A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

30/2015. (VI. 16.) BM rendelet

a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. § (1) bekezdés 1. pontjában, 2. pont a), b) és d) alpontjában, 17. pontjában, 19. pontjában, 21. pont b) alpontjában, 341. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4., 10., 21. és 22. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) *  alapfeladat ellátására létrehozott szolgálati beosztás: a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 352. § d) pont 1., 3. és 4. alpontja szerinti törvényekben meghatározott feladatok ellátására létrehozott szolgálati beosztás,

b) alapfeladat ellátására létrehozott munkakör: a Belügyminisztériumban a miniszteri irányítási jogkör megvalósítását közvetlenül szolgáló szolgálati beosztások, egyéb szerveknél a szerv alapvető rendeltetésének megvalósítást szolgáló szolgálati beosztások,

c) *  munkakör: a szolgálati beosztásnak nem minősülő, a belügyminiszter által irányított szervnél rendszeresített egyéb önálló munkakör, mely az ellátandó feladatokra figyelemmel rendvédelmi igazgatási szolgálati, igazságügyi alkalmazott jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló személlyel tölthető be,

d) *  rendvédelmi szerv: a Hszt. 1. § (1) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott rendvédelmi feladatokat ellátó szervek,

e) státusz: az állománytáblázatban megjelölt szolgálati beosztás, munkakör ellátására rendszeresített létszámhely.

1/A. § *  Az 1–5. §-t alkalmazni kell a Hszt. 1. § (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti rendvédelmi szervnél és a belügyminiszter irányítása alatt álló polgári nemzetbiztonsági szolgálatnál rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban betölthető munkakörökre is.

2. § (1) Az állománytáblázat tartalmazza:

a) a szervezeti egység megnevezését, jogállását, szervkódját (munkáltatói számát), a rendvédelmi szerv szervezeti hierarchiájában elfoglalt helyét (központi, területi, helyi szerv),

b) a szervezeti egység felépítésének megfelelően szervezeti elemekre bontva

ba) az egyes szervezeti elemekhez tartozó rendszeresített szolgálati beosztások és munkakörök megnevezését (az ellátott feladat jellegét zárójelben),

bb) a rendszeresített szolgálati beosztások és munkakörök számát,

bc) a vezetői szolgálati beosztások és munkakörök vezetői besorolási kategóriáját,

bd) a tiszti és tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások besorolási kategóriáját,

be) *  a munkakörökhöz rendelt foglalkoztatási jogviszony megnevezését, (rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszony esetén a munkaköri kategória megjelölésével, munkaviszony esetén a munkakör megnevezésével),

bf) a szolgálati beosztáshoz rendelt hivatásos pótlék mértékét,

bg) a szolgálati beosztáshoz tartozó legalacsonyabb és legmagasabb rendfokozatot,

bh) a szolgálati beosztáshoz előírt szakirányú és speciális rendészeti képesítési követelményeket,

bi) a szolgálati beosztáshoz előírt idegennyelv-tudást,

bj) a ruházati ellátási normát,

bk) *  a szolgálati beosztás alkalmasságvizsgálati kategóriájának megjelölését,

bl) a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, valamint a vagyonnyilatkozat-tételre vonatkozó kötelezést,

bm) a könnyített szolgálatban foglalkoztatottakkal betölthető szolgálati beosztásokat.

(1a) *  Az állománytáblázat tartalmazza az (1) bekezdésben meghatározott tartalmai elemeket az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv állományába tartozó szerződéses határvadászokra vonatkozóan is.

(2) Az állománytáblázat összesítve tartalmazza a szervezeti egység szervezeti felépítését, valamint a rendszeresített szolgálati beosztások és munkakörök alapvető adatainak statisztikai összegzését, rendszerezését is.

(3) Az állománytáblázatban fel kell tüntetni a hatálybalépésének dátumát, módosítás esetén a módosítás hatálybalépésének dátumát.

3. § (1) A rendvédelmi szerv szervezeti egységeinek állománytáblázatát, illetve annak módosítását a rendvédelmi szerv központi szerve készíti elő.

(2) Az állománytáblázat módosítása helyett új állománytáblázatot kell előkészíteni

a) ha új szervezeti egység jön létre,

b) ha a szervezeti egység olyan lényeges átalakítására került sor, amely a rendszeresített szolgálati beosztások és munkakörök összességének legalább 20%-át érinti, vagy

c) a jóváhagyó vagy a belügyminiszter döntése alapján.

4. § (1) Az új állománytáblázatot, valamint a rendvédelmi szerv központi szerve szervezeti egységei állománytáblázatának módosítását a belügyminiszter hagyja jóvá. Egyéb esetben az állománytáblázat módosítását a rendvédelmi szerv vezetője hagyja jóvá.

(2) A rendvédelmi szerv szervezeti egységeinek állománytáblázatát, illetve annak módosítását három példányban kell elkészíteni és jóváhagyni. Egy példányt az állománytáblázattal rendelkező szervezeti egység, egy példányt a rendvédelmi szerv központi szerve, egy példányt a Belügyminisztérium kezel.

(3) A Belügyminisztérium az állománytáblázatokat, illetve azok módosításait nyilvántartásba veszi és hatályon kívül helyezésüket követő ötven évig archív nyilvántartásként kezeli.

(4) Az állománytáblázat hatályos adatait a számítógépes személyügyi, munkaügyi és szervezési nyilvántartó rendszerben is folyamatosan vezetni kell.

4/A. § *  A 3. § (1) bekezdésében és a 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél alkalmazható rendvédelmi egészségkárosodási ellátásról szóló 54/2016. (XII. 22.) BM rendelet 5. § (2) bekezdésében foglalt esetben az állományilletékes parancsnok az állománytáblázatot saját hatáskörben módosítja.

5. § (1) A rendvédelmi szerv központi szerve a rendvédelmi szerv egészére kiterjedő összesítő adatokat tartalmazó szervezeti állománytáblázatot vezet. A szervezeti állománytáblázatot elektronikus nyilvántartási rendszerben folyamatosan, havonta frissítve kell vezetni.

(2) A szervezeti állománytáblázat tartalmazza:

a) a rendvédelmi szerv valamennyi szervezeti egységére kiterjedően osztály, illetve osztály jogállású szervezeti elem szintjéig lebontva a rendvédelmi szerv felépítését,

b) az a) pont szerinti bontásban

ba) a vezetői szolgálati beosztások és munkakörök megnevezését és (a jogviszonynak megfelelő) besorolását, valamint az azokra rendszeresített és a ténylegesen betöltött státuszok számát,

bb) a tiszti és tiszthelyettesi beosztási osztályba tartozó szolgálati beosztások megnevezését, valamint az azokra rendszeresített és a ténylegesen betöltött státuszok számát,

bc) a beosztotti munkakörök megnevezését, a hozzárendelt jogviszonyt, a munkakör jogviszonynak megfelelő besorolását, valamint a rendszeresített és ténylegesen betöltött státuszok számát.

6. § A szolgálati beosztások besorolásához szükséges munkakör-értékelés végrehajtásának módszertanát és eljárási rendjét az 1. melléklet tartalmazza.

7. § *  A rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását és a beosztásokhoz rendelt hivatásos pótlék mértékét * 

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv esetében a 2. melléklet,

b) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv esetében a 3. melléklet,

c) a terrorizmust elhárító szerv esetében a 4. melléklet,

d) az idegenrendészeti szerv esetében a 4/A. melléklet,

e) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv esetében az 5. melléklet,

f) a büntetés-végrehajtási szervezet esetében a 6. melléklet

tartalmazza.

8. § (1) A Belügyminisztériumban és a belügyminiszter által irányított szervnél vezényléssel betölthető szolgálati beosztásokat, azok besorolását és a beosztásokhoz rendelt hivatásos pótlék mértékét a 7. melléklet tartalmazza. * 

(1a) *  A Belügyminisztériumba tiszti vagy tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztásba vezényelt esetében a Hszt. 114. § (3) bekezdés a) pontja és a Hszt. 5., illetve 6. melléklete alkalmazásával kell a szolgálati beosztásokat besorolni.

(2) *  A Belügyminisztériumhoz és a belügyminiszter által irányított szervhez szolgálati beosztás ellátására vezényelhető hivatásos állományúak száma egyidejűleg legfeljebb

a) a Belügyminisztériumnál 170 fő,

b) a rendvédelmi technikumoknál összesen 155 fő

lehet.

(3) A (2) bekezdés szerinti létszámkeretbe nem kell beszámítani az európai uniós forrásból finanszírozott státusz terhére foglalkoztatott hivatásos állományút.

9. § A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendszeresített szolgálati beosztásokat, továbbá azok besorolási kategóriába sorolását és a beosztásokhoz rendelt hivatásos pótlék mértékét a 8. melléklet tartalmazza. * 

10. § * 

10/A. § * 

11. § (1) A Hszt. 114. § (2) bekezdés a) pontja és b) pont ba) alpontjai szerinti vezetői besorolási osztályba tartozó vezetői beosztásba kinevezés feltétele az egyetemi végzettség, vagy azzal egy tekintet alá eső mesterfokozatú – „Master” vagy „magister” (rövidítve MA, MSc) – felsőfokú végzettség megléte.

(2) *  A 2., 4/A., 5., 6., 7. és 8. mellékletben meghatározott tiszti besorolási osztály „E” besorolási kategóriába tartozó szolgálati beosztásba történő kinevezés feltétele a rendészeti szakvizsga sikeres teljesítése.

(3) A 3. és 4. mellékletben meghatározott tiszti besorolási osztály „D” besorolási kategóriába tartozó szolgálati beosztásba történő kinevezés feltétele a rendészeti szakvizsga sikeres teljesítése.

(4) A Hszt. 114. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti kiemelt vezetői és középvezetői vezetői szolgálati beosztásba történő kinevezés feltétele a rendészeti szakvizsga, a rendészeti vezetővé képző, valamint a rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam sikeres teljesítése.

(5) A Hszt. 114. § (2) bekezdés c) pontja szerinti beosztott vezetői szolgálati beosztásba történő kinevezés feltétele a rendészeti szakvizsga és a rendészeti vezetővé képző tanfolyam sikeres teljesítése.

(6) *  A vezetői besorolású kapcsolattartó, tanácsadó és főtanácsadó szolgálati beosztásba kinevezés feltétele a rendészeti szakvizsga sikeres teljesítése, de nem feltétele a rendészeti vezetővé, illetve a rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam elvégzése.

(7) *  Ha az érintett szakirányú továbbképzéssel vagy technikus végzettséggel nem rendelkezik, a tiszti vagy a tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztás betöltéséhez rendvédelmi alapozó képzés elvégzése szükséges.

12. § (1) *  A Hszt. 1. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott rendvédelmi szervek vezetői és a tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztásai betöltéséhez elismerhető felsőfokú végzettségeket, továbbá az egyes szolgálati beosztások ellátásához szükséges szakképzettségeket, szakképesítéseket, alap-, közép- és felsőfokú szakmai képzettségeket, valamint az egyéb képzettségi feltételeket a 9. melléklet tartalmazza.

(2) *  A Hszt. 1. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott rendvédelmi szerv vezetői és a tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztásai betöltéséhez elismerhető felsőfokú végzettségeket, továbbá az egyes szolgálati beosztások ellátásához szükséges felsőfokú szakképzettségeket, szakképzettségeket, szakképesítéseket, egyéb szakmai képesítéseket, valamint az egyéb képzettségi feltételeket a 10. melléklet tartalmazza.

(3) *  A Hszt. 1. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott rendvédelmi szerv vezetői és a tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztásai betöltéséhez elismerhető felsőfokú végzettségeket, továbbá az egyes szolgálati beosztások ellátásához szükséges szakképzettségeket, szakképesítéseket, alap-, közép- és felsőfokú szakmai képzettségeket, valamint az egyéb képzettségi feltételeket a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó egyesületeknél, valamint az ez irányú szakágazatokban foglalkoztatottak szakmai képesítési követelményeiről és szakmai képzéseiről szóló 9/2015. (III. 25.) BM rendelet tartalmazza.

13. § A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások, a készenléti jellegű szolgálati beosztások, valamint az őrszolgálati beosztások körének meghatározását a 11. melléklet tartalmazza.

14. § Az 1–5. §-t a belügyminiszter irányítása alatt álló polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra is alkalmazni kell.

15. § Ez a rendelet 2015. július 1-jén lép hatályba.

16. § Azt a hivatásos állományút, aki 2015. június 30-án hatályos jogszabály alapján a szolgálati beosztására előírt képesítési (végzettségi, képzettségi) követelményeknek megfelelt vagy a részére előírt képzést határidőben megkezdi, az adott szolgálati beosztás betöltéséig a képesítési követelményeknek megfeleltnek kell tekinteni.

