Hatály: 2019.X.23. - 2020.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet

az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról

A Kormány az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdés f)–h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

A RENDELET HATÁLYA

1. § E rendelet hatálya kiterjed:

a) az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 4. §-ában meghatározott, a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő Nemzeti Nyilvántartási Rendszer (a továbbiakban: Rendszer) működtetéséhez, valamint az Éhvt. 7. §-ában meghatározott jogszabályok által előírt egyéb információkra vonatkozó jelentéstételhez szükséges adatokkal rendelkező állami szervekre, és

b) az évi 100 tonna szén-dioxid-egyenértéket vagy azt meghaladó mennyiségű üvegházhatású gázt kibocsátó forrásokra.

II. FEJEZET

A RENDSZER

1. A Rendszer működtetése

2. § (1) A Rendszert a környezetvédelemért felelős miniszter az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter közreműködésével az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer részeként működteti.

(2) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (a továbbiakban: Keretegyezmény) 4. Cikkelye és 12. Cikkely 1. bekezdés a) és c) pontja szerinti, valamint a Keretegyezmény Kiotói Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) 7. cikk (1) bekezdésében, továbbá a nemzetközi kötelezettségvállalásokban meghatározott Rendszer részét képező Nemzeti Kibocsátási Leltár és a kapcsolódó leltárjelentés elkészítéséhez az Országos Meteorológiai Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat) készít javaslatot a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az erdőgazdálkodásért felelős miniszter részére.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti javaslatnak

a) az erdészeti ágazatra vonatkozó része tartalmára, ideértve a Jegyzőkönyv 3. cikk (3) és (4) bekezdése, valamint 6. cikke szerinti jelentési kötelezettséget, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Erdészeti Tudományos Intézet (a továbbiakban: NAIK ERTI) közreműködésével a Nemzeti Földügyi Központ (a továbbiakban: NFK) a 14. § (1) bekezdése szerinti jelentéssel összhangban javaslatot tesz a Szolgálat részére,

b) a földhasználati, földhasználat-változtatási ágazatra vonatkozó része tartalmára – az NFK közreműködésével – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a 14. § (1) bekezdése szerinti jelentéssel összhangban javaslatot tesz a Szolgálat részére,

c) a forgalmi jegyzékre vonatkozó része tartalmára az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: 2012. évi CCXVII. törvény) szerinti forgalmi jegyzék kezelője tesz javaslatot a Szolgálat részére.

(4) *  A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és a kapcsolódó leltárjelentést a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a miniszter jóváhagyásával a Szolgálat nyújtja be minden év április 15. napjáig a Keretegyezmény Titkárságának.

(5) *  A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a földügyért felelős miniszter közreműködésével gondoskodik a (2)–(4) bekezdés szerinti jelentés összeállításáról.

2. A Rendszer működtetéséhez, valamint a jelentések készítéséhez szükséges információk

3. § *  A Rendszer működtetéséhez és a nemzeti jelentések, valamint a nemzeti szintű előrejelzés elkészítéséhez szükséges információk gyűjtésére a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az NFK és a Szolgálat jogosult.

4. § (1) A Szolgálat részére

a) az 1. § a) pontjában meghatározott állami szervek az 1. mellékletben,

b) az 1. § b) pontjában meghatározott források a 2. mellékletben

felsorolt információkat küldik meg vagy biztosítják az információkat tartalmazó adatbázishoz való hozzáférést.

(2) Ha az 1. § b) pontjában meghatározott források által szolgáltatandó adatok más jogszabályi előírások alapján valamely hatóság rendelkezésére állnak, azokat nem kell ismételten benyújtani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás ingyenesen történik.

(4) Az (1) bekezdés szerinti előzetes információkat a tárgyévet követő év június 15. napjáig, a végleges információkat a tárgyévet követő év szeptember 1. napjáig kell megküldeni, ha az 1. melléklet másképp nem rendelkezik.

