A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet

a Budavári Palota területén, valamint a De la Motte-palotát érintően a Nemzeti Hauszmann-terv keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d), e) és f) pontjában,

a 2. § (1) bekezdése és az 5. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 17. pontjában, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés b), h) és k) pontjában,

a 2. § (2) bekezdés a)–c) pontja és e) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 16. pont 16.2. alpontjában, 17. és 24. pontjában,

a 2. § (2) bekezdés d) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 3. § tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 17. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja

a) a Budai Palotanegyed területén lévő ingatlanokon megvalósuló, a Nemzeti Hauszmann-terv alapján meghatározott, valamint a Nemzeti Hauszmann Program megvalósítását szolgáló, az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott beruházásokkal, valamint

b) a Budai Várnegyed területén megvalósuló, az 1. melléklet 2. pontjában meghatározott beruházásokkal

(a továbbiakban együtt: Beruházások) összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági eljárásokat, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához és használatbavételéhez szükségesek,

b) a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közmű csatlakozási és fejlesztési, valamint egyéb munkák megvalósításához szükségesek.

(3) A Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Budapest tv.) 18. §-a szerinti, a Várnegyed rehabilitációs programot, valamint a Budai Palotanegyedet érintően a Budai Palotanegyed fenntartható fejlesztését, valamint tervszerű és egységes szemléletű helyreállítását szolgáló, kiemelten közérdekű beruházások felsorolását az 1. melléklet 1. pontja tartalmazza.

(4) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja az 1. melléklet 2. pontjában meghatározott beruházásokat, amelyek helyszíne az 1. melléklet 2. pontja szerinti ingatlanok területe.

(5) *  A Kormány a Beruházások során az építési tevékenységgel érintett telek közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát az 1. melléklet szerint határozza meg.

2. § *  (1) A Kormány

a) *  a 2. melléklet 21. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát

b) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 2. sora szerinti beruházások vonatkozásában a 2. melléklet 17. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot

jelöli ki.

(2) A Beruházások előkészítésére és megvalósítására irányuló közbeszerzési eljárásoknál az építtető – az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet] 14. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően – indokolási kötelezettség nélkül dönthet a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárási forma alkalmazása mellett.

3. § *  (1) A Beruházásokkal összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

b) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

c) településképi véleményezési eljárásnak nincs helye,

d) településképi bejelentési eljárást nem kell lefolytatni,

e) * 

f) a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 27. §-a szerinti közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye,

g) *  a településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció nem kötelező.

(2) A Beruházásokkal összefüggésben

a) azon épületrészek és építmények építhetők át, illetve bonthatók, amelyek műszaki, különösen, de nem kizárólagosan tartószerkezeti, tűzvédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, élet- és egészségvédelmi, akadálymentesítési, valamint üzemeltetési okokból az új funkcionális igényeknek nem tudnak eleget tenni,

b) az építmény funkciójához kapcsolódó és a működéshez szükséges technikai elemek, berendezések a tető udvari oldalára eső síkjára kerülhetnek,

c) az építmény funkciójához kapcsolódó épületbiztonsági, biztonságtechnikai védelemhez szükséges elemek, berendezések az építményen és a környezetében elhelyezhetők,

d) a meglévő épületrészek az építmény funkciójához és működéséhez szükséges belső udvari új épületrésszel kiegészíthetők,

e) a szükséges homlokzat- és tetőrekonstrukció, valamint a rizalitok visszaépítése során az épületek eredeti tervei alapján megépült homlokzatot és tetőt a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 43. § (5c) bekezdés b) pontja tekintetében a korábbi és jelentős korszak maradványának és hiteles állapotnak kell tekinteni.

4. § *  (1) A Beruházásokkal érintett műemlék épületrészre bontási engedély és örökségvédelmi engedély iránti kérelem együtt és külön is előterjeszthető.

(1a) *  A Beruházások megvalósítását célzó építési tevékenységre vonatkozó örökségvédelmi engedély hatálya, amennyiben az örökségvédelmi engedély megadásának jogszabályi feltételei fennállnak, a kapcsolódó építési tevékenységre vonatkozó építési engedély hatályának lejártáig meghosszabbítható.