17. § * 

18. § *  (1) A belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet módosításáról szóló 13/2019. (IV. 12.) BM rendelet (a továbbiakban: Módr.2.) hatálybalépését megelőző napon a Belügyminisztériumban titkárságvezető szolgálati beosztást betöltő vezényeltet a Módr.2. hatálybalépésének napján

a) osztályvezető szolgálati beosztásba kell besorolni, ha a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 33. § (2) bekezdése szerinti titkárságot vezet,

b) főosztályvezető szolgálati beosztásba kell sorolni az a) pontba nem tartozó esetben.

(2) A Módr.2. hatálybalépését megelőző napon a Belügyminisztériumban főosztályvezető-helyettes szolgálati beosztást, valamint osztályvezető szolgálati beosztást betöltő vezényeltet a Módr.2. hatálybalépésének napján

a) a középvezetői kategóriába tartozó főosztályvezető 2 besorolási kategóriájú osztályvezető szolgálati beosztásba kell besorolni, ha a Módr.2. hatálybalépésének napján megfelel a Hszt. 58. § (4) bekezdésében foglaltaknak,

b) a beosztott vezetői kategóriába tartozó főosztályvezető-helyettes 1 besorolási kategóriájú osztályvezető szolgálati beosztásba kell besorolni, ha a Módr.2. hatálybalépésének napján nem felel meg a Hszt. 58. § (4) bekezdésében foglaltaknak.

(3) E rendeletnek a Módr.2.-vel megállapított rendelkezéseit visszamenőlegesen 2019. április 1-jétől kell alkalmazni.

19. § *  E rendeletnek a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet, valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 33/2015. (VI. 16.) BM rendelet módosításáról szóló 2/2020. (I. 17.) BM rendelettel megállapított rendelkezéseit visszamenőlegesen 2020. január 1-jétől kell alkalmazni.

20. § *  (1) E rendeletnek a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet módosításáról szóló 6/2020. (III. 20.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr.3.) megállapított rendelkezéseit 2020. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) A büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományának azon tagját, aki a Módr.3. hatálybalépését megelőző napon a szolgálati beosztására előírt képesítési, végzettségi, képzettségi követelményeknek megfelelt vagy a részére a Módr.3. hatálybalépését megelőzően előírt képzést határidőben elvégzi, és a szolgálati beosztásának besorolási kategóriája a Módr.3.-mal megállapított rendelkezés következtében a Módr.3. hatálybalépésére tekintettel megváltozik, az adott szolgálati beosztás betöltéséig az adott szolgálati beosztásra vonatkozó képesítési követelményeknek megfeleltnek kell tekinteni.

21. § *  A 9. és 10. mellékletnek a képesítési követelményekkel összefüggésben egyes belügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 14/2021. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: Módr.4.) hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályai szerinti, legkésőbb 2022. december 31-ig megszerzett képesítés a Módr.4. hatálybalépését követően is megfelel az e rendelet szerinti rendvédelmi végzettségnek.

22. § *  (1) Ha a 9. melléklet képesítési követelményként a közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítést vagy a határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítést határozza meg, e képesítési követelményt az is teljesíti, aki 2021. június 15-ét követően e szakképesítés képesítő vizsgáját sikeresen letette, ugyanakkor a szakképesítésről kiállított bizonyítványt a „B” kategóriás gépjárművezetői engedély bemutatásának hiányában nem kapta meg, azzal, hogy részére

a) a „B” kategóriás gépjárművezetői engedélynek és b) a szakképesítésről kiállított bizonyítványnak

a képesítő vizsga sikeres teljesítésétől számított egy éven belüli megszerzését és a rendvédelmi szerv részére történő bemutatását elő kell írni.

(2) Ha a 9. melléklet képesítési követelményként a rendőr tiszthelyettes technikusi végzettséget határozza meg, e képesítési követelményt az is teljesíti, aki 2021. május 4-ét követően a szakmai vizsgát sikeresen letette, ugyanakkor a szakmai bizonyítványt a „B” kategóriás gépjárművezetői engedély bemutatásának hiányában nem kapta meg, azzal, hogy részére

a) a „B” kategóriás gépjárművezetői engedélynek és

b) a szakmai bizonyítványnak

a szakmai vizsga sikeres teljesítésétől számított egy éven belüli megszerzését és a rendvédelmi szerv részére történő bemutatását elő kell írni.

1. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez

A szolgálati beosztások besorolásához szükséges munkakör-értékelés végrehajtásának módszertana és eljárási rendje

I. Módszertan

A tiszthelyettesi és a tiszti állomány részére megállapított önálló munkaköri kategóriákat a Hszt. 114. § (3) bekezdése tartalmazza. A besorolási kategóriák alapja a munkakör elemzés és értékelés eredményeként megállapított munkaköri kategória. A munkaköri kategória megállapítása – a Hszt. 155. § (1) bekezdésének megfelelően – a beosztási illetmény meghatározásához szükséges.

Az egyes szolgálati beosztások besorolása a munkakör tartalmának meghatározott módszertanon és eljárási rendben végrehajtott elemzése és értékelése alapján kerül megállapításra.

A munkakör elemzés a munkaköri ismérvek feltárásánál a munkakör tartalmára vonatkozó jellemzőket veszi alapul. A munkakör elemzés és értékelés szakaszai:

– elemzési szakasz: adatgyűjtés;

– értékelési szakasz: a munkakörök egymáshoz viszonyított relatív értékének és a munkakörök közötti különbség relatív mérőszámmal történő meghatározása.

A munkakör elemzési és értékelési folyamat során a következő dimenziók vizsgálata szükséges:

– tudás,

– problémamegoldás,

– felelősség,

– terhelés.

Az értékelés során további tényezők kerülhetnek felhasználásra.

A munkakör tartalmának vizsgálatakor továbbá figyelembe kell venni a szolgálati beosztás szervezeti szintjét is (központi, területi, helyi szerv). [A központi szerveknél például az irányításból adódó magasabb elvárt tudás-és felelősségi szint feladatok ellátása kiemelkedő szerepet kap.]

Az elemzési és értékelési tényezők aránya kifejezi a munkaköröknek más munkakörhöz viszonyított értékét. Az egységes dimenziók és értékelési követelmények használata lehetővé teszi a munkakörök tárgyilagos rangsorolását, amelyek alapján a Hszt.-ben meghatározott munkaköri kategóriákba kerülnek. A dimenziókon belül használt értékelési tényezők között fontosságuk szerint további különbség tehető, azaz sor kerülhet súlyozásra.

A szolgálatellátás sajátosságaiból adódó speciális kockázatok – a Hszt. 157. §-a alapján – alapvetően a hivatásos pótlék mértékének megállapításakor kerül figyelembevételre, ugyanakkor a hivatkozott §-ban szereplő tényezőkre – beosztásonként eltérő mértékben – a munkakör elemzés és értékelés során is tekintettel kell lenni.

Az értékelés során használt dimenziók, ez egyes dimenziókon belüli tényezők, valamint az egyes tényezők közötti súlyozás mértékét az alábbi ábra szemlélteti.

Dimenziók a munkakör elemzési modell súlyozási arányai
Szaktudás 38%
Emberi kapcsolatok
Tevékenység terjedelme
Vezetői tapasztalat 2%
alapfok
középfok
Tudás felsőfok
több idegen nyelv max. 48%
informatikai ismeretek
Továbbképzési Fix pontozás alapvizsga 6%
szükséglet, igény szakvizsga
vezetőképzés
előmeneteli vizsga
egyéb továbbképzés
speciális képzettségi igény
Hely- és személyismeret 2%
Gondolkodás szabadsága
14%
Problémamegoldás Gondolkodási kihívás 18%
Kommunikáció 2%
Együttműködés 2%
Cselekvés szabadsága
Befolyás nagysága 15%
Felelősség Befolyás terjedelme
28%
Korrupció 7%
Kényszerítő eszközök alkalmazása 6%
Minősített időszaki feladat
Terhelés Fizikai terhelés 6%
Pszichés terhelés
Munkakörnyezet-
ből adódó terhelés

II. Eljárásrend

1. Új szolgálati beosztás esetén a javaslatot meg kell küldeni a Belügyminisztérium humánigazgatási feladatait ellátó szervezeti egységén keresztül a belügyminiszternek.

2. A javaslatban meg kell határozni az I. pontban szereplő módszertan szerinti dimenziókat, és meg kell határozni a javasolt besorolási kategóriát. A javaslatot indokolni kell, megjelölve a költségvetési fedezet rendelkezésre állását.

3. *  A Belügyminisztérium humánigazgatási szerve az I. pontban szereplő módszertan alapján megvizsgálja a javasolt szolgálati beosztást.

4. Ha indokolt az új szolgálati beosztás létrehozása, a Belügyminisztérium humánigazgatási szerve javaslatot tesz a rendszeresített szolgálati beosztások módosítására, az erre vonatkozó jogszabály előkészítésére.

2. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

1.1. Központi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője országos rendőrfőkapitány
4. központi szerv vezetőjének helyettese bűnügyi országos rendőrfőkapitány-
helyettes
5. rendészeti országos rendőrfőkapitány-
helyettes
6. gazdasági országos rendőrfőkapitány-
helyettes
7. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes
8. középvezető szakirányító 1 szolgálatvezető (ORFK humánigazgatási, ellenőrzési, kommunikációs) 320–520
9. hivatalvezető (ORFK) 320–520
10. szakirányító 2 főosztályvezető 320–520 320–520
11. főosztályvezető 1 főtanácsadó (főkapitányi biztos) 320–520 320–520
12. középvezető főosztályvezető 1 főtanácsadó 320–520 320–520
13. beosztott vezető főosztályvezető- főosztályvezető-helyettes 320–520 320–520
14. helyettes 1 irodavezető 320–520
15. főosztályvezető-
helyettes 2
osztályvezető 320–520
650–820*
320–520

1.2. Területi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője rendőrfőkapitány 320–520
4. igazgató (RRI) 320–520
5. középvezető szakirányító 2 igazgató-helyettes (RRI) 320–520 320–520
6. bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes (VMRFK) 320–520
7. rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes (VMRFK) 320–520
8. gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes (VMRFK) 320–520
9. főosztályvezető 2 főosztályvezető 320–520
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
szolgálatvezető (VMRFK, RRI, humánigazgatási, ellenőrzési, 320–520 320–520
11. határrendészeti, KHSZ)
12. hivatalvezető 320–520
13. tanácsadó 320–520 320–520
14. osztályvezető 1 osztályvezető 320–520 320–520

1.3. Helyi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető főosztályvezető 1 kapitányságvezető (kiemelt) 320–520
4. határrendészeti kirendeltségvezető (kiemelt) 320–520
5. főosztályvezető 2 kapitányságvezető 320–520
6. beosztott vezető főosztályvezető- határrendészeti kirendeltségvezető 320–520
7. helyettes 2 kapitányságvezető-helyettes (kiemelt) 320–520
8. osztályvezető 2 osztályvezető 320–520 320–520
9. hivatalvezető (kiemelt) 320–520
10. őrsparancsnok (osztály jogállású) 320–520

1.4. Megjegyzés:

1.4.1. 650–820*: Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Kiberstratégiai Osztály vezetője esetében a hivatásos pótlék mértéke 650–820%.

