A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

32/2015. (II. 25.) Korm. rendelet

az Országos Rendőr-főkapitányság által megvalósításra kerülő egyes fejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) és c) pontjában,

a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 17. és 24. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az Országos Rendőr-főkapitányság

a) KHA/2013/3.1.4. számú, „Nagyhódos közúti határátkelőhely tervezése” című projektje keretében, a magyar-ukrán államhatár közúti határátkelőhelyeinek átfogó fejlesztésével összefüggésben a Nagyhódos-Nagypalád (Velyka Palad’) közúti határátkelőhely létesítését célzó beruházásokkal összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt,

b) EVA/2013/1.2.4. számú projektje keretében megvalósításra kerülő humánus fogvatartást biztosító objektum létesítését célzó beruházással összefüggő, a 2. mellékletben felsorolt,

c) KÖZOP-1.5.0-09-11-2012-008, KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0017 és KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0018 számú, „Célzottan közlekedésbiztonságot javító fejlesztések - A közlekedésbiztonság növelése terén kifejtett rendőrségi tevékenység komplex fejlesztése” című projektje keretében megvalósuló, fixen telepített komplex közlekedési ellenőrzési pontok (KKEP) kialakítását célzó beruházásokkal összefüggő, a 3. mellékletben felsorolt

közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) * 

(3) * 

2. § * 

3. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházásokkal összefüggésben

a) indított építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni,

b) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4. § * 

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is - a megkezdett eljárási cselekmények kivételével - alkalmazni kell.

1. melléklet a 32/2015. (II. 25.) Korm. rendelethez

Az Országos Rendőr-főkapitányság Nagyhódos-Nagypalád (Velyka Palad’) közötti közúti határátkelőhely létesítését célzó beruházásaival összefüggő, kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági eljárások

1. vízügyi hatósági eljárások (vízjogi engedélyezések, védőidom, védőterület és védősáv kijelölése, vízi szolgalom alapítása),

2. környezetvédelmi hatósági eljárások,

3. természetvédelmi hatósági eljárások,

4. területrendezési hatósági eljárások,

5. általános építésügyi hatósági eljárások,

6. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

9. hírközlési hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. földmérési hatósági eljárások,

13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. erdővédelmi hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. azok az 1-18. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, melyek a beruházások megvalósításához és használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, működéséhez közvetlenül szükségesek.

2. melléklet a 32/2015. (II. 25.) Korm. rendelethez

Az Országos Rendőr-főkapitányság humánus fogvatartást biztosító objektum létesítését célzó beruházásával összefüggő, kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági eljárások

1. vízügyi hatósági eljárások (vízjogi engedélyezések, védőidom, védőterület és védősáv kijelölése, vízi szolgalom alapítása),

2. környezetvédelmi hatósági eljárások,

3. természetvédelmi hatósági eljárások,

4. általános építésügyi hatósági eljárások,

5. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. földmérési hatósági eljárások,

12. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

13. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. erdővédelmi hatósági eljárások,

15. tűzvédelmi hatósági eljárások,

16. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. területrendezési hatósági eljárások,

19. azok az 1-18. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, melyek a beruházás megvalósításához és használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, működéséhez közvetlenül szükségesek.

3. melléklet a 32/2015. (II. 25.) Korm. rendelethez

Az Országos Rendőr-főkapitányság „Célzottan közlekedésbiztonságot javító fejlesztések
- A közlekedésbiztonság növelése terén kifejtett rendőrségi tevékenység komplex fejlesztése” című projektje keretében megvalósuló, fixen telepített komplex közlekedési ellenőrzési pontok (KKEP) kialakítását célzó beruházásokkal összefüggő, kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági eljárások

1. útügyi (közlekedési) hatósági engedélyezési eljárások,

2. vasúti hatósági engedélyezési eljárások,

3. szénhidrogén vezetékkel, valamint annak üzemben tartásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

4. a 3. sorban meghatározottakon kívüli egyéb bányászati engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

5. villamosművel, villamos berendezéssel, valamint villamosvezetékkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

6. hírközlési létesítménnyel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

7. környezetvédelmi hatósági eljárások,

8. természetvédelmi hatósági eljárások,

9. általános építésügyi hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. földmérési jelekkel összefüggő hatósági eljárások,

13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. erdészeti hatósági engedélyezésre irányuló eljárások,

15. a 14. sorban meghatározott eseten kívüli, fakivágáshoz szükséges engedélyezési eljárások,

16. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

17. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

18. mérőeszköz-hitelesítési eljárások,

19. területrendezési hatósági eljárások,

20. azok az 1-19. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, melyek a beruházások megvalósításához és használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, működéséhez közvetlenül szükségesek.