A jogszabály mai napon ( 2024.10.06. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

9/2015. (III. 13.) FM rendelet

a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában,

az 5. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. *  anyajuh: minden olyan, a juh fajhoz tartozó nőivarú állat, amely a birtokon tartási időszak utolsó napján legalább egyéves;

2. anyatehén:

a) húshasznú fajtához tartozó vagy húshasznú fajtával való keresztezésből született tehén, amely hústermelésre szánt borjak nevelésére tartott állományhoz tartozik, vagy

b) *  nyolc hónapnál idősebb, még nem ellett, húshasznú fajtához tartozó vagy húshasznú fajtával való keresztezésből született nőivarú szarvasmarha vagy bivaly;

2a. *  átruházás: a támogatási kérelemben bejelentett állatok összességének a birtokon tartási időszak alatt egy átvevőnek történő eladása és a történelmi bázis jogosultságról szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Bázisrendelet) szerinti átruházás;

2b. *  átruházó: az a mezőgazdasági termelő, akinek a támogatási kérelmében bejelentett állatai átruházásra kerültek egy másik mezőgazdasági termelő részére, valamint a Bázisrendelet szerinti átadó;

2c. *  átvevő: az a mezőgazdasági termelő, akire a támogatási kérelemben bejelentett összes állatot átruházzák, valamint a Bázisrendelet szerinti átvevő;

3. cukorrépa integrátor:

a) *  az a természetes személy, valamint az egyes termékek beszerzését, értékesítését, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységek szolgáltatását nyújtó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7. § (1) bekezdés 6. pontja szerinti gazdálkodó szervezet, aki vagy amely a támogatás igénylésének évében saját maga termelt, illetve termékértékesítési szerződéssel cukorrépa-termelőkkel termeltetett cukorrépáját a cukorrépa feldolgozó számára értékesíti, vagy

b) *  a termelői csoportokról szóló miniszteri rendelet szerint működő, államilag elismert szövetkezet vagy korlátolt felelősségű társaság, amely a tagjai által a támogatás igénylésének évében termelt cukorrépát a cukorrépa feldolgozó számára értékesíti;

4. * 

5. *  cukorrépa szállítási szerződés: a cukorrépa feldolgozóval az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet X. melléklete szerint kötött cukorrépa szállítási szerződés, amely a leszerződött terület nagyságát is tartalmazza;

6. fix, telepített öntözés: nem áttelepíthető, adott táblára, parcellára méretezett, szilárd burkolattal ellátott nyomás, illetve szivattyú központhoz csatlakozó földalatti fő- és osztóvezetékek, felszíni vagy felszín feletti, illetve lombkorona szintben rögzített szárnyvezetékek kiépítésével létrehozott, nem kiegészítő öntözést biztosító öntözéses technológia;

7. *  gazdálkodási napló: a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatvány és annak adattartalma szerinti napló;

8. *  hízottbika: legalább 9 hónapos szarvasmarha vagy bivaly;

9. *  homogén ültetvény: legalább 95%-ban egy faj azonos vagy különböző korú egyedeiből álló ültetvény;

10. *  mezőgazdasági termelő: a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 4. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a mezőgazdasági tevékenységét az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti területen folytatja;

11. *  minősített szaporítóanyag:

a) a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet [a továbbiakban: 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet] 1., 3., és 4. számú mellékletében meghatározott paramétereknek teljeskörűen megfelelő,

b) a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet [a továbbiakban: 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet] 1–3., 5–9. számú mellékletében meghatározott paramétereknek teljeskörűen megfelelő vagy

c) a zöldségnövények és az ipari zöldségnövények vonatkozásában, a b) pontban meghatározott mellékletekben nem nevesített kultúrák esetében az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 19. és 20. §-a szerint minősített, standard szaporítóanyag, amely a termesztésben felhasználható,

d) *  édeskömény vonatkozásában az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 3. számú mellékletében, citromfű, bazsalikom, kerti kakukkfű, orvosi zsálya, majoranna és közönséges szurokfű vonatkozásában az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 4. számú mellékletében meghatározott paramétereknek – a növénytermesztési hatóság által kiállított vizsgálati jegyzőkönyv szerint – teljeskörűen megfelelő szaporítóanyag;

12. *  minősítési eljárás:

a) a 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet 1., 3., és 4. számú mellékletében vagy

b) az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 1–3., 5–9. számú mellékletében meghatározott paraméterek teljes körére lefolytatott minősítés vagy

c) a zöldségnövények és az ipari zöldségnövények vonatkozásában, a b) pontban meghatározott mellékletekben nem nevesített kultúrák esetében az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 19. és 20. §-a szerinti, standard szaporítóanyag minősítésére vonatkozó eljárás,

d) *  édeskömény vonatkozásában az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 3. számú mellékletében, citromfű, bazsalikom, kerti kakukkfű, orvosi zsálya, majoranna és közönséges szurokfű vonatkozásában az 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet 4. mellékletében foglalt előírásoknak való megfelelőség megállapítására irányuló eljárás;

13. *  szaporítóanyag: vetőmag, palánta, dugvány, tősarj, gumó, hagyma vagy hagymagerezd;

14. *  támogatási időszak: 2015. január 1-jétől 2022. december 31-éig tartó időszak;

15. *  tárgyév: a támogatási időszak azon naptári éve, amelynek vonatkozásában a mezőgazdasági termelő a támogatást kérelmezi;

16. *  tejhasznú tehén: Angelni (85), Ayrshire (14), Borzderes (03), Brown Swiss (88), Dán vörös (61), Egyéb tejhasznú (99), Holstein-fríz (22), Jersey (12), Kosztromai (15), Norvég vörös (62), SMR (60) fajtához vagy tejtermelés céljából kettőshasznú fajtához tartozó, legalább huszonhárom hónapos nőivarú szarvasmarha;

17. *  termeléshez kötött közvetlen támogatás: az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 52. cikke szerinti támogatás;

18. *  tételazonosító: a minősített szaporítóanyag-tétel azonosító adatait tartalmazó egyedi számsor, azonosító szám;

19. *  tőszámbeállottság: a tárgyévben az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt területen a termés hozatalára képes egyedek és a telepítési engedélyben meghatározott tőszám szerinti egyedek – telepítési engedély hiányában a területen meghatározó térállásra jellemző tőszám alapján számított egyedek – aránya;

20. *  származási dokumentáció: csemetetelepítés során felhasznált szaporítóanyag származási igazolványa;

21. *  palánta kísérő okmány: a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendeletben foglaltaknak megfelelően kiállított, kötelező adattartalommal rendelkező szaporítóanyag-kísérő okmány vagy bármely olyan bizonylat, amely kíséri az árut (különösen: számla, szállítólevél, kísérő jegyzék, növényútlevél).

2. A támogatás forrása

2. § (1) A termeléshez kötött közvetlen támogatások forrása az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapnak az Európai Bizottság által meghatározott pénzügyi kerete.

(2) *  Az egyes termeléshez kötött közvetlen támogatási jogcímekre vonatkozó 2021–2022. évi támogatási keretösszegeket az 1. melléklet tartalmazza.

(3) *  A 2015. támogatási évtől kezdődően, és azt követő tárgyévekben a termeléshez kötött közvetlen támogatások fajlagos mértékét a Kincstár állapítja meg az (1) és (2) bekezdés szerinti pénzügyi keret és az e rendeletben nevesített termeléshez kötött közvetlen támogatások esetében jóváhagyott táblák összterületének hányadosa, vagy jóváhagyott állatlétszám alapján. A termeléshez kötött közvetlen támogatások esetében jóváhagyott táblának minősül a mezőgazdasági termelő által igényelt, termeléshez kötött közvetlen támogatásra vonatkozó támogatási feltételeknek, és az egységes területalapú támogatás feltételeinek megfelelő tábla. * 

3. A támogatásra jogosultak köre

3. § E rendelet szerinti támogatásra az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a szerint közvetlen támogatásra jogosult.

3/A. § *  Támogatás igénybevételére jogosult az a mezőgazdasági termelő is, aki felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll feltéve, hogy a támogatás feltételeinek egyébként megfelel.

4. A támogatási kérelem elbírálása, ellenőrzése

4. § (1) *  A Kincstár a támogatások igénybevételi feltételeinek teljesülését az e rendeletben előírt feltételek és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: egységes kérelem rendelet) szerint bejelentett tábla, illetve e rendelet szerint bejelentett állatlétszám vonatkozásában ellenőrzi.

(2) *  A Kincstár a támogatásról szóló döntést az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, a 640/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendeletben és a 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendeletben foglalt ellenőrzéseket követően, az azokban foglalt csökkentésekre és egyéb szankciókra vonatkozó szabályok figyelembevételével hozza meg.

(3) A támogatásról szóló határozatnak tartalmaznia kell:

a) az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt terület nagyságát, illetve állatlétszámot,

b) a támogatási döntésben jóváhagyott, a támogatás alapjául szolgáló terület nagyságát, illetve állatlétszámot,

c) a támogatás összegét, a támogatás fajlagos mértékét, és a támogatási összeget érintő csökkentések okait, mértékét, valamint

d) az alkalmazandó jogkövetkezményeket.

(4) *  Az ellenőrzés során a támogatás feltételeinek – beleértve a kölcsönös megfeleltetés feltételeit is – való meg nem felelés esetén a támogatási összeg meghatározása során a 640/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 13., 15., 30–32., 34., és 37–41. cikkében foglalt jogkövetkezményeket a II. fejezet szerinti támogatások esetében, a 13., 15–19. cikkében foglalt jogkövetkezményeket a III. fejezet szerinti támogatások esetében kell alkalmazni.

(5) *  A támogatási feltételeknek való megfelelés ellenőrzése során a 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet 24–29., 30(e)., 33–36., 42. és 43. cikkében foglalt jogkövetkezményeket a II. fejezet szerinti támogatások esetében, a 24–29., 30(e)., 34–41. cikkében foglalt jogkövetkezményeket a III. fejezet szerinti támogatások esetében kell alkalmazni.

