A jogszabály mai napon ( 2019.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

5/2014. (II. 7.) NGM rendelet

a nemzetgazdasági miniszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 6. alcím tekintetében a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény 68. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. Honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak: az Alaptörvény szerinti rendkívüli állapot, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás és szükségállapot,

2. Meghagyásba bevont gazdasági szerv: a nemzetgazdasági miniszter (a továbbiakban: miniszter) által e rendeletben honvédelmi feladat ellátása érdekében termelési, ellátási szolgáltatásra kijelölt gazdálkodó szervezet,

3. Nemzetgazdasági szervezet: a miniszter irányítása, felügyelete, alapítói joggyakorlása vagy tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervek.

2. A honvédelmi feladatok végrehajtásának egységes rendje

2. § (1) A Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honvédelmi feladatai végrehajtásának koordinálására kijelölt hivatali egysége

a) összehangolja a minisztérium részére megállapított honvédelmi feladatok teljesítését, a nemzetgazdasági szervezetek honvédelmi feladatairól szóló okmányok (a továbbiakban: honvédelmi intézkedési terv) összeállítását, felülvizsgálatát, módosítását,

b) koordinálja a minisztérium nemzetközi válságkezelési gyakorlatokon, valamint az egyéb honvédelmi gyakorlatokon való részvételét,

c) részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (a továbbiakban: NATO) felajánlott civil képességekkel és a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos ágazati feladatok végrehajtásában,

d) együttműködik az ágazati védelmi tervezés rendszerének kialakításában, működtetésében a gazdaságfelkészítés rendszerében, továbbá a védelmi igazgatási szervek, a megyei, fővárosi védelmi bizottságok és munkaszervezeteik ellenőrzésének végrehajtásában,

e) gondoskodik a honvédelmi felkészítés kormányzati feladattervében meghatározott feladatok végrehajtásáról és az abban biztosított költségvetési források felhasználásáról szóló beszámoló tervezetének, valamint a honvédelmi felkészítés következő évi feladattervéhez szükséges javaslatok és költségvetési igények összeállításáról a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feladat végrehajtása érdekében.

(2) A nemzetgazdasági szervezetek

a) közreműködnek az ágazati honvédelmi feladatok végrehajtásában,

b) a minisztérium megkeresése szerint intézkednek a NATO vagy az Európai Unió (a továbbiakban: EU) műveleti területen történő szakmai feladat ellátására jelölt állításról,

c) a NATO vagy EU műveletbe jelöltek és a vállalt feladat adatait tartalmazó jegyzéket megküldik a miniszter által kijelölt szervezet részére és azt változás esetén aktualizálják.

3. A honvédelmi intézkedési terv

3. § (1) A nemzetgazdasági szervezet vezetője által felterjesztett honvédelmi intézkedési tervet a miniszter hagyja jóvá.

(2) A honvédelmi intézkedési terv tartalmazza a nemzetgazdasági szervezet különleges jogrendre vonatkozó, a honvédelmi feladatok ellátását rendkívüli körülmények között is biztosító, a személyi és anyagi erőforrásokra is kiterjedő működési szabályait.

(3) A honvédelmi intézkedési terv a nemzetgazdasági szervezet sajátosságainak megfelelő - a működési szabályokról rendelkező - szöveges részből, valamint - a személyi és anyagi erőforrásokat bemutató - mellékletekből áll.

(4) A honvédelmi intézkedési terv rendszeres felülvizsgálatáról és szükség szerinti módosításáról, illetve a módosítás jóváhagyásra történő felterjesztéséről a nemzetgazdasági szervezet vezetője gondoskodik.

(5) A nemzetgazdasági szervezet vezetője gondoskodik arról, hogy

a) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtásában részt vevő személyi állomány a tervet megismerje, begyakorolja és felkészüljön annak végrehajtására, továbbá

b) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtását biztosító erők és eszközök rendelkezésre álljanak.

