A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

89/2015. (XII. 22.) FM rendelet

az államot megillető halgazdálkodási jog vagyonkezelésbe, pályázati úton történő haszonbérbe, valamint alhaszonbérbe adásának egyes szabályairól

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 72. § (1) bekezdés 5., 33. és 37. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 6. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A halgazdálkodási jog haszonbérbe adására irányuló pályázati feltételekre vonatkozó általános szabályok

1. § (1) Az államot megillető halgazdálkodási jog haszonbérleti jogviszony keretében történő átengedésére irányuló pályázati eljárás - a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvényben (a továbbiakban: Hhvtv.) meghatározott hasznosítási prioritások szabta kereteken belül, továbbá a pályáztatásra kerülő, nyilvántartott halgazdálkodási vízterület adottságait figyelembe véve - valamennyi pályázó számára egyenlő esélyt biztosít.

(2) A pályázat egymáshoz közvetlenül kapcsolódó, egy víztestet vagy vízrendszert alkotó, több nyilvántartott halgazdálkodási vízterület haszonbérletére is meghirdethető.

(3) A pályázati felhívás egyszerre több meghirdetett, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületet - ideértve a (2) bekezdés szerinti vízterületeket is - magába foglalhat.

(4) A Hhvtv. szerinti földtulajdonosi haszonbérleti joggal érintett, nyilvántartott halgazdálkodási vízterület esetén a halgazdálkodási jog haszonbérletére csak abban az esetben írható ki pályázat, ha

a) a tulajdonos írásban lemond a földtulajdonosi haszonbérlet igényléséről,

b) a tulajdonos a tervezett pályázati felhívásra vonatkozó tájékoztatás kézhezvételétől számított 15 napon belül nem él a földtulajdonosi haszonbérleti igénnyel, vagy

c) a már megkötött földtulajdonosi haszonbérleti szerződés megszűnik, és a tulajdonos új földtulajdonosi haszonbérleti igényt a megszűnéstől számított 60 napon belül nem jelent be.

(5) A földtulajdonosi haszonbérleti jog gyakorlásának előmozdítása érdekében a pályázati felhívást a tulajdonosnak hivatalos iratként kell kézbesíteni.

(6) A pályázat hivatalos nyelve a magyar.

2. A pályázati felhívás előkészítése

2. § (1) A Hhvtv. alapján az államot megillető halgazdálkodási jog haszonbérbe adására irányuló nyilvános pályázati felhívást kormányrendeletben kijelölt szerv (a továbbiakban: kiíró) írja ki.

(2) A kiíró a pályázati felhívás ténybeli és szakmai megalapozása érdekében megkeresheti

a) a tulajdonost, illetve a vagyonkezelőt,

b) a halgazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium),

c) a halgazdálkodási hatóságot,

d) *  a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet,

e) az ingatlanügyi hatóságot

a pályázatra kijelölhető vagy azzal érintett, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekkel kapcsolatos adatszolgáltatás, illetve a pályázati felhívás tervezetének véleményezése érdekében.

(3) A kiíró a pályázati felhívás előkészítésébe más szervet, szakmai szervezetet, szakértő intézetet vagy személyt is bevonhat.

(4) A pályázat a miniszter jóváhagyását követően írható ki.

3. A pályázaton való részvételre jogosultak köre

3. § (1) A pályázaton az a természetes személy vehet részt, aki

a) legalább középfokú mezőgazdasági vagy halászati szakirányú képesítéssel vagy végzettséggel rendelkezik, és a pályázat benyújtását megelőző legalább két évben halgazdálkodási tevékenységet folytatott,

b) *  őstermelők családi gazdaságának tagja, amennyiben a pályázat benyújtását megelőző legalább két évben őstermelők családi gazdaságának tagjaként halgazdálkodási tevékenységet folytatott,

c) *  a pályázat benyújtásának időpontjában őstermelői nyilvántartásban FELIR azonosítóval rendelkező őstermelő, amennyiben a pályázat benyújtását megelőző legalább két évben őstermelőként halgazdálkodási tevékenységet folytatott,

d) egyéni mezőgazdasági vállalkozó, amennyiben a pályázat benyújtását megelőző legalább két évben halgazdálkodási tevékenységet folytatott vagy

e) ötéves halgazdálkodási gyakorlattal rendelkezik.

(2) A halgazdálkodási gyakorlat a gazdálkodási tevékenység telephelye szerint illetékes halgazdálkodási hatóság által kiadott, 30 napnál nem régebbi okirattal igazolható.

(3) *  A pályázaton a következő jogi személyek vehetnek részt:

a) a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása,

b) az a halgazdálkodási, illetve horgászati céllal, hagyományőrző halászati céllal vagy rekreációs halászati céllal létrehozott civil szervezet,

ba) amely a pályázat benyújtását megelőző év utolsó napján legalább két éve bejegyzetten működött és nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogának haszonbérlet útján történő hasznosításával kapcsolatos tevékenységet folytatott, vagy

bb) amely vállalja, hogy a pályázat benyújtásának évét követő 5 évben bevétele több mint fele részben a ba) alpontban meghatározott tevékenységből fog származni, valamint

c) az a gazdálkodó szervezet,

ca) amelynek bevétele a pályázat benyújtását megelőző két adóévben több mint fele részben nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogának haszonbérlet útján történő hasznosításával kapcsolatos tevékenységből származott, vagy

cb) amely vállalja, hogy a pályázat benyújtásának évét követő 5 évben bevétele több mint fele részben a ca) alpontban meghatározott tevékenységből fog származni.

(4) *  A nyilvántartott halgazdálkodási vízterület haszonbérletére - a (3) bekezdés a) és b) pontja esetében társpályázói polgári jogi szerződés keretében, a (3) bekezdés c) pontja esetében polgári jogi társaságként - több pályázó közös pályázatot is benyújthat. Közös pályázat nyertessége esetén a felek közösen válnak a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület haszonbérlőivé azzal, hogy a haszonbérleti szerződésben előírt, illetve vállalt halgazdálkodási feladatokra vonatkozó felelősségük egyetemleges. A (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti pályázók társpályázata esetén egy haszonbérlő megszűnése vagy haszonbérlői kötelezettségének felmondása esetén a legalább vármegyei szerveződésű - a vármegyei szerveződésű haszonbérlő megszűnése vagy haszonbérlői kötelezettségének felmondása esetén országos szerveződésű -, a (3) bekezdés b) pontja szerinti civil szervezet társpályázó haszonbérlő új haszonbérleti pályázat kiírása nélkül haszonbérlő marad.

(5) A (4) bekezdés szerinti esetben polgári jogi társaság legalább egy tagjának, illetve a társpályázói polgári jogi szerződés alanyai esetében minden tagnak meg kell felelnie a (3) bekezdésben foglalt feltételeknek.

(6) A (4) bekezdés szerinti esetben a feleknek polgári jogi szerződést kell kötniük a közös hasznosítás részletes feltételeire, módjára, valamint a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozóan.

4. A pályázati felhívás tartalma

4. § (1) A pályázati felhívás általános tartalmi elemei:

a) a kiíró megnevezése és székhelye;

b) a pályázati azonosító szám;

c) a pályázati regisztráció módja és határideje,

d) a pályázati regisztrációs díj (a továbbiakban: regisztrációs díj) megfizetésének határideje és módja;

e) a pályázat benyújtásának módja és határideje;

f) a pályázat érvényességének feltételei;

g) a pályázaton való részvételre jogosultak köre.

(2) A pályázati felhívás terület-specifikus tartalmi elemei:

a) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület alábbi adatai:

aa) állóvíz esetén, helyrajzi szám, területnagyság és víztérkód;

ab) folyóvíz esetén szakaszmegjelölés, a megjelölt szakasz hosszúsága, helyrajzi szám, területnagyság és víztérkód;

b) az érintett ingatlanok ingatlan-nyilvántartási adatai, a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények;

c) a földtulajdonosi haszonbérleti vagy előhaszonbérleti jogosultság fennállása esetén a jogosultság fennállásának ténye és gyakorlásának módja;

d) a halgazdálkodási hasznosítást meghatározó terület-specifikus körülmények és feltételek.

(3) A pályázati felhívás pályázati eljárással kapcsolatos tartalmi elemei:

a) előminősítési eljárás kiírása esetén az eljárás szabályai;

b) a hiánypótlás teljesítésének a határideje és a hiánypótlással kapcsolatos egyéb előírások, feltéve, hogy a kiíró a hiánypótlási lehetőséget nem zárja ki;

c) a pályázat elbírálásának határideje;

d) az eredményről történő értesítés módja és határideje.

(4) A pályázati felhívásnak a jogszerzéssel és a haszonbérleti jogviszony tartalmával kapcsolatos tartalmi elemei:

a) az ajánlati kötöttség határidejére és annak esetleges meghosszabbítására vonatkozó feltételek;

b) ha volt korábbi haszonbérlő, az általa követelhető, a Hhvtv. 31. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti értékek, valamint a haltelepítés meg nem térült költségeinek e rendelet szerint kiszámolandó értéke;

c) a haszonbérleti jogviszony időtartama;

d) a szerződéskötésre vonatkozó feltételek, a haszonbérleti szerződés részét képező, előre látható lényegesebb előírások, kötelezettségek és jogok legalább az 5. § szerinti minimális tartalommal, különösen a vízjogi létesítési, illetve üzemeltetési engedélyben meghatározott célból fakadó előírások és kötelezettségek, valamint a természetvédelmi oltalom alatt álló területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési előírások;

e) a haszonbérleti jogviszony tartama alatti, szerződésbe foglalandó tulajdonosi ellenőrzésre vonatkozó rendelkezések legalább a 6. § szerinti minimális tartalommal;

f) a haszonbérlő szerződésbe foglalandó adatszolgáltatási kötelezettségeire vonatkozó előírások legalább a 7. § szerinti minimális tartalommal;

g) a haszonbérleti díj mértéke és megfizetésének módja;

h) *  a kiíró azon joga fenntartásának rögzítése, hogy a pályázati felhívást a pályázat elbírálására nyitva álló határidő lejárta előtt visszavonhatja;

i) a miniszter azon joga fenntartásának rögzítése, hogy

ia) a pályázati eljárást az e rendeletben meghatározott esetekben eredménytelennek nyilvánítsa,

ib) a nyertes pályázó visszalépése, a szerződéskötés meghiúsulása, vagy a nyertes pályázóval kötött haszonbérleti szerződés 6 hónapon belüli megszűnése esetén a pályázati eljárás eredménye szerint a soron következő helyezettel haszonbérleti szerződést kössön.

5. § (1) A pályázati felhívásnak a jövőbeli haszonbérleti jogviszony kötelezően szerződésbe foglalandó tartalmára vonatkozóan tájékoztatást kell adnia arról, hogy a haszonbérlő a haszonbérleti szerződés megszűnésekor vagy a szerződésben meghatározott esetben köteles a szerződés szerinti kötelezettségével a szerződés szerint elszámolni.

(2) A pályázati felhívásnak tájékoztatást kell adnia arról, hogy ha polgári jogi társaság vagy civil szervezeti társpályázók pályázata vagy civil szervezeti és helyi önkormányzati társpályázók közös pályázata a nyertes, és a miniszter a társasági tagokkal vagy a társpályázókkal egy okiratba foglaltan köti meg a haszonbérleti szerződést, abban meg kell jelölni, hogy az egyes tagok, illetve társpályázók a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogát milyen formában veszik haszonbérbe.

(3) A (2) bekezdés szerinti haszonbérleti szerződés megkötésének feltétele a 3. § (5) bekezdése szerinti polgári jogi szerződés, amelyben a felek meghatározzák a halgazdálkodási jog közös gyakorlásának módját, valamint rögzítik a fizetendő haszonbérleti díj mértékét.

(4) A (2) és (3) bekezdésnek megfelelően kötött haszonbérleti szerződés a tagok felé önállóan is felmondható, azonban a felek haszonbérleti joga a többi tagra - a 3. § (3) bekezdése szerinti kivétellel - automatikusan nem száll át.

6. § (1) A pályázati felhívásnak legalább a (2)-(7) bekezdés szerint tájékoztatást kell adnia a haszonbérleti jogviszony időtartama alatti tulajdonosi ellenőrzés terjedelméről, továbbá annak a haszonbérleti szerződésbe foglalásának kötelezettségéről.