(2) *  A Beruházásokkal összefüggésben a településrendezési terv módosítása során az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése szerinti véleményadás határideje legfeljebb huszonegy nap.

(3) *  A Beruházásokkal összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a Kötv. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az adott beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll. A Beruházásokkal összefüggésben a Kötv. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány készítése nem szükséges, ha az adott beruházáshoz köthetően már előzetes régészeti dokumentáció rendelkezésre áll. Ha az e bekezdés szerinti dokumentumok egyike sem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

5. § *  (1) A Beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági eljárásokban az ügyintézési határidő – a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) szerinti előzetes vizsgálati eljárás és környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a (2) bekezdés kivételével, illetve ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – nyolc nap.

(2) A Beruházások valamennyi ingatlana vonatkozásában a terepszint alatt ezen ingatlanok által érintett mesterséges pince- és barlangrendszerben az épületrekonstrukcióval összefüggő tartószerkezeti megerősítésekhez szükséges tevékenységhez kapcsolódó engedélyezés határideje öt nap.

(3) A Beruházásokkal érintett közmű- és energiaszolgáltató, közútkezelő az építtető által benyújtott tervek jóváhagyása tekintetében a tervek benyújtásától számított öt napon belül köteles nyilatkozni. Ha az eljáró közmű- és energiaszolgáltató, közútkezelő öt napon belül nem nyilatkozik, a jóváhagyásra benyújtott terv szerinti tartalommal hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

5/A. § *  (1) A 2. melléklet 1. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja és 18. § (3) bekezdése szempontjából a Beruházásokkal érintett, az 1. mellékletben meghatározott, Budapest I. kerületi telkeket rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, amennyiben az e telkeket érintő telekhatár-rendezés – a (2) bekezdésre figyelemmel – még nem történt meg.

(2) A Beruházások és a későbbi közfeladat ellátáshoz szükséges épületvédelem megvalósításához kapcsolódó használatbavételi engedély kiadásának feltétele az (1) bekezdés szerinti ingatlanok tekintetében a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, így különösen a Kötv. 43. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelő telekhatár-rendezés végrehajtása, valamint annak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.

(3) *  A Beruházások vonatkozásában építési engedélyezési eljárás lefolytatható és építési engedély kiadható a Beruházásokkal érintett, 1. melléklet szerinti ingatlanokkal kapcsolatos, folyamatban lévő telekalakítási eljárás esetén is, ez az építési engedély kiadásának nem akadálya.

(4) *  Az építési engedélyezési eljárás során a Beruházások több telken is, ingatlanon is megvalósulhatnak, az egy időben vagy több ütemben megvalósuló építési tevékenység vonatkozásában több ingatlanra, telekre is kiadható az építési engedély.

5/B. § *  (1) *  A Beruházások keretében megvalósuló új építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához személygépjármű elhelyezését, valamint gépjármű- és autóbuszparkoló- és várakozóhelyet, kerékpár-elhelyezési lehetőséget nem kell biztosítani.

(2) A Beruházások megvalósításának helyszíne és annak közvetlen környezete tekintetében a Kvt. 48. § (2) bekezdése szerinti, a fás szárú növények védelmére vonatkozó önkormányzati előírások helyett, a magántulajdonban álló ingatlanokon lévő fás szárú növények vonatkozásában is a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 6–8. §-át kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy amennyiben a fás szárú növény pótlása a földrészlet adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a Budapest Főváros Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala által kijelölt, kivágással érintett ingatlan vagyonkezelője vagyonkezelésében álló, Budapest ugyanazon kerületében elhelyezkedő másik ingatlanon kell teljesíteni.

