A jogszabály mai napon ( 2019.08.24. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

7/2015. (VI. 22.) HM rendelet

a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (2) bekezdés 18., 20. és 21. pontjában,

a 86. § vonatkozásában a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (5) bekezdés o) pontjában és (7) bekezdés a) pont aa) alpontjában

kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA ALAPILLETMÉNYE, HONVÉDELMI SZOLGÁLATI DÍJA, STANAG 6001 PÓTLÉKA, MUNKAERŐ-PIACI PÓTLÉKA

1. Az alapilletmény

1. § (1) A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 123. § (4) bekezdés d) pontja alapján a Hjt. 5. mellékletében foglaltaktól eltérően a vezénylő zászlósi állomány legalább század vezénylő zászlósi szintű szolgálati beosztást (a továbbiakban: beosztás) betöltő tagjának alapilletményét - a beosztás szempontjából irányadó honvédségi szervezet és a beosztást magában foglaló szervezeti egység szintje figyelembevételével - a honvédelmi illetményalap és a következő szorzószámok alkalmazásával kell megállapítani: * 

a) *  a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: Hjt.vhr.) 69/A. § (2) bekezdése szerinti szervezetnél betöltött

aa) század vezénylő zászlósi beosztás esetén 6,35,

ab) zászlóalj vezénylő zászlósi beosztás esetén 7,00,

ac) egység szintű vezénylő zászlósi beosztás esetén 7,50.

b) *  a Hjt.vhr. 69/A. § (3) bekezdése szerinti szervezetnél betöltött haderőnemi és egység szintű vezénylő zászlósi beosztás esetén 8,00,

c) * 

d) *  a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) MH vezénylő zászlósi beosztása esetén 9,00.

(2) * 

(3) *  A Magyar Honvédség parancsnokának (a továbbiakban: MH PK) alapilletményét a Hjt. 6. mellékletében foglaltaktól eltérően 32,00 alapilletmény szorzószámmal kell megállapítani.

(4) *  A Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök alapilletményét a Hjt. 6. mellékletében foglaltaktól eltérően 23,5 alapilletmény szorzószámmal kell megállapítani.

2. A honvédelmi szolgálati díj

2. § A Hjt. 92. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazása szempontjából a szolgálati időbe beszámító időszakokat össze kell számítani, ha a tényleges szolgálati viszony időtartamai között megszakítások vannak.

2/A. § *  (1) *  Az állomány vezetői beosztásból nem vezetői beosztásba, vagy egy évet meghaladó külföldi szolgálatra vezénylést követően hazai nem vezetői beosztásba áthelyezett tagja az áthelyezés napjától az adott rendfokozathoz tartozó legmagasabb, érvényes fokozati vizsgája figyelembevételével jogosult honvédelmi szolgálati díjra. Ha az adott rendfokozathoz tartozó, érvényes fokozati vizsgával nem rendelkezik, akkor az áthelyezés napjától honvédelmi szolgálati díjra a Hjt. 125. § (1) bekezdése szerint jogosult.

(2) *  Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés b), f)-i) vagy k)-u) pontja szerinti rendelkezési állományból nem vezetői beosztásba áthelyezett tagja az áthelyezés napjától honvédelmi szolgálati díjra az adott rendfokozathoz tartozó, meglévő legmagasabb érvényes fokozati vizsgája alapján jogosult. Ha az adott rendfokozathoz tartozó érvényes fokozati vizsgával nem rendelkezik, akkor az áthelyezés napjától honvédelmi szolgálati díjra a Hjt. 125. § (1) bekezdése szerint jogosult.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a rendelkezési állományból nem vezetői beosztásba áthelyezett állomány azon tagjára is, aki

a) az általa korábban betöltött vezetői beosztásból a számára megtervezett nem vezetői beosztásba áthelyezését megelőzően átmenetileg a Hjt. 46. § (1) bekezdés p) pontja, vagy

b) az egy évet meghaladó korábbi külföldi szolgálatra vezénylést követően a számára megtervezett hazai nem vezetői beosztásba áthelyezését megelőzően átmenetileg a Hjt. 46. § (1) bekezdés f) pontja

szerinti rendelkezési állományba került áthelyezésre.

3. Az illetménypótlékok általános szabályai

3. § (1) Az illetménypótlék az állomány tagjának az illetménypótlékra jogosító szolgálati tevékenység esetén a tevékenység tényleges kifejtésének idejére, az illetménypótlékra jogosító beosztás esetén - a 6. § (6) bekezdése szerinti eset kivételével - a beosztás betöltésének idejére jár.

(2) A Hjt. 2. § 32. pontja szerinti rendszeres illetménypótlékot a jogosultság megszerzésének vagy megszűnésének írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától kell megállapítani vagy megszüntetni.

(3) Ha a (2) bekezdés szerint megállapított illetménypótlékra való jogosultság időközben megváltozik, a pótlék összegét a jogosultság változásának írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott kezdő időpontjától kell módosítani.

(4) Az eseti illetménypótlékot legkésőbb a jogosultság időtartamának lezárultát vagy az előírt feladat teljesítését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell a jogosult részére folyósítani.

4. § (1) E rendelet alkalmazásában eseti illetménypótléknak minősül minden II-III. Fejezet szerinti, a Hjt. 2. § 32. pontjának hatálya alá nem tartozó illetménypótlék.

(2) *  Az állomány tagja részére - a (3) és (4) bekezdés szerinti esetek kivételével - a készenléti tevékenységért, az ügyeleti tevékenységért, a gyakorlaton végzett tevékenységért, az egészségügyi ügyelet ellátásáért járó fokozott igénybevételi pótlék és az ugyanezen tevékenységek időtartamát érintő túlszolgálatért járó ellentételezés - ideértve a túlszolgálat szabadidővel vagy túlszolgálati díjjal történő megváltását is - közül azonos időszakra csak az egyik, a pénzbeli juttatások közül pedig a magasabb összegű juttatás állapítható meg.

(3) *  A (2) bekezdéstől eltérően az állomány tagja részére

a) *  a Hjt.vhr. 120/E. § (1) és (1a) bekezdése szerinti esetben a 19. § (5) bekezdése és a 20. § (1) bekezdése szerinti fokozott igénybevételi pótlék, valamint a gyakorlaton végzett tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék és az ugyanezen tevékenységek időtartamát érintő, a készenléti szolgálattal össze nem függő túlszolgálatért járó ellentételezés - ideértve a túlszolgálat szabadidővel vagy túlszolgálati díjjal történő megváltását is -,

b) *  a Hjt.vhr. 120/F. § (1) bekezdése szerinti esetben a 19. § (4) vagy (5) bekezdése és a 20. § (1) bekezdése szerinti fokozott igénybevételi pótlék, valamint az ügyeleti tevékenységért, a gyakorlaton végzett tevékenységért, az egészségügyi ügyelet ellátásáért járó fokozott igénybevételi pótlék és az ugyanezen tevékenységek időtartamát érintő túlszolgálatért járó ellentételezés - ideértve a túlszolgálat szabadidővel vagy túlszolgálati díjjal történő megváltását is -

azonos időszakra együttesen is megállapítható.

(4) *  Az állománynak a Hjt.vhr. 15. melléklet 5. pontja szerinti fegyveres vagy nemzetközi kötelezettségen alapuló készenléti szolgálatot teljesítő, egyúttal a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 36. § (1) bekezdés h) pontja, valamint (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatokban közreműködő tagja esetében a fegyveres vagy nemzetközi kötelezettségen alapuló készenléti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék és az állomány tagjára irányadó szolgálatteljesítési időn kívülre elrendelt és teljesített túlszolgálat után járó túlszolgálati ellentételezés azonos időszakra együttesen is megállapítható, ha esetében a Hjt. 237/A. § (1) bekezdése alapján a Hjt. 247/H. § alkalmazása nem kerül felfüggesztésre.

4. A STANAG 6001 pótlék

5. § (1) A Hjt. 127. §-a szerinti pótlékra való jogosultság kezdő időpontjának a Hjt. 127. § (1) bekezdése szerinti esetben a beosztásba történő kinevezés, áthelyezés napját, vagy a pótlékra jogosító nyelvtudást igazoló okmánynak

a) az állományilletékes honvédségi szervezet,

b) a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézmény, vagy

c) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ)

(a honvédségi szervezetek és a KNBSZ a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) részére történő benyújtását követő hónap első napját kell tekinteni.

(2) A Hjt. 127. §-a szerinti pótlékra való jogosultság kezdő időpontjának a Hjt. 127. § (5) bekezdése szerinti esetben a pótlékra jogosító nyelvtudást igazoló okmány állományilletékes honvédelmi szervezet, illetve a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézmény részére történő benyújtását követő hónap első napját kell tekinteni.

(3) *  Az idegennyelv-tudást államilag elismert nyelvvizsgát, vagy a hatályos NATO szabványnak megfelelő, a STANAG 6001 követelményrendszer szerinti vizsga eredményét igazoló bizonyítvánnyal, illetve azzal egyenértékű okirattal kell igazolni.

(4) A képzés nyelve tekintetében STANAG 6001 követelményrendszer szerinti eredményt igazoló bizonyítvány nélkül is STANAG 3333 idegennyelv-tudásnak minősül a Honvédség képzési rendszerén belül az egy évet megszakítás nélkül meghaladó, külföldi képzésen történő részvétellel szerzett felsőfokú végzettség, vagy az azt kiegészítő szakosító továbbképzésen, vagy a vezetőképzésen szerzett végzettség.

(5) STANAG 3333 idegennyelv-tudásnak minősül a legalább STANAG 3333 szintű, STANAG 2222 idegennyelv-tudásnak minősül a legalább STANAG 2222, de STANAG 3333-t el nem érő szintű, STANAG 1111 idegennyelv-tudásnak minősül a legalább STANAG 1111, de STANAG 2222-t el nem érő szintű idegennyelv-tudás.

5. A munkaerő-piaci pótlék

6. § (1) *  A Hjt. 128. § (5) bekezdése alapján az állomány tagja részére - a (4), (5), (7) és (7a) bekezdés figyelembevételével - munkaerő-piaci pótlék állapítható meg, ha

a) az általa betöltött beosztás

aa) folyamatos betöltése a Honvédség kiemelt stratégiai érdeke,

ab) a Honvédség szempontjából kiemelt jelentőségű felkészültség, nehezen pótolható szakmai tapasztalat meglétét követeli, vagy

ac) olyan fegyvernemi vagy szakági alcsoportba tartozik, amely időszakosan olyan mértékű területi, illetve szerkezeti munkaerő-piaci hatásoknak van kitéve, amelyeknek ellensúlyozása - a célzott toborzási és belső átcsoportosítási intézkedések megtétele mellett is - indokolt, és

b) az általa betöltött beosztás szerepel a (4) bekezdés szerinti utasításban.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az állomány tagja részére - a (3), (6) és (8) bekezdés figyelembevételével - egyes beosztásokban az azokkal együttjáró többlet igénybevétel, magasabb szintű szakmai követelmények, teljesítmény-elvárások, illetve fokozott irányítási felelősség elismerése céljából is megállapítható a munkaerő-piaci pótlék, ha

a) a többlet igénybevétel, a magasabb szintű szakmai követelmények, teljesítmény-elvárások, illetve a fokozott irányítási felelősség az állomány tagja részére más illetményelem megállapításával nem ismerhető el, és

b) a pótlék megállapításáról a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) előzetesen írásbeli döntést hozott.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontja szerinti miniszteri döntésnek a következő adatokat kell tartalmaznia

a) - a c) pontban foglalt eset kivételével - a pótlékra jogosult személy

aa) nevét,

ab) rendfokozatát,

ac) személyügyi törzsszámát,

ad) szolgálati helyét, és

ae) szolgálati beosztását,

b) a munkaerő-piaci pótlék esetében

ba) annak összegét, és

bb) az arra való jogosultság kezdetét és időtartamát,

c) az a) pont aa)-ae) alpontjai szerinti adatok hiányában a pótlékra való jogosultságot megalapozó objektív, a munkáltatói jogkört gyakorló mérlegeléséhez nem kötött azon feltételt, amely alkalmas a pótlékra jogosultak körének pontos - személyenkénti - behatárolására.

(4) Az (1) bekezdés szerinti esetkörbe tartozó azon beosztásokat, amelyeket betöltők részére munkaerő-piaci pótlékot kell megállapítani, valamint az ezen beosztásokat betöltők részére megállapítandó munkaerő-piaci pótlék összegét a miniszter - a KNBSZ állománya tekintetében a KNBSZ főigazgatója - utasításban határozza meg. Az utasítást időszakosan, de legalább évente egyszer felül kell vizsgálni, és amennyiben azt a körülmények indokolják, módosítani kell.

(5) Azon beosztások esetében, amelyek vonatkozásában az azokat betöltők részére a (4) bekezdés szerinti utasítás munkaerő-piaci pótlék megállapítását határozza meg, a munkáltatói jogkört gyakorló vezető határozott időre, de legfeljebb az arra jogosító beosztás betöltésének idejére állapítja meg az állomány tagja részére a munkaerő-piaci pótlékot.

(6) A (2) bekezdés szerinti beosztásokat betöltők esetében a munkáltatói jogkört gyakorló - a (2) bekezdés b) pontja szerinti miniszteri döntés alapján - határozott időre, az arra jogosító beosztás betöltésének idejére, de legfeljebb a tárgyév végéig állapítja meg az állomány tagja részére a munkaerő-piaci pótlékot.

(7) *  A munkaerő-piaci pótlékot az érintett beosztásokban felül kell vizsgálni

a) a (4) bekezdés szerinti utasítás módosítása, és

b) az állomány tagjának szolgálati beosztásából való felfüggesztése

esetén.

(7a) *  A munkáltatói jogkört gyakorló vezető az (1) bekezdés alapján megállapított munkaerő-piaci pótlékot

a) a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben a (4) bekezdés szerinti utasítás ez irányú módosításával összhangban megszünteti vagy a pótlék összegét annak megfelelően módosítja, vagy

b) a (7) bekezdés b) pontja szerinti esetben a szolgálati beosztásból való felfüggesztés időtartamára megszünteti.

(8) *  Ha a pótlék megállapításkor figyelembe vett, a (2) bekezdés a) pontja szerinti feltétel a jogosult vonatkozásában már nem, vagy a korábbinál alacsonyabb mértékben áll fenn, a miniszter ez alapján hozott döntése alapján a (2) bekezdés szerint megállapított munkaerő-piaci pótlék - a (3) bekezdés szerinti jogosultsági időtartam lejárta előtt is - megszüntethető, illetve annak összege módosítható.

II. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA ÁLTAL VÉGZET T, VESZÉLYESSÉGI ILLETMÉNYPÓTLÉKRA JOGOSÍTÓ TEVÉKENYSÉGEK

6. A repülési tevékenység díjazása

7. § Repülési tevékenységért járó veszélyességi pótlékra jogosult az állomány

a) repülő beosztást betöltő és repülő kiképzést végrehajtó légijármű-vezető és légijármű fedélzeti személyzetébe tartozó egyéb (a továbbiakban együtt: repülőhajózó), és

b) külföldön repülőhajózó képzésen résztvevő, de nem repülőhajózó beosztást betöltő

tagja.

8. § (1) A 7. § szerinti pótlék mértéke az állomány 7. § szerinti tagja fedélzeti beosztásától, kiképzettségétől és a szakmai feladatok végrehajtásában való alkalmazhatóságától függ, melyek alapján a pótlékra jogosultak közül

a) a korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) állomány az I. kategóriába,

b) a korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) állomány a II. kategóriába, és

c) a kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) állomány a III. kategóriába

tartozik.

(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti hadrafoghatósági kategóriákba tartozás feltételeit, a hadrafoghatósági kategóriába sorolás részletes eljárásrendjét a miniszter utasításban határozza meg.

(3) A pótlék havi mértékét a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva az 1. melléklet tartalmazza.

7. A repülőgép berepülési tevékenység díjazása

9. § (1) Repülőgép berepülési tevékenységért veszélyességi pótlék jár annak a repülőhajózónak, aki repülőgépet vagy helikoptert gyári javítás, időszakos vizsga, csapatjavítás, hajtóműcsere alkalmából, valamint bonyolult meghibásodás légi kivizsgálása esetén, továbbá új típusú repülőgépet vagy helikoptert a szállító féltől történő műszaki átvétele után berepül.

(2) A pótlék mértékét berepült gépenként a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva a 2. melléklet tartalmazza.

8. Az ejtőernyős ugrási tevékenység díjazása

10. § (1) Ejtőernyős ugrási tevékenységért járó veszélyességi pótlékra az állomány azon tagja jogosult, akinek az ejtőernyős ugrás végrehajtása - a betöltött beosztás munkaköri azonosító kódja alapján - a beosztása ellátásával együtt járó feladata.

(2) A pótlék mértéke - a kiképzettség és a szakmai feladatok végrehajtásában való alkalmazhatóság foka alapján - a hadrafoghatóságtól és a beosztáshoz kötődően használt ejtőernyő típusától függően havonta a honvédelmi illetményalap százalékában

a) légcellás beosztást betöltők esetében

aa) beugró-oktató szintnél 133%,

ab) oktató szintnél 114%,

ac) korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) szintnél 45%,

ad) korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) szintnél 30%,

ae) kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) szintnél 10% és

b) körkupolás beosztást betöltők esetében

ba) korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) szintnél 10%,

bb) korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) szintnél 7%,

bc) kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) szintnél 5%.

9. Az ejtőernyő beugrási tevékenység díjazása

11. § (1) Ejtőernyő beugrási tevékenységért járó veszélyességi pótlékra jogosult az állomány beugró szakszolgálati engedéllyel rendelkező azon tagja, aki ipari javított vagy átszerelt (a továbbiakban együtt: ipari javított) vagy gyári új légijárműnek minősített ejtőernyővel vagy repülőgép-vezető mentőernyővel hatósági légi alkalmassági vagy üzemeltetői ellenőrző ugrást (a továbbiakban együtt: beugrás) hajt végre.

(2) A pótlék mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában ernyőnként

a) repülőgép-vezető mentőernyő, vagy ipari javított légijárműnek minősített ejtőernyő beugrásáért 31,9% és

b) gyári új légijárműnek minősített ejtőernyő beugrásáért 23,7%.

(3) Az ipari javított ernyő beugrásáért csak akkor jár a pótlék, ha a beugrás a garanciális, kifogásolási határidőn belül történt.

(4) Ha egy mentő- vagy ejtőernyő vizsgálatához több ellenőrző ugrást is szükséges végrehajtani, ezen beugrásokért együttesen a (2) bekezdés szerinti mértékű pótlék jár.

(5) A pótlék megállapításának alapja az állomány beugró szakszolgálati engedéllyel rendelkező tagja által teljesített beugrásokról vezetett nyilvántartás.

12. § (1) A 11. § szerinti pótlék összegének megállapításánál

a) repülőgép-vezető mentőernyőnek kell tekinteni a repülőgép-vezetők és a légijármű-személyzet részére életmentő ernyőként rendszeresített ernyőt,

b) légijárműnek minősített ejtőernyőnek kell tekinteni az ejtőernyős ugrások végrehajtásához használt, nem kizárólagosan mentési célra szolgáló ernyőt, és

c) ipari javított ernyőnek kell tekinteni azt az a) vagy b) pont szerinti ernyőt, amelynek egy vagy több főrészét vagy azok részeit kicserélték.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak szempontjából főrésznek minősül a kupola, a teljes zsinórzat és a teljes heveder.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakkal azonosnak számító cserének minősül az, amely a kupolának legalább 10%-át, háromnál több főtartózsinórt, repülőgép-vezető mentőernyő combhevederét érinti.

10. A tűzszerész tevékenység díjazása

13. § (1) Az állománynak az aknazár telepítését, elaknásított terület mentesítését, lőtér lövészet utáni mentesítését, ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag vagy robbanótest felkutatását - ideértve a külföldön műveleti területen feltételezett robbanótestek felkutatása céljából tűzszerészeti tevékenység keretében végzett személy- és gépjármű átvizsgálást is -, hatástalanítását, megsemmisítését, továbbá szállítását végző aknakutató, aknász vagy tűzszerész beosztást betöltő, valamint a felsorolt feladatokban közvetlenül résztvevő és robbanásveszélyes helyen tartózkodó tagja az előzőekben felsorolt tűzszerész tevékenységért veszélyességi pótlékra jogosult.

(2) Nem jogosult a pótlékra az állomány azon tagja, aki kiképzés, gyakorlat keretében hajtja végre az (1) bekezdés szerinti feladatokat.

14. § (1) A 13. § szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában

a) annak, aki az aknazár telepítését, elaknásított terület mentesítését, lőtér lövészet utáni mentesítését, ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag vagy robbanótest felkutatását, hatástalanítását vagy megsemmisítését közvetlenül végzi, 17%,

b) az ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag, robbanótest szállítását végző gépjármű, hajó vezetőjének 8,5%, és

c) annak, aki nem tartozik az a) és b) pont hatálya alá, de a 13. § (1) bekezdése szerinti feladatellátás során robbanásveszélyes helyen tartózkodik, 5,3%.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően az (1) bekezdés a) pontjába tartozó feladat víz alatti végzése esetén a 13. § szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap 20%-a.

(2) *  A pótlékra jogosító időtartam megállapításakor az (1) és az (1a) bekezdés szerinti feladatok ellátásának időtartamait naponta, díjazási mértékenként külön-külön kell összeszámítani. Ha az összeszámított időtartam egész órával maradék nélkül nem osztható, a fennmaradó időt a pótlék összegének megállapításakor egy teljes óra pótlékra jogosító időtartamként kell figyelembe venni.

15. § A 13. § szerinti pótlék megállapításának alapja

a) belföldön a tűzszerész feladatot elrendelő parancs, a névre szóló megbízólevél, valamint a járőrnapló és

b) külföldön, műveleti területen a tűzszerész feladatot elrendelő parancs és a járőrnapló.

11. A búvár tevékenység díjazása

16. § *  (1) Búvár tevékenységért járó veszélyességi pótlékra az állomány búvár képesítéssel rendelkező azon tagja jogosult, aki búvárfeladatot szolgálati feladatként teljesít.

(2) A búvárjelölt a Honvédség által szervezett búvártanfolyam ideje alatt végzett búvár tevékenységért is jogosult az (1) bekezdés szerinti pótlékra.

17. § (1) *  A 16. § szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában kifejezve, a Magyar Honvédség Búvár Kézikönyvéről szóló belső rendelkezés szerint a búvárfeladatok díjazása szempontjából

a) I. típusú búvárfeladatnak minősített tevékenységért 2,7%,

b) II. típusú búvárfeladatnak minősített tevékenységért 3,6%, és

c) a víz alatti robbantási feladatok kivételével III. típusú búvárfeladatnak minősített tevékenységért 5,3%.

(2) *  A 14. § (1) bekezdés a) pontjába tartozó feladat víz alatti végzése esetén a feladatot végrehajtó búvár a 16. § szerinti pótlék helyett a 13. § szerinti pótlékra jogosult, a 14. § (1a) bekezdése szerinti mértékben.

(3) *  A pótlékra jogosító időtartam megállapításakor az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátásának időtartamait naponta, díjazási mértékenként külön-külön kell összeszámítani. Ha az összeszámított időtartam egész órával maradék nélkül nem osztható, a fennmaradó időt a pótlék összegének megállapításakor egy teljes óra pótlékra jogosító időtartamként kell figyelembe venni.

18. § (1) *  A 16. § szerinti pótlék csak annak állapítható meg, aki búvár képesítéssel rendelkezik, és jóváhagyott terv vagy külön intézkedés alapján szolgálati feladatként hajt végre búvármerülést vagy túlnyomásos térben feladatot.

(2) *  A pótlék megállapításának alapja a végrehajtott merülésekről vezetett nyilvántartás.

III. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA ÁLTAL VÉGZET T, FOKOZOT T IGÉNYBEVÉTELI ILLETMÉNYPÓTLÉKRA JOGOSÍTÓ TEVÉKENYSÉGEK

12. A készenléti tevékenység díjazása

19. § *  (1) *  Készenléti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlékra jogosult az állomány azon tagja, aki a miniszter által rendeletben vagy utasításban, illetve a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: KÁT), az MH PK vagy a KNBSZ főigazgatója által intézkedésben vagy parancsban elrendelt, illetve engedélyezett, a Hjt. 105. § (3) bekezdése szerinti készenléti szolgálatot belföldön teljesít.

(2) Nem jogosult a pótlékra az, aki a készenléti szolgálatot a Hjt. 94. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti szolgálati rendben, a beosztásával együttjáró szolgálati feladatként látja el.

(3) A pótlék megállapításának alapja a pótlék folyósítását megalapozó szolgálatokat működtető honvédelmi szervezetnél, valamint a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézménynél a szolgálatokról kiadott szolgálati intézkedés és a szolgálatvezénylés.

(4) Laktanyai készenléti szolgálat esetén az (1) bekezdés szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap 0,26%-a.

(5) Laktanyán kívüli készenléti szolgálat esetén az (1) bekezdés szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában

a) legfeljebb 3 órás beérkezési idő meghatározása esetén 0,24%,

b) 3 órát meghaladó, de legfeljebb 24 órás beérkezési idő meghatározása esetén 0,22%.

(6) Az állomány Hjt. 105. § (3) bekezdés c) pontja szerinti készenléti szolgálatot belföldön teljesítő tagja részére járó pótlék mértékét a (3)-(5) bekezdésben foglaltak alkalmazásával kell megállapítani.

20. § *  (1) *  Az állomány Hjt. 105. § (4) bekezdése alapján rendelkezésre állásra kötelezett tagja készenléti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlékra jogosult, ha a kijelöléssel összefüggő feladat vonatkozásában a számára nemzetközi kötelezettségvállalás alapján végrehajtásra kerülő feladat helyszínére való legfeljebb 30 napos megindulási vagy annak hiányában kiérkezési követelmény került meghatározásra. A pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap 0,2%-a.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a pótlék megállapításának alapja a pótlék folyósítását megalapozó kijelölésben érintett állományilletékes honvédelmi szervezetnél a kijelölésről kiadott parancs vagy határozat.

13. A készenléti szolgálatban végzett katasztrófavédelmi tevékenység díjazása

21. § (1) A Hjt. 247/I. § (3) bekezdése alapján az állomány katasztrófavédelmi feladat végrehajtása érdekében elrendelt készenléti szolgálatba vezényelt tagja a készenléti szolgálat időtartama alatt a napi szolgálatteljesítési időn kívül általa ténylegesen kifejtett katasztrófavédelmi feladatvégzés idejére a 19. § szerinti pótlék helyett túlszolgálati díjra jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti juttatás megállapításának alapja az arra jogosító katasztrófavédelmi tevékenységet irányító helyszíni vezető által aláírt külön nyilvántartás.

14. Az ügyeleti tevékenység díjazása

22. § (1) *  Ügyeleti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlékra jogosult az állomány azon tagja, aki a miniszter által kiadott rendeletben vagy utasításban, vagy a KÁT, az MH PK vagy a KNBSZ főigazgatója által kiadott intézkedésben vagy parancsban elrendelt, illetve engedélyezett őr-, ügyeleti, biztosító rendész vagy katonai rendészeti szolgálatot lát el a Hjt. 105. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatrendben.

(2) *  Nem jogosult a pótlékra az, aki az ügyeleti szolgálatot a Hjt. 94. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti szolgálati rendben, a beosztásával együttjáró szolgálati feladatként látja el, valamint az, aki a 26. §-ban meghatározott gyakorlatokon teljesít ügyeleti szolgálatot.

23. § *  (1) A 22. § szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában

a) *  a légierő ügyeletes parancsnok, az ügyeletes parancsnok, az MH legmagasabb szintű központi ügyeleti szolgálata, a honvédelmi szervezet riasztó-értesítő feladatokat ellátó legmagasabb szintű ügyeleti szolgálata, valamint honvédelmi szervezetnél a Műveleti Vezetési Rendszer keretében - állandó vagy eseti jelleggel - felállításra kerülő ügyeleti szolgálat esetében 0,31%,

b) az a) pont alá nem tartozó egyéb őrszolgálat és ügyeleti szolgálat, valamint a biztosító rendész szolgálat és a katonai rendészeti szolgálat esetében 0,24%.

(2) Azon (1) bekezdés szerinti szolgálatok esetében, amelyeket a működtetésükre vonatkozó szolgálati intézkedés alapján tartalmilag a készenléti szolgálatra jellemző körülmények között kell ellátni, a 22. § szerinti pótlék helyett a 19. § szerinti pótlék jár.

24. § A 22. § szerinti pótlék megállapításának alapja a pótlék folyósítását megalapozó szolgálatokat működtető honvédelmi szervezeteknél, valamint a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézménynél a szolgálatokról kiadott szolgálati intézkedés és a szolgálatvezénylés.

15. A gyakorlaton végzett tevékenység díjazása

25. § (1) *  Az állomány tagja a miniszteri utasításban, valamint a KÁT, az MH PK, a KNBSZ főigazgatója vagy a Honvédség középszintű vezető szervének parancsnoka által intézkedésben vagy parancsban elrendelt belföldi gyakorlaton végzett tevékenységért fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pótlékra a gyakorlatvezetők, a gyakorlatokon ellenőrzési vagy döntnöki feladat ellátására kijelölt személyek is jogosultak.

