A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2024.VIII.1. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2016. évi XXXIII. törvény

az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról * 

Az Országgyűlés az Európai Unió által megfogalmazott társadalmi és gazdaságpolitikai célok megvalósítása, az európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes projektek objektív, átlátható és a piaci szereplők érdekeitől független tartalmi és közbeszerzési értékelése céljából a következő törvényt alkotja: * 

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A törvény alkalmazási köre

1. § (1) *  Az Európai Unió pénzügyi alapjaihoz, valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó támogatási kérelmek tartalmi értékelése (a továbbiakban: tartalmi értékelés), valamint az Európai Unió pénzügyi alapjai és a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve által támogatott projektek megvalósításához kapcsolódó közbeszerzések ellenőrzése közfeladat. A támogatási kérelmek tartalmi értékelését és az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletben, valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott közbeszerzések műszaki szempontú ellenőrzését (a továbbiakban: közbeszerzési értékelés) az állami projektértékelői jogviszonyban állók látják el.

(2) Állami projektértékelői jogviszony létesíthető azzal, aki

a) *  központi államigazgatási szervnél, illetve annak területi és helyi szervénél [ideértve a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalt] kormánytisztviselőként, köztisztviselőként, munkavállalóként, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál foglalkoztatottként vagy munkavállalóként,

b) *  az a) pontba nem sorolt központi költségvetési szervnél közalkalmazottként, kormánytisztviselőként, köztisztviselőként vagy munkavállalóként, valamint állami vagy vagyonkezelő alapítvány fenntartásában működő felsőoktatási intézményben közalkalmazottként vagy munkavállalóként,

c) *  az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestületnél köztisztviselőként, közalkalmazottként vagy munkavállalóként,

d) *  többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaságnál munkavállalóként,

e) *  az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény szerint állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyként vagy

f) *  a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerinti állami fenntartású köznevelési intézménynél köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló személyként

foglalkoztatott és projektértékelési feladatok ellátására sikeres pályázóként kiválasztásra került. * 

(3) Az értékelő felett a munkáltatói jogkört az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja.

(4) *  E törvényt

a) *  a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzatok számára nyitva álló, kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben meghatározott kiválasztási eljárásrenddel érintett felhívások tekintetében végzett tartalmi értékelésre és

b) a közbeszerzési értékelésre

kell alkalmazni.

(5) *  E törvény a miniszter hozzájárulása esetén a (4) bekezdés a) pontjába vagy a (6) bekezdésbe nem tartozó felhívással összefüggő tartalmi értékelésre is alkalmazható.

(6) *  A (4) bekezdés a) pontjában foglaltakon túl a törvény kötelező alkalmazásának további esetköreit – ideértve a felhívások kiválasztási eljárásrendjének meghatározását is – és feltételeit kormányrendelet vagy miniszteri rendelet meghatározhatja.

(7) *  E törvény tartalmi értékelésre vonatkozó rendelkezéseit – az alkalmazott kiválasztási eljárástól függetlenül – nem kell alkalmazni

a) a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvényben (a továbbiakban: KFItv.) meghatározott, továbbá

b) a KFItv. alapján kötött megállapodásban foglalt, kutatás-fejlesztési és innovációs, illetve a szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez és fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásokra vonatkozó projektekkel kapcsolatos, illetve támogatási kérelmekre vonatkozó

értékelési feladatokra és eljárásokra.

(8) *  E törvényt nem kell alkalmazni a (4) bekezdés a) pontja vagy a (6) bekezdés szerinti felhívásra benyújtott támogatási kérelmek esetén, ha ahhoz a miniszter különösen indokolt esetben hozzájárul.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

1. *  alapjogviszony: az 1. § (2) bekezdése szerinti, fennálló kormányzati szolgálati, közszolgálati, adó- és vámhatósági szolgálati, közalkalmazotti, egészségügyi szolgálati, köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, munkaviszony;

2. állami projektértékelői jogviszony: közfeladat ellátása céljából létrehozott, munkavégzésre irányuló különös jogviszony, amelyben az érintett alapjogviszonnyal rendelkezik, és amelyre a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit nem kell alkalmazni;

3. *  értékelő: olyan állami projektértékelői jogviszonyban álló személy, aki keretszerződés alapján, annak megkötését követően szaktudása alapján végzi a tartalmi értékelést vagy a közbeszerzési értékelést;

4. *  központi államigazgatási szerv: a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott szerv, a Kormány kivételével;

4a. *  munkáltató: a miniszter által vezetett vagy a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörében kiadott rendeletében kijelölt, a miniszter feladatainak ellátását segítő minisztérium (a továbbiakban: minisztérium);

5. * 

6. *  szakértői névsor: a minisztériumban nyilvántartott állami projektértékelői névjegyzék.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMI PROJEKTÉRTÉKELŐI JOGVISZONY TARTALMA

3. Az állami projektértékelői jogviszony keletkezése, összeférhetetlenség

3. § (1) Az állami projektértékelői jogviszony (a továbbiakban: jogviszony) a minisztérium és az alapjogviszonnyal rendelkező értékelő között – keretszerződésben meghatározott közfeladat ellátására – a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés aláírásának napján keletkezik.

(2) Értékelő az lehet, aki

a) büntetlen előéletű,

b) cselekvőképes,

c) alapjogviszonyban áll és

d) megfelel a pályázatban meghatározott feltételeknek és az előírt biztonsági követelményeknek.

4. § (1) A jogviszony pályázati eljárás alapján létesíthető.

(2) A miniszter projektértékelői pályázatot (a továbbiakban: pályázat) ír ki, amelynek tartalmaznia kell

a) a pályázóval szemben támasztott feltételeket,

b) a pályázat benyújtására nyitva álló határidő megjelölését,

c) *  a pályázat elbírálásának várható időpontját,

d) *  a pályázói adatlapot,

e) *  mindazokat az egyéb tartalmi és formai elemeket, amelyeket jogszabály ír elő, továbbá

f) *  annak megjelölését, hogy a pályázat tartalmi értékelés vagy közbeszerzési értékelés végzésére irányul.

(3) *  A jogviszony létesítését megelőzően a pályázó nyilatkozik arról, hogy büntetlen előéletű és nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. Ha a pályázó, értékelő büntetlen előéletével összefüggésben kétség merül fel, a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban, indokolással felszólíthatja, hogy a felhívástól számított tizenöt napon belül – ha e határidőn belül menthető ok miatt nem lehetséges, annak megszűnését követően haladéktalanul – hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, hogy büntetlen előéletű.

(3a) *  A pályázati eljárás során megfelelt és kiválasztott személy a jogviszony létesítésével egyidejűleg általános összeférhetetlenségi nyilatkozatot és az iránymutatás az összeférhetetlenségek költségvetési rendelet szerinti elkerüléséről és kezeléséről szóló bizottsági közlemény (2021/C 121/01) 6.3. pontja szerinti adatokat is tartalmazó érdekeltségi nyilatkozatot tesz.

(4) A miniszter gondoskodik arról, hogy a pályázati eljárás során megfelelt és kiválasztott személyt a szakértői névsorba bejegyezzék.

(5) *  Az értékelőre az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény nemzetbiztonsági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(6) A pályázat tartalmával, benyújtásával és elbírálásának rendjével kapcsolatos részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(7) *  A pályázói adatlaphoz mellékelni kell a pályázó alapjogviszonya fennállásáról szóló munkáltatói igazolást és a Kormány rendeletében meghatározott nyilatkozatokat.

(8) *  Ha az értékelő nem teljesíti a keretszerződésében vállalt kötelezettségeit, különös tekintettel a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre és a nemzetbiztonsági ellenőrzésnek való alávetésre, vele új állami projektértékelői jogviszony nem létesíthető.

5. § (1) Nem keletkeztet összeférhetetlenséget az értékelő alapjogviszonya.

(2) *  Ha az alapjogviszony az Mt. szerinti munkaviszony és az értékelő az 1. § (2) bekezdése szerint foglalkoztatott vezető állású munkavállalónak minősül – az Mt. 211. § (1) bekezdésétől eltérően –, állami projektértékelői jogviszonyt létesíthet.

6. § (1) *  Ha jogszabály kizárja, az értékelő nem vehet részt a tartalmi, illetve a közbeszerzési értékelésben.

(2) Az értékelő tekintetében – ha a rendőrségről szóló törvény előírja – a rendőrségről szóló törvény szerinti belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv ellenőrizheti, hogy az értékelő eleget tesz-e az e törvényben meghatározott kötelezettségének.

