A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

5/2016. (III. 1.) AB határozat

a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.260/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről * 

Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.260/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenes – sérti az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz és örökléshez való jogot –, ezért azt megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.

Indokolás

I.

[1] 1. Az indítványozó örökösödési ügyben nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. Az egyedi ügy tárgyát az 1996. november 25-én elhunyt örökhagyó írásbeli magánvégrendelete képezte. Az örökhagyó örökösei, akik az egyedi ügyben félként szerepeltek, részben az örökhagyó végrendelete, részben a törvényes öröklés rendje alapján örökölték a végrendelet tárgyául szolgáló ingatlant – egy épületet és a hozzá tartozó telket –, valamint az abban található ingóságokat. Az örökhagyó végrendeletében az egyedi ügy I., VI. és VII. rendű alpereseinek juttatta a hagyatéki ingatlan tulajdonjogát, továbbá az általa lakott emeleti lakrész fölötti haszonélvezeti jogot juttatott az indítványozónak. A többi alperes az örökhagyó törvényes örököse. A közjegyző az indítványozó haszonélvezeti jogát részben teljes, részben ideiglenes hatállyal át is adta az indítványozónak.

[2] 2007-ben a Budai Központi Kerületi Bíróság (a továbbiakban: BKKB) a jelen alkotmányjogi panasz eljárás alapjául szolgáló egyedi ügy II–V. rendű alperesei – a hat törvényes örökösből négy – mint felperesek vonatkozásában – a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetüket elutasítva – megállapította a végrendelet érvényességét. A döntés ellen a felek nem éltek fellebbezéssel, ezért az jogerőre emelkedett.

[3] A jelen panasz alapjául szolgáló egyedi ügyben az indítványozó felperesként a haszonélvezet terjedelmének megállapítása iránt indított pert, melynek kilenc alperese az örökhagyó hat törvényes és három végrendeleti örököse volt. Az első fokon eljáró BKKB 2009-es ítéletében a keresetnek helyt adott, azonban az alperesek fellebbezésére a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és a BKKB-t újabb határozat hozatalára utasította lényeges eljárási szabálysértés, illetve az igénybe vett szakvélemény elégtelensége miatt. A megismételt eljárásban a kiegészített szakvélemény alapján a BKKB 2.P.XI.20.777/2011/37. számú ítéletében az ingatlan 15/100 tulajdoni hányadában jelölte meg az indítványozó haszonélvezeti jogának mértékét, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A döntés ellen az indítványozó és az I. rendű alperes éltek fellebbezéssel. Az indítványozó szerint őt a szakvélemény alapján az ingatlan 30/100 tulajdoni hányada fölött illeti haszonélvezeti jog. Az I. rendű alperes szerint vizsgálni kellett volna a végrendelet érvényességét, amelynek nem akadálya sem az ítélt dolog – az indítványozó és az I. rendű alperes viszonyában nem állapítható meg ítélt dolog, hiszen a BKKB előtt 2007-ben lefolyt eljárásban az I. rendű alperes nem volt fél –, sem az, hogy a közjegyző hagyatékátadó végzést hozott.

[4] A Fővárosi Törvényszék az indítványozó fellebbezési kérelmét elutasította, az I. rendű alperesének helyt adott. Ítéletének indokolása szerint a végrendelet érvényes, megállapítási keresetnek ezért nincs helye. Az indítványozó azonban a végrendelet alapján nem válhat a haszonélvezeti jog jogosultjává. Az örökhagyó nem alapíthat a tulajdonában lévő dolgon halála esetére haszonélvezeti jogot; halálát követően dolgainak tulajdonosává más személy válik, ezért a halálát követő időtartamra nem alapíthat korlátolt dologi jogot (hiszen a kérdéses időben már nem az övé a haszonélvezeti joggal terhelendő dolog). És mivel az örökhagyó hagyatékának nem képezte részét haszonélvezeti jog, ezért az indítványozó haszonélvezeti jogot nem örökölhetett. A törvényszék azt is megjegyezte, hogy a haszonélvezeti jog nem szolgálhat ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául, ugyanis nem derül ki, a haszonélvezeti jog mely tulajdonosok tulajdoni hányadát, milyen mértékben terhelné.

[5] 2. Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék és a BKKB döntésével szemben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Indítványában az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti örökléshez való jog, valamint a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes és ésszerű határidőn belüli hatósági eljáráshoz való jog sérelmét állította több pontban:

– a bíróság tévedett, amikor a megállapítási kereset feltételeinek hiányát állapította meg;

– a bírói gyakorlat egyértelműen elismeri a haszonélvezet végrendeleti alapításának lehetőségét, a Fővárosi Törvényszék erre nem volt tekintettel;

– 2007-ben a BKKB jogerős ítélete az indítványozó javára szólt a végrendeleti juttatással kapcsolatban, ezt a jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék nem vette figyelembe;

– az örökhagyó halálától számítva összesen 18 évig húzódott az örökösödési ügy, ezért az ésszerű időn belüli elbírálás követelménye is sérült.

[6] Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseivel, valamint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) elnökétől kért állásfoglalással támasztotta alá azt, hogy a joggyakorlat jól ismeri és elfogadja azt a gyakorlatot, hogy az örökhagyó végrendeletében haszonélvezeti jogot juttat valamely örökösének a hagyatékába tartozó dolog fölött. Ennek a gyakorlatnak a figyelmen kívül hagyásával álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék az örökléshez való, Alaptörvényben rögzített jogát sértette.

II.

[7] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”

„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”

III.

[8] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megvizsgálta, teljesültek-e az indítvány befogadásának az Abtv.-ben meghatározott formai és tartalmi feltételei.

[9] 2. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetén a kérelem az 52. § (1b) bekezdésnek való megfelelés esetén minősül határozottnak.

[10] Az indítványozó az Abtv. előírásainak megfelelően megjelölte az Abtv.-nek az Alkotmánybíróság hatáskörét, valamint az indítványozó jogosultságát megalapozó rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság itt jegyzi meg, hogy az indítványozó indítványának jogalapjaként az Abtv. 26. § (1) bekezdését jelölte meg, annak természetéből azonban – mivel bírói döntés ellen irányul – egyértelműen következik, hogy az Abtv. 27. §-a szerinti panaszról van szó. Az indítványozó megjelölte azt, hogy mely Alaptörvényben biztosított joga sérült. Sérelmének lényegét az örökléshez való jogra, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogra hivatkozással indokolta. Emellett megjelölte a vizsgálandó bírói döntést, és kifejezetten kérte annak megsemmisítését. Az indítványozó jogosultnak tekinthető, hiszen a bírósági eljárásban félként vett részt, az ügy pedig jogát, jogos érdekét érinti.

[11] Az Abtv. 27. § a) pontja értelmében az alkotmányjogi panasz eljárás megindításának feltétele az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme. Az indítványozó az örökléshez való jogra hivatkozott, melynek korlátozásáról – a végintézkedés alapján való öröklés esetére vonatkozóan – az Alkotmánybíróság megállapította, hogy egybeesik az örökhagyó tulajdonhoz való alkotmányos jogának – közelebbről: végrendelkezéshez való jogának – korlátozásával. Az Alkotmánybíróság tehát az alapjogi sérelmet a tulajdonhoz való jog viszonylatában tartja vizsgálandónak, ennélfogva az indítványozónak az Abtv. 27. § a) pontja szerinti érintettségét ezen alapjog alapján tartja megalapozottnak.

[12] Az indítvány megfelel az Abtv. 27. § b) pontjában előírt feltételnek: az indítványozó kimerítette a rendes jogorvoslati lehetőségeket, a támadott végzés ellen további rendes jogorvoslatnak nincs helye.

[13] Teljesült az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt feltétel is. Az indítványozó 2014. október 13-án vette át a támadott ítéletet, a panasz postai úton történő feladására pedig 2014. december 8-án került sor.

[14] Az indítvány megfelelt az Abtv. 29. §-ában támasztott tartalmi követelménynek: a haszonélvezeti jog korlátolt dologi jog, amelyet a tulajdonos alapíthat a dolgán a jogosult számára. A haszonélvezeti jog végintézkedés általi adása mint a tulajdon fölötti rendelkezés egy sajátos módja, valamint ennek az örökléshez való joghoz fűződő kapcsolata alapvető alkotmányjogi jelentőséggel bír.

IV.

[15] Az indítvány megalapozott.

[16] 1. Az Alkotmánybíróság először összefoglalta a végintézkedésen alapuló öröklés főbb sajátosságait, különös tekintettel a favor testamenti elvének érvényesülésére és korlátaira.

[17] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) a végintézkedés három formáját szabályozza: a végrendeletet, az öröklési szerződést és a halál esetére szóló ajándékozást. Az öröklési szerződés lényege az, hogy az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi [régi Ptk. 655. § (1) bekezdés]. A halál esetére szóló ajándékozásra mint az ajándékozási szerződés egy speciális esetére a törvény azt írja elő, hogy a szerződés alakiságaira az öröklési szerződés alakiságai az irányadóak, egyebekben az ajándékozás szabályait kell alkalmazni [régi Ptk. 659. § (1) bekezdés].

[18] A végrendeletben az örökhagyó halála esetére rendelkezhet vagyonáról vagy annak egy részéről. A régi Ptk. eltérést nem tűrően rögzíti, hogy végrendelkezni csak személyesen lehet. A végrendelet egyoldalú jognyilatkozat, nem szerződés, ebből következően az örökhagyó nyilatkozatával létrejön, halálával pedig hatályosul is. A Legfelsőbb Bíróság az örökhagyó halála idején irányadó, PK 85. számú állásfoglalásának a) pontjában megállapította, hogy „az okirat végrendeleti jellegének megállapításához legalább annyi szükséges, hogy külsőleg az örökhagyótól származóként jelentkezzék, és halál esetére szóló nyilatkozatot tartalmazzon, amelyből a végrendeleti minőség kitűnik”. Ugyanennek az állásfoglalásnak a b) pontjában kijelentette a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy valamely alaki kellék hiánya a végrendeletet „nem fosztja meg jogi létezésétől, hanem csupán érvénytelenné teszi”, ez pedig csak az érdekelt hivatkozása esetén vehető figyelembe.

[19] A végrendelet tárgyának meghatározására nézve a Legfelsőbb Bíróság PK 82. számú – az 1/2014. polgári jogegységi határozat alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alkalmazása során nem irányadó – állásfoglalása nyújt eligazítást: ennek értelmében a végrendeletet úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenően érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen, és hatályban maradjon. A bírói gyakorlat értelmében ez az eljárás az egyes kifejezések, intézkedések nyelvtani értelmezésén túlmenően a végrendelet egészének összefüggéseiben történő, átfogó vizsgálatát is magában foglalja (pl. a nehezen olvasható kézírás jelentésének tisztázása), emellett a végrendelet tárgyának meghatározásánál lehetőség van a végrendeleten kívüli adatok figyelembevételére (pl. az örökhagyó megnyilvánulásai). A végrendelet tartalmának értelmezésénél irányadó – kifejezetten az akarati elvre tekintettel –, hogy a szavak általánosan elfogatott jelentésével szemben elsőbbséget élvez a végrendelkező saját, a hétköznapitól esetlegesen eltérő nyelvhasználata (BH1994. 365.), egyúttal az általa használt helytelen jogi kifejezéseket is az akaratának megfelelően kell értelmezni. (BH2013. 67.) A végrendelet érvényességét nem érinti az, hogy nem tartalmaz kifejezett, név szerinti örökösnevezést (BH1986. 277.), feltéve, hogy az örökös személye felismerhető, az örökhagyó egyértelműen utal a részesíteni kívánt személyre, s az ekként megjelölt személy kilétéhez kétség sem fér. (BH2005. 214.) Az örökös személyét az örökhagyónak magának kell kijelölnie, azt más személyre nem bízhatja. (BH2015. 66.) Korlátot az jelent, hogy az örökhagyó akaratának figyelembe vétele nem szolgálhat a végrendelet érvénytelenségének orvoslására (BH2010. 247.), továbbá a favor testamenti elve a szóbeli végrendelet létrejöttének megítélése során nem érvényesülhet. (BDT2014. 177.)

[20] 2. A régi Ptk. 629. §-a határozza meg, mely alapvető körülmények fennállása esetén tekinthető érvényesnek az írásbeli magánvégrendelet. A 629. § (1) bekezdése alapján magából az okiratból ki kell, hogy tűnjön annak végrendeleti minősége, valamint keltének helye és ideje. További három – vagylagos – érvényességi kellék az, hogy az okiratot a végrendelkező az elejétől a végéig maga írja és aláírja; illetve azt két tanú együttes jelenlétében aláírja, ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják; vagy az okiratot aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél – végrendeletként feltüntetve – személyesen letétbe helyezi. A 629. § (2) bekezdése a különálló lapokból álló írásbeli magánvégrendelet érvényességéről rendelkezik. A végrendelet érvényességi kellékeinek értelmezése során a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a végrendeleti minőség megállapításához elegendő az, ha az örökhagyó által használt kifejezésből a halál esetére szóló rendelkezés kitűnik. (BH1994. 315.) Egy másik ítéletben a Legfelsőbb Bíróság azt jegyezte meg, hogy a téves keltezés önmagában nem alkalmas a végrendelet érvénytelenségének megállapítására. (Pfv.V.22341/1996., Pfv.V.21502/1998.) A keltezés helyét illetően a Legfelsőbb Bíróság rögzítette, hogy a végrendeletből annak kell kiderülnie, hogy az örökhagyó a végrendelkezés helyét kívánja megjelölni. (BH1997. 534.)