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. központi E ügyeletvezető 570
4. kiemelt főreferens 570 520
5. kiemelt főreferens (kiberbűnözési) 820
6. osztályvezető-helyettes 570 520
7. alosztályvezető 570 520
8. D kiemelt főnyomozó 570
9. főügyeletes 570
10. csoportvezető 570 520
11. kiemelt főelőadó 570 520
12. kiemelt főelőadó (kiberbűnözési) 820
13. kiemelt főellenőr***** 570 520
14. C főnyomozó 570
15. ügyeletes 570
16. nyomozótiszt 570
17. főelőadó 570 520
18. főelőadó (kiberbűnözési) 820
19. területi E ügyeletvezető 520
20. alosztályvezető 520
545**
620**
645**
470
21. alosztályvezető (közterületi támogató) 620
22. osztályvezető-helyettes 520
620****
470
23. titkárságvezető (alosztály jogállású) 470
24. főorvos 470
25. szolgálatirányító tiszt 520
620****
26. sajtószóvivő 520
27. D főügyeletes 520
28. alosztályvezető-helyettes 520 470
29. alosztályvezető-helyettes (közterületi támogató) 620
30. csoportvezető 520,
545**
620**
620****
645**
470
31. kiemelt főellenőr***** 520 470
32. kiemelt főelőadó 520
620****
470
33. kiemelt főmérnök 470
34. kiemelt főnyomozó 520
620****
35. kiemelt főnyomozó (kiberbűnözési) 820
36. kiemelt főtechnikus 520 470
37. kiemelt fővizsgáló 520
38. kiképzésvezető 520
39. kiképzésszervező 520
40. lőtérvezető 470
41. pszichológus (bűnügyi) 520
42. szakorvos (bűnügyi) 520
43. C főellenőr***** 520 470
44. főelőadó 520
620****
470
45. főnyomozó 520
620****
46. főnyomozó (kiberbűnözési) 820
47. főrevizor 470
48. főtechnikus 520 470
49. fővizsgáló 520
50. ügyeletes 520
51. B ellenőr ***** 520 470
52. előadó I. 520 470
53. mérnök 470
54. nyomozótiszt 520
55. nyomozótiszt (kiberbűnözési) 820
56. technikustiszt 520 470
57. vizsgálótiszt 520
58. A előadó II. 520 470
59. helyi D alosztályvezető 520 470
60. hivatalvezető (alosztály jogállású) 470
61. osztályvezető-helyettes 520 470
62. őrsparancsnok (alosztály jogállású) 520
63. őrsparancsnok-helyettes (osztály jogállású) 520
64. szolgálatirányító tiszt 520
65. C alosztályvezető-helyettes 520 470
66. csoportvezető 520 470
67. kiemelt főelőadó 520 470
68. kiemelt főnyomozó 520
69. kiemelt főtechnikus 520
70. kiemelt fővizsgáló 520
71. őrsparancsnok-helyettes (alosztály jogállású) 520
72. B főnyomozó 520
73. főtechnikus 520
74. fővizsgáló 520
75. főelőadó 520 470
76. A nyomozótiszt 520
77. technikustiszt 520
78. vizsgálótiszt 520
79. előadó I. 520 470

2.1. Megjegyzés:

2.1.1. 545**: A szolgálati kutya kivételével a szolgálati állat kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 545%.

2.1.2. 620%**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében egy kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 620%.

2.1.3. 620****: A közterületi támogató feladatok ellátására létrehozott szervezet – MEKTA – közterületi támogató feladatokat közvetlenül ellátó állománya, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Idegenrendészeti Osztály Légitolonc Alosztály szakfeladatot közvetlenül ellátó állománya, valamint a hivatásos állomány közúti határátkelőhelyen útlevélkezelői vagy a határátkelőhely forgalmának ellenőrzésével kapcsolatos feladatot ténylegesen ellátó tagja esetében a hivatásos pótlék mértéke 620%.

2.1.4. 645%**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében két vagy annál több kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 645%.

2.1.5. *****: Az ellenőr/főellenőr/kiemelt főellenőr szolgálati beosztások esetében akkor jár az alapfeladatra vonatkozó magasabb mértékű hivatásos pótlék, ha a szolgálati beosztást bűnügyi, közbiztonsági vagy mobil ellenőrzési feladatok végrehajtására rendszeresítették.

3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. központi E csoportparancsnok 570 520
4. D referens 570 520
5. C segédelőadó 570 520
6. területi E csoportparancsnok 520
620****
470
7. őrparancsnok 520
8. szolgálatparancsnok 520
9. szolgálatparancsnok (közterületi támogató) 620
10. D helyszínelő 520
11. helyszínelő és balesetvizsgáló 520
12. nyomozó 520
13. nyomozó (kiberbűnözési) 820
14. szakoktató 520
15. technikus 520
545**
620**
645**
470
16. ügyeletes 520
17. referens 520
620****
470
18. raktárvezető 470
19. vizsgáló 520
20. kiemelt főhatárrendész 520
545**
620**
645**
720*
745*
21. járőrparancsnok 520
545**
620**
620****
645**
22. C fogdafelügyelő 520
23. főhatárrendész 520
545**
620**
645**
720*
745*
24. futár 470
25. járőrvezető 520
545**
620**
645**
26. járőrvezető (közterületi támogató) 620
27. kutyavezető 620**
620****
645**
28. szolgálatparancsnok-helyettes 520
29. segédelőadó 520 470
30. kiképző 520
31. bűnügyi referens 520
32. bűnügyi referens (kiberbűnözési) 820
33. B fogdaőr 520
34. B határrendész 520
545**
620**
645**
720*
745*
35. járőr 520
545**
620**
645**
36. járőr (közterületi támogató) 620
37. gépjárművezető 520 470
38. kísérőőr 520
39. bűnügyi segédelőadó 520
40. bűnügyi segédelőadó (kiberbűnözési) 820
41. A objektumőr 495*
520
42. járőrtárs 495*
43. helyi E őrparancsnok 520
44. szolgálatparancsnok 520
620****
45. szolgálatirányító parancsnok 520
620****
46. csoportparancsnok 520
545**
620**
645**
47. D helyszínelő 520
48. helyszínelő és balesetvizsgáló 520
49. körzeti megbízott 520
545**
620**
645**
50. nyomozó 520
51. határrendészeti szakértő 520
620****
52. szolgálatparancsnok-helyettes 520
53. technikus 520
545**
620**
645**
54. vizsgáló 520
55. referens 520 470
56. C segédtechnikus 520
57. ügyeletes 520
58. kiképző 520
59. kiemelt főhatárrendész 520
545**
620**
620****
645**
720*
745*
60. járőrparancsnok 520
545**
620**
645**
61. bűnügyi referens 520
62. C hajóvezető 520
63. B fogdafelügyelő 520
64. főhatárrendész 520
545**
620**
620****
645**
720*
745*
65. hajóvizsgáló 520
66. járőrvezető 520
545**
620**
645**
67. kutyavezető 620**
645**
68. segédelőadó 520 470
69. bűnügyi segédelőadó 520
70. A fogdaőr 520
71. határrendész 520
545**
620**
620****
645**
720*
745*
72. járőr 520
620**
645**
73. kísérőőr 520
74. motorcsónak-vezető 520
75. objektumőr 495*
520
76. gépjárművezető 520 495
77. bűnügyi fogalmazó 520
78. járőrtárs 495*

3.1. Megjegyzés:

3.1.1. 495*: Az önálló intézkedésre nem jogosult rész-szakképesítéssel rendelkező állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 495%.

3.1.2. 545**: A szolgálati kutya kivételével a szolgálati állat kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 545%.

3.1.3. 620%**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében egy kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 620%.

3.1.4. 620****: A közterületi támogató feladatok ellátására létrehozott szervezet – MEKTA – közterületi támogató feladatokat közvetlenül ellátó állománya, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Idegenrendészeti Osztály Légitolonc Alosztály szakfeladatot közvetlenül ellátó állománya, valamint a hivatásos állomány közúti határátkelőhelyen útlevélkezelői vagy a határátkelőhely forgalmának ellenőrzésével kapcsolatos feladatot ténylegesen ellátó tagja esetében a hivatásos pótlék mértéke 620%.

3.1.5. 645%**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében két vagy annál több kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 645%.

3.1.6. 720*: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a hivatásos állomány közúti határátkelőhelyen útlevélkezelői vagy a határátkelőhely forgalmának ellenőrzésével kapcsolatos feladatot ténylegesen ellátó tagja esetében, ha a szolgálati kutya kiképzésében részt vesz, azzal folyamatosan foglalkozik, arról gondoskodik, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellát, egy kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 720%.

3.1.7. 745*: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a hivatásos állomány közúti határátkelőhelyen útlevélkezelői vagy a határátkelőhely forgalmának ellenőrzésével kapcsolatos feladatot ténylegesen ellátó tagja esetében, ha a szolgálati kutya kiképzésében részt vesz, azzal folyamatosan foglalkozik, arról gondoskodik, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellát, két vagy annál több kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 745%.

3.1.8. *****: Az ellenőr/főellenőr/kiemelt főellenőr szolgálati beosztások esetében akkor jár az alapfeladatra vonatkozó magasabb mértékű hivatásos pótlék, ha a szolgálati beosztást bűnügyi, közbiztonsági vagy mobil ellenőrzési feladatok végrehajtására rendszeresítették.

4. Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (területi szerv besorolású)

4.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője igazgató 320–520
4. középvezető szakirányító 2 igazgató-helyettes 320–520
5. főosztályvezető 2 főosztályvezető 320–520
6. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető 320–520

4.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E alosztályvezető 570 520
4. osztályvezető-helyettes 570 520
5. D kiemelt főelőadó 570 520
6. kiemelt főnyomozó 570
7. C főelőadó 570 520
8. főnyomozó 570

4.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D nyomozó 570
4. C segédelőadó 520 520

5. Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (területi szerv besorolású)

5.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője igazgató 320–520
4. középvezető szakirányító 1 igazgatóhelyettes 320–520
5. középvezető szakirányító 2 intézményvezető-helyettes 320–520
6. középvezető főosztályvezető 1 tagozatparancsnok 320–520
7. középvezető főosztályvezető 1 főosztályvezető 320–520
8. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-helyettes 320–520
9. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető 320–520

5.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E osztályvezető-helyettes 520
4. E alosztályvezető 520
5. E szakcsoportvezető 520
6. E kiemelt főreferens 520
7. E mesteroktató 520
8. E főorvos 520
9. D kiemelt főelőadó 520
10. D kiképzésvezető 520
11. D kiképzésszervező 520
12. D lőtérvezető 520
13. D kiemelt oktató 520
14. D csoportvezető 520
15. D orvos 520
16. C főelőadó 520
17. C oktatótiszt 520

5.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E mesterkiképző 520
4. E ügyeletes 520
5. D referens 520
6. D szakoktató 520
7. D felcser 520
8. C segédelőadó 520

6. Készenléti Rendőrség szolgálati beosztásai (területi szerv besorolású)

6.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese műveleti országos
rendőrfőkapitány-helyettes (Készenléti Rendőrség parancsnoka)
4. kiemelt vezető területi szerv vezetője igazgató (NNI) 420–620
5. középvezető szakirányító 1 igazgató 420–620 370–570
6. szakirányító 1 ezredparancsnok 420–620
7. szakirányító 2 igazgató-helyettes (NNI) 420–620
8. főosztályvezető 1 igazgató-helyettes (MÜIG, KIG, RBI) 420–620 370–570
9. középvezető főosztályvezető 1 szolgálatvezető (TŰSZ) 720–920
10. főosztályvezető 2 szolgálatvezető
(humánigazgatási, ellenőrzési,
ÁFSZ, LRSZ)
420–620 370–570
11. főosztályvezető 420–620 370–570
12. középvezető főosztályvezető 2 főosztályvezető (TŰSZ) 720–920
13. főosztályvezető (Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság
Személybiztosítási Főosztály)
720–920
14. hivatalvezető 370–570
15. középvezető főosztályvezető 2 főosztályvezető (NNI KEF) 620–820
16. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
szolgálatvezető (ÜVSZ) 420–620
17. főosztályvezető-
helyettes 2
főosztályvezető-helyettes 420–620 370–570
18. tanácsadó 420–620 370–570
19. osztályvezető 1 osztályvezető 420–620 370–570
20. osztályvezető (TŰSZ) 720–920
21. osztályvezető 1 osztályvezető (Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság
Személybiztosítási Főosztály
Kiemelt Személybiztosítási Osztály)
720–920
22. szolgálatvezető-helyettes (LRSZ) 420–620*
870–1070
23. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető (NNI KEF) 620–820

6.1.1. 620*: A Légirendészeti Szolgálat nem fedélzeti szolgálattevő szolgálatvezető-helyettes szolgálati beosztásban a hivatásos pótlék mértéke 620%.