(5) A Szolgálat a leltárjelentés megfelelő elkészítése céljából elektronikus hozzáféréssel rendelkezik

a) *  a 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó létesítmények tevékenységéből származó üvegházhatású gáz kibocsátásokat tartalmazó adatok tekintetében az kibocsátásoknak a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) rendelkezésére álló adatbázishoz,

b) *  a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti fluortartalmú üvegházhatású gázok adatbázisához,

c) az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti adatbázishoz,

d) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. január 18-i 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti PRTR adatbázishoz,

e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendelkezésére álló, az energiastatisztikáról szóló, 2008. október 22-i 1099/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatokhoz,

f) *  az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete talajinformációs rendszerének adataihoz,

g) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 49. §-a szerinti Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer általános lekérdező és térinformatikai rendszeréhez.

5. § *  (1) A 4. § (1) bekezdésében meghatározott rendszeres adatszolgáltatáson túlmenően a Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az NFK jogosult az adatok kiegészítése, pontosítása és a felülvizsgálat során szükségessé vált javítások elvégzése érdekében adatot kérni az 1. § a) és b) pontjában meghatározott adatszolgáltatótól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljesítésének határidejét a Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az NFK határozza meg azzal, hogy az 30 napnál rövidebb nem lehet.

(3) Az országos emisszió kataszterrel, légszennyezőanyag kibocsátás-előrejelzéssel, tájékoztató kataszterjelentéssel való összhang biztosítása érdekében a Szolgálat jogosult a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján gyűjtött adatok felhasználására.

6. § (1) A 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott adatszolgáltatás az adatállomány postai úton, telefaxon, elektronikus adathordozón vagy elektronikus levélben való megküldésével teljesíthető.

(2) Az állami szervek között az adatszolgáltatás kizárólag elektronikus úton történik, kivéve, ha az adatok csak papír alapon állnak rendelkezésre. Az adatokat elektronikus továbbítás esetén további feldolgozásra alkalmas, szerkeszthető formátumban kell átadni.

(3) Az adatszolgáltatók kötelesek térképi alapú adatbázisok esetében az adatszolgáltatónál rendelkezésre álló legnagyobb megbízhatóságú digitális állományt hozzáférhetővé tenni.

III. FEJEZET

NEMZETI JELENTÉSEK

3. Üvegházhatást okozó gázok jegyzékei

7. § (1) Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 525/2013/EU rendelet) 7. cikk (1) és (3) bekezdése szerinti jelentést a Szolgálat által elkészített javaslat alapján a miniszter nyújtja be az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére.

(2) *  Az 525/2013/EU rendelet 7. cikk (1) bekezdés c) és d) pontjai szerinti információkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az NFK állítja össze, és megküldi a Szolgálat, valamint – a környezetvédelemért felelős miniszter és a földügyért felelős miniszter útján – a miniszter részére.

(3) Az 525/2013/EU rendelet 7. cikk (1) bekezdés g), h), k) és o) pontja szerinti forgalmi jegyzék és annak műveleteire vonatkozó információkat a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti forgalmi jegyzék kezelője küldi meg a Szolgálat részére minden év január 5-ig. A Jegyzőkönyv 6., 12. és 17. cikke szerinti együttes végrehajtás, tiszta fejlesztési mechanizmus és nemzetközi kibocsátás-kereskedelem alkalmazására vonatkozó információkat a miniszter az adatszolgáltatás során feltünteti a jelentésben.

(4) A jegyzékekkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és az annak végrehajtására kiadott, a tagállamok által az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében jelentett információk felépítéséről, formátumáról, benyújtási eljárásáról és felülvizsgálatáról szóló 749/2014/EU Bizottsági Végrehajtási Rendelet (a továbbiakban: 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet) előírásai az irányadók.

4. Megközelítőleges adatokat tartalmazó jegyzék

8. § (1) Az 525/2013/EU rendelet 8. cikke szerinti, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó hozzávetőleges kibocsátási adatokat tartalmazó leltárjelentést a Szolgálat által elkészített és legkésőbb minden év július 25-ig megküldött javaslata alapján a miniszter nyújtja be minden év július 31-ig a Bizottság részére.

(2) A jegyzékkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

5. Jelentéstétel a kötelezettségek teljesítésére biztosított kiegészítő időszakról, valamint a jegyzék felülvizsgálata és a tagállami együttműködés

9. § (1) Az 525/2013/EU rendelet 22. cikke szerinti, a kötelezettségek teljesítésére megállapított kiegészítő időszak leteltével készítendő jelentést a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti forgalmi jegyzék kezelője által tett javaslat alapján a miniszter nyújtja be a Keretegyezmény Titkárságának.