(6) A támogatások igénylése során hiánypótlás keretében minden olyan dokumentum pótolható, amely nem szükséges az adott támogatásra való jogosultság megállapításához.

(7) A mezőgazdasági termelőnek az ellenőrzés során

a) igazolnia kell, hogy az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt terület, illetve állat vonatkozásában megfelel a rendeletben foglalt előírásoknak, valamint

b) be kell mutatnia az adott gazdálkodási évre vonatkozó, az adott támogatásra való jogosultságot igazoló dokumentumot.

(8) A mezőgazdasági termelő a (7) bekezdés szerinti dokumentumot öt évig köteles megőrizni.

5. Vis maior bejelentés

5. § (1) Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: vis maior rendelet) – e rendeletben meghatározott eltérésekkel – alkalmazandó.

(2) *  A vis maior bejelentésnek – a vis maior rendeletben foglaltakon túl – a vis maiorral érintett állatok azonosítására vonatkozó adatokat, a vis maior esemény időpontját és annak rövid leírását kell tartalmaznia.

(3) *  Ha anyatehéntartás és tejhasznú tehéntartás támogatás igénylése esetén a mezőgazdasági termelő tenyészetére vonatkozóan nem került igazolásra a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában fennálló gümőkor-, brucellózis- és leukózismentesség a 11. § (4) bekezdése vagy a 13. § (5) bekezdése alapján, akkor a támogatási kérelem vis maior bejelentés benyújtása esetén is elutasításra kerül.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAT TENYÉSZTÉSI ÁGAZATBAN ALKALMAZANDÓ TERMELÉSHEZ KÖTÖT T KÖZVETLEN TÁMOGATÁSOK

6. Közös szabályok

6. § Termeléshez kötött közvetlen támogatás az alábbi támogatási jogcímekre vehető igénybe:

a) anyajuhtartás támogatása,

b) anyatehéntartás támogatása,

c) hízottbika-tartás támogatása,

d) tejhasznú tehéntartás támogatása.

6/A. § *  Termeléshez kötött támogatás igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki a 6. § szerinti támogatási jogcímek esetén támogatási kérelmet nyújt be, és

a) a 6. § a), b) és d) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén legkésőbb a kérelem benyújtásának napjától,

b) a 6. § c) pontja szerinti támogatási jogcím esetén a kötelező birtokon tartási időszak teljes időtartama alatt

a Tenyészet Információs Rendszerben (a továbbiakban: TIR) a támogatási kérelemben szereplő állatok tenyészetének állattartójaként – a TIR-ben feltüntetett, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Eljárási tv.) szerinti ügyfél-azonosítójával – szerepel.

7. § (1) *  A 6. § szerinti támogatási jogcímek esetében a 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet 21. cikke szerinti feltételeket tartalmazó támogatási kérelem – az egyes jogcímeknél meghatározott határidőn túl a 640/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 13. cikkében foglaltakra figyelemmel – ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton nyújtható be a Kincstárhoz azzal, hogy a benyújtott támogatási kérelem nem része az egységes kérelem rendelet szerinti kérelemnek (a továbbiakban: egységes kérelem).

(2) *  Anyajuhtartás támogatása és anyatehéntartás támogatása támogatási jogcímek esetében, ha a mezőgazdasági termelő az adott támogatási jogcím vonatkozásában a birtokon tartási kötelezettség ideje alatt megváltoztatja a kérelmezett állatállomány tartási helyét, tenyészetét, akkor köteles azt a változás bekövetkezésétől – tartási hely változtatása esetén az állatállomány átszállításának napjától, tenyészet megváltoztatása esetén az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben (a továbbiakban: ENAR nyilvántartás) bejegyzett állatmozgás dátumától – számított tizenöt napon belül, ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton a Kincstár részére bejelenteni.

(3) A támogatható minimális állatlétszám – figyelemmel a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt feltételre – egy egyed.

8. § (1) A támogatás állategyedenként, naptári évenként és mezőgazdasági termelőnként egy alkalommal kerül megállapításra azzal, hogy az állategyed után az állategyed élete során egy típusú termeléshez kötött közvetlen támogatás vehető igénybe.

(2) Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: SAPS–ÁNT rendelet) szerint igényelt anyatehéntartás támogatása alapjául szolgáló állategyed után csak a 6. § b) pontja szerinti támogatás vehető igénybe.

(3) A mezőgazdasági termelő a 6. § b) pontja szerinti támogatást nem igényelheti, amennyiben ugyanazon állategyed(ek)re, tárgyévben a 6. § d) pontja szerinti támogatást már igényelte, de a támogatási kérelmét még nem vonta vissza.

(4) *  A támogatási összeg kifizetéséről a Kincstár a tárgyévet követő év június 30-áig intézkedik.

9. § (1) *  Az egységes kérelem rendelet szabályait kell alkalmazni a támogatási kérelem benyújtása, az adatváltozás bejelentése, a kérelem késedelmes benyújtása, a meghatalmazott és a vélelmezett örökös eljárása, az előzetes ellenőrzés, az elektronikus kapcsolattartás, valamint a helyszíni ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvre tett ügyfélészrevétel tekintetében. Az előzetes ellenőrzés szabályait a 7. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatási jogcímre nem kell alkalmazni.

(2) A támogatási kérelemben a módosításokat az adott támogatási jogcím tárgyévi benyújtására nyitva álló határidő lejártáig lehet megtenni.

(3) Az elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással történő benyújtási kötelezettség az (1) bekezdésben foglaltakon kívül kiterjed az adatváltozás bejelentésére is a módosítás, a pontosítás, a visszavonás, az adategyeztetés és – a mezőgazdasági termelő elhalálozására irányuló vis maior bejelentés kivételével – a vis maior bejelentés vonatkozásában.

(4) *  Az Eljárási tv. 52. § (6) bekezdése szerinti, az ügyfélre nézve terhelő megállapításokat tartalmazó jegyzőkönyvre vonatkozó észrevétel kizárólag ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton nyújtható be.

(5) *  A támogatási kérelem mellékleteit és a mellékletekre vonatkozó adatváltozás bejelentését – kivéve a hasznosító személyében bekövetkezett változást – az ügyfélnek elektronikus úton, átruházás esetén a (7) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint kell benyújtania a Kincstárnak.

(5a) *  Amennyiben a támogatási kérelem határidőben benyújtott melléklete nem magyar nyelvű, akkor a Kincstár hiánypótlás keretében felhívja a mezőgazdasági termelőt a dokumentum szakfordítói fordításának csatolására.

(6) *  Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, amelyek az ENAR nyilvántartásba a támogatási kérelem benyújtási időszak végéig – figyelemmel a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Juh ENAR rendelet), a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Szarvasmarha ENAR rendelet) szerinti bejelentési határidőkre is – bejelentésre kerültek, és az ENAR nyilvántartásban szerepelnek.

(6a) *  Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon szaporítási események (beleértve a háremszerű és szabad pároztatásokat is) tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, melyek a Termékenyítési Rendszerbe az arra rendszeresített bizonylaton és formában tárgyév december 31-éig hibátlanul bejelentésre kerülnek.

(7) *  A 6. § a) és b) pontja szerinti támogatási jogcímekhez kapcsolódó átruházás esetén az átruházó által igényelt támogatás az átvevőnek kerül kifizetésre, ha az átvevő

a) *  az átruházást követő tizenöt napon belül elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül bejelenti a Kincstárnak az átruházás tényét és igényli a támogatást,

b) mellékeli az átruházásról szóló szerződés másolatát, és

c) teljesíti a támogatás igénybevételéhez szükséges összes feltételt.

(8) *  Ha a (7) bekezdés szerinti átruházás az átvevő egyéb támogatási kérelmével kapcsolatos feltételek teljesítését kedvezőtlenül érinti, az átruházott állatokat az adott tárgyévben különálló gazdaságnak kell tekinteni.

7. Anyajuhtartás támogatása

10. § (1) Az anyajuhtartás támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely:

a) *  gondoskodik az állattenyésztésről szóló kormányrendeletben foglaltak szerinti apaállat-használatról és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használ a nőivarú állomány fedeztetésére,

b) gondoskodik a tenyészetében tartott állatállománynak a Juh ENAR rendelet szerinti tartós jelöléséről, folyamatos nyilvántartásáról és az adatok bejelentéséről, és

c) vállalja, hogy a támogatási kérelemben bejelentett állatokat a támogatási kérelem szankciómentes benyújtására nyitva álló határidőt követő naptól kezdődően száz egymást követő napon a birtokában tartja,

d) *  a b) pontban meghatározott – Juh ENAR rendelet szerinti – tartós jelölésnek legkésőbb a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről és X. mellékletének módosításáról szóló, 2014. március 11-ei 639/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 53. cikk (4) bekezdés a) pontjában meghatározott időpontig, azaz a birtokon tartási időszak első napjáig eleget tesz.

(2) *  A támogatási kérelem 2015-ben az egységes kérelem benyújtásának kezdő napjától május 22-éig, azt követően tárgyévente február 1. és március 20. között nyújtható be.

(3) *  A mezőgazdasági termelő mint tartó tenyészeteiben a kérelmező által tartott állatok létszámáról és az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételekről a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség – az agrárpolitikáért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján – térítésmentesen a Kincstár által rendszeresített nyomtatványnak megfelelő adattartalommal igazolást állít ki a mezőgazdasági termelő részére, valamint ezen tényekről a Kincstár megkeresésére adatot szolgáltat.

(4) A mezőgazdasági termelő a (3) bekezdés szerinti igazoláson feltüntetett állatlétszámnál nagyobb állatlétszámot a támogatási jogcím vonatkozásában nem igényelhet.

(5) *  Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott birtokon tartási időszak végén a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség igazolást állít ki a birtokon tartási időszak alatt a kérelmező tenyészetében tartott állatlétszámról, és azt termelőnként legkésőbb tárgyév szeptember 30-ig megküldi a Kincstárnak.

