más integrált hitelintézet, továbbá a független értékelő köteles az Integrációs Szervezet rendelkezésére bocsátani minden olyan információt, amely az intézkedési terv jóváhagyásához, és az abban meghatározásra kerülő lépések teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges.

(5) Az Integrációs Szervezet igazgatósága értesíti a Felügyeletet, ha a helyreállítási tervben szereplő indikátor alapján a hitelintézetnek meg kell hoznia a helyreállítási tervben rögzített lépéseket, valamint köteles az intézkedési terv jóváhagyásáról a Felügyeletet soron kívül tájékoztatni.

(6) *  Ha a helyreállítási terv végrehajtásának eredményeként az integrált hitelintézet minden olyan üzletága értékesítésre, illetve szerződésállománya átruházásra került, amely csak működési engedély birtokában végezhető, az Integrációs Szervezet – a Felügyelet egyidejű értesítésével – rendelkezik az érintett integrált hitelintézet Integrációs Szervezeti tagságának megszűnéséről.

8/D. Alapítás és működés * 

17/E. § *  (1) *  Szövetkezeti formában működő integrált hitelintézetet legalább kétszáz tag alapíthat, illetve szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet legalább kétszáz taggal működhet.

(2) *  Az Integrációs Szervezet a tagjainak tulajdonosairól nyilvántartást vezet. A tagok nyilvántartását, a részvénykönyvet és a bennük szereplő adatokat bárki megtekintheti, aki jogi érdekét igazolja, továbbá a tagok nyilvántartása, a részvénykönyv és azok mellékletei nyilvánosak az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban meghatározott módon és körben. Az Integrációs Szervezet tagja – az Integrációs Szervezet e törvényben meghatározott feladatainak az ellátása céljából – a tagok nyilvántartásában, illetve a részvénykönyvben szereplő adatokról, valamint az azokban bekövetkező módosításokról – ideértve a 17/F. § (2) bekezdésében foglaltaknak történő megfelelés vizsgálatát is – az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban meghatározott módon és határidőben bejelentést tesz az Integrációs Szervezetnek. Az így megismert adatok tekintetében az Integrációs Szervezet adatkezelő. Az Integrációs Szervezet az adatokat a tagnyilvántartásban vagy a részvénykönyvben szereplő személynek az Integrációs Szervezet tagjában fennálló tagságának a megszűnését követő 5 évig, de legfeljebb az Integrációs Szervezet tagja tagsági jogviszonyának megszűnéséig jogosult kezelni.

(3)–(5) * 

(6) *  Az Integrációs Szervezet a hitelintézetek integrációja céljainak és a hatékony, prudens és biztonságos működésnek, valamint az alapszabályában meghatározott más céloknak a megvalósítása érdekében jogosult az integrációs üzleti irányító szervezettel előzetesen egyeztetett mintaalapszabály meghatározására és módosítására.

(7) *  Az integrált hitelintézet alapszabálya az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása esetén fogadható el, módosítható, illetve, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága új mintaalapszabályt ad ki, az integrált hitelintézet alapszabályát köteles az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott határidőn belül a mintaalapszabálynak megfelelően módosítani.

17/F. § *  (1) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet esetében a részjegy névértéke nem haladhatja meg a tízezer forintot.

(2) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet jegyzett tőkéjében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) – a magyar állam, az Integrációs Szervezet, az integrációs üzleti irányító szervezet, az Országos Betétbiztosítási Alap, valamint a Holding Szövetkezet kivételével – nem lehet több tizenöt százaléknál.

(2a) *  Ha a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézetben egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) meghaladja az ötven százalékot, akkor az e tulajdonost megillető szavazati arány a mindenkor hatályos tagnyilvántartásban szereplő összes tagot megillető szavazat ötven százaléka.

(2b) *  Ha a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézetben egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) meghaladja az ötven százalékot, akkor e tulajdonos jogosult a küldöttgyűlés egy tagját közvetlenül kijelölni. A küldöttgyűlésen az e tulajdonost megillető szavazati arány az összes szavazat ötven százaléka.

(2c) *  A (2a) és (2b) bekezdésben írt esetekben a többi tagot, illetve küldöttet a fennmaradó szavazatok egymás között egyenlő arányban illetik meg.

(3) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézetek esetében a jogi személy tagok száma nem haladhatja meg a tagok számának egyharmadát.

17/G. § *  (1) *  Az integrált hitelintézet alapszabályának a cégbíróságon bejegyzett tőke összegét kell tartalmaznia, vagy arra történő egyértelmű utalást, hogy a jegyzett tőke megegyezik a cégbíróság által vezetett cégjegyzékben jegyzett tőkeként nyilvántartott összeggel.

(2) * 

17/H. § *  (1) *  Takarékszövetkezet és hitelszövetkezet integrált hitelintézetként működhet. Az integrált hitelintézet csak az Integrációs Szervezet tagjaként működhet és folyamatosan köteles teljesíteni az e törvényből fakadó kötelezettségeit.

(1a) *  Az integrált hitelintézet a tudomásszerzéstől számított 45 napon belül, de legkésőbb a mulasztástól számított 90 napon belül köteles megszüntetni a Kapcsolt Vállalkozásban fennálló befolyását, amennyiben a Kapcsolt Vállalkozás nem felel meg az Integrációs Szervezet Kapcsolt Vállalkozásra vonatkozó irányelvében foglaltaknak. Ennek elmulasztása esetén az integrált hitelintézettel szemben az Integrációs Szervezet a 11/B. § (2) bekezdésében meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja.