(2) *  A Szolgálat, a Hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az NFK, a NAIK ERTI és a miniszter gondoskodik az 525/2013/EU rendelet 19. és 23. cikke szerint a Keretegyezmény Titkársága, valamint a Bizottság által végzett felülvizsgálati folyamat eredményeként szükségessé vált módosítások és változtatások elvégzéséről. A Szolgálat koordinálja a hazai állami szervek felülvizsgálati folyamatban történő részvételét.

(3) A jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

6. Dekarbonizációs fejlesztési stratégia és az arról szóló jelentések

10. § (1) A miniszter – a Keretegyezményben szabályozott eljárás keretében nemzetközi szinten elfogadott jelentéstételi előírásoknak megfelelően – gondoskodik a dekarbonizációs fejlesztési stratégia elkészítéséről, az arról való jelentéstétel benyújtásáról, valamint a szükséges frissítések megtételéről.

(2) A dekarbonizációs fejlesztési stratégiával kapcsolatos frissítésekről, valamint a stratégia végrehajtása terén elért eredményekről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente kell a Bizottság felé benyújtani.

(3) A dekarbonizációs fejlesztési stratégiával kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

7. A szakpolitikák és intézkedések, valamint előrejelzések rendszere és az azokról való jelentéstétel

11. § (1) A miniszter – a szakpolitikákról és intézkedésekről történő jelentéstétel, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásainak és nyelőnkénti eltávolításának korlátozása és csökkentése, valamint az azokra vonatkozó előrejelzések jelentése céljából – nemzeti szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszert hoz létre, működtet és annak folyamatos fejlesztésére törekszik. A szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszer magában foglalja a szakpolitikák értékelése, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzések elkészítése érdekében meghozott jelentős intézményi, jogi és eljárási intézkedéseket.

(2) A szakpolitikákról és intézkedésekről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottság felé. Bármely, az e jelentés értelmében benyújtott információkban a jelentéstételi időszak első évében bekövetkezett jelentős változást az adott jelentéstételt követő év március 15-ig a Bizottság felé közölni kell. A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

(3) Az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzéseket első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottságnak. Az előrejelzéseknek figyelembe kell venniük az uniós szinten elfogadott valamennyi szakpolitikát és intézkedést.

(4) A miniszter a jelen §-ban foglalt jelentéseket a jelentésekhez szükséges adatokkal, információkkal rendelkező egyéb állami szervek, az 1. mellékletben meghatározott állami szervek, illetve a 2. mellékletben meghatározott források szükségszerű bevonásával készíti el, amely szervek és források kötelesek a kért adatokat, információkat a megkereséstől számított 15 napon belül a miniszter rendelkezésére bocsátani.

(5) Az előrejelzések tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

8. Jelentéstétel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó nemzeti fellépésről

12. § (1) A miniszter az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó, alkalmazkodási tervezésre és stratégiákra vonatkozó nemzeti fellépésről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána minden negyedik évben nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

9. Jelentéstétel a kibocsátási jogosultságok árverezéséből származó bevételek és a projektekből származó jóváírások felhasználásáról

13. § (1) *  A miniszter az árverezésből származó bevételek és a projektekből származó jóváírások felhasználásáról szóló jelentést minden év július 31-ig nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

10. Jelentéstétel a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátásokról és nyelésekről, valamint az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekről

14. § (1) A miniszter minden évben a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az agrárpolitikáért felelős miniszterrel, az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel és a földügyért felelős miniszterrel együttműködve információt szolgáltat a Bizottság felé az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és elnyelésére vonatkozó elszámolási szabályokról és az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó információkról szóló, 2013. május 21-i 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat (a továbbiakban: 529/2013/EU határozat) 3. cikke (1)–(3) bekezdésében említett tevékenységekből eredő kibocsátás korlátozására vagy csökkentésére, illetve az e tevékenységekből származó elnyelés fenntartására vagy növelésére irányuló jelenlegi és jövőbeli földhasználati ágazati tevékenységekről. A földhasználati ágazati vonatkozású tevékenységekről szóló tájékoztatóban legalább az alábbi információkat kell szerepeltetni a tevékenységek mindegyike kapcsán:

