A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

56/2014. (XII. 5.) BM rendelet

a rendőrségi fogdák rendjéről

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 101. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4., 22. és 23. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –,

a 16. alcím vonatkozásában a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 101. § (2) bekezdés g) pontjában, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4., 22. és 23. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. és 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –

a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendeletet

a) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti szabadságvesztés büntetés és javítóintézeti nevelés,

b) *  a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerinti őrizet és letartóztatás,

c) a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) szerinti büntetés-végrehajtási őrizet,

d) az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény szerinti őrizet, továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény szerinti őrizet,

e) *  a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szerinti szabálysértési őrizet, szabálysértési elzárás, valamint

f) a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény szerinti közbiztonsági őrizet

rendőrségi fogdán történő végrehajtása során kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. fogdán kívüli őrzés: az a szolgálati tevékenység, amelynek során a fogvatartott biztonságos őrzéséről a fogdán kívül, meghatározott helyen gondoskodnak,

2. fogvatartásért felelős: a Bv. tv. 427. § (8) bekezdésében meghatározott vezetők,

3. *  fogvatartást végrehajtó szerv: a rendőrkapitányság, a vármegyei vagy fővárosi rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség,

4. fogvatartott: az 1. § a)–f) pontjában meghatározott személyi szabadságelvonással érintett személy,

5. kísérés: az a szolgálati tevékenység, amelynek során a fogvatartottat meghatározott szervhez vagy helyre kísérik, szállítják,

6. rendkívüli esemény: a fogvatartást érintő természeti vagy ipari katasztrófa, továbbá minden olyan esemény, tevékenység vagy mulasztás, amely a fogvatartott, a fogdaőrség, az ellenőrző életét, testi épségét, egészségét, a fogda rendjét, az őrzésbiztonságot sérti vagy súlyosan veszélyezteti, így különösen:

a) a fogvatartott által a fogdában elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés,

b) a fogdaőrség jogszerű eljárásával szembeni ellenszegülés,

c) a fogda rendjének megzavarása,

d) a fogvatartott balesete, fertőző megbetegedése, halála,

e) a fogvatartott öngyilkossági kísérlete vagy szándékos egészségkárosítása,

f) az étkezés csoportos megtagadása, ételmérgezés.

3. A fogda

3. § (1) A fogda a fogvatartottak elhelyezésére, biztonságos őrzésére szolgáló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas épület vagy épületrész. A zárka a fogdán belül elhelyezkedő, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló olyan helyiség, amelynek nyílászárói a külön rendelkezésekben meghatározott biztonsági követelményeknek megfelelnek.

(2) A zárkában elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden fogvatartottra legalább hat köbméter légtér, és a férfi fogvatartottak esetén legalább három négyzetméter, a fiatalkorúak, valamint a női fogvatartottak esetén legalább három és fél négyzetméter mozgástér jusson. A mozgástér meghatározása szempontjából a zárka alapterületéből az azt csökkentő berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt területet figyelmen kívül kell hagyni.

(3) A zárka felszerelési és berendezési tárgyait az 1. melléklet tartalmazza.

(4) A fogda egyes helyiségeinek hőmérsékletét, megvilágítását és annak értékeit az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabályban foglaltak szerint kell biztosítani. * 

(5) A fogda szünetmentes áramellátását biztosítani kell.

(6) Természetes szellőzést kell biztosítani a fogvatartott befogadására és a fogdai őrszolgálat elhelyezésére szolgáló helyiségekben, a zárkákban, az orvosi szobában, a látogatók fogadására szolgáló helyiségekben, a többcélú helyiségekben, az élelmezési ellátó helyiségekben.

(7) Természetes szellőzés hiányában mesterséges szellőztetést kell biztosítani a fogda egyéb helyiségeiben.

4. § Az AIDS és más fertőzések veszélyének elhárítása érdekében minden fogdát el kell látni a mechanikai sérülésektől, valamint újraélesztés esetén a vérrel történő érintkezéstől megvédeni képes védőfelszereléssel.

4. A fogda napirendje

5. § (1) A fogda napirendjét a fogvatartásért felelős határozza meg. A fogda napirendjében kell meghatározni

a) az étkezés,

b) a szabad levegőn tartózkodás,

c) az orvosi vizsgálat,

d) a tisztálkodás,

e) a zárkarendezés és takarítás,

f) az ébresztő és a takarodó,

g) a látogatás,

h) a telefonbeszélgetés

időpontját.

(2) A takarodó és az ébresztő között legalább 8 óra folyamatos pihenőidőt kell biztosítani.

(3) Az étkezésre naponta háromszor, reggel és este 30 percet, délben 45 percet kell biztosítani.

(4) A napirendet a fogvatartott részére anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven a befogadást követően írásban, haladéktalanul át kell adni. A napirendet a fogvatartott magánál tarthatja.

(5) A napirend fogvatartott részére történő átadására a 14. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(6) A napirendtől eltérni kizárólag

a) befogadás vagy a fogdából történő végleges elbocsátás, javítási, karbantartási munkálatok,

b) a fogdában tartott ellenőrzés, szemle,

c) rendkívüli esemény

miatt lehet.

(7) A zárkán belül ellenőrzést 22.00 órától 06.00 óráig csak különösen indokolt esetben szabad tartani.

6. § (1) A rendkívüli eseményt a fogvatartásért felelős köteles soron kívül kivizsgáltatni, és haladéktalanul jelenteni a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyésznek.

(2) A fogvatartásért felelős az elhunyt fogvatartott temetését, hamvasztását csak a hatósági boncolás megtörténte után, a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyész hozzájáruló nyilatkozatának birtokában engedélyezheti.