(3) *  A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 11/F. § (8) bekezdése szerinti rámpa, lépcső vagy egyéb szintemelés építéséhez szükséges, a Beruházások megvalósításának helyszíne és annak közvetlen környezete tekintetében a közterületen elhelyezkedő fás szárú növények kivágása tárgyában lefolytatott hatósági eljárásban az érintett fás szárú növénnyel rendelkezni jogosult öt napon belül köteles nyilatkozni. Ha e határidőn belül nem nyilatkozik, akkor a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(4) *  A közterületen elhelyezkedő fás szárú növények tekintetében a kivágás helyett – amennyiben erre az építtető vagy az érintett fás szárú növénnyel rendelkezni jogosult nyilatkozata alapján lehetőség van – a fás szárú növény áttelepítését is elrendelheti a hatóság, az építtető vagy az érintett fás szárú növénnyel rendelkezni jogosult rendelkezése alatt álló, Budapest ugyanazon kerületében elhelyezkedő másik ingatlan területére.

(5) *  Építési tevékenység elvégzése miatt szükséges kivágás esetén a fás szárú növény pótlását az építési tevékenység befejezéséig kell teljesíteni.

5/C. § *  Az eredeti architektúra visszaállítása érdekében az eredeti építészeti arculat – az eredeti tervek alapján történő homlokzat- és tetőrekonstrukció, épületrekonstrukció, az elbontott rizalitok visszaépítése –, valamint az ezzel összefüggésben a korszerű munkakörülményeket, akadálymentes közlekedést biztosító épületbelső, külső környezet és közterület kialakítása, valamint turisztikai funkciókat ellátó építmények megvalósítása érdekében elkészítendő új tervek szerint megvalósuló, Beruházásokkal érintett építmények, önálló rendeltetési egységek esetében az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: OTÉK) és a hatályos településrendezési tervet a következő eltérésekkel kell alkalmazni, valamint a következő építési követelményeket kell érvényesíteni: * 

1. a Beruházások során felépítendő épületek eredeti építészeti arculatának kialakítása és a hozzá kapcsolódó Beruházások során nem kell a helyi építési szabályzat szerinti funkcióvizsgálatot, illetve rehabilitációs tervet készíteni,

2. a Beruházások valamennyi épületének tetőtere akár több szintben beépíthető, és a beépítés során változhat az építmény belső udvari homlokzatmagassága, a gerincmagassága és a tetőidom hajlásszöge,

3. a Beruházások valamennyi épülete esetében a terepszint feletti beépítettség legnagyobb mértéke 100%,

4. a Beruházások során a telekalakítás során kialakítható telek legkisebb területe 300 m2, legnagyobb területe 80 000 m2,

5. a megvalósuló épületeknél a minimális szintmagasság földszint és emelet esetében 3,50 méter,

6. a telekhatárok megváltoztatásához a műemlékvédelmi hatóság egyetértése nem szükséges,

7. a terepszint alatti beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 100%,

8. az építménymagasság megengedett legnagyobb mértéke megegyezik az e § szerint megvalósítandó építmény magasságával,

9. a zöldfelület legkisebb mértéke 0%,

10. építmény, építményrész terepszinten, illetve terepszint alatt közterületre legfeljebb 6 méterrel nyúlhat be, a terepszint alatti közlekedési célú építmény esetében a benyúlás a 6 métert meghaladhatja,

11. terepszint feletti parkolóhely a belső udvaron létesíthető,

12. az 1. melléklet szerinti, Beruházásokkal érintett építmény gépjárművel való megközelítése nem korlátozott, gépkocsi behajtó létesíthető,

13. a szintterületi mutató, szintterületi sűrűség, általános és parkolási szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke terepszint felett 6 m2/m2, terepszint alatt 3 m2/m2,

14. az 1. melléklet szerinti, Beruházásokkal érintett építmények valamennyi épületén tetőablak és tetszőleges méretű tetőbevilágítási lehetőség létesíthető,

15. közterületről látható hírközlési és egyéb adatátviteli berendezés (antenna) az épületen elhelyezhető,

16. az 1. melléklet szerinti ingatlanokon a burkolt felületek arányának nem kell illeszkedni a megszűnő belső kertek méretéhez,

17. az 1. melléklet szerinti ingatlanok vonatkozásában építési helynek kell tekinteni a telekhatár-rendezéssel kialakuló telket, továbbá a meglévő földszinti falak és pincefalak továbbépítésével kialakuló földszinti kontúrt is, telepítési távolságot nem kell tartani, az építmények telekhatáron is csatlakozhatnak egymáshoz,

