A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

25/2015. (VI. 15.) BM rendelet

az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak szolgálatképes állapota megállapítása érdekében a befolyásoltság kiszűrése céljából elvégezhető vizsgálatok köréről és a vizsgálat végrehajtásának szabályairól

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 22. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Országgyűlés elnöke véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában kábítószer a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben meghatározott kábítószer és új pszichoaktív anyag.

2. Az alkoholos befolyásoltság vizsgálatának eszközei

2. § Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú (a továbbiakban: hivatásos állomány) tagja esetében az alkoholos befolyásoltság vizsgálata kizárólag elektromos alkoholteszterrel (a továbbiakban: alkoholteszter), ennek hiányában alkoholszondával vagy hiteles elektromos légalkoholmérő berendezéssel (a továbbiakban: hiteles mérőeszköz) hajtható végre.

3. Az alkoholteszter és az alkoholszonda alkalmazása

3. § (1) Az alkoholos befolyásoltság vizsgálatát a feltételezhetően alkoholfogyasztás okozta szolgálatképes állapot – vélelmezhető – hiányának felismerését követő legrövidebb időn belül kell végrehajtani. Ennek érdekében az alkoholos befolyásoltság ellenőrzése megkezdésekor szóban lehetőség szerint nyilatkoztatni kell a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját, hogy

a) mikor fogyasztott utoljára szeszes italt,

b) fogyasztott-e kábítószert vagy a központi idegrendszer működését befolyásoló gyógyszert, és ha igen, mikor.

(2) Alkoholteszter a mérési eredményt számszerűen kijelző úgynevezett „aktív” üzemmódban vagy a mérési eredményt számszerűen ki nem jelző úgynevezett „passzív” üzemmódban alkalmazható. Ha az alkoholteszterrel „passzív” üzemmódban végzett mérés eredménye pozitív, a mérést „aktív” üzemmódban haladéktalanul meg kell ismételni.

(3) Az alkoholteszter 0,10 mg/l légalkohol értéket meg nem haladó mérési eredménye orvosszakértői szempontból nem értékelhető, ezért ilyen esetben további mintavételre csak akkor kerülhet sor, ha korábban a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja a szeszesital fogyasztásának tényéről nyilatkozott.

(4) Ha az alkoholteszterrel végzett mérés eredménye a 0,25 mg/l légalkohol értéket nem haladja meg, szóban nyilatkoztatni kell a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját, hogy tüdőbetegségben szenved-e, vagy van-e testhőmérséklet emelkedése. Ha nem áll fenn a vér- és vizeletminta vétel esete, a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját nyilatkoztatni kell arról, hogy a mérési eredményt elfogadja-e. Ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja úgy nyilatkozik, hogy elfogadja, akkor az előző nyilatkozatait és a mérés eredményét az 1. melléklet szerinti dokumentum (a továbbiakban: Nyilatkozat) kitöltésével rögzíteni kell. A Nyilatkozat rögzítését követően további mintavételre intézkedni nem kell.

(5) Ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja a (4) bekezdés szerinti mérési eredményt nem fogadja el, szóban nyilatkoztatni kell arról, hogy hajlandó-e magát alávetni hiteles mérőeszközzel történő vizsgálatnak. Ha hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja úgy nyilatkozik, hogy erre hajlandó, hiteles mérőeszközzel történő mérésre kell intézkedni.

(6) Ha az alkoholteszterrel végzett mérés eredménye a 0,25 mg/l légalkohol-értékeket meghaladja, a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját szóban nyilatkoztatni kell arról, hogy hajlandó-e magát alávetni hiteles mérőeszközzel történő vizsgálatnak, továbbá arról, hogy szenved-e tüdőbetegségben, vagy van-e testhőmérséklet-emelkedése. Ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja hajlandó magát a vizsgálatnak alávetni, és nyilatkozata szerint nem szenved tüdőbetegségben és nincs testhőmérséklet-emelkedése, hiteles mérőeszközzel történő mérésre kell intézkedni.

(7) Ha az alkoholszondával végzett ittasság ellenőrzés eredménye pozitív, a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját szóban nyilatkoztatni kell arról, hogy szenved-e tüdőbetegségben vagy van-e testhőmérséklet emelkedése. Ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja nyilatkozata szerint nem szenved tüdőbetegségben és nincs testhőmérséklet emelkedése, a (6) bekezdés szerint kell eljárni.

