A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2014. évi XV. törvény

a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól * 

A nemzetközi versenyképesség fejlesztése, a bizalmi vagyonkezelői tevékenység és a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok átláthatóságának biztosítása, a közpénzek, a vagyonrendelők, a kedvezményezettek, hitelezőik és egyéb harmadik személyek védelme, valamint a szektor hatékony ellenőrzése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A törvény hatálya

1. § E törvény hatálya kiterjed

a) a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott bizalmi vagyonkezelési szerződést kötő bizalmi vagyonkezelő vállalkozás működésének és gazdálkodásának feltételeire,

b) *  a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: hivatal) bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tevékenységének engedélyezési és nyilvántartási eljárására, az engedélyezési feltételek meglétének vizsgálatára,

c) a hivatalnak a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok bejelentési és nyilvántartási eljárására,

d) * 

e) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás bizalmi vagyonkezelési tevékenységének végzésére.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában:

1. érintett személy:

a) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás,

b) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye,

c) jogi személy bizalmi vagyonkezelő vállalkozás tagja,

d) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás, illetve jogi személy vállalkozás tagjának olyan alkalmazottja, illetve olyan természetes személy, aki tevékenységét a vállalkozás, illetve a jogi személy vállalkozás tagja érdekében végzi, és aki részt vesz a vállalkozás által végzett bizalmi vagyonkezelésben,

e) aki a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által nyújtandó bizalmi vagyonkezelési szolgáltatás kiszervezésére irányuló szerződés alapján közvetlenül részt vesz a bizalmi vagyonkezelés, mint szolgáltatás nyújtásában, vagy

f) az a)–e) pontban foglalt személyek Ptk.-ban meghatározott hozzátartozója.

2. vezető állású személy:

a) a vezető tisztségviselő és a felügyelő bizottság tagja,

b) *  a fióktelep vezetésére a külföldi vállalkozás által kinevezett személy annak közvetlen helyettese,

c) *  ügyvédi iroda esetén az irodavezető, illetve a szervezeti képviseletet ellátó személy, valamint

d) *  akit a létesítő okirat vagy a működésre vonatkozó belső szabályzat ilyenként határoz meg.

3. *  tényleges tulajdonos: a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a) és b) alpontja szerinti tényleges tulajdonos.

II. Fejezet

A BIZALMI VAGYONKEZELŐ VÁLLALKOZÁS MŰKÖDÉSÉNEK FELTÉTELEI

3. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás működésének szervezeti feltételei

3. § *  (1) Üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenységet végez az a bizalmi vagyonkezelő, aki legalább két bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján végzi tevékenységét. Üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenység a hivatal által kibocsátott engedély (a továbbiakban: engedély) birtokában végezhető.

(2) Üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenységet

a) Magyarország területén székhellyel rendelkező korlátolt felelősségű társaság vagy zártkörűen működő részvénytársaság,

b) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező vállalkozás Magyarországon nyilvántartásba vett fióktelepe (a továbbiakban: fióktelep), valamint

c) ügyvédi iroda

(a továbbiakban együtt: bizalmi vagyonkezelő vállalkozás) végezhet.

(3) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás

a) megfelel a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak,

b) jó üzleti hírnévvel rendelkezik,

c) – ide nem értve az ügyvédi irodát – főtevékenységként csak bizalmi vagyonkezelést, melléktevékenységként pedig a bizalmi vagyonkezelési kötelezettség teljesítéséhez szükséges, azzal közvetlenül összefüggő tevékenységet végez,

d) – ide nem értve az ügyvédi irodát – köteles cégnevének vezérszavában e minőségét magyar nyelven szerepeltetni,

e) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, vagy az állami adóhatóságnál tartozása nem áll fenn, valamint

f) nem lehet olyan vállalkozás, amelynek felügyeleti szerve – az engedély kiadása iránti kérelem benyújtását megelőző tíz éven belül – tevékenység-végzési engedélyét hivatalból visszavonta.

(4) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás tagja (tulajdonosa) nem folytathat üzletszerű és nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenységet.

4. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás működésének személyi feltételei

4. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye, tagja és tényleges tulajdonosa az lehet, * 

a) aki büntetlen előéletű,

b) aki nem áll

ba) bizalmi vagyonkezelési tevékenység folytatását,

bb) *  a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) alapján a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti hatásköre alá sorolt szervezet (a továbbiakban: pénzügyi szervezet) által végezhető tevékenység folytatását

kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

c) aki vezető állású személyként nem dolgozott olyan bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban, illetve nem volt olyan bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban egyedüli vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag, amelynek az engedély kiadása iránti kérelem benyújtásának időpontjától számított tíz éven belül – ide nem értve a kérelem alapján történő visszavonást – vonták vissza a tevékenység-végzési engedélyét,

d) aki vezető állású személyként nem dolgozott olyan pénzügyi szervezetben, illetve nem volt olyan bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban egyedüli vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag, amelynek tevékenységi engedélyét a kérelem benyújtásának időpontjától számított tíz éven belül a pénzügyi szervezetek felett prudenciális felügyeletet gyakorló hatóság a jogszabályi előírások megsértése miatt visszavonta,

e) *  akivel szemben az MNB tv. alapján a Magyar Nemzeti Bank, vagy annak jogelődje felügyeleti hatáskörében személyre szóló felügyeleti bírságot nem szabtak ki a kérelem benyújtásának időpontjától számított tíz éven belül, és

f) akinek jó üzleti hírnevéhez nem fér kétség.

(2) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozással munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban az állhat, aki vonatkozásában az (1) bekezdés a)–e) pontjában foglalt feltételek megvalósulnak.

(3) A jó üzleti hírnevet a kérelmezőnek, illetve annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azt a hivatal elfogadja. A jó üzleti hírnév igazolásának módját a kérelmező megválaszthatja, azonban a hivatal egyéb, általa meghatározott iratok (okmányok) benyújtását írhatja elő. A hivatal a jó üzleti hírnév fennállásának megállapítása érdekében az illetékes külföldi hatóságot közvetlenül megkeresheti.

(3a) *  A jó üzleti hírnév fennállásának megállapítása érdekében a hivatal megkeresésére az állami adó- és vámhatóság a kérelmezőre, annak tagjára, valamint vezető állású személyére vonatkozóan a jó üzleti hírnevet befolyásoló, az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló információ átadása érdekében adatot szolgáltat. A hivatal az adatokat az eljárás végleges lezárásáig kezelheti.

(4) *  A jó üzleti hírnév bizonyításának sikertelenségét a hivatalnak határozattal kell megállapítania. Jó üzleti hírnévvel rendelkezik az,

a) aki mentes a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás óvatos, körültekintő és megbízható működését veszélyeztető befolyástól, valamint biztosítani képes a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás megbízható, gondos irányítását, ellenőrzését, illetve működését,

b) akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható.

(5) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles legalább egy fő mesterképzésben szerzett közgazdász szakképzettséggel rendelkező közgazdászt, egy fő jogi szakvizsgát tett jogászt – teljes napi munkaidőben – munkaviszonyban foglalkoztatni, továbbá egy fő független könyvvizsgálót megbízási jogviszonyban foglalkoztatni.

5. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye és a vezető állású személy Ptk. szerinti hozzátartozója nem lehet

a) más bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkező természetes személy,

b) más bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkező szervezet vagy annak vezető állású személye,

c) más bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye,

d) az a)–c) pontban meghatározott jogalanyokkal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy.

(2) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye és a vezető állású személy hozzátartozója nem lehet

a) a kezelt vagyonba tartozó, Ptk. szerinti vállalkozásban közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkező természetes személy,

b) a kezelt vagyonba tartozó, Ptk. szerinti vállalkozásban közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkező szervezet vagy annak vezető állású személye,

c) a kezelt vagyonba tartozó, Ptk. szerinti vállalkozás vezető állású személye,

d) az a)–c) pontban meghatározott jogalanyokkal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy.

(3) Nem eredményezi a (2) bekezdés szerinti összeférhetetlenséget, ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye vagy annak hozzátartozója a vagyonrendelő, illetve a kedvezményezett, és a bizalmi vagyonkezelő vállalkozásnak más vagyonrendelője, illetve kedvezményezettje nincs.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalom nem alkalmazandó, ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás

a) az (1) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi okra vonatkozóan valamennyi vagyonrendelőjétől és szerződésben meghatározott kedvezményezettől (a továbbiakban együtt: ügyfél),

b) a (2) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi okra vonatkozóan, az érintett ügyféltől

– azok előzetes és teljes tájékoztatását követően, írásban megadott – felmentést kap.

(5) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vezető állású személye a vele összefüggésben felmerült összeférhetetlenségi okot köteles haladéktalanul az érintett bizalmi vagyonkezelő vállalkozás tudomására hozni.

5. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás működésének tárgyi feltételei

6. § A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles honlapot fenntartani és azon közzétenni

a) létesítő okiratát,

b) *  cégjegyzékszámát vagy ügyvédi kamarai nyilvántartási számát,

c) adószámát,

d) szervezeti és működési szabályzatát,

e) *  számviteli törvény szerinti beszámolóját,

f) közvetett és közvetlen tulajdonosainak névsorát, jogi személy esetén cégjegyzékszámát, székhelyét, és

g) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások nyilvántartásában nyilvántartási számát.

7. § (1) *  A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás saját tőkéjén felül köteles e tevékenysége körében okozott károk, sérelemdíjak megtérítésére a kezelt vagyonok összértékével arányos, de legalább hetvenmillió forint összegű – kormányrendeletben meghatározott – pénzügyi biztosíték létrehozására szerződést kötni, és azt bizalmi vagyonkezelői tevékenységének tartama alatt fenntartani. A Kormány rendeletben határozza meg a pénzügyi biztosíték és a kezelt vagyon kötelező arányát, és meghatározhatja a kiegészítő pénzügyi biztosíték létrehozását szükségessé tévő körülményeket és az azok fennállta esetére létrehozandó pénzügyi biztosíték típusát, legkisebb összegét.

(2) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles a kérelem előterjesztésekor és működése során folyamatosan legalább hetvenmillió forint összegű – a jegyzett tőkéből, a tőketartalékból és az eredménytartalékból számított – saját tőkével rendelkezni. Kormányrendelet meghatározhat saját tőke növelését szükségessé tevő körülményeket, és azok beállta esetére a kötelező saját tőke legkisebb összegét.

8. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles olyan informatikai rendszert, belső szabályzatot, nyilvántartást kialakítani és fenntartani, amely biztosítja a bizalmi vagyonkezelő vállalkozást – különösen a bizalmi vagyonkezelési szerződések alapján – terhelő kötelezettségek

a) teljesítését,

b) teljesítésének ellenőrizhetőségét és

c) megsértésének megakadályozását.

(2) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles eleget tenni a kezelt vagyonra vonatkozóan a könyvvezetési és beszámoló készítési kötelezettségnek.

III. Fejezet

A HIVATAL ENGEDÉLYEZÉSI ÉS NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁSA

6. Az engedély kiadása

9. § (1) Az engedélyt a hivatal a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás kérelmére adja ki.

(2) Az engedély hatálya időben nem korlátozott, visszavonásig érvényes.

10. § (1) *  A kérelmet írásban a hivatalhoz kell előterjeszteni, és annak tartalmaznia kell a kérelmező bizalmi vagyonkezelő vállalkozás (a továbbiakban ezen alcímben: kérelmező) 13. § (3) bekezdés a) pont aa)–ae) és ag) alpontjában foglalt adatait és engedély kiadása iránti kérelmét.

(2) A kérelemhez mellékelni kell

a) *  a kérelmező létesítő okiratát és annak valamennyi módosítását, vagy egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiratát,

b) a kérelmező

ba) korlátolt felelősségű társaság hatályos tagjegyzékét,

bb) részvénytársaság részvénykönyvét,

c) a kérelmező döntési, irányítási rendszerét, belső nyilvántartások vezetésére vonatkozó szabályokat is tartalmazó, tárgyi feltételek között szereplő eredmények elérését biztosító szervezeti és működési szabályzatát,

d) a kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetnek minősül,

e) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozásban közvetlenül vagy közvetetten több, mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró

ea) jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező külföldi vállalkozásnak harminc napnál nem régebbi cégkivonatát és magyar nyelvű hiteles fordítását, cégkivonat hiányában annak igazolását és magyar nyelvű hiteles fordítását, hogy a külföldi vállalkozást személyes joga szerint nyilvántartásba vették,

eb) természetes személy nevét, anyja nevét, lakcímét,

f) a pénzügyi biztosíték rendelkezésre állásáról szóló igazolást,

g) a saját tőke befizetését igazoló iratot, valamint a saját tőke befizetéséhez szükséges összeg törvényes eredetének igazolását,

h) az olyan gazdasági társaság megnevezését, cégjegyzékszámát, székhelyét és tevékenységi körét tartalmazó nyilatkozatát, amelyben a kérelmezőnek részesedése van, feltüntetve a részesedés mértékét,

i) a kérelmező számviteli politikájának és számviteli rendjének leírását,

j) *  a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvények szerinti szabályzatának elfogadásáról tett nyilatkozatot,

k) *  a kérelmező pénz- és értékkezelési szabályzatát,

l) szakértő igazolását arra vonatkozóan, hogy a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás informatikai rendszere alkalmas a tárgyi feltételek között előírt eredmények elérésére,

m) összeférhetetlenségi ok

ma) hiányában a kérelmező vezető állású személye erre vonatkozó nyilatkozatát,

mb) fennállása esetén a kérelmező vezető állású személye erre vonatkozó nyilatkozatát, és az ügyfelek arra vonatkozóan adott felmentését tartalmazó okiratot,

n) *  ügyvédi iroda esetén az ügyvédi irodák nyilvántartásába való felvételről szóló igazolást,

o)–p) * 

q) *  a kérelmező vezető állású személyének, természetes személy tagjának, tényleges tulajdonosának, munkavállalójának hatósági erkölcsi bizonyítványát annak igazolására, hogy velük szemben a 4. § (1) bekezdés a) pontja, illetve b) pontja szerinti kizáró okok nem állnak fenn,

r) legalább egy fő mesterképzésben szerzett közgazdász szakképzettséggel rendelkező közgazdásszal, egy fő jogi szakvizsgát tett jogásszal kötött munkaszerződést és egy fő okleveles könyvvizsgáló foglalkoztatására kötött szerződést,

s) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozással kapcsolatban álló érintett személynek minősülő jogalany nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás részére átadott személyes adatainak a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás feletti ellenőrzés ellátása céljából történő kezeléséhez, valamint továbbításához,

t) egyéb, e törvényben meghatározott személyi feltétel teljesülésének igazolására szolgáló okiratot, és

u) a kérelem előterjesztéséért teljesítendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását.