(2) A tulajdonosi ellenőrzés célja a nyilvántartott halgazdálkodási vízterülettel való gazdálkodás vizsgálata, ennek keretében a rendeltetésellenes, jogszerűtlen, szerződésellenes vagy a tulajdonos érdekeit sértő intézkedések feltárása és a jogszerű állapot helyreállítása.

(3) A minisztérium megbízásából tulajdonosi ellenőrzést végző személy vagy szervezet jogosult:

a) az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó iratokba és más dokumentumokba, elektronikus adathordozón tárolt adatokba - a jogszabályban meghatározott adat- és titokvédelmi előírások betartásával - betekinteni, azokról másolatot, kivonatot vagy tanúsítványt készíttetni,

b) a haszonbérlőtől írásban vagy szóban tájékoztatást és nyilatkozatot kérni, c) az ellenőrzést a helyszínen elvégezni.

(4) A minisztérium megbízásából tulajdonosi ellenőrzést végző személy vagy szervezet köteles:

a) jogait oly módon gyakorolni, hogy a haszonbérlő tevékenységét a lehető legkisebb mértékben zavarja,

b) az ellenőrzés megkezdéséről a haszonbérlőt az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 3 nappal elektronikus úton tájékoztatni, és megbízólevelét az ellenőrzés megkezdésekor bemutatni,

c) megállapításait tárgyszerűen az ellenőrzési jelentésbe foglalni és a jelentéstervezetet, valamint a végleges - az el nem fogadott észrevételek indokait is tartalmazó - jelentést a haszonbérlőnek megküldeni.

(5) A tulajdonosi ellenőrzés körében a haszonbérlő jogosult:

a) az ellenőrzést végző személytől személyazonosságának bizonyítására alkalmas okiratot, illetve megbízólevelének bemutatását kérni, ennek hiányában az együttműködést megtagadni,

b) a helyszíni ellenőrzésnél jelen lenni,

c) az ellenőrzés megállapításait megismerni, a jelentéstervezetre - a megküldéstől számított 15 napon belül - észrevételt tenni.

(6) A haszonbérlő a tulajdonosi ellenőrzés során köteles:

a) az ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, abban együttműködni,

b) az ellenőrzést végző részére szóban vagy - az ellenőrzést végző kérésére - írásban a kért tájékoztatást megadni, nyilatkozatot megtenni, az iratokba betekintést biztosítani,

c) az ellenőrzést végző kérésére a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, adatok) teljességéről nyilatkozni,

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket biztosítani, valamint

e) az ellenőrzés megállapításai, javaslatai alapján tett intézkedéseiről az ellenőrzést végző személy vagy szervezet által megállapított határidőre a minisztériumot tájékoztatni.

(7) A pályázati felhívásnak tájékoztatást kell adnia arról, hogy a (6) bekezdés e) pontja szerinti intézkedések végrehajtását a minisztérium, illetve a minisztérium megbízásából tulajdonosi ellenőrzést végző személy vagy szervezet szükség esetén utóellenőrzés keretében vizsgálja meg.

7. § (1) A pályázati felhívásnak legalább a (2)-(7) bekezdés szerint tájékoztatást kell adnia a haszonbérleti jogviszony időtartama alatti haszonbérlői adatszolgáltatási kötelezettségekről. A nyilvántartások pontossága és az adatellenőrzések biztosítása érdekében a haszonbérlő köteles a minisztériummal együttműködni.

(2) A haszonbérlőt - az Országos Halgazdálkodási Adattár (a továbbiakban: Adattár) nyilvántartásának naprakész vezetése érdekében - a Hhvtv.-ben meghatározott, valamint a haszonbérleti szerződés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség terheli a szerződés lejáratától számított egy évig.

(3) A haszonbérlő 15 napon belül köteles tájékoztatni a minisztériumot, ha

a) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület államot megillető halgazdálkodási joga az állam rendelkezése alól a Hhvtv.-ben foglalt valamely oknál fogva kikerül;

b) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület művelési ága megváltozik, vagy természeti állapotában 90 napot meghaladó jelentős változás állt be;

c) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületnek a halgazdálkodási hasznosítástól eltérő más célú hasznosítását megkezdi, megvalósítja vagy megszünteti;

d) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen a halgazdálkodási terv szerinti rendes gazdálkodás körét meghaladó, 500 000 Ft értékhatárt elérő beruházást valósít meg;

e) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület ingatlan-nyilvántartási adatai, a bejegyzett jogok, illetve a feljegyzett tények bármely okból megváltoznak.

(4) A haszonbérlő 15 napon belül köteles tájékoztatni a minisztériumot, ha

a) vele szemben csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul,

b) gazdálkodási formája vagy a Hhvtv. 33. § (1) bekezdése szerinti adatai megváltoznak,

c) nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.

(5) A tájékoztatási kötelezettség teljesítési határidejének kezdő napja

a) a (3) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott esetben a változásnak a haszonbérlő tudomására jutását,

b) a (3) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott esetben a művelési ág megváltoztatását, a természeti állapotban bekövetkezett, 90 napot meghaladó jelentős változás beálltát, a más célú hasznosítás megkezdését, megvalósítását, megszüntetését vagy a beruházás megkezdését és befejezését,

c) a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az eljárásnak a haszonbérlő tudomására jutását,

d) a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a haszonbérlő adataiban, gazdálkodási formájában bekövetkezett változást, illetve

e) a (4) bekezdés c) pontjában meghatározott körülmény felmerülését

követő nap.

(6) A haszonbérlő - a 6. § szerinti tulajdonosi ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségei körében - köteles tűrni, hogy a minisztérium vagy az általa megbízott szervezet vagy személy a 6. § (3) bekezdésében meghatározott módon ellenőrizze a haszonbérlői adatszolgáltatási kötelezettség teljesülését és megfelelőségét.

(7) Ha a haszonbérlő az adatszolgáltatási kötelezettségének nem, vagy hiányosan, illetve hibásan tesz eleget, a minisztérium 30 napos határidővel felhívja a kötelezettség teljesítésére, illetve a hiányosság pótlására. A kötelezettség teljesítésének elmulasztása a haszonbérleti szerződés szempontjából felmondási oknak minősül.