(8) Alkoholteszterrel vagy alkoholszondával végzett ittasság ellenőrzés esetén az ellenőrzés időpontját és a mérés számszerű eredményét, illetve az elszíneződés mértékét a vizsgálatról készült jegyzőkönyvben minden esetben rögzíteni kell.

(9) Eseti jelleggel szúrópróbaszerűen is ellenőrizhető a hivatásos állomány tagjának szolgálatképes állapota.

4. A hiteles mérőeszköz alkalmazása

4. § (1) A hiteles mérőeszközzel történő mérés végrehajtása előtt a mérést végrehajtó köteles meggyőződni arról, hogy az eszköz alkalmas-e hiteles mérés végzésére, azaz a mérőeszköz hitelesítése a mérésügyről szóló törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet 13. §-ában foglaltak szerint nem vesztette hatályát. Ha a mérőeszköz nem minősül hitelesnek, azzal mérés nem hajtható végre.

(2) A hiteles mérőeszközzel folytatott vizsgálat megkezdése előtt a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját a hiteles mérőeszközzel végzett vizsgálatról készült, a 2. mellékletben meghatározott jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) megfelelő rovataiban nyilatkoztatni kell esetleges tüdőbetegségére, testhőmérséklet emelkedésére, továbbá a vezetési képességre hátrányosan ható szer fogyasztására vonatkozóan.

(3) Ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja

a) a (2) bekezdésben foglaltakra vonatkozó nyilatkozat megtételét megtagadja,

b) nyilatkozata szerint tüdőbetegségben szenved,

c) úgy nyilatkozik, hogy testhőmérséklet emelkedése van, illetve

d) a szervezetében kábítószer, a központi idegrendszer működését befolyásoló gyógyszer jelenléte valószínűsíthető

a hiteles mérőeszközzel mérés nem hajtható végre, ezért vér- és vizeletminta vételre kell intézkedni.

(4) A hiteles mérőeszközzel – a használati útmutatójában előírt módon – 15 perc különbséggel két mérést kell elvégezni úgy, hogy az első mérés lehetőség szerint a szolgálatképes állapot vélelmezhető hiányának felismerésétől számított 30 percen belül megtörténjen.

(5) A hiteles mérőeszköz alkalmazása után a vizsgálati eredményt mindkét mérés alkalmával két példányban kell kinyomtatni, és azokat a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjával alá kell íratni. A Jegyzőkönyvet két példányban kell felvenni. A kinyomtatott vizsgálati eredmény és Jegyzőkönyv egyik példányát az intézkedésről készült jelentéshez kell csatolni. A vizsgálati eredmény és a Jegyzőkönyv másik példányát a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának át kell adni.

(6) A mérés végrehajtásánál és a Jegyzőkönyv felvételénél a mérőeszköz kezelőjén kívül legalább egy, a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja szolgálati elöljárójának jelen kell lennie, és a Jegyzőkönyvet a jelenlévők mindegyikének alá kell írnia.

(7) A hiteles mérőeszköz eredményes alkalmazását követően – az 5. § (1) bekezdés d), f) és g) pontja kivételével – vér- és vizeletminta vételről intézkedni nem kell.

(8) Ha a hiteles mérőeszközzel végzett első mérés eredménye a 0,10 mg/l légalkohol értéket nem haladja meg, a 3. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

5. Vér- és vizeletminta vétel

5. § (1) Az alkoholfogyasztásra vonatkozó szakértői vizsgálathoz szükséges vérvételre és lehetőleg közel azonos időben végzett vizeletminta vételre kell intézkedni, amelyet a cselekményt követően a legrövidebb időn belül végre kell hajtani, ha a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja

a) az alkoholszondával, az alkoholteszterrel vagy a hiteles mérőeszközzel végzett ellenőrzést megtagadja,

b) olyan állapotban van, amely meggátolja az alkoholszonda, az alkoholteszter vagy a hiteles mérőeszköz eredményes alkalmazását,

c) nyilatkozata szerint tüdőbetegségben szenved vagy testhőmérséklet emelkedése van, és az ittasság ellenőrzés eredménye, illetve az ittasság érzékelhető külső jegyei alapján a szeszes ital fogyasztás gyanúja fennáll,

d) az egészségi állapotára – így különösen tüdőbetegségére, testhőmérséklet emelkedés esetleges fennállására – vonatkozó nyilatkozat megtételét vagy annak aláírását megtagadja,

e) hiteles mérőeszközzel történő első mérés foganatosítása a szolgálatképes állapot vélelmezhető hiánya felismerésének időpontjától számított 30 percen belül nem hajtható végre,

f) a Jegyzőkönyv aláírását megtagadja,

g) a hiteles mérőeszköz mérési eredményét kétségbe vonja és véralkohol-vizsgálatot kér,

h) nyilatkozata vagy az ez irányú ellenőrzés eredménye alapján szervezetében a kábítószer vagy a központi idegrendszer működését befolyásoló gyógyszer jelenléte valószínűsíthető, és az ittasság ellenőrzés eredménye, illetve az ittasság érzékelhető külső jegyei alapján a szeszes ital fogyasztás gyanúja is fennáll.

(2) Ha a vizeletminta biztosítása nem lehetséges, kétszeri vérvételre kell intézkedni úgy, hogy a második vérvételre az első mintavételt követő 30–45 perc között kerüljön sor.

(3) A vér- és vizeletvételre kizárólag az erre a célra rendszeresített, ép zárcímkével ellátott, bontatlan – a mintavételi eszközöket magába foglaló – egységdoboz alkalmazható. A mintavételi egységdoboz felnyitása és alkalmazása csak a hivatásos állomány mintavétellel érintett tagja, a hivatásos állomány vizsgálatot foganatosító tagja, a szolgálati elöljáró és a mintát vevő orvos jelenlétében történhet.

(4) *  A minta levételét az Országgyűlési Őrségnél foglalkoztatott hivatásos állomány alkalmasságvizsgálatáról, valamint egészségügyi és pszichológiai ellátásáról szóló 43/2022. (XII. 19.) BM rendelet 2. § 22. pontja szerinti rendvédelmi alapellátó orvos (a továbbiakban: alapellátó orvos) végzi. Ha az alapellátó orvos igénybevétele akadályba ütközik, mintavétel érdekében a területileg illetékes egészségügyi szolgáltató ügyeletes orvosát kell igénybe venni.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben, ha a mintavételt a szolgálatteljesítés helye szerint illetékes (a továbbiakban: egészségügyi szolgáltató) ügyeletes orvosa végzi, akkor ennek költségét az Országgyűlési Őrség téríti meg.

6. A kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltság vizsgálata során a biológiai mintavételt megalapozó körülmények

6. § (1) A hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltsága feltételezhető, ha

a) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagján a kábítószer okozta bódult állapotra jellemző testi és pszichikai tünetek észlelhetőek,

b) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagján az egyes kábítószerek fogyasztása okozta jellemző elvonási tünetek észlelhetőek, vagy

c) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja kimutatható időn belüli kábítószer-fogyasztásról nyilatkozik.

(2) A kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltság gyanúját erősíti, ha az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően

a) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjánál vagy közvetlen környezetében kábítószer gyanúját keltő anyag,

b) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjánál vagy közvetlen környezetében az egyes kábítószerek élvezetéhez használatos eszköz, tárgy vagy

c) a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjánál a kábítószer-fogyasztás egyéb testi jelei (például tűszúrások nyomai)

fedezhetőek fel.

(3) A vizsgálat során tapasztaltakat összességükben kell megítélni. Mivel egyes testi és pszichikai tünetek előidézésére egyéb állapotok – különösen fáradtság, esetleges betegség – is alkalmasak, illetve egyéb testi jelnek oka lehet más beavatkozás – így különösen egészségügyi kezelés – is, ezért a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagját mindezekre vonatkozóan nyilatkoztatni kell.

7. A kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltság vizsgálata során a biológiai mintavétel végrehajtása

7. § (1) Kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltság gyanúja esetén

a) ha az a 6. § (1) bekezdés a) alpontja alapján merül fel, vér- és vizeletminta vételére kell intézkedni a rendszeresített „A kábítószeres befolyásoltság (élő személynél) megállapítására alkalmas vér- és vizeletvételi – II. számú – egységdoboz” (a továbbiakban: II. számú egységdoboz);

b) ha az kizárólag a 6. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján merül fel, egyszeri vizeletvételre kell intézkedni a rendszeresített „A kábítószer-fogyasztás (élő személynél) megállapítására alkalmas vizeletvételi – I. számú – egységdoboz” (a továbbiakban: I. számú egységdoboz)

alkalmazásával.

(2) Ha nyálminta előszűrésére alkalmas rendszeresített eszköz áll rendelkezésre, a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja általi kábítószer-fogyasztás okozta befolyásoltság gyanúja esetén őt nyálminta adására kell kötelezni. Ezen gyanú hiányában viszont a hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja a minta adására nem kötelezhető.

(3) A biológiai mintavétel alapját képező körülmények észlelését követő lehető legrövidebb időn belül kell végrehajtani a mintavételezést.