11. § (1) Ha a kérelem alapján megállapítható, hogy a kérelmező megfelel a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás működési feltételeinek, kérelme tartalmazza a 10. § (1) bekezdése szerinti adatokat és a kérelmező csatolta a 10. § (2) bekezdése szerinti mellékleteket, a hivatal kiadja az engedélyt.

(2) A kérelmező cégkivonatát a hivatal a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi be.

(3) *  Ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás nem csatolta a 10. § (2) bekezdés q) pontja szerinti hatósági erkölcsi bizonyítványt, a hivatal a bűnügyi nyilvántartó szervtől a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 69. § (2) bekezdésében foglalt adatok megadásával a Bnytv. 71. § (2) bekezdése szerinti adatigényléssel vizsgálja meg azt, hogy felmerül-e a kérelmező vezető állású személyére, természetes személy tagjára, tényleges tulajdonosára, munkavállalójára vonatkozó, a 4. § (1) bekezdés a) pontja, illetve b) pontja szerinti kizáró okot megalapozó adat.

(4) *  A hivatal a 3. § (3) bekezdés e) pontja szerinti igazolást az állami adóhatóságtól közvetlenül szerzi be.

(5) *  A hivatal a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás engedélyezési eljárásával összefüggésben felmerült adótitkot megismerheti és kezelheti.

11/A. § *  A hivatal engedélyezési eljárása esetén az ügyintézési határidő 9 hónap.

7. Az engedély visszavonása

12. § (1) A hivatal az engedélyt visszavonja, ha

a) az engedély kiadásának feltételei nem állnak fenn, és azokat a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás felhívásra a hivatal által tűzött megfelelő határidőn belül nem pótolta,

b) az engedélyt a hivatal megtévesztésével vagy más jogszabálysértő módon szerezték meg, vagy

c) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás azt kérte.

(2) A hivatal az engedélyt akkor vonja vissza, ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás az általa kezelt vagyonok hitelezőjével, ügyfelével szemben fennálló elismert kötelezettséget teljesítette, vagy azok teljesítését más bizalmi vagyonkezelő vállalkozás átvállalta; e kötelezettségek teljesítéséről a bizalmi vagyonkezelő vállalkozásnak kérelmében nyilatkoznia kell.

(3) A hivatal a (2) bekezdésben foglalt feltétel teljesítésének elmaradása ellenére visszavonhatja a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás engedélyét, ha e feltétel teljesítésére nem lát esélyt.

(4) A (2) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítése érdekében a hivatal meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítése esetén az engedély visszavonásra kerülhet; ebben az esetben a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a tevékenységét – az arra vonatkozó szabályok szerint – köteles folytatni.

(5) Ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a (4) bekezdés alapján a hivatal által meghatározott feltételeket és előírásokat nem teljesíti, a hivatal ennek megállapítását követően haladéktalanul visszavonja a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás engedélyét.

8. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozások nyilvántartása

13. § (1) *  A hivatal a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások ügyfeleinek és leendő ügyfeleinek tájékoztatása, a bizalmi vagyonkezelési tevékenység végzéséhez szükséges feltételek teljesülésének vizsgálata céljából nyilvántartást vezet a bizalmi vagyonkezelő vállalkozásokról.

(2) *  Ha az engedély kiadásáról szóló határozat véglegessé vált, a hivatal a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás (3) bekezdésben foglalt adatait bejegyzi a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások nyilvántartásába.

(3) *  A nyilvántartás tartalmazza:

a) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás

aa) elnevezését,

ab) székhelyét,

ac) telefonszámát, elektronikus levélcímét, honlapjának címét,

ad) ügyintézésre szolgáló helyiségének címét, ahol tevékenységet folytat,

ae) cégjegyzékszámát vagy ügyvédi kamarai nyilvántartási számát,

af) nyilvántartási számát,

ag) *  vezető állású személyének, tagjának és tényleges tulajdonosának nevét, születési nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, jogi személy vagy nem jogi személy szervezet esetén nevét, székhelyét, nyilvántartási számát,

b) *  a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás tevékenység-végzési engedélyét kiadó határozat véglegessé válásának napját,

c) *  az engedély visszavonását elrendelő határozat véglegessé válásának a napját,

d) a nyilvántartásba vétel feltételeinek vizsgálatával összefüggő – 31. § (1) bekezdése szerinti – körülményeket.

(4) A (3) bekezdésben foglalt adatok a d) pontjában foglalt adatok kivételével – nyilvánosak.

(5) A nyilvántartás a (3) bekezdés a) pont af) alpontjában és b)–d) pontjában foglalt adatokat közhitelesen tanúsítja, azok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

14. § (1) *  A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás köteles – a módosulásra okot adó körülmény bekövetkeztétől számított nyolc napon belül, a 13. § (3) bekezdés a) pont ag) alpontja szerinti adatok tekintetében a 32. § (1) bekezdésében megjelölt időpontig – bejelenteni a hivatalnak a nyilvántartásban szereplő adatainak megváltozását.

(1a) * 

(2) A hivatal az adatváltozást bejegyzi a nyilvántartásba.

15. § A hivatal törli a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás adatait a nyilvántartásból, ha

a) *  az engedély visszavonásáról szóló határozat véglegessé vált, vagy

b) *  a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás jogutód nélkül megszűnt.

16. § (1) A hivatal a nyilvántartásba bejegyzett adatokat a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás adatainak a nyilvántartásból való törlését követően tíz évig tárolja, azt követően megsemmisíti azokat.

(2) Valamely EGT-államban székhellyel rendelkező vállalkozás Magyarországon nyilvántartásba vett fióktelepe által végzett bizalmi vagyonkezelési tevékenység vonatkozásában a hivatal az engedélyezési feltételek fennállásának vizsgálata céljából együttműködik az EGT-államban székhellyel rendelkező vállalkozás nyilvántartását, engedélyezését vagy felügyeletét ellátó illetékes hatóságokkal, ennek keretében e hatóságoktól a 10. §-ban meghatározott adatokat kérhet és részükre ezen adatokat továbbíthatja.

(3) A hivatal az együttműködés keretében kapott egyedi adatokat csak az e törvényben meghatározott engedélyezési, nyilvántartási és ellenőrzési feladatai ellátásához használhatja fel.

9. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tevékenységének engedélyezésével és nyilvántartásával összefüggő díjak

17. § A hivatal részére

a) az engedély kiadása iránti kérelem előterjesztéséért,

b) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás nyilvántartásban szereplő adatai változásának átvezetéséért,

c) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás nyilvántartásban szereplő adatairól szóló bizonyítvány kiállításáért

a Magyar Nemzeti Bank elnöke által kibocsátott rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amely a hivatal bevétele.

10. A hivatal eljárása

18. § *  (1) Az engedély kiadására, visszavonására és a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás nyilvántartására irányuló eljárásban – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a hivatal az MNB tv. 46. §-ában, 47. § (1) bekezdésében, 49–49/C. §-ában, 50–50/A. §-ában, 51. § (1) bekezdésében, 53. §-ában, valamint 57/B–58. §-ában foglalt rendelkezések szerint jár el.

(2) A hivatal elnöke rendeletében meghatározza azt a hivatal szervezeti és működési szabályzata szerint vezetői hatáskörrel rendelkező, a hivatal alkalmazásában álló személyt vagy a hivatal azon szervét, aki, illetve amely döntést hoz az (1) bekezdés szerinti hatósági eljárásokban.

IV. Fejezet

A NEM ÜZLETSZERŰEN ELJÁRÓ BIZALMI VAGYONKEZELŐVEL LÉTREJÖTT BIZALMI VAGYONKEZELÉSI JOGVISZONYOK NYILVÁNTARTÁSA

11. A bizalmi vagyonkezelési jogviszony, és annak bejelentése * 

18/A. § *  (1) *  A nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelő nem lehet az, akit

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. Fejezet VII. címében meghatározott közélet tisztasága elleni bűncselekmény, a XV. Fejezet VIII. címében meghatározott nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, terrorcselekmény, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben részvétel, önbíráskodás, közokirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, visszaélés okirattal, XVII. Fejezetben meghatározott gazdasági bűncselekmény, XVIII. Fejezetben meghatározott vagyon elleni bűncselekmény,

b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetben meghatározott korrupciós bűncselekmény, terrorcselekmény, terrorizmus finanszírozása, jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben részvétel, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, közokirat-hamisítás, hamis magánokirat felhasználása, okirattal visszaélés, XXXV–XLIII. Fejezetben meghatározott bűncselekmény

elkövetése miatt elítéltek, a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülésig.

(2) Ha a bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezet tevékenységét nem üzletszerűen látja el,

a) *  meg kell felelnie a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak

b) *  tagja (tulajdonosa), a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozása, vezető állású személye és ezeknek a Ptk. szerinti hozzátartozója nem végezhet bizalmi vagyonkezelési tevékenységet, valamint,

c) *  vezető állású személye, természetes személy tagja, illetve tényleges tulajdonosa nem lehet olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdésben meghatározott kizáró ok áll fenn.

(3) *  A bizalmi vagyonkezelési szerződést közokiratba, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. A közjegyző, az ügyvéd vagy a kamarai jogtanácsos az okiratszerkesztés során vagy a szerződés ellenjegyzésekor megvizsgálja az (1) bekezdés vagy a (2) bekezdés c) pontja szerinti feltételek fennállását. A bizalmi vagyonkezelési szerződésnek a vizsgálat elvégzésére tekintettel tartalmaznia kell a jogi személy vagy nem jogi személy szervezet bizalmi vagyonkezelő vezető állású személyének, természetes személy tagjának, illetve tényleges tulajdonosának nevét, anyja nevét és lakcímét is.

(4) *  A bizalmi vagyonkezelő a közjegyző, az ügyvéd vagy a kamarai jogtanácsos előtt az (1) bekezdés vagy a (2) bekezdés c) pontja szerinti feltételeknek való megfelelést hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja. A közjegyző, az ügyvéd vagy a kamarai jogtanácsos a (3) bekezdés szerinti vizsgálat elvégzése céljából kezeli a hatósági bizonyítványban szereplő személyes adatokat, és a hatósági erkölcsi bizonyítványt az okiratszerkesztéstől vagy a szerződés ellenjegyzésétől számított három évig megőrzi.

19. § A nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelő köteles bejelenteni a vele kötött bizalmi vagyonkezelési szerződéssel összefüggő adatokat a hivatalnak azok bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásába való bejegyzése érdekében a szerződés megkötését követő 30 napon belül.

20. § (1) A bejelentést írásban a hivatalhoz kell előterjeszteni, és annak tartalmaznia kell a nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelő (a továbbiakban ezen alcímben: bejelentő), a vagyonrendelő és a szerződésben meghatározott kedvezményezett

a) a jogi személy, nem jogi személy szervezet

aa) nevét, típusát,

ab) székhelyét,

ac) cégjegyzékszámát, egyéb nyilvántartási számát,

ad) telefonszámát, elektronikus levélcímét,

ae) *  – kizárólag a bejelentő esetén – vezető állású személyét, tagját és tényleges tulajdonosát, valamint azok b) pont ba)–bd) alpontja szerinti adatait,

b) természetes személy

ba) nevét, születési nevét,

bb) anyja nevét,

bc) lakcímét,

bd) születési helyét és idejét, és

c) szerződéses jogállását.

(2) *  A bejelentőnek a bejelentésben – legalább a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratban – nyilatkoznia kell arról, hogy a bizalmi vagyonkezelői tevékenységét nem üzletszerűen látja el, és megfelel a 18/A. §-ban foglalt feltételeknek.

(3) A bejelentéshez mellékelni kell

a) a létrejött (módosult, megszűnt) bizalmi vagyonkezelési szerződést tartalmazó okiratot,

b) a bejelentés megtételéért teljesítendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását,

c) *  a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvények szerinti szabályzatának elfogadásáról tett nyilatkozatot,

d) *  ha az nem új bizalmi vagyonkezelési szerződés bejelentésére irányul, a vagyonrendelő nyilatkozatát arról, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés módosítása kizárólag a bizalmi vagyonkezelő személyében történő változást tartalmazza.

21. § (1) *  Ha a bejelentés alapján megállapítható, hogy a bizalmi vagyonkezelő nem üzletszerűen jár el, a bejelentés tartalmazza a 20. § (1) bekezdése szerinti adatokat, és a bizalmi vagyonkezelő csatolta a 20. § (3) bekezdése szerinti mellékleteket, a hivatal az adatokat bejegyzi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásába.

(1a) *  A hivatal nyilvántartásba vételi eljárása esetén az ügyintézési határidő 60 nap.

(2) A hivatal vizsgálhatja a bejelentési feltételek – bejelentéskori, valamint a jogviszony fennállása alatti – teljesülését.

12. A bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartása

22. § *  (1) *  A hivatal a bizalmi vagyonkezelési szerződések alapján átruházott kezelt vagyonokra vonatkozó adatok felkutathatósága, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésével és megakadályozásával összefüggő vizsgálatok lefolytatása céljából nyilvántartást vezet a nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelőkről, a velük szerződő vagyonrendelőkről és a közöttük létrejött szerződésben meghatározott kedvezményezettekről.

(2) A nyilvántartás tartalmazza

a) *  a 20. § (1) bekezdésében foglalt adatokat,

b) a bejelentés napját és a nyilvántartásba vétel napját,

c) a nyilvántartásból való törlés tényét, okát és napját,

d) a nyilvántartásba vétel feltételeinek vizsgálatával összefüggő – 31. § (1) bekezdése szerinti – körülményeket,

e) *  – ha a korábbi bizalmi vagyonkezelő visszahívására és egyidejűleg új bizalmi vagyonkezelő kijelölésére került sor – a korábbi bizalmi vagyonkezelőt, valamint a jogutódlás tényét.

(3) A nyilvántartás a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően semmilyen jog vagy tény fennállását nem tanúsítja vagy bizonyítja. A bizalmi vagyonkezelési szerződés valósággal egyezőségéért, a bejelentésben szereplő adatok helyességéért a bejelentő felel.

(4) *  A hivatal a bizalmi vagyonkezelési jogviszony nyilvántartásba történő bejegyzéséről, valamint törléséről – a 36. § (5) bekezdésére figyelemmel – értesíti az állami adóhatóságot.