(6) *  Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott birtokon tartási kötelezettség teljesülése legfeljebb az (5) bekezdés szerint a mezőgazdasági termelő vonatkozásában megállapított állatlétszámra, és azon állatok esetében állapítható meg, amelyek vonatkozásában az (1) bekezdés b) pontja szerinti követelmény a birtokon tartási időszak első napját megelőző naptól a birtokon tartási időszak alatt teljesült.

(7) *  A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség a (3) és (5) bekezdés szerinti igazolást – az agrárpolitikáért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján – térítésmentesen állítja ki.

(8) *  Ha a mezőgazdasági termelő a SAPS–ÁNT rendelet szerinti anyajuhtartás támogatásához kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatással érintett állatállomány után kíván anyajuhtartás támogatásához kapcsolódó termeléshez kötött közvetlen támogatást igénybe venni, és benyújtotta a SAPS–ÁNT rendelet szerinti, az anyajuhtartás támogatásához kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételéhez szükséges igazolásokat, akkor ezen igazolásokat a Kincstár a (3) bekezdésben meghatározott igazolásként fogadja el.

10/A. § *  A 9. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az anyajuhtartás támogatása 2017. évi igénybevétele során az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet előírásait – a 640/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 13. cikkében foglaltakra figyelemmel – kell alkalmazni, azzal, hogy adatváltozás bejelentésére tárgyév március 20-át követően van lehetőség.

8. Az anyatehéntartás támogatása

11. § (1) Anyatehéntartás támogatására az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a támogatási kérelem benyújtásának napján a tenyészetben lévő olyan anyatehenet tart, amely nem tartozik a 2. mellékletben felsorolt fajtákhoz, és a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti nyilvántartásban 99-es kódon „egyéb tejhasznú”, 88-as kódon Brown Swiss, 03-as kódon Borzderes, vagy 15-ös kódon Kosztromai fajtával bejelentett fajtához, vagy olyan állományhoz tartozik, amelyben 50%-ot meghaladó mértékben hústermelés céljából nevelnek borjakat,

b) *  gondoskodik a tenyészetében lévő állatállománynak a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti, de legkésőbb tárgyévi egységes kérelem szankciómentes benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig megvalósuló jelöléséről, folyamatos nyilvántartásáról és az adatok bejelentéséről,

c) *  a kérelmezett állatállományát a támogatási kérelem benyújtásának időpontjától gümőkor-, brucellózis- és leukózismentes tenyészetben tartja,

d) *  gondoskodik az állattenyésztésről szóló kormányrendeletben foglaltak szerinti apaállat-használatról, és a támogatásra bejelentett állatállományában központi lajstromszámmal ellátott, az a) pont alapján támogatható fajtájú tenyészbikát vagy mélyhűtött spermát, petesejtet vagy embriót használ, valamint gondoskodik a tárgyév január 1. és a birtokon tartási idő lejárata között történt ellésekhez tartozó termékenyítések (fedeztetések), szabad és háremszerű pároztatások és embrió-átültetések központi adatbázisban történő regisztrációjáról,

e) *  a támogatásra bejelentett tenyészetében 50%-ot meghaladó mértékben hústermelés céljára tart borjakat és a tenyészetében a kérelmezett állatok legalább 30%-ának van ellése a tárgyév során, valamint a kérelmezett állattól a birtokon tartás során született borjakat a születésük napjától kezdődően legalább egy hónapon keresztül az anyjukkal azonos tenyészetben tartja, és

f) *  vállalja, hogy a támogatási kérelemben bejelentett állatokat a támogatási kérelem benyújtását követő naptól számított hat hónapig folyamatosan birtokon tartja.

g) * 

(1a) *  A mezőgazdasági termelő tenyészetében a támogatás alapjául szolgáló állatok esetén az üszők aránya a birtokon tartás teljes ideje alatt legfeljebb 40% lehet.

(1b) * 

(1c) *  A mezőgazdasági termelőnek az (1) bekezdés d) pontjában hivatkozott regisztrációs kötelezettségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH) a Termékenyítési Rendszerben erre a célra rendszeresített bizonylaton történő hibátlan bejelentéssel kell teljesítenie.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti mentességnek már a támogatási kérelem benyújtásakor fenn kell állnia, amelyet a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos igazol.

(3) *  A támogatási kérelem tárgyévente – az egységes kérelem rendeletben foglalt időpontig – nyújtható be.

(4) *  A tenyészetben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentességére vonatkozó adatokat a tenyészet szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal a mezőgazdasági termelő egységes kérelme alapján a Kincstár megkeresésére, a megkereséstől számított hatvan napon belül megküldi a Kincstár részére.

(5) *  A birtokon tartási kötelezettség teljesítésének kell tekinteni, ha a mezőgazdasági termelő a birtokon tartási kötelezettség alatt álló, az állatorvos által igazoltan kényszervágott, leölt vagy elhullott, valamint a tenyésztési selejtnek minősülő egyednek az ENAR nyilvántartás alapján igazoltan vágásra történő selejtezését – a kieséstől számított hatvan napon belül – az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek a támogatási kérelem benyújtásának napjától megfelelő egyeddel, saját költségére pótolja.

(6) Az (5) bekezdés szerinti pótlás csak akkor fogadható el, ha

a) a kieső állatnak a nyilvántartásból történő kijelentése a Szarvasmarha ENAR rendeletnek megfelelően megtörténik,

b) a mezőgazdasági termelő a kiesés tényét és a pótlásként beállított állatot legkésőbb a pótlásra előírt határidőt követő tizenöt napon belül, a kötelező birtokon tartás utolsó hatvan napjában kieső és nem pótolt állatokat a kiesést követő tizenöt napon belül elektronikus úton jelenti be, a kiesés okáról szóló állatorvosi igazolás másolatát mellékelve,

c) a pótlásként beállított állatnak a nyilvántartásba történő bejelentése a Szarvasmarha ENAR rendeletnek megfelelően megtörténik,

d) a kieső állat a pótlás időpontjában megfelelt a (1) bekezdésben foglaltaknak, és

e) * 

(7) A (6) bekezdés b) pontja szerinti bejelentésnek a mezőgazdasági termelő azonosításához szükséges adatokat és a módosítási kérelemmel érintett állatokra vonatkozó adatokat kell tartalmaznia.

(8) *  A pótlásként beállított állatra vonatkozó, (1) bekezdés f) pontjában foglalt hat hónapos birtokon tartási kötelezettség számításakor a kieső állat esetében eltelt időt figyelembe kell venni.

(9) *  Az (1) bekezdés e) pontja és az (1a) bekezdés szerinti feltételeket három egyed alatti jogosult állatlétszám esetén nem kell betartani.

(10) *  Ha a mezőgazdasági termelő a SAPS–ÁNT rendelet szerinti anyatehéntartás támogatáshoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatással érintett állat után kíván anyatehén tartásához kapcsolódó termeléshez kötött közvetlen támogatást igénybe venni, és benyújtotta a SAPS–ÁNT rendelet szerinti, az anyatehéntartás támogatásához kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételéhez szükséges igazolásokat, akkor ezen igazolásokat a Kincstár a (2) bekezdésben és a (6) bekezdés b) pontjában meghatározott igazolásként fogadja el.

(11) *  Az (1) bekezdés e) pontjában és az (1a) bekezdésben meghatározott százalékos arány esetén a támogatás alapjául szolgáló állatok létszámának meghatározása során egész számra történő kerekítést kell alkalmazni.

9. Hízottbika-tartás támogatása

12. § (1) *  A hízottbika-tartás támogatása azon, az a) pont szerinti vágás – kivéve a klinikai tünetek miatt elkülönített vágás – vagy a b) pont szerinti export napján kilenc hónapos vagy annál idősebb hímivarú szarvasmarhák vagy bivalyok után igényelhető, amelyeket a tárgyévet megelőző év április 1. és tárgyév március 31. között

a) vágóhídon levágtak, vagy

b) élő állatként az Európai Unión kívüli harmadik országba exportáltak vagy másik európai uniós tagállamba szállítottak (a továbbiakban együtt: export) állattartó, mesterséges termékenyítő állomás, rakodó állomás vagy gyűjtő állomás típusú tenyészetből.

(2) Hízottbika-tartás támogatására az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a Szarvasmarha ENAR rendeletben meghatározott országos nyilvántartás alapján a hímivarú szarvasmarhát a tenyészetéből az (1) bekezdés szerinti módon történő kikerülése előtt közvetlenül legalább két hónapig tartotta,

b) *  legkésőbb a birtokon tartás megkezdésének első napjáig gondoskodik a tenyészetében lévő szarvasmarha-állománynak a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelöléséről és nyilvántartásáról, és

c) a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelentési kötelezettségnek megfelelően, az állat vágóhídon történő levágásának, illetve exportálásának igazolása megtörténik.

(3) *  A támogatási kérelem tárgyévente – az egységes kérelem rendeletben foglalt időpontig – nyújtható be.

10. Tejhasznú tehéntartás támogatása

13. § (1) Tejhasznú tehéntartás támogatásra az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) *  nőivarú, legalább egyszer ellett szarvasmarhát tart tejtermelés céljából, amelynek kora a támogatási kérelem benyújtási évének március 31-én legalább huszonhárom hónap,

b) gondoskodik a tenyészetében lévő állatállományának a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelöléséről és nyilvántartásáról, és

c) *  a kérelmezett állatállományát a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában gümőkor-, brucellózis- és leukózismentes tenyészetben tartja.

(1a) *  A holt ellés az (1) bekezdés a) pontja szerinti ellésnek minősül abban az esetben, ha a holt ellés tényét állatorvos a Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon igazolja.

(1b) *  A külföldön történt ellés az (1) bekezdés a) pontja szerinti ellésnek minősül abban az esetben, ha az ellés tényét állatorvos igazolja.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti mentességnek már a támogatási kérelem benyújtásakor fenn kell állnia, amelyet a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos igazol.

