A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.

 

1538/2016. (X. 13.) Korm. határozat

a Nemzeti Versenyképességi Tanács létrehozásáról

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a versenyképesség alakulásáról folyó párbeszédnek és a versenyképesség javítására irányuló kezdeményezéseknek intézményesített szakmai fórumot biztosító nemzeti versenyképességi testületek képesek elősegíteni a versenyképességet javító szakpolitikák és szerkezeti reformok megalapozását, kidolgozását és társadalmi elfogadottságát;

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények szakmailag elismert képviselőinek felkérésével hozza létre a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot, amely véleményezi a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket, és egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a gazdasági versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2016. október 31.

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács véleményéről, állásfoglalásairól, javaslatairól rendszeresen tájékoztassa a Gazdasági Kabinetet.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatosan