A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet

a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról

A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 2013. évi CXI. törvény 6. §-ában,

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló 2013. évi CX. törvény 5. §-ában, valamint

a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről szóló 2011. évi LXXX. törvény 5. §-ában

kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 5. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § q) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. ADN: a Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló törvény szerinti szabályzat;

2. ADR: a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti szabályzat;

3. RID: a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti szabályzat;

4. szaktanfolyam: az ADN, az ADR és a RID 1.8.3 szakaszában meghatározott, a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadónak (a továbbiakban: tanácsadó) a bizonyítvány megszerzéséhez előírt képzése;

5. vállalkozás: az ADN, az ADR és a RID által meghatározott vállalkozás, aki vagy amely veszélyes áru szállítással kapcsolatos tevékenységet végez;

6. veszélyes áru szállítással kapcsolatos tevékenység: veszélyes áru nemzetközi vagy belföldi szállítása, fuvarozása vagy ahhoz kapcsolódó áru feladás, csomagolás, berakás, kirakás, töltés vagy ürítés, függetlenül attól, hogy a vállalkozás a saját nevében vagy megbízásból végzi a tevékenységet.

2. § (1) *  A rendelet hatálya a Magyarország területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozásra, a tanácsadóra, a közlekedési hatóságra, a katasztrófavédelmi hatóságra, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 18. § (8) bekezdése szerinti vizsgaközpontra, valamint az e rendelet szerinti képzést nyújtó szervre terjed ki.

(2) Az ADN, az ADR és a RID 1.8.3 szakasza, valamint e rendelet előírásait nem kell alkalmazni arra a vállalkozásra, amelynek tevékenysége csak olyan veszélyes áru szállítással kapcsolatos, amely nem tartozik az ADN, az ADR vagy a RID hatálya alá vagy:

a) közúti szállítás esetében az ADR 1.1.3.6 vagy 1.7.1.4 bekezdése, vagy 3.3, 3.4 vagy 3.5 fejezete szerint mentességet élvez;

b) vasúti fuvarozás esetében a RID 1.1.3.6 vagy 1.7.1.4 bekezdése, vagy 3.3, 3.4 vagy 3.5 fejezete szerint mentességet élvez;

c) belvízi szállítás esetében

ca) az ADN 1.7.1.4 bekezdése, vagy 3.3, 3.4 vagy 3.5 fejezete szerint mentességet élvez,

cb) a veszélyes áru mennyisége egy közúti szállítóegységben, vasúti kocsiban vagy konténerben nem haladja meg az ADR, illetve a RID 1.1.3.6 bekezdésében meghatározott értéket vagy

cc) a cb) alpont szerintiektől eltérő esetben a veszélyes áru mennyisége egy hajón nem haladja meg az ADN 1.1.3.6 bekezdésében meghatározott értéket.

2. A tanácsadóra és a vállalkozásra vonatkozó rendelkezések

3. § (1) A tanácsadót a vállalkozás írásban jelöli ki, kivéve, ha a vállalkozás vezető tisztségviselője maga látja el a tanácsadói feladatot. A tanácsadói feladat ellátására vonatkozó kijelölésben rögzíteni kell a tevékenység megkezdésének időpontját, valamint több tanácsadó kijelölése esetén feladataik megosztását. A kijelölést a vállalkozás vezető tisztségviselőjének és a tanácsadónak alá kell írnia.

(2) A vállalkozás köteles a tanácsadó személyének kijelöléséről, a tanácsadói kijelölést érintő változásról a kijelöléstől vagy a kijelölést érintő változástól számított tizenöt napon belül a közlekedési hatósághoz bejelentést tenni. A bejelentéshez csatolni kell a kijelölésnek vagy a kijelölést érintő változásnak a tanácsadó általi elfogadásáról szóló nyilatkozatot. Ha a tanácsadó nem Magyarországon szerezte a tanácsadói bizonyítványát, akkor annak másolatát a bejelentéshez csatolni kell. A tanácsadó megbízatásának megszűnését a vállalkozásnak és a tanácsadónak a megbízatás megszűnésétől számított tizenöt napon belül a közlekedési hatósághoz be kell jelentenie.

