A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

77/2015. (XII. 1.) FM rendelet

a kedvezőtlen időjárás miatt szükségessé váló támogatásokról és az azokkal összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. csekély összegű támogatás:

a) általános csekély összegű támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szerinti támogatás;

b) mezőgazdasági csekély összegű támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1408/2013/EU bizottsági rendelet) szerinti támogatás;

2. egy és ugyanazon vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet] 2. § 5a. pontja szerinti vállalkozás;

3. *  hitelprogram: MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020;

4. pénzügyi intézmény: az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) honlapján közzétett, a hitelprogramhoz csatlakozott hitelintézet, valamint az MFB Zrt.;

5. támogatástartalom: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 19. pontja szerinti érték;

6. *  vállalkozás: az a hitelfelvevő, aki

a) a hitelprogramban meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő, az 1., 3., 4., illetve 5. mellékletben szereplő település valamelyikén mint székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen működő - kizárólag az 1. mellékletben szereplő település esetében a 2. mellékletben meghatározott TEÁOR ’08 szerinti tevékenység valamelyikét a hitelkérelem beadásakor főtevékenységként folytató vagy a hitelkérelemben hitelcél szerinti tevékenységként megjelölő - vagy a 2017. októberi viharkár által a fóliás növénykultúrák termesztésére szolgáló építményekben keletkezett károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 65/2017. (XII. 22.) FM rendelet [a továbbiakban: 65/2017. (XII. 22.) FM rendelet] 1. melléklete alapján a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarának a viharkárral érintett építmény fekvése szerint illetékes megyei szervezete (a továbbiakban: NAK) által kiállított igazolással rendelkezik, és a hitelprogram keretében

aa) kizárólag az 1. mellékletben szereplő település esetén 2016. június 30-ig,

ab) kizárólag a 3. mellékletben szereplő település esetén 2017. május 31-ig,

ac) az 1. és 3. mellékletben egyaránt szereplő település esetén 2017. május 31-ig,

ad) a 4. mellékletben szereplő település esetén 2017. augusztus 8. és 2018. május 31. között (a határnapokat is beleértve),

ae) az 5. mellékletben szereplő település vagy a 65/2017. (XII. 22.) FM rendelet 1. melléklete alapján a NAK által kiállított igazolás rendelkezésre állása esetén az egyes nemzeti forrásból finanszírozott agrártámogatásokat és közvetlen támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 66/2017. (XII. 22.) FM rendelet [a továbbiakban: 66/2017. (XII. 22.) FM rendelet] hatálybalépésének napja és 2018. május 31. között (a határnapokat is beleértve)

megkötött hitelszerződéssel rendelkezik,

b) a hitelprogramban meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelel és a hitelprogram keretében a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus világjárvány mikro-, kis- és középvállalkozásokra, valamint nagyvállalatokra gyakorolt gazdasági hatásainak mérséklése érdekében az agrárgazdasághoz kapcsolódó hitel- és garanciakonstrukciókkal kapcsolatos intézkedésekről szóló 23/2020. (VI. 19.) AM rendelet hatálybalépésének napja és 2020. december 31. között (a határnapokat is beleértve) megkötött hitelszerződéssel rendelkezik,

c) *  az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020-ban meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében az egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 49/2021. (XII. 28.) AM rendelet [a továbbiakban: 49/2021. (XII. 28.) AM rendelet] hatálybalépését követő nap és 2022. december 31. között - határnapokat is beleértve - megkötött, sertéstenyésztés felhasználási célú hitelszerződéssel rendelkezik.

7. *  egységes kérelem: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet 1. § 5. pontja szerinti kérelem.

2. A támogatás célja, mértéke és forrása

2. § (1) *  E rendelet alapján

a) az 1. mellékletben szereplő településen működő és a hitelprogram keretében 2016. június 30-áig megkötött hitelszerződéssel rendelkező és a 2. mellékletben meghatározott TEÁOR’ 08 szerinti tevékenység valamelyikét a hitelkérelem beadásakor főtevékenységként folytató vagy a hitelkérelemben hitelcél szerinti tevékenységként megjelölő vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban 2015. április 30-át követően esedékes, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult,

b) az egységes kérelemben feltüntetett, kockázatkezelés szempontjából releváns terület szerinti besorolás alapján „ültetvény” minősítésű földterülettel rendelkező,

ba) *  kizárólag a 3. mellékletben szereplő településen működő és a hitelprogram keretében 2017. május 31-ig megkötött hitelszerződéssel rendelkező vagy

bb) *  az 1. és 3. mellékletben egyaránt szereplő településen működő és a hitelprogram keretében 2016. június 30-át követően, de legkésőbb 2017. május 31-ig megkötött hitelszerződéssel rendelkező

vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban az egyes agrártámogatásokat szabályozó rendeletek módosításáról szóló 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet hatálybalépésének napjától kezdődően esedékessé vált, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult,

c) *  a 2017. év vonatkozásában benyújtott egységes kérelemben feltüntetett, kockázatkezelés szempontjából releváns terület szerinti besorolás alapján „ültetvény” minősítésű földterülettel rendelkező, a 4. mellékletben szereplő településen működő és a hitelprogram keretében a 39/2017. (VIII. 7.) FM rendelet hatálybalépésének napja és 2018. május 31. között (a határnapokat is beleértve) megkötött hitelszerződéssel rendelkező vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban a 39/2017. (VIII. 7.) FM rendelet hatálybalépésének napjától kezdődően esedékessé vált, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult,

d) *  a 2017. év vonatkozásában benyújtott egységes kérelemben feltüntetett, kockázatkezelés szempontjából releváns terület szerinti besorolás alapján „ültetvény” minősítésű földterülettel vagy fóliás műveléssel érintett földterülettel rendelkező és az 5. mellékletben szereplő településen működő vagy a 65/2017. (XII. 22.) FM rendelet 1. melléklete alapján a NAK által kiállított igazolással rendelkező és a hitelprogram keretében a 66/2017. (XII. 22.) FM rendelet hatálybalépésének napja és 2018. május 31. között (a határnapokat is beleértve) megkötött hitelszerződéssel rendelkező vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban a 66/2017. (XII. 22.) FM rendelet hatálybalépésének napjától kezdődően esedékessé vált, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult,

e) *  a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus világjárvány mikro-, kis- és középvállalkozásokra, valamint nagyvállalatokra gyakorolt gazdasági hatásainak mérséklése érdekében az agrárgazdasághoz kapcsolódó hitel- és garanciakonstrukciókkal kapcsolatos intézkedésekről szóló 23/2020. (VI. 19.) AM rendelet hatálybalépésének napja és 2020. december 31. között (a határnapokat is beleértve) megkötött hitelszerződéssel rendelkező vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban esedékessé vált, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult,

f) *  az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020-ban a 49/2021. (XII. 28.) AM rendelet hatálybalépését követő nap és 2022. december 31. között - a határnapokat is beleértve - megkötött, sertéstenyésztés felhasználási célú hitelszerződéssel rendelkező vállalkozás a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban esedékessé vált, a (2) bekezdésben meghatározott költségek vonatkozásában csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult.

(2) *  A támogatás mértéke a hitelbírálati díj, a szerződéskötési díj, a közjegyzői díj, a fedezetek értékbecslési költsége, a rendelkezésre tartási jutalék és a kezelési költség - általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) levonási joggal rendelkezők esetén nettó összegének, ÁFA-levonási joggal nem rendelkezők esetén bruttó összegének - 100%-a azzal, hogy a támogatás együttes összege nem haladhatja meg a vállalkozás és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás rendelkezésére álló szabad csekély összegű támogatási keretet. A hitelbírálati díjjal, a szerződéskötési díjjal, a közjegyzői díjjal összefüggésben a hitel futamideje alatt csak egy alkalommal felmerült költséggel összefüggésben igényelhető támogatás.