a) a kibocsátás és az elnyelés múltbeli alakulásának ismertetése, lehetőség szerint figyelembe véve a korábbi tendenciákat is az ésszerűen rekonstruálható mértékig;

b) a kibocsátás és az elnyelés előrejelzése az elszámolási időszakra;

c) a kibocsátás korlátozásának vagy csökkentésének, illetve az elnyelés fenntartásának vagy növelésének lehetőségeit értékelő elemzés;

d) a nemzeti körülmények figyelembevételére leginkább megfelelő intézkedések felsorolása, adott esetben kitérve – egyebek mellett – az éghajlatváltozás-mérséklési lehetőség kiaknázása érdekében a tagállam által tervezett vagy a végrehajtandó, az 529/2013/EU határozat IV. mellékletben meghatározott indikatív intézkedésekre is, amennyiben a c) pont szerinti elemzéssel megállapították e lehetőség meglétét;

e) a d) pont szerinti intézkedések végrehajtását célzó, már létező vagy tervezett szakpolitikák, beleértve az intézkedések kibocsátásokra és elnyelésekre gyakorolt várható hatásainak minőségi vagy mennyiségi leírását, figyelembe véve a földhasználati ágazathoz kapcsolódó egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is;

f) a d) pont szerinti intézkedések elfogadásának és végrehajtásának indikatív ütemezése.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti jelentés földhasználati, földhasználat-változtatási ágazatra és erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára – a NAIK ERTI közreműködésével – az NFK tesz javaslatot a Szolgálat részére.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti jelentés nem erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára – az NFK közreműködésével – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tesz javaslatot a Szolgálat részére.

(4) A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az agrárpolitikáért felelős miniszterrel, az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel és a földügyért felelős miniszterrel együttműködve információt szolgáltat az 529/2013/EU határozat I. mellékletében meghatározott minden egyes elszámolási időszak végét követő második év január 15-ig, illetve március 15-ig bejelenti a Bizottságnak a földhasználati ágazatra vonatkozó nyilvántartásban az adott elszámolási időszakra vonatkozóan szereplő előzetes, illetve végleges adatokat, az 529/2013/EU határozat 4. cikk (6) bekezdésével összhangban.

(5) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet, valamint az 529/2013 EU határozat előírásai az irányadók.

IV. FEJEZET

AZ ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZET TSÉG ELMULASZTÁSÁNAK JOGKÖVETKEZMÉNYEI ÉS A JELENTÉSEK NYILVÁNOSSÁGA

11. Bírság

15. § Az Éhvt. 4. § (4) bekezdésében meghatározott bírság mértéke ötvenezertől ötszázezer forintig terjedhet.

12. A Nemzeti Kibocsátási Leltár és jelentéstételek nyilvánossága

16. § (1) A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és az arról készült jelentést, valamint az 525/2013/EU rendelet alapján nyilvános jelentéseket a jelentéstételi kötelezettség teljesítését követően a miniszter és a környezetvédelemért felelős miniszter elektronikus formában teszik közzé.

(2) A Nemzeti Kibocsátási Leltár adatai, valamint az 525/2013/EU rendelet alapján elkészített jelentések adatai a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra átadhatók.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

17. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

18. § (1) Az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről szóló, 2009. április 23-i 2009/406/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 3. cikk (4) és (5) bekezdésében foglalt, a kibocsátási jogosultságok átruházására vonatkozó szándékáról a miniszter tájékoztatja a Bizottságot a 2015. évben.

(2) A dekarbonizációs fejlesztési stratégia végrehajtásának helyzetéről szóló jelentést a miniszter 2015. január 9-ig nyújtja be a Bizottságnak.