V.

[21] 1. Az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozva kifejezetten az örökléshez való jogot nevezte meg panaszában. Az Alkotmánybíróság ezért az alábbiakban az örökléshez való jog tartalmát, valamint az alapvető jogok rendszerében elfoglalt helyét határozta meg.

[22] Az Alkotmánybíróság érvelését elsősorban az Alaptörvény szövege, másodsorban az Alaptörvény szövegét értelmező alkotmánybírósági gyakorlat határozza meg. Az Alaptörvény a XIII. cikk (1) bekezdésben tesz említést az örökléshez való jogról: „Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez.” Az Alaptörvény tehát a tulajdonhoz való alapvető jogról szóló rendelkezésben szabályozza az örökléshez való jogot is, ez a kontextus pedig arra enged következtetni, hogy az alkotmányozó a tulajdonhoz való jog egy speciális részjogosítványaként tekintett erre a jogra. A magyar Alaptörvénynek ez a megoldása az európai alkotmányok közül mindenekelőtt a német Grundgesetz-cel [„14. cikk (1) A tulajdon és az öröklés biztosított.”] mutat párhuzamot.

[23] 2. Az Alkotmánybíróság kitekintésképpen átnézte a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az örökléssel összefüggő gyakorlatát. Ezzel kapcsolatosan a következő észrevételeket tette.

[24] Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény), illetve annak kiegészítő jegyzőkönyvei nem nevesítik az örökléshez való jogot. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság utal rá, hogy még az örökléshez való joggal fentebb összefüggésbe hozott tulajdonhoz való jog is csak az első kiegészítő jegyzőkönyvvel (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv), 1952. március 20-án vált az Egyezmény részévé. Ebből kifolyólag az EJEB esetjogában az öröklés mint alanyi jogi jogosultság közvetlenül nem jelenik meg, és csak elvétve fordulnak elő olyan esetek, amelyek során az EJEB valamely, az Egyezmény által védelemben részesített joggal összefüggésben az örökléshez való jog tartalmát is érintette. Ezek közül a legfontosabb a Marckx kontra Belgium-ügyben hozott ítélet, mely az öröklés és a tulajdonhoz való jog összefüggését erősíti meg. Ebben az ügyben a panaszosok, egy anya és házasságon kívül született lánya azt kifogásolták, hogy a belga polgári jogi szabályok olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek – egyebek között – az öröklés szempontjából hátrányosan érintik a házasságon kívül született gyermekeket a házasságban születettekhez képest. A döntés idején a belga jog szerint a házasságon kívül született gyermek jogilag csak akkor állt kapcsolatban az anyával, ha az utóbbi elismerte őt gyermekeként, emellett speciális, formális örökbefogadási aktus szükségeltetett ahhoz, hogy a „törvényen kívüli” gyermek teljesen azonos jogállást élvezzen a „törvényes” gyermekkel. Az EJEB úgy találta, hogy ez az állapot a magán- és családi élet tiszteletben tartása követelményének (Egyezmény 8. cikk) önálló, illetve a megkülönböztetés tilalmával (Egyezmény 14. cikk) való együttes sérelmét {EJEB, Marckx kontra Belgium [PC] (6833/74), 1979. június 13., 36–37., 43. 47–48., 59., illetve 62. bekezdés} eredményezi azért, mert a házasságon kívül született gyermek születése pillanatától a „törvényesítő” – azaz a házasságon kívül született gyermeket a házasságban születettel teljesen azonos jogállásra helyező – örökbefogadásig nem élvezhet azonos jogokat a házasságban született gyermekkel. Kapcsolódó érvelésében az EJEB kifejezetten nevesítette az öröklést mint olyan viszonyt, amelynek vonatkozásában a fennálló szabályozás – a megkülönböztetés tilalma, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartása követelményének együttes sérelme alapján – is ellentétes az Egyezmény felhívott rendelkezéseivel. {EJEB, Marckx kontra Belgium [PC] (6833/74), 1979. június 13., 48., továbbá 56–59. bekezdés} Az EJEB az anya vonatkozásában a megkülönböztetés tilalmának és a tulajdonhoz való joggal (kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk) való együttes sérelmét is megállapította azért, mert a szabályozás a nem házas, illetve a házas anyákat egyenlőtlenül jogosítja fel arra, hogy ajándékot vagy örökséget nyújtsanak gyermekeik részére. {EJEB, Marckx kontra Belgium [PC] (6833/74), 1979. június 13., 65. bekezdés}

[25] Hasonló álláspontot juttatott érvényre az EJEB 2000-ben, a Mazurek kontra Franciaország-ügyben. Ebben a jogvitában a francia polgári jogi kódexnek, a Code Civilnek az öröklés szempontjából hasonlóképpen diszkriminatív rendelkezését mérte az Egyezményhez, és úgy találta, hogy a házasságon kívül, illetve a házasságban született gyermekek közötti, az öröklés szempontjából fennálló különbségtétel a tulajdonhoz való jog és a diszkrimináció tilalmának együttes sérelmét eredményezi {EJEB, Mazurek kontra Franciaország (34406/97), 2000. február 1., 55. bekezdés}. Ezt az álláspontot az EJEB nem sokkal később, a Merger és Cros kontra Franciaország-ítéletben is megerősítette. Ebben az ügyben ugyanaz a kérdés merült fel, ami a Mazurek-ügyben. Az EJEB a házasságon kívül (a szóban forgó ügyben házasságtörés révén) született gyermek öröklésének vonatkozásában kifejezetten a tulajdonhoz való jog és a diszkrimináció tilalma együttes sérelmét találta megállapíthatónak {EJEB, Merger és Cros kontra Franciaország (68864/01), 2004. december 22., 34. bekezdés}, ehhez képest e vonatkozásban nem tartotta szükségesnek a magán- és családi élet tiszteletben tartása, valamint a diszkrimináció tilalma együttes sérelmének a vizsgálatát; ez utóbbi sérelmet az anya és törvénytelen gyermeke közötti ajándékozás diszkriminatív korlátozására nézve állapította meg a testület mindkettőjük vonatkozásában {EJEB, Merger és Cros kontra Franciaország (68864/01), 2004. december 22., 50. bekezdés}.

VI.

[26] 1. A nemzetközi gyakorlat bemutatása után az Alkotmánybíróság az örökléshez való joggal összefüggő gyakorlatát elemezte.