23. § Az e fejezetben meghatározott adatok bejelentésének elmaradása – jogszabályban meghatározott esetek kivételével – a bizalmi vagyonkezelési szerződéshez fűződő joghatásokat nem érinti.

24. § *  (1) A bejelentő köteles – a módosulásra okot adó körülmény bekövetkeztétől számított nyolc napon belül – bejelenteni a hivatalnak a nyilvántartásban szereplő adatok megváltozását, valamint azt a tényt is, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei a továbbiakban nem állnak fenn.

(2) A hivatal az adatváltozást bejegyzi a nyilvántartásba, vagy a 25. § szerinti intézkedést alkalmazza.

25. § A hivatal törli az általa nyilvántartott, bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó adatokat a nyilvántartásból, ha

a) bejelentik, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés megszűnt,

b) a hivatal megállapítja, hogy bejegyzésnek nem lett volna helye, mert a bejegyzési feltételek nem álltak fenn a bejelentéskor,

c) a hivatal megállapítja, hogy a bejegyzési feltételek már nem állnak fenn.

26. § A hivatal a nyilvántartásba bejegyzett adatokat a bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó adatoknak a nyilvántartásból való törlését követően tíz évig tárolja, azt követően azokat megsemmisíti.

13. A bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásával összefüggő díjak

27. § A hivatal részére

a) a bizalmi vagyonkezelési szerződés létrejöttével kapcsolatos adatok nyilvántartásba-vétele iránti bejelentés megtételéért,

b) a bizalmi vagyonkezelés jogviszonyok nyilvántartásában szereplő adatok változásának átvezetéséért, és

c) a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásában szereplő adatokról szóló bizonyítvány kiállításáért

a Magyar Nemzeti Bank elnöke által kibocsátott rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amely a hivatal bevétele.

14. A bizalmi vagyonkezelési jogviszony bejelentési bizonyítványa

28. § *  Ha a hivatal nyilvántartásba veszi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt, a bejelentő részére a nyilvántartásba vett adatokról kiállítja a bizalmi vagyonkezelési szerződés bejelentésének bizonyítványát (a továbbiakban: bejelentési bizonyítvány), amely hatósági bizonyítványnak minősül.

15. Betekintés a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásába

29. § (1) A nyilvántartásban szereplő adatokat törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján megalkotott jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében eljáró

a) adóhatóság,

b) Gazdasági Versenyhivatal,

c) a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző, kormányzati ellenőrzési szerv,

d) nemzetbiztonsági szolgálat,

e) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szerv, és

f) a pénzügyi információs egységként működő hatóság,

g) *  a természetes személyek adósságrendezése során a főhitelező, a Családi Csődvédelmi Szolgálat és a családi vagyonfelügyelő

ismerheti meg. A felsorolt szervezetek személyes adatot csak feladataik ellátásához szükséges mértékben és ideig kezelhetnek.

(2) A nyilvántartásban szereplő adatokat a szükséges mértékben, az eljárás tárgyát képező ügyre vonatkozóan, törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján megalkotott jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében

a) *  a feladatkörében eljáró ügyészség, továbbá a büntetőeljárás során a nyomozó hatóság,

b) a büntető-, valamint polgári ügyben a bíróság,

c) a bírósági végrehajtás során a bírósági végrehajtó,

d) a közigazgatási ügyben a közigazgatási hatóság, és

e) az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF)

ismerheti meg. A felsorolt szervezetek személyes adatot csak feladataik ellátásához szükséges mértékben és ideig kezelhetnek.

(3) *  A (2) bekezdésben foglaltak alapján annak a szervnek szolgáltatható adat a nyilvántartásból, amely törvényi rendelkezés megjelölésével igazolja, hogy törvény az ügy elbírálásához, továbbá jogosultság, illetve kötelezettség fennállásának ellenőrzéséhez feljogosította az adat megismerésére. Az adatigénylőnek a megkeresésben, illetve adatkérésben meg kell jelölnie annak az eljárásának az ügyszámát és tárgyát, amelyben az igényelt adatok megismerésére törvény alapján jogosult.

16. A hivatal eljárása

30. § *  (1) A bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartására és a bejelentési bizonyítvány kiállítására, illetve visszavonására irányuló eljárásban – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a hivatal az MNB tv. 46. §-ában, 47. § (1) bekezdésében, 49–49/C. §-ában, 50–50/A. §-ában, 51. § (1) bekezdésében, 53. §-ában, valamint 57/B–58. §-ában foglalt rendelkezések szerint jár el.

(2) A hivatal elnöke rendeletében meghatározza azt a hivatal szervezeti és működési szabályzata szerint vezetői hatáskörrel rendelkező, a hivatal alkalmazásában álló személyt vagy a hivatal azon szervét, aki, illetve amely döntést hoz az (1) bekezdés szerinti hatósági eljárásokban.

V. Fejezet * 

A BIZALMI VAGYONKEZELÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE FELTÉTELEINEK VALÓ MEGFELELÉS VIZSGÁLATA * 

17. *  A vizsgálat általános szabályai

31. § *  (1) *  A hivatal, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az MNB tv. 46. §-ban, 47. § (1) bekezdésében, 49–50/A. §-ában, 51. § (1) bekezdésében, 52–53. §-ában, valamint 57/B–58. §-ában foglalt rendelkezések szerint vizsgálja, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei megvalósulnak-e

a) a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások és

b) a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok

vonatkozásában.

(1a) *  A hivatal elnöke rendeletében meghatározza azt a hivatal szervezeti és működési szabályzata szerint vezetői hatáskörrel rendelkező, a hivatal alkalmazásában álló személyt vagy a hivatal azon szervét, aki, illetve amely döntést hoz az (1) bekezdés szerinti hatósági eljárásokban.

(2) A hivatal az e törvényben meghatározott engedélyezési, valamint nyilvántartásba-vételi feltételek fennállásáról tett nyilatkozatok valóságnak való megfelelőségét azok valótlanságára utaló alapos ok esetén vizsgálja.

(3) A hivatal visszavonja az engedélyt, vagy törli a nyilvántartásból a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt, ha az engedély kiadásához vagy a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek már nem állnak fenn.

18. *  Az engedélyezési feltételek fennállásának vizsgálata

32. § *  (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás évente – felhívás nélkül, legkésőbb az adott év július 30. napjáig – köteles igazolni a hivatalnak, hogy az engedélykiadás feltételei fennállnak. Ennek érdekében megküldi a hivatalnak az engedélykiadási kérelemhez csatolandó – az ismételt igazolás benyújtásától számított harminc napnál nem régebbi – okiratokat, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás könyvvizsgáló által ellenőrzött számviteli törvény szerinti beszámolóját.

(2) *  Ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által benyújtandó mellékletek – ide nem értve a számviteli törvény szerinti beszámoló, továbbá a 10. § (2) bekezdés q) pontja szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány – tartalma nem változott, erről elegendő nyilatkozatot tenni.

(3) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás cégkivonatát a hivatal a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.