(3) A vállalkozás a kijelölt tanácsadója személyéről, annak megváltozásáról köteles

a) minden érintett munkavállalóját dokumentált módon értesíteni, valamint

b) a veszélyes áru szállításához kapcsolódó tevékenységével érintett üzleti partnereit az általa megválasztott módon (például a honlapján való közzététellel) tájékoztatni.

(4) A tanácsadó kijelölésével a vállalkozás nem mentesül a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos tevékenységért fennálló felelőssége alól.

4. § (1) Ha a tanácsadó az ADN, az ADR vagy a RID 1.8.3.3 bekezdésében meghatározott feladataival kapcsolatban hiányosságot, mulasztást vagy egyéb szabálytalanságot tapasztal, azt írásban jelzi a vállalkozásnak.

(2) A tanácsadó által az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.3 bekezdése szerint készített éves jelentésnek legalább az 1. mellékletben foglaltakat kell tartalmaznia.

(3) *  Az éves jelentést a tárgyévet követő év május 31-éig kell elkészíteni. A jelentést öt évig kell megőrizni.

5. § (1) A tanácsadónak az ADN, az ADR vagy a RID 1.8.3.6 bekezdése szerinti esetekben előírt baleseti jelentésében ki kell térnie az eseményt előidéző lehetséges okok leírására, elemzésére, valamint a hasonló események vagy mulasztások megelőzéséhez javasolt intézkedések leírására is. A jelentést a vállalkozásnak a baleset vagy káresemény napjától számított tizenöt napon belül meg kell küldenie a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a baleset vagy a rendkívüli esemény helye szerint illetékes területi szerve (a továbbiakban: katasztrófavédelmi hatóság) részére.

(2) Ha veszélyes áru közúti, vasúti vagy belvízi szállítása, berakása, töltése vagy kirakása közben bekövetkezett baleset vagy rendkívüli esemény során az ADN, az ADR vagy a RID 1.8.5 szakasza által meghatározottak szerint a veszélyes áru kiszabadult, személyi sérülés, anyagi kár vagy a környezet károsodása következett be, az érintett vállalkozásnak a baleset vagy rendkívüli esemény napjától számított tizenöt napon belül a katasztrófavédelmi hatóság részére a közlekedési alágazattól függően az ADN, az ADR vagy a RID 1.8.5 szakaszában meghatározott tartalmú jelentést kell küldenie. Vasúti vagy belvízi szállítás érintettsége esetén a jelentést a közlekedési hatóság részére is meg kell küldeni. A jelentést öt évig meg kell őrizni.

(3) A katasztrófavédelmi hatóság - amennyiben az szükséges - a baleseti jelentés kiegészítésére hívja fel az érintett vállalkozást a határidő megjelölésével, valamint indokolt esetben kezdeményezi a balesetben vagy rendkívüli eseményben érintett vállalkozás székhelye vagy telephelye szerint illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szervnél az érintett vállalkozás soron kívüli hatósági ellenőrzését.

3. Az alap szaktanfolyam és vizsga

6. § (1) A tanácsadói bizonyítvány megszerzéséhez a jelöltnek alap szaktanfolyamon kell részt vennie.

(2) Alap szaktanfolyam szervezhető közúti, vasúti vagy belvízi közlekedési alágazatra, ezeken belül a következő árucsoportokra:

a) 1 osztály (robbanóanyagok és -tárgyak),

b) 2 osztály (gázok),

c) 7 osztály (radioaktív anyagok),

d) 3, 4.1, 4.2, 4.3, 5.1, 5.2, 6.1, 6.2, 8 és 9 osztály,

e) az UN 1202, az UN 1203, az UN 1223 és az UN 3475 azonosító számú anyagok, valamint az UN 1268 és az UN 1863 alá tartozó repülőgép tüzelőanyagok.

(3) Alap szaktanfolyamra az jelentkezhet, aki

a) felsőfokú végzettséggel rendelkezik és legalább két évig veszélyes áru szállítással kapcsolatos feladatot látott el,

b) középfokú végzettséggel rendelkezik és legalább öt évig veszélyes áru szállítással kapcsolatos feladatot látott el vagy

c) az ADN-nel, ADR-rel vagy RID-del kapcsolatos hatósági feladatot lát el.