(3) Rendkívüli esemény idején a fogda rendjének helyreállításáig a fogvatartásért felelős szüneteltetheti vagy korlátozhatja a fogvatartottak levelezéshez, telefonáláshoz, látogatáshoz és csomag fogadásához való jogainak gyakorlását.

(4) A (3) bekezdés szerinti intézkedés elrendeléséről a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyészt haladéktalanul értesíteni kell.

(5) A (3) bekezdés szerinti intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen fogvatartott részére az elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.

5. A fogda ellenőrzése

7. § (1) Általános fogdaellenőrzésre jogosult:

a) a rendészetért felelős miniszter,

b) a rendészetért felelős államtitkár,

c) az alapvető jogok biztosa,

d) a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyész,

e) az országos rendőrfőkapitány és helyettesei, illetve az országos rendőrfőkapitány által szervezeti és működési szabályzatban kijelölt személyek,

f) *  az illetékes vármegyei vagy fővárosi rendőrfőkapitány és helyettesei,

g) a Készenléti Rendőrség által üzemeltett fogda vonatkozásában a Készenléti Rendőrség parancsnoka és helyettesei,

h) az illetékes rendőrkapitány és helyettese,

i) a tevékenység-irányító központ ügyeletvezetője és főügyeletese,

j) akit e célból nyílt paranccsal vagy megbízólevéllel láttak el, továbbá,

k) akit erre külön jogszabály felhatalmaz.

(2) Részleges fogdaellenőrzésre jogosult:

a) az őrzésbiztonság tárgyi feltételeinek biztosításáért felelős rendőrségi vezető, valamint megbízottjai,

b) az orvos, a fogvatartottak egészségügyi ellátásának szabályai szerint,

c) a Rendvédelmi Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálat,

d) a rendőrség munkavédelmi főfelügyelője.

6. A fogdai őrszolgálat

8. § Fogdaőri szolgálatot az láthat el, aki

a) a fogdaőri szolgálatra egészségileg és fizikailag alkalmas,

b) alapvizsgát tett a fogvatartásra és az őrzésre vonatkozó hatályos rendelkezésekből, valamint az elsősegély-nyújtási alapismeretekből,

c) nem áll büntetőeljárás hatálya alatt,

d) fogdaszolgálati fegyelemsértés miatt nem áll fegyelmi eljárás hatálya alatt.

9. § A fogdaőrök kötelesek a zárkában elhelyezett fogvatartottak viselkedését folyamatosan figyelemmel kísérni, azt legalább 20 percenként, előzetes figyelmeztetés nélkül a betekintő sávon keresztül szemrevételezéssel ellenőrizni. Gyakrabban – szükség esetén folyamatosan – kötelesek ellenőrizni azokat a fogvatartottakat, akik rendkívüli eseményt eredményező cselekményt követtek el, vagy akikről viselkedésük alapján a rendkívüli eseményt eredményező cselekmény elkövetése alaposan feltehető.

7. A fogvatartottak kísérése és fogdán kívüli őrzése

10. § (1) A fogvatartott fogdán kívüli kísérését és őrzését

a) *  büntetőeljárásban őrizetbe vett, letartóztatott személy, valamint nyomozási cselekmény elvégzése érdekében kiadott elítélt és javítóintézeti nevelés alatt álló fiatalkorú esetén a fogvatartottal kapcsolatos eljárást folytató nyomozó hatóság,

b) szabálysértési őrizetes, közbiztonsági őrizetes, valamint a büntetés-végrehajtási őrizetbe vett elítélt esetén a fogvatartásért felelős által kijelölt rendőri szerv,

c) bíróság vagy ügyészség által elrendelt fogvatartás esetén a fogvatartást végrehajtó szerv hajtja végre.

(2) A fogvatartottnak a fogdából történő kiadása, valamint a fogdába történő visszafogadása előtt a fogvatartott ruházatát át kell vizsgálni.

11. § A kísérésre a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet (a továbbiakban: R.), vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja által történő kísérés esetében az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzésének, kísérésének részletes eljárási szabályairól szóló 11/2009. (IV. 29.) PM rendelet rendelkezéseit alkalmazni kell.

12. § (1) A fogdán kívüli őrzés során a bilincs használatára a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja által történő őrzés esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.) rendelkezéseit alkalmazni kell.

(2) A fogdán kívüli őrzés során a bilincselés módjára az R., vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja által történő őrzés esetében a NAV tv. rendelkezéseit alkalmazni kell.

12/A. § *  rendőrségi fogdán eljárási cselekmény lefolytatása érdekében elhelyezett fogvatartottat a felkért rendőri szerv – az eljárást folytató nyomozó hatóság rendelkezése alapján, átkísérési utasítás szerint – haladéktalanul visszaszállítja a büntetés-végrehajtási intézetbe.

8. A fogvatartottak befogadása és elbocsátása

13. § (1) *  A fogvatartott befogadásához a fogvatartásért felelős rendelvényt állít ki a rendőrségi fogda parancsnoka részére, amely tartalmazza

a) a 45. § (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott adatokat, valamint

b) a rendelkezési jogkör gyakorlójának a fogvatartás szempontjából jelentős további – így különösen az elkülönítéssel, kapcsolattartással, őrzéssel kapcsolatos – döntéseit.

(1a) *  A rendelvényt akkor is ki kell állítani, és a befogadáskor ellátandó feladatokat végre kell hajtani, ha a fogvatartott fogdai elhelyezése korábban más jogcímen alapult.

(2) Befogadáskor a fogvatartott ruházatát és csomagját támadásra vagy önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele céljából át kell vizsgálni. A ruházat átvizsgálását a fogvatartottal ellentétes nemű személy nem végezheti. A ruházat átvizsgálásakor a fogvatartottal ellentétes nemű személy nem lehet jelen, kivéve, ha az átvizsgálás technikai eszközzel történik.