19. § Ez a rendelet

a) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 280/2004/EK és a 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék létrehozásáról, továbbá a 920/2010/EU és az 1193/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 2-i 389/2013/EU bizottsági rendelet,

c) az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és elnyelésére vonatkozó elszámolási szabályokról és az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó információkról szóló, 2013. május 21-i 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat és

d) a tagállamok által az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében jelentett információk felépítéséről, formátumáról, benyújtási eljárásáról és felülvizsgálatáról szóló, 2014. június 30-ai 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

e) *  a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az 525/2013/EU rendelet és az 529/2013/EU határozat módosításáról szóló, 2018. május 30-i 2018/841/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

f) *  a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az 525/2013/EU rendelet módosításáról szóló, 2018. május 30-i 2018/842/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

20. § * 

1. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez * 

Állami szervek által szolgáltatandó adatok

A B C D E
1. Adatszolgáltató Adattípus Adat megnevezése Adat-
szolgáltatás
A 4. § (4) bekezdésében meghatározottaktól eltérő adatszolgáltatási határidő

2.

Nemzeti Agrárkutatási és
Innovációs Központ

Műtrágyázás. PÁIR adatok.
– Műtrágya-értékesítés értékesítési irányok szerint
(hatóanyag-tartalom).
– Nyers tehéntej éves beltartalmának alakulása (fehérje%, zsír%).




3.


Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal, növény-
és talajvédelmi hatósági feladatkörükben eljáró megyei kormányhivatalok
Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszer adatai az összes mérőhelyre vonatkozóan.
Termőföldön felhasznált talajmeszező anyagok adatai a hatályos talajjavítási engedélyek alapján, meszező anyagonként és művelési áganként (szántó és gyep).
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló kormányrendelet alapján gyűjtött nitrát adatbázis adatai.
– Talaj szervesanyag-tartalma.
– Szén-dioxid produkció.
– Összes nitrogén tartalom; nitrát-nitrit tartalom.
– Felhasznált mennyiség (t).
– Kijuttatással érintett terület (ha).
A trágyatermelésre vonatkozó adatok állatfajonként és tartásmódonként.





4.




Környezetvédelemért felelős miniszter



Légszennyező pont-
és diffúz források kibocsátási és technológiai és engedélyezési adatai.
– A levegő védelméről szóló kormányrendelet szerint bejelentett adatok (LAL és LM),
– az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK
és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló
166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2006. január 18.) szerinti nemzeti jelentés elkészítéséhez a tárgyévet megelőző évekről összegyűjtött adatok.



Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatok.



5.


Környezetvédelemért felelős miniszter
Hulladékok keletkezésével, hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos adatok (HIR, LANDFILL). Keletkezett, hasznosított és ártalmatlanított hulladék mennyisége, típusa, összetétele.
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendelet szerinti információk.


Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor.



6.



Energiapolitikáért felelős miniszter



Fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos adatok.
Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatok,
– a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló Korm. rendelet szerint összegyűjtött adatok.



A rendelkezésre álló adatsor.



7.



Vízvédelemért felelős miniszter

Szennyvizek és szennyvíziszapok paramétereivel, kezelésével
és kibocsátásával kapcsolatos adatok.


A használt és szennyvizek kibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló
miniszteri rendelet szerinti adatok (VAL/VÉL).
Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor,
– egyéb, más formában rendelkezésre álló adatsor.



8.



Vízgazdálkodásért felelős miniszter
Nyers szennyvíz minőségi paraméterei.
A közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatai.
Az 5 m3/h teljes vízforgalmat, illetve 80 m3/d frissvízhasználatot elérő ipari jellegű vízhasználók víztermelési és vízkezelési adatai.


9.


Belügyminiszter

Országos gépjármű-nyilvántartás adatai.
A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló miniszteri rendeletben szereplő kategóriákban a darabszám, az átlagos kilométeróra-állás. 1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.


10.

Belügyminisztérium Országos Katasztrófa-
védelmi Főigazgatóság


Tűzesetek.
Az erdőt és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket ért tűzesetek területi adatai (országos statisztikaként, művelési áganként, ha). Egyéb tűzesetek száma és területe a tűzesetek helyszíne szerinti bontásban.

1998-ig visszamenően a teljes adatsor.




11.



Belügyminisztérium
Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság



Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok.
Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok mennyisége (lehetőleg HFC, PFC, SF6 bontásban), különösen az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi
rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerint összegyűjtött adatok.







12.