(3) *  Támogatás azon (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelő tejhasznú tehenek után igényelhető, amelyek a tárgyév március 31-én a mezőgazdasági termelő tenyészetében találhatóak, de nem a tárgyév március 31-én kerültek a mezőgazdasági termelő tenyészetébe, és

a) hivatalos tejtermelés-ellenőrzés alatt állnak,

b) az ENAR-nyilvántartásban tejhasznú fajtakódon nyilvántartott tejhasznú tehenek, vagy

c) amelyek tartója megfelel a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló miniszteri rendeletben foglaltaknak.

(4) *  A támogatási kérelem tárgyévente – az egységes kérelem rendeletben foglalt időpontig – nyújtható be.

(5) *  A tenyészetben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentességére vonatkozó adatokat a tenyészet szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal a mezőgazdasági termelő egységes kérelme alapján a Kincstár megkeresésére, a megkereséstől számított hatvan napon belül megküldi a Kincstár részére.

(6) *  Ha mezőgazdasági termelő a (3) bekezdés c) pontja szerint kistermelőként kívánja igénybe venni a támogatást, akkor a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet 2. melléklete szerinti igazolás másolatát a támogatási kérelemhez mellékelni kell.

III. FEJEZET

NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATBAN ALKALMAZANDÓ TERMELÉSHEZ KÖTÖT T KÖZVETLEN TÁMOGATÁSOK

11. Közös szabályok

14. § (1) *  Termeléshez kötött közvetlen támogatás az alábbi támogatási jogcímekre vehető igénybe:

a) rizstermesztés támogatása,

b) cukorrépa termesztés támogatása,

c) zöldségnövény termesztés támogatása

d) ipari zöldségnövény termesztés támogatása,

e) extenzív gyümölcstermesztés támogatása,

f) intenzív gyümölcstermesztés támogatása

g) szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása,

h) szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása,

i) ipari olajnövény termesztés támogatása.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének feltétele, hogy

a) *  a mezőgazdasági termelő a támogatás alapjául szolgáló terület vonatkozásában tárgyévi egységes területalapú támogatási kérelmet nyújtott be a Kincstárhoz,

b) a támogatásra bejelentett tábla a 2. § (3) bekezdése szerinti jóváhagyott táblának minősüljön,

c) *  az (1) bekezdés a), b), d), g), h) és i) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatható terület nagysága elérje az egy hektárt,

d) *  az (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatási jogcímre vonatkozóan a 3. mellékletben nevesített, az (1) bekezdés e) és f) pontja szerinti támogatási jogcímre vonatkozóan az 5. mellékletben nevesített kultúránként a támogatható terület nagysága elérje a 0,3 hektárt, valamint az egységes területalapú támogatási kérelem alapján jóváhagyott terület elérje az egy hektárt, és

e) *  – az (1) bekezdés b), e) és f) pontja szerinti támogatási jogcímeket kivéve – a mezőgazdasági termelő a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapjait naprakészen vezesse.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatási jogcímek esetében, ha a támogatható terület (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott nagysága több bejelentett tábla alapján kerül meghatározásra, akkor a táblák támogatható területének el kell érnie a 0,25 hektárt.

(4) Az (1) bekezdésben felsorolt támogatási jogcímek esetében a támogatási kérelmet ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton, az egységes kérelem rendeletben foglaltaknak megfelelően, az egységes kérelem részeként lehet benyújtani.

(5) *  A mezőgazdasági termelő minősített szaporítóanyag felhasználását

a) saját beszerzés esetén

aa) *  saját névre szóló érvényes, fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatot tartalmazó számlával vagy

ab) *  ha a saját névre szóló érvényes számla nem tartalmazza az aa) alpontban meghatározott adatokat, akkor a saját nevére szóló érvényes számlával és az (5a) bekezdésben felsorolt dokumentumok valamelyikével,

b) saját előállítás esetén a minősített szaporítóanyag minősítését igazoló bizonyítvánnyal,

c) termeltető vagy termelői csoport által történő beszerzés esetén

ca) a termeltetővel vagy termelői csoporttal kötött szerződéssel,

cb) a termeltető vagy termelői csoport által a mezőgazdasági termelő részére átadott minősített szaporítóanyag mennyiségét, valamint a származás megjelölését tartalmazó, a termeltető vagy a termelői csoport által kiállított dokumentummal, és

cc) *  a termeltető vagy termelői csoport nevére szóló érvényes, a fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatot tartalmazó számla másolatával (amelyen a feltüntetett vételár kitakarható) vagy

cd) *  a termeltető vagy termelői csoport nevére szóló érvényes számla másolatával – amelyen a feltüntetett vételár kitakarható – és az (5a) bekezdésben felsorolt dokumentumok valamelyikével,

d) termeltető vagy termelői csoport előállítása esetén

da) a minősített szaporítóanyag minősítését igazoló bizonyítvány másolatával,

db) a termeltetővel vagy termelői csoporttal kötött szerződéssel, és

dc) a termeltető vagy termelői csoport által a mezőgazdasági termelő részére átadott minősített szaporítóanyag mennyiségét, valamint a származás megjelölését tartalmazó, a termeltető vagy a termelői csoport által kiállított dokumentummal

igazolja.

(5a) *  Az (5) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti számlához vagy a c) pont cd) alpontja szerinti számla másolatához a következő dokumentumok valamelyikét kell csatolni:

a) a minősített szaporítóanyag címkéje,

b) a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó csomagolás,

c) a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó szállítólevél, palánta kísérő okmány,

d) a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó minőségi bizonyítvány vagy

e) a számla kiállítója által kiállított olyan cégszerűen aláírt dokumentum, amely tartalmazza a számla számát, kiállításának dátumát, az eladó és a vevő azonosításához szükséges adatokat, valamint a számlán szereplő tételekhez kapcsolódóan a fajra, a fajtára, a mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatokat.

(5b) *  Az (1) bekezdés c), d), g), h) és i) pontja szerinti támogatás igénybevételének feltétele az (5) és (5a) bekezdésben meghatározott dokumentumok megléte. Az (5) és (5a) bekezdésben foglaltak teljesülését a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult vizsgálni.

(5c) *  Édeskömény, citromfű, bazsalikom, kerti kakukkfű, orvosi zsálya, majoranna és közönséges szurokfű termesztése esetén a minősített szaporítóanyag felhasználása az 1. § 11. pont d) alpontjában meghatározott vizsgálati jegyzőkönyvvel igazolható. A minősítési eljárást és a vizsgálati jegyzőkönyv kiállítását a termelő, a termeltető vagy a termelői csoport kérelmezheti.

(5d) *  A támogatás igénybevételének évét megelőző két évben kiállított – az (5) bekezdés a) pont ab) alpontja vagy a c) pont cd) alpontja szerinti – számla fogadható el igazolásként.

(5e) *  Az (5) bekezdés a) pont aa) alpontjában foglaltaktól eltérően a számlán nem kell feltüntetni

a) a 3. mellékletben felsorolt fajtával nem rendelkező fajok esetében a fajtára vonatkozó adatot,

b) palánták esetében a tételazonosítót.

(6) *  Az (1) bekezdés c), d), g), h) és i) pontja szerinti támogatás igénylése esetén a mezőgazdasági termelőnek az (5) és (5a) bekezdésben meghatározott dokumentumokat azok kiállításától számított öt évig meg kell őriznie. Ha a mezőgazdasági termelő által megadott adatok alapján nem állapítható meg a minősített szaporítóanyag 3., 4., 4/a., 4/b., 6. és 7. melléklet szerinti mennyiségben történő felhasználása, akkor a Kincstár a mezőgazdasági termelő által vagy a helyszíni ellenőrzés során bemutatott dokumentumok alapján dönt.

(6a) *  Ha az (5) bekezdésben felsorolt dokumentumok valamelyike nem magyar nyelvű, akkor az ügyfélnek a dokumentumról a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet 2. §-ában meghatározott képesítéssel rendelkező szakfordító általi fordítással kell rendelkeznie. Több, csak számjegyek vonatkozásában eltérő, de a fordítás szempontjából azonos szövegtartalmú dokumentum esetén egy dokumentum fordítása mellett a szövegazonosságról a mezőgazdasági termelőnek nyilatkoznia kell.

(6b) *  Ha a mezőgazdasági termelő a tárgyévben nem teljesíti a 15. § (1) bekezdés d) pontjában, illetve a 20. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott hozam mennyiséget, akkor erről legkésőbb tárgyév november 30-áig köteles a Kincstár részére elektronikusan nyilatkozatot tenni, amelyben – ha a mezőgazdasági termelő részére még nem került kézbesítésre a Kincstár mezőgazdasági termelőt érintő helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló értesítése – a mezőgazdasági termelő a tárgyévi, (1) bekezdés a), illetve g) pontja szerinti támogatásra vonatkozó kérelmét, a 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikk (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, visszavonhatja.

(6c) *  A (6b) bekezdés szerinti nyilatkozat megtételének elmulasztását a támogatás jogosultsági feltétele nem teljesítésének kell tekinteni.

(7) *  Az (1) bekezdés c), d) és i) pontja szerinti támogatási jogcímek vonatkozásában, ha az (5) bekezdés szerinti számla, vetőmagcímke, csomagolás, szállítólevél, a termeltető vagy a termelői csoport által kiállított dokumentum vagy minősítő bizonyítvány másolatában csak a felhasznált vetőmag tömege szerepel, a felhasznált vetőmagszám megállapításához a 3., 4., 4/a. és 4/b. mellékletben szereplő átváltási tényezőt kell alkalmazni.

(7a) *  Ha az (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatási jogcímek közül a csemegehagyma, a vöröshagyma, a lilahagyma, vagy a fokhagyma esetében az (5) bekezdés szerinti számla, vetőmagcímke, csomagolás, szállítólevél, a számla kiállítója, a termeltető vagy a termelői csoport által kiállított dokumentum, vagy minősítő bizonyítvány másolatában csak a felhasznált dughagyma vagy vetőgerezd tömege szerepel, akkor a csemegehagyma, vöröshagyma, lilahagyma esetében 2,0 gr/dughagyma, a fokhagyma esetében 2,0 gr/vetőgerezd átváltási tényezőt kell alkalmazni.