4. A minisztérium ágazati honvédelmi feladatai

4. § (1) A miniszter a minisztérium útján

a) rögzíti és rendszeresen felülvizsgálja a honvédelmi, vagy nemzetbiztonsági szempontból stratégiai érdekű kapacitásokat és a hadiipari kapacitásokat, a kapacitások rendelkezésre állása érdekében szerződéseket köt, meghatározza az üzemi szolgáltatások igénybevételének szabályait,

b) kormányzati ciklusonként kidolgozza a nemzetgazdaság honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakra vonatkozó felkészítési adatait tartalmazó védelemgazdasági alaptervet, amelyet évente pontosít és az igényelt vagyoni szolgáltatásokat visszaigazolja a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló jogszabályban meghatározott követelménytámasztó szervek (a továbbiakban: követelménytámasztó szervek) részére,

c) monitorozza a gazdaság honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakra vonatkozó teljesítőképességét, a tapasztalatokról rendszeres időközönként jelentést készít a Kormány részére,

d) ellátja a minisztérium kezelésében lévő Állami Céltartalékokkal és Gyártóeszköz Tartalékokkal összefüggő gazdálkodási teendőket,

e) elemzi a védelmi célú tartalékolás intézményi rendszerét, javaslatot dolgoz ki a rendszer korszerűsítésére, annak érdekében, hogy a tartalékok egységes kezelésének kormányzati szintű felügyelete megvalósuljon,

f) előkészíti a lakosság alapvető létszükségleti cikkekkel történő ellátását biztosító, a honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakra vonatkozó terveket,

g) üzemelteti és fejleszti a gazdaságmozgósítási informatikai rendszert,

h) a követelménytámasztó szervek igénytámasztása alapján naprakészen tartja az Egységes Követelménytámasztói Nomenklatúrát,

i) elemzi a potenciálisan bekövetkező veszélyhelyzeteket, ennek eredményeképpen az azonosítási eljárás alapját képező ágazati kritériumrendszert a folyamatos üzembiztonság érdekében aktualizálja,

j) gondoskodik a nemzetgazdasági szervezetek honvédelmi és a válságkezelés katonai feladataival kapcsolatos elméleti és gyakorlati felkészítéséről.

(2) A miniszter a minisztérium útján a honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakban gondoskodik

a) a szükséges mértékű személyi- és eszközállomány átcsoportosításáról az érintett szervezeti egységek vezetőinek javaslata alapján,

b) a vagyon- és személyvédelemhez, valamint a dokumentációk biztonságba helyezéséhez szükséges feltételek biztosításáról,

c) a minisztériumon belüli riasztási-értesítési feladatok megkezdéséről.

5. * 

5. § * 

6. Meghagyással kapcsolatos ágazati feladatok

6. § (1) A meghagyásba bevont gazdasági szerveket az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. melléklet tartalmáról a miniszter honvédelmi feladatai koordinálására kijelölt hivatali egység tájékoztatást küld

a) a honvédelmi igazgatás központi döntés-előkészítő és végrehajtás koordináló szakmai szerv,

b) a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerv,

c) a meghagyásba bevont gazdasági szerv székhelye szerint illetékes megyei, fővárosi védelmi bizottság és

d) a meghagyásba bevont gazdasági szerv székhelye szerint illetékes polgármester

részére.

(3) A minisztérium ágazati irányítása alá tartozó tevékenységet végző gazdasági társaság is kezdeményezheti a meghagyásba történő bevonását. A gazdasági társaság kérelmét a minisztérium belgazdasági-szabályozási ügyekért felelős állami vezetője részére kell eljuttatnia.

(4) A meghagyásba bevont gazdasági szerv vezetője köteles tájékoztatni a minisztériumot minden olyan változásról, ami jelentős kihatással van a szerv honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak idején elvégzendő feladatainak végrehajtására, a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül.