(3) *  A támogatás forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklete XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoporton elkülönített keretösszeg, számlaszáma: 10032000-01220191-51200002.

3. A támogatásra jogosultak köre

3. § A támogatás igénybevételére az a vállalkozás jogosult, amely

a) *  a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben;

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott feltételeknek,

bb) nem áll felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt, valamint

c) a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik

ca) *  arról, hogy a vállalkozás és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás mekkora összegű általános csekély összegű támogatást vett igénybe a támogatási kérelem benyújtását megelőző két üzleti évben és a folyamatban lévő üzleti évben,

cb) arról, hogy megfelel a b) pontban foglalt feltételeknek,

cc) a hitelkérelem beadásakor bejegyzett főtevékenységről és a hitelkérelemben hitelcélként megjelölt tevékenységről és

d) *  nyilatkozatban vállalja, hogy, ha a c) pont ca) alpontja alapján tett nyilatkozatban foglalt támogatási adatokban változás következik be a támogatási kérelem benyújtását követően - az eljárást lezáró döntés közléséig - más általános csekély összegű támogatás igénybevétele miatt, úgy arról haladéktalanul, de legfeljebb az adatváltozás bekövetkezésének napjától számított öt napon belül írásban tájékoztatja a Magyar Államkincstárt (a továbbiakban: Kincstár).

4. A támogatás igénylése

4. § (1) *  A vállalkozás a támogatási kérelmét a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon évente január 1. és 31. között, valamint július 1. és 31. között a Kincstárhoz postai úton nyújthatja be.

(2) A támogatási kérelemhez a vállalkozásnak csatolnia kell

a) a támogatási igényt alátámasztó számlák, számviteli bizonylatok másolatát és a költségek, díjak megfizetését igazoló bizonylatok másolatát, valamint

b) a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-ában meghatározott nyilatkozatokat.

(3) *  A benyújtott számlák, számviteli bizonylatok esetében az ellenérték megfizetésének dátuma legfeljebb tizenöt hónappal lehet korábbi, mint a támogatási kérelem benyújtásának időpontja.

5. A támogatási kérelem elbírálása

5. § (1) *  A Kincstár a támogatási kérelemről - a 2. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - döntést hoz, és támogatás megállapítása esetén gondoskodik a költségtámogatás folyósításáról a vállalkozás részére.

(2) A támogatástartalom összegét a támogatási kérelem benyújtásának napját megelőző hónap első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell euróban meghatározni.

(3) A támogatáshoz kapcsolódó iratokat a támogatási döntés közlésétől számított tíz évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére - a támogatási döntésben foglalt adatokra kiterjedően - húsz munkanapon belül adatot kell szolgáltatni.

6. Egyéb rendelkezések

6. § (1) *  Ha a pénzügyi intézmény a hitel nem rendeltetésszerű felhasználását állapítja meg, arról tizenöt napon belül tájékoztatja a Kincstárt.

(2) A hitel nem rendeltetésszerű felhasználása - a Törvény 69. § (1) bekezdés d) pontja szerinti - intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül.

7. A csekély összegű támogatásokra vonatkozó általános rendelkezések

7. § (1) A csekély összegű támogatások nyújtásával kapcsolatos eljárásokra a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11-11/A. §-ában foglaltak irányadóak.

(2) A csekély összegű támogatás megállapítása során az adott üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti évben megállapított csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Nem nyújtható általános csekély összegű támogatás

a) olyan vállalkozás számára, amely a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti halászati és akvakultúra-ágazatban tevékenykedik;

b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével kapcsolatos tevékenység finanszírozásához;

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak a következő esetekben:

ca) ha a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,

cb) ha a támogatás feltétele az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbadás;

d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységhez nyújtott támogatásként, különösen az exportált mennyiségek finanszírozásához, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatásként;

e) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatásként;

f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára teherszállító járművek megvásárlásához nyújtott támogatásként;

g) hitel vagy kezességvállalás formájában, ha a kedvezményezett

ga) az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint

gb) az a nagyvállalkozás, amely a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról szóló, 2008/C 14/02 bizottsági közlemény alapján megállapított B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(4) Nem nyújtható mezőgazdasági csekély összegű támogatás

a) olyan támogatásként, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;

b) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységhez nyújtott támogatásként, különösen az exportált mennyiségek finanszírozásához, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatásként;

c) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatásként.

(5) *  Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

8. Támogatáshalmozódás

8. § (1) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján általános csekély összegű támogatás esetén a támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható.

(2) Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján mezőgazdasági csekély összegű támogatás esetén, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített alkalmazandó felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel - különösen a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén - biztosítja, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

(3) A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint a halászati és akvakultúra-ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 717/2014/EU bizottsági rendelet) 3. cikk (2) bekezdésében rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel az említett rendelettel összhangban nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel - különösen a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén - biztosítja, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

(4) Az általános csekély összegű támogatás és a mezőgazdasági csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek kapcsán vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés kapcsán nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi az Európai Bizottság által elfogadott határozatban vagy csoportmentességi rendeletben az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget. A nem konkrét elszámolható költségekre nyújtott vagy azokhoz hozzá nem rendelhető csekély összegű támogatás halmozható más, az Európai Bizottság által elfogadott csoportmentességi rendelet vagy határozat alapján nyújtott állami támogatással.

9. Az általános csekély összegű támogatás

9. § Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti évben megállapított csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

10. A mezőgazdasági csekély összegű támogatás

10. § *  Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti évben Magyarországon megállapított mezőgazdasági csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 25 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet II. mellékletében foglalt felső határt.

11. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

11/A. § *  E rendeletnek az egyes mezőgazdasági csekély összegű támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 14/2019. (IV. 10.) AM rendelettel megállapított 10. §-át a 2019. március 14-től nyújtott támogatásokra kell alkalmazni.

12. § Ez a rendelet

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint

b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

12. Módosító rendelkezések

13. § (1)-(9) * 

(10) A 39/2011. (V. 18.) VM rendelet

a) 2. § (8) bekezdés nyitó szövegrészében az „A támogatás mértéke 2015. december 31. napjáig hatályba lépett Folyószámlahitel-szerződés esetén” szövegrész helyébe az „A támogatás mértéke - kivéve a (8a) bekezdésben foglalt eseteket -” szöveg, * 

b) * 

lép.