(8) *  Az (5), (5a), (6) és (6a) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a torma- és spárgadugvány, a mentatősarj, valamint a mezeiborsó-szaporítóanyag felhasználásának igazolása esetén.

(9) Az (1) bekezdés szerinti támogatási jogcímek vonatkozásában az az egy növénykultúra támogatható, amely esetében az adott terület hasznosítása megegyezik azzal a növénykultúrával, amely után a mezőgazdasági termelő az egységes kérelemben az (1) bekezdés szerinti támogatást igényli.

(10) Ha a mezőgazdasági termelő adott tárgyévben egyidejűleg egy parcella vonatkozásában több típusú termeléshez kötött közvetlen támogatást kíván igénybe venni, akkor a támogatási kérelmei elutasításra kerülnek.

(11) *  Ha a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott gazdálkodási napló vonatkozó betétlapján rögzített adatai nem támasztják alá az adott támogatás igénybevételére vonatkozó feltételek teljesülését, akkor az adott terület vonatkozásában a mezőgazdasági termelő támogatási jogosultsága nem állapítható meg.

(12) *  Ha a mezőgazdasági termelő az adott támogatás igénybevételéhez szükséges minimális minősített szaporítóanyagnál kisebb mennyiség felhasználását az (5), (5a) és (5b) bekezdés, torma- és spárgadugvány vagy mentatősarj termesztése esetén a 17. § (1) bekezdés c) pontja, mezei borsó termesztése esetén a 20. § (1) bekezdés d) pontja szerint igazolja, akkor az egyéb feltételek teljesülése esetén, az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt terület azon részére állapítható meg támogatás, amelyen az előírt mennyiségű minősített szaporítóanyag felhasználása igazolt.

(13) *  Azon mezőgazdasági tábla vonatkozásában, amelyre intenzív gyümölcstermesztés támogatás került igénylésre, nem állapítható meg extenzív gyümölcstermesztés támogatás.

(14) *  A 15. § (2) bekezdésében, a 17. § (1) bekezdés b) és c) pontjában, a 18. § (1) bekezdés b) pontjában, a 20. § (1) bekezdés d) pontjában és a 20. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumokat támogatásigénylés esetén a mezőgazdasági termelőnek a dokumentum kiállításától számított öt évig meg kell őriznie, és a helyszíni ellenőrzéskor azokat a Kincstár részére be kell mutatnia.

12. Rizstermesztés támogatása

15. § *  (1) Rizstermesztés támogatása azon területek után vehető igénybe, amelyen a mezőgazdasági termelő

a) 1006 10 KN kód alá tartozó rizst termeszt,

b) a rizst legkésőbb május 31-éig elveti,

c) az állományt rendes növekedési feltételek mellett legalább a virágzás kezdetéig megőrzi, és

d) 2,5 t/ha minimális hozamot igazoltan elér.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti minimális hozam meglétét – a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapjai mellett – a mezőgazdasági termelő az általa rizs termesztésének támogatására jogosult területen termelt rizs

a) betárolása esetén a 9. melléklet szerinti tárolási naplóval vagy a tárolást és a betárolt mennyiséget igazoló egyéb dokumentummal,

b) betakarítást követő két héten belüli értékesítése esetén számlával vagy felvásárlási jeggyel igazolja.

(3) * 

13. Cukorrépa termesztés támogatása

16. § *  (1) Cukorrépa termesztés támogatásának igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely cukorrépát termel, és a tárgyévben a cukorrépa megtermelésére a cukorrépa feldolgozóval – közvetlenül vagy cukorrépa integrátoron keresztül – kötött cukorrépa szállítási szerződés másolatát benyújtja.

(2) A támogatásban részt vevő mezőgazdasági termelőnek az igénylést követő év február 1-jéig a Kincstár részére ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton meg kell küldenie

a) a cukorrépa feldolgozó által kiállított, a cukorrépa átvételéről szóló bizonylat másolatát, ha közvetlenül termelt cukorrépát, vagy

b) az integrátor által kiállított, a cukorrépa átvételéről és a cukorrépa feldolgozónak történő továbbításáról szóló igazolás másolatát, ha integrátoron keresztül termelt cukorrépát.

(3) *  A 2017. évtől kezdődően a támogatási kérelemhez kapcsolódóan a (2) bekezdés szerinti dokumentumok benyújtásának elmulasztása esetén a Kincstár – ötnapos határidő tűzése mellett – felszólítja a mezőgazdasági termelőt azok hiánytalan benyújtására.

14. Zöldségnövény termesztés támogatása

17. § (1) Zöldségnövény termesztés támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) *  a 3. melléklet szerinti zöldségnövényt szántóföldi, üvegházi vagy fóliasátras technológiával termeszti, azzal, hogy

aa) a virágzás kezdetéig megőrzi a 3. mellékletben megjelölt, a virágzás kezdetéig megőrzendő egyes zöldségnövényeket, vagy

ab) a 3. mellékletben megjelölt, a virágzás kezdetéig nem megőrzendő zöldségnövényeket a támogatási kérelem benyújtása – vagy a támogatásra jogosult növény módosítása esetén a támogatási kérelem módosítása – után még legalább két hétig a területen tartja, és

b) *  a tárgyévi igénylés vonatkozásában megvalósuló telepítés vagy vetés esetén legalább a 3. mellékletben meghatározott, hektáronkénti minimális mennyiségű szaporítóanyagot az általa a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használ, és a szaporítóanyag beszerzését a 14. § (5) bekezdése szerint igazolja, illetve

c) *  torma, spárga, menta, tárkony, rozmaring, saját állományról való vegetatív szaporítással történő termesztése esetén, a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában a 3. mellékletben meghatározott, hektáronkénti minimális dugvány vagy tősarj felhasználásáról nyilatkozik, és a ténylegesen felhasznált mennyiséget a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapjain rögzíti.

(2) Üvegházi és fóliasátras technológiával termesztett növények esetében a zöldségnövény termesztés támogatására jogosult terület vonatkozásában az üvegház és fóliasátor által lefedett teljes területet kell számításba venni a támogatható terület – 14. § (3) bekezdés szerinti – meghatározásánál.

(3) *  Ugyanazon minősített szaporítóanyag felhasználása, valamint a vetőmagcélra termesztett vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, póréhagyma, petrezselyem, pasztinák, sárgarépa, feketegyökér esetében a vetés vagy telepítés évét követő évig, rebarbara, édeskömény, közönséges szurokfű, menta, tárkony, orvosi zsálya és citromfű esetében a vetés vagy telepítés évét követő hét évig – az (1) bekezdésben meghatározott módon –, spárga, rozmaring és kerti kakukkfű esetében a vetés vagy telepítés évét követő tizenegy évig – az (1) bekezdésben meghatározott módon – igazolható.

15. Ipari zöldségnövény termesztés támogatása

18. § *  (1) Az ipari feldolgozás céljára termesztett zöldségnövény termesztés támogatásának igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a 4., illetve a 4/a. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) az étkezési célra termesztetett burgonya kivételével legalább a 4. mellékletben meghatározott hektáronkénti minimális mennyiségű szaporítóanyagot az általa a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használ, és a szaporítóanyag beszerzését a 14. § (5) és (5a) bekezdése szerint igazolja, és

c) – a sóska és a spenót kivételével – a növényállományt rendes növekedési feltételek mellett legalább a virágzás kezdetéig megőrzi.

(2) Az ipari zöldségnövények keretében támogatható étkezési célra termesztetett burgonya esetében legalább a 4/a. melléklet szerinti táblázat 2–4. sorában szereplő egyes kategóriák alapján meghatározott hektáronkénti minimális gumó mennyiséget kell a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használni, és a szaporítóanyag felhasználását a 14. § (5) és (5a) bekezdése szerint kell igazolni.

(3) Ha a mezőgazdasági termelő az étkezési célra termesztetett burgonya igénylése során olyan szaporítóanyagot használ, amely méretkategóriáját tekintve nem rendelhető hozzá a 4/a. melléklet szerinti táblázat 2–4. sorában szereplő egyes kategóriákhoz, akkor a 4/a. melléklet szerinti táblázat 5–7. sorában szereplő méretkategóriákat kell figyelembe venni.

15/A. *  Ipari olajnövény termesztés támogatása

18/A. § *  Az ipari feldolgozás céljára termesztett olajnövény termesztés támogatásának igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a 4/b. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) legalább a 4/b. mellékletben meghatározott, hektáronkénti minimális mennyiségű szaporítóanyagot az általa a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használ, a szaporítóanyag beszerzését a 14. § (5) bekezdése szerint igazolja, és

c) a növényállományt rendes növekedési feltételek mellett legalább a virágzás kezdetéig megőrzi.

16. Extenzív gyümölcstermesztés támogatása * 

19. § (1) *  Extenzív gyümölcstermesztés támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult,

a) aki vagy amely az 5. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) *  akinek vagy amelynek a támogatási kérelemmel érintett homogén ültetvénye eléri az 5. melléklet C oszlopában meghatározott telepítéskori, hektáronkénti minimális tőszámot,

c) az egységes kérelem szankciómentes benyújtására nyitva álló határidő utolsó napján az alábbi feltételek közül bármely kettőt teljesíti:

ca) az ültetvény az 5. mellékletben meghatározott életkort nem haladja meg,

cb) fix, telepített öntözés megléte,

cc) *  ültetvény esetében legalább 85%-os tőszámbeállottság, és

d) a b)–c) pontban foglalt feltételek teljesítéséről nyilatkozik.

(2) *  A területileg illetékes földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal (a továbbiakban: megyei kormányhivatal) a mezőgazdasági termelő megkeresésére, vagy a mezőgazdasági termelő egységes kérelme alapján a Kincstár megkeresésére, a megkereséstől számított hatvan napon belül az (1) bekezdés b) és c) pontjában foglaltakról hatósági bizonyítványt állít ki, és egyidejűleg megküld a mezőgazdasági termelő és a Kincstár részére.

(3) A (2) bekezdésben foglalt megkeresést legkésőbb tárgyév június 30-áig lehet megtenni.