3/A. *  Az állami projektértékelő jogviszony létesítéséhez szükséges pályázói adatlap, nyilatkozatok és a pályázó alapjogviszonya fennállásáról szóló munkáltatói igazolás

6/A. § *  A pályázói adatlap tartalmazza:

a) a pályázó

aa) nevét,

ab) születési nevét,

ac) anyja nevét,

ad) születési helyét, idejét,

ae) adóazonosító jelét,

af) társadalombiztosítási azonosító jelét,

ag) lakóhelyét,

ah) tartózkodási helyét,

ai) értesítési e-mail címét,

aj) telefonszámát,

ak) fizetési számláját kezelő pénzforgalmi szolgáltató megnevezését,

al) bankszámlaszámát,

b) a pályázó alapjogviszonya szerinti munkahelye

ba) típusát,

bb) megnevezését,

bc) adószámát,

c) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az e törvény szerinti alapjogviszonyban áll-e,

d) a pályázó által választott tématerületet, amely tárgykörben értékelést kíván végezni,

e) a pályázó által választott szakértői tématerülettel kapcsolatos szakmai tapasztalatának időtartamát,

f) az állami projektértékelői jogviszony létesítéséhez szükséges nyilatkozatok meglétének igazolását,

g) a projektértékelői azonosítót (a minisztérium által működtetett informatikai rendszer által generált adat),

h) *  a pályázó nyilatkozatát arról, hogy Ügyfélkapu regisztrációval vagy ezzel egyenértékű, elektronikus aláírási lehetőséget is biztosító szolgáltatáshoz való hozzáféréssel rendelkezik-e,

i) *  annak megjelölését, hogy a pályázat tartalmi értékelésre vagy közbeszerzési értékelésre irányul.

6/B. § *  Az állami projektértékelői jogviszony létesítéséhez szükséges nyilatkozatok tartalmazzák a pályázó

a) nevét,

b) születési nevét,

c) születési helyét, idejét,

d) anyja nevét,

e) * 

6/C. § *  A pályázó alapjogviszonya fennállásáról szóló munkáltatói igazolás tartalmazza

a) a pályázó alapjogviszony szerinti munkáltatója

aa) megnevezését,

ab) székhelyének címét,

ac) telefonszámát,

ad) adószámát,

ae) nyilvántartási számát (törzskönyvi azonosító szám, cégjegyzékszám),

af) törvényes képviselőjének adatait (név, beosztás, telefonszám),

b) a foglalkoztatott

ba) nevét,

bb) születési nevét,

bc) születési helyét, idejét,

bd) anyja nevét,

be) munkahelyi telefonszámát,

bf) munkakörét, illetve beosztását,

bg) *  jelenlegi alapjogviszonya jellegét (kormányzati szolgálati jogviszony, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony, egészségügyi szolgálati jogviszony, köznevelési foglalkoztatotti jogviszony),

bh) jelenlegi jogviszonyának kezdetét,

bi) kinevezése, illetve munkaszerződése időtartamát,

c) az alapjogviszony szerinti munkáltató nyilatkozatát arról, hogy

ca) a foglalkoztatott nem áll felmentés vagy felmondás hatálya alatt,

cb) a foglalkoztatott hatósági bizonyítvánnyal igazolta, hogy büntetlen előéletű vagy nem hatósági erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakörben dolgozik,

cc) az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény szerint a foglalkoztatottnak az alapjogviszonya tekintetében vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége fennáll-e,

d) a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett foglalkoztatott

da) vagyonnyilatkozat-tételének időpontját,

db) következő vagyonnyilatkozat-tételének esedékességét,

e) *  az alapjogviszony szerinti munkáltató igazolását a foglalkoztatott – igazolás kiállítását megelőző hónapra megállapított, új alapjogviszony létesítése esetén az alapjogviszonyt létesítő okiratban meghatározott – havi bruttó illetményéről vagy munkabéréről,

f) az alapjogviszony szerinti munkáltató nyilatkozatát arról, hogy vállalja, hogy az a)–e) pont szerinti adatokban történő változásról – különösen a foglalkoztatási jogviszony megszűnésének, megszüntetésének tényéről – a minisztériumot haladéktalanul tájékoztatja.

4. A projektértékelői keretszerződés

7. § (1) *  A miniszter az értékelővel a tartalmi értékelésre vagy a közbeszerzési értékelésre keretszerződést köt. Keretszerződés csak írásban köthető.

(1a) *  A munkáltató az értékelővel a keretszerződést elektronikusan köti meg és módosítja, amelyhez az értékelőnek Ügyfélkapu elektronikus azonosítási szolgáltatással vagy ezzel egyenértékű, elektronikus aláírási lehetőséget is biztosító szolgáltatással kell rendelkeznie.