(3) A Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú, illetve nyugállományba helyezett, továbbá a rendvédelmi szervek különleges foglalkoztatási állományú tagjait egyenruhában, valamint a rendvédelmi szervek állományába tartozó vagy közfeladatot ellátó személyeket formaruhában a fogdába befogadni tilos.

(4) Befogadáskor a fogvatartottnál lévő tárgyakról jegyzőkönyvet kell készíteni. A letétként kezelt pénzt egy összegben, a külföldi fizetőeszközöket címletenként és sorszám szerint, a többi – letétként kezelt – tárgyat megnevezésük, számuk és jellegzetességük feltüntetésével kell jegyzőkönyvbe foglalni. Külön kell felsorolni azokat a tárgyakat, amelyeket a fogvatartott magánál kíván tartani.

(4a) *  A fogvatartott személyazonosításra alkalmas okmányát a befogadáskor el kell venni, és azt a fogvatartás során letétként kell kezelni.

(4b) *  A személyazonosításra alkalmas okmányát átvételi elismervény ellenében vissza kell adni, ha

a) az őrizet megszűnik vagy megszüntetik, és letartóztatásának elrendelésére nem kerül sor, vagy

b) arra a fogvatartottnak állampolgári jogai gyakorlása vagy hivatalos ügyei intézéséhez szüksége van, annak időtartamára.

(5) A fogvatartott birtokában nem tartható és szobahőmérsékleten nem tárolható élelmiszereket a befogadáskor meg kell semmisíteni, amelyről külön jegyzőkönyvet kell felvenni.

(6) A jegyzőkönyveket a fogvatartottal is alá kell íratni, és egy példányát részére át kell adni.

(7) A letétként kezelt tárgyak letételkori, valamint megfelelő állapotban történő megőrzéséről a fogvatartást végrehajtó szerv gondoskodik. A fogvatartott a birtokában tartható személyes tárgyait a zárkában az erre kijelölt helyen tarthatja.

14. § (1) A szabálysértési és közbiztonsági őrizetest a befogadásakor írásban, az általa értett nyelven egyszerűen, közérthető módon kell tájékoztatni

a) az anyanyelvhasználat jogáról,

b) az egészségügyi ellátáshoz való jogáról,

c) a kapcsolattartás formáiról,

d) a rendőrségi fogdában betartandó magatartási szabályokról, a fegyelmi felelősségről és a fegyelmi eljárás rendjéről,

e) a biztonsági intézkedésekről,

f) a kártérítési felelősség rendjéről.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogokról szóló írásbeli tájékoztatót a szabálysértési és közbiztonsági őrizetes magánál tarthatja.

(3) A tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásul vételét írásban kell rögzíteni. Ha a szabálysértési és közbiztonsági őrizetes írni, olvasni nem tud, a tájékoztatást szóban – két tanú jelenlétében – kell elvégezni, és annak megtörténtét írásban kell rögzíteni.

(4) Ha a tájékoztatás időpontjában az írásbeli tájékoztató a szabálysértési és közbiztonsági őrizetes által értett nyelven nem áll rendelkezésre, a tájékoztató lefordítása és átadása érdekében haladéktalanul intézkedni kell.

15. § (1) A fogvatartott a fogdában csak akkor helyezhető el, ha az előzetes orvosi vizsgálat során az orvos írásban állást foglalt arról, hogy a fogvatartott az egészségi állapotára figyelemmel a fogdában elhelyezhető. Amennyiben az elkülönítése indokolt, az orvos arról is írásban foglal állást.

(2) A fogvatartott csak akkor fogadható be, ha az orvosi vizsgálat során írásban rögzítették a fogvatartotton lévő külsérelmi nyomokat, valamint az azok keletkezési körülményeire vonatkozó, vagy a külsérelmi nyomok hiányát megállapító orvosi véleményt.

(3) *  Ha a fogvatartott a hatóság tagja általi bántalmazását panaszolja, az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet 2. melléklete szerinti adattartalmú orvosi látleletet is kell készíttetni. A fogvatartást végrehajtó szerv az orvosi látlelet és vélemény alapján a bántalmazásról szóló panaszt jegyzőkönyvben rögzíti, amelyet a fogvatartásért felelős az orvosi látlelettel együtt a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyésznek megküld.

(4) A fogvatartottra vonatkozó egészségügyi dokumentációval kapcsolatos iratbetekintésre és másolat kiadására az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

16. § (1) A fogvatartott részére az orvos által rendelt gyógyszert a fogda területén zárható gyógyszerszekrényben gyógyszercsoportonként elkülönítve a fogdaőrség kezeli.

(2) A fogvatartott részére az orvos által előírt, egészségügyi szakképzettséggel rendelkező személy által kiadagolt napi gyógyszermennyiséget személyre szóló gyógyszerdobozban kiadagolva a gyógyszer beadása időpontjáig biztonságos helyen kell tárolni.

(3) A fogvatartottnak az orvos által előírt mennyiségű gyógyszer kiosztásáról a fogdaőrség gondoskodik. E feladat egészségügyi személyzet útján is biztosítható. A gyógyszer bevételét a fogdaőrség ellenőrzi.

17. § *  (1) A fogvatartott fogdán történő elhelyezése során a Bv. tv.-nek az egyes fogvatartások végrehajtására előírt elkülönítési szabályait alkalmazni kell.

(2) Az őrizet végrehajtása során az (1) bekezdésben meghatározott szabályok alkalmazása mellett el kell különíteni

a) a büntetőeljárásban vagy a szabálysértési eljárásban őrizetbe vett és a közbiztonsági őrizetbe vett személyeket egymástól,

b) a büntetőeljárásban vagy a szabálysértési eljárásban őrizetbe vett és a közbiztonsági őrizetbe vett személyeket a büntetés-végrehajtási őrizetbe vett vagy a fogdán elhelyezett elítélttől, a fogdán elhelyezett javítóintézeti nevelés alatt álló fiatalkorútól, a szabálysértési elzárás büntetést töltő személytől, továbbá a letartóztatottól.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a szabálysértési eljárásban őrizetbe vett fiatalkorú alatt érteni kell a tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét be nem töltött személyt is, ha a cselekmény elkövetésekor tizennyolcadik életévét még nem töltötte be.