5. A pályázati felhívás nyilvánosságra hozatala, valamint a pályázattal kapcsolatban rendelkezésre bocsátott egyéb információk

8. § (1) A pályázati felhívást olyan módon kell elkészíteni és megjelentetni, hogy az abban foglalt jogok, tények és adatok megegyezzenek a pályázati felhívás közzétételének időpontjában a hatósági nyilvántartásokba - ideértve az Adattárat is - bejegyzett jogokkal, tényekkel és adatokkal.

(2) A pályázónak a pályázati felhívásban foglaltakon túl is adható információ oly módon és tartalommal, amely nem sérti a pályázók esélyegyenlőségét, a pályázatok kezelésére vonatkozó előírásokat és az üzleti titkot. A pályázó a pályázati felhívással összefüggésben elektronikus úton, írásban egy alkalommal tájékoztatást kérhet a kiírótól.

(3) A pályáztatásban résztvevők a pályázók bármelyikének biztosított információt, adatot és egyéb szolgáltatást kötelesek a többi pályázó számára is ugyanolyan módon biztosítani, amennyiben az a pályázati felhíváshoz képest új információt jelent.

9. § (1) A pályázati felhívást a kormányzati honlapon, a minisztérium hivatalos lapjában és a kiíró honlapján kell megjelentetni.

(2) *  A pályázati felhívás (1) bekezdés szerinti megjelentetéséről lehetőség szerint egyidejűleg kell gondoskodni. A pályázati felhívás hivatalos közzétételének a kormányzati honlapon történő megjelentetés minősül.

(3) A minisztérium, illetve a kiíró a pályázati felhívás minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében egyéb nyilvánosságra hozatali eszközöket is igénybe vehet.

10. § (1) A pályázati felhívás a megjelentetést követően nem módosítható, kivéve a téves adatok vagy elírás miatti helyesbítést.

(2) A kiíró saját hatáskörben vagy a minisztérium javaslata alapján a pályázati felhívást a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejárta előtt visszavonhatja. A visszavonást a pályázati felhívással megegyező helyeken és módon kell megjelentetni.

6. A pályázati regisztrációs díj

11. § (1) *  A pályázaton való részvétel regisztrációs díja - a meghirdetett pályázat szerinti vízterület vagy vízterületek összesített kiterjedése alapján - 10 ha alatti vízterület esetében 50 000 Ft, 10-100 ha-ig terjedő vízterület esetében 100 000 Ft, 100 ha feletti vízterület esetében 200 000 Ft. A pályázónak a regisztrációs díjat a megpályázott, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként külön-külön kell átutalnia a Földművelésügyi Minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01494549 számú Előirányzat-felhasználási keretszámlájára, valamint az átutalás megjegyzés rovatában fel kell tüntetnie, hogy „halgazd. jog pály. reg. díj”. Az 1. § (2) és (3) bekezdése szerinti esetekben a regisztrációs díjat pályázatonként kell megfizetni.

(2) A regisztrációs díj megfizetését a pályázati felhívásban meghatározott időpontig, de legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell igazolni.

(3) *  A kiíró a pályázati felhívás visszavonása vagy érvénytelen pályázati eljárás esetén a regisztrációs díj összegét az érvényes pályázatot benyújtó pályázónak visszafizeti. A visszafizetést a visszavonástól számított 30 napon belül kell teljesíteni. A kiíró a regisztrációs díj visszatérítése esetén kamatfizetésre nem kötelezett.

(4) Amennyiben a pályázó pályázatát visszavonja, vagy az a hiánypótlási felhívás után formailag, illetve tartalmilag érvénytelen, a regisztrációs díjat részére nem kell visszafizetni.

(5) *  A befolyt regisztrációs díj a kiírót illeti meg, amely a pályázati felhívás előkészítésével, megjelentetésével, valamint a pályázatok kezelésével és vizsgálatával összefüggésben felmerülő költségek fedezésére fordítható.

7. A pályázat

12. § (1) Egy pályázó ugyanarra a meghirdetett, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre - ideértve az 1. § (3) bekezdése szerint meghirdetett területet is - csak egy pályázatot nyújthat be, így önálló pályázat beadása mellett a 3. § (4) bekezdése szerinti társpályázatban sem szerepelhet pályázóként.

(2) *  A pályázó a pályázatát a pályázati felhívásban szereplő módon, elektronikus formában vagy két eredeti, minden oldalon aláírt példányban köteles benyújtani a kiíróhoz.

13. § (1) A pályázat tartalmi követelményeit a pályázati felhívás állapítja meg. A pályázatnak minden esetben legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) a pályázati azonosítót;

b) a pályázó (pályázók) azonosító adatait, amelyek

ba) természetes személy esetén: teljes név, születési hely, születési idő, születési név, anyja leánykori neve, állandó lakcím, levelezési cím, adóazonosító jel, telefonszám és elektronikus elérhetőség;

bb) jogi személy esetén: a szervezet teljes neve, rövid megnevezése, székhelye, adószáma, cégjegyzék- vagy egyéb regisztrációs száma, bankszámlaszáma, aláírási joggal rendelkező felelős vezetőjének neve, címe, telefonszáma és elektronikus elérhetősége;

c) polgári jogi társaság vagy civil szervezeti, illetve közös helyi önkormányzati és civil szervezeti társpályázók által benyújtott pályázat esetén a közös halgazdálkodási hasznosításra vonatkozó polgári jogi szerződést eredeti, minden oldalon aláírt példányban;

d) a halgazdálkodási hasznosítási koncepciót a pályázati felhívásban meghatározott formában és tartalommal;

e) a pályázó által vállalt szolgáltatásokat és kötelezettségeket;

f) azt a bankszámlaszámot, amelyre a pályázó a pályázati felhívás visszavonása esetén a regisztrációs díj összegének visszafizetését kéri.

(2) A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó nyilatkozatát arról, hogy

a) a pályázati felhívásban foglalt feltételeket elfogadja,

b) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt,

c) tevékenységét nem függesztette fel, vagy nem függesztették fel,

d) nincs az adózás rendjéről szóló törvény szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása,

e) hamis adatszolgáltatás miatt nem zárták ki az állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi - három éven belül lezárult - eljárásból,

f) az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül,

g) vállalja a Hhvtv. 31. § (2) bekezdésében foglaltak teljesítését.

(3) A pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek - a pályázat érvényességétől és eredményességétől függetlenül - a pályázót terhelik.