(2) A keretszerződés olyan különös munkaszerződés, amely tartalmazza

a) az értékelő természetes személyazonosító adatait,

b) a kapcsolattartás módját,

c) *  azt, hogy tartalmi értékelésre vagy közbeszerzési értékelésre irányul, és ehhez kapcsolódóan a megjelölt értékeléseknek a – szakértői névsor szerinti – tématerületét,

d) annak rögzítését, hogy az értékelő a feladatait esetileg kapja, amelyet határidőre köteles teljesíteni, egyéb esetben rendelkezésre áll.

(3) A (2) bekezdés d) pontja szerinti rendelkezésre állás időtartama alatt az értékelőt díjazás nem illeti meg.

5. A feladatellátással kapcsolatos szabályok

8. § (1) *  Az értékelő feladatellátását a miniszter írásban, elektronikus úton – a konkrét munkavégzés megkezdése előtt – esetileg rendeli el.

(2) Az értékelő feladatellátása nem érinti az alapjogviszonya szerinti munkavégzését.

(3) Az értékelőt a feladatellátásért díjazás illeti meg, amelyről egyoldalú jognyilatkozattal nem mondhat le.

(4) A miniszter a díjazás általános alapelveit normatív utasításban meghatározhatja.

(5) *  A miniszter az 1. § (3) és (8) bekezdésében, a 4. § (2) és (4) bekezdésében, a 7. § (1) bekezdésében, a 10/A. § (1) bekezdésében, valamint az (1) bekezdésben meghatározott hatáskörét normatív utasításban átruházhatja.

(6) A feladatellátásból eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért az értékelő az alapjogviszonya szerinti kártérítési felelősséggel tartozik.

(7) A Kormány rendeletben állapítja meg az értékelő eseti feladatellátásával kapcsolatos – e törvényben nem szabályozott – részletes szabályokat.

6. A jogviszony megszűnése

9. § (1) A keretszerződés és a jogviszony megszűnik

a) * 

b) az értékelő halálával,

c) az értékelő alapjogviszonyának megszűnésével,

d) ha az értékelő a pályázati feltételeknek már nem felel meg.

(2) A jogviszony megszüntethető

a) a felek közös megegyezésével,

b) azonnali hatályú felmondással,

c) *  felmondással.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a felek kétoldalú írásbeli nyilatkozata a jogviszonyt a jövőre nézve szünteti meg.

(4) *  A (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben bármelyik fél másikhoz intézett írásbeli jognyilatkozata a jogviszonyt a jövőre nézve szünteti meg, amelyet indokolni kell.

(4a) *  A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben a felmondási idő legalább harminc nap. A felmondási idő nem terjedhet túl azon az időponton, amikor az állami projektértékelői jogviszony a 9. § (1) bekezdése szerint felmondás nélkül is megszűnt volna.

(5) A munkáltató részéről a jogviszony a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben különösen akkor szüntethető meg, ha az értékelő

a) az esetileg meghatározott feladat teljesítését nem vállalja,

b) egy naptári éven belül neki felróható okból határidőt mulasztott,

c) megszegte a keretszerződésben megállapított feltételeket,

d) *  vonatkozásában lefolytatott ellenőrzés során összeférhetetlenség kerül megállapításra,

e) *  vonatkozásában a nemzetbiztonsági ellenőrzés nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg.

(5a) *  Az (1) bekezdés c) pontja alapján a jogviszony nem szűnik meg, ha az értékelő alapjogviszonyának megszűnésétől számított harminc napon belül újabb alapjogviszonyt létesít. Nem szűnik meg továbbá a jogviszony az alapjogviszony nyugvása alatt sem, ha a nyugvás kezdő időpontját követő harminc napon belül az értékelő új beosztási okiratát a fogadó szerv kiállítja. Ezekben az esetekben az értékelő állami projektértékelői jogviszonya folyamatosnak tekintendő.

(5b) *  Az értékelő jogviszonyának megszűnésekor folyamatban lévő értékelési feladatait befejezheti abban az esetben is, ha a feladat elvégzésére vonatkozó időszak a keretszerződés érvényességén kívül esik. Ezen esetek nem tekinthetők jogviszony hiányában történő állami projektértékelői tevékenységnek sem a díjfizetés, sem az elszámolás szempontjából.