14-16. § * 

1. melléklet a 77/2015. (XII. 1.) FM rendelethez * 

1. Baranya megye (18)

Borjád

Bóly

Gödre

Hetvehely

Kisbudmér

Kisharsány

Kökény

Merenye

Mindszentgodisa

Nagybudmér

Nagyharsány

Nagytótfalu

Pécs

Pogány

Szederkény

Tótszentgyörgy

Vásárosbéc

Zádor

2. Bács-Kiskun megye (39)

Akasztó

Bátya

Bócsa

Császártöltés

Csengőd

Dunapataj

Dunaszentbenedek

Érsekhalma

Foktő

Géderlak

Imrehegy

Izsák

Jakabszállás

Jánoshalma

Jászszentlászló

Kalocsa

Kaskantyú

Kecel

Kecskemét

Kiskőrös

Kiskunfélegyháza

Kiskunhalas

Kiskunmajsa

Kömpöc

Móricgát

Nemesnádudvar

Ordas

Orgovány

Páhi

Pirtó

Soltvadkert

Szabadszállás

Szakmár

Szank

Tázlár

Tiszaalpár

Uszód

Újtelek

Városföld

3. Békés megye (12)

Békéssámson

Biharugra

Csabaszabadi

Ecsegfalva

Gyomaendrőd

Kertészsziget

Körösladány

Körösnagyharsány

Medgyesbodzás

Örménykút

Újkígyós

Zsadány

4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye (14)

Alsóvadász

Bekecs

Bózsva

Cserépfalu

Keresztéte

Mályi

Megyaszó

Miskolc

Nyékládháza

Nyíri

Sárazsadány

Tállya

Tokaj

Zemplénagárd

5. Budapest (1)

Budapest XVII. kerület

6. Csongrád megye (23)

Algyő

Ásotthalom

Baks

Csanádpalota

Csengele

Derekegyház

Fábiánsebestyén

Földeák

Hódmezővásárhely

Kistelek

Makó

Maroslele

Nagymágocs

Ópusztaszer

Pusztamérges

Pusztaszer

Ruzsa

Szeged

Szegvár

Szentes

Székkutas

Tömörkény

Újszentiván

7. Fejér megye (22)

Bicske

Csákvár

Gyúró

Hantos

Isztimér

Kajászó

Lovasberény

Magyaralmás

Mány

Mezőfalva

Mór

Pátka

Sárkeresztes

Sárszentágota

Székesfehérvár

Tabajd

Tordas

Vál

Vereb

Vértesacsa

Zámoly

Zichyújfalu

8. Győr-Moson-Sopron megye (16)

Abda

Csáfordjánosfa

Csér

Dénesfa

Fertőhomok

Győr

Hegykő

Iván

Mihályi

Nagylózs

Pinnye

Rábakecöl

Répceszemere

Szilsárkány

Újkér

Vadosfa

9. Hajdú-Bihar megye (11)

Berettyóújfalu

Debrecen

Derecske

Hajdúböszörmény

Hajdúszoboszló

Konyár

Körösszakál

Létavértes

Nagyhegyes

Püspökladány

Szentpéterszeg

10. Heves megye (10)

Ecséd

Eger

Egerszólát

Feldebrő

Felsőtárkány

Heves

Kerecsend

Nagyréde

Recsk

Verpelét

11. Jász-Nagykun-Szolnok megye (12)

Berekfürdő

Jászalsószentgyörgy

Jászboldogháza

Jászszentandrás

Karcag

Kengyel

Kétpó

Kuncsorba

Kunmadaras

Mezőtúr

Szászberek

Túrkeve

12. Komárom-Esztergom megye (6)

Baj

Bakonyszombathely

Dunaalmás

Dunaszentmiklós

Neszmély

Szomód

13. Nógrád megye (3)

Bátonyterenye

Hugyag

Szécsény

14. Pest megye (21)

Abony

Bénye

Cegléd

Galgamácsa

Inárcs

Ipolydamásd

Kőröstetétlen

Majosháza

Monor

Monorierdő

Nagykőrös

Ócsa

Pécel

Pusztazámor

Sóskút

Szob

Tök

Törökbálint

Törtel

Vasad

Zsámbék

15. Somogy megye (19)

Balatonboglár

Balatonlelle

Bodrog

Csombárd

Csököly

Darány

Gige

Istvándi

Jákó

Kaposvár

Kastélyosdombó

Látrány

Lengyeltóti

Mezőcsokonya

Orci

Rinyakovácsi

Somogyjád

Szőlősgyörök

Zimány

16. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (73)

Baktalórántháza

Balkány

Balsa

Barabás

Botpalád

Csaholc

Csaroda

Császló

Csegöld

Csenger

Csengersima

Csengerújfalu

Gacsály

Garbolc

Gávavencsellő

Győrtelek

Hodász

Ibrány

Jánkmajtis

Kishódos

Kisnamény

Kispalád

Kisszekeres

Kisvarsány

Kocsord

Komlódtótfalu

Komoró

Kölcse

Lónya

Mátészalka

Méhtelek

Milota

Nagyar

Nagyhalász

Nagyhódos

Nemesborzova

Nyírbátor

Nyírbéltek

Nyírcsaholy

Nyírkarász

Nyírmada

Nyírmihálydi

Ópályi

Pusztadobos

Rakamaz

Rozsály

Sonkád

Szabolcs

Szamosbecs

Szamossályi

Szamosszeg

Szamostatárfalva

Szatmárcseke

Tákos

Terem

Timár

Tiszabecs

Tiszabezdéd

Tiszacsécse

Tiszaeszlár

Tiszakóród

Tiszanagyfalu

Tiszarád

Tisztaberek

Tornyospálca

Tuzsér

Túrricse

Tyukod

Ura

Vasmegyer

Vámosoroszi

Vásárosnamény

Zajta

17. Tolna megye (17)

Báta

Dunaföldvár

Gyönk

Kajdacs

Kölesd

Medina

Miszla

Nagydorog

Nagyszékely

Paks

Pusztahencse

Regöly

Sárszentlőrinc

Szakály

Tengelic

Udvari

Újireg

18. Vas megye (53)

Acsád

Bozsok

Bük

Cák

Csánig

Csepreg

Chernelházadamonya

Gencsapáti

Gór

Gyöngyösfalu

Hegyfalu

Iklanberény

Jákfa

Kőszeg

Kőszegdoroszló

Kőszegpaty

Kőszegszerdahely

Lócs

Lukácsháza

Mesterháza

Meszlen

Nagygeresd

Narda

Nemesbőd

Nemescsó

Nemesládony

Nick

Pápoc

Perenye

Pornóapáti

Pósfa

Pusztacsó

Rábapaty

Répcelak

Répceszentgyörgy

Sajtoskál

Salköveskút

Simaság

Söpte

Szeleste

Tompaládony

Tormásliget

Tömörd

Uraiújfalu

Vámoscsalád

Vasasszonyfa

Vasegerszeg

Vassurány

Vasszilvágy

Velem

Vép

Zsédeny

19. Veszprém megye (6)

Badacsonytomaj

Farkasgyepű

Lókút

Olaszfalu

Somlóvásárhely

Zirc

20. Zala megye (3)

Lovászi

Nagypáli

Tornyiszentmiklós

2. melléklet a 77/2015. (XII. 1.) FM rendelethez

A Gazdasági Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere (TEÁOR’ 08) szerint a kamat-, kezességi díj-, és költségmentességben részesülő tevékenységek listája

0111 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése

0112 Rizstermesztés

0113 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése

0114 Cukornádtermesztés

0115 Dohánytermesztés

0116 Rostnövénytermesztés

0119 Egyéb, nem évelő növény termesztése

0121 Szőlőtermesztés

0122 Trópusi gyümölcs termesztése

0123 Citrusféle termesztése

0124 Almatermésű, csonthéjas termesztése

0125 Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése

0126 Olajtartalmú gyümölcs termesztése

0127 Italgyártási növény termesztése

0128 Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése

0129 Egyéb évelő növény termesztése

0130 Növényi szaporítóanyag termesztése

0150 Vegyes gazdálkodás

3. melléklet a 77/2015. (XII. 1.) FM rendelethez * 

Kamat- és költségmentességben részesülő települések listája

Bács-Kiskun megye (75)