Hatóság



Az Európai Közösség kibocsátási egységkereskedelmi rendszerének (EU ETS) hatálya alá tartozó kibocsátási adatok.
– Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény szerinti (EU ETS) kibocsátási engedélyek és jelentések adatai.
– Az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
7. cikk (1) bekezdés k) pontja szerinti adatok CRF kód szerinti összesítésben az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti jelentés esetében
x–2 évre vonatkozóan.
– Az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
8. cikke szerinti jelentés esetében x–1 évre vonatkozóan.







2005-ig visszamenőleg.


13.
Közlekedésért felelős miniszter (Közlekedés-
tudományi Intézet)

Közlekedés-statisztikai és kibocsátási adatok.
Közlekedési kibocsátásokra vonatkozó számítások
(CH4, N2O, NOX, CO, NMVOC, SO2 stb. kibocsátott mennyisége az inputadatokkal együtt modellezés/számítás alapján).
A rendelkezésre álló adatsorok és COPERT adatbázisok.





14.




Magyar Bányászati és Földtani
Szolgálat



Szénbányászat fugitív emissziójának számításához szükséges adatok.
– A bányászott nyersanyag mennyisége és fűtőértéke külön a mélybányákban és külön a külszíni fejtésekre, illetve bányánként.
– Az elfáklyázott vagy kiszellőztetett metán éves mennyisége, bányánkénti vagy sújtólégveszély szerinti kategorizálásuk.
– A bányászott szén és lignit átlagos metán, kén és szén-dioxid tartalma bányánként.




1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.


15.


Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

Kőolaj és földgáz fugitív emissziójának számításához szükséges adatok.
– Gáztermelés (földgáz, szén-dioxid), millió m3, 1994-től.
– Földgáz szállító vezeték hossza, km.
– Gázelosztó vezeték hossza, km (földgáz, PB, egyéb gáz). Kőolajtermelés, ezer m3, 1994-től.


1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.


16.


Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat
– A kitermelésbe bevont kutak száma, kutatófúrás, kútmélyítés (külön a meddőre), kútmunkálatok, kútszerviz (átképzés, kútjavítási, tisztítási és rétegserkentési műveletek, kútfelszámolás), próbatermelés.

A rendelkezésre álló adatsor.
17. Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat – Inertes gáz termelése; földalatti gáztárolás, millió m3. A rendelkezésre álló adatsor.


18.


Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

A tőzegbányászat emissziójának számításához a tőzegbányák adatai.
– Adott évben nyitott új tőzegbányák területe és a kibányászott tőzeg mennyisége és szervesanyag-tartalma (átlagérték vagy 2 kategóriában alacsony, illetve magas szervesanyag-tartalom szerint).
1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.
19. Magyar Bányászati és
Földtani Szolgálat
Felszínalatti vizek kitermelése során évente kibocsátott üvegházhatású gázok. A kitermelt vizek metántartalma. 1985-től
a rendelkezésre álló adatsor.
20. Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Energiagazdálkodási statisztikai adatok. Energiagazdálkodási Statisztikai Évkönyv adatai. A megjelenéssel egyidejűleg.
21. Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Nemzetközi jelentéstétel adatai. A Nemzetközi Energia Ügynökség és az Európai Közösségek
Statisztikai Hivatala részére elküldött energiamérleg-adatok.
Az adatok megküldésével egyidejűleg.
22. Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Gázmotorokra vonatkozó adatok. Felhasznált tüzelőanyag mennyisége. 2003-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

23.
Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Villamosenergia-statisztika. Villamos Energia Statisztikai Évkönyv. A megjelenéssel egyidejűleg.

24.
Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Repülőgépek és vízi járművek üzemanyag-
felhasználása.
– Magyarország területén értékesített üzemanyag mennyisége típusonként hazai és nemzetközi bontásban. 1985-ig visszamenően a teljes adatsor.




25.



Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény hatálya alá tartozó ágazatok és az ezek alá tartozó, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében a Hivatal számára adatot szolgáltató szervezetek energiafelhasználási adatai (2005-től), visszamenőleg korrigált adatok jelzése.


2005-ig visszamenőleg a teljes adatsor.


26.

Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal
Tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásával kapcsolatos adatok. A tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásáról szóló energiastatisztikai célra beérkezett adatlapok. 1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.