26. § (1) A 25. § szerinti pótlék szempontjából csak azok a gyakorlatok vehetők figyelembe, amelyek időtartama a 24 órát meghaladja.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából nem tekinthetők gyakorlatnak a nem gyakorlat keretében elrendelt - kiképzés, továbbképzés, gyakorlattal nem összefüggő ellenőrzés miatti - távollétek, valamint azok az igénybevételek, amelyekért a résztvevők külön pénzbeli juttatásban részesülnek.

(3) *  A 25. § szerinti pótlék megállapításakor az adott gyakorlat helyszínén ténylegesen eltöltött időtartamokból csak az egész órával maradéktalanul osztható időtartamokat lehet figyelembe venni. Az egész órával nem osztható időtartamokat nem lehet összeszámítani.

27. § *  A 25. § szerinti pótlék óránkénti összege a honvédelmi illetményalap 0,32%-a.

28. § *  A 25. § szerinti pótlék megállapításának alapja a gyakorlatokon töltött időtartamokról vezetett nyilvántartás.

16. Az orvosi ügyeleti tevékenység díjazása

29. § Az MH EK-ban az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Eütev.) meghatározott egészségügyi ügyelet ellátásáért a katonaorvos, továbbá az egészségügyi tiszt, altiszt, legénységi állományú katona fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

30. § A 29. § szerinti pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

a) orvos esetében

aa) hétköznap teljesített ügyelet esetén 3,6%,

ab) heti pihenőnapon teljesített ügyelet esetén 4,2%,

ac) munkaszüneti napon teljesített ügyelet esetén 4,7%, és

b) az állomány a) pontba nem tartozó tagja esetében

ba) hétköznap teljesített ügyelet esetén 2,6%,

bb) heti pihenőnapon teljesített ügyelet esetén 2,9%,

bc) munkaszüneti napon teljesített ügyelet esetén 3,3%.

17. Az egészségkárosító kockázatnak kitett tevékenységet végzők díjazása

31. § (1) Az állomány azon tagja, aki olyan - miniszteri rendeletben meghatározott eljárásrend szerint minősített - beosztást tölt be, amelyben szolgálati tevékenységét rendszeresen egészségkárósító kockázatnak kitett körülmények között végzi, havonta a honvédelmi illetményalap 46,3%-ának megfelelő mértékű fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szempontjából rendszeresen egészségkárosító kockázatnak kitett beosztást betöltőnek minősül az állomány tagja, ha szolgálati tevékenységét jellemzően a napi szolgálatteljesítési idő több, mint felében - ionizáló sugárzásnak kitett beosztásban jellemzően legalább napi 3 órában - egészségkárosító kockázati tényezőnek kitett körülmények között kell végeznie, vagy a részére nyújtott védelem csak egyéni védőeszköz olyan állandó vagy tartós használatával valósul meg, amely a viselője számára fokozott megterhelést jelent.

32. § Az állomány azon tagja, aki nem a 31. § (2) bekezdése szerinti beosztást tölt be, azonban szolgálati tevékenységét a havi szolgálatteljesítési idő egy részében a 31. § (2) bekezdése szerinti körülmények között végzi, az érintett időtartamra óránként a honvédelmi illetményalap 0,28%-ának megfelelő mértékű fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

33. § A 31. és 32. § szerinti pótlék megállapításának alapja

a) a 31. § szerinti esetben a pótlékra jogosító beosztásokról, és

b) a 32. § szerinti esetben a pótlékra jogosító tevékenységek elvégzéséről

az állományilletékes parancsnok által írásban kijelölt személy által vezetett részletes nyilvántartás.

18. A repülő és helikopter műszaki üzembentartó tevékenység díjazása

34. § (1) Az állomány repülőműszaki beosztású tagja a repülő és helikopter műszaki üzembentartó tevékenységért havonta a honvédelmi illetményalap 20,6%-ának megfelelő mértékű fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

(2) *  A pótlékra jogosító beosztásokat a munkakör-gazdálkodással kapcsolatos feladatokról szóló HM utasítás alapján a repülőműszaki beosztások tekintetében szakmai felelősként kijelölt szervezet vezetője által kiadott jegyzék határozza meg.

19. A különleges műveleti tevékenység díjazása

35. § *  (1) Különleges műveleti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlékra jogosult az állomány tagja, ha a) sikeresen elvégezte a különleges műveleti alaptanfolyamot, és

aa) az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár (a továbbiakban: MH 2. KRDD) osztagánál vagy kiképző századánál különleges műveleti munkakör azonosító kóddal rendszeresített beosztást tölt be,

ab) az MH 2. KRDD-nél beosztást tölt be, és nem tartozik az aa) alpontba, vagy

ac) az MH 2. KRDD-től eltérő honvédségi szervezetnél tölt be beosztást, és szerepel a (2) bekezdés szerinti jegyzékben, vagy

b) nem végezte el a különleges műveleti alaptanfolyamot, de a beosztása ellátásából adódóan rendszeresen részt vesz az MH 2. KRDD osztagainak alapfeladatához kötődő tevékenység támogatásában, és szerepel a (2) bekezdés szerinti jegyzékben.

(2) *  Az (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti, valamint az MH 2. KRDD állományába nem tartozó (1) bekezdés b) pontja szerinti személyek körét a Magyar Honvédség parancsnoka, illetve az MH 2. KRDD állományába tartozó (1) bekezdés b) pontja szerinti személyek körét az MH 2. KRDD parancsnoka által legalább évente felülvizsgált jegyzék tartalmazza. Az MH 2. KRDD parancsnokát a Magyar Honvédség parancsnoka által kiadott jegyzékben kell szerepeltetni, amennyiben az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel.

36. § (1) A 35. § szerinti pótlék mértéke havonta a honvédelmi illetményalap százalékában

a) a 35. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti esetben 150%,

b) a 35. § (1) bekezdés a) pont ab) és ac) alpontja szerinti esetben 100%, és

c) a 35. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben 75%.

(2)-(3) * 

20. Az oktatói tevékenység díjazása

37. § Az állomány Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: NKE) szolgálatot teljesítő, oktatói fokozattal rendelkező tagja az oktatói tevékenységért havonta a 3. melléklet szerinti mérték és a honvédelmi illetményalap szorzatának megfelelő összegű fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

38. § A jogosultak esetében a 37. § szerinti pótlék konkrét mértékét és összegét - az oktatói fokozat és az ahhoz kapcsolódóan végzett feladatrendszer, valamint az adott oktatói fokozatban vagy beosztásban eltöltött időtartam figyelembevételével, továbbá a 3. mellékletben meghatározott alsó határnál magasabb mértékű pótlék megállapításához szükséges, a 60. § (3) bekezdése szerinti helyi keret rendelkezésre állása esetén - az NKE rektorának javaslata alapján az állományilletékes parancsnok állapítja meg.

39. § Az állomány MH Altiszti Akadémián oktatói vagy kiképzői beosztást - kinevezéssel, áthelyezéssel, vezénylés alapján vagy megbízás keretében - ellátó tagja az oktatói, illetve kiképzői tevékenységért fokozott igénybevételi pótlékra jogosult, amelynek összege havonta a honvédelmi illetményalap százalékában

a) tisztek esetében

aa) kiképzői beosztásban 60%,

ab) oktatói beosztásban 46%, és

b) altisztek esetében

ba) kiképzői beosztásban 33%,

bb) szakoktatói beosztásban 20%.

21. A délutáni és éjszakai egészségügyi tevékenység díjazása

40. § (1) *  Az MH EK-ban szolgálatot teljesítő - több műszakban foglalkoztatott - katonaorvos vagy egészségügyi tiszt, altiszt, legénységi állományú katona részére a délutáni és éjszakai egészségügyi tevékenységért fokozott igénybevételi pótlék jár.

(2) A pótlék óránkénti mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában

a) orvos esetében

aa) délutáni műszakban 0,78%,

ab) éjszakai műszakban 1,55%, és

b) az állomány a) pont alá nem tartozó tagja esetében

ba) délutáni műszakban 0,52%,

bb) éjszakai műszakban 1,03%.

(3) A pótlék mértékének megállapítása szempontjából a délutáni műszak időtartama 14 órától 22 óráig, az éjszakai műszaké 22 órától másnap 6 óráig tart.

22. A díszelgési tevékenység díjazása

41. § (1) *  Az állománynak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (a továbbiakban: 32. NHD), valamint a Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság állományába tartozó, (3) bekezdés szerinti tagja a beosztásából adódó fokozott igénybevételért pótlékra jogosult.

(2) Az állomány zenekari tevékenységért pótlékban részesülő tagja nem jogosult az (1) bekezdés szerinti pótlékra.

(3) Az (1) bekezdés szerinti pótlék mértéke havonta a honvédelmi illetményalap százalékában

a) a Honvéd Koronaőrség állománya esetében 150%,

b) *  a Honvéd Palotaőrség állománya, valamint a 32. NHD parancsokság és törzs díszelgő, koronaőr vagy palotaőr fegyvernemi vagy szakági azonosítóval rendelkező beosztást betöltő állománya esetében 100%,

c) a Honvéd Díszzászlóalj állománya esetében 75%, és

d) az a)-c) pontba nem tartozó, díszelgő fegyvernemi vagy szakági azonosítóval rendelkező beosztást betöltő állomány esetében 50%.

23. A zenekari tevékenység díjazása

42. § (1) Az állomány katonazenész munkaköri azonosító kódú beosztást betöltő tagja - a katonai tiszteletadással járó társadalmi, állami és katonai ünnepek lebonyolításában való közreműködéssel és az arra történő felkészüléssel összefüggésben - a beosztásából adódó fokozott igénybevételért pótlékra jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pótlék mértéke havonta a honvédelmi illetményalap 50%-a.

24. A szövetségesi együttműködési tevékenység díjazása

43. § Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozó tagja a Hjt. 128. § (4) bekezdése szerinti fokozott igénybevételi pótlékra a szövetségesi együttműködési tevékenység keretében ellátott beosztása betöltésének időtartamára jogosult.

25. Az akciószolgálati tevékenység díjazása

44. § A KNBSZ állományába tartozó azon hivatásos katona, aki a KNBSZ főigazgatójának jóváhagyása alapján akciószolgálati tevékenységet végez, a feladatellátás időtartamára fokozott igénybevételi pótlékra jogosult, amelynek mértéke óránként a honvédelmi illetményalap 0,5-5,0%-a. A pótlék konkrét mértékét feladatonként a főigazgató határozza meg.

25/A. *  A Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja, valamint (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatok ellátásának díjazása

44/A. § *  (1) Ha az állománynak a Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja, valamint (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatokban a Hjt. 42. § (2) bekezdés a) pontja szerinti vezénylés alapján közreműködő tagja esetében a Hjt. 247/H. § alkalmazása felfüggesztésre kerül, a kifejtett tevékenységből eredő megterhelés ellentételezésére fokozott igénybevételi pótlékra jogosult.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően nem jogosult a fokozott igénybevételi pótlékra az állomány azon tagja, aki adott naptári napon összességében 8 órát el nem érő időtartamban vesz részt az (1) bekezdés szerinti feladatokban.

(3) A fokozott igénybevételi pótlék megállapításának alapja az (1) bekezdés szerinti feladatokban résztvevőkről a tevékenységüket irányító helyszíni vezető által - a (2) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - vezetett nyilvántartás.

44/B. § *  (1) A 44/A. § szerinti fokozott igénybevételi pótlék napi mértéke a jogosult (2) bekezdés szerinti távolléti díjának az 5. mellékletben meghatározott százaléka, de naponta legfeljebb tízezer forint.

(2) A fokozott igénybevételi pótlék összegének meghatározásakor a pótlék alapját képező tevékenység kifejtése szerinti naptári hónap első napján érvényes illetmény alapján számított távolléti díjat kell figyelembe venni. Ha a pótlékra jogosult nem rendelkezik a pótlék alapját képező tevékenység kifejtése szerinti naptári hónap első napján érvényes illetménnyel, a pótlék összegének meghatározásakor a pótlék alapját képező tevékenység kifejtése szerinti naptári hónapban rá irányadó legelső érvényes illetmény-besorolás szerinti illetmény alapján számított távolléti díjat kell figyelembe venni.

IV. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA KIEGÉSZÍTŐ ILLETMÉNYE ÉS EGYÉB ILLETMÉNYJOGOSULTSÁGI SZABÁLYOK

26. A kiegészítő illetmények általános szabályai

45. § *  A 46-48/E. §, továbbá a Hjt. 247/K. § (1) bekezdése szerinti kiegészítő illetmény a Hjt. 2. § 41. pontja alkalmazásában rendszeres kiegészítő illetménynek minősül.

27. A bérminimum kiegészítő illetmény

46. § (1) A Hjt. 122. § (6) bekezdése szerinti különbözet összegét bérminimum kiegészítő illetmény címén kell az állomány tagja részére megállapítani.

(2) A megállapított bérminimum kiegészítő illetményt a Hjt. 122. § (6) bekezdése szerinti illetményelemek bármelyikének összegében bekövetkező változás esetén felül kell vizsgálni, melynek eredményeként annak összegét a szükséges mértékben kell korrigálni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően meg kell szüntetni az állomány tagja bérminimum kiegészítő illetményre való jogosultságát, ha a Hjt. 122. § (6) bekezdése szerinti illetményelemek együttes összegének növekménye eléri vagy meghaladja a korábban megállapított bérminimum kiegészítő illetmény összegét.

28. A megbízás miatti kiegészítő illetmény

47. § * 

29. Az egészségügyi dolgozók kiegészítő illetménye

48. § (1) *  Az állománynak az MH EK állományában munkaköri feladatként az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés b) pontja hatálya alá tartozó tagja (a továbbiakban e § vonatkozásában: egészségügyi dolgozó) az Eütev. 16. § (7) bekezdése alapján havonta kiegészítő illetményre jogosult, melynek összegét az érintett részére egészségügyi dolgozók kiegészítő illetménye címén kell folyósítani.

(1a) *  Az (1) bekezdés alkalmazásakor meg kell állapítani, hogy ha az egészségügyi dolgozó közalkalmazotti jogviszonyban állna, akkor iskolai végzettségének és közalkalmazotti jogviszonyban figyelembe vehető szolgálati idejének megfelelően mely Kjt. szerinti fizetési osztályba és fizetési fokozatba tartozna. A betöltött egészségügyi szolgálati beosztás egészségügyi munkakör-csoportba sorolását, illetve a beazonosított közalkalmazotti besorolást a 7. melléklet figyelembevételével kell elvégezni.

(2) Ha az egészségügyi dolgozók kiegészítő illetményében részesülő egészségügyi dolgozó beazonosított közalkalmazotti besorolása változik, a részére egészségügyi dolgozók kiegészítő illetménye jogcímén korábban megállapított kiegészítő illetményt a változás napjával felül kell vizsgálni, melynek során a (3) és (4) bekezdés szerint kell eljárni.