Ágasegyháza

Akasztó

Apostag

Baja

Ballószög

Balotaszállás

Bátmonostor

Borota

Bócsa

Bugac

Bugacpusztaháza

Császártöltés

Csátalja

Csengőd

Csikéria

Csólyospálos

Dávod

Dunapataj

Dusnok

Érsekcsanád

Érsekhalma

Felsőlajos

Felsőszentiván

Fülöpháza

Fülöpjakab

Fülöpszállás

Hajós

Harkakötöny

Harta

Helvécia

Homokmégy

Imrehegy

Izsák

Jakabszállás

Jánoshalma

Jászszentlászló

Kaskantyú

Kecel

Kecskemét

Kéleshalom

Kerekegyháza

Kiskőrös

Kiskunfélegyháza

Kiskunhalas

Kiskunmajsa

Kisszállás

Kunbaja

Kunfehértó

Kunszállás

Ladánybene

Lajosmizse

Lakitelek

Mélykút

Miske

Móricgát

Nagybaracska

Nemesnádudvar

Nyárlőrinc

Orgovány

Páhi

Petőfiszállás

Pirtó

Soltszentimre

Soltvadkert

Sükösd

Szabadszállás

Szank

Szentkirály

Tabdi

Tázlár

Tiszaalpár

Tiszakécske

Tiszaug

Tompa

Városföld

Baranya megye (36)

Almamellék

Baranyajenő

Boda

Bükkösd

Csányoszró

Cserdi

Diósviszló

Dunaszekcső

Gödre

Harkány

Hidas

Kisharsány

Magyarszék

Márfa

Mecsekpölöske

Mekényes

Mindszentgodisa

Mozsgó

Nagyharsány

Nagypeterd

Nagytótfalu

Nyugotszenterzsébet

Orfű

Piskó

Pogány

Sellye

Siklós

Szászvár

Szava

Szederkény

Szigetvár

Túrony

Vékény

Versend

Villány

Vokány

Békés megye (14)

Almáskamarás

Battonya

Békéscsaba

Békéssámson

Biharugra

Csanádapáca

Kaszaper

Kevermes

Körösladány

Lőkösháza

Medgyesbodzás

Mezőberény

Nagykamarás

Szarvas

Borsod-Abaúj-Zemplén megye (42)

Alsóberecki

Alsóvadász

Arka

Baktakék

Bekecs

Berzék

Bodroghalom

Bodrogkeresztúr

Bodrogkisfalud

Bodrogolaszi

Boldogkőváralja

Borsodgeszt

Borsodivánka

Cigánd

Erdőhorváti

Filkeháza

Füzérkajata

Füzérradvány

Györgytarló

Harsány

Karos

Legyesbénye

Mád

Mezőnyárád

Mezőzombor

Nagyrozvágy

Pálháza

Rátka

Ricse

Sárazsadány

Sárospatak

Sátoraljaújhely

Szakácsi

Szegi

Szegilong

Szerencs

Tállya

Tarcal

Tokaj

Tolcsva

Zemplénagárd

Zsujta

Csongrád megye (22)

Apátfalva

Ásotthalom

Balástya

Bordány

Csongrád

Eperjes

Felgyő

Forráskút

Hódmezővásárhely

Mórahalom

Ópusztaszer

Pusztamérges

Pusztaszer

Ruzsa

Sándorfalva

Szatymaz

Szeged

Szentes

Székkutas

Üllés

Zákányszék

Zsombó

Fejér megye (23)

Aba

Alcsútdoboz

Alsószentiván

Csákvár

Csókakő

Etyek

Gárdony

Lepsény

Mány

Mór

Óbarok

Pákozd

Pázmánd

Pusztaszabolcs

Pusztavám

Seregélyes

Söréd

Szabadhídvég

Tabajd

Tác

Velence

Vereb

Zámoly

Győr-Moson-Sopron megye (53)

Abda

Ágfalva

Bakonygyirót

Bezenye

Csikvánd

Csorna

Écs

Egyházasfalu

Felpéc

Fertőboz

Fertőd

Fertőendréd

Fertőrákos

Fertőszentmiklós

Fertőszéplak

Győr

Győrság

Győrszemere

Győrújbarát

Harka

Hegykő

Hidegség

Iván

Jánossomorja

Kajárpéc

Kisfalud

Kópháza

Koroncó

Lövő

Mihályi

Mórichida

Mosonmagyaróvár

Nagycenk

Nyúl

Osli

Pannonhalma

Pázmándfalu

Pér

Pereszteg

Pusztacsalád

Rábacsécsény

Ravazd

Románd

Sarród

Sopron

Sopronkövesd

Sopronnémeti

Szárföld

Tényő

Várbalog

Veszprémvarsány

Völcsej

Zsira

Hajdú-Bihar megye (21)

Álmosd

Bocskaikert

Debrecen

Derecske

Fülöp

Hajdúbagos

Hajdúböszörmény

Hajdúhadház

Hajdúnánás

Hajdúsámson

Kaba

Létavértes

Mikepércs

Nagyrábé

Nyírábrány

Nyíracsád

Nyíradony

Nyírmártonfalva

Sáránd

Téglás

Tiszagyulaháza

Heves megye (15)

Atkár

Ecséd

Eger

Füzesabony

Gyöngyös

Gyöngyössolymos

Gyöngyöstarján

Halmajugra

Hatvan

Heves

Maklár

Markaz

Nagyréde

Szűcsi

Vécs

Jász-Nagykun-Szolnok megye (22)

Alattyán

Cibakháza

Csépa

Cserkeszőlő

Jánoshida

Jászalsószentgyörgy

Jászberény

Jászdózsa

Jászfelsőszentgyörgy

Jászjákóhalma

Jászszentandrás

Jásztelek

Kengyel

Kunszentmárton

Nagykörű

Nagyrév

Szajol

Szolnok

Tiszajenő

Tiszakürt

Tiszasas

Törökszentmiklós

Komárom-Esztergom megye (20)

Baj

Bakonyszombathely

Bana

Bársonyos

Dad

Dunaalmás

Dunaszentmiklós

Ete

Gyermely

Kisbér

Kocs

Komárom

Mocsa

Nagysáp

Neszmély

Süttő

Szomód

Tata

Vérteskethely

Vértesszőlős

Nógrád megye (26)

Buják

Cserhátsurány

Csitár

Ecseg

Egyházasgerge

Érsekvadkert

Erdőkürt

Erdőtarcsa

Kálló

Karancsalja

Kisbárkány

Kozárd

Lucfalva

Magyarnándor

Mátraszőlős

Mohora

Nógrád

Nógrádsipek

Pásztó

Romhány

Salgótarján

Szalmatercs

Szécsény

Szendehely

Szente

Varsány

Pest megye (68)

Albertirsa

Alsónémedi

Bénye

Bernecebaráti

Budakeszi

Budapest XVII.

Cegléd

Ceglédbercel

Csemő

Csévharaszt

Csomád

Dabas

Dánszentmiklós

Dány

Érd

Farmos

Galgamácsa

Gödöllő

Gyömrő

Hernád

Inárcs

Isaszeg

Kakucs

Kartal

Kemence

Kiskunlacháza

Kocsér

Kóka

Kosd

Kóspallag

Letkés

Monor

Nagykőrös

Nyársapát

Ócsa

Örkény

Pécel

Perőcsény

Perbál

Pilis

Pilisvörösvár

Pomáz

Pusztavacs

Püspökhatvan

Ráckeve

Sóskút

Szada

Szentmártonkáta

Szigetcsép

Szigetszentmárton

Szob

Sződ

Táborfalva

Tápiószecső

Tápiószele

Tápiószentmárton

Tápiószőlős

Tatárszentgyörgy

Tóalmás

Tök

Tököl

Törökbálint

Újhartyán

Újlengyel

Vámosmikola

Vecsés

Verseg

Zsámbék

Somogy megye (60)