(2) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet esetében a tag csak az integrált hitelintézet tagját hatalmazhatja meg a közgyűlésen történő képviseletre azzal, hogy egy tag kizárólag egy további tagot képviselhet. A küldött csak az integrált hitelintézet tagját hatalmazhatja meg a küldöttgyűlésen történő képviseletre azzal, hogy a meghatalmazott csak egy küldöttet képviselhet.

(3) *  Integrált hitelintézet esetében – ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársasági formában működő integrált hitelintézetet – a közgyűlés napját megelőző 15 nappal az összehívásról hirdetményt kell közzétenni, valamint a közgyűlés napját megelőző legalább 15 nappal értesíteni kell a tagot a napirendi pontokról, vagy az összehívásáról szóló, a napirendi pontokat is tartalmazó meghívót – minden napirendre vonatkozóan az előterjesztéssel és a kapcsolódó anyagokkal – valamennyi tagnak legalább a közgyűlés napját megelőző 15 nappal meg kell küldeni. Szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet esetében azoknak a tagoknak, akik ezt írásban kérik, a közgyűlésre szóló meghívót elektronikus úton kell megküldeni és a közgyűlés által meghozott határozatokról valamennyi tagot tájékoztatni kell.

(4) A szövetkezeti formában működő hitelintézet esetén a Ptk.-nak a tag személyes közreműködésére vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(5) Ha a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet a (3) bekezdés szerint szabályosan összehívott két, egymást követő közgyűlésén sem született érvényes döntés a mindkét közgyűlés napirendjén szereplő alapszabály-módosítás, a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet egyesülése, szétválása, gazdasági társasággá történő átalakulása vagy jogutód nélküli megszűnésének elhatározása tekintetében, akkor az utóbbi megismételt közgyűlést követő legfeljebb 3 napon belül megtartott újabb megismételt közgyűlésen ezen kérdésekben érvényes határozat meghozatalához az újabb megismételt közgyűlésen a jelenlévők legalább kétharmadának szavazata elegendő, amennyiben az alábbi feltételek teljesültek: * 

a) *  az újabb megismételt közgyűlésen az Integrációs Szervezet képviselője személyesen is részt vett, és

b) *  ha az integrált hitelintézet rendelkezik honlappal, legalább honlapján, valamint egy országos napilapban és egy, a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet székhelye szerinti vármegyei napilapban legalább az újabb megismételt közgyűlés előtt 3 nappal meghirdették az újabb megismételt közgyűlés helyét, idejét és napirendjét, valamint az arról szóló tájékoztatást, hogy a jelenlévők legalább kétharmadának szavazatával érvényes döntés hozható.

17/I. § *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet esetében a tagok létszámától függetlenül lehetőség van arra, hogy az alapszabály küldöttgyűlés működését írja elő.

17/J. § * 

17/K. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet tagja vagy a Kapcsolt Vállalkozás értékpapír kibocsátásához, tőkéjének leszállításához vagy felemeléséhez az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulása szükséges. Az Integrációs Szervezet igazgatósága a hozzájárulással kapcsolatos döntését az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg. Az Integrációs Szervezet igazgatósága a hozzájárulását megtagadja, ha a tervezett intézkedés a betétesek érdekeit veszélyeztetheti.

(1a) *  Az Integrációs Szervezet kezdeményezheti, hogy az Integrációs Szervezet tagja hívja össze a legfőbb szervének ülését, amelynek napirendi pontja a tisztújítás a vezető állású személyek vonatkozásában. Az érintett tagnál a jogszabály által megengedett legrövidebb időn belül meg kell tartani a legfőbb szerv ülését.

(2)–(7) * 

(8) *  Az Integrációs Szervezet hitelintézet tagjának könyvvizsgálója a Hpt. 263. § (2) bekezdése szerinti külön kiegészítő jelentését az Integrációs Szervezetnek is köteles megküldeni legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-ig.

(9) *  Az integrált hitelintézet által a Hpt. 208. §-a szerint fizetendő felügyeleti díj a Hpt. 208. § (3) bekezdés szerinti alapdíjként hárommillió forint és a (10) bekezdésben szereplő változó díj.

(10) *  A változó díj a Hpt. 79. § (2) bekezdése szerint számított tőkekövetelmény 6,0 ezrelékének, és a Bszt.-ben meghatározott portfóliókezelési tevékenység keretében kezelt, piaci értéken számított portfólió eszközértéke 0,35 ezrelékének összege.

(11) * 

17/L. § *  (1) Az Integrációs Szervezet tagja tulajdonosának, a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést szerezni kívánó személynek, a vezető állású személynek, valamint az Integrációs Szervezet tagja alkalmazottjának a Hpt. 159. § (2) bekezdésében és a Bszt. 117. § (1) bekezdésében előírt titoktartási kötelezettsége nem áll fenn az integrációs üzleti irányító szervezettel és az Integrációs Szervezettel – ideértve az Integrációs Szervezet által a 11/A. § (13) bekezdése alapján igénybe vett közreműködő szakértőt is – szemben. Az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagja a Hpt. 160. §-a szerinti banktitkot és a Bszt. 118. § (1) bekezdése szerinti értékpapírtitkot kiadhatja az integrációs üzleti irányító szervezetnek és az Integrációs Szervezetnek – ideértve az Integrációs Szervezet által a 11/A. § (13) bekezdése alapján igénybe vett közreműködő szakértőt is –, e körben a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn.