18. § A zárkában csak a befogadóképességnek megfelelő számú fogvatartottat lehet elhelyezni. Ha nincs elég férőhely vagy nincs lehetőség a kötelező elkülönítésre, a fogvatartottat más fogdában kell elhelyezni.

19. § (1) A fogvatartott fogdából történő végleges elbocsátásakor a letéti tárgyakat a fogvatartott részére vissza kell adni, kivéve az igazoltan felhasznált pénzösszeget. Nem kell visszaadni a letéti tárgyakat, ha a fogvatartottat más fogdára vagy büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják. Ebben az esetben a fogvatartott letéti tárgyainak a fogvatartottal együtt történő átszállításáról gondoskodni kell.

(2) A visszaadott letéti tárgyakról, valamint, amennyiben a letéti tárgyakban nem igazolt hiány mutatkozik, azok megrongálódtak vagy megsemmisültek, jegyzőkönyvet kell felvenni.

(3) A fogvatartott fogdából történő végleges elbocsátásakor a fogvatartottat el kell látni szabadulási igazolással, valamint vissza kell venni tőle valamennyi, a személyi felszerelés részeként kiadott, meglévő eszközt és tárgyat.

9. A fogvatartott jogosultságai és kötelezettségei

20. § (1) A fogvatartott jogosult a megfelelő elhelyezésre, a folyamatos melegvíz-ellátásra, naponta zuhanyozásra, illetve azon fogvatartott részére, akinek fogvatartása az egy hónapot eléri, havonta egy alkalommal saját költségén a fogvatartást végrehajtó szerv által biztosított fodrász igénybevételére. A fogvatartott a szabad levegőn való tartózkodásra naponta 1 óra időtartamban ellenőrzés mellett jogosult.

(2) Vallás gyakorlását a fogvatartott, valamint az egyházi személy, a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy kezdeményezheti.

(3) A fiatalkorú fogvatartott jogainak gyakorlása során a Bv. tv. 203. §-ában nevesített korlátozásokat a fogdán történő elhelyezés ideje alatt is alkalmazni kell.

21. § A fogvatartott köteles:

a) a fogda rendjét megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni,

b) a birtokában nem tartható tárgyak elvételét tűrni,

c) a birtokában hagyott személyes tárgyak zárkában történő ellenőrzését tűrni.

10. Kérelem, panasz elbírálása, jogorvoslati jog érvényesítése

22. § A fogvatartott a fogvatartással kapcsolatban – a kérelem vagy bejelentés tárgyának megjelölése nélkül – személyes meghallgatást kérhet a fogda parancsnokától, illetve hozzá írásban is közvetlenül fordulhat.

23. § A jogorvoslati jog érvényesítésével kapcsolatos iratokat a címzettnek haladéktalanul továbbítani kell.

11. Látogatás

24. § (1) Látogató fogadására a fogvatartást elrendelő vagy a fogvatartást végrehajtó szerv épületében, előzetesen egyeztetett időpontban kerülhet sor. A látogató tervezett fogadásáról a fogvatartásért felelős szervet értesíteni kell.

(2) A látogató a látogatás során nem tarthat magánál

a) számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközt,

b) kép- és hangrögzítő eszközt,

c) az emberi élet kioltására, illetve testi sérülés okozására alkalmas tárgyat.

(3) A (2) bekezdés szerinti korlátozásra a látogató figyelmét a látogatás megkezdése előtt fel kell hívni, és figyelmeztetni kell, hogy a korlátozás betartása a látogató ruházatának és csomagjának átvizsgálásával ellenőrizhető.

(4) A látogatás nem engedélyezhető, ha a látogató az erre szolgáló technikai eszköz nélkül is megállapíthatóan ittas vagy bódult állapotban érkezik, vagy korlátozás alá eső, illetve a fogvatartás alapjául szolgáló eljárás eredményességét, a fogvatartás biztonságát veszélyeztető tárgyat tart magánál, és azt felhívásra nem adja át.

(5) A látogatást be kell fejezni, ha a fogvatartott vagy a látogató jogszabályt sértő vagy a fogvatartás rendjébe ütköző magatartást tanúsít, illetve az ellenőrzés melletti látogatás ideje alatt olyan információt vagy tárgyat ad át, amely a fogvatartás alapjául szolgáló eljárás eredményességét, vagy a fogvatartás biztonságát veszélyezteti.

(6) A fogvatartott nem kötelezhető látogató fogadására.

(7) A védő számára a fogdában fogva tartott védencével történő érintkezése során lehetőséget kell biztosítani a kizárólag hangrögzítő eszköz bevitelére, valamint a védelem ellátása körében az általa készített hangfelvételnek a fogdából ellenőrzés nélkül történő kivitelére.

12. Levelezés

25. § (1) A fogvatartott által írt, illetve a részére érkezett levelet legkésőbb a levélnek a fogdaőrség részére történő átadásától, illetve a levél érkezésétől számított második munkanapon kell továbbítani, illetve a fogvatartottnak átadni.

(2) A fogvatartott részére érkezett levelet az (1) bekezdésben megjelölt határidőn belül a fogvatartott részére továbbítani kell akkor is, ha

a) más fogdába, javítóintézetbe vagy büntetés-végrehajtási intézetbe szállították;

b) időközben a fogdából történő végleges elbocsátására került sor, és tartózkodási helye ismert.