Ádánd

Balatonberény

Balatonboglár

Balatonlelle

Balatonszemes

Balatonszentgyörgy

Bárdudvarnok

Beleg

Berzence

Csököly

Csömend

Csurgó

Gyékényes

Iharosberény

Kadarkút

Kaposfő

Kaposhomok

Kaposvár

Karád

Kercseliget

Kéthely

Kiskorpád

Kutas

Látrány

Lengyeltóti

Marcali

Mesztegnyő

Mezőcsokonya

Mike

Nagybajom

Nagyberény

Nemesdéd

Nemeskisfalud

Nikla

Ordacsehi

Osztopán

Öreglak

Ötvöskónyi

Porrog

Porrogszentkirály

Pusztakovácsi

Segesd

Siófok

Somogyacsa

Somogydöröcske

Somogysárd

Somogysimonyi

Somogyszentpál

Somogyszob

Somogytúr

Somogyudvarhely

Szenna

Szenyér

Szólád

Szőlősgyörök

Tab

Varászló

Vése

Visnye

Visz

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (202)

Ajak

Anarcs

Apagy

Aranyosapáti

Baktalórántháza

Balkány

Barabás

Bátorliget

Benk

Beregdaróc

Beregsurány

Berkesz

Besenyőd

Biri

Botpalád

Bököny

Buj

Cégénydányád

Csaholc

Császló

Csegöld

Csenger

Csengerújfalu

Csengersima

Darnó

Demecser

Dombrád

Döge

Encsencs

Eperjeske

Érpatak

Fábiánháza

Fehérgyarmat

Fényeslitke

Fülesd

Fülpösdaróc

Gacsály

Garbolc

Gávavencsellő

Gégény

Gelénes

Gemzse

Geszteréd

Gulács

Győrtelek

Gyulaháza

Gyügye

Gyüre

Hermánszeg

Hodász

Ibrány

Ilk

Jánkmajtis

Jármi

Jéke

Kállósemjén

Kálmánháza

Kántorjánosi

Kék

Kékcse

Kemecse

Kisar

Kishódos

Kisléta

Kisnamény

Kispalád

Kisszekeres

Kisvárda

Kisvarsány

Komlódtótfalu

Komoró

Kótaj

Kölcse

Kömörő

Laskod

Levelek

Lónya

Lövőpetri

Mánd

Magosliget

Magy

Mándok

Máriapócs

Márokpapi

Mátészalka

Mátyus

Méhtelek

Mérk

Mezőladány

Nagyar

Nagycserkesz

Nagydobos

Nagyecsed

Nagyhalász

Nagyhódos

Nagykálló

Nagyszekeres

Nagyvarsány

Napkor

Nyírbátor

Nyírbéltek

Nyírbogát

Nyírbogdány

Nyírcsaholy

Nyírcsászári

Nyírderzs

Nyíregyháza

Nyírgelse

Nyírgyulaj

Nyíribrony

Nyírjákó

Nyírkarász

Nyírkáta

Nyírkércs

Nyírlövő

Nyírlugos

Nyírmada

Nyírmeggyes

Nyírmihálydi

Nyírparasznya

Nyírpazony

Nyírpilis

Nyírtass

Nyírtelek

Nyírtét

Nyírtura

Nyírvasvári

Ófehértó

Olcsva

Ópályi

Ököritófülpös

Ömböly

Őr

Pap

Papos

Paszab

Pátroha

Pátyod

Penészlek

Penyige

Petneháza

Piricse

Pócspetri

Porcsalma

Pusztadobos

Rakamaz

Ramocsaháza

Rápolt

Rétközberencs

Rohod

Rozsály

Sényő

Sonkád

Szabolcsbáka

Szabolcsveresmart

Szakoly

Szamosangyalos

Szamosbecs

Szamossályi

Szamosszeg

Szamostatárfalva

Szamosújlak

Szatmárcseke

Székely

Tarpa

Terem

Tiborszállás

Tiszabecs

Tiszabercel

Tiszabezdéd

Tiszadada

Tiszadob

Tiszakanyár

Tiszakerecseny

Tiszalök

Tiszamogyorós

Tiszanagyfalu

Tiszaszentmárton

Tiszatelek

Tiszavasvári

Tisztaberek

Tornyospálca

Tunyogmatolcs

Túristvándi

Túrricse

Tuzsér

Tyukod

Ura

Uszka

Újdombrád

Újfehértó

Újkenéz

Vaja

Vállaj

Vámosatya

Vámosoroszi

Vásárosnamény

Vasmegyer

Záhony

Zajta

Zsarolyán

Zsurk

Tolna megye (27)

Alsónyék

Báta

Bátaapáti

Bátaszék

Bonyhádvarasd

Bölcske

Dunaföldvár

Dúzs

Felsőnyék

Györe

Györköny

Kisdorog

Kisvejke

Lengyel

Madocsa

Magyarkeszi

Mőcsény

Mucsfa

Nagyszokoly

Ozora

Őcsény

Szálka

Szekszárd

Tolna

Tolnanémedi

Závod

Zomba

Vas megye (45)

Alsóújlak

Andrásfa

Bérbaltavár

Bozsok

Bucsu

Cák

Csehi

Csehimindszent

Csepreg

Duka

Felsőcsatár

Felsőszölnök

Gencsapáti

Gór

Gyöngyösfalu

Horvátlövő

Horvátzsidány

Ikervár

Jánosháza

Katafa

Kissomlyó

Kondorfa

Körmend

Kőszeg

Kőszegdoroszló

Kőszegszerdahely

Magyarlak

Nádasd

Nagysimonyi

Ólmod

Oszkó

Perenye

Petőmihályfa

Pornóapáti

Sárvár

Sótony

Szentgotthárd

Szentpéterfa

Szombathely

Tokorcs

Vaskeresztes

Vasvár

Velem

Vép

Vönöck

Veszprém megye (70)

Adorjánháza

Ajka

Alsóörs

Aszófő

Badacsonytomaj

Badacsonytördemic

Balatonakali

Balatonederics

Balatonfüred

Balatonkenese

Balatonrendes

Balatonszőlős

Balatonudvari

Béb

Csabrendek

Csopak

Dabrony

Doba

Dörgicse

Egeralja

Felsőörs

Gyulakeszi

Hegyesd

Hegymagas

Homokbödöge

Kapolcs

Káptalantóti

Kékkút

Kisapáti

Kővágóörs

Köveskál

Kup

Külsővat

Lesencefalu

Lesenceistvánd

Lesencetomaj

Litér

Lovas

Mencshely

Mindszentkálla

Monostorapáti

Monoszló

Nagyalásony

Nagydém

Nagyvázsony

Nemesgulács

Nemesvita

Örvényes

Ősi

Paloznak

Pápa

Pécsely

Pula

Raposka

Somlójenő

Somlószőlős

Somlóvásárhely

Sümeg

Szentbékkálla

Szigliget

Tagyon

Takácsi

Tapolca

Tihany

Tüskevár

Várkesző

Vászoly

Vigántpetend

Zalahaláp

Zánka

Zala megye (68)

Alsószenterzsébet

Bagod

Bak

Balatongyörök

Becsehely

Becsvölgye

Bocfölde

Bödeháza

Cserszegtomaj

Csonkahegyhát

Dióskál

Egeraracsa

Egervár

Eszteregnye

Felsőpáhok

Galambok

Garabonc

Gelse

Gutorfölde

Kehidakustány

Keszthely

Kilimán

Kisgörbő

Kiskutas

Kispáli

Kustánszeg

Lakhegy

Lenti

Miháld

Misefa

Murarátka

Nagygörbő

Nagykanizsa

Nagykutas

Nagypáli

Nagyrada

Nagyrécse

Nemesapáti

Nemesszentandrás

Németfalu

Orosztony

Ortaháza

Pakod

Pethőhenye

Pókaszepetk

Pölöske

Pördefölde

Ramocsa

Rezi

Sand

Surd

Szentgyörgyvár

Szentpéterfölde

Szepetnek

Tekenye

Tormafölde

Türje

Várvölgy

Vasboldogasszony

Vindornyalak

Vonyarcvashegy

Zalabér

Zalaboldogfa

Zalaegerszeg

Zalalövő

Zalasárszeg

Zalaszántó

Zalaszentgrót”