(5c) *  Ha az értékelő alapjogviszony hiányában értékelési feladatot vállalt vagy állami projektértékelői jogviszonya az (5) bekezdés e) pontja miatt azonnali hatállyal felmondásra került, vele új állami projektértékelői jogviszony nem létesíthető.

(6) Az értékelő – az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben annak törvényes örököse – az (1) és (2) bekezdésben felsorolt esetekben a jogviszonya megszűnésekor köteles a munkáltatóval elszámolni.

(7) *  A jogviszony megszűnésével egyidejűleg az értékelő nevét a szakértői névsorból törölni kell.

(8) *  Az alapjogviszony szerinti munkáltató köteles az (1) bekezdés b)–d) pontja szerinti feltételek bekövetkezéséről a munkáltatót tájékoztatni.

7. *  Adatkezelési szabályok, a szakértői névsor összeállítása, a névsorban szereplő adatok és tények nyilvántartása

10. § *  (1) A munkáltató

a) *  a 3. § (2) bekezdésében foglalt feltételnek való megfelelés ellenőrzése,

b) az európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes projektek objektív és a piaci szereplők érdekeitől független értékelésének ellenőrzése,

c) az állami projektértékelői jogviszonnyal összefüggő munkáltatói intézkedések és jognyilatkozatok előkészítésének és meghozatalának biztosítása, valamint

d) az állami projektértékelői jogviszonnyal összefüggő jogok gyakorlásának és kötelezettségek teljesítésének biztosítása

céljából kezeli az értékelőként jogviszonyt létesíteni szándékozó személy és az állami projektértékelő személyes adatait, a 4. § (3) és (3a) bekezdése szerinti nyilatkozatait, valamint azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz. * 

(1a) *  A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 29/B. § (1) bekezdése szerinti Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság a Kit. 29/B. § (3) bekezdés a) pontja szerinti ellenőrzés lefolytatásához kezeli a Kit. 29/B. § (3c) bekezdése szerinti adatokat az állami projektértékelők vonatkozásában.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltak alapján megismert személyes adatokat a munkáltató a jogviszony létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy – jogviszony létesítése és fennállása esetén – legfeljebb az érintett operatív programra irányadó dokumentum-megőrzési kötelezettség leteltéig kezeli.

(3) *  A munkáltató a projektértékelői pályázati eljárás keretében a pályázó későbbi állami projektértékelői jogviszonya létesítéséhez és az alkalmazási feltételeknek való megfelelés utólagos ellenőrzéséhez – a Kormány rendeletében – előírt iskolai végzettséget igazoló oklevelének, bizonyítványának, illetve a szakmai tapasztalat igazolásának másolati vagy elektronikus példányát bekéri és kezeli.

(4) Az értékelő köteles öt napon belül bejelenteni a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást.

(5) A munkáltató az értékelőre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy az értékelő hozzájárulásával közölhet.

(6) Az értékelőt előzetesen tájékoztatni kell arról, ha a jogviszonyból származó kötelezettségek teljesítése céljából a munkáltató az értékelő személyes adatait – az adatszolgáltatás céljának megjelölésével, törvényben meghatározottak szerint – az adatfeldolgozó számára átadja.

(7) Az értékelőre vonatkozó adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra – az értékelő hozzájárulása nélkül, személyazonosításra alkalmatlan módon – átadhatók.

10/A. § *  (1) Az értékelők adatait tartalmazó szakértői névsor – az adatvédelmi követelményekre figyelemmel történő – összeállításáról, folyamatos vezetéséről és elektronikus nyilvántartásáról a miniszter az erre a célra kialakított informatikai rendszerben gondoskodik.

(2) *  A szakértői névsorba bejegyzett adatok közül az értékelő neve, az általa folytatott tevékenység tartalmi értékelés vagy közbeszerzési értékelés mivolta, valamint annak tématerülete közérdekből nyilvános adatnak minősül.

(3) A szakértői névsorral kapcsolatos adatszolgáltatásért a miniszter a felelős.

(4) A szakértői névsort és annak módosítását – hivatalos közzététele előtt – a munkáltatói jogkör gyakorlója hagyja jóvá.

(5) A szakértői névsor közérdekből nyilvános adatainak a www.palyazat.gov.hu honlapon történő közzétételéről a munkáltatói jogkör gyakorlója gondoskodik.

(6) A 10. § (4) bekezdése szerinti adatok szakértői névsorban történő módosításáról a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt.