(3) A fogvatartott részére érkezett levelet az átvétel elismerése nélkül – „a címzett ismeretlen” jelzéssel – vissza kell adni a kézbesítőnek, ha időközben a fogvatartott fogdából történő végleges elbocsátására került sor, és tartózkodási helye ismeretlen.

26. § (1) A levelezés biztonsági ellenőrzésének célja – figyelemmel a Bv. tv. 174. § (3) bekezdésében meghatározott célokra – különösen a szökés, a bizonyítási eszközök megváltoztatásának vagy megsemmisítésének megakadályozása, újabb bűncselekmény, szabálysértés elkövetésének a megelőzése, valamint a fogda rendjének a fenntartása.

(2) A biztonsági ellenőrzésről a fogvatartottat tájékoztatni kell.

(3) A levelet a biztonsági ellenőrzés érdekében a fogvatartottal szemben eljárást folytató szervnek kell megküldeni.

(4) A biztonsági ellenőrzés a levél felbontásával is elvégezhető, illetve technikai, vegyi eszköz és különlegesen kiképzett kutya is igénybe vehető.

(5) A levél továbbításának vagy kézbesítésének a megtagadását a fogvatartottal közölni kell, a levelet – kivéve, ha fegyelmi, büntető- vagy szabálysértési eljárás indítása szükséges – a feladónak vissza kell küldeni vagy adni. A fogvatartottat a levélnek az (1) bekezdés alapján nem kifogásolható részéről jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett, szóban tájékoztatni kell.

13. Telefonbeszélgetés

27. § (1) A telefonbeszélgetés csak a fogvatartást végrehajtó szerv által biztosított, a beszélgetés ellenőrzését technikailag lehetővé tevő készüléken, a fogvatartott költségén, a fogda napirendjében meghatározott időben, ellenőrzés mellett történhet. Az ellenőrzés tényéről a fogvatartottat tájékoztatni kell.

(2) A távbeszélő használatának ellenőrzésére a 26. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

14. Csomag

28. § (1) A csomag fogadására egy naptári héten belül legfeljebb két alkalommal, egy munkanapon és egy munkaszüneti vagy pihenőnapon kerülhet sor.

(2) A csomagban a fogvatartott részére csak az alábbiak továbbíthatók:

a) olyan, a fogvatartott birtokában tartható, az 1. mellékletben meghatározott élelmiszer, amelynek csomagolása személyi sérülés okozására nem alkalmas,

b) az 1. mellékletben felsorolt ruházati cikkek és tárgyak.

(3) A csomag tömege az 5 kg-ot nem haladhatja meg.

(4) A csomag tartalmát – a csomag átadójának, postai küldemény esetén címzettjének jelenlétében felnyitva – ellenőrizni kell. A (2) bekezdésben nem szereplő élelmiszereket, tárgyakat, cikkeket tartalmazó vagy a (3) bekezdésben meghatározottnál nagyobb tömegű csomag továbbítását meg kell tagadni, azt a csomagot hozó személynek vissza kell adni, illetve a feladó részére – a postai díjak címzett általi megfizetését jelentő többletszolgáltatással feladott csomagként – vissza kell küldeni.

(5) A nem postai úton érkező csomag átvételére, illetve átadására munkanapon a fogvatartást végrehajtó szerv hivatali idejében, munkaszüneti és pihenőnapon a fogvatartást végrehajtó szerv vezetője által meghatározott időben kerülhet sor.

15. A fogvatartottak személyi szükségleteinek biztosítása

29. § (1) A fogvatartott részére – amennyiben saját ruházata egészségi vagy biztonsági okból nem megfelelő, továbbá a 13. § (3) bekezdésében foglalt tilalom érvényesítése érdekében – a fogvatartást végrehajtó szerv a fogvatartás időtartamára az időjárásnak megfelelő ruházatot biztosít.

(2) Biztosítani kell, hogy a fogvatartott alsóruházatát és lehetőség szerint felsőruházatát a fogdában kitisztíthassa. A nem saját ruházat tisztítási költségei a fogvatartást végrehajtó szervet terhelik.

30. § (1) Az egy naptári hónapban a fogvatartott személyi szükségleteinek kielégítését szolgáló vásárlásra fordítható összeg nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző év első napján érvényes minimálbér egyharmadának megfelelő összeget.

(2) A fogvatartott az (1) bekezdésben meghatározott összegen felül csak különösen indokolt esetben és a fogda parancsnokának engedélyével vásárolhat.

(3) Amennyiben a vásárlást – a fogvatartott írásos kérelme alapján – a fogvatartást végrehajtó szerv képviselője végzi, a vásárlást igazoló, a fogvatartott által aláírt számlát letétként kell kezelni. A fogvatartást végrehajtó szerv képviselője a vásárlást a befogadást követően, továbbá hetente egy, a fogvatartást végrehajtó szerv vezetője által meghatározott napon végzi.

31. § A fogvatartott jogosult az 1. mellékletben felsorolt tárgyakat magánál tartani. E tárgyak mennyiségét a fogvatartást végrehajtó szerv vezetője határozza meg. Ha e tárgyakkal rendkívüli eseményt eredményező cselekményt követ el vagy kísérel meg, és a tárgyak tárgyi bizonyítékként történő lefoglalása nem szükséges, e tárgyakat a további fogvatartás során letétként kell kezelni, azokat használatra kiadni kizárólag felügyelet mellett lehet.

32. § (1) A fogvatartást végrehajtó szerv a fogvatartott részére személyi felszerelésként műanyag kiskanalat, műanyag ivópoharat, párnát, ágyneműhuzatot, lepedőt, takarót és matracot biztosít.