(3) Ha a változás következtében az egészségügyi dolgozó illetménye nem éri el az új beazonosított besorolás szerint rá irányadó garantált közalkalmazotti illetmény összegét, akkor olyan mértékben kell megemelni a részére már korábban megállapított kiegészítő illetmény összegét, hogy azzal együtt az illetménye elérje az új beazonosított besorolás szerinti garantált közalkalmazotti illetmény összegét.

(4) Ha a változás következtében az egészségügyi dolgozó illetménye eléri, vagy meghaladja az új beazonosított besorolás szerint rá irányadó garantált közalkalmazotti illetmény összegét, akkor a részére már korábban megállapított kiegészítő illetmény összegét nem kell módosítani.

(5) Ha az egészségügyi dolgozó illetménye növekszik, az esetben a részére már korábban megállapított kiegészítő illetményt a változás napjával felül kell vizsgálni, melynek során a (6) és (7) bekezdés szerint kell eljárni.

(6) Ha az illetménynövekedéssel egyidejűleg az egészségügyi dolgozó beazonosított közalkalmazotti besorolása nem változik, akkor a részére már korábban megállapított kiegészítő illetmény összegét nem kell módosítani.

(7) Ha az illetménynövekedéssel egyidejűleg az egészségügyi dolgozó beazonosított közalkalmazotti besorolása is változik, akkor a (2) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

(8) Ha az egészségügyi dolgozó illetménye csökken, az esetben a részére már korábban megállapított kiegészítő illetményt a változás napjával felül kell vizsgálni, melynek során a (9) és (10) bekezdés szerint kell eljárni.

(9) Ha az egészségügyi dolgozó illetménye úgy csökken, hogy azzal egyidejűleg a beazonosított közalkalmazotti besorolása nem változik, de az illetménye már nem éri el a beazonosított közalkalmazotti besorolás szerint rá irányadó garantált közalkalmazotti illetmény összegét, akkor olyan mértékben kell megemelni a részére már korábban megállapított kiegészítő illetmény összegét, hogy azzal együtt az illetménye elérje a beazonosított besorolás szerinti garantált közalkalmazotti illetmény összegét.

(10) Ha az illetménycsökkenéssel egyidejűleg az egészségügyi dolgozó beazonosított közalkalmazotti besorolása is változik, akkor a (2) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

(10a) *  Ha az (1)-(10) bekezdés szerinti kiegészítő illetmény megállapítása során a megállapításra kerülő egészségügyi dolgozók kiegészítő illetmény összege nem éri el a 6. mellékletben foglalt táblázatnak a betöltött szolgálati beosztás rendszeresített rendfokozatának megfelelő B-E oszlopa szerinti összeget, a kiegészítő illetmény összegét ez utóbbi összegben kell megállapítani.

(10b) *  Nem alkalmazható a (10a) bekezdés

a) a Hjt. 61. § (1) bekezdése szerinti időtartamra,

b) a Hjt. 65. és 66. §-a szerinti felmentési időre, vagy

c) a Hjt. 147. § (1) bekezdés d) pontja szerinti fenyítés időtartamára.

(11) Ha az egészségügyi dolgozó - kinevezéssel, áthelyezéssel vagy rendelkezési állományba helyezéssel - kikerül az (1) bekezdés szerinti beosztásából, akkor illetményét az új beosztásának megfelelően kell megállapítani azzal, hogy ha ez utóbbi már nem minősül az (1) bekezdés szerinti beosztásnak, akkor az egészségügyi dolgozók kiegészítő illetményére a továbbiakban már nem lesz jogosult.

(12) *  Az (1)-(11) bekezdés szerinti kiegészítő illetmény megállapítása, illetve a már megállapított kiegészítő illetmény felülvizsgálata során a 48/B. § (1) bekezdése szerinti kiegészítő illetmény összegét nem kell figyelembe venni.

29/A. *  Pótlékveszteséget kompenzáló átmeneti kiegészítő illetmény

48/A. § *  (1) Az állomány azon tagja, akinek a 41. § szerinti pótlékra való jogosultsága a 41. § (3) bekezdés b) pontjának az egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 9/2016. (VI. 29.) HM rendelet (a továbbiakban: Módr.) 20. § 11. pontja szerinti módosítása miatt megszűnt, havonta azzal azonos összegű, átmeneti kiegészítő illetményre jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerint megállapított kiegészítő illetmény összegét a távolléti díjba tartozó illetményelemek bármelyikének összegében bekövetkező emelkedés esetén felül kell vizsgálni, és azt csökkenteni kell a távolléti díjba tartozó illetményelemek növekményével.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kiegészítő illetményre való jogosultság megszűnik, ha a (2) bekezdés szerinti illetményemelkedés összege eléri az állomány tagja (1) bekezdés szerinti kiegészítő illetménye legutolsó megállapított összegét.

(4) Az állomány tagja az (1) és (2) bekezdés figyelembevételével részére megállapított kiegészítő illetményre a 41. § szerinti pótlékra való jogosultsága megszűnésének napjától a (3) bekezdés szerinti feltétel bekövetkezéséig, de legfeljebb a 2019. december 31-ig terjedő időtartamra jogosult.

29/B. *  Az egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetmény

48/B. § *  (1) *  Az állománynak az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. R.) 2/A. §-ának hatálya alá tartozó tagja (a továbbiakban e § vonatkozásában: egészségügyi dolgozó) - a 48. § szerinti kiegészítő illetményen felül - havonta kiegészítő illetményre jogosult, amelyet egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetmény címén kell részére folyósítani.

(1a) *  Az (1) bekezdés alapján megállapítandó kiegészítő illetmény havi összege megegyezik

a) *  a Korm. R. 2016. december 31-én hatályos 2/A. § (1) bekezdése szerinti bérkiegészítés,

b) *  a Korm. R. 4-8. melléklete szerinti garantált illetmény- vagy bérnövekmény-tábla szerinti összeg 2017. november 1-jei változásából eredő növekmény és

c) *  a Korm. R.

ca) 2/A. § (4) bekezdése szerinti állomány esetében a Korm. R. 7. melléklete szerinti garantált illetmény- vagy bértábla szerinti összeg 2018. január 1-jei változásából eredő növekmény,

cb) 2/A. § (5) bekezdése szerinti állomány esetében a Korm. R. 8. melléklete szerinti garantált illetmény- vagy bérnövekmény-tábla szerinti összeg 2018. január 1-jei változásából eredő növekmény

együttes összegével.

(1b) *  Az (1a) bekezdés b) pontjának végrehajtása során 2017. november 1-jei illetmény-növekményként az orvosok és fogorvosok esetében havi bruttó 50 000 Ft-ot, a gyógyszerészek esetében a Korm. R. 5. mellékletében a H fizetési osztályhoz tartozó összegeket kell figyelembe venni.

(2) Ha az egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetményben részesülő egészségügyi dolgozó beazonosított közalkalmazotti besorolása változik, a részére korábban egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetmény címén megállapított összeget a változás napjával felül kell vizsgálni.

(3) *  Az egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetmény megállapítása során a 48. § (1a) és (11) bekezdését kell alkalmazni.

(4) *  A Korm. R. 2/B. § (4) bekezdése szerinti esetben az állomány tagja az egészségügyi dolgozók bérkiegészítése miatti kiegészítő illetményre nem jogosult.

29/C. *  A legénységi kiegészítő illetmény

48/C. § *  (1) A legénységi állomány tagja - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - legénységi kiegészítő illetményre jogosult.

(2) Nem jogosult az (1) bekezdés szerinti kiegészítő illetményre a legénységi állomány tagja

a) a Hjt. 61. § (1) bekezdése szerinti időtartamra,

b) a Hjt. 65. és 66. §-a szerinti felmentési időre, vagy

c) a Hjt. 147. § (1) bekezdés d) pontja szerinti fenyítés időtartamára.

(3) A legénységi kiegészítő illetmény havi összege

a) *  az érettségi vizsgával, vagy annál magasabb iskolai végzettséggel rendelkező legénységi állományú katona esetében az az összeg, amennyivel a havi alapilletményének, honvédelmi szolgálati díjának, valamint a 46. § szerinti kiegészítő illetményének együttes összege kevesebb 244 443 Ft-nál, vagy

b) *  az érettségi vizsgánál alacsonyabb legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkező legénységi állományú katona esetében az az összeg, amennyivel a havi alapilletményének, honvédelmi szolgálati díjának, valamint a 46. § szerinti kiegészítő illetményének együttes összege kevesebb

ba) *  közkatona esetében 200 000 Ft-nál,

bb) *  őrvezető rendfokozattal rendszeresített beosztás betöltése esetén 211 111 Ft-nál,

bc) *  tizedes rendfokozattal rendszeresített beosztás betöltése esetén 222 223 Ft-nál,

bd) *  szakaszvezető rendfokozattal rendszeresített beosztás betöltése esetén 244 443 Ft-nál.

(4) Ha a (3) bekezdés alapján kiszámított összeg nem éri el az 1000 Ft-ot, vagy ha a legénységi állomány tagja alapilletményének és honvédelmi szolgálati díjának együttes összege a rá irányadó, (3) bekezdés szerinti összeghatárral megegyezik vagy annál magasabb, akkor a legénységi állomány tagja a (3) bekezdésben foglaltak helyett 1000 Ft összegű legénységi kiegészítő illetményre jogosult.

29/D. *  Az egészségügyi dolgozók honvédségi bérkompenzációja miatti kiegészítő illetmény

48/D. § *  (1) Az állomány tagja egészségügyi dolgozók honvédségi bérkompenzációja miatti kiegészítő illetményre jogosult, ha

a) az egészségügyi munkakörcsaládba tartozó munkaköri azonosító kódú szolgálati beosztást tölt be,

b) nem tartozik a 48. § (1) bekezdése vagy a 48/B. § (1) bekezdése hatálya alá, és

c) szolgálati beosztásából eredő feladatvégzése során egészségügyi tevékenységet végez.

(2) Nem jogosult az (1) bekezdés szerinti kiegészítő illetményre az állomány tagja

a) a Hjt. 61. § (1) bekezdése szerinti időtartamra,

b) a Hjt. 65. és 66. §-a szerinti felmentési időre, vagy

c) a Hjt. 147. § (1) bekezdés d) pontja szerinti fenyítés időtartamára.

(3) *  Az (1) bekezdés alapján megállapítandó kiegészítő illetmény havi összegét

a) a betöltött szolgálati beosztás rendszeresített rendfokozatának alapulvételével, egészségügyi munkakör-csoportok szerinti bontásban a 6. mellékletben foglalt táblázat B-E oszlopa szerinti összeg,

b) a Korm. R. 2016. december 31-én hatályos 3. melléklete szerinti - a betöltött szolgálati beosztás beazonosított közalkalmazotti besorolása alapján figyelembe vett - bérkiegészítés és

c) a Korm. R. 4-8. melléklete szerinti garantált illetmény- vagy bérnövekmény-tábla szerinti összeg 2017. november 1-jei változásából eredő növekmény

együttes összege határozza meg.

(3a) *  A (3) bekezdés c) pontjának végrehajtása során 2017. november 1-jei illetmény-növekményként az orvosok és fogorvosok esetében havi bruttó 50 000 Ft-ot, a gyógyszerészek esetében a Korm. R. 5. mellékletében a H fizetési osztályhoz tartozó összegeket kell figyelembe venni.

(4) *  A (3) bekezdés alkalmazásakor a 48. § (1a) bekezdése, valamint a Korm. R. 1. §-a figyelembevételével kell eljárni.

(5) Ha az állomány (1) bekezdés szerinti tagjának beazonosított közalkalmazotti besorolása változik, a részére korábban az (1) bekezdés alapján kiegészítő illetmény címén megállapított összeget a változás napjával felül kell vizsgálni.

(6) Ha az állomány (1) bekezdés szerinti tagja kikerül az (1) bekezdés hatálya alá tartozó személyi körből, akkor az (1) bekezdés szerinti kiegészítő illetményre a továbbiakban már nem lesz jogosult.

29/E. *  Külszolgálati kiegészítő illetmény

48/E. § * 

30. A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetmény

49. § (1) *  Ha az állomány tagja részére az 53. § alapján a belföldi vezénylés időszakára vonatkozóan megállapított eseti illetménypótlékok együttes összege nem éri el a vezénylés előtti beosztásban kapott eseti illetménypótlékok együttes összegét, a vezénylés ideje alatt részére a különbözetet pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetmény címén kell megállapítani. A különbözet megállapításánál a vezénylés előtti beosztásban kapott eseti illetménypótlékok együttes összegeként a vezénylést megelőző utolsó tizenkét zárt naptári hónap vonatkozásában megállapított eseti illetménypótlékok egyhavi átlagát kell figyelembe venni. Ha az állomány tagja fennálló szolgálati viszonya nem éri el a tizenkét naptári hónapot, a vezénylést megelőzően szolgálati viszonyban töltött időtartam vonatkozásában a vezénylés előtti beosztásban megállapított eseti illetménypótlékok egyhavi átlagát kell figyelembe venni.

(2) *  A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetményre való jogosultság fennállását havonta kell vizsgálni, és szükség esetén az összegét az (1) bekezdés szerinti egyhavi számított átlag és az adott hónap vonatkozásában megállapított eseti illetménypótlékok együttes összege különbözeteként kell megállapítani.

(3) A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetményre való jogosultság megszűnik a megállapítására okot adó körülmény megszűnésekor.

(4) *  Ha a pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetményre való jogosultság nem teljes hónapban áll fenn, az (1) bekezdés szerinti számítás során annak összegét időarányosan kell megállapítani.

31. Az illetményre való jogosultság általános szabályai

50. § (1) Az illetmény megállapítását és a már megállapított illetmény összegének módosítását a (2)-(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell végrehajtani.

(2) Más beosztásba helyezés esetén az új alapilletményt a beosztásba történt kinevezés, áthelyezés írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától kell megállapítani.

(3) Az állomány speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztást betöltő tagja esetében a Hjt. 123. § (4) bekezdés f) pontjának alkalmazása során a beosztásban elérhetőnél eggyel alacsonyabb rendfokozatot a beosztás szempontjából irányadó honvédelmi szervezet, illetve a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézmény munkaköri jegyzéke, illetve állománytáblája, a beosztásban elérhetőnél eggyel alacsonyabb rendfokozathoz tartozó besorolási kategóriát pedig a Hjt. 5. melléklete figyelembevételével kell megállapítani.

(4) Szerződéses pályakezdő esetén az első tervezett beosztáshoz tartozó alapilletmény összegének - a Hjt. 123. § (4) bekezdés b) és f) pontja alapján történő - megállapítása során a (3) bekezdés figyelembevételével kell eljárni.