(4) A 7 osztályra (radioaktív anyagok) vonatkozó képesítés megszerzésére irányuló alap szaktanfolyamra való jelentkezésnek a (3) bekezdésben foglaltakon kívül feltétele a munkavállalók sugárvédelmi oktatásáról rendelkező jogszabály szerinti, legalább alap fokozatú sugárvédelmi képzettség igazolása is.

7. § (1) A tanácsadói bizonyítvány megszerzéséhez a jelöltnek vizsgát kell tennie. Vizsgára az bocsátható, aki az alap szaktanfolyamot elvégezte.

(2) A vizsga a 2. mellékletben foglaltak szerint írásbeli tesztből és esettanulmányból, valamint szóbeli részből áll.

(3) A vizsga arra a közlekedési alágazatra és árucsoportra sikeres, amelyikre a vizsgázó a hozzá tartozó vizsga elemekből megfelelt.

(4) *  A vizsga előkészítése és tárgyi feltételeinek biztosítása a vizsgaközpont vagy az általa megbízott képzést nyújtó szerv feladata.

4. Az ismeretfelújító szaktanfolyam és vizsga

8. § (1) A tanácsadói bizonyítvány hatályának meghosszabbításához a jelöltnek ismeretfelújító szaktanfolyamon kell részt vennie és írásbeli tesztvizsgát kell tennie. Vizsgára az bocsátható, aki az ismeretfelújító szaktanfolyamot elvégezte, és bizonyítványa hatályának időtartamából kevesebb, mint egy év van hátra.

(2) Ismeretfelújító vizsga kizárólag arra a közlekedési alágazatra és árucsoportra vonatkozóan tehető, amelyre a vizsgázó bizonyítványa érvényes.

(3) A vizsga megtartására és értékelésére az alap vizsgára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

5. A kiterjesztő szaktanfolyam és vizsga

9. § (1) Az a tanácsadó, aki bizonyítványa érvényességét további közlekedési alágazatra vagy árucsoportra kívánja kiterjeszteni, a megfelelő szaktanfolyam elvégzését követően kiterjesztő vizsgát tehet.

(2) *  A tanácsadónak a kiterjesztő vizsgán a következő vizsgatárgyakból kell vizsgát tennie:

a) adott közlekedési alágazaton belüli árucsoportra történő kiterjesztés esetén speciális ismeretek tesztvizsga az árucsoportra, új árucsoportra vonatkozó esettanulmány és szóbeli vizsga az adott közlekedési alágazatra,

b) új közlekedési alágazatra történő kiterjesztés esetén speciális ismeretek tesztvizsga az új közlekedési alágazatra, a kiterjesztendő bizonyítványban szereplő árucsoportra vonatkozó esettanulmány és szóbeli vizsga az új közlekedési alágazatra.

(3) A vizsga megtartására és értékelésére az alap vizsgára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) A sikeres kiterjesztő vizsga a tanácsadó bizonyítványa hatályának időtartamát nem módosítja.

6. A szaktanfolyamokra vonatkozó közös rendelkezések

10. § (1) Szaktanfolyamot a közlekedési hatóság engedélyével rendelkező képzést nyújtó szerv szervezhet. A közlekedési hatóság annak a képzést nyújtó szervnek ad közigazgatási eljárás keretében engedélyt, aki a 3. mellékletben meghatározott személyi és tárgyi feltételeket biztosítja. A szaktanfolyamok tantervét és óraszámait a közlekedési hatóság határozza meg.

(2) Alap és ismeretfelújító szaktanfolyam összevontan is szervezhető.

(3) A képzés során a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet 33. § (1)-(5) és (9) bekezdésében, valamint 33/G. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

7. A vizsgákra vonatkozó közös rendelkezések

11. § (1) *  A vizsga kérdéseiből a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: vizsgaközpont) kérdésgyűjteményt készít.