(4) A pályázó a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártáig visszavonhatja, illetve módosíthatja a pályázatát.

(5) A pályázó a pályázati felhívás előkészítésében résztvevő szervek felhívására a megjelölt határidőn belül köteles a pályázatában foglaltakat igazolni.

14. § A pályázó, valamint a pályázati felhívás előkészítésében és a pályázat elbírálásában részt vevő a minisztérium által rendelkezésre bocsátott, közérdekű adatnak vagy közérdekből nyilvános adatnak nem minősülő adatot a pályázati eljárás befejezését követően sem közölheti harmadik személlyel. Ez a tilalom nem zárja ki a pályázó meghatalmazottjával, illetve a pályázat elkészítéséhez a pályázó által igénybe vett egyéb szakértővel való adatközlést, az e §-ban foglalt titoktartási kötelezettség azonban e személyekre is kiterjed.

15. § (1) A pályázó ajánlati kötöttsége - ha a pályázati felhívás másként nem rendelkezik - akkor kezdődik, amikor a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejárt.

(2) A pályázó a pályázatában foglaltakhoz a pályázati felhívásban meghatározott időpontig kötve van, kivéve, ha

a) a minisztérium ezen időtartam alatt a nyertes pályázóval szerződést köt,

b) a kiíró a pályázati felhívást visszavonja,

c) a pályázat érvénytelen, vagy

d) a pályázati eljárás eredménytelen.

(3) Érvénytelen a pályázat, ha

a) nem felel meg e rendeletben vagy a pályázati felhívásban foglaltaknak;

b) a pályázó a regisztrációs díjat nem, vagy nem az előírtaknak megfelelően fizette be;

c) a pályázó a pályázatát egy másik pályázathoz kötötte;

d) a pályázó a pályázat szerinti haszonbérleti szerződés megkötésére jogszabály alapján nem jogosult;

e) a közölt tények, adatok, információk részben vagy egészben nem felelnek meg a valóságnak;

f) *  a pályázóval szemben a pályázati felhívás közzétételét megelőző három évben véglegessé vált határozattal legalább kétszer halgazdálkodási vagy halvédelmi bírságot szabtak ki;

g) *  a pályázóval szemben az államot megillető halgazdálkodási jog gyakorlásával összefüggésben a pályázati felhívás közzétételét megelőző öt évben - ideértve az f) pont szerinti bírságokat kiszabó határozatokat is - legalább három véglegessé vált, kötelezettséget megállapító hatósági döntést hoztak;

h) *  a pályázónak vagy annak a gazdasági társaságnak, amelyben a pályázó többségi befolyással rendelkezik, a minisztériummal, az országos illetékességű halgazdálkodási hatósággal, a területi halgazdálkodási hatósággal vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal szemben 120 napot meghaladó, lejárt tartozása van.

(4) A pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártát követően az érvénytelen pályázatot benyújtó pályázó a pályázati eljárásban, illetve annak további szakaszában nem vehet részt. Erről - az érvénytelenség okának megjelölésével - a minisztérium írásban értesíti a pályázót.

8. A pályázat értékelése

16. § (1) A benyújtott pályázatokat a kiíró a benyújtástól számított 15 napon belül megvizsgálja abból a szempontból, hogy

a) nem áll-e fenn érvénytelenségi ok,

b) a pályázat tartalmazza-e az előírt mellékleteket és nyilatkozatokat,

c) a pályázatban megadott adatok megegyeznek-e az Adattár adataival,

d) szükséges-e hiánypótlás.

(2) A kiíró szükség esetén hiánypótlásra vagy adatközlésre hívja fel a pályázót.

(3) A kiíró az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat követően a pályázatot, valamint az esetleges kiegészítését, javaslatát a minisztériumhoz felterjeszti. A felterjesztésben ki kell térni arra, hogy a pályázattal kapcsolatban érvénytelenségi ok fennáll-e.

17. § (1) A pályázati döntés előkészítését a minisztérium végzi. A minisztérium a döntés-előkészítésbe bevonhatja a 2. § (2) és (3) bekezdése szerinti szerveket és szakértőket, valamint a kiírót.

(2) Az egyes pályázatok tartalmával és azok értékelésének eredményével összefüggésben a Hhvtv. 62. §-a szerinti, halgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó testület tagjait titoktartási kötelezettség terheli.

(3) A pályázatok értékelési pontrendszerét az 1. melléklet határozza meg.

18. § (1) A minisztérium a pályázatokat az érvényességi kritériumoknak való megfelelőség szempontjából szintén megvizsgálhatja.

(2) A minisztérium a pályázati felhívásban meghatározott szempontok szerint megvizsgálhatja a pályázók alkalmasságát a megkötendő szerződés teljesítésére, továbbá ellenőrizheti a csatolt dokumentumok valódiságát és megalapozottságát.

(3) A pályázatok vizsgálata körében a minisztérium is jogosult hiánypótlási, nyilatkozattételi vagy adatszolgáltatásra irányuló felhívás kiadására.

(4) A Hhvtv. 62. §-a szerinti, halgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó testület - ha több érvényes pályázat áll elbírálás alatt - a pályázatok összehasonlítását a Hhvtv.-ben, a pályázati felhívásban és az e rendeletben meghatározott szempontok és súlyozás alapján végzi.

19. § (1) A pályázatok értékeléséről a minisztérium összefoglaló értékelési jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza:

a) a határidőben beérkezett pályázatok számát, valamint az ebből érvénytelennek és érvényesnek minősített pályázatok számát;

b) az érvényes pályázatok egységes értékelési szempontjait;

c) a szerződéskötésre javasolt pályázatok megjelölését;

d) a pályázók rangsorolására vonatkozó javaslatot.

(2) Az összefoglaló értékelési jegyzőkönyvet pályázati felhívásonként kell elkészíteni.

20. § (1) A nyertes pályázatról a Hhvtv.-ben foglalt szempontok, továbbá e rendelet értékelési pontrendszere alapján a miniszter dönt.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti döntést a döntés-előkészítési folyamat lezárultától számított 15 napon belül kell meghozni. Az elbírálási határidő az ügy összetettségére tekintettel meghosszabbítható, amelyről a pályázókat a minisztérium értesíti. A pályázat elbírálásának határideje annak meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a pályázat benyújtásától számított 60 napot.