27.




Magyar Energetikai és
Közmű-szabályozási Hivatal



Villamos energiatermelő létesítmények tüzelőberendezéseiről szükséges adatok.
Villamosenergia-termelés technológiájának típusa
(pl. gáztüzelésű gázturbina), felhasznált energiahordozó mennyisége, első üzembe helyezés időpontja (vagy becsült kora), beépített hő és/vagy villamos teljesítmény, távozó füstgázban lévő direkt és indirekt üvegházhatású
gázkibocsátások csökkentésére vonatkozó adatok (például kéntelenítő beszerelésének időpontja).
– Indirekt üvegházhatású gáz kibocsátások (NOX, SO2, CO).



1994-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.




Változás esetén eseti adatszolgáltatás.



28.


Központi Statisztikai
Hivatal

Gazdaságstatisztikai (termelési és fogyasztási) adatok.
Termelési adatok BTO vagy ITO kód szerint EU ETS/nem-EU ETS hatálya alatti bontásban.
– Gazdasági mutatók (GDP, hozzáadott érték szektoronként az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
III. melléklete szerint).
– Élelmezési adatok (lakosság fehérjefogyasztása).
– Közműadatok (közcsatornára kötött lakosság aránya).
– Az összes műtrágyafajta termelése.


Az adatok
rendelkezésre állásának függvényében.

A rendelkezésre
állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.


29.

Központi Statisztikai
Hivatal


Környezeti adatok.

Szennyvíz- és hulladékstatisztika. Városi zöldterületek nagysága (ha).
Az adatok
rendelkezésre állásának függvényében.
A rendelkezésre
állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.







30.







Központi Statisztikai
Hivatal







Mezőgazdasági adatok.
– Szántóföldi vetésszerkezet megyénként.
– Növényi termékek terméseredményei megyénként.
– Állatállomány évközi és év végi adatai állatfajonként és megyénként.
– Állati termékek termelése.
– Rendelkezésre álló agrotechnikai adatok (szerves- és műtrágyázás, talajmeszezés, növényvédelem, öntözés) területi és mennyiségi adatai – országos összesítés.
– Az Általános Mezőgazdasági Összeírás adatai megyei bontásban [szántó művelése; mezőgazdasági terület trágyázása; mezőgazdasági terület öntözése; legeltetés; trágyatárolás; állattartás épületei; megújuló energia termelő berendezések (biometán termelés)].






Az adatok
rendelkezésre állásának függvényében.





A rendelkezésre
állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.



31.


Központi Statisztikai
Hivatal



Földhasználati adatok.


– A földterület használata művelési ágak szerint, megyénként.
Az adatok
rendelkezésre állásának függvényében.
A rendelkezésre
állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.




32.



Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet



Üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszer-
termékek forgalmazása.
Belföldi fogyasztási adatok üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszertermékekről [ideértve a HFC-
134a (norfluran), HFC-227ea, valamint N2O gázokat], különösen az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerint összegyűjtött adatok.


33.


Budapest Főváros
Kormányhivatala


Szerves oldószerek.
Egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet
8. és 9. számú mellékletének országos összesített adatai.
34. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Üzemanyag-statisztika. Magyarországon forgalmazott üzemanyagok mennyisége részletes típus szerinti bontásban, különös tekintettel
a bioüzemanyagokra (HVO, FAME).

2. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez * 

A források által kibocsátott üvegházhatású gázokról szolgáltatandó adatok

A B
1. Adatszolgáltatásra kötelezett kibocsátó források Adat megnevezése
2. Vas- és acélgyártás Vas- és acélgyártás során felhasznált mészkő és dolomit mennyisége, jellemzői.
3. Egyéb mészkő- és dolomit-felhasználás Kéntelenítéshez használt mészkő/dolomit mennyisége és egyéb szén-dioxid-kibocsátással járó mészkő- és dolomit-felhasználás.
4. Cement- és mészgyártás – Termelt klinker és cement mennyisége, termelési technológia,
– termelt mész mennyisége, termelési technológia.




5.




Vegyipar
Ammóniagyártás: termelt ammónia és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke (kémiai bontásra és fűtőföldgáz), karbamidgyártás során felhasznált ammóniagyártásból eredő szén-dioxid mennyisége.