18. *  a helyi településrendezési tervben előírt infrastruktúra-fejlesztések elmaradása a Beruházásokkal összefüggő fejlesztés keretében megvalósított épületre vonatkozó használatbavételi engedély kiadásának nem lehet a feltétele,

19. a Beruházásokkal érintett épületek közterületről látható homlokzatait az eredeti építészeti arculatnak megfelelően kell építészetileg tagolni,

20. a Beruházásokkal kapcsolatban városrendezési hatástanulmányt nem kell készíteni,

21. a Beruházásokkal érintett ingatlanok esetében a szabályozási vonalak, telekhatárok, kötelező építési vonalak meghatározásánál figyelembe kell venni az eredeti és rekonstrukcióra kerülő épületek, építmények meglévő földszinti falai, pincefalai, alapjai által meghatározott földfelszíni kontúrt is, a helyi építési szabályzat ezzel ellentétes előírásait nem kell alkalmazni,

22. a Beruházásokkal érintett épületek energetikai rendszerének kialakítása során az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 6. melléklet IV. 1. pontját nem kell alkalmazni,

23. a Beruházásokkal érintett épületek, építmények a telekhatárokat keresztezhetik a telekalakítási engedélyek ingatlan-nyilvántartási átvezetéséig,

24. a Budai Palotanegyed területén a tervezett támfalrendszerek, burkolt felületek, terek, sétautak több ingatlanon egységes kialakítással, folytatólagosan létesíthetők,

25. a Beruházásokkal érintett épületek műemléki jellegének megóvására figyelemmel a díszkivilágítási és biztonsági kamera rendszerelemek az épületen kívül, közterületen is elhelyezhetőek,

26. a Budapest I. kerület, belterület 6516 helyrajzi számú ingatlan esetében

a) az ingatlan beépítési módja zártsorú beépítési mód, a szomszédos épülethez a felépítendő épület tűzfallal csatlakoztatható,

b) építmény, építményrész terepszinten, illetve terepszint alatt közterületre legfeljebb 2 méterrel nyúlhat be,

c) a szomszédos épülethez való csatlakozásnál légakna kialakítható,

27. a Budapest I. kerület, belterület 6462 helyrajzi számú ingatlan esetében

a) az ingatlanon elhelyezkedő épület déli hozzáépítése kapcsán az eredeti építészeti arculattól eltérő homlokzati kialakítás alkalmazható,

b) az eredeti architektúrától eltérő épületbővítés is megvalósítható, amennyiben a bővítmény az eredeti épület építészeti jegyeit megidézi,

28. a Budapest I. kerület, belterület 6452/1, 6453/1, 6453/2, 6455/2 helyrajzi számú ingatlanok, valamint az ezen ingatlanokból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanok esetében

a) az ingatlan zöldterületi övezetbe tartozó területén terepszint alatti garázs, mélygarázs elhelyezhető,

b) rekonstruált várfal több ingatlanon műszakilag egységes módon kialakítható,

c) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 12. és 24. sora szerinti beruházás révén megvalósuló mélygarázsban központi elektromos átalakító- vagy kapcsolóberendezés és hidegenergia központ létesíthető,

29. *  a Budapest I. kerület, belterület 6452/2, 6452/3, 6452/4, 6331 helyrajzi számú ingatlanok területén

a) meglévő nem műemlék támfal visszabontható, újraépíthető,

b) új támfal mellvédfallal létesíthető 4 méter magasságig,

c) a tereprendezés mértéke legfeljebb 4 méter, a telekhatártól mért 1,0 méter széles sávon belül is,

d) az akadálymentesítés építményei a területen elhelyezhetőek, megvalósíthatóak,

e) burkolt és zöldfelületek egyaránt kialakíthatóak,

30. *  a Budapest I. kerület, belterület 6456/1 helyrajzi számú ingatlanon a közlekedési útvonalak a helyi építési szabályozásban rögzített közlekedési területektől eltérő módon és eltérő területen is kialakíthatóak, burkolt és zöldfelületek egyaránt kialakíthatóak, a közlekedési felületek teljes felületen szilárd burkolattal elláthatóak,