(3) Eredménytelen a pályázati eljárás, ha

a) nem érkezett értékelhető pályázat;

b) a beérkezett pályázatok egyike sem felel meg e rendeletnek vagy a pályázati felhívásnak;

c) a 15. § (3) bekezdése alapján minden pályázat érvénytelen, és az érvénytelenségi okot a pályázati eljárás során egyik pályázó sem szüntette meg;

d) a nyertes pályázóval való szerződéskötés meghiúsulását követően a soron következő helyezettel is meghiúsul a szerződéskötés.

(4) A pályázati eljárás lebonyolítása miatt érvénytelen a pályázati eljárás, ha

a) a pályázat elbírálásakor a 21. §-ban foglalt összeférhetetlenségi szabályokat megsértették,

b) valamelyik pályázó az eljárás tisztaságát sértő cselekményt követett el,

c) a pályázati felhívás nem felel meg a 4-7. §-ban foglaltaknak.

(5) A pályázati eljárás eredménytelenségéről, valamint érvénytelenségéről a miniszter dönt. A miniszter döntését a kiíró a pályázati felhívással megegyező helyeken és módon megjelenteti.

(6) A minisztérium a pályázati eljárás során készített jegyzőkönyveket és egyéb dokumentumokat, továbbá a nyertes pályázó, illetve a 23. § (2) bekezdése szerinti esetben a nyertes pályázatot követő legjobb pályázatdokumentációját köteles a megkötött haszonbérleti szerződés lejártát vagy megszüntetését követő 2 évig megőrizni.

9. Összeférhetetlenségi szabályok

21. § (1) A pályázatok kiírásában, értékelésében, valamint a pályázati döntés előkészítésében és meghozatalában nem vehet részt az a személy,

a) aki a pályázatot benyújtó természetes személy és annak képviselője, alkalmazottja, foglalkoztatottja, alkalmazója és foglalkoztatója;

b) aki a pályázatot benyújtó jogi személy képviselője, tulajdonosa, vezető tisztségviselője, alkalmazottja, felügyelőbizottsági tagja vagy szerződéses jogviszony alapján foglalkoztatottja;

c) aki annak a jogi személynek a képviselője, vezető tisztségviselője, alkalmazottja, foglalkoztatottja, felügyelőbizottsági tagja, amelyben a pályázó többségi befolyással rendelkezik, illetve amelynek a pályázó tulajdonosa;

d) aki az a)-c) pontban megjelölt személyek közeli hozzátartozója és élettársa;

e) akitől bármely okból nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése (elfogultság).

(2) A pályázat értékelésében és a pályázati döntés előkészítésében részt vevő köteles a minisztériumnak haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn.

10. A pályázati eljárás eredményének közlése és a szerződés megkötése

22. § (1) *  A minisztérium a pályázati eljárás eredményét a miniszteri döntés meghozatalától számított 15 napon belül írásban közli valamennyi pályázóval.

(2) A minisztérium a pályázati eljárás eredményét - az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül - a pályázati felhívással megegyező helyeken és módon is megjelenteti. Az eredmény megjelentetésének tartalmaznia kell a nyertes pályázó nevét és lakóhelyét (székhelyét).

(3) *  A minisztérium a nyertes pályázatban foglalt vállalásokat megküldi az illetékes halgazdálkodási hatóság részére.

23. § (1) A miniszter a haszonbérleti szerződést a pályázat nyertesével köti meg a nyertes értesítésétől számított 15 napon belül.

(2) Ha a kiíró a pályázati felhívásban nem zárta ki, a miniszter jogosult a nyertes pályázatot követő legjobb pályázatot benyújtó pályázóval szerződést kötni, feltéve, hogy

a) a pályázat nyertesével a szerződéskötés meghiúsult;

b) a nyertes pályázóval kötött haszonbérleti szerződés a megkötésétől számított 6 hónapon belül - a felek közös akaratából, az egyik fél által gyakorolt felmondási jog gyakorlása következtében vagy nyertes pályázó halála, illetve megszűnése miatt - megszűnt.

24. § (1) *  Ha a pályázat olyan nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre irányul, amelynek a Hhvtv. alapján előhaszonbérletre jogosult tulajdonosa van, a pályázati döntésre, valamint a szerződéskötésre a (2)-(8) bekezdést kell alkalmazni.

(2) Az előhaszonbérletre való jogot nem érinti az a körülmény, hogy a tulajdonos az e rendelet szerinti pályázaton indult-e.

(3) Ha a nyertes pályázatot nem az előhaszonbérletre jogosult nyújtotta be, a pályázatok értékelését követően a minisztérium a kivonatolt nyertes pályázat megküldésével tájékoztatja az előhaszonbérletre jogosultat a nyertes pályázatról.

(4) A (3) bekezdés szerinti tájékoztatásnak tartalmaznia kell:

a) a nyertes pályázatban elfogadott halgazdálkodási koncepciót;

b) a haszonbérleti díj összegét és megfizetésének módját;

c) ha volt korábbi haszonbérlő, az általa követelhető, a Hhvtv. 31. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti értékek, valamint a haltelepítés meg nem térült költségeinek e rendelet szerint kiszámolandó értékét;

d) a halgazdálkodási jog elfogadására vonatkozó jognyilatkozat megtételének módját és határidejét.

(5) A (3) bekezdés szerinti tájékoztatáshoz csatolni kell a nyertes pályázatot, valamint a haszonbérleti szerződés minisztérium által előkészített tervezetét. A nyertes pályázatban megismerhetetlenné kell tenni a nyertes pályázatban szereplő, törvény által védett titkot, a hivatás gyakorlásához kötött titkot és a személyes adatokat, ide nem értve a 22. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat.

(6) Az előhaszonbérletre jogosult a nyertes pályázat átvételére nyitva álló határidő lejártát követő naptól számított 15 napon belül a minisztériumhoz címezve elfogadó jognyilatkozatot tehet. Az előhaszonbérleti jogról való lemondásnak kell tekinteni, ha a jogosult határidőn belül nem nyilatkozik.