(4) *  Ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás az (1) bekezdés szerint nem csatolta a 10. § (2) bekezdés q) pontja szerinti hatósági erkölcsi bizonyítványt, a hivatal a bűnügyi nyilvántartó szervtől a Bnytv. 69. § (2) bekezdésében foglalt adatok megadásával a Bnytv. 71. § (2) bekezdése szerinti adatigényléssel vizsgálja meg azt, hogy felmerül-e a kérelmező vezető állású személyére, természetes személy tagjára, tényleges tulajdonosára, munkavállalójára vonatkozó, a 4. § (1) bekezdés a) pontja, illetve b) pontja szerinti kizáró okot megalapozó adat.

33. § *  A hivatal indokolt esetben a 32. § (1) bekezdése szerinti tartalmú, illetve a hivatal által meghatározott egyéb, a vizsgálat ellátásához szükséges adatokat tartalmazó rendkívüli adatszolgáltatásra kötelezheti a bizalmi vagyonkezelő vállalkozást.

34. § *  Ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a hivatal felhívása ellenére sem tudja megfelelően igazolni azt, hogy az engedély kiadásának feltételei továbbra is fennállnak, a hivatal a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás engedélyét visszavonja.

35. § *  A hivatal e cím szerinti vizsgálata nem minősül a bizalmi vagyonkezelési tevékenység feletti felügyeleti tevékenységnek.

19. *  Egyes bejelentési feltételek fennállásának vizsgálata

36. § *  (1) Az ellenőrzés alá eső, nem üzletszerűen eljáró azon bizalmi vagyonkezelő esetén, aki az adott év július 30. napján a nyilvántartásban szerepel, a hivatal a bűnügyi nyilvántartó szervtől a Bnytv. 69. § (2) bekezdésében foglalt adatok megadásával a Bnytv. 71. § (2) bekezdése szerinti adatigényléssel vizsgálja meg azt, hogy felmerül-e a nem üzletszerűen eljáró természetes személy bizalmi vagyonkezelőre, jogi személy vagy nem jogi személy szervezet esetén vezető állású személyére, természetes személy tagjára, tényleges tulajdonosára a 18/A. § (1) bekezdése vagy (2) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okot megalapozó adat.

(2) Ha a hivatal a kizáró ok fennállását megállapítja, és a kezelt vagyonnak nincs másik bizalmi vagyonkezelője, a hivatal a 25. § c) pontja szerint a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyra vonatkozó adatokat határozatával törli a nyilvántartásból, és erről a vagyonrendelőt vagy a vagyonrendelő jogai gyakorlására jogosult személyt (a továbbiakban együtt e § alkalmazásában: vagyonrendelő), ezek hiányában pedig a kedvezményezettet is értesíti azzal, hogy ha a bizalmi vagyonkezelő a kizáró okot nem hárítja el, a vagyonrendelő élhet a bizalmi vagyonkezelő visszahívásának és másik bizalmi vagyonkezelő kijelölésének, a kedvezményezett pedig az erre irányuló bírósági eljárás kezdeményezésének jogával.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti határozat bizalmi vagyonkezelőnek történő kézbesítését követő 90 napon belül

a) a törölt bizalmi vagyonkezelő a vele szemben fennálló kizáró okot megszünteti, és ezt megfelelő módon igazolja, vagy

b) a vagyonrendelő által kijelölt új bizalmi vagyonkezelő igazolja a bejegyzési feltételek fennállását, valamint csatolja a 20. § (3) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozatot,

a hivatal bejegyzi az adatokat a nyilvántartásba.

(4) A (3) bekezdés szerinti határidőben a kedvezményezett igazolhatja, hogy a kizáró okkal érintett bizalmi vagyonkezelő visszahívása, és ezzel egyidejűleg új bizalmi vagyonkezelő kijelölése érdekében a bíróságnál kezdeményezte a 37. § szerinti eljárást.

(5) Ha a (3) vagy a (4) bekezdés szerinti körülmények igazolására nem kerül sor, a hivatal a (2) bekezdés szerinti határozat bizalmi vagyonkezelőnek történő kézbesítését követő 90. nap elteltével a bizalmi vagyonkezelési jogviszonynak a nyilvántartásból való törléséről értesíti az állami adóhatóságot.

(6) Az (5) bekezdés szerinti értesítés alapján az állami adóhatóság törli a bizalmi vagyonkezelő által kezelt vagyon adószámát. Az adószám törléséről hozott adóhatósági döntés véglegessé válásának napján a bizalmi vagyonkezelési szerződés megszűnik.

20. *  A bizalmi vagyonkezelő bíróság általi kijelölése

37. § *  (1) Ha a hivatal a 18/A. § szerinti kizáró ok fennállását határozatával megállapítja, és a kezelt vagyonnak nincs másik bizalmi vagyonkezelője, a bizalmi vagyonkezelőt megbízatásából a kedvezményezett kérelmére a bíróság másik vagyonkezelő egyidejű kijelölése mellett visszahívhatja. Az eljárás során a bíróságnak a 18/A. § (1) bekezdése vagy (2) bekezdés c) pontja szerinti kizáró ok fennállását kell vizsgálnia.

(2) A bíróság eljárását a kedvezményezettnek a hivatal határozatának kézhezvételétől számított 60 napon belül kell kezdeményeznie, melynek során csatolnia kell a hivatal 36. § (3) bekezdése szerinti értesítését.

(3) A bíróság jogerős döntéséről értesíti a hivatalt.

(4) A bíróság új bizalmi vagyonkezelő kijelölésére irányuló döntését követő 30 napon belül az új bizalmi vagyonkezelő kezdeményezi a 19. § szerinti nyilvántartásba vételi eljárás lefolytatását.

VI. Fejezet

A BIZALMI VAGYONKEZELŐ VÁLLALKOZÁS BIZALMI VAGYONKEZELÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉNEK SZABÁLYAI

21. * 

38. § * 

22. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás belső nyilvántartásai

39. § (1) *  A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyomon követhetősége és hatósági vagyonkutatás elősegítése érdekében nyilvántartást köteles vezetni a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokról.

(2) * 

40. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás az ügyfelek tájékoztatásának és ellenőrzési joggyakorlásuk elősegítésére nyilvántartást köteles vezetni a bizalmi vagyonkezelési szerződés teljesítése érdekében, a kezelt vagyonra vonatkozóan tett bizalmi vagyonkezelési jognyilatkozatokról.

(2) * 

41. § (1) Az ügyfél a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokról és a bizalmi vagyonkezelési jognyilatkozatokról vezetett nyilvántartások rá vonatkozó részébe ellenőrzési joga alapján jogosult betekinteni.

(2) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokról és a bizalmi vagyonkezelési jognyilatkozatokról vezetett nyilvántartásokban kezelt adatokat az érintett ügyféllel kötött bizalmi vagyonkezelési szerződés megszűnésétől számított tíz évig köteles kezelni.

(3) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokról és a bizalmi vagyonkezelési jognyilatkozatokról vezetett nyilvántartásokba történő bejegyzést megelőzően köteles beszerezni az érintettnek a személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozatát.

23. Titoktartás

42. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás – ideértve a kiszervezés alapján igénybe vett harmadik személyt is – Ptk.-ban meghatározott titoktartási kötelezettsége nem áll fenn a törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján megalkotott jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében eljáró

a) hivatallal,

b) adóhatósággal,

c) Gazdasági Versenyhivatallal,

d) a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző, kormányzati ellenőrzési szervvel,

e) nemzetbiztonsági szolgálattal,

f) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szervvel, és

g) a pénzügyi információs egységként működő hatósággal

szemben. A felsorolt szervezetek személyes adatot csak feladataik ellátásához szükséges mértékben és ideig kezelhetnek.