(4) *  A (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítványnak tartalmaznia kell a terület azonosító adatait a tárgyévi egységes kérelemben meghatározottak szerint (blokkazonosító, parcella sorszám, helyrajzi szám, területnagyság, ültevény fajának, tőszám (db/ha) meghatározása, ültetvény korának megnevezése, tőszámbeállottság mértékének meghatározása, fix, telepített öntözés meglétének meghatározása).

(5) *  A megyei kormányhivatal az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása során megkereséssel fordulhat a Kincstárhoz, az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz, valamint a NÉBIH-hez, továbbá figyelembe veszi * 

a) *  a (4) bekezdés szerinti adatok esetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 14. §-ában meghatározott adatokat;

b) *  az ültetvényről készített egy éven belüli ápolási jegyzőkönyvet, a telepítés évében a származási dokumentációt, valamint a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben tárolt adatokat;

c) az (1) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott feltétel vonatkozásában a támogatás évére érvényes vízjogi üzemeltetési engedélyt, a létesítményre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyt, vagy a műszaki átadás dokumentációját;

d) *  a kötelezően elvégzendő helyszíni szemle adatait, ha a szükséges adatok nem állnak a megyei kormányhivatal rendelkezésére, vagy a hatósági bizonyítvány kiállítását megelőző egy éven belül az adott táblán nem folytattak le hatósági helyszíni szemlét.

(6) *  A megyei kormányhivatal – az agrárigazgatási hatósági feladatai körében – az (5) bekezdés d) pontjában meghatározott helyszíni szemle lefolytatásához a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara falugazdász-hálózatának közreműködését is igénybe veheti.

(7) * 

(8) A hektáronkénti minimális tőszám meghatározásánál a telepítési engedélyben meghatározott tőszámot kell figyelembe venni. Ha ez az adat nem áll rendelkezésre, akkor a (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítvány kiállításakor a területen meghatározó térállás szerint számított tőszámot kell figyelembe venni.

(9) *  A Kincstár az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítéséről a (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítványban rögzített adatok alapján dönt, amennyiben az általa lefolytatott ellenőrzések alapján a megállapított hasznosítás megegyezik az ügyfél által bejelentett hasznosítással, amennyiben eltér, akkor a Kincstár az általa lefolytatott helyszíni ellenőrzés eredménye alapján dönt.

16/A. *  Intenzív gyümölcstermesztés támogatása

19/A. § *  (1) Gyümölcstermesztés támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult,

a) aki vagy amely az 5. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) akinek vagy amelynek támogatási kérelemmel érintett homogén ültetvénye eléri az 5. melléklet D oszlopában meghatározott telepítéskori, hektáronkénti minimális tőszámot,

c) aki vagy amely az egységes kérelem szankciómentes benyújtására nyitva álló határidő utolsó napján az alábbi feltételek közül bármely kettőt teljesíti:

ca) az ültetvény az 5. mellékletben meghatározott maximális életkort nem haladja meg,

cb) fix, telepített öntözés megléte,

cc) ültetvény esetében legalább 85%-os tőszámbeállottság, és

d) aki vagy amely a b)–c) pontban foglalt feltételek teljesítéséről nyilatkozik.

(2) *  A megyei kormányhivatal a mezőgazdasági termelő megkeresésére vagy a mezőgazdasági termelő egységes kérelme alapján a Kincstár megkeresésére, a megkereséstől számított hatvan napon belül az (1) bekezdés b) és c) pontjában foglaltakról hatósági bizonyítványt állít ki, és azt egyidejűleg megküldi a mezőgazdasági termelő és a Kincstár részére.

(3) A (2) bekezdésben foglalt megkeresést legkésőbb tárgyév június 30-áig lehet megtenni.

(4) A (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítványnak tartalmaznia kell a terület azonosító adatait a tárgyévi egységes kérelemben meghatározottak szerint [blokkazonosító, parcella sorszám, helyrajzi szám, területnagyság, ültevény fajának, tőszám (db/ha) meghatározása, ültetvény korának megnevezése, tőszámbeállottság mértékének meghatározása, fix, telepített öntözés meglétének meghatározása].

(5) *  A megyei kormányhivatal az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása során jogosult megkeresni a Kincstárt, az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt, valamint a NÉBIH-et, továbbá figyelembe veszi

a) a (4) bekezdés szerinti adatok esetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 14. §-ában meghatározott adatokat;

b) *  az ültetvényről készített, egy éven belüli ápolási jegyzőkönyvet, a telepítés évében a származási dokumentációt, valamint a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben tárolt adatokat;

c) az (1) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott feltétel vonatkozásában a támogatás évére érvényes vízjogi üzemeltetési engedélyt, a létesítményre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyt vagy a műszaki átadás dokumentációját;

d) a kötelezően elvégzendő helyszíni szemle adatait, ha a szükséges adatok nem állnak a megyei kormányhivatal rendelkezésére, vagy a hatósági bizonyítvány kiállítását megelőző egy éven belül az adott táblán nem folytattak le hatósági helyszíni szemlét.

(6) *  A megyei kormányhivatal – az agrárigazgatási hatósági feladatai körében – az (5) bekezdés d) pontjában meghatározott helyszíni szemle lefolytatásához a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara falugazdász-hálózatának közreműködését is igénybe veheti.

(7) * 

(8) A hektáronkénti minimális tőszám meghatározásánál a telepítési engedélyben meghatározott tőszámot kell figyelembe venni. Ha ez az adat nem áll rendelkezésre, akkor a (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítvány kiállításakor a területen meghatározó térállás szerint számított tőszámot kell figyelembe venni.

(9) *  A Kincstár az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítéséről a (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítványban rögzített adatok alapján dönt, amennyiben az általa lefolytatott ellenőrzések alapján a megállapított hasznosítás megegyezik az ügyfél által bejelentett hasznosítással, amennyiben eltér, akkor a Kincstár az általa lefolytatott helyszíni ellenőrzés eredménye alapján dönt.

17. Szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása

20. § (1) Szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a 6. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) szója, lóbab, édescsillagfürt termesztése esetén 1t/ha, szárazborsó, csicseriborsó, takarmányborsó, mezei borsó termesztése esetén 2t/ha minimális hozamot igazoltan elér, és

c) *  legalább a 6. mellékletben meghatározott, hektáronkénti minimális mennyiségű szaporítóanyagot az általa a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használ, a szaporítóanyag beszerzését a 14. § (5) bekezdése szerint igazolja, illetve

d) *  mezei borsó termesztése esetén a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában a 6. mellékletben meghatározott, hektáronkénti minimális mennyiségű szaporítóanyag felhasználásáról nyilatkozik, a felhasznált mennyiséget a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapján rögzíti.

(2) *  Az (1) bekezdés b) pontja szerinti minimális hozam meglétét – a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapjai mellett – a mezőgazdasági termelő az általa a szemes fehérjetakarmány-növény termesztésének támogatására jogosult területen termelt szemes fehérjetakarmány-növények

a) betárolása esetén a 9. melléklet szerinti tárolási naplóval vagy a tárolást és a betárolt mennyiséget igazoló egyéb dokumentummal,

b) a betakarítást követő két héten belüli értékesítés esetén a számlával vagy felvásárlási jeggyel

igazolja.

(3) * 

18. Szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása

21. § (1) Szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki vagy amely

a) a 7. melléklet szerinti növényt termeszt,

b) *  az igénylés évét megelőző évben megvalósult őszi, illetve a tárgyévben megvalósult tavaszi telepítés vagy felülvetés esetén a 7. mellékletben meghatározott tömegű hektáronkénti minimális szaporítóanyagot, vagy a minimális csíraszámot biztosító mennyiségű szaporítóanyagot az általa a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában használ, és a szaporítóanyag beszerzését a 14. § (5) bekezdése szerint igazolja, és

c) a többéves művelésre alkalmas kultúra a támogatási kérelemében bejelentett tábla legalább 80%-án összefüggő állományként jelen van.

(2) A szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása igénybevételének további feltétele, hogy

a) a fehérjetakarmány-növény állományban a 7. mellékletben önállóan – nem keverék formájában – nevesített fajok keveréken belüli vetőmag aránya meghaladja az 50%-ot, és

b) *  a mezőgazdasági termelő az igénylés évét megelőző évben megvalósult őszi, illetve a tárgyévben megvalósult tavaszi telepítés vagy felülvetés esetén a két- vagy többéves művelésre alkalmas kultúrák esetében a szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása igénylés első évében augusztus 1-jéig egyszeri, ha az állomány már többévesnek minősül, illetve a szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatás igénylésének a további éveiben tárgyév július 1-ig legalább kétszeri kaszálást végezzen.

(2a) *  A 7. melléklet szerinti keverék (a továbbiakban: keverék) esetében a telepítés évét követő évben támogatható a keverék összetevőjéből fennmaradó növénykultúra. Támasztónövény alkalmazása esetében keverékként kell igényelni a növénykultúrát, és a keverékekben felhasznált támasztónövények szaporítóanyag beszerzését a mezőgazdasági termelő a 14. § (5) bekezdése szerint igazolja.

(2b) *  A szálas fehérjenövény termesztés támogatására bejelentett tábla teljes területének felülvetése új telepítésnek minősül.