31. *  a Beruházásokkal érintett ingatlanokon a közművezetékek átépítésekor és új vezeték fektetésekor a közművezetékek helyét úgy kell kijelölni, hogy az utcákon elhelyezett új közművezetékek elsősorban a meglévő vezetékek nyomvonalára telepítendők, de a közművek az utcák teljes felülete alatt elhelyezhetőek,

32. *  a Beruházásokkal érintett ingatlanokon új csapadékvíz elvezető hálózatot elválasztott és egyesített rendszerűként is ki lehet építeni; a csapadékvíz elvezetése, elhelyezése, visszatartása, késleltetése, illetve annak kiépítése a felszíni csapadékvíz elvezető hálózat üzemeltetőjének előírásai szerint, a meglévő rendszeréhez igazodva történhet.

5/D. § *  Az épületek energetikai jellemzőire, illetve a munkahelyek természetes megvilágításának biztosítására vonatkozó előírásokat csak az 5/C. §-ban meghatározott követelmények figyelembevétele mellett, azzal összhangban lehet alkalmazni.

5/E. § *  (1) A Budai Palotanegyed területén található ingatlanokon állattartó építmény létesíthető, ilyen funkcióra meglévő építmény(rész) átalakítható. Az ilyen célokra szolgáló építmény építése, valamint bővítése építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység, amennyiben mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 800 m3 térfogatot és 7 méter gerincmagasságot.

(2) A Budai Palotanegyed területén található ingatlanokon megfelelőségigazolással – vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal – rendelkező építményszerkezetű

a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,

b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,

c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek),

d) ideiglenes fedett lovarda,

e) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti – állvány jellegű építmény

180 napon túli fennállás esetén is építési engedély nélkül létesíthető, amennyiben az egyes építmények mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 800 m3 térfogatot és 7 méter gerincmagasságot.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott építmény 180 napon túl az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság állékonyságot és tűzbiztonságot igazoló szakértői véleménye birtokában maradhat fenn.

5/F. § *  (1) A Beruházások helyszíne tekintetében a településkép védelméről szóló jogszabályi rendelkezéseket az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) bármely, a meglévő épületek külső megjelenését érintő beavatkozás – amennyiben az eredeti építészeti arculat korhű rekonstrukciójával megvalósuló épületrészeket érinti – csak az épületek vonatkozásában készült építéstörténeti tudományos dokumentációban feltárt vagy hivatkozott eredeti terveinek felhasználásával végezhető el, amennyiben azok rendelkezésre állnak, azzal, hogy a beavatkozás keretében biztosítani kell a korábbi helyreállítási hibák, eltérések korrekcióját, ideértve különösen az építészeti minőséget lerontó utólagos hozzáépítések elbontását, stílusegyezés esetén a tetőzet eredeti formájának újjáépítését és az esetlegesen korábban eltávolított épületdíszítések, tetődíszek, tornyok, kupolák, portálok visszaállítását;

b) terepszint alatti parkolóépítmény, kioszk, egyéb, az 5/E. § szerinti építmény közterület-alakítási terv nélkül elhelyezhető.

(2) Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 23. sorában meghatározott beruházás helyszíne és annak közvetlen környezete tekintetében a védett világörökségi látvány megóvása érdekében az alábbi településképi előírások alkalmazandóak:

a) az egyes épületek az ingatlan határvonalán történő beépítés esetén kizárólag tűzfallal csatlakoztathatóak egymáshoz, az ingatlan határvonalán csatlakozó épületek tetőszerkezetei a tűzfalak érintkezésével alakíthatóak ki;

b) az 1945 előtt létesült épületek esetében az eredeti anyaggal és formával megegyező, illetve annak látványához legjobban hasonlító tetőhéjalás alkalmazandó, azzal, hogy átalakítás esetén – ha azt a műszaki állapot és megoldás megengedi – az eredeti héjazati anyagokat kell újrafelhasználni, új épületeknél a magastető fedési anyaga természetes anyagú, – az eredeti héjazat színeit idéző – pikkelyes fedés, cink-, réz- vagy egyéb fémfedés, -lamellázat;