(2) A titoktartási kötelezettség az eljárás tárgyát képező ügyre vonatkozóan nem áll fenn a törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján megalkotott jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében

a) *  a feladatkörében eljáró ügyészséggel, továbbá a büntetőeljárás során a nyomozó hatósággal,

b) *  a büntető-, polgári, valamint közigazgatási ügyben a bírósággal,

c) a bírósági végrehajtás során a bírósági végrehajtóval,

d) a közigazgatási ügyben a közigazgatási hatósággal és

e) az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF)

szemben. A felsorolt szervezetek személyes adatot csak feladataik ellátásához szükséges mértékben és ideig kezelhetnek.

(3) *  A (2) bekezdésben foglaltak alapján annak a szervnek adható át a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás titoktartási kötelezettségébe tartozó adat, amely törvényi rendelkezés megjelölésével igazolja, hogy törvény az ügy elbírálásához, továbbá jogosultság, illetve kötelezettség fennállásának ellenőrzéséhez feljogosította az adat megismerésére. Az adatigénylőnek a megkeresésben, illetve adatkérésben meg kell jelölnie annak az eljárásának az ügyszámát és tárgyát, amelyben az igényelt adatok megismerésére törvény alapján jogosult.

24. * 

43. § * 

25. Kiszervezés

44. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a bizalmi vagyonkezelési kötelezettsége hatékonyabb teljesítése érdekében vehet igénybe harmadik személyt (a továbbiakban: kiszervezés).

(2) * 

(3) Kiszervezésre irányuló szerződés csak olyan jogalannyal köthető, amelynek érdekei nem ellentétesek a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vagy az ügyfelek érdekeivel, aki engedélyköteles tevékenység végzésére engedéllyel rendelkezik és aki a szerződésben a bizalmi vagyonkezelő vállalkozásra vonatkozó szabályok szerinti titoktartási kötelezettséget vállal.

(4) A kiszervezésre irányuló szerződés megkötése

a) nem akadályozhatja a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás felett gyakorolt ellenőrzés hatékonyságát,

b) nem érintheti a bizalmi vagyonkezelő felelősségét, és

c) nem akadályozhatja a bizalmi vagyonkezelő

ca) utasítási és ellenőrzési jogának gyakorlását a kiszervezett tevékenységet végző tevékenysége vonatkozásában, valamint

cb) kiszervezésre irányuló szerződés azonnali felmondására irányuló jogát a kiszervezésre irányuló szerződésben foglaltak megsértése esetén.

(5) *  Akkor nem minősül az (1) bekezdés szerinti kiszervezésnek a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által igénybevett jogi tanácsadás, adószakértői, adótanácsadói tevékenység, kézbesítés, számítástechnikai rendszerfejlesztés, számítástechnikai üzemeltetés és karbantartás, az alkalmazottak képzése és továbbképzése, a számlázás, bérszámfejtés, könyvelés, a bizalmi vagyonkezelő helyiségei és alkalmazottai biztonságának megteremtését célzó tevékenység harmadik személy igénybevételével történő végzése, továbbá a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás részére munkaviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzett tevékenység, ha a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás kétséget kizáróan bizonyítja, hogy annak költsége nem tartozik bele a bizalmi vagyonkezelési szerződés megkötésével, teljesítésével kapcsolatosan az ügyfél által a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás vagy harmadik személy részére teljesítendő bármilyen díjba vagy költségbe.

26. A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás hasznosítási kötelezettsége

45. § (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás hasznosítási kötelezettségének teljesítése körében – ha a felek eltérően nem állapodnak meg – köteles

a) tartózkodni olyan jognyilatkozat megtételétől a kezelt vagyon hasznosítása során, amelyek alapján a kezelt vagyon növekedésének esélye nem haladja meg jelentősen csökkenésének, illetve károsodásának a kockázatát (óvatos hasznosítás),

b) megfelelő időközönként vizsgálni a hasznosításra irányuló jognyilatkozatok alapján létrejövő jogviszonyok fenntartásának, megváltoztatásának, megszüntetésének a szükségességét,

c) a kezelt vagyon hasznosítása érdekében tett jognyilatkozattal összefüggésben felmerülő vagyonvesztés, károsodás kockázatait elosztani,

d) a kezelt vagyon hasznosítására vonatkozó szakmai tanácsadást igénybe venni, ha a kezelt vagyon mérete, illetve jellege alapján, annak hatékony és óvatos hasznosításhoz szükséges ismerettel maga nem rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontja nem alkalmazandó,

a) ha a kezelt vagyon olyan csekély, hogy a jognyilatkozatok megtétele nyilvánvalóan ellentétben állna az okszerű gazdálkodás követelményével,

b) azon kezelt vagyonba tartozó vagyontárgyak vonatkozásában, amelyek rendelkezésre tartása azok átruházása, kedvezményezett általi használata, vagy a kezelt vagyont terhelő adósság kielégítése érdekében szükséges, vagy amelyek hasznosítása egyébként akadályozná a bizalmi vagyonkezelőt egyéb, kezelt vagyonnal kapcsolatos kötelezettsége teljesítésében,

c) ha egyéb olyan körülmény áll fenn, amely alapján a jognyilatkozatok megtétele nyilvánvalóan ellentétben állna az okszerű gazdálkodás követelményével.

(3)–(4) * 

VII. Fejezet

A BIZALMI VAGYONKEZELŐ VÁLLALKOZÁS JOGUTÓD NÉLKÜLI MEGSZŰNÉSE ESETÉN ALKALMAZANDÓ EGYES ELJÁRÁSOK

27. A jogutód nélküli megszűnésre vonatkozó szabályok

46. § (1) *  A részvénytársasági, illetve korlátolt felelősségű társasági formában működő bizalmi vagyonkezelő vállalkozás végelszámolására és felszámolására a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény (a továbbiakban: Ctv.), a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény (a továbbiakban: Cstv.), a fióktelep formájában működő bizalmi vagyonkezelő vállalkozás végelszámolására és felszámolására pedig a Ctv., a Cstv. és a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló törvény (a továbbiakban: Fkt.), ügyvédi iroda felszámolására a Cstv. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás végelszámolójának vagy felszámolójának kizárólag az MNB tv.-ben meghatározott szervezetek felszámolását végző, nonprofit gazdasági társaság rendelhető ki.

(3) Bizalmi vagyonkezelő vállalkozással szemben csődeljárásnak és kényszertörlési eljárás lefolytatásának nincs helye.

VIII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. Felhatalmazó rendelkezés

47. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) állapítsa meg a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által szolgáltatandó és fenntartandó pénzügyi biztosítékok típusát, a pénzügyi biztosíték kezelt vagyonok összértékéhez viszonyított arányát, a pénzügyi biztosítékot meghatározó szerződések egyes tartalmi elemeit, valamint azon körülményeket, amelyek beállta kiegészítő pénzügyi biztosíték létrehozását teszik szükségessé, és a kiegészítő pénzügyi biztosíték legkisebb összegét, * 

b) állapítsa meg a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által szolgáltatandó saját tőke emelését szükségessé tevő körülményeket, és azok beállta esetére a kötelező saját tőke legkisebb összegét.