(2) Amennyiben a fogvatartott azzal nem rendelkezik, számára – kérelmére – két törölközőt, hálóruhát, 1 pár papucsot, pótruházatot, mosdószappant, egészségügyi papírt, vattát vagy tampont, fogkefét, fogkrémet, a férfiaknak félpengés borotvát és borotvahabot vagy borotvakrémet kell biztosítani.

(3) A fogvatartást végrehajtó szerv gondoskodik a személyi felszerelésként kiadott ágyneműhuzat, lepedő, hálóruha és törölközők hetenkénti cseréjéről.

33. § (1) A fogvatartott megfelelő élelmezéséről és a közegészségügyi feltételek biztosításáról a fogvatartást végrehajtó szerv gondoskodik.

(2) A fogvatartottak részére, amennyiben azt igénylik, vallásuk előírásainak megfelelő étkezést kell biztosítani, melynek energiaértéke naponta legalább 2595 kcal, fiatalkorúak esetében naponta legalább 3565 kcal. Naponta egy esetben főétkezésként meleg ételt, orvosi javaslatra diétás élelmezést, terhes nő részére a terhesség 20. hetétől naponta 0,5 liter tejet – illetve, ha egészségügyi szempontból indokolt, azt helyettesítő élelmiszert – kell biztosítani. A fogvatartott vallásának megfelelő étkezésről a fogvatartott kérelmére a fogvatartottak élelmezésére központilag meghatározott élelmezési norma keretei között és a fogvatartást végrehajtó szerv lehetőségein belül a fogvatartást végrehajtó szerv vezetője gondoskodik.

(3) Ha a fogvatartottak részére konzerv készételt adnak, azt felnyitás előtt kell felmelegíteni, majd műanyag tányérra helyezve kiosztani. A fogvatartottnak étkezésre műanyag evőeszköz adható.

(4) Hideg élelem csomagról kell gondoskodni, ha a fogvatartottat étkezési időben olyan helyre kísérik, ahol meleg étel nem biztosítható. Hideg élelemként kizárólag szobahőmérsékleten is tárolható élelmiszer adható, amelyet a közegészségügyi-járványügyi előírásoknak megfelelően kell csomagolni.

(5) A fogvatartottak étkezése a zárkákban történik. Az étel kiosztásáról, a csomagban küldött vagy vásárolt élelmiszerek átadásáról a fogdaőri szolgálat gondoskodik. E feladatokat az a fogdaőr láthatja el, aki rendelkezik a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 4. § (5) bekezdése szerinti egészségügyi könyvvel és élelmiszer-higiéniai minimumvizsgával. E feladat egészségügyi könyvvel és élelmiszer-higiéniai minimumvizsgával rendelkező közalkalmazott útján is ellátható.

16. A fogvatartottak egészségügyi ellátása

34. § (1) A fogvatartottak orvosi ellátását a fogvatartásért felelős:

a) elsősorban a rendőrség orvosi szolgálata, ennek hiányában

b) – szerződés alapján – az állami, önkormányzati egészségügyi szolgálat

útján biztosítja.

(2) Az orvos munkanapokon a fogdában kialakított egészségügyi helyiségben a szükséges ideig rendelést tart.

(3) Az orvos:

a) felírja a fogvatartott egészségi állapota miatt feltétlenül szükséges gyógyszert, melynek beszerzését a fogvatartásért felelős biztosítja, engedélyezi a fogvatartott által állandóan szedett, saját költségén beszerzett gyógyszer, vitamin felhasználását,

b) orvosi látleletet vesz fel, ha a fogvatartotton külsérelmi nyomot észlel vagy a fogvatartott bántalmazást panaszol,

c) az orvosi látleletben nyilatkozik a sérülés valószínű okáról, rögzíti továbbá azt is, hogy a fogvatartott a sérülés okát miben jelölte meg,

d) rögzíti a kábítószer-fogyasztásra, egyéb szenvedélybetegségekre, illetve az attól való függőségre utaló külső jeleket, tüneteket.

(4) Az orvos intézkedik a fertőző betegség, tetvesség, rühesség kezelésére, a járványveszély megelőzésére, továbbá – ha a más jogszabályban meghatározott sürgős szükség körébe tartozó vagy életet veszélyeztető állapot, betegség áll fenn, valamint, ha indokoltnak tartja – a fogvatartott fekvő- vagy járóbeteg ellátást biztosító egészségügyi intézménybe történő szállítására.

(5) Az orvos a fogvatartott nőt terhessége vagy annak gyanúja esetén a lehető legrövidebb időn belül nőgyógyászati szakrendelésre utalja, illetve szükség esetén gondoskodik a terhesgondozásról.

(6) Amennyiben az ellátáshoz szükséges, az orvos a fogvatartott egészségi állapotával kapcsolatos, a fogvatartást megelőző időszakban keletkezett, a fogvatartottra vonatkozó egészségügyi dokumentációt beszerzi.

(7) *  A fiatalkorú orvosi vizsgálatát akkor is el kell végezni, ha ezt

a) az eljárás alá vont személy,

b) az eljárás alá vont személy képviselője vagy

c) a kirendelt ügyvédje

kérelmezi.

(8) *  Az (1) bekezdés szerinti orvosi vizsgálat következtetéseit írásban kell rögzíteni.

35. § (1) Amennyiben a szükséges orvosi, szakorvosi ellátás a fogdában nem biztosítható, az emiatt szükségessé váló szállítás, kísérés és őrzés költségei a fogvatartásért felelőst terhelik.

(2) Ha a fogvatartott kórházi kezelése válik szükségessé, őrzéséről a fogvatartást végrehajtó szerv gondoskodik.

(3) A fogvatartott szándékos egészségkárosítása, illetve az étkezés megtagadása miatt szükségessé váló orvosi ellátással összefüggő szállítási, őrzési költségek a fogvatartottat terhelik. Ha a fogvatartottnak nincs letéti pénze, a költségeket a fogvatartásért felelős megelőlegezi.