c) az épületeknek az ingatlan határvonalán álló tűzfalán esővíz-elvezető berendezés (eresz, esővízcsatorna) nem helyezhető el;

d) bármely, a meglévő épületek külső megjelenését érintő beavatkozás – amennyiben az eredeti épületek korhű rekonstrukciójával megvalósuló épületrészeket érinti – csak az épületek vonatkozásában készült építéstörténeti tudományos dokumentációban feltárt vagy hivatkozott eredeti terveinek felhasználásával végezhető el, amennyiben azok rendelkezésre állnak, azzal, hogy a beavatkozás keretében biztosítani kell a korábbi helyreállítási hibák, eltérések korrekcióját, ideértve különösen az építészeti minőséget lerontó utólagos hozzáépítések elbontását, stílusegyezés esetén a tetőzet eredeti formájának újjáépítését és az esetlegesen korábban eltávolított épületdíszítések, tetődíszek, tornyok, kupolák, portálok visszaállítását;

e) az épületek közterületről látható homlokzatain gépészeti berendezés, ablak-klímaberendezés és klímaberendezések kültéri egysége csak az épület részeként, az épület megjelenéséhez illeszkedve, illetve takartan helyezhető el, a kondenzvíz elvezetéséről úgy kell gondoskodni, hogy az közterületre vagy szomszéd telekre nem folyhat át;

f) *  a kivitelezési területeket lehatároló szerkezetre, palánkra reklám, hirdetmény, plakát a vagyonkezelő hozzájárulásával helyezhető el.

6. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára feladat- és hatáskörrel rendelkező főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

9. § *  E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra vonatkozó kormányrendeleteknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok egyszerűsítésével összefüggő módosításáról szóló 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1. §-át, 2–5/D. §-át, valamint 1. és 2. mellékletét a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

10. § *  E rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok hatásköreinek változásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 196/2020. (V. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) módosított 2. § (1) bekezdés a) pontját a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11. § *  E rendeletnek a Budavári Palota területén, valamint a De la Motte-palotát érintően a Nemzeti Hauszmann-terv keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozási központjának kivitelezési munkálataival kapcsolatos kiemelten közérdekű beruházásról és az azzal összefüggő nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekről szóló 370/2020. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 460/2020. (X. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

12. § *  E rendeletnek az egyes kiemelt beruházásokhoz kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 792/2021. (XII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 5/B. § (3) és (4) bekezdését, valamint 1. mellékletét a Módr4. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

13. § *  E rendeletnek a Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósuló, valamint a Citadella erőd és környezete megújításához szükséges beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 228/2023. (VI. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 4. § (1a) bekezdését, 5/B. § (5) bekezdését, 5/C. §-át, valamint 1. mellékletét a Módr5. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelethez * 

1. A Budai Palotanegyed fenntartható fejlesztését, valamint tervszerű és egységes szemléletű helyreállítását szolgáló, kiemelten közérdekű beruházások felsorolása