(2) Az Integrációs Szervezet Felügyelet által felügyelt tagjának a Hpt. 165. § (1) bekezdésében és a Bszt. 118. § (1) bekezdésében előírt bank- és értékpapírtitok – ideértve a személyes adatokat is –, továbbá a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 59. §-a szerinti fizetési titok, valamint a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 135. §-a szerinti biztosítási titok megtartási kötelezettsége nem áll fenn az Integrációs Szervezet tagjainak egymás közti viszonyában, valamint az Integrációs Szervezettel – ideértve az Integrációs Szervezet által a 11/A. § (13) bekezdése alapján igénybe vett közreműködő szakértőt is – szemben. Az adatokat az Integrációs Szervezet a hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatai ellátása, az Integrációs Szervezet által a 11/A. § (13) bekezdése alapján igénybe vett közreműködő szakértő az e törvényben meghatározott feladatai ellátása, az Integrációs Szervezet tagja pedig a pénzügyi, valamint befektetési szolgáltatásai nyújtása, valamint az e törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából, a szükséges mértékben kezelheti.

8/E. * 

17/M–17/P. § * 

8/F. *  Kifizetés a tagok részére, a jegyzett tőke leszállítása

17/Q. § *  (1) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet tagjának tulajdonában álló részjegy tekintetében az integrált hitelintézet kizárólag abban az esetben számolhat el a taggal, ha a tag tagsági jogviszonya a Ptk. 3:358. §-a szerint megszűnik.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben meghatározott elszámolás – a tag, annak örököse vagy jogutódja érdekkörében felmerült okból – az arra vonatkozó szabályok alapján határidőben nem lehetséges, a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet intézkedik a részjegy bevonásáról. A bevonást követően a részjegy tekintetében fennálló tagsági jogok és kötelezettségek összessége és a részjegy jogosultjának tagsági viszonya megszűnik. A tag, annak örököse vagy jogutódja a bevonást követően a 17/R. §-ban meghatározott rendelkezések alapján tarthat igényt a bevont részjegy névértékével egyező összegre.

(3) *  A tagsági jogviszony fenntartása esetén a tag által tulajdonolt részjegy tekintetében a szövetkezet formában működő integrált hitelintézetet részleges visszaváltási kötelezettség sem terheli.

(4) *  A tagnak, illetve részvényesnek a jogviszonyához kötődő bármilyen jogcímen történő kifizetésről vagy visszafizetésről az Integrációs Szervezet tagja az Integrációs Szervezet előzetes hozzájárulását követően dönthet. Az Integrációs Szervezet igazgatósága az előzetes hozzájárulással kapcsolatos döntését az integrációs üzleti irányító szervezet igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg.

(5) *  A (4) bekezdésben meghatározott előzetes hozzájárulást az Integrációs Szervezet nem tagadhatja meg, ha a kifizetés vagy visszafizetés az Integrációs Szervezet tagjának a fizetőképességét vagy az üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatolótőke-szint elérését vagy a tagok (részvényesek) érdekét nem veszélyezteti.

(6) * 

(7) * 

(8) Ha az Integrációs Szervezet bármely tagjának tulajdonosa a tulajdoni hányadát az Integrációs Szervezet tagján, vagy annak tulajdonosán kívüli harmadik személy részére kívánja értékesíteni, úgy – a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kivételével – az Integrációs Szervezetet elővásárlási jog illeti meg. Az Integrációs Szervezet az elővásárlási jogának gyakorlására az Integrációs Szervezet bármely tagját kijelölheti. Az elővásárlási jog gyakorlásának részletszabályait az Integrációs Szervezet szabályzatban állapítja meg.

8/G. *  A tagsági jogviszony megszűnése

17/R. § *  (1) *  A szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet vagy a Holding Szövetkezet tagja vagy annak örököse (jogutódja) tagsági jogviszonya megszűnésekor a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet vagy a Holding Szövetkezet saját tőkéjéből legfeljebb a részjegye névértékére tarthat igényt.

(2) *  Ha a tagsági jogviszony a tag halálával, a jogi személy megszűnésével vagy kilépéssel, kizárással szűnik meg, az igazgatóság köteles elhalasztani a részjegy névértékének visszafizetését, ha ennek következtében a szövetkezeti formában működő integrált hitelintézet szavatolótőkéje nem éri el a Hpt. 79. § (2) bekezdésében meghatározott, a kombinált tőkepuffer követelménnyel növelt tőkekövetelményt, vagy nem teljesíti a 17/C. § (1) bekezdése szerint az Integrációs Szervezet által egyedi alapon megállapított szavatolótőke-követelményt vagy a jogszabályban meghatározott likviditási követelményeket.

(3) *  A (2) bekezdésben meghatározott esetben – két éven belül – a volt tag, illetve örököse (jogutódja) részére azt követően kell esedékessé válásuk sorrendjében a kifizetést teljesíteni, hogy ennek fedezete rendelkezésre áll.

8/H. Átalakulás, egyesülés, szétválás * 

17/S. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet tagja vagy a Kapcsolt Vállalkozás átalakulása, egyesülése vagy szétválása az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulásához kötött, amely döntés meghozatalakor az Integrációs Szervezet a hitelintézeti integrációs céloknak való megfelelést mérlegeli. Az Integrációs Szervezet igazgatóságának meg kell adnia az előzetes hozzájárulást, ha az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett intézmény fizetőképességét, üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatolótőke-szint elérését nem veszélyezteti.