(4) A fogvatartott egyéb egészségügyi szolgáltatásra és baleseti ellátásra a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet rendelkezései alapján jogosult.

36. § (1) *  Ha a letartóztatotton az orvos kóros elmeállapotra utaló tüneteket észlel, az igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálat elrendelése céljából soron kívül, írásban értesíti a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv vezetőjét.

(2) *  Ha a letartóztatott elmeállapotának megfigyelését a bíróság elrendelte, a fogvatartást végrehajtó szerv a letartóztatottat haladéktalanul az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítja.

37. § (1) Az orvos köteles a fogvatartásért felelőshöz fordulni, ha az élelmezési ellátás hiányosságai, a fogda és a fogvatartottak higiéniája és tisztasága, az elhelyezési ellátás, a berendezés, felszerelés, világítás, szellőzés elégtelensége, a fogvatartottak ruházatának és ágyneműinek minősége és szennyezettsége miatt azt indokoltnak tartja.

(2) A fogvatartásért felelős köteles intézkedni a hiányosságok megszüntetésére. Egyet nem értés esetén az orvos a jelentését a fogvatartásért felelős által vezetett szerv felettes szervének egészségügyi szolgálatához felterjeszti.

17. A fegyelmi eljárás

38. § *  Fegyelmi vétséget követ el és fenyítéssel sújtható az a letartóztatott, elítélt, vagy szabálysértési elzárás büntetését töltő személy (a továbbiakban együtt: eljárás alá vont személy), aki jogszabályban meghatározott kötelezettségét vétkesen megszegi, más fogvatartottat kötelességszegésre hív fel, vagy jogaik gyakorlását, kötelezettségeik teljesítését akadályozza.

39. § (1) A fegyelmi jogkört a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv vezetője gyakorolja.

(2) A fegyelmi eljárás elrendelését a cselekmény észlelését, vagy a tudomásszerzést követő 8 napon belül írásban kell kezdeményezni, abban megjelölve a fogvatartott azonosítására vonatkozó adatokat, a fegyelmi vétség alapjául szolgáló cselekmény elkövetésének a helyét és idejét, a cselekmény rövid leírását, az esetleges bizonyítási eszközöket.

(3) A fegyelmi eljárást – az anyanyelv használata jogának biztosítása mellett – a fegyelmi vétségnek a fegyelmi jogkör gyakorlója tudomására jutásától számított 5 napon belül kell lefolytatni. Ennek során a határozat meghozatala előtt az eljárás alá vont személyt meg kell hallgatni, amelyről jegyzőkönyvet kell felvenni.

(4) Az eljárás alá vont személy a fegyelmi eljárás során a jogi képviseletére ügyvédet hatalmazhat meg.

(5) A fegyelmi eljárás során a fenyítésekre a Bv. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Fenyítést csak határozatban lehet kiszabni.

(6) Az eljárás alá vont személy által elkövetett egy eljárás során elbírált fegyelmi vétségek miatt – ha törvény másként nem rendelkezik – egy fenyítést lehet kiszabni.

40. § (1) A fegyelmi eljárásban hozott határozatot – a jogorvoslati jogról szóló tájékoztatással – ki kell hirdetni. A határozat egy példányát a fogvatartottnak kézbesíteni kell.

(2) Az eljárás alá vont személy a fenyítést kiszabó határozat ellen – a magánelzárás kiszabásának kivételével – panasszal élhet.

(3) A panasz elbírálására jogosult:

a) a rendőrkapitány, ha a megtámadott határozatot a rendőrkapitányság szervezeti elemének vezetője hozta,

b) a rendőrfőkapitány, ha a megtámadott határozatot a rendőr-főkapitányság szervezeti elemének vezetője hozta,

c) a Készenléti Rendőrség parancsnoka, ha a megtámadott határozatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője hozta.

(4) A panaszt a határozat kihirdetésekor kell bejelenteni, amelyet a fegyelmi jogkör gyakorlója az iratokkal együtt 3 munkanapon belül felterjeszt a panasz elbírálására jogosultnak.

(5) A panasz elbírálására jogosult a panaszt a kézhezvételétől számított 5 napon belül elbírálja, amelynek során

a) a panaszt – mint alaptalant – elutasítja,

b) enyhébb fenyítést szab ki,

c) a fegyelmi eljárást megszünteti, vagy

d) a fenyítést kiszabó határozatot hatályon kívül helyezi és új eljárás lefolytatását rendeli el.

41. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás lefolytatásától eltekinthet, ha a fogvatartás időtartama rövidebb a fegyelmi eljárás lefolytatására rendelkezésre álló időtartamnál, vagy a kiszabható fenyítés célja a fogvatartás rövidsége miatt nem érvényesülhet.

(2) A fegyelmi eljárás elrendelésétől el kell tekinteni, ha az eljárás alá vont személyt a fogdából már véglegesen elbocsátották.

42. § A fegyelmi eljárás mellőzésekor az el nem bírált fegyelmi vétséget rögzítő iratot a továbbiakban az eljárás alá vont személy irataként kell kezelni.

18. A jutalmazás

43. § (1) A fogvatartott jutalmazására a fogda parancsnoka tesz javaslatot a fogvatartásért felelős felé.

(2) A jutalmazásáról a fogvatartásért felelős határozatban dönt a javaslat megtételétől számított 3 munkanapon belül. A határozatot ki kell hirdetni, és egy példányát az eljárás alá vont személynek kézbesíteni kell.

(3) A jutalmat kiszabó határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

19. A fogvatartással kapcsolatos ügyiratok nyilvántartása

44. § A rendelvényt, valamint a fogvatartott jogainak korlátozására vonatkozó, továbbá a 45. §-ban felsorolt adatokat tartalmazó iratokat a fogdában kell tartani.