A B C D
1. A beruházás megnevezése A beruházás megvalósításának helyszíne A beruházás helyszínének közvetlen környezete A beruházás megvalósításához szükséges közterület-használat időtartama
2. A Miniszterelnökség budavári elhelyezését biztosító, a Budai Várban található Karmelita kolostor felújítása és átépítése Budapest I. kerület, belterület
6459 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6461 és 6464 helyrajzi számú ingatlan
3. A Királyi Palotához tartozó egykori Lovarda újraépítése eredeti helyén Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
4. Az egykori Főőrség épületének újraépítése eredeti helyén Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
5. A Stöckl-lépcső újraépítése eredeti helyén Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
6. Akadálymentes közlekedési tengely létesítése: a Palota út – Csikós udvar – Hunyadi udvar teraszai között (Tabáni lift I–II.) Budapest I. kerület, belterület
6351 és 6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 04. 30.
7. Ybl-támfal helyreállítása Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület,
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 06. 03.
8. A Karakas Pasa tornyának a rekonstrukciója Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület,
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 06. 03.
9. A Buzogány torony, az ide vezető Gyilokjáró és az Újvilág kert egykori állapotának helyreállítása Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6452/3 helyrajzi számú ingatlan
2020. 11. 01. – 2026. 05. 31.
10. A Csikós udvar és a Hunyadi udvar között feljáró rámpa újraépítése Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület,
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 06. 03.
11. *  Várgarázs I. (projektszámozás szerint 2.) befejezése, középkori támfal stabilizálása Budapest I. kerület, belterület
6452/4, 6452/5 és 6452/6 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület,
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2021. 01. 31. – 2023. 12. 31.
12. A Nyugati kert (Csikós udvar) alatti mélygarázs közvetlen közelében további mélygarázs (Várgarázs II.) kialakítása, Fehérvári rondella és Nyugati kert rekonstrukció Budapest I. kerület, belterület
6452/4, 6452/5 és 6452/6 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület,
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2021. 03. 26. – 2025. 11. 03.
13. A Habsburg Ottó Alapítvány elhelyezése, a Budavári Palota „D” épületrész földszintjének felújítása Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 11. 30.
14. A Budavári palota déli összekötő szárnya és Szent István-terem helyreállítása Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2023. 08. 20.
15. Erzsébet pergola rekonstrukciója Budapest I. kerület, belterület
6452/3 és 6452/4 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2024. 05. 01.
16. *  Budavári Palota teljes műszaki felmérése, a használathoz szükséges sürgős beruházások előkészítése és kivitelezése, OSZK gyorslift fejlesztése Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6351 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2025. 12. 31.
17. A Budai Palota „A”„B”, „C”, „D”, „E” és „F” épület külső rekonstrukciója, illetve belső tereinek műemléki rekonstrukciója Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6351 helyrajzi számú ingatlan
2024. 12. 01. – 2030. 12. 31.
18. *  A Budai Palotanegyed közműveinek felmérése, terveztetése és kiváltása Budapest I. kerület, belterület
6452/2, 6452/3, 6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6461, 6462, 6464 és 6516 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6351, 6457, 6459, 6514, 7124/2, 7139, 7140 és 14363/1 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2026. 12. 31.
19. Hidegenergia központ fejlesztése II. ütem: a Budavári Palotanegyed hűtővíz ellátó rendszerének rekonstrukciója Budapest I. kerület, belterület
6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6462, 6464 és 6516 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6457, 6459, 6461 és 14363/1 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2022. 05. 15.
20. A Budai Palotanegyed várfalainak felmérése, tervezése, helyreállításának kivitelezése Budapest I. kerület, belterület
6330, 6331, 6452/2, 6452/3, 6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6458, 6515, 14362, 14363/1, 14369, 14371/1 és 14371/2 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
7124/2, 14339/3, 14363/2, 14365, 14367, 14368, 14370, 14372 és 14373/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2026. 05. 31.
21. A Budai Palotanegyed várkertjeinek, közterületeinek felmérése, tervezése, kivitelezése, üzemeltetésre felkészítése Budapest I. kerület, belterület
6331, 6452/2, 6452/3, 6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6461, 6464, 14358, 14359, 14360, 14361, 14362, 14363/1, 14369, 14371/1 és 14371/2 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6335, 7124/2, 14339/3, 14363/2 és 14365 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2026. 05. 31.
22. *  Turisztikai célú területrendezés és infrastruktúra elemek kialakítása több helyszínen Budapest I. kerület, belterület
6330, 6331, 6452/2, 6452/3, 6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6458, 6459, 6461, 6462, 6464, 6471, 6515, 6516, 6546, 14359, 14360, 14361, 14362, 14363/1, 14369, 14371/1 és 14371/2 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6514 és 7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2025. 12. 31.
23. Egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, tervezése, kivitelezése Budapest I. kerület, belterület
6516 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6514, 6518 és 14339/3 helyrajzi számú ingatlan
2021. 04. 01. – 2025. 12. 31.
24. József Főhercegi Palota, Palotakert és Istálló újjáépítése, tervezése, kivitelezése Budapest I. kerület, belterület
6452/4, 6452/5 és 6452/6 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2021. 07. 15. – 2025. 12. 31.
25. Honvéd Főparancsnokság ideiglenes fejlesztés, majd teljes rekonstrukció, tervezése, kivitelezése Budapest I. kerület, belterület
6462 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6464, 6514 és 7124/2 helyrajzi számú ingatlan
2021. 03. 19. – 2025. 12. 31.
26. Szökőkutak helyreállítása
(Halászó fiú, Mátyás kút)
Budapest I. kerület, belterület
6452/4 helyrajzi számú ingatlan
27. *  Várkert Bazár kivitelezői jótállási időszakot követő felújítási munkálatai Budapest I. kerület, belterület
6331 és 6452/2 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6271/1 és 6271/2 helyrajzi számú ingatlan
2020. 11. 01. – 2025. 12. 31.
28. *  Turisztikai célú és látogatóirányítási IT fejlesztésekkel összefüggő építési beruházások Budapest I. kerület, belterület
6331, 6452/2, 6452/3, 6452/4, 6452/5, 6452/6, 6456/1, 6461, 6462, 6464, 14358, 14359, 14360, 14361, 14362, 14363/1, 14369, 14371/1 és 14371/2 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6330, 6514, 7124/2, 14363/2, 14365, 14367, 14368, 14370, 14372 és 14373/2 helyrajzi számú ingatlan
2021. 01. 01. – 2025. 12. 31.
29. *  Az egykori Koronaőrség épületének rekonstrukciója révén a Budai Várőrség épületének megvalósítása és környezetének rendezése Budapest I. kerület, belterület 7139 és 7140 helyrajzi számú ingatlan Budapest I. kerület, belterület 6335, 7124/2, 7138, 7142 és 7147 helyrajzi számú ingatlan 2021. 01. 01. – 2027. 12. 31.
30. *  De la Motte-palota rekonstrukciója Budapest I. kerület, belterület 6471 helyrajzi számú ingatlan Budapest I. kerület, belterület 6514 és 7124/2 helyrajzi számú ingatlan 2023. 10. 01. –
2027. 12. 31.