(2) A hozzájárulás különösen akkor tagadható meg, ha

a) *  az átalakulással, egyesüléssel vagy szétválással érintett intézmény vizsgálata tőkepótlás szükségességét állapította meg és ez még nem került végrehajtásra, vagy a tervezett intézkedés a betétesek vagy az átalakulással, egyesüléssel vagy szétválással érintett intézmény vagy az Integrációs Szervezet más tagjának érdekeit veszélyezteti;

b) *  az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett intézmény fizetőképességét, üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatolótőke-szint elérését veszélyezteti; vagy

c) *  az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett intézmény tagjainak, vagy a hitelintézetek integrációjának érdekeit veszélyezteti.

(3) *  Az Integrációs Szervezet az átalakulásra, az egyesülésre és a szétválásra vonatkozó – integrációs célokat és alapelveket is tartalmazó – irányelvben rögzíti azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén megállapítható, hogy az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett intézmény tagjainak, vagy a hitelintézetek integrációjának érdekeit veszélyezteti.

(4) *  Az Integrációs Szervezet a hitelintézetek integrációja céljainak elérése érdekében elrendelheti, hogy a tagja vagy a Kapcsolt Vállalkozás vezetősége hívja össze a legfőbb szerv ülését, ahol napirendi pont a kijelölt intézmény átalakulása, egyesülése vagy szétválása. A kijelölt intézménynél a legfőbb szerv ülését a jogszabály által megengedett legrövidebb időn belül meg kell tartani.

(5) *  Az Integrációs Szervezet tagja vagy a Kapcsolt Vállalkozás átalakulása, egyesülése vagy szétválása esetén a lekötött tartalékba helyezett, fel nem osztható vagyont a jogutód lekötött tartalékába kell helyezni.

(6) *  Az integrált hitelintézet tagja az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény szerinti átalakulási terv közlésétől számított 30 napon belül írásban nyilatkozhat arról, hogy a jogutód integrált hitelintézet tulajdonosává kíván válni. A nyilatkozat megtételének módjáról és határidejéről az integrált hitelintézet a tagokat az alapszabályban meghatározott módon értesíti. Az értesítésnek tartalmaznia kell a figyelmeztetést a nyilatkozat határidőben történő megtétele elmulasztásának jogkövetkezményeire vonatkozóan. A tag az átalakulásról, egyesülésről vagy szétválásról véglegesen döntő szavazás megkezdéséig korábbi nyilatkozatát visszavonhatja.

(7) *  A (6) bekezdésben meghatározott nyilatkozat hiányában úgy kell tekinteni, hogy a tag nem kíván a jogutód integrált hitelintézet tulajdonosává válni, amely esetben a tag tagsági jogviszonya az átalakulás cégbírósági bejegyzésének napjával megszűnik. A jogutód integrált hitelintézet köteles nyilvántartást vezetni a tagnyilvántartással egyező adattartalommal azon tagokról, amelyek tagsági jogviszonya a (6) bekezdésben meghatározott nyilatkozat hiányában szűnt meg. Azon tag vagyoni hozzájárulásának befizetett összegét, amelynek tagsági jogviszonya a (6) bekezdésben meghatározott nyilatkozat hiányában szűnt meg, a jogutód integrált hitelintézet köteles elkülönített számlán tartani mindaddig, amíg a megszűnt tagsági jogviszony alapján az elszámolás meg nem történik.

(8) *  A nyilatkozatot nem tett tag vagy annak jogutódja (örököse) – az átalakulást, egyesülést vagy szétválást követően, de a megszűnt tagsági jogviszony alapján történő elszámolást megelőzően – írásbeli nyilatkozatával igényt tarthat a (7) bekezdés szerinti elkülönített számlán kezelt befizetett vagyoni hozzájárulás – alapszabályban meghatározott mértékű kamattal növelt – összegének részére történő megfizetésére. Ha a nyilatkozatot nem tett tag vagy annak jogutódja (örököse) – az átalakulást, egyesülést vagy szétválást követően, de a megszűnt tagsági jogviszony alapján történő elszámolást megelőzően – úgy nyilatkozik, hogy a jogutód integrált hitelintézet tagjává kíván válni, és esetében teljesülnek a taggá váláshoz szükséges jogszabályban és alapszabályban előírt feltételek, a nyilatkozattétel napjától megilletik a tagsági jogviszonyból eredő jogok és kötelezettségek, olyan tartalommal, mintha a tagsági jogviszonya az átalakulást, egyesülést vagy szétválást követően folyamatosan fennállt volna.

(9) *  Az integrált hitelintézet 30 napon belül intézkedik a vagyoni hozzájárulás kifizetéséről vagy a tag felvételéről, kivéve, ha a (8) bekezdésben meghatározott nyilatkozat nem a jogosulttól származik. A nyilatkozattevő jogosult bírósághoz fordulni abban az esetben, ha az integrált hitelintézet részéről az nyer megállapítást, hogy a nyilatkozatot nem a jogosult tette.

(10) *  Az integrált hitelintézet az Integrációs Szervezet előzetes írásbeli hozzájárulását követően jogosult beolvadni a Holding Szövetkezetbe.