(2) A vizsga során a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet 33. § (5)-(9) bekezdésében foglalt rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) *  A sikeres vizsgáról az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.18 bekezdésének megfelelő formájú bizonyítványt a vizsgaközpont állítja ki. A bizonyítvány címét és a közlekedési alágazat megnevezését magyar és angol nyelven is fel kell tüntetni. A bizonyítványban az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.18 bekezdésében foglaltakon túlmenően a 6. § (2) bekezdés a)-e) pontja szerinti korlátozott érvényességet is fel kell tüntetni.

(4) Sikertelen vizsga esetében legkorábban öt nap eltelte után és legfeljebb egy éven belül javítóvizsgát lehet tenni. Két sikertelen javítóvizsga esetében a jelölt csak újabb szaktanfolyam elvégzése után bocsátható vizsgára.

8. A névjegyzékbe vétel

12. § * 

9. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet 2014. július 1-jén lép hatályba.

14. § (1) Az a vállalkozás, amelynek a tanácsadóját nem a 3. § előírásainak megfelelően jelölték ki, e rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül köteles tanácsadóját e rendelet előírásai szerint kijelölni.

(2) A 6-11. § szaktanfolyamra vonatkozó előírásait e rendelet hatálybalépését követően engedélyezett szaktanfolyamokra kell alkalmazni.

(3) A 6-11. § vizsgára vonatkozó előírásait e rendelet hatálybalépését követően engedélyezett szaktanfolyamokat követő vizsgákra kell alkalmazni.

15. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

16-17. § * 

1. melléklet a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelethez

A veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó által készítendő éves jelentés tartalmi követelményei

Az éves jelentésnek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

I. A tárgyév

II. A vállalkozás és a biztonsági tanácsadó adatai

1. A vállalkozás

1.1. neve,

1.2. címe,

1.3. vezetőjének neve.

2. A tanácsadó

2.1. neve,

2.2. telefonszáma,

2.3. e-mail címe,

2.4. bizonyítványának száma, hatálya, érvényessége, a névjegyzékbe vétel száma,

2.5. kijelölésének időpontja, ha a tanácsadó a vállalkozásnak munkavállalója vagy külső személy,

2.6. tevékenység megkezdésének időpontja, ha a tanácsadó a vállalkozás vezető tisztségviselője.

III. A vállalkozás veszélyes áru szállítással kapcsolatos adatai

1. A vállalkozás tevékenységi köre:

(feladó, szállító, fuvarozó, csomagoló, töltő, berakó, kirakó).

2. Szállítás és fuvarozás esetében a tevékenységi körbe tartozó közlekedési alágazat:

(közút, vasút, belvíz).

3. A veszélyes áru szállítással kapcsolatos tevékenységi körbe tartozó veszélyes áru mennyisége (M) osztályonként

(szállítás és fuvarozás esetében szállítási módonként és közlekedési alágazatonként külön táblázat készítendő)

mennyiség* (tonna/év)
osztály M < 5 5 ≤ M < 100 100 ≤ M < 1000 M ≥1000
1
2
3
4.1
4.2
4.3
5.1
5.2
6.2
7
8
9
* a megfelelő rovatba x-jelet kell tenni, vagy a konkrét mennyiség is beírható.

4. A veszélyes áruk szállításához alkalmazott, az ADR, a RID, az ADN szerint jóváhagyásra kötelezett járművek azonosító adatai, a tartány vizsgálatok lejárata (ha a vállalkozás erre vonatkozó nyilvántartása ellenőrzés céljából hozzáférhető, akkor a jelentésben elegendő utalni a nyilvántartásra).

5. A veszélyes áru szállításához kapcsolódó engedélyek, közbiztonsági tervre, egyéb belső szabályzókra történő utalás.

IV. A veszélyes áru szállítást érintő oktatások

Az ADN, az ADR és a RID 1.3.3 szakasza szerinti oktatásra vonatkozó iratok alapján a megtartott oktatások és az oktatásban résztvevők száma.