2. A Budai Várnegyed területén megvalósuló egyéb beruházások

A B C D
1.
A beruházás megnevezése
A beruházás megvalósításának helyszíne A beruházás helyszínének közvetlen környezete A beruházás megvalósításához szükséges közterület-használat időtartama
2. * 
3. A Budapest I. kerület Táncsics u. 9. szám alatti ingatlan fejlesztése Budapest I. kerület, belterület
6546 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6551 és 6564 helyrajzi számú ingatlan
2020. 10. 21. – 2025. 06. 07.
4. Gyalogos kapcsolatok fejlesztése Budapest I. kerület, belterület
6335, 6539, 6546, 6350, 6351, 14130, 14154, 14155, 14167, 14192, 14193, 14194, 14231, 14271, 14440/11, 14441/2, 14443, 14444, 14445, 14446 és 14447/1 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6329, 6514, 6564, 6588, 7140, 7141 és 14477/6 helyrajzi számú ingatlan
2021. 01. 01. – 2025. 09. 01.
5. * 
6. A Magyar Nemzeti Levéltár épületének rekonstrukciója és bővítése Budapest I. kerület, belterület
6627 és 6628 helyrajzi számú ingatlan
Budapest I. kerület, belterület
6563, 6622 és 6632 helyrajzi számú ingatlan
2021. 01. 01. – 2026. 12. 31.

2. melléklet a 210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelethez * 

A Beruházások megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások,

2. *  örökségvédelmi hatósági engedélyezési, kötelezési és bejelentési eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti hatósági engedélyezési eljárások,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások,

8. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. tűzvédelmi hatósági eljárások,

18. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

19. közegészségügyi hatósági eljárások,

20. területrendezési hatósági eljárások,

21. *  a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos engedélyezési és bejelentési eljárások,

22. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

23. azok az 1–22. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, melyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához közvetlenül szükségesek,

24. az 1–23. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.