32. Az illetményre való jogosultság a beosztásból való távollét esetén

51. § Egészségügyi szabadság igénybevétele esetén az illetménynek a Hjt. 121. § (1) bekezdés e), f) és h)-j) pontja alapján történő esetleges csökkentéséről, megvonásáról vagy visszatartásáról a munkáltatói jogkört gyakorló vezetőnek az eset körülményeinek és az állomány tagja nyilatkozatának figyelembevételével kell írásba foglalt munkáltatói döntésben rendelkeznie.

52. § (1) Az illetmény Hjt. 131. § (1) bekezdése szerinti visszatartása esetenkénti mértékének megállapításakor az eljárás tárgyát képező cselekmény súlyát kell figyelembe venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti döntés meghozatala során az eljárás tárgyát képező cselekmény súlyán túlmenően az állomány eljárás alá vont tagja családjának szociális helyzete is figyelembe vehető.

32/A. *  A Honvédség tevékenységét elősegítő egyesülethez vezényeltek illetményjogosultsága

52/A. § *  (1) Ha az állomány a Hjt. 52/A. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a Honvédség tevékenységét elősegítő egyesülethez vezényelt tagja illetményére a vezénylési megállapodás alapján a hivatásos vagy szerződéses állományú katonákra vonatkozó szabályok az irányadók és az illetményt a vezénylés időtartama alatt a Honvédség biztosítja, erre irányuló miniszteri döntés esetén a Hjt. 123. § (5) bekezdésében foglaltaktól eltérően az alapilletmény - az életkor és a vezénylés alapjául szolgáló eredmények figyelembevételével - a honvédelmi illetményalap és

a) altiszt esetében 4,95-6,60,

b) tiszt esetében 6,25-10,60

közötti szorzószámok szorzataként állapítható meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti miniszteri döntés hiányában az alapilletményt

a) az első szolgálati beosztásba történő kinevezés nélkül vezényeltek esetében a Hjt. 123. § (5) bekezdés b) pontja,

b) az első szolgálati beosztásba kinevezett vezényeltek esetében a vezénylést megelőző napon betöltött beosztás besorolása

figyelembevételével kell megállapítani.

33. A belföldi vezénylés ideje alatti illetményjogosultság

53. § (1) *  Az 55-57. §-ban meghatározott esetek kivételével az állomány azon tagja, akit - az eredeti beosztásában való meghagyása mellett, de a beosztással együttjáró feladatok ellátása alól mentesítve - a szolgálat érdekében feladat végrehajtása vagy képzésen történő részvétel céljából egy hónapot meghaladó időtartamra belföldre vezényeltek, illetményként a vezénylés kezdőnapját megelőző napon érvényes illetményének a munkaerő-piaci pótlék kivételével a távolléti díjba tartozó illetményelemeire, valamint - a Hjt.-ben és miniszteri rendeletben szabályozott jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén - a feladatellátás vagy képzés helyén megállapítható eseti illetménypótlékra, továbbá a 6. § szerinti feltételekkel munkaerő-piaci pótlékra és a 49. § szerinti feltételekkel eseti kiegészítő illetményre jogosult.

(2) Az állomány (1) bekezdés szerint vezényelt tagja illetményének a vezénylés ideje alatti felemelésére az eredeti beosztása szerinti honvédelmi szervezet, illetve a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézmény munkáltatói jogkört gyakorló vezetője jogosult.

34. A külföldre vezénylés ideje alatti illetményjogosultság

54. § (1) *  Az 55-57. §-ban és az (5) és (6) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az állomány Hjt. 2. § 40. pontja szerinti tartós külföldi szolgálatra - ideértve a külföldi képzést is - vezényelt tagja a külföldi tartózkodás időtartamára folyósított egyéb juttatásokra tekintettel illetményként a vezénylést megelőző alapilletményre, honvédelmi szolgálati díjra, a 45-48/E. § szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre, valamint a (2)-(4) bekezdés szerinti feltételekkel illetménypótlékra jogosult.

(2) *  Az állomány tagja részére a Hjt.vhr. 1. § 10. pont a)-c), e) és k)-m) alpontja szerinti külföldi szolgálata ideje alatt - a Hjt.-ben és miniszteri rendeletben szabályozott jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén - csak a STANAG 6001 pótlék, külföldön folytatott tényleges repülőhajózó vagy tűzszerész tevékenység esetén a repülési vagy tűzszerész tevékenységért járó veszélyességi pótlék, valamint a területi pótlék és - a 6. § alapján pótlékra jogosítóként meghatározott beosztás betöltése esetén - a munkaerő-piaci pótlék állapítható meg.

(3) Az állomány tagja részére a Hjt.vhr. 1. § 10. pont d) és f) alpontja szerinti külföldi szolgálata ideje alatt - a Hjt.-ben és miniszteri rendeletben szabályozott jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén - csak a STANAG 6001 pótlék, a területi pótlék, az akciószolgálati tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék és - a 6. § alapján pótlékra jogosítóként meghatározott beosztás betöltése esetén - a munkaerő-piaci pótlék, valamint a Hjt.vhr. 1. § 10. pont d) alpontja szerinti külföldi szolgálat során

a) a jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén a tűzszerész tevékenységért járó veszélyességi pótlék,

b) folytatott tényleges repülőhajózó tevékenység esetén a repülési tevékenységért járó veszélyességi pótlék,

c) *  repülőműszaki beosztás ellátására történő vezénylés esetén a repülő és helikopter műszaki üzembentartó tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék,

d) *  a jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén a különleges műveleti tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék

állapítható meg.

(4) *  Az állomány tagja részére a Hjt.vhr. 1. § 10. pont i) és j) alpontja szerinti külföldi szolgálata ideje alatt - a Hjt.-ben és miniszteri rendeletben szabályozott jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén - csak a STANAG 6001 pótlék és - a 6. § alapján pótlékra jogosítóként meghatározott beosztás betöltése esetén - a munkaerő-piaci pótlék, valamint külföldön folytatott tényleges repülőhajózó tevékenység esetén a repülési tevékenységért járó veszélyességi pótlék állapítható meg.

(5) *  Az állomány a Hjt.vhr. 1. § 10. pont o) alpontja szerinti külföldi szolgálatra vezényelt tagja a külföldi szolgálat ideje alatt illetményként - a vezénylés időtartamától függetlenül - a vezénylést megelőző alapilletményre, honvédelmi szolgálati díjra, rendszeres illetménypótlékokra, valamint a 45-48/D. § szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre jogosult.

(6) *  Az állomány a Hjt.vhr. 1. § 10. pont c) és g) alpontja szerinti külföldi szolgálatra vezényelt és a KNBSZ állományába tartozó tagja illetményként a betöltött beosztás szerinti alapilletményre, honvédelmi szolgálati díjra, a (2) bekezdésben meghatározott rendszeres illetménypótlékokra, valamint a 45-48/E. § szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre jogosult.

35. A rendelkezési állományba tartozók illetményjogosultsága

55. § (1) Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a), c), d), f)-i), k)-s) és u) pontja szerinti rendelkezési állományban belföldön szolgálatot teljesítő vagy belföldi képzésben résztvevő tagja a (2)-(5) bekezdés szerinti feltételekkel jogosult illetményre.

(2) E rendeletet az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti szervezetnél szolgálatot teljesítő tagja illetményének megállapítása során az adott szervezetre a Honvédség vagy a KNBSZ által kiadott állománytábla, munkaköri jegyzék szerinti beosztás figyelembevételével kell alkalmazni.

(3) A (4) bekezdés és a Hjt. 123. § (5) bekezdése figyelembevételével kell megállapítani az állomány azon tagjának illetményét, aki a Hjt. 46. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szolgálatteljesítést követően a Hjt. 46. § (1) bekezdés f) pontja alapján szolgálatteljesítésre valamely honvédelmi szervezethez vagy a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézményhez kerül visszavezénylésre.

(4) Ha az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés f)-i), k)-s) és u) pontja szerinti tagját belföldre vezénylik, illetményre az 53. § szerint jogosult, azzal az eltéréssel, hogy az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés n) és o) pontja szerinti tagja esetében egyidejűleg a Hjt. 131. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetmény visszatartást is érvényesíteni kell.

(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés l) pontja szerinti tagja a rendelkezési állományban töltött idő alatt - a Hjt. 123. § (5) bekezdés b) pontja szerinti alapilletményen és a Hjt. 125. § (1) bekezdés szerinti honvédelmi szolgálati díjon felül - a 45-49. § szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre, valamint - a Hjt.-ben és miniszteri rendeletben szabályozott jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén - a szolgálatteljesítés helyén megállapítható illetménypótlékra jogosult.

(6) * 

56. § *  Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés e) és m) pontja szerinti rendelkezési állományban külföldön szolgálatot teljesítő tagja esetében, ideértve a külföldi képzésben résztvevőket is, az illetményt az 54. § figyelembevételével kell megállapítani, azzal az eltéréssel, hogy a Hjt. 46. § (1) bekezdés e) pontjába tartozók esetén - az 54. § (3) bekezdése szerinti esetek, illetve az alapilletmény tekintetében a Hjt. 123. § (7) bekezdése szerinti eset kivételével - a beosztástól függő illetményelemeket az adott külföldi beosztást tartalmazó, a Honvédség által kiadott állománytábla, munkaköri jegyzék alapján kell meghatározni.

57. § Az állomány rendelkezési állományba tartozó, a Hjt. 49. § (2) bekezdése szerinti esetekben feladatellátásra vagy a Hjt. 46. § (1) bekezdés m) pontja szerint képzésre vezényelt tagja illetményének a vezénylés ideje alatti felemelésére a Honvédség központi személyügyi szervezetének vezetője jogosult.

57/A. § *  (1) Az állomány Hjt. 58/A. § (2) bekezdése alapján rendelkezési állományba tartozó tagja esetében a szolgálati viszony szünetelése időszakában is alkalmazni kell a Hjt. 122. § (4) bekezdését, azzal az eltéréssel, hogy ebben az időszakban részére a Hjt. szerinti illetmény a Hjt. 58/A. § (3) bekezdésére figyelemmel nem kerül folyósításra, valamint a Hjt. szerint megállapított illetményéről az állomány érintett tagját nem kell tájékoztatni.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása során az illetményt a szolgálati viszony szünetelésének kezdetét megelőző napon érvényes illetmény figyelembevételével kell megállapítani. Az így megállapított illetményt a honvédelmi illetményalapnak a szünetelés időszaka alatti esetleges emelkedésének mértékével korrigálni kell.

36. Az illetményre való jogosultság az állomány tagjának halála esetén

58. § Az állomány tagjának elhalálozása esetén a halál bekövetkezésének napjáig járó időarányos illetményt és egyéb illetményjellegű juttatásokat az örökös vagy törvényes képviselője részére a jogerős hagyatékátadó végzés vagy az öröklési bizonyítvány alapján, a végzés állományilletékes honvédelmi szervezet részére történő benyújtásának napját követő hónap végéig kell folyósítani.

37. Az illetmény megállapításának eljárási szabályai

59. § Az illetmény összegének megállapítása során úgy kell eljárni, hogy a Hjt. 122. § (5) bekezdése alapján előbb a Hjt. 122. § (1) bekezdése szerinti illetményelemeket külön-külön egész forintra kerekítve kell kiszámítani, majd azokat össze kell adni. Az illetmény kiszámítása során a kerekítés általános matematikai szabályait kell alkalmazni.

38. Az illetménygazdálkodás szabályai

60. § (1) Az állomány tagja egyes illetményelemeinek megállapítására felhasználható keretekkel - a (2) és (3) bekezdés szerinti felosztásnak megfelelően - központi szinten és helyi vezetői hatáskörben kell gazdálkodni.

(2) A Honvédség központi pénzügyi és számviteli, ingatlanfenntartási és -üzemeltetési, logisztikai, valamint központosított igazgatási feladatokat ellátó szervezete (a továbbiakban: a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete) által kezelt központi keretet terheli a (3) bekezdés szerinti eset kivételével az állomány tagja részére megállapított illetmény összege.

(3) Az állományilletékes parancsnok részére a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete által rendelkezésre bocsátott helyi keretet terheli az oktatói tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék e rendelet szerinti mértékének alsó határánál magasabb összegben történő megállapítása esetén a pótlék összegének az alsó határ feletti része.

(4) A (3) bekezdés szerinti helyi keret felhasználásáról részletes nyilvántartást kell vezetni.

39. A szabadság, szabadnap megváltása

61. § (1) A Hjt. 113. § (2) bekezdése szerinti esetben az állomány tagja részére szabadságmegváltás címén járó juttatás összege megegyezik a ki nem adott szabadság időtartamával arányos összegű távolléti díjjal.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti ki nem adott szabadság egy napjára eső távolléti díjat úgy kell meghatározni, hogy a szolgálati viszony megszűnése napját, a szolgálati viszony szünetelése esetén a szünetelés első napját, illetve a Hjt. 46. § (1) bekezdés t) pontja szerinti rendelkezési állományba történő áthelyezés esetén az áthelyezés napját megelőző napon érvényes illetmény alapján számított távolléti díjat osztani kell 21 nappal.

62. § * 

V. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJÁNAK ILLETMÉNYJELLEGŰ ÉS EGYÉB JUTTATÁSAI

40. A túlszolgálat díjazása

63. § (1) *  A (2) bekezdés szerinti állomány kivételével az állomány vezetői beosztást betöltő tagja által teljesített túlszolgálatért a Hjt. 104. § (1)-(3) bekezdése szerint állapítható meg szabadidő vagy díjazás.

(2) *  A honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka és helyettese, a Hjt. 5. melléklete szerinti 16. vagy annál magasabb besorolási kategóriába tartozó vezetői beosztást betöltők, a Hjt. 6. melléklete szerinti felsővezetői beosztást betöltők, valamint az 1. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja és b)-d) pontja szerinti vezénylő zászlósi beosztást betöltők által teljesített túlszolgálatért sem szabadidő, sem díjazás nem állapítható meg.

(3) * 

(4) * 

(5) * 

64. § (1) * 

(2) * 

(3) *  A Hjt. 104. § (5) bekezdése szerinti nyilvántartásban a túlszolgálatot teljesítő személy nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát, az általa teljesített túlszolgálat időpontját és óraszámát, az ellentételezés formáját és mértékét, a szabadidő kiadásának időpontját vagy a túlszolgálati díj kifizetésének megtörténtét is fel kell tüntetni. A nyilvántartást az állomány tagja munkaköri leírásában rögzített szolgálati rend alapján irányadó szolgálatteljesítési idő, valamint a honvédelmi szervezet, illetve a Hjt. 42. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nem katonai oktatási intézmény által egyénenként vezetett szolgálatteljesítési idő-nyilvántartásban foglaltak alapján kell vezetni.

41. A szerződés-hosszabbítási díj

65. § *  (1) A szerződés-hosszabbítási díj összegét a szerződés-hosszabbítást megelőző szerződésben vállalt szolgálati idő utolsó napján érvényes távolléti díj alapján kell kiszámítani.