(11) *  Az integrált hitelintézet Holding Szövetkezetbe történő beolvadásához az Integrációs Szervezet abban az esetben járul hozzá, ha * 

a) *  azt az integrált hitelintézet és a Holding Szövetkezet közösen kérelmezik,

b) *  az integrált hitelintézet felszámolása kezdeményezésének feltételei nem állnak fenn,

c) *  az integrált hitelintézet beolvadása nem sérti a hitelintézetek integrációja érdekeit, valamint

d) *  az integrált hitelintézet a tevékenységi engedélyének visszaadásáról döntött és az integrált hitelintézet tevékenységi engedélyét a Felügyelet visszavonta és a beolvadás a visszavonó határozatban megjelölt időpontig történik.

(12) *  Az integrált hitelintézet Holding Szövetkezetbe történő (10) és (11) bekezdés szerinti beolvadása esetén nem kell alkalmazni a Hpt. végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseit.

8/I. *  Jogutód nélküli megszűnés, átalakítás

17/T. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet tagja – ide nem értve a Holding Szövetkezetet – és a Kapcsolt Vállalkozás a jogutód nélküli megszűnéséről vagy a Felügyelet által engedélyezett tevékenysége részben vagy egészben történő szüneteltetéséről, valamint megszüntetéséről, vagy az integrált hitelintézet pénzügyi vállalkozássá, befektetési vállalkozássá történő átalakításáról (a továbbiakban: átalakítás) az Integrációs Szervezet előzetes írásbeli hozzájárulását követően dönthet.

(2) *  Amennyiben a Felügyelet az integrált hitelintézet végelszámolásának elhatározásáról dönt, és az integrált hitelintézet működési engedélyének visszavonására egyébként a Hpt. 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján is helye lett volna, akkor ezt a tényt a Felügyelet a végelszámolást kimondó határozatában feltünteti és a határozatát haladéktalanul megküldi az Országos Betétbiztosítási Alap számára is.

(3) *  Az átalakításhoz az Integrációs Szervezet abban az esetben járul hozzá, ha a kérelmező integrált hitelintézet és

a) annak tevékenységi engedélyét a Felügyelet visszavonta és az átalakítás a visszavonó határozatban megjelölt időpontban megtörténik,

b) a tevékenységi engedély visszavonásának más okból nincs helye,

c) a felszámolási eljárás kezdeményezésének feltételei nem állnak fenn, valamint

d) az átalakítás nem sérti a hitelintézetek integrációja gazdasági érdekeit.

(4) *  Az Integrációs Szervezet tagja végelszámolására, az integrált hitelintézet átalakítására az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó integrált hitelintézetre irányadó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

IV. Fejezet * 

Egységes informatikai rendszer * 

8/J. *  Az egységes informatikai rendszer működése

17/U. § *  (1) *  Az integrált hitelintézetek az integrációs üzleti irányító szervezet által meghatározott informatikai alkalmazást igénylő tevékenységüket az egységes informatikai rendszer használatával kötelesek ellátni, és az ügyfelek, egyéb érintettek – az igénybe vett szolgáltatásoktól függően személyes adatnak, bank-, értékpapír-, fizetési, illetve biztosítási titoknak is minősülő – adatait az egységes informatikai rendszer közös adatbázisában kötelesek nyilvántartani, ideértve a már a csatlakozás időpontjában kezelt adatokat is. Az egységes informatikai rendszerre való átállást, beleértve a korábbi informatikai rendszerekben meglévő adatok migrálását és azok központi feldolgozását, 2017. december 31-ig valamennyi integrált hitelintézet esetében teljes körűen biztosítani kell.

(2) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet egységes informatikai rendszer kialakításáról szóló szabályzata határozza meg * 

a) az egységes informatikai rendszer modularitását,

b) az egyes modulok funkcionalitását,

c) az egységes informatikai rendszer szolgáltatói hátterét,

d) *  az egységes informatikai rendszerhez csatlakozott tagok (a továbbiakban: csatlakozott tagok), valamint az integrált hitelintézetek vagy az integrációs üzleti irányító szervezet ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézmények, pénzforgalmi intézmények, elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, befektetési vállalkozások, biztosítók, ABAK-ok és ÁÉKBV-alapkezelők (a továbbiakban: hozzáféréssel rendelkező szervezetek) és felhasználóik – szükség szerint – eltérő szintű jogosultságait, valamint

e) az egységes informatikai rendszerre vonatkozó elektronikus információbiztonsági és adatvédelmi követelményeket, valamint a d) pont szerinti szervezetek és személyek által kötelezően megvalósítandó, a rendszer használatához kapcsolódó védelmi intézkedéseket.

(3) *  Az egységes informatikai rendszerben kezelt személyes adatokat, bank-, értékpapír-, fizetési, illetve biztosítási titoknak is minősülő adatokat a csatlakozott tagok és a hozzáféréssel rendelkező szervezetek tevékenységi körük ellátásával összefüggésben – ha az ügyfél nem tett a (3a) bekezdés szerinti korlátozó vagy tiltó nyilatkozatot – az Integrációs Szervezet adatvédelmi szabályzatában és az integrációs üzleti irányító szervezet (2) bekezdés szerinti szabályzatában foglaltak betartásával, tevékenységi körük ellátásával összefüggésben a szolgáltatásaik nyújtásához szükséges mértékben kölcsönösen megismerhetik, az egyedi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása céljából egymásnak továbbíthatják, felhasználhatják, módosíthatják és az e törvényben meghatározott feltételek mellett az így átvett adatokat az ügyfélkapcsolat létrehozásának és fennállásának időtartamában kezelhetik.

(3a) *  Az ügyfél kifejezett nyilatkozatával jogosult korlátozni vagy megtiltani a (3) bekezdés szerinti adattovábbítást. A csatlakozott tagok és a hozzáféréssel rendelkező szervezetek az ügyféllel kötendő szerződés megkötését megelőzően kötelesek az ügyfél részére az e §-ban foglalt közös adatkezelés érdekében történő kölcsönös adatátadás lehetőségéről igazolható módon tájékoztatást adni. A tájékoztatásban egyértelműen fel kell hívni az ügyfél figyelmét arra, hogy az adatai e §-ban foglalt kezelésének lehetőségét kifejezett nyilatkozatával bármikor korlátozhatja vagy megtilthatja.

(4) *  A csatlakozott tagok, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezetek a hitelintézetek integrációja céljainak megfelelően – az integrációs üzleti irányító szervezet (2) bekezdés szerinti szabályzatában foglaltak szerint, erre vonatkozó külön megállapodás nélkül is – jogosultak egymás ügyfeleinek kölcsönös kiszolgálására az egységes informatikai rendszerben kezelt adatok felhasználásával.

(5) *  Az egységes informatikai rendszerben történő adatkezelés tekintetében a csatlakozott tagok, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezetek közös adatkezelőnek minősülnek. Az integrációs üzleti irányító szervezet feladatköre kiterjed az egységes informatikai rendszer közös adatbázisán alapuló kockázatelemzésre és kockázatkezelésre.

(6) Az adatok egységes informatikai rendszerben történő közös adatkezelésének időtartama – ha törvény eltérő időtartamot nem határoz meg – a mindenkori polgári jogi elévülés időtartama, amelyet az ügyféllel fennálló jogviszony megszűnésétől – jogviszony létre nem jötte esetén a jogviszony létrejöttét megakadályozó jogcselekmény hatályosulásától – kell számítani.

(7) *  A csatlakozott tag, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezet az ügyfelekkel kötött pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásaira, valamint befektetési szolgáltatási tevékenységre és kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó szerződéseit és általános szerződési feltételeit az egységes informatikai rendszer alkalmazása által indokolt körben módosíthatja az alábbi feltételek fennállása esetén:

a) a módosítás az ügyfél számára nem okoz a termékjellemzők alapján versengő, hasonló szolgáltatások átlagos piaci feltételeihez képest érdeksérelmet a szerződés teljesítése során, valamint

b) a csatlakozott tag, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezet legalább 60 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően, postai úton vagy az adott szerződésben a kapcsolattartásra előírt módon tájékoztatja az ügyfeleket a módosításról és a (8) bekezdésben meghatározott felmondási jogról.

(7a) *  A kamatnapszámítás módosítása tekintetében kizárólag a (7) bekezdés b) pontjában foglalt feltételt kell alkalmazni.

(8) *  Az ügyfél a (7) bekezdésben meghatározottak szerint módosított szerződést a módosítás hatálybalépéséig költség- és díjmentesen felmondhatja, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy a módosítás tényét az ügyfél tudomásul vette. A felmondásból eredően a csatlakozott tag, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezet és az ügyfél között fennálló egyéb jogviszonyban az ügyfelet hátrány nem érheti.

(9) *  A pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés módosítása esetén a (7) bekezdés b) pontjában foglalt tájékoztatásban a csatlakozott tag, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezet bemutatja, hogy az ügyfélnek milyen összegű fizetési kötelezettségekkel kellene számolnia a módosítást megelőzően, illetve azt követően hatályos szerződési feltételek figyelembevételével, továbbá, hogy az összehasonlítás alapján a módosítás az ügyfél számára kedvező, közömbös vagy kedvezőtlen. A csatlakozott tag, valamint a hozzáféréssel rendelkező szervezet köteles a tájékoztatásban felhívni a fogyasztó figyelmét a szabályozott fizetési számlaváltás lehetőségére.

(10) * 

(11) * 

8/K. *  A Központi Adatfeldolgozó feladatai

17/V. § *  (1) *  Az egységes informatikai rendszer folyamatos üzemeltetését és fejlesztését végző Központi Adatfeldolgozót az Integrációs Szervezet igazgatósága bízza meg az integrációs üzleti irányító szervezet javaslatára.

(2) *  Az Integrációs Szervezet és az integrációs üzleti irányító szervezet együttesen határozzák meg a Központi Adatfeldolgozónak az egységes informatikai rendszer fejlesztésére és működésére vonatkozó tevékenységét szabályozó, jogait és kötelezettségeit tartalmazó megállapodás feltételeit. A megállapodást az Integrációs Szervezet igazgatósága köti meg, módosítja vagy szünteti meg a Központi Adatfeldolgozóval az integrációs üzleti irányító szervezet javaslata alapján.

(3) *  Az Integrációs Szervezetbe belépő új, a Felügyelet által felügyelt tag a belépéstől számított három éven belül köteles az egységes informatikai rendszerhez csatlakozni akként, hogy az Integrációs Szervezet előzetes jóváhagyását követően a Központi Adatfeldolgozóval egyedi üzemeltetési szerződést köt. Az Integrációs Szervezet a hároméves határidőt indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb további három évvel meghosszabbíthatja.

(4) *  A csatlakozott tag köteles az integrációs üzleti irányító szervezet által utasításban megjelölt egyedi banki informatikai rendszerre való átállásnak a megjelölt határidőben eleget tenni. Az átállással kapcsolatos feladatokról és az átállásra vonatkozó utasítás kiadásával kapcsolatos szabályokról az integrációs üzleti irányító szervezet szabályzatot alkot.

(5) A csatlakozott tagok a Központi Adatfeldolgozó vonatkozásában mentesülnek a Hpt. 68. § (6) bekezdésében meghatározott kötelezettség alól. E kötelezettséget az Integrációs Szervezet teljesíti.

(6) *  A Központi Adatfeldolgozó által alkalmazott közreműködővel kötött szerződés vonatkozásában a Hpt. 68. § (10) bekezdésében meghatározott jóváhagyást az integrációs üzleti irányító szervezet az Integrációs Szervezet előzetes egyetértése alapján gyakorolja. A szerződésben biztosítani kell a kiszervezett tevékenységnek az Integrációs Szervezet által történő ellenőrzését.

9. Záró, átmeneti és értelmező rendelkezések * 

18. § (1) * 

(2)–(4) * 

(5) * 

(6)–(7) * 

19. § (1) * 

(2) *  Az integrált hitelintézet nem vállalhat olyan kötelezettséget, amelyre szavatoló tőkéje az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, elfogadott beszámolója szerint nem nyújt fedezetet, kivéve, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága erre előzetesen, írásban felmentést ad.

(2a) * 

(3) *  Az integrált hitelintézet köteles értesíteni a Felügyeletet és az Integrációs Szervezetet, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott szöveggel elfogadott új alapszabályával, alapító okiratával vagy ezek bármely módosításával kapcsolatos bejegyzési kérelmét a cégbíróság elutasítja. A cégbíróság elutasító döntése esetén az érintett integrált hitelintézet az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott új szöveggel az új szövegnek az érintett integrált hitelintézet részére történt megküldését követő 30 napon belül köteles elfogadni új alapszabályát, alapító okiratát, vagy azok módosítását, és azt benyújtani a cégbíróságnak. A cégbírósági elutasítást követően elfogadott új vagy módosított alapszabály vagy alapító okirat engedélyezésével kapcsolatos felügyeleti eljárásban az ügyintézési határidő 20 munkanap.

(4) * 

(4a) * 

(5)–(6) * 

(7) * 

(8) *  Az Integrációs Szervezet igazgatósága – szabályzatában meghatározottak szerint – az Integrációs Szervezet tagjai számára a formájukból, tevékenységükből adódó működési jellegzetességeik által indokolt esetben – átmenetileg vagy véglegesen – az e törvényből fakadó egyes kötelezettségek vagy azok csoportjának a teljesítése alól felmentést adhat.

(9) * 

(9a) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

20. § (1)–(2) * 

(3)–(6) * 

(7)–(8) * 

(9) * 

(10) *  Az integrációs üzleti irányító szervezet vételi joggal rendelkezik annak az integrált hitelintézetnek az integrációs üzleti irányító szervezetben tulajdonolt részvényeire, amelynek a működési engedélyét visszavonták. A vételi jog egy évig áll fenn, és a szavazást illetve a működési engedély visszavonását követő napon nyílik meg. Az integrációs üzleti irányító szervezet a vételi jog gyakorlására egy független szakértő által meghatározott értéken jogosult. A vételi jog gyakoroltnak minősül, ha az integrációs üzleti irányító szervezet a vételi jog gyakorlására vonatkozó, a független szakértő által megállapított vételárat is tartalmazó nyilatkozatát postára adja az érintett részvényesnek. A vételárat a vételi nyilatkozat megtételét követő 90 napon belül kell megfizetni. Az integrációs üzleti irányító szervezet az így megszerzett saját részvényt köteles a megszerzést követő 12 hónapon belül az alaptőke leszállításával bevonni.

(11) * 

(12) * 

(13)–(14) * 

20/A. § *  (1)–(4) * 

(5) *  Az Integrációs Szervezet tagjai az Integrációs Szervezet és az integrációs üzleti irányító szervezet által az e törvény alapján kibocsátott szabályzatok rájuk vonatkozó rendelkezéseit a szabályzatokban megjelölt hatálybalépés napjától kötelesek alkalmazni.

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10)–(14) * 

(15) * 

20/B. § *  A Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja az egyes vagyongazdálkodást és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló 2020. évi LXXX. törvény hatálybalépését követő 180. napon megszűnik, jogutódja az Integrációs Szervezet.

20/C. § * 

20/D. § * 

20/E. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet, illetve az integrációs üzleti irányító szervezet által az e törvénynek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Mód. tv.) hatálybalépését megelőzően hatályos rendelkezései alapján kiadott intézkedés, szabályzat vagy utasítás alkalmazhatóságát nem érintik az e törvény – Mód. tv.-vel megállapított – rendelkezései, mindaddig, míg az adott tárgykörben az arra jogosult szervezet – eltérő tartalmú – intézkedést, szabályzatot vagy utasítást nem ad ki.

(2) * 

(3) * 

(4) * 

20/F. § * 

20/G. § *  (1) *  A hitelintézetek integrációjának integrációs üzleti irányító szervezete az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi LX. törvény (a továbbiakban: 2. Mód. tv.) hatálybalépésekor a központi banki jogkörrel rendelkező szervezet mindaddig, amíg az Integrációs Szervezetből ki nem lép, vagy amíg az Integrációs Szervezet meg nem vonja tőle az integrációs üzleti irányító szervezeti jogkört.