(3) Ha a mezőgazdasági termelő olyan tábla után nyújt be szálas fehérjetakarmány-növény termesztésre vonatkozó támogatási kérelmet, amelyen azonos kultúrához tartozó növény szaporítóanyagával tárgyévben felülvetés valósul meg, akkor a támogatási kérelemben a felülvetéssel érintett teljes terület tényleges vagy várható nagyságát numerikusan jelölnie kell.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

19. Hatálybalépés

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

19/A. *  Átmeneti rendelkezések

22/A. § *  E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 23/2015. (V. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 23/2015. (V. 13.) FM rendelet] megállapított 13. § (1a) bekezdését, 14. § (5) és (6) bekezdését, 17. § (1) bekezdés b) pontját és 7. mellékletét a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22/B. § *  E rendeletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó egyes rendeletek módosításáról szóló 40/2015. (VII. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet] megállapított 1. § 2. b) alpontját és 8. pontját, 9. § (5a) bekezdését, 14. § (6a) és (7) bekezdését, 18. § b) pontját, 21. § (2) bekezdés b) pontját és 3. mellékletét a 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22/C. § *  E rendeletnek az egyes közvetlen támogatásokkal kapcsolatos, valamint egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 52/2015. (IX. 7.) FM rendelettel [a továbbiakban: 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet] megállapított 1. § 2a–2c. pontját, 9. § (5), (7) és (8) bekezdését, valamint 19. § (2), (5) és (6) bekezdését az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22/D. § *  E rendeletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó rendeletek módosításáról szóló 37/2016. (V. 18.) FM rendelettel [a továbbiakban: 37/2016. (V. 18.) FM rendelet] megállapított 11. § (1) bekezdés b) pontját, 14. § (7a) bekezdését és 17. § (3) bekezdését a 37/2016. (V. 18.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22/E. § *  E rendeletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrárágazati tárgyú támogatásokat szabályozó rendeletek módosításáról szóló 65/2016. (IX. 21.) FM rendelettel [a továbbiakban: 65/2016. (IX. 21.) FM rendelet] megállapított 11. § (1) bekezdés e) és f) pontját, valamint (9) bekezdését a 65/2016. (IX. 21.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

22/F. § *  E rendeletnek az egyes közvetlen támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 72/2016. (XI. 3.) FM rendelettel [a továbbiakban: 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet] megállapított 1. § 19. pontját, 14. § (5) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontját, c) pont cc) és cd) alpontját, (5a), (6), (6a), (7), (7a), (11) és (12) bekezdését, 17. § (1) bekezdés b) pontját, 18. § b) pontját, 20. § (1) bekezdés c) pontját, valamint 21. § (1) bekezdés b) pontját a 2016. évre vonatkozóan benyújtott egységes kérelem alapján indult, a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

22/G. § *  E rendeletnek az egyes nemzeti forrásból finanszírozott agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2017. (IV. 10.) FM rendelettel [a továbbiakban: 17/2017. (IV. 10.) FM rendelet] megállapított 10. § (1) bekezdés d) pontját a 17/2017. (IV. 10.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

22/G. § *  (1) E rendeletnek az agrárágazati szabályozás körébe tartozó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2017. (IV. 26.) FM rendelettel [a továbbiakban: 22/2017. (IV. 26.) FM rendelet] megállapított 8. mellékletét a 22/2017. (IV. 26.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) A 22/2017. (IV. 26.) FM rendelettel megállapított 8. melléklet szerinti gazdálkodási naplóban a 2017. március 18-a és 2017. április 26-a között elvégzett műveleteket 2017. május 7-ig fel kell tüntetni.

22/H. § *  (1) Az egyes közvetlen és nemzeti támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 55/2017. (XI. 6.) FM rendelettel [a továbbiakban: 55/2017. (XI. 6.) FM rendelet] megállapított 15. § (3) bekezdést és 20. § (3) bekezdést az 55/2017. (XI. 6.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A 55/2017. (XI. 6.) FM rendelettel megállapított 11. § (4) bekezdést, 13. § (5) és (6) bekezdést, 14. § (6b), (6c) és (14) bekezdést, 17. § (1) bekezdés c) pontot, valamint 20. § (1) bekezdés d) pontot a 2018. évben indult támogatási eljárásokban kell alkalmazni.

22/I. § *  E rendelet 11. § (1a) bekezdését a 2016. szeptember 22-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

22/J. § *  E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 10/2020. (IV. 3.) AM rendelettel megállapított 9. § (6a) bekezdését, 10. § (1) bekezdés a) pontját, valamint 11. § (1) bekezdés d) pontját a 2020. február 1-jétől benyújtott kérelemre indult eljárásokban is alkalmazni kell.

20. Az Európai Unió jogának való megfelelés

23. § Ez a rendelet

a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

c) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről és X. mellékletének módosításáról szóló, 2014. március 11-ei 639/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet,

d) az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer, a kifizetések elutasítására és visszavonására vonatkozó feltételek, valamint a közvetlen kifizetésekre, a vidékfejlesztési támogatásokra és a kölcsönös megfeleltetésre alkalmazandó közigazgatási szankciók tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. március 11-ei 640/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet,

e) *  az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló, 2014. július 17-ei 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

21. Módosító rendelkezések

24–26. § * 

1. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

Az egyes termeléshez kötött közvetlen támogatási jogcímekre vonatkozó 2021–2022. évi támogatási keretösszegek (millió euró)

1. A B C
Támogatási jogcím megnevezése 2021. év 2022. év
2. Anyatehéntartás 33,959 33,959
3. Hízottbika 4,366 4,366
4. Tejhasznú tehéntartás 66,947 66,947
5. Anyajuhtartás 21,346 21,346
6. Cukorrépa termesztés 7,762 7,762
7. Rizstermesztés 1,941 1,941
8. Ipari zöldségnövény termesztés 11,136 11,136
9. Zöldségnövény termesztés 4,905 4,905
10. Ipari olajnövény termesztés 1,372 1,372
11. Extenzív gyümölcstermesztés 9,485 9,485
12. Intenzív gyümölcstermesztés 6,524 6,524
13. Szemes fehérjetakarmány-növény termesztés 13,057 13,057
14. Szálas fehérjetakarmány-növény termesztés 13,057 13,057

2. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez

A 11. §-ban említett szarvasmarhafajták jegyzéke

A
1 Megnevezés
2 Angler Rotvieh (Angeln)
3 Armoricaine
4 Ayrshire
5 Black and White Friesian
6 Bretonne pie noire
7 British Friesian
8 Črno-bela
9 Czarno-biała
10 Czerwono-biała
11 Deutsche Schwarzbunte
12 Dutch Black and White
13 Estonian Holstein
14 Estonian Native
15 Estonian Red
16 Française frisonne pie noire (FFPN)
17 Fries-Hollands (FH)
18 Friesian-Holstein
19 Frisona española
20 Frisona Italiana
21 German Red and White
22 German Red
23 Groninger Blaarkop
24 Guernsey
25 Holstein Black and White
26 Holstein
27 Itäsuomenkarja
28 Jersey
29 Länsisuomenkarja
30 Lithuanian Red
31 Magyar Holstein-Friz
32 Malkeborthorn
33 Pohjoissuomenkarja
34 Red and White Friesian
35 Red Holstein
36 Reggiana
37 Rød dansk mælkerace (RMD)
38 Schwarzbunte Milchrasse (SMR)
39 Sortbroget dansk mælkerace (SDM)
40 Valdostana Nera
41 Zwartbonten van België/pie noire de Belgique

3. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

A zöldségnövények jegyzéke, valamint minimális hektáronkénti vetőmag, palánta, hagyma, tősarj és dugvány értékei

A B C D E F G H I J

Szántóföldi termesztés esetén
Hajtatás esetén
1. Megnevezése magyarul Megnevezése latinul
Minimum vetőmag db/hektár

Ezermag-
tömeg gramm
Minimum hagyma, fokhagy-
magerezd
db/hektár
Minimum dugvány, tősarj vagy magonc
db/hektár

Minimum palánta
db/hektár

Minimum palánta db/hektár
A fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A növény megőrzése a virágzás kezdetéig
2. Görögdinnye, Tökre oltott görögdinnye Citrullus lanatus 2 500 45 2 300 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
3. Sárgadinnye, Tökre oltott sárgadinnye Cucumis melo 2 500 30 2 300 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
4. Karfiol Brassica oleracea convar. botrytis 35 000 4 30 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
5. Brokkoli Brassica cretica convar. botrytis provar. italica 35 000 4 30 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
6. Bimbóskel Brassica oleracea convar. gemmifera 35 000 4 30 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
7. Fejes káposzta Brassica oleracea convar. capitata provar. capitata 30 000 4 27 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
8. Kelkáposzta Brassica oleracea convar. bullata 30 000 4 27 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
9. Vöröskáposzta Brassica oleracea convar. capitata var. rubra 30 000 4 27 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
10. Karalábé Brassica oleracea convar. acephala var. gongylodes 50 000 4 45 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
11. Kínai kel Brassica pekinensis 56 500 4 50 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
12. Zeller Apium graveolens 72 000 0,8 60 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
13. Póréhagyma Allium porrum 350 000 4 260 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
14. Fokhagyma (tavaszi és őszi vetésű) Allium sativum 200 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
15. Csemegehagyma, lilahagyma, vöröshagyma (tavaszi és őszi vetésű) Allium cepa (Allium Fitulosum) 800 000 4 600 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
16. Metélőhagyma Allium schoenoprasum 1 000 000 2 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
17. Fejessaláta Lactuca sativa 56 500 1 50 000 40 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
18. Endívia Cichorium endivia 56 500 2 50 000 40 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
19. Spárga Asparagus officinalis 17 000 20 15 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
20. Petrezselyem Petroselinum crispum 800 000 1,5 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
21. Rebarbara Rheum rhabarbarum 12 000 10 10 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
22. Édeskömény Foeniculum vulgare 250 000 7 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
23. Paradicsom Lycopersicon esculentum 34 000 1,8 30 000 20 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
24. Uborka Cucumis sativus 30 000 30 27 000 11 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
25. Padlizsán (tojásgyümölcs) Solanum melongena 30 000 4 27 000 22 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
26. Főzőtök, spárgatök Cucurbita pepo var. Fastigata 5 500 150 5 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
27. Sütőtök Cucurbita maxima var. maxima 5 500 340 5 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
28. Káposztatök Cucurbita pepo var. Fastigata 5 500 200 5 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
29. Csillagtök/patiszon Cucurbita pepo convar. patissoniana 15 000 100 8 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
30. Cukkini Cucurbita pepo convar. giromontiina 30 000 120 25 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
31. Paprika Capsicum annuum 48 000 11 44 000 22 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
32. Fűszerpaprika Capsicum annuum var. longum 50 000 8 44 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson A virágzás kezdetéig meg kell őrizni
33. Sárgarépa Daucus carota subsp. sativus 800 000 1,5 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
34. Cékla Beta vulgaris var. conditiva 500 000 14 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
35. Feketegyökér Scorzonera hispanica 800 000 14 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
36. Retek Raphanus sativus var. sativus 200 000 10 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
37. Torma Armoracia rusticana 25 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
38. Pasztinák Pastinaca sativa 800 000 4 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
39. Borsmustár (rukkola) Eruca sativa 1 875 000 0,8 850 000 Szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
40. Menta Mentha piperita 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
41. Citromfű Melissa officinalis 80 000 0,6 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
42. Bazsalikom Ocimum basilicum 80 000 1,5 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
43. Kerti kakukkfű Thymus vulgaris 80 000 0,25 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
44. Orvosi zsálya Salvia officinalis 70 000 7,5 45 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
45. Rozmaring Rozmarinus officinalis 70 000 0,9 30 000 30 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
46. Tárkony Artemisia dracunculus 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
47. Majoranna Origanum majorana 80 000 0,2 55 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni
48. Közönséges szurokfű Origanum vulgare 65 000 0,1 45 000 Nem szükséges a fajta feltüntetése a szaporítóanyag igazoláson Nem kell a virágzás kezdetéig megőrizni

4. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

Az ipari zöldségnövények jegyzéke és minimális hektáronkénti vetőmag értékei

A B C D
1 Megnevezés
magyarul
Megnevezés
latinul
Minimum vetőmag darab/hektár Ezermagtömeg gramm
2 Sóska Rumex rugosus 2 000 000 1
3 Spenót Spinacia oleracea 850 000 10
4 Zöldborsó (tavaszi, őszi) Pisum sativum 1 000 000 170
5 Cukorborsó P. sativum L. ssp. sativum convar. saccharatum 1 000 000 170
6 Szárazbab1 Phaseolus vulgaris 250 000 500
7 Zöldbab, futóbab Phaseolus vulgaris 250 000 300
8 Pattogatni való kukorica Zea mays convar. mikrosperma 60 000 250
9 Csemegekukorica Zea mays convar. saccharata 60 000 300

Megjegyzés:

1 A vetőmag minősítésnél a zöldbabra vonatkozó szaporítóanyag előírásoknak kell megfelelni.

4/a. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

Az ipari zöldségnövények keretében támogatható burgonya (Solanum Tuberosum) méret szerinti minimális gumó mennyiség értékei

A B C
1 Burgonya gumó méret kategória Minimum gumó darab/hektár Minimum gumósúly kg/hektár
2 25–35 mm 50 000 1250
3 35–45 mm 38 000 2000
4 45–60 mm 30 000 2500
5 25–45 mm 44 000 1625
6 35–60 mm 34 000 2250
7 25–60 mm 39 333 1916

4/b. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

Az ipari olajnövények jegyzéke és minimális hektáronkénti vetőmag értékei

A B C D E
Szántóföldi termesztés esetén
1 Megnevezése
magyarul
Megnevezése
latinul
Minimum vetőmag
db/hektár
Ezermagtömeg
gramm
Minimum palánta
db/hektár
2 Olajtök Cucurbita pepo ssp. styrica 5500 200 5000

5. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

A gyümölcsök jegyzéke, valamint minimális hektáronkénti tőszámának és az ültetvény maximális életkorának értéke

A B C D E
1 Megnevezés magyarul Megnevezés latinul Extenzív ültetvény minimum tő/hektár Intenzív ültetvény minimum tő/hektár Maximális életkor
2 Földieper (szamóca) Fragaria × ananassa 40 000 2 év
3 Ribiszke Ribes rubrum 3000 4700 10 év
4 Egyéb ribiszke Ribes nigrum 3000 4700 10 év
5 Málna Rubus idaeus 5000 9000 10 év
6 Piszke, Piszke törzses oltvány Ribes uva-crispa 3000 4700 10 év
7 Szeder Rubus idaeus 1500 10 év
8 Tüske nélküli szeder Rubus rusticanus var. inermis 1500 10 év
9 Homoktövis Hippophae (Elaegnus) rhamnoides 800 990 15 év
10 Fekete bodza Sambucus nigra 500 600 15 év
11 Alma Malus domestica 400 1300 20 év
12 Körte Pyrus communis 400 1000 25 év
13 Birs Cydonia oblonga 400 500 20 év
14 Őszibarack, Nektarin Prunus persica 400 660 20 év
15 Kajszibarack (sárgabarack) Prunus armeniaca 280 400 20 év
16 Meggy Prunus cerasus 280 660 20 év
17 Cseresznye Prunus subg. Cerasus 280 660 20 év
18 Szilva Prunus subgenus Prunus 400 660 20 év
19 Naspolya Mespilus germanica 400 20 év
20 Dió Juglans regia 100 200 50 év
21 *  Mogyoró Corylus sp. 400 410 20 év
22 Mandula Prunus amygdalus 400 410 20 év
23 Szelídgesztenye Castanea sativa 100 200 50 év
24 Áfonya Vaccinium corynbosum 2000 10 év
25 Berkenye Aronia melanocarpa 1400 10 év
26 Csipkebogyó Rosa canina 1500 15 év
27 *  Kivi Actinidia deliciosa 400 25 év
28 *  Datolyaszilva Diospyros kaki 270 660 20 év
29 *  Közönséges füge Ficus carica 330 625 25 év

6. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

A szemes fehérjetakarmány-növények jegyzéke és minimális hektáronkénti vetőmag értékei

A B C
1 Megnevezés magyarul Megnevezés latinul Minimum vetőmag kg/hektár
2 Szójabab Glycine max 70
3 Lóbab (Disznóbab) Vicia faba 170
4 Fehérvirágú édes csillagfürt (takarmány célra) Lupinus albus 100
5 Sárgavirágú édes csillagfürt (takarmány célra) Lupinus luteus 100
6 Kék virágú édes csillagfürt (takarmány célra) Lupinus angustifolius 100
7 Fehérvirágú édes csillagfürt Lupinus albus 100
8 Kékvirágú édes csillagfürt Lupinus angustifolius 100
9 Sárgavirágú édes csillagfürt Lupinus luteus 100
10 Szárazborsó (Sárgaborsó) Pisum sativum ssp. sativum convar. sativum 100
11 Csicseriborsó Cicer arietinum 80
12 Tavaszi takarmányborsó Pisum sativum 170
13 Őszi takarmányborsó Pisum sativum 100
14 Mezei borsó Pisum arvense 100

7. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

A szálas fehérjetakarmány-növények jegyzéke, valamint minimális hektáronkénti vetőmag, palánta és gumó értékei

A B C D E F
1
Megnevezés magyarul

Megnevezés latinul
Minimum vetőmag kg/hektár Minimum csíraszám db/hektár Minimum palánta db/hektár Minimum gumó kg/hektár
2 Lucerna, Lucerna erjesztett takarmány, Lucerna zöldtakarmány* Medicago sativa 15
3 Komlós lucerna* Medicago lupulina 15
4 Sárkerep lucerna* Medicago falcata 15
5 Tarkavirágú lucerna* Medicago x. varia 15
6 Lucerna* (vetőmag célra) Medicago sativa 8
7 Bíborhere* Trifolium incarnatum 10
8 Fehérhere* Trifolium repens 6
9 Korcshere (svédhere)* Trifolium hybridum 6
10 Vöröshere* Trifolium pratense 10
11 Alexandriai here* Trifolium alexandrinum 10
12 Legány-féle keverék (pannon- vagy szöszösbükköny, rozs, búza, árpa vagy bíborhere keverék) Vicia pannonica/Vicia villosa + Triticum aestivum/Secale cerelace + Trifolium incarnatum búza vagy
rozs: 60,
szöszös-
bükköny
vagy
pannon-
bükköny: 80
és
bíborhere: 20
13 Borsós kukoricacsalamádé** Pisum sativum + zea mays conv. Vulgaris borsó:
600 000
kukorica:
400 000
14 Borsós napraforgó-csalamádé Pisum sativum + Helianthus annus 120 kg borsó
+ 25 kg napraforgó
borsó:
600 000
napraforgó:
400 000
15 Szarvaskerep* Lotus corniculatus 14
16 Takarmánybaltacim* Onobrychis viciifolia hámozott
vetőmagból
95 kg
hámozat-
lanból
145 kg
17 Takarmánybükköny
(Tavaszi bükköny)*
Vicia sativa L. 30
18 Szöszösbükköny* Vicia villosa 30
19 Pannonbükköny* Vicia pannonica 30
20 Rozsos szöszösbükköny Secale cereale + Vicia villosa 60 kg rozs +
105 kg
szöszös-
bükköny
rozs:
2 000 000 szöszös-
bükköny:
3 000 000
21 Szilfium* Silphium perfoliatum 20 000
22 Keleti kecskeruta* Galega orientalis 12
23 Lósóska Rumex acetosella 40
24 Csicsóka* Helianthus tuberosus 500
25 Szegletes lednek Lathyrus sativus 160 100 000

Megjegyzés:

* Többéves művelésre alkalmas kultúra

** A keverék tömegértékének meghatározása során a Pisum sativum 117 g/ezer mag, a Zea mays conv. vulgaris esetében 250 g/ezer mag értékkel kell számolni.

8. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

9. melléklet a 9/2015. (III. 13.) FM rendelethez * 

Tárolási napló

Név: Cím: Kincstár ügyfélazonosító-szám: Év:
Megnevezés, méret, minőség: Nyilvántartási szám: Oldalszám:
A Főkönyvi számla száma (szükség esetén): Termékjegyzékszám: Raktár elhelyezése:
Készlet legkisebb: Raktárkód:
legnagyobb: Növekedés Csökkenés Készlet Tétel
20__ Bizonylatszám Mozgásnem Megjegyzés bevétel átvétel visszavétel egyéb bevétel átvétel visszavétel egyéb sorszám
Kelt Áthozat
Átvitel
Dátum:
Cégszerű aláírás