(2) A szerződés-hosszabbítási díjat

a) a Hjt. 73. § (5) bekezdése szerinti esetben a megszűnő szerződéses szolgálati viszony,

b) a Hjt. 73. § (6) bekezdése szerinti esetben a megszűnő hivatásos szolgálati viszony utolsó napjáig kell visszafizetni.

42. A visszailleszkedési támogatás

66. § *  (1) A visszailleszkedési támogatás összegének megállapításakor a felmentési idő vagy a lejáró szerződés utolsó napján érvényes távolléti díjat kell alapul venni.

(2) * 

43. A jubileumi jutalom

67. § *  Ha az állomány tagja a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idő elérése napján a Hjt. 131. §-a szerinti illetményvisszatartás miatt csökkentett illetményben részesült, az őt a Hjt. 93. § (2) bekezdésére figyelemmel utólagosan megillető jubileumi jutalmat a csökkentés figyelmen kívül hagyásával, a Hjt. 131. § (5) bekezdése alkalmazásával kell megállapítani.

67/A. § * 

68. § (1) A jubileumi jutalom folyósítási határidőt követő kifizetése esetén annak összegét a jogosultságra alapot adó időtartam leteltének napján érvényes távolléti díj alapján kell megállapítani.

(2) *  A jubileumi jutalom (1) bekezdés szerinti utólagos kifizetése során - ide nem értve a Hjt. 247/K. § (5) bekezdése szerinti esetet - a Hjt. 129. § (6) bekezdése figyelembevételével kell eljárni.

44. A repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri juttatása

69. § (1) A Hjt. 134. § (1) bekezdése szerinti repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri pénzjuttatásának (a továbbiakban: egyszeri pénzjuttatás) évenkénti alapösszegét a kifizetés időpontjában érvényes honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva a 4. melléklet alapján kell megállapítani.

(2) A repülőhajózó és ejtőernyős állomány részére a repülőhajózó vagy az ejtőernyős beosztásban eltöltött évek számának figyelembevételével az (1) bekezdés szerinti alapösszeget ki kell egészíteni a kiképzettségi szint, illetve az elért osztályos fokozat alapján

a) évente az alapösszeg 10%-ával

aa) a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően aranykoszorús első osztályú fokozattal repült, vagy

ab) a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően aranykoszorús első osztályú fokozattal ugrott évek után,

b) évente az alapösszeg 7%-ával

ba) a korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően első osztályú fokozattal repült, vagy

bb) a korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően első osztályú fokozattal ugrott évek után,

c) évente az alapösszeg 5%-ával

ca) a korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően másodosztályú fokozattal repült, vagy

cb) a korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően másodosztályú fokozattal ugrott évek után,

d) évente az alapösszeg 3%-ával

da) a kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően harmadosztályú fokozattal repült, vagy

db) a kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően harmadosztályú fokozattal ugrott évek után.

(3) Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításakor az alapösszegnek a (2) bekezdés szempontjából figyelembe veendő időarányos részét növelni kell az osztályos fokozatok alapján felszámítható kiegészítés százalékával.

(4) Az alapösszeget és a kiegészítést teljes hónapokra kell számítani úgy, hogy töredék hónap esetén a 15 napot meghaladó időszakot teljes hónapként kell figyelembe venni, a 15 napot meg nem haladót pedig figyelmen kívül kell hagyni.

70. § (1) Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításánál az állománytábla vagy munkaköri jegyzék szerinti repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban, valamint a honvéd tisztjelöltként - 2011. január 1-jét megelőzően ösztöndíjas hallgatóként - repülőhajózó kiképzéssel vagy ejtőernyőzéssel eltöltött időt kell alapul venni.

(2) Ha a repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban eltöltött idő nem folyamatos, a 30 napnál hosszabb megszakítás időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.

(3) Az egyszeri pénzjuttatásra alapot adó idő kiszámításánál a hat hónapnál rövidebb képzési idő esetén a képzés teljes időtartamát, hat hónapot elérő és egy évet meg nem haladó képzési idő esetén hat hónapot, egy évet meghaladó képzési idő esetén pedig évenként hat hónapot kell beszámítani, ha a honvéd tisztjelölt - 2011. január 1-jét megelőzően ösztöndíjas hallgató - a tervezett repülési vagy ugrási feladatokat végrehajtotta.

(4) A fegyelmi okból történt letiltás, a beosztásból való felfüggesztés idejét - ha azok az egy hónapot meghaladják - a repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban eltöltött idő megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.

71. § Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításánál a hajózó- vagy ejtőernyős napló adatait kell alapul venni. A kifizetett egyszeri pénzjuttatás összegét, a kifizetés időpontját, valamint az elszámolt időszakot a hajózó- vagy ejtőernyős naplóba be kell jegyezni.

72. § Az egyszeri pénzjuttatás kifizetését a munkáltatói jogkört gyakorló vezető írásba foglalt munkáltatói döntésben engedélyezi.

45. Az utazással töltött idő díjazása

73. § (1) A Hjt. 140/C. §-a szerinti esetben a 20. § (1) bekezdése szerinti pótlék összegével azonos mértékű időarányos díjazás illeti meg az állomány tagját.

(2) Nem jogosult az (1) bekezdés szerinti díjazásra az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés c) pontja szerint rendelkezési állományba tartozó azon tagja, aki nem a HM képzési igényeihez kapcsolódóan hajt végre belföldi kiküldetést.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából utazási időnek minősül

a) személygépkocsival történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig eltelt idő,

b) tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig tartó, valamint az átszállással töltött idő,

c) a tömegközlekedési eszköz megérkezésétől a kiküldetés szerinti szolgálatteljesítési idő kezdetéig, valamint a szolgálatteljesítési idő végétől a tömegközlekedési eszköz indulásáig eltelt idő.

(4) Az (1) bekezdés szerinti díjazás megállapítása szempontjából a havonta összeszámított utazási időből az egy órával nem osztható töredékidőre csak akkor jár díjazás, ha annak időtartama a 30 percet meghaladja. Ez esetben a díjazás mértéke szempontjából a 30 percet meghaladó töredékidőt teljes órának kell tekinteni.

(5) A (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben utazási időként a (3) bekezdés c) pont alapján számított időtartamot, de kiküldetésenként legfeljebb összesen 12 órát lehet figyelembe venni.

(6) Az (1) bekezdés szerinti díjazás megállapításának alapja a díjazás szempontjából irányadó utazási időtartamokról a menetlevél vagy csoportos kiküldetési rendelvény alapján az állományilletékes parancsnok által írásban kijelölt személy által vezetett nyilvántartás.

46. *  Az ismételt jogviszony-létesítéshez kötődő különös szabályok

73/A. § *  (1) A Hjt. 32. § (5) bekezdése szerinti esetben az ismételt jogviszony-létesítésre a szolgálati viszony korábbi megszűnését követő 2 éven belül akkor kerülhet sor, ha az állomány tagja a szerződéses szolgálati viszony korábbi megszűnése vonatkozásában részére kifizetett leszerelési segélyt, visszailleszkedési támogatást vagy végkielégítést az új szolgálati viszony létesítéséig teljes összegben visszafizeti.

(2) *  A korábbi szerződéses szolgálati viszony megszűnésekor önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalók által - az önkéntes tartalékos szolgálati viszony vállalt időtartamának letelte előtt - történő újabb szerződéses szolgálati viszony létesítéskor az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megszűnő önkéntes tartalékos szolgálati viszony vonatkozásában kapott, a Hjt. 74/A. §-a szerinti juttatást nem kell visszafizetni.

47. *  A céljuttatás

73/B. § *  (1) Az állomány tagja a Hjt. 140. § (6) bekezdése szerinti céljuttatásra akkor jogosult, ha a számára meghatározott célfeladat egésze vagy előre meghatározott része eredményesen teljesült, és a teljesítést az arra jogosult vezető írásban igazolta.

(2) Az (1) bekezdés szerinti céljuttatást legkésőbb a célfeladat teljesülését alátámasztó igazolás kiállítását követő második hónap végéig kell a jogosultnak kifizetni.

48. *  A visszarendeléshez kötődő különös szabályok

73/C. § *  A Hjt. 25. § (3a) bekezdése szerinti esetben a visszarendelés miatt teljesített szolgálatteljesítési időt a szolgálatteljesítés formája és ideje figyelembevételével kell a vonatkozó szabályok szerint ellentételezni.

49. *  Az önkéntes tartalékos szolgálat vállalását ösztönző juttatás

73/D. § *  (1) A Hjt. 74/A. §-a szerinti esetben az állomány tagja kéthavi távolléti díjnak megfelelő mértékű többletjuttatásra jogosult, ha

a) hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálati viszonya nem a Hjt. 12. § (2) bekezdése, 38. § (8) bekezdése, 59. § (1) bekezdés c) és e) pontja, 59. § (2) bekezdés d) és e) pontja, 68. § (1) bekezdés a)-o) pontja, 79. § (5) bekezdése vagy 82. § (2) bekezdése alapján szűnik meg, és

b) hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálati viszonya megszűnésekor önkéntes műveleti vagy önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati viszonyt létesít.

(2) Az (1) bekezdés szerinti juttatás összegének megállapításakor a hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálati viszony utolsó napján érvényes távolléti díjat kell alapul venni.

VI. FEJEZET

AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONA ILLETMÉNYE ÉS ILLETMÉNYJELLEGŰ JUT TATÁSAI

74. § *  (1) A 46. §-t a szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes tartalékos katonára is alkalmazni kell.

(2) Az önkéntes tartalékos katona külföldi szolgálatteljesítés időtartama alatti illetményét az 54. §-nak a Hjt. 219. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetményelemre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

(3) Az önkéntes tartalékos állomány tagja által teljesített túlszolgálatért járó ellentételezés megállapítása során a 63. §-t megfelelően alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy illetményként a Hjt. 219. § (1) bekezdés a) pontja figyelembevételével számított illetményt kell figyelembe venni.

(4) *  Az önkéntes területvédelmi tartalékos katona tört havi illetményének megállapítása során a Hjt. 122. § (3) bekezdésének alkalmazása során a tárgyhónap munkanapjaiként az általános szolgálati rend szerinti munkanapokat kell figyelembe venni.

(5) *  Az önkéntes tartalékos katona a Hjt. 219. § (3) bekezdése szerinti lemondását nyilatkozat leadásával gyakorolhatja, amelyben meghatározhatja azon éves bruttó összeget, amely feletti juttatási hányad tekintetében a tárgyévre vonatkozóan illetményre, szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, egyéb pénzbeli juttatásra való jogosultságát nem kívánja érvényesíteni. A nyilatkozat a már kifizetett juttatásokra vonatkozóan visszamenőleg nem érvényesíthető, utólag nem módosítható, továbbá nem visszavonható.

(6) *  A Hjt. 219. § (1b) bekezdése alapján, a Magyar Honvédség parancsnoka által belső rendelkezésben kijelölt egyes önkéntes tartalékos beosztások esetén a beosztást betöltő önkéntes tartalékos katona illetménye honvédelmi érdekből - az érintett személy speciális végzettségére, képzettségére, valamint az általa ellátandó feladat kiemelt fontosságára vagy speciális jellegére tekintettel - az önkéntes tartalékos szolgálat vállalására vonatkozó szerződésben, a Hjt. 219. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak helyett egy összegben is meghatározható.

(7) *  A (6) bekezdés szerinti esetben járó illetmény havi összegét az önkéntes tartalékos szolgálat vállalására vonatkozó szerződésben úgy kell meghatározni, hogy annak összege nem lehet kevesebb a Hjt. 219. § (1) bekezdés a) pontja szerint megállapítható illetményelemek együttes összegénél, és nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

(8) *  A (6) bekezdés szerinti beosztást betöltő önkéntes tartalékos katona részére elrendelt túlszolgálatért járó ellentételezés megállapítása során a (3) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a túlszolgálat pénzbeli ellentételezése esetén a túlszolgálati díj alapját képező távolléti díjat a (6) bekezdés szerinti illetmény helyett a Hjt. 219. § (1) bekezdés a) pontja figyelembevételével számított illetmény alapján kell meghatározni.

74/A. § *  (1) A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes védelmi tartalékos katona egyszeri alkalommal a honvédelmi illetményalap 45%-ában megállapított szerződéskötési díjra jogosult.

(2) A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes területvédelmi tartalékos katona egyszeri alkalommal a honvédelmi illetményalap 75%-ában megállapított szerződéskötési díjra jogosult, ha az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot legalább két évre vállalja.

(3) *  Nem jogosult a (2) bekezdés szerinti szerződéskötési díjra az önkéntes területvédelmi tartalékos katona a 66. § (2) bekezdése és a 73/D. §-a szerinti esetekben.

(4) A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes műveleti tartalékos katona teljesített szolgálati évenként utólag rendelkezésre állási díjra jogosult, melynek összege a minimálbér 150%-a.

(5) A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes területvédelmi tartalékos katona teljesített szolgálati évenként utólag rendelkezésre állási díjra jogosult, melynek összege megegyezik a minimálbérrel.

(6) A Hjt. 215. § (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben a teljesített szolgálati évek utáni rendelkezésre állási díj - a szolgálathalasztás időtartamán kívüli időszakra eső - időarányos összegben jár.

(6a) *  Az önkéntes tartalékos katona elhalálozása esetén a (4) és (5) bekezdés szerinti rendelkezésre állási díj időarányos, a halál bekövetkezésének napjáig járó összegét az örökös vagy törvényes képviselője részére a jogerős hagyatékátadó végzés vagy öröklési bizonyítvány állományilletékes honvédelmi szervezet részére történő bemutatásának és az arról készült másolat benyújtásának napját követő hónap végéig kell folyósítani.

(7) A (4) és (5) bekezdés szerinti esetben a rendelkezésre állási díj összegének megállapítása során az annak alapját képező, leszolgált év utolsó napján érvényes minimálbér összegét kell figyelembe venni.

(8) Az önkéntes műveleti tartalékos és az önkéntes területvédelmi tartalékos katona rendelkezésre állási díját, valamint az önkéntes védelmi tartalékos és az önkéntes területvédelmi tartalékos katona szerződéskötési díját a munkáltatói jogkört gyakorló vezető állapítja meg.

(9) A rendelkezésre állási díjat leszolgált évenként utólag, legkésőbb a teljesített évet követő második hónap utolsó napjáig kell kifizetni.

(10) A szerződéskötési díjat a szerződés aláírását követő negyedik hónap 5. napjáig kell kifizetni.