6.2. Tiszti szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E osztályvezető-helyettes 570**
595*
620
720**
870***
520
4. alosztályvezető 570**
595*
620
645***
720**
745**
870***
1020******
520
5. századparancsnok 620
6. karmester 520
7. főorvos 520
8. ügyeletvezető 620
9. E osztályvezető-helyettes (NNI KEF) 820
10. E alosztályvezető (NNI KEF) 820
11. D helikoptervezető 1070
12. alosztályvezető-helyettes 620
1020******
520
13. csoportvezető 620
645***
720**
745**
1020******
520
14. kiemelt főelőadó 570**
595*
620
645***
720**
745**
820*****
870***
1020******
520
15. kiemelt főellenőr******* 620 520
16. kiemelt főnyomozó 595*
620
645***
720**
820*****
870***
1020******
17. (D) kiemelt főtechnikus 620 520
18. karmester-helyettes 520
19. kiemelt főmérnök 620 520
20. kiképzésvezető 620 520
21. kiemelt biztonsági főtiszt 620
1020******
22. C főelőadó 620
1020******
520
23. főrevizor 520
24. főtechnikus 620 520
25. biztonsági főtiszt 620
26. főmérnök 620 520
27. C főnyomozó 595*
620
645***
720**
820*****
870***
1020******
28. B mérnök 620 520
29. előadó I. 620 520
30. (B) technikustiszt 620 520
31. biztonsági tiszt 620
32. szólamvezető 520
33. B nyomozótiszt 620
645***
820*****
34. A előadó II. 620 520

6.3. Tiszthelyettesi szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E szolgálatparancsnok 570**
620
645***
720**
745**
520
4. csoportparancsnok 620
645***
720**
745**
1020******
520
5. szolgálatirányító 620
1020******
6. szakaszparancsnok 620
7. őrparancsnok 620
8. D biztonsági gépkocsivezető 620
1020******
9. fedélzeti szolgálattevő (helikopter hajózó) 720****
10. referens 620
720**
870***
520
11. raktárvezető 570**
620
520
12. PSZH parancsnok 620
13. technikus 570**
595*
620
720**
870***
1020******
520
14. nyomozó 595*
620
645***
720**
870***
1020******
15. tűzszerész 1020
16. személybiztosító 620
1020******
17. helyszínbiztosító 620
1020******
18. lakásbiztosító 620
1020******
19. zenész 520
20. vízágyúgépkocsiparancsnok 620
21. járőrparancsnok 620
645***
720**
745**
22. szakoktató 620 520
23. C járőrvezető 620
645***
720**
745**
24. kiemelt kísérőőr 620
25. kutyavezető 720**
745**
26. kiemelt objektumőr 570**
620
27. segédelőadó 620
645***
520
28. futár 520
29. kiképző 620 520
30. fogdafelügyelő 620
31. B járőr 620
645***
720**
745**
32. PSZH kezelő 620
33. vízágyú gépkocsi-kezelő 620
34. gépjárművezető 620 520
35. kísérőőr 620
36. objektumőr 570**
620
37. A járőrtárs 520*

6.4. Megjegyzés:

6.4.1. 520*: Az önálló intézkedésre nem jogosult rész-szakképesítéssel rendelkező állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 520%.

6.4.2. 570**: A Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály alapfeladatokat ellátó állománya esetében a hivatásos pótlék mértéke 570%.

6.4.3. 595*: A titkos információgyűjtésre feljogosított bűnüldöző szervek részére háttértámogató és ellátó alapfeladatot végző állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 595%.

6.4.4. 645***: A Rendészeti Igazgatóság támogató alegységeinél támogató szolgálati feladatot teljesítő állomány, a Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Műveleti Főosztály állománya, a Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály állományában, a szolgálati állat kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány, a Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Bevetést Támogató Osztály beosztotti állománya esetében a hivatásos pótlék mértéke 645%.

6.4.5. 720**: A tényleges műveleti támogató feladatot közvetlenül ellátó állomány esetében, valamint a gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály állományában, a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében egy kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 720%.

6.4.6. 720****: A Különleges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Szolgálat fedélzeti szolgálattevő (helikopter hajózó) beosztások esetében a hivatásos pótlék mértéke 720%.

6.4.7. 745**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály állományában, a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében két vagy több kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 745%.

6.4.8. 820*****: A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Szolgálat Kiberbűnözés Elleni Főosztály esetében a hivatásos pótlék mértéke 820%.

6.4.9. 870***: A speciális műveleti feladatot ténylegesen ellátó állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 870%.

6.4.10. 1020******: A KR Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Személybiztosítási Főosztály Kiemelt Személybiztosítási Osztályának (a volt köztársasági elnök utóbiztosítását ellátó) állománya és a Tűzszerész Szolgálat beosztotti állománya esetében, valamint a kilétét, rendőri jelleget tartósan leplező, speciális műveleti feladatot ténylegesen ellátó állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 1020%.

6.4.11. *******: A kiemelt főellenőr szolgálati beosztások esetében akkor jár az alapfeladatra vonatkozó magasabb mértékű hivatásos pótlék, ha a szolgálati beosztást bűnügyi, közbiztonsági vagy mobil ellenőrzési feladatok végrehajtására rendszeresítették.

7. Budapesti Rendőr-főkapitányság

7.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

7.1.1. Területi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője rendőrfőkapitány 320–520
4. középvezető szakirányító 1 bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK) 320–520
5. rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK) 320–520
6. gazdasági rendőrfőkapitány-
helyettes (BRFK)
320–520
7. főosztályvezető 2 főosztályvezető 320–520 320–520
8. szolgálatvezető
(humánigazgatási, ellenőrzési)
320–520
9. hivatalvezető 320–520
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
főosztályvezető-helyettes 320–520 320–520
11. tanácsadó 320–520 320–520
12. osztályvezető 1 osztályvezető 320–520
650–820*
320–520

7.1.2. Helyi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető főosztályvezető 1 kapitányságvezető (kiemelt) 320–520
4. főosztályvezető 2 kapitányságvezető 320–520
5. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
kapitányságvezető-helyettes (kiemelt) 320–520
6. osztályvezető 2 osztályvezető 320–520 320–520
7. hivatalvezető (kiemelt) 320–520
8. őrsparancsnok (osztály jogállású) 320–520

7.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. területi E ügyeletvezető 545
4. alosztályvezető 545
620***
820*
495
5. osztályvezető-helyettes 545
620***
495
6. főorvos 495
7. szolgálatirányító tiszt 545
8. D főügyeletes 545
9. alosztályvezető-helyettes 545 495
10. csoportvezető 545 495
11. kiemelt főellenőr**** 545 495
12. kiemelt főelőadó 545 495
13. kiemelt főnyomozó 545
620***
820*
14. kiemelt főtechnikus 545 495
15. kiemelt fővizsgáló 545
16. lőtérvezető 495
17. C főellenőr**** 545 495
18. főelőadó 545 495
19. főnyomozó 545
620***
820*
20. főrevizor 495
21. főtechnikus 545 495
22. fővizsgáló 545
23. ügyeletes 545
24. B ellenőr**** 545 495
25. előadó I. 545 495
26. nyomozótiszt 545
620***
820*
27. technikustiszt 545 495
28. vizsgálótiszt 545
29. A előadó II. 545 495
30. helyi D alosztályvezető 545 495
31. hivatalvezető (alosztály jogállású) 495
32. őrsparancsnok (alosztály jogállású) 545
33. őrsparancsnok-helyettes (osztály jogállású) 545
34. szolgálatirányító tiszt 545
35. C alosztályvezető-helyettes 545 495
36. csoportvezető 545 495
37. kiemelt főelőadó 545 495
38. kiemelt főnyomozó 545
39. kiemelt főtechnikus 545 495
40. kiemelt fővizsgáló 545
41. őrsparancsnok-helyettes (alosztály jogállású) 545
42. B főnyomozó 545
43. főtechnikus 545
44. fővizsgáló 545
45. főelőadó 545 495
46. A nyomozótiszt 545
47. technikustiszt 545
48. vizsgálótiszt 545
49. előadó I. 545 495

7.3. Tiszthelyettesi szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. területi E csoportparancsnok 545
4. őrparancsnok 545
5. szolgálatparancsnok 545
6. D helyszínelő 545
7. helyszínelő és balesetvizsgáló 545
8. nyomozó 545
620***
820*
9. szakoktató 520
10. technikus 545 495
11. ügyeletes 545
12. referens 545 495
13. vizsgáló 545
14. járőrparancsnok 545
645**
670**
15. C fogdafelügyelő 545
16. járőrvezető 545
645**
670**
17. kutyavezető 645**
670**
18. segédelőadó 545
620***
495
19. bűnügyi referens 545
820*
20. B fogdaőr 545
21. járőr 545
645**
670**
22. gépjárművezető 545 495
23. kísérőőr 545
24. bűnügyi segédelőadó 545
620***
820*
25. A objektumőr 520*
545
26. járőrtárs 520
27. helyi E őrparancsnok 545
28. szolgálatirányító parancsnok 545
29. csoportparancsnok 545
30. D helyszínelő 545
31. helyszínelő és balesetvizsgáló 545
32. körzeti megbízott 545
645**
670**
33. nyomozó 545
34. technikus 545 495
35. vizsgáló 545
36. referens 545 495
37. C segédtechnikus 545 495
38. ügyeletes 545
39. járőrparancsnok 545
645**
670**
40. bűnügyi referens 545
41. C hajóvezető 545
42. B fogdafelügyelő 545
43. hajóvizsgáló 545
44. járőrvezető 545
645**
670**
45. kutyavezető 645**
670**
46. segédelőadó 545 495
47. bűnügyi segédelőadó 545
48. A fogdaőr 545
49. járőr 545
645**
670**
50. kísérőőr 545
51. motorcsónak-vezető 545
52. objektumőr 520*
545
53. gépjárművezető 545 520
54. bűnügyi fogalmazó 545
55. járőrtárs 520*

7.4. Megjegyzés:

7.4.1. 520*: Az önálló intézkedésre nem jogosult rész-szakképesítéssel rendelkező állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 520%.

7.4.2. 620***: A Bűnügyi Szervek Kiemelt Ügyek Főosztálya Bűnügyi Bevetési Osztály bevetési feladatokat közvetlenül ellátó állománya esetében a hivatásos pótlék mértéke 620%.

7.4.3. 645**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében egy kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 645%.

7.4.4. 670**: A gondozásból adódó többletteher ellentételezése érdekében a szolgálati kutya kiképzésében részt vevő, azzal folyamatosan foglalkozó, arról gondoskodó, valamint azzal szolgálati tevékenységet ellátó állomány esetében két vagy annál több kutya gondozása esetén a hivatásos pótlék mértéke 670%.

7.4.5. ****: Az ellenőr/főellenőr/kiemelt főellenőr szolgálati beosztások esetében akkor jár az alapfeladatra vonatkozó magasabb mértékű hivatásos pótlék, ha a szolgálati beosztást bűnügyi, közbiztonsági vagy mobil ellenőrzési feladatok végrehajtására rendszeresítették.

7.4.6. 650–820*: A Bűnügyi Szervek Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály vezetője esetében a hivatásos pótlék mértéke 650–820%.

7.4.7. 820*: A Bűnügyi Szervek Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály állománya esetében a hivatásos pótlék mértéke 820%.

8. A Nemzetközi Oktatási Központ szolgálati beosztásai (területi szerv besorolású)

8.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt területi szerv vezetője igazgató 320–520
4. középvezető szakirányító 2 igazgató-helyettes 320–520
5. középvezető főosztályvezető 2 osztályvezető (NEO) 320–520
6. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
osztályvezető
(ILEA, KERA, CEPOL, ICOFI, TKO)
320–520

8.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E osztályvezető-helyettes 520 520
4. E alosztályvezető 520 520
5. D kiemelt főelőadó 520 520
6. C főelőadó 520 520

8.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D referens 520 520
4. C segédelőadó 520
5. B gépjárművezető 520

9. Rövidítések és megjegyzések

9.1. E melléklet alkalmazásában

9.1.1. ÁFSZ: Készenléti Rendőrség Állami Futárszolgálat,

9.1.2. BRFK: Budapesti Rendőr-főkapitányság,

9.1.3. CEPOL: Nemzeti Oktatási Központ Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (European Union Agency for Law Enforcement Training),

9.1.4. ICOFI: Nemzetközi Oktatási Központ Nemzetközi Pénzügyi Nyomozói Akadémia (International College of Financial Investigation),

9.1.5. ILEA: Nemzetközi Oktatási Központ Nemzetközi Rendészeti Akadémia (International Law Enforcement Academy),

9.1.6. KERA: Nemzetközi Oktatási Központ Közép-európai Rendőr Akadémia,

9.1.7. KHSZ: Közigazgatási Hatósági Szolgálat,

9.1.8. KIG: Készenléti Rendőrség Költségvetési Igazgatóság,

9.1.9. KR: Készenléti Rendőrség,

9.1.10. LRSZ: Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálat,

9.1.11. MÜIG: Készenléti Rendőrség Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság,

9.1.12. VMRFK: Vármegyei Rendőr-főkapitányság,

9.1.13. NEO: Nemzetközi Oktatási Központ Nemzetközi Ellátó Osztály,

9.1.14. NNI: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda,

9.1.15. NNI KEF: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály,

9.1.16. ORFK: Országos Rendőr-főkapitányság,

9.1.17. RBI: Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság,

9.1.18. RRI: Repülőtéri Rendőr Igazgatóság,

9.1.19. TKO: Nemzetközi Oktatási Központ Továbbképzési és Koordinációs Osztály,

9.1.20. TŰSZ: Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat,

9.1.21. ÜVSZ: Készenléti Rendőrség Ügyeleti Védelmi Szolgálat.

9.2. Megjegyzés:

9.2.1. központi szerv: Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK),

9.2.2. területi szervek: (vármegyei illetékességű középirányító és azonos jogállású): BRFK, VMRFK-k, KR, RRI, Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, Nemzetközi Oktatási Központ,

9.2.3. helyi szervek: rendőrkapitányságok, határrendészeti kirendeltségek,

9.2.4. kiemelt rendőrkapitányságok: a BRFK II., III., IV., V., VII., VIII., IX., X., XI., XIII., XIV. kerületi Rendőrkapitányság és a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a vármegyeszékhelyi rendőrkapitányságok, a Gödöllői, a Soproni, a Nagykanizsai, a Dunaújvárosi, az Érdi, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság,

9.2.5. kiemelt határrendészeti kirendeltségek: a Szegedi, a Kiszombori, a Nagylaki, a Kelebiai, a Hercegszántói, a Bácsbokodi, a Bácsalmási, a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség.

3. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője (tábornok) főigazgató
4. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese (tábornok) főigazgató-helyettes
5. kiemelt vezető területi szerv vezetője* igazgató 520–720 520–720
6. középvezető szakirányító 1 igazgatóhelyettes hivatalvezető 520–720 520–720
7. középvezető szakirányító 2 főosztályvezető 520–720
720–800**
520–720
8. középvezető főosztályvezető 1 főtanácsadó 520–720 520–720
9. középvezető főosztályvezető 1 önálló osztályvezető (főigazgató közvetlen irányítása alatt) 520–720 520–720
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-helyettes 570–870
11. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezetőt helyettesítő osztályvezető 570–870
870–950***
570–770
12. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
osztályvezető 570–870
870–950***
570–770
13. beosztott vezető osztályvezető 1 tanácsadó 720–920 620–820
14. beosztott vezető osztályvezető 2 osztályvezető-helyettes (kiemelt) 720–920 570–770
15. beosztott vezető osztályvezető 2 kirendeltségvezető (osztályvezető-
helyettes kiemelt)
720–920
16. beosztott vezető osztályvezető 2 kirendeltségvezető (kiemelt) 720–920

1.1. Megjegyzés:

1.1.1. *: A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv központi szervi jogállású, de igazgatója a vezetői beosztás szempontjából a területi szerv vezetőjével esik egy kategóriába.

1.1.2. 720–800**: A Nemzeti Védelmi Szolgálat Központi Védelmi Igazgatóság Kiberfelderítési Főosztály vezetője esetében a hivatásos pótlék mértéke 720–800%.

1.1.3. 870–950***: A Nemzeti Védelmi Szolgálat Központi Védelmi Igazgatóság Kiberfelderítési Főosztály Kibertechnológiai Osztály vezetője, valamint a Kiberfelderítő Osztály vezetője esetében a hivatásos pótlék mértéke 870–950%.

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D osztályvezető-helyettes 970 820
4. D osztályvezető-helyettes (kiberfelderítési) 1050
5. D kirendeltségvezető (osztályvezető-helyettes) 970
6. D alosztályvezető 920 770
7. D kirendeltségvezető 920
8. D kiemelt főreferens 870 720
9. D kiemelt főreferens (kiberfelderítési) 950
10. C kiemelt főelőadó 870 720
11. C kiemelt főelőadó (kiberfelderítési) 950

3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D szakreferens 870 720
4. D szakreferens
(kiberfelderítési)
950

4. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A terrorizmust elhárító szerv szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője (tábornok) főigazgató
4. központi szerv vezetőjének helyettese (tábornok) főigazgató-helyettes
5. központi szerv vezetőjének helyettese (tábornok) hivatalvezető
6. középvezető szakirányító 1 igazgató 770–970
870–1070*
620–820
7. szakirányító 2 igazgató-helyettes 770–970
870–1070*
620–820
8. főosztályvezető 1 főosztályvezető** 770–970
870–1070*
620–820
9. főtanácsadó 770–970
870–1070*
620–820
10. középvezető főosztályvezető 1 kapcsolattartó 870–1070 620–820
11. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-
helyettes**
770–970
870–1070*
620–820
12. főosztályvezető-
helyettes 2
osztályvezető** 770–970
870–1070*
620–820
13. főosztályvezető-
helyettes 2
irodavezető 770–970
870–1070*
620–820
14. osztályvezető 1 tanácsadó 770–970
870–1070*
620–820
15. osztályvezető 1 osztályvezető** 770–970
870–1070*
620–820

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D csoportvezető 1070
920**
820
4. jogtanácsos 820
5. kiemelt biztonsági főtiszt 1070
6. kiemelt főreferens 1070
920**
820
7. mentőorvos 1 1070
8. műveleti tiszt 1 1070
9. osztályvezető-helyettes 1070 820
10. ügyeletvezető 920
11. D főorvos 820
12. C biztonsági főtiszt 1070
13. főmérnök 1070
14. kiemelt főelőadó 1070
920**
820
15. mentőorvos 2 1070
16. mentőtiszt 1 1070
17. műveleti tiszt 2 1070
18. B főelőadó 1070 820
19. kiemelt biztonsági tiszt 1070
20. mentőtiszt 2 1070
21. műveleti tiszt 3 1070
22. szolgálatparancsnok 1070
920
23. A biztonsági tiszt 1070
24. előadó 1070 820

3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D biztonsági gépjárművezető 1 1070
920**
4. helyszínbiztosító 1 1070
5. műveleti tiszthelyettes 1 1070
6. személybiztosító 1 1070
7. technikus 1 1070 820
8. D szolgálatparancsnok 1 920
9. C biztonsági gépjárművezető 2 1070
920**
10. helyszínbiztosító 2 1070
11. lakásbiztosító 1 1070
12. műveleti mentőápoló 1 1070 820
13. műveleti tiszthelyettes 2 1070
14. objektumőr 1 920 820
15. segédelőadó 1 1070
920**
820
16. személybiztosító 2 1070
17. szolgálatparancsnok 2 920
18. technikus 2 1070 820
19. B biztonsági gépjárművezető 3 1070
920**
20. gépjárművezető 1 1070 820
21. helyszínbiztosító 3 1070
22. lakásbiztosító 2 1070
23. műveleti mentőápoló 2 1070 820
24. műveleti tiszthelyettes 3 1070
25. objektumőr 2 920 820
26. segédelőadó 2 1070
920**
820
27. technikus 3 1070 820
28. A gépjárművezető 2 1070 820
29. objektumőr 3 920 820
30. segédelőadó 3 1070
920**
820

4. Megjegyzés:

4.1. 1070*: A főigazgató közvetlen alárendeltségében, a Műveleti Igazgatóságon, a Személyvédelmi Igazgatóságon, a Felderítési Igazgatóságon szolgálatot teljesítő, közvetlen műveleti tevékenységében részt vevő, vezető beosztást betöltő állomány esetében a hivatásos pótlék mértéke 1070%.

4.2. 920**: A TEK Ügyeleti és Objektumvédelmi Igazgatóságon szolgálatot teljesítők esetében a hivatásos pótlék mértéke 920%.

4/A. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

Az idegenrendészeti szerv szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője főigazgató
4. központi szerv vezetőjének helyettese általános főigazgató-
helyettes
5. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese gazdasági főigazgató-
helyettes
6. középvezető szakirányító 1 főosztályvezető* 320–520 320–520
7. középvezető szakirányító 2 főosztályvezető* 320–520 320–520
8. középvezető főosztályvezető 1 regionális igazgató 320–520 320–520
9. középvezető főosztályvezető 1 főtanácsadó 320–520 320–520
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-helyettes
(központi szerv)
320–520 320–520
11. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
osztályvezető (központi szerv) 320–520 320–520
12. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
regionális igazgató-
helyettes
320–520 320–520
13. beosztott vezető osztályvezető 2 osztályvezető (regionális igazgatóság) 320–520 320–520

1.1. Megjegyzés: * A főigazgató közvetlen alárendeltségébe tartozó főosztályvezetőt szakirányító 1, az ezen kívüli főosztályvezetőket szakirányító 2 besorolási kategóriába szükséges besorolni.

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. központi szerv E osztályvezető- helyettes 520 520
4. központi szerv E kiemelt főreferens 520 520
5. központi szerv D főreferens 520 520
6. központi szerv C referens 520 520
7. igazgatóság D osztályvezető- helyettes 520 520
8. igazgatóság D kiemelt főreferens 520 520
9. igazgatóság C főreferens 520 520
10. igazgatóság B referens 520 520

5. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A hivatásos katasztrófavédelmi szerv szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

1.1. Központi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke
(%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője (tábornok) főigazgató
4. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese főigazgató-helyettes
5. középvezető szakirányító 1 országos polgári védelmi főfelügyelő 320–520
6. középvezető szakirányító 1 országos tűzoltósági főfelügyelő 320–520
7. középvezető szakirányító 1 országos iparbiztonsági főfelügyelő 320–520
8. középvezető szakirányító 1 szolgálatvezető 320–520 320–520
9. középvezető szakirányító 1 szolgálatvezető
(információbiztonsági)
620–820
10. középvezető szakirányító 1 hivatalvezető 320–520 320–520
11. középvezető szakirányító 2 főosztályvezető 320–520 320–520
12. középvezető szakirányító 2 főosztályvezető
(információbiztonsági)
620–820
13. középvezető főosztályvezető 1 főosztályvezető
(főfelügyelő-helyettes)
320–520
14. beosztott vezető főosztályvezető- helyettes 1 főosztályvezető-helyettes 320–520 320–520
15. beosztott vezető főosztályvezető- helyettes 1 főosztályvezető-helyettes
(információ biztonsági)
620–820
16. beosztott vezető főosztályvezető- helyettes 2 osztályvezető 320–520 320–520
17. beosztott vezető osztályvezető 1 titkárságvezető 320–520

1.2. Területi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője katasztrófavédelmi igazgató 320–520
4. középvezető szakirányító 2 katasztrófavédelmi igazgató-helyettes 320–520
5. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
polgári védelmi főfelügyelő 320–520
6. tűzoltósági főfelügyelő 320–520
7. iparbiztonsági főfelügyelő 320–520
8. főosztályvezető-
helyettes 2
szolgálatvezető 320–520 320–520
9. hivatalvezető 320–520
10. osztályvezető 1 zenekarvezető 320–520
11. osztályvezető 320–520 320–520
12. szolgálatvezető- helyettes 320–520 320–520
13. osztályvezető 2 szakcsoport-vezető
(KOK)
320–520

1.3. Helyi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető főosztályvezető 1 katasztrófavédelmi kirendeltségvezető (vármegyeszékhelyi) 320–520
4. főosztályvezető 2 katasztrófavédelmi kirendeltségvezető 320–520
5. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
polgári védelmi felügyelő 320–520
6. tűzoltósági felügyelő 320–520
7. iparbiztonsági felügyelő 320–520
8. szolgálatvezető 320–520
9. osztályvezető 2 tűzoltóparancsnok 320–520
10. osztályvezető 320–520 320–520
11. irodavezető 320–520

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. központi E alosztályvezető 570 520
4. központi E alosztályvezető
(információbiztonsági)
820
5. központi E kiemelt főreferens 570 520
6. központi E kiemelt főreferens
(információbiztonsági)
820
7. központi E kiemelt főreferens (információbiztonsági ügyeletes) 820
8. központi E munkabiztonsági főfelügyelő 520
9. központi E vezető főügyeletes 570
10. központi D kiemelt főelőadó 570 520
11. központi C főelőadó 570 520
12. területi E alosztályvezető 520 470
13. területi E vezető tanár 520
14. területi E ügyeletvezető 520
15. területi D kiemelt főtanár 520
16. területi D kiemelt főelőadó 520 470
17. területi D kiemelt főelőadó KMSZ, KML 570
18. területi D ügyeletvezető (KOK) 470
19. területi D karmester-helyettes 470
20. területi D főügyeletes 520
21. területi D csoportvezető 520 470
22. területi C főelőadó 520 470
23. területi C főeladó KMSZ, KML 570
24. területi C koncertmester 470
25. területi C főtanár 520
26. területi C ügyeletes 520
27. területi C oktató 520
28. területi B szólamvezető 470
29. területi B tanár 520
30. területi B előadó I. 520 470
31. területi B előadó I. (KMSZ, KML) 570
32. területi A előadó II. 520 470
33. helyi D alosztályvezető 520 470
34. helyi D parancsnokhelyettes 520
35. helyi D őrsparancsnok 520
36. helyi C kiemelt főelőadó 520 470
37. helyi C szolgálatparancsnok 570
38. helyi C műszaki biztonsági tiszt 520
39. helyi C katasztrófavédelmi megbízott 520
40. helyi C csoportvezető 520 470
41. helyi B főelőadó 520 470
42. helyi B hajóskapitány 570
43. helyi B rajparancsnok 570
44. helyi A előadó I. 520 470

3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. központi D referens 570 520
4. C segédelőadó 570 520
5. területi D szakoktató 520
6. referens 520 470
7. technikus 520 470
8. technikus KMSZ, KML 570
9. zenész 470
10. C segédelőadó 520 470
11. segédelőadó KMSZ, KML 570
12. raktáros 470
13. kiképző 520
14. B gépjárművezető 520 470
15. gépjárművezető KMSZ, KML 570
16. helyi D rajparancsnok-helyettes 570
17. C hajóvezető 570
18. szerparancsnok 570
19. referens 520 470
20. B gépész 555
21. különlegesszer-kezelő 555
22. helyi B segédelőadó 520 470
23. helyi A híradó ügyeletes 520
24. A gépjárművezető 555
25. beosztott tűzoltó 545
26. matróz 545