7. § (1) A hadkötelezettség bevezetését követően a meghagyásba bevont gazdasági szerv

a) a munkaköröket tartalmazó nyilvántartást és a - Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve által visszaigazolt - meghagyási névjegyzéket a honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakban szükséges működésüket alátámasztó okmányokhoz, illetve a részükre meghatározott feladatokat tartalmazó tervekhez, intézkedésekhez csatolja,

b) a meghagyási névjegyzék visszaigazolását követő 30 napon belül tájékoztatja az állományába tartozó hadkötelesek teljes - ezen belül a meghagyásra felterjesztett és ténylegesen meghagyott személyek - létszámáról a honvédelmi igazgatás központi döntés-előkészítő és végrehajtás koordináló szakmai szervet és a miniszter honvédelmi feladatai koordinálására kijelölt hivatali egységet,

c) a név szerinti meghagyás tényét - Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve visszaigazolását követő 30 napon belül - közli az érintettel, továbbá tájékoztatja a meghagyással kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről.

(2) A meghagyási tevékenység személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáért, végrehajtásáért a meghagyásba bevont gazdasági szerv vezetője a felelős.

7. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

9. § A meghagyásba bevont szerv a meghagyási jegyzéket első alkalommal e rendelet hatályba lépését követő 90 napon belül köteles megküldeni

a) a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve és

b) a miniszter honvédelmi feladatai koordinálására kijelölt hivatali egysége

részére.

10. § * 

1. melléklet az 5/2014. (II. 7.) NGM rendelethez

A nemzetgazdasági miniszter által meghagyásba bevont gazdasági szervek

Fsz. Gazdálkodó szervezet
Megnevezése Székhelye
1. Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
2. Államadósság Kezelő Központ Zrt. 1027 Budapest, Csalogány u. 9-11.
3. ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs
Nonprofit Kft.
1113 Budapest, Diószegi út 37.
4. Építés Fejlődésért Közhasznú Nonprofit Kft. 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 14.
5. IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 16.
6. Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
7. Magyar Export-Import Bank Zrt. 1065 Budapest, Nagymező u. 46-48.
8. Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. 1065 Budapest, Nagymező u. 46-48.
9. Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 3531 Miskolc, Kiss Ernő út 25.
10. SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22-24.
11. Gamma Műszaki Zrt. 1097 Budapest, Illatos út 9.
12. HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. 2100 Gödöllő, Dózsa György út 63/A.
13. HM Arzenál Elektrotechnikai Zrt. 4461 Nyírtelek, Dózsa György u. 121.
14. HM Currus Harcjárműtechnikai Zrt. 2100 Gödöllő, Isaszegi út 179.
15. Ruag Ammotec Magyarországi Zrt. 3332 Sirok, Belső gyártelep
16. HALTECH Magyar Lőszergyártó és Rendészeti
Technológiai Kft.
8184 Fűzfőgyártelep
17. Respirátor Vegyivédelmi és Tűzvédelmi Zrt. 1097 Budapest, Illatos út 9.
18. BM HEROS Javító, Gyártó és Kereskedelmi Zrt. 1087 Budapest, Asztalos Sándor u. 2.
19. HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. 1101 Budapest, Salgótarjáni út 20.
20. Omninvest Oltóanyagtermelő és Kutatásfejlesztő
Kereskedelmi Kft.
2097 Pilisborosjenő, Fő u. 7.
21. UNION PLUS Kft. 1201 Budapest, Köztemető u. 29.
22. ÁBRÁND-TEXTIL Termelő és Kereskedelmi Kft. 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 35.
23. Kalocsai Konfekcióipari Termelő és Kereskedelmi Kft. 6300 Kalocsa, Szent István Király út 26.
24. Ipoly Cipőgyár Termelő és Szolgáltató Kft. 2660 Balassagyarmat, Madách u. 2.
25. HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs
Szolgáltató Nkft.
1087 Budapest, Kerepesi út 29/B.
26. Rába Járműipari Holding Nyrt. 9027 Győr, Martin u. 1.
27. Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft. 1031 Budapest, Gyöngysor u. 6.
28. Sero Kft. 2100 Gödöllő, Eperjes utca 11.
29. Érv Kft. 2092 Budakeszi, Mezei M. u. 3/A.

  Vissza az oldal tetejére