10/B. § *  (1) A pályázók és az értékelők minisztériumi nyilvántartása (a továbbiakban együtt: nyilvántartás) egyedi azonosítószám alapján történik, amelyet az érintettek a regisztráció során kapnak meg.

(1a) *  Az értékelő az (1) bekezdés szerinti egyedi azonosítószámát köteles bizalmasan kezelni. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, akkor azt harmadik személy tudomására nem hozhatja.

(2) A nyilvántartás minden személyről a pályázói adatlapon közölt vagy az értékelő bejelentése alapján a munkáltató által módosított adatokat és tényeket tartalmazza.

(3) *  A keretszerződés megkötését követően az értékelőről nyilvántartott adatokat ki kell egészíteni az általános összeférhetetlenségi nyilatkozat, az érdekeltségi nyilatkozat, az eseti összeférhetetlenségi nyilatkozat és a titoktartási nyilatkozat megtételére vonatkozó információval.

(4) A nyilvántartásba – eljárásukban indokolt mértékig – a jogszabályban erre feljogosítottak jogosultak betekinteni és abból adatokat átvenni.

III. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8. Felhatalmazó, hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

11. § Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg * 

a) a projektértékelői pályázat tartalmára, kiírására, benyújtására, valamint a pályázat elbírálásának rendjére vonatkozó részletes szabályokat,

b) *  azon közbeszerzések körét, amelyek tekintetében az állami projektértékelő közbeszerzési értékelést végez,

c) az értékelő eseti feladatellátásával kapcsolatos részletes szabályokat,

d) a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzatok számára nyitva álló felhívások esetén a kiválasztási eljárásrendek körét,

e) *  – a 11/A. §-ban meghatározott kivétellel – e törvény kötelező alkalmazásának további esetköreit és a kötelező alkalmazás további feltételeit, azok részletes szabályait, valamint a kötelező alkalmazás alóli mentesítésre vonatkozó részletszabályokat,

f) *  a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv vonatkozásában azon tartalmi értékelések körét, amelyek tekintetében az állami projektértékelő tartalmi értékelést végez.

11/A. § *  Felhatalmazást kap az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a Közös Agrárpolitikából és a központi költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználása vonatkozásában e törvény kötelező alkalmazásának további esetköreit és a kötelező alkalmazás további feltételeit rendeletben állapítsa meg.

12. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

13. § A 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladat elrendelésekor az értékelő feladatellátási kötelezettsége az e törvény hatálybalépésekor már folyamatban lévő projektek értékelésére is kiterjedhet.

14. § *  E törvénynek a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2019. évi LXVI. törvénnyel (a továbbiakban: 2019. évi LXVI. törvény) megállapított 1. § (8) bekezdését azokra a felhívásokra lehet alkalmazni, amelyek esetén a felhívásban megállapított valamely elbírálási szakaszra benyújtott támogatási kérelmek tartalmi értékelése a 2019. évi LXVI. törvény hatálybalépésekor még nem kezdődött meg.

14/A. § *  Ha az értékelő az e törvénynek az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2020. évi CXXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 7. § (1a) bekezdése szerinti Ügyfélkapu elektronikus azonosítási szolgáltatással vagy ezzel egyenértékű, elektronikus aláírási lehetőséget is biztosító szolgáltatással a Módtv. hatálybalépésekor nem rendelkezik, köteles az annak igénybevételéhez szükséges regisztrációt legkésőbb 2021. február 1. napjáig elvégezni.

14/B. § *  (1) Az az értékelő, akinek a jogviszonya az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény és a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény módosításáról szóló 2023. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: 2023. évi XVIII. törvény) hatálybalépésének napján fennáll, köteles az e törvénynek a 2023. évi XVIII. törvénnyel megállapított 4. § (3a) bekezdése szerinti nyilatkozatokat a 2023. évi XVIII. törvény hatálybalépését követő 60 napon belül benyújtani.

(2) Ha az értékelő az (1) bekezdés szerinti határidő alatt a 4. § (3a) bekezdése szerinti nyilatkozatokat nem nyújtja be, a munkáltatói jogkör gyakorlója az (1) bekezdés szerinti határidő lejártát követő napon 5 munkanapos határidő tűzésével a nyilatkozatok pótlására a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszerén keresztül felszólítja. Ha az értékelő a nyilatkozatot az e bekezdés szerinti póthatáridő alatt nem pótolja, jogviszonya a póthatáridő lejártát követő napon megszűnik.

9. * 

15–16. § *