A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

4/2014. (I. 27.) VM rendelet

a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. kérelmező: az a méhész, aki a tárgyév március 1. és október 31. között bármely időtartamban méhészeti eszközhordozó járművet, illetve vándor méhesházat üzemeltetett;

2. *  mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: mezőgazdasági „de minimis” rendelet) szerinti támogatás;

3. méhészeti eszközhordozó jármű: minimum 3,5 tonna össztömegű közúti jármű, minimum O3 kategóriás pótkocsi, vagy azokból álló járműszerelvény, amelyet kizárólag kaptárok, méhek, méhészeti termékek és közvetlenül méhészeti tevékenységben használt eszközök szállítására alkalmaznak;

4. * 

5. tárgyév: a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző naptári év;

6. vándorlás céljára történő üzemben tartás: a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott, vándoroltatásra vonatkozó szabályok szerinti méhészeti tevékenység;

7. vándor méhesház: olyan különleges felépítményű közúti jármű, amelynek a felépítménye kizárólag méhek, valamint méhészeti felszerelések, technológiai- és védőeszközök elhelyezésére és szállítására szolgál, és fix felépítménye miatt kizárólag méhészeti tevékenységre használható.

2. § (1) *  E rendelet alapján a kérelmező vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás (a továbbiakban: támogatás) igénybevételére jogosult kettő darab méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház üzemben tartásához kapcsolódó költségeire. Az e rendelet szerinti támogatás a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013 EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikk (2) bekezdés v) pontjában meghatározott termékágazathoz kapcsolódó támogatásnak minősül.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére Magyarországon az adott üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti év alatt odaítélt 25 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (3a) bekezdés a) pontjában meghatározott ágazati korlátra vonatkozó rendelkezést, illetve a II. mellékletében meghatározott felső határt.

(1b) *  Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet] 2. § 10d. pontjában meghatározott mezőgazdasági csekély összegű ágazati korlát mértékéig arányosan kell csökkenteni az adott tárgyévben támogatásra jogosult igényeket, ha azok együttes összege meghaladja a mezőgazdasági csekély összegű ágazati korlát mértékét.

(2) * 

(3) *  A jogcím finanszírozására a támogatási kérelem benyújtásának évében legfeljebb 130 millió forint használható fel.

(4) *  A támogatás mértéke a 3. § (3) bekezdés b), c) és e) pontjában foglaltak szerint a tárgyévben, illetve tárgyévre megfizetett és igazolt költség azzal, hogy OBU fedélzeti rendszer vásárlása esetén méhészeti eszközhordozó járművenként, ötévente az OBU fedélzeti rendszer nettó ára, de legfeljebb negyvenezer forint.

(5) *  A támogatás összege a kérelmező rendelkezésére álló szabad csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével kerül meghatározásra. A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a mezőgazdasági „de minimis” rendelet szerinti egyéni keretet meghaladó támogatási igényből a kereten felüli összeget elutasítja.

3. § (1) A támogatás igénybevételére az a kérelmező jogosult,

a) *  aki a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 28. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, és a Törvény 28. § (3a) bekezdése alapján a támogatási kérelem benyújtásakor az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel,

b) akinek a tárgyévben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe (a továbbiakban: TIR),

c) akinek az üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház vándorlás céljára történő üzemben tartásáról az Országos Magyar Méhészeti Egyesület igazolást állított ki,

d) aki a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

da) * 

db) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás, csődeljárás alatt,

dc) * 

dd) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltétel követelményeinek, és

e) aki a d) pontban foglaltakról a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik,

f) *  aki megfelel a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-ában meghatározott feltételeknek.

(2) *  A támogatás iránti kérelem ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen (a továbbiakban: elektronikus űrlapkitöltő felület) keresztül nyújtható be a Kincstárhoz, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltaknak megfelelően a tárgyévet követő év február 15. és április 15. között.

(3) A támogatási kérelemhez a kérelmezőnek mellékelnie kell

a) az üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház tárgyév március 1. és október 31. között bármely időtartamban érvényes forgalmi engedélyének vagy ideiglenes forgalomban tartási engedélyének másolatát,

b) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása fordulónapjától függetlenül a tárgyévben befizetett kötelező gépjármű biztosítás díját tartalmazó szerződés, illetve a tárgyévi díj összegére vonatkozó biztosítói értesítés másolatát és annak befizetését igazoló szelvény vagy a banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát,

c) *  a tárgyévre befizetendő gépjárműadót megállapító határozat és annak befizetését igazoló szelvény vagy a banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát,

d) az (1) bekezdés c) pontja szerinti, tárgyévet követő évben kiállított igazolást,

e) *  OBU fedélzeti rendszer vásárlása esetén a tárgyévben kiállított számla másolatát és a befizetést igazoló szelvény vagy banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát.

(4) *  A méhcsaládok számát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Kincstár felé a TIR adatbázisában nyilvántartott adatok alapján igazolja azzal, hogy a támogatási kérelem elbírálásához szükséges adatokat minden év november 30-ig – 2014. évben január 31-ig – a Kincstár rendelkezésére bocsátja.

(5) *  Ha a kérelemre indult eljárásban foglalt kötelezettségek elektronikus úton történő teljesítése során a kérelmező helyett és nevében meghatalmazottja jár el, a meghatalmazott az ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületet (a továbbiakban: elektronikus űrlapkitöltő felület) használja az eljárási cselekmények elektronikus elvégzéséhez. A meghatalmazott útján történő eljárásra az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló rendelet meghatalmazásra vonatkozó rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(6) *  A támogatási kérelemre indult eljárás során minden dokumentumot, így a hiánypótláshoz kapcsolódó dokumentumokat és – a felügyeleti eljárás kivételével – a jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat (a továbbiakban együtt: beadvány) is az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül kell benyújtani. A nem elektronikus úton benyújtott beadvány a döntés meghozatala során nem vehető figyelembe.

(7) *  A támogatási kérelem a benyújtását követő naptól számított tíz napon belül, de legkésőbb a (2) bekezdés szerinti határidő végéig az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül módosítható. Módosítás esetén az utolsó támogatási kérelmet kell elbírálni. A támogatási kérelem benyújtásának időpontja az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja.

4. § (1) *  A Kincstár a támogatási kérelmeket beérkezésük sorrendjében bírálja el. Hiánypótlás esetén a hiánypótlás berkezésének dátumával kerül a bírálat sorrendjébe a kérelem.

(2) *  Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt 8 napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

(3) *  A Kincstár a hiánytalanul benyújtott támogatási kérelmekről a rendelkezésre álló dokumentumok alapján – a kérelmező rendelkezésére álló szabad mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) keretének figyelembevételével – a tárgyévet követő év május 15-éig döntést hoz, és a támogatási kérelem egészben vagy részben történt jóváhagyása esetén a támogatást – a forrás rendelkezésre állása esetén – 15 napon belül folyósítja a támogatásban részesülő kérelmező részére.

(4) A támogatás összegét a tárgyévet követő év február 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell euróban meghatározni.

4/A. § * 

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5/A. § *  E rendeletnek az egyes mezőgazdasági csekély összegű támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 14/2019. (IV. 10.) AM rendelettel megállapított 2. § (1), (1a) és (1b) bekezdését a 2019. március 14-től nyújtott támogatásokra kell alkalmazni.

5/B. § *  E rendeletnek a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet módosításáról szóló 38/2023. (VII. 20.) AM rendelettel megállapított 2. § (3) bekezdését a 2023. évben benyújtott támogatási kérelmek tekintetében kell alkalmazni.

6. § *  Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

7. § *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 11/2024. (III. 25.) AM rendelettel megállapított 2. § (3) bekezdését a 2024. február 15. és április 15. között benyújtott támogatási kérelmeket elbíráló támogatási döntések esetében is alkalmazni kell.

8. § *