Hidrogéngyártás: termelt hidrogén és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke, gyártási technológia (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere).

Salétromsavgyártás: termelt salétromsav mennyisége, füstgáztisztítási technológia (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítási módszere).
Egyéb vegyipar:
– termelt műtrágyák (ammónium-nitrát, ammónium-szulfát, ammónium-foszfát, NPK műtrágyák, foszfát műtrágyák, karbamid) mennyisége,
– termelt növényvédő szerek mennyisége,
– termelt korom mennyisége és ehhez felhasznált földgáz és egyéb energiahordozó mennyisége és fűtőértéke,
– termelt metanol, etilén, propilén, vinil-klorid, 1,2 diklór etán, etilén-oxid, sztirén, PE LD, PE HD, PP, PVC, polisztirén, akrilonitril, akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)–kopolimerek, formaldehid, illetve egyéb ömlesztett szerves vegyszerek mennyisége és gyártási technológiája (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere) és ehhez felhasznált energiahordozó típusa, mennyisége és fűtőértéke.
6. Alumíniumgyártás Kohófémtermelés, effektszám, átlag üzemelő kádszám, effektidő.
7. Fluortartalmú üvegházhatású gázok (HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE) forgalmazása
és felhasználása, visszanyerése, újrahasználata, regenerálása és ártalmatlanítása
E rendelet körén kívül eső technológiai, termelési és forgalmazási (import/export) adatok, a gázok típusa (HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE) szerinti bontásban: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok. Ideértve:
– orvosi és egyéb aeroszolok hajtógázai;
– félvezető- és napelem gyártásban és fémek felületkezelésében és elektronikai iparban felhasznált HFC, PFC, SF6, NF3;
– szigetelőhabok és egyéb habok gyártásához használt habosítógázok;
– orvosi, kutatási és egyéb célokra használt HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE.

8.

Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása
Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása, ideértve:
– altatógáz és egyéb célokra gyártott és forgalmazott (importált és exportált, és belföldön felhasznált) dinitrogén-oxid mennyisége, felhasználási módja, technológiai adatai,
– tejszínhabpatron töltőgáz gyártása és forgalmazása: gyártott patronmennyiség (t), betöltött dinitrogén-oxid mennyiség (t), töltési veszteség (t). Dinitrogén-oxid importja termékekben, ideértve az aeroszolos készítményeket is.
9. Légi és vízi személyszállítás és árufuvarozás Felhasznált üzemanyag mennyisége és fajtája belföldi és nemzetközi bontásban.



10.



Kőolaj és földgáz termelése, feldolgozása és értékesítése
Magyarországon forgalmazott energetikai és üzemanyagok, vegyipari termékek átlagos kéntartalma, átlagos fűtőértéke, átlagos karbontartalma anyagonként [kőolaj, finomítói gáz, PB gáz, motorbenzin, repülőgép benzin, ipari finomított benzin, benzin típusú sugárhajtómű üzemanyag, kerozin, egyéb petróleum, gázolaj (dízelmotorokhoz), tüzelőolaj, fűtőolaj, bitumen, kőolajkoksz, kenőanyagok, paraffinok és egyéb olajok, biodízel, bioetanol]; üzemanyagba bekevert biokomponens mennyisége típus szerint (pl. HVO, FAME); magyarországi finomítókban katalitikus krakkolással előállított termékek mennyisége, kilotonna; gázfeldolgozás, édes gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, savanyú gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, mélyfeldolgozás, millió m3 input; gázkondenzátum és pentán plusz transzport, ezer m3; szállított földgáz mennyisége (tranzit),
millió m3;
finomított kőolaj mennyisége, PJ és kilotonna;
– kőolajszállítás csővezetéken, tankautón és vasúton, ezer m3;
– kőolajszármazékok termékvezetéken történő, valamint közúti, vasúti és vízi szállítása, tonna.
11. Hulladékkezelés Hasznosított/elfáklyázott depóniagáz mennyisége; lerakott hulladék összetétele.
12. Nitrogén-trifluorid termelése és forgalmazása NF3 termelése, forgalmazása és felhasználása: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok.