A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

26/2015. (IX. 30.) IM rendelet

a bíróságokon és az Országos Bírósági Hivatalban foglalkoztatott egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételeinek meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 135. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének kikérésével - a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 16. §-ában meghatározott bíróságokon (a továbbiakban: bíróság) és az Országos Bírósági Hivatalban (a továbbiakban: OBH) foglalkoztatott bírósági titkárra, bírósági fogalmazóra, tisztviselőre, írnokra és fizikai dolgozóra (a továbbiakban együtt: igazságügyi alkalmazott) terjed ki.

(2) Az e rendelet hatálya alá tartozó

a) bírósági titkár,

b) gazdasági hivatal főosztályvezetője és gazdasági hivatal főosztályvezető-helyettese,

c) gazdasági hivatal osztályvezetője és gazdasági hivatal osztályvezető-helyettese,

d) belső ellenőrzési vezető és belső ellenőr,

e) * 

f) informatikai biztonsági felelős,

g) titkos ügykezelő,

h) könyvelő,

i) gépjárművezető, valamint

j) törvényszéki végrehajtó, törvényszéki végrehajtó-helyettes, törvényszéki végrehajtójelölt, és a járásbíróságnál, illetve a törvényszéknél szolgálati jogviszonyban álló végrehajtási ügyintéző

munkakörének betöltéséhez szükséges e rendeletben meghatározottakon túli részletes követelményeiről külön jogszabály rendelkezik.

2. A képesítési feltételek

2. § (1) Az igazságügyi alkalmazottak munkakörének elnevezését, a munkakör ellátásához szükséges képesítési feltételeket és a munkakör szerinti fizetési osztályt az 1. melléklet tartalmazza, azzal, hogy a munkakörök az 1. mellékletben meghatározott képesítésnél magasabb képesítéssel rendelkező igazságügyi alkalmazottal is betölthetők.

(2) Az igazságügyi alkalmazott a kinevezési okiratában szereplő munkaköri elnevezésének megfelelő feladatok mellett egyéb olyan feladatot is elláthat, amelyre képesítéssel rendelkezik.

(3) A munkáltató a képesítés megszerzésére, kivételesen indokolt esetben - határidő megjelölésével, de legfeljebb három évre - halasztást engedélyezhet. A munkáltató e jogosultsága nem terjed ki - ide nem értve a 4. § (2) bekezdése szerinti halasztást - a bírósági fogalmazói, a bírósági ügyintézői, valamint az 1. § (2) bekezdésében szereplő munkakörökre.

(4) A szakképzettség tekintetében a szakképesítés szintjét az Országos Képzési Jegyzék szerint kell minősíteni.

3. § A bíróság elnöke, illetve az OBH elnöke elrendelheti, hogy az igazságügyi alkalmazott a munkakörének megfelelő képzésen vegyen részt, ha az a munkaköri feladatok szakszerű ellátásához szükséges.

3. Az ügyviteli vizsga

4. § (1) Ezen alcím alkalmazásában vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott az az igazságügyi alkalmazott, aki az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 13. § (5) bekezdése alapján ügyviteli vizsgát köteles tenni.

(2) A munkáltató az ügyviteli vizsga letétele alól kivételesen indokolt esetben - határidő megjelölésével, de legfeljebb egy évre - halasztást engedélyezhet.

(3) A munkáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy minden évben lehetőség legyen az ügyviteli vizsga letételére.

5. § (1) A vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott az ügyviteli vizsga letételéhez a szükséges ismereteket felkészítő szakmai oktatáson és egyéni tanulás útján sajátítja el.

(2) A szakmai oktatás célja, hogy a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott megismerje az igazságszolgáltatásra vonatkozó fontosabb jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket, elsajátítsa az ügyvitel szabályait, a munkakörével kapcsolatos egyéb szükséges ismereteket, továbbá azokat a gyakorlatban alkalmazni tudja. Az oktatást úgy kell megszervezni, hogy a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott a vizsgakötelezettségének határidőben eleget tehessen.

(3) A szakmai oktatást a Kúrián, az ítélőtáblákon, a törvényszékek területén és az OBH-ban kell megszervezni. A szakmai oktatást a bíróság és az OBH közösen is megszervezheti.

(4) A szakmai oktatást a Magyar Igazságügyi Akadémia e-learning oktatás formában is megszervezheti, amely a (3) bekezdésben meghatározott képzési formával egyenértékű.

6. § (1) A vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazottnak az ügyviteli vizsgára a bíróság elnökénél - a beosztása és szolgálati helye feltüntetésével - a szolgálati út megtartásával írásban kell jelentkeznie. Az OBH-ban foglalkoztatott vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazottnak az OBH elnökénél kell az ügyviteli vizsgára írásban jelentkeznie. Az ügyviteli vizsga helyét és időpontját az oktatást szervező bíróság elnöke, illetve az OBH elnöke állapítja meg, és arról a vizsga időpontja előtt legalább 15 nappal a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazottat írásban értesíti.

(2) Az ügyviteli vizsgát háromtagú vizsgabizottság előtt kell letenni, amelynek egy tagja igazságügyi alkalmazott.

(3) Ügyviteli vizsgabizottságot kell alakítani a Kúrián, az ítélőtáblán, a törvényszéken és az OBH-ban. Az ügyviteli vizsgabizottságok számát az oktatást szervező bíróság elnöke, illetve az OBH elnöke határozza meg.

(4) A Kúria, az ítélőtábla, a törvényszék és az OBH elnöke - az általa szervezett szakmai oktatás tekintetében - ötéves időtartamra nevezi ki

a) az ügyviteli vizsgabizottság elnökét a bírák közül,

b) az ügyviteli vizsgabizottság tagjait a bírák és a legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkező igazságügyi alkalmazottak közül.

7. § (1) Az ügyviteli vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A bírósági titkárnak, a bírósági fogalmazónak, valamint a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tisztviselőnek írásbeli vizsgát nem kell tennie.

(2) Az írásbeli vizsga tárgyai és követelményei:

a) helyesírás, fogalmazás (egyszerű határozat, megkeresés szerkesztése), továbbá

b) a munkakörtől függően

ba) másolás gépírással (számítógépen) 10 percen át, percenként 300 leütés sebességgel, 5%-os hibatűréssel,

bb) leírás diktálásra (számítógépen) 10 percen át, percenként 350 leütés sebességgel, 5%-os hibatűréssel,

bc) rögzített hanganyag leírása 10 percen át, 350 leütés sebességgel, 5%-os hibatűréssel, vagy

bd) számítógép, szövegszerkesztő kezelése, adatlap-kitöltés, adatkezelés, nyilvántartás.

(3) A szóbeli vizsga tárgyai:

a) az Alaptörvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, továbbá az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló rendelkezések főbb szabályai,

b) jogi alapismeretek: a polgári peres és nemperes, valamint a büntetőeljárás ügyvitel szempontjából jelentős szabályai,

c) a bírósági ügyvitel és a bírósági iratkezelés szabályai, adatvédelem,

d) jegyzőkönyvszerkesztés büntető- és polgári ügyben,

e) a kézbesítés szabályai,

f) a bírósági eljárások illetékre vonatkozó szabályai,

g) a bírósági gazdasági ügyek intézésének fontosabb szabályai, továbbá

h) statisztikai alapismeretek.

(4) A bírósági titkár, a bírósági fogalmazó és a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tisztviselő munkakörének megfelelően a (3) bekezdés a) pontjában írt követelményeken túl a szükséges számítógépes ismeretekről, továbbá a munkáltató által a (3) bekezdés b)-h) pontjaiban felsoroltak közül az adott munkakör jellegéhez igazodóan meghatározott egy vagy több témakörből köteles vizsgát tenni.

(5) Az OBH-ban foglalkoztatott vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazottnak a szóbeli vizsgán az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) és az OBH működésére vonatkozó jogszabályok, az OBT határozatok, valamint az OBH elnöke által kiadott normatív utasítások ismeretéről is számot kell adnia.

8. § (1) Az írásbeli vizsgát az ügyviteli vizsgabizottság legalább egy tagjának jelenlétében kell letenni. Az írásbeli vizsga eredményét az ügyviteli vizsgabizottság állapítja meg.

(2) Szóbeli vizsgát az tehet, aki az írásbeli vizsga követelményeinek megfelelt, vagy a 7. § (1) bekezdése alapján nem kell írásbeli vizsgát tennie.

(3) A szóbeli vizsgán a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazottnak az ügyviteli vizsgabizottság előtt arról kell számot adnia, hogy elsajátította az irányadó szabályokat, és azokat a gyakorlatban alkalmazni tudja.

9. § (1) Az eredményes ügyviteli vizsgáról az ügyviteli vizsgabizottság tanúsítványt állít ki a 2. melléklet szerinti tartalommal. A vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott felkészültségéhez igazodóan a vizsga

a) „megfelelt”,

b) „közepes”,

c) „jó”,

d) „kitűnő”, vagy

e) „nem felelt meg”

eredménnyel minősíthető.

(2) Ha a vizsgabizottság a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott felkészültségét nem találja megfelelőnek, a vizsga megismétlésére utasítja, és meghatározza azt a legfeljebb két hónapig terjedő legrövidebb időt, amelynek letelte után a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott újabb vizsgára jelentkezhet.

(3) A vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott számára legalább két írásbeli vizsgalehetőséget kell biztosítani. A szóbeli vizsga ismétlésére egy alkalommal kerülhet sor.

10. § (1) Az ügyviteli vizsgabizottság az ügyviteli vizsga írásbeli és szóbeli részéről jegyzőkönyvet készít.

(2) Az ügyviteli vizsga írásbeli részéről készített jegyzőkönyvben fel kell tüntetni:

a) a vizsga helyét és időpontját,

b) valamennyi vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott nevét, beosztását és az általa elért eredményt,

c) a vizsgabizottság tagjainak nevét és beosztását,

d) a vizsgabizottsági tagok aláírását, továbbá

e) a jegyzőkönyvvezető nevét, beosztását és aláírását.

(3) Az ügyviteli vizsga szóbeli részéről készített jegyzőkönyvben - a (2) bekezdésben foglaltakon túl - fel kell tüntetni az arra való utalást, hogy a vizsgáról kiállított tanúsítványok egy-egy példányát valamennyi vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott külön íven átvette.

(4) *  Az ügyviteli vizsgabizottság a törvényszéken lefolytatott vizsgák eredményéről a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott szolgálati helye szerinti járási, kerületi bírósági elnököt is értesíti.

(5) A vizsga iratanyagát a bíróság, valamint az OBH elnöki iratai között kell őrizni. A vizsga eredményét tanúsító bizonyítvány másolatát a vizsgára kötelezett igazságügyi alkalmazott személyi anyagában el kell helyezni.

4. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő hónap 15. napján lép hatályba.

(2) Az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat 4., 9. és 14. sora 2018. január 1-jén lép hatályba.

12. § (1) Az 1. mellékletben meghatározott munkakörhöz előírt képesítési feltételeket nem kell alkalmazni az e rendelet hatálybalépésekor az adott munkakörbe határozatlan időre kinevezett igazságügyi alkalmazottra, e munkakörének betöltése idejére, kivéve azon munkaköröket, amelyek esetében jogszabály eltérően rendelkezik.

(2) Az ügyviteli vizsgabizottság elnökeinek és tagjainak a bíróságokon és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában foglalkoztatott egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételének meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról szóló 5/2001. (III. 13.) IM rendelet alapján a bíróság és az OBH elnöke által e rendelet hatálybalépése előtt történt kinevezése - a kinevezés időtartamára - hatályban marad.