[27] 2. Ennek körében az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy 2012. január 1-ével az Alaptörvény felváltotta a korábban hatályos Alkotmányt, amelynek következtében az Alkotmánybíróság gyakorlata új normatív alapra helyeződött. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az újabb ügyekben felhasználhatja az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott határozataiban szereplő érveket, ha „az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges.” {22/2012. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [40]} Figyelemmel arra, hogy az Alaptörvény negyedik módosítása következtében az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5. pontja 2013. április 1-ével kimondta az Alaptörvény hatálybalépése előtt született alkotmánybírósági döntések hatályvesztését („Az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat.”), az Alkotmánybíróság ezt az állásfoglalását azzal egészítette ki, hogy „az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott határozataiban foglalt érvek felhasználását kellő részletességgel indokolni kell. [...] Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése.” {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [31]–[32]}

[28] Az örökléshez való jogot a hatályon kívül helyezett Alkotmány önálló rendelkezésben, a 14. §-ban védte („Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.”). A 2012. január 1-ével hatályba lépett Alaptörvény egy mondatba foglalja a tulajdonhoz és az örökléshez való jogot („Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez.”). A szövegezési megoldások eltérése azonban nem eredményezi azok lényegi különbözőségét. A tulajdonhoz, illetve az örökléshez való jog azonos mondatban való feltüntetése nem változtat azon, hogy éppúgy két alapvető jog kerül nevesítésre, mintha külön szakaszokba iktatta volna őket az alkotmányozó. Az örökléshez való jogot az Alkotmány és az Alaptörvény egyező tartalommal biztosította. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítéli meg, hogy a 2012 előtti, az örökléshez való joggal összefüggő gyakorlatában található érvek felhasználhatók az Alaptörvényben foglalt szabályozás értelmezése során is.

[29] 3. Az öröklési jogviszony két fő alanya az örökhagyó, valamint az örökös. Ennek megfelelően az örökléshez való jog mint alanyi jog is kétféle jogosultságot foglal magában. Az egyik jogosultság az örökhagyó azon joga, hogy vagyonának halála utáni sorsáról tetszése szerint rendelkezzen. Az örökhagyó ilyen rendelkezésének elsődleges eszköze a végrendelet, ugyanakkor a jogrendszer más hasonló, a vagyon halál utáni sorsának meghatározását lehetővé tévő jogintézményt is elismer (jelesül az öröklési szerződést és a halál esetére szóló ajándékozást). Az Alkotmánybíróság a gyakorlatában ezt nevezte aktív öröklési jognak, és úgy ítélte meg – a szerződési szabadsággal analógiát vonva –, hogy „[e]z a jogosultság az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való jog védelmi körébe tartozik.” Az örökléshez való jog második aspektusa – a passzív öröklési jog – az örökösnek az öröklés útján történő tulajdonszerzéshez való joga.

[30] 4. A jelen alkotmányjogi panasz ügyben az örökhagyó végrendeleti úton, halála esetére kívánta feljogosítani az ingatlanrész haszonélvezetére az indítványozót. A fentiek alapján végrendeleti öröklés esetén az örökhagyó végrendelkezési joga érintett, ami a tulajdonnal való rendelkezés egyik formája, ebből következően az aktív öröklési jog szervesen összefügg a tulajdonhoz való joggal, és annak összefüggésrendszerében vizsgálandó. Az Alaptörvény szövege és az Alkotmánybíróság gyakorlata ezt vitathatatlanul alátámasztja, de ezt a megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy az Európai Unió tagállamainak alkotmányai, amennyiben az örökléshez való jogot nevesítik, azt kivétel nélkül a tulajdonhoz való joggal azonos rendelkezésben (cikkben, bekezdésben vagy mondatban) teszik. Ugyanebbe az irányba mutat az EJEB gyakorlata is, melynek alapján az aktív öröklési jog fogalomkörébe tartozó bizonyos sérelmek a tulajdonhoz való jog alapján is megállapíthatók (jellemzően más alapjog sérelmével együttesen). A végrendeleti örökös öröklési joga egybeesik az örökhagyó alkotmányos jogát érő sérelemmel, az örökhagyó végrendelkezési szabadságának korlátozása pedig a tulajdon fölötti rendelkezés korlátozása. Az Alkotmánybíróság ezért a továbbiakban a tulajdon korlátozásával összefüggő megállapításait ismertette.

[31] 5. A tulajdonhoz való jog tartalmának legalaposabb kifejtését a 64/1993. (XII. 22.) AB határozat tartalmazza, melynek 2012 utáni alkalmazhatóságát az Alkotmánybíróság számos határozata megerősítette. {18/2015. (VI. 15.) AB határozat, Indokolás [26]; 25/2015. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [59]} Eszerint a tulajdonhoz való jog fogalma „nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.” [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 369, 179.] A polgári jogi tulajdonfogalomtól való elhatárolás azonban nem eredményezi a tulajdonjog részjogosítványai alkotmányos védelmének teljeskörű hiányát. A tulajdonhoz való jog – azon belül a tulajdonjog részjogosítványainak – korlátozása akkor alkotmányellenes (alaptörvény-ellenes), ha az elkerülhetetlen, tehát kényszerítő ok nélkül történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az állam egyfelől – az alkotmányos kivételek lehetőségétől eltekintve – köteles tartózkodni a magán- vagy jogi személyek tulajdonosi szférájába való behatolástól, másfelől köteles megteremteni azt a jogi környezetet, azt az intézményi garanciát, amely a tulajdonhoz való jogot diszkrimináció nélkül működőképessé teszi. {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [50]} Mindemellett az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alapjogi védelem illeti meg azt is, akinek a tulajdonszerzéshez kétségtelen jogcíme van. A jogcím akkor kétségtelen, ha az egyértelmű” {3387/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [16]; 3177/2014. (VI. 18.) AB végzés, Indokolás [24]}

VII.

[32] 1. Panaszában az indítványozó arra hivatkozott, hogy az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése által védett örökléshez való joga sérül, mégpedig azért, mert a polgári jog nem ismeri akadályát annak, hogy az örökhagyó a végrendeleti örököst a hagyaték tárgyán való haszonélvezeti jogban részesítse halála esetére, a Fővárosi Törvényszék azonban ennek ellenére megtagadta tőle a hagyatékban való részesedésnek ezt a módját. Az Alkotmánybíróság azonban kimutatta, hogy a végrendeleti örökös örökléshez való jogának sérelme az örökhagyó végrendelkezéshez való jogának sérelmével esik egybe, ami a tulajdonnal való rendelkezési jog eseteként fogható fel. Ezért az indítványt az örökhagyónak a tulajdonnal való rendelkezési joga alapján bírálja el.