(4) Ha az I. és II. számú egységdoboz mintavételi eszközöket magába foglaló doboza címkével lezárt, akkor a mintavételezésre kizárólag olyan egységdoboz alkalmazható, amely bontatlan. A mintavételi egységdoboz felnyitása és alkalmazása csak a hivatásos állomány mintavétellel érintett tagja, a hivatásos állomány vizsgálatot foganatosító tagja, a szolgálati elöljáró és a mintát vevő orvos jelenlétében történhet.

(5) A minta levételét az alapellátó orvos végzi. Ha az alapellátó orvos igénybe vétele akadályba ütközik, mintavétel érdekében az egészségügyi szolgáltató ügyeletes orvosát kell igénybe venni.

(6) A vér- és vizeletvétel végrehajtását azzal egy időben az I. és II. számú egységdobozban erre a célra elhelyezett jegyzőkönyvben is dokumentálni kell. A jegyzőkönyvet pontosan és hiánytalanul kell kitölteni, amely során ügyelni kell arra, hogy az időpontokra vonatkozó adatok 24 órás időbeosztás szerint kerüljenek rögzítésre. A kábítószerfogyasztás okozta befolyásoltság bizonyíthatósága érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a mintavételkor fennálló klinikai tünetek orvos általi jegyzőkönyveztetésére is.

(7) Ha vizelet előszűrésére alkalmas rendszeresített eszköz áll rendelkezésre, el kell végezni a vizeletminta előszűrő vizsgálatát.

(8) A hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja a vizeletminta adását megelőzően nagy mennyiségű folyadékot nem fogyaszthat.

(9) A mintavételezés után a minta hőmérsékletét, színét és kémhatását – az egységdoboz részét képező kémhatásmérő tesztcsíkkal – a vételezés helyén ellenőrizni kell.

(10) A vizeletminta adását a hivatásos állomány vizsgálatot foganatosító – a hivatásos állomány mintavétellel érintett tagjával azonos nemű – tagjának az emberi méltóságot nem sértő módon figyelemmel kell kísérnie, amit úgy kell végrehajtania, hogy a mintahamisítás lehetősége kizárható legyen.

8. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2015. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 25/2015. (VI. 15.) BM. rendelethez * 

....................................

szervezeti egység

NYILATKOZAT

I. Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának

neve: ....................................................................................................................................

rendfokozata: ......................................................................................................................

szolgálati helye: ...................................................................................................................

beosztása: ............................................................................................................................

születési helye, ideje: ...........................................................................................................

anyja neve: ...........................................................................................................................

lakcíme: ................................................................................................................................

állampolgársága: ...................................................................................................................

személyazonosításra használt okmány típusa, száma: ..........................................................

Az ellenőrzést, mérést szükségessé tevő cselekmény: .........................................................

helye: ...................................................................................................................................

időpontja (nap, óra, perc megjelöléssel) ...............................................................................

Felhívom figyelmét, hogy egészségi állapotára (pl. tüdőbetegségére, testhőmérsékletére) vonatkozó nyilatkozata a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikk (1) bekezdése, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. pontja szerinti különleges adatnak minősül.

Tekintettel arra, hogy egyes betegségek a légalkohol mérés eredményét befolyásolhatják, ezért ha az erre irányuló adatfelvételhez nem járul hozzá, vér- és vizeletvétel foganatosítása szükséges.

Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja:

A tájékoztatást megértettem, az adatkezeléshez hozzájárulok – nem járulok hozzá. * 

....................................................................................
hivatásos állomány vizsgálat
alá vont tagjának aláírása

Idült/akut tüdőbetegségre és testhőmérséklet emelkedésre vonatkozó nyilatkozat:

...........................................................................................................................................

...........................................................................................................................................

Figyelmeztetem, hogy nem köteles önmagára nézve terhelő nyilatkozatot tenni.

Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja:

Megértettem és tudomásul vettem azon figyelmeztetést, hogy nem vagyok köteles önmagamra nézve terhelő nyilatkozatot tenni, ugyanakkor a nyilatkozatom bizonyítékként felhasználható.

Nyilatkozatot teszek – nem teszek * 

....................................................................................
Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja:

Kábítószer, pszichotróp anyag, új pszichoaktív anyag fogyasztása:

mit: ........................................, mikor: ..................................., mennyit: ..............................

II. Alkoholteszterrel ........ év ..... hó ...... nap ..... óra ..... perckor történt mérés ............... mg/l légalkohol értékét elfogadom, és kijelentem, hogy az kizárólag a szolgálatba lépése előtt elfogyasztott szeszes italtól származik.