(6a) *  Az elfogadó nyilatkozatban az előhaszonbérletre jogosult nyilatkozik arról, hogy

a) a Hhvtv. 29. § (5) bekezdésében foglalt kizáró okok vele szemben nem állnak fenn,

b) vállalja a haszonbérleti szerződésben foglalt hasznosítási feltételek teljesítését,

c) vállalja a nyertes pályázatban elfogadott halgazdálkodási koncepcióban és az 1. melléklet II. rész szerinti szempontrendszer alapján vállalt kötelezettségek teljesítését, valamint

d) vállalja a Hhvtv. 31. § (2) bekezdésében foglaltak teljesítését.

(7) Az elfogadó nyilatkozathoz csatolni kell az előhaszonbérleti jogosultságot igazoló, 30 napnál nem régebbi, hiteles tulajdoni lap másolatot.

(8) Elfogadó nyilatkozat hiányában a 16-18. §-ban foglaltak az irányadók azzal, hogy a szerződéskötés határidejének kezdő napja a (6) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő nap.

11. * 

25. § * 

12. A haszonbérleti díj és a vagyonkezelési díj

26. § (1) A halgazdálkodási haszonbérleti, valamint a vagyonkezelési díj (a továbbiakban együtt: díj) mértékét a 3. melléklet alapján kell megállapítani.

(2) A díj mértékének megállapításánál minden megkezdett hektárra vonatkozóan egész hektáronkénti díjat kell számítani.

(3) A díj legkisebb összege a terület nagyságától és a (2) bekezdés szerinti megállapítástól függetlenül 10 000 Ft.

(4) Minden megkezdett naptári évre vonatkozóan az évenkénti teljes díjat kell felszámítani.

(5) A díjat évente egy összegben, a teljes naptári évre kell megfizetni legkésőbb az érintett naptári év március 15. napjáig.

(6) A szerződésben megállapított díj mértéke 5 évente emelkedik a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző 5 évi inflációs rátának megfelelően, amelyről a halgazdálkodási hatóság a szerződés megkötését követően 5 évente tájékoztatja a halgazdálkodásra jogosultat.

(7) Ha a halgazdálkodási hatóság által kijelölt halgazdálkodási kíméleti terület, illetve területek kiterjedése a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület teljes vízfelület méretének 20%-át meghaladja, a díj megállapításakor a 3. melléklet szerinti díj negatív korrekcióját kell elvégezni a halgazdálkodási kíméleti terület kiterjedésének arányában.

27. § Azon vagyonkezelésbe adott vizek esetében, ahol a halgazdálkodásra jogosult halgazdálkodási tevékenysége bevételt nem eredményez, díjfizetési kötelezettség nem áll fenn.

13. A halgazdálkodási jog alhaszonbérbe adásának egyes feltételei

28. § A Hhvtv. 26. § (2) bekezdésében meghatározott halgazdálkodási vízterület alhaszonbérbe adása esetén a természetes személy alhaszonbérlőnek a 3. § (1) bekezdésében, a jogi személy alhaszonbérlőnek a 3. § (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek kell megfelelnie.

14. Záró rendelkezések

29. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 89/2015. (XII. 22.) FM rendelethez