4. melléklet a 77/2015. (XII. 1.) FM rendelethez * 

Kamat- és költségmentességben részesülő települések listája

Bács-Kiskun megye

Ágasegyháza

Akasztó

Bácsalmás

Bácsszőlős

Baja

Ballószög

Balotaszállás

Bátmonostor

Bátya

Bócsa

Borota

Bugac

Bugacpusztaháza

Császártöltés

Csátalja

Csávoly

Csengőd

Csikéria

Csólyospálos

Dávod

Drágszél

Dunaszentbenedek

Dunatetétlen

Dunavecse

Érsekhalma

Felsőlajos

Foktő

Fülöpháza

Fülöpjakab

Fülöpszállás

Hajós

Harkakötöny

Harta

Helvécia

Hercegszántó

Homokmégy

Imrehegy

Izsák

Jakabszállás

Jánoshalma

Jászszentlászló

Kaskantyú

Kecel

Kecskemét

Kéleshalom

Kerekegyháza

Kiskőrös

Kiskunfélegyháza

Kiskunhalas

Kiskunmajsa

Kisszállás

Kunadacs

Kunfehértó

Kunszállás

Kunszentmiklós

Ladánybene

Lajosmizse

Lakitelek

Mélykút

Miske

Móricgát

Nagybaracska

Nemesnádudvar

Nyárlőrinc

Orgovány

Öregcsertő

Páhi

Petőfiszállás

Pirtó

Soltszentimre

Soltvadkert

Sükösd

Szabadszállás

Szakmár

Szank

Szentkirály

Tabdi

Tass

Tázlár

Tiszaalpár

Tiszakécske

Tiszaug

Tompa

Újtelek

Uszód

Városföld

Zsana

Összesen: 87 db

Baranya megye

Babarc

Beremend

Feked

Hetvehely

Hobol

Hosszúhetény

Kölked

Magyarbóly

Mozsgó

Nyugotszenterzsébet

Pécsvárad

Szigetvár

Szilvás

Vékény

Összesen: 14 db

Békés megye

Battonya

Békéssámson

Biharugra

Csabacsűd

Csorvás

Geszt

Gyomaendrőd

Gyula

Kertészsziget

Kétegyháza

Kétsoprony

Kondoros

Körösnagyharsány

Körösújfalu

Kötegyán

Kunágota

Lőkösháza

Magyardombegyház

Mezőhegyes

Mezőkovácsháza

Okány

Orosháza

Pusztaföldvár

Sarkad

Sarkadkeresztúr

Szarvas

Újkígyós

Végegyháza

Zsadány

Összesen: 29 db

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Abaújalpár

Abaújkér

Abaújszántó

Abaújvár

Alsóberecki

Alsógagy

Alsóregmec

Alsóvadász

Arka

Aszaló

Baktakék

Bekecs

Bodroghalom

Bodrogkeresztúr

Boldogkőváralja

Bózsva

Büttös

Cigánd

Csobád

Egerlövő

Encs

Felsőzsolca

Fony

Fulókércs

Füzérkomlós

Füzérradvány

Golop

Gönc

Györgytarló

Halmaj

Harsány

Hejce

Hercegkút

Hernádszentandrás

Hernádszurdok

Homrogd

Karcsa

Karos

Kázsmárk

Kenézlő

Keresztéte

Kiskinizs

Kistokaj

Korlát

Krasznokvajda

Lácacséke

Lak

Legyesbénye

Léh

Mád

Mályi

Megyaszó

Mezőnyárád

Mezőzombor

Miskolc

Mogyoróska

Monok

Nagybarca

Nagycsécs

Nagyrozvágy

Nyíri

Olaszliszka

Ónod

Ózd

Pálháza

Pamlény

Perecse

Prügy

Putnok

Rakaca

Rásonysápberencs

Rátka

Sárazsadány

Sárospatak

Sátoraljaújhely

Szakácsi

Szalaszend

Szászfa

Szegilong

Szemere

Szomolya

Tállya

Tarcal

Tiszacsermely

Tokaj

Tolcsva

Tomor

Tornaszentjakab

Újcsanálos

Vadna

Vámosújfalu

Vizsoly

Zemplénagárd

Ziliz

Zsujta

Összesen: 95 db

Csongrád megye

Ásotthalom

Balástya

Bordány

Csanádalberti

Csengele

Csongrád

Domaszék

Eperjes

Felgyő

Forráskút

Földeák

Hódmezővásárhely

Királyhegyes

Kistelek

Makó

Maroslele

Mórahalom

Nagyér

Óföldeák

Ópusztaszer

Pusztamérges

Pusztaszer

Ruzsa

Sándorfalva

Szatymaz

Szeged

Szegvár

Székkutas

Szentes

Üllés

Zákányszék

Zsombó

Összesen: 32 db

Fejér megye

Alcsútdoboz

Baracska

Cece

Füle

Kajászó

Kápolnásnyék

Mány

Sárkeresztúr

Szabadegyháza

Szár

Tác

Vajta

Összesen: 12 db

Győr-Moson-Sopron megye

Abda

Bakonygyirót

Bakonypéterd

Bezenye

Bogyoszló

Csorna

Dunasziget

Egyházasfalu

Fertőboz

Fertőd

Fertőendréd

Fertőrákos

Fertőszentmiklós

Fertőszéplak

Győr

Győrszemere

Győrújbarát

Harka

Hidegség

Iván

Jánossomorja

Kisfalud

Kópháza

Koroncó

Lövő

Mihályi

Nagycenk

Nagyszentjános

Nyalka

Nyúl

Osli

Pannonhalma

Pázmándfalu

Rajka

Ravazd

Románd

Sarród

Sopron

Tarjánpuszta

Tényő

Újrónafő

Völcsej

Összesen: 42 db

Hajdú-Bihar megye

Bakonszeg

Berekböszörmény

Berettyóújfalu

Bojt

Darvas

Debrecen

Esztár

Furta

Fülöp

Gáborján

Hajdúbagos

Hajdúdorog

Hajdúhadház

Hajdúnánás

Hajdúsámson

Hosszúpályi

Komádi

Konyár

Mezőpeterd

Nyírábrány

Nyíracsád

Nyíradony

Nyírmártonfalva

Pocsaj

Szerep

Téglás

Tépe

Tiszagyulaháza

Vekerd

Összesen: 29 db

Heves megye

Abasár

Adács

Andornaktálya

Atkár

Csány

Detk

Domoszló

Ecséd

Eger

Egerszólát

Erk

Felsőtárkány

Gyöngyös

Gyöngyöshalász

Gyöngyösoroszi

Gyöngyöspata

Gyöngyössolymos

Gyöngyöstarján

Hatvan

Heves

Hevesvezekény

Kál

Kápolna

Karácsond

Kisköre

Kisnána

Maklár

Markaz

Mátraballa

Nagyfüged

Nagyréde

Noszvaj

Novaj

Ostoros

Pálosvörösmart

Pély

Pétervására

Recsk

Szűcsi

Tarnaméra

Tenk

Verpelét

Visonta

Zaránk

Összesen: 44 db

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Abádszalók

Besenyszög

Csépa

Cserkeszőlő

Jászapáti

Jászárokszállás

Jászberény

Jászdózsa

Jászfelsőszentgyörgy

Jászivány

Jászszentandrás

Karcag

Kenderes

Kétpó

Kisújszállás

Kunmadaras

Mezőhék

Mezőtúr

Pusztamonostor

Rákóczifalva

Szelevény

Szolnok

Tiszabő