45. § (1) A befogadást követően, fogvatartottanként elkülönítve nyilván kell tartani:

a) a fogvatartottak személyi adatait,

b) a fogvatartás alapjául szolgáló határozatot, megjelölve a fogvatartást elrendelő szervet,

c) a fogvatartás kezdő és befejező időpontját, év, hónap, nap, óra és perc megjelöléssel,

d) a fogvatartott védőjének nevét, irodai címét és telefonszámait,

e) fiatalkorú fogvatartott esetében – a d) pontban meghatározott adatok mellett – a törvényes képviselő, gondozó nevét és címét, továbbá, ha a fiatalkorú törvényes képviseletét gyermekvédelmi gyám vagy eseti gyám látja el, a gyermekvédelmi gyám, eseti gyám nevét és munkáltatója nevét, székhelyét, munkáltató hiányában az eseti gyám székhelyét,

f) a befogadáskor készült, valamint a fogvatartás alatt keletkezett orvosi véleményeket,

g) a fogvatartott fenyítésével, jogai korlátozásának elrendelésével, jutalmazásával, kártérítési ügyeivel kapcsolatos iratokat,

h) a fogvatartottat érintő, a fogdára történt előállítása alatt bekövetkezett rendkívüli eseményre utalást,

i) a fogvatartott letéti jegyzékét,

j) a fogvatartott fogdán kívüli tartózkodásával, valamint a fogvatartott látogatásával kapcsolatos adatokat,

k) a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv képviselőjének írásos feljegyzését a fogvatartott által megjelölt hozzátartozó értesítésének időpontjáról és módjáról, illetve az értesítés elmaradásának okáról,

l) a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv képviselőjének, illetve a rendelkezési jog gyakorlójának nevét, munkahelyi telefonszámát.

(2) A munkavégzés időpontjairól és tartamáról, valamint a szakmai és a munkavédelmi oktatásról a fogvatartott által is aláírt nyilvántartást kell vezetni.

20. Záró rendelkezések

46. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

47. § A 14. § a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

48. § *  A 17. §, valamint a 34. § (7) és (8) bekezdése a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelv 4., 8. és 12. cikkének való megfelelést szolgálja.

1. melléklet az 56/2014. (XII. 5.) BM rendelethez

I. A fogvatartott birtokában tartható tárgyak

1. Tisztasági felszerelések: tisztálkodási eszközök, fogápolási eszközök, izzadásgátló szerek (kivéve: hajtógázzal töltött palack, pumpával működő dezodor), körömápolási cikkek (kivéve: olló), ruha- és cipőápolási eszközök, varrókészlet (használat idején, egyébként zárkán kívül elkülönítve tárolva), törölköző, zsebkendő, mosó- és öblítőszerek (mosás idején, egyébként zárkán kívül elkülönítve tárolva), borotvahab vagy borotvakrém, ún. félpengés borotva, elemes borotva (borotválkozás idején, egyébként a zárkán kívül tárolva), vatta, tampon, egészségügyi betét, hajháló, zuhanysapka.

2. Ruházati anyagok: saját tulajdonú alsó- és felsőruházat, lábbeli, papucs.

3. Élelmiszerek, étkezési eszközök: kizárólag szobahőmérsékleten is tárolható, – élvezeti-, és tápértékében, valamint érzékszervekkel észlelhető tulajdonságaiban szobahőmérsékleten nem károsodó, kereskedelemben forgalmazott, alkoholt vagy egyéb kábító hatású szert nem tartalmazó – élelmiszerek, csomagban beküldhető élelmiszerek, filteres tea, kávé granulátum (papírzacskóban), édesítő szerek, nem visszaváltható műanyag flakonos kiszerelésű üdítő italok, savanyúságok, kompótok (műanyagban tárolva), füstölt, sovány tejtermékek, illetve hűtés nélkül is tárolható ún. féltartós tejkészítmények, ételízesítők, műanyag kiskanál, műanyag ivópohár, ételtartó doboz és táska.

4. A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú fogvatartott kivételével dohánytermékek: cigaretta, szivar, szivarka, pipadohány, más fogyasztási dohány, füst nélküli dohánytermékek, töltőkészülék, gyufa (használat idején, egyébként zárkán kívül elkülönítve tárolva), cigarettapapír, cigarettahüvely, sodró készülék, szipka, pipa és a pipa rendeltetésszerű használatához szükséges szűrő, tisztító, tömítő eszköz.

5. Írószerek, papíráruk: levelezéshez szükséges eszközök, zseb- és kártyanaptár, családi fényképek, levelek, iratok, könyvek, napilapok, folyóiratok.

6. Egyéb használati tárgyak: vallásgyakorláshoz szükséges könnyű, kisméretű kegytárgyak, elemmel működtethető zsebrádió, fülhallgató, hordozható, elemmel működtethető televíziókészülék, karóra, szemüveg, kontaktlencse, kontaktlencse folyadék és tároló eszköz, tartalék elemek (zárkán kívül tárolva), kártya, sakk és egyéb játék, amelyek tárolása, működtetése az őrzés biztonságát nem zavarja.

7. Egészségügyi eszközök és anyagok: az orvos által írásban engedélyezett gyógyászati eszközök, vízben oldható vitaminkészítmények, gyógytápszerek.

II. A zárka berendezései, felszerelési tárgyai

1. Személyenként:

a) rögzített fekhely;

b) rögzített ülőke;

c) rögzített nyitott tároló polc;

d) lavór.

2. Közös használatra:

a) rögzített asztal;

b) fedeles hulladéktároló edény;

c) a dohányzó zárkában hamutartó;

d) lehetőség szerint rádió és televízió;

e) szemetes lapát, felmosóruha;

f) lehetőség szerint WC-fülke.