(2) Felhatalmazást kap a Magyar Nemzeti Bank elnöke arra, hogy rendeletben állapítsa meg:

a) az e törvény alapján fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét, valamint azok beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat, valamint * 

b) a hivatal által vezetett bizalmi vagyonkezelő vállalkozások nyilvántartásából és a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásából történő adatszolgáltatás részletes szabályait,

c) *  a 18. § (2) bekezdésében, a 30. § (2) bekezdésében, valamint a 31. § (1a) bekezdésében meghatározott hatáskörgyakorlásra, valamint a hatáskör gyakorlójának helyettesítésére vonatkozó részletes szabályokat. * 

29. Hatálybalépés

48. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 70. §, 72. § (1) bekezdése, 81. §, 86. és 87. § 2014. március 14-én lép hatályba.

(3) Az 1–52. §, az 53. § (1) és (2) bekezdése, (3) bekezdés a) és c) pontja, az 54–58. §, az 59. § (1), (2), (4), (5), (6) és (7) bekezdése, a 60–69. §, a 71. §, a 72. § (2) bekezdése, a 73. § (2), (4)–(14), (16) és (20)–(27) bekezdése, a 74. § a) pontja, a 75. §, a 76. §, a 77. § (1) bekezdés b)–e) pontja, (2) bekezdése, a 78–80. §, a 82–84. § 2014. március 15-én lép hatályba.

(4) A 73. § (1), (3), (15) és (17)–(19) bekezdése 2014. április 1-jén lép hatályba.

(5) Az 59. § (3) bekezdése 2014. május 1-jén lép hatályba.

29/A. *  Átmeneti rendelkezés

48/A. § *  (1) A 3. § (1) bekezdése szerinti üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenység vonatkozásában az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépését követően létrejött bizalmi vagyonkezelési jogviszony mellett a Módtv. hatálybalépését megelőzően létrejött bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt is számításba kell venni.

(2) Semmis az a bizalmi vagyonkezelési szerződés, amelynek megkötése az (1) bekezdés alkalmazása folytán üzletszerű bizalmi vagyonkezelési tevékenység folytatását valósítja meg.

(3) Ha a Módtv. hatálybalépése előtt kötött bizalmi vagyonkezelési szerződésben kijelölt, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezet nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak, e követelménynek 2017. december 31. napjáig kell eleget tennie, ellenkező esetben e határidő lejártát követő napon a vagyonkezelői megbízatása megszűnik. Az átlátható szervezetre vonatkozó előírások teljesítését a hivatal számára be kell jelenteni.

(4) A Módtv. hatálybalépésekor tevékenység-végzési engedéllyel rendelkező bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a Módtv.-vel megállapított engedélyezési feltételeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat, továbbá a számviteli törvény szerinti beszámolóját a Módtv. hatálybalépését követő évben a 32. § (1) bekezdése szerinti igazolási kötelezettsége keretében nyújtja be.

48/B. § *  (1) A bizalmi vagyonkezelő vállalkozás az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2019. évi CXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított 13. § (3) bekezdés a) pont ag) alpontjában szereplő új adatokat a 32. § (1) bekezdése szerinti igazolási kötelezettsége keretében 2020. július 30-ig jelenti be a hivatalnak.

(2) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 18/A. § (1) bekezdése és (2) bekezdés c) pontja szerinti feltételeket a Módtv2. hatálybalépését követően bizalmi vagyonkezelői feladatokat vállaló személyek esetén kell alkalmazni.

(3) A Módtv2.-vel megállapított 36. §-t a Módtv2. hatálybalépését követően bejelentett bizalmi vagyonkezelői jogviszonyok esetén kell alkalmazni.

(4) Ha a nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelő által a Módtv2. hatálybalépését megelőzően kötött bizalmi vagyonkezelési szerződésben a Módtv2. hatálybalépését követően a bizalmi vagyonkezelő személyében változás következik be, a hivatal a 36. § szerinti ellenőrzést ezen szerződés tekintetében is elvégzi.

30. Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének megfelelés

49. § E törvény

a) 1. § b) pontja az Alaptörvény 41. cikk (5) bekezdése,

b) 69. §-a az Alaptörvény 4. cikk (5) bekezdése

alapján sarkalatosnak minősül.

31. Az Európai Unió jogának való megfelelés

50. § (1) E törvény

a) 3–30. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) 83. §-a a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

c) 83. §-a az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

d) 83. § (9) és (10) bekezdése az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2009. június 18-i 2009/52/EK irányelv 7. cikk (1) bekezdés b) pontjának,

e) *  a 4. § (1) bekezdés a) pontja, a 18/A. § (1) bekezdése, (2) bekezdés c) pontja, valamint 36. §-a a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv 47. cikkének

való megfelelést szolgálja.

(2) A törvény tervezetének előzetes bejelentése a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése és 39. cikk (5) bekezdése szerint megtörtént.

32. Módosító rendelkezések

51–52. § * 

53. § (1)–(2) * 

(3) A Vht.

a) * 

b) * 

c) * 

szöveg lép.

54–58. § * 

59. § (1)–(2) * 

(3) * 

(4)–(7) * 

60–69. § * 

70. § (1) Nem lép hatályba a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel összefüggésben az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló 2013. évi CCIV. törvény 5. §-a, valamint 11. § d) pontja.

(2) Nem lép hatályba a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 135. § (5) bekezdése.

71. § A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 35. alpontjában az „a közúti ellenőri” szövegrész helyébe az „a kezelői ellenőri” szöveg lép. * 

72. § (1) * 

(2) * 

73. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4)–(14) * 

(15) * 

(16) * 

(17)–(19) * 

(20)–(27) * 

74. § A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény

a) * 

b) * 

szöveg lép.

75–76. § * 

77. § (1) A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény (a továbbiakban: MFB tv.)

a) * 

b)–e) * 

lép.

(2) * 

78–80. § * 

81. § Nem lép hatályba a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CXXXVIII. törvény 1. §-a.

82–84. § * 

85. § * 

86. § * 

87. § (1) Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény (a továbbiakban: Módtv.)

a) 131. § (1) bekezdésének a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 31. § (3) bekezdését módosító rendelkezése a „Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt önállóan terjesztheti elő, kivéve ha a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorút a személyes ügyei vitelében vagy a bírósághoz, hatósághoz fordulás jogában a bíróság korlátozta, ebben az esetben a magánindítvány előterjesztéséhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges. A magánindítványt a korlátozottan cselekvőképes kiskorú sértett törvényes képviselője is előterjesztheti.” szövegrész helyett az „A magánindítványt a korlátozottan cselekvőképes kiskorú sértett önállóan is előterjesztheti, és erre törvényes képviselője is jogosult. Ha a sértett a személyes ügyei vitelében vagy a bírósághoz, hatósághoz fordulás joga tekintetében cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, a magán indítvány előterjesztéséhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.”,

b) 118. § (4) bekezdésének az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 38. § g) pontját megállapító rendelkezése a „bejegyzésért” szövegrész helyett a „bejegyzésért és az abból való lekérdezésért”

szöveggel lép hatályba.

(2) * 

(3) Nem lép hatályba a Módtv.

a) 29. § (4) bekezdés e) pontja,

b) 32. § (2) bekezdés g) pontja,

c) 73. § c) pontja,

d) 92. §-a,

e) 94. § (20) bekezdés i) pontja,

f) 130. § (18) bekezdése.

(4) * 

1. melléklet a 2014. évi XV. törvényhez *