Tiszaföldvár

Tiszajenő

Tiszasas

Tiszatenyő

Törökszentmiklós

Túrkeve

Újszász

Összesen: 30 db

Komárom-Esztergom megye

Baj

Bakonyszombathely

Csép

Gyermely

Kesztölc

Nagysáp

Nyergesújfalu

Pilismarót

Súr

Szomód

Tarján

Tata

Vérteskethely

Összesen: 13 db

Nógrád megye

Balassagyarmat

Bercel

Berkenye

Borsosberény

Buják

Cered

Cserhátsurány

Csitár

Dejtár

Drégelypalánk

Ecseg

Egyházasgerge

Érsekvadkert

Etes

Ipolyvece

Karancsalja

Keszeg

Kisbárkány

Kozárd

Lucfalva

Magyarnándor

Mátraszőlős

Mihálygerge

Mohora

Nagyoroszi

Nézsa

Nógrád

Nógrádsáp

Nógrádsipek

Palotás

Pásztó

Rimóc

Salgótarján

Szalmatercs

Szátok

Szécsény

Szendehely

Szügy

Tolmács

Vanyarc

Varsány

Összesen: 41 db

Pest megye

Albertirsa

Cegléd

Ceglédbercel

Csemő

Dabas

Dánszentmiklós

Dány

Dömsöd

Dunakeszi

Érd

Farmos

Gomba

Hernád

Inárcs

Kakucs

Kemence

Kerepes

Kiskunlacháza

Kistarcsa

Kocsér

Kosd

Kőröstetétlen

Mende

Mogyoród

Nagybörzsöny

Nagykáta

Nagykőrös

Nyársapát

Ócsa

Örkény

Pécel

Perbál

Perőcsény

Pilis

Pomáz

Pusztavacs

Ráckeve

Rád

Szada

Szigetbecse

Szigetcsép

Szigetszentmárton

Szigetújfalu

Szob

Táborfalva

Tápióbicske

Tápiószecső

Tápiószele

Tápiószentmárton

Tápiószőlős

Tatárszentgyörgy

Tök

Tököl

Törökbálint

Törtel

Újlengyel

Vác

Vácegres

Vácrátót

Vámosmikola

Vecsés

Zsámbék

Összesen: 62 db

Somogy megye

Balatonvilágos

Beleg

Berzence

Gamás

Gyékényes

Igal

Kaposfő

Kiskorpád

Kutas

Lengyeltóti

Nagybajom

Nikla

Ötvöskónyi

Patalom

Porrog

Porrogszentkirály

Pusztakovácsi

Segesd

Somogyacsa

Somogybabod

Somogybükkösd

Somogysárd

Somogysimonyi

Somogytúr

Varászló

Összesen: 25 db

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Ajak

Anarcs

Apagy

Aranyosapáti

Baktalórántháza

Balkány

Barabás

Benk

Beregdaróc

Beregsurány

Berkesz

Besenyőd

Beszterec

Biri

Botpalád

Bököny

Buj

Cégénydányád

Csaholc

Csaroda

Császló

Csegöld

Csenger

Csengersima

Csengerújfalu

Darnó

Demecser

Dombrád

Döge

Encsencs

Eperjeske

Érpatak

Fábiánháza

Fehérgyarmat

Fényeslitke

Fülesd

Fülpösdaróc

Gacsály

Garbolc

Gávavencsellő

Géberjén

Gelénes

Gemzse

Geszteréd

Gulács

Győröcske

Győrtelek

Gyulaháza

Gyügye

Gyüre

Hermánszeg

Hetefejércse

Hodász

Ibrány

Ilk

Jánd

Jánkmajtis

Jármi

Jéke

Kállósemjén

Kántorjánosi

Kék

Kékcse

Kemecse

Kérsemjén

Kisar

Kishódos

Kisléta

Kisnamény

Kispalád

Kisvárda

Kisvarsány

Kisszekeres

Kocsord

Komlódtótfalu

Komoró

Kótaj

Kölcse

Kömörő

Laskod

Levelek

Lónya

Lövőpetri

Magy

Mánd

Mándok

Máriapócs

Márokpapi

Mátészalka

Mátyus

Méhtelek

Mérk

Mezőladány

Milota

Nábrád

Nagyar

Nagycserkesz

Nagydobos

Nagyecsed

Nagyhalász

Nagyhódos

Nagykálló

Nagyszekeres

Nagyvarsány

Napkor

Nemesborzova

Nyírbátor

Nyírbéltek

Nyírbogát

Nyírbogdány

Nyírcsaholy

Nyírcsászári

Nyírderzs

Nyíregyháza

Nyírgelse

Nyírgyulaj

Nyíribrony

Nyírjákó

Nyírkarász

Nyírkáta

Nyírkércs

Nyírlövő

Nyírlugos

Nyírmada

Nyírmeggyes

Nyírmihálydi

Nyírparasznya

Nyírpazony

Nyírpilis

Nyírtass

Nyírtelek

Nyírtét

Nyírtura

Nyírvasvári

Ófehértó

Olcsva

Olcsvaapáti

Ópályi

Ököritófülpös

Ömböly

Őr

Panyola

Pap

Papos

Paszab

Pátroha

Pátyod

Penyige

Petneháza

Piricse

Pócspetri

Porcsalma

Pusztadobos

Rakamaz

Ramocsaháza

Rápolt

Rétközberencs

Rohod

Rozsály

Sényő

Sonkád

Szabolcsbáka

Szabolcsveresmart

Szakoly

Szamosangyalos

Szamosbecs

Szamoskér

Szamossályi

Szamostatárfalva

Szamosújlak

Szamosszeg

Szatmárcseke

Székely

Tákos

Tarpa

Terem

Tiborszállás

Tiszaadony

Tiszabecs

Tiszabercel

Tiszabezdéd

Tiszacsécse

Tiszadada

Tiszadob

Tiszakanyár

Tiszakerecseny

Tiszakóród

Tiszalök

Tiszamogyorós

Tiszanagyfalu

Tiszaszalka

Tiszaszentmárton

Tiszatelek

Tiszavasvári

Tiszavid

Tisztaberek

Tivadar

Tornyospálca

Tunyogmatolcs

Túristvándi

Túrricse

Tuzsér

Tyukod

Újdombrád

Újfehértó

Újkenéz

Ura

Vaja

Vállaj

Vámosatya

Vámosoroszi

Vásárosnamény

Vasmegyer

Záhony

Zajta

Zsarolyán

Zsurk

Összesen: 217 db

Tolna megye

Bátaszék

Bogyiszló

Bölcske

Dunaföldvár

Dúzs

Felsőnyék

Madocsa

Mórágy

Paks

Összesen: 9 db

Vas megye

Alsóújlak

Andrásfa

Bozsok

Bük

Cák

Csehimindszent

Csepreg

Duka

Felsőcsatár

Felsőszölnök

Gencsapáti

Gór

Harasztifalu

Jánosháza

Keléd

Kemeneskápolna

Kissomlyó

Körmend

Kőszeg

Kőszegdoroszló

Kőszegpaty

Magyarlak

Nádasd

Nagysimonyi

Nárai

Oszkó

Perenye

Petőmihályfa

Pósfa

Pusztacsó

Répceszentgyörgy

Salköveskút

Sárvár

Sótony

Szombathely

Tokorcs

Vassurány

Vasvár

Vép

Vönöck

Összesen: 40 db

Veszprém megye

Adorjánháza

Aszófő

Bakonyszentkirály

Balatonakali

Balatonederics

Balatonfüred

Balatonszőlős

Béb

Borzavár

Dörgicse

Dudar

Egeralja

Felsőörs

Hajmáskér

Hegymagas

Homokbödöge

Káptalantóti