74/B. § *  A Hjt.

a) 215. § (6) bekezdése szerinti esetben a visszailleszkedési támogatást vagy annak érintett részét, illetve az önkéntes tartalékos szolgálat vállalását ösztönző juttatást,

b) 219. § (5) bekezdése szerinti esetben a szerződéskötési díjat

a megszűnő önkéntes tartalékos szolgálati viszony utolsó napjáig kell visszafizetni.

VII. FEJEZET

A HONVÉD TISZTJELÖLT ÖSZTÖNDÍJA

75. § Az egyes tanulmányi szemeszterekre megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következő tanulmányi szemeszter első napját megelőző napig, a VIII. szemeszter esetén pedig a honvéd tisztjelölti szolgálati viszony megszűnése napjáig jár.

76. § (1) A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti repülési pótlékot az adott tanévre előírt repülési feladatok 100%-os teljesítését követő hónapra járó ösztöndíjjal együtt, de legkésőbb a tanulmányi év utolsó napját követő 10. napig kell a jogosult részére folyósítani. A tanulmányi kötelezettségként előírt repülési feladatok teljesítéséről az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy részletes nyilvántartást vezet. A repülési pótlék mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

a) az I-II. szemeszterben 25%,

b) a III-IV. szemeszterben 50%,

c) az V-VI. szemeszterben 75%,

d) a VII-VIII. szemeszterben 100%.

(2) A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti ejtőernyős ugrási pótlék csak a tanulmányi kötelezettségként előírt és teljesített igénybevétel után jár, azonban a pótlék mértékének megállapítása során a teljesített ugrások számába a Honvédségnél tanulmányi kötelezettségként végrehajtott ugrásokon kívül a polgári ejtőernyős kiképzés vagy ejtőernyős sporttevékenység - ideértve az edzést és a versenyt is - során végrehajtott nyilvántartott ugrások számát is be kell számítani. A tanulmányi kötelezettségként előírt és végrehajtott ejtőernyős ugrásokról, valamint az ejtőernyős ugrási pótlék mértékének megállapítása során a teljesített ugrások számába beszámító egyéb igazolt ugrásokról az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy részletes nyilvántartást vezet. Az ejtőernyős ugrási pótlék mértéke ugrásonként a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

a) az 1-35. ugrás között 2%,

b) a 36-75. ugrás között 3,5%,

c) a 76. ugrástól 5%.

(3) Az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában történő közreműködés alapján a honvéd tisztjelölt részére meghatározott feladatok végrehajtásáról részletes nyilvántartást vezet. A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti katasztrófavédelmi pótlék a katasztrófavédelmi feladat lezárultát követően kerül elszámolásra. Az elszámolás során minden megkezdett naptári nap teljes napnak minősül.

(4) *  A honvéd tisztjelölt a Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feladat végrehajtásáért pótlékra jogosult. A pótlék mértékére a Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja alcím IV. pontját kell alkalmazni. A pótlék alapját képező tevékenység nyilvántartására, valamint a pótlék megállapítására a (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy katasztrófavédelemmel összefüggő feladat alatt a Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feladatot kell érteni.

(5) * 

77. § A honvéd tisztjelölt ösztöndíját, az egyes pótlékokra való jogosultságát és mértékét - az NKE igazolása, valamint a vonatkozó nyilvántartás alapján - az állományilletékes parancsnok határozza meg.

VIII. FEJEZET

A HONVÉD ALTISZT-JELÖLT ÖSZTÖNDÍJA

78. § Az egyes tanulmányi félévekre megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következő tanulmányi félév első napját megelőző napig, a 14/2. félév esetén pedig a honvéd altiszt-jelölti szolgálati viszony megszűnése napjáig jár.

79. § Az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában történő közreműködés alapján a honvéd altiszt-jelölt részére meghatározott feladatok végrehajtásáról részletes nyilvántartást vezet. A Hjt. 8. melléklet II. A honvéd altiszt-jelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti katasztrófavédelmi pótlék a katasztrófavédelmi feladat lezárultát követően kerül elszámolásra. Az elszámolás során minden megkezdett naptári nap teljes napnak minősül.

79/A. § *  A honvéd altiszt-jelölt a Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feladat végrehajtásáért pótlékra jogosult. A pótlék mértékére a Hjt. 8. melléklet II. A honvéd altiszt-jelölt ösztöndíja alcím IV. pontját kell alkalmazni. A pótlék alapját képező tevékenység nyilvántartására, valamint a pótlék megállapítására a 79. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy katasztrófavédelemmel összefüggő feladat alatt a Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feladatot kell érteni.

80. § A honvéd altiszt-jelölt ösztöndíját, valamint a vonatkozó nyilvántartás alapján a pótlékra való jogosultságát az állományilletékes parancsnok határozza meg.

IX. FEJEZET

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA, AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONA, A HONVÉD TISZTJELÖLT ÉS ALTISZT-JELÖLT TELJESÍTMÉNYJUT TATÁSA

81. § (1) A Hjt. 132/A. § alapján teljesítményjuttatás állapítható meg azon honvéd részére, aki szolgálati feladatait huzamos időn keresztül kiemelkedően hajtja végre, külön pénzbeli elismerése az általa elvégzett és az illetményben el nem ismerhető többletfeladatok alapján indokolttá válik, illetve szolgálati viszonyával összefüggő tevékenysége során kimagasló teljesítményt nyújt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti teljesítményjuttatás megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy

a) a teljesítményjuttatás összege álljon arányban az annak alapjául szolgáló tevékenység színvonalával, súlyával, eredményességével, a többletteljesítmény minőségével és mennyiségével,

b) az egy személy részére megállapított teljesítményjuttatás éves együttes összege nem lehet több a hathavi távolléti díj összegénél,

c) egy személy részére ugyanazon kifejtett teljesítményért, tevékenységért csak egyszer állapítható meg teljesítményjuttatás, és

d) a teljesítményjuttatás megállapítására jogosult vezető önmagát teljesítményjuttatásban nem részesítheti.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontjának alkalmazása során a távolléti díj helyett

a) honvéd tisztjelölt és honvéd altiszt-jelölt esetében az alapösztöndíj és alapösztöndíj-kiegészítés együttes, és

b) a szolgálati járandóságban részesülő önkéntes tartalékos katona esetében a szolgálati helye szerinti állománytáblában vagy munkaköri jegyzékben rendszeresített szolgálati beosztásához tartozó besorolási osztálynak és besorolási kategóriának megfelelően számított alapilletmény

összegét kell figyelembe venni.

(4) *  Huzamos, kivételesen kiemelkedő szolgálati feladatellátás és a szolgálat iránti elkötelezettség elismeréseként a teljesítményjuttatás együttes éves összege a miniszter döntése alapján a (2) bekezdés b) pontja szerinti mértéket további legfeljebb egy havi távolléti díj összegével meghaladhatja.

82. § A honvéd részére teljesítményjuttatást a miniszter vagy a miniszter által utasításban teljesítményjuttatás megállapítására jogosult vezetőként meghatározott személy - a részére évente jóváhagyott, teljesítményjuttatásra fordítható keret terhére - állapíthat meg.

X. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

83. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2015. július 1-jén lép hatályba.

(2) A 84. § és a 88. § 2019. január 1-jén lép hatályba.

84. § * 

85. § (1) Az állomány azon tagja esetében, akinek a Hjt. hatálybalépése előtti jogszabályok szerint a szolgálati idejét vagy annak egy részét szorzószámok alkalmazásával számították, a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idő elérése napjának azt a napot kell tekinteni, amelyik napon a jubileumi jutalomra való jogosultsághoz szükséges szolgálati időt a szorzószámok alkalmazásával történő számítással együtt eléri.

(2) A Hjt. 247/K. § (6) bekezdésének alkalmazásakor a 2015. július 1-jétől megvalósuló illetményfejlesztésre figyelemmel megállapított illetményt úgy kell meghatározni, hogy a külföldi szolgálatot megelőzően betöltött beosztás - külszolgálat megkezdését megelőző napon érvényes - besorolásának alapulvételével kell a 2015. július 1-jén érvényes szabályok szerint kiszámítani a jubileumi jutalom szempontjából irányadó illetményt, és ez utóbbi alapján kell a jubileumi jutalom felszámítási alapját képező távolléti díj összegét meghatározni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat az állomány azon tagja esetében, aki a külföldi szolgálatot megelőzően rendelkezési állományba tartozott, és rendelkezési állományba tartozóként a külszolgálat megkezdését megelőző napon nem töltött be beosztást, azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a külföldi szolgálatot megelőzően betöltött beosztás besorolása helyett a rendelkezési állományba tartozás alatti - a külszolgálat megkezdését megelőző napon érvényes - illetmény alapját képező besorolást kell figyelembe venni.

(4) *  Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés t) pontja szerinti rendelkezési állományba tartozó tagja részére a szolgálati viszonyának - a szolgálat felső korhatárának elérése miatti - megszűnéséig ki nem adott szabadság ellentételezéseként, szabadságmegváltás címén járó juttatás összege megegyezik a Hjt. 48. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetmény figyelembevételével a 61. § (2) bekezdése szerinti osztószám alkalmazásával számított, a ki nem adott szabadság időtartamával arányos összegű távolléti díjjal.

(5) Az állomány 2015. július 1-jén a Hjt. 2015. június 30-án hatályos 147. § (1) bekezdés d) pontja szerinti beosztási illetmény csökkentés fenyítés hatálya alatt álló tagja esetében a kiszabott fenyítést a fenyítés időtartamának 2015. június 30-át követő időszakában - a korábban határozattal elbírált fegyelemsértés vonatkozásában újabb fegyelmi határozat kiadása nélkül - úgy kell végrehajtani, hogy a fenyítés hatályának végéig a Hjt. 122. § (1) bekezdés szerinti elemekből álló összilletményt havonta csökkenteni kell a 2015. június hónapra a beosztási illetmény csökkentés fenyítés figyelmen kívül hagyásával kiszámított összilletmény és a fenyítés miatt megállapított összilletmény különbözetével.

86. § *  E rendeletnek a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet módosításáról szóló 13/2015. (XII. 3.) HM rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. §-ával megállapított 4. § (4) bekezdés b) pontját, valamint az R1. 4. § d) pontjával módosított 63. § (2) bekezdését 2015. augusztus 1-jétől kell alkalmazni.

87. § *  E rendeletnek az R1. 1. §-ával megállapított 4. § (3) bekezdését és 4. § (4) bekezdés a) pontját 2015. szeptember 9-től, 4. § (4) bekezdés c) pontját 2015. szeptember 22-től kell alkalmazni.

87/A. § *  A 86. és a 87. § alapján visszamenőlegesen esedékessé váló juttatásokat a jogosultak részére az R1. hatálybalépését követő 60 napon belül, egy összegben kell kifizetni.

88. § * 

89. § *  (1) E rendeletnek a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet módosításáról szóló 18/2015. (XII. 22.) HM rendelet (a továbbiakban: R2.)

a) 27. §-ával megállapított 25/A. alcímét, valamint

b) 3. mellékletével megállapított 5. mellékletét

2015. december 12-étől kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés alapján visszamenőlegesen esedékessé váló fokozott igénybevételi pótlékot a jogosult részére legkésőbb az R2. hatálybalépését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni.

90. § * 

91. § *  (1) E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 35. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontját és b) pontját 2016. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Az állomány (1) bekezdés alapján fokozott igénybevételi pótlékra jogosult tagja részére a 2016. január 1-jétől a Módr. hatálybalépéséig esedékes - ki nem fizetett - fokozott igénybevételi pótlékot legkésőbb a Módr. hatálybalépését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni.

92. § *  A 35. § (2) bekezdése szerinti parancsnokoknak a 90. és 91. §-ban foglaltak figyelembevételével a Módr. hatálybalépését követő 15. napig felül kell vizsgálniuk, és szükség szerint pontosítaniuk kell a 35. § (2) bekezdése szerinti jegyzékeket.

93. § *  E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 2/A. §-át az állomány 2016. június 30. után áthelyezett tagja esetében kell alkalmazni.

94. § *  E rendeletnek az egyes honvédelmi miniszteri rendeleteknek a honvédelmi miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalok szervezeti integrációjával összefüggő módosításáról szóló 16/2016. (VIII. 31.) HM rendelettel módosított 76. § (4) bekezdését és 79/A. §-át 2016. július 1-jétől kell alkalmazni.

95. § *  E rendeletnek a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet módosításáról szóló 5/2017. (V. 17.) HM rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 74/A. § (2) bekezdését, valamint - ehhez kapcsolódóan - 74/A. § (3) és (10) bekezdését a 2017. április 1-jétől a Módr1. hatálybalépéséig terjedő időszakban létesített önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati viszonyok vonatkozásában is alkalmazni kell.

96. § *  E rendeletnek az egyes jogállási kérdésekkel összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló 14/2017. (X. 18.) HM rendelet 3. §-ával megállapított 35. §-át 2017. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

97. § *  E rendeletnek a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet módosításáról szóló 17/2017. (XII. 18.) HM rendelettel megállapított 48. § (1a) bekezdését, 48/B. § (1)-(1b) és (3) bekezdését, 48/D. § (3)-(4) bekezdését 2017. november 1-jétől kell alkalmazni.

98. § * 

99. § *  E rendeletnek a Módr2.-vel megállapított 29/E. alcímét, 98. §-át, valamint a Módr2.-vel módosított 45. §-át, 48/C. § (3) bekezdését és 54. § (1) és (6) bekezdését 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

100. § *  E rendeletnek a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet módosításáról szóló 3/2018. (II. 28.) HM rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 48/B. § (1a) bekezdés c) pontját 2018. január 1-jétől kell alkalmazni azzal, hogy a 2018. január 1-jétől megállapított illetménynövekményt legkésőbb a Módr3. hatálybalépését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni.

101. § *  (1) E rendeletnek az egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 12/2018. (VII. 27.) HM rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) módosított 40. § (1) bekezdését 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a Módr4.-gyel megállapított 55. § (6) bekezdését a hivatásos állomány 2018. január 1-jét megelőzően nyugdíj előtti rendelkezési állományba áthelyezett tagja esetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kiegészítő illetmény összegét - a 2018. december 31-én járó illetmény alapul vételével - első alkalommal 2019. január 1-jétől kell megállapítani és folyósítani.

102. § *  (1) E rendeletnek az egyes honvédelmi miniszteri rendeleteknek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításával összefüggő módosításáról szóló 20/2018. (XII. 28.) HM rendelet (a továbbiakban: Módr5.) által módosított 48/E. § (1) bekezdését 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a Módr5.által megállapított 48/E. § (1) bekezdésével összefüggő illetményt a 2019. január hónapra járó illetménnyel együtt kell a jogosultak részére folyósítani.

1. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez

A repülési tevékenységért járó veszélyességi pótlék havi mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

A B C D E
1 Hadrafogható állomány
2
Fedélzeti beosztás
I. korlátozás nélkül hadrafogható állomány (COMBAT READY) pótlékának mértéke (%) II. korlátozottan hadrafogható állomány (LIMITED COMBAT READY) pótlékának mértéke (%) III. kiképzés alatti állomány (UNDER TRAINING) pótlékának mértéke (%)
3 Hangsebesség feletti Harcászati repülőgép-vezető 309 247 173
4 Gépparancsnok 283 227 159
5 Hangsebesség alatti Gépparancsnok helyettes (másodpilóta, operátor) és fedélzeti megfigyelő 258 206 144
6 A légijármű üzemeltetésében résztvevő további gépszemélyzet 206 165 116

2. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez

A repülőgép berepülési tevékenységért járó veszélyességi pótlék mértéke berepült gépenként a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

A B
1 Megnevezés A pótlék mértéke berepült gépenként
(%)
2 Gépparancsnok 31,9
3 Gépparancsnok helyettes (másodpilóta, operátor) és fedélzeti megfigyelő 27,8
4 A repülőgépet, helikoptert üzemeltető gépszemélyzet további tagja 23,7

3. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez

Az oktatói tevékenységért járó fokozott igénybevételi pótlék havi mértéke a honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

A B C D E F G
1 1. pótlékfokozat 2. pótlékfokozat 3. pótlékfokozat
2 Oktatói fokozat/beosztás Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza A pótlék mértékének alsó és felső határa (%) Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza A pótlék mértékének alsó és felső határa (%) Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza A pótlék mértéké-nek alsó és felső határa (%)
3 Tanársegéd és egyéb - mérnöktanár, műszaki tanár, gazdasági tanár, nyelvtanár, testnevelő tanár, kollégiumi nevelőtanár - oktatói vagy szakoktatói beosztásban szolgálatot teljesítő



0-4 év




26,8-34




5-8 év




35-42,2




8 év felett




43,2-53,5
4 Adjunktus és főiskolai docens 0-10 év 43,2-57,6 11-20 év 58,7-73,1 20 év felett 74,1-88,5
5 Főiskolai tanár és egyetemi docens 0-10 év 89,5-114,2 11-20 év 115,2-139,9 20 év felett 140,9-165,6
6 Egyetemi tanár 0-5 év 166,7-199,6 6-10 év 200,6-233,5 10 év felett 234,5-267,4

4. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez

A repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri pénzjuttatásának évenkénti alapösszege a kifizetés időpontjában érvényes honvédelmi illetményalap százalékában meghatározva

A B
1 Megnevezés Egyszeri pénzjuttatás éves alapösszegének mértéke (%)
2 A légijárművet üzemeltető gépszemélyzet parancsnoki beosztás betöltésének idejére 68
3 A légijármű parancsnokhelyettesi (másodpilóta, operátor) és a fedélzeti megfigyelői beosztás betöltésének idejére 58
4 A légijárművet üzemeltető beosztott gépszemélyzet tagjának minősülő beosztás, valamint az ejtőernyős beosztás betöltésének idejére 50
5 A honvéd tisztjelölti (korábban katonai felsőoktatási intézmény ösztöndíjas hallgatói) tanulmányok repülőhajózó kiképzéssel, ejtőernyőzéssel töltött időtartamára 50
6 A légijármű üzemeltetésével nem kapcsolatos, egyéb a fedélzeten elhelyezett berendezések kezelését ellátó beosztás betöltésének idejére 25

5. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez * 

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 36. § (1) bekezdés h) pontja, valamint (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatokban közreműködők fokozott igénybevételi pótlékának napi mértéke a távolléti díj százalékában meghatározva

A B C
1 Az alapilletmény alapját képező besorolási kategória száma A Hjt. 123. § (4) bekezdés d) pontja szerinti alapilletményben részesülő vezénylő zászlósok A pótlék napi mértéke
(%)
2 1. - 6,11
3 2-4. - 5,68
4 5-7. - 3,96
5 8-10. - 3,25
6 11-13. - 3,17
7 14-16. - 2,20
8 17-20. - 1,43
9 - Az 1. § (1) bekezdés alá tartozók 3,13

6. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez * 

Az egészségügyi dolgozók honvédségi bérkompenzációja miatti kiegészítő illetmény megállapításakor figyelembeveendő havi összeg

A B C D E
1 A kiegészítő illetmény havi összege egészségügyi munkakör- csoportok szerinti bontásban (Ft)
2 A betöltött szolgálati beosztás
rendszeresített rendfokozata


Orvosi munkakörök
Egészségügyi szakdolgozó
és egyes egészségügyben dolgozói munkakörök

Egyéb felsőfokú
végzettséggel betölthető munkakörök

Gyógyszerészi
munkakörök
3 közkatona - 14.000 - -
4 őrvezető - 14.000 - -
5 tizedes - 14.000 - -
6 szakaszvezető - 24.000 - -
7 őrmester - 24.000 - -
8 törzsőrmester - 24.000 - -
9 főtörzsőrmester - 34.000 - -
10 zászlós - 34.000 - -
11 törzszászlós - 34.000 - -
12 főtörzszászlós - 34.000 - -
13 hadnagy - 35.000 41.435 -
14 főhadnagy 100.000 41.000 41.435 -
15 százados 100.000 41.000 41.435 -
16 őrnagy 100.000 41.000 41.435 -
17 alezredes 75.000 41.000 41.435 -
18 ezredes 20.000 - 41.435 -
19 dandártábornok 20.000 - 41.435 -

7. melléklet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelethez * 

Az egészségügyi közalkalmazotti munkakörök és az egészségügyi katonai beosztások megnevezésének megfeleltetése

A B
1 Egészségügyi közalkalmazotti munkakörök megnevezése egészségügyi munkakör-csoportok szerinti bontásban
Egészségügyi szolgálati beosztások megnevezése
2 1. Orvosi munkakörök:
3 1.1 Orvos vezető, orvos igazgató orvos igazgató
4 intézetvezető főorvos (MH repülő főszakorvos)
5 intézetvezető főorvos (MH főszakorvos), osztályvezető (MH
főszakorvos)
6 osztályvezető főorvos (MH főbelgyógyász)
7 osztályvezető főorvos (MH fősebész)
8
9 1.2. Vezető főorvos (osztály-, részleg-, rendelő) részlegvezető főorvos (MH főszakorvos)
10 intézetvezető főorvos (MH tiszti főorvos), rendelővezető főorvos, részlegvezető főorvos
11 osztályvezető főorvos (MH repülő főszakorvos)
12 osztályvezető főorvos
13 részlegvezető főorvos
14 rendelővezető főorvos
15
16 1.3. Orvos vezető orvos (kp.pk.h.), orvos tiszt (ovh.), orvos tiszt
17 1.4. Szakorvos szakorvos (főnökh.), szakorvos főtiszt, szakorvos tiszt
18 1.5. Alorvos alorvos tiszt
19 1.6. Adjunktus adjunktus (ovh.), adjunktus főtiszt
20 főorvos, kiemelt főorvos főtiszt
21 főorvos (igh.), főorvos (fh.)
22 1.7. Főorvos főorvos (ovh.)
23
24 1.8. Fogorvos fogorvos tiszt
25 1.9. Fogszakorvos
26 2. Egészségügyi szakdolgozói és egyes egészségügyben dolgozói munkakörök:
27 2.1. Osztályvezető főnővér intézetvezető ápolási helyettes
28 2.2. Osztályvezető főnővér- helyettes
29 vezető ápoló zászlós
30 2.3. Vezető ápoló vezető szakápoló zászlós
31 alosztályvezető
32 2.4. Vezető ápoló-helyettes alosztályvezető (ovh.)
33 vezető asszisztens zászlós
34 részlegvezető zászlós
35 2.5. Vezető (asszisztens, műtős, szülésznő) vezető szakasszisztens zászlós
36 rendelőintézet vezető asszisztens
37 vezető főműtős zászlós, főműtős zászlós
38 vezető szülész zászlós
39 2.6. Főápoló/főnővér/klinikai, osztályos, részlegfelelős főnővér/főmadám/főműtős/nő (vezetői megbízás nélkül)
40 2.7. Mentálhigiéniés szakember
41 2.8. Egyetemi okleveles ápoló/diplomás ápoló szakergonómus főtiszt, tudományos főmunkatárs főtiszt, diplomás ápoló tiszt, ergonómus tiszt, tudományos munkatárs tiszt, beosztott tiszt.
42 2.9. Általános ápoló ápoló altiszt, beosztott altiszt, egészségügyi altiszt, egészségügyi zászlós, beosztott zászlós, kutató-mentő felcser zászlós, segélyhelyparancsnok, rajparancsnok, rajparancsnok-helyettes, kutató- mentő altiszt, anyagkezelő altiszt, raktárvezető altiszt, raktárvezető zászlós
43 2.10. Ápoló, csecsemő- és gyermekápoló ápoló altiszt
44 2.11. Szakápoló szakápoló zászlós
45 2.12. Ápolási asszisztens
46 2.13. Segédápoló egészségügyi katona
47 2.14. Egyéb ápoló/szakápoló szakápoló zászlós
48 2.15. Asszisztens
49 asszisztens, asszisztens zászlós, asszisztens altiszt
50 2.16. Szakasszisztens szakasszisztens altiszt, szakasszisztens zászlós
51 2.17. Segédasszisztens
52 2.18. Egyéb asszisztens/szakasszisztens
53 2.19. Laborasszisztens laborasszisztens altiszt, laboráns altiszt
54 2.20. Orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikai asszisztens
55 2.21. Dietetikus vezető dietetikus, dietetikus tiszt
56 2.22. Diétás nővér
57 2.23. Rehabilitációs tevékenység terapeuta
58 2.24. Gyógytornász vezető gyógytornász; gyógytornász tiszt
59 2.25. Konduktor konduktor tiszt
60 2.26. Szülésznő szülész zászlós, szülész altiszt
61 2.27. Védőnő/családgondozó védőnő
62 2.28. Mentőtiszt
63 2.29. Mentőápoló
64 2.30. Mentő gépkocsivezető mentő gépkocsivezető altiszt, harcjármű vezető, gépkocsivezető I., gépkocsivezető II., gépkocsivezető III.
65 2.31. Szolgálatvezető részlegvezető helyettes
66 2.32. Betegszállító/betegkísérő
67 2.33. Beteghordó beteghordó, egészségügyi kisegítő, raktáros
68 2.34. Gondozó
69 2.35. Segédgondozó
70 2.36. Egyéb gondozó
71 2.37. Radiográfus
72 2.38. Szonográfus
73 2.39. Egészségügyi laboráns
74 2.40. Optometrista
75 2.41. Boncmester boncmester altiszt
76 2.42. Boncsegéd
77 2.43. Klinikai fogászati higiénikus
78 2.44. Műtőtechnikus főtechnikus zászlós, technikus zászlós, technikus altiszt
79 2.45. Műtőssegéd műtős altiszt, műtőssegéd
80 2.46. Gipszmester
81 2.47. Gyógymasszőr, sportmasszőr gyógymasszőr altiszt
82 2.48. Masszőr
(fürdősmasszőr)
83 2.49. Egészségügyi operátor tervező zászlós, részleg vezető helyettes
84 2.50. Orvosírnok kidolgozó zászlós, egészségügyi statisztikus altiszt, dokumentumkezelő zászlós, adatfeldolgozó zászlós, ügykezelő zászlós, adminisztrátor altiszt
85 2.51. Laboráns, vegyésztechnikus laboráns altiszt
86 2.52. Kardiotechnikus
87 2.53. Fertőtlenítő sterilező fertőtlenítő altiszt
88 2.54. Sterilizáló
89 2.55. Egészségnevelő
90 2.56. Foglalkoztató
91 2.57. Szociális munkás
92 2.58. Szociális szervező
93 2.59. Szociális ügyintéző
94 2.60. Szociális gondozó
95 2.61. Közegészségügyi és járványügyi felügyelő, okleveles népegészségügyi szakember közegészségügyi felügyelő főtiszt, közegészségügyi felügyelő tiszt
96 2.62. Közegészségügyi járványügyi ellenőr
97 2.63. Közegészségügyi felügyelő közegészségügyi felügyelő tiszt
98 2.64. Vezető
közegészségügyi felügyelő

vezető közegészségügyi felügyelő
99 2.65. Ápolási igazgató
100 2.66. Egészségügyi szakoktató
101 2.67. Mentőhelikopter vezető
102 3. Egyéb felsőfokú végzettséggel betölthető munkakörök:
103 3.1. Pszichológus osztályvezető (MH főpszichológus), osztályvezető főpszichológus, pszichológus tiszt (rlg.vez.h.), pszichológus tiszt
104 kiemelt főtiszt
105 3.2. Klinikai szakpszichológus szakpszichológus (kp.pk.h.), szakpszichológus főtiszt, szakpszichológus főtiszt (ovh.)
106 3.3. Laboratóriumi vegyész, vegyészmérnök, biológus laboratóriumvezető főtiszt, biológus főtiszt
107 3.4. Klinikai sugárfizikus, klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, molekuláris biológiai diagnosztikus biológus főtiszt
108 3.5. Gyógypedagógus
109 3.6. Logopédus
110 3.7. Mikrobiológus
111 3.8 Fizikus
112 3.9 Kémikus
113 4. Gyógyszerészi végzettséggel betölthető munkakörök:
114 4.1. Főgyógyszerész
115 4.2. Gyógyszertárvezető gyógyszertárvezető
116 4.3. Gyógyszertárvezető- helyettes gyógyszertárvezető-helyettes
117 4.4. Gyógyszerész gyógyszerész tiszt, gyógyszerész főtiszt
118 4.5. Szakgyógyszerész szakgyógyszerész főtiszt (ov.h)
119 5. Azon munkakörök, ahol az állomány tagjának egészségügyi szakképesítéséhez igazodóan szükséges a foglalkoztatottak besorolása az 1-4. pontok valamelyikébe:
120 5.1. Főigazgató, igazgató rendelőintézet igazgató, igazgató
121 5.2. Parancsnok MH egészségügyi főnök, egészségügyi főnök, főnök, parancsnok, központparancsnok
122 5.3. Parancsnok helyettes parancsnok-helyettes, központparancsnok-helyettes
123 5.4. Intézetvezető intézetvezető
124 5.5. Intézetvezető-helyettes
(ápolási-helyettes)
intézetvezető helyettes, intézetvezető ápolási helyettes, intézetvezető gyógyító helyettes,intézetparancsnok helyettes, kiemelt főtiszt (f.h.)
125 5.6. Foglalkoztatásvezető osztályvezető, osztályvezető-helyettes, részlegvezető, részlegvezető főtiszt, részlegvezető tiszt, kiemelt főtiszt (ovh.), főtiszt (ovh.)
126 5.7. Munkavezető, foglalkozásvezető kiemelt főtiszt, egészségügyi főtiszt, főtiszt, egészségügyi tiszt, tiszt

  Vissza az oldal tetejére