[33] 2. Az indítványozó álláspontjának alátámasztására beszerezte a MOKK elnökének állásfoglalását. A MOKK elnöke ebben – elsősorban a Ptk.-ra támaszkodva – ismertette a tulajdonhoz való jog tartalmát, és rámutatott arra, hogy a tulajdon fölötti rendelkezési jog a halál esetére való rendelkezést is magában foglalja, a végintézkedési szabadság elvéből pedig az következik, hogy a tulajdonos (örökhagyó) végintézkedésében nemcsak vagyonának egészéről, hanem annak egy részéről is rendelkezhet, ebbe pedig beletartozik az, hogy a tulajdonában lévő vagyontárgyak egyes részjogosítványait ruházza át másra. Az állásfoglalás az özvegyi haszonélvezettel illusztrálja azt, hogy a tulajdonjog részjogosítványai is átruházhatók. Ezután arra mutat rá, hogy a haszonélvezeti jog létrejöttének egyik módja a szerződés, amely alatt a végintézkedést is érteni kell.

[34] A MOKK elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy az általa vázolt értelmezést megerősíti a régi Ptk. egy kommentárja, valamint a bírói gyakorlat is. Egyúttal hangsúlyozza, hogy a végrendelettel alapított haszonélvezeti jog a közjegyzői gyakorlatban ismert, elfogadott, és viszonylag gyakori megoldás, mellyel szemben a bíróságok részéről sem merült fel elvi kifogás. Végkövetkeztetése az, hogy az olyan értelmezés, amely a tulajdonjog egyes részjogosítványai tekintetében a halál esetére szóló átruházást korlátozná, ellentétes az Alaptörvény XIII. cikkével és a polgári jog előírásaival.

[35] 3. Az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá.

[36] A polgári jogi tulajdon három klasszikus részjogosítványa a birtoklás joga, a használat és a hasznok szedésének joga, valamint a rendelkezési jog, amit az Alkotmánybíróság is rögzített. A régi Ptk. 94. § (1) bekezdése kimondja, hogy minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. A régi Ptk. 98. § megállapítja, hogy a tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem. A régi Ptk. 112. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másnak átengedje vagy azzal felhagyjon. A rendelkezési jog a legtágabb értelemben a tulajdonosnak az a joga, hogy a dologra nézve polgári jogviszonyokat létesíthessen, vagy a tulajdonjogot ezen kívül is megszüntethesse. Ebben a megfogalmazásban hallgatólagosan benne van a halál esetére szóló rendelkezés lehetősége, hiszen polgári jogi jogviszonyok mind élők között, mind halál esetére létrehozhatók. Ezt az álláspontot kifejezetten is megerősíti az a szakirodalmi megállapítás, amelynek értelmében a rendelkezési jog klasszikus tartalma szerint a tulajdonost megilleti az élők közötti és halál esetére szóló átruházás joga, a dolog megterhelésének – azon idegen dologbeli jog alapításának – joga.

[37] A haszonélvezeti jog a korlátolt dologi jogok közé tartozik. A régi Ptk. 157. § (1) bekezdése értelmében a haszonélvezet jogosultja a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog in rem védelmet élvez, vagyis a haszonélvezőt joggyakorlásában senki nem akadályozhatja – még maga a tulajdonos sem, akit a 157. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben felsorolt jogok csak annyiban illetnek meg, amennyiben a jogosult azokkal nem él. A régi Ptk. 158. § (1) és (2) bekezdése a haszonélvezet keletkezésének három módját nevesíti: a szerződést, a jogszabály rendelkezését, valamint a bírósági vagy hatósági rendelkezést.

[38] E rendelkezések puszta szövegéből nem derül ki, hogy haszonélvezeti jog alapítható-e halál esetére. Azonban a magyar jogrendszer valamilyen formában régóta ismerte és elismerte ennek lehetőségét. Erre enged következtetni az, hogy az 1928-as Magánjogi törvényjavaslat 1925. §-a nevesítette a közvetlen (dologi) hagyomány intézményét, melynek egyik esete az, ha az örökhagyó valamely egyedileg meghatározott dolgát vagy jogát terhelő jog közvetlenül keletkezik (Fabinyi Tihamér: Magyar magánjog mai érvényében IV. rész, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1935, 446. o.); és az is, hogy Szladits Károly 1935-ben úgy fogalmazott a hagyományrendelés jellemzése során: „[a]z örökhagyó hagyományul rendelheti saját dolgát vagy jogát (pl. követelését: legatum nominis), vagy dologi jogot alapíthat javára (pl. haszonélvezetet)”. (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata II. rész, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1935, 443. o.)

[39] A későbbi – az indítványozó által is hivatkozott – bírói gyakorlat ugyancsak számolt a haszonélvezeti jog halál esetére szóló alapításának lehetőségével. Egy 1989-es bírósági döntés megállapította, hogy „[a] végrendeletben biztosított haszonélvezeti jog és a törvényen alapuló haszonélvezeti jog – az ún. özvegyi jog – nem azonos joghatású jogintézmények. A végrendeletben biztosított holtig tartó haszonélvezeti jog ugyanis a túlélő házastárs újabb házasságkötésével nem szűnik meg – szemben az özvegyi joggal [...].” (BH1989. 12.) Egy későbbi ügyben érvényesnek bizonyult az a szóbeli végrendelet, amely szerint „Haszonélvezet I. I.-nére száll!”. (BH1995. 34.) A Legfelsőbb Bíróság e jogértelmezése később is megerősítést nyert (BH2001. 322.), és változatlan maradt a Kúria gyakorlatában is: egy ügyben az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletével a törvényes öröklésre jogosult gyermekét nevezte meg általános örököséül azzal, hogy a házastársa holtig tartó haszonélvezeti jogot örököljön. Ennek során nem merült fel a haszonélvezeti jog végrendeleti alapításának kizártsága: „[a]z örökhagyó [...] egy végrendeletet fogalmazott meg, amikor úgy rendelkezett, hogy túlélő házastársa holtig tartó haszonélvezeti jogot örököljön valamennyi ingatlan-hagyatékán. [...] Ezek a rendelkezések jellegüknél fogva önállóan is megtehetők[.]” (BH2015. 7.)

[40] A polgári jogi kommentárok – ha szót ejtenek róla – megerősítik ezt az álláspontot, és következetesen a haszonélvezet alapításának eseteként nevesítik a végrendelettel alapított haszonélvezet. Ez az álláspont nemcsak a régi Ptk., hanem a Ptk. értelmezésénél is irányadó, melynek egy kommentárja a szerződéssel alapított haszonélvezet kapcsán megállapítja: haszonélvezeti jogot egyedül a tulajdonos alapíthat. Az erre irányuló kötelezettség egyébként mind az élők közötti, mind a halál esetére szóló jogügyletbe belefoglalható.

[41] Bár a Ptk. rendelkezései a jelen ügyben a fentebb kifejtetteknek megfelelően nem irányadóak, az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja megjegyezni, hogy míg a szerződéssel létrehozott haszonélvezet kapcsán a régi Ptk. 158. § (1) bekezdése úgy fogalmazott, „[s]zerződés alapján haszonélvezet azzal keletkezik, hogy a dolgot átadják”, addig a Ptk. 5:146. § (1) bekezdését a következőképpen szövegezte meg a jogalkotó: „[h]aszonélvezeti jog létrejöttéhez az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog birtokának átruházása [...] szükséges”. A Ptk. tehát a haszonélvezet létrehozásánál utal a szerződésen kívüli „más jogcímekre” is. A polgári jog dogmatikája szerint a végrendelet mint a végintézkedés egyik formája nem szerződés – szemben az öröklési szerződéssel és a halál esetére szóló ajándékozással –, hanem egyoldalú jognyilatkozat. A Ptk. megfogalmazása arra enged következtetni, hogy a jogalkotó a tulajdon fölötti rendelkezés – közelebbről: annak haszonélvezettel való terhelésének – formáit nem akarta kizárólag a szerződésekre korlátozni. Ezzel a megállapítással összhangban áll az a tény, hogy a joggyakorlat sok évtizede lehetőséget nyújt a haszonélvezeti jog végintézkedéssel való alapítására.

[42] Mindebből levezethető, hogy a magyar jogrendszer egyértelműen és következetesen lehetővé teszi azt, hogy az örökhagyó végintézkedés (végrendelet) útján haszonélvezetet alapítson valamely jogosult részére.

[43] 4. Az Alaptörvény 28. cikke azt a követelményt támasztja a bíróságokkal szemben, hogy azok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék, továbbá az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ennek alapján, bár az Alkotmánybíróság nem rendes jogorvoslati fórum, amely előtt a jogerős bírói döntés jogszerűsége tovább vitatható, a testület feladatkörébe tartozik az Alaptörvénnyel konform bírósági jogértelmezés kialakítása, melynek egyik eszköze az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasz. {14/2015. (V. 26.) AB határozat, Indokolás [51]} A polgári jog öröklési szabályainak célja az, hogy formai és tartalmi keretet adjanak a tulajdon halál esetén való átszállásának, és meghatározzák azt, hogy az örökhagyó milyen módon bírhat ráhatással erre az átszállásra. A jogalkotó az Alaptörvény és az alkotmánybírósági gyakorlat alapján széles mozgástérrel bír e szabályok kialakítása terén, ami magában foglalja az alkotmányosan indokolható korlátozások előírását is. A végrendelkezés eltérést nem engedő polgári jogi szabályai maguk is részben a favor testamenti elvét szolgálják azáltal, hogy olyan biztosítékokat követelnek meg, amelyek alapján könnyebben megállapítható, hogy a végrendelet az örökhagyótól származik, illetve az ő akaratából létezik (pl. az örökhagyó aláírásának megkövetelése, az örökhagyó általi megsemmisítés hatálytalanító hatása), ezeken a feltételeken túlmenően pedig a polgári jog az örökhagyóra hagyja a végrendelet tartalmának kialakítását, ami megfelel a tulajdonnal való rendelkezés alkotmányos jogának. A haszonélvezeti jog, bár korlátolt dologi jog, erős jogosítványokkal ruházza fel a jogosultat, melyeket a jogrendszer – a haszonélvezet in rem jellegéből kifolyólag – mindenkivel szemben véd, ideértve magát a tulajdonost is. Könnyen elképzelhető, hogy az örökhagyó valamely ingatlanának tulajdonjogát meghatározott örökösökre kívánja hagyni, avagy a tulajdonjogról egyáltalán nem is rendelkezik – a törvényes öröklés rendjére bízva annak átszállását –, azonban biztosítani kívánja, hogy valamely nevezett örökös életében élvezhesse az ingatlant. Egyúttal az örökhagyó a tulajdonában lévő lakrész sorsáról oly módon rendelkezett, ami ismert volt a magyar jogrendszerben. A Fővárosi Törvényszék nem mutatott fel olyan alkotmányos indokot, illetve közérdeket, amely az örökhagyó e rendelkezési jogának a támadott ítéletben meghatározott korlátozását megalapozná.

[44] A Fővárosi Törvényszéknek az az érvelése, hogy haszonélvezet nem alapítható halál esetére, nem önmagában azért ütközik az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe, mert ellentétes a régi Ptk. értelmezésének bevett gyakorlatával – ennek vizsgálata nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik –, hanem azért, mert alkotmányos indok nélkül korlátozza az örökhagyót abban, hogy a tulajdonába tartozó dolog fölött a jogrendszer nyújtotta keretek között rendelkezzen. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán hangsúlyozza: ebből nem következik az, hogy az Alaptörvény alapján a tulajdonosoknak alanyi joga lenne arra, hogy megkötés nélkül rendelkezzenek a tulajdonukba tartozó dolgok sorsa fölött. A 64/1993. (XII. 22.) AB határozat megállapította, hogy az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a tulajdonhoz való jog az egyetlen olyan alapjog, amelyet a közérdekre hivatkozva lehet korlátozni – ezt az Alkotmánybíróság már 2012 előtt is kiemelte –, és ezt a sajátosságot a korábbi Alkotmányhoz képest az Alaptörvény még hangsúlyosabbá teszi azáltal, hogy előírja: „[a] tulajdon társadalmi felelősséggel jár”. {25/2015. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [59]} A támadott bírói döntés alkotmányosságát az Alkotmánybíróság e mindenkori korlátok között ítélte meg, és ennek során jutott a jelen következtetésre.

[45] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.260/2014/4. számú ítéletét az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése alapján megsemmisítette.

[46] 5. Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja megjegyezni, hogy e határozata nem érinti a haszonélvezeti jog mértékének bírósági megállapítását, illetve annak lehetőségét. A jelen alkotmányjogi panasz eljárás alapjául szolgáló pereskedés során az egyes bíróságok vitatták a haszonélvezet terjedelmét, a Fővárosi Törvényszék pedig a támadott ítélet indokolásában – mellékesen – utalt arra, hogy sem a haszonélvezet tárgyában előterjesztett kereseti kérelem, sem a BKKB-nak a haszonélvezeti jogot a perbeli ingatlan 15/100 hányadára megállapító ítélete nem szolgálhatna ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául, mert azok nem tartalmazzák, hogy a haszonélvezet mely tulajdonosok tulajdoni hányadát milyen mértékben terhelné. A támadott ítélet perdöntő érve az, hogy haszonélvezet egyáltalán nem alapítható halál esetére; a jelen alkotmánybírósági határozatban foglalt megsemmisítés ennek alaptörvény-ellenességén alapul. Egyebekben a végrendelet rendelkezéseinek és azok érvényesíthetőségének megállapítása alkotmányjogi relevancia híján a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik, az indítvány pedig nem tartalmaz olyan érvelést, ami ebben a vonatkozásban az Alkotmánybíróság beavatkozását indokolná.

[47] 6. Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék ítéletét az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével is ellentétesnek vélte. Azonban az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy ha megállapítja a támadott aktus alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény valamely rendelkezése alapján, akkor az Alaptörvény többi előírásával való esetleges ütközést nem vizsgálja érdemben. {12/2015. (V. 14.) AB határozat, Indokolás [32]; 28/2015. (IX. 24.) AB határozat, Indokolás [35]} A jelen esetben a támadott ítéletnek az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe ütközése szükségtelenné tette a XXIV. cikk (1) bekezdésének fényében való vizsgálatot, így attól az Alkotmánybíróság eltekintett.

[48] 7. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság a bírói döntés megsemmisítése esetén megsemmisítheti a döntéssel felülvizsgált más bírósági vagy hatósági döntéseket is.

[49] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.260/2014/4. számú ítélete mellett a BKKB 2.P.XI.20.777/2011/37. számú ítéletének megsemmisítését is kérte. Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog sérelmét eredményező jogértelmezést azonban csak a Fővárosi Törvényszék támadott ítélete tartalmazza; a tulajdonhoz való jog sérelme és a BKKB támadott ítélete között nincs alkotmányos összefüggés {Vö. 14/2015. (V. 26.) AB határozat, Indokolás [55]}, emellett ezt az alapjogsérelmet a Fővárosi Törvényszék ítéletének megsemmisítése orvosolja. {Vö. 24/2015. (VII. 7.) AB határozat, Indokolás [29]} Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel nem tartja indokoltnak az Abtv. 43. § (4) bekezdésének alkalmazását.

[50] 8. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdésének második mondata alapján rendelte el.

Budapest, 2016. február 23.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró párhuzamos indokolása

[51] A határozat rendelkező részével és az ahhoz kapcsolódó indokolással alapvetően egyetértek, ugyanakkor a határozat indokolását az alábbiakkal tartom szükségesnek kiegészíteni.

[52] 1. A vizsgált ügy álláspontom szerint alkalmat adott volna arra, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz és örökléshez való alkotmányos jogokhoz kapcsolódóan kitérjen a közvetett horizontális hatály (Drittwirkung) kérdésére is.

[53] A vizsgált esetben a valódi panasz tárgyát képező magánjogi tárgyú ügyben meghozott bírósági döntés már a rendes bírósági eljárásban is szoros kapcsolatban állt az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz és örökléshez való jogokkal. A bíróság támadott döntésben foglalt jogértelmezése közvetlenül érintette a végrendeleten alapuló aktív örökléshez való jog alkotmányos védelmi körét, amely az örökhagyó, mint tulajdonos tulajdonjogából eredő, halál esetére szóló rendelkezési jogán keresztül alapjogi védelem alatt áll. A bírói döntésben foglalt jogértelmezés – ahogyan arra a határozat indokolása helyesen rámutat – a végrendeleten alapuló passzív öröklési jog sérelmét (a panaszos kizárását abból, hogy a végrendeleti úton alapított haszonélvezeti jog tekintetében örökössé válhasson) is okozta. A felek magánjogi (öröklési jogi) jogviszonyában felmerült jogvita elbírálása során a rendes bíróságnak – felismerve az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének az ügyben fennálló érintettségét – az említett alaptörvényi rendelkezéssel összhangban kellett volna értelmeznie az irányadó anyagi jogot, az Alaptörvény 28. cikkének megfelelő jogértelmezéssel (verfassungskonforme Auslegung) kellett volna érvényt szereznie a felek magánjogi jogvitájában az Alaptörvényben foglalt tulajdonhoz és örökléshez foglalt jogoknak. A tulajdonhoz és az örökléshez való alkotmányos jogok „átsugárzó hatását” (Ausstrahlungswirkung) a felek magánjogi (öröklési jogi) jogviszonyából származó jogvitás ügyben a rendes bíróságnak érvényesítenie kellett volna a döntésében. Amint erre a külföldi szakirodalom is rámutat: „az Alaptörvény objektív értékei minden jogterületet áthatnak, ideértve a magánjogot is [...]. Az Alaptörvény objektív értékeit a bíróságok érvényesítik.” (Vö. Donald P. Kommers: The Constitutional Jurisprudence of the Federal Republic of Germany. Durham 1997, 368. o.)

[54] Az Alkotmánybíróság „valódi” alkotmányjogi panasz hatáskörben alkotmányos kontrollt gyakorol a rendes bíróság döntésében foglalt jogértelmezés fölött, ezzel a felek magánjogi jogviszonyából (a vizsgált ügyben öröklési jogi jogviszonyából) eredő jogvitás ügyben az ahhoz szorosan kapcsolódó alapjogok „átsugárzó hatásának” a rendes bíróságok által történő figyelembe vételét az alapjogi jogvédelem rendes bíróságok által történő érvényesítését is kontrollálja.

[55] A jelen ügyben a rendes bíróság az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz és örökléshez való alkotmányos jogoknak a felek magánjogi jogviszonyára – és az ebből eredő a rendes bíróság elé vitt jogvitájára – való „átsugárzó hatását” a jogértelmezése során figyelmen kívül hagyta, az alapjogi szempontok feltárása és figyelembe vétele nélkül hozta meg a döntését. A jelen ügyben az érintett alkotmányos jogok közvetett horizontális hatályának és ezen keresztül az alapjogi szempontoknak a figyelmen kívül hagyása kizárta az említett alkotmányos jogok rendes bírósági védelmét. Álláspontom szerint tehát a jelen ügyben az érintett alapjogok közvetett horizontális hatályának a rendes bíróság általi figyelmen kívül hagyása a rendes bírósági úton megvalósuló alapjogvédelem lehetőségét vette el a panaszostól: annak a lehetőségét, hogy a magánjogi jogvita eldöntése során a rendes bíróság az alkalmazandó anyagi jogot az Alaptörvény érintett rendelkezéseivel (alapjogaival) összhangban állóan, azoknak érvényt szerezve értelmezze és alkalmazza.

[56] 2. Fontosnak tartom továbbá jelezni azt, hogy véleményem szerint szükséges lett volna kidolgozni az örökléshez való alapjog Alaptörvénynek megfelelő új dogmatikáját.

[57] Mint az a jelen ügyből is világosan kiderül, a „valódi” alkotmányjogi panasz új intézménye az Alkotmánybíróság korábbi – kizárólag az alkotmányos tulajdonjogból eredeztetett – dogmatikájára is szükségképpen kihatással van, azonban ezt a többségi határozat nem vette kellő súllyal figyelembe.

[58] Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában a végrendeleti öröklés jogát (mind aktív, mind passzív oldalról) kizárólag az aktív végrendelkezési jog védelmén keresztül védte, méghozzá úgy, hogy azt lényegében a tulajdonhoz való jog védelmével azonosította. A „valódi” alkotmányjogi panasz megjelenésével azonban ez a korábbi dogmatika már nem teljes mértékben kielégítő, hiszen a passzív végrendelkezési jog jogosultja csak saját jogsérelmére hivatkozva fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. Az alapjogi védelem teljességének biztosítása érdekében ebben az esetben azonban az örökléshez való jog védelmét már nem lehet teljes mértékben a tulajdonhoz való jog védelmi körébe vonni, hiszen az örökösnek az örökség megszerzéséig még nincs tulajdonjoga, amit védeni lehetne, azonban alapjogi jogsérelme éppen ebből a helyzetből (a tulajdonjog hiányából) fakad.

[59] Meglátásom szerint az örökléshez való jog sajátos, és az Alkotmánybíróság által a jövőben kidolgozandó védelmi körének az öröklési jog kodifikált szabályain és a joggyakorlatban kikristályosodott gyakorlatán kell alapulnia, és csak részben kell átfedésben állnia a tulajdonhoz való jog védelmi körével.

[60] Az Alaptörvény XIII. cikkében szabályozott örökléshez való jog nézetem szerint mind az aktív, mind a passzív örökléshez való jogot alapjogi védelemben részesíti. A passzív örökléshez való jog azonban eloldódik az alkotmányos tulajdonjog dogmatikai gyökerétől, hiszen e körben az Alaptörvény kifejezetten az örökség megszerzését védi, amelyre mint tulajdonszerzésre a tulajdonhoz való alapjog védelmi köre az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján nem terjed ki. Az aktív és a passzív örökléshez való jognak, mint egy egységes, önálló alapjog két aspektusának a fentiek alapján a tulajdonjogtól részben eloldódott, sui generis alapjogi dogmatikával kell rendelkeznie. Ez az önálló dogmatika adhat lehetőséget az örökléshez való alkotmányos alapjog önálló védelmi körének a meghatározására, illetve a korlátozhatóságára vonatkozó önálló mércének egy másik alapjogétól, az alkotmányos tulajdonjogétól eltérő mérceként való alkalmazására.

[61] Az Alaptörvény XIII. cikkében biztosított örökléshez való jogon mint alkotmányos alapjogon keresztül az Alaptörvény értékrendje átsugárzik a magánjogi dogmatikára azzal, hogy annak körében a favor testamenti elvének, illetve az örökölt javak megszerzéséhez vezető magánjogi dogmatikának Alaptörvényben garantált, alapjogi védelmet nyújt. Ezen alapjogi védelemnek a rendes bíróságoknak és végső soron az Alkotmánybíróságnak kell érvényt szereznie. Ezen alapjogi védelem végső eljárásjogi eszköze az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontjában, illetve az Abtv. 27. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz intézménye mint alkotmányos jogorvoslat.

[62] A fentiek alapján egyes esetekben indokolt lehet az, hogy az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog védelmi körén kívül álló, azonban az örökléshez való jog védelmi körébe beletartozó esetekben is érdemi jogorvoslatot biztosítson. Különösen akkor indokolt egy ilyen új típusú alapjogi védelem, ha az örökléshez való (passzív) jog amiatt sérül súlyos mértékben, mert az örököst megfosztja egy, az öröklési joggyakorlatban egyértelműen elismert és lényeges jog öröklésétől.

[63] Véleményem szerint a jelen esetben fennáll e három fenti feltétel. Egyrészt a haszonélvezeti jog öröklésének lehetőségét magánjogi joggyakorlatunk szilárdan és hosszabb idő óta biztosítja, másrészt egy ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jog lényeges, dologi jogi jószágnak tekinthető (amely a tulajdonjogot is végső soron nuda proprietas-szá teheti), az öröklés folyamatába (az öröklés jogcímén történő tulajdonszerzésbe) való bírói beavatkozás pedig súlyosnak minősíthető, különös tekintettel arra, hogy az eljárás tizennyolc éven keresztül elhúzódott, amely az ügyben érintett haszonélvezeti jognak az idő múlásától nagyban függő természete (főszabály szerint ez a jog a jogosult haláláig áll fenn) miatt különösen súlyosan esik latba.

[64] A jelen ügyben eljáró bíróság ezt az alkotmányos védelmi helyzetet jogértelmezése és jogalkalmazása során figyelmen kívül hagyta, ami önmagában a bírói döntés alaptörvény-ellenességét eredményezte.

[65] Mindemellett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az örökléshez való alkotmányos alapjog természeténél fogva nem korlátozhatatlan alapjog, korlátozására az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének szabályai vonatkoznak. A jelen ügyben a bíróság jogértelmezése a haszonélvezettel összefüggésben az aktív és a passzív örökléshez való jogot lényegében elvonta, az alapjog tartalmát súlyos mértékben, egy nagy terjedelmű dologi jogi jogosultság öröklésének meghiúsításával korlátozta. Az alapjog lényegi tartalmát érintő, azt elvonó bírói döntés ezért sértette az Alaptörvényt.

[66] Megjegyzem ugyanakkor, hogy az öröklési jognak a jogalkotó általi alkotmányos korlátozása megengedett lehet. A német alkotmánybíróság (BVerfG) gyakorlatában az örökléshez fűzött adók akkor tekinthetők összeegyeztethetőnek az alkotmányos öröklési joggal, ha ezek a terhek nem olyan mértékűek, hogy eleve kizárnák vagy ellehetetlenítenék az örökség megszerzését, és így tartalmunkban illetve tényleges hatásukban az örökléshez való jog értelmének és funkciójának elveszítésén keresztül annak kiüresedéséhez vezetnének. {BVerfG, Beschl. v. 22.6.1995, 2 Bvr. 552/91, BStBI. II. 1995. 671. (673 f)}

[67] 3. Összegezve az álláspontomat egyetértek azzal, hogy a vizsgált esetben a rendes bíróság döntése sértette az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz és örökléshez való jogokat. Az örökhagyó oldalán sérült az aktív örökléshez való jog, amely az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében alapjogi védelem alatt áll az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való alapjogon, illetve az ennek részét képező rendelkezési jogon (halál esetére szóló rendelkezési jogon) keresztül. A panaszos oldalán ezzel egyidejűleg az alkotmányosan védett végrendeleten alapuló passzív örökléshez való jog sérelme is megállapítható. A rendes bíróság döntése tehát mind az aktív, mind a passzív, végrendeleten alapuló öröklési jogot sértette, illetve egyidejűleg a tulajdonhoz való jog sérelmét is megvalósította. A contra constitutionem jogértelmezés álláspontom szerint az érintett alaptörvényi rendelkezések „átsugárzó hatásának”, a közvetett horizontális hatálynak a rendes bíróság általi fel nem ismerésére vezethető vissza, alapvetően ennek a következménye a határozatban kimondott alaptörvény-ellenesség. Ennek következtében a bírói döntés véleményem szerint is alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróságnak meg kellett semmisítenie.

Budapest, 2016. február 23.

Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró