A jogszabály mai napon ( 2019.08.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet

a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 3. § (2) bekezdése tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Magyarország német megszállásának emléket állító, a Budapest V. kerület, 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon, természetben a Budapest V. kerület Szabadság téren megvalósításra kerülő emlékmű felállításával összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

2. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelöli ki.

3. § (1) * 

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben

a) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,

b) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

(3) * 

(4) * 

4. § (1) Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5. § *  (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

6. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet az 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelethez * 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A B C D
1. *  Beruházás megnevezése Beruházás azonosítója A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyezési eljárások Eljáró hatóság
2. Magyarország német megszállásának emléket állító emlékmű felállítása Budapest V. kerület, 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok (Budapest V. kerület Szabadság tér) építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások, fás szárú növények kivágására vonatkozó engedélyezési eljárás, kapcsolódó területek felszíni rendezése Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala
3. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala
4. földmérési, ingatlan-
nyilvántartási hatósági eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala
5. útügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala
6. környezetvédelmi hatósági eljárások Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala
7. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala
8. hírközlési hatósági eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

2. melléklet a 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelethez * 


  Vissza az oldal tetejére