A Nyilatkozat az általam elmondottakat helyesen tartalmazza, amelynek 1 példányát átvettem.

Alkoholteszter gyári száma: ....................................

Kelt: ........................................................................

................................................................................ ................................................................................
vizsgálatot végző neve, rendfokozata
aláírása, jelvényszáma
hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának
aláírása
................................................................................
vizsgálatot végző neve, rendfokozata
aláírása, jelvényszáma

2. melléklet a 25/2015. (VI. 15.) BM. rendelethez * 

....................................... szervezeti egység

JEGYZŐKÖNYV
hiteles elektromos légalkoholmérő berendezéssel végzett ellenőrzésről

Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának

neve: .....................................................................................................................................

rendfokozata: .......................................................................................................................

szolgálati helye: ....................................................................................................................

beosztása: .............................................................................................................................

születési helye, ideje: ............................................................................................................

anyja neve: ............................................................................................................................

lakcíme: .................................................................................................................................

állampolgársága: ....................................................................................................................

személyazonosításra használt okmány típusa, száma: ...........................................................

A mérést szükségessé tevő cselekmény: ...............................................................................

helye: .....................................................................................................................................

időpontja (nap, óra, perc megjelöléssel) ................................................................................

Felhívom figyelmét, hogy egészségi állapotára (pl. tüdőbetegségére, testhőmérsékletére) vonatkozó nyilatkozata a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikk (1) bekezdése, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. pontja szerinti különleges adatnak minősül.

Tekintettel arra, hogy egyes betegségek a légalkohol mérés eredményét befolyásolhatják, ezért ha az erre irányuló adatfelvételhez nem járul hozzá, vér- és vizeletvétel foganatosítása szükséges.

Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja:

A tájékoztatást megértettem, az adatkezeléshez hozzájárulok – nem járulok hozzá.*

................................................................................
hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának aláírása

Idült/akut tüdőbetegségre és testhőmérséklet emelkedésre vonatkozó nyilatkozat:

...........................................................................................................................................

...........................................................................................................................................

Figyelmeztetem, hogy nem köteles önmagára nézve terhelő nyilatkozatot tenni.

Hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagja:

Megértettem és tudomásul vettem azon figyelmeztetést, hogy nem vagyok köteles önmagamra nézve terhelő nyilatkozatot tenni, ugyanakkor a nyilatkozatom bizonyítékként felhasználható.

Nyilatkozatot teszek – nem teszek*

Kábítószer, pszichotróp anyag, új pszichoaktív anyag fogyasztása:

mit: ........................................, mikor: ..................................., mennyit:

Szeszes ital utolsó fogyasztásának ideje és mennyisége:

.......... év ................ hónap ..... nap ..... óra ..... perctől ..... óra ..... percig

bor: ........... dl, sör: ................... dl, tömény: ................... dl, egyéb: ................ dl.

Az előző fogyasztását megelőző szeszes ital fogyasztásának ideje és mennyisége:

.......... év ................ hónap ..... nap ..... óra ..... perctől ...... óra ....... percig

bor: ........... dl, sör: ................... dl, tömény: ................... dl, egyéb: ................ dl.

Utolsó étkezés ideje: ..................... nap .............. óra, mennyisége: ....................................

Testtömeg (kb.): .................................. kg.

Sérülések: ............................................................................................................................

Alkoholszonda: nem – igen*, elszíneződött – nem színeződött el*

Alkoholteszter: nem – igen*, ..... év ..... hó ..... nap ...... óra ..... perckor mért érték: ....... mg/l

Készülék gyártmánya, típusa: .............................................................................................

Gyári száma: .......................................................................................................................

A mérés helye: ....................................................................................................................

I. mérés ideje: ..................................... I. mérés eredménye: .................................

II. mérés ideje: .................................. II. mérés eredménye: ..................................

A mérés eredményét kétségbe vonom – nem vonom kétségbe*, véralkohol vizsgálatot kérek – nem kérek.*

A Jegyzőkönyv az általam elmondottakat helyesen tartalmazza.

A vizsgálati eredmény és az ellenőrzésről felvett

Jegyzőkönyv 1 példányát átvettem.

Kelt: ...........................................................

................................................................................ ................................................................................
vizsgálatot végző neve, rendfokozata
aláírása, jelvényszáma
hivatásos állomány vizsgálat alá vont tagjának
aláírása
................................................................................
vizsgálatot végző neve, rendfokozata
aláírása, jelvényszáma
A kívánt részt alá kell húzni!