(3) E rendelet nem érinti a rendelet hatálybalépése előtt - a korábban hatályos jogszabályok alapján megszerzett képesítések alapján - letett ügyviteli vizsgák érvényességét, valamint az engedélyezett halasztások és felmentések hatályát.

13. § (1) Az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat

a) 2. és 7. sorában meghatározottak szerint törvényszéki végrehajtói szolgálati jogviszony,

b) 12. sorában meghatározottak szerint törvényszéki végrehajtó-helyettesi szolgálati jogviszony

2018. január 1. napjától nem létesíthető.

(2) Az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat

a) 5. és 10. sorát a 2013. január 1-jét megelőzően kiírt pályázaton alapuló megyei bírósági - 2012. január 1-jét követően törvényszéki - végrehajtói kinevezések,

b) 6. és 11. sorát a 2006. szeptember 1-jét megelőzően történt megyei bírósági végrehajtói kinevezések,

c) 18. sorát a 2011. február 1-jét megelőzően történt végrehajtási ügyintézői kinevezések,

d) 19. sorát a 2006. szeptember 1-jét megelőzően történt végrehajtási ügyintézői kinevezések

esetén kell alkalmazni.

14. § Hatályát veszti a bíróságokon és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában foglalkoztatott egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételének meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról szóló 5/2001. (III. 13.) IM rendelet.

1. melléklet a 26/2015. (IX. 30.) IM rendelethez

1. A bíróságokon és az Országos Bírósági Hivatalban működő igazgatási egységekben létesíthető vezetői munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 1.A.1. főosztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
3 1.A.2. nemzetközi kapcsolatok főosztályvezetője (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább két idegen nyelv legalább középfokú idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító ismerete, legalább öt
év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
4 1.A.3. informatikai főosztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
5 1.A.4. gazdasági hivatal főosztályvezetője (tisztviselő) III a gazdasági vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség és szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
6 1.A.5. elnöki (vezetői) titkárságvezető (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
7 1.A.6. belső ellenőrzési vezető
(tisztviselő)
III a belső ellenőrzési vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség, legalább öt
év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
8 1.A.7. sajtó főosztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
9 1.B.1. főosztályvezető-helyettes
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
10 1.B.2. nemzetközi kapcsolatok főosztályvezető-helyettese (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább két idegen nyelv legalább középfokú idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító ismerete, legalább öt
év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
11 1.B.3. informatikai főosztályvezető-
helyettes (tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
12 1.B.4. gazdasági hivatal főosztályvezető-helyettese (tisztviselő) III a gazdasági vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség és szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
13 1.B.5. elnöki (vezetői) titkárságvezető-
helyettes (tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
14 1.B.6. sajtó főosztályvezető-helyettes
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
15 1.C.1. osztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
16 1.C.2. informatikai osztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, angol idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
17 1.C.3. gazdasági hivatal osztályvezetője (tisztviselő) III a gazdasági vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség és szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
18 1.C.4.A. elnöki (vezetői) titkárságvezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
19 1.C.4.B. elnöki (vezetői) titkárságvezető2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
20 1.C.5. belső ellenőrzési vezető
(tisztviselő)
III a belső ellenőrzési vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség, legalább öt
év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
21 1.C.6. nemzetközi kapcsolatok osztályvezetője (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább két idegen nyelv legalább középfokú idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító ismerete, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
22 1.C.7. sajtó osztályvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
23 1.D.1. osztályvezető-helyettes
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
24 1.D.2. informatikai osztályvezető-
helyettes (tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
25 1.D.3. gazdasági hivatal osztályvezető-
helyettese (tisztviselő)
III a gazdasági vezetőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség és szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
26 1.D.4.A. elnöki (vezetői) titkárságvezető-
helyettes1. (tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
27 1.D.4.B. elnöki (vezetői) titkárságvezető-
helyettes2. (tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
28 1.D.5. nemzetközi kapcsolatok osztályvezető-helyettese (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább két idegen nyelv legalább középfokú idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító ismerete, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
29 1.D.6. sajtó osztályvezető-helyettes
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
30 1. E.1.A. csoportvezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
31 1.E.1.B. csoportvezető2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
32 1.E.2.A. informatikai csoportvezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, angol idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
33 1.E.2.B. informatikai csoportvezető2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, angol idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
34 1.F.1.A. csoportvezető-helyettes1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
35 1.F.1.B. csoportvezető-helyettes2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
36 1.F.2.A. elnöki (vezetői)
irodavezető1. (tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
37 1.F.2.B. elnöki (vezetői)
irodavezető2. (tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga

2. A bírósági vezetőkhöz, az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez, elnökhelyetteseihez és főosztályvezetőihez kapcsolódó munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 2.A.1. főtanácsadó
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
3 2.A.2.A. tanácsadó1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
4 2.A.2.B. tanácsadó2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
5 2.B.1. bírósági titkár I jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
6 2.B.2. bírósági fogalmazó II jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, ügyviteli vizsga
7 2.B.3. bírósági ügyintéző
(tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, vagy igazgatásszervező vagy igazságügyi szervező vagy igazságügyi igazgatásszervező vagy igazságügyi ügyintéző főiskolai végzettség, ügyviteli vizsga
8 2.B.4. jogi ügyintéző
(tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, ügyviteli vizsga
9 2.C.1.A. elnöki (vezetői) titkár1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, három év szakmai gyakorlat, legalább egy idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
10 2.C.1.B. elnöki (vezetői) titkár2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, szakirányú középfokú szakképesítés, három év szakmai gyakorlat, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
11 2.C.2. elnöki (vezetői) ügykezelő (írnok) IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, ügyviteli vizsga
12 2.C.3. elnöki (vezetői) ügyintéző (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
13 2.D.1. elnöki (vezetői) irodai ügyintéző
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, három év szakmai gyakorlat, okirattal igazolt gépírástudás, ügyviteli vizsga
14 2.D.2. elnöki (vezetői) irodakezelő
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
15 2.E.1. belső ellenőr
(tisztviselő)
III a belső ellenőrre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt szakképzettség és szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
16 2.F.1. hivatalsegéd
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség

3. Bírói feladatkörhöz kapcsolódó munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 3.A.1. bírósági titkár I jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
3 3.B.1. bírósági fogalmazó II jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, ügyviteli vizsga
4 3.C.1. bírósági ügyintéző
(tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, vagy igazgatásszervező vagy igazságügyi szervező vagy igazságügyi igazgatásszervező vagy igazságügyi ügyintéző főiskolai végzettség, ügyviteli vizsga
5 3.D.1. jogi ügyintéző
(tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, ügyviteli vizsga
6 3.E.1.A. jegyzőkönyvvezető
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
7 3.E.1.B. jegyzőkönyvvezető (írnok) IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, ügyviteli vizsga
8 3.F.1.A. cégszerkesztő
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
9 3.F.1.B. cégszerkesztő
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, ügyviteli vizsga
10 3.G.1. leíró
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, okirattal igazolt gépírástudás, ügyviteli vizsga
11 3.H.1. törvényszéki szakértői szaktanácsadó (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga

4. A bíróságok és Országos Bírósági Hivatal irodáihoz és irattáraihoz kapcsolódó vezetői és egyéb munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 4.A.1.A. irodavezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
3 4.A.1.B. irodavezető2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
4 4.A.2.A. titkos ügykezelő irodavezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, titkos ügykezelői vizsga, ügyviteli vizsga
5 4.A.2.B. titkos ügykezelő irodavezető2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, titkos ügykezelői vizsga, ügyviteli vizsga
6 4.B.1. irodai ügyintéző
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
7 4.B.2. titkos ügykezelő irodai ügyintéző (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, titkos ügykezelői vizsga, ügyviteli vizsga
8 4.C.1. irodakezelő
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
9 4.D.1.A. irattárvezető1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, vagy felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
10 4.D.1.B. irattárvezető2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
11 4.D.2. irattáros
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
12 4.D.3. irattárkezelő
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
13 4.E.1. hivatalsegéd
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség

5. A bírósági végrehajtáshoz kapcsolódó vezetői és egyéb munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 5.A.1.A. törvényszéki végrehajtók csoportvezetője1. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
3 5.A.1.B. törvényszéki végrehajtók csoportvezetője2. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, végrehajtói szakvizsga, legalább kétéves végrehajtó-helyettesi gyakorlat, ügyviteli vizsga
4 5.A.1.C. törvényszéki végrehajtók csoportvezetője3. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, végrehajtói szakvizsga, ügyviteli vizsga
5 5.A.1.D. törvényszéki végrehajtók csoportvezetője4. (tisztviselő) III a megyei bírósági - 2012. január 1-jét követően törvényszéki - végrehajtóra vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2013. január 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
6 5.A.1.E. törvényszéki végrehajtók csoportvezetője5. (tisztviselő) IV a megyei bírósági végrehajtóra vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2006. szeptember 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
7 5.B.1.A. törvényszéki végrehajtó1. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
8 5.B.1.B. törvényszéki végrehajtó2. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, végrehajtói szakvizsga, legalább kétéves végrehajtó-helyettesi gyakorlat, ügyviteli vizsga
9 5.B.1.C. törvényszéki végrehajtó3. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, végrehajtói szakvizsga, ügyviteli vizsga
10 5.B.1.D. törvényszéki végrehajtó4. (tisztviselő) III a megyei bírósági - 2012. január 1-jét követően törvényszéki - végrehajtóra vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2013. január 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
11 5.B.1.E. törvényszéki végrehajtó5. (tisztviselő) IV a megyei bírósági végrehajtóra vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2006. szeptember 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
12 5.B.2.A. törvényszéki végrehajtó-
helyettes1. (tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
13 5.B.2.B. törvényszéki végrehajtó-
helyettes2. (tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, végrehajtói szakvizsga, egyéves végrehajtó-jelölti gyakorlat, ügyviteli vizsga
14 5.B.2.C. törvényszéki végrehajtó-
helyettes3. (tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, végrehajtói szakvizsga, ügyviteli vizsga
15 5.B.3. törvényszéki végrehajtójelölt (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
16 5.B.4.A. végrehajtási ügyintéző1. (tisztviselő) III felsőfokú iskolai végzettség, végrehajtási ügyintézői vizsga, ügyviteli vizsga
17 5.B.4.B. végrehajtási ügyintéző2. (tisztviselő) III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, végrehajtási ügyintézői vizsga, ügyviteli vizsga
18 5.B.4.C. végrehajtási ügyintéző3. (tisztviselő) III a végrehajtási ügyintézőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2011. február 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
19 5.B.4.D. végrehajtási ügyintéző4. (tisztviselő) IV a végrehajtási ügyintézőre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban foglalt 2006. szeptember 1-jét megelőzően hatályos képesítési követelmények
20 5.C.1. bírósági titkár I jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, jogi szakvizsga, ügyviteli vizsga
21 5.D.1. hivatalsegéd
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség

6. A bíróságokon és az Országos Bírósági Hivatalban működő igazgatási egységekben vagy a szakirányú feladatokhoz kapcsolódó vezetői és egyéb munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 6.A.1.A. pénzügyi, számviteli és költségvetési ügyintéző 1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
3 6.A.1.B. pénzügyi, számviteli és költségvetési ügyintéző 2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
4 6.A.2.A. könyvelő1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, mérlegképes könyvelői vagy ezzel egyenértékű szakképesítés, ügyviteli vizsga
5 6.A.2.B. könyvelő2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség, mérlegképes könyvelői vagy ezzel egyenértékű szakképesítés, ügyviteli vizsga
6 6.A.3. letétkezelő
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
7 6.A.4. bűnjelkezelő
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
8 6.A.5. pénztáros
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
9 6.B.1.A. személyügyi ügyintéző 1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
10 6.B.1.B. személyügyi ügyintéző 2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
11. * 
12 6.C.2. jogi ügyintéző
(tisztviselő)
III jogász vagy okleveles jogász szakképzettség, ügyviteli vizsga
13 6.C.3. közbeszerzési ügyintéző
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
14 6.D.1. könyvtárvezető
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább három év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
15 6.D.2. könyvtáros
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
16 6.D.3. segédkönyvtáros
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, szakirányú középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
17 6.E.1. sajtótitkár
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább egy idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
18 6.F.1.A. nemzetközi kapcsolatok ügyintézője1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, legalább két idegen nyelv legalább középfokú idegennyelv-
tudási pótlékra jogosító ismerete, ügyviteli vizsga
19 6.F.1.B. nemzetközi kapcsolatok ügyintézője2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, legalább két idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
20 6.G.1. létesítményi főmérnök
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
21 6.G.2.A. műszaki ügyintéző
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
22 6.G.2.B. műszaki ügyintéző
(tisztviselő)
IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű szakképesítés, ügyviteli vizsga
23 6.G.3. műszaki ügykezelő
(írnok)
IV középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
24 6.G.4. gondnok
(tisztviselő)
IV műszaki vagy technikusi középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
25 6.G.5. anyagbeszerző
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, járművezetésre jogosító okmány, ügyviteli vizsga
26 6.G.6. raktáros
(tisztviselő)
IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
27 6.G.7. biztonságtechnikai szakértő
(tisztviselő)
III főiskolai szakmérnök biztonságszervező szakon, vagy biztonságtechnikai mérnök felsőfokú iskolai végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat, ügyviteli vizsga
28 6.H.1.A. informatikai
infrastruktúra üzemeltető és fejlesztő 1.
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
29 6.H.1.B. informatikai infrastruktúra üzemeltető és fejlesztő 2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú informatikai szakképesítés, ügyviteli vizsga
30 6.H.2.A. informatikai
alkalmazások üzemeltető és fejlesztő1.
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
31 6.H.2.B. informatikai
alkalmazások üzemeltető és fejlesztő2.
(tisztviselő)
IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú informatikai szakképesítés, ügyviteli vizsga
32 6.H.3. informatikai biztonsági felelős
(tisztviselő)
III az informatikai biztonsági felelősre vonatkozó képesítési követelményeket meghatározó jogszabályban előírt képesítési feltételek, ügyviteli vizsga
33 6.H.4.A. informatikai rendszergazda1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
34 6.H.4.B. informatikai rendszergazda2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú informatikai szakképesítés, ügyviteli vizsga
35 6.H.5.A. informatikai ügyintéző1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, angol idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret, ügyviteli vizsga
36 6.H.5.B. informatikai ügyintéző2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú informatikai szakképesítés, ügyviteli vizsga
37 6.I.1.A. oktatásszervező1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
38 6.I.1.B. oktatásszervező2. (tisztviselő) IV középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
39 6.J.1.A. tűz- és munkavédelmi felelős
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, tűzvédelmi és munkavédelmi szakképesítés, ügyviteli vizsga
40 6.J.1.B. tűz- és munkavédelmi felelős
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, tűzvédelmi és munkavédelmi szakképesítés, ügyviteli vizsga
41 6.K.1.A. foglalkozás-egészségügyi alkalmazott1.
(tisztviselő)
III foglalkozás-orvostan szakorvosi végzettség vagy szakorvosi végzettség és üzemorvostan szakorvosi szakképesítés, ügyviteli vizsga
42 6.K.1.B. foglalkozás-egészségügyi alkalmazott2.
(tisztviselő
III ápoló, okleveles ápoló vagy diplomás ápoló felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
43 6.K.1.C. foglalkozás-egészségügyi alkalmazott3.
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, ápoló vagy üzemi ápoló vagy foglalkozás-egészségügyi szakápoló szakképesítés, ügyviteli vizsga
44 6.L.1.A. statisztikus1. (tisztviselő) III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
45 6.L.1.B. statisztikus2. (tisztviselő) IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú vagy emelt szintű vagy középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
46 6.M.1. kontroller
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
47 6.N.1. projekt ügyintéző
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga

7. A bírósági szervezet és az Országos Bírósági Hivatal létesítményei üzemeltetéséhez közvetlenül kapcsolódó vezetői és egyéb munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek

A B C D
1 Munkaköri szám Munkakör megnevezés Fizetési osztály Képesítési feltétel
2 7.A.1. gondnok
(tisztviselő)
IV műszaki vagy technikusi középfokú iskolai végzettség, ügyviteli vizsga
3 7.B.1. anyagbeszerző
(tisztviselő)
IV középfokú iskolai végzettség, járművezetésre jogosító okmány, ügyviteli vizsga
4 7.B.2. raktáros
(tisztviselő)
IV szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés, ügyviteli vizsga
5 7.B.3. anyagmozgató
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
6 7.C.1. műhelyvezető
(fizikai dolgozó)
- szakiskolai vagy szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat
7 7.C.2. szakipari alkalmazott
(fizikai dolgozó)
- szakiskolai vagy szakirányú középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés
8 7.D.1. gépjárművezető
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, járművezetésre jogosító okmány
9 7.E.1. recepcióvezető
(fizikai dolgozó)
- vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi vagy idegenforgalmi felsőfokú iskolai végzettség, angol vagy német idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret
10 7.E.2. recepciós
(fizikai dolgozó)
- vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi vagy idegenforgalmi középfokú iskolai végzettség, angol vagy német idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelvismeret
11 7.F.1. rendészeti vezető
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, vagyonőri vagy vagyonbiztonsági szakképesítés, legalább három év szakmai gyakorlat
12 7.F.2. rendész
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, vagyonőri vagy vagyonbiztonsági szakképesítés
13 7.G.1. portás
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
14 7.H.1. üzemeltetési vezető
(fizikai dolgozó)
- vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi vagy idegenforgalmi felsőfokú iskolai végzettség
15 7.H.2. étteremvezető
(fizikai dolgozó)
- vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi vagy idegenforgalmi felsőfokú iskolai végzettség
16 7.H.3. szakács
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, szakács szakképesítés
17 7.H.4. felszolgáló
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, felszolgáló vagy
vendéglátó-ipari szakképesítés
18 7.I.1. szállodai gondnok
(fizikai dolgozó)
- vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi vagy idegenforgalmi középfokú iskolai végzettség, vagy középfokú iskolai végzettség és szakirányú középfokú szakképesítés
19 7.J.1. takarító
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
20 7.K.1. mosogató
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
21 7.L.1. úszómester
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség, úszómesteri vagy uszodamesteri vizsga
22 7.M.1. rendezvényszervező
(tisztviselő)
III szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,
ügyviteli vizsga
23 7.N.1. nyomdász
(fizikai dolgozó)
- műszaki vagy nyomdász vagy informatikai középfokú iskolai végzettség
24 7.O.1. telefonközpont-kezelő
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
25 7.P.1. betanított munkás
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség
26 7.P.2. segédmunkás
(fizikai dolgozó)
- általános iskolai végzettség

2. melléklet a 26/2015. (IX. 30.) IM rendelethez

Ügyviteli Vizsgabizottság

Szám: ...........................................

TANÚSÍTVÁNY

Az Ügyviteli Vizsgabizottság tanúsítja, hogy ...................................................., aki ..................... 19....... évi .......... hó ......... napján született, az ügyviteli vizsgát ..................... eredménnyel letette.

........................................, 20.... év ... hó ... napján.

P. H.
..............................................................................
a vizsgabizottság elnöke

.................................................................
a vizsgabizottság tagja
.................................................................
a vizsgabizottság tagja