A pályázatok értékelési pontrendszere * 

Értékelési szempontok Elérhető pontszám
I. A pályázóra és az általa biztosított személyi feltételekre, a pályázati formára és szakmai megalapozottságra vonatkozó általános szempontrendszer 1-50
1. Pályázó gazdálkodási formája 1. legalább középfokú mezőgazdasági vagy halászati szakirányú képesítéssel vagy végzettséggel rendelkező személy 1
2. *  mezőgazdasági őstermelő, őstermelők családi gazdaságának tagja, mezőgazdasági egyéni vállalkozó 2
3. jogi személy 3
4. halgazdálkodási, illetve horgászati céllal létrehozott jogi személyiségű civil szervezet 4
5. halgazdálkodási, illetve horgászati céllal létrehozott legalább vármegyei hatókörű civil szervezet 5
6. *  horgászszövetség 6
2.1. *  Támogatott közös pályázatok: 1-3. szerinti pályázó halgazdálkodási, horgászati céllal létrehozott jogi személy civil szervezettel, helyi önkormányzattal közös pályázata 2
1-4. szerinti pályázó halgazdálkodási, horgászati céllal létrehozott legalább vármegyei hatókörű civil szervezettel közös pályázata 4
1-5. szerinti pályázó horgászszövetséggel közös pályázata 8
2.2. Pályázathoz csatolt, a halgazdálkodási terv nincs csatolva 0
megalapozottságára vonatkozó szakvélemény hal- és halászatbiológiai kutatóintézet, felsőoktatási szakintézmény vagy halászati szakértő részéről: csatolva 3
3. *  Pályázó lakhelye (1/1-2.), székhelye, illetve telephelye (1/3-6.) és a megpályázott nyilvántartott halgazdálkodási vízterület közúton nyilvántartott halgazdálkodási vízterület partján (legalább heti 40 órás nyitvatartási/ ügyfélfogadási idővel)
6
vagy közforgalom elől 0-10 km 3
el nem zárt magánúton mért távolsága (a 10-50 km 2
legkedvezőbbet kell figyelembe venni): 50 km-nél távolabb 0
4.1. *  Pályázó vagy főállású alkalmazottja, illetve
- a haszonbérleti időszak teljes időtartama alatt -
nem rendelkezik 0
szerződött partnere, állandó megbízottja középfokú 2
halgazdálkodási szakirányú végzettséggel felsőfokú 4
rendelkezik: felsőfokú, főállású alkalmazottként 6
nem rendelkezik 0
4.2. *  Pályázó vagy főállású alkalmazottja 5 évnél rövidebb gyakorlat 2
halgazdálkodási gyakorlattal rendelkezik: 5 évnél hosszabb gyakorlat 4
5 évnél hosszabb gyakorlat, főállású alkalmazott esetében 6
5.1 *  Pályázó a pályázott halgazdálkodási vízterületre a) nem biztosít 0
előírtakon túl további halőrzést vállal, illetve b) további társadalmi halőrökkel 3
biztosít [a b) és c) nem additív, mindkettő fennállása esetén a c) szerinti pont számítandó]: c) *  további hivatásos halőrökkel 6
5.2 Pályázó a pályázott halgazdálkodási vízterületen nem biztosít 0
helyszíni területi jegy kiadást és információ- legalább heti 5 napon napi 6 órában biztosít 3
szolgáltatást vállal, illetve biztosít: a hét minden napján legalább 8 órában biztosít 6
a hét minden napján legalább 12 órában, egyéb horgászturisztikai szolgáltatásokkal együtt biztosít 9
II. A pályázat szakmai vállalásainak speciális szempontrendszere 1-50
II./A - a horgászturizmus fejlesztéséhez kapcsolódó vállalások 1-25
6.1. A horgászturizmus fejlesztésének vállalása a nem 0
turista állami horgászjegyhez kedvezményes területi jegy forgalmazásával az általa üzemeltetett összes jegyértékesítési pontnál: igen 2
6.2. A horgászturizmus fejlesztésének vállalása nem 0
elektronikus területi jegy forgalmazás biztosításával a haszonbérleti szerződés megkötésétől számított 2 éven belül: igen 2
6.3.1. A horgászturizmus fejlesztésének vállalása nem 0
horgásztatáshoz kapcsolódó helyszíni kiegészítő és családbarát szolgáltatások a pályázott vízterületen, illetve az ahhoz szervesen kapcsolódó egyéb területen való biztosításával a haszonbérleti szerződés megkötésétől számított 1 éven belül: igen, szolgáltatásonként 1 pont, de legfeljebb 5 pont
(horgászcikk-kölcsönzés, csónakkölcsönzés, horgászcikk-árusítás, csaliárusítás, büfé, kiépített kommunális blokkok, parkolók, előzetes helyfoglalási lehetőség, sátorozási és egyéb szálláslehetőség, játszótér, tanösvény, tűzrakó- és pihenőhelyek, áramfelvétel, WI-FI)
1-5
6.3.2. Mozgáskorlátozott horgászhelyek nem 0
kialakításának a haszonbérleti szerződés megkötésétől számított 2 éven belüli vállalása, valamint ezek fenntartásának vállalása a szerződés időtartama alatt: igen
(10 ha-ig legalább 2 db, 10-200 ha-ig 5 db,
200 ha-tól legalább 2 ponton 10 db)
2
6.3.3. Szennyvíz-hálózatra bekötött fix telepítésű vagy nem 0
karbantartási szerződéssel fenntartott mobil WC-k a haszonbérleti szerződés megkötésétől számított 1 éven belüli kialakításának, vagy ha már rendelkezésre áll üzemszerű fenntartásának vállalása: igen
(10 ha-ig legalább 2 db, 10-200 ha-ig 5 db,
200 ha-tól legalább 2 ponton 10 db)
3
6.3.4. Rendszeres hulladékkezelés (szemétgyűjtés, nem 0
szállítás) vállalása és a feladat dokumentált megvalósítása: igen 3
6.4. A horgászturizmus fejlesztésének vállalása nem 0
horgásztatáshoz kapcsolódó helyszíni programok biztosításával: igen, éven belüli eseményenként, programonként 1 pont, de legfeljebb 5 pont (horgászverseny, horgásztábor, gyermek- és ifjúsági horgászok nevelése, iskolarendszerű oktatása, ismeretterjesztő előadások) 1-5
7. *  A horgászturizmust erősítő helyi nem került bemutatásra 0
együttműködések, külső társ- és kapcsolódó bemutatásra került 1
szolgáltatások bemutatása, vállalása, azok szerződéses kapcsolat létezik 3
szerződéses bemutatása: több szerződéses kapcsolat létezik 5
II./B - a halgazdálkodáshoz kapcsolódó vállalások 1-25
nincs ilyen vállalás 0
8. A halgazdálkodási terv keretében a vízterületre kötelező előírásokon túli, szakmailag indokolt és ellenőrizhető - a haszonbérlet teljes időtartamára érvényes - vállalások: vízterületi és halállományi jellemzőkre alapozott komplex értékelés alapján
- halkeltető állomás létesítésének vállalása a szerződéskötést követő 5 éven belül, illetve üzemeltetésének vállalása a szerződés időtartama alatt;
- vízminőségi monitoring üzemeltetésének vállalása
- természetes ívó-, vermelőhely rekonstrukciójának, illetve új ívó-, vermelőhely szerződéskötést követő 2 éven belüli kialakításának vállalása, illetve az ívó- és vermelő helyek fenntartása a szerződés időtartama alatt;
- jogszabályban előírt mértéken felüli kíméleti területek a szerződéskötést követő 2 éven belüli kijelölésének vállalása, valamint annak vállalása, hogy e területek ilyen státuszát a szerződés időtartama alatt fenntartja;
- kedvező hal-életterek kialakításának vállalása
- III. nyarasnál fiatalabb korosztályok résztelepítésének vállalása;
- nem fogható halfaj telepítésének vállalása annak természetes élőhelyén;
- a vízterületen 5-nél több a víztípusnak megfelelő őshonos halfaj telepítésének vállalása
- a jogszabályi előírásoknál szigorúbb méret- és mennyiségi korlátozások előírásának vállalása
- invazív, idegenhonos halfaj jelenléte esetén azok rendszeres szelektív halászatának vállalása;
- kárókatona rendszeres riasztásának, gyérítésének vállalása akkor, ha a vízterületen a kárókatona jelentős kárt okoz;
1-10
9. A pályázati időszakra vonatkozó halgazdálkodási koncepció szakmai, gazdasági és társadalmi megalapozottsága; a pályázatban tervezett horgászturisztikai beruházások realitása, a környezetvédelmi és pénzügyi fenntarthatóság biztonsága komplex értékelés alapján (beruházásoknál előzetes pénzügyi tervvel, különös tekintettel a hazai és uniós fejlesztési források tervezett igénybevételére) 1-15
MINDÖSSZESEN 1-100

2. melléklet a 89/2015. (XII. 22.) FM rendelethez * 

3. melléklet a 89/2015. (XII. 22.) FM rendelethez * 

A haszonbérleti díj, valamint a vagyonkezelési díj mértéke

A B
1 Víztípus Haszonbérleti díj, illetve vagyonkezelési díj (Ft/ha/év)
2 Folyó, folyam 500
3 Kivétel:
4 Duna, Tisza 300
5 Ráckevei (Soroksári)-Duna 600
6 Hullámtéri holtág 1000
7 Mentett oldali holtág 2000
8 Patak, kisvízfolyás, csatorna 1000
9 Tó, bányató, víztározó 3000
10 Kivétel:
11 Tisza-tó, Velencei-tó 500
12 Kis-Balaton, Fertő 300
13 Balaton 200