Kemeneshőgyész

Kislőd

Kup

Lesencefalu

Lesenceistvánd

Lesencetomaj

Monostorapáti

Nagyesztergár

Nemesgulács

Nemesvámos

Nemesvita

Nemesszalók

Olaszfalu

Ősi

Pápa

Pécsely

Pula

Sáska

Somlószőlős

Somlóvásárhely

Szentgál

Takácsi

Taliándörögd

Tapolca

Tés

Tihany

Tótvázsony

Tüskevár

Ugod

Vászoly

Veszprém

Zirc

Összesen: 49 db

Zala megye

Alsószenterzsébet

Bak

Balatongyörök

Becsvölgye

Bocfölde

Böde

Bödeháza

Cserszegtomaj

Dötk

Egervár

Gősfa

Gutorfölde

Hottó

Kallósd

Karmacs

Kemendollár

Kilimán

Kisgörbő

Kiskutas

Kispáli

Lakhegy

Misefa

Nagykanizsa

Nagykutas

Nagypáli

Nagyrécse

Németfalu

Ortaháza

Pakod

Pethőhenye

Pókaszepetk

Pördefölde

Pusztaszentlászló

Rigyác

Tekenye

Tormafölde

Várvölgy

Vasboldogasszony

Vindornyafok

Vonyarcvashegy

Zalacséb

Zalaegerszeg

Zalaszántó

Zalaszentgrót

Zalaszentlászló

Összesen: 45 db

5. melléklet a 77/2015. (XII. 1.) FM rendelethez * 

Kamat- és költségmentességben részesülő települések listája

Bács-Kiskun megye

Bácsbokod

Dunafalva

Dusnok

Érsekcsanád

Fajsz

Felsőszentiván

Gátér

Kunbaracs

Mátételke

Pálmonostora

Rém

Tataháza

Baranya megye

Bakonya

Berkesd

Bicsérd

Birján

Boda

Csertő

Dunaszekcső

Egerág

Ellend

Erdősmárok

Erzsébet

Fazekasboda

Geresdlak

Görcsönydoboka

Hásságy

Himesháza

Kátoly

Kékesd

Királyegyháza

Kisherend

Kisnyárád

Kozármisleny

Kővágószőlős

Kővágótöttös

Liptód

Lothárd

Magyarsarlós

Maráza

Máriakéménd

Mohács

Nagykozár

Nagypeterd

Nagyváty

Olasz

Ózdfalu

Palotabozsok

Pécs

Pécsudvard

Peterd

Pogány

Romonya

Rózsafa

Somberek

Somogyapáti

Somogyhárságy

Somogyhatvan

Somogyviszló

Szalánta

Szebény

Székelyszabar

Szellő

Szemely

Szentdénes

Szentlászló

Szentlőrinc

Szilágy

Szőkéd

Szulimán

Szűr

Újpetre

Várad

Vásárosbéc

Véménd

Vokány

Békés megye

Ecsegfalva

Hunya

Kamut

Kardos

Kardoskút

Kaszaper

Medgyesegyháza

Méhkerék

Mezőgyán

Nagybánhegyes

Nagyszénás

Örménykút

Pusztaottlaka

Szabadkígyós

Újszalonta

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Abaújlak

Abaújszolnok

Ároktő

Beret

Detek

Erdőbénye

Felsődobsza

Felsőgagy

Felsővadász

Gagybátor

Gagyvendégi

Gibárt

Hejőbába

Hernádcéce

Hernádkércs

Kisrozvágy

Kondó

Kupa

Litka

Mezőcsát

Monaj

Nagykinizs

Nemesbikk

Nyésta

Pácin

Parasznya

Perkupa

Radostyán

Sajósenye

Sajószöged

Selyeb

Semjén

Szentistvánbaksa

Szerencs

Szikszó

Szögliget

Taktaszada

Tiszaújváros

Vilmány

Csongrád megye

Algyő

Árpádhalom

Csanádpalota

Fábiánsebestyén

Magyarcsanád

Nagymágocs

Nagytőke

Röszke

Tömörkény

Újszentiván

Fejér megye

Adony

Csókakő

Gárdony

Nagyvenyim

Pázmánd

Sárosd

Seregélyes

Szabadhídvég

Vál

Vereb

Győr-Moson-Sopron megye

Bakonyszentlászló

Kajárpéc

Mórichida

Nagybajcs

Rábapatona

Sopronkövesd

Tét

Vámosszabadi

Veszprémvarsány

Zsebeháza

Hajdú-Bihar megye

Báránd

Bedő

Derecske

Hajdúszovát

Hencida

Kaba

Nádudvar

Nagyhegyes

Nagykereki

Nagyrábé

Püspökladány

Sárrétudvari

Szentpéterszeg

Heves megye

Kompolt

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Cibakháza

Fegyvernek

Jászfényszaru

Kengyel

Kuncsorba

Kunszentmárton

Nagyrév

Örményes

Tiszainoka

Komárom-Esztergom megye

Ászár

Császár

Dunaszentmiklós

Epöl

Ete

Kerékteleki

Kocs

Naszály

Neszmély

Szákszend

Tatabánya

Pest megye

Bénye

Budapest XVII.

Monorierdő

Szentlőrinckáta

Szentmártonkáta

Tóalmás

Zsámbok

Somogy megye

Ádánd

Alsóbogát

Andocs

Bakháza

Balatonendréd

Balatonszabadi

Bálványos

Bodrog

Bolhás

Böhönye

Ecseny

Edde

Felsőmocsolád

Fiad

Gadács

Görgeteg

Háromfa

Homokszentgyörgy

Inke

Juta

Kadarkút

Kapoly

Kaposmérő

Karád

Lad

Mesztegnyő

Mezőcsokonya

Nágocs

Nagyatád

Nagyberény

Nemesdéd

Orci

Osztopán

Pusztaszemes

Rinyaszentkirály

Siófok

Som

Somogymeggyes

Somogyszil

Somogyszob

Somogyudvarhely

Somogyvámos

Szentgáloskér

Tarany

Taszár

Vése

Zákányfalu

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Kálmánháza

Uszka

Tolna megye

Alsónána

Alsónyék

Báta

Belecska

Bikács

Dalmand

Decs

Értény

Kisvejke

Kisszékely

Lengyel

Miszla

Mucsi

Nagydorog

Nagykónyi

Nagyszékely

Nagyszokoly

Németkér

Őcsény

Pálfa

Pincehely

Pörböly

Pusztahencse

Regöly

Sárpilis

Sárszentlőrinc

Szakcs

Szekszárd

Tamási

Tolnanémedi

Várong

Vas megye

Bögöt

Bucsa

Csénye

Gérce

Gyöngyösfalu

Kondorfa

Meggyeskovácsi

Nemesbőd

Porpác

Söpte

Szalafő

Szentpéterfa

Veszprém megye

Balatonfőkajár

Gic

Köveskál

Monoszló

Szigliget

Vanyola

Zala megye

Alsónemesapáti

Babosdöbréte

Bagod

Becsehely

Csömödér

Gelse

Gétye

Hagyárosbörönd

Hernyék

Iklódbördőce

Kerkateskánd

Lenti

Lovászi

Miháld

Murarátka

Muraszemenye

Nagylengyel

Orosztony

Pacsa

Pórszombat

Sand

Szentpéterúr

Zalaháshágy

Zalaigrice

Zalaszentmihály

Zebecke