4. Rövidítések:

4.1. KMSZ: Katasztrófavédelmi műveleti szolgálat

4.2. KML: Katasztrófavédelmi mobil laborok

6. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A büntetés-végrehajtási szervezet szolgálati beosztásai

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

1.1. Központi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője országos parancsnok
4. központi szerv vezetőjének helyettese országos parancsnok helyettes
5. középvezető szakirányító 1 szolgálatvezető 320–520
6. hivatalvezető 320–520
7. szakirányító 2 főosztályvezető 320–520
8. főosztályvezető 1 főtanácsadó 320–520
9. főtanácsadó
(országos parancsnoki biztos)
320–520
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-helyettes 320–520
11. sajtószóvivő 320–520
12. főosztályvezető-
helyettes 2
osztályvezető 320–520
13. osztályvezető 1 munkavédelmi főfelügyelő 320–520
14. titkárságvezető 320–520
15. tanácsadó 320–520

1.2. Területi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője parancsnok (agglomerációs központ) 320–520
4. parancsnok (több objektumos büntetés-végrehajtási intézet) 320–520
5. főigazgató 320–520
6. igazgató 320–520
7. ügyvezető (Bv. Holding Kft.) 320–520
8. középvezető szakirányító 2 parancsnok (egy objektumos büntetés-végrehajtási intézet) 320–520
9. főosztályvezető 1 parancsnok-helyettes (agglomerációs központ) 320–520
10. gazdasági vezető (agglomerációs központ) 320–520
11. igazgató-helyettes 320–520
12. ügyvezető-helyettes (Bv. Holding Kft.) 320–520
13. főosztályvezető 2 parancsnok-helyettes (több objektumos büntetés-végrehajtási intézet) 320–520
14. főosztályvezető-
helyettes 1
parancsnok-helyettes (egy objektumos büntetés-végrehajtási intézet) 320–520
15. orvos igazgató 320–520
16. ápolási igazgató 320–520
17. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető 320–520

1.3. Helyi szervnél

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető szakirányító 2 ügyvezető (gazdasági társaságok) 320–520
4. középvezető főosztályvezető 1 parancsnok 320–520
5. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
ügyvezető-helyettes (gazdasági társaságok) 320–520
6. beosztott vezető gazdasági vezető (gazdasági társaságok) 320–520
7. beosztott vezető osztályvezető 2 osztályvezető 320–520
8. beosztott vezető osztályvezető (gazdasági társaságok) 320–520

2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem alapfeladat
3. központi E kiemelt főreferens 570 520
4. nyomozó tiszt 520
5. energetikai és környezetvédelmi vezető 520
6. tűzvédelmi vezető 520
7. közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő 570
8. D főügyeletes 570
9. területi E alosztályvezető 520 470
10. osztályvezető-helyettes 520 470
11. szakorvos 520
12. vezető főtanár 520
13. D csoportvezető 520 470
14. kiemelt főelőadó 520 470
15. kiemelt főtanár 520
16. szakpszichológus 520
17. fegyelmi és nyomozótiszt 520
18. biztonsági tiszt 520
19. C pszichológus 520
20. főelőadó 520 470
21. diplomás ápoló 520
22. vezető reintegrációs tiszt 570* vagy
520
23. B előadó 520 470
24. reintegrációs tiszt 570* vagy
520
25. helyi E szakorvos 520
26. D alosztályvezető 520
27. osztályvezető-helyettes (gazdasági társaságok) 520 470
28. csoportvezető 520 470
29. kiemelt főelőadó 520 470
30. szakpszichológus 520
31. üzemvezető (gazdasági társaságok) 520
32. biztonsági tiszt 520
33. C főelőadó 520 470
34. főművezető (gazdasági társaságok) 520
35. B előadó 520 470
36. reintegrációs tiszt 570* vagy
520

3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. szerv besorolási szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. kategória alapfeladat nem
alapfeladat
3. központi E műveleti főfelügyelő 770
4. D referens 620 520
5. C segédelőadó 570 520
6. kutyavezető 620
7. körletfelügyelő 670
8. B biztonsági felügyelő 620
9. területi E körlet-főfelügyelő 670
10. biztonsági főfelügyelő 620
11. műveleti főfelügyelő 670
12. raktárvezető 520
13. élelmezésvezető 520
14. főfelügyelő (vezető-biztonságtechnikus) 520
15. D kutyatelep-vezető 620
16. konyhavezető 520
17. főápoló 520
18. szakoktató 520
19. műhelyvezető 520
20. kiemelt művezető (gazdasági társaságok) 520
21. biztonságtechnikus 520
22. C fegyvermester 520
23. raktáros 520
24. szociális segédelőadó 570* vagy
520
25. foglalkoztatási segédelőadó 570* vagy
520
26. nyilvántartási segédelőadó 520
27. segédelőadó 520
28. művezető 520
29. körletfelügyelő 670
30. kutyavezető 620
31. szakasszisztens 520
32. szakápoló 520
33. B ápoló 520
34. foglalkoztatási felügyelő 570* vagy
520
35. gépjárművezető 620
36. biztonsági felügyelő 620
37. A segédfelügyelő 520
38. helyi E körlet-főfelügyelő 570
39. biztonsági főfelügyelő 570* vagy
545
40. műveleti főfelügyelő 570
41. raktárvezető 520
42. élelmezésvezető 520
43. főfelügyelő (vezető-biztonságtechnikus) 520
44. D konyhavezető 520
45. főápoló 520
46. műhelyvezető 520
47. kiemelt művezető (gazdasági társaságok) 520
48. C raktáros 520
49. szociális segédelőadó 570* vagy
520
50. nyilvántartási segédelőadó 520
51. segédelőadó 520 470
52. művezető (gazdasági társaságok) 520
53. szakápoló 520
54. B ápoló 520
55. körletfelügyelő 570* vagy
520
56. foglalkoztatási felügyelő 570* vagy
520
57. kutyavezető 545
58. A gépjárművezető 545
59. biztonsági felügyelő 545
60. segédfelügyelő 520

4. Megjegyzés:

4.1. Agglomerációs központ:

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény végrehajtásáról szóló 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet 1. melléklet V. táblázatában meghatározott büntetés-végrehajtási intézet (Budapesti Fegyház és Börtön, Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, Szegedi Fegyház és Börtön, Szombathelyi Országos Büntetés- végrehajtási Intézet, Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet)

4.2. Több objektumos szervezeti egység:

Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Közép- dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Tököli Országos Büntetés- végrehajtási Intézet

4.3. Egy objektumos szervezeti egység:

Balassagyarmati Fegyház és Börtön, Kalocsai Fegyház és Börtön, Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Márianosztrai Fegyház és Börtön, Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, Váci Fegyház és Börtön, Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet 4.4. 570 *: 570% a pótlék mértéke, amennyiben speciális (hosszúidős biztonsági, gyógyító-terápiás, pszichoszociális, szexuális bűncselekményt elkövetettek, drogprevenciós) részlegen, különleges biztonsági részlegen vagy HIV részlegen, műveleti osztályon, illetve csoportban teljesít szolgálatot, vagy páncélozott szállító járművet vezet, vagy ténylegesen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt fogvatartottat munkáltat.

7. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A Belügyminisztériumban és a belügyminiszter által irányított szervnél vezényléssel betölthető szolgálati beosztások, azok besorolása és a szolgálati beosztás betöltéséhez szükséges képesítési követelmények, valamint a vezényléssel betölthető szolgálati beosztások száma

1. A Belügyminisztériumba vezényléssel betölthető szolgálati beosztások

1.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető szakirányító 1 sajtófőnök 370–570 370–570
4. középvezető szakirányító 1 főosztályvezető 370–570 370–570
5. középvezető főosztályvezető 1 főtanácsadó 370–570 370–570
6. középvezető főosztályvezető 2 osztályvezető* 370–570 370–570
7. 370–570 370–570
8. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
osztályvezető** 370–570 370–570
9. beosztott vezető osztályvezető 1 tanácsadó 370–570 370–570
10. beosztott vezető osztályvezető 1 sajtószóvivő 370–570 370–570

1.1.1. Megjegyzés:

1.1.1.1. *: A hivatásos állomány tagját középvezetőként kell osztályvezető szolgálati beosztásba sorolni, ha megfelel a Hszt. 58. § (4) bekezdésében foglaltaknak, mely szerint középvezetői beosztásba a hivatásos állomány azon tagja nevezhető ki, aki beosztott vezetői beosztásban legalább három évet eltöltött.

1.1.1.2. **: A hivatásos állomány tagja akkor sorolható be beosztott vezetőként osztályvezető szolgálati beosztásba, ha nem felel meg a Hszt. 58. § (4) bekezdésének, ennek megfelelően beosztott vezetői beosztásban nem töltött el legalább három évet.

1.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E kiemelt főreferens 570 570
4. D kiemelt főelőadó 570 570
1.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E referens 545 545
4. C gépkocsivezető 545

2. A belügyminiszter által irányított szervnél vezényléssel betölthető szolgálati beosztások

2.1. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ szolgálati beosztásai
2.1.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. középvezető szakirányító 2 főigazgató-helyettes 320–520 320–520
4. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
főosztályvezető-
helyettes
320–520 320–520
5. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető 320–520 320–520
2.1.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E kiemelt főreferens 520 520
4. D kiemelt főelőadó 520 520
5. C főelőadó 520 520
2.1.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D referens 520 520
4. C segédelőadó 520 520
2.2. A rendvédelmi technikum szolgálati beosztásai
2.2.1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető területi szerv vezetője igazgató 320–520 320–520
4. középvezető főosztályvezető 1 igazgató-helyettes 320–520 320–520
5. beosztott vezető osztályvezető 1 osztályvezető 320–520 320–520
2.2.2. Tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E alosztályvezető 520 520
4. E osztályvezető-helyettes 520 520
5. E szakcsoportvezető 520
6. E vezetőorvos 520
7. E évfolyamparancsnok 520
8. E kiemelt főreferens 520
9. E mesteroktató 520
10. D kiemelt oktató 520 520
11. D kiemelt főelőadó 520
12. D csoportvezető 520 520
13. C oktatótiszt 520
14. C főelőadó 520 520
15. C orvos 520
2.2.3. Tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. E szakoktató 520
4. ügyeletes 520
5. D felcser 520
6. referens 520 520
7. szolgálatvezető 520
8. C segédelőadó 520
9. szolgálatparancsnok-
helyettes
520 520
2.3. *  A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szolgálati beosztásai
2.3.1. *  Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások
A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese általános helyettes

8. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendszeresített szolgálati beosztások, azok besorolási kategóriája

1. Vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások

A B C D E
1. vezetői kategória besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. kiemelt vezető központi szerv vezetője rektor* 320–520
4. központi szerv vezetőjének helyettese (tábornok) rektorhelyettes* 320–520
5. dékán 320–520
6. területi szerv vezetője (tábornok) karközi intézetvezető
igazgató
320–520 320–520
7. középvezető szakirányító 1 dékánhelyettes 320–520 320–520
8. kari intézetvezető 320–520 320–520
9. (középvezető) szakirányító 1 tagozatparancsnok (Rendészet-tudományi Kar Rendvédelmi Tagozat) 320–520
10. szakirányító 2 karközi intézetvezető- helyettes
(KVI, NBI)
320–520 320–520
11. tanszékvezető 320–520 320–520
12. kari tanulmányi vezető 320–520
13. középvezető szakirányító 2 irodavezető 320–520
14. középvezető főosztályvezető 1 tagozatparancsnok-helyettes (Rendészet-tudományi Kar Rendvédelmi Tagozat) 320–520
15. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
hivatalvezető 320–520
16. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
központvezető (egyetemi központban) 320–520
17. osztályvezető 1 osztályvezető 320–520
18. beosztott vezető osztályvezető 1 évfolyam-parancsnok 320–520

2. Oktatói, nevelői és képzést támogató beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. főosztályvezető 1 egyetemi tanár 320–520
4. főosztályvezető 1 kutató professzor 320–520
5. főosztályvezető 1 tudományos tanácsadó 320–520
6. osztályvezető 1 egyetemi docens 320–520
7. osztályvezető 1 főiskolai tanár 320–520
8. osztályvezető 1 tudományos főmunkatárs 320–520
9. osztályvezető 1 ügyvivő szakértő 320–520
10. E adjunktus 520
11. E tudományos munkatárs 520
12. E tanársegéd 520
13. E mesteroktató 520
14. E gyakorlati oktató (szakoktató) 520
15. E osztályvezető-helyettes 520
16. E alosztályvezető 520
17. E kiemelt főreferens 520
18. D tudományos segédmunkatárs 520
19. D mesterkiképző 520
20. D csoportvezető
21. C kiképző 520

3. Kiképzői beosztások

A B C D
1. besorolási kategória szolgálati beosztás hivatásos pótlék mértéke (%)
2. alapfeladat nem alapfeladat
3. D segédkiképző 520
4. fegyvermester 520

4. Megjegyzés: * A rektor és a rektorhelyettes munkakörébe kinevezett, e rendelet hatálya alá tartozó hivatásos állományú besorolási szintjét mutatja, a munkakör hivatásos szolgálati beosztássá minősítése nélkül.

9. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél, a terrorizmust elhárító szervnél és az idegenrendészeti szervnél rendszeresített szolgálati beosztások képesítési követelményei

1. Alapbeosztásnak minősülő szolgálati beosztások

1.1. Az alapbeosztásnak minősülő vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESOROLÁS ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. kiemelt vezetők központi szerv vezetője szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
3. kiemelt vezetők központi szerv vezetőjének helyettese szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
4. kiemelt vezetők területi szerv vezetője szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
5. középvezető szakirányító 1 szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
6. középvezető szakirányító 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
7. középvezető főosztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
8. középvezető főosztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
9. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
11. beosztott vezető osztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
12. beosztott vezető osztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV

1.2. Az alapbeosztásnak minősülő tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E

1.

BESORO-
LÁS

ISKOLAI VÉGZETTSÉG
RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam + RSZV
3. D felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam + RSZV*
4. C felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
5. B felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
6. A felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam

1.3. Az alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESORO-
LÁS
ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. *  E érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
3. *  D érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
4. *  C érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
5. B érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés nem szükséges nem szükséges
6. A érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés nem szükséges nem szükséges

1.4. Magyarázat, rövidítések az 1.1–1.3. ponthoz

1.4.1. Iskolai végzettség

1.4.1.1. Szakirányú egyetemi végzettség: rendészeti, közigazgatási, katonai, jogi végzettséget adó egyetemi vagy mesterképzési szakon szerzett (Msc, Ma) végzettség,

1.4.1.2. *  Felsőfokú végzettség: legalább főiskolai végzettség vagy felsőoktatásban alapképzési szakon szerzett végzettség (Ba)

1.4.2. Felsőfokú rendészeti szakképzettség

1.4.2.1. *  Rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség (Rendőrtiszti Főiskola vagy NKE bűnügyi igazgatási szakon, rendészeti igazgatási szak határrendész, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti vagy közrendvédelmi szakirányon, rendészeti szakon bevándorlási rendőrtiszt szakirányon, polgári nemzetbiztonsági alapképzési szakon),

1.4.2.2. Rendészeti szervező szakirányú továbbképzési szak.

1.4.3. *  Beosztáshoz előírt szaktanfolyam: a szolgálati beosztás ellátásához szükséges ismereteket adó, munkaköri leírásban rögzített rendészeti tárgyú, a felnőttképzési törvény szerinti belső képzés; az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél az ügyeletvezető, a főügyeletes, az ügyeletes, a kiemelt főtechnikus, a főtechnikus, a technikustiszt, a technikus, a segédtechnikus, a szolgálatparancsnok, a szolgálatparancsnok (közterületi támogató), a szolgálatirányító parancsnok, a szolgálatirányító tiszt, a szolgálatparancsnok-helyettes, a csoportparancsnok, a helyszínelő, a helyszínelő és balesetvizsgáló, a kutyavezető, valamint a körzeti megbízott beosztások betöltéséhez szükséges ismereteket adó, munkaköri leírásban rögzített, rendészeti tárgyú, a felnőttképzési törvény szerinti belső képzés.

1.4.4. Rövidítések:

1.4.4.1. MVK: mestervezetővé képző tanfolyam,

1.4.4.2. VK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam,

1.4.4.3. RSZV: rendészeti szakvizsga,

1.4.4.4. RSZV*: a rendészeti szakvizsga a terrorizmust elhárító szervnél és a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél rendszeresített „D” besorolási kategóriába tartozó szolgálati beosztások esetében képesítési követelmény.

2. Az alapbeosztásnak nem minősülő szolgálati beosztások

2.1. Az alapbeosztásnak nem minősülő vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESOROLÁS ISKOLAI
VÉGZETTSÉG
RENDÉSZETI SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
3. középvezető szakirányító 1 szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
4. középvezető szakirányító 2 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
5. középvezető főosztályvezető 1 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
6. középvezető főosztályvezető 2 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
7. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
8. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV
9. beosztott vezető osztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV
10. beosztott vezető osztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV

2.2. Az alapbeosztásnak nem minősülő tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESO-
ROLÁS
ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés RSZV
3. D szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés RSZV**
4. C szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
5. B felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
6. A felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges

2.3. Az alapbeosztásnak nem minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESO-
ROLÁS
ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
3. D érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
4. C érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
5. B érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
6. A érettségi végzettség rendőr tiszthelyettes szakképzettség, közbiztonsági rendőrjárőr szakképesítés vagy határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges

2.4. Magyarázat, rövidítések a 2.1–2.3. ponthoz

2.4.1. Iskolai végzettség

2.4.1.1. *  Szakirányú felsőfokú végzettség: a felsőoktatásban szerezhető egyes pedagógusképesítések jegyzékéről és egyes, a felsőoktatást érintő kormányrendeletek módosításáról szóló 830/2021. (XII. 29.) Korm. rendeletben és a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és az új képzések létesítéséről szóló 65/2021. (XII. 29.) ITM rendeletben szereplő felsőfokú képzettségek valamelyike:

2.4.1.1.1. jogi, igazgatási szakterületen,

2.4.1.1.2. ügyviteli és adatvédelmi szakterületen,

2.4.1.1.3. humánigazgatási (személyügy, munkaügy, szociális és társadalombiztosítási igazgatás) szakterületen,

2.4.1.1.4. oktatás, képzési, nevelési szakterületen,

2.4.1.1.5. Informatikai fejlesztés és infrastruktúra szakterületen,

2.4.1.1.6. sajtó és tájékoztatási szakterületen,

2.4.1.1.7. pénzügyi, számviteli szakterületen,

2.4.1.1.8. műszaki-logisztikai fejlesztési, fenntartási és ellátási szakterületen,

2.4.1.1.9. egészségügyi, közegészségügyi és munkavédelmi szakterületen,

2.4.1.1.10. állat-egészségügyi, kiképzési és gondozási szakterületen,

2.4.1.1.11. belső ellenőri szakterületen.

2.4.1.2. *  Felsőfokú végzettség: legalább főiskolai végzettség vagy felsőoktatásban alapképzési szakon szerzett végzettség (Ba).

2.4.1.3. Felsőfokú rendészeti szakképzettség:

2.4.1.3.1. *  Rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség (Rendőrtiszti Főiskola vagy NKE bűnügyi igazgatási szakon, rendészeti igazgatási szak határrendész, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti vagy közrendvédelmi szakirányon, rendészeti szakon bevándorlási rendőrtiszt szakirányon, polgári nemzetbiztonsági alapképzési szakon),

2.4.1.3.2. Rendészeti szervező szakirányú továbbképzési szak.

2.4.1.4. Beosztásnak megfelelő szakképesítés: a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 10. §-a szerinti szakmajegyzékben vagy egyéb jogszabályban a szolgálati beosztás ellátására vonatkozó, szakterületének megfelelő közép-, felsőfokú vagy emelt szintű szakképzettség, egyéb képesítés. A fegyverzettechnikai munkaköri feladatokat ellátó szolgálati beosztásban a fegyverműszerész szakképzés szakmai követelményeinek megfelelő, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján elvégzett tanfolyami képzés is elfogadható.

2.4.2. Rövidítések:

2.4.2.1. MVK: rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam,

2.4.2.2. VK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam,

2.4.2.3. RSZV: rendészeti szakvizsga,

2.4.2.4. RSZV**: a rendészeti szakvizsga a terrorizmust elhárító szervnél és a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél rendszeresített „D” besorolási kategóriába tartozó szolgálati beosztások esetében képesítési követelmény.

3. Megfeleltetések

3.1. Rendészeti szakirányú felsőfokú végzettségnek kell tekinteni

3.1.1. a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr szakán szerzett főiskolai végzettséget,

3.1.2. a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) határrendészeti és védelmi vezetői szakán szerzett végzettséget,

3.1.3. a rendőrszervező (tiszt) szakképesítést,

3.1.4. a rendészeti szervező szakképesítést [bűnügyi szervező, határrendészeti szervező, közlekedési és közrendvédelmi szervező (OKJ 62 861 01)].

3.2. *  A rendőr tiszthelyettes szakképzettséggel egyenértékűnek kell tekinteni

3.2.1. a Kun Béla zászlósképző iskolán szerzett rendőr képzettséget,

3.2.2. *  a Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi rendőr, Határrendészeti rendőr, Közlekedési rendőr, Közrendvédelmi rendőr), OKJ 54 861 01 számú szakképesítést,

3.2.3. kizárólag az alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó, „A” besorolási kategóriájú, valamint a nem alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó, „A” és „B” besorolási kategóriájú szolgálati beosztásban a rendőr tiszthelyettes rész-szakképesítést (OKJ 51 861 01 03),

3.2.4. *  az ORFK Csopaki Rendőr Szakiskola 1 éves közrendvédelmi és közlekedési szakos nappali tagozatos, valamint az ORFK Csopaki Rendőr Szakiskola 7 hónapos általános szakos nappali tagozatos képzettséget,

3.2.5. *  az alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó, „A”, „B” és „C” besorolási kategóriájú szolgálati beosztásban, valamint a nem alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó, „A”, „B” és „C” besorolási kategóriájú szolgálati beosztásban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar rendészeti alapfelkészítését követően tett Tisztjelölt vizsgát a képzési szaknak és szakiránynak megfelelően.

3.3. Nem alapbeosztásnak minősülő szolgálati beosztások tekintetében műszaki, logisztikai, pénzügyi szakterületen szakirányú felsőfokú végzettségnek kell tekinteni a Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskolán (jogutód: Bólyai János Műszaki Katonai Főiskola) szerzett szakirányú végzettséget.

10. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A büntetés-végrehajtás szervezeténél rendszeresített szolgálati beosztások képesítési követelményei

1. Alapbeosztásnak minősülő szolgálati beosztások

1.1. Az alapbeosztásnak minősülő vezetői besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESOROLÁS ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB SZAKKÉPZETT-
SÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. kiemelt vezetők központi szerv vezetője szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
3. kiemelt vezetők központi szerv vezetőjének helyettese szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
4. kiemelt vezetők területi szerv vezetője szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
5. középvezető szakirányító 1 szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
6. középvezető szakirányító 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
7. középvezető főosztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
8. középvezető főosztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
9. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
10. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
11. beosztott vezető osztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
12. beosztott vezető osztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV

1.2. Az alapbeosztásnak minősülő tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESORO-
LÁS
ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam + RSZV
3. D felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
4. C felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
5. B felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam
6. A felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges beosztáshoz előírt szaktanfolyam

1.3. Az alapbeosztásnak minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESORO-
LÁS
ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB
SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB
RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E érettségi végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
3. D érettségi végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
4. C középfokú végzettség (érettségi végzettség megszerzésére irányuló kötelezéssel) büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
5. B középfokú végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges nem szükséges
6. A középfokú végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges nem szükséges

1.4. Magyarázat, rövidítések az 1.1–1.3. pontokhoz:

1.4.1. Iskolai végzettség:

1.4.1.1. Szakirányú egyetemi végzettség: Rendészeti, közigazgatási, katonai, jogi végzettséget adó egyetemi vagy mesterképzési szakon szerzett (Msc, Ma) végzettség,

1.4.1.2. *  Felsőfokú végzettség: legalább főiskolai végzettség vagy felsőoktatásban alapképzési szakon szerzett végzettség (Ba).

1.4.2. Felsőfokú rendészeti szakképzettség:

1.4.2.1. Rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképesítés (Rendőrtiszti Főiskola büntetés-végrehajtási szak vagy NKE rendészeti igazgatási szak büntetés-végrehajtási szakirány, kapcsolódó mesterképzési szakon, ZMNE alapképzési szakon büntetés-végrehajtási nevelő szakképzettség),

1.4.2.2. Rendészeti szervező (büntetés-végrehajtási szervező szakmairány) szakképesítés (OKJ 62 861 01),

1.4.2.3. NKE rendvédelmi szervező szakirányú továbbképzési szak büntetés-végrehajtási szakirány,

1.4.2.4. Büntetés-végrehajtási szervező szakképesítés.

1.4.3. Beosztáshoz előírt szaktanfolyam: a szolgálati beosztás ellátásához szükséges ismereteket adó, munkaköri leírásban rögzített rendészeti tárgyú, iskolarendszeren kívüli képzés.