(2) Az a szövetkezet léphet be Holding Szövetkezetként az Integrációs Szervezetbe, amely a 2. Mód. tv. hatálybalépésekor – a 3. § (2) bekezdésében foglalt feltételeken túl – megfelel a következő feltételeknek:

a) *  legalább egy integrált hitelintézetben tulajdonnal rendelkezik,

b) az Integrációs Szervezet által előírt formában írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállalt arra, hogy Integrációs Szervezeti tagokban fennálló tulajdoni részesedésének kezelésén kívül más üzletszerű tevékenységet kizárólag az Integrációs Szervezet által engedélyezett körben végez és

c) *  az alapszabálya megfelel a 15/E. §-ban meghatározott működésre vonatkozó követelményeknek.

(3) E törvénynek – a 2. Mód. tv.-vel megállapított – 17/T. §-át a folyamatban lévő átalakításokra is alkalmazni kell.

(4) * 

(5) Az MFB Zrt. Integrációs Szervezetből történő kilépéséig az e törvény 2. Mód. tv. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni az MFB Zrt. Integrációs Szervezetben fennálló tagsági jogviszonyára. Az Integrációs Szervezet közgyűlésén az Integrációs Szervezet tagjait megillető szavazatokra a 6. § (3) bekezdés 2. Mód. tv hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezése irányadó az MFB Zrt. Integrációs Szervezetből történő kilépéséig.

20/H. § *  (1) *  Az Integrációs Szervezet – a hitelintézetek integrációja céljainak megvalósulása érdekében – köteles vagyonát az Integrációs Szervezet tagja felett ellenőrző befolyást gyakorló, tagállami pénzügyi holding társaság anyavállalat által kibocsátásra kerülő, húszéves lejáratú és az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság honlapján közzétett állampapír-átlaghozamnak megfelelő kamatozású kötvényekbe fektetni 2022. január 31. napjáig azzal, hogy a tagállami pénzügyi holding társaság anyavállalat az Integrációs Szervezet e rendelkezésen alapuló megkeresésében meghatározott értéken köteles a kötvények kibocsátására.

(2) Az Integrációs Szervezet megfelel a Hpt. 125. §-ában foglalt követelményeknek.

(3) *  Az Integrációs Szervezet tagja, illetve az Integrációs Szervezet tagjában közvetlen vagy közvetett befolyásoló részesedéssel rendelkező személyek – a hitelintézetek integrációja piacszerű működésének előmozdítása céljából – kötelesek a (1) bekezdés szerinti ügylet megvalósulása érdekében szükséges döntések, illetve intézkedések meghozatalára.

(4) *  Az (1) bekezdésben meghatározott tagállami pénzügyi holding társaság anyavállalat az (1) bekezdés szerinti kötvényjegyzésből származó pénzeszközt köteles az (1) bekezdés szerinti ügylet megvalósulásától számított egy éven belül az Integrációs Szervezet hitelintézet tagjai vagy a velük együtt összevont alapú felügyelet alatt álló további hitelintézetek saját tőkéjének növelésére fordítani az Integrációs Szervezet hitelintézet tagjainak és a velük együtt összevont alapú felügyelet alatt álló további hitelintézeteknek az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete és a Hpt. szavatoló tőkére vonatkozó rendelkezéseinek való megfelelése biztosítása érdekében.

20/I. § *  (1) Az Integrációs Szervezet hitelintézet tagjai kötelesek legkésőbb a 20/H. § (1) bekezdése szerinti kötvény lejegyzésétől számított huszadik naptári év utolsó napjáig kezdeményezni az Integrációs Szervezetből való kilépésüket. Az Integrációs Szervezet tájékoztatja hitelintézet tagjait az esedékesség napjáról a 20/H. § (1) bekezdése szerinti ügylet megvalósulásától számított 15 napon belül. Az Integrációs Szervezet valamennyi integrált hitelintézeti tagjának kilépése esetén az Integrációs Szervezet jogutód nélkül megszűnik, a célja megvalósul. Az 1/A. §-ban meghatározott célok megvalósulására tekintettel ezzel egyidejűleg az integrációs üzleti irányító szervezet e törvényben meghatározott feladatai, továbbá az ebből eredő jogosultságai és kötelezettségei megszűnnek, valamint az Integrációs Szervezet tagjai közötti, e törvény szerinti egyetemlegesség megszűnik.

(2) Az Integrációs Szervezet megszűnése esetén az Integrációs Szervezet – esetleges harmadik feleket megillető igények kielégítése után fennmaradó – vagyona a magyar államra száll.

(3) Az Integrációs Szervezet megszűnésére a Ptk.-nak az egyesület megszűnésére vonatkozó szabályai alkalmazandóak.

10. Hatály, felhatalmazások * 

21. § E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba. E törvény 15. § (2) bekezdése és 15. § (4) bekezdése 2013. szeptember 1-jén, a 15. § (9) bekezdése 2013. november 1-jén lép hatályba. E törvény 15. § (10) bekezdése 2016. július 1-jén, a 15. § (18) bekezdése 2014. január 1-jén lép hatályba. A törvény 14. § (1) bekezdés 2. mondata a jelen törvény hatályba lépését követő 45. napon – vagy ha ez munkaszüneti nap – akkor a következő munkanapon lép hatályba.

21/A. § *  (1) * 

(2) * 

21/B. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 178. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazással összhangban az Integrációs Szervezet mint kötelező intézményvédelmi szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét és sajátosságait kormányrendeletben szabályozza.

21/C. § * 

11. * 

22–48. § * 

1. melléklet a 2013. évi CXXXV. törvényhez *