V. Ellenőrzések

1. A biztonsági tanácsadó által tartott ellenőrzések, témaköre, megállapításai.

2. Hatósági ellenőrzések, az esetlegesen feltárt hiányosságok megszüntetésére tett javaslatok.

VI. A vállalkozást érintő veszélyes áruval kapcsolatban bekövetkezett balesetek leírása, elemzése

VII. A biztonsági tanácsadó észrevételei, javaslatai

2. melléklet a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelethez

A vizsga elemei és értékelésük

1. A tesztvizsga:

1.1. Általános ismeretek:

1.1.1. Az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.11 bekezdés a) pontjára, valamint b) pont 1-4. francia bekezdésére vonatkozóan 20 kiegészítendő tesztkérdés.

1.1.2. A vizsga időtartama: 60 perc.

1.1.3. Értékelés: a helyes megoldással elérhető pontszám: 60.

1.1.4. Megfelelés pontszáma: legalább 36.

1.2. Speciális ismeretek:

1.2.1. Közlekedési alágazatonként és árucsoportonként az ADN és az ADR 1.8.3.11 bekezdés b) pont 5-18. francia bekezdésére, valamint a RID 1.8.3.11 bekezdés b) pont 5-16. francia bekezdésére vonatkozóan 10-10 kiegészítendő tesztkérdés.

1.2.2. A vizsga időtartama: 30-30 perc.

1.2.3. Értékelés: a speciális ismereteket közlekedési alágazatonként és árucsoportonként külön-külön kell értékelni, a helyes megoldással elérhető pontszám: 20-20.

1.2.4. Megfelelés pontszáma: legalább 12-12.

1.3. A tesztvizsgán a kérdések legfeljebb felét a közlekedési hatóság feleletválasztós tesztkérdésre cserélheti. Ez esetben két feleletválasztós tesztkérdés egyenértékű egy kiegészítendő tesztkérdéssel.

2. Az esettanulmány:

2.1. Közlekedési alágazatonként az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.3 bekezdésében foglalt feladatokra terjed ki.

2.2. A vizsga időtartama: 120 perc.

2.3. Értékelés: a helyes megoldással elérhető pontszám: 80.

2.4. Megfelelés pontszáma: legalább 48.

Az esettanulmány értékelését a vizsga napjától számított hét napon belül el kell végezni.

3. A szóbeli vizsga:

3.1. Közlekedési alágazatonként az ADN, az ADR és a RID 1.8.3.11 bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan 1-1 kérdés.

3.2. A vizsga időtartama: 30 perc.

3.3. Értékelés: a helyes válasszal elérhető pontszám: 10-10.

3.4. Megfelelés pontszáma: legalább 6-6.

4. A jelölt vizsgája arra a közlekedési alágazatra és árucsoportra sikeres, amelyikre vonatkozó vizsgaelemekből megfelelt értékelést kapott.

3. melléklet a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelethez

A veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói szaktanfolyam személyi és tárgyi feltételei

1. Személyi feltételek

A szaktanfolyamon előadóként csak az a személy oktathat, aki hatályos tanácsadói bizonyítvánnyal, pedagógiai ismeretekkel (ideértve a szakoktatói végzettséget is) rendelkezik.

2. Tárgyi feltételek

2.1. Olyan tanterem,

a) amelyben valamennyi jelölt és közreműködő számára megfelelő ülőhely és jegyzetelésre alkalmas asztal vagy pad van,

b) amelyben van iskolatábla vagy más demonstrációs tábla (például flip-chart), korszerű oktatástechnikai eszköz és vetítésre alkalmas felület (például vetítővászon),

c) minősítése megfelel a vonatkozó építésügyi és közegészségügyi előírásoknak.

2.2. Szabályzatok, jogszabályok, okmányok

a) a szaktanfolyam részére az ADR, a RID és az ADN hatályos előírásainak legalább 1-1 elektronikus vagy papír alapú példánya, valamint a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetben történő kihirdetéséről szóló 2011. évi XXXVII. törvény Mellékletében szereplő SzMGSz 2. sz. melléklete, az IMDG-kódex és az ICAO-TI legalább 1-1 elektronikus vagy papír alapú példánya,

b) minden jelölt saját használatára a szaktanfolyamnak megfelelően az ADN, az ADR és a RID papír alapú példánya, valamint

c) a veszélyes áru szállítással kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó egyéb hatályos magyar jogszabályok, valamint engedély és okmány minták.