1.4.4. Rövidítések:

1.4.4.1. MVK: mestervezetővé képző tanfolyam,

1.4.4.2. VK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam,

1.4.4.3. RSZV: rendészeti szakvizsga.

2. Alapbeosztásnak nem minősülő szolgálati beosztások

2.1. Az alapbeosztásnak nem minősülő vezetői besorolási osztályba tartozó beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESOROLÁS ISKOLAI VÉGZETTSÉG RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. kiemelt vezető központi szerv vezetőjének helyettese szakirányú egyetemi végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
3. középvezető szakirányító 1 szakirányú egyetem felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
4. középvezető szakirányító 2 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
5. középvezető főosztályvezető 1 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
6. középvezető főosztályvezető 2 szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges MVK+RSZV
7. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 1
szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség nem szükséges VK+RSZV
8. beosztott vezető főosztályvezető-
helyettes 2
felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV
9. beosztott vezető osztályvezető 1 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV
10. beosztott vezető osztályvezető 2 felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés VK+RSZV

2.2. Az alapbeosztásnak nem minősülő tiszti szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESORO-
LÁS
ISKOLAI
VÉGZETTSÉG
RENDÉSZETI
SZAKKÉPZETTSÉG
VAGY
SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB
SZAKKÉPZETTSÉG
VAGY
SZAKKÉPESÍTÉS
EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés RSZV
3. D szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő felsőfokú szakképesítés nem szükséges
4. C szakirányú felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
5. B felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges
6. A felsőfokú végzettség felsőfokú rendészeti szakképzettség beosztásnak megfelelő szakképesítés nem szükséges

2.3. Az alapbeosztásnak nem minősülő tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztások képesítési követelményei

A B C D E
1. BESO-
ROLÁS
ISKOLAI
VÉGZETTSÉG
RENDÉSZETI SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG VAGY SZAKKÉPESÍTÉS EGYÉB RENDÉSZETI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNY
2. E érettségi végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
3. D érettségi végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
4. C középfokú végzettség (érettségi végzettség megszerzésére irányuló kötelezéssel) büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges beosztáshoz előírt szakirányú büntetés-végrehajtási középfokú szakképesítés
5. B középfokú végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges nem szükséges
6. A középfokú végzettség büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés nem szükséges nem szükséges

2.4. Magyarázat, rövidítések a 2.1–2.3. pontokhoz:

2.4.1. Iskolai végzettség

2.4.1.1. *  Szakirányú felsőfokú végzettség: a felsőoktatásban szerezhető egyes pedagógusképesítések jegyzékéről és egyes, a felsőoktatást érintő kormányrendeletek módosításáról szóló 830/2021. (XII. 29.) Korm. rendeletben és a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és az új képzések létesítéséről szóló 65/2021. (XII. 29.) ITM rendeletben szereplő felsőfokú képzettségek valamelyike:

2.4.1.1.1. jogi, igazgatási szakterületen,

2.4.1.1.2. ügyviteli és adatvédelmi szakterületen,

2.4.1.1.3. humánigazgatási (személyügy, munkaügy, szociális és társadalombiztosítási igazgatás) szakterületen,

2.4.1.1.4. oktatás, képzési, nevelési szakterületen,

2.4.1.1.5. informatikai fejlesztés és infrastruktúra szakterületen,

2.4.1.1.6. sajtó és tájékoztatási szakterületen,

2.4.1.1.7. pénzügyi, számviteli szakterületen,

2.4.1.1.8. műszaki-logisztikai fejlesztési, fenntartási és ellátási szakterületen,

2.4.1.1.9. egészségügyi, közegészségügyi és munkavédelmi szakterületen,

2.4.1.1.10. állat-egészségügyi, kiképzési és gondozási szakterületen,

2.4.1.1.11. belső ellenőri szakterületen.

2.4.1.2. *  Felsőfokú végzettség: legalább főiskolai végzettség vagy felsőoktatásban alapképzési szakon szerzett végzettség (Ba).

2.4.2. Felsőfokú rendészeti szakképzettség:

2.4.2.1. Rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképesítés (Rendőrtiszti Főiskola büntetés-végrehajtási szak vagy NKE rendészeti igazgatási szak büntetés-végrehajtási szakirány, kapcsolódó mesterképzési szakon, ZMNE alapképzési szakon büntetés-végrehajtási nevelő szakképzettség),

2.4.2.2. Rendészeti szervező (büntetés-végrehajtási szervező szakmairány) szakképesítés (OKJ 62 861 01),

2.4.2.3. NKE rendvédelmi szervező szakirányú továbbképzési szak büntetés-végrehajtási szakirány,

2.4.2.4. Büntetés-végrehajtási szervező szakképesítés.

2.4.3. Beosztásnak megfelelő szakképesítés: a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 10. §-a szerinti szakmajegyzékben vagy egyéb jogszabályban a beosztás ellátására vonatkozó, szakterületének megfelelő közép-, felsőfokú vagy emelt szintű szakképzettség, egyéb képesítés.

2.4.4. Rövidítések:

2.4.4.1. MVK: rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam,

2.4.4.2. VK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam,

2.4.4.3. RSZV: rendészeti szakvizsga.

3. Megfeleltetések

3.1. Rendészeti szakirányú felsőfokú végzettségnek kell tekinteni:

3.1.1. a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola büntetés-végrehajtási tagozatán szerzett oklevelet,

3.1.2. a büntetés-végrehajtási felsőfokú szaktanfolyamot.

3.2. Büntetés-végrehajtási szakirányú középfokú szakképesítésnek kell tekinteni:

3.2.1. a beosztásnak megfelelő büntetés-végrehajtási középfokú szaktanfolyamot,

3.2.2. a Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő (OKJ 53 861 01) ráépülést,

3.2.3. a Büntetés-végrehajtási biztonsági főfelügyelő (OKJ 53 861 02) ráépülést,

3.2.4. a Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő (OKJ 53 861 03) ráépülést vagy

3.2.5. a Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő (OKJ 53 861 04) szakképesítés ráépülést.

3.3. Büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítésnek kell tekinteni:

3.3.1. a Büntetés-végrehajtási felügyelő (OKJ 52 861 02) szakképesítést,

3.3.2. a Büntetés-végrehajtási felügyelő I. (OKJ 52-861-01-0000-00-00) szakképesítést,

3.3.3. a büntetés-végrehajtási alapfokú szaktanfolyamot,

3.3.4. a 14 hetes büntetés-végrehajtási alapfokú szaktanfolyamot vagy

3.3.5. a Kun Béla zászlósképző iskolán szerzett büntetés-végrehajtási tiszthelyettesi képzettséget.

11. melléklet a 30/2015. (VI. 16.) BM rendelethez * 

A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások, a készenléti jellegű szolgálati beosztások, valamint az őrszolgálati beosztások

I. A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások, a készenléti jelleg ű szolgálati beosztások, valamint az őrszolgálati beosztások a rendőrségnél

1. Folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások

a) Ügyeleti Főosztály (ORFK)

b) Központi ügyeleti szolgálat (KR)

c) ügyeleti szolgálat (RRI)

d) Tevékenység-irányítási Központ (BRFK, MRFK)

e) Sajtóügyelet (ORFK)

f) híradástechnikai ügyeleti szolgálat

g) határrendészeti kirendeltség ügyelete

h) NEBEK nemzetközi kapcsolattartási pont ügyelete

i) Őrzött Szállás

j) Ügyeleti Főosztály ügyeletvezető (TEK)

k) *  az idegenrendészeti szerv központi ügyeletének

szolgálati beosztásai.

2. Készenléti jellegű szolgálati beosztások

a) *  az ORFK Közrendvédelmi és Igazgatásrendészeti Főosztályai által adott szolgálattal érintett beosztások, a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok, valamint rendőrkapitányságok közrendvédelmi, közlekedési és igazgatásrendészeti szolgálataival érintett szolgálati beosztások,

b) a KR bevetési főosztályainak szolgálati beosztásai,

c) a KR Informatikai Osztályának szolgálati beosztásai,

d) a KR ÁFSZ szolgálati beosztásai,

e) a KR LRSZ szolgálati beosztásai,

f) *  a KR SZOVIG kiemelt biztonsági főtiszt, biztonsági főtiszt, biztonsági tiszt, szolgálatparancsnok, őrparancsnok, kiemelt objektumőr, objektumőr, kiemelt főelőadó, lakásbiztosító, helyszínbiztosító, személybiztosító, biztonsági gépkocsivezető, referens, tűzszerész, technikus és fogdafelügyelő, valamint a Karmelita Őrségi Osztály alosztályvezető és őrparancsnok szolgálati beosztásai,

g) * 

h) *  az RRI ügyeletes vezető, bűnügyi készenlét, idegenrendészeti készenlét szolgálati beosztása, továbbá Közrendvédelmi Osztályának, Határrendészeti Osztályának és Utasbiztonsági Osztályának szolgálati beosztásai,

i) a területi és helyi szervek bűnügyi szolgálati ág forrónyomos csoportjaival érintett szolgálati beosztások, valamint a bűnügyi technikai szolgálat körébe tartozó szolgálati beosztások,

j) a TEK Műveleti Igazgatóság főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, műveleti tiszt 1, mentőorvos 1, osztályvezető- helyettes, műveleti tiszt 2, mentőorvos 2, mentőtiszt 2, műveleti tiszt, mentőtiszt 2, műveleti tiszt 3, szolgálatparancsnok, műveleti tiszthelyettes 1, műveleti mentőápoló 1, műveleti tiszthelyettes 2, szolgálatparancsnok 1, szolgálatparancsnok 2, műveleti mentőápoló 2 szolgálati beosztásai,

k) a TEK Személyvédelmi Igazgatóság osztályvezető-helyettes, kiemelt biztonsági főtiszt, biztonsági főtiszt, kiemelt biztonsági tiszt, biztonsági tiszt, biztonsági gépjárművezető 1, biztonsági gépjárművezető 2, biztonsági gépjárművezető 3, helyszínbiztosító 1, helyszínbiztosító 2, helyszínbiztosító 3, személybiztosító 1, személybiztosító 2, lakásbiztosító 1, lakásbiztosító 2 szolgálati beosztásai,

l) *  a TEK Felderítési Igazgatóság internetes monitoringtevékenység végzésére rendszeresített kiemelt főreferens, kiemelt főelőadó szolgálati beosztásai.

3. Őrszolgálati beosztások

a) objektumőr

b) fogdaőr

c) kísérőőr

d) őrparancsnok fogdafelügyelő

e) segédelőadó (őrzött szálláson)

f) szolgálatparancsnok, szolgálatparancsnok 1, szolgálatparancsnok 2.

II. A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások, valamint a készenléti jellegű szolgálati beosztások a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél

1. Folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások

a) vezető főügyeletes (központi szerv)

b) főügyeletes (központi szerv)

c) főügyeletes (területi szervek)

d) *  Vármegyei/Fővárosi Műveltirányítási Ügyelet állománya (területi szervek)

e) ügyeletvezető (területi jogállású szervek)

f) ügyeletes (helyi szervek)

g) ügyeletvezető (területi szervek)

h) ügyeletvezető (KOK).

2. Készenléti jellegű szolgálati beosztások

a) szolgálatparancsnok (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

b) hajóskapitány (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

c) rajparancsnok (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

d) rajparancsnok-helyettes (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

e) hajóvezető (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

f) szerparancsnok (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

g) gépész (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

h) különlegesszer-kezelő (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

i) gépjárművezető (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

j) beosztott tűzoltó (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

k) matróz (Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

l) a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatnál rendszeresített szolgálati beosztások.

3. A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások, a készenléti jellegű szolgálati beosztások, valamint az őrszolgálati beosztások a büntetés-végrehajtási szervezetnél

1. Folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett szolgálati beosztások

a) (egészségügyi) osztályvezető (főorvos)

b) szakorvos

c) szakasszisztens

d) főügyeletes.

2. Készenléti jellegű szolgálati beosztások

a) (egészségügyi) osztályvezető (főorvos)

b) szakorvos

c) szakasszisztens

d) műveleti csoportba vagy műveleti osztályra beosztottak.

3. Őrszolgálati beosztások

a) *  főápoló [Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet]

b) *  szakápoló [Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet]

c) *  ápoló [Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet]

d) *  vezető szakasszisztens [Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet]

e) *  szakasszisztens [Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet]

f) biztonsági tiszt

g) főfelügyelő

h) körlet-főfelügyelő

i) felügyelő (körlet, foglalkoztatási, munkáltatási)

j) biztonsági felügyelő

k) kutyavezető.